Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (22) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (6) alkalmatlanság (5) Anyák napja (5) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (12) Atya (2) barátság (16) bátorítás (35) bátorság (5) Békesség (29) belső békesség (14) belső viharok (24) beszéd (6) betegség (1) Biblia olvasás (16) Bizalom (65) bizonyosság (1) bizonyságtétel (18) biztatás (3) böjt (2) bölcsesség (18) Bűnbocsánat (10) bűntudat (4) céltudatos élet (9) család (5) csalódások (5) Csendes percek (2213) csendesség (6) csüggedés (13) Depresszió (12) dícséret (2) dicsőítés (20) Döntések (20) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (12) elég vagy (1) elengedés (3) életöröm (8) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) elhívás (1) elismerés (3) előítélet (3) elutasítás (2) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (2) engedelmesség (9) erő (15) fájdalom (12) fáradtság (9) feladat (14) félelem (14) feltámadás (5) feltöltődés (10) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (9) Gondolatok (42) gondoskodás (2) gondviselés (14) gyász (2) gyengeségek (5) Gyermeknevelés (31) Gyógyulás (11) győzelem (5) hála (11) hálaadás (11) harag (4) harc (6) házasság (29) hit (40) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (9) igazság (11) Igehirdetés (38) ígéretek (2) Igevers (4) Ima (44) imádság (21) Immánuel (2) irgalom (10) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (9) Isten ereje (14) Isten gondoskodása (31) Isten hangja (4) Isten hűsége (33) Isten időzítése (4) Isten keresés (3) Isten követése (16) Isten lát (2) Isten munkálkodása (13) Isten neve (6) Isten szeretete (85) Isten terve (26) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (59) Istenen lévő tekintet (4) Istennel töltött idő (19) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (19) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (9) Jézus keresztje (1) Jézus követése (43) Jézus szeretete (17) jóság (4) jövő (2) kapcsolatok (31) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (26) keresés (2) kételkedés (8) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (12) konfliktusok kezelése (6) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (13) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (9) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (13) megelégedettség (9) megismerés (6) Megpróbáltatás (33) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) miért (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (2) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (9) nyugtalanság (2) odafigyelés (8) odaszánás (2) olvasói gondolatok (41) otthon békéje (2) öltözet (2) önbizalom (3) önértékelés (39) önuralom (1) önvizsgálat (23) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (1) összetöretés (3) Pásztor (1) pihenés (7) prioritások (2) próba (4) ráhagyatkozás (1) Receptek (4) Remény (28) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (6) szabadság (9) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (7) szégyen (2) szelídség (4) Szentlélek (5) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (3) szeretet (47) szeretve élni (2) szeretve vagy (1) szív (1) szolgálat (24) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (5) tiszta szív (2) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (15) új élethelyzet (1) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (21) várakozás (15) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (7) vígasztalás (3)

2015. január 31., szombat

Az elégedettség titka

„mert én megtanultam, hogy abban az állapotban, amelyben épp vagyok, megelégedett legyek.”

 Fil 4:11b

Észrevetted már, hogy ha többet akarunk elérni, mint amink van, nő a nemkívánatos nyomás az életünkben? Általában az foglalkoztat, hogy többet keressünk, hogy elfogadjon a környezetünk, hogy jobb állásunk legyen, hogy mindenféle anyagi javakra tegyünk szert. Abban az illúzióban élünk, hogy ha ezek a javak a mieink lesznek, kiteljesedik az egyéniségünk, elégedettek és felhőtlenül boldogok leszünk. Amikor meg rájövünk, hogy ez nem így van, üresnek, elégedetlennek, csalódottnak érezzük magunkat.

Az elégedettség és a biztonság nem a karrierünkből fakad, vagy abból, hogy milyen autóval járunk. Autónk logója csak azt mutatja másoknak, hogy milyen autót vezetünk, nem azt, hogy kik vagyunk. Az igazi elégedettséget, legtisztább formájában az a gazdagság adja, amit Isten jelent, és azok a javak, amelyekkel Ő kegyelmével elárasztja életünket.

Nemrég megmutatta Isten, hogy ha állandóan többre vágyom, mint amit Ő adott nekem, ezzel azt bizonyítom, hogy elégedetlen a szívem. Ezt üzenem Neki: „Nem elég nekem annyi, amennyit adtál. Többet akarok.” Azzal, hogy többet akarok, hiábavaló nyomás alá helyezem magam, hisz azt akarom, amit Ő nem adott. Természetes következmény a nyugtalanság, az aggodalom, ha olyasmire összpontosítok, ami az Ő terve és akarata szerint nem része az életemnek.

Az egyre többet birtokolni, egyre többet dolgozni feszültsége olyan utakra vezet, amin soha nem akartam járni. Mialatt a lelkünkben lévő űrt akarjuk kitölteni, rájövünk, hogy a külső luxus csak értéktelen pótléka a lelki gazdagságnak. Ahogy a fenti ige is mutatja, Pál tudta az elégedettség titkát. „… mert megtanultam, hogy abban az állapotban, amelyben épp vagyok, megelégedett legyek.”

Ne felejtsük, hogy ezeket a sorokat Pál egy igen feszült élethelyzetben írta, amikor börtönben ülve az ítéletet várta egy olyan bűntettért, amit nem követett el. Nem hiszem, hogy én az ő helyében elégedett tudtam volna lenni. Valószínűbb, hogy egy kővel pengetném a börtönöm ajtaját szánalmasan énekelve a közismert gospelt: „Nobody knows the trouble I’ve seen. Nobody knows my sorrow.” (Senki sem tudja, min megyek keresztül, senki sem ismeri a fájdalmamat.) Az elégedettség nem azt jelenti, hogy szeretnünk kell azt, amiben vagyunk, hanem hogy értékeljük aktuális élethelyzetünket. Hadd magyarázzam meg.

Pál megtanulta, hogy az elégedettség gyümölcsét az növeszti, ha hálásak vagyunk Istennek azért, amit adott, függetlenül attól, hogy örömünkre szolgál-e vagy sem. A békesség nem a rajtunk lévő nyomás hiánya. A békesség Isten jelenlétéből és az ő adományaihoz való hozzáállásunkból fakad a feszültségek közepette. Azzal, hogy háláját kifejezte, Pál a létezés gazdagságát tapasztalta meg, nem a birtoklás gazdagságát.

El tudom képzelni, hogy most is nehéz helyzetben vagy, szabadulni szeretnél belőle. Talán a munkád nyomaszt, esetleg kétfelé kell helytállnod! Lehet, túl szűk a tér, amiben élsz a családoddal, és ezt utálod. Nem ott vagy, nem azt teszed, amit terveztél, amit reméltél, és ezt nagyon nem szereted.

Az igazság az, hogy nem kell szeretnünk azt, ahol vagyunk, és azt, amink van, de ha hálával fordulunk Isten felé azért, amit adott nekünk, függetlenül attól, hogy mik az érzelmeink az adományai iránt, akkor meg fogjuk tapasztalni ugyanazt az elégedettséget, amiben Pál élt.

Azt is vegyük észre, hogy azzal, hogy hálásak vagyunk, még nem késztetjük Istent arra, hogy megváltoztassa a körülményeinket. Talán megteszi, talán nem. Viszont a hála felszabadít minket a birtoklás vágya alól, és engedi, hogy megpihenjünk az elégedettség gazdagságában. És ha már elértük az elégedettséget, nem lesz többé szükségünk az anyagi javak bőségére. Isten válik legnagyobb kincsünkké. Benne mindent birtoklunk, amire szükségünk van.

Drága Istenem, tudom, hogy a helyzet mindig lehetne rosszabb, mint amilyen. Hálás vagyok azért, amit nyújtottál nekem. Tölts be a Te békességeddel, hogy valóban elégedett lehessek a Te áldásaiddal. Jézus nevében, Ámen.






(Forrás: Encouragement for today, 2010. január 7. Micca Monda Campbell  www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

Benned van igazi otthonom...

"Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra?És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is."

János ev. 14:1-3




A tudat, hogy Benned van igaz otthonom, vigaszt nyújt egy olyan világban, melyben nincsenek garanciák, és semmi sem állandó. Bárhol is legyek fizikailag, érzelmileg vagy lelkileg, Uram, mindig visszatérhetek hozzád, s Te örömmel fogadsz, éreztetve, hogy fontos vagyok számodra. Ha Te nem lennél, időnként hajléktalannak érezném magam. Köszönöm, hogy örök hajlékom vagy!


(Mindennapi imáink -Meghitt beszélgetések)



Fanni Crosby - egy másfajta látás

Az ismert költőnő, számos evangéliumi ének szerzője síkra szállt a látássérültek jogaiért, és már korán elhatározta magát az elégedettségre. Fanny Crosby , aki szó szerint az életárnyékos oldalára született, megtanított bennünket igazán látni.




Nem volt más, mint ostoba, elkerülhető felelőtlenség, ami súlyosan kihatott Fanny Crosby sorsára. Nem sokkal azután, hogy 1820. március 24-én egy New Yorktól 120 kilométerre fekvő kis faluban szegényes körülmények közé megszületett, a kis Frances Jane Crosby csecsemőként szemgyulladást kapott. Szülei, John és Mercy Crosby orvost hívtak, aki forró mustárpakolást ajánlott a gyermek szemére. a kezelés végzetesnek bizonyult, és a kislány vakságához vezetett. A gyulladás ugyan elmúlt, de a szaruhártya károsodott. Édesapja egy évvel a születése után meghalt, úgyhogy az édesanyjának munkát kellett vállalnia, Fannyt pedig a nagymama gondjaira bízták. Feltehetően ennek az idősebb hölgynek köszönhető, hogy túláradó életörömet fakasztott ennek a fiatal lánynak a lelkében, aki amúgy azzal a kilátással nőtt volna fel, hogy fogyatékos, nincstelen nőként már korán a társadalom peremére kerül. 
- Most én következem, nagymama, túl sötét van számodra az olvasáshoz. - Honnan tudod, gyermekem? – kérdezte meglepetten az idős hölgy, és az asztalra tette bibliáját. - Egyszerűen érzem, Most hallgass ide. 
Valóban kérdés volt, ki kinek olvas fel, illetve mesél. Fanny tudásra szomjazó szíve csak úgy szívott magába minden egyes szót, amit a nagymamája a Bibliából felolvasott. Az idős asszony útmutatása mellett Fanny egész szakaszokat tanult meg kívülről. 
A Szentírás egész életemet táplálta– jellemezte később ezeket az olvasással töltött közös órákat. - Most imádkozzunk, nagymama!  "Jó Istenem, ma a tanár már megint nevetett, amikor jelentkeztem, és meg akartam válaszolni a kérdést. Úgy vélte, a többi lányt kell előnyben részesítenie, mivel a vakgyerekek sem tanulnak meg soha írni-olvasni. Istenem, szeretnék teljesen normális lenni, mint a többi gyerek. Nem akarom, hogy butának tartsanak. Kérlek, segíts!" 
Még ha a szó valódi értelmében nem is tudott olvasni, majdnem mindig lehetett találni Fanny közelében egy bibliát. Édesanyja egészen Fanny öt éves koráig szilárdan reménykedett abban, hogy kislánya állapota átmenetinek bizonyul. Egy new-yorki szakorvos azonban feltárta előtte a tényállást: A károsodás gyógyíthatatlan. Fanny élete végéig vak marad. 
Elégedett akarok lenni ezzel az élettel... nem tudok és nem akarok szomorkodni, még havak vagyok is" – mondta egyszer. Elhatározásával nem volt egyedül. A három – nagymama, lánya és unokája –
közösen és konok kitartással dacoltak Fanny sorsával, és nekiláttak a feladatnak, hogy a legjobbat hozzák ki belőle.


