2020. október 25., vasárnap

Amikor a telefonod a bálványoddá válik

"Márta, Márta, válaszolt az Úr, annyi minden miatt aggódsz és idegeskedsz, pedig csak kevés dolog szükséges — valójában csak egy. Mária azt választotta, ami jobb, és ezt senki sem fogja elvenni tőle." (Lk 10,41-42 NIV fordítás)

Te birtokolod a telefonodat, vagy az birtokol téged?

Ha egy igazán értékes telefont veszel és azt tartod a legértékesebb dolognak az életedben, akkor a telefonod vált az isteneddé. Ha engeded, hogy a telefonod elvonja a figyelmedet a legfontosabb dologról, akkor az a bálványod lett. Az eszközöd a mestered lett.

Jézus egyszer meglátogatta barátait, Lázár testvéreit, Mártát és Máriát. Márta nagyon el volt foglalva az ételkészítéssel és azzal, hogy jó vendéglátó legyen, de a testvére, Mária leült Jézus mellé és hallgatta a tanítását.

Márta neheztelve és csalódottan ezt mondta Jézusnak: „Uram, nem érdekel, hogy a testvérem magamra hagyott a házimunkával? Mondd neki, hogy segítsen!“ (Lk 10,40 NIV fordítás).

„Márta, Márta, válaszolt az Úr, annyi minden miatt aggódsz és idegeskedsz, pedig csak kevés dolog szükséges — valójában csak egy. Mária azt választotta, ami jobb, és ezt senki sem fogja elvenni tőle." (Lk 10,41-42 NIV fordítás).

A Biblia azt mondja, hogy Márta figyelmét teljesen elterelte a készülődés, ami távol tartotta őt a legfontosabb dologtól: attól, hogy Jézussal töltsön időt.

Gyakran egy adott pillanatban te is úgy érezheted, hogy a helyes dologra koncentrálsz — válaszolsz egy sms-re, elintézel egy telefonhívást, ellenőrzöd valakinek az elérhetőségét vagy megválaszolsz egy üzenetet. De ha valami visszatart a legfontosabb dologtól, akkor az átvette az irányítást az életed felett.

Életed minden napján le kell ülnöd Jézus lábaihoz. Ezt a Jézussal töltött időt csendességnek hívjuk. Csendben leülsz és imádkozol, olvasod a Bibliát, és engeded, hogy Isten beszéljen hozzád az Ő Igéjén keresztül. Ilyenkor megvallod Neki, amit rosszul tettél, kérsz Tőle dolgokat, amikre szükséged van, és dicsőíted az Ő személyét. Ez a legfontosabb része a napodnak, mivel ez minden másra kihatással van a napod folyamán. Ez határozza meg, hogy mennyire ismered meg Istent és mennyire növekedsz Jézus követőjeként.

Amikor választanod kell az Istennel töltött csendesség és a telefonod között, te melyiket választod? Ha te is olyan vagy, mint az átlagemberek többsége, akkor napi szinten 3 óra 15 percet töltesz a telefonodon. Mennyi időt töltesz Isten Igéjével?

Ne engedd, hogy bármi is elterelje a figyelmedet. Te döntöd el, mivel töltöd az idődet. Válaszd azt, hogy azzal töltöd, ami a legfontosabb.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez: 
  • Hogyan tudod felhasználni a telefonodon töltött napi időd egy részét arra, hogy mást is tanítvánnyá tegyél?
  • Amikor megpróbálsz fontossági sorrendet felállítani és eldönteni, hogy mi a legfontosabb, miért segít az, hogy megtervezed az időbeosztásodat?
  • Mindig veled van a telefonod? Ha igen, akkor próbáld meg ma egy kicsit távol tartani magadtól, vagy legalább az alkalmazásokat ne használd. Milyen változást tapasztalsz?

(Daily Hope by Rick Warren, 2020.10.10.) letöltés:napiremény.blog.hu 2020.10.25.
forrás:https://napiremeny.blog.hu/2020/10/17/amikor_a_tle
foto: pinterest

2020. október 24., szombat

Süteményt vagy sarat?

 „A rágalmazó/pletykáló szavai, mint a jó falatok, behatolnak a test belsejébe.” Péld 18,8


A családi vagy baráti összejövetelek általában ugyanúgy zajlanak. A férfiak összegyűlnek a grill vagy a TV körül, zenéről vagy sportról beszélgetnek. Ezalatt mi lányok begyűlünk a konyhába egy kis hagyományos női csevegésre.


A nők számára az emberek és a kapcsolatok jelentik a beszélgetések fő témáját. Érzelmesebbek, kapcsolatfüggőbbek vagyunk a férfiaknál. És hát persze a konyhában, az otthon szívében gyűlünk össze. Na meg ott van az étel is. Egy csésze kávé vagy egy sütemény kellemesen feldobja a társalgást.
Van viszont az asszonyi csevegésnek egy veszélyes és függőséget okozó válfaja.


Pletykának hívják.


Miért szoktunk pletykálni? Azt hiszem ugyanazért, amiért más dolgokat is megteszünk, amikről tudjuk, hogy nem kéne - például flörtölünk a főnökünkkel, vagy rávetjük magunkat a sajttortára: azért, mert jólesik.


Pletykálás közben jólesik, hogy úgy érezzük, megtudunk valamit. Egy pillanatig bár, de mindenki ránk figyel. A szemek tágra nyílnak, az adrenalin száguld, ahogy megosztjuk barátnőinkkel a hihetetlen újságot. Lesik minden szavunkat.


Ha más mondja a pletykát, az legalább olyan érdekes, olyan, mint mikor megosztanak velünk egy titkot. A pletykálás mindenkinek jólesik, annak is, aki mondja, annak is, aki hallja, kivétel csak az lenne, aki a pletykálásunk tárgya.


