Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (22) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (6) alkalmatlanság (5) Anyák napja (5) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (12) Atya (2) barátság (16) bátorítás (35) bátorság (5) Békesség (29) belső békesség (14) belső viharok (24) beszéd (6) betegség (1) Biblia olvasás (16) Bizalom (65) bizonyosság (1) bizonyságtétel (18) biztatás (3) böjt (2) bölcsesség (18) Bűnbocsánat (10) bűntudat (4) céltudatos élet (9) család (5) csalódások (5) Csendes percek (2213) csendesség (6) csüggedés (13) Depresszió (12) dícséret (2) dicsőítés (20) Döntések (20) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (12) elég vagy (1) elengedés (3) életöröm (8) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) elhívás (1) elismerés (3) előítélet (3) elutasítás (2) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (2) engedelmesség (9) erő (15) fájdalom (12) fáradtság (9) feladat (14) félelem (14) feltámadás (5) feltöltődés (10) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (9) Gondolatok (42) gondoskodás (2) gondviselés (14) gyász (2) gyengeségek (5) Gyermeknevelés (31) Gyógyulás (11) győzelem (5) hála (11) hálaadás (11) harag (4) harc (6) házasság (29) hit (40) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (9) igazság (11) Igehirdetés (38) ígéretek (2) Igevers (4) Ima (44) imádság (21) Immánuel (2) irgalom (10) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (9) Isten ereje (14) Isten gondoskodása (31) Isten hangja (4) Isten hűsége (33) Isten időzítése (4) Isten keresés (3) Isten követése (16) Isten lát (2) Isten munkálkodása (13) Isten neve (6) Isten szeretete (85) Isten terve (26) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (59) Istenen lévő tekintet (4) Istennel töltött idő (19) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (19) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (9) Jézus keresztje (1) Jézus követése (43) Jézus szeretete (17) jóság (4) jövő (2) kapcsolatok (31) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (26) keresés (2) kételkedés (8) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (12) konfliktusok kezelése (6) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (13) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (9) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (13) megelégedettség (9) megismerés (6) Megpróbáltatás (33) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) miért (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (2) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (9) nyugtalanság (2) odafigyelés (8) odaszánás (2) olvasói gondolatok (41) otthon békéje (2) öltözet (2) önbizalom (3) önértékelés (39) önuralom (1) önvizsgálat (23) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (1) összetöretés (3) Pásztor (1) pihenés (7) prioritások (2) próba (4) ráhagyatkozás (1) Receptek (4) Remény (28) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (6) szabadság (9) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (7) szégyen (2) szelídség (4) Szentlélek (5) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (3) szeretet (47) szeretve élni (2) szeretve vagy (1) szív (1) szolgálat (24) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (5) tiszta szív (2) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (15) új élethelyzet (1) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (21) várakozás (15) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (7) vígasztalás (3)

2013. december 31., kedd

A holnap reménysége...


Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.
( 2 Timóteus 1:7) 


A terror felhője borította be a völgyet, miközben fröcskölődő fenyegetések és hitvány ígérgetések röpködtek. A megfélemlítő a füves lejtőkön parádézott hatalmas buzogányát lengetve, mamut szerű, vasmarkolatban lévő lábai döngtek a talajon, minden percben készen állva a támadásra. A hatalmas, undorító lény, Góliát, a 2,7 méter magas óriás, a filiszteusok büszkesége volt. Biztos védőöltözetet viselt, egy bronz felsőt, amely 90 kilót nyomott, nehéz vas lándzsa volt a kezében és egy súlyos bronz sisak volt a fején. Dühöngésének és hencegésének célpontjában a halálra ijedt, reménytelen Izráeli sereg állt, akik sátraikban bújtak el. Negyven agonizáló napon keresztül csúfolta őket Góliát, a pusztulást esélyét tárva eléjük. Az Izráeliek megbénultak a félelemtől, a szabadulás minden reményét feladták, elfogadták borzalmas végzetüket a filiszteusok szörnyének a kezéből.


De eljött a 41. nap! Biztos vagyok benne, hogy amint a felkelő Nap a hegy gerincén araszolt azon a reggelen, sem Góliát, sem az Izráeli sereg nem sejtette, hogy most egy egészen más nap áll előttük. Egy fiatal, jóképű fiú lépett a félelem völgyébe, aki éppen Isten jelenlétében frissült fel előtte. Dávid, a legfiatalabb a nyolc fiú testvér között, nem hitt a szemének. Félretéve az óriás fenyegetéseit, Dávid elfogadhatatlannak tartotta az események alakulását. Ehelyett inkább azt választotta, hogy hitben megragadja azt, amit tudott a szívében: ez az óriás legyőzhető. Egyszerű, de sziklaszilárd hitével, és Istenbe vetett bizalmával, Dávid átlépett félelmein, és a Mindenható jelenlétébe és erejébe kapaszkodott. Góliát nem csak Dáviddal ismerkedett meg ekkor, hanem megismerte a Menny és Föld Urát is. És az órás a földre zuhant! Mert az óriások mindig a földre zuhannak Isten jelenlétében.
Az új év küszöbén állunk, -ami egy új kezdetet jelent! Lehet, hogy te is, hozzám hasonlóan vegyes érzelmekkel várod a 2014-es esztendőt. Személy szerint, én nagyon hálás vagyok, hogy túléltem a 2013-as évet! Voltak olyan pillanatok amikor igencsak kétségbe vontam ennek a lehetőségét. Izgalommal várom az új kezdetet, az előttem álló, különböző álmokkal megtöltött napokat, az engem váró lehetőségeket, de azzal is tisztában vagyok, hogy az elkövetkezendő év rengeteg ismeretlen dolgot, és minden bizonnyal egy-két óriást is tartogat számomra. És ha teljesen őszinte vagyok, akkor be kell ismernem, hogy mindez félelemmel tölt el, és kérdéseket valamint aggodalmakat vet fel bennem.

Mégis biztonságot ad az a tudat, hogy a bennünket váró események nem ismeretlenek Isten előtt. Sőt, Ő már megjárta előttünk az utat. Ez pedig megerősítheti reménységünket, amint minden egyes holnappal szembenézünk, mert tudhatjuk azt, hogy bármi is fog érni bennünket aznap, az már az Ő Szent jelenléte előtt áthaladt, és minden az Ő engedélyével történik velünk. Isten nem akarja, hogy féljünk, vagy hogy a félelem irányítsa az életünket. Lépjünk túl a félelmeinken, és minden ránk támadó óriással szemben Isten erejével és ígéreteivel harcoljunk. Isten Szent Lelke el fogja érni, hogy az igazság győzedelmeskedjen, és a holnap minden egyes óriása a földre fog zuhanni.

Ő ugyanaz az Isten marad tegnap, ma, és örökké! Az előttünk álló napokat Góliát elesésének emléke hassa át, és az a tudat, hogy a győzelem a Mindenható Isten kezében van!

Tehát, kedves barátnőm, mitől kellene félnünk?

Atyám, hitben jövök eléd, és leteszem lábaidhoz félelmeimet és aggódásaimat. Nem tudom, hogy ez az év mit tartogat számomra, de mégis biztonságot ad az a tudat, hogy te minden lépésemnél mellettem állsz. Amikor a kétségbeesés kísért, kérlek emlékeztess arra, hogy bízzak Benned. Amikor a félelem rám tör, segíts, hogy a pánik helyett az imádkozást válasszam, tudva azt, hogy Te vagy az Uram, és Pásztorom. Áldalak a hűséges jelenlétedért az életemben, még akkor is, ha nem értem minden egyes esemény célját, vagy nem látom a következő lépést. Dicsőítelek, Uram! Jézus nevében, Ámen.

Most te következel:

Gondold át az elmúlt évedet. Milyen óriásokkal kellett szembenézned? Jól tudtad ezeket kezelni? Milyen változásokat kell megtenned, amint az új év közeleg? 
Tedd fel magadnak a következő kérdéseket:

Hogyan kezelem általában a félelmet?

Milyen óriásokkal kell most szembenéznem?

Mi volt általában a reakcióm ezekkel az óriásokkal szemben?

Miként hat Jézus Krisztus születése, élete és halála ezekre a reakciókra?

Olvasd el Lukács evangéliumának 2. fejezetéből a 8-14. verseket. Gondold át életedet ennek az Igének a fényében.

Máris itt van a 2014-es év előttünk, mint egy hófehér lepel, új és friss kezdetekkel. Az előző év tapasztalatai mindenképpen segíteni fognak az új évben. Ahogy lassan elmúlnak az ünnepek, azért imádkozom, hogy szíved és lelked örömmel várja a következő évet. Őrizd meg szíved és lelked tisztaságát! Állj biztosan Isten erejében és jelenlétében! Ő hűséges, és az Ő ereje elegendő mindahhoz, amit a 2014-es esztendő tartogat számodra. 
(Forrás: Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013 Used with permission www.girlfriendsingod.com Mary Southerland)

2013. december 30., hétfő

A jéghideg valóság

Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját,és kijönnek. Akik a jót tették, az életre támadnak fel; akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel.

