Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (4) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (20) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (5) alkalmatlanság (1) Anyák napja (2) Anyáknapja (6) átadás (10) barátság (14) bátorítás (30) bátorság (3) Békesség (24) belső békesség (11) belső viharok (17) beszéd (5) betegség (1) Biblia olvasás (10) Bizalom (53) bizonyosság (1) bizonyságtétel (16) biztatás (1) böjt (2) bölcsesség (16) Bűnbocsánat (7) bűntudat (1) céltudatos élet (5) család (3) csalódások (4) Csendes percek (1962) csendesség (4) csüggedés (12) Depresszió (12) dícséret (1) dicsőítés (19) Döntések (11) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (10) elengedés (1) életöröm (6) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) előítélet (3) elutasítás (1) Emberekről van szó (14) Emlékezés (2) engedelmesség (7) erő (13) fájdalom (9) fáradtság (4) feladat (10) félelem (12) feltámadás (4) feltöltődés (8) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (6) Gondolatok (41) gondoskodás (1) gondviselés (13) gyász (1) gyengeségek (3) Gyermeknevelés (24) Gyógyulás (10) győzelem (4) hála (10) hálaadás (8) harag (3) harc (6) házasság (25) hit (38) hozzáállás (3) Húsvét (3) hűség (8) identitásunk (7) időbeosztás (6) igazság (8) Igehirdetés (38) ígéretek (1) Igevers (4) Ima (40) imádság (18) Immánuel (2) irgalom (7) irigység (2) ismeretlen (1) Isten ajándéka (7) Isten ereje (9) Isten gondoskodása (15) Isten hűsége (29) Isten időzítése (2) Isten keresés (2) Isten követése (9) Isten lát (2) Isten munkálkodása (9) Isten neve (6) Isten szeretete (69) Isten terve (17) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (49) Istenen lévő tekintet (3) Istennel töltött idő (14) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (14) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (4) Jézus követése (33) Jézus szeretete (8) jóság (2) jövő (2) kapcsolatok (26) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (23) keresés (1) kételkedés (8) kétségbeesés (1) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (11) konfliktusok kezelése (4) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (11) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (7) magvetés (2) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (11) megelégedettség (7) megismerés (6) Megpróbáltatás (26) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) mint Jézus (1) misszió (1) munka (1) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nyugalom (8) nyugtalanság (2) odafigyelés (6) odaszánás (2) olvasói gondolatok (25) otthon békéje (1) öltözet (2) önértékelés (34) önvizsgálat (16) örök élet (9) összetöretés (1) Pásztor (1) pihenés (5) prioritások (2) próba (2) Receptek (4) Remény (25) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (5) szabadság (7) számadás (1) szavaink ereje (3) szégyen (1) szelídség (3) Szentlélek (4) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (2) szeretet (39) szeretve élni (2) szolgálat (18) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (3) tiszta szív (1) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (9) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (18) várakozás (13) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (6) Vigasz (6)

2018. február 17., szombat

Miként tudja az ima megváltoztatni egy férfi életét

Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.


(Jakab 5:16)

Allan durva ember volt. 

Egyedülálló édesanya nevelte öt testvérével együtt. Megtanulta, hogy kemény elszántsággal érheti el céljait. Tizenkilenc évesen házasodott meg, húsz évesen már fia született, és huszonöt volt, amikor a kislánya is megérkezett. Húsz év alatt egy fatelep kiszállító sofőrjéből egy építőanyag kereskedés társtulajdonosává lett. 

Allan nem vetette meg az alkoholt, nagy ivónak számított. Bántalmazta a feleségét szavakkal és tettlegesen is, a gyermekeit pedig érzelmileg terrorizálta. Elmerült a szerencsejátékban, belekóstolt a pornográfiába, és megkérdőjelezhető kapcsolatot ápolt kétes elemekkel. Amikor azonban tinédzser lánya átadta szívét Jézusnak, és elkezdett imádkozni a családjáért, Isten kézbe vette a kegyelem vésőjét, és elkezdett Allan kőkemény szívén dolgozni. 

Egy napon így fordult lányához: „Időnként el foglak kísérni a gyülekezetbe, de sohasem lesz keresztény belőlem. Túl sok borzalmat követtem el az életemben. Soha sem leszek méltó arra, hogy Isten megbocsásson nekem.” 

Lánya hiába mondta neki, hogy senki sem tud önmaga erejéből „jó” lenni. Épp ezért halt meg Jézus a kereszten, a bűneinket magára véve. Ám Allan számára a kegyelem ezen üzenete megragadhatatlan maradt. 

Negyvenhat éves korában Allan élete fájdalmas fordulatot vett. Egy rosszul sikerült üzleti döntés miatt beperelték. Allan közel állt az idegösszeroppanáshoz. Neki úgy tűnt, minden összeomlik körülötte, Isten azonban ezeket a történéseket felhasználta Allan érdekében.

Egyik napon kétségbeesve autóba ült Észak-Karolinában, hogy megkeresse feleségét, aki éppen egy összejövetelen volt Pennsylvaniában. Sehol sem találta, ezért megállt egy templomnál, hogy imasegítséget kérjen. A titkár egy térképet rajzolt Allan számára, mely elvezette Allant az erdőbe a pásztorhoz, aki éppen egy új gyülekezetház építésén dolgozott. 

Allan kezében a vázlatos térképpel megtalálta az épp kalapáccsal dolgozó pásztort, a szíve pedig Jézusra lelt ott, az erdőben. A pásztornak mesélt önmagáról, az életében elkövetett dolgokról. A pásztor átölelve Allant, így szólt hozzá: „Most akkor elmondom neked mindazt, amit én tettem korábban…” Allan akkor, ott, rádöbbent arra, hogy ha annak az embernek, aki hasonlóan élte korábban az életét, mint ő maga, Isten meg tudott bocsátani, sőt egy pásztorrá tudta őt formálni, akkor Isten ezt az ő saját életében is véghez tudja mindezt vinni. 

Allan ott, a Penssylvániai erdőkben elfogadta Urának és Megváltójának Jézust, és az egyik legkedvesebb emberré formálódott, akit valaha ismertem. Allan az édesapám volt. 

Korai keresztény életemben már megtapasztaltam az ember életét megváltoztatni tudó ima erejét: megláttam azt, Isten miként formálta az elhatározásait, őrizte a szívét és erősítette a hitét édesapámnak. 

A mai igeversben azt olvassuk, hogy „Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” (Jakab 5:16b) Az édesapám életében megnyilvánuló Isten hűsége mutatta meg számomra először az ima fontosságát az életünkben lévő férfiakért, fiúkért. Most pedig a férjemért, fiamért végzett imaszolgálat által érzem ennek az értékét. 

