Labels

5 nap:Isten közel van (5) 7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (21) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (6) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) Advent2018 (7) aggodalom (3) Aggódás (29) ajándék (15) Alapítvány (4) alázatosság (9) alkalmatlanság (9) Anyák napja (6) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (14) Atya (3) az élet ösvénye (1) barátság (20) bátorítás (39) bátorság (7) Békesség (34) belső békesség (18) belső viharok (30) beszéd (7) betegség (4) Biblia olvasás (19) Bizalom (84) bizonyosság (1) bizonyságtétel (20) biztatás (4) böjt (2) bölcsesség (23) Bűnbocsánat (13) bűntudat (6) céltudatos élet (11) család (9) csalódások (9) Csendes percek (2496) csendesség (8) csüggedés (15) Depresszió (13) dícséret (2) dicsőítés (21) Döntések (27) Egy misszionárius naplójából (18) egyedül (2) együttérzés (13) elég vagy (2) elengedés (5) életöröm (12) elfogadás (10) Elgondolkodtató történetek (19) elhívás (7) elismerés (3) előítélet (5) elszámoltatás (1) elutasítás (6) elvárások (1) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (3) engedelmesség (14) erő (17) értékes vagy (2) fájdalom (15) fáradtság (11) feladat (19) félelem (20) feltámadás (6) feltöltődés (12) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (156) Galéria (39) gondolataink irányítása (15) Gondolatok (42) gondoskodás (3) gondviselés (14) gyász (3) gyengeségek (8) Gyermeknevelés (42) Gyógyulás (17) győzelem (6) hála (15) hálaadás (15) harag (8) harc (7) házasság (33) hit (46) hozzáállás (3) Húsvét (11) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (19) igazság (14) Igehirdetés (38) ígéretek (6) Igevers (4) Ima (51) imádság (23) Immánuel (3) irgalom (12) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (15) Isten ereje (23) Isten gondoskodása (39) Isten hangja (9) Isten hűsége (40) Isten időzítése (5) Isten keresés (6) Isten követése (23) Isten lát (6) Isten mellett (2) Isten munkálkodása (22) Isten neve (7) Isten szeretete (99) Isten terve (32) Isten tudja (2) Isten válasza (18) Isten védelme (21) Isten vezetése (65) Istenen lévő tekintet (6) Istennel töltött idő (21) Istentisztelet (1) jellem (3) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (21) Jézus barátsága (3) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (11) Jézus keresztje (1) Jézus követése (49) Jézus szeretete (19) jóság (4) jövő (3) kapcsolatok (39) karácsony (7) kedvtelenség (1) Kegyelem (28) keresés (3) kételkedés (9) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (12) kitartás (13) konfliktusok kezelése (7) korlátaink (1) könyörgés (4) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (3) kudarc (2) küzdelem (19) lábmosás (1) lassítás (1) Légy világosság (24) lehetetlen (2) magány (12) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megállás (1) megbízatás (2) megbocsátás (16) megelégedettség (14) megfelelési kényszer (2) megismerés (6) megpihenés (3) Megpróbáltatás (41) megtèrès (6) megváltás (8) megváltást (1) miért (1) mindennek ideje van (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (4) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (11) nyugtalanság (2) odafigyelés (11) odaszánás (3) olvasói gondolatok (48) otthon békéje (4) öltözet (2) önbizalom (6) önértékelés (45) önuralom (3) önvizsgálat (31) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (4) összetöretés (7) Pártfogó (1) Pásztor (3) pihenés (8) prioritások (4) próba (8) ráhagyatkozás (3) Receptek (4) Remény (33) rohanás (4) sóvárgás (5) stresszkezelés (6) szabadság (11) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (8) szégyen (3) szelídség (4) Szentlélek (6) szenvedés (5) szépség (8) szerelem (3) szeretet (54) szeretve élni (3) szeretve vagy (2) szív (1) szolgálat (29) szünet (2) támogatás (1) teherhordozás (8) teljes élet (2) Tetszem Istennek (1) tiszta szív (2) tisztánlátás (6) tökéletesség (1) törődés (2) túlhajszolt élet (5) türelem (18) új élethelyzet (1) új év (11) ünnep (6) valentin nap (1) változás (23) várakozás (19) vendégfogadás (4) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (8) vígasztalás (3)

2019. január 31., csütörtök

Csak ön után

„Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” Jn 15,13

„Én ülök elöl, Karen mama!” – kiáltott a tizenéves fiú, ahogy tornazsákját lóbálva futott a kocsim felé fociedzés után.
„Hogyne, Javari! Ülj hátra! Ő az én anyukám, haver. Én ülök elöl!” – ordította Spencer fiam megvetve a lábát a pozícióharcban. Mialatt a kettő vitatkozott az anyósülésért, megérkezett barátjuk, Grant, és szó nélkül behelyezkedett mellém, győztes mosollyal az arcán.
A gyerekek szeretnek elsők lenni. Meg a felnőttek is. Hányszor küszködtem, mikor helyettesként tanítottam a helyi iskolában, hogy sorba állva menjenek ki szünetre a gyerekek, vagy hogy ne lökdösődjenek az ebédnél. Közbe kellett lépnem, mikor harc folyt a legjobb székekért a könyvtárban, vagy mikor el kellett dönteni, ki lesz a kapitány a délutáni focimeccsen.
Próbáljunk csak munkába menni a reggeli csúcsforgalomban, s képet kapunk arról, hogyan állnak mindehhez a felnőtt emberek. Dudálás, gyilkos tekintetek kísérik a harcot a pár méternyi előnyért, gyorsítanak, egymás elé vágnak, csak hogy a többieket lehagyják. Milyen üdítő élmény kedves embereket látni a dugóban, olyat, aki lelassít, és int, hogy sorolj be elé a mellékutcából. S ha még mosolyog is hozzá, akkor kezded visszanyerni hitedet az emberiségben.
Régebben úgy értelmeztem mai alapigénket, hogy az a legnagyobb szeretet, ha valaki ténylegesen meghal a másikért. De aztán rájöttem, hogy az „életét adja” a mindennapi döntéseink szintjén is értelmezhető.
Elsőbbséget adni a másiknak nem természetes ösztönünk. Velünk született hajlam, hogy magunk vegyük ki a sütis tálból a legnagyobb szeletet ahelyett, hogy felajánlanánk a testvérünknek. Komoly belső harcba kerül felajánlani másnak, amit mi is szeretnénk. Ezért csodáltam mindig, ha valaki ezt rendszeresen gyakorolja.
Édesanyám az egyik, aki számomra az önzetlenséget példázza: egyedülálló szülőként, kevés fizetéssel, éveken át viselte ugyanazt a béleletlen kabátot télen, hogy nekünk jusson meleg dzsekire.
Vagy eszembe jut Alma, aki a kislányom vasárnapi iskolás tanító nénije volt alsótagozaton. Ritkán hallottuk magáról beszélni, de mindig figyelmesen hallgatta, ha mi osztottuk meg vele gondjainkat, rá is kérdezett néha, hogy van-e valami, amiért imádkozhat értünk, a szeretteinkért. Sokan mondták róla, hogy „a legkedvesebb ember, akit valaha ismertem”.
Aztán az a férfi a gyülekezetben, aki mindig kinyitja az ajtót mások előtt, segít a külsős látogatóknak megtalálni a csoportot, amit keresnek, vagy a büfét, ahol kaphatnak egy kávét. És mindezt őszinte mosollyal az arcán. Egyszerűen egy kedves ember.
Olyanokat is ismerek, akik ennél többet adtak oda. Andrew-ra gondolok például, Tami barátnőm fiára. Már pici korában feltűnt az energiája. Később mindig kereste a lehetőséget a szolgálatra. Meg akart védeni másokat. Ez derült ki a játékából, később pedig a beszélgetésekből, mikor kamasz fiúként az álmairól beszélt. Tizenkilenc évesen halt meg messze otthonról, életét adva hazájáért a harcmezőn.
Feltehetőleg nem lesz szükség életünk feláldozására, de a mindennapokban tudnánk-e kicsit többször magunk elé engedni másokat? Keresni, hogyan tudnánk enyhíteni a szükségeiken, miközben mi a magunkét egy időre félretesszük? Bizonyos értelemben életünket adni napról-napra a másikért?
Ha ezt tesszük, Krisztust modellezzük a figyelő világ előtt, és megtanuljuk, hogyan válhat jelszavunkká a „csak ön után” a mindennapokban.
Én igyekszem. Ha valaha találkozunk, ki fogom nyitni előtted az ajtót, és mosolyogva előre engedlek. Még az is lehet, hogy neked hagyom a legnagyobb szelet süteményt. (Esetleg.)




Uram, segíts, hogy önzetlen legyek, hogy szándékosan keressem a lehetőségét annak, hogy másokat magam elé helyezzek az élet apró dolgaiban. Vagy hogy meghozzam a legnagyobb áldozatot, ha arra hívsz. Azt szeretném, hogy mikor rám néznek az emberek, Te juss eszükbe. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: No, After You; Encouragement for today, 2014.05.26.; www.proverbs31.org; fordítás:eszmelkedesek.blogspot.com, kép: pinterest.com

2019. január 30., szerda

Váratlan kegyelem

„Közben azonban belépett a törvény, hogy vele szaporodjék a bukás. Ahol azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem.” Róm 5,20


A semmiből bukkant fel. Egyszerre láttam meg a félelemkeltő, jeltelen SUV-ot és a kék fényt.
Gyorsan a sebességmérőre pillantottam. Igazolta, amit a rendőr már tudott: túlléptem a megengedett sebességet. Éreztem, hogy összeszorul a gyomrom, ahogy készültem szembenézni a gondatlan szabályszegésemért járó méltó büntetéssel.
A visszapillantó tükörből figyeltem, ahogy a rendőrautó mögém áll. Egyik kezemben a jogosítványt és a forgalmit tartottam, a másikkal idegesen doboltam a kormánykeréken. Rossz érzésem egyre nőtt, ahogy türelmetlenül vártam, hogy a rendőr az ablakomhoz érjem: „Asszonyom, gyorshajtásért állítottam meg. Kérem a jogosítványt és a forgalmi engedélyt.”
És ekkor történt. Amire nem számítottam. Amit nem vártam. Amit nem érdemeltem meg.
A rendőr benézett a kocsiba, számba vette utasaimat (beleértve három meglepetten pislogó gyermekemet a hátsó ülésen). Mindnyájan megrezzentünk, ahogy a férfi harsány, déli hangzású „Hey!” kiáltással kimondta a férjem nevét. Mint kiderült egy gyülekezetben nőttek fel, s percekig örültek az újratalálkozásnak. Visszaadta a papírjaimat, s rám mosolygott. „Lassítson, kérem, és szép napot kívánok!”
Döbbenten ültünk, s csak a nagy, közös, megkönnyebbült sóhaj hallatszott, ahogy – mondanom sem kell: lassan – továbbindultunk.
Nem vettem figyelembe a szabályokat. Egyértelműen vétkes voltam. Megérdemeltem a büntetést, de ehelyett kegyelmet kaptam.
A kegyelem meg nem érdemelt jóindulat vagy megbocsátás. Nem lehet megszerezni vagy megvásárolni. Olyasmi, amit az illető, aki adja, saját szíve szeretetéből, jóságából húz elő. A Bibliában számos történet szól kegyelemről, amiben prostituáltak, hűtlen házastársak, csalók, tolvajok, hazugok részesültek. Bűnük büntetést érdemelt volna, de Isten bocsánatát kérték, s az Ő kegyelme elsöpörte vétküket. Kegyelmet kaptak, mint én is.
Mai alapigénkben Pál emlékezteti olvasóit, hogy bűneik ellenére Isten jó, Isten kegyelmet ad. Nem csak adja, de bőséggel, túláradóan adja. Minél többre van szükségünk, annál többet ad.
Bármennyire értékelem is a rendőr aznapi eljárását, az ő irgalma eltörpül Isten irgalma mellett. A rendőré kedvességből jött, nem megváltó szeretetből. Szeretet volt benne, de nem Jézus életadó és életmentő kegyelme.
Összefoglalva: büntetést érdemeltem aznap gyorshajtásért, de a rendőr megkegyelmezett, hasonlóképpen büntetés járna nekünk bűneinkért, de Isten felajánlja, hogy ennek ellenére megbocsát – el nem várható, jogosulatlan, meg nem érdemelt kegyelme által.


