Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (4) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (20) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (5) alkalmatlanság (1) Anyák napja (2) Anyáknapja (6) átadás (11) barátság (15) bátorítás (31) bátorság (3) Békesség (26) belső békesség (11) belső viharok (17) beszéd (5) betegség (1) Biblia olvasás (11) Bizalom (56) bizonyosság (1) bizonyságtétel (17) biztatás (1) böjt (2) bölcsesség (17) Bűnbocsánat (8) bűntudat (2) céltudatos élet (5) család (4) csalódások (4) Csendes percek (2021) csendesség (5) csüggedés (12) Depresszió (12) dícséret (2) dicsőítés (19) Döntések (12) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (10) elég vagy (1) elengedés (1) életöröm (8) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) elismerés (2) előítélet (3) elutasítás (1) Emberekről van szó (14) Emlékezés (2) engedelmesség (8) erő (13) fájdalom (9) fáradtság (4) feladat (11) félelem (12) feltámadás (5) feltöltődés (8) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (7) Gondolatok (41) gondoskodás (2) gondviselés (14) gyász (1) gyengeségek (3) Gyermeknevelés (25) Gyógyulás (10) győzelem (4) hála (10) hálaadás (10) harag (3) harc (6) házasság (25) hit (39) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (7) időbeosztás (6) igazság (10) Igehirdetés (38) ígéretek (2) Igevers (4) Ima (43) imádság (19) Immánuel (2) irgalom (7) irigység (2) ismeretlen (1) Isten ajándéka (8) Isten ereje (9) Isten gondoskodása (18) Isten hangja (1) Isten hűsége (30) Isten időzítése (2) Isten keresés (2) Isten követése (10) Isten lát (2) Isten munkálkodása (9) Isten neve (6) Isten szeretete (71) Isten terve (21) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (51) Istenen lévő tekintet (3) Istennel töltött idő (14) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (18) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (5) Jézus követése (38) Jézus szeretete (10) jóság (2) jövő (2) kapcsolatok (28) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (25) keresés (1) kételkedés (8) kétségbeesés (3) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (11) konfliktusok kezelése (4) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (12) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (7) magvetés (2) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (11) megelégedettség (7) megismerés (6) Megpróbáltatás (27) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) mint Jézus (1) misszió (1) munka (2) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nyugalom (8) nyugtalanság (2) odafigyelés (6) odaszánás (2) olvasói gondolatok (30) otthon békéje (1) öltözet (2) önbizalom (1) önértékelés (34) önvizsgálat (16) örök élet (9) összetöretés (2) Pásztor (1) pihenés (5) prioritások (2) próba (3) ráhagyatkozás (1) Receptek (4) Remény (25) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (5) szabadság (8) számadás (2) szavaink ereje (3) szégyen (1) szelídség (3) Szentlélek (4) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (2) szeretet (42) szeretve élni (2) szolgálat (19) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (4) tiszta szív (1) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (9) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (18) várakozás (14) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (7)

2018. április 19., csütörtök

Ma is rendelkezésünkre áll Isten ereje?

„Legyetek erősek és bátrak! Ne féljetek és ne rettegjetek Asszíria királyától, és a vele levő sokaságtól, mert aki velünk van, erősebb, mint ő. Vele húsból való kar van, velünk meg az Úr, a mi Istenünk, aki megsegít bennünket és részt vesz a harcainkban.” A nép rá is hagyatkozott Hiszkijának, Izrael királyának szavaira.” 2Krón 32,7-8

Az erő vonzó tulajdonság. Erős akarat. Erős karok. Erős állkapocs. Erős érzelmek. Csodáljuk őket.
Szeretjük azokat a filmeket, amelyekben erős hősök szerepelnek.
Szívesen követjük erős atléták versenyét a tévében.
Felnézünk az erős vezetőkre.
Ilyenkor mindig alkalom adódik rá, hogy összevessük velük saját elhatározásainkat, izmainkat, akaratunkat, és mert alulmaradunk, jelentéktelennek, gyengének látjuk magunkat. Anélkül, hogy bárki hallaná, lelkünk mélyén megfogalmazódik, hogy:
ha én is ilyen erős lennék,
- ellen tudnék állni a kísértésnek, amit senki sem vesz észre;
- követni tudnám karrierálmaimat;
- egyetemre mennék;
- olyan barát/szülő/munkatárs lennék, amilyen TUDOM, hogy lehetnék.
Aztán a valóság, mint hidegzuhany, felébreszt álmodozásunkból. Újra szembesülünk gyengeségünkkel, ami sorsszerűen hozzáköt rezignált mindennapjainkhoz. Rossz szokások, sérült kapcsolatok, teljesületlen álmok: ez az én életem - sóhajt szívünk keserűen.
Úgy ismerem ezeket a gondolatokat!
Életem nagy részében küszködtem gyengeségemmel bizonyos területeken, míg másban erős voltam. Következetlenségem nagyon zavart. Bátran nekifogtam hatalmas projekteknek a munkahelyemen, de hogy megosszam hitemet hitetlen apámmal…. Ebben nagyon gyengének éreztem magam. Erős voltam, mikor nemet tudtam mondani nyilvánvaló bűnökre, de gyenge, mikor nem tudtam ellenállni otthonom magányában a túlzott evésnek.
Aztán elém kerültek a Bibliából ilyen történetek, amilyen például Ezékiásé. Az egész feszül az erőtől, de a 7-8. vers igazságát különösen érdemes újraolvasni: ’„Legyetek erősek és bátrak! Ne féljetek és ne rettegjetek Asszíria királyától, és a vele levő sokaságtól, mert aki velünk van, erősebb, mint ő. Vele húsból való kar van, velünk meg az Úr, a mi Istenünk, aki megsegít bennünket és részt vesz a harcainkban.” A nép rá is hagyatkozott Hiszkijának, Izrael királyának szavaira.’
Júda népe rátekintett az asszíriai seregre – azután önmagára, és az eredmény minden tekintetben lesújtó volt. Ám Ezékiás király felhívta figyelmüket valamire, amit nem láthattak: Isten erejére, aki „részt vesz a harcainkban”.
Milyen könnyen elfelejtem, hogy minden egyes nap minden egyes percében van egy Erőforrásom. A mennyország ajtaján sosincs „Zárva” tábla. És ha segítségért hívom, nem előre felvett géphang felel.
Nekünk, akik Jézus követésére szántuk magunkat, mindig rendelkezésünkre áll Isten ereje. Nem úgy, hogy holnap képes leszek lefutni a maratont, mert ez az erő nem olyan erő. Ahogy azon gondolkodom, milyen erő hát ez, egy szó ugrik elém a 8. versből: ráhagyatkoznak. Nem magunkra hagyatkozunk, hanem Isten erejére, Aki kezelni tudja a problémát, amivel épp szembesülünk.
Mióta megtanultam, hogy Istenhez forduljak erőért, azt tapasztaltam, hogy bátorsággal telt meg a lelkem, mikor a testem legszívesebben feladta volna. Remény öntött el, pedig a kapcsolat már halottnak látszott. Békét éltem meg, mikor rettegés akart gúzsba kötni.
Isten, akit szolgálunk, határtalanul erős, és én ezt újra meg újra elfelejtem, és saját tökéletlen erőmre akarok támaszkodni. Mi lenne, ha ahelyett, hogy ahhoz hasonlítanánk magunkat, amit látunk, bíznánk abban, amit nem látunk? El tudjuk fogadni, hogy Isten világrengető ereje értünk van? Ha így tennénk, mi változna az életünkben?
De fogalmazzunk személyesebben: mi volna, ha tényleg elhinnéd, hogy Isten ereje a rendelkezésedre áll?



Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Te vagy az erőm. Olyan sokszor érzem gyengének, alkalmatlannak magam. Köszönöm figyelmeztetésed, hogy nem egyedül kell végigcsinálnom. Add, hogy amikor segítségre szorulok, előbb mindig Feléd forduljak, és ne saját erőmet (vagy annak hiányát) mérlegeljem. Jézus nevében, Ámen.

Gkynnis Whitwer: Is God’s Strength , Still Available for Me?Encouragement for today, 2018.04.16.,
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/04/16/is-gods-strength-still-available-for-me, kép:pinterest.com, fordítás:eszmelkdesek.blogspot.hu

2018. április 18., szerda

Ezért szoktunk összegyűlni

„Legyen gondunk rá, hogy szeretetre és jótettekre buzdítsuk egymást. Összejöveteleinkről ne maradjunk el, mint némelyek szoktak, hanem annál inkább bátorítsuk egymást, minél inkább látjátok közeledni a napot.” Zsid 10,24-25


„Legyen gombunk rá, hogy ne maradjunk otthon az összejövetelekről” – jelentettem ki okos tekintetű első és másodikos hittanosaimnak.
Nem egészen így írja a Biblia, de tudtam, így biztos emlékezni fognak rá Lucy-m hittanos társai.
„Nem gombunk! Gondunk!” – szóltak közbe nevetgélve.
Megismételtem most már szó szerint az idézetet, de Lucy-nak mindmáig elég annyit mondanom, hogy „legyen gombunk” – és már tudja is a folytatást.
Akár másodikos vagy, mint a kislányom, akár 90 éves, Isten népének nagyon fontos, hogy rendszeresen közösségbe járjon. Sajnos, sok embert ismerek, bizonyára te is, akik így nyilatkoznak:
„Otthon is tudok Bibliát olvasni meg imádkozni. Nincs szükségem egyházra ahhoz, hogy lelki életet éljek.”
„Megbántott valaki a templomban, én oda többé be nem teszem a lábam.”
„Csupa kétszínű ember jár a templomba”.
Pedig bármilyen is, ha jó, ha kevésbé jó a helyi közösség, az Egyház Jézus menyasszonya. Az Újszövetség nem ad választási lehetőséget a híveknek. Felkér, hogy járjunk össze, és ezt a szokásunkat ne hanyagoljuk el. Sokan vannak, akik valaha jártak templomba, gyülekezetbe, aztán ezért vagy azért elmaradoztak. Talán tévtanítók vezették félre őket, ahogy Pál apostol figyelmeztet az ApCsel 20,29-30-ban.
Mai rohanó világunkban a heti templomba járást könnyű feláldozni a sportolás, hétvégi bevásárlás, pihenés oltárán. Interneten is hallgathatunk prédikációt, énekelhetünk dicsőítő énekeket, és úgy érezhetjük, ez elég is.
Pedig nem elég.
Mielőtt édesanya lettem, egy nemzetközi rádió- és televízióadónál dolgoztam, aminek a missziós adásait több mint 2000 rádióállomás közvetítette, és üzenete 200 millió otthonban fogható volt. Bibliatanárunk gyakran hangsúlyozta a hallgatóknak: „Hétvégén föltétlen menjetek el a helyi gyülekezetbe. A mi adásunk nem helyettesíti a templomi közösséget.”
Ha betegség vagy testi korlátozottság miatt nem tudsz eljutni a templomba, adj hálát Istennek azokért a lelkészségekért, templomokért, amelyek rádión, televízión, interneten keresztül otthonodba viszik hited erősítését szolgáló istentiszteleteiket, alkalmaikat. De ha el tudsz menni, nagyon fontos, hogy aktív tagja légy a helyi gyülekezetnek, egyházközösségnek. Akár maroknyian valakinek az otthonában vagy több ezren egy csarnokban, arra kaptunk megbízatást, hogy összegyűljünk.
Kereszténnyé válásunk része, hogy egy családba tartozzunk más hívő testvérekkel. Szolgáljunk és működjünk együtt a közösséggel, mely úgy válik erőssé, ha minden tag hozzáteszi a magáét tehetsége és lehetőségei szerint. Szeretetre és jótettekre tudjuk buzdítani egymást.
Még elemista koromban kezdtem templomba járni. Szüleim mindig magukkal vittek, ha nyitva volt az épület, vasárnap reggel, vasárnap este, szerda este. Ha evangelizátor vagy misszionárius érkezett, mi mindig ott voltunk.
Előfordult, hogy betegnek tettettem magam, inkább maradtam volna otthon a tévé előtt. De legtöbbször szívesen mentem Isten házába. Hálás vagyok szüleimnek, hogy belém nevelték a templomba járás jó, hasznos, áldott szokását.
Ahogy Urunk visszaérkezésének napja közeledik, járjunk össze egyre szorgalmasabban. Mivel a mennyországban egyetlen Egyházzá egyesülünk, jó, ha már itt a földön ezen dolgozunk.
Elhatárolódva a többiektől nem tudunk teljes keresztény életet élni.
Szükségünk van egymásra. Ha egyikünk gyenge, a másik ereje segít. Egy testbe, egyházba egyesülve hűek tudunk maradni Istenhez és Igéjéhez. „Legyen gombunk” rá, hogy ne hanyagoljuk el az összejöveteleket.
 