(János 5:28-29)

"Istenem!" - kiáltott fel a butik tulajdonosa, egy magas, szőke hölgy, német akcentussal. "Csodásan mutatna rajtad!" - magasra tartott egy vállfán lévő kiskabátot, még meg is forgatta előttem, hogy jól lássam a hátulját is.

"Ó, te is ismered Őt?" - kérdeztem tőle, lelkesedéséhez illő széles mosollyal.

"Kit?"- és megráncolta a homlokát.

"Istent. Az előbb említetted a nevét oly örömmel, hogy azt gondoltam, talán ismered is Őt."

"Ismerem-e Őt? Áh, dehogy!" legyintett. "Sok évvel ezelőtt lezártam ezt az egész Isten ügyet. Nincs Rá szükségem. Itt vagyok én magamnak."

Ennyi elég volt. Miközben fogta a bankkártyámat a pénztárcámból, és elintézte a fizetést vele, megpróbáltam annyi bizonyságtételt beleszorítani az időbe, amennyit csak tudtam. Amikor kihajtottam a tolószékemmel a boltajtón Annuskát még mindig nem sikerült meggyőzni. De megígérte, ha egy példányt német nyelven elviszek neki a Joni könyvből, akkor elolvassa majd.

A mindennapi kapcsolataid során naponta találkozol olyanokkal mint Annuska. A baj az, hogy mi nem igazán vesszük őket észre, mert nem nézünk körül elég alaposan - képzeld magad elé például az eladót az üzletben, amint éppen feltámad a sírból, vagy a halálra, vagy az életre. Jézus ezt mondja: "ne csodálkozzatok ezen." Mi mégis csodálkozunk. Talán azért, mert nem tudjuk Jézust, mint bírót magunk elé képzelni, mert Őt csak együttérzőnek és kedvesnek tudjuk elfogadni. Talán hihetetlen számunkra, hogy egyszer a hangjára a halottak valóban életre fognak kelni.

Szükségünk van a maihoz hasonló igékre, amelyek fölráznak bennünket lelki alvásunkból, hogy felelősséget érezzünk a körülöttünk élőkért, akik nem ismerik még Krisztust. Egy napon Jézus eljön, hogy megítélje a holtakat és az élőket. A holtakért már nem tehetünk semmit. De az élőkért még igen. Fejezd ki Isten felé elhatározásodat, hogy összhangba akarsz élni Vele a mai napon, hogy eszköze legyél az óvodában lévő hölgy... a munkatársad... a banki ügyfeles megszólításában...és mindazok életében, akik nem ismerik a Megváltót. Mint például Annuska.

Adj bátorságot Uram, hogy az evangéliumot közvetíthessem embertársaim felé a mai napon!
 


(Forrás: Joni and Friends Daily Devotional December 3, 2013
www.joniandfriends.org)

2013. december 29., vasárnap

karácsony Nepomucenoban

Click to play this Smilebox newsletter
Create your own newsletter - Powered by Smilebox
Newsletter design personalized with Smilebox

Találj egy csendes helyet a regenerálódáshoz...

Ő pedig így szólt hozzájuk: "Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé." Mert olyan sokan voltak, akik odaérkeztek, és akik elindultak, hogy még enni sem volt idejük

 (Márk 6:31)

Szeretnék mézet is a teámba! És egy citrom szeletet is! Ó, és használhatom dédi gyönyörű csészéjét? Nagyon óvatos leszek! - tette fel ezeket a kérdéseket öt éves kislányom, miközben a szokásos anya-lánya rituálénkat élveztük.

Minden délután, miközben két kis öcsikéje szunyókált, elővettük csészéinket a készletemből és gyógyteát kortyolgattuk, én pedig egy könyvből olvastam fel neki.

Ezen a délután egy megörökölt darabért nyúlt, mely anyai ágon négy generáción át volt a családunkban. Tudtam, hogy kis lányom nagyon óvatos lesz ezzel az antik darabbal, miközben kicsi kezét köré kulcsolja, mégis elutasítottam kérését. Megpróbáltam elmagyarázni döntésemet:

"Drágám, tudom, hogy óvatos lennél, mégsem ihatunk teát ebből a csészéből. Nézd csak, tele van repedéssel."
Rámutattam néhány hajszálvékony repedésre a foggantyú közelében. Nem volt mély a repedés, szivárgás nélkül még meg tudta volna tartani a vizet, de ha forró folyadékot öntöttünk volna a csészébe, akkor bizonyosan darabokra tört volna. (Tudtam miről beszélek...)

A törékeny porcelán semmi esetre sem tudott volna a gőzőlgő víz erejének ellenállni.

Ugyanezt figyelhetjük meg lelki életünkben is. Amikor nem szánunk időt a pihenésre, és az élet pörgésében a feltöltődésre, akkor a lelkünkön apró repedések keletkeznek, melyek érzelmileg és lelkileg törékennyé tesznek bennünket. Nyaktörő sebeséggel rohanunk végig teendőinken, és ritkán lassulunk le, és túl kevés időt engedünk magunknak a felfrissülésre. 

Márk evangéliumának 6. fejezetéből a 31. vers rámutat arra a tényre, hogy még maga Jézus is fontosnak tartotta, hogy időnként félreforduljon, lelassuljon, és a szolgálatában megpihenjen. A Biblia így jegyzi fel ezt az eseményt: "Ő pedig így szólt hozzájuk: "Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé." Mert olyan sokan voltak, akik odaérkeztek, és akik elindultak, hogy még enni sem volt idejük"

Jézus sürgette tanítványait, hogy vonuljanak vissza egy csendes helyre, ahol megpihenhetnek. Mert a magány és a csendesség megfáradt lelküket felüdítette.

Sokan úgy el tudunk merülni az ünnepi elfoglaltságok forgatagában, mintha egy forgószélben lennénk. Felgyorsúlt társadalmunkban ritkán van igényünk (és merszünk) a csendes hely és a pihenés megteremtésére. Mindez azt eredményezi, hogy a stressz vésőként apró repedéseket karcol lelkünkben, amelyek először szinte láthatatlanok, de különösen az ünnepek alatt az elvárások és a túlhajszoltság miatt léket vernek rajtunk.

Találjunk időt arra, hogy lelassuljunk, elvonuljunk és megpihenjünk. Hogy halk magányunkban, akárcsak egy órára is, Megváltónkkal időt tölthessünk.

Ha válaszolunk Jézus meghívására, és elvonulunk Vele egy csendes helyre, akkor lelki repedéseinket helyreállíthatjuk. Megerősödhetünk, hogy az élet viharaiban kiálljuk a próbát. Néhány csendes perc Ővele, felruházhat bennünket azzal az erővel, hogy elvégezzük a ránk szabot feladatokat ebben az időszakban.

Drága Uram! Kérlek, segíts nekem, hogy tudatosan időt szánjak arra, hogy Veled kapcsoltba léphessek egy csendes helyen. Tudom, hogy vársz rám. Meg szeretném tapasztalni jelenlétedet, és valódi nyugalmat szeretnék találni Nálad. Jézus nevében, Ámen

Most te következel:

Emlékezz egy élményedre, amikor visszavonultál megpihenni csendességben. Érzelmileg milyen előnyöd származott belőle?

Miért nem ragadod meg gyakrabban a magány és a csendes hely lehetőségét? Gondold át, mely dolgok, személyek vagy teendők gátolnak ebben a törekvésedben. Határozz meg egy időpontot a közeljövőben, amikor elcsendesedhetsz és elvonulhatsz. Írd fel magadnak ezt az időpontot, és tarts fontosnak ezt a találkozót Isteneddel.

Fontos igevers a mai napra:

És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és nekidőltek annak a háznak, de nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva.

(Máté 7:25)


(Forrás: December 27, 2013 A Quiet Place to Rest Karen Ehman
Copyright © 2013 Proverbs 31 Ministries, All rights reserved.
daily devotions http://www.proverbs31.org/
used with permission )

2013. december 28., szombat

VIRTUÁLIS KÖNYVKLUB--- ELSŐ FEJEZET: A SZÁZADIK ÉVFORDULÓ



1. Már a könyv első lapjain feltűnt és elgondolkodtatott bennünket az, mennyire nem voltak ideálisak a körülmények, amik között ez a család élt, és ők mégis milyen színes, gazdag, örömteli mindennapokat tudtak megélni.
Egy öreg, zegzugos, sötét házban éltek, szürke házfalak közt, ahonnan az eget is alig látták. Képzelhetjük, mennyi napfény érte az életüket, ha az ablakokba ültetett virágok sosem maradtak életben. Ez különösen nyomasztó lehet a zord holland télben. Az sem hathatott túl vidámítóan, hogy már csak hárman ültek az asztalnál, a többi szék ott állt az asztal körül üresen – mert a többiek már megházasodtak és elmentek, vagy meghaltak. A nővérek már a negyvenes éveiket taposták, vénlányként. Corrie ráadásul nem volt csinos, nem volt jól öltözött sem. És mégis: milyen derűvel mesél olyan dolgokról, amik el is kedvetleníthették volna…

Minket mennyire befolyásolnak a körülményeink? Mitől érezzük jól magunkat?
„A boldogság belülről fakad.” Igaz ez? Működik a mi életünkben?



