Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (4) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (1) Advent2015 (1) Advent2017 (16) aggodalom (1) Aggódás (20) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (4) alkalmatlanság (1) Anyák napja (2) Anyáknapja (6) átadás (9) barátság (13) bátorítás (28) bátorság (3) Békesség (22) belső békesség (11) belső viharok (16) beszéd (5) betegség (1) Biblia olvasás (9) Bizalom (52) bizonyosság (1) bizonyságtétel (15) biztatás (1) böjt (2) bölcsesség (15) Bűnbocsánat (7) céltudatos élet (4) család (3) csalódások (4) Csendes percek (1898) csendesség (2) csüggedés (12) Depresszió (12) dícséret (1) dicsőítés (19) Döntések (11) Egy misszionárius naplójából (14) egyedül (2) együttérzés (10) elengedés (1) életöröm (6) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) előítélet (2) elutasítás (1) Emberekről van szó (14) Emlékezés (2) engedelmesség (6) erő (11) fájdalom (8) fáradtság (4) feladat (10) félelem (10) feltámadás (3) feltöltődés (8) Filmajánló (4) fogadalmak (1) Főoldal (152) Galéria (39) gondolataink irányítása (6) Gondolatok (40) gondoskodás (1) gondviselés (13) gyász (1) gyengeségek (2) Gyermeknevelés (23) Gyógyulás (9) győzelem (4) hála (9) hálaadás (8) harag (2) harc (6) házasság (24) hit (37) hozzáállás (3) Húsvét (3) hűség (8) identitásunk (7) időbeosztás (6) igazság (8) Igehirdetés (38) ígéretek (1) Igevers (4) Ima (40) imádság (13) Immánuel (2) irgalom (7) irigység (2) ismeretlen (1) Isten ajándéka (7) Isten ereje (7) Isten gondoskodása (12) Isten hűsége (29) Isten időzítése (2) Isten keresés (2) Isten követése (8) Isten lát (1) Isten munkálkodása (7) Isten neve (5) Isten szeretete (68) Isten terve (15) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (18) Isten vezetése (45) Istenen lévő tekintet (3) Istennel töltött idő (14) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (13) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (3) Jézus követése (32) Jézus szeretete (7) jóság (2) jövő (2) kapcsolatok (25) karácsony (2) kedvtelenség (1) Kegyelem (23) keresés (1) kételkedés (8) kétségbeesés (1) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (10) konfliktusok kezelése (4) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (11) Légy világosság (15) lehetetlen (1) magány (7) magvetés (2) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (10) megelégedettség (7) megismerés (6) Megpróbáltatás (26) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) mint Jézus (1) misszió (1) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nyugalom (8) nyugtalanság (2) odafigyelés (4) odaszánás (2) olvasói gondolatok (22) otthon békéje (1) öltözet (2) önértékelés (34) önvizsgálat (15) örök élet (8) összetöretés (1) Pásztor (1) pihenés (4) prioritások (2) próba (2) Receptek (4) Remény (24) sóvárgás (5) stresszkezelés (4) szabadság (7) számadás (1) szavaink ereje (1) szégyen (1) szelídség (3) Szentlélek (4) szépség (5) szerelem (2) szeretet (36) szeretve élni (2) szolgálat (18) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (2) tiszta szív (1) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (9) új év (2) ünnep (6) valentin nap (1) változás (17) várakozás (13) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (6) Vigasz (6)

2017. december 16., szombat

Lát téged épp ott, ahol vagy

„Pásztorok tanyáztak a vidéken, kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek.”

