Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (22) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (6) alkalmatlanság (5) Anyák napja (5) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (12) Atya (2) barátság (16) bátorítás (35) bátorság (5) Békesség (29) belső békesség (14) belső viharok (24) beszéd (6) betegség (1) Biblia olvasás (16) Bizalom (65) bizonyosság (1) bizonyságtétel (18) biztatás (3) böjt (2) bölcsesség (18) Bűnbocsánat (10) bűntudat (4) céltudatos élet (9) család (5) csalódások (5) Csendes percek (2213) csendesség (6) csüggedés (13) Depresszió (12) dícséret (2) dicsőítés (20) Döntések (20) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (12) elég vagy (1) elengedés (3) életöröm (8) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) elhívás (1) elismerés (3) előítélet (3) elutasítás (2) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (2) engedelmesség (9) erő (15) fájdalom (12) fáradtság (9) feladat (14) félelem (14) feltámadás (5) feltöltődés (10) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (9) Gondolatok (42) gondoskodás (2) gondviselés (14) gyász (2) gyengeségek (5) Gyermeknevelés (31) Gyógyulás (11) győzelem (5) hála (11) hálaadás (11) harag (4) harc (6) házasság (29) hit (40) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (9) igazság (11) Igehirdetés (38) ígéretek (2) Igevers (4) Ima (44) imádság (21) Immánuel (2) irgalom (10) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (9) Isten ereje (14) Isten gondoskodása (31) Isten hangja (4) Isten hűsége (33) Isten időzítése (4) Isten keresés (3) Isten követése (16) Isten lát (2) Isten munkálkodása (13) Isten neve (6) Isten szeretete (85) Isten terve (26) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (59) Istenen lévő tekintet (4) Istennel töltött idő (19) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (19) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (9) Jézus keresztje (1) Jézus követése (43) Jézus szeretete (17) jóság (4) jövő (2) kapcsolatok (31) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (26) keresés (2) kételkedés (8) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (12) konfliktusok kezelése (6) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (13) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (9) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (13) megelégedettség (9) megismerés (6) Megpróbáltatás (33) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) miért (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (2) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (9) nyugtalanság (2) odafigyelés (8) odaszánás (2) olvasói gondolatok (41) otthon békéje (2) öltözet (2) önbizalom (3) önértékelés (39) önuralom (1) önvizsgálat (23) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (1) összetöretés (3) Pásztor (1) pihenés (7) prioritások (2) próba (4) ráhagyatkozás (1) Receptek (4) Remény (28) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (6) szabadság (9) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (7) szégyen (2) szelídség (4) Szentlélek (5) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (3) szeretet (47) szeretve élni (2) szeretve vagy (1) szív (1) szolgálat (24) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (5) tiszta szív (2) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (15) új élethelyzet (1) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (21) várakozás (15) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (7) vígasztalás (3)

2014. június 30., hétfő

Isten akaratából vagy engedélyével

„Leül, mint az ezüstolvasztó és tisztító mester, és salaktalanná teszi Lévi fiait; és megtisztítja őket, mint az aranyat és mint az ezüstöt…”

Mal 3,3 (Káldi)

Rossz irányba fordultak a dolgok az életemben. Boldogtalan voltam, de ez a szó meg sem közelíti azt az érzelmi szabadesést, amit átéltem.

Letarolt. Megkövült. Lebénult. Elveszett. Dühös. Értetlenkedő. Már-már őrült. Nos, inkább ezek a jelzők illettek rám.

„Ez nem történhetett meg! Velem nem!” – ismételgettem újra meg újra. Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha is ide jutok.

A szinte csillapíthatatlan gyötrődésnek ebben az időszakában az unokatestvéremtől kaptam ezt a bölcs mondatot, amitől kezdtem megnyugodni: „Ez vagy Isten akaratából vagy az Ő engedélyével történt”.

Szavai ráébresztettek, hogy Isten kézben tartja a dolgokat, és mindazzal, ami történt, valami célja van.

Isten akaratából vagy engedélyével…

Sokat töprengtem ezen a mondaton. Értelmet adott mindennek. A békesség lassan átvette a gyötrelem helyét. A dühöt felváltotta az elfogadás. A kételkedést az alázat. Vajon azért engedte meg mindezt Isten, hogy valamit megváltoztasson bennem? Valamilyen céllal hagyta, hogy ez a tűz megégessen? A Mal 3,3-ban az ötvös salaktalanítja az értékes fémet. Isten azért osztotta meg velünk ezt a képet, hogy Őt lássuk az ezüstműves alakjában: Ő az, aki lemaratja a salakot, azt, ami hitvány, közönséges vagy alávaló. Azt, ami haszontalan, amire nincs szükség.

Sokan éljük meg büntetésként a megpróbáltatásokat. Amikor valami komoly törés következik be az életünkben, úgy érezzük, nincs más célja, mint hogy nyomorultul érezzük magunkat. Valójában Isten minden megpróbáltatással alakít minket. Kimarja belőlünk a „salakot”, a tökéletlenséget. Minden próbatételből erősebben, bölcsebben kerülünk ki, felkészülten a következő kihívásra. Győztesek vagyunk, felülkerekedtünk Isten segítségével.

Isten a mi tökéletesedésünk érdekében engedi meg a nehézségeket, a megpróbáltatásokat, a szerencsétlenségeket. Mindezek az Ő akaratából vagy az Ő engedélyével történnek. Ha Isten szándéka az, hogy nehézségekkel találkozzunk az úton, akkor azzal célja van.

De nem mindig értünk történik a baj. Isten helyezhet fájdalmat, szenvedést, ínséget az életünkbe azért is, hogy másoknak mutassuk meg az Ő szeretetét, hűségét, irgalmát. Ahogy mi egy nehéz helyzetre reagálunk, Istenben való hitünket tükrözi, és másokat is ráébreszthet az Ő gondviselésére.

Kevesen mondhatják el magukról, hogy immunisak a bajokra. Néha ezek Isten legjobb módszerei a tökéletesítésünkre. Ki akar állítani minket a világ elé, hogy az Ő műalkotásaként a reményt közvetítsük másoknak. Nem mindig esnek jól Isten magasabbrendű módszerei. Fájnak. Feszítenek. Tudom, éreztem én is a fájdalmat, a feszítést, az égető kínt.
De ha hiszem, hogy Istennek terve van velem, bíznom kell a céljaiban. Hiszem, hogy azért küld feladatokat, „megbízatást”, hogy lássa rajtam a világ, hogy érdemes bízni Benne és abban, hogy mindent jóra fordít. Ha a Benne való bizalmat példázom, tetteimmel, hozzáállásommal hirdetem a világnak. hogy hatalmas Istenünk pontosan tudja, mit tesz az életünkkel.

Semmi sem ér fel azzal a tudattal, hogy Isten kézben tartja a történéseket – főleg olyankor, amikor látszólag minden elbizonytalanodik körülöttünk. Isten nem akarná, vagy nem engedné meg, hogy valami nehézségbe kerüljünk, ha emögött nem húzódna meg valami magasabb rendű cél. Amitől szentebbé válunk, egyre hasonlóbbá Hozzá, és amivel az Ő dicsőségére lehetünk. Tapasztalataink sosem hiábavalóak!

Mennyei Atyám! Néha elviselhetetlennek tűnik a gyötrelem, amit az élet pofonjai okoznak. Adj erőt, hogy fenn maradjak. Áraszd rám békességed, add, hogy sose felejtsem el, hogy minden, ami történik, része egy tervnek, és valami magasabb rendű célja van. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás:Van Walton: Either he Planned It or He Permited It, Encouragement for today, 2013.03.05. www.proverbs31.org/devotions, fordítás:http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2013_06_01_archive.html)

2014. június 29., vasárnap

Hogyan változtathatsz meg egy életet

„A szeretet türelmes. A szeretet jóságos.” 
1Kor 13,4a

Tudtam, milyen az, ha az ember összegömbölyödik a sarokban, zokog, és el akar tűnni. Tudtam, milyen az, ha a nagyobb testvérünk bezár egy szekrénybe. Tudtam, mit érez a gyermek, ha valamelyik szülője megragad egy pisztolyt, s azzal fenyegetőzik, hogy öngyilkos lesz.

De tizenöt évesen, mikor keresztény lettem, nem tudtam semmit arról, milyen a keresztény élet.

Nem értettem Jézust, nem értettem a szeretetét. A hitem még nagyon zsenge volt, de kicsiny gyülekezetünk felnőtt tagjait látva sejteni kezdtem, milyen Jézus szeretete. Nem ismerték a hátteremet, mégis közeledtek hozzám, megérintették az életemet.

Isten és az Ő Lelke húzott a hit felé, de a növekedést a hitben ezeknek a gondoskodó, jó szándékú embereknek köszönhettem. Tanítottak a vasárnapi iskolában, ifjúsági csoportokat vezettek. Ránk pisszentek, ha túl hangosak voltunk az istentiszteleten. Minden vasárnap délután betereltek a buszba, és elvittek minket idősotthonokba, hogy ráncos öreg kezek simogassák meg a miénket.
Visszatekintve tudom, hogy néha próbára tettem a türelmüket. Mikor például megcsókoltam azt a fiút a közös kocsikázáson. Vagy mikor először álltam ki bizonyságot tenni, s kicsúszott a számon egy durva szó beszéd közben. Szégyenkezve kirohantam a teremből, de egy asszony rám talált odakinn. „Nincs semmi baj, legközelebb majd vigyázol, hogy másképp fejezd ki magad” – mondta mosolyogva. Átölelte a vállamat, és én úgy éreztem, biztonságban vagyok, és elfogadnak.

