Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (22) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (6) alkalmatlanság (5) Anyák napja (5) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (12) Atya (2) barátság (16) bátorítás (35) bátorság (5) Békesség (29) belső békesség (14) belső viharok (24) beszéd (6) betegség (1) Biblia olvasás (16) Bizalom (65) bizonyosság (1) bizonyságtétel (18) biztatás (3) böjt (2) bölcsesség (18) Bűnbocsánat (10) bűntudat (4) céltudatos élet (9) család (5) csalódások (5) Csendes percek (2213) csendesség (6) csüggedés (13) Depresszió (12) dícséret (2) dicsőítés (20) Döntések (20) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (12) elég vagy (1) elengedés (3) életöröm (8) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) elhívás (1) elismerés (3) előítélet (3) elutasítás (2) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (2) engedelmesség (9) erő (15) fájdalom (12) fáradtság (9) feladat (14) félelem (14) feltámadás (5) feltöltődés (10) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (9) Gondolatok (42) gondoskodás (2) gondviselés (14) gyász (2) gyengeségek (5) Gyermeknevelés (31) Gyógyulás (11) győzelem (5) hála (11) hálaadás (11) harag (4) harc (6) házasság (29) hit (40) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (9) igazság (11) Igehirdetés (38) ígéretek (2) Igevers (4) Ima (44) imádság (21) Immánuel (2) irgalom (10) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (9) Isten ereje (14) Isten gondoskodása (31) Isten hangja (4) Isten hűsége (33) Isten időzítése (4) Isten keresés (3) Isten követése (16) Isten lát (2) Isten munkálkodása (13) Isten neve (6) Isten szeretete (85) Isten terve (26) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (59) Istenen lévő tekintet (4) Istennel töltött idő (19) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (19) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (9) Jézus keresztje (1) Jézus követése (43) Jézus szeretete (17) jóság (4) jövő (2) kapcsolatok (31) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (26) keresés (2) kételkedés (8) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (12) konfliktusok kezelése (6) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (13) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (9) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (13) megelégedettség (9) megismerés (6) Megpróbáltatás (33) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) miért (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (2) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (9) nyugtalanság (2) odafigyelés (8) odaszánás (2) olvasói gondolatok (41) otthon békéje (2) öltözet (2) önbizalom (3) önértékelés (39) önuralom (1) önvizsgálat (23) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (1) összetöretés (3) Pásztor (1) pihenés (7) prioritások (2) próba (4) ráhagyatkozás (1) Receptek (4) Remény (28) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (6) szabadság (9) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (7) szégyen (2) szelídség (4) Szentlélek (5) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (3) szeretet (47) szeretve élni (2) szeretve vagy (1) szív (1) szolgálat (24) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (5) tiszta szív (2) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (15) új élethelyzet (1) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (21) várakozás (15) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (7) vígasztalás (3)

2017. március 31., péntek

Isten mindig befejezi a megkezdett munkát

A felséges Istenhez kiáltok, Aki véghezviszi szándékát énbennem.

57. zsoltár 3. verse, angol fordítás szerint


Látnod kellene, mennyi félig kész alkotás van a műtermemben. Szerte széjjel hevernek. Eszembe jut valami, készítek egy gyors vázlatot, majd a figyelmem más felé fordul, talán egy korábban elkezdett festményt folytatok, vagy valamilyen határidős munkát igyekszem befejezni. Néha visszanyúlok a vázlatokhoz, de leginkább valamelyik halom tetején pihennek ezek a megkezdett festmények.


Félig befejezett pasztellképek, majdnem kész festmények, többé-kevésbé befejezett akvarellek... az a gyanúm, hogy ezek többé már nem kerülnek vissza a festőállványomra.


Megnyugvással tölt el az a tudat, hogy az én Alkotóm nem így áll a dolgokhoz, mert Isten mindig befejezi azt, amit elkezd. Ő végrehajt minden szándékát, és teljesít minden elgondolását. Istennek még sok dolga van az életemmel, és nagyon hálás vagyok azért, hogy soha sem mond le rólam.


Ezért kiáltok Istenemhez, hogy teljesítse szándékát az életemben. Igen, Ő még mindig dolgozik rajtam, hogy például jobban tudjak döntéseket hozni az életemben. A gondolatvilágomat faragja, igyekszik formálni álmodozós hajlamomat, csiszol és formál engem. Kegyelemével erősít a nehéz időkben, hogy áldhassam Őt a zúgolódás helyett. Ezért imádkozom így: "Nem akarok egy félig kész, nem egészen befejezett tanítványod lenni, azt szeretném, ha elvégeznéd a megkezdett munkát bennem, Uram."

Soha ne gondold azt, hogy Isten elfordulna tőled, pusztán azért, hogy más gyermekére fókuszáljon, aki esetleg engedelmesebb, vagy inkább megérdemli a figyelmét. Az Ő figyelme soha sem lankad, egyetlen másodpercre sem. Az Ő érintése az életedben állandó, megváltozhatatlan és biztos.


Hozzád kiáltok Magasságos Istenem, hogy véghezvidd szándékodat az életemben. Hiszem, hogy minden terved az én javamat szolgálja. Köszönöm, hogy Te mindig befejezed a megkezdett munkádat!





(Forrás: Joni and Friends Daily Devotionals, http://www.joniandfriends.org/daily-devotional/)

2017. március 30., csütörtök

Amikor belefáradunk a várakozásba

„Akik benne bíznak, azokhoz jó az Úr, a lélekhez, amely őt keresi. Jó csendben várni az Úrra, mert ő megszabadít.” Siral 3,25-26

Ültem az ágyon, és nyitott tenyeremet felfelé fordítva próbáltam imádkozni. Az én nézőpontomból fájdalmasan rossz volt az elmúlt időszak.
Kifacsart a munkám, a sok gyorsan közeledő, túl gyakori határidő. Pár hónapon belül méhemben kétszer is élet sarjadt, majd hamar el is távozott onnan. Kislányunk a sürgősségire került, betegsége tartósnak bizonyult, és elrabolta éjszakai nyugalmunkat. Testi panaszokkal küszködtem magam is nap mint nap, és ez szintén nagyon kimerített.
Aztán váratlanul, egy hitelbedőlés miatt költöznünk kellett,egy héttel karácsony előtt. Új városba kerültünk, ahol új kapcsolatokat kellett kiépíteni.
Kívülről nézve többet nyüzsögtem, mint valaha, a bensőm viszont alig vonszolta magát.
Mit tehettem volna? Azt, amit máskor: igyekeztem kitalálni, hogyan lehetek úrrá mindenen. Ha átszervezném a munkám, ha felkeresnék egy szakorvost, ha valahonnan pénzt teremtenék elő, ha a kislányom meggyógyulna - talán akkor minden jóra fordulna. Könnyebb lenne. Reményteljesebb.
De minél inkább próbáltam megoldásokat találni, annál zaklatottabb, kimerültebb lettem. Sírva kiáltottam az Úrhoz, meddő kérdésekkel: Miért olyan nehéz? Miért ért ennyi veszteség? Miért nem tudok elmozdulni a holtpontról?
Isten válaszolt, de nem a miértjeimre felelt.
Ahogy ültem és imádkoztam, Isten eszembe juttatta, hogy mindaz, amit olyan görcsösen szeretnék elrendezni – az életet, az egészséget, anyagiakat – Tőle érkezik. Én nem tudom meggyógyítani magam vagy a kislányomat. Nem tudom fenntartani az életet a méhemben. Nem tudom biztosítani családom szükségleteit. Isten az, aki megad mindent, amire szükségünk van.
Hogy én mit tehetek? Imádkozzam. És várjak.
Kifújtam a levegőt, könnyeim apadni kezdtek. A várakozás időszaka sokszor visszatért már az életemben, de ettől nem vált könnyebbé. Mindig fájdalmas, mert rá kell jönnöm újra meg újra, hogy nem én tartom kézben a dolgokat. Nem tudom megadni magamnak, amire szükségem van. Csak Istentől kérhetem a gyógyulást, a megújulást, az anyagi gondoskodást.
Kértem Istent, javítson a helyzetünkön, majd az Igéhez fordultam, és olyan verseket olvastam, melyek biztosítanak róla, hogy Krisztusban mindenem megvan (Ef 1,3; Fil 4,19). Ott az ágyon ülve beláttam, hogy az Úr sosem ígért nekem még egy gyermeket, könnyű életet, vaskos pénztárcát és tökéletes egészséget. Többet ígért: Önmagát.
Lehet, hogy mindenre várnom kell, de Istenre nem kell várnom.
De akkor miért olyan nehéz mégis a várakozás? Ha mindenem megvan Krisztusban, miért igyekszem mindenre megoldást találni, ahelyett, hogy Isten időzítésére várnék? A várakozás felfedi szívünk rejtekét, és megmutatja, mennyire mi magunk akarjuk irányítani az életünket. Ha jól akarunk várakozni, mondjunk le az irányításról, ne akarjunk mindent megoldani, hanem keressük Krisztust.
Jeremiás Siralmaiból vett alapigénk kijelenti, hogy „Akik benne bíznak, azokhoz jó az Úr, a lélekhez, amely őt keresi”. Nem könnyű, de „jó csendben várni az Úrra, mert ő megszabadít”. Jó arra várni, hogy Isten munkálkodjék értünk.
Nehéz élethelyzeteink talán nem fognak könnyen, gyorsan megoldódni, de ha Istenre várunk, ha Belé vetjük reményünket és nem a helyzet megváltozásába, rá fogunk jönni, hogy Ő Maga számunkra több, mint elég.
Krisztusban miénk minden, amire szükségünk van.




Uram, nehéz várnom, hogy válaszolj kéréseimre, de kijelentem, hogy mindenem megvan Krisztusban. Segíts, hogy bízzam Benned, és várakozzam reménységgel, tudva, hogy mindent javamra fordítasz a Te dicsőségedre. Jézus nevében, Ámen.

Ann Sindwell: When Waiting Wears You Down, Encouragement for today, 2017. 03. 29.,
www.proverbs31.org, fordítás:eszmelkedesek.blogspot, kép:pinterest

2017. március 29., szerda

Kinek a gyermekeit nevelem?

