Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (22) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (6) alkalmatlanság (5) Anyák napja (5) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (12) Atya (2) barátság (16) bátorítás (35) bátorság (5) Békesség (29) belső békesség (14) belső viharok (24) beszéd (6) betegség (1) Biblia olvasás (16) Bizalom (65) bizonyosság (1) bizonyságtétel (18) biztatás (3) böjt (2) bölcsesség (18) Bűnbocsánat (10) bűntudat (4) céltudatos élet (9) család (5) csalódások (5) Csendes percek (2213) csendesség (6) csüggedés (13) Depresszió (12) dícséret (2) dicsőítés (20) Döntések (20) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (12) elég vagy (1) elengedés (3) életöröm (8) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) elhívás (1) elismerés (3) előítélet (3) elutasítás (2) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (2) engedelmesség (9) erő (15) fájdalom (12) fáradtság (9) feladat (14) félelem (14) feltámadás (5) feltöltődés (10) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (9) Gondolatok (42) gondoskodás (2) gondviselés (14) gyász (2) gyengeségek (5) Gyermeknevelés (31) Gyógyulás (11) győzelem (5) hála (11) hálaadás (11) harag (4) harc (6) házasság (29) hit (40) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (9) igazság (11) Igehirdetés (38) ígéretek (2) Igevers (4) Ima (44) imádság (21) Immánuel (2) irgalom (10) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (9) Isten ereje (14) Isten gondoskodása (31) Isten hangja (4) Isten hűsége (33) Isten időzítése (4) Isten keresés (3) Isten követése (16) Isten lát (2) Isten munkálkodása (13) Isten neve (6) Isten szeretete (85) Isten terve (26) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (59) Istenen lévő tekintet (4) Istennel töltött idő (19) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (19) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (9) Jézus keresztje (1) Jézus követése (43) Jézus szeretete (17) jóság (4) jövő (2) kapcsolatok (31) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (26) keresés (2) kételkedés (8) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (12) konfliktusok kezelése (6) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (13) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (9) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (13) megelégedettség (9) megismerés (6) Megpróbáltatás (33) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) miért (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (2) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (9) nyugtalanság (2) odafigyelés (8) odaszánás (2) olvasói gondolatok (41) otthon békéje (2) öltözet (2) önbizalom (3) önértékelés (39) önuralom (1) önvizsgálat (23) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (1) összetöretés (3) Pásztor (1) pihenés (7) prioritások (2) próba (4) ráhagyatkozás (1) Receptek (4) Remény (28) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (6) szabadság (9) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (7) szégyen (2) szelídség (4) Szentlélek (5) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (3) szeretet (47) szeretve élni (2) szeretve vagy (1) szív (1) szolgálat (24) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (5) tiszta szív (2) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (15) új élethelyzet (1) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (21) várakozás (15) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (7) vígasztalás (3)

2015. április 30., csütörtök

Nem szükségszerű

„De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.”

Zsid 10,39

„Nem tudom megcsinálni.”
„Nem lesz jobb az életem.”
„Sosem lesz elég önbizalmam hozzá.”
Lelombozó állítások. S milyen hirtelen be tudnak surranni a gondolataink közé, s rögtön meg is győznek igaz voltukról.
Volt olyan időszak az életemben, amikor szinte megbénítottak ezek a bizonytalansággal átszőtt gondolatok.
Amikor az önbizalomhiány meggyőzött, hogy ezek a kételkedő, csüggesztő állítások tények.
Amikor elrettentem a változás lehetőségétől, a kihívásoktól, elfordultam az esélyektől, a nyitott ajtóktól.
Máskor a kapcsolataimtól húzódtam vissza – családtagoktól, barátoktól, Istentől. Elvonultam a hitetlenség helyére, és megelégedtem a kevesebbel Isten legjobb ajánlata helyett.
Mindezt azért, mert fárasztónak találtam átvergődni a félelmeimen, a határozatlanságomon.
Vannak olyan napjaid, amikor a kétség meggyőz, hogy természetes, ha alkalmatlannak és csüggedtnek érzed magad? Meg hogy az egészséges magabiztosság lehetetlen egy olyan valakinél, amilyen te vagy?
Azt hiszem, el szoktunk feledkezni arról, hogy van egy ellenségünk, aki fegyverként használja ellenünk az önbizalomhiányt, aki a partvonalról állandóan bekiabál:
„Ez túl nagy falat neked.”
„Jobb, ha máris kiszállsz.”
„Nincsenek meg a szükséges képességeid hozzá.”
Ideje megvetni a lábunkat, elengedni a fülünk mellett ezeket a szavakat. Isten azt akarja, hogy fogadjuk el, és higgyük, hogy Krisztussal MINDEN lehetséges – még az is, hogy elfogadjuk önmagunkat.
Máskülönben a kétely, az ellenség újra meg újra győzni fog, és szívünk ettől a hozzáállástól és a kudarcélményektől szép lassan megrozsdásodik.
De nem szükségszerű, hogy így legyen.
Végig a Szentírásban azt mondja nekünk Isten, hogy a dolgok meg tudnak változni; az élet lehet jobb. Biztatóan szól hozzánk: „Nézzétek: valami újat viszek végbe”! „Akik szeretnek, azoknak minden a javukra válik.” „Minden lehetséges annak, aki hisz.” (Ézs 43,19; Róm 8,28; Mk 9,23).
Hogyan tudjuk abbahagyni a kételyre figyelést, hogyan kezdhetünk Isten ígéreteinek erejében élni?
Úgy, hogy elhatározzuk, inkább hiszünk Isten igazságának, mint saját érzéseinknek, félelmeinknek. Túllépünk azon, hogy hiszünk IstenBEN, és elkezdünk hinni IstenNEK, ráhagyatkozunk Igéjére, és igazként éljük meg azt, függetlenül attól, hogy épp milyen hangulatban vagyunk, milyen érzések akarnak ránk törni.
Ez egy percről-percre, napról-napra, kételyről-kételyre meghozandó döntés, amikor Istennel együtt dolgozzuk fel gondolatainkat és érzelmeinket, és úgy állítjuk be szívünket és elménket, hogy Isten minden elbizonytalanodásunkban tudja az Övéhez igazítani a mi perspektívánkat.
Ha ébren tartod magadban a hitet, lehetőség van egy tartós Krisztus-bizalom kialakítására. Határozzuk el, hogy ma is és minden nap emlékezni fogunk a Zsidókhoz írt levél 10,39-re, és nem rettenünk el, hanem Krisztusba vetjük bizalmunkat!

Uram, adj nekem Krisztusban bízó szívet. Segíts eljutnom onnan, hogy hiszek Benned, oda, hogy hiszek NEKED. Segíts ráhagyatkoznom ígéreteid erejére, és add, hogy eszerint éljek. Amikor kételkedem önmagamban, és nem tudok túljutni a bizonytalanságon, juttasd eszembe, hogy minden lehetséges annak, aki hisz. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2012.04.18. Renee Swope www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. április 29., szerda

Meg akarsz gyógyulni?

„Jézus erre így szólt: ’Kelj föl, fogd az ágyadat és járj!’” 

Jn 5,8

Előfordul, hogy úgy érzed, lebénít a félelem, a kétségbeesés, az elszigetelődés, az önsajnálat? Együtt élsz valamilyen testi vagy lelki fájdalommal, amely olyan mélyen van, hogy semmi sem tudja enyhíteni? 

Ha e kérdéseket olvasva a szíved felkiáltott: „Igen, ez én vagyok!”, gyere, találkozzunk azzal az emberrel, aki az ágyán feküdt a Beteszda fürdőnél János evangéliuma 5. fejezetében. 

A történet elején Jézus megérkezik Jeruzsálembe, s egy koszos, bűzös fürdő felé tart. Bénák, elesettek, betegek gyűltek össze mindennap a medence partján, mert hittek abban, hogy egy angyal naponta leszáll a vízre, megérinti, és feltölti gyógyító erővel. Aki elsőként lép a fölkavarodott vízbe, megszabadul betegségétől. Ahogy Jézus a tömegben sétált, figyelmét az Atya egy ágyon fekvő béna ember felé fordította. Jézus mélyen az ember lelkébe nézett, és megkérdezte: „Meg akarsz gyógyulni?” (Jn 5,6b) 

„Uram, felelte a beteg, nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, mikor fölkavarodik a víz. Mire odaérek, már más lép be előttem.” (Jn 5,7) 

Figyeled, hogyan hárít? Azért marad a gyékényen, mert nincs senki, aki segítsen neki. 

Barátaim, én is bénaként éltem több mint egy évtizeden át. 1986 júniusában, 21 évesen, pár nappal a főiskolai ballagásom után megerőszakolt egy fegyveres, álarcos idegen, aki a lakásomban rejtőzködött. 

Négy csodálatos évet töltöttem a Baylor University-n, ahol elkötelezetten munkálkodtam a nőhallgatók szövetségében, barátra találtam, és eljegyeztem magam egy csodálatos férfival, megválasztottak a Baylor Szépének és a végzett diákok hercegnőjének, kitüntetéssel diplomáztam, és egy izgalmas munkahely várományosa voltam. Az után a nap után mindezek a világi áldások elvesztették jelentőségüket. Támadóm gonosz, kegyetlen cselekedete megfosztott emberi méltóságomtól, értékeimtől, biztonságomtól – az életemtől. Egyszer s mindenkorra szétzúzta reményeimet, álmaimat. Félelemtől és kétségbeeséstől bénán feküdtem az ágyamon. Éveken át képtelen voltam egyedül maradni. Pánikrohamaim voltak, gyakran kerültem a sürgősségi osztályra. 
Aztán találkoztam Krisztussal ebben a történetben. Szavai, amiket a béna embernek mondott, felszálltak a lapról, s egyenesen a szívembe hatoltak. Szó szerint szívembe fúródtak. Én voltam az az ember a gyékényen. Élveztem az áldozat szerepét. Hozzászoktam a szomorkodáshoz. Sőt, jól éreztem magam benne. 

Olvasd csak Jézus szavait, amit ennek az embernek mondott: „Kelj fel! Fogd az ágyadat és járj.” (Jn 5,8) 

Ez a történet bizonyította be nekem a Zsidókhoz írt levél egyik igazságát (4,12): „Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait..”

Szívemet és mindazt, ami fogva tartotta, átadtam Istennek. Ezt súgta a fülembe: „Wendy, csodálatos, bőséges életem van a számodra, de nem fogod megismerni mindaddig, míg fel nem kelsz, fogod az ágyadat, és jársz.” Isten szava életre kelt. Személyesen hozzám szólt, és abban a percben megtettem az első mozdulatot, hogy leszálljak az ágyamról. 

