Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (4) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (21) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (6) alkalmatlanság (3) Anyák napja (5) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (11) Atya (2) barátság (15) bátorítás (34) bátorság (5) Békesség (26) belső békesség (11) belső viharok (19) beszéd (5) betegség (1) Biblia olvasás (14) Bizalom (60) bizonyosság (1) bizonyságtétel (18) biztatás (3) böjt (2) bölcsesség (17) Bűnbocsánat (9) bűntudat (2) céltudatos élet (8) család (4) csalódások (4) Csendes percek (2102) csendesség (6) csüggedés (12) Depresszió (12) dícséret (2) dicsőítés (19) Döntések (17) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (10) elég vagy (1) elengedés (2) életöröm (8) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) elismerés (2) előítélet (3) elutasítás (1) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (2) engedelmesség (8) erő (14) fájdalom (10) fáradtság (5) feladat (12) félelem (12) feltámadás (5) feltöltődés (8) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (8) Gondolatok (41) gondoskodás (2) gondviselés (14) gyász (1) gyengeségek (3) Gyermeknevelés (27) Gyógyulás (10) győzelem (4) hála (10) hálaadás (10) harag (3) harc (6) házasság (28) hit (39) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (7) időbeosztás (8) igazság (10) Igehirdetés (38) ígéretek (2) Igevers (4) Ima (44) imádság (19) Immánuel (2) irgalom (9) irigység (2) ismeretlen (1) Isten ajándéka (9) Isten ereje (11) Isten gondoskodása (25) Isten hangja (3) Isten hűsége (31) Isten időzítése (3) Isten keresés (3) Isten követése (13) Isten lát (2) Isten munkálkodása (11) Isten neve (6) Isten szeretete (75) Isten terve (21) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (56) Istenen lévő tekintet (3) Istennel töltött idő (16) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (19) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (7) Jézus keresztje (1) Jézus követése (40) Jézus szeretete (15) jóság (2) jövő (2) kapcsolatok (28) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (26) keresés (2) kételkedés (8) kétségbeesés (3) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (12) konfliktusok kezelése (6) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (13) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (7) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (13) megelégedettség (8) megismerés (6) Megpróbáltatás (29) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) miért (1) mint Jézus (2) misszió (2) munka (2) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nyugalom (8) nyugtalanság (2) odafigyelés (6) odaszánás (2) olvasói gondolatok (36) otthon békéje (2) öltözet (2) önbizalom (1) önértékelés (37) önuralom (1) önvizsgálat (19) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (1) összetöretés (2) Pásztor (1) pihenés (5) prioritások (2) próba (3) ráhagyatkozás (1) Receptek (4) Remény (26) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (5) szabadság (8) számadás (2) szavaink ereje (3) szégyen (2) szelídség (4) Szentlélek (5) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (3) szeretet (44) szeretve élni (2) szolgálat (20) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (4) tiszta szív (1) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (11) új élethelyzet (1) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (19) várakozás (14) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (7) vígasztalás (1)

2018. július 19., csütörtök

Új élethelyzetekhez igazodni

„’Jöhet valami jó Názáretből?’ – kérdezte Natánael.” Jn 1,46

A kocsi tele volt a lányom holmijával. Pár órája már, hogy úton voltunk az egyetem felé, s a kalandról beszélgettünk, amibe most belevág. Aztán megérkeztünk, behurcolkodtunk, elrendeztük a szobát. Körbejártuk az épületegyüttest, dicsértem, milyen szép minden.
Pár órával később elbúcsúztunk. A nehéz kapu bezárult mögötte, én a kocsihoz siettem, ráhajtottam fejem a kormánykerékre, és zokogtam, mint egy kisgyerek.
Mikor azt mondtam neki, hogy nagyon örülök, nem hazudtam. Boldoggá tett az élete alakulása, de az én mindennapjaim meg fognak változni. Akkor még nem fogtam fel, hogy ez nem csak az ő kalandja lesz, hanem az enyém is. Kislányom élete új szakaszába érkezett, de Isten nekem is jó dolgokat tartogatott.
Felnőtté vált lányom kereste helyét a világban, de ez a folyamat várt rám is.
Istengyermeki szerepem nem akkor kezdődött, mikor anya lettem, és nem zárult le azzal, hogy beléptem az üresen maradt fészekbe. Isten megjelölte életemet, amikor átadtam magam az Ő szeretetének, és ez azóta sem változott.
Nyomasztó lehet egy új élethelyzet, bármi legyen is az. Új munkahely. Új otthon. Az anyaság új szakasza. A szerelem első felcsillanása, vagy mikor nyugdíjba megy a házastársad, akivel 40 éve osztod meg az életedet. Nyomasztó lehet, mert többnyire fogalmunk sincs, mi lesz ezután.
Jézus gyakran találkozott olyanokkal, akiknek hirtelen megváltozott az életük. A János 1,43-ban olvassuk, hogy „Másnap Galilea felé tartva találkozott Fülöppel. Felszólította: ’Gyere és kövess!’”.
Fülöp gondolkodás nélkül beleegyezett. Annyira fellelkesült, hogy elfutott barátjához, Natánaelhez, s elújságolta neki, hogy Jézus a Messiás. Natánael azonban kételkedik. Már-már gúnyolódva kérdezi: „Jöhet valami jó Názáretből?” (Jn 1,46).
Amikor mindennapi életünk megváltozik, talán mi is így reagálunk. Érezzük, hogy van ebben valami jó, de inkább a negatívumokat keressük. Natánaelnek lehetősége van megmaradni megszokott életrendjében. Ellenállhatna, de végül igent mond Jézusnak. Barátjával, Fülöppel együtt új útra indul Jézus nyomában.
Amikor új életszakasz határára érkezel, nem biztos, hogy tudod, mit fogsz tenni ezentúl, de az első botladozó lépésekkel kellemes tanulási folyamat indulhat el. Jézust követve megtanulsz bízni, és hitedre hagyatkozni. Talán elkövetsz majd hibákat, de megtanulsz irgalmat gyakorolni önmagad felett, és nekiindulni újra.
És lépdelsz tovább Jézus nyomában napról-napra.
Eljön az a pillanat, amikor szívesen gondolsz ugyan az elmúlt időszakra, és mindarra, amit átéltél, de már örülni tudsz az új kalandnak, és mindannak, amit tartogat számodra.
Nem az vezet minket, amit megszoktunk. Hajónk vitorlája nem a normálisnak hitt életünk. A Jézussal való kapcsolatunk az, ami irányít.
Ahogy te és én Jézust követjük, újra meg újra ki fogunk kerülni a megszokottból, mert erről szól az élet. Nem mindig tudjuk, mi vár ránk, de biztosak lehetünk benne, hogy jó úton járunk, ha Jézus nyomában maradunk.




