Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (22) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (6) alkalmatlanság (5) Anyák napja (5) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (12) Atya (2) barátság (16) bátorítás (35) bátorság (5) Békesség (29) belső békesség (14) belső viharok (24) beszéd (6) betegség (1) Biblia olvasás (16) Bizalom (65) bizonyosság (1) bizonyságtétel (18) biztatás (3) böjt (2) bölcsesség (18) Bűnbocsánat (10) bűntudat (4) céltudatos élet (9) család (5) csalódások (5) Csendes percek (2213) csendesség (6) csüggedés (13) Depresszió (12) dícséret (2) dicsőítés (20) Döntések (20) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (12) elég vagy (1) elengedés (3) életöröm (8) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) elhívás (1) elismerés (3) előítélet (3) elutasítás (2) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (2) engedelmesség (9) erő (15) fájdalom (12) fáradtság (9) feladat (14) félelem (14) feltámadás (5) feltöltődés (10) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (9) Gondolatok (42) gondoskodás (2) gondviselés (14) gyász (2) gyengeségek (5) Gyermeknevelés (31) Gyógyulás (11) győzelem (5) hála (11) hálaadás (11) harag (4) harc (6) házasság (29) hit (40) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (9) igazság (11) Igehirdetés (38) ígéretek (2) Igevers (4) Ima (44) imádság (21) Immánuel (2) irgalom (10) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (9) Isten ereje (14) Isten gondoskodása (31) Isten hangja (4) Isten hűsége (33) Isten időzítése (4) Isten keresés (3) Isten követése (16) Isten lát (2) Isten munkálkodása (13) Isten neve (6) Isten szeretete (85) Isten terve (26) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (59) Istenen lévő tekintet (4) Istennel töltött idő (19) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (19) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (9) Jézus keresztje (1) Jézus követése (43) Jézus szeretete (17) jóság (4) jövő (2) kapcsolatok (31) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (26) keresés (2) kételkedés (8) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (12) konfliktusok kezelése (6) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (13) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (9) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (13) megelégedettség (9) megismerés (6) Megpróbáltatás (33) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) miért (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (2) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (9) nyugtalanság (2) odafigyelés (8) odaszánás (2) olvasói gondolatok (41) otthon békéje (2) öltözet (2) önbizalom (3) önértékelés (39) önuralom (1) önvizsgálat (23) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (1) összetöretés (3) Pásztor (1) pihenés (7) prioritások (2) próba (4) ráhagyatkozás (1) Receptek (4) Remény (28) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (6) szabadság (9) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (7) szégyen (2) szelídség (4) Szentlélek (5) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (3) szeretet (47) szeretve élni (2) szeretve vagy (1) szív (1) szolgálat (24) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (5) tiszta szív (2) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (15) új élethelyzet (1) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (21) várakozás (15) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (7) vígasztalás (3)

2014. október 31., péntek

Csak egy kell hozzá

„De a kegyelemmel nem úgy áll a dolog, mint a vétekkel. Ha ugyanis egynek vétke miatt oly sokan meghaltak, Isten kegyelme s az egy embernek, Jézus Krisztusnak kegyelmi ajándéka még bővebben kiárad sokakra.” 

Róm 5,15

„Annyit akarok mondani neked – szólt az ismerősöm - hogy csak egyetlen ember kell hozzá.” Tudta, hogy eladásra kínáljuk a házunkat, s biztatni akart. Ők is nemrég járták végig ezt a házeladási tortúrát, tudta, miben vagyok.

Ültünk egymással szemben az asztalnál, biztatóan rátette a kezét az enyémre, a szemembe nézett, hogy érezzem szavai meggyőző erejét: „Csak egyetlen ember kell, aki idejön, megtetszik neki a házatok, és meg akarja venni. Erre gondolj, amikor úgy érzed, agyonnyom a bizonytalanság. Csak egyetlen ember kell hozzá. Isten el fogja küldeni azt az egyet.”

Elgondolkoztam azon, amit mondott, és rájöttem, hogy ez az igazság az életem más területeire is érvényes. Isten el fogja küldeni azt az egyet. Azt az egy embert, aki biztatást ad. Azt az egy embert, aki tudja a választ a kérdésemre. Azt az egy szikrányi Igazságot, amire sóvárog a lelkem. Azt az egy falatnyi reményt, amire szükségem van, ha minden meginog körülöttem. Mi az az „egy” dolog, amire vársz, hogy Isten elküldje neked? Talán egy vizsgálati eredmény. Vagy az a csekk, amit napok óta lesel a postaládádban, s amivel kihúzod a fizetésig. Talán egy rábólintás, amire úgy vágysz, s mégis olyan ritkán kapod meg.

Hiszed, hogy Isten elküldi azt az egyet? Tudsz bizakodva élni, még akkor is, ha a körülmények mást mutatnak? Mire figyelsz inkább: a történésekre vagy Isten ígéreteire?

Isten legcsodálatosabb ígérete az Egyetlenen keresztül érkezett hozzánk, aki megtapasztalta a kísértést, de bűntelen maradt. Oroszlán és mégis bárány, ember, és mégis Isten. Isten megváltói tervét az Ő egyetlen Fia hozta el a világra.

Csak egy kellett hozzá – egy áldozat, egy feltámadás, egy remény az örökkévalóságban. Az emberiség megújulásért kiáltott, és Isten azzal válaszolt, hogy elküldte az Egyet. 

„Csak egyetlen ember kell hozzá” – mondta nekem az az asszony. És ez igaz a mi összetört, elbukott világunkra is. Hányszor érezzük távolinak azt az „egyet”, nem számítunk rá, kétségbeesve azt gondoljuk, már el se jön.

Szánd arra a mai napodat, hogy higgy annak az egy dolognak a bekövetkeztében – hogy meglátod a lakáshirdetéseden az „Elkelt” táblát, vagy helyrejön a kapcsolatod. Fordulj mindenek Teremtőjéhez azzal, ami a szívedet nyomja. Szánd arra a napodat, hogy elmélkedsz az egyetlen áldozaton, amit érted hozott, örök szeretetből. Bízd Rá, hogy azt tegye, ami a legjobb neked – bármi legyen az – és élj a bőséges élet reményében, amit megígért.

Uram, segíts bíznom Benned, hogy elküldöd a választ, amire szükségem van. Segíts, hogy tekintetemet felemeljem a körülményekről, s csak Téged nézzelek, Rád figyeljek. Köszönöm, hogy feláldoztad Egyetlen drága Fiadat, hogy én megmeneküljek. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Encouragement for today, 2011.08.09.Marybeth Whalen, www.proverbs31.org, fordítás: http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2011_11_01_archive.html)

2014. október 30., csütörtök

Bezzeg, ha …

A messzeségben is megjelent az ÚR: Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen.”

Jer 31:3

Serdülőlány koromban Thea nevű unokatestvérem volt számomra a női eszménykép. Magas volt és karcsú, a legutóbbi divat szerint öltözködött, a frizurája mindig tökéletes. A jegyei kitűnőek, a szobáját tisztán és rendben tartotta. Mozgása kecses volt, mintha mindig pár centivel a föld felett lebegett volna. Királyinak tartottam szépségét, alakját, méltóságteljes viselkedését.

Jómagam az ellenkezője voltam. Alacsony és duci. Nem engedhettük meg magunknak, hogy a legújabb irányzatok szerint öltözködhessem, a hajamat nem lehetett tökéletesre vágni, szeleburdi fürtökben, fésülhetetlenül nőtt a fejemen. A jegyeim közepesek voltak, és utáltam takarítani a szobámban. Nem lebegtem járás közben, ügyetlenül botladoztam az élet útján. Mire felnőttem, úgy gondoltam, senki sem lehet nálam távolabb a királynői méltóságtól, és biztos voltam benne, hogy mindig csak bosszúságot és csalódást jelentettem a szüleimnek.

Néha arról ábrándoztam, bezzeg, ha olyan volnék, mint Thea. Megpróbáltam utánozni a viselkedését, a mozgását, a kellemes beszédét, tetszeni igyekeztem a szüleimnek, remélve, hogy egy nap érdemes leszek a szeretetükre, s nem csak rossz érzést okozok nekik.

Szomorúan állapíthatom meg, hogy sok évnek kellett eltelnie, míg szépséges hercegnőként láthattam magamat, és talán még több időnek, hogy abbahagyjam, a „bezzeg ha” lelkületű életszemléletet. El kellett jutnom oda, hogy nem az öltözéken és a frizurán múlik a szépség, hanem a szívnek kell megváltoznia, megszépülnie.

Napi rendszerességgel kell a „bezzegeket” félretenni, de sikerül, ha komolyan vesszük az Efézusi levél 5:1 versét: „Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei”.

Látod már? Nem a megfelelő példát utánoztam. Figyelmemnek Mennyei Atyám személyiségvonásaira kellett volna irányulnia, nem egy másik emberre. A mennyei Atya utánzására összpontosított figyelem és a napi igyekezet minden Krisztusban hívő ember lényegi kötelessége.

Könnyű egy másik nőt figyelni, hozzá igazítani elképzeléseinket a sikerről, az értékesről. Látjuk a vonzó, kellemes külsőt, figyeljük a másik nő sikereit, és beleesünk az utánzás csapdájába: azt akarjuk magunknak is, ami neki van, olyanok akarunk lenni, mint ő. Elábrándozunk a lehetőségen: „bezzeg, ha…” Pedig ahhoz, hogy isteni szépségűek legyünk, csak az 1 Kor 11:1-et kéne gyakorlatba átültetnünk: „Legyetek a követőim, amint én Krisztus követője vagyok”.

Bármilyen nehéz lenyelnünk, nem arra teremtettünk, hogy tökéletes külsőnk legyen, és ezzel magunkra vonjuk a világ figyelmét. Arra teremtettünk, hogy hivatásunkhoz méltó életet éljünk, és az Úr Jézus Krisztus szépségét tükrözzük. Ha ezt tesszük, másokat is eljuttathatunk Jézus megismeréséhez, mely az örök életet jelentheti nekik. Ez pedig messze túlmutat mindazon, amit a „bezzeg ha” álmainkkal elérhetnénk.

Úgyhogy elmondhatom, már nem Thea az ideálom, hanem Jézus. Te kihez próbálsz hasonlítani?