Te is egy gyékényen heversz? Édes barátnőm, gyere, csatlakozz hozzám, kezdjünk leszállni róla, jó? 

Drága Mennyei Atyám! Alázattal járulok Eléd, Teremtőm és Megváltóm elé. Szeretlek, és köszönöm, hogy Te örökké tartó, feltétel nélküli szeretettel szeretsz engem. Átadom Neked magam, testileg, lelkileg, érzelmileg. Mélyen vágyom rá, hogy a szívembe jöjj, meggyógyítsd benne a sebet, és megszüntesd a fájdalmat. Szedj ki mindent az életemből, ami a Veled való kapcsolatom útjában áll, és gátolja, hogy azt a bőséges életet éljem, amit nekem szántál. Tölts el Lelked teljességével. Tedd lehetővé, hogy megtegyem az első lépést, amivel lekerülök az ágyamról. Mutasd meg nagyszerű terveidet az életemmel. Mindezt Fiad, Jézus, hatalommal teli nevében kérem, Ámen. 



(Forrás: Encouragement for today, 2011.05.16. Wendy Blight, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. április 28., kedd

Istenem, a Te szereteted tökéletes. Meglep, hogy szeretsz, amikor úgy érzem, nem vagyok valami szeretetreméltó. Néha el sem hiszem, hogy kinyúltál felém. Szereteted felvidít, titkokat mutat meg, rávilágít a dolgok lényegére, csodákat és örömöket tár elém. Új kihívások elé állít, arra ösztökél, hogy próbálkozzam megint, és ne adjam fel. Fegyelmez, kijavítja a hibáimat, miközben visszavezet az igaz útra. Biztonságot nyújt, mikor az élet nehézzé válik, és magához ölel, amikor vigasz után sóvárgok. A Te szereteted tökéletes, és én szeretnék örökké fürödni benne. Add, hogy így legyen! Ámen
(Mindennapi imáink - Meghitt beszélgetések)

Szégyen helyett

„Kétszeres szégyenük és gyalázatuk után ujjonganak majd osztályrészüknek;ezért országukban kétszer annyit birtokolnak, és örök örömben lesz részük.”

 Ézs. 61:7

Dühösen és csalódottan hátat fordítottam Istennek. Eltoltam magamtól a szolgálatot, mint élethivatást. Úgy éreztem, hogy az Úr megbántott, úgyhogy hitemnek új irányt szabtam.

Mindez huszonéves koromban történt. Két totyogó kisgyerek kapaszkodott a lábamba egész nap, és üvöltött megszakítás nélkül éjszaka. Testileg kimerültem. Érzelmi háborgás kezdte ki a házasságomat. Éretlen hitemből hiányzott a kitartás, amivel Istenhez tapadhatott volna. Hét év következett ezután, tévelygés a bűnben, válásban, nyomorúságos katlanokban, amelyeket magam ástam. Lelki aszály ideje volt – a szégyen évei.

Bár én eltávolodtam Tőle, Isten nem hagyott el engem. Megengedte, hogy megtapasztaljam a kétkedés vadonját, de végig ott volt, figyelt és várt rám, hogy visszatérjek ahhoz a szolgálatra-híváshoz, amit tizennyolc évesen kaptam.

Néha megengedtem magamnak, hogy érezzem jelenlétét az életemben. Lassacskán Jézus visszaédesgetett magához. Emlékszem a pontos idejére és helyére, amikor meghallottam, hogy a lelkemhez így szól: „Kezdjük elölről, de most ne rontsuk el.” Megkönnyebbülve sírni kezdtem örömömben. Tanulmányozni kezdtem a Bibliát, és hagytam, hogy megváltoztassa tönkretett szívemet. Most nem az eszemmel, a lelkemmel tanultam.

A hitem újra sínen volt, de nem hittem abban, hogy valaha is méltó leszek a szolgálatra. Nemde túl messzire eltávolodtam az Isten szerinti élettől? Isten bizonyára nem tart már igényt a szolgálatomra. Bizonyára vannak felkészültebb lányai, akik az én szennyes, szégyenteljes múltam nélkül tudnak szolgálni másoknak.

De hát Isten nagyon másképp gondolkozik. „Isten ugyanis nem bánja meg adományait és hívását” (Róm 11:29). Az Úr azt várja, hogy túllépjünk a múltbeli hibáink miatti szégyenen, és kövessük hívását. Ő helyreállít, hogy Országának hasznára váljunk. Időbe telik, nem pillanat, hanem folyamat, de a Mindenható Istennek még terve van az életünkkel. A szégyent örömmel helyettesíti, hogy élő csodának lásson a környezetünk.

Azt hallom, hogy „Úgy legyen”?

Uram, köszönöm, hogy irgalmas vagy hozzám. Mutasd meg szándékodat az életemmel. Tegyél alkalmassá a kegyelmek és a hívás beteljesítésére, hogy mások is megértsék irgalmasságodat és hatalmas erődet. Jézus nevében, Ámen.




(Forrás: Encouragement for today, 2010.05.12. Susanne Scheppmann, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. április 27., hétfő

Isten karjában

Uram, amikor már nincs más, amibe kapaszkodhatunk, Te reményt adsz  nekünk, hogy lelkünknek legyen mibe horgonyoznia. Szükségünk van erre a reményre, és imádkozunk hogy töltsd be szívünk minden repedését megnyugtató fényével. Köszönjük, Uram, hogy benned végtelen reményre lelhetünk a bizonytalanság és a kudarcok közepette. Szükségünk van arra, hogy a Te szemeddel láthassuk helyzetünket.

(Isten kegyelmében)

Ő a te pajzsod

Menedéked az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak. Boldog lehetsz, Izráel, van-e hasonló hozzád? Nép, amelyet védelmez az ÚR! Ő a te segítő pajzsod és dicsőséges kardod.


Mózes V.könyv 33: 27, 29




Jeff bosszúsan írta a következő sorokat: "Joni, azt állítani, hogy Isten megenged rossz dolgokat az életünkben, tévesen tünteti fel az Ő szerető személyiségét. Isten jóságos. Semmi köze sincs a tragédiákhoz és a borzalmakhoz amelyek ezen a Földön történnek!" Visszagondolok a balesetem utáni időszakra, amikor ugyanígy hittem én is. De ez a meggyőződésem nem hogy közelebb vitt volna Istenhez, hanem a bizalmam megrendüléséhez vezetett. Úgy éreztem, hogy a rossz dolgok megkötözik Istent- és tehetetlen mindazzal szemben, ami velem történik. Aztán felfedeztem, hogy a Bibliának konkrét mondandója van ezzel kapcsolatban. Elolvastam a Mózes V. könyvének 33. fejezetéből a 27. és 29. verseket. Itt egy csodálatosan lenyűgöző pillantást vethettem Isten jellemére. Rájöttem, hogy Ő igenis belefolyik a világ történéseibe.

Isten állandóan védelmez bennünket a Gonoszság erejétől, kiállva minden szenvedést, ami ezzel jár. Ő fáradhatatlanul pajzsként körülvesz bennünket. Ő résen van, hogy a gonosz támadását elhárítsa az életünkből, és megmentsen bennünket az életveszélyes helyzetekben. Ez a bűnnel megterhelt bolygó már réges rég darabokra hullott volna, ha Isten óvó védelmező keze nem tartana bennünket.

A második Thesszalonikai levél 2. fejezetének 6-7. versei így szólnak:"És azt is tudjátok, hogy mi tartja vissza most még, (a gonoszt) hogy csak a maga idejében jelenjék meg. A törvénytiprás titokban már folyik, csakhogy annak, aki azt most még visszatartja, el kell tűnni az útból." Az Élő Isten Szent Lelke az, amely visszatartja még Sátánt és a szenvedést amelyet forral ellenünk. Percről percre Istennek gondja van Rád, és akkor engedi csak meg a fájdalmas dolgokat az életedben, ha azok az Ő megváltásodért végzett örökkévaló tervébe beleilleszkednek.

Uram, Istenem! Áldalak azért, mert Pajzsom vagy, védelmezel, oltalmazol engem a mai napon is. Örökkévaló karjaidban pihenek, mivel Te a menedékem vagy ezen a bűnnel és fájdalommal terhelt világban.



(Forrás: Joni and Friends, He is Your Shield, www.joniandfriends.org)

2015. április 26., vasárnap

A falakon is átmenni

Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: "Békesség néktek!


János 20:26

Érezted már úgy, hogy egy hatalmas fal tövében állsz? Megrekedtél, beragadtál valahol? Nincs kiút a rideg, nehéz körülményeidből. Nem tudsz már kihátrálni, kitérni, átmászni rajta, mert leküzdhetetlenül hatalmas, nem lehet átbújni alatta és nincsen elterelő út sem. Mit tudsz ilyenkor tenni? Egyszer egy barátom a következőt mondta: Joni, ha egy falnál találod magad, egyetlen dolog amit tehetsz, hogy nekimész, és keresztül mész rajta. Lehetetlennek hangzik? Hát persze! Ki hallott már olyat, hogy az emberek csak úgy átmennek a falakon? Egy valaki azonban megtudja ezt tenni. Korábban, a  felső szobában, Jézus megjelent már a bátortalan és reszkető tanítványainak.


Az ajtó zárva volt, a falak áthatolhatatlanul vastagok álltak, nem volt ki és bejárkálás. Ennek ellenére Jézus mégis belépett a szobába. Jézus megtette a lehetetlent. Ő most is folyamatosan arra kér bennünket, hogy lépjük meg a lehetetlent. Amikor egy fallal találjuk szembe magunkat, - amely lehet akár fájdalom, érzelmileg szinte már elhordozhatatlan körülmény, vagy egy ismeretlen élethelyzet, melyet nem tapasztaltunk korábban, - akkor Isten azt akarja, hogy menjünk keresztül azon a falon. És ahogy meglépjük az ismeretlen felé az első lépésünket, találkozni fogunk Jézussal a falban, A legelképzelhetetlenebb helyen és körülményben, a rideg, sötét kilátástalan helyzetben Jézus azt suttogja: "Békesség neked!"

Bármilyen élethelyzetben is vagyok, belekapaszkodhatom abba a ténybe, hogy ha Jézus át tud menni a falakon, akkor én is képes vagyok rá. Egyetlen egy esélyem az, ha követem Őt. Nincs kihez máshoz fordulnom, mint Őhozzá. És neked sincs más lehetőséged, nincs más kiutad.

