Labels

5 nap:Isten közel van (5) 7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (21) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (6) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) Advent2018 (7) aggodalom (3) Aggódás (30) ajándék (15) Alapítvány (4) alázatosság (9) alkalmatlanság (9) Anyák napja (6) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (14) Atya (3) az élet ösvénye (1) barátság (20) bátorítás (40) bátorság (7) Békesség (35) belső békesség (19) belső viharok (30) beszéd (7) betegség (4) Biblia olvasás (19) Bizalom (84) bizonyosság (1) bizonyságtétel (20) biztatás (4) böjt (2) bölcsesség (23) Bűnbocsánat (13) bűntudat (6) céltudatos élet (11) család (9) csalódások (9) Csendes percek (2506) csendesség (9) csüggedés (15) Depresszió (13) dícséret (2) dicsőítés (21) Döntések (27) Egy misszionárius naplójából (18) egyedül (2) együttérzés (13) elég vagy (3) elengedés (5) életöröm (13) elfogadás (10) Elgondolkodtató történetek (19) elhívás (7) elismerés (3) előítélet (5) elszámoltatás (1) elutasítás (6) elvárások (1) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (3) engedelmesség (14) erő (17) értékes vagy (2) fájdalom (15) fáradtság (11) feladat (19) félelem (21) feltámadás (6) feltöltődés (13) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (156) Galéria (39) gondolataink irányítása (17) Gondolatok (42) gondoskodás (3) gondviselés (14) gyász (3) gyengeségek (8) Gyermeknevelés (43) Gyógyulás (17) győzelem (6) hála (15) hálaadás (15) harag (8) harc (7) házasság (33) hit (46) hozzáállás (3) Húsvét (11) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (20) igazság (14) Igehirdetés (38) ígéretek (6) Igevers (4) Ima (52) imádság (24) Immánuel (3) irgalom (12) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (15) Isten ereje (23) Isten gondoskodása (41) Isten hangja (10) Isten hűsége (40) Isten időzítése (6) Isten keresés (6) Isten követése (23) Isten lát (6) Isten mellett (2) Isten munkálkodása (22) Isten neve (7) Isten szeretete (100) Isten terve (32) Isten tudja (2) Isten válasza (18) Isten védelme (21) Isten vezetése (65) Istenen lévő tekintet (6) Istennel töltött idő (22) Istentisztelet (1) jellem (3) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (21) Jézus barátsága (3) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (11) Jézus keresztje (1) Jézus követése (49) Jézus szeretete (19) jóság (4) jövő (3) kapcsolatok (39) karácsony (7) kedvtelenség (1) Kegyelem (28) keresés (3) kételkedés (9) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (12) kitartás (13) konfliktusok kezelése (8) korlátaink (1) könyörgés (5) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (3) kudarc (2) küzdelem (19) lábmosás (1) lassítás (1) Légy világosság (24) lehetetlen (3) magány (12) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megállás (1) megbízatás (2) megbocsátás (16) megelégedettség (16) megfelelési kényszer (2) megismerés (6) megpihenés (3) Megpróbáltatás (41) megtèrès (6) megváltás (8) megváltást (1) miért (1) mindennek ideje van (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (4) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (11) nyugtalanság (2) odafigyelés (11) odaszánás (3) olvasói gondolatok (48) otthon békéje (4) öltözet (2) önbizalom (6) önértékelés (45) önuralom (3) önvizsgálat (31) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (4) összetöretés (7) Pártfogó (1) Pásztor (3) pihenés (8) prioritások (4) próba (8) ráhagyatkozás (3) Receptek (4) Remény (33) rohanás (4) sóvárgás (6) stresszkezelés (6) szabadság (11) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (8) szégyen (3) szelídség (4) Szentlélek (6) szenvedés (5) szépség (8) szerelem (3) szeretet (54) szeretve élni (3) szeretve vagy (2) szív (1) szolgálat (30) szünet (2) támogatás (1) teherhordozás (8) teljes élet (2) Tetszem Istennek (1) tiszta szív (2) tisztánlátás (6) tökéletesség (1) törődés (2) túlhajszolt élet (5) türelem (19) új élethelyzet (1) új év (11) ünnep (6) valentin nap (1) változás (23) várakozás (20) vendégfogadás (4) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (8) vígasztalás (3)

2019. június 30., vasárnap

Dörzspapír emberek

Mert az Ő alkotása vagyunk.

(Efézusi levél 2:10)


Dörzspapír emberek, tudod, akik fájdalmasan csiszolnak bennünket, nemcsak az életünk természetes velejárói, hanem ajándékai is Istennek. Ne hagyd abba az olvasást, hadd magyarázzam meg miért is mondtam ezt!


Ha saját életemre tekintek, Isten ezeket a nehéz kapcsolatokat katalizátorként használta az én esetemben. Szeretetével így tudta felrázni kényelmes terveimet és szándéka szerint megváltoztatni emberi döntéseimet. Életem így gyakran kaotikussá vált, békésen folyó medréből kilépve minden esetben változást hozva mindennapjaimba.


Fiúnk, Jered már általános iskolában elkezdett focizni, a főiskolára pedig tanulmányi és sport ösztöndíjjal jutott be. Az évek alatt többször megsérült, de a középiskolában élte át első sportsérülése miatti műtétjét. Az ortopéd orvos elmagyarázta, hogy mi fog történni a műtét alatt: "Először is eltávolítjuk a törés körüli elhalt szövetet, majd egy fém csavarral erősítjük az eltört csontokat egymáshoz." Elmondása alapján egy vékony fényes csavarocskát képzeltem el óvatosan beágyazódva fiam lábában. A boldog tudatlanság időnként hatalmas áldást jelenthet...


A műtét jól sikerült, és két hétre rá elvittem Jeredet egy kontroll vizsgálatra, ahol az orvos ismét megröntgenezte lábát, hogy megbizonyosodjon afelől, hogy szépen gyógyul a törött csont. Az orvos mosollyal az arcán lépett be a vizsgálóba, a röntgen felvételt lobogtatva. "Gyönyörűen gyógyul a lábad" bátorította fiamat. Megkérdeztem, hogy mi is rápillanthatunk-e a felvételre, erre ő a kivetítő táblára rakta a képet, amin elszörnyedve vettem észre egy hatalmas, vastag csőszerű csavart fiam drága csontjába erősítve. Sőt jobban megvizsgálva a képet, már kezdődő rozsdásodást is felfedezni véltem azon a barbár csavaron...


Elképedt arcomat látva, az orvos megnyugtatott, hogy minden rendben van. Persze, ez korántsem csillapította kétségeimet, sőt, néhány kérdés dübörgött bennem, azonnali válaszra várva: "Ilyen csavar illik fiam csontjába, biztos abban, hogy nem tévesztette el a méretet?" "Fog tudni újra játszani?" "Fájni fog a lába amikor esik az eső?" "A reptéri biztonsági kapunál nem fog jelezni ez a hatalmas csavar?" "Jered lába lesz-e még olyan erős, mint a műtét előtt?" Az orvos türelmesen végighallgatott, és mosolyogva így válaszolt: "Most hogy kérdezi, őszintén be kell vallanom, hogy Jered lába nem lesz olyan erős mint korábban," majd gonosz vigyorral az arcán így folytatta: "hanem sokkal erősebb lesz!"


Lenyűgöző látni, hogy az életben a hatalmas erő formálódását mindig egyfajta összetörés előzi meg. És ez a törvényszerűség a nehezen kezelhető emberekre is vonatkozik.


Istennek nem az a célja az életünkre vonatkozóan, hogy kényelmünket munkálja, hanem azt szeretné elérni bennünk, hogy Jézus Krisztus jelleme rajzolódjon ki jellemünkben. Ezen formálódást a dörzspapír emberek durva csiszolása által is eléri, amint éles, bántó egyéniségünk finomodik, sőt időnként még meg is törik. Az életünkben jelenlévő sokféle szenvedésnek egy célja van: megerősítsen bennünket a fájdalom elhordozására és megalázzon bennünket büszkeségünkben, hogy ne felejtsük el, egyedül Istenre hagyatkozhatunk.


Gyakran, épp a leterhelő emberi kapcsolatainkban tapasztaljuk meg leginkább a fájdalmat. Péter azt írja levelében, hogy egyszer Isten mindent helyreigazít majd, és ez a kijelentés a körülményeinkre és kapcsolatainkra is mindenképpen vonatkozik. Isten fogja a széthullt darabkákat eggyé szerkeszteni, hogy felkészítsen bennünket a szolgálatra. A helyreigazítást a "háló foltozásaként" is le lehet fordítani. A halász hálója mindig a megélhetését biztosította, és szakadozott hálóval pedig képtelenség volt halat fogni. Így hát szükségszerű volt a halászháló karbantartása, szüntelen foltozása.


Minden egyes összetört állapotunkban, amikor megengedjük Istennek, hogy helyreigazítson bennünket, erősebbé válunk, és megújul az életünk. Pál jól ismerte a megpróbáltatások, fájdalmak, szétszakadt hálók tapasztalatát. "Mert tudjuk, hogy a megpróbáltatás szüli a türelmet. A türelem kipróbáltságot, a kipróbáltság reménységet." (Római levél 5:3-4) Ezt a verset olvasva, be szoktam helyettesíteni az éppen aktuális dörzspapír emberem nevét a versbe, ami aztán így hangzik: "Tudom, hogy Sally helyes kezelése türelmet szül. És a türelem kipróbáltságot, a kipróbáltság pedig reménységet eredményez." Micsoda bátorítást tár ez a kijelentés elénk! A nehéz kapcsolat Isten szerinti jellemet formál, ami aztán reménységet szül. A reménység a fájdalom következménye, mert a nehéz kapcsolatokból eredő fájdalom arra késztet bennünket, hogy Istenhez forduljunk megoldásért, és abban bizonyosak lehetünk, hogy az Ő ereje által minden megtört kapcsolat helyreáll majd.


A nehéz kapcsolatok, és az azzal járó összetöretés vagy keserűvé vagy kedélyessé tesz bennünket. A választás rajtunk áll. Vagy görcsösen ragaszkodunk szánalmas jellemünkhöz, vagy elismerjük gyengeségeinket, tudva azt, hogy Isten meg fog újítani bennünket a csiszolódás által.


Dörzspapír emberek olyanok, mint a malomkövek. A nyomás által vagy finomabbá válunk, vagy megtörünk. Harry Trauman így fogalmazza ezt meg: "A dicsfény elillan, a népszerűség véletlenszerű, a gazdagság pedig forgandó. Azok az emberek akik ma ujjongnak, lehet, hogy megátkozzák a holnapot. Egyetlen egy dolog fog számítani igazán, a jellemünk."

Hiszem, hogy a bántó, gonosz viselkedését a dörzspapír embereknek egyedül elszánt imával lehet megtörni. Isten erre hív bennünket. Abban is bizonyos vagyok, hogy a nehéz kapcsolataink által Isten mindenképpen az élet terheinek elhordozására erősít meg bennünket.

Uram, kérlek töltsd be a Te szereteteddel a dörzspapír emberek iránt az életemben. Segíts, hogy úgy szemlélhessem őket, ahogy Te tekintesz rájuk. Használd őket, hogy azzá a nővé finomodjak akivé te megalkottál engem. Szeretnék hálát adni életemben jelenlévő nehéz kapcsolataimért, tudva azt, hogy a bántó emberek által is munkálkodsz az életemben. Jézus nevében, ámen.






A naplódba írd fel a számodra legmegpróbálóbb dörzspapír ember nevét. Írj fel öt dolgot, hogy miért tartod őt smirglinek. Imádkozz érte, és adj hálát Istennek őérte. Szerinted, mit akar Isten elérni ezen ember jelenlétével az életedben?

(Forrás: Girlfriends in God, Daily Devotionals, Mary Southerlandhttp://www.girlfriendsingod.com/2014/sandpaper-people/, used with permission)

2019. június 29., szombat

A kudarc nem egy örökké tartó állapot

Még a fának is van reménysége: ha kivágják, újból kihajt, és nem fogynak el hajtásai.