„Ne törtessünk kihívóan s egymásra irigykedve hiú dicsőség után.” Gal 5,26


Elvárhatnátok tőlem, hogy gyorsabban tanulok.
Hát nem. Már megint ugyanott tartok. Most épp a próbafülkében. A kíméletlenül éles fényben. Rajtam az a bizonyos divatos szabású-stílusú ruhadarab, mely XY-on olyan jól áll.
Rajtam kevésbé.
Ezen a csípőn, ebben az életkorban, ilyen bőrszínnel.
Próbálom utánozni, amit aranyosnak, menőnek, elegánsnak, modernnek, hatásosnak látok valakin. Próbálom saját adottságaimra ráerőltetni.
Megint úgy teszek, mintha a sablonszerűség működne. Nem veszem figyelembe saját külsőmet, testalkatomat, pénztárcámat.
Ez történik a próbafülkében. Ez, amikor trollkodom mások üzenőfal- vagy blogbejegyzéseivel. De főleg a kapcsolatok terén. A hitemben. A házasságomban. A munkámban és az otthonomban.
És igen, a gyermeknevelésben.
Mikor összekeverem az ihletet a másolással.
Sokat beszélgetek másokkal, s leszűrtem, hogy nem csak én esem ebbe a csapdába. Kinek az életét élem? Azt, amit Isten szánt nekem? Vagy egy olyat, amit mindenféle összehasonlítgatásokból magam raktam össze? És a gyermekeim? Aszerint nevelem őket, ahogy Isten egyenként mindegyiknél eltervezte – vagy annak nevelem őket, akinek mások látni szeretnék a gyermekeimet?
Szeretnénk bölcsen élni. Keressük a nagyszerű példaképeket. Tanulni szeretnénk.
Ám aztán valami félresiklik. Rátérünk a hamisítás útjára, olyan életet próbálunk élni, amelyik nem a miénk. A bölcsesség begyűjtése és alkalmazása meg a silány másolatkészítés között nagyon törékeny a választóvonal.
Azon kapom magam, hogy összehasonlítom a gyermekeimet, a munkámat, a házasságomat másokéval, és úgy érzem, alulmaradtam. De senki sem próbálta az én gyermekeimet nevelni. Csak a férjem és én éljük ezt a házasságot. Csak Isten és én járunk azon az úton, amit Ő nekem szánt. Tanulhatok másoktól, bölcsességre is szert tehetek, de az ő életük nem az enyém, hogy másolnom kellene.
Mert az én életemet nem másolatnak szánták.
Ha az összehasonlítgatás megöli az örömöt, ugyanígy halálos ellensége az eredetiségnek is. Kreatív, nagy képzelőerejű Istenünk nem süteménykiszúróval mintázott minket. Ő az örök alkotó, aki új történetet ír minden gyermeke életére. Nagyon szeretem, ahogy Eugene Peterson fogalmazta meg alapigénket a Biblia modern átiratában, a The Message-ben: „…ne hasonlítgassuk össze magunkat másokkal, mintha jobbak lennénk vagy rosszabbak. Ennél sokkal érdekesebb tennivalóink vannak az életünkkel. Minden egyes ember eredeti.”
Találj velem együtt biztatást ezekben a szavakban. Sokkal jobb dolgokat is tehetünk, mint hogy felértékeljük magunkat. Vagy le. Vagy összehasonlítjuk a gyerekeinket a szomszédéval.
Az Ő szavainak értéke a mi mértékünk.
Olvastam egyszer egy emberről, aki nagy festő akart lenni. Csodálta a híres művészeket. Tanulmányozta a technikájukat, színkombinációikat, témáikat. De ahelyett, hogy új, kreatív módon hasznosította volna így megszerzett tudását, keresett hamisító lett belőle.
Utánzott.
És elkapták.
Akinek ilyen bámulatos tehetsége van, aki tökéletesen leutánozta kora legnagyobbjait, miért silányította le magát emberi xerox-géppé ecsettel a kezében?
És én miért teszem?
Mi miért tesszük?
Mert… rettegünk bevállalni az eredetiséget, amit Isten szivárogtat belénk. Ugrás ez az ismeretlenbe. Amikor eredeti életet élünk – és eredeti gyerekeket nevelünk – megéljük azt, hogy az élet egy vad, váratlan utazás. Szívesebben élünk bejáratott minták szerint, mint Isten új történetében, aminek a szövése folyamatban van.
Választhatunk a bátorság és az utánzás között.
Ma válasszuk az alkotást. Ünnepeljünk. Lássuk, mit kezd velünk Isten, ha abbahagyjuk az utánzást, és elfogadjuk, hogy Isten szeret új dolgokat létrehozni.
Mindegyikőnkben.


Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy minden egyes gyermeked kreativitásod új megnyilvánulása. Áldalak az eredetiségért, amit minden gyermekedbe belehelyezel. Segíts, hogy ne csökkentsem eredeti műved értékét összehasonlításból gyúrt silány másolattal. Adj bátorságot, hogy egyedi gyermekedként éljek, egyedi gyermekeknek neveljem fel, akiket felnevelni nekem adtál, és hogy ne hasonlítsam össze magam másokkal. Jézus nevében, Ámen.

(Julie Lyles Carr: Whose Kids Am I Raising?, Encouragement for today, 2016. november 16., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2017. március 28., kedd

Ne hagyjuk, hogy megkárosítsanak


„Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam” Zsolt 139,15a

 

 

Csodálatos, ahogy Isten az üzeneteit küldi – néha csendesen, lágyan, máskor hirtelen és váratlanul. Elmesélem, hogyan oktatott engem legutóbb egy hétvégi ifjúsági lelkigyakorlaton, amit én tartottam a templomunkban.
Egyik esti közös program alatt láttam, hogy egy tizenhárom év körüli lány kinn üldögél egyedül az előtérben. Leültem mellé, és megkérdeztem, miért nincs benn a többiekkel.
Válasza határozott volt: „Azért, mert ez az egész csak színjáték. Végig arról szólt a hétvége, hogy legyünk valódi önmagunk, hagyjunk fel a pózolással, mindenki nagyon barátságos, kedves. De ha visszamegyünk az iskolába, ezek a lányok szóba se állnak majd velem. Hát ezért hagytam ott őket.”
Előzőleg felborulhatott a táskája, mert a tartalma ott volt a padon kettőnk között. Ez sem volt véletlen. Kézbe vettem a mobilját, és megkérdeztem: „Ha most fognám a mobilodat, és elsétálnék vele, mit tennél?”
Megrökönyödve nézett rám: „Visszavenném tőled. Az egész életem benne van abban a készülékben!”
Most egy szájfényt vettem fel a padról, és megkérdeztem, mennyibe kerül. Másfél dollár. „Tegyük fel, hogy idejönne egyik lány azok közül, akikről beszéltél, és elvinné innen a szájfényedet. Mit csinálnál?”
„Nekiugranék” – közölte azonnal.
„Verekednél egy másfél dolláros szájfényért? Miért?”
Válasza természetes és magabiztos volt. „Azért, mert az enyém. Nem az övé.”

Ránéztem erre a nővé serdülő kislányra. „Igazad van – mondtam. – Ez a szájfény nem az övéké. A tied. És ugyanígy tied a hited is Istenben. Legalább olyan határozottan meg kell védened, mint ezt a másfél dolláros szájfényt. Vagy akár a mobilodat. Nem engedheted, hogy az emberek mindegyre elvegyenek tőled valamit, ami a tied és Istené.”
Amint ezek a szavak elhagyták a számat, éreztem, hogy a lecke nemcsak ennek a fiatal lánynak szól. Nekem is hallgatnom kell saját tanácsomra. Egy olyan világban, ahol gyakran okoznak csalódást nekünk az emberek, könnyen átengedjük hitünk vagy önmagunk egy-egy darabkáját. Olyan embereknek, akik nem is igénylik azt. Természetes reakció lehet ez például a külső tökéletességre törekvő társadalmunkban. Megtesszük mindannyiszor, amikor kevesebbnek érezzük magunkat, mert nem vagyunk elég csinosak, elég vékonyak, elég – akármilyenek.
Olyan egyszerű, és mégis olyan nehéz felfogni, amit a 139. zsoltár mond, hogy Isten teremtett minket, és ismert a kezdetektől fogva. „Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam” – olvassuk a Bibliában. Csak Ő látott minket, miközben aprólékosan megformálta minden porcikánkat.
Csak egy kiváló művész képes erre. Mint mikor valaki millió szálból finom faliképet sző, Isten gondosan egyedivé alkotta szépségünket. De nemcsak tökéletesre formált, hanem az Övéi vagyunk.
Isten szereti gyermekét, akit megalkotott. Szeret lelkünk mélyéig mindenestül. Szépséget öntött azokba az adottságainkba, amiket másokkal összevetve gyakran kevésnek tartunk.
Én is igyekszem megtanulni a leckét. Gyakorlással sikerülni fog. Isten szeret. Úgy vagyok jó, ahogy megalkotott. Kincsként védelmez. Az Övé vagyok.

Atyám, add, hogy ragaszkodjam az igazsághoz, hogy csodálatos Alkotó vagy, és nem hibáztál, mialatt megalkottál engem. Segíts, hogy a Te gondolataidat és véleményedet rólam többre tartsam a másokénál. Ámen.


forrás: Lisa Wingate: Giving Away Pieces of Ourselves Encouragement for today, 2013.11.15. www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

2017. március 27., hétfő

Ha nem látod, mi van előtted

„Jézus így szólt hozzá: „Menj, a hited meggyógyított.” Nyomban visszakapta látását, és követte az úton.” Mk 10,52


Nem igazán szeretem a hétfőket, de ezen a reggelen, még a szokásosnál is jobban utáltam ezt a rettegett napot.
Alighogy magamhoz tértem egy nyugtalan éjszaka után, gondolataim máris az előttem álló hét körül kezdtek kavarogni. Hideg szorítást éreztem a szívem körül, s csak arra tudtam gondolni, bárcsak már péntek lenne.
Legtöbb ember azért várja a pénteket, mert akkor kezdődik a hétvége, nekem viszont most azt jelentette, hogy ha elérkezik a péntek, nem kell tovább aggódnom, hogy vajon milyen kihívásokkal fogok szembesülni. Ha péntek lenne, azt jelentené, hogy már szembesültem velük, és valamiképpen túljutottam rajtuk.
De attól még a tény nem változik: ma még csak hétfő van.
Ahogy rám tört a szorongás, azonnal éreztem Isten figyelmeztetését: vagy hagyom, hogy az aggódás vezessen egész héten, vagy fordítva, én veszem át az irányítást aggódó gondolataim fölött. Őrületbe kergethetem magam a félelemtől, vagy kérem, hogy Isten békéje töltse el a szívemet. Nem láttam, mi fog történni, viszont tudtam, hogy Isten tökéletesen tisztában van vele.
Márk evangéliumának 10. fejezetében olvassuk, hogy egy Bartimeus nevű vak férfi az út szélén üldögélt, ahogy az szokása volt. Közeledő zsivajt hallott. Hamarosan megtudta, hogy a Jézust követő tömeg zaját hallja. Felé közeledtek.
Bartimeusnak fogalma sem volt arról, hogy mi következik. Mivel nem látott, akár retteghetett volna is, félve a tömegtől, mely eltaposhatja. Vagy amiatt búslakodhatott volna, hogy nem veszik észre, senki sem törődik vele. Ehelyett ő arra figyelt, amit a szívével látott, és nem arra, amit a szemével nem láthatott.
Izgatottan kiabálni kezdett: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” (Mk 10,47b).
Amikor ráüvöltöttek, hogy hagyja abba, annál jobban kiáltozott: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” (Mk 10,48b).
Kiabálása elért Jézushoz.
Jézus megállt, és megkért valakit, hogy vezesse hozzá a vak embert. A Biblia szerint Bartimeus ledobta köntösét, felugrott, és egyenesen Jézushoz futott. (Mk 10,50).
Nagyon szeretem ezt a pillanatot. A vak férfi mindentől megszabadult, ami lassíthatta volna, felugrott segítség nélkül, és vakon rohant Jézus felé.
Csak a hit vezette, látni nem látott semmit. Nem félt attól, hogy elbotlik és elesik, hogy nekimegy valaminek, nem foglalkozott azzal, ami előtte volt, mert hallotta Jézus hangját, és tudta, hogy ott van.
A szeme miatt nem élhetett látóként, de szíve képessé tette, hogy hitből éljen. A vak hit apró megnyilvánulása végleg megváltoztatta az életét.
Ahogy feküdtem az ágyon, és ezen a szép történeten elmélkedtem, amit Isten hozott elém, lassan kezdtem megnyugodni. Az, hogy nem látom, mi áll előttem, nem akadályozhatja meg, hogy hitben fussak tovább. Vak hittel követhetem én is Jézus hangját, ha hiszem, hogy Ő minden léptemet figyelni fogja, ahogy figyelte a vak ember lépteit is.
Erőért imádkoztam, hogy tudjak hitből élni akkor is, ha nem látom, mi van előttem. Megfogadtam, hogy Jézusra bízok mindent, aminek a bekövetkezését ő előre látja, én viszont nem.
Mindig dönthetünk úgy, hogy Jézus hangját követjük, és nem hagyjuk, hogy vakságunk a szorongás és pesszimizmus bénultságára ítéljen. Épp, mint a vak férfi, ha azt választjuk, hogy Jézus hangját követjük, és nem azt, amit a szemünk lát, hitünk átformálhatja életünket, általa békét és áldást nyerhetünk.


Adj, Uram, bátorságot, hogy vak hittel és belső békével menjek előre minden nap, ne aggodalmaskodjam, amiért nem látom az utat magam előtt. Nyisd meg lelki szememet és fülemet, hogy lássam, amit Szerinted látnom kell, halljam, amit hallanom kell, és segíts, hogy egyre jobban bízzam Benned. Jézus nevében, Ámen.

