Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (2) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent2015 (1) Aggódás (14) ajándék (9) Alapítvány (4) alázatosság (3) alkalmatlanság (1) Anyáknapja (5) átadás (8) barátság (12) bátorítás (25) bátorság (2) Békesség (20) belső békesség (7) belső viharok (13) beszéd (3) Biblia olvasás (6) Bizalom (46) bizonyságtétel (9) biztatás (1) bölcsesség (8) Bűnbocsánat (5) céltudatos élet (3) család (3) csalódások (4) Csendes percek (1663) csüggedés (11) Depresszió (8) dicsőítés (13) Döntések (8) Egy misszionárius naplójából (14) egyedül (1) együttérzés (9) elengedés (1) életöröm (5) elfogadás (8) Elgondolkodtató történetek (16) előítélet (2) Emberekről van szó (14) Emlékezés (2) engedelmesség (6) erő (8) fájdalom (6) fáradtság (1) feladat (10) félelem (4) feltámadás (3) feltöltődés (6) Filmajánló (4) fogadalmak (1) Főoldal (150) Galéria (39) gondolataink irányítása (4) Gondolatok (40) gondoskodás (1) gondviselés (12) gyengeségek (2) Gyermeknevelés (16) Gyógyulás (7) győzelem (3) hála (7) hálaadás (7) harag (1) harc (5) házasság (20) hit (28) hozzáállás (3) Húsvét (3) hűség (7) identitásunk (1) időbeosztás (6) igazság (6) Igehirdetés (38) Igevers (4) Ima (36) imádság (8) Immánuel (1) irgalom (7) Isten ajándéka (7) Isten ereje (4) Isten hűsége (24) Isten időzítése (2) Isten keresés (2) Isten követése (6) Isten munkálkodása (1) Isten neve (4) Isten szeretete (54) Isten terve (9) Isten tudja (1) Isten válasza (14) Isten védelme (17) Isten vezetése (43) Istenen lévő tekintet (2) Istennel töltött idő (11) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (1) Jézus áldozata (9) Jézus barátsága (2) Jézus képviselése (1) Jézus követése (26) jóság (2) jövő (1) kapcsolatok (20) karácsony (2) Kegyelem (20) keresés (1) kételkedés (5) kétségbeesés (1) kísértés (8) kitartás (8) konfliktusok kezelése (4) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) Krisztus követése (4) kritika (1) kudarc (1) küzdelem (8) lehetetlen (1) magány (5) magvetés (1) margóra (1) megbízatás (2) megbocsátás (8) megelégedettség (7) megismerés (5) Megpróbáltatás (20) megtèrès (3) megváltás (5) megváltást (1) mint Jézus (1) neheztelés (1) nyugalom (7) nyugtalanság (2) odafigyelés (3) odaszánás (2) olvasói gondolatok (12) otthon békéje (1) öltözet (2) önértékelés (26) önvizsgálat (10) örök élet (5) összetöretés (1) Pásztor (1) pihenés (2) prioritások (1) próba (1) Receptek (4) Remény (18) sóvárgás (2) stresszkezelés (3) szabadság (7) szavaink ereje (1) szégyen (1) szelídség (3) Szentlélek (2) szépség (4) szerelem (2) szeretet (25) szeretve élni (1) szolgálat (12) teherhordozás (1) tiszta szív (1) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (1) türelem (7) új év (2) ünnep (6) valentin nap (1) változás (13) várakozás (10) vendégfogadás (1) Versek (37) veszteség (1) video (5) Vigasz (6)

2017. április 26., szerda

Furdal a lelkiismeret?

„Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket; ezeket az Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk.” Ef 2,10


Összeszedtem az éttermi zacskókat, s egy sóhajtással belegyűrtem őket a szemetesbe. Egyik barátnőmtől kaptam aznap emailben egy receptet, ami egy csomó hámozással, szeleteléssel, párolással járt volna. Elképzeltem az ő szemetesét, ami papírzacskók helyett friss zöldséghulladékkal s egyéb olyan szeméttel van tele, ami bizonyítja, hogy az ő asztalán sokkal több otthon készült finomság fordul elő, mint az enyémen.
S ettől egy picit furdalni kezdett a lelkiismeret.
Előfordul bizony, hogy inkább érzek lelkiismeret-furdalást attól, ami nem vagyok, mint örömöt attól, ami vagyok.
De lélekmelegítő kegyelem várt rám aznap este egy tejcsárdában. Nemrég a lányom megkért, tartsak előadást egyik este a bibliakörben, aminek egyik szervezője volt. „Anyu, biztos sokan eljönnek akkor.”
Ezért hát akkor este vacsorafőzés helyett rendelkezésre álltam. Megint. Elkocsikáztam a tejcsárdához oldalamon kislányommal, akinek a szíve tele volt izgalommal, reménységgel. Sokan voltak. Fiatalok, meghívottak, szülők. Legalább kétszázan összegyűltek a boltban és az előtérben. Kislányom boldogan mosolygott.
Aztán vettem a mikrofont, és beszélni kezdtem. Szívből. Elmondtam a történetemet. Közvetítettem az igazságot. Meghívtam a jelenlévőket, fogadják be Jézust a szívükbe.
Sokan mondtak igent aznap este Istenre, olyanok, akik azelőtt nem tették. Egy tinédzser lány, aki egy éve öngyilkosságot kísérelt meg. Előrejött, hogy befogadja Jézust. Egy fiatalember könnyekkel a szemében. Egy anyuka és apuka. Előrejöttek Jézusért. És még sokan mások.
A tejcsárdában.
Egy olyan asszony segítségével, akinek a szemetese éttermi zacskókkal van tele.
Aki nem kiváló szakács. De aki meg akarja tanulni, hogy azért legyen hálás, amilyen ő, és ne azon keseregjen, amilyen nem.
Talán te olyan vagy, mint a barátnőm a sok zöldséghulladékkal a szemetesében, az ínycsiklandó illattal a konyhájában.
Örülj neki.
Vagy olyan vagy, mint én. A mi adományaink kevésbé illatoznak.
Örülj neki.
És a kegyelem ollójával vágd el a lelkiismeret-furdalás fonalát, ami a szívedre akar tekeredni.


