Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (22) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (6) alkalmatlanság (5) Anyák napja (5) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (12) Atya (2) barátság (16) bátorítás (35) bátorság (5) Békesség (29) belső békesség (14) belső viharok (24) beszéd (6) betegség (1) Biblia olvasás (16) Bizalom (65) bizonyosság (1) bizonyságtétel (18) biztatás (3) böjt (2) bölcsesség (18) Bűnbocsánat (10) bűntudat (4) céltudatos élet (9) család (5) csalódások (5) Csendes percek (2213) csendesség (6) csüggedés (13) Depresszió (12) dícséret (2) dicsőítés (20) Döntések (20) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (12) elég vagy (1) elengedés (3) életöröm (8) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) elhívás (1) elismerés (3) előítélet (3) elutasítás (2) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (2) engedelmesség (9) erő (15) fájdalom (12) fáradtság (9) feladat (14) félelem (14) feltámadás (5) feltöltődés (10) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (9) Gondolatok (42) gondoskodás (2) gondviselés (14) gyász (2) gyengeségek (5) Gyermeknevelés (31) Gyógyulás (11) győzelem (5) hála (11) hálaadás (11) harag (4) harc (6) házasság (29) hit (40) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (9) igazság (11) Igehirdetés (38) ígéretek (2) Igevers (4) Ima (44) imádság (21) Immánuel (2) irgalom (10) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (9) Isten ereje (14) Isten gondoskodása (31) Isten hangja (4) Isten hűsége (33) Isten időzítése (4) Isten keresés (3) Isten követése (16) Isten lát (2) Isten munkálkodása (13) Isten neve (6) Isten szeretete (85) Isten terve (26) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (59) Istenen lévő tekintet (4) Istennel töltött idő (19) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (19) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (9) Jézus keresztje (1) Jézus követése (43) Jézus szeretete (17) jóság (4) jövő (2) kapcsolatok (31) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (26) keresés (2) kételkedés (8) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (12) konfliktusok kezelése (6) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (13) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (9) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (13) megelégedettség (9) megismerés (6) Megpróbáltatás (33) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) miért (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (2) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (9) nyugtalanság (2) odafigyelés (8) odaszánás (2) olvasói gondolatok (41) otthon békéje (2) öltözet (2) önbizalom (3) önértékelés (39) önuralom (1) önvizsgálat (23) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (1) összetöretés (3) Pásztor (1) pihenés (7) prioritások (2) próba (4) ráhagyatkozás (1) Receptek (4) Remény (28) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (6) szabadság (9) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (7) szégyen (2) szelídség (4) Szentlélek (5) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (3) szeretet (47) szeretve élni (2) szeretve vagy (1) szív (1) szolgálat (24) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (5) tiszta szív (2) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (15) új élethelyzet (1) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (21) várakozás (15) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (7) vígasztalás (3)

2015. október 31., szombat

Mitől függ valaminek az értéke?

„Ugye két fillérért öt verebet is adnak. Mégis az Isten nem feledkezik meg egyetlenegyről sem. Sőt még a fejeteken a hajszálakat is mind számon tartja. Ne féljetek hát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek.”


Lk 12,6-7

Ők csak haszontalan ócskaságnak látták. De nekem értékes kincs volt.
Évekkel ezelőtt egy hideg téli reggelen a konyhaasztalnál ültünk a gyerekekkel, és arról beszélgettünk, ki mit szeretne karácsonyra. Mikor kislányom elmondta, hogy ő egy új babára vágyik, régmúlt emlékek törtek fel bennem.
Láttam magam, ahogy izgatottan trappolok le a lépcsőn karácsony reggel, hogy lássam, ott ül-e az új babám a karácsonyfa alatt. Nagy, csokoládébarna szeme volt, hosszú, selymes haja lófarokba kötve hullott alá rózsaszín fodros ruhácskájára. De a legérdekesebb a hátán lévő zsineg volt: ha azt meghúztam, a hosszú lófarok kerek kontyba húzódott a feje tetejére.
Ahogy elmeséltem a lányoknak, milyen sokat jelentett nekem ez a baba, Kaitlyn megszólalt: „Ó, milyen kár, hogy mi nem láthattuk!” Öröm gyulladt a szememben, izgatottan felálltam, és közöltem velük: „De hát még megvan!” Odamentem a szekrényhez, és a ruhák mögül előhúztam a dobozt, majd büszkén felmutattam a babát a lányaimnak, repesve az örömtől, hogy gyermekkorom egy darabkáját megoszthatom velük.
Pár pillanatnyi zavart csend után Morgan gyermeki őszinteséggel ennyit mondott: „Anyu, ez nagyon csúnya!”
Majd félénken Kaitlyn is csatlakozott: „Igen, anyu. Szinte ijesztő.” A kis Michael döbbenetében szóhoz se jutott.
Nagyot nevettünk az egészen, és én gyengéden fogtam a babámat, és visszatettem a dobozba. Ránéztem, és megpróbáltam a gyermekeim szemével látni.
Hát igen, amit ők láttak, egy kopott játék volt, tele karcolásokkal, egyik szempillája hiányzott, a szemei dülledtek voltak. Kócos, gubancos vörös hajat láttak, ami 30 éven át nyomódott a doboz falához, ruhája fakó volt, foltos és szakadt.
De mert nekem nagyon értékes volt, én túlláttam a tökéletlenségein. Egyedül a szeretetem ad neki értéket, és ezt senki véleménye nem változtatja meg.
Az, ahogy a gyermekeim elutasították az én babámat, eszembe juttatta egykori, értéktelennek hitt önmagamat. Azon gyötrődtem akkor, hogy múltbeli bűneim, jelenlegi hibáim és tévedéseim bizonyára haszontalanná tesznek Isten szemében.
Évekig nem tudtam, mennyire értékes vagyok Jézus számára.
Úgy tűnik, az apostolok is küszködtek ilyen gondolatokkal.
A Lukács 12 szerint Jézus tudja, hogy őt és követőit nemsokára elítélik, üldözni fogják. Hogy enyhítse rettegésüket, a verebek példájára alapozva biztosítja őket értékes voltukról.
A bibliai időkben sem voltak értékesek a verebek, legfeljebb a szegények olcsó eledeléül szolgáltak.
Jézus arról beszélt a tanítványainak, hogy bár a világ szemében értéktelenek a verebek, Istennek kedvesek e madárkák. Őket pedig mérhetetlenül jobban szereti.
Szerette volna rávezetni őket, hogy túllát tökéletlenségeiken, bűneiken és félelmeiken, értékesnek tartja őket függetlenül bárki más véleményétől. Szereti őket azért, mert az Övéi. Ez adja az értéküket.
Jézus ugyanúgy értékesnek tart minket, mint a tanítványokat, és ezt semmi nem befolyásolja. Egyetlen cselekedetünk, élményünk se von le értékünkből Krisztusban.
Az érték a szemlélőtől függ, és ránk Jézus szeme tekint. Értékünk nem csak passzív érték Isten szemében, hanem használhatók is vagyunk Számára az Ország építésében, olyan célok elérésében, amiket elképzelni se tudunk.
Bárcsak látnád magad az Ő szemével, és elfogadnád azt, aki vagy, azért Akié vagy!

Uram, küszködöm a gyenge önértékeléssel, azzal az érzéssel, hogy haszontalan vagyok amiatt, amin keresztül mentem, a hibák miatt, amiket elkövettem. Segíts, hogy a Te szemeddel lássam magamat, és elfogadjam, mennyire értékes vagyok Benned. Jézus nevében, Ámen.




(forrás: Tracie Miles: Value is in the Eye of the Beholder, Encouragement for today, 2014.10.10. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. október 30., péntek

Ez a „kemény”

„Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a porom fölött,” 

Jób 19,25

Tudod milyen érzés a „kemény”? Nem a folyóparti kavicsról vagy a lábad alatti betonról beszélek. Ha valami érzelmileg kemény, lelkileg kemény. Az a keménység, amitől úgy érzed, feladod, visszabújsz az ágyba, vagy valamivel időlegesen kirekeszted a tudatodból a valóságot.

Ismered azt a kemény helyzetet, amikor minden megkérdőjeleződik, amit tudtál – vagy azt hitted, hogy tudsz – Istenről?

Jób könyve az Ószövetségben egy olyan ember történetét meséli el, aki ismerte ezt a keménységet. Egyike a legnehezebben megemészthető könyveknek, hisz Isten elveszi Jób fölül védő kezét, és hagyja, hogy megtapasztalja a legnagyobb szenvedést. Isten a bűntelenség példájaként mutatott Jóbra, s a Sátán forgatta úgy a szót, hogy kicsikarja számára a próbatételt.

Isten bízott Jóbban, és megadta az engedélyt. A Sátán nekilátott, és egyenként elpusztított mindent, ami kedves volt Jóbnak: a családját, az egészségét, a vagyonát. S akkor, amikor azt hinnéd, rosszabb már nem jöhet, Jób felesége és barátai eléje lépnek, hogy „segítsenek” a legrosszabb tanácsokkal. Jóbot minden oldalról szorongatják, s néha már-már feladja, kérve Istent, hogy zúzza őt össze, és szabadítsa meg a nyomorúságból.

Jób becsületes, jó ember volt. Teljes értékű ember, aki nem érdemelte meg a „kemény” megpróbáltatást. Összeomolva is végsőkig kapaszkodott az igazságba: az igazságba, amit önmagáról és Istenről gondolt. Összezavarodottsága és a kérdések ellenére nem volt hajlandó átkozni Istent. Nem értette, miért kell szenvednie, de megőrizte tisztességét és integritását, és hitte, hogy Isten valami jót fog kihozni a helyzetből.

Jób felemelt fejjel fogadta a nehézségeket. Kibillent ugyan, de aztán megvetette a lábát, és ragaszkodott hitéhez, hogy az ő Istene, aki soha nem hagyta el őt, most sem fogja elhagyni. Bármit elveszíthetett, bárki elhagyhatta, tudta, hogy Isten mindig vele lesz. Indulatai megpróbálták elhúzni, de Jób egyensúlya megmaradt. Kiállta a „kemény” próbát.

Jób olyan szavakkal vallotta meg hitét, amelyek évszázadok óta visszhangoznak régi és újabb idők szenvedő szentjeinek ajkáról: „tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a porom fölött”.

Jób története happy enddel végződik. Azt mondja a Biblia, hogy miután kiállta a próbát, „Az Úr pedig jobban megáldotta Jóbot azután, mint azelőtt” (Jób 42,12a). Bár Jóbnak kemény időkön kellett átmennie, Isten végig vele volt, s a túloldalon jutalom várta.

Az örömhír az, hogy Jób története a miénk is lehet. Na nem a szörnyű szenvedéseket, katasztrófákat óhajtjuk magunknak, de elmondhatjuk, hogy mindnyájunknak megvan a maga „kemény” időszaka. Jób Megváltója a mi Megváltónk is. Ha ma valami kemény helyzetbe ütközöl, Jób története hozzon neked enyhülést és reményt, hiszen a mi Megváltónk él!


