Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (22) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (6) alkalmatlanság (5) Anyák napja (5) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (12) Atya (2) barátság (16) bátorítás (35) bátorság (5) Békesség (29) belső békesség (14) belső viharok (24) beszéd (6) betegség (1) Biblia olvasás (16) Bizalom (65) bizonyosság (1) bizonyságtétel (18) biztatás (3) böjt (2) bölcsesség (18) Bűnbocsánat (10) bűntudat (4) céltudatos élet (9) család (5) csalódások (5) Csendes percek (2213) csendesség (6) csüggedés (13) Depresszió (12) dícséret (2) dicsőítés (20) Döntések (20) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (12) elég vagy (1) elengedés (3) életöröm (8) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) elhívás (1) elismerés (3) előítélet (3) elutasítás (2) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (2) engedelmesség (9) erő (15) fájdalom (12) fáradtság (9) feladat (14) félelem (14) feltámadás (5) feltöltődés (10) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (9) Gondolatok (42) gondoskodás (2) gondviselés (14) gyász (2) gyengeségek (5) Gyermeknevelés (31) Gyógyulás (11) győzelem (5) hála (11) hálaadás (11) harag (4) harc (6) házasság (29) hit (40) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (9) igazság (11) Igehirdetés (38) ígéretek (2) Igevers (4) Ima (44) imádság (21) Immánuel (2) irgalom (10) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (9) Isten ereje (14) Isten gondoskodása (31) Isten hangja (4) Isten hűsége (33) Isten időzítése (4) Isten keresés (3) Isten követése (16) Isten lát (2) Isten munkálkodása (13) Isten neve (6) Isten szeretete (85) Isten terve (26) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (59) Istenen lévő tekintet (4) Istennel töltött idő (19) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (19) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (9) Jézus keresztje (1) Jézus követése (43) Jézus szeretete (17) jóság (4) jövő (2) kapcsolatok (31) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (26) keresés (2) kételkedés (8) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (12) konfliktusok kezelése (6) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (13) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (9) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (13) megelégedettség (9) megismerés (6) Megpróbáltatás (33) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) miért (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (2) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (9) nyugtalanság (2) odafigyelés (8) odaszánás (2) olvasói gondolatok (41) otthon békéje (2) öltözet (2) önbizalom (3) önértékelés (39) önuralom (1) önvizsgálat (23) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (1) összetöretés (3) Pásztor (1) pihenés (7) prioritások (2) próba (4) ráhagyatkozás (1) Receptek (4) Remény (28) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (6) szabadság (9) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (7) szégyen (2) szelídség (4) Szentlélek (5) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (3) szeretet (47) szeretve élni (2) szeretve vagy (1) szív (1) szolgálat (24) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (5) tiszta szív (2) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (15) új élethelyzet (1) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (21) várakozás (15) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (7) vígasztalás (3)

2015. május 31., vasárnap

Erős torony az ÚR neve, oda fut az igaz, és védelmet talál.


Példabeszédek könyve 18:10


A teológia tanácskozások nem igazán magukkal ragadóak. Dr. R. C. Sproul szerint tudományos és időnként fárasztó a hangvételük. Egy felszólalót az egyik rangos egyeztetésen azonban sohasem fog elfelejteni Dr. Sproul. A téma Jézus Krisztus volt. Egy közismert és elismert idős professzor lassan fellépkedett a pódiumra, krákogott egyet, elmosolyodott, majd a következő 45 percet azzal töltötte, hogy elkezdte lassan elsorolni Jézus neveit a Bibliából:

Kőszikla ... Szabadító ... Királyok Királya... Mennyből alászálló Kenyér ... Élő Víz ... Isten Fia ... a mi biztos Alapunk ... Jó Pásztor ... tízezer közül is kitűnik... Megváltó ... Közbenjáró... Szószólónk ... Alfa és Omega ... A kőszikla, melyet az építők megvetettek... Kezdet és Vég ... Csodálatos Tanácsos ...Bűnösök Barátja ... A Nagy Orvos ... A Felkent ... A megtört szívűek Gyógyítója ... Isten Báránya ... Békesség Fejedelme ... Áldott Reménységünk ... az Áldozat ... Erős Vár... Menedék ... Szoros Kapu ...Kegyelem Királya ... A Megnyugvás Istene ... az Élet Szava ...Saron Rózsája, a Mezők Lilioma ... Fényes és Ragyogó Reggeli Csillag ... Dicsőséges Úr ... Immánuel ...Élő Ige ... A Szegletkő ... Alkotó ...Örökkévaló ...Hitünk szerzője és bevégzője ... Első és Utolsó ... Ember Fia ... Hatalmas Isten ... Feltámadás és Élet ... az Út, az Igazság, és az Élet, ... Az Úr seregének vezére...


És ezzel a felsorolással még csak a felszínt kapargattuk ...

Mire végére ért a negyvenöt perces felsorolásnak, melyben Jézus neveit és tisztségeit mondta el, az egész hallgatóság csendesen könnyezett. Ez történik akkor, ha Jézust és tetteit tesszük a középpontba. A mai napon elcsendesedésedkor gondold át a fenti nevek jelentését, - találsz még többet is, ha van konkordanciád, - és dicsőítsd Istent mindazért amit Jézus Krisztus megtett személyesen érted.


Uram, Jézus, Mindenem vagy mindenben nekem. Köszönöm, hogy belekapaszkodhatom Neveid jelentésébe, és tudhatom azt, hogy Nálad mindig biztonságban lehetek. Mert Erős Torony az Úr neve!


(Forrás: Joni and Friends, Daily Devotionals, www.joniandfriends.org)

Isten komolyan gondolja

„Tudd meg hát, hogy az Úr, a te Istened az igaz Isten, a hűséges Isten, aki szövetségét és szeretetét az ezredik nemzedékig megőrzi azok iránt, akik szeretik őt, és megtartják parancsait.”


V. Mózes 7,9

A rövid Biblia-sorozatot néztem a tévében, és megint felragyogott előttem, hogy Isten komoly Isten. Amikor mond valamit, azt úgy is gondolja.

Amikor figyelmeztette a népet Noé idejében, hogy térjenek le bűnös útjaikról, mert különben büntetéssel sújtja őket, komolyan gondolta. Nem hallgattak rá, és így Noé családján kívül mindnyájan odavesztek az áradatban. Mikor Isten megígérte Ábrahámnak, hogy felesége meddősége ellenére fia fog születni, komolyan gondolta, és Sárának fia született. Amikor szabadságot ígért az izraelitáknak, komolyan gondolta, a fáraó útnak engedte őket.

Nehéz helyzetekben könnyen kételkedni kezdünk Istenben. De Isten komolyan gondolja, amit mond: örökké hűséges, örökké igaz, sosem téved. Olyan Isten, aki betartja a szavát.

Tavaly, mikor férjem munkáját megnyomorította a gazdasági válság, nem voltam biztos benne, hogy nem megyünk tönkre anyagilag. De mert Isten komolyan veszi ígéreteit, bíznom kellett benne, hogy gondoskodni fog rólunk. Kételyeim és kérdéseim ellenére (Hogy fogunk fennmaradni? Hogy tud Isten pénzt rakni a bankszámlánkra?) megtapasztaltam, hogy Isten komolyan veszi ígéretét, hogy gondoskodik gyermekeiről.

Egész váratlan helyekről érkezett segítség, csodálatos módon, mind anyagiakban, mind lelkiekben. Isten békességet és reményt adott, mikor mindkettőnknek legnagyobb szükségünk volt rá.

Mai sérült világunkban, mikor sosem tudhatjuk, kiben bízzunk, mit higgyünk el, könnyen átterjed bizalmatlanságunk Istenre is, meginoghat hitünk az Ő ígéreteiben.

Mikor úgy tűnik, Isten nem válaszol imáinkra, eszünkbe juthat, hogy talán nem gondolta komolyan, mikor azt ígérte, meghallgatja kéréseinket. Arra gondolunk, Igéje talán nem ránk vonatkozik, nem alkalmazható a mi helyzetünkre.

Ilyenkor két dolog közt választhatunk. Levonhatjuk a következtetést, hogy nem lehet megbízni Isten ígéreteiben. Vagy hihetjük, hogy amikor Ő ígér valamit, azt komolyan is gondolja, és megtartja mindig, ahogy mai alapigénkben is olvassuk. „Ismerd hát föl, hogy az Úr, a te Istened az igaz Isten, a hűséges Isten, aki szövetségét és szeretetét az ezredik nemzedékig megőrzi azok iránt, akik szeretik őt, és megtartják parancsait” (V. Mózes 7,9).

Isten többezer ígéretet tett a Bibliában, és mindet megtartotta. Pontos nyilvántartása van ígéreteinek tökéletes betartásáról, bizonyítva, hogy ha mond valamit, azt komolyan gondolja.

Komolyan gondolja, amikor a Jeremiás Siralmai 3,22-23- ban hűségéről biztosít.

Komolyan gondolja, amikor a Zsolt 30,2-ben gyógyulást ígér.

Komolyan gondolja, amikor az 1Jn 1,9-ben azt mondja, megbocsát.

Komolyan gondolja, amikor a Jer 29,11-ben azt állítja, terve és célja van mindennel a világon.

Komolyan gondolja, amikor pihenést ígér a Mt 11,28-ban.

Komolyan gondolja, mikor a Jer 29,12-ben biztosít róla, hogy meghallgatja imáinkat.

Isten Igéje bizonyítja, hogy Isten komolyan vesz minket, komolyan veszi mindazt, ami velünk történik. És komolyan veszi, amit mond. Ha valami komoly dolgok történnek az életedben, tudd, hogy Isten komoly Isten, aki komolyan gondolja ígéreteit.


Uram, bocsásd meg, hogy néha kételkedem Benned, a gondoskodásodban. Segíts, hogy sose felejtsem el megvalósult ígéreteidet az életemben, add, hogy ezek töltsenek fel hittel a megpróbáltatások idején. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Tracie Miles: Serious Matters Need a Serious God, Ecouragement for today, 2013.05.03.,  www.proverbs31.org/devotions, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. május 30., szombat

Lépj túl az éneden...

Példabeszédek könyvének 16. fejezetéből az 5. vers így szól: "Utál az ÚR minden fölfuvalkodott szívűt," Tehát, lépj túl az éneden!

Egy alsós tagozatos kisfiú az iskolai színjátszó kör válogatásáról ért haza, és örömmel ezt mondta: "Anya, anya! Kaptam egy szerepet! Kiválasztottak, hogy a közönség között üljek, tapsoljak és éljenezzek." Amikor lehetőséged van tapsolni és éljenezni, elfogadod azt? Ha igen, akkor kezdesz a helyeden lenni...
Mert a tisztelet elvárása olyan, mintha egy pillangót kergetnél. Kergesd csak tovább, soha sem fogod elkapni. Ülj le csendben, és lehet, hogy a válladra fog szállni. "Más dicsérjen téged, ne a te szájad, az idegen, és ne a te ajkad!" (Példabeszédek 27:2)
Az énednek figyelemre van szüksége? Menj el a kereszt lábához, és emlékezz: A csillagok alkotója inkább meghalt érted, minthogy nélküled éljen. És ez egy megrendíthetetlen tény....
UpWords from Max Lucado: Traveling Light

Lángként

„Ugyanígy a nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat: a nyelv is tűz, a gonoszság egész világa.”


