Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (22) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (6) alkalmatlanság (5) Anyák napja (5) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (12) Atya (2) barátság (16) bátorítás (35) bátorság (5) Békesség (29) belső békesség (14) belső viharok (24) beszéd (6) betegség (1) Biblia olvasás (16) Bizalom (65) bizonyosság (1) bizonyságtétel (18) biztatás (3) böjt (2) bölcsesség (18) Bűnbocsánat (10) bűntudat (4) céltudatos élet (9) család (5) csalódások (5) Csendes percek (2213) csendesség (6) csüggedés (13) Depresszió (12) dícséret (2) dicsőítés (20) Döntések (20) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (12) elég vagy (1) elengedés (3) életöröm (8) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) elhívás (1) elismerés (3) előítélet (3) elutasítás (2) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (2) engedelmesség (9) erő (15) fájdalom (12) fáradtság (9) feladat (14) félelem (14) feltámadás (5) feltöltődés (10) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (9) Gondolatok (42) gondoskodás (2) gondviselés (14) gyász (2) gyengeségek (5) Gyermeknevelés (31) Gyógyulás (11) győzelem (5) hála (11) hálaadás (11) harag (4) harc (6) házasság (29) hit (40) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (9) igazság (11) Igehirdetés (38) ígéretek (2) Igevers (4) Ima (44) imádság (21) Immánuel (2) irgalom (10) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (9) Isten ereje (14) Isten gondoskodása (31) Isten hangja (4) Isten hűsége (33) Isten időzítése (4) Isten keresés (3) Isten követése (16) Isten lát (2) Isten munkálkodása (13) Isten neve (6) Isten szeretete (85) Isten terve (26) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (59) Istenen lévő tekintet (4) Istennel töltött idő (19) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (19) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (9) Jézus keresztje (1) Jézus követése (43) Jézus szeretete (17) jóság (4) jövő (2) kapcsolatok (31) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (26) keresés (2) kételkedés (8) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (12) konfliktusok kezelése (6) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (13) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (9) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (13) megelégedettség (9) megismerés (6) Megpróbáltatás (33) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) miért (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (2) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (9) nyugtalanság (2) odafigyelés (8) odaszánás (2) olvasói gondolatok (41) otthon békéje (2) öltözet (2) önbizalom (3) önértékelés (39) önuralom (1) önvizsgálat (23) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (1) összetöretés (3) Pásztor (1) pihenés (7) prioritások (2) próba (4) ráhagyatkozás (1) Receptek (4) Remény (28) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (6) szabadság (9) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (7) szégyen (2) szelídség (4) Szentlélek (5) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (3) szeretet (47) szeretve élni (2) szeretve vagy (1) szív (1) szolgálat (24) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (5) tiszta szív (2) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (15) új élethelyzet (1) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (21) várakozás (15) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (7) vígasztalás (3)

2018. június 30., szombat

Isten kézben tartja az eseményeket

"Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk?

Máté 6:25,26


Kedves Barátnőm, nem tudom, hogy mit tartogat számodra a mai nap, egy dologban azonban bizonyos vagyok: Isten nem aggódik vagy lepődik meg a történéseken. Ő kézben tartja dolgaidat.

Az elmúlt június egy teljes káosz volt számomra. Azzal kezdődött, hogy valaki létrehozott egy Facebook oldalt a nevemben, használva a képeimet, adataimat.

Az oldal nagyon eredetinek tűnt, a csaló a nevemben pénzt kért egy látszólagos jó cél érdekében: pénzt akart gyűjteni egy harmadik országban lévő árvaház megsegítésére. Hála érte, az egyik blogolvasóm hívta fel a figyelmemet a csalásra. Sikerült elérnem, hogy Facebook megszüntesse az oldalt. (itt jegyzem meg, hogy SOHA SEM fogok kérni tőletek pénzt, tehát ha egy e-mailt kapnátok a nevemben, akkor már előre szólok, hogy nem tőlem érkezett.)

Ezután leestem egy létráról, miközben egy fa ágait igyekeztem lemetszeni, súlyosan megsérültem azóta is bicegek, nehézkesen mozgok.

Néhány nappal később egy aranyos kis szteroidos injekciót kaptam a vállamba, csonthártya gyulladásom miatt. Bizony fájdalmas volt a kezelés, remélem ez volt az első és az utolsó ilyen tapasztalatom.

Az élet zajlik körülöttünk. Ahogy Mary Southerland mondja: "Az élet nem más, mint a mindennapok történései." Egy dolog azonban sziklaszilárdan biztos: Isten mindvégig mellettünk áll...Belé vethetjük a bizalmunkat! Mert Istent soha sem akadályozta a múltunk, nem lepődik meg a jelenünkön, és nem aggódik a jövőnk miatt sem.

Szeretném a mai napon megosztani veletek Shadrach Meschach Lockridge pásztor tanításának egy részletét, melyet 20 éve hallottam. Beszéde közben elkezdte felsorolni Isten különböző neveit. Ahogy olvasod a jellemzéseket, ne feledd, Isten kezében tartja a megoldást minden egyes élethelyzetedre, a forrásokat minden szükség megelégítésére, és a gyógyító balzsamot minden fájdalmadra.


Itt van tehát a kérdés, amit Shadrach testvér feltett gyülekezetének azon a bizonyos vasárnap reggelen, évekkel ezelőtt:

Ismeritek a Királyomat?
Az én Királyom királyként született.
Ő az Igazság Királya, Ő minden idők felett álló Úr.
Ő a menny és a dicsőség Királya.
Ő a királyok Királya, és az uraknak Ura.
Dávid azt mondta, hogy a menny a Úr dicsőségét hirdeti.
Az égbolt hirdeti az Ő kezei munkáját.
Az én Királyom az egyetlen, akinek véghetetlen szeretetét nem lehet mértékegységgel meghatározni.
Nincs olyan távolra látó teleszkóp, mely bemérhetné az Ő gondoskodásának határait.
Nem lehet korlátok közé szorítani a ránk áradó áldásait.
Ő végtelenül erős, és teljesen megbízható.
Ő az örökkévalóságig hűséges, és kegyelemmel teljes.
Ő bizonyítottan hatalmas, és személyválogatás nélkül kegyelmes
Ő Isten Fia.
Ő a bűnösök Megváltója.
Ő hozzá nincs hasonló, Ő mindenek felett való.
Ő az általad megfogalmazott jó tulajdonságokat mind-mind túlszárnyalja.
Ő az egyetlen, Aki a szükségleteidről igazán gondoskodni tud.
Ő erőt ad a megfáradottnak.
Ő odahajol a megkísértetthez és erőtlenhez.
Ő együtt érez, megment, meggyógyít.
Ő megtisztítja a leprásokat, megbocsátja a vétkeket.
Az adósoknak elengedi a tartozásukat, a megkötözötteknek szabadulást hoz.
Ő az én Királyom!


Szerinted van olyan dolog az életedben, mely Isten számára nehezen megoldható lehetne?



A mai napon rám váró események közül minden egyes dolog már átment előtted Uram. Itt vagy velem, támogatsz, körbeveszel engem, és vigyázol rám. Nem fogok a mai napon aggódni, mert tudom, hogy kézben tartod az eseményeket. Köszönöm, Istenem.
Jézus nevében, Ámen.




(Forrás: http:Girlfriends in God Daily Devotionals, God's got this, Sharon Jahnes, /www.girlfriendsingod.com/2015/gods-got-this/)

2018. június 28., csütörtök

Mondjunk le miértjeinkről

„Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk.” Jn 9,3

Kérdezted-e már Istentől: „Miért engedted, hogy ez megtörténjék?”
Én igen.
Az utóbbi években egyik nehézség jött a másik után. Néha azt sem tudtam, hogy fogok velük megbirkózni. Nehéz szilárdan bízni Isten jóságában, mikor a körülmények mind ellenünk esküdtek.
Néha azt képzeljük, hogy ha tudnánk a választ a miértre, az egész értelmet nyerne. Főleg ha fájdalommal, szenvedéssel találkozunk.
Egy ilyen helyzetben találjuk az apostolokat János evangéliuma kilencedik fejezetében, ők is választ várnak a miértre. Vándorlásuk során Jézus és tanítványai meglátnak egy születésétől fogva vak embert. E látvány hatására kérdezik meg Jézustól: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” (Jn 9,2b).
A tanítványok valakire rá akarták kenni a szerencsétlenséget. Úgy képzelték, ha választ kapnak a miértre, elviselhetőbb lesz ennek az embernek a szenvedése.
Jézus idejében sokan úgy gondolták, hogy a vakság a bűnös élet jele. Épp ezért nem sok segítségre számíthatott egy vak ember. A környezet szemében nem csak vak volt, hanem bűnös is, akit Isten ítélete sújtott. Jézus megfordította ezt az összefüggést, amikor kijelentette, amit alapigénkben olvasunk: „Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk” (Jn 9,3).
Az ember azért vak, hogy mások csodálhassák Isten hatalmát. A testi betegség meggyógyítása lelki látást ad a szemlélőknek. Rávilágít Arra, aki kijelentette magáról, hogy azért jött, hogy ő legyen a világ Világossága.
Szomorú, hogy azok közül, akik látták ennek az embernek a meggyógyítását, nem mindenki volt nyitott a jézusi igazságra. Sőt, botránynak számított a farizeusok szemében, akiknek az élete pontosan tükrözi, hogy nem kell fizikailag vaknak lenni, hogy állandó sötétségben éljünk.
A farizeusok mindent tudtak a messiási jövendölésekről. De mikor Jézus színre lépett, nem ismerték fel. Ismerték a pontos válaszokat, de döntésük helytelen volt.
Itt megtorpan a szívem. Én mit akarok? Mire van szükségem? Válaszokra – vagy Jézusra?
Bármennyire szeretném is tudni a válaszokat mindarra, ami összetöri a szívemet, rájöttem, hogy amit igazán akarok, amire még inkább szükségem van, az a lelki látás. Úgy szeretném megközelíteni a reménytelennek látszó helyzetet, hogy lássam benne a lelki potenciált. Olvasni akarom Isten igéjét, és szeretném tisztán érteni, mit közöl vele Isten. Mindenre úgy akarok reagálni, hogy az Krisztus dicsőségét szolgálja. Ugye te is ezt szeretnéd?
Hogyan jutunk hát el a lelki látásra? Kérjük Istentől. Folyamatosan. Ez néha azt jelenti, hogy lemondunk miértjeinkről, és helyette azt kérdezzük: „Segítesz, Uram, hogy meglássalak Téged? Még ebben is?” Csak Ő tudja megvilágítani számunkra a sötét helyeket. Egyedül az Ő jelenléte tud békét adni a megválaszolatlan kérdések között is.
Vigyázzunk hát, hogy ne ragadjunk le a miértjeinknél. Ne engedjük, hogy vakká tegyenek Isten jelenlétére, az Ő jóságára, az Ő hatalmára, és a reményre, ami a miénk Őbenne. Ne legyünk olyanok, mint a farizeusok, akik testi szemükkel láttak, de vakon néztek a Megváltóra, aki ott állt előttük.
Hidd el, tudom, hogy nem könnyű. Voltam már úgy, hogy könyörögtem Istenhez válaszért. És Ő Önmagát adta. Megmutatta az utat Hozzá, az Egyetlenhez, aki már rég megoldotta az egészet. Az Egyetlenhez, aki ráébreszt, hogy nem kell ismernem az Ő válaszait ahhoz, hogy megtapasztaljam vigasztalását.