(Tracie Miles: When You Can’t See the Road Ahead, Encouragement for today, 2016. 12. 19., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2017. március 26., vasárnap

Jézus rád vár!

Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta.

(Lukács 10:38)

A kiegyensúlyozottság megköveteli, hogy a prioritásainkat könyörtelenül nagyító alá tegyük. Mert a számunkra fontos dolgok nem csupán elvégzett feladatok és kitűzött célok listája, hanem szívünk vágyának őszinte visszatükröződései. És az elsőbbséget élvező dolgok az időnket, energiánkat, figyelmünket és a tartalékainkat emésztik fel. A helyes és kiegyensúlyozott mérlegelés fontossága Márta életében nagyon szembetűnő.

Jézus jól tudta, hogy Márta otthonában mindig szívesen látott vendég volt. Az Igében azt olvassuk, hogy Jézusnak "nem volt otthona, ahol fejét álomra hajthatta volna", de Ő gyakran meglátogatta barátai házát, amikor egy kis pihenésre vágyott, vagy éppen a követelődző tömeg elől kellett egy kicsit visszavonulnia. Harminc évesen Isten fia elhagyta földi otthonát, és nincs feljegyzés a Bibliában arról, hogy Ő valaha is visszatért volna oda. Ő azonban gyakran betért Betániába, Márta, Mária és Lázár otthonába, sőt földi életének utolsó hetét is ott töltötte. Jézusnak soha sem kellett azon aggódnia, hogy vajon szívesen látják-e, vagy Márta készen áll-e a látogatására. Mert tudta, hogy Márta mindig fel van készülve fogadására. Vajon Jézus elmondhatja ugyanezt rólunk is? Isten után vágyakozó szívvel éljük-e meg mindennapjainkat? Nyilvánvaló-e számunkra az életünkben jelenlévő Isten, fontosak-e számunkra az Ő tervei, és prioritásai?

Az Isten utáni vágyakozás az Ő lényének elfogadásával kezdődik, majd a következő lépés Megváltóként és Úrként való elfogadása. Mert ha Ő nem Úr minden területen, akkor egyáltalán nem Úr az életünkben. Sokszor nem a személyes kapcsolat elfogadása számunkra a probléma, hanem sokkal inkább az időhiánnyal küzdünk ezen kapcsolat életben tartása érdekében. A kiegyensúlyozottságot azonban csak akkor fogjuk megtapasztalni, amikor összhangba kerülünk Isten számunkra meghatározott tervével életünk minden pillanatában.


Egyik nyáron családunk a Pennsylvaniában lévő Ámis közösségeket látogatta meg. Mindig lenyűgöztek ezek az emberek, és minden percét élveztem a csodálatosan és gondosan megtervezett világukban megélt napoknak. Látogatásunk végén szuvenírt kerestem, ami a nyugalmas, közöttük eltöltött napokra emlékeztetett. A kezem ügyébe akadó dolgok azonban nagyon drágák voltak. Megrögzött vásárló lévén, ez nem ingatott meg vásárlási szándékomban. Ezután eldugott kis mellékutakat jártunk be, kutatva olyan ámis termékek után, melyeket csak kevesen ismertek és olyan vásárlók számára tartogattak akik elég kitartóak voltak meglelésükben. Már éppen kezdtem feladni, amikor egyszer csak egy kicsi, fehér táblát pillantottam meg egy egyszerűen tökéletes ház kerítésén. "Ámis kézműves termékek" állt a táblán. Épp ezt kerestem!


Ahogy kikecmeregtünk az autóból, azonnal megéreztük a bennünket körbeölelő békességet. Olyan volt, mintha egy ismerős, puha takaróval burkoltak volna be bennünket. Suttogásig halkítottuk szavunkat amint a keskeny kő járdán a házhoz tipegtünk. A szúnyoghálón belépve a tornácon gyönyörű ámis kézműves termékeket találtunk, majd egy asszony lépett ki a házból, kedvesen köszöntött bennünket gyönyörű mosolyával, és Máriaként mutatkozott be nekünk. Biztatott bennünket, hogy nézzünk körül, és szóljunk, ha bármire is szükségünk lenne. Be kell vallanom, szánalmasan udvariatlan voltam, ahogy a tornác ablakain keresztül igyekeztem a házba betekintést nyerni. Vendégfogadónk olvashatott a gondolataimban, mert kedvesen felajánlotta, hogy nézzünk körül az otthonában. Már kezdtem attól tartani, hogy sohasem fogja felajánlani!

Mária háza az enyémtől teljesen különböző világba repített. Egy olyan egyszerű életvitelt tárt elém, mely után sóvárogtam. A ház szellősen volt berendezve, csak a legszükségesebb dolgokat lehetett fellelni benne. Életét és mindennapi teendőit vendéglátónk mégis "nyugodt, egyszerű, békés, és derűs" -ként jellemezte. Amikor megkérdeztem, hogy miért döntött ezen életstílus mellett, a következőt válaszolta. Kedves, mély igazságot hordozó szavait soha sem fogom elfelejteni : "Rádöbbentem arra, ha túlzsúfolom életemet és szívemet, akkor nincs elég hely Isten számára." Teljesen egyetértek Máriával!

A kiegyensúlyozatlan élet egy túlzsúfolt élet, ahol nincs hely Isten számára. Könnyen száműzhetjük lelki életünket vallásos cselekedetek sokaságába, és észre sem vesszük, hogy sokszor az Istennel személyesen eltöltött idő kárára tesszük mindezt. Amikor könnyet ejtünk, Isten szeretné azokat letörölni, összegyűjtve minden egyes cseppet, hogy visszaönthesse az életünkbe frissítő, helyreállító esőként. Isten arra vágyik, hogy az Ő karjaiba fussunk, és megosszuk Vele minden fájdalmunkat és örömünket. Atyánk szeretné az Ő erős karjait körénk fonni, és megadni számunkra azt a békességet és kiegyensúlyozottságot, melyre oly kétségbeejtően szükségünk van. 

Ehelyett mi gyakran feláldozzuk életünk irányítását a világ által kínált értéktelen szükségletek oltárán. Mert elfelejtkezünk a valóban értékes dolgokról. Nem azt tapasztaljuk a mindennapjainkban, hogy a fontos teendők türelmesen félretolva vesztegelnek, míg a sürgős elintéznivalók utat nyernek? Persze ezen döntések tébolyt és kiegyensúlyozatlanságot eredményeznek életünkben. Olykor előfordulhat, hogy a fontos dolgok egyben sürgősek is, - de meg kell tanulnunk különbséget tenni a kettő között. Mi tévesen azt gondoljuk, hogy egy tevékeny élet automatikusan egy produktív élet is, és egy sűrű napirend mindenképpen egy kiteljesedett életet eredményez.

Ezzel szemben csodás hírem van. Isten magadért, a személyedért szeret téged, és nem a cselekedeteidért. Keresd az Ő társaságát a mai napon! Különíts el időt az Ő számára. Ő erre vár.


Atyám, gyakran oly elfoglalt vagyok, hogy úgy érzem, hogy teljesen szétcsúszik az életem. Belefáradtam ebbe a kiegyensúlyozatlan életstílusba. Kérlek segíts meghatároznom prioritásaimat, mely Számodra is örömet jelent, és hogy ezáltal az életemre vonatkozó terveiddel összhangba kerülhessek. Szeretném elhatározni, hogy minden napon időt töltök Veled, bölcsességedet és vezetésedet keresve. Szeretlek, Uram! Jézus nevében, Ámen







(Forrás: Girlfriends in God, Daily Devotions, Mary Southerland, He is Waiting for You, http://www.girlfriendsingod.com/2014/3812/, used with permission)

2017. március 25., szombat

Olvasói gondolatok - Hit

Mekkora az én hitem? Elég? Miből, kiből áll? Emberekből? Mondatokból? Érzésekből? Eseményekből? Tapasztalatokból? Könyvekből?

Emberek. Vannak negatív hőseim. Ma is érzem a szégyent, amit gyerekkoromban egy pap okozott egy hittanórán, amikor rám szólt egy kételkedő megjegyzésem miatt, hogy ilyet többet meg ne halljon. Hangomat sem hallotta ezután.

Pozitív hőseim is vannak. Például apai nagymamám. Templomba nem járt, Bibliát sem olvasott. Nem játszott velünk soha, nem is beszélgettünk. Mindig sietett. Gyalog ment faluról-falura. Ha rábírtuk, hogy menjünk autóval, beült, összetette két kezét, és ezt mondta: "Jézus, segíts!" Csak ezután indulhattunk. Később már nem bírt menni, csendesen üldögélt az udvaron, kezében olvasó, mindig haladt az árnyékkal, és imádkozott. Ha feltekintett élénk, csillogó, mosolygós volt a szeme.
A férjem: bár sokkal később kezdte az Istennel és az országával való ismerkedést, mégis jobban otthon érzi itt magát, mint én. Csodálom ezt a lelkületét, a nyitottságát, egészséges kíváncsiságát, a kérdéseit, amik Isten megismerésére irányulnak. És nagyon szeretem, amikor háborog, hogy nem ért valamit. Ilyenkor csak össze kell foglalni, meg kell fogalmazni, ki kell mondani, amit érez, amit megél, amit csinál és azt mondani: "Látod, ez az! Csak csináld így tovább!"

Események:

10 éves lehettem, amikor egyszer gyónás után bűntelennek éreztem magam. Különleges érzés volt ez. Emlékszem, ahogy megpróbáltam vigyázni, még lépkedni is csak nagyon óvatosan lépkedtem, hogy minél tovább tartson ez az állapot.

Fontos még a megtérésem, a konfirmációm, az esküvőnk, és még sok-sok valakivel vagy egyedül megélt pillanat. Istentiszteletek, beszélgetések, írások, levelek, csendek, az a hatalmas padovai katolikus templom, és a kicsi gyerekkori, vagy a szilvásváradi református, és persze az is, ahová most járunk.

Könyvek:

Van, hogy úgy érzem, nem igazodok el a világban és épp nincs emberem, akihez fordulhatnék. Ilyenkor olvasok. A könyvek jóbarátok. Amit ma mondanak, azt mondják holnap is. Őszinték. Találkozhatok velük. Egy jókor olvasott jó könyv tanít, útbaigazít, lelket simogat, elgondolkoztat, válaszol, kérdez ...


Hogy miből áll a hitem? Emberekből, könyvekből, eseményekből, élményekből, dalokból, valósággá vált, vagy megértett Igékből. Mi lenne, ha ezek nem lennének? Nem tudom, talán elveszíteném a hitem és vele együtt magamat is. Isten van, Ő lenne akkor is. Nem Rá kell vigyáznom, nem Őt kell megőriznem, és még csak nem is magamat, hanem a hitemet és a lelkem. Isten állandó, örök Isten. A hitem viszont változó emberi hit. Alapja az Isten, de mégis függ mindattól amiből áll. Hol egészen kicsi, bizonytalan valami, hol az égig ér. Így most azért imádkozom, hogy ha elveszíteném a hitem, kapjak újra kegyelmet Istentől, teremtse meg bennem újra a vágyat, adjon újra egy pici hitet, hogy tovább tudjak találkozni, beszélgetni, írni, olvasni, imádkozni, szeretni, élni.

A hit Isten ajándéka. Ha ezt látom, akkor látom Isten hatalmasságát és az én jelentéktelenségemet. Ebben a viszonylatban már nincs mértékegység és idő. Nincs kicsi hit, vagy nagy, nincs kevés vagy sok, hangos ima vagy halk. Ennek az Ajándéknak, ennek a Hatalmasságnak, Végtelenségnek nem lehet megfelelni, elrontani, jól csinálni. Ezt csak elfogadni lehet és örülni neki, engedni, hogy hála töltse el a szívemet, és szeretni Őt és mindazt, amit ad. Lassan-lassan hatással lesz ez a földi mértékegységeimre, bizalmatlanságomra, megfelelni akarásomra, kívülállóságomra, elvárásaimra, kishitűségemre, félelmeimre, kérdéseimre. Így remélem.



