Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (22) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (6) alkalmatlanság (5) Anyák napja (5) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (12) Atya (2) barátság (16) bátorítás (35) bátorság (5) Békesség (29) belső békesség (14) belső viharok (24) beszéd (6) betegség (1) Biblia olvasás (16) Bizalom (65) bizonyosság (1) bizonyságtétel (18) biztatás (3) böjt (2) bölcsesség (18) Bűnbocsánat (10) bűntudat (4) céltudatos élet (9) család (5) csalódások (5) Csendes percek (2213) csendesség (6) csüggedés (13) Depresszió (12) dícséret (2) dicsőítés (20) Döntések (20) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (12) elég vagy (1) elengedés (3) életöröm (8) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) elhívás (1) elismerés (3) előítélet (3) elutasítás (2) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (2) engedelmesség (9) erő (15) fájdalom (12) fáradtság (9) feladat (14) félelem (14) feltámadás (5) feltöltődés (10) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (9) Gondolatok (42) gondoskodás (2) gondviselés (14) gyász (2) gyengeségek (5) Gyermeknevelés (31) Gyógyulás (11) győzelem (5) hála (11) hálaadás (11) harag (4) harc (6) házasság (29) hit (40) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (9) igazság (11) Igehirdetés (38) ígéretek (2) Igevers (4) Ima (44) imádság (21) Immánuel (2) irgalom (10) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (9) Isten ereje (14) Isten gondoskodása (31) Isten hangja (4) Isten hűsége (33) Isten időzítése (4) Isten keresés (3) Isten követése (16) Isten lát (2) Isten munkálkodása (13) Isten neve (6) Isten szeretete (85) Isten terve (26) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (59) Istenen lévő tekintet (4) Istennel töltött idő (19) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (19) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (9) Jézus keresztje (1) Jézus követése (43) Jézus szeretete (17) jóság (4) jövő (2) kapcsolatok (31) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (26) keresés (2) kételkedés (8) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (12) konfliktusok kezelése (6) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (13) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (9) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (13) megelégedettség (9) megismerés (6) Megpróbáltatás (33) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) miért (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (2) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (9) nyugtalanság (2) odafigyelés (8) odaszánás (2) olvasói gondolatok (41) otthon békéje (2) öltözet (2) önbizalom (3) önértékelés (39) önuralom (1) önvizsgálat (23) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (1) összetöretés (3) Pásztor (1) pihenés (7) prioritások (2) próba (4) ráhagyatkozás (1) Receptek (4) Remény (28) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (6) szabadság (9) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (7) szégyen (2) szelídség (4) Szentlélek (5) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (3) szeretet (47) szeretve élni (2) szeretve vagy (1) szív (1) szolgálat (24) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (5) tiszta szív (2) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (15) új élethelyzet (1) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (21) várakozás (15) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (7) vígasztalás (3)

2016. február 29., hétfő

Teljes szívemből

„A távolból megjelent nekem az Úr: „Örök szeretettel szeretlek téged, azért vonzottalak kegyelemmel.” Jer.31:3


„Teljes szívemből adom, apa”- szólt Annie, amikor átadta apjának a becsomagolt ajándékot. Dan kinyitotta, és egy kicsi kartondobozt talált benne, aminek letépték a fedelét, a postai címke még rajta volt, és egy gumiszalagot ragasztottak rá fogantyúként. Dan ölbe kapta a lányát, megköszönte neki a születésnapi ajándékot, és megígérte, hogy már másnap ebben az uzsonnás dobozban viszi munkahelyére a tízóraiját. Be is tartotta a szavát, és büszkén vitte magával másnap az új uzsonnás dobozt.
Kíváncsi vagyok, hányan vinnék a tízóraijukat egy tépett, gyűrött kartondobozban. Az életed bizonyítsa szeretetedet egy olyan világban, ahol beszélni könnyű, és a látszatot többre becsüljük, mint az ígéreteket! Dannak lánya iránti szeretetét tükröző kedves cselekedete mélyen megérintett, és ezt a verset juttatta eszembe:
1Jn 4:16 „Megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket. Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne.”
Dan uzsonnás doboza két nap alatt szétment, de szeretete a lánya iránt valódi, személyes és hosszantartó, mint Isten szeretete irántunk. Isten szeme túlnéz szakadtságunkon, bűneinken, és tépett, gyűrött életünket széppé, értékessé alakítja.
Mennyei Atyánk szeretete nem a látszatra, a nemre, a végzettségre vagy a vagyonra épül. Egyetlen alapja van: a Szeretet. Isten alaptermészete az, hogy szeret. Önfeláldozóan szeret. Áldozatos szeretetét azzal igazolta, hogy elküldte Fiát, Jézust, hogy kereszthalálával megfizessen bűneinkért. Isten azzal vonz magához minket, hogy megbocsátja lázadásunkat, s elküldi Szentlelkét, hogy bennünk lakjon. Teszi ezt annak ellenére, hogy nem érdemeljük meg. „Isten azonban azzal bizonyítja irántunk való szeretetét, hogy abban az időben, amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk.” (Róm 5:8).
Isten szeretete személyes. Mindegyikünket személyesen ismer, és mindnyájunkat külön-külön teljes szívéből szeret. Szeretetének hatalma van, és nincs kezdete, nincs vége. Miért szeret minket Isten? Azért, ami: Isten szeretet.
Ha vágysz az édesapa személyes szeretetére, és még sosem tapasztaltad meg Isten gazdag, mély, mérhetetlen szeretetét, állj meg egy pillanatra, és kövesd az alábbi öt egyszerű lépést:

1. Ismerd el, hogy bűnös vagy, és szükséged van egy Megváltóra.

2. Akarj elfordulni a bűntől (bánd meg).

3. Hidd, hogy Jézus Krisztus érted halt meg.

4. Imádságban fogadd Őt személyes Uraddá és Megváltóddá.

5. Vesd alá akaratodat az ő akaratának, és kérd, hogy segítsen bízni Benne, segítsen engedelmeskedni az Ő útjainak.


Uram, hiszem, hogy Te Isten Fia vagy. Köszönöm, hogy meghaltál a kereszten az én bűneimért. Bocsásd meg vétkeimet, és ajándékozz meg az örök élettel. Kérlek, lépj be az életembe és a szívembe Uramként, Megváltómként. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.03.12. www.proverbs31.org, Zoe Elmore, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2016. február 28., vasárnap

Ha Jézusé vagyunk

„Mert a te alkotód a férjed: Seregek Ura az ő neve; és Izrael Szentje a megváltód: az egész föld Istenének hívják őt. Mert, mint elhagyott és bánkódó lelkű asszonyt hívott meg téged az Úr, mint ifjúkorban eltaszított asszonyt – mondja a te Istened.”





Ézs 54,5-6

Mesébe illő keresztény szerelmi történet volt a miénk. Mike magas volt, sötéthajú, jóképű. Jól menő vállalkozást vezetett, és szerette Jézust. A tetejébe, ahelyett, hogy randira hívott volna, megkérdezte, hogy „udvarolhat-e” nekem.
Sok területen kapcsolódott egymáshoz az életünk. Ugyanabban a tömbházban laktunk egyazon emeleten. Ugyanabba a gyülekezetbe jártunk. Sok közös barátunk volt. Tetszett nekünk, mikor azt mondták ránk, hogy tökéletesen összeillő pár vagyunk az életben is és a szolgálatban is.
Egy időn túl elkezdtünk imádkozni a házasságról, és megkérdeztük a lelkészünk véleményét is. Nem sokkal később Mike megkérte a kezemet.
De aztán az eljegyzés után két héttel a szemembe nézett, és így szólt: „Óriási hibát követtem el. Nem te vagy az, akit Isten nekem szánt feleségül.” Teljesen összeomoltam, s azon rágódtam, mit követtem el, amiért Isten meggondolta magát.
Tanácsadásra jártam, végigmentem a megbocsátás fájdalmas folyamatán, és végül helyrejöttem. Nagy meglepetésemre Mike újra feltűnt az életemben, és kérte, próbáljuk újraépíteni a barátságunkat.
Megdöbbentem, tétováztam. Arra gondoltam, Isten talán meg akarja menteni a közös történetünket. Végül adtam Mike-nak egy második esélyt. Sok időt töltöttünk közös barátokkal, lassan építgettük újra a kapcsolatunkat. De aztán megint felmerült a házasság gondolata. Mike újra megkérte a kezemet. És újra dobott!
Ekkor már okosabb voltam, megőriztem a gyűrűt, és rávettem Mike-ot, menjünk el együtt tanácsadásra. Első közös alkalmunk végén a tanácsadó közölte, hogy Mike fél az elköteleződéstől. Nekem segített, hogy már neve lett a dolognak, Mike viszont zavarban volt, és szégyenkezett.
Egy éjjel nagyon erős aggodalomra ébredtem, ami Mike-hoz kapcsolódott, kocsiba ültem hát, és elmentem a lakásához. A parkolóban erős indítást éreztem, hogy szálljak át a kisteherautójába, és imádkozzam érte. Mikor kinyitottam a szemem, tekintetem a naplójára esett, ami ott feküdt a műszerfal tetején. 
Nem kellett volna hozzányúlnom, de felvettem, és kinyitottam azoknál a bejegyzéseknél, amiket a szakításunk környékén írt. Szembesültem azzal, miért nem akart feleségül venni. Sok minden volt, ami nem tetszett neki bennem és rajtam.
Az után, hogy beleolvastam Mike naplójába, valahányszor tükörbe néztem, megszólalt bennem a kétely: egy férfinek sem fogsz kelleni. Senkinek sem fogsz megfelelni.
Elutasítás. Megcsalás. Elhagyás. Legnagyobb félelmeink valósággá válhatnak.
Talán édesapád hagyott el, talán a férjed csalt meg. Talán legjobb barátod árult el, vagy tinédzser gyereked zárt ki az életéből.
A tönkrement kapcsolatok okozta mély fájdalom hatására kételkedni kezdhetünk saját értékünkben. Eldobhatónak érezzük magunkat. Könnyen lecserélhetőnek, pótolhatónak. Elégtelennek.
Egy reggel ébredés után teljes súlyával rám telepedett az elutasítottság. Kinyitottam a Bibliát, Ézsaiás könyvét olvasva eljutottam az 54. fejezethez. Ott Isten rámutatott, hogy Ő az Alkotóm, a Jegyesem, a Megváltóm, az, akitől megkapom a megbecsülést és elfogadást, amire annyira vágyom.
Bármilyen gyötrelmes volt ez a fájdalmas tapasztalat, életre szóló két tanulsággal szolgált:
- mindig válasszam külön önmagamat, saját értékemet egy férfi döntésétől, hogy kellek-e neki vagy sem.
- mások szavait, véleményét mindig Isten Igéjével vessem össze, és ha különböznek, döntsem el, melyikre hagyatkozom.
Az emberek véleménye változhat, Isten vágya irántunk sosem változik. Mások gondolhatják, hogy nem vagyunk elég jók, Isten sosem fogja ezt gondolni rólunk. Valaki már nem vágyódhat utánunk, Isten viszont biztosan vágyódik.
Az igazság az, hogy ha Jézuséi vagyunk, akkor mindvégig szeretnek és elfogadnak. Betakar jóságával, és az Ő jósága minket is jóvá, eléggé tesz.

Uram, meg akarom ismerni, és rá akarok hagyatkozni szeretetedre irántam, és ebben a szeretetben szeretnék élni. Emlékeztess minden nap, hogy a Te jóságodtól én is elég jó leszek!



(Renee Swope: When We Belong to Jesus, Encouragement for today, 2014.02.14. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest.com)

2016. február 27., szombat

Ne engedd át tudatod kertjét a gaznak

„Figyelj, fiam, és légy bölcs, a szívedet vezesd egyenes úton.” 

