A legalázatosabb Szolga

"Aki utánam jön, erősebb nálam: arra sem vagyok méltó, hogy a saruját vigyem"
(Máté 3:11)


Keresztelő János korában a gazdag háztartásokban a ranglétra különböző szintjén foglalkoztatták a szolgákat, attól függően, hogy milyen feladatot kellett ellátniuk a ház körül. Még arra is külön szolgát tartottak, -akinek az a szerény feladat jutott-, hogy a vendégek szandálját kikösse, majd külön tegye azokat.

Keresztelő János úgy érezte, hogy az a lehető legjobb módja annak, hogy megalázza magát az Úr előtt, ha azt mondja, hogy a saruját szeretné hordozni. Számára ez volt a legalázatosabb hivatás.

De Jézus megalázkodása, melyet elénk tárt, még lenyűgözőbb volt. Ő még a saru hordozó szolgánál is alacsonyabbra helyezte magát. Jézus nemcsak kioldotta és félretette a tanítványai saruit, hanem még mélyebbre hajolt, és megmosta koszos lábaikat is -- és ekkor a háztartásban a szolgák ranglétrájának legalacsonyabb feladatát látta el.


Keresztelő János Jézus hatalmát és nagyságát magasztalta, de Jézus volt az, aki megdicsőítette hatalmát azáltal, hogy megüresítette magát Isteni hatalmától és tisztára mosta koszos lábait a mindennapi embernek. Ezen cselekedet által Jézus bemutatta nekünk, hogy micsoda hatalom rejlik az önfeláldozó szeretetben és az alázatos szolgálatban.


Az alázatos szolga munkaköri leírását a Fillipiekhez írt levél 2. fejezetének a 3-4. versében találjuk: "Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is."

Nagyon találóan néhány verssel később azt olvashatjuk, hogy Jézus teljesen betöltötte ezt a leírást, Magát semmivé tette, és szolgai formát vett fel. Jézus Krisztushoz hasonlóan neked is ugyanezt a hozzáállást kell tanúsítanod a mai napon.



Uram, a szolgád szeretnék lenni. Kérlek tegyél engem alkalmassá, hogy úgy szolgálhassam a környezetemet, ahogyan Te magad tennéd, többre tartva testvéreimet magamnál. Kérlek ajándékozz meg engem ilyen, a Tiédhez hasonló szeretettel.

(Forrás:Joni and Friends Daily Devotionals, The Lowliest Servant, http://www.joniandfriends.org/daily-devotional/)
 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések