Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (22) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (6) alkalmatlanság (5) Anyák napja (5) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (12) Atya (2) barátság (16) bátorítás (35) bátorság (5) Békesség (29) belső békesség (14) belső viharok (24) beszéd (6) betegség (1) Biblia olvasás (16) Bizalom (65) bizonyosság (1) bizonyságtétel (18) biztatás (3) böjt (2) bölcsesség (18) Bűnbocsánat (10) bűntudat (4) céltudatos élet (9) család (5) csalódások (5) Csendes percek (2213) csendesség (6) csüggedés (13) Depresszió (12) dícséret (2) dicsőítés (20) Döntések (20) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (12) elég vagy (1) elengedés (3) életöröm (8) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) elhívás (1) elismerés (3) előítélet (3) elutasítás (2) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (2) engedelmesség (9) erő (15) fájdalom (12) fáradtság (9) feladat (14) félelem (14) feltámadás (5) feltöltődés (10) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (9) Gondolatok (42) gondoskodás (2) gondviselés (14) gyász (2) gyengeségek (5) Gyermeknevelés (31) Gyógyulás (11) győzelem (5) hála (11) hálaadás (11) harag (4) harc (6) házasság (29) hit (40) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (9) igazság (11) Igehirdetés (38) ígéretek (2) Igevers (4) Ima (44) imádság (21) Immánuel (2) irgalom (10) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (9) Isten ereje (14) Isten gondoskodása (31) Isten hangja (4) Isten hűsége (33) Isten időzítése (4) Isten keresés (3) Isten követése (16) Isten lát (2) Isten munkálkodása (13) Isten neve (6) Isten szeretete (85) Isten terve (26) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (59) Istenen lévő tekintet (4) Istennel töltött idő (19) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (19) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (9) Jézus keresztje (1) Jézus követése (43) Jézus szeretete (17) jóság (4) jövő (2) kapcsolatok (31) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (26) keresés (2) kételkedés (8) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (12) konfliktusok kezelése (6) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (13) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (9) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (13) megelégedettség (9) megismerés (6) Megpróbáltatás (33) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) miért (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (2) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (9) nyugtalanság (2) odafigyelés (8) odaszánás (2) olvasói gondolatok (41) otthon békéje (2) öltözet (2) önbizalom (3) önértékelés (39) önuralom (1) önvizsgálat (23) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (1) összetöretés (3) Pásztor (1) pihenés (7) prioritások (2) próba (4) ráhagyatkozás (1) Receptek (4) Remény (28) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (6) szabadság (9) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (7) szégyen (2) szelídség (4) Szentlélek (5) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (3) szeretet (47) szeretve élni (2) szeretve vagy (1) szív (1) szolgálat (24) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (5) tiszta szív (2) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (15) új élethelyzet (1) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (21) várakozás (15) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (7) vígasztalás (3)

2015. június 30., kedd

Csak egy aprócska bűn?

„Elment tehát József a testvérei után, és megtalálta őket Dótánban. Amikor távolról meglátták, még mielőtt a közelükbe ért, összebeszéltek, hogy megölik.” 

1Móz 37,17b-18

Ma is lesz olyan pillanat. Senki sem fog vázlatot rajzolni róla. Akik naplót vezetnek, nem jegyzik le. Nem jut eszünkbe, mikor számbavesszük napunkat elalvás előtt.
Mégis eljön.
Aztán elmúlik.
Látszólag észrevétlenül. De a hatása nem tűnik a semmibe. Megmarad. És ha táplálják, hatalmassá dagad.
Az a pillanat, amikor valami beférkőzik a tudatunkba, és a jóról a rosszra irányítja figyelmünket. Csak egy aprócska hiba. Egészen picike. De a ferde gondolat legkisebb mennyiségben is, bármilyen jelentéktelennek látszik is, gyökeret tud verni.
És nőni kezd.
Minden elképzelésünket meghaladó méretűvé.
Egyik kedvenc történetem a Bibliából, amikor Mózes elmegy a fáraóhoz, és kikéri a népét. Miért is? Milyen eseménysorozat vezetett idáig? Miért volt fogságban Izrael népe? Miért volt egész Izrael – Isten teljes népe – mind a tizenkét törzs – az egyiptomiak szolgaságában?
Ha visszapörgeted az eseményeket, a kezdet egy viszonylag jelentéktelen momentum volt. Az emberiség történelme fordulatot vett, mert egy család néhány tagja, néhány fiatal férfi bosszús és féltékeny lett Józsefre, az öccsükre. Irigység és düh szivárgott a szívükbe. Csak ennyi. De ez elég volt.
Nem egy világrengető esemény történt.
Egy fiatal fiút belöktek egy gödörbe, majd eladták rabszolgának.
Múltak az évek.
Fájdalmakkal teli, zűrzavaros évek teltek el.
Úgy adódott, hogy József Egyiptom egyik legjelentősebb pozíciójába került, lehetősége volt élelemmel ellátni a családtagjait. Ezért mind a 11 testvére Egyiptomba költözött családostul. József és 11 testvérének leszármazottai Izrael tizenkét törzse. A megnövekedett törzsek alkotják Izrael népét.
A testvérek szándéka rossz volt, de Isten jóra fordította. Megmentette Izraelt az éhhaláltól. De nem ez volt az utolsó hatása a fiúk hibás döntésének.
József halála után „Új király került Egyiptom élére, aki már nem ismerte Józsefet. Az pedig ezt mondta népének: Lám, az izraeli nép nagyobb és erősebb, mint mi. Bánjunk okosan vele, hogy még többen ne legyenek, mert ha háború támad, ő is ellenségeinkhez csatlakozik, ellenünk harcol, és kivonul az országból. Ezért munkafelügyelőket rendeltek föléjük, hogy kényszermunkával sanyargassák őket. Raktárvárosokat kellett építeniük a fáraó számára: Pitómot és Ramszeszt.” (2Móz 1,8-11)
Ezért hát az egész népet elnyomták és rabszolgává tették. Miért? Mert egy napon néhány fiatal férfi féltékeny lett, és engedték, hogy a düh és az irigység beférkőzzék a szívükbe.
Abban a percben, mikor ezt megengedték, a világtörténelem folyamata megváltozott.
Abban a percben.
Sose higgyük, hogy nem számítanak a perceink. Bármely nap, bármely pillanatában meghozott döntésünknek súlya van.
Nincsenek jelentéktelen percek, nincsenek aprócska bűnök.
A dominó effektus mindig működésre kész.
Hálás vagyok Istennek, hogy erre rávilágított. Kérem, hogy tegye lelkemet érzékenyebbé, figyelmesebbé, tudatosabbá. Állandóan szükségem van a bűnbocsánatra.
Gyenge vagyok, de a teljes függőség erejében élek.
Nem fogom korbácsolni magam a tegnap elkövetett hibákért. Ma új nap virradt. Új lehetőségek napja, amikor megfordíthatom a rossz irányt vett folyamatokat.
József testvéreinek évek adattak, hogy kijavítsák hibájukat, s megpróbálják kiszabadítani Józsefet – megkeressék, segítsenek rajta, és ezzel helyrehozzák, amit tettek.
Éveket kaptak. Hosszú éveket. De sosem fogtak hozzá, hogy megfordítsák a történések menetét.

Drága barátnőm, ígérjük meg egymásnak, hogy nem fogunk elsiklani az aprócska bűnök felett.
Igenis számítanak a pillanatok. Figyelj, és vedd észre, ha a düh, az irigység vagy valami más negatív gondolat be akar csúszni a többi közé. Vedd észre. Űzd el. Helyettesítsd Isten Lelkének szeretetével.

Uram, Te alkottál, ismersz engem. Szükségem van Rád a gyengeségeim ellen. Mutasd meg, hol tértem vagy térek le a csapásról. Add, hogy vágyjam azt tenni, ami tetszik Neked. Azt akarom tenni, ami a Te akaratod is. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2011.07.14.Lysa TerKeurst, www.proverbs31.org, www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. június 29., hétfő

A Bizottság

„Az Urat, a ti Isteneteket kövessétek, őt féljétek, az ő parancsait tartsátok, az ő szavára hallgassatok, neki szolgáljatok, s őhozzá ragaszkodjatok.”

II.Mózes Törv: 13:4

Egy bizottság lakik a fejemben. Általában csendben vannak a tagok. Ha viszont kulcsfontosságú döntés előtt állok, egymás szavába vágva győzködnek az igazukról. Ezzel azt érik el, hogy világosság helyett teljes kalamajka támad a fejemben. Mondok egy példát, ami bármelyik nap elhangozhatna.

Félős kisasszony így suttog: Ne tedd. Úgysem sikerül.

Nyerő asszonyság bekiabál: Hajrá! Fogj neki! Mit veszíthetsz?

Megszólal Hiúság: Mit fognak szólni a többiek? Mit mondanak majd rólam?

Pató Pálné kijelenti: Várj még, nem kell elhamarkodni. Aludj rá egyet.

Tudom, mit mondott Jézus: „Juhaim hallgatnak szavamra; ismerem őket, és követnek engem” (Jn 10:27). El kell ismernem, hogy az Ő kedves szava gyakran elvész a Bizottság vitái közben. Döntően „A” típusú személyiségem rengeteg ötlettel, álommal áll elő. Az erős személyiség szavát nehéz elfojtani. Sajnos, Isten hangja többnyire halk suttogás a félelem, a büszkeség és a halogatás zsivajában.

A Bizottság gyakran felkeres, és minél jelentősebb a döntés, annál nagyobb hévvel csap le rám a gondolataimban. Az életet megváltoztató választások váltják ki a legnagyobb hangzavart. Az olyan döntések, melyek kapcsolati konfliktusokat, munkaköri váltást, önkéntes erőfeszítéseket érintenek, a gondolatok megállíthatatlan áramlását indítják el bennem.

Hogy tudom meghátrálásra kényszeríteni a Bizottságot? Nálam az vált be, hogy keresek egy magányos helyet, ahol leülhetek, és hallgathatom Isten szavát. Felnyitom a Bibliámat, elolvasok néhány zsoltárt. Ülök és várok. Lecsendesítem az elmémet. Előbb-utóbb (ez időbe telik) a lelkem és az agyam lenyugszik, s alkalmassá válik arra, hogy felismerje és meghallja Isten halk hangját. A Bizottság visszavonul, és Isten átveszi az uralmat. Mikor ez megtörténik, „minden értelmet felülmúló békesség” árad szét bennem. Ez képessé tesz a racionális gondolkodásra, amit nem zavar meg az érzelmek belső párbeszéde.

Tudom, sosem fogok könnyen döntést hozni, de sokkal elviselhetőbbé válik a folyamat, ha Isten irányítását keresem. Ki kell neveznem a Szentlelket a Bizottság elnökének. Nyugalomra van szükségem, el kell csendesítenem a Bizottságot a fejemben, hogy meghallhassam Isten suttogását.