Uram, köszönöm neked a meg nem érdemelt kegyelemajándékot. Bocsásd meg bűneimet, áraszd rám irgalmadat, bár nem érdemlem meg. Köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy kegyelmedet biztosítod nekem vétkeim ellenére. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2012.03.06., www.proverbs31.org, Tracie Miles, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu,fotó: pinterest)

2019. január 29., kedd

A gyakorlat mindig mesterré tesz?

„Segítsetek a szenteken, ha szükségben vannak, gyakoroljátok a vendégszeretetet.” Róm 12,13


„Semmi baj, lustaság. Próbáld újra. Ne feledd: ’gyakorlat teszi a mestert’”.
A Kicsik Ligája baseballedzője próbálta így bátorítani a fiamat, mikor az megint nem kapta el a labdát. Nem Mike edző volt az egyetlen felnőtt, akinek a szájából gyermekeim ezt a bölcsességet hallhatták. Kislányom hegedűtanárnője ugyanezzel a mondattal sarkallta több órás gyakorlásra a növendékeit. S a bibliatanáruk is feliratkozott az ősi tanács terjesztőinek listájára.
A tanítók az olvasás vagy a szorzótábla gyakorlására serkentik a nebulókat, a munkájukhoz szükséges készségeik fejlesztését célzó gyakorlásra ösztönzik a főnökök a beosztottakat, s melyik zongoratanonc nem hallotta tanára szájából újra meg újra: „gyakorolj, gyakorolj, gyakorolj!”?
De igaz-e, hogy a gyakorlás eredménye mindig a tökéletesség?
A Római Levélbe rejtve Isten egy kétszavas rövid üzenetet küld nekünk: „gyakoroljátok a vendégszeretetet” – de szó sincs benne mesterfokozatról vagy tökéletességről.
Mégis, valljuk be, hogy már maga a „vendégszeretet”, vagy ahogy manapság mondjuk „vendéglátás” szó is pánikot ébreszt, mert a tökéletesség igényét kapcsoljuk hozzá. Szemünk előtt magazinba való lakásdíszítés, szemkápráztató ínyencfalatok, patyolattisztaság, elbűvölő otthonok jelennek meg.
De fontos tökéletesnek lennünk – nekünk, az otthonunknak, az ételeinknek – ahhoz, hogy gyakorolhassuk a vendéglátást?
Mikor a Bibliát tanulmányozom, amellett, hogy eltöprengek azon, mit mond egy-egy ige, arra is szeretek felfigyelni, hogy mi hiányzik a mondatból. A mai alapigénkből is hiányzik sok minden. Nem azt mondja, hogy „Ti, akiknek tágas, lenyűgöző otthonaitok vannak, gyakoroljátok a vendégszeretetet”. Meg azt sem, hogy „Ti, konyhaművész lányok, akik leköröznétek a tévék sztárséfjeit, hívjatok vendégségbe másokat”.
Nem feltétel a lakás tisztasága, a dekoráció a falakon vagy a fakanálforgatás művészete. Egyetlen kérés: gyakoroljátok.
A „gyakorlás” szó jelentése: „egy művelet ismételt vagy rendszeres végzése a jártasság fejlesztése érdekében”. Nem tökéletességről beszél, csak fejlődésről.
Hálás vagyok azért, mert fiatalasszony koromban csak fejlődést vártak el tőlem, mialatt háziasszonyi teendőimet gyakoroltam, és nem tökéletességet. Lényegében nulláról indultam, tudtam, hogyan kell vizet forralni és megpirítani a kenyeret. Isten sem kereste nálam a tökéletességet ezen a téren, hisz úgysem találta volna meg. Nem az otthonom állapotát figyelte, hanem a lelkemét.
Úgy húsz évvel ezelőtt végre nagyot nyeltem, elrebegtem egy imát, és megnyitottam az otthonomat s a szívemet a vendégeknek. Gyakorlásomnak megvolt az eredménye. Tippeket kaptam, trükköket tanultam, hogyan kell szebbé tenni egyszerű ötletekkel az otthonomat, hogyan lehet fenntartani a viszonylagos rendet, s elkészítettem jó néhány könnyű, ízletes ételt a vendégeknek.
Előfordult, hogy túlpirult a csirke, hogy érdeklődő pókok figyelték a sarokból a beszélgetésünket, vagy össze kellett szednem a vasalatlan ruhát a fotelről, hogy a vendég leülhessen. A bejelentett vendégségre fel tudunk készülni, kitakarítunk, s készítünk valami finomat. De a váratlan látogatásokra is nyitottaknak kell lennünk, merjük beengedni életet tükröző otthonunkba a vendéget, ne szégyelljük azzal kínálni, ami mindig van otthon – pizzával, fagylalttal a fagyasztóból, keksszel a kamrából vagy zsíros kenyérrel.
Isten szándéka a vendégszeretettel, hogy áldást adjunk másoknak, de gyakran mi magunk leszünk megáldottak. Csatlakozz hozzám, nyissuk meg otthonunkat és szívünket a vendégek előtt. Még ha a gyakorlással otthonunk, főzőtudományunk, mi magunk nem leszünk is tökéletesek, de szívek fognak összekapcsolódni, egymás életét fogjuk megérinteni, mialatt szolgáljuk azokat, akiket Isten elénk hoz az úton. Tedd fel a teavizet! Közeledik a vendég.


Uram, bocsásd meg, hogy néha nem merek vendégül látni másokat. Segíts, hogy engedelmeskedjem kérésednek, fogadjam és szolgáljam a többieket, tudva, hogy nem a tökéletességet várod el, csak a gyakorlást. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2012.02.27., www.proverbs31.org, Karen Ehman, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2019. január 28., hétfő

Szánjunk rá időt

„Mert mindennek megvan a maga ideje, ami itt végbemegy.” Préd 3,17b


Nem akartam, de megtettem.
Kislányom éhesen, átfázva, koszosan érkezett haza a softball edzésről. Enni akart valamit, beszélgetni és lezuhanyozni – ebben a sorrendben. Én meg folytatni akartam a munkámat. Nagyon benne voltam, ha most felállok a számítógép mellől, nehéz lesz újra felvenni a ritmust.
De felálltam. Félretettem a számítógépet, elővettem lányom egyik kedvenc készételét a fagyasztóból, s beraktam a mikróba. Aztán leültem, hogy meghallgassam a beszámolót a mai napról.
Mindez nem szokott könnyen menni. Mint legtöbb embert, engem is szorítnak a határidők. A munkám, az önkéntes feladatok, az ebédkészítés, a szennyes ruha által felállított határidők mind-mind saját előbbre valóságukról igyekeznek meggyőzni. Néha sikerül nekik, de ma nem hagytam magam.
Az történt ugyanis, hogy előző nap, mialatt megint valamit próbáltam beilleszteni a többi tennivaló közé, eszembe jutott egy nagyon fontos gondolat. Valami, ami könnyet csalt a szemembe: észre sem veszem, s a lányaim kirepülnek a fészekből.
A mostani, iskolába járós évek rövidesen emlékké válnak. Azt szeretném, hogy az én figyelmem, az, hogy meghallgatom őket, része legyen ezeknek az emlékeknek. A Prédikátor Könyve arra figyelmeztet, figyeljek oda, mire szánom az időmet. „Mert mindennek megvan a maga ideje, ami itt végbemegy” (3,17b). A softball edzésen vagy egy németórán történt dolgok elmesélése nem halogatható. Meg kell találnom az egyensúlyt időbeosztásomban, nem hanyagolhatom el az embereket a tennivalók kedvéért.
Le akarom győzni a mindennapi kísértést, hogy ami sürgősnek tűnik, előnyt élvezzen azzal szemben, ami valóban számít. Legtöbbünknek dolgoznunk kell, ki kell fizetnünk a számlákat, megválaszolnunk az emaileket, elvégeznünk a határidős munkákat. Ám annyira, de annyira fontos, hogy időt szakítsunk a beszélgetésre, a másik meghallgatására, gyermekeinkre.
Az, hogy gyermekekkel foglalkozhatunk: kiváltság – legyenek azok a sajátjaink, vagy testvérünk gyermekei, unokáink vagy a szomszéd gyermekei, a gyülekezetbeli gyermekek, tanítványaink. Akár elismerik, akár nem, szükségük van a figyelmünkre, arra, hogy elmondhassák az élményeiket, beszámoljanak a napi történésekről.
Határozzuk el együtt, hogy félretesszük a munkánkat. A számítógépet. A telefont. Kikapcsoljuk a tévét. És időt szánunk arra, hogy odaforduljunk gyermekeinkhez, és meghallgassuk a beszámolóikat. Eljön a nap, amikor visszanézve nagyon fogunk örülni, hogy ezt tettük.


Uram, segíts, hogy mindig félre tudjam tenni, ami fontosnak tűnik, s meg tudjam adni a környezetemnek, amire szükségük van: a figyelmet, elismerést, szeretetet. Áraszd rájuk szeretetedet rajtam keresztül. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2012.02.13., Lynn Cowell, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2019. január 27., vasárnap

Bízz Istenben ... és tarts ki!

Ó, URam, én erőm és mentsváram, menedékem a nyomorúság idején!

(Jeremiás 16:19)



Azokat a filmeket szeretem, amelyek jól végződnek. A családom mindig jót nevet a szürreális ízlésemen ha filmekről van szó. De hát az élet épp elég lelombozó realitást hordoz magában. Miért fizessek azért pénzt, hogy még több leterhelő eseményt szemléljek, amely még valóságosabbnak és ijesztőbbnek tűnik egy hatalmas mozivásznon?


Amikor a "Tökéletes Vihar" című film megjelent, az előzetesek alapján úgy tűnt, boldog befejezést írtak hozzá. Bölcsebbnek kellett volna lennem... mivel azonban szeretjük a vizet, azt gondoltuk, hogy csakis jó lehet a film.

Így hát megvettük a jegyeket, a pattogatott kukoricát, és az üdítőket, a legjobb helyre ültünk a teremben, és felkészültünk egy szuper estére. Mekkorát tévedtünk!

Minden egyes percben apró csónakokat láttunk hatalmas hullámokon vergődni erős széllökésben. Egész végig arra vártam, hogy a vihar végre lecsendesedjen, és mindenki hazatérhessen egy hajónyi mennyiségű hal rakománnyal a fedélzetén. Azért szurkoltam, hogy az aggódó, a szárazföldön lévő, őket váró családjukhoz megérkezzenek.

Ekkor egy újabb hatalmas hullám rázta meg a hajót és legénységét. A film végére elment minden kedvem, hogy egyszer is hajóra tegyem a lábam a jövőben. Teljesen leszívott az izgalom, mert azért szurkoltam, hogy mindenki biztonságban hazaérkezhessen ahol aztán boldogan élhetnének míg meg nem halnak. Azon gondolkodtam, hogy visszakövetelem a jegy árát, a megtévesztő reklám miatt. Egyáltalán nem jól végződött a film, de az este egy mély nyomot hagyott bennem, a tengert pedig teljesen új megvilágításban és egy mély tisztelettel kezdtem szemlélni.


Egy kedves barátom nagyon szeret vitorlázni. Megkérdeztem tőle, átélt-e már valaha hatalmas viharokat. "Rengetegszer" - hangzott a válasz. Megrökönyödve csóváltam a fejem, istenkísértésnek tartva hozzáállását. Mégis megkérdeztem tőle: "Miért mész hát újra és újra a tengerre?" Így válaszolt: "Mary, minden vitorlázó tudja, hogy előbb utóbb viharba fog keveredni. Meg kell tanulni miként kezeljük ezeket a viharokat. A hatalmas hullámokat egyetlen módon lehet túlélni. Egy bizonyos állásba kell helyezni a hajót, és meg kell tartani ezt a pozíciót."


Elgondolkodtam, hogy ez igaz az életünkre nézve is. Az élet viharait csak úgy élhetjük túl, ha megfelelő helyre tesszük magunkat - Isten kezébe - Ő mindenképpen megvédelmez bennünket mindaddig, míg a vihar el nem csendesedik. Mert Isten oltalmazó hűsége megvéd bennünket a leghatalmasabb viharban is.