Feleségként hatalmas lehetőség van a kezedben: a menny zsilipei nyílhatnak meg a társad érdekében. Lehet, hogy a férjed még nem ismeri Jézust, vagy éppen szunnyadó hite van. Az is lehet, hogy szilárdan áll a hitben, hűségesen végezve munkáját. Akármi is a helyzet, senki sem alkalmasabb arra, hogy érte, és Krisztussal való kapcsolatáért imádkozzon, mint te. A hit és a hitetlenség közötti skálán bárhol is álljon, a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetének az 1. verse ígéretét megragadva imádkozhatsz érte: „ A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” 

Imádkozzunk hát férjeinkért és az életünkben lévő értékes fiúkért, férfiakért: 

Uram, imádkozom: _______________-ért. 

Imádkozom az ő válláért: Az élet terhei között kérlek, emlékeztesd őt, hogy számodra nincs lehetetlen. Segítsd őt, hogy az aggódás kötelékét elvághassa a dicsőítés kardjával, és minden terhét Tereád vethesse. (I.Mózes 18:14, V.Mózes 31:8, Zsoltárok 9:10) 

Imádkozom a szívéért: Vedd körül a szívét a Te védelmező Jelenléteddel, őrizd meg őt a korrupciótól, óvd szívének tisztaságát. (Példabeszédek 4:23, 17:20, 17:22) 

Imádkozom a hátáért: Őrizd őt fizikailag és lelkileg is. Óvd őt a gonosz ármánykodásától, mely tőrbe csalhatná őt. Köszönöm, hogy Te hatalmasabb vagy minden őt érő támadásnál. (János 10:10, II. Korintusi levél 2:11, Efézusi levél 6:10-18) 

Imádkozom a karjáért: Segítsd őt, hogy erős és bátor lehessen a Te hatalmas erődbe kapaszkodva. Bátorítsd őt, amikor fél, ha kétségek gyötrik, erősítsd meg őt. (V.Mózes 31:6., Józsué 1:9, Ézsaiás 30:15.) 

Imádkozom a kezéért: Áldd meg kérlek kezei munkáját. Jutalmazd erőfeszítéseit, adj sikert az életében. (V.Mózes 33:11, 28:12-13) 

Így emelem szerettemet Teeléd, Uram. Jézus nevében, Ámen. 







(Forrás: Sharon Jahnes: How Prayer Can Change a Man’s Heart, Proverbs31 Ministries Daily Devotionals, February 12, 2018. fotó: projectinspired.com)

2018. február 16., péntek

Olvasd ezt el, mielőtt döntenél

 „Mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti, s a vizek forrásaihoz tereli őket.” Iz 49,10b


Döntést kell hoznod valamiről, ami nagyon izgalmasnak tűnik, de a lelkedben folyton ott a tétovázás?
Van egy barátunk, Wes, aki már kisfiú kora óta odavolt a pilótákért és a repülőgépekért. Mindig is arról álmodozott, ami aztán a foglalkozása lett: oktató egy repülőiskolában.
Csodálatos. Igen ám, de nemrég ez az egész kicsit bonyolultabbá vált. A repülőiskola tulajdonosa felajánlotta Wesnek, hogy vásárolja meg a céget. Káprázatos lehetőség. De ijesztő is. Olyan, ami miatt Wes nem tud azonnal dönteni.
Férjemmel együtt igyekeztünk segíteni Wesnek a helyes döntésben. Én végigelemeztem vele ennek a lépésnek az árát: mit jelent neki személyesen, mit jelent a fiatal feleségének, milyen napi nyomás alatt vannak azok, akik saját cégükben dolgoznak.
Egyik alkalommal beszélgetés közben megosztottam vele egy képet, ami nekem segíteni szokott a döntéshozatalban.
Képzeld el, hogy ez a mostani lehetőség egy gyönyörűséges, de sebes mozgású folyó. Talán meleg van, vagy csak szereted a vizet, mindenesetre, nagyon vonzónak látod, szeretnél beleugrani. Ám ha egyszer benne vagy, erősen lecsökkennek a lehetőségeid.
Olyan gyorsan halad a folyó, hogy téged is arra visz, amerre ő megy. Ha nem gondoltad át időben, hogy valóban mindenhova el akarsz jutni, amerre a folyó halad, akkor bizony bajban leszel.
A végzett egyetemisták gyakran panaszkodnak, hogy tanulmányaik alatt nem volt lehetőségük megtapasztalni azt az életformát, amibe végzettségükkel belekerülnek. Ha kémia szakra jelentkezel, de utálnál laboratóriumban vagy kórházban dolgozni, járd végig a folyópartot, mielőtt beugranál a vízbe.
Akik együtt járnak, és házasságban gondolkoznak, járják végig a partját az „otthonteremtés” vizének. Ha egyikük egy harmadik világbeli országban szeretne szolgálatot teljesíteni, a másik pedig egy közép-amerikai városi otthonról álmodozik, jól gondolják meg, mielőtt beugranak a vízbe.
Az anyuka, aki új üzleti lehetőséggel találkozik, mielőtt belevág, gondolja át a költségeket: az induláshoz szükséges összeget, a gyerekek elhelyezését, az árukészlet vagy a nyersanyagok beszerzését. Ha szeret otthon lenni a gyermekeivel, gondolja meg, mielőtt belevág valamibe, ami minden estéjét igénybe veszi, menjen végig a folyóparton, mielőtt beleugrik.
Meg tudod tenni, hogy le-föl járkálj a parton, mielőtt beugranál a folyóba.
Van lehetőséged beledugni a lábujjaidat, hogy megállapítsd a víz milyenségét.
Beszélgethetsz olyanokkal, akik már ismerik a folyót. És elcsendesedhetsz Isten jelenlétében, hallgatva az Ő suttogását, olvasva az Ő Igéjét, és keresve abban az eligazítást.
Ha már beugrottál, a sodrás a teljes figyelmedet igényelheti. Ez nem jelenti, hogy teljesen magatehetetlen leszel. Talán lesz lehetőséged igazítani kicsit a víz folyásán. De biztos, hogy sokkal nehezebb más irányba fordulni, ha már benne vagy a vízben.
Nekem nagy megnyugvást jelentenek azok az igék, amelyekben arról olvasok, hogy Isten az, aki a vizekhez vezet, irányít, terel minket.

„Mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti, s a vizek forrásaihoz tereli őket” (Iz 49,10b).

„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért” (Zsolt 23,1-3).

„Sírva jönnek, és fohászkodnak, miközben vezetem őket; folyóvizekhez vezetem egyenes úton, nem botlanak meg rajta. Mert atyja vagyok Izráelnek” (Jer 31,9).

