Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (22) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (6) alkalmatlanság (5) Anyák napja (5) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (12) Atya (2) barátság (16) bátorítás (35) bátorság (5) Békesség (29) belső békesség (14) belső viharok (24) beszéd (6) betegség (1) Biblia olvasás (16) Bizalom (65) bizonyosság (1) bizonyságtétel (18) biztatás (3) böjt (2) bölcsesség (18) Bűnbocsánat (10) bűntudat (4) céltudatos élet (9) család (5) csalódások (5) Csendes percek (2213) csendesség (6) csüggedés (13) Depresszió (12) dícséret (2) dicsőítés (20) Döntések (20) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (12) elég vagy (1) elengedés (3) életöröm (8) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) elhívás (1) elismerés (3) előítélet (3) elutasítás (2) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (2) engedelmesség (9) erő (15) fájdalom (12) fáradtság (9) feladat (14) félelem (14) feltámadás (5) feltöltődés (10) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (9) Gondolatok (42) gondoskodás (2) gondviselés (14) gyász (2) gyengeségek (5) Gyermeknevelés (31) Gyógyulás (11) győzelem (5) hála (11) hálaadás (11) harag (4) harc (6) házasság (29) hit (40) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (9) igazság (11) Igehirdetés (38) ígéretek (2) Igevers (4) Ima (44) imádság (21) Immánuel (2) irgalom (10) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (9) Isten ereje (14) Isten gondoskodása (31) Isten hangja (4) Isten hűsége (33) Isten időzítése (4) Isten keresés (3) Isten követése (16) Isten lát (2) Isten munkálkodása (13) Isten neve (6) Isten szeretete (85) Isten terve (26) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (59) Istenen lévő tekintet (4) Istennel töltött idő (19) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (19) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (9) Jézus keresztje (1) Jézus követése (43) Jézus szeretete (17) jóság (4) jövő (2) kapcsolatok (31) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (26) keresés (2) kételkedés (8) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (12) konfliktusok kezelése (6) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (13) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (9) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (13) megelégedettség (9) megismerés (6) Megpróbáltatás (33) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) miért (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (2) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (9) nyugtalanság (2) odafigyelés (8) odaszánás (2) olvasói gondolatok (41) otthon békéje (2) öltözet (2) önbizalom (3) önértékelés (39) önuralom (1) önvizsgálat (23) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (1) összetöretés (3) Pásztor (1) pihenés (7) prioritások (2) próba (4) ráhagyatkozás (1) Receptek (4) Remény (28) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (6) szabadság (9) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (7) szégyen (2) szelídség (4) Szentlélek (5) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (3) szeretet (47) szeretve élni (2) szeretve vagy (1) szív (1) szolgálat (24) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (5) tiszta szív (2) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (15) új élethelyzet (1) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (21) várakozás (15) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (7) vígasztalás (3)

2015. november 30., hétfő

Az Ő nevéért

„...az igazság ösvényein vezet engem az Ő nevéért.”

Zsolt 23:3b

Uram, mutasd meg, mi a Te akaratod, hogy aszerint éljek.
Uram, mutasd meg az irányt, merre menjek.
Uram, csak azt akarom, amit Te akarsz. De tudni szeretném, mi a Te akaratod.

Imádkoztál már valami hasonlót? Ha hasonlítunk, akkor igen. A fenti ige feltár egy olyan igazságot, amit eddig nem vettem észre, pedig jól ismerem ezt a zsoltárt. Hányszor de hányszor imádkoztam már Isten iránymutatásáért – és közben a saját utamon akartam járni. A fenti mondatot három szakaszra bontottam, hogy jobban fel tudjam fedni a benne rejlő bölcsességet.

Az igazság ösvényein: Ha Isten vezet minket, akkor biztosak lehetünk abban, hogy csak olyan útra terel, ami az Ö szemében igaz út. Ha letérünk az útról, elvész a békénk, ellentétbe kerülünk az Ő tanításával, Igéjével: megjelenik a piros zászló, ami jelzi, hogy rossz felé haladunk. Biztosak lehetünk benne, hogy Isten sosem vezet a rossz úton. Csak keresnünk kell iránymutatását imádságban, szent tanácsokban és az Igében.

Vezet engem: Ha Isten követői vagyunk, azt akarjuk, hogy vezessen minket. Elég egy rövid időszak, mialatt a magunk útját járjuk, hogy rájöjjünk, magunktól nem találjuk meg a helyes irányt. Sokan vagyunk, akik azután jutottunk Istenhez, hogy teljesen összekuszáltuk az életünket. Hálásak vagyunk ígéretéért, hogy Pásztorunk lesz, aki szeretettel vezeti juhait. Boldogan követjük, örülve, hogy van, aki megvilágítja előttünk az utat.

Az Ő nevéért: Ezekben a szavakban van számomra az üzenet lényege. Miért vezet minket Isten az igazság ösvényein? Az Ő nevéért.

Azt akarja, hogy az irány, amerre haladunk, Őt tükrözze. Neki hozzon dicsőséget, nem nekünk. Az Ő nevét tegye híressé. Életünk legyen élő tanúbizonysága az Ő jóságának, hogy mások is Felé forduljanak. Ezért fog minket mindig – nem könnyű vagy gyors, hanem - szent döntésekre vezetni. Ha megadjuk Neki magunkat, észre fogjuk venni, hogy mindig a legjobb választások felé irányít majd. Nem azért, mert mi vagyunk a legjobbak, hanem azért, mert Ő az.

Ez az egyszerű igevers felnyitotta a szememet. Néha, mikor Isten akaratát kerestem egy-egy választás előtt, igazából az egész keresés rólam szólt. Rá kellett ébrednem, hogy a döntés mindig, de mindig Róla kell, hogy szóljon. Az imádságom többé nem a „mit kéne tennem?” énközpontú kérdésre keresi a választ, hanem arra, hogy „mi hoz Neked dicsőséget?” A magam emberségéről az Ő szentségére kellett átirányítanom a tekintetemet. Így biztos, hogy odavezet, ahova mennem kell. De nem szabad szem elől tévesztenem az útkeresés célját és értelmét.

Istenem, mai imádságom benne van a Te Igédben: kérlek, vezess az igazság ösvényein a Te nevedért. Azt szeretném, ha életem a Te dicsőségedet tükrözné. Bízom benne, hogy ez megtörténik, mialatt azon az úton vezetsz, ami igaz a Te szemedben. Jézus nevében, Ámen.




(Forrás: Encouragement for today 2009. dec. 4. www.proverbs31.org,fordítás: www. eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. november 29., vasárnap

Amikor tanácstalan vagy

„Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk.” 

2Krón 20,12b

Hajnali 5. Teljesen éber vagyok. Körbe-körbe vágtáznak agyamban a gondolatok. Mellkasomat szorítja az aggodalom.

Édesanyámnak nemrég agyvérzése volt, gondolataim ekörül kavarognak. Meddig lesz kórházban? Meddig tart a rehabilitáció? Apa hogy fogja bírni? Ki vigyáz a fiúkra, amíg a férjem a munkahelyén van, én meg a szüleimnek segítek? Olyan helyzetben találtuk magunkat, amiben még nem voltunk, olyan kérdésekkel szembesülünk, amikre nem tudjuk a választ.

Meglehet, te is ismered ezeket a hajnali éber órákat a kavargó gondolatokkal, válasz nélküli kérdésekkel. Talán a pénzügyi helyzetetek, a munkád vagy annak hiánya, egy elszabadult gyermek, betegség, házassági problémák, nagycsaládi bonyodalmak okozzák az álmatlanságot. Az is lehet, hogy nem egy nagyobb, hanem sok apró, megoldatlan probléma telepedik rá elmédre, szívedre. Kérdések pattannak ki egymás után, majd tovatűnnek, hogy átadják helyüket újabbaknak, gondolatok örvénylenek szünet nélkül.

Azon a hajnalon, ahogy éberen feküdtem az ágyon, eszembe jutott egy jól ismert, kedves, bibliai vers: „Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk.” Felkeltem, lementem a nappaliba, elővettem a Bibliámat, és kinyitottam ennél a versnél, ami pontosan megfogalmazta, amit átéltem.

A fenti vers szövegkörnyezetével is megismerkedve, a 2Krónikák 20. részében találunk néhány elvet, amit követhetünk szorongatott helyzetünkben. Azt olvassuk, hogy mikor jelentették Jozafát királynak, hogy nagy sokaság jön ellene, hozzánk hasonlóan ő is megijedt (2Krón 20,2-3). Ám ahelyett, hogy a megoldhatatlan helyzet miatt aggódó gondolatai futóhomokjába süllyedt volna, a király „az Urat kezdte keresni, és böjtöt hirdetett egész Júdában.”

Imádkozás és böjtölés közben a király és Júda népe felidézte mindazt a jót, amit Isten a múltban értük tett, és hangot adtak hitüknek, hogy a jövőben sem hagyja el őket. Elismerték gyengeségüket és hitüket Isten hatalmában.

Édesanyám betegsége ráébresztett, milyen gyorsan megadom magam a tehetetlenséget sugalló gondolatoknak. Mi lesz, ha nem épül fel teljesen? Ha nem fog tudni járni? Mi lesz, ha állandó felügyeletre szorul?

Meg kell tanulnom, hogy hagyjam el ezeket a gondolatokat, forduljak Isten felé, adjak hálát Neki mindazért a segítségért, amit eddig kaptam Tőle, s vegyem észre hűségét, amivel a jelen pillanatok nehézségeiben is mellettem áll. Hozzá fordulok tanácsért, bölcsességért a legapróbb részletekben is. Rászögezem a tekintetem, amíg várom a válaszát.

Mit látsz megoldhatatlannak az életedben? Milyen kérdések nyugtalanítanak, amelyekre nem találsz választ? Kövesd Jozafát király példáját. Fordulj el aggasztó gondjaidtól, ismerd be, hogy nem látod a kiutat, és tekints Arra, aki látja, aki tudja a megoldást.

Istenem, Rád tekintek, Te vagy mindenek Ura. Kezedben tartod az irányítást. Nem nekem kell mindent megoldanom. Amikor nem látom az utat, megköszönöm Neked, hogy Hozzád fordulhatok eligazításért, bölcsességért. Te vagy az én „Csodálatos Tanácsadóm” (Ézs 9,5). Kezedbe teszek le minden terhet, ami nyomasztja a lelkemet, az elmémet. Köszönöm, hogy a Te szerető gondjaidba ajánlhatom őket. Rád tekintek, tudva, hogy ki fogsz szabadítani az örvényből. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2010.12.20.Melanie Chitwood www.proverbs31.org, fordítás: www. eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. november 28., szombat

Kavargasd

„Hiszen Isten maga ébreszti bennetek a szándékot, s hajtja végre a tettet tetszésének megfelelően.” 

