Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (22) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (6) alkalmatlanság (5) Anyák napja (5) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (12) Atya (2) barátság (16) bátorítás (35) bátorság (5) Békesség (29) belső békesség (14) belső viharok (24) beszéd (6) betegség (1) Biblia olvasás (16) Bizalom (65) bizonyosság (1) bizonyságtétel (18) biztatás (3) böjt (2) bölcsesség (18) Bűnbocsánat (10) bűntudat (4) céltudatos élet (9) család (5) csalódások (5) Csendes percek (2213) csendesség (6) csüggedés (13) Depresszió (12) dícséret (2) dicsőítés (20) Döntések (20) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (12) elég vagy (1) elengedés (3) életöröm (8) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) elhívás (1) elismerés (3) előítélet (3) elutasítás (2) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (2) engedelmesség (9) erő (15) fájdalom (12) fáradtság (9) feladat (14) félelem (14) feltámadás (5) feltöltődés (10) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (9) Gondolatok (42) gondoskodás (2) gondviselés (14) gyász (2) gyengeségek (5) Gyermeknevelés (31) Gyógyulás (11) győzelem (5) hála (11) hálaadás (11) harag (4) harc (6) házasság (29) hit (40) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (9) igazság (11) Igehirdetés (38) ígéretek (2) Igevers (4) Ima (44) imádság (21) Immánuel (2) irgalom (10) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (9) Isten ereje (14) Isten gondoskodása (31) Isten hangja (4) Isten hűsége (33) Isten időzítése (4) Isten keresés (3) Isten követése (16) Isten lát (2) Isten munkálkodása (13) Isten neve (6) Isten szeretete (85) Isten terve (26) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (59) Istenen lévő tekintet (4) Istennel töltött idő (19) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (19) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (9) Jézus keresztje (1) Jézus követése (43) Jézus szeretete (17) jóság (4) jövő (2) kapcsolatok (31) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (26) keresés (2) kételkedés (8) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (12) konfliktusok kezelése (6) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (13) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (9) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (13) megelégedettség (9) megismerés (6) Megpróbáltatás (33) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) miért (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (2) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (9) nyugtalanság (2) odafigyelés (8) odaszánás (2) olvasói gondolatok (41) otthon békéje (2) öltözet (2) önbizalom (3) önértékelés (39) önuralom (1) önvizsgálat (23) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (1) összetöretés (3) Pásztor (1) pihenés (7) prioritások (2) próba (4) ráhagyatkozás (1) Receptek (4) Remény (28) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (6) szabadság (9) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (7) szégyen (2) szelídség (4) Szentlélek (5) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (3) szeretet (47) szeretve élni (2) szeretve vagy (1) szív (1) szolgálat (24) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (5) tiszta szív (2) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (15) új élethelyzet (1) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (21) várakozás (15) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (7) vígasztalás (3)

2016. június 30., csütörtök

Ha úgy érzed, valamit nagyon elrontottál


„Jézus azt mondta neki feleletül: ’Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.’ Erre az asszony kérte: ’Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé, s ne kelljen idejárnom meríteni.’” Jn 4,13-15

 

 Volt-e már, hogy azt gondoltad, olyat tettél, ami miatt Isten elfordult tőled? Ha igen, nem vagy egyedül: mind átéltük már ezt. Mind hoztunk helytelen, rossz döntéseket. Előfordul, hogy ennek ára a házasságunk, a munkánk, barátságokat vagy a lelki békénket veszítjük el.
De ha hajlandó vagy elismerni, hogy te rontottad el, nagy esélyed van rá, hogy találkozol Jézussal. Ő épp erre specializálódott, hogy elrontott életű embereknek tegyen szolgálatot. Többek között épp azért szeretem annyira Jézust, mert vonzódik a semmibe vett, a nevetségessé tett, a megvetett, az elutasított emberekhez.
Egyik legkiválóbb példa erre a János evangélium 4. fejezetében van leírva. Jézus egy asszonnyal találkozik a kútnál. Ez a névtelen asszony összekuszált életének mindennapjaihoz tartozó tevékenység: vízhordás közben kerül kapcsolatba Jézussal.
Hamar megtanulta a leckét, amit nekünk is tudnunk kell: az, ami mindennapi, különlegessé válhat, ha hagyjuk, hogy Jézus takarítsa össze a lomot, és radikális változást hozzon az életünkben. Jézus olyannyira szeretne rendet rakni az életünkben, hogy ennek kedvéért bármilyen korlátot hajlandó áthágni.
Például azért, hogy azzal az asszonnyal találkozhasson a kútnál:
- Jézus túllépett egy kulturális korláton. Olyan vidéken ment keresztül, amit a zsidók messze elkerültek. A kulturális különbségekben Jézus nem az együttérzés korlátját látta, hanem a szolgálat hídját.
- Jézus túllépett egy erkölcsi korláton. Ennek az asszonynak szörnyű híre volt. Múltja tette hírhedtté. Ötször volt férjnél, és akivel most együtt él, az nem a férje. Mindenki tudta ezt a közösségben, és egyetlen férfiember se lett volna hajlandó nyilvánosan szóba állni vele. Egyetlen egy sem – Jézust kivéve! Jézus szólt hozzá, és az asszony beismerte bűneit.
Kultúránk, melyben élünk, arra késztet, hogy rejtegessük azt, amit tettünk, ne nevezzük néven bűneinket. Ezen az asszonyon keresztül Jézus bizonyítja, hogy megbocsát nekünk, ha megvalljuk neki a bűnünket.
Jézus nem jön zavarba a múltunktól. Túllát botlásainkon, és megígéri, hogy mellettünk marad. Nem tudunk olyan rosszat elkövetni, ami elfordítaná tőlünk Isten szeretetét.
Ha miközben ezt olvasod, arra gondolsz, veled már nem tud mit kezdeni Jézus, tudnod kell, hogy minden korlátot átszakítana, hogy találkozhasson veled. Nagyon komolyan veszi a feladatot, amiért alászállt a mennyből: hogy megújítson mindenkit, aki szeretne megtisztulni. Találkozhatsz vele ma is, csak vidd oda hozzá, amit elrontottál, és hagyd, hogy megszabadítson tőle.

Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy hajlandó vagy bármilyen korlátot lebontani, ami elválaszt Tőled. Segíts, hogy beláthassam és bevallhassam mindazt, amit elrontottam az életemben, és részem lehessen csodálatos megbocsátásodban. Jézus nevében, Ámen.



 forrás: James Merritt: Hope for the Messed-Up Life Encouragement for today, 2015.01.05.
www.proverbs31.org fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

2016. június 28., kedd

Minden, mi kell

„Testem és szívem elenyészik, de sziklám és osztályrészem örökre az Isten.” Zsolt 73,26


Ha szó szerint érthetnénk az „az vagy, amit megeszel” kifejezést, a kisfiam egy nagy tál csokis fagyi lenne.
Még nem volt akkora, hogy adhattam volna neki, de már akkor imádta. Néhány éve történt, hogy megállt előttem, és – az érzelmi rámhatás végett - előrebiggyesztett alsó ajakkal csokis fagyit kért. Sosem tudtam ellenállni zabálnivaló arckifejezésének, most is elővettem a jégkrémes dobozt a fagyasztóból.
Felnyitottam a fedelét, de már csak az egyik sarkában volt fagylalt. Időt nyerek, és kevesebbet kell mosogatni, ha nem kanalazgatom át egy tálkába, így hát odaadtam Michaelnak, egye meg a dobozból.
Ezzel aztán kiengedtem a szellemet a palackból.
Michael felfedezte, hogy ha a dobozból eszik, nem korlátozódik az adagja két-három gombócra, s ezzel megnyílt számára a világ. Azóta nem fordult elő, hogy mikor jégkrémet kért, ne kérdezte volna meg, hogy ehet-e a dobozból.
Michael vágya a korlátlan adag fagyira elgondolkodtatott. Számunkra is megnyílik a világ, ha határtalanul vágyunk Istenre. Az a szó, amit a zsoltáros használ a fenti igeversben, amit osztályrésznek fordítottak, adagot is jelent. Annyi, amennyi kielégít, amennyire szükségem van. A zsoltáros tudja, hogy meg fog inogni, szíve és teste is megadja magát a kísértésnek, tárgyakban és emberekben keresi majd a kielégülést, de azt is tudja, hogy Isten mindennel ellátja, amire szüksége van.
Az Úr megfelelő adagnyi energiával tölt fel, ha gyengék és elesettek vagyunk. Megerősít, ha félünk, ha csüggedünk, ha idegesek vagy fáradtak vagyunk. Megígérte, hogy botlásainkat megbocsátja. S ami a legfontosabb, akármeddig feszítjük is vágyainkat, s próbálunk örömöt és kielégülést találni földi dolgokban, Ő türelmesen kitart, és nyújtja Önmagát, míg rá nem jövünk, hogy amire valóban szükségünk van, az csak egy nagyobb adag Belőle.
Az „osztályrésznek” fordított szó „örökrészt”, „örökséget” is jelent a héberben. Gondoljunk úgy Istenre, mint örökségre, Ő mindenestül nekünk adja magát. Annyit kaphatunk Belőle, amennyit csak kérünk, amennyire csak vágyunk.
Mikor szomjazó szívvel Jézushoz járulunk, tökéletesen kielégíti vágyainkat, meggyógyítja sebeinket, fedezi szükségleteinket. Amikor Istenről és az Igéről van szó, nyugodtan ehetünk egyenesen a dobozból!


Uram, szítsd fel bennem a vágyat Igéd iránt. Minden nap kérek Belőled, és számítok rá, hogy mindig fedezed a szükségleteimet. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2012.05.25., Tracie Miles, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest.com)

Mikor így szólok magamhoz: elbuktál


Bízik a szívem, Istenem, bízik a szívem, nem csoda, ha dicséretet zengek neked. (új angol fordítás)
Zsolt 57,8



