Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (22) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (6) alkalmatlanság (5) Anyák napja (5) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (12) Atya (2) barátság (16) bátorítás (35) bátorság (5) Békesség (29) belső békesség (14) belső viharok (24) beszéd (6) betegség (1) Biblia olvasás (16) Bizalom (65) bizonyosság (1) bizonyságtétel (18) biztatás (3) böjt (2) bölcsesség (18) Bűnbocsánat (10) bűntudat (4) céltudatos élet (9) család (5) csalódások (5) Csendes percek (2213) csendesség (6) csüggedés (13) Depresszió (12) dícséret (2) dicsőítés (20) Döntések (20) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (12) elég vagy (1) elengedés (3) életöröm (8) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) elhívás (1) elismerés (3) előítélet (3) elutasítás (2) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (2) engedelmesség (9) erő (15) fájdalom (12) fáradtság (9) feladat (14) félelem (14) feltámadás (5) feltöltődés (10) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (9) Gondolatok (42) gondoskodás (2) gondviselés (14) gyász (2) gyengeségek (5) Gyermeknevelés (31) Gyógyulás (11) győzelem (5) hála (11) hálaadás (11) harag (4) harc (6) házasság (29) hit (40) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (9) igazság (11) Igehirdetés (38) ígéretek (2) Igevers (4) Ima (44) imádság (21) Immánuel (2) irgalom (10) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (9) Isten ereje (14) Isten gondoskodása (31) Isten hangja (4) Isten hűsége (33) Isten időzítése (4) Isten keresés (3) Isten követése (16) Isten lát (2) Isten munkálkodása (13) Isten neve (6) Isten szeretete (85) Isten terve (26) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (59) Istenen lévő tekintet (4) Istennel töltött idő (19) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (19) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (9) Jézus keresztje (1) Jézus követése (43) Jézus szeretete (17) jóság (4) jövő (2) kapcsolatok (31) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (26) keresés (2) kételkedés (8) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (12) konfliktusok kezelése (6) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (13) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (9) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (13) megelégedettség (9) megismerés (6) Megpróbáltatás (33) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) miért (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (2) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (9) nyugtalanság (2) odafigyelés (8) odaszánás (2) olvasói gondolatok (41) otthon békéje (2) öltözet (2) önbizalom (3) önértékelés (39) önuralom (1) önvizsgálat (23) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (1) összetöretés (3) Pásztor (1) pihenés (7) prioritások (2) próba (4) ráhagyatkozás (1) Receptek (4) Remény (28) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (6) szabadság (9) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (7) szégyen (2) szelídség (4) Szentlélek (5) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (3) szeretet (47) szeretve élni (2) szeretve vagy (1) szív (1) szolgálat (24) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (5) tiszta szív (2) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (15) új élethelyzet (1) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (21) várakozás (15) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (7) vígasztalás (3)

2014. szeptember 30., kedd

Nehezék

„Ezért vessetek el minden romlottságot és mindenféle gonoszságot, s fogadjátok szelíd készséggel a belétek oltott igét, mely meg tudja menteni lelketeket.” 
Jak 1,21

Van valami olyan attitűdöd, viszonyulásod, hozzáállásod, ami néha ki tudja szívni belőled az életet? Lekókad a lelkesedésed, elhervad az örömöd, elfonnyadsz tőle, mint egy régóta nem öntözött növény.
Ez a kép jutott eszembe, mikor elgondolkoztam valamin, amit anyósomtól tanultam. Ő híres a gyönyörű növényeiről, a virító évelőágyásáról. Lényegében kora tavasztól késő őszig tele a kertje szebbnél szebb virágokkal.
Egy alkalommal rákérdeztem, van-e valami titka a virágok gondozásának. Elmagyarázta, hogy a művelet neve, amivel az állandó virágzást biztosítja: „lefejezés”. Ez annyit tesz, hogy amint egy virág fonnyadni kezd, halványul, hervad, le kell csípni a fejét.
A gyakorlatban kiderült, hogy ez egy aprólékos, soha véget nem érő munka. Mikor azt hinném, hogy már minden elfonnyadt virágot eltávolítottam, másnap tucatjával jelennek meg az újak. De azt akarom, hogy a növényeim tovább virágozzanak. Naponta folytatom a lefejezést, mert a száradó virágfejek elvonják az éltető nedveket a növény többi részétől. Kiszívják az energiát, amit újabb virágok kibontására használhatna.
Ha megszabadítom a növényt a száradó, lekókasztó nehezéktől, a rügyekből káprázatos szirmok törnek elő mindaddig, míg élet kering a szárban.

Miközben lecsipkedem az elszáradt virágfejeket, Krisztussal való életemen gondolkodom. Vannak olyan szegletei a szívemnek, olyan gondolatai az elmémnek, kívánságai az akaratomnak, amik rossz attitűdből erednek. Ők lelki életem nehezékei.

Ezek a mélyen gyökerező gondolati sémák és társaik: a kételkedés, a félelem, a rossz döntések, régi szokások, dédelgetett neheztelések vagy pillanatnyi konfliktusok – akadályozzák a növekedést, nem engedik kibontakozni Isten tervezte teljes pompánkat.

Reggel reménykedve ébredünk, de hamar megadjuk magunkat annak, ami bánt. Kételkedésünk önmagunkban vagy mások fölötti ítélkezésünk gyakran olyan negatív gondolatokból és nemkívánatos cselekedetekből ered, amik nemcsak a mi napunkat teszik tönkre, hanem azokét is, akik körülöttünk élnek. De ha tudatosan lecsipkedjük ezeket, amint megjelennek, meglepő növekedést tapasztalhatunk meg Krisztussal való életünkben és egészséges kiteljesedést kapcsolatainkban.

Jakab leveléből vett mai igénk arra szólít fel, hogy vessük el magunktól ezeket a negatívumokat, s alázattal engedjük, hogy Isten igéje felszívódjék a lelkünk mélyéig. Ahelyett tehát, hogy egy kísértő gondolatot dédelgetnénk mindaddig, míg bűnné sarjad, csöndesen irányítsuk figyelmünket az Írás valamelyik igazságára, mint például: „Főpapunk ugyanis nem olyan, aki ne tudna együttérezni gyöngeségeinkkel, hanem aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, de bűnt nem követett el.” (Zsid 4,15).

A Szentírás szavai megerősítenek, nem szívják el energiánkat. Ez a legkifinomultabb, lélekben történő „lefejezés”. Ha sikerül áthajlítanunk ebbe az irányba gondolati sémáinkat, megmenekülhetünk a rossz döntésektől, az egészségtelen kapcsolatoktól, a belülről gerjesztett szívfájdalomtól.

Érzed-e, hogy ráférne lelkedre egy kis „lefejezési” művelet? 

Vannak-e benned elszáradt virágfejek, amiket magaddal hurcolsz, s amik elszívják lelki energiádat, fejfájást okoznak, könnyeket fakasztanak? Tépd ki magadból a rosszat, az ártalmasat. Ültesd helyébe Isten Igéjét. Aztán lépj hátra, és várd türelemmel, hogy megjelenjenek a szemet gyönyörködtető csodálatos virágfejek.

Uram, bevallom Neked, hogy régóta hordozok lelkemben elfonnyadt virágokat. Segíts, kérlek, hogy kitépjem és eldobjam őket. Add, hogy akarjam helyükre a Te igédet ültetni jó mélyen, kitéphetetlenül. Öntözd meg lelkemet kiapadhatatlan forrásodból, hogy a virágok, amiket elültetsz és felnevelsz bennem, mások figyelmét is megragadják, és a Kertészre irányítsák. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Encouragement for today, 2011.06.29. Karen Ehman, www.proverbs31.org, fordítás: http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2011_10_01_archive.html)

2014. szeptember 29., hétfő

Én mit ajánlhatok fel?

„Akkor ezt mondta Mózes az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesen szóló. Ezelőtt sem voltam az, de azóta sem vagyok, hogy szolgáddal beszélsz. Sőt nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok én.” 2Móz 4,10

Mikor úgy alakult, hogy családommal az ország egyik végéből a másikba kellett költöznünk, meglepődtem, mennyire elbizonytalanodtam. Általában magabiztos voltam életem legtöbb területén, és most hirtelen nem találtam a helyemet, megkérdőjeleztem a képességeimet.

Félre ne értsetek. Az emberek aranyosak, barátságosak voltak. Csak valahogy nagyon másnak éreztem magam. Az asszonyok mind csinosak, elegánsak voltak, dallamosan beszéltek. Én közönségesen öltözködtem, s hirtelen úgy tűnt, unalmas, monoton a beszédstílusom.

És ez még nem minden. Isten olyan munkahelyre irányított, ahol minden más nőnek jelentős elemekkel volt tele az életrajza, elismert teljesítmény volt mögöttük. Évek óta együtt dolgoztak. Tudták, mit akarnak, magabiztosaknak látszottak. Új jövevényként az önbizalmam megingott, mikor összevetettem saját tapasztalataimat és képességeimet az övékkel.

