2020. február 27., csütörtök

Mi értelme ennek a sok kapcsolatnak?

„Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” Jn 13,34-35


Mintha minden nap csapatszemlén vennénk részt. Te is, tudom. Személyesen, online, mobilképernyőn, az emberekkel való érintkezések nem érnek véget.
Kezdjük reggel. Az első, akivel találkozol, a házastársad vagy egy szobatárs. Aztán eléd kerül egy gyermek, aki reggelit kér. A konyhapulton jelez a telefonod, sms érkezett valakitől. A postás virágos képeslapot hoz a nagymamától. Újabb csengés a mobilodon, valaki üzent a templomi közösségből, a családból – az életedből.
Aztán újabb emberek csatlakoznak a szemléhez.
Szomszédok, tanárok, a kedvenc bolti eladód. Munkatársakkal érintkezel, vagy szurkolókkal a focipálya szélén. És végül ott vannak az ismeretlenek, akikkel egy-egy pillanatra találkozol. A kapcsolatok egy részét te választottad, másokat úgy kaptál.
Miért kerülünk kapcsolatba ennyi emberrel? Talán azért küldi Isten utunkba őket, hogy megtanítson valamit általuk, vagy hogy mi nyújtsunk szeretetet feléjük?
Vegyük például az iskolai focikupán mellettem ülő nagypapát. Vagy az ismeretlen nőt, akinek sietős a dolga, és elém vág a lámpánál. Tudok-e kedvességet sugározni feléjük? Tudok érdeklődni a nagypapánál az unokájáról? Vagy tudok őszinte mosolyt küldeni a dühös autósnak?
A Szentírásban sok tanácsot kapunk arról, hogyan bánjunk vagy ne bánjunk egymással. Csak az Újszövetségben közel 40 előírást találunk, melyek mindegyike tartalmazza az „egymás” szót.
Mai alapigénkben maga Jézus adja az utasítást: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt” (Jn 13,34-35).
A szeretetben Jézus a minta. Az ő szeretete áldozatkész. Állhatatos. Feltétel nélküli. Nincs hozzá zsinórmérték. Akkor mutatjuk be pontosan Krisztus irántunk való szeretetét, ha úgy szeretjük a másikat, ahogy Jézus minket. Az emberek számára felvillan valami az evangéliumból, amikor Isten szeretetét próbáljuk tükrözni feléjük.
Itt egy másik példa az „egymás” igeversekre, melyet a „szemlén” résztvevőkre vonatkoztathatunk.
„A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást” (Róm 12,10).
Azt kívánja tőlünk, hogy helyezzük a másikat magunk elé. Hogy néz ki ez a gyakorlatban? Nemcsak azt jelenti, hogy a legkisebb szeletet veszem ki a kókuszos süteményből, hogy a többieknek nagyobb maradjon. Nem csak azt jelenti, hogy kinyitom és megtartom az ajtót a másik előtt. A másik tisztelete azt jelenti, hogy az ő kívánságát és jóllétét tartom szem előtt, amikor én is vágyom valamire. Azt jelenti, hogy Istenre bízom, és elengedem azt az érzést, hogy előjogom van valamihez. Azt jelenti, hogy kedvesen és tisztelettel beszélek, néha engedek a másiknak, és nem rombolom, hanem építem őt.
Mások iránti tiszteletemmel Jézust tükrözöm. Ha az Úr is maga elé helyezett másokat, nekünk is meg kell birkóznunk ezzel, legyen bármilyen nehéz.
Ne gondoljak arra, hogy nem könnyű kapcsolatban lenni az emberekkel. Vegyem tudomásul, hogy hűség és szilárd eltökéltség kell hozzá. A házasságok néha azért bomlanak fel, mert elhalványulnak az érzelmek. Ha nehéz kitartani egy barátságban, inkább szakítunk. Csökkentjük a kapcsolattartást felnőtt gyermekeinkkel, mikor úgy véljük, túlságosan nagyot csalódtunk bennük. Pedig a Római levélben olvasható parancs egyértelmű: ne hanyagoljátok kapcsolataitokat, hanem szolgáljatok fáradhatatlanul. (Persze nem a kárt okozó, erőszakkal terhelt kapcsolatokról beszélek.)
Ha minden nap arra figyelek a másikra gondolva, hogy: „mit tehetek érte?” és nem arra, hogy „mi hasznom belőle?”, felfedezem, mekkora öröm Jézust szolgálni úgy, hogy nem várok érte semmit cserébe az emberektől.
Mutassam meg, hogyan értelmezem az „egymásért” élést, a tiszteletteljes szolgálatot azok felé, akikkel ma találkozom, Jézus örömhírét sugározva feléjük.
Igen, még azok felé is, akik beárnyékolják a napomat.


Segíts, Mennyei Atyám, hogy az emberekkel való kapcsolatomat lehetőségnek lássam az Örömhír terjesztésére. Jézus nevében, Ámen.

(Karen Ehman: What’s the Point of All These People?, Encouragement for today, 2017.04.24., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2020. február 26., szerda

Ha nem mesés, Isten még nem fejezte be

„Bízom is benne, hogy aki megkezdte bennetek a jót, Krisztus Jézus napjára be is fejezi.” Fil 1,6