Áldalak, Uram, mert ugyanaz maradsz, ha bármin megyek is keresztül. Minden a Te irányításod alatt áll. Segíts „jól” szenvednem, ne hagyja el ajkam méltatlan beszéd. Fordítsd Feléd arcomat, amikor nekem nincs erőm megtenni. Bízom Benned, Uram. Jézus nevében, Ámen.




(Forrás: Encouragement for today, 2010.10.19. Glynnis Whitwer, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. október 29., csütörtök

A hitet megerősítő tudomány

„Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne. Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb.” 

(Kolossé 2,6-7)

Isaac Newton írt egy könyvet, melyet 1687-ben adtak ki Philosophiae Naturalis Principia Mathematica (latinul „a természetfilozófia matematikai alapjai”, gyakran röviden csak Principia vagy Principia Mathematica) címen. Ebben a könyvben Newton feltárja kutatásai eredményét, mely újraértelmezi a világ szemléletét a tudományon és fizikán alapozva. A tehetetlenség törvényét is ebben a művében fogalmazza meg először, mely szerint egy test egyenes vonalú egyenletes mozgást végez mindaddig, míg ezt az állapotot egy másik test vagy erő hatása meg nem változtatja egy kölcsönhatás során.

Érdekes módon ez a törvény lenyűgöző analógiája az érett hit felé haladásnak és fokozódó gyarapodásának. A lelki érettségben való növekedés legfontosabb eleme a megkezdés. Ha már megmozdulsz, sokkal könnyebb lesz mozgásban maradni. Haladni. Megérni.

A motiváció gyakran a megkezdés egyszerű tanát követi.

Bár tudom, hogy ez igaz, mégis a halogatás királynője vagyok. (Tiarát érdemelnék!) Még ha tudatában vagyok is, hogy a haladás és halogatás olyan ellentétben áll egymással, mint az olaj és a víz, akkor is megrögzött téveszméim vannak az ésszerűsítéssel. Az én olaj- és vízkeverékem nagyon is rendben van, köszöni szépen.

Tehát a halogatás ellenszere egyszerűen csak tenni valamit… bármit! Keresni egy utat, amin előre lehet haladni. És először kicsiben kezdeni. Utána persze az összes mozgásban lévő test mozgásban is fog maradni. Ugye? Tehát ha meg akarjuk tapasztalni azt az erőt, amellyel Isten rendelkezik felettünk, szántszándékkal olyan utakra kell irányítani szívünket, melyek az Ő erejéhez vezetnek.

A zsidókhoz írt levél írója felelősségre vonja azokat, akik Krisztusban hívők, de nem érettek:

„Erről nekünk sok mondanivalónk van, amit nehéz megmagyarázni, minthogy eltompult a hallásotok. Ugyanis ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire, mert olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre. Aki ugyanis tejen él, járatlan az igazság igéjében, mivel kiskorú. A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére.” (Zsidók 5,11-14)

Te hol tartasz ebben az egészben? Szántszándékkal haladsz előre hitedben, vagy fogyatkozol, és elfogadod, hogy az életedben minden más megelőzi hited fontosságát?

Volt egy rövid időszak az életemben, amikor a gyermekeim még kicsik voltak, és etetni kellett őket, és fogni a kezüket. Braddel folyamatosan bátorítottuk őket az ülő testhelyzetből való felállásra, mászásra, aztán a járásra és a futásra, saját útjaikon. Az ő növekedésük a mi küldetésünk volt.

Az én lelki növekedésem az én saját, személyes küldetésem kell, hogy legyen.

Lelki értelemben szólva tehát: hol tartasz most néhány évvel ezelőtti énedhez viszonyítva?

A lelki érettség egyik jelzője az, hogy Isten Szentlelkének gyümölcse egyértelműen mutatkozik életünkben. Az emberek benned meglátják Istent? Tudnak fájdalmaidról, de vajon tudnak-e békességedről? Elcsodálkoznak-e, vajon honnan származik örömöd, vagy csak a savanyú ábrázatodat látják? És te hogyan reagálsz, amikor kísértéssel állsz szemben? Az Isten Szentlelke vezet akkor is, vagy csak saját, önző vágyaid?

Pál apostol arra bátorította a kolossébeli hívőket, hogy Jézusból merítsenek erőt a Benne való meggyökerezés és épülés által.

„Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne. Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb.” (Kolossé 2,6-7)

Ahhoz, hogy ez megtörténjen, ismernem kell Jézus tanításait, jellemét és életet formáló szeretetét. Mivel a motiváció gyakran a megkezdés egyszerű tanát követi… nekem egyszerűen csak el kell kezdenem. Elmondani egy imát. Beszélgetni Jézussal. Elolvasni egy Igeverset. Elolvasni egy egész részt. Elolvasni a Bibliámban található jegyzeteket, amik arra a bizonyos Igeversre vagy szakaszra utalnak.

Meg tudom csinálni. És te is meg tudod csinálni. Meg tudjuk erősíteni hitünket, csak kezdjünk neki!

Uram, én növekedni akarok a hitben. Kérlek, segíts abban, hogy szántszándékkal többet keresselek és ismerjek meg Belőled, hogy mások is meglássák életemben a Te jóságod bizonyítékát!
Jézus nevében, ámen.



(forrás: http://www.girlfriendsingod.com/how-can-science-strengthen-your-faith/, Gwen Smith,  Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013, Used with permission, www.girlfriendsingod.com fordítás: Kiss Erzsébet Janka, fotó: pinterest.com)


2015. október 28., szerda

Áldás vagy megpróbáltatás?

„Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr.” 

(Ézsaiás 55,8)


Én igénylem Istennek a számomra elkészített összes áldását. És tudom, hogy te is így vagy ezzel. De Isten nem egy mennybéli automata, ami áldásokat oszt, csak mert mi úgy kívánjuk.

De néha egyszerűen mégsem értem az Ő akaratának útját.

Sok-sok éve Krisztuskövető vagyok már. Keresztény szerző és szónok vagyok, és egy pásztor felesége. Az évek alatt Isten annál is több veremből mentett már ki, mint amennyit én elképzeltem volna. Attól a naptól kezdve, ahogy megszülettem, templomba járó vagyok. Istenbe vetett hitemnek megrendíthetetlennek kellene lennie, és soha nem lenne szabad megkérdőjeleznem terveit, vagy kételkednem Őbenne. És néha mégis ezt teszem…

Nem az a gond, hogy Isten megtagadná áldásait az életemben. A gond az, hogy nekem meg kell értenem, mi az igazi áldás.

Kérem az Urat, hogy rendeződjenek a pénzügyeim… és akkor lerobban a kocsi.

Depresszióból való szabadulást keresek… de még most is mindennapos küzdelmeim vannak.

Túljutottam egy válságon… csak hogy belebonyolódjak egy másikba.

Minden ilyen gondot áldásként kellene felfognom.

Amikor lerobbant a kocsim, Isten a férjem egyik barátját küldte, hogy kisegítsen a bajból egy másik autóval.

A depresszió reménységben tart Isten felé, és segít a más nőkkel való kapcsolattartásban, akik szintén sötétséggel küszködnek.

Válsághelyzetben megtanultam, hogy egyedül az Úrban bízhatok, amikor minden vihar az én utamat keresztezi.

Egy végzős egyetemista fiú már hónapok óta kinézett magának egy sportkocsit az egyik autószalonban. Tudta, apjának nem okozna gondot, hogy megvegye neki, ezért volt olyan bátor, és ezt kérte magának ajándékba annak örömére, hogy befejezi az egyetemet.
Amikor végre eljött a nagy nap, és megkapta a diplomát, édesapja behívta az irodájába, és ezt mondta:
– Fiam! Büszke vagyok rád, és nagyon szeretlek! Örülök, hogy ilyen jól helyt álltál az egyetemen, és most elkezdheted a nagybetűs életet. Hadd nyújtsam át sok szeretettel ezt az ajándékot – és egy szép díszdobozt vett elő.
A fiú izgatottan kezdte el kinyitni a dobozt, és döbbenten látta, hogy egy Biblia volt benne, melybe arannyal bele volt gravírozva a neve. Nagyon mérges lett, és ezt üvöltötte:
– Apám! Van egy csomó pénzed, és erre csak egy Bibliát vagy képes ajándékba adni?!
Végül mérgében elrohant, és otthagyta a Bibliát a kis díszdobozban.
Évekkel később a fiú nagyon sikeres lett az üzleti életben. Volt egy jó állása, csodálatos családja, és mindenki egészséges volt. Egyik nap eszébe jutott az édesapja, hogy meg kellene látogatnia, mivel már idős volt. A diplomaosztó napja óta nem látta. Miközben ezen gondolkodott, telefonon hívták, és közölték vele a szomorú hírt, hogy az édesapja meghalt.
Amikor elkezdte intézni a temetés körüli teendőket, elment az apja házába, mivel szüksége volt néhány hivatalos papírra. Amint belépett a házba, szomorúság és megbánás fogta el. Apja iratai között keresgélve megtalálta azt a Bibliát, amit kapott tőle. Érintetlenül ott volt az asztalán, ahogy azt ő ott hagyta.
Könnyes szemmel nyitotta ki, és az első oldalon a Máté 7,11 szerepelt apja kézírásával: „Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?”
És ahogy olvasta ezt az Igét, a Biblia hátuljából kicsúszott egy slusszkulcs. Annak a sportkocsinak a kulcsa, amit apjától kért. A bilétáján a szalon neve, ahol átveheti, és egy megjegyzés: „FIZETVE”.
Milyen sok alkalommal utasítjuk vissza Isten ajándékait, csak azért, mert nem abban a csomagolásban kapjuk, mint amiben elképzeltük! Mit kértél Istentől az életedre nézve? Talán Ő már meg is adta neked, csak te nem veszed észre. Talán a slusszkulcs már ott van – egy kincs a sötétségben.

Mivel emberek vagyunk, sosem fogjuk teljesen megérteni az Urat – a menny ezen oldalát. Megérthetünk néhányat az Ő útjaiból, és felfoghatjuk az Ő tervének érvelését, de a teljes megbizonyosodás csak a mennyben jön el. Addig pedig járjunk hitben, ne meglátásban. Imádkozzunk Őhozzá a sötétségben, tudván, hogy a fény ott van, az alagút végén! Bízzunk Őbenne, és győződjünk meg a nem látható dolgok létéről is! Pihenjünk meg Őbenne, amikor jön a sötétség.

Uram, Tehozzád jövök, és arra kérlek, bocsáss meg nekem, amiért nem bíztam Benned, hogy megáldasz engem. Ha nem is mindig látom vagy értem meg áldásaidat, tudom, hogy ott vannak. Te egy jóságos Isten vagy, és feltétel nélkül szeretsz. Segíts, hogy megtanuljam kiszűrni a kincseket a sötétségből, melyeket nekem ástál el oda.
Jézus nevében, ámen.



