Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (22) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (6) alkalmatlanság (5) Anyák napja (5) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (12) Atya (2) barátság (16) bátorítás (35) bátorság (5) Békesség (29) belső békesség (14) belső viharok (24) beszéd (6) betegség (1) Biblia olvasás (16) Bizalom (65) bizonyosság (1) bizonyságtétel (18) biztatás (3) böjt (2) bölcsesség (18) Bűnbocsánat (10) bűntudat (4) céltudatos élet (9) család (5) csalódások (5) Csendes percek (2213) csendesség (6) csüggedés (13) Depresszió (12) dícséret (2) dicsőítés (20) Döntések (20) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (12) elég vagy (1) elengedés (3) életöröm (8) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) elhívás (1) elismerés (3) előítélet (3) elutasítás (2) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (2) engedelmesség (9) erő (15) fájdalom (12) fáradtság (9) feladat (14) félelem (14) feltámadás (5) feltöltődés (10) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (9) Gondolatok (42) gondoskodás (2) gondviselés (14) gyász (2) gyengeségek (5) Gyermeknevelés (31) Gyógyulás (11) győzelem (5) hála (11) hálaadás (11) harag (4) harc (6) házasság (29) hit (40) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (9) igazság (11) Igehirdetés (38) ígéretek (2) Igevers (4) Ima (44) imádság (21) Immánuel (2) irgalom (10) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (9) Isten ereje (14) Isten gondoskodása (31) Isten hangja (4) Isten hűsége (33) Isten időzítése (4) Isten keresés (3) Isten követése (16) Isten lát (2) Isten munkálkodása (13) Isten neve (6) Isten szeretete (85) Isten terve (26) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (59) Istenen lévő tekintet (4) Istennel töltött idő (19) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (19) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (9) Jézus keresztje (1) Jézus követése (43) Jézus szeretete (17) jóság (4) jövő (2) kapcsolatok (31) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (26) keresés (2) kételkedés (8) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (12) konfliktusok kezelése (6) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (13) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (9) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (13) megelégedettség (9) megismerés (6) Megpróbáltatás (33) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) miért (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (2) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (9) nyugtalanság (2) odafigyelés (8) odaszánás (2) olvasói gondolatok (41) otthon békéje (2) öltözet (2) önbizalom (3) önértékelés (39) önuralom (1) önvizsgálat (23) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (1) összetöretés (3) Pásztor (1) pihenés (7) prioritások (2) próba (4) ráhagyatkozás (1) Receptek (4) Remény (28) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (6) szabadság (9) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (7) szégyen (2) szelídség (4) Szentlélek (5) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (3) szeretet (47) szeretve élni (2) szeretve vagy (1) szív (1) szolgálat (24) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (5) tiszta szív (2) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (15) új élethelyzet (1) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (21) várakozás (15) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (7) vígasztalás (3)

2018. november 14., szerda

Nem csak egy akárki

„’Nemde az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? Nem itt élnek-e közöttünk húgai is?’ És megbotránkoztak benne.” Mk 6,3


Érezted már, hogy „csak egy” feleség, „csak egy” barát, „csak egy” gyermek vagy „csak egy” anyuka vagy?
Vagy tapasztaltad-e már, hogy beragadtál valami – szó szerint - Isten háta mögötti helyre, amire még Ő se kíváncsi?
Mindnyájan érezzük néha a peremre szorítva magunkat. Jézus is volt így. János evangéliumának elején Fülöp lelkesen mondja Natanaélnek: "Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a Törvényben, akiről a próféták is írtak: Jézust, József fiát, aki Názáretből származik."
„Názáretből?” – kérdezi Natanaél. „Hát származhat onnan valami jó?” (Jn1,46).
A zsidók Názáretet Istentől elhagyott helynek tartották, pedig mi sem állt távolabb az igazságtól. Isten kiválasztotta Názáretet, hogy itt növekedjék fel az Emberfia, itt tanulmányozza az Írásokat, és itt készüljön fel világmegváltó szolgálatára.
Isten úgy vélte, hogy Jézusnak egy apró, jelentéktelen helyre való beültetése nem lesz akadálya a Terv végrehajtásának, a világ örök megváltásának.
Úgy érzed, a hely, ahol vagy, akadályoz abban, hogy végrehajtsd Isten tervét általad?
Jézus szülővidékének emberei számára emészthetetlen falat volt Jézus Messiásként való elfogadása. Ez a férfi, akit láttak apró gyermekként totyogni a porban, tapasztalták, ahogy megtanult beszélni, majd használni a kalapácsot és a fűrészt - hogyan lehetne ő az Isten Fia? Inkább a lehető legnagyobb váddal illették. Azt állították, miután szombaton meggyógyított valakit, hogy az ördöggel cimborál (Mk 3,20-25). Ez nemcsak peremre szorítás, ez támadás! Érezted már, hogy félreértenek, hogy igazságtalanul támadnak? Figyeld meg, Isten semmit sem tett, hogy megakadályozza az embereket abban, hogy hamisan megvádolják Jézust. Ehelyett tovább vezette a neki kiszabott úton. Jézus tehát elhagyta egy időre otthonát, hogy prédikáljon, tanítson, gyógyítson a Közel-Kelet más vidékein. Prédikálása páratlan volt. Csodáitól leesett az emberek álla. Hatalmas tömegek kísérték, bárhova ment.
Miután bámulatosan feltámasztott egy halott kislányt, Jézus visszatért Názáretbe a tanítványaival. De az emberek még mindig „megbotránkoztak benne” (Mk 6,3b), és nem voltak hajlandók hinni benne. Hiába tanította őket különös bölcsességgel, szerintük ő „csak egy” ács volt, „Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére. Itt élnek közöttünk húgai is”.
Milyen frusztráló, szomorú élmény lehetett.
Jézus panaszkodott is: "Nem vetik meg a prófétát másutt, csak a hazájában, a rokonai között és a saját házában." (Mk 6,4). Azt olvassuk, hogy megdöbbentette őt hitetlenségük foka, és nem is tudott sok csodát tenni közöttük.
Te is egy "származhat-e onnan valami jó"-féle helyről, otthonból jöttél? Érezted már, hogy családtagjaid, barátaid nem tudnak elszakadni emberi alapodtól, s nem látják meg Isten-adta lehetőségeidet? Érezted-e, hogy korlátok közé akar szorítani az, ahogy szüleid vagy társaid néznek rád?
Még több távoli szolgálat után Jézus még egyszer visszatér Galileába a Mk 9,30-32 szerint. Most mintha kerülné a városlakókat, inkább tanítványaira koncentrál. Innen indul aztán fel Jeruzsálembe, ahol keresztre fogják feszíteni.
Legkeményebb próbatétele előtt talán nem akart szembesülni a szkeptikus szurkálódásokkal. Feltámadása után tudod, hova ment? Tanítványain kívül kikkel találkozott feltámadt dicsőségében? Azokkal, akik legtovább ismerték, és mégsem hittek Benne. Egyenesen Galileába. Földi otthonába, mielőtt felment a mennyeibe.
Nehéz feldolgozni, ha átnéznek rajtunk, ha félreismernek. Jézus kétségkívül csalódott szülővidéke lakóiban és a zsinagógai elöljárókban, akiknek az lett volna a dolguk, hogy felismerjék a megígért Messiást. De végső soron Jézus személyazonossága, értéke és hatalma a Mennyei Atyától származott, és nem valami földi hatóság hitelesítéséből.
És ez igaz rád is meg rám is.
Ha úgy érzed, félreismernek, átnéznek rajtad, vidd érzéseidet Jézus elé, és hagyd, hogy Ő megerősítsen. Ha nem kaptad meg azt a biztatást és szeretetet a környezetedtől, amire számítottál, vidd csalódottságodat az Úrhoz, aki tökéletesen meg fog érteni.
Ő több, mint „csak egy ács”. Több mint „csak egy testvér”. Jézus át tudja alakítani a szorongást békességgé, szomorúságunkat energiává, a szánalomra-méltóságot hatalommá. Bízzuk meg a peremre szorított Messiásunkat személyiségünk alakításával, jövőnk kijelölésével.
Nem „egy akárki”, aki ezt meg tudja tenni.


Uram, hinni akarom, hogy csak Benned vagyok teljes. Életemet a Te szolgálatod teszi érdemessé. Az vagyok, akinek Te mondasz engem. Jézus nevében, Ámen.
(Encouragement for today, 2011.02.22., Rachel Olsen, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2018. november 13., kedd

Egyedül

„Szemem állandóan az Úrra néz, mert ő szabadítja ki lábamat a csapdából. Fordulj felém, és könyörülj rajtam, mert magányos és nyomorult vagyok.” Zsolt 25,15-16


Ne nézz rá - óvna a szívem, az agyam.
Nem akarok ránézni. Aztán mégis megteszem. Nem néztem meg, kit rejt a „lehetséges társ” ablak a meghívón, de most már bánom. Bár ne jöttem volna egyedül. Talán akkor nem vonzana annyira.
Könyörtelen és destruktív. Nagyon jól tudom, de ő az egyetlen, akivel kapcsolatban vagyok. Próbálom kerülni a tekintetét, elhitetni vele, hogy már nincs szükségem rá.
Sikerül is, míg be nem lép a terembe egy újabb összefonódott pár. Határozottságom elszáll. Ő már megint mellettem van, felém nyújtja jól ismert kezét. Az ujjaink egymásba kulcsolódnak, beleestem a csapdájába. Hányingert érzek. Gyűlölöm. Igen, gyűlölöm Magányosságot. Utálom egyedül érezni magam, és magányosan élni az életemet.
Egyik pártól a másikhoz vonszol. Házasság, kisbaba, utazás, nagystílű élet – az elcsípett történetfoszlányok egy sárgalacsinba állnak össze. Magányosság felém löki a sárgolyót: Ebben sosem lesz részed. Mindig egyedül leszel.
Látni sem bírom az örömüket. Inkább elfordulok, s összeszorított fogakkal, összeszorult szívvel ismételgetem: nem szabad sírnod.
Mélyet lélegzem, ez visszatartja a magányos könnyeket, a magányos éveket, a magányos félelmeket. Hideg lehelete behatol a pórusaimba, ahogy járkálunk a beszélgető csoportok között. A háttérben karácsonyi dalok szólnak az év legszebb időszakáról, a szeretteinkkel való szánkózásról. Kedves dolgok ezek, de csak növelik magányosságomat a zsúfolt teremben. Hogy tűnhet két óra harminc évnek?
Mikor végre az óraütések megengedik, hogy udvariatlanság nélkül búcsút mondjak, kimenekülök. Alig csukom be az ajtót magam mögött, éberségem lankadni kezd. Túl hamar. Magányosság most van igazán elemében. Vadul csapkodja hozzám hazugságait, míg el nem hiszem neki: egész életemben magányos leszek.
Ezzel Magányosság lelép, otthagy – ugye, milyen ironikus – egyedül.
Ekkor egy kéz nyúl le értem együttérzőn. Egy gyöngéd, gyógyító kéz. Hadd segítsek. Nehéz ez az éjszaka, ugye?
Feltekintve látom a tenyerén a sebhelyeket. Honnan tudtad, hogy itt vagyok?
Elmeséli, hogy ott volt végig a közelemben. S bár mindent tud, kikérdez a részletekről, az álmaimról, a kétségbeeséseimről. Addig beszélgetünk, míg biztatása át nem töri Magányosság csüggedésből épített kőfalát.
Szívem sivár üregei lassan megtelnek Jézus bátorságának melegével. Az igazság átverekszi magát a gondolataimon, pajzzsal véd a félrevezetés ellen. És már tudom, hogy nem Magányosság a „lehetséges társ”. Az Egyetlen Társra kell támaszkodnom, akit úgy is hívhatok: Mindig Melletted.
Ideje szakítanom Magányossággal. Nemcsak társaságban, utazáskor vagy a tervek nélküli hétvégéken. Mert az igazság az, hogy Magányosság azokat a barátaimat is megkörnyékezi, akik házasságban élnek, gyermekeik vannak, mindenük, amire én annyira vágyom. Magányosság jelen lehet akkor is, ha egyedül van valaki, de akkor is, ha családdal vagy barátok közt, ünnepeken és hétköznapokon egyaránt.
Egyetlen módja van, hogy megvédjük magunkat Magányosság állandó jelenlététől. Szememet az Úrra szögezem, mert „ő szabadítja ki lábamat a csapdából”, a magányosság érzésének csapdájából. Szólnom kell Neki, maradjon mellettem, amikor egyedül vagyok, fogja a kezem, töltsön el állandó jelenlétének igazságával.
Mi lesz, ha újra társaságba hívnak? Nem fogok egyedül menni. Meghívom az Urat, Ő legyen a „lehetséges társam”.