Mi a te falad a mai napon? Mi az a szinte már leküzdhetetlen élethelyzet, amely megtorpanásra és meghátrálásra késztet?  Kérd az Úr Jézust, hogy találkozzon ott veled --  éppen a zűrzavar közepében. És ekkor megragadva az Úr kezét, át tudsz Vele menni azon a bizonyos akadályon a túlsó oldalra.

Hatalmas Istenem, semmi sem lehetetlen számodra. Nincs olyan élethelyzet, amelyben ne tudnál segíteni, vezetni vagy erőt adni. A mai napon Beléd szeretnék kapaszkodni, szemeimet Rád szeretném szegezni, és nem az előttem lévő akadályra figyelni. 



(Forrás: Joni and Friends, Walking Through Walls, www.joniandfriends.org,)

2015. április 25., szombat

Mássz fel az ölébe

„…biztonságban lakik majd mellette. A Magasságbeli védelmezi egész nap, s az ő vállai között nyugszik.” 

5Móz 33:12



Megijedtem, hogy elveszett!

Azt hittem, elvesztettem az egyetlen tárgyat a földön, ami fontos nekem: egy finom kis nyakláncot, amit férjemtől kaptam huszadik házassági évfordulónkra. Megnéztem a sálamat, hátha ráakadt, nem volt ott. Kiborítottam a legutóbbi utamra tákolt ékszeres tasakot. Abban sem volt. Ellopták a hotelszobából? Hátha bekeveredett a fülbevalók közé. Ott se volt. A szívem kétségbeesve fel akarta adni a reményt, de nem hagytam. Tudtam, hogy olyasmit vesztettem el, amit soha nem tudnék pótolni. Imádkozni kezdtem. Igaz, hogy egy földi dologról volt szó, de hittem, hogy Jézus megért.

Hirtelen felerősödött bennem a gondolat: menj vissza, és nézz körül újra. Egy halom szemét között megcsillant valami. Ott volt a láncom.

Néha fáj, hogy elvesztettem valamit, ami értékesebb annál a medálnál. Hiányzik édesapám, aki hazatért Jézushoz. Hiányoznak a régi barátok a szülővárosomból, a Facebook nem tudja visszahozni a közös múltat. Jó volna, ha az élet még mindig egyszerűbb lenne – játszó, nevető kisgyerekekkel körülöttem. Fáj, hogy a testem, az energiaszintem már nem a régi!

Neked vannak olyan napjaid, amikor gyászolod valami számodra fontos időszak vagy dolog elmúlását, elvesztését? Egy házasságot, ami már nincs? Egy barátot, aki messzire költözött? Egy gyermeket, akinek félresiklott az élete? Egy szülőt, aki eltávozott?

A 73. zsoltár szerzője is veszteséget élt át. A 2. versben bevallja: „Az én lábam mégis majdnem megingott, majdnem megtántorodott lépésem.” Majd elmondja, milyen belső harcot vív magával, amikor elnézi azokat, akiknek látszólag minden sikerül. De a 23. versben a lelke újra visszatér Isten igazságához: „De én mindenkor veled maradok, mert te megfogtad jobbomat. Tanácsoddal vezetsz, s aztán dicsőségre emelsz. Hiszen kim van az égben, és miben lelném a földön kedvemet rajtad kívül? Érje bár testemet, szívemet enyészet, szívem ereje, s osztályrészem mindörökké az Isten.”

Más szavakkal ezt mondja az író: „Majdnem elvesztettem! De aztán eszembe jutott, ki vagyok; mint az apa a gyermekét, megfogtad a kezemet. Visszaemlékeztem, ki vagy Te. Te vagy minden, amire szükségem van.” Félretette a fájdalmát, ahogy Isten ereje jóérzéssel és erővel töltötte el. A félelem és reményvesztettség hitté változott.

Néha a fájdalom vagy a mostoha körülmények próbálják eltakarni előlünk legnagyobb kincsünket. Nehéz észrevenni Isten munkálkodását. Azt hihetjük, hogy soha többé nem tudunk szeretni, hogy egy hajdan szoros kapcsolat soha nem áll helyre többé. Ilyenkor kell elővennünk a hitünket, és bíznunk abban, hogy Isten velünk van ott és akkor, és segít újra megtalálni az Ő kincseit.

Talán veszteség ért, vagy mint az én kicsi nyakláncomat a lomok, a jót eltakarják az életnél is nagyobbnak tűnő dolgok körülötted. Vegyél egy mély lélegzetet, és kezdj el imádkozni. Mózes 5. könyve idézett verse azt írja, az Ő vállai között fogunk nyugodni. Tudod, mi van a két válla között? A szíve! A béke, a meleg, a szeretet helye. Fel akar venni az ölébe, hogy nyugalmat és békét találj, amire akkora szükséged van.

Uram, néha rettenetesen fáj a veszteség, máskor azzal fenyeget, hogy elborít, alig kapok tőle levegőt. Szeretnék felmászni az öledbe, a szívedre borulni, hogy megnyugodjam Nálad. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2010.05.19. Lynn Cowell, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. április 24., péntek

Az 5 legjobb dolog, amit ma mondhatunk valakinek

„A reményben legyetek derűsek, a nyomorúságban béketűrők, az imádságban állhatatosak. Segítsetek a szenteken, ha szükségben vannak, gyakoroljátok a vendégszeretetet.”

 Róm 12,12-13

Sosem felejtem el, ahogy ott ülök a büdös, iskolai tornateremben. Mintha tegnap lett volna. Túléltem a tornaruhába átöltözés rettegett perceit a lányöltözőben, és most ott ülök a kemény padon, hallgatom a teniszcipők visítását, a labda egyenetlen pattogását, a tanár sípjának éles füttyét, és a lányok vihogását a hátam mögött. Nem velem nevetnek. Hisz az azt jelentené, hogy befogadtak, szeretnek velem lenni, közéjük tartozónak vallanak.

Nem, ők rajtam nevetnek.

Én vagyok a beszédtéma. Én vagyok vicceik célpontja.

És ez nagyon fáj.

Talán te is ismered ezt a fájdalmat. Cseréljük le a helyszínt és a szereplőket, és szinte mindnyájunk életében megtaláljuk ezt a fajta szenvedést.

- Mikor a munkatársaink egyezkednek, hova menjenek ebédelni, és minket kihagynak.

- Mikor egy másik anyuka az óvodából megszólít: „Épp arról beszélgettünk néhányan, hogy mennyire agresszív a gyermeked a játszótéren”.

- Mikor a szociális média olyan álomszépnek és felettébb romantikusnak mutatja be mások házasságát, te pedig álomba sírdogálod magad este az ágyban.

És ekkor odalép egy barátnő kedvesen mosolyogva, mond néhány egyszerű szót, és hirtelen már nem is vagy egyedül.

Ilyen barátnőd szeretnék ma lenni.

Bármi legyen is, ami a padlóra küldött, szeretném elsuttogni neked azt az 5 legjobb dolgot, amit egy barátnőnek mondhatunk, szerintem.

Ez a lista mai igénk, a Róm 12,12-13 alapján született, és a címe: Szeretet.

1. „Te csodálatos vagy.”

(Róm 12,12: „A reményben legyetek derűsek...”)

Olyan kedves dolog, ha derűs reményt fecskendezel barátnőd szívébe azzal, hogy elmondod neki, miért különleges, miért tartod csodálatosnak.

A világ állandóan azon van, hogy hibáinkra, gyöngeségeinkre figyelmeztessen.

Adjuk hát meg egymásnak azt az örömet, hogy elmondjuk, milyen csodálatos barát, milyen csodálatos anya, milyen csodálatos bizonyságtevő, milyen csodálatos feleség, milyen csodálatos munkatárs, milyen csodálatos személyiség a másik.

2. „Én is.”

(Róm 12,12: „… a nyomorúságban béketűrők…”)

Ajándékozzuk meg barátnőnket saját történetünkkel, hisz mindnyájunk életében van nyomorúság, fájdalom, kudarc, sérülés. Mind meg tudunk betegedni testileg-lelkileg.

A béketűrő barát odaajándékozza együttérzését, mert neki is épp erre van szüksége. Az „Én is” kezdetű mondatokkal elismerem, hogy nem vagyok különb nálad, de együtt erősebbek vagyunk. Szeretetet ébreszt a lefegyverző felismerés, hogy mind együtt vagyunk a nyomorúságban.

3. „Imádkozom érted.”

(Róm 12,12: „… az imádságban állhatatosak…”)

Olyan jó az, ha elmondhatjuk valakinek, hogy kitartóan imádkozni fogunk érte. Van egy barátnőm, aki állhatatosan imádkozik értem, el is küldi mindig a kapcsolódó igéket sms-ben.

Nem csak arról van szó, hogy az adott helyzetről imádkozik. Azt szeretem benne, hogy velem van az imádságban, mintegy imával átsegít a szituációkon. Nem is tudom, hogy van türelme ennyi ideje újra meg újra ugyanazokkal a gondjaimmal bajlódni. Én néha már nagyon fárasztom saját magamat… de ő nem fárad. Mekkora ajándék! Tudom, tovább kell adnom azzal, hogy én is így imádkozom másokért.

4. „Segítek.”

(Róm 12,13: „Segítsetek a szenteken, ha szükségben vannak…”)

Ha látjuk, hogy egy barátnőnk, ismerősünk bajban van, hajlandók vagyunk megmozdulni, és segíteni a megoldásban?

Egyik ismerősöm mindenét elvesztette egy gázrobbanásban. Összehoztunk egy „Jób-partit”. Mindenki hozott valamit, amivel segítheti a családot.

Nem tudtunk mindent pótolni azonnal. De segítettünk létrehozni egy alapot, amin újraépíthetik az életüket, és be tudtuk bizonyítani, hogy Isten gondoskodik róluk.

5. „Gyere el hozzám.”

(Róm 12,13: „Gyakoroljátok a vendégszeretetet.”)

Nagy szükség van rá, hogy otthonunk szentélyében fogadjuk egymást. Amikor együtt vagyunk, látjuk és halljuk egymást, valahogy értelmesebbé, mélyebbé válik a kapcsolat. Valódi beszélgetés alakul ki.

Az együtt megtört kenyér felett megtört szívünket is megosztjuk. És örömmel tárjuk fel egyéniségünk épen maradt értékeit. Az asztalon és különbözőségünkön átnyúlva egymáshoz, megfonjuk a barátság csodálatos kötelékét.