Idővel ezek a különbségek tovább növekedtek, ahogy munkatársaim egyre több sikert könyvelhettek el. Az én adottságaim jelentékteleneknek látszottak. Ugyan mire használna Isten egy olyan egyszerű, mindennapi nőt, mint én, mikor annyi csodálatos, aranyos asszony van körülöttem?

A tudatom kételkedett, de a szívemben Isten világosságot gyújtott. Arra tanított, hogy az Ő szeretete nem függ a teljesítménytől. Nem számít, mi van a szakmai előtörténetemben, vagy hogy milyen sikerekről számolhatok be. Annyit vár el tőlem, hogy elfogadjam a szeretetét, én, a magam egyszerű valójában. Mekkora szabadságot rejt ez a felismerés egy olyan teljesítménykényszeres emberkének, amilyen én vagyok!

Nem ment egyik napról a másikra, de ahogy egyre inkább felfogtam, hogy az értékemet Isten szeretete adja, rá kellett jönnöm, hogy Ő sohasem hasonlít össze másokkal. Nem számlálja a sikereimet, nem méricskéli a teljesítményemet. Csak azzal törődik, mihez kezdek a tálentumokkal, amiket rám bízott.

Hosszú évek önbecsmérlése után végre elfogadtam, hogy Isten olyanná alkotott, amilyen vagyok. A gondolkodásom, a személyiségem, a képességeim mind eszközök Isten tervének megvalósításához. Abban, amit én hiányosságnak hittem, Ő lehetőséget lát. Minél tovább foglalkoztam azzal, milyennek alkotott engem Isten, annál inkább felragyogott az Ő dicsősége, s annál jobban tudtam teljesíteni a munkámban, a hivatásomban.

Ez mindenkire érvényes igazság. Isten nem véletlenül tervezett olyanná, amilyen vagy. Oka van annak, hogy nem olyan vagy, mint a szüleid, mint a testvéreid vagy a barátaid. Életed és munkád sosem lesz olyan, mint a főnöködé, akit csodálsz, vagy a közösségvezetődé, vagy a szomszédodban lakóké. És ez így van jól, mert Isten nem akarja, hogy olyan légy, mint ők. Ő azt akarja, hogy te TE legyél.

A mai házi feladat az legyen, hogy elengeded az elvárásokat, amiket magad elé állítottál, s igyekszel megismerni Isten csodálatos tervét rólad. Rá fogsz jönni, amire én is rájöttem: mindenkinek van mit felajánlani.

Uram, köszönöm a lehetőségeket, amiket belém tápláltál. Bocsásd meg, hogy semmibe vettem az ajándékaidat, a tálentumokat, amiket nekem adtál, s mások képességeire, tapasztalataira vágytam. Segíts, hogy elfogadjam magam olyannak, amilyennek alkottál, s felfedezzem csodálatos tervedet, ami rólam szól. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Encouragement for today, 2011.07.18.Glynnis Whitwer, www.proverbs31.org, fordítás: http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2011_10_01_archive.html)

2014. szeptember 28., vasárnap

Példabeszédek könyve 27:19


Isten barátai


Keresett magának az ÚR szíve szerint való embert, és őt tette az ÚR népe fejedelmévé. 
I Sámuel 13:14

Te azonban nem voltál olyan, mint szolgám, Dávid, aki megtartotta parancsolataimat, és teljes szívből követett engem, és csak azt tette, amit én helyesnek látok.
I.Királyok 14:8


Egyszer egy Mary Lance nevű hölgy megkérte az Urat, hogy ismertesse meg őt Isten legjobb barátaival. Mary szerette volna megismerni azokat a hívőket, akiken az Úr tetszése nyugodott, azokat az embereket, akiknek legfőbb vágyuk Isten szolgálata volt. Mary tudta, hogy ezen keresztények mély meggyőződéssel és bölcsességgel rendelkeznek, és azt is tudta, hogy ezek a "legjobb barátok" Isten örömét és koronáját jelentik, így Mary nagyon sokat várt ezektől az emberi kapcsolatoktól.



Mary nem csalódott. Jó pár kivételes, különleges barátságot élvezhet olyan rendkívüli emberekkel akik egészen különleges módon köteleződtek el Isten mellett. Kik ezek a keresztények?


Ezek a hívők nem felszínesen élnek. Örömük buzgó, de nem túlfűtött. Lendületesek, de nem lehengerlők. Készek gyorsan cselekedni, de nem kapkodnak. Körültekintőek, de nincs bennük gyávaság vagy önzőség. Elszántak és félelem nélküliek, de nem meggondolatlanok. Csendesen, szinte észrevétlenül végzik a dolgukat, a környezetük mégis érzi befolyásukat. Ezek a hívők telve vannak békességgel és örömmel, nem parádéznak és nem zajongnak.

Mary elmondása szerint sokan közülük nagy szenvedésen mennek át. Ők azok akik kitartóan a kereszt lábába kapaszkodnak amikor a próbák viharai tépázzák őket. Együtt kiáltanak Jóbbal: "Hiszen megölhet engem, de akkor is Benne reménykedem!" (Jób 13:15, angol fordítás szerint).


Isten nem személyválogató. Az Evangélium mindenki számára nyitott, de mégis úgy gondolom, hogy Isten különleges szeretettel fordul néhány ember felé, mint például Dávid felé is tette. Dávid volt az, aki teljes szívvel követte az Urat.


Drága Uram, szeretném megismerni legjobb barátaidat. Bemutatnál nekik?






(Forrás: Joni and Friends, Daily Devotional, God's Best Friends, http://www.joniandfriends.org/)




2014. szeptember 27., szombat

Amikor a "minden dologgal" szembesülsz az életedben...

"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott."

Róma 8:28


Szeretem a fenti igeverset.

Na jó, ha igazán őszinte vagyok, akkor be kell hogy valljam, időnként egyáltalán nem kedvelem.

Amikor egy nehéz időszakomban egy veszteséget vagy csalódást kell feldolgoznom, és valaki odaveti elém a Római levél ezen versét, sikítani tudnék.

Hát, most aztán igazán őszinte voltam.

Tulajdonképpen mit jelent a "minden" szó? Fogtam a görög szótáramat, és fellapoztam, hogy megnézzem, mit is jelent ez a kifejezés, - a magyarázatnál a "minden dolog" állt. Reméltem, hogy más lesz az eredménye a kutakodásomnak.

Mert a "minden dolog" magában foglalja a jót, a rosszat, és a rondát is. Az élet minden nehéz körülményében egy kincs vár felfedezésre. Annak érdekében, hogy ezt felleljük, ki kell jönnünk a szennyből, félre kell azt tennünk, és tudnunk kell a felszín alá látni.

Könnyű ezt megtenni? Egyáltalán nem

Mocsokkal jár? Igen, általában.

Megéri a fáradtságot? Mindenképpen.

Sok évvel miután elvesztettük második gyermekünket, a tizenhat éves alvó fiam szobájának ajtajában álltam. Teljesen belegabalyodott az ágyneműjébe. Steve 180 cm magas volt, dús torzonborz hajjal, és ráfért volna egy alapos borotválkozás. Nyála kicsordult álmában, szőrös lába pedig lelógott az ágyról.

Istenem, mennyire szeretem ezt a gyereket!, - gondoltam magamban, majd imában Istenhez fordultam:

"Uram! Tudod, mennyire szeretem a gyerekeket, és azt is láttad, mennyire vágyódtam egy egész házat betöltő rakásnyi kisgyermekre. Miért kaptunk csupán egyetlen fiút?"

Ekkor Isten Igéje járt át, betöltve szívemet: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyetlen egy Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."

"Uram, Te szóltál hozzám?" - tettem fel a kérdést.

Ekkor a szavak ismét át és átjártak: "Mert Isten úgy szerette a világot, hogy az Ő egyetlen egy Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."

A fenti Ige úgy hatott rám, mint a kiszáradt földre a tavaszi eső. Isten dicsőségét ragadhattam meg abban a pillanatban. Életemben először igazán megértettem a magasságát, mélységét és a szélességét a jól ismert szavaknak.

Hiszen nekem is egyetlen egy fiam van. Olyan sok embert szeretek ezen a világon, de nincs senki sem, akiért képes lennék az én egyetlen egyemet odaadni. De Isten úgy szeretett engem, hogy mégis megtette ezt értem. És Ő annyira szeretett téged, hogy teérted is ezt tette. Ő odaadta az Ő egyetlen egy Fiát, hogy megmenthessen bennünket a bűnünk büntetésétől, és hogy örök élettel ajándékozhasson meg bennünket.

Miközben a könnyek végigpatakzottak arcomon, megköszöntem Istennek, hogy segített igazán megérteni János evangéliumának 3. fejezetéből a 16. verset, mert egy élő, lélegző, mozgó, (időnként alvó) példáját adta szemléltetésül az Ő szeretetének. Ha ez volt a célja a meddő éveimnek és egy gyermek elvesztésének, akkor megérte.

Hiszen valósággá vált a Római levél 8. fejezetének a 28. verse. És minden értelmet nyert.