„Készítek valami meséset”, közölte Maggie lányom egy esős délelőtt, ahogy elindult az alagsorba a kézműves alapanyagokhoz.
A hajtogatnivaló ruhák halma fölött biztató mosolyt villantottam nyolcéves gyermekem felé: „Nagyon jó. Mindjárt megyek, és megnézem.”
Később, mikor lementem hozzá, csak azt láttam, hogy hatalmas rumli veszi körül kreatív gyermekemet. Nem volt ott semmi, ami mesés lett volna, ehelyett festéktubusuk, gyurmatégelyek, zsinórok, szalagok, színes papírok hevertek szanaszét körülötte.
Nagyot sóhajtottam a káosz láttán, sajnáltam, hogy a mesés tervek kudarcba fulladtak. Lehajoltam, s összeszedtem néhány üveggyöngyöt, amik színes harmatcseppekként csillogtak a padlón. Majd megsimogattam Maggie vállát, és megkérdeztem: „Hogy haladsz?”
Arra számítottam, hogy kislányom csalódásának ad hangot, és megkér, hogy segítsek rendet rakni. Legnagyobb meglepetésemre ragyogó szemmel fordult felém, hajában egy narancssárga festékfolttal. „Gyönyörű lesz! Igazi műalkotás!”
Kétkedő arckifejezésemet látva letette az ecsetet, és nyugodtan állta a tekintetemet. Majd körbemutatva biztatóan így szólt: „Ne aggódj, anyu. Most még nem mesés, mert még nem végeztem”.
Hagytam, hogy gyermekem magabiztos szavai visszhangra leljenek a lelkemben, és hirtelen összeszorult a torkom. Hányszor, de hányszor suttogta Isten ugyanezt a szívembe? „Ne aggódj, gyermekem. Most még nem mesés, mert még nem végeztem.”
Amikor egy-egy álmom darabokra hullik, amikor legszebb tervem kudarcba fullad, amikor szeretteim szenvednek, vagy ha nagyon elnehezedik a szívem, lehet, hogy nem egy sikertelen folyamat végét látom, hanem csak a zűrzavaros kibontakozást? Amikor a helyzet inkább siralmas, mint dicső, lehet, hogy Isten még dolgozik rajta?
A Biblia kijelenti, hogy Isten mindent szépen bevégez a maga idejében (Préd 3,11), és hogy minden javukra válik azoknak, akik szeretik Istent (Róm 8,28). Amikor viszont egy fájdalommal vagy stresszel teli időszakot élünk, nehezen tudjuk ezeket az ígéreteket magunkra is vonatkoztatni.
Mesés művét alkotó kislányomtól tanultam valamit a reményről azon a napon. Mikor magára hagytam, még hallottam, hogy egy vidám dalt dúdol magában munka közben. Hirtelen rájöttem, mi okozza dalos kedvét: ahol én zűrzavart látok, kislányom lehetőséget. Ahol én káoszt, ő reményt.
Így van ez Istennel is: Ő a mi káoszunkat kibontakozó mesterműnek látja.
Amikor rátekint életünkre, Ő nem a rendetlenségét látja, ami most van, hanem a szépséget, ami majd lesz. És mint a hozzám közelálló kis művészpalánta, türelmes Alkotónk sem hagyja abba az egészet a folyamat közepén, ahol káoszt tapasztal. Ahogy mai alapigénkben olvassuk: nem hagyja abba a jót, amíg be nem fejezi dicsőségben.
Legközelebb, mikor úgy tűnik, az Úr tervei kudarcot vallanak, tekintetünket emeljük fel a zűrzavarról, és nézzünk Alkotónkra. Kapaszkodjunk ígéreteibe, higgyünk szilárdan hűségében.
Amikor nem sikerül felfedeznünk Isten keze munkáját életünk sötét pillanataiban, egy nyolcéves kislánytól tanult bölcsességgel nyugodjunk meg abban, hogy „még nem mesés, mert Isten még nem végzett”.


Uram, segíts, hogy bízni tudjak Benned akkor is, amikor az életem összezavarodik. Segíts néha megpillantanom mesés művedet, amit bennem és a körülöttem lévő világban alkotsz. Ki szeretnék tartani ígéreteid mellett, hogy ne váljak a félelem és kételkedés prédájává. Jézus nevében, Ámen.

(Alicia Bruxvoort: If it’s Not Fabulous, God’s Not Finished, Encouragement for today, 2017.04.28., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2020. február 25., kedd

Porrá zúzva

„Uram, atyánk vagy te mégis! Mi vagyunk az agyag, te a mi formálónk, kezed alkotásai vagyunk mindannyian.” Iz 64,7