2. Beszélgettünk az apa jelleméről:
Csinosnak látta a lányait, akik valójában divatjamúltak öltözködtek. („Milyen vidámak és csinosak vagytok! … Mennyire szerette volna édesanyátok ezt az új stílust! Mennyire örülne, hogy ilyen csinosak vagytok!...Betsie-vel a kávénkra meredtünk, mert ránk tört a nevethetnék. Ezt az „új stílust” fiatal unokahúgaink kétségbeejtőnek találták, s állandóan mondogatták, hogy világosabb, rövidebb és kivágottabb ruhákat hordjunk.”)
Jóindulattal nézett a konkurenciájára (22.o.: „De Corrie, az emberek pénzt takarítanak meg, ha nála vásárolnak!”).
Előfordult, hogy nem számlázott ki javításokat (azt gondolta, hogy még neki kéne fizetnie, amiért ilyen régi, értékes darabot javíthat.)

Ma egy ilyen emberre sokan azt gondolnák, hogy naiv, buta, élhetetlen, nem fog boldogulni a világban. Mi mit gondolunk erről?



3. „A rövid téli délutánon mindegyre újabb látogatók jöttek, mindazok, akik apa barátainak számítottak, fiatalok, öregek, szegények és gazdagok, művelt urak és tanulatlan cselédlányok apa előtt mindnyájan egyformák voltak. Ez volt az ő titka: nem az, hogy felülemelkedett az emberek közti különbségeken, hanem számára e különbség nem is létezett.”

Mi a különbség a kettő között?
Így születni kell, vagy ez kialakulhat, megtanulható? Bennünk is kialakulhat? Vagy mi mindig látni fogjuk, hogy vannak értékes és kevésbé értékes emberek?
Mi alapján tulajdonítunk értéket embereknek? Mennyire helytálló a besorolásunk?



4. 23.o.: „A jó Willem… egy zsidót sem térített át az elmúlt húsz évben – Willem nem akarta az embereket megváltoztatni, csak szolgálni akarta őket.”

Mi a kettő közötti különbség? (Hisz mindkettő segíteni akar.)
Mi általában mit akarunk? Ránk melyik a jellemző?
„Az elvárások megbénítanak.” Akkor segítség-e az, ha valakit meg akarunk változtatni? És mennyire lehet tartós változást elérni, ha az elvárások miatt változik valaki?

A „megváltoztatni” fentről lefelé irányul, a „szolgálni” lentről felfelé. Miért jobb az egyik mint a másik? (Segíteni nagyon nehéz fentről lefelé…)



MEGHÍVÓ----VIRTUÁLIS KÖNYVKLUBBUNKBA...

Kedves blogolvasók!
Ezúton szeretnénk benneteket egy virtuális könyvklubba invitálni. Ennek háttere egy valóságos könyvklub, amit néhány hete kezdtünk el Ásotthalmon. Itt minden alkalomra elolvassuk az adott könyv megbeszélt fejezeteit, majd jókat beszélgetünk az olvasáskor bennünk felmerült gondolatokról. Jó lenne, ha ezt az élményt, ezeket a gondolatokat veletek is megoszthatnánk – sőt, még jobb lenne a ti véleményeteket, élményeiteket is hallani ezekkel kapcsolatban -, de a távolság és az idő sajnos ezt sokaknak nem teszi lehetővé. Ezért született meg az ötlet, hogy könyvklubunkat, ha nem is az élmény teljességével, de azért valamilyen módon mégis csak hozzáférhetővé tegyük ezen a blogon.

Elsőként Corrie Ten Boom Menedék című könyvét olvassuk el. Ahogy haladunk a könyvvel, fejezetenként meg fognak jelenni itt a blogon a bennünk felmerült gondolatok, kérdések. Ha van kedvetek, olvassatok és gondolkodjatok velünk együtt! Természetesen nagyon örülünk majd, ha egy-egy alkalommal esetleg ti is megosztjátok velünk a hozzászólásokban a gondolataitokat, érzéseiteket, de ha ezt nem is teszitek, reméljük a velünk olvasás azért sokaknak élményt jelent majd!

Egy kis ízelítő az első könyvünkről:
„A békés, polgári Hollandia a horogkeresztes rémuralom színterévé válik, az egyszerű órásmesternőből a földalatti ellenállás szervezője, üldözöttek vakmerő bújtatója lesz, az ódon családi ház hálószobájából felfedezhetetlen búvóhely készül. Corrie ten Boom lebilincselő életrajzának olvasása közben végig ott bujkál bennünk a legizgalmasabb kérdés: honnan volt annyi bátorság, lelki és fizikai erő ebben a legyőzhetetlen nőben, hogy az egész élete egy dologról beszéljen: az öröm mélyebbre hatol, mint a kétségbeesés?”

A könyvet a Harmat kiadó adta ki, megrendelhető a Libri honlapján, beszerezhető keresztény könyvesboltokban is, illetve az interneten is olvasható (angolul).
Az angol pdf formátum a következő linken érhető el:




Papp Andi és Kissné Bikádi Orsi

Mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók. (II.Korintus 4:18)

Mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók. (az angol fordítás még a következő szavakat tartalmazza: A nehézségek hamarosan elmúlnak, de az eljövendő öröm örökké fog tartani.) II.Kor. 4:18


Annak érdekében, hogy elmeneküljünk a a dél Floridai brutális nyári forróság elől, családunk a gyönyörű észak Karolinai hegyekben keresett felfrissülést. A jéghideg hegyi patakok vízében szinte zsibbadásig hűtöttük le kezünket és lábunkat, és megpróbáltunk a lehető legtöbb időt a szabadban tölteni, hogy átjárjon bennünket a hűvös, friss hegyi levegő. A Blue Ridge Parkway az egyik kedvenc túrázó helyünk volt, így egy egész napos programot terveztünk itt, amelybe belefért néhány új túraútvonal felfedezése, egy piknik és a gyönyörű történelmi gyarmati otthon, a Carl Sandburg meglátogatása.

Arra ébredtünk, hogy az előző nap csodálatos időjárását szemerkélő eső és köd váltotta fel. De ez a változás nem térített el bennünket eredeti tervünktől. Már évek óta visszatérő vendégek voltunk Észak Karolinában, és jól tudtuk, hogy a köd még nyáron is gyakran előfordulhat, így hát felpakolva kocsinkat a hegy felé vettük az irányt.

De ahogy Sandburg felé közeledtünk, a köd egyre sűrűbbé vált annyira, hogy mire megérkeztünk, alig találtuk meg az ajándékbolthoz vezető járdát, ahol a belépő jegyeket lehetett megvásárolni. Így hát elhatároztuk, hogy a látogatást egy másik napra tesszük át. Mivel a bolt a közelben volt, úgy gondoltuk, hogy körbenézünk egy kicsit az üzletben.

Az ajándékbolt tulajdonosa kedvesen köszöntött bennünket, és megkérdezte, hogy szeretnénk-e jegyet vásárolni az egy óra múlva induló túrára. Nem túl diplomatikusan így válaszoltam: "Ugye most viccel? Nem látja, mi a helyzet odakinn?" A tulajdonos mosolyogva válaszolt: "A ködre gondol? Rövid időn belül ki fog tisztulni az idő. Szóval, hány jegyet parancsolnak?" Nem szeretem az erőszakos üzletembereket, még akkor sem, ha azok kedvesek-, így aztán a következőt válaszoltam: "Mielőtt döntenénk, inkább megvárjuk, hogy fog alakulni az időjárás." Bizonyos voltam abban, hogy a vastag köd egész napon át be fogja borítani környéket.

A polcok között elvesztettem időérzékemet, így hát meglepődve figyeltem fel a tulajdonos hangjára: "A túra 15 perc múlva indul. Most van az utolsó lehetőség a jegyek megvásárolására." Kiléptem a szabadba, és csodálkozva láttam, hogy a köd tényleg eloszlóban volt, és az ég lassan láthatóvá vált. Nem hittem a szememnek! Néhány percen belül már fényesen sütött a nap, mintha a köd sohasem létezett volna.