Péld 23,19

Hosszú évekig volt negatív, destruktív a gondolkodásmódom anélkül, hogy tudtam volna. Zűrös családban nőttem fel, otthonunkat harag, sértődés, ítélkező szavak töltötték be, korán átvettem a romboló gondolati sémákat. Így működött a családunk, és én ezt láttam természetesnek. A kritizálás gyomként terjedt tudatom kertjében, elfojtással fenyegetve minden pozitív gondolatot.
Évek múltán, keserves házasságban élve, gyakran sírtam álomba magam. Még mindig nem vettem észre, hogy a negatív hozzáállás mérgezi a gondolataimat. Idegen volt tőlem a lehetőség, hogy jót gondoljak másokról. Reggelenként, ahogy felébredtem, felidéztem férjem előző esti bántó szavait. Bizonygattam magamnak, hogy ez már így marad mindig, s egyfolytában az ítélkező gondolatokon járt az agyam. Szörnyen boldogtalan voltam.
Beteges gondolkodásmódom nem adott teret a megbocsátásnak, mert újra meg újra eljátszottam magamban a bántó jeleneteket, a sértő szavakat. Nagyon nehéz (ha nem lehetetlen!) megbocsátani valamit, amivel állandóan foglalkozol. Emiatt házasságunk örvénybe került. Ahelyett, hogy megbocsátottam, hogy elengedtem volna, inkább dédelgettem magamban a fájdalmat, és ragaszkodtam hozzá. És igazolva éreztem magam, mert úgy éreztem, férjem szavai, tettei velem szemben helytelenek.
Egy nőknek tartott lelkigyakorlat ébresztett rá végül, mennyire veszélyes, ahogy gondolkozom. Elmélkedő imádság közben egyszer csak rávezetett Isten, hogy kapcsolatunkat a férjemre vonatkozó folyamatosan negatív gondolataim teszik tönkre. Kezdtem megérteni, hogy bár férjem viselkedés velem valóban helytelen, az én válaszom erre éppolyan téves keresztény szemmel nézve.
Idővel lassan megváltozott a gondolkodásmódom, de még mindig óriási erőfeszítésbe kerül néha, hogy ne adjam át magam a negatív gondolatoknak, amik évtizedeken át meghatározták hozzáállásomat. Időbe telt és komoly erőfeszítésbe, de végül, rengeteg imádkozás és bibliaolvasás hatására a gyomok helyét egészséges, jámbor gondolatnövények vették át.
Lehet, hogy te nem a kritikus gondolatokkal, az állandó ítélkezéssel küzdesz. Talán az aggódás, a rettegés, a bizonytalanság bombázza az agyadat. Ez az ellenség terve: addig támadja az elménket, míg megadjuk magunkat.
Minden egyes előre tett lépésért meg kell küzdenünk. Elfoglalt nőkként minden agysejtünkre szükségünk van. Ha Isten szerinti életet akarunk élni, egy kapavágásnyi helyet sem engedhetünk át az ellenségnek.
Az első cél, mikor helyes gondolkodásmódért imádkozunk, az legyen, hogy legyünk képesek észrevenni az ellenség támadását. A Biblia így tanít: „Vessétek alá magatokat az Istennek, szálljatok szembe a sátánnal, és elfut előletek.” Jak 4,7
A szembeszállás első és legfontosabb formája az imádkozás. A gondolkodásmódunk elleni támadások nagyon rejtettek lehetnek, de ha kérjük, Isten megadja a bölcsességet a felismerésükhöz. Felfedi, amit az Ő segítsége nélkül nem biztos, hogy észrevennénk: a téves, a potenciálisan destruktív gondolatokat, hozzáállásokat is. Akár a távoli múltunkból, akár a tegnap sérelmeiből származnak a gondolkodásunkat érő támadások, képesek leszünk minden reggel tiszta elmével, Isten szerinti gondolkodásmóddal indítani a napot.

Uram, kérlek, szereld fel az elmémet megmentő pajzsoddal. Védd meg a gondolkodásomat minden gonosz hatástól. Átadom Neked a gondolataimat, köszönöm, hogy biztosítod számomra a tisztánlátást, a bölcsességet, az értő elmét. Köszönöm, hogy elsajátíthatom Krisztus gondolkodásmódját, átvehetem az Ő érzéseit, szívének céljait. Újítsd meg az elmémet ma is, Uram, tedd hozzáállásomat tisztává, üdévé, olyanná, ami méltó a Te követőidhez. Jézus nevében, Ámen.



(Julie Gillies: Don’t Yield Your Mind Turf, Encouragement for today, 2013.01.25., fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2016. február 26., péntek

Se több, se kevesebb

Az Úr megáldja a szelídeket, mert ők öröklik a földet.

Mt 5,5 alapján

Uram, hogy elégedhetnék meg azzal, ami vagyok, ne akarjak se több lenni, se kevesebb?
Állandóan mást akarok; van, amiben több akarok lenni, van, amiben kevesebb. Okosabb, csinosabb, jópofább, fittebb. Hatékonyabb, boldogabb, energikusabb. Ugyanakkor kevésbé lobbanékony, nyugodtabb, józanabb, összeszedettebb.
Jobban figyelni akarok magamra, ugyanakkor kevésbé akarok függni mások véleményétől.
Jobban akarok főzni, tisztábban énekelni, kevés erőfeszítéssel rendben tartani a házat. Azt már mondtam, hogy örülnék, ha a hajam dúsabb lenne?
Jobban akarok írni – tele fantáziával és mégis módszeresen, rendezetten. És örülnék, ha kevésbé volnék hajlamos a késlekedésre, halogatásra, elodázásra.
Igen, van, hogy többet akarok magamból, van, hogy kevesebbet.
Jézus elhessenti megváltozni, fejlődni akarásom végeérhetetlen listáját. Mindazt, amitől azt hiszem, jobb lenne az életem. Azt kéri, inkább alázatosan békéljek meg mindezekkel. Rakjam le elképzeléseimet egy jobb emberről, jobb életről, s hagyjam, hogy Ő ítélje meg mindezt. Egyszerűen fogadjam el, amit kaptam, és ajánljam fel Neki alázattal szolgálatra.
Mai alapigénk Máté evangéliumából egyike azoknak, amik táplálják szent meggyőződésemet: Ha abbahagyom az állandó küszködést, hogy magam alkossam az életemet, megtalálom azt az életet, amit Isten alkotott nekem. Ez egy hatalmas igazság, és egyben isteni titok. Az élet, amit ő készít nekem, ott kezdődik, ahol a magamé véget ér. A magam alkotta élet bűnbe, szükségbe torkollik, de újraindul Isten kegyelmében és erejében.
Megerősítő kegyelme mindennel ellát, amire szükségem van, és semmit nem nyújt abból, amire nincs szükségem.
Te is szeretnél megelégedni azzal, aki vagy Krisztusban – nem vágyni se többre, se kevesebbre? Nekünk szól Jézus üzenete a Mt 23,11-12-ben, amit így fogalmaz meg Eugene Peterson: „Ki akarsz tűnni? Akkor lépj lejjebb. Szolgálj. Ha felfuvalkodsz, ki fogsz pukkadni. De ha megelégedsz azzal, hogy egyszerűen csak önmagad légy, életed sokak számára értékessé válik.”
Furcsa módon, Isten kegyelme anélkül tesz alázatossá, hogy megalázna, és anélkül emel fel, hogy felfuvalkodottá tenne.
Az élet, amit Benne találunk, megajándékoz mindazzal, amit pénzen nem lehet megszerezni. Ahogy Jézus mondta, miénk az egész föld. Az alázat elégedetté tesz. Nem vágyunk se többre, se kevesebbre.

Uram, segíts elhallgattatnom kritizáló, elégedetlen hajlamomat, hadd fogadjam el hálával magamat annak, aki vagyok, az életemet olyannak, amilyen. Mert te itt vagy, készen állsz segíteni, hogy itt és most megtaláljam a bőséget az életemben. Segíts, hogy felfogjam, a bőség ott terem, ahol elfogadják azt, ami adott, nem kell se több, se kevesebb. Jézus nevében, Ámen.



(Encouragement for today, 2012.01.27. Rachel Olsen, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest.com)

2016. február 25., csütörtök

Félek bátran imádkozni


„Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” Jak 5,16b


Be kell vallanom, néha félek bátran imádkozni. Nem azért, mintha nem hinném, hogy Isten mindenre képes. Teljességgel hiszem. Odavagyok Jézusért. Akaratban. Engedelmességben. Istennel való kalandokban.
Biztos vagyok benne, hogy Jézus bármikor szívesebben visszafog egy vad mént, minthogy mindegyre nógatnia kelljen egy lusta öszvért.
A tétovázásom tehát nem Istenben való bármiféle kételkedésből fakad. Sokkal inkább magamban kételkedem, abban, hogy helyesen értelmezem Isten akaratát.
Az igazság az, hogy Isten néha nem akar tenni semmit. És ha az Ő akarata a „nem”, én pedig közben bátran imádkozom az „igen”-ért, úgy érzem, nem tartok lépést Istennel.
Érted, ugye?
Annyira, de annyira szeretném Isten akaratát követni, hogy néha ilyeneket mondok imádkozás közben:„Istenem, kérlek, gyógyítsd meg a barátnőmet, de ha magadhoz akarod venni őt, elfogadom.”
Mi a csudának nem tudok csak ennyit mondani: Uram, kérlek, gyógyítsd meg a barátnőmet! És aztán megnyugodni a biztos tudatban, hogy imádságom nem volt hiábavaló, a végkifejlettől függetlenül.
A valóság az, hogy az én imádságaim nem változtatják meg Isten szándékát. De biztos vagyok benne, hogy megváltoztatnak engem. A bátor imádság kiszakít egy meddő vallásos szokásból, és valódi kapcsolatba állít Istennel.
Az imádság megnyitja lelki szemeimet, hogy olyasmit is meglássak, amit különben nem látnék. És meggyőződésem, hogy számít az imádság. Az imádság erős és hathatós, ha igaz szívből ered (Jak 5,16).
Tehát az imádság igenis számít – életet formáló, elmét fordító, földet megrengető ereje van. Nem kell tudnunk, hogyan. Nem kell tudnunk, mikor.
Csak boruljunk térdre bizalommal, és tudjuk, hogy egy jézuskövető lány imádságának rezdülése messze tovaterjed széltében, magasságban és mélységben.
Ha hagyom, hogy ez az abszolút igazság belecuppanjon a lelkembe, kifröcsköli onnan a kételkedés maradékát. Meghajlítja merev térdemet. Feléleszt egy friss, bátor, az eddiginél is vadócabb lángot a szívemben. Nem főnöki, követelőző bátorságot kelt, hanem a Jézust teljes szívemmel szerető bátorságot. Hogy ajánlhatnék fel kevesebbet, mint egy lángra lobbant imaéletet?
A Máté 6,6-8-ban Jézus is beszél arról, hogyan lobbanthatjuk fel imaéletünket: „Te, amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz. Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt hiszik, hogy ha ömlik belőlük a szó, nyomban meghallgatásra találnak! Ne utánozzátok hát őket! Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek.”
Kérjünk hát. És újra kérjünk. Nem mintha ezzel beindíthatnánk Istent, hanem mert így beállíthatjuk a lelkünket, hogy észrevegye, hogyan mozdul a mi drága Jézusunk abba az irányba, amit ő jónak lát.

Uram, köszönöm a lehetőséget, hogy Eléd vihetem minden gondomat, aggódásomat. Köszönöm, hogy épp azt nyújtod, amire szükségem van. Hiszem, hogy ma is törődsz azzal, ami jó nekem. Jézus nevében, Ámen.



forrás: Lysa TerKeurst: I’m Scared to Pray Boldly Encouragement for today, 2014.02.27. www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

2016. február 24., szerda

A kincs

"Hasonló a mennyek országa a kincshez, amelyet elrejtettek a szántóföldben. Egy ember megtalálta, újra elrejtette, aztán örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette a szántóföldet. Hasonló a mennyek országa a kereskedő emberhez, aki szép gyöngyöket keresett. Amikor talált egy sokat érő gyöngyöt, elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt." Mt 13,44-46

 

Ha rátaláltál Istenre, beengedted a lelkedbe, átadtad Neki az irányítást az életed, a gondolataid, a szavaid felett: megtaláltad a kincset. Átéled ennek örömét, békéjét, biztonságát. Ám ahhoz, hogy a kincset megtarthasd, hogy valóban a tiéd legyen, meg kell vásárolnod: mindenről le kell mondanod, ami addig örömöt okozott, amit a magadénak tudtál, amit magadként, énedként ismertél. Nem csak bűnökről, bűnös hajlamokról, hanem minden apró kis, jelentéktelennek látszó dologról, amiről azt hitted, jár neked. Egy filmről vagy sorozatról, amivel kikapcsolódsz, a napirendedről, utazásról, lelkigyakorlatról is akár. Mindenről, amihez kötődsz, amiben örömöt találsz.
Aztán mikor Isten átveszi helyét mindezeknek, az így megnyert békében és örömben újra visszakapsz mindent, és annál még sokkal többet. Újra nézheted a sorozatodat, de már nem zavar, ha valaki épp akkor telefonál; visszatérhetsz a napirendedhez, de nem borít ki, ha valami akadályoz benne.
Az ellenségnek, a sötétség fiának nem tetszik ez az új állapot. Próbál becserkészni, visszahódítani. Eléd hozza azokat a dolgokat, amiket szerettél, amikről lemondtál. Csábít, suttog a füledbe: ugyan, ez nem nagy dolog, jár neked, megérdemled. Azonnal kapaszkodj Istenbe, kérd Jézust, mutasson rá, ha valóban a kísértő szólított meg.
Vannak még alattomosabb módszerei: templomba készülsz. Nagyon vágysz már rá, hogy közösségben, és mégis teljes összeszedettségben csak Vele legyél. És ekkor hív fel valaki, és első szavaiból tudod, hogy nagyon nagy szüksége van most a beszélgetésre. De neked templomba kell menned. Már nem azért, mert „kötelező”, hanem azért mert vágysz Rá. Hogyan döntesz? Észreveszed-e, ha a kísértő a templommal kísért? Azonnal kapcsold Istent, s pontosan tudni fogod, mit kell választanod. S ha folytatod a beszélgetést, észre fogod venni, hogy már nem a te szavaidat mondod, hanem Ő szól általad ahhoz a testvéredhez, akinek segítségre, bátorításra van szüksége.
A vágyaiddal fizetsz a kincsért, és a vágyaid akár Őrá is irányulhatnak. Arról is le kell tudnod mondani. A teljes elszegényedésed, kiüresedésed tesz elég gazdaggá ahhoz, hogy megvásárolhasd a Kincset.
Ne félj. Az Ő kezében leszel. Észre fogod venni, hogy mindened meglesz, ami azelőtt. De tisztán, szabadon, a megfelelő időben. Bosszankodás, attól való aggódás nélkül, hogy elveszítheted, vagy nem kapod meg, amire vágytál.
Ám légy felkészülve a támadásra. Nem emberektől fog érkezni, az túl nyilvánvaló lenne. Apró kis események jelzik majd, amik úgy akarnak eltéríteni, hogy észre se vedd az irányváltást. Ha Jézus benned él, meg fogod látni a csapdákat, a rosszul beállított váltót. Olyankor mosolyogj össze Jézussal, és ez erejét fogja venni minden támadásnak.


Így értsd az ígéretet a Jeremiás 15:19-21-ből:
„Ha visszatérsz, engedlek visszatérni, hogy színem előtt állhass; és ha előhozod az értékest az értéktelenből, mintegy az én szám leszel. Térjenek vissza ők hozzád, de te ne térj vissza hozzájuk! Ez előtt a nép előtt bevehetetlen ércfallá teszlek téged. Harcolnak majd ellened, de nem bírnak veled; mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak és megmentselek téged -- mondja az Úr. -- Megmentelek téged a gonoszok kezéből, és megváltalak az erőszakosok markából.''

(www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest.com)

2016. február 23., kedd

Három kérdés, amit tegyél fel magadnak, mielőtt reagálsz


„A szelíd felelet csillapítja a haragot, a sértő szó felkorbácsolja az indulatot.” Péld 15,1


Vadul verni kezdett a szívem, mikor megláttam a hívó számát a mobilomon. Semmilyen porcikám nem kívánta ezt a beszélgetést. Vérig sértett, vagy még azon is túl. Megbántott. Feldühített. És belefáradtam az állandó félreértésekbe.
Két dolog sarkallt, amikor válaszoltam a hívásra: hogy bebizonyítsam, nekem van igazam, és azt is, hogy neki meg nincs.
Szerinted jó volt ez a beszélgetés?
Nem igazán.
Öt évvel ezelőtt volt ez a konfliktus, az akkori nyers érzelmek már megszelídültek, és már látom, mennyire helytelen volt a hozzáállásom. Tanultam abból a konfliktusból. Remélhetőleg minden konfliktusból tanulok – főleg a reakcióimban szeretnék fejlődni. Sok sikálnivaló van még a glóriámon…
De fejlődöm.
Ha egy nézeteltérés felmerül, első gondolatom most is az, hogy „majd én megmutatom, kinek van igaza”, de már eljutottam oda, hogy a reagálásomba nem szivárog be ez a hozzáállás.
Hogyan sikerül visszatartanom magam?
Megtanultam, hogy tegyek fel magamnak három kérdést, mielőtt reagálnék.
1. Mi az én szerepem a konfliktus létrejöttében?
Minden vitának két oldala van. És egyik oldal sem tökéletesen igaz vagy teljesen téves. Ha a beszélgetés előtt tisztázom a saját szerepemet és azt, amiért nekem kell bocsánatot kérnem, nagyobb eséllyel maradok higgadt, amikor sor kerül a beszélgetésre. Alapigénket fejből tudom, és nagyon sokszor mondom magamnak. „A szelíd felelet csillapítja a haragot, a sértő szó felkorbácsolja az indulatot”(Péld 15,1).
2. Hogyan lágyíthatnám meg a szívemet, hogy tisztelni tudjam az illetőt függetlenül a reakcióitól?
Ez nehéz. Nagyon nehéz. De tudom, hogy a megbántott emberek adják tovább a bántást.
Az illetőnek, akivel a konfliktusom van, lehet valami a múltjában vagy a jelenében, ami táplálja az indulatait, és rávetül a reakcióira. Könnyen lehet, hogy ennek nincs is hozzám semmi köze, de hatására az illető a köztünk lévő ellentétet is túlreagálja.
Könnyebb meglágyítanom a szívem, ha arra gondolok, hogy az illetőt bántja valami, még ha nem is tudom, mi az. Ha sikerül félretennem a büszkeségemet, tiszteletben lesz részem.„Megalázza kevélysége az embert, az alázatos lelkűt pedig tisztelet övezi” (Péld 29,23).
3. Ha tudnám, hogy felveszik a beszélgetést, és olyan embereknek játsszák le, akikre felnézek, másként beszélnék?
Mi lenne, ha a bibliaórán, amin én is részt veszek, a lelkészünk mindenkit a képernyő elé hívna, hogy megmutasson egy példát a helytelen reagálásra? És megjelenne a saját arcom. Ne. Kérlek. Kegyelmezz. Én. Most. Biztos. Elájulok.
Azzal együtt, hogy igencsak valószínűtlen, hogy felvegye valaki a beszélgetésünket, hogy lejátssza másoknak, többnyire mégis van, aki hallja-látja. A gyermekeink. Munkatársaink. Barátaink. És van egy fültanú, aki biztosan hallja, és ettől összeszorul a szívem: Jézusom biztosan jelen van. A Filippi levél figyelmeztet: „A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel!” (Fil 4,5).
Minden konfliktusnak lehetnek olyan változói, amikre oda kell figyelni mindezeken túl is. Előfordulhat, hogy annyira elmérgesedik, hogy szakember segítségét kell igénybe venni. Gondoljátok és imádkozzátok át mindig az ilyen helyzeteket.
Ami a mindennapi nézeteltéréseinket illeti, ezek a kérdések segíthetnek. Ha rövidtávon odafigyelünk a reakcióinkra, nem kell hosszútávon lelkiismeretfurdalást éreznünk miattuk.

Uram, légy velem, kérlek, és segíts szelídíteni reakcióimat. Segíts olyan szavakat használnom, úgy viselkednem, ami méltó Hozzád. Jézus nevében, Ámen.



forrás: Lysa TerKeurst: Three Questions You Must Ask Before Reacting Encouragement for today, 2014.03.13. www.proverbs31.org forditás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

2016. február 22., hétfő

Időben érkező ajándékok

„Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától származik, akinél nincs változás, sem árnyéka a változandóságnak” Jakab 1:17


Tegnap volt a születésnapom, és a születésnap ajándékokat jelent! A családom nagyon ért az ajándékozáshoz, olyasmit szoktak adni, amit talán említettem valamikor, hogy szeretném, ha enyém lenne, de sosem venném meg magamnak. Bármit választanak, mindig a legjobb ajándékot kapom a legjobb időben. Pár éve, na jó, sok-sok évvel ezelőtt, az én drága 16. születésnapomra egy különleges kulcstartót kaptam, rajta szüleim kocsijának kulcsával. Nagyon örültem neki! Az a kulcs a szabadságot és a függetlenséget jelképezte. Éppen azt, amire annyira vágytam akkor. A megfelelő ajándék a megfelelő időben.
Ha ugyanazt az ajándékot hat éves koromban kapom a szüleimtől, nem tudtam volna, mit kezdjek vele. Hat évesen töprenghettem volna, mire való, hogyan kell használni. Szüleim tudták, mit és mikor ajándékozzanak nekem.
A Jakab levél fenti verséből megtudjuk, hogy Isten, az Atyánk jó ajándékokat ad nekünk, gyermekeinek. Nem csak megfelelő ajándékot ad, de tökéletesen tudja, mit adjon, és mikor adja. Az Ő ajándékai nem hirtelen ötletből fakadnak, mert későn jutott eszébe a nagy nap. Az Ő ajándékai mindig a tökéletes időzítésről szólnak.
Öt éves koromban nem értem el a kabátomat, ami az utolsó kampón csüngött a pincébe vezető lépcső mellett. Kiabáltam segítségért, de nem volt türelmem megvárni a választ. A cementlépcsőkön való legurulás fekete monoklit hagyott a szemem alatt, ami nagyon lassan szívódott fel. Nem bíztam benne, hogy akik szeretnek engem, jönnek és megteszik, amire szükségem van, akkor, amikor én akarom.
Sokan kérjük Isten segítségét. Hozzá kiáltunk, mert szükségünk van valamire. A kérdés az, tudunk-e türelmesen várni, bízni abban, hogy az Ő időzítése tökéletes? Hisszük-e, hogy Ő a legjobbat akarja nekünk, és a mi javunkra dolgozik?
Néha türelmetlenné válunk. Amit akarunk, nagyon akarjuk, és most akarjuk. Ezért megpróbáljuk magunk megszerezni. Próbáltál már megszerezni magadnak valamit? Van valami az életedben, amit nagyon szeretnél - most azonnal?
Van valami, amiről úgy érzed, ha tied lenne, teljessé válna az életed? Ha tied lehetne az az állás, az a fizetés, sokkal jobb lenne az élet. Ha Isten megnyitná a méhedet, végre megszűnne az üresség az életedben. Ha rendbe rakná összetört, kihűlt házasságodat, máris örülni tudna a szíved. Érzed a kísértést, úgy, mint én, hogy azonnal megszerezd, amire vágysz, vállalva a szemed alatti fekete monokli kockázatát is?
Vannak időszakok, amikor úgy érezzük, minden imádságunkra „Nem” a válasz, vagy legalábbis „Nem most”. Ezen a ponton, ahol akaratunk keresztezi az Ő akaratát, hinnünk kell, hogy az Atya jobban tudja, és minden ajándék Tőle származik. Az ajándék mindig jó és tökéletes az Ő idejében.
Megtapasztaltam Isten tökéletes ajándékait, amikor vártam Rá. Vártam Rá, hogy legyen egy férjem. Vártam Rá, hogy megnyíljék az út a szolgálatra. Vártam Rá, hogy magához vonzza gyermekeimet. Visszanézve látom a Vele való történetemet, és ennek alapján úgy döntök, hogy továbbra is várni fogok az Ő jó és tökéletes ajándékaira.



Istenem, olyan nehéz várni Rád! A szívem mozgásba akarja hozni a dolgokat, lépni, tenni akar. Segíts, hogy mindig Eléd tudjam hozni a vágyaimat, tudva, hogy Te mindig a legjobbat akarod nekem. Jézus nevében, Ámen.


(Encouragement for today, Lynn Cowell, 2010.07.14. www.proverbs31.org, fordítás:eszmelkdesek.blogspot.hu, fotó:pinterest.com)

2016. február 21., vasárnap

Hol volt Isten?

„István azonban Szentlélekkel telve föltekintett az égre, látta Isten dicsőségét, és Jézust Isten jobbja felől állni. Megszólalt: „Íme, nyitva látom az egeket, és az Emberfiát állni Isten jobbja felől”. 

ApCsel 7:55-56.

Néha olyan borzalmas dolgok történnek, hogy a tudatunk nagyon nehezen képes feldolgozni őket. A lelkünk sem tudja hova tenni a szörnyűségeket. Inkább elővesszük sablonos keresztény válaszainkat, és abban reménykedünk, hogy ezekkel el tudjuk fedni az egyenes kérdéseket.

De valahol mélyen benn, egy kérdés dörömböl a szívünkben. Egy olyan egyenes kérdés, hogy mi keresztények úgy érezzük, ezt soha nem is tudnánk feltenni. Hol volt Isten?

Hol volt Isten, amikor lelőtték a diákokat?

Hol volt Isten, amikor a barátnőm magzata a lába köré tekeredett köldökzsinórral megfojtotta magát pár nappal azelőtt, hogy egészségesen világra jött volna?

Hol volt Isten, amikor azt a kedves lányt elrabolták, s pár nappal később egy szemeteskukából került elő a holtteste?

Mondom, olyan kemény dolgok, amiket nem tudunk feldolgozni. Többnyire inkább keresünk valami mentséget Isten számára, semhogy bátran eléálljunk, és nekiszegezzük a kérdést. Én is próbáltam mentegetni Istent. Éreztem – és ezt nagyon utáltam -, hogy álságos válaszokkal csapom be magam, csakhogy elkendőzzek valamit, pedig Isten elég nagy ahhoz, hogy meg tudja válaszolni a legkeményebb kérdéseket is.

Aztán évekig kértem Istent, hogy megbirkózhassam ezzel a kérdéssel. Mígnem előbukkant egy válasz az Apostolok cselekedeteiből, István megkövezésének jelenetében.

Könnyű úgy olvasni ezt a történetet, hogy elsiklunk afölött, ami valójában történt. Istvánt brutálisan megölték. István átéli azt a szörnyűséget, amit nem tudunk feldolgozni. S mégis, ebben a legborzasztóbb pillanatban István távolról sincs egyedül.

Mialatt gyűlöletes – és lelkem legmélyéből gyűlölöm -, ami István testével történt, a lelke valami egészen mást tapasztalt meg. S amit felfedeztem, amikor be mertem lesni a szörnyűségbe, olyan csoda volt, amitől megkönnyebbülten zokogni kezdtem.

Jelen volt Isten. Jelen volt Jézus. És az én Jézusom nem ülve szemlélte az eseményeket. Nem. Jézus állt. És bocsánatot kérek, hogy megpróbálom elképzelni azt, amit Jézus érezhetett, de mert ismerem Jézust, úgy képzelem el ezt a jelenetet, hogy a létező legteljesebb együttérzéssel a lelkében, sírva feláll, hogy István mindenképpen nézzen rá, és vegye észre. Belekapcsolja a tekintetét az Istvánéba.

És biztos vagyok benne, hogy István nem vette le a szemét Róla.

A káosz, az ordítozás, a legkegyetlenebb tettek közepette István lelke Jézussal beszélget. A teste lerogy, mialatt bocsánatot kiált mindazoknak, akik meg merik hallgatni. És az irgalmas álom elragadja Istvánt.

Tudom, nehéz ezt feldolgozni.

Azt is tudom, hogy ennek a részletnek az elolvasása nem ad választ minden kérdésre.

De szeretnélek bátorítani, hogy birkózzatok meg vele, imádkozzatok róla, és tegyétek fel Istennek a lelketekben feltáruló kérdéseket csupaszon, a maguk valójában. 

Nem tudom, miért kellett Istvánnak így végeznie.

Továbbra is elborzasztanak a fentebb említett történések.

De mialatt nem tudom minden kérdésre a választ, egy valamit biztosan tudok. Tudom, hogy hol volt Isten. Nem foglalkozott mással. Nem volt hűvös és szívtelen. Nem volt figyelmetlen.

Ott volt. És meggyőződésem, hogy vérző szívvel nézi, hogy tönkretette a bűn a teremtett világot. S az örökkévalóság szélén állva emlékeztet rá, hogy megfizet: megvált és bosszút áll, és mindent helyre fog állítani.

És választ kapunk arra, amit most még nem értünk.

Uram, annyira nehéz megérteni, miért történnek a borzalmas események. Köszönöm, hogy István történetével valamire felhívod a figyelmet. Bár lehet, hogy az örökkévalóság innenső oldalán soha nem fogunk választ kapni a kérdéseinkre, szilárdan kapaszkodhatunk abba a biztonságba, hogy Te jó vagy akkor is, ha az élet nem az. Uram, kérlek, áraszd ránk szerető jóságodat és biztatásodat. Szükségünk van gyógyító érintésedre lelkünk mély, fájó sebein.

Jézus nevében kérlek, Ámen.




(Forrás: Encouragement for today, 2009. december 10. Lysa TerKeurst, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2016. február 20., szombat

Isteni késleltetés

„Ne félj, mert én veled vagyok! Ne tekintgess semerre, mert én vagyok a te Istened! Megerősítelek és megsegítelek, s támogatlak téged szabadító jobbommal.” 

Ézs 41:10

Nagyon kevés időm volt már, de elfogyott az arckrémem, s úgy gondoltam, hogy a szokásos kis illatszerbolt helyett majd beugrom az útba eső áruházba, s ott fogom megvenni. Így még időben odaérek a barátnőm szokásos karácsonyi összejövetelére. Ahogy elindultam, Isten a szívembe súgta: Ne az áruházba menj, hanem a megszokott illatszerboltba.

De Uram, szálltam vitába, az összejövetelre kell mennem, késésben vagyok, s az áruház útba esik. Nem jó az, amit kérsz. Ha kitérőt teszek, elkések az összejövetelről, s tudod, mennyire szeretek pontos lenni!

Végül kényszeredetten bár, de engedtem a késztetésnek, és betértem az illatszerboltba pár sarokra a házunktól.

Ismertem a boltvezető fiatalasszonyt. Kedves volt, gyors és szolgálatkész a vásárlóival. Jól van, Uram, talán nem fogok sokat késni.

Beléptem az üzletbe, a nő kedvesen köszönt, s megkérdezte, miben segíthetne. Megmondtam, mit kérek, s hozzátettem, hogy sietnem kell, nehogy elkéssek egy karácsonyi összejövetelről. Hamar megtalálta a keresett terméket, s odajött a pulthoz, hogy beüsse a pénztárgépbe.

Hát ez könnyebben ment, mint gondoltam, mondtam magamnak, mikor átvettem a csomagot. És akkor … kiderült, hogy miért kellett letérnem az útról.

„Tudom, hogy nagyon siet, de csak egy percig maradjon még” – kért a fiatalasszony. „Szeretném megkérni, hogy imádkozzon értem és a házasságunkért úton az összejövetelre. Félek, hogy már nem menthető meg a házasságunk.”

Éreztem, hogy az Úr bólint: „Ezért akartam, hogy megszakítsd az utadat.”

Letettem a csomagot a pultra, megfogtuk egymás kezét, és imádkoztunk. A Lélek irányította a szavaimat, s a fiatalasszony zokogni kezdett, a könnyei rácsöppentek a kezünkre. Mikor kimondtam az Ámen-t, szorosan átölelt, és így szólt: „Másokat is kértem, hogy imádkozzanak értem, de maga volt az egyetlen, aki itt maradt, hogy együtt imádkozzunk. Köszönöm. Már kezdtem elveszíteni a reményt, hogy valaki is válaszol a kérésemre. Az igazat megvallva, már abban sem hittem, hogy Isten meghallotta a segélykérésemet.”

Felidéztem neki a 145. zsoltár 18-19 versét: „Közel van az Úr mindazokhoz, akik segítségül hívják, akik segítségül hívják őt igazságban. Teljesíti akaratát azoknak, akik őt félik, meghallgatja könyörgésüket, és megszabadítja őket.”

Megköszönte, hogy időt szakítottam rá, ígérte, hogy előveszi a Bibliáját, hogy erőt, és bátorságot merítsen Isten igéjéből. A bolt kezdett megtelni vásárlókkal. Még egy ölelés, megadtuk egymásnak a telefonszámunkat, és elindultam az összejövetelre.

Azóta többször beszélgettünk és imádkoztunk együtt, s azt tervezzük, hogy folytatjuk az új évben is. Minden alkalom, amikor együtt vagyunk, emlékeztet arra, hogy ha hallgatok az Úr indításaira, átélhetem jelenlétének örömét.

Isten késleltetése megtanított arra, hogy az Ő dicsőségéért használni mások életében, sokkal többet ér, mint az, ha pontosan érkezünk egy találkozóra.

Uram, köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy fel akarsz használni céljaidra és dicsőségedre. Taníts hallgatni hívó szavadra tétovázás nélkül. Jézus nevében, Ámen.

 
 (Forrás: Encouragement for today, 2009. december 9. Zoe Elmore,  www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:google.com )

2016. február 19., péntek

A tékozló fiú hazatérése --- Az Apa

"Ó, mennyire szeretett volna velük beszélni, figyelmeztetni őket a rájuk leselkedő sok-sok veszélyre, és meggyőzni őket, hogy otthon mindent meglelhetnek, amit máshol keresnek! Mennyire szerette volna atyai tekintélyével visszatartani és szorosan átölelni őket, hogy ne essen bajuk!

Ám szeretete túl nagy ahhoz, hogy mindezt meg is tegye. Nem erőltethet, nem korlátozhat, nem sürgethet, nem tarthat vissza. Felkínálja a szabadságot: elutasíthatjuk ezt a szeretetet vagy viszonozhatjuk. Az isteni szeretetnek pontosan ez a végtelensége az, ami az isteni szenvedés forrása. Isten, a föld és a menny teremtője, azt választotta, hogy Atya legyen - mindenekelőtt.

Atyaként azt akarja, hogy gyermekei szabadok legyenek, szabadon szerethessenek. Ez a szabadság magában foglalja annak a lehetőségét is, hogy elhagyják otthonukat, egy "idegen országba" távozzanak, és mindent elveszítsenek. Az Atya szíve ismeri mindazt a fájdalmat, mely egy ilyen választásból következik, de szeretete lehetetlenné teszi, hogy ezt megakadályozza....