Ha magamba nézek, és megvizsgálom, mi motivál a pletykálásra, nem örülök annak, amit találok. Büszkeséget látok, felelőtlenséget, ítélkezést. Egy önző attitűdöt, ami kedveli az érzést, amit a pletykálás kivált. Bár pillanatnyilag jóleshet a pletykálás, ugyanúgy, mint a túl sok sajttorta, megterhelheti a gyomromat. A pletykálás behatol lelkem belsejébe, a lelkiismeretfurdalás és a bűn súlyával lehúzza azt.


Rá kellett jönnöm, hogy amikor feltálalom a sarat, vagy akár csak meghallgatom a pletykát, sárral táplálom a lelkemet.


Elhatároztam, hogy legközelebb, ha összejövünk a lányokkal, pletykaböjtöt fogok tartani. Megpróbálom elterelni a beszélgetést, vagy elnézést kérve kimegyek a mosdóba, ha a pletykálás elkezdődik. Nem akarok sarat feltálalni vagy magamhoz venni. Ha a szívem érzékeny Isten igazságára, később csak hányingert okoz mások kibeszélése.


De egy csésze kávét vagy egy darabka süteményt biztosan magamhoz veszek.
Te mitől éreznéd jobban magad – egy kanál sártól vagy egy szelet sajttortától?


Uram, kérlek, bocsásd meg a pletykálásomat. Tudom, hogy bántok vele másokat, és rosszat teszek magamnak is. Segíts észrevennem, mikor pletykálni kezdek, tégy bátorrá, hogy tartsam a számat vagy témát váltsak. Tölts fel bölcs, együttérző, biztató szavakkal. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.10.14., www.proverbs31.org, Rachel Olsen, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

2020. október 23., péntek

Veled van a völgyben

 

Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy

Zsoltár 23:4a


Egyedi étteremben voltunk, madárkalitkák lógtak mindenhol a mennyezetről, öreg templomi padok szolgáltak ülésként, és különleges választékkal teli étlap várt minket. Férjemmel, Phillel voltam, szóval minden tökéletes volt. 

Csodálatos, addig amíg be nem léptem a női mosdóba. 

A dekoráció a fürdőszobában is vidéki pajta hangulatú volt. Minden fa és tégla, teljesen funky és excentrikus és … zavaró. Miért? Mert vak vagyok. 

Tinédzserként kezdtem elveszíteni a látásomat egy betegség miatt, aminek a neve Retintis Pigmentosa. Most, négy évtizeddel később, a világom teljesen sötét. 

Így aztán nehéz volt átnavigálni magam a kreatív belső tereken. Egyenes vonalak és kiszámítható elrendezések sokkal egyszerűbbek számomra. 

A vakvezető botomat használtam és végigfuttattam a kezemet a fa ajtón amíg meg nem találtam a nyílást. De a WC helyiség fura szögben volt, miután bejutottam, rájöttem, hogy nem fogom megtalálni a kiutat. Minden fal a a helyiségben egyformának tűnt. 

Amikor beléptem a WC-be, az ajtó bevágódott mögöttem és bezáródott. Hogy fogok innen kijutni? Hatalmas problémába ütköztem. 

Hol van a zár? 

Hol van a kilincs? 

Hol van az ajtó?! 

Annyi pánt és kilincs volt a helyiségben, hogy nem tudtam beazonosítani melyik volt dekoráció és melyik juttat ki a zűrzavar fogságából. 

Bepánikoltam. 

Elsöprő rettegés lett úrrá rajtam, nem tudom, hogy hogyan zavarodtam össze ennyire és nem tudtam, hogyan fogok kijutni. Phil, meghallotta segélykérésemet kívülről, bedugta a fejét és megkérdezte, “Édesem, jól vagy? 

Nem vagyok benne biztos mit válaszoltam, de egyértelmű volt számára, hogy nem voltam jól. Így hát beviharzott a női mosdóba és addig kopogtatta kívülről a helyiség ajtaját amíg meg nem találtam azt. 

Megrántottam a kilincset és kirontottam az ajtón, szorongással küzdve. 

Megkérdezte mi történt. De nem tudtam értelmes választ adni, egyet tudtam csupán, azt, hogy össze vagyok zavarodva, megrekedtnek érzem magam, félek, sebezhető vagyok. 

Mindannyiunk életében van valami ami miatt félünk, össze vagyunk zavarodva vagy sebezhetőnek érezzük magunkat. Bonyolult párkapcsolat, csüggesztő élethelyzet, krónikus vagy halálos betegséget felfedő diagnózis, vagy éppen fájdalmas emlékek terhelnek bennünket. Ezeket völgyeknek hívom. 

És amikor egy völgyben találjuk magunkat sérülékenyek vagyunk, kiutat menedéket keresünk… Pásztort a lelkünknek. 

Az Úr a mi Pásztorunk, aki velünk van a völgyünkben is 

A völgyben előjönnek a félelmeink, de ezek az élethelyzetek közelebb visznek a Pásztorunkhoz is. 

Dávid király így emlékeztet bennünket: “Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy.” (23. Zsoltár 4a 

Ha éppen még a völgyben vagy, ahonnan nem tudsz kijönni, van néhány lehetőség, ami segít keresztül vinni rajta:

1., Nézz a Pásztorra. 

Oh testvérem,. Amikor, megrémülünk egy helyzettől, vagy kiutat keresünk belőle, először tekintsünk a Pásztorunkra. Ő velünk van a völgyben. Megígérte, hogy nem fog magunkra hagyni sem elfordulni tőlünk. 