Uram, Te a képmásodra alkottál, és erről hajlamos vagyok megfeledkezni. Segíts, kérlek, hogy abban leljem örömömet, amilyennek Te alkottál, és ne azon keseregjek, hogy nem vagyok olyan, amilyen lenni szeretnék. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2012.07.25.Lysa TerKeurst, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

2017. április 25., kedd

Maradj edzésben



„...gyakorold magad a kegyességben” (I.Tim. 4:7)
(angol fordítás szerint: edzd magad, hogy Isten szerinti legyél)

 
 


Régen volt egy nagyon jól ugró lovam. A nyári szezonban begyűjtöttük a díjakat vele a különböző versenyeken. Képes volt arra, hogy egyik kerítést a másik után repülje át, miközben egy kiegyensúlyozott sebességben vágtatott. Kitartásra képeztük ki a lovamat. Amikor ősszel vissza kellett mennem az iskolába, zöld legelőn pihenhetett. Amikor hidegre fordult az idő, felnyergeltem, hogy egy kis öröm lovaglásra menjünk mielőtt a hó megérkezne. Egy kilométernyi lovaglás és három ugratás után fáradtan fújtatott és prüszkölt. Nem tudtam rávenni a további vágtára. Lehorgasztotta fejét, és a tempója lelassult. Lovam nem volt edzésben.
Időnként a lovamra gondolok, amikor kísértés kerülget, és nincs hova nyúljak, nincs erőm „nem-et” mondani. Ilyenkor (és én pontosan felismerem ezt az időszakot) nem kellene meglepődnöm, mert ekkor nem vagyok edzésben. Nincs kitartás bennem.
Mindannyian egyformák vagyunk. Csetlünk-botlunk miközben életünk útján haladunk, mert gyakran elhanyagoljuk a böjt, az imádság és a rendszeres Biblia olvasás lehetőségét. Amikor a kísértés megérint bennünket, vagy kemény próbát kell átélnünk, azon tűnődünk, hogy miért olyan gyenge a hitünk, hogy nincs erőnk nemet mondani a kísértésre, vagy miért csúszunk bele oly könnyen a depresszióba vagy miért kedvetlenedünk el oly könnyen. Segítségért könyörgünk Istenhez, de valahogy nem tudjuk megragadni azt, és megkísértődünk azzal a gondolattal, hogy Isten kegyelme nem elegendő számunkra, vagy Isten elfordult tőlünk.
Ez nem így van. Azért nincs erőnk, mert nem vagyunk edzésben. Nem várhatjuk el, hogy Isten szerint tudjunk egy csettintésre reagálni amikor nehéz időszakot kell megélnünk, ha nem edzünk.

A Timóteusnak írt első levél 6. fejezetének 11-12. verse így szól:Te pedig, Isten embere, kerüld ezeket. Ellenben törekedj igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelíd lelkűségre. Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, amelyről vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt.
Törekedj. Harcolj. Ragadd meg. - más szóval: maradj edzésben.

Uram, kísértéskor gyakran azt gondolom, hogy kegyelmed nem elegendő számomra. Pedig csak arról van szó, hogy azért nem tudtam Isten szerinti lenni, mert nem voltam edzésben. Kérlek segíts, hogy törekedjem és ragadjam meg a lehetőségét, hogy hozzád közelebb kerüljek.
 
 
 
 
(Forrás: www.joniandfriends.org fotó:pinterest.com)

2017. április 24., hétfő

Egy hely, ahova tartozunk

„Ne hagyd el barátodat és atyád barátját, és ne menj testvéred házába nyomorúságod napján. Jobb a szomszéd a közelben, mint a testvér a távolban.” Péld 27:10


Ahogy ott ültünk az asztal körül a naplementével a hátunk mögött, jóleső sóhaj szakadt fel belőlem. Drága barátnőim arcán ragyogott a búcsúzó nap fénye, hangunk halk volt és meghitt. Szívünkben rég eltemetett témákra fordult a szó, nevetés gyöngyözött, könnyek peregtek, arcunk együttérzést, törődést tükrözött, míg apadtak-dagadtak a beszélgetés hullámai. Ahogy a sötétedés mélyülni kezdett körülöttünk, vonakodva álltunk fel, búcsúztunk egymástól, s tért haza ki-ki a családjához, az otthonához.

Szégyenkezve mondtam magamnak azon az estén: „Hol van ettől a Facebook…”

Ne értsetek félre. Én is odavagyok a közösségi hálózat-őrülettől. Lelkendezve újítok fel régi barátságokat, örömmel maradok kapcsolatban újdonsült barátokkal, akikkel egy-egy utazás hoz össze, s csudára élvezem, hogy a gyermekeimmel új utakon-módokon tudom tartani a kapcsolatot. Szórakoztató és élvezetes. Elbűvölő és elragadó. Nevel és ihletet ad. Szó sincs róla, hogy abba akarnám hagyni, de szükség van rá, hogy a helyén kezeljük, annak tartsuk, ami. Ami biztos: nem a hűséges kötődés helye.