Fil 2,13

Az első korty kávé után fancsali képpel néztem a csészébe. Minden olyan volt, mint máskor, csak épp a kávé nem volt édes. Pedig emlékszem, hogy feltéptem a kis sárga zacskót, s a tartalmát, a sok apró fehér kristályt beleszórtam a tejtől karamell színű italba. Most jut eszembe, igaz, hogy beletettem a cukrot, de nem kavartam el. Kavarás nélkül a cukor nem tud feloldódni, nem tudja elvégezni a küldetését.
Így vagyok a hitemmel is. Belerakok minden hozzávalót. A Bibliát, feliratkozást elmélkedésekre, kegyes barátnőket, a gyülekezetet, imanaplómat, a dicsőítő énekeket, a megtanult igeverseket. Ha megnézel, azt látod, minden benne van. De az igazat megvallva, igyekszem elkerülni a kavargatást. Ha kérdeznéd, azt mondanám, tudom, hogy az hasznodra van. Azt mondanám, nem jó egyhelyben állni. Azt mondanám, vesd alá magad Isten kavargatásának, s én szívesen imádkozom érted ezalatt.
De ha rólam van szó? No nem. Engem hagyjatok békén. Hadd üldögéljek. Inkább tűnjön úgy, hogy minden rendben van, és érezzem jól magam, semhogy megkavargassanak, és elkészüljek.
Te szoktál így érezni?
Talán ma épp felkavarodva érzed magad. Az anyagi helyzeted vagy a munkád, a házasságod, a gyermekeid vagy a kapcsolataid, az álmaid – mintha egy ciklon söpörne végig rajtuk, minden bizonytalan és kavarog benned és körülötted. Talán eltöprengsz, miért engedi Isten, hogy ez megtörténjék, miért feledkezett meg rólad. Eszedbe sem jut, hogy esetleg ez az ő kavargatása. A benned zajló örvénylést használja arra, hogy mindenhova elérjen, ahova akar. Ahogy a mai igénkben olvassuk, azon dolgozik, hogy elérd a célt, amit kitűzött számodra.
Tavaly egyik nap jókora adag spagetti szószt készítettünk a barátnőmmel. Otthagytuk a lábast a tűzhelyen, s kimentünk a kertbe a többiekhez. Mikor visszatértünk a házba, égett szag fogadott. Levettük a fedőt a szószról, úgy tűnt, nincs semmi baja. Minden olyan volt, amilyennek lennie kell: szép piros volt, sűrű, benne a darált húsdarabkák, hagymaszeletek, fűszerpöttyök. Csak mikor elővettünk egy fakanalat, és belenyúltunk a szószba, derült ki, hogy a fenekén vastag rétegben leragadt, mivel nem voltunk benn, hogy kavargassuk, mozgásban tartsuk, ne engedjük leülepedni. Ami leülepszik, összeragad, odakozmál.
Amikor Isten felkavarja az életedet, köszönd meg neki, hogy annyira szeret, hogy nem enged leragadni, odakapni. Benned vannak a hozzávalók, és ez nagyon fontos, de csak kavargatással érjük el azt a minőséget, amit Ő szeretne létrehozni bennünk.

Uram, amikor úgy érzem, minden felkavarodik, juttasd eszembe, hogy épp Te dolgozod el bennem édességedet, épp meg akarod akadályozni, hogy leragadjak. Igen, tovább akarok lépni, azzá akarok lenni, akinek Te elképzeltél. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2011.11.07.Marybeth Whalen, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. november 27., péntek

Eső

Ezt a megkapó jelenetet egy a CenturyTel-nél dolgozó fiatalember élte át a louisianai Monroe-ban, mikor egyik nap a Wal-Mart-ba ment vásárolni.

Úgy hatéves lehetett a szép, barnahajú, szeplős kislány, az ártatlanság megtestesítője. Édesanyja a hajdani Walton’s-ba vagy egy Norman Rockwell képbe is beillett volna. Nem divatjamúlt külseje miatt. Félhosszú, barna haja volt, természetes hullámokkal. Drapp sortot és világoskék kötött pólót viselt. Kékszélű fehér tornacipő volt rajta. Olyan igazi anyuka volt.
Kint zuhogott az eső. Az a fajta zápor, amikor a víz olyannyira igyekszik a földre jutni, hogy nem várja meg, míg a csatorna csövén leérkezik, hanem bőségesen zubog kifelé az ereszcsatornából. A közeli parkoló vízelvezető aknái már megteltek, hatalmas pocsolyák kötötték össze a parkoló kocsikat. Csak álldogáltunk mind az üvegtető alatt a Wal-Mart bejárati ajtaja mögött.

A kislány kedves hangja törte meg a transzszerű állapotot, amibe kerültünk, míg bámultuk a zuhogó esőt.
„Anya, gyere, fussunk keresztül az esőn”- mondta.
„Tessék?”- kérdezte az édesanyja.
„Fussunk keresztül az esőn!” – ismételte a kislány.
„Szó sincs róla, édesem. Megvárjuk, míg egy kicsit csendesedik” – válaszolta az anya. A kislány várt pár percet, majd újrakezdte:
„Anya, fussunk keresztül az esőn!”
„Dehogy, hiszen bőrig ázunk”, mondta az anyja.
„Az nem lehet. Reggel nem ezt mondtad”- figyelmeztette a kislány, mialatt húzkodta az anyja karját.
„Reggel? Mikor mondtam olyat, hogy átszaladhatunk az esőn anélkül, hogy eláznánk?”
„Nem emlékszel? Mikor apuval beszélgettetek a rákjáról, azt mondtad: ’Ha Isten ezen átjuttat bennünket, bármin keresztül tud vinni!'"

Néma csend lett az előcsarnokban. Az esőn kívül semmit nem lehetett hallani. Csak álltunk ott elnémulva. Senki se mozdult, nem jött befelé és nem indult kifelé senki. Az anya is csak állt, és gondolkozott, mit válaszolhatna. Kinevethetné a kislányt, elhallgattathatná azzal, hogy butaságokat beszél. Vagy úgy tehetne, mintha meg se hallotta volna, amit mondott. De ez egy bizonyságtevő pillanat volt. Táplálhatja az ártatlan bizalmat, hogy később szárba szökkenjen belőle a hit.
„Igazad van, csillagom. Menjünk, fussunk keresztül az esőn. Ha Isten megengedi, hogy megázzunk, azt jelenti, hogy szükségünk volt egy alapos lemosásra” – mondta.
Azzal kiszaladtak az esőbe. Mi csak álltunk és néztük őket mosolyogva, nevetve, ahogy átgázoltak a pocsolyákon az autók között. Bőrig áztak. De többen követték őket, gyermekként visítozva, nevetve szaladtak az autójukhoz.

Szeretném hinni, hogy majd valamikor az élet egy későbbi fordulóján ez az anyuka visszagondol a kislányával töltött percekre, melyek úgy élnek majd emlékezetében, mintha albumba gyűjtögetett képek volnának. Talán majd mikor büszkén nézi ballagó leányát. Vagy amikor a kislány az édesapja karján végigsétál a templomhajón hófehér esküvői ruhában. Elneveti magát, a szíve kicsit hevesebben dobog. A mosoly el fogja árulni a körülállóknak, mennyire szeretik egymást. De csak ketten emlékeznek majd arra a kivételes pillanatra, amikor kifutottak az esőbe, bízva abban, hogy Isten átjuttatja rajta őket.

Igen, engem is átjuttatott. Futottam teljes erőmből. Eláztam. Úgy látszik, egy jó lemosásra volt szükségem.



(Forrás: FreeChristianContent.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

Tudnod kell

„Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: A názáreti Jézus Krisztus nevében, járj!” 


ApCsel 3,6

Van egy barátnőm, aki nagyon szenved. Az élet, amilyennek ismerte, hirtelen felborult, és elöntötte a káosz és zűrzavar őrjöngő folyama. Levegőért is alig tud a felszínre emelkedni, már el is ragadja a következő örvény.
Ha létezik víz nélküli vízbefúlás, ezt éli most át a barátnőm.
Talán neked is van egy szenvedő barátod.
Tegnap leültem az asztalhoz, hogy küldjek a barátnőmnek egy apró ajándékot, s írjak hozzá egy pár sort. Nagyon szerettem volna szeretni a szavaimmal. A szívem tele volt törődéssel, együttérzéssel, a vággyal, hogy biztassam, bátorítsam, de mindez nehezen akart szavakban megfogalmazódni.
Istenhez fordultam segítségért, s imádkozás közben mindegyre elém ugrott az „értékes” szó.
Juttasd eszébe, mennyire értékes.
Mondd el neki, mennyire tiszteled.
Tudatosítsd benne, mennyi mindent tud másoknak nyújtani.
Az ApCsel 3-ban Péter és János egy nyomorék emberrel találkozik az Ékesnek nevezett kapunál. Megállnak. Észrevették. Meg akarják érinteni. Nem voltak értékeik, de értékelni tudták azt az embert.
„Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: A názáreti Jézus Krisztus nevében, járj! Jobb kezénél fogva fölsegítette…” (ApCsel 3, 6-7a).
Nem volt ezüstjük, de volt segítőkész kezük, és volt mit adniuk. A szükséget szenvedő ember megérdemelte az érintést. A szükségben lévő embernek kellett valaki, aki kézen fogja és felsegíti. A most már járni tudó ember bement a templomba, „járkált, ugrándozott és dicsőítette Istent”. Az emberek látták, és nem tudtak hova lenni a csodálkozástól és csodálattól Isten művén.
Az ember, akinek azelőtt adni kellett, most rengeteget tudott nyújtani.
Szeretném, ha a barátnőm tudná, ő is fel tud állni. Ő is fel tudja kelteni másokban a csodálatot Istenünk iránt.
Igen, neki is vannak értékei, amit nyújtani tud.
Egy egyszerű kártyára tökéletlen szavakkal ezt írtam végül: „Csak azt akarom mondani, hogy tudnod kell, mennyire értékes vagy. Tisztellek, és nagyon szeretlek. Köszönöm, hogy az vagy, aki vagy.”
Van valaki, aki örülne egy ilyen kártyának a környezetedben? Ülj le most, és írj neki, ne hagyd, hogy elillanjon a pillanat.

Uram, köszönöm, hogy megmutatod, hogyan szeressek másokat. Segíts, hogy a te kezed és lábad legyek ma. Add nekem a szívedet, hogy meglássam azt, akinek ma szüksége van a biztatásomra. Amikor kinyújtom a kezem, te benyúlsz a szívembe, és megáldasz engem. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Encouragement for today, 2011.11.03. Lysa TerKeurst www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2015. november 26., csütörtök

Drága Testvérem! Ne feledd: a mai napon egy újabb huszonnégy órát kaptunk ajándékba. Ragadd meg hittel azt az igazságot, hogy Isten segíteni tud életed egy új fejezetének a megírásában. A múltban elkövetett tévedéseid nem kell hogy beskatulyázzanak téged. A mai nap egy új kezdet, és a mi Istenünk egy kegyelmes és hatalmas Úr.

"Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!"
Jeremiás siralmai 3: 22-23


- Lysa TerKeurst
fotó: pinterest.com

Hogyan kezdődik

„Én ültettem, Apollos öntözte, de a növekedést Isten adta.” 

1Kor 3,6

Minden történetnek van eleje, közepe és vége. Ez életünk történetére is igaz. Oktatásunkra is, ami többnyire az óvodában kezdődik, az általános és középiskolával folytatódik, és a főiskolán vagy egyetemen végződik. A romantikus kapcsolatok barátsággal kezdődnek, találkákkal folytatódnak, házasságban végződnek. A főétkezések előétellel kezdődnek, fő fogással folytatódnak, desszerttel végződnek.

Mi a helyzet megváltásunk történetével? Minden hívő ember megváltástörténetének közepe az Istennel való személyes kapcsolatáról szól, a vége pedig a Vele való örökkévalóságról. És a kezdete? Ez mindenkinél más és más. Előfordul, hogy a megváltás magja akkor kerül valakinek a lelkébe, mikor a szomszédjával elmegy a templomba. Kezdet lehet egy nagymama imája, melynek napsugarai felmelegítenek egy hideg szívet. A megkeményedett kéreg felpuhulhat egy asszony kedvességétől, aki átadja a helyét sorbanálláskor. Kicsírázhat a mag, ha egy idegen, aki előrébb áll a sorban az ebédlőben, kiváltja az ebédet a mögötte állóknak.

