Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (22) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (6) alkalmatlanság (5) Anyák napja (5) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (12) Atya (2) barátság (16) bátorítás (35) bátorság (5) Békesség (29) belső békesség (14) belső viharok (24) beszéd (6) betegség (1) Biblia olvasás (16) Bizalom (65) bizonyosság (1) bizonyságtétel (18) biztatás (3) böjt (2) bölcsesség (18) Bűnbocsánat (10) bűntudat (4) céltudatos élet (9) család (5) csalódások (5) Csendes percek (2213) csendesség (6) csüggedés (13) Depresszió (12) dícséret (2) dicsőítés (20) Döntések (20) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (12) elég vagy (1) elengedés (3) életöröm (8) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) elhívás (1) elismerés (3) előítélet (3) elutasítás (2) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (2) engedelmesség (9) erő (15) fájdalom (12) fáradtság (9) feladat (14) félelem (14) feltámadás (5) feltöltődés (10) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (9) Gondolatok (42) gondoskodás (2) gondviselés (14) gyász (2) gyengeségek (5) Gyermeknevelés (31) Gyógyulás (11) győzelem (5) hála (11) hálaadás (11) harag (4) harc (6) házasság (29) hit (40) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (9) igazság (11) Igehirdetés (38) ígéretek (2) Igevers (4) Ima (44) imádság (21) Immánuel (2) irgalom (10) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (9) Isten ereje (14) Isten gondoskodása (31) Isten hangja (4) Isten hűsége (33) Isten időzítése (4) Isten keresés (3) Isten követése (16) Isten lát (2) Isten munkálkodása (13) Isten neve (6) Isten szeretete (85) Isten terve (26) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (59) Istenen lévő tekintet (4) Istennel töltött idő (19) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (19) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (9) Jézus keresztje (1) Jézus követése (43) Jézus szeretete (17) jóság (4) jövő (2) kapcsolatok (31) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (26) keresés (2) kételkedés (8) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (12) konfliktusok kezelése (6) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (13) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (9) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (13) megelégedettség (9) megismerés (6) Megpróbáltatás (33) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) miért (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (2) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (9) nyugtalanság (2) odafigyelés (8) odaszánás (2) olvasói gondolatok (41) otthon békéje (2) öltözet (2) önbizalom (3) önértékelés (39) önuralom (1) önvizsgálat (23) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (1) összetöretés (3) Pásztor (1) pihenés (7) prioritások (2) próba (4) ráhagyatkozás (1) Receptek (4) Remény (28) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (6) szabadság (9) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (7) szégyen (2) szelídség (4) Szentlélek (5) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (3) szeretet (47) szeretve élni (2) szeretve vagy (1) szív (1) szolgálat (24) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (5) tiszta szív (2) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (15) új élethelyzet (1) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (21) várakozás (15) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (7) vígasztalás (3)

2017. július 31., hétfő

Van számomra hely?

„Ekkor így szólt tanítványaihoz: ’Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.’”Mt 9,37-38


Fájdalmas kintről nézni befelé. Hányszor néztem én is azokat, akik „benn” voltak, remélve, hogy észrevesz valaki, és engem is behív.
Máig emlékszem, milyen érzés volt hetedikben mindig a szélről nézni, ahogy a jó futók kidobóst játszottak. Mire én a pályához értem, már egyik csapatban sem volt hely.
De a szélen álltam más sport- vagy zeneválogatókon is, néztem, ahogy az igazi atléták és a valóban tehetségesen zenélő gyermekek megkapják a szerepüket egy-egy rendezvényen. Még akkor is a partvonalon kívül rekedtem, mikor a társaim bulizni indultak, és hiába reméltem, hogy meghívnak engem is.
A legnehezebben azt viseltem, ha felmértem, mit tudok én adni, milyen képességeim vannak, és rájöttem, hogy senkinek sincs szüksége arra, amit én tudok nyújtani.
Nagyon fáj, ha kihagynak valamiből. De azt érezni, hogy nincs hely számunkra sem a karrierépítésben, sem a szolgálatban, az már rémisztő. Mi van, ha már mindenütt minden hely foglalt? Mi van akkor??
Évekig küzdöttem azzal a tudattal, hogy amit nyújtani tudok, nem elég jó. Ám ezek a félelmek mind összeomlottak, mikor megéreztem, hogy Isten arra hív, hogy írjak.
Vézna kis tehetségemet hittel nyújtottam oda, de tele voltam kételyekkel az eredményt illetően. Hiszen már annyi tehetséges író működik. Akik sokkal jobban értenek ahhoz, hogy fontos emberekkel lépjenek kapcsolatba, és reklámozzák magukat. Hisz én még a névjegykártyámat is otthon felejtem, ha konferenciára megyek!
Mivel mindig abból indultam ki, hogy nálam jobban kvalifikált emberek már minden helyet elfoglaltak, ki akartam szállni, még mielőtt nekiindultam volna az egésznek.
De aztán kaptam Istentől egy képet arról, milyen valójában az Ő országa.
Azelőtt olyannak láttam, mint egy tortát, amiből a legtehetségesebbeknek jut egy-egy szelet.
De Isten megmutatta, hogy Ő nem egy szilánknyi-szeletnyi esélyt oszt szét a gyermekei között. Ő egyre nagyobb tortát készít. Akármekkorát!
Micsoda remény töltötte el a szívemet! Van számomra hely! Több is, mint elég.
Ha válaszolunk Isten hívására az életünkről alkotott terve szerint, végtelen lehetőséget kapunk az Ország szolgálatára. Legyen az tanítás, tánc, éneklés, szeretetszolgálat, vezetés, szervezés, nyilvános beszéd vagy írás, mindenki számára van elég hely az országépítésben.
Istent nem korlátozzák divathullámok vagy gazdasági válság. Neki semmi se túl nehéz. Ha tehát meghívott téged valamire, lesz számodra is hely. Sátán el akarja hitetni velünk, hogy kevés az esély, vagy hogy nincs ránk szükség Isten terveinek megvalósításában. Szeretné, ha mindent áthatna a versenyszellem, és soha nem tudnánk örülni egymás sikerének.
Sőt inkább harcoljunk egymás ellen, foggal-körömmel küzdjük felfelé magunkat a sikerhez vezető létrán, nem törődve azzal, hogy csak egymást taposva jutunk tovább.
Ha felismerjük, hagy van hely bőven, és mindnyájunkat bevesznek a „játékba”, átalakulnak az érzéseink. Már nem a helyünkért vagy a rangunkért aggódunk, hanem ujjainkat egymásba fonva biztosítunk szilárd felületet a másiknak, amin feljebb tud lépni, és megtapsoljuk testvéreink minden sikerét.
Jézus így szólt tanítványaihoz a Mt 9,37-38-ban: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.”
Ebben az igében arra biztat Jézus, hogy imádkozzunk azért, hogy többen legyenek, akik beszállnak az Ő szolgálatába.
El tudod képzelni a világot ilyennek? Micsoda radikális változás lenne! Ahelyett, hogy azon aggódnék, van-e még szükség Isten szolgálatában az én képességeimre, azért imádkoznék, hogy Isten másokat is hívjon meg ugyanarra a munkára, amire engem meghívott. És aztán tegyek meg mindent a sikerükért.
„Az aratnivaló sok, de a munkás kevés” – mondta Jézus. Akkor hát mi tart vissza? Gyere, állj be az aratásba! Van hely bőven!


Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy épp ilyennek teremtettél, és arra hívtál, hogy képességeimmel szolgáljalak. Hiszem, hogy van számomra hely, és elfogadom a meghívásodat. Kérlek, hívj meg másokat is az aratásba. Jézus nevében, Ámen.

(Glynnis Whitwer: Is There Room for Me?, Encouragement for today, 2015.04.20., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2017. július 30., vasárnap

Biztatás a fájdalomban

„Mindent megalkotott szépen a maga idejében.”


Préd 3,11a


Néha fáj.
Én volnék az egyetlen, aki ilyenkor legszívesebben feladná, és behúzódna otthon egy sarokba egy csésze csokoládéval vagy mennyei kávéval, hogy soha ki ne mozduljon onnan?
Néha bizony el akarok bújni. És nem hinném, hogy egyedül vagyok ezzel.
Ugyanakkor a tegnapi nap megint emlékeztetett, hogy bár néha nagyon fájdalmas az élet, szebb napok is vannak, amikor jól esik élni.
Tegnap ugyanis úszásórán a kisfiam átúszta a medencét. Kétszer.
Elindult a mély víztől, a sekély víz széléig, majd vissza a mélyvíz túlsó partjáig.
Minden anya büszke, ha a gyermeke valami új dolgot sajátít el. De nem minden anyának van lehetősége megtapasztalni azt az örömöt, ami akkor éri, ha gyermeke olyasmit tud véghez vinni, amiről azt hitte, soha nem lesz rá képes.
Kisfiam váll-dystociával született. Beszorult a szülőcsatornába, és emiatt születés közben károsodtak bizonyos mozgató idegszálak a jobb vállában. Hónapokig egyáltalán nem mozdította a jobb karját. Semmi. Nulla. Nichts. Néztem újszülött gyermekemet, ahogy csapkod, kapálózik, nyújtózik fél karjával, mialatt a másik mozdulatlanul hever mellette.
Hatalmas súlyt éreztem a szívemen. Magamat okoltam, bánkódtam, össze voltam törve, mert gyermekem végtagjai nem működtek tökéletesen. Hónapokon át minden nap sírtam. Sírnom kellett, ha belegondoltam, mennyi hátránya származik majd belőle, hogy csak egy ép karja lesz.
Szerettem volna megszabadulni a fájdalomtól.
Haragudtam Istenre, mert hagyta, hogy ez a rossz megtörténjen.
És nekirugaszkodtam, hogy helyrehozzam a dolgot. Időt és pénzt nem kímélve jártunk egyik orvostól és egyik gyógyítótól a másikig, terápiáról terápiára – a lényeg nem változott. Sérült maradt a gyermekem. Egész életére.
De van valami, amit akkor nem tudtam, és amit most szeretnék veletek megosztani: a dolgok változnak.
Fájdalmunk oka után hegesedés marad, a szívfájdalom emléke nem múlik el, de az idő meghozza a gyógyulást.
Tegnap a kisfiam átúszta a medencét. Kétszer – mindkét karját mozgatva –, és aztán megkérdezte, igazi úszónak számít-e már.
Idővel javulás indult, hála Isten hatalmának és a tehetségnek, mellyel egyes orvosokat megajándékozott.
Nem akarom cukormázba vonni a történetet. A fiam továbbra is sérült, a karja sosem lesz tökéletes. Anyai szívem mindig próbálkozni fog, de nem tud változtatni ezen a helyzeten.
Ám tudnotok kell, hogy az idő mégiscsak elhozta a gyógyulást. Ahogy telt az idő, megtanultam, hogy amilyen mélyek a fájdalom szakadékai, ugyanolyan magasak az öröm csúcsai, amiket ebben helyzetben megtapasztalunk. Isten mindent meg tud szépíteni idővel.
Hogy ez hogyan lehetséges?
Úgy, hogy a hozzáállásunkat, a perspektívánkat alakítja át.
Megengedi, hogy azt lássuk, amit ő lát. Megmutatja, hogy ha valami nem tökéletes, nem könnyű, nem nyílegyenes, nem olyan, amilyennek szeretnénk – attól még lehet gyönyörű.
Nem könnyű lecke ez. Neked, vagy valakinek, akit szeretsz, talán testi, lelki, értelmi sérüléssel kell élnie. Minden erőddel azon vagy, hogy jobb legyen, hogy változtass, hogy meg nem történtté tedd – de nem tudod.
Van, ami sosem lesz tökéletes. De idővel Isten leveszi a súlyt, és te boldog leszel. Elveszi a bánatot, és te mosolyogni fogsz.
A fájdalom és bűntudat hegyét, amit megmásztál, csodálatos kilátássá alakítja, ahonnan megláthatod a szépséget, amit neked teremtett.
Állj ellen a késztetésnek, hogy behúzott farokkal a sarokba kucorodj, valahányszor bevered a fejed a falba, mert lehet, hogy nemcsak a rossztól bújsz el, hanem a jótól is megfosztod magad, ami a fal túloldalán várna rád.
Isten idővel mindent szépen megalkot. Te csak várakozz. Legyen bátorságod hagyni, hogy teljen az idő, ami a fájdalmat a kibontakozó örömmel köti össze.


Mennyei Atyám, szeretnék mindent helyrehozni. Szeretnék mindent rendbe tenni úgy, ahogy én jónak gondolom. Bevallom, nagyon elkeseredem, ha nem sikerül. Segíts, hogy várakozni tudjak Rád és a Te időzítésedre. Adj bátorságot, hogy bízni tudjak Benned, és higgyem, hogy Te jó vagy akkor is, ha pillanatnyilag nem így érzem. Jézus nevében, Ámen.




(Forrás: Chrystal Evans Hurst: Encouragement for the Hurting, Encouragement for today, 2014.07.03. www.proverbs31.org, fordítás:www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2017. július 29., szombat

Lassíts

„És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Így lett este, és lett reggel: első nap.”


1Móz 1,5


Egyik nap a Bibliámat olvasva észrevettem egy komoly „tévedést” az Írásban. Mindenki tudja, hogy előbb jön a reggel, az este csak azután. Nemde? De itt fehéren feketén más áll. A Teremtés Könyve elején azt olvassuk: „és lett este, és lett reggel.”

Hát persze, hogy nem tévedés. Isten az estével indított, a feltöltődéssel, és következett belőle egy termékeny nap.

A mi kultúránkban a pihenést gyakran rossz dolognak tartják. Ha dolgozunk, igyekszünk keményen dolgozni. Amikor játszunk, teljes gőzzel játszunk. Tudjuk, hogyan töltsük fel az időnket emailekkel, autómosással, takarítással, edzéssel, és mindennapi feladatainkkal.
De azt tudjuk-e, hogyan kell pihenni?

Tizenkilenc éve, zsenge 32 éves koromban rákot diagnosztizáltak nálam. Mikor megtudtam, kitörtem: „Erre most nincs időm!” De a rákot nem érdekelte a határidőnaplóm. Az életem megváltozott, kikerült belőle egy csomó minden, amit addig életbevágónak tartottam, s jött helyette a kemó, a műtét, a sugarazás.

Ennek a nehéz korszaknak egyik szépséges gyümölcse az új fontossági sorrendem. Megtanultam, hogyan tegyem félre a tennivalókat és az aggodalmaskodást. Hogyan pihentessem az agyamat és a testemet. Hogyan lassítsak, ha összecsapnak felettem a hullámok, s mérlegeljek, mi a fontos, mi nem az. Egy idő múlva már az éjszaka vált napjaim kezdetévé. A pihenésből következett a nappal, a megérdemelt munka.

Ez a felfogás megváltoztatta az életemet. Nemcsak testileg, lelkileg is. Nemrég úgy alakult, hogy egy nap két különböző helyen kellett előadást tartanom. Ahogy közeledett a nap, a Mennyei Atyával töltött időm „estévé” változott. Készültem az előadásra, de Istennel való találkozásom lelkemet felüdítő, csendes egyesülés volt. Amikor megérkeztem a városba, ahol az előadásokat tartottam, becsuktam szállodai szobám ajtaját, s ahelyett, hogy a jegyzeteimmel foglalkoztam volna, Atyámhoz bújtam. A pihenésből valódi evangelizáció fakadt. Friss voltam, nem saját erőfeszítéseim, hanem az Ő jelenléte készített fel.

Hányszor lemerülünk, mert kilengünk az egyensúlyból. Szívesen mondanám, hogy egyszer s mindenkorra kigyógyultam a rohanásból, de nem mondhatom. Előfordul, hogy lassítanom kell, újraértékelnem a prioritásokat. S ha a testi vagy lelki felüdülés a fontossági sorrend végén szerepel, mindent föl kell raknom az asztalra, s kérnem kell Istenemet, válogassa szét a dolgaimat, segítsen visszarakni az „estét” az őt megillető helyre.


Uram, ha az utolsó helyre száműzlek, sosem fogom meghallani a hangodat. Ha kifulladásig űzöm magam, minden össze fog kuszálódni. Tudom, az élet feladatokból áll, de segíts kialakítanom a megfelelő fontossági sorrendet. Szervezd át az életemet, s adj igazi pihenést, olyat, amit csak Te tudsz adni. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2011.06.10., T. Suzanne Eller, www.proverbs31.org, fordítás:http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2011_09_01_archive.html)

2017. július 28., péntek

Szerette volna, ha másra hasonlítanék

„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.” Gal 2,20 (KG)

Mindig önbizalomhiánnyal küzdöttem, és ezen a házasság sem változtatott.
Befolyásolta életem minden területét, és a gondolataimat is:
Gyermekeim boldogabbak lennének, ha belevalóbb anyukájuk lenne.
Nem vagyok alkalmas az otthoni tanításra.
Ha jobban meg tudnám szervezni a munkámat, nem volna mindig ekkora felfordulás itthon.
A férjem boldogabb lenne valaki mással.
Valamit biztos rosszul csinálok, azért nem bíztak rám semmi feladatot a közösségi esemény lebonyolításában.
Folytonosan azon rágódtam, hogy nem felelek meg.
Néhány éve úgy éreztem, nő a távolság köztem és férjem között. Valaki más boldoggá tudná tenni, gondoltam újra meg újra.
Karba font kézzel, fejemet lehajtva vettem egy nagy levegőt, és bátran kijelentettem: „Érzem, hogy szeretnéd, ha másmilyen lennék.” A szívem vadul vert, miközben rettegve vártam a választ. Vajon megmondja, kihez kellene hasonlítanom, vagy el fogja titkolni? – szorongtam.
Felnézett a munkájából, és így szólt: „Igen, így van.”
Összeszorult a szívem. Igazolódott, amitől féltem. A férjem nem akar engem. Valaki másra vágyik.
Próbáltam visszatartani a könnyeimet, és megkérdeztem: „Ki az, akihez hasonlítanom kellene?"
A szemembe nézett, és tudtam, hogy a válasza örökre meghatározza az életemet. Megfontoltan, törődéssel a hangjában így szólt: „Szeretném, ha jobban hasonlítanál Jézusra”.
Nem erre számítottam. Sokan megfordultak a fejemben, de Jézusra nem gondoltam. A férjem nem azt akarja, hogy csinosabb legyek, aktívabb, összeszedettebb. Azt szeretné, ha jobban figyelnék Istenre.
Mindaz, amitől féltem, meg sem fordult a gondolataiban.
Azon a napon eldöntöttem, hogy olyan leszek, amilyennek a férjem látni szeretne, amilyen feleségre vágyik. Tanulmányozni kezdtem a „kézikönyvet” (Isten tanácsait a Bibliában), hogyan lehetnék jobb feleség, anya, ember és keresztény.
Pál írásai sokat segítettek. Mai alapigénket a galatáknak címezte: „Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem” (Gal 2,20).
Ez ma is áll. Amikor szívünkbe fogadtuk Krisztust, meghaltunk önmagunknak. Ehhez az „önmagunkhoz” tartoznak bűneink, szokásaink, gondolataink és még az önbizalomhiányunk is.
Ha nem bízom magamban, nem lehetek teljesen hasonló Krisztushoz.
Pedig én ezt szeretném. Nem azért, mert erre vágyik a férjem, hanem mert Krisztus új életet ad. Az önbizalomhiány néha nagyon el tud gyengíteni. Megszabadulok tőle, ha feltételezett hiányosságaim helyett Istenre koncentrálok.
Nem könnyű elhessegetni a gondolatokat, amik éveken át uralkodtak rajtam.
Isten gyakran - van úgy, hogy naponta - figyelmeztet, hogy ezek mind negatív gondolatok, és nem Tőle származnak. Az, hogy befogadtuk szívünkbe Krisztust, nem jelenti, hogy a Sátán abbahagyja a negatív gondolatok sugalmazását.
Viszont Jézus segít túllépni a negatív gondolatokon. Néha egy olyan ember által, aki közel áll hozzánk.



Uram, Te formáltál engem anyám méhében. Ismered erősségeimet, gyengeségeimet. Nyisd meg a szívemet, hogy Hozzád váljak hasonlóvá. Segíts, hogy Rád figyeljek, és arra, ami a Te akaratod velem. A Te utad tökéletes és igaz. Vezess és irányíts, hogy az legyek, akinek Te látni akarsz. Köszönöm, hogy segítsz megváltozni, és új életet adsz. Jézus nevében, Ámen.


Tondi Heat: My Husband Wanted Me to Be Like Someone Else,Encouragement for today, 2017.07.21.,www.proverbs31.org, kép:pinterest, fordítás:eszmelkedesek.blogspot

2017. július 27., csütörtök

Úton az ismeretlenbe

„Ruth pedig monda: Ne unszolj, hogy elhagyjalak, hogy visszaforduljak tőled. Mert a hova te mégy, oda megyek, és a hol te megszállsz, ott szállok meg; néped az én népem, és Istened az én Istenem. A hol te meghalsz, ott halok meg, ott temessenek el engem is. Úgy tegyen velem az Úr akármit, hogy csak a halál választ el engem tőled.” Ruth 1,16-17 (KG)