Hát ez bukta. Ezt szokták mondani a gyermekeim, amikor valami nem sikerül. Egyszerűen csak „bukta”.
Jól ismerem a szót, jól ismerem az érzést, amit takar. Akkor éreztem legutóbb, mikor teljes tudásomat és lelkesedésemet beleadva készítettem el egy projektet, és végül saját mércém szerint nagyon rosszul sikerült. Csak ez járt az eszemben: elbuktál.
Pörgött az agyam, próbáltam végiggondolni, mi történt. Összezavarodva kérdeztem meg Istentől, miért nem segített. A projekttel Őt akartam szolgálni. Az ember azt gondolná, odalép, és segít – úgy, ahogy én a segítséget elképzelem.
Hol rontottam el?
Talán ez az egész nem való nekem.
Már nem tudok bizakodni.
Átélted már ezt? Valaminek nekifogsz, amiről úgy gondolod, Isten akarata szerint való, és végül mégsem sikerül úgy, ahogy szeretted volna? Megrendült-e a bizalmad önmagadban - és talán Istenben is?
Nem vagy egyedül, barátnőm. Olyan könnyen odavész a bizakodásunk, ha rosszul mennek a dolgok.
Mai alapigénkben Dávid a bizalomról beszél. „Szívem bizakodik Benned, Istenem.”
Ezt olvasva azt hihetjük, hogy Dávid élete sínen volt, mikor ezt írta, talán épp a király lányát készült feleségül venni, hogy boldogan éljenek, amíg meg nem halnak.
A valóság igencsak távol állt ettől. Amikor Dávid megfogalmazta ezt a mondatot, szó szerint egy őrült elől menekült, Saul elől, aki nemcsak hogy meg akarta ölni őt, de meg is volt ehhez a hatalma (olvasd el 1Sámuel 19-22 fejezeteket, ha többet szeretnél tudni minderről).
Amikor megfogalmazódtak benne ezek a hittel és reménységgel tele mondatok: „Bízik a szívem, Istenem, bízik a szívem, nem csoda, ha dicséretet zengek neked”, talán egy barlang mélyén húzta meg magát többedmagával, akik vele együtt odahagyták otthonukat, biztonságukat, földönfutókká lettek, életük állandó veszélyben volt. Ez bizony szörnyű életállapot, ám Dávid kijelenti, hogy belső biztonsága nem rendült meg, csak a külső körülmények változtak. Bizalmát továbbra is Istenre alapozza.
A bibliamagyarázat szerint, amit használni szoktam, az a szó, amit „bízik”-ra fordítottak, eredetileg más jelentésekkel is bír: „helyén áll, biztonságban van, készen van, hozzákapcsolódik”. (Magyar bibliafordítók inkább ezeket a jelentéseket vették figyelembe:„A szívem nyugodt, Istenem, a szívem nyugodt, énekelek neked és zsoltározok”(SZIT).„Kész a szívem, Istenem, kész a szívem arra, hogy énekeljek és zengedezzek” (UF) .)
Nagyon szeretem az utolsó jelentését a szónak: „hozzákapcsolódik”. Elképzelek egy szerelmes fiatal lányt, egy menyasszonyt, aki lelkében teljesen hozzákapcsolódik valakihez, aki őt mélyen szereti. A lány arca ragyog, a szerelmével való kapcsolata, az hogy szeretik, önbizalmat nyújt neki.
Dávidnak is önbizalmat adott a kapcsolata. A jelen helyzet szörnyűségei ellenére biztonságban érezte magát, bízott, mert tudta, hogy Isten vele van a félelmetes körülmények között is.
Isten bátorrá tehet minket, akár egyben van az életünk, akár szétesőben. Szívünk és elménk a helyén állhat, biztonságban, készen, Hozzá kapcsolódva akkor is, ha a körülmények azt sugallják: elbuktunk.
Szeretnék olyan lenni, mint Dávid. Bizalmammal Istenhez kapcsolódva. Ne rendítsenek meg helyzetek és körülmények. És ne tudjam megállni, hogy dicséretet ne zengjek Neki.

Drága Jézus! Annyira másként határozod meg Te a bukást, mint mi. Segíts kérlek, hogy semmilyen helyzet ne ingasson meg. Ha valami rossz történik, tekintsek úgy rá, hogy alkalmat ad Benned való bizalmam megerősítésére. Mindig csakis Benned. Jézus nevében, Ámen.




Forrás: Lynn Cowell: When My Mind Says „You Failed” Encouragement for today, 2015.02.23. www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

2016. június 27., hétfő

Két bal láb

„de ő azt mondta nékem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm a gyöngeségben lesz teljessé. Nagy örömmel dicsekszem tehát gyöngeségeimmel, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért telik kedvem a Krisztusért való erőtlenségben, bántalmazásban, szükségben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.”
2Kor 12:9-10


A tangóharmonika vidáman lihegte ki magából a melódiát, a tuba vígan böffentette hozzá a ritmust: umpa—umpa-pa-umpa. Az umpa-csapat hagyományos bajor öltözékben – piros térdnadrágban, kanárisárga térdzokniban, vadász-zöld zubbonyban, lengő piros tollas zöld posztókalapban – játszott a közönségnek. Minden muzsikus úgy ölelte a hangszerét, mintha a szerelmese volna, és intettek a közönségnek, jöjjenek a táncparkettre.

Kiterjedt családom néhány tagja nézte a videófelvételt apósom nyugdíjba meneteli bulijáról. Elbűvölve éltük újra azokat a felejthetetlen, örömteli pillanatokat. Magunkat néztük, ahogy az umpa-zenészek előtt karunkat kinyújtva összekapaszkodunk, s vígan járjuk a körtáncot. Milyen az emberi természet – természetesen mindenki saját magát kereste a körben.

Hirtelen megpillantottam magamat. UH!- mondtam gondolatban, és ekkor apósom megállította a képet, felém fordult, és így szólt meglepetten: „Nem tudtam eddig, hogy két bal lábad van”.

Sok hibám van. A két bal láb a kisebbek közül való. Hidd el, nagyon kínos dolgok történtek már emiatt az életemben – mint mindnyájunknak. De tudom, hogy függetlenül a kisebb vagy nagyobb hiányosságaimtól, Krisztus mindenben kielégíti az életemet. Több mint harminc éve szegődtem a nyomába, és soha nem fordult elő, hogy magamra hagyott volna. Elmondhatom Dávid királlyal: „Segítőm és oltalmazóm az Úr, szívem benne remél, s ő megsegít engem. Ujjong a szívem, s énekemben hálát zengek neki.” (Zsolt 28:7).

Milliárdnyi hiányosságom lehet, akkor is örülhetek és énekelhetek az Ő erejében.

Mindnyájunknak vannak hiányosságaink. Ilyennek alkotott Isten. Hogy miért? Azért, hogy megtanuljunk Tőle függeni, mint a mai igénk mondja: „de ő azt mondta nékem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm a gyöngeségben lesz teljessé”.

Ezért hát ma is táncolok a hitben a két bal lábammal. Társulj hozzám, s bízzuk Jézusra, Mindenható Istenünkre a hiányosságainkat!


Uram, elismerem, hogy szükségem van a Te erődre az életemben. Mindennapi létezésemet különböző hiányosságok kockáztatják. Köszönöm, hogy Te több mint elég vagy az életemhez. Köszönöm, hogy Mindenható Istenem vagy. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.04.27., Susanne Scheppmann, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:http://thehousethatlarsbuilt.com/)

2016. június 26., vasárnap

Lassíts!

„És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Így lett este, és lett reggel: első nap.”

1Móz 1,5


Egyik nap a Bibliámat olvasva észrevettem egy komoly „tévedést” az Írásban. Mindenki tudja, hogy előbb jön a reggel, az este csak azután. Nemde? De itt fehéren feketén más áll. A Teremtés Könyve elején azt olvassuk: „és lett este, és lett reggel.”

Hát persze, hogy nem tévedés. Isten az estével indított, a feltöltődéssel, és következett belőle egy termékeny nap.

A mi kultúránkban a pihenést gyakran rossz dolognak tartják. Ha dolgozunk, igyekszünk keményen dolgozni. Amikor játszunk, teljes gőzzel játszunk. Tudjuk, hogyan töltsük fel az időnket emailekkel, autómosással, takarítással, edzéssel, és mindennapi feladatainkkal.
De azt tudjuk-e, hogyan kell pihenni?

Tizenkilenc éve, zsenge 32 éves koromban rákot diagnosztizáltak nálam. Mikor megtudtam, kitörtem: „Erre most nincs időm!” De a rákot nem érdekelte a határidőnaplóm. Az életem megváltozott, kikerült belőle egy csomó minden, amit addig életbevágónak tartottam, s jött helyette a kemó, a műtét, a sugarazás.

Ennek a nehéz korszaknak egyik szépséges gyümölcse az új fontossági sorrendem. Megtanultam, hogyan tegyem félre a tennivalókat és az aggodalmaskodást. Hogyan pihentessem az agyamat és a testemet. Hogyan lassítsak, ha összecsapnak felettem a hullámok, s mérlegeljek, mi a fontos, mi nem az. Egy idő múlva már az éjszaka vált napjaim kezdetévé. A pihenésből következett a nappal, a megérdemelt munka.

Ez a felfogás megváltoztatta az életemet. Nemcsak testileg, lelkileg is. Nemrég úgy alakult, hogy egy nap két különböző helyen kellett előadást tartanom. Ahogy közeledett a nap, a Mennyei Atyával töltött időm „estévé” változott. Készültem az előadásra, de Istennel való találkozásom lelkemet felüdítő, csendes egyesülés volt. Amikor megérkeztem a városba, ahol az előadásokat tartottam, becsuktam szállodai szobám ajtaját, s ahelyett, hogy a jegyzeteimmel foglalkoztam volna, Atyámhoz bújtam. A pihenésből valódi evangelizáció fakadt. Friss voltam, nem saját erőfeszítéseim, hanem az Ő jelenléte készített fel.

Hányszor lemerülünk, mert kilengünk az egyensúlyból. Szívesen mondanám, hogy egyszer s mindenkorra kigyógyultam a rohanásból, de nem mondhatom. Előfordul, hogy lassítanom kell, újraértékelnem a prioritásokat. S ha a testi vagy lelki felüdülés a fontossági sorrend végén szerepel, mindent föl kell raknom az asztalra, s kérnem kell Istenemet, válogassa szét a dolgaimat, segítsen visszarakni az „estét” az őt megillető helyre.


Uram, ha az utolsó helyre száműzlek, sosem fogom meghallani a hangodat. Ha kifulladásig űzöm magam, minden össze fog kuszálódni. Tudom, az élet feladatokból áll, de segíts kialakítanom a megfelelő fontossági sorrendet. Szervezd át az életemet, s adj igazi pihenést, olyat, amit csak Te tudsz adni. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2011.06.10., T. Suzanne Eller, www.proverbs31.org, fordítás:http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2011_09_01_archive.html)

2016. június 25., szombat

Hogyan kezeli Isten a nehéz élethelyzeteket?

Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál.


(Jób könyve 42:2)

Az elmúlt évben, hozzám közel álló embereknek komoly küzdelmeik voltak - elvesztett otthonokkal, tönkrement vállalkozásokkal, üres kamrapolcokkal, és az autók kiszáradt benzin tartályaival kellett szembenézniük. Családtagjaim és barátaim közül volt aki házassági problémákkal küzdött, néhányuk gyermekét börtön büntetésre ítélték, másoknak egy újabb évet kellett eltölteniük állás nélkül, volt olyan család, ahol az autó tönkrement, és volt akinek a gyülekezete széthullott.

Ezekben a próbákban, időnként nehéz hittel megragadni, hogy Isten meg tud szabadítani a fájdalomtól, az elveszett dolgokat pótolni tudja, és mindent helyre tud állítani. Ő valóban bele tudja illeszteni a reményteljes jövőbe a széthulló életünk darabjait?

Ha csak a körülményeinkre tekintünk, akkor méltán azt gondolhatnánk, hogy Isten a nehéz élethelyzetünket nem tudja esetleg nem is fogja jóra fordítani. Az igazság azonban az, hogy Isten meg tudja is meg is fogja változtatni a körülményeinket.

Lehet, hogy jelen pillanatban Isten még látszólag nem lépett közbe az életedbe, és nincs még megragadható jele az Ő munkálkodásának, de az Ő hatalma, hogy reményteljes jövőt adjon nekünk, sohasem inog meg. Az Ő szava, a Biblia biztosít erről bennünket. Éppen ezért fontos, hogy ne nyugodjunk bele, ha hitünk meginog Isten tekintélyében. Mit tegyünk akkor, ha ez mégis megtörténne? 

Ilyenkor engem Jób könyvének a 42. fejezetéből az 1,és a 2. vers átgondolása mindig megerősít: "Felelt Jób, és ezt mondta az Úrnak: Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál."

Isten hűségére való emlékezés mindig megerősíthet bennünket amikor minden más széthullik körülöttünk. Ha arra figyelünk, hogy Isten mi mindent megtett másokért, akkor meg tudjuk hittel ragadni, hogy Ő kész a mi életünkben is munkálkodni. Szemléljük hát Isten helyreállító tervét néhány ember életében a Bibliában...