Igen, minden megváltástörténetnek van kezdete. Gondoltál már arra, hogy te is részese lehetsz ennek az elindulásnak valaki életében? Tudtomon kívül velem ez megtörtént Javier barátnőm történetében!

Javierral egymás melletti szobában laktunk a kollégiumban. Szobatársaink együtt jártak, ezért gyakran kóboroltunk mindketten. Együtt főztünk a konyhában. Néha moziba mentünk. A focimeccseken egymás mellett szurkoltunk. Mikor elkezdtem gitározni, Javier mutatta meg az akkordokat. Szégyellem bevallani, hogy bár sok időt voltunk együtt, alig hoztam szóba az Urat. A későbbiekben ritkán találkoztunk. Épp ezért nagyon elcsodálkoztam és meghatódtam, mikor a következő e-mailt kaptam tőle.

Csak meg akarom köszönni neked, hogy az életem része voltál az egyetemen. Körülbelül négy éve lettem Krisztusé, és ahogy visszanézek az életemre, elgondolkozom, kiket tartottam példaképemnek, kiket szerettem volna követni. Bár keveset beszéltünk Istenről, tudtam, hogy keresztény vagy, és csodáltalak ezért. Ilyen az, amikor elvetsz egy magot, és mindezidáig nem hozott gyümölcsöt. 10 évig növekedett. Örülök, hogy elmondhatom azoknak, akik segítettek rátalálni Krisztusra, mennyire fontosak számomra.

Életem egyik legszebb napjává avatta Javier e-mailje azt a napot, amikor megkaptam. Megtiszteltetésnek érzem, hogy elvethettem egy magot megváltástörténetében. A mai igénk arra tanít, hogy komoly szerepet játszhatunk mások megtérésében. Lehet, nem mindenki olyan szerencsés, hogy értesüljön az általa ültetett vagy öntözött mag szárbaszökkenéséről, de bízhatunk abban, hogy Isten beindítja a növekedést.

Javier története arra ösztönöz, hogy tudatosan is megpróbáljak magot ültetni: szavaimmal, cselekedeteimmel. A szomszéd, a nagymama, az asszony, az idegen – a barát vagy családtag – a gyülekezeti vagy munkatárs akarok lenni, aki szerepet játszik mások megváltástörténetében.

Uram, te mindent kézben tartasz. Köszönöm, hogy előhívtál engem a sötétségből a Te csodálatos világosságodba. Használj, kérlek, eszközül mások megváltásához, hogy Ők is a te világosságodban járjanak. Készséges eszközöd akarok lenni, segíts, hogy az legyek a Te dicsőségedre. Jézus nevében, Ámen.

(Forrás: Encouragement for today, 2010.10.28, Samantha Reed. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)


2015. november 25., szerda

Mi közöm hozzá?

„Amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elesettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül.” 

Mt 9,36

A terepjáró szűk kanyarokkal meredeken kígyózó úton haladt felfelé a Quito fölötti dombokon, Equadorban, úti célunk felé. Nem friss hegyi levegő fogadott minket, ahogy vigyázva lépegettünk az utcán. Rothadó szemét, szabadtéri főzés, állatok elhullajtott ürülékének bűze vett körül.
A bádoghajlékok között botorkálva jobban megértettem, mint valaha, mit jelent a tehetetlenség. Az, amikor nincs segítség. Hiányzik az állami támogatás, nincs élelmiszerbank. Ha nem jön valaki a segítségükre, ezek az emberek nem tudnak kiszabadulni a szegénység fogságából.
Valami megváltozott bennem azon a napon. Mindig is fontos volt számomra a misszió, az evangelizáció, de valahogy elméleti szinten. Szomorúan vallom be, de valahol titokban azt tartottam, hogy ha akarnák, az emberek tudnának segíteni magukon.
Equadori élményeim megváltoztatták tenni akarásom motivációját. Már nem egyszerűen engedelmességből, hanem belső kényszerből akarok segíteni. Kezdem felfogni Jézus szánalmát. Valami ilyesmit érzett ő is? Máté ezekkel a szavakkal örökítette meg Jézus érzéseit: „Amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elesettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül.” (Mt 9,36.)
Jézus látta azok elesettségét, akiket szeretett. Egy koszos utcán az egyenlítőtől kevéssé délre én is megértettem. Az elesettek nem tudnak segíteni magukon. Ahogy az, aki eltévedt, nem találja meg magától az utat hazafelé. Szüksége van valakire, aki belép a kétségbeesésébe, a sötétségébe, és reményt, segítséget nyújt.
A friss felismerés égette a szívemet. Jézus nemcsak azokkal törődik, akik a szegénység és igazságtalanság súlya alatt vergődnek, bár nagyon szereti őket is. Jézus mindenkivel törődik, aki elesettnek érzi magát. Az elvált asszonnyal is, aki úgy érzi, őt már senki sem fogja szeretni. Vagy a férfival, aki nem talál munkát magának. A kamaszokkal, akik rossz helyen keresik az elfogadottságot, a megértést. Ezek az elesettek itt laknak az én utcámban. Nekik is hallaniuk kell a reményről, amit Jézus hozhat az életükbe.
Mielőtt visszatért a mennybe, Jézus fontos utasítást adott tanítványainak. Így szólt hozzájuk: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevébe, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,19-20).
Ha behunyom a szemem, látom magam egy állatoktól, ételszagtól bűzlő koszos utcán, Jézus mellettem áll, és szánalommal a szemében néz rám. „Glynnis - mondja -, figyelj ide. Én most visszamegyek Atyámhoz. Szükségem van rád, neked kell ezentúl az elesettekhez fordulnod. Ők nagyon különbözőek, ne legyenek előítéleteid. És nem neked kell mindenhová eljutnod, a testvéreidet is elhívom erre a feladatra. De azt szeretném, ha elmennél oda, ahova téged küldelek.”
Ma már számomra ez nem csak egy a megtanulandó igeversek közül. Nem csak egy feladat az elvégzendők listáján. Bele van vésve a szívembe. Megértettem.

Uram, bocsásd meg, ha hiányzik belőlem az irgalom. Segíts, hogy észrevegyem az elesetteket, az eltévedteket, a szenvedőket magam körül. Szeretném, ha a te szánalommal teli szíved élne bennem, s ha mindig készen állnék elindulni oda, ahova küldesz. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Glynnis Whitwer: Why Should I Care?, Encouragement for today, 2012. okt. 19. www.proverbs31.org/devotions, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. november 24., kedd

Mikor úgy érzed, csapdába kerültél

„Szorult helyzetükben az Úrhoz kiáltottak, s megmentette őket minden félelmüktől.” 

Zsolt 107,13

Szörnyű állapot, ha úgy érezzük, csapdába kerültünk. Tudom. Többször átéltem az utóbbi években.
Mikor az ingatlanpiac összeomlott, tanácsadással foglalkozó családi vállalkozásunk padlóra került. A szerződéseket felbontották, a várt üzletkötések elmaradtak, az adó az égbe szökött, a beruházások megálltak. A legtöbb probléma okáról nem tehettünk, de volt olyan, ami saját rossz döntésünk következménye volt.
Egyik hónap vonszolta magát a másik után. Volt néhány hét, amikor éppen csak megúsztuk a teljes csődöt. Nem veszítettem el hitemet Istenben, mert láttam, hogyan gondoskodik a mindennapjainkról. De az Ő számítása arról, mikor húz ki minket a gödörből, nem egyezett az enyémmel. Én gyors megoldásért kiáltottam, de az Ő terve másról szólt.
Mielőtt megérkezett a segítség, Isten hosszú ideig benne hagyott a pácban. Tovább kellett a tehetetlenséggel küzdenünk, mint szerettük volna. Minden korábbi lehetőség a segítségnyújtásra elillant. Akik azelőtt segítő kezet nyújtottak volna, már képtelenek voltak rá. Néha úgy éreztük, teljesen magunkra maradtunk, minden és mindenki elhagyott. Mi rontottunk el valamit? Rossz döntéseket hoztunk? Vívódtunk.
De aztán Isten közbelépett. És mivel olyan sokáig voltunk bajban, hálánk megkétszereződött. Tisztán látszott a keze munkája. Utólag úgy látjuk, ha sikerült volna saját erőnkből kikecmeregni, magunkat veregettük volna vállon az okosságunkért. Így viszont minden dicsőség Istené.
Talán épp most érzed csapdában magad, s arra gondolsz, vajon téged hogyan ment ki Isten. Talán téves döntéseket hoztál. Talán úgy érzed, meg sem érdemled, hogy kiszabadulj. Ha ez van, mondok neked egy jó hírt. Mindegy, hogy magad vagy más miatt kerültél bajba, Isten törődik veled, és megvan a terve a kiszabadításodra. Erről szól a 107. zsoltár. Istennek a népéhez való hűségéről tanít, minden körülmények között: a pusztaságban, a sötétségben, az ostobaságaikban. Mindegy hol voltak, vagy mit tettek, ha az Úrhoz kiáltottak, Ő meghallgatta őket. És hall minket is. Ez a zsoltár nem csak egy szép vers. A hajdani hívek üzenete a mai hívőknek. Írásba foglalták, s az írás megőrizte, hogy amikor elveszettnek, tehetetlennek, kimerültnek érezzük magunkat, vagy félünk, elolvashassuk, és higgyünk – higgyük, hogy Isten, aki akkor szabadulást hozott, megteszi ma is.
Álljon itt egy kis részlet az üzenetből, de ha lesz időd, olvasd el az egészet. 107. zsoltár 10-14:
A sötétben és a halál árnyékában ültek, megbilincselve, nyomorban és vasban. Mert ellenszegültek az Isten szavának, és megvetették a Fölséges törvényét. Ezért szívüket bánattal puhította, megtántorodtak, de nem jött senki, hogy támogassa őket. Szorult helyzetükben az Úrhoz kiáltottak, s megmentette őket minden félelmüktől. Kivezette őket a sötétségből s a halál árnyékából, és széttörte bilincseiket.”
Isten a csapdából való kiszabadítás specialistája – függetlenül attól, ki hogy jutott oda. Velem is így tett – veled is így fog tenni.

Uram, csak te ismered kétségbeejtő helyzetem mélységét. Te tudod, mennyire tehetetlennek érzem magam. Igaz, nem jártam el mindig helyesen, bevallom lázadozásaimat. Uram, te azt ígérted, ha Hozzád kiáltunk, meghallgatsz. Most kiáltok, Uram. Kérlek, segíts! Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2011.11.10. Glynnis Whitwer www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. november 23., hétfő

Ő ott van

„Így keresztül kellett mennie Szamarián… Ott volt Jákob kútja. Jézus elfáradt az úton, azért leült a kútnál. A hatodik óra felé járt az idő. Egy szamariai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: ’Adj innom!’” 