Uram, kérlek csendesítsd el a gondolataimat. Taníts meg csendben ülni és figyelni. Képezz ki arra, hogy meghalljam a hangodat. Add meg azt a képességet, hogy felismerjem az életemre vonatkozó gondolataidat és akaratodat. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás:Encouragement for today, 2010.06.30. Susanne Scheppmann, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. június 28., vasárnap

De Uram, ő most minden, csak nem szeretetreméltó


„A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent elfedez, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.”


1Kor 13,4-7

Házasságom egy nagyon nehéz időszakában érzelmeim összegabalyodtak. Férjem úgy érezte, csalódott az életben, Istenben és a házasságunkban – mélyen depressziós lett. Egyike volt életem legsötétebb periódusainak.
„Uram, mutasd meg, mit vársz tőlem”- suttogtam kétségbeesetten.
„Azt, hogy szeresd” – hallottam a választ a szívem mélyén.
Rögtön folytattam: „De Uram, most ő minden, csak nem szeretetreméltó”.
„Tudom, Jill. Te se vagy mindig az” – suttogott vissza Isten.
„Rendben, Uram, értem. Te szeretsz engem akkor is, mikor nem vagyok szeretetreméltó. Segíts, hogy én is ezt tegyem.”
Ez a beszélgetés Istennel elindított egy tanulási folyamatot, amire nagy szükségem volt feleségként, anyaként a mindennapokban.
A szeretet érzelem, odaadás, hűség együtt. Részben érzelem, részben elköteleződés. A valódi szeretet – a feltétel nélkül való – az élet valóságába szőtt remény.
Két évvel az említett nehéz időszak után újabb következett, de most anyaként kerültem bele. Öt gyermekem lévén, már sok kihívással szembesültem, de egyik sem volt olyan kemény és hosszantartó, mint ez az egyikükkel. Tudtam, hogy Isten azt várja tőlem, szeretettel válaszoljak gyermekemnek akkor is, mikor ő minden, csak nem szeretetreméltó.
Családtagjainknak, akik nem tökéletesek, tudniuk kell, hogy szeretetünk sosem kétséges. Mindig védelmezi őket, bízik bennük, reménykedik és kitart.
Ha Isten vezeti az életünket, elvárja, hogy megtagadjuk magunkat, és Őt kövessük. Ez azt jelenti, hogy álljunk ellen a késztetéseinknek, annak, ahogy mi akarunk reagálni, és válaszoljunk úgy, ahogy Isten akarja, hogy reagáljunk.
Folyamatos küzdelem zajlik bennünk a „szerintem” és a „Szerinte” között. Ha hagyjuk, hogy Isten győzzön, egy lépéssel előrébb jutunk hitünk felnőtté válásában. Egyúttal megtapasztalunk egy sajátos örömérzést, ha hagyjuk, hogy Szerinte történjenek a dolgok, és ne szerintünk.
Felnyitottam a Bibliát a Szeretethimnusznál, és teszteltem szülői szeretetemet.
A szeretet türelmes. Türelmes szoktam lenni a gyermekemmel, aki annyira más, mint én?
A szeretet jóságos. Jóságos, kedves szoktam lenni a gyermekemhez, mikor kétszer annyi időbe telik, hogy hozzálásson valamihez, mint amennyire szerintem szükség van?
A szeretet nem féltékeny. Szoktam irigyelni mások gyermekeit, és azt akarom néha, hogy bár az enyém is olyan lenne? Zavar, ha látom, hogy nagyon szeret valakit?
A szeretet nem kérkedik. Szoktam dicsekedni gyermekem teljesítményével - ha meg gyengébb valamiben, azt rejtegetem?
A szeretet nem kevély. Előfordul, hogy palástolok valamit magamról vagy gyermekemről, attól félve, hogy mit szólnak majd mások?
A szeretet nem tapintatlan. Előfordul, hogy leszólom a gyermekemet, azt várom el tőle, hogy más legyen, mint az a különleges személy, akinek Isten megalkotta?
A szeretet nem keresi a maga javát. Szoktam önző módon viszonyulni a gyermekemhez?
A szeretet nem gerjed haragra. Mennyi energiát szoktam pazarolni a gyermekemmel szembeni haragra?
A szeretet nem rója fel a rosszat. Van egy hosszú lista a fejemben gyermekem korábban elkövetett vétkeiről?
A szeretet nem örül a gonoszságnak, de örül az igazságban. Figyelmemet Isten igazságára szegezem, amikor a gyermekemről van szó?
A szeretet mindent elfedez. Amikor szembeszáll velem, tudom-e védeni ezt a drága emberkét, akit Isten a gondjaimra bízott?
A szeretet mindent elhisz. Bízom-e benne, hogy Isten nagyobb összefüggésben nézi gyermekem életét, mint amennyit én látok belőle?
A szeretet remél. Remélem-e a legjobbat a gyermekemről, vagy rettegek attól, mit hoz a holnap?
A szeretet mindent elvisel. Tudok-e előre nézni, a jövő lehetőségeit látni, vagy csak a pillanatnyi nehézségeken rágódom?

Köszönöm, Istenem, hogy szeretsz hibáimmal együtt. Köszönöm mindazokat a nem tökéletes embereket, akiket körém adtál. Tudom, hogy tökéletlenségeikkel engem akarsz alakítani, hogy egyre hasonlóbbá váljak Hozzád. És ugyanerre használod az én tökéletlenségeimet is az ő életükben. Segíts, hogy igazságodat mindig szem előtt tartsam, és ne lankadjon szeretetem az enyéim iránt akkor sem, ha nem tűnnek igazán szeretetreméltónak. Jézus nevében, Ámen.





(Forrás: Jill Savage: But God… He’s Not Very Lovable Right Now, Encouragement for today, 2014.06.17. www.proverbs31.org, fordítás:www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. június 27., szombat

Isten nem haragszik rád

„Az Úr irgalmas és jóságos, megfontolt a haragban, és bőséges nála a kegyelem.”


Zsolt 145,8

Mi gyerekek hamar észrevettük, ha apa haragudott. Beharapta az alsó ajkát, két keze lassan ökölbe szorult. Mint a villám rohantunk ki a hátsó ajtón mind az öten, s ott bóklásztunk több hektárnyi erdős telkünkön, míg elmúlt a vihar.
Sajnos, gyakran nem voltunk elég gyorsak.
Évekkel később tehát, mikor hívő lettem, nem tudtam mit kezdeni a kedves, szerető mennyei Atya képével. Nagyon szépen hangoztak a szavak, amiket a lelkész mondott, de a lelkem mélyén nem tudtam szabadulni a homályos érzéstől, hogy Isten haragszik rám.
Amikor a Bibliát olvastam, abból is gyakran kiéreztem a dühöt. Valahányszor hibáztam, elrontottam valamit, éreztem, hogy ott állok Isten dühének célkeresztjében.
És nagyon sokszor hibáztam, és nagyon sokszor elrontottam valamit.
Eleinte nem fogtam fel, hogy a hátterem torzítja a látásmódomat. Mintha a gyermekkoromban megtapasztalt düh eltorzította volna az agysejtjeimet, hajdani élményem elállta az utat, hogy befogadjam az igazságot Istenről. Egy beszélgetés aztán elindította az igazság beszivárgását. Könnyek között vallottam be egy barátnőmnek, hogy kétségbeesetten próbálok Isten kedvében járni, de érzem, hogy mindig mérges rám valamiért. „Isten sosem mérges rád – mondta a barátnőm. – Szeret téged, és megért.”
Ezzel mozdult el először egy nagy hazugságtömb a szívemen.
Először gondoltam bele, hogy talán, de tényleg csak tegyük fel, hátha lehetséges, hogy Isten nem haragszik rám. Ám a dolgok nem tudtak egyik napról a másikra megváltozni. Lassan, fokozatosan történt, ahogy egyre közelebb kerültem Isten szeretetének megtapasztalásához.
Aztán mikor rátaláltam mai igénkre, újra elfogott a sírás, de ezek már jó könnyek voltak. „Az Úr irgalmas és jóságos, megfontolt a haragban, és bőséges nála a kegyelem.”
Az, hogy Isten megfontolt a haragban, hogy megbocsát, ha elmondom neki hibáimat, és nem tartja számon vétkeimet vad haragjában, átalakította a gondolkodásomat és átalakította a szívemet.
És ha ez még nem volna elég, ugyanez a vers azt is kijelenti, hogy Istennél bőséges a kegyelem és a szeretetteljes kedvesség irántunk. Az eredetiben a „bőséges” szó azt jelenti, nagy számban, nagy mennyiségben van jelen, annyi van belőle, hogy teljesen ellát valakit, megtölt valamit. Ahogy elmélkedtem ezen a versen, és hinni mertem az igazságában, a gyermekkoromban szívemre került nagy szikla elkezdett legördülni.

Istenben semmi nincs, ami hasonlítana ahhoz, amilyennek gyermekkori élményeim alapján elképzeltem. Ő a mi irgalmas mennyei Atyánk, aki szeret és elfogad olyannak, amilyenek vagyunk, türelmesen támogat, tanít és vezet, ahogy növekedünk Krisztusban. Nem haragszik rám, és nem haragszik rád. Isten értünk van, és nem ellenünk (Róm 8,31). Jó tervei vannak az életünkről (Jer 29,11), és örökké tartó szeretettel szeret minket (Jer 31,3).

Múltbeli tapasztalataink formálnak minket, nem is mindig értjük, hogyan. De Szentlelke által Isten meg tud változtatni, úgy alakítja szívünket, elménket, ahogy csak Ő képes rá. Bár többnyire hosszú idő kell hozzá, Isten igazsága el tud jutni lelkünk mélyére, és ki tudja onnan gurítani a hazugságok nehéz szikláit. És ó, mennyire szereti kigörgetni azokat a sziklákat!

Uram, jöjj, és ahol rossz emlékek hibás érzések szikláit alakították ki bennem, Igazságod erejével guríts el lelkemből a nehéz köveket. Hálás vagyok, mert ahelyett, hogy dühösen néznél rám, megbocsátasz, és türelmesen vezetsz, irányítasz. Olyan jó tudni, hogy lassú a haragod. Szerető, irgalmas mennyei Atyám, imádlak Téged! Jézus nevében, Ámen.




(Forrás:Julie K. Giles: God is Not Mad at You, Encouragement for today, 2014.06.27. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. június 26., péntek

Isten ereje számomra is elérhető még?


"’Legyetek erősek és bátrak! Ne féljetek és ne rettegjetek Asszíria királyától, és a vele levő sokaságtól, mert aki velünk van, erősebb, mint ő. Vele húsból való kar van, velünk meg az Úr, a mi Istenünk, aki megsegít bennünket és részt vesz a harcainkban.’ És megbátorodott a nép Ezékiásnak, Júda királyának a szavaira.”