Uram, köszönöm, hogy belehelyeztél a hívők családjába, melyet egyháznak nevezünk. Segíts, hogy aktív tagja legyek a helyi közösségnek. Tudjak áldás lenni, vigasztaljam és bátorítsam azt, akinek hittestvéreim közül szüksége van rá. Jézus nevében, Ámen.

(Arlene Pellicane: Why We Gather, Encouragement for today, 2017.07.07.www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2018. április 17., kedd

A boldogság fogalmának újrahatározása

"Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és örülünk (angol ford. szerint) abban a reménységben is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében.  De nem csak ebben örülünk, (angol ford. szerint) hanem a megpróbáltatásokban is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által."
 (Római levél 5:2-4)




Néhány ember sohasem lesz boldog.

És ezt nem cinikusan mondom, mert akikről én beszélek, azok az emberek is egyetértenének velem. Ők maguk erősítenék meg kijelentésemet azáltal, hogy például a házasságukat reménytelennek látják, a munkahelyi konfliktusukra szerintük nincs megoldás, és elkeseredetten jelentenék ki, hogy sohasem fognak megszabadulni a förtelmes "huszon-pár" plusz kilójuktól.  Az élet számukra nem jelent mást, mint egy fárasztóan ismétlődő, újra és újra megélt rutin feladatok összességét.

Te is így érzed? Számodra a boldogság nem más, mint egy elreppenő pillangó, amely karnyújtásnyira van tőled, már-már azt gondolod, hogy majdnem elérted...aztán mégis tovaszáll? Vagy talán úgy gondolod, hogy a házasságod rendben van, a munkád is elfogadható, mégis hiányzik valami az életedből? Talán arra gondolsz, hogy a valódi, igazi boldogság  nincs jelen az életedben?

Nem tagadom, az élet nem egyszerű. Néhányunknak kimondottan sok nehézséggel kell szembenéznie. Úgy tűnik, mintha a boldogtalanság állandóan a földi élet kísérője lenne. Ha azonban máshogy fogalmazzuk meg magunkban a boldogság jelentését, máris más megvilágításból fogjuk látni és megélni a dolgokat.
Barátnőm, Elisabeth Elliot azt ajánlja, hogy a boldogságra úgy tekintsünk, mint feladatra és megtiszteltetésre, mint áldozatra és hűségre, mint elkötelezettségre és szolgálatra. Mert a boldogság gyorsan elszállhat, azonban a valódi öröm a kitartásban való reménység túlcsordulása, mely a hűséges önfeláldozásban és az elkötelezett szolgálatban gyökerezik.


Ura az Örömnek,  kérlek segíts, hogy az öröm fogalmát új megközelítésben szemlélhessem. Te magad ígértél örömet a megpróbáltatások közepette, így kérlek segíts megtapasztalnom az Örömödet a mai napon a kitartó, hűséges szolgálatomban és a feladataim teljesítése közben. Te adj mosolyt az arcomra, és a Te békéd töltse be a szívemet. Mert számomra ez fogja elhozni a valódi boldogságot az életemben.





(forrás: Joni and Friends, Daily devotionals, Redefine Happiness, http://www.joniandfriends.org/daily-devotional/ fotó:pinterest.com)

2018. április 16., hétfő

Megszabadultunk az adósságtól

„Titeket tehát, akik bűneitek és testi körülmetéletlenségetek következtében halottak voltatok, vele együtt életre keltett. Megbocsátotta minden bűnünket. A követelményeivel ellenünk szóló adóslevelet eltörölte, az útból eltávolította és a keresztre szegezte.” Kol 2,13-14


