Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (22) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (6) alkalmatlanság (5) Anyák napja (5) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (12) Atya (2) barátság (16) bátorítás (35) bátorság (5) Békesség (29) belső békesség (14) belső viharok (24) beszéd (6) betegség (1) Biblia olvasás (16) Bizalom (65) bizonyosság (1) bizonyságtétel (18) biztatás (3) böjt (2) bölcsesség (18) Bűnbocsánat (10) bűntudat (4) céltudatos élet (9) család (5) csalódások (5) Csendes percek (2213) csendesség (6) csüggedés (13) Depresszió (12) dícséret (2) dicsőítés (20) Döntések (20) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (12) elég vagy (1) elengedés (3) életöröm (8) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) elhívás (1) elismerés (3) előítélet (3) elutasítás (2) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (2) engedelmesség (9) erő (15) fájdalom (12) fáradtság (9) feladat (14) félelem (14) feltámadás (5) feltöltődés (10) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (9) Gondolatok (42) gondoskodás (2) gondviselés (14) gyász (2) gyengeségek (5) Gyermeknevelés (31) Gyógyulás (11) győzelem (5) hála (11) hálaadás (11) harag (4) harc (6) házasság (29) hit (40) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (9) igazság (11) Igehirdetés (38) ígéretek (2) Igevers (4) Ima (44) imádság (21) Immánuel (2) irgalom (10) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (9) Isten ereje (14) Isten gondoskodása (31) Isten hangja (4) Isten hűsége (33) Isten időzítése (4) Isten keresés (3) Isten követése (16) Isten lát (2) Isten munkálkodása (13) Isten neve (6) Isten szeretete (85) Isten terve (26) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (59) Istenen lévő tekintet (4) Istennel töltött idő (19) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (19) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (9) Jézus keresztje (1) Jézus követése (43) Jézus szeretete (17) jóság (4) jövő (2) kapcsolatok (31) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (26) keresés (2) kételkedés (8) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (12) konfliktusok kezelése (6) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (13) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (9) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (13) megelégedettség (9) megismerés (6) Megpróbáltatás (33) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) miért (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (2) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (9) nyugtalanság (2) odafigyelés (8) odaszánás (2) olvasói gondolatok (41) otthon békéje (2) öltözet (2) önbizalom (3) önértékelés (39) önuralom (1) önvizsgálat (23) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (1) összetöretés (3) Pásztor (1) pihenés (7) prioritások (2) próba (4) ráhagyatkozás (1) Receptek (4) Remény (28) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (6) szabadság (9) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (7) szégyen (2) szelídség (4) Szentlélek (5) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (3) szeretet (47) szeretve élni (2) szeretve vagy (1) szív (1) szolgálat (24) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (5) tiszta szív (2) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (15) új élethelyzet (1) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (21) várakozás (15) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (7) vígasztalás (3)

2015. december 31., csütörtök

Van értelme a várakozásnak


„Várj az Úrra, légy erős, légy bátor szívű, és várj az Úrra!” Zsolt 27,14




Szeretek hatékony lenni. Elvégezni a dolgaimat, mégpedig gyorsan. Nem mondhatom, hogy türelmes vagyok, miközben várok, hogy egy oldal betöltődjék a gépemen, vagy hogy a gyerekeim megtalálják a cipőjüket, de akkor sem vagyok a türelem megtestesítője, mikor Istenre várok, hogy meghallgassa valamilyen kérésemet.
Mai gyorsan!-kell!-mostkell! kultúránkban könnyű azt gondolni, hogy már nem kell várnunk semmire. Gondolj bele: másodpercek alatt megtudhatod milyen az idő Dél-Mongóliában, rendelhetsz egy csinos blúzt valamelyik divatos márkaboltból, kiveheted a kész ételt a fagyasztóból, és a mikrónak köszönhetően 5 perc múlva tálalhatod a vacsorát. Egy szempillantás alatt sms-ezhetsz anyukádnak, vagy twitter üzenetet küldhetsz emberek ezreinek. Nem csoda, hogy nem tudunk várakozni!
Dávid királynak, fenti igénk szerzőjének, nem volt idegen a várakozás, és ismerte minden nehézségét. Amikor tehát azt írta, hogy „várj az Úrra, légy erős, légy bátor, és várj az Úrra”, ebben hosszú évek tapasztalata sűrűsödött, mialatt Istenre várt, hogy beteljesítse megígért hivatását. Ez a hivatás apjának, Jesszének szerény otthonában és a birkalegelőn indult.
Azzal kezdődött, hogy Sámuel próféta megjelent Jessze otthonában, hogy felkenje Izrael leendő királyát, akit Jessze családjából kellett kiválasztania. Egyik fiára kellett, hogy essen a választás, és ez a fiú Dávid volt.
Az Írás szerint a Szentlélek eltöltötte Dávidot, és attól kezdve rajta maradt (1Sám 16,13). Egy ilyen felkenés után azt várnánk, hogy Dávid rögtön rohan elfoglalni a trónt. Ő viszont ellenkező irányban futott – vissza a legelőre, a birkák közé.
És elkezdődött a várakozás.
Várakozása közben Isten felkészítette a feladatra. Dávid egyetlen dologhoz értett: a juhok őrzéséhez. Nem ismerte az udvari protokollt, a királykodás szabályait. Nem állt mögötte a nép, királyságát nem támogatta felfegyverzett hadsereg. Egy alacsonyrendű pásztorfiú volt. Ahelyett, hogy azonnal elfoglalta volna beígért pozícióját, Dávid várt az Úrra, hogy végigvezesse az úton a legelőtől a királyi palotáig.
Isten a várakozás leckéivel készítette fel Dávidot a trónra. Ha közelről megvizsgáljuk, milyen leckéket kapott, és alkalmazzuk a megtanult igazságokat, reményre lelünk a várakozás nehézségei közt, felfedezzük a jót, ami a várakozásból származik a jövőre nézve.
Az, hogy felkentek, hogy valamilyen hivatásra szántak, még nem jelenti azt, hogy nem kell várakoznunk. Dávid 15 évet várt, hogy Júda királya lehessen, és még többet, hogy egész Izraelé.
Várakozásunk alatt, ha hagyjuk, olyan közeli kapcsolatba kerülhetünk Istennel, amire másként nem lett volna módunk. Dávid gyönyörű, költői zsoltárainak jó része barlangokban, föld alatti üregekben, a pusztában született, az Istenre való várakozás közben.
Isten nem hagyja figyelmen kívül gyermekei kiáltását. Dávid gyakran kiáltott Istenhez, könyörgött segítségért, közbelépésért, védelemért. Isten sosem hagyta cserben.
Várakozásunk másoknak is hasznára válik. Várakozásunk nem csak rólunk szól. Gondolj bele, mennyit gazdagodott az életünk azzal, hogy Dávid tűrte a várakozást. Mennyi öröm, szeretet, remény és gyógyítás árad felénk a zsoltárokból!
Dávid élete kiváló útmutató a várakozáshoz. Könnyebb várakozni, a jövő is szebbé válik, ha hagyjuk, hogy Isten végezze bennünk a munkáját a holtidőben. Ha feloldjuk magunkban az ellenkezést, a védekezést, felismerhetjük Isten hűségét, amivel teljessé akarja tenni munkáját, véghez akarja vinni életünkre alkotott tervét.

Uram, segíts, hogy jól várakozzam. Türelmes akarok lenni, hagyni akarom, hogy véghez vidd tervedet az életemre. De a türelemhez is Rád van szükségem. Jézus nevében, Ámen.




Forrás: Wendy Pope: There Is Purpose in the Wait Encouragement for today, 2013.03.04. www.proverbs31.org/devotions fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

2015. december 30., szerda

Összehangolva



„Szeretetedről, törvényedről énekelek, zsoltárt zengek neked, Uram!” Zsolt 101,1


Isten hihetetlenül sok mindent tesz az emberért, néha úgy, mint egy jó inas. „Találtam egy tökéletesen rám illő cipőt”, mondta egyszer valaki. „Mintha Isten úgy rendezte volna, hogy épp abban a boltban legyen egy sarokmagasítós cipő, ahova először betérek.” Egy másik alkalommal Isten segített valakinek megtalálni a szemüvegét. Az illető imádkozott, és hopp, előkerült a szemüveg.

Felmerül bennem a kérdés: hogyan lehetséges az, hogy Isten segít egyeseknek megtalálni a rájuk illő cipőt vagy egy kitűnő parkolóhelyet, másokat meg szenvedni hagy? Szeretteinket leveri lábukról a betegség. Anyagi gondokkal vergődünk álmatlan éjszakákon át. Hurrikán sújt Haitira, miközben épp a legutóbbi földrengés romjait próbálják eltakarítani.

Talán te is elgondolkoztál már ezen a felemásságon. Talán eltöprengtél azon: mégis hogyan szereti Isten a teremtményeit?

A Biblia szerint Istent nagyon érdekeljük, és mélyen érinti minden, ami velünk történik. Nézd, mit olvashatunk például Szofoniásnál: „Veled van Istened, az Úr, ő erős és megsegít. Örvendezik majd fölötted örömmel, újjáéleszt szeretetével, ujjongva vigad fölötted, mintha ünnepet ülne.” (Szof 3,1)

Az, hogy egyik nap rátalálsz az épp neked való apró kis áldásra, másnap meg lever az influenza, nem kérdőjelezi meg Isten szeretetét irántad. Isten ujjongása erőteljesen és kitartóan hangzik fölötted, függetlenül a jobb vagy nehezebb időszakoktól. Dallamának nekünk szóló hangjai táncolnak körülöttünk, mintha várnák, hogy Rátaláljunk, majd részt vegyünk mi is a magunk szólamával a nagy zeneműben.




Ha összhangban élünk Istennel, ha rátalálunk saját szólamunkra az Ő ujjongó, ünnepi dalában, arra késztethet, hogy másoknak is szóljunk, akiknek szükségük lenne rá, hogy meghallják az Ő ujjongó énekét maguk fölött szenvedésük közben. Abban is segít, hogy örömben éljünk körülményeinktől függetlenül. Hiszem, hogy ha a magunk szólama szerint élünk, békességre találunk a háborgó időkben is.

Gyere, hunyjuk le a szemünket, nyissuk meg a szívünket, és hallgassuk Isten ujjongó énekét fölöttünk. Képzeljük el aztán, még mindig csukott szemmel, milyen lenne, ha mindig összehangolva élnénk Vele.

Uram, te törődsz az apró részletekkel is. Táplálsz minket, mint a verebeket, szépségbe öltöztetsz, mint a liliomokat. Atyám, mérhetetlenül hálás vagyok Neked ezért. Segíts, hogy Veled összehangolva éljek, s ne akarjam saját dallamommal túlharsogni a Tiedet. Jézus nevében, Ámen.


