Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (22) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (6) alkalmatlanság (5) Anyák napja (5) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (12) Atya (2) barátság (16) bátorítás (35) bátorság (5) Békesség (30) belső békesség (14) belső viharok (25) beszéd (6) betegség (1) Biblia olvasás (16) Bizalom (65) bizonyosság (1) bizonyságtétel (18) biztatás (3) böjt (2) bölcsesség (18) Bűnbocsánat (10) bűntudat (4) céltudatos élet (9) család (5) csalódások (5) Csendes percek (2216) csendesség (6) csüggedés (13) Depresszió (12) dícséret (2) dicsőítés (20) Döntések (20) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (12) elég vagy (1) elengedés (3) életöröm (8) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) elhívás (1) elismerés (3) előítélet (3) elutasítás (2) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (2) engedelmesség (9) erő (15) fájdalom (12) fáradtság (9) feladat (14) félelem (14) feltámadás (5) feltöltődés (10) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (9) Gondolatok (42) gondoskodás (2) gondviselés (14) gyász (2) gyengeségek (5) Gyermeknevelés (31) Gyógyulás (11) győzelem (5) hála (11) hálaadás (11) harag (4) harc (6) házasság (29) hit (40) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (9) igazság (11) Igehirdetés (38) ígéretek (2) Igevers (4) Ima (44) imádság (21) Immánuel (2) irgalom (10) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (9) Isten ereje (14) Isten gondoskodása (31) Isten hangja (4) Isten hűsége (34) Isten időzítése (4) Isten keresés (3) Isten követése (16) Isten lát (2) Isten munkálkodása (13) Isten neve (6) Isten szeretete (85) Isten terve (26) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (59) Istenen lévő tekintet (4) Istennel töltött idő (19) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (19) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (9) Jézus keresztje (1) Jézus követése (43) Jézus szeretete (17) jóság (4) jövő (2) kapcsolatok (31) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (26) keresés (2) kételkedés (8) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (12) konfliktusok kezelése (6) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (13) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (9) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (13) megelégedettség (9) megismerés (6) Megpróbáltatás (33) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) miért (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (2) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (9) nyugtalanság (2) odafigyelés (8) odaszánás (2) olvasói gondolatok (41) otthon békéje (2) öltözet (2) önbizalom (3) önértékelés (39) önuralom (1) önvizsgálat (23) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (1) összetöretés (3) Pásztor (1) pihenés (7) prioritások (2) próba (4) ráhagyatkozás (1) Receptek (4) Remény (28) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (6) szabadság (9) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (7) szégyen (2) szelídség (4) Szentlélek (5) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (3) szeretet (47) szeretve élni (2) szeretve vagy (1) szív (1) szolgálat (24) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (5) tiszta szív (2) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (15) új élethelyzet (1) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (21) várakozás (15) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (7) vígasztalás (3)

2015. március 31., kedd

Utam idáig

„Hiszen kegyelemből üdvözültetek a hit által, s ez nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék.”


Ef 2, 8-9.

Szeretek visszagondolni az útra, amin Isten a Vele való mostani kapcsolatomig vezetett. Próbáltad már? Végiggondoltad már, milyen eseményeket, milyen találkozásokat, kiket használt erre Isten a múltban?

Ahogy számbaveszem Isten működését az életemben, eszembe jutnak helyzetek, emberek, akik hozzájárultak Isten iránti szeretetem kialakulásához. Édesanyám és édesapám, akik a gyülekezetbe járás fontosságára szoktattak. Nagymamám gyengéd szeretete Isten gyöngédségéről beszélt. Megjelenik előttem Kathy néném, aki annyiszor hallgatott végig és sírt velem együtt zaklatott kamaszéveimben. Ifjúsági vezetőim hétről hétre mellettem álltak akkor is, ha tudták, hogy többször nyúlok az italhoz, mint a Bibliához, nem adták fel, és Isten sem adta fel.

Egy Ifjúsági élettáborban töltött hét hatására szemem és lelkemben új módon nyílt meg Isten előtt. Egy sziklán ültem, fölöttem a csillagos ég, és elgondolkoztam életem üres foltjain. Egész nap azért küzdöttem, hogy csinos, kedves, népszerű legyek, de bármennyire igyekeztem, éreztem, hogy egyikben sem vagyok elég jó.

Egyetlen menedékem a termosznyi bor volt, amit a szekrényemben rejtegettem. Ha eleget ittam, legalább egy időre elhittem, hogy megfelelek a magam állította mércének, olyan vagyok, amilyen lenni szeretnék.

A sziklán ülve el kellett ismernem, hogy az elégedettség, amit az italtól kaptam, csak ideig-óráig tart, és csak árnyéka annak, amire valóban vágyom. A vágyott elismerést és szeretetet csak Abban találom meg, aki feltétel nélkül szeret engem. Tudtam, hogy ez a személy Jézus.

Valahogy így imádkoztam: Jézus, nem ismerlek teljesen, de azt tudom, hogy annyira szeretsz, hogy meghaltál a kereszten, csak hogy megszabadíts a megérdemelt büntetéstől. Köszönöm, hogy ezt tetted értem. Szeretnék a gyermeked lenni most és mindörökké. Köszönöm, hogy Uram, Megváltóm és a Barátom vagy.

Ennek a meghatározó percnek és a Jézushoz vezető lépéseknek az emléke hálával tölt el. Jézus iránti szeretetem megújul tőle, és újra meg akarom Őt találni, ahogy felidézem, Ő hogyan talált rám.

Próbáld meg te is, szakíts rá időt ma vagy a héten, hogy felidézd azokat az embereket, azokat a helyzeteket, amiket Isten jelzőtáblákként az utadra helyezett, hogy Hozzá vezessenek. Állj meg az egyes állomásoknál, és köszönd meg Istennek azt az embert vagy azt az eseményt. Adj hálát a szeretetért, amivel Isten kinyúlt érted, és ami soha nem hagy el.

Mialatt ezt olvasod, talán eszedbe jut olyan időszak, amikor a mostaninál teljesebben szeretted és követted Istent, de azóta valami visszahúzott és eltávolított Tőle. Imádkozz, kérlek, hogy életedet visszafordítsd Isten követésére.

Nem ismerem a történetedet, de azt tudom, hogy Isten keres téged. Hát nem csodálatos, hogy Ő figyel ránk akkor is, amikor mi nem veszünk Róla tudomást? Állandóan működik az életünkben, hogy közelebb húzzon a szeretetéhez.

Uram, hála tölt el, ahogy felidézem, hogyan kerestél engem szereteteddel. Köszönöm, hogy Te előbb szerettél engem, már akkor, amikor én még nem is figyeltem Rád. Köszönök minden embert és minden eseményt, amiket az utamra helyeztél, hogy Hozzád vezessenek. Szítsd fel újra lelkemben szereteted tüzét, hadd lobogjon egyre erősebben. Add, hogy minden, amit teszek, mondok, ami vagyok, mind a Te soha nem múló szeretetedre mutasson. Jézus nevében, Ámen.




(Forrás: Encouragement for today, 2011.03.28.Melanie Chitwood,  www.proverbs31.org, fordítás: www. eszmelkedesek.blogspot.hu)

A házasság lebomlása

„A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást.” 


(Róm 12,10)

Volt egy kedvenc pulóverem, nagyon szerettem. Nem olyan pihe-puha, de mégis kényelmes, meleg. Egyetlen gond az volt vele, hogy túl lazák voltak a szemei. Mindegyre beakadt a szál, ügyelnem kellett, mihez érek hozzá.
Vigyáztam rá, mert szerettem, védeni akartam, hogy soká tartson, és élvezettel hordhassam, mikor úgy adódik.
Mindaddig, míg egy reggeli kapkodásban, felkaptam még valamit az asztalról, kirohantam a kocsihoz, beültem, a kezemben lévő holmit, közte egy spirálfüzetet, átraktam az anyósülésre, és akkor történt, hogy a spirál vége beleakadt a pulóverem ujjába. Ahogy visszanyúltam a kormánykerékhez, húztam magammal a füzetet, ami egy jókora hurokba kapaszkodva lógott a könyökömnél.
Kiakasztottam, s megszemléltem a kárt. Átöltözhettem volna, hogy majd később annak rendje s módja szerint oldjam meg a problémát.
Én viszont siettem, s a könnyebbnek látszó utat választottam: letéptem a kihúzódott szálat, s reménykedtem, hogy úgy marad.
Ez a döntés indította el a lebomlási folyamatot, ami aztán szépséges pulóverem életének végét jelentette.
Nemrég vitába bonyolódtunk a férjemmel. A gyerekek előtt. Valami butaságon vesztünk össze. Épp mielőtt randira indultunk volna.
A vita dühében kijelentette, hogy a közös program lefújva. Már nincs kedve hozzá. Az igazat megvallva, nekem se volt.
Legszívesebben beültem volna valahova kávézni egyedül, hogy gondolatban sorba rendezhessem az érveimet a férjem elleni vitához. Hogy miért nekem van igazam. Hogy neki miért nincs. Hogy igazoljam a szempontjaimat.
Az ellenállásnak ezen a pontján elindulhat a lebomlási folyamat.
Hosszú távon nem mindig az a jó megoldás, ami pillanatnyilag legkönnyebbnek látszik.
Ragaszkodtam hozzá, hogy mégis menjünk el a randira. Nem élveztük. Nehéz volt. Könnyek folytak. Nyomasztó csend ült néha közénk. De végül mindketten átnyomakodtunk a belső ellenálláson, és végül tudtunk beszélgetni.
Átbeszéltük a bökkenőket, a feszültségeket, azokat a dolgokat, amik kapcsolatunk lebomlásával fenyegettek.
A házasság érzékeny valami. Erről könnyen megfeledkezünk. Természetesnek vesszük egy idő után, és már nem foglalkozunk vele. Levesszük róla a gondunkat. Elfeledkezünk a védelméről.
A bomlás nagyon hamar lezajlik. És nemcsak a házasságban. Előfordul a legjobb barátok közt, gyermekek és rokonok közt – ilyenkor, ünnepek táján különösen. (…)
Figyeljünk oda, és kapjuk el a meghúzódott szemeket a kapcsolatainkban. Azonnal. Most.
Nekem ez azt jelentette, hogy bocsánatot kell kérnem a férjemtől. Elismerem, hogy tévedtem, és sajnálom a veszekedést.
Így sikerül helyesen rendbe hozni a kihúzódott szemeket. Ha elszakadt, összekötni a végét, és óvatosan visszadugni a kapcsolat szövetébe.

Uram, köszönöm a különleges kapcsolatokat. Néha ugyan engedem, hogy az érzelmeim vezéreljenek, de azt akarom, hogy Te irányítsd a reakcióimat. Segíts, kérlek, Szentlelkeddel, hogy rombolás helyett építsem a velem és körülöttem élőket. Jézus nevében, Ámen.

(Forrás: Lysa TerKeurst: The Unraveling of a Marriage,Encouragement for today, 2012.12.27. www.proverbs31.org/devotions, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. március 30., hétfő

Jézust nézd

Ha hangulatod kissé színtelen
és erőt vesz rajtad a félelem,
a fáradtság, vagy tán' a közöny:
Tudd meg, hogy semmi közöd
a bajokhoz, mik háborítanak
és szürke fátylat rádborítanak,
hogy ne lássad a fénylő távolt,
mi a kereszt óta világolt
minden megfáradtnak.
Ha nézte:
szívében a hit célját elérte.
-Jézust nézd mindig, mindenhol
és szétszakad a szürke fátyol!
Szeretetet, békét kínálva
minden nap jön harcodat látva,
értve, mert mindezt
a földön átélte.
Tudja sorsod buktatóit
tudja utad mikor, merre visz.
- Ha Péter lennél - kérdi:
szeretsz-e még?
Ha Tamás lennél,
mutatja sebét.
- Ha hangulatod fáradt, színtelen,
nézd, hogy ragyog a végtelen
körülötted, mit Isten betölt:
Borulj le nagysága előtt!
(Páskulyné Kovács Erzsébet)


Remény, amibe kapaszkodhatsz

„Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Remélj Istenben, mert még dicsőíteni fogom, szabadítómat és Istenemet!” 