Uram, bocsásd meg nekem a „bezzeg ha” álmodozásokat. Elégedettségemet és teljességemet Benned akarom megtalálni. Segíts arra összpontosítanom, hogy Téged tükrözzön életem. Te vagy az én Uram és Megváltóm. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Encouragement for today, 2010.08.04. Zoe Elmore, www.proverbs31.org, fordítás: http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2010_11_01_archive.html)


2014. október 29., szerda

Sérült áru

„Isten előtt kedves áldozat: töredelmes lélek; az összetört és alázatos szívet, oh Isten, nem veted meg.” 

Zsolt 51:19.

A diszkontbolt polcai közt keresgéltem egy akciós terméket, amire nagy szükségem lett volna. „Amíg a készlet tart” – típusú üzlet volt: vagy sikerül elkapnod időben, amit akarsz, vagy nem. Most ez utóbbi jött be…

Csalódottan mentem tovább, amikor észrevettem egy kosarat a földön. A felirata tűnt fel: „Sérült áru”. Horpadt és címke nélküli konzervdobozok voltak benne, kisebbek, nagyobbak, kövérek, soványak, minden rendszer nélkül. Olyanok, amik nem méltók arra, hogy a polcra kerüljenek. Hirtelen megéreztem, milyen lehet nekik ott a kosárban.

Az élet néha váratlan üzeneteket küld. A kemény ütések iskolájában horpadások keletkeznek rajtunk, olvashatatlanná válik vagy lemállik a feliratunk. Úgy érezzük, bekerültünk egy kosárba, névtelenül, méltatlanul arra, hogy a polcra tegyenek. Valakik egyre azt hajtogatják rólunk, hogy másodosztályú selejtek vagyunk, kár velünk foglalkozni, reménytelen.

Együttérzéstől vezérelve lehajoltam, és kiemeltem egy bádogdobozt, amin semmi felirat nem volt. Hazavittem, ráillesztettem a konzervnyitót, s izgatottan vártam az eredményt. Végre belehatolt a konzervnyitó kése a fedélbe, és kiderült: őszibarackkonzerv volt! Hangosan felujjongtam, mint egy kis csitri örömében. Hát nem csodálatos: kinyitom a névtelen dobozt, és a kedvenc kompótomat találom benne! A doboz sérült, de ami benne van, ép… és édes.

Isten biztos mosolygott rajtam, mert abban a pillanatban beragyogott egy napsugár a konyhaablakon. A szívem mélyén tudtam, hogy ez egy lecke volt.

Én is sérült vagyok. Valamilyen szinten mindnyájan azok vagyunk. Nem azt az életet élem, amiről gyermekkoromban álmodoztam. A sérülések viszont, amelyeket elszenvedtem, a bensőmet édesebbé, együttérzőbbé, Jézuskeresővé tették. Sokan lenéztek és elítéltek, akik csak a hiányzó címkét látták, s büszkén mutogatták a magukét.


Úgy megmondtam volna nekik: „Ne ítélj túl korán. Nem a sérülések határoznak meg, hanem az, amit létrehoztak bennem.” Lehetek én az élet kosarának mélyén, de Jézus ugyanazt az árat fizette értem, mint azokért, akik a polcon sorakoznak.

Nézz körül. Van a környezetedben: családodban, barátaid közt, a gyülekezetben valaki, akit „sérült árunak” tartasz? Ne mulaszd el, hogy utána nyúlj, hogy biztosítsd a szeretetedről. Barátságra lelhetsz, ami ép… és édes.

Uram, az életem nem egészen olyan, amilyennek elképzeltem. De tudom, hogy te így is használni tudsz engem. Bocsásd meg, ha másokat a címkék, a külső körülmények alapján ítélek meg, s nem azt nézem, hogy Te milyen munkát végzel bennük. Segíts, hogy sose felejtsem el: mindnyájunkon vannak horpadások, de ezek őrzik meg a vágyunkat a Megmentőre. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2010.08.16., Carol Davis, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu/2010_11_01_archive.html)


2014. október 28., kedd

Szépségsebek

„Isten meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi a sebeiket.” 

Zsolt. 147:3

Az utóbbi időben több barátnőm is mesélt régi sebekről, amik máig fájnak. Egyikük elmondta, hogy több mint húsz éve dolgozik azon, hogy tompítsa magában a nyers szavak okozta fájdalmat. „Anyám mindig túlsúlyosnak tartott. Elefántnak hívott. Mindig összehasonlított a nálam sokkal kisebb húgommal. Még azzal is megvádolt, hogy bulímiás vagyok, ami 13 éves sérülékeny lelkemnek nagyon rosszul esett.”

Egy másik kedves fiatalasszony így mesélt: „Édesanyám barátnője egyszer megkérdezte tőlem, milyen érzés, ha az embernek ennyire tökéletes szépségű testvére van. Szánakozva mondta, milyen nehéz lehetett felnőni egy ilyen gyönyörű, csinos nővér mellett, merthogy én nem olyan voltam. Pedig nem voltam kövér. Csak egészen más volt a testalkatunk. Emlékszem, mennyire meglepett, hogy ezt mondja, s nem értettem azt sem, miért mondta. Az az egyetlen megjegyzés hosszú évekre meghatározta önértékelésemet, és még ma is fáj, ha rágondolok.”

Szépségsebek. Mindegyikünk tudna ilyet mondani. Némelyik mély fájdalommal jár, másik csak felszínes horzsolás, ami olykor gondot okoz. Így vagy úgy, de mindegyik rosszul esik.

Sok mindennek kell történnie, hogy meggyógyuljon legbenső énünk, és hogy ne kövessük el mi magunk is ezeket a hibákat szeretteinkkel vagy olyanokkal, akiket nem is ismerünk igazán.

Fontos, hogy meg tudjunk bocsátani azoknak, akik megbántottak. Tudom, könnyebb mondani, mint megtenni, de Krisztussal minden lehetséges. Gyakran előfordul, hogy annak, aki fájdalmat okozott, fogalma sincs róla, hogyan hatottak ránk a szavai. Néha belegondolok, hányszor megbánthattam valakit akaratlanul, és csak reménykedem meg imádkozom, hogy megbocsássanak, s elfelejtsék meggondolatlanságomat.

A Biblia azt tanítja, a szavaknak hatalmuk van. De hatalmuk van a gondolatoknak is. Túl nagy jelentőséget tulajdonítunk múltbeli párbeszédeknek, amik újra meg újra elhangzanak az emlékeinkben. Meghallgatjuk a visszatérő fájdalmas gondolatokat, amik ismétlődnek, mint egy sérült lemez hangjai. Abban a pillanatban, ahogy felbukkannak, kapjuk el őket. Azonnal helyettesítsük a sérült gondolatot valamivel, ami erősebb, amiben szeretet van.

Nekem az segített, hogy megtanult bibliai részleteket tartottam készenlétben ilyen alkalmakra. Például, ha a külsőmre, a testsúlyomra vonatkozó kritikus megjegyzés jut az eszembe, igyekszem azonnal felismerni, és rögtön a 45. zsoltár 12. versét mondom magamnak: „Szépséged elbűvölte a királyt”.

Arra szeretnélek biztatni, ne hagyd, hogy a csúnya gondolatok uralkodjanak rajtad. Isten, a legnagyobb Úr, becsesnek tart. A kincse vagy. Nem hibázott, amikor megalkotott téged! Könyörgök, hidd ezt el, és állj szilárdan ebben az igazságban, barátnőm. Abban is biztos lehetsz, hogy Jézus azért jött, hogy meggyógyítsa az összetört szívűeket, és bekötözze a sebeinket, a szépségsebeinket is.

Istenem, tudom, hogy Te a szívem legmélyebb rejtekeit is látod, ismered azokat a szavakat, azokat a hazugságokat, amelyek üldöznek és gyötörnek engem. Vedd el, kérlek a fájdalmat, amit okoznak, jó? Gyógyíts meg, és segíts, hogy megértsem és elfogadjam, hogy nem hibáztál, mikor megteremtettél engem. Csodálatosnak alkottál. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Encouragement for today, 2010.08.11., Shari Braendel, www.proverbs31.org, fordítás: http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2010_11_01_archive.html)



2014. október 27., hétfő

Jobb, mint az én elképzelésem

„Az ÚR javamra dönti el ügyemet. URam, örökké tart szereteted, ne hagyd el kezed alkotásait!” 

Zsolt 138,8

Ötéves koromban édesanyám beíratott az óvodába a második félévtől. Azzal igyekezett felkészíteni a változásra, hogy jó mulatást, sok barátot ígért az új helyen. Kettős érzelemmel, egyszerre félő és mégis reménykedő izgalommal léptem be a gyerekek közé.

Míg próbáltam megismerni a környezetet, elhatároztam, hogy a „sok barátod lesz” folyamatot felgyorsítom. Türelmetlenül akartam, hogy észrevegyenek, hogy elfogadjanak, hogy befogadjanak. Ezért izgalmas tervet ötlöttem ki, aminek az lesz az eredménye, hogy minden társam a tenyeremből eszik majd – szó szerint.

Reggelente az első szünet előtt a gyerekek felsorakoztak a büfénél, hogy reggelijüket megvásárolják. Láttam, hogy a fánk a kedvenc, gyorsan számolni kezdtem.

Hazafelé menet a hátsó ülésen kettesben maradva édesanyám táskájával, kidolgoztam a tervet. Kezecskémmel benyúltam a pénztárcába, és kivettem belőle egy dollárt. Ennyi biztos elég lesz fánkra az összes gyereknek.

Másnap majd szétvetett a türelmetlenség, előrefurakodtam a sorban, felmutattam a pénzt, és azt mondtam: „Egy zacskó fánkot kérek!”
„Biztos vagy benne, kicsi lány? Egy egész zacskóval? Az nagyon sok. Senki se szokott egy egész zacskó fánkot venni!”
„De igen – bólintottam -, minden csoporttársamnak meg az óvónéninek is.”
A nagy zacskó lassan lecsúszott hozzám a pultról.
Ez az!
Oldalt léptem, és elkiáltottam magam: „Mindenki a vendégem!”
Leesett állak. Tágra nyílt szemek. Kinyújtott kezek. A csoporttársaim körbevettek – máris a figyelem középpontjába kerültem!
Nagyon jó érzés volt! Épp, ahogy elterveztem. Most már vannak barátaim.
A nap végén, mikor értem jövő édesanyám belépett a csoportszobába, az óvónéni megkérte a gyerekeket, hogy kórusban köszönjék meg neki az ajándékot. Édesanyám meglepett arca mindent elárult. A titkomra fény derült.