2Krón 32,7-8

Az erő vonzó tulajdonság. Erős akarat. Erős karok. Erős állkapocs. Erős érzelmek. Csodálattal tekintünk rájuk.
Szeretjük az erős főhősöket a filmekben.
Szeretjük nézni az erős atléták versenyét.
Felnézünk az erős vezetőkre.
De könnyen beleesünk az összehasonlítás csapdájába: az erősekével összevetve, saját lendületünket, izmainkat, eszünket jelentéktelennek, gyengének találjuk. Ilyen óhajok fogalmazódnak meg bennünk, persze úgy, hogy senki se hallja:
Ha én is olyan erős lennék, mint…
- én is ellen tudnék állni a kísértéseknek, amikről senki sem tud.
- én is követném álmaimat, és más munkát keresnék.
- én is felvételiznék az egyetemre.
- én is olyan anya vagy olyan munkaerő lennék, amilyennek tudom, hogy lennem kéne.
De jön a valóság, jéghideg vízként zúdul ránk, elmosva álmainkat, és kellemetlen hangulatban folytatjuk a napunkat. Visszatérünk gyengeségeinkhez, melyek arra kárhoztatnak, hogy beletörődjünk a változhatatlanba. Rossz szokások, tönkrement kapcsolatok, eltemetett álmok – ez az életem – sóhajtjuk keserű szívvel. 
Jól ismerem ezeket a gondolatokat. Életem jó részén harcoltam azzal, hogy bár vannak erősségeim, bizonyos területeken gyenge vagyok. És ez az aránytalanság nagyon zavart. Bátran nekilátok, mikor egy hatalmas projekttel bíznak meg a munkahelyemen, de gyengének érzem magam ahhoz, hogy megosszam hitemet ateista apámmal. Elég erős vagyok ahhoz, hogy nemet mondjak számos bűnalkalomra, de nem tudok ellenállni bizonyos káros finomságoknak otthoni magányomban.
Aztán ilyen történetek kerültek elém a Bibliában, mint Ezékiásé, Júda királyáé a 2Krón 32-ben. Érdemes elolvasni az egész történetet, de ma különösen a 7-8. verset olvassuk el többször is: "’Legyetek erősek és bátrak! Ne féljetek és ne rettegjetek Asszíria királyától, és a vele levő sokaságtól, mert aki velünk van, erősebb, mint ő. Vele húsból való kar van, velünk meg az Úr, a mi Istenünk, aki megsegít bennünket és részt vesz a harcainkban.’ És megbátorodott a nép Ezékiásnak, Júda királyának a szavaira.”
Milyen könnyen el tudom felejteni, hogy állandóan rendelkezésemre áll egy erőforrás. Ingyen. A menny ajtaján sosincs „Zárva” tábla. És senki sem jegyzi fel az adósok listájára, ha segítséget kérek.
Azok számára, akik Jézust akarják követni, Isten ereje hozzáférhető. Nem azt jelenti persze, hogy holnap megfutom a maratont – nem ilyen erőről van szó. Ahogy töprengek, hogyan is fogalmazzam meg, egy kulcsszó ugrik be: „biztonságérzet”. Nem magamban bízom, hanem abban, hogy Isten képes hatékonyan kezelni a helyzetet, amivel épp szembekerültem.
Mialatt gyakorlom, hogy Isten erejéhez folyamodjam, megtapasztalom a bátorságot, amivel tovább tudok lépni ott is, ahol azt hittem, gyengeségem visszatart. Reményt tapasztaltam, mikor úgy tűnt, vége egy kapcsolatnak. Békesség áradt el bennem, mikor rettegtem valamitől.
Korlátlan hatalommal rendelkező Istent szolgálunk, és mégis olyan könnyen előfordul, hogy saját, igencsak véges erőnkre akarunk támaszkodni. Fogadjuk hát el, hogy Isten mindent megváltoztatni képes ereje értünk van! Mekkora változást jelentene ez az életünkben, a hangulatunkban! De pontosítsuk személyessé: milyen változást jelentene neked, ha komolyan vennéd, hogy Isten ereje hozzáférhető – számodra is?

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Te vagy az erőm, a hatalmam. Annyiszor érzem gyengének, alkalmatlannak magam. Köszönöm, hogy emlékeztetsz, nem csak magamra hagyatkozhatom az életben. Segíts, hogy mikor segítségre szorulok, előbb Hozzád forduljak, s csak azután saját képességeimhez. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Glynnis Whitwer: Is God’s Strength Still Available for Me?, Encouragement for today, 2013.06.17.www.crosswalk.com, fordítás:www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. június 25., csütörtök

A gyengeség ereje

„Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.” 

2Kor 12,10



Rögtön tudtam, hogy ez életem nagy lehetősége.

Évek óta álmodoztam róla, hogy író leszek. Egy csomó kis gyermek gondozása közben időről időre lehuppanok a laptomom mellé, és dőlnek belőlem a szavak. Ám az álom és a valóság közötti szakadék áthidalhatatlannak tűnt.

Mindaddig, míg egy nap érkezett egy email. „Szeretnénk meghívni, hogy előadást tartson egy konferencián…” Meghívás előadónak. Egy országos konferenciára.

Felcsillant a remény. Nem akartam hinni a szememnek, csak bámultam a képernyőt. Itt az áttörés! Csak el ne puskázzam.

De aztán megtörtént, amire senki sem gondolt volna. Alig három hónappal a konferencia előtt egyetlen telefonhívás az orvostól összedöntötte a világot. Rákos vagyok. A nyelvemen.

Ennek nincs semmi értelme. Harminckilenc éves, egészséges édesanya vagyok. Helyesen étkezem, eleget mozgok. Még fogselymet is használok. Ez külön jó pont.

De a rák nem tiszteli az embert, ezt hamarosan megtanulhattam. Betör az életünkbe, mint egy kormányozhatatlan autó, tétovázás nélkül rombol le embert, családot, álmokat.

A hónapokig tartó felfordulást, ami a telefonhívást követte, nehéz leírni. Csak aki átélt hasonlót, az érti meg, hogyan tud egy pillanat alatt megváltozni minden. Végtelen számú orvosi vizsgálat, rengeteg teszt és átvilágítás. Sebészeti beavatkozás, ami a nyelvem egy részétől megszabadít. A lábadozás hosszú, fájdalmas hetei.

De a testi trauma csak töredéke volt a rémálomnak. A legnehezebb a megválaszolhatatlan kérdések özöne volt:

Miért adtad ezt, Istenem? Mi a Te szereped ebben az egészben? Hol vagy? Fogok még valaha is rendesen beszélni?

Életben maradok?

Mire eljött a konferencia napja, már csak árnyéka voltam önmagamnak. A rák minden energiát kiszívott belőlem. A félelem az ismeretlentől megrendítette önbizalmamat. Vissza akartam mondani. Hogy tudnék én most békességről és hitről beszélni? Semmit nem tudok nyújtani. Semmit összetört, megkopott önmagamon kívül.

Állni akartam adott szavamat, ezért elutaztam a konferencia helyszínére. De alig értem oda, belém hasított a fájdalom.

Istenem segíts!

Kivettem egy fájdalomcsillapítót a táskámból, és elindultam a szökőkút felé. Ekkor valaki a nevemen szólított.

- Michele, várj – suttogta egy női hang. Erika volt, a szervezők egyike. Mielőtt reagálni tudtam volna, hátulról megfogott. Így, ahogy mondom. Erika kezét éreztem a hátsómon.

- Mit akarsz? – kérdeztem, és szinte felpofoztam. Alig ismertük egymást.

- Várj egy percet – mondta újra, és nem vette le a kezét. – Lecsúszott a szoknyád.

Micsoda?!

- Lecsúszott a szoknyád, visszahúztam.

A hosszú, csokoládébarna szoknya, amit alig egy órája vasaltam ki és húztam magamra gondosan, a combom közepéig lecsúszott. Több heti fogyás szerencsétlen következménye. A teremben, ahol a konferencia résztvevőire, előadóira hatni szerettem volna, nagyon kicsire zsugorodtam.

Ez nem ér.

És mégis, valami ekkor kimozdult a holtpontról. Amit megalázónak véltem, a megváltásomnak bizonyult. Egész életemben a kimerülésig küzdöttem azért, hogy megfeleljek, hogy azt a szépen összerakott, fényezett énemet mutassam, amit Isten és a világ elvár tőlem. Aztán jött a rák. A félelem. A megrendült hit. És egy lecsúszott szoknya.

Ezen a ponton lépett közbe Isten csodálatos gyógyító ereje. Nincs abban semmi rossz, hogy a legjobbat akarom nyújtani. A kiválóságnak is megvan a maga helye. De próbálkozásaim során nem vettem észre egy gyönyörű igazságot: a gyengeség erejét.

Ahogy mai alapigénk, a 2Kor 12,10 rámutat, amikor gyengék vagyunk, akkor vagyunk erősek. Igen, küzdöttem azért, hogy elég jó, elég erős, elég csinos, elég megbízható legyek. De közben elfelejtettem Jézus felszabadító ajánlatát: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Mt 11,28).

Megnyugvást. Pihenést.

Erre van szüksége a rákkal küszködő, önmagát kudarcként megélő édesanyának. Egy irgalmas Istenre, aki elég erős, hogy levegye róla, és átvegye magára a terhet, ami ránehezedik.

Kiderült, hogy a konferencia résztvevőinek is erre volt szükségük.

Kedveseim, a szolgálat – a maga legtisztább formájában – nem azt jelenti, hogy tökéletességet sugárzunk mások felé. Nem ragyogó prezentációnkkal, tökéletes családunkkal, külső-belső összeszedettségünkkel hatunk leginkább.

Hanem azzal, ha merjük felfedni rejtett tökéletlenségeinket, és ezzel alkalmat adunk másoknak, hogy hasonlóképpen tegyenek. Társsá válunk a küzdelemben, a hitért való harcban, fogjuk egymás kezét, és szemernyi ítélkezés nélkül nyújtjuk jelenlétünk és könyörületünk óceánját.

Hogyan? Úgy, hogy van egy Istenünk, aki azt mondja, hogy elég az, amilyenek vagyunk. Úgy, ahogy vagyunk. Még ha a szoknyánk lecsúszik, akkor is.



Istenem, gyógyíts ki az állandó bizonyítani akarásból. Segíts elhinnem, és megpihennem a gondolatban, hogy elég vagyok, mert a Tied vagyok. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Michele Cushatt: The Strength of Weakness, Encouragement for today, 2015.06.24. www.proverbs31.org, fordítás: www.lelekerosito.hu, fotó: https://www.facebook.com/VisitTuscany?fref=photo: )

2015. június 24., szerda

Erre nem iratkoztam fel

„Ti rosszat forraltatok ellenem, de Isten jóra fordította azt.”