Mennyei Atyám, köszönöm rám áradó hatalmas szeretetedet. Köszönöm, hogy Fiadat adtad értem. Kérlek, nyisd fel szememet, hogy felfedezzem dicsőségedet, amikor nyilvánvalóvá teszed jelenlétedet az életemben. Szeretlek Atyám! Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Sharon Jaynes, When God Throws a Little Bit of “All Things” in Your Life, http://www.girlfriendsingod.com/2014/when-god-throws-a-little-bit-of-all-things-in-your-life/
Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013, Used with permission)

2014. szeptember 26., péntek

Uram, miért éppen én ?!


Bízzál az ÚRban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.

(Példabeszédek 3:5,6)


Uram, miért? Miért éppen én?

Néhányszor már feltettem ezt a kérdést Istennek. Biztos vagyok abban, hogy már te is kérdeztél hasonlót.

Nincs abban semmi rossz, ha életünk nehéz időszakában szeretnénk megérteni a miérteket. Azonban a Biblia világosan azt tanácsolja nekünk, hogy ne függjünk és ne támaszkodjunk a saját értelmünkre, amikor a "miért?" kérdést szeretnénk megválaszolni....


"Bízzál az ÚRban teljes szívből" olvassuk a Példabeszédek könyvében, s a tanács így folytatódik: "és ne a magad eszére támaszkodj!" (Péld.3:5)  Ne a saját okoskodásaid alapján próbáld megérteni életedben lévő nehézségeket, mert semmiképpen sem fogsz előrébb jutni.

Ne feledjük, Isten az, Aki az eseményeket irányítja, és az Ő útjai magasabbak a mieinknél. Isten így emlékeztet erre bennünket: "Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az ÚR. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál." (Ézsaiás 55:8-9)

Dr. James Dobson "Amikor nem értjük Istent" című könyvében a következőképpen fogalmaz: "Isten mindenhatóságának analizálása olyan mintha egy amőba az ember cselekedeteit szeretné megérteni." Egyszerűen lehetetlenség.



Egy dologban azonban bizonyosak lehetünk: "Az ÚR minden ösvénye szeretet és hűség," (25.Zsoltár, 10a), függetlenül attól, hogy megértjük-e, vagy sem azokat.

"Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten." (Korinthusi I. levél, 13:12)



Valószínű, hogy életünk sok-sok kérdésére csak akkor kapjuk meg a választ, amikor az ideiglenes földi életünkből átlépünk az örökkévalóságba. Addig pedig bíznunk kell Isten szuverenitásában.

Nem számít, hogy mit éltünk meg a múltban, vagy min fogunk keresztül menni a jövőben, Isten azt ígéri, hogy: "Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak." (Ézsaiás 41:10)

Isten azt szeretné, ha a külső körülményeid ellenére is bíznál Benne. Még mindig Ő ül a trónon. Még mindig Ő kezében van az irányítás.

Mennyei Atyám! Oly sok dolgot nem értek az életemben. Azonban, felszabadító azt tudnom, hogy nem is annyira fontos megértenem minden részletet. Bízom abban, hogy minden a te irányításod alatt áll. Ahogy egy énekünk is megfogalmazza: "Amikor valamit nem értek, amikor nem látom tervedet, amikor képtelenség észrevennem közbenjárásodat, a szeretetedben bízom, Uram." Jézus nevében, Ámen.


(Forrás:Girlfriends in God, Daily Devotionals, “Why Me, LORD?”, Sharon Jaynes, http://www.girlfriendsingod.com/2014/why-me-lord/ Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013
Used with permission)

Az Ima


2014. szeptember 25., csütörtök

KÖNYVKLUB: Corrie ten Boom: A Menedék, Tizenkettedik fejezet: Vught


1. „- Betsie – nyögtem -, meddig fog ez még tartani?
- Valószínűleg sok ideig. Évekig. De hogy is tölthetnénk el jobban az időnket?
Felé fordultam és rámeredtem.
- Mit beszélsz?
- Ezek a fiatal nők. A lány a bunkernél. Corrie, ha az embereket meg lehet tanítani a gyűlöletre, akkor a szeretetre is meg lehet tanítani őket! Meg kell találnunk a módját, bármeddig is tart.
Betsie izgalmában elfelejtette, hogy suttognia kellene. Felfogtam, hogy az őreinkről beszél. Ránéztem a főfelügyelőnőre, aki előttünk ült az asztalnál. Én a szürke egyenruhát és az ellenzős sapkát láttam, Betsie pedig egy sebzett embert.” (182-3. o.)

Gondoljunk most olyan emberre, akire valamiért neheztelünk, akit nem tudunk szeretni, aki nem szimpatikus (akár személyes ismerős, akár csak távoli: lehet ez akár egy politikus, akit valamiért ki nem állhatunk, a gyülekezetünkből valaki, aki gondolkodásmódjával vagy viselkedésével idegesít minket, vagy bárki a szűkebb-tágabb környezetben)! Mi mit/kit látunk, amikor ránézünk? Ébred-e bennünk vágy, hogy tegyünk valamit azért, hogy ő boldogabb legyen (Betsie-ék esetében: hogy megismerjék a szeretetet)? Tisztában vagyunk-e vele, hogy „ennél jobban nem is tölthetnénk az időnket [életünket]”?

***

2. „Moorman nemcsak hozzám, hanem a többiekhez is olyan volt, mint egy barátságos, idősebb testvér, nem pedig művezető. Figyeltem, amint fáradhatatlanul járt-kelt a dolgozók százai között, tanácsot adott, biztatott, a kimerülteknek egyszerűbb munkát osztott ki, a nyugtalanoknak pedig nehezebbet. Már egy hónapja voltunk Vughtban, amikor megtudtam, hogy a huszonkét éves fiát azon a héten, amikor mi ideérkeztünk, a táborban agyonlőtték. Ez a személyes tragédia nem gátolta abban, hogy velünk törődjék. Gyakran állt meg mellettem, hogy képet alkosson magának – inkább a gondolkodásmódomról, mintsem a munkámról.” (185. o.)

Minket nemcsak személyes tragédiáink, de apróbb gondjaink, feladataink, elfoglaltságaink is mennyiszer gátolnak abban, hogy másokkal törődjünk! Mennyiszer nem tudunk túllépni önmagunkon! Gondolkodjunk el azon, hogy az elmúlt héten/hónapban/évben törődtünk-e IGAZÁN, ELEGET másokkal! Ha nem, mi volt ennek az oka? Súlyosabb ok, mint ami Moorman oka lehetett volna? Ha ő túl tudott lépni önmagán, mi képesek vagyunk-e erre?

***

3. (187.o.) Corrie gyűlölte Jan Vogelt, aki annyi ember szenvedését okozta. Nem tudott neki megbocsátani, és annyira dühös volt rá, hogy ez a düh teljesen tönkretette őt. Betsie ugyanezt az embert (aki őt is elárulta) mélyen sajnálta, és imádkozott érte. Itt újra beszélgethetünk arról, hogy kit/mit látunk meg a másik emberben, de még valami nagyon fontosra hívja fel itt Corrie a figyelmünket: Rá kellett jönnie, hogy ha gyűlöl, ha haragszik, akkor ő ugyanolyan bűnös, ugyanolyan mérgezett a szíve, mint Jan Vogelnek. (A Biblia szerint ha valakit gyűlölünk, gyilkosai vagyunk annak!) Corrie itt úgy fogalmaz, hogy „szívemmel és nyelvemmel megöltem őt”. Corrie-t úgy pusztítja a szívében lévő méreg, hogy pár nap alatt tönkremegy! Amint megbocsát, és megtisztul a szíve, ismét jól tud aludni, mert békesség van benne.

A mi szívünket (és ezáltal lelkünket-testünket) mérgezik-e indulatok?

***

4. Betsie-ről azt olvassuk (190.o.), hogy „éppoly szívesen olvas fel az itteni nőknek a Bibliából, mint ahogy egykor levest vitt az éhes embereknek”. Sokan az ilyen haláltáboros történetekről olvasni sem szeretnek, még csak a gondolat is elviselhetetlen számunkra, hogy mi lenne, ha nekünk lenne részünk ilyesmiben.


Miben különbözünk mi Betsie-től? Ezt konkrétan és részletesen fogalmazzuk meg magunknak, majd vonjuk le a következtetéseket arra vonatkozóan, helyes-e a hozzáállásunk az élethez, helyes-e a mód, ahogy élünk. Ha igen, indokoljuk meg! Ha nem, akkor kell-e változnunk?

(Andi)

Egyetlen lépéssel kezdődik minden


„Amikor Illés észrevette, befödte arcát köntösével, kiment, és a barlang szája elé állt. Egy hang megszólította, ezekkel a szavakkal: ’Mit csinálsz itt, Illés?’” 

1Kir 19,13

Tizenhárom éves koromban a családdal és barátokkal a gyönyörű Hawaii szigeteken nyaraltunk. Hallottuk, hogy van a közelben egy vízesés, ami mellé kialakítottak egy sziklákba vájt vízi csúszdát. Kalandra vágyva elindultunk felfedezni a helyet.

A vízi csúszda nagyon látványos volt. Felmásztunk a sziklákon, hogy elérjünk a tetejére, s közben észrevettük, hogy a közeli peremről a helyi lurkók a vízbe ugrálnak. Nagyon izgalmasnak tűnt!