Uram, szemem állandóan Rád néz, mert csak te szabadítod ki lábamat a csapdából. Fordulj felém, légy kegyelmes hozzám, mert magányos és letört vagyok. Könnyíts a szívem terhén, és szabadíts meg a gyötrelemtől. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.12.21.Samantha Reed, www.proverbs31.org,fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2018. november 12., hétfő

A tetszeni vágyás sodrásában

„Most tehát embereknek akarok kedvében járni vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.” Gal 1,10


Vesd fel a tetszeni vágyás témáját egy női csoportban, érdekes válaszokat fogsz kapni. Szinte mindenki azt mondja majd, hogy valamilyen szinten küzd vele. Azokról, akik eleinte azt mondják, számukra nem probléma, a beszélgetés végére kiderül, hogy legalább egy kapcsolatukban igenis jelen van.
A tetszeni vágyás meglétébe mintha beletörődnénk, és nem próbálunk küzdeni ellene.
Vajon miért?
Mert mind szeretnénk, ha szeretnének. Nincs is ezzel semmi baj. De míg haladunk a szeretet és elfogadás felé, nézzünk meg közelebbről két motivációt, ami a tetszeni vágyás mögött meghúzódhat.
Egyik motiváló erő a vágy, hogy továbbadjuk a szívünkből fakadó szeretetet. Mialatt szeretetet adunk, mi is szeretve érezzük magunkat. Ez jó dolog.
A másik motiváló tényező, ha azért adunk valamit, mert viszonzást remélünk: szeretetet. Ha szeretetet kapunk azért, amit teszünk, azon igyekszünk, hogy még többet tegyünk, hogy még többet kapjunk. Ez már veszélyes.
Ez a második motiváció okozza a gondot a tetszeni akarással. Jó dolog adni, hogy valaki szeretve érezze magát, boldog legyen, örüljön. De ha azért tesszük, mert viszonzást várunk, abból sok bajunk származik. Ha állandóan azon próbálkozunk, hogy szeretetet kapjunk, s ezért egyre többet vállalunk, biztos kimerülés lesz a vége.
Kimerül az, aki adja. Kimerül az, aki kapja. Kimerül maga a kapcsolat.
Ezt írja az Ef 5,8-10: „Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban:éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség. Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak…”
Tetszik a felsorolás, mi az, ami jelzi, hogy a világosság gyermekei vagyunk: jóság, igazság, egyenesség – miközben igyekszünk eldönteni, mi kedves az Úrnak.
Jó volna, ha ezen a szűrőn át végezném minden tennivalómat. Akkor vagyok a tetszeni vágyás csapdájában, amikor rettegek attól, hogy igent mondjak, de képtelen vagyok nemet mondani.
Ha Isten tetszését keresem, fel kell tennem magamnak néhány kérdést, mielőtt bármit megteszek egy másik ember kedvéért. Helyes a motivációm? Igazak a szándékaim? Tiszták a reményeim?
Vagy más motivál:
Félelem – nem fog szeretni, ha nemet mondok.
Ferde szándék – ha megteszem neki, majd ő is hajlandó lesz….
Valótlan elvárások – hiszem, hogy ha többet nyújtok, meg lesz velem elégedve, és nagyon vágyom az elismerésére.
Minél jobban igyekszem mások kedvére tenni, annál nagyobb hatalma lesz rajtam a tetszeni vágyásnak. Minél jobban igyekszem rájönni, mi kedves az Úrnak, annál nagyobb hatalma lesz Neki az életemben.
Eldönthetem.


Uram, segíts megszabadulnom az állandó tetszeni akarástól. Irányítsd napi döntéseimet, mikor félelem, ferde szándék vagy valótlan elvárások akarnak vezetni. Azt akarom, hogy a Te tetszésed legyen a motiváló erőm, Atyám, és egyre nagyobb hatalommal uralkodj az életemben. Jézus nevében, Ámen.

(Lysa TerKeurst: The Rip Current of People-Pleasing, Encouragement for today, 2012.11.08., www.proverbs31.org/devotions, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2018. november 11., vasárnap

Még mindig tanulom, hogyan maradjak nyugton

„Álljatok meg, és lássátok, hogy én vagyok az Isten.” 

Zsolt 46,11a

Megmondom úgy, ahogy van. A „megállni” ige – „nem mozdulni” értelemben – hiányzik a szótáramból. Nyugton maradni? Nyugton ülni? Nyugton feküdni? Kizárt. Egyik lábamról a másikra állok, hintázom a széken, kétpercenként megfordulok az ágyban, hogy kényelmesebb legyen.
Így hát, mikor Isten azt mondja, álljak meg, gondban vagyok. Lehetne ennek nyugtató értelme is, ám a Szentírásban ez egy gyöngéd, de határozott számonkérés. „Nyugodjatok meg.” „Elég volt.” Az adott helyen és időben Isten egyértelműen az ő harcra kész népéhez intézte szavait. „Hagyjátok abba a harcot.” „Ne küzdjetek tovább.” „Elég legyen!”
Oké, felfogtam.
Világos tehát, hogy napi küzdelmeink során tegyük le a fegyvert, bízzuk Istenre, hogy vívja ki a győzelmet, higgyük, hogy ez be fog következni az Ő tökéletes időzítése és hibátlan terve szerint. Közben pedig pihenjünk meg Benne, és engedjük el a gondokat.
Egyetértően bólintunk, és közben két kézzel kapaszkodunk a gondjainkba. Ha nem rágódunk gyerekeink jövőjén, ki fog? Ha nem aggódunk szüleink egészsége miatt, ki fog? Ha nem búslakodunk kisebb-nagyobb csalódásaink miatt, ki fog?
Isten. Ezt szeretné, ha megértenénk.
Csak ha megállunk, és abbahagyjuk a küzdelmet, ismerhetjük fel az igazságot: Isten gondoskodik.
Bármennyire megőrül is a világ – és látjuk, hogy percről percre bolondabb lesz -, Isten nyugodt a magasságban, és tökéletes, jó akarata teljesülni fog.
„Lássátok, hogy én vagyok az Isten” – folytatódik alapigénk. Eszünkbe juttatja, ki Ő, és mire képes. Mindenek alkotója – beleértve az emberiséget is – tudja, hogyan nyugtassa meg szívünket, csendesítse el elménket, irányítsa a megfelelő irányba életünket.
Hivatásunk közben egyszerű. Maradj nyugton. Higgy. Légy készen. 
Egy őszi délelőttön vidékre indultunk a férjemmel, hogy az új kocsimat kipróbáljam. Szépséges csütörtök reggel volt, sehol egy felhő az égen, semmi nem vetett árnyékot gondolatainkra sem.
A szembejövő kocsisorból minden előjel nélkül kivágódott egy autó a mi sávunkba, és egyenesen felénk tartott. Jó néhány kocsi volt előtte, nem tudott visszasorolni. Nem volt útpadka, se leálló sáv, úgy tűnt, nem tudjuk elkerülni a frontális ütközést.
Egyetlen szó dobolt a szívemen. Nyugalom. 
A pillanat tört része alatt döntöttem, és jobbra rántottam a kormányt. Az út menti füves partra fordult a kocsink, megkerült egy telefonpóznát, egy óriási transzformátort, egy vastag fatörzset és egy nagyon hosszú fehér kerítést.
Mikor végre megálltunk, anélkül, hogy az előzőek közül bárminek nekimentünk volna, csodálatosan nyugodt voltam. Semmi zokogás, semmi sokk, semmi remegés.
Egy másik autó állt meg mögöttünk, mely szintén lekényszerült az útról. „Jól vannak?” – kérdezte aggódó hangon a vezető.
„Jól” – biztosítottuk mindketten, és döbbenten néztünk egymásra. Jól voltunk. És a kocsi is. Világos volt, hogy Isten megóvott minket. Míg én nyugton voltam, ő kormányozott.
Mindez azt jelenti, hogy mindennapi életünkben vegyük le a kezünket a kormányról, szundítsunk, és bízzunk mindent Istenre? No, nem egészen. A kezünk maradjon a kormányon, a billentyűzeten, a fakanálon. Amit végzünk, abban legyünk ott teljesen.
De ha ránk tör az aggódás, emeljük fel Istenhez. Ha támad az ellenség, hagyjuk, hogy Isten bánjon el vele. Isten akkor tudja megváltoztatni az életünket, ha hagyjuk, hogy a gondolkodásunkat megváltoztassa. Mi az első lépés? „Álljatok meg.”

Segíts, Uram, hogy lenyugodjak, ne küszködjek, álljak meg, ne minduntalan járkáljak körbe-körbe. 
Segíts, hogy nyugodtan várjuk, amíg te véghezviszed a megígért győzelmet.
Jézus nevében, Ámen.




Liz Curtis Higgs: Still Learning How to Be Still,Encouragement for today, 2016. október 19.,www.proverbs31.org,fordítás:eszmelkedesek.blogspot,kép:pinterest

2018. november 10., szombat

Olvasói gondolatok - Nem érdemes

“Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító és az én terhem könnyű. “
Máté 11:28-20.

“ Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” 
János 15:5..

“Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik….”
Zsoltárok 37:5.


“Jöjjetek énhozzám…” Olvasom az Igét...Az életem eseményei előttem peregnek… 

Én mindig makacs és lázadó voltam egészen addig, amíg meg nem ismertem...Én mindig dacos és önfejű voltam, egészen addig, amíg nem találkoztam vele...Én mindig is kegyetlen és önző voltam, egészen addig, amíg meg nem szólított...Én mindig is kritikus és elbizakodott voltam, csak a saját utamat jártam, egészen addig a napig, amikor beléptem az Ő házába… 

Azóta formálódom, fejlődöm, de most sem vagyok tökéletes...Elindultam egy olyan úton, ami jó nekem...amitől boldog vagyok és megnyugvást találok, ha lépegetek rajta...Tanulok. Most járok iskolába. Felnőtt fejjel. Nem könnyű ez az iskola. Nem fogok kapni bizonyítványt, nem lesz vizsga ami után fellélegezhetek és azt mondhatom, befejeztem. Ennek az iskolának sohasem lesz vége...de mégis szeretem, mégis kinyitom ezt a könyvet napról napra...Minden sora tanítás, minden szó, ami benne van, szembeállít a lelkiismeretemmel és megálljt parancsol, ha letérek az útról. Engem, személyesen megszólít és mindenre van magyarázat benne...Szó szerint mindenre, amire az én életemben szükség van… 

Megtanultam belőle, hogy nem érdemes dacosnak lenni. A csakazértis korszaknak vége. Nem érdemes lázadni, mert nincs mi ellen lázadni. Helyette a hálának van értelme, mert több okom van arra, hogy hálát adjak… 

Nem érdemes önzőnek, önfejűnek lenni, mert így sem érzem jól magam. 