Lk 2,8-9

Érdekes, hogy kik értesültek először Jézus születésének örömhíréről a Biblia szerint. Nem királyok voltak. Még csak nem is vallási vezetők. Nem egy dúsgazdag ember. Nem olyan valakik, akikre bármilyen figyelem vagy érdeklődés irányult volna. Nem. Pásztorok voltak. Koszos, büdös pásztorok.
Azt is érdemes megfigyelni, hogy a hír nem nappal érkezett. Nem trombitaszó jelezte a templom lépcsőjéről sok száz embernek, akik áldozatbemutatásra jöttek. Nem is a vásárban dobolták ki az ott nyüzsgő tömegnek. Éjjel történt, csendes elszigeteltségben.
A legelőkön nem szoktak fontos emberek járni. Főleg nem éjjel. Akkor éjjel is csak alvó juhok és bárányok, fáradtan nyugvó pásztorok voltak a legelőn. Csak ők. Távol a világ zajától. Kemény munkában elgyötört kemény emberek.
Minden lehetséges hely, idő és emberek közül Isten itt, ezen az éjszakai órán, ezeknek az embereknek adta hírül Fia születését.
Ahogy Lukácsnál olvassuk: „Pásztorok tanyáztak a vidéken, kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek.” Isten látta a pásztorokat ott, ahol voltak akkor éjjel. Látta a munkájukat, látta őket, magukat. Volt számukra egy reményüzenete, amire nagyon nagy szükségük volt.
Egy üzenet, amit nekem is sokszor kell hallanom. Tudnom kell, hogy Isten lát engem a sötétben. Amikor egyedül érzem magam. Amikor reményre szomjazom. Fiatal anyaként sok-sok éjjelen, karomon egy síró csecsemővel, amikor azon ábrándozom, vajon visszatér-e valaha is az élet a normális kerékvágásba. Vajon lesz-e még olyan, hogy végigalszom az éjszakát, és lesz-e még rajtam pecsétmentes ruha, fogok-e még valaha felnőtt módon beszélgetni?
Vagy mikor késő éjszakáig dolgozom, aggódom az anyagiak miatt, töprengek, mikor és honnan jöhet segítség. Lát Isten robotolás közben? Lát küzdelmeimben, vagy amikor nagyon elfáradok?
A pásztoroknál tett látogatás azt üzeni nekünk, hogy Isten lát, ahogy dolgozunk keményen, és lát a hosszú éjszakákon is. Ő nem alszik. Nem azokat választja, akik hatalmon vannak. Nem hagy magunkra. És van reményüzenete mindannyiunk számára.
Látlak, ahogy ringatod gyermekedet hajnali kettőkor, félve, hogy már nem tudsz visszaaludni.
Látlak, mikor késő éjjelig tanulsz, mialatt kortársaid buliznak valahol.
Látlak, ahogy idegesen járkálsz fel-alá, várva, hogy kamasz gyermeked hazaérjen.
Látlak, mialatt túlórázol, hogy ki tudjatok fizetni még egy számlát.
Látlak, ahogy ledőlsz a díványra, s attól félsz, hogy házasságod már nem menthető meg.
Látlak, hogy a barátnőd mellett ülsz, miközben elmondja, hogy élete legszörnyűbb hírét kapta aznap.

Neked is szól, a hír, amit az angyal a pásztoroknak vitt, a tied is.

Halljátok ti is, te aggódó anyuka, vizsgára készülő diák, gyötrődő feleség: „nagy örömet adok tudtul nektek, és az lesz majd az egész népnek”(Lk 2,10). „Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr” (Lk 2,11),
neked, te kimerült anyuka, szorongó testvér, hűséges barát…

Nem tévedésből küldte Isten angyalait akkor éjjel a sötét mezőre, az alázatos pásztorokhoz. Azoknak küldte az örömhírt, akiknek nagyon nagy szükségük volt rá.
Ma is, a te sötétségedben, fáradtságodban, elszigeteltségedben, Isten lát téged, és ugyanazt az üzenetet küldi neked is. Megszületett a TE Megváltód.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy törődsz azokkal, akik egyedül vannak, akikről megfeledkeztek, akik elgyötörtek. Bevallom, én is szoktam így érezni magam. Köszönöm, hogy ismered szükségeimet, és elküldted Jézust, hogy mindezt kielégítse. Az Ő nevében, Ámen.








(Forrás: Glynnis Whitwer: He Sees You Right Where You Are, Encouragement for today, 2013.12.17. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)


Szerepeim

Van két szerepem, ami nem működik. A testvér és a gyülekezeti tag. Régóta így van ez már. Sokat dolgoztam ezzel, több lelkigondozói beszélgetésnek volt ez témája, de a helyzet nem változott. Vagy csak alig.

Több szépen induló kapcsolatom szakadt meg ezért. Mert nem értettem a másikat, aki testvérként fordult felém. Nem láttam a határokat. 