Drága Jézus, én szeretem a kényelmet. Szeretem tudni, mi vár rám. De ennél is jobban szeretlek Téged. Hallom, hogy szólítasz, kövesselek egy új élethelyzetben, és én teljes szívvel igent mondok hívásodra. Sokat kell még tanulnom, de hálás vagyok, hogy Te vagy a tanítóm. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: Adjusting to a New Normal, https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/07/06/adjusting-to-a-new-normal, kép:pinterest.com, fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu

2018. július 18., szerda

A mérges gyökér

„Vigyázzatok, Isten kegyelmét közületek senki le ne késse, nehogy valami mérges gyökér szárba szökkenjen, kárt okozzon és sokakat megfertőzzön.” Zsid 12,15


Újraolvastam, amit írt, és még mérgesebb lettem tőle. Válasz helyett úgy döntöttem, továbbítom a férjemnek, s kikérem a véleményét. Nem tudtam volna higgadtan, kedvesen írni neki mostani lelkiállapotomban.
Mialatt fogalmaztam a férjemnek szánt levelet, egyre dühösebb lettem, s minden mérgemet kiokádtam abban az emailben. Mikor befejeztem, újraolvastam, meg voltam elégedve. Védett körülmények között ki tudtam fejezni, ami éreztem. Aztán rákattintottam a Küldés gombra.
Ebben a pillanatban a tekintetem a Címzett sorra vetült. Tévedésből nem a Továbbítás, hanem a Válasz gombot nyomtam meg. Minden erő kiment belőlem. Dühöngésem úton volt, de nem a férjem, hanem a barátnőm felé, aki felbosszantott.
Hányingerem lett. Mit tehetnék? Felhívtam a férjemet a munkahelyén. Mindketten egyetértettünk abban, hogy azonnal írnom kell egy másik emailt, amiben elmagyarázom a történteket, és bocsánatot kérek. A legnehezebb levél volt, amit valaha meg kellett írnom.
Kedves válasza meglepett. Megköszönte, hogy elnézést kértem, s ezekkel a szavakkal zárta: „Nem történt semmi, felejtsük el.” Az, hogy ilyen rendes volt, feloldotta bennem a dühöt, ami még egy órája rágta a lelkemet. Tudom, hogy nagyon rosszul estek neki az éles szavak, amiket írtam. Mégis úgy döntött, hogy támadásomat nem veszi figyelembe, megbocsátja.
Könnyen elfelejtjük, hogy amikor megbánt valaki, van döntési lehetőségünk. Letehetjük a fájdalmunkat, vagy továbbvihetjük magunkkal. Irgalmat gyakorolhatunk, vagy tárolhatjuk magunkban a mérget.
A méreg valóban mérgező. A Zsidókhoz írt levél szerzője mérges gyökérként beszél róla, ami behálózza a szívünket, és sok bajt okoz a mi életünkben és másokéban is (Zsid 12,15). Gyakran úgy véljük, keserűségünk, dühünk, neheztelésünk indokolt, de ez nincs így. Ártalmasak és rombolóak ezek az érzelmek, magunkra nézve éppúgy, mint a másikra, aki megbántott minket.
Isten Igéje arra tanít, hogy megbocsássunk, méghozzá mielőbb, hogy ne menjen le a nap a haragunk fölött. Amikor mérgesek vagyunk valakire, helyt adunk a Sátánnak a szívünkben s a kapcsolatainkban. Barátnőm ahelyett, hogy engedte volna, hogy az ellenség gyomokkal szórja tele kapcsolatunkat, a megbocsátás virágát nyújtotta, megelőzve, hogy a mérges gyökér megeredjen köztünk.
Élő példája volt Pál apostol intésének az Efézusiakhoz írt levélből: „Inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban”(Ef 4,32). Bölcs reagálása segített túllépnem a mérgemen. Az alázat példája volt. Döntése megmentette a kapcsolatunkat, és befolyásolta az én jövőbeni válaszomat mások bántó megnyilvánulásaira. Azóta minden nap imádkozom azért, hogy Isten kegyelmét tanúsítsam a világ felé, és ne verhessen bennem gyökeret a méreg.


Uram, vizsgáld meg a szívemet. Nézz körül, van-e méreg, neheztelés benne. Vezess el a megbocsátáshoz. Szentlelked által tégy képessé arra, hogy eleresszem a sértődöttséget, a mérget, és tudjam közvetíteni csodálatos irgalmadat. Jézus nevében, Ámen.

(Wendy Blight: The Bitter Root, Encouragement for today, 2013. okt. 29., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

2018. július 17., kedd

Elegem van a méricskélésből

„Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.” 1Sám 16,7b




Óvodáskorú legkisebb gyermekemnek volt egy jókora ezüstös mérőszalagja, amit mindig magánál hordott. Bármit adtam rá, arra valamiképpen rá kellett csíptetni, bele kellett akasztani a mérőszalagot. Kéznél kellett legyen a szerszám, hogy mindent meg lehessen mérni vele: játéktraktort, jégkrémet, gördeszkát.
A számok értékét még nem fogta fel, de mindent az elképzelt hosszúságával határozott meg. „Kérsz reggelire gabonapelyhet?” – kérdeztem tőle ébredés után. „Igen, ha hetvenhét” – mondta, és már mérte is a dobozt. „Annyi”- közölte elégedetten.
„Tejjel vagy gyümölcslével?” – „Amelyik ötven tizenhat” – hangzott a válasz.
Egy időn túl Joshua fura mániája kezdett az idegeimre menni. Egyik este miután fektetéskor minden párnát, takarót és lepedőt meg kellett mérni villanyoltás előtt, elegem lett. Istenhez fordultam panaszommal. „Uram, kérlek add, hogy felejtse el azt a szörnyű mérőszalagot.”
Másnap reggel, ahogy összeráncolt szemöldökkel néztem magam a tükörben, és végigfutottam gondolatban az aznapi teendőimen, Mennyei Atyám válaszolt nekem: „Kisfiad talán félredobja a mérőszalagját, ha te is leteszed a tiédet.”