Talán a te életedben is van valahol egy nehezen kezelhető kamasz. Aki nem gondolkozik, mielőtt cselekszik. Aki olyanokat mond, hogy kiráz tőle a hideg. Aki lendülettel indul Isten után, s ugyanolyan lendületesen el is vágódik.

De te mégis szereted, beszélsz neki Isten dolgairól, rámutatsz, mennyire számít Istennek az ő élete. Otthoni élete titok, ahogy az enyém is az volt. Nagyon sok kamasznak van szüksége lelki szülőkre, mert csak rajtuk keresztül láthatja meg Jézust.

Pár éve ellátogattam a régi gyülekezetembe. Mikor egy most már ősz hajú párnak megköszöntem mindazt, amit értem tettek, ezt válaszolták: „Nem tettünk mi semmi különöset. Mi csak szerettünk titeket.”

Nem tudták, hogy az ő szeretetüknek köszönhetően lett abból a gyakran idegesítő kamaszlányból jó anya, szerető feleség, Jézusba burkolt életű nagymama. Akarom, hogy tudják, hogy minden szó, amit leírok, minden üzenet, amit elmondok, minden alkalom, amikor letérdelek és imádkozom valakivel, hogy megismerje Jézust, ez mind onnan gyökerezik, a hívő felnőttek hűséges csoportjából, akik akkor, ott és úgy szerettek, ahogyan szükségem volt rá. Türelmük Jézust példázta nekem. Arra indított, hogy később éveken át problémás fiatalokkal foglalkozzam, és megnyissam az otthonomat krízisben lévő kamaszoknak.
Majd az örökkévalóságban meg fogják érteni. Szeretném, ha most legalább annyit tudnának, hogy nekik köszönhetően vett más irányt az életem.
Mindig hálás leszek nekik. Talán te is hálás lehetsz valakinek.





Uram, segíts, hogy kitartóan közvetítsem szeretetedet egy kamasz, egy gyermek felé, akinek szüksége van rá. Segíts, hogy türelmes legyek, hogy példát mutassak. Mi nem mindig ismerhetjük a történetüket, de te, Uram, mindét ismered. Köszönöm, hogy apró tetteink a Te kezedben megsokszorozódnak. Jézus nevében, Ámen.

(Forrás: Suzie Eller: How to Change a Life, Encouragement for today,2013.03.06. www.proverbs31.org/devotions, fordítás:http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2013_06_0)1_archive.html)

2014. június 28., szombat

Úszóleckék

„Az erős szél láttára azonban megijedt, és amikor merülni kezdett, felkiáltott: ’Uram, ments meg!’” 
Mt 14,30

Kislány koromban egyszer csak édesapám eldöntötte, hogy ideje megtanulnom úszni. Egyik csuklómnál és bokámnál fogva a partról belelódított egy tóba. Nagyot csobbantam, s a fejem felfelé tartva, mint egy kis teknőc, köhögve, prüszkölve, kutyaúszással valahogy a partra evickéltem.

Az apja őt így tanította, s gondolta, ez a helyes úszástanítási mód. Talán egy pár úszógumi a karomra szelídebb módszer lett volna.

Lehet, hogy Péter is így gondolkozott a Máté 14-ben. A hullámok vadul csapdossák a bárkát, dühöng a vihar a tengeren. És akkor észrevesz valakit, aki a vízen közeledik feléjük. A többiek megrémülnek, ám Péter közelebb hajol. De hisz ez Jézus!
„Ne féljetek!” - kiáltja Jézus.
„Ha te vagy, mondd, hogy menjek oda hozzád” – válaszol Péter.
„Gyere” – hívja Jézus.
Péter átlendül a csónak oldalán. Pár másodperc múlva szembesül a valósággal. Nem tud a vízen járni, még úszni sem a hatalmas hullámokon. Rémülten üvölti: „Ments meg!” Jézus kinyújtja a kezét, megragadja a Péterét, és együtt beszállnak a bárka biztonságába.

Amikor ezzel a történettel foglalkozunk, többnyire Péter félelme van a középpontban. De mit gondolunk a hitéről? Nem bízott a saját képességeiben. Nem tudta, hogy gyűri le a hullámokat. De hitt Jézusban, az Ő hívó szavára ugrott ki a csónakból.
Az én életemben is többször előfordult már, hogy hallottam Jézus hívását: „Gyere!”.
Bízd rám, bízz bennem.
Ne a hullámokat, engem nézz.
Nem hagyom, hogy elsüllyedj.
És én félek. Ismerem korlátaimat. Látom az akadályokat, ahogy belekerülök a vízbe. Pedig a végeredmény nem annyira a képességeim következménye, vagy azé, hogy tudok-e „vízen járni”, hanem attól függ, hogyan válaszolok a hívásra. Földi édesapám (akit nagyon szeretek annak ellenére, hogy bedobott a tóba), és mennyei édesapám között a különbség, hogy soha sem kell magamra hagyva evickélnem ki a partra. Jézus mindig ott van velem. Hogy tanítson, hogy átsegítsen az akadályokon, a nehéz szakaszokon. Hogy eszembe juttassa, Kiben kell bíznom, ha a saját korlátaim szorítanak.

Talán úgy érzed, hogy Jézus hív egy úszóleckére. Hogy elmélyítsd a kapcsolataidat. Vagy a szolgálatodat. Talán hogy megismerd a bizalomnak egy új fokát, ahogy átlendülsz a bárka falán.

Ugorj!


Ő ott áll. Vár kitárt karral. Ő a te Szabadítód, és pontosan tudja, mire lesz képes a gyermeke egy-két úszólecke után.

Uram, érzem, hogy mélyebb vizekre hívsz. Eddig visszatartottam magam, mert féltem. Segíts, hogy elfordítsam a tekintetem az akadályokról, és csak Téged nézzelek. Köszönöm az úszóleckéket, amik lehetőséget adnak, hogy erős karodba kapaszkodjam, és higgyek a tervedben. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Encouragement for today, 2012.04.16. www.proverbs31.org T., Suzanne Eller, fordítás: http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2012_07_01_archive.html)

2014. június 27., péntek

Isten vezetése, Igehirdetés, 2014.03.01.--Bikádi Róbert


Bárcsak

„Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel.”

1Tim 6,6

Éltél már a „bárcsakok” világában?
Bárcsak több pénzem lenne, mennyivel könnyebb volna minden!
Bárcsak lefogynék 8 kilót, mennyivel boldogabb lennék!
Bárcsak felismernék a tehetségemet, mennyivel értékesebbnek érezhetném magam!
 
Nemrég a férjem munkában való előrehaladásáért imádkoztunk. Nemhogy válasz nem érkezett, de még azok az ajtók is becsukódtak, amikről azt hittük, nyitva állnak előtte. Ahogy telt az idő, kezdtek megjelenni a „bárcsakok”.
 
Bárcsak tudnánk a biztos irányt!
Bárcsak megvalósíthatnánk az álmot, amit Isten a szívünkbe ültetett!
Bárcsak, bárcsak, bárcsak…
Lassacskán ezek a ki nem mondott szavak átvették gondolkodásom irányítását. Az imádságomba is beférkőztek. Belopakodtak a férjemmel való kapcsolatomba.
Egyik nap Timothy Keller King’s Cross-át olvastam, mikor ezek a szavak ugrottak elém:
„A Biblia szerint az a fő bajunk, hogy létünk mindennapjait valami Jézuson kívüli dologra alapozzuk. Arra, hogy sikeresek legyünk valamilyen területen, vagy egy adott kapcsolatra, vagy csak hogy felkeljünk és járjunk – állandóan azt mondjuk magunknak: ’Bárcsak ez vagy az lenne, teljesülne legmélyebb vágyam, s akkor minden rendben lenne’”.
 
Hirtelen magamra ismertem. A legmélyebb vágyam irányt váltott. Valaha Istenre áhítoztam, most a gondolkodásom és a tetteim akörül forogtak, ami hiányzott, ami nem volt az enyém. Amit nem tudtam irányítani.
 
Aznap este bevallottam férjemnek, hogy nemcsak arra kószáltam, ahol a bárcsakok élnek, de ott is maradtam. Ígéretet tettem, hogy ezentúl ahelyett, hogy azzal foglalkoznék, amim nincs, arra fogok figyelni, azt fogom értékelni, amim van.
 
Van, mit ennünk. Van hol laknunk. Meleg van az otthonunkban. Köszönöm Neked, Atyám.
 
Ma karomban tarthattam az unokámat. Láttad, milyen édesen mosolygott? Örömöm lelem benne, Uram.
 
A nappaliban ülünk a férjemmel, s nagyokat nevetünk. Köszönöm Neked a vidámságot.
 
Ma és minden nap Tied vagyok, Jézus. Te több vagy, mint elég.
 
 
A hívő ember elégedettsége nem passzív. Cselekvő hit abban, hogy Isten elég. Te meg én azért érezzük jól magunkat, mert legmélyebb vágyaink nem kötődnek a fogyáshoz, a karrierhez, egy kapcsolathoz vagy az elismertséghez. Ha mégis úgy érzed, hogy a bárcsakok világában élsz, próbálj meg átváltani, ne a vágyaiddal foglalkozz, hanem vedd számba, amid van, és adj érte hálát Istennek.