(forrás: http://www.girlfriendsingod.com/a-blessing-or-a-trial/ Mary Southerland, Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013,  Used with permission,  www.girlfriendsingod.com, fordítás: Kiss Erzsébet Janka, fotó: pinterest.com)

Sárgarépa, tojás vagy kávé?

Egy fiatal nő meglátogatta az édesanyját, és kiöntötte neki a szívét. Elmesélte, mennyi nehézséggel kell megküzdenie. Nem látja, hogyan tud mindennel megbirkózni, fel akarja adni. Belefáradt a harcokba, küzdelmekbe. Ahogy egyik égető gondja megoldódni látszott, már ott volt a következő megpróbáltatás. 
Az édesanyja kérte, jöjjön ki vele a konyhába.
Három edénybe vizet töltött. Az elsőbe egy sárgarépát tett, a másodikba egy tojást, a harmadikba egy kanál őrölt kávét. Föltette az edényeket a tűzre, és szó nélkül várt. Húsz perc elteltével kikapcsolta a lángokat. Kihalászta a sárgarépát, és egy tányérra tette. Kiemelte a tojást és egy másik tányérra helyezte. Egy csészébe leszűrte a kávét. 
Majd a lányához fordult, és ezt kérdezte: „Mondd meg nekem, mit látsz?”
„Egy sárgarépát, egy tojást és egy csésze kávét” – válaszolta.
Az anyja közelebb vezette a tányérokhoz, és kérte, tapintsa meg a sárgarépát. Megtette, lágy volt. Ezután kérte, törje fel a tojást. Miután a héjától megszabadította, előkerült a jól megfőtt keménytojás. Végül kérte, hogy kóstolja meg a kávét. A lány elmosolyodott, ahogy a gazdag aromát megízlelte, majd megkérdezte az anyját, mi ennek az egésznek az értelme.
Az idős asszony elmagyarázta, hogy ezeket a különböző anyagokat ugyanannak a támadásnak tették ki, a forró víznek, de mindegyik másként reagált. A sárgarépa erős volt, kemény, hajlíthatatlan. Bekerülve a forró vízbe, egy idő után megpuhult, elgyengült. A tojás törékeny volt, vékony kemény héj védte folyékony belsejét. A forró vízben főve belseje megkeményedett. Az őrölt kávé különösen viselkedett. Miután elég időt töltött benne, átalakította a forró vizet.
„Melyik vagy te?” - kérdezte a lányát. „Amikor valami sorscsapás ér, hogyan reagálsz? Mint a sárgarépa? Vagy mint a tojás? Vagy mint a kávé?”
Gondolkozz el: Melyik vagyok én? A sárgarépa, mely erősnek tűnik, de a fájdalom és gondok hatására elgyengülök, ellágyulok, elveszítem az erőmet? Vagy olyan vagyok, mint a tojás? Lágy, alakítható szívem a forróságban megváltozik? Lelkem képlékeny volt, de egy haláleset, egy szakítás, anyagi nehézségek vagy más megpróbáltatás megkeményítette, megmerevítette? A külső héjamon nem látszik változás, de belül megkérgesedtem, merev a lelkem, kemény már a szívem? 
Vagy olyan vagyok, mint a kávé? A kávészemek megváltoztatták a vizet, azt a körülményt, ami a megpróbáltatást jelentette. Minél forróbb a víz, annál inkább kiárasztják fenséges illatukat, ízüket. Ha olyan vagy, mint a kávé, a nehézségek jobbá tesznek, s a környezetedet is megváltoztatod. A legsötétebb órák, a legnagyobb megpróbáltatások hatására fel tudsz-e emelkedni egy más szintre? Hogy kezeled a Támadást?
Mint a sárgarépa, mint a tojás, vagy mint a kávé?



(forrás: www.freechristiancontent.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: www.pinterest.com)


2015. október 27., kedd

Ma is bízz Istenben!

„Lássátok, milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg Őt.” 


(1 János 3,1 Károli)

Próbáltál már valaha is többet nyújtani, mint amennyire Isten képes? Gyerünk, próbáld csak meg! De el kell árulnom, nem fog menni. Nem vagy rá képes. Mi, emberek annyira keveset tudunk adni, és az Úr olyan sokra képes. János így írta: „Lássátok, milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk!” (1 János 3,1A Károli) Hát ilyen nagy szeretetet.
A Példabeszédek könyve 31. részének tízediktől a harmincegyedikig terjedő versek leírják, milyen a derék asszony, akinek értéke sokkal drágább az igazgyöngynél. Kiváló tulajdonságainak sorolásakor azt is olvashatjuk, hogy „nevetve néz a holnap elé” (25). Miért nevet? Szerintem egyértelműen azért, mert nem aggódik. Mert tudja, hogy Isten gondot visel róla és családjáról. Egyáltalán nem azt mondom, hogy dőljünk hátra karba tett kézzel, várva, hogy Isten úgyis az ölünkbe pottyantja a napi betevőnket. Isten nem nagyon bírja a lustaságot. Csak figyeld meg Sokkal-drágább-az-igazgyöngynél kisasszonyt, és láthatod, milyen egy elfoglalt nő. Ugyanakkor a felsorolásban utolsó ismérve az, hogy „az Urat félő asszony dicséretre méltó” (30). Ez pedig bizalmat jelent abban az Úrban, Aki kézben tartja a jövendőt, ami egész lényének szilárd alapjaként szolgál.
Jézus azért jött, hogy megszabadítson minket a holnapért való aggodalomtól úgy, hogy közben Istennek a mára adott rendelkezését tanítja. És amikor Istennek adunk, Ő sokkal többet ad nekünk vissza. Biztosak lehetünk abban, hogy amikor csekélységeket ajánlunk fel Istennek, Ő megáld bennünket a menny gazdagságával. Jézus megmutatta, mire volt képes néhány cipóval meg hallal. Nincs szüksége nagy dolgokra a munkához, de mégis az egészet elvárja.
Jézus ezt mondta: „én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” (János 10,10B). Egy másik fordítás szerint „túláradóan bőséges életük” legyen (ERV). Az angol revideált fordítás szerint pedig: „Én azért jöttem, hogy bőségben éljék és élvezzék életüket, teljességig, túlcsordulásig.” (AMP) Eugene Peterson magyarázata ehhez a következő: „valós és örökkévaló élet, több és jobb annál, mint amiről álmodni mertek volna”. És ez az, amit Isten mindannyiunknak adni akar.
De légy tudatában, hogy a bőséges élet nem tartalmazza a puszta földi javakat. Az az élet olcsó része. A bőséges élet a szeretet, öröm és béke bőségszaruja, tudván, hogy Isten mindig kielégíti szükségleteinket az Ő dicsőséges gazdagságához mérten. Ő valóban képes a mi kérésünknél vagy elképzelésünknél sokkal bőségesebben adni a bennünk munkálkodó erő szerint (Efézus 3,20).

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Te mindig megadod a kéréseimet, sőt még többet is. Ma eléd teszek mindent, amim van. Mint az az özvegyasszony, aki két fillérjét dobta a perselybe, én is úgy adom át az irányítást szívem, lelkem, sőt pénzügyeim felett. Mutasd meg, mikor és hol adjak időmből, tálentumomból, erőforrásaimból. Tárt kezekkel jövök Elébed, hogy odaadjam magam, és hogy a Te túláradó áldásaidból kapjak.
Jézus nevében, ámen.



(forrás: http://www.girlfriendsingod.com/trust-god-for-today/ Sharon Jaynes, Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013, Used with permission, www.girlfriendsingod.com, fordítás: Kiss Erzsébet Janka, fotó: pinterest.com)

2015. október 26., hétfő

MEGÚJÚLTUNK -- ELKÖLTÖZTÜNK....

Kedves Blogolvasók!

Örömmel szeretnélek tájékoztatni Benneteket, hogy blogunk új helyre költözött. Elérhetőségünk:

http://csendespercekistennel.cafeblog.hu/


Mi áll a változás hátterében? Néhány hónappal ezelőtt két e-mail-t is kaptam. Egyiket Kiss Erzsébet Jankától, aki másodéves angol nyelv és irodalom szakos, fordító-tolmács szakirányú hallgató a Partiumi Keresztény Egyetemen, Nagyváradon. Szakmai gyakorlatot szeretett volna végezni, ezért vállalta, hogy besegít az áhítatok fordításába. Nyáron gyakran az ő munkáját olvashattátok. Szép stílusban, az áhítatok üzenetét, hangulatát hűen átadva dolgozott, nagyon örültünk és hálásak voltunk munkájáért...

Szinte Jankával egy időben Farkas Eszter is jelentkezett, felajánlva segítségét. Eszter meglátása szerint az új felületen egy esztétikusabb, elegánsabb megjelenéssel tudjuk a bejegyzéseket közkinccsé tenni. Így hát sok energiát belefektetve megújította blogunkat, amelyen azóta is folyamatosan dolgozik. Ha meglátogatjátok új oldalunkat, meglátjátok majd munkájának eredményét. Egy nőies, színvonalas oldallal ajándékozott meg bennünket...

Meghatódva és hálás szívvel köszönöm mindkettőjük munkáját. Isten mindenféle határt átlépve virtuálisan összekapcsolt bennünket! :-)

Istenünk áldását kívánom számotokra, és találkozzunk az új oldalon!
Kissné Bikádi Orsi




2015. október 25., vasárnap

„Ártatlan” kis hazugságok?

„Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki a kicsiben hűtlen, az hűtlen a nagyban is.”