- Amikor Jób családja, otthona, jószága és egészsége elveszett, Isten már arra készült, hogy a kétszeresét adja vissza mindannak, ami elpusztult, elloptak vagy megsérült. (Jób 1. , és 2. fejezete, és a 42. fejezet 10. verse)

- Miközben József rabszolga volt, és börtönben ült, Isten előkészítette számára, hogy Egyiptom második embere legyen (I.Mózes 39: 19-21, és 41:41)

- Amikor Rúth hajléktalan és gyermektelen özvegy volt, Isten már készítette Boáz szívét, hogy otthont adjon neki megszeresse és feleségül vegye Rúthot. Isten már azt is előre látta, hogy Rúth majd Jézus ük-ük nagymamája lesz. (Rúth könyve 1:4-5, 4:13-17)

- Dávid házasságtörésekor Isten már elkezdte lerakni az alapjait annak, hogy Dávidot hogyan tudná bűnbánatra és megtérésre hívni. (2. Sámuel 2:4, 51. Zsoltár)

- Péter hitehagyásakor, amikor megtagadta Krisztust, Isten már előre tudta, hogy Péter majd az Ő eszköze lesz a növekvő keresztény gyülekezetben, és ezreknek fog majd Krisztusról bizonyságot tenni. (Márk 14:66-72, Apostolok cselekedetei 2:38-41)

- Miközben Mária a haldokló Jézust szemlélte a kereszten, Isten tudta, hogy Jézus feltámad majd a halálból, és a mennyei trónusra fog majd ülni. (János evangéliuma 19:25-30, Jelenések könyve 3:21)

Minden egyes félelmetes és szörnyű élethelyzetből Isten reményteljes jövőt formált.
Isten meg tudja a helyzeteket fordítani, helyre tudja azokat állítani, meg tud újítani és újjá tud éleszteni. 

Ne feledd, Ő már a nehézségeid közepette elkezdte helyreállító munkáját. Bízz Benne. Ő bármilyen élethelyzetet és körülményt a javadra és az Ő dicsőségére tud fordítani
.
Drága Uram, köszönöm minden generációban megmutatkozó hűségedet, és köszönöm azokat a leírásokat melyben a félelmetes múltat reményteljes jövővé alakítottad. Ezt kérem az én életemben is. Jézus nevében, Ámen.

Az elcsendesedéskor:

A mai napon szánj időt arra, hogy átgondold azokat a nehéz élet helyzeteidet, amikor Isten hűséges volt hozzád. Írd le ezeket, és adj hálát értük.

Igék a mai napra:

Ne féljetek! Vajon Isten vagyok én?Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, (I.Mózes 50:19b-20a)

Uram, Istenem! Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható. Szeretném hirdetni és elmondani, de több annál, amit fel tudnék sorolni. (40. Zsoltár 6.verse)




(Forrás: November 5, 2013 What Can God Do with Difficult Circumstances? Samantha Evilsizer)

2016. június 24., péntek

Isten nem vesztegeti el a fájdalmainkat

Azt felelte: ’Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.’ Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém.” 2Kor 12,9

Megint elárult. Fájdalom és düh kavargott bennem, ahogy otthagytam, mialatt előbb tízig számoltam, majd húszig.  

Uram, túl nehéz a feladat! Úgy érzem, alkalmatlan vagyok rá. Szégyelltem magam a reakcióm miatt, amikor kigúnyolt a gyermekem. Hát nem kéne már fölötte lennem ezeknek? – kérdeztem magamtól. Nem kéne már düh nélkül elviselnem a visszautasítást, a csalódást? Miért nem tudok úgy örvendeni a megpróbáltatásoknak, mint Jézus első követői?
 
Azon a napon is, mint már annyiszor, Isten hagyta, hogy szabadjára engedjem az indulataimat. Miután elmondtam neki mennyire fáj, és milyen dühös vagyok, eltöltötte lelkemet békével. Nem változtak meg a körülmények, de a szívem újraéledt, biztatást kaptam.

Nem először foglalkozunk ezzel, Isten meg én. Bármennyit kapok is miatta, az én feladatom, hogy gondot viseljek erre a sebzett kislányra.

Hét évvel ezelőtt ugyanis, nemzetközi adoptáció útján kiegészült a családunk két kislánnyal. Nekünk fogalmunk sem volt, mit éltek át ezek a gyermekek, de Isten tudta. Sok befogadás gördülékenyen zajlik, de mi nagy árat fizettünk érte. Keserves utat jártunk be az elmúlt hét évben, miközben igyekeztünk lányaink szenvedésében osztozni. Több szenvedést és tehetetlenséget éltem át ezalatt a hét év alatt, mint előző életemben összesen. Keményen meg kellett küzdenem Istennel kapcsolatos gondolataimmal is.Legtöbbször azért kellett mélyre ásnom, hogy lássam, hiszem-e, hogy Isten jót tud kihozni a fájdalomból, vagy szenvedésünk – a lányoké és a miénk is – teljesen hiábavaló.

Arra jutottam végül, hogy Isten nem vesztegeti el szenvedéseinket, én viszont igen.
· Amikor nem ismerem be, mennyire nehéz az életem, elvesztegetem Isten felajánlott békességét.
· Amikor a magam erejéből akarok megoldani valamit, elvesztegetem Isten felajánlott hatalmát.
· Amikor fájdalmamat magamban tartom, s úgy teszek, mintha minden tökéletes lenne, elvesztegetem a lehetőséget, hogy segítsek másoknak, akik hasonló cipőben járnak.

De ha bevallom, hogy alkalmatlannak érzem magam, hogy tehetetlen vagyok a gondjaimra bízottak fájdalmának enyhítésében, akkor függő helyzetbe kerülök – és Isten ezt akarja. Mert ebben a tehetetlenségben Isten központi szerephez jut. És ha Ő átveszi a vezetést, megtörténnek a csodák.
Bár azt szeretném, hogy a fájdalom, a trauma egy csettintésre eltűnjön, tudom, hogy Isten a fennmaradó szenvedésben is működik.

Főleg ott.

Beszélhetek én egész nap Isten hatalmáról, de ha meg is tapasztalom, akkor ott változás kezdődik. Bennem is, a környezetemben is.

Mint alapigénkben Pál, én is kezdek örömöt találni gyengeségemben. Nem a bűnnek örülök, nem a sebzettségnek, amiben lányaim és én is élünk. De annak látom a szenvedést, ami: e bukott világ állapotának, amiben Isten hathatósan munkálkodik. A gonosz tervei sikertelenek, mert a csatát már nem én vívom. Isten ereje átveszi a harcot, ha én hátralépek.

Ez a perspektívaváltás segít szembenéznem a következő nappal. A körülményeim nem változtak, de remény szivárgott be a repedéseken. Semmilyen fájdalom nem vész kárba, ha alávetem magam Isten terveinek. És akkor meglátjuk Isten gyógyító erejének hatását drága kislányaink életében.



Uram, nem először állok itt könnyítésért esedezve.
 Segíts elfogadnom gyengeségemet ebben a szituációban, és engedd, hogy a Te hatalmad vegye át a harcot. 
Belátom, nem értem, hogyan működik mindez, de bízni fogok Igédben. 

Jézus nevében, Ámen.







 

(Encouragement for today, 2012.06.26.,www.proverbs31.org,fordítás:eszmelkedesek.blogspot,kép: pinterest.com)

2016. június 23., csütörtök

Elveszve

„Vagy ha egy asszonynak tíz drahmája van, és elveszít egy drahmát, vajon nem gyújt-e lámpást, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja a barátnőit és szomszédasszonyait, és így szól: Örüljetek velem, mert megtaláltam a drahmát, amit elvesztettem. Mondom nektek, így fognak örülni az Isten angyalai egyetlen megtérő bűnösnek.” (Lk 15,8-10)


Három kisgyermek körüli tennivalók szorításában éltem. Minden kimozdulás otthonról kalandnak számított. Aznap épp karácsonyi bevásárlásra indultunk az áruházba.
Míg a kasszánál várakoztunk, megkértem a gyerekeket, kapaszkodjanak a nadrágomba. Öklöcskéjük szorítása jelezte, hogy itt vannak mellettem. Fizetés után hátrafordultam.
Ekkor vettem észre, hogy Ryan hiányzik. Nem volt sehol.
A három kicsi ököl, ami a nadrágomat szorította, valójában két gyermekhez tartozott, akik közül az egyik két kézzel kapaszkodott belém, míg testvérük elinalt.
Gyorsan felnyaláboltam a gyerekeket, beraktam őket a hatalmas bevásárló kocsiba a csomagok mellé, s nekiiramodtunk, hogy megkeressem kétéves kisfiamat, mialatt a nevét kiáltoztam.
„Nem láttak egy kisfiút? Barnahajú, kétéves, de többnek látszik. Nem látták?”
Aztán odajött egy éltesebb hölgy. „Én láttam, drága, egy barnahajú kisfiút, hatalmas dobozt cipelt, és bement azon az ajtón.”
„Az” az ajtó az áruház belsejébe vezetett.
Pár pillanat múlva megláttam. Tipikus kétéves járásával totyogott a polcok között, egy hozzá képest óriási cipős dobozzal az ölében. Nemcsak elveszett a kisfiam, de ráadásul el is emelt egy 46-os férficipőt.
Felkaptam a kis bolti tolvajt, s erősen magamhoz szorítottam. A dobozt visszavittük a helyére.
Valami megragadta kis porontyom figyelmét, és ő elcsatangolt. Elveszett volna, ha nem találom meg időben. Anyai szívem tudta, hogy a világ végéig toltam volna azt a bevásárlókocsit, csak hogy megtaláljam, s karom biztonságában tudhassam.
K.W. Osbeck írja az Amazing grace (Bámulatos kegyelem) című könyvében: „Ha valamit biztosan megtanulhatunk az Újszövetségből, az nem más, mint hogy Isten keresi az elveszett embereket. Kereszténynek lenni a szó legvalódibb értelmében azt jelenti, hogy Isten útjába kerülünk, ahol megtalálhat, hogy minket már ne kelljen tovább keresnie.”
Talán te is elszöktél Istentől. Egyik kaland követte a másikat, és egyszer csak ott találod magad elveszve a tömegben, gondolva, hogy talán túl messzire kerültél.
Sosem vagy túl messze.
Állj meg.
Ott, ahol vagy.
Engedd, hogy felkapjon Isten.
A dobozt, amit cipelsz – benne érzelmekkel, tévedésekkel, rossz választásokkal és döntésekkel, amiket nem kellett volna meghoznod -, add át Neki. Ő majd elrakja oda, ahova való, miközben hazavisz téged.