Miután vagy egy órát csúszkáltunk a természetes csúszdán (aminél szebb vízi csúszdát azóta se láttam), figyelmünk egyre inkább a szomszédos sziklára és az ugró gyerekekre fordult. Egymásra néztünk: ki veszi a bátorságot, hogy elsőként a külföldiek közül felmásszon és leugorjon.

Mindig is versengeni szerettem a fiúkkal, hát jelentkeztem.

Felmásztam a szikla oldalán kialakított ösvényen. Kiléptem a peremre, ahol egy sziklanyelv nyúlt ki 20 méter magasan a víz fölé, és lenézve komolyan tisztelni kezdtem a magasságot, ahol álltam. Más szóval: kezdtem bepánikolni.

A csoportunkból egy nálam kisebb fiú, Tim, velem jött a sziklára, és most megszólalt mögöttem:

- Ha nem akarsz leugrani, legalább állj félre, hogy én ugorhassak. Nyuszika!
Mialatt vissza tudtam volna vágni, egy férfi a helyiek közül, aki kicsit arrébb már öt perce figyelte, mit fogok tenni, így szólt:
- Tegyél egy lépést előre.
- Mit mond? – ordítottam.
- Lépj előre – ismételte.
- Igen – visszhangozta Tim. – Csak lépj előre.

Könnyű feladat egy lépést tenni. Egész nap ezt csináltam, raktam egyik lábam a másik elé. Mi olyan nagy dolog ebben? Tessék lépni egyet. Azzal kiálltam a szikla szélére, összeszorítottam a szememet, és tettem előre egy kis lépést. A testem rögtön a levegőbe került, és én szabadeséssel, az izgalomtól visítva zuhantam lefelé. Mikor kijöttem a vízből, úgy éreztem magam, mint egy cirkuszi akrobata egy lélegzetelállító gyakorlat után.

Te is egy „szikla” peremén állsz, és nem tudsz leugrani? Érzed, hogy Isten elvárná, hogy radikálisan változtass valamin, de képtelen vagy rá? Vannak emberek, akik ugrásra születtek. Mások olyanok, mint én: lefagynak a sziklacsúcson, nem akarnak ugrani, de arra hajlandók, hogy megtegyenek egy kis lépést.

A történelem folyamán Isten kérdésekkel, ötletekkel noszogatta népét, hogy észrevegyük, mit vár tőlünk. Mint annak az embernek a megjegyzése ott fenn a sziklán.

Hasonló céllal hangzott el egy kérdés egyik kedvenc bibliai szereplőmhöz, Illés prófétához. Illés mélyen szerette Istent. Az 1Kir 19-ben Isten harsány figyelemelterelés után halk szellő suttogásában szólt hozzá.

Egyszerű kérdést tett fel neki:
- Mit csinálsz itt, Illés?

A kérdés nem Istennek volt hasznos, nem információt akart szerezni Illéstől. Tudta a választ, mielőtt elsuttogta a kérdést. Illéshez szólt, hogy ráébressze, szedje össze magát, és vegye észre, mit akar csinálni.

Úgy háromezer évvel később tőlem is megkérdi Isten:
- Mit csinálsz itt, Shelene?

A kérdés azt szolgálja, hogy gondoljam át, hol tartok. Döntsem el, merre kell továbbmennem. És noszogat, hogy tegyem meg a következő lépést.

Nem kell ugranom. Csak lépjek egyet.

Uram, segíts, hogy felismerjem hangodat, ha szólítasz. Segíts, hogy lássam hűségedet, és bízzam benne, hogy a legjobbat akarod nekem. Égesd szívembe a vágyat, hogy mindig el akarjam végezni a feladatot, amit rám bízol. Adj erőt és bátorságot, hogy megtegyem az első lépést afelé, amit elvársz tőlem. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Shelene Bryan: Every Doing Starts With a Step Encouragement for today, 2014.04.29. www.proverbs31.org, fordítás: http://eszmelkedesek.blogspot.hu/)

2014. szeptember 24., szerda

Alázatban végzett szolgálat

.

"... az alázatosságot öltsétek fel, mert az Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején."
1Péter 5:5-6



Péter apostol személyét nem igazán szoktuk az alázatossággal összekötni. A heves és szókimondó Péter gyakran megfontolatlanul beszélt és ösztönszerűen cselekedett. Ez a csiszolatlan, kemény halászember gondolkodás nélkül kimondott szavai miatt gyakran megszégyenítette önmagát és a többi tanítványt is. Mit tudhatott ő az alázatról?


Amikor Péter az első levelében a fenti szavakat az alázatosságról leírta, úgy hiszem, hogy mondandóját az Urának emlékéből merítette, mely tisztán és élénken élt benne. Valószínű, hogy Jézusra gondolt, amikor az elárultatása éjszakáján a felső szobában voltak. Minden bizonnal visszaemlékezett arra az eseményre, amikor Jézus egy törölközőt kötött a derekára, letérdelt a mosdótál mellé, és gyengéden minden tanítványa lábát megmosta. Péter volt az, aki megpróbált ellenállni, de az Úr egy olyan tanítást mutatott be az alázatos szolgálatról, amelyre Péternek, mindenki másnál nagyobb szüksége volt.

A görög nyelvben jártas tudósok szerint az "öltsétek fel az alázatosságot" kifejezés azt jelenti, hogy "úgy kösd magadra az alázatot, ahogy egy szolga maga köré köti a kötényét". Úgy gondolom, ez egy találó kép mindannyiunk számára, akik példaképünknek a szolgáló Úr Jézust tartjuk.

Keresztény vezetők leghitelesebben úgy tudják megélni feladatukat, ha egy szolga kötényét kötik maguk elé. Másokat vezetni azt jelenti, hogy alázatban megmossuk a lábukat, és úgy szolgálunk feléjük, hogy minden esetben őket helyezzük magunk elé, érdeküket mindig fontosabbnak tartjuk sajátunknál. Ha valamilyen vezető szerepben talál a mai nap, mert a gyerekeidet, munkatársaidat vagy barátaidat kell irányítanod, a legelső megnyilvánulásod feléjük a szolgálat legyen. Mégpedig az alázatban végzett szolgálat...



Szolgáló Úr Jézus, hálaadással és imádattal borulok le Eléd. Hódolattal hajtom meg magamat Előtted, és a hatalmad alá helyezem magam, a Te fegyelmező kezed irányítson engem. Mindenért hálával áldozom Neked, Uram.






(Forrás: Joni and Friends Daily Devotionals, Humility, http://www.joniandfriends.org/)

2014. szeptember 23., kedd

Hogyan bízhatok újra?


„Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik szívem. Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát.” 
Zsolt 28,7



Néhány éve történt, hogy egy alkalommal érzékeny területet érintettek lelkemben egy barátnőm szavai. Oda ütött, ahol már sajgott egy tőle kapott korábbi seb. Meg egy még korábbi. Amikor ez a barátnőm valamitől ideges lett, elvesztette önuralmát, és a szavak ellenőrzés nélkül törtek elő. Érzékenyen érintő szavak.

Mindig bocsánatot kért utána, és nagyon sajnálta, hogy megtörtént.

Tudtam, hogy megbeszélhetnénk, ugyanakkor úgy éreztem, elegem van, inkább visszavonom tőle a bizalmamat. Miért bízzam meg benne, mikor tudom, hogy újra csak ez lesz, megint meg fog bántani?

Ami azt illeti, miért kell egyáltalán megbízni valakiben? Miért ne zárnám be a szívemet, és őrizném meg biztonságban bármilyen veszedelemtől?

Dávid király megértette ezt a küzdelmet. A 28. zsoltárban Istenhez fordul segítségért. A tudósok úgy gondolják, ez a zsoltár Dávid élete vége felé született. Már tudja, milyen az, ha elzárkózik a bántó szavak, veszedelmes cselekedetek elől. Tudja, milyen érzés olyan emberek között élni, akik hűségükről biztosítják, és mégis meg tudják bántani.

Még ebben a késői szakaszban is megkísérthet a gondolat, hogy kizárjunk mindenkit az életünkből, ne bízzunk meg senkiben… nemcsak azokban, akik szándékosan akarnak bajt okozni, de azokban sem, akik szeretnek, de akaratlanul elrontanak valamit. Talán az is átfut az ember elméjén, hogy többé sosem bízik meg senkiben.

A hetedik versben azt látjuk, hogy Dávid hangulata megváltozik, szépséges énekkel szól Mennyei Atyjához. A fájdalom és bizonytalanság közepén állva felfedi titkát: képes a bizalomra, mert tudja, hogy Isten hűséges.

Engem is ez a remény tartott meg a barátnőm mellett.

Az Úr erőnk és pajzsunk.

Dávid a szíve elé tartott pajzsként használja Isten védelmét. Lehet, hogy Dávid az elzárkózást fontolgatta, de Isten keze más tervet írt számára. Abban a kéziratban más embereknek is helyük volt.