Nem érdemes kérkedni azzal, amim van, mert a vagyonnak nincs értéke. Nincs értéke a drága autónak, luxuscikkeknek, a márkás ruháknak, ezek csak tárgyak, amiktől azt hisszük, többek vagyunk, többet tudunk mutatni mint amilyenek vagyunk valójában. 

Nem érdemes azon rágódni, mit rontottam el az életben, másokhoz hasonlítgatni magam, lépést tartani azokkal, akik nem én vagyok. Nem érdemes divatos szavakat használni mindenáron, amiket hallok a médiákban, vagy olvasok a hírekben, mert nem állnak jól nekem, mert ezek sem én vagyok. Nem érdemes erőlködni ebben a világban, mert ha meg akarok felelni, elveszítem a fonalat. Letérek az útról. Nem érdemes kritikusnak lenni. Rossz kritikusnak. Hozzászólni olyan témákhoz, amikhez nem értek. Osztályozni embereket vagyon, faj, vallások szerint. Mert ez a könyv azt tanítja, hogy ehhez nincs jogom. Minden egyes lélek Isten teremtménye. Minden teremtmény, ami létezik a világon, az Ő munkája. Nincs beleszólásom abba, hogy hogyan éli a másik ember az életét,milyen ruhákat hord, melyik templomba jár, jár-e templomba egyáltalán. Ez az ő dolga...Nem érdemes félni attól, mi lesz holnap...még akkor sem, ha éppen elhagynak, vagy olyan esemény történik a családban, ami törést, sérülést okoz...Nem érdemes a másik végletbe esni és sajnáltatni magamat, mert lesz megoldás mindenre...nem érdemes kétségbeesni, mert van valaki, akihez mehetek, aki megerősít engem. Jósolják a világ végét évek óta...próbálják megfejteni, mikor jön vissza Jézus. Ne gondolkozz ezen, nem érdemes, mert senki sem tudja...de légy készen minden nap és várd Őt, akkor megnyugvást találsz… 

Viszont érdemes tanulni a Szentírásból. Érdemes elgondolkozni egy-egy igeszakaszon, érdemes megfogadni az intelmeket, érdemes imádkozni, mert van értelme… 

Van rátérni arra az útra, ami Jézushoz vezet. Van értelme annak, hogy elmenj egy gyülekezetbe, egy közösségbe, ahol az Igét hirdetik...és van értelme úgy kimenni az istentiszteletről, hogy érezd: más úton jársz és érdemes lesz cselekedni. Másképp fogod látni embertársadat, és boldogabb leszel. Ez egy egészen más boldogság, mint amit kínálnak neked a képernyőn, vagy a világhálón.Mert hidd el, minél többet tanulsz, annál feleslegesebbek lesznek azok az apró dolgok, amik miatt nem érdemes aggódni, amik nyugtalanná tesznek. Könnyebb lesz a terhed, mert segít valaki cipelned. Nem leszel egyedül. 

Testvérem! Jézus hív minden nap! Halld meg hívó szavát, hagy az Úrra utadat, mert Ő munkálkodik az életedben. Mint ahogy az enyémben is. Bátorítalak, lépj rá erre az útra, ezen érdemes lesz járni, mert a legnagyobb gazdagságot kapod: Az Ő szeretetét. Meg fogod tapasztalni, hogy nélküle semmit sem cselekedhetsz és tudni fogod, nem is lesz érdemes már… Szelídebb leszel és alázatosabb szívű, nála nyugalmat találsz. 

Istenem! Köszönöm a mai leckét, megtanultam, mit érdemes és mit nem, minek van értelme és minek nincs ebben a világban. Hálás vagyok azért, hogy megnyugtatsz, és hívsz magadhoz. Mert a te igád boldogító és a te terhed könnyű. Imádkozom azokért, akik megfáradtak és meg vannak terhelve, segíts nekik hogy könnyebb legyen hívd őket is magadhoz. Ámen. 

Sarolta Barnoczki
2018. November 2.


Isten tolmácsa

Amíg Brazíliában éltünk, előfordult, hogy tolmácsolnom kellett, amikor vendégelőadó érkezett. A hallgatóság előtt állt az előadó, a magával hozott üzenettel, én pedig mellette voltam, nyelvi tudással felszerelve.

Az volt a feladatom, hogy az üzenetét közvetítsem a hallgatóságnak. Megtettem minden tőlem telhetőt, hogy a mondandója megfelelően átjöjjön rajtam keresztül. Nem tehettem hozzá és nem vehettem el az üzenetéből. Amikor gesztikulált, én is gesztikuláltam. Amikor felemelte a hangját, én is azt tettem. Amikor halkabban beszélt, én is halkabban beszéltem.

Amikor Jézus a földön járt, folyton Istent „tolmácsolta” számunkra. Mindenben követte a Mennyei Atyát. Annyira szinkronban volt az Atyával, hogy bátran kijelenthette: „Én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van” (János 14:11). Olyan volt, mintha hallott volna egy hangot, amit mások nem érzékeltek.

Valami hasonlót tapasztaltam az egyik repülőutam során. Hallottam, hogy valaki nevetésben tör ki. Elég rázós utunk volt, sokszor légörvénybe keveredtünk, így nem igazán volt humorosnak nevezhető a helyzet. De valaki mögöttem jól szórakozott. Rajta kívül senki más, csak ő. Végül hátrafordultam, hogy megnézzem, mi olyan vicces. A fiatalember fejhallgatót viselt, és nagyon úgy tűnt, hogy egy humoristát hallgat. Mivel ő hallotta azt, amit én nem, másként viselkedett, mint én.

Ugyanez igaz volt Jézusra. Mivel Ő hallotta, amit mások nem, másképpen viselkedett, mint ők. Emlékszünk, amikor mindenki a vakon született miatt aggódott? Jézus nem. Valahogyan tudta, hogy ez a vakság Isten dicsőségét fogja szolgálni (János 9:3). Emlékszünk, amikor mindenki le volt taglózva Lázár halála miatt? Jézus nem. Ahelyett, hogy barátja betegágyához rohant volna, ezt mondta: „Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia” (János 11:4). Olyan volt, mintha Jézus hallott volna valamit, amit senki más. Hogyan lehetne ennél bensőségesebb egy kapcsolat? Jézusnak töretlen közössége volt az Atyával.

Gondolod, hogy az Atya ugyanerre vágyik velünk kapcsolatban is? Abszolút! Pál azt mondja: „Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez” (Róma 8:29). Hadd emlékeztesselek arra, hogy Isten úgy szeret, ahogy vagy, de túlságosan szeret ahhoz, hogy így hagyjon. Azt akarja, hogy olyan legyél, mint Jézus; ugyanarra a bensőséges közösségre vágyik veled, mint a Fiával.





(Forrás: Max Lucado, fordítás: ahitatok.hu, fotó: Pinterest.com)


2018. november 9., péntek

Tekintetemet Jézusra szegezem

„Abban örülni fogtok, noha most egy kicsit szomorkodnotok kell, mert különféle kísértések érnek benneteket, hogy a próbát kiállva hitetek, amely értékesebb a tűz próbálta veszendő aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltó legyen a dicséretre, a dicsőségre és a tiszteletre.” 1Pét 1,6-7

Mindegyikünknek vannak problémás időszakaink, amikor mintha „tűzben égne” az életünk. A te életed tüzét milyen üzemanyaggal táplálja Isten, miközben Jézust akarja nyilvánvalóvá tenni benned és általad?

Már-már elviselhetetlenül éget a tűz? Talán a házasságod jutott csődbe, és a férjed kisétált belőle? Vagy anyagi gondjaid vannak, és a bank behajtással fenyeget? Munkahelyi gondok gyötörnek, a főnököd úgy döntött, már nincs rád szüksége?

Bármi legyen is, akármennyire éget is, biztatni szeretnélek. Amikor az aranyat tisztítják, az edényt addig melegítik, míg a benne lévő fém megolvad. Majd tovább folytatják a hevítést, hogy az aranyban lévő szennyeződések a felszínre kerüljenek, ahonnan le lehet kanalazni őket. Az aranyműves az edény fölé hajol, és addig szedegeti le a felső rétegeket, míg a folyékony aranyban tisztán nem látja saját arcát.

A tűzben tisztuló arany példája megmutatja nekünk, hogyan tisztít minket Isten (Mal 3,2-3). Ő pontosan tudja, milyen hőfok kell ahhoz, hogy tudatunk felszínére kerüljenek szívünk, elménk, életünk szennyeződései, ahonnan aztán addig szedegeti őket, míg meg nem látja bennünk saját képmását. Amikor Isten felszítja a lángot, szegezzük Rá tekintetünket, és bízzunk Benne, hogy pontosan tudja, mit csinál.

Az Aranytisztító mester begyújtott életem edénye alá. 2015. augusztus 17-én délután valamikor 3 és fél 4 között észrevettem, hogy férjem teste nem mozdul a kertünkben lévő medencében. Két nappal később hazatért a mennybe. Pontosan három évre rá, 2018. augusztus 17-én, ugyanúgy 3 és fél 4 között az orvosi vizsgálat megállapította, hogy mellrákom van.

Az időzítés különös egybeesésében az ellenség támadásának bizonyítékát ismertem fel. Beleborzongtam. De alighogy ez a felismerés eljutott a tudatomig, a Lélek halk suttogását véltem hallani, Aki eszembe juttatta, hogy péntek van, és ugyanebben az órában, 3 és fél 4 körül történt meg Isten húsvéti Bárányának feláldozása. Jézus a hétnek ugyanazon a napján, a napnak ugyanabban az órájában taposott rá a kígyó fejére, örökre legyőzve a sátánt és a halált.

Dicsőség Istennek! A kereszt, Isten Bárányának vére letromfol minden lapot, amit a Sátán elénk dob, nekünk szán.„Abban örülni fogtok, noha most egy kicsit szomorkodnotok kell, mert különféle kísértések érnek benneteket, hogy a próbát kiállva hitetek, amely értékesebb a tűz próbálta veszendő aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltó legyen a dicséretre, a dicsőségre és a tiszteletre” (1Pét 1,6-7).

Az a dolgom hát, hogy ráfüggesszem szemem az Aranytisztító mesterre, Őrá, aki ellenőrzése alatt tart és irányít mindent. Mindent. Bízzam Benne. Különösen, amikor a tűz heve erősödik.

A diagnózis óta Isten minden nap küld valamilyen biztató igét. Ő az én menedékem és váram, Ő a mindig jelenlévő segítség a bajban. Ezért hát nem fogok félni… De tisztán megmutatta azt is, hogy szükségünk van egymásra. Egyik üzenete, amit eszembe juttatott, a Jakab 5,16- ban olvasható: „imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok”.

Hiszem, hogy gyógyulásom nem csak az én imámra adott válasz lesz, hanem azokéra is, akik értem imádkoznak. Meggyógyulhatok műtét nélkül vagy műtéttel, vagy műtéttel és utókezeléssel, vagy a feltámadás még nagyobb csodájával. És a te testi-lelki, érzelmi vagy mentális gyógyulásod szintén lehet mások imájára adott válasz, akiknek hite megerősíti a tiedet.

Az alábbi éneket kilenc évesen másoltam le a Bibliámba. Nem tudom, miért akartam megőrizni akkor, de tudom, hogy most ráillik a helyzetemre, s talán a tiedre is.

Benne bízz, ha kétely támad,
Benne bízz, ha fogy erőd,
Benne bízz, ha nincs nehezebb,
Mint bízva hinni Őt.

Benne bízz, mert Ő hűséges,
Benne bízz, mert jót akar.
Benne bízz, mert Jézus szíve
Mindig betakar.

Benne bízz, ha könny vagy mosoly
Borítja be az arcodat,
Amíg a vihar el nem múlik,
S az élet megszakad.