Zsolt 42,12

Férjem könyvelő egy ipari cégnél, amit súlyosan érintett a mostani válság. Mikor esténként Pat belép az ajtón, homlokán aggodalmat látok, válla a felelősség súlya alatt görnyed.
„Mi lesz, ha…?” kérdések gyötrik. Mi lesz, ha csődbe megy a cég? Mi lesz, ha nem talál más munkát? Mi lesz, ha ki kell vennünk a gyerekeket a főiskoláról, ha el kell adnunk az autót vagy a házat? A havi mérlegkészítéskor Pat kétségbeesése hónapról hónapra egyre mélyül. Sajnos, tudjuk jól, nincs egyedül.
Mindenütt válságban élnek az emberek. Nagymérvű elbocsátások, bezárások, csődbe ment bankok – sokan élnek reményvesztetten. Könnyű átadni magunkat az aggodalomnak, könnyű a férjemnek, nekem… neked?
A nehéz idők nemcsak megingatták a reményemet, de fel is nyitották a szememet arra, hogy gyakran nem a megfelelő dologban reménykedem. Néha azért kell csalódnom, mert reményemet anyagi dolgokba, pénzbe, munkába vagy talán a sikerbe vetettem.
Pál apostol mást állít, szerinte a Krisztusba vetett remény nem csal meg (Róm 5,5). És ez egy olyan ember tanácsa, akinek számtalanszor volt alkalma az elkeseredésre. Számtalanszor volt éhes, kifosztották, hajótörést szenvedett, megverték, bebörtönözték. Mégis, ahelyett, hogy elvesztette volna a reményt, bátorította a lelkét, mint a zsoltáros a fenti igeversben. Kizárólag Istenbe vetették a reményüket mindketten. Akárhogyan alakult az életük, nem csalódtak.
Életünk során elveszthetjük a reményt, de a reménység Istene nem veszít el minket. Ilyenkor különösen fontos, hogy erősen kapaszkodjunk a 2Kor 4,8 igazságába: „Mindenfelől szorongatnak minket, de össze nem zúznak, bizonytalanságban élünk, de kétségbe nem esünk.”
Körülvehet a baj, de nem vagyunk egyedül. Mikor a kétség csapdába ejt, jusson eszünkbe, hogy van Segítőnk, van Támaszunk. Isten a mi reményünk. Ne rettegjünk, ne gyötrődjünk, ne érezzünk bizonytalanságot, tehetetlenséget a jövőnkkel kapcsolatban. Ő megígérte, hogy megszabadít.
A reménytelenség oszladozni kezd, ha odafigyelünk Krisztus tanácsára: „Azért mondtam el ezeket nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világ sok bajt okoz nektek, de bízzatok, mert legyőztem a világot” (Jn 16,33). Jézus szavai szerint jöhetnek anyagi válságok, megromolhat az egészségünk, fellázadhatnak gyermekeink, meghalhatnak szeretteink – de Ő mindezt legyőzte. Krisztus nagyobb minden bajnál, ami érhet.
Most Pattel azon dolgozunk, hogy megszabaduljunk a gondtalan élet illúziójától. Sérült világunkban nincs ilyen. A fájdalom és baj nélküli élet vágya: rossz helybe vetett reménység. Isten sosem ígérte, hogy mindig boldogok és egészségesek leszünk. Nem. Ő azt ígérte, hogy ha bizalmunkat Belé vetjük ellenséges körülmények között is, nem fogunk csalódni. Nos, barátnőm, ez egy olyan remény, amibe belekapaszkodhatunk.

Uram, elegem van, többé nem vetem reménységemet emberekbe, dolgokba, pozíciókba. Mától kizárólag Benned reménykedem. Ha a körülmények nem változnak is, bízom Benned, hogy eltöltesz békességeddel, és megadod az erőt, amire szükségem van. Jézus nevében, Ámen.





(Forrás: Encouragement for today, 2012.03.14.Micca Monda Campbell, www.proverbs31.org fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu

2015. március 29., vasárnap

A remény nem csal meg

„A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.” 

Róm 5,5




Lekapcsoltam a gyújtást, és az élelmiszerüzlet bejáratára néztem. Vásárlók jártak ki-be, olyanok, akik tudták, mit készítenek vasárnap ebédre, én meg csak ültem, és próbáltam bátorságot gyűjteni a kiszálláshoz. Behunytam a szemem, és elképzeltem, hogy letáborozok a parkolóban. Mindegy lenne, gondoltam. Kivéve azt az apróságot, hogy drágalátos családom valami finomat szeretne ebédelni. Értékelnék, ha egy kicsit megerőltetném magam, és bemennék az üzletbe.

Bevallom, csalódott voltam.

Néhány hete költöztünk új városba, és az újdonság izgalma addigra elszállt. Az ügyintézés már nem számított kalandnak. Csak egyike volt a tételeknek tennivalóim listáján. Múlt héten, szokás szerint, megjelent Csalódottság kisasszony, karöltve legkedvesebb barátnőjével, Magányossággal. Azon a bizonyos napon mindkettejükkel találkoztam.

Mindennek a tetejébe újszülött kislányom is egyre jobban értett a síráshoz és az éjszakai virrasztáshoz. Én viszont azért sírtam, mert aludni szerettem volna, és a kocsiban szundikálás gondolata nagyon csábított. Tovább gondolkozva, buliztam egyet Önsajnálattal, de aztán mielőtt dúdolni kezdtem volna valami melankolikus dalt, rájöttem, mit kell tennem.

Elkezdtem imádkozni.

Uram, nagyon igyekszem, de nem megy. Tudnom kell, hogy itt vagy, szükségem van rá, hogy valaki a nevemen szólítson.

Neked ostobaságnak tűnhet a kérésem, de fontos volt ennek a vidéki lánynak, aki bekerült a nagyvárosba, ahol senki nincs, akit barátjának nevezhetne. Hetek óta nem hallottam kimondva a nevemet. Könnyek kezdtek gyülekezni a szemem sarkában. De tudtam egy jobb helyet nekik, mint hogy engedjem lefolyni őket az arcomon. Visszairányítottam őket befelé, hadd csordogáljanak szívem titkos rejtekébe, bementem az üzletbe, fogtam egy bevásárló kocsit, s próbáltam visszaemlékezni a bevásárló listámra, amit persze otthon hagytam.

Azonnal kiszúrtam a két elemében lévő lányt. Jól elvoltak, nevetgéltek, én meg egyszerre irigykedtem és háborogtam. Épp nagyon mulattak valamin, amit csak ők értettek, amikor elmentem mellettük. Tele volt a szívem vágyakozással. A Magányosság nevetett rajtam, de ahogy felnyúltam egy zacskó spagettiért, az egyik lány megszólalt: „Te vagy az, Stacey?”

Lefagytam, azt hittem, képzelődöm. „Igen” – válaszoltam.

Megfordulva rögtön felismertem egyikükben egy régi kollégiumi társamat. Megöleltük egymást, váltottunk néhány szót. A könnyek, amiket visszaparancsoltam, nagyon igyekeztek volna kifelé, így hát gyorsan a pénztárhoz mentem, és kisiettem a kocsimhoz. Ahogy magamra csaptam az ajtót, visszatarthatatlan zokogásban tört ki belőlem az öröm. „Uram, ez csak Te lehettél. Köszönöm!”

Új emberként értem haza a családomhoz. Van, Aki ismer és észrevesz, Isten lát engem, és mindenütt velem van.

Egy élelmiszerüzlet polcai között megjelent a Remény, mert ő nem egy kívánság vagy felcsillanó égi tünemény. A Remény egy személy, aki szeret engem meg téged, és mindennapi fárasztó életünk összes kis részletét. Ő volt az, aki aznap nevemen szólított.

Előfordulhat, hogy csalódottnak érezzük magunkat, nincsenek barátaink, nyüzsgő gyermekeink kimerítenek, mert – fogadjuk el – az élet nehéz. De ahogy alapigénk mondja, az igazi remény nem okoz csalódást, mert Isten a Szentlelken keresztül szeretetét árasztja szívünkbe. Ez az ő reményteli ígérete számunkra, és Ő sosem okoz csalódást.

Uram, köszönöm, hogy reményünk örök forrása vagy. Adj, Uram, továbbra is reményt, örömöt és békét, mert hiszünk Benned, és erős ígéreteidben. Jézus nevében, Ámen. 
 
(Forrás: Stacey Thacker: Hope Does Not Disappoint, Encouragement for today, 2015.03.16., www.proverbs31.org, fordítás:www.lelekerosito.hu)

2015. március 28., szombat

Maradok vagy készülődöm?

„Készülj, kelj át a Jordánon, te és ez az egész nép, arra a földre, amelyet Izrael fiainak adok.” 

Józs 1,2b

Előttem lebegett a lehetőség, hogy továbblépjek karrieremben, missziós szolgálatomban. Három fiam már nagyra nőtt. Az életünk egyenesben volt. Több éves gyermeknevelés után készen álltam munkám következő állomására. Ám ekkor Isten meghökkentő kéréssel lépett közbe, és ez mindent megváltoztatott.

Egyik percben még ott ültem egy nőkonferencián, és élvezettel hallgattam az előadó történetét. A következő pillanatban Isten a szívemen dörömbölt, hogy fogadjak örökbe egy afrikai gyermeket. A meglepetés nem a megfelelő szó. Inkább döbbenet és rémület volt bennem. De megkérdőjelezhetetlen volt a kérés valódisága.

Kb. 60 másodpercbe telt, míg a férjem rábólintott, és kb. hat hónapba, míg megkaptuk a szükséges igazolásokat. Néhány hónap múlva pedig két libériai kislány (8 és 11 évesek) besétált az életünkbe és az otthonunkba. Ezzel pedig tanult hivatásommal kapcsolatos terveimet szegre akaszthattam.

Hiába tudtuk előre, hogy sok mindenre szükségük lesz a lányoknak, nem fogtuk fel kellőképpen, hogy a nélkülözésben töltött hosszú évek hány és hány sebet ejtettek rajtuk. És azt sem, mennyire bonyolult problémákkal szembesülünk majd. Egy valami biztos volt: az új helyzetben szükség van fizikai és érzelmi jelenlétemre.

Így hát elkezdtem nemet mondani más dolgokra. Új lehetőségekre. Régi álmokra. A továbblépésre az úton, amit magaménak hittem. És igent lányaim gondozására.

Úgy éreztem, Isten három évet szán erre a megtorpanásra. Úgy gondolom, nem akart megijeszteni, mert bizony ez már tizedik éve tart. Eleinte biztosra vettem, hogy Isten le akarja cserélni missziós álmaimat és karrieremet e két kislány felnevelésére. És jól esett ez a tudat. Azóta viszont rájöttem, hogy Isten nem csak két lányom felnevelésének feladatát bízta rám, hanem felkészített egy olyan jövőre, amit nem láttam előre.

Isten vitt valahova, csakhogy nekem fogalmam sem volt, hogy hova. Mi történt az idő alatt, míg látszólag egy helyben toporgott a karrierem? A felkészülés évei voltak Isten következő terve számára.

A Bibliában Isten gyakran mondja népének, hogy készüljenek fel arra, ami következik – akkor is, ha nem tudják, mi lesz az. Alapigénkben az izraeliták, akik 40 éve jöttek ki Egyiptomból, közel jártak a földhöz, amit Isten nekik ígért. Mégis lehetetlennek tűnt, hogy eljussanak oda. Nem csak egy népet kellett legyőzni, de egy megduzzadt folyó is ott hömpölygött előttük. És Isten mégis így szólt hozzájuk: „Készülj, kelj át a Jordánon, te és ez az egész nép, arra a földre, amelyet Izrael fiainak adok…” (Józs 1,2b).

Az indulás, a készülődés sokféle lehet. Van egy gyakorlati oldala, mint amikor összecsomagolunk a táborozáshoz. De a felkészülés Isten következő tervére gyakran lelki feladat. Az izraelitáknak újra be kellett bizonyítaniuk, hogy hiszik, hogy Istennek semmi sem lehetetlen. Alá kellett, hogy vessék magukat az Ő vezetésének a maguké helyett, és ami biztos: várakozniuk kellett Isten tökéletes időzítésére.

Velem is ez történt. Isten azt akarta, hogy készüljek fel életem következő lépésére. Hogy ezt tegyem, jobban függnöm kellett az Ő erejétől, és kevésbé számítanom saját képességeimre. Szívemből ki kellett tépnem a büszkeség és a mások fölött való ítélkezés utolsó morzsáját is. Meg kellett tapasztalnom Jézus nevének erejét úgy, ahogy azelőtt sohasem, amíg csak olvastam Róla. Ehhez mind idő kellett.

