Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (22) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (6) alkalmatlanság (5) Anyák napja (5) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (12) Atya (2) barátság (16) bátorítás (35) bátorság (5) Békesség (29) belső békesség (14) belső viharok (24) beszéd (6) betegség (1) Biblia olvasás (16) Bizalom (65) bizonyosság (1) bizonyságtétel (18) biztatás (3) böjt (2) bölcsesség (18) Bűnbocsánat (10) bűntudat (4) céltudatos élet (9) család (5) csalódások (5) Csendes percek (2213) csendesség (6) csüggedés (13) Depresszió (12) dícséret (2) dicsőítés (20) Döntések (20) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (12) elég vagy (1) elengedés (3) életöröm (8) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) elhívás (1) elismerés (3) előítélet (3) elutasítás (2) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (2) engedelmesség (9) erő (15) fájdalom (12) fáradtság (9) feladat (14) félelem (14) feltámadás (5) feltöltődés (10) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (9) Gondolatok (42) gondoskodás (2) gondviselés (14) gyász (2) gyengeségek (5) Gyermeknevelés (31) Gyógyulás (11) győzelem (5) hála (11) hálaadás (11) harag (4) harc (6) házasság (29) hit (40) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (9) igazság (11) Igehirdetés (38) ígéretek (2) Igevers (4) Ima (44) imádság (21) Immánuel (2) irgalom (10) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (9) Isten ereje (14) Isten gondoskodása (31) Isten hangja (4) Isten hűsége (33) Isten időzítése (4) Isten keresés (3) Isten követése (16) Isten lát (2) Isten munkálkodása (13) Isten neve (6) Isten szeretete (85) Isten terve (26) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (59) Istenen lévő tekintet (4) Istennel töltött idő (19) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (19) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (9) Jézus keresztje (1) Jézus követése (43) Jézus szeretete (17) jóság (4) jövő (2) kapcsolatok (31) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (26) keresés (2) kételkedés (8) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (12) konfliktusok kezelése (6) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (13) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (9) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (13) megelégedettség (9) megismerés (6) Megpróbáltatás (33) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) miért (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (2) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (9) nyugtalanság (2) odafigyelés (8) odaszánás (2) olvasói gondolatok (41) otthon békéje (2) öltözet (2) önbizalom (3) önértékelés (39) önuralom (1) önvizsgálat (23) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (1) összetöretés (3) Pásztor (1) pihenés (7) prioritások (2) próba (4) ráhagyatkozás (1) Receptek (4) Remény (28) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (6) szabadság (9) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (7) szégyen (2) szelídség (4) Szentlélek (5) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (3) szeretet (47) szeretve élni (2) szeretve vagy (1) szív (1) szolgálat (24) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (5) tiszta szív (2) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (15) új élethelyzet (1) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (21) várakozás (15) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (7) vígasztalás (3)

2018. január 31., szerda

Ne féljetek

„Mert Isten nem a félelem lelkét adta nekünk, hanem erőnek, szeretetnek és józanságnak lelkét.” 2 Tim. 1:7


Az egészséges félelem figyelmeztet bennünket a veszedelemre, és segít, hogy megfelelően reagáljunk. Ebben az igében nem erre a félelemre utal Pál apostol, hanem a beteges félelemre, amely útjába áll az ajándéknak, amit már megkaptunk Mennyei Atyánktól: az ő erejének, szeretetének és józanságának.

A beteges félelem eláraszt bennünket kételyekkel, bizonytalansággal, kiszívja lelki és testi erőnket. Elrabolja Isten békéjét a szívünkből, megfoszt az örömtől mindennapi életünkben. Lemerevít, nem engedi, hogy továbblépjünk az úton, amit Isten eltervezett számunkra. Véssük eszünkbe, hogy a beteges, lemerevítő, irányító félelem nem Istentől van. Ez a félelem a Sátán fegyvere, amivel megszakítja, elbátortalanítja, tönkreteszi kapcsolatunkat mennyei Atyánkkal.

Úgy érzed, beteges félelem, aggódás, szorongás gyötör? Sámuel első könyvének 17:32 versében ezt mondja Dávid Saulnak: „Senkinek se csüggedjen el a szíve emiatt; én, a te szolgád elmegyek, és megvívok azzal a filiszteussal.”

Dávid bekuporodhatott volna a sarokba beteges, bénító félelemben, a hatalmas túlerő miatt. Ehelyett Istenbe vetett bizalma arra késztette, hogy önként vállalkozzon a harcra az óriással.

Dávid – szó szerint: - óriási problémáját Isten szemszögéből nézte, és tudta, hogy mindene megvan a győzelemhez. Ez a bizalom tette lehetővé, hogy ráhagyatkozzék Isten hatalmára és kimeríthetetlen erejére ellensége legyőzésében. Mivel Dávid nem magában bízott, hanem Abban, aki minden szükségessel ellát, legyőzte az óriást.

Ha Dávid példáját követve, Isten szemszögéből nézzük óriási problémáinkat, ugyanúgy biztosak lehetünk abban, hogy Isten jelenléte fenn fog tartani minket, miközben az általa előre biztosított eszközöket használjuk.

Évekig küszködtem beteges félelemmel, hagytam, hogy megszakítsa kapcsolatomat Istennel és másokkal. Megfosztott lelkem békéjétől és az örömtől a mindennapokban. Mostmár a 91. zsoltár 14-15-re hagyatkozom: „Mivelhogy ragaszkodik hozzám – mondja az Úr -, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet. Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában, megmentem és megdicsőítem őt.”

Barátom, beteges félelem gyötör? Hajlandó vagy lecserélni a bátorító, biztos reményre, amit csak az Isten iránti bizalom adhat? Azzal, hogy reményünket nem a körülményekbe, hanem egyedül Istenbe vetjük, képesek vagyunk elhárítani a beteges félelmet. Istennel együtt bármilyen óriással szembe tudunk szállni utunk során.



Istenem, áldalak Téged, szabadítómat, menedékemet, pajzsomat. Mikor feltör bennem a félelem, juttasd eszemben állandóan jelenlévő segítségedet, ami hatalmas szárnyaid árnyékába rejt engem. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010. január 20., Zoe Elmore, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu,fotó:
desvre.tumblr.com)

2018. január 30., kedd

Az érzelmek színei

„Erről ismerjük meg, hogy az igazságból vagyunk, és az ő színe előtt megnyugodhat a szívünk. Mert ha a szívünk vádol is minket, Isten nagyobb a szívünknél, és tud mindent.” 1 Jn 3:19-20


Az én érzelmi állapotaim gyakran végigpásztázzák a teljes színskálát. Vannak boldog napjaim. Máskor nem akarok kikelni az ágyból – belesüppedek a bánatba, a depresszióba. Nagyot sóhajtok, s a férjem már tudja, hogy ilyenkor nagyon mélyen vagyok. Blues - mondják angolul, s ez a szomorkás zenestílusról ismert szó jelenti a kék színt is.

Igen, én ilyen „színes” egyéniség vagyok. Talán te is ilyen vagy. Angolul sokféle hangulatot jellemzünk színekkel.

Ha szomorú vagyok, azt mondom: I’m feeling blue. – Kéknek érzem magam.

Ha dühös vagyok: I’m seeing red. – Vöröset látok.

Ha irigyelek valakit: I’m green – zöld vagyok. Magyarul: sárga vagyok az irigységtől.

A kétségbeesés fekete angolul: I’m in black despair.

Hangulataink gyakran nem a valóság, hanem a valóság pillanatnyi érzékelése alapján alakulnak. Jeremiás próféta írta: „Csalárdabb a szív mindennél, és gyógyíthatatlan; ki ismeri azt?” (Jer 17:9). Nem mindig tudom, honnan ered pillanatnyi hangulatom. Okozhatja kimerültség, hormonok, egy váratlan esemény.

Szerencsénkre, míg a szívünk gyakran kifog rajtunk, színes érzelmekkel csap be minket, Isten nagyobb, erősebb a mi szívünknél. Azt mondja az igénk: „Erről ismerjük meg, hogy az igazságból vagyunk, és az ő színe előtt megnyugodhat a szívünk. Mert ha a szívünk vádol is minket, Isten nagyobb a szívünknél, és tud mindent” (1 Jn 3:19-20). Erre csak egy válaszom lehet: Alleluja!

Valamennyire azért felelősek vagyunk gondolatainkért és érzelmeinkért. Így int a Példabeszédek 4:23: „Óvd a szívedet minden gonddal, mert az élet ebből fakad!” Hogyan óvhatjuk? Figyeljünk oda, milyen könyvet nyitunk ki, milyen filmet, tv-műsort nézünk, mert ezek mind befolyásolják gondolatainkat. A pletyka, a szenzációs hírek, az elégedetlenség, amit barátaink, ismerőseink szájából hallunk, negatív érzelmeket keltenek bennünk.

Az érzelmi gyorsételek helyett tápláljuk értelmünket istenes hatásokkal. Olvassuk a Szentírást, beszélgessünk hitüket megélő barátokkal, hallgassunk dicsőítő zenét. Minél több örömteli, jó érzést keltő hatást szűrünk át tudatunkon nap mint nap, annál tartósabb derű árad szét a lelkünkben. Hogy a színeknél maradjunk: „rózsaszínben fogjuk látni a világot”.


Istenem, segíts, hogy felismerjem érzelmeim, hangulataim csalóka voltát. Segíts, hogy tudatosítsam, hogy amit érzek, az nem a valóság. Köszönöm, hogy Te erősebb és hatalmasabb vagy csalóka szívemnél. Taníts, kérlek, hogyan tudjam megőrizni a szívemet a változékony hangulattól, az ingadozó érzelmi állapotoktól. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010. január 13.Susanne Scheppmann, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:https://www.bloglovin.com/blog/post/779944/5066714933) 

2018. január 29., hétfő

Növekedés az imádkozásban

Kívántok valamit, és nem kapjátok meg, öltök és irigykedtek, de nem tudtok célt érni, harcoltok és viszálykodtok. Mégsem kapjátok meg azért, mert nem kéritek. Vagy ha kéritek is, nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek: csupán élvezeteitekre akarjátok azt eltékozolni. ” 
Jak 4,2-3




A megtérésem utáni első években valahogy így imádkoztam:


„Istenem, segíts, hogy megkapjam az állást.”


„Jézus, gyógyítsd meg a torkomat, kérlek.”


„Uram, küldj elég pénzt a számlákra.”


„Atyám, szabadíts meg a félelemtől.”


Időbe telt, míg rájöttem, hogy ezek az időszakos, rövidke imák nem sokat érnek. Talán úgy gondolkoztam, hogy én megteszem, amit megtehetek, aztán ha mentőkötélre van szükségem, belekapaszkodom Istenbe. Igen ám, csakhogy egyfolytában szükségem van a mentőkötélre.