Tolvaj voltam. Megloptam az anyukámat!

Egy tökéletesen kidolgozott terv ellenkező irányban sült el.

Találunk a Bibliában is látszólag tökéletes terveket. Sokszor nem vált be a stratégia – ahogy az enyém se. Más történetekben viszont az emberek bölcsen Istenre hagyatkoztak.
A Zsolt 138,8 biztosít róla, hogy Isten „végigviszi az ügyemet”, azaz a rólam alkotott tervét.

Nem kell ügyeskednem, ötletelnem, manipulálnom.

Bármilyen kétségbeejtők is a körülmények, bármilyen erős a türelmetlenségem és a vágyam, van jobb megoldás az enyémnél. Egy közismert bibliai történet is arra tanít, hogy imádkozzam, s aztán várakozzam Istenre.

Mózes édesanyja és nővére is bíztak Istenben, hogy megvédi a kicsi gyermeket, akit kosárba raktak, és rátettek a Nílusra, hogy így elrejtsék a vérszomjas elöljáró elől.
Miriam leste, ahogy lefelé úszik a kosár, követte, mialatt várta, hogy Isten valamilyen módon úrrá legyen ezen a kilátástalannak tűnő helyzeten. Mózes nővérének hitét úgy jutalmazta Isten, hogy egészen váratlan fordulatot adott a történetnek. Egy édesanya bizalma Istenben oda vezetett, hogy a zsidó rabszolga gyermekből Egyiptom nagyhatalmú vezetője lett (Kiv 2,1-10). Ez nem történhetett volna meg Mózes anyjának és testvérének türelme, Istenre hagyatkozása nélkül.

Hányszor nem bírjuk, s kezünkbe akarjuk venni a dolgokat, kieszelünk valami gyors megoldást a helyzet megszüntetésére. De bizony sokszor az lesz belőle, hogy valami zűrzavaros, állandóan bonyolódó hálót építünk magunk köré, amiből már ki se tudunk kecmeregni. Tanuljuk meg Mózes bölcs családjától a mintát, amit követnünk kell:

- Számítsunk rá, hogy Isten intézkedik.

- Várjuk türelemmel, hogy Isten lépjen.

- Bízzunk benne, hogy Isten időzítése tökéletes.

Nem tudom, mi késztet most ügyeskedésre, szervezkedésre, manipulatív eszközök használatára. Ha egy kicsit is hasonlítunk, minden olyan helyzet, amikor tehetetlennek érzed magad, türelmetlenné tesz, és elkezdesz mesterkedni, terveket kiagyalni a helyzet erőszakos megoldására.

Gyere, kérlek, határozzuk el együtt, hogy hinni fogjuk ezt az igazságot: „Az ÚR javamra dönti el ügyemet. URam, örökké tart szereteted, ne hagyd el kezed alkotásait!” Zsolt 138,8.

Nyugodjunk meg Isten ígéreteiben, ne hagyjuk, hogy bizalmunk meginogjon, és hogy türelmetlenségünkben nekilássunk befolyásolni a számunkra kedvezőtlen helyzeteket.

Uram, Istenem, tudom, hogy végigviszed terveidet az életemről, mégis kérlek, erősítsd meg bizalmamat a nehéz szituációk idején. Jézus nevében kérlek, adj erőt, hogy elfogadjam időzítésedet és minden lépésedet életemnek ebben a kemény időszakában. Ámen.


(Forrás: Van Walton: A Better Way Than My Own Encouragement for today, 2013.06.12. www.proverbs31.org/devotions, fordítás: http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2013_10_01_archive.html)



2014. október 26., vasárnap

Mikor tovatűnni látszik a remény

„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem, lelkemet felüdíti.” 

Zsolt 23,1-3

A szék mindig nyikorog, ahogy klienseim fészkelődnek benne. A karok túl közel állnak egymáshoz, hogy kényelmes legyen, mintha direkt ki akarnák sajtolni a fájdalmat azokból, akik tanácsadásra jönnek hozzám. Ez jutott eszembe akkor is, mikor a barátnőm látogatott meg.

Néztem, ahogy sír, és abban bíztam, hogy a könnyek enyhítenek a terhen, ami ránehezedik.

Egy ideje a magában hordozott új élet örömét dédelgette. Aztán kiderült, hogy a remény beteljesülése újra kitolódik. Nincs itt az idő. Még nincs. Még hosszú ideig nem lesz.

Egy napon eljött hozzám ebédelni. A konyhában állva ujjongtunk a jó hír hallatán, szorosan összeölelkeztünk, és sírtunk mindketten. Most itt volt az idő.

Emlékszem, mikor ez a régvárt kisbaba megszületett. Egy olyan napon történt, mikor az élet belőlem igyekezett kisajtolni a fájdalmat.

Kimerített a tízévnyi várakozás a házasság reményének beteljesülésére. Féltem, hogy Isten jósága elfordult tőlem. Egyik barátnőmnek beszéltem a félelmeimről a kórházba menet. „Bíznod kell Isten hűségében. Ő jó. Ne hagyd, hogy rettegő kételkedésben peregjenek a napjaid, akkor sem, ha a reményeid teljesülése egyre csak tolódik.”

Ezeket a szavakat emésztgettem, ahogy később karomon tartottam az édes kisbabát, Sophie Brooke-ot. A neve bölcsességet és csendes vizeket jelent. Bátorító, kedves szavak annak, aki úgy érzi, fájdalmas a teher, s a reményt nehéz életben tartani.

A Bölcsesség ezt súgja a szívünkbe: Az Úr az én Pásztorom. Át fog vezetni ezen a fájdalmas időszakon. Benne mindenem megvan és meglesz. Eszünkbe juttatja, hogy a Pásztor jó, és nem hagy el.
A csendes vizek pedig? Ahova az Úr vezet, hogy felüdítse lelkünket, hogy újratámassza reményünket, mikor ellankaszt a várakozás fájdalmunk völgyében. Ha ránk tör a csüggedés, üdítő forráshoz hív minket, menedékhez, ahol Vele találkozhatunk, megpihenhetünk a jelenlétében.

Négy év telt el Sophie Brooke születése óta. Ez idő alatt megtapasztaltam, hogy könnyebben telnek a napok, megfoghatóbbá válik a remény, ha gyötrő kétségeim helyett a Pásztoromra figyelek.
Az élet minden időszakában, minden helyzetében ott van Isten, és nyújtja nekünk a bölcsességet, a békét, visszavezet a reménykedéshez.

Amikor a remény tovatűnni látszik, amikor nem lelem sehol, felidézem barátnőm szavait: „Bíznod kell Isten hűségében. Ő jó. Ne hagyd, hogy rettegő kételkedésben peregjenek a napjaid akkor sem, ha a reményeid teljesülése egyre csak tolódik.”

Uram, úgy érzem, az élet fájdalmat présel ki belőlem, s nem találok reményt sehol. Tehetetlennek érzem magam. Mutasd meg, kérlek, hogyan imádkozzam, keressek, várakozzak jól ebben az időszakban. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2012.05.23. Samantha Reed, www.proverbs31.org, fordítás: http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2012_10_01_archive.html)

2014. október 25., szombat

Így közel egy év után...Búcsú a Gregory házaspártól

Click to play this Smilebox photo album
Create your own photo album - Powered by Smilebox
Make your own photo album

Így közel egy év után...köszönet Joanne-nak, aki felkészített a feladatomra

Click to play this Smilebox photo album
Create your own photo album - Powered by Smilebox
This photo album generated with Smilebox

És akkor elengedtem

„De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok.”

Ézs. 40,31a

Magasságiszonyom volt mindig. Talán köze lehet egy gyermekkori élményemhez. Tízéves voltam, mikor édesapám kilógatta hároméves öcsémet a Grand Canyon mélysége fölé, és én iszonyodva láttam lelki szemeim előtt, ahogy a kicsi lezuhan, és eltűnik a szemünk elől.

Mindegy, hogyan kezdődött, a félelem ott volt a maga valóságában.

A fiam egy akción vásárolt egy két személyre szóló kötélcsúszda-jegyet. Ezzel megpecsételődött, hogy itt az ideje legyőznöm a magasságiszonyomat. Mikor megérkeztünk, különböző magasságú tornyokat láttam összekötve cikkcakkos kötélpályákkal, amiken emberek suhantak szíjakkal felcsatolva. A szívem a torkomba ugrott, mikor felszólítottak, hogy másszunk fel egy közepes magasságú toronyba.

Minél feljebb jutottunk, annál inkább jelezte az agyam a félelem valóságát. Ennek ellenére kitartóan rakosgattam egyik lábamat a másik elé. Fel, egyre feljebb.
A fiam könnyedén átrepült a következő toronyig. Én következtem. Felléptem az igencsak kicsi platformra. Öt centivel a lábam előtt megszűnt az, ami elválasztott engem a sokszáz lábnyi mélységtől.
Kesztyűs kezemet rátettem a kötélre. Minden porcikám azt üvöltötte, hogy forduljak meg, vissza a biztos talajra. Ám én elengedtem a kötelet…
… és csodálatos élményben volt részem.
Suhantam a levegőben, és szinte játszi könnyedséggel érkeztem meg a toronyhoz, ahol a fiam a levegőbe csapott az öklével: „Megcsináltad, anya!”

Jó volna, ha a magasságiszonyom lenne az egyetlen kihívás, amit le kell győznöm, ám nem ez a helyzet. Isten újra meg újra lehetetlennek látszó feladat elé állít. Olyankor van ez, ha a hitem legnehezebb területeivel szembesülök.

Mindenkinél másutt van ez a terület, nekem a legnehezebb az, hogy meg kell bocsátanom azoknak, akik a múltban vétkeztek ellenem. Isten noszogat, hogy induljak, merjek szárnyalni, de ehhez el kellene engednem valamit, s rábíznom Istenre azt, ami ezután következik, mert Ő tudja, mi az.
Isten kérése ellentétes azzal, ahogy érzünk, vagy csak lehetetlennek látszik, mert túlmutat azon, ami „természetes”. De ha vállaljuk a kötélcsúszás-hitet, megtanuljuk elengedni vagy túllépni a dolgokat, amik különben fogva tartanának.