Van-e most olyan része a szívednek, az életednek, ami romokban van?
Tudom, mennyire nehéz.
Elmesélhetnék neked egy szép keresztény történetet arról, hogyan szedhetjük fel a darabkákat, ragaszthatjuk össze őket, és hagyhatjuk, hogy Isten fénye átsugározzon a réseken. Valóban szép az a történet.
De mi van akkor, amikor nemcsak összetörik, hanem porrá zúzódik valami? Amikor pár darabra szétesik, még van remény, hogy össze tudjuk illeszteni, ragasztani a darabokat.
De mi van akkor, ha nincsenek is darabok, amiket felszedhetnénk?
A port nem lehet összeragasztani.
A port nehezen lehet megőrizni. Valami, ami egykor oly nagyon értékes volt, most nem más, mint súlytalan por, amit a legenyhébb szellő is képes szertefújni. Kétségbeesettek, reményvesztettek vagyunk. Az omladékból levonjuk a tanulságot: Isten ígéretei ránk már nem vonatkoznak. Ahol mi vagyunk, onnan már nem érhető el Isten. Az Ő reménységét magába szippantotta a minket körülvevő irdatlan sötétség.
Az utóbbi néhány év a porlét időszaka volt az életemben. S biztos vagyok benne, hogy ha most leülnénk kávézni, neked is volna valamilyen szétszóródott porról szóló történeted, amit elmesélhetnél nekem. Ebben mind hasonlítunk. Könnyeink összekapcsolnak minket, még ha különböznek is a körülményeink.
Egyek vagyunk ugyanakkor a vágyban is, hogy Isten hozza helyre a dolgokat. Szerkessze át a történetet, hogy más vége legyen. Javítsa meg ezt a szívfacsaró valóságot.
De mi van, ha Isten nem csak helyrehozni, újraszerkeszteni, megjavítani akarja ezt az omladékot?
Hátha most valami egészen újat szeretne alkotni? Éppen most. Az örökkévalóság innenső oldalán. Lehetetlennek látszó körülmények között is akár.
Mert ugye épp a por az a hozzávaló, amiből Isten leginkább szeret létrehozni valamit.
Úgy gondoljuk, hogy a törmelék már semmire se jó. De mi van, ha épp az összetörés kell ahhoz, hogy felvegye eredeti poralakját, és valami új jöjjön létre belőle. Láthatjuk a port egy méltatlan szakítás eredményének, de láthatjuk elengedhetetlen hozzávalónak is.
Képzelj magad elé egy szokványos jégkockát. Ha sima jégkocka tartóban fagyott meg, a jégkocka valóban egyszerű kocka alakú. De ha a jégkockát megolvasztjuk, áttölthetjük egy szép formába, hogy más alakot kapjon, mikor újrafagy. Ilyen a por is: nyersanyag, benne egy új élet lehetőségével.
Az összes lehetőség közül Isten épp a port választotta, hogy megteremtse belőle az embert. „Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és az élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élőlény” (Ter2,4).
Jézus a föld porát használta, hogy visszaadja egy vak látását. Így szólt: „Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok. Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire” (Jn 9,5-6). S miután az ember megmosakodott Siloám tavában, látóként tért haza.
És mi más az agyag, mint a föld pora vízzel keverve? Az agyag, ami ha a fazekas korongjára kerül, bármivé alakítható, amivé a mester megálmodja.
„Uram, atyánk vagy te mégis! Mi vagyunk az agyag, te a mi formálónk, kezed alkotásai vagyunk mindannyian” (Iz 64,7).
„Vajon nem bánhatok-e én is úgy veled, Izráel háza, mint ez a fazekas? – így szól az Úr. Hiszen olyanok vagytok a kezemben, Izráel háza, mint az agyag a fazekas kezében” (Jer 18,6).
Ó, milyen nagy szükségem van a reménységre, ami ezekből a sorokból árad!
A por nem föltétlenül a véget jelenti. Gyakran a porállapotra van szükség, hogy valami új kezdődhessék.
Nem ismerem a történetedet, nem tudom, mi az, amitől összetörve érzed magad. Egyet viszont tudok: bízhatunk Istenünkben. Rábízhatjuk pormagunkat.
Legnagyobb csalódásaink, legkeserűbb kiábrándulásaink, az, ami megráz, összetör és mindent megrendít bennünk, nem föltétlen jelent reményvesztést is. Helyezzük most egész életünket a Fazekas kezébe. Merjük hinni, hogy valami csodálatosat fog készíteni a törmelékből, a porból – belőlünk.



Atyám, bevallom, nem szeretem ezt az állapotot – nem szeretem a port. De arra gondolok, hogy a por a Te kedvenc nyersanyagod, amikor valami újat akarsz létrehozni. Hinni akarom, hogy most is éppen ezt teszed az én életemben. Jézus nevében, Ámen.


(forrás:eszmelkedesek.blogspot.com
Lysa TerKeurst: Shattered Beyond Repair
Daily Devotion, 2018.10.04.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/10/04/shattered-beyond-repair
fotó:pinterest)

2020. február 24., hétfő

Nem maradok egyedül

„Az Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van.”

Zsolt 16,8





Csak ültem a padlón, és sírtam. Nagyon el voltam keseredve.


- Ki fog ezentúl segíteni, Uram? – suttogtam.


Közeli barátnőm és asszisztensem az előbb jelentette be, hogy nem tud tovább a társam maradni a szolgálatban. Tőle független okokból már nem vállalhatja a közös munkánkat, úgy, ahogy eddig, többé már nem támaszkodhatom rá. Nem lesz már ott, hogy segítsen nekem. Nem lesz a szócsövem, imatámaszom, a „másik felem” a szolgálatban.

Olyan volt, mintha elveszítettem volna a jobb kezem.

Érezted már ezt? Hogy hirtelen magadra maradsz, és nincs, aki felemeljen?

De ebben a nehéz helyzetben Isten valamit meg akart nekem tanítani. Alig pár órával korábban arról beszéltem a csoportnak, hogy vannak olyan szakaszok az életünkben, amikor metszést igénylünk. A rózsabokrot hoztam fel hasonlatként, amit szintén meg kell metszeni. Csonkának látszik közvetlenül metszés után, de tavasszal csak úgy ontja a virágokat.

Most pedig már én magam voltam itt megmetszve: úgy éreztem, mintha a jobb kezem levágták volna rólam!

Istenem ez nem csak metszés, imádkoztam. Az egész jobb kezemet levágták. Kérlek, Uram, ne vedd el tőlem. Csak ő van most nekem. Kérlek, ne vágd le a jobb kezemet.

Nagyon vágytam Isten jelenlétére, vigasztalására, elővettem a Bibliát. A zsoltároknál nyitottam fel. Eszembe jutott, hogy évekkel ezelőtt az unokatestvérem mondta, mennyi vigasztalást kapott a 16. zsoltártól, mikor elveszített valakit a családban. Elkezdtem hangosan olvasni, majd hirtelen megálltam a 8. versnél:

„Az Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van.”
Uram, imádkoztam, panaszkodom, hogy elveszítettem a jobb kezem, de hát Te vagy a jobbomon. Te vagy, aki segítesz nekem, tanácsot adsz, biztatsz és vigasztalsz. Te vagy az Egyetlen, aki nem hagy el.

Drága Istenem, nagyon sajnálom, hogy eddig ezt nem figyeltem erre. Sosem maradok egyedül, mert Te a jobbomon vagy.

Tovább olvastam a 16. zsoltárt, és az utolsó mondatnál már mosolyognom kellett:


„Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon.”

A rettegés és aggódás órájában Isten nemcsak azt mutatta meg, hogy nem vagyok egyedül, de arra is meg akart tanítani, hogy soha nem is leszek. Akkor sem, ha otthagy a segítőtársam. Isten jobbján mindig megtapasztalhatom jelenléte örömét, gyönyörűségét. Örökké.
Rájöttem akkor, hogy senki nincs, akit inkább szeretnék magam mellett tudni.
Felálltam a padlóról, és kimentem a szobából a Bibliával a kezemben, felemelt fejjel, Istennel a jobbomon.

Nem maradtam egyedül ebben a munkában, gondoltam. És soha nem is fogok.



Uram, amikor úgy érzem, nincs segítségem, nincs, akitől bátorítást, támogatást kaphatnék, juttasd eszembe, hogy Te ott állsz a jobbomon. Te szilárd vagy, és szilárdságod megtart engem is. Sosem maradok egyedül. Jézus nevében, Ámen.


(forrás:Cindi McMenamin: My Right-Hand Man, Encouragement for today, 2014.08.05. www.proverbs31.org, fordítás: www.lelekerosito.hu fotó:pinterest.com )

2020. február 23., vasárnap

Igazságosan cselekedj,Őrizd meg a hűséges szeretetet, Alázatosan élj

Ez volt az ÚR igéje, amely a móreseti Mikeáshoz szólt Jótámnak, Áháznak és Ezékiásnak, Júda királyainak idejében. Ezt látta Samáriáról és Jeruzsálemről. 

Mikeás 1:1

Olvasd el:
  • 2Kórnikák 27:1-2  Huszonöt éves volt Jótám, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Jerúsá volt, Cádók leánya. Azt tette, amit helyesnek lát az ÚR. Egészen úgy tett, ahogyan apja, Uzzijjá, csakhogy ő nem ment be az ÚR templomába. A nép azonban továbbra is romlott volt.
  • 2Krónikák 28:1-4 Húszéves volt Áház, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben. De nem azt tette, amit őse, Dávid, amit helyesnek lát az ÚR,hanem Izráel királyainak az útján járt, sőt istenszobrokat is csináltatott a Baaloknak.Tömjénezett a Ben-Hinnóm völgyben, és a fiait elégette áldozatul, azoknak a népeknek az utálatos szokása szerint, amelyeket kiűzött az ÚR Izráel fiai elől.Áldozott és tömjénezett az áldozóhalmokon, a dombokon és minden bujazöld fa alatt.
  • 2 Krónikák 29:1-2 Ezékiás huszonöt éves korában kezdett uralkodni, és huszonkilenc évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Abijjá volt, Zekarjáhú leánya. Azt tette, amit helyesnek lát az ÚR, egészen úgy, ahogyan tett az őse, Dávid.

Mai Igeverseinkben Mikeás prófétával találkozunk. Mikeás Móreset városából származott, mely Gát mellett, Jeruzsálemtől délnyugati irányban, kb. huszonöt mérföldre helyezkedett el. Mikeás szociális igazságszolgáltatásról prófétált egy olyan időszakban, mikor a gazdagok felvásárolták a kis birtokokat, ezzel megnehezítve a szegények életét. Más prófétákhoz hasonlóan – rámutatott a nép bűneire és megtérésre szólította fel őket.

Mikeás Jótám (750-735), Áház (735-715) és Ezékiás (715-686) király uralkodása alatt volt próféta. Ma három nagyon különböző királyt látunk, akik három különböző hívő embert képviselnek.

Jótám király nem volt rossz király, de nem kötelezte el magát teljesen Isten mellett, és nem állította le népe bálványimádását, mikor az kitartott bűnös szokásainak gyakorlásában. Áház király nyíltan Isten ellen volt, Ezékiás király viszont igazán szerette Istent.

Te melyik típusú keresztény vagy? Teljesen elkötelezted magad Isten és az Ő parancsainak követése mellett, mint Ezékiás király? A világ szerint élsz, mint Áház király? Vagy valahol a kettő között vagy, félretéve Istent, és csak a vasárnapi istentiszteleten és ünnepnapokon veszel Róla tudomást, mint Jótám király? Szeretném azt mondani, hogy én teljesen Ezékiás király szerint élek, de el kell, hogy ismerjem, hogy sokszor vagyok olyan, mint Jótám.

Drága Istenem, segíts teljesen Neked szentelt életet élnem. Segíts olyan odaszánt nőnek lennem, aki teljes szívéből szeret Téged. Jézus nevében, Ámen.


forrás: szeresdnagyonistent:Mikeás könyve  fotó:pinterest

2020. február 22., szombat

Egy aprócska magnyi hit

A negyedik éjszakai őrváltáskor odament hozzájuk Jézus a tengeren járva.

Máté 14:25


A hit lehetővé teszi, hogy bízzunk abban, amit nem látunk. John Shedd így fogalmaz: "A hajó biztonságban van a kikötőben, de a hajónak nem az a rendeltetése, hogy ott álljon." A hit vállalja a kockázatot, megragadja a láthatatlant, és képes elhagyni a biztonságos partot.


Mi azonban gyakran félünk a következményektől, és nem értjük az Isten által nekünk rendelt utat.


Gyakran a kudarctól tartunk.


Fontosabb számunkra a keresztény hírnevünk, és az, hogy elfogadjon bennünket a környezetünk, mint hogy engedelmesek legyünk Istennek.


De mindaddig, míg önző módon önmagunk körül forgunk, és az ellenségnek sikerül lefoglalnia bennünket ily módon, addig a hitünk nem lehet gyümölcsöző.


A valódi hit természetes velejárója a cselekvés, a tenni akarás, azonban addig, míg fel nem szabadulunk, át nem adjuk magunkat ennek a fajta hitnek, csak egy helyben toporgunk.


Tudtad, hogy az afrikai antilop 3 méter magasra és 9 méter hosszan tud ugrani? Ezeket a csodálatos állatokat mégis kerítés mögé tudják szorítani az állatkertben, mégpedig azért, mert az antilop csak akkor ugrik, ha látja, hova fog érkezni. Nagyon meg tudom érteni őket...


Mert sokan vallják, hogy hisznek Istenben, és szavának erejében, de nem merik megragadni Isten cselekvő erejét az életükben. Ha azonban nem hiszünk abban, hogy Isten megtartja ígéreteit, akkor nem járunk valódi hitben.


Milyen könnyű az értelmünkkel megragadni az igazságot: egy hatalmas Istent szolgálunk, aki szeret bennünket, és akinek csodálatos terve van az életünkre vonatkozóan. Ez a hit azonban nem sokat ér mindaddig, míg az igazság gyökeret nem ver a szívünkben, és meg nem változtatja életünket.