Atyaként az egyetlen tekintély, melyre igényt tart, az együttérzés adta tekintély. Ez a tekintély abból származik, hogy hagyja, hogy gyermekeinek bűnei átdöfjék a szívét. Elveszett gyermekeinek nincs olyan szenvedélye, mohósága, dühe, haragja, féltékenysége vagy bosszúvágya, mely ne okozna hatalmas fájdalmat szívének. A fájdalom azért ilyen mély, mert a szíve ilyen tiszta. Arról a mély, belső helyről, ahol a szeretet minden emberi fájdalmat átölel, az Atya kinyújtja kezét gyermekei felé. Kezének érintése, belső fényt sugározva, csak gyógyítani vágyik.

Ilyen az Isten, akiben hinni szeretnék: Atya, aki a teremtés kezdete óta kegyelemmel teli áldással nyújtja ki kezét. Sohasem erőlteti rá magát senkire, de mindig várakozik. Sohasem hagyja, hogy kezei kétségbeesésében  lehulljanak, hanem mindig reménykedik gyermekei visszatérésében, hogy szerető szavakat szólhasson hozzájuk, és fáradt kezeit megpihentethesse vállukon. Egyetlen vágya, hogy megáldjon...."



(Henri J.M.Nouwen: A tékozló fiú hazatérése, - Egy hazatalálás története, III. rész, AZ APA)


Már nem ugyanaz

„Amikor pedig a föld népe az ünnepnapokon az Úr elé megy: az, aki az északi kapun megy be, hogy imádkozzék, a déli kapun távozzék; aki pedig a déli kapun megy be, az északi kapun távozzék; ne térjen vissza ugyanazon az úton ahhoz a kapuhoz, amelyen bement, hanem átellenben menjen ki.”

(Ez 46:9)

Ahogy kinyitottam a szemem, éreztem, hogy ez is egy „olyan nap” lesz. Bizonyára ismeritek az érzést. Ezekre a napokra igaz, hogy „ha anya boldogtalan, mindenki boldogtalan”. Szomorú és csalódott voltam, frusztrált és üres. Nem láttam okát ennek a lehangoltságnak, csak azt tudtam, hogy ki kell jutnom a házból, mielőtt a hangulatom rányomja bélyegét egész napunkra.

Fölhúztam a teniszcipőmet, felkaptam a kulcsaimat, és kiléptem az ajtón. Még nem tudtam, merre indulok, csak azt tudtam: messzire futok! Elég messzire, hogy más emberként térjek vissza. Egyedül kellett lennem Jézussal, hogy feltöltsön, és negatív érzéseim helyét átvegye az Ő békéje, igazsága, élete.

Elkezdtem futni, régi gondolatok kavarogtak az agyamban. Nem vagy szép. Nem vagy különleges. Nem számít az életed. Az Igazság éveken át tartó olvasása, tanulmányozása, sőt tanítása után nehéz volt elhinnem, hogy még mindig ezekkel a sötét gondolatokkal kell küzdenem. Elvárhattam volna, hogy eddigre az ellenség már megadja magát, és leteszi a fegyvert. De nem, ő ismeri jól a gyengeségeimet s az indítógombjukat.

Míg áradtak bennem a hazugságok, kezdtem előszedegetni az igéket, amiket agyamban és szívemben őrzök. Ő szépnek lát. Ő azt mondja, nagyon szeret. Ő elég nekem. Ő minden, amire szükségem van.

Míg Isten üzenetének a kis gyöngyszemeit ízlelgettem, eleredtek a könnyeim. Erre volt szükségem. Nem a férjemtől kellett több elismerést kapnom. Nem volt szükségem újabb vállveregetésre egy jó baráttól. A Szerelmemtől kellett újabb szeretetadagot a lelkembe fecskendeznem. Arra volt szükségem, hogy felidézzem, Ő kinek tart engem, s így az Ő igazságaival kiűzhettem a lelkemből a régi hazugságokat.

Ha a jelenlétébe helyezkedünk, feltölt minket. Átalakít úgy, hogy mire elmegyek, már nem ugyanaz vagyok, mint aki Hozzá érkezett. A fenti idézet Ezékiel könyvéből ezt a régiből újjá alakulást példázza. Izrael népe azt a parancsot kapta, hogy ha belép a templomba imádkozni az egyik kapun, akkor imádkozás után az ellentétes oldalon álló kapun át távozzon. Ez igaz ránk nézve is: nem úgy térünk vissza, ahogyan érkeztünk, szentebbé válunk a találkozástól. Ha belépek az Istennel töltött szent időbe, az „ellentétes oldalon álló” kapun át távozzam, nem ugyanazon az úton, ahol jöttem.

Egy órányi futás, sírás, imádkozás után más emberként értem haza. Most már készen álltam. Készen arra, hogy olyan feleség és olyan édesanya legyek, amilyennek lennem kell. Isten teli tálja, készen arra, hogy vegyenek javaiból. Találkoztam Istennel, és ez helyreállított, feltöltött és kicserélt.

Uram, szükségem van rád. Az élet gyakran kifacsar, kiüresít. Ahogy a kapun átjőve jelenlétedben állok, alakíts át. Tölts fel lelkeddel, életeddel, hogy mikor távozom a „másik kapun”, már ne ugyanaz az ember legyek, mint aki Hozzád érkezett. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2009. dec. 18. Lynn Cowell, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2016. február 18., csütörtök

Ne mondd nekem, ha nem gondolod komolyan

„Mint az aranyalmák ezüsttányérokon, éppen olyan a szó, amit jókor mondanak.” Péld 25,11


Nemrég Valaki számon kérte rajtam üres szavaimat. Olyan szavak ezek, amik a beszélgetés kedvéért, a feszültség pillanatnyi oldásáért hangzanak el. De komolyan gondolom-e, amit mondok?
Üres szavak az apró ígéretek is, amivel valakit biztatni akarunk az adott pillanatban. De ha nem gondolom át, hogy meg is valósítsam az ígéretemet, akkor van-e alapja?
Nem arról van szó, hogy ezek a szavak rosszak, helytelenek, bántó szándékkal mondjuk őket. De legjobb esetben is üresek, legrosszabb esetben pedig fájdalmat is okozhatnak. Az emberek, akik részei az életemnek, ennél jobbat érdemelnek.
Szeretném úgy példázni Isten Szavát, hogy megtartom a magamét. A Szentírás egyértelműen tanítja, hogy szavaink fontosak; szavainknak súlyuk van. Így fogalmaz a Péld 25,11: „Mint az aranyalmák ezüsttányérokon, éppen olyan a szó, amit jókor mondanak.”Szavaink ajándékok.
De ha kijelentéseinket nem követi semmi, sértők lehetnek. Olyan, mint mikor megmutatunk egy ajándékot, de nem adjuk oda.
Következzék három üres szólam, amit nem akarok használni többé, ha nincs mögöttük szilárd valóság:
1. Imádkozni fogok érted.
Persze, hogy akarok imádkozni másokért. És gyakran, ha kimondom ezt a mondatot, nagyon is komolyan veszem. Máskor viszont megfeledkezem az ígéretemről.
A komoly szándék még nem komoly ima.
Azért lehetőleg vagy ott helyben imádkozzam az illetőért, vagy tartsak magamnál egy jegyzetfüzetet imaszándékaim listájával, amire rögtön felvezetem őt is.
2. Jöjjünk össze valamikor.
Vagy vegyem elő azonnal a határidőnaplómat, és jelöljek be egy időpontot, vagy őszintén mondjam el, mennyire szoros az időbeosztásom. Nehezen vállalom ezt fel, mert igyekszem mindig kedvében járni az embereknek.
Ám ha valaki azt mondja nekem, hogy jöjjünk össze valamikor, vagy hogy fel fog hívni, és aztán nem történik semmi, nagyon rosszul tud esni. Arra nincs lehetőségem, hogy mások szokását megváltoztassam, de a magam részéről elhatározhatom, hogy nem ígérgetek felelőtlenül.
3. Köszönöm, jól vagyok, és te?
Természetesen van olyan helyzet, amikor ez így helyes, egy udvariassági formula, amit találkozáskor mondunk. De gyakran mondom olyanoknak is, akikkel nyugodtan lehetnék nyílt és őszinte.
Gyakran ódzkodom attól, hogy akár a legjobb barátaimnak is beszéljek a „jól vagyok” mögött bugyborékoló gondokról, bajokról.
Ha bátrabb és nyíltabb lennék, ezzel mintegy engedélyt adnék arra, hogy ők is megnyíljanak. 
Itt vannak tehát. Három üres kijelentésem, és a szándékom, hogy ezentúl jobban teljesítek: azt mondom, amit gondolok, és azt gondolom, amit mondok.
Határozzuk el, hogy szavatartók leszünk. Mostantól. Nemcsak a barátságainknak tesz majd jót, hanem hitelesebb lesz az Istennel való kapcsolatunk is, amikor az Ő Szava szerint élünk.

Köszönöm, Uram, hogy figyelmeztettél üres kijelentéseimre. Szavaim hatékony eszközök lehetnek, és én a Te céljaidra szeretném használni őket. Jézus nevében, Ámen.



forrás: Lysa TerKeurst: Don’t Say You’ll Pray for Me Encouragement for today, 2014.03.06. www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

2016. február 17., szerda

Ezt valóban én mondtam?

„Inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” Ef 4,32.


Épp befejeztem a konyha takarítását. Minden a helyén, ragyognak a pultok, a tűzhely, tökéletes tisztaság. Ekkor történt. Abban a percben, amikor épp munkám gyümölcsében gyönyörködtem, belépett a férjem.
Örülhettem volna, de nem ez történt. Tudtam, mi következik. Hazaugrott ebédelni, elkészíteni egyik kedvenc meleg szendvicsét. Lelki szemeim előtt megjelentek a zsírfoltok, amik rövidesen elborítják frissen sikált tűzhelyem tetejét, s a szennyes edények, amik meg fogják tölteni gyönyörű, tiszta mosogatómat.
Gondolataim a felforduláson jártak, amit az én frissen takarított konyhámban fog a férjem okozni. Nem álltam meg szó nélkül, sorolni kezdtem az utasításokat:
„Légy szíves, ne rendetleníts. Épp most takarítottam.”
„Légy szíves, tedd be a koszos edényeket a mosogatógépbe.”
„Légy szíves, töröld le a morzsákat a pultról.”
„Légy szíves, majd tisztítsd le a tűzhely tetejét, amivel annyit kínlódtam.”
Udvarias voltam. Figyeled a „légy szíves”-eket? Megvan a módja, hogyan kell a konyhában tevékenykedni. Úgy, ahogy én szeretem.
Észrevettem a tekintetét. Tudtam, mit gondol. Muszáj kötekednie. Most ez mire volt jó? Kellett nekem hazajönnöm ebédelni.
Tudtam, hogy piszkálom. Tudtam, hogy utasítgatom. És nem ez volt az első eset.
Gyakran előfordul ilyenkor, hogy miután kimondtam a bántó szavakat, megkérdezem magamtól: Ezt valóban én mondtam?
Mikor nagy ügyet csinálok apró dolgokból, megbánom később, és rosszul érzem magam. Mikor benne vagyok, mégis úgy érzem, nem tudom visszatartani.
Ha Isten igéjéhez fordulok, indíttatást érzek arra, hogy megváltozzam. Nem akarok hajcsár lenni. Megígérem, hogy bármit látok – koszos edényeket a mosogatóban, morzsákat a pulton, zsírfoltokat a tűzhelyen – nem fogok szólni.
Aztán órákkal, napokkal később, ha újra alkalom adódik, megint kitör belőlem. Pillanatok alatt beindul a beszédfolyam.
Meggyőződésem, hogy igazam van. Úgy jó, ahogy én csinálom. Mélyen magamban tudom, hogy másként is viselkedhetnék, de mindig megszólal az önigazolás: „Ilyen vagyok, és kész”.
Pedig az igazság az, hogy nem ilyen vagyok, hanem ilyen szoktam lenni.
És ez nem az, amilyennek Isten szeretne látni engem. Ő pontosan megmondja, milyennek szeretné hallani a beszédemet. Szavaim legyenek:
  • Építőek: „Semmiféle rossz szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak olyan, amely alkalmas az épülésre, hogy amiben kell, javára váljék hallgatóitoknak.” Ef 4,29.
  • Szelídek: „A szelíd felelet csillapítja a haragot, a sértő szó felkorbácsolja az indulatot.” Péld 15,1.
  • Bölcsek, visszafogottak: „A bolond egész mérgét azonnal kiönti, de a bölcs végül is lecsillapítja.” Péld 29,11.
  • Megértőek: „Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.” Ef 4,32.
Annyira nehéz ezt magunktól betartani! De Isten képessé tesz rá Szentlelke erejével, hogy engedelmeskedjünk ezeknek az írásoknak. Átformál minket, hogy egyre inkább hasonlítsunk Hozzá. Olyankor pedig, mikor úgy érezzük, ki van zárva, hogy kedvesen tudjunk szólni valakihez, gondoljunk arra, hogy MINDENRE van erőnk a Krisztusban, aki megerősít minket (Fil 4,13).
Ha lecsendesítjük a szívünket. Ha az Igét nyitjuk fel, és nem a szánkat. Ha alázatos lélekkel, megadással fordulunk Hozzá. Ha az Ő útjait követjük a magunk szokásai helyett.
Akkor Isten elvégzi rajtunk az Ő munkáját, és segít megszelídíteni a nyelvünket. És azért könyörgöm, hogy ha legközelebb megkérdezzük magunktól: „Ezt valóban én mondtam?”, ez akkor legyen, mikor észrevesszük, hogy szelíden, türelemmel, kedvesen szóltunk. Ez az Ő bennünk zajló működésének jele lesz.