Uram, hiszem, hogy Te elég vagy, Te jó vagy. Te vagy a létszükségletem. Létemet Rád alapozom, örömömet Benned találom. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Encouragement for today, 2012.03.12., T. Suzanne Eller,  www.proverbs31.org, fordítás: http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2012_06_01_archive.html)

2014. június 26., csütörtök

Dörzspapír emberek

Mert az Ő alkotása vagyunk.
(Efézusi levél 2:10)


Dörzspapír emberek, tudod, akik fájdalmasan csiszolnak bennünket, nemcsak az életünk természetes velejárói, hanem ajándékai is Istennek. Ne hagyd abba az olvasást, hadd magyarázzam meg miért is mondtam ezt!

Ha saját életemre tekintek, Isten ezeket a nehéz kapcsolatokat katalizátorként használta az én esetemben. Szeretetével így tudta felrázni kényelmes terveimet és szándéka szerint megváltoztatni emberi döntéseimet.  Életem így gyakran kaotikussá vált,  békésen folyó medréből kilépve minden esetben változást hozva mindennapjaimba.

Fiúnk, Jered már általános iskolában elkezdett focizni, a főiskolára pedig tanulmányi és sport ösztöndíjjal jutott be. Az évek alatt többször megsérült, de a középiskolában élte át első sportsérülése miatti műtétjét. Az ortopéd orvos elmagyarázta, hogy mi fog történni a műtét alatt: "Először is eltávolítjuk a törés körüli elhalt szövetet, majd egy fém csavarral erősítjük az eltört csontokat egymáshoz." Elmondása alapján egy vékony fényes csavarocskát képzeltem el óvatosan beágyazódva fiam lábában. A boldog tudatlanság időnként hatalmas áldást jelenthet...

A műtét jól sikerült, és két hétre rá elvittem Jeredet egy kontroll vizsgálatra, ahol az orvos ismét megröntgenezte lábát, hogy megbizonyosodjon afelől, hogy szépen gyógyul a törött csont. Az orvos mosollyal az arcán lépett be a vizsgálóba, a röntgen felvételt lobogtatva. "Gyönyörűen gyógyul a lábad" bátorította fiamat. Megkérdeztem, hogy mi is rápillanthatunk-e a felvételre, erre ő a kivetítő táblára rakta a képet, amin elszörnyedve vettem észre egy hatalmas, vastag csőszerű csavart fiam drága csontjába erősítve. Sőt jobban megvizsgálva a képet, már kezdődő rozsdásodást is felfedezni véltem azon a barbár csavaron...

Elképedt arcomat látva, az orvos megnyugtatott, hogy minden rendben van. Persze, ez korántsem csillapította kétségeimet, sőt, néhány kérdés dübörgött bennem, azonnali válaszra várva: "Ilyen csavar illik fiam csontjába, biztos abban, hogy nem tévesztette el a méretet?" "Fog tudni újra játszani?" "Fájni fog a lába amikor esik az eső?" "A reptéri biztonsági kapunál nem fog jelezni ez a hatalmas csavar?" "Jered lába lesz-e még olyan erős, mint a műtét előtt?" Az orvos türelmesen végighallgatott, és mosolyogva így válaszolt: "Most hogy kérdezi, őszintén be kell vallanom, hogy Jered lába nem lesz olyan erős mint korábban," majd gonosz vigyorral az arcán így folytatta: "hanem sokkal erősebb lesz!"

Lenyűgöző látni, hogy az életben a hatalmas erő formálódását mindig egyfajta  összetörés előzi meg. És ez a törvényszerűség a nehezen kezelhető emberekre is vonatkozik.

Istennek nem az a célja az életünkre vonatkozóan, hogy kényelmünket munkálja, hanem azt szeretné elérni bennünk, hogy Jézus Krisztus jelleme rajzolódjon ki jellemünkben. Ezen formálódást a dörzspapír emberek durva csiszolása által is eléri, amint éles, bántó egyéniségünk finomodik, sőt időnként még meg is törik. Az életünkben jelenlévő sokféle szenvedésnek egy célja van: megerősítsen bennünket a fájdalom elhordozására és megalázzon bennünket büszkeségünkben, hogy ne felejtsük el, egyedül Istenre hagyatkozhatunk.

Gyakran, épp a leterhelő emberi kapcsolatainkban tapasztaljuk meg leginkább a fájdalmat. Péter azt írja levelében, hogy egyszer Isten mindent helyreigazít majd, és ez a kijelentés a körülményeinkre és kapcsolatainkra is mindenképpen vonatkozik. Isten fogja a széthullt darabkákat eggyé szerkeszteni, hogy felkészítsen bennünket a szolgálatra. A helyreigazítást a "háló foltozásaként" is le lehet fordítani. A halász hálója mindig a megélhetését biztosította, és szakadozott hálóval pedig képtelenség volt halat fogni. Így hát szükségszerű volt a halászháló karbantartása, szüntelen foltozása.

Minden egyes összetört állapotunkban, amikor megengedjük Istennek, hogy helyreigazítson bennünket, erősebbé válunk, és megújul az életünk. Pál jól ismerte a megpróbáltatások, fájdalmak, szétszakadt hálók tapasztalatát. "Mert tudjuk, hogy a megpróbáltatás szüli a türelmet. A türelem kipróbáltságot, a kipróbáltság reménységet." (Római levél 5:3-4) Ezt a verset olvasva, be szoktam helyettesíteni az éppen aktuális dörzspapír emberem nevét a versbe, ami aztán így hangzik: "Tudom, hogy Sally helyes kezelése türelmet szül. És a türelem kipróbáltságot, a kipróbáltság pedig reménységet eredményez." Micsoda bátorítást tár ez a kijelentés elénk! A nehéz kapcsolat Isten szerinti jellemet formál, ami aztán reménységet szül. A reménység a fájdalom következménye, mert a nehéz kapcsolatokból eredő fájdalom arra késztet bennünket, hogy  Istenhez forduljunk megoldásért, és abban bizonyosak lehetünk, hogy az Ő ereje által minden megtört kapcsolat helyreáll majd.

A nehéz kapcsolatok, és az azzal járó összetöretés vagy keserűvé vagy kedélyessé tesz bennünket. A választás rajtunk áll. Vagy görcsösen ragaszkodunk szánalmas jellemünkhöz, vagy elismerjük gyengeségeinket, tudva azt, hogy Isten meg fog újítani bennünket a csiszolódás által.

Dörzspapír emberek olyanok, mint a malomkövek. A nyomás által vagy finomabbá válunk, vagy megtörünk. Harry Trauman így fogalmazza ezt meg: "A dicsfény elillan, a népszerűség véletlenszerű, a gazdagság pedig forgandó. Azok az emberek akik ma ujjonganak, lehet, hogy megátkozzák a holnapot. Egyetlen egy dolog fog számítani igazán, a jellemünk."

Hiszem, hogy a bántó, gonosz viselkedését a dörzspapír embereknek egyedül elszánt imával lehet megtörni. Isten erre hív bennünket. Abban is bizonyos vagyok, hogy a nehéz kapcsolataink által Isten mindenképpen az élet terheinek elhordozására erősít meg bennünket.

Uram, kérlek töltsd be a Te szereteteddel a dörzspapír emberek iránt az életemben. Segíts, hogy úgy szemlélhessem őket, ahogy Te tekintesz rájuk. Használd őket, hogy azzá a nővé finomodjak akivé te megalkottál engem. Szeretnék hálát adni életemben jelenlévő nehéz kapcsolataimért, tudva azt, hogy a bántó emberek által is munkálkodsz az életemben. Jézus nevében, ámen.


A naplódba írd fel a számodra legmegpróbálóbb dörzspapír ember nevét. Írj fel öt dolgot, hogy miért tartod őt smirglinek. Imádkozz érte, és adj hálát Istennek őérte. Szerinted, mit akar Isten elérni ezen ember jelenlétével az életedben?


(Forrás: Girlfriends in God, Daily Devotionals, Mary Southerlandhttp://www.girlfriendsingod.com/2014/sandpaper-people/, used with permission)

2014. június 25., szerda

Minden, ami csillog

„Férje egész szívével ráhagyatkozik, és nem jár rosszul vele.” 
Péld 31,11



Az ékszerész hölgy mosolyogva nézte, hogy a vőlegényemmel megérintjük a sötétkék bársonyra helyezett gyémántokat, amiket elénk rakott. „És mégis mekkora keretben gondolkoznak?” – kérdezte, és hangjában reménység csengett.

Bill nyelt egyet. „400 dollárban”. Összerezzentem, pedig tudhattam, hogy főiskolai tanári fizetéséből nem telik többre. 400 dollár annyi évvel ezelőtt is csak egy igen apró gyémántra volt elég. Pindurkára.

Az ékszerész a pult túlsó végéhez hívott át minket. „Talán itt találunk majd valami kedvükre valót.” Újra előkerült egy négyzet alakú bársony, de a kövek, amiket ráhelyezett, szinte eltűntek az anyag szálai között. Bill hallgatta az eladót, aki a kövek tisztaságáról, karátban kifejezhető értékéről beszélt, én meg közben vágyakozva pillantottam vissza az előzőleg látott gyémántokra, amik kint maradtak a pulton. A számtalan apró, csiszolt felületen megsokszorozódott az üzlet világítása, mintha hunyorognának, rám kacsintanának.

A gyémánt örök érték – mondtam magamnak. - Biztos van rá valami mód, hogy egy nagyobbhoz hozzájussunk.

Mivel semmilyen megoldás nem jutott eszembe, kiválasztottam egy csinos, de igencsak picike követ, és próbáltam úgy tenni, mintha nagyon örülnék.