Isten irgalmas. Látta, hogy mennyit küszködök ezzel, mennyit próbálkozok, összeomlok, sírok, imádkozok, és mégsem megy. 

Sok adott és kapott seb árán az Istennek Szent Lelke kimunkált bennem egy szerepet, amivel mégis jelen tudok lenni a közösségben. Amivel mégis meg tudok élni valamennyit abból, amiről már oly sokat hallottam, amire én is vágynék, és amire képtelen vagyok. 

Látta, hogy bár igyekszem rá, de nem tudok mindig szépen szeretni. A szeretetem gyakran elvárásokkal teli, féltékeny, önző, irigy. Szolgálóként viszont megélhetem azt, hogy bátran, őszintén, szeretettel tudok odafordulni az emberek felé. A szeretettel odafordulásom türelmes és nem féltékeny. Tapintatos, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal. Sok mindent eltűr, sok mindent elhisz, sok mindent remél, sok mindent elvisel. Bár sok emberhez kapcsolódok így a közösségben, személyesen én mégis nagyon nehezen vagyok jelen. 

Advent idején Csendes hétvégére lehetett elutazni. Éreztem, hogy szükségem lenne a csendre, mindarra, amit ott kaphatok. De félelem is volt bennem. Féltem, hogy gondot fog okozni ennek a két szerepnek a hiánya. Azt reméltem, hogy Isten szeretett gyermekeként mégis szépen jelen tudok majd lenni. 

Az első nap délutánján kaptunk egy feladatot: olvassuk el János Evangéliumát az elejétől a végéig. Odaültem az ablakhoz. Nagyon szép volt a táj, amit az ablakból láttam. Elkezdtem olvasni. És egyszer csak azt vettem észre, hogy már nem látom a betűket. Rámsötétedett. Nagyon szeretem, ha olvasás közben rámsötétedik. Az azt jelenti, hogy van időm, és úgy belemerültem az olvasásba, hogy megszűnt körülöttem a világ. Rég történt már velem ilyen. Nem kapcsoltam lámpát, csak üldögéltem ott a sötétben az ablaknál csendben a nyitott Bibliám felett.

Aztán estére mégis elfáradtam. Nem tudtam odalépni a társaimhoz. Nem tudtam elhinni, hogy bárki vágyna az én társaságomra. Isten szeretett gyermekeként, a gyülekezet szolgálójaként sem tudtam elhinni, hogy a közösség, vagy egy-egy ember szeretett tagja lennék. Menekültem volna ebből a helyzetből. Haza szerettem volna menni az otthoni, biztonságos, jól működő szerepeimhez. Jó lenne most azzal folytatni, hogy bátor voltam és kitartottam, de nem ez volt a helyzet. Hanem csupán annyi, hogy nem volt mivel hazamennem. 

Sírdogáltam. Bár elbújtam a könnyeimmel, valaki meglátta ezt. Odafordult hozzám. Törődött velem. Amikor ennyire sebezhető vagyok, nehezen engedek bárkit is közel magamhoz, mert félek. Jól esett mégis elfogadni a közeledését. Bízni benne. Beszélgettünk. Majd egyedüllétre vágytam, olvasgattam. Nehezen aludtam el, többször felébredtem. Mindenféle gondolat zakatolt a fejemben. Vágytam volna a csendre, nyugalomra, békességre, de nem találtam magamban egyiket sem. Aztán hajnalban arra a mondatra ébredtem. hogy „Igen, ez a két szerepem nem működik. De ÉN működök.” Örömet és nyugalmat éreztem. Odaültem az ablakhoz. Még majdnem teljesen sötét volt. Elkezdtem írni. Alig láttam valamit a betűimből. Le akartam írni, ami bennem történik, hogy megőrizzem ezt a mondatot, és az érzésből is, ami vele érkezett, annyit, amennyit csak lehet. És a felismerésből is, hogy bár megvan még a fájdalma annak, hogy ez a két szerepem nem működik, de Isten nem kéri ezt számon rajtam. Ő úgy fogad el, áld meg, szeret, ahogy vagyok. És miközben írtam az ablaknál hajnalban, rámvilágosodott. És azt is nagyon szeretem.