Fogadjuk el a tényt, hogy az emberek össze tudják kuszálni a dolgokat. Ilyen a barátnőm is. És én is igencsak zűrös vagyok néha. Barátnőm szavai fájtak, beszélnünk kellett róla, Isten védőpajzsa lehetővé tette, hogy észrevegyem, az ő szándéka nem az elválasztásunkról szól. Igazságai ellensúlyozni tudták a fájó szavakat.

Pajzsa tette lehetővé, hogy megoldást keressek, és elhagyjam a sértettség vagy a megtorlás állását.

Szívünk Benne bízik, és Ő megsegít.

Bölcsességre van szükségünk, hogy tudjuk, mit mondjunk, mikor mondjuk ki, amit akarunk, és mikor tartsuk vissza a szavainkat. Isten felkínálja ehhez irányítását (Jak 1,5).

Meg kell különböztetnünk azt, amit nekünk kell helyrehoznunk, attól amikor hátralépve át kell adnunk a terepet Istennek (Zsolt 55,23).

Tudnunk kell, hogyan forduljunk Istenhez, hogyan bízzunk benne, ahelyett hogy mi magunk akarnánk intézkedni, amikor megátalkodott destruktív magatartással találkozunk. Reményt és szívünk gyógyulását kérhetjük Istentől, mialatt ő elvégzi munkáját valaki másnak a lelkében.

Vidám a szívünk, és hálaéneket zeng Neki.

Konfliktusok, feszült beszélgetések, helytelen magatartás eljuttathatnak oda, hogy úgy gondolod, eleged van, befejezted, kizárod a többieket az életedből. Dávid életében a bizalom Istenben elegendő alap volt arra, hogy kivezesse őt az elzárkózásból, új tervet, új célt adjon elé.

Te már gondoltál arra, hogy visszavonulsz a barlangodba?

Érzed most, hogy Isten arra hív, bízz újra? Talán nem egy bizonyos személyben, hanem Benne? Vagy másokban? Vagy abban, hogy veled van, míg igyekszel követni az Ő tervét az életedben?

Az a barátnőm még mindig a barátnőm. Sokat változott az utóbbi években, és nagyon örülök, hogy végignézhettem ezt az átalakulást.

Elérte a tökéletességet? Dehogy. Én sem. Két, a tökéletességtől távol lévő ember vagyunk, akik bíznak Istenben.


Uram, valaki megbántott, és első reakcióm az volt, hogy elrejtőzzem, és falat építsek magam köré. Köszönöm, Uram, bölcsességed, együttérzésed, tisztánlátásodat, amivel megajándékozol, hogy bízzam Benned, és bízni tudjak másokban is. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Suzie Eller: How Do I Trust Again? Encouragement for today, 2014.09.14. www.proverbs31.org, fordítás: http://lelekerosito.hu/)

2014. szeptember 22., hétfő

Érettebben imádkozni

„Kívántok valamit, és nincs meg. Öltök és irigykedtek, de nem tudjátok elérni. Harcoltok és háborúskodtok, de nem a tiétek, mert nem kéritek. Kértek ugyan, de nem kapjátok meg, mert rossz szándékkal kéritek, azért, hogy bűnös vágyaitokban elpazaroljátok.” 

Jak 4,2-3

A megtérésem utáni első években valahogy így imádkoztam:

„Istenem, segíts, hogy megkapjam az állást.”

„Jézus, gyógyítsd meg a torkomat, kérlek.”

„Uram, küldj elég pénzt a számlákra.”

„Atyám, szabadíts meg a félelemtől.”

Időbe telt, míg rájöttem, hogy ezek az időszakos, rövidke imák nem sokat érnek. Talán úgy gondolkoztam, hogy én megteszem, amit megtehetek, aztán ha mentőkötélre van szükségem, belekapaszkodom Istenbe. Igen ám, csakhogy egyfolytában szükségem van a mentőkötélre.

Kedvencem volt az az igevers, amelyik így szól: „Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek!” (Mt 7,7). Szaván fogtam Istent, és kértem, kerestem, zörgettem napi szinten. Felfigyeltem arra is, hogy: „…nem a tiétek, mert nem kéritek” (Jak 4,2b). Nagyszerű! Ezen ne múljék, gondoltam, és tovább kértem Istentől mindenfélét. Mégsem éreztem boldognak magam, nem láttam, hogy a kéréseimre válasz érkezne, ahogy szerettem volna.

Egyik nap, ahogy a Jakab levél 4. részét olvastam, szemembe tűnt egy mondat: „Kértek ugyan, de nem kapjátok meg, mert rossz szándékkal kéritek, azért, hogy bűnös vágyaitokban elpazaroljátok” (Jak 4,3).

Lehet, hogy Isten nem ilyennek képzeli az imádságomat, hogy „Istenem add meg ezt, tedd meg azt, lengesd meg varázspálcádat a gondjaim felett stb.”? Összezavarodtam, és így kértem az Urat: „Mutasd meg, kérlek, hogyan kéne imádkoznom!”

És megmutatta!

Megértettem, hogy az imádkozás nem arról szól, hogy kérünk valamit – bár ez is hozzátartozik. Ennél viszont sokkal fontosabb, hogy beszélgessünk Istennel. Lépjünk oda Ahhoz, akit szeretünk, és maradjunk a közelében. Először Őt keressük, Őt akarjuk jobban megismerni, Vele akarjunk lenni, az Ő jelenlétére vágyakozzunk. Az imádság nem más, mint annak elismerése, hogy Ő az erőforrás, akitől függünk. Nem más, mint hogy időt szakítunk arra, hogy hívjuk: „Szólj, Uram, a lelkemhez, mondd el, amit hallanom kell.” Nem más, mint partnerség Vele. Nem más, mint hogy akaratunkat hozzákapcsoljuk az Övéhez, hogy láthassuk, hogyan teljesül be az Ő tökéletes szándéka. Nem más, mint hogy rácsatlakoztatjuk magunkat és az életünket Istenre.

Csak az imádság által kaphatjuk meg a maga teljességében, amit Isten nekünk szánt, és tarthatjuk vissza magunktól azt, ami nem szerepelt az Ő terveiben. Nem bízhatjuk a véletlenre az életünket. Állandóan, mindenről imádkoznunk kell, nem csak akkor és arról, ha valami rossz történik.

Mindent hozzunk szóba imádságunkban: nagy dolgokat - „mert Istennél semmi sem lehetetlen” (Lk 1,37), és a legkisebbeket is, mert – „Nektek minden szál hajatokat számon tartják” (Mt 10,30).
A Biblia megtanítja, mi a legfontosabb az imádságban: „aki ugyanis az Istenhez járul, hinnie kell, hogy Ő van és megjutalmazza azt, aki Őt keresi” (Zsid 11,6b).

Minél többet imádkozol, annál több témát találsz hozzá, és annál inkább szeretsz másokért is imádkozni.

Ne engedd, hogy elbizonytalanítson egy megválaszolatlan imádság, s kételkedni kezdj abban, hogy Isten figyel rád. Valójában, valahányszor imádkozol, előrébb viszed Isten akaratának teljesülését az életedben. Imádság nélkül nem tud valóra válni Isten teljes célja veled.

Uram, segíts ma, hogy közelebb kerüljek Hozzád szavaimmal, gondolataimmal tetteimmel. Segíts, hogy még jobban megosszam Veled az életem, és segíts, hogy így fel tudjam ismerni tökéletes akaratodat. Az Ő szent Nevében kérlek, Ámen.



(Forrás: Stormie Omartian: Maturing in Prayer, Encouragement for today, 2014.04.15. www.proverbs31.org  Fordítás: http://eszmelkedesek.blogspot.hu/)

2014. szeptember 21., vasárnap

Szívemet átadom én...


A nyelv is tűz...

„Ugyanígy a nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat: a nyelv is tűz, a gonoszság egész világa.” 
Jak 3,5-6a


Láttam mostanában egy képet ezzel a felirattal: „Uram, karodat tedd a vállamra, kezedet pedig a számra.” Elmosolyodtam a mondaton, de egy kora reggeli telefonnal Isten megbökte a szívemet, hogy felfogjam szavaink hatalmát.

