Labels

5 nap:Isten közel van (5) 7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (4) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) Advent2018 (7) aggodalom (2) Aggódás (25) ajándék (14) Alapítvány (4) alázatosság (8) alkalmatlanság (7) Anyák napja (5) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (14) Atya (2) barátság (20) bátorítás (37) bátorság (5) Békesség (31) belső békesség (15) belső viharok (26) beszéd (6) betegség (3) Biblia olvasás (18) Bizalom (71) bizonyosság (1) bizonyságtétel (18) biztatás (4) böjt (2) bölcsesség (22) Bűnbocsánat (12) bűntudat (4) céltudatos élet (10) család (6) csalódások (7) Csendes percek (2356) csendesség (6) csüggedés (13) Depresszió (13) dícséret (2) dicsőítés (20) Döntések (25) Egy misszionárius naplójából (18) egyedül (2) együttérzés (13) elég vagy (1) elengedés (3) életöröm (11) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (19) elhívás (5) elismerés (3) előítélet (3) elutasítás (4) elvárások (1) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (3) engedelmesség (11) erő (15) fájdalom (13) fáradtság (10) feladat (17) félelem (18) feltámadás (5) feltöltődés (11) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (156) Galéria (39) gondolataink irányítása (13) Gondolatok (42) gondoskodás (3) gondviselés (14) gyász (2) gyengeségek (7) Gyermeknevelés (36) Gyógyulás (12) győzelem (5) hála (12) hálaadás (11) harag (7) harc (7) házasság (33) hit (42) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (13) igazság (12) Igehirdetés (38) ígéretek (3) Igevers (4) Ima (46) imádság (22) Immánuel (3) irgalom (10) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (13) Isten ereje (20) Isten gondoskodása (33) Isten hangja (6) Isten hűsége (35) Isten időzítése (4) Isten keresés (6) Isten követése (19) Isten lát (2) Isten mellett (2) Isten munkálkodása (19) Isten neve (6) Isten szeretete (93) Isten terve (29) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (20) Isten vezetése (59) Istenen lévő tekintet (4) Istennel töltött idő (20) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (19) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (9) Jézus keresztje (1) Jézus követése (44) Jézus szeretete (17) jóság (4) jövő (2) kapcsolatok (32) karácsony (7) kedvtelenség (1) Kegyelem (27) keresés (2) kételkedés (9) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (11) kitartás (12) konfliktusok kezelése (6) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (3) kudarc (1) küzdelem (16) lábmosás (1) Légy világosság (24) lehetetlen (2) magány (11) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megállás (1) megbízatás (2) megbocsátás (16) megelégedettség (12) megfelelési kényszer (1) megismerés (6) megpihenés (1) Megpróbáltatás (36) megtèrès (6) megváltás (7) megváltást (1) miért (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (3) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (9) nyugtalanság (2) odafigyelés (8) odaszánás (3) olvasói gondolatok (46) otthon békéje (3) öltözet (2) önbizalom (4) önértékelés (41) önuralom (2) önvizsgálat (27) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (2) összetöretés (3) Pártfogó (1) Pásztor (1) pihenés (7) prioritások (3) próba (5) ráhagyatkozás (2) Receptek (4) Remény (29) rohanás (3) sóvárgás (5) stresszkezelés (6) szabadság (9) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (7) szégyen (2) szelídség (4) Szentlélek (5) szenvedés (4) szépség (6) szerelem (3) szeretet (51) szeretve élni (2) szeretve vagy (1) szív (1) szolgálat (28) szünet (2) támogatás (1) teherhordozás (6) tiszta szív (2) tisztánlátás (5) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (16) új élethelyzet (1) új év (11) ünnep (6) valentin nap (1) változás (21) várakozás (15) vendégfogadás (3) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (8) vígasztalás (3)

2018. november 30., péntek

Az én biztonságos menedékem...

Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult, és így szólt: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve! 

(Jób 1:20-21)

Jób Istenhez hűséges, rendkívüli ember, férj és édesapa volt. Példaértékű volt a gazdagságban megmutatkozó hűsége, de kitartása a halál küszöbén, fájdalomban és kétségbeesésében még inkább átütő erejű volt.
 
Gyötörték Jóbot kérdések és kétségek Istennel kapcsolatban?
 
Mindenképpen.
 
Őszintén és nyíltan bánkódott és gyötrődött Jób az őt ért veszteségek miatt?
 
Igen.
 
Jób mindezek ellenére hűséges maradt Istenhez, még akkor is, amikor nem értette, hogy Isten miért enged meg oly hatalmas mértékű szenvedéseket az életében.
 
Jób akkor is szilárdan megtartotta hitét, amikor külsőleg és belsőleg teljesen összetört. Isten értékelte Jób kitartását, és megjutalmazta hűségéért. 
 
„Kétszeresen visszaadta az ÚR Jóbnak mindazt, amije volt.” (Jób 42:10)
 
Téged sem kerülnek el a megpróbáltatások: Talán a labor eredmények rosszindulatú elváltozásról tanúskodnak, vagy gyermeked iskolája felhívott, hogy engedetlen viselkedése miatt hazaküldték fiadat az iskolából. Esetleg a férjed közölte veled, hogy fel akarja bontani a házasságotokat. Vagy a főnököd épp felmondott neked, anyagi csőd fenyegeti családodat, miközben úgy tűnik, hogy a megbízható barátok eltűntek az életedből.
 
A viharok elérnek bennünket, és rossz dolgok történnek velünk, még akkor is, ha Isten hűséges gyermekei vagyunk.
 
George Smith-et senki sem nevezte volna ostobának. Smith egy bátor teszt pilóta volt az ötvenes években, akkor, amikor a hangsebességet először megtörték. Rettenthetetlen volt, mindaddig, míg ki nem kellett szabadulnia egy 805 mérföldes sebességgel száguldó repülőből. Smith túlélte a balesetet, de hetekig kórházban feküdt. Az egyik ápoló bizalmas barátja lett, és Smith elmondta neki, hogy fél újra repülni. Az ápolónő elmosolyogta magát és így szólt: „Nagyon jó ellenszer létezik a félelem ellen. A bátorság. A bátorság számomra azt jelenti, hogy tisztában vagyunk a veszélyekkel, de tudjuk azt, hogy Istenben elrejtve a legrosszabb sem árthat igazán nekünk.”
 
- Isten nem mindig ad számunkra azonnali szabadulást.
 
- Isten nem mindig logikus módon ad megoldást a problémáinkra.
 
- Isten nem mindig oly módon ad számunkra szabadulást, ahogy mi szeretnénk.
 
De Isten minden esetben megszabadít bennünket.
 
Ha mi nem Istenbe kapaszkodunk, hanem a bizalmunkat emberekbe vagy emberi megoldásokba vetjük, akkor mélységesen csalódni fogunk. Mert Isten az egyedüli biztonságos menedékünk.
 
Jeremiás 16:19-ben egy csodálatos mondatot olvashatunk Isten oltalmáról: „Ó, URam, én erőm és mentsváram, menedékem a nyomorúság idején!”
 
A megpróbáltatásoknak fontos szerepük van az életünkben. Mi mégis próbálunk minden nehézséget és fájdalmat elkerülni. Krízis esetén gyakran a legközelebbi kijáratot keressük kétségbeesetten. Ehelyett azonban meg kellene tanulnunk elhordozni a fájdalmat, tanulni és erősödni általa.
 
A legszebb, leginkább példaértékű élet gyakran egy megpróbált, összetöretést átélt élet. Gyakran a halál hamuja ad táptalajt egy győzedelmes, reményteljesen ragyogó új életnek. Isten minden egyes fájdalmat az Ő végtelen szeretetével és kegyelmével betakar, megbocsátást, megújulást, reményt és bátorítást nyújtva ott, ahol korábban kétségbeesés és halál uralkodott.
 
Hol van Isten, amikor a viharos szelek össze-vissza dobálják a tajtékokban hánykolódó csónakodat?
 
Isten pontosan ott van, ahol mindig is volt és mindig is lesz, - Ő ott van veled, melletted áll a viharban. Szaladj az Ő ölelő karjaiba, amikor a félelem gyötör. Bízz benne, és kapaszkodj abba a csodálatos igazságba, hogy Ő sohasem hagy magadra. Ne feledd: Isten a biztonságos menedéked!
 
Imádkozzunk!
Atyám! Oly gyakran megkísértődöm, és a nehézségekben a legkönnyebb menekülési útvonalat választom, ahelyett, hogy keresném munkálkodó jelenlétedet az adott élethelyzetemben. Erősítsd bennem a bizalmat irántad, segíts kérlek, hogy mindenkor beléd kapaszkodhassak. Még akkor is, amikor hitem ingadozó, egyedül Rád szeretnék tekinteni. Jézus nevében, Ámen.
 



(Forrás: September 19, 2016, My Safe Place Mary Southerland, Girlfriends in God Daily Devotional, www.girlfriendsingod.com, used with permission.)

