Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (22) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (6) alkalmatlanság (5) Anyák napja (5) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (12) Atya (2) barátság (16) bátorítás (35) bátorság (5) Békesség (29) belső békesség (14) belső viharok (24) beszéd (6) betegség (1) Biblia olvasás (16) Bizalom (65) bizonyosság (1) bizonyságtétel (18) biztatás (3) böjt (2) bölcsesség (18) Bűnbocsánat (10) bűntudat (4) céltudatos élet (9) család (5) csalódások (5) Csendes percek (2213) csendesség (6) csüggedés (13) Depresszió (12) dícséret (2) dicsőítés (20) Döntések (20) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (12) elég vagy (1) elengedés (3) életöröm (8) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) elhívás (1) elismerés (3) előítélet (3) elutasítás (2) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (2) engedelmesség (9) erő (15) fájdalom (12) fáradtság (9) feladat (14) félelem (14) feltámadás (5) feltöltődés (10) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (9) Gondolatok (42) gondoskodás (2) gondviselés (14) gyász (2) gyengeségek (5) Gyermeknevelés (31) Gyógyulás (11) győzelem (5) hála (11) hálaadás (11) harag (4) harc (6) házasság (29) hit (40) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (9) igazság (11) Igehirdetés (38) ígéretek (2) Igevers (4) Ima (44) imádság (21) Immánuel (2) irgalom (10) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (9) Isten ereje (14) Isten gondoskodása (31) Isten hangja (4) Isten hűsége (33) Isten időzítése (4) Isten keresés (3) Isten követése (16) Isten lát (2) Isten munkálkodása (13) Isten neve (6) Isten szeretete (85) Isten terve (26) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (59) Istenen lévő tekintet (4) Istennel töltött idő (19) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (19) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (9) Jézus keresztje (1) Jézus követése (43) Jézus szeretete (17) jóság (4) jövő (2) kapcsolatok (31) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (26) keresés (2) kételkedés (8) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (12) konfliktusok kezelése (6) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (13) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (9) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (13) megelégedettség (9) megismerés (6) Megpróbáltatás (33) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) miért (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (2) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (9) nyugtalanság (2) odafigyelés (8) odaszánás (2) olvasói gondolatok (41) otthon békéje (2) öltözet (2) önbizalom (3) önértékelés (39) önuralom (1) önvizsgálat (23) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (1) összetöretés (3) Pásztor (1) pihenés (7) prioritások (2) próba (4) ráhagyatkozás (1) Receptek (4) Remény (28) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (6) szabadság (9) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (7) szégyen (2) szelídség (4) Szentlélek (5) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (3) szeretet (47) szeretve élni (2) szeretve vagy (1) szív (1) szolgálat (24) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (5) tiszta szív (2) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (15) új élethelyzet (1) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (21) várakozás (15) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (7) vígasztalás (3)

2018. július 31., kedd

Utálok nemet mondani


„Útjukon betértek egy faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta házába. Ennek volt egy húga, Mária. Ez odaült az Úr lábához és hallgatta a szavait. Márta meg sürgött-forgott, végezte a háziasszonyi teendőket. Egyszer csak megállt: ’Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy húgom elnézi, hogy egyedül szolgáljalak ki? Szólj neki, hogy segítsen nekem!’ Az Úr azonban így válaszolt: ’Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszik el tőle soha.’” Lk 10,38-42



Világgá akartam szaladni. Kimerült voltam és túlterhelt, állandóan tele stresszel.
Nemrég költöztünk új városba, hogy a férjem újra munkába állhasson. Volt egy újszülött, egy kétéves és egy négyéves gyermekem. Ezen kívül még az online üzletemet is vinnem kellett.
Sosem volt elég 24 óra, hogy mindent elvégezzek. Akárhol voltam, akármit csináltam, azt éreztem, hogy mázsás súllyal nehezedik rám a lelkiismeret-furdalás, és egyfolytában suttog a fülembe. Vagy inkább sziszeg arról, mi az a másik tíz hely, ahol most lennem kellene, a másik tíz feladat, ami a figyelmemért kiált.

Állandó felfordulás volt az otthonunkban, mindig mindennel késésben voltam. Legtöbbször napokon át nem is tudtam tisztán gondolkozni, vagy befejezni valamit. Csontomig fáradt voltam az éjszakáig tartó gürcöléstől, az éjféli etetéstől, a gyermekek ébredése előtti, hajnali üzleti tevékenységtől.
De A-típusú személyiségem nem engedte, hogy elismerjem bárki előtt, mennyire rossz a helyzet. Csak toltam tovább a szekeret, igent mondtam egyik lehetőségre, igent a másik projektre, igent a következő, felelősségteli feladatra. Azt mondogattam magamnak, hogy ha kicsit összeszedném magam, ha kicsit jobban igyekeznék, vagy kevesebbet aludnék, valahogy meg tudnék felelni mindenütt.
Mint Márta az evangéliumban, egyfolytában sürögtem-forogtam, szolgáltam, tevékenykedtem. Sosem adtam magamnak időt a lassításra, mert úgy véltem, értékemet az adja, ha minél termelékenyebb vagyok.
Folytattam hát a rábólintásokat a feladatokra, akkor is, ha ez károsította az egészségemet, az ép elmémet, és azzal fenyegetett, hogy magával rántja a házasságomat, a családomat, a vállalkozásomat is.
Aztán elértem erőm végére. Képtelen voltam így folytatni. Valamit kapnom kellett. Leültem hát a férjemmel, és könnyek között bevallottam neki: „Nem bírom tovább. Túlterhelt vagyok. Teljesen kimerültem. Segíts, kérlek!”

Arra számítottam, hogy magához ölel, hogy szép szavakat mond majd. Ehelyett kedvesen rám nézett, és úgy szólt: „Crystal, tudnod kell, hogy ezeknek a terheknek jó részét te magad rakod magadra.”
Hát ezt akartam a legkevésbé hallani, és a szavai mélyen megbántottak. De végül kénytelen voltam belátni, hogy igaza van.
Nem kell minden alkalomra, minden lehetőségre igent mondani, ami az utamba kerül. Senki és semmi nem kötelezett mindarra, amit csináltam, csakis én magam!
Az azóta eltelt időben megkedveltem a „Nem” szót. Nem azért, mert jól esik kimondani, hanem mert azzal, hogy nemet mondok egy kisebb jelentőségű dologra, igent tudok mondani arra, ami fontosabb az életemben.

Ahogy Márta története is igazolja, Krisztus nem akarja, hogy szuperasszonyok legyünk. Nem azért jött, hogy ellásson a szükséges eszközökkel, hogy a termelékenység erőművei lehessünk. Inkább azért jött, hogy életünk, nyugalmunk, békénk, örömünk legyen bőséggel.
A „nem” – bármilyen nehéz kimondani – felszabadít az „igenre” a fontos dolgokban. És ez nagyon jó dolog.

Uram, emlékeztess mindig, hogy Neked sokkal fontosabb, mi van a szívemben, mint az, hogy mit teljesítek tennivalóim listájáról. Adj, kérlek, bátorságot, hogy nemet mondhassak mindarra, ami gátolja, hogy igent mondjak a legfontosabb dolgokra az életemben. Jézus nevében, Ámen.


forrás: Crystal Paine: I Hate Saying „No” Encouragement for today, 2014. 01.21. www.crosswalk.com  fordítás: eszmelkdesek.blogspot.com fotó:pinterest.com

2018. július 30., hétfő

Mi váltja ki az elbizonytalanodást

"Gedeon így válaszolt: „Engedj meg, Uram! Hogyan szabadítsam meg Izraelt? Nemzetségem a legszegényebb Manasszéban, magam pedig a legkisebb vagyok atyám házában.”
Bírák 6,15


Néhány évvel ezelőtt bénítóan kételkedtem magamban egy jelentős szolgálati feladatra készülve, amit elvállaltam anélkül, hogy gyakorlatom lett volna benne. Könyörögtem Istenhez, hogy töltsön fel önbizalommal, de látva, hogy semmi sem történik, arra kértem, legalább azt mutassa meg, mi az oka az elbizonytalanodásomnak.
Gedeon jutott rögtön eszembe, akit Isten nagy dolgok véghezvitelére hívott, és aki teljesen alkalmatlannak tartotta magát. Miután végigolvastam a Bírák 6-ot, rájöttem, hogy Gedeon úgy küzdötte le kételyeit, félelmeit, hogy azt nézte, milyennek látja őt Isten, és elfordította figyelmét arról, milyennek látja ő önmagát.
De mindenekelőtt Isten jelenlétében végiggondolta bizonytalanságának kiváltó okait. Rájött, hogy az elmúlt időszak konfliktusainak, vereségeinek hatására kételkedni kezdett Isten jelenvalóságában és ígéreteiben. Mikor megjelent előtte az Úr angyala, és a midianiták legyőzésére szólította fel, Gedeon így válaszolt: „Hogyan szabadítsam meg Izraelt? Nemzetségem a legszegényebb …, magam pedig a legkisebb vagyok atyám házában.” (Bírák 6,15).
Alkalmatlannak érezte magát amiatt, ahogy saját magát látta. Mi sem vagyunk mások, mikor sérült érzelmeink, múltbeli kudarcaink alapján ítéljük meg mai önmagunkat.
Ideje volt, hogy én is őszintén Isten elé álljak a magam bizonytalanságaival. Fel kellett mérnem, mi váltotta ki a kételkedést önmagamban, mitől süllyedtem ebbe a ronda bizonytalanságba.
Eszembe jutott, hogy az elmúlt héten volt egy vitám valakivel, ami után úgy éreztem, alkalmatlan vagyok bármilyen szolgálatra. Ha te magad képtelen vagy normális kapcsolatot fenntartani valakivel –suttogta a kételkedés -, hogy volnál képes másoknak segíteni?
Volt más is. Egyik készülő projektemre kaptam egy éles kritikai megjegyzést, ami elhomályosította a többi, mind-mind pozitív véleményt. Számított az is, hogy mindig összehasonlítgattam magam másokkal. Önmagam alulértékelése meggyőzött, hogy sokkal tehetségtelenebb vagyok náluk.
Konfliktus, kritika és összehasonlítás. Ezek vezettek a kételkedés homályába.
Te hogy állsz mindezzel? Ha összetűzésbe kerülsz valakivel, te is úgy érzed, hogy nem vagy alkalmas arra, hogy emberekkel foglalkozzál? Egy negatív vélemény lebénít, úgy érzed, nem tudod elvégezni, amit vállaltál? Összehasonlítod magad a másikkal, és úgy gondolod, ő jobban meg tudná csinálni – legyen szó bármiről?
Szerencsére csak engednünk kell, és Isten meg tudja változtatni gondolkodásmódunkat, azt, ahogyan érzünk, és akár azt is, ahogyan élünk és cselekszünk.
Ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Kemény fejlődési folyamat, amikor fel kell ismernünk kételyeinket, meg kell neveznünk a kiváltó okokat, és meg kell tanulnunk ráhagyatkozni Isten erejére, hogy vezessen el az ígéreteinek biztonságában való, fölösleges aggodalmaskodások nélküli életre.
Ha legközelebb elbizonytalanodsz, kérd Istent, mutassa meg, mi váltotta ki a kételkedést önmagadban. Gondold át Isten szemszögéből, a Biblia fényében azt, amit találsz. Kérd, mutasson rá a hazugságokra, amiket elhittél, és adjon helyettük igazságokat. Engedd, hogy változtassa meg gondolkodásod menetét, figyelmedet terelje arra, ahogy Ő lát téged, ne azt nézd, hogy te milyennek látod magadat. Például:
A kételkedés azt mondja, hogy valamire képtelen vagy. Jusson eszedbe a Filippi 4,13, ami arra tanít, hogy mindenre képes vagy Krisztusban, aki erőt ad neked.
Mikor a kételkedés el akarja hitetni veled, hogy nem vagy megfelelő, gondolj arra, hogy Isten csodálatosnak tart, minden, amit Ő alkotott csodálatos, és te egyike vagy ezeknek (Zsolt 139,14).
Jézus azt akarja, hogy bízzunk magunkban, és így elvégezhessük azt, amire meghív. És teljesen át akar alakítani, hogy képesek legyünk egész valónkkal Benne bízni, Rá hagyatkozni.