Mert, ha gyakorlatba nem tudjuk átvinni a hitünket, akkor az nem is valóságos hit.


Ha nem merünk hitben lépni, akkor elmulasztunk sok mindent, amit Isten ajándékként tartogat az életünkben.


Egy anekdota szerint Will Rogers felkereste barátját, Eddie Cantort, és tanácsot kért tőle. Will szeretett volna a szerepében néhány fontos dolgon változtatni, de aggódott, hogy milyen hatással lesz az egész darabra, hogyan fogja érinteni a mű egészét. Eddie Cantor így válaszolt: "Miért nem mersz kimászni az ág végére? A gyümölcs pedig mindig ott terem." Ez az igazság a hitre is vonatkozik.


Mert a hit elhiszi, hogy Isten képes, akar és kész arra, hogy az Ő csodálatos tervét véghezvigye bennünk és általunk.
Jézus Krisztus élete testesíti meg az Atya az életünkben munkálkodni vágyó akaratát.


A tanítványok személyesen megtapasztalták az Isten gyermekeit megmenteni vágyó szándékát. Máté evangéliumának 14. fejezetében leírtak szerint, a viharban mégis megkérdőjelezték az Atya megmentő szeretetét.


Segítségért kiáltottak félelmükben? Igen!


Megérkezett a segítség? Igen!


Jézus a vízen járva ment a tanítványaihoz reggel három és hat óra között, az éjszaka legsötétebb időszakában. Gyakran vágytam arra, hogy bárcsak én is abban a hajóban lehettem volna a tanítványokkal, Jézusra várva. Elképzeltem a repkedő kérdéseket és panaszáradatot:


"Miért küldött a tengerre bennünket Jézus, amikor tudta, hogy ilyen magasak lesznek a hullámok?"


"Hol van Jézus? Miért nem siet jobban, hogy megmentsen bennünket?"


"Miért nem csendesíti le a hullámokat, hiszen már korábban megmutatta, hogy ez nem jelent problémát neki?"


"Egész nap szolgáltam az embereket, és ezt kapom jutalmul?"


"Tényleg el fog jönni? Olyan bizonytalan vagyok!"


Ismerősen csengnek ezek a kérdések? Számomra mindenképpen.


Készek vagyunk elhinni azt a hazugságot, hogy Isten haragszik ránk, és és épp ezért nem fogja megáldani az életünket, vagy nem fog a szükségleteinkről gondoskodni. Ezzel szemben az az igazság, hogy Isten készségesen vár, hogy kiáraszthassa szeretetét és áldásait a hittel teljes életünkre. A Zsidókhoz írt levél szerint a hit mindig Istent tiszteli, és ezt a hitet Isten mindig megbecsüli.


Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.(Zsidókhoz írt levél 11:6)




Szerintem a probléma egyik része az, hogy nem tudjuk az "áldás" szót a valódi értelmében megragadni. Mert az áldás nem mindig könnyű, fájdalommentes, egyszerű, kényelmes, vagy az elvárásaink szerint való. Az áldás gyakran a nehézségek titkába van csomagolva.


Egy fontos igazságot tanultam meg az áldásról. Minden, ami arra késztet bennünket, hogy Istenhez kiáltsunk, áldás az életünkben. Miért? Azért, mert amikor kétségben és nehézségben vagyunk, amikor nincsenek válaszaink, és úgy érezzük minden reménytelen körülöttünk, akkor Istenhez kiáltunk.... és ekkor Ő mindig megjelenik. Nem azért, mert megérdemeljük a jelenlétét vagy kegyelmét, hanem azért mert egy aprócska magnyi hittel Hozzá fordultunk.

Atyám, egy aprócska magnyi hittel jövök most Hozzád. Szeretnék Benned bízni, Uram. Szeretnék hitben járni, tudva azt, hogy Te minden ígéretedet megtartod. Segíts kérlek a hitetlenségemben, Uram. Jézus nevében, Ámen





(Forrás: Copyrighted by Girlfriends in God, Used with permission, Mary Southerland A Tiny Seed of Faith http://www.girlfriendsingod.com/2015/a-tiny-seed-of-faith/ )

2020. február 21., péntek

Tartós szavak

„Jegyezzék fel ezt a jövő nemzedéknek, és egy újjáéledt nép zeng majd dicséretet az Úrnak.” Zsolt 102,19


„Olcsó húsnak híg a leve!” – motyogtam magamban, ahogy az eltört elektromos fűkaszát tartottam. Ezeket eleve egyszer használatosra tervezik? Vagy a mi családunk nem alkalmas kerti szerszámok kezelésére?

Odamasíroztam a szeméttartályhoz, és nagy erővel belenyomtam a kaszát. Lesepertem magamról a fűszálakat, és beviharzottam a házba, zsörtölődve saját spórolós természetem miatt, ami arra késztetett, hogy a legolcsóbb modellt vegyem meg. Megintcsak.

Valamivel később ott álltam a kertészeti boltban, s válogattam a lehetséges modellek között. Tudtam, hogy most félre kell tennem berögződött szokásomat, hogy a legolcsóbb terméket válasszam. De valóban annyival jobbak a drágább gépek? Végül eldöntöttem, hogy adok nekik egy esélyt, és megvettem egy középkategóriás fűkaszát, ami már több mint egy éve bírja a gyűrődést - a pázsitunkat meg a kamaszaimat.

Szerencsére valahol valaki megtervezett egy pár hónapnál tovább tartó fűkaszát. Szándékosság kellett legyen a tervezésben, a minőségi alapanyag kiválasztásában, a részletek kidolgozásában, hogy mindez összejöjjön. A gondosságnak meg lett az eredménye.

Nem érvényes-e ez a tanulság az életünk sok területére is? Amikor egy asztalos elkészít egy tartós bútordarabot, minőségi faanyagot és fémalkatrészeket használ. Amikor a varrónő elkészít egy különleges ruhát, amit szeretné, ha a lánya örökölne majd, erősebb, biztosabb öltésekkel dolgozik. Ugyanez érvényes a szavainkra is.