Sokat beszélünk róla, hogy a keresztények hitben lépjenek előre, amivel én teljes szívemmel egyet is értek, és ezért tartom olyan megnyugtatónak a fenti igeverseket.
Hiszem, hogy olyan is van, amikor Isten egyértelműen arra utasít, hogy ugorjunk be a folyóba.
De ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek be kellene ugrania. Néha a hit nagyobb cselekedete az, ha hagyjuk, hogy Isten vezessen, beszéljen hozzánk, és terelgessen a vizek mellett.



Uram, szeretnék mindent végiggondolni, és felelős döntést hozni, mielőtt beugrom ebbe a folyóba. Mutass meg nekem, kérlek, minden szempontot, ami még nem jutott eszembe. Jézus nevében, Ámen.
 
forrás: Lysa TerKeurst: Read This Before Making That Decision Encouragement for today, 2014.08.07.www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

2018. február 15., csütörtök

Hivatásunk a szabadság

„ … aki megkezdte bennetek a jót, Krisztus Jézus napjára be is fejezi.” Fil 1,6

Szörnyű dolog a beskatulyázás. Kategóriákba sorol minket, ahonnan nagyon nehéz kiszabadulni. Talán te is szoktál címkéket aggatni magadra:
Szerencsétlen vagyok.
Nem tudok nemet mondani.
Nem tudok uralkodni magamon.
Örök vesztes vagyok.
És így tovább.
A szociális médiát nézve nem tudom nem észrevenni, hogy másként élem meg az élet terheit (és most a családunk elmúlt évi küzdelmeire gondolok), mint ahogy előre elképzeltem.
Romhalmaznak láttam az egészet, és tudtam, sosem tér vissza az életem a rendes kerékvágásba.
Aztán egy váratlan emlék felbukkanása megcsillantotta a reményt.
Ritkán járok múzeumba. De olvastam néhány nagyon érdekes dolgot Michelangelo Dávidjáról, és néhány éve elhatároztam, hogy megnézem eredetiben a firenzei Accademia galériában.
Olvasmányaim szerint a művész sosem távozott Dávid mellől. Két éven keresztül dolgozott a hattonnás márványtömbön, s ezalatt ott is aludt mellette. Témája állandóan hívogatta belülről, a még meg nem munkált felszín alól. Mikor végre előkerült a tömbből az 5 méter magas Dávid, a feljegyzések szerint így nyilatkozott a mester: „Láttam az angyalt a márványban, s addig faragtam, míg ki nem szabadítottam.” Amikor megkérdezték, hogyan tudta megalkotni a szobrot, Michelangelo így válaszolt: „Egyszerű az egész. Csak le kellett pattintani mindent, ami nem Dávid volt.”
Hosszú sor állt előttem, és két óra várakozás után végre közel kerültem ahhoz, hogy meglássam. Úgy kilenc méterre voltam Dávidtól, mikor hirtelen megálltam a szűk folyosón. Másoknak eszébe sem jutott megállni, így eléggé feltartottam a sort.
Nem mintha nem értettem volna, miért igyekszik mindenki előre, s halad el mellettem. Ugyan miért állna meg bárki is megnézni a félkész szobrokat a fal mentén? Miért fordítanák figyelmüket a csak részben megfaragott kőtömbökre, melyekből félig-meddig tűnt csak elő a tervezett szobor alak - mikor csak pár lépés, és ott áll előttük a tökéletes szobor? Ugyan ki állna meg?
Egy asszony, aki hirtelen felfedezi a kőben saját belső valóságát. Ő áll meg. Egy félkész szobor mellett álltam, melynek találó címe ez volt: Foglyok. Csak álltam, és néztem.
Félrehajtott fejjel szívtam magamba a látványt. Ez a szobor, amit alig méltattak figyelemre, én voltam: egy félig kész fogoly a magára aggatott címkék börtönében.
Aztán megfordultam, és ránéztem a folyosó végén magasodó Dávidra, a mester tökéletesen kifaragott szobrára. Ahogy közeledtem felé, suttogva így imádkoztam: „Ó, Istenem, faragj tovább engem. Örökre ki akarok szabadulni ítélkezésem fogságából. Az akarok lenni mindenestül, akinek elképzeltél engem.”
Csodálatos, amikor a Mester farag. Isten nem akarja, hogy skatulyába zárjuk magunkat. Szeretné, ha észrevennénk, hol van még szükségünk vésésre, faragásra. Ahelyett tehát, hogy azt mondanám magamról, hogy szerencsétlen vagyok, így is szólhatnék: Faragjon tovább Isten. Dolgozza meg énem kemény felületeit, hogy a sötétségből, mely magába zár, kijuthassak a fényre akként, ahogy Ő elképzelt engem.
Isten állandóan hív minket – elő a sötétségből, elő onnan, amiről azt hittük, már sosem lesz jobb, onnan, ahova beragadtunk. Hívásával együtt ígéretét is halljuk, hogy be fogja fejezni a jót, amit elkezdett bennünk (Fil 1,6).




Uram, Te vagy az Isteni Művész. Köszönöm, hogy kreativitásodat rám áldozod – előbb megteremtettél, és azóta is dolgozol rajtam, hogy azzá váljak, akinek megálmodtál. Megadom magam a vésődnek, Uram. Jézus nevében, Ámen.

 















Lysa TerKeurst: Called to Freedom, Encouragement for today, 2018.02.08., https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/02/08/called-to-freedom, fordítás:eszmélkedések.blogspot.hu, kép:pinterest

2018. február 14., szerda

Szeretet, tisztelet és csodálat

„Azért ti is külön-külön, ki-ki a maga feleségét úgy szeresse, mint önmagát; az asszony pedig tisztelje az urát.” Eféz. 5:33


Mikor hozzámentem csodálatos férjemhez húsz évvel ezelőtt, teljes szívvel akartam feltétel nélkül szeretni, tisztelni és csodálni őt. Tökéletes felesége akartam lenni, aki kedves szavakkal, romantikus csókkal és az asztalon gőzölgő vacsorával fogadja minden este. De aztán beindultak a karrierek, megszülettek a gyermekek, nőttek a szennyeshalmok, és az élet kaotikussá vált. Anélkül, hogy észrevettem volna, kialakítottam az elvárások mércéjét, amivel lemérhettem, érdemes-e a férjem a szeretetemre és tiszteletemre.

Amikor egy házasság nem váltja be az esküvő előtti irreális reményeket, és a valós élettel szembesülünk, az asszonyok észrevétlenül beleesnek férjük és akár házasságuk lerombolásának kelepcéjébe.

Minél hosszabb ideig él együtt egy pár, annál könnyebben észreveszik egymás apró hibáit, és annál irgalmatlanabbul kritizálják őket. Ez csökkenti a türelemszintet, gyakori kitörésekhez vezet, és sajnálatos módon megszünteti a házasélet boldogságát. Ennek eredményeként a feltétel nélküli szeretet, tisztelet és csodálat hajdan ingyen felajánlott ajándékait már egyáltalán nem akarjuk nyújtani egymásnak.

Néhány hónapja kezembe került barátom és szerzőtársam, Rick Johnson könyve, a Súgó a férfiakhoz. Kíváncsivá tett a címe, mert nagyon szerettem volna megszelídíteni a férjemmel való kapcsolatomat. Nem is sejtettem, hogy Isten ennek a könyvnek az igazságaival fog az orromra koppintani, és késztet arra, hogy magamba nézzek.

A kapcsolatok sok oldalát boncolgatja a könyv, s ahogy előrehaladtam benne, Isten rámutatott olyan vétkeimre, amit pár nappal azelőtt is elkövettem. Eszembe juttatta a kritikus megjegyzéseket, amik olyan könnyen kiszaladnak a számon, s egyre jobban szégyelltem magam. Kialakult az a szokásom, hogy szavaimmal leromboljam a férjemet, anélkül, hogy felfogtam volna, mekkora súlyt helyezek ilyenkor rá. S ami a legfontosabb, olvasás közben kezdtem felfogni, milyen erős hatással volnék rá és a házasságunkra, ha bátorító szavakat mondanék az állandó leszólás, elbátortalanítás helyett.

Nekünk, asszonyoknak hatalmunk van arra, hogy felépítsük, vagy leromboljuk férjünket minden nap, azzal, hogy tudomására hozzuk milyen mérvű a tiszteletünk vagy ennek hiánya iránta, mennyire hiszünk vagy nem hiszünk, bízunk vagy nem bízunk benne. A tisztelet és a csodálat két nagyon hatékony eszköz az asszony kezében férje befolyásolására. Rá kellett jönnöm, hogy az utóbbi időben megfosztottam férjemet ettől a két értékes ajándéktól.

Imádkozni kezdtem, kértem Istent, szelídítse meg a nyelvemet, töltse fel a szívemet és számat olyan szavakkal, amelyeknek hatására a férjem érezni fogja, hogy értékelem, felnézek rá, tisztelem és szeretem, függetlenül attól, hogy szerintem megérdemli-e. Kértem Istent, hogy amint kritikus, elégedetlen gondolatok törnek fel bennem, alakítsa át, állítsa le őket, s segítsen, hogy álljak ellen a kísértésnek, amikor megfogalmazódva kikívánkoznak belőlem.

Néhány hét után észrevehető változás történt – bennem, a férjem viselkedésében és a kapcsolatunkban: változás, mely újraélesztette a feltétel nélküli szeretetet, tiszteletet és csodálatot, amit mindig is adni szerettem volna neki, és amit kapni is akartam.

A feltétel nélküli szeretet, tisztelet és csodálat ajándékai, amit a feleség nyújthat, segíthetik férjünket, hogy azzá a nagyszerű emberré váljék, akinek Isten megteremtette, és viszonzásul megkaphatjuk azt a házassági kapcsolatot, amiről mindig is álmodoztunk.


Uram, segíts, hogy megszelídítsem a nyelvemet, és férjem felépítésére összpontosítsak. Segíts, hogy megszabaduljak a kritizálás szokásától, akkor is, ha okom van rá. Nyisd meg a szemem, hogy mindig a jót lássam, ne a rosszat. Vonj minket közelebb egymáshoz, és segíts, hogy mindketten erős és szeretetteljes házasságot akarjunk és gondozzunk. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.02.12., Tracie Miles, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:
ideaswu.stfi.re)

2018. február 13., kedd

Feltámadt életünk

„Krisztussal együtt engem is keresztre feszítettek. Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem. Azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” 

Gal 2,20


Türelmetlen családban nőttem fel. Édesanyám rokonai úgy emlegették apám családját, hogy „a lobbanékony Capkáék”. Ezt tartottam természetesnek, és saját új családomban is követtem a hagyományt.
A gond csak az, hogy ez a tulajdonság boldogtalanná teszi a családot. Könnyen dühbe gurultam a férjemtől, a gyermekeinktől. Olyan szavakat mondtam rájuk, amit már a kimondás pillanatában megbántam. Gyakran összecsaptam a lányunkkal, láthattam, hogy a nyomdokaimba lépve viszi tovább a hazugságot, amit én is elhittem: mi márpedig ilyenek vagyunk: lobbanékonyak, türelmetlenek.

A Bibliát tanulmányozva kirajzolódott végül az igazság a lobbanékonyságommal kapcsolatban. Nem kell tényként elfogadnom, hogy ez nálunk öröklődik. A Galatákhoz írt levél 2:20-ban azt olvassuk, hogy ha alávetjük életünket Krisztusnak, régi énünk meghal, és új életre támadunk Krisztusban. Isten mindenestül átalakít! Az Ige azt mondja, régi (halott) természetünk elmúlik, és helyébe új – élő – természet léphet!

Az átalakulás valóságosan megtörténik. Mivel Krisztus bennem él, a türelem is bennem él. Nem muszáj lobbanékony anyukának lennem, aki csúnya szavakat köpköd valahányszor valami nem az ő elképzelése szerint történik. Még ha olyan családban nőttem is fel, ahol ez volt a minta, Isten ereje van bennem, azzal meg tudom fékezni a nyelvemet, képes vagyok gondolkozni, mielőtt megszólalnék, és igazságot mondani szeretetben, ha beszélek. Ez ugyanaz az erő, amelyik feltámasztotta Lázárt a halálból, és kettéválasztotta a Vörös-tengert. Ez az erő él benned és bennem!

„Feltámadt életnek” nevezem.

Krisztus bennem való életének – a Feltámadt életnek – a valósága először engem alakított át, majd az otthonomat.

Ha te is hiszel magadról hasonló hazugságokat, mint én hittem magamról, figyelj, és sose felejtsd:
A Feltámadt élet egy állapotot jelent, azt, hogy

feltétel nélkül szeretnek,

mindent, de mindent megbocsátottak neked,

a váltságdíj teljes összegét kifizették érted: kiváltottak, megváltottak,

új teremtmény vagy,

mindenestül átalakítottak.

A Szentléleknek ez az átalakítása valóságos. Azt ígéri az Ige, hogy „mindeneken diadalmaskodunk” Krisztus által, aki szeret minket (Róm 8,37). Új, „élő” énünk diadalmaskodik régi, „halott” énünk fölött.

Amikor tehát régi énünk csámcsogna a hallott pletykán, most témát váltunk. Ahol régebben egy kis hazugsággal úsztunk volna meg valamit, most simán annyit mondunk: „Nem”. Olyankor, amikor régi énünk dühbe gurulna, és odamondana, most hallgatunk, és szeretettel átitatott szavakat szólunk. Olyan helyzetben, amikor régebben, bár házasok voltunk, belementünk volna a veszélytelen flörtölésbe egy másik férfival, most új határokat húzunk, amitől nem csorbul férjünk és házasságunk méltósága.