Jn 4:4, 6-7
Mit keres ott az a férfi? Az asszony nem tudta, ki Ő, s elcsodálkozott, hogy megszólítja őt, a szamariai asszonyt.
A hangjában szelídség volt. Inni kért. A szeme ítélkezés helyett elfogadást, gyűlölet helyett szeretetet tükrözött.
Úgy szoktuk őt hívni, hogy „a szamariai asszony”, de én inkább Samnek hívom. Így valóságosabbnak érzem. Olyan, mint mi, aki küzd a fájdalmaival, az elutasítással, a magánnyal.
Különösen szeretem abban a részben, amit idéztem, amikor Jézusnak „keresztül kellett mennie Szamarián”. A teológusoktól tudjuk, hogy a zsidók a világ söpredékének tartották a szamariaiakat, mindent megtettek, hogy elkerüljék őket. Inkább megkerülték az országot, semhogy átmenjenek rajta. Nem így Jézus.
Neki keresztül „kellett” mennie Szamarián. Talán mert tudta, hogy találkozik Sam-mel.
Tudjuk, hogy az asszonyok hajnalban vagy alkonyatkor jártak vízért. Együtt mentek a nap hűvösebb szakaszában, hogy elkerüljék a perzselő hőséget, ami még inkább megnehezítette a súlyos, vízzel telt korsókat, amiket haza kellett szállítani. Sam kivétel volt. Ő egyedül ment a legnagyobb melegben.
Nem az égető napsugarakat akarta elkerülni, hanem a többiek szúrós tekintetét, megvetését, ítélkezését. A vízzel telt korsó súlya szinte elviselhetetlen volt a hőségben, de a helybeli asszonyok megjegyzéseit, amik a vétkeire emlékeztették, még kevésbé tudta elviselni.
Samnek ugye öt férje volt. Egy olyan kultúrában, ahol az asszonyok nem válhattak el a férjüktől, ez azt jelentette, hogy őt már öt férfi bocsátotta el. És most egy olyannal élt együtt, aki arra se méltatta, hogy feleségül vegye.
Mikor Jézussal találkozott, Sam a munkáját végezte, miközben igyekezett elkerülni azokat, akik ismerték őt, akik tudtak a vétkeiről. Jézus tudta, hogy attól menekül, ami a tökéletlenségére emlékezteti, ezért úgy időzített, hogy Vele, nála pedig a tökéletes szeretettel találkozzon.
Jézus kezdte a beszélgetést, az egyetlen dolgot kérte, amit Sam adni tudott: vizet. Nem sok, de indulásnak elég. Sam megtehette volna, hogy figyelmen kívül hagyja, megtölti a korsóit, és hazaindul. De ő megállt, és figyelt Rá. Hagyta, hogy szavaival megérintse lelke összetört, sérült darabkáit, az űrt, amit érzett. Jézus szándékosan Sam napjának talán legmagányosabb pillanatában találkozott vele. Így tesz velünk is: gyakran tökéletlen és magányos életünkben akkor jön elénk, mikor csalódásaink, fájdalmaink, elbukásaink igyekeznek végleg elpusztítani önbizalmunkat.
Jézus ott vár ránk.
Ő ott van, amikor vonszoljuk magunkat, tudjuk, mi mindent meg kell tennünk, de fogalmunk sincs, hogy leszünk képesek rá.
Ő ott van, mikor a tegnapi kirohanásunk miatt verjük a falba a fejünket, vagy amikor dolgozni indulunk, és azt sem tudjuk, miért tesszük.
Ő ott van a pelenkázás, mosás, mosogatás végtelen sorában, amikor azon gondolkozunk, meglátjuk-e valaha az értelmét a monotóniának.
Ő ott van, amikor hazatérünk az üres lakásba, és azon vívódunk, miért nincs családunk, vagy hazamegyünk egy otthonnak nevezett házba, ahol egy tinédzser megvető tekintete fogad, s egy férj, aki észre sem vesz bennünket.
Jézus látja a szívünket, ismeri magányunk, csalódottságunk, elutasítottságunk fájdalmát. Keres és hív minket, menjünk Hozzá, és fogadjuk el tökéletes szeretetét, a szeretetet, ami türelmes és jóságos, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.
Akárhol vagy most és bármit csinálsz, állj meg, és szólj Hozzá. Csendesítsd el a gondolataidat, hogy meghallhasd, amit mond neked.

Uram, köszönöm, hogy keresel, hogy vársz reám. Meg akarom ismerni irántam táplált szeretetedet, rá akarok hagyatkozni, a biztonságában akarok élni! Amikor rám tör ma a félelem, amikor jelentéktelennek vagy magányosnak érzem magam, segíts, hogy Feléd forduljak, és jusson eszembe, hogy Te mindig ott vagy! Jézus nevében, Ámen.



(forrás: Encouragement for today, 2011.11.09. Renee Swope, fordítás: www.lelekerosito.hu, fotó: pinterest.com)

2015. november 22., vasárnap

Eltévelyedett gyermek


„Simon, Simon, íme a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy ne fogyatkozzék meg a hited: azért, ha megtérsz, erősítsd atyádfiait.”

Lukács 22:31-32

„Eltévelyedett a gyermekem, hogyan tartsam vissza?” - kérdezte könnyes szemmel egy barátnőm.

„Imából font kötőfékkel”, feleltem.

Szülőként célunk, hogy önálló, hittel telt felnőtté neveljük gyermekeinket. Megtanítjuk őket, hogy megkülönböztessék a jót a rossztól. Beszélünk nekik Istenről és a Bibliáról. Megmutatjuk, hogy kell viselkedni az asztalnál, milyen a sportszerű magatartás. Együttérzést, empátiát mutatunk az emberek iránt. Szelíden igyekszünk abba az irányba terelni gyermekeinket, ami szerintünk boldoggá, elégedetté teheti őket. Aztán felnőnek, s látszólag mindennek hátat fordítanak, amit tanítottunk nekik. Néha előfordul, hogy hiába a legjobb szülői magatartás, a gyermek eltévelyedik felnőtt korára. Függetlenedési vágyuk tiltott övezetbe sodorja őket. Mit tegyen ilyenkor a szülő? Ha a gyermek már nagykorú, a legjobb, amit a szülő tehet, hogy imádkozik érte. Fenti igénk rávilágít, hogy Jézus is ezt tette, mikor Simon Péter a félelem és kételkedés örvényébe került, és megrendült bizalma Isten szeretetében. Jézus nem szidta össze, nem vitatkozott, nem veszekedett vele. Csak annyit mond: „könyörögtem érted”.

Jézus Isten hatalmába vetett teljes bizalommal imádkozott, hogy adja vissza Péter hitét, hozza őt vissza a többi hívő közé. Az idézett igében nekem az a mondat tetszik leginkább: azért hát, amikor megbánva, amit tettél, visszatérsz hozzám, erősítsd testvéreidet. Amikor egy gyermek eltávolodik a családtól és a hittől, hajlamosak vagyunk ezt csak negatív színben látni. Pedig Jézus nemcsak a sötét oldalát látta Simon gyengeségének. Jézus tudta, hogy eltévelyedése után Péter hitében megerősödve fog visszatérni. Képessé válik arra, hogy másokat is erősítsen. Ahogy imádkozunk gyermekeinkért, megemlítve hibáikat, botladozásaikat, hitbeli megingásukat, gondoljunk arra, hogy Isten talán épp ezeket a gyengeségeket használja majd fel, hogy gyermekünk mások segítségére lehessen. Személyes tévedéseik tanítják meg gyermekeinket az együttérzésre, elsősorban olyanok iránt, akik hasonló gyengeségekkel küzdenek. Imádkozás közben kapjunk erőt abból a tudatból, hogy Isten sosem hagy veszendőbe egy fájdalmas tapasztalatot. A tévelygő gyermeket fogja a szenvedő világ szolgálatába állítani. Menj hát, és kösd hozzá gyermekedet Istenhez az imádság mentőkötelével.

Uram, gyermekem tévelyeg egy rémületes világban. Taníts meg, hogyan imádkozzam. Emlékeztess rá, hogy a leghatékonyabb dolog, amit tehetek, ha Isten trónja előtt leborulva könyörgöm érte. Segíts, hogy aggódásomat imádsággá váltsam. Köszönöm, hogy megérted érzéseimet, és bízhatom abban, hogy Te vagy az Úr gyermekem élete fölött. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2010.11.02.Susanne Scheppmann  www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

Szuperman

„Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom.” 

Kiv 15,2

„Nagyon nagy”- mondta a hatéves kislány.

Sosem hallott Supermanről, s most itt áll a 60 m magas szobra előtt Metropolisban, Illinois államban. Nem tudja, hogy akcióhős, csak a mozdulatlan, hatalmas szobrot látja. Nem tudja, hogy milliók izgulták végig számtalanszor, ahogy megmenti Lois Lane-t. Nem tudja, hogy a Krypton bolygóról származik, és tud repülni. Számára az Superman, amit lát: egy hatalmas, mozdulatlan szobor.

Mikor ezt végiggondoltam, belém vágott, mennyire így van ez istenképünkkel is. Bár az Ő Igéjében több nevét olvassuk: Istenek Istene (Elochim), az Erős Isten (El), a Vagyok (Jahveh), a Gyógyító Isten (Jahveh-Rapha), a Béke Istene (Jahveh-Shalom), a Seregek Ura (Adonáj Cevaot), Megmentő (Necach Izrael) – mégis gyakran statikus szoborként képzeljük el. Ha még sosem bíztuk Rá szükségleteink kielégítését, gyógyításunkat, ha nem kértük erejét, nem tudjuk, ki Ő. Látunk valamit belőle, de messze nem a teljes képet.

A Google-ben rákerestem a Superman szobor képére, s néztem egy darabig. A képen a hatalmas szobor tövénél turisták álltak. Láttad már Istent hideg, érzéketlen szoborként? Töprengtél azon, hogy egyáltalán észrevesz-e téged ott a lábainál? Én igen.

Istenben nincs semmi hideg, semmi érzéketlen. Rengeteg arca van. Ahogy a mai igénk mondja? Ő az én erőm, az énekem, a megmenekülésem, az Istenem, és még annyi, de annyi más! Attól még, hogy esetleg nem érzékeltük a gyógyítását, Ő a Gyógyító. Attól még, hogy nem éreztük meg, hogyan áraszt békét zsibongó lelkünkbe, Ő a Béke Fejedelme. Ha bízunk Benne, engedelmeskedünk Neki, és keressük az arcát, egyre többet fog kinyilvánítani, megmutatni önmagából.

Te meg én nem vagyunk Lois Lane, de van Valaki, aki minden helyzetből ki tud menteni minket. Jézus Krisztus a neve. És ha valaki, hát Ő tényleg Szuper!

Uram, köszönöm, hogy minden vagy, amire szükségünk van. Gazdagítsd, kérlek, a Rólad alkotott képemet. Segíts mögé látnom korlátolt valóságomnak, sekély tudásomnak. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2010.08.20., www.proverbs31.org, Luann Prater, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. november 21., szombat

Tegyük helyére a kegyelmet

„Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért. Hiszen még az igazért is alig halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk.”

 Róm 5, 6-8

Zsenge tizennyolc éves koromban, egy nyári éjszaka találkoztam először a kegyelemmel. Első főiskolás évem végén tértem haza, egy sor hibás, destruktív döntéssel magam mögött. Utáltam magam. Nemrég megtért édesanyám megérezte kétségbeesésemet, és este későn, mikor már elcsendesült a ház, leült mellém, és kérte, mondjam el, mi baj van.

Letört voltam és megviselt, elmondtam neki minden rossz tettemet, s a sötétséget, ami elborította miattuk a lelkemet. Sírt, ahogy minden anya sírt volna a helyében. Sírtam én is szégyenemben és bánatomban, hogy nem fordíthatom meg az idő kerekét, nem tehetem meg nem történtté mindezt. Mikor az utolsó zsebkendőm is cafatokban volt már, felnéztem rá, és vártam a szidást. Tudtam, hogy megérdemlem. Ám amikor a tekintetünk találkozott, az arca ellágyult, felállt, és azt mondta: „Jézus szeret téged, és megbocsát”. Majd odajött hozzám, átölelt, és hozzátette: „Én is megbocsátok”.