I. Móz. 50,20

„Erre nem iratkoztam fel!” morgolódott a barátnőm, ahogy megkapta a tanulmányi osztályon a nyomtatott órarendjét.
Nekem minden órám rendben volt, az övén viszont szerepelt egy tantárgy, amit esze ágában se lett volna féléven át hallgatni. El se tudta képzelni, hogy viseli el az előadásokat valamiről, amit ki nem állhat.
Próbáltam együttérezni vele, de az igazat megvallva az volt a véleményem, hogy egy apróság miatt borult ki. Az én szememben az ő élete fantasztikus. Jómódú családból származik. Szülei boldog házasságban élnek már több mint 25 éve. Kiterjedt rokonsággal rendelkezik, gyakran vesz részt nagycsaládi összejöveteleken. Szabályos fogsora van, az autója egészen új.
Az én családomat viszont válások és anyagi küzdelmek rendítették meg. Egy fivérem van, de nem jövünk ki jól egymással. Csúnya, öreg autóm van. Fogszabályzóra lett volna szükségem, de sosem volt rá keret. Társam panaszkodása egy fölöslegesen bekerült tantárgy miatt elindított lefelé az önsajnálat lejtőjén, mert a magam helyzetével vetettem össze az övét.
Ahogy tovább gondolkoztam nyomorúságos életemen, ugyanarra a következtetésre jutottam, mint ő, mikor észrevette a többlet-tantárgyat: „Erre nem iratkoztam fel!”
Mindketten fogságban éreztük magunkat. Bár persze egyikünk helyzete sem volt életveszélyes. Mindkettőt fel lehet dolgozni, változtatni lehet rajtuk. Megtanulhatjuk a leckét, amire Isten tanítani akar azzal, hogy nem minden úgy alakul, ahogy szeretnénk. Ha végképp nem lehet változtatni a helyzeten, akkor változtathatunk a hozzáállásunkon.
A Szentírásban is van egy fiatalember, aki ott találja magát egy nagy halom gond és baj között, amikre egyáltalán „nem iratkozott fel”. Féltékeny testvérei eladják rabszolgának. Idegenek idegen földre hurcolják. A tetejében még meg is vádolják, hogy elcsábította gazdája feleségét, pedig mindent megtett, hogy szabaduljon az asszonytól. Végül börtönbe kerül.
Ezek a bajok méltán válthatták volna ki belőle a panaszkodást, hogy „Erre nem iratkoztam föl!” Bosszút forralhatott volna azok ellen, akik belesodorták mindebbe. De nem tette.
Megőrizte istenfélő, méltó magatartását a vesződségek közepette, még szabadulásról álmodni se merő rabszolgaként is.
Élete vége felé belepillanthatunk krisztusi hozzáállásába. Okosságának és bölcsességének köszönhetően rabszolgából Egyiptom egyik első embere lett. Mikor testvérei az éhínség idején az egyiptomi hatóságokhoz fordultak gabonáért, megdöbbenve ismertek régen halottnak hitt öccsükre ebben a magas pozícióban. Féltek, hogy meg fogja torolni kegyetlenségüket, amivel elbántak vele annak idején. Ám József mit mond nekik? „Ti rosszat forraltatok ellenem, de Isten jóra fordította azt” (Ter 50,20).
József nem engedte, hogy az élet ütései kibillentsék egyensúlyából, letérítsék az Istennek tetsző élet útjáról. Hitt Istenben, és abban, hogy mindent jóra fordít. Tudva, hogy Isten kiszabadítja a szörnyű helyzetekből, lelkileg szabadon élt, nem kötözte meg az önsajnálat, a harag, a bosszúvágy. Megtestesítette azt, amit az Úr vár el tőlünk a Mikeás 6,8b szerint: „hogy mit kíván tőled az ÚR! Csak azt, hogy élj az igazság szerint, törekedj szeretetre, és járj alázatosan a te Isteneddel.”
Ma már, ha érzem, hogy sajnálni kezdem magam, mikor összevetem az életemet máséval, Józsefre gondolok, akit erővel rabszolgává tettek. Hasonló hozzáállást szeretnék, mint az övé, lelki-szellemi szabadságot, és az Isten útján való járást. 
Mindegy, milyenek a körülményeink, sosem késő kiszabadulni. Ha tekintetünket máshová irányítjuk, s ennek köszönhetően tudunk Isten útján járni, elérhetjük a lelki szabadulást. Tetteinkkel pedig segíthetünk másoknak, akik valódi rabságban szenvednek, megtalálni a fizikai, szellemi, érzelmi szabadságot.

Uram, segíts, kérlek, hogy tekintetemet elfordítsam a bajaimról, egyes egyedül Rád és a Te terveidre figyeljek, hogy elérhessem a teljes lelki szabadságot, és másoknak is segíthessek a felszabadulásban. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Karen Ehman: I Didn’t Sign up for This, Encouragement for today, 2013. 07.03.,  www.proverbs31.org, fordítás:www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. június 23., kedd

Gyógyulás elutasítás után

„Az emberek kedvét keresem ezzel vagy az Istenét? Talán embereknek akarok tetszeni? Ha még emberek tetszését keresném, nem volnék Krisztus szolgája.” 

Gal 1,10

Ha van valami, ami kiváltja a teljes magányosság érzését, az az elutasítás. Akár a házastársad bántott, akár munkatársad pletykált rólad, a főnököd szidott össze, vagy egy tinédzser döntött úgy, hogy többé nem akar veled mutatkozni – az elutasítás mindig nagyon fájdalmas.
Néhány éve egy hozzám igencsak közelálló személytől szenvedtem el egy nagyon kemény elutasítást. Mialatt próbáltam megemészteni a sokkot és feldolgozni a fájdalmat, semmi másra nem tudtam koncentrálni, képtelen voltam értelmesem, racionálisan gondolkozni. Állandóan az elutasítás körül kavarogtak a gondolataim.
Hogy volt képes ezt tenni, ezeket mondani? Hát elfelejtette, mi mindent feláldoztam érte? Magába nézett rendesen?
Emberi természetem legszívesebben visszatámadott volna. Hadd kapjon a saját orvosságából. De Istennek más tervei voltak.
Azt akarta, hogy megértéssel, együttérzéssel kezeljem ezt a fájdalmas kihívást. Azt akarta, hogy imádkozzam azért, aki elutasított, hogy az Ő szemével nézzek rá, lássam őt Isten gyermekének, aki hibát követett el. Valakinek, aki nem fogta fel, hogyan hatnak szavai, tettei másokra. Isten azt akarta, hogy bocsássak meg.
Eleinte nem követtem Isten nógatását, tovább tápláltam magamban a dühöt. Elárasztottam családtagjaim, barátaim fülét panaszos szóáradattal, kényszerítettem őket, hogy akaratlanul is vegyenek részt önsajnálatomban. Sajnálni akartam magamat, sírni, amennyit csak lehet, mintha azzal kimoshatnám a fájdalmat a lelkemből.
Míg egyre csak halogattam, hogy Isten útmutatásai szerint kezeljem a dolgokat, Ő újra meg újra jelzéseket küldött, és biztosított szeretetéről. Ha kinyitottam a Bibliát, olyan igékre esett pillantásom, amik az elutasítás feldolgozásáról szólnak. A heti bibliatanulmányozási téma az elutasítás volt. A napi elmélkedések, amiket kapni szoktam, sorra ezzel foglalkoztak, de még a vasárnapi prédikáció is az elutasítottságról szólt.
Éreztem, hogy Isten jelezni akarja, hogy foglalkozik velem, hogy velem van ebben a nehéz időszakban. Gyengéden biztosítani akart róla, mennyire értékes vagyok az Ő szemében, emlékeztetett, hogy értékemet nem az emberek véleménye adja, hanem csak és kizárólag az Övé. Isten ismétlődő biztatásai, bátorító szavai segítettek félretenni a büszkeségemet, s helyt adni Isten könyörületének, kegyelmének. Tudtam, hogy az Övé vagyok, és Ő szeret hibáim, bizonytalanságaim ellenére.
Már képes voltam elvonni figyelmemet arról, aki elutasított, s arra fókuszálni, aki elfogadott: Jézusra.
Bár Jézus sem ért egyet mindennel, amit teszünk vagy minden döntésünkkel, de sosem utasítja el azt a személyt, aki vagyunk, akit megteremtett, akit szeret, s akit annyira fontosnak tart, hogy a halált is vállalta érte.
Hát nem jó érzés tudni, hogy Jézus szeretetéért, elfogadásáért nem kell megküzdenünk, nyugodtak lehetünk abban, hogy Ő nem utasít el semmilyen körülmények között?

Uram, bölcsességedért, biztonságodért könyörgöm, hogy meg tudjak küzdeni azokkal a helyzetekkel, amikor elutasítottnak, értéktelennek érzem magam, és nagyon szenvedek ettől. Tölts fel, kérlek, szereteteddel, hogy szeretni tudjak akkor is, ha nem érzek viszonzást. Juttasd mindig eszembe, hogy az egyetlen, akinek az elfogadása számít, az Te vagy, az egyetlen, akiben teljesen megbízhatom, aki mindig értékesnek tart, és feltétel nélkül szeret. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2012.06.29.Tracie Miles www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. június 22., hétfő

Szoktál aggodalmaskodni?

Béke legyen veled

„Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadásotokkal együtt. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban.” 

Fil 4,6-7a

Aggódásunk akkor kezdődik, amikor világra születünk. Alig múlik el pillanat az életünkben, amikor ne aggasztana valami. Hogy mikor lesz ennek vége? Hogyan tapasztalhatjuk meg a békességet?

Mit használ az aggódásunk?
Általában azon aggódik az ember, hogy mit fog felvenni, mit fog enni, nem fog-e unatkozni, elég jó-e a háza, az iskolája, szeretik-e eléggé stb.
Ez a sok stressz és szorongás könnyen lehangol. Elvonja figyelmünket az Úrról, az istenes dolgokról. Mikor belegabalyodsz az aggódás hálójába, eltűnik a békesség felé vezető út.
De mit használ nekünk az a sok aggodalmaskodásra szánt energia? Jézus megkérdezte követőit: „Aggódásával ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is?” (Mt 6,27).
Jézusnak sokkal több aggódnivalója lett volna, mint bárki másnak. Ugyanolyan igényei voltak, mint bármelyikünknek. De mert Ő egyúttal Isten Fia is volt, sokkal tisztábban látott, mint mi, olyan tisztán, amit el sem tudunk képzelni. Szeretete megláttatta vele a bűnt, ami elválasztotta az embert Istentől. Mennyire fájhatott neki, hogy tudta, neki kell majd szenvednie e bűnök miatt. És mégis békességgel és gyógyulással akart minket megajándékozni.

Aggódásra születtünk, békességre születünk újjá
Ha újjászülettünk a keresztény életre, fogadjuk meg Jézus tanítását: „Ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál és a test a ruházatnál?” (Mt 6,25).
Ha bizalmunkat Jézusba vetjük, törődhetünk Isten dolgaival és az emberek szeretetével. Áldhatjuk Istent hatalmas áldásaiért, megpróbálhatjuk szeretetét megosztani másokkal. Mindent Isten elé vihetünk – Ő mindig figyel ránk. Olyan békességet tapasztalhatunk meg, amilyet még sosem éreztünk születésünk óta. 
Jézus szeretetének sugara kiszabadít a bűn és az aggódás hálójából, s vezetni fog a békesség ösvényén.

Tartsd a szemed Jézuson
Hogyan tudjuk elkerülni az aggódást?
Válaszért újra csak Máté evangéliumához fordulhatunk. Egy sötét, viharos éjszaka a tanítványok egy csónakban ültek a tavon. Észrevették, hogy Jézus vízen járva közeledik feléjük. Péter annyira szeretett volna Jézushoz hasonlítani, hogy kilépett a csónakból, s elindult a vízen Jézus felé.
Ám mikor észrevette, mekkora szél fúj, és milyen magasra csapnak a hullámok, levette tekintetét Jézusról, s azonnal süllyedni kezdett. Ekkor Jézushoz kiáltott segítségért. Jézus megragadta, és együtt lépték át a csónak oldalát, miközben a vihar is rögtön alábbhagyott, elcsendesedett.
Követted a történet mozzanatait? Amikor Péter szeme Jézuson volt, a viharos tenger sem tudta legyőzni. De ahogy elterelődött a figyelme, az áradat majdnem elnyelte. Eszébe jutott Jézushoz kiáltani, és Jézus békét és biztonságot nyújtott neki a csónakban.
Nekünk is Jézuson kell tartanunk a tekintetünket – minden földi gond ellenére. Ha a bajok hullámai összecsapnak a fejünk felett, kiáltsunk Istenhez, és Ő kivezet a béke és biztonság földjére.

Földön kívüli béke
Mi az, ami aggaszt?
Az alapvető létfeltételek – táplálék, öltözék, lakhatás?
Vagy más miatt izgulsz – iskola vagy munkahely, mások véleménye vagy az unalom nyomaszt?
Senki nem mondja, hogy ezek nem fontos dolgok, hogy nem kell törődni ezekkel – hisz hozzátartoznak Istentől kapott földi életünkhöz. De figyelmünk középpontjában Isten álljon, mert különben ezek a földi gondok az aggódás hálóját fonják lelkünk köré.
Ha Jézus követői lettünk, elfogadhatjuk ajándékait, amiket kínál, köztük a békességhez vezető utat is. „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. A lélek békéjét. Olyan békét, amit a világ nem tud adni. Ne aggódjatok hát, és ne féljetek.” (Jn 14,27).
Jegyezd hát meg: ne aggodalmaskodjál! Imádkozz inkább! Vidd gondjaidat, kéréseidet Urunk elé, és adj hálát mindenért, amit kaptál Tőle. Ha a viharos időkben szemünket Istenre szögezzük, olyan békességet tapasztalunk meg, mely meghaladja földi értelmünket.

(forrás: www.godlife.com, hírlevél 2012.10.01., fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. június 21., vasárnap

Nem mindig a tökéleteseket választja ki Isten

„Józsue, Nun fia, Sittimből titokban két hírszerzőt küldött előre ezzel a megbízatással: ’Menjetek, fürkésszétek ki Jerikó földjét!’ Előre mentek, s egy Rácháb nevű rossz hírű nő házába tértek be, aztán nyugalomra tértek.”

Józs 2,1-2

Régebben azt gondoltam, hogy ha Istennek egy feladathoz szüksége van valakire, akkor a legkiválóbbak közül választ. Tudod, milyen nőkre gondolok, például. Akik nem üvöltöznek a gyerekeikkel, akik nem borulnak ki a hobby-boltban, mert nem tudnak választani a sok csodás készlet közül; mindig előre tudják, mit főznek vacsorára, és úgy jönnek a bibliaórára, hogy otthon mindent elrendeznek előtte.

Ha Isten keres valakit egy komolyabb feladatra, közülük fog választani. Egy rendes keresztény asszonyt. Egyetértesz?

Én mindenesetre így gondoltam, míg el nem olvastam Ráháb történetét Józsué könyvében. Reményt kaptam belőle, hogy az Isten tervéhez tökéletes nőnek az élete vagy hite nem mindig tökéletes.

Ráháb története azt mutatja, hogy a nehéz feladatokra Isten néha sokat megélt, sebzett múltú, bátor nőket választ. Ezért került képbe Ráháb, mikor egy okos és merész emberre volt szükség, aki megvédheti a harcosokat.

Ráháb prostituált volt, Jerikó falai között lakott. Jerikó nagyszerű város volt, Isten parancsba adta az izraelitáknak, hogy foglalják el.

A Jerikóban élő emberek nem voltak Isten követői, de hallottak Róla, és arról, hogyan szokta segíteni az izraelitákat a harcokban. Mikor megtudták, hogy az izraeli seregek letáboroztak Jerikó falai körül, jogosan rémültek meg.

Józsué, az izraeliták vezetője két kémet küldött Jerikóba felderítőként. A Biblia szerint ezek a férfiak egyenesen Ráháb házához mentek - ami elég szokatlan menedékhelynek számított.

Miért küldte őket Isten egy asszonyhoz? Ráadásul olyanhoz, akinek rossz híre volt?

Sok mindenre gondolhatunk, hogy miért éppen ezt a nőt választotta ki Isten a kémek segítőjeként. Legjobban az fog meg engem ebben a választásban, hogy míg a többi ember lekicsinyelte Ráháb értékeit a múltja és a jelen helyzete miatt, Isten nem.

Ráháb nem finomkodott. Nem rémült meg, mikor megjelentek a kémek, gyorsan átgondolta a helyzetet, és elrejtette őket a tetőn. A király embereit rossz irányba küldte, és lehetőséget adott a kémeknek a menekülésre.

Ráháb végülis tökéletes helyen volt, tökéletes hozzáállással rendelkezett, hogy a legjobban végezhesse el a feladatot. És Isten, aki ismerte ennek a megkeményedett asszonynak a szívét, tudta, hogy bízhat benne.

Ezt is szeretem Istenben. Mikor Ráhábra nézett, nem a foglalkozását látta, vagy a múltját. A benne rejlő lehetőséget látta.

Életútja és döntései ellenére Ráháb szívében volt egy zug, mely nyitva állt Isten felé, és Ő tudta ezt. Ráháb pedig nem okozott csalódást.

A történet végén, miután a kémek megmenekülnek, Isten lerombolja a várost, elpusztítja lakóit – kivéve Ráhábot és családját.

Örülök, hogy Ráháb nem küldte el a katonákat mondván, hogy neki más kapcsolata van a hozzá betérő férfiakkal. Ehelyett éles eszével azonnal kigondolt egy remek tervet, amivel saját életét és családját is megmentheti. Merészségről adott tanúságot, mikor becsapta a király embereit. Bátorságról, mikor megvédte családját. Nagyot kockáztatott, de nyert.

Arra vezetett rá Ráháb története, hogy ne a gyöngeségeimmel foglalkozzam, ami miatt alkalmatlan vagyok arra, hogy Isten kiválasszon egy feladatra, hanem fogjam a személyiségemet, a tapasztalataimat, azokat a vonásaimat is, amikre nem vagyok büszke, és nyújtsam át Neki az egészet. Mindenestül. Mert Ő azt szereti, ha ezt teszem.

Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem nyúl hozzám Isten, meghagy olyannak, amilyen vagyok. Nem. Ő állandóan finomít rajtam. De az Ő kezében a bennem lévő szemétnek is értelme van.

Bélyegezted már meg magad az „Alkalmatlan” pecséttel személyedből vagy múltadból fakadó valami miatt? Ha igen, nagyon szeretném, ha Ráháb története téged is felvidítana. Istennek terve van veled, és azt akarja, hogy a magad egyediségében hajtsd végre ezt a tervet.
Olykor Isten nem a „tökéletes” nőt választja a munkára – és ez olyan jó.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Te mélyebbre nézel, mint az emberek, és meglátod a bennem rejlő lehetőségeket. Segíts kérlek hinnem, hogy Neked úgy vagyok jó, ahogy vagyok, és így használsz fel Országod építésére. Segíts, hogy bízzam Benned és az életemre készített tervedben. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Glynnis Whitwer: Sometimes God Doesn’t Choose the „Perfect” Girl for Job Encouragement for today, 2014.06.25. www.proverbs31.org, www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. június 20., szombat

Miért ad Isten nehézséget

„A test gyötrésének ugyanis kevés a haszna, de az istenfélő élet mindenre jó, mert a jelen és a jövendő élet ígérete kapcsolódik hozzá.” 