Ez azt jelenti, hogy soha nem kell egyedül keresztülmenned a völgyön. Szóval, ha nehéz élethelyzetben vagy, esetleg félelemmel küszködsz, ne keress kijáratot, keresd a Pásztort. Ő veled van. 

2., Hallgass a Pásztorra 

Az Ő hangja az Ő Igéje. Még a legsötétebb völgyben is, az Ő szava a lámpás ami megvigasztal bennünket és beragyog a sötétségbe. Miközben a mélységben vagy, hallgass a Szentírásra, és nyugodj meg Isten jelenlétében és ígéreteiben. 

Válassz ki egy vagy kettő igeverset amit mélyen átgondolsz és meg fogod tapasztalni, hogy az Ő szava lesz a fény amire szükséged van. 

3., Támaszkodj a Pásztorra 

Gyengévé tesznek minket a nehézségek. De amikor gyengék vagyunk, Isten erős. És Ő végig fog vezetni téged a mélységeken, amelyek oly nehéznek látszanak, Ő hordozni fog téged ezekben a próbákban. 

Semmi baj sincs azzal, ha gyengének érezzük magunkat és szükségünk van erőre – mi csak bárányok vagyunk akiknek szükségük van a Pásztorukra. Ebben az életben nagyon sok minden tőlünk függetlenül történik, és meghaladja a képességeinket. De bármivel is nézünk szembe, Isten számára nem lehet az leküzdhetetlen akadály. 

Szóval ne támaszkodj a saját erődre. Inkább támaszkodj Istenre – Ő képes arra, hogy kivezessen téged a völgyből. 

Drága Atyám! Ha nem tudom megváltoztatni a völgyem, segíts hogy megváltozzon a hozzáállásom. Használd a mélységeket az életemben arra, hogy az öröklétbe átívelhessen annak jó hatása számomra. Segíts, hogy ma Rád tekintsek, a szavadra hallgassak és Rád támaszkodjam. Jézus nevében, Ámen. 



(Forrás: Jennifer Rothchild, He is with you in your valleys, Proverbs31 Ministries, Daily Devotional, fotó: pinterest.com)



2020. október 22., csütörtök

Ez az én időm

„Volt a hallgatóságban egy Tiatíra városából való, Lídia nevű, istenfélő bíborárus asszony. Ennek megnyitotta szívét az Úr, hogy figyeljen arra, amit Pál mond.” ApCsel 16,14


Reggelente, mikor kint még sötét van, lelopózom a konyhába, és készítek egy jó erős kávét, mielőtt elhelyezkednék a kedvenc fotelemben.
Az óra ketyegve méri az időt, én beburkolózom egy könnyű takaróba, belegömbölyödöm a fotelba, és a Bibliámért nyúlok. Veszek egy mély lélegzetet, lassan fújom ki a levegőt. Egy dolog biztos: ez az én időm. Ez az Ő ideje. Ez a mi együtt töltött időnk.
Találkoznom kell Jézussal, mielőtt a többiek felébrednek, és a napi nyüzsgés beindul. Néhány csendes perc erejéig Ő csak az enyém.
A rutin lehet megszokott, de a szavak mindig újak. Egy másik részlet a Bibliából. Vajon ma mit fog üzenni Isten?
Van úgy, hogy egyből értem a szöveget. Máskor kevésbé. Elolvasom egyszer, kétszer, akár háromszor is. Aztán megállok, és így suttogok: „Uram, nyisd meg a szívem, hogy felfogjam Igéd tartalmát. Segíts megértenem, amit mondani akarsz.”
Nem akarok semmit kihagyni, amivel Isten talán meg akarja határozni a napomat.
Nem akarom, hogy az óra ketyegése vagy a napi feladatok súlya elterelje Róla a gondolataimat.
Azért vagyok itt, hogy Jézussal találkozzam. Hogy egy röpke percre csak ketten legyünk. Hogy imádkozzam, elmélkedjem, megértsem és válaszoljak.
Mai alapigénkben egy Lídia nevű asszonnyal találkozunk. Más asszonyokkal együtt összegyűltek a folyóparton imádkozni. Ott talált rájuk Pál apostol és útitársai.
A Szentírás szerint Lídia már istenfélő asszony volt. De ahogy Pál Jézus örömhíréről és a kereszten történt megváltó haláláról beszélt, „megnyitotta (Lídia) szívét az Úr, hogy figyeljen arra, amit Pál mond” (ApCsel 16,14b).
Nagyon, de nagyon szeretem ezt a mondatot. Ne lépjünk tovább anélkül, hogy minden ízét magunkba ne fogadnánk!
A megnyitotta ige görög eredetije dianoigo, jelentése: „megnyitni, ami zárva volt addig. Megnyitni a lelket (elmét, akaratot, érzelmeket), hogy felkeltsük a tanulási vágyat, a megértés képességét magunkban.”
Azokban a felbecsülhetetlen percekben ott a folyóparton, Isten megnyitotta Lídia elméjét, hogy oda tudjon figyelni, és meg tudja érteni a Jézusról szóló kinyilatkoztatást. Isten elültette a vágyat Lídia szívébe, hogy megismerkedjen a kegyelem örömhírével, amit Pál nagylelkűen meg akart osztani vele és társaival.
Legyen ez a mi legnagyobb vágyunk is ma - és minden nap!
Istennel töltött különleges perceinkben kérjük, hogy tárja szélesre szívünk ajtaját, hogy tudjuk befogadni a Jézusról szóló friss kinyilatkoztatást. Nem számít, mennyit tudunk már Róla, akarjuk még jobban megismerni!
Sóvárogjunk jelleme, vonásai mélyebb megértésére. Reggelente ébredéskor szólítsuk meg: „Jó reggelt, Jézus!”, és mielőtt bárkivel találkoznánk, örömmel készüljünk a vele töltött időre, hogy felfedezzük igazságait, megjegyezzük utasításait, örvendezzünk ígéreteinek.
A bibliaolvasás csendes perceiben, ha olyan szakaszhoz érkezünk, amit nem értünk, kérjük: „Drága Jézus, húzd félre a fátylat, hadd lássalak, halljalak tisztán. Nyisd meg lelki szemeimet, hogy meglássam, amit üzenni akarsz.”
És ha ez megtörténik, töltsön el az öröm és hála, mely szárnyakat ad a lelkünknek.