2018. november 29., csütörtök

Levél Lucastól

Az említett második levél Helló Vik!!! Hiányzol. Én jól vagyok. Örülök, hogy tetszett a történetem az embereknek Magyarországon. Nagyon nagy része vagy életemnek. Nélküled sok dolog nem történt volna meg az életemben. Nagyon jó, hogy Magyarországon vagy, a családoddal és barátaiddal. Csodálatos helynek tűnik. November 22-én lesz a születésnapom. Már nagyon közel van. Szeretném, ha itt lehetnél ezen a napon. De mindennek oka van az életben, ugye? Képzeld, fogszabályzót fogok feltenni. Emlékszem, hogy már gyerekkoromban akart a fogorvos feltenni, de akkor nem értettem, mekkora érték lett volna. Elpocsékoltam azt a lehetőséget. Remélem, hogy nem fog fájni. Ígérem, hogy most nagyon fogok rá vigyázni. Nagyon hiányzol! Akarom, hogy tudd, hogy sosem felejtettelek el – sem a jó, sem a rossz pillanatokban. Része voltál és része leszel mindig az életemnek. Sosem fogok elfelejteni egy jó barátnőt, mint te. A veszekedéseinket, a táborozásainkat, az erdei túrákat. Itt most csak épületeket látok. Hiányzik az erdő, a természet, amit általad szerettem meg annyira. Köszönöm a jó tanácsokat, kihívásokat, a bögre teákat amit a te otthonodban ittunk együtt. Nagyon szerettem nálad. Biztonságban éreztem magam, szeretve és távol azoktól az emberektől, akik az anyám halálára emlékeztettek. Ott elfelejtettem a rossz dolgokat, és éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Megtanultam, hogy sosem voltam egyedül, Isten mindig velem volt. Nélküle semmi nem történt volna úgy, ahogy most van az életem. Köszönöm, Vik, őszintén köszönöm. Nagyon szeretlek. Remélem, hamarosan találkozunk, és már várom. Eszembe jutott, hogy te meg én töltöttük a legtöbb időt a művész szobában. Szinte sosem mentünk ki. Szerettük a művészetet, festést, még madárházat is csináltál velem. Sok más mindent. Kukoricát főztünk együtt, segítettem a savanyúság eltevésben: uborka, cékla. Gondoztuk az állatokat a farmon. Millió dolog, amit lehetetlen elfelejteni, s amilyen élményekhez másoknak életükön át sincs lehetőségük. Egy ártatlan és tiszta gyerekkor, teli kalandokkal. Jobban szeretlek, mint kimondhatnám, Vik. Te elhitetted velem, hogy értékes ember vagyok, és lesz belőlem valaki, akkor is, ha mindenki más az ellenkezőjét mondja.

Személyes levél...

Említett levél egyike: “ Sokan megkérdezik tőlem, hogy tudtam mindent feladni Krisztus szeretetéért? Hogy van bátorságom a GLBT (gay, lesbian, bisexual, transgender) mozgalommal szembeszállni és feladni a jogaimat? Ma elgondolkodtam azon, mi is történik az életemben, s hogy valaki tudja –e , hogy miért? Egy elutasított fiú voltam, a családon belül sokszor megsebzett -nők és férfiaktól is. Ez ellen lázadtam fel, minden ellen akartam fordulni. Nálam nem jött be az a szeretet, amiről annyit beszéltek. Mindenki azt mondta, az egy jó dolog, de nekem nem volt jó. Visszéltek vele. Bennem egy akkora lázadás született meg, ami olyan nagy dimenziókat őltött, hogy már a végén azt sem tudtam, hogy miért is születtem. Ki legyek és mit tegyek ezen a világon? Apa nélkül felnőni, és családi biztonság nélkül, nem csak egy lázadó fiatallá tett, hanem, hogy bevállaljam, hogy homoszexuális vagyok. Mert mikor úgy növünk fel alapok nélkül, házon belüli példaképek nélkül, egy olyan látásunk alakul ki a fejlődésről és növekedésről, amit a világ tár elénk. Abból sosem sül ki semmi jó. Mikor én kimondtam végre, hogy homoszexuális vagyok, ezt sokan talán már várták is. Nekem nagyon is az ellenkezőjét jelentette: az így elért szabadság és kimeríthetetlen szeretet utáni vágy engem nagyon védtelenné tett. Hírtelen megjelent a kábítószer, ital, prostiuálás, stb...az életemben. De szabadnak éreztem magam, az voltam, aminek mondtam magam. Az elején miden szépnek látszott. Hamarosan eljutottam egy olyan pontra, ahol megláttam a másik oldalt is: ahonnan nincs más kiút, mint a halál. Újra kérdeztem magam: ha felvállaltam azt az életet, amit akartam, miért érzem pocsékul magam? A festés az arcomon egy elutasított kisfiú sebeit eltakarhatja-e? A ruha amit viseltem eltakarhatja-e az erőszakkal kiszaggatott ártatlanság űrét? A magassarkú cipő azt szimbolizálta, hogy életem problémai fölé és szennyek fölé emelkedek. A ridikül a nagy dolgokat jelképez, amit soha nem kaptam meg, de talán pénzen megvehetnék egy időre. No meg a barátságok! Mikor támogatod a társaidat, akkor nagyon elfogadnak. Jó fej vagy, mikor el tudod rejteni mindazt, ami benned zajlik. Mivel a látszat azt mutatja, hogy összeszedett vagy, jól nézel ki, kiállsz vitatkozni mindenkivel, aki másként gondolkodik, mint te. De csak azért mert magadat különcnek tartod, nem jelenti azt, hogy neked van igazad! Rájöttem, hogy nem érderdemes támogatni a hozzád hasonló emberek ezreit, ha magad maradsz, - s szobádban, a saját otthonodban, ami ráadásul sokszor még a szüleid otthona, - senkit nem érdekel, hogy mi van veled. Arra is rájöttem, hogy nem lehet hinni olyan emberben, aki ugyanabban a cipőben jár. Részére bármi lehetőség nyílik, hírtelen eltűnik, és ott maradsz egyedül újra. A tömeg után akarsz kapaszkodni...akik egyformák akarnak lenni, de egyedül vannak. Nem érdemes felemelni a zászlót olyan lények és elvek nevében, akik a népszerűségben bíznak, meg a tömeg méretében, olyan reménybe kapaszkodnak, amit a pénztől és a rajongóiktól várnak. Ezt nevezik SZABADSÁGNAK. Azt mondják, mindent szabad, lényeg az, hogy boldog legyél. Ez a hazugság gyökere! Amit itt mondani szeretnék, s talán te nem tudod, de létezik egy Férfi, aki szeretne beszállni a hajódba, és szeretné megváltoztatni az életed irányát! Meg akar gyógyítani téged, megmutatni, hogy az igazi szabadság nagyon sokba került. Már elkészítve van. Az igazi szabadságot Rajta keresztül ismerheted meg. Ő megváltoztatja látásodat és mindent amire szükséged van, megtalálsz Benne. Csak kérjed és Benne minden elérhető. Ő ismeri a szeretet éhségedet. Felismered Őbenne, mi is a szeretet, és megtanulsz szeretni. Ismeri könnyeid, amiket magányodban ontottál, a szíved, ami már kiégett a fájdalomtól, életre kel. Rájösz, hogy ez a Személy mindig ott volt veled. Ő tudja pontosan, hogy mire van szükséged ma. Tudja, hogy min mentél kersztül. Különcséged eleve sok harc elé állított a gyerekkorod óta. Másságodat ne azok ellen használd, akik igazán szeretni akarnak és szeretetre tanítani. Ők nem hibásak abban, hogy mások mit tanítanak és használnak ellened. Adj helyet Jézusnak a szívedben! Biztos vagyok benne, hogy nem csak újra írja a történetedet, de talpra állít, hogy harcolj egy olyan világért, amire annyira vágysz. Ma hiszek egy új kezdésben, egy új fejezetben. Nem vagyok egoista, aki magára gondol, hanem aki mindenki másra, mert ez az, amit Krisztus tanított meg velem, mikor megtanultam szeretni.

Amikor a nyomás összezúz

„módfelett, szinte erőnkön felül ránk nehezedett, úgyhogy már életünkről is lemondtunk. …/mindez azért történt/, hogy ne magunkban bízzunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat.”


2Kor 1,8b, 9b


Minden oldalról éreztem a nyomást. Egy pillanatra sem engedett. Anyagi terhek aggasztottak. A gyermekeim viselkedése idegesített. Az elvégzendő munkák miatt késő éjjelig fennmaradtam. Legszívesebben máglyán égettem volna el mindent, ami előttem tornyosult.
Alapvetően elégedett szoktam lenni a teljesítményemmel, s ez arra indított, hogy még keményebben húzzam az igát. Hogy tudnék pénzt keresni? Milyen módszerrel tudnék hatni a gyerekemre, hogy másként viselkedjen? Ha kihagynék egy éjszakai alvást, kezelhető szintre csökkenthetném elintézetlen ügyeimet, emailjeimet.
 
Magasabb sebességbe kapcsoltam. Nekiláttam. Kevesebbet aludtam. Logikus következményeket léptettem életbe gyermekemmel szemben. Átcsoportosítottam a tennivalóimat. Eldöntöttem, hogy összeszedem magam. Hisz mindig is hatékony voltam.
 
Régebben a hasonló nekibuzdulásaim hatottak. Most viszont nem.
 
Tartozásaink nőttek. A gyermekek egyre elviselhetetlenebbek lettek. Még inkább éreztem, hogy nem bírom a tempót. A nyomás egyre jobban szorított, ahelyett, hogy lazult volna.
Soha az életben nem éreztem még ennyire kilátástalannak, hogy kézben tartsam a dolgokat. Minden irányban olyasmibe ütköztem, amit nem tudok pikk-pakk elintézni, nem tudok összerakni – beleértve a saját érzelmeimet is.
 