(Jób könyve 14:7)




Nem ismerek olyan embert, akinek életcélja a kudarc lenne, mégis a bukás életünk része, realitása. A siker kulcsa pedig nem az, hogy miként tudjuk megúszni ezeket a kudarcokat, hanem sokkal inkább, hogy miként kezeljük azokat.

Beethovennek a zenetanára egyszer azt mondta, hogy reménytelenül rossz zeneszerző.
Abraham Lincoln az Illinois állambeli közgyűlésben lévő helyért kampányolt, sikertelenül. Ezután egy vegyeskereskedést nyitott, ami csődbe ment néhány hónap múlva.
Walt Disney-t pedig egy újság szerkesztője elbocsátotta, mert nem tartotta elég kreatívnak.
A Ford Autógyár Henry Ford harmadik üzleti vállalkozása volt. Az első kettő csődbe ment.
Thomas Edisonnak az iskolában egy tanár azt mondta, hogy reménytelenül buta a tanuláshoz.


Emlékszem első sikertelen vizsgámra. Első osztályos voltam, amikor tanítónőnk, Mrs. Martin, elhatározta, hogy kikérdezi tőlünk az Amerikai Egyesült Államok neveit a fővárosaikkal együtt. Úgy tűnt, hogy örök időktől fogva tanuljuk ezeket a földrajzi neveket. Őszintén megvallva, nem szeretettem a Földrajz órákat, és általában végigábrándoztam az egészet. Miért is kellene megtanulnom olyan államok neveit, ahova nagy valószínűséggel soha sem fogok eljutni? A tankönyvemben lévő képek alapján ezek a helyek az én szememben mind-mind egyformák, és halálosan unalmasak voltak.

Annak ellenére, hogy a Földrajz nem volt a kedvencem, a dolgozatot mégis hibátlanul akartam megírni. Hogy miért? Még csak hat éves voltam, mégis ismertem az íratlan szabályt: Egy vizsga kudarca egyenlő azzal, hogy én magam egy csődtömeg vagyok.
Ezért aztán, amikor Mrs. Martin azt mondta, hogy pakoljunk el mindent az asztalunkról, és a kezünk ügyében csupán egy ceruza legyen, teljesen bepánikoltam. A táblára pillantottam, de semmilyen segítséget nem láttam rajta. Végignéztem osztálytársaimon, és láttam, hogy ők is igencsak kétségbe vannak esve, csakúgy, mint én.
"Egy kis dolgozatot írunk, hogy meglássuk, mit sikerült Földrajzból megtanulnotok." - magyarázta Mrs. Martin az eseményeket. Számomra három problémát vetett fel rövidke mondata. Először is, a szótáramban nem ismertem a "kis dolgozat" kifejezést. Második az volt, hogy senki sem hívta fel a figyelmünket arra, hogy dolgozatot fogunk írni, a harmadik problémám pedig konkrétan az volt, hogy nem emlékeztem az államok és fővárosaik nevére. Amikor szavakba öntöttem észrevételemet, Mrs. Martin rám mosolygott és így szólt: "Ez csupán egy röpdolgozat."
A margón jegyzem meg, hogy talán ez volt az a pillanat, amikor elhatároztam, hogy tanítónő leszek, és megfogadtam azt is, hogy én soha sem fogom tanítványaimat holmi röpdolgozatokkal terrorizálni.
A gyomrom összeszorult, és elkezdtem izzadni. Lázasan a könyvem után nyúltam, remélve, hogy talán egy-két nevet sikerül memorizálnom, mielőtt a tanárnő kiosztja a teszteket. "A könyveket nem használhatjátok!" figyelmeztetett bennünket Mrs. Martin. Teljesen megsemmisültem.
Amikor az Egyesült Államok vaktérképét megláttam, sírásra fakadtam. Mrs. Martin azonnal odafordult hozzám, az ölébe húzott, és átölelt. Megkérte a segéd tanítót, hogy vegye át a helyét, engem pedig átkísért az orvosi szobába.
Amikor végre abbahagytam a sírást, a tanárnő megkérdezte: "Drágám, mi a baj?" Még magam is megrettentem a válaszom hallatán: "Nem tudom az államok és a fővárosaik neveit." Nevetségesen egyértelmű volt a válaszom. "Csak felismersz néhányat közülük," próbált nyugtatni a tanárnő. Mire én így szóltam: "Néhányat egészen biztosan ismerek, de nem az összeset, ami azt jelenti, hogy nem fog sikerülni a dolgozatom." "Tegyél meg minden tőled telhetőt, aztán majd meglátjuk, hogy mi fog történni." Ezek után én persze megtettem minden tőlem telhetőt...és mégis egyest kaptam.
És tudod mi következett ezután? A világ nem omlott össze. Az általános iskolát kitűnő bizonyítvánnyal fejeztem be, a középiskolában könnyedén vettem az akadályokat, a főiskolára tanulmányi ösztöndíjjal vettek fel, a tanulmányaimat kitüntetéssel végeztem el, elnyertem az "év gyakorló tanára" címet, és végül tanítónőként tevékenykedtem.
Útközben pedig rengeteg kudarc ért.

A Bibliában elénk táruló emberek életében is kudarcokat és bukásokat láthatunk.
Ádám és Éva nyilvánvaló bűnt követtek el Isten ellen, majd megpróbálták hazugságukkal takargatni azt. Dávid házasságtörést követett el, később pedig Betsheba férjét a halálba küldte. Péter hivalkodóan hangoztatta Jézus iránti elkötelezettségét, kis idő múlva mégis megtagadta Őt, nem is egyszer, hanem háromszor. Az igazat megvallva, nagyon nehéz olyan bibliai személyt találni, aki a pályafutása alatt nem élt volna át kudarcot. Isten azonban csak azokat az embereket tudta hatalmas dolgok véghezvitelére használni, akik bukásaikból tanultak, és lelkileg növekedtek a tapasztalataik által.
Meggyőződésem, ha Isten szerint küzdjük meg hibázásainkat, akkor az a lelki növekedésünk hasznára válhat. Ezen időszakban érzett kétségbeesés pedig akkor fogja a javunkat szolgálni, ha arra késztet bennünket, hogy vágyódjunk Isten jelenléte, és életünkben megnyilatkozó hatalma után. Mert a kudarc nem tart örökké. Isten kegyelme azonban soha el nem múlik, hanem állandóan körbeölel bennünket.

Atyám, hiányosan, és tévedésekkel terhelten járulok Eléd. Tudom, hogy sokszor bűnt követtem el Ellened. Kérlek, bocsásd meg ezekért a tévedéseket. Köszönöm szeretetedet és kegyelmedet, mely elfedi bűneimet. Kérlek taníts ezekből az elesésekből, és segíts a tanultakat beépítenem a mindennapjaimba. Hálás vagyok a reménységért, és az újrakezdés lehetőségéért, melyet egyedül Tebenned lelhetek. Jézus nevében, Ámen.

"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott."
(Róma 8: 28)

Hogyan alkalmaznád a fenti verset a kudarcaid idején?

Éppen egy tévedéssel küzdesz? Gondold át harcodat a fenti igevers fényében. Keresd meg a kudarcodban rejlő tanítást és a győzelem lehetőségét.

A fenti gondolatok fényében olvasd el még egyszer Jób könyvének igeversét: "Még a fának is van reménysége: ha kivágják, újból kihajt, és nem fogynak el hajtásai."


Megható látni Isten munkálkodását, amint a tragédiát győzelemmé, a kudarcot sikerré változtatja. Amikor úgy döntünk, hogy engedjük, hogy a hibáinkon és eleséseinken keresztül Isten munkálkodhasson, akkor az életünkben a kibontakozó Isteni megoldás fog diadalmaskodni...




(Forrás: Girlfriends in God , Daily Devotionals, Mary Southerland, The Failure is not Final, http://www.girlfriendsingod.com/2014/failure-is-not-final-2/, used with permission)

2019. június 28., péntek

Mikor gyengének érzed magad

„…de azt felelte: ’Elég neked az én kegyelmem. Mert az én erőm a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.’” 2Kor 12,9

A nővér fluoreszkáló zseblámpájának fénye bántotta a szememet. Még nem tudtam, mire számítsak, de reménykedtem. Az első, amit észrevettem, mikor magamhoz tértem a hűvös kórházi szobában, az infúzió csöndes csöpögése volt, és a száraz vér szaga borotvált koponyámon.

- Tiffany, kérlek, mozdítsd meg a jobb lábadat – szólt a nővér.
Megemeltem a lábam. Messze lévén a fejemtől, a legkevésbé fájó testrészem volt.

- Nagyon jó. Most a balt.
Megpróbáltam, de a lábam nem akart együttműködni . - Biztos rácsavarodott a lepedő – reménykedtem.

- Kérlek, most a jobb karodat emeld fel – mondta a nővér a jobb karomra mutatva.
Engedelmeskedtem.

- Most a balt.
A bal karom nem mozdult. Próbáltam felemelni, de nem ment.

A nővér kérésére kábultan és kicsit zavarodottan megpróbáltam felülni, először a műtét óta. Az agyam kiadta a parancsot a tagjaimnak, de a testem nem mozdult.

 Miért nem reagál a testem?
 
Pár pillanat múlva szembesültem a mindent elsöprő hírrel: agyvérzésen estem át.

Tizenhat éves fiatal lány voltam, hat éve küzdöttem egy veszélyes agydaganattal. Azt reméltem, hogy most, miután eltávolították, az életem visszatér a normális kerékvágásba. Nem így történt. Ehelyett lebénult a fél oldalam, nehezen érthetően mondtam a szavakat, az arcom megmerevedett.
Egész világom megrendült.

Mit tehetünk, ha másként alakulnak a körülményeink, mint amire Isten reményteli ígéretei alapján számítottunk?
 
Képzeld el… Szép életed van. Persze néha vannak hullámvölgyek, de látod Isten működését, érzed áldásait a munkádban, házasságodban, összetartó családodban. Aztán az élet bevág egy lecsapó labdát. Elveszítesz valakit. A szíved összetörik. Anyagi csődbe kerülsz. Akkora teher nehezedik rád, amit már nem bírsz elviselni.

A nehéz időkben gyengeségeim, mint buborékok törnek a felszínre. Nagy küzdelmembe kerül, hogy higgyek a csodában. Nehezen tudom elhinni Isten jóságát a bajban. Sebezhetővé válok. Próbálok remélni, de nem sikerül. Ilyen pillanatokban jövök rá, mennyire gyenge vagyok.

Az igazság az, hogy mindegyikünknek vannak gyenge pontjai, és Isten pontosan ismeri ezeket. Őt nem lepi meg, ha látszólag bizonytalanná válik a jövőnk, ha megrendülnek kapcsolataink, és úgy tűnik, a mi életünkben nem akarnak teljesülni ígéretei.

Képes lenne Isten egyik pillanatról a másikra teljesíteni kéréseinket? Hát persze!
De ennél fontosabb leckét szán nekünk a bizonytalan időkkel: az Ő ereje a gyengeségben nyilvánul meg.

Mai alapigénk azt üzeni, hogy Krisztus erejét gyengeségünkben fedezzük fel. „… de azt felelte: ’Elég neked az én kegyelmem. Mert az én erőm a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében’” (2Kor 12,9).

Kétségeink, bizonytalanságaink, hiányosságaink teszik teljessé életünkben Krisztus erejét.

Amikor már nem bírjuk elviselni az űrt a lelkünkben, és válaszért esengünk, sebzettségünk odafordít az Úrhoz. És Ő kézen fogja reménytelen, csüggedt magunkat, és a Benne való bizalom mélyebb szintjére vezet. Abba a bizalomba, mely nem saját gyengeségeinket, hanem az Ő erejét akarja látni.

Még ha az orvosi jelentés szerint minden remény elveszett is,
Ő hűséges.
 
Még ha elhagy is, akit legjobban szeretünk,
Ő kitart mellettünk.
 
Még ha kimerültünk, és kudarcnak látjuk is az életünk,
Ő sosem hagy el.
 