Jak 3,5-6a

Láttam mostanában egy képet ezzel a felirattal: „Uram, karodat tedd a vállamra, kezedet pedig a számra.” Elmosolyodtam a mondaton, de egy kora reggeli telefonnal Isten megbökte a szívemet, hogy felfogjam szavaink hatalmát.
Mikor a kijelzőn megláttam a nevet, az Ének az esőben vidám reggeli dalával jelentkeztem be.
„Beszélnünk kell. Erre most nem vagyok vevő” – válaszolta a barátnőm.
Ez nem az volt, ahogy a napom indítását elképzeltem. Minden erő kiment belőlem, ahogy hallgattam a beszámolót a kiborulásáról. Rájöttem, hogy egy félreértés, egymás mellett elbeszélés okozta az egészet, és első gondolatom az volt, hogy megvédem magam.
Ám ébredéskor épp Jakab levelét olvastam, és ebben a kritikus pillanatban ez az ige ugrott tudatom felszínére: „A nyelv is tűz” (Jak 3,6a).
Ez az igevers mindig felidézi bennem azt a kilencedikes technikaórát, amikor hegeszteni tanultunk. Akkor tanultam meg azt is, hogy aki uralkodik a lángon, irányítja a végeredményt is. A hegesztőpisztoly végén lévő koncentrált lángocska pusztító erejű. A kezemben volt a hatalom, hogy kettészeljek egy fémdarabot, hogy mint késsel a vajat, átvágjak egy forrasztást.
De ezzel az aprócska, ragyogó kék és izzó sárga fényű lángocskával másfajta erőm: gyógyító hatalmam is volt. Meg tudtam vele javítani azt, ami eltört, újra egésszé tudtam tenni azt, ami szétesett.
Nekünk is, neked és nekem is, van egy ilyen apró lángunk – lángnyelvünk – a szánkban. Gyógyíthatunk, lelkesíthetünk vele összetört szíveket, vagy fájdalmasan megégethetünk valakit egy meggondolatlan szóval.
Hogyan uralkodjunk a nyelvünkön? Kezdőknek már az is elég, ha visszatartják a mondandójukat, míg a lelkükben felcsapó érzelemlángok el nem csitulnak, kavargó gondolataik össze nem rendeződnek. „Ha valaki vallásosnak tartja magát, nyelvét azonban nem fékezi, áltatja magát, és vallásossága mit sem ér” (Jak 1,26).
A „fékez” szó az eredetiben is visszatart, visszahúz jelentéssel bír. Tartsuk vissza első reakciónkat, ha úgy érezzük köpni, okádni fogunk. Légmentesen zárjuk le ajkunkat a haszontalan szavak előtt. Éljük meg kereszténységünket kedvességgel, szeretettel, önuralommal.
A következő szinten válogassuk meg bölcsen a szavainkat. „Ha ugyanis a lovak szájába zablát teszünk, hogy engedelmeskedjenek, akkor egész testüket irányíthatjuk” (Jak 3,3).
Ha megzabolázzuk beszédünket, olyan szavakat mondhatunk, amik továbblendítik a beszélgetést, biztató, felemelő érzést adnak, építenek rombolás helyett.
Végül pedig áldjunk vele, ne átkozzunk. A Jak 3,9-ben ezt találjuk: „Vele áldjuk az Urat és az Atyát, és vele átkozzuk az embereket, akik az Isten hasonlóságára vannak teremtve”.
A Biblia korában az átok az áldás ellentéte volt, lássuk be ma is, mekkora felelősséget hordoznak szavaink. Előfordul, hogy bántó szavak okozta mély sebek sohasem gyógyulnak be.
Mikor barátnőmből kirobbant a keserűség a telefonba, Isten segített, hogy megzabolázzam első reakcióimat, amíg eljön a megfelelő pillanat a válaszadásra. Éreztem, hogy két szóhoz vezet, melyek őszintén kimondva képesek megfordítani a beszélgetés irányát:
„Nagyon sajnálom.”
És ez igaz is volt, mert eszembe nem jutna megbántani a barátnőmet egy akaratlan félreértéssel. Eldöntöttem, hogy nem lángvágóként, hanem hegesztőpisztolyként használom a nyelvemet, és egész szívemből azt kívánom, hogy meggyógyuljon a kapcsolatunk. Szerinted is így kéne? Sose feledd: aki uralkodik a lángon, irányítja a végeredményt is.

Uram, kérlek, juttasd eszünkbe minden nap, hogy beszédünket a Te dicsőítésedre és mások buzdítására használjuk. Jézus nevében, Ámen.





(Forrás: Luann Prater: Torched, Encouragement for today, 2013.04.30.  www.proverbs31.org/devotions, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. május 29., péntek

Drága Uram, évek múltával vajon hogyan emlékezik majd rám a családom? Mint mondanak majd, milyen ember voltam? Hogyan írják le majd az emberi kapcsolataimat? Mit mondanak a jellememről? Oh, Istenem, szeretnék jóságot hagyni örökül! Olyan utat mutatni, melyet a gyermekeim és az unokáim is követhetnek! Add meg ma, hogy beragyogjam ezt az utat, hogy bevilágítsam és kiszélesítsem, hogy könnyen felismerhető legyen!

(Mindennapi imáink - Meghitt beszélgetések)


Válaszirigység

„Kiálts hozzám és meghallgatlak; nagy és megfoghatatlan titkokat akarok rád bízni, amelyekről még nem tudsz semmit.”


Jer 33,3

Szoktad irigyelni, hogy Isten mások imáját bezzeg meghallgatja?
Emlékszem, hányszor belém sajdult, mikor újabb meghívó érkezett egy babaköszöntő buliba. Fiatalasszony koromban alig vártam, hogy anya lehessek, de a pozitív terhességi teszt feletti örömöm pár hét múlva elszállt egy vetéléssel. És bár őszintén örültem mindig, ha egy barátnőm állapotos maradt, mégis mindig meggyötört, hogy azokon a rózsaszín vagy világoskék meghívókon nem az én nevem szerepel anyaként.
Ezt hívom én válaszirigységnek. Azt a „szegény én” mentalitást, ami szétárad bennem, mikor azt tapasztalom, hogy mások kéréseit hamarabb megválaszolja Isten, mint az enyémeket. Vagy a válasza „Nem”-nek vagy „Még nem”-nek tűnik.
Életem különböző korszakaiban gyakran tört fel bennem válaszirigység.
Gyermekkoromban irigyeltem azokat a társaimat, akik édesapjukkal és édesanyjukkal éltek, mert a mi családunkat kettészakította egy válás. Bármily erősen kulcsoltam is össze apró ujjaimat, és könyörögtem Istenhez, apu nem jött vissza hozzánk.
Az iskolában a többi lány csinossága, jó cuccai, fiúbarátai után vágyakoztam. Nekem átlagos kinézetem volt, a ruháim turkálókból származtak. És az iskolaújság sportszerkesztőjeként minden fiú a haverom volt, de barát egy sem akadt köztük.
A főiskolán azokat irigyeltem, akiknek Isten meghallgatta imáját egy fényes fegyverzetű lovagért (aki gyémántgyűrűt is hozott), én meg senkinek sem kellettem.
Szívem tele volt kérdésekkel. Istenem, miért hagyott el apukám? Az én lovagom hol van? Miért nincs egy kisbabám, akit a karomon tarthatnék? Uram, én mikor következem?
Megtanultam az évek során, hogy a válaszirigységet nem könnyű orvosolni. Ahelyett, hogy beleragadnék a csalódásba, vállaljak aktív szerepet a gyógyulásban.
Helyezzem át figyelmem fókuszpontját. Mikor Istenhez kiáltok, ahogy Jer 33,3 buzdít, higgyem, hogy Ő megtartja a szavát. „Nagy és megfoghatatlan titkokat” fog nekem mondani, amiket még nem ismerek. Néha ezek lesznek a válaszok a kéréseimre. De többnyire tudod mik a „nagy és megfoghatatlan titkok?” Ők az ok, amiért mintha nem válaszolna Isten a könyörgéseimre.
Míg Isten jóságosan válaszol, magamnak is fel kell tennem néhány kérdést. „Mit akar megtanítani nekem Teremtőm, amit soha nem tanulhatnék meg, ha azonnal kiszabadítana ebből a szituációból?” „Milyen jellemvonásokat épít bennem a várakoztatásával? Türelmet? Bizalmat? Együttérzést? Elégedettséget?”
A válaszirigység gyógyszerét nem lehet mikróban gyorsan elkészíteni, hosszasan kell pepecselni rajta.
Hinnünk kell, hogy Isten válaszol. Egyértelmű lesz a válasza: lehet „igen”, „nem” vagy „még nem”. Ő képes, hajlandó és készséges a válaszadásra – és ezt szoktuk elfelejteni: – amikor jónak látja, amikor leginkább alkalmas a válasz arra, hogy Fiához hasonulásunk folyamatában hasznunkra váljék.
Előfordulhat, hogy hosszasan kell Isten várótermében tartózkodnunk. Én is voltam ott, tudom, mit jelent: arra szolgál, hogy ne csak a választ lessem a könyörgéseimre, hanem igyekezzek mélyebb kapcsolatra lépni a Válaszadóval.

Köszönöm, Uram, tökéletes terveidet, tökéletes időzítésedet, s a tökéletes módot, ahogy fejlődésemet segíted várakozás közben. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Karen Ehman: Answer Envy, Encouragement for today, 2013. 05.17. www.crosswalk.com/devotionals/encouragement, fordítás:www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

A mindennapok

„Boldog az ember, aki hallgat rám, aki ajtómnál virraszt naponta, és őrzi ajtóm félfáját.”

Péld. 8:34

Az élet könnyebb volna, ha nem lennének a mindennapok. Most hogy itt ülök szennyes ruhákkal magam körül, edények garmadájával a mosogatóban, tisztábban látom, mint valaha, hogy az élet naponta lemerít minket.

Morzsák a földön, kosznyomok az ablaküvegen. És még rá kell jönnöm, honnan jön ez a szag. Egy ilyen négy gyerekes anyukának Isten és a Kongresszus segítsége szükséges egy szimpla boltba menéshez – amit csak akkor kockáztatok, ha kifogyunk a tejből és a tésztából. Alig fél órája egy egyéves csöppség kapaszkodott a lábamba, s közben úgy üvöltött – tudod, ami még az utcasarkon túl is hallatszik. Éreztem, hogy problémamegoldó képességeim végére értem. Nem azért, mert ordít, hanem azért, mert minden nap ordít.

