Labels

5 nap:Isten közel van (5) 7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (21) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (6) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) Advent2018 (7) aggodalom (3) Aggódás (30) ajándék (15) Alapítvány (4) alázatosság (9) alkalmatlanság (9) Anyák napja (6) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (14) Atya (3) az élet ösvénye (1) barátság (20) bátorítás (40) bátorság (7) Békesség (35) belső békesség (19) belső viharok (30) beszéd (7) betegség (4) Biblia olvasás (19) Bizalom (84) bizonyosság (1) bizonyságtétel (20) biztatás (4) böjt (2) bölcsesség (23) Bűnbocsánat (13) bűntudat (6) céltudatos élet (11) család (9) csalódások (9) Csendes percek (2506) csendesség (9) csüggedés (15) Depresszió (13) dícséret (2) dicsőítés (21) Döntések (27) Egy misszionárius naplójából (18) egyedül (2) együttérzés (13) elég vagy (3) elengedés (5) életöröm (13) elfogadás (10) Elgondolkodtató történetek (19) elhívás (7) elismerés (3) előítélet (5) elszámoltatás (1) elutasítás (6) elvárások (1) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (3) engedelmesség (14) erő (17) értékes vagy (2) fájdalom (15) fáradtság (11) feladat (19) félelem (21) feltámadás (6) feltöltődés (13) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (156) Galéria (39) gondolataink irányítása (17) Gondolatok (42) gondoskodás (3) gondviselés (14) gyász (3) gyengeségek (8) Gyermeknevelés (43) Gyógyulás (17) győzelem (6) hála (15) hálaadás (15) harag (8) harc (7) házasság (33) hit (46) hozzáállás (3) Húsvét (11) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (20) igazság (14) Igehirdetés (38) ígéretek (6) Igevers (4) Ima (52) imádság (24) Immánuel (3) irgalom (12) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (15) Isten ereje (23) Isten gondoskodása (41) Isten hangja (10) Isten hűsége (40) Isten időzítése (6) Isten keresés (6) Isten követése (23) Isten lát (6) Isten mellett (2) Isten munkálkodása (22) Isten neve (7) Isten szeretete (100) Isten terve (32) Isten tudja (2) Isten válasza (18) Isten védelme (21) Isten vezetése (65) Istenen lévő tekintet (6) Istennel töltött idő (22) Istentisztelet (1) jellem (3) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (21) Jézus barátsága (3) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (11) Jézus keresztje (1) Jézus követése (49) Jézus szeretete (19) jóság (4) jövő (3) kapcsolatok (39) karácsony (7) kedvtelenség (1) Kegyelem (28) keresés (3) kételkedés (9) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (12) kitartás (13) konfliktusok kezelése (8) korlátaink (1) könyörgés (5) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (3) kudarc (2) küzdelem (19) lábmosás (1) lassítás (1) Légy világosság (24) lehetetlen (3) magány (12) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megállás (1) megbízatás (2) megbocsátás (16) megelégedettség (16) megfelelési kényszer (2) megismerés (6) megpihenés (3) Megpróbáltatás (41) megtèrès (6) megváltás (8) megváltást (1) miért (1) mindennek ideje van (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (4) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (11) nyugtalanság (2) odafigyelés (11) odaszánás (3) olvasói gondolatok (48) otthon békéje (4) öltözet (2) önbizalom (6) önértékelés (45) önuralom (3) önvizsgálat (31) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (4) összetöretés (7) Pártfogó (1) Pásztor (3) pihenés (8) prioritások (4) próba (8) ráhagyatkozás (3) Receptek (4) Remény (33) rohanás (4) sóvárgás (6) stresszkezelés (6) szabadság (11) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (8) szégyen (3) szelídség (4) Szentlélek (6) szenvedés (5) szépség (8) szerelem (3) szeretet (54) szeretve élni (3) szeretve vagy (2) szív (1) szolgálat (30) szünet (2) támogatás (1) teherhordozás (8) teljes élet (2) Tetszem Istennek (1) tiszta szív (2) tisztánlátás (6) tökéletesség (1) törődés (2) túlhajszolt élet (5) türelem (19) új élethelyzet (1) új év (11) ünnep (6) valentin nap (1) változás (23) várakozás (20) vendégfogadás (4) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (8) vígasztalás (3)

2019. augusztus 31., szombat

Egy fura megérzés és egy nagy remény

„mert így gondolkodott: "Ha megérintem akár csak a ruháját is, meggyógyulok.”

(Márk 5:28)

Kockázatos döntés. Ahhoz, hogy megérinthesse Őt, meg kell érintenie az embereket is. Ha valaki felismeri, akkor búcsút inthet a gyógyulásnak, viszont kiteszi magát a bőséges szidalmazásnak.

De mi más választása lehetne? Nincs pénze, nincsenek kapcsolatai, barátai, és nincs megoldása. Mindössze egy fura megérzése van afelől, hogy Jézus tud, és nagy reménye, hogy fog is segíteni rajta.

Lehet, hogy neked is csak ennyid van: egy fura megérzésed és egy nagy reményed. Semmid sincs, amit adhatnál. De fájdalmad van. Mindaz, amit felajánlhatsz Neki a fájdalmad.

Lehet, hogy ez tartott vissza attól, hogy Istenhez gyere. Tettél már egy vagy két lépést Felé, de azután megláttad az embereket körülötte. Annyira tisztának tűntek, annyira megvolt bennük minden, annyira szilárd hittel rendelkeztek. És amikor megláttad őket, eltakarták Őt előled. Így hát megtorpantál.

Ha esetleg a leírtak illenek rád, akkor jól jegyezd meg, hogy azon a napon egyetlen emberről jelentette ki Jézus, hogy van hite. Ez az ember nem egy gazdag adománnyal jött. Nem tartozott a hűséges követők közé. Nem egy elismert tanító volt. Egy szégyenkező, nincstelen volt, aki belekapaszkodott a megérzésébe, hogy Jézus meg tudja, és belekapaszkodott a reményébe, hogy Jézus meg is fogja őt gyógyítani.

Nem is rossz meghatározása ez a hitnek: egy meggyőződés, hogy Isten meg tudja tenni, és egy remény hogy Isten meg fogja tenni. Hasonló a Bibliában található definícióhoz: „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” (Zsidók 11:6)

Ugye, nem is olyan bonyolult? A hit az a meggyőződés, hogy Isten valóságos és Isten jó. A hit nem valami misztikus tapasztalat, vagy egy éjféli látomás, vagy egy hang az erdőben… A hit az egy döntés, hogy elhiszem, hogy Aki mindent alkotott, nem hagyta magára az alkotását, és még mindig küld fényt az árnyékba, és még mindig válaszol a hit megnyilvánulásaira.

Természetesen nem volt bizonyosság. Az asszony csak remélte, hogy Jézus válaszolni fog… és vágyott rá… de nem tudhatta biztosan, hogy így lesz. Mindössze annyit tudott, hogy Ő ott volt és Ő jó. Ez a hit.

A hit nem az a meggyőződés, hogy Isten azt fogja cselekedni, amit akarsz. A hit az a meggyőződés, hogy Ő azt fogja tenni, ami helyes.



(Forrás: Max Lucado, Magyar fordítás: ahitatok.hu, fotó: pinterest.com)

2019. augusztus 30., péntek

Legyél az, akinek Isten teremtett

„Csodás hangon mennydörög az Isten, és nagy tetteket visz véghez, amelyeket meg sem értünk. Megparancsolja a hónak, hogy hulljon a földre, a záporesőnek és a felhőszakadásnak, hogy zuhogjon.” Jób 37,5-6

Volt egy szakasza az életemnek, amikor minden igyekezetemmel azon voltam, hogy szakszerű, elegáns, rendezett egyéniségnek lássanak. Nadrágkosztümöt viseltem. Minden határidőt szigorúan betartottam, olyan feladatokat vállaltam el, amik másra voltak szabva. Visszanézve nem értem, miért tartott olyan sokáig, hogy rájöjjek, szerepet játszom, valaki másnak a szerepét, nem azt, amit Isten nekem szánt.

Én rendetlen vagyok és hangos, szeretek ölelkezni, és könnyen elsírom magam. Szeretem a mesélést, az étkezéseket, és nincs érzékem a rendszerességhez. Kegyelmi ajándék volt, hogy végre felfogtam, bármennyire vágyom rá, az a munkakör nem nekem való.

Nálad milyen változással járna, ha elismernéd, milyen vagy, milyennek teremtett Isten?

Nagyon szeretem mai alapigénket, imádom azt a szabadságot és kegyelmet, ami elárad bennem, miközben olvasom.

Azt mondja Isten a hónak, hogy „hulljon a földre”. Ennyi. Egyetlen feladat. Hullj. Aztán azt mondja a záporesőnek, hogy „zuhogjon”. Lényegében nem mond mást, mint hogy: Tedd azt, amire teremtettelek. Eső vagy – ess. Hó vagy – hullj.

Szeretem ezt az egyszerűséget, hatalmas terhet vesz le a vállamról. Isten arra kér, legyek az, akinek teremtett. És téged is arra kér, hogy legyél az, akinek megalkotott.

Nem mondja a hónak, hogy olvadjon el, és legyen eső. Az esőnek sem kell hóként hullani alá. Azt mondja Isten: Tedd a dolgod. Azt, amit szeretsz csinálni, azt, amire teremtettelek.

Hányan és hányan próbálkozunk görcsösen mást csinálni, másnak a szerepét játszani. Kialakítunk magunknak egy végtelen listát olyan tulajdonságokból, képességekből, amiket ha elsajátítunk, szeretni fognak, vagy biztonságban leszünk, megtapasztaljuk a boldogságot. Kimerítő élet az ilyen, tudom, mert én is jártam ezen az úton.

Te milyen feladatot kaptál Istentől? Milyennek alkotott?

Mit végzel olyan könnyedséggel, mint a hó a havazást? Valljuk be őszintén, sokan eltávolodtunk az eredeti hivatásunktól. Magunkra húztunk valamit, amit mások vártak tőlünk, amiről azt hittük, majd boldoggá tesz, biztonságot ad, vagy elnyerjük vele valaki tetszését.

Rájöttem, milyen gazdagító élmény visszafordulni lényegi önmagunkhoz, azokhoz a kedvtelésekhez, képességekhez, szenvedélyekhez, amit Isten oltott belénk valamikor réges-régen.

Ha megvizsgálom az életemet, felfedezem azokat a kedvteléseket, egyéniségvonalakat, amik végigkísérték: könyvek, olvasás, emberek és kapcsolatok, ételek és vendéglátás. Ezeket mindig szerettem, és most is sok örömöt, kiteljesedést jelentenek.

Gondolj vissza kamaszkorodra, gyermekkorodra, önmagadra, amilyen mindig is voltál. Isten beleégette a szívedbe bizonyos képességek, vonzódások szent és gyönyörűséges gyűjteményét. Mi az, amit mindig is szerettél csinálni? Mi az, ami mindig örömöt okoz?

Ahogy a korban haladunk előre, lassan lehámlik rólunk sok elvárás, nyomás, és védelmezni kezdjük az alattuk meghúzódó kincseinket. A kulturális közeg, amelyben élünk, meg akarja határozni, mit jelent nőnek lenni, mit jelent sikeresnek lenni, milyen az értékes élet.

De ezek az elvárások belekényszerítenek a taposómalomba, átvitt és konkrét értelemben is, igyekszünk felvenni a tempót, mindent megteszünk, hogy kellően vékonynak, fiatalnak, ragyogónak lássanak, hogy otthonunk megfeleljen az elvárásoknak, és még az álmaink is rendezettek és gyümölcsözőek legyenek. De ez nem élet. Így sosem találjuk meg az örömét és értelmét annak, hogy élünk.