Amit nem láttam 10 évvel ezelőtt, az a lehetőségek kapuja volt, amit Isten az otthonomon belül fog megnyitni, biztosítva ezzel, hogy családi teendőim mellett is dolgozhassak. Nem láttam, hogyan fog elterjedni az internet, és teszi lehetővé a missziós munkát az egész világon. Isten viszont tudta ezt.

Isten ismerte saját terveit rólam már 10 évvel ezelőtt, és ezekhez hozzátartozott a felkészülésem is.

Talán úgy érzed, hogy terveid csikorogva leálltak. Úgy érzed, olyan lehetőségeket szalasztasz el, amik sosem jönnek vissza? Ne ess kétségbe. Az izraeliták sem látták, milyen csodákra készül Isten. Csak ennyit mondott nekik: készüljetek. Lehet, hogy te is épp ezen a ponton állsz. Ha így van, hidd el, hogy káprázatos lesz a folytatás. Készülj hát.


Mennyei Atyám, terveid velem tökéletesek. Segíts, hogy jobban bízzam Benned, és készüljek fel arra, amit terveztél. És Uram, kérlek, adj türelmet, hogy várni tudjak tökéletes időzítésedre. Jézus nevében, Ámen. 





(Forrás: Encouragement for today, 2015.03.24. Glynnis Whitwer: Going Nowhere or Getting Ready? www.proverbs31.org, fordítás: www.lelekerosito.hu)

2015. március 27., péntek

Rejtett lehetőségek

„Mindaz, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi tovatűnt, lám, valami új jött létre.”


2Kor 5,17

Krisztus ismeri értékeidet és a benned rejlő lehetőségeket. Te tisztában vagy velük?

Azután töprengtem el ezen a kérdésen, miután ágyba dugtam a kisfiamat.

Lefekvéskor minden este ugyanaz a jelenet játszódik le. Rám néz nagy kék szemekkel, alsó ajkát kicsit csücsöríti a kellő érzelmi hatás kedvéért, és arra kér, hogy esti mesét mondjak neki. Tegnap is így történt. Ilyenkor gyorsan körbejár a tekintetem a szobájában. Keresek valamit, ami megihlet, egy tárgyat, amiről kitalálhatok egy történetet. A szürke posztómajmon akadt meg a szemem.

Gondolatban azonnal szőni kezdtem a történetet egy rőfös bolt polcán évek óta kornyadozó régi, szürke anyagmaradékról. A mese könnyedén alakult képzeletemben, míg a kisember tágra nyílt szemmel üldögélve várta a történet kibontakozását. Amikor véget ért a mese, megpusziltam a gyermekemet, jó éjszakát kívántam neki, s még be sem csuktam az ajtót, mikor halk suttogást hallottam a lelkemben, ami a fenti igevers igazságára figyelmeztetett: „Te épp olyan kicsi, értéktelennek látszó anyagmaradék voltál, de Isten belőled is valami újat formált.”

Az esti mese arról szólt, hogy ez az ócska kis szürke anyagdarab napról napra ott fekszik csendesen a polcon, s nagyon vágyik rá, hogy végre valaki észrevegye. Onnan, ahol feküdt a porlepte polcon, az egész helyiséget láthatta, mindazt a sok értékes méterárut, amik felgöngyölve, egymásra helyezve várták a biztosan meg is érkező vásárlókat. Bennük sokkal több lehetőség rejlett.

Csodálta az élénk narancssárga meg a rózsaszín pöttyös anyagokat, melyek egy napon habos kislányruhákká változnak át; az elegáns csíkosakat, melyekből szépséges otthonok függönyei lesznek; a rojtosokat, csilingelő szélűeket, és a számtalan, különböző, színes rajzfilmfigurákkal díszített, könnyű textíliát.

Ő csak egy egyszerű, szürke posztódarab volt.

Semmi különös, semmi elegancia, semmi, ami értékessé tenné. Kopott. Divatjamúlt. Értéktelen.

Arra biztosan alkalmatlan, hogy bármi új vagy tetszetős dolog készüljön belőle.

Egy tavaszi napon törékeny, idősödő asszony lépett a boltba. A nyakába akasztott mérőszalagról és az ujján lévő gyűszűről a szürke anyag rögtön tudta, hogy a néni varrónő.

Értő szemmel pásztázta a polcokat, közben mindegyre kisepert a homlokából egy rakoncátlan hófehér tincset. Látszott, hogy valami különlegeset keres. Tekintete egyszercsak megpihent a polc végében szégyenlősen meghúzódó szürke posztódarabon, aki még elképzelni sem merte, hogy valaki lehetőséget lásson benne.

Ahogy a varrónő közeledett felé, a kis posztó szíve vadul verni kezdett. Az asszony gyöngéden alányúlt, felemelte, és a pénztárhoz vitte, különféle gombokat, szalagokat, cérnákat válogatva hozzá menet közben.

Mikor a varrónő hazaérkezett, szorgalmasan munkához látott. Lassacskán aranyos, új posztómajommá alakította a szürke anyagmaradékot, unokái majdani nagy gyönyörűségére. Azóta már több generációnyi gyermek lelte örömét benne.

A kis szürke posztódarab, aki magát értéktelennek, életét céltalannak hitte, a varrónő értő kezei között újjászületett. Értéktelennek hitte magát, de az asszony túlnézett a látható valóságon, azon, hogy csak egy kevés régi posztómaradék. Valami újat látott bele, és segített életre hívni a benne rejlő lehetőséget, értéket.

Miután elmondtam fiamnak a mesét, Isten gyengéden eszembe juttatta, hogy én is úgy éreztem magam valamikor, mint a régi posztódarab a poros polcon. Szégyenlős voltam, úgy éreztem, mindenki átnéz rajtam, jelentéktelennek, másokhoz képest fakónak hittem magam. Nem hittem, hogy bennem vagy a múltamban bármi értékes lehetne. Úgy éreztem magam, mintha kidobnivaló textilmaradék lennék.

Aznap éjjel, míg kisfiam ágya szélén ültem, Isten szárnyalásra késztette a képzeletemet. Segített felidéznem, hogyan alakított át, és hogy mialatt én hosszú éveken át vak voltam a bennem rejlő lehetőségekre, Neki végig terve és célja volt velem.

Ahogy az a régi kicsi posztódarab valami újjá alakult a varrónő kezében, úgy válunk mi is új teremtményekké Krisztusban.

Ne feledd, Krisztus látja az értékeidet és a benned rejlő lehetőségeket. És segíteni akar, hogy mindezt te is észrevedd.

Uram, segíts megjegyeznem, hogy új teremtménnyé váltam, amikor elfogadtalak Téged Megváltómnak, és hogy Általad és Benned van minden értékem. Köszönöm, hogy terved és célod van velem. Segíts, hogy örömmel öleljem magamhoz és váltsam valóra rólam alkotott tervedet. Jézus nevében, Ámen.
 


(Forrás: Encouragement for today, 2011.04.06. Tracie Miles, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. március 26., csütörtök

Te legyél te

„Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból! Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak.”


Fil 2,3

Ezelőtt néhány hónappal volt egy viszonylag húzós beszélgetésem egy barátnőmmel. Azért mondom, hogy „viszonylag” húzós, mert olyan a kapcsolatunk, hogy mindig elmondhatjuk egymásnak, amit akarunk, aztán léphetünk tovább.

Ezzel együtt, nem volt kellemes.

Azon gyötrődött, hogy valaki a közelben ugyanolyan üzletbe kezdett, amilyen az övé. És minden adott volt ahhoz, hogy ez az illető sikeres legyen, mert jó hírneve, széles támogatottsága volt.

Barátnőm beismerte, hogy fenyegetve érzi magát.

De nemcsak futólag érezte, hanem ebben is élt. Pánik remegett a hangjában, ahogy végighadarta, milyen következményei lehetnek ennek az üzleti felállásnak. Napokig néztem, hogyan küszködik a féltékenység hullámvasútján.

Valahányszor mondott valamit az új üzlettulajdonosról, mindig nagyot sóhajtottam, és a gyomrom összeszorult. Tudtam, hogy mondanom kellene valamit, de nem akartam megbántani amúgy is érzékeny lelkivilágát.

Így aztán egyik délután, mikor telefonon beszélgettünk arról a másik üzletről, megpróbáltam kedvesen, szelíden felsorolni egy csomó érvet az ő vállalkozása mellett. Arról is biztosítottam, hogy mindig mellette állok. Amit ezután mondtam, tudtam, hogy kemény dió lesz: „Hagynod kell, hogy ő ő legyen, te meg legyél te. Mindketten hivatásként élitek meg ezt a munkát. Nem úgy áll a helyzet, hogy vagy te, vagy ő. Ez a szorongás viszont, amit átélsz, tönkre tehet.” Nem hiszem, hogy ezt akarta hallani tőlem, de erre volt szüksége.

Tudom, mert pár évvel korábban nekem is kellett valaki, aki ezt kimondja, mikor hasonló cipőben jártam. Amikor hagytam, hogy valakinek a sikere napokig, sőt hetekig tönkre tegye az életemet. És végtelennek tűnt az idő, ami alatt túl tudtam tenni magam rajta.

Kerek-perec ki kell mondani, hogy kiváló, amit „ő” csinál. Úgy látszik, mintha semmi erőfeszítés nem kellene neki hozzá. Talán még jobban is csinálja. Isten meghívta, kiválasztotta „őt” egy célra.

És ezt tette veled is.

Valamit biztosan megtanultam Istenről: bőven van, miből gazdálkodnia, mikor célokat és lehetőségeket ad. És sosem küzdőtérnek szánja ezeket a célokat, hanem a meghívás biztonságos kikötőjének.

Mondjam meg, hogyan tudhatod biztosan – és mégis alázatosan –, hogy valamit Istenért teszel?

Legyél Jézussal.

Az alázatosság az Ő jelenlétéből fakad az életünkben. Ha Ő jelen van, önbizalmat ad, tudjuk, hogy célja van életünknek, annak, hogy Isten megteremtett. Jelenléte biztonságot sugároz, mikor a lelkünk elbizonytalanodik, sérülékennyé válik. És jelenléte megadja, hogy örülni tudjunk annak a lánynak a szomszédban, akkor is, ha fenyegetve érezzük magunkat.

Kellett nekem ez a mai ige, a Filippi 2,3, hogy felidézze, mennyire fontos Istennek, hogy alázattal fogadjam adottságaimat, tehetségemet, képességeimet, amiket Tőle kaptam. Nem azért kaptam őket, hogy általuk több legyek, jobb legyek, mint a lány a szomszédban. Ez az ige arra késztet, hogy becsüljem, amit ő csinál, még jobban is, mint amit én teszek.

Ez nehéz. Komoly merészség kell ahhoz, hogy elengedjük bizonytalanságunkat, Istenre hagyatkozzunk, legyünk biztosak magunkban, mialatt végignézzük, hogy valaki más valósítja meg a mi álmainkat. De ez lehetséges. Sőt. Áldás és kegyelem jár annak, aki lelkes szurkolója tud lenni Isten leányainak.

A barátnőm, de jómagam is még mindig naponta küzdünk ezekkel az érzésekkel. Még nem tökéletes az alázatos magabiztosságunk. De mindketten igyekszünk félre tenni naponta bizonytalanságainkat, és célirányosan haladni az Isten szerinti siker felé.

Uram, köszönöm, hogy egyedi adottságokkal, képességekkel teremtettél. Segíts örömmel elfogadnom azt a helyet, ahol vagyok, és érezzem ott magam biztonságban. Bocsásd meg, hogy néha irigykedve, vetélkedéssel a szívemben nézek a lányra a szomszédban. Bízom benne, hogy van Nálad bőven cél és terv mindannyiunk számára. Jézus nevében, Ámen.
 
 
(Forrás: Encouragement for today, 2015.03.17., Nicki Koziarz: You Be You, ww.proverbs31.org, fordítás: www.lelekerosito.hu)

2015. március 25., szerda

Ha elő akar jönni a bennem lévő rossz kislány

„Ezeket mondottam nektek, hogy az én örömem bennetek megmaradjon, és a ti örömetek teljes legyen.”


Jn 15:11

Vannak olyan napjaid, amikor valaki ki akarja ragadni az örömöt az életedből?

Nekem vannak.

Nagyon nehéz ilyenkor. Valóságos harc dúl bennem. A jó kislány-énem azt mondja: „Légy kedves. Légy méltó Jézushoz. A te felelősséged, hogyan reagálsz. Uralkodj magadon, Lysa, uralkodj magadon.”