1Tim 4,8

A minap lementem az edzőterembe egy kis kardioedzésre. A kardiótól izzadok, az izzadságcseppek pedig a rajtam lévő zsír könnyei.
Alleluja!
Aztán, gondoltam, jöhetnek az erőgyakorlatok. Amiket utálok. Csak járkáltam a gépek közt, próbáltam felidézni, melyik mire való, mennyi súlyt kell felemelni. Úgy éreztem magam, mint egy eltévedt kiskutya.
Nem szeretem a súlyzókat. Idegenek. Nehezek.
Ez a látogatás volt hosszú idő óta az első próbálkozásom, hogy legyűrjem magamban az ellenállást az önálló edzéssel szemben.
A tavalyi év során többször voltam az edzőteremben, emelgettem a súlyokat – de sosem egyedül.
Múltév elején elhatároztuk a férjemmel, hogy áldozni fogunk az egészségünkre, és felfogadtunk egy személyi edzőt.
Nagyon. De Nagyon. Nehéz. Volt. És rengeteg súlyt kellett emelnem.
Velünk volt valaki, aki tudta, mit kell csinálnunk, és irányítani tudott. Valaki, akinek sikerült rávennie minket, hogy új gépeket, új szokásrendet, az ellenállás új szintjeit ismerjük meg.
Valaki, aki keményen megdolgoztatott. Nagyon keményen.
Nem tetszett.
Nem tetszett egészen addig, míg észre nem vettem a változást a testemen.
Van abban valami, ha odaraknak akkora súlyt felemelni, amit túl soknak hiszel, s ezzel a fizikai és mentális erőd egy fokkal növekedik – ami további gyakorlásra sarkall azután is, hogy már feladnád.
Van abban valami, hogy ott egy ember, aki tudja, mire vagy képes, még ha te nem is tudod ezt magadról.
Van abban valami, ha van egy edződ.
Lelkiéletemben azt szeretem csinálni, ami „működik”. Elmegyek a gyülekezetbe. Imádkozom. Olvasom a Bibliámat.
De néha arra késztet az élet-edzőterem, hogy keményebben dolgozzam. De nem egyedül.
Amikor elköteleztem magam, hogy Jézust életem Urának fogadom, ezzel személyi Edzőmmé is tettem.
Nem fogok hazudni. Néha nagyon nehéz. És rengeteg súlyemeléssel jár.
De megtanultam, hogy Isten olyasvalaki, aki tényleg tudja, mit csinál. 
Aki rávesz, hogy új tapasztalatokat szerezzek, új szokásrendet, az ellenállásom új szintjeit ismerjem meg.
Valaki, aki megengedi azt, ami nehéz. Ami nagyon nehéz.
És ez sokszor nem tetszik.
Addig legalábbis, míg észre nem veszem a változást a lelkemen.
Van abban valami, ha odaraknak akkora súlyt felemelni, amit túl soknak hiszel, s ezzel lelki fejlődésed egy fokkal feljebb ugrik – ami arra sarkall, hogy folytasd még napokig, hetekig, hónapokig vagy évekig: egy olyan helyzetben, amit magadtól sosem választottál volna.
Van abban valami, hogy ott egy Személy, aki tudja, mire vagy képes, még ha te nem is tudod ezt magadról.
Van abban valami, hogy ott az Edző.
Valóban, Isten, a Mesteredző, lelkünk egészségét tartja szem előtt. És mivel tudja, mely pontokon van szükségem próbára, kihívásra, egy kis nyújtásra, nem fogja hagyni, hogy megelégedjem a kényelmi zónámmal.
Megtehetem, hogy csak azzal foglalkozom, ami könnyen megy, ám Isten az általa megengedett kényelmetlen helyzetekkel tud megerősíteni, a hitemben „fittebbé” tenni.
Maradjunk hát ennyiben. Isten a Mesteredző. Ő tudja, mit csinál.

Atyám, Istenem, tényleg nem szeretem, ha nehéz az élet. Nem szeretek nagy súlyokat cipelni, vagy nehéz helyzeteket megharcolni. Segíts, kérlek, hogy minden nehézséget, amit megengedsz az életemben, növekedési alkalomnak lássak. Segíts, hogy bízzam Benned mint Mesteredzőmben. Segíts hinnem és belenyugodnom, hogy még ha kemény megpróbáltatások érnek is, Te pontosan tudod, mit csinálsz, és mindig lelki fejlődésemet és jól-létemet tartod a szemed előtt. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Chrystal Evans Hurst: Why God Makes Me Do the Hard Stuff,  Encouragement for today, 2014.06.04. www.proverbs31.org, fordítás:www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. június 19., péntek

Uram, nem tudom, mit tegyek



„Uram, mutasd meg nekem útjaidat, taníts meg ösvényeidre!”




Zsolt 25,4

Szoktad érezni, hogy csak jársz körbe-körbe, és nem jutsz előre? Legalábbis nem úgy, ahogy szeretnéd.
A körülötted lévő világ százfelé ráncigál, és már azt sem tudod, jó irányba tartasz-e.
Ha kicsit is hasonlítunk, álmaid vannak, terveket szövögetsz. De az élet néha mindent összekuszál. Legtöbb nap csak a túlélésre való, nem jutsz előre az elképzelt célok felé.
Sokféle irány van.
Túl sok a választási lehetőség.
Rengeteg kitérő, megszakítás.
Gyakran úgy érzem, hogy az egyik lábam oda van rögzítve a padlóhoz, míg a másik ide-oda rohangál. Rengeteg energia, mentális fáradság, és nem jutok előre. Ismerős?
Mennyivel jobb lenne minden reggel arra ébredni, hogy tudom az utat, s megyek céltudatosan előre. Biztos vagyok a jó irányban. Biztonságos minden lépésem, nem kételkedem magamban mindegyre.
Sokszor megtörtént, hogy valamiben biztos voltam, aztán újra elbizonytalanodtam. Mindenképpen Isten akarata szerint akarok járni, imádkozom, aztán tétovázni kezdek, nem akarok helytelenül cselekedni. Talán nem ez az, amit vár Isten tőlem. Talán félreértettem, és mégsem ez a terve felőlem.
Küszködve a határozatlansággal, a bizonytalansággal, előveszem a Bibliámat. Isten Igéjétől szoktam segítséget kérni. Pár hónapja találtam egy nagyon értékes igazság-gyöngyszemet. Irányítás iránti vágyunknak szól, megmutatja, mit tegyünk, ha tudni akarjuk, merre kell mennünk.
Dávid király fogalmazta meg ezeket a mondatokat egyik szépséges zsoltárában:
„Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem! Vezess hűségesen, és taníts engem, mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem" (Zsolt 25,4-5 UF).
Dávid király alázatos, tanulékony szívét tárják fel ezek a mondatok. Szerette volna, ha Isten irányítja, az Ő igazsága vezeti. Dávid tudta, hogy Isten az ő Szabadítója, minden reményét Abba vetette, Aki megalkotta számára a helyes utat.
Néhány sorral lejjebb megtaláljuk a választ Dávid kérésére. Olyan ígéretek ezek, amelyekre mi is bizton alapozhatjuk az életünket:
„Megbocsát az Úr és hűséges, megmutatja az utat a bűnösnek. Az engedelmeseket igazságban vezeti, az alázatosokat megtanítja ösvényeire. Az Úr minden útja kegyelem és hűség azoknak, akik megtartják szövetségét és törvényét.” (Zsolt 25,8-10).
Ezen igékre alapozva bízhatunk abban, hogy ha alázatos szívvel, őszintén keressük Isten akaratát:
1. Ő megmutatja, melyik a helyes út.
2. Ha rossz irányba fordultunk, visszavezet a helyes ösvényre.
3. Nem vagyunk egyedül. Isten vezet és tanít minket utunk során.
4. Örök szeretettel és hűséggel vezeti Isten azokat, akik engedelmeskednek Neki.
Ha elbizonytalanodsz, ne várj napokig, hogy magad találd meg a megoldást. Nézz magadba, és ha hajlandó a szíved az engedelmességre, kérd Isten segítségét. Ha megteszed, bízzál benne, hogy Isten megmutatja az irányt.
Ha rájöttél, hogy rossz úton jársz, Istenhez fordulj segítségért, ne a világtól várd a megoldást. Ahogy elindulsz az engedelmesség útján, Isten szeretettel irányítani fog lépésről-lépésre.
Pár hónapja kértem Istent, vésse a szívembe ezeket a mondatokat, hogy mindig mindenhova magammal vigyem őket, főleg olyankor legyenek nálam, mikor azt érzem, hogy elvesztettem az irányt, és csak forgok körbe-körbe.
Ma ezeket a verseket érted imádkozom.

Uram, segítsd barátnőmet, aki ezt olvassa, hogy Hozzád forduljon, ha iránymutatásra van szüksége. Juttasd eszébe, hogy a világ nem tudja megadni neki, amire szíve mélyén vágyik, nem a világ kezében van a jövője, hanem a Tiédben, biztonságban. Köszönöm, hogy vezeted őt ma, Uram. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Leah Dipascal: Lord, I Don’t Know What to Do, Encouragement for today, 2014.06.11.,  www.proverbs31.org, fordítás:www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. június 17., szerda

Isten látja

„Ekkor kimondta az Úr nevét, aki beszélt vele: „Te El Roi Vagy!” – az Isten, aki rám tekint 

(1Móz 16,13)

Mindennapi dolog. Ő azt mondja, semmiség, de én jobban tudom.
Ez az egyedülálló apa tincsenként nézi át kislánya haját, míg a kisfia ott áll mellette. Késő van, de be kell fejezni az átvizsgálást a „hívatlan” vendégek távoltartására. Fésülés, mosás, aztán újra fésülés, mígnem apa, lánya és fia kimerülten ágyba kerülnek.
„Fontos emlékeket állítasz ezzel” – írom neki sms-ben. Emlékezni fognak a gyermekek, hogy biztonságban alhattak édesapjuk szárnyainak védelmében.
Nem hisz nekem. Szerinte elfelejtik a gyerekek ezt a vakációt, hajnali kelése, későig fennmaradása áldozatát, a tetvek elleni kimerítő harcot. Három és ötéves gyermekei csak a fáradtságra fognak emlékezni.
Hogy ő mire fog? Apró lábacskáktól összerugdalt sípcsontjára, a forrótejes lélegzetre az arca mellett, sajgó szemeire, amik ébren érték meg a következő pirkadatot. Ő erre fog emlékezni, amiről másoknak fogalmuk sincs.
Pedig én jobban tudom. Az egymásra épülő mindennapi pillanatok nagyszerű életeket építenek fel. Ezek ingyen percek, mégis sokba kerülnek. Milyen valutában? Idő, energia, önzetlenség, áldozatvállalás, álmok, alvás – ezeket fizetjük értük. Egy helyes szeretetből, mély alapokra épülő élet elemei.
Nicole Jonson egyik írása jut eszembe, amit évekkel ezelőtt olvastam. Felnyitotta a dohányzóasztalon heverő könyvet a világ nagy katedrálisairól. Megragadta az ajánlás: „Hódolattal munkád nagyszerűsége előtt, amit úgy végzel, hogy senki sem látja”.
Beljebb a könyvben megtaláljuk a magyarázatot. „Senki sem tudja megmondani, kik építették a hatalmas katedrálisokat – nem jegyezték fel a nevüket sehova. Ezek az emberek egész életüket erre a munkára szentelték. Az építés iránti szenvedélyüket hitük táplálta, hogy Isten mindent lát.
Valaki egyszer meglátogatta az építkezést. Észrevette, hogy egyik munkás épp egy madárkát farag az egyik tetőgerendára. Megkérdezte tőle: „Miért fárad azzal, hogy kidíszítsen valamit, amit aztán úgyis eltakar a tető?” Az ember így válaszolt: „Mert Isten látja”.
Igen, én jobban tudom. Tudom, hogy gyermekeit egyedül nevelő barátom és az álmatlan éjszakák valami nagyszerűt építenek. Tudom, hogy bár magányosnak érzi magát, nincs egyedül. Isten látja őt, ahogy rátekintett a mai igénkben szereplő asszonyra is. Aki magányos volt a sivatagban. Arra emlékeztet ez az ige, hogy Isten egyik neve: El Roi – az Isten, aki lát.
Igen, Isten látja minden egyes napi erőfeszítésünket saját gyermekeinkért vagy mások gyermekiért. Amikor virrasztva várjuk, hogy biztonságban hazaérjenek. Amikor már a sokadik mosásnyi ruhát hajtogatjuk össze ma. Amikor ebédet vagy vacsorát főzünk, s nem hangzik el egy „köszönöm” sem. Mikor rúgjuk a labdát a szomszéd gyerekekkel, vagy kísérőnek vállalkozunk a nyári táborba. Sokat áldozunk, de sokszorosan meg fog térülni, mert felépítünk egy gyermeket, aki tudni fogja, hogy szeretik, hogy értékes, hogy tartozik valahová.
Akár saját gyermekedbe, akár másokéba „fektetsz be”, becsüld meg a mindennapi pillanatok nagyszerűségét. Lehet, hogy semminek tűnik, de nagyon sokat ér. Építkezés. Valaki látja.

