Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (22) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (6) alkalmatlanság (5) Anyák napja (5) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (12) Atya (2) barátság (16) bátorítás (35) bátorság (5) Békesség (29) belső békesség (14) belső viharok (24) beszéd (6) betegség (1) Biblia olvasás (16) Bizalom (65) bizonyosság (1) bizonyságtétel (18) biztatás (3) böjt (2) bölcsesség (18) Bűnbocsánat (10) bűntudat (4) céltudatos élet (9) család (5) csalódások (5) Csendes percek (2213) csendesség (6) csüggedés (13) Depresszió (12) dícséret (2) dicsőítés (20) Döntések (20) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (12) elég vagy (1) elengedés (3) életöröm (8) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) elhívás (1) elismerés (3) előítélet (3) elutasítás (2) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (2) engedelmesség (9) erő (15) fájdalom (12) fáradtság (9) feladat (14) félelem (14) feltámadás (5) feltöltődés (10) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (9) Gondolatok (42) gondoskodás (2) gondviselés (14) gyász (2) gyengeségek (5) Gyermeknevelés (31) Gyógyulás (11) győzelem (5) hála (11) hálaadás (11) harag (4) harc (6) házasság (29) hit (40) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (9) igazság (11) Igehirdetés (38) ígéretek (2) Igevers (4) Ima (44) imádság (21) Immánuel (2) irgalom (10) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (9) Isten ereje (14) Isten gondoskodása (31) Isten hangja (4) Isten hűsége (33) Isten időzítése (4) Isten keresés (3) Isten követése (16) Isten lát (2) Isten munkálkodása (13) Isten neve (6) Isten szeretete (85) Isten terve (26) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (59) Istenen lévő tekintet (4) Istennel töltött idő (19) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (19) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (9) Jézus keresztje (1) Jézus követése (43) Jézus szeretete (17) jóság (4) jövő (2) kapcsolatok (31) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (26) keresés (2) kételkedés (8) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (12) konfliktusok kezelése (6) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (13) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (9) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (13) megelégedettség (9) megismerés (6) Megpróbáltatás (33) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) miért (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (2) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (9) nyugtalanság (2) odafigyelés (8) odaszánás (2) olvasói gondolatok (41) otthon békéje (2) öltözet (2) önbizalom (3) önértékelés (39) önuralom (1) önvizsgálat (23) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (1) összetöretés (3) Pásztor (1) pihenés (7) prioritások (2) próba (4) ráhagyatkozás (1) Receptek (4) Remény (28) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (6) szabadság (9) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (7) szégyen (2) szelídség (4) Szentlélek (5) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (3) szeretet (47) szeretve élni (2) szeretve vagy (1) szív (1) szolgálat (24) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (5) tiszta szív (2) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (15) új élethelyzet (1) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (21) várakozás (15) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (7) vígasztalás (3)