A rossz kislány-énem közben ezt harsogja: „Hogy képes így viselkedni?! Majd én megmutatom neki!!”

Énem egyik fele arra indít, hogy kulcsoljam imára a kezemet.

De a másik azt mondja, csapj az asztalra, és produkálj egy igazi jó dührohamot.

Összeütközések.

Bennem vannak ilyenek. Legtöbb lányban vannak. Főleg havonta egy bizonyos héten.

De ott van Isten.

Annyira szeretem, ahogy ezek a szavak megállítanak. Átirányítanak. Emlékeztetnek. Megnyugtatnak. Leverik azt a rossz kislányt bennem. És megállítanak.

Állj meg. Csak egy percre, állj meg. És az a perc megnyitja az utat a Szentlélek előtt, hogy elhallgattassa a rossz kislányt, aki ki akar törni, hogy felrobbantsa az ellenséget.

Így szól a Lélek: „Lysa, állj meg és gondolkodj. Lehet, hogy jól esne most ordítani egyet, megtorolni a rajtad esett igazságtalanságot, dühöngeni, félelmet kelteni az ellenfélben. De hosszú távon nem lenne jó. Később borzasztóan éreznéd magad. Furdalna a lelkiismeret. Gyerünk, Lysa, viselkedj rendesen. Nézz előre, gondolkozz, és döntsd el, hosszú távon milyen reakció a legjobb.”

De olyan ronda dolog, hogy ez a másik szét akarja rombolni a jókedvemet, el akarja venni az örömömet.

Valóban ronda dolog.

De igazából az örömömet csak akkor veheti el, ha hagyom, hogy elvegye.

A Jn 15:10-12-ben ezt mondja Jézus: „Akkor maradtok meg az én szeretetemben, ha a parancsolataimat megtartjátok, amint én is megtartottam az én Atyám parancsolatait, és megmaradtam az Ő szeretetében. Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket.”

Több dolog is megragad ebben a versben. Minden alkalommal, amikor valakivel interakcióba lépek, döntenem kell: megmaradok Isten szeretetében, vagy kilépek belőle. Azt nem tudom befolyásolni, hogy a másik személy hogy viselkedik velem, de azt igen, hogy én hogy viselkedem vele. Ha megmaradok Isten szeretetében, és kedves vagyok, ez jót tesz az örömömnek. Jézus belefecskendezi az Ő örömét a kedves ember szívébe. Ha úgy döntök, hogy kedves leszek, akkor ahelyett, hogy megfosztanának az örömömtől, örömöm kiteljesedik.

Úgyhogy vonulj vissza, rossz kislány-énem! A jézusi kislány átveszi az uralmat. És ragaszkodik minden csepp örömhöz, ami a lelkemben van. A körülmények elrabolhatnak tőlem dolgokat. De nem az örömömet.

És a jézusi lányok együtt kiáltják: Ámen, ámen!

Istenem, mindez olyan szépen hangzik most. De nem lesz könnyű, ha ma megint találkozom „azzal a személlyel”…, azzal, aki előhozza belőlem a rossz kislány-énemet. Megkérhetlek, hogy juttasd eszembe ezeket az igazságokat? Eszembe juttatod, hogy nem veheti el az örömömet? És segíts arra gondolni, hogy ha kedves leszek, örömöm nem kevesebb, hanem teljesebb lesz. És ez az, amit szeretnék. Jézus nevében, Ámen.




(Forrás: Encouragement for today, 2010.04.08. Lysa TerKeurst, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. március 24., kedd

Nem csak egy akárki

„’Nemde az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? Nem itt élnek-e közöttünk húgai is?’ És megbotránkoztak benne.”

 Mk 6,3

Érezted már, hogy „csak egy” feleség, „csak egy” barát, „csak egy” gyermek vagy „csak egy” anyuka vagy?
Vagy tapasztaltad-e már, hogy beragadtál valami – szó szerint - Isten háta mögötti helyre, amire még Ő se kíváncsi?
Mindnyájan érezzük néha a peremre szorítva magunkat. Jézus is volt így. János evangéliumának elején Fülöp lelkesen mondja Natanaélnek: "Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a Törvényben, akiről a próféták is írtak: Jézust, József fiát, aki Názáretből származik."
„Názáretből?” – kérdezi Natanaél. „Hát származhat onnan valami jó?” (Jn1,46).
A zsidók Názáretet Istentől elhagyott helynek tartották, pedig mi sem állt távolabb az igazságtól. Isten kiválasztotta Názáretet, hogy itt növekedjék fel az Emberfia, itt tanulmányozza az Írásokat, és itt készüljön fel világmegváltó szolgálatára.
Isten úgy vélte, hogy Jézusnak egy apró, jelentéktelen helyre való beültetése nem lesz akadálya a Terv végrehajtásának, a világ örök megváltásának.
Úgy érzed, a hely, ahol vagy, akadályoz abban, hogy végrehajtsd Isten tervét általad?
Jézus szülővidékének emberei számára emészthetetlen falat volt Jézus Messiásként való elfogadása. Ez a férfi, akit láttak apró gyermekként totyogni a porban, tapasztalták, ahogy megtanult beszélni, majd használni a kalapácsot és a fűrészt - hogyan lehetne ő az Isten Fia? Inkább a lehető legnagyobb váddal illették. Azt állították, miután szombaton meggyógyított valakit, hogy az ördöggel cimborál (Mk 3,20-25). Ez nemcsak peremre szorítás, ez támadás! Érezted már, hogy félreértenek, hogy igazságtalanul támadnak? Figyeld meg, Isten semmit sem tett, hogy megakadályozza az embereket abban, hogy hamisan megvádolják Jézust. Ehelyett tovább vezette a neki kiszabott úton. Jézus tehát elhagyta egy időre otthonát, hogy prédikáljon, tanítson, gyógyítson a Közel-Kelet más vidékein. Prédikálása páratlan volt. Csodáitól leesett az emberek álla. Hatalmas tömegek kísérték, bárhova ment.
Miután bámulatosan feltámasztott egy halott kislányt, Jézus visszatért Názáretbe a tanítványaival. De az emberek még mindig „megbotránkoztak benne” (Mk 6,3b), és nem voltak hajlandók hinni benne. Hiába tanította őket különös bölcsességgel, szerintük ő „csak egy” ács volt, „Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére. Itt élnek közöttünk húgai is”.
Milyen frusztráló, szomorú élmény lehetett.
Jézus így fogalmazott: "Nem vetik meg a prófétát másutt, csak a hazájában, a rokonai között és a saját házában." (Mk 6,4).
Te is egy "származhat-e onnan valami jó"-féle helyről, otthonból jöttél? Érezted már, hogy családtagjaid, barátaid nem tudnak elszakadni emberi alapodtól, s nem látják meg Isten-adta lehetőségeidet? Érezted-e, hogy korlátok közé akar szorítani az, ahogy szüleid vagy társaid néznek rád?
Még több távoli szolgálat után Jézus még egyszer visszatér Galileába a Mk 9,30-32 szerint. Most mintha kerülné a városlakókat, inkább tanítványaira koncentrál. Innen indul aztán fel Jeruzsálembe, ahol keresztre fogják feszíteni.
 Feltámadása után tudod, hova ment? Tanítványain kívül kikkel találkozott feltámadt dicsőségében? Azokkal, akik legtovább ismerték, és mégsem hittek Benne. Egyenesen Galileába. Földi otthonába, mielőtt felment a mennyeibe.
Nehéz feldolgozni, ha átnéznek rajtunk, ha félreismernek. Jézus személyazonossága, értéke és hatalma a Mennyei Atyától származott, és nem valami földi hatóság hitelesítéséből.
És ez igaz rád is meg rám is.
Ha úgy érzed, félreismernek, átnéznek rajtad, vidd érzéseidet Jézus elé, és hagyd, hogy Ő megerősítsen. Ha nem kaptad meg azt a biztatást és szeretetet a környezetedtől, amire számítottál, vidd csalódottságodat az Úrhoz, aki tökéletesen meg fog érteni.
Ő több, mint „csak egy ács”. Több mint „csak egy testvér”. Jézus át tudja alakítani a szorongást békességgé, szomorúságunkat energiává, a szánalomra-méltóságot hatalommá. Bízzuk meg a peremre szorított Messiásunkat személyiségünk alakításával, jövőnk kijelölésével.
Nem „egy akárki”, aki ezt meg tudja tenni.

Uram, hinni akarom, hogy csak Benned vagyok teljes. Életemet a Te szolgálatod teszi érdemessé. Az vagyok, akinek Te mondasz engem. Jézus nevében, Ámen.





(Forrás: Encouragement for today, 2011.02.22.Rachel Olsen, www.proverbs31.org fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. március 23., hétfő

Magasabban gondolkodni

„Az odafent való dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel.” 

Kol. 3:2

Mióta több mint húsz éve hívő lettem, sosem izgatott annyira a mennyek országa, mint mostanában. Az igazat megvallva, eddig alig gondolkoztam róla.

Talán azért volt ez, mert teljesen lekötött, hogyan kell itt a földön Krisztusban élni. S talán a sokat hallott szólás is riasztott: „túlságosan a mennyekben jár ahhoz, hogy a földön hasznát vegyék”.

Óvtak a „mennyekben járástól” barátaim, szeretteim, és a gyülekezeti vezetők is. A mennyre figyelés akadályozza, hogy a földön járj Istennel? Tényleg így van?

Én a Bibliában nem ezt látom, és nem is így tapasztalom.

Jézus azt mondta, hogy mindenek előtt Isten országát keressük (Mt 6:33). Több helyen olvassuk, hogy Isten és Jézus a mennyekben van. Isten szívünkbe oltotta a mennyország ízét (Préd.3:11). E.M. Bound így ír: „A Lélek ereje a mennyhez kapcsol minket, mert ott van Jézus. Szeretjük, gondolkozunk a mennyországról, vágyunk rá, mert Jézus a középpontja, ő a dicsősége.”

Tehát a mennyek országáról gondolkodni, vágyni rá, tervezgetni, milyen lesz az a káprázatos hely az örökkévalóságban, ahol egyesülünk Megváltónkkal - ez is a Krisztusimádásunk egy formája. Rá nézünk, Őt ízleljük. És közben megtelünk reménnyel. A Biblia szerint a remény a hit oltóanyaga bennünk.

A remény segít talpon maradni a földi gondok és fájdalmak között. Örökös optimistává tesz. C.S. Lewis mondja: „A szó legigazabb értelmében, a keresztény zarándokok mindkét világból a legjobbat hordják magukban. Örvendünk valahányszor ez a világ a következőre emlékeztet, és vigasztalódunk, mikor nagyon különbözik tőle.”

„A mennyek országával és az ő kimondhatatlan, sokrétű boldogságával a Szentlélek kitartóan cselekvésre sarkallja a szenteket, felébreszti őket a halálból, növeli buzgalmukat és szeretetüket”- magyarázza Bounds. A mennyország tehát egy stimuláló szer földi életünkben, mely tettekre, szeretetre, Krisztusért való buzgóságra sarkall. Nem elvonja, hanem összpontosítja figyelmünket.

Mindemellett, sosem kellett küzdenem a túlontúl mennyei gondolkodással. Sokkal hajlamosabb vagyok annyira földhöz ragadtan gondolkozni, hogy nem sok hasznomat vennék a mennyben. Rövidlátó módon önmagamra fókuszálok: saját kívánságaimra, szükségleteimre, gondjaimra, a birtokomban lévő dolgokra, a terveimre. Nyomaszt a Rákhel-szerű életmód. Ha nem a magam dolgaira koncentrálok, akkor a világ helyzete ragad magával: a népszerű kultúra, a politika, az időjárás, a gazdaság helyzete.

Amikor az örökkévalóság és a mennyek országának realitása betör a gondolataim közé, figyelmemet felfelé irányítja. Egyenesen fel. Megnyit egy fontos és szükséges perspektívát, és képessé tesz gondolataimat és cselekedeteimet a krisztusi életre irányítani. Újra ezért a jövőbeli helyért és célért kezdek élni.

Szerintem a „túlságosan a mennyekben jár” szólás azokra vonatkozott eredetileg, akik - mint a farizeusok – spirituális tevékenységekkel igyekeztek önerejükből igazak lenni. Vagy azokra, akik olyan sok időt töltöttek a templompadban, hogy megfeledkeztek családjukról, barátaikról, közösségük szolgálatáról. Ők szerintem az Ige meghallói, de nem cselekvői voltak.