Encouragement for today, 2011.01.07.T. Suzanne Eller www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, kép: pinterest.com

2015. december 29., kedd

Így kéne viselkedni, bármi történik



„Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek” – bármi történik. (Fil 1,27)





Úgy éreztem, jogos a kitörésem. Ha tudjátok, mit jelentenek az aggódó, izgatott, ideges, bosszús, kapkodó, késésben lévő szavak, képzeljétek el mindezt együtt – ilyen voltam néhány héttel ezelőtt. Mikor tehát még egy csepp került a pohárba, az már az utolsó utáni volt – túlcsordult: kirobbantam. A legrosszabb talán az, hogy úgy gondoltam, jogos a kirohanásom.
Azzal kezdődött, hogy a férjem megkért egy szívességre. Vásárolt két kamiont a cégének, kérte, segítsek neki elhozni őket a telepről, végig a belvároson, majd az egyiket vigyem is vissza. Mivel hatalmas belvárosi terület az, ahol lakunk, ez a feladat egy-egy órányi oda-vissza kamionvezetést jelentett a forgalomban.
A már megtervezett délutánba kellett bezsúfolnom az új tennivalót, találtam is egy kétórás szünetet négy egyéb kötelező feladat között. Két és fél órám volt arra, hogy egyik fiúnkat elhozzuk a gimnáziumból (őt magunkkal kellett vinnünk), egy másikat a délutáni foglalkozásról (ami a város túlsó végén volt), majd otthonunkhoz közel fel kellett szednünk a legkisebb lányunkat, s végül a gimnazistát elvinni az edzésre.
Már jó ideje élem ezt az őrült sofőréletet, úgy kellett beillesztenem a délutánba az oda-vissza kamionozást a forgalomban, hogy mindenkit időben felszedhessek.
Persze, hogy minden tovább tart, mint ahogy eltervezzük. attól kezdve, hogy eleve késésben voltunk induláskor, a kamionokat intéző ember sem jött meg időben. Ami azt jelenti, hogy sehova sem fogok pontosan érkezni. Ahogy az órámra néztem, úgy éreztem, minden perc gonosz szorításként préseli a szívemet.
Mikor már világos volt, hogy nem tudok mindent belesűríteni az időbe, átalakítottam a tervet, s telefonáltam a gimnazista fiamnak, hogy menjen el az öccséért, majd utána induljon az edzésre. Én lerendezem a kamiont, s utána megyek a lányunkért.
Meredeknek tűnhet ez a terv, de én akkor úgy éreztem, könnyen megoldható.
Nem így két tinédzser fiam, akiket nagyon összezavart a változás. Nem látták tisztán, mit kell tenniük, a szerintem világos utasítások ellenére.
Fél órával később idegesen, bosszankodva felhívtak. Sajnos, én is ideges és bosszús voltam, miközben igyekeztem egy HATALMAS diesel kamionnal átevickélni a városon. Aminek a jobboldali hátrapillantó tükrét nem lehetett beállítani. Egy forgalmas főúton. Délutáni csúcsban. Tudva, hogy nem érek oda időben a lányom iskolájához.
A napközis fiam: „Anyu! Mi ez az egész?!? Miért Robbie jött értem helyetted? Nekünk kell elmenni valami kamionért? Robbie sem érti az egészet!!”
Ez volt az a pillanat, ami a délután folyamán felgyülemlett feszültséget végül kirobbantotta – pillanatnyi meggyőződésem szerint jogosan.
Én: „Ezt komolyan mondod?? Te vagy ideges?? Na figyelj, most megtudod, mit jelent idegesnek lenni!” (A folytatást a fantáziátokra bízom.)
Dühösen kinyomtam a telefont.
Abban a pillanatban eszembe jutott az aznap reggel olvasott ige. Ott, az autópályán, Isten elém villantotta a Filippi 1,27 valóságát.
Bármi történik – (legyen az egy túl hosszúra nyúlt megbízás, csúcsforgalom, ideges tinédzserek, egy elromlott hátrapillantó tükör, három gyermek szanaszét a városban)
viselkedjetek – (úgy érted, Uram, uralkodjunk magunkon? helyes megvilágításban lássuk a dolgokat?)
úgy, hogy az méltó legyen – (hogy tükrözze, ki vagyok valójában, mit hiszek, milyen értékeket vallok)
Krisztus evangéliumához – (Krisztushoz, akit képviselek).
Mielőtt én tehettem volna, a fiam visszahívott. Azonnal bocsánatot kértem. Ő is. Hála Isten igéjének a szívemben, ami arra sarkallt, hogy bocsánatot kérjek, összekapásunknak duzzogás és sértődés helyett úgy lett vége, ahogy az méltó az Igéhez és Istenhez, akinek a szolgálatába álltam.
Filippi 1,27. Erőteljes tanítás volt ez nekem. Már az, hogy „bármi történjék”, kordában tart. Mert a „bármi” jelentése az, hogy valóban „bármi”.
Nem tudom, te milyen kihívásokkal szembesülsz éppen. Mi szorít, milyen határidők, utazások, főnök, házastárs, számlák vesznek körül. De azt tudom, hogy mindig dönthetünk, hogyan reagálunk. Vegyél hát egy mély levegőt, és viselkedj úgy, hogy az méltó legyen Hozzá, akit képviselünk.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy türelmes vagy hozzám, amikor kirobbanok. Irgalmad és kedvességed arra indít, hogy ezt adjam tovább, ezt mutassam mások felé. Tudatosítsd bennem, hogy minden szavammal és tettemmel Téged képvisellek. Jézus nevében, Ámen.






Forrás: eszmelkedesek.blospot.huGlynnis Whitwer: Whatever Happens, Here’s What You Should Do Encouragement for today, 2013.04.29. www.proverbs31.org/devotions fotó: pinterest.com

2015. december 28., hétfő

Valamit mindig tehetek

„Ekkor megparancsolta nekik, hogy ültessenek le mindenkit csoportokba a zöld gyepre. Le is telepedtek százas és ötvenes csoportokban.” 

Mk 6,39-40

Kimerültek. Éhesek. Nincs semmi tartalékuk. Mindenfelé csak a szükséget látják. Ilyenek voltak Jézus tanítványai egy hosszú, szolgálattal telt nap végén. Jézus is pihenni szeretett volna. Azt javasolta, hajózzanak át a tavon egy magányos helyre. Kiváló ötlet. Csak hát nem egészen így történtek a dolgok. Jézus szolgálatának ezen a pontján már mindenhova követték őt az emberek. Gondoljunk bele, mennyire vágyhattak arra, hogy vele lehessenek, hogy megérinthessék, ha mikor csónakba szállt, képesek voltak a tó partján végigfutva még előtte megérkezni arra a helyre, ahol ki fog kötni a csónak.

Képzeljük el, mit éreztek a kimerült tanítványok, mikor meglátták a tömeget. Szerintem mindenekelőtt ürességet. Voltál már így? Kimerültél a feladatokban, amiket elvégeztél, érzelmileg kiszáradtál, minden lelki tartalékod elfogyott, nem tudsz már adni semmit.
Mikor a tanítványok minden vágya az volt már, hogy lepihenjenek, Jézus tanítani kezdte a népet. Nem vette észre, mennyire erejük végén járnak? Semmit sem akartak csinálni, mert már semmit sem tudtak csinálni.
A tanítványok próbálták leállítani Jézust, ne tanítsa már, hanem küldje el a tömeget, hogy végre békében megpihenhessenek. Nézd, mondták neki, "lakatlan hely ez, és az idő már későre jár. Bocsásd el őket, hogy a környező településekre és falvakba menve ennivalót vegyenek maguknak." (Mk 6,35b-36)
Tehát nem elég, hogy fáradtak voltak, ráadásul kietlen helyen voltak, és nem volt honnan ennivalót szerezniük. Voltak időszakok az életemben, mikor minden oldalról csak a szükséget tapasztaltam, emberek és körülmények szipolyozták ki utolsó tartalékaimat, s a remény már alig-alig pislákolt bennem. Ilyenkor a „semmi” volt az egyetlen valami, amire képes voltam
Azon az estén, mikor a tanítványok úgy érezték, képtelenek lennének egy újabb feladatra, Jézus esztelen ötlettel állt elő. Ahelyett, hogy elküldte volna a népet, így szólt a tanítványaihoz: „Ti adjatok nekik enni.” (Mk 6,37)
Megkérdezte, mennyi ennivaló van náluk. Hát nem sokat tudtak felmutatni: öt kenyerük volt és két haluk. Ekkor azt kérte Jézus, hogy ültessék le az embereket csoportokban. Mialatt a tanítványok intézkedtek, Jézus hálát adott Istennek a táplálékért, s visszaadta az ételt a tanítványoknak, hogy osszák szét az emberek között. Jézus csodát tett azon a napon, mindenki jól lakott, és 12 kosárnyi maradékot szedtek össze a végén.

Sokszor elolvastam már ezt a történetet, de legutóbb felmerült bennem egy kérdés. Miért kérte Jézus, hogy ültessék le a népet? És miért csoportokban? A legkézenfekvőbb válasz, hogy amikor kilátástalannak tűnő helyzetbe kerülnek, az embereknek rendre van szükségük. A rend biztonságot ad.
De talán nem is csak magáról a rendről volt szó.
Talán csak el akarta terelni a tanítványok figyelmét arról, amit nem tudnak megcsinálni, valamire, amit képesek megcselekedni. Azután azt csinálta, amire viszont csak ő volt képes: csodát tett.
A tanítványok a saját hiányosságaikkal voltak elfoglalva, azzal, hogy képtelenek kielégíteni a felmerült igényeket, s a semmittevésbe menekültek. Sőt, ami még rosszabb, elfeledkeztek róla, hogy ott van velük Az, aki mindig tud segíteni. Jézus az előttük álló egyszerű, konkrét feladatra irányította figyelmüket, s ezalatt felkészült a csodára, amit végbe akart vinni.
Nehéz élethelyzetekben erőt meríthetek ebből a jelenetből. Hányszor megtörténik, hogy csak azzal foglalkozom, mi az, amit nem tudok megcsinálni. A problémára koncentrálok, arra, hogy nem ér, hogy ilyen helyzetbe kerültem. Még ha imádkozom is, ha elmondom Jézusnak, mennyire kilátástalannak látom az egészet, közben is arra gondolok, amit nem tudok megtenni. Pedig ez igen szűklátókörű szemlélése a dolgoknak.
Megfeledkezem arról, hogy Ahhoz szólok, aki meg tudott vendégelni 5000 embert öt kenyérrel és két hallal! Hányszor előfordul, hogy ahelyett, hogy nekifognék a közvetlenül előttem álló feladatnak, amivel Isten megbízott, inkább nem teszek semmit.
Pedig talán az aggodalmaskodó kéztördelés helyett arra kéne összpontosítanom, amit ott és akkor meg tudok tenni. Mindig van valami, amivel elkezdhetem a rendrakást a zűrzavarban. Ez nem figyelemelterelés – ez a hit cselekedete. Jézus még mindig a csodaszektorban dolgozik, én viszont arra képtelen vagyok.


Uram, kérlek, bocsásd meg nekem, hogy többnyire saját korlátolt lehetőségeimen rágódom, és nem a te korlátlan hatalmadra nézek. Számodra nincs túl nagy feladat. Segíts, hogy elfordítva figyelmemet arról, amire képtelen vagyok, arra koncentráljak, amit közvetlen, konkrét feladatként elém teszel. A folytatást pedig bízzam Rád. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.12.29.Glynnis Whitwer, www.proverbs31.org, fordtás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest.com

2015. december 27., vasárnap

Kelj fel az elesettségből

„Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek - azoknak, akik az ő végzése értelmében elhívottak - minden javukra válik.” 

Róm 8:28

Nemrég volt egy aha-élményem, az Apostolok cselekedetei 9. fejezetének olvasása közben. Először szürkének tűnt a jól ismert történet. Mint mikor ugyanazt az elbeszélést sokadszor hallod vagy olvasod újra. Aztán egyszerre egy új üzenet emelkedett ki a szövegből. Az „elutasítás” szó jelent meg lelki szemeim előtt, pedig ez így nem is szerepelt a történetben. Talán azt láttam meg, amit egész nap éreztem: az elutasítottságot.

Annál a résznél tartottam, amikor Saul, a gyilkos, átalakul Pállá, Krisztus tanítványává. Bár a személyisége gyökeresen megváltozott, új ember lett belőle, sokan elutasították gyilkos múltja miatt. Ez csak a kezdete volt Pál gyötrelmeinek. Szolgálata során Pál nemcsak az elutasítást élte meg, hanem súlyos szenvedésekben, üldözésekben is része volt. Az újjászületés után igazságtalannak tűnnek a csapások.

Pál odaadta magát Jézus szolgálatára. Feláldozta műveltségét, életét, nőtlen maradt, hogy teljesebben szolgálhassa az Urat. És mégis, többször hajótörést szenvedett, hamisan megvádolták, nem egyszer börtönbe került. Nem furcsa ez egy Isten által elhívott ember életében? Isten jóindulata nem kellett volna, hogy megvédelmezze ezektől a viszontagságoktól?

Eszembe jutott a betegségem, ami egész nyáron át tartott. Olyan súlyos volt, hogy hónapokig nem tudtam felkelni az ágyból, nem tudtam élni az életemet, végezni a szolgálatot. Kezdtem úgy érezni, hogy Isten elfordult tőlem. Nem értettem. Számtalan formában igyekeztem szolgálni Istent. Aztán minden előjel nélkül kitört a vihar. Sűrű fellegek borították be az eget, dörgött-villámlott. Mielőtt észbe kaptam volna, „hajótörést” szenvedtem. Veled is megesett már.