Először nem törődtem a bűntudattal, ami megérintett, mikor Joshua elővette a mérőszalagját. De aztán rájöttem, hogy igen, nekem is megvan a magam méricskélő rendszere. Csak az enyém nem az övemen, hanem az agyamban díszelgett.

Íme néhány téves vonalzó, amit találtam:
A hatékonyság vonalzója: Ez a mérőrúd arra szolgál, hogy teljesítményeim alapján mérjen fel engem: Olvastam mesét óvodás gyermekemnek? Elraktam a tiszta ruhát a szekrénybe? Kipucoltam a hűtőt? Értéket tulajdonít az elvégzett feladatoknak, de nem veszi figyelembe a megmérhetetlen vagyont, amit egy ölelés jelent a gyermekemnek, vagy egy beszélgetés annak, akinek szüksége van rám. Ha a hatékonyságmérő vonalzóra hagyatkozom saját értékemet illetően, akkor az idő ajándékból rabszolgatartóvá válik.
Szépségbarométer: Ez a mérce mindig összehasonlít másokkal, és külsőm állandó vizsgálatára késztet. Aggasztani kezd a plusz a derekam körül, a halványuló tincsek a hajamban. Befolyásolja a tekintetemet, amikor a tükörbe nézek. Kiegyensúlyozottabbnak látszom, mint ahogy érzem magam? Ezek a ráncok eddig nem voltak itt! Látják mások is a sötét karikákat a szemem alatt? A szépségbarométer a külső megjelenést méri, de megfeledkezik a belülről fakadó szeretetreméltóságról.
Boldog otthon-teremtés mérce: Ez a mérce éjszakába nyúló sütögetést, ragasztópisztolyos maratonokat vesz csak figyelembe. Arra késztet, hogy Valentin napi üdvözlőkártyát készítsek a kislányomnak, aki pedig az áruházban megvehető Barbie-kártyát szeretné. Bűntudatot generál, ha gőzölgő kuglóf helyett bolti chipset viszek a batyus vendégségbe. A Boldog otthonteremtés mérce kimerítő kötelességekké alacsonyítja a fantasztikus ötleteket, és állandó fáradtságra cseréli lelkesedésemet.

Egy hároméves kezében a mérőszalag mókás lehet, de egy felnőtt nő fejlődését megakasztja.
Talán eljött az ideje, hogy eldobjuk mentális mércéinket, és hagyjuk, hogy Isten azzá formáljon, akinek Ő elképzelt minket. Az Ő álma rólunk frissít és életet ad. Alapigénk felhívja a figyelmet, hogy: „Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet” (1Sám 16,7b).

Joshua elég hamar lecserélte csillogó mérőszalagját egy átlátszó sebtapasz-adagolóra. Ettől kezdve minden és mindenki, aki az útjába került, a kedvenc könyve, kis húga sajgó homloka, az eltört Matchbox autó gyógyító sebtapaszt kapott egy kis kuncogás kíséretében.
A méricskélésről kisfiam átváltott a gyógyításra. Isten is ezt szeretné. Össze akarja zúzni mérőszalagjainkat, és kiűzni gondolatainkból az összehasonlítást, az oktalan elvárásokat magunkkal szemben, és begyógyítani a miattuk keletkezett zúzódásokat a szívünkön. (…)
Nevetséges vonalzóimat és mércéimet le akarom cserélni Isten mérhetetlen kegyelmére és gyógyító erejére. Csatlakozol?

Édes Megváltóm, belefáradtam, hogy állandóan magamnál hordjam tévesnél tévesebb mércéimet. Be akarom váltani őket örökérvényű kegyelmedre. Juttasd mindig eszembe, hogy értékem Benned felmérhetetlen. Állítsd helyre derűmet, és növeld bennem a hitet. Jézus nevében, Ámen.



forrás: Alicia Bruxvoort: Tired of Trying to Measure Up Encouragement for today, 2014.07.07.
www.proverbs31.org fordítás: eszmelkedesek.blogspot.com fotó: pinterest.com

2018. július 16., hétfő

Otthon a legjobb

„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek. Az én Atyám házában sok lakóhely van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra?” Jn 14,1-2