Úgy éreztem, kudarcot vallottam, és borzasztóan szégyelltem magam, hogy nem tudom ellátni a feladatokat, amiket Isten rám bízott. Végül, mikor semmi kiutat nem láttam, leomlottam Isten elé, kétségbeesve zokogtam, tudva, hogy éppúgy csalódott bennem, ahogy én magamban.
 
Hisz azt hitte, számíthat rám. Rám lehetett támaszkodni. És most itt vagyok összetörve.
 
Kavarogtak bennem az érzések, és én az egészet úgy, ahogy volt, a félelmeimet, a gyengeségemet, a bizonytalanságomat kiborítottam Isten elé. Még az imádságom is zavaros volt, összefüggéstelen. Könnyek közt vallottam be: „Még imádkozni sem tudok úgy, ahogy kéne!” Soha még így nem kellett Isten. Ami azt illeti, eddig soha nem kellett Isten.
 
Kiborulásom után valami változás kezdődött bennem. Alig észrevehetően, finoman, mint a hajnal, mikor az alaktalan fekete foltok kezdenek formát ölteni. Önelégültségem átadta helyét az Istenre hagyatkozásnak. Olyan pontokon éreztem békességet, ahol nem számítottam rá. Nem változtak meg a körülmények, de az én értelmezésem átalakult. Nem Isten számít rám – én számíthatok Őrá.
 
Hiába voltam hosszú évek óta keresztény, szerettem és követtem Istent – úgy hittem – teljes szívemmel, valamit végig visszatartottam Tőle. Akkor, a nagy nyomás idején jöttem rá, hogy nem bíztam igazán Istenben. Azt a préselő nyomást használta fel Isten, hogy a Tőle való totális függésre elvezessen.
 
Nemrég olvastam egy szakaszt a 2. korintusi levélből, ami tökéletesen összefoglalja mindazt, amit akkor Isten megtanított nekem: „módfelett, szinte erőnkön felül ránk nehezedett, úgyhogy már életünkről is lemondtunk. … /ez azért történt/, hogy ne magunkban bízzunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat. Ő mentett ki bennünket a súlyos életveszélyből, és ezután is ki fog menteni. Belé vetjük minden reményünket, hogy ezentúl is mindig megment minket” (8b,9b-10).
 
Az élet nyomása sosem könnyű. De ha hagyjuk, Isten felhasználhatja arra, hogy közelebb vigyen Önmagához. Nálam azzal kezdődött, hogy beláttam elégtelen voltomat, és rájöttem, hogy nem okozok csalódást Istennek, ha ezt elismerem. Hisz Ő akarja, hogy szükségem legyen Rá.
 
 
 
Mennyei Atyám, bocsásd meg nekem, hogy oly sokszor azt hiszem, elég vagyok a feladathoz, és tetteim azt sugallják, hogy nincs szükségem Rád. Elismerem, hogy nem tudom egyedül intézni az életemet, és a segítségedre van szükségem. Köszönöm, hogy Te teljesen elég vagy, mindenre képes vagy, és annyira szeretsz, hogy sosem kell szégyellnem magam Előtted, ha valami nem sikerül. Szeretlek. Jézus nevében, Ámen.




(Forrás: Glynnis Whitwer: When the Pressure Crushes You, Encouragement for today, 2013.06.11.
www.proverbs31.org/devotions, fordítás:http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2013_10_01_archive.html)

2018. november 28., szerda

Hírek Santarémből...Brazíliából

Újra otthonomban vagyok, Santarémben. Közel 1OO éjszakát voltam úton. Őszintén, jól esett saját párnámra hajtani fejem, mégha az éjszakai 3OC meleg miatt csurom izzadt lettem is, vagy minden fordulásnál azon tanakodtam, van-e csótány az ágyam alatt. Brazília és a vele járó hőség és életkörülmények azért már itthonommá váltak. Mindannyian szeretnénk a komfort zónánkban élni. Azt a kiváltságot mondhatom magamnak, hogy az élet megtanított elrugaszkodni a megszokások kényelmétől és Jézust tennem a komfort zónámmá. Vele bárhova megyek, lehet az ágy kemény, sok a szúnyog, vagy forrongó hőség, benne Otthon vagyok.
Persze, persze...nagyon jó volt otthon lenni, látni a vén Európát, a csodálatra méltó Budapest, Szentendre, Szeged, Balaton vidéki tájakat bejárni, enni a hazai ételeket, és élvezni az otthoni ízeket. Csodálatos volt a saját nyelvemen beszélni és dicsőíteni Istent, és olyan testvérek között lenni, akik a gyökereimtől kezdve ismernek. Végtelen a sor, nem tudnám felsorolni teljességében a sok áldást. Mindezek mellett Isten a láthatalan síkon is munkálkodott, sokkal többet mint megértheném vagy átláthatnám egyelőre. Továbbra is munkálkodik, hiszem, a szívükben, viszont csak később értjük vagy látjuk meg gyümölcsét.

  „... a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak utaim a ti utaitoknál, és gondolataim a ti gondolataitoknál.” (Ézsaiás 55:8-9) 

Nagyon jó volt élni és érezni a közelséget minden kapcsolatban, látni Istent minden lehetőségben, kihívásban és győzelemben. A különböző személyek és közösségek meghívásai, és érdeklődésetek életem és szolgálatom iránt, friss pohár vízként szolgáltak lelkemnek. Kimondhatatlan hála van bennem a Baptista Egyháztól kapott támasz és bátorításért. Összegezve: nagyon szükséges és időszerű volt ez a szabadság, és a megújjulás.
 Szeretetetek felbecsülhetetlen! 
Mikor végre az elbocsátásra és búcsúzásra került a sor, újra Mesterem előtt álltam: Valóban elérkezett az elválás órája? Itt kell hagyni mindenkit és minazt, amit Veletek bejártunk? Utolsó vasárnap a gyülekezet előtt a pásztor bátorító szavait hallottam a megszámlálhatalan sokaságról, akikkel az örökkévalóságban élünk majd; mindazok a lelkek, akikhez eljutott a Megváltás Igéje és könnyeik letörölte Jézus. E szavak hallatán Úr két levélre emlélkeztetett, amit frissen kaptam kézhez napokkal azelőtt. A levelek olyan fiataloktól jöttek Brazíliából, akiknek életükben erővé és üdvösséggé vált a vetett Íge. Ekkor Isten Szent Lelke felszínre hozta könnyeimet és a megujjúlt elhívás: „Küldj el engem. (Ézsaiás 6:8) Készen vagyok a visszatérésre.”
Utazásom békességes volt. Még két hetet töltöttem egy „semleges” helyen, ahol tényleg csak a mentális pihenésnek és gondolataim összeszedésének szenteltem időt. Hatalmas a különbség, nem könnyű az átmenet a két világom között. A klimatizálódás külön feladat. Tegnap a szomszédom kérdezte, hogy érzem-e, hogy hideg van, mert lement a hőmérséklet 28C fokra estére? Persze, hogy érzem! De nem a hideget...

 Köszönet és hála mindannyiótoknak, és dicsőség Istennek az áldásaiért. Imádkozzatok velem az újrakezédésért. Hamarosan újra jelentkezem. Szeretettel: Viktória

Ne rágódj

„Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt.” Fil 4,6


Nem tudom, mit kéne kezdenem az életemmel – és félek, kifutok az időből. Mi van, ha sosem jövök rá? Örökre boldogtalan és félig kész maradok? Sosem érem el a célom? Mit kezd velem Isten – haszontalan szolgának tart? De nem tehetek róla. Miért nem válaszol az imáimra, mikor iránymutatást kérek? Túl sokat vétkeztem talán? Biztos többet kéne olvasnom a Bibliát. Vajon ezért büntet? Tényleg ennyivel rosszabb vagyok másoknál? Vagy egyszerűen nincs semmihez se tehetségem. Fejlesztenem kellett volna a képességeimet, és nem tettem. Talán ez lehet a hiba, és már túl késő hozzákezdeni. Akkor most mit tegyek? Fogalmam sincs, hol rontottam el, mit kéne tennem…

Ismerős ez a gondolatmenet? Talán nem a hivatásodról, hanem a társad megtalálásáról, lakásvásárlásról vagy édesanyáddal, a főnököddel való kapcsolatodról voltak hasonló töprengéseid. Hajlamos vagy rágódni a dolgokon? Aggodalmaskodni, elkérődzni a problémákon? Végeérhetetlenül, passzívan, túlzottan elemezgetni az okokat, az esetleges következményeket? Nem tudsz elszakadni tőlük?

Sokan hisszük, hogy amikor rossz passzban vagyunk, meg kell próbálnunk felfejteni az érzéseinket és az adott helyzetet, meg kell vizsgálnunk minden oldalról, hogy belelássunk, megértsük, és megoldást találjunk boldogtalanságunkra. Az utóbbi 20 évben számtalan kutatás igazolta, hogy a hasonló töprengések negatív eredménnyel járnak: fenntartják és tovább rontják a borús hangulatot, erősítik a negatív gondolkodást, motiválatlansághoz, energiavesztéshez vezetnek, gátolják a koncentrációt, a probléma megoldását. Sonja Lyubomirsky professzorasszony írja egy helyen: „Bár az emberek úgy érzik, a töprengés segít önmaguk és problémájuk jobb megértésében, ez ritkán történik meg. Az eredmény inkább egy torzult, pesszimista kép lesz az életükről.” Majd hozzáfűzi: „Szabadulj meg a problémákon való töprengés bilincseitől, hagyd abba a rágódást.”