Uram, kérlek, segíts megszelídítenem a nyelvemet. Tedd szívemet készségessé Igéd iránt. Vezess végig az Igazságban. Tégy képessé Szentlelked erejével az építő, szelíd, bölcs és megértő szóra, amivel életet sarjaszthatok. Köszönöm, Atyám, hogy hűséges vagy, és kitartasz Ígéreteidben. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2012.06.11. www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest.com)

2016. február 16., kedd

A nap, amikor a megbocsátás visszaadta a szabadságomat

„Éljetek…teljes alázatban, szelídségben, türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. … Bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” Ef 4:2, 32


Azt hittem, túl vagyok azon a sérelmen. Biztos voltam benne, hogy továbbléptem. De ahogy a hüvelykujjamat végighúzva a ragasztáson, felnyitottam a borítékot, amiben tízéves érettségi találkozóra hívtak, rádöbbentem: nem bocsátottam meg. Az érettségi előtti utolsó félévben egyik osztálytársnőm kemény hangú, vádló dühe több volt, mint amit sebzett lelkem kezelni tudott, főleg hónapok óta tartó depressziós időszak közepén. Mélységes szomorúságot éreztem, önbizalomvesztést, aminek magyarázata sem volt, kimerült és kiüresedett volt a lelkem.

Számon kért valamit, amit tettem, és mély megvetést tanúsított felém. Nem volt elég erőm ahhoz, hogy feldolgozzam a támadását, hagytam, hogy beletaszítson ítélkezésének szakadékába.

Ha elmegyek a találkozóra, újra látni fogom, s vele együtt azokat is, akik az egésznek tanúi, és részben érintettjei voltak. Ez a lehetőség elindította az emlékek folyamát, feltörtek az akkori érzelmek, és rám tört ugyanaz az utálat, ami véget vetett barátságunknak. Az a nap tönkretette végzős évünk utolsó heteit.

Ahogy a borítékot a kezemben tartottam, a seb újra felszakadt. Ahelyett, hogy azon gondolkoztam volna, milyen szavakkal válaszolok a meghívóra, ott álltam megint a szakadék szélén, közel ahhoz, hogy újra belezuhanjak.

Hetekig foglalkoztatott a meghívó, míg végül eldöntöttem, elegem van a rabságból, a hajdani sérelmen való rágódásból. Fel akartam szabadulni alóla. Arra a szabadságra vágytam, amit az elmúlt tíz évben éltem. A megbocsátás szabadságára, amit Jézustól kaptam, aki meghalt a kereszten, hogy ezt a szabadságot nekem adhassa.

A következő hónapban minden nap órákat töltöttem bibliaolvasással és imádkozással. Dicsőítő énekeket hallgattam és a megbocsátásról szóló elmélkedéseket, tanításokat. Kértem Istent, tegye meg, hogy az Ő szemével lássam magamat s a világot, adjon támaszt, hogy Isten gyermekének szilárd biztonságával tudjak elmenni a találkozóra.

Mikor odaértem, lelkem telve volt Isten kegyelmével és ígéreteivel. Szó szerint akartam a találkozást azzal a lánnyal, hogy helyrehozzam vele a kapcsolatunkat. Meglepetésszerűen ért az az önbizalom és békesség, ami eluralkodott rajtam, mikor követtem Isten parancsát, és kerestem a megbocsátás és kiengesztelődés lehetőségét.

Nehéz megbocsátani azoknak, akik bántottak. Gyakran attól félünk, hogy ha megbocsátunk, újra sebezhetővé válunk. Máskor attól, hogy ha felhozzuk a régi sérelmeket, újra érezzük azt a fájdalmat, amit eltemettünk, így hát inkább nem háborgatjuk.

Pedig tudnunk kell, hogy ha élve temetünk el egy sérelmet, az újra meg újra elő tud jönni, hogy zaklasson minket.

Isten mai alapigénkkel akarta nekem megmutatni, miképpen adhatja vissza a megbocsátás a szabadságomat, hogyan szabadulhatok meg az élve eltemetett sérelemtől. „Éljetek…teljes alázatban, szelídségben, türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. … Bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” Ef 4:2, 32

Követtem az igét, rájöttem, hogy nekem épp úgy szükségem van megbocsátásra, mint bárki másnak. Bár nem könnyű megbocsátani egy támadást, lehetséges mégis, ha követjük Isten útmutatását: ha alázatosak és szelídek vagyunk, ha türelemmel viseltetünk azok iránt, akik bántanak. Megéri így tenni azért a szabadságért, amit nyerünk általa.

A megbocsátás olyan ajándék, amit magunknak adunk, mikor másoknak nyújtjuk oda. Mikor ezt tesszük, nem azért bocsátunk meg, hogy elfelejthessük, ami történt. Azért bocsátunk meg, mert Isten nekünk is megbocsátott, kiszabadított múltunk fogságából, s élhetünk tovább, bizakodva nézve a jövőbe.

Uram, a segítségedre van szükségem. Segíts, hogy Veled dolgozzam fel a sérelmet, ami ért, segíts, hogy eleresszek minden keserűséget, ami fogva tart, ami elzárja előlem a szabadságot, a reményt. Adj erőt, hogy megbocsássak, ahogy Te is megbocsátasz nekem. Jézus nevében, Ámen.



forrás: Renee Swope: The Day Forgiveness Set Me Free Encouragement for today, 2013.03.20. www.proverbs31.org/devotions fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

2016. február 15., hétfő

Születés, magatartás vagy vérvonal


„Gondoljatok tehát arra, hogy azelőtt születéseteknél fogva pogányok voltatok. A körülmetéltek, akiknek testét kézzel metélték körül, körülmetéletlennek hívnak benneteket. Abban az időben Krisztus nélkül éltetek, kívül álltatok Izrael életformáján; a szövetségekből s ígéreteiből idegenként kizárva, remény híján és Isten nélkül éltetek a világban. Most azonban ti, akik „távol” voltatok, Krisztus Jézusban „közel” kerültetek, Krisztus vére árán.” Ef 2,11-13


Van úgy, hogy meg vagyok elégedve magammal. Van úgy, hogy minden együtt van. Sikerül a napot Istennel töltött csendes percekkel kezdenem, amikor csak mi ketten vagyunk. A szokásos reggeli rohanás három gyerekkel nem borít ki. Egész nap kiegyensúlyozott vagyok, határozott a döntéseimben, bízom a képességeimben.
Más napokon feszült, ideges vagyok és elégedetlen önmagammal, különösen, ha másokon vezetem le a dühömet. A bosszúság már akkor elkezdődik, mikor kiderül, hogy a kelleténél később ébredtem, vagy túl korán, és az agyam rápörög az aznapi elintéznivalókra. A kedvesség tovaszáll, mert hagyom, hogy az élet követelései határozzák meg a hangulatomat. A bizonytalanság beindítja a védekező magatartást. A kételkedés beárnyékolja a hitet.
Egyik nap mosolygós és kedves vagyok – máskor összevont szemöldökkel zsörtölődöm naphosszat. Melyik vagyok igazából?
Mindnyájan elgondolkozunk néha azon, kik is vagyunk valójában, főleg, amikor nem sikerül úgy viselkednünk, ahogy szeretnénk. Ha pedig a válasz napról napra más és más, hajlamosak vagyunk feladni a próbálkozást arra, hogy megváltozzunk, hogy jobbá váljunk.
Mélyre le kellett ásnom, hogy rendet tegyek ebben a dologban. Megpróbáltam, mert hiszem, hogy Isten azt akarja, hogy tudjam a választ. Ha tudom, ki vagyok valójában Isten szemében, megváltozik a játék menete. Más lesz a motivációm, ez megváltoztatja a céljaimat, és arra indít, hogy hű legyek valódi önmagamhoz, és következetesen ahhoz igazodjam. Isten igazsága rólam szűrőként szolgál a világ hazugságai, az emberek véleménye ellen, megvédi szívemet a sérülésektől.
Mi tehát az, ami meghatározza, ki vagyok?
Az, hogy hova születtem? Hogy kik a szüleim? Az ő szakmai és személyes sikereik vagy bukásaik döntik el, ki vagyok? Számít, hogy hol és kik közé születtem? Két fogadott gyermekem egy afrikai háborús övezetben született. Ez dönti el, hogy kik ők?
Vagy a magatartásunk határoz meg? Évekig a sikereimen, az elvégzett feladatokon mértem le, ki vagyok. Minél több kipipálandó feladat volt a tennivalóim listáján, annál jobban éreztem magam.
Mindkét megközelítéssel van valami probléma. Az első kívül esik a hatáskörömön. Nem szólhatok bele abba, hova születek, kik a szüleim. Hamis jogokkal vagy jogtalansággal ruházhat fel. A másodikra megint csak nem támaszkodhatom. A körülmények, amik meghatározhatják viselkedésemet gyakran szintén nem tőlem függnek. De még ha tudatos a magatartásom, akkor is befolyásolhatják embervoltomból adódó gyengeségek.
Szerencsére van egy más módja is önmeghatározásomnak. Ezt pedig istengyermekségem vérvonala adja. Egy olyan származási vonal, melyet Jézus a halálával vásárolt meg nekem. Ezt olvassuk az efezusiaknak írt levélben: „Most azonban ti, akik „távol” voltatok, Krisztus Jézusban „közel” kerültetek, Krisztus vére árán.”
Az ő áldozata határozza meg kik vagyunk: Isten szeretett gyermekei. Kiválasztottak. Kincsek. Akikért kifizették a váltságdíjat. Akiknek megbocsátottak. Akik érdemesek Isten szeretetére. Ha végiggondolom, elfogadom, és hiszem ezeket a meghatározó személyiségjegyeket, méltóvá akarok válni rájuk. Meg akarok változni. Elhiszem, hogy ez lehetséges.
Istennek hála, nem kell a „megfelelő” helyre születnünk, nem kell „megfelelően” viselkednünk, hogy ezek a személyiségjegyek határozzanak meg. Nem függnek a pénztárcánktól, a bankszámlánktól, a magasságunktól, vagy ismerőseink véleményétől. Ezzé az új személlyé válunk, amikor elfogadjuk Krisztust Megváltónknak.
Születés, magatartás vagy vérvonal? Én már tudom, melyik határozza meg, ki vagyok. Ti is tudjátok?