A mindennapok.

Az anyasággal járó munka rengeteg, riasztó és véget nem érő. Az a hivatásom, hogy istenfélelemben neveljem ezeket a lurkókat, s vannak olyan napok, hogy még arra sincs időm, hogy kibújjak a pizsamámból, nem hogy rendszeres imaórát tartsak velük. Mindenki el tudná viselni egy kisgyermek hisztijét, egy kamasz lázadását, vagy egy másik gyermek állandó követelőzését, ha egy-egy napról lenne szó. De ezek a dolgok minden nap ismétlődnek. Ám ha őszintén magamba nézek, ezek csiszolják le a természetem éles sarkait. Ha szülő vagyok, nem foglalkozhatom magammal, amikor pelenkát kell cserélni, egy csorgó orrot megtörölni, vagy éppen megágyazni.

Az őszintén magamba nézős alkalmakkor veszek egy mély levegőt, és megköszönöm Istennek életemnek ezt a szakaszát. Ezeket a gyermekeket. Annak a privilégiumát, hogy orrot, feneket, asztalt törölhetek. Sok nő vágyik erre a privilégiumra, és nem kapja meg. Emlékeztetem magam, hogy bár hosszúak a napok, az évek rövidek. És egy nap belepillantok az autóm visszapillantó tükrébe, és üres üléseket fogok látni hátul. A pohár, ami most túlcsordul, lassacskán kiszárad. Az útjelek elkopnak. És észreveszem, hogy egy egészen másfajta napi küzdelem vár rám. És mikor eljön az az idő, ahhoz is lesz erőm, mert Isten minden nap megújítja kegyelmét.

Minden nap.

C.S: Lewis mondta egyszer: „A lényeg, hogy Istenre hagyatkozzunk… De közben tudnunk kell, hogy az Istenre hagyatkozást minden nap újra kell kezdenünk, mintha még soha nem tettük volna.”

A te mindennapjaid valószínű mások, mint az enyémek. Közönséges dolgok. Újabb adag mosnivaló. A vécécsésze pereme. A por az öltözőasztalomon, ami már olyan vastag, hogy a gyerek bele tudja írni a nevét. De ennél sokkal fontosabb, hogy oda tudjak figyelni a fontos momentumokra. A gyermekre, aki lassacskán megtanul olvasni. A férjre, aki az én karjaimban piheni ki magát. A kisbabára, aki járni és beszélni tanul. Mert ezek a dolgok mind az élet részei: földiek vagy mennyeiek. És mindegyiket minden nap megkapjuk.

Istenem, néha annyira nehéz a mindennapokat élni. Fáradt vagyok. Kimerültem. De Te megígérted, hogy az erőnk, a reményünk, az enyhülésünk leszel. Nálad keresem azt, amire szükségem van. Találkozz velem itt, a mindennapokban, és segíts, hogy átéljem kegyelmedet. Jézus nevében, Ámen.


Segítő lépések, gondolatok, tanácsok, bibliai idézetek

Kérd Istent, hogy segítsen átölelni mindennapjaidat, legyen szó bár kisgyermekekről, fizikai fájdalomról vagy anyagi nehézségekről.

Próbáld meg dicsőíteni Istent azzal, hogy bízol Benne életednek ebben a nehéz időszakában.

Hogyan tudná mások figyelmét Istenre irányítani az én Belé vetett bizalmam a napi harcok közepette?

Milyen irányba változna az életem, ha minden napomat hálaadással kezdeném ezért az időszakért, és a hozzá tartozó küzdelmekért?

Mt 6:11 – „A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.”

Lk 9:23 – „Azután mindenkihez szólt: ’Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét minden nap, és kövessen engem’.”

Titusz 3:14 – „De a mieink is tanulják meg, hogy jótettekkel járjanak elöl, a mindennapi szükségletek kielégítésére, hogy életük ne legyen gyümölcstelen.”




(Forrás: Encouragement for today, 2010.05.07. Ariel Allison Lawhon,www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. május 27., szerda

Miért nem sírok már, ha elégetem a kenyeret

„Aki beszél, Isten szavait közvetítse. Ha valaki szolgál, azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ad neki, hogy így minden Isten dicsőségére váljék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.”


1Pét 4,11

Az óvoda ebédlőjében szorongtam az apróságok között, mikor hatéves nagyfiam, Josh, olyat mondott, hogy szinte hangosan felnevettem. Gyorsan egy zsebkendő mögé rejtettem a vigyorgásomat, de az is eszembe jutott, hogy nem is olyan régen még egészen más érzéseket váltott volna ki belőlem egy ilyen ártatlan megjegyzés.
Azzal kezdődött, hogy mellettem egy kisfiú elővette a szendvicsét az uzsonnás táskájából. „Hű, mekkora!” – kiáltott Joshua, mialatt előkotorta, a tányérjára rakta a maga kis főtt répáját, és közben vágyakozva nézte a társa ebédjét.
A szendvics hatalmas volt. Jókora sajt- és sonkaszeletek pihentek két vastag kenyérszelet között. Vajon mennyiért volna hajlandó egy óvodás gyerek elcserélni ezt a mesterművet az én átázott, lucskos répáimra?
„Egyáltalán át tudod harapni?” – ugrattam asztaltársamat, aki komótosan bontogatta a konyhai csodát a műanyag fóliából.
„Én mindig ilyet eszem”- válaszolta. „Ez anyukám specialitása.”
Joshua felhúzott szemöldökkel nézett a gyerek kezében lévő különlegességre. „Azt mondod, anyukád süti a kenyeret?”
A kisember lelkesen bólintott.
Az én fiam tágra nyílt szemmel nézett rám, majd megvonta a vállát, és így szólt: „Ó, az én anyukám specialitása a megégett kenyér”.
Egyetértően bólintottam. „Mi nem is tudjuk megenni a kenyeret, ha nem szenes a héja” – nevettem.
A szendvicset majszoló kislegény nem is reagált a szavaimra, de Joshua széles mosollyal nyugtázta humoromat.
Megszólalt a csengő, jelezve, hogy vége az ebédidőnek, és a gyerekek felsorakoztak, hogy kimenjenek az udvarra játszani. Barnahajú kisfiam még hátrafordult, felém intett, majd kivonult a többiekkel otthagyva engem egy halom főtt répával a rózsaszín pöttyös óvodai tányéron, meg egy mosollyal az arcomon.
Tíz éve a kisfiam megjegyzésétől másodrangú anyukának éreztem volna magam. Futottam volna a könyvtárba, hogy keressek egy könyvet, amiből megtanulhatok kenyeret sütni.
Fájdalmas élményeken keresztül tanultam meg, mennyi jelentős és szent pillanatot elszalasztok azzal, hogy minden területen igyekszem maximálisan teljesíteni. Amikor azon fáradozom, hogy mindenben kiváló legyek, elveszítem az apró dolgok örömét.
Nem attól jó anya valaki, hogy mindent kiválóan csinál. Egyetlen dologban teljesítsen jól. Akkor jó anya valaki, ha jó abban, aminek Isten teremtette. Mind a magamfajta, óvodai ebédlőben töprengő, kenyér-elégetős anyukákra, mind rátok, akik a családi autóban, multicég irodájában vagy hintaszékben üldögéltek, ugyanaz az igazság vonatkozik: nem arra teremtettünk, hogy mindent jól csináljunk.
Azért vagyunk, hogy eljátsszunk egy aprócska szerepet a hatalmas Ország történelmében. És ha azzal töltjük az életünket, hogy igyekszünk mindenki más szerepét utánozni, talán átsiklunk a forgatókönyvben azokon a sorokon, amelyek csak ránk vonatkoznak.
Minden nap tudok mondani egy-két dolgot, amit jól csinálok. De talán könnyebb számba venni azt, amiben nem vagyok jó.
Néhány éve rájöttem, mennyire fontos, hogy számon tartsam azokat a területeket, ahol nem teljesítek megfelelően. Ha már belefáradtál abba, hogy mindig fáradt vagy, javaslom, írj egy ilyen listát. Ha már eleged van abból, hogy mindig másokkal veted össze magadat, írd meg azt a listát. Ha nem tudsz örülni, mikor valamiben ügyes vagy, és nem tudsz nevetni azon, ha valami nem sikerül, állítsd össze a listát.
Ragaszd ki a tükörre a fürdőszobában. Hordd magadnál a pénztárcádban. És ne kérj bocsánatot azért, mert olyan vagy, amilyen vagy.
Tehát, kedvesem, ha arra vagy teremtve, hogy házi kenyeret süss, ám láss hozzá.
Ha úgy alakítottak téged, hogy képes legyél biztatni másokat, tedd azt, adj nekik életkedvet.
Ha tudsz énekelni, töltsd meg a világot a hangoddal.
De bármit teszel, ne akarj mindent megtenni, mert könnyen elhanyagolod azt az egyet, amit kétségbeesetten vár tőled a világ.

Uram, belefáradtam, hogy mindenben jól teljesítsek. Segíts, kérlek, hogy számba vegyem képességeimet, és fogadjam el korlátaimat, hogy el tudjam játszani az én szerepemet Országod csodálatos történetében. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Alicia Bruxvoort: Why I No Longer Cry Over Burnt Bread, Encouragement for today, 2014.06.06. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

Max Lucado: Galileai kegyelem 2

Nem ez volt az első éjszaka, amit Péter a Genezáreti tavon töltött. Halászember volt. Mint a többiek, ő is éjjel dolgozott. Tudta, hogy az éjszaka hűvösében a halak a felszín közelébe úsznak táplálékért, majd nappalra visszatérnek a mélyre. Nem, nem ez volt az első éjszaka, amit Péter a tavon töltött. És nem most történt meg először, hogy nem sikerült semmit fognia.

Volt az az eset évekkel ezelőtt…

A legtöbb délelőttöt Péter és a többiek a halak árusításával meg a hálók javításával töltötték, aztán övükön a pénzes zacskóval elégedetten tértek haza. Ezen a reggelen nem került pénz a zacskóba. Nem volt elégedettség sem. Végigdolgozták az éjszakát, de a hátfájáson és a szakadozott hálókon kívül más eredményt nem tudtak felmutatni.

S ami még rosszabb, ezt tudta is mindenki. Reggelente a tópart megtelt vásárlókkal, a falusiak jöttek beszerezni az ebédrevalót. Ezen a reggelen nem kaptak halat.

Jézus is ott volt a parton, tanított. Ahogy gyűlt a tömeg, kevés volt a hely, megkérte Pétert hadd szállhasson be a hajójába, hogy onnan szóljon a tömeghez. Péter hagyta, talán azt gondolta, legalább valami hasznát veszik a hajónak.

Péter hallgatja Jézust. Jó valami mást is hallgatni, mint a hullámok csapkodását. Mikor Jézus elbocsátja a tömeget, Péterhez fordul. Van hozzá még egy kérése. Szeretné, ha halászni menne. „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat halat fogni!” (Lk.5:4).

Péter morgolódik. Bármit szívesebben csinálna, mint hogy visszatérjen a tengerre halászni. A hajót megtisztították, a hálókat kiterítették száradni. A nap már magasan süt, és ő fáradt. Ideje hazamenni. Különben is mindenki őket nézi. Látták, hogy üres kézzel tért vissza a vízről. Arról nem is beszélve, ugyan mit ért Jézus a halászathoz?

Ezért így szól: „Mester! Fáradoztunk egész éjszaka, hogy halat fogjunk, és semmit sem fogtunk.” (5. vers).
Érezhető a kimerültség a szavaiból.

„Fáradoztunk”. Sikálták a hajódeszkákat. Cipelték a hálót. Húzták az evezőket. Fellendítették a hálót a holdfényes ég felé. Hallgatták, ahogy a vízre csapódik.

„Egész éjszaka”. Az ég vérnarancsról éjféli feketébe, majd hajnali aranyba váltott. Az órák lassan vonszolták magukat, mint a felhők a hold előtt. A halászok beszélgetése alábbhagyott, majd megszűnt. A vállak sajogtak. A falu aludt, a férfiak dolgoztak. Egész éjszaka .
„Hogy halat fogjunk”. Az éjszakai munkának ritmusa van: pörög a háló, fellendül, szétterül az ég felé, lecsapódik. Hagyd, hogy süllyedjen el. Várj. Húzd ki. Kezdd újra. Dobd. Húzd. Dobd. Húzd. Dobd. Húzd. Minden mozdulat egy imádság volt. És minden üres hálóbevonással válasz nélkül maradt az imádság. Még a háló is sóhajtott, mikor az emberek nekigyürkőztek, hogy újra kivessék.
Tizenkét órán át próbáltak halászni. Most pedig… Jézus azt akarja, hogy kezdjék elölről? Nem is a partközelben, hanem bent a mélyen? 

Péter a barátaira tekint, azok megvonják a vállukat. Körbenéz a parton várakozó embereken. Nem tudja, mit tegyen. Jézus sokat tud sok mindenről, de a halászathoz Péter ért. Péter tudja, mikor kell dolgozni, mikor kell abbahagyni. Tudja, hogy megvan az ideje a folytatásnak, és az ideje a kiszállásnak.

A józan ész azt mondja, ki kell szállni. A logika azt mondja, hagyd már, és menj haza. A tapasztalat azt mondja, pakolj össze és pihenj. Péter azt mondja: „A te szavadra azonban kivetem a hálót.”
A legnehezebb utazás, ha vissza kell térned vereséged színhelyére.
Jézus tudja ezt. Ezért vállalja, hogy veled menjen. „Első utadon egyedül voltál; most veled leszek. Próbáld újra, ezúttal velem a fedélzeten.”

Péter vonakodva bár, de beleegyezik, hogy újra megpróbálja. „A te szavadra kivetem a hálót.” Látszólag semmi értelme, de Péter eleget volt már ennek a názáretinek a társaságában, hogy tudja, az ő jelenlétében megváltoznak a dolgok. Kánában a menyegzőn… A római százados beteg gyermekénél…
Így hát az evezők újra vízbe merülnek. A vitorlát felhúzzák, a hálók pörögnek. Lendülnek.
Péter nézi, ahogy a vízre csapódnak, majd süllyedni kezdenek. Vár, amíg a háló olyan messzire ér, amíg a kötél engedi. A halászok hallgatnak. Péter hallgat. Jézus hallgat. Aztán a kötél rándul egyet. A halakkal teli háló súlyától Péter szinte átesik a hajó oldalán.
„János, Jakab!” - üvölti. „Ide gyorsan!”
A hajó úgy megtelik, hogy a part felőli pereme majdnem eléri a víz szintjét. Péter, térdig az ezüstösen vonagló halak között, megfordul és Jézusra néz. Jézus visszatekint rá.
Ekkor döbben rá, kicsoda Jézus.
Különös helyszín az Istennel való találkozásra – egy halászhajó egy kicsiny tengeren egy távoli országban! De így szokta Isten, aki a földre jött.
Ebben a találkozásban részesülnek, akik újra megpróbálják – most már vele.

Upwords with Max Lucado


2015. május 26., kedd

Új címkével

„De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység.” 

Róm 5,3-4


Kaptál már olyan besorolást, olyan címkét, amit nem te választottál? Olyat, ami érzed, rád ragad, és életed végéig meghatároz?

Amikor először kaptam meg a diagnózist, hogy pajzsmirigyrákom van, épp ezt éreztem. „Szegény” lettem.

Az orvos szerint semmit sem tehettem volna a megelőzésért. Olyan volt tehát, mintha egy ellenség véletlenszerűen engem pécézett volna ki.

Fájt a szívem. Néha úgy éreztem, egy bokszringben vagyok, ahol a rákkal járó újabb és újabb kihívások mindegyre gyomorszájon vágnak.

Mintha a diagnózis nem volna elég, másfajta megpróbáltatások is következtek belőle. A „rákos” címke befolyásolta az egészségbiztosítási besorolásomat, de megakadályozott abban is, hogy vért adhassak. Gondolhatná valaki, mekkora butaság azon siránkozni, hogy nem szurkáltatom magam rendszeresen, de gyakran adtam vért, és nagyon rosszul esett, hogy olyasmiért „büntetnek”, amiről egyáltalán nem tehetek.

Igazságtalannak tűnt az egész élet. Isten nem tudná átírni a címkét?

Több évnek kellett eltelnie, míg Istennek sikerült megváltoztatnia nézőpontomat. Kezdtem ajándéknak tekinteni a rákot, mely számtalan élettapasztalattal gazdagított, amikből türelem, kipróbált erény és remény fakadt.

Mai alapigénk segített megérteni, hogy Isten ezzel az igazságtalannak tűnő címkével a jellememet akarta fejleszteni. „De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység…” (Róm 5,3-4).

Megtanultam valamit ebből az igeszakaszból. Nem az a cél, hogy nehézségeinknek örüljünk. Inkább az, hogy örvendezzünk, tudva hogy Isten valamit művel velünk a szenvedésünk közben. Persze, könnyebb mondani, mint érezni, de hálás vagyok (na jó, többnyire hálás vagyok), mert Isten alkalmat adott rá, hogy ezek kialakuljanak bennem.

A Róma 5-ben szereplő vonások (türelem, erény, remény) egymásra épülnek. A sorsdöntő diagnózis óta egyre inkább azt látom, hogy Istennek célja volt a szenvedésemmel. Kegyelmével arra indított, hogy mint egy tükörben, szembenézzek az életemmel, és közelről megvizsgáljam. A rák segített, hogy férjemmel újraalkossuk az irányadó fontossági sorrendet életünkben. Közösséget váltott a családunk, ahol idősebb, istenfélő segítőkre leltünk, és a férjem önálló vállalkozásba kezdett.

Ebben a hónapban ünneplem rákdiagnózisom nyolcadik évfordulóját. Már nem „áldozat” van a címkémre írva, hanem „győztes”. Túlélő vagyok. Nem a múltamat ünneplem, az nem volt mindig érdemes rá, a jövőm viszont annál inkább. Már azzal is, hogy egyáltalán van. Hálás vagyok, hogy a végtelen Istent szolgáljuk, aki képes újraírni a címkéinket függetlenül attól, hogy mit tettünk mi, vagy mit tettek mások velünk.

Mennyei Atyám, adj nekem türelmet azalatt, míg a megpróbáltatást győzelemmé változtatod. Segíts, Uram, hogy leszedjem magamról a negatív címkéket, amiket mások aggattak rám, és élhessek a Te címkéid szerint. Köszönöm, hogy erényt és reményt kovácsoltál bennem, és kérlek, segíts az áldozat-léttől a győztes-léthez vezető utamon napról napra. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Stephanie Raquel: Redefining My Label, Encouragement for today, 2014.05.14.,  www.proverbs31.org, fordítás:www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. május 25., hétfő

Uram, add, hogy élvezzem a hétköznapot:
A csábos hajnalt, s az esti dallamot,
Az eső után ragyogó fű színét,
Az éji szél vad s különös zenéjét,
A tavasz tág, aranyos mezőit,
S a tél szűkmarkún mért fényeit!
Uram, adj örömöt a barátaimban,
A nyár végi utak honvágyaiban,
Élvezzem az ifjúság szabad dalát,
S a bölcsességet is, melyet csak a kor ád!
És add, Uram, hogy élvezzem a feladatot,
S az emlékeimet: a jót s a felkavarót,
A gondolatot, hogy élni szeretve jó,
A hitet, hogy az út végén vár a Mindenható.
Adj, Istenem, reményt minden egyes napra,
Adj, Istenem, örömöt az apró dolgokba'!

Thomas Curtis Clark

Ha nem tudsz mindig a vonalon belül maradni

„’Elég neked az én kegyelmem. Mert az én erőm a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.’ Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém.”