Úgy vélem, ezek az emberek nem is igazán gondolkoztak a mennyországról. Mert ahhoz, hogy hű képed legyen Isten országáról, lelki-szellemi értelemben nyitva kell tartanod a szemedet. Értened kell, hova visz az út, mi végre teremttettél.

Gondolkodásod, életed magasabban zajlik.

Uram, segíts, hogy képet alkossak a mennyek országáról, s hogy szenvedélyesen szeretni tudjam. Ezért az országért akarok élni – Királyáért, a törvényei szerint. És segíts, hogy hasznomat vegyék, míg földi utamat járom a folytatásra készülődve. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encougragement for today, 2010. 03.10. Rachel Olsen, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. március 22., vasárnap

3 dolog, amit jó lett volna tudni lánykoromban


"Teljes figyelmeteket arra fordítsátok, mit tesz Isten most, és ne izgassátok magatokat amiatt, hogy mi lesz vagy nem lesz holnap.”


Mt 6,34a (MSG*)



Emlékszem, mikor egyedülálló voltam, a vasárnap volt a hét legnehezebben elviselhető napja. Főleg az istentisztelet utáni időszak.

Szintén egyedülálló barátaimnak a családjukkal volt közös programjuk. Nekem nem lehetett, én 9 órányi távolságra éltem a családtól.

Ezért hát, mialatt átsétáltam a parkolón, néztem a fiatal anyukákat, akik egymás gyerekeinek vasárnapi iskolai rajzait csodálták, és azt gondoltam, az ő életük teli van áldásokkal.

A kézen fogva sétáló idős pár láttán arra gondoltam, milyen szerencsések, hogy ilyen derűs, könnyű életük van.

Ha egymást átkaroló fiatal pár mellett mentem el, szerencsésnek tartottam a lányt, mert érezheti, hogy szeretik.

Aztán elértem a kocsimhoz azzal a meggyőződéssel, hogy a boldogság, a teljesség, a megelégedettség a jövő zenéje, amit akkor fogok átélni, ha eljutok ahhoz az életmódhoz, amire annyira vágyom. Figyelmem arra irányult, ami lehetne majd, és nem a közvetlen jelenben kerestem Isten keze nyomát –, ahogy mai alapigénk, a Mt 6,34 javasolja.

Ó, mennyire szeretnék odaülni akkori egyedülálló önmagam mellé az autóba, és elmondani neki az életadó igazságokat, amiket azóta megtanultam!

1. A magányosság nem oldódik meg attól, hogy emberekkel veszed körül magad.

Nagyszerű dolog, ha van, akivel beülj ebédelni valahová istentisztelet után. Csodálatos, ha ott van körülötted a család. De mindez nem szünteti meg a magányosság érzését úgy, ahogy számítottam rá.

A legmagányosabb nők, akiket ismerek, jegygyűrűt hordanak az ujjukon.

Meg kellett tanulnom, hogy anélkül örüljek az életnek, hogy függenék valakitől, aki majd megtölti örömmel a napjaimat. Ha eljutok ide, akkor én magam vihetek örömöt másoknak. Én kezdeményezhetem az érdekes beszélgetéseket. És jobban meg tudom válogatni, ki az, akivel jóban lehetek.

Mivel szeretsz foglalkozni, tevékenykedni, mit szeretsz alkotni, kutatni? Fordítsd arra magányos perceidet. Tegyél szert életre szóló élményekre, mialatt kedvteléseiddel foglalkozol. Az élettel teli emberek vonzanak másokat.

2. Tanulj kapcsolati baklövéseidből.

Ha kicsit jobban figyelek, észre vehettem volna az ismétlődő mintákat zátonyra futott kapcsolataimban. Kapcsolati küzdelmeim hamar előbukkantak a házasságunkban is.

Ha időben felfedezem saját hozzájárulásomat a barátságok megfenekléséhez, alkalmasabbá tehettem volna magam a házasságra, még mielőtt a férjemet megismerem.

Fejlődhettem volna például abban, hogy egy picit vissza tudjam fogni spontaneitásomat, hogy időben jusson eszembe, nem mindenki szeret társalogni korán reggel, és hogy nem kell mindent azonnal a szívemre venni. Hogy csak néhány lehetőséget említsek.

Mindenképpen arra biztattam volna egyedülálló önmagamat, hogy tanuljon, tanuljon, tanuljon a konfliktusaiból.

3. Ne számítsak tökéletességre.

Azok az emberek, akiket vasárnapi magányos sétáimon láttam, nem éltek tökéletes életet. Voltak tökéletes perceik tökéletlen kapcsolataikban.

Az anyukák nem voltak tökéletes anyukák. A párok nem voltak tökéletes párok. Egy család sem volt tökéletes család.

Igen, az eszemmel jól tudom ezt. De a szívem gyakran még mindig beleesik a tökéletesség csapdájába, és elszalasztja azt, ami igazán jó.

Magányos lélek, tudd, hogy a tökéletesség nem létezik az örökkévalóság innenső oldalán, és igencsak kimerítő valami nemlétezőnek a hajszolása.

Nézd a kapcsolataidat a kegyelem lencséjén át. Ne azt kérdezd magadtól, hogy „Vajon ez az a tökéletes kapcsolat, amire vágytam?” hanem azt, hogy „Ő az, akivel kölcsönösen kegyelmet tudunk nyújtani egymásnak?”

Ma már nem a vasárnap a legnehezebb nap a héten. De ez nem azért van, mert férjhez mentem, és gyermekeim születtek.

Hanem azért, mert végre megtanultam, hogyan adhatom át az örömöt, amit át akartam élni, hogyan lehetek egészségesebb, és mert abbahagytam a tökéletesség hajszolását.


Uram, teljes figyelmemet arra akarom fordítani, hogy mi az, amit ma teszel az életemben. Segíts megőriznem a helyes perspektívát, ahogy terveimet és jövőmet a Te kezedbe helyezem. Jézus nevében, Ámen. 


(Forrás: Lysa TerKeurst: 3 Things I Wish I’d Known When I Was Single, Encouragement for today, 2015.03.19. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. március 21., szombat

Elismerés-függőség

„Egyikőtök se tartsa csak a maga érdekét szem előtt, hanem a másokét is.”

 Filippi 2:4

Egy nap elegem lett a saját beszédemből.

Úgy tűnt, minden jól megy, mikor hirtelen egy örvényben találtam magam, ahol Isten megmutatta, hogy elvesztettem a kontrollt az életem felett. Tudtam, hogy azon az úton járok, amit Ő mutatott nekem, és amin nem volt nehéz járnom, mert szenvedélyesen szerettem segíteni másokon. A gondot végül az okozta, hogy olyan jól csináltam, hogy már nem éreztem szükségét Isten segítségül hívásának.

Arra volt csak szükségem, hogy mások szájából halljam, milyen jól végzem a dolgomat. Ha valaki nem veregette meg a vállamat, elkezdtem beszélni neki a jótetteimről, az eredményeimről!

Bárhova mentem előadást tartani, az emberek dicsérték a tehetségemet. Annyira jó voltam benne, hogy már nem is volt szükségem Isten útmutatásaira. Nem foglalkoztam már ezzel az imádságaimban, egyszerűen csak csináltam. Közben azért, hogy biztos legyek a dolgomban, meg-megkérdeztem mások véleményét.

Egy nap, mikor valakinek magyaráztam, Isten megengedte, hogy kívülről, külső szemlélőként lássam magam előadás közben. Gyűlöletes volt, amit láttam. Ki ez az alak? Miért beszél annyit? Kit érdekel, hogy mit és hogyan csinált? Istenem, mi lett belőlem?!

Aznap elhatároztam, hogy többet nem beszélek magamról. Elhatároztam, nem függök többé mások véleményétől arról, hogy mit teszek és hogyan teszem. Egyetlen dolog fog számítani, hogy Istennek tetsszen az, amit csinálok. Az elimerés iránti vágy nem múlik el egykönnyen. Tudtam, hogy ha nem gondolom át, nem tervezem meg, nem fog sikerülni. Mindenekelőtt jól kibőgtem magam. Azután Istenhez fordultam tanácsért és imádkoztam. Eldöntöttem, hogy 30 napig nem beszélek magamról. Ha bárkivel találkozom, nem mondom ki az „én” szót. Nem szólok az elért eredményeimről, az átalakulásaimról, a hibáimról. Semmiről. Úgy fogok másokra figyelni, mintha először hallanám őket. Ha megkérdezik, mi van velem, hogy vagyok, csak annyit mondok: „Nagyszerűen, köszönöm”. Ennyit. Részletek nélkül. Figyelmemet el akartam fordítani magamról, hogy mások életébe fektessem be.

Aztán a 30 napból 60 lett, majd 90. Nektek elmondom: megváltoztam. A barátaim is egyetértenének, hogy már nem várom el a dicséretüket. Érdekes, hogy ha elfordítjuk magunkról a figyelmünket, végül sokkal teljesebbnek érezzük magunkat. Mert igazából Isten az egyetlen, aki teljessé tud tenni.

Uram, bocsásd meg, hogy mások elismerésére vágytam. Taníts meg csendben maradni, hogy meghalljam mások szavát, és főleg a Tiédet. Hívd fel a figyelmemet – úgy, ahogy csak Te tudod -, amikor beszélgetés közben magammal foglalkozom, vagy fontoskodom. Köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy segíted a fejlődésemet. Jézus nevében, Ámen.






(Forrás: Encouragement for today, 2010.03.23. Shari Braendel, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. március 20., péntek

Hátsó ütköző-matricák

„Ám az Úr ezt mondta Sámuelnek: ’Ne nézd külsejét, se termete magasságát, mert én elvetettem őt! Én nem aszerint ítélek, amire az ember néz: az ember ugyanis azt nézi, ami látszik, az Úr azonban a szívet tekinti.’” 

1 Sám 16:7

Tegnap, mikor befejeztem a futást – jól van na, inkább lassú kocogás volt -, szóval, mikor kifelé tartottam a tornacsarnokból, összefutottam egy régi barátnőmmel. Még abból a templomból ismerem, ahol a férjem dolgozott húsz évvel ezelőtt, amikor összeházasodtunk. Egyike volt ez az asszony az édesanyáknak, akiknek a gyermekeivel a férjem foglalkozott. Tanúja volt családalapításunk első időszakának, amikor megszületett Mackenzie lányunk, aki most tölti a 19-ik évét.

Beszélgetésünk természetszerűen kanyarodott a gyermekei felé: hol vannak, mit csinálnak, házasok-e, mit végeztek, hol dolgoznak, stb. Ő is kérdezte, milyen jövőt tervezünk három gyermekünknek: készülnek-e egyetemre? Milyen pályára szeretnének lépni? Az ő gyermekei mind jól fizető, köztiszteletnek örvendő karriert indítottak, egyikük kiemelkedő sebész.

Ez a délutáni találkozás elgondolkodtatott. Mi az, amit „sikernek” nevezünk, főleg, ha a gyermekeinkről van szó? Az a siker, ha olyan gyermekeket nevelünk, akik a társadalom által fontosnak tartott munkát végeznek? Hogyan mérjük a sikert gyermekeinkben, amikor még fiatalok, amikor még otthon vannak? Az a siker, ha gyermekünk látszólag engedelmes, ilyeneket mond: „Igen, anyu”, „Nem, uram”, „Örülök, hogy találkoztunk” – mindig, amit illik?

Minél régebb óta vagyok anya, annál biztosabbnak látom, hogy az engedelmesség, bár külső jelekben mutatkozik meg, a szívben kezdődik. Meg akarom tanítani gyermekeimet viselkedni – ami nem könnyű feladat -, de ennél fontosabbnak tartom, hogy megtanítsam nekik, a szívük mindig Istennel legyen.

Régebben olyan gyermekeket szerettem volna, akik nem követnek el semmi rosszat. Most más célom van. Az, hogy ha valami rosszat tesznek – mert ez minden gyermekkel és minden felnőttel előfordul -, hozzák helyre, és ne akarják eltussolni. Vegyék észre, ha megbántanak valakit, vagy ha nem engedelmeskednek Istennek és az ő akaratának. Aztán figyeljenek a Szentlélek jelzéseire, ismerjék el hibájukat, és tegyék jóvá a rosszat. Magamnak is ezt kívánom.