Mikor a kijelzőn megláttam a nevet, az Ének az esőben vidám reggeli dalával jelentkeztem be.
„Beszélnünk kell. Erre most nem vagyok vevő” – válaszolta a barátnőm.
Ez nem az volt, ahogy a napom indítását elképzeltem. Minden erő kiment belőlem, ahogy hallgattam a beszámolót a kiborulásáról. Rájöttem, hogy egy félreértés, egymás mellett elbeszélés okozta az egészet, és első gondolatom az volt, hogy megvédem magam.
Ám ébredéskor épp Jakab levelét olvastam, és ebben a kritikus pillanatban ez az ige ugrott tudatom felszínére: „A nyelv is tűz” (Jak 3,6a).
Ez az igevers mindig felidézi bennem azt a kilencedikes technikaórát, amikor hegeszteni tanultunk. Akkor tanultam meg azt is, hogy aki uralkodik a lángon, irányítja a végeredményt is. A hegesztőpisztoly végén lévő koncentrált lángocska pusztító erejű. A kezemben volt a hatalom, hogy kettészeljek egy fémdarabot, hogy mint késsel a vajat, átvágjak egy forrasztást.
De ezzel az aprócska, ragyogó kék és izzó sárga fényű lángocskával másfajta erőm: gyógyító hatalmam is volt. Meg tudtam vele javítani azt, ami eltört, újra egésszé tudtam tenni azt, ami szétesett.
Nekünk is, neked és nekem is, van egy ilyen apró lángunk – lángnyelvünk – a szánkban. Gyógyíthatunk, lelkesíthetünk vele összetört szíveket, vagy fájdalmasan megégethetünk valakit egy meggondolatlan szóval.
Hogyan uralkodjunk a nyelvünkön? Kezdőknek már az is elég, ha visszatartják a mondandójukat, míg a lelkükben felcsapó érzelemlángok el nem csitulnak, kavargó gondolataik össze nem rendeződnek. „Ha valaki vallásosnak tartja magát, nyelvét azonban nem fékezi, áltatja magát, és vallásossága mit sem ér” (Jak 1,26).
A „fékez” szó az eredetiben is visszatart, visszahúz jelentéssel bír. Tartsuk vissza első reakciónkat, ha úgy érezzük köpni, okádni fogunk. Légmentesen zárjuk le ajkunkat a haszontalan szavak előtt. Éljük meg kereszténységünket kedvességgel, szeretettel, önuralommal.
A következő szinten válogassuk meg bölcsen a szavainkat. „Ha ugyanis a lovak szájába zablát teszünk, hogy engedelmeskedjenek, akkor egész testüket irányíthatjuk” (Jak 3,3).
Ha megzabolázzuk beszédünket, olyan szavakat mondhatunk, amik továbblendítik a beszélgetést, biztató, felemelő érzést adnak, építenek rombolás helyett.
Végül pedig áldjunk vele, ne átkozzunk. A Jak 3,9-ben ezt találjuk: „Vele áldjuk az Urat és az Atyát, és vele átkozzuk az embereket, akik az Isten hasonlóságára vannak teremtve”.
A Biblia korában az átok az áldás ellentéte volt, lássuk be ma is, mekkora felelősséget hordoznak szavaink. Előfordul, hogy bántó szavak okozta mély sebek sohasem gyógyulnak be.
Mikor barátnőmből kirobbant a keserűség a telefonba, Isten segített, hogy megzabolázzam első reakcióimat, amíg eljön a megfelelő pillanat a válaszadásra. Éreztem, hogy két szóhoz vezet, melyek őszintén kimondva képesek megfordítani a beszélgetés irányát:
„Nagyon sajnálom.”
És ez igaz is volt, mert eszembe nem jutna megbántani a barátnőmet egy akaratlan félreértéssel. Eldöntöttem, hogy nem lángvágóként, hanem hegesztőpisztolyként használom a nyelvemet, és egész szívemből azt kívánom, hogy meggyógyuljon a kapcsolatunk. Szerinted is így kéne? Sose feledd: aki uralkodik a lángon, irányítja a végeredményt is.


Uram, kérlek, juttasd eszünkbe minden nap, hogy beszédünket a Te dicsőítésedre és mások buzdítására használjuk. Jézus nevében, Ámen.





(Forrás: Luann Prater: Torched, Encouragement for today, 013.04.30. www.proverbs31.org/devotions fordítás:http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2013_09_01_archive.html)

2014. szeptember 20., szombat

Értékes vagy!

"Ugye, a verébnek párja egy fillér, és egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudtán kívül? Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok."
(Máté 10:29-31)


Gertie. Így hívták, de nekem csak Eisaman nagymama volt. A szemközti házban lakott amikor kislány voltam. Kicsiny városunkban, Irwinban, mindenki jól ismerte, nem csak elragadó természete miatt, hanem utánozhatatlan sütési tehetségéért is.

A specialitása a borított ananászos torta, fahéjas kalács és frissen készült forró almás gombóc volt, amely pillanatok alatt eltűnt a tányérról. (Kicsorduló nyálam épp rácsöppent a billentyűzetemre...)
Ennek ellenére a házi készítésű kenyere tette őt igazán híressé. Szippants csak bele a levegőbe, és próbáld elképzelni velem illatát. Egyszerűen a szájunkban szétolvadó csoda volt egy-egy falat belőle.

Nyolc éves lehettem, amikor a nagyi megtanított bennünket nővéremmel, Elise-el, házi kenyeret sütni. Még most is melegséggel tölt el, amint visszaemlékezem a részletekre...nagy sárga Tupperware edényt használtunk, zsiradékot, friss sütőélesztő kockákat, meleg vizet, cukrot, sok-sok lisztet és egy csipetnyi sót.
Elise-el aztán elkezdtük pontosan követni nagymama utasításait.

Kevertük, gyúrtuk, formáztuk és megsütöttük a kenyeret, pont úgy, ahogy tanultuk. Ilyenkor a házat a sülő kenyér mennyei illata töltötte be, minden szomszédunk és betoppanó vendégünk pedig örömmel osztozott velünk a frissen sült kenyér iránti rajongásunkban.

A kenyérsütésen túl még egy hatalmas leckére tanított meg bennünket Eisaman nagymama. Mégpedig: a gyengeségeink nem tesznek értéktelenebbé bennünket.

Amikor nagyi 58 éves volt, súlyos agyvérzést kapott, és az egész bal oldala lebénult. Az utolsó 5 évét mozgássérültként élte le, de soha sem engedte, hogy korlátai gúzsba kössék.
Agyvérzése után az élet nagyon megnehezedett számára. Minden egyes mozdulat hatalmas megerőltetést jelentett nagyinak. Az arca eltorzult, féloldalasra deformálódott. Teste nehezen engedelmeskedett neki. Az addig aktív, tettre kész nagymamának bizony le kellett nyugodni.
Eisman nagymama egy idő után a nehézségeit leküzdötte, megtanult bottal járni. Még autót is újra tanult vezetni egy kis változtatással. Számomra lenyűgöző volt látni, ahogy tovább folytatta az életét. Barátaival továbbra is szívesen kártyázott esténként, a gyülekezetben folytatta értékes szolgálatát, és a sütést sem adta fel. Annak ellenére, hogy az élete egy váratlan fordulatot vett, Eisaman nagyi továbbra is együtt nevetett a környezetével, áldásként élt, hűségesen szolgálta az embereket a gyülekezetben, a lakóközösségében, sőt még a konyhában is, mert tovább gyártotta és ajándékozta el a frissen sült kenyereit.

De Eisaman nagymama nem a nehézségei miatt volt értékes.

És nem a korlátai miatt volt elismerésre méltó.


Nagyi nagyon jól tudta, hogy az Alkotó miként tekint rá. Tudta, hogy a Teremtő Isten már mielőtt az anyaméhben megformálta volna, ismerte és szerette.

Te tudod-e, hogy ki is vagy valójában?

Tudod-e kihez tatozol?

Megengeded-e, hogy a nehézségeid, a múltad, a gondolataid, a tapasztalataid és a korlátaid határozzanak meg téged, vagy átadod-e Istennek a lehetőséget, hogy Ő határozza meg értékes voltodat?

Nőként minden egyes életszakaszunkban más és más dolgokért küzdünk, hogy értékesnek tarthassuk magunkat. Egy egyetemi hallgató talán a kreditek összegyűjtését vagy a diákönkormányzatban betöltött szerepét tarthatja mércének, egy fiatal anyuka azért küzd, hogy a büdös pelenkák és hajnali etetések között megtalálja értékét, miközben egy vele egykorú egyedülálló nő bibliakörök vezetésében vagy önkéntes munkában teljesedik ki.

Úgy gondolom, hogy senki más nem tudja úgy átérezni egy nőben zajló bizonytalanságot, mint egy másik nő. Drága barátnőm melletted állok a harcodban. Én magam rengeteg időt elpocsékoltam azzal, hogy mások elismerésének tudatában érezzem fontosnak magam. De aztán megértettem, hogy:

Értékes voltunk Isten végtelen szeretetében gyökerezik,

Erre vonatkozó néhány emlékeztető a Bibliában:


Jézus így szólt: "Ugye, a verébnek párja egy fillér, és egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudtán kívül? Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok." (Máté 10:29-31)

Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra...Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. (I.Móz.1:26a, 27)
Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben. (I.Korinthusi levél 6:19-20)



Tudom, rengeteg hibám van, mind-mind tökéletlen a maga voltában. Csakúgy mint te, elvárásokkal, csalódottsággal, bizonytalansággal kell szembenéznem, melyek arra kísértenek, hogy meghatározzák értékemet. Egyedül azonban Istennek van joga arra, hogy teremtményeit minősítse. A Zsoltárok könyvében azt olvassuk, hogy csodálatosnak lettünk megalkotva. (139:14), és Istennek minden egyes élettel célja van, amely egyedül az Ő dicsőségét és nem a saját magunkét szolgálja.