2018. május 31., csütörtök

Dzsungel a világ

Max Lucado

Ismerjük a történetet a férfiról az afrikai őserdőben. A vezetője előtte lépkedett macsétával a kezében, hogy lecsapkodja a magasra nőtt gyomokat és a sűrű aljnövényzetet. Az utazó kimerültnek érezte magát, melege volt, idegesen megszólította: „Hol járunk? Tudja egyáltalán, hova vezet engem? Hol van az út?” A tapasztalt vezető megállt, hozzáfordult, és ennyit mondott: „Én vagyok az út”.
Hányszor feltesszük mi is ezt a kérdést Istenhez fordulva: „Merre viszel? Hol van az út?” És mint az utazó a történetben, mi sem kapunk egyenes választ. Néha megsejtet valamit, de bővebb útmutatást nem ad. Ha válaszolna, megértenénk? Tudnánk, épp hol tartunk? Nem. Mint az utazó, mi is idegenek vagyunk ebben a dzsungelben. Ahelyett hát, hogy válaszolna, Jézus sokkal nagyobb ajándékot ad. Önmagát.
Felszámolja a dzsungelt? Nem. A növényzet továbbra is nagyon sűrű.
Elűzi a vadállatokat? Nem, a veszély továbbra is körülöttünk ólálkodik.
Jézus nem a dzsungel megváltoztatásával ad reményt, hanem azzal, hogy nekünk adja Önmagát. És megígérte, hogy ez végig így marad. „És én veletek vagyok minden nap, a világ végezetéig” (Mt 28,20).
Ne feledkezzünk meg erről az ígéretről. Mindnyájunknak szükségünk van rá. Mert mindenkinek szüksége van reményre.
Talán te épp most nem érzed ezt. Dzsungeled virágos tisztásba váltott. Ha így van, gratulálok. De ne feledd: nem tudjuk, mit hoz a holnap. Nem tudjuk, merre visz az út. Talán a kanyar után temető következik, vagy egy kórházi ágy, egy kiüresedett fészek. Egy karnyújtásnyira lehetsz a dzsungeltől.
Lehet, ma nem kell megújítanod a reménykedést, de holnap már szükséged lehet rá. És tudnod kell, kihez fordulj.
Vagy persze lehet, hogy most van szükséged a reményre. Tudod, hogy idegen neked ez a hely. Tudod, hogy nincs hozzá megfelelő felszerelésed. Kell valaki, aki ki tud vezetni innen.
Ha így van, kiálts a Pásztorért! Ő ismeri a hangodat. Várja, hogy szólítsd.



From Traveling Light,Copyright (W Publishing Group, 2001) Max Lucado, Upwords with Max Lucado, 2018.05.28., kép:pinterest.com, fordítás:eszmelkedesek.blogspot.com