Meggyőződésem volt, hogy a golyóautomata biznisszel meg fogok gazdagodni.
Az értékesítési szeminárium oktatója bemutatta, milyen könnyű az egész. Csak helyezzük ki az automatákat forgalmas helyekre, éttermek, orvosi rendelők, templomok elé. Töltsük fel pattogó gumilabdával vagy édességgel, és hetente zsebeljük be az összegyűlt vagyont.
Aztán a bejött pénzből vásároljunk újabb automatákat, építsük ki a birodalmunkat, s nem sok idő múlva már az édességből fogunk megélni.
Optimista vagyok, rögtön láttam, hogy ez lehetséges. Gyors fejszámolást végeztem. A tanfolyam végén aláírtam a szerződést: hat fényes, zöld automata büszke tulajdonosa lettem.
Pár nap múlva a buborék kezdett túlfeszülni.
Tucatnyi helyi vállalkozást felhívtam, elhelyezhetnék-e a területükön egy édesség-automatát. Egytől egyig nemet mondtak. „Franchise-rendszerben működünk – mondták, - az ilyesmit engedélyeztetni kell.”
Hetekig próbáltam otthont találni pénzcsináló automatáimnak, végül egyet el tudtam helyezni egy szépségszalonnál. A fodrászom üzlete volt, bizonyára megsajnált.
Minden második héten feltöltöttem édességgel a magányos automatát, de az ilyenkor kiszedett aprópénz sosem haladta meg az 5 dollárt.
A legrosszabbat még nem is említettem. Több száz dollárt kértem kölcsön a szüleimtől a vállalkozás beindításához. Adósságom volt, és semmi lehetőséget nem láttam a visszafizetésre.
És ekkor megjelent a Szívtipró Herceg, férjem, James alakjában, akivel együtt jártunk a kútbaesett édességvállalkozás idején. Mielőtt összeházasodtunk, aláírt egy csekket a szüleimnek az összegről, amivel tartoztam az automatavásárlás miatt.
Azt mondta, minden adósságtól mentesen akar feleségül venni.
Ez a hozzáállás felidéz egy másik adósságrendezést, amit Jézus végzett el értem. Azt akarta, hogy a menyasszonya legyek, és ehhez ki kellett egyenlítenie az adósságaimat.
Istentől elszakadva, halottak voltunk a bűnben, amikor Krisztus meghalt a kereszten, hogy eltörölje bűneinket, és elfedje szégyenünket. Mai alapigénkben így olvassuk: „A követelményeivel ellenünk szóló adóslevelet eltörölte”. Egy másik, modern amerikai fordításban: Érvénytelenítette a szerződést, mely tartozásunkat tartalmazta. A törvény átka (amit először Mózes osztott meg Izrael népével), volt a szerződés, amire hivatkozni lehetett ellenünk. Bűnösök voltunk mind, nélkülöztük Isten dicsőségét (Róm 3,23). Jézus a kereszten érvénytelenítette a szerződést.
Az adóslevél érvénytelenítésének kétféle ősi módja volt: kereszttel áthúzták az írást, vagy egy szöggel átlyukasztották. Mekkora jelkép! Jézus keresztje áthúzta az ítéletet, a kezébe vert szögek végleg megsemmisítették.
Minden adósságunkat megfizette.
Sejthetitek, az édességvállalkozást megszüntettem. A gépeket mind átadtam egy helyi ifjúsági szervezetnek. Nem építettem karriert cukorkákból, de sok hasznos leckét megtanultam.
Hálát és csodálatot tanultam James iránt, aki kifizette leendő menyasszonya adósságát.
Megtanultam, hogy sose menjek egyedül egy értékesítési bemutatóra.
Világosabban látom már, mit jelent, hogy Jézus Krisztus aláírt egy csekket, hogy az emberiség adóslevelére felkerüljön: „Maradéktalanul teljesítve”.
Jézus annyira szeret, hogy menyasszonyának hív minket. Kidolgozott egy tervet, amivel megszüntetheti bűnos voltunkat. Már nincs rajtunk ítélet, nincs adósságunk. A csekket a vérével írta alá. Azóta édes szabadságban élhetünk.


Drága Jézus, hogyan tudnám meghálálni, amit értem tettél? Köszönöm, hogy kifizetted életemért az adósságot. Köszönöm, hogy eltörölted bűneimet, és a Tiéd lehetek. Már nem vagyok a bűn foglya, nincs tartozásom a szent Isten felé. Isten gyermeke lettem. Jézus nevében, Ámen.

(Arlene Pellicane: Getting Out of Debt, Encouragement for today, 2017.08.24., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

2018. április 15., vasárnap

Légy az Osztályrészem, 2. rész

Az Úr az én osztályrészem - mondom magamban -, ezért benne bízom.

(Jeremiás siralmai 3:24)


Időnként úgy futok Istenhez, mintha egy mennyei bevásárló központ lenne, ahol minden igényemet kielégítik.Változzon meg a családom. A munkahelyi problémám megoldódjon. Minden az én akaratom szerint történjen! Ahelyett hogy figyelmesen meghallgatnám az Úr csendes hangján elmondott akaratát, önző módon elkezdem kiabálni, hogy én mit akarok, mire vágyom, mit igényelek. Azt akarom, hogy az élet terheit megkönnyítse számomra, ahelyett, hogy az erőért könyörögnék, hogy el tudjam hordozni a terheket. Amikor arra fordítom az energiámat, hogy megtöltsem szívem bevásárló kocsiját a számomra fontos dolgokkal, megrabolom magam a ténylegesen fontos és értékes dolgoktól: Istentől, és azoktól az áldásoktól amelyek csak egyedül Őbenne találhatók.

Az igazság az, hogy mi is, Jézus követő "jó keresztény asszonyok, lányok" akik arra törekszünk, hogy Krisztusért éljünk naponta, sokszor vétkezünk és belehempergünk a sekélyes elégedetlenség mocsarába. Elmondjuk Istennek, hogy mit tegyen értünk, hogy boldogok lehessünk, aztán elvárjuk Tőle, hogy közbenjárjon értünk számunkra megfelelő módon. Elmossuk a határokat a vágyunk és a szükségletünk, valamint a terveink és Isten tervei között.