A Facebook csak egy a közösségi oldalak közül, de mert a kedvencem, végeztem egy kis kutatást. 2004-es indulása óta 2010 elejéig felhasználóinak száma 1 millióról a döbbenetes 103 millióra emelkedett csak az USÁ-ban. 2009-ben 145 %-os volt a növekedés. És már rég nem csak a fiataloké. Jelenleg a 35-54 éves korosztály vezeti a felhasználók listáját, élükön a nőkkel. Furcsa módon, az 55 fölöttiek létszáma nőtt legnagyobb mértékben 2009-ben: 923% volt a növekedés!

Szinte hihetetlen! Eltöprengtem, mi lehet az oka a hálózatok népszerűségének. Nem kutattam mélyebben, de van néhány elképzelésem. Az idők során kultúránk egyre elszigetelőbbé vált. Az ipar terjedésétől, ami családjainkat kiragadta a falvak bensőségességéből, a légkondicionálásig, ami a kapu előtti kispadról a szobák hűvösébe vonzotta az embereket, egyre nehezebb feladatot jelent a valahova tartozás. Ahelyett, hogy egy életen át kötődnénk egy gyülekezethez, mindegyre más városba költözünk, más templomokba járunk. Ahelyett, hogy átszaladnánk a szomszédba a nagyi tanácsáért valami nevelési kérdésben, bekapcsoljuk a TV-t, vagy fellapozunk egy könyvet. Az asztal körül fogyasztott közös étkezés helyét átveszik az útközben itt-ott bekapott falatok, mialatt egyik elfoglaltságunkról a következőre hajtunk.

Ha mindez gúnyosan hangzik – elnézést kérek. Vérző szívvel írok, saját tapasztalatból. Rólam szól mindez. Én vagyok, aki befelé fordult, és bekapcsolja a gépét, ahelyett, hogy kitárt karokkal, kitárt lélekkel kifelé fordulna. Én vagyok, aki az utóbbi időkben ért csalódások miatt a barátság helyett a „barátkozás” felé fordult. Könnyebb távolról barátkozni, mint közeli barátnak lenni.

Elgondolkoztam nemrég, milyen korba és hova született Jézus. Isten saját tetszése szerint bármelyik korba küldhette volna. Miért nem a mi korunkba küldte? A televízió és az internet biztos gyorsabban terjesztette volna az Igét. Nem tudom, miért küldte Isten telefon, tévé és internet nélküli világba Jézust, de talán, mondom: talán, korválasztásának üzenete van számunkra. Jézus a szoros kapcsolatokat választotta üzenete terjesztésére újraeljöveteléig.

Saját képére és hasonlatosságára alkotott minket, a szemtől-szembe, szívtől szívig kapcsolatok elnyomhatatlan vágyával. Talán egyedül az igazi összetartozás Istennel és másokkal elégíti ki lelkünk állandó vágyakozását.

Uram, tudom, hogy Nálad igazi együvé tartozást találok. Segíts, hogy másokkal is hasonló kapcsolatot építhessek. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.08.17.Amy Carroll, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotÓ. pinterest)

2017. április 23., vasárnap

Templom

Már sokszor elgondolkodtam azon, mit jelent nekem a templom és a gyülekezet. Istennel való találkozást, tanítást, imádkozást – hangzott az első válaszom. De éreztem, hogy itt nem állhatok meg, ez nem fedi a valóságot.

Istennel bárhol találkozhatok. Az aluljáróban egy éhes koldus gyermek tekintetében, akinek a szendvicsemet odaadtam ugyan, de nem kérdeztem meg tőle, hogy mit keres ott, hol vannak a szülei, és ez a tekintet, a lelkiismeret-furdalás évek óta kísér.

A leghitetlenebb diákom mondatában, aki azt mondta nekem egyszer, miután megszidtam, hogy : „tudom én, hogy akármennyire is rossz vagyok, akármennyire nem tanulok, szeretnek itt engem.” 

Egy dalban, amit a kisfiamtól kölcsönkért fülhallgatóval hallgatok meg a családtól elcsent pár percben, mert tudom, hogy a lelkemnek most erre a simogatásra van szüksége.

Egy beszélgetésben a férjemmel. Egy ölelésben a gyermekemtől egy fárasztó nap után.

Hétköznapi kicsi csodákban, a gyógyuló sebeimben, az embereimben.

Szólhatok, imádkozhatok hozzá bárhol, bármikor. A zsúfolt buszon sebtében, vagy a hálószobánkban csendben. Lehet az imádságom szép és lehet szinte összefüggéstelen mondatok, szavak halmaza. Ő érti, akkor is, ha még én magam sem. Imám lehet egy beszélgetés, könyörgés, hála. Vagy csak egy különleges, szavak nélküli érzés. 

Tanít Ő mondatokkal, mozdulatokkal. Amiket én kapok és amiket adni tudok. Tanít a hibáimmal, bűneimmel, a sikereimmel, kudarcaimmal, csak meg kell állnom mindig egy kicsit, és láthatom a leckét, a tananyagot, láthatom, ahogy formál, ahogy korrigál, segít. 

Van, hogy nem megyek el istentiszteletre, de igyekszem, hogy az életem az legyen.

Van, hogy nem imádkozom, nem szólok, csak hagyom Őt munkálkodni bennem, csak figyelek, hogy merre vezet. De igyekszem, hogy a lelkületem imádságos legyen ilyenkor is, ima nélkül is. 

Mit jelent akkor nekem a templom, a gyülekezet?

Egy helyet, ahol sok emberrel együtt mondhatom a Mi Atyánkot, miközben kinézek az ablakon és a 10 emeletes bérház lakóira gondolok, értük imádkozom.

Itt tudom úgy meghallgatni az igehirdetés előtti éneket, hogy közben gyakran elerednek a könnyeim, mert telve van a szívem mindig valamivel: bánattal, örömmel, hálával, vággyal. Könnyeimmel kiürülnek ezek a szívemből egy órácskára és helyet adnak a tanításnak. Mire letörlöm őket, megérkezem.