Kedvencem volt az az igevers, amelyik így szól: „Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek!” (Mt 7,7). Szaván fogtam Istent, és kértem, kerestem, zörgettem napi szinten. Felfigyeltem arra is, hogy: „…nem a tiétek, mert nem kéritek” (Jak 4,2b). Nagyszerű! Ezen ne múljék, gondoltam, és tovább kértem Istentől mindenfélét. Mégsem éreztem boldognak magam, nem láttam, hogy a kéréseimre válasz érkezne, ahogy szerettem volna.


Egyik nap, ahogy a Jakab levél 4. részét olvastam, szemembe tűnt egy mondat: ha kéritek is, nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek: csupán élvezeteitekre akarjátok azt eltékozolni. (Jak 4,3).


Lehet, hogy imádságom így tűnhetett Isten szemében: „Istenem add meg ezt, tedd meg azt, lengesd meg varázspálcádat a gondjaim felett stb.”? Összezavarodtam, és így kértem az Urat: „Mutasd meg, kérlek, hogyan kellene imádkoznom!”


És megmutatta!


Megértettem, hogy az imádkozás nem arról szól, hogy kérünk valamit – bár ez is hozzátartozik. Ennél viszont sokkal fontosabb, hogy beszélgessünk Istennel. Lépjünk oda Ahhoz, akit szeretünk, és maradjunk a közelében. Először Őt keressük, Őt akarjuk jobban megismerni, Vele akarjunk lenni, az Ő jelenlétére vágyakozzunk. Az imádság nem más, mint annak elismerése, hogy Ő az erőforrás, akitől függünk. Nem más, mint hogy időt szakítunk arra, hogy hívjuk: „Szólj, Uram, a lelkemhez, mondd el, amit hallanom kell.” Nem más, mint partnerség Vele. Nem más, mint hogy akaratunkat rákapcsoljuk az Övére, hogy láthassuk, hogyan teljesül be az Ő tökéletes szándéka. Nem más, mint hogy rácsatlakoztatjuk magunkat és az életünket Istenre.


Csak az imádság által kaphatjuk meg a maga teljességében, amit Isten nekünk szánt, és tarthatjuk vissza magunktól azt, ami nem szerepelt az Ő terveiben. Nem bízhatjuk a véletlenre az életünket. Állandóan, mindenről imádkoznunk kell, nem csak akkor és arról, ha valami rossz történik.


Mindent hozzunk szóba imádságunkban: nagy dolgokat - „mert Istennél semmi sem lehetetlen” (Lk 1,37), és a legkisebbeket is, mert – „Nektek minden szál hajatokat számon tartják” (Mt 10,30).


A Biblia megtanítja, mi a legfontosabb az imádságban: „aki ugyanis az Istenhez járul, hinnie kell, hogy Ő van és megjutalmazza azt, aki Őt keresi” (Zsid 11,6b).


Minél többet imádkozol, annál több témát fogsz majd találni, amit Isten elé vihetsz, és egyre többször fogsz majd másokért is imádkozni.


Ne engedd, hogy elbizonytalanítson egy megválaszolatlan imádság, s ne kezdj kételkedni abban, hogy Isten figyel-e rád. Amikor imádkozol, azt mindenképpen meghallja Isten, és Ő mindenképpen elkezd munkálkodni, akár felismered az életedben, akár nem. Valójában, valahányszor imádkozol, előrébb viszed Isten akaratának teljesülését az életedben. Imádság és Isten akaratának keresése nélkül Isten életedre vonatkozó célja nem tud kiteljesedni.





Uram, segíts ma, hogy közelebb kerüljek Hozzád szavaimmal, gondolataimmal tetteimmel. Segíts, hogy még jobban megosszam Veled az életem, és segíts, hogy így fel tudjam ismerni tökéletes akaratodat. Az Ő szent Nevében kérlek, Ámen.





(Forrás: Stormie Omartian: Maturing in Prayer Encouragement for today, 2014.04.15. www.proverbs31.org, fordítás: http://www.lelekerosito.hu/ fotó:pinterest.com)

2018. január 28., vasárnap

Térj vissza azokhoz a dolgokhoz, amelyeket kezdetben tettél...

Nemrégiben megnéztem egy filmet, mely az utolsó idők eseményeit dolgozta fel. A film után több kérdés is felmerült bennem, válaszra vágytam, így hát elővettem a Bibliámat, és fellapoztam Jelenések könyvét. Ebben az apokaliptikus műben, a Biblia utolsó könyvében, János leírja Krisztustól kapott látomásait amiket rabként kapott, miközben Páthmos szigetén volt. A látomásban Jézus fellendíti a fátylat oly eseményekről is, melyeknek még ezután kell bekövetkezniük, miközben a sorok az Ő örökkévaló szeretetét, erejét és igazságszolgáltatását mutatják be.

A második fejezet szavai a lapokról a szívemhez értek. Ezekben a versekben Jézus az Efézusi gyülekezethez szól. Szavai egyszerre voltak súlyosak, komolyak és bensőségesek, együttérzőek és szeretettel átitattak is. Az üzenet pedig nem csak a történelem egy adott időszakának van címezve, hanem örök érvényű minden keresztény számára. Ezek a szavak aktuálisak számomra, - és számodra is.

Jézus így szólt a gyülekezethez: Tudok cselekedeteidről, fáradozásodról és állhatatosságodról, és arról, hogy nem viselheted el a gonoszokat, és próbára tetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, pedig nem azok, és hazugnak találtad őket. Tudom, hogy van benned állhatatosság, terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál meg, (Jelenések könyve 2:2-3)

Ahogy a fenti verseket olvastam, éreztem, hogy az Úr megszólít, személyesen hozzám akar szólni...


"Tudok a fáradozásaidról Gwen. Látom azt a számtalan órát is, melyeket evilági, sokszor hálás visszajelzés nélküli feladataiddal töltesz. Látom amikor a mosnivaló rendezésével, a gyerekeid fuvarozgatásával, porszívózással, takarítással, ebéd készítéssel, emberi kapcsolataid ápolásával foglalatoskodsz. Tudom, el vagy fáradva, és arra vágysz, bárcsak még hatékonyabb lehetnél. Tudom, mennyire fontos számodra a gyülekezetedben végzett szolgálatod. Azt is tudom, mennyire szeretnél minőségi időt velem eltölteni, annak ellenére, hogy a gyakran rosszul értelmezett prioritásaid és feladataid túl sokszor meggátolják, hogy bensőséges időt tölthessünk el együtt."


Ő tovább beszélt hozzám, miközben szívem egyre inkább megrendült...


"Tudom,.....tudom..... tudom..... tudom.... hiszen ismerlek téged.


És figyellek is.


Figyelem a mindennapjaidat. Figyelem a nyomást mely leterhel. Teljesen tisztában vagyok fájdalmaddal amellyel küzdöttél, vagy amellyel a mai napig még mindig küzdesz. Látom a kísértéseidet és harcaidat. Minden rejtett gondolatodat is jól ismerem.


Mert EL ROI vagyok.


Látlak téged.


Most arra kérlek, hogy


te is LÁSS MEG ENGEM.


és egyre inkább ismerj meg engem.


Mert a pillantásaid időnként elkalandoznak. Felszínesen és rendszertelenül tekintesz rám.


A dicsőítésed gyakran átérzés nélkül, kényszerből szól. Időnként a szolgálatod is örömtelen és ürességtől kongó, "legyünk már túl rajta" típusú. Pedig hálaadásodnak egy élettel teli lüktető felajánlásnak kellene lennie.


Mert én nem egy kötelezettség vagyok.


Hanem Én Isten vagyok.


A Megváltód, Megmentőd, Gyógyítód, Erőd, Mentőköteled, Támaszod, Örökséged, Tanácsolód, és Reményed vagyok.


ÉN VAGYOK."

Megrendülve szavaitól és a Jelenléte tudatától, tovább olvastam a sorokat: de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet. Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg, és tedd az előbbiekhez hasonló cselekedeteidet, (Jelenések könyve 2:4-5)

Térj meg.

Térj vissza hozzám.... és első szeretetedhez.

Térj vissza korábbi cselekedeteidhez.


Emlékek után kutattam, melyek visszavisznek arra a helyre. Visszagondolok azokra az időkre amikor lelkesebb voltam. Amikor még jobban égett a szeretet bennem Jézus iránt.


Mikor voltam buzgóbb Isten iránti szeretetemben? Milyen dolgokat tettem akkor? Gyötrődve gondolkodtam...megvallottam bűneimet...és meghajtottam szívemet Isten előtt.


TE mikor voltál buzgóbb Isten iránti szeretetedben? Milyen dolgokat tettél akkor? Isten üzenete ugyanaz mindannyiunk számára: TÉRJ VISSZA AZOKHOZ A DOLGOKHOZ, MELYEKET KEZDETBEN TETTÉL.


Térj vissza első szeretetedhez. Térj vissza az Ő tökéletes szeretetéhez. A tiszta, a szent, az erőtől duzzadó, a megszentelt, az együttérző, az örökké tartó, a megmentő, a kegyelemtől teljes, a megbízható és hűséges szeretethez.

"Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek..." (Jelenések könyve 2:7)

Drága Uram,
Kicsoda vagyok, hogy megemlékezel rólam? Hogy ismersz engem? Hogy figyelsz rám? Hogy szeretsz engem? Kérlek bocsáss meg nekem, eltévelygő gyermekednek, bocsásd meg vétkeimet. Kegyelmed tudatában megvallom bűneimet. Kérlek vonj újra közel magadhoz vértől átitatott kegyelmeddel, és lobbantsd lángra bennem az irántad égő, el nem oltható szeretet tüzét a szívemben, lelkemben és elmémben. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Girlfriends in God, Daily Devotionals, Gwen Smith, Do the Things You Did, November 21st, 2014,http://www.girlfriendsingod.com/2014/do-the-things-you-did/, Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2014 Used with permission)

2018. január 27., szombat

A falakon is átlépni...

Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: "Békesség néktek!