„Ismerkedj vele, azt szeretném, ha boldoggá tenne – szólt Bill, megérintve a könyökömet. – Én még egy kicsit körülnézek.”

Kétségkívül boldog voltam Billel. A legdrágább, legkedvesebb, legjobb ember, akit valaha ismertem. De hogy ez a picurka gyémánt boldoggá tett volna… Hát…

Íme, az ocsmány valóság: egyedülálló nőként ahhoz voltam szokva, hogy bármit megvehetek, amit akarok, legfeljebb elő kellett vennem a hitelkártyámat. Takarékosan élő vőlegényemnek viszont annyi pénze volt, amennyit a pénztárcájában hordott.

De ő mondta, hogy szeretné, ha boldoggá tenne a kő…

Megvártam, míg Bill hallótávolon kívül kerül, áthajoltam a pulton, s közelebb intettem az ékszerésznőt. „Megnézhetném újra a nagyobb köveket?”

Szó nélkül elém rakta őket. „Igazából ezeket szeretném”- suttogtam egy gyönyörűen csiszolt darabra mutatva. „Mi lenne, ha elfogadná Billtől a 400 dollárt, a különbözetet meg leszedné a hitelkártyámról úgy, hogy Bill ne lássa?”

Közömbös tekintettel csak ennyit kérdezett: „Biztos, hogy így akarja kezdeni ezt a házasságot?”

Elvörösödtem. „Nem, én csak… azt hiszem, nem.” Gyorsan elfordultam, és nagyon szégyelltem, hogy a bűneimet, mint megannyi sziporkázó gyémántot, kiraktam a pultra. Kapzsiság, álnokság, mohóság, büszkeség – nem volt jó mindezzel szembenézni.

Eszembe jutott a Példabeszédekből a mai igénk. „Férje egész szívével ráhagyatkozik, és nem jár rosszul vele.”

Szememmel megkerestem a bolt túlsó sarkában álló Billt: a férfit, aki olyan feleséget érdemel, akire egész szívével – és pénztárcájával - ráhagyatkozik, és nem csalódik. Magamban bocsánatot kértem tőle az előbbi félresiklásért.

Mosolyogva néztünk egymásra az ékszerésznővel. „Igaza van – mondtam. –A pici kő tökéletesen megfelelő lesz.” És az is volt.

Évek jöttek, évek mentek, és én úgy tekintettem a jegygyűrűmre, mintha a Reménység Gyémántját tartaná. Mert számomra azt jelképezte: a reménységet, hogy házasságunk alapja a tisztesség és nem a csalás, és a köztünk lévő szeretet többet ér bármilyen drágakő csillogásánál.

Ezüstlakodalmunkra Bill nagyvonalúan megajándékozott egy új gyűrűvel, amiben gyönyörűen csiszolt gyémántkő csillogott. Nem győzök hálát adni Istennek azért, hogy hibáimat elfeledve hajlandó minden reggelre újracsiszolni engem.



Köszönöm Uram, gyöngéd, de határozott figyelmeztetéseidet az életemben, a házasságomban. Kimondhatatlanul hálás vagyok a férjemért, akit szerethetek és tisztelhetek. Váljék dicsőségedre közös életünk. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Liz Curtis Higgs: All That Glitters, Encouragement for today, 2014.06.19. www.proverbs31.org, fordítás:http://www.lelekerosito.hu/)

2014. június 24., kedd

Szívemre szorítva a Bibliámat

„Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!”
Zsolt. 139:23-24

Átlagos délután volt. Laurel barátnőm úgy döntött, hogy mint annyiszor, előveszi a Bibliáját, s mialatt feleségként és anyaként éli a napját, egy időre összekapcsolódik Istennel. Előrehajolt, hogy fél kézzel felvegyen valamit, s közben a másik kezével a nyitott Bibliát a szívére szorította. És akkor észrevette. A vékony bőrfedélen keresztül apró csomót érzett a mellében.


Felkeresett egy orvost, elvégezték a teszteket, és félelmei beigazolódtak. Mellrákja volt.

Napok, hetek, évek következtek kórházi bennfekvésekkel, sugarazással, tesztelésekkel, szurkálásokkal, bizonytalansággal, rosszullétekkel.

A megpróbáltatások ideje óta évek teltek el, drága barátnőm testéből kitisztult a gyakran halálos kór. Egészséges gimnáziumi nyelvtanár, aki Jézus iránti mély szeretettel és örök hálával éli mindennapjait. Mindenekelőtt azért hálás Istennek, mert úgy intézte a dolgokat, hogy még nagyon korai stádiumban felfedezhette a rákot - azáltal, hogy a szívére szorította a Bibliáját.

Nemrég elgondolkoztam Laurel élményén. Kényes szituációba kerültem egy barátommal, s tele voltam nehezteléssel. Úgy éreztem, kihasznált, megbántott, nem értékelte, amit tettem érte. Leültem imádkozni, hogy majd elnyöszörgöm bánatomat Istennek, s kiöntöm neki a lelkemet. Ebben az állapotban juttatta eszembe a fenti igét. Megkerestem egy olyan kiadásban, ahol az eredeti görög és héber szavak segítségével világítják meg a mondatok értelmét. Ott akadt meg a szemem a hangsúlyozott személyes névmáson: Vizsgálj meg engem, van-e bennem valami bántó, gonosz …

Ahelyett, hogy a barátom cselekedeteivel foglalkoztam volna, elhatároztam, hogy Isten igéjét a szívemre – az én szívemre – szorítom, hogy lássam, nincs-e bennem – és nem a barátomban – valami gonosz. Isten azonnal megmutatta, hol hibáztam. Mélyen bennem gyökerező minták, amik felütik fejüket, és kellemetlen magatartásban nyilvánulnak meg; úgy viselkedtem, ahogy Jézust-követő lányoknak nem szabad viselkedniük. Rájöttem, hogy én legalább annyira hibás voltam ebben a történetben, mint ő.

A Bibliával, mint szikével, Isten nyitott szívműtétet hajtott végre rajtam aznap – és azóta több alkalommal. Ma már rendszeresen járok ellenőrzésre a Nagy Doktorhoz, és Ő hűségesen újra meg újra rámutat hibáimra, s arra ösztönöz, hagyjam, hogy az Ő gondolatai sugarazzák át a lelkemet, s öljenek ki minden burjánzást, ami rákként akar elterjedni és tönkretenni barátságokat, szeretetkapcsolatokat.

Vajon hány kapcsolati betegséget lehetne meggyógyítani, ha hajlandók lennénk még a kezdeti stádiumban a szívünkre szorítani a Bibliánkat, hogy megérezzük a bűn aprócska csomóját a lelkünkben?


Drága Istenem, segíts, hogy feltétel nélkül tudjak szeretni, és csak a magam hibáival törődjem. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2010.06.14., Karen Ehman, www.proverbs31.org, fordítás: http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2010_09_01_archive.html)

2014. június 23., hétfő

Úrvacsorai Istentisztelet, 2014.02.22. (Kovács Ferenc)


Nehéz kapcsolatok

„Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején.” 
1Péter 5:6

Szoktad néha azt érezni, hogy bizonyos kapcsolatokat nehéz sínen tartani? Esetleg épp most próbálsz tisztán látni egy bonyolult, kusza, kiszámíthatatlan szituációban?


Néha még a megfelelő szavakat is nehéz megtalálni, amivel egy beszélgetés kordában tartható. Bár nagyon hasznos a megbeszélés, előfordul, hogy a párbeszéd elkezd körbe-körbe járni, és nincsenek termékenyítő szavak, amik tovább billenthetnék. Ha idáig jutunk, legszívesebben feladnánk. Ám én már megtanultam, hogy mielőtt beadnám a derekamat, elhallgatok.

A csend gyakran a legjobb módszer összegubancolódott helyzetek megoldásához. Ha kilépek egy pillanatra az érzelmek, a frusztráció, a kimerültség világából, és az így támadt csendben Jézusra nézek, gyakran többet segít a megoldásban, mint bármilyen módszer, amit eddig találtam.

Öt csodálatos dolgot sorolok fel, amik a csendben megtörténhetnek:

1. A csendben eléggé biztonságban érezhetjük magunkat ahhoz, hogy alázatosak lehessünk.

A vita hevében az utolsó dolog, amit akarok az, hogy megalázkodjam. Minél hangosabb akarok lenni, hogy bizonyítsam az álláspontomat. Megtanultam, hogy ki kell lépnem a harcból, és alázatosan megkérnem Istent, súgja meg a szívemnek az igazságot, hogy helyre kerüljenek a dolgok. Még nem volt olyan kapcsolati probléma, aminek megoldásához valamiképpen ne tudtam volna hozzájárulni. De ezt a valamit általában csak a csendben pillantom meg.

1 Péter 5:6, „Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt…”

2. Isten a csendben egy racionálisabb szintre tud emelni minket.

Az összekuszálódott történések hevében képződő őrült érzelmek lehúzhatnak a reménytelenség gödrébe. A gödörből csak úgy tudunk kijutni, ha abbahagyjuk az egyre mélyebbre ásást, és Istenhez fordulunk megoldásért.

