Győzni fogsz

A próbák nehéz percében, napján, esetleg hosszan elnyúló évében, lelkünk ellensége a következő szavakkal gyengít bennünket: "Vesztettél" De ez egy hazugság.
De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. (Róma 8:37)

Érnek sérülések bennünket életünk során. Sérülünk és sebeket kapunk. Még a mi Megváltónk is sebhelyesen ment el ebből a világból. Mindez azonban nem azt jelenti hogy legyőztek bennünket. Ezt tudatosítanunk kell magunkban, mert meghatározza harcunk módját. Úgy tekints magadra, mintha egy katona lennél aki éppen harcra készül. A parancsnokod így szól hozzád: "Már megnyerted a csatát. Az a dolgod, hogy a harcban az utasításaimat kövesd. A győzelem bizonyos számodra." Ezek után biztos, hogy kevesebb félelemmel és több hittel, kevesebb bizonytalansággal és több bizonyossággal, kevesebb fájdalommal és több erővel fogod a harcodat megvívni.

Még akkor is, ha a betegséged kiújul.

Akkor is, ha a társad elhagy.
 
És akkor is ha ismételten elbuksz, annak ellenére, hogy elhatároztad, hogy ez nem történhet meg többé.

És ezt nem könnyelműen mondom - mert ezek a viharok iszonyatos sérülést okoznak. Mindenünk fáj. Saját bőrünkön érezzük a szenvedést. Mert emberi lények vagyunk.

A vereség nem a végzeted. Arra vagyunk elhívva, hogy megálljunk, és nem arra hogy egyedül győzzük le a világot.





Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében.Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben.Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok.Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját,felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével.Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát.Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
(Efézus 3:10-17)

Állj meg tehát Isten ígéretein.

Állj meg a hitben.
 
Állj meg abban a reménységben, hogy a győzelem bizonyos számodra.




Egy dolgod van, szüntelenül Krisztusra tekinteni. Ő a te Kősziklád. Ő már megharcolta a harcot, és legyőzte ezt a világot. Légy hűséges Hozzá és engedelmeskedj utasításainak. És akkor győzni fogsz te is.


(Forrás: You are an overcomer by: Holley Gerth http://reneeswope.com/blog/)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések