Miért éppen ide vezetett engem Isten?
Ha én írhatnám meg a saját élettörténetemet, egészen másképp alakítottam volna.
Soha nem lett volna bátorságom olyan fordulatokkal és nehézségekkel teli történetet írni, amilyenné végül az életem vált. Olyan pusztító időszakokon mentem keresztül, amelyekről korábban azt gondoltam, nem lennék képes túlélni őket. Ugyanakkor rengeteg áldásban is részem volt, és mély alázattal tölt el, ahogyan Isten újra és újra megmutatta hűségét – sokszor olyan módon, amelyet szinte fel sem tudok fogni.
Talán te is éppen egy olyan nehéz, sötét időszakon mész keresztül, amelyet soha nem választottál volna magadnak. Egy olyan helyzetben találod magad, amelyben legszívesebben eltávolodnál Istentől, és újra meg újra felteszed a kérdést: Hogyan engedheti meg egy szerető Isten, hogy ilyen nehézségeken menjek keresztül?
Kedves barátom, megértelek.
Dávid is ismerte ezt az érzést. Az a pásztorfiú, akiből később király lett, és aki számos zsoltárt írt, maga is megtapasztalta a kétségbeesést és a reményvesztettséget. A 22. zsoltárban így kiált Istenhez:
„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el? Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok!”
Zsoltárok 22:2
A 22. zsoltár fájdalmas sorai ellenére a következő, 23. zsoltárból mégis azt látjuk, hogy Dávid tudta, hol találhatja meg a reményt. Pásztorként ő maga is tudta, milyen vezetni a nyájat, de azt is felismerte, hogy neki is szüksége van egy nála nagyobb Pásztorra: az Úrra. Ahogyan nekünk is.
De hogyan tudjuk továbbra is követni Istent akkor, amikor olyan utakon vezet bennünket, amelyeken egyáltalán nem szeretnénk járni? Hogyan bízhatunk benne, amikor éppen olyan völgyeken kell átkelnünk, amelyeket legszívesebben elkerülnénk?
Két dolgot érdemes mindig szem előtt tartanunk.
1. Isten soha nem vezet bennünket meggondolatlanul.
A 23. zsoltár első három verse gyönyörűen írja le Isten gondoskodó szeretetét:
„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti.” (Zsoltárok 23,1–3)
Talán zöldellő, dús legelők jutnak eszünkbe ezekről a sorokról, amilyeneket Írországban láthatunk. Dávid azonban egészen más vidéket ismert: Júdea száraz, sziklás, meredek dombjait. A pásztoroknak nagyon körültekintően kellett vezetniük a juhaikat, hogy biztonságban eljussanak a völgyekben található vízhez és legelőkhöz.
Arra is figyelniük kellett, mikor indulnak útnak. Egy heves esőzés ugyanis pillanatok alatt pusztító áradást okozhatott a szűk szurdokokban. Ha a pásztor tudta, hogy vihar közeleg, nem engedte le a nyájat a völgybe, mert a juhok könnyen a víz áldozatává válhattak volna. Inkább türelmesen megvárta, amíg elvonul a vihar, és csak utána vezette őket a vízhez.
A juhoknak tehát nemcsak abban kellett bízniuk, hogy a pásztor jó helyre vezeti őket, hanem abban is, hogy tudja, mikor jött el ennek az ideje.
Isten, a mi Pásztorunk is a csendes vizekhez akar vezetni bennünket. Azt szeretné, hogy biztonságban megpihenjünk, és felüdüljön a lelkünk. Nekünk azonban bíznunk kell abban, hogy Ő pontosan tudja, mikor minek van itt az ideje. Az Ő időzítése és gondoskodása tökéletes – akkor is, ha mi ezt éppen nem értjük.
2. Istennek mindig célja van azzal, amerre vezet bennünket.
A 23. zsoltár 3. versének folytatása így szól:
„igaz ösvényen vezet az ő nevéért.”
Zsoltárok 23:3
A zsoltárban szereplő „ösvények” eredeti héber kifejezése olyan mélyen kitaposott, jól felismerhető útvonalakra utal, amelyeken biztonságosan lehetett közlekedni.
Ezeket az utakat sokszor azok a pásztorok taposták ki, akik már előttük jártak. Nemzedékek tapasztalata és bölcsessége formálta őket: újra és újra ugyanazon a biztonságos úton vezették a nyájukat. Izrael dombjain még ma is felfedezhetők ezek a régi pásztorösvények.
Vajon te milyen ösvényeket tapostál ki a saját életedben azzal, hogy újra és újra Istenhez fordulsz? Milyen szokások, imádságok és Istennel megélt tapasztalatok segítenek abban, hogy a nehéz időkben is mellette maradj? És vajon kik azok az emberek, akik előtted jártak, akiknek a hite és példája neked is kapaszkodót adhat?
Arra bátorítalak, hogy idézd fel ezeket az utakat! Emlékezz azokra a pillanatokra, amikor már megtapasztaltad Isten közelségét, szeretetét és gondoskodását. Meríts erőt abból, ahogyan eddig is vezetett téged.
Ha most éppen egy mély völgyben jársz, tudom, hogy ez milyen nehéz. Tudom, milyen érzés, amikor az ember nem látja a kiutat, amikor elfárad, összetörik, és már azt sem tudja, hogyan tovább.
De hadd mondjak valamit, ami talán most reményt adhat a megfáradt, fájó szívednek:
Én is átéltem olyan fájdalmakat és nehézségeket, amelyek közepette egyetlen kiutat sem láttam. Mégis megtapasztaltam, hogy Istennel mindig van tovább. Mindig van út, még akkor is, amikor mi már nem látjuk.
Maradj közel hozzá! Maradj közel azokhoz az emberekhez is, akik szeretik Istent, és akik melletted tudnak állni a nehéz időkben.
Isten olyan utat készíthet számodra, amelyet most még elképzelni sem tudsz. Lehet, hogy nem úgy és nem akkor történik minden, ahogyan te szeretnéd, de Ő akkor is munkálkodik, akkor is vezet, amikor te ebből még semmit sem látsz.
Imádság
Mennyei Atyám!
Amikor fáj a szívem… amikor nem értem, miért történnek velem bizonyos dolgok… amikor nem látom, merre vezetsz, és nehéz elfogadnom az utat, amelyen járnom kell – akkor is szeretnék bízni Benned.
Segíts, hogy a nehézségek közepette se távolodjak el Tőled! Segíts, hogy akkor is meg tudjak kapaszkodni Benned, amikor minden bizonytalannak tűnik körülöttem.
Úgy döntök, hogy bízom a szeretetedben, és továbbra is követlek Téged. Követem Jézust, a Jó Pásztort, aki életét adta a juhaiért, és aki értem is önként vállalta a halált.
Jézus nevében kérem. Ámen.
Forrás:
By Lysa TerKeurst
Fotó: canva.com
Megjegyzések
Megjegyzés küldése