Némelyikünktől a család, a barátok, a munkatársak fordultak el. Másokat hamis vádak érték. Van, aki börtönben ül pénzügyi okokból, vagy mások bűnei miatt üldözik. Nagyon igazságtalannak tűnik ez az egész. Megpróbáltál helyesen élni. Engedelmeskedsz a parancsoknak, amennyire csak bírsz. Hiszel Isten Igéjének, bízol az ígéreteiben. Ez a hit nem érdemelne csendes vizeken hajózást a viharos tengeren hánykolódás helyett?

Ézsaiás figyelmeztet, hogy Isten útjai nem a mi útjaink. Az Ő gondolatai és tervei fölötte vannak a mieinknek (Ézs 55:8). Kemény dolog szembesülni Istennel, amikor nem a mi szabályaink, nem a mi ütemtervünk szerint működik. Elfelejtjük, hogy Isten az összképet látja.

Ha végigkísérjük Pál életútját, észrevehetjük, hogyan működik Isten az elutasításokon, a megpróbáltatásokon, a bebörtönzésen, a hajótöréseken keresztül. Ezek a nehézségek tették ismertté Pált. Nem a hírnév, hanem Isten Országa építésének kedvéért. Elutasítottsága és bebörtönzése tette lehetővé, hogy tanúságot tegyen a farizeusok előtt. Az emberek Isten hatalmának bizonyítékául fogták fel Pál túléléseit a tengeri vihar és a kígyómarás után, vagy amikor megrendültek a börtönfalak, kinyíltak az ajtók és leoldódtak a bilincsek. Az Úr mások meggyőzésére, Isten hatalmának bizonyítására használta a nehézségeket, amelyekkel Pál találkozott.

Pál hagyta, hogy Isten használja őt. Nem állt félre telve önsajnálattal és kételyekkel. Ehelyett, ahogy az ApCsel 16:22-31-ben olvassuk, miután levetkőztették, megverték, megbotozták, belökték a börtöncella mélyére, lábukat kalodába zárták, Pál és társa hangosan imádkozott, és himnuszokat énekelt Istenhez. A közelben lévők hallgatták. Isten ereje olyannyira működött, hogy a börtönőr megkérdezte: „Mit kell tennem, hogy üdvösséget nyerjek?” Azok azt felelték: „Higgy az Úr Jézusban”.

Isten nem vesztegeti el fájdalmainkat, elutasítottságainkat, „hajótöréseinket”. Felhasználja őket terve véghezvitelére: olyan helyzetbe hoz, hogy mások lássák az ő átalakító hatalmának működését az életünkben, és higgyenek az élő Istenben.

Ha ez így van – és így van -, a mi dolgunk, hogy felkeljünk az elesettségből, mint Pál tette, hogy életünk tanúsága másokat a Mesterhez vezessen. Mától nem fogok félreállni a sebeimet nyalogatva, telve önsajnálattal. Felállok, imádkozom és dicsérem Istent, hogy az Ő dicsőségét sugározzam mások felé, hogy ők is higgyenek.

Istenem, bocsásd meg, hogy élvezettel hemperegtem az önsajnálatban, az elutasítottságban. Hiszem, hogy Te az összképet látod. Hiszem, hogy értelme van a fájdalmamnak. Erősíts meg, hogy fel tudjak állni hamvaimból, hogy lássák mások, Te vagy az én segítségem és megváltásom. Jézus nevében kérlek, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2009. december 29. Micca Monda Campbell www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest.com)

2015. december 26., szombat

Kétezer évvel ezelőtt Isten meghallotta az akkor és a majdan élők segély kiáltását. Bűneink okozta reménytelenség közepette Isten megnyitotta a mennyet, hogy elküldje Királyunkat újszülött csecsemőként.

Dicsősége beragyogta a poros istállót, hirdetve: „ÉN VAGYOK”

Kegyelme így érintett meg bennünket, szentsége így ért el hozzánk. Az Ő Fia így jött el közénk. Azon a dicsőséges éjszakán a gyermek Krisztus hangja REMÉNYT támasztott a sötétségben.

Azért van reménységünk, mert Megváltónk született. Aki megoldást hozott minden fájdalmunkra, minden bűnünkre, minden szükségünkre. Életünk mindazon problémás területére, melyeket a mosolygós fényképek nem mutatnak be. Azokra a pillanatokra, amikor elbukunk. A még megküzdendő harcainkra. Az elutasítottságra, mely még mindig mélyen belénk vág és megsebez bennünket. A még meg nem válaszolt imáinkra.

A térbe pedig ami a jelenlegi állapotunk és reményeink szerinti jövőnk között van, Megváltónk belép, és hirdeti: „ÉN VAGYOK az út, az igazság és az élet.”

Azt kívánom, hogy az Ő útja, igazsága és élete ragyogja be saját és szeretteid életét.

Lysa TerKeurst

Oltalom

„Aki a Fölségesnek oltalmában lakik, a Mindenható árnyékában nyugszik” 

Zsolt 91:1

Megint csak megtörtént. Drága kicsi tíz éves fiam újra mélyen megsebezve érkezett haza. Néhány gyerek kinevette, csúfolta az iskolában. Majd megszakadt a szívem, ahogy próbáltam lelket önteni gyermekembe, kisimítani a gyűrődéseket Isten nekem adott ajándékán.

Alig volt egy éves Dylan, amikor elvégeztek egy műtétet a fejbőrén. Jól látható nyoma van a homlokán. Őt sosem zavarta, mert nem látja. Tudja, hogy ott van, de mert nem látja, elfeledkezett róla. Aztán valaki felhívta rá a figyelmét: mutogatott rá, kinevette, s mások is csatlakoztak hozzá. Nevetésük belefúródott kisfiam szívébe, egy biztonságos helyre volt szüksége, ahol meghúzódhatott sebeit nyalogatva.

Imádkoztam Dylanért, próbáltam neki elmagyarázni, hogy bizony előfordul, hogy olyasmit mondanak ránk, ami fáj. Igyekeztem megvigasztalni, de láttam, hogy miután elhallgattam, újra visszatértek a rossz érzések: más, mint a többiek. Sosem felejtem el, milyen tehetetlennek éreztem magam, mialatt hosszan hallgattam szipogását, s kértem az Urat, vegye el a fájdalmát.

A férjem felhívta Dylant a hálószobánkba. Egy idő múlva feltűnt, milyen csend van. Mintha visszatért volna a békesség a házunkba. Felmentem, hogy megnézzem, mit csinálnak, s amit láttam, könnyeket csalt a szemembe. Ott voltak ők ketten, apa és fia, egy kuckóban, amit Jeff épített Dylannek. Dylan Rejtekhelyének nevezték el. Takarók, párnák és Jeff karjai alkották a falát és a tetejét. Dylan az apja karjára dőlve feküdt, arcán a legteljesebb béke és nyugalom. Az az ember jött megmentésére, akiben a leginkább bízik, s biztonságot, védettséget nyújtott neki. De gyönyörű példája annak, hogyan szeret az Atya minket! Sosem fogom elfelejteni.

Amikor utolér minket a világ kegyetlensége, jusson eszünkbe, hogy van egy Atyánk, akinek az oltalmában mindig meghúzódhatunk. Vár ránk, készen arra, hogy biztonságot, védelmet nyújtson, ha hozzá menekülünk. S ahogy az idézett zsoltárvers mondja, ha az ő oltalmában lakunk, elárad bennünk a nyugalom. Isten soha nem mondta, hogy gond és baj nélkül fogunk élni, de azt megígérte, hogy segít, ha bajba kerülünk.

Kétely, csalódás, félelem, gond gyötör? Isten karjai kitárva várnak. Az Ő oltalmába húzódva biztonságban leszel.

Uram, köszönöm, hogy a te menedéked mindig készen áll, hogy megoltalmazzon. Add, hogy csak Benned keressek oltalmat és menedéket. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2009. december 28. Melissa Taylor, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. december 25., péntek

Ima békéért és örömért Karácsonykor

Uram, az év ezen időszakában jó lenne, ha mindenki felhőtlenül boldog lehetne, mégis sokunkat leterhel az élet küzdelme: olyan nehézségek, melyek megrabolnak bennünket a karácsony örömétől. Kiszámíthatatlan természeti csapásokról hallunk, melyek nem várt területeken tarolnak, megrendítve a békés otthonok nyugalmát, összezavarva az ott lakók életét. Tragédiák történnek, ártatlanok szenvednek, és egy hang azt sugallja, hogy féljünk. Szükségünk van a békédre, Jézusunk!

Urunk, bennünk zeng még a karácsonyi énekek csodálatos üzenete, mely a téli tájakon, hófedte teraszokon vagy a gyülekezeti rendezvényeken csendül fel a lelkes zenészek vagy kórustagok tolmácsolásában. Megvalljuk Urunk, hogy ennek ellenére szívünket zavaró gondolatok terhelik meg: azon gondolkodunk, hogy a számláink hogyan lesznek kifizetve, a terrornak vége lesz-e valamikor, tapasztalunk-e még békét az életünkben? Lesz-e béke egyáltalán? Az üzeneted vajon még mindig valóság?

Kérünk, hogy ebben az aggódástól leterhelt világunkban erősítsd fel újra bennünk a béke üzenetének örömhírét. Mert szeretnénk, ha újra valóságosan a szívünkben dobogna. Soha sem volt még ekkora szükségünk az örömödre és békédre, mint most, Istenünk. Köszönjük ajándékodat, mely Jézusban vált valósággá, Immánuelben, Akiben az Ige testté lett. Bocsásd meg nekünk, hogy gyakran elfelejtjük, hogy a Te szereteted sohasem változik, gyengül, és soha sem tántorodsz el jöveteled céljától:
mégpedig attól, hogy megmentsél bennünket a bűnös valónktól, hogy örök élettel és a szent Istennel való örömteli kapcsolattal ajándékozz meg bennünket. A születésed - és halálod - ezt az ígéretet szentesítette.

Drága Megváltónk, vond magadhoz mindazokat, akiknek a szívét fájdalom vagy párkapcsolati problémák terhelik meg, azokat, akik életében zűrzavar és konfliktus van, azokat akik megfáradtak és már - már erejüket meghaladó terheket vittek ebben az évben. Jézus, Te ugyanaz maradtál, Aki évszázadokkal korábban megszülettél egy istállóban, és szalma jászolban feküdtél a betlehemi éjszakában, Akit az Atya nem a bűneink megbüntetésére küldött, hanem azért érkeztél, hogy szeretetet és bűnbocsánatot közvetíts számunkra egy mindennap megújuló szent kapcsolatban.

Vágyva vágyunk a békédre és örömödre Urunk. Azt ígérted, hogy nyugalmat adsz a megfáradottnak, győzelmet a küzdelemben harcolónak, békét az aggodalmaskodónak, elfogadást a megtört szívűnek. És nem csak Karácsonykor, hanem az év minden napján szeretnéd biztosítani mindezt számunkra Jézusunk.

Újítsd meg bennünk örömödet, melyet a büszkeségünk, téves prioritások, vagy a Földünkön zajló események törtek össze. Rombold le bennünk a gátakat, melyek rabságban tartottak bennünket. Oltsd ki a felcsapódó lángokat, melyek megrabolják belső békénket és nyugalmunkat. Mutasd meg újra nekünk a betlehemi éjszaka csodáját,

Még mindig "Csodálatos", "Tanácsadó", "Hatalmas Isten" "Örökkévaló Atya", "Békesség Fejedelme" vagy. Gyermekeidként azért könyörgünk, hogy frissítsd fel bennünk lényed valóságának tudatát. Hitben szeretnénk meghozni azt a döntést, hogy a hatalmas öröm csodálatos üzenetét valóságosan megragadhassuk az életünkben, hogy a környezetünkben úgy ragyoghassunk, hogy Tereád irányíthassuk a figyelmüket, Urunk. Tudjuk, hogy egy napon majd minden térd meg fog hajolni, és minden nyelv meg fogja vallani, hogy Te vagy az Úr. Azzal is tisztában vagyunk, hogy ezen a Földön békességet csak akkor nyerhetünk, ha  a szívünk békére lel Tebenned, Jézusunk.