Mialatt a Jó Pásztort követem „a halál árnyékának völgyében”, tekintetem szilárdan és teljes bizalommal Jézusra szegezem. Azért imádkozom, hogy hitem megtisztuljon, Isten megdicsőüljön, Jézus növekedjék minden lépéssel, amit ezen az új úton teszek, míg el nem érem azt, hogy a Mester felismerje képmását életem tükrében.




Segíts, Atyám, hogy mialatt tisztítod hitemet, bízni tudjak Benned, mindaddig, míg felfedezed bennem képmásodat, és szemtől szemben megláthatlak, s a bizalom napjai múlttá válnak. Jézus nevében, Ámen.


Anna Graham Lotz: Fixing My Eyes on Jesus; Daily Devotion, 2018.11.05.;https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/11/05/fixing-my-eyes-on-jesus; fordítás:eszmelkedesek.blogspot, kép:pinterest.com

2018. november 7., szerda

Megpróbáltatások

„Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket. Tudjátok, hogy hitetek próbájának állhatatosság a gyümölcse.” Jak 1,2-3


Egyidőben ültettem el őket. Egyforma módon. Ugyanolyan gyöngéd szeretettel és gondoskodással. Mikor egyiket megöntöztem, a másikat is. Minden egyformán történt – szinte minden.
Egyik piros begóniatövet a kínai selyemmirtusz fa és a hortenziabokor közé, az eresz védelme alá ültettem, a másikat a járda mellé, ahol semmi sem védte a zuhogó esőtől, s a nap égető sugaraitól.
Nyár végén nagy volt a meglepetésem.
A fa és a bokor közé ültetett növényke, ami épp megfelelő mennyiségű esőt és szűrt fényt kapott, semmit sem növekedett.
Egy centit sem.
Szép volt, de semmit nem változott azóta, hogy elültettem.
Az elemek támadásának jobban kitett tő legalább hatszorosára nőtt az eredeti méretének.
Sötétzöld levelei begömbölyödtek, mintha be akarnák fogadni a tápláló vízcseppeket. Piros virágokat bontott minden irányba, s nagyon szépen mutatott a szürke betonjárda hátterében.
Ahogy elnéztem a két rubinszínű begóniát, magunkat láttam bennük.
Az utóbbi három hónap egyik megpróbáltatást hozta a másik után. Egy családtagunk betegséggel küzdött. Idősödő szüleink gondozása új kihívások elé állított. Mindkettőjüknek újfajta, szívünket elnehezítő odafigyelésre van szüksége, mert az új bajok nem oldhatók és nem szüntethetők meg. Nem láthattuk előre ezeket a dolgokat, s gyakran tanácstalanok vagyunk.
Ebben a nehéz időszakban közelebb kerültünk Istenhez, megtanuljuk, hogy rá kell bíznunk életünket és szeretteink életét az áradatban. Észrevettük azt is, hogy Istent nem rémítik meg a viharok. Ebben az időszakban, amikor sejtelmünk sincs, mikor fognak jóra fordulni a dolgok, Ő a vitorlánk, belekapaszkodunk, míg elvonulnak a viharfelhők.
Jó volna talán olyan védett életet élni, ami épp megfelelő mennyiségű esővel és napsütéssel jár egy eresz védelme alatt. Ugye, milyen szépen hangzik?
De Jakab levelének első sorai arra biztatnak, hogy örüljünk a megpróbáltatásoknak. Mert növekedésünket szolgálják.
Reményeink szerint a nehéz időszak vége felé közeledik, s mi rájöttünk, mit jelent bízni Istenben, és hűségesnek találni Őt.
Megtanultuk, mit jelent kezünket kérésre hajlítva tartani, hogy befogadjuk a felülről érkező táplálékot.
A megpróbáltatások jönni fognak. De miután elmúlnak, ha közben szorosan kapaszkodunk Istenbe, észrevesszük, hogy növekedtünk, mélyebbre kerültek gyökereink a hitben, s erősebbek vagyunk, mint azelőtt.
Amikor igazán kemény próbatétel ér, biztassuk egymást, hogy utána a kitartás gyönyörű virágait fogjuk hozni Isten hűséges gondoskodása alatt.


Uram, nehéz ez a próbatétel, de igyekszem lehetőségként tekinteni rá a hitben való növekedésre. Hálás vagyok Neked, hogy Te sohasem változol. Te biztos vagy akkor is, amikor az élet bizonytalanná válik. Jézus nevében, Ámen.

(Suzie Eller: When You Face Trials, Encouragement for today, 2012.11.02., www.proverbs31.org/devotions, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2018. november 6., kedd

Csúnyán viselkedő keresztény emberek

„Jézus ezt felelte: "Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták." (Mt 22,37-39)


Nemrég átnéztem a megjegyzéseket egy közösségi oldalra feltett bejegyzés alatt. Többnyire biztatóak, kedvesek voltak. Nem mindenki értett egyet a szerzővel, de ők is civilizáltan közölték véleményüket.
Volt viszont egy harmadik csoport. Egy sokkal kisebb, de sokkal hangosabb csapat.
Ellentétes véleményüket ítélkező, lekezelő, éles szavakkal igyekeztek mások tudomására juttatni. S hogy mi ebben a legszomorúbb? Ezek is keresztények emberek voltak, akik más keresztényeket támadtak.
Őszintén, nem értem.
Képtelen vagyok felfogni. Ahogy olvastam a megjegyzéseket, az volt az érzésem, hogy ízekre akarják szedni a szerzőt, csak hogy a maguk nézőpontját igazolják. Hogy ők milyen okosak, s a másik keresztény ember mennyire tapló. Ráadásul arra hivatkoztak közben, hogy kötelességük „megvédeni Istent”.
De Isten nem igényli az emberek védelmét. Ő tőlünk szeretetet vár. Mások szeretetét is. A keresztény gorombaság, mely markát a másik torkán tartva igazolja önmagát, nem nevezhető szeretetnek.
Máté 22,36: „Mester, melyik a főparancs a törvényben?”
„Jézus ezt felelte: "Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták." (Mt 22,37-39).
Igen, oda kell figyelnünk, hogy ne ferdítse el senki az Igazságot. De ezt óvatosan tegyük, nehogy mi magunk ártsunk közben az Igazságnak.
Reagálásunknak három dolgot kell tartalmaznia: igazságot, irgalmat és alázatosságot. "Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: Semmi mást, mint hogy váltsd tettekre az igazságot, szeresd hűségesen, és járj alázatosan a te Isteneddel." Mik 6,8
Nemrég olvastam az alábbi szövegrészletet, s eszembe juttatta Mikeásnak ezt a mondatát. „Helyes, ha az igazság fennmaradásáért küzdünk. De helytelen, ha egónk is színre lép: ha azt igyekszem bizonyítani, hogy erős vagyok, hogy a másik fölött állok, hogy én vagyok Isten igazságának legfőbb csendőre.” (Michael J. Wilkins)
Lehet, hogy az átlagosnál érzékenyebb vagyok erre a témára, mert velem is előfordult, hogy néhány munkatársam a Misszióban kemény, kegyetlen módon támadott és vádolt. Ebből a mocsokból jutott pár csepp az én világomba is.
Ez a harmadik csoport, aki követi ezeknek a növekedő misszióknak a fejlődését, talán azt hiszi, szavaik nem érnek el úgysem a közösségek vezetőihez. De talán még rosszabb, ha azt hiszik, hogy elérik és megsebzik őket. Mindkét eset nagyon fájdalmas.
Tudom, ez az egész nem csak a vezetőket érinti. Bármelyikünkkel megeshet, bármilyen élethelyzetben. Akármelyik oldalon állsz, akár te vagy túlságosan kritikus, akár téged támadott már meg maró szavakkal egy ismerős, egy családtag, egy munkatárs – az ilyen szavak minden érintettnek kárára vannak.
Nincs egyszerű megoldás. De ha ez a pár sor csak egy vagy két embert megállít és elgondolkoztat, mielőtt dühét a főnöke, egy családtagja vagy ismerőse felé kiokádná – már az is valami. Ha meg mindenekelőtt eszembe juttatja, hogy úgy váltsam tettekre az igazságot , hogy közben szeressek irgalmasan, és viselkedjem alázatosan – nos ez már jónak mondható.



Uram, köszönöm mindennapi irgalmadat és türelmedet. Segíts észrevennem, ha ítélkező vagyok másokkal szemben. A Te szeretetedet szeretném közvetíteni. Jézus nevében, Ámen.

(Lysa TerKeurst: Christians Acting Ugly, Encouragement for today, 2012.11.20., www.proverbs31.org/devotions, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2018. november 5., hétfő

Ahol a csalódottság szárba szökken

„Hozzád kiáltottak és megmenekültek, benned bíztak és nem csalatkoztak.” Zsolt 22,6


Termékeny terület húzódik vágyaink és a valóság között. Gyakran itt ver gyökeret és szökken szárba a csalódottság, a kiábrándultság, az elkeseredés.
Gimnazista koromban egyik osztálytársnőmnek volt egy nővére, akinek nagyon menő volt a frizurája. Rövidre nyírták, egyenes tincsek hulltak a homlokába az egyik oldalon. Ő volt számomra az idősebb nővér, aki mindig tudja, hogyan kell stílusosan öltözködni, viselkedni, akit követni lehet.
Úgy gondoltam, hogy a hajviselete teszi ilyen menővé. Mintha ez lenne az a pont, amiből kisarjad az életstílus, amire vágytam.
Igen, a frizurából.
Nem számít, hogy az ő haja vékony és könnyen alakítható. Nem számít, hogy az enyém vastag szálú és kezelhetetlen.
Nem számít, hogy az övé sima és egyenes szálú. Az sem, hogy az enyém jó esetben hullámos, de inkább göndör.
Lényegtelen, hogy az ő tincsei lágyan a homlokára hullnak. Az is, hogy az enyémek felfelé kunkorodnak.
Így van, a valóság nem számít.
Vágyaimmal a legmagasabb lécet céloztam meg, azt akartam, hogy szépen hulló, sima tincseim legyenek.
A fodrász szabni kezdte a hajamat. És szabta, és szabta. Aztán próbált meggyőzni, hogy PONTOSAN úgy nézek ki, mint a „nővérem” a képen.
De ez hazugság volt. Tudtam. Ő is tudta.
Mennyire el voltam keseredve, mekkora csalódottság burjánzott el a vágyaim és a valóság közti széles területen! Máig vannak rémálmaim arról a szörnyű frizuráról, s felébredve ijedten kapok a fejemhez, rajta van-e még a hajam. De a haj újranő. Idővel a rosszul levágott frizurát ki lehet javítani. Ez a csalódottság begyógyulhat.
Vannak ennél sokkal nehezebben kezelhető esetek. Talán a te lelkedben is jókora terület van egy beteljesületlen vágy és a jelenlegi valóság között. Ha igen, akkor ott bizonyára csalódottság szökött szárba.
A 23. zsoltár első verse így szól: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.” A szűkölködöm (héber chacer) szó jelentése hiányt szenvedni valamiben, kiüresedni. Ha tehát az Úr az én pásztorom, nem üresedem ki. Nem élek a csalódottság állapotában, nem szikkasztanak ki a körülmények. Pedig – néha igen. És nem csak a frizurám miatt. Más dolgok hiányát is érzem. Fontos dolgokét.
Mit tegyek hát, hogy az Úr legeltetésének hatására összehúzódjék a vágyaim és a valóság közti tér?
Mikor csalódást érzek, átgondolok néhány kérdést:
Mit tanulhatok ebből? Lehet, hogy a csalódásban Isten akar velem találkozni (angol szójáték: disappointment=csalódás; appointment= találkozó). Ha Isten szándéka az, hogy meglássak, tanuljak valamit, hogy növekedjek a csalódás feldolgozása által, akkor nyitottnak kell lennem, hogy ezt észrevegyem.
Isten gyakran valamilyen hibámra mutat rá, amin változtatnom kell. Ha tudatosan Rá figyelek, könnyebben tudom helyreigazítani az elvárásaimat.
Lehet, hogy annyira lefoglal a rágódás amiatt, amim nincs, hogy elfelejtem értékelni, amim van, és hálát adni érte? Gyakran nem az okozza a csalódottságot, hogy a valóság rossz. Azért tud gyökeret verni a keserűség bennem, mert túl nagy a terület az elvárás és a valóság között, túlságosan magasra helyeztem vágyaim mércéjét.
Van-e valami, ami rajtam áll, amivel megszüntethetem a csalódottságot? Ha igen, kérjem Istent, adjon bátorságot, hogy megtegyem a szükséges lépéseket. Ostobaság, ha csak várom, hogy jobb legyen a helyzet, és nem teszek érte semmit. A valóság és a vágyaim közti tér csak akkor változhat meg, ha én is változom.
Visszakanyarodva a gimnáziumi frizurához. Kérlek, ha észreveszitek, hogy csudás kis fürtöcskékről ábrándozom – az élet bármely területén -, juttassátok eszembe azt a hajdani hajvágást. Kérlek. Szépen kérlek. Olyan szépen, hogy még hajzselét is raktam a tetejére.