Elvégre voltak másfajta utak is, hogy világosságot lehessen találni a sötétben, mint csak az egészséges látás. Fanny nagymamája kölcsön adta Fannynak a saját szemeit, órákon át foglalkozott vele, és a lehető legnagyobb részletességgel írta le neki a részleteket, a ragyogó színeket, fákat, mezőket, állatokat vagy tájakat, úgyhogy Fannynak az volt az érzése: semmivel sem marad el az egészséges emberek mögött. A szeretettel és gyengédséggel kimondott szavak képeket festettek éhes lelkére, és szemmé varázsolták kihegyezett fülét. Fanny az iskolába is ezzel a beállítottsággal járt. Bújócskázás közben megtanulta, hogy a leheletük alapján akadjon játszótársai nyomára. Az árnyék és napsütés megkülönböztetésével meg tudta állapítani, hol találhatóak fák és bokrok. A haját borzoló szél, a természet zajai, a rét illata és kísérő nagymamájának hangja mind-mind élesítették érzékeit, úgyhogy már gyermekkorában elkezdett verseket költeni és szavakba önteni mindazt, amit maga körül észlelt. 
Tényleg léteztek másfajta utak, amelyek segítségével az ember láthat. Mennyi áldásban van részem, mi másnak nem jutott– összegezte egyszer élettapasztalatát.

Ez az asszony, aki a szó legszorosabb értelmében az élet árnyékos oldalára született, megtanította nekünk, hogy valóban létezik olyan látás, ami jóval több annál a képességnél, hogy a természetes szemünkkel észlelhetjük a bennünket körülvevő világ színeit és formáit. Ő felfedezte a lélek szeme világát, a más érzékekkel történő észlelést, amit fény és kontúrok hiányában annál élesebben és mélyebben volt képes érzékelni. Látott a bőrével, amikor a szél megsimogatta, az orrával, amikor megszagolta a rét virágainak illatát, a fülével, amikor a nagymamája órákon át olvasott fel neki a Bibliából, és a lelkével, amikor embertársai elbeszéléseiben könnyeket fedezett fel a szavak között, és szíve mélyéről együtt érzett velük, mivel a saját életében is minduntalan szenvedés és veszteség rázta meg. Ami pedig minden másnál fontosabb, "látott" az emlékezetével, amikor érzéseket és megtapasztalásokat raktározott el, majd adta azokat vissza feledhetetlen énekszövegekben, amelyek máig megihletnek kereső embereket. Ezt írta egyszer: "Úgy tűnik, lsten rendelése, hogy életem végéig vak maradjak, és hálát adok neki ezért a kegyelemért. Ha holnap tökéletes látást ajánlanának nekem, nem fogadnám el. Talán nem zengtem volna dicséreteket lstennek, ha a körülöttem lévő szép és érdekes dolgok elvonták volna a figyelmemet"

A Mentsd, aki elmerül (Rescue the Perishing) című dalnak bátorítania kellene a keresztényeket, hogy oda menjenek el az emberekért, ahol azok vannak, és minden eszközzel megismertessék őket Isten mentő szeretetével.
"Senkit sem menthetsz meg azáltal, hogy felsorolod neki a bűneit" – hangsúlyozta Fanny újra meg újra. Azokat már ismeri. Mondd neki, hogy bocsánat és szeretet várja. Nyerd meg a bizodalmát, és add értésére, hogy hiszel benne. Soha ne add fel”

Krisztusra nézve - Igazán sajnálom, Fanny, hogy a Mester nem ajándékozta meg Önt a szeme világával, miután oly sok kimagasló adottsággal áldotta meg – panaszolta egyszer sajnálkozva egy igehirdető, aki nagyon csodálta Fannyt. - Tudja, igehirdető úr – felelte Fanny habozás nélkül , ha születésemkor lehetett volna egy kívánságom, akkor azt kértem volna, hogy vakon szülessek. - No, miért? – kérdezte az igehirdető felháborodottan. - Mert egy napon megérkezem majd a mennybe. Az első arc pedig, amely megörvendezteti helyreállított szemem világát, az én Megváltom arca lesz. Éppen ezt a gondolatot örökítette meg "Ó Hála az Úrnak" (To God be the Glory) című klasszikusa utolsó versszakában: "Szent az mit az Úr mond és szent amit ad, És szent az öröm mely az Úrban vigad. De még magasabb lesz az égi öröm, Ha Jézus előtt vigadunk odafönn" Az Ura színe előtt való látás, aminek a vak költőnő egész életében már előre örült, 1915. február 12-én adatott meg neki, amikor 95 évesen a Connecticut állambeli Bridgeportban elhunyt. Ide költözött 1900-ban a férjével; itt temették el a férjét12 évvel a költözésük után; itt élte meg tisztes öregségét – mindvégig inkább mások jólétén fáradozva, mint a sajátján. 
Nicola Vollkommer

Rövidített kivonat a szerző Menschen, die die Weltbewegen – Das Geheimnis geistlicher Vorbilder entdecken (Akik megmozgatják a világot – lelki szellemi példaképek titkának felfedezése c. könyvéből 2014, 5 MR. Brockhaus.
( Forrás: Ethos 2015)


2015. január 30., péntek

Jobb adni, mint kapni

„… megemlékezvén az Úr Jézus szavairól, aki maga mondta: Jobb adni, mint kapni.”


ApCsel 20:35

A boldogtalanság a tükörből ered. A boldogság az ablakból.
Ha rosszul akarod érezni magad, mindenekelőtt önmagaddal foglalkozz:
- mire vágysz,
- mások mit mondanak rólad,
- mit kellett volna tenned a magad érdekében,
- milyen nyomott a hangulatod,
- milyen jó a hangulatod.
Csak magadra fókuszálj. Még mindig jól érzed magad? Akkor valamit nem jól csináltál. Az énközpontúság és a boldogság nem tudnak kéz a kézben járni.
Ha szerinted jobb kapni, mint adni, sosem leszel boldog. Soha nem tapasztalod meg az adás boldogságát, amiről Jézus tanított.
Nyújtsd ki a karod, szorítsd ökölbe a kezedet, és tartsd úgy legalább egy percig. Most lazítsd el. Melyik jobb érzés – az ökölbe szorított, vagy a kiengedett, ellazult kéz?
Képzeld el a lelked összeszorított ökölként, és gondolkodj el, mennyire megnehezíti ez az Ő munkáját az életedben. Most lazítsd el, és add át lelkedet Annak, aki valóban boldoggá tudja tenni.

(Forrás: crosswalk.com , Adrian Rogers, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

Az érzelmek színei

„Erről ismerjük meg, hogy az igazságból vagyunk, és az ő színe előtt megnyugodhat a szívünk. Mert ha a szívünk vádol is minket, Isten nagyobb a szívünknél, és tud mindent.”


1 Jn 3:19-20

Az én érzelmi állapotaim gyakran végigpásztázzák a teljes színskálát. Vannak boldog napjaim. Máskor nem akarok kikelni az ágyból – belesüppedek a bánatba, a depresszióba. Nagyot sóhajtok, s a férjem már tudja, hogy ilyenkor nagyon mélyen vagyok. Blues - mondják angolul, s ez a szomorkás zenestílusról ismert szó jelenti a kék színt is.

Igen, én ilyen „színes” egyéniség vagyok. Talán te is ilyen vagy. Angolul sokféle hangulatot jellemzünk színekkel.

Ha szomorú vagyok, azt mondom: I’m feeling blue. – Kéknek érzem magam.

Ha dühös vagyok: I’m seeing red. – Vöröset látok.

Ha irigyelek valakit: I’m green – zöld vagyok. Magyarul: sárga vagyok az irigységtől.

A kétségbeesés fekete angolul: I’m in black despair.

Hangulataink gyakran nem a valóság, hanem a valóság pillanatnyi érzékelése alapján alakulnak. Jeremiás próféta írta: „Csalárdabb a szív mindennél, és gyógyíthatatlan; ki ismeri azt?” (Jer 17:9). Nem mindig tudom, honnan ered pillanatnyi hangulatom. Okozhatja kimerültség, hormonok, egy váratlan esemény.

Szerencsénkre, míg a szívünk gyakran kifog rajtunk, színes érzelmekkel csap be minket, Isten nagyobb, erősebb a mi szívünknél. Azt mondja az igénk: „Erről ismerjük meg, hogy az igazságból vagyunk, és az ő színe előtt megnyugodhat a szívünk. Mert ha a szívünk vádol is minket, Isten nagyobb a szívünknél, és tud mindent” (1 Jn 3:19-20). Erre csak egy válaszom lehet: Alleluja!

Valamennyire azért felelősek vagyunk gondolatainkért és érzelmeinkért. Így int a Példabeszédek 4:23: „Óvd a szívedet minden gonddal, mert az élet ebből fakad!” Hogyan óvhatjuk? Figyeljünk oda, milyen könyvet nyitunk ki, milyen filmet, tv-műsort nézünk, mert ezek mind befolyásolják gondolatainkat. A pletyka, a szenzációs hírek, az elégedetlenség, amit barátaink, ismerőseink szájából hallunk, negatív érzelmeket keltenek bennünk.

Az érzelmi gyorsételek helyett tápláljuk értelmünket Istentől jövő hatásokkal. Olvassuk a Szentírást, beszélgessünk hitüket megélő barátokkal, hallgassunk dicsőítő zenét. Minél több örömteli, jó érzést keltő hatást szűrünk át tudatunkon nap mint nap, annál tartósabb derű árad szét a lelkünkben. Hogy a színeknél maradjunk: „rózsaszínben fogjuk látni a világot”.

Istenem, segíts, hogy felismerjem érzelmeim, hangulataim csalóka voltát. Segíts, hogy tudatosítsam, hogy amit érzek, az nem a valóság. Köszönöm, hogy Te erősebb és hatalmasabb vagy csalóka szívemnél. Taníts, kérlek, hogyan tudjam megőrizni a szívemet a változékony hangulattól, az ingadozó érzelmi állapotoktól. Jézus nevében, Ámen.
(Forrás: Encouragement for today, 2010. január 13., Susanne Scheppmann www.proverbs31.org, fordítás: www. eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. január 29., csütörtök

Mikor eltévelygek

„Puha kötelekkel vontam őket, a szeretet kötelékeivel. Olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemőt; lehajoltam hozzájuk, enni adtam nekik.”


Hóseás 11,4


Hogy eshettem bele megint a régi csapdába? Nem volt szándékos. Nem akartam, hogy rosszat gondoljon róla. De meggondolatlanul beszéltem egy közös barátnőnkről az asztalnál. Óvatlan szavaimmal negatív színben tüntettem fel azt a barátnőmet.

Szörnyen éreztem magam, s még az is megkérdőjeleződött bennem, hogy elérem-e valaha is, hogy mindig gondolkozom, mielőtt beszélek. Hiába határozom el minden nap, hogy életemmel Isten dicsőségét szolgálom, újra meg újra letérek az útról. Ez is egy ilyen alkalom volt.

Belevetettem magam a házimunkába, hogy legyűrjem a szégyenérzetet. De hiába porszívóztam, törölgettem, majd olvasni próbáltam, csak akkor könnyebbültem meg, mikor leültem imádkozni.

Ezzel kellett volna kezdenem. Csak Jézus képes elszakítani a butaságommal foglalkozó gondolatoktól, és halkan a szívembe súgja: „Megbocsátok”. Kér, hogy fogadjam el a megbocsátását. Ha elrontok valamit a viselkedésemmel, Jézus gyöngéd szeretete visszavezet az Ő útjaira. Ahogy Hóseásnál olvassuk, a szeretet az a kötél, amivel visszahúz minket a Vele való kapcsolatba.