Te az Örömünk és a Békességünk vagy. Már nem egy csecsemőként fekszel a jászolban, hanem az uraknak Ura, a királyok Királya vagy. Urunkként dicsőítünk Téged, nem csak most Karácsonykor, hanem mindenkor magasztalunk, Istenünk.


(Forrás: A Prayer for Peace and Joy at Christmas, Rebecca Barlow Jordan, Publication date: December 16, 2015, www.rebeccabarlowjordan.com, fotó: pinterest)


2015. december 24., csütörtök

A legfontosabb döntés karácsonykor


„Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: ’Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!"

Lk 2,13-14


A vidámság – és a stressz időszaka van. Hiába kellene a békességről szólnia, a lelkünk néha jobban össze van gubancolódva ilyenkor, mint egy rosszul elpakolt karácsonyi égősor.
Van, aki előre retteg a karácsony előtti zűrzavartól, tudja, hogy idegesség, magány vagy akár depresszió járhat vele. Bár egyesek boldogan várják ezt az időszakot, aggódás, rohanás, családi konfliktusok, túlzott elvárások és ebből adódó csalódások árnyékolhatják be az ünnepet.
Mindig választhatunk: hagyjuk, hogy a stressz nyomjon a földre, vagy imádattal borulunk le az Úr előtt.
A Szentírás gyönyörű képet fest az imádásról a Lk 2,13-14-ben. Mikor Jézus megszületett, angyal jelent meg a pásztorok előtt, és nemsokára rengetegen csatlakoztak hozzá a mennyből, hogy együtt dicsőítsék az Istent.
„Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: ’Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!’”
Nem ez az egyetlen hely a Bibliában, ahol az angyalok imádják Istent. A Zsid 1,6-ban olvassuk: „Ám amikor Elsőszülöttét bevezeti a világba, ezt mondja: ’Imádja őt Isten minden angyala.’” A Jelenések könyve 5,11-12-ben pedig: „És láttam meg hallottam sok angyalt, az élőlények és a vének hangját, akik a trón körül voltak, számuk tízezerszer tízezer, és ezerszer ezer volt, és nagy szóval mondták: ’Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom, a gazdagság, a bölcsesség, az erő, a tisztelet, a dicsőség és az áldás.’”
Az angyalok mintául szolgálnak nekünk az imádásra. Leborulnak Jézus előtt. Elképzelhetetlen örömmel zengik dicsőítő éneküket. Az imádáson keresztül hirdetik Isten dicsőségét, fejezik ki hódolatukat. Az angyalok örömmel szánnak időt Isten dicséretére.
Krisztust benne tartani a karácsonyi ünnepségben nem csak egy klisé, hanem az imádás szándékos választása. Olyan hódolattal teli lelkület kell hozzá, amilyen az angyaloké. Ha Jézust állítjuk ünneplésünk középpontjába, az Ő szeretete, békéje és öröme tölt el bennünket.
Ez pedig arra indít, hogy az Ő keze és lába legyünk a szükséget szenvedők felé. Ha imádattal telik meg a szívünk, kevés hely marad benne a hosszú sorban állás miatti bosszankodásra az áruházakban. Arra összpontosítunk, amiről valójában a Karácsony szól - egy Megváltót kapunk ajándékba –, és nem stresszelünk a tökéletes ajándékok kiválasztásán. Higgadtak és kedvesek maradunk valakivel, mikor okunk lenne az ellenkezőjére. Az imádat arra késztet, hogy hálát adjunk Jézusnak mindazért, amit tett érünk, a dicsőítés nem engedi, hogy a stressz kiűzze Isten örömét a szívünkből.
Arra is indíthat, hogy csatlakozzunk a mennyei kórushoz, és dicséretet zengjünk a Báránynak – még ha kicsit hamiskásan is.
Az ünnepekkel járó felfokozott érzelmek beleránthatnak az izgatottság forgatagába, stressz-szintünk egészségtelen méreteket ölt, és ez megakadályozza, hogy átadjuk magunkat az imádatnak és dicséretnek, amivel ünnepelhetnénk Azt, Akiért ez az egész időszak létrejött.
Sok döntést hozunk decemberben: kiken segítünk, milyen ajándékokat veszünk, milyen rendezvényekre megyünk el. De a legfontosabb döntés, hogy imádjuk és dicsőítsük Urunkat. Az Ajándékért, a szeretetért, a békességért, amit kapunk Tőle.
Ha a szívünk békére lel, békés lesz az ünnepünk is.


Uram, imádni és dicsőíteni akarlak a mostani karácsonyi időszakban. Segíts, hogy figyelmemet Rád és a Te jóságodra összepontosítsam. Ámen.

forrás: Tracie Miles: The Most Important Christmas Choice Encouragement for today, 2013.12.04.www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó: pinterest.com

2015. december 22., kedd

Egy csésze karácsonyi kakaó

„Megemlékeznek végtelen jóságodról, és ujjonganak igazságosságodon.” 


Zsolt 145,7

Az ünnepek nyüzsgésében mindig van valami, ami megnyugtatja szívemet és száguldó gondolataimat – egy csésze forró kakaó. Ki ne érezné a testében szétáradó meleget és békességet, mialatt egy csésze forró, tejszínhabos kakaót kortyol?
De valami másért is szeretem a kakaót. Kedvenc téli italom elnevezésének (cocoa) betűi Krisztusra irányítják a figyelmemet karácsonykor. Figyeld csak: (a fordításban nem akartam eltérni Tracie eredeti gondolataitól, így viszont csak az eredeti angol szavakkal érvényes a leírás)
C – Christ (Krisztus)
„Jézus Krisztus születésének ez a története: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek, de mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől.” Mt 1,18
Tudjuk, hogy a mostani ünnep középpontjában Krisztus áll, mégis könnyen elterelődik Róla a figyelmünk, át a vásárlásra, a készülődésre. Kívánom, hogy ebben a hónapban annyit foglalkozzunk Istennel gondolatban, amennyit a tökéletes ajándékok felkutatásával.
O – Ornaments (díszítés, díszek)
„Ékességüket ne külsőségekben keressék, abban, hogy hullámos a hajuk, arany ékszereket aggatnak magukra vagy drága ruhákat viselnek. Az Isten szemében a rejtett ember az értékes, romolhatatlan szelídségével és nyugodt lelkével.” 1Pét, 3,3-4
Hajlamosak vagyunk több időt tölteni otthonunk dekorálásával, hogy minél inkább megközelítse a magazinokban látott képeket, mint azzal, hogy bensőnket díszítsük fel Isten szeretetével és együttérzésével. Kérjük Istent, díszítse fel szívünket türelemmel és kedvességgel. Aztán árasszuk ki a kapott ajándékokat azokra, akik körülöttünk élnek, különösen a szükséget szenvedőkre.
C – Cheerfully celebrate the season (vidáman ünnepelj)
„A vidám szív derűssé teszi az arcot, a bánatos szív pedig összetöri a lelket.” Péld 15,13
Ahogy szaporodnak a nevek ajándékozási listánkon, és egyre csak telik a határidőnaplónk a találkozókkal, energiaszintünk könnyen elindul lefelé. Bár a Karácsony örömünnep kellene, hogy legyen, sokan küzdünk depresszióval, csüggedéssel ebben az időszakban. Tudatosan szánjunk arra minden nap egy kis időt, hogy gondolkozzunk el, mennyire szeret, mennyire értékesnek tart minket, gyermekeit, Isten. Az ünnep csak egy múló időszak, de Isten szeretete irántunk folyamatos és örökké tart.
O- Overjoyed not Overwhelmed (nagy öröm, nem pedig nagy fáradtság)
„Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük. Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.” Mt 2,10-11
Nagy örömet érzel, mikor közeledik Karácsony, de az utolsó napokban már inkább kimerült vagy? Szánjunk időt minden nap decemberben arra, hogy megköszönjük Jézusnak, hogy Megváltónk lett, és kimerülés helyett merüljünk bele a szeretetébe. Ha figyelmünket arra szögezzük, mi mindent tett értünk Isten, nehezebben fáradunk el a sok tennivalótól.
A – Abundance – (bőség)
„Azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” Jn 10,10b
Valahányszor a karácsonyestére gondolok gyermekkoromtól máig, a bőség jut eszembe. Bőség ajándékokban, ételekben, tevékenységben. De ezek mind múlékonyak. Amire igazán szükségünk van, az a bőség, amit életünkbe Jézus adhat, amiért eljött közénk. Szívünknek szüksége van az Ő irgalmára, békéjére, szeretetére, nemcsak Karácsonykor, hanem az év minden napján.
Nem ismerem az ízlésedet, de tudom, hogy én most készítek magamnak egy karácsonyi kakaót. Velem tartasz? Gondolkodjunk el ezeken a karácsonyi igazságokon, mialatt a csokis édesség átmelegíti a testünket, és engedjük, hogy Isten szeretetének melege járja át a szívünket, és a Jézus-hozta bőség árassza el életünket meg azokét, akik körülöttünk élnek.

Istenem, köszönöm a Fiadban nekünk adott ajándékot. Segíts, hogy ne süllyedjek bele a karácsony világias megünneplésébe, hanem azt ünnepeljem, amit Krisztusban kaptam. Emlékeztess szeretetedre minden nap, és mutasd meg, hogyan oszthatom meg másokkal is. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.12.16. Tracie Miles, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, kép: pinterest.com

Kit tudnál meghívni?

„Árvák atyja, özvegyek védelmezője az Isten, szent hajlékában. Isten, aki otthont ad a házban az elhagyottnak …” 

Zsolt 68,6-7a


A hangszórókból vidáman áradtak a jól ismert énekek azon a havas karácsonyi délutánon.
Bármerre néztem, embereket láttam, akik az utolsó pillanatban még be akarják szerezni a leárazott ajándékokat, az ünnepi étkezések hozzávalóit, vagy a divatos karácsonyfaégők girlandját.
Álltam a sorban a pénztárnál, hogy kifizessem a sajtot, amit családi vacsoránkhoz vettem, s éreztem, hogy egyre nagyobb gombóc szorítja a torkomat. Ajkam remegni kezdett, forró könnyek buggyantak ki a szemem sarkából, és folytak végig szélfújta arcomon.
Hogy tudnak ilyen boldogok lenni? Miért megy minden úgy tovább, mintha mi sem történt volna? Julie, a barátnőm, a múlt éjjel meghalt, hátrahagyva a férjét és nyolc gyermekét, akiknek szükségük volna rá. Ez senkit sem izgat?
Ordítani tudtam volna. Azt akartam, hogy maradjanak el az ünnepek. Nyoma sem volt a lelkemben vidámságnak, s elvártam volna, hogy mindenki kövessen ebben, s hagyjon fel ezzel az egész ünnepi színjátékkal.
Nehéz volt a szívünk, de próbáltuk a legtöbbet kihozni abból a karácsonyból, főleg a gyermekeinkért, akik szomorkodtak kis pajtásaik édesanyjának halála miatt.
A következő hónapokban az életünk a megszokott rendben folyt tovább, de amennyire tőlünk tellett, férjemmel együtt igyekeztünk segíteni megözvegyült barátunknak.
Közösségünkből néhányan főztek rájuk heti váltakozással. Egy diáklány vállalta a takarítást. Julie egyik kisfia hétköznaponként csatlakozott otthoni óvodánkhoz. Továbbra is rettenetesen fájt a szívünk Julie elvesztésén, de úgy éreztük, hogy a férj és gyerekek segítésével az Isten által ránk rótt feladatot teljesítjük.
Az azóta eltelt években családunk minden évben gondol azokra, akiknek a Hálaadás vagy a Karácsony nem az év legboldogabb időszaka. Van akinek az ünnepek fájdalmasabbak a hétköznapoknál.
Felerősödik a magány. Még jobban elsötétül a depresszió. Szaporodnak az öngyilkosságok. Míg legtöbbünket feldob az ünnepi fények látványa, a hangok, az illatok, másokat a fájdalom érzéketlenné tesz, és utálják az egész felhajtást.
Tetszik, ahogy egyik szomszédunk tekint a vigasztalásra: „Az ünnep mentség arra, hogy valakinek jobbá tegyük az életét” – mondta egyszer. Milyen igaza van! Idén is vannak emberek, akik vigasztalásra, bátorításra, befogadásra vágynak az ünnepek alatt. Csak hagynánk magunknak időt a sürgés-forgásban, hogy észrevegyük őket!
Azóta a szomorú karácsony óta hagyománnyá tettük, hogy a sokszor csak magunkra figyelő felhajtás helyett inkább a segítségnyújtás jellemezze az ünnepeinket. A Hálaadás és a Karácsony nem arról szól már, hogy mit kapunk, figyelmünk középpontjába az került, hogy mit adhatunk.
Azóta, hogy családilag elhatároztuk, hogy az ünnepek alatt Jézus keze és lába leszünk másokért, Ő mindig ellátott minket feladattal. Lehetőségünk van megmutatni Isten szeretetét és más jellemzőit, ahogy a 68. zsoltár 6-7a írja: „Árvák atyja, özvegyek védelmezője az Isten, szent hajlékában. Isten, aki otthont ad a házban az elhagyottnak …”
Meghívunk valakit ebédre, vacsorára. Karácsonyi dalokat éneklünk olyanoknak, akik nem tudnak kimozdulni, feldíszítjük otthonukat, karácsonyi képeslapot küldünk magányosoknak, bevásárlunk azoknak, akik ezt nem tudják megtenni maguknak, süteményt viszünk a szomorkodóknak, vagy befogadunk valakit az otthonunkba szinte családtagként az ünnepek alatt. Mert valóban egy családhoz tartozunk.
Talán Isten szeretné, ha Ti is vigasztalnátok valakit az idei ünnepeken. Próbáljuk meg valakinek az életét jobbá, szeretetben gazdagabbá tenni, lássuk el finomságokkal, hogy érezze, figyelnek rá és törődnek vele.

Uram, mutasd meg, kérlek, ki felé forduljak ezen az ünnepen. Segíts, hogy gazdagítsam valakinek az életét, és enyhítsem magányosságát. Hadd legyek a Te kezed és lábad, Uram. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: Whom Can You Invite? Encouragement for today, 2013.11.27. www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó: pinterest.com

2015. december 21., hétfő

Ajándék az Úrnak

„A hálaadás legyen felajánlott áldozatod Istennek” 


Zsolt 50,14

Szeretem az ajándékokat. Nem is az számít, mi van a csomagban, hanem a meglepetés kibontása, az a tudat, hogy valaki rám gondolt, mikor kiválasztotta vagy elkészítette.
Szeretek ajándékot adni is. Nemrég találtam egy nagyon régi, baseballos kártyacsomagot egy hagyatéki vásáron. 5 dollárba se került, s láttam magam előtt a fiam mosolyát, mikor megtalálja karácsonykor a zoknijában.
Ahogy közeledik a Karácsony, gondolataink egyre inkább az ajándékok körül forognak. Neveket húzunk. Listákat írunk. Van, aki hajnalban kel, hogy valami hihetetlen akciót elérjen.
De ahogy egyre közelebb érünk Karácsony napjához, jó volna arra az ajándékunkra koncentrálnunk, ami mind között a legfontosabb, mert Istennek adjuk: a hálaadásra.
Réges-régen, jóval Krisztus keresztje előtt, az emberek azon küzdöttek, hogy kitalálják a tökéletes ajándékot Istennek. Különféle áldozatokat mutattak be Neki, de az 50. Zsoltár 14. versében azt olvassuk: „A hálaadás legyen felajánlott áldozatod Istennek”. Ez egy ajándékkérés Isten részéről, aki mindenekelőtt bensőséges kapcsolatra vágyik népével.
Mi lenne, ha ezen a karácsonyon megajándékoznánk azzal, ami az ajándéklistáján szerepel? Szívünk elfordulna a tennivalók, bevásárlások hajszájától a minket körülvevő csodák felé.
Istenem, köszönöm, hogy egészséges a gyermekem.
Köszönöm, hogy a férjem annyira szeret minket.
Köszönöm ezt az ételt, amit gondos kezek készítettek.
Uram, mondtam már, mennyire hálás vagyok, hogy meleg van idebent, s a takaróink is melegek, nem fázunk éjszaka sem?
Ahogy elkezdjük felajánlani hálaajándékunkat, mintha több réteg csillogó csomagolópapírt bontogatnánk, ahogy mélyebbre jutunk, egyre szebbek, szikrázóbbak.
Köszönöm, Uram, hogy megláttál, mikor kereső kamasz voltam, s kimutattad felém szeretetedet.
Köszönöm azt az időt, amit a férjem ágya mellett töltöttem a kórházban, s hogy mindig adtál erőt a következő éjszakához.
Köszönöm, hogy amikor irgalomra volt szükségem, megtaláltam azt a Te jelenlétedben.
A Karácsony a legnagyobb Ajándék ünnepe, de a családi, anyagi gondok, vagy a jó öreg stressz elhomályosíthatják e különleges nap fényét. A hálaadás ajándékának felajánlása erőt ad ahhoz, hogy ezek a dolgok az őket megillető helyre kerüljenek, mialatt a hála minden mást beborít.
Társulj hozzám, s Karácsony végéig ajánljunk fel minden nap egy hálaajándékot Istennek.

Uram, Karácsony gyakran elvész a nagy rohanásban, a részletekben, de most szeretnék megállni, és ajándékot adni Neked. Hálás vagyok Neked minden jóért, amit kaptam Tőled. Segíts, hogy a következő napokban hálatelt szívvel tudjak ünnepelni. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: A Gift for Him Encouragement for today, 2012. december 14. www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com

2015. december 20., vasárnap

Immánuel

Lehet, hogy egyedül érzed magad. Talán úgy is tűnik, hogy tényleg egyedül vagy. De ne feledd, Krisztus veled van, nem hagyott magadra. Ő lát téged. Megért téged. és Ő segíteni tud neked.
Lehet, hogy mélyponton vagy, és teljesen kimerültél, de az Ő felemelő társaságát soha sem kell nélkülöznöd. Ő körbe vesz szeretetével, és mindent elhordozni tudó erejével. Az Ő jelenlétében biztonságban tudhatod magad, mert az Ő gondoskodása és gondviselése körbeölel téged.
Krisztus veled van.


- Micca Campbell Fear Less - Live More


Lát téged épp ott, ahol vagy

„Pásztorok tanyáztak a vidéken, kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek.” 

Lk 2,8-9

Érdekes, hogy kik értesültek először Jézus születésének örömhíréről a Biblia szerint. Nem királyok voltak. Még csak nem is vallási vezetők. Nem egy dúsgazdag ember. Nem olyan valakik, akikre bármilyen figyelem vagy érdeklődés irányult volna. Nem. Pásztorok voltak. Koszos, büdös pásztorok.
Azt is érdemes megfigyelni, hogy a hír nem nappal érkezett. Nem trombitaszó jelezte a templom lépcsőjéről sok száz embernek, akik áldozatbemutatásra jöttek. Nem is a vásárban dobolták ki az ott nyüzsgő tömegnek. Éjjel történt, csendes elszigeteltségben.
A legelőkön nem szoktak fontos emberek járni. Főleg nem éjjel. Akkor éjjel is csak alvó juhok és bárányok, fáradtan nyugvó pásztorok voltak a legelőn. Csak ők. Távol a világ zajától. Kemény munkában elgyötört kemény emberek.
Minden lehetséges hely, idő és emberek közül Isten itt, ezen az éjszakai órán, ezeknek az embereknek adta hírül Fia születését.
Ahogy Lukácsnál olvassuk: „Pásztorok tanyáztak a vidéken, kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek.” Isten látta a pásztorokat ott, ahol voltak akkor éjjel. Látta a munkájukat, látta őket, magukat. Volt számukra egy reményüzenete, amire nagyon nagy szükségük volt.
Egy üzenet, amit nekem is sokszor kell hallanom. Tudnom kell, hogy Isten lát engem a sötétben. Amikor egyedül érzem magam. Amikor reményre szomjazom. Fiatal anyaként sok-sok éjjelen, karomon egy síró csecsemővel, amikor azon ábrándozom, vajon visszatér-e valaha is az élet a normális kerékvágásba. Vajon lesz-e még olyan, hogy végigalszom az éjszakát, és lesz-e még rajtam pecsétmentes ruha, fogok-e még valaha felnőtt módon beszélgetni?
Vagy mikor késő éjszakáig dolgozom, aggódom az anyagiak miatt, töprengek, mikor és honnan jöhet segítség. Lát Isten robotolás közben? Lát küzdelmeimben, vagy amikor nagyon elfáradok?
A pásztoroknál tett látogatás azt üzeni nekünk, hogy Isten lát, ahogy dolgozunk keményen, és lát a hosszú éjszakákon is. Ő nem alszik. Nem azokat választja, akik hatalmon vannak. Nem hagy magunkra. És van reményüzenete mindannyiunk számára.
Látlak, ahogy ringatod gyermekedet hajnali kettőkor, félve, hogy már nem tudsz visszaaludni.
Látlak, mikor késő éjjelig tanulsz, mialatt kortársaid buliznak valahol.
Látlak, ahogy idegesen járkálsz fel-alá, várva, hogy kamasz gyermeked hazaérjen.
Látlak, mialatt túlórázol, hogy ki tudjatok fizetni még egy számlát.
Látlak, ahogy ledőlsz a díványra, s attól félsz, hogy házasságod már nem menthető meg.
Látlak, hogy a barátnőd mellett ülsz, miközben elmondja, hogy élete legszörnyűbb hírét kapta aznap.
Neked is szól, a hír, amit az angyal a pásztoroknak vitt, a tied is.
Halljátok ti is, te aggódó anyuka, vizsgára készülő diák, gyötrődő feleség: „nagy örömet adok tudtul nektek, és az lesz majd az egész népnek”(Lk 2,10). „Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr” (Lk 2,11), neked, te kimerült anyuka, szorongó testvér, hűséges barát…
Nem tévedésből küldte Isten angyalait akkor éjjel a sötét mezőre, az alázatos pásztorokhoz. Azoknak küldte az örömhírt, akiknek nagyon nagy szükségük volt rá.
Ma is, a te sötétségedben, fáradtságodban, elszigeteltségedben, Isten lát téged, és ugyanazt az üzenetet küldi neked is. Megszületett a TE Megváltód.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy törődsz azokkal, akik egyedül vannak, akikről megfeledkeztek, akik elgyötörtek. Bevallom, én is szoktam így érezni magam. Köszönöm, hogy ismered szükségeimet, és elküldted Jézust, hogy mindezt kielégítse. Az Ő nevében, Ámen.




(Forrás: Glynnis Whitwer: He Sees You Right Where You Are, Encouragement for today, 2013.12.17. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

2015. december 19., szombat

Egyszerű, kedves Karácsonyt

„Ott-tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson.” 

Lk 2,6-7

Gyermekkoromban nálunk otthon egyszerű volt a karácsonyi készülődés. Édesapám csendes szavú biológiatanár volt, édesanyám keményen dolgozó háziasszony. Hozzájuk nem illettek extravagáns partik vagy luxusajándékok. Visszanézve mégsem érzem, hogy bármi hiányzott volna – egyszerű, kedves szokásokból állt a Karácsony, amik nagyon sokat jelentettek nekem.
Például minden évben kocsiba ültünk, és végighajtottunk a városon, gyönyörködve a karácsonyi fényekben. Mézeskalácsot gyúrtunk, harangocskákat, csillagokat szaggattunk a tésztából, zöld és piros cukormázzal vontuk be, színes cukrot szórtunk a tetejére. Igazi angyalhajat használtunk, így a fa díszítése hosszas művelet volt, takarékoskodó édesanyám ragaszkodott hozzá, hogy szálanként rakjuk fel a fára, és úgy is kellett leszedni, így nem gubancolódott össze, el lehetett tenni jövőre.
Karácsony este mindig elmentünk a 11 órás misére, papírgalléros, apró fehér gyertyákat tartottunk a kezünkben, és elénekeltük éjfélkor a Csendes éjt. Karácsony napjának reggelén a zoknikban és körülöttük egyszerű ajándékok voltak, például egy posztóbaba, amit nagynéném készített nekem.
A karácsony előtti napokat sem zsúfoltuk tele tennivalóval. Voltak mindig apró, kedves pillanatok, amik megérintettek, amik emlékeztettek rá, hogy valami különleges esemény történt 2000 évvel ezelőtt. A Karácsony nem arról szólt, hogy még több legyen, hanem a háláról mindazért, ami van.
Mennyire más a jelen – különösen attól az elvárástól, hogy minden évben szebb legyen, jobb legyen. Elolvasván Jézus születésének történetét Lukács evangéliumában, látom, hogy Isten sokkal csendesebb, hálatelt mintát adott a Karácsony ünneplésére. És nem tudom, nem Jézus igaz története lenne-e a legjobb módja születése megünneplésének – szemben mindazzal, amit a reklámok sugallnak.
Lukács történetében szerény embereket látunk szerény helyen. Nem jutott nekik kényelmes szoba, berendezkedtek egy állatoknak szánt szálláson. Senki nem adott Máriának babakelengyét, ezért a kéznél lévő rongyokba burkolta gyermekét. Nem volt ringó bölcsője, Jézus az állatok etetőjébe rakott szénán aludt.
Az angyalok mégis ámulattal szemlélték, dicsőítették Istent, és háladalt énekeltek. És Mária szívébe zárta és elmélkedett a történteken.
Elgondolkozom, látva az egyre növekvő nyomást karácsony kommercializálására, nem az volna-e a legjobb, ha visszatérnénk az eredeti módjához az ünneplésnek. A csinnadratta helyett a kedves egyszerűségre lenne szükségünk. Vajon a költekezés helyett a szerénység és alázatosság nem vinne közelebb a csodához?
Ezen a Karácsonyon teszek egy lépést visszafelé. A kevesebb több alapján. Több a nyugalomból, egyszerűségből, alázatból, befogadó, elmélkedő pillanatból. Kevesebb rohanás, több szünet. Kevesebb kapkodás, több odafigyelés az üzenetre: megszületett egy gyermek, aki a Mindenség Királya lesz, egy szolga, aki Megváltó lesz - Emmánuel… Velünk az Isten. Ámen.

Uram, a Karácsony előtti sürgés-forgásban segíts megállnom, hogy a lényegre figyelhessek. Segíts megtapasztalnom szívemben a Karácsony örömét. Köszönöm, hogy elküldted Fiadat. Az ő drága nevében, Ámen.


(Forrás: Glynnis Whitwer: A Sweet and Simple Christmas Encouragement for today, 2012.12.12.
www.proverbs31.org/devotions, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest.com)

2015. december 18., péntek

Ne vállaljuk túl magunkat

„Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az ÚRban bízik, az oltalmat talál.”
Péld 29,25



Bevallom: nem vagyok egy konyhatündér.

Pár éve mégis úgy éreztem, igent kell mondanom egy cserebere sütögetésre.

Igen ám, csakhogy fogalmam sem volt, hogy kell aprósüteményt sütni. Pontosítok: nem tudtam hogyan kell őket szép, egyenletes, egyforma alakúra készíteni, nem beszélve az ízükről, meg az ünnepi csomagolásról.

Visszanézve igazságtalan dolognak tartom, hogy a többiek az én sütijeimet kellett, hogy hazavigyék, én meg az övéikben gyönyörködhettem itthon. Az ő sütijeik olyanok voltak mint szépen csomagolt, tökéletes formájú kerámiadíszek. Az enyémek meg? Mint megkeményedett gyurmafigurák gyűrött csomagolópapírban.

Utólag belegondolva nevetséges, mennyi stressznek tettem ki magamat és családomat, hogy valami olyasmiben jeleskedjem, amihez nem volt semmi tehetségem.

Mások és magam szerencséjére, már nem érzem kötelességemnek, hogy részt vegyek a cserebere sütögetésben. Ez ám a szabadság! Már tudom, hogy egészséges lélekkel hozott döntéseink sokkal gyümölcsözőbbek és segítenek feltöltődni.

Ha viszont mások véleményét tartjuk szem előtt, vagy azon dolgozunk, hogy megfeleljünk valamilyen magunk-állította elvárásnak, eltékozoljuk adottságainkat, időnket, nem vesszük észre a csak nekünk szánt lehetőségeket. És ami a legfontosabb, másokra pazaroljuk azt az energiát, ami egyedül Istent illeti meg.

Hogyan védekezzünk hát a tőlünk idegen elvárások szorítása ellen? Gondoljunk – ha kell, minden percben – Jézusra, aki nagy árat fizetett azért, hogy felszabaduljunk mások véleményének nyomása alól, és szabad lélekkel az legyünk, akinek ő látni akar minket.

Amikor rajtakapjuk magunkat, hogy rosszul használjuk fel az időnket, energiánkat, adottságainkat, azaz másokat akarunk lenyűgözni, vagy saját önértékelésünket igyekszünk helyreállítani, álljunk le. Gondoljuk végi, kik vagyunk Krisztusban, és tervezzük át az útvonalat. Emelkedjünk fel, és induljunk el a szabadság felé, melyet Isten iránymutatása jelöl ki az életünkben, távolodjunk el a megfeleléskényszer csapdájától, mely állandó szorongásban tart.

Vagy szeretnél fogságban maradni? Gondolj hát mások megtapasztalt vagy elképzelt fejcsóválására, elégedetlenségére. Ha rabként gondolkozol, szívedben állandó lakos lesz az aggódás és a rettegés.

Szeretnéd tönkretenni az életedet? Hagyd, hogy az emberek, a testületek belerángassanak minden lehetséges segítési akcióba. Koptasd el a lábadat a futkározással, hogy kimerülten vedd észre, nincs már benned se hit , se öröm. Veszítsd el az öröklét perspektíváját, hogy kiszáradt lelkedet látva mások megkérdőjelezzék, hogy Jézus barátsága bármit is számít az életedben.

Előfordul, hogy mások helytelenül ítélnek meg. Isten viszont mindig szeret és megért minket. És ez legyen elég. Ha tudjuk, hogy Isten akarata szerint élünk, megőrizzük derűnket és békénket akkor is, ha mások félreértenek, ha elégedetlenek velünk. Sőt. Ilyen helyzetekben születnek az igazi hősök.

Szeretnél szabad lenni? Foglalkozz az odafönt valókkal!

Állítsd rá a szívedet Isten szeretetének változatlan, vitathatatlan igazságára. Tedd meg a következő dolgot, amire indít. Ha azt mondja, pihenj meg, akkor pihenj. Ha azt mondja fuss, akkor szedd a lábad, ahogy csak bírod. Ha azt mondja, várakozz, akkor add át az irányítást, engedd ki a kezedből, amit benne tartasz, és bízd Istenre az időzítést. Közben dicsőítsd Őt. Ha Istenben jársz, nem kell félned, és szabad leszel.


Uram, köszönöm, hogy ennyire szeretsz! Bocsásd meg, hogy annyit törődöm mások véleményével. Az számít igazán, amit Te gondolsz rólam. Segíts, hogy úgy éljek, lélegezzek, adjak és szolgáljak, mint olyan valaki, akit nagyon szeretnek, és akiről bőkezűen gondoskodnak. Nem kell bizonyítanom semmit, és élhetek egy örökéleten át. Tele a szívem hálával, Uram. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Susie Larson: Avoiding An Over-Committed Christmas Encouragement for today, 2015.12.15. www.proverbs31.org, fordítás: www.lelekerosito.hu, fotó:pinterest.com)

2015. december 17., csütörtök

Napi idegességeink kezelése

„A jó földbe hulló szemek azok, akik tiszta és jó szívvel hallgatják a tanítást, meg is tartják és kitartásukkal gyümölcsöt teremnek.” Lk 8,15


Egy internetes áruház ügyfélszolgálatát hívtam, akiktől már évek óta vásárolok. Szerettem volna segítséget kérni, hogyan küldhetnék vissza egy terméket. Beszélgetésünk jól indult, de amikor elmondtam, melyik áruról lenne szó, hirtelen dél felé kanyarodott a hangulat.
A hölgy közölte velem, hogy ez a bizonyos árucikk nem küldhető vissza. Az utolsó darabok listáján szerepel, többé nem forgalmazzák. Csakhogy nekem fogalmam sem volt a vissza nem küldhető vagy kiárusítási listáról. Nem kaptam meg a csomagban, nincs rajta az internetes oldalon sem.
Igyekeztem logikusan érvelni, hogy megértse a szempontjaimat. De hiába, mondhattam, magyarázhattam bármit, nem tágított.
Tudtam, hogy a hölgy a vonal túloldalán csak a kötelességét teljesíti, de attól még ez az eljárás igazságtalan volt. Persze, hogy feldühített!
A hangnemem pontosan tükrözte az indulataimat.

Aznap délután sorban álltam a zöldségesnél. Az előttem lévő férfi egy lejárt kupont akart beváltani. A pénztáros közölte vele, hogy érvénytelen a kupon, nem válthatja be. Hát ettől a férfi kiborult. Olyan hangon nyilvánította ki nemtetszését, hogy a körülötte lévők mind tudomást szerezhettek róla.
Viselkedése meghökkentett.
Hoppá. Bizony én is majdnem így reagáltam, mikor az ügyfélszolgálatos megtagadta, amit kértem tőle. A szívemig hatolt a felismerés, és nagyon bántott az illető hölggyel való viselkedésem.
Az én hívásom után jött biztos a következő ideges ügyfél. Aztán a következő. Meg a következő. Hirtelen nagyon megsajnáltam.
Tudtam, nem ő akart kiábrándítani. Ő csak követte a föntről érkező utasításokat. Elképzeltem, ahogy a hosszú munkanap végén összepakol, és elindul hazafelé. Haza, ahol újabb feladatok várják, s ahol fel kellene dolgoznia az elmúlt nap feszültségeit, idegességét.

Rájöttem, hogy mialatt beszéltem vele, nem is gondoltam rá emberként. Számomra ő csak egy hang volt a vonal túlsó végén, aki borzasztóan felidegesített.
Vajon hogy reagáltam volna, ha magam előtt látom ugyanolyan nőként, amilyen én vagyok? Milyen lehet a helyében lenni, az ő életét élni, az ő munkáját végezni?
Tudtam, hogy Isten figyelmeztetni akar, gondoljam meg jobban, hogyan reagálok. Ügyeljek rá, hogy napi idegességeim közben is olyan szívről tegyek tanúságot, amelyik szereti az Urat. Erre figyelmeztet Lukács is, a mai alapigénkben (Lk 8,15): „A jó földbe hulló szemek azok, akik tiszta és jó szívvel hallgatják a tanítást, meg is tartják és kitartásukkal gyümölcsöt teremnek.”

Szeretném, ha Jézus üzenete olyan szívbe hullna, mely elég alázatos és termékeny ahhoz, hogy:
- befogadja az Igét,
- betartsa Isten utasításait
- szavaival tetteivel, reakcióival Isten természetét tükrözze.

Nagy kihívás ez nekem. Akár az ismeretlen ügyintézővel a vonal túlsó végén, akár azokkal lépek interakcióba, akikkel mindennapi életemet élem, igyekezni akarok Isten hívő leányaként viselkedni. Isten üzenetei hassanak rám úgy, hogy a Lk 8,15 biztatása szerint szívem és szám tiszta és jó legyen, akár idegesítő, akár barátságos a beszélgetés, amit folytatok.

Uram, könnyebb dicsőségedre válni, amikor jól átgondoltan cselekszem vagy beszélek, de gyakran kudarcot vallok hirtelen reakcióimmal. Kérlek, Uram, segíts, hogy váratlan helyzetekben is a Te szereteted és türelmed áradjon mások felé a szívemből.

Lysa TerKeurst :Encouragement for today,www.proverbs31.org 2012.08.01. fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

2015. december 16., szerda

Isten hangját követve itt és most

„Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem.” 

Jn 10,27

Ültem a heverőn, kibámultam az ablakon, és a jövőn töprengtem. Új lehetőségek jelentek meg a láthatáron. Izgatott voltam, de féltem is, hogy túlságosan belebonyolódom, agyamban egymást váltották a megválaszolatlan kérdések: Igent vagy nemet mondjak? Mire hív Isten? Hogyan tudnék rájönni, mi az ő terve és célja a jövőmmel?
A töprengés és aggódás nem vezetett sehova, ezért elhatároztam, hogy imádkozni fogok. Leírtam néhány kérdést egy lapra: „Uram, igent mondjak vagy nemet? Mi a te akaratod, hol folytassam az életemet? Kérlek, mutasd meg a rólam szóló terveidet a jövő esztendőre!”