Uram, nyisd tágra szívemet, és lágyítsd meg, hogy befogadhassa irántam való szeretetedet. Növeld bennem a vágyat, hogy Veled legyek. Taníts meg útjaidra, add, hogy megértselek. Szeretnélek még jobban megismerni. Jézus nevében, Ámen.


(Leah DiPascal: It’s My Time, Encouragement for today, 2016.08.17., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2020. október 21., szerda

Engedjük el titkos bűnünket

Ne legyen részetek a sötétség meddő cselekedeteiben, inkább ítéljétek el őket. Ef 5,11


Vallomással kezdem. Régebben, főleg utazás közben, gyakran átadtam magam egy bűnös élvezetnek. Reméltem, senki sem veszi észre, mikor megvásároltam a repülőtéren, amit akartam. Nem, nem étcsokoládét, nem közismert drogokat, de valamit, ami ugyanolyan függőséget okoz: romantikus regényeket.
A szerelmi történet egy dolog. Ez valami más. Nem felemelő keresztény regény. Ellenkezőleg. A borítón színes virágok, ártalmatlannak tűnő cím, de ami belül van, az semmiképpen sem „igaz, tisztességes, igazságos, … ártatlan, kedves, dicséretre méltó, … erényes és magasztos” (Fil 4,8).
Boldog házasságban élek, ezért sikerült meggyőznöm magam, hogy nincs ebben semmi rossz. Nem fantáziálok férfiakról, nem ártok vele senkinek, nem szegek meg semmilyen törvényt, akkor miért ne? – érveltem.
Komolyan beszélsz, Liz?
Íme, mit mond mai igénk: „Ne legyen részetek a sötétség meddő tetteiben, inkább ítéljétek el őket. Amit ugyanis titokban tesznek, azt még kimondani is szégyen” (Ef 5,11-12).
Ezek a romantikus regények – több tucat az évek során – meddők voltak. Nem teremtek gyümölcsöt sem a lelkemben, sem a házasságomban. És határozottan szégyelltem őket. Mindent megtettem, hogy mások ne vegyék észre, mit csinálok – este az ágyban a férjemnek háttal olvastam, nyilvános helyen hímzett borítóba burkoltam a könyvet, hogy ne lássák a fedőlapját.
Amikor el akarjuk rejteni mások előtt, amit teszünk, tegyük fel a kérdést: miért?
Bocsásd meg, kedves olvasóm, ha érzékeny pontodra tapintottam. Nem ítélkezem, csak meg akarom mutatni, mennyire szereti Jézus az ő leányait. Annyira, hogy készen áll megmentésünkre abban a pillanatban, amint észrevesszük, hogy süllyedünk, és segítségért kiáltunk.
Ez a pillanat számomra egy húsz évvel ezelőtti keresztény nőkonferencián jött el, Georgiában. A szombat esti alkalom végén az előadó felszólította a hallgatóságot, hogy aki szeretne bensőségesen beszélgetni az Úrral, jöjjön előre, és tegye meg.
Csakhogy az előadó én voltam.
A dicsőítést vezető hölgy a hátam mögött ült a szintetizátornál, és halkan játszani kezdett, míg én arra buzdítottam a testvéreket, tegyenek egy bátor lépést a hitben, jöjjenek előre, és imádkozzanak. Volt, aki egyedül jött, volt, aki párban, többen sírtak. A színpad előtti üres tér kezdett megtelni megbocsátást kereső nőtestvérekkel.
Rajtad a sor, Liz.
Elhallgattam. A biztató szót a szívemben senki sem hallotta, de tudtam, hogy az Úr szólít, és azt is tudtam, mit vár tőlem.
Most, Liz. Indulj.
Remegő kézzel leraktam a mikrofont, hátraintettem, hogy folytassák a zenélést, lementem a színpadról, és letérdeltem a padlóra. Bocsáss meg, Uram. Segíts, kérlek. Elsuttogtam vétkemet. A szégyen forró könnyei csorogtak az arcomon.
Éreztem, hogy irgalma tisztára mos, az arcom már nem égett annyira, könnyebben tudtam lélegezni. Csak hála maradt bennem, és pontosan tudtam, mit kell tennem, mikor hazamegyek.
Na de most mi legyen? Ezer nő látta, hogy az előadó elhagyja a helyét, és lemegy imádkozni. Mit gondolhatnak rólam? Visszaléptem a színpadra, és szembefordultam a közönséggel. Kiderült, hogy egyáltalán nem foglalkoztak velem. Mindenki térdelt. Szanaszét, mindenütt. A padlón, a folyosókon, a székek előtt.
Nem az én meghívásomra reagáltak. Isten hívta őket.
Ő azt akarja, hogy szeretetének világosságában éljünk, és azt kéri, hagyjuk el sötét cselekedeteinket. Az első lépés a legnehezebb: elismerni, hogy bajban vagyunk. Ó, de micsoda szabadságot élünk meg, mikor megválunk titkos bűneinktől, és kilépünk az Ő fényébe!