2018. május 30., szerda

Változtassunk gondolkodási sémáinkon

„Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át,” Róm 12,2a


Többnyire csöndesen szólal meg. Valamin töröm a fejem, amit szeretnék megcsinálni, vagy amire úgy érzem, Isten hív, és akkor hirtelen elbizonytalanodom. Megszólal a kételkedés hangja: Úgysem tudod megcsinálni. Nem vagy alkalmas rá. A derült égből lecsap az a szörnyű, nyomasztó érzés.
Nagyon sokszor éreztem régen. És anélkül, hogy észrevettem volna, mindig megadtam magam, egyetértettem a kételkedő szavakkal.
Éveken át nem beszéltem erről senkinek. Úgy gondoltam, ha ismernék az okokat, amiért kételkedem magamban, olyan hibáimról szereznének tudomást, amiket megfeszített munkával igyekszem eltitkolni. Komolyan azt hittem, egyedül én küszködöm önbizalomhiánnyal.
Nem is így neveztem. Talán te sem annak mondod. Néha aggódásként fogalmazom meg – aggódom azért, hogy csalódást okozok valakinek, azért, nehogy hibát kövessek el, és ezért kritika érjen, aggódom, nehogy elkezdjek valamit, aztán sose fejezzem be.
Máskor félelemnek mondom – félek, hogy nem ütöm meg a mércét, hogy visszautasítanak, hogy büszkének tűnök, mert azt hiszem, képes vagyok valami nagyot tenni Istenért.
Arra jöttem rá az évek során, hogy ezek az érzések valóban aggódássá, félelemmé válhatnak, de a gyökerük az önbizalomhiány. Visszatekintve látom azt a gondolkodási mintát, ami a kételkedést kialakította.
Gyerekként úgy gondoltam, nem érdemlem meg, hogy eltartsanak. Nem mertem beülni a körhintán a kocsiba, nehogy apám otthagyjon közben, mert nem éri meg neki, hogy várjon rám. Az iskolában úgy gondoltam, nem vagyok elég okos. Nem jelentkeztem versenyekre, mert féltem a kudarc kockázatától.
Még az esküvőnk után is úgy éreztem, a férjemnek nincs alapja arra, hogy értékesnek tartson. Házasságunk első időszakához kapcsolódó emlékeim tele vannak vitákkal, mert nem tudtam bízni benne, hiába nem adott semmi alapot a félelmeimhez.
A Róm 12,2-ben Pál apostol figyelmeztet, hogy ne gondolkodjunk a világ mintái szerint. Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy figyeljünk oda gondolkodási mintáinkra, mert befolyásolják hitünket, önmagunkról és Istenről alkotott képünket, azt, hogy milyennek látjuk Isten hozzáállását másokhoz és hozzánk.
A világi gondolkodási minták alapján értékünket a testsúlyunk, a pénztárcánk, az állásunk, a férjünk, barátaink száma szabja meg, vagy az, hogy például lehet-e gyermekünk. Ha meg van gyermekünk, akkor az, hogy ők hogyan viselkednek.
Mindezek, vagy a felsorolt okok egyike-másika hatott már rád úgy, hogy nem bíztál magadban, úgy érezted, nem vagy alkalmas arra, amire Isten hív?
Ezen a héten is eljutottam arra a pontra, hogy képtelen vagyok megfelelni a kihívásoknak. Tizenéves gyermekem elrontotta a gyomrát, sürgős határidős munkám volt, több terápiás időpontra kellett vinnem a kislányomat, súlyos egészségi problémák merültek fel édesanyámnál.
Eszembe jutott mai igénk bölcs tanácsa, és rájöttem, hogy gondolataim megint nem Isten szándéka szerint valók. Mert például a Fil 4,13-ban Isten biztosít, hogy „mindenre van erőm Krisztusban, aki engem megerősít”.
Szükségem van Isten ígéreteire, bele kell szőnöm ezeket a gondolataim közé, hogy tudjam, igenis képes vagyok mindent elvégezni, ha Isten erejére támaszkodom, amit ígérete szerint megad nekem. Amint magamévá tettem ezt a gondolatot, Isten átformálta lelkemet, békét és magabiztosságot árasztott belém.
Időbe telik, míg gondolkodási mintáinkat Istenhez igazítjuk. A világ mintái – az aggódás, a félelem – nagy erővel támadnak. De Isten igéje mindig legyőzheti őket. Határozzuk el, hogy félretesszük kételyeinket önmagunkban, s helyettük hisszük, hogy „aki megkezdte /bennünk/ a jót, Krisztus Jézus napjára be is fejezi” (Fil 1,6).


Uram, úgy szeretném, ha mindig bízni tudnék Krisztusban, és kitartanék a Te igazságodban, hogy a Te akaratod szerint éljek, a Te ígéreteidben részesüljek. Mikor a kételkedés azt suttogja, hogy nem tudom ellátni a feladataimat, jusson eszembe, hogy mindenre képes, akinek hite van. Jézus nevében, Ámen.

(Renee Swope: A New Pattern of Thought,Encouragement for today, 2013.04.02., www.proverbs31.org/devotions, fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

2018. május 29., kedd

Másfajta Istentisztelet

„A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást.”
Róm 12,10.