Szerettem volna bekukkantani Isten határidőnaplójába, hogy hozzáigazítsam a magamét. Ehelyett úgy éreztem, azt válaszolja, ne aggódjam a holnap miatt, éljem szépen egymás után a mindennapokat itt és most az ő hangját követve.
Egész jól boldogulok Isten hangjának követésével a nagy dolgokban. Akkor nehezebb, ha apróságokban, olyan színfalak mögötti kis történésekben kell engedelmeskednem. Néhány héttel az Istennel folytatott fenti beszélgetésem után - amikor elköteleztem magam, hogy jobban fogok figyelni a hangjára a mindennapok szintjén -, kinyitottam a férjem szekrényét, és megállapítottam, hogy minden össze-vissza van hajigálva benne. Tudom, mennyire szereti a rendet, de nincs benne természetes hajlandóság a megteremtésére. Eszembe jutott, milyen kimerülten jött haza tegnap. Éreztem Isten suttogását a szívemben. „Kimutathatnád szeretetedet J.J. iránt, és enyhíthetnéd a rajta lévő terhet, ha rendet raknál a szekrényében.”
„Felnőtt ember. Rendet tud rakni a szekrényében. Elég nekem a két gyerek, a két kutya és jómagam, akiket rendben kell tartanom. Meg ott a garázs és a padlás is, láttad, hogy néznek ki?”
„Nem hallottad mit mondtam? Nem azt ígérted, hogy engedelmeskedsz itt és most?” – tuszkolt a szekrény felé a Szentlélek.
Épp azon a héten olvastam a talentumokról szóló példabeszédet a Máté 25-ből, és rájöttem, hogy én leginkább a harmadik szolgához hasonlítok. Nem sokat bíztak rá, és azt is elásta a földbe. Talán így gondolkozott. „Nem sokat kaptam, miért kéne foglalkoznom vele? Nem fogok gondot okozni magamnak ezzel a feladattal. A gazda észre se fogja venni.” Néha úgy látom a rám bízott: férjem felesége – szüleim gyermeke – gyermekeim anyja – barátaim barátja szerepet, mint „közönséges” feladatot, egy-talentumos megbízatást. Rengetegen vannak rajtam kívül, akik ugyanezt a feladatot kapták, vélekedem. Észrevétlenül hagyom, hogy az önzés, a másokkal szembeni figyelmetlenség, türelmetlenség jellemezze néha a megnyilvánulásaimat. De Isten azt akarta, hogy készségességem életem minden területén jelen legyen, meghalljam és kövessem indításait a mindennapok szintjén.
Miért vár el Isten engedelmességet tőlünk minden nap, minden percben? Mert azt akarja, hogy bízzunk Benne. Az engedelmesség azt jelenti, hogy akaratunkat az Ő akaratával cseréljük fel. Isten jól tudja, hogy nehéz lesz meghallanunk a hangját és követnünk tervét a holnapunkra vonatkozóan, ha nem vállaljuk az engedelmességet a mában. De azt ígéri, hogy ha hűek vagyunk a kis dolgokban, „sokat bíz ránk”, és nagy örömben részesít (Mt 25,21).
Olyan türelmes velünk az Isten, amíg megtanulunk engedelmeskedni neki életünk nagy és apró dolgaiban! A Vele való kapcsolatunkban találjuk meg azt a célt, irányt és értelmet, amit annyira keresünk az életünkben. Ha az Ő hangját követve éljük az „itt és most”-ot, hivatásunk és terveink az Isten iránti szeretetre kezdenek irányulni, és nem az „önmegvalósításra” vagy arra, hogy Rajta kívül más szemében is fontossá váljunk.

Igaz is, végül rendet raktam férjem szekrényében. Úgy tűnt, hallom Isten kuncogását, és éreztem a mosolya melegét. Kívánom, hogy te is érezd meg ezt, amikor ma igyekszel „itt és most az Ő hangját követve” élni és cselekedni.

Istenem, amikor ellenőrzöd a rám bízott feladatok teljesítését, hűségesnek találsz? Úgy élek, úgy követem a hangodat, ahogy szeretnéd? Néha beesem a jobb jövő, könnyebb feladat utáni vágyakozás csapdájába, s azokra tartogatom a hűséget. Segíts, hogy bízzam Benned. A Te szeretetedet akarom sugározni, a Te kinyújtott kezed akarok lenni ma is. Jézus nevében, Ámen.


Encouragement for today, Renee Swope www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. december 15., kedd

Miért Karácsony?


Volt egyszer egy ember, aki nem hitt Istenben és soha nem habozott, hogy mások tudtára adja, mit gondol a vallásról és a vallási ünnepekről, köztük természetesen a Karácsonnyal. Felesége viszont hívő volt és gyerekeit is Istenbe és Jézusba vetett hite szerint nevelte, férje rendszeres bántó megjegyzései ellenére.

Egy havas Karácsony estén a feleség és a gyerekek a falusi templom karácsonyi miséjére készülődtek. Hívták az apát, de ő persze hallani sem akart arról, hogy elkísérje őket.

„Ez a történet egy nonszensz,” mondta. „Miért alacsonyítaná le magát Isten, hogy emberként jöjjön a földre? Teljesen nevetséges!”
A feleség és a gyerekek így nélküle indultak útnak. Kicsit később felerősödött a szél és a hóesésből hóvihar lett. A férfi az ablakon kinézve csak vakító fehérséget látott. Leült a kandalló elé és elégedetten nézte a csendesen égő tüzet. Néhány perc elteltével egy nagy puffanást hallott odakintről. Valami nekiment az ablaknak. A hang megismétlődött. Kinézett, de még egy méterre is alig lehetett ellátni. Amikor a vihar alábbhagyott egy kicsit, kimerészkedett, hogy megnézze mi adhatta a furcsa hangot az ablak közelében. A ház melletti mezőn egy csapat vadludat látott. A jelek szerint a ludak délre igyekezhettek a téli hideg elől, de a hóvihar miatt nem tudták folytatni útjukat. Eltévedtek és végül a farmon kötöttek ki, étel és menedék nélkül. Ijedten csapkodtak szárnyaikkal, körbe-körbe repkedve a mező felett, vakon és céltalanul. Bizonyára némelyik madár nekirepült az ablaknak. Ezt hallhatta korábban.
A férfi megsajnálta az állatokat és segíteni akart rajtuk. Az istálló tökéletes hely lenne nekik, gondolta. Meleg és biztonságos. Ott tölthetnék az éjszakát és biztonságban megvárhatnák a vihar végét. Miután ezt kigondolta, odament az istállóhoz és tágra nyitotta az ajtaját. Megállt és figyelt, azt remélve, hogy a madarak észreveszik az istállót és bemennek. A ludak azonban csak ide-oda repkedtek céltalanul és úgy tűnt, egyáltalán nem vették észre az istállót, illetve, hogy mit jelenthet az épület számukra. A férfi megpróbálta magára terelni a madarak figyelmét, de ettől csak megijedtek és messzebbre húzódtak.
Bement a házba egy kis kenyérért. Morzsává szaggatta és egy csíkban elszórta a bejáratig. Még mindig nem értették meg, mit akar. Most már kezdett elfogyni a türelme. A madarak mögé lopódzott és megpróbálta az istálló felé terelni őket, de csak még jobban megijedtek és a szélrózsa minden irányába repültek, csak éppen az istálló felé nem. Akármit tett, egyszerűen nem tudta elérni, hogy az istállóba terelje őket, ahol melegben és biztonságban lehettek volna.

„Miért nem követnek engem?” – morfondírozott magában türelmetlenül. „Nem látják, hogy ez az egyetlen hely, ahol átvészelhetik a vihart?”

Addig törte a fejét, míg rájött, hogy a madarak soha nem követnének egy embert. „Ha én is lúd lennék, meg tudnám menteni az életüket,” mondta ki hangosan.

Ekkor eszébe jutott valami. Bement az istállóba és kihozta egyik saját libáját és óvatosan a vadlúdcsapat mögé ment vele. Amikor elengedte, saját libája átrepült a madárcsapaton, egyenes be a meleg épületbe. A vadludak egyenként követték. A férfi megállt és hirtelen eszébe ötlöttek néhány perccel korábban kimondott saját szavai: „Ha én is lúd lennék, meg tudnám menteni az életüket!” Azután a feleségére és a köztük korábban lezajlott párbeszédre gondolt. „Miért akarna Isten olyanná válni, mint mi? Ez nevetséges!” Hirtelen minden világos lett. Pontosan ezt tette Isten. Mi emberek vagyunk a vadlibák. Vakon bolyongva, elveszetten bukdácsolunk a halál felé. Isten olyanná tette a Fiát, mint mi, hogy megmutassa az utat és megmentsen. Rájött, hogy ez a Karácsony értelme.

Ahogy a szél és a hóvihar csendesedni kezdett, úgy csendesedett és nyugodott meg lelke is, miközben ezeket a csodálatos gondolatokat forgatta fejében. Végre rájött, hogy miről szól a Karácsony és miért jött el Krisztus. Hosszú évek kételyei és hitetlensége, mint a múló vihar, szertefoszlottak egy pillanat alatt. Térdre esett a friss hóban és elmondta élete első imáját: „Köszönöm Istenem, hogy emberként eljöttél, hogy kivezess a viharból!”

– Ismeretlen szerzőtől

Forrás: idokjelei.hu fotó:pinterest.com

Ne felejts emlékezni



„Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” Zsolt 103,2


Néha nagyon nehéz elfogadni, hogy Isten a megpróbáltatásainkon keresztül is a cél felé vezet. Nehéz túlnézni a jelen körülményeken egy olyan jövőbe, ami számunkra még nem valóság. De Istent nem zárja korlátok közé az idő. Őt nem a pillanatnyi körülmények irányítják. Attól, hogy mi nem látunk túl korlátolt távlatainkon, higgyük el, hogy ezek nem akadályozzák Őt céljai véghezvitelében.

Az ilyen helyzetekben kísértést érzünk, hogy átvegyük Tőle az irányítást, olyasmiket teszünk, ami bizalmatlanságunkat igazolja. Mintha azt mondanánk Neki: „Ezt most bízd rám, oké?”

Dávid is érzett ilyet, ezért írja a 103. zsoltár elején: „Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” Dávid tudta, hogy külön figyelmeztetnie kell magát az emlékezésre, mindarra, amit az Úr vele tett, hogy hinni tudjon abban, amit tenni fog vele. Dávid is emlékeztette magát rá, hogy Istennek célja van minden megpróbáltatással, s annak, aki állhatatos, valami jó fog származni belőle.

Eszembe jut egy alkalom, mikor meg akartam előzni Istent, mert nem győztem kivárni a válaszát. Nagy szükségünk volt számítógépre, de költeni való pénzünk nem volt. A hitelünk felszámolásán dolgoztunk már egy ideje, a hónap végén megmaradt minden pénzt erre szántunk. Imádkoztam Istenhez, segítsen dönteni. Éreztem, hogy azt sugallja, várjak még a számítógép vásárlással. „Istenem”, válaszoltam. „Nem várhatunk tovább. Szükségünk van a számítógépre.” Nem értettem, miért kéne várnom, később sem lesz több pénzem. Úgyhogy megvettük a számítógépet. Megint kezembe vettem az irányítást.

Kb. egy hónappal ezután felhívott édesanyám, és megkérdezte, szükségünk van-e még számítógépre. „Nem”, válaszoltam, „már megvettük. Miért?” Elmesélte, hogy egy barátnője szeretné elajándékozni még viszonylag új számítógépét, mert vettek egy laptopot. Átvesszük? Éreztem, ahogy Isten rám szól: „Én mondtam, hogy várj még.”

Súlyos lecke volt, nem fogom elfelejteni. Végül is lett két számítógépünk – és egy csomó pénzt, amit hiteltörlesztésre fordíthattunk volna, kidobtunk az ablakon egy fölösleges gépért. Ezzel a nagyon is valóságos leckével is tanítani akart Isten, hogy várjak türelemmel az Ő lépéseire. Ha megteszem, mindennapi gondjaim összekapcsolódnak szellemi utazásommal. Növekedni fogok a hitben, és ezzel párhuzamosan erősödik a Vele való kapcsolatom. Nem szabad elfelejtenem emlékezni mindarra, amit a múltban véghezvitt az életemben, mert különben nem fogok tudni Bele kapaszkodni a jövőbeli bizonytalanságokra gondolva.