A 139. zsoltár szerint Isten csodálatosnak alkotott. A bűn megrontotta a teremtett világot, de a jó hír az, hogy attól, amit Jézus a kereszten véghezvitt, visszakaptuk az erőt a teljes élethez, az eredetihez, amire Isten megteremtett. Erőt a bűntől szabad élethez. Indulj tovább, bízva a benned élő új, Feltámadt életben!



Atyám, köszönöm Neked, hogy Krisztus bennem él! Add, hogy tudatában legyek állandóan, hogy mindenestül átformált, új teremtmény vagyok. Segíts, hogy teljes mértékig éljek a bennem lakozó Szentlélek erejének hihetetlen ajándékával. Ezt kérem Tőled Jézus Krisztus nevében, Ámen.






(Wendy Blight: Resurrection Life Encouragement for today, 2013. június 19. www.proverbs31.org/devotions, fordítás: http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2013_10_01_archive.html fotó:pinterest.com)


2018. február 12., hétfő

Isten szöges cipője

„Mert amint megoltalmaz a bölcsesség, ugyanúgy megoltalmaz a pénz is; a bölcsesség mégis hasznosabb, mert életet ad a birtokosának.” Préd. 7:12


A vancouveri olimpia odaszegzett a tévé elé. Szinte az összes téli sportot megnézem: a jégtáncot, műlesiklást, hódeszkázást, még a jégkorongot is. Élvezem a versenyt, a csapatmunkát, a díjkiosztó ünnepségeket, és főleg a sportolók történeteit, amikben elmesélik, hogyan győznek le különböző akadályokat, hogy jól teljesíthessenek.

Igazából ez az egész az én drága kicsi férjemet, Ricket juttatja eszembe.

Rick csonka családban nőtt fel, az édesanyja nevelte, szegények voltak. A középiskolában szerette volna kipróbálni magát az atlétikában – hosszú távfutó vagy gerelyvető szeretett volna lenni. De nem volt megfelelő cipője ezekhez a sportokhoz, és nem is volt lehetősége beszerezni az eszközöket. Istennek hála, egy barát és egy jóravaló edző segített.

Rick egyik közeli barátja meghívta őt magukhoz, és így szólt hozzá: „Próbáld fel ezt a futócipőt. Nekem nem jó, sosem használnám.” Rick nem tudta, igazat mond-e a barátja, de a cipő pont jó volt a lábára. Ez a cipő tette később lehetővé, hogy 800 méteren részt vehetett a nemzeti bajnokságon.

A futócipők segítették Ricket, hogy gyorsabban tudjon futni, de lába mindegyre kibicsaklott bennük, amikor megpróbálta elhajítani a gerelyt. Egyik edzés végén az edző félrehívta Ricket, és egy nagy dobozra mutatott: „Van itt néhány pár szöges cipő, amit végzős diákok hagytak a ruhásszekrényükben tavaly év végén. Keress közülük egy párt, ami jó rád.” Rick talált a lábára illő cipőt, és a szögek megtették a hatást. Már a recsegő hangjuk a pályán kellő önbizalommal és céltudatossággal töltötték el Ricket. Rick megtanulta, hogy sokkal könnyebb küzdeni a gólért, ha biztonságos cipőben van.

Sok atléta álmodik arról, hogy fennáll a pódiumon a díjkiosztáson, és aranyérem lóg a nyakában. Ehhez tehetségre, kemény munkára és pénzre van szükségük. De van egy dísz, ami értékesebb az aranyéremnél. A Példabeszédek 3: 21-23 így írja le:

„Fiam! Ne távozzanak ezek szemed elől, ragaszkodj az okossághoz és a megfontoláshoz! Akkor ez lelked élete lesz, és ékessége nyakadnak. Bizton jársz akkor utadon, és meg nem ütöd lábadat.”

A megfontolás és a biztos ítélet aranyérmeink lesznek, ha bölcsességben járunk. A pénz helyzetbe hoz, de azon túl már nem tud vinni. Csak bizonyos szintű biztonságot ad. A bölcsesség a megfelelő lábbeli, amivel végigfuthatjuk a versenyt, amire Isten meghívott. A bölcsesség segítségével tehetjük meg a túrát evilágból az öröklétbe.

Ha az Ő bölcsességében járunk – Isten szöges cipőjében –, biztos lépést ígér nekünk. Nem sima utat ígér, vagy könnyen lefutható távot, hanem azt, hogy a tereptől függetlenül, biztosak lesznek lépéseink. A bölcsesség – Istennek és az ő útjainak tiszteletben tartása – tökéletes biztonságot ad. Örökkévaló biztonságot. A pénz erre képtelen.

Rick sikeresen folytatta a versenyzést a középiskolában, majd az egyetemi évek alatt a nemzeti csapatban. És haladt az isteni bölcsesség elnyerésében is. Hálás vagyok a barátainak és az edzőinek, mert biztosították Ricknek, hogy a legtöbbet hozza ki magából.

Isten biztosítja mindnyájunknak – a Biblián, követőin, a Szentlelken keresztül -, hogy a legtöbbet hozzuk ki magunkból. Felszerel mindennel, hogy a nyomában járhassunk. Isten országában nincs szükség pénzre ahhoz, hogy biztosan álljon a bokánk. Akár vászoncipőben, akár bakancsban, strandpapucsban vagy mezítláb – biztosan járhatunk, ha bölcsen járunk.


Drága jó Uram, adj nekem bölcsességet és biztos lépteket a nyomodban járáshoz. Láss el minden eszközzel, amire szükségem van. Bárhogy alakul is az utam, hiszem, hogy a te útmutatásod megóv az eleséstől. Te vezetsz, én követlek. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.02.24., Rachel Olsen, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: mensrunninguk.co.uk)

2018. február 11., vasárnap

Egy misszionárius naplójából

Február elejéhez értünk. Santarémi napjaink és éjszakáink is hűvösek: esős évszak van. Néha még ventilátor nélkül is átvészelem az éjszakát. Ez kimondottan csoda! Ilyenkor nyitott ablaknál, az ablakhoz közel, a függőágyban keresem a kényelmem. Az éjszaka csöndjét azért meg-megtörik a kóbor macskák veszekedései, ami időnként kiugraszt a bőrömből is. Úgy tűnik, mintha Afrika vadállatai tévedtek volna az udvarba és mérik össze erejüket odakint. A macska-természet mellett hajnalban a madarak is elkezdenek csipogni, énekelni, néha egy bagoly is be süvít, egy vércse bele vijjog a hajnalba. Februárba lépvén a hajnali dobverés sem ritka. Számtalan szamba-csoport készül a Carneval-ra és hajnalban gyakorolnak a tam-tamjaikkal. Ébred a város. 