Ahogy a mai igénk is figyelmeztet, mi emberek gyakran a külső, a látható dolgokra figyelünk – szépségre, tehetségre, okosságra és hasonlókra. Isten tekintete a szívünkig hatol: motivációinkat, szándékainkat, jellemünket vizsgálja. Az ő mérővesszője sokkal pontosabb és fontosabb a miénknél. Milyen sokan költenek dollárezreket az előzőre, és teljesen megfeledkeznek az utóbbiról. Isten szava hozzánk teljesen világos. Ami belül vagyunk, az vagyunk igazán.

Egyik évben a lányunk büszkén hozott haza egy ütközőmatricát, amit korosodó járgányunkra kellett felragasztanunk. Befejezte hét éves bibliai memorizáló tanfolyamát a gyülekezet gyermekcsoportjában. Ez állt a címkén: „Az én gyermekem Timóteus-díjat kapott az AWANÁban*.” Szorgalmasan dolgozott, és nagyon büszkék voltunk rá.

Kisebb testvéreinek viszont nem ment úgy a memorizálás, és a többi tanulási képességük is gyengébb volt. Ők is végiggürcölték ugyanazt a programot, de nem tudtak olyan tökéletesen teljesíteni, hogy megkapják a díjat és a velejáró matricát.

Elgondolkoztam: csak a látványos képességekre és a tanulási sikerekre lehetünk büszkék? Talán ugyanígy örülhetnénk a jellembeli jó tulajdonságoknak, vagy az igyekezetnek, a buzgalomnak, ami látszólag nem vezet eredményre. Ugyanolyan örömmel tehetnénk ki egy matricát az ütközőre, amin ez áll: „Büszke szülője vagyok egy gyermeknek, aki épp csakhogy átment matekból, de nagyon tud szeretni.”

Uram, segíts, hogy a belső lényemmel akarjak tetszeni Neked – az indítékaimmal, szándékaimmal, jellemvonásaimmal -, és ennek fontosságát tudjam átadni a velem élőknek is. Azt szeretném, ha legbelső lényem pontosan tükrözne Téged a világ felé. Jézus nevében, Ámen.



* Az AWANA egy Amerikából indult, ma már nemzetközi gyermekmissziós program, mely a 2-18 éves korosztályt ismerteti meg Isten szeretetével. Lásd: www.awana.org

(Forrás: Encouragement for today, 2010.03.29. Karen Ehman  www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. március 19., csütörtök

Ez az út

„És füled meghallja az igét, mely mögötted szól: ’Ez az út, ezen járjatok!’, amikor jobbra vagy balra letérnétek.”


Ézs. 30:21

Mondjunk igent rá? Olyan nagyszerű lehetőségnek látszik. Amellett, meg is érdemeljük, nem? Úgy értem, semmit se szoktunk magunkért tenni …

Mint már annyiszor, jár az agyam a pro és contra érveken a döntés előtt, amit meg kell hoznunk a férjemmel. Figyelem, amit az agyam mond – vagy a szívem az? Akár az agyam, akár a szívem, a kérdés az, hogy hallgassak-e rá. Bízhatom-e benne?

Mint bizonyára ti is, én is voltam már ebben a helyzetben. Útkereszteződéshez értünk, a lehetőségek világosak, de a helyes irány nem. A papírra vetett „jó” és „rossz” hozadéka egyik vagy másik iránynak, nem adja meg a választ, amire szükségünk van. De a logikusan gondolkodó ember így hozza meg a döntését, nem? Csakhogy nem működik; akkor hát merre menjünk?

Nemrég egyik barátnőm napkelte előtt futott. Egyedül volt az úton, mert a társa jóval előrébb tartott már. Egy mellékutcához ért, ahol nem volt világítás. Sötét volt, nem látta merre kell tovább futnia, megijedt. „Uram, segítened kell”, könyörgött. Ekkor a háta mögött a távolban feltűnt egy autó, lámpája fényt vetett az útra. Ahogy közelebb jött, egyre jobban láthatóvá vált az előre vezető út. Barátnőm úgy érezte, az Úr meg akarja mutatni neki, hogy ahogy futás közben is vele van, az életében is ott áll a háta mögött, fényt sugároz az előtte húzódó ösvényre, és hátulról védelmezi.

Az Ézsaiás könyvéből vett ige alapján eltöprengtem döntéshozatalunk folyamatán, amikor a helyes irányt próbáljuk megtalálni. „Füled meghallja az igét, mely mögötted szól: ’Ez az út, ezen járjatok!” De hányszor halljuk a bölcs tanácsot: „Hallgass a szívedre, akkor jó úton jársz!” Vagy „Hallgass a megérzésedre!”. Ez a hang viszont belülről jön, nem a hátam mögül.

Talán vannak közületek olyanok, akik úgy nőttek fel, mint én, hogy a vasárnapi iskolában új és új igeverseket kellett bebiflázni. Annak idején jónéhány vers teljesen értelmetlennek tűnt. Egyik ilyen a Jeremiás 17:9: „Csalárdabb a szív mindennél, és gyógyíthatatlan; ki ismeri azt?” Ez olyan lehangoló volt! Most végre, felnőtt fejjel, kezdem kibontogatni a benne rejlő bölcsességet.

Ismerjük el, nem követhetjük a szívünket. Nem bízhatunk a szívünkben. A szívünk hazugságokat mondhat, olyasmit, amit mi valójában hallani akarunk, és nem az igazságot, amire szükségünk van. Meggyőz arról, hogy amit akarunk, az a helyes, akkor is, ha az nem az Isten útja. Tudom, hogy így van, hallgattam már rá.

Ha útkereszteződéshez érünk, az első, amihez fordulnunk kell, Isten igéje. Oly sok kérdésünkre választ kaphatunk, ha meg akarjuk hallani a Biblia nyújtotta bölcsességet.

Nyisd meg, Urunk, a fülünket, hogy halljuk hangodat a hátunk mögül!

Édes Istenem, Te tudod, úgy nőttem fel, hogy bíztam a szívemben. Legtöbbször nem is tudtam mást tenni. Segíts, hogy kivegyem a hangok zűrzavarából a te üzenetedet a hátam mögül, tanítsd meg, hogy olvassam és megértsem az üzenetet, amit te előre elkészítettél számomra az Igédben. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Encouragement for today, 2010.03.30., www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. március 18., szerda

Elfáradva a várakozásban

„Hatvanesztendős volt Izsák, amikor ezek a gyermekek születtek neki.”


Ter.25:26a

Volt már olyan, hogy elfáradtál Isten válaszára várva? Nemrég kezdtem elbizonytalanodni a várakozásban, s bizony, el is fáradtam egy kicsit.

Mindig ugyanazt a régi kérést ismételni napról napra, hónapról hónapra, évről évre. Beszélni Istennek ugyanazokról a régi problémákról, amik újra és újra előjönnek. Belefáradtam. Fárasztott a saját hangom, ahogy ugyanazt a dolgot kértem Istentől, s arra gondoltam, hogy talán Őt is fárasztja, hogy újra meg újra ugyanazt kell hallania tőlem imádkozás közben.

Úgyhogy lehajtva fejemet, megvallottam Istennek, hogy elfáradtam a várakozásban.

Olvasni kezdtem a Bibliában Izsák történetének azt a részét, amikor Rebeka két fiúgyermeket szült neki. Egy mondat különösen megragadta a tekintetemet, vissza kellett térnem rá, és újra meg újra elolvastam. Megdobbant a szívem, mikor rájöttem, hogy Isten ezzel a kis mondattal akar reményt csöpögtetni a lelkembe. Lelki kiemelő filcével épp arra hívta fel a figyelmemet, amire szükségem volt.

A Teremtés könyve 25:26-ban azt olvassuk, hogy Izsák hatvan éves volt, amikor megszülettek az iker fiai. Egyszerű bibliai tény, de számomra azon a napon mélységes jelentése lett. Izsák türelmesen várta, hogy az Úr a tökéletes feleséggel megajándékozza. Negyven éves volt, mikor elvette Rebekát. Ha utánaszámolunk, kiderült, hogy ezután még húsz évet várt, hogy Rebeka gyermeket szüljön neki! Ágyast választhatott volna, hogy utódot nemzzen vele. De nem, ő türelmesen várt Istenre. És türelmes hite megkapta jutalmát.

Izsák sosem adta fel a reményt, hogy Isten lehetővé teheti a lehetetlent. Tudta, hogy Ura gondoskodni fog róla. Ezért folytatta elszántan az imádkozást egy fiúért napról napra, hónapról hónapra, évről évre. Ahogy a Ter. 25:21-ben olvashatjuk, „Izsáknak könyörögnie kellett az Úrhoz”, ami azt jelenti, hogy teljes szívéből, erőteljesen kellett imádkoznia a gyermekért. Nem félvállról említést tenni róla imádkozás közben, hanem „könyörögnie”. Szűkölve, teljes szívvel esdekelnie.

Elképzelem Izsákot, ahogy húsz éven át térdre rogyva, kitárt karral, könnyáztatott arcát a forró, koszos földhöz nyomva szenvedélyesen könyörög az Úrhoz, hogy válaszoljon kérésére.

Biztos fáradt volt ő is a várakozásban, de nem hagyta abba a könyörgést, nem szűnt meg hinni álmai beteljesülésében. És - Isten tökéletes időzítése szerint - az álmok valóra váltak.

Ha már elfáradtál a várakozásban, könyöröghetsz Istenhez úgy, ahogy Izsák tette. Lehet, hogy húsz év múlva válaszol Isten, lehet, hogy húsz perc múlva. Ma mindenesetre merítsünk reményt Izsák történetéből, higgyük, hogy Istent nem fárasztja ismétlődő kérésünk. Ő csak várja a tökéletes időzítést a válaszadásra.

Uram, add, hogy türelemmel és hittel tudjak várni Rád. Segíts, hogy izgatottan várjam azt a napot, amikor megérkezik Tőled az elfogadó válasz a kérésemre. Jézus nevében, Ámen.

(Forrás: Encouragement for today, 2010.03.24. Tracie Miles, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. március 17., kedd

Szabadulás a sóvárgás fogságából

„Bízd az Úrra a dolgaidat, akkor a terveid valósággá válnak.”


Péld 16,3

Emlékszem, tizennégy évvel ezelőtt a sóvárgás fogságába kerültem. Felcsillant előttem egy nagyon ígéretesnek tűnő lehetőség. Egy kiadó komoly érdeklődést mutatott az írásaim iránt. Valósnak, igazinak, helyesnek tűnt a lehetőség. Úgy is éreztem. És vágyakoztam is rá, hogy igaz legyen. Be kell, hogy teljesüljön!
De nem lett belőle semmi.
Amikor éretten gondolkoztam, így szóltam magamban. „Ezek szerint nem ez az utam. Bízom Istenben és az Ő tökéletes terveiben.”
Mikor kevésbé éretten gondolkoztam: „Istenem ez nem ér! Miért mondasz megint nemet?”
Ha meg teljesen éretlenül gondolkoztam: „Istenem, érdekel Téged egyáltalán, hogy ez mennyire fáj nekem?”

Ismerős gondolatok?

Nagyon kellemetlen állapot, mikor fogva tart a sóvárgás.
Mikor Isten nemet mond valamire, könnyen úgy érezzük, hogy nem szeret, nem törődik velünk. Pedig valójában épp azért mond néha nemet, mert szeret minket.

Olvasd el újra az utóbbi mondatot, dörzsöld a szívedhez. Ahhoz a részéhez, ami fáj. Ami sóhajtozik és sajog, ha látod, hogy mások épp azt kapják meg, amire te vágyakozol. Mosolyod mögé rejted csalódásodat.

A változást a hozzáállásomban egy süteménykészítési katasztrófával érte el Isten. Legkisebb lányommal történt, Brooke-kal. Egyik este 9-kor odaáll elém, és azt kérdezi, süthet-e valamit a barátnőjével.
Hope, Brooke nővére, felajánlotta a segítségét, én meg túl fáradt voltam ahhoz, hogy ellenálljak egy kilencéves szűnni nem akaró unszolásának.
Így hát a lányok nekiláttak.
Brooke öntött és mért, kavart és habot vert, majd a gondosan megtöltött tepsit a sütőbe helyezte. Felkapcsolta a belső villanyt, és nézte, hogy sül a tészta. Figyelme egyetlen tárgya a sütemény lett. Nem tudta levenni róla a szemét, és közben egyre türelmetlenebb lett az időjelző lassúságától.
Semmi sem árt jobban a türelemnek, mint ha minden figyelmedet vágyaid céljára összepontosítod. És sajnos, a türelmetlenség a kompromisszumos megoldások melegágya.
A 45 percnyi sütési időből 30 telt el, de látszólag a süti már készen volt. Az illata is azt jelezte. Brooke és barátnője vágya is az volt, hogy kész legyen. Úgy döntöttek, kész is van!
Hope segített kivenni a tepsit a sütőből, és rátette a pultra.
Nem kellett sok idő hozzá, és a tészta összeesett.
A sületlen közepe nem bírta sokáig a külső nyomást.