Mennyei Atyám! Talán nem tudok minden választ küzdelmeim során, de tele vagyok reménnyel. Jézus az én Világosságom. Neki köszönhetően a legsötétebb éjjelek sem olyan nyomasztók és zavarba ejtők. Juttasd mindig eszembe, hogy a mai nap is hordozza jelenlétedet, áldásaidat, vigasztalásodat. Adj Téged látó szemet, Uram. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Surrendering Our Whys, Encouragement for today, 2018.06.21., https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/06/21/surrendering-our-whys, fordítás:eszmelkedesek.blogspot, kép:pinterest

2018. június 27., szerda

Anyukák, fogadjuk ezt meg egymásnak

"Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától." Zsid 3,13


Igazán szeretnék jó anya lenni. Úgy szeretném nevelni a gyermekeimet, hogy szeressék Istent, legyenek illedelmesek és tisztelettudók, kedvesek és okosak, és így tovább, amit mindnyájan szeretnénk.
Ezért hát imádkozom. És szülőknek szóló könyveket olvasok. Tanítom gyermekeimnek, mi illik, mi nem, megpuszilom a meghorzsolt térdeket, segítem az első csalódások feldolgozását. Családi összejöveteleket, randevúkat, nyaralásokat szervezek. Számon tartom, kinek, mikor, mire van szüksége. Én állítom be a találkozások és a fegyelem paramétereit, na meg az ébresztőórát, hogy holnap újra felkeljünk, és mindezt újra elvégezzük.
És közben minden pillanatban szuperérzékenyen észreveszem minden hibámat, gyengeségemet, tévedésemet.
A szívem nagyon szeretne rendkívül türelmes és rendezett lenni, élvezettel akar mesét olvasni altatáskor.
De aztán belefáradok. Túlfeszítem magam. És egyszerre nyűgössé válok, elveszítem a fonalat, és eltévedek a hazahozott hírek között, oldalakat ugrom át, hogy mielőbb befejezzem a könyvet, amit olyan boldog elvárásokkal kezdtem el.
Vágyaim és a valóság között szakadék tátong.
Fogadni mernék, hogy minden anyuka így van ezzel, tehát igazán megérthetnénk egymást. Mégis, mindegyre elfelejtjük, mennyire fontos lenne támogatni a másikat anyaként, Krisztusban testvérként. Elfeledkezünk a közösségi élmény táplálásáról. Ilyenformán pedig könnyen helyt adunk szívünkben és gondolatainkban a kritikának, az ítélkezésnek.
Ha rajtakapjuk magunkat ilyen gondolatokon, jusson eszünkbe, hogy egymás bátorítása bibliai feladatunk. Mai igénk int, hogy buzdítsuk egymást minden nap, mert különben a bűn csábítása megkeményíti a szívünket: ítélkezőkké válunk.
Ezért arra gondoltam, fogjunk össze, tegyünk egy fogadalmat egymásnak. Hogy erősíteni fogjuk egymást. Hogy nem fogunk ítéletet mondani egymásról. Soha. Akkor sem, ha másként neveljük a gyermekeinket. Akkor sem, ha a gyermekeim úgy viselkednek, mintha soha nem mondtam volna nekik, mit szabad, mit nem.
Az ártatlanság vélelmét kérem tőled. Hogy vedd azt annak, ami: egy rossz pillanatnak, amiből nem lehet következtetni az összes többire.
És ígérem, én is megadom neked ugyanezt, amikor a te gyermeked viselkedik kiborítóan. Vagy amikor látom, hogy te borulsz ki rájuk, megtagadva reggeli fogadkozásaidat. Meg azt, amiről imádkozás közben beszéltél. Meg amire gondoltál, miközben olvastad a könyvet a nevelésről. Meg mikor tanítottad gyermekeidnek, mi illik, mi nem, és megpusziltad a meghorzsolt térdeket, és megszervezted a családi ebédeket, és azt a milliónyi dolgot, amit nagyon jól végeztél.
Nem elítélni, hanem szeretni foglak.
És talán te is tudsz majd szeretni engem.
Igen, anyukák, meg kéne fogadnunk, hogy buzdítjuk egymást minden nap. És hogy sosem ítélkezünk. Mindnyájan nagyon szeretnénk jól végezni ezt az anyaságnak nevezett feladatot.


Uram, bocsásd meg, ha elmulasztom kegyelmedet odanyújtani mások felé. Nekem is nagyon nagy szükségem van rá, hogy mások felém nyújtsák, ezért én is ezt szeretném tenni. Segíts, hogy építsem a többieket, és úgy szeressem őket, ahogy Te szeretsz mindnyájunkat. Jézus nevében, Ámen.

(Lysa TerKeurst: Moms: Let’s Make This Pledge, Encouragement for today, 2013.10.13., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

2018. június 26., kedd

Ideje felkelni


„És felkelvén, elméne az ő atyjához.” Lk 15,20a (KG)




A tanév végén elmentünk egy texasi kirándulásra, Dallasba az érettségiző osztályunkkal. Életemben először láttam valakit bungee-jumpingolni. Több száz méter magasról indulva itt volt lehetőség az ország legmagasabb bungee-ugrására.
Néztük, ahogy egy tag felkészül az ugrásra egyetlen gumikötéllel a bokáján. Fejjel előre lebukott. Láthatóan nagy hatást tett az osztálytársaimra.
Megpróbáltam elég vagánynak látszani egy bungee-ugráshoz, de annyira azért nem, hogy ki is fizessem az árát, és a következő mondat csúszott ki a számon: „Én is megcsinálnám, de nem vagyok hajlandó 40 dollárt fizetni érte.”
Hallottam, hogy összesúgnak a hátam mögött. Majd egy osztálytársnőm elém állt, kihúzott a zsebéből egy 20 dollárost, és felém nyújtotta: „Ez segít?”
Ezt nevezem sarokba szorításnak. Valaki komolyan vette a blöffömet – mindenki füle hallatára. Mondhattam volna, hogy „20 dollárt sem vagyok hajlandó rákölteni” – de az már ciki lett volna. Így hát, igyekezve kizárni a tudatomból tériszonyomat, átvettem a húszdollárost, és beálltam a sorba.
„Nincs is olyan magasan” – biztattam magam, ahogy közeledett fentről a daru. De ahogy leért, és én ráléptem a pallóra, az idegeim pattanásig feszültek. Egyre feljebb emelkedtem, míg egyszer megállt a daru. Kiléptem, és csináltam egy szörnyű hülyeséget: lepillantottam.
Bénító félelem szállt meg, hátrafordultam, és közöltem a kezelővel: „Nem tudom megcsinálni. Képtelen vagyok!” Majd hirtelen jött egy gondolat, s megkérdeztem: „Meglökne, kérem?”
Láthatóan nem én voltam az első, aki fél leugrani, de szégyell visszaereszkedni a földre. A kezelő így válaszolt: „Nekünk tilos letaszítani innen az embereket”.
Még inkább zavarba jöttem, de tovább próbálkoztam: „Nincs valami ötlete?” „Hát, néha segít, ha valaki becsukja a szemét, és egyszerűen leesik”, mondta. „Azt bárki meg tudja csinálni”, tette hozzá.
Kiléptem a peremre, behunytam a szemem, és büszkén mondhatom – no nem bungee-ugrottam, de legalább bungee-estem.
Egy dolog mondani, hogy mit akarsz csinálni, és más dolog meg is tenni azt.
A cselekvés előtt gyakran megtorpanunk. Tudjuk, mit kéne tenni, de mikor kilépünk a peremre, nem tudunk megmozdulni.
Hármas kihívás elé állít egy ilyen helyzet. A Lukács 15-ben, a tékozló fiú történetében tanulhatunk róla. A fiatalabb fiú idő előtt kikéri apjától örökrészét, és az egészet eltékozolja. Mikor mindent elveszített, magához tért, és ekkor élte át az említett kihívást. Minden ilyen helyzetben ott van ez a hármasság:

1. Hirtelen eszmélés.
2. Kegyetlen őszinteség.
3. Azonnali cselekvés.

A Lk 15,20-ban egyetlen ige jelzi a fordulatot: És felkelvén… - mondta Jézus.
A fiú azonnal cselekedett. Felismerte, hogy ideje felkelni. És ha saját életünkben nem tudjuk így indítani a mondatot: „És felkelvén…”, akkor semmi nem fog megváltozni.
Szeretném, ha összekapcsolnánk ezt a két kifejezést a Lukács 15-ben: „magába szállt” (17. vers), „És felkelvén…” (20. vers).
A 20. nélkül nem sokat ér a 17. vers.
Megkérdezem hát tőled: Te mikor fogsz végre felkelni?
Például mikor csatlakozol egy bibliai közösséghez? Mikor mersz beszélni a munkatársaidnak a hitedről? Mikor iktatod be a 20. verset az életedbe?
Ideje felkelni.

Uram, kérlek, mutasd meg, amikor cselekednem kell, és adj erőt meg bátorságot, hogy lépni tudjak. Jézus nevében, Ámen.



forrás: Kyle Idleman: Time to Get up Encouragement for today, 2014.03.04. www.proverbs31.org
fordítás: eszmelkedesek.blogspot.com fotó:pinterest.com

2018. június 25., hétfő

Mit tehet az, aki nem adja fel

„Bármit tesztek, tegyétek szívből, mintha az Úrnak és nem embereknek tennétek.”
Kol 3,23