Az áhítat első részében azt emeltük ki, hogy pihenjünk meg Isten jelenlétében. Isten verebekről való gondoskodását szemléltük, emlékezve arra, hogy Ő sokkal inkább szeret bennünket, mint az ég madarait, és ez arra hív bennünket, hogy ne aggodalmaskodjunk. Ma arra fektetjük a hangsúlyt, hogy Istent helyezzük az első helyre, mindenek elé. Máté evangéliumának 6.részében a 33. vers arra figyelmeztet bennünket, hogy keressük először Istent, és úgy tekintsünk Rá mint egyedüli Urunkra és Osztályrészünkre: De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. (Máté 6:33)


Dávid gyönyörűen megélte ezt, amikor Istenhez kiáltott a problémák sűrűjében, és rádöbbent arra, hogy Isten jelenléte az életében az, ami igazán számít: Hozzád kiáltok, URam, és ezt mondom: Te vagy oltalmam, te vagy osztályrészem az élők földjén. (Zsoltár 142:6) A 119. zsoltárban a zsoltáros is úgy szól Istenhez, mint Osztályrészéhez, de egy lépéssel tovább mélyíti odaszánását, mégpedig az engedelmességgel erősíti azt meg: URam, én örökségem! Ígérem, hogy megtartom igéidet.Teljes szívből esedezem előtted: légy kegyelmes hozzám ígéreted szerint! (119. Zsoltár 57-58)

Az élet kiszámíthatatlan. Mindig lesznek napok, amikor Istenhez kiáltunk ilyen szavakkal: "Istenem! Kérlek dobj mentőövet nekem! Szükségem van a segítségedre!" Persze nem azt akarom mondani, hogy ne forduljunk küzdelmeinkben Istenhez. Mindenképpen oda kell fordulnunk Hozzá! De nem Isten ajándékai fogják igazán megváltoztatni a dolgokat, hanem maga Isten jelenléte az életünkben fog változást hozni számunkra. A körülményeinkben a megállást és a megelégedést egyedül életünk Istennek átadásában és odaszentelésében találhatjuk meg.


Tehát mi is a kapcsolódási pont a vágyaink és Isten gondviselése között? Szerencsésebb, ha azt kérdezzük, hogy "Ki", inkább, mint hogy a kérdésünk a "mi"-re vonatkozzon. Spurgeon ezt így fogalmazta meg: "Az Úr nem csak részben az osztályrészem, és nem is az osztályrészemben csupán helyet kapó személy, hanem Ő összegzi magát az osztályrészemet, Ő lelkem öröksége. Ezen a körön belül fekszenek vágyaim és javaim. Az Úr az én osztályrészem. Nem csak a kegyelme, a szeretete, az áldozata, hanem Yahweh, az Úr Isten, maga."

Spurgeon ismét fején találja a szöget. Csak nyugtalanul ácsingózunk mindaddig, míg szeretteinkkel, különböző földrajzi helyekkel vagy dolgokkal szeretnénk betölteni szívünkben az űrt amit egyedül csak Isten képes betölteni. Isten nagyon szeret bennünket. Miért felejtkezünk el erről folyton? Az Ő terve tökéletes, nyugodtan megbízhatunk benne. Isten ismeri a szükségleteinket és vágyainkat. Ha olyan lelkülettel imádkozunk hozzá, hogy Ő maga a válasz imánkra, és nem csak a válaszokat keresve megyünk Hozzá, akkor Isten megerősít bennünket abban a bizonyosságban, hogy Ő munkálkodik az életünkben, a legjobbat szeretné számunkra elérni, mégpedig azt, hogy Őt dicsőíthessük életünk által.

Tedd hát félre a vágyaid listáját a mai napon. Imádó és dicsőítő lelkülettel járulj elé. Merülj el az Ő jelenlétében. Emlékezz irgalmára. Gondolj kegyelmére. Szeresd Őt. Keresd Őt. Válaszd Őt mint örökségedet, osztályrészedet.

Drága Uram! Kérlek légy az Osztályrészem. Kérlek bocsáss meg nekem, amikor inkább az áldásaidat várom, ahelyett, hogy Téged keresnélek. Te vagy egyedül Akire szükségem van. Jézus nevében imádkozom, Ámen



(A fényképet egy orosz anyuka, Elena Shumilova készítette.)


(Forrás: Be My Portion, Part 2, Gwen Smith
Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013
Used with permission
www.girlfriendsingod.com)

2018. április 14., szombat

Isten, az én örökségem, 1 rész

"Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!"


(73. zsoltár, 26.vers)

Nem vagyok egy egyszerű eset. Az igazat megvallva, állandóan sóvárgok valami után. Annak ellenére, hogy megpróbálom az élet apró örömeit hálával fogadni, sokszor elbukom. Sokszor azon kapom magam, hogy elégedettlenségemben a következő dolog után epekedem, ahelyett, hogy a jelent megragadnám. Inkább Isten áldásait keresem, ahelyett, hogy magát Istent keresném. A szíve helyett inkább a keze után vágyódom, és persze ezek után a békém meginog, az örömem pedig elhalványul. A szívem felkavarodik, és az egész napomra árnyék vetődik.

Miért van az, hogy életünkben inkább Isten ajándékait tartjuk fontosnak az Ő jelenléte helyett? Talán Istennek szüksége van arra, hogy megmondjuk Neki, miként legyen a mi Istenünk? Nem ezt csináljuk, amikor a mennyei trónteremben toporzékolunk, és kesergünk Előtte az életünkben lévő nehézségek miatt, ahelyett, hogy dicsőítenénk Őt azért az erőért, amit kegyelmesen nekünk ajándékoz, hogy átvészeljük ezeket az időszakokat? Persze, az Ige arra bátorít bennünket, hogy minden kérésünkkel a mennyei Atyánkhoz forduljunk, (Filippieknek írt levél 4:6) de életünk legnagyobb elhívása mégis az, hogy szeressük Istenünket teljes szívünkkel, lelkünkkel, testünkkel és értelmünkkel. (Máté 22:37) Milyen kiváltságosak vagyunk, hogy mindkettőt megtehetjük, a kérésünket is elé tárhatjuk, mégis arra vagyunk elhívva, hogy keressük Istent először, és úgy tekintsünk Rá mint a mi Örökségünkre.