János 20:26

Érezted már úgy, hogy egy hatalmas fal tövében állsz? Megrekedtél, beragadtál valahol? Nincs kiút a rideg, nehéz körülményeidből. Nem tudsz már kihátrálni, kitérni, átmászni rajta, mert leküzdhetetlenül hatalmas, nem lehet átbújni alatta és nincsen elterelő út sem. Mit tudsz ilyenkor tenni? Egyszer egy barátom a következőt mondta: "Joni, ha egy falnál találod magad, egyetlen dolog amit tehetsz, hogy elindulsz, és keresztül mész rajta." Lehetetlennek hangzik? Hát persze! Ki hallott már olyat, hogy az emberek csak úgy átmennek a falakon? Egy valaki azonban meg tudja ezt tenni. Egyszer, a felső szobában, Jézus megjelent a bátortalan és reszkető tanítványainak:

Az ajtó zárva volt, a falak áthatolhatatlanul vastagok álltak, nem volt ki és bejárkálás. Ennek ellenére Jézus mégis belépett a szobába. Jézus megtette a lehetetlent. Ő most is folyamatosan arra kér bennünket, hogy lépjük meg a lehetetlent. Amikor egy fallal találjuk szembe magunkat, - amely lehet akár fájdalom, érzelmileg szinte már elhordozhatatlan körülmény, vagy egy ismeretlen élethelyzet, melyet nem tapasztaltunk korábban, - akkor Isten azt akarja, hogy menjünk keresztül azon a falon. És ahogy meglépjük az ismeretlen felé az első lépésünket, találkozni fogunk Jézussal a falban, A legelképzelhetetlenebb helyen és körülményben, a rideg, sötét kilátástalan helyzetben Jézus azt suttogja: "Békesség neked!"

Bármilyen élethelyzetben is vagyok, belekapaszkodhatom abba a ténybe, hogy ha Jézus át tud menni a falakon, akkor én is képes vagyok rá. Egyetlen egy esélyem az, ha követem Őt. Nincs kihez máshoz fordulnom, mint Őhozzá. És neked sincs más lehetőséged, nincs más kiutad.

Mi a te falad a mai napon? Mi az a szinte már leküzdhetetlen élethelyzet, amely megtorpanásra és meghátrálásra késztet? Kérd az Úr Jézust, hogy találkozzon ott veled -- éppen a zűrzavar közepében. És ekkor megragadva az Úr kezét, át tudsz Vele menni azon a bizonyos akadályon a túlsó oldalra.





Hatalmas Istenem, semmi sem lehetetlen számodra. Nincs olyan élethelyzet, amelyben ne tudnál segíteni, vezetni vagy erőt adni. A mai napon Beléd szeretnék kapaszkodni, szemeimet Rád szeretném szegezni, és nem az előttem lévő akadályra figyelni. 


(Forrás: Joni and Friends, Walking Through Walls, www.joniandfriends.org,)

2018. január 26., péntek

Ne olvasd a Bibliát!

„Fordítsd el a szememet, hiúságot ne nézzen, éltess engem a te utadon!” Zsolt.119,37


Van hozzád ma egy kérésem: ne olvasd a Bibliát.

Meglepődtél? Megkönnyebbültél? Felbosszantottalak? Kíváncsi lettél?

Olvasd tovább, s meglátod, hogy értem.

Kereszténnyé válásom útján Isten sokáig a kötelességeim listáján szerepelt. Menetközben összeraktam egy listát különböző tennivalókról, tulajdonságokról, amelyek egy jó kereszténytől elvárhatók: imádkozik, olvassa a bibliát, templomba jár, kedves, nem káromkodik.

A magam szabálykövető módján mindent betartottam, ami a listán szerepelt, és izgalommal vártam azt a lendületet adó örömöt és boldogságot, ami a jó kereszténynek kijár. Aztán rájöttem, hogy valami nem működik. Továbbra is nyugtalan voltam. Továbbra is voltak dühkitöréseim. Továbbra is éreztem magamban az ürességet.

Mindent végigcsináltam, amit kell, de nem éreztem a kapcsolatot Jézussal. Másokon látszott ez a kapcsolat. Arról beszéltek, hogy a Szentlélek erre vagy arra késztette őket. Isten szólt hozzájuk. Tapsoltak, hangos áment kiáltottak egy-egy olyan prédikáció közben, ami számomra akár görögül is szólhatott volna.

Valahogy olyan érzésem volt, mintha súlytalanul lebegnék a levegőben, s próbálnám elkapni ezt a Jézust, aki mindig tovább libben, ha megközelítem. Érezted már ezt?

Átélted-e már, hogy kijőve a templomból azt látod, mindenki mosolyog, kedvesen kezet ráz a többiekkel, míg te közben azon aggódsz, hogy fogod feltakarítani a tejet, amit a reggeli rohanásban kiöntöttél a konyhapadlóra.

S akkor beleszivárog a lelkedbe az a zsibbasztó érzés, hogy nem vagy idevaló, hogy soha nem leszel olyan, mint a többiek, belőled hiányzik az, ami valakit kereszténnyé tehet. Bizony én valamikor itt tartottam. Sokáig benne voltam ebben az állapotban, mígnem valaki szólt, hogy hagyjam abba a Biblia kötelességből való olvasását, és keressem a kapcsolatot Istennel.

Más szavakkal, úgy olvassam a Bibliát, mint egy szerelmeslevelet. Isten szerelmeslevelét egy letört leányhoz. Szerelmeslevelet, amit nemcsak olvasni kell, hanem át is kell élni.

Nem akarok hazudni, bizony időbe telt. Hosszú napok múltak úgy, hogy naponta kinyitottam a bibliámat, és nagyon őszintén imádkoztam. Elmondtam Istennek, hogy nem érzem a vele való kapcsolatot, és nem értem, amit olvasok. Kértem, hogy segítsen. Könyörögtem, hogy segítsen. Aztán egy nap az egyik igevers életre kelt. Szó szerint megmozdult bennem valami, amikor elolvastam. Talán százszor is elolvastam aznap. Megtanultam, és újra meg újra elmondtam magamban azon a napon, azon a héten, talán egy hónapon át.

Ujjongtam: van egy igém! Egy ige, amin át Jézus gyöngéden és tisztán hozzám szólt. A Jeremiás könyve 29:11 volt: „Mert én ismerem a gondolatokat, amelyeket gondolok rólatok, - mondja az Úr: - békességre és nem veszedelemre vonatkozó gondolatokat, hogy jövőt és reményt adjak nektek.” Aztán lassacskán újabb versek kerültek az első mellé. Napról napra. Fejezetről fejezetre. És a bibliám észrevétlenül legnagyobb kincsemmé, szerelmes levelemmé vált.

Ma már minden nap nagy várakozással nyitom fel Isten igéjét, szándékosan keresem a napi igémet abban az egy-két fejezetben, amit elolvasok. Általában akad legalább egy mondat a sok között, ami megragadja a szívemet, amiről érzem, hogy én kaptam arra a napra. Aztán napközben megpróbálok aszerint az ige szerint élni. Amikor történik valami, ami magyarázza, miért volt szükségem reggel épp arra az igére, megtapasztalom Isten működését az életemben, és egyre inkább tudatában vagyok állandó jelenlétének.

Biztos vagyok benne, hogy a biblia tudósai fejüket csóválnák az én leegyszerűsített megközelítésemen. Pedig az biztos, hogy mióta ezt gyakorlom, ritkábban történik meg, hogy kiöntsem a tejet vasárnap reggel a konyhapadlóra. A kevesebb idegeskedés pedig számomra azt jelenti, hogy jó úton járok.

Visszatérve eredeti kérésemhez: ne olvasd a Bibliát. Pontosabban, ne csak azért olvasd, hogy kipipáld keresztény kötelességeid listáján. Olvasd nagy-nagy várakozással, hogy átéld az Istennel való egyre mélyebb, egyre hitelesebb kapcsolatot.


Uram, köszönöm, hogy rávezettél, mennyivel több a keresztény élet bizonyos kötelességek betartásánál. Nem csak olvasni, élni is akarom Igédet naponta. Adj bölcsességet, hogy értsem, és bátorságot, hogy napról napra jobban hasonlítsak Hozzád. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.02.18., Lysa TerKeurst, www.proverbs31.org, forditas: eszmelkedesek.blogspot.hu, foto: pinterest.com)

2018. január 25., csütörtök

Rejtett kincs

„Ezt a kincset cserépedényben őrizzük, hogy az erő túláradó nagyságát ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk.” 

2Kor 4,7

„Hova tűnt az a kecske?”- motyogta értetlenül a fiatal beduin pásztor. Felkapaszkodott a sziklákon, hogy folytassa a keresést. Hőség volt, ő pedig egyre jobban idegeskedett. 
Egy sötét barlang szájához érkezvén, nem akarta tölteni az időt azzal, hogy bemegy hiába, inkább behajított egy követ. Ám a remélt, fájdalmas mekegés helyett csörömpölést hallott. A feléledt kíváncsiság abban a pillanatban elfelejtette vele a kecskét. 
Belépett a barlangba, és felfedezte a valaha volt legjelentősebb vallásos régészeti leletet: a holttengeri tekercseket. 
A Holttengeri Tekercsek Kiállításán járva indult be a képzeletem, s varázsolta elém a fent leírt jelenetet. A történet folytatásában ez a nomád pásztor a cserépedénybe rejtett, vászonba göngyölt papírtekercset elvitte egy kereskedőnek Betlehembe. Tőle indulva kézről kézre járt a kincs, míg végül elérkezett a Hebrew University speciális múzeumába, a Könyv Szentélyébe. 
Az, hogy Isten Igéjének ezek az ősi dokumentumai hosszú évszázadokon át ott foszladoztak elrejtve egy barlangban, míg az elveszett kecskéjét kereső pásztor rájuk nem talált, megragadta a szívemet, az elmémet. Pál apostol mondja, hogy minden hívő egy kincset rejtő agyagedény. Mi van bennünk az Írások szerint? Békesség (Filippi 4,7), bűnbocsánat, megváltás, Isten kegyelmének gazdagsága (Ef 1,7), öröm (Jn 5,11) és Krisztus feltámadásának ereje (Filippi 3,10). 
A holttengeri tekercsek megtalálása erőteljes biblikus képet nyújt arról, hogyan árad szét egy eltört cserépedényből Isten ereje az életünkben és onnan körénk. Az összetörés, bármilyen fájdalmas is, egyike Isten eszközeinek, amivel megmutatja mindent felülmúló erejét az életünkben. Bár összetörésünk oka lehet egyszerűen az, hogy ebben az elesett, bűnnel teli világban élünk, Isten képes Megváltóként bemutatkozni azáltal, hogy kincseit árasztja szét rajtunk keresztül. 
Összetört vagy megrepedt edénynek érzed magad? Szenvedsz, mert elvesztetted az állásod, vagy anyagi helyzetetek megrendült? Érzelmi világodat egy barát vagy a férjed elpártolása zúzta össze? Semmivé tett a magány egy szeretett lény eltávozása miatt? Elfacsarodik és vérzik a szíved gyermeked miatt, aki más utakon jár? 
Ha hiszel Jézus Krisztusban, az Úrban, tudnod kell, hogy Ő azt ígéri, nem csak veled lesz a katasztrófák idején, hanem arra vágyik, hogy kegyelme széttört önmagadból áradjon mások felé. 
Isten Igéje, amit a Vele töltött békés időszakokban magadba raktároztál, kisugározhat belőled, amikor összetörsz. Ő látja a fájdalmadat, szíve szakad a szenvedésed láttán. Nagyon, de nagyon szeret. Kapaszkodj ígéretébe, hogy összeomlásod nem lesz hiábavaló, hanem az Ő Lelke árad szét belőle, állhatatosságot, erőt, megigazulást, reményt sugározva szét. 
Volt idő, amikor érintetlen edény voltam egy barlang mélyére rejtve, mialatt körülöttem a világ egyre mélyebbre süllyedt az Ige hiányának szakadékában. Azért könyörgök ma Istenhez összetört testvéreimmel együtt, hogy sérüléseinket használja Önmaga dicsőségére, és mindnyájunk javára. Kérem, hogy mialatt velünk jár szenvedéseink idején, Igéjének fénye egyre erőteljesebben világítson egy elveszett, haldokló világban.
 