Kegyelem. Hát ez az volt. Abban a pillanatban átéltem a déli mellékutak mentén a templomok hirdetőtábláin gyermekkoromban annyiszor látott feliratok igazságát: „Jézus megment!” „Vére által megtisztulsz!” „Van Szabadítónk!” Jézus feláldozta az életét értünk, nem akkor, amikor én (és az emberiség többi része) jól viselkedő fiúk-lányok, hanem amikor rosszak, romlottak voltunk. Képzeld ezt el.

„Köszönöm”, szóltam Hozzá, és kiléptem a fényre. Szinte éreztem, ahogy a szívem újraindul, a lelkem felépül, az életem új irányt vesz.

Több mint húsz év telt el a nyári éjszaka óta, és azon töprengek, vajon mi volt gyakrabban: továbbadtam-e a kegyelmet a környezetemnek, vagy akadályoztam az áramlását. Táplálok-e magamban sérelmeket, amiket elkövettek ellenem? Számolom-e mennyi időt, pénzt, szolgálatot szánok másokra? Megadom-e a jó szándék feltételezésének ajándékát családomnak, barátaimnak, vagy az idegennek, aki besurran előttem a parkolóban az épp felszabaduló helyre, amire percek óta várok bekapcsolt villogóval? Úgy szeretnék mindezekre igennel válaszolni.

Uram, köszönöm, hogy szerettél, amikor bűnös voltam. Segíts, hogy ne váljak közönyössé áldozatod iránt, mutasd meg, hogyan adhatom tovább másoknak kegyelmedet. Jézus nevében, Ámen.



(forrás: Encouragement for today, 2010.10.11. Beth Webb Hart, www.proverbs31.org, , fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

Talán te is?

„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minden gonoszságtól. Ha azt mondjuk, nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje.” 

1Jn 1,9-10

Emlékszem a napra, mikor rájöttem, hogy Ádám-kórban szenvedek. Időbe telt, míg észrevettem. Az igazat megvallva, sokan, akik benne vannak ebben a leépüléssel járó betegségben, nem is tudnak róla. A Legjobb Orvos mutatott rá a tünetekre, amiket - bár utáltam, be kellett vallanom - gyakran érzékelek magamon.

Talán te is Ádám-kóros vagy? Meglehet.

Az Ádám-kór egy alattomos betegség, amely gátolja a páciens növekedését. Oly módon, hogy megakadályozza az illetőt, hogy elismerje, és felelősséget vállaljon a bűneiért. Nézzük csak, mi történt, amikor először írták le a betegséget:

„Amikor azonban meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az Úristen elől a kert fái között. De az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? Az ember így felelt: Meghallottam a hangodat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok. Ezért rejtőztem el. Az Isten erre azt kérdezte: Ki mondta meg neked, hogy mezítelen vagy? Talán arról a fáról ettél, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél? Az ember így felelt: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem.” (Ter 3,8-12)

Amit itt látunk, tankönyvi példája a beismerés elkerülésének és a felelősség áthárításának. Ezek az Ádám-kór klasszikus tünetei.

Ádám elbújt, mert vétkezett: pontosan azt tette, amit Isten megtiltott, és ennek tudatában is volt. Evett a gyümölcsből. Szájához tartotta, harapott belőle, megrágta, érezte, ahogy leve kicsordul az ajkán – és megnyílt a szeme. Meglátta, mit tett, és megtapasztalta, milyen szörnyen rossz érzés, ha megszakítjuk kapcsolatunkat Istennel.

A számonkéréskor próbált témát váltani, elkerülni bűne beismerését, és azt mondta, azért bújt el, mert meztelen volt. A meztelenség kisebb gond. Problémát okoz, de nem bűn. Egy állapot volt, amiről ráadásul nem is tehetett. Végülis nem ő alkotta magát meztelenre. Isten tette.

És itt jött elő a másik fő tünete az Ádám-kórnak: a felelősség áthárítása. Előbb a bűnét igyekszik kisebbíteni a beteg, majd izgatottan tagadni kezd, és elkezdődik a másokra mutogatás. Keres egy bűnbakot. Isten is alkalmas erre. Az emberek pláne, főleg, akikről köztudott, hogy nem bűntelenek. A beteg tehát figyelmét önmagáról átirányítja, keresi friss vagy régebbi, valós vagy valótlan vétkek alapján a célpontjait, rájuk mutat, és megvádolja őket.

Ha ügyes szónokok, tapasztalt vitatkozók vagyunk, ez gyakran működik is az ismerőseink viszonylatában. A gond az, hogy egy-egy ilyen konfrontáció után úgy érezzük, győztesek és nem elítéltek vagyunk. Lényegében az történik, hogy a bűn elkövetése után tisztára beszéljük magunkat.

Pedig a bűnösség tudata nélkül nincs megbánás.

Bűnbánat nélkül nincs lehetőség a megváltozás kegyelmére.

Változás nélkül nincs növekedés. Csak további vétkek vannak, amiket elkövetünk, kifényesítünk, letagadunk, elfelejtünk. S ebben a folyamatban nem vesszük észre, milyen nyomorultak lettünk, mennyire beteg a lelkünk.

Az orvos, aki mindezt megmutatta nekem, a Nagy Gyógyító, azt mondta, meg tud engem gyógyítani, ha elmegyek hozzá alázatos szívvel, bevallom, amit elkövettem, és megtisztulok. Rámutatott, hogy nem a bűnöm eltagadása, hanem a megvallása szabadít meg. És megmutatta, hogy nem fáj azt mondani: „Sajnálom”.

A hit nélküliek számára az Ádám-kór halálos betegség. Krisztus követői viszont teljesen kigyógyulhatnak belőle. Újra megkérdezem: talán te is? Érzed magadban ezt a hajlamot? Jó barátként egyet tanácsolhatok: még ma jelentkezz a Nagy Gyógyítónál.

Uram, be akarom ismerni, hogy sok mindenben bűnös vagyok. És azt is, hogy nem szívesen ismerem el felelősségemet rossz döntéseimben, káros cselekedeteimben. Tisztíts meg, kérlek, a hamisságtól, és segíts, hogy alázattal éljek a Te kegyelmedben. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2010.10.15. Rachel Olsen, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)



2015. november 20., péntek

Tedd a dolgod

Ezek után Dávid azt mondta fiának, Salamonnak: Légy erős, légy bátor és tedd a dolgod! Ne félj, és ne rettegj, mert az Úristen, az én istenem veled van, nem hagy cserben és nem hagy el, amíg be nem fejezed az Úr háza szolgálatához szükséges valamennyi munkát.”

 1Krón 28,20

Félretoltam a gépet, biztos voltam benne, hogy lehetetlen megcsinálni, amihez hozzákezdtem. Képtelen voltam folytatni a munkát, szükségem volt egy kis mentális pihenésre. Kerestem egy keresztény könyvet, a hónom alá kaptam, s felvittem az emeletre a futópadhoz. Edzéssel levezetem a feszültséget, és közben olvasok. Nem sejtettem, hogy az újjászületésem előtt állok.

Néhány oldal után a fent idézett bibliai szakaszhoz értem. Átélted már, hogy egy vers eléd ugrik a lapról? Hát most ez történt. Eszembe jutottak előbbi gondolataim a munkámról, s úgy éreztem, Isten ezzel a verssel üzen nekem. Ne halljam már állandóan, hogy lehetetlen a feladat. Tedd a dolgod, mondta. Jusson eszedbe, hogy mindig ott leszek, ha elakadsz. Nem úgy, hogy dicsekedhess saját képességeiddel, hanem hogy bennem dicsekedj.

Mikor befejeztem az edzést, leszaladtam a géphez, hogy azonnal elújságoljam e-mailben egy barátnőmnek, mi történt. Pár órája neki is panaszkodtam. Most leírtam, hogyan ugrott elém a vers, és milyen hatással volt rám: egyszerűen tenni fogom a dolgom. Azt válaszolta, hogy reggeli beszélgetésünk után imádkozott Istenhez, szóljon hozzám a munkámmal kapcsolatban. Új mottóval folytattam a munkám: Tedd a dolgod. Valahányszor elcsüggesztett a feladat nagysága, emlékeztettem magam: Tedd a dolgod – három kis szó, amik segítettek megküzdeni életem egyik legnagyobb kihívásával. Talán most neked is ezt a három szót kell meghallanod.

A munkáddal küzdesz? Tedd a dolgod.

Újjá kell építeni a házasságodat? Tedd a dolgod.

Félsz, hogy nem vagy jó anya? Tedd a dolgod.

Valami személyes problémád van, ami úgy érzed, túlnő rajtad? Tedd a dolgod.

Hitellel, pénzügyi gondokkal küszködsz? Tedd a dolgod.

Ki akarsz tartani a diétában, hogy meggyógyulj vagy lefogyj? Tedd a dolgod.

Van egy álmod, amit Isten elültetett a szívedben, de megvalósíthatatlannak látszik? Tedd a dolgod.

Félre ne érts: néha nagyon nehéz lesz. Nem azt mondja az idézetünk, hogy: „dőlj hátra nyugodtan, majd minden rendben lesz.” Nem. Arról szól, hogy ahelyett, hogy mindegyre azon tépelődnénk, mennyire nehéz a feladat, keressük Istent, aki megígérte, hogy felbukkan, amikor elakadunk munka közben. Mi igyekszünk minden képességünket beletenni a feladatba, s bízunk abban, hogy
Ő azt megsokszorozza. Átéljük majd, hogy ellát a szükséges szavakkal, ötletekkel, energiával, idővel, türelemmel, kegyelemmel. De először nekünk kell cselekednünk. Ahogy a ládát vivő papoknak előbb be kellett lépniük a vízbe, hogy a Jordán ketté tudjon válni (Józsué 3,15-16), úgy nekünk is hozzá kell látnunk a feladathoz, hogy megpillantsuk a megoldást.

Mi az, amihez hozzá kell látnod - vagy amit folytatnod kell -, bár gyengének, kimerültnek, csüggedtnek érzed magad? Imádkozom, hogy vedd észre, ahogy Ő munkálkodik érted, mialatt te végzed a feladatot, amire elhívott. Tedd a dolgod, és Ő veled lesz.

Uram, segíts, hogy Téged nézzelek, és ne az előttem tornyosuló feladat nagyságát. Segíts, hogy ne féljek, és ne csüggedjek. Köszönöm ígéretedet, hogy velem leszel, nem hagysz cserben, nem pártolsz el tőlem. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2010.10.22. Marybeth Whalen www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.com, fotó: pinterest.com)

2015. november 19., csütörtök

Maradj, kedvesem

„Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben.”


Jn 15,9

Valóban lehetséges Isten állandó jelenlétében élni, félelem nélkül, az Ő szeretetének védelmében? Csodálatos módon, lehetséges. Gondtalanul élni Isten szeretetében megvalósítható.

Így élt Jézus a földön, és ezt az életet kívánja mindnyájunk számára. „Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben” (Jn 15,9).

Minden nap szeretném megtapasztalni Isten szeretetét és kegyelmét. Mivel hiszünk, életünket Isten szeretete kéne, hogy körbeburkolja, és mégis sokan élünk félelemben, sokan érezzük legyőzöttnek magunkat. Hol van hatalmunk, hol van győzelmünk? Hol van békénk, mely folyamként hömpölyög? Ha Istennel szeretetkapcsolatban vagyunk, miért nem tükröződik ez rajtunk?