Istennek nagy tapasztalata van a tévelygők visszatérítésében. Maga Isten népe, az izraeliták is eltévelyegtek Tőle, mikor a bűnt választották, és megszegték parancsait. Újra meg újra elhagyták az Urat, és Ő újra meg újra megkereste őket – szeretettel, ahogy az Hóseás 11,4-ben találjuk: „Puha kötelekkel vontam őket, a szeretet kötelékeivel. Olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemőt; lehajoltam hozzájuk, enni adtam nekik.”

Isten saját gyöngéd irányítását az elbarangolt állatot visszaterelő gazdáéval állítja szembe. A gazdát felbosszantja a jószág cselekedete, vastag kötéllel rángatja vissza. A gazda keménykezűségével ellentétben, mondja az Úr, Ő gyöngéden és kedvesen vezet haza, ha elkóborolunk Tőle.


Bocsánatot kértem attól a barátnőmtől, akivel beszélgettem, s örömmel vettem tudomásul, hogy meggondolatlan szavaim nem befolyásolták jó kapcsolatunkat. Az irgalom, amit Istennél és barátnőmnél megtapasztaltam, arra késztet, hogy még jobban vigyázzak máskor. Isten kedvessége sarkall, hogy hasonló legyek Hozzá, s az Ő gyöngédségét tudjam továbbadni szavaimban, kapcsolataimban.

Vannak napok, amikor vétkünk lehúz, eltávolít az Úrtól. De Isten ott van továbbra is, várja, hogy szeretettel visszavezethessen Önmagához. Tegyük hát félre a makacsságot, a nemtörődömséget, s adjuk át magunkat Isten gyöngéd húzásának, amivel visszatérít Szívéhez és útjaihoz.

Uram, köszönöm, hogy nem hajítasz bele hibáim szemétgödrébe. Nagyon szeretem, ahogy szeretsz: tökéletesen! Jézus nevében, Ámen.

(Forrás: Lynn Cowell: When I Stray, Encouragement for today, 2013.01.15.www.proverbs31/devotions, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. január 28., szerda

Nyisd meg a szívét – és az enyémet is

„Volt a hallgatóságban egy Tiatira városából való, Lidia nevű, istenfélő bíborárus asszony. Ennek megnyitotta szívét az Úr, hogy hallgasson Pál szavaira.”


ApCsel 16,14

Ott állt előttem. „Előre akartam menni – mondta -, de képtelen voltam.”
A nagymamája mellette állt. Remény ragyogta be az arcát.
Megfogtam a lány kezét. „Ijesztő dolog olyasmit tenni, amit még sosem tettünk – mondtam neki. – De most itt vagyunk. Imádkozhatnánk együtt?”
Ez a fiatal nő a gyülekezetben nőtt fel, de élete során rossz irányba fordult. Évekig külön élt a családjától, és most kétségbeesetten kopogtatott nagymamája ajtaján. Azért jött el a nőkonferenciára, mert a nagymamájának küldött valaki két jegyet.
Egyértelműen az ingyen ebédért érkezett, és hogy örömöt okozzon a nagyanyjának. Arra számított, hogy teli gyomorral, de üres szívvel távozik a végén.
Csakhogy Isten meglátta őt belépni az ajtón.
Az Írás szavai áttörték a rideg kültakarót, és egyenesen kétségbeesett szívébe hatoltak. Elképzelhetetlennek tűnt a sérült fiatal nő számára, hogy előre jöjjön a szószékhez, de bízott abban, hogy valaki imádkozik vele, mielőtt elhagyja az épületet. Így történt, hogy most ott állt előttem.
Viszonzásul az imádkozásért megpuszilta az arcom. Mikor átölelt, a fülembe súgta: „Köszönöm”, és az arcán öröm ragyogott.
Elfordult, és nem láthatta, hogy csorognak a könnyeim.
Én is imádkozom valakiért évek óta, ugyanúgy, mint a nagymama, aki ott állt reménykedve az unokája mellett. Vannak napok, amikor elveszítem a reményt, és térdre hullva könyörgök az újratöltésért.
Az ApCsel 16-ban Pál találkozott egy Lídia nevű asszonnyal. Lídia sok mindenben különbözött attól a fiatal nőtől, akivel aznap a templomban találkoztam. Ő bíborkereskedő volt, anyagilag jól állt. És imádta Istent, mint bármelyik hívő zsidó asszony.
Abban hasonlítottak mégis, hogy egyikük sem találkozott még Jézussal. Kétezer évvel ezelőtt az Úr megnyitotta Lídia szívét. A találkozás hatására annyira megváltozott, hogy attól kezdve Jézus egyik legodaadóbb követőjévé vált.
Isten ma is nyit meg szíveket.
Lídia szívét megnyitotta, hogy be tudja fogadni az igazságot.
Megnyitotta a fiatal nő szívét a gyülekezetben, hogy létrejöjjön a kapcsolat, és a lelke újraépüljön.
Megnyitja az én szívemet is a reménynek.
Talán te is régóta imádkozol valakinek a megtéréséért, aki közel áll hozzád. Néha talán úgy érzed, semmi hatásuk az imáidnak. De mint a gondosan elvetett magok a földbe, az imádságaid mind-mind megérkeznek Mennyei Atyánk kezébe, s egy nap elülteti őket a szeretett személy szívébe, hogy kisarjadjon benne a Fény.
Folytatom az imádkozást, hogy Isten nyissa meg szeretteim szívét. Mialatt várakozom, imádkozom magamért is, hogy Isten az én szívemet is nyissa meg a reménynek, amit jóságosan felajánl nekünk.

Istenem, nyisd meg, kérlek … szívét, hogy fogadja be és fogadja el kegyelmedet, irgalmadat, átformáló szeretetedet. És nyisd meg az én szívemet is. Ígéreteid szilárd talaján akarok állni, és elragadtatással szemlélni, mit viszel véghez. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Suzie Eller: Open Hert Heart … and Mine, Encouragement for today, 2013.01.28.
www.proverbs31.org fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. január 27., kedd

Minden értelmet meghaladó béke

(Karen Mayes és Sarah Young gondolatai)

Itt ülök, és a körülmények ellenére szívem tele van békével.

Ez az érzés a harcok, a fájdalmak között nem jön könnyen, állandó ápolást igényel. De a hozzá vezető út nincs elrejtve előlünk.

„Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé hálaadással. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban.” Fil 4,6-7

Imádkozz hálaadással, és Isten békéje megőrzi szívedet és értelmedet Krisztus Jézusban. Milyen csodálatos ígéret, amire támaszkodhatunk! 

Isten mintha így szólna hozzád: „A hála kihúzza a baj, a csapás tüskéjét. Ezért tanítottam, hogy adjatok hálát mindenért. Van egy titokzatos eleme ennek a tranzakciónak: te hálát adsz nekem (érzéseidtől függetlenül), és én örömöt adok neked (körülményeidtől függetlenül). Ez a lelki – olykor vak - engedelmesség aktusa. Azok számára, akik nem ismernek engem közelről, irracionálisnak, sőt lehetetlennek tűnik a hálaadás szívszorító nehézségekért. Mégis, aki engedelmeskedik nekem ebben, az áldott akkor is, ha a nehézségek nem változnak. A hála megnyitja lelkedet a jelenlétemnek, elmédet az én gondolataimnak. Lehet, hogy semmi nem változott körülötted, a körülmények ugyanazok, s mégis azt érzed, mintha fény gyúlna, ami az én nézőpontomból világítja meg a dolgokat. A Jelenlétemnek ez a Világossága húzza ki a tüskét a bajból.” (Részlet Sarah Young Jesus Calling: Enjoying Peace in His Presence c. könyvéből.)

Vannak napok, amikor nem érzek indíttatást a hálaadásra. Sírva indul az imádkozásom, panaszkodom, olykor harag van bennem. De aztán gondolataim Isten uralkodó hatalmára fordulnak, figyelmem lassan elterelődik önmagamról és nehézségeimről, s érzem, ahogy az ég felé emelkedik az arcom, ahol békét és reményt találok. 

Sajnos, ezek a percek elmúlnak, és tekintetem újra lefelé fordul, lelkem megtelik aggódással, kételkedéssel. Ilyenkor sokkal gyakrabban kell Mennyei Atyám ölelő karjába futnom, hogy Nála sírjam ki magam és bátorítást leljek. Ami nem azt jelenti, hogy már nem érzem a fájdalmat – érzem, nagyon erősen – de ugyanakkor azt is érzem, hogy szeretve vagyok, és vigasztal a Teremtő jelenléte. 

Kapcsolódó igeversek:

„Adjatok hálát mindig mindenért Urunk, Jézus Krisztus nevében az Istennek, az Atyának.” Ef 5,20

„Adjatok hálát az Úrnak, mert jó: irgalma örökké tart.” Zsolt 118,1

„Hűségem és kegyelmem kíséri majd, nevemben fölemeli a fejét.” Zsolt 89,25



(Forrás:www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. január 26., hétfő

Hogyan éljünk kevesebb stresszel

„Maga a békesség Ura adjon nektek mindig, minden körülmények között békességet. Az Úr legyen mindnyájatokkal!” 

2 Tessz 3,16


Sokfelé keresgéltem, míg eléggé kétségbe nem estem ahhoz, hogy Hozzá forduljak.

Évekig abban a hitben éltem, hogy a Bibliában nem találok megoldást a stresszre, még kevésbé ötleteket a stressz kezelésére.

Igaz, hogy a „stressz” szó nem egy bibliai kifejezés, Jézus mégis gyakran utalt rá, amikor aggódásról, keserűségről, félelemről, bajról, teherről, gyötrődésről, rémületről, megpróbáltatásról, ellenségeskedésről beszélt, hogy csak néhány fogalmat említsek. Beszélt a bajok, idegesség, álnokság okozta rossz érzésről, a csalódás szomorúságáról, a kísértés hatalmáról, a bűn rombolásáról.

Foglalkozott nehezen megoldható helyzetekkel politikában, gyülekezetben, házasságban, családban, gyermeknevelésben, közösségekben és úgy általában a világban.

A bibliai kor és a 21. század különbségei dacára, a stressz létezése és az, hogy Jézusra van szükségünk, nem változott. Jézus tudta, mi vár ránk, és felajánlotta békességét rohanó, kaotikus világunkban.

A Bibliában újra meg újra arról olvashatunk, hogyan ünnepeljük és élvezzük az életet a stresszes helyzetek ellenére. Hogyan találjunk örömet a nehéz körülmények között is. Hogyan kerekedjünk felül a stresszen, mialatt igyekszünk talpon maradni. Hogy ne csak túléljük a viharokat, de biztonságban hajózzunk a dühöngő szélvész dacára. A Teremtéstől a Jelenésekig számtalan ötletet találunk a stressz kezelésére.

A 2 Tessz 3,16 arra buzdít, hogy forduljunk Jézushoz, mert Ő maga a megoldás a feszültségre. Benne és Általa békességet találunk.

A stressz nem korfüggő, hozzá tartozik az élethez. Mindig is létezett, és létezni fog. Mai stresszes helyzeteink különbözhetnek a Jézus korabeliektől, de a stressz hatása ránk ugyanaz.

Talán már próbálkoztál masszázzsal, üdüléssel, relaxációs módszerekkel, vásárlással, lágy zenével vagy jakuzzival oldani a stresszt. Talán már drogokhoz vagy alkoholhoz is nyúltál. Kipróbáltál minden lehetséges módszert, hasztalan.

A világ nyújtotta összes stresszoldó módszer együtt sem közelíti meg azt a valódi feloldódást, amit Jézus tud nyújtani. Az ő módszerei kiállták az idők próbáját, nemzedékek használták kétezer éven át.
Ha békességre és derűre vágysz, s úgy érzed, elérhetetlen, javasolnék még néhány módszert.