A hónak nem kell mást tennie, arra teremtették, azt a parancsot kapta, hogy hulljon. Az esőnek nem kell mást tennie, arra teremtették, azt a parancsot kapta, hogy essen. Neked nem kell mást tenned, arra teremtettek, azt a parancsot kaptad, hogy az legyél, aki vagy – furcsa és gyönyörű, tökéletlen és rendetlen és szeretnivaló
.
Mit kell levetned, hogy felszínre kerüljön lényegi önmagad, akinek Isten teremtett? Mit kell elhagynod, hogy visszaszerezd egyedi vonásaidat, amiket Isten a maga céljára tervezett?


Istenem, adj bátorságot, hogy azt az életet éljem, amelyre elhívtál, ugyanolyan bátorsággal és magabiztossággal, ahogy hull a hó és esik az eső. Segíts elhagynom a szerepeket, a megfelelési vágyat, hadd élhessek békességben akként, amilyennek te látni szeretnél – tudatosan, a Te akaratod szerint. Jézus nevében, Ámen.

Shauna Niequist: Be Who God Created You to Be; Encouragement for today, 2016.01.12.
www.proverbs31.org; fordítás: eszmelkedesek.blogspot.com; kép:pinterest.com

2019. augusztus 29., csütörtök

Ne vállaljuk túl magunkat

„Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az Úrban bízik, az oltalmat talál.” Péld 29,25

Bevallom: nem vagyok egy konyhatündér.

Pár éve mégis úgy éreztem, igent kell mondanom egy cserebere sütögetésre.
Igen ám, csakhogy fogalmam sem volt, hogy kell aprósüteményt sütni. Pontosítok: nem tudtam hogyan kell őket szép, egyenletes, egyforma alakúra készíteni, nem beszélve az ízükről, meg az ünnepi csomagolásról.

Visszanézve igazságtalan dolognak tartom, hogy a többiek az én sütijeimet kellett, hogy hazavigyék, én meg az övéikben gyönyörködhettem itthon. Az ő sütijeik olyanok voltak, mint szépen csomagolt, tökéletes formájú kerámiadíszek. Az enyémek meg? Mint megkeményedett gyurmafigurák gyűrött csomagolópapírban.

Utólag belegondolva nevetséges, mennyi stressznek tettem ki magamat és családomat, hogy valami olyasmiben jeleskedjem, amihez nem volt semmi tehetségem.

Mások és magam szerencséjére, már nem érzem kötelességemnek, hogy részt vegyek a cserebere sütögetésben. Ez ám a szabadság! Már tudom, hogy egészséges lélekkel hozott döntéseink sokkal gyümölcsözőbbek és segítenek feltöltődni.

Ha viszont mások véleményét tartjuk szem előtt, vagy azon dolgozunk, hogy megfeleljünk valamilyen magunk-állította elvárásnak, eltékozoljuk adottságainkat, időnket, nem vesszük észre a csak nekünk szánt lehetőségeket. És ami a legfontosabb, másokra pazaroljuk azt az energiát, ami egyedül Istent illeti meg.

Hogyan védekezzünk hát a tőlünk idegen elvárások szorítása ellen?

Gondoljunk – ha kell, minden percben – Jézusra, aki nagy árat fizetett azért, hogy felszabaduljunk mások véleményének nyomása alól, és szabad lélekkel az legyünk, akinek ő látni akar minket.

Amikor rajtakapjuk magunkat, hogy rosszul használjuk fel az időt, energiánkat, adottságainkat, azaz másokat akarunk lenyűgözni, vagy saját önértékelésünket igyekszünk helyreállítani, álljunk le. Gondoljuk végig, kik vagyunk Krisztusban, és tervezzük át az útvonalat. Emelkedjünk fel, és induljunk el a szabadság felé, melyet Isten iránymutatása jelöl ki az életünkben, távolodjunk el a megfelelési kényszer csapdájától, mely állandó szorongásban tart.

Vagy szeretnél fogságban maradni?

Gondolj hát mások megtapasztalt vagy elképzelt fejcsóválására, elégedetlenségére. Ha rabként gondolkozol, szívedben állandó lakos lesz az aggódás és a rettegés.

Szeretnéd tönkretenni az életedet?

Hagyd, hogy az emberek, a testületek belerángassanak minden lehetséges segítési akcióba. Koptasd el a lábadat a futkározással, hogy kimerülten vedd észre, nincs már benned se hit , se öröm. Veszítsd el az öröklét perspektíváját, hogy kiszáradt lelkedet látva mások megkérdőjelezzék, hogy Jézus barátsága bármit is számít az életedben.

Előfordul, hogy mások helytelenül ítélnek meg. Isten viszont mindig szeret és megért minket. És ez legyen elég. Ha tudjuk, hogy Isten akarata szerint élünk, megőrizzük derűnket és békénket akkor is, ha mások félreértenek, ha elégedetlenek velünk. Sőt. Ilyen helyzetekben születnek az igazi hősök.
Szeretnél szabad lenni? Foglalkozz az odafönt valókkal!

Állítsd rá a szívedet Isten szeretetének változatlan, vitathatatlan igazságára. Tedd meg a következő dolgot, amire indít. Ha azt mondja, pihenj meg, akkor pihenj. Ha azt mondja, fuss, akkor szedd a lábad, ahogy csak bírod. Ha azt mondja, várakozz, akkor add át az irányítást, engedd ki a kezedből, amit benne tartasz, és bízd Istenre az időzítést. Közben dicsőítsd Őt. Ha Istenben jársz, nem kell félned, és szabad leszel.


Uram, köszönöm, hogy ennyire szeretsz! Bocsásd meg, hogy annyit törődöm mások véleményével. Az számít igazán, amit Te gondolsz rólam. Segíts, hogy úgy éljek, lélegezzek, adjak és szolgáljak, mint olyan valaki, akit nagyon szeretnek, és akiről bőkezűen gondoskodnak. Nem kell bizonyítanom semmit, és élhetek egy örökéleten át. Tele a szívem hálával, Uram. Jézus nevében, Ámen.


Susie Larson: Avoiding An Over-Committed Christmas; Encouragement for today, 2015.12.15.
www.proverbs31.org; fordítás: eszmelkedesek.blogspot.com; kép: pinterest.com

2019. augusztus 28., szerda

Amikor becsapnak

„Bízzatok benne mindenkor, ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk!” Zsolt 62,9


A csalódás olyan, mint egy nehéz kő, ami lesüllyed a lelkem mélyére. Sokféle helyzetben éreztem csalódást: ha nem jött be egy üzleti vállalkozás, amikor visszautasított egy kiadó, amikor fiatal szívemet összetörte egy kapcsolat vége.

A legsúlyosabbak mindig azok a csalódások voltak, amiket emberek okoztak. És nem bármilyen emberek, hanem azok, akiket legközelebb éreztem magamhoz. Olyanok, akikről kiderült, hogy nem azok, akiknek hittem, akiknek reméltem őket.

Tudom, nem csak az én problémám, hogy hogyan viszonyuljak azokhoz, akik becsapnak, akikben csalódom. Épp a héten mondta elcsukló hangon egyik barátnőm: „Szeretném, ha szorosabb lenne a kapcsolatom anyámmal, de nem hiszem, hogy ez lehetséges.” Egy másik asszony csüggedten vallotta be: „Sosem beszélgetünk a férjemmel.” Hányszor hallottam, ahogy valaki keserűséggel a hangjában fogadkozott egy nagy csalódás után, hogy soha többé nem tud megbízni senkiben. És majd mindegyikőnk átélte már a „Pedig azt hittem, ő az igazi” reménytelenségét.

Többféleképpen próbáltam már kezelni a csalódást. Előfordult, hogy nem vettem róla tudomást, mintegy bezártam egy dobozba, s reméltem, hogy csukva marad. Máskor megpróbáltam okoskodással túljutni rajta: „Az emberekben gyakran csalódunk, de Isten soha nem csap be.” Ez igaz, de vajon segít túljutni a csalódáson?

Egyik reggeli imádkozásom közben kiöntöttem a lelkemet: szomorúságomat, dühömet, csalódottságomat egy közeli barátommal kapcsolatban. Míg folytak a könnyeim, könyörögtem Istennek, mutassa meg, mit tegyek. Legyen bármi, amit kér, meg fogom tenni, mert hiába próbálkozom, nem sikerül túljutnom rajta.

Tisztán, mintha egy csengő szólalt volna meg a lelkemben, Jézus így szólt: gyászolj, sirasd el.

Ez lenne a megoldás? – kérdeztem magamban. Felidéztem Jézus életének azokat a pillanatait, amikor megtapasztalhatta, mi a csalódás: Péter tagadását, Júdás árulását, azt, amikor a tanítványok elaludtak, míg ő vérrel verítékezett a megfeszítése előtt. Felidéztem más alakokat a Bibliából, akiket nagyon szerettem, s akiket cserbenhagytak, elárultak, Józsefet, Jóbot például. Ezek a példák megerősítettek abban, hogy Jézus nem értette félre a kérésemet, szomorúságomat nem vette hitetlenségnek.

Ezért hát sírtam, átéltem a csalódás minden momentumát. Elmondtam Istennek mit vártam ettől a kapcsolattól, milyennek hittem azt az embert, milyen vétkeket tudok a számlájára írni, mit vártam volna el tőle.

Amikor a fájdalom alábbhagyott, túl voltam a csalódáson. A sírás, a kapcsolat gyászolása volt az a híd, amin át kellett mennem, hogy túljussak rajta. A túlsó parton higgadtan tudtam már szemlélni a kapcsolatot, annak láttam, ami valójában volt.

A gyászolás túloldalán már tudjuk, hogyan viszonyuljunk ezentúl ahhoz az emberhez, aki csalódást okozott. Ennek többféle módja van. Van, amikor beszélnünk kell vele, vagy tanácsot kell kérnünk valakitől. Máskor ép, egészséges kapcsolattá kell alakítanunk, vagy egyszerűen hagynunk kell az egészet. Csak ha megengedjük magunknak a bánkódást, akkor tudunk úgy viszonyulni az illetőhöz, ahogy Isten várja tőlünk. Akkor válik üres közhelyből erősítő igazsággá, hogy „Az emberekben gyakran csalódunk, de Isten soha nem csap be.”
 

Uram, olyan, jó, hogy amikor úgy érezzük, senki sem ért meg, te megértesz. Te átélted, milyen az, ha elárulnak, de te ennek ellenére szeretted őket. Szeretném a példádat követni. Köszönöm, hogy tudod, hogy ez a szomorúság hozzátartozik a csalódás fájdalmából való gyógyuláshoz. Irányíts kérlek, mutasd meg, hogyan lépjek tovább – hiszem, hogy Te jót tudsz kihozni ebből is. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010-09-02, www.proverbs31.org, , Melanie Chitwood, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2019. augusztus 27., kedd

Túl a várón

„Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr, mindenütt, amerre csak jársz.” Józs 1,9


Képzelj el egy magánorvosi várószobát: fotelek, kis asztalkán színes magazinok, lágy zene a fejed fölött, a sarokban akvárium színesen csillogó halakkal.

Miért alakít ki az orvos ilyen megnyugtató környezetet? Mert tudja, hogy az emberek nem szeretnek ott üldögélni és várni a sorukra. Az igazság az, hogy sehol sem szeretünk várakozni.

Az meg, hogy Istenre kell várnunk, nagyon le tud hangolni. Jobban, mint bármilyen más várakozás. Isten nem szokott sietni. Mi pedig nem akarunk a Rá várakozással türelmet tanulni – pedig gyakran ez a legjobb módja a türelem fejlesztésének.

Lássuk az ellenkezőjét. Képzeld magad elé azt a pillanatot, mikor kinyílik a rendelő ajtaja, de mi még mindig üldögélünk, gyönyörködünk a kis halak játékában, s nagyon nem akaródzik felkelni, és elhagyni a várószoba biztonságát.

Néha azon kapjuk magunkat, hogy bár érezzük Isten noszogatását: vége a várakozásnak, indulj el – mi inkább maradnánk, húzzuk az időt, azt remélve talán, hogy majd akad valaki, aki megteszi helyettünk a ránk váró feladatot.

Igen, vannak időszakok, amikor Isten várakozásra késztet, és van, amikor felszólít a cselekvésre. Ahogy hallgatnunk kell rá várakozás közben, engedelmeskednünk kell, amikor jelzi, hogy vége a várakozásnak.

Mikor Isten szólt Mózesnek, hogy küldjön kémeket Kánaán földjére, a tizenkettőből csak ketten tértek vissza készen a feladatra. A többiek inkább a várószobában maradtak, kézbe vettek egy magazint, vagy a halacskákat kezdték nézegetni. Féltek hittel nekiindulni, pedig számtalanszor látták már, hogy Isten előkészíti útjukat a pusztaságban, és végigvezeti őket rajta. Isten azt kérte ezektől az emberektől, hogy bátran álljanak fel, és bizalommal lépjenek be a várón túli világba. Nem rugdosta ki őket a váróból. Csak kérte őket, és ők nemet mondtak. A történet folytatásából tudjuk, mit szalasztottak el ezzel (Szám13,26-14,25).

Volt rá eset, hogy kértél valamit Istentől, aztán mikor lehetőséged lett tenni érte, visszakoztál? Maradtál a várószobában – talán mert engedted, hogy a rettegés beszivárogjon a lelkedbe, s meggyőzzön, hogy jobb a biztonság és a semmittevés, mint kockáztatni, hogy Isten eszköze légy?

A várószobának megvan a maga rendeltetése. Itt készülsz fel lelkileg arra, ami következik. Nem arra szolgál, hogy ott élj. Arra van, hogy túllépj rajta, ha nyílik az ajtó. A várón túli világ vár rád!


Istenem, segíts minket minden nap, hogy levessük félelmeinket, kételyeinket, és engedelmeskedve Neked, azt az életet éljük, amit Te szántál nekünk. Tölts fel Szentlelkeddel, erősíts meg, hogy megtegyünk mindent, amire hívsz, s amire felszereltél minket. Bocsáss meg, ha a váróban maradtunk, mikor kinyílt az ajtó, és Te szólítottál. Add, hogy szenvedéllyel éljük a hitünket. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.09.08., www.proverbs31.org, Susan Meissner, fordítás: eszmelkedesek.blogpost.hu, fotó: pinterest)

2019. augusztus 26., hétfő

Az igazgyöngy ára

„Amikor egy nagyértékű gyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt.” Mt 13,46


Pierre Cartier, a neves ékszerész 100 dollárért vette meg azt az Ötödik sugárúton álló házat New Yorkban, ahol ma az ékszerüzlete van. Adott még érte egy kétsoros igazgyöngysort.

Az igazgyöngy sokkal értékesebb és drágább a termesztett gyöngynél. Azt a dupla gyöngysort, amivel Mr. Cartier fizetett 1917-ben, akkor egymillió dollárra becsülték!

Pár éve elhatároztam, hogy veszek magamnak egy gyöngysort – olyan elegánsat, ami a déli vidékeken alapkiegészítőnek számít. Hamar felfedeztem, hogy a kiskereskedelmi árrés az egyszerű ékszerboltokban is háromszorosa az interneten rátett árrésnek. A különbözetet hasznos dolgokra fordíthatnám. Igen ám, de ez azzal jár, hogy látatlanban veszek meg egy gyöngysort. Eléggé kockázatos vásárlás.

Mit tegyen az ember lánya? Fizesse ki a teljes kiskereskedelmi árat, de legalább biztos lehet abban, hogy minőséget kap, vagy spóroljon meg más vágyaira valamennyi pénzt, kockáztatva hogy rossz minőségű terméket, esetleg valami bóvlit kap a pénzéért.

Ez a kérdés egész életünk kérdése is.

Miért érdemes kiskereskedelmi árat fizetni? Jézus szerint Isten Országáért. A Máté 13-ban megtalálod, mire gondolok. Jézus felbecsülhetetlen értékű igazgyöngyhöz hasonlítja Isten Országát: „Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keres. Amikor egy nagyértékű gyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt.” Jézus ékszerhez hasonlítja az országát – ez nagyon kedvemre való…

Az ékszerkereskedő, akiről Jézus beszél, elszántan kereste a legnagyobb értékű kincset. Nem térítette el szándékától a csillogó, még megfelelő áru: a legjobba akarta fektetni pénzét. És amikor megtalálta, nem tétovázott, hogy kifizesse érte a teljes árat. Bármilyen áldozatra képes volt érte.

Csodálom ezt az embert – képes mindent feláldozni azért, amit arra méltónak talál. Tudta, mi a legértékesebb, és nem tágított. Bátran odadobott érte mindent, és elégedett volt a döntésével. Ilyen akarok lenni én is: tántoríthatatlanul befektetni egész életemet Isten Országába, tétovázás, bánkódás nélkül.

Annyi minden el akar téríteni. Csillogó holmik a piacon igyekeznek magukra vonni a figyelmemet. Kultúránkban nagy tiszteletnek örvendő értékek vonzanak a dicsőség felé. Élvezetes dolgok az életemben azt sugallják, hagyjam abba a törekvést az eredeti cél felé, lazítsak, érezzem jól magam.

Matthew Henry, a bibliakommentátor, írja: „Minden ember hajt valamiért … egyik, hogy gazdag legyen, másik tekintélyre vágyik, a harmadikat a tudás vonzza; de legtöbbjük beéri a hamis gyönggyel, amit rátukmálnak … Jézus Krisztus a nagyértékű igazgyöngy … ha Ő a miénk, elég vagyonunk van, hogy boldogok legyünk itt és most és mindörökké.”

Valóban hisszük, hogy Jézus elég a boldogsághoz – nem csak az örökkévalóságban, de itt is? Hajlandók vagyunk mindent befektetni abba az igazságba, hogy Jézus a páratlan igazgyöngy? Ez a kérdés húzódik meg az ékszerkereskedőről szóló példabeszéd mögött, és ez húzódik meg a mi életünk mögött is.

Azóta sem vettem magamnak gyöngysort. Viszont megpróbálok úgy élni, mintha Jézus lenne a gyöngyök gyöngye, amire bárki rátalálhat. Bele akarom vésni a lelkembe, hogy Jézus és az Ő Országa százszor többet ér, mint az idő, pénz és energia, amit megszerzése kíván tőlem.

Jézust akarom, mint millió dollárt érő gyöngysort viselni minden nap, amíg élek.

Hát te? Hajlandó vagy kiárusítást tartani az egyetlen igaz dologért, ami érdemes arra, hogy mindent odaadj érte?


Jézusom, te vagy a legnagyobb, mindent felülmúló gazdagság! Segíts, hogy ezt mindig így lássam, és ennek megfelelően éljek, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.09.07., www.proverbs31.org, Rachel Olsen, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2019. augusztus 25., vasárnap

Amikor ideje abbahagyni a bánkódást

,,Majd azt mondta az Úr Sámuelnek: Ugyan meddig bánkódsz még Saul miatt (...) Töltsd meg a szarudat olajjal, és indulj el.”



1 Sámuel 16:1


Érezted már valaha annyira kedvtelennek magadat, hogy legszívesebben csak feküdtél volna az ágyban, magadra húzva a takarót? Lehet éppen most vagy így.


Én is rejtőztem már el a takaró alatt egy-két alkalommal. Na jó, lehet volt az több is kettőnél.


Nos, akkor hogyan merészkedünk ki mégis? Hogyan győzzük le a kedvtelenséget, és megyünk tovább újra?


Van a Bibliában egy történet, ami segít nekem, amikor bánatos vagyok. (Ugye nem zavar, ha egy kicsit elővesszük a Bibliát? Nem hinném.)


Néhány évvel az ígéret földjének meghódítása után az izráeliták megunták, hogy Isten a próféták által vezeti őket. Királyt akartak maguknak, ahogy az a többi népnél volt szokás.


Abban az időben Sámuel volt a fő próféta, aki figyelmeztette a népet, hogy ez az egész királyos dolog egy rossz ötlet. Ők viszont kitartottak a követeléseik mellett, és Isten végül megengedte nekik, hogy királyt válasszanak. ,,Nem téged vetnek meg- biztosította Isten Sámuelt-, hanem engem.”


Az emberek egy Saul nevű férfit választottak, mert ő magas és jóképű ifjú volt. Nem viccelek. Így van leírva, feketén-fehéren. Saul vonakodva elfogadta a királyi címet, teljesen Istentől fügött ebben az új pozícióban, felkenve a Szent Lélek által.


Kis idő múlva Saul mégis úgy döntött, hogy királynak lenni nem elég megerőltető. Engedetlenné vált, és meggyalázta Istent azzal, hogy a saját kezébe vette az irányítást. (Ami megjegyzem, soha nem jó ötlet.) Ezért Isten elvette tőle a királyi címet és a felkenetés jogát.


Sámuel annyira szomorú volt Saul bukása miatt; befeküdt az ágyba és a fejére húzta a takarót. Csalódott Saulban, és sajnálta őt.


Na, ez most fontos. Ha most melletted ülnék, felállnék egy székre, és hangosan olvasnám fel ezt a részt. Lássuk csak! Egy nap Isten ezt mondta: ,,Ugyan meddig bánkódsz még Saul miatt, holott én elvetettem őt, hogy ne uralkodjék Izráel fölött?” (1 Sámuel 16:1) 


Szeretem, ahogy ezt Eugene Peterson fordítja: ,,Ugyan meddig siránkozol még Saul miatt?”


Siránkozni? Igen. Ez egy jó szó.


Isten ugyanezt kérdezi tőlem és tőled: Meddig siránkozol azért, mert az élet nem úgy alakult, ahogy azt te eltervezted? Ugyan meddig?


Nem áll szándékomban lekicsinyíteni az életed bármely fájdalmas vagy csüggesztő helyzetét. Én is átmentem ezeken. Amikor a gyermekem meghalt, mielőtt még megszületett volna, nem voltam biztos benne, hogy valaha kikelek majd újból az ágyból. Nem is igazán akartam.


De ma már tudom: nem számít mennyire fájdalmasak vagy csüggesztőek a körülményeink, Isten nem akarja, hogy megrekedj ott, ahol vagy. Soha ne tégy pontot oda, ahova Isten csak vesszőt tesz.


Mindig van folytatása a történetednek, amit tovább kell írni. Amikor meglazítod a szorosan becsukott könyved kötésének zsinórját, és hagyod, hogy Isten folytassa az élettörténetedet, olyan dolgokat tapasztalsz majd, melyeket szem nem láthat, fül nem hallhat, és emberi értelem fel nem foghat. 


Isten így folytatja, így szól Sámuelhez: ,,Töltsd meg a szarudat olajjal, és indulj el. Elküldelek a betlehemi Isaihoz, mert az ő fiai közül választottam magamnak királyt.” (1 Sámuel 16:1)


A búslakodásunk egy adott pontját Isten így szól hozzánk: ,,Elég volt. Kelj fel. Indulj el. Feladatom van a számodra. Az életed nem ért véget, még vannak megírandó fejezetei. Engedd el a csüggedést és bátortalanságot, és ragadd meg a következő kalandot, amit neked terveztem.”


A kérdés az, hogy mit fogsz válaszolni.


Sámuel retteget, de Isten így biztatta: ,,Én tudtodra adom, hogy mit cselekedj: azt kend föl nekem, akit mondani fogok neked.” (1 Sámuel 16:3)


Megmutatom, hogy mit kell tenned. Csak ennyit vár el Isten tőled és tőlem- tedd meg az első lépést az engedelmesség felé. Kelj fel és indulj el. Isten majd gondot visel minden másról.


Szeretem ebben a történetben a következő mondatot: ,,Sámuel megtette, amit az ÚR mondott.” (1 Sámuel 16:4)


Ó, igen, ez a kulcsa a kalandos élet megtapasztalásának, a virágzó hitnek...a hitnek, ami után mindig is vágytál.


Szóval mit mondasz? Készen állsz, hogy felkelj és elindulj?