Amikor a nagy váltásokra gondolok életem helyszíneiben, egy sárga költöztető kamion jelenik meg lelki szemeim előtt, s az otthon egyre távolodó képét látom a visszapillantó tükörben.
Úgy tíz éve már, hogy elköltöztem szülővárosomból, miután férjhez mentem egyetemi szerelmemhez, aki a katonaságnál kezdte pályafutását.
Yumába helyezték, Arizban.
Tudod, hol van?
Nos, én sem tudtam. (Ha meg tudod, jó neked!)
Kiderült, hogy egy város a mexikói határ mellett, és forró éghajlatáról, a Cracker Barrel étteremhálózatról és egy vadnyugati időkből fennmaradt történelmi börtönről nevezetes.
Nemde ez minden újdonsült asszonyka álma?
Nehéz döntés volt elhagyni otthonunkat. Bevallom, mikor megálltunk egy benzinkútnál, leültem sírdogálni a járdaszegélyre, és szipogva mondtam a férjemnek: „Nem hiszem, hogy folytatni tudom az utat. Rettenetes ötlet volt.”
Azt hiszem, a nagy döntéseket gyakran éljük meg hatalmas, túlzott áldozatnak, és remegő hitünk könyörög Istennek, hogy ne hagyja el.
A változás költözéssel jár. Régiből az újba, ismertből az ismeretlenbe, hazulról idegenbe. Mintha egy külföldi túrára indulnánk.
Ruth könyvében is találkozunk ezzel az élethelyzettel. A könyv elején Naómi és férje, Elimélek, elhagyják szülővárosukat, és Moáb vidékén telepednek meg. Pár mondattal később azt olvassuk, hogy miután férje és fiai meghalnak, Naómi újból útra kel, ezúttal a menyeivel.
Bethlehembe tartanak, és útközben Naómi felajánlja Ruthnak és Orpának, hogy forduljanak vissza. Megérti, ha nem vállalják az út és az ismeretlen jövő nehézségeit, és hazamennek.
Megható, hogy Ruth vállalja az áldozatot. „Ahova te mégy, oda megyek, és ahol te megszállsz, ott szállok meg” (Ruth 1,16b), mondja Naóminak.
Ruth nemcsak Naómi mellett dönt, hanem Izrael Istene mellett is („Istened az én Istenem). Ez ránk is igaz nehéz döntéseinkben. Nemcsak a cél mellett döntünk, hanem az Isten hűségébe vetett hit mellett is. Az Ő gondoskodásába kapaszkodunk.
Akárcsak Ruth, mi is arra kényszerülünk, hogy valami új helyre menjünk, anélkül, hogy tudnánk, mi vár a túloldalon. Ritkán kapunk isteni eredetű felvilágosítást arról, ami előttünk áll. De megyünk előre, bízva Isten jóságában, még ha nem is látjuk át a helyzetünket.
Isten gyakran úgy húzza közelebb magához az embereket, hogy előbb kiemeli őket komfortzónájukból. Ha kiszakadunk megszokott kényelmünkből, élesebben látjuk Isten megváltó munkáját a mindennapokban. Hitünk gyökereket növeszt, ha életünkből hiányzik a stabilitás.
Ruth könyvének vége arról tanúskodik, hogy Isten a legfájdalmasabb változásokból is jót tud kihozni. Előbb éhség és gyász jellemzi Ruth életét, mely azután kiteljesedik: a fiatalasszony férjhez megy Boázhoz, és megszüli gyermekét, Obedet.
És még itt sincs vége a történetnek. Ruth és Boáz egyesülését utódok sora követi, mely elvezet Dávidig. És Dávid sarjai sorának végén ott találjuk a világ Üdvözítőjét.
Ha nehéz döntést kell meghoznod, vagy ismeretlenbe vezető út előtt állsz, biztatni szeretnélek. Ruth története igazolja, hogy a fájdalmas elszakadások megsokszorozzák Isten gondviselését, Aki aktívan jelen van közöttünk, és nincs olyan út, mely olyan helyre visz, ahova Isten oda ne ért volna már előttünk.

Uram, köszönöm az utat, amelyen az életemet vezeted, bár néhány éles kanyarban nehéz meglátnom gondviselésedet. Segíts, hogy bízzam Benned, bárhogy alakul életem története. Jézus nevében, Ámen.

Bekah Difelice: Traveling Toward the Unknown, Encouragement for today, 2017.07.24., www.proverbs31.org, kép:pinterest, fordítás:eszmelkedesek.blogspot

2017. július 26., szerda

Jó volna elballagni a Nagy Koppanások Iskolájából

„Minden Írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, s az igaz életre való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes legyen és minden jóra kész legyen.” 2Tim 3,16


Emlékszem tanárkoromból arra a nyomasztó érzésre, hogy nem figyelnek rám. Bámészkodó tekintetek, lomha testtartás, doboló ujjak jelezték, hogy diákjaim nem hallják, amit mondok, és ennek bizony újra szomorú következményei lesznek.
„Nem tudtam, hogy kell megcsinálni a leckét” – magyarázkodott egyikük.
„Ezt nem is tanultuk” – hallottam, mikor kiosztottam egy rosszul sikerült dolgozatot.
„Segíthetett volna” – szipogott egy könnyáztatta arcocska gazdája.
Részben együtt éreztem velük. Emlékszem, milyen volt ülni az iskolapadban, s várni, hogy végre vége legyen az óráknak. Más dolgok foglalkoztattak – a kinti napsütés, az új biciklim, ami hazavár, barátnőm sugdosása mellettem -, és derűs gondolataim kimosták tudatomból a tanár hangját.
Bár megértettem a diákokat, együttérzésem eléggé felszínes volt. Igenis megtanítottam az anyagot, és szenvedélyesen szerettem olyan módszereket alkalmazni, amik érdekessé, szórakoztatóvá teszik a tanulást. Tanulni viszont nem tudtam helyettük. Nekik kellett dönteniük, hogy el akarják-e kerülni a mostanihoz hasonló kínos, fájdalmas élményeket.
Azzal, hogy felidéztem saját diákkoromat, eltöprengtem felnőtt tanulási módszereimen. Többnyire, azt hiszem, a nagy koppanások iskolájában tanulok. Nemrég például, komoly zűrzavart okoztam baráti körben, mert ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy megoldjak egy problémát, ami pedig nem rám tartozott. Az okozott botrány fájdalma egyre csak áramlott a szívemben, mígnem Istenhez kiáltottam: „Uram, tele vagyok ütésekkel, horzsolásokkal, annyiszor elesem. Köszönöm, hogy tanítasz ezeken keresztül, de nem volna enyhébb módszered?”
Felötlött az emlékezetemben mai alapigénk. Kedves és bölcs Atyánk eszembe juttatta az ő határtalanul jobb módszerét. Nekünk adta Igéjét, a Bibliát, hogy tanuljunk belőle, és ne kelljen a fájdalom és bukás osztályait ismételnünk.
Mialatt minden-lében-kanál voltomon elmélkedtem, Isten megmutatta az Igével, hogyan kerülhettem volna el a bajt. Az I Tessz 4,11-12a-t idézte az emlékezetembe: „…Becsületbeli kötelességnek tartsátok, hogy békességben éltek, a magatok dolgával törődtök, s a két kezetekkel dolgoztok, ahogy a lelketekre kötöttük. Akkor a kívülállókból tiszteletet vált ki életetek…”
Isten ezekkel a szavaival épp azt nyújtotta, amit alapigénk ígér:
Az Írás tanított: vágyakozzam nyugalmas életre, ne akarjak belesodródni a körülöttem zajló drámákba.
Az Írás megfeddett amiért bele ütöttem az orrom mások dolgába.
Az Írás megmutatta a helyes utat: ne mások életét figyeljem, hanem összpontosítsak saját hivatásomra és tennivalóimra.
Az Írás edzésben tartja igazságérzetünket. Miközben tanulgatom őket, ezek a leckék vissza fognak tartani attól, hogy újra meg újra elkövessem ugyanazokat a hibákat, és méltóképpen fogom képviselni Jézust a környezetemben, elkerülve a nemkívánatos következményeket.
Ismerve hibáimat, tudom, lesz még alkalmam tanulni belőlük, de elsajátítottam egy új, előre mutató módszert. Minden nap rászegezem tekintetemet Tanáromra, teljes figyelmemmel Felé fordulok, és bízom Benne, hogy megmutatja, hogyan növekedhetem, hogyan változtathatok.


Uram, kész vagyok tanulni hibáimból, de kérlek, tedd nyitottá szívemet, hogy befogadja Igéd tanítását. Mutasd meg minden nap, mikor az Írást olvasom, min kell alakítanom, és segíts megváltoznom, mielőtt harcba bonyolódom, és elbukom. Jézus nevében, Ámen.

(Amy Carroll: Graduating from the School of Hard Knocks, Encouragement for today, 2015.05.22., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2017. július 25., kedd

Nem maradok egyedül

„Az Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van.” 

Zsolt 16,8





Csak ültem a padlón, és sírtam. Nagyon el voltam keseredve.

- Ki fog ezentúl segíteni, Uram? – suttogtam.

Közeli barátnőm és asszisztensem az előbb jelentette be, hogy nem tud tovább a társam maradni a szolgálatban. Tőle független okokból már nem vállalhatja a közös munkánkat, úgy, ahogy eddig, többé már nem támaszkodhatom rá. Nem lesz már ott, hogy segítsen nekem. Nem lesz a szócsövem, imatámaszom, a „másik felem” a szolgálatban.

Olyan volt, mintha elveszítettem volna a jobb kezem.

Érezted már ezt? Hogy hirtelen magadra maradsz, és nincs, aki felemeljen?

De ebben a nehéz helyzetben Isten valamit meg akart nekem tanítani. Alig pár órával korábban arról beszéltem a csoportnak, hogy vannak olyan szakaszok az életünkben, amikor metszést igénylünk. A rózsabokrot hoztam fel hasonlatként, amit szintén meg kell metszeni. Csonkának látszik közvetlenül metszés után, de tavasszal csak úgy ontja a virágokat.

Most pedig már én magam voltam itt megmetszve: úgy éreztem, mintha a jobb kezem levágták volna rólam!

Istenem ez nem csak metszés, imádkoztam. Az egész jobb kezemet levágták. Kérlek, Uram, ne vedd el tőlem. Csak ő van most nekem. Kérlek, ne vágd le a jobb kezemet.

Nagyon vágytam Isten jelenlétére, vigasztalására, elővettem a Bibliát. A zsoltároknál nyitottam fel. Eszembe jutott, hogy évekkel ezelőtt az unokatestvérem mondta, mennyi vigasztalást kapott a 16. zsoltártól, mikor elveszített valakit a családban. Elkezdtem hangosan olvasni, majd hirtelen megálltam a 8. versnél:

„Az Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van.”

Uram, imádkoztam, panaszkodom, hogy elveszítettem a jobb kezem, de hát Te vagy a jobbomon. Te vagy, aki segítesz nekem, tanácsot adsz, biztatsz és vigasztalsz. Te vagy az Egyetlen, aki nem hagy el.

Drága Istenem, nagyon sajnálom, hogy eddig ezt nem figyeltem erre. Sosem maradok egyedül, mert Te a jobbomon vagy.

Tovább olvastam a 16. zsoltárt, és az utolsó mondatnál már mosolyognom kellett:

„Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon.”

A rettegés és aggódás órájában Isten nemcsak azt mutatta meg, hogy nem vagyok egyedül, de arra is meg akart tanítani, hogy soha nem is leszek. Akkor sem, ha otthagy a segítőtársam. Isten jobbján mindig megtapasztalhatom jelenléte örömét, gyönyörűségét. Örökké.
Rájöttem akkor, hogy senki nincs, akit inkább szeretnék magam mellett tudni.
Felálltam a padlóról, és kimentem a szobából a Bibliával a kezemben, felemelt fejjel, Istennel a jobbomon.

Nem maradtam egyedül ebben a munkában, gondoltam. És soha nem is fogok.


Uram, amikor úgy érzem, nincs segítségem, nincs, akitől bátorítást, támogatást kaphatnék, juttasd eszembe, hogy Te ott állsz a jobbomon. Te szilárd vagy, és szilárdságod megtart engem is. Sosem maradok egyedül. Jézus nevében, Ámen.



(forrás:Cindi McMenamin: My Right-Hand Man, Encouragement for today, 2014.08.05. www.proverbs31.org, fordítás: www.lelekerosito.hu fotó:pinterest.com )

2017. július 24., hétfő

Hitre találni a ködben

„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgokról való meggyőződés.” Zsid 11,1


Lecsapott a valóság, hogy odafigyeljek rá. Két órával azelőtt indultam el egy lelkesítő keresztény konferenciáról. Tele voltam reménnyel, Jézus szeretetével, világosan láttam életem irányát, és készen álltam rá, hogy bátran továbbinduljak. Legalábbis így gondoltam.
Az autó hangszóróiból egyenesen a szívembe áramlott a vidám dicsőítő zene, és én lelkesen énekeltem a dalokat. Majd hirtelen abbahagytam.
Az ujjaim kifehéredtek, ahogy megszorítottam a kormányt, mikor egy forduló után lefelé a hegyről vastag ködbe érkeztem. Olyan sűrű volt, mintha egy takarót terítettek volna a tájra és a kocsimra.
Százszor végigmentem már ezen a jól ismert úton. Most mégis pánik szorította össze a szívemet.
Meresztgettem a szemem, hátha túllátok a kocsi orrán. Tudtam, hogy ott vannak a fehér vonalak a kétsávos út közepén, de nem láttam őket. Csak egyre voltam képes: Istenhez kiáltani. - Uram, nagyon félek. Vezess, kérlek. Te ugyanaz az Isten vagy, mint akit a derűs, napfényes hegytetőkön megtapasztalok, amikor mérföldekre el tudok látni. De most semmit sem látok. Mutasd az utat, kérlek. Minden kétségessé vált, amit tudni véltem.
Ahogy araszolgattam előre, a felemelő háromnapos konferenciára gondoltam. Azért hívott oda Isten, hogy teljes bizalommal szolgálhassam őt. Ezt olyan biztosan tudtam, mint az, hogy hogy hívnak.
És lám, alig néhány órával később már kételkedem Istenben. Nagyon féltem. De vezetnem kellett tovább. Mást nem tehettem, csak kétségbeesetten szólongattam: - Uram, segíts! Uram, segíts! Segíts, hogy továbbmenjek. Segíts, Uram!
Úgy egy órával később letértem a kanyargós hegyi útról, és befordultam a szállásom kocsibejárójára. Kimerült voltam. Nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán vettem-e mély levegőt, mióta a ködbe kerültem.
A kezem még mindig remegett, mikor a sötétben kinyitottam a kocsi ajtaját. Mélyen beszívtam a ködös hegyi levegőt, és a bejárathoz mentem. Odabent első dolgom az volt, hogy térdre boruljak, és hálát adjak Istennek azért, hogy megúsztam. Akkor fogtam fel, hogy egy tanítást életem át: A ködös éjszakákban mély hit terem.
Azóta kerültek még elém „ködfoltok” a hitem útján. A kételkedés gyakran egy-egy felemelő élmény után jelentkezik, amikor átélem Isten jelenlétét, és tisztán látom, mi a célja velem. Ilyenkor próbára tevődik a hitem.
Alapigénk arra tanít, hogy hit az, amikor bizonyosságra lelünk a bizonytalanban. „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgokról való meggyőződés”(Zsid 11,1).
Ezt a fejezetet, a Zsidókhoz írt levél 11. részét, sokan tartják a „Hit Termének” a Bibliában. Szeretem olvasni a különleges hit példáit Ábeltől Ábrahámon át a prostituált Ráhábig. A „Hit Termében” helyt kapott „díjazottaknak” mind voltak ködös szakaszaik életük útján.
Isten veled van, bárhol légy is. Akkor is, ha épp felemelő, derűs órákat élsz meg a hegytetőn, akkor is, ha vakon vonszolod magad előre életed legködösebb éjszakájában. Tudd, hogy Isten ugyanaz a derűs napon és a ködös éjjelen.
Bár kapnánk ebből biztatást, hogy találjuk meg és erősítsük hitünket a ködben is és a napfényben is. (Angolul szójáték: in the SON – a Fiúban. A nap /sun/ és fiú /son/ szót ugyanúgy ejtik.)


Uram Jézus, Te vagy a Kősziklám és a Megváltóm. Köszönöm neked azokat a drága időszakokat, amikor érzem jelenlétedet, és felismerem életem célját, amire hívsz. Bocsásd meg, ha elfog a kétség, mikor ködbe kerülök. Köszönöm, hogy próbára teszed és finomítod hitemet. Kérlek, irányítsd minden léptemet. Segíts, kérlek, hogy véghezvigyem, amire hívsz, akkor is, ha félek a sötét óráktól, a ködös helyzetektől, amiket át kell élnem. Tied vagyok. Enyém vagy. Jézus nevében, Ámen.

Danya M. Jordan: Finding Faith in the Fog, Encouragement for today, 2015.05.19., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2017. július 23., vasárnap

Kikötöm a lelkem

„Erőm és pajzsom az Úr, benne bízik szívem. Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát..”


Zsolt 28,7


A lelkem mindig himbálózik. Nem képes veszteg maradni.
Egyik pillanatban nyugodt és elégedett. Aztán kapok egy emailt valakitől, akit tudtomon és akaratomon kívül megbántottam. Ekkor a szívem leválik boldogsága kampójáról, és nekicsapódik a stressz falának.
Másik nap. A lelkem tele van vidámsággal. Cseng a telefon, felveszem, meghallom barátnőm sírós hangját. Darabokra hullott a házassága, ott maradt egyedül a gyerekekkel a romhalmaz tetején. Szívem összeszorul, aggódom a jövőjéért.
Vagy. Szívem mosolyog, tele van reménykedéssel. Aztán a gyerekem elkövet valamit. Hoz egy valóban rossz döntést. Szívemben a remény átvált félelemre, szorongásra. Csalódtam a gyermekemben, és rettegek, mit gondolnak ezek alapján rólam, mint édesanyáról.
Néhány nap múlva libikókázó szívem mintha újra megnyugodna, tele van derűvel. Aztán elhangzik három szó: végső stádiumú rák. Szívem összetörik, mert tudom, min kell keresztülmennie családom egy távoli tagjának és környezetének.
Mikor zavaró vagy valóban rossz hírek érkeznek, a falnak csapódástól szívem felszakad. A rossz érzés elárasztja a hangulatomat, megnehezíti mindennapos tevékenységemet. Bárhogy igyekszem, nem tudok koncentrálni arra, amit csinálok. Az eszem elkalandozik, a szívem újra meg újra összeszorul.
Van-e gyógyír a felszakadt szívre? Vagy így kell leélnem az életemet, libikókázó lélekkel, derűs perceimben is attól rettegve, mikor jön valami rossz hír, ami újra felkavarja békességemet?
A válasz mai igénkben van:
„Erőm és pajzsom az Úr, benne bízik szívem. Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát” (Zsolt 28,7).
Amikor úgy érezzük, szívünk már nem tud nagyobb súlyt cipelni, adjuk át az egészet Istennek. Ő a mi erőnk. Ő a pajzsunk. Bízhatunk benne. A bizalom pedig azt jelenti, hogy rábízhatjuk a dolgokat, bizalmasan fordulhatunk Hozzá segítségért.
Mi lesz az eredmény? Az igevers második fele adja meg a választ: „ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát”.
Lehet vidám a szívünk – olyan, amelyik énekelve ad hálát mindig az Istennek, függetlenül attól, mi történik velünk és körülöttünk. De először Hozzá kell fordulnunk erőért.
Nagyon fontos, hogy felidézzük magunkban Isten hatalmának tudatát. Ő hozta létre a világegyetemet. Ő van a dörgésben és a villámlásban. Ledönti a hegyeket, elcsitítja a háborgó tengereket. Miért, ó miért gondoljuk, hogy nem képes a mi napi gondjainkat kezelni?
Isten ereje a mi Pajzsunk. A bibliai időkben a katonák pajzsot használtak az égő nyilak ellen. Ezeket a nyilakat szurokba mártották, meggyújtották, és úgy lőtték ki a katonákra. Életmentő szerepe volt a pajzsnak.
Többféle pajzsuk volt a katonáknak. A legnagyobb több réteg bőrből készült. A katonák minden reggel beolajozták, hogy megóvják a kiszáradástól, a megrepedezéstől. A csata előtt vízbe áztatták, hogy kioltsa a lángoló nyilakat, amik nekiütődnek.
Sátán a rossz hírekkel, amiket kapunk, darabokra akarja szaggatni a szívünket, és meg akarja ingatni hitünket Istenben. De Isten a mi áthatolhatatlan védőpajzsunk. Hagyjuk, hogy szeretete olajával minden nap erősítse a szívünket. Itassuk át lelkünket az Ige vizével, mielőtt az élet harcaiba indulunk, hogy ki tudjuk oltani a lángoló nyilakat, melyeket a Sátán dob felénk. Ha kikötjük szívünket Istenhez és az Ő igazságához, megóvjuk a felszakadástól.
Gyere, kössük ki a szívünket Isten Igéjéhez. Olvasd. Itasd át vele a lelkedet. Mondd ki hangosan. Írd fel egy cédulára, és ragaszd a szívedre. Tanulmányozd. Váltsd életre. Őrizd az emlékezetedben.
A kikötött szív biztonságban nyugszik, mert tudja, hogy Isten az ereje és a pajzsa. Ő visszaadja örömünket, és mi hálásan énekelhetünk Neki.


Uram, segíts, hogy minden nap megkenjen lelkem pajzsát szereteted olajával, és szívjam magamba szent és hatalmas Szavad csodáját. Jézus nevében, Ámen.




(Forrás: Karen Ehman: Tethered or Tattered (angol szójáték, jelentése: kipányvázva vagy szétszaggatva), Encouragement for today, 2014.07.14. www.proverbs31.org,fordítás:www.eszmelkedesek.blogspot.hu)
fotó: pinterest

2017. július 22., szombat

Ma is bízz Istenben!

„Lássátok, milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg Őt.” 

(1 János 3,1 Károli)


Próbáltál már valaha is többet nyújtani, mint amennyire Isten képes? Gyerünk, próbáld csak meg! De el kell árulnom, nem fog menni. Nem vagy rá képes. Mi, emberek annyira keveset tudunk adni, és az Úr olyan sokra képes. János így írta: „Lássátok, milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk!” (1 János 3,1A Károli) Hát ilyen nagy szeretetet.

A Példabeszédek könyve 31. részének tízediktől a harmincegyedikig terjedő versek leírják, milyen a derék asszony, akinek értéke sokkal drágább az igazgyöngynél. Kiváló tulajdonságainak sorolásakor azt is olvashatjuk, hogy „nevetve néz a holnap elé” (25). Miért nevet? Szerintem egyértelműen azért, mert nem aggódik. Mert tudja, hogy Isten gondot visel róla és családjáról. Egyáltalán nem azt mondom, hogy dőljünk hátra karba tett kézzel, várva, hogy Isten úgyis az ölünkbe pottyantja a napi betevőnket. Isten nem nagyon bírja a lustaságot. Csak figyeld meg Sokkal-drágább-az-igazgyöngynél kisasszonyt, és láthatod, milyen egy elfoglalt nő. Ugyanakkor a felsorolásban utolsó ismérve az, hogy „az Urat félő asszony dicséretre méltó” (30). Ez pedig bizalmat jelent abban az Úrban, Aki kézben tartja a jövendőt, ami egész lényének szilárd alapjaként szolgál.

Jézus azért jött, hogy megszabadítson minket a holnapért való aggodalomtól úgy, hogy közben Istennek a mára adott rendelkezését tanítja. És amikor Istennek adunk, Ő sokkal többet ad nekünk vissza. Biztosak lehetünk abban, hogy amikor csekélységeket ajánlunk fel Istennek, Ő megáld bennünket a menny gazdagságával. Jézus megmutatta, mire volt képes néhány cipóval meg hallal. Nincs szüksége nagy dolgokra a munkához, de mégis az egészet elvárja.

Jézus ezt mondta: „én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” (János 10,10B). Egy másik fordítás szerint „túláradóan bőséges életük” legyen (ERV). Az angol revideált fordítás szerint pedig: „Én azért jöttem, hogy bőségben éljék és élvezzék életüket, teljességig, túlcsordulásig.” (AMP) Eugene Peterson magyarázata ehhez a következő: „valós és örökkévaló élet, több és jobb annál, mint amiről álmodni mertek volna”. És ez az, amit Isten mindannyiunknak adni akar.