Uram, belefáradtam, hogy mindig küszködöm az alkalmatlanság érzésével. Mutasd meg, mi váltja ki elbizonytalanodásaimat. Segíts, hogy arra figyeljek, Te milyennek látsz engem, és ne azt nézzem, én milyennek tartom magam. Meg akarom tanulni, hogyan élhetek Rád hagyatkozva, ígéreteid biztonságában. Jézus nevében, Ámen.

(Renee Swope: Trigger Points of Doubt, Encouragement for today, 2013.09.17., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2018. július 29., vasárnap

Nézz fel!

"Tudod, hogy ha a Siralom völgyén mész át, nem mész egyedül? 'Jobb, ha én elmegyek, mert akkor a Szentlélek, az útitárs, akit én adok, eljön.' - mondta Jézus. Előtted fog menni, kitapossa az utat, ha mély a völgy. Mögötted fog menni, és azért imádkozik, hogy a meredek ösvényen és az utadba szórt köveken ne botolj el. Állandóan fel fogja emelni fáradt szívedet az Atyához, aki szeret, és kimondhatatlan sóvárgással imádkozik érted. És amikor a Siralom völgyének fájdalma elviselhetetlennek látszik, a Vigasztaló, aki mindig veled megy, szelíden felemel, és karjában visz téged. Lábnyomod ekkor egy lesz az övével.
Amikor az Úr visz a karjában, aki mindig csak biztat, új reménységet lehel beléd. Tisztán érted majd a hangját:

Emlékezz,
                rejtőzz el,
                         ragaszkodj,
                                    járj!

Menj tovább.

Nézz fel! Isten jelenlétében fogsz lakni!
Nézz fel! Istent dicsérő asszony leszel!
Nézz fel! Erős asszony leszel!
Nézz fel! Istenben bízó asszony leszel!
Nézz fel! A siralom völgyéből áldás völgye lesz!"

Linda Dillow
fotó: pinterest


Személyes olvasói levél - Akarsz-e meggyógyulni?

Egyik kedves olvasónk kérésere tesszük közzé ezt a személyes levelet:


Kedves Melinda!
Csodás, békés volt a tegnapi napom. Délelőtt kirándultam, délután a barátnőm elhívott strandra. Ezer éve nem strandoltunk együtt. A békés délelőtt után, amit a természetben tett sétával, mostani életem kérdéseinek átgondolásával töltöttem, furcsa volt hirtelen visszamenni az időben tíz-húsz évet, vissza a nyüzsgő, zajos medencébe, ahol néhány órára újra fiatalnak és gondtalannak mertem magam érezni.
És este elolvastam az írásaidat. Mind a kettőt.
Az eseménydús nap után szívesen merültem bele gondolataimba, akárcsak délután a medencébe. Eszembe jutott a történet:
János 5,1-9
„Ezek után ünnepük volt a zsidóknak, és felment Jézus Jeruzsálembe. Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Bethesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van. A betegek, vakok, sánták, sorvadásosak tömege feküdt ezekben (és várták a víz megmozdulását, mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett).
Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében. Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: "Akarsz-e meggyógyulni?" A beteg így válaszolt neki: "Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe: amíg én megyek, más lép be előttem." Jézus azt mondta neki: "Kelj fel, vedd az ágyadat és járj!" És azonnal egészséges lett ez az ember, felvette az ágyát, és járt. Aznap pedig szombat volt.”
Az írásaid nagyon tetszettek! Újabb és újabb gondolatok jutottak eszembe velük kapcsolatban. Lehet, hogy rosszul értelek, vagy talán nem is értelek. Ha így van, kérlek, ne haragudj érte.
Két dolog érződik a sorok között számomra:
Az egyik, hogy nem találod a helyed a gyülekezetedben, az Istent ismerő emberek között.
A másik, hogy nem találod a boldogságot ezeknek az embereknek a társaságában, vagy pont a hiányuk miatt, ezért szomorú vagy.
Bár megtapasztaltuk és tudjuk, hogy Istenre nézve lehetünk igazán boldogok, de mivel emberek vagyunk, ehhez a boldogsághoz emberekre is szükségünk van. Hogy legyen emberünk!
Úgy gondolom – de lehet, hogy tévedek – hogy az Istenhez tett első lépéseidnél Péter volt az embered. Fogta a kezed, és segített belépni a vízbe, mert felkavarodott. Aztán egy ideig még bent volt Veled a vízben, majd magadra hagyott. És mély az a víz nagyon. Amikor magadra maradtál, szétnéztél, kik vannak még a tóban. Sokan vannak. Ki előbb ért oda, mint Te, ki később, és van, aki még a parton várja, hogy felkavarodjék a víz, és valaki kézen fogja és besegítse őt. Próbálkozol feléjük nyújtani a kezed, de nem éred el őket. Szemeiddel Pétert keresed. Mert ő volt az embered. De ő már a parton sétál és keresi, kinek kell még segíteni belépni a vízbe.
Ez így tényleg szomorúnak tűnik. Eltűnt az embered. Más pedig nem alkalmas rá, hogy Péter helyett újra megfogja a kezedet, mert mindenki a saját medencéjét keresi. A saját vizét. A saját emberét. Ez szomorúnak tűnik. De Melinda! Te már BENT VAGY A VÍZBEN!
Lehet, hogy Péter is az emberét keresi... Péter, testvéred a hitben. Péter, a lelkész. Neki vajon van embere? És volt valaha egyáltalán? Az ő kezét ki fogja?
Sokan még azt sem tudják, hogy emberre van szükségük. Hogy jó várni rá. Várni az emberedre. Azután, amikor elkezdesz várni, türelmetlen vagy. Amikor pedig az embered odalép hozzád, bevezet a vízbe, onnantól fogva könnyűnek érzed magad. És könnyebbnek érzed az életed.
Néhányunknak életük végéig fogják a kezét. Vagy nagyon sokáig, ameddig megtanulja, hogy ő is mások kezét fogja. Embere lesz ő is másoknak. Akik még a parton állnak.
Néhányunknak egyszer csak elengedik a kezét. Mert már erősnek éreznek arra, hogy egyedül hagyjanak. Mennek más kezeket fogni. De már bevezettek a vízbe!
Néhányunk önként engedi el a kezet, mert erősnek érzi magát, hogy boldoguljon egyedül, hogy ne merüljön el a vízben.
Néhányunknak hirtelen engedik el a kezét. Nézünk az emberünk után, de nem látjuk többé. Próbáljuk megcsalni magunkat, mintha látnánk, vagy legalábbis a hangját hallanánk… Aztán rájövünk, hogy ez már lehetetlen. Soha többé nem lesz ő a mi emberünk. És mégis ő marad a mi emberünk. Ő marad örökre. Fogja a kezünk, távolról is. Csak az Isten tudja, milyen távolról.
És mi, akik a vízben vagyunk, próbáljuk egymás kezét fogni, úgy, ahogy az emberünktől tanultuk. Isten emberétől. Hogy mi is emberek lehessünk. Isten emberei.
A költő szavai jutnak eszembe:
„Harmincnyolc esztendeig volt beteg:
Ha ártatlan volt, bűnössé lett tőle,
Ha bűnös volt, kitisztult hófehérre,
Ha volt önérzet benne: ronggyá válott,
Ha volt szikla-dac: finom porrá mállott,
Feküdt a tóparton, s a tóba nézett...
A Tó, ez volt az egyetlen igézet.
A Tó, a Bethesda, a gyógyulás:
Leszállani szent, megszállott vizébe,
Mikor rájön a nagy 'háborodás',
Mikor rászáll az Isten angyala,
Súlyos szárnyával sujtja a habot,
S gyöngy-buborékként a titkos mélyből
Fakadnak a megmentő balzsamok.”
És közben, amíg keressük egymást, leveleket írunk, találkozunk, naplót írunk, beszélgetünk, templomba járunk, tábort szervezünk, táborozunk, énekelünk, nevetünk, sírunk, összeveszünk, kibékülünk, sétálunk, kávézunk, kirándulunk, megpihenünk, elmélkedünk, strandolunk... és várjuk a víz megmozdulását… és fogjuk egymás kezét. Mert emberek vagyunk.
Mert EMBEREK szeretnénk lenni! ISTEN emberei.

Szeretettel:
Bea



2018. július 28., szombat

Olvasói gondolatok - Összetört szív

“ Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megerősíti.” Zsoltárok 34:19 “Parancsolataid útján járok, mert szabaddá tetted a szívemet.” Zsoltárok 119:32

Gyógyíthatatlan sebek

Vannak az ember életében olyan fájdalmak, sebek, amiket nagyon nehéz gyógyítani. Olyan csalódások, amik végigkísérik életünket, vissza-visszatérnek idők múltán is. 

Elég ha visszagondolunk gyerekkorunkra vagy egy fájó emlékre és máris összeszorul a szívünk. Pedig már régen történtek...és mégis olyan rosszul estek, olyan bántóak voltak, hogy nyomot hagynak a lelkünkben...Amikor úgy éreztük, ezt nem érdemeltük volna meg. De mégis ottvannak, nem hagynak nyugodni. Ilyenkor gyorsan elhessegetjük őket, próbálunk másra gondolni...Vagy amikor látjuk, tapasztaljuk hogy a környezetünkben élőkkel, vagy közeli családtagunkkal történik olyan nem várt esemény hogy megdöbbenünk. Hogy mennyire le tud húzni valakit a mélybe egy szakítás, egy csalódás, és úgy érzi, becsapták, minden amiben addig hitt, szertefoszlik, összeomlik...megsebzi a lelkét ha elhagyják és nem érti hogy mindez miért történt meg éppen vele...vagy amikor a hatalmába keríti egy olyan érzés, hogy most mindent itthagy, ki akar menekülni és csak futni valahová, máshová csak innen el, mert megbántották, megalázták és csak abban lát kiutat ha kitör ebből az értelmetlen vitából, harcból... és csak azt szűri le ebből, csak azt érzi, hogy nem szeretik, nem tartják fontosnak éppen ott, ahol a legnagyobb szüksége lenne erre...milyen emberiek, milyen mindennaposak ezek az érzelmek. Engem is sokszor a hatalmukba kerítenek és azt súgják: menj el, ez a könnyebb megoldás… 

De a pillanatnyi sértettség, a bosszúvágy és az a gondolat hogy majd én megmutatom...nincs igazad amikor bántasz, valahogy vissza kell vágnom...nem ezek az igazi gyógyítók mert csak még rosszabb lesz a következmény, csak még jobban eltávolítanak minket attól, hogy visszataláljunk egymáshoz. A harag nem fog minket lecsillapítani, a harag nem fogja engedni hogy megbocsássunk egymásnak. A keserűség méreg a léleknek. 

Drága Barátnőm! Tudom hogy egyszer összetörték a szíved, tudom hogy nagyon nehéz lehet neked.De ne engedd hogy ez a bizonyos hang megtelepedjen a lelkedben...ne engedd hogy tovább sodorjon, mert megbetegít. Te értékes vagy, Isten szeret. Még akkor is, ha hibáztál, akkor is ha úgy érzed, mindenki elhagyott...mert van remény arra hogy kijuss ebből a helyzetből...Melletted van a te gyógyítód. Jézus. Ő az aki rendet tud tenni, aki meg tud vígasztalni, aki összeforrasztja a te összetört szíved. Az idő múlik. A sebeid begyógyulnak ha nem is teljesen mert a sebhelyek megmaradnak. De ha odaadod Neki a szíved minden egyes darabját, Ő darabonként visszailleszti és újat varázsol belőle. Szabaddá tesz. Bízd rá magad és az eredmény egészen más lesz mint amit vártál. Meg fogsz erősödni. 

Drága Uram! Köszönöm hogy Te mindig itt vagy mellettem, van kihez fordulnom. Nem egyszerű ez a földi élet, sőt sokszor úgy érzem hogy nagyon nehéz. De Te közel vagy Uram és meggyógyítasz. Imádkozom azokért, akiknek összetörték a szívét, megsebezték a lelkét. Kérlek légy velük és erősítsd meg őket hogy megszabaduljanak a terhektől amik most rájuk szakadnak. Mert csak Te vagy képes erre. Jézusom, hallgasd meg könyörgésemet.Ámen.


Barnóczki Sarolta


A szeretet mindig oltalmaz

Mózes első könyvének a harmadik fejezetéből a huszonegyedik verset az első evangéliumnak is szokták nevezni. Nem igehirdetők által prédikált szavak ezek, hanem maga Isten közvetítette a remény üzenetét, szavak helyett szimbólumokkal és tettekkel.

Az Úristen pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket.


(I. Mózes 3:21)


Isten felöltöztette az embert. Isten oltalmazta őket.

Mert a szeretet mindenkor oltalmaz.

Nem ugyanígy viszonyul Isten felénk is? Mi is megesszük a magunk tiltott gyümölcsét. Kimondunk szavakat, melyeket nem kellene. Elmegyünk oda, ahova nem kellene. Leszakítunk gyümölcsöket olyan fákról, melyeket érintenünk sem szabadna.

Mit tesz ekkor Isten? Pontosan ugyanazt, amit megtett Éváért és Ádámért az Édenben. Ártatlan vér hullott és felajánlja a Fia életét értünk. És az áldozat elfogadásakor Isten fog egy palástot – nem egy állat bőrét – hanem az igazság palástját. Ezt a palástot Isten nem odahajítja elénk, hogy formálódjunk hozzá, hanem saját maga teríti ránk, Ő öltöztet fel bennünket: "Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra. (Galata 3:26-27)

Isten felöltöztetett bennünket. Ő védelmez bennünket a szeretet palástjával. Ha visszatekintesz az életedre, észreveszed-e az egyes történésekben Isten közbenjáró védelmezését? Én mindenképpen: A főiskolai éveimben, nagyon magával ragadott egy keresztény mozgalom, amely néhány ezer kilométer távolságra volt az iskolámtól. Néhány barátom úgy határozott, hogy ennek a mozgalomnak a legnagyobb gyülekezeténél töltik a nyarat, és tanítványokká válnak. Amikor csatlakozni akartam hozzájuk, minden ajtó bezárult számomra. Egyik nehézség jött a másik után a finanszírozást, az elhelyezést és az utazást érintően.

Ezután egy másik lehetőség is felcsillant: Brazíliában tölthettem a nyaramat. Ez esetben, bármelyik ajtó, melyet megkopogtattam, kitárult előttem. Két és fél évtized távlatából, most már látom, Isten miként óvott meg a mozgalomtól, ami mára már egy félelmetes, veszélyes kultusszá vált. Brazíliában pedig megtapasztalhattam gyakorlatban Isten felszabadító és örömteli kegyelmét. Hiszem, hogy Isten megóvott akkor engem. Vallom, hogy Isten folyamatosan óvja gyermekeit.

És Te? Ha visszatekintesz életedre, mit veszel észre? Téged talán megóvott egy romboló kapcsolattól? Vagy egy nem neked való munkalehetőségtől? Vagy elzárt előled egy ________________? (egészítsd ki a rád vonatkozó dologgal)

Mint repdeső madársereg, úgy oltalmazza a Seregek URa Jeruzsálemet: oltalmazza és megmenti, megvédi és megtartja. Ézsaiás 31:5

Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, ( Zsoltár 91:15)

(Max Lucado: Love always protects)






fotó: printerest

2018. július 27., péntek

Ha szabad vagyok

„Testvéreim, ti szabadságra vagytok hivatva. Csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak.” Gal 5,13



„Anyu, hiába hívom a kutyát! Úgy látszik, megint kiszaladt.”

NE. Ez most az ÉN időm. Miért nekem kéne törődnöm a kutyával? Soha nem is akartam, hogy legyen kutyánk! Ilyen és hasonló pocsék gondolatok suhantak át a fejemen este fél tízkor, egy kötelező tennivalókkal zsúfolt nap után. Épp azt a pár percet szerettem volna élvezni, amit nem azzal töltök, ami „kell”, hanem amit „szeretnék”. Nem akartam, hogy félbeszakítsák!

Míg felkászálódtam a díványról, a lányom megkérdezte: „Mi baj van?” Úgy éreztem, mintha Maga a Szentlélek kérdezné. Mi bajod van?

A bajom én magam vagyok.

Te is szenvedsz néha az én-szindrómától? Tudod, mikor a napnak vagy a hónapnak van egy szakasza, amiről úgy érzed, ez most az enyém. Én igen. Mondhatni gyakran. Ha valami nem esik jól, vagy nincs hasznomra, nem akarom megcsinálni! Szerintem ezért ugrott a szemem elé ez a mondat (Gal 5,13), amikor nemrég olvastam a Galatákhoz írt levelet.

Testvéreim, ti szabadságra vagytok hivatva. Csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak.”

Hát ez fájt! A szabadságot azért kaptam, hogy szolgálni tudjak. Rendben, Uram, mutasd meg, mitől akarsz megszabadítani, hogy szolgálni tudjak.

Íme egy rövid lista, ami két perc alatt feltöltődött szívem képernyőjére, mikor a válaszra rákerestem:

- Ha ambícióimtól megszabadulok, örömmel tudok szolgálni.

- Ha megszabadulok az önzéstől, akkor az érzékenységtől is szabaddá válok.

- Ha megszabadulok a féltékenységtől, örülni tudok a jónak, ami mással történik.

- Ha megszabadulok az ítélkezéstől, tiszta szívvel tudok imádkozni.

. Ha megszabadulok attól, hogy elvárásaim legyenek, mindennek tudok örülni.

- Ha megszabadulok attól, hogy irányítani akarjak másokat, észre tudom venni a csodát bennük.

- Ha valóban szabad vagyok, felismerem Isten Országát az életemben.

Igen, ezt akarom látni: hogy eljöjjön Isten Országa az életemben. Mivel fog ez járni? Megszabadulok saját önző gondolataimtól és érzéseimtől. Isten szemszögéből fogom látni a dolgokat. Megkapom Isten segítségét. Ahhoz, hogy szabad legyek, magamtól kell megszabadulnom.

Akarsz szabad lenni? Szabad ahhoz, hogy kiteljesedj Jézusban? Milyen lépéseket teszel ezen a héten, hogy ez valósággá váljék?

Atyám, ha nem sikerül elvégeznem azt, amit „kell”, ingerlékeny és ideges leszek. Ha fáradt vagyok, és valaki kér még valamit, dühös leszek és ingerült. Csak Te tudsz megszabadítani önmagamtól, Jézus. Tedd meg, kérlek, megengedem! A Te hatalmas nevedben kérem, Ámen.
 
 




forrás: Lynn Cowell Encouragement for today, 2011.03.18. www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.com fotó:pinterest.com

2018. július 26., csütörtök

Amikor úgy érzed, már nem tudod, ki vagy

„Eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által – akarata és tetszése szerint – fogadott gyermekeivé legyünk.” Ef 1,5

Időre érkeztem a rendelőbe, bejelentkeztem a pultnál, s leültem egy asztalhoz kitölteni az ilyenkor szükséges nyomtatványt.
Helyes a lakcím? Igen. Életkor? Igen. Orvosi előzmények? Igen. Családi állapot? Csak bámultam az üres falat.
Ez a két kis szó teljesen összezavart.
Ott ültem a hűvös rendelőben, mely tele volt más betegekkel, akik könnyedén kitöltötték az adatokat, és közelálltam a síráshoz. Alig pár hónapja történt, hogy férjem kisétált az életemből 25 év házasság után. Fenekestül felfordult az életem, káosz és fájdalom töltötte meg, és fogalmam sem volt, mit válaszoljak erre az egyszerű kérdésre.

Egyedülálló? Nem. Házas? Nem. Legalábbis nem a szó megszokott értelmében. Elvált? Nem. Özvegy? Nem, bár úgy éreztem. Egyik kategóriába se illettem be. Ki vagyok hát?
Újfajta üresség kongott a szívemben. Kezemben tartva a nyomtatványt, rádöbbentem, hogy nem tudom, ki is vagyok valójában. Elbizonytalanodás és keserűség csapdosta önbizalmamat. Régi énem elmúlt, és ez az új csak létezni tudott, és próbált életben maradni napról napra.