 (Lk 16,10)

Rengeteg munkám volt, de azt akartam, hogy jó munkaerőnek tartsanak. Frissdiplomásként örültem, hogy van állásom. De idővel mind a vállalkozás, mind a munka túlnőtt rajtam, süllyedni kezdtem. A dolgok előrehaladtával, kezdtem apró füllentéseket mondani a főnöknőmnek.
Ő nagyon rendes volt, figyelt rám, gyakran behívott, hogy megkérdezze, hogy állok a tennivalókkal. Rettegtem ezektől a találkozásoktól, féltem, hogy elégedetlen lesz a haladásommal. Így aztán az apró kis hazugságok beindultak. „Igen, nagyon jól haladok.” „Már szinte kész van.” „Már csak néhány információra van szükségem.”
Az ilyen találkozások után visszarohantam az asztalhoz, és gőzerővel nekiláttam, hogy a valóságot közelebb hozzam a hamis tájékoztatáshoz. Idővel az igazság és hamisság összekuszálódott. Túlléptem a becsület és a tisztességtelenség között húzódó határt, a lelkiismeretem állandóan tiltakozott, de nem elég hangosan ahhoz, hogy változtassak a dolgokon. Mígnem egy nap a főnökasszonyom kéréssel fordult hozzám: hazudjak a kedvéért.
Valamit nem tudott elvégezni, és megkért, hogy én vegyem fel az illetővel a kapcsolatot, és hazudjak neki. Pedig még el sem kezdte a munkát. Nekem kéne fedeznem őt? Olyan volt, mintha Isten sarkon fordított volna, hogy hátranézve vegyem észre, hol húzódik a tisztesség határa, amit magam is átléptem.
A lelkiismeretemmel kötött kompromisszum egyszerre csak egy féligazságot, egy hiba-eltusolást, egy magyarázkodást viselt el. Többet nem. Döntenem kellett. A tisztesség ezentúl álarc lesz számomra, amit a templomban viselek, a munkahelyen meg leteszek? A karrierem fontosabb, mint a jellemem?
Nehéz kérdések voltak ezek annak a fiatal nőnek. De kellettek. Isten ezt a helyzetet is felhasználta, hogy az általa elképzelthez alakítsa a személyiségemet.
Bár tudatában voltam, hogy az állásomba kerülhet, szerényen és tisztelettudóan közöltem a főnökömmel, hogy nem tudok, nem fogok hazudni érte. Meglepő, de nem háborodott fel. Egy sóhajjal s egy legyintéssel tudomásul vette a döntésemet.
Arra nem voltam képes, hogy bevalljam neki korábbi hazugságaimat, de Istennek bevallottam. Azon a napon elköteleztem magam a becsületesség mellett, bármennyire kínos lenne is az adott szituációban.
Isten azzal is törődik, amit csak ártatlan kis hazugságnak vélünk. „Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki a kicsiben hűtlen, az hűtlen a nagyban is” (Lk 16,10.)
Figyelt engem akkor, és figyel most is. Ezért van súlya minden szónak, amit kimondok. Nehéz az igazságot választani néha, főleg, ha valamilyen gyengeségünkre derül így fény. De Isten segítségével jó úton haladok, hogy az a tisztességes ember váljék belőlem, amilyennek Ő akar látni.

Uram, te vagy minden igazság forrása. Bocsásd meg, hogy mások véleményét manipulálva csaltam néha. Szeretném, ha a Te igazságoddal lenne tele a szívem. Mutass rá, kérlek, mindenre, ami ezt akadályozza. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Glynnis Whitwer: „Harmless” Little Lies?, Encouragement for today, 2013.10.16. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. október 24., szombat

Egy gyógyír a magányra


„… aki mást felüdít, maga is felüdül.”


Péld 11,25

Az életem jó részét újgyerekként éltem le. Apukámat a munkája állandóan más-más országba szólította, mi mentünk vele, s így távoli, idegen helyeken telt a gyermekkorom. Mikor „haza” érkeztünk, hogy végre gyökeret verjünk az Egyesült Államokban, magányosnak, kívülállónak éreztem magam.
A nomádélet felnőttkoromban is elkísért, férjemnek az Államokon belül akadt hol egyik, hol másik államban munkája.
Újgyerekként az iskolában, majd a bibliakörökben és munkahelyeken megtapasztaltam, milyen az, ha nincsenek barátaid, ha kirekesztettnek vagy „másnak” érzed magad.
Bár ezek az elkülönülten élt időszakok nagyon kemények voltak, valami csodálatos dolog sarjadt ki belőlük: az Istennel való kapcsolatom. Mialatt Vele voltam, és olvastam a Szentírást, a magány új perspektívája nyílt meg előttem. Egy igevers különösen megragadott: „… aki mást felüdít, maga is felüdül” (Péld 11,25).
Kihívásnak éreztem. Ahelyett, hogy azon bánkódom, hogy mások nem lépnek felém, én is léphetnék feléjük. Ha ezt teszem, az nekik is jó, és én magam is „felüdülök”. Időbe telt, de az évek során kialakítottam néhány módszert, hogyan élhetem meg ezt a verset: hogyan lehetek jóbarát, hogyan tudok bevonni másokat, hogyan fejleszthetem ki az érdeklődést az iránt, ami idegen számomra.
Tavaly történt, hogy az iskolánk által évente megrendezett családi esten észrevettem egy édesanyát, aki egyedül üldögélt egy teremben. Isten megbökött, és tudtam, mi a dolgom. Mikor közelebb léptem, már nem csodálkoztam, hogy egyedül van, felismertem benne egyik külföldi diákunk édesanyját.
A különbözőség széles skálája jellemzett minket: szakadéknyi életkorkülönbség, nyelvi akadályok, amik nehezítették, hogy megértsük egymást, kultúránk mássága. De kitartottunk, s előbb-utóbb rátaláltunk a közös pontra. Elismerte, hogy külföldiként magányos egy idegen országban. Ezt ismertem, megértettem. Ugyanakkor mindketten nők vagyunk, feleségek, anyák, ismerősök. És ami a legfontosabb, van egy közös hitünk. Aznap este szert tettem egy új barátra.
Elkezdtünk rendszeresen találkozni. Mesélt a nemrég történt megtéréséről, tele volt kérdésekkel. Kevés barátja volt, inkább olyanok, akik szintén ide hozták külföldről a gyermekeiket, hogy amerikai oktatást kapjanak. A többieket is foglalkoztatta a kereszténység, a Biblia, Jézus kérdése. Csatlakozhatnának hozzánk?
Elhatároztuk, hogy hetente összejövünk Isten Igéje körül, beszélgettünk a teremtésről, Dávid királyról, a kegyelemről.
Vége lett az iskolaévnek. Megkezdődött a nyári szünet. Hazarepültek. De megígértük egymásnak, hogy ősszel folytatjuk.
Most, hogy elkezdődött az iskola, alig várom az együttléteket. Hiányoznak új barátnőim, a boldogság, a nevetés, amit átélünk, mikor együtt vagyunk.
A magány, ha nem foglalkozunk vele, elkülönüléshez vezethet, ami legyengít, elszomorít, elcsüggeszt. Isten nem ezt tervezte az életünkkel. Ő arra hívott, hogy közösségben éljünk, kinyúljunk egymás felé, szolgáljuk, vigasztaljuk a másikat, társak legyünk.
Biztatni szeretnélek, hogy nézz körül, figyelj oda másokra – a szomszédságodban, a gyermekeid iskolájában, a templomban. Kérd Istent, vezessen oda olyan asszonyokhoz, akik magányosak. Mindenki vágyik arra, hogy tartozzon valahová, hogy befogadják, hogy legyenek törődő barátai. Leginkább úgy tudjuk kielégíteni ezt a vágyunkat, ha „felüdítünk” valakit. Nem tapasztalhatod meg a másik csodálatos barátságát, üdítő társaságát, ha nem nyúlsz ki felé, és nem hívod be az életedbe.

Mennyei Atyám, te barátja vagy az idegennek, a vándornak, a magányos embernek. Bocsásd meg, hogy komfortzónámban üldögélek, és nem törődöm azokkal, akik körülöttem közösségre vágynak. Juttasd eszembe, hogy ne csak a barátaimnak legyen nyitott a házam ajtaja, hanem idegeneket is lássak vendégül. Jézus nevében, Ámen.






(Forrás: Van Walton: A Remedy for Loneliness, Encouragement for today, 2013.10.09. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. október 23., péntek

Meg lehet tapasztalni az igazi békességet

„S Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre vagytok hivatva, egy testben. Legyetek hálásak.” 

Kol 3,15



Édesapám sajátos filozófiával szemlélte az életet, amikor gondjaink voltak. Karját összefonta a mellén, és viccesnek szánt hangsúllyal ezt mondta: „Sohasem lesz nyugtunk, míg nyugodni nem térünk.”

Tudom, mire gondolt. Az élet nehéz. Könnyen megijedünk, hogy elveszítjük békességünket, mikor minden sarkon csak a baj leselkedik ránk. Amikor valami rossz történik, érzelmek irányítják az agyamat is, nemcsak a szívemet. A legkevésbé sem békés a lelkem ilyenkor, csakúgy, mint édesapámé. Pedig Isten terve nem ez.

Isten terve a békesség. A mennyei béke nyugalom, csendesség az aggódó gondolatok és érzelmek között is. Szabadságot jelent a külső nyomás alól.

Az a békesség, amit Isten ad, maradandó. Nem olyasmi, ami jön és megy a körülményektől függően. Isteni béke kellene, hogy uralja az életünket mindig, minden időben. Amikor különböző élethelyzetek fenyegetnek – kifizetetlen számlák, új gumik kellenek az autóra, alkalmatlannak érezzük magunkat – nemde békességre vágyunk?

A jó hír az, hogy miénk lehet ez a fajta békesség. Jézus mondta a tanítványainak: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen” (Jn 14,27).

Jézus nem arról a békességről beszél, amit akkor érzünk, mikor végre megszabadulunk egy adósságtól. Az megkönnyebbülés. Nem arról a békességről, amit akkor tapasztalunk meg, mikor kiderül, hogy meg tudjuk vásárolni a házat, amire mindig is vágytunk. Az inkább örömnek mondható.

A békesség, amit Jézus ad, teljes megelégedéssel tölt el. Békesség az elmémben, a szívemben, testemben, lelkemben. Megnyugvás, hogy történjék bármi, a Mindenható gondoskodása és védelme alatt állok.

Sajnos, önző természetem a maga erőfeszítéseivel akarja elérni a békességet. Talán te is így vagy vele. Ígéretekkel próbáljuk befolyásolni Istent. Még templomba is többet járunk. Azt gondoljuk, ha követem ezeket a szabályokat, és Istennek tetsző dolgokat teszek, akkor nyugalomra találok.

Tehát dolgozni akarunk a békességért, nem pedig megpihenni benne. Ez rámutat valamire: magamban bízom Isten helyett. Más szóval, abban bízom, amit én teszek, nem abban, amit Isten valóban képes megtenni.

A Biblia mond valamit arról, aki nem Istenre hagyatkozik: „Aki a maga eszére hagyatkozik, az bolond; aki bölcsességben él, az biztonságban van” (Péld 28,26).


Amikor nem Isten segítségéhez folyamodunk a félelemben, a bajban, olyankor többnyire saját forrásainkra, képességeinkre hagyatkozunk. Ézsaiás is figyelmeztet: „Ne bízzatok hát emberben” (Ézs 2,22a). Ha nem fogadunk szót, bizony sokszor ér csalódás, vereség.

A kétség, a félelem idején hagyjuk, hogy a béke uralkodjon.

Ha Isten ígéreteire hagyatkozunk, elég reményt kapunk, hogy a körülmények helyett csak Rá és az Ő hűségére összpontosítsunk. Ha megtapasztaljuk a szavakkal ki nem fejezhető békességet, biztosak lehetünk benne, hogy bizalmunkat Istenbe vetettük.

Erősítsen meg ez az ígéretet az Úrtól, az Ézs. 26,3-ban: „Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Te benned bízik.”


Istenem, tudom, hogy te a békességet szántad nekem. Segíts, hogy Rád bízzam a gondjaimat, és gondoskodó szeretetedben pihenjek meg, ne saját képességeimben bízzam, amikor nehézségekbe ütközöm. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Micca Campbell: True Peace is Possible, Encouragement for today, 2015. okt. 2. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. október 22., csütörtök

Szavak

„Vele áldjuk az Urat és az Atyát, és vele átkozzuk az embereket, akik az Isten hasonlóságára vannak teremtve.”