  • Vonulj el pár percre (a fürdőszoba is alkalmas erre), és helyezkedj Jézus jelenlétébe.
  • Szólítsd meg az Urat, és hívd, hogy legyen veled az adott szituációban.
  • Keresd a Bibliában az Ő hozzáállását a nehéz helyzetekhez.
Mielőtt bármilyen más módszerhez folyamodnánk, forduljunk Jézushoz. Ő az első számú megoldás a stresszre.

Uram, úgy érzem, megfojt a stressz, bár mindent megpróbáltam már, hogy szabaduljak tőle – Téged kivéve. Bocsáss meg, hogy nem bíztam Benned, nem is gondoltam rá, hogy Te megadod nekem azt a békességet, amire vágyom. Hívlak most, Uram, lépj be az életembe, a körülményeimbe, nyisd fel a szemem, hogy meglássam az igazságot, átéljem a felszabadulást, amire annyira vágyom. Jézus nevében, Ámen.
(Forrás: Tracie Miles: Learning to Live Stressed-Less, Encouragement for today, 2013.01.23.
www.proverbs31.org/devotions, fordítás:www.eszmelkedesek.blogspot..com)

2015. január 25., vasárnap

Őrizd és vezesd szeretett gyermekeimet...!

Fiaid mind az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége.


(Ézs. 54:13)


Őrizd és vezesd szeretett gyermekeimet...!
Add, hogy mindig érezzék hűséges jelenlétedet,
bárhol lesznek és bármibe kezdenek is!
Ha összezavarodnak, 
imádkozom, hogy várjanak, amíg megvilágosítod őket.
Ha félnek, 
imádkozom, hogy keressék vigasztaló nyugalmadat.
Ha magányosak,
imádkozom, hogy érezzék szerető jelenlétedet.
Ha betegek,
imádkozom, hogy érintsd meg őket gyógyító kezeddel.
Ha fáradtak és kimerültek,
kérlek vezesd őket nyugalmas vizeidre, és 
öntsd beléjük Lelkedet!
Ha csalódás éri őket és a reményeik semmivé válnak,
barátaik és ellenségeik egyaránt elfordulnak tőlük,
add hogy vigaszra leljenek örök hűségedben
és szeretetedben!

(Marian Wright Edelman: Vezesd lépteimet!)



Zűrzavarból üzenet

„Gyógyíts meg engem, Uram, és meggyógyulok, szabadíts meg engem, és megszabadulok, mert dicsőségem te vagy!”


Jer 17:14

A bátyám kigyógyult drogfüggőségéből. Húsz évig hiányzott a családból drogozása miatt. Sokszor hittük azt, hogy meghalt, és a statisztikák alapján már nem kéne élnie.

De Isten fel akar újítani, meg akar gyógyítani mindenkit, aki Hozzá fordul. Mindegy, ki vagy, mit tettél, vagy mit tettek veled. Isten át akarja, és át tudja fordítani a tragédiákat győzelemmé. Bátyám ennek élő bizonyítéka.

Számos sikerrel kecsegtető és kudarccal végződő program után a bátyám végül rátalált a megoldásra: Jézusra. Csak akkor kezdődött el a gyógyulás és a gyökeres változás az életében, amikor találkozott az Úrral. Hirtelen minden megújult.

Az ebben a legizgalmasabb, hogy mindenki megtapasztalhatja ezt a szabadságot!

Valljuk be, hogy nincs erőnk, akaraterőnk és képességünk arra, hogy magunk szabaduljunk ki megkötözöttségünkből, bármi legyen is az: kábítószer, bujaság, falánkság, büszkeség, harag vagy félelem. Míg le nem mondunk arról, ami megkötöz, és át nem adjuk magunkat Krisztusnak, sosem fogjuk megtapasztalni a szabadságot. Másrészt pedig, ha Jézus Király átveszi az uralmat a zűrzavar fölött, ő azt üzenetté alakítja át.

Bátyám egyetlen alkalmat sem szalasztana el, hogy beszéljen Istenről, és továbbítsa a remény üzenetét.

Például múlt nyáron. A családjával hazajött látogatóba. Egyik este együtt elmentünk vacsorázni a Vörös Rákba. Az ő vendégsége volt! A huszonhat éves Tiffany szolgált ki minket. Két dolgot azonnal észrevettünk a lányon. Nagyon természetesen viselkedett, és nagyon várandós volt. Míg örömmel nyugtáztuk kedvességét, nem is sejtettük, hogy Isten meg fogja cserélni a szerepeket, és mi fogjuk őt megkínálni valamivel.

Úgy kezdődött, hogy a nővérem nem akarta engedni, hogy a bátyám fizesse a számlát. A nővérem nagyon szeret adni, de az elfogadás nehezen megy neki. Én tudtam, mekkora öröm a bátyámnak, hogy megvendégelhet bennünket, nem akartam volna ettől az örömtől megfosztani.

Szegény Tiffany, amikor a csekket hozta, egy vita közepén találta magát. Mivel bátyám mindenképpen győzni akart, odafordult a pincérlányhoz: „Tudja, az a helyzet, hogy évekig drogfüggő voltam. Abban az időben nővéreim rengeteget segítettek nekem. Most én csak ezt szeretném egy kicsit viszonozni.”

Tiffany szeme tágra nyílt. „Drogos volt?” – kérdezte. „Sosem gondoltam volna.” Erre bátyám már mondta is élete átalakulásának történetét.

„Elveszett voltam, és megtaláltak; hajléktalan voltam, s most van egy házam; alkalmazott voltam, most saját cégem van; a drog rabja voltam, de Krisztus megszabadított.”

Tiffany szeme könnybe lábadt, ahogy Isten szeretetéről meséltünk neki. 

Ó, drága barátaim, ha te és én, és mi mindnyájan engedjük, hogy Isten üzenetet kovácsoljon a zűrös dolgainkból, nemcsak a mi életünket fogja átalakítani, hanem a másokét is.

Istenem, irgalmad lenyűgöző. Jóságod elborít, ahogy Feléd kiáltom: „gyógyíts meg, Uram, és meggyógyulok, szabadíts meg, és megszabadulok.” Adj, Uram, alkalmakat, hogy beszélhessek a Benned megtalált Reménységről, hogy mások is megismerjék gyógyításod és szabadításod jó hírét. Jézus nevében, Ámen.




(Forrás: Encouragement for today, 2010.01.25. Micca Monda Campbell,  www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. január 24., szombat

Majd hétfőn újrakezdem

„De mindezekben felettébb diadalmaskodunk őáltala, aki minket szeretett.” 

Róm 8:37

Újévi fogadalmak… van aki kedveli, van aki utálja őket. Az igazság az, hogy sokan teszünk újévi fogadalmat.

Manapság a fogadalmak listáján előkelő helyen állnak az egészséges étkezéssel és a testedzéssel kapcsolatos elhatározások. Az első néhány nap lelkesen tartjuk az önmegtartóztató étrendet. Aztán elhívnak egy buliba. A házigazda nem késik a biztatással: „Ó, csak egyet, légy szíves, egy nem fog megártani. Ez egy különleges alkalom.”

Nagyon jól néz ki az a sajttorta. A sült krumplinak sem lehet ellenállni. Ez egy kivételes este. Majd hétfőn újrakezdem.

Erős a kísértés arra, hogy visszalépjünk az úton, hogy úgy tegyünk, mintha nem számítana. Pedig számít. És nemcsak a fizikai és mentális visszaesés miatt. Egy lényeges lelki igazságot tagadunk meg, amikor újra meg újra visszatérünk régi rossz szokásainkhoz. Hogy mi ez az igazság? „Többre vagyunk hivatottak.” Többre annál, hogy elessünk, hogy kialakuljon ez a visszaesés-újrakezdés ciklus, többre, semhogy az ízlelő bimbóink kormányozzanak. Győzelemre vagyunk hivatva. Gyakran csak rá kell találnunk az útra, ami ehhez az igazsághoz elvezet.

Az érettségi évében egyszer meghívtak egy főiskolai bulira. Volt egy barátnőm, aki egy évvel előttem végzett, s nagyon fontossá vált az életemben attól kezdve, hogy meghívott a diákegyesületi partijára. Az est vége felé azon vihorásztunk, milyen állhatatosan figyel minket két jóképű főiskolás fiú. A buli végén meghívtak, menjünk el hozzájuk.

Az énem hiúbbik részének nagyon hízelgett az ajánlat, és el is akart menni. Az énem nagyobbik fele viszont tiltakozott. Gyorsan összeállt a terv, s mielőtt észbe kaptam, már bent ültünk a kocsijukban, útban az otthonuk felé. Akkori önmagamat nem nevezhetem erős kereszténynek. Gyengének is alig. Az biztos, hogy sosem éltem át, hogy Isten szólt volna hozzám, de ott, ebben a helyzetben ez megtörtént.

„Ez nem te vagy Lysa. Te ennél többre vagy hivatott.”

Igazság. Egy becsomagolt igazságajándék. Mélyen a bensőmben, akkor került oda, amikor Isten megalkotott engem – és most kibontotta, s átnyújtotta a megfelelő pillanatban.

Összeszedtem magam, hirtelen kitaláltam valami kifogást, kiszálltam az autóból, és egyedül visszagyalogoltam a kocsimhoz. Közben szidtam magam, hogy úgy viselkedtem, mint egy gyerekes gimnazista, aki képtelen helytállni főiskolás bulizós csajként. Visszanézve legszívesebben felállnék egy szék tetejére, hogy tapssal ünnepeljem szegény kis gimnazista magamat!

Felnőtté válásom során még többször hallottam tisztán és hangosan ugyanezt a figyelmeztetést, de sajnos, akkor már nem hallgattam rá. Életem legsötétebb évei voltak. Nem arra voltam hivatva, hogy olyan életet éljek, amely meggyalázza az Urat.

Egyikünk sincs olyan életre hivatva.

„Többre vagy hivatott, Lysa, többre vagy hivatott.” Ezt a mondatot ismételgettem az egészségesebb élet választása utáni első hetekben, amikor mindegyre megkísértettek édességre beállított ízlelő bimbóim. Egyre csak azt ismételgettem: többre vagy hivatott. Többre vagy hivatott!

S bár a helyes étkezés elhagyásának kihívása elhalványul jelentőségében ahhoz a gimnáziumi kísértéshez képest – az éhség éhség. A kísértés kísértés. A vágy vágy. A lényegben nem is olyan nagy a különbség.

Többre vagyunk hivatottak.

Egy nagy igazság, amit mindannyiszor elővehetünk, amikor kísértés idején az agyunkban beindul a tetteinket irányító forgatókönyv. Ennek a forgatókönyvnek az átírása hatalmas lépés az állandó fejlődés felé. Emlékszel milyen forgatókönyvet mutattam be az írásom elején? A mentségeket? A magyarázkodásokat? A „majd hétfőm elkezdem”- féle önbecsapást?

Át kell írnunk ezt a forgatókönyvet, új mondatokat kell ismételgetnünk magunkban, s ezek közül az első: „többre vagyok hivatott”.

Hallgasd csak a Példabeszédek könyvének (3:5-8) tanácsát: „Teljes szívvel bízzál az Úrban, és ne támaszkodj a saját belátásodra! Minden utadon rá gondolj, s ő majd egyengeti útjaidat. Ne légy bölcs önnön szemedben, féld az Istent, és kerüld a rosszat. Ez egészség lesz testednek és életerő csontjaidnak.”

Bízzál az Úrban, mert többre vagy hivatott. Minden utadon rá gondolj, mert többre vagy hivatott. Ne akarj okos lenni és saját erődből megtartani a fogadalmadat, kapaszkodj erősen az Úrba, távozz a kísértéstől, mert többre vagy hivatott. Ez egészséget és életerőt, s végül győzelmet hoz számodra - mert többre vagy hivatott!