Igen, ez az öt jó, talán legjobb dolog, amit mondhatunk egymásnak.

Most hát én neked mondtam őket.

Megvallom, az utolsóval gondban vagyok. Kicsit abszurdnak tűnik, hogy mindnyájatokat ide ültesselek a konyhaasztal köré. De álmodozhatom róla!

Uram, köszönöm neked a barátság ajándékát. Mutasd meg, kérlek, kinek van ma szüksége biztató szavaimra. Jézus nevében, Ámen.




(Forrás: Lysa TerKeurst: The 5 Best Things to Say to a Friend Today, Encouragement for today, 2014.05.05. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. április 23., csütörtök

Amikor egyedül érzed magad

„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok szeretetében.”


Jn 15,9-10

Miss Emma ráncos tenyerébe vette az arcomat, a könnyeim belefolytak. Ahogy végigmentem a folyosókon, 119 bentlakótól tudtam sírás nélkül elköszönni, de a búcsú Miss Emmától elindította az érzelmek lavináját.
Az orvosok és nővérek hangja, a léptek csoszogása mintha mindegyre felkavarná szívem széthullt darabjait.
Nagyon rossz volt egyedül hagyni őt itt, ezen a sötét helyen.
A családja, ha egyáltalán család az ilyen, kifogta a vitorlát az életéből – és útjára engedte ezen a magányos, 120 ágyas tengeren. Sivár hely ez, ahol csapatom feladata éppen az volt, hogy oldjuk az unalmat, az örömtelenséget. Miss Emma – és még néhányuk - nélkül sokkal kilátástalanabbnak láttam volna a munkám.
Nem hagytam, hogy a részletek a szívem felszíne alá férkőzzenek. Leperegtek lelkemről a naponta tízszer meghallgatott történetek. Mindennapos feladattá vált az étel- és gyógyszerosztás, a sétáltatás a folyosókon. Ám egy név, egy személy mélyen beleégett a szívembe. Ő volt Miss Emma.
Csak ácsorogtam a búcsúzásba kapaszkodva az ágya szélénél, tétováztam, itt hagyhatom-e. „Ki fog magával üldögélni a napon? Ki fogja meghallgatni? Kivel fog zsoltárokat, dicsőítő énekeket énekelni?”
Aggódás szorongatta a szívemet. Elképzeltem Miss Emmát egyedül, magányosan, az állkapcsom fájdalmasan megfeszült. Mintha a szomorúság behúzott volna nekem egyet.
No de nem Miss Emmának. Szép barna szeméből magabiztosság áradt. Körülölelt és felfrissített a bölcsesség, amit a tekintetében láttam.
„Jól leszek, kedvesem… Én sosem vagyok egyedül. Hát nem érted, hogy velem üldögél a napon Az, aki azt megteremtette? Ő mindig meghallgat, még azt is hallja, amit nem mondok ki imádságban. Ha énekelek, jelen van magában az énekben. Drága gyermekem, sosem vagyunk egyedül.”
A világtól elzárt Miss Emma az én világomat meg tudta változtatni. Szorosan kötődött a Szőlőtőhöz. Jézus szeretetében lakott az Ige, az énekek, az imádság által. Igaz, hogy világi családja elhagyta, de tudta, hogy Mennyei Atyja sosem hagyná el. Az Atya otthonra lelt Miss Emmában, hogy Miss Emma Benne lakozhasson.
Szilárd magabiztossága felüdítette ernyedt szívemet. Az erő, amit Krisztus ígéretében talált, hogy Ő mindig velünk lesz, mély nyomot hagyott bennem. Figyelni kezdtem, milyen formában van velem Jézus: segít, hogy bölcsen hallgassak, mikor ártanék a beszéddel, segít nyugodtan elaludnom esténként, megerősít, mikor aggódni kezdek valamiért.
Ma milyen reményt találunk Benne? Kuporodjunk bele szeretete foteljébe azzal, hogy felidézzük nekünk szóló szavait. Támaszkodjunk Isten biztos jelenlétére úgy, hogy dicsőítő himnuszokat énekelünk. Állapodjunk meg, sütkérezzünk az ő békességében imádkozva: szólva és hallgatva.
Krisztus bennünk van, előttünk van, mögöttünk van, ahogy Pál írta.  És amiben Miss Emma is annyira biztos volt: sosem hagy el, sosem hagy magunkra. Soha nem vagyunk egyedül.

Uram, köszönöm, hogy gyermekeidnek nevezel minket. Köszönöm, hogy belénk költözöl, hogy mi biztonságban Benned élhessünk. Te vagy az otthonunk, ezért sosem vagyunk egyedül. Jézus nevében, Ámen.

(Forrás: Samantha Evilsizer: For When You Feel Alone Encouragement for today, 2013.04.19. www.proverbs31.org/devotions, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. április 22., szerda

Szólj közbe

„Idegen voltam, és befogadtatok…” 

Mt 25,35

Miután már öt éve laktunk a házunkban, férjem végre beleegyezett, hogy tegyünk függönyt az ablakokra. Nem azért, hogy elzárjuk a kilátást, hanem hogy javítsunk rajta.
Komoly kihívás volt megtalálni a megfelelő árut a megfelelő árban. Az elkövetkező hét azzal telt, hogy feltekert anyagokat kértem le a polcokról, kisimítottam, aztán visszatetettem őket. A helyi áruház textilosztályán már keresztnevemen szólítottak az eladók.
Igazán nem úgy terveztem a Hálaadás Napja előtti hetet, hogy szerdán ott állok a boltban, s függönyöket válogatok. Pedig ott voltam, a pultnál várakoztam. És ott volt ő is. Vivian. Lélekszakadva érkezett, és megkérdezte, használhatja-e a pulton lévő telefont. Szavaiból kiderült, hogy elaludt, és lekéste a menetrendszerinti buszt. Keresnie kellett valakit, aki elviszi a munkahelyére. Ekkor éreztem meg azt a bizonyos kopogtatást. Mondhatni inkább dörömbölés volt a szívemen. Ismertem már, ilyenkor Isten jelez, hogy hagyjam abba, amit épp csinálok.
„Elvigyelek?” kérdeztem a lányt. Mindenki rám nézett, ő is, kétkedőn. A pénztáros leste, mi fog történni. Vivian hitetlenkedve fordította oldalra a fejét, s azt felelte: „Hát… jó volna.”
„Épp indulok - mondtam. - Elviszlek.”
Ugye mondanom sem kell, ez a kitérő nem volt a terveim közt. Tennivalóim mérföldes listája – akárcsak a tied - tele volt elintézendőkkel arra a napra is. De a Máté 25 visszhangzott bennem. Tudtam, Isten arra kér, nézzek körül, keressek idegeneket, akiket befogadhatok: az otthonomba, a gyülekezetembe, vagy mint kiderült, a napirendembe.
Menet közben megtudtam egyet s mást az utasomról. Hét testvére van. Mivel édesanyjuk drogfüggő lett, öt gyermeket nevelőszülőkhöz adtak, s csak ketten maradtak a családban a bátyjával. Senkinek se kellenek 13 és 14 éves kamaszok, magyarázta. Döntései ezután helytelen utakra vitték. A gyülekezetről  is beszélgettünk, mondta, hogy egyszer-kétszer volt templomban, de már nem jár.
„Vivian, Istennek célja van azzal, hogy ma összehozott minket. Neki terve van az életeddel. Te nem számítottál rá, hogy belém botlasz, én sem számítottam arra, hogy beléd botlom. Most mégis itt vagyunk. Furcsa, nem?”
Egyetértett. „Igen. Manapság senki sem vesz fel utasokat. Nem akartam elhinni, hogy te bevállalod.”
Kérdezgettem a múltjáról, jövőbeli terveiről. Húsz perc elég volt arra, hogy összebarátkozzunk. „Dolgozol vasárnap?” – kérdeztem.
„Nem”- mondta.
„Akkor érted jövök, ha lenne kedved eljönni a gyülekezetbe, jó?” Azt mondta, az nagyszerű lenne.
Mikor kiszállt, én is kiszálltam, és megöleltem. Aztán imádkoztam érte, és ott álltunk döbbenten, hogy milyen hamar barátok lettünk.
Ha visszanézek a „megszakításokra” az életemben, csak hálát érzek. Életem legemlékezetesebb percei váratlanul értek. Isten saját célja érdekében meg akarja néha szakítani a rohanásunkat, hogy helyet adjunk Neki és másoknak az életünkben. Hirtelen, váratlanul.

Uram, kérlek, nyisd meg a szívem, a szemem és a napirendem mennyei megszakításaid számára. Szeretném, ha egyike lennék azoknak, akik befogadnak Téged. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2012.04.13. Luann Prater www.proverbs31.org, www.eszmelkedesek.blogspot,hu)

A házasélet három hazugsága

„(A szeretet) mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha.”


1Kor 13,7-8a

Ismerem a nem működő kapcsolatok szívhasogató reménytelenségét. Az egymás mellett létezést. A hangtalan feszültséget. A könnyeket.
Házasságom első 5 éve nagyon nehéz volt. Összekerült két bűnös ember, ki-ki a maga hátizsákjával, irreális elvárásaival, igen erős akaratával.

Kiabáltunk egymással. De volt szómegvonás is. Ajtócsapkodás. Keserűség. Töprengés a feladásról. Az a nyomasztó érzés, hogy soha, de soha nem lesz változás jó irányba. Na, ekkor kezdtem meghallani a hazugságokat:

· Tévedés volt hozzámennem.
· Éreztetnie kéne velem, hogy szeret.
· Van valaki, aki jobban megfelel.

Elhittem a hazugságokat. Lassan körülszőtték a szívemet, és teljesen összezavartak. Csak azt láttam már, ami rossz a férjemben. Nem láttam benne a jót. És nem láttam magamban a rosszat.

És nem röstelltem megosztani mindezt a barátnőimmel.

Többen egyetértően bólogattak, s ezzel igazolva éreztem magam. De egy valaki nem bólogatott. Ő ezt mondta: „Értem, hogy gondolkodsz. De mit szól a Biblia?”

Huhhh. A Biblia? Nem gondoltam, hogy jámbor javaslata segíthetne. Ám a következő napokban újra meg újra hallottam magamban az indítványát, hogy üssem fel a Bibliát.
Vonakodva és szkeptikusan megtettem egyik délután. A barátnőm több helyet is javasolt, köztük az 1Kor 13-at. Ahogy elolvastam a listát arról, milyen kéne, hogy legyen a szeretet, nagyon elcsüggedtem. Az én szeretetem nem volt jóságos, nem volt türelmes, nem volt állhatatos. A szeretet, amit a férjem iránt éreztem, súlyosan sérült volt.
Becsuktam a Bibliát. Mást nem tett, csak még rosszabbul éreztem magam. Ennyit erről.