Azok alapján, amit a Filippibeliekhez írt levélben olvasok, biztos vagyok benne, hogy Pál apostol egyetértene a professzorasszonnyal. Lássuk, mit mond Pál (Fil 4,6-9):

„Ne aggódjatok semmiért. De imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok kéréseiteket Isten elé. Akkor Isten békéje, mely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban.

Végül, testvéreim, irányuljanak gondolataitok mindarra, ami igaz, ami tiszteletre és becsületre méltó, ami tiszta, ami szeretetre és dicséretre méltó, ami erényes és magasztos. Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és nálam láttatok, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene!”

A 6. versben Pál három utasítást ad azoknak, akik állandóan rágódunk a problémáikon:

1. Ne aggódjatok semmiért.

2. Mindenről imádkozzatok.

3. Adjatok hálát Istennek mindenért.

Mi lenne, ha megszívlelnénk, és gyakorlatba ültetnénk a tanácsokat? Ha elhatároznánk, hogy többé nem aggódunk semmiért? Ha mikor észrevesszük, hogy aggodalmaskodni kezdünk, abbahagyjuk, és Isten elé tárjuk gondjainkat? Ha azonnal meg is köszönjük Neki, hogy kezébe veszi az elé tárt dolgainkat?

És végül mi lenne, ha a gondolkodási szabadidőnket arra használnánk, hogy arról elmélkedjünk, milyen csodálatos módon gondoskodik rólunk a mi hatalmas Istenünk?

Ha számbavennénk az áldásokat, Isten hűségének példáit az életünkben – ma, majd holnap, meg a jövő héten is? Mi történne akkor?

A hetedik versben azt ígéri Pál, hogy csodálatos békességet fogunk tapasztalni – olyan békét, amit még elképzelni sem tudtunk azelőtt! Felfoghatatlan békességet! Ennek a békének olyan ereje van, hogy meg tudja védelmezni szívünket és elménket, és megkönnyíti, hogy abbahagyjuk a rágódást és hogy hálásak legyünk.

Ennek olyan boldogság íze van, nem? Hagyjuk hát abba a túl sok töprengést. És hagyjuk abba túl kevés imádkozást is. Döntsük el, hogy boldog, hálatelt napunk lesz. Aztán holnap, mikor felkelünk, döntsük el megint.


Uram, eléd tárom, és átadom Neked minden félelmemet és problémámat, hogy vedd őket gondjaidba. Én semmit sem oldok meg az aggódással - Te viszont mindent helyre teszel, mert számodra semmi sem lehetetlen! Köszönöm, hogy gondot viselsz rám és a mai napomra. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.12.01.Rachel Olsen, , www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2018. november 27., kedd

A recept

„És ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” Róm 12,2


Fiatal anya koromban kétségbeesetten kerestem a receptet. Hittem, hogy lennie kell egy képletnek, amihez igazítva családi életünket, nagyszerű gyermekeket nevelhetek. És valóban jó néhány anyuka igyekezett meggyőzni arról, hogy az ő receptje az igazi.
  • „Üvegből etesd, és ne engedd soha, hogy az ágyadban aludjon.”
  • „Szoptasd három éves koráig, és aludjon kettőtök között az ágyban, hogy biztonságban érezhesse magát.”
  • „Ne járasd óvodába. Rossz irányba befolyásolja szociális fejlődését.”
  • „Amint eléri a megfelelő kort, küldd óvodába. Elengedhetetlen a szociális fejlődéséhez.”
  • „A TV nézés jót tesz.”
  • „A TV nézés ártalmas.”
  • „5 éves korában kezdd el tanítani neki a betűket.”
  • „Hagyd, hogy saját ritmusában tanuljon olvasni. Megutálja az olvasást, ha erőlteted.”
  • „Ha veszekszik a testvérével, avatkozz be, és mutass mintát a helyes konfliktusmegoldásra.”
  • „Hagyd őket, hogy rendezzék le egymás között a konfliktusaikat.”
  • „Legyél jelen gyermeked életében napi 24 órában.”
  • „Ne légy helikopter anyuka. Hagyd, hogy felfedezzék önmagukat anélkül, hogy állandóan ott köröznél a fejük fölött.”
Komolyan, nem tudom, hogy mi, fiatal anyukák, hogy jutunk bármire is a rengeteg egymásnak ellentmondó információt és tanácsot hallgatva. Anyaságom első öt évében meg voltam győződve róla, hogy véglegesen elrontom a gyermekeimet. És nem azért, mert hanyag voltam. Dehogyis. Minden morzsányi információt összeszedtem a gyermeknevelésről, s naponta próbáltam újrafogalmazni „a receptet”.
Hogy hova jutottam? Van öt gyermekem 11 és 22 év között, és a legjobb tanácsom a recepttel kapcsolatban az, hogy ilyen nem létezik.
Nincs tökéletes gyermeknevelési recept. Ami az egyik gyermeknél beválik, a másiknál csődöt mond. A látszólag tökéletes algoritmus, amit az egyik család követ, katasztrofális lehet egy másiknál.
Nem azért teremtett Isten, hogy képleteket kövessünk. Jézus követésére lettünk teremtve. Ennyi.
És ahogy ez igaz a gyermeknevelésre, igaz életünk minden más területére is. Úgy alkotott meg Isten, hogy hagyjuk, hogy Jézus irányítson a házasságunkban, a munkánkban, a szolgálatunkban, a gyülekezeteinkben, a barátságainkban, mindenben. Pál apostol erőteljesen hangsúlyozza a Római levél 12,2-ben: „És ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.”
Nem kell robotként működnünk a világ képletei alapján. Azért alkotott Isten, hogy váljunk azzá az egyedi személlyé, aki el tudja végezni a csak neki előkészített feladatokat. Milyen ő a gyakorlatban?
Egy egyszerű asszony, aki alázatosan elismeri, mennyire keveset tud az életről, és hogy mennyire szüksége van Jézusra. Nem csak lelki életében, hanem minden szempontból. Ahogy telik a napja, mindegyre hallhatod szívből jövő sóhajtásait „Jézusom, mutasd meg, mit kell tennem, mutasd meg, hogyan kell tennem.”
És mindeközben lazul a szorítás, amellyel a receptekbe kapaszkodott, s bátran követi a szelíd hangot, mely így szól: „ez az út, ezen járj” (Iz 30,21).


Uram, segíts, hogy Téged, és csak Téged kövesselek, ne pedig előre megfogalmazott recepteket. Segíts rájönnöm, hogy mindenek előtt Rád van szükségem. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.11.18., Lysa TerKeurst, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu,fotó: pinterest)

2018. november 26., hétfő

Hogyan tudjak újra bízni?

„Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?” Jn 11,40


Mária, Márta és testvérük, Lázár, Jézus legbelső baráti köréhez tartoztak. Ezért lehetett biztos Mária és Márta, hogy Jézus eljön, mikor megtudja, hogy Lázár súlyos beteg. Sokszor voltak tanúi annak, hogy Jézus vadidegeneket gyógyít, istápol. Biztos, hogy eljön azokhoz, akiket szeret. Ám, ahogy a Jn 11,4-6-ban olvashatjuk, nem így történt.

Jézus valóban szerette Máriát, Mártát és Lázárt. Mégis, amikor hallott Lázár betegségéről, még „két napig azon a helyen maradt, ahol volt”.

Álljunk itt meg egy percre. Engem nagyon zavar, hogy bár Jézus szerette a barátait, két napot várt, mielőtt elment volna hozzájuk. Ez a részlet mintha igazolná a visszautasítástól való félelmünket. Így gondolkozhatunk: „Ha Jézus még Lázárral sem törődött, aki pedig a személyes barátja volt, akkor velem miért törődne?”

Férjem halála után úgy éreztem, Isten nem szeret, nem törődik velem. Azelőtt bíztam Benne, azt hittem, hogy az Ő gyermekeként semmi rossz nem érhet. Mikor mégis megtörtént a baj, bevettem a Sátán hazugságát: „Tudtam, Uram! Tudtam, hogy igazából nem is szeretsz!” Elhittem a Sátán propagandáját, és kételkedni kezdtem Istenben. Azt ígérte, hogy nem hagy el soha, és lám, itt vagyok, magamra maradtam. „Hogy tehette ezt velem, hogy csaphatott be Isten?”- töprengtem.

Érezted már azt az üres tehetetlenséget, ami egy árulás, egy veszteség, magadra maradás után betölti a lelked? Az otthonodat veszítetted el vagy a magzatodat, vagy elutasított valaki, akit szerettél, akiben bíztál. A fájdalom azt súgja, hogy nem szabad többé bíznod senkiben és semmiben.

Amikor akár érzelmi, akár fizikai traumát élünk át, és Isten nem úgy reagál, ahogy elvárnánk Tőle, két dolgot tehetünk. Vagy odafordulunk Hozzá, és bízunk a pozitív végeredményben, vagy elfordulunk, és tápláljuk magunkban a keserűséget. De ennek nem kell így maradnia. Megtanulhatunk újra bízni Benne.

A körülmények gyakran nem teszik lehetővé, hogy távolabbra tekintsünk. Isten mindig pontosan tudja, mit tesz az életedben, és amit tesz, mindig szeretetből teszi. Ha elfog a félelem, nem a kiutat keresem, hanem megkapaszkodom abban a biztonságban, hogy Isten jelen van, Nála van az irányítás, Ő tudja, mi történik, és gondja van rám.