Utószó

Leírtam, összefoglaltam mindezt. Aztán egyik napról a másikra nagyon nehéz lett az élet. És mintha ezzel az írásommal egy listát adtam volna a Romboló kezébe, hogy „nézd ebből áll az én hitem, ez az én kincsem, ezeket, őket kaptam kapaszkodónak, kapocsnak Istentől, Istenhez”. Ő pedig szépen módszeresen mindről, mindenkiről lefejtette a kezem.

Azt vettem észre, hogy nem olvasok. Nincs időm. Egy jó könyv mélyen érint. Úgy mint egy igazán jó beszélgetés. Magával visz. És ezt nem engedhetem meg magamnak most.

Nem beszélgetek. 

Nem akarok templomba menni. Ott nem rakhatom zsebre a lelkem, hisz azzal vagyok jelen. De túl nagy volt benne a zűrzavar. 

Bibliát sem olvasok. Csak ott találnék rá időt, helyet, csendet. 

Nem találok a zenehallgatásra megfelelő alkalmat. Egyedül szeretek. A dalok megérintenek, gyakran sírok. 

Egy számomra fontos ember nem az emberem többé.

Ott álltam ezekkel a gondolatokkal, könnyekkel a szememben, üres, leeresztett kezekkel.

Aztán összekulcsoltam a kezeim. Mert nem maradt semmi másom csak az ima.

Ez nyitotta újra résnyire az ajtót a lelkemben.

Rácz Kornélia



A nagy bakik és elesések idején...

"Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait."


(Lukács 22:31,32)


Nagyon örülök, hogy Jézus Pétert is a tanítványai közé választotta. Azt látjuk, hogy Péter sokszor meggondolatlanul jelentett ki dolgokat, időnként kirívóan büszke volt, és az indulatait sem tudta mindig kontrollálni. Sátán sejtette, hogy Péter nagy hatással lesz majd a gyülekezetekre, így mindenképpen félre akarta őt állítani.

A kereszthalál előtti utolsó vacsorán Jézus figyelmeztette Pétert, hogy meg lesz próbálva a közeljövőben:
"Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait."
(Lukács 22:31,32)

Péter felfújta magát, és emelt fővel kijelentette: "Uram, kész vagyok veled menni akár a börtönbe, vagy a halálba is!"

Nem tudom, hogy ekkora büszkeség láttán Jézus mit gondolhatott...

Aztán, néhány órával később, a rostálás elkezdődött. Amikor Péter a tűz mellett állt abban az udvarban, ahol Jézust megkorbácsolták és kihallgatták, egy kis szolgálólány megkérdezte tőle, hogy ő is Jézus követője-e?

"Nem ismerem Őt!" hangzott a válasz.

Ezután egy másik kérdezőhöz így szólt:
"Nem az Ő követője vagyok!"

Majd a harmadiknak ezt mondta:
"Nem tudom miről beszélsz!"


Még be sem fejezte a harmadik tagadását Péter, amikor megszólalt a kakas, és ez emlékeztette Jézus szavaira: "Mondom neked Péter: nem szólal meg a kakas ma, amíg háromszor le nem tagadod, hogy ismersz engem."
Ezek után Péter elfutott az udvarból és keservesen zokogott.

Jézus jól tudta, hogy Péter meg fogja Őt tagadni, mégis a kegyelméről biztosította őt, mielőtt még elesett volna. Péter teljesen összetört gyengesége tudatában, amikor szembesült a ténnyel, hogy háromszor tagadta meg Mesterét. Isten szeretetének sugara emlékeztette őt Jézus szavaira..."azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait."


Jézus, feltámadása után, emlékeztette Pétert, hogy a tapasztalatait ossza meg az emberekkel. Jézus háromszor kérdezte meg tőle: "Péter, szeretsz engem?" Minden egyes kérdés és felelet után, Jézus így szólt: "Legeltesd a bárányaimat...gondozd a nyájamat...legeltesd a bárányaimat." És Péter pontosan ezt tette, élete hátralévő részében az emberek javát szolgálta.


Követtél el hibákat, és úgy érzed nem vagy méltó a szolgálatra? Vagy talán úgy gondolod, hogy téves döntéseid miatt a büntetőpadon üldögélsz?


Drága barátnőm! Jézus nem ültetett a cserepadra, és nem is gondolja úgy, hogy méltatlan lennél a szolgálatra. Péterhez hasonlóan, Jézus azt szeretné, ha elestél, akkor állj fel, tarts bűnbánatot, erősödj meg az Ő kegyelmében, majd térj vissza a küzdelembe és erősítsd testvéreidet az Úrban.

Halld hát meg Jézus feléd hangzó szavát...szeretsz engem?...akkor gondozd az én nyájamat!


Drága Uram! Hálás vagyok azért, hogy szeretted Pétert,...és ugyanezzel a szeretettel fordulsz felém is. Nem akarok a cserepadon üldögélni, amikor az élet küzdelme folyik. Köszönöm, hogy megbocsátod bűneimet, és visszavezetsz a csatába. Kérlek, erősíts meg, és adj bátorságot minden egyes elesés után. Segíts leporolnom a szégyen porát az arcomról, és vezess vissza a küzdőtérre. Jézus nevében, Ámen.





(Forrás: Girlfriends in God Daily Devotionals, Sharon Jaynes, When you mess up big time, http://www.girlfriendsingod.com/2014/when-you-mess-up-big-time/ used with permission.)

2017. március 24., péntek

Amikor túl nagy a teher

„A föld széléről kiáltok hozzád, mert elepedt a szívem. Vezess fel engem a kősziklára, amely túlságosan magas nekem!” Zsolt 61,2

Kihagyod a reggelit. Elkésel a munkából. Elfelejtettél tízórait csomagolni a kisfiadnak. Everestnyi a szennyes a fürdőszobában. Valaki, akit nagyon szeretsz, kórházba került. Nem lesz időd bevásárolni a napi szükséges élelmiszert. Még mindig nem válaszoltál a rengeteg telefonüzenetre, emailre.
Édesanyádnak szüksége van rád. A barátnődnek szüksége van rád. A férjednek szüksége van rád. A gyerekeknek szükségük van rád. A főnöködnek szüksége van rád. Klónozni kéne téged, tanácsra van szükséged, vigasztalásra, vagy egyszerűen felrepülni az Úrhoz!
Ragadj el, Uram!
Stressz. Bűntudat. Alkalmatlanság-érzés. Túlterheltség!
Túlterheltség. Sok oka lehet. Nem ismerlek, de magamról tudom, hogy amikor túl sok a teher, legszívesebben elmenekülnék. El akarok rohanni, mikor a gond túl nagy és megoldhatatlan. Vagy legszívesebben elbújnék a kuckómba egy doboz csokoládéval…
Istennek hála, Ő is azt akarja, hogy meneküljünk, amikor túl nagy a teher. Ám ahelyett, hogy a gondtól futnánk el (vagy csokihoz fordulnánk segítségért), Ő azt akarja, hogy Hozzá fussunk. Mert bármi is az, ami túlnőtt rajtad, csak egy porszem a Sziklához képest!
Megtanultam, és gyakorolnom kell, hogy amikor laposra nyom a súly, ami rám nehezedik, amikor már nincsenek ötleteim, ne a stressznek fordítsak hátat. És ne csokoládéban keressek menedéket!
Meg kell tanulnom, hogy Istenhez fussak, az Ő Igéjéhez, amikor kimerít a stressz!
Ha az Igéhez fordulok, rájövök, hogy „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban” (Zsolt 46,2). Amikor Hozzá futok, kiderül, hogy nem úgy menekülök meg a stressztől, ha elfutok előle. Isten a menedékem. Rájövök újra, hogy az erőm nem tőlem származik, nem az én állóképességemből, energiámból. Az erőt az Úrtól kapom.
Ő a szikla, mely túlnő rajtam. Amikor Hozzá futok, felismerem, hogy az Ő törvénye örömmel tölt el, védelmet nyújt és megőriz a teljes kimerüléstől, attól, hogy feladjam vagy összeroppanjak (Zsolt 119,92). Ő valóban a Szikla, mely hatalmasabb mindennél, amivel szembe kell néznünk.
Ha úgy érzed, szeretnél elfutni, húzd fel a futócipődet, és indulj! Rohanj Jézus erős karjaiba! Ő a te erőd. Ő a Sziklád. Ő a menedéked.
És ha körbeölel Igéjének igazsága és jelenlétének szentsége, a stressz, mely elnyomorított és túlnőtt rajtad, hirtelen összezsugorodik kavicsméretűre, amekkora valójában!
Isten Igéje megadja a perspektívát, amire szükséged van. Isten jelenléte megadja a békét, amire szükséged van. Fuss hát, testvérem, fuss a Sziklához, mely várja, hogy védelmet nyújtson és biztonságot adjon neked.



Uram, amikor túl nagy a teher, emeld fel, és töltsd fel a helyét békességeddel. Vonj magadhoz, sziklám. Vezess Igédhez, mely erőt és védelmet ad. Segíts, hogy ne keressek támaszt apró dolgokban. Vonzz, hogy elsőként Hozzád fussak. Segíts megszoknom, hogy terheimet Hozzád vigyem, és akaratodhoz igazítsam. Köszönöm, Uram. Jézus nevében, Ámen.

Jennifer Rothschild: Where to Run if You’re Overwhelmed, Encouragement for today, 2017. március 8, www.proverbs31.org, kép:pinterest, fordítás:eszmelkedesek.blogspot

2017. március 23., csütörtök

Siratjuk a meghallgatott imákat

„Az Úr így szólt Mózeshez: ’Miért kiáltasz hozzám? Parancsold meg Izrael fiainak, hogy induljanak.’” Kiv 14,15

Elővettem egy régi imanaplómat, és igen, ott volt, saját kézírásommal . Egy kérés, amiért éveken át imádkoztam.
Könnyeim elhomályosították a leírt szavakat.
Kibontakozóban volt a válasz imámra. Ez ugye jó hír? De alig öt perce még azon szorongtam, hogy túl nagy a feladat. Reggel, mint a vizsgálatvezetők szokták, nekiszegeztem a kérdést férjemnek:
Biztos vagy benne, hogy menni fog?
Jól döntöttünk?
Kérdésekkel bombáztam, minden apró részletet pontosan át akartam látni, hiába alig kezdődött még el a folyamat. Éjjel alvás helyett csak számolgattam és számolgattam.
Nagyon kimerítő volt.
Az imanaplóba beírt kérés felhívta a figyelmemet, hogy de hiszen épp ezt kértem Istentől, és Ő kegyesen kinyitotta az ajtót. Én meg ahelyett, hogy örülnék, bosszankodom.
Mai olvasmányunkban Mózes kivezeti a népet Egyiptomból, a több száz éves szolgaságból. Életük fogvatartóiktól függött, végeérhetetlen órákon át téglát gyúrtak szalmából. Nemzedékeken át imádkoztak szabadulásért, és végre meghallgatásra találtak! Sokezer ember hagyta el Egyiptomot, és indult az Ígéret Földje felé. Még nem jutottak messzire, mikor a fáraó utánuk küldte embereit, és az izraeliták bepánikoltak.
Siránkozni kezdtek, és Mózesnek támadtak.
„Nem voltak sírok Egyiptomban, hogy idehoztál bennünket a pusztába meghalni? Milyen szolgálatot tettél nekünk azzal, hogy kivezettél Egyiptomból?” – kiáltották.
Csak az akadályokat látták, és elfelejtették, mennyit könyörögtek Istenhez a szolgaságból való szabadulásért. Most meg, az Egyiptomból való szabadulás küszöbén, mikor annyi generáció után ők végre szabadok lettek – csak panaszkodni tudtak. Morgásukat hallgatva, Mózes Isten elé vitte ügyüket.
Isten azonnal válaszolt: „Parancsold meg Izrael fiainak, hogy induljanak” (Kiv 14,15b).
Ujjaimmal végigsimítottam a régi imakérést a naplóban, és rádöbbentem, hogy beleragadtam a siránkozásba, mivel csak az akadályokra koncentráltam.
„Indulj tovább, Suzie.”
Imáink meghallgatása ritkán jelent csendes vitorlázást a sima tengeren.
Imádkozunk, hogy térjen vissza a tékozló gyermek. Ő visszatér, de kapcsolatunk építése még számtalan nehézséget tartogat.
Kérjük Istent, teljesítse az álmunkat. Megteszi, és kiderül, hogy sokkal nehezebb, mint ahogy elképzeltük.
Előléptetésért könyörgünk, de tanulási görbe fogad.
Indulj. Menj tovább.
Meghallgatta kérésünket, és velünk lesz minden lépésnél. Lebénulhatunk a nehézségek előtt, vagy örömmel készülünk a folytatásra, lesve, hova vezet Isten.
Elővettem egy tollat, és a régi imakérés mellé beírtam egy dátumot, és azt, hogy „meghallgatva”.
Majd nekiláttam, és feljegyeztem sorba az akadályokat, amiket Isten ledöntött, hogy teljesíthesse kérésemet. Újraolvasva ezeket, rossz hangulatom elszállt. Igen, ott vannak az akadályok, de ott van Isten is.
Becsuktam a naplót, és kitártam a kezemet, hogy hálát adjak Neki. Ideje volt abbahagyni a siránkozást a meghallgatott imák miatt. Örvendezzek, és induljak tovább.