 Jak 3,9

Egyik nap két gyerekem „növekedési alkalmat” rendezett – így nevezzük magunk között a veszekedést.
Ez a két gyerek szereti egymást, de ebből semmi se látszott a vita hevében. Felálltam láthatatlan szónoki emelvényemre, csípőre tettem a kezemet, és beszélni kezdtem hozzájuk. Nézzenek ki az ablakon, mondtam. Szerte az otthonunkon kívüli világban rengeteg ember él, akik vagy kedvesek lesznek hozzánk, ha találkozunk, vagy nem. Nincs garancia egyikre sem.
„De ebben a házban – és merően ránéztem külön-külön mindkettőjükre -, igenis vannak garanciák. Mióta megszültelek titeket, állandóan ugyanazt prédikálom a szavakról, amik az otthonunkban elhangzanak. Egyszerű tanítás: mielőtt kinyitnád a szádat, kérdezd meg magadtól: amit mondani akarok, kedves, szükséges és igaz? Ha mindhárom kérdésre ’igen’ a válaszod, akkor beszélhetsz. De ha csak egyikre is ’nem’ a válasz, akkor állítsd le a szavakat, mielőtt kimondanád.”
Azt jelenti ez, hogy sosem kerülhetnek szóba kényes kérdések nálunk? Nem. De itthon mindig a kedvesség jegyében közelítjük meg őket, olyan szavakkal, melyek szükségesek és igazak.
Aztán kitereltem őket a házból, mondtam, üljenek le a padra az udvaron, rendezzék el a dolgaikat egymással. Ide a házba csak akkor jöjjenek vissza, ha kedves, szükséges és igaz szavakat hoznak magukkal. Köszönöm szépen. Érezzétek jól magatokat ezen a meleg kis padon ezen a meleg kis napon.
Jakab levelében van néhány mondat, amit jó volna a tenyerembe írni, és hasonló „növekedési alkalmakkor” elég lenne csak felemelni a kezem, hogy olvashassák: „/Nyelvünkkel/ Vele áldjuk az Urat és az Atyát, és vele átkozzuk az embereket, akik az Isten hasonlóságára vannak teremtve. Ugyanabból a szájból áldás és átok jön. Testvéreim, ennek nem volna szabad így lennie!” (Jak 3, 9-10.) És aztán ugyanott később: „Mert ahol irigység és önzés honol, ott zűrzavar van és mindenféle hitványság” (16. vers).
Isten ments! Nem akarok zűrzavart és mindenféle hitványságot az otthonomba engedni. És ha az irigység és önzés (az egymásnak mondott csúnya szavak forrása) a kulcs, mely megnyitja otthonomat a hitványságnak, akkor mindent megteszek Jézus bennem lévő erejével, hogy megszabaduljak tőle, és hogy megszelídítsem a nyelvemet.
Ámen! – mondják erre Jézuskövető barátnőim.

Uram, segíts, hogy megtanítsam gyermekeimnek, hogyan tudnak egyre inkább hasonlítani Hozzád. Segíts, hogy tetteimmel, reagálásaimmal, minden szavammal Téged szemléltesselek. Jézus nevében, Ámen.

autumn:

(Forrás: Lysa TerKeurst: Words Encouragement for today, 2013.10.17. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: www.pinterest.com)

2015. október 21., szerda

Jogom van haragudni

„Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát.”

Jak 1,19-20

Hazudtak nekem, becsaptak, megsebeztek. Dühös voltam, s úgy éreztem, minden jogom megvan rá. A harag összetörte a megbocsátási szándékot. Bár kértem Istent, hogy segítsen megbocsátani, adjon irgalmat a szívembe, gondolataim egyfolytában azon jártak, ami a mérgemet okozta, s ez mindig felülírta üres imáimat.
Belső párbeszédem egyetlen nagy vita volt. Egyik hang igyekezett igazolni tartós haragomat, a másik hang arról próbált meggyőzni, hogy az irgalom a helyes út. Hónapokon át a hangosabbik hang volt a kedvesebb sérült érzelmeimnek: igenis, jogom van haragudni. Mindenki igazat adna. A keserűség és sértettség hangjára figyelve gyakran előfordult, hogy türelmetlenül, közönségesen viselkedtem. Rövid ideig játszani tudtam a jó keresztény szerepét, de ha valami megpiszkálta elfojtott indulataimat, ellenségesen tört a felszínre minden sérelmem.
Egyik reggel, mikor a Szentírást olvastam, éreztem, Isten ráirányítja a figyelmemet az útra, amire a haragom vezet, s a kárra, amit ezzel okozhatok. Ahogy olvastam Jakab szavait, nem tudtam szabadulni attól a kifejezéstől, hogy „minden ember” legyen késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra. Isten Igéjének ez az igazsága nem hagyott helyet az én igazságosnak vélt felháborodásomnak. Kicsit lejjebb ezt olvastam: „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.” (Jak 1,22.)
Világi szempontból, tudtam, teljes joggal dühöngök. De Isten nézőpontjából a dühöm csak tetézte a helyzetben már meglévő bűnt. Az, hogy nem voltam hajlandó olyan irgalommal és megbocsátással nyúlni az illető felé, ahogy Isten nyúl felém, megakadályozta, hogy cselekvője legyek az evangéliumnak.
Jakab szavai által Isten meglágyította szívemet. Elismertem, hogy bár azt mondtam, megbocsátottam, ezek szavak maradtak, a szívemben nem bocsátottam meg. Eljött az ideje annak, hogy ez megtörténjen, és továbblépjek.
Életünk minden területén, beleértve legerősebb érzelmeink kezelését, Isten azt kéri, legyünk gyorsak (Isten és mások) meghallására, késedelmesek a szólásra, és késedelmesek a haragra. Ha mindezt a gyakorlatban alkalmazzuk kapcsolatainkra, nem csupán hallgatói leszünk az igének, hanem cselekvői is, és közeledünk ahhoz az igazságossághoz, ami az Istené, amit Ő látni szeretne.

Uram, kérlek, bocsásd meg, hogy őrizgettem a neheztelést. Vértezz fel természetfeletti képességgel, hogy tudjak megbocsátani azoknak, akik bántanak. Töröld el szívemből a haragot, és adj örömet helyette. Jézus nevében, Ámen.

"He who binds to himself a joy, does the winged life destroy; but he who kisses the joy as it flies lives in eternity's sun rise." William Blake:

(Forrás: Tracie Miles: But I Have a Right to Be Angry, Encouragement for today, 2013.10.11. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. október 20., kedd

Értek a manipuláláshoz

„Maga az Úr vezérel szüntelen, s még a kietlen helyeken is felüdít. Erővel tölti el tagjaidat, olyan leszel, mint az öntözött kert, és mint a vízforrás, amelynek vize nem apad el soha.” 

Ézs 58,11

Attól még, hogy valami nagyszerű dolog megtörténik, nem biztos, hogy Istentől való. Onnan tudom, mert én is értek a manipuláláshoz, és elő tudom idézni, hogy nagyszerű dolgok történjenek.
Őszintén bevallom, viszolygok ettől a szótól. Manipulálás. Olyan érzésem van tőle, mintha a szívem lágy, sima részei közé valami durva, szemcsés anyag férkőzne be.
Pedig ott van. Ismerem. Mert használni is szoktam néha. Igen, manipulálok.
Tudom, hogyan adhatok el egy ötletet.
Tudom, hogyan tudok még többet kihozni valakiből.
Mindig tudom, hogyan érhetem el, hogy a tervemet csodálatos stratégiának lássák.
Nem arról van szó, hogy mindez alapvetően rossz lenne. Ezeket a tulajdonságokat Isten nagyon jól fel tudja használni.
De mi van, ha a képességeimet Isten tervétől függetlenül gyakorlom? Ha félretolom Isten időzítését, iránymutatását, a tervét, hogy megtanít valamire a folyamat során?
Úgy gondolom, azért hagyja, hogy néha eltérjünk az Ő jobb terveitől, hogy megtapasztalhassuk fejjel-a-falnak módszerünk következményeit. Ó, drágáim, mennyit tudnék mesélni! Fejest ugrottam valamibe, amiről azt hittem, akarom, s rengeteg feszültség, félelem, szorongás és mérhetetlen lelkiismeret-furdalás lett a vége.
Hasznos és jó, ha el tudunk adni egy ötletet. De nem jó, ha ezt Isten akaratán kívül tesszük.
Hasznos és jó, ha erejét megfeszítve teljesít valaki. De nem jó, hogyha ezt csak saját érdekemben várom el tőle ahelyett, hogy mások szolgálatára tenné.
Hasznos és jó, ha tudunk tervezni, ha van stratégiánk. De nem jó, ha az a terv az én vágyaim kielégítésére készül, és nem Isten vágyait követi.
Próbálom megtanulni, hogy ne nyomuljak annyira. Hogy ne rohanjak úgy. Hogy személyes vágyaim tudjanak Istenre várni.
Nemrég alkalmam adódott valami nagyon jelentős dolgot elvállalni. Tudtam, hogyan nyerhetem meg a pályázatot.
Tudtam, milyen szavakat kell használnom, hogy ötletemet eladjam. Tudtam, hogyan emeljem a hangomat, hogy hatásos legyen a szereplésem. Tudtam, milyen stratégiával érhetek célt, és megvolt a tervem a sikerre.
Egy dolgot nem tudtam: Isten akarata-e ez, vagy csak az én vágyam.
Ha biztosan tudnám, hogy Isten tervéhez tartozik, akkor erőfeszítésem nem lenne manipulálás, csak ügyesség. De nem tudtam.
Akkor pedig minden nyomulásom, ügyeskedésem manipuláció. Így hát abbahagytam, leálltam, félrehúzódtam.
És vártam.
Azután kételkedni kezdtem. Rossz volt látni, hogy a kedvező alkalom elszáll. De tudtam, hogy most kell előtérbe kerülnie Istenbe vetett bizalmamnak. Ez is egy olyan alkalom, amikor mélyülhet a hitem. Az Ézs 58,11 igazságába kapaszkodtam: „Maga az Úr vezérel szüntelen, s még a kietlen helyeken is felüdít. Erővel tölti el tagjaidat, olyan leszel, mint az öntözött kert, és mint a vízforrás, amelynek vize nem apad el soha.”
Megnyugszom annak biztonságában, hogy ha valaminek meg kell történnie, akkor az nem rajtam áll. Istentől függ. Nem azt jelenti, hogy hátradőlök, és várom a sült galambot. Keresek tovább. De amim van, azt manipulálás nélkül ajánlom fel. És aztán várom, hogy Isten is ajánlja fel, amit csak ő adhat. Akkor tehát, ha bekövetkezik valami az én összevissza erőfeszítéseim nélkül, tudni fogom, hogy igen, ez az Isten szerinti legjobb dolog, ami történhet.
Ha pedig nem következik be, akkor megköszönöm Istennek, hogy megvédett önmagamtól.

Uram, hálás vagyok örökké tartó szeretetedért, életemről alkotott tervedért. Segíts elfogadnom, magamhoz ölelnem az igazságot, hogy a Te terveid jobbak az enyémnél. Tedd szívemet alázatossá olyankor, amikor kézbe akarom venni a dolgokat – hogy teljességgel Téged szolgálhassalak. Jézus nevében, Ámen.

Quietly still...:

(Forrás: Lysa TerKeurst: I Know How to Manipulate, Encouragement for today, 2013.10.31. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot,hu, fotó: pinterest.com)

2015. október 19., hétfő

Gyújts fényt

„Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az ÚR dicsősége. Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az ÚR, dicsősége meglátszik rajtad. Világosságodhoz népek jönnek, és királyok a fényességedhez.”

Ézs 60,1-3

Ha te is olyan hírfüggő vagy, mint én, tisztában vagy a rengeteg rosszal a világban. De közvetlen közeledben is hallhatsz rossz híreket. Akár így, akár úgy, bizonyára rábólintasz arra a képre, amit Ézsaiás próféta festett a világ helyzetéről a 60,1-3-ban.
Nem élénk kék és zöld színekkel ábrázolja a világot, mást mond a föld állapotáról:„sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket …”.
Nemrég kaptam egy emailt, ami nagyon megérintett. „ A gyermekek halála, az emberek érzéketlen megölése a munkahelyeken, amikről hallok a tengerentúlról, lefröcsköli, festékszóróval befedi azt a képet, amit eddig igaznak hittem Istenről.” Aztán folytatja az indoklást ez a fiatalasszony a levelében, hogy miért „csúfították el Krisztus képét a szívemben” ezek és más események.
Megdöbbentettek a képek, amiket használ. Arra késztetett, hogy elgondolkozzam, milyen az én Isten-képem, azt mi ferdíti el. Közeli és távoli nehézségek között hogy tudok egy olyan Isten-képhez ragaszkodni, melyen tündököl az Ő hatalma és jósága? Annyi kérdés türemkedik elő a sötétségből: „Miért nem lép közbe Isten?” „Miért van annyi gonoszság a világban?” Vagy személyesebben: „Miért nem segít rajtam Isten?”
Ézsaiás nem ad választ ezekre a kérdésekre. Inkább Isten hangjára figyel, és továbbadja, amit hall Tőle. A földről azt mondja, hogy sötétség borítja, de beszél egy fényről, mely elég erős ahhoz, hogy áttörje a sötétséget. „Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az ÚR dicsősége.” (1. vers.)
Nem azt mondja, hogy boldogság jellemzi a jelent - a jövő boldogságáról szól. Ézsaiás Jézus nevét nem tudhatta, de 700 évvel Jézus születése előtt már róla beszélt. Jézus a válasz arra a kérdésre, hogy hol van Isten. Ő a fény, mely áttöri a sötétséget, és megmutatja nekünk Isten hatalmas szeretetét.
Akárcsak Ézsaiás és a nép, melyhez beszélt, mi is érezzük magunkon a homály lucskát. Akkora sötétség van a világban! De nem kell egyedül botorkálnunk a sötétben. Megkaptuk Jézust, akinek fényén átszűrhetjük az élet nehézségeit.
Próbáljuk ma néhány percig elfordítani a tekintetünket a bajokról, és nézzünk Istenre. Kérjük Jézust, mutassa meg Önmaga mélységét, hadd ragyogjon fáklyaként az életünkben. Kérjük, segítsen, hogy a tragédiákat, a rossz híreket az ő szemével lássuk, hogy hihessük, hogy mindent javukra fog váltani az Őt szeretőknek (Róm 8,28).
Imádkozás közben gondolj arra, hogy a sötétség nem valóság, hanem a fény hiánya. Egy mínusz, egy semmi. Ahogy fényt gyújtasz, a sötétség eltűnik. Kérd Istent, gyújtson fényt benned, hogy mások is láthassák hatalmát, hogy mások is megismerjék jóságát.

Uram, szükségem van rá, hogy mélyebben megismerjelek. Mialatt kereslek, vonj közel magadhoz, és tölts fel jelenléteddel. Gyújtsd fel bennem a fényt. Jézus nevében, Ámen.

How To Honor The Autumnal Equinox | Free People Blog #freepeople:

(Forrás: Ann Spangler: Turn the Light On, Encouragement for today, 2013.10.23. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. október 18., vasárnap

Isten sosem aggódik

„Hogyha leülsz, nincs miért aggódnod, s ha lefekszel, jót pihensz, úgy alszol. Nem kell tartanod hirtelen ijedségtől, sem a gonoszok támadásától. Mert hiszen az Úr lesz az oltalmad, vigyáz a lábadra, nehogy tőrbe essék.” 

Péld 3,24-26

Kislány koromban nagyon szerettem kint játszani. Fociztam az utcán a szomszédgyerekekkel, vagy bringáztam a háztömb körül, ahol laktunk. Egy dolgot nem szerettem a kintlétben: a különféle élőlényeket.
Féltem a pókoktól, rettegtem a kutyáktól. A kígyóknak a gondolata is megrémített. Erős félelmem mindezen lényektől gyakran elvette a játék örömét.
Ha kint nem is találkoztam csúszómászókkal, gyakran beférkőztek az álmaimba éjszaka. Visszatérő rémálmom volt, hogy kígyók kúsznak felém, és én megkövülten állok, nem tudok elszaladni. Ha felrettentem álmomból, a szívem vadul vert, a tenyerem csupa lucsok volt. Nem hittem, hogy valaha is megszabadulok a félelmeimtől, mígnem egy nyári program rákényszerített.
Húszéves koromban a nyári szünetben munkát vállaltam egy természetvédő táborban, négyévesekkel kellett foglalkoznom. Nem tudtam előre, hogy élőlényekkel is dolgom lesz.
Rovarokat kellett elkapnom, hogy bemutassam, majd elengedjem őket, pocsolyákat mertem ki, hogy megszemléljük élővilágukat, és még a főépületben üvegtartályban tartott kígyókat is ki kellett vennem a vízből, hogy beszéljek róluk. Minden porcikám menekülésre késztetett, de négyéves tekintetek néztek rám várakozva. Erőért fohászkodtam, félreraktam félelmemet, és eljátszottam a gyerekek kedvéért a természetrajongó tanító nénit, akinek a nyugalma biztosította őket, hogy nincs mitől félni. Ha a tanító néni nem parázik, ők miért tennék?
Bár azon a nyáron legyőztem az iszonyomat, felnőttként most is érzek késztetést a „parázásra”. Hajlamos vagyok elképzelni jeleneteket, történéseket, amik rettegéssel, borzalommal töltenek el. Nem mindig sikerül leráznom a félelmeimet, mikor próbálok elaludni.
Szemléletváltó hatással volt rám a felismerés, hogy Isten sosem aggódik, nem izgul. Nem áll ott a menny kapujában kezét tördelve, hogy vajon hogyan alakulnak a dolgok. Ő tudja, mert kézben tartja. És szeret.
Isten arra szeretné felhasználni életünk történéseit, hogy formázza vele elménket, kiművelje jellemünket, elűzze a félelmeket, melyek be akarnak furakodni tudatunkba, hogy lebénítva csökkentsék hatékonyságunkat. Isten a mindig türelmes, bölcs tanító – ha Ő nem aggódik, mi miért tennénk?
Szívmelengető biztatást olvasunk a Példabeszédek 3,24-26-ban: „Hogyha leülsz, nincs miért aggódnod, s ha lefekszel, jót pihensz, úgy alszol. Nem kell tartanod hirtelen ijedségtől, sem a gonoszok támadásától. Mert hiszen az Úr lesz az oltalmad, vigyáz a lábadra, nehogy tőrbe essék.”
Nem azt mondja, hogy nem lesz hirtelen ijedség az életünkben. Azt kéri, hogy ne rettegjünk ezektől. Miért? Mert az Úr, a jóságos és bölcs tanító, a mi biztonságunk. Ő jelen lesz, hogy megvigasztaljon és továbbvezessen, és megtanítson mindenre, amit meg kell tanulnunk.
Ha Isten őriz minket, nyugalomban élhetünk a jelenben. Ha Isten a mi biztonsági szolgálatunk, félelem nélkül nézhetünk a jövőbe. És biztonságérzetünket mások felé is sugározhatjuk, óvva őket a fölösleges rettegéstől, aggódástól. Hidd el, még a házamba bekerülő apró kis lények látványát is kibírom már sikítás nélkül. Többnyire.

Uram, segíts, hogy félelmeimet tudjam a Te kezedbe helyezni, tudva, hogy egyedül Te nyújtasz biztonságot most is és a jövőben is. Jézus nevében, Ámen.

xxx:
(Forrás:Karen Ehman: God is Not Worried, Encouragement for today, 2013.11.01. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. október 17., szombat

Ígéret a mai napra: Közel van az ÚR

A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el 

(Ézsaiás 42:3)

Közel van az ÚR a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti. 

(34. Zsoltár 18)



Uram, amikor összetörünk és úgy érezzük, hogy nagyon távol vagy Tőlünk, mutasd meg nekünk a Hozzád visszavezető utat. Fedd fel előttünk közelségedet, és vonj magadhoz bennünket.
Köszönjük, hogy semmi sem választhat el bennünket a Te szeretetedtől, és hogy a terveid mindig a javunkat szolgálják.
Kérünk, gyógyíts meg minden összetört szívet, minden parázsló mécsest izzíts fel, és tölts fel bennünket Szent Jelenléteddel. Használj bennünket a Te dicsőségedre.
Csodálatosak a Te ígéreteid, ahogy Te is csodálatos vagy, Urunk!


(Forrás: Rebecca Barlow Jordan, Promise for Today: The Nearness of God, http://www.rebeccabarlowjordan.com/, fotó: pinterest.com)

Bírom egyedül

„Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki. Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek; de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg? Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A hármas fonál nem szakad el egyhamar.” 