De légy tudatában, hogy a bőséges élet nem tartalmazza a puszta földi javakat. Az az élet olcsó része. A bőséges élet a szeretet, öröm és béke bőségszaruja, tudván, hogy Isten mindig kielégíti szükségleteinket az Ő dicsőséges gazdagságához mérten. Ő valóban képes a mi kérésünknél vagy elképzelésünknél sokkal bőségesebben adni a bennünk munkálkodó erő szerint (Efézus 3,20). 



Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Te mindig megadod a kéréseimet, sőt még többet is. Ma eléd teszek mindent, amim van. Mint az az özvegyasszony, aki két fillérjét dobta a perselybe, én is úgy adom át az irányítást szívem, lelkem, sőt pénzügyeim felett. Mutasd meg, mikor és hol adjak időmből, tálentumomból, erőforrásaimból. Tárt kezekkel jövök Elébed, hogy odaadjam magam, és hogy a Te túláradó áldásaidból kapjak.

Jézus nevében, ámen.







forrás: http://www.girlfriendsingod.com/trust-god-for-today/
Sharon Jaynes
Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013
Used with permission
www.girlfriendsingod.com
fordítás: Kiss Erzsébet Janka
fotó: pinterest

Olvasói gondolatok: Társ

Isten nincs itt velünk hallható, látható és megölelhető formában. Mert Ő ezt így akarja. Az emberek vannak itt hallható, látható és megölelhető formában. Mert Ő ezt így akarja.

Lelkünk a legnagyobb kincsünk. A lelkigondozás az egyik legszebb szakma, hiszen azt hivatott ápolni, amivel kapcsolódhatunk Istenhez: a lelkünket. Nagy felelősség ez mindkét, benne részt vevő fél számára. Amikor elindul egy ilyen folyamat, a gondozott nem is tudja, hogy mi vár rá, mire fognak bukkanni az úton. Visszamennek akár a gyermekkorban kapott sérülésekig, felnyílnak az elfeledett sebek. Újra azzá a védtelen, kiszolgáltatott, sebzett gyermekké válhatunk, akik voltunk. Innen kiindulva kezdődhet a gyógyulás. A gondozónak tisztában kell lennie mindezzel, és hogy a gondozottja most nem önmaga. Nem is szabad ezt kérnie tőle, hiszen épp elég helytállnia a hétköznapokban, megfelelni különböző szerepeinek, végeznie munkáját, ápolnia kapcsolatait, miközben benne harc dúl és keresi a válaszokat, küzd és dolgozik magával. Nagy szerepe van a segítőnek, mert ő az egyetlen, aki látja a félelmeinket, elfojtásainkat, rosszul rögzült mozdulatainkat, és a realitást is, amit mi hárítunk. Visszajelzéseivel ezeket kell közelítenie egymáshoz. Ki kell várnia nagy türelemmel, szeretettel, odafordulással, hogy a különböző töltetű indulatok, viharok elcsituljanak, a sebeink mögül kitekintsünk, és együtt megélhessük azt a csodát, hogy a kérdések megválaszolódnak, a fájdalom tompul, a szív szeretni mer, a lélek gyógyul. Ha Isten zárójelentésével, a lelkünk mélyén megtalált békével visszatekintünk az együtt megtett útra, hálával telik meg a szívünk és imára nyílik a szánk. Ezt az utat végig kell járni, akármilyen fájdalmasés hosszú. Mert ha félbeszakad, megreked a lelkünk egy feldúlt, összezavarodott állapotban. 

Ezért, ha ezt nem tudjuk vállalni, akkor csak beszélgessünk, ne gyógyítsunk. Csak legyünk társai egymásnak. Útitársa, munkatársa, bajtársa, padtársa, lelkitársa, hittársa, házastársa.

Isten nincs itt velünk hallható, látható és megölelhető formában. Mert Ő ezt így akarja. Az emberek vannak itt hallható, látható és megölelhető formában. Mert Ő ezt így akarja.

A földi életünk véges és az örökkévalósághoz képest csak egy pillanat. Ebben a formában Istennel csak itt a Földön lehetünk. Az örökkévalóságban más formában – én nem tudom, hogy hogyan – találkozhatunk majd Vele, lehetünk Vele. Ezt a formáját az Istennel való kapcsolatunknak azonban itt kell megélnünk. Ugyanúgy az emberekkel is. Így hallani, látni, ölelni csak itt tudunk. 

Eltékozoljuk a Földön töltött időnket, ha nem vagyunk Istennel és az emberekkel. Mindenkivel úgy, ahogy Isten adta, ahogy Ő akarja. Nem véletlen, hogy kit ad. Hogy van, akivel összeér a lelkünk, van, akivel nem. Van, akivel megosztjuk az életünket és van, akivel nem. Így igyekszem megélni minden kapcsolatomat. Különböző mélységben, különböző intenzitással jelen lenni bennük, adni és elfogadni. Megélni a házasság, az anyaság csodáját, beszélgetni a barátaimmal, kollégáimmal, belépni diákjaimhoz, rájuk nézni és érezni, hogy otthon vagyok.

Nekem kell Isten, és kellenek emberi fülek, szájak, karok, kezek. Kell az a lelki ölelés, amibe belesimulok, mert nekem szól, mert jól esik neki is és nekem is, és együtt örülünk és adunk hálát Istennek, hogy vagyunk egymásnak. A hála talán összetettebb, szebb érzés, mint a szeretet. Aktív, megszólított szereplőjévé teszi Istent is a kapcsolatunknak, mert amikor tudatosul bennünk, hogy kinek is köszönhetjük a társunkat, akit szerethetünk, akkor Istenhez fordulunk, és ezzel behívjuk Őt közénk. Így lesz teljes az együttlét öröme. Itt már nincs álarc, de nem is hiányzik. Itt már közel vagyunk a lelkünk legbelső szobájához.

Isten ismer minket. Neki van használati utasítása mindenkihez. Nekünk sokszor sajnos még magunkhoz sincs. Tőle kell elkérnünk, hogy jól tudjuk szeretni társainkat és magunkat. Hogy az ismeretlen ismerőssé válhasson egy pillanat alatt, legyenek szavaink, áldott beszélgetéseink, találkozásaink Jézus lábainál. Vágyom erre itt, Isten Országában. De sok könnycsepp, bántásnak, elutasításnak vélt félreértés után már tudom, ezt erőltetni nem szabad, ez ajándék lehet csak Isten kegyelméből. 

A lelkünk a legnagyobb kincsünk. Vigyázzunk rá! A sajátunkra, gyermekeinkére, társainkéra. 

Rácz Kornélia





2017. július 21., péntek

Nem mindig a tökéleteseket választja ki Isten

„Józsue, Nun fia, Sittimből titokban két hírszerzőt küldött előre ezzel a megbízatással: ’Menjetek, fürkésszétek ki Jerikó földjét!’ Előre mentek, s egy Rácháb nevű rossz hírű nő házába tértek be, aztán nyugalomra tértek.” Józs 2,1-2

Régebben azt gondoltam, hogy ha Istennek egy feladathoz szüksége van valakire, akkor a legkiválóbbak közül választ. Tudod, milyen nőkre gondolok, például. Akik nem üvöltöznek a gyerekeikkel, akik nem borulnak ki a hobby-boltban, mert nem tudnak választani a sok csodás készlet közül; mindig előre tudják, mit főznek vacsorára, és úgy jönnek a bibliaórára, hogy otthon mindent elrendeznek előtte.
Ha Isten keres valakit egy komolyabb feladatra, közülük fog választani. Egy rendes keresztény asszonyt. Egyetértesz?
Én mindenesetre így gondoltam, míg el nem olvastam Ráháb történetét Józsué könyvében. Reményt kaptam belőle, hogy az Isten tervéhez tökéletes nőnek az élete vagy hite nem mindig tökéletes.
Ráháb története azt mutatja, hogy a nehéz feladatokra Isten néha sokat megélt, sebzett múltú, bátor nőket választ. Ezért került képbe Ráháb, mikor egy okos és merész emberre volt szükség, aki megvédheti a harcosokat.
Ráháb prostituált volt, Jerikó falai között lakott. Jerikó nagyszerű város volt, Isten parancsba adta az izraelitáknak, hogy foglalják el.
A Jerikóban élő emberek nem voltak Isten követői, de hallottak Róla, és arról, hogyan szokta segíteni az izraelitákat a harcokban. Mikor megtudták, hogy az izraeli seregek letáboroztak Jerikó falai körül, jogosan rémültek meg.
Józsué, az izraeliták vezetője két kémet küldött Jerikóba felderítőként. A Biblia szerint ezek a férfiak egyenesen Ráháb házához mentek - ami elég szokatlan menedékhelynek számított.
Miért küldte őket Isten egy asszonyhoz? Ráadásul olyanhoz, akinek rossz híre volt?
Sok mindenre gondolhatunk, hogy miért éppen ezt a nőt választotta ki Isten a kémek segítőjeként. Legjobban az fog meg engem ebben a választásban, hogy míg a többi ember lekicsinyelte Ráháb értékeit a múltja és a jelen helyzete miatt, Isten nem.
Ráháb nem finomkodott. Nem rémült meg, mikor megjelentek a kémek, gyorsan átgondolta a helyzetet, és elrejtette őket a tetőn. A király embereit rossz irányba küldte, és lehetőséget adott a kémeknek a menekülésre.
Ráháb végülis tökéletes helyen volt, tökéletes hozzáállással rendelkezett, hogy a legjobban végezhesse el a feladatot. És Isten, aki ismerte ennek a megkeményedett asszonynak a szívét, tudta, hogy bízhat benne.
Ezt is szeretem Istenben. Mikor Ráhábra nézett, nem a foglalkozását látta, vagy a múltját. A benne rejlő lehetőséget látta.
Életútja és döntései ellenére Ráháb szívében volt egy zug, mely nyitva állt Isten felé, és Ő tudta ezt. Ráháb pedig nem okozott csalódást.
A történet végén, miután a kémek megmenekülnek, Isten lerombolja a várost, elpusztítja lakóit – kivéve Ráhábot és családját.
Örülök, hogy Ráháb nem küldte el a katonákat mondván, hogy neki más kapcsolata van a hozzá betérő férfiakkal. Ehelyett éles eszével azonnal kigondolt egy remek tervet, amivel saját életét és családját is megmentheti. Merészségről adott tanúságot, mikor becsapta a király embereit. Bátorságról, mikor megvédte családját. Nagyot kockáztatott, de nyert.
Arra vezetett rá Ráháb története, hogy ne a gyöngeségeimmel foglalkozzam, ami miatt alkalmatlan vagyok arra, hogy Isten kiválasszon egy feladatra, hanem fogjam a személyiségemet, a tapasztalataimat, azokat a vonásaimat is, amikre nem vagyok büszke, és nyújtsam át Neki az egészet. Mindenestül. Mert Ő azt szereti, ha ezt teszem.
Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem nyúl hozzám Isten, meghagy olyannak, amilyen vagyok. Nem. Ő állandóan finomít rajtam. De az Ő kezében a bennem lévő szemétnek is értelme van.
Bélyegezted már meg magad az „Alkalmatlan” pecséttel személyedből vagy múltadból fakadó valami miatt? Ha igen, nagyon szeretném, ha Ráháb története téged is felvidítana. Istennek terve van veled, és azt akarja, hogy a magad egyediségében hajtsd végre ezt a tervet.
Olykor Isten nem a „tökéletes” nőt választja a munkára – és ez olyan jó.



Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Te mélyebbre nézel, mint az emberek, és meglátod a bennem rejlő lehetőségeket. Segíts kérlek hinnem, hogy Neked úgy vagyok jó, ahogy vagyok, és így használsz fel Országod építésére. Segíts, hogy bízzam Benned és az életemre készített tervedben. Jézus nevében, Ámen.


Glynnis Whitwer: Sometimes God Doesn’t Choose the „Perfect” Girl for Job, Encouragement for today, 2014.06.25., www.proverbs31.org, kép:pinterest, fordítás:eszmelkedesek.blogspot

2017. július 20., csütörtök

Meghívót kaptál

„De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység. A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.” Róm 5,3-5

A hűtőm eleje tele van meghívókkal. Egyik egy kisbaba születésének megünneplésére hív. Egy másik esküvőre. A harmadik születésnapi mulatságra. Nem tudok mindenhova elmenni, de jól esik, hogy valaki rám gondolt, mialatt szervezte a számára fontos eseményt.
Nemrég kaptam egy másik meghívót. Nincs kirakva a hűtőre. A naptáramban sem szerepel. Muszáj részt vennem, pedig nem akarok jelen lenni. Ugyanakkor tudom, Valaki rám gondol közben.
Huszonöt éve mellrákot állapítottak meg nálam. Nehéz időszak volt, de drágakövek is előbukkantak közben. Megtapasztaltam a barátság értékét. Megtanultam, mi számít, mi nem. Az emberek kerültek figyelmem középpontjába. Krisztus volt a támaszom.
Nemrég megtudtam, hogy a lányomnak mellrákja van. Épp úton voltam a repülőtérre, mikor a hír érkezett. Kerestem egy üres helyiséget a fürdőben, és addig zokogtam, míg elapadtak a könnyeim.
Ne megint, Uram.
Igaz, hogy hálás vagyok mindazért, amit annak idején megtanultam, de nincs anya, aki ilyen megpróbáltatást kívánna a gyermekének.
Alapigénk, a Róm 5 szolgált vigasztalásul.
Pál apostol itt meghívja valamire a római egyházat. Ha felületesen olvassuk, a meghívás szenvedésre szól, pedig nem így van. Valójában azt akarja, hogy megtapasztalják a hit örömét a megpróbáltatásban.

A szenvedésből türelem fakad.
Pál nem tagadja a szenvedés valóságát, de felhívja figyelmünket, hogy a szenvedés meg tud erősíteni. Két évtizeddel ezelőtt fogalmam sem volt, mennyire erős vagyok, Isten viszont tudott róla.
Ahogy a váróteremben ültem a lányommal, átkaroltam a vállát, de tudtam, hogy a Mennyei Atya is átölelve tartja. A lányom már erős, és ezt a hitének köszönheti. Mialatt végigéli ezt a megpróbáltatást, sok mindent fel fog még fedezni arról a nőről, akinek Isten megalkotta.

A türelemből kipróbált erény.
A kipróbáltság erénye megfizethetetlen, kemény kövek végzik a csiszolását. Azzá válunk, amivé lennünk kell, amilyennek Isten ismer minket. Ez az erény túlnő a megpróbáltatáson, bölcsesség, éleslátás, bátorság jellemzi.

A kipróbált erényből reménység.
A Jézussal viselt szenvedés alatt tekintetünk Rá, a Belé vetett reményre fókuszál. Ahogy lányomat kísérem az úton, fura, hogy kívül vagyok. Minden hajdani érzést újraélek, és minden még nehezebb, mert az én drága kislányom éli most át.
Egy dolgot biztosan tudok: Jézus végig vele lesz, és szelíden fogja tanítani. Azt kérem, hogy kislányom új fényben lássa meg a hit nyújtotta reménységet, amire ígéretet kaptunk a váratlan megpróbáltatások idejére.

A nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiárad szívünkbe az Isten szeretete.
Amiben 25 éve támaszt leltem, most is érvényes. Isten ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Szeret engem. Szeret téged. Szeretete bőségesen árad megpróbáltatások idején.

Mire szól hát meghívásunk a megpróbáltatásban?
A hűtőre és a naptárba új meghívók kerültek, mióta ezt az új utat járom a lányommal. Elhozni az unokákat ekkor, orvoshoz menni akkor, együtt imádkozás a lányomért egy másik alkalommal.
De az igazi meghívást anyai szívem őrzi, és imádkozom, hogy a lányom is megkapja: örömre szól, mert Isten szeretete még a legnehezebb időszakokon is átsegít.
Ezt a meghívást elfogadom, és az Úrba vetem bizalmamat.


Mennyei Atyám! Én ezt nem kértem, nem akartam, de tudom, hogy itt is velem vagy, és azokkal, akiket szeretek. Te vagy Kősziklám és Pajzsom, Benned biztonságban vagyok. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: You are Invited, Encouragement for today, 2017.07.13., www.proverbs31.org., kép:pinterest, fordítás:eszmelkedesek.blogspot

2017. július 19., szerda

Akár koszos edények között is

„Legyetek egymás iránt vendégszeretők, zúgolódás nélkül. Aszerint, hogy ki-ki milyen lelki ajándékot kapott, legyetek egymásnak szolgálatára, hogy Isten sokféle kegyelmének jó letéteményesei legyetek.… Ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt az Istentől kapott erővel végzi, hogy mindenkor az Isten dicsőíttessék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.” 1Pt 4,9-10.11b


Stella és a férje több mint 60 éve szolgálnak misszionáriusként, rengeteg embert vezettek el Krisztushoz. Amikor meglátogattam Stellát, már túl volt a nyolcvanon, de még mindig szolgált. Az a megtiszteltetés ért, hogy egy barátnőmmel, Shelivel együtt egy hétig segíthettünk neki szolgálatában.
30 órás út után, késő este érkeztünk meg Stella lakhelyére, Takamatsuba, Japánban. Kedvesen bevezetett a konyhába, meleg vacsorával kínált, majd imádkozott értünk, mielőtt lefeküdtünk.
Másnap még alig kelt fel a nap, már ott ültünk a konyhában egy kiadós reggeli mellett.
Stella konyhája zsúfolásig tele volt régi és újabb edényekkel, eszközökkel, a bőséges reggelink előkészítéséhez használt edények tornyosultak a mosogatóban – a hangulat mégis barátságos, otthonos volt. Meghatódtam, mialatt Stella és a férje felolvastak a Szentírásból, és bátorságot öntöttek belénk. Krisztus szeretete szétáradt, és elborított engem.
A reggeli után Stella azonnal újra főzni kezdett. Ezennel száz nővendég számára. Kibérelt egy előadótermet, és meghívta az ismerőseit, egy Amerikából érkezett előadóval és ebéddel csábítva őket. Főztünk, majd megterítettük az asztalokat, a vendégek megérkeztek, és Stella az előadói emelvényhez invitált. Az egész rendezvénnyel az volt a célja, hogy a jelenlévők kedvet kapjanak, és vasárnap eljöjjenek az istentiszteletre. Sokan így is tettek!
Ebéd után hazafelé a kocsiban Stella közölte, hogy egy csomó vendéget hívott a jelenlévők közül vacsorára. Fogalmam sem volt, hogy fogunk a délelőtti előkészületek után otthon hagyott romhalmazon úrrá lenni, és még vacsorát is főzni egy csomó embernek! Képtelenség! De Stellán semmi feszültséget nem láttam. Mintha nem érdekelné. Tele volt energiával mindattól, amit az Úr tett az ebéddel egybekötött rendezvényen.
Hányszor előfordult, hogy jobban izgatott, hogy néz ki a konyhám, mint az, hogy hogyan szolgálhatom a vendégeimet. Idegesített, ha kicsi volt a hely, vagy ha nagy volt a rendetlenség. Mélyen hatott rám, ahogy ez az asszony mintha észre sem vette volna a mosatlan edényeket. Nem hagyta, hogy a fel nem törölt konyhapadló megakadályozza a szolgálatban. Gyönyörűen megterítette az asztalt, és kedvesen fogadta a vendégeit. Férjével együtt hangosan imádkoztak, olvastak a Szentírásból. A szívek meglágyultak.
Eltelt pár év Japánbeli látogatásom óta, de Stella mindig eszembe jut, mikor vendégfogadásra készülök. Élete során több ezer embert látott vendégül az asztalánál, és sokan jutottak el Jézushoz általa. Szolgálata nem függött a patyolattisztaságtól a konyhában. Valójában mindig nagy rendetlenség volt nála. Ám valahányszor Isten megnyitotta a lehetőség egy kapuját, Stella kész volt belépni rajta.
Szeretnék úgy szolgálni, ahogy ő. Szolgálata tükrözi azt, amiről Pál apostol ír mai alapigénkben: „az Istentől kapott erővel végzi”. Szeretném, ha jobban tudnék vágyni arra, hogy Jézushoz közelebb vigyem az embereket, mint arra, hogy tisztaság és rend legyen a konyhámban.
Istent inkább foglalkoztatja, hogy mi zajlik az emberekben, akik a házunkban járnak, mint a ház állapota. Misszionárius barátnőm megtanított rá, hogy mosatlan edények halmai fölött is meg lehet osztani másokkal Isten szeretetét, vendégszerető házigazdaként így is szemléltethetjük Isten személyiségét.


Uram, mutasd meg, hogyan használhatom mások szolgálatára a forrásokat, melyekkel rendelkezem, melyeket kaptam Tőled. Segíts, hogy az emberekkel törődjem inkább, mint a tárgyi környezetemmel, például a mosogatnivalóval. Jézus nevében, Ámen.

(Sharon Glasgow: Even in the Midst of Dirty Dishes, Encouragement for today, 2015.06.29., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2017. július 18., kedd

Kérlek, szólj közbe

„Az Úr parancsai egyenesek, földerítik a szívet, útmutatása érthető, megvilágítja a szemet.” Zsolt 19,9