Míg mások elutasíthatnak, abban biztosak lehetünk, hogy Isten nem csal meg. Ahogy kezdtem megérteni, hogy Isten nem hagyott el, hanem ott van velem a gödörben, lassan felfogtam egy mélyebb igazságot is. Amíg a földön élek, fognak rossz dolgok történni velem. Többnyire annak következményei, hogy ebben a bukott világban élünk.

A betegség, az erőszak, a halál hozzátartozik a bukott világhoz, amit Isten egykor majd helyre fog állítani. Addig viszont előfordulhat, hogy megengedi, hogy ilyen traumák érjenek. Nem azért, hogy fájdalmat okozzon nekem, hanem arra használja őket, hogy gazdagodjon, fejlődjön általuk a lelkem. Charles Stanley szavaival: „Bizonyos dolgokat Isten annyira fontosnak tart, hogy ezek elérése megéri, ha egy időre megszakad gyermekei boldogsága és egészsége.”

Ez történt Mária és Márta esetében is. Jézus megmondta Mártának, hogy ha hisz, látni fogja Isten dicsőségét. Érted? Ha hiszel, látni fogod. Ha te meg én úgy döntünk, hogy félelem helyett hinni fogunk, látni fogjuk, ahogy Isten dicsősége fájdalmunkat életre és áldásra váltja.

Mivel Mária és Márta hitt, tanúi lehettek Isten dicsőségének, amikor feltámasztotta a halálból testvérüket. Félelmük elszállt, hitük megerősödött. Ha bizalomra akarjuk váltani félelmünket, hinnünk kell, hogy olyasmit tartogat számunkra Krisztus, ami megéri a mostani fájdalmat.


Uram, segíts, hogy akkor is higgyem, hogy te a legjobbat akarod nekem, amikor nem értem, miért teszel valamit az életemben. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.11.29., Micca Monda Campbell, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2018. november 25., vasárnap

Minden nap megérdemel egy esélyt

Egy óra túl rövid. Egy év túl hosszú. Egy nap az az idő, az élet falatnyi része, amit Isten egyszerre ránk bíz, hogy gazdálkodjunk vele.

Nyolcvannégyezer szívdobbanás.

Ezernégyszáznegyven perc.

A föld egyszer körbe fordul a tengelye körül.

Egy napfelkelte és egy naplemente.

Egy vadonatúj, érintetlen, kiaknázatlan, nem használt nap! Huszonnégy órányi felfedezésre, felhasználásra váró ajándék. Ámde, ne feledkezz meg a következőkről:

A tegnap fölött már nem rendelkezel. Elillant, miközben aludtál. Nem tudod megváltoztatni, jobbá tenni. A homokórában nem pereg lentről fölfelé a homok. Az óra mutatója nem jár visszafelé. A naptárt balról-jobbra és nem fordítva olvassuk. A tegnap már nem a tiéd.

A holnap fölött még nem rendelkezel. Hacsak nem tudod felgyorsítani a földet, hogy gyorsabban kerülje meg a napot, vagy rávenni a napot, hogy kétszer keljen fel, mielőtt lenyugszik. Nem tudod elkölteni a pénzt, amit holnap kapsz meg. Nem tudod megünnepelni a holnap eredményeit, vagy megoldani a holnap rejtélyeit. A holnap még nem a tiéd.

Csak a mai nap fölött rendelkezel. A ma a tiéd. Ez az a nap, amit az Úr rendelt. Élj benne, élj vele. Ne nehezítsd meg a a mai napot a tegnap megbánásával, vagy a holnap bajaival. Adj a mai napnak egy esélyt. De hogyan? Íme a javaslatom: konzultálj Jézussal. Az “Öregkorú” tud valamit a napjainkról (Dániel 7:22). Jézus nem gyakran használja a “nap” kifejezést az Újszövetségben. Viszont az a néhány alkalom, amikor így tesz, útmutatóul szolgálhat számunkra, hogy jobbá tegyük a napot.

Itasd át a napodat az Ő kegyelmével.

„Jézus így felelt neki: „Mondom neked ma, velem leszel a Paradicsomban.” (Lukács 23:43, EF)

Bízd a napodat az Ő gondoskodására.

„A mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!” (Lukács 11:3, EF)

Fogadd el az Ő vezetését a napodra.

„Aki engem akar követni, az tagadja meg önmagát, naponta vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen.” (Lukács 9:23, EF) „Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok. Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok —, akkor meg fogtok nyugodni. Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz! A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű.” (Máté 11:28-30, EF)
„Ez a nap az, amelyet az Úr rendelt; örvendezzünk és vigadjunk ezen! Oh Uram, segíts most; oh Uram, adj most jó előmenetelt!” (Zsoltárok 118:24-25, Károli)

Max Lucado





Magyar fordítás: ahitatok.hu, fotó: Pinterest.com

2018. november 24., szombat

Amikor Isten többet ad, mint amit elbírsz

"Sőt magunkban már a halálos ítéletet is elfogadtuk, hogy ne magunkban bízzunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat.” 


2 Korintus 1:9

Biztos voltam benne, hogy valami szörnyű tévedés történt. A családunkban előttem senki sem szenvedett mellrákban. Ráadásul fiatal(os) voltam, egészséges és épp egy rettenetesen nehéz időszakot éltem át a házasságomban, ami miatt már eleve elviselhetetlennek tűnt az élet. De mégis ott voltam, abban a rózsaszín székben, és azon gondolkodtam, hogy mi a teendő miután az emberrel azt a hírt közlik, hogy rákos. Eszembe jutott az a mondás, amivel az emberek oly szívesen dobálóznak ilyenkor: "Isten soha nem ad többet, mint amennyit elbírsz". De az az igazság, hogy ez nincs benne a Bibliában. Az van benne, hogy Isten nem fogja hagyni, hogy erőnkön felül kísértessünk meg, és hogy mindig megadja a szabadulás lehetőségét (Korintusiaknak írt első levél 10:13). Viszont ez nem azt jelenti, hogy Isten nem ad többet, mint amennyit elbírunk. Tudtam, hogy a rák nem Istentől van. De az is világos volt, hogy megengedte, hogy kialakuljon a betegség, és néha bizony egymás után enged meg dolgokat az életünkben. 
Tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki úgy érzi Isten többet adott neki, mint amennyit elbír. Sőt, a világ tele van ilyen emberekkel, és meglepetésünkre a Bibliában is olvashatunk olyanokról, akik hasonló helyzetben voltak. Pál apostol írja: "Nem szeretném, testvérek, hogy ne tudjatok arról az üldöztetésről, amely Ázsiában ért bennünket: módfelett, szinte erőnkön felül ránk nehezedett, úgyhogy már életünkről is lemondtunk. Sőt magunkban már a halálos ítéletet is elfogadtuk, hogy ne magunkban bízzunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat." (Korintusiaknak írt második levél 1:8-9)
Nem, Isten nem azt várja el tőlünk, hogy kézben tartsuk ezeket a helyzeteket- hanem azt, hogy adjuk át őket Neki. Nem azt akarja, hogy saját erőnkből fussunk nekik - hanem azt, hogy teljes mértékben az Ő erejére támaszkodjunk. Ha tényleg úgy gondoljuk, hogy Isten nem ad többet, mint amit elbírunk, akkor előbb vagy utóbb elveszítjük az Istenbe vetett bizalmunkat és elkezdünk rosszat gondolni Róla. Hiszen mindannyian találkozunk olyan helyzetekkel, amelyekkel nem bírunk el saját erőből. 
Napokig szenvedtem miután az orvosok közölték velem a rossz hírt. Nagyon szerettem volna Isten szemével látni a helyzetemet. De ez nem jött egyik napról a másikra, és emiatt nagyon frusztrált voltam. Féltem és folyton azt kérdezgettem: Miért pont ez? Miért most? Miért én? Úgy gondoltam, hogy már soha semmi jó nem fog történni az életemben. De aztán rájöttem, hogy nem vezet sehova ha csak azon pörgök, amit nem tudok. Ezért listát írtam mindarról, amit tudtam. Tudod, mi állt a lista elején? Az, hogy Isten jó. Nem ismertem Isten jó tervének minden apró részletét, de az Ő jóságában való hit segített abban, hogy az Ő szemével lássam a helyzetemet, és ha visszagondolok, hogy mi mit követett ebben az időszakban, nem tudom nem felfedezni Isten jóságának a nyomát:
Ha a diagnózis előtti hónapokban nem romlott volna meg a házasságom, valószínűleg nem parancsoltam volna megálljt magamnak, és nem mentem volna el a mammográfiás szűrővizsgálatra. De mivel akkor mentem amikor, az orvosok időben észrevették a daganatot, amit észre kellett venniük, és mivel időben észrevették, minden esélyem megvolt arra, hogy leküzdjem a betegséget. 
Mindannyiunknak megvan a saját története – amit a saját szemszögünkből mesélünk. De vigyáznunk kell arra, hogy jól legyen beállítva a szemszögünk, és a jó történetet meséljük.
Isten többet fog adni annál, amit elbírunk. De minden esetben jót tervez és a jót munkálja. Nem szeretjük ezt tudni, de ha tudjuk, az talán segít átvészelni ezeket a helyzeteket.