(Rácz Kornélia)






fotó: flickr.com


2017. december 15., péntek

Gyógyulás elutasítás után

„Az emberek kedvét keresem ezzel vagy az Istenét? Talán embereknek akarok tetszeni? Ha még emberek tetszését keresném, nem volnék Krisztus szolgája.” Gal 1,10

Ha van valami, ami kiváltja a teljes magányosság érzését, az az elutasítás. Akár a házastársad bántott, akár munkatársad pletykált rólad, a főnököd szidott össze, vagy egy tinédzser döntött úgy, hogy többé nem akar veled mutatkozni – az elutasítás mindig nagyon fájdalmas.
Néhány éve egy hozzám igencsak közelálló személytől szenvedtem el egy nagyon kemény elutasítást. Mialatt próbáltam megemészteni a sokkot és feldolgozni a fájdalmat, semmi másra nem tudtam koncentrálni, képtelen voltam értelmesem, racionálisan gondolkozni. Állandóan az elutasítás körül kavarogtak a gondolataim.
Hogy volt képes ezt tenni, ezeket mondani? Hát elfelejtette, mi mindent feláldoztam érte? Magába nézett rendesen?
Emberi természetem legszívesebben visszatámadott volna. Hadd kapjon a saját orvosságából. De Istennek más tervei voltak.
Azt akarta, hogy megértéssel, együttérzéssel kezeljem ezt a fájdalmas kihívást. Azt akarta, hogy imádkozzam azért, aki elutasított, hogy az Ő szemével nézzek rá, lássam őt Isten gyermekének, aki hibát követett el. Valakinek, aki nem fogta fel, hogyan hatnak szavai, tettei másokra. Isten azt akarta, hogy bocsássak meg.
Eleinte nem követtem Isten nógatását, tovább tápláltam magamban a dühöt. Elárasztottam családtagjaim, barátaim fülét panaszos szóáradattal, kényszerítettem őket, hogy akaratlanul is vegyenek részt önsajnálatomban. Sajnálni akartam magamat, sírni, amennyit csak lehet, mintha azzal kimoshatnám a fájdalmat a lelkemből.
Míg egyre csak halogattam, hogy Isten útmutatásai szerint kezeljem a dolgokat, Ő újra meg újra jelzéseket küldött, és biztosított szeretetéről. Ha kinyitottam a Bibliát, olyan igékre esett pillantásom, amik az elutasítás feldolgozásáról szólnak. A heti bibliatanulmányozási téma az elutasítás volt. A napi elmélkedések, amiket kapni szoktam, sorra ezzel foglalkoztak, de még a vasárnapi prédikáció is az elutasítottságról szólt.
Éreztem, hogy Isten jelezni akarja, hogy foglalkozik velem, hogy velem van ebben a nehéz időszakban. Gyengéden biztosítani akart róla, mennyire értékes vagyok az Ő szemében, emlékeztetett, hogy értékemet nem az emberek véleménye adja, hanem csak és kizárólag az Övé. Isten ismétlődő biztatásai, bátorító szavai segítettek félretenni a büszkeségemet, s helyt adni Isten könyörületének, kegyelmének. Tudtam, hogy az Övé vagyok, és Ő szeret hibáim, bizonytalanságaim ellenére.
Már képes voltam elvonni figyelmemet arról, aki elutasított, s arra fókuszálni, aki elfogadott: Jézusra.
Bár Jézus sem ért egyet mindennel, amit teszünk vagy minden döntésünkkel, de sosem utasítja el azt a személyt, aki vagyunk, akit megteremtett, akit szeret, s akit annyira fontosnak tart, hogy a halált is vállalta érte.
Hát nem jó érzés tudni, hogy Jézus szeretetéért, elfogadásáért nem kell megküzdenünk, nyugodtak lehetünk abban, hogy Ő nem utasít el semmilyen körülmények között?