Uram, köszönöm neked, hogy csalódásaimat fejlődésemre fordítod. Tudom, hogy egyedül Te vagy képes leszűkíteni a teret a vágyaim és a valóság között. Segíts, hogy bízzam Benned minden élethelyzetben, akkor is, ha ott helyben nem értem, mi miért történik. Jézus nevében, Ámen.

(Lysa TerKeurst: The Place Where Disappointment Grows. Encouragement for today, 2012.11.15.. www.proverbs31.org/devotions, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2018. november 4., vasárnap

Amikor egyedül vagy

,,A megtérés és megnyugvás megmentene benneteket, a csöndesség és bizalom erősségetek lehetne.”

Ézsaiás 30:15 b


Vannak napok, amikor inkább átírnám a ,,Lelkem kíván téged” című régi énekünket valami hasonlóra…


Csak téged, csak is téged,
Jézus, csak is téged,
Csak téged kíván lelkem,
Minden percben, Uram!


Ó, az az érzés, amikor kétségbeesetten vágysz Jézus után! Voltak ilyen napjaid, amikor úgy érzeted, hogy muszáj belekapaszkodnod minden percben, tizenhat másodpercenként? Ilyenkor történik meg, hogy én is úgy csűröm csavarom az időmet, hogy egyedül lehessek Vele. Nem válaszolok a hívásaimra, visszamondom az ebéd találkozómat, és bezárom az irodámat, hogy egyedül lehessek az Úrral.


Csodálatos dolgok történnek, amikor egyedül vagy az Úrral. Nézd csak meg a feljegyzéseket: Mózes egyedül volt, amikor az Úr megmutatta neki magát az égő csipkebokornál. Pál egyedül volt az Arab-sivatagban, amikor az Úr személyre szóló útmutatást adott neki, hogy hogyan hirdesse az Ő igéjét. Mária ugyanúgy egyedül volt, amikor az angyal elvitte neki a hírt, hogy ő fog életet adni a Megváltónak. Ézsaiás is egyedül volt, amikor küldetést kapott Istentől. Elizeus úgyszintén egyedül volt, amikor a próféta palástja a vállára esett. És ki felejthetné el Jánost, aki egyedül volt Pátmosz szigetén, ahol csodálatos látomásokat kapott? Józsué, Jákób és Dániel is különleges üzenetet kapott az Úrtól, amikor rászánták az idejüket, hogy egyedül legyenek Vele.


Ha szükséged van Isten szavára, útbaigazítására, segítségére és hitre, akkor szánd rá az idődet, hogy egyedül légy Vele. Várd, hogy szóljon hozzád. Az igazi szövetség, barátság és vezetés a magány óráiban érkezik, amikor azt mondod az Úrnak: Szükségem van Rád!


Atyám, köszönöm, hogy megmutatod nekünk Igéden keresztül, hogy Te hűségesen találkoztál gyermekeiddel, amikor egyedül voltak, és rendelkezésedre álltak. Nekem is szükségem van rád, Uram, hogy légy a vigaszom, a vezérem és a hitem forrása. Látogass meg akkor is, amikor félreteszem az időmet, hogy találkozhassak Veled.




(Forrás: Joni and Friends Daily Devotionals, Being Alone, http://www.joniandfriends.org/daily-devotional/, fordítás: Szabó Edit, fotó: pinterest.com)

2018. november 3., szombat

Az ígéret teljesülése előtti folyamat

Várva vártam az URat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat.

(40.Zsoltár 1) 

Életed nehéz időszakát éled meg éppen, és úgy gondolod, nincs kiút, megoldás a problémádra? Ugyanazt az imát mondod el újra és újra már egy ideje, még sincs változás az életedben?

Tapasztalatból tudom, milyen nehéz mindezt megélni. Az elmúlt években nagyon nehéz időszakot küzdöttem végig a családi életemben, a házasságomban és az egészségemmel.

Az életkörülményeink bár különbözhetnek, de valószínűleg neked is vannak álmatlan éjszakáid, amikor a könnyeidet nyeldesed.

Valószínűleg neked is vannak fájó emlékeid, vagy éppen a jelen rideg valósága fakaszt sírásra. Talán a küzdelmeidből nem látod a kiutat, és el vagy keseredve, mert nem teljesülnek Isten ígéretei az életedben, melyekért oly kitartóan könyörögsz.

Magányos perceidben legszívesebben oly szavakat ordítanál, melyeket nem használnál a Bibliát olvasó barátaid körében. Persze vannak jobb pillanataid is, amikor dicsőítő zenét hallgatsz, reményteljesen imádkozol Istenhez, és szilárdan hiszed, hogy Isten a szerencsétlen körülmények ellenére is Jóságos.

Ezek a váltakozó hangulatok, érzések tesznek bennünket igazán emberré – fájdalmat hordozunk, mégis reménykedünk.

Ebben az állapotban a  40. Zsoltár verseit olvasva tudunk igazán azonosulni Dáviddal. Az első tíz versben dicsőíti Istent a szabadításáért, majd a 11-17. versben ismét Istenhez kiált a megoldásért. Dávid a küzdelmeiben is reménykedve bízik Istenben.

A reménység nem azt jelenti, hogy naivak vagyunk és nem veszünk tudomást a realitásokról. Hanem inkább azt tükrözi a reménységünk, hogy elismerjük a bennünket körbevevő rideg valóságot, ennek ellenére mélyen hiszünk Isten mindenhatóságában.

Reménységünk nem függ az emberek vagy a körülmények változásától, mert a hitünk Isten szilárd ígéreteibe kapaszkodik. Abban bízunk, hogy a legnehezebb körülményünkből is Isten a legjobbat tudja kimunkálni, függetlenül attól, hogy ez a kifejlet a vágyainkat tükrözi, vagy sem. Erre a pontra eljutni azonban a legtöbbször nem megy az egyik percről a másikra. Ez az út bizony kitartásra tanít bennünket. Türelemre nevel és gyakran béketűrésre int.

Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor ez a folyamat ijesztőnek tűnik számunkra.


Persze, szeretném, ha a 40. Zsoltár 4. versében fogalmazott áldás valósággá válna az életemben: „Boldog ember az, aki az ÚRba veti bizodalmát”, de gyakran elfelejtkezem arról, hogy ez az ígéret a küzdelmekben való hűséges kitartás által fog megragadhatóvá válni számomra. Nem azért, mert Isten ki akarna tolni velem, hanem azért, mert Isten formálni szeretne engem, és azt kívánja, hogy ígéreteinek beteljesedése valóság legyen számomra.


Ez pedig hatalmas megtiszteltetés. Azonban, amikor benne vagyok az élet sűrűjében, nem mindig érzem így. Törvényszerű, hogy meg kell járnom a mélységeket, mielőtt készen állnék arra, hogy Isten ígéreteit megélhessem és értékelhessem.

Ezen folyamat mélységeiről olvashatunk a 40. vers első három versében:

"Várva vártam az URat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. 

Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet. 

Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét. Sokan látják ezt, félik az URat, és bíznak benne."



Az első versben megfogalmazott türelmes várakozás nagyon fontos tényezője ennek a zsoltárnak. A szó héber megfelelőjének a jelentése egy folyamatos, buzgó, reményteljes várakozást tükröz. 

Tehát, mielőtt a sziklára állítaná a lábamat az Úr, türelmesen kell várnom rá, hogy a sárból és iszapból kiemeljen engem. Az „állított” szónál itt a héber „qum „ szó szerepel, ami azt jelenti, hogy „felemelkedik, elfoglalja a helyét”. Ez alapján, tehát, mielőtt a helyemre tudna állítani az Úr, és biztossá tudná tenni a lépteimet, végig kell vinnie azon a folyamaton, mely megszabadít engem a fogságból, mélységből.

Az új ének ígéretében is szeretnék részesülni. Felfigyeltél azonban arra, hogy a zsoltárban mi áll az új ének ígérete előtt? Az Úrhoz forduló, segítségért folyamodó kiáltás. A legtöbb szívből jövő dicsőítő éneket a mélységből felszálló fájdalom hangja táplálja, mely csodálatos dallammá formálódott a folyamatban. 

Tudom, hogy az út nem egyszerű. De engedd meg, hogy közel hajoljak hozzád, és csendesen biztosítsalak arról, hogy Isten mindent rendbe fog tenni. Ő nem egy messzeségben lévő Úr, hanem Ő közel van hozzánk, mellettünk áll. Kapaszkodjunk bele ebbe az ígéretbe. Itt és most. Még akkor is, ha az imánkra nem úgy és nem akkor érkezik a válasz, ahogy szeretnénk. Még akkor is, ha ez az egész folyamat zavarosnak tűnik. Hinnünk kell azt, hogy Isten jó és a javunkat akarja és szeret  bennünket. 

Folytasd tehát a szívből jövő könyörgésedet, kedves Barátom. Ne add fel a reményt. És tudd, hogy Isten összegyűjti a kiáltásaidat, és egy csodálatos énekké fogja formálni azokat. 

Urunk, Istenünk! Tudjuk jól, hogy Te gyakran számunkra felfoghatatlan módon munkálkodsz. Segíts bennünket, hogy ne érezzük magunkat távol Tőled, miközben az ígéreteid beteljesülése előtti folyamaton végigkísérsz bennünket. Szeretnénk, ha a reménységünk egyedül Benned gyökerezne. Mert hisszük, hogy Te akkor is munkálkodsz, amikor oly távolinak és némának tűnsz. Segíts bennünket, hogy megtapasztaljuk, és elhiggyük, hogy te mindenkor,  minden körülményben Jó vagy. Köszönjük, hogy Te nem szűnsz meg szeretni bennünket, és folyamatosan vigyázol ránk, gyermekeidre. Mindenkor hálásak vagyunk Érted. Jézus nevében, Ámen 









IGAZSÁG A MAI NAPRA:
Szeretem az URat, mert meghallgatja könyörgésem szavát. Felém fordította fülét, ezért őt hívom segítségül, amíg csak élek.

116. Zsoltár, 1-2 vers

(Forrás: The Process Before The Promise, Lysa TerKeurst, Proverbs31 Ministries Daily Devotion, https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/11/01/the-process-before-the-promise, fotó: pinterest.com)

2018. november 2., péntek

Minden rendben lesz

Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg.

 

Ézsaiás könyvének 43. fejezetéből a 2. vers, a New Living Translation szerint így hangzik:


Amikor mély vizeken kelsz át és kemény próbákat kell megélned, veled leszek. Amikor a nehézségek hullámain jársz, nem fogsz elsüllyedni! Amikor az elnyomás tűzén mész át, nem fog megégetni az téged, a lángok nem fognak felemészteni.
 