2Kor 12,9

Karom könyökig habos volt, ám négyévesem sírását hallva lecsaptam a mosogatószivacsot, és beviharzottam a másik szobába. Maggie épp színezéssel foglalatoskodott, de mikor beértem, azt láttam, hogy munkáját összegyűrve a padlóra dobta.
- Drágaságom, mi történt? – kérdeztem.
- Nem tudok a vonalon belül maradni – panaszolta.
Felszedtem a gyűrött papírt, a tenyeremmel kisimítottam. A képen lévő kiscica mintha kereszttűzbe került volna.
- Látod? – kérdezte kis óvodásom, és dühösen dörzsölte a viaszkrétával a lyukakat.
Meg tudtam érteni Maggie idegességét, mialatt néztem, ahogy kicsiny válla megfeszül minden mozdulatra. Minél jobban rányomta a lila krétát a lapra, a kép annál kevésbé volt önmaga.
- Semmit se tudok szépen megcsinálni! – közölte kislányom.
Fura megjegyzés egy olyan gyermektől, aki nyálcsorgató finomságokat készít gyurmából, és mesteri krétarajzokkal díszíti a feljárónkat. Kicsi művészem nem tudja még, hogy a szépség nem mindig függ attól, hogy belül maradunk-e a vonalakon.
Maggie sóhajtva letette a krétát, és én a sok hiábavaló próbálkozásokba belefáradt gyermekemben magamra ismertem. Kis négyévesem összeráncolt homloka ugyanazt tükrözte, mint az anyukáé, aki megpróbálta a láthatatlan vonalon belül vezetni az életét.
Senki nem írta elő nekem a jószülőség szabályait. Saját elvárásaimból alakultak ki, jó szándékú, anyáknak írt tanácsadó könyvek, mesés Facebook bejegyzések és személyes jó ember- jó anya- jó feleség evangéliumom alapján.
Az én „vonalaim” szabálya az volt, hogy a jó anya rendben tartja a lakást, semmiből is finomat főz, és mindenhova pontosan érkezik. A jó anya tudja, mit tegyen, ha kamasz gyermeke hallgatásba burkolózik, ha a kétéves nem eszi meg a főzeléket, ha a hatéves hazugsághálót sző a meséivel.
Minden erőfeszítésem ellenére az életem mindegyre túlcsúszott a vonalakon.
Tudtam, hogy egy jó anya sosem rágódik álmatlan éjszakákon, hogy tönkreteszi a gyermekeit. (Velem megtörténik néha.)
Egy jó anya sosem viszi hibás címre, hibás napon, hibás időpontban a gyermekét. (Ez is megtörtént egyszer vagy kétszer.)
Egy jó anya sosem hagyja maszatosan a gyermekeit, ha el kell menniük otthonról, és nem felejt el uzsonnát csomagolni nekik. (Én mindkettőben vétkeztem.)
Talán te is magad-alkotta vonalak között élsz.
Talán úgy véled, a jó feleség gyertyafényes, terített asztalnál vacsoráztatja a férjét, és sosincs mosatlan edény a konyhájában. A jó barát mindig azonnal válaszol az üzenetekre, és sosem feledkezik meg a jeles napokról.
Talán hozzám hasonlóan te is azt érzed, hogy minél inkább akarsz a vonalak között maradni, a lelked annál jobban recseg-ropog erőlködésed nyomása alatt.
De mondok egy jó hírt, ami az ilyen igyekvő lányoknak szól: Istent nem bántjuk meg hibáinkkal, tökéletlenségünkkel.
Az Ő kegyelme így szól hozzánk a 2Kor 12,9a-ban: ’Elég neked az én kegyelmem. Mert az én erőm a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.’
Ez az ige késztetett végül arra, hogy a magam rajzolta körvonalakat leváltsam együttérző Megváltóm kegyelmének vonalaival. Az, hogy végre abbahagytam a hiányosságaim miatti rágódást, és elkezdtem az Ő hűségére koncentrálni, életemet újfajta szépséggel ajándékozta meg.
Maggie még mindig sírdogált kilyuggatott színezője fölött, megsimogattam az arcát, és kértem, nézze csak, mi történik, majd vettem a papírt, és úgy, festékesen, lyukacsosan rásimítottam az ablaküvegre.
A reggeli napsugarak épp odasütöttek, s a papír lyukjain átkukucskálva csodálatos fényjátékot vetítettek a padlóra a lábunk előtt. Maggie elcsendesedve nézte a pislogó fénypontokat a szőnyegen, és a kezembe csúsztatott valamit, amit addig a markában szorongatott. „Már nem kell a kréta, anyukám. Épp ilyennek szeretem a képemet.”
Még álldogáltunk egy darabig az ablak előtt, és csodáltuk a lyukakon átcsillanó napsugarakat.


Drága Jézus, belefáradtam, hogy elvárásaim kitalált korlátai között éljek. Mutasd meg, kérlek erősségedet az én gyengeségemben, tökéletességedet az én hibáimban. Tedd az életemet széppé Neked. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Alicia Bruxvoort: When You’re Tired of Coloring in the Lines, Encouragement for today, 2014.05.09. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. május 24., vasárnap

Születés, magatartás vagy vérvonal

„Gondoljatok tehát arra, hogy azelőtt születéseteknél fogva pogányok voltatok. A körülmetéltek, akiknek testét kézzel metélték körül, körülmetéletlennek hívnak benneteket. Abban az időben Krisztus nélkül éltetek, kívül álltatok Izrael életformáján; a szövetségekből s ígéreteiből idegenként kizárva, remény híján és Isten nélkül éltetek a világban. Most azonban ti, akik „távol” voltatok, Krisztus Jézusban „közel” kerültetek, Krisztus vére árán.” 

Ef 2,11-13

Van úgy, hogy meg vagyok elégedve magammal. Van úgy, hogy minden együtt van. Sikerül a napot Istennel töltött csendes percekkel kezdenem, amikor csak mi ketten vagyunk. A szokásos reggeli rohanás három gyerekkel nem borít ki. Egész nap kiegyensúlyozott vagyok, határozott a döntéseimben, bízom a képességeimben.

Más napokon feszült, ideges vagyok és elégedetlen önmagammal, különösen, ha másokon vezetem le a dühömet. A bosszúság már akkor elkezdődik, mikor kiderül, hogy a kelleténél később ébredtem, vagy túl korán, és az agyam rápörög az aznapi elintéznivalókra. A kedvesség tovaszáll, mert hagyom, hogy az élet követelései határozzák meg a hangulatomat. A bizonytalanság beindítja a védekező magatartást. A kételkedés beárnyékolja a hitet.

Egyik nap mosolygós és kedves vagyok – máskor összevont szemöldökkel zsörtölődöm naphosszat. Melyik vagyok igazából?

Mindnyájan elgondolkozunk néha azon, kik is vagyunk valójában, főleg, amikor nem sikerül úgy viselkednünk, ahogy szeretnénk. Ha pedig a válasz napról napra más és más, hajlamosak vagyunk feladni a próbálkozást arra, hogy megváltozzunk, hogy jobbá váljunk.

Mélyre le kellett ásnom, hogy rendet tegyek ebben a dologban. Megpróbáltam, mert hiszem, hogy Isten azt akarja, hogy tudjam a választ. Ha tudom, ki vagyok valójában Isten szemében, megváltozik a játék menete. Más lesz a motivációm, ez megváltoztatja a céljaimat, és arra indít, hogy hű legyek valódi önmagamhoz, és következetesen ahhoz igazodjam. Isten igazsága rólam szűrőként szolgál a világ hazugságai, az emberek véleménye ellen, megvédi szívemet a sérülésektől.

Mi tehát az, ami meghatározza, ki vagyok?

Az, hogy hova születtem? Hogy kik a szüleim? Az ő szakmai és személyes sikereik vagy bukásaik döntik el, ki vagyok? Számít, hogy hol és kik közé születtem? Két fogadott gyermekem egy afrikai háborús övezetben született. Ez dönti el, hogy kik ők?

Vagy a magatartásunk határoz meg? Évekig a sikereimen, az elvégzett feladatokon mértem le, ki vagyok. Minél több kipipálandó feladat volt a tennivalóim listáján, annál jobban éreztem magam.

Mindkét megközelítéssel van valami probléma. Az első kívül esik a hatáskörömön. Nem szólhatok bele abba, hova születek, kik a szüleim. Hamis jogokkal vagy jogtalansággal ruházhat fel. A másodikra megint csak nem támaszkodhatom. A körülmények, amik meghatározhatják viselkedésemet gyakran szintén nem tőlem függnek. De még ha tudatos a magatartásom, akkor is befolyásolhatják embervoltomból adódó gyengeségek.

Szerencsére van egy más módja is önmeghatározásomnak. Ezt pedig istengyermekségem vérvonala adja. Egy olyan származási vonal, melyet Jézus a halálával vásárolt meg nekem. Ezt olvassuk az efezusiaknak írt levélben: „Most azonban ti, akik „távol” voltatok, Krisztus Jézusban „közel” kerültetek, Krisztus vére árán.”

Az ő áldozata határozza meg kik vagyunk: Isten szeretett gyermekei. Kiválasztottak. Kincsek. Akikért kifizették a váltságdíjat. Akiknek megbocsátottak. Akik érdemesek Isten szeretetére. Ha végiggondolom, elfogadom, és hiszem ezeket a meghatározó személyiségjegyeket, méltóvá akarok válni rájuk. Meg akarok változni. Elhiszem, hogy ez lehetséges.

Istennek hála, nem kell a „megfelelő” helyre születnünk, nem kell „megfelelően” viselkednünk, hogy ezek a személyiségjegyek határozzanak meg. Nem függnek a pénztárcánktól, a bankszámlánktól, a magasságunktól, vagy ismerőseink véleményétől. Ezzé az új személlyé válunk, amikor elfogadjuk Krisztust Megváltónknak.

Születés, magatartás vagy vérvonal? Én már tudom, melyik határozza meg, ki vagyok. Ti is tudjátok?


Mennyei Atyám, köszönöm, hogy elküldted Fiadat, hogy meghaljon értem, és így helyre álljon Veled a kapcsolatom. Segíts, hogy sose felejtsem el, hogy a Te vérvonalad határozza meg, ki vagyok valójában. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Glynnis Whitwer: Birth, Behavior or Bloodline,  Encouragement for today, 2013.05.27.,  www.proverbs31.org/devotions, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. május 23., szombat

Tényleg félek!

"Az Úr angyala védőfalat emel, s körülveszi az igazat, hogy oltalmazza.” 

Zsolt 34,8

Tavaly elkezdett fájni az egyik zápfogam. Megint. Hogy őszinte legyek, nem akartam foglalkozni vele. Az egész fog egy fájdalom volt. Szó szerint.
Nem egyszer, nem kétszer, de háromszor rakattam már rá koronát. Az első eltört. A második is eltört. S bár úgy tűnt, a harmadik végre működni fog, most elkezdett fájni. Jaj!
A fogorvos közölte, hogy gyökérkezelni kell a fogamat. Nincs nekem semmi bajom a „gyökér” vagy a „kezelés” szóval, de így együtt... Vad félelem szorította össze a szívemet, s minden erőt kivitt belőlem. Nem, azt nem. Képtelen voltam rá, hogy időpontot kérjek.
Inkább hordozom a fájdalmat.
Egy évig nem rágtam azon az oldalon. Nem hagytam, hogy hideg folyadék kerüljön oda. Amikor már nem bírtam, az ibuprofenhez fordultam.
Egy teljes évig!
Aztán elegem lett. A fájdalom túlnőtt a félelmemen, s kértem időpontot a gyökérkezeléshez.
S tudod mi történt? Túléltem! Nemcsak túléltem, de kiderült, hogy nem is olyan nagy ügy a gyökérkezelés. A félelmem sokkal nagyobb volt, mint amit a beavatkozás indokolt.
Azt hiszem, a félelem gyakran játssza ezt velünk. A félelem attól, ami bekövetkezhet, sokkal nagyobb stresszben és szorongásban tart, mint ha megtörténik, amitől féltünk. Van valami, amit a félelem miatt kerülsz, elodázol?
A 34. zsoltár emlékeztet: Isten angyala körülöleli és megvédi az istenfélő embert. Az istenfélelem azt jelenti, hogy tiszteljük, és mindenek fölé helyezzük Istent az életünkben. Ha a félelmemre koncentrálok, felnagyítom azt, és semmi másra nem tudok gondolni. Meg kellett hát tanulnom Istenre figyelni három módon:
- Őszinte imában kiáltok Hozzá. Kimondom, hogy félek, és hogy megbénít a félelem. Kérem, hogy világítsa meg a következő lépést, amit meg kell tennem.
- Kinyitom a Bibliámat, és útmutatást keresek, mi az, amit Isten vár tőlem félelmemben. Összegyűjtöm, feljegyzem a Biblia igazságait a félelemről, s a következő tetteimet ezek alapján tervezem.
- Ellenőrzöm magam, hogy félem, azaz tisztelem-e Istent, ahogy a Zsolt 37,4 írja, tehát biztos lehetek benne, hogy Isten egy angyala körbevesz, és Isten megszabadít engem.