1 Péter 5:6 folyt.: „hogy felmagasztaljon/felemeljen titeket annak idején.”

3. A csendben a szorongás, az aggódás megszűnik, esélye van az előrelépésnek.

Aggodalmunkat kiönthetjük Jézus elé, aki olyannak fogad el és szeret minket, amilyenek az adott pillanatban vagyunk. És mivel szeretete nem ítélkezik, biztonságban érezzük magunkat, s alázatosan elismerhetjük, hogy szükségünk van Jézus munkájára a lelkünkön. Ha megpróbálok egy másik embert helyrerázni, ez csak jobban mélyíti aggódásomat. De ha hagyom, hogy Jézus dolgozzon rajtam, igazi előrelépést tapasztalhatok.

1 Péter 5:7, „Bízzátok rá minden aggodalmatokat, mert gondja van rátok”.

4. A csendben felfogjuk, hogy igazi ellenségünk nem az az ember, akivel konfliktusunk van.

Úgy tűnik, ellenségünk az az ember, akivel összegabalyodott a kapcsolatunk. Talán ellenségként is viselkedik. De az igazság az, hogy nem ő az igazi tettes. Az igazi tettes a Sátán, aki őt is, engem is befolyásol. A vita hevében ez nem jut eszembe. De a csendben éberebb vagyok, és olyan stratégiára juthatok, ami lehetővé teszi a józanabb akciót és reakciót.

1 Péter 5:8-9a, „Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, hogy kit nyeljen el. Álljatok neki ellen erős hittel…”

5. A csendben lenyugszom, mert biztos lehetek abban, hogy Isten jóra fordítja a konfliktust – függetlenül annak végeredményétől.

Ha mindent megteszek, hogy jól kezeljem az adott konfliktust, felszabadulok a nyomás alól, hogy minden rózsaszínben végződjön. Egyes kapcsolatok erősödnek a konfliktusok által. Más kapcsolatok megszűnnek. Mivel nem tudok uralkodni a másik személy fölött, Istenre kell összpontosítanom, arra, hogy Ő dolgozzon rajtam, és a végkifejletet bízzam Rá.

1 Péter 5:10-11, „Minden kegyelem Istene pedig, aki meghívott minket az ő örök dicsőségére Jézus Krisztus által, maga fog minket – miután kissé szenvedtünk – tökéletesíteni, megerősíteni, megszilárdítani és megalapozni. Neki legyen dicsőség és uralom mindörökkön örökké! Ámen.”

Végül Isten ezt az egész harcot arra fordíthatja, hogy megerősítsen, és kapcsolataimban sikeresebbé tegyen. Ha elég alázatos tudok lenni, hogy a csendben elfogadjam, amit tanítani akar a konfliktus által, nyugodt lehetek, bármi lesz is a kimenetel.


Istenem, segíts, hogy hagyjam abba a próbálkozást a helyzet tisztázására, és csendben legyek Veled egy ideig. Tégy alázatossá, Uram. Segíts, hogy meglássam a Te perspektívádat. Mutasd meg lépéseidet a kapcsolat helyreállításához. Vagy mutasd meg a békés elváláshoz vezető lépéseket. Vedd el aggódásomat, és tedd helyébe a Te békédet, bölcsességedet, biztonságodat. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Encouragement for today, 2010.03.25., Lysa TerKeurst www.proverbs31.org, fordítás: http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2010_06_01_archive.html)

2014. június 22., vasárnap

Hátsó ütköző-matricák

„Ám az Úr ezt mondta Sámuelnek: ’Ne nézd külsejét, se termete magasságát, mert én elvetettem őt! Én nem aszerint ítélek, amire az ember néz: az ember ugyanis azt nézi, ami látszik, az Úr azonban a szívet tekinti.’”
 1 Sám 16:7

Tegnap, mikor befejeztem a futást – jól van na, inkább lassú kocogás volt -, szóval, mikor kifelé tartottam a tornacsarnokból, összefutottam egy régi barátnőmmel. Még abból a gyülekezetből ismerem, ahol a férjem dolgozott húsz évvel ezelőtt, amikor összeházasodtunk. Egyike volt ez az asszony az édesanyáknak, akiknek a gyermekeivel a férjem foglalkozott. Tanúja volt családalapításunk első időszakának, amikor megszületett Mackenzie lányunk, aki most tölti a 19-ik évét.



Beszélgetésünk természetszerűen kanyarodott a gyermekei felé: hol vannak, mit csinálnak, házasok-e, mit végeztek, hol dolgoznak, stb. Ő is kérdezte, milyen jövőt tervezünk három gyermekünknek: készülnek-e egyetemre? Milyen pályára szeretnének lépni? Az ő gyermekei mind jól fizető, köztiszteletnek örvendő karriert indítottak, egyikük kiemelkedő sebész.

Ez a délutáni találkozás elgondolkodtatott. Mi az, amit „sikernek” nevezünk, főleg, ha a gyermekeinkről van szó? Az a siker, ha olyan gyermekeket nevelünk, akik a társadalom által fontosnak tartott munkát végeznek? Hogyan mérjük a sikert gyermekeinkben, amikor még fiatalok, amikor még otthon vannak? Az a siker, ha gyermekünk látszólag engedelmes, ilyeneket mond: „Igen, anyu”, „Nem, uram”, „Örülök, hogy találkoztunk” – mindig, amit illik?

Minél régebb óta vagyok anya, annál biztosabbnak látom, hogy az engedelmesség, bár külső jelekben mutatkozik meg, a szívben kezdődik. Meg akarom tanítani gyermekeimet viselkedni – ami nem könnyű feladat -, de ennél fontosabbnak tartom, hogy megtanítsam nekik, a szívük mindig Istennel legyen.

Régebben olyan gyermekeket szerettem volna, akik nem követnek el semmi rosszat. Most más célom van. Az, hogy ha valami rosszat tesznek – mert ez minden gyermekkel és minden felnőttel előfordul -, hozzák helyre, és ne akarják eltussolni. Vegyék észre, ha megbántanak valakit, vagy ha nem engedelmeskednek Istennek és az ő akaratának. Aztán figyeljenek a Szentlélek jelzéseire, ismerjék el hibájukat, és tegyék jóvá a rosszat. Magamnak is ezt kívánom.

Ahogy a mai igénk is figyelmeztet, mi emberek gyakran a külső, a látható dolgokra figyelünk – szépségre, tehetségre, okosságra és hasonlókra. Isten tekintete a szívünkig hatol: motivációinkat, szándékainkat, jellemünket vizsgálja. Az ő mérővesszője sokkal pontosabb és fontosabb a miénknél. Milyen sokan költenek dollárezreket az előzőre, és teljesen megfeledkeznek az utóbbiról. Isten szava hozzánk teljesen világos. Ami belül vagyunk, az vagyunk igazán.

Egyik évben a lányunk büszkén hozott haza egy ütközőmatricát, amit korosodó járgányunkra kellett felragasztanunk. Befejezte hét éves bibliai memorizáló tanfolyamát a gyülekezet gyermekcsoportjában. Ez állt a címkén: „Az én gyermekem Timóteus-díjat kapott az AWANÁban*.” Szorgalmasan dolgozott, és nagyon büszkék voltunk rá.

Kisebb testvéreinek viszont nem ment úgy a memorizálás, és a többi tanulási képességük is gyengébb volt. Ők is végiggürcölték ugyanazt a programot, de nem tudtak olyan tökéletesen teljesíteni, hogy megkapják a díjat és a velejáró matricát.

Elgondolkoztam: csak a látványos képességekre és a tanulási sikerekre lehetünk büszkék? Talán ugyanígy örülhetnénk a jellembeli jó tulajdonságoknak, vagy az igyekezetnek, a buzgalomnak, ami látszólag nem vezet eredményre. Ugyanolyan örömmel tehetnénk ki egy matricát az ütközőre, amin ez áll: „Büszke szülője vagyok egy gyermeknek, aki éppcsakhogy átment matekból, de nagyon tud szeretni.”


Uram, segíts, hogy a belső lényemmel akarjak tetszeni Neked – az indítékaimmal, szándékaimmal, jellemvonásaimmal -, és ennek fontosságát tudjam átadni a velem élőknek is. Azt szeretném, ha legbelső lényem pontosan tükrözne Téged a világ felé. Jézus nevében, Ámen.

(Forrás: Encouragement for today, 2010.03.29.Karen Ehman, www.proverbs31.org, fordítás:http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2010_06_01_archive.html )

* Az AWANA egy Amerikából indult, ma már nemzetközi gyermekmissziós program, mely a 2-18 éves korosztályt ismerteti meg Isten szeretetével. Lásd: www.awana.org

2014. június 21., szombat

Találkozás Istennel egy üveg fenekén

„Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet; sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok; sem jelenvalók, sem következendők; sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakíthat el minket Isten szeretetétől, amely a mi Urunk Jézus Krisztusban van.” 
Róm 8:38-39.

Mikor először hallottam, hogy Isten ránk talál, bárhol vagyunk, nem gondoltam volna, hogy az életemet elborító üres boros és pálinkás üvegek meg sörös dobozok szennyén keresztül fog utat szántani felém. De ha tudtam volna sem voltam életem azon pontján olyan állapotban, hogy a kedvéért kitakaríthattam volna. Az ivás és a gondos házimunka kizárják egymást. A józanság és Isten gyakorlatilag nem léteztek számomra.