Uram, nagyon fárasztó néha a kitartás, hogy nagyszerűt építsek a mindennapok pillanataiból. Gyakran úgy érzem, hogy senki sem veszi észre, senki sem értékeli a törődésemet. Köszönöm, hogy biztosítasz róla, hogy Te látsz engem. Segíts, hogy legyen ez elég számomra. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2012.06.22. Samantha Reed, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. június 16., kedd

Az aggódástól kimerülten

„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megnyugvást adok nektek.” 

Mt 11,28

Hazafelé tartottunk a hegyekben töltött hétvégéről, s hirtelen rám tört a rettegés és a szomorúság. Hátrahajtottam a fejem az ülés támlájára, s így szóltam J.J-hez, a férjemhez: „Nem akarok hazamenni.”
Elkezdtem mondani az okokat, s rá kellett jönnöm, hogy a sokféle otthoni és munkahelyi kötelességem nyomása és feszültsége összeszorítja a szívemet. Visszavágytam pihenni a hegyekbe.
J.J. arra biztatott, írjam fel egy lapra, mi minden van a tányéromon, s kérjem Istent, mutassa meg, mi az, amit le kell vennem róla. Előbb vonakodtam. Úgy éreztem, megint valami, amit meg „kell” csinálnom. De tudtam, hogy J-J-nek igaza van, s végül elkészítettem a listát.
Aztán odaálltam Isten elé, és kértem, mutassa meg, min kell változtatnom. Meglepetésemre az, amit érzésem szerint sugallt, nem a listámra vonatkozott, hanem rám.
Nem mutatott rá semmire, amit otthon vagy a munkahelyen félretehetnék. Nem jelezte, hogy túl sok tevékenységet szerveztem a gyerekeknek. Nem indított arra, hogy csendes hétvégére menjek, pedig titkon számítottam erre.
Éreztem, hogy rámutat, nem a feladatok, hanem a miattuk való aggódás az, ami kifáraszt. Visszagondoltam az elmúlt hónapokra, s rájöttem, hogy legalább annyi időt töltöttem a határidők, a tennivalók miatti izgulással, mint a tényleges elvégzésükkel. Voltak napok, amikor a bevállalt feladatok, az elvárásoknak való megfelelés miatti aggódás felemésztette minden energiámat.
Hagytam, hogy a tudatom egyszerre foglalkozzon mindazzal, ami vár rám, a különböző események lehetséges kimeneteleivel, s ez kimerített agyilag, érzelmileg, fizikailag.
Meg kell vallanom, hogy mindaddig, amíg nem vittem Isten elé, és nem beszéltem Vele a gondjaimról, nem döbbentem rá, hogy mentális kimerülésem fő oka az aggódás.
Az agyam állandó gondolkodásra van programozva, hozzászoktam a pörgéshez, ami benne játszódik. Ám a szorongás lassacskán beszivárgott a gondolataim közé, elakasztotta őket, megfeszült bele a vállam, görcs állt a nyakamba. Volt, hogy képtelen voltam leállítani gondolataim állandó ugrálást az ÖSSZES tennivalón, ami rám várt.
Ahelyett, hogy visszaküldött volna a hegyekbe, Isten felajánlotta a megpihenést az Ő jelenlétében mindennapi tennivalóim közepette. Mai igénk, a Mt 11,28 által meghívott, vigyem Hozzá aggódásaimat, amik a kimerülésemet okozták.
Érzed talán, hogy téged is erre hív?
Azt ígéri, hogy Nála nyugalmat találsz: „Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen, az ezt mondhatja az Úrnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom!” Zsolt 91,1-2.
Azt ígéri, kiszabadít gondjaid fogságából, ha hozzáfordulsz: „Megtaláltok engem, ha kerestek, ha teljes szívvel folyamodtok hozzám. Megtaláltok engem – így szól az Úr -, jóra fordítom sorsotokat, összegyűjtelek” a száműzetésből. (Jer 29,13-14).
Ma, ahelyett, hogy hagynánk, hogy az aggódás kiszívja minden erőnket, válaszoljunk Isten hívására, és menjünk Hozzá, hogy nyughelyet kérjünk, keressünk és találjunk nyughatatlan gondolatainknak.

Uram, segíts, hogy mikor emésztenek a gondok, jusson eszembe hívásod, s mondjak el neked mindent, ami aggaszt, amivel foglalkozom. Figyelmeztess, mikor a feladataimon és gondjaimon való aggodalmaskodás okozza kimerültségemet, és segíts, hogy mindent Rád tudjak bízni. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2012.06.20.Renee Swope, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. június 15., hétfő

Boldogságra vágyva

„Az élet útjára tanítasz engem. Színed előtt az öröm teljessége, s jobbodon a gyönyörűség mindörökké.” 

Zsolt 16,11

Lecövekeltem az illatszerrészleg sminkpolca előtt. A selymesen fénylő rózsaszín és vörös üvegecskék színterápiás hatással voltak rám a stresszes nap végén. Egy vadonatúj szájfény el fogja űzni rossz hangulatomat, s boldogsággal tölt majd el.
Pár óra elteltével ott álltam a sminkszekrényem előtt, hogy helyrerakjam legújabb szerzeményemet. Akkor vágott belém a felismerés. 47 üvegcse rúzst halmoztam fel; 47 alkalom, amikor utam során boldogságra vágyva beléptem az illatszerboltba.
A korallpiros rúzst azután vettem, hogy összevesztem valakivel, akit szerettem.
A rubinszínűvel az volt a célom, hogy eltereljem a figyelmemet anyagi gondjaimról.
Amikor a színtelen szájfényt vettem, a magányosság elől menekültem.
A rúzs- (vagy ruha-, ékszer-, magazin-, édesség- stb. ) vásárlás önmagában nem bűn. Akkor helytelen egyértelműen, ha a rövid ideig tartó élvezetekkel igyekszem kielégíteni boldogságvágyamat ahelyett, hogy a hosszantartó örömöt keresném, amit csak Istenben találhatok meg.
Az anyagi dolgok generálta boldogság hamar elszáll, az öröm, amit igénk említ, örökké tart. Ez az öröm segít át a nehéz napokon, mert ezt az örömöt mindig jelenvaló Urunkban találjuk meg. „Színed előtt az öröm teljessége, s jobbodon a gyönyörűség mindörökké”, mondja a zsoltáros. A dolgok nyújtotta, rövid idő alatt kialvó élvezet helyett az Isten színe előtt fellelhető örök örömöt kell megtalálnom.

Meg kell próbálnom, hogy ahelyett, hogy vásárolni rohannék, forduljak Isten felé, hagyjam, hogy Ő adjon pihenést fáradt testemnek, elmémnek egy hajszolt nap után.

Ahelyett, hogy egy fagylaltkehellyel vezetném le a kocsim lerobbanása miatti feszültségemet, Istennel osszam meg gondjaimat, s bízzam rá, hogy megnyugtasson.

Ahelyett, hogy egy újabb, örömöt harsogó, vad számot felvennék az iPodomra, jegyezzem le, mi mindenért lehetek hálás Istennek, és szabaduljak meg rossz berögződéseimtől.

Kedvem lett volna kidobni az összes rúzst, hamis boldogságkeresésem szimbólumait. Soha többé nem veszek rúzst. Meg akarom mutatni Istennek, hogy Őt akarom keresni, ahelyett, hogy a pillanatnyi boldogságot kergetném.

De aztán úgy döntöttem, használni fogom őket, hogy minden egyes alkalommal, amikor előveszem valamelyiket, emlékeztessen rá, hogy egyedül Istenben találok tartós örömöt és beteljesülést.

Uram, köszönöm Neked, hogy a Benned fellelhető öröm mindig rendelkezésünkre áll. Emlékeztess erre mindig, amikor pillanatnyi élvezettel akarom enyhíteni szorongásomat vagy fájdalmamat.
Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2012.06.05. Sarah Martin, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. június 14., vasárnap

Sérülések

„Ez a kincsünk azonban cserépedényben van, hogy ezt a rendkívüli erőt ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk.” 

2Kor 4,7

Tudtam, hogy eltitkol valamit, de nem mert beszélni róla. Azért imádkoztam, hogy ha készen lesz rá, mondja el nekem.
Egyszer aztán megszólalt a telefon.
„El tudsz jönni értem?”
Megérkezve láttam, hogy tele van zúzódásokkal, elvittem az orvoshoz. Útközben megnyílt, elmondta a titkát. Az apja sokszor bántalmazta az édesanyját. Ezután ő és testvérei kerültek sorra. Egyetlen menekvésnek az tűnt, ha elhagyja az otthonát. Most hazalátogatott, az apja épp a testvérét verte. Közbelépett, az ütések rá záporoztak. Akkor hagytak alább, mikor már az életéért könyörgött.
Shana hozzánk költözött, míg találunk neki egy biztonságos helyet. Az alatt a két hónap alatt sokszor maradtunk fenn éjfélig beszélgetve. Legnagyobb félelme az volt, hogy lelkileg örökre sérült marad.
Együtt imádkoztunk, hogy túl tudja tenni magát az apjától kapott sebeken.
Pál apostol megtapasztalta, milyen az, ha bántalmazzák az embert. Hamis vádak alapján bebörtönözték, megverték.
Azt írja egy helyen, hogy megrepedt, csorba edénynek érzi magát, amit levernek, de nem törnek össze. Felfedezett egy csodálatos kincset. A törött edényben fény van, mely belülről gyógyítgatja a repedéseket, s átvilágít a lyukakon, hogy a világ számára láthatóvá váljék. Az a fény, az a kincs az agyagedény belsejében: Jézus.
Ahogy múlt az idő, Shana kezdte ennek a fénynek a világosságánál nézni önmagát. Már nemcsak egy bántalmazott gyermeket, hanem céltudatos nőt is látott. Idő kellett ahhoz, hogy a földi apja által okozott sebek gyógyuljanak, de ahogy ez a folyamat előrehaladt, késztetést érzett rá, hogy megossza másokkal történetét. Üzenete, amit a hegyek ormáról világgá akar kiáltani, így szól:

Szeretve vagy.
Ennél többre teremtettek.
Isten meg akarja és meg tudja gyógyítani a sebeidet.