Uram, többre hívtál engem, mint hogy újra meg újra hagyjam magam legyőzni. Bízom Benned, és MINDEN utamat a Te vezetéseddel szeretném járni. Minden döntésem előtt juttasd eszembe, hogy többre vagyok hivatott. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2010. január 14., Lysa TerKeurst, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. január 23., péntek

Ne félj, mert megváltottalak

„De most azt mondja az Örökkévaló,aki teremtett téged, Jákób,aki téged alkotott, Izráel „Ne félj, mert megváltottalak! Neveden szólítottalak, enyém vagy! Mikor vízen kelsz át, veled vagyok. Ha folyókon,azok el nem borítanak. Mikor tűzön mész keresztül, téged meg nem éget,lángja nem emészt meg, mert én vagyok Istened, az Örökkévaló, Izráel Szentje, Szabadítód. Váltságodul Egyiptomot adtam cserébe.
Etiópiát és Szebát adtam érted, hogy enyém lehess.”


(Ézs.43: 1-3)

A Világ legmosolygósabb három éves kislánya Abbey Muzio, aki egy nagyon édes, kedves gyermek, de víziszonnyal küzd. 

A lábujját is csak úgy meri a medence vízébe engedni, ha közben karúszót visel és belecsimpaszkodhat édesanyja nyakába, miközben hangosan könyörög, „Anya! Ugye nem engedsz el? Kérlek, ne engedj el!” 

Édesanyja, a kislány szorítása közben mindig arról biztosítja, hogy erősen tartja, és nem fogja elengedni. 

Különböző élethelyzetek sokszor képesek veszély érzetét, félelmet és csalódást okozni a szívünkben. Mi is sokszor olyanok vagyunk, mint a kis Abbey; belekapaszkodunk Isten nyakába és könyörgünk, hogy ne engedje meg ezt vagy azt az életünkben. 

Félelem helyett, hitre van szükségünk. Az Ézsaiás próféta könyve 43. rész első három verse gyönyörű képet fest az Isteni gondoskodásról a veszélyhelyzet közepette. 

Jézus így szól a János 10:28-ban: 

„És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből.” 

Istennek biztos eszköze van a számunkra, örök biztonság a lelkünknek egy úgynevezett „kapaszkodó”, mert Ő soha el nem hagy bennünket!

Abbey édesanyja egyszer így fogalmazott: "Nagyon szeretném, ha Abbey egyszerűen lenyugodna és bízna bennem, Nem jó a félelmét látnom. Szeretném, ha élvezné a vizet. Rá kell döbbennie, hogy én biztosabban tartom őt, mint ahogy ő valaha is belém kapaszkodhatna."

Ezt a leckét Istenről mindannyiunknak meg kell tanulnia...

Úr Jézus, köszönöm a Bibliában lévő ígéreteidet, amelyek megvigasztalnak nyomasztó félelmeimben.
Teljes szívvel szeretnék bízni Benned ijesztő élethelyzeteimben. Köszönöm, hogy szorosan tartasz engem.




(Forrás: Joni and Friends, Daily Devotionals, www.joniandfriends.org)

2015. január 22., csütörtök

Ne féljetek

„Mert Isten nem a félelem lelkét adta nekünk, hanem erőnek, szeretetnek és józanságnak lelkét.”


2 Tim. 1:7

Az egészséges félelem figyelmeztet bennünket a veszedelemre, és segít, hogy megfelelően reagáljunk. Ebben az igében nem erre a félelemre utal Pál apostol, hanem a beteges félelemre, amely útjába áll az ajándéknak, amit már megkaptunk Mennyei Atyánktól: az ő erejének, szeretetének és józanságának.

A beteges félelem eláraszt bennünket kételyekkel, bizonytalansággal, kiszívja lelki és testi erőnket. Elrabolja Isten békéjét a szívünkből, megfoszt az örömtől mindennapi életünkben. Lemerevít, nem engedi, hogy továbblépjünk az úton, amit Isten eltervezett számunkra. Véssük eszünkbe, hogy a beteges, lemerevítő, irányító félelem nem Istentől van. Ez a félelem a Sátán fegyvere, amivel megszakítja, elbátortalanítja, tönkreteszi kapcsolatunkat mennyei Atyánkkal.

Úgy érzed, beteges félelem, aggódás, szorongás gyötör? Sámuel első könyvének 17:32 versében ezt mondja Dávid Saulnak: „Senkinek se csüggedjen el a szíve emiatt; én, a te szolgád elmegyek, és megvívok azzal a filiszteussal.”

Dávid bekuporodhatott volna a sarokba beteges, bénító félelemben, a hatalmas túlerő miatt. Ehelyett Istenbe vetett bizalma arra késztette, hogy önként vállalkozzon a harcra az óriással.

Dávid – szó szerint: - óriási problémáját Isten szemszögéből nézte, és tudta, hogy mindene megvan a győzelemhez. Ez a bizalom tette lehetővé, hogy ráhagyatkozzék Isten hatalmára és kimeríthetetlen erejére ellensége legyőzésében. Mivel Dávid nem magában bízott, hanem Abban, aki minden szükségessel ellát, legyőzte az óriást.

Ha Dávid példáját követve, Isten szemszögéből nézzük óriási problémáinkat, ugyanúgy biztosak lehetünk abban, hogy Isten jelenléte fenn fog tartani minket, miközben az általa előre biztosított eszközöket használjuk.

Évekig küszködtem beteges félelemmel, hagytam, hogy megszakítsa kapcsolatomat Istennel és másokkal. Megfosztott lelkem békéjétől és az örömtől a mindennapokban. Mostmár a 91. zsoltár 14-15-re hagyatkozom: „Mivelhogy ragaszkodik hozzám – mondja az Úr -, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet. Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában, megmentem és megdicsőítem őt.”

Barátom, beteges félelem gyötör? Hajlandó vagy lecserélni a bátorító, biztos reményre, amit csak az Isten iránti bizalom adhat? Azzal, hogy reményünket nem a körülményekbe, hanem egyedül Istenbe vetjük, képesek vagyunk elhárítani a beteges félelmet. Istennel együtt bármilyen óriással szembe tudunk szállni utunk során.

Istenem, áldalak Téged, szabadítómat, menedékemet, pajzsomat. Mikor feltör bennem a félelem, juttasd eszemben állandóan jelenlévő segítségedet, ami hatalmas szárnyaid árnyékába rejt engem. Jézus nevében, Ámen




(Forrás: Encouragement for today, 2010. január 20. Zoe Elmore, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. január 21., szerda

Tiszta lappal indulhatok

„Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg.” 

2Kor 5,17



Mikor évekkel ezelőtt személyi edzőként dolgoztam, a január mindig izgalmas hónap volt. Megtelt az edzőterem, izzott az energia, áramlott a remény. Az újrakezdés lendülete volt ez. Nagy dolgok előtt álltunk!

Aztán eljött a február. Ugye, nem is kell folytatnom… Én is átéltem, milyen az, nagy célokat tűzni ki magam elé, nekilendülni, aztán pár hét múlva szégyenkezve bevallani magamnak: Nem sikerült. Képtelen vagyok rá. Kevés vagyok én ehhez. Elrontottam – oda a remény.

Nincs a január elsejében semmi rendkívüli. Mindegy, mit teszel, vagy mit nem teszel meg, nagy dolgok előtt állsz, ha Istennel haladsz. A legjobb még ezután következik. Minden nap esélyt kapunk a megújulásra Krisztusban, nem saját erőnkből, hanem épp azzal, hogy megadjuk magunkat. Pál kijelenti mai alapigénkben: „Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg” (2Kor 5,17).

Ki kéne írnom ezt egy cédulára, és felragasztanom a homlokomra minden reggel.

Kisgyermekes anyaként, feleségként, üzletasszonyként és barátként is gyakran elrontok valamit. Ugyanúgy szükségünk van az újonnan kezdés lehetőségére, mint a napi élelemre vagy a tiszta pelenkára. Igyekszem mindent számon tartani: az etetési-alvási ritmust, a határidőket, tennivalóim listáját. Mikor kezd kicsúszni a kezemből az irányítás, és a kimerülés réme fenyeget, visszagondolok egy hideg novemberi napra, mikor a változás elkezdődött bennem.

Azelőtt nagyon féltem elengedni a gyeplőt. Féltem a szenvedéstől. Attól, hogy szétesik az életem, és már sosem lesz olyan, mint volt.

De aztán rájöttem, minél jobban ragaszkodom a dolgok irányításához, annál erősebb lesz a fájdalom. Azon a napon, mikor kislányom, Grace, megszületett, megtanultam egy életre szóló igazságot: azzal, hogy én akarok irányítani, visszatartom az élet kibontakozását.

Az akadályok, amik az utadat állják, talán nem is akadályok, hanem az újrakezdés lehetőségei álruhában. Botlásaid igazából alkalmak a fejlődésre, arra hogy közelebb kerülj Istenhez, lökést adnak, hogy fejest ugorj a hitbe.

Ahhoz, hogy a mag kicsírázzon, előbb fel kell hasadnia külső buroknak, mely feladja önmagát, hogy új élet sarjadjon. Ez igaz a mi életünkre is. Valamennyit – néha nagyon sokat – el kell engednünk ahhoz, hogy egy új kezdet kibontakozhasson. Pál így ír a Fil 3,13b-14-ben: „elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban.”

Gimnáziumi angoltanárom faliújságján ez volt a mottó: „Elmúlik ez is”. (És igazán örülök, hogy elmúltak azok a napok, amikor dauert rakattam amúgy is hullámos hajamba!) Azok a szavak a táblán nem a Bibliából származtak ugyan, de igazság volt bennük. Ez az élet, és mindaz, ami benne van, elmúlik, de Isten szeretete sosem változik. A több pénz, több munka, több szórakozás, több cucc vagy több edzés nem fog új kezdetet jelenteni. Csak Benne tudunk újrakezdeni.



Uram, néha úgy érzem, kimerültem, nem bírok mindent elvégezni, elintézni. Olyan jó, hogy az irányítás a Te kezedben van, nem az enyémben. Köszönöm kegyelmedet, amellyel mindent megújítasz. Segíts, hogy tévedéseimet, botlásaimat annak lássam, aminek Te látod őket: alkalmaknak, amikor közelebb húzódhatom Hozzád. Segíts, hogy csak Benned lássam a magam értékét és egyediségét, ne pedig teljesítményeimben vagy bukásaimban. Szeretlek, Uram. Közelebb akarok kerülni Hozzád, biztos akarok lenni állandóan az új kezdés lehetőségében, amit áldozatod által nyújtasz nekem. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Lara Casey: I Need a Fresh Start, Encouragement for today, 2014.01.20.  www.proverbs31.org, fordítás: www.lelekerosito.hu)

2015. január 20., kedd

Szívének vágyai

„Gyönyörködjél az Úrban, és megadja neked szíved kéréseit.”


Zsolt 37:4

Fiatal lány koromban barátnőimmel gyakran játszottunk egy olyan játékot, ahol mi választhattuk ki, milyen eszményi életet képzelünk magunknak: kihez akarunk férjhez menni, milyen autónk, házunk legyen, stb. Milyen egyszerűnek tűnt az élet! Egy kisded játék lehetővé tette, hogy végigéljem az életemet. Furcsa mód, azóta sem mentem hozzá Johnny Depphez, nem lakom palotában, sosem vezettem Porschét.

Hát igen, fiatal voltam, s most áldásként élem meg, hogy nem olyan lett az életem, amilyennek akkor elterveztem. És most? Felnőttként is sokat álmodoztam az életemről. Eléggé intuitív vagyok saját magammal kapcsolatban, mindig határozott elképzelésem van arról, minek kéne bekövetkeznie. Az Írás azt mondja, az Úr adja szívünkbe vágyainkat - nem kéne hát azoknak teljesülniük?