Az alkoholizmus nem szerepelt a kívánságlistámon, mikor azon ábrándoztam, mi leszek, ha nagy leszek. Az sem, hogy alacsony legyek, de egyiket sem tudtam elkerülni. Most, húsz év józanság távlatából nézve, látom, hogy alkoholista voltam az első pillanattól, mikor inni kezdtem, az pedig gimnazista koromban volt. Ha van állapot a józanság és a részegség között, az én radarom ezt nem volt képes észlelni. New Orleans-ban nőttem fel, ahol ha épp nem egy hurrikán tombol, akkor az azonos nevű színes rumot kortyolgatod a Pat O’Brien’s kocsmában, mert minden alkalmat ad egy koccintásra. Ha születésnapod van, ha ünnep van, ha kedd van …

Felnőtt életemben Istennel a családi összejöveteleken találkoztam - húsvétkor és karácsonykor. Nem álltam Neki ellent, de nem is akartam közelebb kerülni Hozzá. Az ivás csökkentette fájdalmamat, és emelte boldogságszintemet. Miért volna szükségem Istenre, miért hiányozna? Nem hiányzott. Legalábbis addig, míg – akár Törött üvegeken járva című regényem hősnőjének életében – be nem következett valami olyan váratlan és fájdalmas esemény, amit semmilyen mennyiségű ital nem tudott feledtetni. Leah számára a regényben, ez gyermeke elvesztése volt. Számomra az, amikor iker lányaim születésekor kiderült, hogy egyikük Down-kóros. Mint Leah, én is nekirontottam Istennek. Követeltem, hogy gyógyítsa meg a gyermekemet. Lelki öklömmel dühödten püföltem. Aztán évekig nem vettem Róla tudomást.


De semmi – sem az ivás, sem a düh, sem az elutasítás – nem szakított el Isten szeretetétől. Felhasználta gyengeségemet, hogy saját hatalmát igazolja. Az elmúlt húsz évben rájöttem, hogy mindnyájunk életében vannak várfalak, olyan területek, amelyek nem engedik, hogy összekapcsolódjunk Istennel. Olyan dolgok, amikről bár tudjuk, hogy helytelenek, ragaszkodunk hozzájuk, szorítjuk őket, és ezért nem tudunk kinyúlni, és megfogni Isten kezét. Alkohol, játék, ételek, gyógyszerek, vásárlás, pornográfia, hatalom, pletyka, státusz, düh, önsajnálat. Míg ki nem nyitjuk rájuk szorult öklünket, és el nem engedjük őket, ők irányítják életünket.

Végül Isten nem gyógyította meg a gyermekemet, de általa meggyógyított engem. És hogy bebizonyítsa soha nem szűnő hívását felém, olyan kapcsolatba hozott Önmagával egy felépülést segítő program során, hogy elértem énem végső határáig, lebontottam a várfalat, és megfogtam az Ő kezét.

Téged is meg tud szabadítani. Ha kész vagy letenni „üvegedet”, bármi legyen is az, nyújtsd ki felé a kezedet.


Istenem, adj erőt, hogy gyenge legyek, és eleresszek mindent, ami akadályozza, hogy meglássam, mennyire szeretsz engem. Nyisd fel lelkem szemét, hogy bárhol vagyok, meglássalak, és vezess arra, amerre mennem kell. Emlékeztess mindig, hogy csak amikor megnyugszom a Te ígéreteidben, akkor tudom felvenni a harcot, és legyőzni az ellenséget. Köszönöm Uram, hogy nem adtad fel a megmentésemet. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Christa Allan, Encouragement for today, 2010.04.05. www.proverbs31.org, fordítás:http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2010_06_01_archive.html)

Ezek a mai fiatalok...

Talán épp azóta, hogy ember él a földön, hallja az éppen felnövő nemzedék e szállóigévé vált mondást. És valóban: annyi rossz és hihetetlen dolgot hallunk a huszonegyedik századi fiatalokkal kapcsolatban, hogy a mindössze másfél évtizedes korkülönbségemmel sem tudom őket megérteni. Az utcán, a szórakozóhelyeken, a társadalmi életben jobbára csak elrettentő példákat látunk...

Nemrégiben azonban találkoztam egy nem csekély meglepetést okozó esettel. Egy pénteken a bevásárlási csúcsban türelmetlenül ácsorogtam az egyik ismert óriás bevásárlóközpont rémesen hosszú kasszasorában. Amúgy sem szeretem a bevásárlást, a tülekedést, a cipekedést, de ezúttal különösen türelmetlenné tett az előttem sorban álló fecsegése. A kislány, aki épphogy betölthette a tizenhetedik életévét, már vagy tíz perce telefonált. Sorra hívta a manikűrösét, a barátait, és megállás nélkül folyamatosan csacsogott. Lopva végigmértem: a legutolsó divat szerint öltözött, láthatóan drága holmikban volt. A kosarában a két doboz macskaeledelen meg a szempillaspirálon kívül csak egy üveg vodka lapult. Mialatt zsebemben morzsolgattam hosszú bevásárlólistámat, ez a fiatalkori gondtalanság különösképpen felbosszantott. A tinilány előtt egy idősebb néni pakolta kosarának szerény tartalmát a futószalagra. A várakozás közben elméláztam, és csak a  pénztárosnő felcsattanó hangja ébresztett rá, hol vagyok valójában. A nénike szabadkozva mutatta a kezében lévő reklámújságot, majd pár percnyi szóváltás után kiderült, hogy az újságban meghirdetett párizsi csak a holnapi naptól lesz akciós. A sor türelmetlenül hullámzott, és egységesen zúdítottuk idegességünket a néni felé. Minek tartja fel az amúgy is lassan haladó sort?
- Nem kérdeztem, mikor kezdődik az akció, amikor felszelték - mentegetőzött a néni.
- És akkor én mit csináljak? - replikázott a pénztárban ülő középkorú hölgy.
- Nem tudom kifizetni, pontosan kiszámoltam, mire futja - az idős asszony hangjába nem kevés kétségbeesés vegyült.
- Talán nem veszek többet két kiflinél...
- Már megfogta, ki venné így meg? - tornyosult a biztonsági őr teljes testmagasságát bevetve a nyugdíjas fölé.
- Álljon már ki! - hangzott innen-onnan. - A hiányzó pár száz forintot csupa szívjóságból ki pótolja ki a mai szegény világban maga szerint?
- Húzza le az enyémet is hozzá, én kifizetem egyben az egészet - nyújtotta a pénztárosnő felé bankkártyáját a tizenéves lány, felnőtteket meghazudtoló erélyességgel.
- Nagyon kedves, de ezt nem fogadhatom el - tiltakozott a nénike.
- Ugyan már, mindenki kerülhet hasonló helyzetbe. Az én nagymamám messze lakik, lehet, hogy ő is így jár egyszer, és remélem akkor valaki őt is kisegíti.

Az agyonsminkelt, műkörmös fiatal lány a kedvességével kicselezte az idős asszony büszkeségét, okos válaszával megóvta önérzetét. Mosolyogva segített neki a pakolásban.

A sor elcsendesült, mert valahol mindannyian éreztük, akaratlanul is megszégyenített bennünket. Egy tinédzser ösztönös viselkedésével felülmúlta a felnőtteket. Amikor a fiatalokat szidjuk, és az elrettentő példákat soroljuk, ne feledkezzünk meg az ehhez hasonló történetekről sem, mert ők is a mai fiatalok.


Ventus Iza
(Forrás: Nyitott Szemmel Magazin, VI. évfolyam 32. szám, 2014/3)

2014. június 20., péntek

Mit hozol magaddal?

„Sok nyomorúságot és bajt láttattál velem, de újra megelevenítesz, még a föld mélyéből is újra fölhozol engem.”
Zsolt 71,20

Minden család tarsolyában találunk szemetet és drágaköveket. Milyen áldásokat és átkokat hordozol magaddal származásod révén? Milyen családi tragédiákat tapasztaltál, milyen csodákat, újjászületéseket éltél át, vagy mikről hallottál?

Ebből a szempontból én kettősséget hozok magammal: egyik oldalról egy zűrös válás terméke, másrészt nagymamám lángoló imáinak kedvezményezettje vagyok. Felmenőim között van kiátkozott operaénekes és állhatatos vasárnapi iskolai tanító is. Vannak heves antialkoholisták és függőséggel küzdők. Vannak olyanok, akik nem beszélnek egymással, s olyanok, akik fáradhatatlanul dolgoznak az egymás közti szakadékok betömésén.
Életünk első részét sokan azzal töltjük, hogy megküzdjünk a „családi örökség” negatív elemeivel, a továbbiakban meg kétségbeesetten igyekszünk helyrehozni azt, amit akkori reakcióinkkal elrontottunk. Sokan élünk állandó lelkiismeretfurdalással azért, amiket elkövettünk, s nem tudunk megbocsátani azoknak, akik velünk tettek dolgokat.


Hát ez nem az a fajta „bőségben élés”, amit Jézus ígért követőinek. Nem lenne szabad lezáratlan ügyeket hagynunk magunk után életünk végén, mert csak továbbadjuk őket az utánunk jövőknek.
Az Ószövetségben olvashatunk „megátkozott” családokról. Nemzedékeken át gonoszat tettek az Úr szemében, és nem volt részük az Ő kegyeiben. De elég volt egyetlen személy, hogy megtörje a családi átkot, és új életet kezdhettek Isten áldásával. Hasonlóképpen egy hosszú időn át kegyelemben élő családban elég volt egyetlen ember, hogy elveszítse Isten kegyeit, s gonosszá tegyen sokakat.
A 2Kir 23,37-ben olvasunk például egy emberről, aki „azt tette, amit rossznak lát az Úr, egészen úgy, ahogyan elődei tették”, vagy egy másikról kicsit korábban: „Azt tette, amit helyesnek tart az Úr. Mindenben ősatyjának, Dávidnak az útján járt, és nem tért el arról sem jobbra, sem balra.” (2Kir 22,2).