Évekig álmodoztam arról, hogy írok egy könyvet. Nem azért, hogy lássam a nevemet a borítón, vagy hogy pénzt keressek vele. Inkább, mert szeretném, ha másoknak is megmutathatnám Isten hűségét. Általában érezni szoktam a késztetést, hogy folytassam, de van úgy, hogy igencsak nehezemre esik tartani a lendületet.
Visszavet egy újabb elutasító válasz. Nem tudok szabadulni egy bántó megjegyzéstől a blogomon. A kudarc visszavonulásra késztet.
Pedig hiszem, hogy ez Isten hívása. Szavakat bízott rám, hogy könyvet írjak másoknak az Ő jóságáról. Ezért hát félretolom a visszatartó erőket. A Kol 3,23 biztatására hűségesen nekifeszülök a folytatásnak. „Bármit tesztek, tegyétek szívből, mintha az Úrnak és nem embereknek tennétek.”
Ismered ezt az állapotot? Amikor a hivatásodért megtett minden lépéssel nekiütközöl valaminek, ami három lépésre visszavet. Engedd meg, hogy biztassalak, én, aki ugyanezt az utat jártam, járom: tarts ki!
Leírok neked öt szokást, ami tapasztalatom szerint jellemző arra, aki nem adja fel.
1. Reggel felkel, és hűségesen elvégzi napi feladatait, függetlenül attól, hogyan érzi magát.
Szilárdan kitart a napi feladatokban. Bár jól esne kiszállni, nem akar megbízhatatlanná válni Isten és mások szemében. Szívében megértette, hogy hűnek kell maradnia a kis dolgokban, hogy nagyobbakat is rábízhassanak. „Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű.” (Lk 16,10.)
2. Nagyra tartja Isten Igéjét
Úgy nyitja ki Isten Igéjét, hogy hiszi, személyes üzenetet kap belőle a mai napra. Prédikációkat, tanításokat hallgat. Nem az az első gondolata, hogy ezt most melyik barátnőjének kellene hallania, hanem hogy mit tanulhat ő maga a hallottakból. „Minden Írást Isten sugalmazott, és jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, s az igaz életre való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes legyen és minden jóra kész legyen.” (2Tim 3,16.)
3. Jobban vágyik a megtisztító kegyelemre, mint a megszabadulás ajándékára.
Mikor nehézséggel szembesül, nem igyekszik mindenáron szabadulni. Inkább vágyik a megtisztító kegyelemre, mint a megszabadulásra, mert hiszi, hogy Isten ezt az időszakot a növekedésére szánja. Elfogadja az Isten útján járó emberek szemléletét, tanácsát a nehéz időszakokra. És azt a folyamatot is, amikor az elkövetett hibák által jobbá válhat. „Hallgass a jó tanácsra és fogadd el az intést, hogy a végén mégis bölcs lehessél!” (Péld 19,20.)
4. Örömöt fektet a világba
Ellene fordulhatnak a dolgok, ő mégsem akar visszavágni. Igyekszik jólelkű és derűs maradni, örömöt fektet be másokba. Ennek eredményeként, mikor a sötétség felhői gyülekeznek fölé, könnyen elkergetheti őket a visszakapott örömkamattal. „A vidám szív a legjobb orvosság.” (Péld 17,22a.)
5. Lelkében töretlen kitartás van
Előfordul néha (vagy sokszor), hogy meggörnyed a súly alatt, mégsem hagyja, hogy a nehézségek eltántorítsák az útról, melyet Isten kijelölt számára. A visszautasítások közben is igyekszik erősen állni a következő vers talapzatán: „Tiszta szívet teremts bennem, ó Isten, az erős lelket újítsd meg bennem.”(Zsolt 51,12.)

Nem mondhatom, hogy mindez nálam olajozottan működik, de dolgozom rajta. És minden nap észlelek egy kis fejlődést valamiben – kitartásban, reménységben, a kéziratomban.
Veled mi a helyzet? Mire hívott Isten? Milyen időszakot élsz meg? Próbálj ma alkalmazni egyet a fenti szokások közül, és add át az Úrnak igyekezetedet.


Uram, köszönöm, hogy célt, hitet és kitartást adtál. Segíts, hogy folytassam a munkát, amit rám bíztál. Ámen.

(Nicki Koziarz: Habits of a Woman Who Doesn’t Give Up, Encouragement for today, 2013.10.07., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu,  fotó: pinterest)

2018. június 24., vasárnap

Amikor Isten megérinti a szívedet

"Senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki elküldött engem. "


(János 6:44)


Az egész Biblia, Mózes I. könyvének 3. részétől a Jelenések könyve 22. fejezetének a 21. verséig Isten szenvedélyes törekvéséről szól, hogy miként nyerje meg az emberi szíveket. Noé, Ábrahám, Izsák, Jákób, József, Mózes, Józsué, Sámuel, jó és rossz királyok egész sora, akiknél megjelentek a próféták, kérlelték és figyelmeztették Isten népét. Az Ószövetség utolsó könyve hallgatással zárul. Aztán négyszáz évvel később Isten megtöri ezt a szent csendet egy jászolban felsíró gyermek hangjával, és a történet tovább folytatódik Bethlehemben. 

Az Úr első kérdésétől, a "Hol vagy?"-tól egészen Jézus utolsó szaváig, a "Bevégeztetett"-ig, azt látjuk, hogy Isten a kedvesség és szeretet kötelékével (ami időnként egyáltalán nem tűnt annak,) vonja az emberiséget magához. (Hóseás 11:4) Hányszor és hányszor igyekeztünk már szabaddá lenni ezen köteléktől, de Isten nem szűnik meg az Ő szeretetével újra magához vonni bennünket. 

Az Úr szenvedélyesen keres minden embert. A gátló körülményeket igyekszik az útból elhárítani. Ő szó szerint megmozgatta a mennyet és a földet hogy megnyerhessen bennünket, hogy helyreállíthassa az Édenben elveszett dicsőséget. Tozer így fogalmazott: "A megváltásban Isten minden munkája arra irányul, hogy helyrehozza az aljas lázadás tragikus következményeit, és hogy visszaállítson bennünket a megfelelő és örökkévaló kapcsolatba Ővele." 

Legtöbben mégis úgy gondoljuk, hogy nekünk kell folyamatosan Istent keresnünk, és Ő nehezen lelhető meg. Mindaddig, míg a hitben járásunkra nehéz feladatként tekintünk, addig nagyon el fogunk fáradni, ki fogunk merülni a hit útján. 

Jézus azt mondta, hogy "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű." (Máté 11:28-30) Ezen ígéret ellenére, amikor asszonyok osztják meg velem életük történetét, a hit útja egyáltalán nem tűnik könnyűnek. 

Ne feledd, Isten az, aki az első lépést mindig megteszi. Ő kérlel, megérint, felébreszti lelkedben az Iránta való vágyódásodat. 

Jézus azt mondta, hogy "senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya." Ő hangolja fel a hegedűt, és Ő játszik szíved húrjain, arra várva, hogy felismerd kérlelő hívásának dallamát ami arra kérlel, hogy Vele egy bensőséges kapcsolatba lépj. 


Drága Uram, köszönöm, hogy keresel, kérlelsz, és szeretsz engem. Sokszor megnehezítem utamat, kérlek bocsáss meg ezért. Segíts kérlek, hogy felismerjem a Te kérlelésed dallamát, és hogy felismerjem azokat a pillanatokat, amikor kinyilatkoztatod Önmagad az életemben. Jézus nevében, Ámen. 




(Forrás: Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013, Used with permission,
www.girlfriendsingod.com, Sharon Jaynes: When God Woos Your Heart, http://www.girlfriendsingod.com/2014/when-god-woos-your-heart/)

Tudjuk-e igazán szeretni azokat az embereket, akik mások, mint mi?

Egy fiatal keresztény előadóművészt, Christina Grimmie-t lelőtték, miközben a rajongóival találkozott Orlandóban. Néhány hírügynökség megemlítette, hogy a hatóságok szerint a merénylő számítógépét és internetes hozzászólásait megvizsgálva, a gyilkosban mély gyűlölet élt a kereszténységgel szemben. Valószínűsítik, hogy a merényletet azért követte el, mert Christina nyíltan felvállalta és képviselte hitét.

A másik esemény nagy publicitást kapott: több mint ötven ember meghalt, és ugyanennyi megsebesült egy orlandói éjszakai bárban. A bizonyítékok szerint a merénylet az Iszlám Államhoz köthető, a gyilkosság pedig egy homoszexuális klubban történt.

Ha félresöpörjük a részleteket, akkor gyászoló családokkal találkozunk. Ebben a pillanatban is egy édesanya éppen keservesen zokogva siratja fiát vagy lányát. Rengeteg féle vélemény hangzik el az incidens kapcsán, de ezek a mondatok egyáltalán nem enyhítik a gyászolók fájdalmát, akik nagyon sok mindent megadnának azért, hogy a szeretett családtagjukat még egyszer magukhoz ölelhessék.

Mindkettő borzalmas esemény mögött az a tény feszül, hogy mi, emberek, képtelenek vagyunk olyanokat igazán szeretni, akik mások, mint mi.

Ez engem, Krisztus követőjét, arra késztet, hogy forduljak Hozzá a válaszokért.

Jézus szeretetről szóló kijelentései kemény kérdéseket vetnek fel bennem. A válaszok nincsenek mindig az ínyemre, de kaput nyitnak az őszinte önvizsgálathoz és egy mélyebbre ható gondolati átformálódáshoz…

A következő kérdéseket nem csak a keresztényeknek érdemes feltenniük, hanem mindenkinek hasznos az átgondolásuk:

- Leginkább olyan emberek társaságát keresem, akik úgy gondolkodnak, cselekednek és hisznek, mint én?

- Azt hangoztatom, hogy szeretem a másként gondolkodó embereket, de sohasem látom őket vendégül az otthonomban?

- A szeretetet helyezem-e előtérbe, vagy inkább ítélkezem?

- Mielőtt mások bűneit emelem ki, tudatosítom-e magamban, hogy én magam is bűnös vagyok, és kegyelemre szorulok?

- Tőlem különböző emberekre, akik mások mint én, a származásuk, hátterük, etnikumuk, kultúrájuk, vallási meggyőződésük, vagy bármi más miatt, - akik gondolkodását, életútját nem igazán ismerem, - megvetéssel gondolok-e? 

Charles Lee így fogalmaz: "Jézus szeretetét és emberekért végzett szolgálatát soha sem egy norma határozta meg. Sőt, azt láthatjuk, ha megkülönböztetett figyelemben részesített valakit, akkor az az ember megvetettet, háttérbe szorított, vagy lenézett volt."


Talán a félelmed gátol abban, hogy szeretni tudj egy tőled különböző embert (függetlenül attól, hogy a mássága mit jelent). Talán attól tartasz, hogy elvtelenné válsz, szereteted megnyilvánulása azt képviseli, hogy egyetértesz a bűnével, vagy elnézed azt. Isten országa azonban nem így működik. Isten szeretetének ereje van, hiszen, ez késztette Jézust, hogy odahajoljon az utca emberéhez. Jézus az Atyát képviselte minden cselekedetével.


Nem olyan régen, egy igehirdetés alkalmával a pásztor feltett egy kérdést, mely hetekig nem hagyott nyugodni:



Mi lesz akkor, ha az életem végén csak azokat szerettem, akik viszontszerettek engem?


Ez a kérdés foglalkoztat ismét a mai napon….





(Suzanne Eller, Dow e really love people who are different form us? http://lifelettercafe.com/2016/06/do-we-really-love-people-who-are-different-from-us/

2018. június 23., szombat

Egy kereszt központú élet

Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás, mert ezek miatt haragszik Isten.


Kolossé 3:5-6



Élvezem a reggeli rutinomat: forró kásán 2 db kiwi, és egy csésze kávé a munkahelyen. Ez a rutin mit sem változott az évek alatt. Ez azért van, mert szeretjük a szokásainkat azon dolgok köré építeni, amelyek fontosak számunkra. Fontos erre a törvényszerűségre gondolnunk, amikor életünket az Evangélium köré szeretnénk építeni. C.J. Mahaney így fogalmaz: „Egy kereszt központú életet kívánsz élni? A kereszt központú élet kereszt központú napokból áll össze.” 