Mennyei Atyám! Annyira csak az akadályokra koncentráltam, hogy figyelmen kívül hagytam mindazt, amit értem tettél. Köszönöm, hogy meghallgattad imámat. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: Crying Over Answered Prayers, Encouragement for today, 2017. március 21.,
www.proverbs31.org, kép:pinterest, fordítás:eszmelkedesek.blogspot

2017. március 22., szerda

Jézus követése

„Azután így szólt mindnyájukhoz: "Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem.” /Lukács 9,23/

„Igen, én követni fogom Jézust.” Örömmel követjük Jézust a Galileai tó körül és lakunk jól ötezer másik emberrel. Iszunk a vízből készített borból. Tapsolunk a vak ember meggyógyításakor, és ámulattal nézzük, ahogy feltámaszt egy embert a halálból. Követjük Jézust mindenhová, kivéve...a kereszthez.

Ó, igen, meg tudunk birkózni a terhekkel, azok a mindennapos problémák mindig nyomják a vállunkat. Emellett, mindig van valaki, aki segít elhordozni a terheket. El tudjuk fogadni a töviseket, azokat a kényelmetlenségeket, amelyeket lehetetlen elkerülni. A legjobb tudatosan elfogadni mindezt, és tovább élni az életünket.

De egy kereszt? Nem, nem a mi feladatunk felvenni egy keresztet. Ellentétben a terhekkel, tövisekkel, amelyektől nem tudunk megszabadulni, a kereszt egy választás. Valójában, a kereszt Jézus választása volt–Nem volt muszáj felvennie, visszautasíthatta volna. De hála érte, önként vállalta, ezáltal van neked és nekem erőm. Erőnk, hogy hordozzuk egymás terhét, örömmel fogadjuk a töviseket, és naponta felvegyük a keresztünket és kövessük Jézust.

A kereszt egy mindennapos döntés. Talán a te kereszted egy nehéz kötelesség, egy fájdalmas szolgálat, egy hitetlen házastárs. Isten arra kér, hogy önként viseld ezeket és menj vele a hosszú úton, egészen a Golgotáig, ahol a büszkeség, a hiúság, a makacs természet és a harag megfeszíttetnek.


Drága Jézus Krisztusom, először is szeretném megköszönni, hogy felvetted a kereszted, engedelmeskedve az Atyának. Visszautasíthattad volna, de nem tetted! Köszönöm az erőt, amely felszabadult Általad, az erőt, amely lehetővé teszi, hogy én is felvegyem a keresztem, és kövesselek Téged.

(Taken from Diamonds in the Dust, Copyright © 1993, By Joni Eareckson Tada, Published in Print by Zondervan, Grand Rapids, fotó: )

2017. március 21., kedd

Dicsőítő áldozatok



„Hozzatok méltó áldozatot, és bízzatok az Úrban!” Zsolt 4,5



Be kell vallanom valamit. Sokévi Jézussal-járás után, miközben arra vágyom, hogy Ő töltse be a lelkemet, még mindig gondot okoznak a teljesületlen kívánságaim.
Talán te is így vagy vele. Vágytál már valamire úgy, hogy mindig belenyilallt a szívedbe, valahányszor rágondoltál? Mennyivel szebb lenne az élet, ha megszerezhetnéd azt a valamit. Boldogabb lennél. Elégedettebb. Teljességet és békét hozna az életedbe.
Elképzeled, milyen volna, ha a tied lenne az a tárgy, az a személy, az a lehetőség. Minden jóra fordulna. Akkor hát miért nem teljesíti Isten a kívánságodat? A kívánságomat?
Azért talán, mert azt akarja, hogy eresszük el? Hogy mondjunk le róla?
Hát ez nem az a válasz, amit hallani szeretnék. Miért hagyja Isten, hogy a vágy fennmaradjon, ha nem váltja valóra? Megtehetné. Képes rá. Ha mégsem teszi, az nem fair. Nem jó. Zavaró.
Könnyű padlóra kerülni, ha mindegyre ejtenek minket. Reménykedünk, hogy valami bekövetkezik. Hogy találkozunk a megfelelő emberrel. Hogy megkapjuk az állást. Hogy végre meggyógyulunk. Hogy családunk egyik tagjának rendbe jön az élete. De nem. Újra meg újra nem. Így könnyű elveszíteni a bizalmat.
Mint a bizalomért hozott áldozatról, mondjunk le arról, ami padlóra küldene. Ne szomorú megadással. Vágyakozásunkat adjuk át Isten kezébe, mondván: „Bárhogy alakul, elfogadom, hogy úgy a jó, és bizalommal lépek tovább.”
Ezeket az elengedéseket életem dicsőítő áldozatainak tekintem egy ideje. Ahogy a Zsolt 4,5 mondja: „Hozzatok méltó áldozatot, és bízzatok az Úrban.”
Uram, felajánlom neked ezt a vágyamat, hogy ezáltal teljesebben és nagyobb figyelemmel tudjalak követni. Eleresztem, amit kívánok. Áldalak azért, Aki vagy, azért, amit csak Te tudsz megadni, azért, ahogy be tudod tölteni az űrt, ami vágyam elengedése után marad a lelkemben.
Igen, ahogy már mondtam, még mindig küzdök a teljesítetlen kívánságokkal.
De egyre kevésbé.
És ez jó. Nem könnyű. De jó.

Uram, dicsőítő áldozatokat szeretnék hozni Neked, nem passzív megadással, hanem készakarva. Gondozd bennem az engedelmesség lelkületét, hogy a Te terveidben jobban bízzam, mint a magam vágyaiban. Jézus nevében, Ámen.





 forrás: Lysa TerKeurst: Sacrifices of Praise Encouragement for today, 2013.10.03. www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó: pinterest.com

2017. március 20., hétfő

Kinek a kicsi lánya vagy?

„Mert mindnyájan Isten fiai /gyermekei/ vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.”
Gal 3,26


Mikor első gyermekem még kicsi volt, gyakran bevontuk vacsora előtt egy butácska játékba. Miután hazajött az apja, és már az asztalnál ültünk, megkérdeztem izgő-mozgó gyermekemet: - Kinek a kicsi fia vagy?
Sosem lehetett előre tudni, mit válaszol, de minden este élvezte a játékot.
Nagyra nyitott szemmel várakoztatott minket, nézett egyikünkről a másikra, míg eldöntötte, melyikünkkel köt pillanatnyi szövetséget.
- Apáé! – közölte néha, az apja örült ilyenkor, én meg elkeseredtem.
Máskor persze mást mondott: - Anyu kicsi fia vagyok! – és az én lelkes tapsom elnyomta az apja bosszúsnak tettetett morgását.
Egyik este Isten ugyanezzel a kérdéssel akasztotta meg a gondolataim menetét: - Te kinek a kislánya vagy?
Ez a kérdés így nem volt ismerős, hiszen én mindig egy kisfiúra vonatkoztattam. Attól kezdve, hogy megtudtam, gyermekem fog születni, sokszor elképzeltem, milyen érzés lesz, mikor egy kicsi ember így szól hozzám: - Anya!
Ahogy közeledett az időm, a tükör előtt állva gyakoroltam új nevemet, és nehezen tudtam elképzelni, hogy az ismerős arcnak, aki visszanéz rám, valaha is köze lesz ehhez a megszólításhoz, és ahhoz, amivel együtt ját: a türelemhez, kedvességhez, szolgálatkészséghez, áldozatvállaláshoz, bölcsességhez. Na meg a szeszélyességhez, gyönyörűséghez, vidámsághoz. Mindig úgy képzeltem, hogy amint meg fog illetni az új név, azonnal megszületik az új énem is.
Eleinte úgy viseltem az új nevemet, mint egy olimpiai aranyat. Azonnal belezúgtam három és fél kilós kis csodánkba, és elkezdtem bebizonyítani, hogy megérdemlem az új nevemet.
Ám ahogy teltek-múltak a napok, a hetek, a hónapok, szaporodtak az álmatlan éjszakák, majd a hisztis rohamok, az a név egyre inkább valami nehéz súlyhoz kezdett hasonlítani, nem pedig érdemrendhez. Mire kisfiam kétéves lett, egy újszülött kislánnyal gyarapodott családunk, és az „anya” név egyre kevésbé jelezte tündökölve azt, hogy ki vagyok, és egyre fényesebben emlékeztetett arra, hogy ki nem vagyok.
Akit a tükörben láttam, egyre kevésbé volt élettel teli, nyoma sem volt rajta az áhított szuperanyaságnak. Néztem a tükörképemet, és arra gondoltam, hogy tud ilyen üres lenni valakinek a lelke, akinek a keze ennyire tele van tennivalókkal. Tükörbeli énem esténként álmatlanul hánykolódott az ágyon, s azon rettegett, hogy elrontja gyermekeit, és csalódást okoz a párjának.
Talán ezért nem tudtam megszólalni, mikor meghallottam Isten próbára tevő suttogását: - Te kinek a kicsi lánya vagy?
Egész életemben számon tartottam, hogy Isten gyermeke vagyok. De mikor nekem lettek gyermekeim, valami megváltozott. A súlypont áttolódott arról, hogy kié vagyok, arra hogy ki vagyok. Elfeledkeztem róla, hogy én továbbra is gyermeke vagyok Istennek. Az anyaság megváltoztatja mindennapjaimat, de nem érinti személyazonosságomat Krisztusban.
Alapigénk emlékeztet, hogy hiába kapaszkodnak a szoknyánkba apróságok, nekünk mindig van helyünk Édesapánk ölében.
Akkor este, miután gyermekeim elaludtak, elővettem a Bibliát, és megkerestem a történetet, ahol Jézus magához hívja a gyermekeket (Mt 19,13-15). Elképzeltem különböző korú gyermekeket, ahogy Jézus erős karja átöleli őket. Nem az érintett meg, amit Jézus tett akkor a leírás szerint, hanem az, amit nem tett. Jézus nem kérte, hogy a gyermekek érdemeljék ki, hogy felmászhatnak az ölébe. Nem válogatta ki a szorgalmasakat a lusták közül, nem nézte, melyik a rakoncátlan, ki viselkedik szépen. Csak egy számított: mind az Ő gyermekei.
És kedvesem, tudd, mi is azok vagyunk.
Nem az anyaságunk határoz meg minket, hanem az, hogy Isten gyermekei vagyunk.
Legközelebb tehát, ha benézel a tükörbe, halld meg Isten suttogását: - Kinek a kicsi lánya vagy? És akár nyúzottnak, akár erősnek érzed magad, nézz a tükörbeli drága édesanya szemébe, és kérd meg, merjen újra gyermek lenni. - A Tiéd, Uram, a Tiéd.