Új önmagam annyira össze volt törve, hogy számba se vette még szétesett darabkáit. Ez az új önmagam most egy váratlanul érkezett, teljes identitászavarban üldögélt az orvosi rendelőben, mert nem illett egyik normális társadalmi státusz „dobozába” sem.
Emlékszem, azt kérdeztem magamtól: „Ki vagyok én valójában?” „Hova tartozom?” Nem csak ezen a nyomtatványon, hanem a társadalomban, barátaim között, a gyülekezetben, általában az életben? Ki vagyok én, ha már nem vagyok „feleség”?
Útban hazafelé a rendelőből csak bámultam az utat magam előtt, és még mindig identitásom kérdésével bajlódtam. Hirtelen a csendben meghallottam egy szelídhangú, mégis életfordító suttogást a lelkemben: „A házasságoddal együtt nem lett neked is véged.”
 
Ez a hirtelen jött gondolat csak Istentől érkezhetett, Ő volt az Egyetlen tanúja elbizonytalanodásomnak. Ő volt az Egyetlen, aki ismerte küzdelmeim mélységét, s így az Egyetlen, aki pontosan azzal a biztatással állhatott elő, amelyre oly igen nagy szükségem volt.
Édes szavak, melyek emlékeztetnek, hogy önazonosságomat nem egy szerep, egy cím, egy nyomtatványon szereplő kategória határozza meg.

Még mindig én vagyok én, csak egy új változatban, megváltozott körülmények között. Isten képére alkotott nő vagyok, akihez Istennek terve, célja van az élet hozta csalódásoktól függetlenül. Egy nő, aki értékes akkor is, ha valaki ezt nem veszi észre. Egy nő, aki édesanya, gyermek és testvér, Jézus-tanítvány, író, előadó, teniszjátékos, rajong a kávéért, a tengerpartért és még sok mindenért.
Egy nő, aki a Király szeretett leánya.

Isten eszembe juttatta, hogy bár világi szerepem/címem megváltozott, identitásom Krisztusban, amiről Pál apostol írt az efézusiaknak, ugyanolyan biztos maradt.
Mai alapigénkben Pál elmagyarázza, milyen új identitást kap valaki Krisztusban. Isten „eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által – akarata és tetszése szerint – fogadott gyermekeivé legyünk” (Ef 1,5). Pál biztosítani akarta a híveket, hogy mindig kiválasztottak, fogadott gyermekek maradnak, akiket Isten feltétel nélkül szeret és elfogad, és örvend, hogy sajátjainak mondhatja őket.
Ha nem éljük át istengyermekségünk teljességét, könnyen sérülékennyé válunk, a körülmények, a címekben és szerepekben történő változások, az átalakult élethelyzetek fogják meghatározni éntudatunkat és önértékelésünket. Nem az számít, hogy mit teszünk vagy nem teszünk, milyen címet viselünk, milyen szerepkörben vagyunk, vagy hogy mások mit gondolnak rólunk. Egyedül Isten az, aki meghatároz. Ő az identitásunk forrása.

Bár hónapok óta abban éltem, hogy házasságom vége az én végemet is jelentette, rájöttem végre, hogy én most is ugyanaz vagyok, akinek Isten megteremtett. Az Övé vagyok. És ez elég.




Segíts, Uram, hogy sose felejtsem el, hogy egyedül Benned találom meg önmagamat. A Tied vagyok, bárhogy alakuljon az életem. Segíts, hogy olyannak lássam, és úgy szeressem magamat, amilyennek Te látsz, és ahogy Te szeretsz engem. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: When You Feel Like You Don’t Know Who You Are Devotions 2018. július 17.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/07/17/when-you-feel-like-you-dont-know-who-you-are, fordítás:eszmelkedesek.blogspot, kép:pinterest,com

2018. július 25., szerda

Hagyjam, hogy Isten töltse be a bennem lévő ürességet

"Isten, én Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem! Érted sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld." Zsolt, 63,2


Ettől a forrástól függött az élete. Ide szokott járni, hogy kielégítse igényeit. De sosem tudott eleget vinni belőle, minden nap vissza kellett jönnie újabb adagért.
Az asszony megtöltötte korsóját, és felnézett, mert Valaki inni kért tőle. Viszonzásul ez a Valaki felajánlott valamit: élő vizet. Azt állította, hogy a szokásos vízzel ellentétben, amelyért nap mint nap ki kell járni a kútra, ez a víz kiapadhatatlan forrás lesz benne, nem szomjazik meg soha többé.
Nem volt könnyű elhinni egy ilyen ígéretet. "Uram - mondta erre az asszony -, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vehetnél hát élő vizet?” (Jn 4,11).
Nem fogta fel, hogy Jézus egy mélyebb szomjúságot akar kielégíteni, azt, amit Ő maga ültetett a szívébe, ami elvezeti az Egyetlen Forráshoz, mely kielégítheti a lelkét.
Jézusnak nem volt vödörre szüksége, Szentlelkével húzta közelebb az asszony lelkét. A kút mélye helyett az asszony lelkének mélyébe nézett. Csak az asszony ellenállása akadályozhatta meg, hogy elérje lelkének üres helyeit.
Tudom, mennyire szükség van rá, hogy Jézus betekintsen lelkembe, és megmutassa a benne lévő üres helyet, amit csak Ő tud feltölteni.
Akár az az asszony, én is másban kerestem szomjúságom csillapítását. Pedig ha Jézus helyett mást keresek, az a más sosem fog kielégíteni.
Kerestem az emberekben: családomban és barátaimban, főnökökben és fiúkban, tanárokban és mentorokban, férjemben és gyermekeimben. Tőlük vártam, hogy elfogadjanak, hogy rám bólintsanak.
Kerestem tárgyakban, amik az enyémek lehetnek, pozíciókban, elismerésben. Azt gondoltam, „ha sikerülne… , akkor biztos elégedett lennék”.
De akármennyit teszek vagy kapok, sosem fog kielégíteni. És nem is arra szolgál, hogy kielégítsen.
Miért? Mert az üres helyek a lelkünkben arra vannak, hogy Isten töltse be őket. Ő, és csakis Ő. A lelkünk mélyén lévő szomjúságot csak Isten tudja csillapítani.
Még Dávid király is megtapasztalta ezt a szomjúságot, pedig neki aztán mindene megvolt: legmagasabb pozíció, korlátlan vagyon, óriási hatalom, és mindez mégsem volt elég. Kiaszott földként ír magáról, aki Istenre szomjazik:
„Isten, én Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem! Érted sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld.” (Zsolt, 63,2.)
A folytatásban Dávid leírja, mit tapasztalt, mikor belekortyolt Isten szeretetébe:
„Így nézek rád a szentélyben, hogy lássam hatalmadat és dicsőségedet. Mert szereteted az életnél is jobb, ajkam téged dicsőít. Ezért téged áldalak, amíg élek, nevedet imádva emelem föl kezem.” (Zsolt 63,3-5.)
Ez történt az asszonnyal is, akivel Jézus találkozott a kútnál. Belekortyolt Jézus szeretetébe, és csordultig megtelt vele, ahogy mi is megtelhetünk. Isten a mi szívünkbe is belehelyezett egy vágyakozást, ami arra szolgál, hogy Hozzá visszavezessen. Csak az Ő feltétel nélküli szeretete, elfogadása, ránk bólintása tudja kitölteni az üres helyeket lelkünkben, tudja csillapítani a mélyről fakadó szomjúságot. Míg Isten szeretete, elismerése elegendő, semmi más nem az.


Uram, kérlek, mutasd meg lelkemben az üres helyeket, és hogy mivel próbálom betölteni őket. Azután fordíts vissza Magadhoz, s taníts meg, hogyan irányítsam szívemet, hogy beleönthesd ígéreteidet, és feltölthesd szereteted erejével. Jézus nevében, Ámen.

(Renee Swope: Letting God Fill My Empty Places, Encouragement for today, 2013. 09. 25., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

2018. július 24., kedd

Ki az, aki szereti a házirendet?


„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok szeretetében.” Jn 15,9-10



Attól a naptól fogva, hogy kézbe vettem frissen nyomtatott jogosítványomat, a szüleim világos szabályokat állítottak elém: ha bármi olyat követek el, amiért büntetés jár, vagy ha balesetet okozok, a felelősség az enyém. Nem is volt ezzel probléma mindaddig, míg végzős diákként a társaimmal együtt le nem utaztunk a tengerpartra, és ott nekitolattam egy parkoló autónak, még mielőtt egyáltalán megpillanthattam volna az óceánt. Bőgni kezdtem, mert tudtam, egész nyáron dolgoznom kell a gyorsétteremben minimálbérért, hogy ki tudjam fizetni a kárt, amit okoztam.

A méltánytalannak tűnő szabály éle tompult, mire szülő lettem, s a nagyfiam lesúrolta az autónkat egyik szomszéd postaládáján. Hirtelen, anyai szemmel nézve, a szabály, ami ellen berzenkedtem fiatal lányként, hasznosnak tűnt, mert felelősségre, óvatosságra neveli a fiamat.
Nem mindig fogjuk fel, hogy Istennel, a legtökéletesebb szülővel szemben ugyanez érvényes. Isten iránymutatása néha önkényesnek, méltánytalannak tűnik. Főleg egy olyan kultúrában, ahol nincs világosan meghúzva a határ helyes és helytelen között. Ilyeneket gondolhatunk: miért ne dönthetném el, mennyit árulok el az igazságból a munkahelyemen, megbocsátok-e annak, aki kritizál, vagy meddig megyek el szexuális szabadságomban. Végül is felnőttek vagyunk. A szabályok gyermekeknek valók.
Isten mégis azt akarja, hogy új oldalról nézzük a parancsok és az engedelmesség kérdését. Az Ő útjai gyakran ellentétesek a miénkkel, például ha megnézzük mai alapigénket, azt látjuk, hogy az Istennek engedelmes élet nem büntetés, hanem jutalom.

„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok szeretetében” (Jn 15,9-10).

Ezekben a mondatokban Jézus arra hív, maradjunk meg a szeretetében – ami egy nagyon biztonságos hely -, azáltal hogy megtartjuk a parancsait.
A „maradjatok meg” a 9. versben azt is jelenti, hogy „szállást vesz”, „lakik”. El tudom képzelni Istent, ahogy behív egy lakásba, melynek védelmező falai az Ő parancsolatainak tégláiból épültek fel.
Minden gondos szülő készít írott vagy íratlan házirendet. És Isten a legszeretőbb szülő. Létrehozott egy gyönyörű helyet, ahova meghív, hogy vele lakjunk, ahol védelem és gondoskodás vesz körül.
Egy olyan valaki elméjében, aki mindig úgy érezte, hogy meg kell dolgoznia Isten szeretetéért, ez a feltételes mondat: „ha teljesítitek parancsaimat” nehezen kerül a helyére. Mélyebbre kellett ásnom, hogy megértsem, hogy az engedelmesség és Isten szeretete az én javamra járnak kéz a kézben.
Isten szeretet, ez tagadhatatlan (1Ján 4,16). A „bőséges szeretet” kifejezést Istenre értelmezve megtalálhatjuk a Kivonulás könyvében, a Számok könyvében, Nehémiásnál, a Zsoltárokban, Joél és Jónás könyvében. „Irgalma (tehát szeretete) örökké tart” – ez több mint hússzor ismétlődik a 136. zsoltárban, és azon kívül is számtalanszor a Szentírásban. Ha Isten annyiszor ismétli ezt Igéjében, kétségtelenül így is gondolja! Biztosra vehetjük, hogy Isten szeretete mindig hozzáférhető.
Nem változik, és mindig velünk van, de választhatunk. Választhatjuk, hogy az engedelmesség feltételét betartva megmaradunk a szeretetében, vagy az engedetlenséget választva kisétálhatunk védelme alól.