Ugyanez áll ránk is.

Ha egyetlen gondunk a sütemény, ha csak rá fókuszálunk, a jellemünk csökevényes marad. De ha figyelmünket az Istenben való növekedésre, és magára Istenre összpontosítjuk, a jellemünk beérik. És az érett jellem elég szilárd, a közepe nem esik össze a nyomás alatt.

Minden nap hálát adok Istennek a NEM-jeiért, amiket megengedett és megenged az életemben.
Alapigénk, a Péld 16,3 így tanít: bízz Istenre mindent, amit csinálsz, és ő megvalósítja terveidet. Ha figyelmemet Istenre irányítom, szeretni fogom az Ő terveit, és bízni fogok benne, hogy minden NEM, amit kimond, a javamat szolgálja.

Régen így imádkoztam: „Istenem, add, add, add, hogy….!”
Most így: „Istenem, ne engedd, hogy sikerüljön valami, amire még nem állok készen.”
Igen, Isten azért mond néha nemet, mert szeret minket.


Uram, köszönetet mondok a NEM-jeidért, még ha nem értem is mindig őket. Tudom, hogy akkor használod, ha meg akarsz védeni valamitől. Segíts, Atyám, hogy azt szeressem, ami szerinted a legjobb nekem. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Lysa TerKeurst: Escaping the Rut of Want, Encouragement for today, 2013.03.28. www.proverbs31.org/devotions, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. március 16., hétfő

Rajtam a kamera?

„Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket.”


Mt 6,1a

Nagyobbik fiam nemrég lett kilencéves. Mint minden gyerek, ő is izgatottan vette tudomásul, hogy még „nagyobb” lett. Az ő különleges napján kidüllesztett mellkassal, emelt fővel járkált.
Miután egész nap indokoltan a figyelem középpontjában volt, este közölte velem, hogy mivel már kilencéves, ő akar mosogatni.
Legalábbis azt, amit ő használt.
Odament a mosogatóhoz, megragadta mosogatószert, és egy jó adagot rányomott egy koszos tányérra. Aztán nekilátott vadul dörzsölni a szivaccsal.
Töltöttem magamnak egy pohár vizet, és a pultnak dőlve figyeltem, hogyan ügyeskedik szülinapos gyermekem. Több mint egy percen át sikálta a tányért.
Az a porcelán nemcsak tiszta volt, de biztosan steril is.
Ekkor drágalátos gyermekem felém fordult, kihívóan oldalra billentett fejjel, kicsit zavart képpel megkérdezte: „Anya, nem készítesz rólam egy képet, hogy feltedd az Instagramra?”
Majdnem kiesett a pohár a kezemből a nevetéstől - és a döbbenettől.
A fiam valami jót tett, és arra vágyott, hogy ezt mindenki lássa. „Jóságában” nagy szerepe van annak, hogy „rajta van a kamera”.
Néhány percet rászántam, hogy elmagyarázzam neki, hogy a jó dolgokat önmagukért végezzük, nem azért, hogy mások tapsoljanak nekünk.
Egyszerre rájöttem, hogy magamról mondok ítéletet.
Mert bizony gyakran én is ezt teszem.
Hányszor előfordult már, hogy nemcsak azért vállaltam el a szolgálatot, mert úgy volt helyes, hanem mert önérzetemet simogatta, hogy a többiek elismerően néznek rám!
Hányszor előfordult, hogy a gyülekezetben nagyobb erőfeszítéssel igyekeztem kedves és együttérző lenni, mint saját otthonom falai között!
Hányszor igyekszem kiválóan teljesíteni, mert tudom, hogy valaki néz, ugyanakkor elfelejtek tartósan törekedni a kiválóságra, pedig tudom, hogy Mennyei Atyám tekintete mindig rajtam van.
És Őt mindig érdeklem.
A Biblia egyértelműen tanít. Isten nem azt akarja, hogy a nézők tapsáért tegyem a jót. Ő tiszta szívet szeretne látni bennem, és olyan motivációt, mely a Neki tetsző élet vágyából fakad.
Akkor is, ha senki sem néz.
Mikor kicsi fiam mosogatni akart, a szívem ujjongott, azt hittem, úgy szeretné megmutatni érettségét, hogy valami jót tesz azért, mert az jó és helyes.
Mikor a valódi ok kiderült, tudtam, hogy van még bőven nevelői munkám vele. Van még mit fejlődnie, és ez egyáltalán nem baj.
És nem baj az sem, ha nekem és neked is van még fejlődni valónk.
A jó hír az, hogy meg tudok változni, mialatt növekedem Krisztusban.
Isten szerető Szülő, akit érdekel a szívem állapota, és nem sajnálja az időt a nevelésemre, a tanításomra. Hajlandó velem tartani, és helyes irányba terelni a lelki felnőttéválás útján.
Kisfiammal való esetem önvizsgálatra késztetett.
Amikor senki sem lát, amikor „nincs rajtam a kamera”, akkor is figyelnem kell, mit árulnak el lelkem állapotáról a cselekedeteim.

Uram, tiszta szívet szeretnék és tiszta motivációkat, de ha őszintén magamba nézek, be kell vallanom, hogy gyakran célt tévesztek. Tudatosítsd bennem, hogy Te mindig jelen vagy, és segíts úgy élnem, mintha mindig néznél engem. Ha előfordul, hogy csak a látszatért, a „közönség kedvéért” teszek valamit, segíts megértenem és aszerint élnem, hogy Egyetlen közönség számít. Jézus nevében, Ámen.

(Forrás: Chrystal Evans Hurst: Am I On Camera?, Encouragement for today, 2014.04.01. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. március 15., vasárnap

Kevesebb stresszel élni

„Szorult helyzetükben az Úrhoz kiáltottak, s megmentette őket minden félelmüktől. Elküldte szavát, hogy meggyógyítsa őket, életüket kimentette a veremből.”


(Zsolt 107,19-20)

Kórlélektan előadáson ülve éreztem, hogy kipirulok, és a szívem hevesebben ver. Eszembe jutott a kis doboz a blúzom alatt. Néhány napja a kardiológustól kaptam egy monitort azzal az utasítással, hogy mindig nyomjam meg a rajta lévő gombot, amikor érzem, hogy gyorsabban ver a szívem. Most is ez történt, mégpedig egy osztályteremben.

Az előadáson olyan emberekről volt szó, akiknek gyakran vannak testi panaszaik, melyek mögött nem lehet szervi okot kimutatni. Hátha nálam is erről van szó? Mi van, ha a szívproblémáimat csak a stressz és szorongás okozza? Inkább szerettem volna, ha az orvos valami szervi okot talál, semhogy ráírja a kórlapomra, hogy „bolond lány”.

A következő hónapokban elvégzett vizsgálatok alapján végül az orvos alacsony pajzsmirigyműködést állapított meg, amely magyarázhatta szívpanaszaimat. Elkezdtem szedni a felírt gyógyszert, de semmi nem változott. Puszta kíváncsiságból elhatároztam, hogy feljegyzem a körülményeket, amikor az erősebb szívdobogást érzem.

Akkor fordult elő, mikor kiselőadást kellett tartanom a csoportunkban, vagy mikor sötétedés után kellett átmennem egy elhagyott parkon. Akkor, amikor valakivel vitáznom kellett, vagy ha bizonyos emberek közeledtek felém. Egy heti jegyzetelés után meg kellett állapítanom, hogy a tünetek részben összefüggnek a szorongással.

Egy keresztény lány nem szoronghat, vagy mégis? Főleg egy olyan, aki épp lelki tanácsadásból szakvizsgázik. Kétségbeesetten igyekeztem elrejteni testi-lelki küzdelmeimet, de ez egyre nehezebben sikerült. A keresztény lelki vezetésből tanultak segítettek feldolgozni szorongásom okait. Belemélyedtem Isten igéjébe is. A 107. zsoltár 19-20. verse különösen megérintett.

„Szorult helyzetükben az Úrhoz kiáltottak, s megmentette őket minden félelmüktől. Elküldte szavát, hogy meggyógyítsa őket, életüket kimentette a veremből.”

Úgy döntöttem, hogy ebből az igéből fogok kiindulni, elhiszem, és bízni fogok az itt felvázolt akciótervben. Kiáltok az Úrhoz… bízom benne, hogy megment… szava meg fog gyógyítani… és kimenekülök a veremből.

Első lépésként őszintén megfogalmaztam a gondjaimat, a fájdalmamat. Ő ismeri a szívemet, de az, hogy Hozzá kiáltottam, segített legyőzni büszkeségemet, és elismerni, hogy Ő képes arra, amire én nem.

Másodszor, elhatároztam, hogy bízom abban, hogy megszabadít. Amikor éreztem, hogy kételkedni kezdek, imádkoztam, hogy erősítse meg a hitemet, segítsen legyőzni a kételyeket.

Azután elfogadtam szavainak gyógyító erejét. Felismertem, hogy olyan hazugságok uralkodnak bennem, mint hogy engem nem lehet szeretni, meg hogy sosem leszek elég jó semmiben. Ezeknek a hazugságoknak a hangja sokkal harsányabb volt, mint ez igeverseké, amik az ellenkezőjét állítják. De minél gyakrabban ismételgettem a megtanult igéket, és viselkedésemet hozzájuk igazítottam, lassan észrevettem, hogy hinni kezdem őket.

Végül beleegyeztem, hogy kijussak a veremből. Rájöttem, hogy igazából nem is akartam kiszabadulni, mert a szorongás egy módja az irányításnak. Amíg aggódtam, úgy éreztem, kézben tarthatom a helyzetet, tőlem is függ, ami történik. Ha viszont Krisztusra bízom, hogy kihúzzon a szorongás verméből, fel kell adnom mindenfajta irányítást, és teljesen Rá kell bíznom magam. Ez ijesztőnek tűnt! De még ennél is ijesztőbb volt a lassú testi-lelki haldoklás. Azzal, hogy Krisztusra bízom a szabadítást, meg kell változtatnom tekintetem irányát. Arra kell összpontosítanom, ami jó az életemben, s a nehézségben is azt kell néznem, hogy mi jót tanulhatok belőle. Ha Rá bízom magam, akkor minden pillanatban az örömöt kell választanom a kétségbeesés helyett.

Évek múltak el azóta, hogy a szívmonitort kellett viselnem kórlélektan órán. Rájöttem azóta, hogy bár újra meg újra ki vagyunk téve a stressz, a szorongás, az aggódás támadásainak, nem engedhetjük, hogy átszőjék az érzelmeinket, a gondolatainkat. Ehhez csak Istennek van joga. Szembeszállhatunk a szorongással, tudva, hogy Isten az, akinek kezében az irányítás van, Neki megvannak a tervei az életünkre, és semmi értelme izgulni a dolgok kimeneteléért. Ő ugyanakkor a gyógyítónk, a megmentőnk, a Megváltónk. Ő a szabadságunk, a szabadulásunk a szorongás, a stressz, az aggódás verméből.

Kérlek, Uram, segíts, hogy bízzam Benned, hogy átadjam magam gyógyításodnak, hogy több időt töltsek Igéddel és az imádkozással. Szabadíts meg a félelemtől, ments ki a veremből. Köszönöm, hogy gondot viselsz rám, irányításod alatt tartod az életemet, és megszabadulhatok a stressz szorításából. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Stephanie Clayton: Stressed-Less Living, Encouragement for today, 2013. 03.15.
www.proverbs31.org/devotions, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)


2015. március 14., szombat

Szenvedj velem egy kicsit

"Halálosan szomorú a lelkem - mondta nekik. - Maradjatok itt és virrasszatok velem!”


Mt 26,38

A falat kenyeret belemártottam a bíborszínű lébe, majd a számba tettem. Éreztem a gyümölcsös ízt, a kenyér foszló állagát. „Emlékezni fogok, Uram.” Hangtalanul mondtam, s csendben hálát adtam Jézusnak a kereszten értem hozott áldozatáért.