Atyám, mutasd meg az utat vissza az öledbe. Újra gyermek szeretnék lenni. Jézus nevében, Ámen.

(Alicia Bruxvoort: Whose Girl Are You?, Encouragement for today, 2015.05.04., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2017. március 19., vasárnap

A viharban is nyugodtan alszom

Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.

(23. Zsoltár 1.vers)

A rossz hírem az, hogy a vihar az életünk realitása. A jó hírem pedig az, hogy a mi Istenünk nagyobb minden viharnál amivel valaha is szembe kell néznünk.


Amikor lányunk Danna, a totyogós időszakában volt, apukájával közösen volt egy kedvenc játékuk. Dan feltette egy magas helyre, majd kitárta karjait, és így szólt: "Ugorj Apához!" Én nagyon aggódtam a játék közben, de Danna nagyon élvezte, és mindig kacagva leugrott apukája karjaiba. Egyszer Dan még Dannanak is túl magasnak tűnő helyet választott, és Danna ugyanazt tette, amit én szoktam tenni, amikor félek: becsukta szemeit. Amikor apukája azt mondta, hogy "Ugorj!", akkor így szólt: "Nem tudok, mert nem látlak Apa!" Dan így válaszolt: "Semmi baj kicsim, én látlak téged!" Kislányom ijedt arcán mosoly jelent meg, majd teljes bizalommal édesapja erős karjaiba repült, mert tudta, hogy apukája minden bizonnyal el fogja őt kapni, ahogy korábban is mindig megtette.
Micsoda stresszoldó technika! Mert a valódi, békével telt élet alapja az, hogy bizonyosak lehetünk abban, hogy Istenhez tartozunk, és Ő mindig mellettünk van, hogy megtartson bennünket.

A mai nap nézzünk át négy másik módját is a stressz kezelésének:

Ne feledd az alapot, melyre építhetsz: Úgy gondolom, hogy a stressz leginkább a téves alapokra helyezett elvárásokból adódik. Ilyenkor úgy gondoljuk, hogy emberek és körülmények olyan szükségleteinket is kielégíthetik, amire egyébként csak Isten képes. Ha megkérdeznéd ismerőseimet, a legtöbben egy erős nőként jellemeznének. Teljesen össze kellett fizikailag, lelkileg és érzelmileg törnöm, hogy rádöbbenjek a tényre, hogy az én erőm csupán emberi adottságaimból és egyéniségemből táplálkozott. Röviden szólva, téves dolgokkal igyekeztem a szívemben lévő űrt betölteni. Két éven át küzdöttem mély depresszióval, és a végén nem maradt más számomra, mint az összetört álmok és a megválaszolatlan kérdések sokasága. Ott, a mélységben, ahol semmi más nem vett körül, mint a darabokra hullt életem szilánkjai, rádöbbentem arra a tényre, hogy Isten minden szükségemet be tudja tölteni. "Az Úr az én Pásztorom, nem szűkölködöm." Ahogy a pásztor gondoskodik bárányairól, Isten ugyanígy gondoskodik rólunk. Ahogy a bárány teljesen pásztorának gondviselésétől függ, nekünk is teljesen Isten gondviselésére és vezetésére kell hagyatkoznunk. Ő a mi Kősziklánk, és ezen realitás világosságában, stresszünk feloldódhat, és teljes belső békére és nyugalomra lehetünk.

Tanulj meg pihenni. Ezzel nagyon megküzdök. Állandóan a mezsgyéjén járok a tevékeny és a kontroll vesztett életnek. Mindig dacolok az Isten által rendelt pihenő idővel, azt gondolva, hogy hozzám nem méltó sem a fáradtság jelenléte sem a fáradtság következményei. Így hát a stressz arra késztet, hogy állandóan tevékenykedjem, hiszen "annyi tennivaló van még!" A stressz pedig örömmámorban úszik, amikor "csinálok is valamit", és nem csak úgy "elvagyok." Észrevettem, hogy fáradtan sokkal nehezebb a stresszt kezelnem. Ahogy a bevételünk kilencven százalékán áldás van, ha a tizedet felajánljuk Istennek, ugyanúgy az energiánk is megsokszorozódhat, ha kihasználjuk a számunkra elrendelt nyugalom idejét.

Kezeld a félelmeidet. Isten nem akarja, hogy féljünk. Ő már előre megtervezte minden egyes óriásunk ledöntését. Nekünk az a dolgunk, hogy túllépjünk félelmeinken, hogy Isten erejébe kapaszkodva, és nem pedig a saját erőnkben bízva szembenézzünk ezekkel az óriásokkal. Soha se feledjük Isten ígéretét, hogy Ő tegnap és ma és örökké ugyanaz. Semmitől sem kell tartanunk. Ezt a biztonság érzetet pedig nem azért kapjuk meg, mert elég okosak és talpraesettek lennénk, hanem azért, mert az Úr a mi Pásztorunk, és mi az Ő bárányai vagyunk. Isten segítségével megtanulhatjuk, hogy miként kezeljük a stresszt és a félelmet, hogy ne ezek az érzések uralkodjanak az életünkben.

Ne légy felületes. Megfontoltan kell megválasztanunk életünk értelmét. Az örökkévalóságban gondolkodjunk és ne a napi sürgős feladataink zsarnokoskodjanak felettünk. Életünk értelme a kereszt legyen, és ne a környezetünk véleményétől függjünk. Életünk értelmének az üres sírnak kell lennie és nem pedig a kétségbeesés stresszes börtönének. Amikor úgy érzed, hogy a stressz kezdi átvenni az irányítást, és nincs erőd már folytatni a küzdelmet, akkor pihenj meg Isten igazságában és jelenlétében. Gondold át életedet, és ne feledd, hogy Isten minden szükségletedet ismeri. Ő egy valóságos, belső békéjével tud megajándékozni téged. A stressz teljesen fel tudja emészteni az életünket. A házasságok és otthonok romokban hevernek, mert túlhajszoljuk magunkat. Személyes és családi szükségleteink a teendőink listájának az alján vannak. És mivel nem a megfelelő dolgokra helyezzük a hangsúlyt, célt tévesztünk, miközben az ellenségünk a háttérben jól mulat ostobaságunkon. Állj meg hát, és szállj ki a ringlispilből. Gyere és pihenj meg Isten jelenlétében. Ne lépj tovább mindaddig, míg a stressz fel nem oldódott, és békére nem leltél.


Atyám, nem akarom a békémet feláldozni a stressz oltárán. Kérlek taníts meg igazán megpihenni a Te jelenlétedben, el nem feledve, hogy Te soha sem hagysz magamra, és soha sem fordulsz el tőlem. A mai napon leteszem eléd az én akaratomat, hogy a Te terved teljesüljön az életemben. Te az én Pásztorom és Istenem vagy. Minden bizalmamat egyedül Tebeléd vetem, és dicsőítelek a tökéletes vezetésedért. Jézus nevében, Ámen.




A következő héten minden nap olvasd el a 23. Zsoltárt, majd a következő kijelentések mellé írd oda saját gondolataidat arról, hogy Isten miként munkálkodik az életedben:




Füves legelőkön terelget: ______________________________
Csendes vizekhez vezet engem:_________________________
Lelkemet elüdíti:_____________________________________
Vessződ és botod megvigasztal engem:____________________
Igaz ösvényen vezet az ő nevéért:________________________
Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján:____

(Forrás: Mary Southerland, I Can Sleep When the Wind Blows, http://www.girlfriendsingod.com/2014/i-can-sleep-when-the-wind-blows-part-2/, Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013, used with permisssion)

2017. március 18., szombat

Ne aggódj, a körülmények ellenére TE rendben leszel

Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma.


(Jeremiás siralmai 3:22)


A rossz hír hallatán megdermedtem. Egyáltalán nem erre a tájékoztatásra számítottam.


"Önnek duktális karcinómája van", magyarázta az orvos, "ami azt jelenti, hogy az emlő tejcsatornáinak sejtjei rendellenes elváltozást mutatnak."


"Kétoldali lumpectomiát, vagyis a daganat eltávolítását javaslom azonnali beavatkozásként."

"Most komolyan? Egyébként is vak vagyok. Nem merítettem ki még a szenvedés kvótámat?" futott át első reakcióként bennem a gondolat.

Aztán az első gondolatomat rengeteg "mi lesz, ha" kérdés követte: "Mi lesz, ha rossz indulatú a daganat? Mi lesz, ha nem tudják az egészet eltávolítani és áttét marad bennem? Mi lesz, ha sugár kezelésre kell járnom? Mi lesz, ha ez csak valami borzalmasnak a kezdete?"

Miközben szívem gyorsan vert, férjem orvos agya felmérte a helyzetet, majd megtörve a csendet, egyszerűen ezt mondta: "Minden rendben lesz."

A látszat nem ezt mutatta. Nem tudtuk, mit tartogat a jövő. De hát ez mindannyiunkkal így van, nem? Életünkben sok a bizonytalanság.

Azt szeretnénk, ha az életünk történéseiben ésszerűség és kiszámíthatóság lenne. Azt szeretnénk, ha a versek rímelnének, a keresztrejtvények pedig megoldódnának. Mert az a vágyunk, hogy minden rendben legyen. De az igazság az, hogy nem igazán tudjuk, hogy sorsunk miként alakul, mit tartogat számunkra a holnapi nap.

A sebésszel folytatott telefonbeszélgetés után Phillel hallgatagon ültünk tovább. Lelkem sajgott, és mivel minden olyan bizonytalan volt, egy elsöprő félelem érzés lett úrrá rajtam. De ez az érzelmi hullám ahelyett, hogy a mélybe húzott volna, inkább kitisztította gondolataimat, és rádöbbentett arra az igazságra, melyre szükségem volt: Lehet, hogy nem lesz MINDEN rendben, de ÉN rendben leszek.

A bizonytalanságban egy mély, belső nyugalom töltött el, mégpedig annak a bizonyossága, hogy Istennek fontos vagyok, és hogy Ő körbeölel szeretetével.

A műtét közben az orvos két golf labda nagyságú csomót távolított el, majd néhány nappal a beavatkozás után Phillel egy orvosi konzultáción jelentünk meg a patológiai eredményekkel kapcsolatban. 

Hálásan mondhatom el, hogy a történetem csodásan végződött. A bizonytalanság időszakában érzelmeim a félelem és a hit, a békesség és a pánik között ingadoztak. A lelkem legmélyén mégis tudtam, hogy minden rendben lesz. Miért? Hát, nem a hatalmas hitem miatt. A magam módján bíztam én Istenben, de mellette iszonyatosan féltem is. Egyedül Isten mérhetetlen szeretete tartott meg ebben az időszakban, mert az Ő "irgalma sohasem fogyott el." (Jeremiás siralmai 3:22)

Drága barátom! Isten mérhetetlen szeretetének köszönhetően te sem fogsz felemésztődni életed eseményeiben. A félelem, a kétségbeesés vagy a bizonytalanság nem fog legyőzni téged. Mert az Ő irgalma végig veled lesz. Még a szívfájdalmad legnehezebb időszakában is megnyugodhatsz az Ő kegyelmében. Isten jelenlétében annyira biztonságban érezheted magad, mint egy magzat az édesanyja méhében.

És ezért lesz minden rendben, - a körülményektől függetlenül, - kedves barátnőm.


Mert ha megerősödünk Isten irgalmában, a félelmeink és problémáink nem fognak felemészteni bennünket, mert az Ő szeretetének és együttérzésének köszönhetően nem lesznek elhordozhatatlan terheink.

Nagyon hálás voltam Istennek, hogy azon nők csoportjába tartoztam, akiknek a szövettani eredményük nem mutatott ki rákos elváltozást. Sok nőnek ennél nehezebb ténnyel kell megbirkóznia. A biopszia és a műtét után úgy éreztem, nem tudnám feldolgozni a további műtétek és sugárkezelések sorozatát, annak ellenére, hogy tudom, sok sorstársamnak, ha a vizsgálat rákos daganatot mutat, ezen végig kell mennie. Mélyen együttérzek velük!