Uram, vegyél fel a karodba, akármilyen messzire csatangoltam el Tőled. Örülök, hogy megtaláltál. Jézus nevében, Ámen.


 
forrás: T.Suzanne Eller Encouragement for today, 2012.06.18.www.probverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

2016. június 21., kedd

Ha kételkedsz magadban


„Gedeon így válaszolt: „Engedj meg, Uram! Hogyan szabadítsam meg Izraelt? Nemzetségem a legszegényebb Manasszéban, magam pedig a legkisebb vagyok atyám házában.” Bír 6,15


Hát nem nagyszerű lenne, ha attól kezdve, hogy kereszténnyé lettünk, minden kételkedésünk, minden félelmünk elszállna?
Néhány éve elvállaltam valamit, amit még sohasem csináltam, de rövidesen szinte megbénított az önbizalomhiányból fakadó szorongás. Kértem Istent, töltsön fel biztonságérzéssel, de mivel ez nem történt meg, azért imádkoztam, mutassa meg, mi okozza ezt a bizonytalanságot, ezt a bizalmatlanságot önmagammal szemben.
Gedeon jutott eszembe, akit meghívott Isten, de aki úgy érezte, alkalmatlan a feladatra. Elolvastam a történetét a Bírák 6-ban, amiből kiderült, úgy győzte le az önbizalomhiányt, hogy arra koncentrált, mit tart Isten róla, nem pedig arra, hogy ő mit tart önmagáról.
De mindenekelőtt nagyon őszintén fel kellett dolgoznia Istennel a kételyeit. Az utóbbi idők konfliktusai, vereségei késztették Gedeont arra, hogy kételkedjék Isten jelenlétében és ígéreteiben. Mikor megjelent az angyal, és felszólította, hogy menjen, és győzze le Midiánt, Gedeon így felelt: „Hogyan szabadítsam meg Izraelt? Nemzetségem a legszegényebb Manasszéban, magam pedig a legkisebb vagyok atyám házában.” (Bír 6,15).
Bizonytalanságát az a kép okozta, amit önmagáról alkotott. Megcsalt érzelmeink, múltunk vereségei nagy hatással vannak mai énképünkre.
Tudtam én is, hogy itt az ideje az őszinteségnek Istennel. Nem csak egy felületi csiszolásra van szükségem. Fel kell fejtenem a felszínt, hogy rátaláljak, mi indította el önbizalomhiányomat, mi vezetett ide, a feladattól való szorongáshoz.
Nem kellett messzire mennem. A hét elején volt egy konfliktusom, ami után már abban is kételkedtem, hogy alkalmas vagyok-e a szolgálatra, amit végzek. Az önbizalomhiány ezt suttogta a fülembe: Ha még arra sem vagy képes, hogy mindig, minden területen egészséges kapcsolatokat ápolj, hogyan tudnál segíteni másokon?
Ugyanazon a héten tettem közzé egyik új munkámat, s izgatottan vártam a fogadtatást. Egyetlen kemény kritika felülírt minden jót, amit mondtak róla, és elvonta a figyelmemet a pozitív megjegyzésekről.
Összehasonlítottam magam a többi előadóval, akit szintén meghívtak a közelgő eseményre, s úgy láttam, mindegyikük tehetségesebb nálam. Az önbizalomhiány meggyőzött.
Konfliktus – kritika – összehasonlítás: ezek taszítottak a bizonytalanság, a kételkedés mocsarába.
Te hogy vagy ezzel? Veled is megesik, hogy egy otthoni vagy munkahelyi konfliktus elbizonytalanít, úgy érzed, nem vagy alkalmas a munkádra, a hivatásodra, de másra sem? Meg tud bénítani a negatív kritika? Ilyenkor úgy érzed, semmit sem tudsz megfelelően elvégezni? Szoktad magad összehasonlítani a nálad jobbakkal, legalábbis akiket te annak tartasz? Aztán úgy látod, mindenki jobb nálad abban, amiről épp szó van? A legutóbbi könyvem épp arról szól, hogyan engedjük Istent, hogy átalakítsa gondolkodásmódunkat, amivel aztán megváltoznak érzéseink, sőt akár az életünk is.
Ez nem tüneti kezelést jelent, hanem egy hatékony folyamatot, aminek során azonosítjuk önbizalomhiányunk kiváltó okait, és megtanuljuk, hogyan adjuk át magunkat Isten hatalmának, ami el tud vezetni az Ő ígéreteinek biztonságába, ahol már nem kételkedünk önmagunkban.
Legközelebb, ha alkalmatlannak érzed magad, kérdezd meg Istentől kételkedésed kiváltó okát. Aztán gondold át az egészet Isten szemszögéből nézve. Kérd meg, mutasson rá a hazugságokra, amiknek bedőltél, kérd, hogy cserélje le őket igazságokkal. Engedd, hogy alakítsa át gondolkodásodat, hogy ezentúl azt lásd, amit Ő gondol rólad, ne pedig azt, amit te gondolsz magadról. Például:
Mikor úgy érzed, valami túl nehéz ahhoz, hogy el tudd végezni, jusson eszedbe, hogy Isten azt mondta, mindenre képes vagy Krisztusban, aki megerősít téged (Fil 4,13).
Mikor kételkedsz saját képességeidben, gondolj arra, hogy Isten csodálatos alkotása vagy, az Ő művei mind csodálatosak, és te egy vagy közülük (Zsolt 139,14).
Egy dolog biztos: Jézus azt akarja, hogy bízz Benne és bízz önmagadban! Van, amikor az a kérdés, mire hív téged, mit kell tenned, de többnyire arról szól a történet, hogy Ő mit akar véghezvinni benned, mialatt megtanulsz teljesen ráhagyatkozni.

Uram, belefáradtam már abba, hogy nem bízom magamban. Mutasd meg, kérlek, mi váltja ki ezt a kételkedést, és segíts, hogy ne az én, hanem a Te szemeddel lássam magamat. Meg akarom tanulni, hogyan támaszkodjam ígéreteidre, hogyan éljek ezek biztonságában. Segíts, kérlek. Jézus nevében, Ámen.
 
 

 forrás: Renee Swope Encouragement for today, 2012.07.12.www.proverbs31.org. fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

2016. június 20., hétfő

Otthon ülve, egyedül

„Mert benne lakik testi formában az istenség egész teljessége, s benne lettetek ennek a teljességnek részesei.” Kol 2,9-10


Nevetgélve nézegették egyforma, rózsaszín pólóikat, rajta a feliratot: „Bethany születésnapja”. Együtt készültek bowlingozni suli után. Aztán pizzázni mennek. És Bethyany-nál fognak aludni.
Mikor Bethany kiosztotta a pólókat aznap reggel, úgy tettem, mintha nagyon el lennék foglalva. A könyveimet pakoltam át gondosan a táskámból a szekrényembe. Aztán rohantam is az első órára.
Világos. Bethany összeállított egy listát a barátnőiről, és én nem szerepeltem rajta. Pedig számítottam rá. Jól kijöttünk egymással. Meghívtam őt a medencés partimra is.
„Nem nagy ügy”, próbáltam biztatni magam egész nap. Nekem is van programom ma estére.
Majd ülök otthon. Egyedül. És azon töprengek, hogy miért nem hívott meg.
Sok év elmúlt azóta, hogy a neonrózsaszín pólókat néztem, ahogy beszállnak egy kisbuszba az iskola előtt, és elhajtanak.
De bizony nem években számolnám az időt, ami azóta telt el, mikor utoljára mondtam magamnak:
„Nem szeretnek.”
„Nem hívtak meg.”
„Nem válogattak be.”
Íme, mit mondanék hajdani kis neonrózsaszín-póló-nélküli önmagamnak – és mit kell mondanom most is, ha hasonló gondolatok törnek rám:
Ne szorítsd be teljes valódat egy apró kis eseménybe.
Nem mintha akkor a rózsaszín póló viselése ne lett volna nagyon fontos. Arra a napra meghatározó volt. Nem hívtak meg Bethany születésnapjára. És ez fájt.
De nem ez határozta meg a személyiségemet.
Ez egy pillanat volt csak. És a pillanatok elszállnak. Az emberek ingatagok. Az emberek is elmúlnak.
Az a pillanat arról szólt, hogy Bethany összeállított egy listát a meghívottakról. Rám nem gondolt. Nem azért mert nem szeretett, hanem egyszerűen nem jutottam eszébe.
Apró kis esemény.
És teljes valómat nem szoríthatom bele ebbe a kis apróságba. Vagy bármelyik másikba.
Nemrég a lelkészünk egy olyan igéről prédikált, amiben ugyanez a gondolatot visszhangzik:„Mert benne /Krisztusban/ lakik testi formában az istenség egész teljessége, s benne lettetek ennek a teljességnek részesei.”Kol 2,9-10
Megkaptam a teljességet. Krisztus teljesen betölt. Elfogadással. Szeretettel. Egy megingathatatlan személyiség teljességével.
Ebbe a valóságba belehelyezhetem teljes valómat – és ezzel összevetve minden mást apróságnak láthatok.


Uram, köszönöm hűségedet hozzám minden helyzetben. Nem akarok fennakadni e világ apró történésein. Segíts, kérlek, hogy teljes valómat Beléd helyezzem, Aki elfogadsz engem mindig, az idők végezetéig. Jézus nevében, Ámen.

(Lysa TerKeurst: Sitting at Home, Alone, Encouragement for today, 2013.02.21., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2016. június 19., vasárnap

A szentély nem az

„Ez a mi lelkünk biztos és szilárd horgonya, amely elér a kárpit belsejéig, a szentélybe, ahova mint a mi elöljárónk, értünk lépett be Jézus…” Zsid 6:19-20a


Mialatt öltözködtem, a farmerem márkacéduláján akadt meg a szemem: Sanctuary (szentély). Na ne! Ez tényleg a kedvenc farmerem, de hogy szentély lenne…

A „szentély” szóval újra meg újra találkozom. Nem rég családommal kivonultunk nyüzsgő, követelőző világunkból. Egy olyan helyre mentünk, mely „teljes kiszakadás a mindennapokból” jelszóval hirdette magát. Tökéletesen hangzott.

Egyik reggel elindultam a hely egy pontjára, melynek Szentély volt a neve. Alig vártam, hogy kettesben legyek az Úrral a sima víztükörre néző csendes nyugszékben. Elhelyezkedtem, elővettem a Bibliámat, a jegyzetfüzetemet és a tollamat, s ekkor egy hang szólalt meg mögöttem. „Elnézést asszonyom, van jegye a Szentélybe?” Jegy a Szentélybe? Viccel? Külön jegyre van szükségem, hogy a „Szentélyben” tartózkodjam? Felszedelőzködtem, s pár lépéssel odébb, a „Szentélyen” kívül leültem egy ugyanolyan csendes helyre, ahol nem volt szükségem jegyre ahhoz, hogy Istennel találkozzam.

Kinyitottam a Bibliámat, és nem hittem a szememnek:

„Ez a mi lelkünk biztos és szilárd horgonya, amely elér a kárpit belsejéig, a szentélybe, ahova mint a mi elöljárónk, értünk lépett be Jézus…” Zsid 6:19-20a

Nem léphettem be jegy nélkül két lépéssel arrébb a „Szentélybe”, de Jézusnak köszönhetően beléphettem az igazi szentélybe: az Ő jelenlétébe.

A Biblia szerint a szentély nem egy kényelmes ülésekkel, halk zenével felszerelt hely kilátással a tóra. A szentély olyan hely, ahol Isten jelenléte gyógyító balzsamként vesz körül, ahol jelen van Jahve, aki meg tud gyógyítani.

A szótárban található sokféle meghatározásból összeállítottam egyet: A szentély egy hely Isten jelenlétében, ahol menedéket és védelmet találok a gondok és veszélyek elől, enyhülést és felszabadulást, felmentést a felelősség alól, menedéket az üldözők elől.

Ilyen szentély iránti igényéről énekel a zsoltáros a 73. zsoltárban:

Milyen jó az Isten az igazakhoz, azokhoz, akik tiszta szívűek!

Az én lábam mégis majdnem megingott, majdnem megtántorodott lépésem,

(Néha úgy érzem, egy sziklafal peremébe kapaszkodom. Valami történt, úgy érzem, el fogom ereszteni. Hol vagy, Isten?)

mert elfogott a kérkedőkkel szemben az irigység, amikor a bűnösök jólétét láttam.

Hisz nincs akadály az útjukban, testük egészséges és kövér.

Nem viselik a halandók nyomorúságát, az embereket sújtó csapások nem érik őket.

Íme, ők bűnösök, életük folyamán mégis bővelkednek, és megsokszorozzák gazdagságukat.

(Néha fájdalmunkban körülnézünk, és azt kérdezzük: Nekik miért megy olyan jól? Miért nem véd meg a kereszténységem?)

Azt gondoltam: „Hiába tartottam hát tisztán szívemet, mostam kezem az ártatlanságban, hisz minden nap ostort szenvedek, és fenyíték ér minden reggel.”

(Nem érti, miért zűrös az élete. Emlékeztet ez valamire?)

Gondolkoztam, hogy megértsem ezt, és nehéz volt nekem, amíg be nem mentem Isten szentélyébe, és meg nem értettem végső sorsukat.