Még ha múlnak is az évek, és a győzelem egyre távolabbnak látszik,
az Ő ígéretei igazak.
 
Úgy érzed, hogy az élet viharai megrendítették Isten jóságába vetett hitedet?

Mai igénkben vigaszt találhatsz, tudd, hogy Isten működik az életedben. Nem felejtett el, csak tökéletesíteni akarja hitedet. És napról napra, viharról viharra bizonyítja mennyei Atyánk, hogy az Ő kegyelme elég, és az Ő ereje gyengeségeinkben teljesedik ki.




Uram, hadd jelenítse meg gyengeségem a Te erődet. Vond napról napra közelebb magadhoz szívemet, miközben a Te erődre hagyatkozom, és nem a magaméra. Jézus nevében, Ámen.

Tiffany Smiling: When You’re Feeling Week; Encouragement for today, 2017.11.15. ; https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2017/11/15/when-youre-feeling-weak; fordítás:eszmelkedesek.blogspot.com; kép: pinterest.com

2019. június 26., szerda

Agyonzsúfolt élet

„Ügyelj, hogy mindig tudd, mi van a juhaiddal, és figyelj gondosan a nyájaidra!” Péld 27,23


Felpakoltuk a bőröndöket, hátizsákokat, szatyrokat egy poggyászkocsira, és irány a jegypénztár. Késésben voltunk, úgy gondoltuk, gyorsabb, ha egy kocsira halmozunk mindent, és rohanunk.
Valami minden lépésnél kezdett lecsúszni a halomról. A férjem tolta, én húztam a targoncát, s közben mindketten próbáltuk egyensúlyban tartani a csomagokat. A liftig nem is volt nagyobb baj.
Legidősebb fiúnk, aki akkor hétéves volt, tartotta a liftajtót. Ám miközben átmentünk a küszöbön, az egymásra gyömöszölt csomagok kezdtek lecsúszni. A hároméves Robbie, aki törött, begipszelt lábbal jött velünk, megállt a kocsi előtt. A férjem nem vette észre, s ahogy előreugrott egy lecsúszó szatyorért, rálépett a lábára.
Robbie felordított, a férjem segítségért kiáltott, a lift sípolásba fogott, jelezve, hogy túl sokáig tartottuk nyitva az ajtót. Josh ijedtében sírni kezdett. Katasztrofális helyzet volt.
Ha… ha kicsit hamarabb indultunk volna el a szállodából, ha számítottunk volna rá, hogy sorba kell állni az autókölcsönzőnél, mikor leadjuk a kocsit, ha nem terheltük volna túl a poggyászkocsit, ha nem borítottak volna ki az ijedtségtől vagy fájdalomtól ordító gyermekek…
Súlyosan nehezedtek ránk ezek a gondolatok, mialatt a repülőhöz igyekeztünk. Másodperceken múlott, hogy még elértük a járatunkat.
Örülnék, ha csak ez az egy eset lett volna. De akkoriban rendszeresen belegyömöszöltem még valamit az időmbe, mielőtt kiléptem az ajtón, még egy találkozást a már amúgy is túlzsúfolt délutánba, vagy több feladatot elvállaltam, mint amit reálisan el tudtam végezni.
Mi volt a gond? Túlterhelt életet éltem.
Vállalásaim meghaladták lehetőségeimet. Állandóan feszült voltam – magammal, az otthonommal, a férjemmel, a gyermekeimmel. Miért nem tudnak semmit megoldani? Miért nem állnak már le a kérésekkel? Miért rám van szüksége mindenkinek?
Aztán eljött a nap, amikor szembe kellett néznem a helyzettel. Nem vádolhattam senkit, nem mentegetőzhettem, nem halasztgathattam tovább. Az összeomlás szélén voltam, és a családom szenvedett. Abba kellett hagynom ezt az életformát.
A Példabeszédek 27,23 azt mondja: „Ügyelj, hogy mindig tudd, mi van a juhaiddal, és figyelj gondosan a nyájaidra!” Igen, ezt kell tennem. Bármily fájdalmas, őszintén számba kell vennem összes tennivalómat, terveimet, a fontossági sorrendemet, feladataimat, szembe kell néznem azzal, mit végzek el jól, mi az, amit elhanyagolok.
Listát készítettem az otthoni, a munkahelyi, a családi tennivalókról. Mi az, ami nem tűr halasztást, mi az, amit elodázhatok. Önkéntes vállalásaimat is számba vettem az iskolában és a gyülekezetben. Még napok múlva is jutottak eszembe fel nem jegyzett feladatok, amikről pillanatnyilag megfeledkeztem. Mikor elkészültem a listával annyira megterhelő volt a mennyiség, hogy el akartam égetni az egészet, és nekifogni újból.
Ehelyett elkezdtem átszerkeszteni. Sokat imádkoztam, kértem Istent, mutassa meg, mi az Ő szándéka velem az adott időszakban. Kihúztam azokat a feladatokat, amelyekhez már nem éreztem hívást, és azokat, amiket más is elvégezhetett. Lefaragtam a listámat, hogy csak a valóban fontos dolgok maradjanak, amiket feleségként és három kisgyermek édesanyjaként el kell látnom.
Néhány dolgot azonnal törölhettem az életemből, és voltak folyamatban lévő ügyek, amiket még be kellett fejeznem, mielőtt törölném őket. Végül az életem kezelhetővé vált. Az állandó nyomás, hogy valamit még meg „kell” tennem, megszűnt. Soha véget nem érő listám egy tervezetté alakult, amit hetente újraértékeltem, és be tudtam osztani heti és napi tennivalókra.
Azóta Isten még két kislányt küldött a családunkba, akiket örökbe fogadtunk, így most már ötgyermekes anyuka vagyok. És még mindegyiknek szüksége van rám. De mert ismerem juhaim állapotát, kézben tudom tartani az előre látható eseményeket, és így kevésbé borítanak ki a váratlan történések.
Úgy sejtem, életem végéig küzdeni fogok azzal a késztetéssel, hogy többet vállaljak, mint amennyit teljesíteni képes vagyok. De már tudom, hogy ez a fajta könnyelmű optimizmusom árt a szeretteimnek, ha nem ötvözöm kellő bölcsességgel, a pillanatnyi állapotom gondos mérlegelésével. Kemény lecke volt, de megtanultam. Az agyonzsúfolt élet összeomláshoz vezet, a rendezett élettel viszont kiegyensúlyozottság és béke jár.


Uram, Te tudod, mennyire zűrzavaros és rendezetlen tud lenni az életem. Arra hívtál, hogy rakjak rendet benne. Segíts, hogy jól kezeljem, ami rajtam áll, és így fel tudjak készülni arra, amire nincs rálátásom. Adj, kérlek, bölcsességet és tisztánlátást. Jézus nevében, Ámen.
(Encouragement for today, 2011.12.07., www.proverbs31.org,Glynnis Whitwer,  fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2019. június 25., kedd

A fák beszéde

„Olyan, mint a víz partjára ültetett fa, amely kellő időben gyümölcsöt terem és levelei nem hervadnak. Siker koronázza minden tettét.” Zsolt 1,3


„Suzie, nézd azt a fát!” Vera barátnőm egy hatalmas, haldokló fára mutatott. Néhány levél még próbált megkapaszkodni, de az ágak többsége már elszáradt, sok letört.
„Forró és száraz volt a nyár – mondta Vera. – Nem nyúltak elég mélyre a gyökerei – pont, mint nekünk.” Tovább sétáltunk, s ő arról beszélt, hogy ha sekélyen gyökerezünk a hitben, ha nem jut a lelkünk elég táplálékhoz, könnyebben megsínyli a nehéz idők tikkasztó hőségét.
A fák beszéde. A barátnőm érti. A természet minden jelenségében meglát valami mélyebb értelmet. Néha én is próbálkozom, de ha nem mondja, én most is csak egy kiszáradt fát láttam volna.
Vera most nehéz időket él. Nagy a hőség. Rákos.
Mialatt imádkozom érte, bátorítást kapok az első zsoltár fent idézett szavaiból. Az Istenhez hűséges ember eszerint olyan, mint a folyópartra ültetett fa. Annyi táplálékot kap, hogy állandóan tud teremni, levelei nem száradnak el. Mindegy, milyen az időjárás a folyótól távolabb, a fa virul. Mint a barátnőm.
Vera átesett a műtéten. Majd a kemoterápián. Kihullott a haja, egy ideig nagyon beteg volt. De nem vesztette el az örömét, a mosolyát. Nem vesztette el a hitét. Mikor először jött templomba, csinos kis rózsaszín kalappal a kopasz fején, ölelésre kitárt karral fordult felém.
Ma már, ha séta közben erős, árnyat adó, gyümölcsöt hozó fát látok, Vera jut eszembe. Megtanított a fák beszédére figyelni.
Ápoljuk úgy hitünket, hogy gyökereink egyre mélyebbre nyúljanak, egyre erősebbek legyenek. Most még talán elvagyunk sekély gyökereinkkel, de honnan vesszük a táplálékot, ha égetni kezd a nap, hogyan maradunk meg, ha vihar tombol?
Verától megtanultam, hogy akkor jutunk elegendő táplálékhoz, ha olvassuk a Bibliát, és imádkozunk. Így növekedhetünk Istenről alig tudó csemetéből felnőtt hitű fává, aki árnyat ad a hozzá fordulónak.
Megmutatta Vera azt is, hogyan lehet állandóan gyümölcsöt hozni. Jó időben, rossz időben. Verát mélyre nyúló gyökerei megtartották egy könnyűnek igazán nem nevezhető időszakban, nem veszített erejéből, nem töredeztek le az ágai.
Néhány hete egyedül sétáltam. Egy fa megállított. Levelei a piros, narancssárga, sárga különböző árnyalataiban tündököltek. Isten fenségének üzenetét hozták egy kemény nyár után.
Eszembe jutott Vera. Alig vártam, hogy hazamenjek, és megosszam örömömet a barátnőmmel. Most már én is értem a fák beszédét!


Uram, testemet étellel táplálom meg pihenéssel, de gyakran megfeledkezem lelkem táplálásáról a Te jelenléteddel. Segíts, hogy naponta egyre mélyebbre eresszem gyökereimet Beléd, hogy erős legyek, és teremhessek bármilyen évszakban. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.12.05., www.proverbs31.org, T. Suzanne Eller, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2019. június 24., hétfő

Túl a szavakon

Nyugalom körülöttem.
A napfény átragyog az ágakon, reggeli áldását szórja szét.
A távolból egy gerle éneke hallatszik. A búgó hangok édes gyermekkori emlékeket hoznak a felszínre.
Készülök a napra, egy himnuszt dúdolok. Szeretet ihlette, mintha a lelkemnek írták volna.

Pásztorként vezess minket, drága Megváltóm, szelíd gondoskodásodra vágyunk;
Táplálj a zöldellő mezőkön, vezess az akolba, amit készítesz nekünk.
Áldott Jézus, áldott Jézus! Megfizettél értünk, tiéd vagyunk.
Áldott Jézus, áldott Jézus! Megfizettél értünk, tiéd vagyunk.


Intenzív munkával teltek az elmúlt hetek. Imádságban munkálkodtam. Irgalomkérő imában – a fájdalomtól való szabadulásért könyörögtem.
Nagyobbik fiamért imádkozom, akinek nincsenek hozzá saját szavai. Esedezem, hogy éjszakai sóhajtásai jussanak el a Mester fülébe.
Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal. Róm 8,26

Szürreális érzés megélni olyasmit, amit nem tudnak átfogni a szavak. Semmilyen ékesszólás nem tudja leírni a göröngyös utat, amelyen járok. Csak azok tudják, akik ugyanott járnak.
Mégis jóleső érzés tudni, hogy a titkos helyen, ahol botladozom, velem van Mesterem. Ő vezetett ide. Ahelyett, hogy elhúzódnék, megtanultam nekifeküdni az útnak – teljes súllyal nekidőlni, reménységben. Nekidőlök, elsuttogom félelmeimet, vágyaimat, és megnyugszom látva, hogy Megváltóm mindig vet elém annyi fényt, ami a következő lépéshez kell a szoros úton.