Ászáfban sok minden kavargott, amikor megírta a 73. Zsoltárt. Nyugtalan volt az őt körülvevő gonosz emberek miatt. Azon tűnődött, hogy Isten miért nem söpri el őket a gonoszságuk miatt. Aszáf önmagára és a problémákra fókuszált. 

Aztán a kesergés helyett Istent kezdte dicsőíteni, ahogy Őelé járult. (17.vers) Szíve kezdett megnyugodni, ahogy Isten szuverenitására gondolt. A 26. versben, már a helyén volt a lelke: Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!

Vett egy mély lélegzetet, és helyre állt benne az Isten iránti bizalom. Mennyire ismerős ez számomra! A Biblia megmutatja nekünk újra és újra, hogy amikor Istent tesszük az első helyre, amikor úgy tekintünk Rá, mint örökségünkre, akkor lehetővé válik számunkra, hogy Ő nála megpihenhessünk. Emlékezz egy régi énekünkre: Gondja van a verebecskékre is...

Kedves barátnőm, Isten soha sem ejt hibát, pontosan tudja, hogy mi történik körülöttünk és velünk. 


Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? 
Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is? 
Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak,de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is.
Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?""Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra?Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. 
De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. 
Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja."
(Máté 6:26-34)

Ha Istennek gondja van a kis verébre és a mező virágaira, mennyivel inkább ismeri a szükségleteit és vágyait saját gyermekeinek!


Drága Uram! Szeretném, ha a mai napon valóban az örökségem lennél. Segíts, hogy bízzak tervedben, és meg tudjak nyugodni kegyelmedben, a körülményeim ellenére is. Jézus nevében, ámen




(Forrás: Gwen Smith, He is my portion, Part 1
Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013
Used with permission
www.girlfriendsingod.com)

2018. április 13., péntek

A könnyű nem azonos a jóval

„Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: Semmi mást, mint hogy váltsd tettekre az igazságot, szeresd hűségesen, és járj alázatosan a te Isteneddel.” Mik 6,8


Bölcsen befektetni a kapcsolataimba: jó. Hagyni, hogy maguktól alakuljanak: könnyű.
Betartani a sebességet: jó. Túllépni kicsit a sebességhatárt: könnyű.
Egészségesen étkezni: jó. Bekapni valami nasit: könnyű.
Olvasni a Bibliát: jó. Előtte megnézni az sms-eimet és az emaileket: könnyű.
Mások érdekeit figyelembe venni: jó. A magam érdekét nézni: könnyű.
Pár éve egy barátnőm úgy döntött, otthagyja a férjét egy másik férfi kedvéért. Minden könnyebbnek tűnt a másik oldalán. Kellemes érzések. Kevés vita. Nem halmozódtak fel éveken át megoldatlan problémák, amiket kezelni kéne.
A jó helyett azt választotta tehát, ami könnyű volt. Elvált. Újraházasodott. Belefogott abba, ami annyira könnyűnek látszott.
Ha visszagondolok, már évek óta ez volt a stratégiája. Ha rászoktatjuk szívünket, hogy a kis dolgokban a könnyűt válasszuk a jó helyett, kockáztatjuk, hogy a nagy dolgokban is eszerint fogunk dönteni.
Nem azt mondom, hogy ha ma nem veszem elő a bibliát, holnap a válóperes ügyvédnél találom magam. De bizony csúszós lejtőre jutunk, ha beállítjuk szívünket, hogy rendszeresen a könnyűt válassza a jó helyett.
A könnyű nem azonos a jóval.
Attól még, hogy a világ hatalmas reklámtáblán hirdeti, hogy megérdemeljük, hogy könnyű legyen az életünk, hogy azt válasszuk, ami könnyebbnek tűnik – ugyan minek vesződni a nehezebb úttal, ha van egy könnyebb is –, mindez nem jelenti azt, hogy ez a jó.
Barátnőm előbb-utóbb rájött, hogy nem olyan könnyű az új férfival. Az érzések már nem voltak olyan kellemesek. Megszaporodtak a viták. És pár év alatt köztük is felgyűlt a megoldatlan kérdések tömkelege.
Egyik nap, mikor hazatért, második férjének hűlt helyét találta. A férfi úgy gondolta, elmenni könnyebb.
Ahogy a régi közhely mondja: Könnyen jött, könnyen ment.
Ennek fényében el kell gondolkoznom. Hol férkőznek be az életembe apró kis kompromisszumok? Életem melyik területén kezd kialakulni a könnyebb jobb séma? Egyáltalán, tényleg olyan fontos ez a kérdés?
Azt hiszem, igen.
„Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: Semmi mást, mint hogy váltsd tettekre az igazságot, szeresd hűségesen, és járj alázatosan a te Isteneddel.” Mik 6,8
Annyira szeretném ezt a jó utat választani. Hogy méltányosan bánjak másokkal. Hogy hűségesen szeressem azokat, akiket az életembe helyezett Isten. Hogy úgy éljek, ahogy Isten várja: a jót válasszam, ne a könnyebbet.


Uram, mutass rá, kérlek, amikor a jó helyett a könnyűt készülök választani. Mindenben kedvedre szeretnék tenni. Segíts, hogy helyes szokásokat, döntési mintákat alakítsak ki, amik megfelelnek a Te céljaidnak. Jézus nevében, Ámen.
 