Időnként úgy tűnhet, mintha a kétségbeesés köde, vagy a félelem sötétsége állandóan az életünket terhelné. Istenünk ígéreteit elnyomják a bennünket körbevevő nehézségek. Mi pedig a krízist átkozzuk, ahelyett, hogy Istent dicsőítenénk a krízisben. A sérülésünk és fájdalmunk elnyomja hitünket, és elfelejtkezünk arról a tényről, hogy ez a föld nem az otthonunk, és a problémák csak ideiglenesek. Emeld fel a tekintetedet, barátnőm! Szíveddel és gondolataiddal Istenre figyelj, mert Ő veled van!

Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta. 
(121. Zsoltár 1,2.vers)
 
Uram, szükségem van a segítségedre. Belefáradtam abba, hogy a saját erőmből igyekszem megoldani problémáimat. Segíts, hogy tekintetemet mindig Rád irányítsam. Segíts emlékeznem arra, hogy erőd és hatalmad több mint elegendők hogy szembenézzek a nehézségeimmel. Amikor félek, segíts, hogy bizalmamat egyedül Beléd vethessem. Jézus nevében, Ámen.
 
Most te következel:

Olvasd el Ézsaiás 51:6-ot: "Emeljétek szemeteket az égre, tekintsetek le a földre, mert az ég szétfoszlik, mint a füst, és a föld szétmállik, mint a ruha, lakói pedig úgy elhullnak, mint a legyek. De az én szabadításom örökre megmarad, és igazságom nem rendül meg."

Mit mond ez a vers a földi javak és értékek fontosságáról, összehasonlítva a ránk váró mennyei öröm reményével?

Milyen félelmekkel küzdesz a mai napon? Milyen lépéseket kell tenned, hogy győzelmet találj ezen érzések felett?

Olvasd el, és tanuld meg a következő verseket. Amikor félelmek vesznek körül, hangosan ismételd el ezeket a szavakat és imádkozz Istenhez:

Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.
(Zsolt. 46:2)

Mert te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok. Ragaszkodik hozzád lelkem, jobboddal támogatsz engem. 
(63. Zsoltár 8,9)

Vezetem majd a vakokat olyan úton, amelyet nem ismertek, ismeretlen ösvényeken viszem őket. A sötétséget világossággá változtatom előttük, a rögös utat simává. Ezeket a dolgokat véghezviszem, nem mulasztom el. 
(Ézsaiás 42:16)
 
 (Blue Ridge Parkway, Észak Karolina)

(Forrás: December 27, 2013, Fogged in?, Mary Southerland
Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013
Used with permission

2013. december 27., péntek

"Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!"

Máté 25:21

Egyszer valaki így szólt hozzám: "Joni, úgy szeretnék hozzád hasonlítani, mert nagy jutalmad lesz majd a mennyben." Annak ellenére, hogy nagyra értékelem ezt az elismerést, én másként vélekedem erről. Én már megkaptam jutalmamat azáltal, hogy szemlélhetem, miként terjed az evangélium, és azt, hogy tolószékem által embertársaimnak a bátorítás üzenetét közvetíthetem. Szenvedésem magasztos célja nyilvánvaló.


Néhány hithős azonban nyilvánvaló, emberileg megmagyarázhatatlan ok nélkül szenved. Bizonyos számomra, hogy a legnagyobb elismerést a mennyben azok az Istenfélő emberek kapják majd, akik hűségesen munkálkodtak, annak ellenére, hogy itt a földön nem méltányolták őket.


Isten elismerése fogja övezni azt a misszionáriust, aki a Brazil őserdőben 15 évet töltött azzal, hogy lefordítsa a Bibliát, majd csendben a következő törzshöz költözött, hogy ugyanezt megtegye. Az Úr meg fogja jutalmazni azokat a kis falusi prédikátorokat, akik hűségesen hirdették az igét minden Vasárnap reggel, annak ellenére hogy a gyülekezeti padok igencsak foghíjasok voltak. És a kínai igehirdetőket, akik üldöztettek hitükért és akikre életfogytig tartó börtönbüntetés várt. Áldja meg az Úr gazdagon az idős otthonokban lakó embereket, akik nem a sorsukon keseregnek, hanem inkább másokat imáikban hordoznak. És azokat az Istenfélő tiniket, akik hűségesen megtartják tisztaságukat, az őket körbevevő nyomás, ármánykodás és hormonjaik ellenére. Ezek azok a hithősök, akik nagy jutalomban fognak részesülni!


Theodore Roosevelt egyszer a következőket mondta: "Nem a bíráló számít, nem az, aki fanyalog, mert az erős ember egy pillanatra megbotlott, vagy mert ezt vagy azt szerinte jobban is csinálhatta volna az, aki cselekedni mert. Egyedül azé az érdem, aki kiáll a küzdőtérre, akinek arca porban, verejtékben és vérben fürdik, aki vitézül tör előre, aki újra meg újra téved és hibázik, mert a tévedések és hibák minden erőfeszítés velejárói, aki síkra száll a nemes ügyért, aki szerencsés esetben végül megízlelheti a diadal gyümölcseit, s ha derekas teljesítménye dacára végül mégsem arat sikert, legalább tudja, hogy soha nem kell osztoznia a bátortalanokkal és hideg szívűekkel, akik nem ismernek sem győzelmet, sem vereséget."


Nem a siker a fontos, hanem az állhatatosság.



Azt kívánom, hogy mindaddig állhatatos maradj, még meg nem hallod a következő szavakat: "Jól vagyon jó és hűséges szolgám ."


Mennyei Atyám, kérlek taníts meg hogy hűséges és állhatatos lehessek mindazokban a feladatokban, melyeket reám bíztál, és ne várjam el, hogy nagy csindarattával ismerjenek el engem.


Forrás/joniandfriendsdailydevotionals/

Sokszor idézünk a blogon Joni Eareckson Tada-tól. Érdemes megismerkedni élettörténetével:

A Lydia magazin 42. számának címlapján Joni Eareckson Tada szerepel.
A fiatalabb korosztályban talán sokan nem is tudják, kicsoda JONI: az idősebbek "Nick Vujicic-a". A mellékelt film a mozgékony, fiatal lány balesetéről és az azt követő évekről szól. Érdemes megnézni!
http://www.youtube.com/watch?v=ckurSISGx0w



(Forrás: Lydia magazin)

2013. december 23., hétfő

Immánuel, velünk az Isten

Az elmúlt huszonhárom napban a blogot közösen írtuk. Nagy várakozással kezdtünk neki, de az eredmény felülmúlta elképzeléseinket. Rengeteg áldást kaptunk tőletek!
Ismerős helyzetek, vagy számomra ismeretlen szituációk, írások szeretetről, készülődésről, korábbi karácsonyokról és aktuális bajainkról, fájdalmakról, sok minden belefért ebbe a három és fél hétbe. Többen félve küldtétek el az írásokat: „olvassátok át”, „vágjátok meg nyugodtan”, „írjátok át, ha nem tetszik”, „ha túl csöpögős/ száraz/ hosszú/ rövid szóljatok” - mondtátok. És mi átolvastuk, és nem vágtunk, nem írtunk át, nem tettünk hozzá, de rendszerint ámultunk, nevettünk vagy meghatódtunk, és újra meg újra hálát adtunk értetetek. A legtöbben talán nem is sejtitek, milyen áldást jelentett a küldeményetek olvasása, mennyire telitalálat volt egyes olvasóknak (és a szerkesztőknek), mennyire tudott gyógyítani az adott napon... és mennyire fel tudta hívni a figyelmünket arra, akiről szól az adventi várakozásunk.
 
 
Hogyan is lehetne méltóképp lezárni ezt a közösen eltöltött időszakot? Megemlékezni az áldott napról, amikor a Megváltó született, mindezt még nem a családdal összegyűlve, vagy a gyülekezetben énekelve dicsőségéről, hanem a mi kis közös kávénk mellett? Talán csak beszélgessünk róla, ahogy mi, keresztény nők, csajok és hölgyek tehetjük, a mi drága közös ismerősünket emlegetve. Rendben? A kérdésünk a következő: Mit jelent számotokra az, hogy Immánuel, velünk az Isten?
 
 
Kezdésként íme néhány válasz tőletek:
– Nekem azt jelenti, hogy bármikor, bármelyik pillanatban hozzáfordulhatok, és tudom, hogy ott van mellettem.
 
– A 139. zsoltár 5. verse („Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.”) – felülről véd, és szárnyaival betakar… Bármikor mehetek hozzá, mindenfajta fajta örömömmel, bánatommal, szóval mindennel
 
 
– Lehet egy szóban? (Virtuálisan bólintok, így kimondja:) Biztonság.
 
 
– Az identitásomat jelenti. Mindegy, hogy milyen visszacsatolást kapok az élettől, mi történik velem, mit gondolok magamról, mert velem az Isten és Benne vagyok én is.
 