Barátom C.J, aztán elmagyarázza, miként tud az Evangélium tüze a mindennapjainkban fényesen ragyogni: Ahogy elkezdjük a napunkat, először is saját magunknak kell az Evangéliumot prédikálni, a hallgatóságunk a saját szívünk, ilyenkor arra emlékeztetjük magunkat, hogy mi számít igazán Istennek. Ezután tanuljunk meg egy Igeverset: Isten azt szeretné, ha ígéretei mélyen a szívünkbe gyökereznének, így erősítve bennünket az örök élet igazságával. Minden nap fontos, hogy az Evangéliumot imánkban is megemlítsük: soha se felejtsük el megköszönni Istennek a bűneink bocsánatát, ne mulasszuk el, hogy hálát adjunk Krisztus keresztjéért, mindig megvallva a bűneinket, és beszélgessünk Urunkkal az örök élet dolgairól. Énekeljük is az Evangéliumot: válassz olyan dicsőítő énekeket, melyek a kereszt áldozatáról szólnak. És ne felejtsünk el elmélyedni az Evangélium igazságában: egyedül így lehet egyre inkább Jézushoz és áldozatához ragaszkodni, soha se elégedjünk meg azzal, amit már megértettünk, ássunk egyre mélyebbre az Evangélium igazságában. 

Nehéz a régi szokásainkat félre tenni, de C.J. Mahaney által megfogalmazott javaslatok megfogadása segíthetnek nekünk abban, hogy egyre inkább egy kereszt központú életet éljünk. Ez önerőből nem fog menni, Isten Szent Lelkének segítségét kell kérnünk, annak érdekében, hogy Jézus keresztje köré épülhessen az életünk. 

Jézus, kérlek mindig tarts engem a kereszted közelében, szüntelenül benned bízva és remélve





(Forrás: The Cross-Centered Life, by Joni Earackson Tada, www.joniandfriends.com, fotó: pinterest.com)

2018. június 22., péntek

Jézus rád vár!

Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta.

(Lukács 10:38)

A kiegyensúlyozottság megköveteli, hogy a prioritásainkat könyörtelenül nagyító alá tegyük. Mert a számunkra fontos dolgok nem csupán elvégzett feladatok és kitűzött célok listája, hanem szívünk vágyának őszinte visszatükröződései. És az elsőbbséget élvező dolgok az időnket, energiánkat, figyelmünket és a tartalékainkat emésztik fel. A helyes és kiegyensúlyozott mérlegelés fontossága Márta életében nagyon szembetűnő.
 
Jézus jól tudta, hogy Márta otthonában mindig szívesen látott vendég volt. Az Igében azt olvassuk, hogy Jézusnak "nem volt otthona, ahol fejét álomra hajthatta volna", de Ő gyakran meglátogatta barátai házát, amikor egy kis pihenésre vágyott, vagy éppen a követelődző tömeg elől kellett egy kicsit visszavonulnia. Harminc évesen Isten fia elhagyta földi otthonát, és nincs feljegyzés a Bibliában arról, hogy Ő valaha is visszatért volna oda. Ő azonban gyakran betért Betániába, Márta, Mária és Lázár otthonába, sőt földi életének utolsó hetét is ott töltötte. Jézusnak soha sem kellett azon aggódnia, hogy vajon szívesen látják-e, vagy Márta készen áll-e a látogatására. Mert tudta, hogy Márta mindig fel van készülve fogadására. Vajon Jézus elmondhatja ugyanezt rólunk is? Isten után vágyakozó szívvel éljük-e meg mindennapjainkat? Nyilvánvaló-e számunkra az életünkben jelenlévő Isten, fontosak-e számunkra az Ő tervei, és prioritásai?
 
Az Isten utáni vágyakozás az Ő lényének elfogadásával kezdődik, majd a következő lépés Megváltóként és Úrként való elfogadása. Mert ha Ő nem Úr minden területen, akkor egyáltalán nem Úr az életünkben. Sokszor nem a személyes kapcsolat elfogadása számunkra a probléma, hanem sokkal inkább az időhiánnyal küzdünk ezen kapcsolat életben tartása érdekében. A kiegyensúlyozottságot azonban csak akkor fogjuk megtapasztalni, amikor összhangba kerülünk Isten számunkra meghatározott tervével életünk minden pillanatában.
 
Egyik nyáron családunk a Pennsylvaniában lévő Ámis közösségeket látogatta meg. Mindig lenyűgöztek ezek az emberek, és minden percét élveztem a csodálatosan és gondosan megtervezett világukban megélt napoknak. Látogatásunk végén szuvenírt kerestem, ami a nyugalmas, közöttük eltöltött napokra emlékeztetett. A kezem ügyébe akadó dolgok azonban nagyon drágák voltak. Megrögzött vásárló lévén, ez nem ingatott meg vásárlási szándékomban. Ezután eldugott kis mellékutakat jártunk be, kutatva olyan ámis termékek után, melyeket csak kevesen ismertek és olyan vásárlók számára tartogattak akik elég kitartóak voltak meglelésükben. Már éppen kezdtem feladni, amikor egyszer csak egy kicsi, fehér táblát pillantottam meg egy egyszerűen tökéletes ház kerítésén. "Ámis kézműves termékek" állt a táblán. Épp ezt kerestem!
 
Ahogy kikecmeregtünk az autóból, azonnal megéreztük a bennünket körbeölelő békességet. Olyan volt, mintha egy ismerős, puha takaróval burkoltak volna be bennünket. Suttogásig halkítottuk szavunkat amint a keskeny kő járdán a házhoz tipegtünk. A szúnyoghálón belépve a tornácon gyönyörű ámis kézműves termékeket találtunk, majd egy asszony lépett ki a házból, kedvesen köszöntött bennünket gyönyörű mosolyával, és Máriaként mutatkozott be nekünk. Biztatott bennünket, hogy nézzünk körül, és szóljunk, ha bármire is szükségünk lenne. Be kell vallanom, szánalmasan udvariatlan voltam, ahogy a tornác ablakain keresztül igyekeztem a házba betekintést nyerni. Vendégfogadónk olvashatott a gondolataimban, mert kedvesen felajánlotta, hogy nézzünk körül az otthonában. Már kezdtem attól tartani, hogy sohasem fogja felajánlani!
 
Mária háza az enyémtől teljesen különböző világba repített. Egy olyan egyszerű életvitelt tárt elém, mely után sóvárogtam. A ház szellősen volt berendezve, csak a legszükségesebb dolgokat lehetett fellelni benne. Életét és mindennapi teendőit vendéglátónk mégis "nyugodt, egyszerű, békés, és derűs" -ként jellemezte. Amikor megkérdeztem, hogy miért döntött ezen életstílus mellett, a következőt válaszolta. Kedves, mély igazságot hordozó szavait soha sem fogom elfelejteni : "Rádöbbentem arra, ha túlzsúfolom életemet és szívemet, akkor nincs elég hely Isten számára." Teljesen egyetértek Máriával!
 
A kiegyensúlyozatlan élet egy túlzsúfolt élet, ahol nincs hely Isten számára. Könnyen száműzhetjük lelki életünket vallásos cselekedetek sokaságába, és észre sem vesszük, hogy sokszor az Istennel személyesen eltöltött idő kárára tesszük mindezt. Amikor könnyet ejtünk, Isten szeretné azokat letörölni, összegyűjtve minden egyes cseppet, hogy visszaönthesse az életünkbe frissítő, helyreállító esőként. Isten arra vágyik, hogy az Ő karjaiba fussunk, és megosszuk Vele minden fájdalmunkat és örömünket. Atyánk szeretné az Ő erős karjait körénk fonni, és megadni számunkra azt a békességet és kiegyensúlyozottságot, melyre oly kétségbeejtően szükségünk van. 
 
Ehelyett mi gyakran feláldozzuk életünk irányítását a világ által kínált értéktelen szükségletek oltárán. Mert elfelejtkezünk a valóban értékes dolgokról. Nem azt tapasztaljuk a mindennapjainkban, hogy a fontos teendők türelmesen félretolva vesztegelnek, míg a sürgős elintéznivalók utat nyernek? Persze ezen döntések tébolyt és kiegyensúlyozatlanságot eredményeznek életünkben. Olykor előfordulhat, hogy a fontos dolgok egyben sürgősek is, - de meg kell tanulnunk különbséget tenni a kettő között. Mi tévesen azt gondoljuk, hogy egy tevékeny élet automatikusan egy produktív élet is, és egy sűrű napirend mindenképpen egy kiteljesedett életet eredményez.
 
Ezzel szemben csodás hírem van. Isten magadért, a személyedért szeret téged, és nem a cselekedeteidért. Keresd az Ő társaságát a mai napon! Különíts el időt az Ő számára. Ő erre vár.
 
 
Atyám, gyakran oly elfoglalt vagyok, hogy úgy érzem, hogy teljesen szétcsúszik az életem. Belefáradtam ebbe a kiegyensúlyozatlan életstílusba. Kérlek segíts meghatároznom prioritásaimat, mely Számodra is örömet jelent, és hogy ezáltal az életemre vonatkozó terveiddel összhangba kerülhessek. Szeretném elhatározni, hogy minden napon időt töltök Veled, bölcsességedet és vezetésedet keresve. Szeretlek, Uram! Jézus nevében, Ámen



(Forrás: Girlfriends in God, Daily Devotions, Mary Southerland, He is Waiting for You, http://www.girlfriendsingod.com/2014/3812/, used with permission)

2018. június 21., csütörtök

Törődik velem isten egyáltalán?

„Nemde, két verebecskét meg lehet venni egy kis fillérért? És egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok akarata nélkül!” Mt 10,29

Egyik barátnőm még kislány volt, mikor édesapja elhagyta őket. Emiatt állandó gondot okoz neki, hogy Istenre Atyaként tekintsen. Egy másik barátnőmnek rideg, kritikus apja volt. Évekbe telt, míg átérezte, hogy Isten feltétel nélkül szereti őt.

Ifjú keresztényként hálás voltam, hogy nekem nem volt bajom az édesapámmal. Igaz, nem volt keresztény, de hagyta, hogy édesanyánk vasárnaponként templomba vigyen minket. És bár sosem hallottam tőle, hogy „szeretlek”, és nem jött el az iskolai szerepléseimre, tudtam, hogy szeret a maga módján. Jó ember volt az édesapám, szorgalmas, és hűséges a családjához. De tény, hogy nem vett részt az életemben.

Ha valami bajom volt, édesanyámhoz fordultam. Ha történt velem valami, őt hívtam fel. Ha tanácsra volt szükségem, sejtheted, kihez fordultam. De ez így volt természetes.

Évekig meg voltam elégedve magammal, amiért ilyen simán elfogadom édesapám távolságtartó természetét. Tudtam jól, hogy sokkal rosszabb is lehetett volna, és hálát adtam Istennek a boldog gyerekkoromért.

