Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (22) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (6) alkalmatlanság (5) Anyák napja (5) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (12) Atya (2) barátság (16) bátorítás (35) bátorság (5) Békesség (29) belső békesség (14) belső viharok (24) beszéd (6) betegség (1) Biblia olvasás (16) Bizalom (65) bizonyosság (1) bizonyságtétel (18) biztatás (3) böjt (2) bölcsesség (18) Bűnbocsánat (10) bűntudat (4) céltudatos élet (9) család (5) csalódások (5) Csendes percek (2213) csendesség (6) csüggedés (13) Depresszió (12) dícséret (2) dicsőítés (20) Döntések (20) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (12) elég vagy (1) elengedés (3) életöröm (8) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) elhívás (1) elismerés (3) előítélet (3) elutasítás (2) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (2) engedelmesség (9) erő (15) fájdalom (12) fáradtság (9) feladat (14) félelem (14) feltámadás (5) feltöltődés (10) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (9) Gondolatok (42) gondoskodás (2) gondviselés (14) gyász (2) gyengeségek (5) Gyermeknevelés (31) Gyógyulás (11) győzelem (5) hála (11) hálaadás (11) harag (4) harc (6) házasság (29) hit (40) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (9) igazság (11) Igehirdetés (38) ígéretek (2) Igevers (4) Ima (44) imádság (21) Immánuel (2) irgalom (10) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (9) Isten ereje (14) Isten gondoskodása (31) Isten hangja (4) Isten hűsége (33) Isten időzítése (4) Isten keresés (3) Isten követése (16) Isten lát (2) Isten munkálkodása (13) Isten neve (6) Isten szeretete (85) Isten terve (26) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (59) Istenen lévő tekintet (4) Istennel töltött idő (19) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (19) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (9) Jézus keresztje (1) Jézus követése (43) Jézus szeretete (17) jóság (4) jövő (2) kapcsolatok (31) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (26) keresés (2) kételkedés (8) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (12) konfliktusok kezelése (6) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (13) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (9) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (13) megelégedettség (9) megismerés (6) Megpróbáltatás (33) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) miért (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (2) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (9) nyugtalanság (2) odafigyelés (8) odaszánás (2) olvasói gondolatok (41) otthon békéje (2) öltözet (2) önbizalom (3) önértékelés (39) önuralom (1) önvizsgálat (23) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (1) összetöretés (3) Pásztor (1) pihenés (7) prioritások (2) próba (4) ráhagyatkozás (1) Receptek (4) Remény (28) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (6) szabadság (9) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (7) szégyen (2) szelídség (4) Szentlélek (5) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (3) szeretet (47) szeretve élni (2) szeretve vagy (1) szív (1) szolgálat (24) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (5) tiszta szív (2) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (15) új élethelyzet (1) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (21) várakozás (15) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (7) vígasztalás (3)

2016. szeptember 30., péntek

Ha felmerült benned a kérdés, hogy tudja-e Isten

„Az Úr szeme látja az igazakat, füle meghallja kiáltásukat.” Zsolt 35,16

Hónapokon át ugyanarról imádkoztam, és úgy tűnt, nem érkezik válasz.
Ezért valahányszor Istennel beszélgettem, újra meg újra felhívtam a figyelmét kívánságaimra. Úgy éreztem, tudomására kell hoznom, hogy még mindig türelmetlenül várom, hogy lépjen, és hogy az igazat megvallva, kezd nyugtalanítani, hogy nem tesz semmit, talán nem is figyel rám.
Uram, irgalmazz.
Egy újabb kimerítő, elkeserítő nap után lefekvéskor végre megfogalmaztam a kérdéseket, amik mindnyájunkat kísértenek, mikor nem fordulnak jó irányba a dolgok, és sokasodnak gondjaink. „Uram, látsz Te engem? Hallod egyáltalán, amit mondok? Tudod, hogy mi zajlik?” Aztán pár perc múlva álomba zuhantam.
Néhány órával később, az éjszaka sötét csendjében hirtelen felébredtem. Semmi recsegés nem hallatszott a szomszéd szobából, nem csattant dörgés-villámlás odakint, ami megszakíthatta volna álmomat. Teljes csend volt – leszámítva egy ritmikus dallamot, ami folyamatosan hangzott a fejemben.
Ismerős volt, de rég nem hallottam, így beletelt néhány álmos percbe, míg felismertem. Amikor viszont a szöveg is előbukkant, és a dallamra került, könnybe lábadt a szemem. Hogy mi volt a dal? A „He knows” – Ő tudja – Jeremy Camptől.
Ő tudja, ismer minden fájdalmat, minden szúrást, átélte a szenvedést. Tedd le a terhedet, emeld fel szemedet Ahhoz, aki ismeri gondodat. Ő tudja. He knows.
Nagyot dobbant a szívem, amikor rájöttem, hogy Mennyei Apukám ilyen kedves, szelíd módját választotta annak, hogy szóljon hozzám. Miközben az egész világegyetemet igazgatta, Isten úgy vélte, ideje, hogy adjon egy jelt nekem: az, hogy nem tudok róla, nem jelenti azt, hogy nem dolgozik az ügyemen, és hogy nincs pontosan tisztában vele.
Mikor kezdett világosodni, elővettem a Bibliát, hogy arra vonatkozó igéket keressek, hogy Isten figyeli az életünket. Mai alapigénket is ekkor találtam: mikor azt hisszük, nem figyel - Ő lát minket; amikor azt hisszük, nem vesz rólunk tudomást - Ő hallja imáinkat.
„Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte” – olvassuk a Bibliában (Zsid 4,13). Isten minden napunkról, minden könnyünkről tud. Látja, min megyünk keresztül – és tudja is.
Arról is biztosít a Szentírás, hogy Isten meghallgatja népét, amikor segítségért kiált hozzá (Zsolt 34,18). Ismer minden kimondott imát, és hallja szívünk kiáltásait.
Amikor küszködünk a gondolattal, hogy vajon lát-e minket Isten, nem az Ő szívével van probléma, hanem a miénkkel. De a kételkedés nem tesz minket rossz hívőkké, csak sérült emberek vagyunk egy olyan világban, mely összetöri a szívet – Istenét is.
Ám nincs annál nagyobb öröm, mint mikor megtapasztaljuk, a Szentírásban igazolva látjuk, hogy a világ Teremtője mélységes érdeklődéssel fordul felénk, látja azt, amiben vagyunk. Töltsön el a remény és a békesség tudva, hogy a Maga idejében és a Maga módján, válaszolni fog.
Az éjszakai találkozás Istennel segített újra átgondolnom, hogy még ha nem válaszolta is meg kéréseimet, biztos lehetek benne, hogy tud róluk.
Ha valaha is eltöprengtél, hogy vajon egyáltalán tudja-e Isten, min mész keresztül, nyugodj meg, és merd hinni, hogy igen, tudja.



Uram, segíts észben tartanom, hogy nemcsak tudod, mi zajlik bennem, körülöttem, de terved is van az életemről. Adj békességet, és képességet arra, hogy bízni tudjak, amíg várakozom. Ámen.

Tracie Miles: In Case You Were Wondering – God Knows,Encouragement for today, 2016. szeptember 26., fordítás:eszmelkedesek.blogspot, kép: pinterest,
www.proverbs31.org

2016. szeptember 29., csütörtök

Ne felejtsd el, hogy ki vagy!


„A jó név többet ér a nagy gazdagságnál, aranynál, ezüstnél jobb a közszeretet.” Péld 22,1



Annyi mindent szerettem volna mondani a kislányomnak ebben a fontos pillanatban. Tartsak beszédet? Vagy idézzek egy híres embert? Álljak elő egy kidolgozott, szépen megfogalmazott lelki útravalóval?
Holnap lesz élete első napja az egyetemen. Tudom, hogy nemsokára döntéseket kell, hogy hozzon, fontos döntéseket, amilyenek még nem voltak az életében. Mi hozzuk a döntéseket, de a döntéseink visszahatnak ránk.
Nagyot nyeltem, próbáltam visszatartani a könnyeimet. És hirtelen már tudtam, mit kell mondanom. „Ne felejtsd el, hogy ki vagy!”
Ez a tökéletes útravaló. Mások számára talán nem tűnik annak. De az én gyerekeimnek igen. Mert ez a családi mottónk.
Éveket töltöttünk gyermekeink jellemformálásával, tanítottuk őket, felmutattunk követendő példákat, szilárd tisztességre neveltük őket. Azon dolgoztunk, hogy a meghatározó jellemvonásokból összeálljon az a személy, akinek szeretnénk, hogy az emberek lássanak minket.
Mindazokat a jellemleckéket, amiket gyermekeink kaptak tőlünk, szerettük volna belesűríteni egyetlen mondatba, amit a gyermekeink mindig kimondhatnak, mikor kilépnek a világba. Olyan mondatra volt szükség, amit mindegyik gyermekünk megért, az is, aki kamaszként péntek este bulizni indul a barátaival, de az is, aki kisebb lévén átmegy egy pajtásához játszani délután.
Végül ez a mondat fogalmazódott meg bennünk: „Ne felejtsd el, hogy ki vagy!” Más szavakkal: te a Mindenható Isten gyermeke vagy. E szerint az igazság szerint élj.
Ez lett családunk aláírása. Ez a mondat emlékeztet bármikor arra, hogy mit lát a családunk maga előtt.
Az életre szóló leckék:
- a tisztaság fenntartása gondolatainkban, cselekedeteinkben
- Istennek tetsző beszéd – vagy hallgatás
- jó hozzáállás a győzelemhez és a vereséghez egyaránt
- irgalmasság mások felé, ahogy Isten is irgalmas hozzánk
egy könnyen megjegyezhető, könnyen felidézhető mondattá sűrűsödtek össze: „Ne felejtsd el, hogy ki vagy!”.
És ez nem arra szolgál elsősorban, hogy nevünket ne érje csorba. Nem, sokkal fontosabb ennél, hogy mi Isten családjához tartozunk, és ennek a névnek a méltóságát kell megőriznünk. Sokat ér a nevünk.
A Biblia így tanít a Péld 22,1-ben: „A jó név többet ér a nagy gazdagságnál”. Az, hogy kereszténynek mondjuk magunkat, nagy felelősséggel jár. Krisztus nevéből származik az elnevezés. Krisztus neve az identitásunk része.
Igen, ez volt a legtökéletesebb útravaló, amit mondhattam, az új kezdet, új kihívások, új döntések előtti napon: „Ne felejtsd el, hogy ki vagy”.
Azzal jár ez, hogy a mi gyermekeink sosem követnek el hibát, sosem járatnak le minket? Ó, dehogy. Hisz mi magunk is össze tudjuk kuszálni a dolgainkat, ártani tudunk másoknak és magunknak is. Nehéz ám, hogy a Jézusnak átadott lélek hús-vér testben lakozik.
Az határoz meg minket, amire törekszünk, és bízunk benne, hogy tart a folyamat, ami egyre közelebb visz minket a célhoz.

Uram, nem akarom elfelejteni, hogy ki vagyok Benned – bármit hoz is a mai nap. Azok szerint az igazságok szerint akarok élni, amiket Te tanítottál, és másoknak is segíteni akarok ebben. Jézus nevében, Ámen.





orrás: Lysa TerKeurst: Remember Who You Are ncouragement for today, 2015.09.29.www.proverbs31.org fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

2016. szeptember 27., kedd

Boldog - áldott - élet

„Hiszen Isten országa … igazság, békesség és a Szentlélekben való öröm.” Róm 14,17


Ahogy múlnak az évek, egyre inkább meg vagyok győződve arról, hogy a hitben való életet békesség és öröm jellemzi. Az természetes, hogy az igazság is hozzá tartozik. Ha megkérdezel valakit, milyen a valódi keresztény élet, azt fogja felelni, hogy „igaz”. De az igazság, a megigazultság nem minden.