(Isten szentélyében minden megváltozik. Jahveh gyógyító jelenlétében megkönnyebbülést találok. Enyhülést és felszabadulást, felmentést a felelősség alól, menedéket az üldözők elől. Meggyógyulok.)

De én mindenkor veled maradok, mert te megfogtad jobbomat.

Tanácsoddal vezetsz, s aztán dicsőségre emelsz.

Hiszen kim van az égben, és miben lelném a földön kedvemet rajtad kívül?

Érje bár testemet, szívemet enyészet, szívem ereje Istenem, Ő az osztályrészem.

Nekem azonban jó az Isten közelében, az Úrban, az én Istenemben bízom, és hirdetem minden művedet (Zsolt 73: 1-5, 12-14, 16-17, 23-28.).

Úgy tűnik, a zsoltáros valóban megértette végül.


Uram, néha úgy érzem, menekülnöm kell. Légy Te az egyetlen hely, ahova menekülök. Ha úgy érzem, el kell futnom, segíts, hogy egyenesen a Te karjaidba fussak! Jézus nevében, Ámen.


(Encouragement for today, 2010.06.29., Lynn Cowell, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest.com)

Tudjuk-e igazán szeretni azokat az embereket, akik mások, mint mi?

Az elmúlt hét végén két fájdalmas esemény is történt. Sokat küszködöm azóta a gondolataimban:

Egy fiatal keresztény előadóművészt, Christina Grimmie-t lelőtték, miközben a rajongóival találkozott Orlandóban. Néhány hírügynökség megemlítette, hogy a hatóságok szerint a merénylő számítógépét és internetes hozzászólásait megvizsgálva, a gyilkosban mély gyűlölet élt a kereszténységgel szemben. Valószínűsítik, hogy a merényletet azért követte el, mert Christina nyíltan felvállalta és képviselte hitét.

A másik esemény nagy publicitást kapott: több mint ötven ember meghalt, és ugyanennyi megsebesült egy orlandói éjszakai bárban. A bizonyítékok szerint a merénylet az Iszlám Államhoz köthető, a gyilkosság pedig egy homoszexuális klubban történt.

Ha félresöpörjük a részleteket, akkor gyászoló családokkal találkozunk. Ebben a pillanatban is egy édesanya éppen keservesen zokogva siratja fiát vagy lányát. Rengeteg féle vélemény hangzik el az incidens kapcsán, de ezek a mondatok egyáltalán nem enyhítik a gyászolók fájdalmát, akik nagyon sok mindent megadnának azért, hogy a szeretett családtagjukat még egyszer magukhoz ölelhessék.

Mindkettő borzalmas esemény mögött az a tény feszül, hogy mi, emberek, képtelenek vagyunk olyanokat igazán szeretni, akik mások, mint mi.

Ez engem, Krisztus követőjét, arra késztet, hogy forduljak Hozzá a válaszokért.

Jézus szeretetről szóló kijelentései kemény kérdéseket vetnek fel bennem. A válaszok nincsenek mindig az ínyemre, de kaput nyitnak az őszinte önvizsgálathoz és egy mélyebbre ható gondolati átformálódáshoz…

A következő kérdéseket nem csak a keresztényeknek érdemes feltenniük, hanem mindenkinek hasznos az átgondolásuk:

- Leginkább olyan emberek társaságát keresem, akik úgy gondolkodnak, cselekednek és hisznek, mint én?

- Azt hangoztatom, hogy szeretem a másként gondolkodó embereket, de sohasem látom őket vendégül az otthonomban?

- A szeretetet helyezem-e előtérbe, vagy inkább ítélkezem?

- Mielőtt mások bűneit emelem ki, tudatosítom-e magamban, hogy én magam is bűnös vagyok, és kegyelemre szorulok?

- Tőlem különböző emberekre, akik mások mint én, a származásuk, hátterük, etnikumuk, kultúrájuk, vallási meggyőződésük, vagy bármi más miatt, - akik gondolkodását, életútját nem igazán ismerem, - megvetéssel gondolok-e?

Charles Lee így fogalmaz: "Jézus szeretetét és emberekért végzett szolgálatát soha sem egy norma határozta meg. Sőt, azt láthatjuk, ha megkülönböztetett figyelemben részesített valakit, akkor az  az ember megvetettet, háttérbe szorított, vagy lenézett volt."

Talán a félelmed gátol abban, hogy szeretni tudj egy tőled különböző embert (függetlenül attól, hogy a mássága mit jelent). Talán attól tartasz, hogy elvtelenné válsz, szereteted megnyilvánulása azt képviseli, hogy egyetértesz a bűnével, vagy elnézed azt. Isten országa azonban nem így működik. Isten szeretetének ereje van, hiszen, ez késztette Jézust, hogy odahajoljon az utca emberéhez. Jézus az Atyát képviselte minden cselekedetével.

Nem olyan régen, egy igehirdetés alkalmával a pásztor feltett egy kérdést, mely hetekig nem hagyott nyugodni:

Mi lesz akkor, ha az életem végén csak azokat szerettem, akik viszontszerettek engem?

Ez a kérdés foglalkoztat ismét a mai napon…. 



(Suzanne Eller, Dow e really love people who are different form us? http://lifelettercafe.com/2016/06/do-we-really-love-people-who-are-different-from-us/

Ápolj meghitt kapcsolatot Isteneddel!

Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.


(Ézsaiás 41:10)

Isten mindig ilyen meghitten fogalmaz velünk kapcsolatban. Bensőséges szavakkal írja le viszonyulását hozzánk: szárnyai oltalmában rejt el bennünket,a markaiban vagyunk metszve és a vállain hordoz bennünket. Ő a mi személyes Istenünk, Aki ilyen odaadó szeretettel fordul hozzánk. Nem így kellene nekünk is Őhozzá viszonyulnunk?

Miután elfogadtuk Krisztust Megváltónknak, mégis gyakrabban teszünk bizonyságot a kereszténységünkről, mint magáról Jézusról. Tárgyilagosan, mint a távolban élő Urunkról emlékezünk meg csupán. Jézusról szóló bizonyságtevésünkkor a "keresztény tapasztalatainkról", vagy a "hitben járásunkról" regélünk, és sokszor egyszerűbb megvitatnunk a különböző hitelveket és egyházi hagyományokat, mint Krisztusról, személyes barátunkról beszélni.

Talán azért érezzük oly kínosan magunkat, amikor nyíltan az Iránta érzett szeretetünkről kellene beszélnünk, mert gyakran kihagyjuk Őt a mindennapjainkból? Talán azért nem tudjuk felszabadultan átadni magunkat Őneki, mert rettegünk a következményektől, félünk elengedni magunkat, és felszabadultan Őt szeretni? De hát az Ige azt mondja, hogy a "A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben". (I.János 4:18)

Az I. János 4:19 szavai is oly melegséget árasztanak: "Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket." Ha szeretnél félelmeidtől megszabadulni, tanuld meg azokat a mondatokat a Szentírásból, melyek Isten szeretetéről, és a te ráutaltságodról szólnak. Olvasd el János evangéliumát, hogy meghalld Jézus szívdobbanását közvetlenül a halála előtt...olvasd át az 50. Zsoltárt, hogy megérezd a bűn keserűségét...és élvezd az Énekek Énekét, és elmélkedj a szeretet intim és bensőséges nyelvezetén.

Drága Úr Jézus! Köszönöm, hogy Te a személyes Istenem vagy, ez a felém odahajoló bensőséges szereteted Tehozzád vonz engem. Szeretlek, Uram, Jézusom!



(Forrás:Joni and Friends Daily Devotional, Be personal, http://www.joniandfriends.org/daily-devotional/)

2016. június 18., szombat

Amikor Isten megérinti a szívedet

"Senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki elküldött engem. "


(János 6:44)


Az egész Biblia, Mózes I. könyvének 3. részétől a Jelenések könyve 22. fejezetének a 21. verséig Isten szenvedélyes törekvéséről szól, hogy miként nyerje meg az emberi szíveket. Noé, Ábrahám, Izsák, Jákób, József, Mózes, Józsué, Sámuel, jó és rossz királyok egész sora, akiknél megjelentek a próféták, kérlelték és figyelmeztették Isten népét. Az Ószövetség utolsó könyve hallgatással zárul. Aztán négyszáz évvel később Isten megtöri ezt a szent csendet egy jászolban felsíró gyermek hangjával, és a történet tovább folytatódik Bethlehemben.


Az Úr első kérdésétől, a "Hol vagy?"-tól egészen Jézus utolsó szaváig, a "Bevégeztetett"-ig, azt látjuk, hogy Isten a kedvesség és szeretet kötelékével (ami időnként egyáltalán nem tűnt annak,) vonja az emberiséget magához. (Hóseás 11:4) Hányszor és hányszor igyekeztünk már szabaddá lenni ezen köteléktől, de Isten nem szűnik meg az Ő szeretetével újra magához vonni bennünket.


Az Úr szenvedélyesen keres minden embert. A gátló körülményeket igyekszik az útból elhárítani. Ő szó szerint megmozgatta a mennyet és a földet hogy megnyerhessen bennünket, hogy helyreállíthassa az Édenben elveszett dicsőséget. Tozer így fogalmazott: "A megváltásban Isten minden munkája arra irányul, hogy helyrehozza az aljas lázadás tragikus következményeit, és hogy visszaállítson bennünket a megfelelő és örökkévaló kapcsolatba Ővele."

Legtöbben mégis úgy gondoljuk, hogy nekünk kell folyamatosan Istent keresnünk, és Ő nehezen lelhető meg. Mindaddig, míg a hitben járásunkra nehéz feladatként tekintünk, addig nagyon el fogunk fáradni, ki fogunk merülni a hit útján.

Jézus azt mondta, hogy "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű." (Máté 11:28-30) Ezen ígéret ellenére, amikor asszonyok osztják meg velem életük történetét, a hit útja egyáltalán nem tűnik könnyűnek.

Ne feledd, Isten az, aki az első lépést mindig megteszi. Ő kérlel, megérint, felébreszti lelkedben az Iránta való vágyódásodat.

Jézus azt mondta, hogy "senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya." Ő hangolja fel a hegedűt, és Ő játszik szíved húrjain, arra várva, hogy felismerd kérlelő hívásának dallamát ami arra kérlel, hogy Vele egy bensőséges kapcsolatba lépj.


Drága Uram, köszönöm, hogy keresel, kérlelsz, és szeretsz engem. Sokszor megnehezítem utamat, kérlek bocsáss meg ezért. Segíts kérlek, hogy felismerjem a Te kérlelésed dallamát, és hogy felismerjem azokat a pillanatokat, amikor kinyilatkoztatod Önmagad az életemben. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013, Used with permission,
www.girlfriendsingod.com, Sharon Jaynes: When God Woos Your Heart, http://www.girlfriendsingod.com/2014/when-god-woos-your-heart/)

2016. június 17., péntek

Egy lányka tánca

„(Akkor) megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” Jn 8,32

Brooke-ot, a kislányomat mindig megnyugtatta az érintésem.

Emlékszem a rohanásra, mikor kicsike volt, s tudtam, egy óra múlva le kell fektetnem délutáni alvásához. De azt is tudtam, hogy addig még mi mindent kell elintéznem, ezért vezettem tovább, Brooke-kal a hátsó ülésen. Előbb csak nyugtalankodni kezdett, majd a nyüglődésekből, nyafogásokból kitört a bömbölésvulkán.Nem sokat tehettem a lecsillapításáért vezetés közben, de hátranyúltam, s gyöngéden simogatni kezdtem a lábát. Beletelt néhány percbe, de végül elhallgatott, s kicsi kezével megfogta az enyémet.