Itt tudok Bibliát olvasni Istentisztelet előtt. Hétközben is kezembe veszem, de rövidebb idő múlva, mint szeretném, le is teszem. Hívnak a gyermekeim, a feladataim, az embereim, a háztartási teendők, a javítandó dolgozatok, a megírandó levelek, a beadandók, az elintézendők, beszélgetések, kirándulások, vagy csak egy hétvégi közös reggeli a családdal, amit egész héten vártunk. Engedek a hívásnak, hisz Istentől a kezembe helyezett teendők, ajándékok ezek, és várom a vasárnapot, amikor leülök a kedvenc helyemre, és olvashatom az Igét. Az igehirdetés előtt a Biblia irányba állít, a dal és a könnyeim átmossák a lelkem és készen állok.

Így tudok belefeledkezni az igehirdetésbe és elfelejteni mindent és mindenkit magam körül.

Itt tudok a férjem kezét fogva Úrvacsorázni. Előtte és utána pedig nézni a többieket, vagy olvasni és hálát adni azért a békességért, amit ilyenkor érzek.

Itt tudok egyre több emberhez odalépni, mert dolgom van velük, vagy csak mert jól esik.

Itt láthatom a férjem útját a hitben és a szolgálatban. Nagy ajándék ez nekem. 

Itt tudom feltenni a kérdéseimet, és remélhetem, hogy Istenből kiinduló válaszokat kapok. Legyen az igen, vagy nem, elfogadás vagy elutasítás. 

Itt tudom egy-egy pillanatra azt érezni, hogy valamit, épp egy kicsit már én is megértek ebből a számomra bonyolult és félelmetes világból.

Újra és újra beleborzongok az érzésbe, hogy Isten mennyire ismer engem. Amikor kicsi, ébredező hitű gyermeke voltam, vigyázott rám, fogta, szorította a kezem, el nem engedett. Már szinte fájt. Majd, amikor eljött az ideje, megajándékozott feladatokkal, társa lehetek. Persze, gyakran elfelejtem ezt. Elveszítem az önbizalmam, a lelkesedésem, megbántódok más egy óvatlan mozdulatán, szaván, elfáradok, visszajelzést, biztatást várok. Többet akarok, vagy éppen kevesebbet. Meg akarok felelni saját magam vagy mások valós vagy vélt elvárásának. Ilyenkor megállok egy kicsit, és Jézusra tekintek.

Ő ott lakik a lelkem mélyén. Oda kell eljutnom, hogy érezzem azt a békességet, amiből kiindulva újra kezdem minden nap. Hogy letisztuljon, leegyszerűsödjön minden. 

Hogy mit jelent nekem a gyülekezet, a templom?

Istennel való találkozást, tanítást, imádkozást. Istent és embereket. Azt, amit az élet maga.

Rácz Kornélia






Az én hitvallásom

De mindezekben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket.

(Róma 8:37)



Épp olyan nap volt, mint a többi. Felkelt, és elkezdte szokásos napi teendőit. Felkelti a gyerekeket. Elkészíti az uzsonnájukat. Becsomagolja a táskákat. Elviszi őket a suliba. Tornázik, majd hazamegy.

Épp olyan nap, mint a többi... mindaddig, míg a konyhába lépve meg nem hallotta, hogy sms érkezett. Nem az ő telefonjára, hanem a férjéére. Nem volt számára ismerős a név. Egy női név. Biztos egy új munkatárs. Vagy ügyfél. Hiszen bízott a férjében, ugye?

Valami arra késztette, hogy mégis megnyissa az üzenetet. Ahogy az intim szavakon végigfutott a tekintete, szédülni kezdett, s a gyomra felkavarodott. A régebbi üzeneteket is átnézte, – és a szavak tőrként döftek a szívébe.

Hallotta, hogy a férje befejezte a zuhanyozást. Mit mondjon neki?

Nem mondott semmit.

Este aztán szembesítette férjét. A férje vallomást tett, bocsánatot kért, ígérte, hogy véget vet a kapcsolatnak. Ő hinni akart neki, de tudta, mennyire nehéz lesz. Az a nő egy másik államban élt. Gyakran dolgoztak, utaztak együtt.

„Fogok-e még valaha bízni benne?” – kérdezte magától.

Teltek a hetek, hónapok. Újabb üzeneteket, e-maileket talált. Végül megkérte a férjét, költözzön el, legalább egy időre.

Sírva jelent meg nálam. Kiöntötte a szívét, elmesélte, hogy megcsalták. Az árulás lelke mélyéig megrázta. Megrendülten hallgattam történetét
.
Elhagyatva, magányosnak érezte magát. Próbáltam gyenge szavaimmal vigasztalni, de tudtam, hogy nem erre van szüksége. Egyedül Annak az igazságai és ígéretei jelentenek gyógyírt számára, Aki sosem fogja megcsalni, sosem fogja elhagyni, sosem távozik el tőle. Ezért adtam a barátnőmnek egy Hitvallást, ami mindig emlékezteti fogja arra a tényre, hogy ő Krisztusban van és hogy Krisztus semmi körülmények között sem szegi meg ígéreteit. A következő kijelentéseket osztottam meg vele:


Ő szeret téged

"Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban."
(Róm 8,38-39).


A Mindenható Isten ismer téged

"Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük."
(Zsolt 139,15-16 KNB).


Megbocsát neked

"Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól"
(1Jn 1,9).


Élete árán megváltott téged

„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem” 
(Gal 2,20).


Isten céllal teremtett téged, a mesterműve vagy

„Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk” 
(Ef 2,10).


Győzni fogsz

„De mindezekben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket” 
(Róm 8,37).