Préd 4,9-12

Egy érzelmileg kimerítő hét elérte a csúcspontját. Próbáltam elterelni a figyelmemet, kitisztítani az agyamat, de a szorongató gondolatok nem tágítottak. Legszívesebben összegömbölyödtem volna a ház legvédettebb sarkában. A szorongás le fog győzni.
Férjem megérezte szememben a fájdalmat. Jóbarátként kérdezett rá: „Történt valami?”
Uralkodni akartam magamon, bírni fogom egyedül. „Jól vagyok”, csúszott ki a számon a hazugság.
Egy idő múlva újra megkérdezte: „Látom, hogy bánt valami. Mi baj?” Elhatározásom, hogy egyedül cipelem a terhet, elolvadt, és szipogva mondtam: „Nem bírok szabadulni az aggódástól.” Greg figyelmesen hallgatta, ahogy elsoroltam a bennem kavargó gondolatokat. Miután elé tártam a szívemet, elmesélt egy történetet a Bibliából, ami hálával és bizalommal töltött el, és segített felülemelkedni a szorongáson.
Olyan jó, hogy az Úr tartogat a Bibliában történeteket olyanokról, akik el voltak keseredve. Greg Illés történetét idézte fel nekem. Akárcsak Illés, én is hajlamos vagyok egyedül félrevonulni, ha valami bajom van.
Az 1Kir 19,3 szerint Illés hiába tapasztalta meg Isten csodatevő erejét, egy fenyegetés hatására nagyon megrémült. Megtudta, hogy Jezábel királynő meg akarja öletni, és úgy döntött, menekülnie kell. Az 1 Kir 19,3-4 bepillantást enged a gondolataiba: „Illés megijedt, elindult és elment, hogy mentse az életét, és elérkezett a júdai Beérsebába. Legényét ott hagyta, ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaérve egy rekettyebokorhoz, leült alá, meghalni kívánt, és ezt mondta: Elég most már, URam! Vedd el életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél!”
Egyáltalán nem ítélem el Illést azért, hogy megfutamodott. Néha én is ezt tenném. A szociális médiához vagy egy csokis finomsághoz menekülök, mikor a kiborulás szélén állok, ott keresek pillanatnyi enyhülést.
Amiben Illés tévedett, és én is azon a bizonyos napon, az volt, hogy egyedül akart maradni.
Illésnek volt egy szolgája, aki vele utazott, de hátrahagyta őt, mikor menekülni próbált. Egyedül folytatta útját a pusztába, és ettől érzelmileg még mélyebbre süllyedt. Mindketten meg kellene szívlelnünk a Prédikátor bölcsességét: „Jobban boldogul kettő, mint egy… Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát.”
Ha megosztjuk egy arra alkalmas barátunkkal a gondjainkat, segíthet például azzal, hogy észrevesz olyasmit, amit mi nem láttunk meg. Az ő más nézőpontjából rámutathat olyan igazságokra, amikbe kapaszkodhatunk, amik reményt és hitet adnak, és kirántanak a kétségbeesésből.
Ha a Szentlélek erejét és jelenlétét hozzáadod a barátságotokhoz, a kapcsolat már „hármas fonattá” válik, mely a Préd 4,12 szerint „nem szakad el egyhamar”. Fájdalmunk, ha megosztjuk, békességgé oldódhat. A szorongás helyét átveheti a bizalom, az erő.
Azon a kimerítő héten a férjemmel osztottam meg a gondjaimat. Ő Istennek hála az Íráshoz fordította tekintetemet, ahol reményt és biztatást találtam aggódó lelkemnek. 
Hordasz valamilyen terhet, ami könnyebb lenne, ha megosztanád? Merj elindulni, keress valakit, aki segít cipelni vagy megoldani a gondodat.

Jézusom, köszönöm az ajándékot, amit kapcsolataimban adsz. Adj bölcsességet, hogy tudjam, mikor és kivel oszthatom meg személyes problémáimat. Erősíts meg minket, hogy egymást erősíthessük. Ámen.

This cup would be a hit at our tea parties!! @Dawn Wiggers:

(Forrás: Lynn Cowell: Going Solo, Encouragement for today, 2013.10.02. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)


2015. október 16., péntek

Azon gondolkodni, hogy Isten miért enged meg bizonyos dolgokat az életünkben, nem más mint megpróbálni a szelet befogni, és láthatóvá tenni azt. Az ilyen kimerítő próbálkozásnak nem sok haszna van.

Megtanultam, hogy a miértek után kutatni teljesen hiábavaló, inkább a "hogyan tovább?" kérdést kellene feszegetnünk. Istentől inkább a következőt kellene kérdeznünk: "Ha ez a jelenlegi helyzet, mi a kívánságod, hogyan álljak hozzá, hogyan kezeljem? Mire szeretnél rávezetni, mit kell tanulnom belőle?"

Hát nem sokkal jobb a "hogyan tovább?" kérdést feltennünk? Ha szeretnénk a fájdalmainkból, sebeinkből gyógyulni, ez a kérdés mindenképpen segít továbblépnünk, feldolgoznunk helyzetünket. Isten mellettünk fog lenni a folyamatban.

Ha a "miért?" kérdésen rágódunk, akkor egy helyben toporgunk és bánkódunk csupán, gyógyulásunk folyamatát semmiképpen sem segítjük vele. Még ha Istentől megkapnánk is a választ a kérdésünkre, nem valószínű, hogy kielégítene bennünket. Mérlegre tennénk fájdalmunkat Isten akaratával szemben, és a gyötrelmünket mindenképpen súlyosabbnak éreznénk.

El kell ismernünk, hogy emberi elménk egyszerűen nem tudja teljességében felfogni, igazán megérteni Isten többdimenziós, örökkévaló terveit.

Ézsaiás könyve is ezt erősíti meg: "Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az ÚR. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál." (Ézsaiás 55:8-9)

Nem tudom, kit, milyen élethelyzetben találtak a fenti gondolatok, de nekem most nagyon nagy szükségem volt Isten megerősítésére....

- Lysa TerKeurst







Ti nem kedveltek engem

„Ne aggódjatok semmi miatt…” 


Filippi 4,6

„Nem szeretnek.”
„Mégis miből gondolod, hogy képes vagy rá?”
„Miért kellett ezt mondanod? Az ilyenekért tartanak idegesítőnek.”
„A gyermekeid csak az anyai hiányosságaidat tükrözik.”
„Átnéznek rajtad.”
Szoktak néha rád támadni hasonló gondolatok? Én gyakran átélem. Miért hagyjuk, hogy ilyen romboló mondatok gyötörjék a lelkünket? Azért olyan veszélyesek a mérgező gondolatok, mert kiszorítják agyunkból azt, ami jó, ami szép, ami igaz. És ha nincs jelen az igazság, eluralkodik a hazugság.
Nemrég a férjemmel beszélgetve valami ilyesmit mondtam: „Tudom, most azt gondolod, hogy idegesítő vagyok, és túlságosan óvom őket, de…”
Megállított, és azt kérdezte: „Honnan tudod, hogy mit gondolok? Légy szíves ne fogj rám olyasmit, amit nem én mondtam, hanem te gondolsz magadról.”
Hoppá. Milyen igaza van. Ő tényleg nem mondott ilyesmit soha. Én csak feltételeztem róla ezeket a gondolatokat, és úgy viselkedtem, mintha ezek a mérgező gondolatok valóságosak lennének.
Szerintem, mi, lányok, hajlamosak vagyunk erre. Az emberek feleannyit sem foglalkoznak velünk, vagy ítélkeznek rólunk, mint amennyit mi feltételezünk.
Keresztényekként magasabb mércéhez kellene igazítanunk a gondolatainkat. Hogy merészelnek ezek az elvetemült gondolatok az agyunkban korzózni, mintha igazak lennének, és képesek kiváltani, hogy önbizalmunk meginogjon, hogy alkalmatlannak érezzük magunkat, s azt higgyük, nem értenek meg, félreismernek bennünket? Mennyi, de mennyi gondot szerzünk magunknak a feltételezésekkel! Az utasítás így szól:
„Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban. Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos. Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és példámon láttatok, azt váltsátok tettekre, s veletek lesz a béke Istene.” (Filippi 4,6-9)
Bizonyára ismeritek ezeket az igéket. De próbáltátok már a gondolataitokra alkalmazni őket, főleg a mérgező gondolatokra? Építő gondolatokon kell töprengenünk, elidőznünk, nem rombolókon. Olyan gondolatokon, amik alkotnak, nem tönkretesznek. Amikből élet áramlik belénk, nem amik elszívják az életet. Amikből jóérzés fakad, nem szorongás.

Íme három kérdés, amit tegyünk fel magunknak, ha a gondolataink a földre húznak:

1. Valóban elhangzott az a mondat, vagy csak én feltételezem, hogy az illető ezt gondolja?
Ha kimondták, akkor foglalkozzam vele. Ha csak feltételezem, akkor az jogtalan a másikkal szemben, és kártékony számomra. Szorongás helyett inkább az igazságot kutassam Istent keresve, s kérjem Őt, hogy nyugtasson meg, adjon nekem békességet.
Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt.
2. Igyekszem állandóan az igazság oldalán állni?
Minél többet olvassuk Isten igazságát, és hagyjuk, hogy az igazság töltse ki a gondolatainkat, annál kevesebbet fogunk hamis lehetőségeken töprengeni.
A nem kellően kordában tartott, aggódó gondolatok szorongást gerjesztenek. Az igazságról való gondolkodás békességet fakaszt, és segít felülemelkedni a körülményeken.
Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban.
3. Vannak olyan helyzetek, kapcsolatok, amik táplálják bennem a bizonytalanságot?
Ha igen, egy időre meg kell próbálnom távol tartani magam ezektől.
Olyan tevékenységeket, olyan barátságokat keressek, amiket őszinteség, tisztelet, szeretet jellemez.
Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos.

Ne gondoljátok, hogy nem tudom, mindez mennyire nehéz. Tudom, hogy sokszor jóval bonyolultabb a helyzet, semhogy három kérdéssel el lehetne intézni. De kiindulópontnak jók ezek, segítségükkel elkezdhetjük gondolataink irányítását kezünkbe venni.
Végülis ne feledjük, úgy élünk, ahogy gondolkozunk. Na még egyszer. Úgy élünk, ahogy gondolkozunk. Bár csak az igaz dolgokon gondolkoznánk, és aszerint élnénk ma egész nap!

Uram, kérlek, világíts rá a hamis dolgokra, amik olyan könnyen magukkal ragadnak és elbátortalanítanak. Segíts, hogy Téged lássalak és keresselek mindenben, amit teszek. Arra tanítasz, hogy csak a Te igazságod tud szabaddá tenni. Jézus nevében, Ámen.

 open source picture of woman looking out the window | Open the Windows | JudyDouglass:

(Forrás: Encouragement for today, 2011.10.27. Lysa TerKeurst, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. október 15., csütörtök

Az Úr jobb keze

"jobb kezében hét csillagot tartott, szájából kétélű éles kard jött ki, és tekintete olyan volt, mint amikor a nap teljes erejével fénylik. Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő rám tette jobbját, és így szólt: "Ne félj, én vagyok az első és az utolsó,"

(Jelenések könyve 1:16,17)

Minden évben igyekszem elmélyedni a Jelenések könyvében (még akkor is, ha az olvasása időnként ijesztőnek tűnik). Ilyenkor arra kérem Istent, hogy egy új felismeréssel ajándékozzon meg Önmagáról. Ebben az évben már az első fejezetben meghallgattatásra talált az imám.