Vasárnap reggel van. Én is kiverem ellopott álmom maradékát szememből. Hálás a szívem, hogy ismerhetem az Isten szeretetét, és sem macska, sem vércse, sem fáradtság nem tántorít el szívem Választottjától. Tudom, hova tartozom. Neki akarom szánni e napot. Szeretném hallani, mit üzen ma részemre. Gyülekezetbe készülök. A Nap is közben magasabbra emelkedik. Megérkezik a papagájok hangos és telhetetlen csoportja a mangófámra. Veszekedve csivitelnek a félérett mangók fölött, hullik a gyümölcshéj mintha kukorica volna. Csipegetik a mézédes mannát - Isten gondot visel a madárkáról is... 



Felszáll a dicsőítő ének. Szívünk Isten trónjához emelkedik. Mellettem levő üres székekre megérkezik két fiú. Barátok lehetnek. Egyszerűek. Valami megmozdul bennem. Valami megérinti szívem. Fiatalok, vasárnapjukat itt töltik, nincs szülő, önként jöttek, talán csonka családból, zaklatott életből menekülnek Krisztus elé. Valami nagyon megható érzés tölt el. Szinte látom a mosolyt a Megváltó arcán, az Atya jobbján. Bekapcsolódnak a dicsőítésbe...megszűnik köztünk tér és idő. Együtt dicsőítjük Istenünket a kegyelmi trónja előtt. Tudjuk kit imádunk. 

Szemem jobb sarkából valami mozgást veszek észre, elől...Ah, a süket-néma fordító tolmácsolja az ének szövegét. A tömegen keresztül, fejek és dicsőítésre emelt kezek között látom, hogy az egész sarok mozog: a süket-némák is. Jeleikkel magasztalják Istent. Elszorult szívem formálja a gondolatot: az igaz imádókat semmi nem akadályozza meg. Könnyek gördülnek! Pál és Péter a börtönből...mások a testi korlátok börtönéből énekelnek. Szabadon száll az ének. „Többet...többet...többet a te kegyelmedből, Uram!” S a mutatóujjak a Menny felé mutatnak. Nem szeretnék sehol máshol lenni! A trónterembe lépek. Itt ül az Atya jobbján, akit illet minden dicsőség. Nem volt hiába egyetlen csepp vér sem, nem volt hiába a szenvedés. Úr vacsorát magunkhoz véve tapasztaljuk újra Krisztus bennünk s mi benne élünk! Kell ennél gazdagabb élet? A Győztes Oldalon állunk, mert a Júdabeli Oroszlán győzött. Az ellenség körbejárhat oroszlánként, de kóbor macskánál nem több a Júdabeli Megváltónkhoz képest. 

Olvasó Barátnőim! Napjainkban a Bibliai értékek és igazságok már elítélt, divatját múlt formaságok azok szemében, akik körülöttünk élnek. Nincs viszonyítási alap, nincs perspektíva, nincs abszolút igazság. Nincs biztos talaj. Van-e hála a szívünkben azért, hogy vallási szabadságban élhetünk, olyan országokban, ahol még szabadon gyülekezhetünk és beszélhetünk a Megváltóról? Kihasználjuk-e ezeket a napokat, mielőtt az idő beteljesedik? Része vagyunk-e a megbékéltetés igéjének és szolgálatának, hogy akik a sötétségben élnek, megtudják, hogy nem kell lelkük ürességét könnyen elérhető, olcsó élvezettel betölteni és magas árat fizetniük érte? Továbbítjuk-e a Menny üzenetét és örömeit, ha kell, szavak nélkül is? Látják-e az élő Krisztust rajtunk keresztül, és megtapasztalják-e? Van élő dicsőítés szívedben alkalmas és alkalmatlan időben? Hogy áll a hálánk? Kész-e az üzenetünk? A megfigyelő felismeri-e miért élsz, mit szeretsz legjobban, mi az, amiért életedet is adnád? 



                                                                (Viki, Martina, Edit)

Szeretve gondolok mindig rátok. Az idén szeretnék többször is írni a blogra – ez az egyik elhatározásom. Fülöp Viktória Santarém, PA, Brazil, 2O18. február 5.





2018. február 10., szombat

Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm

(23. Zsoltár 1.vers)



Amikor életünk erőforrásait vesszük számba, nagyon fontos, hogy emlékezzünk a 23. Zsoltár ígéretére, mert a megelégedettség ajándékát rejti magában.

AZ ÚR AZ ÉN PÁSZTOROM NEM SZŰKÖLKÖDÖM


Egy híres színész egy társasági összejövetel díszvendége volt, és felkérték, hogy felolvasást tartson különböző irodalmi művekből. Egy idős lelkész, aki szintén jelen volt, megkérte, hogy mondja el a 23. Zsoltárt. A színész egy feltétellel vállalta el a felkérést, mégpedig: megkérte a lelkészt, hogy ő is mondja el a zsoltárt. A csodásan hangsúlyozott művészi előadást hosszú taps kísérte. A lelkész hangszíne ellenben már érdes volt, a prédikálással töltött sok év érződött rajta, és az előadás módja sem volt művészinek nevezhető, mégis, amikor befejezte a zsoltárt, szem nem maradt szárazon a teremben. Amikor megkérdezték az előadó művészt, hogy szerinte mitől volt nemesebb a lelkész előadása, így válaszolt: "Én ismerem a zsoltárt, ő pedig a Jó Pásztort ismeri..."


Ha személyesen ismerjük Istent, akkor minden szükséges dologgal rendelkezünk életünkre nézve. Elképesztő erőt és törhetetlen megelégedést kaphatunk abból a forrásból, ami nem a miénk, mert egyedül Jézus Krisztussal megélt, élő, meghitt kapcsolatból származik. Mert ha megismerjük Istent, akkor tárházából minden erőforrás elérhető lesz számunkra. Olyanok, mint például a :
- bölcsesség
- tanácsadás
- erő
- békesség
- szeretet
- türelem
- önuralom


Más szavakkal, Isten az életünk minden területéhez erőt ad. 


Ez az erő a tápanyaggal dúsított talaja a békének, amely a megelégedettség gyümölcsét fogja megteremni.
" Az Úr erőt ad népének, az Úr megáldja népét békességgel."
(29. Zsoltár 11.)


Isten nem véges emberi erővel lát el bennünket. Ő azért jött, hogy saját erejéből adhasson nekünk.
" Íme, Isten az én szabadítóm, bízom és nem rettegek, mert erőm és énekem az Úr, megszabadított engem."
(Ézsaiás 12:2)


Ha Isten erőforrásaira támaszkodunk a sajátunk helyett, akkor valódi megelégedettséget fogunk tapasztalni. Olvastam egy emberről, akinek egy befagyott széles folyón kellett átkelnie. Attól félt, hogy a jég túl vékony lesz alatta, így térdein és kezén igyekezett átaraszolni a túlsó partra, attól tartva, hogy bármelyik pillanatban beszakadhat a jég. Kimerülten a túlsó part közelébe ért, amikor egy másik ember nehéz súlyokkal megrakott szánkón elsiklott mellette.