Tehát értékünket az alapján határozzuk meg, hogy Kihez tartozunk, és ne az alapján, hogy mit tudunk vagy nem tudunk megtenni. Ne az határozzon meg bennünket, hogy a főnökünknek, a bennünket körülvevő embereknek, vagy a kultúrának mi a véleménye rólunk. Ha sikerül megragadnunk saját értékes voltunkat Jézus Krisztus kegyelmének fényében, akkor egy megújult, megingathatatlan identitásunk lesz.

Ha ezen felül még házi készítésű kenyeret is tudunk sütni, --- annál jobb! :-)


Drága Uram! Kérlek segíts elfogadnom, hogy egyedül csak Te határozod meg értékemet. Szeretném ezt a tudatot teljesen magamévá tenni. Rostáld meg a gondolataimat, kétségeimet, bizonytalanságomat és érzelmeimet, amelyek arra késztetnek hogy értéktelennek tartsam magam. Jézus nevében kérlek erre, Ámen.




(Ne csak végigfuss a mai gondolatokon! Vizsgáld meg magadat. Tarts bűnbánatot, ha szükséges. Fordulj Istenhez imában. Csendesedj el a jelenlétében. Légy őszinte. Egyedül Isten képes az őszinteségedet kezelni. 
Ha kedved van, mondd el tapasztalataidat, hogy épüljünk belőle, 
vagy oszd meg velünk kedvenc süti receptedet!)



(Forrás: Gwen Smith, Significant Who? Significant You! Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2014
Used with permission www.girlfriendsingod.com)

2014. szeptember 19., péntek

Kétségbeejtő pillanatok



A királyt ékességében látják szemeid; látnak széles országot. Szíved elgondolja a múlt félelmét...


(Ézsaiás 33:17-18)

Olyan könnyű elfeledkezni Istenről...késve érsz haza a munkából, összedobsz egy rakott ételt vacsorára, de épp megszólal a telefon és teljesen elfeledkezel a sütő kikapcsolásáról. Elkeseredve hajítod ki az összeégett rakottast a szemétbe. Valamit gyorsan készítesz helyette, de az asztal körül ülők közül ötből háromnak nem ízlik a vacsora. Édesség után érdeklődnek, mire igazságot kell tenned hogyan osszák el az utolsó csokis fagyit a hűtőből....

Ilyen és ehhez hasonló pillanatokban nagyon ritkán gondolunk Istenre. Ha mégis átfut az agyunkon, akkor is legtöbbször csak egy gyors fohászt küldünk Felé. De ennél sokkal többre van szükségünk. Térdre kell rogynunk, azzal a mindent elsöprő bizonyossággal,  hogy senki máshoz nem tudunk fordulni, egyedül Nála találunk menedéket.

Kétségbeejtő pillanatokban, akkor, amikor már majdnem az idegösszeomlás szélén vagy, tudsz igazán térden állva Jézushoz menni. Talán éneklés közben könnyeid teljesen átáztatják a könyv lapjait, vagy  a 23. Zsoltárt imádkozod el újra és újra, mindaddig, míg megtépázott idegeid békére nem lelnek. De ekkor egy csodálatos nyugalom tölt el, mert rátaláltál a Királyok Királyára, és egyedül Őt szemléled, az Ő jelenlétét csodálod, és békéjéből merítesz. Amikor így kapaszkodsz teljes figyelmeddel az Úrba, akkor azok a kétségbeejtő pillanatok a háttérbe szorulnak, éppúgy ahogy a mai igevers ígéri nekünk.

És mi történt a megkésett vacsorával, az elrontott étellel és a veszekedéssel, mely tönkretette az estét? Semmi sem változott, csupán másra terelted a figyelmed. Hiszen a térdeiden állsz, azzal a meggyőződéssel, hogy sehol máshol sem találsz megoldásra, egyedül Isten jelent mentsvárat számodra.

Te vagy az Ura a kétségbeejtő pillanataimnak is, Istenem. Köszönöm ezeket az idegtépő perceket, hiszen ekkor mindig emlékeztetsz, hogy egyedül Tereád tekintsek, Uram, Királyom. Köszönöm, hogy Tenálad mindig békére lelhetek.


(Forrás:Joni and Frinds, Crazy Moments, http://www.joniandfriends.org/)

2014. szeptember 18., csütörtök

Magányosan

„Fordulj felém, és könyörülj rajtam, mert magányos és nyomorult vagyok.” 
Zsolt 25,16

Magányos. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is ezzel a jelzővel illethetem magam. Pedig hát így volt.

Egy fájdalmasan nehéz költözés után hosszú évekig egyedül éreztem magam.

Azelőtt mindig voltak közeli barátaim, volt társaságom, s most a szoros barátság hiányától nagyon fájt a szívem. Vágytam valakire, akivel spontán összefuthatunk egy kávéra, vagy akivel kitölthetem az ingyen letelefonálható perceket. Áhítoztam egy barátnőre, akivel értjük egymást, aki meghallgat, és aki megosztja velem gondolatait.
Az idők folyamán megtanultam újrakötni elszakadt barátságszálakat, újakat kialakítani, s már sosem mondom, hogy nincs kapcsolatom az emberekkel és elégedetlen vagyok. Nemrég olvastam egy értékes, de elszomorító felmérésről a USA Today-ben. Az Amerikai Társadalmi Szemléből (American Social Review) átvett tanulmány szerint az amerikai népesség felének csak két közeli barátja van. Még szívszorítóbb, hogy minden negyedik ember úgy nyilatkozott, nincs közeli barátja. Egyetlenegy sem. Ez rengeteg magányos lelket, szomorú szívet jelent. Hogyan tudnánk ennek a járványszerű jelenségnek az orvoslásában közreműködni?

Ha magányos vagy…

Adok egy jó tanácsot, amit én is újra meg újra megszívleltem magányos időszakomban, mert hittem az igazságában. Ha nincs barátod, legyél te olyan barátja másoknak, amilyen barátra te magad vágysz. Újra meg újra elismételtem magamnak azokban a nehéz időkben: „Amy”, mondtam,
- szeretnéd, ha lenne egy barátnőd, aki felveszi a telefont, csak hogy megkérdezze, hogy vagy? Hívj hát fel valakit, és kérdezd meg, hogy van.
- Szeretnél egy barátnőt, akiben megbízhatsz, aki megőrzi, amit elmondasz neki? Légy hát megbízható és titoktartó.
- Szeretnél egy barátnőt, aki hirtelen ötletből elhív vásárolni (vagy moziba, vagy sétálni egyet stb.)? Akkor hívj el valakit magaddal, amikor ilyesmit tervezel.
Néha könnyebb elkülönülve élni, mint kilépni a biztonságból. Főleg ha valami csalódás ért, és szenvedsz. Nagyon jól tudom, milyen az. De biztatni szeretnélek, hogy merj elmozdulni a holtpontról, mutasd ki a szeretetedet és a törődésedet mások iránt.
Isten sokmindenre megtanított magányos éveim alatt. Közelebb vont magához. Jobban megbecsültem családtagjaim közelségét, barátságát. Szembenéztem olyan vonásaimmal, amik nem voltak túl vonzóak, és igyekeztem változtatni rajtuk. Magányos időszakodban tudatosan közeledj Isten és mások felé. Nagyon sokat lehet tanulni ezekben az időszakokban.

Ha nem vagy magányos…
Jusson eszedbe, hogy nagyon sok a magányos ember. Gondolj bele, hogy négy nő közül egy azt felelte, nincs egyetlen közeli barátnője, barátja sem. Gondolkozz el ezen a szomszédságod viszonylatában. Tegyük fel, hogy él 40 nő földrajzilag közel hozzád. Közülük 10-nek nincs egyetlen barátja sem. Talán arra hív Isten, hogy te légy a barátjuk?
Gondolkozz el, hogyan nyithatnátok meg baráti körötöket mások felé. Vedd észre azt az asszonyt, aki mindig egyedül ül a templomban, a kolléganődet, aki magányosan szokott ebédelni, a szomszédasszonyt, akihez sosem érkeznek vendégek. Nyiss valaki felé, amint lehet, hogy eggyel kevesebb ember érezze magányosnak magát.

Uram, Te olyan barát vagy, aki a testvérnél is közelebb állsz hozzám. A magány és a barátnélküliség mai világában mutasd meg, milyen értékes lehet a Te barátságod. Kérlek, taníts meg mindenre, amit ebben az időszakban meg kell tanulnom. Készíts fel, kérlek, valakit, hogy a barátom legyen, és alakíts engem is hűséges, értékes baráttá. Jézus nevében, Ámen


(Forrás: Encouragement for today, 2011.05.27. Amy Carroll www.proverbs31.org, fordítás:http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2011_09_01_archive.html)

2014. szeptember 17., szerda

Mielőtt válaszolnánk

„Istennek ugyanis az az akarata, hogy jótetteitekkel elnémítsátok az oktalanok tudatlan beszédét.” 

1Pét 2,15


Drága barátnőm, gyere, beszélgessünk. „Azokról” az e-mailekről. „Azokról” a megjegyzésekről. „Azokról” a szavakról, amiktől a szívünk remegni kezd, a torkunk összeszorul, a mosoly lehervad az arcunkról.


Igen, „azokról”.