Valaki összetörte a szívedet? Megcsalt? Hazudott neked? Kihasznált? 


Elveszettnek érzed magad? Esetleg magányosnak? Legyőzöttnek? Kétségbeesettnek? Az értéktelenség érzésével küzdesz, úgy gondolod, hogy senkinek sem kellesz? Akit már senki sem szeret?


Nem vagy egyedül. Jézus megért téged, Ő együtt érez veled. Ő Azonosul fájdalmaddal, szenvedéseddel. Hiszen azok árulták el, akiket Ő teremtett., és azok hagyták el, akiket szeretett. Jézus, a mi Megváltónk és Szabadítónk megérti, min megyünk keresztül.


Az Ő élő és cselekvő Igéjének igazságaival és ígéreteivel gyógyítja sajgó sebeinket, reményt adva a reménytelennek tűnő helyzetekben, és igaz szavaival írja fölül a hazugságokat.


Drága barátnőm, ismételd el imádban a fenti hitvallást. Ültesd el ezen igazság magvait a lelkedben. Isten majd megöntözi és táplálja őket, hogy a szeretet, a remény és a hit mélyre nyúló gyökereit nevelje benned.


Mennyei Atyám, saját életemért imádkozom ma ezt a Hitvallást. Ültesd el mélyen a szívemben ezeket az igazságokat és ígéreteket, öntözd őket szereteteddel, és keltsd őket életre mostani helyzetemben. Fiad, Jézus Krisztus nevében kérem, Ámen.




"Ez a vigasztalásom nyomorúságomban, mert beszéded megelevenít engem."
(119. Zsoltár 50. vers)







(Forrás: May 7, 2014 My Faith Declaration Wendy Blight, http://proverbs31.org/devotions/devo/my-faith-declaration/)

2017. április 22., szombat

Fogadalmaim megújítása

„Hálaadással áldozz Istennek, és teljesítsd a Felségesnek tett fogadalmaidat! Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.”


Zsolt 50,14-15.


Fiatal lányként nagyon szerettem volna karcsú lenni. Ehelyett én voltam a „duci lány” az úszócsapatban, az enyhén túlsúlyos a tánccsoportban, és mindig rosszul éreztem magam kétrészes fürdőruhában. 15 évesen felfedeztem a fogyasztó turmixokat, és rengeteget tornáztam, sportoltam, mozogtam.
Működött! Jó sok kilót leadtam, s végre jól éreztem magam a bőrömben.
Ekkor tettem magamnak egy fogadalmat: soha többé nem leszek kövér.
Első terhességem alatt annyira rettegtem a hízástól, hogy napi 5 km-t futottam minden nap a szülésig. Bármilyen áldozatra képes voltam, csak tartani tudjam magam a fogadalmamhoz. Karcsúság utáni vágyam szolgálatában álltam.
Ryan születése után még vékonyabb szerettem volna lenni. Elsősorban cukormentes italokból és keménycukorkából állt a diétám. Néha megengedtem magamnak egy-egy étkezést vagy pár falatnyi valódi ételt. Gyorsan leadtam újabb 5 kilót.

A kislányommal való terhesség alatt egy belső seb miatt ágynyugalomra ítéltek, abba kellett hagynom a testmozgást és a diétázást. Lauren megszületése után az ellenkező végletbe estem, mindent megettem, amit láttam, és felszedtem magamra 18 kilót.
Sokáig nem értettem küzdelmemet a kilókkal, mígnem egy tanítást hallottam az öröklött hajlamaink és az önmagunknak tett fogadalmak kapcsolatáról.
Emlékszem, hogy a szüleim állandóan küzdöttek a túlsúlyukkal. Sőt, tudomásom szerint a családban ez már nemzedékek óta probléma. Olyan örökség volt ez, amit saját erőmből akartam leküzdeni.
És ahelyett, hogy az Úr elé vittem volna problémámat, és az Ő szabadítását kerestem volna, megfogadtam, hogy magam leszek úrrá a helyzeten. SOHA többé nem leszek kövér.
Csakhogy ez a fogadalom nem csak az egyik, hanem mindkét végletbe belehajszolt. Rádöbbentem arra, hogy egészséges belső egyensúlyt csak úgy fogok találni, ha átadom küzdelmeimet az Úrnak.
Új fogadalomra volt szükségem, olyanra, amit nem magamnak, hanem Istennek teszek. Ami arra vonatkozik, hogy átadom neki az irányítást. Mindig.

Mai alapigénk arra bátorít, hogy a bajban mindig fordulhatunk az Úrhoz, és Ő ígérete szerint megszabadít bennünket, mi pedig az életünk által fogjuk Őt megdicsőíteni. Az a probléma, hogy legtöbbször mi akarjuk kézben tartani a dolgainkat, és a saját erőnkből akarjuk legyőzni a nehézségeinket.

Mi lenne, ha felajánlanánk Istennek az irányítási igényünket?

Mert, ha az elhatározásainkat a saját erőnkből akarjuk teljesíteni, akkor állandóan önmagunkra figyelünk, és ez állandó belső küzdelmet, békétlenséget okoz.
Az Úrnak tett fogadalmak viszont Krisztusra összpontosítanak, és ezáltal belső békességet hoznak.

Van olyan ígéreted, amit azért tettél önmagadnak, mert akár generációkon át tartó fájdalmakat, küzdelmeket tapasztaltál a családodban? Vannak olyan minták, amiktől szabadulni akarnál? Nem föltétlen a túlsúlyra gondolok. Lehetnek másfajta generációs megkötözöttségek: erőszakosság, idegesség, szexuális kicsapongás, a függőség különböző formái, vészmadárkodás, pletykálkodás, stb.