Nem hasonlítunk sokszor erre a küszködő emberre? Úgy éljük meg napjainkat, hogy átkecmergünk az életen megelégedve csekély erőnkkel és szánalmasan kevés erőforrásainkkal, attól tartva, hogy Isten ígéretei körülményeink súlya alatt összetörnek?


Mikor fogjuk megtanulni, hogy az Ő erejének nincsenek korlátai? Sőt, a mi erőtlenségünk mutatja meg még inkább Isten erejét.


Egy amerikai felmérés szerint azok az emberek, akik nem megelégedettek, 10 %-al megnövelik a korai elhalálozás esélyét. Hudson Taylor egyszer így fogalmazott: "Isten azokat az embereket tudja használni, akik elég erőtelenek és gyengék ahhoz, hogy Rá támaszkodjanak" Pál apostol a 2. Korintusi levelében ezt írja: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." (2:9)


Mit gondolsz erről? Készen állsz felcserélni a saját gyenge erőforrásaidat az Övéért? Ez azt jeleni, hogy fel kell adnod jogaidat, terveidet és ügyeskedéseidet. Azt tanácsolom, hogy mindenképp tedd ezt meg! Helyezd ezeket az Ő lábaihoz, és válaszd az Ő útját. Megelégedettség lesz az osztályrészed.


Atyám, az elégedetlenség gyökere kezd feltörni életemben. Sok mindennel megpróbáltam az űrt kitölteni lelkemben. Abban bíztam, hogy emberek boldoggá fognak tenni. Most már tudom, hogy a megelégedettség egyedüli forrása Te vagy. Minden élettelen erőforrásomat lábad elé helyezem. A Te terveidet és tökéletes vezetésedet kívánom életemben. Köszönöm Uram, hogy minden szükségletemet megelégíted. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: October 17th, 2013,
Resource Inventory, Mary Southerland,  Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013
Used with permission, www.girlfriendsingod.com)

A pálya királynője

Bár fenséges az ÚR, meglátja a megalázottat, és messziről megismeri a fennhéjázót.


(Zsoltár 138:6)


A szabadidőmben társedzőként segédkezem gyermekeink középiskolájának röplabda csapatában. Átgondolva inkább így fogalmaznék: nincs szabadidőm, de három hónapon keresztül naponta tudatosan időt szakítok arra, hogy az iskolába járó fiatal röpis lányokkal időt töltsek, és hatással legyek az életükre. ...


Az edzéseken az egyik játékot, melyet gyakran játszunk, a "Pálya királynőjének" hívják. A játékszabályok egyszerűek: szerezd és tartsd meg a vezetést. Légy domináns. Légy a legjobb, és mindenáron védd meg ezt a pozíciót. Agresszíven passzolj és pontosan célozz, tudatos stratégiát használj, és sokkal nagyobb erővel üss, mint az ellenfél. Ebben a pörgős játékban csak a legjobbak maradnak a pályán, és élik túl a meccset.


Az életem gyakran hasonlít a "Pálya királynője" játékhoz. Harcolok, célokat tűzök ki, megtervezem a játszma menetét és tűzön-vízen át kivitelezem azt. Az a szomorú, hogy gyakran észre sem veszem, hogy mit is csinálok. A legjobban szeretnék teljesíteni, de időnként a korlátok meglazulnak, és olyan könnyen belecsúszok abba a hibába, hogy a LEGJOBB akarok lenni. Figyeljen rám mindenki! Csodáljátok a családomat, az elért pozíciómat, a javaimat, a nagyságomról zengedező trófeákat...

Ekkor van arra szükségem, hogy befelé forduljak, és megvizsgáljam a szívemet.

Azért küzdök vajon, hogy a tökéletesség asszonya legyek, vagy inkább én akarok a tökéletes asszony lenni? Mert ez két különböző dolog.


Túl gyakran kapom azon magam, hogy az egóm, a családom, a gyülekezetem, a környezetem kosarába gyűjtöm a jó pontokat. Fokozva mindezt, gyakran a gondolataimban versengek a környezetemmel: Hát nem különb a családunk, mint az a másik? A lányom, ha jó passzot kapna, akkor úgy odacsapná a labdát az ellenség térfelére, hogy az csak úgy porozna... Milyen jól be tudnám tölteni azt a pozíciót a munkahelyemen, az egész ott hibádzik, hogy a főnököm a kollégámnak adja oda az összes klassz megbízatást. Ha használnám a Pinterest lakberendezési ötleteit, olyan házam lehetne, hogy a szomszédság a csodájára járna...


Eredményeink tündöklése rövid időn belül meg is jelenik a szociális médiában. Szükségem van szemtanúra, így hát gyorsan feltöltök mindent a Facebook-ra, Instagramra, Twitterre. 


Dicsekszünk. Hencegünk. Kapaszkodunk. Küzdünk. Magunkat mutogatjuk. Mindent akarunk. És mindenre szükségünk van.


Gyorsan elszaladok zuhanyozni, teljesen beleizzadtam a felsorolásba.


A "Pálya királynője" nagyon jó játék, de a keresztényeknek az élet játszmájában nem szabadna alkalmazniuk. Mert nem az én személyem felemelésére kellene figyelnem, hanem sokkal inkább Isten nagyságát kellene szem előtt tartanom. Pont.


A korai keresztényeket Péter a következőképpen figyelmezteti: "...valamennyien legyetek alázatosak, mert az Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején." 1Péter 5:5b-6

A mi részünk: legyünk alázatosak Isten és a többi ember előtt. Fejezzük be a kérkedő, önmagunk körül forgó játszmáinkat.


Isten része: felemeli a maga terve és időzítése szerint mindazokat, akik egyedül Őt szeretnék felmagasztalni.


Drága Uram, segíts kérlek, hogy a saját magam személye helyett Rád helyezzem figyelmemet. Tisztítsd meg szívemet, és dicsőülj meg bennem a mai napon. Jézus nevében, Ámen






(Forrás: Copyrighted by Girlfriends in God, Daily Devotionals, July 28, 2015, Queen of the Court, Gwen Smith, www.girlfriendsingod.com. Used with permission, fotó: pinterest.com)

Olvasói gondolatok - Jelek

Évekkel ezelőtt egy szép nyári estén kisebbik fiammal összebújtunk a hintaágyban és néztük a csillagokat. 