Nagyon szeretem ezt az ígéretet. Megnyugtat. Biztonságot ad. Arra hív, hogy úgy éljek, mint aki komolyan veszi, és hiszi ezt az ígéretet.
Milyen félelmeddel tudsz most szembenézni? Gondolj valami gyakori félelmedre, ami visszatart. Félsz találkozni valami vita miatt egyik ismerősöddel, barátoddal? Visszatart a félelem valamitől, amire érzed, Isten hív? Félsz egy diagnózis miatt? Vagy egy gyökérkezeléstől?
Ha ott lehetnék melletted, megfognám a kezed. De ennél sokkal jobb, hogy Isten ott van veled. S ha ezt tudod, ha az angyalai körülvesznek, minden félelemmel szembe tudsz nézni.

Uram, segíts, hogy csak Téged féljelek tisztelettel, engedelmesen. Ha valamilyen félelmem Tőled származó jogos figyelmeztetés, mutasd meg, kérlek. De ha félelmem csak arra szolgál, hogy elvonja Rólad a figyelmemet, tégy bátorrá, hogy biztonságban járjak a Te jelenlétedben. Jézus nevében, Ámen.


(Encouragement for today, 2012.05.31. Lysa TerKeurst, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. május 22., péntek

Anthony de Mello :ÉLETMENTŐ ÁLLOMÁS (AZ EGYHÁZ TÖRTÉNETE)

Sziklás tengerparton, ahol a hajók gyakran zátonyra futottak, csak egy kis omladozó életmentő állomás állt. Egy kunyhóból és egy csónakból állt az egész, de az a pár ember, aki ott dolgozott, nagyon elkötelezett volt. Szemüket állandóan a tengeren tartották, magukkal és biztonságukkal nem törődve, félelem nélkül tengerre szálltak a vihar kellős közepén, ha egy hajótörésnek csak a legkisebb hírét vették. Sok életet mentettek meg így, és az állomás híres lett.
Ahogy az állomás híre nőtt, úgy nőtt a környék lakosainak is a vágya, hogy valahogy kapcsolatba kerüljenek annak nagyszerű munkájával. Nagylelkű adományaik és önkéntes munkájuk új tagok jelentkezését eredményezte, új csónakokat vettek, és új személyzetet képeztek ki. A kunyhó helyére is egy kényelmes épület épült, ami a tengerből kimentett hajótöröttek minden szükségletét kielégítette, és természetesen, mivel hajótörés nem történik minden nap, közkedvelt hellyé vált, egyfajta helyi klubbá.
Ahogy telt az idő, a tagok annyira belemerültek a társasági életbe, hogy szinte semmi kedvük sem maradt az életmentéshez, bár a jelvényükön továbbra is ott díszelgett az életmentő mottó. Valójában, ha néhány embert mégis kimentettek a tengerből, az csak nyűg volt számukra, mert a hajótöröttek piszkosak és betegek voltak, összepiszkolták a szőnyegeket és a bútorokat.
Nemsokára a társasági élet eseményei annyira megszaporodtak, az életmentő tevékenység meg olyan kevés lett, hogy az egyik gyűlésen összetűzésre került sor. Néhány tag azt hangsúlyozta, hogy illene visszatérni eredeti céljukhoz és tevékenységükhöz. Szavazásra került sor, s a bajkeverőket, akikről kiderült, hogy igencsak kisebbségben vannak, távozásra kérték fel.
El is mentek. Kissé lejjebb a parton olyan önzetlenséggel és bátorsággal folytatták tevékenységüket, hogy nemsokára hősiességüknek híre kelt. Erre aztán a taglétszámuk megnövekedett, a kunyhójukat felújították, és lelkesedésük kialudt. Ha valaki ma arra a környékre vetődik, jó néhány exkluzív klubot talál a part mentén. Mindegyik jogosan büszke az eredetére és a hagyományaira. A hajók még most is zátonyra futnak arrafelé, de azzal már nem nagyon törődnek.


Fordította: Török Péter

Isten szeretetének zsírja

„Isten, én Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem! Érted sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld.”

Zsolt 63,2


Fáradt vagy?

Igen, fáradt vagy. Hogy honnan tudom? Onnan, hogy manapság mindenki fáradt. Én is! A hírek a médiából, a tennivalók, a gyerekek, a munka, a szolgálat, a remények, az izgalmak… a nap végére (vagy délelőtt 10-re!) ki vagyunk facsarva. S ha van köztünk valami hasonlóság, akkor a te mélyről jövő, kétségbeesett kérdésed is ez: Mivel tudnék feltöltődni?

Kielégületlenül

Ez komoly kérdés. Régebben, amikor kimerültnek éreztem magam, ilyesmikkel töltekeztem: magazinokat olvasgattam, vásárolni mentem, megnéztem egy filmet – szórakoztam. Igazából ezek nem oldották meg a problémámat, csak egy időre elvonták róla a figyelmemet. Aztán eljött az idő, amikor már ezek sem segítettek. Mert valójában nem töltöttek fel. Olyan ez, mint mikor fehérjére éhezünk, s tömjük magunkba a burgonyacsipszet. Megtölt, de nem fedezi szükségletünket. Isten mindezt tudja. Hallgasd csak:

„Ti szomjazók, gyertek a vizekre mind, és bár nincsen pénzetek, siessetek ide! Vegyetek ingyen gabonát és egyetek, vegyetek pénz nélkül bort és tejet. Miért költitek a pénzt arra, ami nem kenyér, és a keresetet arra, ami jól nem lakat? Hallgassatok ide, figyeljetek rám, akkor jót esztek, és kövér falatokban lesz részetek.” (Ézs 55,1-2)

Az igazi táplálék

Jófajta étel, ami valóban táplál. Ezt az életet ígéri neked Jézus a Jn 10,10-ben. Ezt mondja: „Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.” Mi az, ami valóban bőséges, ami jóllakat? Nemrég olvasgattam a helyes táplálkozásról, mert nem éreztem jól magam. Találtam egy tanulmányt, ami arról szól, hogy étkezésünkbe föltétlen illesszünk be bizonyos mennyiségű egészséges zsírt (olívaolaj, halak, stb.), ha azt akarjuk, hogy testünk megfelelően működjön. A zsírtól valóban jóllakottnak érzed magad, és táplálod a testedet vele. Én pót-dolgokat ettem inkább, az egészséges zsírok nem szerepeltek az étrendemben, a testem éhezett rájuk. Hasonlóan vagyunk érzelmileg, lelkileg?

Két nő – melyik vagy te?

Két nőt látunk a képen, mindketten töltekeznek, az egyik jól lakik, a másik kielégületlen. Melyikkel tudod inkább azonosítani magad?

„Útjukon betértek egy faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta házába. Ennek volt egy húga, Mária. Ez odaült az Úr lábához és hallgatta a szavait. Márta meg sürgött-forgott, végezte a háziasszonyi teendőket. Egyszer csak megállt: "Uram - méltatlankodott -, nem törődöl vele, hogy húgom elnézi, hogy egyedül szolgáljalak ki? Szólj neki, hogy segítsen nekem!" Az Úr azonban így válaszolt: "Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszik el tőle soha." (Lk 10,38-42)

Csak egy a szükséges: Jézus szava és jelenléte. Az életedben, mint Mártáéban, számtalan dolog harsogja, hogy ő a legfontosabb: pénzkeresés, ruházkodás, kapcsolatépítés, feljutni a következő „lépcsőfokra”. Pedig Jézus itt azt mondja, mindezek nem számítanak. Ezek a burgonyacsipsz, de Ő a zsír. Ahogy Dávid fejezi ki: „Magasztallak egész életemen át, s nevedben emelem imára kezem. Lelkem eltelik veled, mint zsírral és velővel, s a szám ujjongó örömmel mond dicséretet.” (Zsolt 63,5-6). Ha eddig úgy éltél, mint Márta (és mint én), ha Jézus az otthonodban volt, de valójában nem tapasztaltad meg, akkor most arra hív, ma legyél Mária. Szeretetének zsírjával, a Vele való, életet lehelő kapcsolattal akar bőségesen feltölteni.

Első lépés

Az első lépés, hogy ülj le a lábaihoz, mint Mária. Olvasd szavait a Bibliában. Mondd el neki, hogy érzed magad, mire van szükséged. Ez egy kapcsolat, és Isten kapcsolatba akar lépni veled. Adj Neki időt erre ezen a héten. Kérd segítségét, hogy inkább legyél Mária, mint Márta. Fogalmazd meg imádságban. Mindig van egy hely a lábánál számodra, hogy odatelepedj, s megkapd Tőle azt a feltöltődést, amire szükséged van.




(Forrás: godlife.com, Prayer Letter, 2012.május 20., fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. május 21., csütörtök

Hasonlítgatás

„Mert nem merjük magunkat azokhoz számítani vagy hasonlítani, akik önmagukat ajánlják. Ezek nem veszik észre, hogy magukhoz mérik, és magukhoz hasonlítják önmagukat.” 

2 Kor 10,12

Össze szoktad hasonlítani magadat másokkal, akiket magadnál különbnek tartasz? Úgy érzed, nem vagy olyan okos, csinos, izgalmas, rendes, jólelkű stb., mint ők?

Könnyen gondolhatjuk, hogy ha többet tudnánk, ha különbek volnánk, magabiztosabbak lennénk. Pedig sokan kételkednek önmagukban, sokan küzdenek a bizonytalansággal azok közül is, akiknek látszólag mindenük megvan. A Biblia egy olyan nő történetével indul, akinek nem volt elég a minden, ami az övé volt (1Móz 2).

A Teremtő az istengyermekség méltóságát adta Évának, a teremtés koronájává tette Ádámmal együtt. Megadott neki mindent, amire vágyhatott: bensőséges kapcsolatot, szépséget, biztonságot, fontosnak érezhette magát, célt kapott az élete. Sátánnak mégis sikerült elbizonytalanítania őt azzal, hogy rávette, fordítsa el tekintetét mindarról, amije van, s figyeljen arra, amije nincs.