Lehet, hogy te is egyike vagy ezen asszonyoknak. Lehet, hogy ismersz és szeretsz egy ilyen terhet hordozó nőt. Ne gondold azt, hogy Isten együttérző szeretete megrövidült volna egy ilyen diagnózis esetén, vagy hogy maga a diagnózis bizonyíték lenne Isten elfordulásának.

Semmiképpen sincs így.

Mert lehet, hogy a műtét nem úgy alakul, mint szeretnénk, de Isten ekkor sem hagy el bennünket.

Mert lehet, hogy a terápia nem hozza el a várt eredményt, de Isten ekkor is mellettünk van.

Mert lehet, hogy egy emberi kapcsolatunk tönkremegy, de Isten irgalma ennek ellenére is velünk marad.

Mert lehet, hogy egy reményünk foszlik szerte-szét, de Isten irgalmában ekkor is bízhatunk.

Barátnőm, a terheid ellenére Isten szeret és hordoz téged. Mert ne feledd, lehet, hogy a körülményeid nem lesznek rendben, de Isten véghetetlen szeretetének köszönhetően TE rendben leszel.


Uram, kérlek hordozz a mai napon, és erősíts meg Jelenlétedben. Ha már úgy érzem, hogy elhordozhatatlanok terheim, tölts meg a Te békéddel és biztosíts arról, hogy Te itt vagy mellettem. Erősíts meg abban a tudatban, hogy minden vihar ellenére, ÉN rendben leszek. Jézus nevében, Ámen.


Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.
(Római levél 8:38-39)





(Forrás: http://proverbs31.org/devotions/devo © 2014 by Jennifer Rothschild. You will be OK, )
fotó: pinterest.com

2017. március 17., péntek

Könyvklubunk margójára - 3. fejezet: Első repülés

"A hála tiszteletet tanúsít, lehetővé teszi, hogy hétköznapi kinyilatkoztatásokkal találkozzunk, az ámulat tünékeny pillanataival, amelyek örökre megváltoztatják azt, ahogyan az életet és a világot megtapasztaljuk."
Sarah Ban Breathnach


"Az élet nyomasztó terhei alól való kimeneküléshez a hála,a hálás szív tudatossága szükséges.Ez ad szilárd alapot a mindennapokhoz.Ha szomjasak vagyunk ki kell nyitni a csapot,nem elég csak elmélkedni róla .Fontos ,hogy konkrétan megnevezzük az áldásokat ,amiket Istentől kapunk,amivel már rendelkezünk.Amikor megfogalmazzuk boldogság tölt el bennünket és újra inni szeretnénk ebből a kegyelmi folyóból. Az ajándékok felsorolása nyelvlecke a hálás lelkületből./A bűnbeesés nyelvével ellentétbe,ami az elégedetlenség. /Amit Pál leír a Filippi 4:11,12-ben nekünk is meg kell tanulni.,hogy teljes életet tudjunk élni.Fontos ,hogy hogy a körülöttünk történő dolgokat néven tudjuk nevezni,mert így könnyebb meglátnunk benne Istent. A hálás szív gyakorlása  a megtanulás legnehezebb része és a begyakorlás az átalakulás lényege.Ha az egészen kicsi,apró dolgokban megéljük a hálát,majd megtanulhatjuk a nagyobb dolgokban is.A hálás ima eljuttat bennünket Isten szívéhez.,míg mi is közben  a hálaadás asszonyaivá leszünk. "
- Gyöngyi

"Köszönetet mondok, Ő naggyá lesz bennem, megduzzasztom a világot, és Ő felkavar, betölt örömmel.
Hát ez, ez az imádság másik oldala - gondolom.
A kegyelem pillanatok megnevezése, Isten ajándékainak listája túllép az imádkozás bevásárló lista jellegén, át a másik oldalra.
Az imádkozás másik oldala az Ő tróntermének belseje, az Ő erős, szeretettől dobogó szívének belső fala. A lista Isten listája, az Ő szeretetének, az imáink túloldalán dobogó szeretetének a lüktetése. És most már látom, miről is szól valójában ez a kihívás, hogy írjak le ezer dolgot, amit szeretek. Valójában arról szól, hogy adjak nevet minden módnak, ahogyan Isten szeret engem. Az igazi Szeretet- próba. Belépni jelenlétébe, hallgatni végtelen szeretetét, és megismerni túlcsorduló kegyelmét. Ez a csodák boltozata. Az egyetlen dolog, ami képes megváltoztatni bennünket, a világot, ez az Ő nagy-nagy szeretete."
- Ann Voskamp

Néhány példa az ezernyi ajándék felsorolásából:

18. A hajat vadul cibáló hideg szél.
37. Alkonyi szellőben duruzsoló szélmalmok.
54. Holdfény a párnán.
118. Kandalló pattogása ...



Magasra célozz az imádságban

„’Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amelyet hozzá intéztem. Ezért én is átadom őt az Úrnak. Egész életére az Úrnak szentelem.’ És (Éli) imádta ott az Urat.” 1 Sám 1:27-28

Öt tizenéves gyermek édesanyjaként az egyes gyermekeimért való imádságaimban újra meg újra ugyanaz a kérés ismétlődik. „Atyám, kérlek, őrizd meg …..-t épségben itt és itt (ahol éppen van).” Ha kell, megjegyzem, miért kell különösképpen vigyázni ma rá, aztán tovább lépek a következőhöz.

Mondhatjátok, hogy aggodalmaskodó vagyok. A statisztikák nem csökkentik aggódásomat. Hiába tudom, hogy az emberek 99%-a nem sérül meg, mialatt elmegy a McDonalds-ba, de ott van az 1%, aki igen. Mindig azon izgulok, hogy olyan valaki lesz az 1%-ban, akit szeretek.

Az évek során Isten jelentkezett életemnek ezen a területén, és megvilágította, hogy nem bízom eléggé az ő őrző hatalmában. A bénító félelmet csodálatos gyógyítással ellenpontozta. Mindemellett a gyermekeimért való könyörgéseim továbbra is az épségük megőrzésére irányultak elsősorban. Aztán egyszer hallottam egy prédikációt, amelyben a lelkész arra ösztönözte a szülőket, hogy célozzanak magasra, amikor gyermekeikért imádkoznak.

Nem kellett részletes táblázattal, statisztikával igazolnom magamnak, hogy az én könyörgéseim közös nevezője a testi épség volt. Azzal együtt, hogy ez rendkívül fontos, kénytelen voltam beismerni, hogy a jövőjükről alkotott látomást a jelenükért való aggódással cseréltem fel. Tizennyolc éve igyekszem a gyermekeimet gondozni, ami néha annyira kimerítő, hogy örülök, ha végére jutok egy napnak.

Bár tudom, mennyire fontos lenne többért imádkozni, gyakran nagyon nehéz fölülemelkedni a mindennapok gondján, s kitekinteni a jövő felé. A Biblia szerencsére bemutat egy anyát, aki mert előre nézni, és csodálatos jövőt képzelt el gyermekének. Hannára gondolok.

Hanna történetét a Sámuel első könyvében olvashatjuk. Elkána szeretett felesége volt, de nem fogant gyermeket. Hanna elment az Úr házába, s gyermekért könyörgött. Megígérte, hogy visszaadja az Úrnak a gyermeket „élete valamennyi napján” (1Sám 1:11). Isten meghallgatta az imádságot és az ígéretet, és Hannát egy fiúgyermekkel áldotta meg, akit Sámuelnek neveztek el.

Hanna betartotta ígértet: miután elválasztotta a gyermeket, felvitte az Úr házába, Silóba, és átadta őt Élinek. Az anya továbbra is áldotta az Urat fia elhívásáért, és minden évben gyolcs köntöst készített és vitt neki a templomba, amikor férjével felmentek bemutatni az áldozatot.

Hanna abbahagyhatta volna a könyörgést, amikor megszületett a gyermeke. Aki küzdött a meddőséggel, tudhatja, mennyire felemészti az embert. De Hanna többet akart, mint gondozni és szeretni egy kisgyermeket. Nem olyan gyermeket akart, akit megtart magának. Olyan gyermekről álmodozott, aki az Urat szolgálja élete minden napján. És Isten meghallgatta és teljesítette a kérését.

Úgy imádkozni, mint Hanna más, mint ahogy én szoktam. Minden este, mikor beesem az ágyba, hálát adok, hogy a gyermekeim túlélték ezt a napot. Egy unokahúgomat veszítettük el egy autóbalesetben, úgyhogy minden egyes lélegzetvételért hálás tudok lenni. Ám ha leszűkítem imádságomat az életben maradásukra, elvesztegetem a lehetőséget, hogy Istenhez társulva építsem a jövőjüket.

Az új tanév elején kitágítom kéréseim körét. Szeretném újra Isten szolgálatára ajánlani a három fiamat és a két lányomat. Imádkozni fogok azért, hogy Isten használja fel őket országa építéséhez, hogy világító lámpások legyenek a sötétségben. Persze hogy folytatom az épségükért való imádkozást. De nem fogok itt leállni. Ha felszedem a korlátokat az imádságom elől, határtalan perspektíva nyílik meg, ahol együttműködhetek Istennel.



Drága Mennyei Atyám, köszönöm, hogy meghívsz magadhoz az imádságban. Néha elfelejtem, hogy te többet akarsz tenni az életemmel és gyermekeim életével. Segíts lerombolnom imádságaim korlátait, s hagynom, hogy a Szentlélek vezesse könyörgésemet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.08.16., www.proverbs31.org, kép: pinterest, fordítás:eszmelkedesek.blogspot

2017. március 16., csütörtök

Ne hagyd, hogy negatív hozzáállás uralja az életedet

„Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket.” Jak 1,2

Tavaly egész évben kínzott a rossz hangulat. Gyakran jutott eszembe a mondás: ha létezik szerencse, az csak balszerencse lehet. Egész évben morgolódtam.
Életem minden területén felütötte fejét a baj. Fontos kapcsolatok estek szét, álmok váltak köddé, szűkösek voltak az anyagi lehetőségeink, határidők csúsztak, és még a gyülekezeti szolgálatban is csalódások értek, sokat idegeskedtem. A régi hűtőnk feladta, és három hónapon belül több kis közlekedési balesetünk is volt. Mikor már úgy éreztem, nem bírok többet elviselni, Isten a Jakab levél 1,2-re irányította figyelmemet.
Lehetek őszinte? Mi sem állt tőlem távolabb, mint hogy nagy örömnek tartsam a bajokat, amikkel szembesültem. Nem tehettem róla, vissza kellett kérdeznem: „Istenem, komolyan gondolod? Hogy volna ez lehetséges?” De ahelyett, hogy csalódottan becsuktam volna a Bibliát, éreztem Isten késztetését, hogy vegyek egy nagy levegőt, és olvassak tovább. Akkor még nem tudtam, hogy gyönyörű biztatás van Isten tarsolyában, és éppen erre volt most szükségem.
Ha kiragadva a szövegből, önálló gondolatként olvassuk ezt a mondatot, úgy tűnik, képtelenség megvalósítani. Ha viszont a mögötte lévő bibliai valóságot is figyelembe vesszük, az egész új perspektívába kerül, és kezdjük elfogadni, hogy – Isten segítségével – megvalósítható.
Jakab olyan időszakban írta ezt a mai igét, amikor a keresztények élete tele volt csalódással, bosszúsággal, és ez elvette derűjüket, optimizmusukat. Hadd szóljon mentségükre, hogy rossz hozzáállásuknak igen komoly oka volt.
Könyörtelen üldöztetésben, sorozatos megpróbáltatásokban és szenvedésben volt részük a bebörtönzéstől a kivégzésig Saul keze nyomán, aki minden igyekezetével szét akarta zúzni az egyházat, elpusztítani mindenkit, aki kapcsolatba hozható Jézussal. Ezek a keresztények váltakozva éltek meg rettegést, gyászt, összezavarodást, magányt, akár a reménytelenségig.
Sokan életüket féltve elmenekültek otthonukból. Akkora szegénységben éltek, hogy néha lopásra kényszerültek a megélhetésért. Sok beteg volt köztük, teljesen kimerült mindenki. Minden okuk megvolt a negatív, pesszimista hozzáállásra. Elképzelem, hogy a látszólag leküzdhetetlen gondok és félelmek súlya alatt nemcsak ők maguk, de a hitük is fulladozott.
Jakab elismerte a gondokat, a szenvedést, de szeretett volna reményt, biztatást nyújtani nekik. Elmondta, hogy a belső öröm még mindig az övék lehet, ha hajlandók irányítani gondolataikat, és megváltoztatni a hozzáállásukat. Arra biztatta őket, hogy álljanak meg egy percre, és fordítsák figyelmüket a hit felé.
Amikor súlyos gondok érnek, nehéz elkerülni, hogy a rossz hozzáállás eluralkodjék rajtunk, és kézbe vegye az irányítást. Talán nem vallásüldözés miatt szenvedünk, mint az első keresztények, de vegyük tudomásul, az emberek igenis megbántanak, üldöz a múltunk, munkatársaink rosszul bánnak velünk, a szüleink szeretetlenek, a barátaink átnéznek rajtunk, házastársunk nem becsül meg, gyermekeink semmibe vesznek és nem tisztelnek minket, a bevételeink nem fedeznek mindent, az egészségünk nem tart ki örökké. Jakab intelmei a kortárs hívők számára nekünk is segítségünkre lehetnek.
Becsuktam a Bibliát, tudomásul vettem, hogy a hozzáállásom rajtam áll: ha nem hagyom, semmilyen körülménynek nincs hatalma arra, hogy diktálja a hozzáállásomat.
Igaz, hogy nehéz mosolyogva, szívbéli tiszta örömmel viselni a megpróbáltatásokat, de ha ezt tesszük, hitünk erősödni fog, és lehetőség nyílik hozzáállásunk megváltoztatására.
A dolgokhoz való viszonyulás azt tükrözi, ami a szívünkben zajlik. Ha szívünk figyelme jó irányba fordul, hozzáállásunk követni fogja. A pozitív hozzáállás választásával egy dolgot veszíthetünk: a negatív hozzáállást.