Aztán pár nappal később hallottam egy interjút egy keresztény rádióadón. Egy pár beszélt ugyanezekről az igeversekről. Gyorsan tovább akartam kapcsolni egy szájbiggyesztéssel – ugyan mit tudják ők, milyen nehéz tud lenni -, amikor egyikük mondott valamit, ami megállított: „A szeretet nem érzés, hanem elhatározás.”

Hoppá.

Amint odajutottam, felnyitottam újra az 1 Korintus 13-at. Most nem úgy olvastam a listát, hogy mi az, amit éreznem kellene, hanem úgy, hogy mit kell elhatároznom, milyenné kell tennem a szeretetemet. A szeretetem legyen jóságos. A szeretetem legyen türelmes. A szeretetem legyen állhatatos. Nem azért, mert úgy érzem, hanem azért, mert úgy akarom.

Közben Isten a férjem lelkén is munkálkodott. Együtt határoztuk el, hogy igazodunk az 1 Korintus13-hoz, szeretetdöntéseket hozunk ebbe az irányba. Lassacskán a közénk épült kőfal kezdett lebomlani.
Nem volt könnyű. Nem történt meg egyik napról a másikra. De lassan az egymáshoz való hozzáállásunk, az egymás felé irányuló cselekedeteink átalakultak. Már nem hittem a házasélet hazugságainak, 3 igazsággal cseréltem fel őket:

· A jó házasság nem arról szól, hogy jó társad van, hanem inkább arról, hogy jó társ vagy.
· A szeretet elhatározás.
· A szomszéd füve nem zöldebb. A fű ott zöldebb, ahol öntözik és gondozzák.

Bizonyára te is hallottad már a házasélet hazugságait. Fáj a szívem érted, ha nehéz házasságban élsz. Hidd el, tudom, hogy a rosszul működő kapcsolatok sokkal bonyolultabbak annál, semhogy egy ilyen elmélkedés megoldhatná őket. De talán volt valami, ami egyetlen kis csomót fel tud oldani, vagy egy villanásnyi reményt sugároz a mai napodba.

Uram, köszönöm az igazságokat, amikre tanítasz, akkor is, ha nehéz szívvel olvasom őket. Köszönöm Neked Szentlelkedet, Aki segít elfordulnom a hazugságoktól, hogy a Te Igazságodban járjak. Jézus nevében, Ámen.


(fotó:flickr.com)


(Forrás: Encouragement for today, 2012.04.12. Lysa TerKeurst, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. április 21., kedd

"Azt mondjuk, hogy szabad, mint a madár, az igazság azonban az, hogy Isten minket szabadabbnak teremtett a madaraknál. A saját képmására teremtett, ami azt jelenti, hogy olyan dolgokat adott nekünk amit nekik nem: értelmet, akaratot és döntési képességet.

Isten szólít. Mélyebb értelemen, mint a földi teremtmények bármely más faját, hív engem. És mélyebb értelemben szabad vagyok, mert nem feltétlenül kell tudomásul vennem hívását. Játszhatnám a süketet. Azt mondhatnám, hogy nem kaptam semmilyen hívást. Letagadhatom, hogy Isten szólított, sőt, hogy egyáltalán létezik. Az érthetetlen kegyelem ajándéka - hogy aki teremtett, engedi, hogy tagadjam létezését! Isten az engedetlenség képességével teremtett, mert az engedelmesség szabadsága nem jelentene semmit, ha nem járna vele a engedetlenség szabadsága. Mondhatok nemet, vagy mondhatok igent. Emberi lényem kiteljesedése válaszomtól függ, mert szerető Uram hív a világ ködén át békessége szigetére. Ha bízom benne, örömmel fogok engedelmeskedni neki."
Elisabeth Elliot

A valódi énem

Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől, hogy a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön.

Zsidókhoz írt levél 12:15


Az elmúlt hetekben, amikor egyszer egy hosszú repülőúton igyekeztünk hazafelé, sehogy sem tudtam kényelmesen elhelyezkedni az ülésen. A fűzőm szorított, Ken erőfeszítése ellenére a vérnyomásom folyamatosan ugrált, és a homlokom az izzadságtól gyöngyözött. (a biztos jele annak, hogy fájdalmaim vannak). Általában ilyenkor megoldást jelent, ha imádkozom. De most erre nem is gondoltam. Belefáradtam az állapotomba, (és akkor finoman fogalmaztam azt a tényt, hogy elegem volt azzal, hogy Isten miként kezeli a helyzetemet). Keserű gondolatok cikáztak bennem, és nem voltam képes előhúzni a Bibliámat a hátizsákomból. Ehelyett egy filmmel próbáltam elterelni a figyelmemet fájdalmamról. Már a közepén járhattam, amikor rádöbbentem, hogy nem sok értelme nézni ezt az ócska filmet. Egyáltalán, miért töltöttem időt vele?!


Azon az éjszakán, miután már elmúlt fájdalmam, az első gondolatom a következő volt: Ez egyáltalán nem jellemző rám. Én nem ilyen vagyok. Ekkor a halk és szelíd hangja Isten Lelkének megszólalt: "Ez te voltál. Te pont ilyen vagy." A nehézségek mindig tesztelnek bennünket, vizsgálódva és rostálva ezt kérdezik: "Ki vagy te valójában?" Általában, nem szembesülünk a mindennapjainkban azzal, hogy mennyire magunk körül tudunk forogni, mennyire keserűek és szeszélyesek vagyunk sokszor. Egészen meg vagyunk elégedve magunkkal. A megpróbáltatás és nehézség azonban lefejti ezt a mázat rólunk és bemutatja valódi énünket.


A megpróbáltatás nem egy tankönyvből ad neked elméleti tudást önmagadról, hanem a tapasztalat által tanít. Mindig rá fog világítani arra, hogy mit is szeretsz valójában: vagy a megnyugvás Istenét, vagy a megnyugvást, ami isteneddé vált. Gondolj vissza egy legutóbbi esetre, amikor eleged volt mindenből. Mit mutatott be rólad? Elcsendesedésedkor beszélgess Istennel erről.


Úr Jézus, nem szeretem a megpróbáltatásokat és nehézségeket az életemben, de pontosan tudom, hogy ezek a szituációk bemutatják ki is vagyok valójában. Köszönöm, hogy drága véred minden bűnömet elfedezi.


(Forrás: The Real Me, Joni Eareckson Tada http://www.joniandfriends.org/daily-devotional)

Meg kell halnom

„Minden nap kész vagyok meghalni, oly igaz ez, testvéreim, mint hogy büszkeségem vagytok a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” 

1Kor 15,31

14 éves fiam odavan az iPod játékokért. Azokért, ahol a szereplők felugranak, megfordulnak, félreszöknek, stb. hogy életben maradjanak. Gyakran játszik a kocsiban, mikor reggelente viszem az iskolába.
Közben megbeszéljük a továbbiakat, mikor, hova kell majd érte mennem (az egyik iskolához a birkózás után, a másik épülethez a súlyemelés végeztével, stb).
Hozzáteszem persze a napi jó-legyél-fiam útravalót, amit én is mindig megkaptam édesanyámtól.
Az emberkölyök közben játszik, úgy tesz, mintha nem is hallaná. De tudom, hogy hallja.
Gyakran előfordul, hogy mikor végre találok egy helyet a parkolóban, és szólok neki, hogy ideje kiszállni, ezt a választ kapom: „Pillanat. Előbb meg kell halnom.”
Ami azt jelenti: „Még befejezem ezt a kört. Nem akarom menet közben kikapcsolni. Előbb ez a muksi befejezi, és meghal. Akkor majd kiszállok.”
Ma reggel, mikor elhangzott a szokásos mondat, megérintette a lelkemet.
Krisztus követőjeként meg kell halnom önmagam számára. De sokszor nem teszem. Erősítem az énemet. Előléptetem. Nem törődöm a másikkal, csak magamra gondolok.
Pedig mielőtt reagálok, mielőtt kimondom a kemény szavakat, mielőtt ítélkezem, ridegen szólok a férjemhez, vagy rácsattanok a gyerekre, vennem kéne egy mély levegőt….
Megállni, töprengeni.
Mintha azt mondanám lelki értelemben: „Pillanat. Előbb meg kell halnom.”
Meghalnom önmagamnak.
Meghalnom a testnek.
Meghalnom a „jogaimnak”, amik kedvéért gyakran tévesen ítélek vagy cselekszem.
Igen, jól mondja Pál mai igénkben: Minden nap meghalok.
Azt jelenti ez, hogy mindennek meg kell halnom?
Gyakran, mikor Jézus kijelentésére gondolunk, hogy senkinek nincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért, különböző drámai jelenetek lebegnek a szemünk előtt. Készek volnánk egy autó elé ugrani, hogy megmentsük a barátunkat. A katona önszántából hajlandó meghalni a harcmezőn.
De hátha ez azt jelenti, hogy meg kell tanulnunk meghalni önmagunknak a mindennapok kis eseményeiben? A másokkal való találkozásokkor, a velük való együttélésben, különösen a hozzám legközelebb állókkal való kapcsolatomban? Ez a napi, óránkénti, olykor percenkénti meghalás kemény diónak tűnik. No és ha saját erőnkből próbálkozunk, nem is valósítható meg. Ezekben a kereszteződésekben kell mélyen belélegeznünk az erőt, amit a Szentlélek ajánl fel nekünk, és engednünk, hogy az ő indíttatása felülírja a mi természetes és bűnös késztetésünket.
Legközelebb, ha úgy készülünk reagálni valamire, ahogy biztos nem Isten kedvére való, jusson eszünkbe játékrajongó emberkölyköm. És még mielőtt megszólalnánk, vegyünk egy mély levegőt, álljunk meg egy pillanatra, hogy lelkünk készen álljon a figyelemre és a kedves megnyilvánulásokra.
Pillanat. Előbb meg kell halnom.

Uram, segíts, hogy minden nap kész legyek meghalni magamnak. Úgy cselekedjek, és úgy reagáljak, ahogy kedves Előtted. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2012.04.10. Karen Ehman, www.proverbs31.org, fordítás:www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. április 20., hétfő

Az idő az Ő kezében van

„És veszteg maradt a nap, megállott a hold is, míg ellenségein bosszút állt a nép.”