Hogy könnyű-e a kötélcsúszás-hit (végigmenni az engedelmesség nehezebb szakaszain)? Nem. Komoly kihívás lehet bárkinek. Kiemel, s akár messzire el is visz a komfortzónádból. El is eshetsz gyakorlás közben. De ettől is csak növekedni fogsz, néha egészen meglepő módon.
Néhány héttel a kötélcsúszás-élményem után egy felhőkarcoló szállodában voltam. Kiléptem az erkélyre, mert zenét hallottam lentről. Áthajolva a korláton néztem az alattam elvonuló nászmenetet.
Hirtelen felfogtam: nincs bennem félelem!

A kötélcsúszás előtt még az erkélyre se mertem volna kilépni, nemhogy a korláthoz merészkedni. Azzal, hogy le mertem lépni a peremről, és átsuhantam a mélység fölött a következő toronyig, le tudtam győzni a félelmet, ami azelőtt legyőzhetetlennek tűnt.

Azért azt hiszem, a bungee jumping ideje még nem jött el…

Arra jó volt a kötélcsúszás, hogy rájöjjek, nem törvényszerű, hogy fogva tartsanak a félelmeim, bármilyen erősek, nincs hatalmuk örökre uralkodni rajtam.

Ha Isten kér ma tőled valamit, mersz-e elindulni fel, fel, egyre feljebb a kötélcsúszás-hit nehéz – és felszabadító – útján?

Jézusom, lelkem suhanni szeretne. Előre is köszönöm, hogy velem jössz hitem nehezebben megmászható területeire, és velem örülsz, mikor sikerül feljutnom a csúcsra, és ellöknöm magam a túloldalon, készen a suhanásra. Jézus nevében, Ámen.





(Forrás: Suzie Eller. But Then I Let Go, Encouragement for today, 2013.06.10. www.proverbs31.org/devotions, fordítás: http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2013_10_01_archive.html)


2014. október 24., péntek

Nem hagyhatod az utolsó pillanatra, ami nagyon fontos

„Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” 


Zsolt 90,12



Ahogy leültem tanulni, megnéztem az órámat. Még van tizenkét órám a vizsgáig. Töltöttem magamnak egy csésze kávét, cukrot raktam bele, megkavartam, megízleltem, majd még tettem bele egy kanál cukrot. Szükségem lesz rá, mert egy áttanult éjszaka előtt állok.

Ó, volt annak sok oka, hogy az utolsó éjjelre hagytam a felkészülést: részmunkaidős tevékenységeim, más tanulnivalók, a barátom, akihez majd biztos, hogy férjhez megyek. Jó kifogás volt mindegyik, de a felszín mögött ott rejtőzött az igazság: nem tanultam.

Ahelyett, hogy minden nap feláldoztam volna rá egy-egy kis szabadidőt, ezeket a perceket-órákat másra fordítottam – olyasmikre, amikről úgy gondoltam, járnak nekem a sok kemény munkáért! Azon fölül pedig számítottam az adrenalinlöketre a vizsga előtti éjjel, és a stressz miatt lézerpontosságú figyelmemre a megfelelő pillanatokban.

Nos hát nem így alakult. Hajnali 3 körül már nem tudtam nyitva tartani a szememet, aludtam néhány órát, kialvatlanul jelentem meg a vizsgán, és elszúrtam. De legalább egy életre megtanultam valamit: nem hagyhatom az utolsó pillanatra azt, ami nagyon fontos.

Azt gondolhatná valaki, hogy ez a tanulság beivódott a szokásaim közé, és soha többé nem halogattam semmit a végső határidőig. Bár így lenne! A halogatás könnyen válik életformává: energiakitörések és kimerültség váltakozásává.

A férjemmel (a sráccal, akire a halogatást fogtam annak idején) azon szoktunk tréfálkozni, hogy semmit se tudnánk elvégezni, ha nem volna mindig egy utolsó pillanat.

Sajnos, ez elég kusza életmód. És bár elképzelhető, hogy sokáig működik az utolsó percre halasztása a fontos dolgoknak, hosszú távon nincs pozitív hatása. Igazából hátráltat az életem legfontosabb területein.

Legyen szó családi összejövetelről, egy zűrös helyzet kezeléséről, fogyókúrázásról, testedzésről, vagy valamilyen cél eléréséről, az időszakos fellobbanásokkal nem sokra megyünk.

Azt szoktam gondolni, hogy ahhoz, hogy valamit megcsináljak, hosszú, megszakítatlan periódusokra van szükségem. De napjaim hamar megtelnek feladatokkal, hosszabb szabadidő ritkán fordul elő. Ezért mindig halogatok, és ezzel együtt marad a stressz, a rohanás, a csalódottság.

Rájöttem egy másfajta hozzáállásra, ami sikeresnek bizonyul. Először is kevésbé bonyolult, sokkal nyugalmasabb, viszont elhatározás kell hozzá.

Jobban haladnak a dolgaim, ha ezt a két egyszerű dolgot betartom:

1. Megbecsülöm a rövid időszakaszokat. A kevés idő is sokat ér. Nincs szükségem

órákra ahhoz, hogy valaminek nekifogjak, valamit másként csináljak. Naponta, hetente, havonta félóra összeadódik. A kitartó erőfeszítés megtermi a gyümölcsét.

2. Naponta kérem az Úr segítségét a feladatokhoz. Ha eltöltök Istennel néhány percet, iránymutatását kérve, nagy dolgok történnek. Nem sikerül minden, de a fontos dolgok igen. Kulcsfontosságú, hogy ezt a napi útmutatást azelőtt kérjem, mielőtt megnyitnám a postaládámat, beindítanám az első mosást, értekezletre mennék, vagy elpakolnék a gyerekek után, stb. Ha nem ezzel kezdem a napot, akkor a nap sodrása magával ragad, s visszatérek megint a szokásos halogatáshoz.

A Biblia arra tanít, hogy bölcs dolog értékelni a napjainkat, és Istenhez fordulni iránymutatásért. A Mózesnek tulajdonított 90. zsoltár 12. verse azt kéri: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!”

Isten bölcsességére van szükségem, hogy beoszthassam az időmet. Az Ő bölcs útmutatása nélkül sok időt fecsérelek el érdektelen dolgokra. Arra jut a legkevesebb idő, ami a legfontosabb. És aztán majd beleőrülök, mire mindent el tudok rendezni.

De ez nem Isten útja, és Jézus erre a legjobb példa. Tudta a fontossági sorrendet, tökéletesen használt ki minden percet, és az Atya iránymutatását kérte, mielőtt nekiindult a napnak (Mk 1,35).

Jézus nem vette magától értetődő dolognak az időt, a napokat, az órákat. Nem halasztotta el az útjait, a beszélgetéseket, a tanítást akkorra, amikor könnyebben mennek a dolgok, vagy több ideje lesz. Jézus élete minden területén céltudatos volt. Minden nap.

Céltudatos, nyugodt életmód. Nincs utolsó pillanatra halasztás. Nincs mulasztás miatti bűntudat. Hűséges engedelmesség van napi szinten. Ezért imádkozom. És mivel Isten tanít számba venni a napjaimat, és növeli szívem bölcsességét, mindez lehetővé válik.



Atyám, ajándék minden nap, amit kapok Tőled. Segíts, hogy értékelni tudjam, és a legtöbbet hozzak ki minden percből a Te szolgálatodra, a többiek szeretetére. Jézus nevében, Ámen.




(Forrás: Glynnis Whitwer: You Can’t Cram for What Matters Most, Encouragement for today, 2014.10.17. www.proverbs31.org, fordítás:http://lelekerosito.hu/)






2014. október 23., csütörtök

Reggeli imádságom

„Hajnaltájban, amikor még sötét volt, Jézus elindult, és kiment egy elhagyatott helyre imádkozni.” 

Mk 1,35


Kimondhatatlanul vonz Jézus személyes élete.

Jézusé, akit a Lélek kivezetett a pusztába.

Jézusé, akit a Getszemáne kertben gyötört a fájdalom.

De legjobban azok a percek izgatnak, amikor Jézus visszavonult egy csendes helyre imádkozni – megborzongat a kép: a Fiú bensőséges kapcsolatba lép az Atyával.

Alapigénkben Márk elmondja, hogy még a napkelte előtti sötétben Jézus kiosont a házból, és egy elhagyatott helyre ment találkozni az Atyjával. Márk nem hangsúlyozza, melyik reggel volt ez, de tudjuk, hogy előző nap Jézus végig betegeket gyógyított, ördögöket űzött ki.

Egy ilyen nap után Jézus jó nagyot aludt – gondolhatnánk –, egy-két órával tovább, mint máskor. Én legalábbis így tennék. Jézus nem. Még napkelte előtt felkelt, hogy megújuljon, feltöltekezzen az aznap rá váró szolgálat előtt.

De jó volna tudni, miket mondott Jézus! Vajon mennyi ideig imádkozott? Mit kért? Vajon hallotta hangosan az Atya válaszát? Vele voltak az agyalok?

Vajon az ő gondolatai elkalandoztak? Az enyémek el szoktak. Néha azon kapom magam imádkozás közben, hogy a napi tennivalókon jár az eszem. Vagy elkezdem dicsőíteni Istent, és észrevétlenül áttérek a lelkemet nyomasztó gondokra, melyek beszüremkednek a dicsőítésbe.

Én úgy képzelem, hogy Jézus figyelme nem terelődött el, mert Ő tudta, hogy azon a magányos helyen az Atya valóságos jelenlétében van. Amit én elfelejtek – és talán még sokan mások –, hogy mikor imádkozunk, mi is Isten, a mi Atyánk tényleges jelenlétében vagyunk.

Bár testi szememmel nem láthatom, elképzelem, ahogy közelebb jön, lehajol hozzám, hogy minden szavamat hallja. Lelke körüllebeg minket. Tenyerével az állam alá nyúl, hogy szememet az égre emeljem. Szívem minden egyes sóhajtására figyel, a dicsőítésre, a vallomásokra, szorongásaimra, félelmeimre, kételyeimre – hallja az összest.