Ha csak egyszerűen „igaz” vagy – tehát azt teszed, ami morálisan helyes -, de hiányzik belőled az Istenbe vetett bizalom békessége és a Fölötte érzett öröm, igaz voltod könnyen legalizmussá válhat. Kevés dolog húzta fel jobban Jézust, mint kora vallási vezetőinek legalizmusa.

A szabályokhoz való ragaszkodás kevés teret enged annak, amit Jézus nyújt nekünk: a kegyelemnek. A megfelelni akarás a lényege. Nem titok című könyvemben bevallottam, hányszor megfeledkezem arról, hogy függetlenül a szabályoktól, amiket betartunk vagy nem tartunk be, Isten az Ő népét kegyelemmel, irgalommal, bűnbocsánattal, békességgel, örömmel tölti el.

Gondolhatják egyesek, hogy azért élek át nagyobb békességet és örömöt, mert egyre igazabb vagyok. Mert egyre engedelmesebben, egyre „helyesebben” élek – többet imádkozom, jobban bízom Istenben, az elhívásomhoz méltóan viselkedem, stb., stb. Hát – igen is meg nem is.

Rájöttem, hogy valójában nincs jogom többlet békességre és boldogságra csak azért, mert meg-megállok Istennel beszélgetni. Nem jár nekem az elégedettség vagy az öröm érzése, amiért betartom a parancsait. Azért imádkozom, és azért engedelmeskedem, mert Isten – Isten, én pedig nem vagyok az. Ő az életem megalkotója. Nála van a szabadalom. A maga örömére alkotott engem.

Ám Ő, különleges kedvességében, úgy alkotott meg, hogy amikor az aggódás helyett inkább imádkozom - megtaláljam a békességet. Amikor hálásan elfogadom, amit ad nekem, és nem vágyom, törekszem többre - megtapasztaljam az elégedettséget. Ha továbbadom, ami az enyém, hányszor kapok örömöt cserébe! És amikor állhatatosan nézem Őt, ezeket mind egyszerre élem át.

Hannah W. Smith írja: „Ezt a boldogságot elérni nem, csak megkapni lehet. Nem tudjuk megszerezni; nem tudunk felnőni hozzá; nem tudjuk megnyerni; nem tehetünk érte semmit, csak kérhetjük, és megkaphatjuk. Isten ajándéka Jézus Krisztusban. És ha ajándékról van szó, a megajándékozott egy dolgot tehet: elfogadja, és megköszöni az ajándékozónak.”

Csak mert Ő igaz és jó, miénk lehet a békesség, az elégedettség és az öröm, függetlenül szerepkörünktől, vagyonunktól, eredményeinktől, körülményeinktől. Az Ő szeretetteljes kedvessége és a Szentlélek ereje teszi az Isten országában való életet az igazság, békesség és öröm életévé.

És ez, testvérem, boldog, áldott élet – ajándék. Ilyen az élet az Országban, osszuk hát meg másokkal is, elvezetve őket a békesség és öröm Forrásához.



Uram, köszönöm a kegyelmet, amivel megajándékoztál. Nagyon nagy szükségem van rá, és nagyon hálás vagyok érte. Takarj be, kérlek, jelenléted áldásával, és vezess akaratod útján. Hadd éljem át az igazságot, békességet és az örömöt országodban. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.01.28.Rachel Olsen, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2016. szeptember 26., hétfő

A napokat számontartó könyv

„Könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.” Zsolt139,16b


Azt mondják, érzékeink közül a szaglás az, ami leginkább felidézi az emlékeket. Ezt megtapasztaltam. A muskátlik illata visszavarázsol egy nyugat-texasi kis tornácra, ahol az egész életében földet művelő nagymamám nevelgette virágait. Magam előtt látom a locsolócsővel a kezében, ahogy a ház előtt az udvart locsolja, hogy megszabadítsa az izzó nyári délután hőségétől és szálló porától.

Gyermekkori emlékeim egy asszonyhoz kapcsolódnak, akinek a neve, Ellen, világító fényt jelent. Az ő emlékezetéből már kiestek azok a régi képek. Elragadta őket egy betegség, amit valaha „öregkórnak” hívtak. Emlékszem, hogy nevetett ezen – én még csupa kar meg láb voltam -, mikor elmesélte, hogy édesapja Alzheimer kórban szenved, ami elrabolja az emlékezetet.

Tavaly ősz elején, mikor virágoskertje haldokolni kezdett, s a piros muskátliszirmok széle már megkérgesedett s lehullott, diagnosztizálták nála is a betegséget. Mély szomorúsággal látom, ahogy lassan belecsúszik az Alzheimer kór homályába, s valaha csillogó szemében az értelmet felváltja a zavarodottság. Nem tudom, hova tűnnek az emlékei.

Borsót fejt az unokákkal a verandán.

Reccsenve válik szét a görögdinnye a beleszúrt kés nyomán, majd megtanítja nagymamám, hogyan köpködhetem szét a magokat az udvaron.

Eltemeti második gyermekét, a kis Kathyt, aki három évesen ment el.

Ráncos ujjaival követi az ének szövegét, mialatt együtt énekelünk a templomban.

Esküvők, temetések, unokák születése.

Negyvenegynéhány éves férje, aki előtte ment el.

Értékes emlékképek, de elhagyják, mint levelek a fát az első fagyos reggelen. Isten vajon elkapja őket, ahogy kiszállnak a tudatából? Megtartja őket a tenyerén? Megőrzi őket gyöngéd ujjakkal elhelyezve minden egyes emléket az idő lapjai közé? Valamikor vissza fogja kapni őket? Az emlékeink csak a mieink, vagy Isten számára is különlegesek, és veszi a fáradságot, hogy megőrizze valamennyit?

A 139. zsoltárban azzal a meglepő igazsággal szembesülünk, hogy életünk minden percét nyilvántartja a mindent tudó Isten. „Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.”

Isten már régen feljegyezte nagymamám életének minden momentumát a könyvébe. És ezt tette az enyémmel és a tieddel is. Perceink értékesek számára. Amikor térden állva könyörögtünk hozzá, vagy kitárt karral dicsőítettük. A könnyeink és a nevetéseink. Ünnepeink és szomorúságaink. Semmi sem veszett el. Mi is őrizzük őket, de Isten is, aki előre eltervezte minden pillanatunkat, mielőtt megszülettünk volna.

Tavasszal muskátlit ültetek a ház hátához, hogy beszippantsam nagymamám illatát. Helyette fogok emlékezni, amíg az Úr maga mellé nem ülteti, s ki nem nyitja előtte a könyvet, amiben elolvashatja Ellen történetét, akinek a fénye mindig ragyogni fog.


Köszönöm, Uram, hogy számontartod napjaimat. Annyira fontos mindegyik, hogy előre leírtad őket könyvedbe. A nevem ott van a könyvedben, Szereteted írja életem minden lapját. Hátralévő napjaimban szeretnék úgy kötődni Hozzád, ahogy Te kötődsz hozzám. Ámen.

(Encouragement for today, 2011.02.02.Ariel Allison Lawhon, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2016. szeptember 25., vasárnap

Szeretetvadászat

„Imádkozva nyújtom feléd kezem, lelkem utánad eped, mint a kiszikkadt föld.” Zsolt 143,6


Pár éve történt, szemben ültem egy gyönyörű fiatalasszonnyal, s néztem, ahogy a könnyek végigfolynak az arcán. Félévvel azelőtt még teljes volt az élete. Szerető férj, egészséges kisgyermek, jókedvű barátok, új otthon, aminek a kidekorálását édesanyjával együtt végezte.

Teljes élet.

De szíve egy kis szegletében nyugtalanságot, bizonytalanságot, ürességet érzett. Nem értette. Próbált beszélni róla a barátnőinek, de azok kinevették, a hormonokat emlegették, azt mondták, múló tünet.

De az érzés nem akart elmúlni.

Lassacskán távolodni kezdett a férjétől, csalódást érzett, hogy a szerelme nem elégíti ki a lelkét. Miért nem érzi, hogy szereti a férje? Mindig úgy gondolt a házasságra, mint a szerelem kiteljesedésére. A párja majd kiegyenlíti a benne lévő hiányosságokat, feltölti a bizonytalanságot, tartós szeretetet érez majd. Legalábbis így képzelte azelőtt.

Most állandóan kérdések gyötörték: Mi hiányzik a férjemből? Miért nem mondja azt, amit elvárok tőle? Vagy bennem van a hiba? Nem vagyok elég csinos, elég okos, elég jó neki?

Aztán egy nap találkozott egy emberrel, aki épp azt mondta neki, amit azelőtt hiába várt a férjétől. Szépnek és szellemesnek érezte magát, ha vele volt. Aztán kitalálta, hogy soha nem is szerette igazán a férjét. Meggyőzte magát, hogy nagy hiba volt olyan hamar férjhez menni. Hisz ez a férfi az ő igazi lelki társa.

A karjaiba vetette magát. Hazugságok hálóját kezdte szövögetni. Az új kapcsolat izgalma minden mást elhomályosított.

Nem akart elmenni a szokásos lelkigyakorlatra. Tudta, hogy feléledhetne a bűntudata, és ő már túljutott a lelkiismeretfurdaláson. Várta a megfelelő időt, amikor szakíthat a férjével, és mindent újrakezdhet élete igazi szerelmével. De a barátnői gyanakodni kezdtek, amiért sok gyülekezeti alkalomról hiányzik, így hát, hogy megnyugtassa őket, mégis eljött a csendes napokra.

Az együtt töltött idő során a gondosan felépített falak, amelyekkel igyekezett mindenkit távol tartani magától, kezdtek leomlani. Szombat este ott ült velem szemben, és bevallott mindent.

Nagyon szerette volna tudni, mit érzek én, aki annyira telve vagyok Isten szeretetével. Már tudta, hogy nem a másik férfi szeretetére vágyik a lelke – Isten szeretetére vágyott.

Sokan vannak így. Éveken át vadászunk különböző dolgokra a világban, amikről feltételezzük, hogy kielégítik szeretetéhségünket. De amit a világ nyújthat, az mind múlékony. Minden.

Az a szeretet, amire a lelkünk vágyik, tartós, örökkévaló. És csak Isten tudja megtölteni szívünket ezzel a szeretettel. Az Isten akarata nélküli szeretetvadászatban a legszomorúbb, hogy számos dolgot behív életünkbe, ami ellentétben áll a szeretettel. Az 1 Korintus 13,4-8 Isten tökéletes szeretetének a képe. Türelmes. Jóságos. Nem irigykedik, nem keresi a maga hasznát, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal, állandó védelmet nyújt, nem múlik el. A szeretet soha nem téved.

Ezt a szeretetet nem érezzük, és nem kapjuk meg, amikor valakibe beleszeretünk. Ez Isten szeretete.

Hasonlóvá lehet hozzá a mi szeretetünk is, ahogy egyre közelebb kerülünk Krisztushoz, és elhatározzuk, hogy ezzel a szeretettel akarunk szeretni. Elhatározásunk soha nem irányul önmagunkra. Soha nem foglalkozik azzal, mit kapok a másik embertől. Azt határozzuk el, hogy ezt a szeretetet adjuk tovább.