Uram, összetörten járulok ma eléd. Sérülékeny, gyenge önmagamat átadom Neked. Akár a bűn, akár a körülmények törtek össze, azt kérem, kegyelmeddel tölts fel, hogy szétáradhasson belőlem. Jézus nevében, Ámen. 
 
(Encouragement for today, 2011.05.13. Amy Carroll, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2018. január 24., szerda

Zűrzavarból üzenet

„Gyógyíts meg engem, Uram, és meggyógyulok, szabadíts meg engem, és megszabadulok, mert dicsőségem te vagy!” Jer 17:14


A bátyám kigyógyult drogfüggőségéből. Húsz évig hiányzott a családból drogozása miatt. Sokszor hittük azt, hogy meghalt, és a statisztikák alapján már nem kéne élnie.

De Isten az újjáépítési üzletágban is benne van. Fel akar újítani, meg akar gyógyítani mindenkit, aki Hozzá fordul. Mindegy, ki vagy, mit tettél, vagy mit tettek veled. Isten át akarja, és át tudja fordítani a tragédiákat győzelemmé. Bátyám ennek élő bizonyítéka.

Számos sikerrel kecsegtető és kudarccal végződő program után a bátyám végül rátalált a megoldásra: Jézusra. Csak akkor kezdődött el a gyógyulás és a gyökeres változás az életében, amikor találkozott az Úrral. Hirtelen minden megújult.

Az ebben a legizgalmasabb, hogy mindenki megtapasztalhatja ezt a szabadságot!

Valljuk be, hogy nincs erőnk, akaraterőnk és képességünk arra, hogy magunk szabaduljunk ki megkötözöttségünkből, bármi legyen is az: kábítószer, bujaság, falánkság, büszkeség, harag vagy félelem. Míg le nem mondunk arról, ami megkötöz, és át nem adjuk magunkat Krisztusnak, sosem fogjuk megtapasztalni a szabadságot. Másrészt pedig, ha Jézus Király átveszi az uralmat a zűrzavar fölött, ő azt üzenetté alakítja át.

Bátyám egyetlen alkalmat sem szalasztana el, hogy kérkedjék Istennel, és továbbítsa a remény üzenetét.

Például múlt nyáron. A családjával hazajött látogatóba. Egyik este együtt elmentünk vacsorázni a Vörös Rákba. Az ő vendégsége volt! A huszonhat éves Tiffany szolgált ki minket. Két dolgot azonnal észrevettünk a lányon. Nagyon természetesen viselkedett, és nagyon várandós volt. Míg örömmel nyugtáztuk kedvességét, nem is sejtettük, hogy Isten meg fogja cserélni a szerepeket, és mi fogjuk őt megkínálni valamivel.

Úgy kezdődött, hogy a nővérem nem akarta engedni, hogy a bátyám fizesse a számlát. A nővérem nagyon szeret adni, de az elfogadás nehezen megy neki. Én tudtam, mekkora öröm a bátyámnak, hogy megvendégelhet bennünket, nem akartam volna ettől az örömtől megfosztani.

Szegény Tiffany, amikor a csekket hozta, egy vita közepén találta magát. Mivel bátyám mindenképpen győzni akart, odafordult a pincérlányhoz: „Tudja, az a helyzet, hogy évekig drogfüggő voltam. Abban az időben nővéreim rengeteget segítettek nekem. Most én csak ezt szeretném egy kicsit viszonozni.”

Tiffany szeme tágra nyílt. „Drogos volt?” – kérdezte. „Sosem gondoltam volna.” Erre bátyám már mondta is élete átalakulásának történetét.

„Elveszett voltam, és megtaláltak; hajléktalan voltam, s most van egy házam; alkalmazott voltam, most saját cégem van; a drog rabja voltam, de Krisztus megszabadított.”

Tiffany szeme könnybe lábadt, ahogy Isten szeretetéről meséltünk neki. Pár nappal később azzal is bizonyítottuk ezt a szeretetet, hogy egy csomagnyi babaholmit vittünk neki ajándékba.

Ó, drága barátaim, ha te és én, és mi mindnyájan engedjük, hogy Isten üzenetet kovácsoljon a zűrös dolgainkból, nemcsak a mi életünket fogja átalakítani, hanem a másokét is.


Istenem, irgalmad elképesztő. Jóságod elborít, ahogy Feléd kiáltom: „gyógyíts meg, Uram, és meggyógyulok, szabadíts meg, és megszabadulok.” Adj, Uram, alkalmakat, hogy beszélhessek a Benned megtalált Reménységről, hogy mások is megismerjék gyógyításod és szabadításod jó hírét. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.01.25., Micca Monda Campbell, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu,fotó:lsleofskye.tumblr.com)

2018. január 23., kedd

Ha a bocsánatkérés elmarad

„Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni” 
Gal 5,1







Fájdalomtól bénultan ültem a pszichológus előszobájában. Eljöttem, hogy a 10 évvel ezelőtti dolgokról beszéljek vele. Meg akartam osztani a történetemet, de nem találtam szavakat hozzá. Különben is, ha elmondanám, megkönnyebbülnék? Reméltem, de kételkedtem is benne. Életemnek ezt a részét tíz éven át titkoltam - kibírom újabb tíz évig, nem?

Minden idegszálammal menekülni szerettem volna, de a szabadságra még jobban vágytam, mint a menekülésre. Bár vége lenne a rémálmoknak, az uralhatatlan hangulatingadozásoknak, pánikrohamoknak, fuldoklásnak! És szabad lehetnék a haragtól is, a megbocsátásra való képtelenségtől. Sosem fogok túljutni rajta, ha továbbra is elrejtőzöm a fájdalmam elől. Ezért hát maradtam.

Idegesen megpróbáltam elmesélni a történteket. Mintha tegnap lett volna, előtörtek a hangok, a látvány, a szagok. Egyetlen dolog kellett volna még a szabaduláshoz.

Egy bocsánatkérés.

Nem tudna valaki bocsánatot kérni mindazért, ami velem történt? Nem egy könnyedén odavetett szóra vágytam, hanem olyanra, ami visszaállítja életem értelmességét. Olyanra, ami valamiként felülírja ártatlanságom elvesztését. Ha az az ember, aki ezt tette velem, bocsánatot kérne, akkor minden más lenne, ugye?

Tíz év után szabadulni akartam a megbocsátásra való képtelenségtől, ami éreztem, gúzsba köt. De hogy bocsássak meg neki, ha sosem mondta, hogy bánja, amit tett?

Sok időt töltöttem imádságban, és igyekeztem mindent elolvasni a lehetőségekről, hogyan lehet túljutni a haragon, a keserűségen. Hogyan lehet megbocsátani, amikor a bocsánatkérés elmarad. Sikerült rátalálnom néhány fontos igazságra.

Mindenekelőtt arra, hogy a megbocsátás akkor hozza el számomra a szabadulást, ha ingyen nyújtom, ha nem kötöm semmilyen feltételhez. Nem azért, mert aki megbántott, megérdemli, hanem azért, mert a megbocsátás Krisztus ingyen ajándéka. Ha keresztény vagy, semmilyen bűn, sem a magadé, sem a másé, nem tarthat fogva. Mindig szabad vagy, szabadon megbocsáthatsz.

Talán úgy érzed, nem tudsz megbocsátani – nos, ekkor kell kérned Isten erejét. Kérd a segítségét naponta mindaddig, míg szabadon és ingyen meg tudsz bocsátani magadnak vagy másnak.

Másodszor, el kellett engednem a szégyenérzetet. Mikor valaki megsebez, gyakran magunkban keressük a hibát. Ha jobb ember lennék, ha valamit másként csináltam volna, ha asszertívabban beszéltem volna, elkerülhettük volna, ami történt. Igaz ez? NEM IGAZ! A szégyenkezés, az, hogy magunkban keressük a hibát, nem vezet felszabaduláshoz, gyógyuláshoz. Így szól a Galatákhoz írt levél 5,1: „Krisztus azért szabadított meg minket, hogy szabadok legyünk, álljatok tehát szilárdan, ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.” A szégyen is egyfajta rabiga. Ne hagyd szégyenkezni magad, állj szilárdan Jézus szeretetében! Állj szilárdan a Tőle kapott szabadságban, ami felold a szégyen igájából! Az Ő kereszten hozott áldozatának köszönhetően szabad vagy!!

Harmadszor: nem szabad leállni. Ahhoz, hogy a múltadon túljuss, végig kell menni rajta. Ez időt, és szakmai segítséget igényelhet. De fel kell fognod, hogy nem a múltad határoz meg téged, hanem Jézus!

Sosem kért tőlem bocsánatot az az ember. De rájöttem, hogy még ha megtette volna is, a bocsánatkérés nem ér fel azzal a kárral, fájdalommal, amit okozott. A bocsánatkérése nem tudott volna felszabadítani.

A szabadulás nem attól függ, hogy bocsánatot kér-e, aki fájdalmat okozott, vagy sem. A megbocsátás az, ami szabadulást hoz, és meg lehet bocsátani, mert Krisztus halála a kereszten felszabadított minket.
 
Uram, köszönöm, hogy kereszthalálod minden erőt megad nekünk ahhoz, hogy meg tudjunk bocsátani az ellenünk vétkezőknek. Ahol haragot találsz a lelkemben, Uram, húzd ki gyökerestül irgalmaddal. Kegyelmed járja végig szívünk és elménk sebeit, mutasd meg, kérlek, mely pontokon vagyunk még rabigában. Köszönjük, Urunk, kegyelmedet, mely mindig elég volt, és mindig elég is lesz. Jézus nevében fordulok Hozzád, Ámen.
 