Jézus nyilatkozata a szeretetről olyan, mint egy puha meleg takaró, amibe beleburkolózom a hideg világban. Isten, a mi Mennyei Atyánk, hív minket a nekünk teremtett szépséges életbe, melynek fala az Ő parancsaiból épült fel. Válasszuk azt, hogy beköltözünk, és ott lakunk az Atya szeretetének jelenlétében.

Uram, bízni fogok abban, hogy a te szabályaid az én javamat és fejlődésemet szolgálják. Meg akarok maradni szeretetedben, az engedelmesség életét akarom élni Veled. Amikor ellenkezem, segíts, hogy nézzek körül, lássam meg falaid védelmét, és legyek hálás érte. Jézus nevében, Ámen.



forrás: Amy Carroll: Does Anybody Really Like House Rules? Encouragement for today, 2014.05.21. www.proverbs31.org fordítás: eszmelkedesek.blogspot.com fotó: pinterest.com

2018. július 23., hétfő

Tartós szavak

„Jegyezzék fel ezt a jövő nemzedéknek, és egy újjáéledt nép zeng majd dicséretet az Úrnak.” Zsolt 102,19


„Olcsó húsnak híg a leve!” – motyogtam magamban, ahogy az eltört elektromos fűkaszát tartottam. Ezeket eleve egyszer használatosra tervezik? Vagy a mi családunk nem alkalmas kerti szerszámok kezelésére?
Odamasíroztam a szeméttartályhoz, és nagy erővel belenyomtam a kaszát. Lesepertem magamról a fűszálakat, és beviharzottam a házba, zsörtölődve saját spórolós természetem miatt, ami arra késztetett, hogy a legolcsóbb modellt vegyem meg. Megintcsak.
Valamivel később ott álltam a kertészeti boltban, s válogattam a lehetséges modellek között. Tudtam, hogy most félre kell tennem berögződött szokásomat, hogy a legolcsóbb terméket válasszam. De valóban annyival jobbak a drágább gépek? Végül eldöntöttem, hogy adok nekik egy esélyt, és megvettem egy középkategóriás fűkaszát, ami már több mint egy éve bírja a gyűrődést - a pázsitunkat meg a kamaszaimat.
Szerencsére valahol valaki megtervezett egy pár hónapnál tovább tartó fűkaszát. Szándékosság kellett legyen a tervezésben, a minőségi alapanyag kiválasztásában, a részletek kidolgozásában, hogy mindez összejöjjön. A gondosságnak meg lett az eredménye.
Nem érvényes-e ez a tanulság az életünk sok területére is? Amikor egy asztalos elkészít egy tartós bútordarabot, minőségi faanyagot és fémalkatrészeket használ. Amikor a varrónő elkészít egy különleges ruhát, amit szeretné, ha a lánya örökölne majd, erősebb, biztosabb öltésekkel dolgozik. Ugyanez érvényes a szavainkra is.
Gondosan meg kell válogatni a hosszú életűnek szánt szavakat.
Ezt példázza a Biblia. Akár élő szóval, akár kőtáblára vésve vagy papirusztekercsre írva, Isten a szavait arra szánta, hogy nemzedékről nemzedékre továbbadják őket. Szavai arra szolgálnak, hogy életeket fordítsanak meg: emberekét, akik átmentek a tengeren, vagy a vízen jártak - és a miénket is. Ezt bizonyítja a 102. zsoltár 19. verse: „Jegyezzék fel ezt a jövő nemzedéknek, és egy újjáéledt nép zeng majd dicséretet az Úrnak.” (Zsolt 102,19.)
A jövő nemzedékeknek szóló szavakat másként válogatják, rendezik. Átgondolva, gondosan kiválasztva, helyes sorrendbe rakva. Nem úgy, mint egy ragasztós hátlapú cetlit, amire csak rákörmölsz valami emlékeztetőt, aztán eldobod, ha elvégezted a feladatot. Azzal együtt, hogy kerültek bizony életformáló szavak boríték hátára, szalvéta sarkára is. Nem az anyag számít, hanem az odafigyelés.
A fenti igevers egyenesen hozzám szól. Leírt szavaimnak súlya van. Legyen az egy levél a kedvesemnek, egy párszavas üzenet az elemózsiás dobozban, kör-email a munkatársaknak vagy egy könyv – leírhatom az első szavakat, amik az eszembe jutnak, vagy megválogathatom őket gondosan. Szavaimnak tartós hatásuk lehet azokra, akiket szeretek.
Pár hete kinyitottam a fehérneműs szekrényem fiókját (biztos rejtekhely a gyermekek elől), és előhúztam egy gyűrött borítékot. Lekuporodtam az ágy szélére, felnyitottam, és egy összehajtogatott levelet szedtem ki belőle. Kisimítottam, hogy jól látható legyen férjem kamaszkori macskakaparása a lapon. Végigolvastam, elmosolyodtam, s újra összehajtogattam. Beleraktam a borítékba, és visszacsúsztattam a selyemholmik alá. Most még csak az én szívemnek kedvesek ezek a szavak. De eljön az idő, amikor megmutatom gyermekeinknek, a szüleik közti kapocs bizonyítékaként.
Mert fontosak a hosszú időre tervezett szavak.


Mennyei Atyám, köszönöm, hogy úgy írattad le gondosan üzenetedet, hogy hozzám is eltaláljon. Nehéz időkben utat mutatnak igéid, segítségükkel jobban megismerlek, és megtanullak jobban szeretni. Segíts, kérlek, hogy gondosabban figyeljek én is a szavaimra. Jézus nevében, Ámen.

(Glynnis Whitwer: Words that Linger, Encouragement for today, 2013.09.18., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2018. július 22., vasárnap

Magatartásunk megvizsgálása

,Az igazakat feddhetetlenségük vezeti, de a hitetleneket elpusztítja gonoszságuk.” 


Példabeszédek 11:3

Egy nemrégiben tett repülőutam során átlapoztam egy magazint, amit valaki ottfelejtett. Felfigyeltem az egyik cikk címére. ,,A kinézet a minden”- jelentette ki a szerző. Azon kaptam magam, hogy néhány percig még egyet is értek a szerző kijelentésével. 
Aztán a Szent Lélek azt súgta: ,,Vizsgáld meg a magatartásodat!”-és én tudtam, hogy ez mit akar jelenti. Helyre kellett állnom és figyelnem, hiszen valami nem stimmelt. És hirtelen megláttam- a finom hazugság mesterfokon elrejtve egy látszólag jóindulatú szóban. A fertőből bukkant fel, a füst szagát árasztva.
Krisztus követőiként néha arra fókuszálunk, hogy kifejlesszük, és a megfelelő képet mutassuk magunkról, miközben elhanyagoljuk a feddhetetlenség lelki fegyelmét. Mit viselünk, hogy nézünk ki, az emberek, akiket ismerünk, és még a szolgálati területünk nagyságának növelése is útjában állhat annak, hogy szeressük, szolgáljuk Istent, és Hozzá hasonlóvá váljunk.
Ó, barátom, a Sátán egy alattomos haver! De emlékezz rá, hogy ő a hazugság atyja. Ez az ő anyanyelve, és nagyon jól használja. Ne téveszd szem elől ezt a két nagyon fontos igazságot a feddhetetlenségről. 
Nyílvános életünk csak annyira lehet hiteles, amennyire a személyes életünk az.
Az imázs az, amit és akinek gondolnak minket az emberek, míg a feddhetetlenség az, ami és akik mi valójában vagyunk.
Billy Graham egyszer azt mondta: ,,A becsületesség az a ragasztó, amely összefogja az életvitelünket. Folyamatosan arra kell törekednünk, hogy becsületünk sértetlen maradjon. Ha elveszítjük a vagyonunkat, semmit sem veszítettünk. Ha elveszítjük az egészségünket, valamit elvesztettünk. Ha elveszítjük a jellemünket, mindent elvesztettünk.”
Bobby Jones a valaha élt egyik legnagyobb golfjátékos volt, aki ugyanabban az évben megnyerte mind a négy jelentős bajnokságot Amerikában és Nagy-Britanniában. Karriere kezdetén eljutott az US Open bajnokság döntőjének rájátszásáig. Miközben egy meglehetősen bonyolult ütéshez készülődött, a golfütője véletlenül hozzáért a labdához. Jones felmérgelődött, a bírók felé fordult, és büntetést kért saját magának. Mivel a bírók nem látták, hogy a labda elmozdult volna, a döntést Jones-ra bízták. Bobby egy két ütéses büntetést szabott ki magának- nem tudva, hogy később elveszti a bajnokságot egyetlen ütés miatt.
Amikor becsületességéért dicsérték, Bobby így reagált: ,,Ugyanígy megdicsérhetnétek egy embert, amiért nem rabolja ki a bankot!” Lehet, hogy Jones elvesztette a bajnokságot, de jelleme legendás volt. Az Egyesült Államok Golfszövetsége a sportszerűségéért járó díját ,,Bobby Jones-Díjnak” nevezte el. 
Sokszor hallottam már, hogy a becsületesség az, amit akkor teszel, amikor senki sem lát. A jellem pedig azzal ábrázolható a legjobban, ahogyan azokkal az emberekkel bánsz, akik semmit nem tehetnek érted. A becsületesség a szív ügye, és egy lelki szokás, amely előre eldönti, hogy helyesen fog cselekedni. 
A jellem számít.
A fedhetetlenség számít Istennek.
1 Krónikák 28:9 ,, Mert megvizsgál az Úr minden szívet, és jól ért minden emberi gondolatot.”
Máté 5:8 ,, Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.”
A ,,tiszta” szív ebben a versben azt jelenti, hogy ,,kész áldozatot hozni”. Más szóval, a döntéseink, amiket meghozunk, élő áldozatok kell legyenek, amelyek Isten előtt szentek és elfogathatóak, az imádat jelei.
Hogy feddhetetlen vagy, az azt jelenti, hogy feddhetetlenül élsz. A feddhetetlenség akkor lép érvénybe, ha az, amit hiszünk, amit gondolunk, amit mondunk, és amit teszünk megegyezik Isten mércéjével... nem az emberekével. Az imázsra nem támaszkodhatsz, feddhetetlenség és jellem nélkül semmit sem ér.
Talán itt az ideje, hogy megvizsgáld a szíved magatartását?