Uram, bölcsességedért, biztonságodért könyörgöm, hogy meg tudjak küzdeni azokkal a helyzetekkel, amikor elutasítottnak, értéktelennek érzem magam, és nagyon szenvedek ettől. Tölts fel, kérlek, szereteteddel, hogy szeretni tudjak akkor is, ha nem érzek viszonzást. Juttasd mindig eszembe, hogy az egyetlen, akinek az elfogadása számít, az Te vagy, az egyetlen, akiben teljesen megbízhatom, aki mindig értékesnek tart, és feltétel nélkül szeret. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.06.29., www.proverbs31.org, forrás:eszmelkedesek.blogspot, kép: pinterest

15. nap Légy világosság! – Ráhangolódás a Karácsonyra – Megbocsátás, Elengedés

Ne tartogasd tovább a keserűséget, fájdalmat, a meg nem bocsátást, a haragot, amit érzel egy barát, ismerős, családtag, munkatárssal szemben. Léteznek nagyon mély sebek, amelyek nehezen gyógyulnak, ha ilyesmivel küszködsz, imádkozó lelkülettel keress lelkigondozói segítséget, annak érdekében, hogy fel tudd dolgozni a fájdalmadat. 

Olvasd el: Máté evangéliumának 6:14-15., Ézsaiás 1:18., Márk evangéliumának 11:25. verseit. 

Elcsendesedésedkor köszönd meg Istennek bűnbocsátó kegyelmét, mellyel körbeölel téged. Kérd, hogy Ő vezessen a feldolgozás, megbocsátás útján. Imádkozz gyógyító szeretetének jelenlétéért az életedben.








(crosswalk.com, fotó: pinterest.com)

2017. december 14., csütörtök

Amikor megszólal a kakas

„… elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban.” Fil 3, 13b-14

A ház mögötti teraszon ültem kopott, bő háziruhámban, amit már 20 éve viselek, de valahogy nem tudok megválni tőle.
A hűvös reggeli szellőben suhogtak a nyírfa levelei, a gerberák meg a tegnapinál picit magasabbra nyújtották arcukat a nap felé.
Ekkor szólalt meg. A kakas.
Kukurikúúú! Nem tudom, hol lakik, de az biztos, hogy hallótávolságon belül.
Kukurikúúú! Péterre gondoltam. Meg magamra. Meg rád.
Bizonyára ismered a Lk 22,31-34-ben leírt történetet. Egy nappal azelőtt, hogy elindult a Kálváriára, a vacsoraasztalnál Jézus a barátjával, Péterrel beszélget. Tanítványvolta előtti nevén, Simonnak szólítja.
„Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd visszatérsz, erősítsd meg a testvéreidet!”
Péter erre így válaszolt: „Uram, kész vagyok veled menni akár a börtönbe és a halálba is!”
- Na persze, kedvesem – gondoltam volna magamban, ha én vagyok Jézus.
„Jézus azonban ezt felelte: Mondom neked, Péter: nem szólal meg a kakas ma, amíg háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem” (Lk 22,34).
És pár órával később megtörtént. Péter azt is letagadta, hogy ismerné Jézust. Háromszor. És akkor megszólalt a kakas. Kukurikúúúúú!
És Péter kiment, és sírt megállíthatatlanul.
Másnap a kakas újra szólt. És Péternek erről eszébe jutott a bukása.
Majd a következő napon és az azután következőkön újra meg újra. Friss emlékeztető volt minden kukorékolás. Az első dolog, ami reggelente történt.
Ismerem ezt az állapotot. Talán te is. Elbuktam. Sírtam megállíthatatlanul. És azóta újra meg újra emlékezem.
Szentlélekkel feltöltött önbizalmamat számtalan ponton kilyukasztotta a szégyen, és mint Péter, elbújtam a fal mögé. Vagy a bokrok közé, mint Éva. És bár kértem Istent, bocsásson meg, a kakas tovább szólt a lelkemben. Bukásom emléke mindegyre visszatért. Mint a cirkuszi trapézugró, aki már elkapta a második rudat, de nem ereszti el az elsőt, lógok a levegőben, ahelyett, hogy „bőségben élnék”. Isten szólongat: - Engedd el. Lendülj előre. Bátran. Nincs más út.
Pál megmondja, mit kell tennem: „… elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban” (Fil 3, 13b-14).
Tisztán látom az utat. Számomra és számodra is.
Amikor végre felfogjuk, mit tett Jézus értünk és mit helyezett belénk, akkor kezdünk „bőségben élni”- azzal a hittel, amire mindig is vágytunk. De nem elég megragadni. Tudnunk kell valamit el is engedni.
Engedjük el szégyenteli töprengéseinket, és ragadjuk meg az irgalmat.
Engedjük el a kínzó keserűséget, és ragadjuk meg a radikális megbocsátást.
Engedjük el a remegő térdű aggódást, és ragadjuk meg a biztos lábú önbizalmat.
Engedjük el bizonytalanságainkat, és ragadjuk meg valódi, istengyermeki identitásunkat.
Engedjük el kétségeinket önmagunk felől, és ragadjuk meg Isten erővel teli ígéreteit.
Engedjük el az összehasonlítgatást, és ragadjuk meg Isten-tervezte egyediségünket.
Engedjük el a hazugságokat, melyek fogságban tartanak, és ragadjuk meg az igazságot, mely szabaddá tesz.
Isten egy széfet helyezett szívembe, bőségesen megtöltötte ígéretekkel, egy kereszt alakú kulcsot tervezett hozzá, mellyel kinyithatom. Csak én. A tiedet csak te. De ehhez előbb engedjük el a szégyent, és ragadjuk meg a kegyelmet.
Mit szólt Jézus Péter három tagadásához? Adott neki három pofont? Aligha.
Feltámadása után Jézus félrevonta Pétert, és háromszor feltette neki ugyanazt a kérdést. Minden tagadáshoz egyszer. „Simon, Jónás fia, szeretsz te engem?” majd hozzátette: „Legeltesd juhaimat” (Jn 21,15b).
Jézus leemelte Péter válláról a bűntudat súlyos köpenyét, s visszairányította megkezdett missziójához. Ezt teszi velem és veled is.