(forrás: Stephanie Clayton: When an Apology Never Comes,  Encouragement for today, 2013.02.19. www.proverbs31.org/devotions, fordítás:www.eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com)

2018. január 22., hétfő

Természetfölötti erő

„hogy adja meg néktek az ő dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjetek az ő lelke által a belső emberben” Ef 3:16


Múlt ősszel nagyon kimerültem. A mindennapi feladatok is komoly küzdelmet jelentettek. Ráadásul zsúfolt programom volt, sok előadást kellett tartanom. Éreztem, hogy a szokásosnál is több energiára, kegyelemre, ihletre volna szükségem, hogy folytathassam a szolgálatot, ezért Istenhez kiáltottam segítségért.

Ő úgy intézte, hogy útban hazafelé Houstonból Nashville-be olyan találkozásban legyen részem, ami annyi erővel és lelkesedéssel töltött fel, amiről álmodni sem mertem volna.

A houstoni repülőtéren várakozva nem messze tőlem megpillantottam egy jól ismert arcot. Hamar előkaptam a mobilomat, és felhívtam a férjemet: „Nem fogod elhinni, ki ül itt velem szemben a repülőtéren – Beth Moore*!”

„Ne mondd!”- válaszolta.

„De mondom!”

„Menj oda hozzá, és köszönj neki” – bátorított. Hallgatva a jó tanácsra, odaléptem Beth-hez, és bemutatkoztam. Örültem az alkalomnak, hogy köszönetet mondhatok neki hűséges szolgálatáért. Olyan volt, amilyennek ismertem képernyőről: kedves és szerény. Rövid beszélgetésünk után visszamentem a helyemre, de néha felnéztem, és láttam, hogy mások is odamennek köszönni hozzá.

Pár perc múlva elkezdődött a beszállás. Felkeltem, összeszedtem a holmimat, s elindultam az ajtó felé. Meglepetésemre, Beth is arra a gépre szállt fel. Míg sorunkra vártunk, Beth megszólított. Tudtam, hogy értékes, de rövid lesz a beszélgetésünk, mert nekem az 1-A helyre szólt a jegyem.

Mikor felszálltam a gépre, újabb meglepetés ért: egy törékeny idős férfi ült a helyemen. A légikisasszony elmagyarázta, hogy az úrnak különleges figyelemre van szüksége, ezért udvariasan megkért, cseréljek vele helyet.

Most őszinte leszek. Igaz, hogy alacsony vagyok, de ragaszkodtam mindig az A-1-es helyhez, mert ott ki tudtam nyújtani a lábamat. Most viszont közvetlen mögöttem ott állt Beth. Nagyot nyeltem, s úgy tettem, mintha szívesen mondanám: persze, helyet cserélhetünk.

Az utaskísérő megköszönte kedvességemet, s átadta a jegyet: „Az 5-C lesz az ön helye” – mondta. Ekkor megszólalt Beth: „Nahát, Micca, egymás mellett fogunk ülni!”

Hihetetlen volt. A következő két órában abban a különleges kegyben volt részem, hogy négyszemközt beszélgethettem Beth Moore-ral. Sokminden szóba került, egyszerű női témák, mint a gyermeknevelés. Valamikor a beszélgetésünk alatt egyszercsak mintha Isten a fülembe súgta volna: Na, milyen vagyok? Nem azt mondtad, hogy lelkesítésre van szükséged?

Csodálatos vagy, válaszoltam, többet adtál, mint amit megérdemlek, többet, mint amit kérni mertem volna.

Néha előfordul, hogy valamiről, amit kellemetlennek tartunk - például, hogy át kell adnunk a kedvenc helyünket -, kiderül, hogy valamiképpen Isten mindennapi életünkben való működését akarja megmutatni általa. Isten válaszolt a kérésemre. Ha ellenkeztem volna, nem tapasztaltam volna meg a válaszát.

Nem is álmodtam arról, hogy az erőért, inspirációért való imádságra olyan ajándék érkezhet, mint Beth Moore – de hát ilyen a mi Istenünk! Ha gyengeségünkről panaszkodunk neki, nem azt mondja: szedd össze magad! Természetfölötti erőt sugároz felénk, Szentlelkén keresztül. Úgy küldi, ahogy jónak látja, nincsenek korlátai.

Néha csendesen, apró léptekkel közelít, máskor olyan erővel amitől a Vörös tenger is kettéválik. Bárhogyan jelentkezik, az Ő megtapasztalása feltölt belső békével és erővel utunk folytatásához.


Uram, te vagy az én erőm ma, holnap és mindörökké. Néha úgy látogatsz meg, hogy minden kétely elszáll belőlem szereteteddel, gondviseléseddel kapcsolatban. Köszönöm neked azokat a kedves perceket, és segíts, hogy eszembe jussanak, amikor meg kell erősítenem a hitemet. Jézus nevében, Ámen.


(Encouragement for today, 2010.01.21.Micca Monda Campbell, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu,fotó:pinterest)
*Beth Moore az Egyesült Államok legismertebb, legnagyobb hatású női evangelizátora, számos állandó rádió- és tévéműsorban, országos előadássorozatokban tesz bizonyságot az evangélium szellemében való életről, elsősorban nők számára. Az általa alapított egyesület már túlnőtt Amerikán, Európában és Afrikában is vannak közösségeik.

2018. január 21., vasárnap

A kölcsönvett mosoly

Mert te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok.


63. Zsoltár 7.

Egy keresztény konferencián a zsúfolt női mosdóban egy jól öltözött hölgy miután felfrissítette a sminkjét, felém fordulva így szólt: „Joni, mindig olyan összeszedettnek és boldognak tűnsz a tolószékedben. Bárcsak én is ilyen boldog lehetnék! Hogy csinálod?" A többi hölgy a teremben egyetértően bólogatott.

„Ez nem az én művem”, válaszoltam. „Elmesélhetem nektek, milyen hangulattal ébredtem ma reggel?” A hölgyek közelebb jöttek, hogy meghallgassanak. „Egy átlagos nap a következőképpen telik: Ken elmegy dolgozni 6 órakor, és 7 óráig egyedül vagyok a házban. Ekkor nyílik az ajtó, és a barátnőm megérkezik, hogy felkészítsen a napra. Miközben ő elkészíti a kávét, én így imádkozom: Uram, a barátnőm azért van itt, hogy megfürdessen, felöltöztessen, beültessen a tolószékembe, megfésüljön, megmossa a fogamat, és elindítson a napi teendőim elvégzésére. Nincs már több erőm, hogy ugyanezen a rutinfeladatokon újra végighaladjak. Kimerültem. Még egy mosolyt sem tudok összekaparni, de tudom, hogy Te készen vagy kölcsönadni a tiédet. Elkérhetném? Nagy szükségem van Rád, Istenem.”

„Így amikor a barátnőm belép a hálószobám ajtaján, felé fordulok, és egy mennyből érkező mosollyal az arcomon köszöntöm. Ez a mosoly nem belőlem jön, ez Istené. Az örömet, melyet ma láttok rajtam, - és a mozogni nem tudó lábaimra mutattam-, ma reggel kaptam a mennytől.”

Megtanultam, és bízom abban, hogy ezek a hölgyek is magukévá fogják tenni azt az igazságot, hogy minél gyengébbek vagyunk, annál inkább Istenbe kell kapaszkodnunk. És minél szorosabban Istenbe kapaszkodunk, annál erősebbnek, hatalmasabbnak ismerjük meg Őt.

Életed mely területén érzed magad gyengének? Kérj ezen területekre Istentől erőt, bátorságot és örömet. A mennyből érkező ajándékok a környezetednek fel fog tűnni. Ne mulaszd el tudatni velük, honnan kaptad őket!

Uram! Kérlek légy az erőm a mai napon. Nem csak azokon a területeken, amelyekről tudom, hogy a gyengeségeim, hanem ott is, ahol úgy gondolom, hogy erős vagyok. Semmit sem szeretnék magamnak tulajdonítani, minden dicsőség Téged illet. Ámen.








(Forrás: Joni Earackson Tada, A Borrowed Smile, fotó: pinterest.com)

2018. január 20., szombat

„Igennel” a szívemben élni…

Bízzál az ÚRban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.



Példabeszédek könyve, 3:5-6

Az egész azzal kezdődött, hogy Isten arra kért, ajándékozzam el a Bibliámat.

Az utazás és a nyilvános szereplés kimerített. Alig vártam, hogy megtaláljam a helyem a repülőn, és mély álomba zuhanhassak. Éppen lecsukódott a szemem, amikor néhány utas az utolsó pillanatokban felszállt a gépre, és kettőjük éppen az én soromban ült le.

Vonakodva úgy döntöttem, hogy mégsem alszom, inkább elővettem egyik kéziratomat a táskámból és elkezdtem olvasni. Semmi kedvem sem volt átélni azt a kínos helyzetet, hogy egy idegen vállán ébredek a szundikálásomból.

Amikor a mellettem ülő megkérdezte, min dolgozom, elmondtam neki, hogy épp egy olyan könyvet írok, amely nőket igyekszik Istenhez közelebb vezetni. Elmosolyodott, és azt mondta, hogy szerinte Isten egy nagyon érdekes téma. Egyetértettem vele, és néhány kérdéssel igyekeztem megismerni a hitét. Nem sokkal később, már azon kaptam magam, hogy a táskámhoz nyúlok a Bibliámért, és azokat az Igéket néztük át együtt, amelyek az utastársam kérdéseire, problémáira adtak választ. Rengetek kérdése volt, én pedig folyamatosan imádkoztam Istenhez bölcsességért és megfelelő szavakért.

Egyszer csak Istentől jövő, mély késztetést éreztem, hogy a férfinek ajándékozzam a Bibliámat. De ez nem egy akármilyen Biblia volt. Ez a mindennap forgatott, aláhúzásokat, szövegkiemeléseket, feljegyzéseket, saját gondolatokat tartalmazó, könnyáztatott Bibliám volt. Még a gyerekeim is rajzoltak ebbe a Bibliába. Elkezdtem Istennel vitatkozni, de az utasítása egyértelmű volt. Oda kellett adnom ezt a kincset a mellettem ülőnek.

Így hát kiszedtem minden mozgathatót belőle, vettem egy mély lélegzetet, és az utastársam felé nyújtottam a Könyvet. „Szeretném, ha elfogadnád a Bibliámat!” – mondtam neki. Megdöbbenve tiltakozott, mondva, hogy nem fogadhat el ekkora ajándékot. „Isten késztetett erre, - próbáltam meggyőzni őt, - „Az univerzum Istene gyakran megáll, hogy megérintsen egy-egy ember szívet. Most érted állt meg.”, - mondtam neki.