Néha nehéz korán kelni. Nehéz koncentrálni. És főleg nehéz elképzelni, hogy a világegyetem Ura, aki mindent a kezében tart, szakít időt az én kis kéréseim meghallgatására. De nem csak időt szakít ránk, hanem Ő maga hív, hogy menjünk oda Hozzá. Ezt mondja a Jer 33,3-ban: „Kiálts hozzám és meghallgatlak; nagy és megfoghatatlan titkokat akarok rád bízni, amelyekről még nem tudsz semmit.”

Gyertek, gyűljünk össze ezen a héten reggeli imára. Minden reggel találj egy magányos helyet, ahol imádkozhatsz, ahova elvonulhatsz. Írtam egy reggeli imádságot magunknak, amivel indíthatjuk együttlétünket Istennel:

Reggeli imádságunk:

Uram, nem tudom, hogy ki, vagy mi keresztezi ma utamat. De tudom, hogy Te vagy a Kősziklám és Erődítményem. Védőpajzsom és Erős Tornyom. Segíts, hogy ma beléd kapaszkodjam. Tanítsd meg, hogyan állhatok erősen Benned, és választhatom a Te utadat. Segíts, hogy a Te igazságod, és nem saját érzéseim szerint járjak az úton.

Segíts mindent örömmel vennem, ami alkalmat ad rá, hogy működésedet lássam, vagy hogy másokat Feléd tereljek.

Köszönöm, hogy szeretsz, és ezt senki és semmi nem veheti el tőlem! Ha elbukom, ha valami nem sikerül, Te akkor is feltétel nélküli szeretetedet suttogod a fülembe, és eszembe juttatod, hogy irgalmad megújul minden nap.

Ez csodálatos, Uram!

Köszönöm, hogy ma is találkozhattunk. Kérlek, költs fel holnap is szereteted édes suttogásával. Alig várom, hogy újra találkozzunk. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Wendy Blight: My Morning Prayer,  Encouragement for today, 2014.10.20.  www.proverbs31.org, fordítás: http://lelekerosito.hu/)



2014. október 22., szerda

Amikor a nyomás összezúz

„módfelett, szinte erőnkön felül ránk nehezedett, úgyhogy már életünkről is lemondtunk. …/mindez azért történt/, hogy ne magunkban bízzunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat.”





2Kor 1,8b, 9b

Minden oldalról éreztem a nyomást. Egy pillanatra sem engedett. Anyagi terhek aggasztottak. A gyermekeim viselkedése idegesített. Az elvégzendő munkák miatt késő éjjelig fennmaradtam. Legszívesebben máglyán égettem volna el mindent, ami előttem tornyosult.
Alapvetően elégedett szoktam lenni a teljesítményemmel, s ez arra indított, hogy még keményebben húzzam az igát. Hogy tudnék pénzt keresni? Milyen módszerrel tudnék hatni a gyerekemre, hogy másként viselkedjen? Ha kihagynék egy éjszakai alvást, kezelhető szintre csökkenthetném elintézetlen ügyeimet, emailjeimet.

Magasabb sebességbe kapcsoltam. Nekiláttam. Kevesebbet aludtam. Logikus következményeket léptettem életbe gyermekemmel szemben. Átcsoportosítottam a tennivalóimat. Eldöntöttem, hogy összeszedem magam. Hisz mindig is hatékony voltam.

Régebben a hasonló nekibuzdulásaim hatottak. Most viszont nem.

Tartozásaink nőttek. A gyermekek egyre elviselhetetlenebbek lettek. Még inkább éreztem, hogy nem bírom a tempót. A nyomás egyre jobban szorított, ahelyett, hogy lazult volna.
Soha az életben nem éreztem még ennyire kilátástalannak, hogy kézben tartsam a dolgokat. Minden irányban olyasmibe ütköztem, amit nem tudok pikk-pakk elintézni, nem tudok összerakni – beleértve a saját érzelmeimet is.

Úgy éreztem, kudarcot vallottam, és borzasztóan szégyelltem magam, hogy nem tudom ellátni a feladatokat, amiket Isten rám bízott. Végül, mikor semmi kiutat nem láttam, leomlottam Isten elé, kétségbeesve zokogtam, tudva, hogy éppúgy csalódott bennem, ahogy én magamban.

Hisz azt hitte, számíthat rám. Rám lehetett támaszkodni. És most itt vagyok összetörve.

Kavarogtak bennem az érzések, és én az egészet úgy, ahogy volt, a félelmeimet, a gyengeségemet, a bizonytalanságomat kiborítottam Isten elé. Még az imádságom is zavaros volt, összefüggéstelen. Könnyek közt vallottam be: „Még imádkozni sem tudok úgy, ahogy kéne!” Soha még így nem kellett Isten. Ami azt illeti, eddig soha nem kellett Isten.

Kiborulásom után valami változás kezdődött bennem. Alig észrevehetően, finoman, mint a hajnal, mikor az alaktalan fekete foltok kezdenek formát ölteni. Önelégültségem átadta helyét az Istenre hagyatkozásnak. Olyan pontokon éreztem békességet, ahol nem számítottam rá. Nem változtak meg a körülmények, de az én értelmezésem átalakult. Nem Isten számít rám – én számíthatok Őrá.

Hiába voltam hosszú évek óta keresztény, szerettem és követtem Istent – úgy hittem – teljes szívemmel, valamit végig visszatartottam Tőle. Akkor, a nagy nyomás idején jöttem rá, hogy nem bíztam igazán Istenben. Azt a préselő nyomást használta fel Isten, hogy a Tőle való totális függésre elvezessen.

Nemrég olvastam egy szakaszt a 2. korintusi levélből, ami tökéletesen összefoglalja mindazt, amit akkor Isten megtanított nekem: „módfelett, szinte erőnkön felül ránk nehezedett, úgyhogy már életünkről is lemondtunk. … /ez azért történt/, hogy ne magunkban bízzunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat. Ő mentett ki bennünket a súlyos életveszélyből, és ezután is ki fog menteni. Belé vetjük minden reményünket, hogy ezentúl is mindig megment minket” (8b,9b-10).

Az élet nyomása sosem könnyű. De ha hagyjuk, Isten felhasználhatja arra, hogy közelebb vigyen Önmagához. Nálam azzal kezdődött, hogy beláttam elégtelen voltomat, és rájöttem, hogy nem okozok csalódást Istennek, ha ezt elismerem. Hisz Ő akarja, hogy szükségem legyen Rá.

Mennyei Atyám, bocsásd meg nekem, hogy oly sokszor azt hiszem, elég vagyok a feladathoz, és tetteim azt sugallják, hogy nincs szükségem Rád. Elismerem, hogy nem tudom egyedül intézni az életemet, és a segítségedre van szükségem. Köszönöm, hogy Te teljesen elég vagy, mindenre képes vagy, és annyira szeretsz, hogy sosem kell szégyellnem magam Előtted, ha valami nem sikerül. Szeretlek. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Glynnis Whitwer: When the Pressure Crushes You, Encouragement for today, 2013.06.11.
www.proverbs31.org/devotions, fordítás:http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2013_10_01_archive.html)

2014. október 21., kedd

Őszi ruhabörze lesz Szegeden!


Amikor Isten megérinti szívedet

"Senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki elküldött engem. "


(János 6:44)

Az egész Biblia, Mózes I. könyvének 3. részétől a Jelenések könyve 22. fejezetének a 21. verséig Isten szenvedélyes törekvéséről szól, hogy miként nyerje meg az emberi szíveket. Noé, Ábrahám, Izsák, Jákób, József, Mózes, Józsué, Sámuel, jó és rossz királyok egész sora, akiknél megjelentek a próféták, kérlelték és figyelmeztették Isten népét. Az Ószövetség utolsó könyve hallgatással zárul. Aztán négyszáz évvel később Isten megtöri ezt a szent csendet egy jászolban felsíró gyermek hangjával, és a történet tovább folytatódik Bethlehemben.

Az Úr első kérdésétől, a "Hol vagy?"-tól egészen Jézus utolsó szaváig, a "Bevégeztetett"-ig, azt látjuk, hogy Isten a kedvesség és szeretet kötelékével (ami időnként egyáltalán nem tűnt annak,) vonja az emberiséget magához. (Hóseás 11:4) Hányszor és hányszor igyekeztünk már szabaddá lenni ezen köteléktől, de Isten nem szűnik meg az Ő szeretetével újra magához vonni bennünket.

Az Úr szenvedélyesen keres minden embert. A gátló körülményeket igyekszik az útból elhárítani. Ő szó szerint megmozgatta a mennyet és a földet hogy megnyerhessen bennünket, hogy helyreállíthassa az Édenben elveszett dicsőséget. Tozer így fogalmazott: "A megváltásban Isten minden munkája arra irányul, hogy helyrehozza az aljas lázadás tragikus következményeit, és hogy visszaállítson bennünket a megfelelő és örökkévaló kapcsolatba Ővele."

Legtöbben mégis úgy gondoljuk, hogy nekünk kell folyamatosan Istent keresnünk, és Ő nehezen lelhető meg. Mindaddig, míg a hitben járásunkra nehéz feladatként tekintünk, addig nagyon el fogunk fáradni, ki fogunk merülni a hit útján.

Jézus azt mondta, hogy "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű." (Máté 11:28-30) Ezen ígéret ellenére, amikor asszonyok osztják meg velem életük történetét, a hit útja egyáltalán nem tűnik könnyűnek.

Ne feledd, Isten az, aki az első lépést mindig megteszi. Ő kérlel, megérint, felébreszti lelkedben az Iránta való vágyódásodat.



Jézus azt mondta, hogy "senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya." Ő hangolja fel a hegedűt, és Ő játszik szíved húrjain, arra várva, hogy felismerd kérlelő hívásának dallamát ami arra hív, hogy Vele egy bensőséges kapcsolatba lépj.

Drága Uram, köszönöm, hogy keresel, kérlelsz, és szeretsz engem. Sokszor megnehezítem utamat, kérlek bocsáss meg ezért. Segíts kérlek, hogy felismerjem a Te hívásod dallamát, és hogy felismerjem azokat a pillanatokat, amikor kinyilatkoztatod Önmagad az életemben. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013, Used with permission,
www.girlfriendsingod.com, Sharon Jaynes: When God Woos Your Heart, http://www.girlfriendsingod.com/2014/when-god-woos-your-heart/)


2014. október 20., hétfő

Feltételezett hátsó gondolatok

„Véleményed szerint Dávid atyádat akarja megtisztelni, azért küld hozzád vigasztalókat? Nem inkább azért jöttek a szolgái, hogy az országot szemügyre vegyék, elpusztítsák és kikémleljék?”