Felszínesen szemlélve hasznosnak tűnhet az önmagunknak tett fogadalom, de ha jól meggondoljuk, akkor nem érünk el vele mást, mint hogy hátráltatjuk a lelki fejlődésünket, mert a fogadalmainkat kezdjük szolgálni az Úr helyett. Az egészségemnek jót tett hogy nem akartam tovább vinni az egészségtelen táplálkozás mintáját amit családomban tapasztaltam. De nem tudtam maradandó sikert elérni és nem leltem békességre, míg át nem adtam teljesen életemnek ezen területét is az Úrnak.


Most már nem állok messze az egészségesnek mondható testsúlytól. Nem a saját erőmből értem el ezt az eredményt. Azóta is napról napra tanulom, hogy életem minden mozzanatában – beleértve az ételek iránti vágyakozásomat is - az Úr segítségére hagyatkozzam.


Uram, ha a saját erőmre támaszkodom, akkor kifáradok és elesek. Segíts, hogy Benned bízzam. Igéd biztat, hogy ha Hozzád fordulok, megszabadítasz! Köszönöm, hogy a Te Neved ereje szabadságot ad. Egyedül a Te erődre és irányításodra akarok ezentúl hagyatkozni. Jézus nevében, Ámen.




(Forrás: Stephanie Clayton: Renewing My Vows, www.proverbs31.org/devotions, fotó: pinterest.com)

2017. április 21., péntek

Nem merek bátran imádkozni

„Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” (Jak 5,16)

Bevallom, néha nem merek bátran imádkozni.
Nem azért mintha nem hinném, hogy Isten mindenre képes. Hogyne hinném. Odavagyok Jézusért. Teljes erőmmel követni akarom. Engedelmeskedni neki. Kalandra kelni Istennel.
Ingadozásom tehát nem abból ered, mintha kételkednék Istenben. Inkább magamban kételkedem, abban, hogy fel tudom-e ismerni, mi az Isten akarata. Tény, hogy Isten néha úgy dönt, nem tesz semmit. Ha pedig Ő a Nem mellett dönt, én pedig vadul imádkozom az Igenért, úgy érzem, nem vagyok összhangban az akaratával.
Ismered ezt az érzést?
Annyira szeretnék Isten akaratával azonosulni, hogy ilyeneket mondok imádkozás közben: Uram, kérlek, gyógyítsd meg a barátnőmet, de ha magadhoz akarod őt venni, azt is elfogadom.
Miért nem imádkozom bátran: Uram, gyógyítsd meg a barátnőmet! És aztán továbblépek, tudva, hogy nem imádkoztam hiába – függetlenül attól, mi következik ezután.
A bátor imádkozás átemel a vallásos megszokásból az Istennel való hiteles kapcsolatba.
Az imádkozás olyasmire nyitja meg lelki szemeimet, amit magamtól nem látnék meg. És biztos vagyok benne, hogy számít az ima. Az imádság erős és hatékony, ha igaz szívvel imádkozom (Jak 5,16).
Az ima tehát hat – megváltoztatja az életet, fellobbantja az elmét, megrázza a földet. Nem kell tudnom, hogyan. Nem kell tudnom, mikor. Csak bizalommal boruljak térdre, és akkor ennek a Jézust szerető lánynak a remegő imái hullámot vetve terjednek tova a magasságban és a mélységekben.
Hagyjam, hogy ez az abszolút igazság beáradjon a lelkembe, és kioltsa a kételkedés szikráit. Hajlítsa be a térdem. És lobbantson új, bátor, lángolóbb tüzet bennem. Ez a bátorság nem a főnök követelőző bátorsága. Ez a bátorság azt jelenti, hogy teljes szívemből szeretem Jézust, akkor hát hogy adhatnék neki lángoló imaéletnél kevesebbet?
Jézus a Mt 6, 6-8 versekben az imádságos életről beszél. „Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged. Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle.”
Merjünk hát kérni. Újra meg újra. Nem azért, mintha ezzel akarata ellenére cselekvésre késztethetnénk Istent, hanem hogy lelkünk rákapcsolódjék drága Jézusunkra, és láthassuk, mit tesz a maga akarata szerint.


Uram, hálát adok a lehetőségért, hogy minden bajomat, bánatomat Eléd hozhatom. Köszönöm, hogy pontosan azt adod, amire szükségem van. Hiszem, hogy mindig a javunkat tartod szemed előtt. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: I’m Scared to Pray Boldly, Encouragement for today, 2017. április 6.,www.proverbs31.org, fordítás:eszmelkedesek.blogspot, kép:pinterest