Nem föltétlen. Az Úr sokkal többet tud, mint amit mi feltételezünk Róla, s könnyen lehet, hogy amit Ő eltervezett az életünkről, nem egyezik azzal, amit mi terveztünk el.

A Jeremiás 29:11-ben ezt olvassuk: „Mert én ismerem a gondolatokat, amelyeket gondolok rólatok, - mondja az Úr: - békességre és nem veszedelemre vonatkozó gondolatokat, hogy jövőt és reményt adjak nektek.”

Micsoda ígéret! Ez a néhány szó megmutatja, mennyire szeret minket Isten, mennyire meg akarja áldani életünket. Azt akarja, hogy ezen a rövidke földi utunkon érdemes legyen élni! Akkor mi a helyzet azokkal a bizonyos vágyakkal a szívünkben? Hol illenek a képbe?

Érdekes gondolatokat vet fel a 37. zsoltár 4. versében használt „gyönyörködjél” szó héber eredetije, ami valami olyasmit is jelent, hogy legyél lágy, hajlítható, képlékeny. Dolgoztam apró agyagtömbökkel, amiket egy ideig a tenyeremben kellett melengetnem, hogy meglágyuljanak, s olyanná formázhassam őket, amilyenné szeretném. Ugye ismerős? „De mégis, Uram, atyánk vagy te! Mi vagyunk az agyag, és te a formálónk, kezed alkotása vagyunk mindannyian” Ézs 64:7.

Mialatt a Fazekas formáz minket, egyre inkább megismerjük Őt. Az Ő gondolatai a mi gondolatainkká válnak. Előbb-utóbb már nemcsak engedélyezi a vágyainkat, hanem Ő maga adja legjobb szándékainkat. Bárcsak ujjongani tudnánk a hitben, hogy Atyánk a legjobbat akarja nekünk, és hogy nincs az az álom, ami jobb lenne számunkra, mint amit Ő maga nyújt. Milyen béke áradna szét a lelkünkben. Milyen gyönyörűséget jelentene ez Urunknak.

Micsoda ajándékokat kapnánk, ha Ő adná és teljesítené is vágyainkat!

Uram, add, hogy lássam, mennyire szeretsz engem, s mi mindent akarsz adni nekem. Vedd szívemet a kezedbe, és formáld át a te szíved mintájára, hogy lássam meg a szépségét annak, amilyennek Te tervezted az életemet. Jézus nevében, Ámen.




(Forrás: Encouragement for today, 2010. január 18. Jennifer Erin Valent,  www.proverbs31.org, fordítás:www.eszmelkedesek.blogspot.hu)


2015. január 19., hétfő

Találd meg a helyedet

„s a nekünk juttatott kegyelem szerint adományaink is különböznek: aki a prófétálást kapta, tegyen tanúságot a hit szerint, aki tisztséget kapott, töltse be tisztségét, aki tanító, tanítson, aki a buzdítás ajándékát kapta, buzdítson, aki jótékonykodik, tegye egyszerűségben, aki elöljáró, legyen gondos, aki irgalmasságot gyakorol, tegye jókedvvel.” 

Róm 12,6-8

Sokak szemében középszerű lány volt. Semmi különös. Felejthető.

Egy „átlagos” tanuló, aki nem sportol, nem tagja egyik klubnak sem, sosem választják be a diáktanácsba. Sosem tett vagy mondott olyat, amivel felhívhatta volna magára a figyelmet.

De aki csak ezt látta benne, nem vette észre higgadt kitartását, eltökéltségét.

Nem látták, hogyan dolgozott végig a gimnázium alatt, hogy összegyűjtse a pénzt a kollégiumra és a szépészeti tanulmányokra. Nem tudtak személyes tragédiáiról, amik még több munkára sarkallták. Nem látták, hogyan igyekszik egyre jobb lenni abban, amit szeretett, megtanulni mindent a fodrászatról, a divatról, az ízlésről, az üzletvezetésről.

Bár ma már 3000 mérföld választ el minket egymástól, gyermekkori barátnőm, Alysha, máig hat rám.

Alysha már saját sikeres szépségszalonját és butikját vezeti. Nem véletlenül nevezik Bliss-nek, boldogságnak, elég belépned az ajtón, hogy máris különlegesnek érezd magad.

Nem csak jó abban, amit csinál, hanem kiváló.

Alyshával hatodikos korunktól vagyunk barátnők, mindig tudtam, hogy tévednek, akik lebecsülik őt. Végig tanúja voltam, ahogy kitart abban, amit szeret, legyőzi az akadályokat, mígnem elérkezik a helyre, ahol passziója, tehetsége és képességei találkoznak.

Ez az a hely, ahol leginkább érezzük a hivatástudatot, ez az, amit szeretünk, amihez értünk, ami értelmessé teszi az életünket.

Úgy érhetünk el erre a helyre, ha – mint Alysha - bátran követjük álmainkat, kockázatokat vállalunk, keményebben dolgozunk, mint azt valaha hittük, hogy céljaink eléréséhez szükséges.

Ahogy alapigénkben, a Róm 12-ben olvassuk, más-más adottságaink vannak. Van, aki a vezetésben tűnik ki, van aki mások biztatásában, vagy hatékony szolgálatban a színfalak mögött, adakozásban, szervezésben, kitartásban. És bár bizonyos képességek feltűnőbbek, fontosabbnak tűnnek, valójában mindegyik lényeges. A te helyed egyedül csak a tiéd.

Minden adottság Istentől származik: „A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz. És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz” (1Kor 12,4-6).

Ahhoz, hogy megtaláld saját helyedet, gyakran keresgélsz összevissza, majd megtanulod, hogyan fogadd el azokat a képességeidet, amiket Istentől kaptál, ahelyett hogy olyanra vágyakoznál, ami nincs meg benned. Felfedezed, mi az, amit örömmel végzel, amiben valóban jó vagy, és aztán meghatározod, hogyan tudod tehetségedet, képességeidet egybeolvasztani ötleteiddel, álmaiddal, vágyaiddal. Menet közben előfordul, hogy rossz irányba fordulsz, vagy akár el is esel. De minden nehézség ellenére, én abban reménykedem, hogy el tudunk jutni arra a pontra, ahol félelem nélkül vállaljuk az ugrást még akkor is, ha fennáll a kudarc lehetősége. Jusson eszünkbe a Fil 4,13: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.”

Ne gátoljon az eleséstől való félelem abban, hogy megpróbáld. Előfordul, hogy hibázol. Hogy elrontasz valamit. Hogy el kell ismerned a vereséget. De menj tovább. Tanulj a hibákból, megmutatják, mi nem működik, de tarts ki az utadon. A helyed megvan, vár rád, még ha nem is találtál még rá, végül elérsz oda, ahol lenned kell.



Uram, segíts felfedeznem a képességeket, adottságokat, amiket nekem adtál, hogy megtaláljam a helyet, amit számomra tartogatsz. Hogy elérjek oda, ahol vágyaim és adottságaim találkoznak, mert tudom, hogy van ilyen, és hogy el tudom végezni azt a munkát, amire elhívtál. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Ruth Soukup: Finding Your Sweet Spot, Encouragement for today, 2015.01.14., www.proverbs31.org, fordítás: www.lelekerosito.hu)

2015. január 18., vasárnap

Másra számítottam

„Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta.”


Lk 15,20

A lányom a két barátnőjével és jómagam bepakoltunk az autóba, hogy felmenjünk a hegyekbe egy ottalvós csúszdázásra. Azt terveztük, hogy útközben felvesszük a fiamat is, aztán irány a hócsúszdapálya. Gyönyörű napot töltünk majd fenn, s szép, havas emlékekkel térhetünk haza. A valóság viszont tele volt csalódással.
1. csalódás: Mikor megérkeztünk fiam lakásához, kiderült, hogy más programot választott.
2. csalódás: A csípős szél miatt legszívesebben a kocsiban kucorogtam volna.
3. csalódás: A lányok nem élvezték annyira, mint ahogy szerettem volna.
4. csalódás: Nem volt kitakarítva a házikó, mikor megérkeztünk.
Ezen a ponton a csalódás már teljesen úrrá lett rajtam. Úgyhogy, mikor a lányok rákérdeztek, hogy van-e más vacsora-alternatíva, mint a lasagna, amit ezért sütöttem otthon, úgy éreztem, nem bírom tovább. Nem üvöltöttem velük, de tudok úgy nézni, ami hangosabb az üvöltésnél.
A sok apró kellemetlenség egy nagy bosszúsággá állt össze bennem. Arra számítottam, hogy ez a kirándulás a hegyre feltölt majd, megújít, felfrissít – és ez nem történt meg.

A másoktól való elvárások gyakran teszik döcögőssé kapcsolataimat. Néha ilyenkor várni szoktam a továbblépés előtt. Várom a hívást, az sms-t, az emailt, amiben az illető bocsánatot kér.

A Biblia mást tanít. Mennyire másként viselkedik az apa a tékozló fiú történetében a Lukács 15-ben!
A tiszteletlenség netovábbja volt, hogy a fiú kikérte örökségét még apja életében. Szülőként sokféle értelmezést adhatunk ennek a hozzáállásnak. Biztos vagyok benne, hogy az apa sokkal, de sokkal csalódottabb volt, mint én azon a havas kiránduláson. Hogy tovább rontsa a helyzetet - és ezáltal még nagyobb fájdalmat okozott -, a fiú elherdálta a teljes vagyont, és földönfutó lett. Kétségbeesésében hazaindult.

Az apa ezután leírt cselekedete az, amely alázatra késztet, és arra, hogy újraértékeljem saját reakciómat a csalódásokra. „Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve.”

Amikor még messze volt.

Az apa nem tudhatta, miért jön haza a fiú. Talán pénzt akar kérni, vagy követeli a vagyon többi részét. A fiú céljától függetlenül az apa szeretete megindul, amint meglátja a fiát. Nem vár, amíg megtudja, mit akar a fiú, azonnal szeretetét nyújtja felé.
Hálát adhatunk, hogy Isten, Mennyei Édesapánk, olyan, mint az apa a Lukács 15-ben. Egyfolytában nyújtja szeretetét, függetlenül attól, mi magunk mennyit adunk a kapcsolatba. Lezárta a mérleget, amikor Jézus a kereszthalálával elvette bűneinket.

Mivel Isten ingyen és feltétel nélkül árasztja rám szeretetét, én ugyanúgy adhatom tovább mások felé. Én is abbahagyhatom a mérlegelést – a családtagjaimmal, barátaimmal, még a mogorva ügyfélszolgálatos nővel is.

Mivel nekem megbocsátottak, szeretnek és átölelnek, én is megbocsáthatok, szerethetek, átölelhetek.
Az apa kimutatta szeretetét. Futott, ölelt, adott. A kimutatott szeretetet lehet érezni. János 15,13: „Nagyobb szeretete pedig senkinek nincs annál, aki életét adja barátaiért.”

Én a magam részéről úgy igazolhatom szeretetemet, ha nem támasztok elvárásokat mások felé, és nem vezetem az adok-kapok mérleget. Könnyebb mindez, ha megértem Isten nagy, feltétel nélküli szeretetét irántam.

Köszönöm, Atyám, hogy rámutattál egy másik útra. Szereteted rajtunk keresztül lehetővé teszi, hogy mi is szeressünk másokat. Segíts, hogy ne tartsam számon mások szeretetadósságát, nyíljon meg a szemem, hogy lássam rám áradó szeretetedet. Segíts, hogy erre a szeretetre támaszkodjam, és ezt tudjam nyújtani mások felé. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Lynn Cowell: Not What I Expected,  Encouragement for today, 2014.01.17. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. január 17., szombat

Ő tényleg szeret!