A kemény hozzászólások annyira értelmetlenek. Egyszerűen nem látom át, mire jó a sárdobálás, az otromba kifejezések használata valakivel kapcsolatban. A Szentírásban sincs semmi utalás, ami erre feljogosíthatna bárkit. Ezek a fröcsögések mégis valóságosak az életemben. Apró kis valóságok, de ott vannak. Attól félek, hogy sajnos, te is tudod, miről beszélek.

Be kell vallanom, hogy semmivel sem vagyok különb bárkinél, akinek első reakciója az, hogy helyére tegyem az illetőt. Hogy visszaüssek, ha megütöttek. Ki kéne találni egy pofongombot a számítógépen. Nem valami kegyes gondolat, mi?

Nos, hát ezért nem reagálok érzelmi alapon. Csak arra volna jó, hogy beindítson egy lavinát, ahelyett, hogy megállítaná.

Várok, amíg a bántással már nem csak érzelmi szinten tudok foglalkozni. A fájó dolgok az agyam érzelmi központjába érkeznek, mielőtt a logikus gondolkodás fel tudná dolgozni őket. A válaszadáshoz az érző és a gondolkodó területnek egyaránt működnie kell, ezért szoktam várni. És az Írást is be kell vonnom, mielőtt válaszolnék.

Péter első levelének második fejezetében egész kincsesbányát találunk a témával kapcsolatban.

Következzék három dolog, amit szem előtt kell tartanom, mielőtt válaszolnék.

Először is: szükséges-e egyáltalán válaszolnom?
Istennek ugyanis az az akarata, hogy jótetteitekkel elnémítsátok az oktalanok tudatlan beszédét.” (1Pét 2,15).
Néha nagyon hasznos a Törlés gomb. Nem kell minden levélre válaszolni. Nem kell minden kritikára reagálni. Főleg, ha a valaki névtelenül ír. Ne hagyjuk, hogy a hozzászólásaik letérítsenek a pályáról. Használjuk őket arra, hogy eszünkbe juttassák, mennyivel hasznosabban tudnánk tölteni az időnket valami mással. Tegyünk valami jót, s hagyjuk, hogy jótetteink adjanak választ a hazug támadóknak.

Másodszor: fontos különbséget tenni a reakció és a válasz között.
„Mikor szidalmazták, a szidalmat nem viszonozta, mikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem mindent az igazságos bíróra hagyott.” (1Pét 2,23).
Nehéz megállni, hogy ne vágjunk vissza. Igazságosnak érezzük, ha bántjuk azt, aki bántott. De attól még, hogy valami igaznak tűnik, nem biztos, hogy helyes. Első, kemény reakciónkat gyengéd válasszá szelídíthetjük, ha várunk. Adj időt magadnak, hogy le tudj higgadni. Próbáld a másik ember szemszögéből nézni a dolgot. Hidd el, gyakran sokkal több fájdalom van a szívükben, mint amennyit mi valaha is érezni fogunk – és eredeti fájdalmuknak igen kevés köze van hozzánk. Próbáljuk kedvességbe és igazságba csomagolni a válaszunkat. Az ítélkezést bízzuk Istenre. Ő tudja. Ő látja. És megtiszteli azokat, akik tisztelik Őt.

Harmadszor: az alázatosság hatékonyan szét tudja oszlatni az indulatot.
„Olyanok voltatok ugyanis, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondozójához.” (1Pét 2,25).
Néha arra való egy kemény megjegyzés valakitől, hogy hátralépjünk, és őszintén elgondolkozzunk, nem mi hibáztunk-e valamiben. Kérjünk bocsánatot. Kedvesen, szeretettel próbáljuk tisztázni a helyzetet. Mi is bocsássunk meg. A megbocsátás nem tesz igazzá valamit, ami nem az. De kifejezi, hogy mindkét félnek szüksége van a megbocsátásra, és én magamtól, szabadon felajánlom.


Ó, drága barátnőm, remélem, nem volt épp ma szükséged ezekre a tanácsokra. De majd ha lesz, imádkozom, hogy legyen segítségedre.

Uram, kérlek, mutasd meg, hogyan keresselek egyre jobban. Segíts, hogy ezt a mai sértést lehetőségként fogjam fel arra, hogy irgalmat kérjek és adjak, példát mutassak a szeretetre, és túllépjek ösztönös reakcióimon. Helyes döntéseket szeretnék hozni, amik méltók Hozzád. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Lysa TerKeurst, Encouragement for today, 2011.06.16.
www.proverbs31.org, fordítás: http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2011_09_01_archive.html)

2014. szeptember 16., kedd

Minden nap számít

Jabéc segítségül hívta Izráel Istenét, és ezt mondta: Bárcsak  megáldanál engem, és kiszélesítenéd határomat...

(I.Krónika 4:10)


Évekkel ezelőtt együtt dolgoztam egy Cindy nevű hölggyel Nashvilleben. Egy tekintélyes zenei kiadó munkatársaként dolgozott. Minden hónapban meghallgatta az újonnan írt dalaimat, és őszinte, építő kritikával illette azokat. 

Nem mindig tetszett a mondandója.

Őszintén megvallva, rettegtem Cindytől.

Miközben a szókimondó, őszinte véleményét próbáltam megemészteni, rengeteget fejlődtem bölcs és nagy szaktudású szavai metszése által. Soha sem tartotta vissza az igazság kemény szavait, de ez engem mindig jobb teljesítményre ösztönzött.

Amint az éppen megírt új dalomat hallgatta, mindig "dicsőítés vezetőként", "dicsőítő dal íróként" jellemzett, ahelyett, hogy "modern keresztény zenei művészként" ismert volna el. Ez pedig mindig felzaklatott, hiszen, én biztos voltam abban, hogy én egy "modern keresztény zenei író, előadóművész" vagyok!

Az évek múlásával Cindyvel lassan barátok lettünk. Rá kellett jönnöm, hogy mindvégig igaza volt. Én valóban egy dicsőítés vezető és dal író vagyok. És nem csak most lettem azzá, hanem mindig is az voltam. Még akkor is, amikor nem voltam tudatában, és mást szerettem volna képzelni önmagamról.

Cindy pár hónappal ezelőtt meghalt.

Rákos betegség ragadta el tőlünk.

Néhány nappal a halála előtt, Nashville legjobb dalírói az ágya köré gyűltek, hogy hálát adjanak életéért, megköszönjék munkáját, egymás történeteiből erősödjenek, és hogy csendben énekelve a túloldalra segítsék őt. Gombóc volt a torkomban, amint a videón követtem az eseményeket. Micsoda örökséget hagy maga után Cindy! Mennyi embert terelgetett szakmailag a jobb teljesítmény felé!

Nagy befolyással bíró életet élt.


A Biblia megemlíti Jabéct, aki nagy befolyást kért Istentől. Így szólította meg Izráel Istenét:"Jabéc segítségül hívta Izráel Istenét, és ezt mondta: Bárcsak nagyon megáldanál engem, és kiszélesítenéd határomat, velem lennél, és megoltalmaznál a bajtól, hogy ne érjen fájdalom! És megadta neki Isten, amit kért." (I.Krón. 4:10)

Azért imádkozott, hogy változást tudjon hozni környezete életében.

Mindannyian hatással vagyunk a környezetünkre. A kérdés az, hogy barátainkat egy klassz film felé terelgetjük, vagy inkább a figyelmüket a hatalmas Istenre irányítjuk-e?  A szomszédunk vagy a munkatársunk előtt olyan vonzó életet tudunk-e élni, mely őket arra készteti, hogy többet halljanak Jézusról? Példánkkal tudunk-e szolgálni egy fiatal feleségnek, hogy miként tisztelje férjét, vagy egy fiatal, leterhelt anyát arra a felismerésre tudunk-e buzdítani, hogy maga Isten dicsőül meg a családjáért végzett szolgálatban? Képesek vagyunk-e egy megfáradott, eltévelygett gyermekéért aggódó szülő mellett lenni, biztatva őt, hogy gyermeke lázadása nem az ő szülői csődje, és gyermeke minden bizonnyal ki fog ebből az állapotból jönni?

Mindez egy döntéssel kezdődik. Ha ilyen hatással szeretnénk lenni a környezetünkre, akkor nyitott szemmel kell élnünk, észrevéve az Isten által rendelt lehetőségeket. A saját időbeosztásunkat félre kell tennünk, és készségesen el kell fogadnunk Isten terveit. Kérjük Istent, hogy áldjon meg bennünket ebben, és szélesítse a környezetünkre gyakorolt hatásunkat az Ő dicsőségére!

Drága Uram, köszönöm, hogy kegyelmeddel és igazságoddal gazdagítod az életemet. Kérlek nyisd fel szememet, hogy észrevegyem a lehetőségeket, melyek által a környezetem figyelmét Rád terelhetem. Serkentsd szívemet, hogy ne feledjem, minden nap számít, és minden egyes perc értékes lehetőségeket tartogat.
Jézus nevében,
Ámen



(Forrás:Gwen Smith, Every Day Counts)
Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2014
Used with permission
http://www.girlfriendsingod.com/2014/every-day-counts/)