A hamis szeretet nyugtalanságot, rosszindulatot, irigységet, féltékenységet szül, önmagát keresi, nem törődik az igazsággal, féktelen és múlékony.

Engem is megcsap néha. Mivel a lelkünk úgy van megalkotva, hogy csak Isten szeretete elégítheti ki, ha nem találkozunk Vele minden nap, szívünk ürességet érez, nyugtalan lesz és kielégületlen.

Nehogy eljussunk arra a pontra, ahol azt hisszük, minket ez már nem érinthet meg. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, el kell ismernünk, hogy csak pár rossz döntés kell ahhoz, hogy ugyanabba a mocsárba süllyedjünk, ahonnan ez a kis barátnőm igyekszik kievickélni. Míg egyrészről hiszem, hogy Isten képes rendbehozni őt, tudom, hogy szeretetvadászatának komoly következményei vannak élete számos területén.

Azt a szeretetet, amire lelkünk vágyakozik, sosem fogjuk megtalálni a világban. Tartós és tökéletesen kielégítő szeretetre akkor találunk, ha abbahagyjuk a vadászatot, és elkezdjük megélni Isten igazságait.


Uram, kérlek, segíts, hogy annak lássuk házasságunkat, ami: szent ajándéknak. Segíts, hogy hűséges maradjak, és ezzel tiszteljelek meg Téged, és tegyem örömtelivé az otthonunkat. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.01.31.Lysa TerKeurst, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

Bíznom kell Benne

"De én bízom benned, Uram, vallom: Te vagy Istenem!”



Zsolt 31,15


A hírtől, amit kaptam, úgy megfájdult a szívem, mint még soha. Semmi sem lesz többé olyan, mint eddig.
Beültem a piros dzsipembe, bekattintottam a biztonsági övet, és nekiindultam a sötét országútnak. Tiszta volt az éjszakai égbolt, de alig láttam valamit a könnyektől, amik ellepték a szememet, s végigcsurogtak az arcomon.
Kikapcsoltam a rádiót és odakiáltottam az Úrnak: „Miért?! Miért hagytad, hogy ez megtörténjen?”
Megnyomtam a féket, félrehúzódtam az útról, és megállítottam a kocsit.
A levegő hideg volt, a csend hátborzongató.

Bízol bennem? Mintha Isten suttogta volna.

A kérdés áthatolt kételkedésem, szkeptikusságom rétegein. Az igazat megvallva, nem bíztam Istenben.
Ó, amikor minden jól ment, amikor könnyű volt az élet, persze, hogy bíztam Benne. De életem legmélyebb pillanatában? Nem mondhatom, hogy bíztam.

Jó volna most azzal folytatni, hogy Jézus megjelent nekem akkor éjjel a kocsiban, és soha többé nem kételkedtem Istenben. De ez igencsak messze van az igazságtól.
Évek teltek el, mire újra azt mondhattam, hogy bízom Istenben. És még ma is előfordul, hogy megtántorodom.

Miért olyan nehéz bízni Istenben?

A nyilvánvaló válasz: mert nem látjuk Őt.
A nyilvánvaló magyarázat erre: igen, mert Isten titokzatos.
Vagy a sokszor hallott: Isten útjai nem a mi útjaink.

Ma már úgy gondolom, Istenben bízni sokkal többet jelent, mint elfogadni egy választ.
A bizalom Istenben hozzáállás, szándék.

Igazából akkor éjjel azt akartam mondani Istennek, hogy „Nagyobb szükségem van arra, hogy bízzam Benned, mint valaha”. De a lelkem és a nyelvem nem tudott összekapcsolódni ebben a gondolatban.

Szükségem van arra, hogy bízzam Benned.

Amikor elbizonytalanodunk, amikor félünk, megerősíthet, ha szavakkal kifejezzük ezt a szükségünket.

Ahogy igyekszem egyre jobban bízni Istenben, hangosan mondok ilyen mondatokat:

- Jézus, bíznom kell abban, hogy mindezt a javamra fogod fordítani. (Róm 8,28).

- Jézus, bíznom kell Benned, hogy megvívhassam ezt a harcot (Kiv 14,14).

- Jézus, bíznom kell abban, hogy ellátsz minden szükségessel ehhez a feladathoz (Fil 4,19).

Akkor éjjel bizalmam hiánya részben az én hibám volt. Messze estem Istentől – és mégis, abban a kétségbeesett pillanatban Hozzá fordultam. Azt kell hinnem, hogy Isten hűségét és jelenlétét leginkább azokban a pillanatokban tapasztalhatjuk meg, amikor teljesen összeomlunk, s oda merünk fordulni Hozzá, és igyekszünk bízni Benne.

Neked miért kell most nagyon bíznod Jézusban?

Uram, hálás vagyok a bizalomért, amit felajánlasz nekem. Kérlek szépen, segíts, hogy életem minden apró részletében egyre jobban bízni tudjak Benned. Jézus nevében, Ámen.




(Forrás: Nicki Koziarz: When I Need to Trust Him, Encouragement for today, 2012.08.31. www.proverbs31.org/devotions, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

Isten fut feléd

Hogy szebb legyen a napod, képzeld el Istent, ahogy fut feléd.
Mikor látta a pátriárkák hitét, Isten megáldotta őket. Mikor Péter prédikált, Pál tollat ragadott, Tamás hitt – Isten mosolygott. De nem futott feléjük.
Ezt a (nyelvtani) igét a tékozló fiú történetére tartogatta a biblia. „Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt” (Lk 15,20).
Isten futni kezd, mikor meglátja a disznók vályújától hazatérő gyermekét. A mókuskerékből kiszálló drogfüggőt. A bulizásnak hátat fordító tinédzsert. Az íróasztalt ott hagyó hivatalnokot, aki a társadalmi ranglétrán kapaszkodott felfelé. A szellemidézőt, aki elhagyja bálványait. A materialistát, aki otthagyja az anyagot, az ateista a hitetlenségét, az elitista az önreklámozást…
Mikor a tékozló fiúk alakja feltűnik a hazafelé tartó ösvényen, Isten képtelen ülve maradni, s az angyalok csöndben figyelik az Atyát, aki átöleli gyermekét.
Ha Isten felé fordulsz, Ő futni kezd feléd.



Upwords with Max Lucado, 2012.02.16.
www.crosswalk.com

2016. szeptember 24., szombat

Az én biztonságos menedékem...

Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult, és így szólt: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve! 

(Jób 1:20-21)

Jób Istenhez hűséges, rendkívüli ember, férj és édesapa volt. Példaértékű volt a gazdagságban megmutatkozó hűsége, de kitartása a halál küszöbén, fájdalomban és kétségbeesésében még inkább átütő erejű volt.

Gyötörték Jóbot kérdések és kétségek Istennel kapcsolatban?

Mindenképpen.

Őszintén és nyíltan bánkódott és gyötrődött Jób az őt ért veszteségek miatt?

Igen.

Jób mindezek ellenére hűséges maradt Istenhez, még akkor is, amikor nem értette, hogy Isten miért enged meg oly hatalmas mértékű szenvedéseket az életében.

Jób akkor is szilárdan megtartotta hitét, amikor külsőleg és belsőleg teljesen összetört. Isten értékelte Jób kitartását, és megjutalmazta hűségéért. 

„Kétszeresen visszaadta az ÚR Jóbnak mindazt, amije volt.” (Jób 42:10)

Téged sem kerülnek el a megpróbáltatások: Talán a labor eredmények rosszindulatú elváltozásról tanúskodnak, vagy gyermeked iskolája felhívott, hogy engedetlen viselkedése miatt hazaküldték fiadat az iskolából. Esetleg a férjed közölte veled, hogy fel akarja bontani a házasságotokat. Vagy a főnököd épp felmondott neked, anyagi csőd fenyegeti családodat, miközben úgy tűnik, hogy a megbízható barátok eltűntek az életedből.

A viharok elérnek bennünket, és rossz dolgok történnek velünk, még akkor is, ha Isten hűséges gyermekei vagyunk.

George Smith-et senki sem nevezte volna ostobának. Smith egy bátor teszt pilóta volt az ötvenes években, akkor, amikor a hangsebességet először megtörték. Rettenthetetlen volt, mindaddig, míg ki nem kellett szabadulnia egy 805 mérföldes sebességgel száguldó repülőből. Smith túlélte a balesetet, de hetekig kórházban feküdt. Az egyik ápoló bizalmas barátja lett, és Smith elmondta neki, hogy fél újra repülni. Az ápolónő elmosolyogta magát és így szólt: „Nagyon jó ellenszer létezik a félelem ellen. A bátorság. A bátorság számomra azt jelenti, hogy tisztában vagyunk a veszélyekkel, de tudjuk azt, hogy Istenben elrejtve a legrosszabb sem árthat igazán nekünk.”


- Isten nem mindig ad számunkra azonnali szabadulást.

- Isten nem mindig logikus módon ad megoldást a problémáinkra.

- Isten nem mindig oly módon ad számunkra szabadulást, ahogy mi szeretnénk.

De Isten minden esetben megszabadít bennünket.

Ha mi nem Istenbe kapaszkodunk, hanem a bizalmunkat emberekbe vagy emberi megoldásokba vetjük, akkor mélységesen csalódni fogunk. Mert Isten az egyedüli biztonságos menedékünk.

Jeremiás 16:19-ben egy csodálatos mondatot olvashatunk Isten oltalmáról: „Ó, URam, én erőm és mentsváram, menedékem a nyomorúság idején!”

A megpróbáltatásoknak fontos szerepük van az életünkben. Mi mégis próbálunk minden nehézséget és fájdalmat elkerülni. Krízis esetén gyakran a legközelebbi kijáratot keressük kétségbeesetten. Ehelyett azonban meg kellene tanulnunk elhordozni a fájdalmat, tanulni és erősödni általa.

A legszebb, leginkább példaértékű élet gyakran egy megpróbált, összetöretést átélt élet. Gyakran a halál hamuja ad táptalajt egy győzedelmes, reményteljesen ragyogó új életnek. Isten minden egyes fájdalmat az Ő végtelen szeretetével és kegyelmével betakar, megbocsátást, megújulást, reményt és bátorítást nyújtva ott, ahol korábban kétségbeesés és halál uralkodott.

Hol van Isten, amikor a viharos szelek össze-vissza dobálják a tajtékokban hánykolódó csónakodat?

Isten pontosan ott van, ahol mindig is volt és mindig is lesz, - Ő ott van veled, melletted áll a viharban. Szaladj az Ő ölelő karjaiba, amikor a félelem gyötör. Bízz benne, és kapaszkodj abba a csodálatos igazságba, hogy Ő sohasem hagy magadra. Ne feledd: Isten a biztonságos menedéked!

Imádkozzunk!
Atyám! Oly gyakran megkísértődöm, és a nehézségekben a legkönnyebb menekülési útvonalat választom, ahelyett, hogy keresném munkálkodó jelenlétedet az adott élethelyzetemben. Erősítsd bennem a bizalmat irántad, segíts kérlek, hogy mindenkor beléd kapaszkodhassak. Még akkor is, amikor hitem ingadozó, egyedül Rád szeretnék tekinteni. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: September 19, 2016, My Safe Place Mary Southerland, Girlfriends in God Daily Devotional, www.girlfriendsingod.com, used with permission.)