Gondosan meg kell válogatni a hosszú életűnek szánt szavakat.

Ezt példázza a Biblia. Akár élő szóval, akár kőtáblára vésve vagy papirusztekercsre írva, Isten a szavait arra szánta, hogy nemzedékről nemzedékre továbbadják őket. Szavai arra szolgálnak, hogy életeket fordítsanak meg: emberekét, akik átmentek a tengeren, vagy a vízen jártak - és a miénket is. Ezt bizonyítja a 102. zsoltár 19. verse: „Jegyezzék fel ezt a jövő nemzedéknek, és egy újjáéledt nép zeng majd dicséretet az Úrnak.” (Zsolt 102,19.)

A jövő nemzedékeknek szóló szavakat másként válogatják, rendezik. Átgondolva, gondosan kiválasztva, helyes sorrendbe rakva. Nem úgy, mint egy ragasztós hátlapú cetlit, amire csak rákörmölsz valami emlékeztetőt, aztán eldobod, ha elvégezted a feladatot. Azzal együtt, hogy kerültek bizony életformáló szavak boríték hátára, szalvéta sarkára is. Nem az anyag számít, hanem az odafigyelés.

A fenti igevers egyenesen hozzám szól. Leírt szavaimnak súlya van. Legyen az egy levél a kedvesemnek, egy párszavas üzenet az elemózsiás dobozban, kör-email a munkatársaknak vagy egy könyv – leírhatom az első szavakat, amik az eszembe jutnak, vagy megválogathatom őket gondosan. Szavaimnak tartós hatásuk lehet azokra, akiket szeretek.

Pár hete kinyitottam a fehérneműs szekrényem fiókját (biztos rejtekhely a gyermekek elől), és előhúztam egy gyűrött borítékot. Lekuporodtam az ágy szélére, felnyitottam, és egy összehajtogatott levelet szedtem ki belőle. Kisimítottam, hogy jól látható legyen férjem kamaszkori macskakaparása a lapon. Végigolvastam, elmosolyodtam, s újra összehajtogattam. Beleraktam a borítékba, és visszacsúsztattam a selyemholmik alá. Most még csak az én szívemnek kedvesek ezek a szavak. De eljön az idő, amikor megmutatom gyermekeinknek, a szüleik közti kapocs bizonyítékaként.
Mert fontosak a hosszú időre tervezett szavak.



Mennyei Atyám, köszönöm, hogy úgy írattad le gondosan üzenetedet, hogy hozzám is eltaláljon. Nehéz időkben utat mutatnak igéid, segítségükkel jobban megismerlek, és megtanullak jobban szeretni. Segíts, kérlek, hogy gondosabban figyeljek én is a szavaimra. Jézus nevében, Ámen.

(Glynnis Whitwer: Words that Linger, Encouragement for today, 2013.09.18., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2020. február 20., csütörtök

Hogyan mondjak nemet testem késztetéseinek

/Adja az Atya, hogy/ a szeretetben meggyökerezve és megalapozva képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt, mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység, megismerjétek Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét, és így beteljetek Isten mindent átfogó teljességével. Ef 3,17b-18


Nem szeretek szenvedni. Semmilyen formában. Ez az idegenkedés a szenvedéstől oda vezethet, hogy óvatlanul utánanyúlok bárminek - vagy bárkinek -, ami enyhítheti lelkemben a fájdalmat.
Talán érted, miről beszélek.
Például, amikor magányos vagy, és azt látod, hogy volt barátod kirak egy képet az új csajával, amin kézenfogva nevetnek, mint akik sosem voltak ennél boldogabbak – nos, ekkor a test arra indít, hogy belefogózz valamibe. Nehéz megállnod, mondjuk, hogy ne küldj sms-t egy másik srácnak, hogy valaki rád figyeljen, és ettől jobban érezd magad.
Amikor hallgatod, hogy a többi anyuka milyen lelkesen mesél csemetéje fejlődéséről az olvasásban, a tied meg még a betűk felismerésével küszködik, akkor szeretnél valamibe belekapaszkodni. Legszívesebben odavágnál egy csípős megjegyzést arról, amiben tudod, hogy az ő gyereke nem jeleskedik.
És ha engedsz a kísértésnek? Nem fogja megtölteni az űrt a lelkedben úgy, ahogy számítottál rá, sőt üresebbnek fogod érezni magad. De hogyan tudjunk nemet mondani a test késztetésének, mikor minden vágyunk, hogy enyhüljön a fájdalom?
Azt vettem észre, hogy minél inkább megtöltjük lelkünket Isten életadó szeretetével, annál kevésbé fog a test enyhülést kereső vágya uralkodni rajtunk.
Isten teljességének egyik legszebb leírását Pál levelében találjuk, amikor az efezusi hívekért imádkozik:
„Ezért térdre borulok az Atya előtt, akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön: adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által, hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által. A szeretetben meggyökerezve és megalapozva képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt, mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység, megismerjétek Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét, és így beteljetek Isten mindent átfogó teljességével (Ef 3,14-19).
Azt a részt szeretem legjobban, mikor kéri, hogy legyünk képesek felfogni Krisztus szeretetének teljességét, mert akkor megtelünk Isten teljességével.
Ha Krisztus teljes szeretetét befogadjuk, nem nyúlunk más után, hogy betöltsön minket. Ha mégis megtennénk, megérezzük. A lelkünk jelezni fog, és megálljt parancsol, ha a testünk boldogságot akar csórni valahonnan.
És a megállás nyújtotta szünetben meghozhatjuk a nap legnagyobb döntését: nemet mondok-e a testem késztetésének, hogy igent mondhassak Isten teljességére - ebben az adott helyzetben?
Ez nem azt jelenti, hogy amikor erőtlennek érezzük magunkat, bátor képet vágunk, és reméljük a legjobbakat. Krisztus ereje a miénk, mely fölötte van minden hatalomnak, beleértve a test késztetését is. Ha miénk Krisztus, teljesek vagyunk: Krisztus mindenestül szeret és elfogad, és ez erőt ad, hogy nemet mondjunk.
Igaz ez azokon a napokon is, amikor így érezzük, de akkor is, amikor egyáltalán nem érezzük Jézus szeretetét. Ha az Ő szeretetébe vagyunk belegyökerezve, ha ott megállapodtunk, akkor nemcsak tudunk szeretetéről, az értelem szintjén, de ez a tudat valóság is, melyben lehorgonyozhatunk. Fújjon bár a fájdalom szele, nem tud gyökerestül kiszakítani, nem tud széjjeltépni. Jézus szeretete megtart. Az Ő szeretete az alapozásunk. Jézus szeretete egy dicső nehezék, mely nem engedi, hogy a bántó szavak, a fájdalmas helyzetek destruktív erőként hassanak. Érezzük a szelet, de a szél nem tör össze minket. Ezt jelenti az „Isten teljessége”.
Ennek tudásában erő van. Nem függ a teljesítményünktől. Vagy attól, hogy egy másik ember szeret vagy elfogad-e. És attól sem, hogy teljesnek érezzük-e magunkat. Teljesek vagyunk, mert Jézustól megkaptuk a teljességet.
Igen, teljes a szeretet és az elfogadás, amit kapok, teljes az erő, amivel nemet mondhatok a test késztetéseire. Beszélj erről az igazságról azzal az erővel, amit kaptál Tőle. Éld ezt az igazságot azzal az erővel, amit kaptál Tőle.
Így mondhatunk hát nemet a testünknek. Így élhetünk betelve Isten teljességével.