Uram, bevallom. Néha búslakodom és siránkozom. Amikor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy azt én szeretném, kelletlen képet vágok, és begubózom. Senki nem akar a közelemben lenni, amikor ilyen vagyok. Én se akarok a saját közelemben maradni, amikor ilyen vagyok. Ma meghozom a döntést, hogy nem leszek többé búslakodó ember. Amikor az élet nem úgy alakul, ahogy reméltem, úgy tekintek majd rá, mint a Te gondviselésedre és védelmedre. Bízom a Te hatalmadban az életem felett, akkor is, amikor nem értem. Jézus nevében, Ámen.






(Forrás: Sharon Jaynes, When it's Time to Stop Moping, Girlfriends in God Daily Devotionals,http://girlfriendsingod.com/time-stop-moping/, Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013
Used with permission www.girlfriendsingod.com, fordítás: Szabó Edit)

2019. augusztus 24., szombat

Uram! Segíts aggódó szívemen!

Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.


Ézsaiás 41:10

A legidősebb fiam 10 éves kora óta sportol.

Nagyon ügyes volt több pozícióban is a focipályán, azonban, amikor főiskolára ment, egy teljesen új poszton kellett játszania. Finoman fogalmazok, ha azt mondom, hogy félt a kihívástól. Sok hibát vétett játék közben, és sokszor a csapat győzelme forgott kockán a teljesítményén. Minél inkább erőlködött, hogy jól játszon, annál inkább romlott a helyzet. Különböző technikákkal próbálkozott, de a hatalmas nyomás miatt mindig leblokkolt. 

Áttörést egy másik játékos tanácsa hozott számára, és ez a tanács nem igazán a sportról szólt. A barátja azt mondta, hogy nem az határozza meg a fiam identitását, hogy hogyan játszik, hanem az értékét az adja, hogy Krisztus jelen van az életében. Épp ezért, nem kell a kudarctól tartania, mert Isten minden egyes meccsen vele van, és elfogadja őt függetlenül a teljesítményétől. 

A lányom is, a fiamhoz hasonlóan szorong, amikor egy vizsga előtt áll, vagy egy számára teljesen új társaságban kell megtalálnia a helyét. 

A fiam játékos társának a tanácsa visszacseng a szavaimban, amikor a gyerekeimet bátorítom: Van számodra menedék, a segítség elérhető, van aki felemeljen téged, nem kell félned vagy aggódnod. 

A gyermekeink szorongását sokszor egy odadobott klisével akarjuk elintézni. Ilyesmiket mondunk nekik: „Ne félj! Nem kell aggódnod, minden rendben lesz!” Persze, vannak olyan szituációk, amikor elég ezt mondanunk, de sokkal hasznosabb, ha rámutatunk az okára, miért is nem kell szoronganiuk. 

Isten határozottan kijelenti az Ézsaiás könyvének 41. fejezetének a 10. versében: Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak. 

Gyakran mi arra helyezzük a hangsúlyt, hogy a gyerekeinknek hogyan kellene kezelni a szorongásaikat, ahelyett, hogy Istenre és az ígéreteire fordítanánk a figyelmüket. Aggódó gyermekeinknek inkább arra van szükségük, hogy a jó hírt meghallják, és nem arra, hogy „ne félj!” utasításokat dobnánk oda nekik. A fiam számára az evangélium üzenete adott enyhülést, és szerintem, mindenkinek ugyanerre a reménységre van szüksége. 

Ott áll számunkra a Filippibelieknek írt levél 1. fejezetének a 6. verse: Ő, aki elkezdte bennünk a jó munkát, elvégzi is azt, hiszen Isten ad erőt a kitartáshoz. Soha sem kell egyedül megküzdenünk a szorongásainkkal. Isten megígérte segítségét nekünk és gyermekeinknek. Ő támogatni és vezetni fog bennünket, ahogy a gyermekeink szemét felfelé, a menny felé irányítjuk. 

Mindannyiunknak szüksége van valakire, aki ezekre az igazságokra, és a kiegyensúlyozott mentális egészség fontosságára emlékeztet bennünket. Ha szükséges, ne szégyeljünk segítséget kérni egy megbízható szakembertől. 

Az a tény, hogy Isten vigyáz rád, és gyermekeidre, soha sem változik. Imádkozz azért, hogy soha ne feledd: van aki figyel rád, Isten gyermeke vagy, és Ő mindig veled van. Ő megígérte, hogy erőt ad számodra, és biztonságban mindig a karjaiban fog tartani téged. 

Kegyelmes Atyám! Gyakran megfelejtkezem arról, hogy benned mindig megbízhatok. Sokszor saját magam erejéből akarom kezelni a szituációkat, ahelyett, hogy emlékeznék arra, hogy Te itt vagy velem. Adj szavakat számomra, amelyekkel a gyermekeimet támogathatom. Adj szerető szívet és türelmet. Engedd, hogy eszközödként emlékeztessem őket arra az igazságra, hogy Te mindig velük vagy, erőt adva számukra. Hiszen vigyázol rájuk, és megsegíted őket, ígéreted szerint. Kérlek, segíts nekem, a mai napon, légy az én erőm, és ne engedd, hogy elfelejtsem: megígérted, hogy szeretni fogsz engem, és gyermekeimet örökké, és soha sem fogsz magunkra hagyni bennünket. Nyugalmat szeretnék találni Benned a mai napon, teljes bizalommal Beléd szeretnék kapaszkodni. Tanítsd a gyermekeimet is erre. Jézus nevében, Ámen 






forrás: Proverbs31 Ministries, Daily Devotional, Jessica Thompson: Lord, Help My Anxious Heart, Auguszt 21, 2019, https://www.proverbs31.org, fotó: pinterest.com







2019. augusztus 23., péntek

Mikor a szégyen terhe nyom

„Futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is magához ragadott engem. … Elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van.” Fil 3,12b.13b

Meleg, bolyhos köntösömben kimentem, és leültem a hátsó bejárat elé. A nyírfa levelei dideregtek a friss reggeli szellőben, a telet az avar alatt átvészelő százszorszépek kitárták arcocskájukat a napfény előtt.

És akkor megszólalt. A kakas.

Ku-ku-ri-kúúú. Nem tudom, hol lakik, de mindenesetre hallótávolságon belül.
Ku-ku-ri-kúúú. Péterre gondoltam. Meg magamra. Meg rátok.

Ismeritek a történetet. A keresztre feszítést megelőző este Jézus a barátjával beszélgetett. Eredeti nevén, Simonnak szólította Pétert, ahogy a Lukács 22,31-34-ben olvassuk.

„Simon, Simon, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát. De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg testvéreidet.” „Uram – felelte –, készen vagyok rá, hogy a börtönbe, sőt még a halálba is kövesselek.”
Ő azonban így válaszolt: „Péter, mondom neked, mielőtt ma megszólal a kakas, háromszor letagadod, hogy ismersz.”

 
Néhány óra elteltével Péter még azt is letagadta, hogy ismerné Jézust. Háromszor tagadta le. És akkor megszólalt a kakas. Ku-ku-ri-kúúú.

Péter kiment, és keserves sírásra fakadt. Zokogott megállíthatatlanul. Másnap reggel kukorékolt a kakas. És Péternek eszébe jutott bukása. És másnap meg másnap meg másnap. Péter újra meg újra emlékezett.

Ismerem ezt. Én is elbuktam. Én is zokogtam megállíthatatlanul. És én is emlékeztem. A szégyen lyukakat vert önbizalmam falán, melyet a Szentlélek épített. Odabújtam a fal lábához Péter mellé. Hiába kértem, hogy bocsásson meg Isten, és hiába tudtam, hogy már megtette, a kakas újra meg újra kukorékolt a szívemben, és én újra meg újra emlékeztem a bukásomra. Nem tudom, átéltél-e már hasonlót.

Leragadtam, mint a trapézművész, aki nem ereszti el az első rudat – kétségbeesetten meg akartam ragadni a kegyelmet, de nem eresztettem el a szégyent.

És Isten szólít. Engedd el. Lépj tovább. Élj bátran. Csak így lehet.
 
És Péter megmondja, hogyan tovább: „Futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is magához ragadott engem. … Elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van” (Fil 3,12b.13b).

Tisztán látom, mit kell tennem – mit kell tenned.

Mikor végre elkapjuk, megragadjuk, magunkévá tesszük mindazt, amit Jézus készített nekünk, végre kezdjük megtapasztalni az élet teljességét – a hitet, amire annyira vágytunk.

De nem elég megragadni a kegyelmet. El is kell engedni azt, ami elmúlt.

- Ereszd el a szégyennel teli töprengéseket, és ragadd meg a kegyelemteli irgalmat.
- Ereszd el a megnyomorító keserűséget, és ragadd meg a radikális megbocsátást.
- Ereszd el a térdremegtető aggódást, és ragadd meg a biztos alapon álló önbizalmat.
- Ereszd el a bizonytalankodást, és ragadd meg az istengyermekségből fakadó igazi személyiségedet.

Isten ígéretekkel halmozott el. Minden ott kezdődik, ahol elengedem a félelmet, és megragadom a kegyelmet.

Mit szólt Jézus Péter bukásához? Három esélyed volt, elbuktad, vége? Szó sincs róla. Jézus leemelte a súlyos szégyenköntöst Péter bűntudattól görnyedt válláról, és visszahívta a szolgálatba.

Így bánik velem és veled is, de a kakas tovább kukorékol.

A kérdés csak az, hogy mire emlékeztet minket.

Ha javasolhatom, ne a szégyenre gondoljunk ilyenkor, hanem: a kegyelemre.

Ne engedjük, hogy azzal vádoljon az ellenség, amit Isten már megbocsátott. Ne hagyjuk, hogy elhitesse velünk, hogy Jézus halála a kereszten nem volt elég. Ragadd meg, amit Jézus tart oda neked, és építsd be magadba.



Mennyei Atyám, köszönöm, hogy megbocsátasz, és leveszed rólam a szégyent. Bánom, hogy hallgatok a szívemben kukorékoló kakasra, mely azt mondja, bűnös vagyok, szégyelljem magam. Tudom, hogy amit Jézus tett értem a kereszten, az elég, és nem kell és nem is lehet hozzáadnom semmit az ő áldozati ajándékához. Köszönöm, hogy bűneimet eltörlöd, és feltétel nélkül szeretsz. Jézus nevében, Ámen.

Sharon Jaynes: When Shame Weighs You Down; Encouragement for today, 2016.11.25.
www.proverbs31.org; fordítás:eszmelkedesek.blogspot.com; kép: pinterest.com

2019. augusztus 22., csütörtök

Őrizd meg, engedd el

„Mindennek rendelt ideje van, és minden szándéknak megvan a maga ideje az ég alatt … ideje a megőrzésnek, és ideje az elengedésnek.” Préd 3, 1. 6b

Jól emlékszem, mikor történt. A nappaliban voltam, görgettem a Facebook hírfolyamát. Úgy tűnt mindenki azzal foglalkozik, milyen különleges felszereléseket talált az iskolakezdéshez.

Füzetek, mappák, szövegkiemelők képei sorakoztak a bejegyzésekben. Hirtelen rádöbbentem, számomra véget ért az iskolakezdésre való előkészületek izgalmas korszaka. Öt gyermekem közül a legfiatalabbik nyolc hónapja megnősült, és bevallom, élvezem ennek az új állapotnak a szabadságát. De azon az augusztusi délutánon mégis kicsordult a könnyem, és halkan kimondtam: Nem örülök neki. Egyáltalán nem.

Az élet tele van változással. Vannak természetes átalakulások, amelyeken mindannyian átmegyünk: felnőnek a gyerekek, munkahelyet váltunk, elköltözünk, barátságok születnek és múlnak el, testünk megöregszik, szeretteink halnak meg egy kiteljesedett élet után. Vannak ugyanakkor váratlan változások is az életben: válás, betegség, rossz döntéseket hoznak hozzánk közelállók, barátok vagy családtagok hamarabb elmennek, mint ahogy számítani lehetett rá.

Minden átmenet erős érzelmi hullámzással jár. Az élet, mint egy hullámvasút, halad felfelé a dombon. Megszédülsz, ahogy lepillantasz a csúcsról, és már robogsz is lefelé nyaktörő sebességgel, sokkal gyorsabban, mint szeretnéd. Arcodba csap a változás szele, az érzelmi hullámvasút csavarodik, megfordul, bukfencet vet, néha elképzelhetetlen állomások felé visz tovább.

A kiürült fészek okozta érzelmekkel küzdve a bibliámért nyúltam, hogy útbaigazítást kapjak, s a Prédikátor könyvénél nyitottam ki, mert emlékeztem, hogy ott találom a „mindennek megvan a maga ideje” tanítást. Új korszak volt számomra az üres fészek, de ugyanakkor már mama is voltam. 13 év korkülönbséggel legnagyobb és legkisebb gyermekünk között, úgy alakult, hogy nagymama lettem, mielőtt még a fiatalabbak kiléptek volna a felnőttkorba.

A 3. fejezethez lapoztam, különösen az 1. és a 6. vers fogott meg. „Mindennek rendelt ideje van, és minden szándéknak megvan a maga ideje az ég alatt … ideje a megőrzésnek, és ideje az elengedésnek” (Préd 3, 1. 6b).

A 6. versnél megállapodtam. A „megőrzés” és „elengedés” szó mintegy elém ugrott a lapról, és halkan így szóltam: Erre van szükségem, Uram, ahhoz, hogy leállítsam a hullámvasutat. Tudnom kell, mit őrizzek meg, mit engedjek el. Ha ez letisztulna, azt hiszem, tovább tudnék lépni. 
 
Ebben az új, irányt vesztett életszakaszban ez vált imádságom fókuszpontjává. Amikor egy új helyzet állt elő, így imádkoztam: Uram, mit szeretnél, mit tartsak meg, és mit engedjek el?
 
Ennek tisztázása a fejemben forradalmasította a gondolkodásomat, megszabadított az irreális elvárásoktól, és segített elképzelni az előttem álló új, megváltozott életet.

A kiürült-fészek korszakban Isten megmutatta, hogy el kell engednem véleményemet felnőtt gyermekeim döntéseiről, de meg kell őriznem ragaszkodásomat a családi kapcsolatokhoz.

Az élet valójában a változásról szól. Ami viszont nem változik, az Isten igazsága, mely irányít minket. Hálás vagyok a biztos kézért, amit Igéje nyújt nekünk, amikor az élet hullámvasútja újra meg újra nekilódul.

 
Uram, köszönöm, hogy Te vagy a Kősziklám és a biztos alapom. Mutasd meg, kérlek, mit szeretnél, mihez ragaszkodjam, és mit engedjek el, mialatt az előttem álló életváltozások közt próbálok utat találni. Jézus nevében, Ámen.


Jill Savage: Hold On and Let Go; Daily Devotions, 2019.08.05. ; https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/08/05/hold-on-and-let-go; fordítás: eszmelkedesek.blogspot.com; kép: pinterest.com

2019. augusztus 21., szerda

Skatulyázás és szeretet

„A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel!” Fil 4,5


Nagyon könnyen általánosítok. Tudod, miről beszélek: sztereotípiákról. Amikor egy embercsoport tagjait egy kalap alá veszed, berakod őket egy fiókba, s aztán címkét ragasztasz rá.

Péládul: „A ----------------k (népnév) --------------k (rossz tulajdonság). Vagy: A ----------k (korcsoport) ezt vagy azt csinálnak (furcsa magatartás). Nagyritkán esetleg valami jó vélemény is megjelenik a skatulyázásban.

Nemrég a kávézó-étkezdében voltam, ahova a munkahelyemről szoktam kilépni egy kis agyszellőztetésre. Előttem a sorban egy törékeny idősebb hölgy állt, ételt rendelt elvitelre. Szórakozottnak látszott, arca zavart tükrözött, ahogy előszedte az aprót a pénztárcájából, kifizette az eladót, átvette a nagy papírzacskót az ennivalóval, másik kezébe fogta az innivalót. Ahogy elindult a kijárat felé, hatalmas táskája kezdett lecsúszni a válláról, az ételt és őt magát is leeséssel fenyegetve.

„Jaj…hogy csináljam…óh,…nem bírom….” Motyogta maga elé, mialatt próbálta egyben tartani a csomagjait, s egyúttal a vállával az ajtót is megtolni.

Végre rám került volna a sor a vásárlásnál, de Isten megkocogtatta a vállamat a fenti idézettel – tedd félre a pillanatnyi tennivalódat. Gyorsan kiléptem a sorból, „Segítek”, mondtam, mialatt kitámasztottam az ajtót, és megtartottam az italát. „Segítsek elvinni ezeket a kocsihoz?”

A drága néninek földbegyökerezett a lába, majd hálásan rám nézett világoskék szemével: „Óh, aranyoskám, biztos él még a nagymamája, hogy ilyen kedves egy öregasszonyhoz.”

„Nem, nem él már,” válaszoltam, „de Jézus a barátom, és Ő szólt, hogy segítsek magának”.

Vonásai ellágyultak, bólintott egyet, majd határozottan kijelentette: „Hát persze! Maguk mindig segítenek nekem. Nem is tudom, mire mennék maguk nélkül.”

Maguk.

Úgy értette: „maguk, keresztények”.

Önmagát nem sorolta közéjük, nem azt mondta, hogy „köszönöm, testvérem, hogy segít nekem”. Úgy említett engem – és másokat, akik szeretik Jézust - , hogy „maguk”. Nem tudom, más keresztények hogyan segítették őt azelőtt. Bevásároltak neki? Elseperték a lehullott levelet vagy télen a havat a háza elől? Elkísérték az orvoshoz? A régi igazság jutott eszembe: többet érnek a tettek a szavaknál. És újra tudatosult bennem: az emberek figyelnek minket.

És skatulyáznak.

Mit látnak rajtunk? Azt talán, hogy együttérzőbbek vagyunk másoknál? Sajnos, más emlékeim is vannak. Egy pincérnő mondta egyszer: „A keresztények adják a legkevesebb borravalót; főleg nagy vasárnapi ebédek után. Néha nem is adnak semmit.”

Egy kollégiumi társam szavai: „Keresztény vagy? Te is ott állsz a tudomány épülete előtt, és bibliai idézetekkel bombázod, kijelentve, hogy pokolra jut, aki hisz az evolúcióban? Én nem hiszek az evolúcióban sem. Csak megpróbálom elvégezni az egyetemet.”

Egy kedves, félrevezetett kamaszlány mondta, aki zilált, erőszakos otthoni háttérrel rendelkezik, s szeretetéhségét az öltözködésével is kifejezi: „Egyszer megpróbáltam bemenni egy templomba. A bejáratnál volt egy tábla ezzel a felirattal: ’Mindenkit szívesen látunk, de kérjük, megfelelő öltözetben lépjen be’. Nem tudom, mit jelent a ’megfelelő’, de tudtam, engem nem látnának szívesen. Így hát nem mentem be.”

Ha azok, akik figyelnek minket, közömbös és élesen kritizáló keresztényekkel találkoznak, hogyan kapnának kedvet ahhoz, hogy közénk tartozzanak? Azért imádkozom, hogy ma te is meg én is, igazi Krisztus-követőkként, a néniféle „maguk” csoportba tartozzunk.

Az együttérző keresztények közé. Akik Istent, Krisztust és az Ő testét is jónak mutatják. Azok, akik hisznek, tudják, hogy Ő jó. De a többiek? Ők figyelnek. És skatulyáznak. Milyennek látnak téged?


Istenem, bocsásd meg, hogy néha az ítélkezést a szeretet elé helyezem; vagy úgy döntök, hogy nem csinálok meg valamit, amit pedig meg kéne. Kérlek, kocogtasd meg a vállam, kopogtass a szívemen, hogy tegyem félre, amit terveztem, és cselekedeteim pontosan tükrözzenek Téged. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.09.03., www.proverbs31.org, , Karen Ehman, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pxhere.com)

2019. augusztus 20., kedd

Jó, mint új korában?

„Megvakította a szemüket, és megkeményítette a szívüket, hogy szemükkel ne lássanak és szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” Jn 12,40


Néhány éve spórolni akarván, megtanultam hajat vágni. Négy hímnemű lénnyel a családban, úgy gondoltam, egy elektromos hajnyíró jó befektetés. És igazam lett. Az első néhány au! és jaj! után belejöttem, és azóta is én vágom fiaim és férjem haját.

Múltkor mikor épp befejeztem a nyírást, leejtettem a készüléket, s a pengék kimozdultak a helyükről. Fölszedtem, helyre raktam őket. Észrevettem, hogy egy pici műanyag darabka lepattant valahonnan, de úgy tűnt, minden él a helyén van. Összetakarítottam a szemetet, átkeféltem a hajnyíró gépet, s elraktam a dobozába. Jó, mint új korában, gondoltam.

Eljött a következő hajvágás ideje, előszedtem a hajnyírót. A védőgallért a fiam vállára terítettem, beállítottam a hosszúságot, és nekiláttam. A megszokott elektromos zúgás helyett fémes kattogás hallatszott. Úgy látszik, az a letört kis műanyag darabka mégiscsak fontos volt. Nélküle nem működött rendesen a hajnyíró.

Elgondolkoztam, hogy sokan olyanok vagyunk, mint az a hajnyírógép. Valamikor leestünk. Érzelmileg. Megbántottak, megcsaltak, becsaptak, elutasítottak, átnéztek rajtunk. Magunkon hordjuk régi kapcsolatok, munkahelyek, régi döntések nyomait. Legtöbbünket úgy neveltek, hogy felálljunk, és továbbmenjünk. Elő a mosollyal, és tegyünk úgy, mintha nem tört volna le belőlünk egy darabka. A gond csak az, hogy legtöbb eltört holmi nem tudja önmagát helyrehozni, s míg meg nem javítják, nem működik megfelelően.

A két hajvágás közt eltelt időben az a kis műanyag darabka nem ugrott vissza a helyére. Nem jellemző, hogy egy csöpögő csap egyszercsak abbahagyja a csöpögést. A leszakadt gombok nem varrják vissza magukat. Valahányszor elromlik valami, törődni kell vele.

Szomorúan látom, hogy sokan járnak körülöttünk eljátszva, hogy minden rendben van a lelkükben. Ahelyett, hogy elismernék a fájdalmat, és gyógyulást keresnének Annál, aki meg tudja őket gyógyítani, nem foglalkoznak vele. Ahelyett, hogy szakemberhez fordulnának segítségért, eltemetik a fájdalmat, s remélik, elég mélyre kerül ahhoz, hogy ne bántsa őket újra. De a seb nem gyógyul be. Újra meg újra felnyílik. És ilyenkor hatással van az új kapcsolatra, lehetetlenné teszi az önátadást.

Valljuk be, senki sem olyan jó, mint új korában. Valamennyire mind töröttek vagyunk. Mindnyájunknak vannak sebei, amelyeket próbálunk elfelejteni. De a seb nem tudja meggyógyítani magát. Jó hír, hogy van megoldás.

Olyan Isten szolgálatában állunk, aki szeret gyógyítani, aki szereti az egész-séget. Tudja, hogy fájdalmas a múlt sebeivel foglalkozni. De segíteni akar. Egyikünk sem lesz „jó, mint új korában”, míg el nem ér a mennyországba, de már itt a földön meggyógyulhatunk érzelmileg. Lehet, hogy össze kell hozzá szednünk a letört darabkákat, s a tenyerünkön odanyújtanunk őket Jézusnak.

Nem valószínű, hogy könnyű lesz, az is lehet, hogy időbe telik. De lehetséges az érzelmi megújulás. Ő, aki legyőzte a halált, csak meg tudja javítani a sérüléseinket.


Uram, csak te ismered fájdalmam és kétségbeesésem mélységét. Próbáltam eltakarni előled is néha, de többé nem fogom. Megvallom ma neked, hogy fáj a seb, és megkérlek, hogy gyógyítsd meg. Ha nekem kell lépéseket tennem, kérlek, mutasd meg, merre induljak. Köszönöm azt, amit tenni fogsz bennem és általam. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.09.22., www.proverbs31.org, Glynnis Whitwer, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2019. augusztus 19., hétfő

Bizonyságtétel

„Parancsolj, Isten, hatalmaddal, isteni hatalmaddal, amellyel értünk munkálkodsz!”
Zsolt 68,29


Első nap történt az általam vezetett Bibliakörben. Még nem ismertem jól a résztvevő asszonyokat, lányokat. Feltettem a szokásos kérdést: mikor szokták megtapasztalni Isten jelenlétét. Hagyományos válaszokat kaptam: imádkozás közben, bibliaolvasás közben, szép zenét hallgatva. Aztán egy hölgy jelentkezett: „Amikor bizonyságot teszek”- mondta.

Tudom, hogy az arcomra kiült a meglepettség. „Amikor bizonyságot teszel?”- kérdeztem. Azt tudtam, hogy a bizonyságtétel azt jelenti, hogy elmeséli a saját történetét, hogyan találkozott Jézussal, vagy hogyan alakította Jézus az ő életét, de nem egészen értettem, mit akar mondani. „Hogyan tapasztalod meg Isten jelenlétét a bizonyságtételeden keresztül?”- faggatóztam.

„Valahányszor bizonyságot teszek, az Ő hűsége jut az eszembe” – mondta csillogó szemmel. „Emlékszem arra, amit tett, és érzem, hogy most is ott van, és biztosít róla, hogy legközelebb is mellettem lesz. Bizonyságtételem felidézi Isten jelenlétét az egész életemben, és azt, hogy mindig számíthatok Rá”.

Legszívesebben megkértem volna, hogy vegye át tőlem a Bibliakör vezetését, hisz lenne mit tanulnom tőle.

Sokszor eszembe jutnak a szavai. Felidézem saját bizonyságtételemet – a sok történetet, amit megoszthatok másokkal, imameghallgatásokat, a halk, biztató hangot, amikor elkedvetlenedem, a lelkemet felforgató istenélményeket, a kinyilatkoztatásokat, amikor kétségbe voltam esve. Nagyon sok példát tudnék sorolni, amikor éreztem Isten jelenlétét az életemben, és azok az élmények megtanítottak arra, hogy számíthatok Rá. Ott volt, ott van, ott lesz. Igen, a bizonyságtételeink nem kerek történetek, amiknek elejük és végük van. Az élő Istennel való, fokozatosan kibomló, élethosszig tartó szerelmi történetek.

Mindig úgy gondoltam a bizonyságtételre, mint eszközre, amivel másokat lelkesíthetek, bátoríthatok, de sosem jutott eszembe, hogy önmagamat lelkesítsem vele. Isten hűséges, és ezt újra meg újra bebizonyítja. Ha visszatekintek az életemre, észrevehetem kezének nyomait, érezhetem jelenlétét, bízhatom vezetésében.

Próbáld meg te is. Hogyan tud hatni rád saját bizonyságtételed? Mit tudsz felidézni a múltadból, ami mai életedet megszólítja? Tégy ma önmagadnak bizonyságot!


Édes Istenem, köszönöm, hogy mindig jelen vagy és működsz az életemben. Ha elcsüggedek, juttasd eszembe, hogy mellettem voltál, és mellettem vagy most is. Add, hogy felidézzem bizonyságtételemet, és általa megérezzem jelenlétedet. Jézus nevében, Ámen.
(Encouragement for today, 2010.09.21., www.proverbs31.org, Marybeth Whalen, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2019. augusztus 18., vasárnap

A konfliktus kezelés új módja

"Az ő száját bölcsen nyitja meg, és kedves tanítás van nyelvén."

(Példabeszédek 31:26)

Úgy tűnt, mintha két különböző nyelven beszéltünk volna. Annak ellenére, hogy barátnőmmel mindketten angolul társalogtunk, mégsem értettük meg egymást. Azzal a reménnyel hívtam fel, hogy egyformán fogjuk látni a dolgokat, de az érzelmek elöntöttek bennünket, a véleményeink összecsaptak és sebeket ejtettünk egymáson. Hogyan jutottunk el idáig?

Miután lehiggadtam, felhívtam egy bölcs, igaz szavú barátnőmet. Elmondtam neki a vázát a korábbi beszélgetésemnek, próbáltam tárgyilagosan felvázolni a dolgokat. Végül megkérdeztem: "Szerinted hol siklott ki a beszélgetésünk?"

Ő bölcsen visszakérdezett: "Mit mondanál, csinálnál másképp?"

Először semmi sem jutott eszembe. Különben is, a konfliktus nem az én hibám volt! Idővel azonban elkezdtem gondolkodni és Isten lassanként meglágyította a szívemet, és kezdtem ráébredni a saját felelősségemre.

Barátnőmet egy nagyon leterhelt időszakában hívtam fel egy olyan ötlettel, ami tovább terhelte volna életét. Ahelyett, hogy érzékeny lettem volna erre a tényre, csak tovább erőltettem a saját akaratomat. Ahogy növekedett közöttünk a feszültség, egyre inkább védtem magam, és válaszaim egyre élesebbek lettek.

A tanácsért felhívott barátnőm finoman rám pirított: "Hogyan tudtál volna figyelmesebben rá hallgatni? Ha valóban rá figyeltél volna, együttérzőbb lettél volna? Hogyan tudtál volna több kegyelemmel válaszolni?"

A délután további részében Isten új utat égetett a szívembe, hogy miként reagáljak nehéz helyzetekben: Együttérzéssel figyelj oda! - Kegyelemmel válaszolj!

Együttérzéssel figyelj oda: Évekkel ezelőtt egy igehirdetésben hallottam, hogy a lelkész miként igyekszik a konfliktust kezelni. A következő kérdést teszi fel magában: "Általában jellemző rá ez a viselkedés?"

Hűha! Ha barátnőmmel folytatott beszélgetés közben alkalmaztam volna ezt a kérdést, akkor emlékeztem volna egyébként kedves jellemére, szolgáló szívére és nyugodt természetére . Akkor talán elgondolkodtam volna azon, hogy mi okozta benne ezt a változást. Együttérzéssel fordultam volna felé, mert rájöttem volna, hogy micsoda stressz alatt van éppen. A szívem szolgáló szeretettel fordult volna felé, ahelyett, hogy a saját akaratommal elsöpörtem volna őt.

Átgondolva, az együttérző meghallgatás egyszerűen egy bibliai tanács alkalmazása: veszítsük el saját életünket, (János 12:24-25), és többnek tartsuk a másikat önmagunknál. (Filippi 2:3)

Kegyelemmel válaszolj: Példabeszédek 15 fejezetének 1 verse szerint: A higgadt válasz elhárítja az indulatot, de a bántó beszéd haragot támaszt.

A kedves, kegyelemmel telt válasznak nem lehet hátránya. Szégyenlem bevallani, de számomra úgy tűnt a beszélgetés során, hogy ez a reakció egyenlő a veszteségem elismerésével. De ez nem így van! Az igazságot kedvesen és finoman is el lehet mondani. Gondolj csak bele, hogy bölcs barátnőm miként reagált amikor tanácsért hozzá fordultam.

Mielőtt felhívtam volna barátnőmet, hogy bocsánatát kérjem, és hogy a félreértést tisztázzuk, imádkoztam Jézushoz, hogy töltsön el együttérzéssel és kegyelemmel.

Azóta többször ismételgetem magamban: Együttérzéssel figyelj oda! - Kegyelemmel válaszolj!
Múlt héten ezt a valóságban is alkalmazhattam, amikor egy levelet kaptam. Első reakcióm a védekezés volt, de aztán elkezdtem mondogatni új jelmondatomat mindaddig, míg kihallottam a segélykiáltást a levélből és kegyelemmel tudtam válaszolni rá.

Megható azt látni, hogy Isten miként adott lehetőséget, hogy alkalmazzam új jelmondatomat. A levél elolvasása után megállhattam, átgondolhattam és ezután válaszolhattam. Az élet és emberi kapcsolataink konfliktusokkal vannak tele. Biztosan újra és újra alkalmaznom kell majd fenti elveket. Azért imádkozom, hogy készen álljak majd a legközelebbi szituációban!

Drága Uram! Időnként úgy tűnik, mintha a konfliktusok a semmiből jönnének elő. Egyik percben még minden rendben, a következő pillanatban pedig fájó szavak repkednek. Kérlek segíts úgy odafigyelni a másikra és úgy meghallgatni őt, miként Te tennéd. 
Jézus nevében kérlek, Ámen.


(Forrás:http://proverbs31.org/devotions/)

A BELENYUGVÁS ÉS AZ ELFOGADÁS KÜLÖNBSÉGE

,,A belenyugvás az, hogy megadjuk magunkat a sorsnak.

Az elfogadás az, hogy megadjuk magunkat Istennek.

A belenyugvás csendben lefekszik egy üres univerzumban.

Az elfogadás felkel, hogy találkozzon Istennel, aki a világmindenséget céllal és rendeltetéssel tölti meg.

A belenyugvás azt mondja: "képtelen vagyok rá".

Az elfogadás azt mondja: "Isten képes rá".

A belenyugvás megbénítja az életfolyamatot.

Az elfogadás felszabadítja az életet a legnagyszerűbb kreativitásra.

A belenyugvás azt mondja: "Számomra mindennek vége".

Az elfogadás azt mondja: "Hát itt vagyok, most mi legyen, Uram?".

A belenyugvás azt mondja: "Micsoda veszteség!".

Az elfogadás azt mondja: ,,Hogyan tudod ezt a bajt üdvösségemre használni, Uram?".

A beletörődés azt mondja: "egyedül vagyok".

Az elfogadás azt mondja: "Tied vagyok, Uram".

(Creath Davis író)


2019. augusztus 17., szombat

Építő gondolatok Max Lucado Isteni gyengédség

„Isten, mint minden jó szülő, csodálatos módon arra vágyik, hogy virágozzon minden, amit teremtett és amit szeret – mi magunk” Richard Rohr

Összetörték a gyermekem lelkét. Elmondom neki, hogy mennyire különleges ő a számomra.

A gyermekem megsérült. Mindent megteszek, hogy jobban legyen.

A gyermekem fél. Addig nem hajtom álomra a fejem, amíg meg nem nyugtatom, és biztonságban nem érzi magát.

Teljesen természetes egy szülő számára, hogy megvigasztalja a gyermekét, és mindezt készségesen, szívesen és örömmel teszi.

Akkor miért esik ennyire nehezemre hagyni, hogy a mennyei Atyám ugyanezt tegye velem?

Miért gondolom, hogy nem akar hallani a problémáimról?

Miért gondolom, hogy túl elfoglalt ahhoz, hogy velem foglalkozzon?

Amikor megbántanak, megsérülök, vagy amikor félek, akkor ott van egy Atya, aki megvigasztal. Van egy Atyánk, aki a kezünket fogja, amíg jobban nem leszünk és nem tér aludni, amikor félünk a sötétben.

És ez elég.

„Ő biztat és bátorít bennünket minden bajban…” 2 Korinthus 1:4

„Ne félj, mert veled vagyok! Ne aggódj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, sőt, megsegítelek! Igazságos jobbommal felkarollak, és megtartalak… Hiszen én vagyok az Örökkévaló, a te Istened! Fogom a jobb kezed, s azt mondom: Ne félj, én segítek neked!” Ézsaiás 41:10,13






Max Lucado

Magyar fordítás: ahitatok.hu
fotó: pinterest.com

2019. augusztus 15., csütörtök

Mi magunk teljesítjük kéréseinket

„Történt egyszer, hogy valahol éppen imádkozott. Amikor befejezte, egyik tanítványa kérte: ’Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is megtanította tanítványait.’” Lk 11,1

Törökülésben ültem a templomkertben a füvön fiatalok között, lubickoltunk a nyári nap melegében. Szünetet tartottunk egy játékban, hogy igyunk valami hűsítőt, és pihenjünk egy kicsit. Egyik lány nemrég jött haza egy missziós útról Afrikából, alig vártam, hogy meséljen az élményeiről.

- Szóval, Renee, halljuk, milyen volt – kérdeztem. – Mi az, ami legjobban megkapott, ami a legemlékezetesebb?

Gondoltam, valami szokásos válasz következik egy kisgyermek mosolyáról, amitől elolvadunk. Vagy beszámol egy istentiszteletről, ami annyira más, mint a miénk. De tévedtem.

- Erre könnyű válaszolni. Mindig emlékezni fogok rá, hogy ezen az úton tanultam meg, hogy a mi kultúránkban milyen könnyen teljesítjük mi magunk a könyörgéseinket.

Meglepődtem. Mi van? Hogy mi magunk válaszoljuk meg saját könyörgéseinket? De hát egyedül Isten válaszolhat az imákra, nem? Mielőtt összeszedtem volna magam, hogy rákérdezzek, Renee folytatta:

- Tudjátok, mi itt, Amerikában, csak lehajtjuk a fejünket, összekulcsoljuk a kezünket, hálát adunk, és kérjük Istent: „a mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. Aztán bepattanunk a volán mögé, irány a bolt, és megvesszük a kenyeret. Kérjük Istent, hogy adjon nekünk biztonságot, és hogy ne fázzunk. Aztán a szülők megveszik gyereküknek a lehető legtökéletesebb gyerekülést a kocsiba, ha meg fázni kezdünk, feltekerjük a hőszabályozót. A mi kultúránkban olyan könnyű biztosítani a pozitív választ a könyörgéseinkre. Ám ott, ahol jártam… Imádkoznak Istenhez a napi kenyérért, és nem tudják, lesz-e mit adni a családnak vacsorára. Ők merészen imádkoznak. Ők olyasmit kérnek, amit maguk nem biztos, hogy meg tudnak szerezni.”

Sosem gondolkoztam el ezen. Két dolog jutott eszembe.

Az első, hogy az én bőségemet arra szeretném használni, hogy válasz lehessen mások imájára. Szeretném, ha osztoznának velem a privilégiumokban, amikben részesülök.

A másik pedig, hogy meg akarok tanulni merészen imádkozni, olyasmit kérni, amit csak Isten adhat meg. Akkor, ha Ő úgy akarja. Hogy kéréseim ne merüljenek ki abban, hogy „Adj, Uram, ételt, italt, meleget és biztonságot, Ámen.

Mai alapigénk a Lukács 11. fejezetéből biztosít róla, hogy nem csak én érzem úgy, hogy imaéletem frissítésre szorul. Még a tanítványok is szerették volna megtanulni, hogyan imádkozzanak. Látták Jézust imádkozni, és vágytak rá, hogy kövessék a példáját.

Az Ef 3,20-21 azt mondja, Isten olyasmit is megtehet, amire álmunkban sem mernénk gondolni. Választ adhat kérdésekre, amit még feltenni sem merünk. Ez arra indíthat, hogy merjünk merészek lenni, mikor imádkozunk, olyan nagy dolgokat kérve, amit csak az Ő hatalma és ereje tud véghezvinni.

A pár mondat, amit ezzel az érzékeny lelkű kamaszlánnyal váltottam, megváltoztatott. Nem csak azt kezdtem kérni imádságban, hogy nyissa meg Isten a szememet, vegyem észre mások szükségleteit, amiket módomban áll kielégíteni, hanem azt is kérni kezdtem, hogy merjek merész kéréseket elé tárni, amikre én nem biztosíthatom a megoldást. És aztán lépjek hátra, és hittel várakozva figyeljem a működését.

Te belegondoltál, miket szoktál kérni? Tele van az imádságod olyasmivel, amit te magad is ki tudsz pipálni a listádon? Ha igen, ideje, hogy velem együtt kérd: „Uram, taníts minket imádkozni”.




Atyám, taníts meg merészebben imádkozni. Tégy nagylelkűvé, mikor adnom kell, és bizakodóvá, amikor kérek Tőled. Segíts, hogy több hittel kérjek, ne csak olyan dolgokat, amiket én magam teljesíteni tudok, hanem olyat is, amit csak a Te erőd vihet végbe. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: How We Answer Our Own Prayers; Encouragement for today, 2015.07.15.
www.proverbs31.org; fordítás:eszmelkedesek.blogspot.com; kép: pinterest.com

2019. augusztus 14., szerda

Ahol a kincsed

„Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok betörnek és ellopják.” Mt 6,19


17 évesen már magamat tartottam el. Két munkahelyen is dolgoztam, s közben egy kis vidéki főiskolára jártam, majd azt is ott hagytam, mert nem jutott rá. Három évvel később férjhez mentem. A következő években gyermekeim születtek, sok pénz ment el az orvosokra. Aztán megbetegedtem: rákos lettem. Talán mindezeket figyelembe véve érthető, mennyire vágytam az anyagi biztonságra.

Egymásra rakosgattam a filléreket. Utolsó centig kiszámoltam a számlákat. Hónap végén összesítettem a tartozásainkat, ötleteltem, hogyan tudnánk mielőbb törleszteni őket. Pénzügyi guruk azt mondanák, a jó úton jártam, de lehetek őszinte? Az anyagi biztonság utáni mérhetetlen vágy közben kialakított számolgatás szokásommá vált, a fillérekhez való ragaszkodás már nem csak a családom fenntartására fordított gondomat jelentette, hanem lelki életem adakozási területét is befolyásolta.

Ott maradt azután is, hogy anyagi helyzetünk helyreállt. Azután is, hogy biztonságban érezhettem volna magam.

Adakoztunk. Adtunk áldozatok árán is. De a szívem nem volt benne az adományban. Mialatt a pénzes borítékot a gyűjtőládába tettem, ilyen gondolatok jártak a fejemben: És a megtakarítás? Nem kéne félre tennünk valamennyit? Vehetnénk valami új holmit magunknak. A kocsink is régi. Sok mérföldet megtett már.

A barátaim nagyon elcsodálkoztak volna, ha megtudják, milyen harcomba került az adakozás. Szégyenkeztem miatta. Ők nagylelkűnek tartottak, de én tudtam az igazságot. Olyan hosszú ideig kellett keményen dolgoznom mindenért, hogy úgy éreztem, csak magamra számíthatok. Engedelmeskedtem Istennek ezen a téren, de bíztam-e Benne?

Nagyon vágytam arra, hogy nagylelkű legyek függetlenül attól, mennyi van a bankszámlánkon.

Az első dolog, amit Isten kért tőlem, az volt, hogy hagyjam abba az aggódást. Imádkozás közben végigtekintettem azokon az alkalmakon, amikor Isten gondot viselt rám. A 17 éves magányos, bizonytalan lányt Ő vezette napról napra. A túlterhelt, fiatal édesanyát biztonságos kegyelmébe takargatta. A 31 éves rákos fiatalasszonyba bizalmat öntött, ami csak Jézustól származhatott.

Istenben való bizalmamnak semmi köze nem volt a pénzhez – az életemben való jelenlétéből származott.

Letettem az aggódást, a félelem helyett Istenben akartam lakni, ehhez kértem erőt.

A második dolog, amit kért tőlem Isten, hogy tegyem le a keserűséget. Oh, Atyám, ez nagyon kemény szó. Biztos vagy benne, hogy a szívem meghatározó állapota a keserűség? Az volt. Mások nem látták, de számomra és Megváltóm számára világos volt, mint a nap.

Évek teltek el azóta a sorsfordító találkozó óta Jézussal. Nemrég egyik lányommal beszélgettem. „Emlékszel, mikor úgy aggódtál a pénz miatt?”- kérdezte. Mosolyogva bólintottam. „Úgy megváltoztál egy ideje, anya. Pedig tudom, mennyire szűk anyagi keretek között gazdálkodtok apával most is, főleg, hogy ő újra tanulni kezdett. Van valami olyan anyagi forrásod, amiről nem tudok?”

Igen, drágám, van. De ennek semmi köze a bankszámlámhoz. Másfajta kincs ez, annak elismerése, mennyire gazdag vagyok, hogy van étel az asztalunkon, van autónk, ami elindul, ha elfordítom benne a kulcsot, van családom, aki nagyon szeret engem, és van nagyon mély hitem. Ez a kincs bent fészkel a lelkemben, s örömmel tölt el, ha könyveket adok oda egy menhelyen, ha pénzt küldök a Compassion Internationalhez a szponzorált gyermekemnek, ha Isten arra hív, hogy ne csak a legkisebb összeget adjam, ha adakozom. Ez a kincs mély bizalom Isten gondviselésében.

Sok tekintetben ugyanaz a 17 éves lány maradtam, aki biztonságra vágyik. De rátaláltam egy egészen másfajta biztonságra. Lehet, hogy sosem leszek vagyonos, de hidd el, mérhetetlenül gazdag vagyok. Isten áldása az enyém.



Drága Jézus, te belelátsz a szívembe. Ismered félelmeimet, aggódásaimat, szomjamat a biztonságra. Könyörgök, hadd lássam meg a hatalmas gazdagságot, ami körülvesz, amit talán nem mindenki tart vagyonnak, de ami megfizethetetlen érték. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.09.17., www.proverbs31.org, T. Suzanne Eller, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)


2019. augusztus 13., kedd

Mikor Isten megbánt

„Tudok nélkülözni, de tudok bőségben is élni. Mindig mindenhez hozzászoktam: ahhoz, hogy jóllakjam és éhezzem, hogy bővelkedjem és nélkülözzem. Mindent elviselek abban, aki erőt ad.” Fil 4,12-13


Bántott már meg Isten? Őszintén bevallom, néha, mikor elém kerül a fenti részlet a Filippibeliekhez írt levélből, azt gondolom, hogy ez kemény dió.
Hogy elégedett legyek minden helyzetben?
Tényleg?
Évekkel ezelőtt a kislányom a nemzeti tornászválogatott tagja volt. Mialatt néztem a gyakorlatait, úgy éreztem Isten is mosolyog. Szép volt, csupa báj és kellem, magával ragadta a tekintetet.
Egyik este edzés közben, mikor élete egyik legnagyobb versenyére készült, leesett. Százszor is elvégezte már a gyakorlatot gond nélkül. De most valami félresikerült, és egy kis hiba örökre keresztülhúzta tornászálmait.
Egy évig jártunk egyik orvostól a másikig, de végül mindig ugyanazt hallottuk: a sérült válla soha sem lesz képes megtartani a testsúlyát.
Bevallom, szívszorító volt. Nézni, ahogy egy 14 éves kislány küszködik a felismeréssel, hogy egyszer s mindenkorra le kell mondania az álmairól – hát ez nem igazán tölt el elégedettséggel. Persze, tudom, a nagybetűs életben ennél sokkal keményebb helyzetekkel is szembekerülnek emberek. De az ő életében ez óriási csapás volt.
Milyen könnyű ilyenkor belekerülni a miértek örvényébe, és közölni Istennel, hogy megbántott.
Miért kellett ennek megtörténnie?
Miért nem akadályozta meg Isten?
Miért nem hallgatta meg az imádságaimat?
Átélted már? Voltál már olyan helyzetben, amikor minden egyetlen kérdésben sűrűsödött: hogy engedhette Isten, hogy ez megtörténjen? Lehet ez persze apróság is, például, mikor nem találod a kulcsaidat, vagy arra lépsz ki a házból, hogy leeresztett a kerék, épp aznap, mikor nagyon pontosan kéne érkezned egy fontos találkozóra.
A miértek kísértése nagyon erős.
Rákérdezni a miértekre természetes dolog. Egyáltalán nem mond ellent szellemi értékrendünknek. De ha a miértek eltávolítanak Istentől ahelyett, hogy közelebb vinnének, akkor helytelenül tettük fel a kérdést.
Ha a „miért?” reménytelen, akkor milyen kérdés mutat előre?
A „mit?” és a „mi?” kérdés.
Más szóval: „Most, hogy ez a helyzet, mit kezdhetek vele?”
Fil 4,8: „Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!”
Ezt az igét úgy szoktam hívni, hogy „a gondolataim parkolóhelye”.
Ide kellett elérkeznie Ashley-nek is az adott szituációban. Ahelyett, hogy a miérteken rágódna, segítenem kellett, hogy másfajta kérdéseket tegyen fel magában:
Ez a valóság - mit kezdhetek vele?
Mit tanulhatok belőle?
Mi az ebben, ami a javamat szolgálja?
Mit, milyen más lehetőséget nyit meg előttem Isten gondoskodása?
Mennyiben járul ez hozzá a fejlődésemhez, a szellemi növekedésemhez?
Ha átkapcsolunk a miértekről a „mit” kérdésekre, gondolatainkat a helyes parkolóhely felé tereljük.
Hogy ez könnyű lenne? Szó sincs róla.
Segít, hogy továbblépjünk, amikor úgy érezzük, Isten valami olyasmit engedett megtörténni, ami szörnyű, és ezt nem értjük? Igen, segít.
Azért imádkozom, hogy neked is segítsen.


Uram, szeretnék a szereteteden átszűrni mindent, ami történik velem. Tudom, hogy szeretsz. De néha nehéz megérteni, miért következnek be bizonyos események. Felemészt a próbálkozás, hogy megtaláljam a dolgok értelmét, pedig ehelyett a Te perspektívádból kéne néznem az élet történéseit, és bíznom kéne Benned. Köszönöm, hogy másként látom mostmár a dolgokat. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.09.15., www.proverbs31.org, Lysa TerKeurst. fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: theprayingwoman.com)

2019. augusztus 12., hétfő

A meghallgatás ajándéka

„Hozzád kiáltok, mert meghallgatsz, Istenem. Fordítsd felém füledet, hallgasd meg beszédemet!” Zsolt 17,6


Egyik este lefekvés után az ágyban olvastam, mikor hallom, hogy a férjem a kutyánkat szólítja. Oda akarta adni neki a szokásos esti csemegéjét. Valójában szerette volna becsábítani 13 éves nőstény tacskónkat az éjszakai fekvőhelyére. A kutya mélyen aludt kedvenc foteljében, s füle botját sem mozdította a szólongatásra, még a csemege ígérete sem bírta rá, hogy elhagyja kényelmes pozícióját.

Mikor a gyermekeim bejöttek elbúcsúzni, megkérdeztem tőlük, mit gondolnak, szelektív hallása van-e a kutyánknak, mert nem akar elmozdulni onnan, ahol van, vagy pedig öregségében kezd megsüketülni. Felidéztünk régi emlékeket, s jókat nevettünk azon, hogy régebben a legkisebb zajt is meghallotta Chelsea, a hűtő bekapcsolásától a ház előtti fa levelének hullásáig.

Kilenc éves Andrew fiam aggódva nézett rám: „Anyu, remélem, mikor te megöregszel, nem leszel olyan süket, mint Chelsea”.

Nevetve válaszoltam, hogy lehet, mindenki jobban jár, ha nem hallok meg mindent, amikor megöregszem. Chelsea is így, hogy nem hall jól, sokkal többet tud aludni, s nem bánkódik, hogy gúnyolódunk rajta vénsége miatt.

Viccelődésem nem oszlatta el az aggódás felhőjét kisfiam homlokáról, ezért megkérdeztem, miért fél attól, hogy meg fogok süketülni. Gondolkodás nélkül válaszolt: „Azért, mert mostanában is megtörténik, hogy nem hallod, amit mondok. Mint mikor a számítógépnél ülsz, és kérdezek valamit. Nem mindig hallod meg.”

Ejha! Eszembe nem jutott volna, hogy a fiam azt hiszi, nem hallom, amikor szól hozzám. Már-már kezdtem a rossz-anya-vagyok hangulatba süllyedni, mert láttam magam, ahogy e-mailezés vagy facebookozás közben annyira lekötött valaki más, hogy nem tudok figyelni a gyermekem szólítására.

Sikerült fölülkerekednem a pillanatnyi bűntudaton, magamhoz vontam Andrewt, és bocsánatot kértem tőle, amiért nem mindig hallottam meg. Mondtam neki, ne féljen attól, hogy ez súlyosbodni fog, ahogy öregszem. Elmagyaráztam, hogy amikor a gépnél ülök, az olyan, mint mikor ő valami izgalmas filmet néz, vagy egy videojátékra koncentrál. Annyira belemélyed, hogy nem veszi észre, mi történik körülötte, s nem hallja meg, ha például vacsorázni hívom. Elmosolyodott, mert így már értette a „hallásvesztésemet”.

De nem akartam, hogy ez mentség legyen. „Andrew, ígérem, hogy ezentúl nagyon igyekezni fogok, és azonnal abbahagyom, amit éppen csinálok, ha odajössz hozzám. Elfordulok a monitortól, és csak rád figyelek majd. Nekem nagyon fontos, amit te mondani akarsz.”

A mai igénk tükrözi a vágyunkat, hogy Isten ránk figyeljen. Ahogy én Istenhez fordulok, mert azt szeretném, ha meghallgatna, és válaszolna nekem, ugyanúgy jön hozzám a gyermekem vagy valaki más, mert azt szeretné, hogy rá figyeljek. Ha abbahagyom, amit addig csináltam, és rájuk figyelek, azt sugárzom feléjük, hogy ők, és a mondandójuk fontosak számomra.

Mai kultúránkban, mikor állandó kapcsolatban tudunk lenni bárkivel, könnyen megoszlik a figyelem, elterelődik azokról, akikkel egy szobában vagyunk. Testileg jelen vagyunk, de a tudatunk távol van. Velem legalábbis ez gyakran megtörténik.

Akkor este Isten megmutatta, milyen nagy ajándékot adhatunk gyermekeinknek, házastársunknak, barátainknak, munkatársunknak, és akár idegeneknek is. A figyelmünket. Mindig ajándékozunk, amikor abbahagyjuk, amit épp csinálunk azért, hogy teljes figyelmünkkel afelé forduljunk, aki megszólít minket. Ezt az ajándékot Isten is mindig odaadja nekünk, amikor szólunk Hozzá.


Uram, köszönöm, hogy meghallgatsz. Segíts, hogy jobban tudjak meghallgatni másokat. Könnyű fél füllel hallgatni valakit, míg a figyelmünk többi részét leköti a számítógép, a tévé vagy a mobiltelefon. A meghallgatás ajándékát szeretném adni azoknak, akik ezt szeretnék, mert ezzel azt közvetítem feléjük, hogy értékesek számomra. Segíts, hogy abbahagyjam, amit csinálok, amikor valaki megszólít, amikor valaki szeretné, hogy rá figyeljek. Úgy szeretnék másokat meghallgatni, ahogy Te mindig meghallgatsz engem. Jézus nevében, Ámen.
(Encouragement for today, 2010.09.14., www.proverbs31.org, Renee Swope, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2019. augusztus 11., vasárnap

Gyűjts erőt a harcodhoz!

„Erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem.” 

(2Mózes 15,2A)

Mózes komoly kihívásokkal és körülményekkel nézett szembe. Abban az időben született zsidó gyermekként, amikor úgy tűnt, ki fogják végezni, Isten egyedülálló kegyelme mégis megmentette őt a fáraó lánya által, aki kivette őt a Nílus vizéből, és sajátjaként nevelte fel. 

Egyedüli zsidóként az egyiptomiak közt Mózes olyan földön és kultúrában nevelkedett, ami messze volt őseitől és Izrael egy, igaz Istenétől. Te is jól tudod a történetet. Már kisgyermekként megismerkedtünk vele a vasárnapi iskolában, láttuk a Tízparancsolat című filmben Charlton Heston alakításával. Mózesnek mindene megvolt a palotában, mindezt elvesztette, amikor megölte az egyiptomi katonát, és persze mindezt kockára tette Istenért, aki kihívta és megbízta őt az égő csipkebokornál. 

Mózes feladata volt, hogy kiszabadítsa népét Isten hatalma által. A fáraó megkérdőjelezte Isten erejét, de az Úr megmutatta nagyságát a csapások által, míg végül az egyiptomiak uralkodója is „beadta a derekát”. Vagy legalábbis elengedte Isten népét. Mózes és az izraeliták azonnal el is hagyták Egyiptomot a felszabadítás és hatalmasság útján. De amikor a fáradó meggondolta magát, és összeszedte seregét, hogy üldözőbe vegye őket, az izraeliták „bevették” a Vörös-tengert. 

Nem semmi azért. 

Az Úr, akinél nincs lehetetlen, hatalma és ereje által gondoskodik rólunk. Elválasztotta és visszatartotta a Vörös-tenger vizét Mózesnek és az izraelitáknak, hogy megszabadulhassanak a pusztítástól. Miután az Úr népe biztonságban átért a túlsó partra, Isten úgy mutatta meg hatalmasságát, hogy a tengerben a fáraó és serege is életét vesztette (2Mózes 13. és 14.) Micsoda történet! Micsoda Isten! Ha ez nem győz meg téged Isten erejéről és hatalmasságáról, akkor szerintem semmi nem fog. 

„Amikor látta Izráel, hogy milyen nagy hatalommal bánt el az ÚR Egyiptommal, félni kezdte a nép az URat. Hitt az ÚRnak és szolgájának, Mózesnek.” (2Mózes 14,31) 

Aztán rendeztek egy nagy ünnepséget, ahol Mózes és az izraeliták elénekeltek az Úrnak egy éneket, azt, amelyiket ma Mózes énekének nevezünk: „Erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom” (2Mózes 15,2). A 15. részben Mózes az ő erejének nevezi Istent, és dicsőíti hatalmát, ami megmentette a népet. 

A Biblia nagyon sok olyan nevet említ, ami a mi Istenünk hatalmasságáról árulkodik: El Sali héber eredetű név azt jelenti, „Isten az én erőm, Isten a kősziklám”. Dávid király is az ő erejének nevezi Istent, El Salinak a Zsoltárok 59,9-ben: „Te vagy az én erőm, rád figyelek, Isten az én erős váram”, majd az 59,17-ben: „Te vagy az én erőm, rólad zeng énekem. Erős váram az Isten, az én hűséges Istenem!”. 

Elohei Ma’uzzi egy másik héber eredetű név, annyit tesz: „az én erőm Istene”. Ahogy Dávid énekli: „Isten az én erős menedékem, ő vezeti útján a feddhetetlent” (2Sámuel 22,33). Nos, találsz még komoly kihívást vagy körülményt az életedben? 

Talán néha azon veszed észre magad, hogy a hatalmasság Istenének, El Salinak panaszkodsz, hogy miért felejtett el téged, miért érzed magad gyengének. Talán most épp jól mennek a dolgok körülötted, de ismersz olyanokat, akik árnyakba ütköztek a szabadulásuk útján. Mindegyikőnk életében vannak kihívások, de Isten megígéri, hogy Ő lesz a mi erőnk, ha hozzá imádkozunk. Ő nem öntelt, erőtlen. Ő El Sali, a hatalmasság Istene, aki szeret téged, és csak arra vágyik, hogy részese lehessen az életednek. 

Bízol-e benne mélyebben, és engeded-e neki, hogy ma is a te erősséged legyen? 



Jézusom, én erősségem, El Sali, Te olyan hatalmas és szerető vagy! Köszönöm, hogy megengeded nekem – nekem, ennek a bonyolult kapcsolatokkal és nehéz körülményekkel rendelkező átlagos, hétköznapi lánynak –, hogy hozzáférhessek a Te tökéletes hatalmasságodhoz, amikor gyenge vagyok. Segíts benned bíznom, amikor a szívem nehézségekbe, félelmekbe ütközik. 

Jézus nevében, ámen. 




forrás: http://www.girlfriendsingod.com/finding-strength-struggle/
Gwen Smith
Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013
Used with permission
www.girlfriendsingod.com
fordítás: Kiss Erzsébet Janka