Morgan, a kislányunk, első lakásába készült beköltözni. Egész nyáron vásárolgattunk, hogy minden meglegyen, amire szüksége van, de hiába pipáltuk ki a dolgokat a „szükséges” listán, újabb és újabb kívánságok kerültek fel rá. Kézműves alkotások, képkeretek. Lámpák, dekoratív szőnyegek. Puha takarók a díványra. Nem létszükségleti cikkek voltak ezek, csak Morgan igyekezetét jelezték, hogy otthont teremtsen magának: egy helyet, ahol szeretet és biztonság veszi körül.
Ugye mind vágyunk egy helyre, amit otthonnak tekinthetünk? Jézus tudta, hogy ez a vágy ott van tanítványai szívében. Mindent elhagytak, hogy Vele lehessenek, otthon utáni vágyuk valóságos volt. A Jn 14,1-2-ben Jézus közli tanítványaival, hogy rövidesen távozik a földről. Tudta, hogy ez közelről érinti őket, ezért szerette volna oldani az aggodalmaikat, erőt akart adni nekik a folytatáshoz. Azzal biztatta tanítványait vigasztalásul, hogy „otthon” majd újra találkozni fognak. „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek. Az én Atyám házában sok lakóhely van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra?” (Jn 14,1-2.)
A Mennyországra utalt, mindnyájunk örök otthonára földi életünk után. A Mennyben van hely mindenkinek, és mindenki meg van híva az ottlakásra. De nem mindenki fogadja el a meghívást, vagy tudja, hogyan fogadhatja el. Még a tanítványok sem voltak tisztában vele, amikor Jézus közölte velük.
Hogy megértsék az Atya Házáról szóló ígéretét, és hogy hogyan csatlakozhatnak ott Hozzá, Jézus a következő eligazítást adta a Jn 14,6-ban: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.”
Sokan próbálják maguk építeni az utat, megvásárolni a bejutást, vagy értelmükkel eltalálni a Mennyországba. Pedig Jézus az egyetlen út. Tudatosan el kell fogadnunk meghívását, hogy Ura legyen életünknek, és így egy napon az Atya Házába kerüljünk.
Számtalan ember elfogadta már ezt a meghívást. Nagyon sokan viszont nem. Akármelyik csoportba tartozik valaki, lelke mélyén ott a vágy a mennyei otthon biztonságára. Erről beszél a Prédikátor 3,11b: „az örökkévalóság fogalmát is az emberi szívbe helyezte”.
Isten úgy teremtett minket, hogy a mennyei otthon utáni vágy ott legyen a szívünkben. Ezt a vágyat semmi sem elégítheti ki tökéletesen itt a földön, a mennyben viszont be fog teljesedni. Amikor elfogadjuk Jézust személyes Szabadítónkként, megkapjuk a meghívást, hogy az örökkévalóságot Vele tölthessük, és Benne teljesüljön az otthon utáni örök vágyunk.
Ez a mennyei otthon telve lesz Isten jelenlétével, túláradó szeretettel, békével és nyugalommal. Ezen a helyen nincs szomorúság, nem létezik szenvedés. Olyan örömöt tapasztalunk meg, amilyet még soha.
Lányom azt kívánta, hogy az otthona különleges legyen. Sokan vágyunk erre. De akárhány puha párnát rakunk is kanapénkra, és szebbnél-szebb függönyöket az ablakra, földi házunk sosem fogja teljesen kielégíteni az „otthon” utáni vágyunkat. És sosem közelíti meg mennyei otthonunk ragyogását.
Gondolom, ez a vágy valami többre, az „otthonra”, benned is visszhangra talál. Egy helyre vágyunk, ahol szívesen fogadnak és szeretnek. Csodálatos hír, hogy mennyei otthonunk elő van készítve nekünk. Azzal, hogy szívünket átadjuk Jézusnak, és követjük a Szentírás tanítását, elfogadjuk a meghívást leendő otthonunkba, ahol nagy örömben tölthetjük az örökkévalóságot.


Drága Jézus, vágyik a szívem megtapasztalni a nekem készített mennyei otthon kényelmét, békéjét, örök örömét. Tedd szívemet készségessé meghívásod elfogadására. Arra vágyom, hogy itt a földön a szívemben élj, és majd veled éljek a Mennyben. Ámen.

(Tracie Miles: No Place Like Home, Encouragement for today, 2013.09.20., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

2018. július 14., szombat

Néha elég egy-két mondat

„Fiam, figyelj bölcsességemre, hallgasd meg értelmes szavaimat!” 

Péld 5,1


Előfordult már veled, hogy leülsz a bibliáddal, és hirtelen nem tudod, hogyan fogj az olvasáshoz? Annyi könyv, annyi mély gondolat, lelki táplálék, sorsfordító igazságok… Ma hol nyissam ki?


Ősrégi konyhaasztalom hosszú-hosszú évek óta megosztja velem a korareggeleket. Veszem a bibliámat és a laptopomat, igyekszem úrrá lenni az álmosságon, ami még vissza akar küldeni az ágyba. Nézem a viseltes könyvet, Isten szerelmes levelét hozzám.


Ne érezd ezt édeskés-csöpögős vallomásnak, mert nem úgy értem. Az Ő szavai életet adnak nekem. A Királyom szól hozzám. Személyes üzenet. Kincs.


De most olyan időszakot élek, amikor nem falom a fejezeteket. Néha csak egy-egy mondatot, igét olvasok, hogy kövessem a Példabeszédek 5,1 tanácsát. Valóban oda akarok figyelni. Nagyon kell figyelnem, hogy megértsem, mit mond Isten. Keresek egy igét, aminek minden szavát ízlelgethetem, hagyom, hogy mélyen belém ivódjon – átírjon, újrarendezzen, új irányt adjon.


És imádkozom.


„Istenem, mit terveztem a mai napra, amit át akar írni ez az ige?”


„Istenem, milyen gondolatokat hoztam tegnapról, amiket át akar rendezni szavad?”


„Istenem, milyen érzelmeket akarsz másfelé irányítani bennem?”


Isten igéje terveim, elmém, szívem védőburka. Ha nélküle indulnék el, belefutnék az önzés, a bizonytalanság, az elgyengülések csapdájába. A Szerelmes levél arra int, hogy tartsak szünetet, álljak meg, és várjak.


Álljak meg, és hagyjam, hogy a Szentlélek szóljon közbe, mielőtt ösztönösen cselekednék.


Álljak meg, hogy ne mindig magamról beszéljek.


Álljak meg, és tudatosítsam, hogy nem mindig nekem van igazam.


Álljak meg, és vegyem észre az áldásokat, a rengeteg kegyelmet, s legalább egyszer óránként adjak hálát értük.


Álljak meg, hogy szolgálhassak, hogy adhassak, hogy bátorítsak valakit, mikor mindenki más elrohan mellette.


„Fiam, ha megfogadod mondásaimat, és parancsaimat magadba zárod, ha figyelmesen hallgatsz a bölcsességre, és szívből törekszel értelemre, bizony, ha bölcsességért kiáltasz, és hangosan kéred az értelmet, … majd megérted, mi az igazság és a törvény, a becsületesség és az igazán jó út.” (Péld 2, 1-3; 9).


Ne zavarjon, ha túl sok, ha túl mély a Biblia.


Az is elég, ha egy vagy két igét olvasol egy nap.


De annál, hogy olvassuk, még fontosabb, hogy befogadjuk az igét. S ami a legfontosabb, hogy éljük is, amit olvastunk és befogadtunk.