Annakidején sokan hozták szóba, olyanok is, akiknek szuper apukájuk volt, hogy saját földi (alapból bűnre hajló) édesapjuk miatt nehéz nekik Istenre apaként tekinteni. Nem akartam ezzel foglalkozni, de végül úgy döntöttem, megvizsgálom a kérdést. Rám is igaz lehet? Hiányzik valami az Istennel való kapcsolatomból?

Ahogy mélyebbre ástam, rájöttem, hogy bár biztos voltam Isten szeretetében, igazából nem bíztam abban, hogy ott van a nehéz pillanatokban. Közbelépne, ha bajba kerülnék? Vajon törődik velem Isten egyáltalán?

Minden felvetülő kérdés ugyanarra a zavaró igazságra mutatott rá: valójában, amúgy igazán, szívből, nem bízom Istenben. Hogy hiszek-e benne? Igen. Szeretem? Igen. De … bízom-e Benne? Szavak szintjén ment, de a szívem nem rezonált rá.

Ez a felfedezés sok apró gondra rávilágított, amit korábban nem tartottam figyelemre méltónak. Például, hogy nehezen tudok magamért imádkozni. Vagy hogy miért féltem annyira magamat és a gyermekeimet, és miért nem fordulok Isten bölcsességéhez tanácsért egy-egy döntés előtt.
Úgy tűnik, az én Istennel való bensőséges viszonyomnak is ártott a földi édesapámmal való kapcsolat. Nem tudom, milyen az, hogy van egy édesapám, akihez jóban-rosszban fordulhatok. De meg akarom tanulni. Borzasztóan szerettem volna Istent tökéletes Apaként megismerni.
Így hát, bár eleinte idegenkedtem ettől, egy-két dolgon változtattam.

Szándékosan személyesebbé tettem az imádságot, néha „”Apának”, „Apukámnak” szólítottam Istent (Mk 14,36). Döntések előtt, még ha kevésbé voltak jelentősek is, Istenhez fordultam tanácsért (Jak 1,5). Amikor kezdett eluralkodni rajtam a félelem, például repülőgépen, így szóltam magamban: „Nem a pilótában bízom, nem a szerelőkben, akik összerakták a gépet, nem az időjárásban, hanem Benned, Uram!” ( Zsolt 91).

Hitem és bizalmam lassacskán növekedni kezdett. A kételkedő gondolatokat elkaptam (2Kor 10,5), és tudatosan lecseréltem arra, hogy Istenre segítségére mindig számítani lehet a bajban.
Mostani alapigénket is szívembe véstem: „Nemde, két verebecskét meg lehet venni egy kis fillérért? És egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok akarata nélkül!” (Mt 10,29). Évekbe telt áthuzalozni a gondolkodásomat azzal az igazsággal, hogy Isten képes és akar is az én mennyei édesapám lenni. Az igazat megvallva, még mindig dolgozom rajta.

Mikor visszacsúszom a független döntések útjára, újra meg újra oda kell állnom az igazság mellé: van egy Mennyei Édesapám, aki az én hősöm, bajnokom, védelmezőm és bizalmasom akar lenni – csak hagynom kell.


Mennyei Atyám, te mindenben tökéletes vagy. Igéd szerint szerető apa vagy, és én így szeretnék tekinteni Rád. Csak te ismered igazán, milyen hiányosságok jellemzik tökéletlen tudásomat Rólad. Kérlek, mutass rá ezekre, segíts dolgoznom rajtuk. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: Does God Even Care About Me?, Encouragement for today, 2018.06.15.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/06/15/does-god-even-care-about-me, kép:pinterest.com, fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu

2018. június 20., szerda

Te megosztanád a történetedet?

„Ti rosszat forraltatok ellenem, de Isten jóra fordította azt, hogy megvalósítsa, ami ma van: és sok ember életét megtartsa.” 1Móz 50,20


Valahányszor kiléptem az emberek elé, hogy megvalósítsak valamit, amire úgy éreztem, Isten elhívott, kritikával és ítélkezéssel találkoztam. Szolgálatom elején hangos és kegyetlen volt a reakció. „Sosem lesz belőled jó előadó.” „Nincs szükség rád.” „Nézz magadra. Gondolod, hogy pont egy ilyen valakit akar felhasználni Isten?”
Néha másokhoz mértem magam. „Ő annyira okos! Olyan képzett! Kiváló kapcsolatai vannak. Hol vagyok én mindettől?” Úgy éreztem, összezsugorodom. Visszavonulót fújtam. A tökéletesség álcáját vettem magamra, gondosan kimunkált mondatokkal, rendben tartott otthonnal, csinosan öltöztetett gyermekekkel.
Kívül kifényesített, belül teljesen elhanyagolt voltam.
Néha az Úr szóbahozta ezt az ámítást. Párhuzamosan olvastam Henry Blackaby Experiencing God (Isten megtapasztalása) és Neil Anderson Victory Over the Darkness(Győzelem a sötétség fölött) című könyvét. Gyakran borították el könnyek a szememet, miközben próbáltam feldolgozni a tanultakat. Egy nap aztán már több történt a könnyeknél. Olyan zokogás tört fel belőlem, mintha a mellkasom darabokra akarna hasadni.
Arcra borulva kértem Istent, szóljon hozzám. Amit hallottam ezután, egy egyszerű kérdés volt, ami az egész életemet megváltoztatta: „Megosztanád a történetedet?”
„Igen, Meg fogom osztani a történetemet. A jó részeket, amik rendben vannak, biztonságosak, elfogadhatók.”
De Isten nem a rendben lévő, biztonságos, elfogadható részekre gondolt. A lehetetlent várta tőlem.
Teljességgel lehetetlen… saját erőmből.
Isten minden tiltakozásomra olyan igével válaszolt, ami arra mutatott, hogy ne a saját erőmre támaszkodjam, hanem az Övére.
Igényemre, hogy elfogadjanak, azt válaszolta, hogy az Egyetlen hallgatóság számítson. Rávezetett, hogy észrevegyem, honnan jönnek a kételyek, gondolkodjam el a forrásukról. És egyszerűen újra meg újra azt suttogta a fülembe, hogy Ő szeret engem.
Mikor először álltam ki nyíltan a történetemmel, ez abszolút engedelmességből eredt. Fejemet lehajtottam közben, s készen álltam a legrosszabbra. Arra számítottam, hogy nőkből álló hallgatóságom meg fog kövezni … főleg, mikor az abortuszhoz jutottam. A gyermekkori szexuális zaklatás, a kirekesztettség szégyene semmi volt ahhoz képest, amit gyermekem elvetéséről hozott döntésem okozott.
Sokszor megsirattam már ezt a döntésemet.
Bűnbánatot tartottam.
Több százszor kértem már Isten bocsánatát.
Mindannyiszor leraktam az oltár elé, mikor elhangzott az oltárhoz hívás.
De semmi sem hozta meg azt a megváltást, amit az a nap hozott. Remegve álltam a pódiumon, és megosztottam mindazt, amit Isten kért tőlem.
És akkor megtörtént a csoda.
Mikor befejeztem, és fel mertem nézni, könnyáztatta arcok néztek vissza rám. Az ajkak azt suttogták: „Én is. Én is.”
Ekkor végre megértettem, mi a jelentése az 1Móz 50,20-nak: „Ti rosszat forraltatok ellenem, de Isten jóra fordította azt, hogy megvalósítsa, ami ma van: és sok ember életét megtartsa.”
Mindent megváltoztatott, hogy megtapasztaltam, Isten éppen azt használja fel mások érdekében, amitől értéktelennek hittem magamat. Végre széttéptem a Sátán szégyenláncát, és felismertem hazugságait. Abban a pillanatban győztesnek éreztem magam – nem saját erőmből, hanem az Úr erejéből és hatalmából, mely mindent jóra tud felhasználni. Az, hogy én igent mondtam Isten kérésére, másoknak is megadta erre a bátorságot. Hatalmas terhek nyomása szabadult fel. Életek változtak meg. Elrejtett titkokat érintett meg a kegyelem. Szép az, amikor az emberek igent mondanak Istennek. Téged mivel szólít fel az igenre?

Uram, köszönöm, hogy a lehetetlent lehetségessé teszed. Köszönöm, hogy kézbe veszed életem minden eseményét, és jóra használod fel. Áldalak érte, Uram. Követni fogom tervedet, amit az életemről alkottál. Jézus nevében, Ámen.

(Lysa TerKeurst: Will You Share Your Story?, Encouragement for today, 2013. október 24., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

2018. június 19., kedd

Nyüzsögsz, vagy üldögélsz?


„Ennek volt egy húga, Mária. Ez odaült az Úr lábához és hallgatta a szavait. Márta meg sürgött-forgott, végezte a háziasszonyi teendőket.” Lk 10,39-40





Ránéztem a faliórára. Már háromnegyed tizenkettő? Hogy lehet ez? Hova tűnt az idő? Mindjárt dél van, és felét sem végeztem el annak, amit ma délelőttre terveztem.
Órákkal ezelőtt kezdődött a nap, amikor kibújtam a paplan alól készen arra, hogy elvégzek egy csomó mindent a ház körül, a számítógépen, a városban.
Egy babakék jegyzettömbbe firkáltam a tennivalókat, hogy mit fogok főzni, mit kell elintéznem telefonon vagy személyesen.
Amint a család kitette a lábát, elkezdtem kipipálni a listán lévő pontokat. Itt van mindjárt dél, és még mindig maradt négy-öt dolog, amit képtelenség elvégezni 1 előtt, mikor a fogorvoshoz kell mennem előre megbeszélt időpontra.

Elcsüggedtem. Mi történt már megint? Rosszul képzeltem el az egyes tevékenységekre szánt időt? Vagy túlbecsültem saját iramomat? Esetleg mindkettő?

És hát nem számítottam be a megszakításokat. Sms a lányomtól, hogy segítsek egy adóügyi nyomtatvány kitöltésénél. Email egy barátnőmtől, hogy küldjek el neki egy receptet, amit el akar készíteni délutáni vendégeinek. Átjött egyik szomszéd, mert nem működött a számítógépük, s gyorsan fel kellett adjon egy online megrendelést. Kisebb-nagyobb megszakítások, halogatások.

Kicsit ideges voltam a fogászat miatt, ezért felhívtam Mary barátnőmet, hogy imádkozzék értem. Elmeséltem neki idegességemet, hogy nem sikerült mindent elvégeznem, és megkérdeztem, neki hogy telt a reggele. Ő is elmaradt sok mindennel, válaszolta, majd így folytatta: „De jó hosszan kettesben tudtam lenni Istennel, imádkoztam, olvastam a Bibliát, és most erre volt a legnagyobb szükségem, úgyhogy minden rendben van.”
Elszomorodtam, ahogy rájöttem, mi volt a baj: nem szakítottam időt a nap legfontosabb tennivalójára. Az Istennel kettesben töltött idő kívül volt a radaromon aznap reggel. Ha Vele kezdtem volna a napot, talán nem idegesített volna a sok elmaradás, a terméketlen délelőtt.