2016. szeptember 23., péntek

Üres tankkal

„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.” Jn 15,5

A szívem erősebben kezdett verni, mikor rájöttem, mi a helyzet.
Tankolnom kell, de nincs hol.
Igaz, a benzincsökkenést mutató lámpa már mérföldekkel előbb villogni kezdett, drága kis autóm fényes sárga betűkkel küldte a vészjelzéseket: Irány a töltőállomás!
Igen, láttam. Igen, tudomásul vettem, és igen, félresöpörtem.
Igazából sajnos, híres vagyok arról, hogy mindig a legutolsó percben fordulok be a benzinkúthoz. A főiskolán többnyire a húgom viselte ennek következményeit. Nem egyszer leparkoltam közösen használt kocsinkat a ház előtt annyi üzemanyaggal, ami legfeljebb a legközelebbi benzinkútig volt elegendő.
A szóbanforgó napon hat gyerekemmel a hátsó üléseken az volt a kérdés, eljutok-e egyáltalán egy benzinkútig.
Barátnőm az anyósülésen észrevette, hogy kezem ráfeszül a kormányra, és megkérdezte: „Kihúzzuk?”
„Remélem”, válaszoltam, és csendben folytattuk az utat.
Hirtelen felrémlett egy párhuzam, bár ott nem a benzintank, hanem a lelkem került közel a kiüresedéshez.
A napi rutin jóval napkelte előtt indult, és már rég pislogtak a csillagok az égen, mikor ágyba kerültem. Kérések ömlöttek felém minden oldalról, a kötelesség az ajtón dörömbölt.
Előfordult, hogy este, mikor a férjem hazaérkezett, sírva omoltam a karjaiba az ajtóban. Egyszerűen túl kevés voltam a rengeteg tennivalóhoz.
Tudatában voltam, hogy a lelkem riasztója jelzi: fogyóban az üzemanyag. Éreztem Isten szelíd nógatását, hogy húzódjam félre, és töltődjem fel jelenlétében. Félresöpörtem. Csak a teljes kimerülés küszöbén fogtam fel a lelki üzemanyag jelentőségét.
Nemrég hallottam valakiről, aki az enyémmel hasonló élethelyzetben volt, de egészen másként kezelte. Amint érzékelte, hogy lelki üzemanyag-jelzője villogni kezd, így imádkozott: Istenem, jelezd, amikor alkalmas, hogy csak veled legyek.
Nem sokkal később éjjel kettőkor felébredt. Másnap megint. Nem szólt a vekker. Nem sírt fel a gyermek. Egyszerűen felébredt. Úgy értelmezte, így ajánlja fel Isten a lehetőséget, hogy csak Vele legyen.
Felkelt, és félrevonult Urával egy órácskára. Majd visszabújt a takaró alá, és aludt tovább, míg a nappali élet első jelei fel nem ébresztették.
Én, mikor éreztem, hogy el kéne vonulnom imádkozni, ahelyett, hogy kértem volna Istent, mutassa meg, mikor volna alkalmas, vitázni kezdtem Vele, hogy nincs erre időm. Amikor felmerült bennem a gondolat, hogy korábban kelhetnék, és a virradat előtti csendes perceket Istennel tölthetném, lebeszéltem magam róla, mondván, hogy Isten nem várhatja ezt tőlem. Tudja, mennyire szükségem van az alvásra.
Nem érdemes erőltetni. Mindig van, hova menni, mindig van, amit muszáj elvégezni. Időpocsékolásnak tűnik a tankolás. De mai alapigénkben Jézus figyelmeztet: „nélkülem semmit sem tehettek” (Jn 15,5b).
Mi nem tudhatjuk, mit tartogat a nap, de Isten látja, mi következik. Tudja, mire van szükségünk, mivel kell felszerelnie minket ahhoz, ami előttünk áll. Csak vegyük észre, mikor a Fény villogni kezd.
Azon a bizonyos napon nem maradtunk segítség nélkül. Még sosem vágytam annyira arra, hogy megpillantsak egy benzinkutat. Mikor teli tankkal kigördültünk újra az útra, egészen másként éreztem magam, mint mikor lekanyarodtunk róla. Megkönnyebbülés volt bennem, és biztonságérzet, hogy folytathatom az utat.
Végül a lelkem is meg tudott könnyebbülni abban a kimerítő időszakban. Testi betegség jött, idegi kimerülés, lelki szárazság, míg végre térdre borultam, és beismertem, hogy szükségem van az üzemanyagra, amit csak Jézustól kaphatok meg. Szomjasan kortyoltam jelenlétéből, ittam békéjéből, s közben csak azt nem értettem, miért vártam ennyi ideig, hogy lehúzódjam az útról.
Ha érzed, hogy már-már kiürül a lelked, ne várj tovább! Keríts rá időt, hogy feltöltsd, és nyugalmat lelj a lelkednek.



Istenem, egyedül nem megy. Bocsásd meg, hogy valaha is úgy gondoltam. Áldalak hűségedért, hogy feltöltesz mindig, ha Veled maradok, és figyelek Rád. Segíts, hogy ma is Benned lakjam, mindenben csak Tőled függjek. Jézus nevében, Ámen.

Katy McCown When You’re Running on Empty, Encouragement for today, 2016. szeptember 8

.www.proverbs31.or, fordítás:eszmelkedesek.blogspot, kép:pinterest

2016. szeptember 22., csütörtök

A korlátok feszegetése


„Mérőláncom kedves földre esett, s kedvem telik örökségemben.” Zsolt 16,6


Reggelente, mikor kieresztem a kutyánkat, mindig körbefut a kerítés mentén, aztán visszatér a kapuhoz, s nekiveti az oldalát, hátha sikerül kiszabadulnia. Közben rám néz, mintha azt mondaná, „Csak ellenőrzöm, hogy be van-e zárva”. Múltnap is jót nevettem rajta, milyen ostoba egy állat. Aztán beugrott a párhuzam: nem sokban különbözöm tőle, amikor életem korlátairól van szó.
Mint mi a kutyánkét, az én Gazdám is korlátokkal vette körül az életemet, hogy biztonságban legyek. De nem mindig vannak ínyemre a kerítések. Nem értem, miért muszáj ott lenniük. Miért nem bóklászhatom szabadon, ahova tetszik, tehetem, amit jónak látok, dönthetek, ahogy akarok? Miért vagyok korlátok közé szorítva?
Akár a kutyám, én se veszem könnyen tudomásul, hogy a korlátok a védelmemre szolgálnak. Csak járok körbe, kocogtatom, feszegetem, próbálgatom őket, nekik feszülök, ahelyett, hogy elfogadnám a létüket. Ahelyett, hogy bíznék a korlátok felállítójában, úgy érzem, csapdában vagyok.
Visszanézve az életemre, bizony sok korlátfeszegetést látok. Amikor anya lettem, nehezen fogadtam el, hogy már nem tehetek meg mindent, amit azelőtt. Jó lett volna néha máshol lenni, mással foglalkozni. Mikor olyan iránymutatást kaptam Istentől, hogy oda kell figyelnem, mire mennyit költök, vágyakozva gondoltam vissza a hitelkártya nyújtotta szabadságra.
Mikor a házasságom nagyon, de nagyon nehéz lett, elgondolkoztam azon, vajon tényleg ezzel az emberrel kell-e leélnem az életemet.
Amikor egyértelművé tette Isten, hogy otthon kell tanítanom a gyermekeimet, kapálóztam ellene, nem akartam az otthonom és a gyermekeim rabja lenni, s csak lassan jöttem rá, hogy olyan dolgokat tanulok meg ebben az élethelyzetben, amit sehol másutt nem sajátíthattam volna el.
Ahogy végiggondoltam a célhoz vezető utat, eltöprengtem, hátha van más út is, hátha nem is ott vagyok, ahol lennem kellene.
Úgy tűnik, minden kerítéssel megküzdök, nekifeszülök minden korlátnak, amit Isten elém állít. Ahelyett, hogy a biztonságnak örülnék, csak azt nézem, mitől foszt meg a korlát. Visszatekintve látom, hogy ezek a korlátok mindig olyan helyen tartottak, ahol Isten el tudott érni. S mikor eljött az ideje, mindig felismerhettem a korlátok előnyeit. Az anyaság által megtanultam szolgálni. A házasságom megtanított megbocsátani és elfogadni a bocsánatot. Az adósságaim kifizetésével megismertem az anyagi függetlenséget. Az otthontanításnak köszönhetően már hozzá tudom igazítani az órarendemet Isten időbeosztásához. Jobb ember lettem, és közelebb kerültem Istenhez életem korlátai által.
Te szoktad feszegetni a korlátaidat? Nézed a kerítést, szeretnél nekimenni ahelyett, hogy abban a területben gyönyörködnél, amit körbezárnak, s ahol csodálatos örökség vár rád. Talán te is elfelejtetted, hogy Gazdád a te javadat tartotta szem előtt, mikor meghúzta a határokat.
Délelőtt bekopogtatott a szomszéd. A kutyánk ma reggel is nekiment a kapunak, s a kapu ma engedett. A kutya kiszabadult, elindult, hogy felfedezze a környéket boldogan és szabadon, nem tudva, hogy az autók elüthetik, és a sintér boldogan befogná, ha találkozna vele.
A szomszéd meglátta és visszahozta, én pedig bezártam a biztonságos ketrecébe. Nem tudja azóta sem, miért van szüksége a kerítésre. De én, a gazdája, tudom. Bíznia kell bennem, hogy a kerítés az ő biztonságát szolgálja, és meg kell szoknia, hogy ezen a kellemes helyen lakik. Ahogy nekem is.

Uram, kérlek, segíts, hogy ne akarjam ledönteni a korlátokat, amiket felállítottál az életemben. Segíts felfognom, hogy a határok a biztonságomat szolgálják, a javamra vannak. Tekintsem kellemes helynek, ahová Te raktál, s biztonságos legelődön éljek elégedetten, bízva Benned. Jézus nevében, Ámen.




forrás: Marybeth Whalen Encouragement for today, 2011.10.21.www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:saját

2016. szeptember 21., szerda

Van rájuk időd?

„Azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik.” Jak 4,14


„Minek örülnél jobban, ha egyik vagy mindkét szülőddel együtt tölthetnél egy hétvégét, vagy ha kapnál egy 200 dolláros vásárlási utalványt?”

Rákattintottam a Küldés fülre, és többszáz tinédzsernek elküldtem a fenti kérdést. Három gyermek anyjaként a vizsgálat, amelyre egy könyvhöz volt szükség, legalább olyan fontos volt számomra, mint a kiadónak.

Hónapokon keresztül kérdezgettem a tinédzsereket szerte az Egyesült Államokban a gondjaikról, a hitükről, az anyjukkal vagy apjukkal való kapcsolatukról, és más fontos kérdésekről. Mikor ezt a kérdést elküldtem, úgy gondoltam, tudom, mi lesz a válaszok többségében.

Tévedtem. Százával kaptam szórakoztató, bensőséges, néha szomorú válaszokat. Egyik lány alkudozni próbált: „Mi lenne, ha a hétvégén a szüleimmel együtt járnánk a boltokat, és elköltenénk az ajándék vásárlási utalványt?” Mások szívfájdítóan őszinték voltak. „A vásárlási utalványt választanám. Nem bírnék ki egy teljes hétvégét az anyámmal.” Egy másik tizenéves hosszasan sorolta a panaszait szüleiről, hogy megindokolja, miért választja az utalványt. Majd egy második e-mailt is küldött. „Legutóbb olyan remekül éreztem magam anyával, mint még soha! Mégsem az utalványt választom. Nagyon szeretem anyát, még ha nem is értjük meg mindig egymást.”