„Ő azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi benne Isten igazságossága legyünk.” 

2Kor 5,21

Szívünk arra vágyik, hogy szeressenek. Szükségünk van a tudatra, hogy valaki értékel, fontosak vagyunk neki. Igazán. Hűségesen. Odaadóan. Van-e valaki, aki lemondana értünk egy nagy értékű tárgyról?

Elképesztő, hogy Isten mekkora árat fizetett azért, hogy én megismerjem Őt. Felfoghatatlan, hogy Jézus elhagyta Atyját a mennyben, hogy kisbabaként megjelenjen a földön, és aztán kereszthalált haljon. Elképzelni sem tudom azt a szeretetet, amely hajlandó ekkora áldozatra. Bele se tudok gondolni, hogy feláldoznám valamelyik gyermekemet valaki más életéért. Pedig Péter így fogalmaz: „Hisz tudjátok, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki … , hanem Krisztusnak a … drága vére árán.” (1Pt 1,18-19.)

És ami még tetézi az árat: Isten, az Atya, tudta, hogy el kell fordulnia fiától haldoklása közben.
Mialatt Jézus a kereszten függött, Isten, az Atya visszavonta tőle a jelenlétét a bűnök miatt, amiket értünk vett magára. Jézus felkiáltott: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engemet?” (Mt 27,46b).

Sűrű árnyék türemkedett Jézus és az Atya közé. Jézus magára maradva gyötrődött a kereszten miattad és miattam.

Egy missziós történet jutott eszembe erről a szeretetről. Dr. Margaret Brand évek óta szemsebészként dolgozott misszionáriusként Dél-Indiában. Egy-egy nap előfordult, hogy száz hályogműtétet is végzett a környéken. Egyik alkalommal elvették az áramot, s Dr. Brand megkért egy 12 éves forma fiút, hogy tartson egy erős fényű elemlámpát, aminek a világánál az orvos folytatni tudta az operálást. Dr. Brand nem volt biztos benne, hogy a gyermek képes lesz elviselni a felnyitott szemek látványát, de nem volt ilyen gond az első öt műtét alatt. A hatodik műtétnél viszont a keze megingott. „Testvérkém, tartsd rendesen a lámpát,” szólt rá Dr. Brand. De érezte, hogy a fiú nem bírja tovább a látványt. Odafordult hozzá, hogy megkérdezze, minden rendben van-e, és ekkor látta meg, hogy a gyermek arcán folynak a könnyek. „Ó doktornő, én nagyon akartam, de most nem tudok odanézni. Ő az édesanyám.”

Isten annyira szeret minket, hogy Jézust „bűnné tette értünk, hogy mi őbenne Isten igazságossága legyünk” (2Kor 5,21), ha hiszünk benne. A hatalmas ár, amit Jézus értünk fizetett, kimondhatatlanul értékessé tesz minket – hiába érezzük magunkat értéktelennek egy-egy nap végén.

Vagy nézzük más oldalról. Amikor felbecsülnek egy műalkotást, három dolgot vesznek figyelembe:
Ki alkotta?
Hány van belőle?
Mennyit adnának érte?

Te egy felbecsülhetetlen, egyedi műalkotás vagy. A világegyetem legnagyobb Művésze alkotott. Isten egyetlen Fiának életével fizetett azért, hogy kapcsolatban lehess Vele. Ennyire értékes vagy. Én egyértelműen bűnös vagyok, nem szent, mint Isten. Isten mégis annyira szeret – téged is –, hogy mérhetetlen árat fizet azért, hogy megbocsáthassa bűneinket.

Egyetlen teremtő szóval megalkotta a világot. Egyetlen érintéstől meggyógyultak a leprások. De hogy a bűnt meg lehessen bocsátani, Jézus, Isten Fia önként vállalta a halált. Mekkora, ámulatra méltó szeretet!

És kire irányul ez a szeretet? Rád és rám.

Álljunk meg egy percre, és szívjuk magunkba Isten mélységes szeretetét irántunk. Töltse el hála az életünket azért, hogy Isten hajlandó volt kifizetni az árat!

Szerető Istenem, segíts, hogy sose felejtsem el: értékemet egyedül Benned találom meg. Köszönöm az ajándékot, amit Fiadban adtál. Köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy Fiad halálával fizettél értem. Jézus nevében, Ámen.






(Forrás: Darlene Sala: He Really Loves Me!, Encouragement for today, 2014.02.03. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. január 16., péntek

Istenem, nem értem

„Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” 

Péld 3,5-6


Istenem, nem értem, miért újult ki a rákja. Fiatal feleség, és édesanya. Szeret Téged, szereti a családját. Miért, Uram, miért?

Kérdeztél már Istentől ilyeneket? Én igen. Rengeteg szörnyűségről hallunk a világon, és nem értem, miért kell megtörténniük. Például miért harcolnak az emberek a hatalomért, s miattuk ártatlan gyermekek, mint az én két fogadott kislányom is, életükön át hurcolják kívül-belül a sebeket? Miért csapják be, árulják el egymást az emberek? Miért maradnak munka nélkül szorgalmas, becsületes férfiak és nők?

Nagyon hosszú a listám. És mikor az élet miértjeivel foglalkozom, szorongás és félelem fenyegeti a hitemet. Nem baj az, ha felteszünk Istennek nehéz kérdéseket. Nem tűnik úgy, hogy haragudna miattuk. Ám ha nem lépünk túl látszólag megválaszolatlan kérdéseinken, a hitünk meginoghat.
Az igazság az, hogy sokszor nem kapunk választ miértjeinkre. De úgy érezzük, jár nekünk a válasz. Talán mert megszoktuk, hogy a Google-ba bepötyögünk valami kérdést, s 10 másodperc múlva már tudjuk, amit előtte nem tudtunk. Istent is ilyennek szeretnénk, ilyen gyors és készséges válaszadónak?

Pedig talán olyan kérdésekkel bajlódunk, amivel nem kéne foglalkozni.

Nemrég egy repülőutamon Isten egy pillanatnyi félelmemet használta fel, hogy belelássak ebbe a témába. Már évek óta nem félek a repüléstől, ezért meglepődtem a reakciómon. Nem vagyok pilóta, nem értek a fizikához, az aerodinamikához. Ezért mikor a gép furcsán megdöccent, megrémültem.
Abban a pillanatban Isten eszembe idézte a Példabeszédek 3-5-öt: „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!” Ezzel az igével valami besurrant a szívembe és az agyamba. Nem kell tudnom a válaszokat a miértekre ahhoz, hogy békességem legyen. Nem a „miért”-et kell ismernem, hanem a „Ki”-t. És Benne tökéletesen megbízhatom.

Az élet miértjei felőrölhetnek, mert tudni akarom a válaszokat. Mindig. A nagy kérdésekre és a kicsikre. Hogy miért van háború, és hogy miért rak vissza valaki egy üres tejesdobozt a hűtőbe. De nem lehet mindenre választ kapni.

Az igazság az, hogy az én eszem emberi, sérülékeny, gyenge, és erősen korlátolt. Érzelmek hányják-vetik, félelmek színezik. Messze nem tökéletes. Isten bölcsessége és tudása viszont teljes és tökéletes.
Istennek nem kell mindent elmagyaráznia nekem. Elég, ha tudom, hogy Benne megbízhatom. S ha nem találok kielégítő választ egy kérdésemre, ez alkalom arra, hogy hálásan alávessem korlátolt megértésemet Istennek, és teljesen Ráhagyatkozzam.


Uram, csodálom mindentudásod. Semmi sem kerüli el a tekintetedet. Megint szembesültem valamivel, ami számomra érthetetlen. Ha saját értelmemre támaszkodom, minden elbizonytalanodik. Segíts, hogy Neked adjam át a kérdéseimet, és higgyem, hogy Te mindent számon tartasz, és minden helyzetnek Ura vagy. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Encouragement for today, 2013.01.07., www.proverbs31.org/devotions, Glynnis Whitwer: God, I Don’t Understand, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. január 15., csütörtök

A rohanás gyökere a szívben rejlik




„Mindent, amit tesztek, szeretetben tegyétek!”

1 Kor 16,14


A rohanás fogságában voltam.

Mikor kicsik voltak a gyerekek, láthattad volna, hogyan száguldok egyik feladattól a másikig, gyakran magam előtt tolva, vagy mögöttem rángatva egy mit sem értő gyerkőcöt. Vagy a legmagasabb fokozaton pörögtem, vagy épp mélyen magam alatt voltam egy kudarc után, a könnyeimet nyelve, hogy képtelen vagyok mindennek megfelelni.

Kimerítő életstílus volt. De valami belső teljesítménykényszer ellátta üzemanyaggal a hajtásomat. Nem voltam hajlandó elismerni, hogy képtelen vagyok mindent elvégezni, makacsul ragaszkodtam a szülések előtti tevékenységeimhez. Sajnos, családom minden tagja megfizette ennek az árát, főleg a kisfiaim, akik arra voltak huzalozva, hogy csendben üljenek és színezzenek, amíg anya egy összejövetelen vesz részt.

Abban az időben gyakran hallatszott nálunk az „igyekezz, mert elkésünk” vezényszó, néha a konyhából, máskor a gyülekezetben, ahogy az utolsó pillanatban elfoglaljuk a helyünket a hátsó padban. Túl sok volt a tennivaló, és kevés az idő hozzá. Állandó forrásban volt az élet.

Sajnos meg voltam győződve, hogy mindenki így él. Legalábbis addig, míg kezembe nem került John Ortberg könyve: Az élet, amire mindig vágytam. Elszorult a szívem, mikor olvastam, hogy életmódom egyik következménye – és egyben tünete is - a csökkent szeretetképesség. A gyermekeim megmondhatták volna, hogy valami baj van velem. De orvoshoz nem kerültem, mert nem beteg voltam, hanem függő: rohanásfüggésben éltem.


Felismerve már tudtam, hogy nem akarom végigszáguldani az életet. Nem akartam, hogy a gyermekeim csak annyira emlékezzenek, hogy „Anyának mindig rengeteg dolga volt”. Azt akartam, hogy mélyen, biztosan meg legyenek győződve a szeretetemről. És nemcsak a gyermekeim, de a férjem is, a szüleim is, a testvéreim is és így tovább.

A Bibliából egyértelmű, hogy a szeretet a legközpontibb kérdés az életben. És nem csak a kirakatszeretet mások előtt. Az Első korintusi levél 16,14 azt kéri: „Mindent, amit tesztek, szeretetben tegyétek!” Akkor is, amikor megpróbálok reggel elindulni otthonról, s akkor is, ha szorít a határidő. Isten világosan tudomásomra hozza, hogy le kell lassulnom, és a tennivalóimmal szemben mindig elsőbbséget kell adnom annak a személynek, akivel vagyok.


A rohanás kiiktatása az életemből évek kemény munkájába telt. Lassabb járásra, nyugodtabb beszédre kellett áttérnem. Le kellett raknom néhány önként vállalt feladatot, meg kellett terveznem előre a napjaimat. És ami legfontosabb, foglalkoznom kellett rohanásom belső motivációival. Menet közben megtanultam, hogy a rohanás nem egy bizonyos életstílus velejárója. Nem lehet rámutatni valamire, hogy nézd, testvér, ez a te problémád, hagyd abba.

A valóság az, hogy a gyermekeit otthon nevelő anyuka gyakran elfoglaltabb egy vállalat ügyvezetőjénél. Egy nyugdíjas többet rohangálhat, mint egy ötgyermekes, dolgozó édesanya. A rohanás gyökere belül van. Abból ered, hogy saját időbeosztásom szerint élek, és nem Istenét követem. Pedig Isten időbeosztásában a körülöttem élők szeretete mindig rajta van a tennivalók listáján.