Mai igénk is egy asszonyról szól, aki tennivalóit a Jézussal töltött idő elé helyezte. A Lukács 10-ben olvasható történetben két nővér szerepel, megtudhatjuk, mivel foglalták le magukat, mikor Jézus meglátogatta őket. Márta nyüzsgött, igyekezett tennivalóinak végére jutni, míg Mária más utat választott. Leült Jézus lábaihoz, magába szívta szavait, jelenlétét.

Később azt olvassuk, hogy mikor Márta panaszkodik az Úrnak, hogy Mária nem segít neki, Ő így válaszol: „Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszik el tőle soha” (Lk 10,41-42).

Biztosak lehetünk benne, hogy Máriának is lett volna dolga. Ahogy az én Mary barátnőmnek is volt. De mindkét Mária úgy gondolta, hogy előbb a legfontosabbal foglalkozik: Jézus jelenlétébe helyezkednek, hogy hallhassák a szavát.

Talán nekünk is ezt kéne tennünk: félrerakni a tennivalók listáját, és utánozni a Máriákat. Fogadjuk meg, hogy mielőtt a napi dolgainkhoz kezdenénk, összehozunk egy találkozást az Úrral. Igen, ez lehet a megoldás. Hagyjuk abba a nyüzsgést, és üldögéljünk egy kicsit.

Jézus lábánál mindig jut elég hely.

Uram, segíts, hogy ma is szakítsak időt a veled való együttlétre, mielőtt hagynám, hogy a napi tennivalók elborítsanak. Add, hogy mindig jól lássam a sorrendet: te fontosabb vagy, mint tennivalóim végtelen sora. Jézus nevében, Ámen.












forrás: Karen Ehman: Scurrying or Seated? Encouragement for today, 2014.02.28. www.proverbs31.org fordítás: eszmelkedesek.blogspot.com fotó:pinterest.com



2018. június 18., hétfő

Mikor elkóborolsz

„Vagy ha egy asszonynak van tíz drachmája, és egyet elveszít, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálja, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat: Örüljetek ti is - mondja -, mert megtaláltam elveszett drachmámat! - Mondom nektek, az Isten angyalai is éppígy örülnek majd egy megtérő bűnösnek.” Lk 15,8-10


Fuldokoltam a tengerben, amit három aprócska gyermek gondozása jelent. Komoly kihívást jelentett minden alkalom, amikor el kellett mennünk otthonról. Egyik nap is összeszedtem a bátorságomat, és elindultunk az áruházba ajándékokat vásárolni karácsonyra. Mikor a pénztárhoz értünk, kértem a gyerekeket, hogy kapaszkodjanak anya nadrágjába, amíg fizetek. Kicsi öklük nyomása jelezte, hogy ott vannak mellettem. A fizetés végeztével megfordultam, s akkor vettem észre, hogy a kétéves Ryan nincs sehol. A három gyengéd nyomás a lábamon abból adódott, hogy egyik gyermekem két kézzel kapaszkodott, a másik eggyel, miközben öccsük szó nélkül elszelelt.
Gyorsan felkaptam a gyerekeket, és beleraktam őket a hatalmas bevásárlókocsiba, a csomagot a kocsi alatti rácsra gyömöszöltem, és nekiindultam megkeresni elkóborolt kétéves gyermekemet, kétségbeesetten kiáltozva a nevét és kérdezgetve az embereket.
„Nem látta a kisfiamat? Kétéves. Barna haja van, a korához képest elég magas. Nem látta valaki?”
Egy idősebb hölgy jött oda végül: „Kedvesem, én láttam egy barnahajú kisgyereket az előbb, egy jókora dobozzal a karjában ment ki azon az ajtón.”
Pár másodperc múlva megpillantottam, tipikus kétéves járásával cipelt egy hatalmas cipősdobozt. Kicsi fiam nem csak elszökött, de még egy óriás férficipőt is elemelt a polcról.
Felkaptam a kis áruházi tolvajt, és magamhoz szorítottam.
Valami magára vonta a figyelmét, és elcsatangolt. Nem akartam belegondolni, mi történhetett volna vele, ha nem találom meg. Annyira szeretem, hogy a világ végéig eltoltam volna azt a bevásárlókocsit a nevét kiabálva, míg biztonságban a karjaimban nem tudhatom.
K.W. Osbeck írja a Káprázatos kegyelem című könyvében: „Ha valamit megtanulhatunk az Újszövetségből, az mindenekelőtt Isten szeretete, amivel az elveszett embereket keresi. Kereszténnyé válni a szó igazi értelmében azt jelenti, hogy Isten útjába helyezkedünk, hogy megtaláljon – már nem futunk kereső szeretete elől.”
Talán te is elkóboroltál Istentől. Egyik kaland követte a másikat, észre se vetted, s ott találod magad a tömegben, talán már túlságosan messze Tőle - gondolod.
Nem, sosem lehetsz túl messze.
Állj meg. Ott, ahol vagy. És hagyd, hogy ölbe kapjon.
A csomagot, amit cipelsz – zavaró érzelmeidet, tévedéseidet, olyan lépéseidet, amiket bárcsak meg se tettél volna – add át Neki. Miközben hazavezet téged, ezeket mind helyre rakja oda, ahova valók.


Uram, szeretnék az öledbe mászni. Vedd át tőlem összegyűjtött tévedéseim, bukásaim csomagját. Örülök, hogy ma végre megtaláltál. Jézus nevében, Ámen.

(Suzie Eller: For When You’re Lost, Encouragement for today, 2013.10.04., www.proverbs31.org,  fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

2018. június 17., vasárnap

A futó apa története

„Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak”



(Római levél 8,1)

Teljes nyugalom vett körül. Csendben ültem az ablak előtt bibliámmal és imanaplómmal az ölemben, tökéletes békességet sugallt minden. De a szívem ismerős fájdalomtól volt nehéz.

Egész életemben jártam gyülekezetbe. A "Csodálatos Kegyelem" című ének épp olyan ismerős volt, mint az altatódalok, amikkel édesanyám ringatott, ám Isten-képem inkább hasonlított egy mérges, távoli bíróhoz, mint gyöngéd, megbocsátó Édesapához. Hogyan fogadhatna el engem egy szent Isten az összes hibámmal együtt?

Lehajtottam a fejem, eleredtek a könnyeim, és imádkozni kezdtem olyan őszintén, ahogy csak akkor tudunk imádkozni, mikor erőnk végére értünk:

Tudom, hogy a Biblia azt írja, hogy nincs most már kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak, de úgy látszik, nem tudom ezt elhinni. Valahányszor Feléd fordulok, megremegek a félelemtől!

Feladom. Nem tudok egyedül továbbhaladni. Gyógyítsd meg a szívemet, kérlek!

A következő év során Isten megtette értem azt, amit magamtól nem voltam képes. Átformálta Róla alkotott képemet.

Az egyik meghatározó történet ebben a folyamatban az volt, amit A tékozló fiú néven ismerünk, és a Lukács 15,11-32-ben olvashatunk. Megtudtam, hogy a közel-keleti egyházban a történetet más címmel ismerik: A futó apa története. A címek közti különbség fontos kulturális ismeretet tükröz azokról, akiknek Jézus eredetileg ezt a történetet elmesélte.

A bibliai történetben a fiú kikéri a rá eső részt a családi vagyonból, elhagyja otthonát, rendkívüli szomorúságot okozva édesapjának. Egy idő múlva ott láthatjuk ágrólszakadtan egy idegen földön, amint elhatározza, hogy visszatér apjához, hátha felfogadja szolgának.

Azt írja a történet, hogy az apa messziről meglátja, és eléje fut. Ez a kép, a futó apa képe hatott nagyon erősen a kortársak lelkére.

Először is, a Közel-Keleten méltóságon alulinak tartották bármelyik férfi számára a futást. A gyerekek szoktak szaladgálni. Futás közben a férfi fel kellett nyalábolja köntösét, hogy ne bukjon el benne, ezzel közszemlére tette csupasz lábszárát, ami szintén nagyon megalázó és szégyenletes dolog volt.

Az apa futásának oka még ennél is megdöbbentőbb. Nagyon komoly dolognak számított, ha egy zsidó fiatalember elherdálta az örökségét idegen földön. Ha ez mégis megtörtént, és ráadásul volt képe hazatérni a falujába, az egész közösség ítéletére számíthatott egy Kezazah nevű hagyomány alapján. Amikor a közösség tudomására jut a pénz elvesztegetése, a férfiak körbeveszik, és egy cserépedényt csapnak a lába elé, hogy összetörjön. Ha ez sikerül, akkor kihirdetik, hogy megszakad minden kapcsolat közte és a családja, a közösség között, halottnak nyilvánítják.

A történetbeli édesapa, bár a szívét összetörte a fia, mindig várta, leste a visszatértét. Tudta jól, mi következik, ha a falubeliek hamarabb veszik észre. Megszégyenítenék a gyermekét, és ha a cserépedény leesik és széttörik a lába előtt, örökre elveszíti a fiát. Ezért az apa azt tette, amit egyetlen közel-keleti férfi sem tenne önszántából: felnyalábolta a köntösét, és futni kezdett.

Futott végig az utcán, mialatt szomszédai elborzadva nézték. Futott tovább, mialatt fiúgyermekek csatlakoztak hozzá kiabálva, csúfolódva. Futott, hogy megelőzze a tömeget, mely már megindult a bűnös fiú felé, aki feltűnt a falu szélén. Futott, hogy megelőzze azt, ami ésszerű és jogos volt. Futott, hogy megelőzze az ítéletet - fia szégyenét magára vette.

Mikor végre elért hozzá, átölelte gyermekét, megcsókolta kétfelől az orcáját, és kihirdette, hogy vendégséget rendez a tiszteletére.

Azt mondja Jézus, hogy ilyen az Isten.

Hosszú ideig képzeltem, hogy Isten teljhatalmú, hideg, érzéketlen bíró. De ma már, ha Rá gondolok, úgy látom, mintha futna felém, magára véve a szégyenemet, hogy megszabadítson szeretetével, mely olyan sokba kerül neki.

Atyám, határtalanul hálás vagyok, amiért futsz felém. Segíts, hogy megpihenhessek irgalmadban, és bízni tudjak végtelen szeretetedben. Jézus nevében, Ámen.













(Forrás: Sherri Gragg: The Story of the Running Father Encouragement for today, 2014.05.27. www.proverbs31.org, fordítás: http://www.lelekerosito.hu/)

2018. június 16., szombat

Jobb elengedni a tartozásokat

„Hallottátok a parancsot: Szemet szemért és fogat fogért.”

Mt 5,38



Pár évvel ezelőtt ha megkérdezitek, tartom-e a szemet-szemért elvet, tiltakoztam volna. Pedig valójában így éreztem. Egy-egy sebesülés után nem hagytam, hogy Isten meggyógyítsa a szívemet. Mindig vártam még valamit.