Sokan azért tűnünk erőtleneknek, azért tükrözünk szorongást szeretet helyett, mert nem ápoljuk hűségesen Istennel való kapcsolatunkat. Isten árnyékában állunk, de nem húzódunk közelebb Hozzá. Talán zavarban vagyunk, elhagyatottságot, csalódást érzünk, félünk Istentől. Vagy egyszerűen túlságosan el vagyunk foglalva mással, azért nem megyünk közelebb. Ez nem az Úr kívánsága. Ő vágyik arra, hogy velünk legyen.

Hogy valóban megtapasztaljuk Isten személyes szeretetét és jelenlétét, több időt kell Vele töltenünk. Istenről való ismereteink és az Ő személyes ismerete két különböző dolog. Olvashatjuk a Bibliát, tanulhatunk Isten szeretetéről, de ez nem jelenti azt, hogy megtapasztaljuk az Ő szeretetét. Az, hogy tudunk valakinek a dolgairól vagy személyes kapcsolatban állunk vele, két nagyon különböző élmény, tapasztalat.

Én nem szeretném, ha csak ismereteim lennének Istenről és az Ő szeretetéről. Meg akarom nyitni Felé a szívemet, meg akarom osztani Vele fájdalmaimat és örömeimet. Azt is ismerni szeretném, Ő mit érez. Hallani akarom, mit mond, ne csak én beszéljek állandóan. Olyan kapcsolatot szeretnék, amilyen Jézusé volt Mennyei Atyjával, míg itt élt a földön. És erre lehetőségem van, ha Benne lakom. És neked is lehetőséged van.

A valahol lakás azt jelenti, hogy tartósan ott vagy. A Kolosszé 3,3 pontosan megmondja, hol kéne lennünk: „Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt az Istenben.”

Ott van a helyünk: Krisztusban kell maradnunk. Nem csak odaszaladunk Hozzá, amikor megijedünk. Krisztusban lakni azt jelenti, hogy egész nap az Ő jelenlétében maradunk – minden időszakban, minden élethelyzetben.

Az ottlakás több, mint imádságok elmondása, bibliai szövegek olvasása, dicsőítő énekek éneklése. Ugyanakkor az ottlakás nem azt jelenti, hogy többet kell cselekednünk, hanem hogy többet kell keresnünk Istent, és kapcsolatban kell állnunk Vele. Ma talán azt jelenti, hogy lubickolsz feltétel nélküli szeretetében. Holnap talán az erejéből táplálkozol. Bármire van szükséged, megtalálod Isten állandó jelenlétében.

Lehet úgy élni, hogy Istennel és az Ő szeretetével egész napon át kapcsolatban legyünk? Jézusnak lehetséges volt. Akkor nekünk is lehetséges kell, hogy legyen.

Uram, annyira vágyom rá, hogy minden nap Veled éljek, a Te szeretetedben, hatalmadban, békességedben, erődben. Uram, Rád akarok gondolni most mindaddig, míg megérzem a Veled való kapcsolatot. Jöjj, Uram, találkozz velem. Taníts meg, hogyan maradhatok állandóan Veled. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás:Encouragement for today, 2010.09.28. Micca Monda Campbell, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.com, fotó: https://roamingcyclists.files.wordpress.com)

2015. november 16., hétfő

Ebből nem kértem

„Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy váltsd tettekre az igazságot, szeress irgalmasan, és járj alázatosan a te Isteneddel.” 

Mik 6,8

Ebből nem kértem. Ebből nem. Az irgalmasságnak ebből az érzéséből, ami könyörtelenül rángatni kezdi lelkem húrjait. Túlságosan erős és kéretlenül érkezett.
Az irgalmasság már régóta próbált áttörni a szívem köré épített erődítményen. Irgalmasság – olyan könnyű elfogadni a létét; és a valóságban mégis olyan nehéz. Romboló erő, amire nincs idő felkészülni. Ezért inkább fokozatosan, téglánként felépítek ellene egy gátat. Már nem hallom meg a szomorúságot – mozsárágyúval védekezem ellene. Felüti fejét az empátia – visszatartom az együttérző könnyek áradatát. Kerülöm az irgalomgyanús helyzeteket – újabb réteg, amivel vastagítom a szívem köré épített falat.
Magas gát vesz körül, ami nem engedi át a mások bajával való törődést. Mögötte biztonságban meghúzódom, nem kell mások gondjaival bajlódnom, fájdalmukba beleásnom magam, félelmeikkel szembesülnöm. Sokkal könnyebb így.
És akkor egy pár elnyűtt teniszcipő megragad. A lepattogzott műbőr réteg kilyukasztja mozsárágyúm csövét. A be nem kötött, rojtosra használt cipőfűző kiüt egy téglát a falamból. A valaha fehér, rovátkás, most barna, simára kopott gumitalp rést üt a gáton.
A lány cipői szerényen hátratolva néztek rám a vendégszobám hintaszéke alól. Hallgattak. Szavak és a legkisebb erőkifejtés nélkül, ezek az elkoptatott barna cipők áttörtek a lelkemet körülvevő megkeményedett kérgen.
A saját vendégszobámban, Jézus meghív, legyek a vendége. Megbízhatatlan szívemet bevonja ezzel az ősi intéssel: „Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy váltsd tettekre az igazságot, szeress irgalmasan, és járj alázatosan a te Isteneddel” (Mik 6,8).
A gát recseg-ropog, betör rajta a fájdalom. Elviselhetetlen volna, ha nem lenne velem az Ő kegyelme, aki mellettem áll, és megtart, hogy el ne essem. Sós könnyek mosnak át, mikor végül megadom magam az együttérzésnek, és átélem a mindent elvesztés fájdalmát, ami a lány életét derékba törte.
Az Írás gyengéd unszolása ráébreszt, hogy Ő akarta, hogy ezt átéljem. Hogy kapaszkodjam a kezébe, és merjek ránézni azokra a cipőkre. A szívre az elnyűtt külső mögött. A fájdalomra és szégyenre, a gyötrelemre és a szörnyű veszteségre. A kétségbeesésből felröppenő reménységre, ami ezeket a cipőket idejönni kényszerítette.
Isten azt akarta, hogy felhúzzam egy időre azokat a cipőket. Hogy szeretettel forduljak a történethez, amit elmeséltek nekem. Hogy szeretettel forduljak a lány felé. Hogy megszeressem az irgalmasságot.
Ennek a fájdalomnak két oldala van bennem. Hogy voltam képes hűvös maradni ennyi ideig? Távolságtartó és vak, hogy ne lássak, ne lássam a fájdalmat magam körül? Körbezárt szívem megnyílik (még mindig vonakodva, mert fél beengedni az irgalmasságot) a szeretet előtt.
Nem kértem az irgalmasságból, de az irgalmasság igényelt engem. Kért a szívemből, kért a gondolataimból, kért az életemből.
Hosszú ideig küzdöttem az irgalmasság ellen; úgy gondoltam, ez elfogadható, hisz nem az irgalmasság a legfontosabb „lelki ajándékom”. De lelkem úgy lett megalkotva, hogy amit az Úr szeret, azt ő is szeresse. Általa, Érte, Vele járva.
A gát leomlott, felhúzom az elnyűtt sportcipőt, átküzdöm magam az összetört téglahalmokon, a felborult mozsárágyún. Istenbe kapaszkodva letaposom az ellenállás, a visszahúzódás, az elfordulás gondolati sémáit. Visszatérve körülnézek, keresni kezdem azokat, akik irgalmasságra szomjaznak, járni kezdek az úton nyitott szemmel a szükséget szenvedőkre.
Ha összefutnánk, nézz rám irgalommal, ahogy botladozva próbálom megtanulni, hogyan öleljem magamhoz mások fájdalmát, hogyan szeressek irgalmasan az Ő útmutatása szerint.

Uram, köszönöm az irgalmasságot, amit a Kereszten mutattál. Amikor szükségben voltam, szenvedtem, súlyos helyzetet éltem át, irgalmasságod sosem lankadt. Segíts, kérlek, irgalmasan szeretni, és alázatosan járni Veled az úton. Jézus nevében, Ámen.



Megfontolásra:
„Az igazi alázatosság nem az, ha kevesebbnek gondoljuk magunkat, hanem ha kevesebbet gondolunk magunkra.” Tim Keller

(forrás: Encouragement for today, 2011.11.21. Samantha Reed, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. november 15., vasárnap

Megpróbáltatások

„Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket. Tudjátok, hogy hitetek próbájának állhatatosság a gyümölcse.” 

Jak 1,2-3

Egyidőben ültettem el őket. Egyforma módon. Ugyanolyan gyöngéd szeretettel és gondoskodással. Mikor egyiket megöntöztem, a másikat is. Minden egyformán történt – szinte minden.
Egyik piros begóniatövet a kínai selyemmirtusz fa és a hortenziabokor közé, az eresz védelme alá ültettem, a másikat a járda mellé, ahol semmi sem védte a zuhogó esőtől, s a nap égető sugaraitól.
Nyár végén nagy volt a meglepetésem.
A fa és a bokor közé ültetett növényke, ami épp megfelelő mennyiségű esőt és szűrt fényt kapott, semmit sem növekedett.
Egy centit sem.
Szép volt, de semmit nem változott azóta, hogy elültettem.
Az elemek támadásának jobban kitett tő legalább hatszorosára nőtt az eredeti méretének.
Sötétzöld levelei begömbölyödtek, mintha be akarnák fogadni a tápláló vízcseppeket. Piros virágokat bontott minden irányba, s nagyon szépen mutatott a szürke betonjárda hátterében.
Ahogy elnéztem a két rubinszínű begóniát, magunkat láttam bennük.
Az utóbbi három hónap egyik megpróbáltatást hozta a másik után. Egy családtagunk betegséggel küzdött. Idősödő szüleink gondozása új kihívások elé állított. Mindkettőjüknek újfajta, szívünket elnehezítő odafigyelésre van szüksége, mert az új bajok nem oldhatók és nem szüntethetők meg. Nem láthattuk előre ezeket a dolgokat, s gyakran tanácstalanok vagyunk.
Ebben a nehéz időszakban közelebb kerültünk Istenhez, megtanuljuk, hogy rá kell bíznunk életünket és szeretteink életét az áradatban. Észrevettük azt is, hogy Istent nem rémítik meg a viharok. Ebben az időszakban, amikor sejtelmünk sincs, mikor fognak jóra fordulni a dolgok, Ő a vitorlánk, belekapaszkodunk, míg elvonulnak a viharfelhők.
Jó volna talán olyan védett életet élni, ami épp megfelelő mennyiségű esővel és napsütéssel jár egy eresz védelme alatt. Ugye, milyen szépen hangzik?
De Jakab levelének első sorai arra biztatnak, hogy örüljünk a megpróbáltatásoknak. Mert növekedésünket szolgálják.
Reményeink szerint a nehéz időszak vége felé közeledik, s mi rájöttünk, mit jelent bízni Istenben, és hűségesnek találni Őt.
Megtanultuk, mit jelent kezünket kérésre hajlítva tartani, hogy befogadjuk a felülről érkező táplálékot.
A megpróbáltatások jönni fognak. De miután elmúlnak, ha közben szorosan kapaszkodunk Istenbe, észrevesszük, hogy növekedtünk, mélyebbre kerültek gyökereink a hitben, s erősebbek vagyunk, mint azelőtt.
Amikor igazán kemény próbatétel ér, biztassuk egymást, hogy utána a kitartás gyönyörű virágait fogjuk hozni Isten hűséges gondoskodása alatt.