Arra számítottam, hogy 50/50 körül lesz az eredmény. Ehelyett 95/5 volt a szülővel töltött idő javára. Igazolódni látszik, hogy a tinédzserek számára az együtt töltött idő a szeretetet jelzi.

Meglepő lehet ez az eredmény sok szülőnek, hisz a tizenéves gyermekeitől érkező jelzések azt üzenik: Ezt és ezt a holmit akarom. Pénzre van szükségem. Ide és ide szeretnék menni.

És mert teljesíteni akarjuk gyermekünk óhaját, beszállunk a mókuskerékbe, hogy előteremtsük a rávalót. Zavaró az is, hogy úgy érezzük, otthon is elszakadva él tőlünk, az idejét a Facebook-on tölti, e-maileket ír, csetel, vagy ül a gép előtt elzárva magát a külvilágtól az IPod füldugóival. A zavaros jelzésekből levonjuk a következtetést, hogy tinédzsereink nem szívesen vannak együtt velünk. A kérdésemre érkezett válaszokból viszont az derül ki, hogy túl bonyolultnak látják a világot, amiben el kéne igazodniuk, s az anyával, apával töltött idő megadja hozzá a biztonságot.

Azt írták a fiatalok, leginkább akkor érzik szüleik szeretetét, mikor előre nem tervezetten ülnek az asztal körül beszélgetve, mesélve, nevetve, míg a könnyük kicsordul. Vagy amikor este anya vagy apa leül az ágyuk szélére, megkérdezi, hogyan telt a napjuk, és érzik, hogy valóban érdekli őket a válasz. A rájuk fordított idő egyenes arányban áll a szeretettel, még ha a tinédzser ezt nem is tudja így megfogalmazni.

Miért fontos ez nekik? Egyik tizenéves mondatai fejezik ki talán a legjobban: „A szüleimmel, vagy legalább egyikükkel töltött idő sokat segít. Biztosan sokkal jobban érezném magam, ha elmondhatnám, mi minden történik velem.”

Mi az akadálya, hogy több időt töltsünk a gyermekeinkkel? Erre a kérdésre különböző válaszokat adhatunk, de nagyon fontos felülvizsgálni, és úgy alakítani napirendünket, hogy ott legyünk gyermekünk mellett, mialatt az életnek nevezett kacskaringós úton botladozik előre.


Uram, olyan gyorsan múlik az idő, és annyi mindent szeretnék elvégezni. Kérlek, segíts felleltározni az életemet, és elvégezni a szükséges javításokat a terveimben. Nézzünk át együtt minden területet, és mutasd meg, hol találom meg az egyensúlyt, hogy drága gyermekemmel/gyermekeimmel szoros kapcsolatban maradhassak. Jézus nevében, Ámen.
(Encouragement for today, 2011.02.04.T. Suzanne Eller, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2016. szeptember 20., kedd

Nehéz kiengedni a kezemből

„… igy beszél az Úrhoz: Te vagy a váram és a menedékem, Istenem, benned bízom!” Zsolt 91,2






Megfordítottam a kulcsot a zárban, és kinyitottam új otthonunk ajtaját. Visszhangzott a lelkesedés odabent, hangunk visszapattant az üres falakról. A költöztetők még nem érkeztek meg, így csak mi öten álldogáltunk az előtérben, és néztünk szembe a hellyel, ami hosszú időre életterünk lesz.
Sejtheted, mennyire meglepődtem, mikor tizennyolc hónap múlva félreérthetetlen jelzést éreztem, hogy Isten tovább akar küldeni onnan.
- Ugye, tréfálsz, Uram? – kérdeztem imádságban. – Kötődni kezdtem ehhez a helyhez. Miért akarod visszavenni tőlem?
Világos választ kaptam. Tovább kell mennünk oda, ahova Isten irányít, ez a hely nem fér össze a tervével. De ezzel egyúttal megóvott az ellenség tervétől is.
Az ellenség ravasz, az ellenség türelmes. Pontosan tudja, hogy a birtoklás hogyan hat ránk, hogyan tud válaszfalat építeni Isten és közénk. A sátán célja, hogy elválasszon Krisztustól, és elvegye, amit Tőle kaptunk. Kivárja a megfelelő pillanatot, és meglebegtet valamit a szemünk előtt, amiről feltételezi, hogy vonzónak fogjuk találni. A pénz, a birtoklás a legkiválóbb csali, van belőle bőven. Csak egy még erősebb vonzalom tud megvédeni az ellenség csalijától.
Nehezen tudok megválni valamitől, amit megkedveltem. Szerettük volna megszerezni azt a házat, és sikerült. Most váratlanul azt éreztük, hogy Isten arra vezet, hogy eresszük el. Úgy gondolom, ha Ő valamit odaad nekünk, joga van vissza is venni. Ezért így imádkoztam: „Segíts, hogy jobban vágyakozzam utánad, mint ahogy a házunkat kedvelem.”
Isten tudta, hogy meg kell tanulnom valamit. Tanítani, alakítani akart, figyelmeztetni, hogy egyedül Ő a váram és a menedékem.
Az a kulcs, amivel kinyitottam a bejárati ajtót, jelképezte a földi sikert, menedéket, nyugalmat, védelmet és biztonságot. Isten viszont azt akarta, hogy egyedül Benne találjak sikerre, menedékre, nyugalomra és biztonságra. Ő akar lenni menedékem a bajban, váram a támadások idején.
Anne-nel úgy találtuk, hogy Istent követni az anyagiakkal kapcsolatban mindig izgalmas, de nem mindig könnyű. A világ próbál meggyőzni, hogy a sikert és biztonságot az adja, ha megszerezzük, amit akarunk: egy jobb állást, szebb házat, újabb holmikat. De mi megtanultuk, hogy a legnagyobb siker, ha arra vágyunk, amit Isten nyújt nekünk.
Ha el tudjuk engedni, ami a kezünkben van, és teljes bizalmunkat Istenbe vetjük, tudhatjuk, hogy ami ezután következik, sokkal jobb lesz, mint az, amit magunknak elterveztünk.

Kérlek, Uram, vezess, szeress, segíts, hogy Téged akarjalak mindennél jobban. Legyek mindig nyitott Rád, Benned éljek, Benned pihenjek meg, mint váramban és menedékemben. Terveid, gondolataid meghaladják ismereteimet. Add, hogy rábízzam magam vezetésedre, segíts, hogy bátran kövesselek. Légy számomra minden: bizalmam és biztonságom. Kezem legyen mindig nyitott előtted. Jézus nevében, Ámen.




 forrás: John H. Putnam: It’s Hard to Let Go Encouragement for today, 2016.03.30. www.proverbs31.org fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu fotó: pinterest.com

2016. szeptember 19., hétfő

Adta

„Amikor hetedszer fújták meg a papok a kürtöket, ezt mondta Józsué a népnek: ’Kiáltozzatok, mert nektek adta az Úr a várost!’” Józs 6,16


Valahányszor házasságom történetéről mesélek, megosztom azt a pillanatot, amikor bizonyossá vált számomra, hogy maradjak benne, pedig már-már ki akartam lépni belőle. A jerikói csatáról olvastam éppen Józsué könyvének 6. fejezetében. A fent idézett vers ugrott elém. Pontosabban egyetlen szó belőle: „adta”.

Múlt időben. Már megtörtént, bár onnan, ahol az izraeliták álltak, ebből még semmi sem látszott. Isten ezt mondta nekik: „Hé, ezt én már elvégeztem. Részetekről csak a szándék kell, hogy megtegyetek egy ostobaságnak tűnő dolgot, s akkor a tiétek lesz. Járjatok körbe a falak körül hét napon keresztül.” Biztos vagyok benne, hogy akik a várfalról nézték, ahogy az izraeliták körbe-körbe járnak, azt hitték, ezek megbolondultak.

Akik ismerik a Jerikóról szóló régi dalt, tudják, hogy az izraeliták megtették, amit az Úr kért tőlük, s hatalmas diadal volt a jutalmuk. Józsué megvívta a harcot, és Jerikó falai leomlottak.

Nem ez az egyetlen hely a Bibliában, amikor Isten népe már bizonyosságként tekinthetett valamire, aminek még semmi jele nem volt. A Bírák 7-ben Gedeon beosont az ellenség táborába, s kihallgatta a katonák beszélgetését. Egyikük megálmodta, hogy csúfos vereséget fognak szenvedni. Bár a látszat mindent felvonultatott a győztes csata eltakarására, Isten működött a színfalak mögött saját terve megvalósulásán, oly módon, amit az izraeliták elképzelni sem tudtak. Bírák 7, 15: „Amikor Gedeon meghallotta az elmesélt álmot és annak a megfejtését, leborult imádkozni. Azután visszatért Izráel táborába, és azt mondta: Keljetek föl, mert kezetekbe adta az Úr Midián táborát!” Megint ugyanaz a szó: „adta”. Gedeon egy még le nem aratott győzelemre számított, és bizalommal tette meg a szükséges lépéseket.

Gedeon reakciója szerintem kulcsfontosságú. Azonnal dicsőíteni kezdte Istent, mintha a győzelem már megtörtént volna. Tökéletesen bízott Istenben a látszólag bizonytalan helyzetben is. Miután befejezte Isten dicsőítését, cselekedni kezdett. Isten hűsége, nem saját látószöge alapján intézkedett.

És a klasszikus példa Jézus életéből a Jn 11,41-43-ban: „Elvették tehát a követ, Jézus pedig felemelte a tekintetét, és ezt mondta: "Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem." Miután ezt mondta, hangosan kiáltott: "Lázár, jöjj ki!"”

Mi az, amit Isten már neked adott, pedig még nincs a kezedben, s aminek megszerzése nem is látszik még onnan, ahol most állsz. Anyagi függetlenség? Meggyógyult kapcsolat? Helyrejött házasság? Biztos munka a bizonytalan munkaerőpiacon? Egy álom, amit a szívedbe súgott? Tudsz-e továbblépni őt dicsőítve, Benne bízva, úgy számítva arra a dologra, mintha már megkaptad volna? Arra gondolva, ami lesz, és nem arra, ami van? Adta. Már megtörtént. Tudsz ilyen szemlélettel élni?


Uram, eszembe jutnak dolgok, amiket adtál nekem, s én nem vettem át, mert nem bíztam úgy Benned, ahogy kellett volna. Tartsd tekintetemet ígéreteiden, hadd ragadjam meg őket Benned bízva és nem magamban. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.03.15.Marybeth Whalen, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2016. szeptember 18., vasárnap

Milyen messzire megy el Isten az emberért?

Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem;


(Ap.csel. 17:26-27)

Milyen messzire megy el Isten az emberért, hogy megszólítsa? Vegyük példaként Kumiko, egy fiatal japán nő történetét. Férjét a cége áthelyezte egy kicsi Winsconsin-i városkába. Kumiko örömmel várta a költözést Amerikába, mert egyszer azt olvasta a keresztényekről, hogy nem félnek a haláltól. Nem ismert egyetlen keresztényt sem, de elhatározta, ha lehetősége adódna, megkérdezné tőlük, hogy miért nincs halálfélelmük. Ő rettegett a haláltól, és a választ kereste kérdésére.