Így hát a férfi elfogadta a Bibliát, és két ígéretet tett: Először azt, hogy mindenképpen el fogja olvasni, másodikként pedig azt, hogy ő maga is tovább fogja majd adni egy napon, ahogy én is tettem.

A gépről leszállva egymásnak feszülő érzelmekkel küszködtem. Egyik oldalról mély hálát éreztem Isten munkálkodásáért, a másik oldalról pedig a szívem szakadt meg, amikor visszaemlékeztem arra, hogy életem során hányszor voltam engedetlen Istennek. 

Hányszor is mondtam „nem-et” az Úrnak? Rengetegszer voltam túl fáradt, túl bizonytalan, túl elfoglalt, túl önző ahhoz, hogy észrevegyem azokat a lehetőségeket, amikor megtapasztalhattam volna Isten személyes Jelenlétét az életemben.

Egy hónappal később az üzletember, akinek odaadtam a Bibliámat, felhívott, ugyanis átadtuk egymásnak a névjegykártyáinkat. El akarta mondani, hogy élete gyökeresen megváltozott. Kivett egy hét szabadságot, hogy elolvassa a Bibliát, és már rengeteg embernek elmondta a történetét. Azt is megosztotta velem, hogy az Ige olvasása rádöbbentette arra, hogy szüksége van arra, hogy gyülekezetet találjon magának. Isten komolyan megérintette a szívét. Én pedig lenyűgözve és hálás szívvel szemléltem, hogy ez az ember miként reagál Isten késztetésére.

Amikor megkérdeztem, hogy melyik Igevers a kedvence, akkor ő így válaszolt: A Példabeszédek könyvének 3. fejezetéből az 5. és 6. versek: „Bízzál az ÚRban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.”

Tökéletesen szemlélteti ez a két vers azt, amit Isten kért tőlem:

Amikor Isten a szívemre helyezte, hogy ajándékozzam el a Bibliámat, nem tudtam, mi fog történni. Az is benne volt a pakliban, hogy az utastársam a legközelebbi reptéri kukába dobja az ajándékomat. Én általában pedig ezernyi indokkal nemet mondtam volna Istennek, de ott, akkor, valami történt bennem. Először az életemben, úgy döntöttem, hogy engedelmeskedem az Úrnak, bármilyen következménnyel járjon is az. Olyan követőjévé akartam válni, aki Isten munkálkodásának csodáját látja meg minden apró engedelmessége által.

Uram! Kérlek bocsásd meg azokat a megszámlálhatatlan eseteket, amikor „nem-et” mondtam Neked. Most azonban „Igen-t” mondok, Uram. Még mielőtt tudnám, mely területen, milyen kérdésben vársz el engedelmességet tőlem. Jézus nevében, Ámen








(Forrás: Lysa TerKeurst, Learning to Live with a "Yes" Heart, January 18, 2018, Proverbs31 Devotionals, fotó: pinterest.com)

Olvasói gondolatok - Áldás

Eltévedtem. Nem találtam az utat. Éreztem, hogy rossz irányba haladok, mert bár válaszokat kerestem, de csak egyre több kérdésbe botlottam. Egyre több rossz mondat zakatolt a fejemben és úgy éreztem, hogy egyre kevesebb ember van körülöttem. Személyes, mély kapcsolódásra vágytam ebben a helyzetben valakivel. Valakivel, aki jól ismer, elfogad, tudja, hogy most ez a konfliktus, amit átéltem, mennyi régi sebet tépett fel bennem. Aki látja, hogy egy védtelen kislány lettem, akit bántanak, nem értenek meg, akit kirekesztenek, aki nem tudja és nem is akarja megvédeni magát. Szeretetre volt szükségem, ölelésre, halk szavakra, elfogadásra. Biztonságra. Ahhoz viszont, hogy ezt fogadni tudjam, túl kellett volna látnom a sebeimen. A régieken és az újakon. De nem tudtam.

Mint ahogy imádkozni sem. Ezzel utat nyitottam egy nagyobb küzdelemnek. Mert egy idő után nem a megbántottságommal, a megbántóimmal, nem emberekkel, helyzetekkel, önmagammal küzdöttem már, hanem Istennel és a Vádlóval. („Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.” Ef. 6,12)

Nehezen fogalmaztam meg, hogy mi az, ami a legjobban fáj: Úgy éreztem, hogy elveszítettem az Áldást. A Bibliához menekültem. Elolvastam minden részt, ami az Áldásról szól. 

De most vádolt az Ige, nem biztatott. Azt éreztem, hogy alkalmatlan vagyok, és nem lehet enyém a hit. Keserűség volt bennem és félelem. 

Aztán eszembe jutottak pillanatok, amikor áldottnak éreztem magam.

Pár évvel ezelőtt egy hatalmas olaszországi templomban sétálgattunk. A templom több szegletében a lelkészek áldást osztottak. Sorban álltak az emberek. Mi nem álltunk sorba. De az egyik lelkész épp letette a szolgálatát és menetközben megállt, rátette a kezét a fiaim fejére és megáldotta őket. Nem értettem, hogy mit mondott, csak éreztem.

Erre vágytam, hogy valaki álljon meg, tegye a fejemre a kezét, és áldjon meg. Ez a vágy résnyire nyitotta a szemem, hogy megláthassam a segítőimet. A társaimat, akik igyekeztek mindvégig fogni a kezem. Akiknek sírhattam, beszélhettem, akikkel hallgathattam. Az imát, amit egy áldott embertől kaptam. A lányokat, akik imádkoztak értem. A sok beszélgetést, levelet, időt, türelmet, szeretetet. Azt a lélekemelő beszélgetést is, ahol végre meg mertem fogalmazni az érzéseim, kérdéseim. Az áhítatot, ahol egy-egy mondat épp nekem szólt.

Most már éreztem némi erőt magamban, hogy kitakarítsam a lelkem. Ezt kézzelfogható dolgokkal kezdem általában. A fürdőszobaszekrény, az íróasztalom, aztán a leveleim következtek. A levelek közt találtam egy régi rövid e-mailt. Egy kedves embernek írtam biztatásul az ő nehéz helyzetében még egy évvel ezelőtt. Ez állt a levélben:

1. Nézd meg, hogy mit adott neked Isten, mi van a kezedben.

2. Fejts le róla mindent, ami rátapadt és gátol.

3. Ne veszítsd el a Fókuszt.

4. Arra próbálj ráérezni, hogy mit tenne a helyedben Jézus.

5. Ha becsukod a szemed és rátekintesz a szolgálatodra, ahol fényesnek, napsütésesnek látod, az a tiéd.

6. Azt tedd, amiről úgy érzed, hogy Jézus mosolyog, ha látja.

7. Nem a templomban végzett ingyen munkával szolgáljuk Istent, hanem az egész életünkkel. Az legyen kerek és teljes.

8. Amit kaptál azt ne tartsd vissza. Add a magad csendes, alázatos, módján. Halkan, észrevétlenül, ha úgy szeretnéd, de add.

És még egy dolog: imádkozz azért az emberért, aki bántott. Minden nap. Csak pár percet, de minden nap 1-2 hétig. Ne a kapcsolatotokért, hanem érte. Hogy áldja meg őt Isten, vezesse, segítse. Simogassa meg lelke ráncait. Vigyázzon rá.

Először nehéz lesz. De ne add fel.

Nagyon rácsodálkoztam erre a levélre, mert nem szoktam ilyen bátran, nyíltan megmondani valakinek, hogy mit tegyen. Fájt ugyan, hogy a társam, akinek írtam, már nincs mellettem, de azt éreztem, hogy a saját soraim halkan, lassan biztatni kezdenek.

Végre imádságra tudtam nyitni a lelkem. Imádkoztam azokért, akik bántottak és azokért is, akiket én bántottam. Mert az áldatlan napokon megbántottam egy-két embert.

Most már tudom ezt. És azt is, hogy áldás lehet egy biztató szó, egy ölelés, egy beszélgetés, egy pár sor, amiben kifejezi valaki együttérzését. 

Vagy egy ima, amit nekem írnak. Ami végig velem volt a küzdelmemben, és ma már hittel mondom el:

Drága Teremtőm!

Köszönöm, hogy TE akartál, TE formáltál és TE szólítottál meg! 
Ezért legjobban RÁD szeretnék figyelni, amikor RÓLAM van szó! TE tudod, mennyi seb ért, ismered érzékeny szívem, félelmeimet, egész lelkemet. Mivel TE ismersz, nem értesz félre. Ez olyan jó! Minden reakciómat mélyen érted. NÁLAD vagyok biztonságban, HOZZÁD menekülök.

Kérlek, erősíts meg BENNED és a TETŐLED kapott elhívásban! NEKED szolgálok, és TE adtál ehhez sok ajándékot - NAGY ÉRTÉK VAGYOK TEBENNED! 
Törékeny cserépedényed vagyok, kincsedet hordom! Vigyázz rám! Takarj be, amikor bántanak, védj meg, tedd erőssé lelkemet, pajzsoddal óvj meg a gonosz keserű nyilaitól!

Őrizzen meg a TE minden értelmet meghaladó békességed! 
Ámen! 

(Rácz Kornélia)




2018. január 19., péntek

Stresszkezelés

„Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik szívem. Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát.” Zsolt 28,7