Nem tudom, nem azért szalasztjuk-e el a legjobb alkalmakat a bizonyságtevésre mi, keresztények, mert mindig rohanunk valahová.
Nemrég történt. Minden gondolatomat lefoglalták előttem álló tennivalóim.
Mialatt a stoplámpánál álltam, felhívott egy ismerősöm, és panaszkodni kezdett, hogy a fia reggel otthon felejtette az uzsonnáját és az iskolai egyenruhához tartozó övet. Ismerősöm hiába próbálta hívni a férjét, aki iskolába vitte a gyereket. Ő maga egy újszülöttel volt otthon, nyűgösen az álmatlan éjszaka után. Ez az egész tehetetlenség nagyon nyomasztóan hatott rá.
Biztos kap a gyerek ennivalót a barátaitól, akik meg fogják osztani vele a maguk uzsonnáját, de az öv, az nehezebb dió. Amikor észreveszik, hogy nincs öv a gyereken, fel fogják őt hívni, hogy vigye be. Kocsival 20 perc az út az iskoláig.
Ahogy ültem a lámpánál, és hallgattam panaszkodását, jobbra fordítottam a fejem, mert tudtam, ott van egy áruház. Ahol öv is kapható meg ennivaló is.
Döntenem kellett: van módom segíteni? Igen, tudnék segíteni, ha az előttem álló tennivalókat kicsit átcsoportosítanám. Akarok segíteni? Az ismerős nem kért tőlem segítséget, örült, hogy valakinek elmondhatja a bajait, viszont tudtam, mekkora kő esne le a szívéről, ha segítenék.
Ma nem fogom hagyni, hogy betervezett dolgaim fontosabbak legyenek, mint a fölülről érkező jelzés, mely megzavarja elképzelt programomat. Így hát segítettem.
Nem tudhatom biztosan, de szerintem az ismerősöm Jézustól kért segítséget. Nehéz fél éjszakát fenn lenni egy ébren lévő kisbaba miatt. Nehéz rátalálni egy új ritmusra, mikor valamiért az élet addigi rendje megváltozik a családban. Nehéz segítséget kérni, mikor tudod, hogy mindenki rohan a maga dolga után, és utálod megzavarni őket.
Elismerem, feladatorientált ember vagyok, nem vágyom arra, hogy megzavarják eltervezett programomat.
De ott, a jelzőlámpánál felismertem a szünettartás erejét. Csak addig tartani szünetet, hogy Jézusnak legyen ideje megkocogtatni a szívemet, és megkérdezni: „Meg tudod tenni? Meg akarod tenni? Ne úgy fogadd, mint egy kellemetlen, zavaró tényezőt, hanem mintha a mai napon ez lenne a legfontosabb feladatod.”
A Biblia azt tanítja, hogy az egyik legfontosabb parancs a szeretet parancsa. Amikor szeretünk másokat, Jézus üzenetét keltjük életre. És mit mond a 19. zsoltár 9. verse? „Az Úr parancsai egyenesek, földerítik a szívet, útmutatása érthető, megvilágítja a szemet.”
Ó, hányszor elszalasztottam a szünettartás örömét, amikor Jézusért élhettem, szerethettem, világíthattam volna! Attól félek, jóval többször megtörtént, mint amit szívesen elismerek.
De nem akarok beleragadni a sajnálkozásba, hogy mennyit mulasztottam. Inkább úgy tekintek erre a felismerésre, mint egy ébresztő jeladásra. Szellősebbé fogom tenni a programomat, hogy Istennek lehetősége legyen teletűzdelni szeretetalkalmakkal.


Uram, kérlek, segíts, hogy ma is megálljak, és tudatosítsam magamban újra, hogy a bizonyságtétel legtökéletesebb formája, ha egyszerűen készen állok mások szeretésére. Mutasd meg, hol van alkalmam szeretni. Tégy bátorrá, hogy el tudjak térni gondosan megtervezett programomtól. Használj fel, hogy válaszod lehessek ma is valaki imájára. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Please Interrupt Me Encouragement for Today, 2015. június 11.,
www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest

2017. július 17., hétfő

Bizonyosság

Járuljunk azért Istenhez igaz szívvel és teljes hittel, mint akiknek a szíve megtisztult a gonosz lelkiismerettől, a testét pedig megmosták tiszta vízzel.

(Zsidókhoz írt levél 10:22)




Milyen csodálatos dolog lehet a hit teljes bizonyosságában élni! Egy érett, és sokat megélt hitet megtapasztalni. Egy olyan hitet, mely lelki betekintést nyújt a lelki valóságba, segítve bennünket, hogy biztosabbak legyünk a nem látható dolgokban.


A Puritán hívők úgy gondolták, hogy a teljes bizonyosság hitét azok a keresztények tapasztalják meg, akik nagy megpróbáltatáson, és nehézségeken mennek keresztül. Mert az állhatatosságban és kitartásban a Lélek üdvbizonyossággal ajándékoz meg bennünket, a hitünk egy új szintre jut, és erőről erőre kapunk életutunkon. Lelki látásunk tisztul, és fogékonyabbá válunk a mennyei dolgok iránt.


A legnagyobb dolog amit kaptam a tolószékemtől, az a hitem mélyebb bizonyossága. Próbáim idején megerősödtem a lelki valóságok mély gazdagságában. A Lélek meggyőzött arról, hogy minden, és tényleg minden dolog együtt munkálkodik a jó érdekében. Bizonyosságát nyertem annak a ténynek, hogy soha sem vagyok egyedül, és a Menny valóság. Tudom, hogy a legapróbb dolgot, amit tettem Krisztus nevében, az Ő fenséges dicsőségét szolgálja. Így tapasztalom meg a hit bizonyosságát az életemben.

Lehet, hogy a próbáid és a szenvedéseiden keresztül Isten épp a fenti igeverset alkalmazza az életedben. A nehézségekben egyre inkább Istenhez húzódhatsz. A bensőd megfontoltabbá válhat. A hited egyre inkább megerősödhet a csodálatos lelki valóságokban. Ne feledd: a hit a remélt dolgokról való meggyőződés!

Atyám, köszönöm, hogy megadtad nekem az üdvbizonyosság ajándékát, de ezen felül még más, lelki valóságokról is meg szeretnék győződni. A próbáimban Benned bízom, köszönöm, hogy lelki látásomat tisztogatod, és egyre inkább fogékonyabbá teszel a mennyei dolgok iránt.




(Forrás: Joni and Friends Daily Devotionals, Assurance, http://www.joniandfriends.org/daily-devotional/ fotó:pinterest.com)

2017. július 16., vasárnap

Neked is elszunnyadó hit-szindrómád van?

„Maradjatok énbennem, és én tibennetek.” 

(János 15,4A)



Hat éves lehettem, első osztályos, amikor először voltam autósmoziban. Azon az éjszakán a levetített mozgóképek nemcsak érdekesek voltak, de hatalmasak is. A Godzilla és a Csillagok háborúja dupla előadásban! Igazi ritkaság volt ez a mi kis családunkban. Öt gyerekkel és egy iskolai titkár fizetésével a mozizás nálunk luxusszámba ment.

Az este emlékei ködösek már, de néhány dologra tisztán emlékszem. Lenyugodott már a nap, amikor a Godzilla kezdődött. Apu elment pattogatott kukoricáért, míg anyu leterített egy pokrócot, és a három kicsinek segített elérni a legelőnyösebb helyet a nagy műsorra: a kombink tetejét. Kipárnáztuk a tetőt, és úgy fészkeltük be oda magunkat, mint azok a fura óriások a vászonra.

Mire ez az óriásos dolog befejeződött – ami nem túlságosan volt ijesztő számomra –, teljesen hozzánőttem a kispárnámhoz, és hason fekve, lábammal a levegőben kalimpálva meredtem a vászonra. Készen álltam, hogy velem legyen az erő. Kész voltam megtapasztalni a jóképű hősökkel, furcsa lényekkel, zajos robotokkal és egy bátor, gyönyörű hercegnővel megfűszerezett izgalmas kalandot egy messzi, messzi galaxisban.

És izgalmam az egekig ért, amint a film elkezdődött, és felcsendült a zene.

Óh, az a zene!

A Csillagok háborújának főcímdala behatolt szívem minden egyes zugába, és lelkesedésemet visszafogott izgalommal keverte. Tam-tam-tam-tamtatam-tamtatam, tam-tam-tam-tamtatam-tamtatam, tam-tara-tararam, tamtam-tara-tararam, tam-tamtatam-tamtatam-tamtataaaam… Egy nagy gyerek voltam kombink tetején, a filmet bámulva, és még pattogatott kukoricánk is volt, igazi mozis popcorn… amit amúgy az idősebb bátyám fel is zabált.

Ahogy felforrósodott a csata a sötét és a jó oldal között, megismerhettem az összes szereplőt: Luke Skywalker, Leia hercegnő, Han Solo, Chewbacca, C3PO, R2D2 és természetesen a fő-fő gonosz, Darth Veder.


Éééééés akkor elaludtam.

Lemaradtam a film nagy részéről.

Arra ébredtem, ahogy anyu kér, másszak le a tetőről, mert ideje hazamenni.

Neeeeeeeeeee!

Azóta is hatása alatt vagyok ennek az elszunnyadás-mizériának. Hogyan szunyókálhattam el egész hatéves létem lehető legizgalmasabb estéjén? Szívemet mély csalódással telve vittem haza. Ott voltam, az autósmoziban, de bizony a filmről lemaradtam.

Tyűh…

Tudod, nem feltétlen kellenek álmosító rémképek az elalváshoz a csoda kellős közepén. Néha az Úrral való vibráló kapcsolat közepette szunnyadok el, mert ellustulok, túl fáradt vagyok, vagy túl elfoglalt az imádkozáshoz. Túl kényelmessé válok az elszunnyadó hitemmel, és csak szundikálok, és szundikálok, és szundikálok, amíg a Bibliám teljesen beporosodik. Zaklatottá válok ezen dolgaim miatt, amik így idővel elhervadnak, mint a virágok, és kiégnek, mint a fű. A lelkem csak ásítozik, pizsamában és bolyhos papucsban szaladgál körbe-körbe a városban.


Te is voltál már így? Csatlakozz ma hozzám lélekben az elszunnyadó hit ellen!

Jézus azt akarja, hogy folyamatosan legyünk Vele kapcsolatban. Hogy Őbenne maradjunk. Önteltségük miatt szólította fel a laodikeiai gyülekezetet is a Jelenések könyvének harmadik részében, és hozzánk is kiált, hogy langyosságunk vibráló, izzó hitté váljon, hogy életünk az Ő dicsőségével teljen meg. És Ő kiárasztja kegyelmét, még ránk, szunnyadó hitű lányokra is. „Akit én szeretek, megfeddem és megfenyítem: igyekezz tehát, és térj meg! Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.” (Jelenések 3,19-20)

A csoda minden apró cseppjét akarom, amit kifacsarhatok ebből a napból – ami csak akkor történhet meg, ha kapcsolatba lépek Jézussal. Olyan hitet akarok, ami szélesre nyílik, és teljesen éber az Úr dicsőségére. Velem tartasz?

Mennyei Atyám, kérlek, bocsáss meg, amikor elszunnyadok a Te dicsőséges közelségedben. Köszönöm, hogy az újjáépítés és a kapcsolattartás Istene vagy. Köszönöm az Igédet és jóságodat, ami bűnbánatra vezet. Segíts, Uram, hogy teljesen élénk legyek a Te szeretetedre, és vezess ma engem!

Jézus nevében, ámen.






forrás: http://www.girlfriendsingod.com/do-you-struggle-with-sleepy-faith-syndrome//
Gwen Smith
Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013
Used with permission
www.girlfriendsingod.com
Fordítás: Kiss Erzsébet Janka
Fotó: Pinterest.com

2017. július 15., szombat

Megütöd a mércét

"Mert nem merjük magunkat azokhoz számítani vagy hasonlítani, akik önmagukat ajánlják."

(2Kor 10,12)


Szoktad magad másokhoz hasonlítgatni, és ilyenkor úgy érzed, nem ütöd meg a mércét? Úgy látod, kevésbé vagy csinos, okos, vonzó, vagy mondjuk kevésbé mély a hited?


Olyan könnyen esünk abba tévedésbe, hogy ha tudásunk vagy ingóságunk több lenne, nagyobb biztonságban élhetnénk. Pedig az igazság az, hogy a hiány érzésével azok is küzdenek, akiknek „mindenük megvan”. A biblia egy olyan nő történetével kezdődik, akinek mindene megvolt, de ez nem volt elég neki.


Éva mindent megkapott azzal, hogy Isten gyermeke, a Teremtés úrnője lehetett. Megadta neki Isten minden nő vágyát: gyöngédséget, szépséget, biztonságot, fontosnak tudhatta magát, életének értelme volt. A Sátánnak mégis sikerült elbizonytalanítania Évát azzal, hogy tekintetét elfordítva arról, amije volt, arra irányította, ami nem volt az övé.