Uram, segíts, hogy akár egyetlen szóban, vagy egyetlen igében meglássalak. Hatalmas vagy, és minden lehetséges általad. Igéid és igazságod szivárogjanak bele minden tervembe és minden gondolatomba a mai napon. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Encouragement for today, 2011.03.24. Lysa TerKeurst, www.proverbs31.org, fordítás:www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2018. július 13., péntek

Merj pihenőt adni a lelkednek

„Elcsendesítettem a lelkem, így békét szereztem neki. Mint anyja ölén a gyermek, mint a gyermek, úgy pihen bennem a lelkem.” Zsolt 131,2

Egész jól indult a reggel – az első öt perc mindenképpen. Kávézni mentem Karen barátnőmmel, jól is voltam, míg meg nem kérdezte, hogy érzem magam. Mielőtt válaszolni tudtam volna, kitört belőlem a sírás.
Nem tudtam megmondani, mi bánt, valahogy semmi se volt rendben. Próbáltam összeszedni magam, de a könnyeim csak folytak, és végül Karen hazavitt.
Mí g Karennel sírtam, akarom mondani kávéztam, otthon egy festő a hálószobánkon dolgozott. Férjem vidéken volt, őt akartam meglepni a felújítással. De a meglepetés engem ért.
Mikor beléptem, kiderült, hogy a festő nem rakta vissza a függönykarnist. Azon kívül kiszedte a szögeket a falból, és eltüntette a lyukakat, így fogalmam sem volt, hova kell visszarakni a képeket. Minden bútor össze volt tolva középre. Romhalmaz volt a szoba, és az voltam én is. A Niagara vízesés újra előtört a szememből.
Hasonló helyzetekben érzem leginkább vakságom hátrányait. Egyedül képtelen vagyok visszarakni a függönyrudat. Nem tudom helyretenni a bútorokat. Nem tudom bekalapálni a szögeket oda, ahol a képek helye volt. Leültem a padlóra egy ágytámla meg a tükör közé, hátamat a komódnak támasztottam. Kész voltam.
Nem a szoba állapota volt a legnagyobb baj, az életemmel volt a gond.
Kimerült voltam. Lelkileg. Ismered ezt az érzést?
Ez az egész tapasztalat arra volt jó, hogy megtanuljam, mekkora szükség van a lelkem elcsendesítésére. Be kell, hogy illesszem napi benső beszélgetéseimbe.
Leginkább biztatni szoktam magam a belső monológban: „Gyerünk, Jennifer! No még egy esemény, még egy vállalás, még egy cél, még egy telefonálás, és még egy, meg még egy, meg még egy!” A sok lelkesedés aztán egyre jobban kiüresít, míg ami marad belőlem egyet kiált csak: „Elég! Elég! Elég már!”
A végeredmény? Kiégés.
A kiégés fizikai, érzelmi vagy mentális kimerülés, és a lelkierőt igénybe vevő feladatok végtelennek tűnő sora okozza. Szinte mind bele szoktunk kerülni ebbe a kifacsart állapotba. Van, akit a munkája, másokat a család iránti felelősség juttat el a kiégéshez. Van, akit mindkettő, vagy valami más.
Ha nem szokunk hozzá, hogy megálljt parancsoljunk magunknak, kiégünk, elhasználódunk, vagy akár összeomlunk, mint én is.
Nem csak fáradt testünknek van szüksége a pihenésre. Kimerült lelkünk is igényli. Akaratunk, elménk, érzelmi életünk is kiég, ha sosem jut nyugalomhoz. A kimerülés lelkünk mélyéről jelentkező hangtalan jelzései gyakran kevésbé vehetők észre, mint mikor testünk kiált pihenésért. Elménknek is szüksége van rá. Akaratunkat is pihentetni kell. Érzelmeinknek is kell a nyugalom.
Erről számol be mai alapigénkben a zsoltáros Dávid: „Elcsendesítettem a lelkem, így békét szereztem neki. Mint anyja ölén a gyermek, mint a gyermek, úgy pihen bennem a lelkem” (Zsolt 131,2).
Csitítsuk el a lelkünket, hogy pihenjen, mint anyja ölén a gyermek. Barátom, ez a fajta teljes elcsendesedés nehezen megy a felnőtt embernek.
Hogyan érhetjük el mégis?
Dávid ezt is megmondja az alapigénket megelőző versben. „Uram, nem dölyfös a szívem, szemem nem tekintget gőgösen. Nem keresek nagy dolgokat, amelyek meghaladják erőm” (Zsolt 131,1). És biztatja az olvasót: „Bízzál az Úrban!” (Zsolt 131,3a)
Röviden: Engedd el az irányítást, ha valami meghaladja erődet, és bízd az Úrra, akinek mindenre van ereje. Tartsunk pihenőt, hogy elménk el tudja csitítani gondolataink zajongását, és összecsomósodott érzelmeink kioldódjanak.
Mindeközben nagyon hálás vagyok a barátaimért! A drága Christine átjött, és segített helyrerakni a bútorokat, felakasztani a képeket. És a hazatérő Philt sikerült kellemesen meglepni!
Jó volna, ha ez a fajta lelki pihenés automatikusan beindulna, mikor felvesszük a pizsamánkat. Ám lelkünk megnyugvása csak akkor következik be, ha mi magunk csitítjuk el, és akaratunkat átadjuk Istennek, a mi Atyánknak, akiben reménykedünk.



Uram, segíts, hogy odafigyeljek arra, amit a lelkemmel beszélek. Szeretném elcsitítani, pihentetni, hogy abbahagyja a nyüzsgést, és reményét Feléd fordítsa. Mutasd meg, ha a kiégés felé tartok, s adj bölcsességet, hogy inkább Hozzád fussak. Jézus nevében, Ámen.