Uram, hozzád jövök most, és arra kérlek, hogy vizsgáld meg szívemet, és mutass rá minden rejtett tisztátalanságra. Vizsgáld meg vágyaimat és gondolataimat, és mutass rá az engedetlenségre, amellyel megszomorítom szívedet. Uram, szeretnék örömöt okozni neked minden döntésemmel. Bocsásd meg minden képmutatásomat. Leteszem a büszkeségemet és szertartás-szokásaimat, és helyette Téged akarlak követni. Jézus nevében, Ámen.







Forrás: girlfriendsingod.com, Attitude-Check, , used with permission, fordítás: Szabó Edit, kép: pinterest

2018. július 21., szombat

Kérlek, ne sablon keresztény válaszokat adj nekem!

„Jézus könnyekre fakadt.”


János 11:35

Szeretem Jézust. Szeretem Istent. Szeretem az Ő Igazságát. Szeretem az embereket. 

Azonban nem szeretem a sablon keresztény válaszokat. Azokat, amelyek gyönyörű masniba vannak csomagolva. Azokat, amelyek az életet takaros kis csomagba helyezik. 

Mert sok minden, ami történik ebben a zűrzavaros világban egyáltalán nem takaros. A híradások folyamatosan bombáznak bennünket borzasztó, szomorú, és ijesztően gonosz, értelmetlen, erőszakos cselekedetek híreivel. 

És Isten őrizzen meg attól, hogy azt gondoljam, hogy a bölcsen kigondolt keresztény válaszaim majd tompítják az élét ezeknek a borzalmaknak. Istennek nincs szüksége olyan emberekre mint én is vagyok, - akiknek korlátozott a rálátásuk a dolgokra, akiknek csak bizonyos határig ér az értelmük és bölcsességük, - hogy magyarázatot adjanak oly dolgoknak, amelyeknek nincs sok értelme. 

Mégis fellelhető Isten igazsága mindezekben. De nagyon-nagyon fontos, hogy átadjuk Isten irányítását gondolatainknak, hogy elfogadjuk az Ő időzítését, az Ő módszereit, és megragadjuk az Ő szeretetét, amikor válaszokat várunk.

Van úgy, hogy amikor szörnyű dolgok történnek, nem kell mást mondanunk, mint csupán azt, hogy „Ez borzalmas!” Vagy egy értelmetlennek tűnő esemény kapcsán ne restelljük azt mondani: „Ezt most nem értem!” Mert egyáltalán nem mindegy, hogy helytelenül megválasztott szavat rossz időben mondunk, vagy a megfelelő időben, megfelelően nyilatkozunk. 

Amikor a testvérem tragikusan meghalt, csak azért, mert az orvos olyan gyógyszert írt fel neki, amit egy gyermeknek nem szabadott volna, és az események láncolata aztán oda vezetett, hogy családunknak egy rózsaszín, rózsákkal borított koporsónál kellett megállnia. 

Sírtunk. 

Fájdalmunkkal küszködtünk. 

Időre volt szükségünk, hogy a gyászt, a haragot és a veszteséget feldolgozzuk. 

Nagyon feldühítette sebzett szívemet, amikor családunk életének összetört darabkáit valaki úgy próbálta összerakni, hogy olyasmit mondott nekünk, mint például: „Istennek szüksége volt egy angyalkára a mennyben.” Az ilyen kegyes mondatok szívem fájdalmába egyre mélyebb repedést vertek. 

Tudom én jól, hogy azért próbáltak vigasztalni bennünket ilyen kegyes szavakkal, mert szerették volna, hogy jobban érezzük magunkat. Együttérzéssel próbáltak bennünket körbevenni. 

És én akartam is őket, hogy ott legyenek mellettünk, meg nem is. 

Teljes ellentmondásban éltem. Az egyik percben hisztérikusan sírtam, a következő pillanatban pedig már kacagtam. Aztán olyan lelkiismeret furdalásom volt, azért, hogy nevetni mertem, hogy legszívesebben átkozódtam volna. Utána dicsőítettem Istent, majd nem sokkal később öklömet ráztam az ég felé, majd a Bibliához fordultam, és órákra elvonultam csendesen olvasgatni. 

Semmi takaros nem volt ezekben a történésekben. 

De most már tudom azt, amit jó lett volna tudnom a gyászomban, hogy Jézus megérti az emberi érzelmek mélységeit, átérzi a gyász és a fájdalom érzéseit. Erről olvashatunk János evangéliumának 11. fejezetének a 32-35. verseiben, amikor Jézus meghallotta a hírt, hogy kedves barátja, Lázár meghalt: „Mária pedig, amint odaért, ahol Jézus volt, meglátta őt, leborult a lába elé, és így szólt hozzá: "Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem." Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és a vele jött zsidók is sírnak, megrendült lelkében és háborgott, és megkérdezte: "Hova helyeztétek őt?" Azt felelték: "Uram, jöjj és lásd meg!" Jézus könnyekre fakadt.” 

Igen, Jézus együtt sírt és gyászolt szeretteivel a nehéz percekben. Az a tény, hogy teljesen azonosulni tud a fájdalmammal megnyugtat engem. 

Tudod mi volt a legjobb mondat amit ott, a koporsó mellett hallottam? 

Ott álltam azon a szürke napon, a fekete ruhák és könnyzápor közepette, a cipőm sarka belemélyedt a fűbe, és egy hangyabolyt néztem. A hangyák eszeveszetten rohangáltam egy cipőnyom körül, ami szétnyomta az otthonukat. 

Arra gondoltam, ha talán beállnák a boly közepébe, és engedném hogy a hangyák összecsipkedjenek, akkor talán a fizikai fájdalmam elvenné a lelki fájdalmamról a figyelmemet. Azt legalább tudtam, miként gyógyítsam a fizikai fájdalmamat. 

Ekkor egy kicsi, copfos kislány odaugrált hozzám, és azt mondta: „Utálom a hangyákat!” 

Ez az egy mondat esett legjobban azon a napon. 

Mert ő odalépett hozzám, meglátta mire fókuszálok éppen, és egy egyszerű, természetes, nyilvánvaló dolgot mondott. 

Persze, megvan a helye a jó szándékú barátok sziklaszilárd keresztény válaszainak is. De van, amikor arra van szükség, hogy csak együtt sírjunk egy fájdalmat hordozó baráttal a szívünk teljes szeretetével. Isten segítsen bennünket, hogy tudjuk, mikor mire van szükség. 

Drága Uram! Tudom, hogy te a legsötétebb, legfájdalmasabb perceimben is mellettem állsz. Tudom, hogy te valóságos vagy, és egyedül te tudsz enyhíteni a szívem fájdalmán, amikor minden olyan képtelennek tűnik. Segíts, hogy mindenkor a Te igazságodat képviselhessem a környezetem felé. Jézus nevében, Ámen 


Örüljetek együtt azokkal, akik örülnek, és sírjatok azokkal, akik sírnak! Éljetek egyetértésben és összhangban egymással! (Római levél 12:15,16)




(Forrás: Lysa TerKeurst, Please Don’t Give Me a Christian Answer, July 19, 2018, Proverbs31 Ministries, fotó: pinterest)

2018. július 20., péntek

Oktalan istentisztelet

„Kérlek azért titeket, testvérek, az Isten irgalmára, hogy szánjátok oda testeteket élő, szent és Istennek tetsző áldozatul. Ez legyen a ti okos istentiszteletetek.” 

Róm 12:1

A Római levél mindig összezavar. Oktalan. Komolyan mondom.
Pál életének legnehezebb szakaszában íródott, amikor börtönben ült, ártatlanul. Akkor írta, amikor a gyülekezeti hívek, akik egykor dicsőítették őt, most összefogtak a megölésére, és köntösüket szaggatva várakoztak az utcákon, őrjöngve, hogy nem tudják agyonkövezni.
Az zavar össze, hogy mindeközben a levél tele van olyan kifejezésekkel, hogy „semmi sem választhat el Isten szeretetétől”, meg hogy örüljünk, ha megpróbáltatások érnek. Az egész levél a reményről, az örömről, az életről szól. Pedig Pál a sötétség helyén írta.
Pál igazi ember volt, nem szuperhős. Mi volt az, amit felfedezett azokban a nehéz időkben, ami ilyen gazdag megfogalmazásokat eredményezett? Azt hiszem, a mai versünkben találjuk meg a felfedezett kincset. Istentisztelet. Tudjuk róla, hogy szeretett énekelni, a Szentírásban azt olvassuk, hogy a börtönben teljes torokból énekelt. Nem hiszem, hogy csak a himnuszokra szorítkozott. Az éneklés az életmódja volt. Az őt körülvevő sötétség ellenére a Fény felé fordult, és ott örömre lelt.
Tíz éve egy részeg sofőr belement a fiam kocsijába. Pár nappal a baleset után a templomban álltam. A csomagtartómban ott volt egy teli szatyor, készültem vissza a fiamhoz a kórházba, amint vége a prédikációnak. Kimerült voltam. Tehetetlennek éreztem magam. Csak azért jöttem a templomba, mert a férjem rávett.
„Kicsim, muszáj kikapcsolnod”, mondta, megígérve, hogy ott marad Ryan ágya mellett.
A fiamnak erős fájdalmai voltak, még hónapokig fog tartani a gyógyulása. A részeg sofőr meghalt a balesetben, alacsony biztosítása kórházi számlák és adósság tömkelegét hagyta ránk.
Sajnáltam a fiamat. Sajnáltam a részeg sofőr családját. Sajnáltam az értelmetlenséget. Sajnáltam az időt.
Egyetlen dologra voltam képes: kitártam a karjaimat és az arcomat az ég felé. Nem a sötétségért dicsőítettem Istent, hanem azért mert Ő volt az egyetlen Fény, amely felé nyújtózkodhattam. „Uram, nem tudom, mit tartogat a jövő. Nem tudom, mi lesz ennek a vége. De ismerlek Téged.”
Testi cselekedet volt – a karom kitárása – és lelki cselekedet. Felkúsztam Atyám karjaiba, és a hála zokogott bennem. Bensőmben táncra keltem, pedig nem bálterem volt körülöttem.
Suz, azt hittem nem érted a Római levelet.
Ezért szeretem annyira. A természetes valóságban nincs értelme, oktalan, de a természetfölöttiben megnyílik az értelme. A sötétségnek nincs hatalma, ha a Fénybe kapaszkodom. Tehetnék mást, mint hogy imádom Őt, amikor rájövök erre a csodálatos igazságra?
 
Atyám, imádkozom testvéremért, aki elesettnek, túlterheltnek, tehetetlennek érzi magát. Imádlak, mert Te vagy Fényünk a sötétségben. Te látod őt, örömmel fogadod mustármagnyi hitét is, ami elég nagy, ha a Te tenyeredbe helyezi.