Kumiko nem is sejtette, hogy Isten válaszolni szeretett volna neki. Nem sokkal azután, hogy férjével berendezkedtek új otthonukban, egy misszionárius házaspár Japánból nyugdíjba vonult, és szintén ebbe a kis Winsconsin-i városkába költözött. Miután meghallották, hogy hat japán család él a városban, a házaspár elhatározta, hogy a helyi gyülekezeten keresztül elkezdenek egy szolgálatot feléjük. 

A találkozásuk első napján a misszionárius feltette a következő kérdést, amely megdöbbentette Kumiko-t: "Sokunkat félelmek gyötörnek. Ki az közületek, aki retteg valamitől?" Feszült csend követte a kérdést, majd a misszionárius Kumiko felé fordult, nem tudva a benne zajló dolgokról: "Kumiko, te például mitől félsz?"

Két hónappal később Kumiko átadta életét Jézusnak, és férje is hamarosan követte őt. Megszülető kislányukat "Grace"-nek (Kegyelem) nevezték el, annak emlékére, hogy Isten mennyit megtett értük, hogy válaszoljon kérdéseikre és félelmeikre.

Milyen messzire megy el Isten a mai napon, hogy beteljesítse tervét veled? Ő 10 000 mérföldnyi távolságban keresztezte egy fiatal japán feleség és egy nyugdíjas misszionárius házaspár útját, hogy egy kereső szív megtalálhassa Őt. Isten még ennél többet is megtesz érted, hogy a nehézségekben és kétségbeesésedben rád találhasson. Ő sokkal messzebb megy el érted, mint gondolnád, mert sokkal közelebb van hozzád, mint sejtenéd.

Istenem, köszönöm, hogy megmozgatod a Mennyet és a Földet, hogy elérhess engem. Tudom, hogy ugyanezzel a szeretettel fordulsz mások felé is, hogy megismerhessenek Téged.






(Forrás:Joni and Friends: Daily devotionals)

2016. szeptember 17., szombat

"Bízzál Leányom, a hited megtartott Téged!" (Máté 9:22)


Istennek tényleg gondja van rám?


Hallgasd meg panaszomat, Istenem, figyelj imádságomra! A föld végéről kiáltok hozzád, mert elepedt a szívem. Vezess el engem a kősziklára, mert az igen magas nekem! Hiszen te vagy menedékem, erős bástyám az ellenség ellen. Hadd lakjam mindenkor sátradban, hadd meneküljek szárnyad oltalmába! 

Zsoltár 61:1-4

Van úgy, hogy időnként magányosnak érzed magad?

Néhány évvel ezelőtt egy rendezvényen vettem részt, ahol rengeteg ember volt. Úgy tűnt, hogy mindenki más könnyen elvegyül a tömegben, egyedül én árválkodtam a teremben.

Aznap valaki nagyon megbántott, teljesen kibillentett a lelki egyensúlyomból. Legszívesebben otthon maradtam volna, elmerülve a kádban a habok között, csokit majszolva mindeközben. Ismered, ugye ezt az érzést? Ehelyett azonban az összejövetelen kellett lennem, - magányosan szomorkodva.

Csapongó érzelmeim taszítottak ebbe az állapotba, egy mélypontomon már azt is megkérdőjeleztem, hogy Isten valóban törődik-e velem.

Udvariasan mosolyogva túléltem az estét, és végre haza mehettem. Bebújtam az ágyamba, és feltettem Jézusnak a következő kérdést: Miért hagyom, hogy egy megfontolatlan megjegyzés ennyire megviseljen?

Nem kaptam egy mélyreható magyarázatot. Nem ugrott be egy Biblia vers sem. Még egy mindent elsöprő békesség sem kerített hatalmába. Egyszerűen egy csendes emlékeztető érintette meg a szívemet: Jézus szeret engem.

Engem szeret Jézusom, - ennek az egyszerű, régen, a gyerekkoromban tanult ének szavai helyre tettek. Az oly szimpla, mégis oly mélységesen meggyőző ének igazsága alapot adott meggyőződésemnek, hogy Isten miként viszonyul hozzám.

A barátaidtól nem minden esetben kapsz elfogadást. Az elért sikereid sohasem fogják a biztonság érzetét nyújtani számodra. Sok ember jelenléte nem fogja biztosítani számodra, hogy ne érezd magányosnak magad közöttük. A csokoládé pedig, amely oly csábítóan ízletes, túlontúl rövid ideig feledteti gondjaidat.

A hozzáállásunkat, mely egyedül belülről változtatható meg, ne engedjük, hogy egy külső tényező, - legyen az akár egy személy vagy egy tárgy, - befolyásolja. A belső, mélyreható változást egyedül az Úr tudja kimunkálni.

Fordulj tehát az Örökkévalóhoz, a Békesség Fejedelméhez, Immánuelhez – Velünk az Istenhez!

Nekem szükségem van az Úr iránymutatására, mert különbséget kell tennem az igazság és az ingadozó érzelmeim között.

Tudsz-e azonosulni az alább felsorolt érzelmi hullámok valamelyikével? Ha igen, utána olvasd el hálatelt szívvel Isten szilárdan megálló igazságát, mely biztos talajra állít, és amely helyes mederbe tereli érzelmeidet.

Érzelmi mélypont:
Az emberek gyakran nem vesznek rólam tudomást. Úgy tűnik, mindenki a saját életével van elfoglalva. Időnként még abban sem vagyok biztos, hogy Isten odafigyel rám.

Ezzel szemben az igazság:
Isten nem egyszerűen odafigyel ránk, hanem szüntelenül velünk van. Ne inogjunk meg Isten szeretetében, még akkor sem, ha nem mindig érezzük jelenlétét. Ha imában Hozzá fordulunk, és Isten Igéjével töltekezünk, akkor Isten szeretete növekedni fog bennünk, és egyre inkább képesek leszünk kisugározni mások felé ezt a szeretetet. Ekkor már nem azzal leszünk elfoglalva, hogy mások észrevegyenek bennünket. Mi leszünk azok, akik odafigyelnek a környezetükre, Isten szeretetét közvetítve az embereknek: Szeretett testvéreim, ti viszont imádkozzatok a Szent Lélek által — így épüljetek fel és erősítsétek meg magatokat abban a hitben, amely a legszentebb dolog a világon! Maradjatok meg Isten szeretetében! Várva várjátok Urunkat, Jézus Krisztust és a kegyelmét, mert ő hozza nektek az örök életet! (Júdás 1:20,21)

Érzelmi mélypont:
Nem érzem, hogy bárki is szeretne engem. Épp ezért nem érdemes bárki felé is szeretettel fordulnom.

Ezzel szemben Isten igazsága:
Isten mélységesen szeret bennünket. Az Ő szeretete tesz képessé bennünket arra, hogy együttérzéssel, kedvességgel és türelemmel forduljunk oda embertársainkhoz, még akkor is, amikor semmi kedvünk sincs hozzá: Öltsetek tehát magatokra - mint Isten választottai, szentek és szeretettek - könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. (Kolossé 3:12)

Érzelmi mélypont:
Megérinti egyáltalán Istent az élethelyzetem?

Ezzel szemben Isten igazsága:
Isten velünk van. Amint Hozzá kiáltunk, megerősödhetünk abban a tudatban, hogy Ő kész segíteni nekünk: Hallgasd meg panaszomat, Istenem, figyelj imádságomra! A föld végéről kiáltok hozzád, mert elepedt a szívem. Vezess el engem a kősziklára, mert az igen magas nekem! Hiszen te vagy menedékem, erős bástyám az ellenség ellen. Hadd lakjam mindenkor sátradban, hadd meneküljek szárnyad oltalmába! (61. Zsoltár 1-4)

Olvasva ezeket az igazságokat, szívem egyre inkább a helyére kerül. Minden nap szükségem van újra és újra emlékeztetni magam arra, hogy Isten engem igazán, mindenestől, örökre szeret.

Drága Uram! Segíts kérlek a gondolataimat és szívemet megüresítenem a csapongó érzések okozta kételyektől. Tölts be engem a Te szilárd igazságoddal. Jézus nevében, Ámen

„Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és nekidőltek annak a háznak, de nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva.” (Máté 7:24-25)




(Forrás: September 15, 2016, Lysa TerKeurst: Does God Really Care About Me?, Daily Devotional,
http://proverbs31.org/devotions/devo/does-god-really-care-about-me-2/, fotó: pinterest.com)

2016. szeptember 16., péntek

Amikor az előadás nem követi a szövegkönyvet



„Az emberi értelem tervezget, de az Úr adja meg, hogy mit mond a nyelv.” Péld 16,1

„Én is szeretnék szövegkönyvet kapni”, vallotta be kislányom, mialatt a színházterem bejáratánál álltunk, és néztük a gyerekek színpadig kígyózó sorát.
Vándortársulat érkezett a városunkba, és a helybéli gyerekeket kérték fel, hogy segítsenek egy musical színrevitelében.
Nem volt felső határa a kórustagok számának, minden színészpalánta, aki elmerészkedett a meghallgatásra, helyet fog kapni a színpadon.
Ám az én tízévesem nem elégedett meg néhány tánclépéssel, énekléssel. Szöveggel rendelkező szereplő akart lenni.
A legjobbakat kívántam a kislányomnak, és megígértem, hogy a parkolóban fogok várni, míg vége lesz a meghallgatásnak. Reményteljes mosolyt villantott rám, és beállt a sor végére.
Ahogy búcsút intettem neki, eszembe jutott, hogy igazából én is olyan vagyok, mint ő. Lehet, sosem állok kivilágított színpadon, de ezen a másikon, amit életnek nevezünk, én is szeretem, ha van szövegkönyvem.
A szövegkönyv biztonságot ad. Ha követjük a leírtakat, pontosan tudjuk, mit kell mondanunk vagy tennünk. Elég eljátszanunk a szerepet, kibillenés nélkül megtartani az egyensúlyt.
A szövegkönyv csökkenti a kockázatot. Ha tudjuk előre, mi történik, nem aggódunk, hogy valami váratlanul vagy készületlenül ér. A szövegkönyv jóleső érzést ad. Ha tudjuk a szerepünket, nem kell meglepő fordulatoktól, hirtelen színváltástól tartanunk.
Kislányom vágya teljesült. Büszke kísérője lett az egyik fontosabb szereplőnek, szövegkönyvet kapott sárgával kiemelt, megtanulnivaló mondatokkal.
Le nem tette volna a szövegkönyvet egész héten. Szorgalmasan és elragadtatással ismételte a mondatait. Aztán eljött a nagy nap - és megtanulhattuk, hogy még a legjobb történetek is el tudnak térni a szövegkönyvtől.
Az utolsó jelenetig minden rendben zajlott. A díszletek csodaszépek, a szereplők szórakoztatóak, a történet érdekfeszítő volt.
De ahogy a tánckar megtöltötte a színpadot az utolsó ének előtt, a reflektorok pislákolni kezdtek, a hangerősítő recsegett-ropogott. A színpad elsötétedett, a legkisebbek nyafogni kezdtek.
A súgó belezavarodott a súgásba, a tánckar nem volt hajlandó sötétben táncolni, a nézők zavartan várták valami lezárását az előadásnak.
Néhány gyermek megpróbálta betanult szövegével túlkiabálni a ricsajt, de a káoszban, a hangzavarban értelmüket vesztették a szövegkönyvet követő mondatok.
Talán ismered ezt az érzést. Talán az életed nem a tervek szerint alakult. Talán mindent megtettél a siker érdekében, mégis elbuktál.
Talán büszke voltál rá, hogy mindent gondosan előkészítettél, és valami váratlan esemény keresztülhúzta a számításaidat.
És talán, mint a kis színészpalánták, te is úgy érzed, hogy a szövegkönyv értelmét vesztette.
Elmondjam, mi lett az áramszünetes előadás vége?
Mikor már úgy tűnt, az egész előadás kudarcba fullad, a színészrendező kézbe vette az irányítást. Ipari méretű elemlámpával felszerelkezve feltáncolt a színpadra, néhány mondattal, ami nem volt az eredeti szövegkönyvben, lekerekítette a történetet, és elkezdett egy gyönyörű dalt.
A gyerekek előrejöttek, körbevették, és vele énekeltek. „A vége csodálatos volt – lelkendezett később egy kisfiú -, pedig nem is volt benne a szövegkönyvben.”
A Péld. 16,1 arra figyelmeztet, hogy még ha mi belesülünk is a szövegünkbe, van egy Megváltónk akinek a terve sosem bukik meg. Tegyük Őt történetünk szereplőjévé, és Ő fényt hoz oda, ahol sötét van, dicsősége ragyogni fog a romok fölött.
Lehet, hogy nem sikerül várakozásaink szerint minden jelenet, de bízzuk nyugodtan Jézusra a történetet. És ha nem ragaszkodunk szigorúan saját szövegkönyvünkhöz, viszont belekapaszkodunk Isten ígéreteibe, rá fogunk jönni, hogy az Általa kitalált történet százszor jobb annál, amit mi elképzeltünk.
És ami a legjobb, az Ő története mindig így végződik: és boldogan élnek örökké (Jel 21,1-7).