(Encouragement for today, 2012.01.26.Lysa TerKeurst, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2018. április 12., csütörtök

Történjék bármi

 „Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!”( 5Móz 6,5)

Nem felejtem el a napot, amikor Arttal eldöntöttük, hogy történjék bármi, szeretni fogjuk Istent, és törekedni fogunk a Vele való állandó kapcsolatra.
Kórházban voltunk, akkor hathetes középső kislányunkkal. Tökéletesen egészségesnek látszott, mígnem allergiás rohama lett az anyatejben lévő fehérjétől, és az újszülött intenzívosztályon kötöttünk ki. A negyedik napon közölték az orvosok, hogy Ashley-nek sürgős műtétre van szüksége, és nem sok esélyt adtak az életben maradására.
Öt percet kaptunk, hogy elbúcsúzzunk kisbabánktól, mielőtt beviszik a műtőbe.
Összetört szívvel álltam.
Szerettem volna felkapni, magamhoz szorítani, és elrohanni a kórházból. Belelélegezni a kicsi testbe az én életemet. Helyet cserélni vele. Sokkal könnyebben elfogadnám a saját halálomat, mint a gyermekemét. Art imádkozott felette, majd elbúcsúztunk tőle, és sírva hagytuk, hogy elvigyék.
Mikor kiértünk a kórházból, a parkolóban zokogva omlottam Art karjaiba. Gyengéden tenyerébe vette az arcomat, hogy nézzek rá, és emlékeztetett, hogy Ashley Isten gyermeke, tőle kaptuk, vissza is veheti magához.
„Lysa, Isten még nálunk is jobban szereti Ashley-t – mondta szelíden. – Bízzunk a tervében.”
És akkor mondott valamit, ami fordulópontot jelentett Istennel való kapcsolatomban: „Állapodjunk meg a szívünkkel, hogy bármilyen kimenetele lesz is Ashley műtétjének, szeretni fogjuk Istent”.
Először ellenkezést váltott ki bennem Art kérése. Az az érzésem volt, hogy ezzel rábólintok Isten akaratára, ha magához veszi Ashley-t.
Minden porcikámmal ragaszkodtam a gyermekemhez, és ellenálltam Istennek. De bármennyire össze voltam törve, éreztem, hogy Isten velünk érez. Úgy éreztem, odavon magához, és gyengéd irgalommal körülölel. Isten első kézből tudta, mit érzünk, mert ő is átment rajta. Akarhatok bármit, a gyermekem jövőjét igazából nem tudom irányítani.
Sírva engedtük át Istennek drága kisbabánkat, és megígértük, hogy történjék bármi, szeretni fogjuk Őt.
Úgy tűnt, minél inkább átadom magam Istennek, annál kevésbé nyom a perc súlya. Megéreztem Isten erejét, és ez megszüntette az ismeretlentől való félelmet. Abbahagytam a „mi lesz, ha” –képzelődést, és így szóltam magamban: Rendben van, Istenem. Megnyugszom Benned. Nem gondolok arra, mi lesz ezután. Benne maradok a jelen pillanatban, békességben.
Azon a napon nem csak a pillanatnyi helyzete vonatkozóan, hanem egyszer s mindenkorra megszilárdítottuk Isten-szeretetünket. Nem voltunk boldogok, de valami megmagyarázhatatlan nyugalom áradt szét a lelkünkben. Az a tudat, hogy Az visel gondot Ashley-re, Aki még nálunk is jobban szereti, és akinek a terve kislányunk életére tökéletes, békét adott összetört szívünknek.
Ashley életének ez a szakasza csodával végződött, és mi nagyon hálásak vagyunk. Az orvosok sem értették, hogyan történt, de kislányunk teljesen felépült. Ki értené Isten döntéseit kéréseink meghallgatásának módjáról?
Átéltem a hasonló helyzetek másfajta kimenetelét is, amikor kicsi húgom nem gyógyult meg, és mi ott álltunk tehetetlenül, összetört szívvel a koporsó mellett. Mindkét esetből ugyanazt tanultam: bármi legyen is Isten válasza, bízzunk Benne, és szeressük tovább. Nem kell mindent értenem. Bíznom kell. Ez a teljes önátadás a békesség és az Isten-kapcsolat olyan mélységével ajándékoz meg, amit semmi más nem tud előidézni. Mindennek a forrását mai alapigénk tárja elénk: szeressem Istent teljes szívemből, teljes elmémből, és minden erőmből.
Az életben minden bizonytalan. Mint árapály a tengeren, változnak a körülmények. Az ismeretlen néha nagyon ijesztő tud lenni. Ahogy nem vagyunk hatással a dagály érkezésére, ugyanúgy nem tudjuk irányítani életünk folyását sem.
De minden percben eldönthetjük, hogy hagyjuk a lelkünket, nyugodjék meg Istenben.




Uram, szeretnélek az Írás utasítása szerint teljes szívemből, teljes elmémből, minden erőmből szeretni. Mutasd meg, hogyan szüntessem meg vágyamat az irányításra, amikor bizonytalan, nehéz körülmények közé kerülök. Vezess, hogy történjék bármi, szeretni tudjalak Téged. Jézus nevében, Ámen.
 
(Lysa TerKeurst: No Matter What,Encouragement for today, 2016.05.25.,www.proberbs31.org,fordítás:eszmelkedések.blogspot,fotó:pinterest.com)

2018. április 11., szerda

A kegyelem kiterjesztése

„’Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.’ Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: ’Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.’” Mt 22:37-39


Az elmúlt három évben gyakran nézegettem egy fényképet édesanyámról és nagymamámról, ami még azelőtt készült, mielőtt eltávolodtak egymástól. Arról álmodoztam, mialatt egy regényen dolgoztam az anya-lánya kapcsolat komplexitásáról, hogy anya, nagymama és én leülünk egy kávé mellé, és tisztába tesszük a dolgokat. Mindketten komoly keresztények voltak, aktívan részt vettek a gyülekezetük életében. Mindketten odafigyeltek másokra. És mégis, az utolsó időkben a lojalitásaik konfliktusa szakadékot ásott közéjük.