Uram, nehéz ez a próbatétel, de igyekszem lehetőségként tekinteni rá a hitben való növekedésre. Hálás vagyok Neked, hogy Te sohasem változol. Te biztos vagy akkor is, amikor az élet bizonytalanná válik. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Suzie Eller: When You Face Trials, Encouragement for today, 2012.11.02. www.proverbs31.org/devotions, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.com, fotó: pinterest.com)

2015. november 14., szombat

"Itt ülök, és nézem a híreket. Mélyen megrendülve látom, mi történt Párizsban.
Túl azon, hogy egy várost támadás ért, a sérült emberekre és az áldozatokra gondolok...
Mert a számok embereket jelentenek. Olyan embereket, akiket szerettek, értékesnek tartottak, akikre odafigyeltek, és akiket most gyászolnak.
Valakinek a lányáról, valakinek a barátjáról, valakinek a férjéről, fiáról, anyukájáról van szó. Ezek az emberek most már elmentek.
A gondolatot folytatva, az imám személyessé válik. Mert ami őket érte, ránk nézve is hatással van.
Úr Jézus, Hozzád emeljük könny áztatta arcunkat.
A Gonosz léte valóság, aki borzalmas dolgokra képes.
De nem a Gonoszé lesz az utolsó szó.
Úr Jézus, segíts tudatosítani bennünk ezt az igazságot, vigasztalj meg bennünket és adj erőt általa.
Lehet, hogy a fények városában ezen az éjszakán kihunytak a fények, de egyszer a sötétség felett a Világosság győzedelmeskedni fog!"


- Lysa TerKeurst
- fotó: pinterest

Ha Istent szeretem, muszáj az embereket is?

"Mester, melyik a legnagyobb parancsolat a törvényben?" Jézus így válaszolt: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és legnagyobb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.”

Mt 22,36-39

Eszedbe jutott már, hogy könnyebb volna szolgálni Istent, ha nem volnának az emberek? Úgy értem, hogy az emberek néha igazán kiborítóak tudnak lenni.
Kíváncsi vagyok, Jézus tudta-e előre, hogy mi, tanítványai, sokszor össze fogunk kapni. Bizonyára tudta, ezért válaszolta a farizeusnak azt, amit.
A Máté 22,37-40-ben farizeusok, az akkori kor vezetői a legnagyobb parancsolatról kérdezik Jézust. Jézus válasza ez volt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és legnagyobb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.”
Jézus választ adott valamire, amit nem is kérdeztek. Ők csak a legnagyobb parancsolatról érdeklődtek, nem a másodikról. De Jézus tudta, hogy az egyiket nem lehet betartani a másik nélkül. Egyértelműen rá akarta vezetni hallgatóságát, hogy fogják fel, Isten szeretete és az emberek szeretete elválaszthatatlan egymástól. Miért hangsúlyozta ezt? Mert tudta, hogy el fogunk billenni egyik vagy másik irányba.
Az igazság az, hogy tudjuk szeretni Istent úgy, hogy elhanyagoljuk az emberszeretetet. Persze nem ismerjük el. Én magam is rendszeresen szolgáltam Istent a gyülekezetben, s közben haragudtam emberekre, vagy nem voltam együttérző, kedves velük.
Húsz éve, mikor a gyermekmissziót vezettem, nagyon szerettem a gyermekeket, de az önkéntesek néha az idegeimre mentek. Különösen, ha nem jelentek meg, s aztán valami átlátszó kifogásra hivatkoztak. Én ott tudtam lenni, hiába voltam fáradt, fájt a fejem, stb.
Az ítélkezés, a kritikus hozzáállás felülírta a szeretetet.
Olyan is volt, hogy annyira belemerültem Isten szolgálatába, hogy nem mutattam áldozatkész szeretetet a családom iránt. Az egyik első jele annak, hogy túlságosan sokat vállaltam, az, ha nem tudok kedves, türelmes lenni hozzájuk. Gyakran előfordult régen, mikor három fiam még kicsi volt, s én igyekeztem betartani valamilyen napirendet. Állandóan ideges voltam, s a gyermekeim nem azt tapasztalták mindig, hogy szerető, türelmes anyukájuk vagyok.
Másik oldalról viszont olyan is van, hogy az embereket szeretjük, de elhanyagoljuk Isten szeretetét. Lejjebb tesszük Isten mércéjét, leszűkítjük parancsait, kitekerjük a Biblia szavait, csak hogy ne bántsuk meg a másikat. Nem vesszük figyelembe, hogy Jézus az egyetlen út az Atyához, mert ezzel annyi „jó” embert kizárnánk a mennyországból. Igen, lehetséges az is, hogy az embereket jobban szeressük Istennél.
Mit mond tehát Jézus? Szerintem azt, hogy törekedjünk rá, hogy mind a két parancsolatot tartsuk be. Mindenekelőtt szeretnünk kell Istent azáltal, hogy bízunk benne, hiszünk a jóságában, és engedelmeskedünk Igéjének – akkor is, ha nem értjük teljesen. Közben figyelnünk kell szívünk állapotára, s kérjük Isten segítségét, hogy az embereket is tudjuk jól szeretni.
Bevallom, nekem nehezen megy. Csak ha mindennap imádkozom, ha teljesen függök Istentől, ha minden nap rábízom, hogy munkálkodjék a lelkemben, akkor közelítek ahhoz, amit Jézus a két nagy parancsolatnak tart. De még így is, a legjobb napjaimon is, úgy érzem, nem tudom teljesíteni.
Neki hála, Isten sosem kér olyasmit, amihez ne nyújtana segítséget.
Szavai támogatnak, biztatnak. A Szentlélek irányít. És Isten szeretete és irgalma irántam, aki gyakran nagyon nem vagyok szeretnivaló, újra meg újra szembesít azzal, miért szeretem Őt, és miért hagyjam, hogy rajtam keresztül másoknak is megmutassa ugyanazt a szeretetet és irgalmat.

Uram, köszönöm, hogy szeretsz. Több szeretetet tanúsítasz irántam, mint amit megérdemlek. Segíts, kérlek, hogy jobban szeresselek, és szeressem azokat, akiket az életembe helyeztél. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Glynnis Whitwer: If I love God, Do I Have to Love People Too?, Encouragement for today, 2012. 11.16. www.proverbs31.org/devotions, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: www. pinterest.com)

2015. november 13., péntek

Mikor Isten megbánt

„Tudok nélkülözni, de tudok bőségben is élni. Mindig mindenhez hozzászoktam: ahhoz, hogy jóllakjam és éhezzem, hogy bővelkedjem és nélkülözzem. Mindent elviselek abban, aki erőt ad.”

 Fil 4,12-13

Bántott már meg Isten? Őszintén bevallom, néha, mikor elém kerül a fenti részlet a Filippibeliekhez írt levélből, azt gondolom, hogy ez kemény dió.
Hogy elégedett legyek minden helyzetben?
Tényleg?
Évekkel ezelőtt a kislányom a nemzeti tornászválogatott tagja volt. Mialatt néztem a gyakorlatait, úgy éreztem Isten is mosolyog. Szép volt, csupa báj és kellem, magával ragadta a tekintetet.
Egyik este edzés közben, mikor élete egyik legnagyobb versenyére készült, leesett. Százszor is elvégezte már a gyakorlatot gond nélkül. De most valami félresikerült, és egy kis hiba örökre keresztülhúzta tornászálmait.
Egy évig jártunk egyik orvostól a másikig, de végül mindig ugyanazt hallottuk: a sérült válla soha sem lesz képes megtartani a testsúlyát.
Bevallom, szívszorító volt. Nézni, ahogy egy 14 éves kislány küszködik a felismeréssel, hogy egyszer s mindenkorra le kell mondania az álmairól – hát ez nem igazán tölt el elégedettséggel. Persze, tudom, a nagybetűs életben ennél sokkal keményebb helyzetekkel is szembekerülnek emberek. De az ő életében ez óriási csapás volt.
Milyen könnyű ilyenkor belekerülni a miértek örvényébe, és közölni Istennel, hogy megbántott.
Miért kellett ennek megtörténnie?
Miért nem akadályozta meg Isten?
Miért nem hallgatta meg az imádságaimat?
Átélted már? Voltál már olyan helyzetben, amikor minden egyetlen kérdésben sűrűsödött: hogy engedhette Isten, hogy ez megtörténjen? Lehet ez persze apróság is, például, mikor nem találod a kulcsaidat, vagy arra lépsz ki a házból, hogy leeresztett a kerék, épp aznap, mikor nagyon pontosan kéne érkezned egy fontos találkozóra.
A miértek kísértése nagyon erős.
Rákérdezni a miértekre természetes dolog. Egyáltalán nem mond ellent szellemi értékrendünknek. De ha a miértek eltávolítanak Istentől ahelyett, hogy közelebb vinnének, akkor helytelenül tettük fel a kérdést.
Ha a „miért?” reménytelen, akkor milyen kérdés mutat előre?
A „mit?” és a „mi?” kérdés.
Más szóval: „Most, hogy ez a helyzet, mit kezdhetek vele?”
Fil 4,8: „Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!”
Ezt az igét úgy szoktam hívni, hogy „a gondolataim parkolóhelye”.
Ide kellett elérkeznie Ashley-nek is az adott szituációban. Ahelyett, hogy a miérteken rágódna, segítenem kellett, hogy másfajta kérdéseket tegyen fel magában:
Ez a valóság - mit kezdhetek vele?
Mit tanulhatok belőle?
Mi az ebben, ami a javamat szolgálja?
Mit, milyen más lehetőséget nyit meg előttem Isten gondoskodása?
Mennyiben járul ez hozzá a fejlődésemhez, a szellemi növekedésemhez?
Ha átkapcsolunk a miértekről a „mit” kérdésekre, gondolatainkat a helyes parkolóhely felé tereljük.
Hogy ez könnyű lenne? Szó sincs róla.
Segít, hogy továbblépjünk, amikor úgy érezzük, Isten valami olyasmit engedett megtörténni, ami szörnyű, és ezt nem értjük? Igen, segít.
Azért imádkozom, hogy neked is segítsen.

Uram, szeretnék a szereteteden átszűrni mindent, ami történik velem. Tudom, hogy szeretsz. De néha nehéz megérteni, miért következnek be bizonyos események. Felemészt a próbálkozás, hogy megtaláljam a dolgok értelmét, pedig ehelyett a Te perspektívádból kéne néznem az élet történéseit, és bíznom kéne Benned. Köszönöm, hogy másként látom most már a dolgokat. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2011.09.15. Lysa TerKeurst, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. november 12., csütörtök

Remény a jövőmben dacára múltam fájdalmainak

„Hiszen tudom, milyen terveket gondoltam el felőletek – mondja az Úr; ezek a tervek a békére vonatkoznak, nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szánok nektek.”