 
– Számomra mit jelent Immánuel? Biztonságot, békét, megnyugvást és biztos talajt. Meghatódom, ha arra gondolok, hogy a Teremtő Istennek gondja van személyesen rám. Mert Jézusban a Menny lehajolt nem csak általánosságban az emberiséghez, hanem HOZZÁM a küszködő, botladozó emberhez is. Ebben a névben egybefoglaltatik Isten szeretete: a Teremtő, az Erős Isten, a Békesség Fejedelme, a Megváltó, a Szabadító, a Gyógyító, a Mindenható, az Úr és Király itt van velem, és soha sem hagy magamra, hiszen Ő Immánuel! Ez a tudat mély hálával tölt el, békességgel ajándékoz meg, értelmet és célt ad az életemnek.
 
 
– Velünk az Isten? Hmm. Bensőséges kapcsolat, intimitás, de nem a szó elcsépelt, hanem igazi értelmében. Mélyen, szégyenkezés nélkül ismerhetjük egymást. Szégyenkezés nélkül – az én részemről persze, mert erre nekem lenne okom kettőnk kapcsolatában. J
 
 
Végül megkérdezem egy drága barátnőmet is, akin keresztül annyit kaptam Jézusból és Jézustól az elmúlt évek során:
– Amúgy neked mit jelent az, hogy Immánuel, velünk az Isten?
– Most őszintén?
Bólintok.
– Semmit. (Kis szünetet tart.) Nem érzem, hogy velem lenne. Nem kommunikál velem. Valahol nagyon messze van.
Hallgatunk.
– Akkor miért nem adod fel? Mármint… miért hiszel mégis?
Rám néz, és halkan azt mondja:
– Remény.

Ajándék karácsonyra: még van Anyukám...

Van egy szörnyű titkom. Bizonyos tekintetben akkor voltam boldogabb, amikor anyukám gyengébb volt, mint most. Amikor nem volt annyi ereje, hogy a konyhában rendezkedjen, így nem kezdett el remegő lábakkal mosogatni, ha meglátott két piszkos tányért a mosogatóban, lelkifurdalást keltve bennem. Amikor gyenge volt ahhoz, hogy lemenjen az alsó szintre, így teljesen az én hatalmamban volt a mosás, nem kérdezett rá senki, hogy mit keres az ing a törülközők között? Büszke voltam a háziasszony magamra, hogy gondoskodom a családomról, fontos voltam.
Egy ebédnél - amit én főztem, természetesen fenségesre sikerült - megterítettem, büszkén. Odajött a terített asztalhoz. Leült óvatosan a helyére, és kért egy kis teát. Apukám töltött neki. A csésze túl nehéz volt, ezért két kézzel emelte a szájához. Az ebéd, tálalás sürgés-forgása - ki kér pirítóst? – mellett némán eszik, majd a tea felett merengve azt mondja: „Csak teher vagyok számotokra”.
Ő az Anya, a család melege. A szeretet, ami összefűz minket, aki az első köhintésedre felfigyel, és rögtön indul, hogy gyógymódot keressen.  Aki aggódik érted szüntelen, aki biztat az önállóságra, még ha neki fájdalmas is az elszakadás – ez az én édesanyám. Aki az ebédfőzést nem a saját dicsőségére, hanem önzetlen szeretetből tette mindig, akinek tényleg – de igazán - nem fáradság egy egész szombatot készülődéssel tölteni a vasárnapi ebédre. Aki egy szabad délután összefogta a családot, szalmakalapot és nagykendőt kötött ránk, és elvitt egy baráti házaspár háza elé, hogy csöngessünk fel, és az első emeleti ablakból kinéző barátnak elváltoztatott hangon azt kiáltotta: „Romániai menekültek vagyunk, éjszakai bebocsátást kérünk! Szánja meg szegény gyermekeimet…” De jót nevettünk!

Aki mindig megbocsát. Remélem, megbocsátja nekem ezeket a gondolatokat, és őszinte szívvel tudunk majd elbúcsúzni, és érzi, mennyire szeretem. Most jobban érzi magát, Isten kegyelmi időt adott neki, és nekünk, a családjának ajándékul. De ő néha szeretne menni, úgy látom. Ahogy fogja a Bibliát, úgy olvassa, ahogy még soha nem láttam. Olyan nyugodt, mintha a nehezebb pillanatokban elbeszélgetett volna Istennel, és azóta mint állandóan jelenlevő barátjával, némán társalogna vele. Néha látom mosolyogni, mint aki elrendezte az életét, aki tudja, jó úton van, és az Út hamarosan hazavezet.
„Isten a mindenható Úr, Jézus a Megváltó szeretet, szeresd Őt teljes szívből.” „Szeress és légy megbocsátó.” „A konyhában mindig legyen rend, a vasárnapi ebéd nem lehet egyszerű tökfőzelék.” Hát igen, vannak ilyen fontos iránypontok az életemben. Mindet anyukámtól tanultam. 


2013. december 22., vasárnap

Karácsony külföldön

...ebben a két szóban benne van minden. Karácsony egy új országban, karácsony egy idegen helyen. Az ünnepek közeledtével mindig tele van a szívem ezer meg ezer emlékkel, gondolattal. Ahogy nem is olyan régen meg otthon karácsonyoztunk, barátokkal, családdal készültünk az ünnepekre... Az adventi időszak mindig sok tervezgetéssel, a családban sütés-főzéssel, a barátokkal forralt borozással és karácsonyi vásározással telt... Ez már a harmadik karácsonyom otthontól távol. Azóta férjhez mentem, egy új szerepbe kerültem. Hogy tudok majd most karácsonyi hangulatot teremteni kettőnknek ott, ahol "egyedül" vagyunk, család es barátok nélkül, ahol nincs igazi tél sem?
Feltettem magamnak a kérdést, ebben a helyzetben mi az, amivel bensőségessé, meghitté tudom varázsolni a karácsonyt magunk körül? Mi az, amit otthonról hoztam a szülőktől, nagyszülőktől, és amiért most, elég messze tőlük, nagyon-nagyon hálás vagyok?
 
A finom sütemény illata, az otthonunk feldíszítése, az esti gyertyagyújtások, a bensőséges hangulat megteremtése... Átadni ezeket szavakban nem nagyon lehet. Az ünnepeket megelőző nagytakarítás nem volt a kedvencem soha, de most latom miért "szokás" nálunk ezt "pont" az ünnepek elé időzíteni. Ahogy a házunkat, lakásunkat, alaposan kitakarítjuk, úgy ne felejtsük el a szívünket, lelkünket is meg kell tisztítani a felesleges "portól".

"Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek" (1 Péter 22 - Új Magyar Fordítás)

Az adventi készülődés során nagy a sürgés-forgás, ajándékok vásárlása, karácsonyfa-állítás. Ahogy vasárnaponként meggyújtunk egy-egy gyertyát, emlékezzünk, mit mond az Úr nekünk. Emlékezzünk, ahogy a gyertyákat meggyújtjuk, fényt, világosságot ad nekünk, úgy mi magunk is világosság legyünk.

"Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, es dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat" (Máté 5:16)

Ma mar Advent negyedik vasárnapját ünnepeljük. Hamar eljön karácsony napja is, amikor felöltözünk ünnepi ruhánkba, hogy megemlékezzünk az Úr Jézus születéséről, családunkkal pedig megüljük az ünnepi vacsorát.
Emlékezzünk - öltöztessük fel lelkünket az Úr igéjével; emlékezzünk - hogy az Úr mit tett értünk, hogy Ő minket előbb szeretett.

"Öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust" (Rom.13:14)

Pár nap van csak karácsonyig. Álljunk meg egy percre a napi teendőink között es emlékezzünk milyen hatalmas is a mi Istenünk! Aki a Fiát adta értünk. Akinek születését most ünnepeljük. Aki Betlehemben, egy jászolban jött a világra, hogy a mi Megváltónk legyen! Hogy nekünk hozza el a Jóhírt, hogy nekünk legyen Szerető Atyánk es Urunk, aki figyel ránk, es gondoskodik rólunk nap mint nap. Milyen hatalmas ajándékot kaptunk tőle! Naponta kegyelméből es irgalmából élünk. A mi szerető Urunk, bárhol is vagyunk a világban, velünk van. Mindennap.

"Mert született nektek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában." (Lukacs 2:11)

Áldott karácsonyi ünnepeket kívánok Nektek, és az egész családnak!

Eszti
 

2013. december 21., szombat

Szeretet Himnusza - kicsit másképp...


Nem leszek kész!