Pár pillanat múlva a bor utóíze megszakította úrvacsorai elmélkedésemet. Kesernyésebb volt a megszokottnál, s egy pillanatig végigfutott az agyamon, hogy valamit be kéne kapnom, ami elfedi ezt az ízt. Kávét igyak, vagy vizet?

De rögtön megszólalt bennem a Hang: „Szenvedj velem egy kicsit”.

Elöntött a szomorúság, mikor rádöbbentem, milyen gyorsan átsiklottak a gondolataim Krisztus szenvedéséről saját kellemetlen élményemre. Hányszor és hányszor eltéríthet az engedelmességtől az, hogy önmagamra fókuszálok az élet nehéz pillanataiban!

A Biblia három tanítványról tudósít, akik szintén a kényelmet választották az engedelmesség helyett. Elárultatásának éjszakáján Jézus megkérte Pétert, Jakabot és Jánost, hogy virrasszanak, amíg Ő imádkozik. Mialatt a mi Urunk lelke „halálosan szomorú” volt, legközelebbi barátai képtelenek voltak ébren maradni vele. Háromszor tért vissza Jézus hozzájuk, és mindháromszor alva találta őket.

A tanítványokat az álmosság akadályozta, hogy virrasszanak Jézussal. Engem mi akadályoz? Mi nem hagyja, hogy engedelmeskedjem Jézus kéréseinek? Apró akadályokon könnyen átlépek, de amik már a kényelmemet veszélyeztetik, azokkal harcolnom kell.

Egyszer majd élvezhetjük a mennyország tökéletességét. De addig a munka, amire Isten meghív, gyakran kényelmetlen, fizikailag fárasztó, lelkileg kimerítő. Néha egyenesen mocskos és nehéz.

Amíg a testem inkább valami kényelmes feladatra vágyik, saját kezem, mely sosem érintkezett az élet mocskával, nem akarja megfogni Jézus szegekkel átvert kezét – a kezet, mely leprásokat érintett, mely megsimogatta a kétségbeesett, bűnös nő homlokát.

Ilyenkor, Húsvét előtt, gondold át, milyen áldozatokat kér tőled az Úr. Talán valami nehéz szolgálatra hív a gyülekezetben, talán oda kell fordulnod a barátságtalan szomszéd felé, helyre kell hoznod egy elromlott kapcsolatot. Vagy az is lehet, hogy virrasztásra hív, az álom egy részéről kell lemondanod, hogy több időt tölts Vele imádságban és bibliaolvasásban.

Az átállás a kényelmes szolgálatról az áldozatos szolgálatra építi a lelkünket, jellemünket, személyiségünket. És ami ennél is fontosabb, szívünk egyesül általa Krisztussal, a Szenvedő Szolgával.

Jézus azt kérte, hogy naponta vegyük fel a keresztünket. Ahhoz, hogy igazán értékelni tudjuk mindazt, ami 2000 évvel ezelőtt a kereszten történt, vagy a feltámadást Húsvét hajnalán, meg kell tagadnunk önmagunkat, és követnünk kell Jézust, bárhova vezet minket. Közben pedig nem szabad elaludnunk.

Mennyei Atyám, köszönöm hűségedet. Bocsáss meg, ha engedetlen vagyok, és kéréseid teljesítése helyett saját kényelmemet választom. Adj, kérlek, olyan szívet, mint a Tiéd, mely túllát az élet felszínén, mely az örökkévalóság perspektívájából nézi a tennivalókat. Adj, Uram, bátorságot, hogy kitartó, éber szolga legyek, aki kedves a Te színed előtt. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Glynnis Whitwer: Suffer with Me Awhile Encouragement for today, 2013.03.29. www.proverbs31.org/devotions, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. március 13., péntek

Semmi nem vész kárba

„Amikor jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, nehogy kárba vesszen.”

 Jn 6,12

Ahogy a fény megcsillant az ablakpárkányon álló kis díszes, zöld üvegcsén, eszembe jutott nagymamám. Az övé volt valamikor ez a kis üveg, édes illatú parfüm volt benne.

Nagymama házának alagsori része sok kincset rejtett, ezt a kis üveget is ott találtam kislánykoromban. Homályos szoba, tele polcokkal, a polcokon titkos csodák, olyanok, mint nagyapa fosszíliagyűjteménye vagy nagymama Avon parfümös üvegcséinek sora, amik közé az én kis zöld üvegem is tartozott. Voltak köztük magas üvegek és alacsonyak, díszes porcelántégelyek és csillogó üvegből készültek. A kedvencem egy porcelán volt, amire tizennyolcadik századi pompázatos ruhákba öltözött hölgyeket festettek.

Mindegyik tégely és üveg egyedi volt. Többségük tökéletes állapotban, de volt köztük csorba, kopottas is. Elképzelem nagymamát, ahogy gondosan kiválasztja az épp megfelelőt a katalógusból. Gyűjteménye emberekről és helyekről hordoz illatokat és emlékeket, édeseket és keserűeket.

Ezek az üvegek olyanok, mint életem eseményei. Vannak köztük boldog események, másokat meg átitat a fájdalom. Sok után maradt heg a lelkemen, de még több ahhoz segített, hogy jobbá legyek. Ahogy az üvegek, az életem eseményeinek gyűjteménye is szebb, ha együtt nézem őket, mint ha külön-külön.

Jó érzéssel tölt el, hogy Isten semmit sem pazarol el. Életünk minden darabkája, legyen bár törött, csorba vagy ép, Isten gyűjteményében megszépül és értelmet kap.

Gondoljunk az 5000 éhes ember megvendégelésének történetére a János 6. fejezetéből. Az emberek kitódultak a városból Jézushoz, hogy hallgassák tanítását, és lássák a gyógyításokat. Együtt voltak vacsoraidőben is. A tanítványok rákérdeztek, mi a terve Jézusnak az emberekkel, hogyan tudja megvendégelni őket, és Jézus csodát tesz: egy fiú kosarában lévő öt kenyérből és két halból jól lakatja az egész tömeget.

Mikor az étkezésnek vége volt, úgy tűnt, be is fejeződött az együttlét, de Jézus még valamit meg akart nekik tanítani. Utasította tanítványait: „Szedjétek össze a maradékot, nehogy kárba vesszen.” Jézus nem elégedett meg azzal, hogy mindenki evett eleget, minden morzsát össze akart szedetni.

Isten figyelmét semmi nem kerüli el. Minden számít. De nem is csak számít, hanem ha az Ő gyermeke vagy, azt ígéri neked, hogy életed minden darabkáját a javadra és a maga dicsőségére fogja fordítani.

Ezt olvassuk a Róm 8,28-ban: „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.” Azt mondja ez a vers, hogy Isten minden fájdalmunkat és örömünket, minden veszteségünket és nyereségünket, minden kudarcunkat és győzelmünket felhasznál. Semmi nem vész kárba.

A mai nap tartogathat nehézségeket – legyen az egy beteg gyermek, egy morcos főnök, egy barát, aki nem hajlandó megbocsátani. Vagy várhatnak jó dolgok – egy új szerelem, egy jó kis beszélgetés valakivel, egy hozzánk dörgölőző házi kedvenc. Bárhogy alakul is a napunk, tudhatjuk, hogy Isten összegyűjti életünk minden darabkáját, és valami sokkal szebbet alkot belőle, mint amit mi elképzelünk.

Istenem, bízom Benned életem minden eseményével, minden percével kapcsolatban. Mutasd meg, kérlek, ha csak egy-egy pillanatra is, milyen gyönyörűvé alkotod magadnak az életemet. Hiszem, hogy semmit nem pazarolsz el, semmi nem vész kárba. Jézus nevében, Ámen.




(Forrás: Amy Carroll: Nothing Wasted, Encouragement for today, 2013.03.26.  www.proverbs31.org/devotions, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. március 12., csütörtök

Békességszerzők

„Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.”


Mt 5,9

Egy William nevű nyolcéves kisfiú ezt írta egyszer a lelkészének: „Kedves lelkész bácsi, tudom, hogy a Jóisten azt akarja, hogy mindenkivel békességben éljünk, de Ő még soha nem találkozott a testvéremmel. Őszinte híve, William.”

Fogadjunk, hogy bármelyikünk írhatna hasonló levelet. Ugye, mindig van valaki, aki nagyon, de nagyon tud irritálni? Egy ilyen világban, ami tele van idegesítő meg bajkeverő emberekkel, szinte lehetetlen feladatnak tűnik a békességszerzés. A bűn világába születünk bele, nem hozunk magunkkal ösztönös békességszerző reakciókat. Inkább védekező mechanizmusunk indul be, és igyekszünk visszaütni, ha megtámadnak. Másik megoldásként magunkba fordulunk, elzárkózunk a világ és a probléma elől, eltemetjük feldolgozás nélkül. Ezért igyekeznek a szülők és nevelők arra szoktatni a gyermekeket, hogy békésen oldják meg a vitáikat.

Bár én már nem vagyok copfos kislány, akinek lüke fiúk rángatják a haját az iskolaudvaron, de még mindig nem sikerül mindig helyesen reagálnom, ha valaki felbosszant. Nehéz békességszerzőnek lenni olyan emberekkel, akiket nem kedvelek.

Pedig Isten mintát adott nekünk, hogyan kell a béke útján járni. Mikor mi engedetlenségünkkel megsértettük, Isten kezdeményezte a kiengesztelődést Fia kereszthalála által. Jézus áldozata és megváltása megszabadít saját védekező reakcióim vagy bezárkózásom rabságából. Megnyílt számomra az út Jézus békessége felé, ami lehetővé teszi, hogy magam is békességszerzővé váljak.

Nemrég volt egy komoly konfliktusom valakivel, s elém került a fenti ige, a Mt 5,9: „Boldogok a békességszerzők…”

Először, mikor elolvastam, így gondolkoztam: „Megtanulom ezt az igét, és bumm: békességszerző leszek”. Meg is tanultam. De - ki hitte volna? – nem lett belőlem békességszerző a következő konfliktusnál sem.

Rájöttem, hogy mélyebben meg kell értenem, mi a békességszerzés, ezért beleástam magam a Szentírásba.

Ha az eredeti szöveget nézzük, kiderül, hogy az itt használt békesség szó harmóniát, biztonságot, nyugalmat jelent.

Ezek a szavak azt az állapotot jelzik, amit Jézus hoz az életünkbe. Azzal, hogy Őt követjük, megkapjuk tőle a békességszerzés képességét. Ha a békességen munkálkodunk, azt ígéri, hogy Isten fiainak fognak mondani. Ábrázolódni fog rajtunk a béke, amit Tőle kaptunk.

Azért mondja tehát Jézus, hogy „boldogok” vagyunk, ha a békességen dolgozunk, mert ha békességszerzők vagyunk, Isten gyermekeiként képviselni tudjuk az Ő lényének mélységét.

Néhány ember nagyon messzire elmegy, hogy bizonyítsa az igazát. A büszkeség, az arrogancia meggyőzi őket, hogy a kompromisszumkeresés, az ellentétek félretolása gyengeséget jelez. Pedig ha felfogjuk, mi Isten fogalma a békességszerzőkről – akik harmóniát, biztonságot, nyugalmat hoznak egy nehéz helyzetbe – biztonságban érezhetjük magunkat, és nyugodtak maradhatunk a konfliktus közben is. Nem ijedünk meg, mert Isten gyermekei vagyunk.

Mikor eleresztjük a sérelmeket, békességszerzők vagyunk. Amikor elsőként mondjuk azt, hogy „Bocsáss meg”, vagy „Sajnálom”, békességet hozunk. Amikor nyugodt hangon beszélünk ordítozás helyett, békésebbé tesszük a szituációt. Ha megtanulunk békességet nyújtani úgy, ahogy Jézus nyújtja nekünk, az Ő békessége át fogja járni az életünket.

Komoly kihívás lehet a békességszerzés, és nem jön mindig magától. De sose felejtsük el, hogy minden konfliktusban megkapjuk a lehetőséget a békés megoldásra. Harmóniát, biztonságot, nyugalmat adhatunk tovább, mert ezt kaptuk Jézus halála és feltámadása által.

Uram, te vagy A Békességszerző. Segíts, hogy Rád tekintsek, ha nehéz helyzetbe kerülök. És hogy békességet hozzak a másokkal való konfliktusokba. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás:Nicki Koziarz: Peacemakers Encouragement for today, 2013.03.27.  www.proverbs31.org/devotions fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)