Jer 29,11

„Isten mindent jóra fordít.”
„Célja van veled, ha megteremtett.”
„Istennek megvan a terve az életedről.”
Mit érzel, mikor ezeket az ígéreteket olvasod? Hiszed őket? Vagy néha megkérdőjelezed, hogy igazak rád is?
Én kételkedtem is, hittem is.
Röviddel azután, hogy átadtam életemet Krisztusnak, elkezdődött bennem egy küzdelem múltam fájdalmas történéseivel, s kételkedni kezdtem Isten ígéreteiben. Így töprengtem:Ha Isten valóban szeret, miért hagyta, hogy ennyit szenvedjek?
Ha szeret, miért hagyta, hogy a családomat szétzúzza a hűtlenség és a válás, a zűrzavar és káosz, az alkohol és a drog, és még annyi minden? És miért nem állított meg, mikor én magam okoztam fájdalmat magamnak, miért nem óvott meg a depresszió sötétségétől?
Egyik délután összeszedtem a bátorságomat, és beszéltem Wanda barátnőmnek a kétségeimről, a kérdéseimről. Emlékszem, nem csitítgatott, megértően nézett rám, és annyit mondott, hogy sajnál. Aztán elmesélte a saját történetét, csalódásait, kétségbeeséseit. Szavaiban mégsem éreztem kétséget vagy fájdalmat. Bizalom és remény sugárzott belőlük.
Felnyitotta a Bibliáját, és kikereste a Jeremiás 29. részét, majd felolvasta belőle mai igénket nekem szóló ígéretként. „Hiszen tudom, milyen terveket gondoltam el felőletek – mondja az Úr -, ezek a tervek a békére vonatkoznak, nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szánok nektek.”
Azt mondta, Isten meg akarja gyógyítani múltam sebeit, ezekkel kövezi ki az utat, ami a jövőmre vonatkozó terveihez vezet. De én nem akartam, hogy Isten felhasználja fájdalmaimat vagy a múltamat. Hogyan származhatna ezekből bárkinek bármi jó, kiváltképpen nekem?
Érezted már ezt? Kérdezted már magadtól: Ha Isten szeret, akkor miért….?
Az ilyen kérdések könnyen felmerülnek bennünk, ha sebzettek és csalódottak vagyunk. A be nem gyógyult sebek megkeseredéshez és megkötözöttséghez vezetnek. Mégis, Jézussal való kapcsolatunk biztonságában Isten arra hív, hogy tegyük fel ezeket a nehéz kérdéseket, és keressünk rájuk válaszokat, amik elvezetnek megváltó szeretetének és gyógyító hatalmának mélységeibe.
Hadd súgjak ma egy kis reményt a szívedbe. Ha élsz és lélegzel, Isten még nem ért el veled való tervének végére. Mindegy, mit tettél, vagy mi történt veled eddig, Istennek még terve van az életeddel.
Hogyan fedezheted fel ezeket a terveket? Olvassuk el a fenti ige folytatását. Miután Isten kinyilvánítja, hogy Ő ismeri az életünkről kigondolt terveit, így folytatja: „Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Megtaláltok engem, ha kerestek, és ha teljes szívvel folyamodtok hozzám.” (12-13. v.)
Megtaláljuk Isten tervét, ha a magunkét naponta átadjuk Neki. Ez egy lépésről lépésre, percről percre tartó folyamata a Hozzá fordulásnak, a Vele való beszélgetésnek, a hitnek, hogy hall és meghallgat, s annak, hogy hagyjuk, hogy reménységre és gyógyulásra szeressen minket.
Isten szeretete nem gyorsan ható tapasz a sebeinkre, hanem arra is hatalma van, hogy helyrehozzon és újraépítse bennünk a bizakodó reménységet. Ha engedjük, hogy az Élő Vízként áradó Szentlélek mélyen átmossa a sebeinket, kívül-belül meg tudja gyógyítani a szívünket.
Mialatt feldolgozzuk tegnapunk fájdalmait és átéljük a ma csalódásait, a kétségek újra feltörhetnek, s reményünk elrablásával fenyegetnek. De mikor ezt érezzük, mindig álljunk meg, és ott, azon a helyen keressük Istent. Kérjük, mutassa meg, mi célja van velünk és azzal, ami történt vagy történik, adjon segítséget a kételkedő gondolatok ellen.
Aztán kérjük, segítsen újragondolni saját jövőnket, már nem múltunk és fájdalmaink szűrőjén át, hanem az Ő életadó igazságának erejében. És tudod, mi történik, ha ezt végigcsináljuk percről percre, napról napra, kétségről kétségre? Amit Isten a Jer 29. ezután következő mondatában mond: „Megtaláltok engem – így szól az Úr -, jóra fordítom sorsotokat” (14. v.). Újra és újra meg fogjuk találni. Megtaláljuk Őt, aki ki akar hozni minket kételyeink fogságából a szabadságra és a reményre. Tudom, hogy ez így van, mert már végigjártam, végigküzdöttem ezt az utat, ellenálltam, aztán mindig megadtam magam neki.
Isten szeretete nemcsak csillapíthatatlan, de gyógyító, újraépítő szeretet is. Igazsága küzdelmeink mélyére vág, célt ad fájdalmainknak, megváltást múltunknak, reményt a jövőnknek!

Uram, kérlek, gyógyítsd be sebeimet, adj reményt, mialatt bízni tanulok rólam kigondolt terveidben. Teljes szívemmel fordulok ma Hozzád, kereslek Téged. Oldd fel, kérlek kételyeim bilincseit, tölts el bizakodó reménységgel. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2011.09.21., www.proverbs31.org, Renee Swope, fordítás: www. eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. november 11., szerda

Amikor még nincs válasz az imádságunkra

„Ti rosszat forraltatok ellenem, de Isten jóra fordította azt, hogy megvalósítsa, ami ma van: életben tartson egy nagy népet.”


I.Móz. 50,20

A szívem összeszorult, mikor felnyitottam a névtelen levelet. Egy anyuka írta, aki biztos akart lenni benne, hogy pontosan tudom, miféle vétkek terhelik egyik lányom lelkét. Feketén-fehéren felsorolta minden hibáját, hiányosságát, gyengeségét.
Aztán, hogy biztosan komolyan vegyem névtelen levelét, közölte, hogy el fogja küldeni a lelkészünknek is.
Első reakcióm az volt, hogy rájövök, ki küldte a levelet, és felhívom. Beszéljük ezt meg szemtől-szembe. Tudjam megnyugtatni, hogy a férjemmel együtt nem csak tisztában vagyunk lányunk küzdelmeivel, de megállás nélkül dolgozunk azon, hogy jó útra térjen.
De ahogy újraolvastam a levelet, rá kellett jönnöm, hogy aki küldte, azt nem a családom iránti szeretet vagy a segítő szándék motiválta.
A használt kifejezések, és az, hogy nem adott meg elérhetőséget, azt jelezte, hogy nem a lányom iránti jóakarat buzog benne.
Leültem az ágyra, és sírni kezdtem.
Annyira fáj, mikor valaki épp azon a ponton üt rád, ami már tele van horzsolásokkal. A levelével egyenesen a szívembe lőtt.
Ugyanakkor felhívás is volt ez a levél, hogy imádkozzam erőteljesebben a lányomért. Sokat foglalkoztam gondolatban a dolgaival. Beszéltem a küzdelmeiről. Aggódtam miatta.
De gondolatban foglalkozni valamivel, beszélni róla és aggódni nem ugyanaz, mint imádkozni érte.
Elhatároztam, hogy ebből a lövedéknek szánt levélből áldást hozok ki, és általa fogom fellendíteni imádságos életemet.
Könnyek között szólítottam meg Uramat: „Nem fogom gyermekem iránti kegyelmedet feláldozni mások véleményének oltárán. Persze, hogy szeretném, ha kislányom a jó döntések szűk és egyenes ösvényén járna. De bízom benne, Uram, hogy Te fogod megírni az ő tanúságtételét. Nem az a fő célom, hogy megváltozzék a viselkedése, hanem hogy a szíve változzék meg. Azt szeretném, ha Terád vágyna, Uram, és arra a legjobb útra, amit Te készítettél számára. Segíts, hogy ne csak rendszeresen imádkozzam a lányomért, hanem imádságban legyek mellette végig ebben a küzdelemben.”
Nem volt könnyű mellette lenni imádságban a hullámvasúton. Voltak napok, amikor arra gondoltam, Isten talán nem is hallja az imádságaimat.
Nehéz imádságban mellette állni valakinek a zűrzavaros, kemény, bonyolult helyzetekben, amiknek végén nem látszik a fény. Talán te is átélted ezt. Talán épp most vagy benne.
Szeretném három pontban összefoglalni, mi segít túl a megválaszolatlan imádságok időszakán.
1. Tudd biztosan, hogy Isten hallja a könyörgésedet.
Az 1Jn 5,14-ben olvassuk: „Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket.”
2. Bízz abban, hogy az imádságnak ereje van még akkor is, ha nem látsz változást.
Időbe telhet, míg felismered, hogy Isten válaszolt a kérésedre. De már most is kapsz „köztes választ”. A Fil 4,6-7 elmondja, mi az azonnali válasz minden imádságunkra: „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.”
Érted? Isten békessége fogja szívedet és elmédet végigvezetni a várakozás folyamatán, míg Isten kinyilatkoztatja válaszát könyörgésedre. Amikor imádkozol, tudd, hogy te a te dolgodat végzed, és Isten is elvégzi a magáét.
3. Mondd a félelemnek, hogy neki nincs helye ebben a párbeszédben.
Az ima kapu, melyen át a biztonság érzése árad, mielőtt még megpillantanád. Ám a félelem arra sarkall, hogy a problémára koncentrálj, és ne Isten ígéreteire. Ezt olvassuk az Ézs. 41,10-ben: „Ne félj, mert veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok a te Istened! Megerősítelek, megsegítelek, és felkarol győzedelmes jobbom.”
Másfél évvel ezelőtt kaptam azt a névtelen levelet, ami arra késztetett, hogy gyakrabban imádkozzam a lányomért. A lövedék áldássá változott. Nemrég meglátogattam lányomat a kollégiumban. Alig hittem a szememnek.
Egészen más volt, mint régen.
Sokat beszélgettünk, és egy adott ponton megkérdeztem tőle: „Végső soron mi vett rá, hogy teljes szíveddel Jézus követőjévé szegődj?” „Tudod, anyu – mondta -, olyan emberekkel ismerkedtem meg, barátkoztam össze, akik szeretik Jézust. Láttam rajtuk valami örömöt, amit én is szerettem volna átélni. Így hát elkezdtem úgy élni, azt tenni, amit ők, még akkor is, ha semmi kedvem nem volt hozzá. Eleinte nem hittem, hogy képes vagyok korábban kelni a reggeli áhítatért, a közös imádságokat untam, a dicsőítő zene nem kötött le. De mert kitartottam, az Úr kezdte megváltoztatni a hozzáállásomat. És mikor végül az igazság alapján kezdtem felépíteni az életemet, megéreztem azt az örömöt, amire annyira vágytam.”
Elhallgatott, majd olyat mondott, amit mindig is hallani szerettem volna, amiért olyan régóta imádkoztam: „Anyu, én megismertem és nagyon megszerettem Jézust”.
Még most is könnybe lábad a szemem, ahogy leírom ezeket a szavakat.
Azért imádkozom, hogy ez a történet itassa át reménységgel a lelkedet, és folytasd az imádkozást. Azért könyörgöm, hogy hidd el, Isten kézbe tudja venni azt, amivel mások bántani akarnak téged vagy valakit, akit szeretsz, és jót hoz ki belőle, ami elősegíti az ő akaratának, terveinek megvalósulását – mint mai alapigénk mondja.

Uram, csak te tudod jóra fordítani azt, amit valaki rossz szándékkal tett vagy mondott. Előre megköszönök mindent, amit az életemmel tenni fogsz. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Lysa TerKeurst: 3 Ways to Press Through Unanswered Prayer, Encouragement for today, 2014.11.12. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)