Nagyon lelkes olvasó vagyok. Igazat megvallva, az olvasás az egyik legkedvesebb lehetőségem arra, hogy az élet kaotikus viharában egy kicsit megálljak. Nagyon szeretek könyvesboltokba betérni, különösen oda, ahol kényelmes fotelek vannak, ahol a vásárlók nyugodtan leülhetnek és olvasgathatnak.
 
Ilyenkor könnyen elfelejtkezem magamról és átadom magam az olvasás élvezetének. Épp ezt tettem, amikor egy ismerős hangra figyeltem fel. Felnézve egyik barátnőmet, Carolt pillantottam meg. Épp egy folytatásos regény újonnan megjelent következő kötetét kereste. Az eladó tüstént átadta a kívánt könyvet egy stócból, és folytatta munkáját. Figyeltem, amint Carol szélesen elmosolyodik amint átlapozza a könyvet. Ezután nem hittem a szememnek, Carol az utolsó oldalakhoz lapozott, majd elkezdett olvasni!
 
Itt volt az idő, hogy közbelépjek, amit gyorsan meg is tettem.
 
Visszatettem a könyvet a polcra, majd a barátnőm segítségére siettem. Intettem neki, hogy magamra vonjam a figyelmét, majd hozzá lépve átöleltem, és köszöntöttem: "De jó, hogy látlak, hogy vagy?" A következő néhány percben elmeséltük egymásnak, hogy éppen mi történik velünk.
 
Nem tudtam tovább magamba folytani a következő őszinte kérdést: " Te tényleg megveszed ezt a könyvet?" Nem értettem, miért jó egy folytatásos regényt megvásárolni, ha már úgyis ismerős a vége? Izgalomtól csillogó szemmel így szólt: "Hát persze, alig várom, hogy elolvassam. A vége fantasztikus!"
 
Azt még megértem, hogy a könyv megvétele előtt valaki beleolvas az első oldalakba, vagy átnézi a tartalomjegyzéket. Még azt is elfogadom, hogy egy-egy rövid bekezdést elolvas a vásárló, hogy tisztában legyen a történet alakulásával. De Carolt semmiképp sem értettem. "Be kell vallanom, hogy láttalak amint az utolsó oldalakat elolvastad. Mi a jó ebben? Nem veszi el az olvasás izgalmát?" - kérdeztem.
"Egyáltalán nem" - válaszota Carol. "Mielőtt megvásárolnék egy könyvet, mindig elolvasom a végét", magyarázta. "Sokkal rosszabb, mint gondoltam." estem kétségbeesésbe. Valószínű, a véleményem teljesen kitükröződött az arcomon, mert Carol elnevette magát, és így szólt: "Tudom nagyon furának tűnik, de tudnom kell, hogy minden jól végződik-e, mielőtt megvenném a könyvet".


Amint Carol szavain töprengtem, rájöttem, hogy nekünk, Isten gyermekeinek, hasonlóképpen kell tennünk. Egyszer Billy Graham mondta, hogy "Olvastam a Biblia utolsó lapját. Minden jól fog alakulni."
 
Ha csak arra figyelünk, amit látunk, megértünk, vagy meg tudunk magyarázni, akkor előbb-utóbb elkezdünk aggódni. A félelem és a kétségbeesés ismerős útitársaink lesznek, ha csak erre a romlott világra koncentrálva éljük meg mindennapjainkat. A mi egyedüli reménységünk Isten. Nem elegendő csak hallani Róla. Személyesen ismernünk is kell Őt, mert a Jézus Krisztusban megélt személyes kapcsolat által, bizonyosak lehetünk abban, hogy a világ bármit is dob elénk, a végén minden rendbe fog jönni.
 
 
Atyám, sokszor megkísértődöm, hogy az engem körülvevő dolgok miatt aggódjam. Világunk romokban hever. Bocsásd meg kérlek, hogy időnként Rajtad kívül mást helyezek figyelmem középpontjába. Köszönöm a Bibliát, mert ellát tanácsokkal, és erőt ad ahhoz, hogy a mindennapjaimat megéljem. Te vagy az egyedüli reményem. Segíts, hogy ne feledjem, Te vagy mindenek áldott irányítója. Ámen


(Forrás: October 31, 2013 Everything Will Be Okay, Mary Southerland)Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013; Used with permission; www.girlfriendsingod.com

2018. november 1., csütörtök

Gyertek és pihenjetek

„Ő pedig így szólt hozzájuk: ’Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!’” Mk 6,31a

Mai modern kultúránkban a pihenés művészete elveszni látszik.
Régimódi értékét lecseréltük hektikus, gyors ritmusú, nyaktörő iramú életmódra. Lelkesedésünk szétesik közben, vérnyomásunk magasra szökik. A másoktól kapott, sürgősnek ítélt elvárásokon túl tarthatatlan mennyiségű feladatot gyömöszölünk önszántunkból is a nap 24 órájába.
A fáradtságtól és frusztráltságtól kimerülten bármit megadnánk, hogy a minket agyonnyomó teher lekerüljön rólunk.
A pihenés nem látszik válaszható alternatívának. Talán örökre elbúcsúzhatunk az olyan időbeosztástól, amely be merészeli iktatni egy napba – vagy hétbe, hónapba, esetleg az évbe – a pihenést?
Mikor sajátos küldetésre indította tanítványait (Mk 6,7-11), Jézus nem titkolta, hogy nehéz kaland előtt állnak. Az emberek elutasítják őket, nem hallgatják meg mondandójukat, nem fogadják be őket házukba. Ha valami fellelkesíti őket, azonnal számos reális ok merül majd fel meghátrálásra, csüggedésre. Igen, hatalmat kapnak a bűnbánat hirdetésére, ördögűzésre, gyógyításra, az örömhír terjesztésére, de ez fizikai, lelki, szellemi kimerüléssel fog járni. és amikor végre hazatérnek, az emberek továbbra is jönnek hozzájuk, hogy még evésre sem marad idejük (31b).
Ezért visszatértük után Jézus első határozott parancsa hozzájuk a pihenésre szól: „Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!” (Mk 6,31a).
Nem kérés volt. Nem baráti jótanács. Jézus parancsa volt. Ezt fogjátok tenni, fiúk. Sok mindenen mentetek keresztül. És még nagyon sok van hátra. Most viszont a pihenés ideje van. Gyertek és pihenjetek. Legalább egy kis ideig.
Lelkiismeretfurdalást érzel, ha elvonulsz kikapcsolódni, újratöltekezni? Úgy érzed, valamit elszalasztasz, ha nem töltöd fel tennivalókkal határidőnaplód minden sorát? Félsz, hogy világod megáll forgásában, ha pár percre kiszállsz? Elveszíted versenyelőnyödet, ha nem nyújtasz minden percben maximális teljesítményt és hatékonyságot?
Halld meg hát Megváltód hívását egy helyre, ahol kegyelem árad, feltölt a Lélek, ahol az irgalom elrendezi benned az élet felgyűlt terheitől túlfeszített, megnyomorított darabkákat. A sorrendből félretolt, javításra szoruló prioritások és kapcsolatok itt felépülnek, helyükre kerülnek.
A pihenés nem a lusták mentsége, hanem a szorgalmasok bölcs befektetése. Azoknak van szükségük rá, akik elkötelezték magukat Jézus Krisztus aktív szolgálatára és követésére, és nem akarnak az állandó rohanás és sürgős elfoglaltság zsarnokságának rabszolgái lenni. Ha a pihenés megkapja az őt megillető helyet a magunk és szeretteink életében, újra átélhetjük a derűt és örömöt, amiről már végleg lemondtunk.



Uram, segíts elfogadnom irgalmadat. Irányítsd Feléd tartó lépteimet, és segíts újra rátalálnom a pihenésre, hisz Te magad parancsoltad, hogy életem része legyen. Jézus nevében, Ámen.

Priscilla Shirer: Come and Rest; Daily Devotion, 2018. október 22.; https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/10/22/come-and-rest; kép:pinterest.com, fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu

2018. október 31., szerda

Ha Istent szeretem, muszáj az embereket is?

"Mester, melyik a legnagyobb parancsolat a törvényben?" Jézus így válaszolt: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és legnagyobb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.”Mt 22,36-39


Eszedbe jutott már, hogy könnyebb volna szolgálni Istent, ha nem volnának az emberek? Úgy értem, hogy az emberek néha igazán kiborítóak tudnak lenni.
Kíváncsi vagyok, Jézus tudta-e előre, hogy mi, tanítványai, sokszor össze fogunk kapni. Bizonyára tudta, ezért válaszolta a farizeusnak azt, amit.
A Máté 22,37-40-ben farizeusok, az akkori kor vezetői a legnagyobb parancsolatról kérdezik Jézust. Jézus válasza ez volt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és legnagyobb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.”
Jézus választ adott valamire, amit nem is kérdeztek. Ők csak a legnagyobb parancsolatról érdeklődtek, nem a másodikról. De Jézus tudta, hogy az egyiket nem lehet betartani a másik nélkül. Egyértelműen rá akarta vezetni hallgatóságát, hogy fogják fel, Isten szeretete és az emberek szeretete elválaszthatatlan egymástól. Miért hangsúlyozta ezt? Mert tudta, hogy el fogunk billenni egyik vagy másik irányba.
Az igazság az, hogy tudjuk szeretni Istent úgy, hogy elhanyagoljuk az emberszeretetet. Persze nem ismerjük el. Én magam is rendszeresen szolgáltam Istent a gyülekezetben, s közben haragudtam emberekre, vagy nem voltam együttérző, kedves velük.
Húsz éve, mikor a gyermekmissziót vezettem, nagyon szerettem a gyermekeket, de az önkéntesek néha az idegeimre mentek. Különösen, ha nem jelentek meg, s aztán valami átlátszó kifogásra hivatkoztak. Én ott tudtam lenni, hiába voltam fáradt, fájt a fejem, stb.
Az ítélkezés, a kritikus hozzáállás felülírta a szeretetet.
Olyan is volt, hogy annyira belemerültem Isten szolgálatába, hogy nem mutattam áldozatkész szeretetet a családom iránt. Az egyik első jele annak, hogy túlságosan sokat vállaltam, az, ha nem tudok kedves, türelmes lenni hozzájuk. Gyakran előfordult régen, mikor három fiam még kicsi volt, s én igyekeztem betartani valamilyen napirendet. Állandóan ideges voltam, s a gyermekeim nem azt tapasztalták mindig, hogy szerető, türelmes anyukájuk vagyok.
Másik oldalról viszont olyan is van, hogy az embereket szeretjük, de elhanyagoljuk Isten szeretetét. Lejjebb tesszük Isten mércéjét, leszűkítjük parancsait, kitekerjük a Biblia szavait, csak hogy ne bántsuk meg a másikat. Nem vesszük figyelembe, hogy Jézus az egyetlen út az Atyához, mert ezzel annyi „jó” embert kizárnánk a mennyországból. Igen, lehetséges az is, hogy az embereket jobban szeressük Istennél.
Mit mond tehát Jézus? Szerintem azt, hogy törekedjünk rá, hogy mind a két parancsolatot tartsuk be. Mindenekelőtt szeretnünk kell Istent azáltal, hogy bízunk benne, hiszünk a jóságában, és engedelmeskedünk Igéjének – akkor is, ha nem értjük teljesen. Közben figyelnünk kell szívünk állapotára, s kérjük Isten segítségét, hogy az embereket is tudjuk jól szeretni.
Bevallom, nekem nehezen megy. Csak ha mindennap imádkozom, ha teljesen függök Istentől, ha minden nap rábízom, hogy munkálkodjék a lelkemben, akkor közelítek ahhoz, amit Jézus a két nagy parancsolatnak tart. De még így is, a legjobb napjaimon is, úgy érzem, nem tudom teljesíteni.
Neki hála, Isten sosem kér olyasmit, amihez ne nyújtana segítséget.
Szavai támogatnak, biztatnak. A Szentlélek irányít. És Isten szeretete és irgalma irántam, aki gyakran nagyon nem vagyok szeretnivaló, újra meg újra szembesít azzal, miért szeretem Őt, és miért hagyjam, hogy rajtam keresztül másoknak is megmutassa ugyanazt a szeretetet és irgalmat.