Uram, sosem akarom többé azt mondani, hogy „ezt most bízd rám”. Rajtad a sor. Mindig. Segíts, hogy teljesen tudjak Rád hagyatkozni. Juttasd, kérlek, eszembe azokat az eseteket, amiknek emléke erőt ad, megnyugtat, mialatt a Te lépéseidre várok a jövőnket illetően. Jézus nevében, Ámen.

Forrás: Encouragement for today, 2010.12.27. Marybeth Whalen  www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu kép:pinterest.com

2015. december 13., vasárnap

„Te kellesz nekem!”

„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” 

1Pt 2,9

Csak pár nap választott el karácsonytól, és még nem volt karácsonyfánk. Egy főiskolás diák anyagi lehetőségeivel, első gyermekünket várva tengődtünk, nem engedhettük meg magunknak, hogy 25-50 dollárt költsünk valamire, ami nem létszükséglet. Olyan triviálisnak tűnt, mikor elpanaszoltam Istennek, hogy nem tudunk fenyőfát venni karácsonyra. Bűntudatot is éreztem, amikor azokra gondoltam, akiknek sokkal több minden hiányzik az életükből.
Azon a karácsonyon megbizonyosodtam, mennyire odafigyel Isten szívünk vágyaira, s ha van rá szemünk, észrevehetjük irántunk való szeretetét.

Mikor advent utolsó vasárnapján este hazafelé tartottunk egy barátunktól, észrevettünk a lakásunkhoz közel egy árusítóhelyet, ahol minden fa árát levitték egységesen 10 dollárra. Széles mosollyal néztünk egymásra, s elterveztük, hogy másnap délután, mikor hazajön JJ a hatórás munkájából, megvesszük a karácsonyfánkat.
Hétfő délután együtt jártuk végig a sorokat, keresve azt a lucfenyőt, ami elférne lakásunk egyetlen szobájának sarkába. Szentimentálisnak és kicsit anyásnak éreztem magam, mikor észrevettem, hogy első karácsonyfánk kiválasztása épp olyan nehéz, mint gyermekünk nevének közös megtalálása.
Túl sok időt töltöttem a válogatással. A nap hamar lebukott, a karácsonyfa-telep kezdett bezárni, kikapcsolták a reflektorokat. Ott álltunk a sötétben fa nélkül.
Kreatív és nagyon türelmes férjem közelebb jött a kocsival, és olyan szögbe állította, hogy a hosszú fényszóróval megvilágíthassa a fákat. Felvillant a fény, elűzve a sötétséget, és épp előttem, ott állt a legkedvesebb fa, amit valaha láttam. Két-három ága kicsit kajla volt ugyan, és egyik oldalában volt egy hiány, de rámutattam, s így szóltam JJ-hez: „Ő kell nekem!”
Alig vártam, hogy hazaérjek a kis lucfenyőmmel. Valamivel később egy csupor forró kakaóval a kezemben a dívány sarkán ültem, és néztem a fenyőt. Felidéztem, milyen szomorú voltam, mikor a sötétségben nem láthattam a fákat. Aztán mikor világosság árasztotta el őket, a remény visszaszállt a szívembe.

Kitörölhetetlen kép bukkant fel az emlékezetemben egy másik sötétségről, amikor nem én választottam, de nagy szükségem volt arra, hogy kiválasszanak.
Amikor úgy tűnt, minden álmomnak vége, elszállt minden reményem, Isten töretlen szeretetének Világossága átszakította a depresszió sötét fellegeit az elmémben. Ez is télen történt, 1989 januárjának egy hideg estéjén, amikor egy templom karzatán álltam, reménykedve, hogy hallhatok valamit, ami megtöltheti az üres helyeket a lelkemben. Mintha a Lélek megrángatta volna a szívemet, úgy éreztem, Isten a fülembe súgja: „Renee, te kellesz nekem.”
Már évek óta meg akarta mondani nekem, de múltbeli sérelmeim, meg mások szavai meggyőztek arról, hogy én senkinek sem kellek. Élete egy bizonyos pontján, azt hiszem, mindenki érzi azt, amit én éreztem, meg a kis fenyőfa. Csalódások sebhelyei sajognak, és kétségbe vonjuk, hogy valaha is kellhetünk valakinek. Hiányosságaink előre vetítik az elutasítást, csak abban reménykedünk, hogy senki nem veszi észre a bennünk lévő üres részeket. Ahogy a kis fenyőmnek, nekünk is csak akkor van esélyünk, ha a kifogástalanokat előbb mind kiválasztja valaki.
A Péter első levele 2,9 arra emlékeztet, hogy Krisztusban kiválasztottak vagyunk! Isten elküldte Fiát, hogy Világosságot gyújtson sötétségünkbe, és kitöltse bennünk az üres helyeket. Drága barátnőm, kérlek, kapaszkodj bele abba az igazságba, hogy Isten meglátott téged, és halld meg, ahogy egész szeretetével így szól hozzád: „Te kellesz nekem!”

Uram, sok a közös bennem és a kis lucfenyőben. De az ürességeimmel és kajla ágaimmal együtt Te kiválasztottál, és Jézus által bevontál családodba. Köszönöm, hogy elküldted Fiadat, aki Világosságot hozott életem sötét sarkaiba, és végtelen reményt a szívembe. Jézus nevében, Ámen.


(Encouragement for today, 2010. december 15. www.proverbs31.org Renee Swope, fordítás: http://eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

Nem akarom elszalasztani ezt a percet

„Nem tévednek el, akik gonoszságot forralnak? A szeretet és a hűség a jóra törekvőké!”

Péld 14,22

Szoktál ábrándozni az előtted álló különleges alkalmakon, ünnepnapokon?
Velem főleg akkor esik meg, mikor a Pinteresten csodás képek kerülnek a szemem elé ételekről, kézműves alkotásokról, díszekről, ajándékokról. Rá fogom szánni az időt, hogy különlegessé, emlékezetessé tegyem azt a napot néhány apró ötlettel - álmodozom. Aztán visszatérek a valóságba, és zsúfolásig telt mindennapjaim eloszlatják az álmokat.
Bizony sok különleges nap múlt el úgy, hogy visszanézve sajnálom, miért nem álltam meg, miért nem élveztem ki jobban. Hány alkalmat szalasztottam el, amikor jót tehettem volna, örömöt okozhattam volna!
Egyre inkább azt érzem, hogy Isten szeretné, ha jobban odafigyelnék napjaim kihasználására. Talán, mert annyi homályos év van mögöttem. Ránézek a gyermekeimre – túl gyorsan nőttek fel, nem is emlékszem, hogyan. A szüleim túl gyorsan öregedtek meg, a barátok túl gyorsan költöztek el. Egyre gyakrabban érzem, hogy meg kellene állni, s magamba szívni a mai nap szentségét, amivel Isten megajándékozott.
Emlékezz erre a percre – súgja a szívem. Őrizd meg az érzés emlékét. Annyiszor vágyom rá visszatekintve, hogy bár jobban jelen lettem volna. Bár gyakrabban megálltam volna a rohanásban. Bár többször kifejeztem volna valamivel, hogy „számítasz nekem”.
Nem az ünnepi ragyogásra gondolok. Nem a nagy bevásárlásokra. A szerény, csendes percekre, amik megmutatják, mi a fontos nekünk. Az értékeinket. Azt, amitől az vagyunk, aki. A mindennapi percek maradnak meg szeretteink szívében.
Van, aki ezt nagyon jól csinálja. Félreteszik a munkájukat, és kiötlenek valamit, amitől mindenki szeretve érzi magát. Én ehhez nem értek. Szeretem a különleges alkalmakat, de nem tudom spontán megteremteni őket.
A Péld 14,22 valami fontos dologra tanít: „A szeretet és a hűség a jóra törekvőké!”Törekedni kell a jóra, odafigyelni, megtervezni a jót szeretteim életében. Közben fokozottan érezni fogom Isten szeretetét és hűségét. Micsoda ígéret!
Karácsony nagyon alkalmas rá, hogy gyakorlatba is átültessem ezt a tanulságot. Ha nem figyelek oda, különösebb nyom nélkül fog elrobogni mellettem ez a december is. Elvégzek egy csomó dolgot, de inkább kötelességből, nem Krisztusra való figyelés, és nem szeretetem kimutatása fog vezetni.
Így hát törekedni fogok, azaz előre tervezek. Nem lesz betonba öntve, amit kitalálok, de készítek egy listát a családom és magam számára fontos tennivalókról.
People drinking coffee. I think this is the actor who played Sybel(spelling?) Gannicus' love interest in the final year of Spartacus.: Például a férjem már régóta szeretne készíteni egy különleges reggelit, egy speciális holland kolbászt, amilyet az édesapja csinált régen. Nekem az esne jól, ha közösen adventeznénk, felolvasnék elmélkedéseket a karácsony igazi jelentőségéről. Terveim közt szerepelnek még családi programok, de a mások felé fordulás is. Spirálfüzetembe feljegyzem ezeket, de bekerülnek a bevásárló listák is, időpontokat rendelek az események mellé, felírom, kiket és mikor hívok fel. Igaz, időbe telik a tervezés, de tudom, hogy ha odafigyelek a tervezésre, akkor sikerül meg is valósítanom, amit elterveztem.
Ebben a hónapban tehát időt szakítok rá, hogy felvázoljam a legfontosabb tennivalókat: Istenhez fordulás és ajándékának megköszönése, szeretteimmel töltött idő, Isten áldásainak megosztása másokkal. Január elején újra tervet készítek.

Mennyei Atyám, Te megmutatod nekünk, milyen a tudatos szeretet. Elküldted Jézust a földre, és örök életet terveztél nekem is Veled. Segíts, hogy én is tudatosan élhessem meg a szeretetemet a hozzám tartozókkal. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Glynnis Whitwer: I Don’t Want to Miss This Moment Encouragement for today, 2013.12.09.
www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

2015. december 12., szombat

Jelentéssel teli ajándékok


„Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz.” Lk 2,10

Advent elkezdődött, ideje előszedni a karácsonyi ajándékok listáját. Lehetek őszinte? Vannak olyan oldalai az ajándékozásnak, amiket nem szeretek.
Mielőtt elkönyvelnétek fösvénynek, hadd magyarázzam meg. Nem szeretem azt a mentalitást, amelyik igyekszik „letudni”, a listáján kipipálni az ajándékokat. Ez személytelen, üzleties, nem őszinte. És nem szeretem azt a nyomást sem, amit néha érzek, hogy többet költsek, mint amennyit a pénztárcám megenged.
Jelentést hordozó ajándékot adni viszont nagyon szeretek. Főleg olyanokat, amik a karácsony lényegét tükrözik. Az ajándékozás hagyománya a legnagyobb Ajándékra, Jézus Krisztusra emlékeztet bennünket. Ő a nagy örömhír, amiről a fenti igében olvasunk. Születése mindnyájunknak azt kiáltja: Szeret téged az uraknak Ura, a királyok Királya!
Karácsony körül az emberek nyitottabbak erre az örömhírre, ezért igyekszem apró, jelentést hordozó ajándékok által megosztani másokkal.
Ezen a héten, ahogy a karácsonyi ajándékozás felé fordítjuk a figyelmünket, jusson eszünkbe, hogy nem az ajándék ára számít, nem a vásárlói értéke közvetíti Isten és a mi szeretetüzenetünket.
Adjunk időt magunknak az imádkozásra, kérjük Istent, segítsen, hogy kreatívak és ötletesek legyünk, és ajándékaink jelentést hordozzanak, ne csak a mi szeretetünket tükrözzék, hanem „nagy örömet hirdessenek”, a Karácsony örömhírét.

Uram, köszönöm, hogy úgy döntöttél, lejössz közénk, hogy megismerhessünk, és megtudjuk, mennyire szeretsz minket. Segíts, hogy megtaláljam a módját, hogyan mutathassam ki szeretetemet és a Te szeretetedet másoknak ezen a karácsonyon. Jézus nevében, Ámen.



LeAnn Rice