Józs 10,13a

Vágytál már arra, hogy csak egy kicsivel később sötétedjen, s be tudd fejezni, amit aznapra terveztél? Amikor több időre volna szükséged, szoktad Istentől kérni? Végül is az idő az Ő kezében van.

A mai igénk szerint Isten, aki tudta, hogy Józsuénak kicsit több időre van szüksége, megadta neki.

Józsué és az izraelita hadak az amoriták öt egyesült hadával találták szemben magukat, amikor a nekik kijelölt országot akarták elfoglalni, miután átkeltek a Jordánon. Józsué és emberei fáradtak voltak. A területért vívott küzdelem kimerítette őket. Józsué úgy döntött, hogy egy egész éjszakai menetelés után váratlanul tör az ellenségre. Megkérte Istent, állítsa meg a holdat, tartsa veszteg a napot, hogy legyen idejük a harcra.

Úgy tíz évvel ezelőtt Isten arra hívott, hogy időmet bízzam Őrá, s keljek fel minden hajnalban, hogy Vele és Igéjével töltsem az időt, s így indítsam a napjaimat.

Hogy tudnám ezt megoldani? – kérdeztem Tőle annak idején.

Azzal érveltem, hogy elfoglalt feleség és anya vagyok, rengeteg dolgom van. Ráadásul ott a pár hónapos kisbabám is. Szükségem van alvásra.

Eszembe nem jutott volna Istentől kérni, hogy alakítsa úgy az időmet, hogy beleférjen az Ő hívásának való engedelmesség és az összes többi felelősségteljes tennivalóm is.

Engedelmeskedtem ugyan, de csak félszívvel. Nem mintha nem akartam volna jobban megismerni Istent imádkozás és bibliaolvasás által. A gondot az jelentette, hogy azt hittem, jobban be tudom osztani az időmet, mint Ő. Hittem az ámításnak, hogy kézben tartom a dolgokat, magam osztom be az időmet, és sokmindenben helyt tudok állni. Azzal áltattam magam, hogy ilyen mindennapi aprósággal nem kell Istenhez fordulnom. Napom első gyümölcseiből nem kell tizedet adnom Istennek. Az ámítás hazudott.

Ahogy az amoriták, úgy az én önámításom is vereséget szenvedett. Az elmúlt tíz évben megtanultam, hogy mint Józsué, szólítsam meg Istent, és kérjem, állítsa meg a napot és a holdat, hogy elvégezhessem, amit rám bízott. Az a fontos mostmár, hogy harmóniában legyek az Ő időzítésével, s nem az, hogy kipipáljam minden tennivalómat.

Hiszem, hogy kezébe vette az időmet az én kedvemért? Igen, hiszem. Hogyan lehetséges ez? Ő Isten, a hatalmas ÉN VAGYOK, az idő Teremtője. Én egy kis „nem vagyok”, aki egyszerre mindig csak egy napot élvezhet Isten történetéből.

Ha időre van szükséged, ezentúl Istenhez fordulsz? Engeded, hogy szögekkel megsebzett kezében tartsa az idődet?

Uram, segíts mindig tudnom, hogy Te jó vagy, és bízhatom Benned. Juttasd eszembe, hogy az időm a Te kezedben van. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2011. április 19. Wendy Pope, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. április 19., vasárnap

Megjöttek a szarkák

„Erő és ékesség az ő ruhája;és nevet a következő napnak.”


Péld. 31:25

45 évesen döbbentem rá. Nyaraltunk éppen, és a szállodai fürdőszobánkban volt egy olyan kis aranyos kozmetikai tükör, ami felnagyítja a részleteket. Hát addig tartottam aranyosnak, míg meg nem láttam benne az igazságot. A szemem sarkából mosolyráncok garmadája futott szerteszét.

„Mi a manó!” kiáltottam. „Mióta vannak ezek az árkok az arcomon? Mégis, mikor akartál szólni, hogy csupa ránc a szemem körül?” – támadtam a férjemre. Ő rám nézett és bölcsen lefegyverzett: „Édesem, én szeretem a szemeidet”.

Mostmár, hogy a mesés ötvenes éveimet taposom, már nincs szükségük mosolyra, hogy megmutatkozzanak. A szarkalábak szilárdan megvetették talpukat, és végleg belevésődtek az arcomba. Tudtam, hogy be fog következni, mikor nemrég egyik ügyfelem, aki egy plasztikai sebész mellett dolgozik, felajánlotta, hogy kössünk üzletet, és megsimította az arcomat.

Senki sem ússza meg az öregedést. Egy reggel felébredünk, s észrevesszük, hogy lépteink hajdani rugalmassága döcögőssé vált, ősz szőrszálak jelennek meg a legbizarrabb helyeken (az állunkon nyújtózkodnak például), és minden, ami valaha feszes volt, elindult dél felé. Odapillantunk a tévére, s épp egy huszonéves akárki ugrik elénk a képernyőn, nekünk meg minden porcikánk azt kívánja, hogy burkolózzunk be egy puha takaróba, s forró csokit szürcsölgetve hitessük el magunkkal, hogy csak álmodtuk az egészet.

Aztán az unokák becsörtetnek a szobába. Újabb kör Gramminátor következik: lekuporodom a földre, előveszem legschwarzeneggeresebb hangomat, s közlöm az ellenséggel: „Senki nem menekülhet a Gramminátor elől!” és kezdetét veszi a birkózás, rúgkapálás, dögönyözés.

Ilyenkor döbbenek rá, mennyire jó ötvenesnek lenni. Nem volt könnyű az út idáig. Azokért a ráncokért az arcomon megdolgoztam. Minden ősz hajszál egy nehéz pillanatot idéz: valakinek elvesztését, akit szerettem, stresszelést az anyagiak miatt, könnyeket egy gyermek kirepülését nézve. Egyik fontos lecke, amit megtanultam menet közben, hogy az életben minden csak átmeneti. Az 5Móz 31:6-ban ezt olvassuk: „”Férfiasan viselkedjetek, legyetek bátrak, ne féljetek, s ne rettegjetek, ha meglátjátok őket, mert az Úr, a te Istened maga vezérel majd téged, s nem marad el tőled, s nem hagy el téged.” Csúcson vagyok vagy szakadékban, egyik sem tart örökké, de Ő mindenütt velem lesz.

Ma már inkább nevetek, és hagyom, hogy az árkok mélyüljenek a szemem s az ajkam körül, mert tudom, hogy csak ez a mai nap a biztos. Por vagyunk, ma itt, holnap ott. Arról nem beszélve, hogy a kis fiúunokám aprócska tenyerébe vette az arcomat, rám nézett, és azt mondta: „Nagyi, szép vagy.” Ő jobban lát, mint a tükör.

Gyertek, öleljük át ezt a korosodásnak nevezett valamit, s nevessünk együtt egy nagyot!

Istenem, köszönök minden ráncot és minden ősz hajszálat, mert emlékeztetnek. Mindegyik egy olyan pillanatra utal, amikor a Te erődre hagyatkozhattam. Mindig megadtad, amire szükségem volt. Maradj nyilvánvaló az életemben, amíg előre nevetek az elkövetkező napokon. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2010.04.16. Luann Pater www.proverbs31.org, fordítás:www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

A félelem valódi arca

„Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” 

2Tim 1,7

Észrevetted már, hogy a tévéreklámok mindig csöppentenek annyi igazságot a termékbemutatójukba, hogy az hihetőnek tűnjék? Bár ez hamis reklámozás, a termék mégis meggyőzőnek látszik. Csak akkor derül ki az igazság, mikor megveszed a terméket, és kipróbálod.

Ez a trükkje a Sátánnak is, aki a hamis reklámozás nagymestere. Igencsak ért hozzá, hogy félelmeinket valóságosaknak mutassa be, amikor pedig nem azok.

Azt jelenti ez, hogy minden félelem alaptalan? Szó sincs róla. Egy szikla pereméhez közeledve a félelem akadályozza meg, hogy a legszéléig lépjünk, és leessünk. Ugyanakkor a Sátán hamissága magatehetetlenné tesz, és megakadályozza fejlődésünket. A Sátán hamis reklámja megfojthatja hitünket, táplálhatja félelmeinket.

Belegondoltál már, hol kezdődött az ember hánykódása hit és félelem között? Malcolm Smith rámutat egyik könyvében, hogy a félelmet a Sátán hazugsága vezette be az emberi történelembe.

Az Édenkert volt az első hely, ahol a kígyó rászedte Évát, kiforgatva Isten szavait. Az Úr így szólt Ádámhoz: „A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod” Ter 2,16-17. Ha ő vagy Éva esznek arról a fáról, lelkük meghal. Éva nemcsak evett a tiltott gyümölcsből, de adott belőle Ádámnak is, és ő is evett.

Amint Ádám engedetlenné vált, kapcsolata Istennel megváltozott. Nem csak félni kezdett, hanem kétségbe vonta Isten hatalmát, barátságát, gondoskodását. A Sátán hazugsága elhitette vele, hogy nincs szüksége Istenre. Sőt, hogy ő lehet önmaga istene, elégséges önmagának minden tekintetben.

Volt idő, mikor én is elhittem a Sátán hazugságait, és függetlenedni igyekeztem Isten jelenvalóságától. Úgy tettem, mintha minden rajtam állna, s nem mertem bevallani, hogy minden zavaros bennem és körülöttem. Olyannak akartam látszani, mint aki kezében tartja élete irányítását.

Ám Istennek sosem az volt a szándéka, hogy mi irányítsunk, hogy erősek legyünk önmagunkban. Ő azt akarta, hogy gyengeségünkkel az Ő erejét sugározzuk, Aki gondoskodik szükségleteinkről. Arra teremtett, hogy kisgyermekek módjára éljünk, mennyei Atyánktól függve.

Ha ragaszkodunk ahhoz, hogy a magunk módján éljünk, saját erőnkből, ugyanazt fogjuk tapasztalni, mint Ádám és Éva. Félelemben fogunk élni. Hát épp ez a Sátán célja.

Ha az ellenségnek sikerül minket a félelem hálójában fogva tartani, képtelenek leszünk élni lehetőségeinkkel, nem tudunk egymás életébe se változást hozni. A Sátán tudja, mire vagyunk képesek Krisztus nélkül. Hogy megakadályozza felébredésünket, a félelem mérgét árasztja belénk: nem merünk hinni Istenben, nem merjük alávetni magunkat az Ő terveinek. A félelem alapja: valóságosnak látszó hamis bizonyíték. (Angolul e szavak kezdőbetűje a „félelem” szót adja: false evidence appearing real. Ford. megj.)