Mennyei Édesapám, köszönöm, hogy elküldted Fiadat, hogy meghaljon értem, és így helyre álljon Veled a kapcsolatom. Segíts, hogy sose felejtsem el, hogy a Te vérvonalad határozza meg, ki vagyok valójában. Jézus nevében, Ámen.

(Glynnis Whitwer: Birth, Behavior or Bloodline Encouragement for today, 2013.05.27. www.proverbs31.org/devotions, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest.com)

2016. február 14., vasárnap

Keserűség nélkül megélt Valentin nap

"Rájöttem, hogy nincs jobb dolog, mint ha örül az ember, és a maga javára törekszik egész életében. De az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik, iszik, és jól él fáradságos munkájából."


Prédikátor könyve 3: 12-13

Nem fogok hazudni: bosszantott, amikor kiderült, hogy nekem kell megírnom Crosswalk Valentin napi áhítatát. Hiszen én egy húszas éveimben járó egyedülálló nő vagyok, az irodában a munkatársaim már mind házasok, és számomra Valentin nap nem igazán a szerelem öröméről szól, hanem sokkal inkább egy fájdalmas emlékeztető arra vonatkozóan, hogy mi hiányzik az életemből.

Valószínűleg érted miről beszélek, ha hozzám hasonlóan minden házasságkötési meghívó, vagy csöpögős romantikus film elindít egy kérdést benned: "Mi a baj velem?" "Hiszen nem egy Mercédesszel száguldozó szívtipró után vágyódom, egyszerűen csak boldog szeretnék lenni...."

Bárcsak meglenne a válaszom ezekre a kérdésekre. Ha így lenne, akkor én sem lennék már egyedül. De mégis meg szeretném veletek osztani azt, amit a Prédikátor könyvéből megtanultam:

"Gyűjtöttem ezüstöt és aranyat is: királyok és tartományok kincsét. Szereztem énekeseket, énekesnőket, és ami a férfiakat gyönyörködteti: szép nőket. Naggyá lettem, és felülmúltam mindazokat, akik elődeim voltak Jeruzsálemben. De megmaradt a bölcsességem is. Nem tagadtam meg magamtól semmit, amit megkívánt a szemem. Nem vontam meg szívemtől semmi örömöt, hanem szívből örültem mindannak, amit fáradsággal szereztem, hiszen ez volt a hasznom minden fáradozásomból. De amikor szemügyre vettem minden művemet, amit kezemmel alkottam, és fáradozásomat, ahogyan fáradozva dolgoztam, kitűnt, hogy mindaz hiábavalóság és hasztalan erőlködés; nincs semmi haszna a nap alatt."


(Prédikátor könyve 2:8-11)


Szerintem az emberek többségének legnagyobb küzdelme (legalábbis az én egyik legnagyobb küzdelmem) az, hogy a szerelemre ne mint bálványra tekintsek. Állandóan azzal hitegetjük magunkat, hogyha kapcsolatban leszünk, akkor boldogok leszünk majd --- és ha egyszer végre sikerül férjhez mennünk, akkor igazán kiteljesedik majd az életünk. Fájdalmas kimondanom, de ez így nem igaz. Vizsgáljuk csak meg Salamon kijelentését: mindene meg volt, ami után egy ember vágyakozhat. Pénz: több volt neki, mint amit el tudott volna költeni. Siker: Izráel királya volt. Romantika: semmi hiánya nem volt abban sem, hiszen még egy költői könyvet is tudott írni a szerelemről! Mindezek ellenére azonban, amikor a Prédikátor könyvét megírta, az üzenete a sorainak az volt, hogy valami mégis hiányzik az életéből. Hiszen egy "Isten alakú" űr van a lelkünkben, és a világon senki vagy semmi más nem tudja ezt az űrt betölteni bennünk, csakis Isten.

Mit jelent mindez számunkra? Ha egyedülálló vagy, az a tanácsom, hogy ne csüggedj, és ne add fel a keresést. Sohasem tudhatod, hogy Isten kit fog számodra küldeni. De a legfontosabb mégis az, hogy ne engedd, hogy azt az örömet, amivel Isten meg szeretne ajándékozni, azt számodra a kapcsolati státuszod tegye függővé. Isten számtalan módon áld meg bennünket, de mindaddig amíg a "SZERELMET" tartjuk a piedesztálon, nem fogjuk észrevenni és megélni ezt a sok-sok áldást.
Ezen a Valentin napon, függetlenül attól, hogy házas, vagy egyedülálló vagy, állj meg egy pillanatra, vedd észre, élvezd, és adj hálát mindazért, amivel Isten megajándékozott téged.

Boldog Valentin napot kívánunk!




(Forrás: Celebrate Valentine's Day without Being Miserable, by Ryan Duncan, Crosswalk.com Culture Editor, fotó: pinterest.com)



„Csak úgy”

„Gyermekeim, ne szóval szeressünk, hanem tettel és igazsággal.” 

1Jn 3,18

Grace felpillantott a régi, kopott fényképalbumból, s nézte, ahogy Richard, a postás, az ajtajához közeledik a hidegben. Milyen kedves fiatalember, gondolta.
Grace szívesen kisétált a postaládához késő tavasztól kezdve egész nyáron át, de a fagyos téli levegő a csontjaiig hatolt. Lelkében még mindig életerős fiatal lánynak érezte magát, de azért tudatában volt valós életkorának. Hol éles, hol tompa fájdalmak tették óvatosabbá, lassúbbá. Ahogy hidegre fordult az idő, Richard mindig becsengetett, ha valami érkezett a postán.
Grace ezen a mai napon különösen magányosnak érezte magát. Tizenhetedike volt. Rajta kívül csak drága Jimje tudta volna, miért olyan különleges nap ez. Nem volt születésnap, sem valami évforduló. Negyvenkét esztendőn át minden hónap tizenhetedike különleges napnak számított, ahogy Jim kifejezte: csak úgy.
Anyagilag sosem éltek bőségben, de gazdagok akartak lenni szeretetben. Jimnek mindig volt valami ötlete, amivel kifejezhette, megélhette a Jn 3,18 versét: „Gyermekeim, ne szóval szeressünk, hanem tettel és igazsággal”.
A hosszú évek alatt volt, hogy pár szavas cédulával, de volt, hogy virágüzletben vásárolt csokorral fejezte ki szeretetét. Az üzenet mindig ugyanaz volt: „Csak úgy”. Egyszer még titokban a felesége esküvői karkötőjét is kicsente az ékszerdobozából, s rávésette, hogy „Csak úgy”.
Grace-nek nagyon jól esett, biztonságot, kötődést sugárzott ez a két kis szó. Többre tartotta egyszerű gesztusnál, számára valami sokkal többnek a külső jele volt.
Amikor megbetegedett, és nem tudta ellátni háziasszonyi teendőit, azt jelentette, hogy „Azért szeretlek, aki vagy, nem azért, amit csinálsz”. Amikor vitájuk volt egymással, azt fejezte ki, hogy szeretlek akkor is, ha nem akarunk egymás szemébe nézni. Mikor már öregedni kezdett, ezek a szavak üzenték, hogy „a te szépséged nem függ az idő múlásától”. Jim sosem volt a szavak embere, ám ez a „csak úgy” Grace számára a legtökéletesebb, leglíraibb vallomás volt.
Három hete ment el Jim. Halála nem történt hirtelen, mindketten tudták, hogy közeledik. Drága időszak volt, tele emlékezéssel, öleléssel, könnyekkel, aztán amilyen hirtelen beletoppant az életébe sok-sok évvel ezelőtt, úgy el is tűnt mellőle. Nagy űr maradt utána, de Grace lelke békés volt.
Csodálatos életük volt, nem maradt semmi kimondatlanul. Azóta Grace szívesen lapozgatta a régi albumokat, elmerengett a kedves képeken, de talán még ennél is jobban szerette végignézni az évek alatt felgyűlt, kézzel írt, tizenhetedikei vallomásokat.
Hiába látta a közeledő postást, a csengő hangjára összerezzent. Lassan elindult az ajtóhoz. Hálásan vette át a leveleket, és elnézést kért, hogy nem tudja süteménnyel megkínálni Richardot. Talán legközelebb. Aztán odasétált a konyhaasztalhoz, hogy felbontsa a postát. Számla, részvétnyilvánító képeslap, aztán a szíve nagyot ugrott, s rögtön el is olvadt a rátörő érzelmektől.
Könnyek lepték el a szemét, remegő kézzel nyitotta fel a borítékot. Egyszerű kis cédula volt, mint az összes többi, ami tizenhetedikén érkezett. Halála előtt Jim alkalmat talált egy titkos egyezségre Richarddal, hogy ezt az utolsó küldeményét a megadott időben továbbítsa. „A halál után is … csak úgy. Jim.”

Néha egy történet jobban rávilágít a tökéletes házasság titkára, mint egy többoldalas útmutató. Ez a fajta szeretet – ami nem villog, de örökké tart; nem hivalkodik, de elkötelezett – dicsőségére válik Istennek és a házastársadnak.
Azért imádkozom, hogy ez a történet visszhangra találjon a szívedben. Felmutasson valamit a társad lelkéből. A legapróbb dolgok is nagy öröm forrásai lehetnek.

Uram, hálát adok Neked azért, Aki vagy: lelkünk örök Szerelmese. Tápláld lelkemben a vágyat, a szándékot, a lehetőséget, hogy szereteted rajtam keresztül is sugározzon azok felé, akik közel állnak hozzám. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Lysa TerKeurst: „Just Because”, Encouragement for today, 2013.02.14. www.proverbs31.org/devotions, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2016. február 13., szombat

Mi a te üzeneted?

„Mindenképpen vigyázz magadra és nagyon ügyelj, hogy amiket saját szemeddel láttál, el ne felejtsd, hanem őrizd meg emlékezetedben egész életedben, sőt add tudtára gyermekeidnek és gyermekeid gyermekeinek is” 

MTörv 4,9

A szívem szakad meg, ahogy nézem lányaim küzdelmeit. Az iskola tengerén hajózva, újra meg újra az elutasítás viharában vergődnek.
Néha úgy érzem, én is ott vagyok a zivatarban. Miért érzem úgy, hogy engem bántanak, amikor könnyeket látok az ő szemükben?
Ennek az lehet az egyik oka, hogy az én viharos tinédzseréveim sincsenek nagyon messze. Felszínre kerülnek saját felnövekedésem fájdalmai: a zűrzavar, a kétségbeesés, amikor dobott egy fiú, meg az állandó, túlzásba vitt önelemzéseim.
De lányaim küzdelmei a hála érzését is felkeltik bennem. Hálás vagyok Istennek a csodálatos barátokért, akiket az utamba küldött később, fiatal nő koromban. Azokat, akik megtanították, hogy nincs az a férfi, legyen bár egy apa, egy barát vagy akár egy férj is, aki be tudná tölteni a lelkemben lévő szeretetűrt. Ezt a teret csak Jézus tudja betölteni, aki megteremtette.
Hálát adok Istennek azért is, hogy ide helyezett engem a lányaim életébe, akiknek tovább tudom adni ezt az igazságot. Akkor, mikor Jézus megmutatta nekem, hogy Ő az egyetlen, aki képes kitölteni az űrt a lelkemben, ezt az igazságot nem csak nekem szánta! Azért adta nekem, hogy radikális szeretetének üzenetét továbbadjam gyermekeimnek, és remélhetőleg gyermekeim gyermekeinek is.
Milyen igazságra vezetett rá Isten, amit továbbadhatsz gyermekeidnek, unokáidnak, vagy a körülötted élő fiataloknak? Biztosan kaptál kinyilatkoztatásokat, kincseket az Igéből, az igazság felvillanásait a szívedben. Ezeket nem csak a te javadra szánta, hanem azoknak is, akikkel kapcsolatba kerülsz, akiknek az életére hatással lehetsz.
Sikerült talán megértened a megbocsátás titkát? Tanítsd meg a gyermekedet, hogyan tud túljutni a haragján. Megtapasztaltad az Úr gyógyítását? Állj azok mellé, akik körülötted gyógyulni akarnak. Telve vagy reménnyel, derűvel, amit az Úrtól kaptál? Add tovább, világíts bele azok életébe, akik homályban, komor felhők alatt élnek.
Azt mondja alapigénk: „Mindenképpen vigyázz magadra és nagyon ügyelj, hogy amiket saját szemeddel láttál, el ne felejtsd, hanem őrizd meg emlékezetedben egész életedben, sőt add tudtára gyermekeidnek és gyermekeid gyermekeinek is” (MTörv 4,9).
Alkalmat és lehetőséget is kaptunk rá, hogy hatással legyünk gyermekeink és mások életére. Ne könyveljük el egyszerűen az ajándékokat, amiket kaptunk az Úrtól. Akarjuk továbbadni mindazt a jót, amit végbe vitt az életünkben, hogy gyermekeink is merjenek bízni Benne, abban, hogy még nagyon sok jó fog történni az életükben.