Pár évre rá, Brooke egy táncfellépésre készült a hittanos csoporttal az iskolában. Nagyon szeretett színpadon szerepelni, arra számítottam, hogy csupa mosoly lesz az arca. Az előadás előtt pár perccel egy nagyon zaklatott Brooke jött le a nézőtérre, hogy megkeressen. Folytak a könnyei, miközben elmesélte, hogy a tanító néni átrakta elölről a hátsó sorba, és ő nem tudja azoknak a táncát. Próbáltam megnyugtatni: „Drágaságom, csak menj fel, és figyeld a többieket, kövesd, amit ők csinálnak. A lépéseket tudod, csak a sorrendre kell ügyelni. Nyugi, édesem, minden rendben lesz.”Hüppögve válaszolt: „De el fogom rontani, és nagyon rossz lesz”.

Ekkor ugrott be, mire van szüksége, hogy ne izguljon: az érintésemre. De hát nem nyúlhattam fel a színpadra, mialatt táncol. Gyorsan odasúgtam neki: „Figyelj, Brooke, a szemedet kapcsold össze az enyémmel, és anyu mosolya végig simogatni fog. Ne nézz semerre, csak rám. Nem baj, ha elrontod. Csak az számít, hogy végig engem nézz. Együtt megcsináljuk.”
Csak ennyit kérdezett halkan: „Az elejétől a végéig, anyu?”
„Igen, végig” – mondtam, majd tekintetemmel követtem bátor kicsi leánykámat, ahogy elfoglalja helyét a többiek között.

Tánc közben egyszer-kétszer elvétette a lépéseket. Tudta, hogy hibázott, a szeme megtelt könnyel. De a könnyek nem csorogtak le. Tekintetét az én mosolygó arcomra rögzítette, és tovább táncolt.A mosolyom nem a teljesítményének szólt. A mosolyom kimondhatatlan szeretetből fakadt, amit ez iránt a drága, bátor kicsi lány iránt érzek. Ahogy figyelmét a mosolyomra, tekintetem érintésére rögzítette, a külvilág lassan homályba veszett, és csak mi ketten voltunk a teremben.

Isten azt akarja, hogy így táncoljam végig az életemet.

Igaz, testi szememmel nem láthatom Őt, de a lelkemben tisztán érzékelem. Lelki szemem előtt ott van. Tekintetének érintése körülölel, jóleső érzéssel tölt el, biztonságot ad, s különös módon a környező világot homályossá teszi. Rajta tartom a tekintetemet, táncolok, és Ő mosolyog. Elmosódottá válnak a gúnyos vihogások. Tudom, hogy bántani akarnak, de nem tudnak elérni hozzám, nem vonják el a figyelmemet. Még saját botlásaim sem nyomasztanak.

Lépéseim gyakran nincsenek összhangban szívem szándékával, de Ő nem arra figyel, hogy tökéletes legyen az előadás. Arra figyel csak, hogy teljesen Tőle függjek.

És akkor a fülembe súgja: kapaszkodj belém, abba, amit én mondok neked. Az én szavaim mondják ki az igazságot rólad, arról, hogy milyenné teremtettelek. Elképzelem, hogy szünetet tart, majd hozzáteszi: és akkor megismered az igazságot, és az igazság szabaddá tesz téged (Jn 8,32).

Igazsága megszabadít a kételkedés, a bizonytalanság láncaitól. Igazsága megszabadít attól az érzéstől, hogy képtelen és alkalmatlan vagyok Isten keresésére. Igazsága elborít, ahogy határozottan visszasúgom: „igent akarok mondani Neked, Istenem, olyan akarok lenni, amilyennek megterveztél.” És abban a pillanatban, tekintetemmel belekapaszkodva, olyan is vagyok.


Uram, tekintetemet Rajtad akarom tartani,
 mialatt végigtáncolok életem hegyein-völgyein. 
Vezesd, Uram, ma is a lépteimet. 
Jézus nevében, Ámen.













Lysa TerKeurst: A Little Girl’s Dance,Encouragement for today, 2013.07.18.,www.crosswalk.com,fordítás:eszmelkedesek.blogspot,kép:pinterest

2016. június 16., csütörtök

Stresszkezelés

„Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik szívem. Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát.” Zsolt 28,7




Nemrég hallottam egy rádiós igehirdetésben, hogy „ha stresszes vagy, ez azt mutatja, nem bízol eléggé Istenben”. Épp stresszes napom volt, nem igazán vettem komolyan, amit mondott. „Dehogynem bízom Istenben, csak az a baj, hogy ma nincs lehetőségem ráhangolódni.”
A feszültség már reggel kezdődött. 50 mérföldet kellett autóznom, hogy elérjek egy élő rádiós interjúra egy másik városban. Ahogy közeledett az indulásom ideje, mintha minden ellenem esküdött volna. Eszembe jutott, hogy fel kell adnom egy adóbevallást.
Tovább nőtt bennem a feszültség, mikor felhívtak, hogy még alá kell írnom egy fizetési jegyzéket. Ha ezt nem teszem meg, mielőtt elhagyom a várost, az asszisztensem nem kapja meg a pénzét, hogy heti bevásárlását elintézze. Ez sem várhatott. Mire mindent elintéztem, késésben voltam, és a rádióinterjút nem lehetett telefonon lerendezni.
Beugrottam hát a kocsiba, s míg a lapockáim között gyöngyözött az izzadság, nekiiramodtam az autópályán, hogy legyőzzem az 50 mérföldet. Ahogy megérkeztem, rohanás a lifthez. A legfelső emeleten futva tettem meg az utat a stúdióig, leültem, feltettem a fülhallgatót, és abban a pillanatban a mikrofont be is élesítették. „Nem hittem, hogy megcsinálja” – suttogta még a riporter.
Miközben az Istennel való mélyebb mindennapi kapcsolatról beszéltem, nevetnem kellett magamon, miért nem iktattam be jobban Istent a napomba. Persze, eleresztettem egy csomó „Istenem, segíts” fohászt aznap reggel. De a stúdióba igyekezve, minden voltam, csak békés nem.
Mit kellett volna másként csinálnom? Bontsuk ki a 28. zsoltár 7. versét, hogy megkapjuk a választ.
Erőm és pajzsom az Úr.
Juttassa eszünkbe ez a sor, hogy bármilyen gondunkhoz igénybe vehetjük Isten erejét. Ugyanakkor pajzsként is tarthatjuk magunk elé, hogy lepattanjanak róla az aggódás, a félelem, a stressz nyilai. De jó lenne ezt észben tartani!
Benne bízik szívem.
Ezt tekintsük felszólításnak. Legközelebb, ha napunk hektikussá válik, és kezdünk bepánikolni, mondjuk ki: „Istenben bízva fogom végigcsinálni”. Észre fogjuk venni, hogy ha átéljük ezt a bizalmat, olyan békesség árad szét bennünk, amit hiába is próbálnánk megmagyarázni.
Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát.
Vegyük tudomásul Isten segítségét, jelenlétét az életünkben. Ha időt fordítunk rá, hogy számba vegyük, hányszor vezetett át Isten a nehézségeken, meg fogjuk tapasztalni az Ő örömét.
Talán annak a rádiós igehirdetőnek mégis igaza volt. Ha nem felejtjük el behívni Istent hektikus életünkbe, és az Ő erejével felfegyverkezve nézünk szembe a nappal, az áldásokat fogjuk látni, és szívünket öröm tölti el.

Uram, sokszor engedem, hogy a stressz uralja az életemet. Nekifeszülök, hogy elérjem céljaimat saját erőmből, és elfelejtek a Te erődre hagyatkozni. Segíts bíznom Benned, hogy el tudjak lazulni a Te nagy szeretetedben. Köszönök minden áldást, amivel az utamat kíséred. Jézus nevében, Ámen.




forrás: Linda Evans Shepherd: The Stress Cure Encouragement for today, 2014. szeptember 24. www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

2016. június 15., szerda

Csúnya Anyu, kedves Anyu

„Akkor Jézus azt mondta a tanítványainak: Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl a keresztjét, és kövessen engem.” Mt 16:24


Tegnap hazafelé tartottunk a tengerparti nyaralás nevű mulatságból. Összesen mintegy 20 órát töltöttünk az autóban. Kiváló alkalom a család összekovácsolására…

Egyszercsak ezt hallom a hátsó ülésről:

Ashley: „Anyuu! Brooke megnyalta a sült krumplimat! Pfujjj!”

Én: „Az ég szerelmére, Brooke, miért nyaltad meg a sült krumpliját?”

Brooke: „Mert fáj a kezem.”

Én: „Aha. Így már érthető.”

Százhuszonhétszer hangzott még el valami hasonló: „Anyu, megcsípett!...az én oldalamon ül!...kiöntötte az üdítőjét!...elvette a könyvemet!...”

Csemetéim a végsőkig feszítették az idegeimet, és éreztem, hogy egy dühkitörés buborékai gyöngyöznek a felszín felé.

Te is szoktál azzal küzdeni, hogy a csúnya anyu próbál a felszínre törni? Vagy a közönséges nő? Vagy az utálatos testvér? Vagy a rossz feleség?

Miért van az, hogy a legkedvesebb énemmel élem világomat, aztán hirtelen a semmiből előbukkan belőlem a rossz?

Olyan jó lenne, ha volna egy három lépésből álló módszer, amit ha követünk, szétpattannának a düh-buborékok még kitörés előtt! De ilyen nincs a valóságban. Ha volna egy módszer, amit követnünk kell, nem kéne Jézust követnünk. Végülis nem arra való az élet, hogy bebizonyítsa: szükségünk van Jézus követésére? Ő megmondta, mi az a három lépés. De ezek nem könnyű lépések. Mindhárom szívünk beállítottságának átalakítását kéri.

Mert mit mondott? Tagadjuk meg önmagunkat, vegyük fel a keresztünket, és kövessük Őt.

Tagadjam meg önmagamat…

Lássak a kirobbanni készülő indulatok mögé, és uralkodjam magamon. Tagadjam meg magamtól az azonnali visszavágás, a nyers válasz, a gőzkieresztő üvöltés megkönnyebbülését.

Tagadjam meg önmagamat. Nehéz. De ez a jézusi út.

Azután vegyem fel a keresztemet…

Az én keresztem. Fejezzem be, hogy mindig másban keresem a hibát, hogy mindig mást akarok megváltoztatni, és lássam meg, hogy bűnös reakcióm csak ront a pillanatnyi helyzeten. Vigyem a kitörésemet a keresztje alá, és lássam meg, hogy a bűn – az bűn. És utáljam meg annyira a bűnömet, hogy őszintén változtatni akarjak rajta.

Vegyem fel a keresztemet. Nehéz. De ez a jézusi út.

Végül, kövessem őt…

Valóban kövessem. Kövessem Őt, azt, amilyen Ő. Csukjam be a szám, és maradjak csendben, hogy elállhassa a kitörés útját, s Lelkével más irányt adjon nekem. Igen, a gyermekeimet nevelni kell, de hagyjam, hogy a következmények sikítsanak, nem kell nekem is üvöltenem. Csak egy nyugodt anya tud ésszerűen gondolkozni, és rámutatni a következményekre, amik nevelni tudnak.

Kövessem Őt, legyek olyan, mint Ő. Nehéz. De ez a jézusi út.

Csodálatos, milyen gyorsan eltűnik a csúnya anyu, ha megtagadom önmagam, beismerem a bűnömet, és hagyom, hogy Jézus megállítson.

Ne az én sült krumplimon töltsd ki a haragod, ha fáj a karod, rendben? Mindennek van határa.