Vártam a bocsánatkérést, ha valaki rosszat tett.

Vártam, hogy megváltozzon az illető, mielőtt döntöttem volna.

Vártam, hogy elismerjék, nem azt érdemeltem, ahogy velem bántak.

A főiskola első évében csak magamra számíthattam. Kaptam egy kis ösztöndíjat, ami ráment a tandíjra. Kétféle munkám volt. Egyik hétköznap esténként, másik hétvégenként. Ezekből fizettem a szállást és az étkezést.

Idegesített, hogy másoknak milyen könnyű. Nem mindenkinek számított, mennyibe kerülnek a jegyzetek. Szüleik feltankolták a kocsijukat, pénzt utaltak a számlájukra.

Mekkora igazságtalanság! Én meg alig vonszolom magam hétfőn reggelenként két átdolgozott éjszaka után, aggódva, hogy összejön-e annyi, hogy mindent kifizessek.

Hagytam, hogy halmozódjon bennem a neheztelés.

Rárakódott mindarra, amit még gyermekkoromból hoztam magammal.

És miután lediplomáztam, majd férjhez mentem, vittem magammal tovább az egyre magasodó nehezteléshegyet. Nem akartam érezni, ezért inkább elnyomtam magamban. Imádkoztam. Elhatároztam, hogy saját gyermekeimet másként nevelem. De ha valami nem sikerült, mindig hátra mutogattam.

Ha ők akkor nem úgy viselkednek…

Ha kevesebb nehézség ér…

Így festett az én szemet-szemért alkurendszerem.

Éreztem, hogy Isten arra indít, engedjem el ezt a sok tartozást, mégis képtelen voltam rá. Majd, ha minden számla kiegyenlítődik, akkor igen, kész vagyok továbblépni. Ez a hozzáállás viszont azzal járt, hogy nem tudtam elengedni a dühöt, a fájdalmat, a bizonytalanságérzést sem. És nem jutottam előre a gyógyulás útján.

Mai alapigénkben Jézus vitába száll ezzel a szemlélettel. A Máté 5, 38-ban azt mondja: ugye hallottátok a törvényt, mely szerint a büntetésnek igazodnia kell az elkövetett sérelemhez: szemet szemért, fogat fogért.

Igen, hallottam én is.

Hányszor hallottam, hogy gyengeség, ha megbocsátasz valakinek anélkül, hogy ő megbánta vagy jóvátette volna, amit elkövetett ellened.

Hányszor hallottam, hogy ha nem kapod meg, ami jár neked, harcolj addig, míg tied nem lesz.

Jézus szavai erőt adnak követőinek, így nekem is, hogy másként gondolkozzunk.

A szemet-szemért hozzáállás könnyen eredményezheti azt, hogy a vitázó felek elveszítik fél szemüket. Istennél van valami, ami túlmutat a sérelmeken.

Pál mondja a Róm 12,19a-ban: „Ne szolgáltassatok magatoknak igazságot, szeretteim, hanem hagyjatok teret az Isten haragjának…”

Hajdani dühöm egyáltalán nem volt igazságos. Mélyen belém ivódott, rejtőzködött, gondolataimat mégis befolyásolta. Megakadályozta, hogy bízni tudjak.

Hatott olyanokra is, akik teljesen ártatlanok voltak, mert szemet-szemért mentalitásom a potenciális sérelmekre is túlérzékennyé tett. Alig hagyott helyet az irgalomnak még azok iránt is, akik igazán szerettek engem.

Csak úgy hozhattam helyre a szívemet, ha a kifizetetlennek tartott számlákra ráírtam: Fizetve.

Eleinte természetellenesnek tűnt, hogy feladjam a szemet-szemért elvet. De idővel az a sok tartozás, ami csapdában tartotta Istennek ezt a leányát, lassan szétesett, és helyet adott Istennek, aki így beköltözhetett lelkem múltban kapott sebeibe.

Többé már nem vártam bocsánatkérést.

Többé már nem vártam, hogy valaki megváltozzék.

Többé már nem vártam, hogy elismerje, ha hibázott.

Többé már nem számoltam a sérelmeket.

Hanem elkezdtem élni. Isten végre kigyógyított az adósságok gyűjtögetésének betegségéből, és így már egyszerűen önmagam lehetek.

Uram, el akarom hagyni a mások minden adósságát számon tartó életvitelt. Teljes árat fizettél azért, hogy helyrehozd a szívemet, és én elfogadom gyógyításodat. Jézus nevében, Ámen.




(Forrás: Suzie Eller: When You Stop Being a Debt Collector, Encouragement for today, 2015. 05.13. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu,  fotó: pinterest.com)

2018. június 15., péntek

Lépj ki a bárkából!

Már hajnalodott, amikor Jézus odament hozzájuk a tengeren járva. Mikor pedig a tanítványok meglátták, hogy a tengeren jár, megrémültek, és ezt mondták: Kísértet ez! És ijedtükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! Péter ekkor így válaszolt neki: Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen! Ő pedig így szólt: Jöjj! És Péter, kiszállva a hajóból, járni kezdett a vízen, és elindult Jézus felé. Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: Uram, ments meg! Jézus pedig azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél?


(Máté 14:25-31)


Jézus és tanítványai több mint ötezer embert vendégeltek meg öt kenyér és két hal segítségével. Milyen hatalmas dolog volt ez! A tanítványok nem csak szemlélői voltak Jézus csodájának, hanem személyesen együtt kellett működniük az étel kiosztásában is. Ezen férfiak számára Jézus csodáinak megtapasztalása nem számított újdonságnak. Sőt, szerintem magukat érett, odaszánt és megingathatatlan követőknek tartották, amikor azonban Jézus elküldte őket a tengerre egy kicsi halászhajóban, miközben Ő a hegyen imádkozott, a hitük igencsak próbára tétetett.
 
Minden csodás és békés volt, - a tanítványok hitét is beleértve - mindaddig míg a vihar le nem csapott. Nem így vagyunk mi is? Nagyon könnyű Istenbe hinnünk, míg az égbolt csodálatosan kék, és a halászháló szakadozik a halak súlyától. De akkor is erősen kitartunk hitünkben, amikor egy borzalmas viharban hánykolódó hajónk oldalába kapaszkodunk? A tanítványok kétségbeesésükben segítségért kiáltottak, és Jézus a lehető legtökéletesebb időben és módon meg is érkezett. Gyakran, a tanítványokhoz hasonlóan, mi is megkérdőjelezzük Isten időzítését és tetteit. Amikor értetlenkedve bizonytalankodunk, akkor hitünket gyakran a félelem zsarnoksága alá helyezzük. Krisztus elszánt követői azonban készek feladni a megszokott és ismert dolgokat az ismeretlenért, mert ők úgy döntenek, hogy inkább Istent követik hitben járva, - nem pedig látásban és emberi bölcsességben bíznak. A tanítványok félelmére Jézus bátorítással válaszolt, és egy hívást intézett feléjük, kérve, hogy hitben és engedelmességben lépjék meg az első lépést. Azonban a hajóban egyedül Péter volt az, aki engedett a hívásnak, és hitben cselekedett.
 
Máté evangéliumának 14. fejezetéből a 28-29. verseket így olvassuk: "Péter ekkor így válaszolt neki: Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen! Ő pedig így szólt: Jöjj! És Péter, kiszállva a hajóból, járni kezdett a vízen, és elindult Jézus felé."
 
Mert a hitben járás azt jelenti, hogy készek vagyunk feladni azt, amit látunk, a láthatatlanért és bizonytalanért. "A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés" (Zsidókhoz írt levél 11:1) Ez a vers a láthatatlan dolgokról való meggyőződésről és bizalomról szól, mert ha valamit nem látunk, még nem jelenti azt, hogy nem is létezik.
 
John Paton és felesége misszionáriusok voltak a Csendes óceán egyik szigetcsoportján. Egyik éjszaka ellenséges bennszülöttek vették körül a missziós telepet azzal a szándékkal, hogy felgyújtják a házakat, a házaspárt pedig megölik. Paton és felesége egész éjszaka imádkoztak, kérve Istent, hogy erősítse meg hitüket. Hajnalban csodálkozva látták, hogy támadóik egyszerűen sarkon fordulnak, és elmennek.
 
Egy év múlva a törzsfőnök keresztény lett. Paton megkérdezte tőle, hogy azon a bizonyos éjszakán mi állította meg őket tervük véghezvitelében. A törzsfőnök egy kérdéssel válaszolt: "Kik voltak azok a férfiak veletek?" Paton így szólt: "Senki sem volt velünk, a feleségemmel teljesen egyedül voltunk." Erre a bennszülött elmesélte, hogy katonák százait látták csillogó öltözékben és kivont karddal védelmezve a házaspárt. Isten nem csak készségesen, hanem örömmel is válaszol kéréseinkre. Sajnos azonban nem mindig tetszik nekünk válasza.
 
Tapasztalt halászként Péter jól ismerte a bárkákat és a viharokat. Azonban bizton kijelentem, hogy szerintem Péter még soha sem próbált meg előtte vízen járni, különösen nem tajtékzó tengeren. De hát ez mit sem számított, Jézus egyszerűen azt mondta: "Jöjj!" és ebben az egy szóban egy világot átölelő igazság rejtőzött. Erő minden próbához és viharhoz, bátorság minden jellegű konfliktus kezeléséhez, és az Isten jelenlétének ígérete. Minden egybefoglaltatik ebben a szóban azok számára, akik készek engedelmeskedni Jézusnak, elhagyják a bárka biztonságát, és kilépnek az ismeretlen vízre, hogy Jézushoz mehessenek. Isten azonban soha sem kényszeríti ránk akaratát. Engedelmességre hív bennünket, de a választást teljesen ránk hagyja.
 
Péter az engedelmességet választotta, amikor lecsatolta szandálját, felkötötte köntösét, és átlépett a bárka oldalán. Péter maga mögött hagyta az "ismert dolgokat", a biztonságot, átlépett félelmein, és egy mélyen gyökerező, Istenbe vetett hitben tette meg lépését. És ekkor történt az, amit mindannyian megtettünk már életünk egy bizonyos pontján. Levette szemét Jézusról és elkezdett süllyedni. Péter segítségért kiáltott. Olyan szép látni, hogy Jézus azonnal kinyújtotta kezét és megragadta Péter hadonászó karját. Én személy szerint valószínűleg hagytam volna ezt a kétkedő tanítványt, jól megleckéztetve, hogy egy súlyos kőhöz hasonlóan elnyelje a víz. Ám Jézus nem így viszonyult hozzá. Mert a mindent elfedező kegyelem jelen volt, - a viharban, Péter hitehagyásánál és a megmentésért való könyörgésben is. A szeretet meghallotta Péter kiáltását, és az irgalom megmentette őt.
 
Hogy vagy, kedves barátom? Viharban hánykolódsz éppen egy bárka oldalába kapaszkodva, azon töprengve, hogy vajon hol lehet Isten? Miért hallgat a menny? Bensődet félelmek és kétségek szorongatják? Kiálts hát Istenhez! Tedd meg hitben az első lépést, Ő eléd fog menni, és mindenképpen találkozni fog veled.
 