Jennifer Rotschield: It’s OK to Tell Your Soul to Rest, Encouragement for today, 2017.06.05., www.proverbs31.org, kép:pinterest

2018. július 12., csütörtök

Mit tegyek, ha valakinek fáj a szíve

„Amikor látta, hogy Mária sír, és a többiek is sírnak, Jézus lelke mélyéig megrendült. „Hova tettétek?” – kérdezte megindultan. „Gyere, Uram – felelték –, és nézd meg!” Jézus könnyekre fakadt.” Jn 11, 33-35

Arra már nem emlékszem, mi okozta kamaszszívem fájdalmát. Talán egy tinédzser dráma vagy valami fájdalmas csalódás tüskéje, talán nem sikerült megfelelnem, vagy valaki csúnyán szólt hozzám. De lehetett sértett büszkeség vagy csak a dühöngő hormonok. Bármi volt is, szenvedve és könnyekkel küzdve értem haza az iskolából.
Leüvöltöttem a húgomat, feleseltem anyukámmal, felrúgtam a ruháskosarat, végigtrappoltam a házon. Majd mikor már megbántottam mindenkit, akit lehetett, kijelentettem, hogy sétálni megyek. Becsaptam magam mögött az ajtót, és nem vettem észre, hogy az ég legalább olyan haragos, mint én voltam.
Nemsokára esőcseppek kérték táncra a könnyeket az arcomon, s azt kívántam, bárcsak pocsolyába taposhatnám a bánatot is a szívemről.
Pár perc múlva lépteket hallottam a hátam mögött. Hirtelen mellettem volt édesanyám, és hozzám igazítva lépteit, együtt mentünk tovább.
Nem szidott össze a viselkedésemért, nem kicsinyelte fájdalmamat. Nem biztatott, hogy majd újra kisüt a nap, és nem idézett a Bibliából. Egyszerűen csendben hazalépdeltünk a zuhogó esőben.
A Jn 11,33-35-ben Jézusról olvasunk, aki együtt hordozta a fájdalmat Máriával. Mária testvére, Lázár, meghalt, és a fiatal nő szíve összetört. Mérges is volt, imái nem találtak meghallgatásra, ahogy remélte, és az élete fenekestül felfordult.
Mikor Jézus megérkezik, nem próbálja csitítani Mária dühét, vagy félresöpörni a fájdalmát. Vele együtt könnyezik, ahogy haladnak Lázár sírja felé.
„Amikor látta, hogy Mária sír, és a többiek is sírnak, Jézus lelke mélyéig megrendült. „Hova tettétek?” – kérdezte megindultan. „Gyere, Uram – felelték –, és nézd meg!” Jézus könnyekre fakadt” (Jn 11, 33-35).
Nem is az a feltűnő itt, amit Jézus mond, hanem az, amit nem mond.
Gondoljunk bele. Jézus tudja, hogy Mária sírása nemsokára örömre változik. Tudja, hogy visszahozza Lázárt az életbe, és minden könnyet letöröl a szemekről. De nem emlegeti a jobb holnap reményét, hogy elhessegesse a ma fájdalmát.
Jézus együtt érez Mária sebzett szívével, mielőtt meggyógyítaná azt. Belép a fájdalmába, mielőtt visszaállítaná a békességét.
Az igazat megvallva, Jézus viselkedése kihívás elé állít, elgondolkoztat, én hogyan viselkedem azokkal az emberekkel az életemben, akiket fájdalom ér. Egy bánattal küzdő ember társasága zavaró, kényelmetlen lehet. Ezért gyakran valami megoldáson töröm a fejem ahelyett, hogy egyszerűen osztoznék fájdalmában.
A Szentírás arra tanít, hogy nem a mi dolgunk megoldani mások problémáit. Parancsba kaptuk viszont, hogy megosszuk Isten irgalmát és vigasztalását.
„…Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene! Ő megvigasztal minket minden szomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik szomorúak, azt a vigasztalást nyújtva nekik, amelyet ő nyújt nekünk” (2Kor 1,3b-4).
Mi, akik megismertük mennyei Atyánk vigasztalását, mindent megkaptunk ahhoz, hogy az Ő nyugalmát árasszuk bajban, gyötrelemben. Ne törjük a fejünket, hogy mit mondjunk – tökéletlen jelenlétünk sokszor hallhatóbb tökéletes szavainknál. Egyszerűen csak vállaljuk a sétát az esőben.
Mert így tudjuk, tocsogó léptekkel, haza vezetni egymást.


Köszönöm Istenem, hogy kezedben tartod szívemet, mikor nehéz időket élek. Tégy bátorrá, hogy tovább tudjam adni vigasztalásodat fájó szívű társaimnak. Használd fel tökéletlen jelenlétemet, hogy tökéletes szereteted küldönce legyen valaki életében ma is. Jézus nevében, Ámen.

Alicia Bruxvoort: How to Hold a Hurting Heart; https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/07/02/how-to-hold-a-hurting-heart; fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu, kép:pinterest.com

2018. július 11., szerda

Csak ön után

„Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” Jn 15,13






„Én ülök elöl, Karen mama!” – kiáltott a tizenéves fiú, ahogy tornazsákját lóbálva futott a kocsim felé fociedzés után.
„Hogyne, Javari! Ülj hátra! Ő az én anyukám, haver. Én ülök elöl!” – ordította Spencer fiam megvetve a lábát a pozícióharcban. Mialatt a kettő vitatkozott az anyósülésért, megérkezett barátjuk, Grant, és szó nélkül behelyezkedett mellém, győztes mosollyal az arcán.

A gyerekek szeretnek elsők lenni. Meg a felnőttek is. Hányszor küszködtem, mikor helyettesként tanítottam a helyi iskolában, hogy sorba állva menjenek ki szünetre a gyerekek, vagy hogy ne lökdösődjenek az ebédnél. Közbe kellett lépnem, mikor harc folyt a legjobb székekért a könyvtárban, vagy mikor el kellett dönteni, ki lesz a kapitány a délutáni focimeccsen.
Próbáljunk csak munkába menni a reggeli csúcsforgalomban, s képet kapunk arról, hogyan állnak mindehhez a felnőtt emberek. Dudálás, gyilkos tekintetek kísérik a harcot a pár méternyi előnyért, gyorsítanak, egymás elé vágnak, csak hogy a többieket lehagyják. Milyen üdítő élmény kedves embereket látni a dugóban, olyat, aki lelassít, és int, hogy sorolj be elé a mellékutcából. S ha még mosolyog is hozzá, akkor kezded visszanyerni hitedet az emberiségben.

Régebben úgy értelmeztem mai alapigénket, hogy az a legnagyobb szeretet, ha valaki ténylegesen meghal a másikért. De aztán rájöttem, hogy az „életét adja” a mindennapi döntéseink szintjén is értelmezhető.