Nemrég hallottam egy rádiós igehirdetésben, hogy „ha stresszes vagy, ez azt mutatja, nem bízol eléggé Istenben”. Épp stresszes napom volt, nem igazán vettem komolyan, amit mondott. „Dehogynem bízom Istenben, csak az a baj, hogy ma nincs lehetőségem ráhangolódni.”
A feszültség már reggel kezdődött. 50 mérföldet kellett autóznom, hogy elérjek egy élő rádiós interjúra egy másik városban. Ahogy közeledett az indulásom ideje, mintha minden ellenem esküdött volna. Eszembe jutott, hogy fel kell adnom egy adóbevallást.
Tovább nőtt bennem a feszültség, mikor felhívtak, hogy még alá kell írnom egy fizetési jegyzéket. Ha ezt nem teszem meg, mielőtt elhagyom a várost, az asszisztensem nem kapja meg a pénzét, hogy heti bevásárlását elintézze. Ez sem várhatott. Mire mindent elintéztem, késésben voltam, és a rádióinterjút nem lehetett telefonon lerendezni.
Beugrottam hát a kocsiba, s míg a lapockáim között gyöngyözött az izzadság, nekiiramodtam az autópályán, hogy legyőzzem az 50 mérföldet. Ahogy megérkeztem, rohanás a lifthez. A legfelső emeleten futva tettem meg az utat a stúdióig, leültem, feltettem a fülhallgatót, és abban a pillanatban a mikrofont be is élesítették. „Nem hittem, hogy megcsinálja” – suttogta még a riporter.
Miközben az Istennel való mélyebb mindennapi kapcsolatról beszéltem, nevetnem kellett magamon, miért nem iktattam be jobban Istent a napomba. Persze, eleresztettem egy csomó „Istenem, segíts” fohászt aznap reggel. De a stúdióba igyekezve, minden voltam, csak békés nem.
Mit kellett volna másként csinálnom? Bontsuk ki a 28. zsoltár 7. versét, hogy megkapjuk a választ.
Erőm és pajzsom az Úr.
Juttassa eszünkbe ez a sor, hogy bármilyen gondunkhoz igénybe vehetjük Isten erejét. Ugyanakkor pajzsként is tarthatjuk magunk elé, hogy lepattanjanak róla az aggódás, a félelem, a stressz nyilai. De jó lenne ezt észben tartani!
Benne bízik szívem.
Ezt tekintsük felszólításnak. Legközelebb, ha napunk hektikussá válik, és kezdünk bepánikolni, mondjuk ki: „Istenben bízva fogom végigcsinálni”. Észre fogjuk venni, hogy ha átéljük ezt a bizalmat, olyan békesség árad szét bennünk, amit hiába is próbálnánk megmagyarázni.
Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát.
Vegyük tudomásul Isten segítségét, jelenlétét az életünkben. Ha időt fordítunk rá, hogy számba vegyük, hányszor vezetett át Isten a nehézségeken, meg fogjuk tapasztalni az Ő örömét.
Talán annak a rádiós igehirdetőnek mégis igaza volt. Ha nem felejtjük el behívni Istent hektikus életünkbe, és az Ő erejével felfegyverkezve nézünk szembe a nappal, az áldásokat fogjuk látni, és szívünket öröm tölti el.


Uram, sokszor engedem, hogy a stressz uralja az életemet. Nekifeszülök, hogy elérjem céljaimat saját erőmből, és elfelejtek a Te erődre hagyatkozni. Segíts bíznom Benned, hogy el tudjak lazulni a Te nagy szeretetedben. Köszönök minden áldást, amivel az utamat kíséred. Jézus nevében, Ámen.

forrás: Linda Evans Shepherd: The Stress Cure Encouragement for today, 2014. szeptember 24. www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

2018. január 18., csütörtök

Hogyan lelhetek újra örömöt a munkámban

„Akiről azt látják, hogy ügyesen dolgozik, az biztosan a királyok szolgálatába fog állni, nem marad az alacsony rangúak szolgája.” Péld 22,29

Életem legzsúfoltabb időszakát nagyon idegesen kezdtem. A megszaporodott tennivalóktól, a sok apró részlettől egyre fáradtabb voltam. Napkeltétől napnyugtáig dolgoztam mindennap, s éjszakánként a következő 24 óra tennivalóin töprengtem.
Kimerült voltam, csüggedt, és azon járt a fejem, van-e értelme egyáltalán annak, amit csinálok.
Aztán két dolog jutott eszembe, ami megváltoztatta a hozzáállásomat.
Először egy imádság, amit akkor imádkoztam, mikor erre az erőmet meghaladó szolgálatra készültem. Így szólt: „Uram, segíts, hogy ebben az időszakban mindent megtegyek, amit rám bízol, de semmivel se többet.”
Ugyanakkor eszembe juttatott az Úr egy gondolatot, amit Suzie barátnőm osztott meg velem. Azt mondta, azért imádkozik, hogy Isten imádsággá alakítsa minden munkáját. Gyönyörű ötlet! Minden reggel Istennel kezdte a napot, olvasta a Bibliát és imádkozott, majd mikor megkezdte napi tevékenységét, hagyta, hogy Isten jelenléte áradjon minden feladatába.
Negatív hozzáállásomon töprengve, rájöttem, hogy e két gondolat egyikét sem vettem figyelembe. Túlhajszoltam magam, és a munkát elkülönítettem életem többi részétől. Ez a két hiba okozta, hogy a kezem munkájához való viszonyulásom elferdült.
Mert mi történik, ha helytelen hozzáállással dolgozunk?

1. Túlhajszoljuk magunkat
Ahelyett, hogy az imádságom szerint élnék – „Uram, segíts, hogy ebben az időszakban mindent megtegyek, amit rám bízol, de semmivel se többet” –, és figyelnék az Ő vezetésére, belevetem magam a feladatokba, s végül idegesen csak azt érzem, hogy nem tudok kiszállni a mókuskerékből.
A kimerültség pontosan jelzi, hogy ideje megtanácskozni Istennel a ténykedésemet. Kérdezzem meg: Mit akarsz, Uram, mit tegyek meg? Mit hagyjak abba? Hol húzzam meg tevékenységeim határát?
Isten hűsége csodálatos. Számtalanszor megtapasztaltam, hogy gondját viseli az időmnek. Ha követem utasításait, és aszerint osztom be az időmet munkára és pihenésre, mindent pontosan el tudok végezni az adott idő alatt. És ez csodálattal tölt el. Ha a tervei szerint élek, újra átélem, hogy az Ő ajándékai közt ott van az öröm a munkában, és egyúttal a kiteljesedés más területeken: szeretetben, barátságban, közösségben stb.

2. Külön kategóriába soroljuk a munkát és életünk többi területét
Egyik legkárosabb tévedésem az évek során az volt, hogy különválasztottam a lelkiéletet a „valódi élettől”.
„Akiről azt látják, hogy ügyesen dolgozik, az biztosan a királyok szolgálatába fog állni, nem marad az alacsony rangúak szolgája” – olvassuk a Péld 22,29-ben.
Lehet, sosem fogunk valami előkelő címet viselő embernek dolgozni, és munkálkodhatunk otthon vagy távol az otthonunktól, egy biztos: a Királyok Királyának dolgozunk. Ügyességünk egyik alapja, hogy tudjuk, ki a mi igazi Főnökünk, és mindenben az Ő kedvét keressük. Az Ő irányítását követjük, hogy ne keményen dolgozzunk, hanem jól. Őt követjük, hogy örömünket leljük abban, amit végzünk.
Háromszemélyű egy Istenünk test, lélek és szellem egységének alkotott minket. Isten a munkát jónak teremtette – már az Édenkertben. Imádság az is, ahogy a testünkkel bánunk, és ehhez hozzátartozik, mivel etetjük a gondolatainkat, és hogyan tervezzük meg a munkánkat. Ha összekapcsoljuk lelkiéletünket elvégzendő feladatainkkal, észrevehetjük, hogy mindent Istenért teszünk – és ez így van akkor is, ha nem vesszük észre.
Megéri imádsággá tenni a munkát.
Ami azt illeti, mivel Isten szellemi lényekké alkotott minket, minden munkánkkal együtt jár az imádat. A kérdés csak az, kit imádunk? Magunkat-e azzal, hogy határidőket, célokat állítunk fel, vagy Istent azzal, hogy az Ő határidőit és céljait akarjuk követni? Az eredmény ég és föld.

Imádjuk hát Istent a munkánkkal, hogy újra örömöt és kiteljesedést leljünk benne!



Uram, vissza akarom kapni feladataim végzésének örömét. Segíts, hogy munkámmal Téged dicsőítselek, és mindent a Királyok Királyáért tegyek. Jézus nevében, Ámen.

Amy Carroll: How to Rediscover Joy in Your Work, Encouragement for today, 2018.01.12.,
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/01/12/how-to-rediscover-joy-in-your-work,fordítás: eszmelkedesek.blogspot, kép:pinterest

2018. január 17., szerda

Gazdag? Szegény?

„Az egyik kelleti magát, holott semmije sincsen, a másik adja a szegényt, és mellette dúsgazdag.” Péld. 13:7


Néztem Mariát, ahogy átöleli és magához vonja a kisfiát. A gyermek boldogan simult hozzá. Kevés anyagi eszközzel rendelkező család az övék, végigmenve a házon még a legkeményebb szív is összefacsarodik. A kunyhó tetejét éles, háromágú bádogdarabokkal fedték, amiket összefonva rétegeztek. Nem tudta kívül tartani a természeti elemeket, s ahogy felnéztem az itt-ott bekukkantó fénysugarakra, arra gondoltam, mit csinálhatnak, mikor esik az eső.

A padló néhol cementből, másutt szemétből állt. Téglák voltak szanaszét a ház körül, s elmosolyodtam, mikor Erik büszkén mutatta a szobáját, amin anyjával és két testvérével osztozik. Ezután egy szegényes kis konyhába vezettek, néhány régi lábos, egy zsák krumpli, pár szál répa és egy mosogató állt benne, aminek a lefolyója már réges-régóta nem ereszti át a vizet.

Nem volt fürdőszoba vagy mosdóhelyiség, a ház előtt elrongyolódott kötélen néhány kiterített ruhadarab lógott. A környezet sivárságával éles ellentétben a gyermekek derűsek, vidámak voltak. Ahogy anyjukba fogózva álltak ott, az a melegség sugárzott róluk, amit csak az anya-gyermek kapcsolat adhat, s amit sem pénz, sem más anyagi eszközök nem tudnak pótolni. Ez a család gazdag volt: egymáséi voltak, és övék volt Jézus.

Ecuador rendkívül szegény ország, ha az anyagi javakat számítjuk. Mégis az jutott eszembe, hogy nagyon sok amerikai, bár mindene megvan, sokkal szegényebb az itteni családoknál. Az ecuadori családok nincsenek tudatában szegénységüknek. Bizony, sokan élnek körülöttem, akik szintén nem tudják, mennyire szegények – lelki értelemben.

Ecuadorból hazajőve, új értelmet kapott az áldásról alkotott fogalmam. Tudjátok, azok a családok, akiknél jártam, nincsenek megáldva anyagi javakkal, de nagy kincsnek tartják, hogy ismerik Jézust. Ha az emberek nem a birtoklást, hanem Jézust tartják a legnagyobb értéknek, a remény életét nyerik meg. A vég nélküli reményt. Mindent megvehetek, ami pénzen megvásárolható, de ha nincs reményem, semmi értékkel nem rendelkezem.


Istenem, köszönöm azt a gazdagságot és azt a teljességet, amim attól van, hogy elküldted hozzánk Fiadat. Segíts, hogy Jézuson tartsam a szememet ahelyett, hogy egyre több dolgot akarnék magaménak tudni, amik sosem elégítik ki a vágyaimat úgy, mint Te, Uram. Tudom, hogy csak Krisztus által válhatok valóban gazdaggá. Jézus nevében, Ámen.


(Encouragement for today, 2010.01.19., www.proverbs31.org, Shari Braendel, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:
weheartit.com )

2018. január 16., kedd

Állj meg és figyelj

A tudós ember takarékoskodik beszédével, és aki értelmes, az higgadt lelkű. 