Mennyei Atyánk! Köszönöm, hogy nem hagysz minket a sötétségben, szégyenben, hogy irgalmadat árasztod ránk, hogy megmutatod a kivezető utat. Jézus nevében, Ámen.


(Liz Curtis Higgs: Letting Go of a Secret Sin, Encouragement for today, 2016. 09. 16., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2020. október 20., kedd

Nem tudnál igyekezni, Istenem?

„Mindent ő tesz, a maga idejében. Adott ugyan nekik (némi) fogalmat az idő egész folyásáról is, de anélkül, hogy az ember elejétől végig fel tudná fogni, amit az Isten tesz.” Préd 3,11


Elegem volt, elkezdtem kiabálni: „Igyekezz már! Gyorsabban, gyorsabban!”
Mi, akik vidéken élünk, tudjuk, hogy az úton döcögő traktorok hozzátartoznak a mindennapokhoz. De attól még, hogy megszokott dolgok, nem leszünk kevésbé idegesek, amikor épp igyekszünk valahova, s előttünk cammog egy traktor. Ez történt nemrég velem is, mikor egy kétsávos úton egy traktor mögé kerültem. Csigalassúsággal haladtunk, mielőtt kirobbantam. Persze az ordításom, „Igyekezz már! Gyorsabban, gyorsabban!” - mit sem számított a traktornak.
Ugye, Isten időzítésével is így vagyunk néha? És ugyanígy nem tudunk hatni rá.
Olyankor, amikor nem az én kedvem szerinti ütemben működik Isten, s szeretném Őt felgyorsítani, eszembe jut Ábrahám feleségének, Sárának a története. Ő is biztosan így érzett. Már tíz éve hiába várta a gyermeket, akit Isten megígért neki (az 1Móz 12-21-ben az egész történetet elolvashatod), úgy döntött hát, hogy „segít” Istennek.
Tíz év várakozás mindenkinek sok. Sára tehát odaadta szolgálóját, Hágárt, a férjének, és kettejüknek gyermeke lett. Az asszonyok között viszont elmérgesedett a viszony. Igazi szappanoperába való történet.
Végül, tizenöt évvel később, megszületett a fiúgyermek, akit Isten ígért Ábrahámnak és Sárának. Nem késett el Isten. Időzítése tökéletes volt. Sára volt türelmetlen, s ezzel összekavarta a dolgokat, amivel azt is megtanulta, hogy bizony ára van annak, ha manipuláljuk a körülményeinket.
Tudom, nem csak Sára meg én szeretnénk, ha Isten néha jobban igyekezne. Valaki mondta egyszer, hogy a csuklónkon hordjuk az istenünket (vagy manapság a telefonunk kijelzőjén).
Ezt olvassuk az Iz/Ézs 55,9-ben: „Amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” Az időzítés hozzátartozik Isten útjaihoz. Mutogathatom én az órámat, Ő sohasem késik el. Lassúnak tűnhet, de mindig épp időben van.
Van-e valamilyen ígérete Istennek, ami nagyon lassan bontakozik ki az életedben? Elültetett valami álmot, vágyat a szívedbe, és az sehogy sem akar teljesülni?
Ne add fel a reményt! Isten hűséges, és számíthatsz a pontos időzítésére. Fordítsd Rá a tekinteted, és élvezd az utat a cél felé. Vannak dolgok, amiket útközben meg kell tanulnunk ahhoz, hogy teljes legyen örömünk, ha az ígéret beteljesedik.

Uram, néha nem értem, miért úgy időzítesz, ahogy. Néha nagyon nehéz várakozni, de bízom Benned. A Te útjaidra, a Te időzítésedre akarok hagyatkozni. Segíts elsajátítanom azt, amit várakozás közben kell megtanulnom. Jézus nevében, Ámen.



(forrás:eszmelkedesek.blogspot.com
Amy Carroll
Encouragement for today, 2012.02.20.
www.proverbs31.org
fotó:pinterest)

2020. október 19., hétfő

Amikor elfelejtem, hogy bennem él Jézus



„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” Gal 2,20



Lynn Cowell

Tekintetemmel a tömeget pásztáztam, kerestem az arcát. A gimnázium kórusával léptünk fel, és egy dolgot szerettem volna látni: hogy édesapám ott van a nézőtéren.

Nem mintha nem bíztam volna a szeretetében. Tudtam, hogy szeret, legalábbis azt hittem, tudom. Szó szerint éjjel-nappal dolgozott, hogy eltartsa tíztagú családunkat. Ez bizonyítja, hogy szeret, nem?

Miközben továbbra is kerestem a nézők között, azon tépelődtem, hogy vajon az én szereplésem elég ok arra, hogy elkéredzkedjen a munkahelyéről? Elég fontos vagyok ehhez? Bizonyítékot akartam a szeretetére. De ha nem jön el, hinni fogom-e, hogy mégis szeret?

Néha mostanában is rajtakapom magam, hogy pásztázom a körülményeket, bizonyítékot keresek arra, hogy szeretnek. Ilyesmikre gondolok:

- tudja-e a férjem, hogy attól még, hogy nem járok be dolgozni 9-5-ig, az én munkám is kimerítő tud lenni?

- vajon megköszöni-e a főnököm, hogy olyan sokat túlóráztam, hogy a projekt időben elkészüljön?

- vajon felnőtt gyermekem szakít-e rám időt?

Úgy sejtem, nem csak én teszek fel magamnak ilyen kérdéseket.

Mai igénkben ezt írja Pál apostol: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem” (Gal 2,20).

Keresztre vagyok feszítve (persze nem szó szerint én, hanem a korábbi élet- és gondolkodásmódom) – itt kezdődik hívő életem. Számomra ez a jóváhagyásért, megerősítésért való állandó vágyakozásom keresztre feszítését jelenti. Jézus már jóváhagyott engem, és ez elég!