Ma már Shana feleség és anya. A belsejében lévő kincs erőteljes fényt áraszt a repedéseken át. Befogadott egy gyermeket, és gondoz más gyermekeket, akik hozzáfordultak sérüléseikkel, remélve, hogy egésszé szereti őket. A gyermekek bíznak benne, mert megérti fájdalmaikat, de látják a fényt és szeretetet is, ami benne van.
Talán téged is bántalmaztak földi édesapád szavai, tettei. Hadd mondjak neked valamit. Azok a szavak, azok a tettek nem határoznak meg téged. A külső héjon keletkezett karcolások, repedések nem jelentenek korlátot neked.

Ezrek és ezrek éltek át sérüléseket, töréseket, mint Shana vagy jómagam. Isten világossága átszűrődik a repedéseinken, nemcsak gyógyulást hozva, de utat mutatva másoknak is, hogy elérkezzenek az Ő karjaiba, és felismerjék az igazságot:
Isten lát téged.
Szeret téged.
Feléd nyúl, hogy éppé, egésszé tegyen.

Uram, én nem tudom megváltoztatni valakinek a tetteit vagy a múltját, de meg tudom nyitni a szívemet a kincsnek, ami Te vagy. Te vagy a fény a sötétségben. Felém nyúlsz, s én Feléd nyúlok. Köszönöm a bennem induló új kezdetet. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2012.06.12.T. Suzanne Eller, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

Atyám, megkönnyebbülten sóhajtok fel, hogy az iskolaév,
minden sikerével és sikertelenségével, véget ért.
Persze nehéz nem gondolni arra, hogy vajon
hogyan teljesítenek a gyerekek a jövő évben.
Túl könnyen megy majd nekik, vagy ellenkezőleg,
nagyon nehezen?
Képesek lesznek helytállni?
Vajon az új tanáraik fogékonyak lesznek szükségleteikre?
Nem változtat meg mindent valamely váratlan esemény?
Oly sok kérdés, s oly sok aggodalom!

Kérlek, Uram, söpörd félre aggodalmaimat!
Add, hogy képes legyek Rád bízni magam, és
lépésről lépésre haladni előre az anyaságnak
nevezett útvesztőben!
Megnyugtat szavad, hogy gyermekeink a Te kezedben vannak.
Készítsd fel kérlek a tanárok szívét és elméjét,
és vezesd őket! Ámen

(Imádságok az év minden napjára)

2015. június 13., szombat

Mert szeretnek

„Alázkodjatok csak meg Isten súlyos keze alatt, hogy annak idején fölmagasztaljon titeket. Minden aggódásotokat hagyjátok rá, mert ő gondot visel rátok.” 

2 Pét 5,6-7

Katherine Lee barátnőm egyszer a következő kérdést szegezte nekem: „Ezt most azért csinálod, mert szeretnek, vagy azért, hogy szeressenek?” Nagy kérdés.

Valamit azért tenni, „hogy szeressenek”, csapda, amibe sokan bele szoktunk esni. Hamis motiváció, ha azért csinálok valamit, hogy felhívjam magamra a figyelmet, vagy mert azt szeretném, hogy igazán értékeljenek, hogy jót mondjanak rólam, hogy jobban tiszteljenek.

Én kerülök a figyelmem központjába. Irreális elvárásokat támasztok magam vagy a másik elé. S a bosszúság bűze áradhat belőlem, ha nem figyelnek fel rám, nem értékelnek, nem tisztelnek úgy, ahogy elvárom.

Fejére áll bennem minden, frusztrációmat magamra és a másikra is kivetítem. Szabotálom saját erőfeszítéseimet, megadom magam a lankadásnak, a kudarcnak.

Ha viszont valamit azért teszek, mert szeretnek, az hihetetlenül felszabadító tud lenni.

A kapcsolatot nem a lehetséges nyereség szempontjából nézem már. Arra figyelek, mi az, amit adhatok. Isten és a szeretet áll figyelmem fókuszában. Féken tartom a vágyaimat. Pazarolni tudom az áldást, amire tudom, nekem is mekkora szükségem van. Félelem nélkül élek, tiszta szívvel, tiszta elmével, tiszta lélekkel.

Honnan vehetem észre, hogy valamit azért teszek-e, mert szeretnek, vagy azért, hogy szeressenek? Figyeld meg, könnyű-e vagy nehéz alkalmazni, amit Péter levelében olvasunk: „Alázkodjatok csak meg Isten súlyos keze alatt, hogy annak idején fölmagasztaljon titeket. Minden aggódásotokat hagyjátok rá, mert ő gondot visel rátok. Óvatosak és éberek legyetek. Ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán jár körül, keresve, hogy kit nyeljen el. Szálljatok vele szembe keményen a hit erejével, hisz tudjátok, hogy testvéreiteket szerte a világon ugyanez a szenvedés éri. Isten pedig, minden kegyelem szerzője, aki Krisztusban örök dicsőségre hívott titeket, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni.” (1 Pét 5,6-10).

Mert szeretnek, meg tudom alázni magam.
Ha azon igyekszem, hogy szeressenek, megpróbálok többnek látszani.

Mivel szeretnek, minden aggódásomat átadhatom Neki.
Ha azt akarom, hogy szeressenek, azon aggódom, hogy jól sikerüljön a mutatványom.

Mivel szeretnek, ellen tudok állni a Sátánnak, és szilárd maradok a hitben.
Ha arra vágyom, hogy szeressenek, hallgatok a Sátánra is, és megingok, mert saját érzelmeimre támaszkodom.

Mert szeretnek, tudom, hogy bármi ér, Isten azzal erősebbé akar tenni, és ezt én is szeretném.
Ha próbálom megszerettetni magam, nem erősebb akarok lenni, hanem arra vágyom, hogy könnyebb legyen az életem.

Igen, ha szeretnek, egészséges, szabad nézőpontról tekintek életemre, kapcsolataimra, céljaimra – mert szeretve vagyok.

Uram, nem akarom, hogy motivációim eltorzuljanak. Segíts, hogy ne magamra fókuszáljak. Azzal a tudattal akarom élni a napjaimat, hogy szeretve vagyok. Ettől szabaddá válok. Úgy szeretném, ha megszűnne végre a teljesítménykényszerem. Tudom, hogy Te szeretsz, Uram, tudom, hogy megerősítesz. Köszönöm. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Lysa TerKeurst, Encouragement for today, 2011.06.23. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. június 12., péntek

Csak ne hagyd abba

„…mert harci fegyvereink nem földiek, hanem isteni eredetűek, amelyek várakat is lerombolnak.” 


2Kor 10,4

Szombat reggel gyakran előfordult, hogy Ryan fiam felhívott, és így kezdte: - Szia, Anyu, épp most futottam 13 mérföldet! Te mit csinálsz?

- Hát… Épp befejeztem a reggelit. Mindjárt megmosom a fogamat. Ja, és meg is fésülködtem.

De hogy tizenhárom mérföldet futottam volna? Na ne...

Aztán a férjem is elkezdett futni. Eleinte az izzadságtól csurom vizesen esett be az ajtón, és kapkodva szedte a levegőt. Egy idő után már ő is mérföldekben számolta a távot. Aztán eljutott az 5K-ig, sőt a félmaratonig. Egyik reggel én is futócipőt húztam, és megfelelő öltözékben kiléptem az ajtón.

Ha ők képesek rá, én is.

Nekilendültem. Eleinte élvezettel hallgattam a lábam dobbanását a járdán, de a mellkasom hamar összeszorult. A lábamra mintha mázsás súly nehezedne. Próbáltam célokat magam elé tűzni.

Na még addig a postaládáig.

Csak még a jelzőlámpáig.

Aztán lerogytam a járdaszegélyre, és próbáltam levegőhöz jutni. Egy mérföld se volt mögöttem.

Kényelmesen hazasétáltam, és szegre akasztottam a futócipőmet. Ezt a futásdolgot nem nekem találták ki. Az biztos.

Később aztán megtudtam, hogy mindig az első mérföld a legnehezebb, még gyakorlott futóknak is. Rá kell találnod a ritmusodra. Gyalogláshoz szokott tüdőd, szíved, lábad hozzá kell szokjon az új feladathoz.

Túl hamar feladtam. Túl szigorú voltam magamhoz.

Mai alapigénkben Pál apostol új helyzettel szembesül. Levelei nagy hatással voltak a gyülekezetre, de mikor személyesen is megérkezett, nem hatott olyan erővel az emberekre. Egyesek azt mondták, túl félénk (2Kor 10,1), mások szerint a beszéde gyatra (2Kor 10,10).

Pál megtehette volna, hogy otthagyja az egészet.

De nem tette. Nem az számított, hogy jó szónok-e, vagy milyen erős hatást gyakorol a személye az emberekre. Ő hatalmat kapott Jézus nevében arra, hogy legyőzze az akadályokat. Nem kell mást tennie, csak fusson tovább. Jézus hatalma által meg lesz az eredmény.

Évekkel ezelőtt kezdődött az érzelmi életem gyógyulása. Teljes romhalmaz volt a bensőmben. Az a bizonyos „első mérföld” ebben a folyamatban nagyon nehéz volt. Szakítanom kellett régi beidegződésekkel. Túl kellett tennem magam bizonyos érzéseken. Meg kellett tudnom, ki vagyok, miután lehámoztam magamról a múltam hatásait. Voltak időszakok, mikor elgyengültem, nem tudtam előre haladni. Ha a sikert a teljesítményemmel mérem, már rég feladtam volna.

Örülök, hogy nem tettem, mert Isten minden újabb lépésnél segített lerombolni a lelkemben azt, ami visszatartott.

Nem volt kötelező sebesség. Ha megálltam levegőt venni, egy időre szünetet tarthattam. Ha elbizonytalanodtam, Ő megmutatta a következő lépést. Egyetlen feltétel volt: ne hagyjam abba. Isteni ereje minden lépésnél dolgozott bennem.

Talán te is elindultál a gyógyulás útján, és nehéznek találod. Vagy egyszer megpróbáltad - nem sikerült, abbahagytad.

Húzd vissza a futócipőt, testvérem. Mennyei Atyánk téged is fel akar szabadítani, és megígéri, hogy végigfutja veled a pályát.

Nemrég újra futni kezdtem. Nem hiszem, hogy valaha is futok 13 mérföldet reggeli előtt, de örülök annak, hogy a cipő a lábamon van, hogy folytatom az előrehaladást az úton, aminek a végét nem ismerem.

Mennyei Atyám! Felhúzom a futócipőt. Örülni fogok minden megtett lépésnek, és futni fogok a célig, kitárt karral dicsőítve Téged. Jézus nevében, Ámen.




(Forrás: Suzie Eller: Just Keep Moving, Encouragement for today, 2015.06.03., ww.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)