Drága Atyám, a mai napon átadok neked mindent, amit nem értek, és aminek a terhe alatt úgy érzem összeroskadok. Hiszem, hogy a Te jóságod övezi körül a helyzetemet és hogy mindent a javamra és a Te dicsőségedre munkálsz. Jézus nevében, Ámen.

NAPI IGAZSÁG
“..de azt felelte: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem..” 2 Korintus 12:9




Forrás: Proverbs31 Ministries Daily Devotional, Lysa TerKeurst: When God Gives You More Than You Can Handle, https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/11/08/when-god-gives-you-more-than-you-can-handle, fotó: pinterest.com

2018. november 23., péntek

A történeted néhány szóban

„A neveden szólítottalak, enyém vagy.” 

(Ézsaiás 43:1b) 


Egy kedves anekdota szerint Ernest Hemingway-t megkérték egy étteremben, hogy mondjon el egy néhány szavas történetet. 

Ha én lettem volna a kihívó, azok pártjára álltam volna, akik meg voltak győződve arról, hogy egy cselekvést, egy szereplőt vagy egy konfliktust nem lehet néhány szóban leírni. Hemingway azonban megnyerte a fogadást a rövid történetével: „Eladó: sohasem használt baba cipők.” 

Érdekes feladat néhány szavas memoárként az életre gondolni. Hogyan szólna a te történeted? Mely néhány szó foglalná össze bizonyos életszakaszodat, vagy számodra meghatározó igazságot? A felnőttkorom különböző szakaszait néhány szavas memoárokkal össze tudom foglalni. Tanárnőként így szólt volna az emlékiratom: 


Az élet olyan mint egy óravázlat. 

A soron következő szemléltető táblával foglalatoskodom. 

A következő generációt tanítom olvasni. 

Fiatal feleségként a néhány szavas memoárom így hangzott volna: 


Tizenkettő évesnek tűnök a fényképeken. 

A kukta a fiatalasszony legjobb barátja. 

Amikor megszülettek a gyerekeim, és kiléptem az osztályteremből, hogy anya szerepben tevékenykedjek tovább, a néhány szavas memoárom így hangzott volna: 


Ropi. Mesekönyv. Egész nap. 

Már megint főzés és vasalás? 

A délutáni csendes pihenőt várom! 

Aztán minden megváltozott egy decemberi reggelen, 2010-ben, amikor meghalt a férjem. Tizenkét órán át volt csupán beteg, mielőtt meghalt volna. Egyik pillanatban még itt volt közöttünk, a következő pillanatban már nem élt. Harmincegy éves voltam, gyermekeim 5 és 3 évesek. A világom darabjaira hullott. Egy éjszaka alatt özveggyé váltam. 

Két árva kisfiú özvegy anyukája lettem. Az elmémet leterhelte már az is, hogy kikeljek az ágyból, szembe nézzek a depressziómmal, és a trauma utáni stresszel Ezen kemény időszakban a néhány szavas memoárom így szólt volna: 


Hogy történhetett ez meg velünk? 

Özvegy édesanya, próbál kikelni az ágyból 

Tél. Tél Tél Tél. Még mindig nincs tavasz. 

Még nem álltam készen a búcsúzásra. 

Még mindig van mondanivalóm. 



Tizenkét iszonyatosan nehéz óra alatt a szerepem megváltozott. Talajvesztetté váltam. Úgy éreztem, hogy egy világ fordul meg velem, elvesztettem az identitásomat. Egy mély, nem várt veszteség tud talán leginkább a bizonytalanságba taszítani bennünket. 

Én a férjemet vesztettem el, talán te más veszteséget hordozol magaddal : egy válás is egy bizonyos halál, amely elutasítottság érzésével jár együtt. Egy munkahely elvesztése, vagy egy barátság meggyengülése az elismerés és az elfogadottság érzetét is megtépázza. Mindannyiunknak megvan a saját története. Az élet időnként elképesztően nehéz tud lenni, és ez a Föld egy nagyon ijesztő helynek tűnik, amikor megremeg az identitásunk, mert emberként gyakran inkább szerepeinkre, mint magára a személyre helyezzük a hangsúlyt. 

Mi határoz meg téged, mint nőt? Van egy néhány szavas memoárod, melyhez ragaszkodsz, mint identitásod meghatározásához? 


Bárcsak valaki anyának hívna engem is. 

Én vagyok a család lúzere. 

Tényleg azt gondoltam, hogy szeret engem. 

Teljesen kimerítettem a hitelkártyámat. Semmi sem maradt. 

A nem kívánt álmot élem most. 

A legfrissebb diagnózis teljesen fel fog emészteni. 

A magány határozza meg az életemet. 

Azon elgondolkodtál már, hogy hogyan fogalmazná meg Jézus, az egyetlen és igazi történet író a mi néhány szavas memoárunkat? Nagy valószínűséggel így hangzana: 


Te az enyém vagy. Így szeretlek, ahogy vagy. 

A szememben te csodálatos vagy. Ismerlek téged, vigyázok rád, szeretlek. 

Várlak szeretettel, telepedj le ide, mellém. 

Függetlenül attól, hogyan is érzed magad a mindennapokban, Isten az Ézsaiás könyvének 43. fejezetének az 1. versében arra emlékeztet, hogy Ő nevünkön szólít bennünket, Hozzá tartozunk. Isten gondot visel rólad, és nincs az a hely, ahol magadra hagyna téged. Ő figyel rád, és elmosolyodik, amikor rád gondol. Ő harcol érted, és terve van az életeddel. Isten jó. Isten a szabadság. És a te helyed Ő mellette van. 

Amikor váratlan veszteséggel kell megküzdened, vigasztaljon az a tudat, hogy Isten neveden szólít téged, és éppen írja a történetedet. 


Urunk, köszönjük, hogy mindannyiunkra személyesen odafigyelsz, ismered a gyermekeidet, és nevünkön szólítasz bennünket. Köszönjük, hogy örömmel és szeretettel fordulsz felénk. Szeretnénk a te kegyelmed szemüvegén keresztül tekinteni önmagunkra, és elfogadni, magunkévá tenni azt a történetet, amelyet számunkra írsz, Mesterünk. Szeretnénk, ha életünk minden területén Téged dicsőíthetnénk. Jézus nevében jövünk hozzád, Atyánk. Ámen 




Sofóniás próféta könyve 3:17 Veled van Istened, az ÚR, ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked.




Forrás: Proverbs31 Ministries, June 21, 2017 Tricia Lott Williford , Your Story in Six Words, http://proverbs31.org,   fotó: Pinterest.com



2018. november 22., csütörtök

Hagyjam abba?

„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” Mt 11,28



Ki nem kívánta még, hogy bárcsak hangosan hallhatóan, eltéveszthetetlenül megszólalna Isten hangja: „Ebbe az irányba indulj tovább!” És akkor tudnánk, hogy jó irányban haladunk, hogy azon az úton menjünk tovább, vagy forduljunk másfelé. Ugye te is szeretted volna már ezt hallani? Én mindenesetre.

Legtöbben tudni szeretnénk, mi a tennivalónk. Enélkül gyakran túl sokáig toporgunk egy helyben. Minél nagyobb csalódás, kudarc vagy veszteség ér, annál könnyebb abbahagyni valamit. És maradunk a nyugtalanító kérdéssel: „mi lett volna, ha…”? Mi lett volna, ha még egy évig kitartottam volna? Vagy még egy hónapig? Vagy még egy napig?

Életbevágó volna tudni, mikor álljunk meg, és mikor tartsunk ki a kitartásban. Meg akarom tanulni. Többnyire minél inkább küzdök érte magamban, annál kevésbé vagyok biztos a következő lépésben. Nagyon kimerítő!

Pedig az igazság az, hogy nincs okunk nyugtalankodni, nincs miért belefáradni. Van egy központ, ahova fordulhatok iránymutatásért is és megpihenésért is. A Máté 11,28-ban Jézus így biztat: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.”

Régebben zavart ez a mondat. Mi az, hogy megnyugvás? Én nem pihenni akarok. Megerősítésre van szükségem! A döntéskényszer az, ami nyomja a vállamat. Nem akarok rosszul dönteni, nem akarom szem elől téveszteni a jelzésedet, Istenem.

A megnyugvás, amit Jézus kínál nem egy lelki altatótabletta. A görög szó, amit itt találunk, az anapauo, aminek több értelme van, egyebek közt azt is jelenti, hogy: „nyugodt, reményteljes várakozás”.

Tehát Jézus azt mondja: ha hozzám jössz, kimerültségedet, bizonytalanságodat nyugodt, reményteljes várakozássá alakítom.

De hogyan?
Egy konferencián Jennifer Rotschild a következőképpen illusztrálta. Megkérte a közönséget, hogy képzeljék el, hogy nagybetűkkel felír a táblára két szót, mondják meg, mi a különbség. Az angol nyelvben a pihenés (REST) és az ellenállás (RESIST) szavak között egy I a különbség. Az I az „én” névmás. ÉN nem tudom, mit csináljak. ÉN nem találom a megoldást. ÉN mindent megtettem, amit ÉN tudtam. ÉN mindent beleadtam.
Jól ismerem ezeket a mondatokat, hányszor fogalmaztam meg őket én is.
Az anapauo pihenést – az új reményt – akkor találjuk meg, ha abbahagyjuk a vergődést, és átvesszük Jézustól a következő feladatot.
A Mt 11,29-ben Jézustól megkapjuk a feladatot: vegyük fel igáját és tanuljunk Tőle. Kérd meg Jézust, mutassa meg, hogyan találhatsz Nála megnyugvást. Talán úgy, hogy nyugodtan várakozol, megkérsz másokat, hogy imádkozzatok együtt, időt szakítasz az Ige olvasására. Ha megnyugodtál, jön a következő lépés. Nem tíz lépés. Nem az egész útszakasz. Nem a teljes kiemelt útvonal a Google térképen. Csak a következő lépés. Fel fogod ismerni, mert igazodni fog Isten jelleméhez, Igéjéhez.