Elsőbbséget adni a másiknak nem természetes ösztönünk. Velünk született hajlam, hogy magunk vegyük ki a sütis tálból a legnagyobb szeletet ahelyett, hogy felajánlanánk a testvérünknek. Komoly belső harcba kerül felajánlani másnak, amit mi is szeretnénk. Ezért csodáltam mindig, ha valaki ezt rendszeresen gyakorolja.

Édesanyám az egyik, aki számomra az önzetlenséget példázza: egyedülálló szülőként, kevés fizetéssel, éveken át viselte ugyanazt a béleletlen kabátot télen, hogy nekünk jusson meleg dzsekire.
Vagy eszembe jut Alma, aki a kislányom vasárnapi iskolás tanító nénije volt alsótagozaton. Ritkán hallottuk magáról beszélni, de mindig figyelmesen hallgatta, ha mi osztottuk meg vele gondjainkat, rá is kérdezett néha, hogy van-e valami, amiért imádkozhat értünk, a szeretteinkért. Sokan mondták róla, hogy „a legkedvesebb ember, akit valaha ismertem”.
Aztán az a férfi a gyülekezetben, aki mindig kinyitja az ajtót mások előtt, segít a külsős látogatóknak megtalálni a csoportot, amit keresnek, vagy a büfét, ahol kaphatnak egy kávét. És mindezt őszinte mosollyal az arcán. Egyszerűen egy kedves ember.
Olyanokat is ismerek, akik ennél többet adtak oda. Andrew-ra gondolok például, Tami barátnőm fiára. Már pici korában feltűnt az energiája. Később mindig kereste a lehetőséget a szolgálatra. Meg akart védeni másokat. Ez derült ki a játékából, később pedig a beszélgetésekből, mikor kamasz fiúként az álmairól beszélt. Tizenkilenc évesen halt meg messze otthonról, életét adva hazájáért a harcmezőn.

Feltehetőleg nem lesz szükség életünk feláldozására, de a mindennapokban tudnánk-e kicsit többször magunk elé engedni másokat? Keresni, hogyan tudnánk enyhíteni a szükségeiken, miközben mi a magunkét egy időre félretesszük? Bizonyos értelemben életünket adni napról-napra a másikért?
Ha ezt tesszük, Krisztust modellezzük a figyelő világ előtt, és megtanuljuk, hogyan válhat jelszavunkká a „csak ön után” a mindennapokban.
Én igyekszem. Ha valaha találkozunk, ki fogom nyitni előtted az ajtót, és mosolyogva előre engedlek. Még az is lehet, hogy neked hagyom a legnagyobb szelet süteményt. (Esetleg.)

Uram, segíts, hogy önzetlen legyek, hogy szándékosan keressem a lehetőségét annak, hogy másokat magam elé helyezzek az élet apró dolgaiban. Vagy hogy meghozzam a legnagyobb áldozatot, ha arra hívsz. Azt szeretném, hogy mikor rám néznek az emberek, Te juss eszükbe. Jézus nevében, Ámen.





forrás: Karen Ehman: No, After You Encouragement for today, 2014.05.26. www.proverbs31.org fordítás: eszmelkedesek.blogspot.com fotó:pinterest.com

2018. július 10., kedd

Nem a farmerméret határoz meg



Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” 1 Pét 5,6-7




Vékony, fehér szeletke hold volt az égen. A bögrém peremére emlékeztetett, a bögréére, amin egy maci volt, és írás is állt rajta: „Boldog nagy maciöleléssel”. A bátyámtól kaptam, mikor 13 évesen kórházba kerültem anorexiával.
Most itt vagyok megint zöld kórházi köpenyben, de most nem ment le abnormálisan a testhőmérsékletem, és nem 40 kilót nyomok.
Most épp egy kisbabát tartok a karomban, amire az orvosok szerint semmi reményem nem lehetett. Három és fél kiló, Aiden Greynek hívják, és én nem tudom abbahagyni a sírást. Mert ő meg nem tudja abbahagyni a csuklást.
„Valami baja van?” – bököm meg a nővér könyökét, aki a lepedőt simítja ki az ágyamon. Rám mosolyog. „Dehogy” – válaszol. „A csuklással nincs mit kezdeni, majd abbamarad” – és én a szívemhez szorítottam Aident, sajnálva, hogy már nem veszi körül a méhem biztonsága.

Két fiam van, és volt két vetélésem is, és semmi sem borzasztóbb, mint látni hogy a tested megtagadja a gyermeked. Isten sosem tagad meg. Ő ott van mindig. A vetélésnél is.
Ott volt, mikor én, egy lelkészcsalád gyermeke, 9 évesen éheztetni kezdtem magam, és akkor is, mikor 18 éves hippiként elszöktem otthonról, és bejártam a világot, hogy megtaláljam a hitemet. Meg amikor hazajöttem mellrákban haldokló anyámhoz, aki bemorfiumozva is a Az Úr jóságát énekelte.
Itt van fájdalmaink közepette, egy kereszten csüng, készen egy újabb feltámadásra.
Fiatalkoromban azért hagytam abba az evést, mert így akartam menekülni a fájdalomtól. Most tanulom várni a feltámadást. Tanulok bízni Istenben a fájdalomban.

Tavasszal egy nap kinéztem a dolgozószobám ablakán, hó fedte az udvart, két éves kis lurkóm a trambulinon ugrált.
Meztelenül.
Ruhái szanaszét szórva körülötte, és ő énekelt.
Nevetve futottam ki, hogy egy takaróba burkolva behozzam a házba, de titokban irigyeltem. Irigy voltam a szabadságára, hogy ha akar, meztelenül énekel örömében, a házunk mellett elhaladó főút közönsége előtt.

Talán erre hív minket az 1Péter 5,7, mikor azt mondja: „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van reátok.”

Nem könnyű Jézusra vetni gondjainkat egy olyan világban, mely igyekszik meggyőzni minket, hogy értékünket a farmerünk mérete határozza meg. Mennyivel könnyebb elbújni, mint Jézusra bízni a fájdalmunkat, kérdéseinket, hogy kik is vagyunk, s mennyit érünk.
És én azt hiszem, hogy ott, azon a csendes, nyugodt helyen, ahol szeretnek minket, a gyermekét ölelő anya karjaiban – ott találjuk meg a választ, ott találjuk meg önmagunkat.