Nem arról van szó, hogy tilos foglalkoznunk az élet olyan területeivel, mint a biztonság vagy az egészség. De ha az aggódástól éjjel fent vagyunk, nappal meg lent, úgy élünk, ahogy nem méltó embervoltunkhoz.

Isten jelenlétében kell élnünk, az Ő ígéreteire és gondoskodására hagyatkozva. Csak így tudunk különbséget tenni igaz és hamis között. Csak így válik értelmünk lényegévé a hit a félelem helyett.

Uram, segíts megkülönböztetnem a hamis félelmet a valódi törődéstől. Add, hogy míg Igédhez ragaszkodom, igazságod leheljen életet szívembe, s legyőzve a félelmet, a hit által tudjak élni. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2011.04.18. Micca Monda Campbell, www.proverbs31.org, fordítás:www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. április 18., szombat

Fogok-e valami nagy dolgot véghezvinni?

„Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket; ezeket az Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk.” 

Ef 2,10

Megfogalmazódott-e már benned az a gondolat, hogy: „Engem semmire sem tud használni Isten”? Én már sokszor jutottam ide.
Évekig figyeltem az oldalvonalon túlról, hogy legközelebbi barátaim, barátnőim valami nagyszerű dolgot hajtanak végre. Fényes karriert építenek. Sikeres családjuk van. Virágzó egyesületeket alapítanak.
Talán ha okosabb lennék. Ha összeismerkednék egy fontos emberrel. Ha bátrabb volnék. Akkor Isten biztos engem is fel tudna használni.
Miben különbek ők nálam, mijük van, ami nekem nincs? Szeretem Istent. Ő szeret engem. Akkor miért nem tesz fel azok listájára, akik alkalmasak rá, hogy használja őket? Mi velem a gond? Eljön valaha az én időm?
Abban a tévhitben éltem, hogy ha Isten valami nagy dologra kiválasztana, az valami részletesen kidolgozott, harsonákkal meghirdetett elképzelés lenne. Mekkorát tévedtem!
Nem mondom, Isten nagyon ért ahhoz, hogy grandiózus, az utolsó részletig kidolgozott jelenségekben nyilvánuljon meg. Hósapkás hegyorom. Hihetetlen színekben pompázó naplemente. Vadvirágos rétek. Embereknek is ad alkalmat, hogy részt vegyenek csodálatos tervei megvalósításában. Az ő nevüket mindenki ismeri.
Isten olyanokat is kiválaszt, mint te vagy én, hogy nagyszerű dolgokat vigyünk végbe az ő dicsőségére. Csakhogy feladataink erősen különbözhetnek attól, ahogyan mi elképzeljük. Míg a világ a híres emberekre figyel, a magas beosztásúakra és a reflektorfényben állókra, Isten a szív szándékát tartja szem előtt.
Mialatt csodáltam mások sikertörténeteit, és azon rágódtam, engem miért nem választ ki Isten, valami nagyon fontos dolog elkerülte a figyelmemet. Használ engem – mint mesterművét –, hogy jó dolgokat vigyek végbe, amiket előre eltervezett nekem, és bennük éljek (Ef 2,10).

Míg én nagyságról álmodoztam, Isten egy hálás szívre várakozott.
Míg én reflektorfényre vágytam, Isten egy alázatos lelket keresett.
Míg én sikerről álmodtam, Isten az engedelmesség szándékának megcsillanására vágyott.
Hálás szívre pelenkacsere közben, és amikor a szoba padlója tele van szétszórt játékokkal.
Alázatos lélekre, mikor halomban áll a mosásra váró szennyes, és el kell készíteni a vacsorát.
Az engedelmesség szándékára, mikor hallom lelkemben Isten suttogását: „Kérj bocsánatot, mondd ki, hogy sajnálod.”
Az elmúlt évekre visszatekintve, látom, hogy a legnagyobb teljesítményeket otthonunk falai között értem el. Azzal, hogy a családomnak éltem, hogy néha szétszórtságban, de szolgáltam őket, és nem álltam le, amikor úgy éreztem, nem bírom tovább.
Igent mondani, amikor nemet szeretnénk. Kimerültség határán is segíteni a házi feladatban. Egyszerű családban, mely egyik napról a másikra él, és igyekszik azt tenni, ami Isten szemében helyes.
Téged milyen nagy dolgokra szánt Isten? Ne feledd, te az ő alkotása vagy, egyetlen a teremtésben, olyan tervezett feladatokkal, amiket rajtad kívül senki sem tud elvégezni.
Istentől kapott feladatod baseball sapkát és tornacipőt visel?
A nagy pillanatokban királylánynak való tiarát készítesz, esti mesét olvasol?
Mikor fáradhatatlanul szolgálod a családodat, és eszedbe jut, hogy senki nem törődik vele, tudd, hogy Isten látja. Úgy néz rád, mint egyik csodálatos kincsére. Nagy-nagy örömmel tölti el, hogy készségesen szolgálod családodat.
Hogy mikor jön el a nagy pillanat? Mikor esik ránk a fény?
Én úgy képzelem, hogy azon a napon, amikor alázattal letérdelünk Mennyei Atyánk előtt, Ő megsimogatja a fejünket, és szeretettel így szól: „Jól van, leányom. Hűséges voltál, nagy dolgokat vittél végbe a nevemben.”

Uram, segíts, hogy mindazt véghezvigyem, ami a terveidben rólam szerepel. Adj bölcsességet és helyes ítélőképességet, hogy mindig tudjam, melyik úton szeretnéd, hogy járjak. Köszönöm, hogy megalkottál, és add, hogy örüljek Benned, mialatt jól szolgálom a családomat. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Leah DiPascal: Will I Ever Accomplish Something Great? Encouragement for today, 2014.04.09. www.proverbs31.org, fordítás:www.esz,elkedesek.blogspot.hu)

2015. április 17., péntek

Válassz, hol állsz

„Vigyázzatok, legyetek állhatatosak a hitben, cselekedjetek férfiasan és legyetek erősek.” 

1 Kor 16:13

Néhány évvel ezelőtt elkezdtem teniszezni, és csapatommal versenyekre is járunk. A csapattagok minden héten részt vesznek egy gyakorlati oktatáson, ahol a vezetőnk új technikákat és stratégiákat tanít nekünk. Mindig tele van ötletekkel, tanácsokkal, hogyan tudnánk fejleszteni játéktechnikánkat. Egyik alkalommal olyasmit mondott, amin azóta is sokszor eltöprengek.

Arról beszélt, mennyire fontos, hogy hol helyezkedünk el a pályán. Ez eldöntheti, hogy játékban tudjuk-e tartani a labdát, és megnyerjük-e a pontot. Hozzátette, hogy azt ugyan nem tudjuk eldönteni, mi történik a pályán, de azt mindig, hogy mi magunk hol állunk.

Eltöprengtem, hogyan alkalmazható ez a tétel az életünkre. Nem tőlünk függ, hogy mi történik a világban, de az igen, hogy mi mindig az igazságosság és egység oldalán álljunk. Állásfoglalásunk – benne van a magyar szóban, hogy elfoglaljuk a helyünket - tükrözni fogja, milyen szerepet engedünk Istennek az életünkben.

Például, ahhoz nincs hatalmunk, hogy befolyásoljuk a TV-műsort – szex, drogok, nyelvezet, erőszak – de eldönthetjük, hogy nézzük-e vagy nem. Nem befolyásolhatjuk, hogy a különböző filmek besorolásával mennyire engedékeny egy-egy csatorna, de azt igen, hogy gyermekeink vagy mi magunk megnézzük-e az adott filmet. Odaállhatunk az erkölcsi tisztaság mellé.

Nincs hatalmunkban más emberek hitének, cselekedeteinek működtetése. Nem állíthatjuk meg társadalmunk erkölcsi züllését. Nem befolyásolhatjuk a parlament döntéseit, milyen törvényeket szavaznak meg, miket vesznek le napirendről. Nincs hatásunk a kirobbanó gázárakra, a munkahelyi politikára, a cégek megkérdőjelezhető gyakorlataira, a külpolitikára, a háborúkra, a gazdaság helyzetére.

Néha úgy tűnik, egy csomó dolog fölött nincs hatalmunk saját életünkben, nem is beszélve a világ dolgairól. De hadd mondjak egy jó hírt – mindig van lehetőségünk eldönteni, mi magunk hol állunk az élet játékában.

„Mint a mély víz, olyan a terv az ember szívében, de az okos ember kimeregeti azt” – áll a Péld. 20:5-ben. A pályán elfoglalt pozíció itt kezdődik: a szívben. Ha hitünk erős és megalapozott, van mit kimernünk ebből a bölcsességből, amikor állást kell foglalnunk, tudva, hogy Isten bennünk lévő ereje segít a jó döntés meghozatalában.

A jó és rossz között a szívünkben és az elromlott világban dúló harc közben egyetlen reményünk, hogy egyenesen és szilárdan Krisztus mellett állunk, függetlenül az ellenfél lépéseitől.

Az élet nagyon hasonlít egy teniszpályához. Mindig két térfél van. Megpróbálunk a helyes oldalon maradni, de néha jöhet olyan labda, ami a rossz irányba lódít minket. Máskor nehéz kivédeni a labdát, elesünk, vagy lelépünk a pályáról. De ha kezdettől eldöntjük a helyes pozíciót: Isten térfelén akarunk játszani, és Őt választjuk partnerünknek, esélyünk van rá, hogy ki tudjuk használni a bennünk lévő energiát, hatni tudunk a játszmára. Isten bölcsességének mélységes kútjából merítve a szívünkbe, helyes döntést hozunk.

Előfordul, hogy a hitünk melletti kiállás csökkenti népszerűségi indexünket, ám lehetővé teszi, hogy Istent meglássák bennünk. És lehetnek olyan alkalmak, amikor a pályán elfoglalt helyünk minden szónál fontosabb, figyelemkeltőbb lesz.

Uram, adj erőt és hitet, hogy a jó oldalon álljak, amikor támad az ellenfél, és ne sodorjon magával a romlott világ lendülete. Segíts olyan életet élnem, ami Téged dicsőít, ahelyett, hogy a könnyebbik utat választanám, s együtt sodródnék a tömeggel. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2010.04.15.Tracie Miles www.proverbs31.org, fordítás:www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. április 16., csütörtök



Uram, köszönöm, hogy meghallgatsz. Segíts, hogy jobban tudjak meghallgatni másokat. Könnyű fél füllel hallgatni valakit, míg a figyelmünk többi részét leköti a számítógép, a tévé vagy a mobiltelefon. A meghallgatás ajándékát szeretném adni azoknak, akik ezt szeretnék, mert ezzel azt közvetítem feléjük, hogy értékesek számomra. Segíts, hogy abbahagyjam, amit csinálok, amikor valaki megszólít, amikor valaki szeretné, hogy rá figyeljek. Úgy szeretnék másokat meghallgatni, ahogy Te mindig meghallgatsz engem. Jézus nevében, Ámen.