1Krón 19,3b

Szépiaárnyalat vonja be napsütötte arcát a tengerparton. Ugyanez alakítja a tegnap esti vacsoráról készült fotót, meg még a dívány előtt szundikáló kiskutya képét is.
Bárhova nézek, Instagramon, Facebookon, Twitteren, Tumblr-on sárgás-barna szűrővel szerkesztett fényképeket látok – a régies hangulat elérése végett. Értékelem a művészi törekvéseket, de hova tűntek a ragyogó, élő színek? Miért fedi be a sápadt-sárga szín egy édes kisgyermek tiszta kék tekintetét, s mutatja őt másnak, mint amilyen valójában? Vagy veszi el a rózsaszínben és narancssárgában pompázó napnyugta csodáját, s alakítja át valamivé, ami más, mint az eredeti látvány?

Én is használok néha szépiát a fotók szerkesztésénél. De már igyekszem a dolgokat olyannak látni, amilyenek. Nem csak fényképen, a valóságban is.

Túl sokáig színeztem át mindent saját képzeletem, hangulatom, ötleteim szerint, épp mint a férfiak az 1Krón 19-ben. Mert ugye, mi történt? Dávid király kedvességből elküldött néhány embert egy szomszéd királyhoz, hogy kifejezze együttérzését édesapja halála fölötti fájdalmában. Mikor ennek a királynak az emberei meglátták Dávid közeledő küldötteit, a legrosszabbra gondoltak. A 3. versből kiderül, mit mondtak a királyuknak:„Véleményed szerint Dávid atyádat akarja megtisztelni, azért küld hozzád vigasztalókat? Nem inkább azért jöttek a szolgái, hogy az országot szemügyre vegyék, elpusztítsák és kikémleljék?”

Gyanakvásuk, feltételezéseik alapján ellenségként fogadták Dávid embereit, és ez háborúhoz vezetett a két ország között – mindez azért, mert a király emberei Dávidot előnytelen, hamis árnyalattal színezték át.

Ha őszinte akarok lenni, be kell vallanom, én is hajlamos vagyok erre.

Amikor a férjem azt mondja, sárgarépa helyett inkább brokkolit kér, levonom a következtetést, hogy valójában azt akarja mondani, nem tudok finom sárgarépát készíteni. Nem főzök úgy, mint Julia Child, s ez a feltételezett tüske tovább gyengíti önbizalmamat. Feltételezésem az érzelmek egész lavináját indítja el bennem, s mielőtt észrevenném, kitör a belső háború a képzelet és a valóság között. Meg kell tanulnom, hogy ne keressek férjem megjegyzései mögött hátsó gondolatot, hanem vegyem őket annak, amik, minden ráaggatott feltételezés nélkül.

Másutt is előfordul, nemcsak odahaza. Elér hozzánk a híre egy összejövetelnek, amit közösségünk egy tagja rendez, s amire minket nem hívott meg. Könnyen levonjuk a következtetést, hogy valamiért neheztel ránk, nem szeret minket. Elhúzódunk tőle, megszakad a kapcsolatunk. Hajlamosak vagyunk a háta mögött kibeszélni a többiekkel, akik szintén nem voltak hivatalosak a partira, s ezzel szakadást idézünk elő. Pedig valójában csak egy bensőséges vacsoráról volt szó, ami akkor lehet az, ami, ha csak néhányan vesznek részt rajta a legszűkebb baráti körből. A rosszindulatú feltételezések helyett – hogy az illető fennhordja az orrát -, inkább lépjünk hátra, s lássuk annak, ami: szűkkörű összejövetelnek, nem közösségi alkalomnak.


Nagyon könnyű feltételezésekkel beárnyékolni mások valódi szándékait. Egyedül Isten tudhatja, mit gondol az illető. Ha mi is szeretnénk tudni, kérdezzünk rá, és tegyük félre a mögöttes szándékról szóló képzelődéseinket, amik az igazság elé falként tornyosulnak (2Kor 10,5). Ahelyett, hogy könnyen megsértődünk, lépjünk túl a vélt vagy valós sérelmeken, s próbáljuk visszaállítani a harmóniát (Péld 19,11).


A negatív feltételezések szinte mindig háborúhoz vezetnek: háborúhoz másokkal vagy önmagunkkal. Határozzuk el, hogy mindig a legjobbat hisszük a legrosszabb feltételezése helyett. És más szűrőt használunk ezentúl: Isten Igéjének a szűrőjét. Akkor a kék újra kék lesz, nem sárgított!

Uram, segíts, hogy ne tegyek hozzá magamban ahhoz, amit hallottam. Ha kérdéseim vannak, adj ajkamra szavakat, hogy megfelelően kérdezzek a tisztánlátás végett. Így foglak, Uram, mindenben Téged megdicsőíteni. Jézus nevében, Ámen. 



(Forrás: Samantha Evilsizer: What Were You Thinking? Encouragement for today, 2013.06.07.
www.proverbs31.org/devotions, fordítás:http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2013_10_01_archive.html)

2014. október 19., vasárnap

Túrmezei Erzsébet: Csodákra emlékezni jó!

"Határkőnél hittel megállni, 
határkőnél visszanézni, 
hálás szívvel múltat idézni: 
csodákra emlékezni jó! 

Meglátni, hogy minden utunkat 
hű és hatalmas kéz vezette, 
javunkra szolgált minden tette: 
csodákra emlékezni jó! 

Látni, hogy át viharon, vészen 
hű mesterünk hogyan segített, 
éjekre fényt hogyan derített: 
csodákra emlékezni jó! 

Határkőveknél hálát adni, 
és hallelujás köszönetben 
méregetni, mi mérhetetlen: 
csodákra emlékezni jó! 

Messzi évekre visszanézni, 
és számbavenni ezer áldást, 
erőt, kegyelmet, megbocsátást: 
csodákra emlékezni jó! 

Hallelujás hálaadással 
leborulni egy határkőre, 
s elindulni hittel előre, 
amerre hív az égi szó."


Emlékkövek

„Izráel fiai úgy cselekedtek, ahogy Józsué parancsolta. Fölvettek a Jordán közepéből tizenkét követ Izráel törzseinek száma szerint, ahogyan az Úr mondta Józsuénak. Magukkal vitték a szállásukra, és ott helyezték el azokat.”


Józs 4,8

Egy dobozból a garázsban kezembe került egy régi naplóm. Fellapoztam, és imádságokat találtam benne, olyanokat, amiket fiatal anyaként írtam. Imádságokat, amikben azt kértem, hogy a gyermekeim Isten szeretetében nőjenek fel. Imádságokat, amikor eligazításra volt szükségem. Imádságokat, amiket akkor írtam, mikor rákot diagnosztizáltak nálam, s a gyermekeim még általános iskolába jártak.

Mikor papírra vetettem a szavakat, fogalmam sem volt még, hogyan fogja őket megválaszolni Isten, csak azt éreztem, erőt ad, ha Vele beszélgetek.

Aratási idő volt, magas volt a vízszint, mikor Józsué átvezette Izrael népét a Jordánon. Amint a papok a víz szélére értek, a folyó felső szakasza megállt. Jókora távolságra onnan felgyűlt magas fallá, az alsó szakasznak nem volt utánpótlása. A papok szilárdan álltak a száraz mederben, mialatt az egész Izrael áthaladt.

Isten azt a parancsot adta, hogy minden törzs emeljen ki egy követ a folyómederből, és vigyék magukkal. Hazaérve, a követ emlékkőnek felállították, és valahányszor a későbbi századokban a gyermekek megkérdezték, miért vannak ott a kövek, az idősebbek elmesélték, milyen csodás módon keltek át őseik a folyón, mikor Isten megállította a Jordán folyását.

A naplóimat böngészve magam is tisztán láttam életem emlékköveit. Azokban a nehéz időkben Isten nagyon közel volt hozzánk. Meghallgatta a fiatal édesanya imáját a Maga időzítése szerint. Akkor lehet, hogy nem volt egyértelmű, de most már látom, hogyan gondoskodott rólunk Isten.

Kényelem. Ellátás. Még csodák is történtek. Azok az imádságok fénycsóvaként megvilágították családunk történetének egy szakaszát és Isten fölénk kiterjesztett védelmező tenyerét.

Te milyen emlékköveket mutathatsz gyermekednek? Lehet az egy esti történet Isten szeretetéről, amit gyermeked ágya szélén ülve mesélsz el. Megnyugtathatsz egy önmagával és a világgal küszködő kamaszt egy emlékkel, amikor Isten belépett az életedbe mikor te küzdöttél. Megoszthatsz egy emléket felnőtt gyermekeddel, aki kétségbe vonja Isten gondviselő jelenlétét. Az emlékkövek fontos lépcsőfokok lehetnek, amiken át vezeted gyermeked Mennyei Édesapja karjaiba, miközben együtt beszélgettek Isten hűségéről az életetekben.

Uram, néha előfordul, hogy imádkozom, aztán nem tudok örülni a válaszodnak, mert már tovább léptem a következő szükségletre vagy könyörgésre. Szeretnék most köszönetet mondani életem minden emlékkövéért. Hatalmas, szerető Isten vagy. Hálás vagyok gondoskodásodért, amivel engem és családomat körülölelsz. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2011.06.28. T. Suzanne Eller www.proverbs31.org, fordítás: http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2011_10_01_archive.html)

2014. október 18., szombat

Megütöd a mércét

"Mert nem merjük magunkat azokhoz számítani vagy hasonlítani, akik önmagukat ajánlják."

 (2Kor 10,12)

Szoktad magad másokhoz hasonlítgatni, és ilyenkor úgy érzed, nem ütöd meg a mércét? Úgy látod, kevésbé vagy csinos, okos, vonzó, vagy mondjuk kevésbé mély a hited?

Olyan könnyen esünk abba tévedésbe, hogy ha tudásunk vagy ingóságunk több lenne, nagyobb biztonságban élhetnénk. Pedig az igazság az, hogy a hiány érzésével azok is küzdenek, akiknek „mindenük megvan”. A biblia egy olyan nő történetével kezdődik, akinek mindene megvolt, de ez nem volt elég neki.