Sokunk számára nem ismeretlen ez a gondolat. Fájdalmas tövisként furakszik be az ünnep csendjébe, és belülről rontja meg azt. Már kicsinek is a közeledő karácsony inkább nyomasztott, mint örömmel töltött el. Nálunk a december eleje a vihar előtti csend hangulatában telt, és ahogy közeledett az ünnep egyre gyűltek a felhők... A lakás rendbetétele, a sütés és a főzés jóval nagyobb hangsúlyt kapott, mint amekkorát érdemelt volna. Az évek múltával ugyan mi is felnőttünk, de egyikünk sem kapott szabad kezet, hogy valóban tevékenyen részt vehessünk az ünnepi készülődésben. Folyton „láb alatt” voltunk és a ránk bízott feladatokat nem tudtuk „kellő hiánytalansággal” elvégezni. Talán az elkészült ételek és a sütemények voltak mégis a legkritikusabb pontjai eseményeknek, amik rendszerint vagy az esztétikai vagy pedig a minőségi vizsgán buktak el. Nemes egyszerűséggel anya az önként felvállalt terhek súlya alatt már nem tudta örömmel fogadni a végeredményt, ami a mi szemünkben pedig teljesen jó volt.

Jézus azt mondja, ha van mit ennünk és mibe öltöznünk, akkor elégedjünk meg. Jézus a mindenható Isten nem mindennapi ajándéka, akit „karácsonyra kaptunk”. Olyan körülmények között született meg, ahol épp csak volt fedél, étel és ruha. Ilyen körülmények közé a szegény pásztorok és a gazdag bölcsek jöttek Őt köszönteni. Vajon, ha Isten úgy ítélte meg, hogy az Ő fia számára megfelelt az általunk is jól ismert élethelyzet, akkor nem kellene-e, hogy számunkra is példaértékű legyen ez a történet? Méltó a mindenható Isten a hálára és dicséretre, hogy van mibe öltözködnünk, mit ennünk, innunk és hol laknunk, de a karácsony a legkevésbé alkalmas ünnep arra, hogy az értékrendeket engedjük felcserélődni.

Ugyan a minket körülölelő világ egész más alapokra helyezi ezt az ünnepet, és igyekszik minél jobban eltorzítani. Betolakszik az otthonainkba is, megfosztva az ünnepet valódi értékeitől, melyek igazi fényét adják. Sokszor elsődlegesen a fát tekintik az ünnep bálványának, amiből az következik, hogy ha nem állítanak fát, akkor helyre is tették az értékrendeket. Az ilyen ember önigazultan csapja be magát. Sokkal inkább tekintem az ünnep bálványának és amortizálójának azt a bizonyos „nem leszek kész” érzést, ami mindent átrendez, feljogosít arra, hogy rámorduljuk egymásra, és kirekeszti a nagy rohanás közepette Jézust. Sokkal nagyobb figyelmet kell, hogy szenteljünk egymásra. Mennyivel boldogabb emlék egy-egy közösen elkészített sütemény a gyerekekkel, még ha nem is lett az ünnepi asztal dísze, mint ha minden a helyén van, de szeretni már nincs erőnk. Engedjük Jézust az Őt megillető helyre, és akkor nem csak a karácsonyaink lesznek szebbek.
(TKE)

2013. december 20., péntek

Az ajándék

Így az ünnephez közeledve a legtöbbünkben azon gondolatok motoszkálnak (vagy már lüktetnek), hogy kinek milyen ajándékot készítsünk vagy vásároljunk. S azt hogyan tegyük, hol és mikor. Eldöntöttem az idén, hogy ezt a forgalmi dugók, a zsúfolt boltok és parkolók ellenére nyugodtan fogom tenni, mert készülődni öröm. Már a tervezése boldogság, és ha netán fabrikálunk is, az összeállítás még felemelőbb érzés.
De miért gondolkodunk ezen főként karácsony előtt? (Eltekintve a szülinapoktól…)
Az éves adakozások, jótékonykodások 90%-a miért ilyenkor van?
Miért gondolkodunk főként tárgyi ajándékokban?
Milyen jó lenne egész évben, netán egész életünkben azon lenni, hogy miként szerezhetnénk örömet családtagjainknak, embertársainknak!
Lehet ezt elérni csupán azzal, hogy örömmel és odaadó szeretettel végzem a mindennapi feladataimat a helyemen, ahol vagyok, ahol járok éppen?
Úgy terveztem először, hogy ezen gondolatok folytatásaként felmondok egy szemléltető történetet Schäffer Erzsébet Lábujjhegyen című könyvéből. Ez egy emberről szól, aki egész életében másokért élt. De hirtelen eszembe ötlött, hogy miért így tenném? Hiszen én jól ismertem valakit, aki bemutatta ezt nekem. Ott volt mellettem.
De ő nem szaladgált üzletről üzletre (nem is volt akkor… maximum az ABC és a Vasbolt), hanem abból az ajándékból adott, amit ő is kapott. Mert kapott - mint mindenki más, valamit –, kapott fürge, nagyon ügyes ujjakat és fáradhatatlan szorgalmat. Kapott hozzá szép hangot. Nagyon szépet. Sokszor mindezeket együtt használta, dicsérve Alkotóját. És dolgoztak a szorgos kezek.
Nyitott kapuján keresztül sok ember jött-ment, de senki sem távozott éhesen, mert a friss rétesből, buktából, pogácsából és még ki tudja miből, mindenki bőven kapott. A szomszédból az idős nénik rendszerint ott melegedtek a konyhájában, és szürcsölték a napi levest. Persze a postás sem ment el korgó gyomorral.
Ha környékén baba született, nem szaladt el habos-babos ruhácskáért (jó messzire kellett volna akkoriban ezért elmenni J), inkább hatalmas adag házi krémessel bennünket indított útnak.
Árván maradt gyerekek hírére a szorgos ujjak kis ruhácskákat készítettek.
S mikor már lassult a mozdulat, éppen elég volt még arra, hogy a nagycsaládok gyermekei által elhasznált darabok még használhatóvá váljanak.
Sorolhatnám.
De nem akarom. Hisz nem is tudok mindenről. Ő sem tudott. De egy nap majd hallani fogja Jézus szavait mindazokkal együtt, akik így éltek, mint Ő:
„mert éheztem, és ennem adtatok, szomjúhoztam, és innom adtatok…” (Mt25:35)
Ők pedig megkérdik majd, hogy „Mikor?”
Azok, akik így élnek, a Földön boldogságot, a Mennyben jutalmat kapnak a Fiú, Jézus Krisztus által.
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” 
Kellemes ünnepeket és boldogságot kívánok egész évben!
 

2013. december 19., csütörtök

Karácsony a kórházban

Karácsonyeste.
Gazdagon terített asztal, ezüst gyertyatartók, a konyhában az ünnepi ebéd utolsó részleteit elsimító anyai kezek. Szorgoskodnak, készülődnek, szívük szeretetét kínálják ezüsttányéron. Mert így tanulták. A társalgóban családi kör, a szomszéd szobából gyereknevetés hangja szűrődik át. Az együttlét édes moraját karácsonyi csengettyűk hangja töri meg.
Csengetnek. Helyet foglalunk, de az asztal körül egy szék hangtalanul árválkodik ezen az estén. Imádkozunk, emlékezünk, hálát adunk, mert Isten elküldte megszületni a Földre azt, akit a legjobban szeretett, szíve szerelmét, Jézust. A világért. Mindenkiért. Értünk.
Ahogy körülnézek, átjár a család melege, az összetartozás értéke, elönt ez az Isteni szeretet. Talán túl idilli... talán... de nem bánom, hagyom, mert szívet melengető és nagyon jó. És élvezem.
 
Karácsonyeste.
Fehér ruhában szaladgáló nővérek, üres gyógyszeres doboz az asztalon. A szomszéd szobában hörgő sérült, előttem a sok fájdalomtól már oly régóta szenvedő beteg.
Helyet foglalok. Fehér a kopott kórházi szék, és hideg. Kezét a kezembe veszem, és átjár a végtelen magány... a betegségtudat megélt nyomasztó emléke villámként suhan át az agyamon... Megborzongok... Minden oly távoli és ködös, de tudom, hogy ezek miatt vagyok most itt vele, mert Ő eljött és meghalt értem is.
Bágyadt tekintetével rám néz, a pillantásunk összeölelkezik. Szemében a szenvedések végét jelentő elmúlás utáni csendes vágyakozás tükröződik.
Nem kiáltok, és nem lármázok.
Elengedem. A miértek és kérdőjelek nélkül, és csendesen fohászkodom, hogy bárcsak sokan ott lehetnének az asztalnál...
 