A zsoltáríró szavai bizonyosságot és reménységet sugallnak: "Lecsendesítette a forgószelet, elcsitultak a hullámok." "Suttogássá csendesítette a vihart, és a tenger hullámait elcsitította" (angol fordítás szerint) (107. Zsoltár 29.vers) Bízhatunk abban, hogy Isten valóban békét fog teremteni, és a legnagyobb orkánt is egy suttogássá fogja csendesíteni életünkben. 

Mert Isten hűséges gondviselése és állandóan jelenlévő vigasztalása Isten jellemén és szeretetén nyugszik, annak függvényében, hogy mennyire akarunk bízni Őbenne.

Teljes szívemből szeretem gyerekeimet. Persze, időnként nagyon mérges vagyok rájuk, mert rossz döntéseket hoznak, és ilyenkor bizony csalódom bennük. De ha fájdalom éri őket, megsérülnek, betegek, vagy bajban vannak, azonnal ott vagyok mellettük. A mérgemet, csalódottságomat, és az ő engedetlenségüket felülírja irántuk érzett szeretetem. Egy belső késztetés alapján szeretnék a vigaszuk lenni. Ha az én tökéletlen szívem így viszonyul az én tökéletlen gyerekeimhez, gondolj bele, Atyánk tökéletes szeretetével miként fog hozzánk, tökéletlen gyermekeihez fordulni.


Richard Fuller szerint : "Keresztényként, egy dolgot tehetünk: Pálhoz hasonlóan, amikor sem a napot sem a csillagokat nem látjuk, és a reménység apró sugara is elhalványul, amikor nincs logikus magyarázat a történésekre és a megélt tapasztalatok nem tudnak reményt nyújtani. Egyetlen egy cérnaszál maradt csupán. Az Úrba kell kapaszkodnunk - és jöjjön aminek jönnie kell: vihar, hullámok, villámlás és orkánok, komor sziklák vagy félelmetes hullámtörők - bármi legyen is az, rögzítsük magunkat a kormányrúdhoz, és tartsunk ki Isten hűségébe vetett bizalmunkban, és Jézus Krisztusban megjelenő örökkévaló szeretetének bizonyosságában."

Így hát minden viharral bizalommal szembe nézhetünk, tudva azt, hogy Isten meg fog szabadítani bennünket. Ebben az életben néhány dologba vethetjük bizalmunkat csupán, és Isten hűsége egyike ezen dolgoknak. Amikor az élet vihara lecsap, és a hullámok ijesztőek, bízz Istenben és tarts ki. Ő melletted áll.

Atyám lenyűgöz az életemben megnyilvánuló hűséged. Bocsáss meg, mert időnként engedem, hogy a félelem és a kétségek irányítsák szívemet, ahelyett hogy Beléd vetném bizalmamat. Adj látó szemet, hogy észrevegyem a viharban az elrejtett kincset, és segíts, hogy Benned bízhassak, még akkor is, amikor nem értem tetteidet. Taníts Uram. Engedd, hogy életem szemléltethesse, hogy a Te erőd miként válik tökéletessé az én gyengeségemben. Jézus nevében, Ámen

"Ezért tehát a lankadt kezeket és a megroskadt térdeket erősítsétek meg,"
(Zsidókhoz írt levél 12:12)





(Forrás: http://www.girlfriendsingod.com/2014/trust-god-and-hold-on/, Mary Southerland Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2014 Used with permission)

2019. január 26., szombat

Isten közel van - Erősödjünk meg ebben az igazságban a következő 5 napban - 4. nap : Célt találni a sötétségben

Kész a szívem, Istenem, kész a szívem arra, hogy énekeljek és zengedezzek!

57. Zsoltár 7. vers

Tudom, nem tűnik túl kereszténynek, - miután eljutottunk idáig a sorozatunkban,-  hogy beismerjük:  még mindig egy kicsit gyanakodva tekintünk Istenre, miközben teljes odaszánásunkkal pedig azon igyekszünk, hogy az Ő ígéreteibe kapaszkodjunk. 

Őszintén bevallom nektek, hogy én bizony időnként küszködök ilyen érzelmi hullámzásokkal. 

Talán, sokan közületek, szívetek teljes szeretetével, kezeteket a magasban tartva dicsőítitek Istent vasárnap délelőttönként, megvallva, hogy Atyánk egy hűséges és jó Isten, de ugyanezen a napon este már a könnyáztatta arcotokat a párnáitokba temetitek, mert olyan valósággal kell szembenéznetek az életetekben, mely nagyon elkeserítő és reménytelennek tűnő. 

Amikor életünk epizódjai egyáltalán nem igazodnak Isten ígéreteihez, könnyen meg tudjuk kérdőjelezni az Ő terveit, és nagyon könnyen megingunk az Igéjének igazságában, amikor sötétség vesz körbe bennünket. 

Mélyedjünk el egy kicsit az 57. Zsoltárban, melyet Dávid egy olyan élethelyzetében írt, amikor a mindennapjainak történései és Isten ígéretei szöges ellentétben voltak egymással. 

Ekkor Dávid már felkent jövendőbeli királya volt Izráelnek. (1. Sámuel 16:1-13), ennek ellenére hűségesen szolgálta a még trónon lévő Saul királyt, aki sajnálatos módon ezt a szolgálatot és engedelmességet üldöztetéssel és halálos fenyegetésekkel „köszönte” meg. Dávidnak menekülnie és egy barlangban bujdosnia kellett Saul féltékenysége miatt. 

A Biblia tanúsága szerint Dávid nem magányosan bujdosott. A felkent és a trónját még el nem foglaló királyt lehangoló csapat vette körül. (1.Sámuel 22:1-2) A 400 férfi elnyomott, eladósodott, elkeseredett volt. Nem éppen ilyen társakra vágysz életed megpróbáló időszakában, amikor a tekintetedet felfelé, Isten felé kellene emelni. 

Nem hibáztatnám Dávidot egy percre sem, ha kétségbeesésében így kiáltott volna Istenhez: „Semmit sem értek Uram! Itt vagyok, zilált és megtört emberekkel körülvéve. Barlangban kell bujdosnunk. Legyőzöttnek és reménytelennek érzem a helyzetünket.” 

Azt látjuk, hogy az 57. Zsoltárban a panaszkodás és a hálaadás hangja is felcsendül. Dávid nem szépíti a helyzetének a kilátástalanságát, de nem engedi, hogy lelke a kétségbeesés állapotában gyötrődjön. Ehelyett hálát ad Isten lényéért és jelleméért. Emlékezteti önmagát arról, hogy ki is Isten valójában: Ő olyan Isten, aki az ember mellé áll, (2.vers), olyan Isten, aki megmenti a hozzá kiáltót (3.vers), és aki a hűséges és állhatatos szeretettel fordul az ember felé. (3., 10. vers) 

Annak ellenére, hogy Dávid lelke „meggörnyedt” életkörülményei súlya alatt (6.vers), nem marad ebben az állapotban, hanem engedi, hogy Isten megerősítse őt Igazságával. Ezért tud aztán Dávid lelkesen felkiáltani a 7.versben : „Kész a szívem, Istenem, kész a szívem arra, hogy énekeljek és zengedezzek! „ 

A barlangban, ahol minden remény és álom semmivé válhatott volna Dávid számára, figyelmét Istenre irányította. És amikor ezt megtette, a lelke is felemelkedett. Mert hiába volt Dávid ekkor már felkent király, a föld bölcsőjében, a barlangban találkozott igazán Istennel, és itt formálta Isten a szívét alkalmassá arra, hogy később a nemzetet vezesse. 

A sötétség és kilátástalanság tökéletes hely volt Dávid jellemének formálódására. Ugyan így, számunkra is azok a körülmények, melyeket szeretnénk mihamarabb magunk mögött tudni, jó képzési terep lehet. Nekünk kell azonban döntenünk, hogy ezt az időszakot bennünket, jellemünket formáló helynek tartunk, vagy lelkünk temetőjeként éljük-e meg? Valami születik, vagy valamit gyászolunk ekkor? A figyelmünk középpontjában Isten jóságát helyezzük, vagy engedjük hogy a fájdalmunkban és reménytelenségünkben a sebeinket nyalogassuk? 

Tudom, kedves barátom, hogy nem egyszerű megélni az embert próbáló helyzeteket. Tudom milyen elbátortalanító lehet, ha az új esztendő nem hozta el azt az áttörést, amire számítottál. Mégis tudatosítsuk magunkban, hogy minden életszakaszunknak célja van – még azoknak is, amelyek értelmetlennek tűnnek számunkra. Kérjük Istent, hogy teremtsen bennünk egy új kezdetet – engedjük, hogy végezze el bennünk, hogy az ígéretei teljesüljenek az életünkben. Ahelyett, hogy kétségek között megkérdőjelezzük Istent, inkább dicsőítsük Őt. 

Isten felmagasztalása az életkörülményeinket nem valószínű, de a szívünket mindenképpen megváltoztatja. 

Atyám, Istenem! Kérlek, emlékeztess engem arra az igazságra, hogy soha sem felejtkezel el rólam, és soha sem hagysz magamra engem. Figyelemmel kísérsz ebben a jelenlegei kilátástalannak tűnő helyzetemben is, és kijelentésed szerint, céllal vagyok itt. Még a Fiad, Jézus is megtapasztalta a sír sötétségét. De itt nem fejeződött be Jézus története, és én meg szeretnék erősödni abban a hitemben, hogy az enyém sem fog itt véget érni, mert lesz megoldás, lesz kiút számomra is. Kérlek teremts életet és világosságot ott, ahol minden veszni látszik, Uram. És végezd el bennem mindazt, amit csak te tudsz megtenni. Jézus nevében, Ámen 







(Forrás: 5 Days to Knowing God is Close By Lysa TerKeurst 
DAY 4: Finding Purpose in the Darkness fotó: Pinterest.com)



2019. január 25., péntek

Vissza a hálóhoz

„’Megyek halászni.’ ’Veled tartunk’ – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De akkor éjszaka nem fogtak semmit.” Jn 21,3

Voltál-e már azon a ponton, amikor úgy érezted, hogy reményeid, álmaid szertefoszlottak? Mit tettél akkor?

Péter, Jézus tanítványa, elárulta az Urat, és látta meghalni. Jézus már nincs velük. Mit tehetne? A Jn 21-ben azt látjuk, hogy visszatér ahhoz a tevékenységéhez, amit a Jézussal való találkozása előtt űzött.

Néha eltöprengek, mire gondolhatott Péter, mialatt ott állt a halászhajó korlátjánál, és a láthatárt kémlelte.

Úgy érezte, az egész egy álom volt? Aggódott a jövő miatt? Eljutott a lelki-szellemi élet csúcsára: együtt barangolt Jézussal, hallgatta Jézust, jövőjét Jézussal tervezte el. Aztán egy szempillantás alatt újra ott találja magát a társaival a régi helyen, mintha semmi sem történt volna.

Isten folytatta a munkát, de egyelőre hagyta, hogy Péter és a többiek visszatérjenek a halászathoz. Hagyott néhány napot a töprengésre, aggódásra. Hagyta, hogy Őt keresve fürkésszék a horizontot – és ne találjanak semmit. Egy időre hagyta, hogy egyedül, sőt elhagyatva érezzék magukat.

Mikor így érzünk, hajlamosak vagyunk visszalépni ahhoz, ami azelőtt volt, amit ismertünk. Régi szokásokhoz, régi barátokhoz, akik és amik talán nem a legmegfelelőbbek voltak számunkra. Régi tevékenységekhez, régi mankókhoz, amikre hajdanán támaszkodtunk. Péterhez hasonlóan, olyan helyen találhatjuk magunkat, ahova azt hittük, sosem térünk vissza.

Most valami mégis más. Van egy szikrányi remény, hogy bár visszatértünk, talán nem sokáig kell itt maradnunk.

Úgy szeretem, hogy ez a történet azzal végződik, hogy Jézus ott áll a parton, és várja, hogy Péterék végezzenek a halászattal, és oda jöjjenek Hozzá. Illetve, hogy Péter, mikor meglátta, beugrott a vízbe, hogy minél hamarabb odaérjen Jézushoz.