Tedd meg azt a lépést, végezd el nyitott, alázatos szívvel, tökéletesen. Figyelj közben, hogy rájöjj mindenre, amit ebben a lépésben Jézus meg akar tanítani.

Ez a te részed.

A feladat kiosztása után rögtön jön a biztatás a 30. igeversben: „Az én igám nem nehéz, az én terhem könnyű.” Nem kell mindenre tudnunk a választ. Elég, ha állandó kapcsolatban maradunk Azzal, aki tudja. Ahol a mi erőnk véget ér, pontosan ott kezdődik az Ő akarata.
Ez az Ő része a dologban.
Nekem meg kell tennem mindent, amire képes vagyok. Azután bizalommal hagyjam, hogy Isten is megtegye, amire csak Ő képes.
Folytassam? Hagyjam abba? Talán inkább azt kérdezzük: „Istenem, mi a következő lépés, amit ma meg kell tennem? Én megteszem a magamét. A többit pedig Rád bízom.”



Uram, elfáradtam, nem látom át a dolgokat. Segíts, hogy felismerjem a Te részedet, azt, hogy ahol az én erőm véget ér, a Te akaratod elkezdődik. Segíts, Uram, hogy Nálad keressem a következő lépésre az eligazítást. Nyugodt reménykedéssel fogok várakozni. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Lysa TerKeurst: Should I Quit? Encouragement for today, 2013.09.12. www.proverbs31.org fordítás: http://eszmelkedesek.blogspot.hu/ fotó:pinterest.com)

2018. november 21., szerda

Épp, mint a falevelek

„Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszíti, aki pedig elveszíti életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.” Mk 8,35


Mialatt ezt írom, ősz van, és a falevelek fejedelmi színekben pompáznak. Minden táj olyan, mintha Isten maga festette volna – pirosra, sárgára, narancssárgára, zöldre. Gyönyörködöm vezetés közben, magamba szívom a káprázatos látványt, mely ünnep a szemnek, s megköszönöm Istennek ötletességét, gondosságát, amivel a legapróbb részletet is kidolgozta a Földön.

Amikor kislányom megkérdezte egyik nap, hogy mitől változik meg a levelek színe, kutatni kezdtem agyam távoli sarkaiban, hogy választ leljek erre az alapfokú tudományos kérdésre. Semmit sem találtam. Megsimogattam kislányom buksiját, s – mint már annyiszor – biztosítottam róla, hogy majd együtt fogunk választ keresni erre a kérdésre. (Néha a gyermekeim kétségbe vonják, hogy egyáltalán jártam-e iskolába, vagy ha igen, nem értik, hogy tudtam ennyire kevés dolgot megjegyezni a tanultakból.)

Aztán együtt elolvastuk egy könyvben, mi is történik ősszel a levelekkel. Ahogy lassan haldokolni kezdenek, egyre gyengébben kapaszkodnak az ágba, s minél inkább elszakadnak tőle, annál kevesebb lesz bennük a klorofil. A klorofil zöld színű, ettől látszanak a még életteli levelek zöldnek. Ahogy fogy a klorofil, más színek is érvényre juthatnak. A piros, narancssárga, aranyszín eddig is ott volt a levelekben, de a klorofil zöldje elnyomta őket. A haldoklás kellett hozzá, hogy a színpompa előtűnjön.

A mi életünk is haldoklás napról napra, mint leveleké. Amikor Krisztus mellett döntünk, Ő azt kéri, vegyük fel a keresztünket, és kövessük őt, adjuk át magunkat egy folyamatnak, mely során fokozatosan lemondunk jogainkról, büszkeségünkről és önmagunkról a szolgálatban, az önátadásban. Ez egy fájdalmas haldoklási folyamat, mely viszont olyan színeket hoz elő életünkből, amiknek ottlétéről fogalmunk sem volt. Azelőtt önközpontúságunk beárnyékolta valódi énünket, állandó, ám közönséges zöld színre festve minket. A haldoklás folyamatában rájövünk, hogy Isten sokkal ragyogóbbá, színesebbé tervezett, ha életünket átadjuk Neki.

Az embereket vonzza ez a csodálatos színvilág. Tudni szeretnék, hogyan törhetnek ki ők is régi, zöldre festett életükből, és élhetnek ebben a ragyogásban. Embervoltunk arra késztet, hogy mint a levél a fához, kapaszkodjunk pénzünkbe, családunkba, kényelmünkbe, szokásainkba. Isten viszont azt kéri, hogy mindezt eresszük el, bízzuk Rá magunkat, és haljunk meg egy kicsit minden nap. Bíznunk kell a haldoklás folyamatában, és biztassunk másokat is, hogy ezt tegyék, hogy bontakozzanak ki ragyogó színeink, melyek vonzani kezdik a tekinteteket, és közelebb hozzák az embereket Istenhez, az Ő szándékai szerint.


Uram, nem akarok magam-színezte életet élni. Mutasd meg, kérlek, hogy önmagam számára lassan meghalva, hogyan tudom felragyogtatni magamban a Te színeidet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.11.26.Marybeth Whalen, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu,fotó: pinterest)

2018. november 20., kedd

Isten hangját követve itt és most

„Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem.” Jn 10,27


Ültem a heverőn, kibámultam az ablakon, és a jövőn töprengtem. Új lehetőségek jelentek meg a láthatáron. Izgatott voltam, de féltem is, hogy túlságosan belebonyolódom, agyamban egymást váltották a megválaszolatlan kérdések: Igent vagy nemet mondjak? Mire hív Isten? Hogyan tudnék rájönni, mi az ő terve és célja a jövőmmel?

A töprengés és aggódás nem vezetett sehova, ezért elhatároztam, hogy imádkozni fogok. Leírtam néhány kérdést egy lapra: „Uram, igent mondjak vagy nemet? Mi a te akaratod, hol folytassam az életemet? Kérlek, mutasd meg a rólam szóló terveidet a jövő esztendőre!”

Szerettem volna bekukkantani Isten határidőnaplójába, hogy hozzáigazítsam a magamét. Ehelyett úgy éreztem, azt válaszolja, ne aggódjam a holnap miatt, éljem szépen egymás után a mindennapokat itt és most az ő hangját követve.

Egész jól boldogulok Isten hangjának követésével a nagy dolgokban. Akkor nehezebb, ha apróságokban, olyan színfalak mögötti kis történésekben kell engedelmeskednem. Néhány héttel az Istennel folytatott fenti beszélgetésem után - amikor elköteleztem magam, hogy jobban fogok figyelni a hangjára a mindennapok szintjén -, kinyitottam a férjem szekrényét, és megállapítottam, hogy minden össze-vissza van hajigálva benne. Tudom, mennyire szereti a rendet, de nincs benne természetes hajlandóság a megteremtésére. Eszembe jutott, milyen kimerülten jött haza tegnap. Éreztem Isten suttogását a szívemben. „Kimutathatnád szeretetedet J.J. iránt, és enyhíthetnéd a rajta lévő terhet, ha rendet raknál a szekrényében.”

„Felnőtt ember. Rendet tud rakni a szekrényében. Elég nekem a két gyerek, a két kutya és jómagam, akiket rendben kell tartanom. Meg ott a garázs és a padlás is, láttad, hogy néznek ki?”

„Nem hallottad mit mondtam? Nem azt ígérted, hogy engedelmeskedsz itt és most?” – tuszkolt a szekrény felé a Szentlélek.

Épp azon a héten olvastam a talentumokról szóló példabeszédet a Máté 25-ből, és rájöttem, hogy én leginkább a harmadik szolgához hasonlítok. Nem sokat bíztak rá, és azt is elásta a földbe. Talán így gondolkozott. „Nem sokat kaptam, miért kéne foglalkoznom vele? Nem fogok gondot okozni magamnak ezzel a feladattal. A gazda észre se fogja venni.” Néha úgy látom a rám bízott: férjem felesége – szüleim gyermeke – gyermekeim anyja – barátaim barátja szerepet, mint „közönséges” feladatot, egy-talentumos megbízatást. Rengetegen vannak rajtam kívül, akik ugyanezt a feladatot kapták, vélekedem. Észrevétlenül hagyom, hogy az önzés, a másokkal szembeni figyelmetlenség, türelmetlenség jellemezze néha a megnyilvánulásaimat. De Isten azt akarta, hogy készségességem életem minden területén jelen legyen, meghalljam és kövessem indításait a mindennapok szintjén.

Miért vár el Isten engedelmességet tőlünk minden nap, minden percben? Mert azt akarja, hogy bízzunk Benne. Az engedelmesség azt jelenti, hogy akaratunkat az Ő akaratával cseréljük fel. Isten jól tudja, hogy nehéz lesz meghallanunk a hangját és követnünk tervét a holnapunkra vonatkozóan, ha nem vállaljuk az engedelmességet a mában. De azt ígéri, hogy ha hűek vagyunk a kis dolgokban, „sokat bíz ránk”, és nagy örömben részesít (Mt 25,21).