Jó arra gondolni, hogy mivel Jézus rám bólintott, minden önző vágy, hogy a nem megfelelő helyen keressem az elismerést, egyszer s mindenkorra megszűnik. Így lesz?

Hát nem. Feléled, amikor elfelejtem, hogy Jézus él bennem.

Amíg a menny innenső oldalán élek, testem harcolni fog azért, hogy újraéledjen és átvegye az uralmat. Tudnom kell, hogy a meghalás önmagamnak nem egy egyszeri, hanem naponta (sőt percről percre) megújított döntés.

Minden egyes nap abból kell kiindulnom, hogy Valaki mélyen, mindörökre szeret. Tudnom kell, hogy Krisztus bennem élő Lelke nagyobb a szeretet, elfogadás, megfelelés bizonyítékát követelő vágyamnál.

Ha nem pazarlom az energiát arra, hogy keressem a szeretetet, az Ő szeretetének, céljának, életének vezetékévé válhatok magam és mások számára.

Kedves barátom, mindketten abbahagyhatjuk a tömeg pásztázását. Atyánk szeret minket. Egyszer s mindenkorra bizonyította ezt Jézus halálával és feltámadásával. És naponta bizonyítja a bennünk élő Szentlélek erőt adó jelenlétével. Bizonyítja azzal az erővel, amit megkapunk, hogy szeretni tudjuk a másikat akkor is, ha nehéz vagy kényelmetlen.

Igen, Jézus bennünk él. Hiszünk és bízunk Isten Fiában, aki szeret, és önmagát adta értünk, és ezzel a bizalommal felvértezve meg tudjuk osztani csodálatos szeretetét másokkal is.




Jézusom, veled együtt keresztre feszítettek. Amikor megkísért, hogy mások hozzám való viszonyulásában keressem a szeretetet, szólj rám, segíts, hogy ragaszkodni tudjak az Igazsághoz, hogy te már elfogadtál és szeretsz engem. Segíts, hogy abban a pillanatban és a következőkben újra meg tudjak halni magam számára, s így lehetővé tegyem, hogy a te Lelked éljen bennem és általam. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: What Happens When I Forget Christ Lives in Me
Daily Devotion, 2020.10.16.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/10/16/what-happens-when-i-forget-christ-lives-in-me
Fordítás: eszmelkedesek.blogspot.com
Fotó: Szabó Lora

2020. október 18., vasárnap

Hol vagy, Jézus?

 

„ Amikor beesteledett, a hajó a tenger közepén volt, ő pedig a parton egyedül. Amikor meglátta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel, mert ellenszelük van, a negyedik éjszakai őrváltás idején a tengeren járva közeledett feléjük …”


Márk 6: 47-48a 


Voltál már olyan nehéz, elkeserítő szituációban, amikor kétségbeesésedben így kiáltottál: "Hol vagy, Jézus?” 


Összekuszálódott, félelmetes élethelyzeteinkben érezhetjük úgy, hogy a Megváltónk nincs velünk. Szerintem a tanítványok is ezt gondolták, nem sokkal az ötezer ember megvendégelése után. A nap végén hajóra szálltak, és hamarosan tajtékzó hullámokkal és erős széllel kellett megküzdeniük. Egyre erősebben markolták az evezőiket, ahogy az életben maradásuk esélye egyre inkább szűkült. 


A vihar ijesztően sújtott le rájuk. A hullámok nem egyszerűen dobálták, vagy csapdosták a csónakjukat. Ezek a hullámok tajtékoztak körülöttük, kiszámíthatatlan módon, hatalmas erővel dobálva őket. Nem tudták megóvni a hajójukat, sem önmagukat. Teljesen védtelenek voltak, a félelem szinte összeroppantotta őket. 


Nem vetem meg őket az érzéseik miatt. Sokszor, az embert próbáló zűrzavarban nehéz ellenállni a félelemnek, ugye? Különösen, amikor védtelennek érezzük magunkat, és minden kilátástalannak tűnik körülöttünk. 


Reményteljes azonban arra gondolnunk, hogy akkor, amikor életünk zűrzavarában esetleg szemünk elől tévesztjük Jézust, Ő még akkor sem veszi le a tekintetét rólunk. 


Miközben a tanítványok a hajóban küszködtek, Jézus a hegyen imádkozott. Innen a tóra láthatott, figyelhette tanítványait. „Amikor beesteledett, a hajó a tenger közepén volt, ő pedig a parton egyedül. Amikor meglátta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel, mert ellenszelük van, a negyedik éjszakai őrváltás idején a tengeren járva közeledett feléjük …” 


Jézus látta őket. Ő odament hozzájuk. A tanítványok pedig annyira a saját problémájukkal voltak elfoglalva, hogy majdnem elmulasztották a csodát. 


Ugyanaz a Jézus aki megsokasította a halat és a kenyeret, a vízen járva közeledett hozzájuk, és ők azt gondolták, hogy szellemet látnak. A félelem lebénította őket, és nem tudták megragadni a természetfelettit, mert az Írás tanúságtétele szerint a szívük kemény volt. (Márk ev. 6:52B) 


Én azonban Jézus válaszára szeretném tenni a hangsúlyt. Azoknak a tanítványoknak, akik nem vették észre őt, akiknek a kiáltását a félelem és nem a hit motiválta. A Biblia szerint Jézus azonnal, (és figyeljünk fel az azonnal szóra!), megszólította őket: „Ne féljetek!” (Márk ev. 6:50b) Az itt használt kifejezésnek a jelentése: „ne utasítsatok el engem!” Majd belépett melléjük a hajóba. 