2017. április 20., csütörtök

Drámamentes élet

„Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg.” 2Kor 5,17

Emlékszem arra az estére, amikor új lappal indult az életem.
Krónikus hátfájdalommal küzdő édesanyám gerincét megműtötték. Hiába küldtem sms-eket, hagytam üzeneteket, a műtét óta nem kaptam hírt felőle. Bátyámtól sem, aki közel lakik, és be tud járni hozzá a kórházba. Néhány zavaros sms érkezett anyukámtól, amiket nem tudtam kibogozni, egyszer meg hívott is, de senki se szólt bele a telefonba.
Azzal bátorítottam magam, hogy a bátyám úgyis hívna, ha baj lenne, meg Isten ura a helyzetnek.
Végre három nappal a műtét után meghallottam anyukám hangját. Alig ismertem fel. Este 9-kor hívott (náluk éjfél volt), nehezen formálta a szavakat, de azt megértettem, hogy elviselhetetlen fájdalmai vannak. Kapott fájdalomcsillapítót, de az orvos megtiltotta, hogy néhány órán belül újat adjanak neki.
Azért hívott, mert úgy érzi, nem éli túl az éjszakát.
Első reakcióm érzelmi volt. Azonnal beszélni akartam az éjszakás nővérrel, hogy adjon gyógyszert édesanyámnak. Fel akartam hívni a bátyámat, hogy leteremtsem, miért nem intézkedik személyesen. Rögtön meg akartam osztani az egészet a férjemmel és a lányommal, hadd tudják ők is, mi történik családom távol élő tagjaival.
De végül időt adtam magamnak, hogy felfogjam, jobban teszem, ha ahelyett, hogy három ponton is drámát szítok, Isten bölcsességéhez fordulok. Azt szeretném, hogy amit mondok vagy teszek, az Ő dicsőségét szolgálja.
Uram, adj bölcs szavakat, mit mondjak most édesanyámnak – fohászkodtam. Nagyon sajnálom, hogy ezt kell átélnie, mondtam neki a telefonba, imádkozom érte, hogy Isten „csendesítse le a vihart”, és legyen édesanyám Békessége, Gondviselője, Védelmezője és Orvosa ezen az éjszakán.
Anyukám megnyugodott, biztosított a szeretetéről, és lerakta a telefont. Én pedig valami új dolgot tettem. Nem hívtam fel a testvéreimet, hogy rájuk zúdítsam, mit éltem át pár perccel ezelőtt. Nem számoltam be kis családomnak sem a történtekről. Ehelyett csendesen megköszöntem az Úrnak, hogy segített megnyugtatni édesanyámat, hogy közelebb kerültünk egymáshoz, és a pillanatnyi dráma elcsitult.
Akkor megértettem, hogy új korszak kezdődik: Krisztussal a szívemben drámamentes életet élhetek.
Évekig azt hittem, én már csak ilyen vagyok, hogy érzelmileg reagálok mindenre, hisz ebben nőttem fel. De mert Krisztusban újjá születtem, és ha Hozzá fordulok, megosztja velem bölcsességét, új lapot kezdhetek: reagálhatok felnőtt módra, nem kell hagynom, hogy az érzelmeim vezessenek, mikor hirtelen valami történik.
Mikor meghalok önmagamnak (Gal 2,20), és Krisztus él bennem, érzelmeim elveszítik központi szerepüket. Nem az vezérel, hogy én hogy látom a dolgokat. A jogok, melyeket magamnak tulajdonítok, már nem állnak az első helyen.
Érzelmeim, véleményem, jogaim mind az Övéi, és Ő nyilatkozik meg általam. Az Ő reakciója lesz az én reakcióm, az Ő cselekedetei az én cselekedeteim. Ahelyett, hogy jelenetet rendeznék, alávetem Neki magam. Csak arra kell gondolnom – ki is mondhatom hangosan –, hogy: Tied vagyok Uram, legyen nekem akaratod szerint.
Legkönnyebben úgy élhetek drámamentesen, ha mentes vagyok önmagamtól. Magamtól megszabadulva Krisztus személyével töltődöm fel. Csak így láthatom meg, hogy az Igazi Történet akkor bontakozik ki, ha Jézus növekszik bennem, én pedig kisebbedem.




Uram, köszönöm, hogy Krisztusban új életet kezdhetek. Köszönöm, hogy a bölcsesség egy fohásznyi távolságra van mindig, és így tudok felnőtt módra reagálni ahelyett, hogy az érzelmeim vagy a hangulatom vezérelnének. Segíts drámamentesen élni, Rád, a Te igazságodra összpontosítva
önmagam és az érzelmeim helyett. Jézus nevében, Ámen.

Cindi McMenamin: Living a Drama-Free Life,Encouragement for today, 2017. április 5.,
www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot, kép: pinterest

2017. április 19., szerda

Összecsapás a másikkal

„A gyűlölet viszályt teremt, de minden hűtlenséget eltakar a szeretet. Az értelmes ember ajkán bölcsesség található...” Péld 10,12-13a