Mennyei Atyám, hálás vagyok végtelen szeretetedért. Segíts, hogy Téged nézzelek, csak Téged lássalak, amikor fel akarom tölteni a bennem lévő űrt. Azt akarom, hogy gyökereim egyre mélyebben hatoljanak szeretetedbe. Jézus nevében, Ámen.

(Lysa terKeurst: Telling My Flesh No, Encouragement for today, 2017.05.04., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2020. február 19., szerda

Amikor nagyon el vagy keseredve

„Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” Péld 3,5-6


A fiam szeret vicces videókat küldeni nekem. Egyik a Herkules filmből volt.
A szóbeszéd szerint a forgatókönyvben a színész egyik mondata után a „csalódottan” szó jelezte, hogy milyen hangsúllyal kell mondania a szövegét. Mikor a színész a kérdéses mondathoz ért, érzelmesen felkiáltott: „Csalódottan!” Ekkora bakit!
Azóta, mikor csalódottnak érzem magam, mindig eszembe jut ez a jelenet a Herkulesből, s általában elnevetem magam.
De maga a csalódottság senkit sem késztet nevetésre. Ha hagyjuk, hogy eluralkodjék, mélységes csüggedés lehet úrrá rajtunk.
Az elkeseredés mindenkit utolér élete valamelyik szakaszában. Egyedinek éljük meg, csak ránk jellemzőnek hisszük, mint egy ujjlenyomatot, pedig sokan megélnek nagy csalódásokat.
- Amikor főiskola helyett egy rehabilitációs intézetbe viszed a gyermekedet.
- Amikor válási papírokat írsz alá, ahelyett, hogy a házassági évfordulótokra készülnél.
- Amikor felmentenek az állásodból, pedig előléptetésre számítottál.
- Amikor egy könyvvel a kezedben kuporogsz a kanapén ahelyett, hogy a férjedhez simulnál.
- Amikor temetést tervezel a jövő helyett.
- Amikor a legkedvezőbb akciót keresed ahelyett, hogy aláírnál egy csekket.
- Amikor feljebb lépsz a karrierlétrán, ahelyett, hogy egy csecsemőt ringatnál a karodban.
Igen, mindenkivel előfordul, hogy szertefoszlik egy álma.
Én azt álmodtam valamikor, hogy tele lesz a házunk gyerekekkel. A fiam születése után készen álltam, hogy megvalósuljon az álmom.
Imádtam anya lenni! Steven, a maga seprűnyi szempillájával, rózsaszín arcocskájával, selymes, fekete hajával elvarázsolt már az első pillanatban, amikor megpillantottam.
Tizennyolc hónappal később készen álltam, hogy kihordjam következő gyermekemet. Steven minden gond nélkül fogant, azt hittem, a testvérke ugyanilyen könnyen fog érkezni.
Stevennek is megmondtuk: Anyu és apu kéri a Jóistent, hogy ajándékozzon neked egy testvérkét! Közös esti imádságunk végén Steven mindig hozzátette: És Istenem, adj anyunak és apunak még egy Jaynes babát!
De a következő hónap úgy telt el, hogy nem érkezett hír az új Jaynes babáról. A következő hónapban sem. Meg a következőben sem. Jöttek az orvosi ellenőrzések, a meddőségi kezelések, és a szívem minden hónapban újra meg újra összetört. Nem erről volt szó. Nem így kellett volna folytatódnia a történetnek.
A csalódottság földre tepert. Zsigeri csüggedést éltem át.
Steven még ötéves korában is minden este imádkozott a testvérkéért, de úgy tűnt, hiába. Nem tudtam, mit mondjak kisfiamnak, aki ennyire tele volt hittel.
Istenem, ha ez a te terved családunk számára – sóhajtottam –, kérlek, oldd meg ezt a problémát Steven imádságával.
Egyik nap a konyhában Steven felnézett rám, és édes kis gyerekhangján így szólt. – Anyu, gondoltál már arra, hogy Isten azt akarja, hogy csak egy Jaynes babátok legyen?
– Igen, nekem is eszembe jutott – válaszoltam. – És ha ez az ő akarata, akkor hálás vagyok Neki, hogy megadta egybecsomagolva mindazt, amiben reménykedtem: TÉGED!
Oldalt hajtotta a kis fejét, és előállt az imatervvel: – Szerintem folytassuk az imádkozást az új babáért addig, míg olyan öreg nem leszel, hogy már nem lehet több gyereked. És akkor tudni fogjuk, hogy Isten így akarta!
Kiváló ötlet! Én egyfolytában Steven hitéért aggódtam, pedig végig az én hitem volt beteg.
Csalódottságomban kételkedni kezdtem Isten irántam való szeretetében.
Steven nem tudhatta, hány éves, aki „olyan öreg”, de gyermeki hittel tudta, hogy Isten mindenre képes. Ha Isten nemmel válaszol a kérésére, akkor nincs azzal semmi gond. Én is sokszor mondtam nemet neki, és tudta, hogy ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem. A NEM annyit tesz, hogy azért nem, mert az édesanyád vagyok, és tudom, mi neked a legjobb.
Ez az, amire Isten meg akart tanítani. Amikor nemet mond, azt nem azért teszi, mert nem szeret, hanem mert ő tudja, mi nekem a legjobb, még ha én ezt nem is értem.
Nem tudom, téged mi bánt, de azt tudom, hogy Isten a mi mennyei Atyánk, aki szeret minket, és tudja, mi a legjobb nekünk. A Biblia bátorít: „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet” (Péld 3,5-6).
Lehet, nem értem a füstbement tervek miértjét, de tudom, hogy az összetört álmok egy olyan csodálatos mozaik darabkái lehetnek, amilyet el sem tudtam volna képzelni. A megpróbáltatások megtisztítják életünk szövetét az önelégültség csomóitól, és a csodák nyersanyagává válnak.
Nincs vége a történetnek. Mindig van tovább. A te történetedben is. A kisfiam, az egyetlen gyermekem, megtanított rá, hogy adjam át Istennek szertefoszló álmaimat, hogy még szebb álmokkal gazdagodjam. Add át Neki te is a tiedet, jó?