Éva mindent megkapott azzal, hogy Isten gyermeke, a Teremtés úrnője lehetett. Megadta neki Isten minden nő vágyát: gyöngédséget, szépséget, biztonságot, fontosnak tudhatta magát, életének értelme volt. A Sátánnak mégis sikerült elbizonytalanítania Évát azzal, hogy tekintetét elfordítva arról, amije volt, arra irányította, ami nem volt az övé.

Ugye, ismerjük ezt a jelenséget? Hányszor hallottam én is a Sátán suttogását: nem elég, amid van, nem elég, amilyen vagy… Olvasás közben (1Móz2) megértettem, hogy a Sátán kérdései el akarták bizonytalanítani Évát, a kételkedés magjait akarták elültetni a szívébe. A Sátán azt akarta, hogy ne bízzon Istenben, és ne bízzon önmagában.

Az ellenség suttogása arra irányult, hogy Éva többet akarjon, önbizalmát Isten gondoskodásán kívüli forrásból növelje. A Sátán meggyőzte, hogy valami hiányzik az életéből, és hogy a tiltott gyümölcs Istenhez tenné hasonlóvá.

Oktalan összehasonlítás, de minden összehasonlítás az. Mégis mindig ezt tesszük. Bárcsak olyan lennék, mint ő… Olyan házam, olyan férjem, olyan munkám lenne. Bárcsak úgy viselkednének a gyermekeim, mint az övéi. Bárcsak… és akkor fontosnak érezhetném magam, elégedett lennék.

Pál apostol figyelmeztet, hogy oktalan dolog önmagunk méricskélése. Az összehasonlítgatás miatt mindig úgy érezzük, nem ütjük meg a mércét. Egyre többet akarunk, és sosem leszünk elégedettek.

Bárcsak Éva arra figyelt volna, ami volt és amije volt Isten gyermekeként. Bárcsak mi is ezt tennénk.
A Sátán arra ösztökél, hogy hibáinkra figyeljünk, hogy ettől úgy érezzük, nem vagyunk elég jók, aztán abban éljük fel energiánkat, hogy leplezni próbáljuk azt, amiben úgy érezzük, alulmaradtunk. De nem törvényszerű, hogy kövessük sugalmazásait. Vegyük észre hazugságait, győzzük le a kísértőt igazsággal, koncentráljunk Istenre, aki elfogad, biztonságot ad és fontosnak tart. Majd köszönjük meg Neki a törődését, az ígéreteit, amikből megtanulhatjuk, mik vagyunk Benne:
Elfogad
Ef 1,3-8: Isten kiválasztott engem, és gyermekévé fogadott.
Kol 1,13-14: Megváltott, minden bűnömet megbocsátotta.
Kol 2,9-10: Krisztusban teljes vagyok.

Biztonságban vagyok
Róm 8,28: Isten minden körülményt a javamra fordít.
Róm 8,31-39: Semmi nem választhat el Isten szeretetétől.
Fil 1,6: Biztosra vehetem, hogy Isten véghezviszi bennem a jót, amit elkezdett.

Fontos vagyok
Ef 2,10: Isten alkotása vagyok.
Ef 3,12: Bátran és teljes bizalommal közeledhetek Istenhez.
Filippi 4,13: Mindenre van erőm Krisztus által, aki megerősít engem.

Uram, köszönöm Neked, hogy Krisztusban elfogadsz, biztonságban tartasz, és fontos vagyok. Mikor kísértést érzek, hogy gondviseléseden és ígéreteiden kívül keressem az önbizalmat, a biztonságomat, mutass rá a Sátán hazugságaira, segíts ellenállnom a kísértésnek, és szilárdan kitartanom a hitemben. Emlékeztess rá, hogy önbizalmam Krisztusból ered, semmit sem tulajdoníthatok magamnak, ami vagyok, Általa vagyok. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2011.07.27. Renee Swope www.proverbs31.org, fordítás:http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2011_10_01_archive.html)

2014. október 17., péntek

Az Úr közelsége oly jó nekem

De nekem olyan jó Isten közelsége! Uramat, az URat tartom oltalmamnak. Hirdetem minden tettedet.


(73. Zsoltár 28. vers)


Kisgyermek korunkat általában álmodozással, reménykedéssel,  vágyakozással töltjük - elképzeljük jövőbeni életünket. Megtervezzük felnőtt éveinket. Én személy szerint egy haraggal telt otthonban nőttem fel, így egy szelíd, rettegés mentes életet képzeltem magamnak. Nem ismertem még Jézust, de egy űr tátongott bennem Iránta. Kutattam a szeretet után, és a szívemben lévő sivárságot üres élvezetekkel próbáltam enyhíteni. Megpróbáltam minden mással betölteni a Jézusnak fenntartott helyet a szívemben.

Aztán egy csodás napon Jézus rám talált. Elveszettem bolyongtam a drog sötét mocskában, méltatlan kapcsolatokban tengődtem. Mindeközben vágyódtam békesség, kedvesség és szeretet után. Meglátott a bűnben halott állapotomban és kiragadott abból az életformából, melyet gyermekként sohasem terveztem magamnak. Új életet fakasztott bennem, egy megváltott, helyreállított, kegyelmével átitatott, végtelen szeretetével átölelt életet. És újra elkezdtem arról az életről álmodozni, melyet kislányként elképzeltem magamnak. Ez az élet szeretettel, kedvességgel, szívességgel és Jézus kegyelmével volt telve.

De mindezen szépség kibontakozása közben rájöttem, hogy ez az élet nem egyszerű. Az kívánságaim nem pottyannak oly könnyen az ölembe. Úgy tanultam meg Jézusban bízni, hogy elfogadtam élettörténetemet, mely sajgó szívemben vált valósággá.

Házassággal ajándékozott meg Isten, a legjobb barátomban egy szelíd, türelmes istenfélő embert kaptam, aki túllátott személyiségem kemény szilánkjain, és megtanított állandó hitben az Úrban megerősödni. A házasságban szembesültem önző énem valódiságával, és rájöttem mekkora szükségem van Jézusba kapaszkodni, hogy megtanulhassak kedvesnek lenni és önzetlen szeretettel élni.

Jézus aztán megajándékozott egyik drága babával a másik után: egy lány, egy lány, egy fiú, és egy lány ismét. Általuk megtanultam, hogy emberi kedvességemnek igenis határa van, és szorosan Jézusra kell támaszkodnom, hogy jól tudjak szeretni, túllépve a fáradtság és kimerülés határain is.

Jézus egy szolgálatot is adott nekünk férjemmel, ami elég nehéz és zűrös volt. Megmutatta nekünk, hogy a gyülekezet plántálás gyönyörűségesnek látszó munkája mögött micsoda nehézségek húzódnak. Megismerhettük az összetört mégis csodálatos életeket a közösségünkben, és megtapasztaltuk hogy egyedül Jézus erejével tudunk minden nehéz pillanatot megélni, minden összetört szívvel találkozni.

Ezután meghívást kaptunk a Sziklás Hegységbe, hogy gyülekezetet alapítsunk. Hatalmas tervekkel. csodás ötletekkel és elszánt szívvel indultunk a munkába, a keményen megtanult leckék már mögöttünk voltak, de sohasem gondoltuk volna, hogy a teljesítőképességünk határáig jutunk. Azt gondoltuk, hogy arra vagyunk elhívva, hogy együtt érző szeretetet árasszunk a megtört lelkek felé, de Jézusnak az volt a terve, hogy saját összetörettetésünkben fog bennünket tanítani.

Amikor egy erdőtűz fenyegette új otthonunkat, akkor teljesen másként tapasztaltuk meg a félelmet, stresszt és Istenre utaltságot mint korábban bármikor. Aztán két rövid héttel később csomót találtak a mellemben. És a mélység egyre mélyebb és mélyebb lett. Így hát diagnosztizáltak, szigorú terápiának vetettek alá, és én mindeközben ráleltem az egyetlen igazi szükségletemre, Jézus Krisztusra.

Az Ő közelsége maradt már csak nekem, és ez teljesen elegendő volt számomra. A mai igevers is azt mondja, hogy jó ha Istenhez közelítünk, mert akkor csodás tetteiről beszélhetünk. Az összetörettetésemben a kegyelem új értelmet nyert. A csodás, férjemmel való szerelmem álma pedig úgy vált igazi valósággá, hogy megláthattam, férjem mennyire odaadóan szereti az ő kopasz, lesoványodott feleségét. Odaadó szeretetem gyermekeim iránt pedig a fájdalmamban elrebegett suttogásban váltak valósággá.

Végigmentem a terápián, bevettem a tablettákat, felvettem a sugárkezelést, és abban bíztam, hogy erőm majdcsak visszatér. De ez az erő sohasem érkezett meg, Jézus azonban sohasem hagyott magamra, mind végig  mellettem állt,

Azóta áttéteket találtak nálam, és ezáltal még több kegyelem adódott életünk történetéhez. Mi a sérült és összetört lelkekért alapítottuk a gyülekezetet, és közben meg kellett tanulnunk, hogy minden törekvésünk, képmutatásunk és felfújt emberi próbálkozásunk sohasem fog bennünket Jézushoz közelebb vinni, bármennyire is szeretnénk és vágyódunk utána.

Talán életünk történetének diadala az összetört darabkákban lesz nyilvánvaló, ott ahol Jézus oly együttérzően találkozik velünk, és ahol oly szembetűnően ránk árasztja szeretetét. Így hát a győzelem nem a legfőbb vágyunk, sokkal inkább Jézus közelsége, jelenléte számít igazán. Ebben a közelségben felfedezhetjük összetörtségünkben a szépséget.

Mindannyian megtapasztaltunk már nehézségeket és fájdalmat. Mindannyian önzőn és rászorulóként ébredünk minden reggel. Megengeded hogy Jézus és az Ő jelenléte  legyen az erőd a mai napra? El tudod-e engedni életedre vonatkozó terveidet, és átadod-e Jézusnak mindennapjaid irányítását? Mert az Ő közelsége az, ami igazán jó számodra. Ez elegendő számodra. Az elkeserítő nehézségedben Ő mindig Immánuel marad,  ami azt jelenti: Velünk az Isten!

Drága Istenem, ruházz fel kérlek alázatos erővel, hogy egyre közelebb kerülhessek hozzád. Segíts bennünket hogy fájdalmunk és küzdelmünkben is Benned bízzunk, az összetörettetésünkben is Beléd kapaszkodjunk. Köszönjük hatalmas szeretetedet, melyet nem érdemlünk meg, de tedd valósággá számunkra a mai napon. Jézus nevében, Ámen.