Olyan türelmes velünk az Isten, amíg megtanulunk engedelmeskedni neki életünk nagy és apró dolgaiban! A Vele való kapcsolatunkban találjuk meg azt a célt, irányt és értelmet, amit annyira keresünk az életünkben. Ha az Ő hangját követve éljük az „itt és most”-ot, hivatásunk és terveink az Isten iránti szeretetre kezdenek irányulni, és nem az „önmegvalósításra” vagy arra, hogy Rajta kívül más szemében is fontossá váljunk.

Igaz is, végül rendet raktam férjem szekrényében. Úgy tűnt, hallom Isten kuncogását, és éreztem a mosolya melegét. Kívánom, hogy te is érezd meg ezt, amikor ma igyekszel „itt és most az Ő hangját követve” élni és cselekedni.


Istenem, amikor ellenőrzöd a rám bízott feladatok teljesítését, hűségesnek találsz? Úgy élek, úgy követem a hangodat, ahogy szeretnéd? Néha beesem a jobb jövő, könnyebb feladat utáni vágyakozás csapdájába, s azokra tartogatom a hűséget. Segíts, hogy bízzam Benned. A Te szeretetedet akarom sugározni, a Te kinyújtott kezed akarok lenni ma is. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, www.proverbs31.org, Renee Swope, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

2018. november 19., hétfő

Örüljetek az Úrban!

"Mindig örüljetek az Úrban! Újra mondom: örüljetek! Mindenki lássa meg, hogy szelídek és kedvesek vagytok! Közel van már az Úr!
Semmi felől ne aggódjatok! Bármilyen helyzetben vagytok is, imádkozzatok! Hálaadással kérjétek Istentől, amire szükségetek van!"
 (Filippi 4:4-6.EF)


Nem tudjuk irányítani a világot, de rábízhatjuk Istenre. A békesség elérhető számunkra, de nem a problémák hiánya, miatt, hanem a Mindenható jelenléte miatt. Ahelyett, hogy a világban lévő káoszt tükrözzük magunkban, dönthetünk úgy, hogy örvendezünk Isten mindenhatóságában.

Az első védelmi vonal az aggódás ellen az, ha örülünk az Úrban – nem a problémára koncentrálunk, hanem Isten felé fordítjuk az elménket. Ugyanis nincs az a probléma, amit Isten ne tudna kezelni.

Az aggódás nem maga a tomboló vihar, hanem a félelem, hogy valamikor ki fog törni a vihar. Az aggódás egy nagy kupac „mi lenne, ha”. Az aggódás, vagy másnéven szorongás szó a latinból származik, és azt jelenti: beszorítani, összenyomni. A szorítása elveszi az álmodat, leszívja az energiádat és egész valódra negatív hatással van. Az aggódás a félelem közeli rokona, de nem az ikertestvére. A félelem látja a fenyegető veszélyt, míg a szorongás elképzeli azt.

Azt tanították nekünk, hogy a keresztény élet egy békességben bővelkedő élet. És amikor nincs békességünk, azt feltételezzük, hogy a probléma bennünk van, ami bűntudathoz vezet. Azonban, míg az aggodalom jelenléte elkerülhetetlen, az aggodalom börtöne választható.

Amikor Pál azt írja, hogy „semmi felől ne aggódjatok”, akkor egy folyamatban lévő állapotra utal. Szavait úgy is fordíthatnánk, hogy „ne hagyjátok, hogy bármi is az életben állandó fojtogató szorításában tartson”.

Pál receptje az aggódásra az a felhívás, hogy „örüljetek az Úrban”. Ez nem egy érzésre hív, hanem egy döntésre.

Isten szuverenitása azt jelenti, hogy irányítása alatt tartja a dolgokat. Isten munkálkodik a teremtett világ minden részléteben és minden részletén keresztül, hogy elérje isteni célját. Ahhoz, hogy örvendezni tudjunk az Úrban, mélyen hinnünk kell Isten szuverenitásában az életünk felett. Minél inkább hiszünk az Ő irányításában, annál inkább el tudjuk engedni a saját kezünkből az irányítást.



„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál.” (Róma 8:28)

Max Lucado, Magyar fordítás: ahitatok.hu, fotó: pinterest)

2018. november 18., vasárnap

Isten lát téged

Azután így nevezte az Urat, aki szólt hozzá: Te vagy a látás Istene. Mert ezt mondta: Én is láthattam itt, aki engem látott.

(Mózes I. könyve 16.fejezet, 13.vers)


Időnként láthatatlannak érzem magam. Ez nem azt jelenti, hogy az emberek nem látnak engem. Mert a lányaim látják az anyukájukat, a férjem a feleségét. A barátaim úgy tekintenek rám, mint valakire, akivel jó időt tölteni és akire támaszkodhatnak. A Biblia-kör látja a vezetőjét. A blogom olvasói az írót.

Néha azonban úgy érzem, hogy nem igazán látja senki sem a valódi énemet, azt a személyt, aki ezek a feladatok mögött ott van. Időnként attól tartok, hogy csupán szerepeket játszom, és közben önmagamat elveszítettem. Néha úgy gondolom, hogy bár látható vagyok, mégsem látnak engem.

Senki sem látja a félelmeimet és bizonytalanságomat amely a feladataim mögött ott húzódnak. Senki sem látja szívem álmait és vágyait, és senki nem látja a kalandra vágyó lelkemet, aki ki szeretne próbálni valami újat, és ki szeretne teljesedni egy új kalandban. Senki sem lát engem.

Elképesztő, hogy annak ellenére, hogy telezsúfoljuk napjainkat emberekkel, feladatokkal, elfoglaltságokkal, a nap végén mégis úgy érezhetjük hogy magányosak vagyunk. Lehet, hogy mosolygunk mindenkire, de soha senkit sem engedünk be a felszín mögé, hogy megláthassák azt a személyt akik valójában vagyunk. Lehet, hogy láthatók vagyunk, de nem vagyunk igazán kiismerhetők.

Az örömhír az, hogy azokon a napokon, amikor úgy érezzük, hogy senki sem ért meg igazán bennünket, amikor úgy gondoljuk, hogy álmaink mélyen el vannak temetve, és soha sem fognak napvilágra kerülni, Isten mégis lát bennünket. Még a legmélyebb, legsötétebb percekben is Isten figyel ránk. Ő lát személyesen téged is.


Ő túllát minden szerepeden, minden jelmezeden amit viselsz. Ő egyenesen a szíved mélyére néz. Ismeri a legnagyobb félelmeidet, a legmélyebb szükségedet, és a szíved vágyát. Ő tényleg lát téged.


Mózes első könyvének 16. fejezetében Hágár így szólítja meg Istent: "Az Isten, aki lát engem." Hágár épp élete egyik legmélyebb pontján volt. Elüldözték otthonából. Egyedül volt, terhesen. És ebben a mélységben, ebben a magányban Isten megszólította. Ő ránézett Hágárra, és ezt mondta: "Hágár, én látlak téged." Isten nem csak megszólította Hágárt, hanem biztosította őt, és újonnan megszülető fiát is, hogy jövőjük lesz. Isten valóban látta Hágárt.


Isten ugyan így tekint rád is. Ő túllát mindazon, amit te a környezeted felé mutatsz. Ő túllát az esetleges szerepeden amit játszol, mert Ő látja azt a mesterművet, amit alkotott. Ő látja az Ő értékes gyermekét. Ő valóban látja, hogy ki vagy, vagy mivé fogsz válni. És amikor senki más nem vesz észre téged, Isten akkor is lát téged és figyel rád.


Amikor legközelebb láthatatlannak érzed magad, legközelebb, amikor magányos leszel, ne feledd, Istennek gondja van rád. Mert Ő meglátja benned csodálatos alkotását, és Ő minden szükségedben ott van melletted. Legyen bármilyen sötét is a napod, mély a gödröd és szörnyű a helyzeted. Isten lát téged.

Istenem, köszönöm, hogy figyelsz rám. Köszönöm, hogy túllátsz minden maszkon melyet viselek, minden szerepemen, melyet játszom. Emlékeztess a magányos pillanataimban, - amikor úgy érzem, hogy nem tudom a következő lépést megtenni, - hogy Te itt vagy mellettem, és látod azt a személyt, akit csodálatosan megalkottál. Segíts, hogy soha ne feledjem, a gyermeked vagyok, és látható vagyok. Jézus nevében, Ámen


Elcsendesedéskor:

Fontos, hogy ne csak mi magunk akarjunk láthatóvá válni, hanem a bennünket körülvevő embereket is úgy lássuk meg, mint Isten csodálatos alkotásait. Szánj időt arra, hogy valóban meglásd az embereket, akik utadat keresztezik a mai napon, lásd meg miként lehetnél tényleg jelen az életükben, hogy Jézus keze és lába legyél számukra. Kérd Istent, hogy úgy tekinthess rájuk, ahogy Ő látja őket. Gondolj egy emberre, akivel bizonyosan találkozni fogsz a mai napon, és személyesen imádkozz azért az emberért, hogy Isten szemével tekinthess rá.







(Forrás: November 1, 2013. God Sees You, Lori Fairchild, Girlfriends in God Daily Devotionals)

Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013
Used with permission
www.girlfriendsingod.com