Jézus ugyanígy viszonyul hozzánk is. Ő nem hagy magunkra az életünk zűrzavarában. Ő mellénk lép, hogy velünk lehessen. Az Ő jelenléte pedig minden esetben békét eredményez. 


Az egész Bibliában újra és újra megtaláljuk Isten azon szándékát, mely szerint Ő azt szeretné, ha megismernénk Őt, és meglátnánk Őt. Az az Isten aki megmutatta magát Mózesnek, (II.Mózes 33:19, 33:22, 34:6) és Illésnek, (1Királyok 19:11-13), amint elment mellettük, Ő szeretné, ha mi is teljességében megtapasztalnánk Jelenlétének békéjét és erejét. 


Azért imádkozom, hogy azokban a szívfájdalmainkban és küzdelmeinkben, amelyek a belső nyugalmunktól megrabolnak bennünket, meglássuk Őt, amint felénk közeledik. Nem kell már többé félelemtől megdermedve hozzá fordulnunk, hanem hitben megragadhatjuk Őt. Így Őbenne bízva békét lelhetünk, semmiért sem aggódva, mert tudjuk azt, hogy Ő figyel bennünket, Ő mellettünk áll, szemmel tartva az eseményeket. 


Igen az Úr itt van velünk. Mi pedig biztonságban lehetünk. 


Ó, Uram! Segíts meglátnom Téged! Ne engedd, hogy az élet küzdelmei megkeményítsék a szívemet, és elvakítsák a látásomat, nem észrevéve a jelenlétedet. Segíts kérlek, hogy a viharban ne a félelemtől remegjek, hanem tudjam bizonyosan, hogy Te szüntelenül rajtam tartod a szemed. Szeretném megragadni annak a bizonyosságát, hogy te minden esetben mellém lépsz, és csodálatos jelenléteddel megáldasz engem Jézus nevében, Ámen 







(Forrás: Lysa TerKeurst, Jesus, Where Are You?, Proverbs31 Ministries, May 24, 2018. fotó: Pinterest.com)

2020. október 17., szombat

A mi Istenünk nem egy „nem cselekvő Isten”

Bízzátok rá minden gondotokat, (a félelmeiteket, az aggódásaitokat, szorongásaitokat) mert ő gondot visel rátok (a legnagyobb szeretettel és odafigyeléssel vigyáz rád) !

I. Péter 5:7 




„Hogy hogy Isten nem cselekszik, nem lép közbe?”

Ezt a fájdalmas és őszinte kérdést egy előadásom utáni beszélgetéskor tette fel nekem valaki a hallgatóság közül. A kérdése mögött húzódó fájdalom mélyről jött. A hölgy hitének megrendülése valóságos volt. Nagyon azonosulni tudtam vele a benne kavargó érzelmek viharát látva. 

Talán már te is éltél át hasonló vihart az életedben. 

Emlékszem a kiábrándultságomra amikor férjemmel, Arttal egy nehéz életszakaszunkban voltunk a hűtlensége és házasságunk megremegtetése miatt. Éveken keresztül az az érzésem volt, hogy Art bármit megtehet Isten észrevehető közbelépése nélkül. Amikor olyan életszakaszban vagy, hogy még a következő lélegzetvétel is fájdalommal jár, és úgy tűnik, hogy aki az egész helyzet okozója viszont boldogan él, hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, hogy Isten semmit sem tesz és nem figyel ránk. 

Mi azonban nem egy „nem cselekvő Istent” szolgálunk. A mi Istenünk szüntelenül munkálkodik. 

Az egyik kedvenc bibliai történetem Józsefé. Életében elutasítást, hamis vádaskodást, téves bebörtönzést és látszólagos róla való elfelejtkezést kellett megtapasztalnia. Mindez azonban csak a felszínen tűnt így, mert mindeközben Isten végig munkálkodott. Valami olyasmit tervezett József életkörülményéből kihozni, amire egyedül Ő képes. Józsefet egy olyan pozícióra készítette fel, ahol milliók életét menthette meg egy hatalmas kiterjedt éhínségben, ami egyébként több nemzetet elpusztított volna. 

Isten mindig munkálkodik. 

Azonban József történetével ellentétben, nem mindig sikerül meglátnunk az örökkévalóság ezen oldalán, hogy Isten mit hoz ki a legfájdalmasabb tapasztalatainkból. Viszont József története mindig emlékeztethet bennünket Isten hűséges jelenlétére az életünk történéseiben. 

Arttal tisztázó beszélgetések keretében feldolgoztuk a történteket. Ez lehetőséget teremtett számomra, hogy téves feltételezéseimet helyre tegyem, miszerint a hazugságok éveiben Art élvezettel és felhőtlen örömben élt volna. Isten munkálkodott a férjem szívében, annak ellenére, hogy én semmi jelét sem láttam ennek. 

Ezen felül a bűn magában is hordozza a büntetés tényét. Art elmondása szerint ez az időszakban legbelül nyomorultúl érezte magát és boldogtalan volt. Igyekezett a látszatot fenntartani, és elnyomni a lelkiismeretét, de az erre irányuló törekvése felemésztette legbelül. Olyan rabságban élt, amely mélyen belemart lelkébe. Most, amikor beszél erről a tapasztalatáról másoknak, mindig kéri őket, hogy messziről kerüljék el azt a rémálmot, amit ő megélt. 

A bűn kívülről szemlélve nagyon vonzónak tűnik. Ha azonban a felszín mögé tekintünk, megláthatjuk a lélek rabságát, ami a térdeinkre rogyaszt bennünket, hogy imádkozzunk a bűnös emberért. Talán ezért is kér bennünket Isten, hogy imádkozzunk az ellenségeinkért. A Biblia így fogalmaz ezzel kapcsolatban: „ A bűnös minden nap gyötrődik” (Jób 15:20,) „Minden nap szidalmaznak engem, szégyen borítja arcomat „ (Zsoltár 44:15.) 