Mi okozta az eltávolodást? Egyszerűen az, hogy apa nyugdíjba menetele után Oregonba akart visszavonulni, ahol sokkal jobb, anyagilag könnyebb helyzetben élhették volna nyugdíjas éveiket. Ez azzal járt, hogy el kellett adni kaliforniai ingatlanukat, s a kis házat, ahol nagymama élt. Anya megígérte nagymamának, hogy mindig náluk lakhat, és úgy tervezték, hogy miután megépítik a házukat, oda viszik magukhoz nagymamát is. Addig Mercedben él majd a másik lányánál. Amikor a ház elkészült, a szüleim újra meghívták nagymamát, hogy költözzön hozzájuk. Úgy készíttették a tervet, hogy a ház kényelmes legyen idősebb lakóknak is: szélesebb előszoba és ajtónyílások, alacsonyabb konyhapult, hogy elérje bárki közülük, aki esetleg kerekes székbe kerül.

Nagymama visszautasította a meghívást.

Szüleim számtalanszor meglátogatták délen, próbálták rávenni döntése megváltoztatására. Ő sosem utazott fel északra, meg sem nézte a szép kis házat, amit a szüleim építtettek. Néhány év múlva nagymama agyvérzést kapott. A szüleim azonnal elindultak hozzá, de mire megérkeztek, nagymama meghalt. Édesanyám nagyon el volt keseredve. Könnyek közt mondta nekem: „Szerintem akarattal halt meg, csak hogy ne kelljen kibékülnie velünk.” Ezek a szavak azóta is üldöznek.

Édesanyám halála után a bátyám válogatta ki a családi papírokat és fényképeket. Beszélgettünk anya és nagymama kapcsolatáról. Mondtam, mennyire szerettem volna, ha kibékülnek, és újra úgy tudják szeretni egymást, mint azon a képen, amit küldött nekem. Bátyám szerint a kép azt mutatta, hogy szerették egymást. Nagynéném szerint viszont nagymama sosem bocsátott meg édesanyámnak.

Nézem az arcukat most, ahogy ezt írom. Látom, ahogy egymásra támaszkodnak. Arcvonásaik szelídek, ellazultak, szemük ragyog. Azért imádkozom, hogy bármilyen sérelem volt is, amihez annyira ragaszkodott nagymama, az utolsó pillanatban hátha eleresztette. Isten utolsó leheletünkig dolgozik rajtunk. Egyben biztos vagyok: nagymama hitt Jézusban. És édesanyám is hitt. Jézus ígéretébe kapaszkodom, aki azt mondta, hogy nem enged egyet sem elveszni az övéi közül.

Mindenesetre, megtapasztalva az ő fájdalmukat, nem akarom ugyanazokat a hibákat elkövetni az én lányommal. Meg akarom osztani vele az életemet, felajánlani tapasztalataimat és a reménységet, és mindenekelőtt a hitet Istenben, aki majd vigyázni fog rá, irányítani fogja, és beteljesíti rajta a tervét, amit az életéről készített. Bátorításul gyakran mondom majd: „Szeretlek”. „Isten ajándéka vagy nekem.” „A Királyok Királyának leánya vagy.”


Uram, köszönöm Neked az édesanyámat és a nagymamámat. Köszönöm a leckét, amit tanítottak nekem. Mindnyájunkkal terved van, Uram, és az a terv a hitünk felépítéséről és nem a lerombolásunkról szól. Szeretlek, Atyám. Bízom Benned. Megpihenek Benned. Legdrágább Fiad, Jézus nevében könyörgök, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.05.05.Francine Rivers, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2018. április 10., kedd

Kétségbeejtő pillanatok

A királyt ékességében látják szemeid; látnak széles országot. Szíved elgondolja a múlt félelmét...

(Ézsaiás 33:17-18)



Olyan könnyű elfeledkezni Istenről...késve érsz haza a munkából, összedobsz egy rakott ételt vacsorára, de épp megszólal a telefon és teljesen elfeledkezel a sütő kikapcsolásáról. Elkeseredve hajítod ki az összeégett rakottast a szemétbe. Valamit gyorsan készítesz helyette, de az asztal körül ülők közül ötből háromnak nem ízlik a vacsora. Édesség után érdeklődnek, mire igazságot kell tenned hogyan osszák el az utolsó csokis fagyit a hűtőből....

Ilyen és ehhez hasonló pillanatokban nagyon ritkán gondolunk Istenre. Ha mégis átfut az agyunkon, akkor is legtöbbször csak egy gyors fohászt küldünk Felé. De ennél sokkal többre van szükségünk. Térdre kell rogynunk, azzal a mindent elsöprő bizonyossággal,  hogy senki máshoz nem tudunk fordulni, egyedül Nála találunk menedéket.

Kétségbeejtő pillanatokban, akkor, amikor már majdnem az idegösszeomlás szélén vagy, tudsz igazán térden állva Jézushoz menni. Talán éneklés közben könnyeid teljesen átáztatják a könyv lapjait, vagy  a 23. Zsoltárt imádkozod el újra és újra, mindaddig, míg megtépázott idegeid békére nem lelnek. De ekkor egy csodálatos nyugalom tölt el, mert rátaláltál a Királyok Királyára, és egyedül Őt szemléled, az Ő jelenlétét csodálod, és békéjéből merítesz. Amikor így kapaszkodsz teljes figyelmeddel az Úrba, akkor azok a kétségbeejtő pillanatok a háttérbe szorulnak, éppúgy ahogy a mai igevers ígéri nekünk.

És mi történt a megkésett vacsorával, az elrontott étellel és a veszekedéssel, mely tönkretette az estét? Semmi sem változott, csupán másra terelted a figyelmed. Hiszen a térdeiden állsz, azzal a meggyőződéssel, hogy sehol máshol sem találsz megoldásra, egyedül Isten jelent mentsvárat számodra.

Te vagy az Ura a kétségbeejtő pillanataimnak is, Istenem. Köszönöm ezeket az idegtépő perceket, hiszen ekkor mindig emlékeztetsz, hogy egyedül Tereád tekintsek, Uram, Királyom. Köszönöm, hogy Tenálad mindig békére lelhetek.





(Forrás:Joni and Frinds, Crazy Moments, http://www.joniandfriends.org/ fotó:pinterest.com)