(Példabeszédek 17:27)




Gyakran előfordul. Amikor találkozol egy baráttal vagy ismerőssel akit régen láttál, elkezdtek beszélgetni, és mielőtt feleszmélnél, máris rengeteg dolgot elmondtál... magadról. Szégyenkezve döbbensz rá, hogy csak rólad szólt az egész, sem a beszélgetőtársad, de még Isten sem kapott helyet a csevegésben. Pedig micsoda ajándék, ha megfontoltan tudjuk használni szavainkat!
  

Éppen ezért szeretek a férjemmel vagy a legjobb barátaimmal utazni. Ki tudunk engedni és csendben lenni egymás társaságában. Nincsenek erőltetett beszélgetések. A levegőt nem töltjük be üresen csengő szavakkal. Hatalmas áldás a szeretett személy mellett ücsörögni, néha egy-egy mosollyal egymásra nézni, és élvezni a csendet, mely körbevon benneteket. A barátságok, -  akár két ember közöttiről legyen szó, vagy magával az Istennel megélt szeretetkapcsolatról, - mindig a csendben mélyülnek el.

Ha képesek vagyunk megállni és nem beszélni, időt adva magunknak, hogy valóban megértsük a gondolatokat, akkor megtanulhatjuk azt, amit egyedül a csend képes megadni: a meghallgatott szavak a fejünkből a szívünkig érnek. Mert egyedül ebben a csendben tudjuk meghallani Isten szíve dobbanását, és az Ő szelíd, csendes hangját. És ebben a csendben olyan lelki mélységekre csodálkozhatunk rá, melyek messze túlmutatnak a kimondott szavakon. 


A mai napon, ha találkozol egy baráttal, figyelj arra, hogy kevesebbet beszélj, és többet hallgasd őt figyelmesen. Ez elmélyítheti a barátságotokat. A ma esti imádban, pedig kevesebb szavat mondj, inkább szánj időt arra, hogy egyszerűen odafigyelj Istenedre.

Atyám, szeretnék értelmes és higgadt lelkű emberré válni. Tudom, ehhez megfontoltan kell a szavaimat kimondanom. Kérlek bocsásd meg, hogy oly gyakran meggondolás nélkül beszélgetek Veled, vagy a környezetemmel. A mai napon nem kérésekkel szeretném megtölteni imámat, hanem szavak nélküli csendes dicsőítéssel. Köszönöm, hogy ebben a csendben akarsz tanítani engem, Istenem!








(Forrás:Joni and Friends Daily Devotionals, Stop and Listen, http://www.joniandfriends.org/ kép:pinterest.com)

2018. január 15., hétfő

Barátságprojekt

„De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézust: ’De ki az én felebarátom?’” Lk,10:29


Tele volt a terem egymást alig ismerő emberekkel, akik nem voltak barátoknak nevezhetők – addig a napig. Azt kértem a jelenlevőktől, hogy mialatt felolvasok egy listát különböző, mások által megélt élményekről, álljon fel, aki személyesen érintve érzi magát. Szipogva, sírva álltak fel a lányok, asszonyok, egyik a másik után, ahogy előrehaladtam az olvasásban. Családtagok voltak bizonyos értelemben – ugyanazon gyülekezet családjába taroztak, akik összegyűltek egy nőknek szervezett lelkigyakorlatra, ahol én voltam a vendégelőadó.

Tizenketten álltak fel, amikor azt kérdeztem, volt-e valakinek vetélése. Egy nő eltemette a férjét. Öten jöttek hitetlen családokból. Egyvalaki átélte házastársa hűtlenségét. Hárman menekültek ki olyan kapcsolatból, ahol gyakran érte őket szóbeli, testi vagy szexuális erőszak. Három hölgy küzdött depresszióval. És a lista még hosszan folytatódott. Mire befejeztem, mindenki állt a teremben.

Térdig álltunk egymás szemetében, de még soha nem éreztem ennyire szorosnak a kapcsolatot egy csoport tagjai között. Mikor befejeztem az előadást, kértem őket, hogy az asztaloknál ülve folytassák élményeik megosztását egymással. Járkálva a teremben azt láttam, hogy olyan asszonyok, akik nemrég még idegennek tartották a másikat, elmélyülten beszélgetnek, együtt sírnak, simogatva, átölelve vigasztalják, erősítik egymást. Isten összekapcsolta a szíveket. Sosem fogom elfelejteni azokat a perceket.

Rá kellett jönnöm, hogy a legkülönbözőbb élethelyzetben lévő nők valamennyien áhítoznak a barátságra. És mégis legtöbben úgy érezzük, hogy nincsenek igazi, mély kapcsolataink. Hogyan lehetséges, hogy egy templomnyi azonos hitben élő nő nem barátkozik egymással? De ami ennél is rosszabb, ha nem vagyunk barátok, hogyan reméljük, hogy azoknak, akik vasárnaponként betévednek a templomunkba, igazi kapcsolatot tudunk felajánlani?

Félek, hogy erre csak egy válasz van: Sehogy. Hacsak meg nem változunk, és nem hozunk meg néhány elengedhetetlen áldozatot.

Nemrég néhány fontos tanulságot sikerült levonnom az irgalmas szamaritánus történetéből. Lukács evangéliumában (10:30) Jézus nem valami vonzó képet fest a vallásos, a tiszteletreméltó emberekről. Félek, hogy nem volna sokkal enyhébb az ítélete mai gyülekezeteinkről sem. A pap túlságosan elfoglalt (volt), hogy segítséget nyújtson a bajba jutottnak.

Lehetek őszinte? Én is gyakran beleesem ebbe a bűnbe. Templomozás előtt és után a férjemmel együtt nagyon leköt minket a gyermekek rendezése, a gyülekezeti tennivalók intézése. Úgy megyek el láthatóan szomorú emberek mellett, hogy elfoglaltságom miatt nem állok meg megkérdezni, mi történt. Nem szállok le a lóról. Én vagyok a pap.

A levita is elporoszkált a sebesült mellett. Túlságosan tisztának tartotta magát ahhoz, hogy a könyörület kosszal járó cselekedeteivel bepiszkítsa magát. A fájdalomban gyötrődő ember ellátása tisztátalanná tette volna a szertartások elvégzéséhez. Fontosabb volt neki, hogy helyét, pozícióját megőrizze.

Hadd folytassam az őszinteséget. Nem nagyon akarok térdig merülni mások szemetébe. Ha nem keveredem zavaros történetekbe, kapcsolatokba, nemcsak a magam szemetéről tudok megfeledkezni, de a másokéról is. Úgyhogy inkább nem szállok le a lóról. Én vagyok a levita.

Itt van a gond. Az igaz kapcsolatok időigényesek és átlátszóak. Ha tovább akarunk lépni a felszínes kapcsolattól az igaz barátság felé, őszinte, áldozatkész módon kell, hogy megosszuk fájdalmainkat és örömeinket. Én hiszem ezt, de jelen pillanatban számomra ez csak elmélet.

Kíváncsi vagyok, mi történne, ha szövetséget kötnénk, hogy együtt leszállunk a lóról, és térdig gázolunk egymás szemetébe. Felrobbanna a templomunk? Mindannyiunk élete örökre megváltozna. Talán az egyházról is lepattogzana a kétszínűség máza.

Érdekel, hogy mi történne? Még nem késő elkezdeni az újévben. Határozzuk el, hogy megváltoztatunk életeket a barátságunkkal. Csökkentjük a tempót. Meghallgatjuk egymás történeteit. Térdig merülünk.


Édes Istenem, adj, kérlek, látó szemet, hogy észrevegyem, ha valakinek szüksége van rám, s legyen bátorságom odamenni hozzá. Uram, szeretnék résztvenni életfordító barátságokban, amelyek a Te kegyelmedet és irgalmadat közvetítik. Azt kéred, szeressük egymást, mint önmagunkat. Segíts, hogy engedelmeskedjek mindent felemésztő parancsodnak. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.01.05., Whitney Capps, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

2018. január 14., vasárnap

Csendesség

„csendesedjék el előtte az egész föld!”


Habakkuk 2:20

A Sierra Hegység, Kaliforniában, hirtelen tör a magasba a Mojave Sivatag lapos talajáról. Drámai táj tárul itt a szem elé, nagyon szeretek ide utazni az év ezen időszakában. Ezekben a hetekben a hegységet hó borítja, csakúgy, mint a szélesen elterülő síkságot, mely messzire nyúlik a keleti horizonton. Amerre csak tekintünk, lélegzetelállító, fehér panorámát csodálhatunk meg.

Ez egy végtelen, színtelen világ, ahol mély némaság uralkodik. Semmi sem zavarja meg ezt a csendet, nem hallani autók zaját a távolban, nincs csörgedező patak, vagy csobogó folyó a közelben. Szinte hallod, - nem, inkább érzed, - a csendet. Mélyre ható nesztelenség ez, ami itt tapasztalható. Szerintem egy eltöltött januári nap a hegységben és a sivatagban tökéletesen megragadhatóvá teszi Habakkuk próféta által leírt csendet. Isten kreatív hatalmának csodálatos megjelenése talán a csendben ragyog leginkább.

Charles Wesley így fogalmazott:

„Minden ember maradjon csendben,
Félelemmel és remegő szívvel álljon meg,
Földi dolgokkal ne foglalkozzon,
hanem fogadja az áldásokat az Ő kezéből.
Mert Krisztus, a mi Istenünk,
eljött erre a Földre,
Aki egyedül méltó a teljes hódolatunkra.”

Tölts időt ma a természetben, még akkor is, ha jó melegen fel kell öltöznöd! Ahhoz, hogy a természet csendjét élvezhesd, nem kell hogy egy sivatag, vagy hegység közelében legyél. Elég, ha keresel egy parkot vagy ligetet, melyet hó borít. Vagy elgyönyörködsz egy dér lepte madáretető látványán, egy fa csodálatos jégcsap díszein, melyen megcsillan a napfény. Talán az elnyúló síkságon lévő fák látványa ragadja meg a figyelmedet, vagy csak csendben megfigyeled a teraszodról a téli napnyugtát. Vedd észre a téged körbevevő csodát, aztán engedd, hogy a látvány magával ragadjon, és szavak nélküli dicsőítésben állj meg csendben Isten előtt.


Teremtő Istenem! Szeretnélek még jobban megismerni a mozdulatlan, kopár téli táj látványa által is. Segíts, hogy le tudjak lassulni, és elcsendesedett szívvel keressem Jelenlétedet. Segíts, hogy ne a szavak áradatával dicsőítselek Téged, hanem meg tudjam ragadni a csendes pillanatok csodáját, amikor a Jelenlétedben lehetek.






(forrás: Joni and Friends Daily Devotionals, Silence, fotó:http://www.elecegranada.com)