Uram, kérlek, a mai napon állítsd le ösztönös kitöréseimet. Meg kell változnom. Újból rájöttem, és elismerem, hogy szükségem van Rád, Uram. Kérlek, állítsd le bennem egyszer s mindenkorra, hogy másokat hibáztassak, másokra mutogassak. Segíts, hogy nyomdokaidba lépjek már ma. Egész lelkemmel keresni akarlak. Mert tudom, hogy aki keres Téged, megtalál. Hálás vagyok, hogy ezt megígérted. Jézus nevében, Ámen.


(Encouragement for today, Lysa TerKeurst, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: oursimplefarm.com)

2016. június 14., kedd

Ami mindnyájunkban közös

„Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket.” Róm 8,28



 Összeszorult a szívem, mialatt a levelét olvastam. Annyi szenvedés érte az élete során! Nem érdemelte meg, nem okozta egyiket sem.
Aztán elolvastam a következő levelet. Írójának sorsa egészen más volt, de a fájdalom, amit át kellett élnie, többnek tűnt, mint amennyi egy embernek kijár, vagy amennyit el lehet viselni. Aztán jött a következő, meg a következő.
Számtalan email érkezett a postafiókomba, mindegyik csordulásig telve érzelmekkel, sérülékeny őszinteséggel. Minden leírt élet más volt, más szintje a fájdalomnak, szégyennek vagy megbánásnak.
Volt, akit testileg bántalmaztak. A másikat megcsalták. Volt, aki a függőséggel harcol, a másik elvált. Egyiket szexuálisan bántalmazták, a másik állandó félelemben, szorongásban él. Egyik az abortusz mellett döntött, a másik a férjét csalta meg. Volt, aki súlyos fogyatékossággal él.
Hosszú volt a lista, de mindegyik nőnek volt a múltjában valami, ami miatt jelentéktelennek, értéktelennek, Isten szeretetére méltatlannak érezte magát. Mégis, különböző tapasztalataik ellenére, volt valami megrázóan szép, közös dolog az életükben, ami világosan kitűnt a levelekből, és amit mindnyájan megfogalmaztak.
Mindegyikük engedte, hogy Isten felhasználja szenvedésüket, és ennek eredményeként életük élő tanúbizonysága legyen Isten teremtő erejének. Mind átélték, hogy ezzel az erővel a nehézségből létrejön valami, ami Isten dicsőségét szolgálja.
Nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban élnek. Hiszen a Lélek törvénye, ami a Krisztus Jézusban való élet folyománya, megszabadított téged a bűn és a halál törvényétől” – olvassuk a Római levél 1-2. versében. Azt jelenti ez, hogy mindegy, mi volt az életünkben, mit tettünk vagy nem tettünk meg, Isten feltétel nélkül szeret és értékel minket.
Később, ugyanabban a fejezetben, mai alapigénkben arról olvasunk, hogy Isten nemcsak szeret, de életünkhöz terve, célja van – nem múltunk ellenére, hanem azzal együtt, vagy épp amiatt.
Az üldöztetés sok formájában tapasztalta meg Pál a fájdalmat és szenvedést: bebörtönözték, megverték, elűzték. Saját élettapasztalata tette bölccsé, ő maga példázza, hogyan tud Isten átalakító ereje egy roncshalmazból értékes üzenetet kovácsolni.
Biztatta a hívőket, higgyenek Isten ígéretében, hogy bármit jóra tud fordítani azok életében, akik szeretik Őt, akiket kiválasztott, és ez nemcsak Isten dicsőségét, hanem a mi javunkat is szolgálja.
Bármily nehéz sors áll is mögöttünk, azáltal, hogy Isten gyermekei vagyunk Jézus Krisztusban, a Megváltónkban, van bennünk valami közös: Isten javunkra fordítja azt, amit az ördög a kárunkra szánt. Ha hagyjuk, hogy Isten felhasználja szenvedéseinket saját dicsőségére és a többiek szolgálatára, megtapasztalhatjuk a lelki megújulást, gyógyulást és átalakulást úgy, ahogy még soha.
Korábbi életünktől, a különbségektől függetlenül egy érték közös lehet bennünk: mind dönthetünk úgy, hogy Jézus hatalmát fogjuk példázni, mely képes teljesen átalakítani egy életet. Valóban minden javára válhat azoknak, akiket Ő elhívott.

Uram, sokáig úgy éreztem, hogy múltam miatt nem lehet engem szeretni, nem lehet nekem megbocsátani, és hogy Te sem veszel már rólam tudomást. Segíts, hogy el tudjam fogadni, és hinni tudjak a Róm 8,28 ígéretében, hogy szeretsz, és terved van az életemmel. Segíts felfedeznem azt a csodálatos célt, amit csak nekem szántál. Jézus nevében, Ámen.
 
 
forrás: Tracie Miles: The One Thing We can All Have in Common Encouragement for today, 2014.05.15.www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

2016. június 13., hétfő

Isten nem távolodik el a katasztrófában

„Megparancsolom neked: légy erős és bátor! Ne rettegj és ne félj, mert veled van az Úr, a te Istened mindenütt, bárhova mégy.” Józsué 1:9


A Tennessee állambeli Nashville-t katasztrófasúlytotta területté nyilvánították a múlt heti esőzések és áradások miatt. Az, amit a meteorológusok az elmúlt 500 év áradásának neveznek, ezreket ért váratlanul. A károsultak 90%-ának nincs biztosítása árvíz ellen, ami így anyagilag is hatalmas veszteséget jelent az embereknek.

Mi megmenekültünk. Bár volt víz az utcánkon, a házba nem jött be egy csepp sem. Mások nem voltak ilyen szerencsések. Miután megtelt a medre, a Cumberland folyó nem nézte, hol talál helyet magának. A megszámlálhatatlan épület között, amely kárt szenvedett, ott van a híres Opryland szálloda, a történelmi műemlék Grand Ole Opry House, a Nassville-i Szimfonikus Zenekar székhelye, a Schermerhorn Symphony Center. Sokan elvesztették otthonukat, életüket. Katasztrófa idején vannak, akik megkérdőjelezik Isten hűséges gondoskodását irántunk.

A Bibliában Isten megígéri, hogy gondoskodik rólunk és megvéd minket. Miért tűnik akkor olyan távolinak katasztrófák idején? Talán a heverőjén horkol? Vagy kávészünetet tart? Vagy ami még rosszabb: nem is olyan szavahihető és megbízható, mint hittük. Esetleg mi látjuk túl kicsi keretben a képet?

Igen, Isten ígéri, hogy vigyáz ránk. Ugyanakkor egy szóval sem állítja, hogy nem ér baj minket. Krisztus figyelmeztetett: „Ezeket azért mondtam el nektek, hogy békességtek legyen bennem. A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot” (Jn 16:33). Te meg én akkor tudjuk megtapasztalni Krisztus békéjét, ha rájövünk, hogy a békesség nem a ránk nehezedő nyomás hiánya. A békesség Isten jelenléte a káoszban.

A stressz, az aggódás súlya alatt könnyű elfelejteni vagy figyelmen kívül hagyni Isten békéjét. Többnyire mi magunk távolodunk el Istentől – és nem fordítva. De amikor te meg én lecsendesítjük magunkat, és tudatosítjuk Isten jelenlétét, a békesség elmossa az aggodalmat. Az igazság az, hogy Isten mindig közel van a baj idején, és nagyon is törődik fájdalmainkkal.

Neked meg nekem nem olyan Istenünk van, aki érzéketlen a fájdalomra, az érzelmekre. Ő ismer minket, ismeri a fájdalmat. Az ismer (know) szó héberül a dictionary.com szerint „yadaa”. A görögben a „yada” jelentése: „mély emocionális tapasztalat; két ember közti kötődés, mikor az egyik valóságosan érzi a másik érzelmeit.” Ez a mi Istenünk, barátaim! Talán valami magasabb cél áll előtte, amit mi nem ismerünk, de biztos, hogy nincs távol a mi fájdalmainktól. Csendesítse le ez az igazság a félelmeidet, nyugtassa meg a szívedet; Isten mindig is jelen volt, és most is jelen van.

A megpróbáltatások, melyek szenvedést okoznak, gyakran megnyitják a kaput valami jó dolog előtt, amire vágyunk, például mélyül a kapcsolatunk Istennel, növekszik a türelmünk, a toleranciánk, az együttérzésünk mások iránt. A mostani nashville-i katasztrófa például lehetőséget ad az itteni egyházaknak, hogy kezüket nyújtsák az emberek felé, hogy erősítsék közösségeiket. Bármi legyen Isten terve, egy biztos: a terv jó. Míg minket a folyamat hullámai emelnek-süllyesztenek, velünk van megígért jelenléte, gondviselése, megértése. Elisabeth Elliot ezt így fogalmazza meg: „Isten az, aki elkísér utunkon, Ő a cél, de ott van velünk minden megállóban is.”


Uram, Te velem vagy, amikor erős vagyok, és velem vagy, amikor gyenge vagyok. Soha nem lépsz el mellőlem. Ma és minden nap segíts bíznom ígéreteidben, megtapasztalnom jelenlétedet, éreznem szeretetedet. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.05.24., Micca Monda Campbell, www.proverbs31.org, fordítáa: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:500px.com)

2016. június 12., vasárnap

Mi Isten akarata?

Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város.

(Máté ev. 5:14)

Az angol MSG fordítás szerint:

Azért vagytok itt, hogy világosság legyetek, és magát Istent tükrözzétek ebben a világban. Mert Isten nem egy titok, amit magunknak kellene megtartanunk.



Régebben úgy gondoltam, hogy életbevágóan fontos megismernem Isten rám vonatkozó akaratát. Úgy hittem, amennyiben életem egy adott időszakában biztos vagyok az Ő nagy tervében, akkor a döntéseimet ennek fényében tudom meghozni és így tudok igazán belesimulni az Ő akaratába.

Mi Isten akarata? Maradjak a munkahelyemen, vagy lépjek tovább?

Mi az Ő akarata, melyik iskolába írassam be gyermekeimet?

Mi Isten akarata, vállaljam el az adott Bibliakör vezetését, vállaljak el egy önkéntes munkát egy alapítványnál, vagy menjek el egy missziós útra?

Gondolkodom, imádkozom, beszélgetek a barátaimmal, olvasom a Bibliámat. Megerősítések után kutatok, amelyek a megfelelő irányba terelnek.

Hiszen úgy gondolom, hogy egyetlen jó döntés létezik, és annak érdekében, hogy Isten akaratában maradhassak, meg kell hoznom a helyes döntést.

Mindez egy olyan egyszerű nőre, mint amilyen én vagyok, hatalmas terhet ró. Hiszen két jó dolog között kell döntenem. Tehát aggódva kutatom, hogy mi Isten akarata rám vonatkozóan.

És ha rosszul közelítem meg a dolgokat?

Mi van akkor, ha Isten akarata ennél sokkal kézenfekvőbb?

Jó dolog barátokkal konzultálni, megerősítések után kutatni, de talán Isten sokkal inkább azt szeretné, ha a válaszok helyett inkább Őt magát keressük.

Utunkat meghatározó nagy jeleket várunk Istentől, miközben Ő csupán azt akarja, ha egyszerűen csak odafigyeljünk Rá.

Igen, forduljunk Hozzá teljes szívből, és kérdezzük meg Őt, hogy a lehetőségek között melyik tartogatja számunkra a leghatározottabb igent.

Nyáron férjemet felhívta az egyik éttermünk üzletvezetője. Épp egy nagyon forgalmas napon voltak túl, a vendégek egymásnak adták a kilincset. Egyszer egy férfi megszólította az üzletvezetőt, és átadott neki egy üdvözlőkártyát, a következő szavak kíséretében: "Kérlek add át ezt a lapot a munkatársaidnak.", majd elcsukló hangon így folytatta: "Szerettem volna, ha mindenképpen tudjátok."