Az Újszövetségben viszont azt látjuk, hogy ha Krisztust befogadjuk, új családba születünk: Isten családjába. Világos ebből, hogy nem vagyunk örökségünk foglyai itt a földön, bármikor megfordíthatjuk az irányt. Nem kell „ősapáink” nyomdokában járnunk, akár helyesek, akár gonoszak voltak lépteik, ugyanakkor választhatjuk azt is, hogy követjük őket.

Mániákus családfakutatóként örömmel ismerkedem felmenőim életével, személyiségével, hisz ez segít megértenem, honnan jövök, mit hozok magammal. De az, hogy hová tartok, rajtam áll. Választhatom azt, hogy a saját múltam vagy „ősapáim” világosságra került bűneinek hozadékával foglalkozom, de választhatom azt is, hogy kiegyenesítem az ösvényt, megértem, és megbocsátom az előttem élők bűneit. Dönthetek úgy, hogy mindenben Istent keresem, és áldását kérem az életemre, a gyermekeim életére, és mindazokéra, akik utánam jönnek.

Szeretnék áldás lenni, nem átok a családfánkon. Hát te?


Uram, kérlek, segíts megértenem azokat, akik előttem jártak, és azt, amit örökségül hordozok. Szakítani akarok, Uram, mindennel, ami visszatart, és azt keresni, ami szép volt elődeim életében. Segíts, és használj fel, hogy áldás lehessek a családfánkon. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Encouragement for today, 2011.03.01. Nicole Seitz, www.proverbs31.org, fordítás: http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2011_06_01_archive.html)

Reviczky Gyula: Jó lelkek




Reviczky Gyula „Jó lelkek” című költeményét olvasva, Jézus Boldogmondásai jutottak eszembe. Jézus elénk tár egy boldogság eszményt a Hegyi beszédben, mely teljesen idegen ebben a „könyöklő”, agresszív, durva világban. Mégis ők azok a jó lelkek, azok az emberek, akikről Reviczky Gyula versében beszél. 

Vannak jó lelkek még a földön;
De elrejtőznek a világ elül.
A csacska hír hallgat felőlük,
Élnek s meghalnak, ismeretlenül.

Bátorító és reménykeltő felütéssel kezdődik a vers: a látszat ellenére vannak még olyan emberek, akiket nem szippantott be a társadalom durvasága. Hajlamosak vagyunk elkeseredni az embertelenség láttán, a bennünket körbevevő igazságtalanságot tapasztalva reményt veszteni, úgy érezni, hogy egyedül úszunk az árral szemben. Csakúgy, mint Illés, ilyenkor magunkra és a problémára figyelünk, önmagunk körül forgunk, levesszük tekintetünket Istenről. Isten ekkor halk és szelíd hangon megszólít bennünket: „Mit csinálsz itt?...van még Izráelben hétezer ember, aki nem hajolt meg Baálnak…”

Miért nem vesszük észre őket? Mert ők nem számítanak szenzációnak. Nem hírértékű csendes, hűséges életük. A jelen kor „csacska” híradásában nincs számukra hely, unalmasnak tűnhetnek, mert róluk nem lehet pletykálni, életüket kiteregetni. Ők azok akik „élnek s meghalnak, ismeretlenül.”

Éltük, szerény, csöndes, magános,
Dobszóval, vak lármával nem dicsért.
Erényüknek cégére nincsen;
Ha jót tesznek, nem kérdik, hogy miért.

Nem azért ismeretlenek, mert értéktelen lenne az életük, hanem mert nem vágynak környezetük elismerésére. Összhangban élnek Istennel, éppen ezért összhangban vannak önmagukkal is. Csendben, meggyőződésük szerint teszik a dolgukat, másokért élnek, önfelmagasztalás nélkül a helyükön állnak. Számukra a másik ember szolgálata olyan természetes, mint a levegő vétel, ők azok, akik betöltik Jézus parancsát: „amikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed.” (Máté 6,3)  Tudják jól, hogy az emberek megbecsülése, elismerése, csodálata sohasem fogja tudni utolérni azt a jutalmat, amit Isten ad az Őt követőknek. Az az Isten, Aki titkon figyeli az embert, Aki látja az ember szívét, indítékait, lelkületét, jelen van a mindennapjaikban.

Vásári zajt, hűhót kerülnek.
Nem lökdösődnek lármás utakon.
Lelkük zománcát féltve őrzik.
Amerre járnak, csend van s nyúgalom.

Blase Pascal, a híres matematikus mondta, hogy minden ember szívében egy Isten alakú űr van, amit egyedül csak Isten képes betölteni. Ez az űr, ha nincs igazán, rendeltetésszerűen betöltve, akkor sajog az ember lelkében, amit a pótcselekvések zaja sem csillapít. A hívő ember azonban, aki megengedte Istennek, hogy a lelkében lévő sivárságot meggyógyítsa, már nem akarja lelkiismeretének hangját eltompítani szórakozással, felhajtással, érdekei érvényesítésével.

Az Istennel járó, Ővele töltekező ember nem vágyik a nagy hűhóra, zajra. Nem érzi jól magát a tülekedésben. Engedett Isten hívásának: „Csendesedjetek el és ismerjétek meg, hogy én vagyok az Isten.” (Zsoltár 40,11), csakis az Ő jelenlétében megújulva, lelkét lecsendesítve képes mennyei békét közvetíteni embertársainak. Megfogadta Példabeszédek könyvének tanácsát: „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet”, (4,23). Vigyáz lelke tisztaságára, nem szennyezi be a világ romlottságával. Azt is felismerte, hogy önerőből ezt nem tudja megtenni, ezért Istenre figyel, „az Ő szárnyai oltalmában rejtezik” (Zsoltár 91,4), ezáltal tud a béke eszköze lenni ebben a megfáradt világban. Az ő békessége nem a körülményektől függ, hanem Istentől származik, és belülről fakad. „Boldogok a békességre igyekezők, mert ők az Isten fiainak mondatnak.” (Máté 5:9)

A sors csapási, szenvedések
Között értékük legszebben ragyog.
A rózsa is, ha eltiporják:
Akkor terjeszt legédesb illatot.

Mély, csöndes, nyugodt, belső békességük van azoknak, akik Istent szeretik. Ezért erősebbek a fizikailag erős embernél is azok, akik ezzel a lelki békességgel rendelkeznek. Sőt azt mondja a Biblia, hogy az Isten békessége minden emberi értelmet felülhalad. Ezt a belső békét akkor sem veszíti el a hívő ember, amikor látszólag nincs nyugalma, mert bántják, meg nem értést tapasztal, megalázzák, igazságtalanul gyötrik - munkahelyen, gyülekezetében, családjában, vagy élete más területén.

Istenben gyökerező, hűséges életük a szenvedésben, próbákban világít igazán. Létük alapját Krisztusra építik, mely sziklaszilárd támaszt nyújt számukra a viharban. Tisztában vannak azzal, hogy Istennek személyesen gondja van rájuk, nem e világból valók, mert vándorok csupán, akik Megváltójuk eljövetelében reménykednek. A sötétségben fény tudnak közvetíteni, hitelesen tudnak a reménységükről beszélni, életükkel Jézusra mutatnak, kitartásukkal az Ő jelenlétének valóságát képviselik, ezáltal életük „kedves, jó illatként” száll Isten elé. (Filippi 4,18)

Vannak jó lelkek még a földön!
Vigasztalásul vallom és hiszem.
Megtűrve, mint árvák, úgy élnek,
És nem irigyli sorsuk' senki sem


Az utolsó versszakban a költő keretbe foglalja a verset. Átgondolva a fenti sorokat, megerősödik első kijelentésében: „Vannak jó lelkek még a földön!” Vigasztaljon bennünket az a tudat, hogy Isten még munkálkodik az emberek között, munkájának gyümölcseként pedig ott vannak az őszintén megtért, újjászületett hívő emberek. Lehet, hogy úgy tűnik, hogy magányosan szemben úsznak az árral, és nincs mellettük éljenző tömeg. Nem irigylésre méltó a sorsuk sem, mert ők, emberi mértékkel mérve, a vesztesek.


Gyökössy Endre a „Boldogmondások margójára” című gondolataiban a következőképpen fogalmazza meg a „jó lelkek” életfilozófiáját:

A boldogmondások margójára

"Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják Istent." (Mt 5,8)

Boldogok, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is tudják majd, hogyan éljenek.
Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelenül azt tenniük, amit mindenki tesz.
Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömös lesz az életük.
Boldogok, aki tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.
Boldogok, aki nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.
Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat.
Boldogok, akik észreveszik a diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is.
Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük, és titkok tudóivá válnak, leborulók és nem kiborulók lesznek többé.
Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek föl, és örömmel indulnak útjukra.
Boldogok, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba, és nem lesznek magányosak.
Boldogok, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, ők az öröm magvetői.
Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben.
Boldogok, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz.
Boldogok, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naívnak tartják őket, mert ez a szeretet ára.
Boldogok, akik gondolkodnak, mielőtt cselekednének, és  imádkoznak, mielőtt gondolkodnának, mert kevesebb csalódás éri őket.

Boldogok, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, akkor is szelíden szólnak, mert ők Jézus nyomában járnak. Boldogok, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert tartalmasabb, értelmesebb lesz az életük.