A rohanás másutt gyökerezik. Van, akinél abból adódik, hogy mindent az utolsó percig halogat, aztán egyszerre szakad nyakába az egész. Másoknak az emberek véleménye számít, annak akarnak megfelelni, ezért rohannak. Én be akartam bizonyítani magamnak, hogy még mindig képes vagyok mindenre, amit lánykoromban teljesítettem, hiába lassította le az életemet a gyermekáldás. Bárhol is gyökerezik, az eredmény ugyanaz: egy túlhajszolt nő, akinek nincs ideje kifejezni szeretetét a körülötte élők iránt.

Most is láthatsz még sietni. Főleg, amikor a férjem vagy a gyerekek elszólítanak a munkámtól, hogy velük legyek. De most már azért sietek, hogy szeressek, nem azért, hogy elvégezzek egy feladatot. Ég és föld a különbség.


Uram, köszönöm, hogy türelmes vagy hozzám, hogy kimutatod szeretetedet. Neked mindig van időd rám. Segíts, kérlek, hogy én is adni tudjam ezt az ajándékot a körülöttem élőknek. Mutasd meg, kérlek, rohanásom gyökereit, és segíts, hogy megváltozzam. Jobban akarok hasonlítani Rád. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Glynnis Whitwer: Hurry Is a Heart Condition, Encouragement for today, 2012. december 31. www.proverbs31.org/devotions, fordítás:www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. január 14., szerda

Újra bízni

„Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?”


Jn 11,40


Miután a férjem meghalt, úgy éreztem, Isten nem szeret, megfeledkezett rólam. Pedig bíztam Benne, azt hittem, hogy az Ő gyermekeként semmi rossz nem történhet velem. Amikor bekövetkezett a tragédia, szaván fogtam: „ Istenem, Te nem szeretsz engem?!” Isten azt ígérte, sosem hagy el, és most ott álltam egyedül. Hogy történhetett ez meg velem? – kérdeztem magamban.

Mária, Márta és Lázár Jézus legbelső baráti köréhez tartoztak. „Bennfentesként” Márta és Mária biztos volt benne, hogy Jézus azonnal jön, ha megüzenik neki, hogy Lázár megbetegedett. Vadidegeneket gyógyított, ismeretleneken segített sokszor, ők maguk is látták. Mennyivel inkább fog igyekezni azok megsegítésére, akiket szeret. A János 11,4-6-ból látjuk, hogy tévedtek.

Jézus valóban szerette a három testvért. Mikor meghallotta, mennyire beteg Lázár, mégis két napot várt, mielőtt elindult volna.

Itt álljunk meg. Ezt nem értjük. Ha Jézus szerette a barátait, miért nem ment azonnal hozzájuk? Ezek a sorok mintha alátámasztanák félelmünket, hogy megfeledkezhet rólunk Isten. „Ha Jézus nem törődött a barátaival, miért törődne velem?”

Ismered azt az ürességet, tehetetlenséget, ami kíséri az elutasítottság, a veszteség, a magány fájdalmát? Talán az otthonodat veszítetted el vagy a magzatodat, túl hosszú ideje vagy már egyedül, vagy valaki elutasította szerelmedet… A fájdalom figyelmeztet, hogy ne merj bízni többé, túl kockázatos.

Amikor érzelmi vagy testi trauma ér, és Isten nem úgy reagál, ahogy szerintünk kellene, két dolgot tehetünk. Vagy odafordulunk Hozzá, és Rá bízzuk a folytatást; vagy elfordulunk tőle, és tápláljuk magunkban a keserűséget. Elkerülhetjük a második utat. Megtanulhatunk újra bízni. Ne feledjük, a körülmények beszűkítik a látómezőt. Isten mindig pontosan tudja, mit miért tesz, és mindig szeretetből cselekszik. Fiatal özvegyként, mikor rám tört a félelem, igazából nem válaszokra vártam. Biztonságra volt szükségem, a tudatra, hogy Isten itt van, kézben tartja a dolgokat, törődik velem és az életkörülményeimmel.

Mások elvethetnek maguktól, de attól nem kell félnünk, hogy Isten fordul el tőlünk. A férjem halála utáni hetekben, hónapokban lassan rájöttem, hogy Isten nem hagyott el, velem volt a gödörben. Kezdtem az igazság mélyére látni. Igen, történhetnek velem rossz dolgok az életben.

A betegség, az erőszak, a halál hozzátartozik elesett világunkhoz, melyet Isten egy nap felemel majd. Addig megengedi, hogy ilyen dolgok történjenek velem. Nem azért, hogy értelmetlen fájdalmat okozzon. Megengedi, és lelkem gazdagítására használja. Charles Stanley így magyarázza: „Némely dolgok annyira fontosak Istennek, hogy létrejöttük kedvéért egy időre megszakítja gyermekei boldogságát és egészségét.”

Ez igaz volt Mártára és Máriára is. Jézus megmondta Mártának, hogy ha hisz, látni fogja Isten dicsőségét. Ha a félelem helyett a hitet választjuk, látni fogjuk, hogy Isten dicsősége fájdalmunkat életre és áldásra fordítja. Hosszú évek alatt, ahogy a fájdalomról az Úrra fordítottam a tekintetemet, láthattam dicsőségét áldásaiban, amivel elhalmozott: új férjemben és három gyermekemben.

Mária és Márta hitt, ezért tanúi lehettek Isten dicsőségének, amikor feltámasztotta testvérüket a halálból. Félelmük elszállt, hitük újraépült. Nekünk is, ha azt akarjuk, hogy félelmeink hitté váljanak, hinnünk kell, hogy amit Krisztus szán nekünk, az megéri a fájdalmat, amit most elszenvedünk.


Uram, amikor nem értem, mit miért cselekszel, segíts hinnem, hogy Te mindig a javamat akarod. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2012.01.11. Micca Monda Campbell, www.proverbs31.org, fordítás: www. eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. január 13., kedd

Őszintén

„Ezekkel törődj, ezekkel foglalkozz, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt. Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel megmented magadat is, hallgatóidat is.”


1Tim 4,15-16

Azt hiszem, mindnyájunk életében elérkezik a pillanat, amikor őszintén meg kell vizsgálnunk, hogy érezzük magunkat, „hogy vagyunk”.


Nem egy barátnővel vagy családtaggal való beszélgetésre gondolok. Olyan éjféltáji, hajnali töprengésre inkább, amikor senkit sem lehet becsapni. Amikor nem sikálhatjuk csillogóvá az elénk táruló valóságot.


Van néhány dolog, amiben változnom kellene, de könnyebb mentségeket találni, mint megküzdeni velük.
Más területen jól teljesítek.
Annyi áldozatot hozok enélkül is.
Nekem is járhat ennyi kényeztetés.
A mostani lelkiállapotom nem alkalmas a küzdelemre. Majd később, mikor csendesebb lesz az életem.
Egyszerűen képtelen vagyok lemondani róla.
A Biblia nem írja kifejezetten, hogy helytelen lenne.
Igazából nem olyan nagy probléma; ha akarnám, abba tudnám hagyni, csak el kell határoznom. De nem most.
Mindenkinek van valami gyengéje, nekem is lehet, nem?


És így tovább. Ismerős?


A mentségek nem oldanak meg semmit. Nekem az étkezési szokásaimmal kellett pár éve őszintén szembenéznem. Lehet, neked más a gyenge pontod, de feltételezem, ismered ezeket a magyarázkodásokat, amik újra meg újra lezajlanak az elménkben.


A körforgás ismétlődik napról napra, hétről hétre, évről évre. Néha elhallgattatjuk a hangot, aztán megint felerősödik.


Egy egész életet leélhetünk mentegetőzésekkel, megadással, bűntudattal, elhatározásokkal, önostorozással, hogy megint nem sikerült kitartanunk, azzal az érzéssel, hogy vesztesek vagyunk, nem tudunk megváltozni.


Egy nap végleg eldöntöttem, hogy kilépek ebből a körforgásból, nem akarom ebben leélni az életemet.


Akkortól lehet változásra számítani, amikor komolyan elhatározzuk, hogy megváltozunk. Akarnunk kell lelkileg, testileg és a tudatunkkal. Ezen a három területen zajlik a csata.


Lelkileg: A Kollosszé 3,1-5-ben arra figyelmeztet Pál apostol, hogy figyelmünket az odafönt valókra irányítsuk. Hogy ezt megtehessem, meg kell ölnöm mindent földi természetemből, ami bálványként magasodik elém.
Bálványozás az, ha szükségleteimet Isten akaratával nem törődve próbálom kielégíteni. Ezt nem tagadhattam le. Az étel számomra gyakran ezt jelentette.
Lelkem egészsége azt kívánta, hogy legyek őszinte magammal.
Nem szívesen ismertem el, de gyakran fordultam az ételhez Isten helyett. Az evés időszakos jó érzésére támaszkodtam, hogy lelkem éhségét csillapítsam. És bármilyen mentséget találtam is magamnak, nem tudtam megnyugodni.


Testileg: Képtelen voltam súlyomat számottevő ideig egészséges határok közt tartani orvosi szempontból. Fogytam pár kilót, aztán hamar visszahíztam. Végül egy orvos elvégzett néhány vizsgálatot, megállapította a testtömeg indexemet, és közölte, hogy átjutottam a kritikus zónába. Micsoda?? Éreztem, hogy nehezebben mozgok, és zavar a túlsúly, de ha rám néz, senki nem mondta volna, hogy valami nincs rendben. Most meg ez az orvos azt állítja, hogy ha nem változtatok étkezési szokásaimon, bekövetkezhet a baj. A teszt kimutatta azt, amit szabad szemmel senki nem vett észre.
Testi egészségem azt követelte, hogy legyek őszinte magamhoz.
Egészséges étkezési szokásokra volt szükségem, nem összevissza nassolásra. Ki kellett alakítanom egy rendszert, hogy valódi változások történjenek, amik egészségi állapotomon javítanak, és segítenek a helyes súlyvesztésben.
Nem tagadhattam tovább. Igenis számít, hogy mit eszem. A testsúlyom tükrözi a táplálkozási szokásaimat.


A tudat szintjén: Ne henyélj. Ne köss kompromisszumokat. A kompromisszum (compromise) nem fér össze az ígérettel (promise).
Isten nem kompromisszumokat vár tőlünk, Ő reményt adott. Az Ő ígéreteiért létezünk. Többre vagyunk hivatva, semhogy az evés-hízás-stresszelés, evés-hízás-stresszelés ördögi körforgásában éljünk.
Érzelmi egészségem kedvéért őszintén szembe kell néznem magammal.
Isten úgy teremtett, hogy élelmet fogyasszak. De nem úgy, hogy az élelem fogyasszon el engem.


Drága barátnőm, az őszinte szembenézés önmagammal – lelki, testi, tudati szinten -, az első lépést jelentette a győzelem felé. Gondold át, van-e valami az életedben, a szokásaidban, amivel őszintén szembesülnöd kell?


Ne feledd, Jézus barátaiként képesek vagyunk felállni, megküzdeni a gyengeségeinkkel, és az Ő erejével Isten dicsőségére legyőzni őket – lelkünk, testünk és tudatunk szintjén.



Uram, adj elég bátorságot, hogy őszintén beszéljek Veled és önmagammal azokról a dolgokról, amikben kompromisszumokat szoktam kötni. Mutasd meg, hogyan használhatom a Te erődet, hogy fegyelmezettebben éljek – nem a magam, hanem a Te dicsőségedért. Jézus nevében, Ámen.





(Forrás: Encouragement for today, 2011.01.03. Lysa TerKeurst, www.proverbs31.org, fordítás: http://eszmelkedesek.blogspot.hu/)