(Encouragement for today, 2010.05.25. T. Suzanne Eller, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest

2018. július 19., csütörtök

Új élethelyzetekhez igazodni

„’Jöhet valami jó Názáretből?’ – kérdezte Natánael.” Jn 1,46

A kocsi tele volt a lányom holmijával. Pár órája már, hogy úton voltunk az egyetem felé, s a kalandról beszélgettünk, amibe most belevág. Aztán megérkeztünk, behurcolkodtunk, elrendeztük a szobát. Körbejártuk az épületegyüttest, dicsértem, milyen szép minden.
Pár órával később elbúcsúztunk. A nehéz kapu bezárult mögötte, én a kocsihoz siettem, ráhajtottam fejem a kormánykerékre, és zokogtam, mint egy kisgyerek.
Mikor azt mondtam neki, hogy nagyon örülök, nem hazudtam. Boldoggá tett az élete alakulása, de az én mindennapjaim meg fognak változni. Akkor még nem fogtam fel, hogy ez nem csak az ő kalandja lesz, hanem az enyém is. Kislányom élete új szakaszába érkezett, de Isten nekem is jó dolgokat tartogatott.
Felnőtté vált lányom kereste helyét a világban, de ez a folyamat várt rám is.
Istengyermeki szerepem nem akkor kezdődött, mikor anya lettem, és nem zárult le azzal, hogy beléptem az üresen maradt fészekbe. Isten megjelölte életemet, amikor átadtam magam az Ő szeretetének, és ez azóta sem változott.
Nyomasztó lehet egy új élethelyzet, bármi legyen is az. Új munkahely. Új otthon. Az anyaság új szakasza. A szerelem első felcsillanása, vagy mikor nyugdíjba megy a házastársad, akivel 40 éve osztod meg az életedet. Nyomasztó lehet, mert többnyire fogalmunk sincs, mi lesz ezután.
Jézus gyakran találkozott olyanokkal, akiknek hirtelen megváltozott az életük. A János 1,43-ban olvassuk, hogy „Másnap Galilea felé tartva találkozott Fülöppel. Felszólította: ’Gyere és kövess!’”.
Fülöp gondolkodás nélkül beleegyezett. Annyira fellelkesült, hogy elfutott barátjához, Natánaelhez, s elújságolta neki, hogy Jézus a Messiás. Natánael azonban kételkedik. Már-már gúnyolódva kérdezi: „Jöhet valami jó Názáretből?” (Jn 1,46).
Amikor mindennapi életünk megváltozik, talán mi is így reagálunk. Érezzük, hogy van ebben valami jó, de inkább a negatívumokat keressük. Natánaelnek lehetősége van megmaradni megszokott életrendjében. Ellenállhatna, de végül igent mond Jézusnak. Barátjával, Fülöppel együtt új útra indul Jézus nyomában.
Amikor új életszakasz határára érkezel, nem biztos, hogy tudod, mit fogsz tenni ezentúl, de az első botladozó lépésekkel kellemes tanulási folyamat indulhat el. Jézust követve megtanulsz bízni, és hitedre hagyatkozni. Talán elkövetsz majd hibákat, de megtanulsz irgalmat gyakorolni önmagad felett, és nekiindulni újra.
És lépdelsz tovább Jézus nyomában napról-napra.
Eljön az a pillanat, amikor szívesen gondolsz ugyan az elmúlt időszakra, és mindarra, amit átéltél, de már örülni tudsz az új kalandnak, és mindannak, amit tartogat számodra.
Nem az vezet minket, amit megszoktunk. Hajónk vitorlája nem a normálisnak hitt életünk. A Jézussal való kapcsolatunk az, ami irányít.
Ahogy te és én Jézust követjük, újra meg újra ki fogunk kerülni a megszokottból, mert erről szól az élet. Nem mindig tudjuk, mi vár ránk, de biztosak lehetünk benne, hogy jó úton járunk, ha Jézus nyomában maradunk.




Drága Jézus, én szeretem a kényelmet. Szeretem tudni, mi vár rám. De ennél is jobban szeretlek Téged. Hallom, hogy szólítasz, kövesselek egy új élethelyzetben, és én teljes szívvel igent mondok hívásodra. Sokat kell még tanulnom, de hálás vagyok, hogy Te vagy a tanítóm. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: Adjusting to a New Normal, https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/07/06/adjusting-to-a-new-normal, kép:pinterest.com, fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu

2018. július 18., szerda

A mérges gyökér

„Vigyázzatok, Isten kegyelmét közületek senki le ne késse, nehogy valami mérges gyökér szárba szökkenjen, kárt okozzon és sokakat megfertőzzön.” Zsid 12,15


Újraolvastam, amit írt, és még mérgesebb lettem tőle. Válasz helyett úgy döntöttem, továbbítom a férjemnek, s kikérem a véleményét. Nem tudtam volna higgadtan, kedvesen írni neki mostani lelkiállapotomban.
Mialatt fogalmaztam a férjemnek szánt levelet, egyre dühösebb lettem, s minden mérgemet kiokádtam abban az emailben. Mikor befejeztem, újraolvastam, meg voltam elégedve. Védett körülmények között ki tudtam fejezni, ami éreztem. Aztán rákattintottam a Küldés gombra.
Ebben a pillanatban a tekintetem a Címzett sorra vetült. Tévedésből nem a Továbbítás, hanem a Válasz gombot nyomtam meg. Minden erő kiment belőlem. Dühöngésem úton volt, de nem a férjem, hanem a barátnőm felé, aki felbosszantott.
Hányingerem lett. Mit tehetnék? Felhívtam a férjemet a munkahelyén. Mindketten egyetértettünk abban, hogy azonnal írnom kell egy másik emailt, amiben elmagyarázom a történteket, és bocsánatot kérek. A legnehezebb levél volt, amit valaha meg kellett írnom.
Kedves válasza meglepett. Megköszönte, hogy elnézést kértem, s ezekkel a szavakkal zárta: „Nem történt semmi, felejtsük el.” Az, hogy ilyen rendes volt, feloldotta bennem a dühöt, ami még egy órája rágta a lelkemet. Tudom, hogy nagyon rosszul estek neki az éles szavak, amiket írtam. Mégis úgy döntött, hogy támadásomat nem veszi figyelembe, megbocsátja.
Könnyen elfelejtjük, hogy amikor megbánt valaki, van döntési lehetőségünk. Letehetjük a fájdalmunkat, vagy továbbvihetjük magunkkal. Irgalmat gyakorolhatunk, vagy tárolhatjuk magunkban a mérget.
A méreg valóban mérgező. A Zsidókhoz írt levél szerzője mérges gyökérként beszél róla, ami behálózza a szívünket, és sok bajt okoz a mi életünkben és másokéban is (Zsid 12,15). Gyakran úgy véljük, keserűségünk, dühünk, neheztelésünk indokolt, de ez nincs így. Ártalmasak és rombolóak ezek az érzelmek, magunkra nézve éppúgy, mint a másikra, aki megbántott minket.
Isten Igéje arra tanít, hogy megbocsássunk, méghozzá mielőbb, hogy ne menjen le a nap a haragunk fölött. Amikor mérgesek vagyunk valakire, helyt adunk a Sátánnak a szívünkben s a kapcsolatainkban. Barátnőm ahelyett, hogy engedte volna, hogy az ellenség gyomokkal szórja tele kapcsolatunkat, a megbocsátás virágát nyújtotta, megelőzve, hogy a mérges gyökér megeredjen köztünk.
Élő példája volt Pál apostol intésének az Efézusiakhoz írt levélből: „Inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban”(Ef 4,32). Bölcs reagálása segített túllépnem a mérgemen. Az alázat példája volt. Döntése megmentette a kapcsolatunkat, és befolyásolta az én jövőbeni válaszomat mások bántó megnyilvánulásaira. Azóta minden nap imádkozom azért, hogy Isten kegyelmét tanúsítsam a világ felé, és ne verhessen bennem gyökeret a méreg.


Uram, vizsgáld meg a szívemet. Nézz körül, van-e méreg, neheztelés benne. Vezess el a megbocsátáshoz. Szentlelked által tégy képessé arra, hogy eleresszem a sértődöttséget, a mérget, és tudjam közvetíteni csodálatos irgalmadat. Jézus nevében, Ámen.

(Wendy Blight: The Bitter Root, Encouragement for today, 2013. okt. 29., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

2018. július 17., kedd

Elegem van a méricskélésből

„Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.” 1Sám 16,7b




Óvodáskorú legkisebb gyermekemnek volt egy jókora ezüstös mérőszalagja, amit mindig magánál hordott. Bármit adtam rá, arra valamiképpen rá kellett csíptetni, bele kellett akasztani a mérőszalagot. Kéznél kellett legyen a szerszám, hogy mindent meg lehessen mérni vele: játéktraktort, jégkrémet, gördeszkát.
A számok értékét még nem fogta fel, de mindent az elképzelt hosszúságával határozott meg. „Kérsz reggelire gabonapelyhet?” – kérdeztem tőle ébredés után. „Igen, ha hetvenhét” – mondta, és már mérte is a dobozt. „Annyi”- közölte elégedetten.
„Tejjel vagy gyümölcslével?” – „Amelyik ötven tizenhat” – hangzott a válasz.
Egy időn túl Joshua fura mániája kezdett az idegeimre menni. Egyik este miután fektetéskor minden párnát, takarót és lepedőt meg kellett mérni villanyoltás előtt, elegem lett. Istenhez fordultam panaszommal. „Uram, kérlek add, hogy felejtse el azt a szörnyű mérőszalagot.”
Másnap reggel, ahogy összeráncolt szemöldökkel néztem magam a tükörben, és végigfutottam gondolatban az aznapi teendőimen, Mennyei Atyám válaszolt nekem: „Kisfiad talán félredobja a mérőszalagját, ha te is leteszed a tiédet.”

Először nem törődtem a bűntudattal, ami megérintett, mikor Joshua elővette a mérőszalagját. De aztán rájöttem, hogy igen, nekem is megvan a magam méricskélő rendszere. Csak az enyém nem az övemen, hanem az agyamban díszelgett.