Mennyei Atyám, köszönöm, hogy megbocsátod, ha vétkezem ellened. Segíts megszabadulnom a bűntudattól olyasmiért, amit te már megbocsátottál. Segíts, hogy a Sátán vádaskodásai helyett a Szentlélek irgalomüzeneteire hallgassak. Jézus nevében, Ámen.

 


Sharon Jaynes: When Your Rooster Crows, Encouragement for today, 2017.12.08., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkdesek.blogspot, kép:pinterest

14. nap Légy világosság! – Ráhangolódás a Karácsonyra – Apró figyelmességek

Karácsony környékén, amikor a szeretteinknek keressük az ajándékot, ne feledkezzünk el apró figyelmességekről, mellyel a környezetünk felé kifejezhetjük megbecsülésünket, szeretetünket.

Olvasd el: Római levél 10:17., Máté evangéliumának 5:14., János evangéliumának 13:35 verseit.

Imádkozz azért, hogy ezek a figyelmességek célt érjenek, és az ajándékozott érezze szeretetedet. Imádkozz egyre mélyülő lelki kapcsolatért köztetek.









(crosswalk.com, fotó: pinterest.com)

2017. december 13., szerda

13. nap Légy világosság! – Ráhangolódás a Karácsonyra – Ima a szomszédságért

Szánj időt ma arra, hogy a szomszédokért, környezetedért imádkozol. Gondolj az emberekre egyenként, és imádkozz értük személyesen. Ha tudsz az örömeikről, bánataikról, küzdelmeikről, akkor az imád még bensőségesebbé tud válni, de ha csak futólag ismered őket, akkor is helyezd őket Isten elé.

Olvasd el: I. János 5:14-16 , 2. Krónikák könyve 7:14, Efézusi levél 6:18. verseit. 

Talán kezdhetnéd a következő szavakkal az imádat: „Uram, köszönöm, hogy ebbe az utcába helyeztél, és a szomszédaimat, akikkel körbe vettél engem. Kérlek, töltsd el a szívemet irántuk érzett szeretettel. Imádkozom értük, kérlek, tégy alkalmassá engem, hogy bizonyságot tudjak tenni a te szeretetedről azoknak, akik még nem ismernek téged.”