Atyánk, köszönjük neked
A lábunk körül nyíló virágokat
Atyánk, köszönjük neked.
A zsenge füvet, a frisset, a jót,
Atyánk, köszönjük neked.
A madárdalt, a méhzümmögést,
minden szépet, mit szemünk-fülünk befogad,
Mennyei Atyánk, köszönjük neked.


De ennek az életnek a szenvedései véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk. Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. A természet ugyanis mulandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem amiatt, aki abban a reményben vetette alá, hogy a mulandóság szolgai állapotából majd felszabadul az Isten fiainak dicsőséges szabadságára. Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet (együtt) sóhajtozik és vajúdik mindmáig. De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a Lélek zsengéjét, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását. Mert megváltásunk még reménybeli. Az a remény viszont, amit már teljesedni látunk, többé nem remény. Amit valaki lát, azt reméli?
Róm 8,18-25


(http://www.akmayes.com/2012/03/beyond-words.html, Karen Penner Mayes, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2019. június 23., vasárnap

Az Úr az én pásztorom

Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért.Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem.Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam.Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az Úr házában lakom egész életemben.

(23. Zsoltár)



Egyik este a gyülekezeti alkalom alatt a kis vidéki gyülekezetünkben a megszokott helyemen ültem, miközben görcsösen fogtam az előttem lévő pad támláját. Istennel hadakoztam lelkem üdvösségéről. Egy aktív gyülekezeti tag voltam, az énekkar tagja, és az Istentiszteletek alatt zongorista, a gyerekkórus vezetője. Soha sem hagytam volna ki egy gyülekezeti alkalmat, kivéve, ha már halálosan beteg voltam. A fiatalok csoportjának vezetőjeként ritkán mulasztottam el programjaikat, és gyakran hoztam magammal a halálba tartó fiatalokat, akiknek, -velem ellentétben- szükségük volt Isten megismerésére. Nagyon kínos lenne, ha a felhívásnak engednék, és előre mennék, és elismerném mindenki előtt, hogy hazugságban éltem. Így hát görcsösen szorítottam a padot, és gőgösen kijelentettem, hogy én keresztény vagyok. Annak kell lennem. Ott van az a rengeteg jó cselekedetem, melyet felsorakoztattam. Úgy néztem ki mint egy hívő, úgy beszéltem mint egy hívő, még úgy is cselekedtem, mint aki teljesen elkötelezett Istenének...de őszinte követője voltam-e Istennek? 

Amint a választ fogalmaztam erre a kérdésre, egy ijesztő valósággal szembesültem. Mindent tudtam Istenről, de rá kellett döbbennem, hogy a felhalmozott ismereteim ellenére személyes kapcsolatom nem volt Vele. Ennél többre, mélyebbre vágytam.


Arra is rávezetett Isten, hogy az Ő tökéletes szeretetéből adódóan egy meghitt, bizalmas kapcsolatra törekszik gyermekeivel. Azon az éjszakán a sötétben a csillagok alatt az ég felé kiáltottam: "Istenem, ha tényleg az vagy akinek mondod magad, akkor minden tudásomat magamról és Rólad eléd teszem. Átadom az életemet teljesen Teneked." Azon az éjszakán találkoztam először személyesen Jézus Krisztussal.


Miközben életem iránya teljesen megváltozott, mégis szembesültem azzal a ténnyel, hogy életemet napi szinten kell megélnem, és igenis szembe kell néznem leterhelő helyzetekkel. De azt is felfedeztem, hogy ki is vagyok én valójában, - egy bárány - és báránynak lenni csodálatos dolog! 


Amikor félek, Jézus Krisztusra számíthatok, hogy békével tölt el engem.


Amikor megtört szívű vagyok, akkor Jézus Lelke megnyugtat és helyreállít.


Még akkor is, amikor a klinikai depresszió mély, sötét vermében találtam magam, Jézus Krisztus ott volt velem, és a Pásztorom a sötétségből a világosságra vezetett engem.

Akkor kezdtem megérteni azt a csodálatos igazságot, hogy Jézus Krisztus, a Jó Pásztor előre meghatározta létezésemet, egy tervet készített az életemre vonatkozóan, Ő már előre tudta, hogy miként fogok reagálni az Ő felém irányuló szeretetére, és már előre gondoskodott arról, hogy a múltbeli, a jelenben és a jövőben elkövetett bűneimért megfizesse az árat.
Isten szeretete hívott életre, és Ő maga pecsételt el engem.




Nem volt már arra szükségem, hogy magam irányítsam az életemet, mert volt már egy Pásztorom.


A mindennapi életemben Isten előttem jár, mutatja az utat, és körbevesz engem jelenlétével. Az a tudat, hogy szeretett gyermek vagyok, békét ad számomra, és ha ez a béke tölt el, a stressznek már nem sok helye maradhat.
Tulajdonképpen, ha a bárányokra gondolunk, akkor nem egy leterhelt stresszes teremtmények képe van előttünk. Sőt, úgy tűnik, mintha fel sem fognák a veszélyeit életüknek. Nem aggódnak azon, hogy lesz-e ennivalójuk legközelebb, hogy lesz-e hol fejüket lehajtani az éjszaka folyamán, vagy azon, hogy mikor fog a következő ellenség vagy rabló támadni, vagy hogy mit tartogat számukra a következő nap. Amikor betegek, ösztönösen Pásztorukhoz mennek, tudva azt, hogy Ő majd gondoskodni fog róluk, megnyugtatja őket, amíg a gyógyulás el nem érkezik számukra.

Emlékeznünk kell, sőt meg kell erősíteni magunkban azt a tényt, hogy mindannyian bárányok vagyunk, és hogy Jézus Krisztus valóban a mi Jó Pásztorunk, és ezen felül semmi más nem számít igazán. 


Szükségem van Rád, Uram. Bármerre nézek, szembesülök azzal a ténnyel, hogy képtelen vagyok a saját erőmből, hatalmamból és képességeim által megélni az életemet. Rengeteg időmet és energiámat felemésztette az erőlködésem, hogy elvégezzem azt, amit már te előre elrendeztél. Kérlek segíts újra és újra tudatosítani magamban, hogy ne a saját erőmben bízzak, mert az nagyon emberi és véges, hanem egyedül a Te erőd az, amire támaszkodni érdemes. A bárányod vagyok, és te az én Pásztorom vagy. Köszönöm ezt Neked, Istenem! Jézus nevében, Ámen.







(Forrás: Mary Southerland, The Lord is My Sheperd, http://www.girlfriendsingod.com/2014/the-lord-is-my-shepherd-part-2-2/Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013 Used with permission
www.girlfriendsingod.com)

2019. június 22., szombat

A megbújó szépség észrevétele

Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten.


I. Korinthusi levél 13:12

Gyermekként Észak Karolinai partoknál nőttem fel, rendszeresen úsztam az óceánban, és megszoktam, hogy zavaros vízbe gázolok bele. Még akkor is, amikor a nap sugarai gyönyörűen csillogtak a víz felszínén, a legtöbb esetben az Atlanti Óceán barnás vízében néhány centiméternél mélyebbre nem láthattam. Fiatal agyam állandóan azon zakatolt, hogy a lábam miféle szerzetekkel találkozik ott a víz alatt.

"Jaj, mi volt ez az éles dolog?!"

"Ühhh....valami sikamlóst éreztem!"

"Mi úszott el a lábam mellett?!" 


Rejtett félelmeim táplálták élénk képzelőerőmet, medúzákat és csattogó cápa állkapcsokat véltem magam körül. Mivel nem tudtam mi úszkál a környezetemben, aggódva ezt kérdezgettem: "Vajon mit rejt a mély?"

Ritka alkalmak egyikén, amikor begázoltam az óceánba, meglepődve láttam, hogy lábujjaim is látszanak a vízben! Nem tudom mi okozta ezt a szokatlan tiszta állapotot, de akkor a vizeink a Karib tenger kristály tiszta kék vízéhez hasonlítottak.


És akkor rádöbbentem, hogy mennyi gyönyörűség is vesz körül! Ragyogóan színes tengeri hínárt láthattam, ezüstösen csillogó halak és kagylók sodródtak a tengerfenék alján az árral. Egy kép azonban mélyen belém vésődött: egy sárga tengeri hínár körül lenyűgöző kis fekete és fehér csíkozású vitorláshalak úszkáltak.

Ezek miatt aggódtam annyira?

Máskor ezért a látványért fizettem a nyilvános akváriumban, most pedig a valóságban élvezhettem. Lenyűgözően szép volt minden, és megdöbbentett, hogy ezek a gyönyörű halak mindvégig a zavaros vízben rejtőztek.

Az élet gyakran hasonlít ahhoz a leckéhez, amit aznap megtanultam. Gyakran úgy gázolunk át az életen, hogy nem látunk minden egyes helyzetet egészen tisztán. Nem csoda, hogy időnként megijedünk a szemünkkel nem érzékelhető dolgoktól. 


De csak azért, mert a szépség nehezen látható, nem jelenti azt, hogy nem is lehet rálelni. Gyakran éltem át nehéz élethelyzeteket, amikor nem láttam, hova vezet a következő lépésem. De ez csupán egy kis szeglete volt az egész képnek, mert mi csak részletében látjuk most a dolgokat. Milyen hálásak lehetünk, hogy barátai lehetünk Annak, aki teljességében látja a nagy képet.

Ha az Atya szemével, az örökkévalóság lencséjén keresztül láthatnánk a dolgokat, akkor a felszín alatt fantasztikus dolgokkal találkozhatnánk. Minden egyes napot és pillanatot Isten céllal alkotott meg. Időnként csak homályosan láthatjuk, máskor pedig színről színre szemlélhetjük Isten szeretetét munkálkodása által.

Nem felejtem el, amikor haldokló barátnőm ágya mellett ültem. Nyugodt arcát figyeltem. Azért imádkoztam, hogy Isten akarata minél hamarabb és minél békésebben beteljesedhessen. Ez az időszak, amit egy fiatal, két gyönyörű kisfiú édesanyja mellett töltöttem, nagyon homályos volt számomra. Egyszerűen nem fogtam fel, hogy miért kell életének ilyen gyorsan befejeződnie.

Amikor Istenhez fordultam, és elé tártam kérdéseimet, akkor Ő emlékeztetett arra, hogy barátnőm életének minden egyes perce gyönyörűen és értékesen telt, még azok is, amelyeket ott, a kórházi ágyán, a halál árnyékában töltött. És ahelyett, hogy a fájdalomra és a szomorúságra tekintettem volna, Isten felnyitotta a szememet, hogy megláthassam Isten munkálkodását és célját barátnőm életében. Még most, évek múltán is emlékeimben tisztán él az ő csodálatos élete. A példája, mellyel Isten jóságát hirdette a tragikus valóság közepette, az ő mély hitét mutatta be Atyja iránt, tudva azt, hogy nem csak a jelenben, hanem az örök életében is Istene marad. 

Életünk nehéz időszakaiban, amikor zavaros vizeken kell áthaladnunk, és csak részben látjuk a dolgokat, nyugodtan megbízhatunk abban, Aki az egész képet átlátja. A felszín alatt csodálatos dolog húzódik. Adjon számunkra Isten olyan szemet, mellyel tisztán láthatunk.

Atyám! Te egy jóságos Isten vagy. Bízom Benned, és tudom, hogy csodálatos dolgok rajzolódnak ki az életemben, még akkor is, ha most még nem látom igazán. Kérlek nyisd meg a szemeimet, amikor nem látom a Te örökkévaló látószögéből a dolgokat. Kérlek segíts, hogy szorosan beléd kapaszkodhassam, míg minden ki nem tisztul körülöttem. Ámen

Gondold át, és válaszolj:
Miként változnának a dolgok, ha igazán elhinnéd, hogy a nehéz életszakaszod nem fog örökké tartani, és ez csak Isten nagyobb tökéletesebb tervének egy kis részét képezi?

Gondolj néhány élethelyzetedre. Ha most tisztán visszagondolsz, megtalálod bennük Isten csodálatos munkáját? Visszagondolva a nehéz időben felleled Isten csodálatos munkálkodását érted?