Uram, segíts, hogy Rád bízzam meghiúsult álmaimat. Kezemet és szívemet eléd tárom, bennük álmaim széttört darabkáival, amikből Te majd egy mesteri terv alapján csodálatos műalkotást készítesz. Jézus nevében, Ámen.

(Sharon Jaynes: When You’re Struggling with Disappointment of the Worst Kind, Encouragement for today, 2017.05.12., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2020. február 18., kedd

Nehéz kiengedni a kezemből

„… igy beszél az Úrhoz: Te vagy a váram és a menedékem, Istenem, benned bízom!” Zsolt 91,2


Megfordítottam a kulcsot a zárban, és kinyitottam új otthonunk ajtaját. Visszhangzott a lelkesedés odabent, hangunk visszapattant az üres falakról. A költöztetők még nem érkeztek meg, így csak mi öten álldogáltunk az előtérben, és néztünk szembe a hellyel, ami hosszú időre életterünk lesz.
Sejtheted, mennyire meglepődtem, mikor tizennyolc hónap múlva félreérthetetlen jelzést éreztem, hogy Isten tovább akar küldeni onnan.
- Ugye, tréfálsz, Uram? – kérdeztem imádságban. – Kötődni kezdtem ehhez a helyhez. Miért akarod visszavenni tőlem?
Világos választ kaptam. Tovább kell mennünk oda, ahova Isten irányít, ez a hely nem fér össze a tervével. De ezzel egyúttal megóvott az ellenség tervétől is.
Az ellenség ravasz, az ellenség türelmes. Pontosan tudja, hogy a birtoklás hogyan hat ránk, hogyan tud válaszfalat építeni Isten és közénk. A sátán célja, hogy elválasszon Krisztustól, és elvegye, amit Tőle kaptunk. Kivárja a megfelelő pillanatot, és meglebegtet valamit a szemünk előtt, amiről feltételezi, hogy vonzónak fogjuk találni. A pénz, a birtoklás a legkiválóbb csali, van belőle bőven. Csak egy még erősebb vonzalom tud megvédeni az ellenség csalijától.
Nehezen tudok megválni valamitől, amit megkedveltem. Szerettük volna megszerezni azt a házat, és sikerült. Most váratlanul azt éreztük, hogy Isten arra vezet, hogy eresszük el. Úgy gondolom, ha Ő valamit odaad nekünk, joga van vissza is venni. Ezért így imádkoztam: „Segíts, hogy jobban vágyakozzam utánad, mint ahogy a házunkat kedvelem.”
Isten tudta, hogy meg kell tanulnom valamit. Tanítani, alakítani akart, figyelmeztetni, hogy egyedül Ő a váram és a menedékem.
Az a kulcs, amivel kinyitottam a bejárati ajtót, jelképezte a földi sikert, menedéket, nyugalmat, védelmet és biztonságot. Isten viszont azt akarta, hogy egyedül Benne találjak sikerre, menedékre, nyugalomra és biztonságra. Ő akar lenni menedékem a bajban, váram a támadások idején.
Anne-nel úgy találtuk, hogy Istent követni az anyagiakkal kapcsolatban mindig izgalmas, de nem mindig könnyű. A világ próbál meggyőzni, hogy a sikert és biztonságot az adja, ha megszerezzük, amit akarunk: egy jobb állást, szebb házat, újabb holmikat. De mi megtanultuk, hogy a legnagyobb siker, ha arra vágyunk, amit Isten nyújt nekünk.
Ha el tudjuk engedni, ami a kezünkben van, és teljes bizalmunkat Istenbe vetjük, tudhatjuk, hogy ami ezután következik, sokkal jobb lesz, mint az, amit magunknak elterveztünk.

Kérlek, Uram, vezess, szeress, segíts, hogy Téged akarjalak mindennél jobban. Legyek mindig nyitott Rád, Benned éljek, Benned pihenjek meg, mint váramban és menedékemben. Terveid, gondolataid meghaladják ismereteimet. Add, hogy rábízzam magam vezetésedre, segíts, hogy bátran kövesselek. Légy számomra minden: bizalmam és biztonságom. Kezem legyen mindig nyitott előtted. Jézus nevében, Ámen.







(forrás:eszmelkedesek.blogspot.hu
John H. Putnam: It’s Hard to Let Go
Encouragement for today, 2016.03.30.
www.proverbs31.org
fotó:pinterest)