Talán te is kikerültél álmaidból, és visszatértél a megszokotthoz. A csalódás, a kudarc talán arra indít, hogy megkérdezd, hol van Isten. Remélem, bele tudsz kapaszkodni a mai történetbe. Bízom benne, hogy ha körbefürkészed a láthatárodat, ott találod Istent várva rád. S ha meglátod, odarohansz hozzá, ahogyan csak bírsz.

Talán egy időre hagyja, hogy egyedül légy. Hagyja, hogy elbizonytalanodj, hogy ott van-e még.

Imádkozom, hogy az a szikrányi remény ne hunyjon ki benned ezalatt.

Talán visszatértél a „halászathoz”, de Ő nem akarja, hogy ott maradj. Sokkal több tennivalót akar rád bízni. Ő a háttérben is munkálkodik. Tervei mindig előre visznek, nem visszafelé.



Uram, egyedül érzem magam, mint akiről megfeledkeztek. Néha arra gondolok, valóságosak voltak-e lelki élményeim, vagy csak képzelődtem. Visszatértem a megszokotthoz, mert csak ezt ismerem. De tudom, hogy nem akarsz ott hagyni. Meg akarlak pillantani, miközben kémlelem a horizontot. S ha meglátlak, segíts, adj bátorságot, hogy odafussak Hozzád. Bízom benne, hogy még van terved számomra. És az a terv, tudom, előre visz, nem visszafelé. Jézus nevében, Ámen.


(Encouragement for today, 2011.09.20.; www.proverbs31.org; fordítás:eszmelkedesek.blogspot.com; kép:pinterest.com)

2019. január 24., csütörtök

Örömvillanások

„Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket. Tudjátok, hogy hitetek próbájának állhatatosság a gyümölcse.” Jak 1,2-3

Egyetlen porcikám sem kívánja, hogy a szomorúság hozzátartozzék az életemhez. Nincs az a terve Istennek, amire lelkesen rábólintanék, ha nagy bánattal és fájdalommal járna.
De minél régebb óta járok Istennel, annál inkább látom, mekkora tragédiát jelent ez a hozzáállás. Ha magam válogatom-szemezgetem, hogy mi legyen része az életemnek, elveszíthetem a legnagyobb jót, amit Isten tartogat számomra.

Ha ez most, mikor nehéz időszakon mész át, elfogadhatatlan, szeretnék megosztani veled néhány mondatot, amit Jakabnál találtam, és amik segítettek a szomorúság idején. Elsőre lehet, hogy nem lesz jó érzés. De ha együtt a mélyére ásunk, be fogod látni, hogy jobb együtt evezni az Igazsággal, mint beleragadni a zavarosba.

A Jak 1,2-4 figyelmeztet: „Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket. Tudjátok, hogy hitetek próbájának állhatatosság a gyümölcse. Az állhatatosságnak meg tökéletességre kell vezetnie, hogy tökéletesek és feddhetetlenek legyetek, és semmilyen tekintetben ne essetek kifogás alá.”

Bevallom, kedvelem is, meg nem is ezt az igét. Jó előhúzni a tarsolyból, mikor a kávéautomata rosszul értelmezte a kérésedet, s kihagyta a tejet a kávédból, tönkretéve ezzel munkába indulásod örömét. Szörnyű!

De más helyzetekben? Amikor valami túl sokáig fáj? Vagy mélységesen csalódott vagy? Vagy amikor nem számíthatsz változásra?

Kegyetlennek tűnik, ha komoly bajokra elsütünk egy-egy „mindenkor örüljetek” értelmű igét. Olyan, mintha valami borzasztóan fájdalmas dologról viccelődnénk. Még nem jött el az ideje, semmitmondó.
Ezért örülök, hogy ebben az igében nem az van, hogy érezd magad vidámnak, hanem, hogy találj örömvillanásokat a fájdalom sötétjében is.

Az öröm felbukkanását és eltűnését akkor érthetjük meg, ha valóban bízunk Istenben akkor is, amikor emberi ésszel semmi jót nem fedezünk fel a történésekben. Kemény dió.

Ezért szeretem párhuzamba hozni a sütéssel. Képzeld el, hogy eldöntjük, sütünk valami finomat. Csak úgy, rögtönözve.

Beszerezzük a hozzávalókat, és kirakjuk őket az asztalra: a lisztet, a vajat, a cukrot, a vaníliát, a tojásokat, a sütőport és egy kis sót. De elfáradtunk, nincs kedvünk összekeverni a hozzávalókat, és megsütni a pitét. Inkább majd egyenként megízleljük a hozzávalókat. Viszont egyes hozzávalókat önmagunkban nem szeretünk, azokat inkább kihagyjuk.

A liszt száraz, poros – kihagyjuk.
A cukor, a vaj és a vanília finom – maradhatnak!
A tojás túl tömény nyersen – semmi esetre se hagyjuk meg!
A sóról nem is beszélve.

Így viszont a süteményünk sosem válik éretté, „tökéletessé”, amikor már „nem esik kifogás alá”.

Az egyes események alapján túl hamar véleményezzük életünk történéseinek minőségét és Isten megbízhatóságát, anélkül, hogy belegondolnánk, Isten milyen jó dolgot állít össze ezekből.
Ahogy a cukrászmester tudja, hogy milyen arányban szerepeljen a receptben a liszt és a tojás, ugyanúgy Jézus is, hitünk szerzője és bevégzője (Zsid 12,2), pontosan kiméri a száraz és nehéz idők mennyiségét életünkben. És igen, káoszt élünk át, mialatt minden összekeveredik, égető hőséget sülés közben, de nemsokára helyrejövünk, és olyan életet fogunk élni, ami a remény, irgalom, béke és vigasz édes ajándékát nyújtja másoknak.

Ilyen értelemben beszélhetünk tiszta örömről a bajban.

A szomorúság és ünneplés egyszerre is megfér a szívben. Ebben a gondolatban is békére lelhetünk. Nem kell választani köztük. Miénk lehet mindkettő. Felszabadulást érzünk, ha megengedjük magunknak mindkét érzést.

Megéljük és odafigyelünk arra, aminek még gyógyulnia kell, de közben tudunk nevetni, tervezgetni, mi mindent teszünk azután, és észrevesszük, milyen szép napra ébredtünk.
Mindkét érzéssel együtt élni nem jelenti egyiknek a tagadását sem.

Ez perdöntő hozzáállás, elismerése annak, hogy az élet ajándék – még ha nem is hasonlít ahhoz, amilyennek elképzeltük.

A bánat meglágyítja szívünket, hogy érezni tudjuk a gyászt. Az ünneplés hozzájárul, hogy szívünk alkalmassá váljék a visszatérésre, a folytatásra.

Örüljünk annak, ami örömre ad okot a zűrzavarban, és engedjük, hogy a bánat is eljöjjön az ünnepségre – tudva, hogy a fájdalomnak és az örömnek is értelme van, ha Jézussal élünk.




Mennyei Atyám, segíts észrevennem az örömvillanásokat a mai napban. És segíts észben tartanom a nehézségek közepette is, hogy végső soron bizonyosan jó az, amit nekem szántál. Jézus nevében, Ámen.
(Lysa TerKeurst: Glimpses of Joy; Daily Devotion 2019.01.17. ; https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/01/17/glimpses-of-joy; fordítás: eszmelkedesek.blogspot.com, kép:pinterest.com)

2019. január 23., szerda

Isten közel van - Erősödjünk meg ebben az igazságban a következő 5 napban

3. nap: Miért engedted meg ezt, Istenem? 


Illés megijedt, elindult és elment, hogy mentse az életét... 

(1 Kir. 19:3a)

Az élet eseményeit három szűrőn szoktam átengedni:

1., Isten a szeretet.

2., Isten szeret engem.

3., Istent a szeretet motiválja

A fájdalmas és az örömteli élethelyzeteket ezen az alapon szemlélem. A fent felsorolt igazságok segítenek, hogy jóként értékeljem Isten tetteit, még akkor is, amikor a valóság egyáltalán nem tűnik kecsegtetőnek. A fenti igazságok újra és újra megalapozzák Belé vetett bizalmamat, elcsendesítik a kaotikus érzelmeimet, az össze-vissza csapongó félelmeimet elcsitítják, lenyugtatnak, amikor egyetlen egy kérdés dübörög bennem: Miért engedted meg ezt, Istenem? 

És nem mondom, hogy ez egyszerű. Mint korábban már említettem, szívszorító dolgok történtek velem az elmúlt években. Megvoltak a saját elképzeléseim az életemet illetően, beleértve azt is, hogy egy jó Isten mit és mit nem engedhet meg az életemben. 

Vallottam, hogy bízom Istenben, de a valóságban inkább a terveimben bíztam, melyekről úgy gondoltam, hogy Istennek teljesítenie kell azokat. Amikor életem aztán megrázó kanyarokat vett, és a szépen megtervezett elvárásaim romba dőltek, a lelkem megremegett. A békém tovatűnt. Minden porcikám arra vágyott, hogy elfussak, elrejtőzzek, és ne bízzak többé Istenben. 

Hasonló dolgokat élt meg Illés is, a Királyok első könyvének a 19. fejezetében leírtak szerint. Az előző fejezet elolvasását is nagyon ajánlom mindenkinek. Ez arról szól, hogy Isten miként használta Illést, hogy bebizonyítsa különleges erővel Izráel népének, hogy Ő az egyedüli igaz Isten. Lenyűgöző lehetett Illésnek megtapasztalni Isten hatalmas voltát, és jó lehetett a prófétának Isten eszközeként jelen lenni a Kármel hegyi csodánál. 

De a dolgok gyorsan változnak. Illés mély hite megremegett Jézabel királynő halálos fenyegetése miatt. I. Királyok 19:3a így szól: „Illés megijedt, felkerekedett és ment, hogy mentse az életét.” 

A két fejezetben található leírások egyben lenyűgözőek és kijózanítóak is. Lenyűgözőek, mert láthatjuk, hogy az Úr miként bizonyítja hatalmát és mindenhatóságát Izráel népének. Kijózanítóak, mert Isten megkérdőjelezhetetlen hatalma sem rendítette meg Akháb királyt és Jézabel királynőt a hitetlenségükben. Illést pedig az életét mentve látjuk menekülni. 

Miért volt kétségbe esve, és miért félt Illés? Úgy gondolom, hogy kétségbeesése ugyanott gyökerezett, mint a korábban már említett lelket remegtető tapasztalat : nem az elvárásai szerint alakultak a dolgok. Illés valószínűleg azt gondolta, hogy Akháb és Jézabel szentségtelen uralkodása megszakad Isten hatalmas megnyilvánulása után. De nem így történt, és ez a fordulat összetörte a hitét. 

Bár Illés megtapasztalta a Kármel hegyi csodát, mégis megtört az üldöztetéstől való félelemtől. Elmenekült a pusztaságba, bemutatva, azt az igazságot, hogy még egy ilyen tiszteletre méltó próféta is, mint ő, egy ember csupán, akinek a hite és az Úrhoz való ragaszkodása is meg tud remegni. 

Isten mégis kegyelmesen és szeretettel kezelte Illést, csendes hangon nevelte, és elmondta neki, mit tegyen. 

Isten nem úgy rendezte el a dolgokat, mint Illés elvárta volna, ennek ellenére Isten nem hagyta magára Illést, tovább vezette őt. Milyen érdekes, hogy épp a pusztán át kellett visszatérnie a küzdelembe! (1Kir. 19:15). Ha belegondolunk, Isten gyakran a pusztában tanítja gyermekeit, bemutatva mélyebben önmagát, mely tapasztalatok által aztán követői hite mélyül, kapcsolatuk szorosabbá válik Istennel. 

Isten ismét lehetőséget ad Illésnek, hogy szembenézzen ugyanazokkal a viszontagságokkal, melyek elől elfutott, de most már a próféta helyes hozzáállással és megerősödött hittel teszi ezt. 

Illés szembesül azzal a ténnyel, hogy Isten terve jó, annak ellenére, hogy ő valószínűleg máshogy rendezte volna a dolgokat. És ez igaz a mi életünkre is : ha Isten nem a mi terveink szerint alakítja életünk folyását, attól még nem kell aggódnunk. 

Mindezt átgondolva, hogy vonatkoztathatjuk Illés életének eseményeit a személyes életünkre? 

A helyes perspektíva létfontosságú az Istennel való bizalmi kapcsolatunkban. És ennek a megtapasztalását gyakran a pusztában kapjuk meg, épp ott, amit oly annyira szeretnénk mindannyian elkerülni. 

Talán a három szűrő, amit említettem korábban, segítenek neked is abban, hogy a méltatlan, érthetetlen, fájdalmas, már-már elhordozhatatlannak tűnő élethelyzetedet kezeld. Engedd, hogy Isten biztosíthasson arról, hogy Ő a szeretet. Ő szeret téged. Őt a szeretet motiválja. 

Atyám, Istenem! Hálás vagyok neked, mert nem vetsz meg a félelmeim miatt. Ehelyett megajándékozol egy perspektívát váltó, hazugságokat elcsitító, a figyelmemet a helyes irányba terelő Igazságoddal. Kérlek, segíts, hogy a Szavaid átitassák a lelkemet, és megerősítsenek a te szeretetedben. Segíts, hogy ez az igazság legyen a fegyverem, amikor az ellenség arról akar meggyőzni, hogy elfelejtkeztél és elfordultál tőlem. Emlékeztess kérlek arra, hogy te figyelsz rám, szeretsz engem, és biztonságban tartasz engem a kezedben és az életemre vonatkozó terveidben. Jézus nevében, Ámen 




(forrás: 5 Days to Knowing God is Close By Lysa TerKeurst
DAY 3: Why Would You Let This Happen, God?

Fotó: pinterest.com)



2019. január 22., kedd

Nem veszem fel

„Az embert bölcsessége türelmessé teszi; dicsőségére válik, ha elnézi a hibákat/ nem veszi fel a sértést.” Péld.19,11


„Mit akar ezzel mondani? Miért sért meg mindig? Miért bánik így velem?”
Nem tűnt fel, mennyit foglalkozom ilyen gondolatokkal, amíg a lányom nem figyelmeztetett rá. Gyakran zárta azzal a beszélgetéseinket, hogy „Miért kell rögtön megsértődni?”, vagy: „Anya, te túl érzékeny vagy".
Eleinte bosszantottak a megjegyzései. De aztán kezdtem felfogni, miről beszél. Mindig is hagytam, hogy mások megjegyzései bántsanak. Haragot éreztem. Aztán a harag gyökeret vert a szívemben. A Sátán megismételte a szavakat, táplálta a haragomat. Újra meg újra eljátszottam gondolatban a sértő jelenetet. S a harag ilyenkor egyre mélyült.
Ha a templomban valami olyasmit prédikált a pap, akkor arra gondoltam, bár itt lenne XY és hallaná. Mennyire kéne ez neki! A prédikáció lényege persze így nem jutott el hozzám. Mások megjegyzései lefoglalták a gondolataimat, a figyelmemet, elrabolták az időmet.
Aztán egyszer azt a feladatot kaptam, hogy tartsak bibliaórákat a Példabeszédek könyvéből. Napokon, heteken át foglalkoztam a bölcsesség eme kincsesbányájával. Egyik nap ez a mondat ugrott elém a lapról: „Az embert bölcsessége türelmessé teszi; dicsőségére válik, hogy nem veszi fel a sértést” (Péld 19,11). Rajtam állt a döntés. Eddig mindig az történt, hogy meghallottam, mit mond a másik, levontam a következtetést, és megsértődtem. Igéje által Isten így szólt hozzám: „Wendy, próbálj meg túllátni a szavaikon, és ne fogadd őket sértett szívvel.”
Rájöttem, nem elég meghallanom, amit mondanak, meg is kell értenem azt. Távolságot tartva tegyem fel a kérdést: „Mi készteti rá, hogy ezt mondja? Van alapja? Vagy csak szenved valamiért? Esetleg várt tőlem valamit, amit nem adtam meg neki? Egyszerűen csak rosszindulatú, negatív beállítottságú ember?” Rajtam áll, hogy megállítsam a szavakat, mielőtt elérnének szívemig, hogy ott gyökeret verjenek. Rájöttem, hogy az egész mögött az a vágyam van, hogy mások elégedettek legyenek velem. Pedig Isten Igéje világosan megmondja, csak Isten velünk való elégedettségére van szükségünk. Amint ezt elfogadtam, a szívem kezdett megváltozni.
Persze, idő kellett hozzá, és még tart a folyamat. De most már, ha valaki egy bántó szót mond, szívem bejáratánál megállítom a szavait. Ahogy meghallom a szavakat, felismerem a problémát, s azonnal az Igazsághoz fordulok. Ezt mondom magamnak: „Dicsőségemre válik, ha nem veszem sértésnek, amit mond.”
Mindenki nyer ezáltal, mert nem teszem tönkre a környezetem napjait a duzzogásommal, nem kell, hogy körülöttem forogjon a világ, nem dagonyázom önsajnálatban. És mindig érzem, hogy Isten elégedett velem, mert Őt tisztelem meg azzal, hogy komolyan veszem tanítását, nem foglalkozom a hibákkal, nem veszem fel a sértést.


Mennyei Atyám, köszönöm, hogy képmásodra teremtettél. Köszönöm, hogy Benned találom meg saját személyiségemet. Köszönöm, hogy csak a Te Szavad, a Te véleményed számít. Uram, add, hogy a Te füleiddel halljak. Hogy ne sértődjem meg, ne haragudjam meg olyan könnyen. Segíts, kérlek, hogy letegyem mindazokat a bántásokat, amiket még magamban hordozok. Hadd éljek szereteted és megbocsátásod szabadságában. Segíts, hogy ne a testemben éljek, hanem a Te Lelked teljességében, üdeségében. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2012.02.03., Wendy Blight, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

2019. január 21., hétfő

Testileg túltáplált, lelkileg alultáplált

„Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, és elvégezzem, amit rám bízott.” Jn 4,34


Ha szoktál nőknek tartott keresztény előadásokra járni, bizonyára már a könyöködön jön ki a szamariai asszony története. Minden oldaláról kielemezték már. Meg kell vallanom, ha meghallom egy konferencián, hogy valaki róla kezd beszélni, hajlamos vagyok kikapcsolni az agyamat, s trópusi tájakat képzelek magam elé, vagy a bevásárló listámhoz adok még hozzá egy-két szükséges dolgot.
Nem mintha nem szeretném ezt a történetet. Nagyon szeretem. Csak annyiszor hallottam már, hogy nem hiszem, hogy valami újat kaphatnék még belőle. Pedig valamit nem vettem észre, hiába olvastam annyiszor, s hittem, hogy már teljesen kiveséztem. Valami fontos dolog kimaradt.
Egy asszonnyal folytatott leghosszabb beszélgetésének közepén Jézus szóba hozza a táplálkozást. A táplálkozást! Sosem figyeltem fel rá. Valahogy nem mélyedtem el eddig Jézus tanításában, hogy kétféle táplálékra van szükségünk: testire és lelkire.
Amint testi táplálékra van szükségem, hogy testem életben maradjon, ugyanúgy táplálnom kell a lelkemet, hogy ne haljon éhen. „Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, és elvégezzem, amit rám bízott” (Jn 4,34). Majd így folytatja: „Emeljétek fel szemeteket, és nézzétek meg a szántóföldeket: már megértek az aratásra” (Jn 4,35b).
Többről van itt szó! Ne hagyd, hogy a testi táplálék elvonja a figyelmedet. Ne hidd, hogy a testi javak ki tudják elégíteni a lelkedet. Erre csak Jézus képes. Úgy lett megalkotva a lelkünk, hogy Jézusra vágyjon, és másokat Hozzá szeressen. Annyian vannak, akik hívásunk üzenetére várnak. Ne hagyd, hogy a kudarctól való félelem visszatartson.
Mialatt a megváltást kínálja a szamariai asszonynak, Jézus mintha elkalandozna a táplálkozás területére. De ez nem elkalandozás. Tökéletesen illik a képbe, kapcsolódik a lelki alultápláltsághoz. Amikor a táplálékot nem csak gyomrunk, hanem a lelkünkben lévő űrök feltöltésére is próbáljuk használni. Éveken át testileg túltáplált, lelkileg alultáplált voltam. Életbevágó, hogy ne feledjük:
Az étel meg tudja tölteni a gyomrunkat, de nem a lelkünket.
A tulajdonunkká vált dolgok meg tudják tölteni a házunkat, de nem a szívünket.
A szex ki tudja tölteni az éjszakáinkat, de nem a szeretetéhségünket.
Gyermekeink kitölthetik napjainkat, de nem a személyiségünket.
Jézus tudtunkra akarja adni, hogy csak Ő tud betölteni, csak Ő tud igazán kielégíteni bennünket. Azt akarja, hogy ezt tényleg higgyük el Neki.
Lelkünk csak akkor elégül ki, ha eredeti jézusi táplálékot kap: ha követjük Őt, és másokat is Hozzá vezetünk. Ha el tudunk szakadni a fogyasztással kapcsolatos gondolatainktól, tisztábban meghalljuk, nagyobb bizalommal követjük a hívást, a hivatásunkat.


Uram, tudom, hogy csak Te tudsz feltölteni. Te vagy az életem Ura. Kedvedben szeretnék járni mindennel, amit ma teszek. Segíts, hogy kövesselek. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2012.02.02., Lysa Terkeurst, , www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2019. január 20., vasárnap

Már nem ugyanaz

„Amikor a föld népe az Úr elé járul az ünnepnapokon: akik az északi kapun jönnek be imádkozni, a déli kapun távozzanak, akik pedig a déli kapun jönnek be, az északi kapun távozzanak.” Ez 46,9


Ahogy reggel felnyitottam a szemem, tudtam, hogy ez is egy „olyan” nap lesz. Van egy mondás, amit talán ezekre a napokra találtak ki: „Ha anyu nem boldog, senki sem boldog”. Igen, szomorúnak, csalódottnak, üresnek éreztem magam, szorongtam.
De hiába kerestem az okát. Annyit tudtam, hogy sürgősen ki kell osonnom a házból, mielőtt bárki felébred, különben a hangulatom az egész napunkat tönkreteszi. Nemcsak az enyémet, a többiekét is.
Felhúztam a teniszcipőmet, s kisurrantam. Még nem tudtam, merre fogok futni, csak azt tudtam, hogy jó messzire. Elég messze ahhoz, hogy mire visszaérek, másként lássam a világot. Egyedül kellett maradnom Jézussal, hogy feltöltsön, hogy negatív érzéseim helyét az Ő békéje, igazsága, élete foglalja el.
Ahogy nekilódultam a futásnak, már rám törtek a régi, jól ismert gondolatok. Nem vagy szép. Nem vagy különleges. Nem vagy fontos. Hihetetlen, hogy sok éve olvasom, tanulmányozom és tanítom már az Igazságot, és még mindig itt tartok ezeknél a sötét gondolatoknál.
Mialatt a hazugságok igyekeznek uralmuk alá hajtani a tudatomat, felidézem a szívembe vésett mondatokat a Szentírásból. Ő szépnek lát. Neki nagyon fontos vagyok. Ő több mint elég nekem. Ő minden, amire szükségem van.
Engedem, hogy Istennek ezek a drága biztatásai hassanak rám, és elindulnak a könnyeim. Erre volt szükségem.
Nem arra, hogy a férjem megdicsérjen, és biztosítson szerelméről. Nem arra, hogy a munkaadóm vagy a barátom vállon veregessen. Jézusom szeretetének kiáradására volt szükségem. Arra, hogy újra felidézzem, kinek tart Ő engem, és az Ő igazságával helyettesítsem a régi, hazug, belém rögzült elképzeléseket.
Ha Isten jelenlétébe helyezkedünk, Ő feltölt minket. Átalakít, és már nem leszünk ugyanazok, akik voltunk, mikor megérkeztünk. Ezt a régiből újjá alakulást jelképezi az Ez 46,9-ben olvasott alapigénk. Izrael népét arra utasították, hogy ha belépnek az egyik kapun az imádás helyére, a szemben lévő kapun távozzanak.
Legyen ez igaz ránk is: „ne úgy távozzunk, ahogy érkeztünk, hanem szentebb, mennyeibb, lelkibb emberekként” (Matthew Henry). Miután Isten elé járulunk napi együttlétünkre, az együtt töltött idő után „a szemben lévő kapun” távozzunk, már ne legyünk ugyanaz, aki érkezéskor voltunk.
Egy órányi futás, sírás, Istennel való beszélgetés után más emberként tértem haza. Most már készen álltam. Készen arra, hogy az a feleség és anya legyek, akire a családomnak szüksége van. Olyan edény, akit Isten használni tud. A Jézussal való együttlét átalakított.