Ige a mai napra:

Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen.
(Efézus 3:20-21)



(Forrás: Proverbs31 Ministry, Daily Devotionals, January 24, 2014. Looking for Hidden Beauty, Amy Carroll. http://proverbs31.org/devotions/devo/ , used with permission)

2019. június 21., péntek

Hogyan bízd Istenre gyermekeidet

„Hit által rejtegették Mózest születése után három hónapig szülei, mert látták, hogy szép a gyermek, és nem féltek a király parancsától.” Zsid 11,23

Nem kezeltem túl jól, hogy az egyetemre bejutott legidősebb gyermekem, Morgan, elköltözik itthonról, kollégiumba megy.
Örömteli izgalom is volt bennem életének új szakasza miatt, ugyanakkor a biztonságáért való aggódás és rettegés újra meg újra összeszorította a szívemet.
Az érettségi utáni nyári hetek alatt sok kellemes órát töltöttünk együtt, remekül szórakoztunk, mialatt mindent előkészítettünk a kollégiumi életmódra. Mire eljött az augusztus, tele voltunk ideges izgalommal. Sikerült könnyek nélkül átvészelnem a beköltözés napját. De mikor elindultunk hazafelé, olyan érzés kerített hatalmába, mintha otthagytam volna a gyermekemet vesszőkosárban egy idegen ajtóküszöbön.
És folyni kezdtek a könnyek. És folytak tovább egész héten. Olyan sokat sírtam, hogy már azt hittem, kiapadnak a könnycsatornáim.
Nem föltétlen bánatkönnyek voltak ezek, hanem vegyes érzelmekkel teli anyakönnyek, társulva azzal a tudattal, hogy kicsi lányom felnőtt, és ez az új életszakasz maradandó lesz.
Egy könnyes szemű hét után egyik reggel a másik lányom, Kaitlyn telefonja ébresztett. „De anya, Morgan nem ment el örökre, egyszerűen csak főiskolás lett.”
Nem számítottam erre a megjegyzésre, jót kuncogtunk, mennyire igaza van. Arra is jó volt ez a hívás, hogy észhez térítsen, ne feszítsem túl a húrt és környezetem – meg önmagam – idegeit a túlzott érzelmességgel, kezdjem végre Istenre bízni legértékesebb javaimat, a gyermekeimet.
Rájöttem, hogy túl sok időt töltöttem a Morgan miatti aggódással, és igen keveset azzal, hogy rábízzam őt Isten gondoskodására.
Egy bibliai édesanya jutott eszembe erről, aki szó szerint belerakta egy kosárba, és Isten gondjaira bízta gyermekét. Jokebed, Mózes anyja, tudta, hogy a fáraó elrendelte az összes újszülött zsidó kisfiú megölését. Egyiptom királya attól félt, hogy a zsidók számban felül fogják múlni az egyiptomiakat, és ezzel veszélybe sodorják az uralmukat.
Jokebed az első három hónapban rejtegette fiát, de tudta, hogy tovább már nem tarthatja biztonságban. Ezért „papiruszkosarat készített neki, s bekente aszfalttal meg szurokkal. Beletette a kisgyermeket és elhelyezte a nád közé, közel a folyó partjához” (Kiv 2,3b).
Nehéz volt otthagynom a lányomat a kollégiumban, de képzeld el, mit érezhetett Jokebed, mikor látta, hogy drága kisbabáját sodorni kezdi a víz lefelé. Annyi minden történhetett volna, számtalan végzetes kimenetelű lehetőség eszébe juthatott volna. Ehelyett ő hitte, hogy magára Istenre bízta rá gyermekét.
Bár nem tudhatjuk, mit érzett Jokebed, szeretek úgy gondolni rá, hogy szerinte Istennek terve és célja volt a kisfiúval, és ez adta neki a bátorságot, hogy el tudjon lépni a kosár mellől. Rövidesen kiderült számára, hogy Isten - a legtökéletesebben időzítve - fürödni küldte oda a fáraó leányát, aki kimentette Mózest a folyóból, és el is határozta, hogy sajátjaként neveli fel. Ráadásul tudtán kívül az anyát bízta meg a gyermek gondozásával, míg megnő.
Jokebed úgy gondolkozhatott, hogy Isten még nálánál is jobban szereti a gyermeket, és ez igazolódott is, mikor a hihetetlen terv részletei kezdtek kibontakozni és megvalósulni.
Anyaként biztonságban szeretnénk tartani gyermekeinket, megvédeni őket a fájdalomtól, megoldani a problémáikat, meghozni a döntéseiket, és a helyes irányban tartva kormányozni őket. Aztán eljön egy pont, amikor ráébredünk, hogy irányításuk már kívül van a hatáskörünkön, és el kell fogadnunk, hogy ezentúl a mi kezünk helyett Isten kezében van a jövőjük.
Akár az óvodát kezdi a gyermeked, akár az iskolát, középiskolát vagy egyetemet, az évnek ebben az időszakában még fontosabb, hogy a szülők bízzanak Istenben, és higgyék el, hogy jó terve van a gyermekük életére. Milyen vigasztaló és megnyugtató a tudat, hogy Isten állandóan figyeli gyermekeink életét, jelen van akkor is, amikor mi már nem lehetünk velük.




Uram, segíts, hogy ne engedjek utat az aggódásnak, mikor gyermekem életének új szakaszába lép. Adj, kérlek, biztonságérzetet adó hitet, hogy soha ne kételkedjem abban, hogy Te mindig ott vagy velük. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: How to Trust God With Your Children; Encouragement for today, 2015.08.10.;
www.proverbs31.org; fordítás:eszmelkedesek.blosgpot.com; kép: pinterest.com

2019. június 20., csütörtök

Miről maradsz le éppen?

„Az Úr az égből letekint az emberekre, hogy lássa, van-e még, aki értő lelkű, van-e még, aki keresi az Istent.” Zsolt 14,2


Egyik nyáron, pár évvel ezelőtt, Mark fiam egy családi táborba ment dolgozni. A hegyek lélegzetelállítóak voltak, sok barát vette körül, és a menüt a tinédzserek álmai szerint állították össze, az otthon mégis hiányzott neki. Nem borzasztóan, csak épp annyira, hogy néha belenyilalljon a lelkébe.

Tudtam, hogy jól esne neki valami, ami az otthon jelenti. Összepakoltam hát néhány szükséges dolgot, s hozzátettem ezt-azt, amiről tudtam, hogy örömöt okoz és a szeretetüzenetemet közvetíti, majd elpostáztam a csomagot.


Néhány nap elteltével egyre türelmetlenebbül lestem, mikor érkezik a mosolygó fejes, köszönő sms, „Azta! Te vagy a világ legjobb anyukája!” Mi lányok mindig álmodozunk…

Nem jött üzenet.

Ahogy teltek a napok egyre jobban zavart, hogy nem reagál az ajándékomra. Hátha nem kapta meg? Megkértem józanul gondolkodó páromat, Artot, hívja fel a fiúnkat, és kérdezze meg egyszerűen, világosan, kapott-e csomagot az anyjától. A válasz: „Ja, igen, jött egy doboz anyától, de még nem bontottam fel.”

Uff.

Ki az, aki kap egy szeretetajándék-csomagot, és még csak fel sem bontja?

Abban a pillanatban úgy éreztem, a Szentlélek megkocogtatja a lelkemet. „Lysa, te is szoktad ezt csinálni. Ha tudnád hány élményt csomagolt már be és küldött el neked Isten, és te nem szántál rá időt, hogy felbontsd!

Hányszor rendezett az utad mellé vadvirágcsokrot, hogy mosolyra késztessen, de te elrohantál mellette anélkül, hogy észrevennéd!

Vagy hányszor rejtett kincseket az Igéjébe, várva, hogy megtaláld, és ezzel felkészítsen valamire, ami aznap érni fog, de te csak átfutottál a szavakon.”

Mai alapigénk eszünkbe juttatja: „Az Úr az égből letekint az emberekre, hogy lássa, van-e még, aki értő lelkű, van-e még, aki keresi az Istent” (Zsolt 14,2).

Úgy szeretném, ha ez a mondat másképp hangzana: „Az Úr az égből letekint az emberekre, hogy lássa milyen sokan értő lelkűek, milyen sokan keresik az Istent.” De ennek az igének más a valósága. És sajnos, nagy igyekezetemben, hogy mindent elintézzek, amit feladatomnak tartok, sokszor nem tartozik az én életem valóságába sem.

Pedig szeretném, ha így lenne. A lelkem figyelme viszont nagyon könnyen elkalandozik.

A keresés – a valódi keresés – nem annyit tesz, hogy reggel elolvasok néhány sort a Bibliából, és igyekszem jó ember lenni napközben. A keresés azt kívánja tőlem, hogy áldozzam fel a rohanást valami más után, és tegyem magam alkalmassá arra, hogy észrevegyem Isten világos útmutatását.
Akár tetszik, akár nem, az, amit kergetünk, teljes figyelmünket követeli.

Vajon miért érzek egy kis bizonytalanságot, egy kis nyugtalanságot, egy kis csalódottságot olyankor, mikor valamitől boldog kellene lennem? Talán azt válaszolhatnád, hogy azért, mert olyankor nekem is honvágyam van.

Szeretek itt vakációzni ebben a világban, ahány évig Isten rendeli, de tudom, hol van az igazi otthonom, és tudom, Ki az, aki vár haza engem.

És tudom, hogy most épp összekészít egy kis gondoskodást jelző otthoni csomagot – néhány dolgot, amire szükségem van, néhányat, amit tovább kell adnom másoknak, és néhány olyat is, amiről tudja, hogy egyszerűen csak örömöt okoz.

Azután várakozik Isten, hogy lássa – észreveszem-e – eszembe jut-e – talán ma lesz a nap – amikor felemelem az arcom – abbahagyom a rohanást – és valóban keresem Őt.


Uram, bocsáss meg, hogy annyiszor elrohanok ajándékaid mellett, nem veszem észre áldásaidat. Szeretnék ma megállni, és egész valómmal Téged keresni. Szeretlek, Uram. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: What Are You Missing?; Encouragement for today, 2015.08.06.; www.proverbs31.org; fordítás:eszmelkedesek.blogspot.com; kép: pinterest.com

2019. június 19., szerda

Az Ígérettől az Ígéret Földjéig

„Emlékezz vissza az egész útra, amelyen az Úr, a te Istened negyven éven át vezetett a pusztában, hogy megalázva és próbára téve téged megtudja, mi van a szívedben, megtartod-e parancsolatait vagy sem?” 5Móz/MTörv 8,2