Ugye, ismerjük ezt a jelenséget? Hányszor hallottam én is a Sátán suttogását: nem elég, amid van, nem elég, amilyen vagy… Olvasás közben (1Móz2) megértettem, hogy a Sátán kérdései el akarták bizonytalanítani Évát, a kételkedés magjait akarták elültetni a szívébe. A Sátán azt akarta, hogy ne bízzon Istenben, és ne bízzon önmagában.


Az ellenség suttogása arra irányult, hogy Éva többet akarjon, önbizalmát Isten gondoskodásán kívüli forrásból növelje. A Sátán meggyőzte, hogy valami hiányzik az életéből, és hogy a tiltott gyümölcs Istenhez tenné hasonlóvá.


Oktalan összehasonlítás, de minden összehasonlítás az. Mégis mindig ezt tesszük. Bárcsak olyan lennék, mint ő… Olyan házam, olyan férjem, olyan munkám lenne. Bárcsak úgy viselkednének a gyermekeim, mint az övéi. Bárcsak… és akkor fontosnak érezhetném magam, elégedett lennék.


Pál apostol figyelmeztet, hogy oktalan dolog önmagunk méricskélése. Az összehasonlítgatás miatt mindig úgy érezzük, nem ütjük meg a mércét. Egyre többet akarunk, és sosem leszünk elégedettek.


Bárcsak Éva arra figyelt volna, ami volt és amije volt Isten gyermekeként. Bárcsak mi is ezt tennénk.
A Sátán arra ösztökél, hogy hibáinkra figyeljünk, hogy ettől úgy érezzük, nem vagyunk elég jók, aztán abban éljük fel energiánkat, hogy leplezni próbáljuk azt, amiben úgy érezzük, alulmaradtunk. De nem törvényszerű, hogy kövessük sugalmazásait. Vegyük észre hazugságait, győzzük le a kísértőt igazsággal, koncentráljunk Istenre, aki elfogad, biztonságot ad és fontosnak tart. Majd köszönjük meg Neki a törődését, az ígéreteit, amikből megtanulhatjuk, mik vagyunk Benne:

Elfogad
Ef 1,3-8: Isten kiválasztott engem, és gyermekévé fogadott.
Kol 1,13-14: Megváltott, minden bűnömet megbocsátotta.
Kol 2,9-10: Krisztusban teljes vagyok.


Biztonságban vagyokRóm 8,28: Isten minden körülményt a javamra fordít.
Róm 8,31-39: Semmi nem választhat el Isten szeretetétől.
Fil 1,6: Biztosra vehetem, hogy Isten véghezviszi bennem a jót, amit elkezdett.


Fontos vagyokEf 2,10: Isten alkotása vagyok.
Ef 3,12: Bátran és teljes bizalommal közeledhetek Istenhez.
Filippi 4,13: Mindenre van erőm Krisztus által, aki megerősít engem.


Uram, köszönöm Neked, hogy Krisztusban elfogadsz, biztonságban tartasz, és fontos vagyok. Mikor kísértést érzek, hogy gondviseléseden és ígéreteiden kívül keressem az önbizalmat, a biztonságomat, mutass rá a Sátán hazugságaira, segíts ellenállnom a kísértésnek, és szilárdan kitartanom a hitemben. Emlékeztess rá, hogy önbizalmam Krisztusból ered, semmit sem tulajdoníthatok magamnak, ami vagyok, Általa vagyok. Jézus nevében, Ámen.




(Forrás: Encouragement for today, 2011.07.27. Renee Swope www.proverbs31.org, fordítás:http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2011_10_01_archive.html)

2017. július 14., péntek

Reményhordozás

„Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz; aki békét hirdet, örömhírt hoz, és kikiáltja a szabadulást. Aki azt mondja Sionnak: „Királlyá lett a te Istened.” Iz 52,7

Két kenyai lelkipásztorral álltam a mezőn hosszú vándorlás után.
Öt napon át jártunk kunyhóról kunyhóra Jézus életet adó üzenetét hordozva. Imádkoztunk, meghallgattuk őket, és én sírtam a hihetetlen nyomor láttán.
A rövid együtt töltött idő alatt ezek a lelkipásztorok új értelmet adtak a bátorság szónak számomra, a szenvedélynek, mellyel az Úr üzenetét hordozzák. Előfordul, hogy 30 mérföldet gyalogolnak, hogy egyetlen családdal megosszák Jézus örömhírét.
Én meg 30 métert sem teszek meg, hogy köszönjek szomszédomnak, akinek ugyanakkora szüksége lenne Istenre.
Igen, ezek az emberek az Izaiás 52,7 élő példái: „Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz; aki békét hirdet, örömhírt hoz, és kikiáltja a szabadulást. Aki azt mondja Sionnak: ’Uralkodik a te Istened’.”
A bibliai kommentárok szerint az itt említett hírvivő örömhírt vitt a régóta fogságban élő zsidóknak. Már messziről látni lehetett, ahogy a dombokon fut feléjük. Csodálatos öröm és remény hírét hozta: szabadok lettek! Megszabadultak a kötelékektől, megszabadultak a kétségbeeséstől.
Van egy másik üzenet is, amit ez a hírvivő hordozott minden embernek, a régieknek éppúgy, mint a maiaknak: a közelgő Messiásnak, Jézusnak az örömhírét. Az ő születésének, halálának és feltámadásának örömhírét. A reményt, mely kisgyermekként jött a világra, férfiként halt meg, és örökéletet biztosító Megváltóként támadt fel. Ugyanazt a hírt, amit a két lelkipásztor hordozott Kenya poros útjain kunyhóról kunyhóra.
Hazatértem után még napokig lefoglalta gondolataimat a két lelkipásztor szenvedélyes munkája. Ez hívta életre meggyőződésemet, hogy Isten Igéjének hirdetése a hivatásom – nem csak más országok népe felé, hanem a körülöttem élőknek.
Sokat tanultam kenyai barátaimtól. Lehet, hogy nem gyalogolok mérföldeken át, de el tudok jutni a város túloldalára a hajléktalanokhoz. Át tudok menni az út másik oldalán lakó ismerőshöz, hogy elmondjam neki, Jézus ki tudja szabadítani az aggódás fogságából. És közvetíteni tudom a békességet, amire annyira vágynak az emberek.
Hetek, hónapok, majd évek múltak el kenyai kirándulásom óta, de velem maradt a mérföldeken át gyalogló lelkipásztorok emléke, akik meg akarják osztani másokkal az Úr jó hírét. Ez az emlék sarkall továbbra is, hogy kimozduljak megszokott életrendemből, és legyek örömhírt hordozó, ahogy az Izaiás 52,7 írja.
Velem tartasz?


Az élet nehéz, de Te jó vagy, Uram. Gyújtsd meg lelkemben a szenvedély lángját, mellyel hirdetni tudom környezetemben békességed és megváltásod örömhírét. Ámen.


Nicki Koziarz: Bringing Hope, Encouragement for today, 2013.12.10., www.proverbs31.org, kép:pinterest, fordítás:eszmélkedések.blogspot

2017. július 13., csütörtök

Amikor nem tetszik Isten forgatókönyve

„Bízzál az Úrban teljes szívedből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon próbáld fölismerni, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” Péld 3,5-6

Ha én dönthetnék, az élet forgatókönyvét néhány helyen átírtam volna. Annyi tragédia történt a környezetemben, a hozzám közel állók életében! Ha én volnék az író, több ponton változtattam volna a történeteken.
Szerencsére nem én vagyok a szerző, mert azok, akik mindazt átélték, most világszerte ezer és ezer nőre hatnak Isten szabadító erejéről szóló történeteikkel. Fájdalmuk céllá változott, nyomorúságuk misszióvá, a veszteségből reményt és újjáéledést hozó üzenet lett. Életükből újra meg újra tündöklő szikrák pattannak ki.
Útjuk sötét alagutakon vezetett át a fénybe.
Ha én dönthetnék?
Második gyermekem nem hagyott volna itt, mielőtt megszületett. Carol fia nem lenne börtönben. Linda lányának nem lenne béna mind a négy végtagja. Barbara lánya nem volna bipoláris depressziós. Patty 21 éves lánya nem lett volna autóbaleset áldozata. Jennifer férjének agyát nem pusztítanák daganatok.
A nehéz időszakok dicsőséges percekkel terhesek – olyan percek ezek, melyekben Isten terve készül megszületni azok életében, akik vállalják, hogy végigküzdik magukat a szenvedésen. Ne hagyjuk, hogy a keserűség és harag alkalmatlanná tegye lelkünket Isten ajándékainak befogadására.
A lelki sötétség elkerüléséhez mindenekelőtt állandó, hálatelt kommunikációra van szükség: Isten jelenlétének folytonos tudatosítására.
Miután elvégeztük az egyetemet, férjemmel Charlotte-ba költöztünk egy új vállalkozás kedvéért. De mikor már ott voltunk, a férfi, aki a társa lett volna az üzletben, meggondolta magát.
„Bocs, Steve. Más terveim vannak. Sok szerencsét, fiam.”
Nagyon el voltam keseredve. Őszintén szólva, szörnyen mérges voltam. Haragudtam a potenciális partnerre. Haragudtam Istenre. Imádkoztunk, böjtöltünk, úgy éreztük, ezen az úton vezet Isten. És most ott álltunk pénz nélkül, munka nélkül, diákhitel tartozással.
Három hónappal később kaptunk egy ajánlatot, ami sokkal jobb volt az előzőnél. Ef 3,20 a gyakorlatban: „Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erővel”.
De miért nem csinálta meg Isten elsőre? Miért nem vezetett egyenesen ehhez a második lehetőséghez, mikor annyit imádkoztunk és érdeklődtünk? Megtehette volna.
Őt bizony sokkal jobban izgatja jellemünk fejlődése, mint hogy kényelmes, ölünkbe hulló lehetőségekkel kényeztessen. C.S. Lewis mondta: „Ha azt gondolod, hogy a világot csak a mi boldogságunkért teremtették, kibírhatatlannak fogod tartani. Gondolj rá edzőteremként, fejlesztő szobaként, máris jobban érzed magad.”
Itt érkezünk el alapigénkhez: „Bízzál az Úrban teljes szívedből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon próbáld fölismerni, és ő egyengetni fogja ösvényeidet” (Péld 3,5-6).
Mindig mi vagyunk a diákok, és Ő a tanár. A megpróbáltatások szétfeszítik önelégültségünk gyenge burkát, és Isten csodáinak nyersanyagává válnak. Ezek a csodák váratlan tündöklő pillanatok az út során.
Bárcsak tudnánk bízni akkor is, ha a menny innenső oldalán nem értjük meg az élet minden fordulatát. Igazából ezt jelenti az Istenbe vetett bizalom. Ha Benne élünk, mozgunk és vagyunk, az élet sötét időszakai alkalmat adnak arra, hogy higgyük, Isten ismeri az utat, tudja a megfelelő időpontokat, nekünk csak Bele kell kapaszkodnunk.
Főleg, mivel még írja a történetet.


Atyám, köszönöm, hogy mindig tudod, mi a legjobb nekem, és aszerint cselekszel. Bocsásd meg, amikor nem bízom benned, amikor azt hiszem, nekem jobb megoldás jutott az eszembe. Tudom, hogy nagyszerű meglepetésekkel vársz, ha egyszerűen csak bízom Benned. Köszönöm, hogy a Tanítóm vagy. Segíts, hogy jeles tanuló legyek igazságodból. Jézus nevében, Ámen.

Sharon Jaynes: When You Don’t Like the Story God is Writing, Encouragement for today, 2017.07.11.www.proverbs31.org, kép:pinterest,, fordítás:eszmelkedesek.blogspot