2013. december 18., szerda

Piros alma, mogyoró


Miért szorul össze a szívem, mikor a régi karácsonyokra gondolok? Arra az időre, mikor gyerekszívem megdobbant a párszáz forintos ajándék láttán, kincsnek számított egy narancs és pár szem mogyoró, amit aztán hónapokon át őrizgettem a szekrényemben a matrica- és bélyeggyűjtemény mellett, abban a szép, lila dobozban, amit a Cilitől kaptam… Nem az Alpokba készültünk síelni, hanem a kisdombra szánkózni… Bojtos csősapkánkban, kétujjas kesztyűkben, overállban és hótaposó csizmáinkban rohantunk ki a hóba, hárman-négyen kapaszkodva egy szánkóra, amit apukám a kocsi vonóhorgára kötve húzott végig az utcán, ahol akkor még nem volt ekkora forgalom… Csúszkáltunk a patak jegén, rajzoltunk a jégvirágos ablakra, majszoltuk a konzumszaloncukrot… és… és mennyire boldogok voltunk!


Mit meg nem adnék azért, ha még egyszer ülhetnék azon a szánkón, és siklanék le a gyönyörű, csillagfényben ragyogó havon… el a vacogó galagonyabokor mellett… úgy, mintha sosem állna meg a szánkó, sose olvadna el a hó, sose kéne felnőni … mintha sose változna a világ…

…mintha a világ mindig ilyen egyszerű és otthonos maradna… mintha a narancs, a mogyoró és a színes ceruza sosem értéktelenedne el… az utca, a patak és a kisdomb megmaradna egy csodákkal teli, végtelen világnak…

Elfogadnám újra a térdén és fenekén foltozott nadrágomat, a piros keretes szemüvegemet, a csősapkát… csak kacaghatnék újra a szánkón, csak várnám még egyszer olyan izgatottan a karácsonyt, csak örülnék még egyszer annyira egy apróságnak… csak örülnék, csak szeretnék, csak hinnék még egyszer annyira és úgy, mint akkor…

Ehelyett most kinyitom a kocsiajtót, kiszállok, és átvágok a szürke, zsúfolt parkolóházon, hogy aztán belépve a bevásárlóközpontba magával ragadjon a csomagokkal megpakolt, nyüzsgő emberáradat. Mik lehetnek a táskákban? Mennyi pénzt elkölthetnek ezek az emberek! Hányszorosát a mogyoró, a színes ceruza árának! Ennyivel boldogabbak lennének a mai gyerekek? Nem hiszem…

Pedig ők – míg meg nem fertőzi őket a fogyasztói társadalom – ugyanolyanok, mint mi voltunk egyszer.

Eliot, a hároméves unokaöcsém, nagy izgalommal tisztítgatta a saját és kishúga cipőjét, mikor a télapót várta. Nagyon be volt zsongva, még levelet is írt neki. És tudjátok, mit kért tőle? Nem csillogó-villogó, zenélő játékokat, különleges édességeket… hanem egy piros almát és színes ceruzát. A „Mikulás” – aki ebben a mai világban már el is felejtette, hogy a boldogságot milyen apró dolgokba is lehet csomagolni – először meglepődött, majd mosolygott, és tudta, hogy ez lesz a tökéletes ajándék. Így a szatyornyi édességet, amit a kis cipő mellé éppen rakni készült, inkább visszavitte a spájzba, és keresett helyette egy almát és néhány ceruzát. Eliot másnap nagyon boldog volt.

2013. december 17., kedd

Készülődés


Már csak 15 nap karácsonyig!” - villan fel a reklám a hírportál oldalsávján. Micsoda ócska marketingfogás; így rám ijeszteni december elején, hogy náluk vegyek ajándékot... A biztonság kedvéért gyors pillantás a naptárra, valamivel lassabb fejszámolás, és rémült felismerés, hogy de, mégis jól tudják...

A hideg vizes zuhany után megpróbálok listát készíteni arról, hogy kinek szeretnék ajándékot adni, és milyen ötleteim vannak. A gyászos mérleg persze nem tesz nyugodtabbá. Pedig jó lenne kézzel készített ajándék, mert az olyan személyes... Tündéri, ámde roppant tettre-kész Totyogóm sokkal inkább segítség a káosz megteremtésében, mint saját kezű csodák varázslásában, és nem igazán díjazza, ha édes Anyukája arra ítéli, hogy babakocsiba övezve nézze végig tétlenül az ajándékvásárlás dilemmáit. Férjem hirtelen berobbant túlórái szintén nem tolják előre a karácsonyi szekeret. Pedig a Kedves megígérte, hogy leadja rendelését a bútorboltban a cipős-szekrényre, és ahh, álom, akkor Karácsonyra már a folyosónk is barátságosabb képet mutathatna. Valahogy csak rá kellene venni, hogy beleférjen. Mindenképpen neki kell látni a lakás díszítésének, … takarítás, sütés-főzés, na és mit fogok felvenni?

Ám közben ott suttogja az a jól ismert Hang belül: mire is készülsz valójában? Mire emlékezel majd? Hogy teljesen kifáradva, ám büszkén-szemlesütve fogadhatod a köszönetet az eltalált ajándékért, fantasztikus zserbóért és stílusos adventi koszorúért; hogy még az ablakokat is sikerült lemosni, és hogy végre nem kell a kabátok alá rejteni a cipőket a folyosón? Nem felejtetted el pont a Születésnapost? Készíted-e a lelked is az Ünnepre, mert jön hozzánk a Királyok Királya... ?

Mi készítjük az ajándékokat, a fenyőfát, a bejglit és a lakást. Isten készíti az istállót ott Betlehemben, hogy küldje a Fiát. Amikor látja, hogy mindent összekuszálok, veszekedek, durcás és önző vagyok; ahelyett, hogy jogosan hátat fordítana, olyan szívvel akar megajándékozni, amiben ezek helyett szeretet él. Küldi az egyetlen Fiát, és már készíti a keresztet a Golgotán...

Mire is készülsz valójában?
 

2013. december 16., hétfő

Sajtkrémes pumpkin pie

Tudjátok-e már, hogy mit fogtok sütni Karácsonykor? Ha nem ragaszkodtok a hagyományos beigli + zserbó párosításhoz, és szeretitek kipróbálni az új ízvilágú süteményeket, a Sajtkrémes pumpkin pie nagyon finom alternatíva lehet. Következzék Papp Andi receptje, amit precizitásával tökéletesre finomított:

Hozzávalók:

A tésztához: 25 dkg vaj, 2 ek. barna cukor, csipetnyi só, 1 tojás
A töltelékhez: 50 dkg sütőtök, 10 dkg barna cukor, 3 dl cukrozatlan sűrített tej, 2 tojás, csipetnyi só, őrölt fahéj, szegfűszeg, gyömbér
A morzsához: 2 ek.liszt, 5 dkg vaj, 6 dkg barna cukor, kettő maréknyi apróra vágott (pekán) dió
A krémhez: 20 dkg Philadelphia krémsajt vagy mascarpone, 0,5 dl tejszín (szerintem lehet háromszor ennyi is, könnyebbé teszi a tetején a krémet) 15 dkg cukor, 1 ek. citromlé



Elkészítés:
A tészta hozzávalóit gyúrjuk jól össze, majd egy órára tegyük a hűtőszekrénybe pihenni.
Daraboljunk fel egy kisebb tököt, kaparjuk ki a magját és 200 Celsius fokos sütőben süssük puhára. (45 perc vagy még több, jól meg kell sütni!) Ha megpuhult, 50 dkg-nyit tegyünk a töltelék többi hozzávalójával egy tálba, és botmixerrel turmixoljuk össze. Nyújtsuk ki a tésztát, és tegyük a pitetésztaformába, öntsük bele a tökpürét, és 180 Celsius fokon 15 percig süssük. A diót a vajjal a liszttel és a cukorral keverjük morzsává, szórjuk a pite tetejére és süssük még 30-35 percig. Alaposan keverjük össze a krémsajtot a cukorral, a citromlével és a tejszínnel. (és ha több tejszínt tettünk bele, mint ami itt meg van adva, akkor ezt a keveréket tegyük egy időre a hűtőbe, hogy szilárduljon.) Ha KIHŰLT (!) a pite, ezt kenjük a tetejére.

Amit Andi másképp csinál:

"- a mascarponés krémnek csak a 2/3-át használom fel, és vagy picit több tejszínt teszek bele, vagy picit kevesebb cukrot, mert így szerintem majdnem túl édes
- cukrozatlan sűrített tej helyett Maresit használok (300ml), vagy ha a kisebb üveget akarom csak megvásárolni, akkor 230ml Maresi + 70 ml tejszín
- a sütőtöknek szerintem tovább kell sülnie ahhoz, hogy igazán jó íze legyen
- a tésztát úgy nyújtsátok ki, hogy a piteforma szélére is jusson, és magasan, mert a töltelék eléggé meg fog emelkedni"



Kreatívkodok


Mellettem olló, kezemben ragasztó és valami csillogó gomb, előttem a fényes lap, amire rá kell ragasztanom, körülöttem a földön mintás papírok különböző vastagságban, díszek és csatok, színes filcek, a vonalzó pedig… azt hiszem, valahol alattam lehet, mert sehogy sem találtam az előbb.