Istenem, add, hogy bízzam Benned akkor is, ha terveim félresiklanak, ha az életem nem úgy zajlik, ahogy vártam. Lépj be, kérlek, a történetbe, és történjék minden a Te tökéletes szövegkönyved szerint az életemben. Jézus nevében, Ámen.









 

Alicia Bruxvoort: When Your Story Doesn’t Stick to the Script,Encouragement for today, 2016. 09.12.,www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot, kép: pinterest

2016. szeptember 15., csütörtök

Megújulás



„Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg.” 2Kor 5,17



Tipikus családi jelenet volt, a szüleimnél nyaraltunk. Anyám, kicsit hamisan, dúdolt valamit a konyhában. Apa a kopott kék nyugágyon heverészett. A férjem, a bátyám és az öcsém a tévében közvetített focimeccsről beszélgettek. A kisebb gyerekek társasoztak, a nagyobbak megtárgyalták a lányom sikeres felvételijét a főiskolára. Néztem őket, és hirtelen rácsodálkoztam a jelenetre. Várjunk csak! Mióta vagyunk mi „tipikus család”?
Múltbeli emlékeim alapján sosem kerülnénk egy Hallmark reklámba. Édesanyám 15 évesen szülte első gyermekét. Elvesztette a talajt a lába alól, mialatt igyekezett megfelelni az anya- és feleségszerepnek. Fiatal férje szavakkal és tettekkel is bántalmazta, míg aztán 20 évesen lelépett. Anya egyedül maradt terhesen – engem várt -, de talált egy jó embert, akivel később összeházasodtak.
Ám a magával hozott múltbeli teher rányomta a bélyegét erre a kapcsolatra, s később a családi életünkre is. Öngyilkossággal fenyegetőzött. Dührohamai voltak. Megvert minket. Bocsánatért esedezett. Ha megadtam magam a szeretetnek, másnap vagy egy hét múlva újabb jelenet törte össze a szívemet. Ezért inkább megkeményedtem.
Ugorjunk 25 évet. Már nem vagyok gyermek. Fiatal felnőtt gyermekeim vannak. Isten meggyógyított a szívemet.
Ahogy ott álltam a szobában, s néztem őket, rádöbbentem, hogy még mindig a múlt szemüvegén át tekintek rájuk. A neheztelést, a dühöt már elengedtem. Tudtam szeretni a szüleimet, de még mindig sérült családként tekintettem magunkra. Kapcsolatainkat még sok szálon ez a koncepció határozta meg.
Lélekben hátraléptem, hogy alaposabban megnézzem a többieket. Most milyen ember édesanyám? Mivé fejlődött? Észrevettem, hogyan működött Isten, mivé alakította az életét?
Nem, nem vettem észre. És ebben sajnos nem voltam egyedül, a testvéreim sem fogták fel. Tehetett anya bármit, viselkedhetett bárhogy, a homlokán ott volt a skarlát betű.
Pedig hosszabb ideje vagyunk „normális” család, mint ameddig rossz, „diszfunkcionális” család voltunk. Ideje volt belépni a jelenbe, s hátunk mögött hagyni a múltat.
Aznap váltam gyermekből végleg felnőtté. Elgondolkoztam, mit képes tenni Isten egy tönkrement élettel is. Örvendezni tudtam a változáson, ami édesanyám és családunk lelkében végbement. Ez az öröm nemcsak engem újított meg, de megváltoztatta édesanyámat és a kapcsolatunkat is. Valahogy megérezte, hogy új fejezet kezdődik. A bűntudat terhe csökkent, ahogy a szemembe nézett, s annak láthatta benne magát, amivé alakult, amivé lett.
Többször nyaraltunk már együtt azóta. Anyám még mindig hamisan dúdol. Még mindig én készítem a desszertet. De amikor a családunkra nézek, már nem csak egy családi összejövetelt látok, hanem egy képet, mely Isten kegyelmét ábrázolja.

Drága Jézus, felismerem-e a csodákat, amiket családtagjaimban véghezviszel? Még mindig neheztelek, hiába változott meg az illető? Újítsd meg, kérlek a tekintetemet. Lássam meg az újrafestett képet, nyújtsam ki valaki felé irgalmadat, amit olyan bőkezűen osztottál nekem. Jézus nevében, Ámen.





 forrás: E T. Suzanne Eller ncouragement for today, 2012.02.07.www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó: pinterest.com

2016. szeptember 14., szerda

Hit a számokban

„Ezek a harci kocsikat, amazok a lovakat emlegetik dicsekedve, mi pedig Istenünknek, az Úrnak a nevét.” Zsolt 20,8


Nemrég arról beszélgettünk a férjemmel, hogy milyen nehezen tudunk egy vésztartalékot összegyűjteni és fenntartani. Különféle bonyodalmak, kocsijavítás, a légkondicionáló rendszer kicserélése, a férjem hathónapos munkanélkülisége felemésztették minden félretett pénzünket. Amint úgy tűnt, hogy sikerült valamennyit megtakarítani, mindig történt valami, ami elvitte. Hangot is adtam aggódásomnak a férjem előtt: „Ha sikerülne betennünk egy nagyobb összeget” – mondtam -, „nem kéne tovább izgulnunk.”

Vonzott az aggódás nélküli élet. Szerettem volna érezni a biztonságot. A stabilitást. Olyan jónak tűnik.

De nem ide mutatnak az események. Vajon mire akar ezzel tanítani Isten?

Pár nappal később Gedeon történetét olvastam. Isten őt hatalmas harcosnak nevezte, pedig épp bujkált és rettegett az ellenségtől. A Bírák 7. részében Isten meggyőzi Gedeont, hogy gyűjtsön sereget az izraelitákból, és nézzen szembe az ellenséggel. Gedeon bizonyára meglepődött és örült, hogy 32000 férfi válaszolt a hívására. Úgy képzelem, hogy nagy számuk ereje jóleső érzés volt ennek a távolról sem magabiztos katonának. Ám Isten azt parancsolta, csökkentse a létszámot. Aztán újra csökkentenie kellett. Végül Gedeon 32000-ről 300-ra kurtította a harcosok számát. Állítsuk szembe ezzel az ellenség tömegét, akikről azt olvassuk a Bírák 7,12-ben, hogy „annyian voltak, mint a tenger partján a föveny.” Csak sejtem, mit érezhetett Gedeon. Arra gondolhatott, hogy mennyivel biztosabb a győzelem, ha az embernek nagy létszámú serege van.

Mialatt ezt a történetet olvastam, eszembe jutott egy másik eset, amikor egy hadvezér tudni akarta, hány emberre számíthat. Az 1Krónikák 21,1 leírja, hogy a Sátán rávette Dávidot, tartson népszámlálást az emberei között. Tudta a Kísértő, hogy ha Dávid figyelmét Istenről a számokra tereli, uralmat nyer Dávid gondolatai és bizalma fölött.

Ez a két bibliai hely megvilágosított. Isten arra akar tanítani, hogy bizalmamat ne a vésztartalékunkba, hanem Belé vessem. Nem kell aggódnom a pénzügyi egyensúlyunk vagy hadseregem létszáma miatt. Elég hinnem, hogy Ő ellát mindennel, amire szükségem van.

Isten hatalmasnak mond minket akkor is, amikor bujkálnunk kell. Akkor is, ha erőnk ingadozik. Isten gazdagnak mond minket akkor is, ha anyagi helyzetünk félelemmel tölt el. Isten a lehetetlenen is uralkodik. Erősebb a legsötétebb helyzetnél, mert fényével bármit meg tud világítani. Aggódsz a számok miatt? Hívd segítségül az Ő hatalmát.

Ne higgy a számokban, amik úgy hullámzanak, mint a tenger vize. Bízz Istenben, Aki nem változik. Kérdezd csak meg Gedeont, aki döntő csatát nyert 300 férfival. Te is győzedelmeskedhetsz, függetlenül attól, mit mutatnak a számok.


Istenem, gondot okoznak nekem a számok. A statisztikák ellenem fordultak. Az anyagi egyensúly fogalma ismeretlen számomra. Lehetetlen kihívások elé kerültem. Ma mégis felcsillant egy reménysugár. Szítsd fel, kérlek, a teljes bizalom lángjává – nem a számokban, Benned akarok hinni. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.03.11.Marybeth Whalen, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2016. szeptember 13., kedd