Uram, köszönöm, hogy szeretsz. Több szeretetet tanúsítasz irántam, mint amit megérdemlek. Segíts, kérlek, hogy jobban szeresselek, és szeressem azokat, akiket az életembe helyeztél. Jézus nevében, Ámen.

(Glynnis Whitwer: If I love God, Do I Have to Love People Too?, Encouragement for today, 2012. 11.16., www.proverbs31.org/devotions, fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2018. október 30., kedd

Keresés - csere

„Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.” Ef 4,22-24


Van a gépemen a szerkesztő programban egy ügyes kis eszköz, „Keresés – csere” a neve. A segítségével kijelölhetek egy szót, és kicserélhetem egy másikkal, egy megfelelőbbel, ami jobban illik a mondathoz.
Olykor szeretném, ha lenne egy ilyen eszköz az agyamban is; egy „keresés – csere” opció, ami a gondolataimat egészséges, az Igével összhangban lévő irányban tartaná. Főleg, mikor a programomról, a saját dolgaimról (más szóval önzésemről) van szó.
Még ha nem is tudok rákattintani agyamban egy „keresés - csere” lehetőségre, hogy régi gondolataimat újakra cseréljem, azért a lehetőség adott, hogy ezt a procedúrát alkalmazzam, mikor észreveszem, hogy önzésre hajlok.
Mikor kísértést érzünk a belső nyafogásra, cseréljük le negatív gondolatainkat arra a tisztánlátásra, amit Isten Igéjében találunk.
Mutatok néhány példát a „keresés – csere” lehetőségre, ha önzésen kapjuk magunkat. Ha felismerjük gondolataink közt a kiemelt mondatot, cseréljük le azzal az igével, ami alatta következik:
„Ha én nem törődöm magammal, ki fog?”
"Ugye öt verebet adnak két fillérért: mégsem feledkezik meg közülük egyről sem az Isten. Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!" (Lk 12,6-7)
„Na és az én jogaim?”
„Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött." (Fil 2,5-7a)
„Jogom van kimondani a véleményem.”
„Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek. Mert aki szeretne örülni az életnek, és jó napokat látni, óvja nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot; forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót, keresse és kövesse a békességet;” (1Pét 3,9-11)
„Az enyém legyen a legkülönb.”
„Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt.” (Fil 2,3-5)
„Kit érdekelnek? Most rólam van szó.”
„És imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel; hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára, és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására” (Fil 1,9-11)
„És az én igényeim?”
„Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak.” (Ef 5,10)

Na, milyennek találod? Neked is vannak olyan gondolati sémáid, amiknek jót tenne egy kis „Keresés - Csere” terápia? Segít abban, hogy Isten legyen figyelmünk középpontjában, s ennek eredményeként kapcsolatunk Vele – és a többiekkel – egészségesebbé, boldogabbá, teljesebbé váljék.
Találjuk hát meg az önzetlen, Istennek kedves hozzáállást. Keresés – csere.


Uram, add, hogy mikor önzésre hajlok, gondolataimat tudjam akaratodhoz és Igédhez igazítani. Jézus nevében, Ámen.

(Karen Ehman: Find and Replace, Encouragement for today, 2012. 11.13., www.proverbs31.org/devotions, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2018. október 29., hétfő

Néha meg kell mutatnom a szívemnek, hogy én vagyok a főnök

„Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm dicsérje szent nevét! Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd, mennyi jót tett veled!” Zsolt 103,1-2


Rajtakaptam a szívemet, hogy a csüggedés gödre felé indult tavaszi szünetre. Pedig tengerparti pihenés várta velem és a családdal, de ő nem akart társulni hozzánk.
Egyik érzelmi és anyagi csapás jött a másik után.
Drága barátnőmről kiderült, a hasi fájdalmakat, az extrém fáradtságot, amit már egy éve érez, s aminek okát eddig nem sikerült diagnosztizálni, egy jókora rosszindulatú daganat okozza a petefészkén.
Az emeleten megint elromlott a légkondicionáló. Ugyanazon a héten kiderült, hogy a nemzetközi adoptálás kiadásait nem vonják le az éves adóból, tehát sokkal többet kell befizetnünk, mint amire számítottunk. Pedig megtakarított pénzünket a légkondicionálás kiépítésére és az adoptálásra költöttük.
Az elmém vívódott, a lelkem elcsüggedt, a testem kimerült. Egyfolytában aggódtam a barátnőmért. Szünet nélkül gyötrődtem az anyagiak miatt. Mégis hogy tudnék pihenni, kikapcsolódni mindezekkel a vállamon?
Hiába csomagoltam össze az útra, a szívem nem volt hajlandó vakációs hangulatba kerülni. Egyre menetelt a gödör felé.
De amennyire nem kívántam most a vakációt, épp oly biztosan tudtam, hogy nem akarok kétségbe esni, és a családomat sem akarom magammal húzni. Isten szándéka nem ez. És az enyém sem.
Végül rájöttem, hogy meg kell mutatnom a szívemnek, ki itt a főnök.
Dávid király nagyon értett ahhoz, hogy szívének, lelkének dirigáljon. Hogy is mondja a 103. zsoltárban: „Áldjad lelkem, az Urat, és egész bensőm dicsérje szent nevét!” Követni fogom a példáját. A gondok és bajok között szóltam a szívemnek, hogy dicsérje az Urat.
Ez nem afféle „mondd el az esti imádságot”-féle biztatás volt a lelkemnek. Nem, ez egy mélyre ható, az egész lényemet megrázó prédikáció volt: „ISTEN JÓ, bármit érzel is most”- féle igehirdetés. Az Igazsággal megragadtam szívemet, és elrángattam a gödör szélétől, mondva: „ne feledd, MENNYI JÓT tett veled!” (Zsolt 103,2.)
Aztán kézen fogva végigvezettem az emlékek útján, hogy jusson eszébe Az, aki
megbocsátja minden bűnödet, és meggyógyítja minden gyöngeségedet;
megmenti életed a pusztulástól;
kegyelemmel és irgalommal koszorúz;
életed eltölti javakkal;
mint a sasé, megújul ifjúságod… (Zsolt 103,3-5)
Függetlenül attól, mit diagnosztizáltak az orvosok a barátnőmnél, mennyibe fog kerülni a légkondicionáló, mennyi lesz a befizetni való adónk – a lelkemnek arra van szüksége, hogy dicsérje az Urat. Arra van szüksége, hogy én…
vegyem észbe, kicsoda Isten;
köszönjem meg neki mindazt, amit eddig kaptam tőle;
bízzam Rá mindazt, amit a jövőben tenni fog.
Nem változtak meg a körülmények, de a perspektívám igen. Azzal, hogy a gondolataim irányát megváltoztattam, hatni tudtam érzéseim irányára is. És tavaszi vakációnk nagyon jól sikerült.
Valahányszor éreztem, hogy gondolataim megint a jövőn kezdenek aggodalmaskodni, Dávid király szavaival átirányítottam őket arra, ami volt, ami van, és ami mindörökké lesz: Isten hűségére, Aki mellettem megy az úton, s átvezeti szívemet a völgyeken.
Vannak olyan körülmények az életedben, amik a szívedet a csüggedés felé húzzák? Gondolataid a kétségbeesés felé vették az irányt? Kérlek, ne hagyd.
Legyél te érzéseid főnöke, te mondd meg szívednek, mit tegyen, az se baj, ha kissé erőszakosan lépsz fel.


Uram, kérlek segíts, hogy bízzak Benned, erősíts meg Szentlelkeddel, hogy átvegyem az uralmat érzelmeim fölött. Nem a jövő miatt akarok aggodalmaskodni, hanem afelé fordulok, ami eddig történt, ami felidézi hűséges gondoskodásodat az életemben. Áldani akarlak érte, Uram! Jézus nevében, Ámen.

(Renee Swope: Sometimes I Have to Boss My Hert Around, Encouragement for today, 2012.11.14., www.proverbs31.org/devotions,fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

2018. október 28., vasárnap

Amikor minden porrá lesz

“URam, atyánk vagy te mégis! Mi vagyunk az agyag, te a mi formálónk, kezed alkotásai vagyunk mindannyian.” 

 Ézsaiás 64:7



Tört össze mostanában a szíved, vagy hullott szét darabjaira az életed? Pontosan tudom milyen nehéz lehet most neked. 

Van ez a nagyon szép keresztény történet, amit most meg is oszthatnék veled: arról szól, hogy hogyan szedegetjük fel összetört életünk darabkáit, ragasztgatjuk meg őket majd hagyjuk, hogy Isten világossága átragyogjon a repedéseken. Tényleg nagyon szép történet. De mi van akkor, amikor a törött darabkák annyira kicsik, hogy már nem lehet összeilleszteni őket? Amikor ezek a darabkák is már porrá örlődtek tovább. Ha valami csak simán eltörik, akkor él a remény, hogy egy ragasztó majd mindent megold. De amikor nincsenek darabok amiket össze lehetne illeszteni? Bizony, a port nem lehet megragasztani! 

Sőt, még a kezünkkel sem tudjuk megtartani. És ilyenkor - amikor a számunkra oly drága dolgok porszemekké válnak, kicsúsznak a kezünkből és tovaszállnak a legkisebb szellővel - minden reményünket elveszítjük. Maguk a porszemek mintha azt akarnák bizonyítani, hogy az ígéretek, amiket Isten egykor nekünk adott nem is érvényesek. Vagy azt, hogy Isten karja túl rövid ahhoz, hogy elérjen bennünket, ott ahol éppen vagyunk. Vagy azt, hogy a bennünket körülvevő sötétség sokkal hatalmasabb, mint az Isten reménysége. 

Az elmúlt néhány évben a saját bőrömön tapasztaltam meg mindezt, és biztos vagyok benne, hogy ha beülnénk valahova kávézni, te is tudnál mesélni. A történetek, amelyeket megosztanánk egymással nagyban hasonlítanának - habár a körülmények különböznének - a fájdalom, amellyel az a bizonyos időszak együtt járt, és a vágyak, amelyek megfogalmazódtak bennünk időközben ugyanazok lennének. Vágyak aziránt, hogy Isten állítsa helyre az életünket, írja át a történetünket, hogy más legyen a vége, vagy hogy javítsa meg a helyzetet, amibe kettéhasad a szívünk. 

De vajon megfordul-e ilyenkor a fejünkben az, hogy lehet, hogy Isten szándéka nem a helyreállítás, az átírás vagy a megjavítás? Mi van, ha valami teljesen újat akar létrehozni? Akármilyen lehetetlennek is tűnik a helyzeted Ő épp ezen munkálkodik az örökkévalóság eme oldalán. 

Megfigyelted-e már, hogy Isten mennyire szereti felhasználni a port? Mi hajlmasak vagyunk azt gondolni, hogy egy összetörésből semmi jó nem sülhet ki. De gondoltunk-e már az összetörésre úgy, mint az a folyamat, ami visszajuttat az eredeti formához, hogy aztán abból valami új jöhessen létre? Kétféleképpen tekinthetünk a porra: vagy úgy, mint egy fájdalmas, igazságtalan törés eredményére, vagy úgy, mint valami újnak a kihagyhatatlan összetevőjére. Képzeljünk csak magunk elé egy kocka jeget. Amíg a jég a kocka formában marad, nem lesz több, mint egy kocka jég. De ha megolvad, át lehet önteni egy másik formába, ahol majd valami új lesz belőle, amikor újra megfagy. Így van ez azokkal a dolgokkal is, amelyek porrá zúzódnak – ha egyszer porrá lesznek, képesek arra, hogy új életet, új formát vegyenek fel. 