- Ősszel új életem lesz, iskolás leszek.-mondta halkan.
- Képzeld el az első napot. Mit fogsz érezni?-kérdeztem. 
- Félni fogok és izgulni. És azt fogom gondolni, hogy "Hát én meg hogy kerültem ide?". 

Még jobban hozzábújtam és csak ennyit mondtam neki:

- Kicsi Kincsem, ez lehetne a mi jelmondatunk, mert én is nagyon sokszor érzem ezt. 
Később elgondolkoztam azon, hogy valóban mennyiszer érzem én is ezt. Még az Isten országában (és a gyülekezetben) is. Meg-megállok és várom, félem, hogy felébredek. Olyan érzés ez, mint egy nagy buliban. Ahol a Házigazda jó barátom, de a helyzettel és a többiekkel nem tudok mit kezdeni. Nem tudom, hogy kell szólni, mi a dolgom, ki kicsoda. Nem értem őket. Félek tőlük, félek, hogy nem jól viselkedek. Látom, hogy sokan már itthon vannak itt. A többiek is a Házigazdához kötődnek leginkább. Őket is Ő hívta. Őt akarják megismerni még jobban. Mint, ahogy én is. Mint, ahogy én is? Mit szeretnék én itt? Földi boldogságot? Embereket? Istent? Mindent? Mi hiányzik belőlem? Mennyire fontos, hogy ki miért van itt? Mennyire fontosak a személyes kötődések? Mennyire szabad annak lennie? Mennyire vagyok fontos én? Vagy a gyülekezet egysége a legfontosabb?

Sok a kérdés. Ilyenkor eltávolodok tőlük és közelebb húzódok Hozzá. Tőle várom a nyugtatást, biztatást, hogy maradjak, jó helyen vagyok. Van, hogy csak a visszaszerzett lelkibékémmel nyugtat meg, van, hogy egy emberi pillantással, szóval, mosollyal, egy könyvvel, amiből megértek valamit. Például azt, hogy a magányosság érzése, amit gyermekkorom óta érzek, nem hibás működés. Nem kell már küzdenem az ellen, amikor csak megfigyelőként szeretek jelen lenni. Mert, ahogy valahol olvastam: sok mindent "a világba belemerülve sosem vennénk észre, csakis akkor, ha a világ pereméről, nyakunkat nyújtogatva próbálunk bekukucskálni." Szeretek kihúzódni a világ peremére, és aztán szeretek visszamenni. Próbálok bízni Benne, hogy Ő így is elfogad, nem haragszik, örül mindenkinek, így nekem is. Megbízik bennem, hisz kincseket bízott rám. A munkámat, szolgálatokat, embereket, például a kicsi fiamat. Aki megtanított a feltétel nélküli szeretetre. Aki tükröt tart. Akivel annyi mindent átéltem már. Neki hittem el először, hogy igazán szeret, mindenki közül engem választana, mert mi összetartozunk. Így már megláttam, hogy a nagyobbal is így van ez, csak neki más az eszköztára, amivel kifejezi. De amióta elfogadjuk őt úgy ahogy van, amióta nem fél megmutatni a dühét, haragját, elégedetlenségét, elvárásait, mert tudja, így is szeretjük, azóta egyre kevesebbszer mutatja ezt és egyre gyakrabban a szeretetét, ragaszkodását, elégedettségét, megértését. Az elfogadás a kapuja a változásnak. Kincs. Akkor is, ha kapjuk és akkor is, ha adni tudjuk. 

Ezután a szép csillagfényes este után aztán szépen lassan, évek alatt elfogadtam önmagam, kialakult egyfajta gyülekezethez tartozásom is. Már nem gondolkoztam mindezen. Egészen egy konfliktusos helyzetig. A konfliktus nem volt olyan nagy, de a vihar, amit bennem okozott, annál inkább. Felszínre hozta a kisebbségi érzésem, kirekesztettségem, magányosságom. A gyülekezet egy bennem szorongást kiváltó, ismeretlen csoporttá vált újra. Bár tudtam, hogy irreálisak az érzéseim, mégsem tudtam leküzdeni őket. Igyekeztem a Láthatatlanokra nézni a láthatóak helyett, de a szorongásom nem akart oldódni. Pár hétig nem mentem Istentiszteletre sem. Jó volt távol maradni. Jó volt otthon lenni. Biztonságban, békességben, nyugalomban. Szinte vágytam arra, hogy visszahúzódhassak a perifériára, és sajnálhassam magam, hogy engem senki nem szeret. A periférián, kirekesztettnek, nemszeretetettnek érezni magam nagyon kényelmes, biztonságos, ismerős pozíció. Ott nem kell tennem semmit. Csak sajnálnom önmagam. Közel voltam hozzá, hogy kimondjam: „Én mindent megpróbáltam, nem sikerült, feladom.” Imádkoztam útmutatásért, jelért. Valami egyértelmű dologra gondoltam. Ha nem is nedves gyapjúra vagy égő csipkebokorra, de mondjuk egy levélre Tőle, amiben megírja, hogy itt a helyem, fontos vagyok, szeretnek itt engem, és az sem baj, ha ezt a levelet Hárman írják alá. De nem kaptam ilyen írást. Csak egy esküvői meghívót a gyülekezet egyik tagjától. Majd egy ebédmeghívást egy családtól. Aztán egy e-mailt egy nagyon kedves embertől, amiben beszélgetni, vacsorázni hív. A kávézást valaki mással aztán már én kezdeményeztem. Egy hideg, esős, sötét délelőttön pedig egy ravatalozónál álltam. Egy pillantást váltottunk azzal a szép és okos lánnyal, akit a gyülekezetből ismerek és most elveszítette egy hozzátartozóját. Már ebben a pillantásban is benne volt mindaz, amit aztán meg is írtunk egymásnak, hogy hálásak vagyunk a másikért és sokat jelentünk egymásnak. Így kezdtem el újra látni és hallani. És így kezdtem el megérezni, hogy hiányzik. Az igehirdetés, a gyülekezet énekhangja, a közösen elmondott imádság, az ismerős arcok és az ismeretlenek, mindazok, aki énekelnek, imádkoznak. Velem, értem és olykor helyettem. Így lett szépen lassan ebből a félelmetes csoportból újra ismerős közösség.

Nem lett minden konfliktusmentes, barátságos és ismerős. Nem kaptam minden kérdésemre választ. Még sokat vitatkozok Pál Apostollal. Még kell, hogy tudjam, hogy van a világnak pereme, ahová visszahúzódhatok. Nem gondolom, hogy mindenki ismer, ért, megért, szeret. De vannak itt embereim, van itt dolgom, és van helyem. Még akkor is, ha olykor nem tudom, hogy kik azok, mi az, és hol van. Nem tudom sarkig tárni a gyülekezet felé a szívem, de résnyire nyitni tudom, és Istennek és nekem ez pont elég.

Rácz Kornélia