2014. június 19., csütörtök

A Birák könyve margójára II. - Bírák 1 – 3,6

Dicsőségesen kezdődött a nép történelmének ez a szakasza: Józsué átvette a vezetést Mózestől, és vele volt az ÚR; Izráel elfoglalta a neki kijelölt területet, végre hazaért. De a Bírák könyvének elejét olvasva maradtak bennem nyugtalanító kérdések.
Szokásom, hogy a Bibliámban nem csak aláhúzok részeket, hanem kérdőjelet teszek oda, ahol nem értek valamit, kapcsos zárójellel jelölöm, ahol Jézus ragyog ki, vagy erős vonallal margót húzok, ahol különösen fontos a rész. A Bírák könyvét kezdve találtam egy-két helyet, ahol akár mindhárom jelölés bőven elférhet. Olvassatok velem, és Isten vezesse gondolatainkat.
[Ha időd engedi, a 2,1-5.11-15 és 3,1-6 részeket olvasd el, vagy akár a Bírák könyvének első két fejezetét teljesen és a hármas elejét]
„Az ÚR angyala fölment Gilgálból Bókímba, és ezt mondta: Kivezettelek benneteket Egyiptomból, és behoztalak erre a földre, amelyet esküvel ígértem atyáitoknak, és azt mondtam: Nem bontom fel szövetségemet veletek soha, de ti se kössetek szövetséget ennek a földnek a lakosaival, romboljátok le oltáraikat! Ti azonban nem hallgattatok szavamra. Hogy tehettétek ezt? Azt is mondtam: Nem űzöm el őket előletek, hadd legyenek az oldalatokban, isteneik pedig legyenek nektek csapdául! Amikor az ÚR angyala elmondta ezeket a dolgokat Izráel fiainak, a nép hangos sírásra fakadt.” 2,1-4
„Ezek azok a népek, amelyeket helyükön hagyott az ÚR, hogy próbára tegye velük Izráelt, mindazokat, akik már nem tudtak a kánaáni harcokról. Azért is, hogy Izráel fiainak az újabb nemzedékei megismerjék; és hogy megtanítsa a hadviselésre azokat is, akik azelőtt nem ismerték azt. Ezek voltak: a filiszteusok öt fejedelme, az összes kánaáni, a szidóniak és a hivviek, akik a Libánon hegyvidékén laktak, a Baal-Hermón hegyétől a Hamátba vivő útig. Ott voltak, hogy próbára tegye velük Izráelt, és megtudja, hogy hallgatnak-e az ÚR parancsolataira, amelyeket őseiknek parancsolt Mózes által. Izráel fiai tehát ott laktak a kánaániak, a hettiták, emóriak, perizziek, hivviek és jebúsziak között. Lányaikat feleségül vették, a maguk lányait pedig azoknak a fiaihoz adták, és azok isteneit tisztelték.” 3,1-6
A nagytakarítás megtörtént. A megígért föld, Kánaán immár Izráelé és sógoraié, a korábbi népeket, Isten erejével kiűzték onnan. Felporszívózva, szőnyegek kirázva, por letörölve, ablakok ragyognak, párnák felverve. Hogy van még pár pókháló a sarokban és néhány porcica és egértetem a szekrény alatt? A nagyját kitakarítottuk, egy beeső vendég is láthatja, milyen gondos háziasszonyok vagyunk. A komód alá meg kéretik nem benézni, vendégségben ezt úgysem illik.
Kánaán tiszta. Azaz majdnem teljesen. Izráel népe nagytakarított, sok népet kiirtott; akit nem tudott legyőzni, azt elnyomta, szolgájává tette, uralkodott rajta. Megtűrte az idegen népeket maga mellett, majd maga között, sőt, aztán sátrában, családjában is. Lassan átvette szokásaikat, és elfelejtette, hogy Isten nem csak szerető, hanem féltékenyen szerető Isten.
Mi van, ha már nem bánt, nem piszkál a bűn, hiszen a nagyját már kiűztük az Isten segítségével? Megtértem, bűnrendeztem, az Úr elvégezte a munkát, kegyelemből enyém a megígért föld. És ha el is kerülöm a bűnöket, csak néha csúszok ki, egy-két túlkapás az egész; szabadságom van.
Mit számít egy kis ábrándozás, ha már testben úgyis hűséges vagyok? Mit számít egy-két ártatlan imakérés másokért, ha rágalmazni már nem szoktam? Mit számít a társaságban elszívott egy spangli, ha már Isten ajándékából úgyis szabad vagyok tőle? Mit számít kicsivel több ebédszünet, kicsivel kihívóbb ruha, kicsivel sikamlósabb vicc, kicsivel „szerelmesebb” film, kicsivel több édesség, kicsivel több vásárlás? Hiszen nem törvénykezünk, szabadok vagyunk, a megígért földön lakunk, a nagy harcot megvívtuk, kegyelemben győzhettünk. És ez persze igaz! De amiről azt hiszem, hogy tudom kezelni, a szolgám lett, vajon mikor szivárog vissza annyira az életembe, hogy átveszem értékeit, megváltoztatja szokásaimat, és szép lassan a szívemet is? A Bírák háromban a múltkor olvastuk, az ifjak elhajoltak az ÚRtól.  Milyen sokszor a felnőttek kezdik a rossz példát mutatni, kicsiben ugyan, a fiatalok pedig csak egy lépéssel tovább mennek.
Tudom, ahogyan a kánaániak ott vannak a fiatalok életében, a mi életünkben is jelen vannak. Gyengeségeink, gonosz hajlamaink nem tűntek el teljesen. De ha odafigyelünk, láthatjuk, a Seregek Ura sem hagyott magunkra minket, kész győzelemre vezetni. Minket is nevel még, harcba is küld, el ne szokjunk a pajzs súlyától és a kard erejétől. Nem az a cél, hogy belesüppedjünk keresztény életünk kényelmes mindennapjaiba, hanem hogy állhatatosságot tanulva tovább növekedjünk. Magunkért és gyermekeinkért is. Az Isten nagyobb dicsőségére.

(G.Orsi)

 

2014. június 18., szerda

A haldokló hit újraéled

„A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által.”


Róm 10,17

Jogi tanulmányok. Két szó, ami egyeseket megrémít, másokat elbűvöl.


Három évet áldoztam életemből jogi tanulmányokra – adatgyűjtésre, esettanulmányozásra, törvényalkalmazásra, érvelésre. Órákat töltöttem a jogi könyvtárban. A kutatás, tanulás, írás minden időmet elrabolta. Kemény munkám kifizetődött, mikor leadtam a dolgozatokat.

Újra kifizetődött, mikor átmentem az ügyvédi vizsgán.

Aztán megint, mikor végzett jogászként beléptem első munkahelyemre, az egyik legnagyobb, legnevesebb céghez Dallas alsóvárosában.

Életem legjobb időszaka kezdődhetett volna, ehelyett én üresnek, céltalannak éreztem. Nem találtam örömöt, elégedettséget abban, amit nap mint nap csináltam. Mennyi időmbe és pénzembe került, hogy idejussak! És valami mégis hiányzott.

Amit lelkem mélyén éreztem, a haldokló hit nyöszörgése volt. A kimerült lélek mardosó éhsége. Feltöltöttem magam világi tudománnyal, s közben kiéheztettem a lelkemet.

Testvérem, érzel valami hasonlót, mialatt olvasod a szavaimat? Üresnek, száraznak, kimerültnek érzed magad? A hit Isten Igéjéből táplálkozik. Ha nem adagoljuk magunknak rendszeresen Isten Igéjét, egyre csak gyengülünk. Próbáltam táplálni hitemet két-három perces áhítatokkal reggelente vagy legalább néhány alkalommal egy héten. Ha éheztetjük hitünket, egyre messzebb kerülünk Atyánk szívétől. Egyre nehezebben bízunk benne. Néha nem akarjuk dicsőíteni Őt. Bűntudatunk van. Egyedül érezzük magunkat. Hallgasd csak az Atya szívéből fakadó szavakat:

„A hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által.” 
Róm 10,17

„Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” 
Mt 4,4

„Boldog ember az, aki /…/ az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz.” 
Zsolt 1,1-3


A hit Isten szavából táplálkozik. Hitünk meghal, ha nem kap életet az Igéből. Rájöttem, hogy változtatnom kell étkezési szokásaimon. Valami mást kell fogyasztanom, nem a jogi eseteket és törvénycikkelyeket.

Isten ma ideterelt téged. Kérdezd meg, miért tette. Megbirizgálta az Úr a szívedet? Szíved egyik húrja rezonál arra, amit írtam? Nagyon kérlek, ne hagyd figyelmen kívül a fenti szavak, igék hatását rád.


Legyünk mi is boldogok, mint az az ember, akiről az 1. zsoltár szól, aki éjjel-nappal elmélkedik Isten szavain. Mondjuk, tanuljunk meg ma egy idézetet a Bibliából. Keress egyet, talán valamelyik a fentiek közül alkalmas lesz. Adj „hit-ételt” szívednek, elmédnek. A következő napokban emészd a megtanult igét, mondd el újra meg újra, és add tovább. Figyeld Isten munkáját benned. Engedelmességed meghozza gyümölcsét.

Csak várj, figyelj, és látni fogod.

Uram, kimerültnek és üresnek érzem magam, s olyan távol vagy tőlem. Gyere közelebb, kérlek, táplálj szavaiddal, éleszd fel haldokló hitemet. Tégy olyanná, mint a folyóvíz partjára ültetett fa, teremjek jó gyümölcsöt, álld meg minden cselekedetemet. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.11.08. Wendy Blight,  www.proverbs31.org fordítás:www.eszmelkedesek.blogspot.com)