A férjemmel gyakran mulatunk azon, mi lett volna, ha hajdani főiskolás korunkban már működtek volna társkereső oldalak, ahova be lehet küldeni a profilodat, és ők kiválasztanak a beküldők közül egy hozzád illő párt. Egészen biztos, hogy ha a mi személyiségünket összevetik, ahelyett, hogy egymáshoz raktak volna, nagy piros betűkkel letiltották volna, hogy valaha is találkozáson törjük a fejünket. Teljességgel össze nem illő pár lettünk volna a szemükben.
Olyanok vagyunk, mint a két gyertyatartó az öltözőasztalomon. Mindkettő rézből készült, biztos, kerek támaszon áll, de ezen kívül semmi sem hasonlít rajtuk.
Egyik egyenesen nyúlik felfelé, inkább a funkcióra összepontosít, mint a fantáziára. Világos, erős vonalak alkotják a díszítését. A másikhoz egy kis dilit is hozzáraktak. Két rézzsinór fut végig rajta körbe-körbe kacskaringózva, magához vonzva a tekintetet.
Más-más bolhapiacon találtam a két gyertyatartót. Bár nagyon különböznek, eklektikusságukban érdekes párt alkotnak. És ami még fontosabb, a férjemnek és nekem a kettőnk házasságát jelképezik.
A férjem az első gyertyatartó. Kacskaringók nélkül. Egyenesen előre. Csak a funkció számít. Én meg a másik vagyok, a dilinyós. Szanaszét kanyarogva, mindenben szórakozást keresve és találva. Bár mindkettőnket „rézből öntöttek”, ugyanazon a szellemi alapon állunk Krisztusban, a személyiségskála ellentétes végeiről érkezve katasztrofális párosításnak számítunk.
A szokásos férfi-nő ellentéteken túl nagyon sok vonásunk van, amik állandóan összeütközésbe kerülnek, és ez a másikon csattanó szókorbácsokban tud megnyilvánulni – főleg nálam.
A házasságban, munkahelyen, szülő-gyermek kapcsolatban össze nem illő párok sokszor okoznak bonyodalmat, feszültséget, gyakran bántást, fájdalmat. A másik, akit másként huzaloztak, mint minket, másként működik, olyan döntéseket hoz, úgy viselkedik, olyasmiket tesz, ami nekünk álmunkban se jutna eszünkbe, és ez gyakran helytelen reakciókat vált ki belőlünk. Berzenkedünk ellene, gondolataink nem igazán hízelgőek vele szemben.
Amikor családon kívüli kapcsolatban történik mindez, többnyire civilizáltak tudunk maradni, visszatartjuk, aminek a kimondását megbánnánk. Otthon bezzeg, a házastársunkkal, a gyerekeinkkel nem vagyunk ilyen visszafogottak: kitör a láva, égető szózuhatagok, megalázó kifejezések, ítélet és vád ömlik ki a szánkon. A test veszi át a hatalmat, már nem a „Lélek szerint” élünk, hanem „a test kívánsága szerint” (Gal 5,16). Ha nem ügyelek, testi oldalam kielégülésre vágyik, és semmi nem alkalmasabb erre, mint egy alapos kis odamondás mindenben-másként-gondolkodó-és-cselekvő férjemnek.
Pedig Isten nem ilyen reakciót vár el tőlem. Alapigénk mutatja az irányt, hogyan kéne két különböző típusú személyiség együttélését alakítani: „A gyűlölet viszályt teremt, de minden hűtlenséget eltakar a szeretet. Az értelmes ember ajkán bölcsesség található...” (Péld 10,12-13a).
A szeretet a kulcsa a bölcs reakcióknak egy kapcsolatban. Mivel szeretjük Istent, és szeretjük a másikat, észre kell, hogy vegyük, miből lesz az összecsapás. Kérjük Istent, segítsen megérteni a másikat. Akarjuk szeretni. Nem olyan öntyöm-pöntyöm-cuncimókus módra, hanem „kedvesen, nyugodtan fogok vele viselkedni, ahogy Isten szeretné”-módra. Ha sikerül az agyunkba belebetonozni ezt a hozzáállást, sikerül majd méltóképpen reagálni éles helyzetben is. Akkor, mikor valaki egészen másként gondolkozik és cselekszik, mint mi.
El kéne határozni már most, hogy nem hagyjuk, hogy a hozzánk közelállók kihozzanak sodrunkból, mit szólsz? Szeretni akarjuk és megérteni őket, ugye? Főleg, mikor ők az olaj, mi meg a víz, vagy fordítva. Igen. Még a férjünkkel is így fogunk viselkedni.


Uram, segíts, add meg a képességet és készséget, hogy kedves és nyugodt maradjak, és tartsam a számat. Úgy szeretném, ha szavaim, tetteim, reakcióim örömet okoznának Neked, és a Te szeretetedet tükröznék! Jézus nevében, Ámen.

(Karen Ehman: Clashing with Others, Encouragement for today, 2013.06.17., www.proverbs31.org/devotions, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2017. április 18., kedd

Az áldást jelentő hit


"Eszerint a hitből élők nyernek áldást a hívő Ábrahámmal." Gal.3:9







Az elmúlt hónapokban a hátsó udvarunkon lévő madáretetőnkön nem sok nézegetni való akadt. Néhány, alkalmanként felbukkanó verében kívül más látogató nem jelentkezett. A napokban egy kicsit magam alatt voltam, így hosszú perceket töltöttem az ablaknál, remélve, hogy néhány madarat megpillanthatok.
Egyszer csak a madáretető környéke hirtelen életre kelt, különböző fajta, korábban még nem jelentkező barát érkezett. A semmiből pintyek repültek az udvarra, majd egy sokszavú posztáta jelentkezett, később pedig néhány vörösbegy ugrott be, hogy csatlakozzanak a csapathoz. A kerítésen két galamb üldögélt, hogy kivárják sorukat a madáretetőnél.
Elkerekedő szemmel és hatalmas mosollyal szemléltem mindezt. Gondolkodás nélkül felkiáltottam: "Köszönöm Uram, a madarakat!" Rádöbbentem, hogy a hátsó udvarunkban lezajló mulatságot maga az Úr szervezte számomra. Amikor egy kis lélekfrissítőre volt szükségem, elém hozott egy sor színes, vidám madarat. Galambok és vörösbegyek nem mindennap jelennek meg nálunk - és ha az Úr figyelmét egy leeső verebecske sem kerüli el, biztosra veszem, hogy repülési útvonaluk is az Ő irányítása alatt áll.

Számomra ez hit kérdése - hit, mely Isten kezét fedezi fel a környezetében történő dolgokban. Hit, amely bizonyos abban, hogy a kék szajkó szemünk előtti elreppenése ajándék, melyet személyesen az Úr rendelt a mi áldásunkra.
Micsoda életfelfogás! Mert azok a boldog emberek igazán, akik képesek Isten mindenható kezét felfedezni a velük és körülöttük történő kis és nagy dolgokban egyaránt. Nézz körül egy kicsit, és legyen elegendő hited meglátni Teremtőd ajándékait. Bizonyosan áldott napod lesz!

Uram, a mai napon szeretném észrevenni kezed nyomát mindabban, ami történik velem. Adj kérlek hitet, hogy bizonyos legyek abban, hogy minden ajándék Tőled származik. Segíts kérlek, hogy felfedezzem ezernyi módját felém nyúló szeretetednek. Add meg nekem a hit szemét, és tudom, hogy ezáltal áldásban fogok részesülni.
 
 


Forrás: Joni and Friends Daily Devotionals, http://www.joniandfriends.org/daily-devotional/ fotó:pinterest.com