„Ha követed a tervet, le fogsz fogyni!” – tetszett ez az ígéret. Fogyni akartam, és a programot olvasva ez könnyűnek látszott. Nincs más tennivalóm, mint betartani a tervet. S a végén majd ott állok én - karcsúbban, egészségesebben. Ott várt a nekem szánt „ígéret földje”.
Mikor végigolvastam a programot, kicsit elbizonytalanodtam. Ám az „ígéret földje” nagyon jól hangzott. Elkezdtem hát gondosan követni a tanácsokat az első héten, és a mérleg máris komoly eredményt mutatott.
A következő héten viszont vágyakozni kezdtem a szokásos ropogtatnivalók után. Néhányat el is rágcsáltam. Az ígéret még mindig nagyszerűnek látszott, de a program nehezebbnek bizonyult, mint gondoltam. Eljutok-e az ígérettől az ígéret földjéig? Már nem volt olyan biztos.
Küzdelmeim eszembe juttattak egy párhuzamot a Bibliából. Az is egy útról szól az ígérettől az ígéret földjéig. A Teremtés Könyvében Isten megígérte Ábrahámnak (aki akkor még Ábrám volt), hogy nagy nemzet származik tőle, amely majd saját területén, az „Ígéret Földjén” fog lakni (Ter 12,1-4).
Ábrahám tehát összegyűjtötte családját és vagyonát, és elvándorolt erre a csodálatos helyre. Megérkezett Kánaánba, és hátralévő éveit jórészt boldogan élve 175 éves korában hunyt el, miután megtapasztalta Isten ígéretének beteljesülését.
Ha itt lenne a történet vége, ez az üzenet rózsaszín szalaggal átkötve érkezne hozzánk. Bárcsak minden ígéret ilyen könnyen valóra válna!
Sajnálatos módon Ábrahámnak nem minden utóda élhetett ilyen felhőtlenül az Ígéret Földjén. Egy éhínség miatt a nép elhagyta Kánaánt, és Egyiptomba költözött, ahol aztán keserves fordulatot vesz a történet: egyiptomi tartózkodásuk 400 év szolgasággá változik.
De sosem felejtették el Isten ígéretét, hogy saját hazát ad nekik. Elképzelem, hogy újra meg újra ebbe a reménységbe kapaszkodtak a gerincüket megroppantó munka és üldöztetés alatt. Milyen eksztázisban lehettek, mikor végre Mózes által megnyílt a szabadulás útja! Végre beteljesül Isten ígérete!
A helyükben én azt képzeltem volna, hogy ilyen hosszú szenvedés után egyből a csodálatos vidéken fogják találni magukat. Ehelyett a sivatagban kötöttek ki. Negyven esztendeig. És itt megül a történet. A sivatagban. Mi lett Isten ígéretével?
Én is éltem ott, a sivatagban. Ahol már nem megy könnyen az engedelmesség. Amikor nehéz betartani az egészséges életmód programot. Amikor elbizonytalanítja szülői hivatástudatomat egy akaratos gyermek nevelése. Amikor összeszorítja a szívemet az aggodalom, mialatt befizetem a kötelező tizedet. Amikor rossz érzés megbocsátani valakinek, aki elárult.
Szeretnék inkább minél gyorsabban kijutni a sivatagból, s megérkezni oda, ahol majd jó lesz. Sivatagi időszakaimban keserűség, kételkedés, panaszkodás, duzzogás bugyog bennem. És mit kapok cserébe: megnő a pusztában tartózkodás ideje. Ez történt az izraelitákkal is. Igazából ők olyan sokat panaszkodtak, hogy Isten megtagadta az egész morgolódó nemzedéktől az engedélyt, hogy beléphessen az Ígéret Földjére.
Ugyanakkor megtapasztaltam, hogy a pusztaság nagyon termékeny is lehet. Ahogy fenti igénk is mutatja, az Úr arra használta a vándorlás idejét, hogy próbára tegye követői szívét. Nem céltalan szenvedés volt tehát ez az idő. Alkalmat adott, hogy bebizonyítsák bizalmukat és engedelmességüket.
Ha így tekintünk rá, a pusztaságban tartózkodás személyes fejlődésünk útja lehet. De csak akkor, ha hisszük, hogy Isten a Maga tökéletes módján és tökéletes idejében teljesíteni fogja ígéretét. Ebből a hitből türelem, fegyelem, engedelmesség, az Isten irányítására való éberség, és odaadó Rá-hagyatkozás fakad.
Isten egy város csodás bevételével engedte be népét az Ígéret Földjére. De az Ígéret és az Ígéret Földje között ott volt a pusztaság – számukra, és ott van számunkra is. Rajtunk áll, mit választunk: zúgolódunk, panaszkodunk, vagy hitünk és jellemünk fejlesztésére szánjuk ezt az időt.


Uram, köszönöm hűségedet régi és mai híveid iránt, irántam is. Köszönöm, hogy mindig betartod ígéreteidet. Bocsásd meg, hogy néha kételkedem Benned. Állhatatos türelemmel, kegyes lélekkel szeretném eltölteni a pusztaságban tartózkodás idejét. Kérlek, segíts ebben. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.12.27., www.proverbs31.org, Glynnis Whitwer, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

2019. június 18., kedd

Sasszárnyakon

„De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak el, járnak, és nem fáradnak el.” Ézs 40,31


Gyermekeim felszaladtak a meredek ösvényen, észre sem vették, hogy édesanyjuk lemaradt. „Én leszek az első!” – hallottam versengő kiáltozásukat. Leültem egy sziklára, fejemet a térdemre hajtottam, és potyogtak a könnyeim.
Sokszínű azálea bokrok, méltóságteljes, árnyas fák tették a parkot kedvenc kirándulóhelyünkké. Régóta nem jártunk itt, a kemoterápia, a sugarazások, két műtét nem hagyott rá időt és alkalmat. A kezelés végre befejeződött, és semmire se vágytam, csak hogy az élet visszatérjen a rendes kerékvágásba. De gyenge voltam. Ami régen könnyen ment, most lehetetlennek tűnt. Például felmenni a meredek, sziklás ösvényen a dombtetőre. Azelőtt együtt futottunk fel nevetve a gyerekekkel. Most csak sétálni tudtam, s az út felénél ezt sem bírtam tovább. Az energiaszintem nullára süllyedt.
Ültem a sziklán, és megszólítottam Istent: „Lesz-e még egyszer olyan az élet, mint régen volt? Leszek-e én valaha is a régi?”
Ezen a héten ünneplem 20. évfordulóját a rákból való gyógyulásomnak. Szinte hihetetlen! Kis gyermekeim felnőttek már, három tündéri unoka boldog nagymamája vagyok! Visszatekintve tudom, hogy a mellrák sok mindentől megfosztott. A biztos jövőtől. A gyermekeim biztonságától. Egy időre az egészségemtől.
De nem tudta elvenni a hitemet. Mikor a fenti jelenetre gondolok, nem csak egy magányos anyukát látok a sziklán ülni; látom Istent, aki szorosan átkarolja.
Vannak időszakok, amikor a saját erőnk nem elég, amikor úgy érezzük, a szárnyunk lekonyul, elnehezedik. Ezzel üzen nekünk Isten, hogy bízzuk Rá magunkat. Igaz, nem volt erőm felmászni a meredek ösvényen, de Istenben bízva feltöltődtem érzelmi energiával.
Fenti igénkben azt ígéri Isten, hogy amikor ellankadunk, ha bízunk Benne, szárnyra kapunk, mint a sasok. Hogyan lehetséges ez egyáltalán? Úgy érthetjük ezt a képet, hogy szárnyunkat felemeli, és szelet gerjeszt, amely alulról megtámasztja. Nem a saját erőnkből kelünk szárnyra, hanem az Ő hatalma emel ki engem is, téged is elesettségünkből.
Hónapokba telt, míg annyira helyre jöttem, hogy fel tudtam szaladni a dombon. De az ösvény, amin ez alatt az idő alatt járni tanultam, a Szentírás lapjain vezetett, Isten Igéjéhez, amely bátorítást nyújtott a reménytelenséggel küzdő édesanyának. Két súlyos műtét, az őket követő kemoterápia és sugarazás megfosztott saját fizikai erőmtől, de közben lelkileg felerősödtem Isten ígéreteitől. Naplót vezettem a folyamatról. Istenre hagyatkoztam, hogy töltsön fel energiával, amikor gyengének éreztem magam. És örülni tudtam a legkisebb győzelemnek is.
Mikor fellapozom azt a régi naplót, nem egy rákos anyukát látok, hanem egy hívő fiatalasszonyt, aki Istenre bízza magát egy nehéz időszakban.
Kimerültél? Gyengének érzed magad? Nem vagy egyedül. Bízz Benne, Ő felemeli a szárnyadat, feltölt új erővel, ahogy napról napra Rábízod magad.


Atyám, elfáradtam, nem megy tovább egyedül. Figyelmemet elfordítom arról, amit nem tudok elvégezni, és Rád tekintek. Ígéreteidre. Igédre. Emeld meg a szárnyamat a Te erőddel, és segíts, hogy újra repülni tudjak. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.12.26., www.proverbs31.org,T. Suzanne Eller, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2019. június 17., hétfő

Rosszindulatú lányok

„De most hagyjátok el ezeket: a haragot, a gyűlölködést, a rosszindulatot, az átkozódást és az ocsmány beszédet.” Kol 3,8


Mialatt családunk sorban állt, hogy bejussunk a koncertre, volt időnk megfigyelni az embereket. Ahogy a fiúk és lányok elmentek mellettünk, hogy beálljanak a sor végére, igyekeztem felhívni lányaim figyelmét az ízléstelen öltözékekre. „Hogy képes ezzel emberek közé jönni?” „Ne mondja már, hogy ebben jól érzi magát!” Mindegyikre tettem valamilyen megjegyzést.
Elég sok ilyen elhangozhatott, mire nagyobbik tizenéves lányomnak elege lett: „Anya, te ennyire rosszindulatú vagy?”
Hirtelen nagyon kicsi lettem. Egy pillanatig sem akartam rosszindulatú lenni. Csak nevelni akartam a lányaimat, hogyan ne öltözzenek. De igaza volt a lányomnak.
Valójában ők már pontosan tudják, mit ne vegyenek magukra – öt éves koruk óta tanulják tőlem. Most azt mutattam meg, hogyan kell ítélkezni egy másik nő fölött. Azt tanítottam, hogyan kell rosszindulatúnak lenni.
Azóta az esti koncert óta tudom, hogy a rosszindulatú lányok rosszindulatú anyukáktól származnak. Amikor mindegyre rámutatunk mások hibáira, mintát adunk gyerekeinknek az ítélkezésre. Pedig nem ez lenne a feladatunk. Az együttérzést kellene szemléltetnünk.
Alapigénk arra int, hogy hagyjuk el a rosszindulatot, beleértve a rosszindulatú megjegyzéseket. Sem a megelőző, sem az ezt követő versek nem említenek kivételes alkalmakat, amikor jogos kibeszélnünk másokat.
Egyik módja annak, hogy elkerüljük családunkban a gonoszkodó megjegyzéseket, a számonkérhetőség. Amikor lányaimat pletykáláson, mások kibeszélésén kapom, kedvesen figyelmeztetem őket, és ők is ezt teszik velem.
Eleinte kényelmetlen volt, hogy a gyermekem figyelmeztet valamire. De ez a családi egyezség, hogy már nem egyoldalúan én nevelem őket, hanem egymásnak segítünk a fejlődésben, elmélyítette a köztünk lévő szeretetet.
Talán te is rádöbbentél már, mint én, hogy hányszor mondasz valakiről olyasmit, amit nem kéne, ítélkezel, gúnyolódol.
Ha figyeltek egymás szavaira, te is, a gyermekeid is együttérzőbbé váltok, kevésbé lesztek ítélkezők, és sokkal jobban odafigyeltek arra, kiről mit mondtok. Nálam működik, biztos nálad is fog.


Uram, szeretnék leszokni a gonosz megjegyzésekről, és szeretném a gyermekeimet is így nevelni. Tisztítsd meg szívemet az ítélkező hajlamtól, segíts, hogy jobban odafigyeljek a szavaimra. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2012.01.10., www.proverbs31., Lynn Cowell, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2019. június 16., vasárnap

Ő ezért jött...

Nagyon korán, a hajnali szürkületkor felkelt, kiment, elment egy lakatlan helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele levők azonban utána siettek, és amikor megtalálták, így szóltak hozzá: "Mindenki téged keres." Ő pedig ezt mondta nekik: "Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az igét, mert azért jöttem."


Márk 1:35-38

Miért keresték Simon és társai Jézust? Mert a nép mindenképp látni szerette volna Őt. Az előző nap Jézus meggyógyított minden hozzá forduló beteget és démoni megszállottat. Az éjszaka folyamán elterjedt ennek a híre, és a tömeg a Nagy Orvost kereste. Simonék miután mindent átkutattak, találták meg Jézust egy félreeső helyen, félrevonulva imádkozva.

Eközben Kappernaumban a betegek és családtagjaik Jézus gyógyító érintéséért áhítoztak. De Jézus otthagyta őket, hogy folytassa útját. Ez nem azt jelenti, hogy nem foglalkozott a rákos vagy gyulladásban szenvedő emberekkel, hanem Jézus a betegségek helyett az evangélium üzenetére fókuszált. Jézus csodái csupán a hátterét adták sürgető üzenetének. Ő maga fejezte ezt ki a következőképpen: "Azért jöttem, hogy...hirdessem az igét" Ezért Jézus folyamatosan ezt hirdette: a bűn halálba sodor, és ez örökre elválaszt Tőlem, de Isten kegyelmes, az Ő uralma megváltoztathat téged, én (Jézus) vagyok az útlevél mindehhez... Amikor az emberek már nem erre az üzenetre figyeltek, hanem Jézus csodáinak haszna elvonta őket az örökkévaló dolgoktól, akkor a Megváltó mindig visszavonult.