Már egy jó ideje itt görnyedek, a lábam elzsibbadt a földön térdeléstől (asztalon egyértelműen nem férek el ennyi cuccal), egyre gyakrabban pislogok a lámpafényben, az ujjaimat újra és újra megtornáztatom.

De most koncentrálok, remekmű készül. Az utolsó mozdulat, a gombot egyértelmű rendeltetési helyére kell juttatnom. Mély lélegzet. Egy csöpp ragasztó kell csak, majd finoman ráhelyezni a gombot a rajzra. A tubust picit megnyomom – csak egy leheletnyit kell, ezek a folyékonyak igen cselesek tudnak lenni – na jó, még egy leheletnyi nyomás, mert nem jön ki – már fél tizenkettő elmúlt? Hogy fogok én holnap felkelni – na még egy kis nyomás, és neee, persze hogy megszaladt. Persze, hogy a lapra cseppent. Papírzsepivel próbálom feltörölni, ahogy érte nyúlok tollak gurulnak szerte, és a könnyebb lapok elegánsan átlebbennek a szobán. Tunkolom a ragasztót a lapról, közben merőben keresztényietlen dolgokat sziszegek a fogam között. Aztán határozottan rányomom a gombot a lapra. Mm, nem is látszik annyira a folt. Akár így is tervezhettem volna. Lassan feltápászkodok, próbálom kiegyenesíteni a lábam, derekam. Összeszedem a lapokat, tollakat, a még meleg vonalzót (na ugye!). A művet fáradt diadallal a polcra teszem. Irány az ágy.

Azért kreatívkodni jó dolog. És van pár érdemi tanulsága.

1.     Az alkotás maga, a teremtés. Hát nem ezzel kezdődött a világnak az élet? „Kezdetben teremtette Isten…”. Amikor eltervezünk és létrehozunk valamit, legyen az egy asztaldísz, egy hímzett terítő, egy óvodás rajza, egy szobrász mesterműve vagy egy blogbejegyzés, része lehetünk kicsit Isten csodájának. Az Alkotó adott alkotásának is kedvet és ihletet, és gyönyörködik benne.

2.     Gyönyörködünk. Különleges kegyelem, hogy megláthatjuk a szépet. Ádám le lehetett nyűgözve, amikor Isten csorbítatlan világára nyitotta a szemét, hát még mikor Évát meglátta J. Mi, Éva lányai, pedig különösen szeretjük a szépséget, a harmóniát. Vágyni a szépre, törekedni arra nem fölösleges luxus, hanem öröm Isten ajándékának, a Mester kedvességének.

3.     Tökéletesség. Isten látta, hogy „minden amit alkotott igen jó”. Neki nem csöppent le a ragasztó, nem gubancolódott össze a fonal, nem csúszott ki a szalag. Erre most bólogatsz, de kérlek, ezt akkor se felejtsd el, amikor kora reggel a fürdőszobai tükörbe pislogsz karikás szemekkel. Akkor se, amikor ruhát próbálsz egy alulméretezett fülkében, vagy nem kapsz egy rendes csizmát a vádlid miatt.

Emlékszel Pancsinellóra, az ütött-kopott famanóra, aki elhitte, hogy selejtes, egészen addig, amíg el nem látogatott Élihez, a fafaragóhoz? „Ne felejtsd el,” – mondta neki Éli– „hogy nagyon értékes vagy, mert én alkottalak! És én sohasem hibázom!”1

4.     Az ajándék. Karácsony előtt kreatív energiáink egy része díszítésre, lakáscsinosításra irányul, de a legtöbb mégis arra, hogy másoknak örömet szerezzünk, másokat megajándékozzunk. Egy odafigyelő gonddal megalkotott ajándék kifejezi szeretetünket és törődésünket a másik felé.
Nem a mi szerető Istenünktől tanultuk ezt is, aki a világmindenség legtökéletesebb Ajándékát készítette el számunkra, odafigyeléssel, gondoskodással, odafordulással és szívét teljesen átjáró szeretetettel? Ezt a karácsonyi ajándékot öleltük magunkhoz a Krisztusban, és ennek az örökkévaló, el nem halványuló, tökéletes Ajándéknak örülhetünk mindennap.
 

Drága nővéreim, húgocskáim, legyen örömötök a karácsony előtti alkotásban, lássátok meg Isten szeretetét magatokban, örvendezzetek a Legnagyobb Ajándéknak, aki a tiétek, … és használjatok kenőfejes ragasztót!
 

1 Max Lucado: Értékes vagy

2013. december 15., vasárnap

Minden nap karácsony

Mostanában különösen sokat foglalkoztat ez a gondolat.
Egyszerűen azt veszem észre életemben, magam körül, hogy a küzdelmek csiszolnak, a csalódások átformálják gondolatvilágomat, a szervezetek és formális alkalmak komplikálják az életet... Mindez a napok hosszú sorából egyre jobban a megszületett Krisztusra emelik tekintetem, és benne való hitemben megerősítenek. Isten Fia, a Megváltó, ott hagyta dicsőséges otthonát értem, hogy legyen egy valós elképzelésem és tapasztalatom a feltétel nélküli szeretetről, hogy legyen előttem egy példa, amiből tanulhatok. Életem napjai egyre jobban meggyőznek arról, hogy nélküle nem érdemes élni! Egyre jobban feloldódik lelkem a kihívások alatt is a benne levő bizalomban és reményben, s tapasztalom erejét, megújító jelenlétét a viharok kellős közepén is pontosan úgy, mint mikor például egy lelki társsal leülünk békeidőben egy szelet tortát és egy kávét elfogyasztani. Krisztus életem legnagyobb ajándéka minden helyzetben!
Főiskolás koromban sokszor kerültünk olyan vitába a hitetlen társaimmal, hogy a Krisztushoz való fordulás az az élettől való elfordulást jelenti. Sokszor vádolták a hívőket azzal, hogy az Istenfélelem az a rettegésben való élet. Hogy cáfolhatnám meg egyre jobban ezt minden napon? Sem a hitetlenek előtti bizonygatásból, sem az Istennek való megfelelésből, hanem egyszerűen, tisztán az SZERETETBŐL, élve abban, amit Tőle kaptam.
Nem olyan rég hozzájutottam egy könyvhöz, ami régészeti, történelmi és vallástörténeti alapon nagy pontossággal járt utána, hogy a kereszténység szokásainak alapjait feltárja. Nagyon élvezem olvasni mindazt, ami mindig is érdekel: hogy kezdődött minden emberi kultúra, s hogyan alakultak ki a szokások, amik alapján embercsoportok elszigetelődtek egymástól, míg a másik oldalon saját értékrendjükben egymásra utaltak lettek. E könyv részletesen leírja azt az erőfeszítést, ahogyan Róma beépítette a pogány ünnepeket az állami vallásba. Időben és természetében így kapott helyet karácsony is a naptárukban, mint álcázott, átmentett megemlékezés a télforduló környékén.
Most nem akarok részletekbe belemenni, mert így az Advent körül inkább a lelki ünneplésre szánjuk az időt.  Azt viszont felteszem, s érdemes ezen elgondolkodni, hogy Krisztus születésének dátuma nincs lejegyezve az Írásokban, éppen úgy, mint visszajövetele sem.  Míg a világ gazdasági életének központi dátuma karácsony lett és minden e dátum köré összpontosul, mi ünnepelhetjük Jézust mint életünk Királyát, jólétünk Forrását, hűséges Társunkat, aki velünk volt és lesz életünk minden napján.
Van egy mondás, amit Brazíliában sokszor hallottam: azt nem tilthatod meg egy madárnak, hogy elrepüljön a fejed fölött, de azt, hogy fészket rakjon, azt igen. Nehéz kilépni a környezetünkben zajló ritmusból, képtelenség nem meghallani, amit a reklámok árasztanak felénk, nekünk is kedvező ajánlatokból mi is hasznot húzunk az üzletekben. Mégis fontos, hogy a karácsony ne váljék egy bálvánnyá, Jézussal a közepében. Jézust, Isten fiát nem lehet, nem szabad egy általunk kialakított szokásformára leegyszerűsíteni, s főként nem olyan szerepe van életünkben, ami lehetővé tenné azt.
Szükségünk van Jézusra minden napon. Ezt legjobban úgy fejezhetjük ki Neki, hogy keressük jelenlétét, elfogadjuk vezetését, és hálával áldozunk lényéért, létért, földre jöttéért, haláláért, feltámadásáért és ígéretiért! Így a karácsony 365 napon át tart, s az ünneplésnek sosem lesz vége!
(Fülöp Viki gondolatai)