Uram, szabadíts meg a negatív hozzáállás bilincseitől. Munkálkodj szívemben és elmémben, hogy gondolkodásom küzdelmeim ellenére pozitívvá váljék. Tölts fel azzal az örömmel, mely csak Tőled származhat. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: Don’t let a Bad Attitude Rule Your Life, Encouragement for today, 2017.03.03.,www.proverbs31.org, kép:pinterest,fordítás:eszmelkedesek.blogspot

2017. március 15., szerda

Nincsenek „nagyon nagy” imakérések

„Íme, én vagyok az Úr, az egész emberiség Istene: van-e valami, ami lehetetlen volna nekem?” Jer 32,27



Szememet behunyva, fejemet lehajtva soroltam aznapi kéréseimet: „Kérlek, Uram, őrizd meg a gyermekeimet… vigyázz édesanyámra… segítsd a férjemet a munkájában.” Kis szünetet tartottam, aztán így folytattam: „Most egy nagyon nagy kéréssel fordulok Hozzád…”
Egy barátnőmért akartam imádkozni, aki előrehaladott stádiumú rákkal küzd. Isten bizonyára tudta, mit fogok kérni, és azt is tudta, hogy csodáért imádkozom. Igazából nem tudom, miért akartam erre felkészíteni bevezető szavaimmal.
Válasza gyors volt és határozott: „Számomra nincsenek nagyon nagy kérések.”
Igyekeztem azonnal visszakozni. „Persze, Uram, nem is tudom, hogy gondoltam….” Szükségem volt egy kis önelemzésre, mert valóban nem tudtam, mi járt a fejemben.
Hamar rájöttem, hogy imakéréseimet kategorizálom, és legtöbbjüket „megoldhatónak” tartom. Szoktam komoly dolgokért imádkozni, de „nagyon nagy” dolgokért nem igazán.
Talán úgy gondolom, inkább csak néhányat osztok meg Istennel – mintha nem akarnám túlterhelni. Talán mert alapjában nem szeretek kockáztatni. A „könnyű” teljesítenivalók kérését biztonságosabbnak érzem.
Visszanézve, egyértelműnek látszik, hogy emberi mércével mértem Istent. De mekkora butaság a mindenható Isten lehetőségeit összevetni egy emberével! A világegyetem Istene alkotott mindent, amit látunk, és amit nem láthatunk - egyetlen szavával. Az egysejtűtől agyunk kifinomult hálózatáig, mindent ő tervezett és alkotott meg. Hatalmának nincs határa, nincsenek korlátai. Meg tudja tenni (és meg is teszi!), hogy angyalokat küld, vigyázzanak gyermekeimre, és ezzel egyidőben barátnőm egészségét is helyre tudja állítani.
Bármilyen reménytelennek látszik is egy helyzet, Isten képes közbelépni, és megtenni, ami emberi léptékkel lehetetlen.
Jeremiás könyvének 32. fejezetében, ahonnan mai alapigénk is való, Isten olyan ígéretet tett, ami emberileg nézve megvalósíthatatlan volt. Jeremiás közelgő csapásokról prófétált a lázadó izraelitáknak. Isten szándéka viszont az volt, hogy egy nap visszavezesse népét Jeruzsálembe, hogy megszelídült szívvel biztonságban éljenek.
Felszínesen nézve, ez az ígéret érthetetlen volt. Isten azonban emlékeztette Jeremiást, hogy számára nincs túl nehéz feladat: „Íme, én vagyok az Úr, az egész emberiség Istene: van-e valami, ami lehetetlen volna nekem?” (Jer 32,27).
Sok száz évvel később egy angyal mondja a szűz Máriának, akiben megfogan Jézus, hogy „Istennek semmi sem lehetetlen” (Lk 1,37).
Kétezer évre rá Isten ugyanezt mondja – nekem.
Miért hasonlítom Isten hatalmát az enyémhez? Miért félek „zavarni” Őt „nagyon nagy” kérésekkel. Miért fogadok el annyi helyzetet, és még eszembe sem jut, hogy imádkozhatnék a változásért?
Az igazság az, hogy jobban érzem magam, ha olyan dolgokért imádkozom, amik könnyen megoldhatók. Ott bujkál emögött a félelem, hogy Isten esetleg nemet mond, vagy ami még rosszabb: nem válaszol.
Ráadásul attól is félek, hogy valamit rosszul csinálok, hogy követelőzőnek tűnök. Még a látszatát is el akarom kerülni annak, hogy Istent palackból előhívható dzsinnként kezelem. Ez a sokféle bonyolult félelem korlátozza le imakéréseimet, és gátolja meg, hogy megoldhatatlannak tűnő helyzetekkel forduljak Isten felé.
Mennyire fájhat ez az én Mennyei Atyámnak! Csak Ő tudja, mennyivel többet szeretne tenni értem, ha hagynám.
Íme az igazság: ha a hitemet arra alapozom, amit én el tudok végezni, akkor nem is fogok nagyobb eredményt látni, mint amit saját erőmből is elérhetek. De ha a hitemet Isten lehetőségeihez mérem… nos akkor megváltozik a világ.
Ezzel a tudattal szeretnék élni. Szeretném, ha imakéréseim és a hitem túlmutatnának az emberi lehetőségeken. Szeretnék mindent Mennyei Atyám elé vinni, minden gondot, minden szükséget. Nem követelőző lélekkel, hanem pozitív várakozással.
Az már nem az én felelősségem, hogy Isten hogy dönt. De ez ne tartson vissza attól, hogy kérjek.
Belefáradtam már abba, hogy biztonságos játszmát játsszam. Ideje levetni félelmeimet, félredobni a korlátokat, amiket Isten elé állítottam, behívni Őt minden helyzetbe, amivel szembesülök – főleg azokba, amelyek reménytelennek látszanak. Ott fogom megtapasztalni Isten hatalmát – és nem a magam erejét.


Mennyei Atyám! Dicsőítelek hatalmadért, fenségedért. Bocsásd meg nekem, ha kizártalak az életemből, és nem fordultam Hozzád segítségért. Olyan gyermekeddé szeretnék válni, akinek akkora a bizalma Benned, hogy nem gondolja meg kétszer, imádkozzon-e olyan dolgokért, amikhez természetfölötti beavatkozásodra van szükség. Köszönöm mindazt, amit már megtettél, és amit még tenni fogsz! Jézus nevében, Ámen.

(Glynnis Whitwer: There Are No „Big” Prayer Requests, Encouragement for today, 2015.07.13., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:instagram.com)

2017. március 14., kedd

Ha szabad vagyok



„Testvéreim, ti szabadságra vagytok hivatva. Csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak.” Gal 5,13



„Anyu, hiába hívom a kutyát! Úgy látszik, megint kiszaladt.”

NE. Ez most az ÉN időm. Miért nekem kéne törődnöm a kutyával? Soha nem is akartam, hogy legyen kutyánk! Ilyen és hasonló pocsék gondolatok suhantak át a fejemen este fél tízkor, egy kötelező tennivalókkal zsúfolt nap után. Épp azt a pár percet szerettem volna élvezni, amit nem azzal töltök, ami „kell”, hanem amit „szeretnék”. Nem akartam, hogy félbeszakítsák!

Míg felkászálódtam a díványról, a lányom megkérdezte: „Mi baj van?” Úgy éreztem, mintha Maga a Szentlélek kérdezné. Mi bajod van?

A bajom én magam vagyok.

Te is szenvedsz néha az én-szindrómától? Tudod, mikor a napnak vagy a hónapnak van egy szakasza, amiről úgy érzed, ez most az enyém. Én igen. Mondhatni gyakran. Ha valami nem esik jól, vagy nincs hasznomra, nem akarom megcsinálni! Szerintem ezért ugrott a szemem elé ez a mondat (Gal 5,13), amikor nemrég olvastam a Galatákhoz írt levelet.

Testvéreim, ti szabadságra vagytok hivatva. Csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak.”

Hát ez fájt! A szabadságot azért kaptam, hogy szolgálni tudjak. Rendben, Uram, mutasd meg, mitől akarsz megszabadítani, hogy szolgálni tudjak.

Íme egy rövid lista, ami két perc alatt feltöltődött szívem képernyőjére, mikor a válaszra rákerestem:

- Ha ambícióimtól megszabadulok, örömmel tudok szolgálni.

- Ha megszabadulok az önzéstől, akkor az érzékenységtől is szabaddá válok.

- Ha megszabadulok a féltékenységtől, örülni tudok a jónak, ami mással történik.

- Ha megszabadulok az ítélkezéstől, tiszta szívvel tudok imádkozni.

. Ha megszabadulok attól, hogy elvárásaim legyenek, mindennek tudok örülni.

- Ha megszabadulok attól, hogy irányítani akarjak másokat, észre tudom venni a csodát bennük.

- Ha valóban szabad vagyok, felismerem Isten Országát az életemben.

Igen, ezt akarom látni: hogy eljöjjön Isten Országa az életemben. Mivel fog ez járni? Megszabadulok saját önző gondolataimtól és érzéseimtől. Isten szemszögéből fogom látni a dolgokat. Megkapom Isten segítségét. Ahhoz, hogy szabad legyek, magamtól kell megszabadulnom.

Akarsz szabad lenni? Szabad ahhoz, hogy kiteljesedj Jézusban? Milyen lépéseket teszel ezen a héten, hogy ez valósággá váljék?

Atyám, ha nem sikerül elvégeznem azt, amit „kell”, ingerlékeny és ideges leszek. Ha fáradt vagyok, és valaki kér még valamit, dühös leszek és ingerült. Csak Te tudsz megszabadítani önmagamtól, Jézus. Tedd meg, kérlek, megengedem! A Te hatalmas nevedben kérem, Ámen.





forrás: Lynn Cowell Encouragement for today, 2011.03.18. www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.com fotó:pinterest.com