Uram, nagy szükségem van Rád most. Az élet néha kiszívja az erőmet, kiszárít, kiüresít. Mikor jelenlétedbe érkezem, alakíts át. Tölts fel a Te életeddel, a Te szíveddel, hogy mikor távozom „a szemben lévő kapun”, már ne legyek ugyanaz, aki érkezéskor voltam. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2012.01.31., Lynn Cowell, , www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

2019. január 19., szombat

A becsületes nő

„Bizony, igaz az ÚR, igaz tetteket szeret; a becsületes emberek meglátják arcát.” 

(Zsolt 11,7)




A dicsőítés olyan szó, amit gyakran használunk, de ritkán éljük meg. Azt állítjuk, hogy minden vasárnap dicsőítő szolgálaton veszünk részt, de olyankor vajon tényleg találkozunk Istennel? Vagy csak egy szokásos vallási összejövetelen veszünk részt? Mikor sétáltál ki utoljára a templomból úgy, hogy egész lényedben megváltoztál Istennel való találkozásod hatására? Nem értjük tisztán a valódi dicsőítést, és nem ismerjük el annak követelményeit. 

Séta közben egy lelkész egyszer odament egy csapat fiúhoz, akik egy kis kóbor kutya körül álltak. 

– Mit csináltok, srácok? – kérdezte. 

– Hazugságokat mondunk – volt a válasz. – Azé lesz a kutya, aki a legnagyobbat hazudja. 

A lelkész megdöbbenve mondta: 

– Hát fiúk, a ti korotokban bennem a hazugság gondolata még csak fel se merült! 

A fiúk csalódottan egymásra néztek. Végül egyikőjük megvonta a vállát, és azt mondta: 

– Azt hiszem, övé a kutya… 

Istent dicsőíteni azt jelenti, hogy őszinte szívvel állunk elé. Ilyenkor igazából nem látjuk az arcát, de megértjük, ki is Ő valójában, felismerjük erejét és elismerjük hatalmát. A valódi dicsőítés csak őszinte szívvel lehetséges. 

Az őszinteség és becsület sajnos kihalóban lévő jelenségek, melyeket különféle maszkokkal takargatunk. „Nincs itthon anyu” – hazudják gyermekeink, amikor nem akarunk beszélni a hívó féllel. Zsebre vágjuk a visszajárót, melyet figyelmetlenségből kaptunk a kasszánál. A hazugság, melyet ártatlan füllentésnek titulálunk, beleivódik személyiségünkbe, míg a hitelesség teljesen ki nem vész belőlünk. A becsületes élet azonban őszinteséget követel. Akárcsak a dicsőítés. 

A dicsőítés nem más, mint a vágy, hogy láthassuk Isten arcát. A hiteles dicsőítés első lépése, amikor keresni kezdjük Istennél a saját őszinte szívünket. Nem láthatjuk meg Őt egészen addig, amíg nem vagyunk képesek teljes odaadással és őszinteséggel Isten elé járulni. 

Lukács evangéliumában olvassuk annak a nőnek a történetét, aki Simon Péter házába megy vacsorára. Ez a nő csak azért ment oda, mert hallotta, Jézus is ott lesz. Köztudott volt, hogy ez a nő rossz hírnevű prostituált. A házban mindenki – beleértve Simont, a házigazdát is – pontosan tudta, ki ő, és mit tett korábban. Simon biztosan nem engedte volna be magához, és még kevésbé hívta volna meg házába. Az is köztudott volt, hogy amikor egy rabbi vendégeskedett valakinél, mindenki csendben ült, és őt hallgatta. A nő azonban elszánt volt. Annak ellenére is belépett a házba, hogy tudta, mindenki felismeri és megítéli őt. 

Figyeld csak meg! Ennek a nőnek nagyobb volt a vágya, hogy találkozhasson Jézussal, mint a büszkesége. Tiszta szívvel ment, semmit nem rejtegetett. Úgy jött, ahogyan volt ő valójában: egy bűnös nő. 

Semmi ürügy. 

Semmi képmutatás. 

Csak hitelesség. 

Őszinte szívvel lépett a házba. Mi volt erre Jézus válasza? Nagyon fontos, hogy minél jobban áttanulmányozzuk a történet ezen részét. Jézus a kegyetlen őszinteséggel találkozott akkor. Valójában várta, hogy eljöjjön hozzá a nő. Jézus számos okból kifolyólag ment el a vendégségbe. 

Azért, hogy megtanítson valamit Simon Péternek. 

Azért, hogy elmondhassa Isten igazságát mindenkinek, aki a házban volt. 

Azért, hogy találkozhasson a bűnös nővel, aki vágyakozott utána és az Ő megbocsátásáért. Jézus mindent tudott róla, mégis találkozni akart vele. 

Isten szeretete nem attól függ, hogy mit teszünk. Nem érdemelhetjük ki szeretetét azzal, hogy „jó dolgokat” cselekszünk. Nem lehetünk elég jók akkor sem, ha minden adandó alkalommal elmegyünk a templomba, éneklünk a dicsőítő csoportban, tanulmányozzuk a Bibliát… és még sorolhatnánk, hiszen a „jó cselekedetek” listája végtelen. 

Isten egyetlenegy okból kifolyólag szeret minket: mert Ő maga szeretet. 

Mint ahogy várta ezt a bűnös nőt, hogy felbukkanjon Simon Péter házában, úgy vár ránk is, hogy nyitott szívvel, üres kézzel, alázatos lélekkel járuljunk elé. A valódi dicsőítés teljes erejét soha nem fogjuk megtapasztalni, ha csak nem nézünk szembe őszintén a bűneinkkel. Az őszinte szív örömöt szerez Istennek, és képes Őt valóban dicsőíteni. 

Ahogy ez a nő, én is kimerült vagyok. Belefáradtam abba, hogy az évek során összegyűjtött, abszurd maszkjaimat magamra öltsem és tovább cipeljem. Soha többé nem akarom arra pazarolni az energiám, hogy olyasvalaki legyen belőlem, aki folyton csak ellenáll Istennek. Becsületes nő akarok lenni. Olyan, aki örömöt szerez Istennek, és aki megmosolyogtatja Őt. 




Atyám, elismerem, hogy nem értem igazán, mit jelent Téged dicsőíteni úgy, ahogy Te kívánod, de bevallom azt is, hogy meg akarom tudni! A jelenlétedbe jövök, Uram, teljesen őszintén és átláthatón. A szívem arra vágyakozik, hogy a lábadnál ülhessek és valóban dicsőíthesselek Téged. Elhagyom a büszkeségem és önteltségem, és elismerem, hogy nélküled semmi vagyok. Dicsérlek és magasztallak Téged, Uram. Tanítsd meg nekem, mit jelent Téged imádni! 

Jézus nevében, ámen. 






forrás: http://www.girlfriendsingod.com/an-honest-woman/
Mary Southerland
Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013
Used with permission
www.girlfriendsingod.com
fordítás: Kiss Erzsébet Janka

2019. január 18., péntek

Mit gondolsz - mit teszel

„Mert a test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és béke.” (Róm 8,6)

Nemrég történt, hogy este lefeküdtem, boldogan várva az ellazulást, a pihenést, de kósza gondolataim tele voltak szorongással.
Kinyújtóztam, majd kényelmesen elhelyezkedtem, az eszemben viszont egyre keringtek a gondolatok. Aggodalommal néztem egy közelgő beszélgetés elé. Aztán felsoroltam, mi mindent kell elvégeznem másnap. Eszembe jutott, hogy még valamit be kell szereznem, majd az következett, hogy mi maradt el az aznapi tennivalókból.
Hamar rájöttem, hogy távolról sem sikerült ellazulnom.
Vajon jó kimenetele lesz a találkozásnak? Mindennek végére érek majd, amit holnap meg kell tennem? Milyen következménye lesz, hogy ma valamit elfelejtettem elvégezni? Már-már rábírtak a gondolataim, hogy újra felkeljek dolgozni, hiába tudtam, hogy szükségem van a pihenésre.
Nem véletlenül parancsolja Jézus, hogy szeressük Istent a szívünkkel, a lelkünkkel és az elménkkel. Tudom, hogy bűneim jó része az elmémből származik, abból, amire gondolok, ami mellett gondolatban elidőzök.
Valószínű így van ez mindegyikőnkkel.
Tudjuk, mit és hogyan kell cselekednünk, és előfordul, hogy nem teszünk meg valamit, mert félünk mások véleményétől. Az elménkkel más a helyzet. Senki nem látja, mit gondolunk – legalábbis elhitetjük magunkkal ezt a hazugságot. Lehetnek bosszúálló, mérges vagy testi vágyakból fakadó gondolataink, aggodalmaskodhatunk, ítélkezhetünk mások fölött – mindezt elménk rejtekében. Nem mondunk ki semmit, nem követünk el bűnt.
Isten minden hajszálunkat számontartja, és azt is, ami a fejünkben van. Ő tudja, hogy nemcsak cselekedeteink szorulnak megújulásra, hanem gondolataink is.
Mai alapigénkben Pál figyelmeztet, hogy halálhoz vezet, ha gondolataink a testtel foglalkoznak „Mert a test gondolata halál, a Lélek gondolata pedig élet és béke” (Róm 8,6). A testre fókuszáló gondolkozás a bűnre fókuszál. Nem Isten dolgaival foglalkozik – Isten nem is szerepel a gondolatokban!
Volt egy nehéz időszakom, konfliktusba kerültem egy barátnőmmel, és nem tudtam, mi lesz a vége. Féltem a következő beszélgetéstől, ezért próbáltam elképzelni. Éles hangon számon kérem. Pillanatok alatt lezajlott bennem a jelenet, ami a valóságban - Istennek hála - nem történt meg. De már a magam elé képzelése is fizikai tüneteket váltott ki: szívverésem felgyorsult, nehezebben kaptam levegőt, tele voltam harci kedvvel.
Ez történik, ha emberi hajlamaink vezérlik a gondolatainkat. Az eredmény aggódás, félelem, konfliktus – főleg ha hagyjuk, hogy a gondolatokból cselekedet legyenek.
Ezzel szemben, ha a Lélekre koncentrálunk, életünk és békességünk lesz. Ahogy Ézsaiás fogalmazza: „Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Te benned bízik” (Ézs 26,3).
Ha a Lélekben gondolkoztam volna, másként reagálok az említett nehéz időszakban. Talán nem ítélkeztem volna. Ellen tudtam volna állni a képzelgésnek. És végső soron szeretni tudtam volna testvéremet elmémben és szívemben, s békességben élhettem volna.
Edzenünk kell elménket, ahogy Isten tanít Pálon keresztül: arra irányítsuk gondolatainkat, ami igaz, tisztességes, igazságos, ártatlan, kedves, erényes, dicséretre méltó és magasztos (Fil 4,8). A Lélek felé fordított elme jó és szent dolgokkal fog foglalkozni. És tudni fogja, hogy a felmerülő aggodalmaskodó gondolatokat mikor helyezze Isten elé, és hagyja is ott.
Kérjük Istent, segítsen, hogy tekintetünket és elménket Arra szegezzük, Aki jó és a tökéletes.



Uram, amikor elfogadtam megváltásodat, egész lényemet megújítottad, az elmémet is beleértve. Bevallom, néha nehéz igaz, tiszta, kedves gondolatokkal foglalkoznom. Köszönöm ígéretedet, hogy bevégzed a jó munkát, amit elkezdtél bennem. Jézus nevében, Ámen.