URam, Istenem! Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható. Szeretném hirdetni és elmondani, de több annál, amit fel tudnék sorolni.
(40. Zsoltár, 5. vers)

(Forrás: October 16, 2014 The Nearness of God is My Good KARA TIPPETTS http://proverbs31.org/devotions/devo/the-nearness-of-god-is-my-good/)

2014. október 16., csütörtök

Életed Ura


Térjetek meg, elpártolt fiaim! Meggyógyítlak benneteket, bár elpártoltatok. Itt vagyunk, eljöttünk hozzád, mert te vagy, URam, a mi Istenünk!

(Jeremiás 3:22)

Kit nevezhetünk igazán engedelmes kereszténynek? Akinek élete példamutató magatartást tár elénk? Egy hívőt, aki az Úr parancsolatait a legmesszemenőbb mértékig megtartja?

Amikor egy megújult elhatározással az engedelmesség útjára lépünk, úgy vélhetjük, hogy a szorgalmasabb Ige tanulmányozás vagy egy mélyreható önvizsgálat által egyre hűségesebb kereszténnyé válhatunk, remélve, hogy ezen cselekedetek által egyre inkább engedelmesebbek leszünk. Ez egy téves gondolkodás. Jeremiás maga is rájött erre, amikor az Úr azt mondta neki: "Térj meg hozzám... meggyógyítalak téged." Isten önmagára mutatott, mint gyógymódra, mert az Úr szemében az az igazi engedelmes gyermek, aki őszintén vágyakozik egyre inkább megismerni személyesen Őt. 

Isten nem az eredményeink után vágyakozik. Ő személy szerint ránk vár. Isten nem a szabályokhoz hű magatartásunkat akarja látni, hanem teljes lényünk odaszánását szeretné. Ne feledd, Jézus sohasem kényszerít vagy erőltet bennünket az engedelmességre. Ő sohasem ragaszkodik ahhoz, hogy Mesterünk legyen. Az Úr ahhoz viszont ragaszkodik, hogy feltétel nélkül szeressen bennünket.
"Bizonyos helyzetekben azt kívánjuk, hogy Isten bárcsak a helyes dolog elvégzésére kényszerítene bennünket, de Ő ezt sohasem fogja megtenni. Máskor viszont arra vágyunk, bárcsak hagyna magunkra bennünket, de Ő ezt sem teszi meg. Ha nem tartjuk meg a parancsolatait, nem koppint a fejünkre." - mondja Oswald Chambers.

Amikor azonban Jézust a gondolataid középpontjába helyezed, amikor szíved teljes vágyával Őt akarod követni, amikor életeddel Őt dicsőíted, - ekkor válik Jézus igazán életed Urává. 

Atyám, most már megtapasztaltam, hogy folyamatos hűséges életet egyedül csak egy szüntelen Veled való közösségben lehet megélni. Kérlek segíts meglátnom, hogy a Neked való engedelmesség teljes szabadsággal ajándékoz meg, és Nálad egy boldog, biztonságos és szabad életet élhetek. Vond magadhoz szívemet, hogy hozzád fordulhassak engedelmességben.



(Forrás: Joni and Friends Daily Devotionals, When He Is Easily Lord, http://www.joniandfriends.org/)


2014. október 15., szerda

Az Írás betűje


"Mert amíg test szerint éltünk, a bűnök törvény által szított szenvedélyei hatottak tagjainkban, amelyek a halálnak termettek gyümölcsöt. Most azonban, miután meghaltunk annak a számára, ami fogva tartott minket, megszabadultunk a törvénytől, úgyhogy az új életben a Lélek szerint szolgálunk, nem pedig az Írás betűje szerint, mint a régiben."

Rómabeliekhez írt levél 7:5,6



Hagyj el minden igazságtalanságot. A gonosz minden formájától tartsd távol magad. Hetvenszer hétszer bocsáss meg. Zárkózz el minden erkölcstelenségtől. Tisztátalan szó ne hagyja el ajkad. Szabadulj meg a keserűségtől.

Minél hosszabb az írás betűje, annál nyomasztóbb az engedelmesség iránti kényszer. Az ilyen típusú listák nagyon kimerítőek tudnak lenni. Leküzdhetetlennek tűnő akadályként, fárasztó teherként tekintünk rájuk. Minél inkább a "szabad" és "nem szabadra" koncentrálunk, annál inkább megkísértődünk, hogy áthágjuk a törvényt. Olyan ez, mint amikor egy édesanya azt mondja gyermekének, hogy ne menjen be a szobába, a gyermek pedig egészen biztosan előbb vagy utóbb mindenképpen a szoba felé veszi majd az irányt. Ahogy az Ige is mondja: "a bűnök törvény által szított szenvedélyei hatnak tagjainkban".


Hála Istennek, hogy szabaddá lettünk és Lélekben az Urat szolgálhatjuk, és nem a betű által kell élnünk. Mert mi Jézust szolgáljuk, és nem egy szabályrendszert. Ezért nem kellene a "győzelem" vagy a "bukás" szavak által meghatározni engedelmességünket. Mert nem egy bűn győz le bennünket, sokkal inkább az Úr iránti engedelmességünk vagy engedetlenségünk kérdése ez.



Amennyiben az engedelmességre mint kötelességre tekintesz, hamarosan teherként fog az rád nehezedni. Az Írás betűjének nincs megmentő vagy megtisztító hatalma, és az emberi akaratnak, függetlenül annak erejétől, nincs elegendő hatalma megújítani téged. Inkább nézz Jézusra, és engedelmeskedj Neki boldog, töretlen örömmel.



Uram, köszönöm, hogy körbeveszel szereteteddel. A szeretetben végzett engedelmességgel és tiszta örömmel szeretném ezt viszonozni Feléd.


(Forrás: Joni and Friends Daily Devotionals, The Written Code, http://www.joniandfriends.org/)


2014. október 14., kedd

Feltámadt életünk

„Krisztussal együtt engem is keresztre feszítettek. Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem. Azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” 

Gal 2,20

Türelmetlen családban nőttem fel. Édesanyám rokonai úgy emlegették apám családját, hogy „a lobbanékony Capkáék”. Ezt tartottam természetesnek, és saját új családomban is követtem a hagyományt.
A gond csak az, hogy ez a tulajdonság boldogtalanná teszi a családot. Könnyen dühbe gurultam a férjemtől, a gyermekeinktől. Olyan szavakat mondtam rájuk, amit már a kimondás pillanatában megbántam. Gyakran összecsaptam a lányunkkal, láthattam, hogy a nyomdokaimba lépve viszi tovább a hazugságot, amit én is elhittem: mi márpedig ilyenek vagyunk: lobbanékonyak, türelmetlenek.

A Bibliát tanulmányozva kirajzolódott végül az igazság a lobbanékonyságommal kapcsolatban. Nem kell tényként elfogadnom, hogy ez nálunk öröklődik. A Galatákhoz írt levél 2:20-ban azt olvassuk, hogy ha alávetjük életünket Krisztusnak, régi énünk meghal, és új életre támadunk Krisztusban. Isten mindenestül átalakít! Az Ige azt mondja, régi (halott) természetünk elmúlik, és helyébe új – élő – természet léphet!

Az átalakulás valóságosan megtörténik. Mivel Krisztus bennem él, a türelem is bennem él. Nem muszáj lobbanékony anyukának lennem, aki csúnya szavakat köpköd valahányszor valami nem az ő elképzelése szerint történik. Még ha olyan családban nőttem is fel, ahol ez volt a minta, Isten ereje van bennem, azzal meg tudom fékezni a nyelvemet, képes vagyok gondolkozni, mielőtt megszólalnék, és igazságot mondani szeretetben, ha beszélek. Ez ugyanaz az erő, amelyik feltámasztotta Lázárt a halálból, és kettéválasztotta a Vörös-tengert. Ez az erő él benned és bennem!

„Feltámadt életnek” nevezem.

Krisztus bennem való életének – a Feltámadt életnek – a valósága először engem alakított át, majd az otthonomat.

Ha te is hiszel magadról hasonló hazugságokat, mint én hittem magamról, figyelj, és sose felejtsd:
A Feltámadt élet egy állapotot jelent, azt, hogy

feltétel nélkül szeretnek,

mindent, de mindent megbocsátottak neked,

a váltságdíj teljes összegét kifizették érted: kiváltottak, megváltottak,

új teremtmény vagy,

mindenestül átalakítottak.

A Szentléleknek ez az átalakítása valóságos. Azt ígéri az Ige, hogy „mindeneken diadalmaskodunk” Krisztus által, aki szeret minket (Róm 8,37). Új, „élő” énünk diadalmaskodik régi, „halott” énünk fölött.

Amikor tehát régi énünk csámcsogna a hallott pletykán, most témát váltunk. Ahol régebben egy kis hazugsággal úsztunk volna meg valamit, most simán annyit mondunk: „Nem”. Olyankor, amikor régi énünk dühbe gurulna, és odamondana, most hallgatunk, és szeretettel átitatott szavakat szólunk. Olyan helyzetben, amikor régebben, bár házasok voltunk, belementünk volna a veszélytelen flörtölésbe egy másik férfival, most új határokat húzunk, amitől nem csorbul férjünk és házasságunk méltósága.

A 139. zsoltár szerint Isten csodálatosnak alkotott. A bűn megrontotta a teremtett világot, de a jó hír az, hogy attól, amit Jézus a kereszten véghezvitt, visszakaptuk az erőt a teljes élethez, az eredetihez, amire Isten megteremtett. Erőt a bűntől szabad élethez. Indulj tovább, bízva a benned élő új, Feltámadt életben!


Atyám, köszönöm Neked, hogy Krisztus bennem él! Add, hogy tudatában legyek állandóan, hogy mindenestül átformált, új teremtmény vagyok. Segíts, hogy teljes mértékig éljek a bennem lakozó Szentlélek erejének hihetetlen ajándékával. Ezt kérem Tőled Jézus Krisztus nevében, Ámen.




Wendy Blight: Resurrection LifeEncouragement for today, 2013. június 19. www.proverbs31.org/devotions, fordítás: http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2013_10_01_archive.html)