Ismerős, ugye? Mint Éva, én is meghallottam a Sátán suttogását, hogy nem az vagyok, aki lehetnék, nem olyan vagyok, amilyennek lennem kéne. Amikor újraolvastam a teremtéstörténetnek ezt a részét, észrevettem, hogy a Sátán minden kérdése, felvetése arra szolgált, hogy elbizonytalanítsa Évát, hogy a kételkedés magját ültesse el a lelkében. Azt akarta, hogy kezdjen kételkedni Istenben, és kezdjen kételkedni önmagában.

Az ellenség sugalmazása arra irányult, hogy Éva többet akarjon, mint amije van, több akarjon lenni, mint ami, Isten gondoskodását megkerülve akarjon fontosabbá válni. Meggyőzte a Sátán Évát, hogy valami hiányzik az életéből, s ha eszik a tiltott fa gyümölcséből, olyanná válik, mint Isten.

Milyen ostoba összevetés. De minden hasonlítgatás ilyen. És mégis állandóan ezt tesszük. Ha olyan tudnék lenni, mint …, ha olyan házam / férjem / állásom lenne, mint x-nek, ha a gyermekem úgy viselkedne, mint y-é …, akkor boldog lennék, fontos lennék, biztonságban lennék.

Mai igénk arra int, hogy a hasonlítgatás ostoba dolog. Csak arra való, hogy elégedetlenek legyünk. Egyre többet akarunk, és mégsem lesz soha elég.

Bárcsak tudott volna Éva arra figyelni, kicsoda ő, mi mindene van neki Isten gyermekeként! Bárcsak mi is tudnánk erre figyelni.

Sátán el akarja fordítani a tekintetünket, hogy csak gyengeségeinket lássuk, hogy elbizonytalanodjunk, s energiánkat feleméssze hiányosságaink takargatása és a megfelelési vágy. De nem muszáj megadnunk magunkat neki. Vegyük észre a mesterkedéseit, állítsuk hazugságai helyébe Isten igazságát, védekezzünk a kísértései ellen úgy, hogy az Istentől kapott elfogadottságunkra, biztonságunkra, fontosságunkra figyelünk. Megköszönjük Isten gondoskodását és szavait, melyek ráébresztenek, kik is vagyunk mi valójában – Őbenne:

Elismer és elfogad engem:
Isten kiválasztott, és gyermekévé fogadott (Ef 2,10).
Megváltott, megbocsátotta minden bűnömet (Kol 1,13-14).
Krisztusban teljessé lettem (Kol 2,9-10).

Biztonságot ad:
Isten minden körülmények közt a javamat akarja (Róm 8,28).
Megszabadultam az ítélettől. Semmi sem választhat el Isten szeretetétől (Róm 8, 31-39).
Bízom benne, hogy Isten bevégzi mindazt a jót, amit elkezdett bennem (Filippi 1,6).

Fontos vagyok:
Isten remekműve vagyok (Ef 2,10).
Szabadon és bizalommal közeledhetem Istenhez (Ef 3,12).
Mindenre képes vagyok Krisztusban, aki megerősít engem (Fil ippi 4,13).

Dr. Neil T. Anderson, pszichológus és író, írja: „Minél inkább ragaszkodsz ahhoz, aki Krisztusban vagy, annál jobban átüt majd rajtad valódi egyéniséged.”
Legközelebb hát, ha előkerül a mérőrúd, emeljük magasra, és mutassunk vele Krisztus felé, arra az önmagunkra, akik Őbenne vagyunk.

Uram, köszönöm, hogy Krisztusban kiválasztott, szent és nagyon szeretett ember vagyok. Amikor kísértést érzek arra, hogy a világ szemével nézzem magam, vagy összehasonlítsam magam másokkal, figyelmeztess, kérlek, hogy vegyem észre a Sátán mesterkedését, segíts, hogy álljak ellen neki, és a Te igazságodba kapaszkodjam. Tudatosítsd bennem, hogy ez az önbizalom Krisztusban illet meg engem, nem önmagamban vagyok alkalmas bármire, hanem értékességem Tőled származik. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2012.05.30.Renee Swope, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. május 20., szerda

Erszény, tarisznya és saru nélkül

„Aztán tovább beszélt hozzájuk: ’Mikor erszény, tarisznya és saru nélkül küldtelek titeket, szenvedtetek-e hiányt valamiben?’ ’Semmiben’ – felelték.” 

Lk 22,35

Bizonyára dobogós helyen végeznék, ha megrendeznék a gondos előkészületek bajnokságát. Tudom, hogy utazáskor mindig csomagoljak fehérjeszeleteket, ha elakadnánk valahol, ne legyen gond az étkezéssel. Ha csak egy napra megyek is, legyen nálam mindig váltóruha, mert sosem lehet tudni. Jó előre beszerzem a megfelelő méretű toalettszereket, ha repülővel utazom. Egyszóval, mindig fel vagyok készülve. A gondos előkészítés táplálja bennem az illúziót, hogy bármikor ura tudok maradni a helyzetnek.

A Máté 10-ben Jézus összehívja apostolait, felruházza őket hatalommal az Ő nevében, és szétküldi őket, hogy menjenek, vigyék az örömhírt Izrael elveszett juhaihoz. Azt az utasítást adja, hogy ne vigyenek magukkal semmit, még csak egy táskát sem a holmijukkal, sőt még szandált sem. El tudod képzelni, hogy valaki így bocsát útra téged? Nincs idő csomagolni. Nincs idő vásárolni. Nincs idő listát írni. Menni kell. A bennem lévő örök tervezőt a hideg is kirázza a gondolattól.

A tanítványok mégis úgy tesznek, ahogy Jézus mondja. Majd később visszatérnek, és a Lukács 22,35-ben olvashatjuk a folytatást. Jézus semmi nélkül küldte őket, és nekik semmi sem hiányzott.

Ez a mondat kiugrott elém a szövegből. Belegondoltam saját körülményes készülődéseimbe. Elképzeltem a pánikot, ami rám törne, ha Jézus azt mondaná: indulj azonnal. Aztán az is eszembe jutott, hogy a felkészülési idő hiányára hivatkozva hányszor előfordult, hogy nem engedelmeskedtem a küldésnek.

Ahelyett, hogy indultam volna, maradtam. A kifogásaim logikusnak tűntek, sőt néha egészen biblikusnak. Imádkoznom kell még. Át kell gondolnom, mi szól mellette, mi ellene. Meg kell beszélnem valakivel, bölcs tanácsra van szükségem. Több időre van szükségem, hogy olvashassam a Bibliámat, és igazolást nyerjek belőle.

Ezek jó dolgok, de nem vagyok biztos benne, hogy Isten azt akarja, hogy ezek minden alkalommal előzzék meg az indulásomat. Néha csak azt várja, hogy egyszerűen engedelmeskedjünk, ahogy a tanítványoktól kérte. Az igazság az, hogy már a gondolat, hogy vállaljam Jézus hívásának kalandját, bízva abban, hogy Ő majd mindennel ellát – nos, veszélyesnek tűnik. Ellene mond felkészülési igényünknek, erős vágyunknak, hogy irányíthassuk a történéseket.

Ahogy a tanítványaitól, tőlünk is azt várja Jézus, hogy így válaszoljunk: „Igen, uram, indulok.” Azt akarja, hogy teljes mértékben bízzunk az Ő gondviselésében, hogy ellát mindennel, amire szükségünk van, túljuttat minden bonyodalmon, megkapunk időben minden információt.

Talán érzed Isten hívását valamire, ami olyan, mintha erszény, tarisznya és saru nélkül indítanának útra. Talán egy nagyon ijesztő missziós útra küld, el kell érned valakit, akitől félsz, neki kell látnod egy előtted tornyosuló probléma megoldásának – és úgy érzed, nem készültél még fel.

Jézus azt várja tőlünk, hogy induljunk neki hittel, és mint az apostolok, a küldetés végén elmondhatjuk: nem volt hiányunk semmiben. Gyakran nincs szükségünk erszényre, tarisznyára, sarura. A Jézusban való hit az, amit nem nélkülözhetünk.

Uram, nem akarok előre tervezni, ha tudom, hogy Te indítasz. Meg akarom hallani az indító jelzést, el akarok menni oda, ahova küldesz. Nem a gondos előkészületben akarom megtalálni biztonságomat, hanem a Te gondviselésedben. Segíts, hogy bizalmamat, hitemet csak Beléd vessem. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2011.05.31. Marybeth Whalen,  www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

Imádkozom a házasságomért

„Közel az Úr mindenkihez, aki hozzá kiált, mindenkihez, aki tiszta szívből hívja.”


Zsolt 145,18



Minap a konyhapultot törölgettem, s a szemem megakadt a bekeretezett esküvői képünkön. Valaki elkapta a pillanatot, mikor vidáman integetve elindulunk az autóval.

Néztem a képet. 22 éve készült. – Milyen dús a hajam! – kuncogtam. – S mennyivel vékonyabb a derekam… – hervadt le a mosoly az arcomról. Úgy szerettem volna félrevonni fiatal menyasszony énemet, és ellátni néhány tanáccsal, ismerettel, amiknek nagy hasznát vettem volna.

Ezeket suttogtam volna neki:

– Drágám, egyetlen nap van az életben, amikor a házasság olyan, mint a mesében. Ez a mai nap. Az esküvőd napja, aminek minden apró részletét előre megtervezték, hogy gyönyörű lehessen, és különleges. De attól kezdve, hogy vége ennek a napnak, tudnod kell, hogy minden, ami ez után következik, döntések sorozata lesz.

Döntsd el, hogy elfogadod: a szeretet nem mindig érzelem. A szeretet gyakran elhatározás. Eldöntöd, hogy igenis átvészeled a nehézségeket, és megtanulod élvezni az örömök és csalódások összesodrott fonalát, ami két ember élete, akik igyekeznek családdá lenni.

Csodálatos dolog a házasság. Hihetetlenül nehéz dolog a házasság. Néha úgy érzed, elviselhetetlenül nehéz. Máskor úgy tűnik káprázatosan gyönyörű. Nincs még egy ember, aki úgy fel tudna idegesíteni, mint a férjem. És nincs még egy ember, akinek a szeretetében olyan biztonságban lennék, mint a férjemében.

Igen, a házasság mindezeknek – és még sok másnak –sérülékeny szövete. Fontos, hogy az imádság, az alázat erejével az apróságokat hagyd meg apróságoknak, és jó ítélőképességgel döntsd el, mit kell szóba hozni, és mikor. Figyelj oda az ilyen csalódást tükröző gondolatokra, kapd el, és tépd ki őket gyökerestül:

„Nem töltötte fel a mosogatógépet, pedig megkértem rá. Meg se hallja, mit mondok.”

„Kezembe nyomott egy prospektust a közelben megnyílt edzőteremről. Biztos nincs megelégedve a külsőmmel.”