Anya tükörben


„… az asszonyok meg tiszteljék férjüket.” Ef 5,33





Sose felejtem el azt a napot, mikor megláttam magam a tükörben. Hiába telt el azóta több mint tíz év, a kép még mindig élénken él bennem. Szomorúan vallom be, nem hízelgő, amit látok. Hatéves kislányom és hároméves kisfiam a gyerekszobában játszott. Épp a nappalin haladtam át, hogy megnézzem, ébredezik-e már a pici a délutáni alvásából. Nos, akkor pillantottam meg.
Ahogy közeledtem a gyerekszobához, hallottam, hogy Mackenzie emelt hangon Mitchell értésére adja nemtetszését. Azokat a bizonyos egymásra illeszthető, színes, műanyag építőkockákat Mitchell nem úgy rakta össze, ahogy nővére szerette volna. Ahogy az ajtóhoz értem, kislányom éles hangon épp ezt kiáltotta: „Nem Mitchell. Nem úgy kell! Ó, add ide nekem! Akinek egy csöpp esze van, az tudja, hogy nem úgy kell, hanem így. Semmit se vagy képes rendesen megcsinálni?” Bár a szavai bántóak voltak, nem is azok hatottak rám annyira, hanem a hangsúly, a csípős, leereszkedő tónus, ahogy kimondta őket. Nem hagyhattam annyiban.
Beléptem az ajtón, és klasszikus anyapózban – kéz a csípőn, mutatóujj kinyújtva, a gyermek teljes neve hangsúlyozva – nekimentem: „Mackenzie Leith Ehman! Ifjú hölgy, nehogy meghalljam még egyszer, hogy így beszélsz az öcséddel!” Még csak fel se nézett a kockákról, ahogy nyugodt hangon válaszolt: „Miért ne, Anyu? Te is mindig így beszélsz apuval.”
Hoppá! A gyerekeim gyakran szolgálnak megnyilvánulásaim fájdalmasan hiteles tükréül. Kislányom aznapi vétke eltörpült amellett, amit elképzeltem, hogy megtapasztaltak gyermekeim az apjukkal való tiszteletlen viselkedésemben. Elvonultam, sírtam, imádkoztam, megint sírtam. Elmeséltem a férjemnek, mi történt. Elmeséltem a kismamák bibliakörében. Kiderült, nem én vagyok az egyetlen, akinek élő tükre van otthon. Sokszor ráismerhetünk magunkra gyermekeink hanghordozásában, viselkedésében. Megfogadtuk együtt, hogy nagyon fogunk vigyázni, hogyan beszélünk, hogyan viselkedünk. Persze, rájöttünk, hogy ezt könnyebb mondani, mint megtartani.
Gyakran feltételezzük magunkról, hogy „tiszteljük” férjünket, ahogy mai alapigénk tanítja. De ez csak azért van, mert nem ismerjük eléggé a szó jelentését. Ha beleolvasunk a Kibővített Bibliába, ahol egy-egy kifejezés teljes jelentésmezeje megtalálható, jobban megértjük, mit takar a „tiszteljék” elvárás: „észreveszi, figyelembe veszi, megbecsüli, előnyben részesíti, hódolattal néz rá, nagyra tartja; alkalmazkodik hozzá, dicséri, nagyon szereti és csodálja”. Huhh! Nem csoda, hogy Isten azt kívánja, hogy egy házasság élethosszig tartson. Ennyi időre lehet szükségünk, hogy mindezeket a hozzáállásokat elsajátítsuk…
Sok idő eltelt már azóta, hogy megláttam rút ábrázatomat akkor abban a tükörben. Még mindig küzdenem kell az éles nyelvemmel, ki-kimondok hirtelen indulatból olyasmit, ami bántó. De ma már gyermekeim fel vannak jogosítva, hogy rám szóljanak, ha ez előfordul. Sosem szabad elfelejtenünk nekünk, anyáknak, hogy kicsi és kevésbé kicsi szemek figyelnek, és gyakran utánozzák azt, amit látnak. A te tükröd mit mutat?

Uram, kérlek, bocsásd meg, hogy szavaimat, viselkedésemet, cselekedeteimet néha a tiszteletlenség fegyvereiként használtam férjemmel szemben. Erősíts meg, és tégy alkalmassá, hogy életem mintául szolgálhasson, az istenes életet élő feleség mintájául. Jézus nevében, Ámen.
 
 

forrás: Karen Ehmann Encouragement for today, 2007.04.04. www.proverbs31.org fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

2016. szeptember 12., hétfő

Válasz a hívásra

„Hallgass meg, ha hozzád kiáltok, igazságos Istenem! Szorult helyzetemből adj nekem kiutat, könyörülj rajtam, hallgasd meg imámat” Zsolt 4,2


„Uhh!” Nyögtem, mikor megszólalt aznap reggel a telefon – sokadszorra. Ingerült voltam, mert pillanatok alatt végigsorjázott képzeletem előtt mindaz a tennivaló, amit sürgősen el kellett végeznem.

Már válaszoltam egy hívásra a templomból, egy másikra a fiam iskolájából, meg egyre az edzőjétől. Beszélgettem a fodrásznőmmel, időpontot kértem a fogorvoshoz, s még vagy hat hívás várt elintézésre. S már mindjárt dél van!

Újra rám tört a szorongás: mikor fogok végére érni tennivalóim soha véget nem érő listájának?

Ránéztem a hívó félre a telefonomon: ki ez már megint? Ismerős volt a szám: apám hívott. Édesapám nyugdíjas, imádja az unokáit, és rengeteg ideje van. Mérlegelni kezdtem: az ő programja távolról sem olyan feszes, mint az enyém, visszahívom majd, amikor nekem is jobban megfelel. Így hát hagytam, hogy csöngjön a telefon, s visszatértem halaszthatatlan tennivalóim listájához.

Sok feladat volt rajta, nemesek és hétköznapiak egyaránt. Mindennapi dolgok: kenyeret és tejet venni, visszavinni a könyvtári könyveket, tankolni. De voltak fontosak is: felhívni egy rokont, aki depresszióval küzd, megkérdezni a szomszédot, akit nemrég műtöttek, hogy nyírjuk-e le a füvet a kertjében. Még „országépítő”, szolgálattal kapcsolatos tennivalóim is voltak: be kell fejeznem a házi feladatomat a Biblia tanfolyamra, imádkoznom kell egy barátnőmért, akit délután operálnak. Igen, tele volt a napom tennivalókkal, emberekkel, célokkal. Miért éreztem mégis ürességet?

Gondolataim visszakanyarodtak édesapám hívásához. Hányszor előfordult már, hogy nem válaszoltam a hívására, merthogy neki rengeteg ideje van, semmi sem sürgős neki, majd később beszélgetek vele. De zűrzavaros programom és más rokoni feladataim többnyire oda vezettek, hogy az apámmal való kapcsolattartás majdnem mindig lecsúszott az elintézett dolgok listájáról.

Apám várta a hívásomat, én pedig megfeledkeztem róla. Visszautasítottam. És ez előbb-utóbb kapcsolatunk rovására megy.

Nemcsak földi apánkról szoktunk időről időre megfeledkezni. Hányszor hagyjuk figyelmen kívül Mennyei Atyánk szólongatását, mert időnket sűrű napi teendőink és rokoni kötelezettségeink töltik ki. Még ha életünk tele van is jó és „istenes” dolgokkal – gyülekezeti szolgálat, kapcsolattartás az emberekkel -, gyakran annyira lefoglal Isten szolgálata, s a szolgálat szeretete, hogy elhanyagoljuk a valóságos szeretetét Istennek, akit szolgálunk.

Mai igénk olyan Istent mutat be nekünk, aki sosem olyan elfoglalt, hogy ne volna ideje ránk, ha „felhívjuk”. És ő nemcsak meghallja a hívásunkat és válaszol rá, hanem a szorongást is feloldja bennünk – még a „túl sok dolgom van”-féle szorongást is. Csakhogy a kapcsolat rajtunk múlik. Ő felhív, és mi nem vesszük fel a kagylót. Aztán elfelejtjük visszahívni.

Neki hála, Isten sosem fárad bele, hogy újra hívjon, vagy válaszoljon a visszahívásunkra. Vár és vágyakozik, ahogy mindig is vágyott rá, hogy mély, közeli kapcsolatra lépjen velünk, és ez a kapcsolat csak egy kis mozdulaton múlik: Őt tegyük az első helyre tennivalóink és hívásaink listáján.

Ő mindig kész a válaszadásra, nekünk csak hívnunk kell.


Uram, bocsásd meg nekem, hogy megfeledkezem hívásaidról, s nem teszek félre minden mást, amikor kapcsolatba akarsz lépni velem. Készen állok, Uram, szólj, figyelek Rád. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.01.21.Karen Ehman, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2016. szeptember 11., vasárnap

Hogyan légy ma boldogabb




"Ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők.''

Galata 5:26

Nemrég kezembe került egy régi fotó, ami akkor készült, amikor férjemmel, Scottal még csak randiztunk. A képen Scott átkarolja a derekamat. Én mosolygok, de nem tűnik túl őszintének. Emlékszem, hogy miért volt így. A randi előtt izgatottan álltam a tükör előtt, a szempillámat próbáltam festeni és azt kívántam, bárcsak egy kicsit más lennék.

Húsz évvel később, a képet nézve kicsit sajnáltam fiatal énemet. Gyönyörű volt. Szerelmes. Nagyszerű állásajánlat előtt állt, amit pár nappal később el is fogad. Boldognak kellett volna lennie! Ehelyett, elmulasztja a saját életét.

Utólag tanulni a hibáinkból nem túl jó dolog.

Mennyi boldogságról mondunk le, mennyi örömet szalasztunk el csak azért, mert valami másra vágyunk!

Az idén Isten egy kihívás elé állított - azon kell dolgoznom, hogy minél több öröm legyen az életemben. A feladatom teljesítése során felismertem 4 fő dolgot, ami elrabolja boldogságunkat. Az egyik ilyen dolog arról próbál meggyőzni, hogy: "Ha olyan lennél, mint a másik ember, biztosan boldog lennél".

A következő dolog pedig, amikor arra gondolunk, hogy milyen sokba kerülne nekünk - mennyi teendő, mennyi edzés, mennyi kinevezés, stb. - , ha olyanok akarunk lenni, mint az a másik ember. Igy aztán úgy élünk, mint a gépek. Ez milyen kimerítő!

Mélyen legbelül, el kell ismerjük, mindnyájan hasonlítjuk magunkat másokhoz. Pál apostol azonban azt mondja, hogy ne tegyük, hiszen értelmetlen : "Ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők." (Galata 5:26).

Én most tanulom, hogy ha ma boldogabb akarok lenni, ne kívánjam a másik életét, inkább fedezzem fel az örömöt a saját életemben. Ehhez abba kell hagynom a másokhoz való hasonlítgatást. És neked is ezt kell tenned.

Hidd el, mások is küzdenek a tökéletlenséggel, ők is hasonló kihívásokkal néznek szembe, mint te.

Próbálj meg örülni más örömének. Ha egy másik nő kapja meg azt, amit te szeretnél, örülj vele! Ne korlátozd a boldogságod azzal, hogy csak a hozzád közelállókkal tudsz együtt örülni.

Ne várd meg, hogy egy régi fotó ébresszen rá arra, hogy milyen sok okod lehetett volna a boldogságra.

Drága Nővérem, légy magadhoz őszinte. Te ember vagy, nem gép! Nem kell robotolnod a boldogságért, hiszen az a tiéd!

Mondd ki:

Ember vagyok.

Nem egy gép, vagy egy program vagyok.

Van szívem, bőröm, sebhelyeim. Van lelkem.

Ember vagyok.

Az értékemet nem a hatékonyságom, eredményeim, kinevezéseim határozzák meg. Nem a sikereim vagy bukásaim száma jellemeznek. Nem a törekvéseim, energiaszintem, mások véleménye, a munkahelyen betöltött pozícióm, iskolai jegyeim fejeznek ki.

Nem egy tévedés vagyok, hanem egy csoda.

Isten szerető keze embernek teremtett.

Ma emberként akarok élni. Ma önmagam leszek. Ma elfogadom, hogy nem kell harcolnom a békességemért. Megpróbálom másokban a legjobbat meglátni és magamban is. Ma erényeket próbálok szerezni, nem trófeákat. Ma bátorítani fogok, nem irigykedni. És együtt örülök az örülőkkel.

Ember vagyok, a Mennyei Királyság állampolgára. Végtelen kegyelem vesz körül. Olyan ember vagyok, aki Jézushoz tartozik.



Uram, kérlek emlékeztess minket, hogy embernek alkottál, nem gépnek. Segíts megértenünk, hogy a boldogságot nem lehet a boltban megvásárolni, tetteinkkel kiérdemelni, vagy más ember bőrében megtapasztalni. Köszönöm Uram, hogy az igazi boldogságot egyedül csak Benned találhatjuk. Jézus nevében, Ámen. 




Forrás: proverbs31.org Jennifer Dukes Lee: How to Supersize Your Happiness Today 2016.08.30, fordítás: Király Mónika, fotó: pinterest