A 12. verstől János leírja a feltámadott Jézus lenyűgöző látványát. Itt megálltam az olvasásban, és megpróbáltam magam elé képzelni a képet. Magam elé képzeltem Jézust, az Elsőt és Utolsót, amint ott áll, és tartja jobb kezében a hét csillagot. Nem akármilyen csillagokról van szó, mert ezek a csillagok a hét gyülekezet hét angyalát jelképezik. Most következik a megdöbbentő jelenet számomra: Amikor János a földre rogy a látomás során, (ki ne cselekedne ugyanígy?), Jézus lábaihoz esik, majdnem félholtan a félelemtől. A szöveg szerint Jézus a jobb kezével - ugyanazzal a kézzel, melyekkel a gyülekezetek csillagait tartja (közben nem állítja félre, vagy hagyja magukra őket), gyengéden lehajol Jánoshoz, hogy megnyugtathassa őt.

Hát nem csodálatos? Megváltónk lehajol, és jobb kezét nyújtja felénk. Ugyanazt a kezét, mellyel a csillagokat, a napokat és bolygókat irányítja, vagy mellyel a világon lévő gyülekezetét és a hírvivőit tartja.
 
Érted már? Annak ellenére, hogy Isten Fia hatalmas, dicsőséges erős Úr, fontosnak tartja a szükségleteidre - a fájdalmaidra, félelmeidre, érzelmeidre - való személyes odafigyelést. Megdicsőült és felmagasztaltatott voltában nem esik nehezére mélyre hajolni hozzád. Annak ellenére, hogy jobb kezével hatalmas és csodás dolgokat visz végbe, ő kész ugyanezzel a kézzel gyengéden megérinteni téged a legmélyebb szükségedben.

Uram, köszönöm hogy ezekben a versekben bemutatkoztál hatalmas és egyben gyengéd Úrnak lenni!

(Forrás: Joni and Friends Daily Devotionals, The Lord's Right Hand, www.joniandfriends.org)


Jól választani

„A bölcs ember a jó irányt választja…” 

Préd 10,2a



Előfordul, hogy a rossz irányt választom.
Olyan műsort nézek a tévében, ami beszennyezi a lelkemet. Úgy viselkedem, hogy ártok a házasságomnak. Olyan pénzt költök, ami nincs, nem azt mondom, amit szeretnék, abbahagyok dolgokat, amiket be kéne fejeznem. Indulatból cselekszem, és ezzel rosszul képviselem Jézust.
Hézagok vannak bennem: belső üregek, amik korlátoznak és meghatároznak – és ez meglátszik.
Ha itt érne véget a történet, nagy bajban lennék. Eltörnék dolgokat, amiket nem lehet megjavítani. Összezúznék valamit, amit már nem lehet összerakni. Tönkretennék kapcsolatokat helyrehozhatatlanul. Beteljesületlen életet élnék büszkén, és a lelkem nem találna nyugtot. Ha nem foglalkozom a bennem lévő hézagokkal, ez az eredmény.
De van a történetnek egy másik oldala is, és ez reményt kelt bennem. Jézus, aki természetfölötti lehetőségeivel fel tudja tölteni a legmélyebb szakadékokat is, hív és arra kér, válasszam azt az utat, ami rendbe hozza a lelkemet. Minden hívő számára fontos választás. Ez vezet az egész-séghez.
Nem mindig könnyű meghozni azt a döntést, ami meggyógyítja a lelkünket. Néha szakítanunk kell valamivel, amit szeretünk, ami mérgező szokásunkká vált. Gyakran fel kell adnunk saját akaratunkat, hogy Isten akarata szerint cselekedjünk.
Szeretem a fenti idézetet a Prédikátor Könyvéből: „A bölcs ember a jó irányt választja…” Ez az ige rámutat, hogy ha jóváhagyásunk nélkül vagy másvalaki akaratából történik is velünk valami, még mindig dönthetünk, merre indulunk tovább.
[w]hole című könyvemben megosztom az olvasókkal családom történetének egy szakaszát, amikor belekeveredtünk egy egész életünket felforgató botrányba főiskolás koromban. A zűrzavarban nem a jó utat választottam, olyasmiket tettem, amivel később fájdalmat okoztam magamnak és másoknak is.
De volt egy pillanat, amikor eldöntöttem, megváltozom. Jobb akarok lenni, engedni fogom, hogy Isten életem irányát az igazság felé fordítsa, még ha fáj is. Sosem bántam meg ezt a döntést, azt, ami a „jó útra” helyezett, a gyógyulás és a teljessé válás útjára. A lelki egész-séget nem éri el az, aki csak félszívvel próbálkozik. Azok jutnak el oda, akik belefáradtak már, hogy önmaguknak éljenek, hogy saját élményeik, tapasztalataik áldozatai legyenek, azok, akik meg akarják találni igazi önmagukat, azok, akik többre vágynak a világi sikereknél. Az egész-séget az éri el, aki le akar vetni mindent, ami beskatulyázza, ami korlátozza, és aki bármire képes, hogy megváltozzék.
Mindig minden áldozatot megér a lelkünk gyógyulása. Bőséges öröm, Isten kegyelmi gazdagsága, az igazság és teljesség szilárd biztonsága lesz azé, aki úgy dönt, nem akar többé belső hézagokkal élni, egész akar lenni.
Ha hézagainkat Jézus elé tárjuk, ezzel esélyt adunk neki, hogy Önmagával feltöltse a réseket. 
És ez, kedveseim, a jó út választása.

Uram, szeretnék jól dönteni. Segíts, hogy ne álljak saját gyógyulásom, egésszé válásom útjába. Ha fel kell adnom bizonyos szokásaimat, adj erőt, kérlek, hogy meg tudjam tenni. Segíts, hogy ne foglalkozzam olyasmivel, ami elkoptatja a lelkemet, ehelyett húzz magadhoz, hogy meríthessek végtelen bölcsességed, békéd és szereteted mélységes kútjából. Jézus nevében, Ámen.

(Ford. megj: Az elmélkedés és a könyv, amit a szerző említ, egy szójátékon alapul. Angolul a „whole” szó egészet, teljeset jelent, míg az ugyanúgy hangzó „hole” rést, lyukat, hézagot.)
 :


(Forrás: Encouragement for today, 2011.október 25.Lisa Whittle, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blospot.hu, fotó:pinterest.com)


2015. október 14., szerda

Eltűntek

„Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak, és így szolgáljunk Istennek, neki tetsző módon, tisztelettel és félelemmel.” 

Zsid 12,28

Nincsenek gyönyörű ékszereim. Általában csak a jegygyűrűmet viselem, s egy másikat, amit Arttól kaptam 15. házassági évfordulónkra.
E két gyűrűn kívül összegyűlt még néhány ékszerem az évek során. Apró kis kincsek. Pénzbeli értékük nem sok, de a hozzájuk kapcsolódó emlékek miatt különlegesek.
Egy gyermekgyűrű, amit mostohaapámtól kaptam, mikor megkérte édesanyám kezét.
Egy karkötő édesanyámtól, néhány éve adta karácsonyra. Meg egy másik karkötő Arttól, amit idén kaptam Valentin-napi ajándékként.
Egy gyűrű a családi örökségből, amit első gyermekem születésekor kaptam.
Egy pici pecsétgyűrű, benne halványan apám monogramja, aki elment, és sosem tért vissza.
Egyszerű, de különleges tárgyak.
Egy héttel ezelőtt hiába kerestem az Arttól kapott karkötőt, nem volt ott, ahol hittem. Napokig kutattam utána, el nem tudtam képzelni, hol lehet. Nem aggódtam, biztos voltam benne, hogy majd csak előkerül, valahova gondatlanul letettem, s ott felejtettem.
Harmadik nap felötlött bennem, hátha beraktam a többi ékszer közé a fiókba.
Kihúztam a fiókot, s mintha jeges kéz markolta volna meg a szívemet. Időbe telt, míg újra gondolkozni tudtam. Minden eltűnt. A gyűrűk. A karkötők. Az egyetlen tárgy, ami biológiai apámtól maradt. Aprócska dolgok, amiket az emlékek tettek értékessé.
Első reakcióm az volt, hogy a gyűrűs ujjaimra néztem. Megkönnyebbülve láttam, hogy aznap mindkét gyűrű rajtam volt. Biztonságban.
De minden másnak lába kelt, mintha soha nem is lettek volna. Pedig léteztek. És most nincsenek.
Csak bámultam az üres fiókot. Leültem egy kis székre az öltözőasztal mellett, és kényszerítettem az agyamat, hogy soroljon fel különböző okokat, amiért - hálás lehetek.
Furcsa, tudom.
Higgyétek el, sok egyéb felsorolás tülekedett, hogy a tudatom felszínére jusson. Gyanúsítottak listája. Az eltűnt holmik listája. Az emlékek, és hogy mennyire pótolhatatlan minden, ami eltűnt. Ötletek, hogy mikor és hogyan történhetett. Minden idegszálam azt áhította, hogy egy olyan igazi, rugdosódó dühroham törjön ki belőlem.
Higgyétek el nekem, néha a kiborulásnak való ellenállás be tudja bizonyítani, hogy másképpen is reagálhatunk. Erős akarattal visszatereltem a feltörni készülő gondolatokat. Elég veszteség ért abban a pillanatban, ne károsodjon még a lelkem is.
Mert a lelkem bízik abban, hogy „rendíthetetlen országot kaptunk”, s mivel ebben igenis biztos vagyok, megtehetem, hogy „hálás legyek, és úgy imádjam Istent, ahogy neki tetszik: tisztelettel és félelemmel” Zsid 12,28.
Hálás vagyok, hogy vannak gyermekeim – és ők megvannak.
Hálás vagyok, hogy van férjem, aki este majd engedi, hogy a takarója alá csúsztatva megmelegítsem hideg lábamat.
Hálás vagyok a napért, ami ma fényesen süt, és hálás vagyok a holdért, aminek a sugarai az éjszakai árnyékokon táncolnak majd.
Hálás vagyok a sok száz könnyű lélegzetvételért a mai napon, amikre nem kell odafigyelnem.
Hálás vagyok az emlékekért, amik ha akarom, felbukkannak és kigyúlnak.
Hálás vagyok, hogy még képes vagyok felidézni őket.
És így tovább. Addig folytattam, míg már nyugodtan be tudtam csukni a fiókot, s csak egy dolgot kértem Istentől. Na jó, kettőt.
„Először, Uram, azokért könyörgöm, akik ezt tették. Takard őket reménységbe, s mutasd meg nekik, hogy van más út. Bizonyára nagyon rossz helyzetben vannak. Uram, állj kérlek melléjük. Másodszor, ha lehetséges, hadd hozzanak vissza egy valamit. Uram, te tudod, mire gondolok. Ha lehetséges. Ha meg nem…akkor is újra meg újra köszönök mindent, Uram.”
Kincseim elvesztése ellenére még mindig enyém volt a nagy ajándék, hogy számbavehetem, mi mindenem van még.

Uram, segíts észben tartanom, hogy Te mindig vagy nekem. Az élet nehéz pillanataiban is van mit megköszönnöm, számbavehetem jóságod jeleit. Mert te mindig látod, tudod, számontartod, ami történik velem. Jézus nevében, Ámen.
 :


(Forrás: Encouragement for today, 2011.10.20. Lysa TerKeurst, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)