Múlt éjjel, a házunkban honoló csend egy ritka pillanatában úgy éreztem, beléptem a szeretetbe. Mintha mindig is ott várt volna rám. Láttam valódi önmagamat: egy szenvedélyes, szétszórt 33 éves nőt, aki nagyon szereti a világot, hangosan szokott nevetni, és néha szüksége van magányra. Aki összekeni a konyhaasztalt festékkel, ha kézműveskedik, aki inkább szeret írni, mint házimunkát végezni, aki elsírja magát, ha a fiai nem fogadnak szót.
És hirtelen tudtam már, ki vagyok. Ott, abban a szent pillanatban, legókkal és vasúti pályaszakaszokkal magam körül.
Engem szeretnek. Az vagyok, akit szeretnek.
Mind azok vagyunk, kedveseim.
Nem a farmerünk mérete határoz meg minket. Nem a Twitter-követőink száma vagyunk, sem a házunk alapterülete.

Isten leányai vagyunk, szorosan a karjaiban, fáj neki, ha nem hagyjuk abba a csuklást, magára akarja venni gondjainkat, és akár meg is halna értünk.
De hát meg is halt értünk. Igen, kedveseim, ez van.
Szeretve vagyunk.

Uram, segíts, hogy jusson el a tudatomig, hogy Te szeretsz engem. Segíts, hogy érezzem gondoskodó karjaidat magam körül a mai napon, akkor is, ha sötétben vagyok. Segíts, hogy meghalljam hangodat, ahogy énekelsz fölöttem. Jézus nevében Ámen.




forrás: Emily T. Wierenga: Not Defined by the Size of our Jeans Encouragement for today, 2014.07.02. www.proverbs31.org fordíás: eszmelkedesek.blogspot.com fotó:pinterest.com

2018. július 9., hétfő

Amikor bátortalannak érzed magad

„Ezért hát őrizzétek meg ezt a bátorságot és hitet, mert nagy jutalom vár rátok!”

(Zsidó 10,35 EFO)




Mentél már valaha keresztül olyan időszakon, amikor teljesen el voltál bizonytalanodva? Talán most is épp ilyenben vagy. Higgy nekem, egy cipőben járunk. Barlangba rejtőztem Illéssel, a tök alá Jónással és a sivatagba Mózessel.


Akkor lép fel a bátortalanság, ha nagy rés kerül az elképzeléseid és megtapasztalásaid közé – amikor rés kerül aközé, amit reméltél és ami valójában történt. A bátortalanság le tudja rombolni a szenvedélyt, és alá tud ásni célkitűzéseidnek. Gyökeret verhet amiatt, amit valaki kimondott vagy éppen nem mondott ki – egy édesanya, aki túl sokat mondott vagy egy édesapa, aki túl keveset. Összeegyeztethetetlen elképzelések képezik a bátortalanság táptalaját, ami így megkétszereződhet és gyökeret verhet.


Egyértelműen látjuk ezt Mózes életében. Amikor negyven éves volt, arra számított, hogy ő lesz majd az emberei beszállítója. De amit megtapasztalt, csak elutasítás és megbánás volt. Negyven évvel később, amikor Isten őt hívta, hogy vezesse ki a zsidókat Egyiptomból, Mózes így érvelt: „Akkor ezt mondta Mózes az ÚRnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesen szóló. Ezelőtt sem voltam az, de azóta sem vagyok, hogy szolgáddal beszélsz. Sőt nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok én” (2Mózes 4,10). Amit Mózes dadogva próbált elmondani, nem volt igaz. Ahogy Lukács emlékeztet bennünket: „Megtanították Mózest az egyiptomiak minden bölcsességére, és kiváló volt mind szavaiban, mind tetteiben” (ApCsel 7,22). Mózes a hibái alapján bírálta el és ejtette túszul önmagát a bátortalanság állandósult állapotában. Kedves barátnőm, nagyon oda kell figyelnünk, hogy mi ne essünk ugyanebbe a hibába!


A bátortalanság nagyon sok hívőnél eredményezi a kereszténység zsákutcájába jutását, és a kalandos hit élményeinek megtagadását. Azt motyogják reményeiknek és álmaiknak címezve, hogy „ha egyszer becsapsz, az a te szégyened, ha kétszer, az már az enyém”. Azzal a hamis hiedelemmel töltik be a remélt és a tapasztalt dolgok közti rést, hogy nem éri meg az erőfeszítésük. Amit mi úgy élünk meg, mintha állandó állapot lenne, Isten ideiglenesnek látja. Amit az egyik legnagyobb visszaesésednek látsz, az Isten építőeleme bámulatos csodái végrehajtásához. Ha reményeidben és álmaidban ellenállásokba ütközöl, lehetséges, hogy jó helyen vagy. A gonosz sem piszkálna, ha nem fenyegetnéd őt tervei végrehajtásában.


A gonosz valójában el akarja kobozni önbizalmadat, és ehhez a legmegfelelőbb alkalom számára az, amikor a bizonytalanság időszakán mész keresztül. De te őrizd csak a szíved. Ne maradj tudatlan, nehogy megengedd neki, hogy visszatartson, hogy elgáncsoljon. A körülmények – nos azok csak a körülményektől függnek, de járulékos veszteséget okoznak a Krisztusba vetett bizalmadtól való eltántorítás csatájában. Szóval ne hagyd győzni a gonoszt. Jézus Krisztus által te több vagy mint győztes! Hagyd az elgyengítő bizonytalanságot, és láss hozzá az újabb feladataidhoz!


Szerető Atyám, beismerem, hogy néha elbizonytalanodom, és úgy érzem, már nem megy. Amikor a dolgok nem úgy történnek, ahogy én elképzeltem, fel akarom adni. Segíts emlékeznem, hogy a legnagyobb kudarcok is a Te építőelemeid bámulatos csodáid végrehajtásához. Adj nekem isteni bizalmat, amire igenis szükségem van a továbblépéshez.


Jézus nevében, ámen.





(forrás: http://girlfriendsingod.com/when-you-feel-discouraged/, Sharon Jaynes, Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013, Used with permission, www.girlfriendsingod.com, fordítás: Kiss Erzsébet Janka, fotó:pinterest.com)