 
Atyám, a szívemet kétségek szorongatják, és nagyon félek. Szeretnék bízni Benned, Uram. Szeretném hitben megtenni a lépésemet, bízva abban, hogy te ott leszel mellettem a legnagyobb szükségben is, de bevallom, nagyon gyenge vagyok. Kérlek segíts, hogy meghalljam a hangodat a dühöngő hullámok zaja, és az emberi értelem tanácsának zajában. Adj erőt, hogy a körülményeim tengere ellenére is szememet mindig Rajtad tarthassam. Jézus nevében, Ámen
 
Ha félek is, benned bízom! 
(56. Zsoltár 4. verse)
Szerinted mit jelent Istenbe vetni a bizalmadat?
 
Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!
(János evangéliuma 14:27)
 
Szerinted a békesség irányítja az érzelmeinket, vagy inkább a helyén kezelt érzelmek biztosítják számunkra a valódi békét? 
 
Lépd meg hitben az első lépést, és engedd, hogy Isten békessége uralja szívedet!
 
A békesség nem a konfliktus mentességet, nem is a gondok hiányát vagy pedig a probléma-nélküliséget jelenti, mert a békesség nem egy érzés, hanem egy Személy - Jézus Krisztus - és amikor igazán megismerjük Őt, akkor tapasztalhatjuk meg a valódi békét.
 
(Forrás: Girlfriends in God, Get out of that Boat, Mary Southerland, Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2014, Used with permission, http://www.girlfriendsingod.com/2014/get-out-of-that-boat-2/)
fotó:pinterest.com

2018. június 14., csütörtök

Gyógyszer a fáradt léleknek

„Bámulom az eget, kezed művét, a holdat és a csillagokat, amelyeket te alkottál. Mi az ember, hogy megemlékezel róla, az ember fia, hogy gondot viselsz reá?” Zsolt 8,4-5

Épp szedtük le az asztalt vacsora után a hátsó teraszon, mikor kisfiam tekintete a kezében lévő dinnyeszeletről átsiklott a lazacszínű csíkra az alkonyati ég alján.
„Nagyon szép lesz ma a naplemente” – közölte legkisebb gyermekem.
„Ühüm” – dünnyögtem, mialatt a koszos tányérokat, gyűrött szalvétákat, üres tejespoharakat és ragacsos evőeszközöket szedegettem össze az asztalról.
„Elkapjuk, anya?” – kérdezte könyörögve Joshua. – „Lehet?”
Az egész napom azzal telt, hogy elkaptam a gyerekeket az udvaron, az elkószált kutyát a szomszéd kertben, kerestem a hiányzó kulcsot, a széthajigált cipőt – és időben elkaptam már-már elvesztett türelmemet. Semmi mást nem szerettem volna már elkapni, csak egy kis békességet és nyugalmat.
A testem fáradt volt, a lelkem, mint egy kifacsart citrom. De egy pillanatra a kezemben lévő koszos edényről felpillantottam a ragyogó alkonyati égre, és eszembe jutott, mire tanított Isten nem is olyan rég:
a bámulatra méltó Isten úgy teremtett minket, hogy tudjunk ámulva gyönyörködni. Mikor megnyugvásra vágyunk, talán csak az elámulás hiánya fáj.
Beraktam hát az edényeket a mosogatóba, s odafordultam várakozó kisfiamhoz: „Igyekezzünk. Hamar lemegy a nap.”
Bepattantunk az autóba, és elvezettem a sűrű fasor végéhez, ahol kitárul előttünk az ég. Egy rövidke pillanatra nem a fáradt édesanya vagyok, akit egy halom mosatlan edény vár haza, hanem csodaváró lelkülettel emelem fel tekintetemet a mindennapi tennivalókról az isteni felé.
Mélyet lélegzem, és hagyom, hogy a menny csendje szétáradjon kiszikkadt szívemben. Kicsi fiam boldogan sóhajt, és apró kezével megfogja az enyémet. „De jó, anya, hogy elkaptuk a naplementét!” – suttogja. – „Mert ezt így kell.”
Lassan sötétbe borul az ég, de én végre biztosan tudom, hogy a bámulat a fáradtság ellenszere. Mint a víz a szomjazó testet, úgy éleszti fel a lankadt lelket az elámulás, a gyönyörködés.
Persze, nem én vagyok az első, aki rájött erre. Dávid király is tudta. Egy nemzet sorsa nyomta a vállát azon túl, hogy gondoskodott a családjáról, súlyos döntéseket hozott, érzékeny konfliktusokat kezelt, ám mégis újra-meg újra fel tudta emelni szemét a napi feladatokról, hogy ámuljon Isten dolgain.
Ujjongott, látva Isten keze munkáját saját életében (139. zsoltár), bámulta Isten alkotásait a környező világban (8. zsoltár), áldotta Isten útmutató szavait (119. zsoltár), magasztalta tetteit (145. zsoltár).
Így írt Dávid a 8. zsoltár 4-5. versében: „Bámulom az eget, kezed művét, a holdat és a csillagokat, amelyeket te alkottál. Mi az ember, hogy megemlékezel róla, az ember fia, hogy gondot viselsz reá?”
Nem tudjuk, miért volt a szabadban Dávid azon a réges-régi éjszakán, de tudjuk, mi történt a csillagok alatt: a bámulat nemcsak felüdítette, de át is alakította a lelkét. Mialatt alkotásait csodálta, Isten lelkének nagyságával találkozott. És ez történik velünk is.
A bámulat azért tartja fent lelkünket, mert térdre kényszerít. Eszünkbe juttatja, mily nagy Isten, és milyen kicsik vagyunk mi. Nem nekünk kell a világ súlyát vállunkon hordanunk, mert Ő már a tenyerén tartja a világot.
Keressük hát a csodát, testvérem. Nézzünk fel, nézzünk magunk köré. Figyeljük, hallgassuk, és köszönjük meg.
És ha a kavicsszemek közt megcsillan Isten dicsőségének szikrája, álljunk meg, és csodáljuk. Mert a bámulatraméltó Isten gyermekeinek „ezt így kell.”




Drága Jézus, néha egyáltalán nem látom csodálatraméltónak az éltemet. Egyhangú inkább, fárasztó és nehéz. De lelkemet ámulatra alkottad. Segíts, hogy mindig meglássam dicsőséged jeleit a mindennapokban, és egyre jobban megismerjem szívedet, mialatt műveidben gyönyörködöm. Jézus nevében, Ámen.

Alicia Bruxvoort: The Antidote for A Weary Soul, Encouragement for today, 2018.06.11.,https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/06/11/the-antidote-for-a-weary-soul, kép:pinterest.com, forrás:eszmelkedesek.blogspot.hu

2018. június 13., szerda

Isten fog téged

„Senki sem lesz képes ellenállni neked egész életedben: veled leszek, ahogy Mózessel is vele voltam, nem maradok el tőled, nem hagylak el.” Józs 1,5


A kétéves Luke a medence szélén állt. Felfújt sárga karúszók díszelegtek a karján. Úszáshoz való pelenka bélelte a fürdőnadrágját. Aranyos kis úszószemüvegével olyan volt, mint egy jókora béka.
Derékig a vízben álltam előtte a medencében, a karomat kitárva hívtam: „Gyere, kicsim. Meg tudod csinálni.”
Közelebb húzódott a medence széléhez, belenézett, majd visszalépett. Tett néhány lépést hátra, majd újra előre, végül letelepedett a medence szélére, és a lábujjait belemártotta a vízbe. Odaléptem hozzá, felnyaláboltam, szorosan magamhoz öleltem.
Bementünk a vízbe. „Foglak, kicsim. Foglak” – suttogtam neki.
Verekedhetett volna, de inkább a bizalmat választotta. A következő két órában Luke egyre bátrabban mozgott a vízben. Amikor félelmet érzett, halottam, ahogy így suttog magában: „Foglak, kicsim. Foglak.” A rettegésben biztonságot adott neki, hogy nincs egyedül.
Néha nekünk is bátorságot ad a továbblépéshez, ha tudjuk, nem vagyunk egyedül. Ez kellett Józsuénak is, mikor egyik napról a másikra vezérré lépett elő Mózes halála után. Addig ő csak segédkezett. Új szerepkörében viszont Izrael népének vezetője lett, három hódító csatában elfoglalta velük a földet, amit Isten nekik ígért.
A Biblia nem tér ki részletesen Józsué érzelmeinek ecsetelésére ebben az időszakban, viszont újra meg újra olvashatjuk Isten buzdító szavait, hogy legyen „erős és bátor”.
Bizonyára Józsuénak is voltak kételyei. Ő sem volt mindig biztos magában. Talán meg is kérdezte: „Istenem, biztos, hogy én vagyok a megfelelő ember? Nem kéne valaki alkalmasabbat keresned?”
Isten nem vetette el magától Józsuét, és nem is korholta a félelmei miatt. Tisztán és világosan megmondta neki: „veled leszek, ahogy Mózessel is vele voltam, nem maradok el tőled, nem hagylak el” (Józs 1,5b).
Foglak, kicsim. Foglak.
A történelemből tudjuk, hogy Józsué hite nem ingott meg, erős, mégis alázatos vezetőként, Istenben bízva átverekedte magát a harcon, az emberi esendőségen, és ilyen maradt a győzelemben is.
Talán azt kéri tőled Isten, hogy merülj le mélyebben a hitbe, vagy szolgálj oly módon, amire nem tartod képesnek magad. Vezetőnek hívott. Hogy úgy szeress, mint Jézus.
Talán közeledtél, aztán visszahúzódtál. A lábujjaidat belemártottad, s úgy gondoltad, ez elég is.
Kérdések gyötörnek. Vajon lát bennem Isten valamit, amit én még nem látok? Mi lesz, ha nem sikerül? Mi lesz, ha túl nehéznek bizonyul, és nem lesz senki, aki segítsen? Mi van, ha nem ismerem fel Isten felajánlott segítségét, és lemaradok róla?
Isten látja félelmeidet. Ugyanúgy biztat téged is, mint Józsuét. Fog téged.
Nemrég megint ott álltam a medencében. Luke a szélén állt, rajta voltak a lebegő karúszók, az úszópelenka. Csinos kis úszószemüvegében olyan képe volt, mint egy békának. Szólítottam, és a kis lurkó nevetve ugrott kitárt karomba.
Már nem kellett mondanom neki, mert tudta. Belevésődött a szívébe.
Foglak, kicsim. Foglak.


Drága Jézus, igen, ott álltam a peremen, és reménykedtem, hogy valaki mást fogsz szólítani, vagy elmondhatom neked, mennyire alkalmatlan vagyok. Ma, ha meghallom a hangodat, előre lépek, mert tudom, hogy ott leszel velem. Jézus nevében, Ámen.

(Suzie Eller: God’s Got You, Encouragement for today, 2013.08.27., fordítás: eszelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)
www.crosswalk.com/devotionals