Miközben az üzletvezető köténye zsebébe rejtette az üzenetet, a vendégünk sarkon fordult és elment.

Kicsivel később munkatársunknak alkalma adódott elolvasni a levelet.

Kimondottan, az üzletben dolgozókat szólította meg a levélíró, köszönetét fejezve ki nekik. És nem a kiszolgálásért vagy az ételért volt hálás, hanem a mosolyukért.

Elmondása szerint, épp azt tervezte, hogy véget vet az életének azon a napon. De azzal, hogy munkatársaink megajándékozták őt egy közvetlen beszélgetéssel, és egy mosollyal, a reménység ajándékát adták meg számára.

Amikor férjem elmesélte a történetet, és felolvasta a levelet, elsírtam magam.

Mélyen megindultam.

Egy elsöprő érzés kerített hatalmába, rádöbbentem, hogy tulajdonképpen így munkálkodik Isten. Olyan emberekkel keresztezi utunkat, akiknek a Tőle származó reménységre van szükségük, közben pedig halk hangon így késztet bennünket: "Te közvetíteni tudod feléjük azt a reménységet, melyre szükségük van, ne zárkózz hát el tőlük."

Talán a szabadidőd egy részét kell feláldoznod. Talán a megélt tapasztalataidat kell elmesélned valakinek megerősítésül. Vagy talán, mint a történetben szereplő vendégünknek, egyszerűen a mosolyodat kell valakire ráragyogtatnod. 
Amikor odafigyelünk Istenre, akkor mindenképpen egy változás következik be. Olyan ez, mintha az engedelmességünk folytán a világban uralkodó sötétség megtörne, és Isten fénye ragyogná be azt. Erről szól a legjobb döntés. Erről szól az Istenre figyelés.

A fenti igeversben azt olvashatjuk, hogy a világ világosságává kell válnunk: "Azért vagytok itt, hogy világosság legyetek, és magát Istent tükrözzétek ebben a világban. Mert Isten nem egy titok, amit magunknak kellene megtartanunk."Isten azt szeretné, ha így ragyogna a világosságunk. Ez az Ő akarata. Ez az Ő terve. Ezt parancsolja nekünk.

Ha a jelenben megszokjuk, hogy az Ő utasításainak engedelmeskedjünk, akkor a jövőben egyre inkább fogékonyak leszünk Isten tervének megismerésére.

Mert amint percről percre megtanuljuk az engedelmességet, és Isten utasításait követni, egyre inkább rá fogunk hangolódni Isten hullámhosszára. Isten perspektívájából fogjuk meglátni a dolgokat, így az Ő akarata szerint hozhatjuk meg döntéseinket.

Drága Uram, világítani szeretnék Érted a mai napon. Mutasd meg nekem, hogy kinek közvetíthetném a Tőled jövő reménységet. Jézus nevében kérem ezt, Ámen




Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.
Róma 12:2


(forrás: September 11, 2014, Lysa Terkeurst, What's God Will? http://proverbs31.org/devotions/devo/what-is-gods-will/)

2016. június 11., szombat

A hála mindent megváltoztat...

Minden körülmény között hálát adjatok...

(1 Thessz. 5:18, angol fordítás)


Pál írta a thesszalonikai levelet. A vers olvasásakor talán arra gondolunk, milyen szépen csengő szavak is ezek. Majd felületesen hálát adunk a mindennapjainkért és folytatjuk a napi rutinunkat. A valóságban azonban nagyon kevesen tudjuk igazán észrevenni és hálásan megköszönni a bennünket körülvevő áldásokat.

Ha megfigyeljük, a Biblia nem azt parancsolja, hogy érezzük magunkat hálásnak minden körülményben, hanem arra utasít, hogy "adjunk hálát minden körülmény között." Amikor egy nehéz élethelyzetben elkezdem Istent dicsőíteni, -még akkor is, ha semmi kedvem sincs hozzá-, sok esetben egy fátyol hull le a szememről, és Isten dicsősége ragyog fel előttem. Olyan ez, mint amikor gyémánt csillog a fekete bársonyon. A tragédiák zűrzavarában sok esetben egyáltalán nem látom ezt a dicsőséget, de akkor is áldhatom Istent az Ő jelenlétéért.

A hálaadás megváltoztatja a lencsét, amin keresztül életünk adott darabkáját szemléljük. Ilyenkor átértékeljük a nézőpontunkat az összetört álmok, kapcsolatok, a körülmények zűrzavara vagy a megválaszolatlan vágyaink ellenére. Amint Istent dicsőíted önmagáért és munkálkodásáért, akkor a figyelmed középpontjában Ő nagyobbá, a probléma pedig kisebbé változik, valamint az igazságról alkotott ismereted és érzésed közötti érzelmi űr szűkül, te pedig egy bensőségesebb kapcsolatba kerülsz Isteneddel.

A Zsoltárokban számtalan helyen Dávid lázad a körülményei miatt. (42. 57. 62. Zsoltár) A legtöbb esetben aztán a siránkozásai közepette elkezdi Istent dicsőíteni jelleméért és munkájáért. És tudod mi történik ekkor? Dávid hirtelen jobban kezdi érezni magát! Rádöbben, hogy nem is olyan borzasztó az élete. A nézőpontja középpontjában Isten egyre hatalmasabbá válik, a probléma pedig egyre kisebbé változik, és ekkor minden esetben meglátja Isten dicsőségét ragyogni az élethelyzetében.


Miről is van szó? Egy aprócska zsoltár keretében Dávid a depresszióból az ünneplésre vált át. Nem vár addig, míg Isten megváltoztatja a körülményeit, megoldotta problémáit, vagy kedélyesebbé tette őt, Dávid mindezek megtörténte előtt hálát adott Istennek. Drága barátnőm, amikor abbahagyjuk a panaszkodást, zsörtölődést, és elkezdjük Isten szeretetnyelvét, a hálaadást használni, a látószögünk is megváltozik. A magasztalás lencséjén keresztül fogjuk észrevenni a percekben elrejtőző dicsőséget, - olyan ragyogó pillanatokat, melyek mindig is ott voltak, csak rejtve maradtak zsörtölődő szemeink előtt.


Drága Uram! Magasztalom nagy nevedet. Annak ellenére, hogy nem mindig értem, mi miért történik az életemben, bízom a jóságodban, és megkapaszkodom abban a tudatban, hogy terved az életemre vonatkozóan reményteljes. Jézus nevében, Ámen


(forrás:Girlfriends in God, Daily devotionals, Sharon Jaynes, Gratitude changes things, Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2014 Used with permission,www.girlfriendsingod.com, )

2016. június 10., péntek

Történjék bármi

„Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!”( 5Móz 6,5)

Nem felejtem el a napot, amikor Arttal eldöntöttük, hogy történjék bármi, szeretni fogjuk Istent, és törekedni fogunk a Vele való állandó kapcsolatra.
Kórházban voltunk, akkor hathetes középső kislányunkkal. Tökéletesen egészségesnek látszott, mígnem allergiás rohama lett az anyatejben lévő fehérjétől, és az újszülött intenzívosztályon kötöttünk ki. A negyedik napon közölték az orvosok, hogy Ashley-nek sürgős műtétre van szüksége, és nem sok esélyt adtak az életben maradására.
Öt percet kaptunk, hogy elbúcsúzzunk kisbabánktól, mielőtt beviszik a műtőbe.
Összetört szívvel álltam.
Szerettem volna felkapni, magamhoz szorítani, és elrohanni a kórházból. Belelélegezni a kicsi testbe az én életemet. Helyet cserélni vele. Sokkal könnyebben elfogadnám a saját halálomat, mint a gyermekemét. Art imádkozott felette, majd elbúcsúztunk tőle, és sírva hagytuk, hogy elvigyék.
Mikor kiértünk a kórházból, a parkolóban zokogva omlottam Art karjaiba. Gyengéden tenyerébe vette az arcomat, hogy nézzek rá, és emlékeztetett, hogy Ashley Isten gyermeke, tőle kaptuk, vissza is veheti magához.
„Lysa, Isten még nálunk is jobban szereti Ashley-t – mondta szelíden. – Bízzunk a tervében.”
És akkor mondott valamit, ami fordulópontot jelentett Istennel való kapcsolatomban: „Állapodjunk meg a szívünkkel, hogy bármilyen kimenetele lesz is Ashley műtétjének, szeretni fogjuk Istent”.
Először ellenkezést váltott ki bennem Art kérése. Az az érzésem volt, hogy ezzel rábólintok Isten akaratára, ha magához veszi Ashley-t.
Minden porcikámmal ragaszkodtam a gyermekemhez, és ellenálltam Istennek. De bármennyire össze voltam törve, éreztem, hogy Isten velünk érez. Úgy éreztem, odavon magához, és gyengéd irgalommal körülölel. Isten első kézből tudta, mit érzünk, mert ő is átment rajta. Akarhatok bármit, a gyermekem jövőjét igazából nem tudom irányítani.
Sírva engedtük át Istennek drága kisbabánkat, és megígértük, hogy történjék bármi, szeretni fogjuk Őt.
Úgy tűnt, minél inkább átadom magam Istennek, annál kevésbé nyom a perc súlya. Megéreztem Isten erejét, és ez megszüntette az ismeretlentől való félelmet. Abbahagytam a „mi lesz, ha” –képzelődést, és így szóltam magamban: Rendben van, Istenem. Megnyugszom Benned. Nem gondolok arra, mi lesz ezután. Benne maradok a jelen pillanatban, békességben.
Azon a napon nem csak a pillanatnyi helyzete vonatkozóan, hanem egyszer s mindenkorra megszilárdítottuk Isten-szeretetünket. Nem voltunk boldogok, de valami megmagyarázhatatlan nyugalom áradt szét a lelkünkben. Az a tudat, hogy Az visel gondot Ashley-re, Aki még nálunk is jobban szereti, és akinek a terve kislányunk életére tökéletes, békét adott összetört szívünknek.
Ashley életének ez a szakasza csodával végződött, és mi nagyon hálásak vagyunk. Az orvosok sem értették, hogyan történt, de kislányunk teljesen felépült. Ki értené Isten döntéseit kéréseink meghallgatásának módjáról?
Átéltem a hasonló helyzetek másfajta kimenetelét is, amikor kicsi húgom nem gyógyult meg, és mi ott álltunk tehetetlenül, összetört szívvel a koporsó mellett. Mindkét esetből ugyanazt tanultam: bármi legyen is Isten válasza, bízzunk Benne, és szeressük tovább. Nem kell mindent értenem. Bíznom kell. Ez a teljes önátadás a békesség és az Isten-kapcsolat olyan mélységével ajándékoz meg, amit semmi más nem tud előidézni. Mindennek a forrását mai alapigénk tárja elénk: szeressem Istent teljes szívemből, teljes elmémből, és minden erőmből.
Az életben minden bizonytalan. Mint árapály a tengeren, változnak a körülmények. Az ismeretlen néha nagyon ijesztő tud lenni. Ahogy nem vagyunk hatással a dagály érkezésére, ugyanúgy nem tudjuk irányítani életünk folyását sem.
De minden percben eldönthetjük, hogy hagyjuk a lelkünket, nyugodjék meg Istenben.


Uram, szeretnélek az Írás utasítása szerint teljes szívemből, teljes elmémből, minden erőmből szeretni. Mutasd meg, hogyan szüntessem meg vágyamat az irányításra, amikor bizonytalan, nehéz körülmények közé kerülök. Vezess, hogy történjék bármi, szeretni tudjalak Téged. Jézus nevében, Ámen.









(Lysa TerKeurst: No Matter What,Encouragement for today, 2016.05.25.,www.proberbs31.org,fordítás:eszmelkedések.blogspot,fotó:pinterest.com)