„Bekapcsolva hagyta a telefonját, és fel is vette, miközben randiestet tartottunk. Már nem szeret eléggé ahhoz, hogy csak velem foglalkozzon.”

- A kapcsolati gubancok gyakran alakulnak ki ezeken a helyeken, hasonló gondolatok által. Apró kis csüggedések az elégedetlenség szakadékává tágulhatnak. 

Ami a legfontosabb: imádkozz a házasságodért. Ne ess abba a csapdába, hogy csak töprengsz ezeken a csalódásokon, beszélsz róluk, panaszkodsz a nehézségekről, magad próbálod megoldani őket.

A töprengés, beszélés, panaszkodás, megoldáskeresés nem azonos azzal, hogy imádkozol róluk.

Végül így zárnám ezt a kis prédikációt menyasszony-magamnak: „Ne feledd, minél több csatát vívsz a házasságodért térden állva, annál kevesebbet kell harcolnod érte a valóságban.”

Ahogy befejeztem az elképzelt, áhított beszélgetést hajdani önmagammal, úgy éreztem, hogy most, 22 évvel később is jó volna alkalmazni saját tanácsaimat.

Továbbra is az Úr elé kell vinnem, ha valami gondom van vagy valamire vágyakozom a házasságomban.

Uram, meghívtál arra a tiszteletreméltó feladatra, hogy feleség legyek, de nélküled nem tudok megfelelni. Nem akarom nélküled csinálni. Segíts, hogy minden nap Téged helyezzünk házasságunk középpontjába, és így kapcsolatunkkal megdicsőíthessünk téged. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Lysa TerKeurst: Praying for My Marriage, Encouragement for today, 2015.05.14. www.proverbs31.org. fordítás: www.lelekerosito.hu)

2015. május 19., kedd

De mi lesz, ha…

„Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Én nem úgy adom nektek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, és ne szorongjon.” 

Jn 14,27

Évente egyszer ott szoktam ülni a váróban. Látszik az igyekezet, amivel valakik megpróbálták könnyeddé, vidámmá tenni a környezetet. Nehéz, mikor az itt üldögélő nők azzal a tudattal várakoznak, hogy a teszt eredménye sarkából fordíthatja ki az életüket.
Arcomon mosoly, amikor bejelentkezem, de az agyamban ott zsongnak a kérdések: „Mi lesz, ha rossz az eredmény? Mi lesz, ha visszahívnak újabb vizsgálatokra? Mi lesz, ha felmerül a gyanú? Mi lesz, ha…?”
Tudom, milyen az, ha visszahívnak. Megtörtént már. De akkor valami apró eltérés volt, amit ellenőrizni akartak. De mi lesz, ha most nem erről van szó? Most, hogy kiderült, volt már mellrákos a családban, ezek a „mi lesz, ha?” kérdések jócskán felerősödtek.
Szerencsére, nem ez az első vesszőfutásom – már néztem szembe a félelemmel. Voltak olyan időszakaim, mikor sem enni, sem aludni nem tudtam az aggódástól. Egy egészséggel kapcsolatos félelem pár évvel ezelőtt a szorongás örvényébe sodort. Közel voltam ahhoz, hogy elveszítsem józan eszemet, nem sok hiányzott. Be kellett látnom, hogy egyedül nem tudok megküzdeni a félelemmel. Emberi próbálkozásaim túlságosan gyengének bizonyultak a legyőzéséhez. Nem tudtam gondolkodással, okoskodással kivergődni az örvényből.
A félelem nem mindig logikus. Ha az lenne, elég volna megismerkednem a statisztikai adatokkal, s békésen várhatnám a vizsgálatok eredményét. Vagy megnyugtatna a jószándékú barátok biztatása: ”Nyugi, nem lesz semmi baj”.
A szívem mélyén jól tudom, hogy nem mentesülünk a gondoktól életünk során. Többnyire vagy épp kijutok a bajból, vagy benne vagyok, vagy a következő a sarkon túl vár rám.
Hála érte, hogy Jézus ezalatt mindig ott van és várja, hogy feladjam gyenge, hatástalan próbálkozásaimat a megnyugvásra. Amint lazul görcsös kapaszkodásom a helyzet uralásába, Ő belép a szívem és a hazugságok között keletkezett űrbe, és feltölti az Ő igazságával.
Saját módszeremet, saját utamat kerestem, ami elvezet a békességhez, pedig végig az Ő útjára volt szükségem.
Mai igénkben olvashatjuk Jézusnak ezt az ígéretét: „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Én nem úgy adom nektek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, és ne szorongjon.” (Jn 14,27). Erről a békességről mondja máshol a Biblia, hogy minden értelmet meghalad. (Filippi 4,7).
Megtanultam, hogy a magam erejéből kiváltott béke és bátorság nem állja ki a próbát. Az én békém a körülményektől függ. Attól, mennyire látom át, mennyire uralom a helyzetet. Az én nyugalmamban mindig meg tud szólalni az a kis hang: „de mi lesz, ha?”
Jézus békéje viszont elhallgattatja ezt a kételkedő hangot, mert a hang tudja a választ: „Én leszek az ő békéje” – feleli Jézus. Ma már jobban fel vagyok fegyverkezve az élet „mi lesz, ha” kérdéseivel szemben. Ahelyett, hogy arra figyelnék, amit nem tudok, arra összpontosítok, amit tudok. Tudom, hogy Jézus békéje velem lesz. Jöhetnek viharok, felkorbácsolhatják a vizet, de a békém megmaradhat. Olyan Valaki ígérte ezt meg nekem, aki sohasem hazudott.
Lehet, hogy nem ismerem a jövőt, de belekapaszkodhatom Abba, aki ismeri. Abba, aki készen áll, bármi történjék is. Hiszem, hogy Jézus nem hagy el, Ő még mindig képes csodát tenni, és biztosít róla, hogy törődik velem. Ez az, amit tudhatok.
Fel-felmerülnek még bennem aggódó gondolatok, elszorul a szívem egy-egy hír hallatán, hazudnék, ha tagadnám ezt. De ezek az indulatok már nem tudnak eluralkodni rajtam. Amikor felfedezem, hogy közelednek, leállok, és imádkozni kezdek: Jézusom, add nekem a Te békédet, az enyém már megint nem működik.

Uram, Te magad is mondtad, hogy sok baj és gond ér minket a világban. Látod azt, ami közelít felém, s látod, hogy kezd eluralkodni rajtam a félelem. A vihar alatt is tudni akarom, hogy Neked megvan a hatalmad, hogy békét adj nekem. Kérlek, Uram, békéd áradjon most be a lelkembe. Csak a Te békéddel tudok bátran szembenézni azzal, amit a jövő hozhat. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2011.05.30.Glynnis Whitwer, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. május 18., hétfő

Amikor összetör az élet

„ Alapvető ténye a létezésnek, hogy ez a bizalom Istenben, ez a hit mindannak biztos alapja, amiért érdemes élni. A látható dolgokon lévő fogantyú, amibe kapaszkodunk.” 

Zsid 11,1 alapján


Nagyon nehéz év volt. Szívet tépően nehéz.

Tíz év óta dédelgetett álmom füstbe ment. Ez az álom, ez a remény nem hirtelen fellángolás volt. Végig biztos voltam benne, hogy Isten ígérete számomra.

Állni a sarat, és bízni ilyen hosszú ideig, nagyon kimerítő. És izgalmas. Aztán egy villanásnyi idő alatt elszállt az álom. Megszűnt létezni. A szívem kiégett, s én belehulltam a hamuba.

És hosszú, hosszú ideig ott maradtam szomorúan, süketen minden biztatásra. Reménytől kiüresedett szívem hamut markoló öklökkel telt meg.

Tudtam, hogy fel kell kelnem. Csak nem tudtam összegyűjteni egy hoppányi erőt. A fájdalom tűnt az egyetlen természetes érzelemnek, a bánat kényelmes volt.

Tudtam ugyanakkor, hogy a hamuban fetrengésbe én is belehalok. És ami jó: Isten is tudta. Mellettem térdelt, tántoríthatatlanul, kezét nyújtotta, hogy segítsen felállni. Ezt mondta:Ez még nem a vég. Add át nekem a hamvakat. Kezdeni fogok velük valamit. Valami nagyon szépet.

Százféle módon hozta mindezt tudomásomra. Aztán elhallgatott, és ekkor ért el hozzám az üzenet egy hangversenyen.

Alig lehetett észrevenni. Az előttem ülő lány lábára volt tetoválva; a női bőr ruganyos hátterén férfiasan fekete festékkel ez állt: Szépséget a hamvaknak.

Megértettem. A jóvátétel, a feltámasztás Istene újra kimondta időtlen üzenetét.

Nekem. Neked. Add át nekem a hamvakat. Kezdeni fogok velük valamit. Valami nagyon szépet.

Mindez évekkel ezelőtt történt. Szívesen kötnék végül egy szépséges masnit a történetemre. Mondjuk, hogy összeszorított öklömet megnyitottam, átadtam Istennek a kormot, a hamut, és boldogan élek azóta is. De nem mondom ezt. Nem tudom ezt mondani.

Hű akarok lenni a valósághoz. És a valóság az, hogy nem múlt el nap azóta, amikor ne keresném az akkori összeomlás megváltásra mutató jeleit. Az igazat megvallva, máig nem sok szépséget látok ekkora pusztításban.

De mint mondtam, hű akarok lenni a valósághoz. És a valósághoz tartozik a bizalmam is, a hitem is egy olyan Istenben, aki élni érdemessé tudja tenni az életet. Amikor nem tudom megragadni érzelmeim fogantyúját, amikor értelemmel nem tudom körbefogni a kérdéseket, akkor sem adom fel, hogy…

Szaván fogjam (pontosabban Igéjén), a körülmények ellenére. Higgyem, hogy Ő Teremtő Isten. Reméljem azt, amit nem látok.

Továbbra is keresni fogom biztos alapunk: jósága jeleit, még a hamuban is. Őszintén mondom, a legszebb, amit az elmúlt években és amit a fájdalomban találtam: a hűséges Isten.

Aki kitart mellettem. Aki jóvá tesz – mindent. Aki műalkotást hoz létre a hulladékból is.

Olyan Isten, aki vette a legreménytelenebb helyzetet, a végső halált – és feltámasztotta belőle a reményt. A mi Reményünket: Jézust.

Ez az a szikra, amire szükségünk van, hogy újra láng lobbanjon bennünk. Csak Add át nekem a hamvakat. Kezdeni fogok velük valamit. Valami nagyon szépet.

Uram, nem látom, milyen jó eredhet a fájdalmamból. De Te kreatív Teremtő vagy, és tudom, hogy a hulladékból is képes vagy mesterművet alkotni. Újra elkötelezem magam a Benned való remény és hit mellett, és tekintetemet Rád emelem. Köszönöm, hogy hűségesen mellettem térdelsz. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2012.05.01. Samantha Reed, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)