(crosswalk.com, fotó: pinterest.com)

A bennünk dúló harcok

„Honnan a háborúság és civakodás köztetek? Nemde a bensőtökből, a kívánságaitokból, amelyek tagjaitokban háborognak?” Jk 4:1


A fenti ige rávilágít a férjem és köztem zajló viták gyökerére: a bennem háborgó kívánságokra. Kívánságokra, amiktől szabadulni szeretnék. Csúf, önző, kicsinyes kívánságokra. Amik azt akarják, hogy a magam igazát keressem. Kívánságok, melyek bensőmben háborognak, s cselekedeteimben törnek a felszínre.
Mindegyikőnk lelkében dúlnak háborúk. A test és a Lélek háborúi, a kifelé nyújtózás és a befelé fordulás háborúja, a Krisztusért élés és az önmagunkért élés háborúja. Hogyan kerülhetünk ki győztesen ezekből a harcokból minél kevesebb sérülést kapva és okozva? Van néhány lehetőség:
Imádkozzunk: A Jakab levél így folytatódik: „Csak kívántok, s nem kaptok semmit, öldököltök és versengtek, s nem szereztek semmit. Civakodtok és tusakodtok, és nincs semmitek – azért mert nem kértek.” Jakab rávezet, hogyan kerülhetjük el a háborúságot. Vigyük kielégítetlen szükségleteinket, vágyainkat, elvárásainkat, panaszainkat Isten elé. Nem kell férjünktől, gyermekeinktől, szomszédainktól és munkatársainktól várnunk, hogy minden igényünket kielégítsék.
Járjunk igazságban: Könnyű elhinni, amit az ellenség vagy a test hazudik: Bezzeg, ha más lenne a férjem, jobb életem volna. Ha eltakarítana maga után, kevesebb dolgom lenne. Nem értékelik, amit értük teszek. A hazugságok gerjesztik a csatákat. Könnyen elkap az önsajnálat és a düh örvénye. Ehelyett meg kéne tanulnunk felismerni a hazugságokat, és túlnézve rajtuk, megpillantanánk az igazságot – Isten igazságát. Forduljunk Isten Igéjéhez, és olvassuk el, mit akar mondani szeretteinkről és a mi valóságos helyzetünkről. „Tégy próbára, Uram, és vizsgálj meg engem, próbáld meg tűzzel vesémet és szívemet! Mert szemem előtt van irgalmasságod, s a te igazságodban járok.” – Zsolt 26:2-3.
Ejtsük foglyul a gondolatainkat: A 2 Kor 10:5b azt ajánlja, ejtsük foglyul a gondolatainkat, és késztessük őket Krisztus iránt való engedelmességre. Foglyul ejteni és valamire késztetni – mindkét tevékenység komoly erőkifejtést jelent. Egyik sem olyasmi, ami magától bekövetkezik, ha hátradőlünk, és várunk. Mindkettő céltudatos akaratot, erőfeszítést igényel. Amikor észrevesszük, hogy gondolataink elindulnak lefelé a veszélyes „bezzeg, ha” irányba, találjunk egy kapaszkodót, ami visszabillentheti őket: gondoljunk bele, kicsoda Krisztus, hogyan élt ő a földön – szelíd, alázatos szolgaként.
Maradjunk csendben: Sokszor bánkódtam már amiatt, hogy mondtam valamit, amit nem kellett volna. Megtapasztaltam, hogy a harc hevében szinte mindig jobb, ha visszavonulok és imádkozom. Ha megbántottak, védelmet keresek az Atyánál. Ha a harc még lobog bennem, megkérem, csillapítsa le a szívemet. Néha bizony kemény munka a hallgatás. De tudom, hogy hallgatásom a szavaimnál sokkal kevésbé bánthatja meg azokat, akiket szeretek. „A balgát is okosnak lehet tartani, amikor hallgat, és értelmesnek, míg ajkát zárva tartja.” – áll a Példabeszédek 17:28-ban.
Amikor háború dúl bennünk, megfordíthatjuk a harc kimenetelét, ha nem engedünk utat az érveinknek. Rajtunk áll, hogy abbahagyjuk a vitát, és más reakciót választunk. Remélem, hogy ezek a gondolatok segíteni fognak, ha újra szembenézünk a kihívással.