(Renee Swope)

Kapcsolatra sóvárgunk

„Összejöveteleinkről ne maradjunk el mint némelyek szoktak, hanem buzdítsuk egymást annál inkább, minél közelebb érzitek a napot.” 

Zsid 10,25

Rajtakaptad már magad, hogy naponta többször megnézed az emaileidet, a facebook oldaladat?

Egyik reggel, ahogy felkeltem ellenőriztem az emaileimet. Aztán elkészítettem a reggelit, majd újra megnéztem a postaládámat. Reggeli áhítat után ismét. Elmentem ügyeket intézni, és mikor haza értem, megint. Bevallom, szeretem a bejövő leveleimet rendszerben tartani, de azért ez ennél többről szólt.

Próbáltam magyarázatot keresni. Éreztem, hogy a Szentlélek gyengéden arra késztet, álljak meg egy percre, és kérdezzem meg magamtól: „Miért nézegeted annyit az emaileidet?”

Hagytam, hogy a szívem őszintén feleljen. Nem tudom, Isten válasza volt-e vagy az enyém, de a Lélekkel összefonódott gondolataimban így fogalmazódott meg a válasz: Azért térsz mindegyre vissza, mert szeretnél kapcsolatban lenni egy jó baráttal.

Ám az is igaz, hogy hiába néztem meg akárhányszor az emaileket, sosem éreztem, hogy ez kielégíti sóvárgásomat.

Valamikor életem hajszájában lecsökkentettem a barátaimmal való kapcsolatot rövid levélváltásokra. Az elmúlt évben annyira megtelt a napi életem a gyerekekkel, iskolai programokkal, családi szükségletekkel, a házas életem szinten tartásával és új munkahelyi feladatokkal, hogy mindezekért valamit fel kellett áldoznom.

Nem akartam, hogy a családom vallja kárát a sűrű programnak, ezért kértem Istent, mutassa meg, hogy tudnék mindent egyensúlyban tartani.

Úgy éreztem, arra indít, hogy csökkentsem a telefonálgatásokkal, a szomszédokkal való csevegéssel, a barátokkal töltött időt. Nem szakítottam meg a kapcsolataimat, de a személyes találkozásokat a minimális szintre korlátoztam.

Aznap reggel a gépem előtt ülve rájöttem, hogy nem találtam meg az egyensúlyt. Átestem a ló túlsó oldalára. Mindegyre megnézem az emailes postaládámat, mert a bennem lévő, Isten által alkotott vágyat a kapcsolatra a fehér képernyővel, billentyűkkel írt fekete betűkkel akarom kielégíteni.

A szívem többért sóvárgott. Isten rámutatott email-vadászatom okára és céljára, arra, hogy lelkem magányos szegletét csakis barátokkal való személyes találkozásokkal, beszélgetésekkel tölthetem ki.

Később felhívtam egyik legjobb barátnőmet. Ráért, ezért kikapcsoltam a gépet, félretettem a munkát, és egy kávézóban találkoztam vele.

Igen, erre vágytam: szem- és szívkapcsolatra, személyes beszélgetésre.

Tudom, nem könnyű barátságot építeni. Időt igényel. És időnk korlátozott mai rohanó életünkben. De a fejlett technológia korában észre kell vennünk, hogy az email, a tévé, az sms, a túl sok program hamis kapcsolatérzést kelt.

Bár mindezek a dolgok szükségesek, csak módjával használjuk őket, mert nem helyettesítik a személyes kapcsolattartást.

Akkor a távoli ismerősökkel, az internetes barátokkal való kapcsolattartás nem is lényeges? Dehogynem. De Isten olyan kapcsolati formákra teremtett minket, amikor egymás szemébe tudunk nézni, megölelhetjük egymást, és szemtől szemben beszélgetünk.

El kell szakadnunk a géptől, a tévétől, és tudatosan szakítsunk időt közelben lakó barátainkra. Keressünk alkalmat, hogy leüljünk beszélgetni, és szemtől szemben ülve megoszthassuk mindazt, ami velünk történik.

Mai igénk arra hív, hogy ne hanyagoljuk el az összejöveteleket, ahol közösen imádkozhatunk, és erősíthetjük egymást. Itt és másutt is a Bibliában azt látjuk, hogy az „összejöveteleket” fontosnak tartja Isten.

Jézusnak is szüksége volt a személyes kapcsolatokra. Barátokkal vette körül magát, bár állandó kapcsolatban volt az Atyával. Mindig mellette volt János, Péter és Jakab, s leggyakrabban a többi kilenc tanítvány is. De más barátai is voltak, mint Mária, Márta és Lázár. Együtt étkeztek, beszélgettek többek között a lelkiélet igazságairól, s azok alkalmazásáról a mindennapi életükben. Jézus példájából is látjuk, mennyire fontos kielégítenünk a személyes kapcsolatok utáni sóvárgásunkat.

Uram, belém ültetted a barátok iránti vágyat. S én mégis alig szakítok időt a napi rohanásban a személyes kapcsolattartásra. Segíts, hogy mindenekelőtt Téged, a legtökéletesebb Barátot, keresselek, s aztán nyissak a többiek felé, hogy igazi jó barátjuk lehessek. Jézus nevében, Ámen.



(Fordítás: Encouragement for today, 2011.04.13. Renee Swope, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. április 15., szerda

Uram, úgy érzem, megfojt a stressz, bár mindent megpróbáltam már, hogy szabaduljak tőle – Téged kivéve. Bocsáss meg, hogy nem bíztam Benned, nem is gondoltam rá, hogy Te megadod nekem azt a békességet, amire vágyom. Hívlak most, Uram, lépj be az életembe, a körülményeimbe, nyisd fel a szemem, hogy meglássam az igazságot, átéljem a felszabadulást, amire annyira vágyom. Jézus nevében, Ámen.

(Tracie Miles: Learning to Live Stressed-Less, www.proverbs31.org)

Mint fénysugár az éjszakában

„A kijelentés sátrában, kívül a kárpiton, amely a bizonyság ládája előtt van, gondozzák azt /az égő mécsest/Áron és fiai estétől reggelig az ÚR színe előtt. Örök rendelkezés legyen ez nemzedékről nemzedékre Izráel fiainál!”


2Móz 27-21

Legélénkebben megmaradt gyermekkori emlékeim a vízparti családi sátorozásokhoz kötődnek. Megérte a sátrak, bőröndök, hálózsákok, élelmiszer fáradságos bepakolása az autóba azt a pillanatot, mikor végre felállítottuk a sátrat, és elkezdődhetett a táborozás.
Azt szerettem legjobban, mikor besötétedett, a gyerekzsivaj elhalkult, a grillező parazsak fénye kihunyt, elpakoltunk, elmosogattunk vacsora után, anya bevitte a lámpát a sátorba, rendbe rakta a holmikat, felmérte a készleteinket. Én meg sütkéreztem a sátorból kiszűrődő fényben, szüleim közelségének biztonságában.
Ezek az emlékek törtek elő, mikor elolvastam bibliaolvasó kalauzom mára kijelölt fejezetét, a 27.-et Mózes második könyvéből.
Aprólékos részletekbe menően megadja Isten az előző fejezetekben a Szövetség Sátra elkészítésének tervét, a Szent Sátorét, ahol Őt imádhatják a zsidók úton Egyiptomból Kánaánba. Mondatról mondatra részletesen olvashatunk a szükséges alapanyagokról, a méretekről, a szerkezetről.
A terv elkészülte után következtek a berendezésre vonatkozó utasításai Istennek. Ezek közé tartozott egy gyönyörű mécstartó örökké égő mécsesekkel. Ennek a különlegesen finomra megmunkált mécstartónak a leírását a 2Móz 25,31-40 versekben találjuk. Színaranyból kellett, hogy elkészítsék az Isten által kirendelt művészek, és olajbogyókból sajtolt tiszta olaj égett bennük.
Mint egy nagy kirakó elemei, úgy állt össze a kép, miközben más szentírási részleteket, igazságokat is hozzáolvastam a Szövetség Sátrában lévő mécstartó gazdag szimbolikájához. Kezdtem megérteni, hogyan nyilvánítja ki Isten az Ő tervét nekünk, évezredekkel későbbi gyermekeinek:
Mi vagyunk a sátor (2Kor 5,4).
Jézus a fény (Jn 1,4).
A Szentlélek az olaj (Zak 4,1-6).
A bennünk lévő Szentlélektől táplálva Jézus fényét kell kisugároznunk a sötétségbe (Mt 15,14-16).
Ahogy az izraeliták vitték a Szent Sátort a sivatagon át…
Ahogy a szüleim felállították a sátrat a vízparton…
Ahogy én haladok a sötét világon keresztül…
Isten ellát a Fénnyel, hogy megvilágítsa a sötétséget, és megalkotja a sátrat (minket), amin át sugározhat.
Hogy Jézus fénye áttörje a sötétséget, és mind fényesebben ragyogjon, nekünk egyre áttetszőbbé kell válnunk.
Hogy folyamatosan ragyogjon a fény, állandóan táplálnunk kell a Szentlélekből imádság, a Szentírás olvasása és megjegyzése által, azáltal, hogy Benne élünk és vagyunk.
Hogy Jézus fénye fel tudja oldani a világ tintaszerű sötétségét, újra meg újra, félelem nélkül tovább kell költöztetnünk a sátrunkat, olyan helyekre, ahova még nem ért el a fény.
Egy világnyi ember vágyik Jézus jelenlétére és biztonságára – de szükségük van jelzőtűzre. Mi, szerény sátrak, akik a Fény hordozói vagyunk, ragyogjunk mindenütt, ahol járunk ebben a világban!

Uram, köszönöm, hogy Fényed egyszerű hajléka lehetek. Azt kérem, hogy mint a papok, akiknek tisztje volt a láng életben tartása, olyan hűséggel ápoljam Fényedet, és ragyogtassam szünet nélkül. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Amy Carroll: A Light in the Darkness, Encouragement for today, 2013.04.24. www.proverbs31.org/devotions, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)