Te mit vársz el Istentől? A fájdalmad meggyógyítását? A szükséged megelégítését? Mindezek mellett ne felejtkezz el Jézus mélyebb üzenetéről, mert munkájának legfontosabb része az, hogy megszabadítson a bűntől. A fájdalmaink, szegénységünk, megtört szívünk rendbetétele nem az Ő egyedüli célja. Isten kényelmünk helyett arra koncentrál, hogy rávezessen bennünket arra, hogy megutáljuk bűneinket, hogy megerősödjünk a lelki életünkben, és hogy mindenek előtt szeressük Őt, az orvosok Orvosát.

A bensőm gyógyulásáért imádkozom, Uram. Segíts kérlek, hogy a külső dolgok ne vonják el figyelmemet erről. Kérlek Gyógyítóm, érintsd meg a lelkemet! Ámen







(Forrás: This is why He came. Daily devotionals, Joni and Friends, http://www.joniandfriends.org/daily-devotional/)

2019. június 15., szombat

Mit kezdjünk a nehéz életkörülményeinkkel?

Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál


(Jób könyve 42:2)


Az elmúlt évben hozzám közel álló embereknek komoly küzdelmeik voltak - elvesztett otthonokkal, tönkrement vállalkozásokkal, üres kamrapolcokkal, és az autók kiszáradt benzin tartályaival kellett szembenézniük. Családtagjaim és barátaim közül volt aki házassági problémákkal küzdött, néhányuk gyermekét börtön büntetésre ítélték, másoknak egy újabb évet kellett eltölteniük állás nélkül, volt olyan család, ahol az autó tönkrement, és volt akinek a gyülekezete széthullott.

Ezekben a próbákban, időnként nehéz hittel megragadni, hogy Isten meg tud szabadítani a fájdalomtól, az elveszett dolgokat pótolni tudja, és mindent helyre tud állítani. Ő valóban bele tudja illeszteni a reményteljes jövőbe a széthulló életünk darabjait?


Ha csak a körülményeinkre tekintünk, akkor méltán azt gondolhatnánk, hogy Isten a nehéz élethelyzetünket nem tudja esetleg nem is fogja jóra fordítani. Az igazság azonban az, hogy Isten meg tudja is meg is fogja változtatni a körülményeinket.

Lehet, hogy jelen pillanatban Isten még látszólag nem lépett közbe az életedbe, és nincs még megragadható jele az Ő munkálkodásának, de az Ő hatalma, hogy reményteljes jövőt adjon nekünk, sohasem inog meg. Az Ő szava, a Biblia biztosít erről bennünket. Éppen ezért fontos, hogy ne nyugodjunk bele, ha hitünk meginog Isten tekintélyében. Mit tegyünk akkor, ha ez mégis megtörténne? 


Ilyenkor engem Jób könyvének a 42. fejezetéből az 1,és a 2. vers átgondolása mindig megerősít:"Felelt Jób, és ezt mondta az Úrnak: Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál."

Isten hűségére való emlékezés mindig megerősíthet bennünket amikor minden más széthullik körülöttünk. Ha arra figyelünk, hogy Isten mi mindent megtett másokért, akkor meg tudjuk hittel ragadni, hogy Ő kész a mi életünkben is munkálkodni. Szemléljük hát Isten helyreállító tervét néhány ember életében a Bibliában...


Amikor Jób családja, otthona, jószága és egészsége elveszett, Isten már arra készült, hogy a kétszeresét adja vissza mindannak, ami elpusztult, elloptak vagy megsérült. (Jób 1. , és 2. fejezete, és a 42. fejezet 10. verse)


Miközben József rabszolga volt, és börtönben ült, Isten előkészítette számára, hogy Egyiptom második embere legyen (I.Mózes 39: 19-21, és 41:41)


Amikor Rúth hajléktalan és gyermektelen özvegy volt, Isten már készítette Boáz szívét, hogy otthont adjon neki megszeresse és feleségül vegye Rúthot. Isten már azt is előre látta, hogy Rúth majd Jézus ük-ük nagymamája lesz. (Rúth könyve 1:4-5, 4:13-17)


Dávid házasságtörésekor Isten már elkezdte lerakni az alapjait annak, hogy Dávidot hogyan tudná bűnbánatra és megtérésre hívni. (2. Sámuel 2:4, 51. Zsoltár)


Péter hitehagyásakor, amikor megtagadta Krisztust, Isten már előre tudta, hogy Péter majd az Ő eszköze lesz a növekvő keresztény gyülekezetben, és ezreknek fog majd Krisztusról bizonyságot tenni. (Márk 14:66-72, Apostolok cselekedetei 2:38-41)


Miközben Mária a haldokló Jézust szemlélte a kereszten, Isten tudta, hogy Jézus feltámad majd a halálból, és a mennyei trónusra fog majd ülni. (János evangéliuma 19:25-30, Jelenések könyve 3:21)

Minden egyes félelmetes és szörnyű élet helyzetből Isten reményteljes jövőt formált.

Isten meg tudja fordítani, helyre tudja állítani, meg tudja újítani nehéz körülményeidet. 

Ne feledd, Ő már a nehézségeid közepette elkezdte helyreállító munkáját. Bízz Benne. Ő bármilyen élethelyzetet és körülményt a javadra és az Ő dicsőségére tud fordítani.

Drága Uram, köszönöm minden generációban megmutatkozó hűségedet, és köszönöm azokat a leírásokat melyben a félelmetes múltat reményteljes jövővé alakítottad. Ezt kérem az én életemben is. Jézus nevében, Ámen.

Az elcsendesedéskor:
A mai napon szánj időt arra, hogy átgondold azokat a nehéz élet helyzeteidet, amikor Isten hűséges volt hozzád. Írd le ezeket, és adj hálát értük.

Igék a mai napra:
Ne féljetek! Vajon Isten vagyok én?Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, (I.Mózes 50:19b-20a)

Uram, Istenem! Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható. Szeretném hirdetni és elmondani, de több annál, amit fel tudnék sorolni. (40. Zsoltár 6.verse)






(Forrás: Proverbs31 Devotionals, November 5, 2013 What Can God Do with Difficult Circumstances?Samantha Evilsizer, used with permission.)

2019. június 14., péntek

Hogy ne legyünk magányosak

„Azután így szólt az Úristen: ’Nem jó az embernek egyedül lennie.’” Ter 2,18a

Szakmai pályafutásom egyik legfontosabb projektjén dolgozom. Talán izgalmasnak tartod a kihívást jelentő feladatokat, de ez az enyém most azt jelenti, hogy órákon át ülök melegítőben a képernyő előtt, és a villogó kurzort bámulom.

Már a zuhanyozásra szánt idő is megkérdőjeleződik.
Magától értetődő tevékenységnek számít, hogy felolvasok a kutyámnak.
Az is természetes, hogy legalább kétszer egy héten gabonapelyhet vacsorázom.

Életem álma ez a projekt. Mintha mindig erre vártam volna. Ezért rosszul esik kimondani azt, ami következik. De: az álmom hihetetlenül magányossá tesz.

Csak én és a gondolataim. Hosszú-hosszú órákon át, nap mint nap.

Néha elküldöm egy-egy ötletemet valamelyik barátomnak, barátnőmnek, hogy a véleményét kérjem, de az idő 90%-ában magam vagyok a gondolataimmal.

És ha ennyi társaságod van hosszú időn át, a gondolatok megtámadnak.

Úgysem tudod megcsinálni.
Nem neked kellett volna megkapnod a feladatot.

A határidők és a többi tennivalóm szinte lehetetlenné teszik, hogy időt szánjak a barátaimra. De ahogy erről beszélgetek másokkal, kiderül, hogy nem csak én küzdök a magányossággal. Többször hallom ugyanazokat a szavakat: „Elszigetelve érzem magam”.

Egyeseknél a túlvállalás okozza, hogy nincs idő a barátokra. Mások sebeket kaptak, nem vágynak senki társaságára. Sokan pedig, mint én is, egészen más utakat járnak, mint a baráti körük.

A múltnap váratlanul beállított valaki, hogy kölcsön kérjen valamit. Egy rokon toppant be, én melegítőben voltam, zuhanyozás nélkül, egyetlen vágyam volt, hogy a gépem előtt üljek. Tudtam, hogy nagyon goromba dolog lenne, ha még köszönni sem mennék ki a vendéghez.

Nagy levegőt vettem, elnézést kértem a külsőmért (ami hál’ Istennek egyáltalán nem zavarta), és végül egy egész órán át beszélgettünk. Nem került szóba a munka, a határidők, az életünkről osztottuk meg gondolatainkat.

A legüdítőbb óra volt, amit az utóbbi időben átéltem. Magabiztosan tértem vissza a munkámhoz.

A Teremtés könyve 2,18a-ban olvashatjuk, hogy Isten a kezdet kezdetén már társas lénynek teremtett minket. „Azután így szólt az Úristen: ’Nem jó az embernek egyedül lennie.’” Ez a mondat ugyan Ádám és Éva, az első férfi és nő teremtésére vonatkozik, de mindenképpen kitűnik belőle, hogy Isten belénk teremtette a másik ember iránti vágyakozást, szükségünk van valakire, akivel megbeszélhetjük dolgainkat.

Olyan könnyű megfeledkezni erről. Vagy hagyni, hogy büszkeségünk meggyőzzön, nincs nekünk szükségünk senkire. Az elszigeteltség legnagyobb hazugsága, hogy képesek vagyunk végigvinni az életet anélkül, hogy lenne valaki az oldalunkon.

Drága barátnőm, én nem tudhatom, hogy mindez most vonatkozik rád, vagy később lesz része az életednek. De biztatni akarlak, hogy ne mondd vissza a meghívásokat, szánj időt rá, hogy felhívj valakit egy jó beszélgetésre, vagy ne érezd hiábavaló időtöltésnek, ha ő hív fel. Hagyd, hogy az emberek hozzátartozzanak az életedhez. Hidd el, érdemes.




Uram, add, hogy úgy tekintsek az életemhez tartozó emberekre, mint ajándékokra, akiket Te adtál a javamra. Fogadjam el őket szeretettel, és szánjak időt a kapcsolataimra. Jézus nevében, Ámen.

Nicki Koziarz: A Solution for Loneliness; Encouragement for today, 2015.08.27.; www.proverbs31.org; fordítás:eszmelkedesek.blogspot.com; kép:pinterest.com

2019. június 13., csütörtök

Egyesével számolva

„Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van és egy eltéved közülük, nem hagyja ott a hegyen a kilencvenkilencet, és nem megy el, hogy megkeresse az egy elveszettet? Ha aztán sikerül neki megtalálnia, bizony mondom nektek, annak jobban örül, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek.” Mt 18,12-13

Könnyeimet nyelve toltam odébb a véndiák-hírlapot. Hajdani zeneiskolai osztálytársaim beszámolói voltak benne. Operaházakban énekelnek, neves katonai zenekarban játszanak, egyetemem, főiskolán tanítanak. Velük összevetve a magam életét kudarcnak éreztem, azon gondolkoztam, számít-e egyáltalán bármi, amivel foglalkozom.

Összehasonlítva az országos térféllel, ahol osztálytársaim tevékenykednek, az én világom kicsinek tűnik. Egy helyi iskolában tanítottam zenét néhány évig, majd ahogy nőtt a család, felmondtam.

Talán te is nagyot álmodtál, de az élet eléd rakta korlátait. Szeretni azt a maroknyi emberkét, akiket rád bízott Isten, nem tűnik jelentős dolognak, valami többre vágysz. Ha szíved arra vágyik, hogy többet tegyél az Országért, kérlek, figyeld meg, hogyan viszonyult Jézus a mennyiségekhez.

„Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van és egy eltéved közülük, nem hagyja ott a hegyen a kilencvenkilencet, és nem megy el, hogy megkeresse az egy elveszettet? Ha aztán sikerül neki megtalálnia, bizony mondom nektek, annak jobban örül, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek” (Mt 18,12). Egy misszióban dolgozó munkatárs röviden így foglalta össze ezt a jelenetet: „Jézus egyesével számol”.

Felujjongott a lelkem, mikor ezt a mondatot hallva belegondoltam Jézus működésébe. Bár tömegesen érkeztek hozzá, akik gyógyulni vagy tanulni vágytak, Ő gyakran az egyénekkel foglalkozott. Kedves szavakkal és egy érintéssel bátorságot öntött egy leprásba, beszélgetést folytatott egy szamáriai asszonnyal, a tömegben megkereste a félénk nőt, aki megérintette a ruháját. Ezrek akartak vele lenni, de ő 12 férfiba fektette energiáját.

Miután ezek a gondolatok elcsitították lelkemet, figyelmemet a saját életemre fordítottam. Elővettem az üzeneteket, amiket kaptam: egy édesanyától, akinek a kamaszlányát mentoráltam, egy zenei főiskolás diáktól, aki leírta, hogyan befolyásoltam karrierválasztását és hitét, egy gondokkal küszködő fiatalasszonytól, akivel egy Kelet-Európai missziós úton foglalkoztam.

Felismertem, hogy az általam választott szolgálati és vezetői hivatás összegzését ezek az üzenetek adják. Néhány volt osztálytársammal ellentétben, nekem nem tapsol többezer ember, nem hagyok magam után kritikusok által elismert felvételeket. De a hírnév, a sztárság nem egyenlő azzal, hogy fontos, amit csinálsz.

A te napjaid is csendesen telnek, látszólag jelentéktelen az életed – otthon gondozod a családodat, vasárnapi iskolás vagy ifjúsági csoporttal foglalkozol, komatálat viszel kismamáknak vagy beteg barátnődnek, idős embereket látogatsz? Lelkiismeretesen végzel egy munkát, amivel nem jár elismerés, vagy néha bátorságot öntesz egy barátnődbe? Attól még, hogy tevékenységed többnyire láthatatlan, nem jelentéktelen.

Jézus egyesével számol!

Az elveszett bárány története rámutat, hogy neki minden egyes lélek számít. Nagy és tartós értékük van az egyszerű szeretetcselekedeteknek, főleg amelyeket az elveszettekért, a legkisebbekért, a magányosokért teszünk. Beteljesülés és öröm érzése jár azzal, ha szolgáljuk azokat, akiket Isten ránk bíz vagy elénk hoz – értékes lelkeket egyesével.




Mennyei Atyám! Te mindnyájunkat egyenként szeretsz. Őrizz meg a hazugságtól, hogy tetteim fontossága azon mérhető le, hány embert érint, vagy hányan látják, mit teszek. Segíts, hogy örömmel szeressem és szolgáljam azt az embert, akit épp elém hozol. Jézus nevében, Ámen.

Susan Daugherty: Counting by Ones; Daily Devotion 2019. június 3.; https://www.proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/06/03/counting-by-ones; kép:pinterest.com; fordítás: eszmelkedesek.blogspot

2019. június 12., szerda

Reményteli jövő


„Jób válaszolt az Úrnak, s így szólt: Most már tudom, hogy akármit megtehetsz, nincs gondolat, amely neked lehetetlen…. Azelőtt csak hírből hallottam felőled, most azonban saját szememmel láttalak.” Jób 42,1-2; 5


Néha nem tudok hinni abban, hogy Isten jó dolgokat készített elő nekem, a családomnak, a barátaimnak, másoknak.
Az elmúlt év elbocsátásokat, csődbement vállalkozásokat, kiürült hűtőket, üres benzintankokat hozott azoknak, akiket szeretek. Öngyilkossági kísérletek, kábítószer-túladagolás, halálesetek színezik a képet. A családban és a baráti körben házasságok kerültek zátonyra, fiatalok börtönbe jutottak, van, aki második évét töltötte munka nélkül, autók törtek össze, gyülekezetek oszlottak fel, és folytathatnám a listát.
Nem vagyok biztos benne, hogy Isten enyhíteni tudja a fájdalmat, vissza tudja adni, ami elveszett, meg tudja javítani, ami eltörött.
Képes lenne összerakni az elmúlt év széttört darabjaiból egy reményteljes jövőt?
A ma látható körülmények másra engednek következtetni. Ha abból indulok ki, amit magam körül látok, arra hajlok, hogy nemmel válaszoljak a kérdésre. Nem, nem képes rá Isten.
Pedig a körülmények egy pillanat alatt át tudnak alakulni.
Az igazság az, hogy Isten nem változik meg. Hatalma arra, hogy jövőt és reményt adjon, nem csökken. Igéje állandó. Amikor tehát azt látjuk, hogy az élet olyan történeteket sző, amik megkérdőjelezik Isten uralmát, kétséget és reménytelenséget gerjesztenek, olvassuk újra a beszámolókat az Ő hűségéről és megváltó erejéről. Hivatkozzunk az Igazságra:
Mialatt Jób elvesztette családját, reményét, földje termését, majd az egészségét – Isten arra készült, hogy kétszeresen adjon vissza neki mindent, ami elpusztult, amit elloptak, ami elveszett, vagy tönkrement.
Mialatt József rabszolga volt, és börtönben ült – Isten azt tervezte, hogy Egyiptom második emberévé fogja tenni.
Mialatt Rúth otthontalan, elhagyott özvegyként tengette életét – Isten Boáz szívében otthont készített neki, ahol feleség és anya lehet, szépanyja Isten Fiának.
Miközben Lázárt betekerték a halotti leplekbe – Isten már formálta a lélegzetvételt, ami újra elindítja a vérkeringést a testében.
Amikor Dávid a házasságtörést elkövette – Isten már rakta bűnbánó megtérésének alapjait.
Minden keresztre feszítettben, akit Saul küldött halálba – Isten látta Pált, aki a megfeszített Krisztusról prédikál.
Minden ütésben, amit Sára Hágárra mért – Isten látta a csapásokat, amiket a féltékenység, a büszkeség, a kétségbeesés kap Izsák születésével.
Miközben Eszter elárvult kislányként remegett a félelemtől – Isten már készítette számára az utat a királyi palotába, ahol megmenti népét véget vetve a kegyetlen uralomnak.
Mialatt Ráháb idegen férfiakat fogadott az ágyába – Isten látta az izraelita kémeket, akik Ráháb védelmének köszönhetően menekülnek meg.
Mikor Péter hite megingott, és megtagadta Jézust – Isten látta őt, ahogy emberek ezreit vezeti hitre Krisztusról prédikálva.
Mikor Mózes saját kezével megölte az egyiptomit – Isten látta ugyanezeket a kezeket, amint vésőt markolva kőtáblára írják a Tízparancsolatot.
Mialatt Mária a haldokló Jézust nézte – Isten a feltámadt Jézust látta a jobbján ülni mennyei trónusán.
Akármilyen kegyetlen, kilátástalan volt a szituáció, Isten reményteljes jövővé alakította.
Alapigénk biztosít róla, hogy Isten terveit nem lehet áthúzni. Észleljünk bármit magunk körül, az említett történetek a megszabadulás, a remény igazságáról szólnak. Isten képes rá, és meg is teszi, hogy megfordítsa a folyamatot, hogy felépítsen, újraélesszen, megújítson bármit, amit akar. Ő túllát a jelen sötét pillanatain, és tüzet csihol, melytől felfénylik a reményteli jövő.
Most, az új esztendő kezdetén gondoljunk Isten terveire. Bízzunk benne, hogy kézben tartja a körülményeket, a mi javunkra és az Ő dicsőségére formálja őket.


Uram, olyan jó tudnom, hogy Te nem csak látod, hanem magad tervezted a jövőt. Köszönöm hűségedet az elmúlt év folyamán. Hálás vagyok neked, hogy lejegyezték ezeket a történeteket, melyekben reményteljes jövővé változtattad a félelmetes múltat. Kérlek, tedd ezt az én helyzetemmel is az új esztendőben. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2012.01.05., www.proverbs31.org, Samantha Reed, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2019. június 11., kedd

Istenre figyelve

„De Jézus tovább hirdette:’Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú magától nem tehet semmit, csak azt teheti, amit az Atyától lát. Amit ő tesz, azt teszi a Fiú is’.” (Jn 5,19)


Istenre figyelő ember szeretnék lenni. De néha nem tudom, az Ő hangját hallom-e vagy a saját gondolataimat.
Ha még őszintébb akarok lenni, amikor rájövök is, hogy Ő szól hozzám, nem mindig vagyok oda attól, amit hallok. Például amikor a legkisebb kétely nélkül tudtam, Isten azt akarja, nyilvánosan tegyek bizonyságot. Tíz éven át bujkáltam a feladat elől.
Az utóbbi huszon-egynéhány évben megtanultam, hogy ha hallgatok Istenre, a legjobbat kapom, amit Ő nekem szánt. És növekszik a Belé vetett bizalmam is.
Számtalanszor megtapasztaltam, hogy az Ő útjai jóságához vezetnek, s ha követem Őt, irgalma követ engem. Miután tíz évig menekültem lelkemben attól, amitől borzasztóan rettegtem – hogy megosszam a közönséggel elesettségem történetét – végül megadtam magam Isten hívásának.
Elkezdtem Rá figyelni, úgy döntöttem, teljesen megbízom Benne, hogy naponta megtapasztaljam jelenlétét, biztatását. Onnantól kezdve tervei elkezdtek fokról fokra kibontakozni.
Életem nagy lépései előtt gyakrabban kerestem Istent, hittem, hogy ha rájövök, mik az Ő szándékai velem, akkor azzá válhatok, akivé Ő teremtett, és betölthetem a hivatást, amit nekem szánt.
Voltak-e már ilyen gondolataid: „Bár megmutatná Isten, hova menjek dolgozni / kihez menjek férjhez / melyik gyülekezetbe járjak / milyen szolgálatot vállaljak – akkor kiteljesedne az életem, akkor teljes szívemmel bízni tudnék Benne”?
Az a baj, hogy ha egy villanásban meg is pillantjuk, hová akar küldeni Isten, a következő pillanatban már azt hisszük, tudjuk, hogyan kell oda eljutnunk.
Vagy felfogjuk, mit akar tőlünk Isten, és azt hisszük, már azt is tudjuk, hogyan kell azt elvégeznünk. Hányszor beleestem már ebbe a csapdába, s aztán csodálkoztam, hogy nem jutok előre.
Idővel megtanította Isten, hogy amit vár tőlem, az nem annyira az erőfeszítés, mint az állandó Rá figyelés.
Tőle való naponta megújuló függőséget, Vele való napi együttműködést, szeretetkapcsolatot vár. És sokkal jobban törődik a jellememmel, mint a határidőnaplómmal.
Mai alapigénkben Jézus megvallja, hogy az Ő élete mind nagy vonalaiban, mind apró részleteiben az Atyától függött. Állandóan figyelt, és azonnal engedelmeskedett. ’Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú magától nem tehet semmit, csak azt teheti, amit az Atyától lát. Amit ő tesz, azt teszi a Fiú is’.” (Jn 5,19)
Mi is fel fogjuk fedezni Isten akaratát az életünkkel, ha mint Jézus, szívünkkel Rá kapcsolódunk, Őt figyeljük – napról napra, percről percre. Állítsuk hát be szívünk, elménk, lelkünk adóját, s hallgassuk, mit mond ma nekünk.


Uram, szeretnék Rád figyelve élni. Vágyakozó, kereső lélekkel jövök ma Eléd, nem csak azt kérem, hogy mutass irányt nekem, hanem arra kérlek, adj tisztánlátást, alázatot, add, hogy Tőled függjek – minden egyes lépésben, amit az Általad kijelölt úton megteszek. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2012.01.18., www.proverbs31.org, Renee Swope,fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)