Uram, segíts, hogy akarjam megosztani gyermekeimmel, a körülöttem élőkkel mindazt a jót és igazat, amit Tőled kapok. Szeretném továbbadni üzenetedet, Igédet a következő nemzedéknek. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Lynn Cowell: What’s Your Message?, Encouragement for today, 2013.02.20. www.proversb31.org/devotions, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:Debora)

2016. február 12., péntek

Amikor hiányzik neked Isten

„Közeledjetek az Istenhez, s majd ő is közeledik hozzátok.”

A few of my favorite things crammed into one picture: Coffee, writing, sweaters, and being barefoot.:
 Jak 4,8

Hajnali 3:38. Ránézek az órára, s valami azt súgja bennem: „Kelj fel”. Befelé fordulok, vívódom egy darabig a kialvatlanság gondolatával, aztán mégis kikászálódom az ágyból.
Odalent bekapcsolom a kávéfőzőt, és beülök a fehér fotelbe. Kinyitom a naplómat, s kiszáradt lelkemből ezek a szavak törnek elő: „Istenem, nagyon hiányzol.”
Az utóbbi időben iszonyatosan felgyorsult az élet. A férjem munkahelyén és az enyémen is összetorlódtak a tennivalók, három lányunk is teljes életet él, valakinek mindig szüksége van valamire.
Tényleg sokat adnék azért, hogy 28 órából álljon egy nap.
De ebben a rohanással teli időszakban valami mást is megtapasztalok: azt, hogy hogyan távolodnak el az emberek észrevétlenül Istentől.
Nem mindig szándékos az eltávolodás:
Betegek a gyermekek – nem megyünk gyülekezetbe.
Holnap korábban kell indulnunk –nincs idő összeszedett imára.
Nem lehet kihagyni a testedzést – elmarad a bibliaóra.
Meg kell főzni a vacsorát – az esti áhítat háttérbe szorul.
Időre el kell készülni a jelentéssel, a dolgozattal, a beszámolóval – szóval értitek.
Nagyon is megértem ezt a küzdelmet. És azt is tudom, hogy nagy veszély leselkedik ránk a húzós időszakokban.
Érezhetjük az Istennel való együttlét hiányát, de lemaradhatunk Isten felénk tett jelzéseiről, mozdulatairól is. Isten hiánya (mindkét értelemben) tragikus, és veszélybe sodorja lelkünket, mely az Istennel való együttlétben tud kivirulni.
Felismertem Isten hiányát, s időt szakítottam rá, hogy átgondoljam ezt a harcot az idővel. Rengeteg tennivalóm van, de kiszikkadok, ha nem ér el hozzám suttogása ebben a húzós időszakban is.
Te is úgy érzed, hogy a szíved jelzéseket küld, hogy fordulj vissza Hozzá? Három dolgot javaslok, amik segítenek, hogy újra közelebb kerüljünk Isten szívéhez, mert talán te is félsz attól, hogy észrevétlenül túl messzire kerülsz Tőle, lemaradsz Róla.

Alkalmat kell találnunk az Istennel való napi együttlétre.
Még akkor is, ha ez hajnali 3:38. Még ha nyüzsgő is az élet, feszített és kaotikus, akkor is nyitva kell tartanom lelkem, hogy felismerje a Szentlélek jelzését: Isten velem akar lenni. A hajnali 3:38 természetesen nem válhat rendszerré, de arra sarkall, hogy tudatosan illesszek be egy fehér foltot az időbeosztásomba, amikor Istennel lehetek. Bárhol és bármikor lehetőség van erre, mert Ő mindig közel van. „Közeledjetek az Istenhez, s majd ő is közeledik hozzátok.” (Jak 4,8)

Éld át a csodát
Az ég színe, mikor reggel munkába hajtasz – vedd észre, és gyönyörködj benne. A nap melengető sugarai egy hűvös reggelen – vedd észre, örülj neki. Egy kisgyermek gügyögése, egy neked kedves személy mosolya, egy dicsőítő ének – éld át, gyönyörködj benne. Juttassák eszünkbe ezek a percek, milyen a teljes élet, milyen az, hogy része vagyunk valaminek, ami sokkal hatalmasabb nálunk.

Legyen halló füled – mindig.
Szívedben halk késztetés, hogy állj meg, szívd magadba a pillanatot – hallgass rá. Enyhe jelzés a szívedben, hogy mondj nemet, amikor pedig igent szeretnél mondani – hallgass rá(fordított helyzetben is).
Ne csak képzelődjünk Isten ígéreteiről, terveiről az életünkben, hanem akarjuk is megélni ezeket, figyeljünk állandóan az Ő hangjára.
„A tűz után halk és szelíd hang hallatszott.” (1Kir 19,12)

Mindig találhatunk alkalmat az Istenre való odafigyelésre, legyen bármilyen sűrű is a programunk. Ha rátalálunk, ha megtapasztaljuk Őt, ha figyeljük jelzéseit, állandó tudatos közeledésünk egyre közelebb fog vinni Hozzá.

Uram, segíts, hogy ne lankadjon figyelmem, amivel közeledni akarok Feléd. Azt nem mindig tudom kézben tartani, ami körülöttem történik, de tudom, hogy irányításoddal akkor is közelebb húzódhatom Hozzád, amikor feszített tempóban élek. Ámen.


(Forrás:Nicki Koziarz: When you Miss God, Encouragement for today, 2013.02.12. www.proverbs31.org/devotions, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2016. február 11., csütörtök

Kereszténynek lenni

„Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, tanításuk csak emberi parancs.” Mt 15,8-9


Isten azt akarja, hogy kapcsolatban legyünk vele. De mit jelent ez valójában?
Pár éve egy konferencián, ahol én voltam a főelőadó, összeismerkedtem egy asszonnyal. Nem sokat tudtam róla, csak azt, hogy régóta jár templomba.
Szolgált, adakozott, mindent úgy tett, ahogy kell.
De valami hiányzott.
„Mindaddig nem tudtam, mi az, amíg nem hallottam a beszédedet” – mondta. „Nem tudtam, mennyire számít, hogy kapcsolatban legyünk Jézussal. De ahogy te beszéltél róla, valami kattant. Ma előre mentem. Odaadtam a szívemet Jézusnak.”
Elgondolkoztam, vajon a napi program melyik része okozhatta ezt a „kattanást” a szíve mélyén.
Végülis mindegy, hisz a Szentlélek műve volt. Ahogy én megosztottam saját élettörténetem széttört darabkáit, benne valami összeállt.
Továbbgondolva, eljutottam hozzánk, akik a Lélekerősítők által naponta összejövünk. Majd’ minden nap együtt töltünk egy kis időt az interneten, tanulgatjuk, hogyan éljünk Jézus lányaiként. De ez a sok beszéd mit sem ér, ha a szívünk távol van Jézustól.
Nem arról szól ez az egész, hogy pillanatnyi lelkesítést kapunk, amivel átvészelhetjük a napot.
Nem elegáns idézetekről, amin elmélkedhetünk, és gyakorlatba átültethetünk.
Nem kapcsolati taktikákról, kulcsrakész megoldásokról.
Nem falatnyi békességről, amitől élhetőbb lesz az élet.
Nem arról, hogy az életünk egy kicsivel kívül-belül jobbá válik.
Jézusról kell, hogy szóljon. Arról, hogy szívünket az Ő valóságába helyezzük. Az Ő kegyelmébe. Szeretetébe. Reményébe. Megbocsátásába. És mindenekelőtt az Érte és Általa történt megmenekülésünk ingyen ajándékába.
Érezted már, hogy valami hiányzik, de nem tudod, mi az?
Egyik vallásos tevékenységből a másikba mész, de a szívedet távol érzed Istentől? Drága barátnőm, gyere, beszélgessünk!
Isten nem azt akarja, hogy vallásosak legyünk. A vallás arról szól, hogy vannak szabályok, amiket követünk, remélve, hogy így helyesen élünk, és kötelességből szolgáljuk Istent, mert úgy tudjuk, ez a dolgunk.
Isten azt akarja, hogy kapcsolat legyen Közte és köztünk. Kapcsolat, amiben követjük Őt. Kapcsolat, amiben szolgáljuk Őt – nem kötelességből, hanem abból fakadó örömmel, hogy felfogtuk, kik vagyunk mi Őbenne. Kapcsolat, melyben engedelmességünk szeretetből fakad.
Évekig azért jártam templomba, hogy valami jó ragadjon rám. De ez olyan volt, mint mikor friss festéket raksz a korhadó fára. Úgy éltem, mint azok, akikről a Mt 15,8-9 beszél: „Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, tanításuk csak emberi parancs.”
Aztán rájöttem, hogy nem szabályokat kell követnem – hanem Jézust. Istent magát.
Nem „valami jóra” van szükségem, ami kifényesít kissé – Istenre van szükségem, Aki átjár lelkem mélyéig.
Térdre borultam zilált életem közepén, és elindult a kapcsolatom Vele, azzal hogy kimondtam: „Igen”.
Igen, bűnös vagyok, akinek megváltásra van szüksége.
Igen, Jézust Isten Fiának tartom, akit keresztre küldtek meghalni, és aki a harmadik napon feltámadt, mindezt azért, hogy megszabadítson engem a bűneimtől.
Igen, akarom, hogy Jézus legyen életem Ura és Mestere.
Igen, én most és mindörökké a Mindenható Isten megváltott gyermeke vagyok, akinek megbocsátottak.
Igen, Jézust követem ma, holnap, és minden nap, amit Isten áldásából a földön élhetek.
Elnyomom a Sátán hangját, aki azt üvölti, ne vállaljam fel ezt a folyamatot. Azzal akar elbizonytalanítani, hogy kár elkezdeni, mert úgysem tudom tökéletesen véghezvinni. De Jézus nem a tökéletességet várja ebben tőlünk. Viszont azt szeretné, ha életünket tökéletesen átadnánk Neki. Gyakran kell így imádkoznom: „Ó Jézus, egy rakás szerencsétlenség vagyok, de a Tiéd. Mutasd meg, hogy …, segíts, hogy…, bocsásd meg, hogy…, bátoríts, hogy… és burkolj be gyöngéd irgalmaddal.”
És megteszi.
És mindig meg fogja tenni.
Az én tökéletlenségem biztonságban pihen az Ő tökéletességének valóságában.
Én meg csak nyomulok előre egyik tökéletlen percről a másikra, egyik tökéletlen napról a másikra – igent mondva.

Drága Jézus, egy rakás szerencsétlenség vagyok, de a Tiéd. Mutasd meg, hogy …, segíts, hogy…, bocsásd meg, hogy…, bátoríts, hogy… és burkolj be gyöngéd irgalmaddal. Jézus nevében, Ámen.



forrás: Lysa TerKeurst: The Unsaved Christian Encouragement for today, 2014.04.17. www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com