Uram, kérlek, juttasd eszembe, hogy imádkozzam, hogy igazságban járjak, hogy foglyul ejtsem a gondolataimat, és csendben maradjak. Segíts, hogy Feléd forduljak, amikor harcok feszülnek bennem. Nem akarok csatázni azokkal, akiket szeretek, kérlek, segíts ebben. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today 2009.11.10.Marybeth Whalen, www.proverbs31.or, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

2017. december 12., kedd

Figyeljünk egymásra

"Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk."
(Zsidókhoz írt levél 10:24)


Egy csúnya, ápolatlan nő üldögélt tolószékében,  piszkos frottír köpenye gyűrötten tekeredett köré. Haja kócos volt, fogai hiányoztak. Az idősek otthonába belépő látogatók zöme, azonnal jobbra fordult a folyosón, hogy elkerülje a nénit. Barátnőim, Bev és Carolyn, azonban egyenesen felé igyekeztek.

Amint Bev közeledett hozzá, arra számított, hogy a hóbortosnak tűnő asszony bántó megjegyzéssel fogadja majd. Ehelyett az idős hölgy elmosolyodott, és így szólt: "Ó, édeseim, milyen jól áll rajtatok a színes pulóver! És milyen kedvesek vagytok, hogy eljöttetek meglátogatni bennünket! Köszönjük!"

Bev később elmesélte nekem, hogy az idős hölgy társaságában teljesen felszabadult, értékesnek és gyönyörűnek érezte magát. Azért mentek, hogy az otthon lakóit felvidítsák, és ehelyett ők töltődtek fel, mert ez a néni gyakorlatban megélte a Zsidókhoz írt levél 10. fejezetének a 24. versét. Lehet, hogy csak egy mosolyt és egy rövid köszöntést tudott felajánlani, de ezzel nagy hatást gyakorolt nemcsak környezetének életére, hanem az emberek felé irányuló hozzáállására is.

Amikor az egymásra való odafigyelésről beszélünk, ne gondoljuk különleges, nagy tettekre, csupán arra, hogy a mindennapjainkat figyelemmel éljük meg. Olyan mindennapi dolgok, mint egy mosoly, egy köszöntés, nem csak másoknak jelenthet sokat, hanem sokszor észrevétlenül is Istent szolgáljuk általuk. A legapróbbnak tűnő dolgok, mint például az ajtó gyengéd becsukása, a csendes jövés-menésünk, vagy a halk szavunk az egymásra való kölcsönös odafigyelést jelenthetik.

Úr Jézus, a földi életed során bemutattad nekünk az egymásra való odafigyelés művészetét. Segíts, hogy a mai napon az életemen keresztül én is megélhessem azt. Segíts kérlek, hogy valaki terhén könnyíthessek, és megtaláljam a módját, hogy valakinek a gondjain enyhíthessek. Kérlek segíts, hogy  kedvesen tudjak a környezetem felé odafordulni, és aprónak tűnő óhajokat, kívánságokat pedig teljesíteni tudjam. Így szeretném a gyakorlatban megélni a Zsidókhoz írt levél 10. fejezetének 24. versét.





(Forrás:Joni and Friends Daily Devotionals, Considering Others,
http://www.joniandfriends.org/daily-devotional/ kép:pinterest.com




12. nap Légy világosság! – Ráhangolódás a Karácsonyra – Meghívás

Hívj meg egy barátodat, munkatársadat, szomszédodat a gyülekezeti programotokra. Az internet világában nagyon sok lehetőségünk van arra, hogy a meghívókat továbbítani tudjuk ismerőseinknek. A statisztikák szerint, kb. a 8. meghívást fogadják el az emberek, amikor gyülekezeti eseményről van szó. Arra azonban vigyázz, hogy ez az invitálás szeretetteljes legyen, ne tűnjön fárasztó, erőltetett elvárásnak.

Olvasd el: Apostolok cselekedetei 14:27, Máté evangéliumának 5:15,16., Márk evangéliumának 8:35., Máté evangéliumának 28:19-20. verseit.

Imádkozz alkalmakért, amikor lehetőséged adódik arra, hogy meghívj embereket a gyülekezetedbe. Valószínűleg, a gondolataidban már ott vannak ezek az ismerősök, kérd Istent, hogy Isten készítse elő szívüket az invitálásod elfogadására.







(crosswalk.com, fotó: http://meghivo-neked.blogspot.hu)