„A bűn maga válik a büntetéssé”, mondja Szent Ágoston, a IV. évszázadban élt teológus.
 
Soha se felejtsd el, hogy Isten mindvégig jelen van, még ha úgy tűnik is, hogy a bűnös számára öröm az élet. A teljes kép egészen máshogy fest és egyedül Isten ismeri a teljes igazságot. 
Visszatérve Artra, a férjemre, Isten nem csupán a cselekedeteit akarta megváltoztatni. Isten a teljes embert kívánta megújítani. A nehéz évek alatt egyetlen egy pillanat sem telt el anélkül, hogy Isten ne munkálkodott volna a színfalak mögött. 


Sejtem, kedves barátom, hogy szíved fájdalma időnként elhodozhatatlannak tűnik. És ha még senki sem mondta volna neked, én szeretnélek biztosítani arról, hogy sajnálom, hogy mindezt meg kell élned. Azonban ne feledd, a fájdalmadat nem egyedül kell hordoznod. Együtt érzek veled, de ami a legfontosabb, Isten odafigyel rád és számára nagyon fontos vagy. 

Vedd észre azt mérhetetlen szeretetet, amit a mai igeversünk sugároz: „Bízzátok rá minden gondotokat, (a félelmeiteket, az aggódásaitokat, szorongásaitokat) mert ő gondot visel rátok (a legnagyobb szeretettel és odafigyeléssel vigyáz rád)!" I. Péter 5:7 


Bízz Istenben. Ő figyel rád. Szeret téged. És pontosan tudja hogy az életed eseményeiben milyen fordulatoknak kell megtörténnie. Mert te nem egy „semmit sem tevő Istent” szolgálsz. 

Mennyei Atyám, Istenem! Köszönöm, hogy emlékeztetsz arra a tényre, hogy te mindvégig munkálkodsz az életemben. Segíts, hogy soha se veszítsem el a bizalmamat irántad, még akkor sem, amikor nem értem, mi miért történik. Tudom, hogy figyelemmel kísérsz engem, hogy szeretsz, és egy pillanatra sem hagysz magamra engem. Jézus nevében, Ámen. 

Igazság a mai napra:
Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket! Így valóban mennyei Atyátok fiai lesztek. (Máté 5:44,45)







(Forrás: Lysa TerKeurst, Our God Is Not a Do-Nothing God, September 29, 2020. https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/09/29/our-god-is-not-a-do-nothing-god fordítás: saját, fotó: pinterest)

2020. október 16., péntek

Uram, miért éppen én?!

Bízzál az ÚRban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet. (Példabeszédek 3:5,6)


Uram, miért? Miért éppen én?

Néhányszor már feltettem ezt a kérdést Istennek. Biztos vagyok abban, hogy már te is kérdeztél hasonlót.

Nincs abban semmi rossz, ha életünk nehéz időszakában szeretnénk megérteni a miérteket. Azonban a Biblia világosan azt tanácsolja nekünk, hogy ne függjünk és ne támaszkodjunk a saját értelmünkre, amikor a "miért?" kérdést szeretnénk megválaszolni....

"Bízzál az ÚRban teljes szívből" olvassuk a Példabeszédek könyvében, s a tanács így folytatódik:"és ne a magad eszére támaszkodj!" (Péld.3:5) Ne a saját okoskodásaid alapján próbáld megérteni életedben lévő nehézségeket, mert semmiképpen sem fogsz előrébb jutni.

Ne feledjük, Isten az, Aki az eseményeket irányítja, és az Ő útjai magasabbak a mieinknél. Isten így emlékeztet erre bennünket: "Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az ÚR. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál." (Ézsaiás 55:8-9)

Dr. James Dobson "Amikor nem értjük Istent" című könyvében a következőképpen fogalmaz: "Isten mindenhatóságának analizálása olyan mintha egy amőba az ember cselekedeteit szeretné megérteni." Egyszerűen lehetetlenség.

Egy dologban azonban bizonyosak lehetünk: "Az ÚR minden ösvénye szeretet és hűség,"(25.Zsoltár, 10a), függetlenül attól, hogy megértjük-e, vagy sem azokat.

"Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten." (Korinthusi I. levél, 13:12)


Valószínű, hogy életünk sok-sok kérdésére csak akkor kapjuk meg a választ, amikor az ideiglenes földi életünkből átlépünk az örökkévalóságba. Addig pedig bíznunk kell Isten szuverenitásában.

Nem számít, hogy mit éltünk meg a múltban, vagy min fogunk keresztül menni a jövőben, Isten azt ígéri, hogy: "Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak." (Ézsaiás 41:10)

Isten azt szeretné, ha a külső körülményeid ellenére is bíznál Benne. Még mindig Ő ül a trónon. Még mindig Ő kezében van az irányítás.


Mennyei Atyám! Oly sok dolgot nem értek az életemben. Azonban, felszabadító azt tudnom, hogy nem is annyira fontos megértenem minden részletet. Bízom abban, hogy minden a te irányításod alatt áll. Ahogy egy énekünk is megfogalmazza: "Amikor valamit nem értek, amikor nem látom tervedet, amikor képtelenség észrevennem közbenjárásodat, a szeretetedben bízom, Uram." Jézus nevében jövök hozzád, Ámen.




(Forrás:Girlfriends in God, Daily Devotionals, “Why Me, LORD?”, Sharon Jaynes, http://www.girlfriendsingod.com/2014/why-me-lord/ Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013 Used with permission; kép:pinterest.com)