A világ összes alapanyaga közül Isten is a port választotta ahhoz, hogy embert alkosson. “Azután megformálta az ÚRisten az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé.“ 1Mózes 2:7 Jézus porral gyógyított meg egy embert, és adta vissza a látását: „Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok.”Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire” János 9:5-6 Ezután az ember megmosta magát a Siloám tavában, és már látott, amikor hazatért. 

Más anyagokkal – többek között vízzel – egyesülve pedig a homok agyaggá válik.. Az agyag pedig olyan formákat ölthet, aminek csak a fazekas fantáziája szab határt. “Uram, atyánk vagy te mégis! Mi vagyunk az agyag, te a mi formálónk, kezed alkotásai vagyunk mindannyian.” Ézsaiás 64:7 „Vajon nem bánhatok-e én is úgy veled, Izráel háza, mint ez a fazekas? Így szól az ÚR: Hiszen olyanok vagytok a kezemben, Izráel háza, mint az agyag a fazekas kezében.” Jeremiás 18:6 Oh, mennyire szeretem és mily nagyon szükségem is van arra a reménységre, amelyet Isten ezekben az igeversekben rejtett el. 

A por nem a véget jelenti. Csak azt, hogy valami új van kialakulóban. Drága barátom, nem tudom, hogy életed melyik területén törtél össze. De azt tudom, hogy bízhatunk a mi Istenünkben. Hogy rábízhatjuk azt, ami porrá lett. A csalódásaid és kiábrándulásaid – fájdalmas dolgok, amelyek megingatnak, összetörnek és amelyek miatt mindent megkérdőjelezel – nem szabad, hogy elvegyék a reményedet. Teljes mértékben a Fazekas kezeire bízhatod az életedet. Merj hinni abban, hogy valami csodálatosat teremt a porból, belőled. 

Atyám, megvallom előtted, hogy nem szeretem az ilyen helyzeteket – nem szeretem a port. De emlékeztetem a lelkemet, hogy a por az egyik kedvenc alapanyagod, amiből valami újat alkotsz. És hiszem, hogy Te épp ezt teszed most az én életemben is. Jézus nevében, Ámen.



NAPI IGAZSÁG: 

“A trónuson ülő ezt mondta: „Íme, újjáteremtek mindent”. És így szólt: „Írd meg, mert ezek az igék megbízhatók és igazak!” 
Jelenések 21:5

(Forrás: Proverbs31Ministries, Daily Devotions, Shattered Beyond Repair, https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/10/04/shattered-beyond-repair
fotó:pinterest.com)

2018. október 27., szombat

A valódi szeretet nyomában

Mily drága a te szereteted, Istenem! Szárnyad árnyékába menekülnek az emberek.


Zsoltárok 36:7


Az autómobilok elterjedésének hajnalán egy férfi Ford T- Modellje lefulladt az út közepén. A tulajdonos hiába próbálkozott, nem tudta elindítani. Ekkor egy limuzin húzódott le mellé, és egy szívós, energikus férfi szállt ki a hátsó ülésről, hogy felajánlja a segítségét.


Az idegen pár percig babrált a motorban, aztán így szólt: „Most próbálja meg!” A motor azonnal életre kelt. A jól öltözött férfi Henry Fordként mutatkozott be, majd ezt mondta: „Én terveztem és építettem ezeket az autókat, így tudom, hogy mit kell tenni, ha valami elromlik.”


Amikor az életünk elromlik, a tervünk darabokra hullik és minden tönkremegy, akkor várnunk kell arra, hogy Isten felbukkanjon. Tudnunk kell azt, hogy Ő alkotott bennünket, és Ő ismer és szeret bennünket a legjobban. Kiválasztottak vagyunk… és Ő pontosan tudja, hogy mi a teendő, ha valami félresiklik.


Te és én Isten szeretetének élő, húsvér megtestesülése vagyunk. Örömmel forgathatjuk szívünkben a Zsoltárok 139:14-16-ban szereplő drága igazságot: „Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt. Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.”


Gondolj csak bele! Isten felügyelte a formálódásunkat, és szeretetben – szeretetre – lettünk teremtve egy különleges és szent céllal. Hát nem csodálatos?


Együtt örvendezhetünk a Zsoltárossal, aki ezt írta: „Tudjátok meg, hogy az ÚR az Isten! Ő alkotott minket, az övéi vagyunk: az ő népe és legelőjének nyája.”(Zsoltárok 100:3)


Sok nő beleesik azon hazugságok csapdájába, amelyek szerint mi nem vagyunk többek holmi báboknál Isten kezében; hogy csupán azért alkotott, hogy eszközként használhasson bennünket, vagy valamiféle rabszolgaként, aki a parancsait lesve beteljesíti a terveit. Az előző igeversben azonban az „ÚR” kifejezés a szó szoros értelmében apát, vagy drága apukát jelent, ami bensőséges kapcsolatot feltételez egy szerető édesapa és gyermeke közt.


Istennek kétség kívül vannak tervei velünk, de félreértelmezzük az Ő személyiségét és szívét, ha úgy gondoljuk, hogy ezek a tervek büntetésként szolgálnak azért, mert nem vagyunk elég jók. A legjobb, legcsodálatosabb tervek az életünkre nézve a teremtőnk kezében vannak, aki a világon a legjobban szeret bennünket.


Mindannyian kétségbeesetten próbálunk szeretni és szeretve lenni. Ösztönösen keressük az értelmet, és velünk született szükségletünk a valahová tartozás.


Az értéket kutatjuk értéktelen helyeken.


Megerősítést várunk arra érdemtelen helyekről.


Csak a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolaton keresztül tudjuk megtapasztalni a valódi szeretetet; azt a szeretetet, amelyben nincs helye az elutasításnak, és amely elűzi a magányt. Ezen a felbecsülhetetlen értékű ajándékon keresztül érthetjük meg azt a csodálatos igazságot, hogy ha születésünk esetleg emberileg nem tervezett és nemkívánatos is volt, Isten tervezett és kívánt életre hívni bennünket. És ez, kedves barátom, elég!


„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3:16)


Imádkozzunk
Atyám, köszönöm, hogy úgy szeretsz engem, ahogy vagyok. Most elfogadom a Te felbecsülhetetlen ajándékodat. Taníts engem, hogy megérthessem azt az igazságot, miszerint az én valódi értékem benned rejlik – és nem az emberek ítéletében. Ma teszek egy lépést hitben, hogy azzá a nővé válhassak, akivé Te teremtettél.
Jézus nevében, Ámen


Most te következel
Olvasd el a Máté 10:30-at. Hogyan segít neked ez az igevers megérteni azt, hogy milyen különleges is vagy Isten számára? Örökítsd meg az ezzel kapcsolatos gondolataidat.












Forrás: Looking for Love in All the Wrong Places by Mary Southerland, http://girlfriendsingod.com/looking-love-wrong-places/, Fordítás: Várfalvi Emese
fotó: Fall Pictures by Jessie/Facebook.com, Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013
Used with permission
www.girlfriendsingod.com

2018. október 26., péntek

Ha nem látod, mi van előtted

„Jézus így szólt hozzá: „Menj, a hited meggyógyított.” Nyomban visszakapta látását, és követte az úton.” Mk 10,52


Nem igazán szeretem a hétfőket, de ezen a reggelen, még a szokásosnál is jobban utáltam ezt a rettegett napot.
Alighogy magamhoz tértem egy nyugtalan éjszaka után, gondolataim máris az előttem álló hét körül kezdtek kavarogni. Hideg szorítást éreztem a szívem körül, s csak arra tudtam gondolni, bárcsak már péntek lenne.
Legtöbb ember azért várja a pénteket, mert akkor kezdődik a hétvége, nekem viszont most azt jelentette, hogy ha elérkezik a péntek, nem kell tovább aggódnom, hogy vajon milyen kihívásokkal fogok szembesülni. Ha péntek lenne, azt jelentené, hogy már szembesültem velük, és valamiképpen túljutottam rajtuk.
De attól még a tény nem változik: ma még csak hétfő van.
Ahogy rám tört a szorongás, azonnal éreztem Isten figyelmeztetését: vagy hagyom, hogy az aggódás vezessen egész héten, vagy fordítva, én veszem át az irányítást aggódó gondolataim fölött. Őrületbe kergethetem magam a félelemtől, vagy kérem, hogy Isten békéje töltse el a szívemet. Nem láttam, mi fog történni, viszont tudtam, hogy Isten tökéletesen tisztában van vele.
Márk evangéliumának 10. fejezetében olvassuk, hogy egy Bartimeus nevű vak férfi az út szélén üldögélt, ahogy az szokása volt. Közeledő zsivajt hallott. Hamarosan megtudta, hogy a Jézust követő tömeg zaját hallja. Felé közeledtek.
Bartimeusnak fogalma sem volt arról, hogy mi következik. Mivel nem látott, akár retteghetett volna is, félve a tömegtől, mely eltaposhatja. Vagy amiatt búslakodhatott volna, hogy nem veszik észre, senki sem törődik vele. Ehelyett ő arra figyelt, amit a szívével látott, és nem arra, amit a szemével nem láthatott.
Izgatottan kiabálni kezdett: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” (Mk 10,47b).
Amikor ráüvöltöttek, hogy hagyja abba, annál jobban kiáltozott: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” (Mk 10,48b).
Kiabálása elért Jézushoz.
Jézus megállt, és megkért valakit, hogy vezesse hozzá a vak embert. A Biblia szerint Bartimeus ledobta köntösét, felugrott, és egyenesen Jézushoz futott. (Mk 10,50).
Nagyon szeretem ezt a pillanatot. A vak férfi mindentől megszabadult, ami lassíthatta volna, felugrott segítség nélkül, és vakon rohant Jézus felé.
Csak a hit vezette, látni nem látott semmit. Nem félt attól, hogy elbotlik és elesik, hogy nekimegy valaminek, nem foglalkozott azzal, ami előtte volt, mert hallotta Jézus hangját, és tudta, hogy ott van.
A szeme miatt nem élhetett látóként, de szíve képessé tette, hogy hitből éljen. A vak hit apró megnyilvánulása végleg megváltoztatta az életét.
Ahogy feküdtem az ágyon, és ezen a szép történeten elmélkedtem, amit Isten hozott elém, lassan kezdtem megnyugodni. Az, hogy nem látom, mi áll előttem, nem akadályozhatja meg, hogy hitben fussak tovább. Vak hittel követhetem én is Jézus hangját, ha hiszem, hogy Ő minden léptemet figyelni fogja, ahogy figyelte a vak ember lépteit is.
Erőért imádkoztam, hogy tudjak hitből élni akkor is, ha nem látom, mi van előttem. Megfogadtam, hogy Jézusra bízok mindent, aminek a bekövetkezését ő előre látja, én viszont nem.
Mindig dönthetünk úgy, hogy Jézus hangját követjük, és nem hagyjuk, hogy vakságunk a szorongás és pesszimizmus bénultságára ítéljen. Épp, mint a vak férfi, ha azt választjuk, hogy Jézus hangját követjük, és nem azt, amit a szemünk lát, hitünk átformálhatja életünket, általa békét és áldást nyerhetünk.

 
 
Adj, Uram, bátorságot, hogy vak hittel és belső békével menjek előre minden nap, ne aggodalmaskodjam, amiért nem látom az utat magam előtt. Nyisd meg lelki szememet és fülemet, hogy lássam, amit Szerinted látnom kell, halljam, amit hallanom kell, és segíts, hogy egyre jobban bízzam Benned. Jézus nevében, Ámen.

(Tracie Miles: When You Can’t See the Road Ahead, Encouragement for today, 2016. 12. 19., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)