Íme néhány téves vonalzó, amit találtam:
A hatékonyság vonalzója: Ez a mérőrúd arra szolgál, hogy teljesítményeim alapján mérjen fel engem: Olvastam mesét óvodás gyermekemnek? Elraktam a tiszta ruhát a szekrénybe? Kipucoltam a hűtőt? Értéket tulajdonít az elvégzett feladatoknak, de nem veszi figyelembe a megmérhetetlen vagyont, amit egy ölelés jelent a gyermekemnek, vagy egy beszélgetés annak, akinek szüksége van rám. Ha a hatékonyságmérő vonalzóra hagyatkozom saját értékemet illetően, akkor az idő ajándékból rabszolgatartóvá válik.
Szépségbarométer: Ez a mérce mindig összehasonlít másokkal, és külsőm állandó vizsgálatára késztet. Aggasztani kezd a plusz a derekam körül, a halványuló tincsek a hajamban. Befolyásolja a tekintetemet, amikor a tükörbe nézek. Kiegyensúlyozottabbnak látszom, mint ahogy érzem magam? Ezek a ráncok eddig nem voltak itt! Látják mások is a sötét karikákat a szemem alatt? A szépségbarométer a külső megjelenést méri, de megfeledkezik a belülről fakadó szeretetreméltóságról.
Boldog otthon-teremtés mérce: Ez a mérce éjszakába nyúló sütögetést, ragasztópisztolyos maratonokat vesz csak figyelembe. Arra késztet, hogy Valentin napi üdvözlőkártyát készítsek a kislányomnak, aki pedig az áruházban megvehető Barbie-kártyát szeretné. Bűntudatot generál, ha gőzölgő kuglóf helyett bolti chipset viszek a batyus vendégségbe. A Boldog otthonteremtés mérce kimerítő kötelességekké alacsonyítja a fantasztikus ötleteket, és állandó fáradtságra cseréli lelkesedésemet.

Egy hároméves kezében a mérőszalag mókás lehet, de egy felnőtt nő fejlődését megakasztja.
Talán eljött az ideje, hogy eldobjuk mentális mércéinket, és hagyjuk, hogy Isten azzá formáljon, akinek Ő elképzelt minket. Az Ő álma rólunk frissít és életet ad. Alapigénk felhívja a figyelmet, hogy: „Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet” (1Sám 16,7b).

Joshua elég hamar lecserélte csillogó mérőszalagját egy átlátszó sebtapasz-adagolóra. Ettől kezdve minden és mindenki, aki az útjába került, a kedvenc könyve, kis húga sajgó homloka, az eltört Matchbox autó gyógyító sebtapaszt kapott egy kis kuncogás kíséretében.
A méricskélésről kisfiam átváltott a gyógyításra. Isten is ezt szeretné. Össze akarja zúzni mérőszalagjainkat, és kiűzni gondolatainkból az összehasonlítást, az oktalan elvárásokat magunkkal szemben, és begyógyítani a miattuk keletkezett zúzódásokat a szívünkön. (…)
Nevetséges vonalzóimat és mércéimet le akarom cserélni Isten mérhetetlen kegyelmére és gyógyító erejére. Csatlakozol?

Édes Megváltóm, belefáradtam, hogy állandóan magamnál hordjam tévesnél tévesebb mércéimet. Be akarom váltani őket örökérvényű kegyelmedre. Juttasd mindig eszembe, hogy értékem Benned felmérhetetlen. Állítsd helyre derűmet, és növeld bennem a hitet. Jézus nevében, Ámen.



forrás: Alicia Bruxvoort: Tired of Trying to Measure Up Encouragement for today, 2014.07.07.
www.proverbs31.org fordítás: eszmelkedesek.blogspot.com fotó: pinterest.com

2018. július 16., hétfő

Otthon a legjobb

„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek. Az én Atyám házában sok lakóhely van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra?” Jn 14,1-2


Morgan, a kislányunk, első lakásába készült beköltözni. Egész nyáron vásárolgattunk, hogy minden meglegyen, amire szüksége van, de hiába pipáltuk ki a dolgokat a „szükséges” listán, újabb és újabb kívánságok kerültek fel rá. Kézműves alkotások, képkeretek. Lámpák, dekoratív szőnyegek. Puha takarók a díványra. Nem létszükségleti cikkek voltak ezek, csak Morgan igyekezetét jelezték, hogy otthont teremtsen magának: egy helyet, ahol szeretet és biztonság veszi körül.
Ugye mind vágyunk egy helyre, amit otthonnak tekinthetünk? Jézus tudta, hogy ez a vágy ott van tanítványai szívében. Mindent elhagytak, hogy Vele lehessenek, otthon utáni vágyuk valóságos volt. A Jn 14,1-2-ben Jézus közli tanítványaival, hogy rövidesen távozik a földről. Tudta, hogy ez közelről érinti őket, ezért szerette volna oldani az aggodalmaikat, erőt akart adni nekik a folytatáshoz. Azzal biztatta tanítványait vigasztalásul, hogy „otthon” majd újra találkozni fognak. „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek. Az én Atyám házában sok lakóhely van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra?” (Jn 14,1-2.)
A Mennyországra utalt, mindnyájunk örök otthonára földi életünk után. A Mennyben van hely mindenkinek, és mindenki meg van híva az ottlakásra. De nem mindenki fogadja el a meghívást, vagy tudja, hogyan fogadhatja el. Még a tanítványok sem voltak tisztában vele, amikor Jézus közölte velük.
Hogy megértsék az Atya Házáról szóló ígéretét, és hogy hogyan csatlakozhatnak ott Hozzá, Jézus a következő eligazítást adta a Jn 14,6-ban: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.”
Sokan próbálják maguk építeni az utat, megvásárolni a bejutást, vagy értelmükkel eltalálni a Mennyországba. Pedig Jézus az egyetlen út. Tudatosan el kell fogadnunk meghívását, hogy Ura legyen életünknek, és így egy napon az Atya Házába kerüljünk.
Számtalan ember elfogadta már ezt a meghívást. Nagyon sokan viszont nem. Akármelyik csoportba tartozik valaki, lelke mélyén ott a vágy a mennyei otthon biztonságára. Erről beszél a Prédikátor 3,11b: „az örökkévalóság fogalmát is az emberi szívbe helyezte”.
Isten úgy teremtett minket, hogy a mennyei otthon utáni vágy ott legyen a szívünkben. Ezt a vágyat semmi sem elégítheti ki tökéletesen itt a földön, a mennyben viszont be fog teljesedni. Amikor elfogadjuk Jézust személyes Szabadítónkként, megkapjuk a meghívást, hogy az örökkévalóságot Vele tölthessük, és Benne teljesüljön az otthon utáni örök vágyunk.
Ez a mennyei otthon telve lesz Isten jelenlétével, túláradó szeretettel, békével és nyugalommal. Ezen a helyen nincs szomorúság, nem létezik szenvedés. Olyan örömöt tapasztalunk meg, amilyet még soha.
Lányom azt kívánta, hogy az otthona különleges legyen. Sokan vágyunk erre. De akárhány puha párnát rakunk is kanapénkra, és szebbnél-szebb függönyöket az ablakra, földi házunk sosem fogja teljesen kielégíteni az „otthon” utáni vágyunkat. És sosem közelíti meg mennyei otthonunk ragyogását.
Gondolom, ez a vágy valami többre, az „otthonra”, benned is visszhangra talál. Egy helyre vágyunk, ahol szívesen fogadnak és szeretnek. Csodálatos hír, hogy mennyei otthonunk elő van készítve nekünk. Azzal, hogy szívünket átadjuk Jézusnak, és követjük a Szentírás tanítását, elfogadjuk a meghívást leendő otthonunkba, ahol nagy örömben tölthetjük az örökkévalóságot.


Drága Jézus, vágyik a szívem megtapasztalni a nekem készített mennyei otthon kényelmét, békéjét, örök örömét. Tedd szívemet készségessé meghívásod elfogadására. Arra vágyom, hogy itt a földön a szívemben élj, és majd veled éljek a Mennyben. Ámen.

(Tracie Miles: No Place Like Home, Encouragement for today, 2013.09.20., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

2018. július 14., szombat

Néha elég egy-két mondat

„Fiam, figyelj bölcsességemre, hallgasd meg értelmes szavaimat!” 

Péld 5,1


Előfordult már veled, hogy leülsz a bibliáddal, és hirtelen nem tudod, hogyan fogj az olvasáshoz? Annyi könyv, annyi mély gondolat, lelki táplálék, sorsfordító igazságok… Ma hol nyissam ki?


Ősrégi konyhaasztalom hosszú-hosszú évek óta megosztja velem a korareggeleket. Veszem a bibliámat és a laptopomat, igyekszem úrrá lenni az álmosságon, ami még vissza akar küldeni az ágyba. Nézem a viseltes könyvet, Isten szerelmes levelét hozzám.


Ne érezd ezt édeskés-csöpögős vallomásnak, mert nem úgy értem. Az Ő szavai életet adnak nekem. A Királyom szól hozzám. Személyes üzenet. Kincs.


De most olyan időszakot élek, amikor nem falom a fejezeteket. Néha csak egy-egy mondatot, igét olvasok, hogy kövessem a Példabeszédek 5,1 tanácsát. Valóban oda akarok figyelni. Nagyon kell figyelnem, hogy megértsem, mit mond Isten. Keresek egy igét, aminek minden szavát ízlelgethetem, hagyom, hogy mélyen belém ivódjon – átírjon, újrarendezzen, új irányt adjon.


És imádkozom.


„Istenem, mit terveztem a mai napra, amit át akar írni ez az ige?”


„Istenem, milyen gondolatokat hoztam tegnapról, amiket át akar rendezni szavad?”


„Istenem, milyen érzelmeket akarsz másfelé irányítani bennem?”


Isten igéje terveim, elmém, szívem védőburka. Ha nélküle indulnék el, belefutnék az önzés, a bizonytalanság, az elgyengülések csapdájába. A Szerelmes levél arra int, hogy tartsak szünetet, álljak meg, és várjak.


Álljak meg, és hagyjam, hogy a Szentlélek szóljon közbe, mielőtt ösztönösen cselekednék.


Álljak meg, hogy ne mindig magamról beszéljek.


Álljak meg, és tudatosítsam, hogy nem mindig nekem van igazam.


Álljak meg, és vegyem észre az áldásokat, a rengeteg kegyelmet, s legalább egyszer óránként adjak hálát értük.


Álljak meg, hogy szolgálhassak, hogy adhassak, hogy bátorítsak valakit, mikor mindenki más elrohan mellette.


„Fiam, ha megfogadod mondásaimat, és parancsaimat magadba zárod, ha figyelmesen hallgatsz a bölcsességre, és szívből törekszel értelemre, bizony, ha bölcsességért kiáltasz, és hangosan kéred az értelmet, … majd megérted, mi az igazság és a törvény, a becsületesség és az igazán jó út.” (Péld 2, 1-3; 9).


Ne zavarjon, ha túl sok, ha túl mély a Biblia.


Az is elég, ha egy vagy két igét olvasol egy nap.


De annál, hogy olvassuk, még fontosabb, hogy befogadjuk az igét. S ami a legfontosabb, hogy éljük is, amit olvastunk és befogadtunk.


Uram, segíts, hogy akár egyetlen szóban, vagy egyetlen igében meglássalak. Hatalmas vagy, és minden lehetséges általad. Igéid és igazságod szivárogjanak bele minden tervembe és minden gondolatomba a mai napon. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Encouragement for today, 2011.03.24. Lysa TerKeurst, www.proverbs31.org, fordítás:www.eszmelkedesek.blogspot.hu)