(Trillia Newbell: What You Think vs. What You Do; Daily Devotion 2019.01.16.; https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/01/16/what-you-think-vs-what-you-do; kép:pinterest.com, fordítás:eszmelkedesek.blogspot.com)

2019. január 17., csütörtök

Miért nem imádkozom már, hogy múljék el a félelmem

„Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” 2Tim 1,7


Szia. Julie vagyok. Hosszú-hosszú ideig joggal hívhattak volna Félős Julie-nak.
Sok döntésem alapult félelmen. A képzeletemet is rossz irányba befolyásolta – mindig a legsötétebb forgatókönyv szerint álltam hozzá a lehetséges történésekhez.
Még abban is meg tudott akadályozni a félelem, hogy lépéseket tegyek olyan cél felé, amiről éreztem, hogy Isten tűzött ki elém.
Azt tettem hát, amit a bölcs hívő emberek szoktak: imádkoztam. Évekig szorgalmasan könyörögtem, hogy Isten vegye el a félelmemet. Hogy ne kínozzon már, tűnjön el a félelem. Távozzon tőlem messzire.
Rájöttem azonban, hogy ehhez üvegkalitkában kellene élnem, visszahúzódva az emberekkel való interakcióktól, nem fogva soha semmibe, ami egy kicsit is kockázatos. Legjobb, ha ki sem lépek a házból.

Háát…
Az igazság az, hogy Krisztus visszajöveteléig a félelem része lesz a földi életnek. Ijesztő világban élünk, sok rossz dolog történik. Elég csak a hírek címein végigfutni.
A Jn 10,10 szerint az ellenség azért jön, „hogy lopjon, öljön, pusztítson”. Ennek egyik elsődleges módja a félelem. Az ellenség célja, hogy szemünket a félelmeinken tartsuk, és ne bízzunk Istenben. Ne hozzunk bölcs döntéseket. Ne higgyük, hogy a dolgok jóra fordulhatnak. Ne kergessük szívünk megvalósíthatatlannak látszó álmait.
Rájöttem, hogy van egy jobb módja az imádkozásnak. Hiába imádkozom a félelem ellen, karjai továbbra sem engednek, befolyása életemre még mindig túl erős. Ha Isten nem a félelem lelkét adta nekünk, ahogy alapigénk kijelenti, akkor érezni akarom azt, amit adott. Bátor és erős akarok lenni, hogy a félelemnek ne legyen hatalma rajtam.
Megváltoztattam hát az imádságomat. Drasztikusan. Nem a félelem ellen imádkoztam már, hanem speciális vonásokért. Istentől kapott vonásokért. Bátorságért, bizalomért, felfoghatatlan békességért.
Nem leszünk mindig félelemnélküli emberek, de ha az Ige alapján Istentől nekünk szánt lelkületért imádkozunk, kevesebbet fogunk félni. Ha te is rettegsz valamitől, szeretnélek hívni, tégy így te is.
Mikor érezzük a rettegést, ahelyett, hogy azért könyörögnénk, hogy űzze el a félelmeinket, kérjük Istent, adjon erős és bátor szívet (Józs 1,9).
Ahelyett, hogy azt kérnénk, vegye el a félelmet a lelkünkből, kérjük kegyelmét, hogy bátran fussunk neki az előttünk tornyosuló nagy és félelmetes dolgoknak - mint Dávid a filiszteusnak (1Sám 17,48).
Ahelyett, hogy a félelem ellen imádkozunk, kérjük, hogy bízni tudjunk Istenben, mikor félünk – „Ha félek is, Benned bízom!” (Zsolt, 56,4).
Ahelyett, hogy azt kérnénk, múljon el az életünkből minden félelem, kérhetjük, hogy a békesség, „mely minden értelmet meghalad”, őrizze meg szívünket és elménket Krisztus Jézusban, és írja fölül félelmünket (ld. Fil 4,6-7).
Az ilyen imádkozás változást idéz elő. Engem is megváltoztatott. Már nem a félelem alapján hozok döntéseket. Felismerem, mikor a legrosszabb kimenetelen kezdek gondolkozni, elkapom, és elfojtom még csírájában. Engedelmesen megteszem a lépéseket, amikre úgy érzem, Isten hív.
Isten nem ígéri, hogy mindig minden félelemtől megszabadít. Ám erőt ad, szeretetet és önuralmat, hogy elfogadjuk az Ő életre szóló igazságait. Amikor élő Igéjét olvassuk, valami felfoghatatlan történik: Isten megerősíti a szívünket. Segít, hogy bízzunk Benne, átjár minket az emberi értelmet meghaladó békessége, és segít, hogy bátran folytassuk az utunkat.
És kevesebbet fogunk félni.
Szia. Julie vagyok. Bátor Julie.


Uram, segíts, hogy a félelem ne bénítson le, hanem amikor félek, tudjak bízni Benned. Jézus nevében, Ámen.

(Julie K. Gillies: Why I Stopped Praying Against Fear,Encouragement for today, 2015.07.17.,www.proverbs31.org,kép:pinterest,fordítás:eszmelkedesek.blogspot)

2019. január 16., szerda

Attól még nem vagy rossz anya

„De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségtek!” Ef 2,4-5


Te is érzed, hogy mint egy pingpong labda ide-oda pattogsz: egyszer jó anyának, máskor rossz anyának tartod magad?
Kislányom nagy örömére, önként jelentkeztem, hogy a tavaszi szünetben gondozzuk az osztály tengerimalacát. Végül is van egy hörcsögünk, amit imádunk, tehát van gyakorlatunk – jó anyu!
A szünet előtt két héttel valami baleset folytán hörcsögünk túl korán távozott erről a világról. Levelet kaptam az osztályfőnöktől, aki a szomorú eseményről értesülvén úgy vélekedett, hogy alkalmatlanok vagyunk a tengerimalac befogadására – rossz anyu!
Elbűvölöm az osztályfőnököt, mert elsőként jelentkezem kísérőnek a kiránduláson – jó anyu!
Ugyanaznap érkezik a kör-email, melyben név szerint megemlítik azt a három szülőt, aki még nem töltötte ki az engedélykérő lapot. Ott vagyok köztük, mindenki szemeláttára – rossz anyu!
A lehető legegészségesebb tízórait csomagolom a gyerekeknek – jó anyu!
Szétesik a délutánom, ezért vacsorára cukrozott gabonapelyhet kapnak – rossz anyu!
Annyira, de annyira igyekszem jó anya lenni! Néha úgy is érzem, hogy az vagyok, mikor minden rendben megy, egészséges a hörcsög, kitöltődik a nyomtatvány, főtt étel kerül az asztalra. De legyünk őszinték. Ritka az a nap, amikor minden összeáll, s elkészül a vacsora is. S amikor nem így történik, magamat hibáztatom. Szoktál te is így érezni?
Pár napja ezekről a dolgokról beszélgettünk Renee barátnőmmel, amikor furcsa összefüggésre jöttem rá. Muszáj volt nevetnem, mikor észrevettem, hogy mialatt mesélem a napjaimat, már többedik alkalommal mondom ugyanazt: „az idegösszeomlás szélén jártam, ezért pár percre elvonultam Jézussal, s ő javított a helyzeten.”
Renee hamarabb kapcsolt: „De hát nem erről szól az egész életünk?”
Nem úgy értem, hogy mindnyájan mindig az idegösszeomlás szélén járunk. De teljes mértékben Istentől függünk. Nekem biztos, hogy állandó szükségem van a szeretetére, biztatására, bölcsességére, tisztánlátására, erejére, türelmére, kegyelmére.
Ha bármit helyesen teszek anyaként, az az Istennel való állandó párbeszédből ered. Megszoktam, hogy őszintén, természetesen beszéljek Vele. Ilyeneket mondok. „Figyelj ide, Istenem, rossz anyának érzem magam, mert rákiabáltam a gyerekekre. De ugye nem ez a tettem minősít, nem ez határozza meg, hogy ki vagyok? Te határozol meg. Köszönöm hát kegyelmedet, és leteszem ezeket a gondolatokat. Segíts, kérlek.”
Meg kell jegyeznem mai alapigénk igazságát. Isten az Ő szeretetéből, kegyelméből életre keltett Jézussal még akkor, amikor bűnben voltunk. Az Ő kegyelméből üdvözülünk.
Isten kegyelme mindig közbe akar lépni. Nem azért, hogy felmentsen, ha türelmetlen, szétszórt vagy felelőtlen vagyok. De vigasztalva így szól hozzám: „Lysa, te jobb vagy, mint amilyennek tartod magad. Nagyon szeretlek. Ne foglalkozz állandóan azzal, hogy jó anya vagy-e, vagy rossz. Amikor jól sikerülnek a dolgok, örvendezz, és adj hálát nekem. Amikor valami rosszul alakul, ne késlekedj segítségül hívni engem.”
Istennel sosem vagy rossz anya. Lehet egy rossz perced – na jó, kettő… vagy akár tizenhét. De nem a rossz pillanataink határozzák meg, milyenek vagyunk.
Isten kegyelme befed minket. Tanít. Rossz pillanatainkban közbeszól, megfordítja a dolgok menetét, átalakít.
Ott a megbocsátás.
Ott a szeretet.
Ott a második esély. Meg a következő. Meg a következő.
Jó anya vagy, kedves barátnőm. Akkor is, ha néha, mint nekem, vannak rossz pillanataid. Akkor is pontosan az az anya vagy, akire a gyermekeidnek szükségük van Isten terve szerint. Maradjunk meg ma ebben az igazságban.
És kit érdekel, hogy egyesek szerint alkalmatlanok vagyunk egy tengerimalac gondozására? Ahogy sikerült lehiggadnom, rájöttem, mennyi gondtól óvott meg minket az, hogy így alakultak a dolgok. Jöhet a mosoly.


Uram, tudom, hogy csak Te tudsz feltölteni. Hálás vagyok, hogy kegyelmed mindig készen áll, hogy beborítson, főleg olyankor, mikor nehéz szülőnek lenni. Segíts, hogy ne mind elemezgessem magam, hogy milyen anya vagyok. Taníts, irányíts, alakíts ma is. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2012.02.09., Lysa TerKeurst, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2019. január 15., kedd

A foltok mögé látni

„Ezért vigasztaljátok és bátorítsátok egymást, mint ahogy meg is teszitek.” 1Tessz 5,11


Egy kamionnal való túl közeli ismerkedéstől Josh fiam autója tele lett ragacsos, fekete szennyeződésekkel. Ráadásul az öccse kérte kölcsön az autót, és ő okozta a balesetet. Josh lelkében a bosszúság megkönnyebbüléssel keveredett.
Az öccse bocsánatot kért, és felajánlotta, hogy kifizeti a kárt, de Josh tudta, hogy nincs rá pénze. Mivel a biztosítás úgyis fedezte a kiadásokat, úgy döntött, egyik barátjával megegyeznek egy csereüzletben: a barát elvégzi az aprólékos tisztítást, gyerekvigyázásért cserében. Kedves, okos megoldás volt.
Josh barátja nyolc órán át dolgozott, hogy megszabadítsa az autót a foltoktól, s a végén mindnyájan úgy gondoltuk, remek munkát végzett. Josh büszke volt döntésére, hogy nem fizettette meg öccsével a kárt, s arra, hogy ilyen kreatív ötlete támadt a megoldásra.
Öröme addig tartott, míg meg nem akarta osztani néhány barátjával. Ahelyett, hogy a jót látta volna, egyik kislány csak ennyit mondott: „Még látszanak rajta foltok.”
Miután hazajött, és négyszemközt voltunk, Josh így panaszkodott: „Annyi befektetett munka után csak a foltokat látta!”
Igyekeztem bátorítani, újra megdicsértem a döntéséért, próbáltam visszahozni a jókedvét. De a sérülés megtörtént. Mikor Josh kiment a konyhából, elgondolkoztam az óvatlan megjegyzésen. Hányszor előfordult velem is, hogy csak a foltokat láttam. Volt idő, amikor én is így reagáltam volna. Gyakran nem láttam meg gyermekeim befektetett munkáját, s csak a hibákra hívtam fel a figyelmet. Nem vettem észre a fejlődést, s csak arra koncentráltam, ami még hiányzott. Saját életemben is könnyebben észreveszem azt, ami nincs, mint hogy annak örüljek, ami van.
A meggondolatlan kijelentésekben tükröződő kritikai szellem rám is jellemző volt egy időben. De tudtam, hogy az elégedetlen hozzáállás nem illik ahhoz a Jézuskövető tanítványhoz, aki lenni akartam. Ellentétes a biblia tanításával, például alapigénkkel az első tesszalonikai levélből, mely arra hív, hogy vigasztaljuk és bátorítsuk egymást.
Ezért hát még évekkel ezelőtt arra kértem Istent, tisztítsa meg szívemet az egészségtelen büszkeségtől. Bocsássa meg nekem az ítélkező, kritikus gondolatokat és szavakat, s töltse helyükre Szentlelke irgalmas szeretetét. Túl akartam látni a foltokon, gyönyörködni szerettem volna az erőfeszítés értékeiben.
Sok-sok őszinte bűnvallásra volt szükségem, hogy megszabaduljak a belém rögzült, mindenütt problémát kereső hozzáállástól. Amikor a szavaimra már vigyázni tudtam, a szívem még mindig gyógyításra szorult. De valahányszor sikerült észrevennem és elismernem a szívembe törő csúf gondolatokat, a kritikus hajlam szorítása lazult, és sikerült örvendeznem a tökéletlen eredményeken - másokban és magamban is.
Feltörnek még bennem kritikus gondolatok? Igen. Bevallom, a fiam autóján én is láttam a foltokat. De gyorsan áttereltem a figyelmemet a megbocsátó testvér kedvességére. Örültem ötletességének és barátja segítőkészségének. És megköszöntem Istennek, hogy győzött bennem a pozitív hozzáállás, és együtt tudtam lelkesedni a fiammal.
Látom a fejlődést magam körül. Isten dolgozik szeretteim életében, és dolgozik az enyémben is. Azért imádkozom, hogy eljussak oda, hogy ne is vegyem észre a foltokat. Olyan szemet és szívet szeretnék, amelyik a legkisebb előrehaladást is észreveszi, aki meg tudja dicsérni a próbálkozást, aki elismeri az erőfeszítést. Ha eleget akarok tenni Jézus kérésének, hogy szeressem a többieket, ki kell, hogy halljon belőlem a kritikus szellem, s helyét át kell, hogy vegye az elismerő szeretet szelleme.


Uram, köszönöm, hogy Te a jót látod bennem. A Te gondolataid nem kritikusak, nem elítélők, örülsz minden kis lépésnek, amivel haladok előre. Hiszel bennem, s ez arra sarkall, hogy még jobb legyek. Segíts, hogy ezt az ajándékot másoknak is átadjam, s magamnak is megőrizzem. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2012.02.23., Glynnis Whitwer, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2019. január 14., hétfő

Ne ítélj el, kérlek

„Egy valami hiányzik még belőled: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem.” (Mk 10,21)


Nem volt minden a helyén a fontossági sorrendemben. Sejtettem egy ideje, de igazából akkor jöttem rá, mikor részt vettem egy utazáson a Compassion International szervezésében El Salvadorban. Meglátogattam két gyermeket. Felhajtották ponyvából készült bejárati ajtójukat, s behívtak az otthonukba. Lent sár, a falak földből, egyetlen ágy, ahol esténként öten igyekeztek álomba merülni. Egy ágy, ahol arról álmodhatott valaki, hogy orvos vagy rendőr lesz nagy korában.
Nem ezüstöt és aranyat kaptam tőlük, hanem önzetlen szeretetet. Benne volt a történeteikben, a mosolyukban, az apró kis ajándékokban, amit a sajátjukból adtak.
Ajándékozni jöttem én is: mosószert hoztam és élelmiszert. De az ő ajándékuk mindezt túlszárnyalta. Egy sárfoltos, szeretetbe mártott, színes gyöngykarkötőt kaptam. Az övék volt, de azt akarták, hogy az enyém legyen.
Ünnepélyesen kijelentem, hogy nincs az a gyémánt, ami abban a percben számomra többet ért volna a szeretetüknél, az ajándékuknál.
Másnap reggel készülődés közben nógatást éreztem: te is ajándékozd oda a karkötődet, ahogy a gyerekek neked adták az övékét.
Igen, volt nálam egy másik értékes karkötő. Édesapámtól kaptam több mint húsz éve. Egyszerű fakarkötő Dél-Afrikából, de nekem a fél világot jelentette.
Hogyan mondhatnék le róla? Nyugtalanul tétováztam. Repesett a szívem, ahogy elképzeltem a jelenetet, ahogy egy kislánynak vagy egy anyukának átnyújtom a karkötőt. Aztán összeszorult a gondolattól, hogy továbbadom egyik legdrágább kincsemet. Na, itt van a probléma gyökere. Mit tartok kincsnek.
Kérlek, ne ítélj el.
Zavarban vagyok, sőt, nyomorultul érzem magam. A gyomrom felkavarodik, mikor ki kell mondanom: nem adtam oda senkinek a karkötőmet. Képtelen voltam? Nem, ennél többről van szó: nem is akartam. Mindkét karkötő velem utazott haza, az Egyesült Államokba.
Az egyik az önzetlenséget jelképezte, a másik az önzést.
Azt hittem, vagyok valaki, mert ajándékot viszek a szükségben szenvedő gyermekeknek, babkonzervet és rizst, szappant és mosolyt. Fogalmam sem volt róla, hogy én vagyok az, aki szükségben szenved.
Mindennél jobban szükségem volt valamire, ami hiányzott belőlem: hogy jobban szeressem az Urat, mint a saját dolgaimat. A szívem jobban ragaszkodott ahhoz a karkötőhöz, mint ahhoz, amit Isten kért tőlem. Ő arra kér: „adj a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben.” Olyan egyszerűnek hangzó kérés, és mégis milyen nehezen teljesítem.
Tudod, mi az egész történet csattanója? Azóta már elveszítettem az édesapámtól kapott karkötőt. Nemde ez földi kincseink sorsa? Arra vannak, hogy kicsússzanak nyitott kezünkből, adakozó szívünkből.
Elhatároztam, hogy ezentúl nem engedem, hogy az Úr és azok iránti szeretetem, akik fontosak számára, kevésnek bizonyuljon. Legközelebb odaadok mindent. Már most kinyitom a kezem és szívem, így várom és keresem az alkalmakat az ajándékozásra. Velem tartasz?


Uram, te vagy a tökéletes minta az adásra. Te nekünk adtad a Fiadat, Ő pedig az életét adta a kereszten. Köszönöm, Uram, hogy adsz irgalmat, második esélyt, és olyan szívet, ami nemcsak meghallja, de válaszol is a Te nógatásodra. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2012.02.22., Samantha Reed, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

2019. január 13., vasárnap

Isten közel van - Erősödjünk meg ebben az igazságban a következő 5 napban

2. nap : Hír vagy igazság?


Jézus így válaszolt: "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam. 

(János ev. 14:6)


A hír és az igazság nem mindig fedik egymást. 

Ezt a tényt az elmúlt évtől elhúzódó egészségügyi problémámban tapasztaltam meg. Az egész néhány nem várt szóval kezdődött, mellyel az orvosom fordult felém: 

„Sajnálom Lysa, rákos vagy.” 

Bárcsak le tudnám írni, mi történt abban a percben velem. Körülöttem minden elcsendesedett és lelassult. Hallottam, hogy az orvos távolból továbbra is beszél hozzám, de fogalmam sem volt, mit mond. A hang a torkomon akadt, egy szó sem jött ki belőlem. Legszívesebben sírtam volna, de még arra sem volt erőm. 

Hívő asszony vagyok, teljes szívemből hiszem, hogy Isten jelen van életem minden eseményénél. De ebben a pillanatban Isten távolinak és megfoghatatlannak tűnt. Letaglózódtam a hír hallatán, aztán összeszedtem magam, majd ismét kábultan meredtem magam elé. 

Szerettem volna az érzéseimen úrrá lenni, de az összeomlás határán voltam.

Ijesztő volt szembesülni az orvosi vizsgálati eredményekkel, bizonytalanul állva a jövő előtt. 

A következő napokban Isten csendesen egy emailt juttatott eszembe, melyet egy kedves barátomtól, Shaunti Feldhahmtól kaptam, egy másik nehéz élethelyzetemben. Az üzenet így szólt:„Lysa ez csak egy hír. Ez nem az igazság. 

Azta. 

Mindig azt gondoltam, hogy a hírek és az igazság fedik egymást. Igaz, hogy amit az orvos közölt velem, az hír volt, őszinte, teszt eredményeken alapuló egészségügyi tény. 

De én megragadhatom azt az igazságot, mely túlszárnyalja a híreket. Azt a helyreállítást, melyet az emberi korlátokkal lehetetlen elérni, de a végtelen, Mindenható Istennek lehetséges. És ez az igazság helyezi Istent az életem egyenletébe. 

Ma már másként tekintek a lehetetlen szó jelentésére:

A lehetetlen szó Shaunti üzenete alapján teljesen más megvilágításba került: Isten a hatalmas VAGYOK. Ő ad reménységet és gyógyulást számomra. 

Milyen megnyugtató ezzel a jelentéstartammal tekinteni a lehetetlennek tűnő helyzetekre! 

Lehet, hogy épp olyan hírekkel szembesültél, amely árnyékot vet a 2019-es évedre, és úgy tűnik, hogy nem sok boldogságot tartogat számodra ez az esztendő. Kilátástalannak tűnő pénzügyi helyzet, képtelen változás a munkahelyeden, kezelhetetlen gyermek döntése, egy barátod szomorú helyzete, egészségügyi állapotodról szóló lehangoló hír. 

Bármilyen hírt kaptál, vagy fogsz kapni a jövőben, kívánom, hogy Shaunti üzenete segítsen neked is. 

Mert a hír az, 

hogy Isten igazsága örök érvényű 

ÉN VAGYOK AZ ÚT, AZ IGAZSÁG ÉS AZ ÉLET. 

Jézus így válaszolt: "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam. (János 14:6) 

ÉN MINDIG HŰSÉGES MARADOK HOZZÁD 

„aki az eget és a földet alkotta, meg a tengert, és ami csak bennük van; ő meg is tart hűségesen mindenkor. „ (146. Zsoltár, 6.) 

VELED VAGYOK. 

Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak. (Ézsaiás 41:10) 

TARTALAK TÉGED. 

De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet. (73. Zsoltár 23.) 

OLTALMAD VAGYOK. 

Te vagy az oltalmam, megóvsz a bajtól, körülveszel a szabadulás örömével. (32. Zsoltár 7.) 

A küzdelemben békét adott számomra az a tudat, hogy Isten mindent a javamra fog fordítani és jó volt megragadnom azt az igazságot is, hogy a kilátástalanságban Isten megoldást fog nyújtani az életemben. 

Ha őszinte vagyok, akkor be kell vallanom, hogy még most is vannak lelkileg nem túl szilárdan megalapozott gondolataim, amikor úgy érzem, hogy meg fogok őrülni, és zokogok, és bizony hisztizek is egy kicsit. 

De nagyon hálás vagyok a hatalmas VAGYOK Istenért. Akihez teljes bizalommal ezekkel a szavakkal fordulhatok: „Vezess hűségesen, és taníts engem, mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem.” (25. Zsoltár 5) 

Szeretlek, kedves Barátom. Azért imádkozom, hogy amikor a lehetetlen szó a torkodat szorongatja, és igyekszik elrabolni a reménységedet ebben az évben, gondolj a VAGYOK Istenre, és kapaszkodj Belé. 

Drága Uram! Te VAGYOK-ként mutatkoztál be nekünk. Te vagy az Út, az Igazság és az Élet, aki mindig hűséges maradsz hozzánk. Köszönöm, hogy mindig itt vagy velem, szorosan tartasz engem oltalmazó karodban. Segíts, hogy ezeket az igazságokat meg tudjam ragadni, amikor minden lehetetlennek tűnik körülöttem. Jézus nevében, Ámen 





(Forrás:
5 Days to Knowing God is Close By Lysa TerKeurst
DAY 2: Is This News or Truth?
Fotó: pinterest.com)