Pár évvel ezelőtt szokásos autóutam során másként mentem templomba, mint ahogy szoktam.
Naponta kétszer, reggel és délután, iskolába menet és onnan hazafelé egy kicsi, romosnak tűnő ház előtt vezetett el az utunk. Szemét volt körülötte, kimustrált autók, kidobott holmik, amik mintha a lomtalanításra várnának. A bejárati kapu is lassan elvált az alaptól, néha azon morfondíroztunk, lakik-e itt valaki egyáltalán. Ez a rozoga ház minden egyes nap könyörögve vonta magára a figyelmünket.
Azon a napon a gyerekszállítás után bementem az élelmiszerboltba a heti bevásárlást elintézni, de ezalatt sem szabadultam a ház képétől. Csak mentem a polcok között, lassan megtöltöttem a bevásárlókocsit olyan termékekkel, amiket előzőleg nem is volt szándékomban megvásárolni.
Egyre a Róma 12,10 járt a fejemben: „A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást.” Éreztem, magamévá kell tennem, életre kell váltanom ezt az igazságot.
Aznap másfajta istentiszteletre mentem.
Számomra az istentisztelet mindig egy épületet jelentett, dicsőítő énekeket, üzenetet az igazságról és Isten szeretetéről, és sok-sok embert körülöttem, akikkel együtt imádkozom, énekelek. Aznap reggel másfajta istentisztelet járt a fejemben.
Az iskolából hazafelé szóltam tinédzser lányomnak s a velünk lévő többi gyereknek, hogy útközben meg kell állnunk valahol egy rövid időre.
„Ma másfajta istentiszteletre megyünk”, mondtam csendesen, s reméltem, nem érzik meg az idegességet a hangomban.
Utasaim nem lelkesedtek, mikor behúztunk a romos ház elé. Kényszeredetten segítettek kirámolni a csomagokat az autó hátuljából, és félszegen jöttek a nyomomban a kapu felé. Erőteljesen megkopogtattam a málló festésű ajtót.
Középkorú asszony jött elő, kedvesen mondtam neki, hogy élelmiszereket hoztunk. Nem hívott be, de gyorsan, türelmetlenül vette át a csomagokat.
„Köszönöm - mondta, - nem is tudják, milyen jókor érkeztek.”
Mivel nem ismertem a részleteket, azt sem tudtam, kicsodák, félszegen annyit mondtam, imádkozni fogunk értük.
„Imádkozzanak, kérem” - mondta még könyörögve, s gyorsan becsukta maga mögött az ajtót.
Míg az autóhoz lépkedtem, szorongásom lassan feloldódott, s Isten békessége vette át a helyét.
Hazafelé menet nem csomagoltam kegyes prédikációba a látogatásunkat, nem veregettem vállon magamat az ügyességemért. Csendben ültünk az autóban hazáig, s azon gondolkoztunk, hogy ma másfajta istentiszteleten voltunk.
Elmosolyodtam, mikor észrevettem, hogy a Róma 12,10 még mindig ott zsong a fejemben: „A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz…”


Uram, segíts, hogy mindig megláthassam, ha valaki szükséget szenved, s tegyem meg, ami tőlem telik. Segíts, kérlek, hogy túlláthassak önzésemen, és Téged képviseljelek. Adj bátorságot, hogy megmutassam gyermekeimnek, mennyire szeretlek. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: Encouragement for today, 2012.01.16. Holly Good www.proverbs31.org fotó:pinterest.com, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu)

2018. május 28., hétfő

Nem könnyű döntés

„Most már ne arra gondoljatok, ami régen történt, és ne a múlt dolgokra figyeljetek. Nézzétek: én valami újat viszek végbe, már éppen készülőben van; nem látjátok? Valóban utat csinálok a pusztában, és ösvényt a járatlan földön (folyót a sivatagban).” Iz 43,18-19


Néhány évvel azután, hogy barátnőm házassága súlyos vihart élt át, megkérdeztem tőle: „Hogy tudod megtenni, hogy ne foglalkozz vele, hogy ne légy dühös, mikor eszedbe jut, milyen fájdalmat okozott neked a férjed?”
Válasza egyszerű volt, de könnyűnek nem mondható: „Úgy döntöttem, hogy hinni fogok Isten szeretetében irántam, a férjem és a gyermekeink iránt. Úgy döntöttem, hogy bízom Istenben.”
A kulcsszó a döntés. Az elhatározás. Ézsaiástól vett mai igénk is a döntésről szól. A házasságban is dönthetünk úgy, hogy mindegyre a fájdalmas időszakokkal foglalkozunk, de dönthetünk úgy is, hogy nem gondolunk arra, „ami régen történt”.
Lássunk néhány gyakorlati példát, amiben dönthetünk úgy, hogy előre nézünk, és nem visszafelé:
Dönthetek úgy, hogy
- elnézem a férjemnek, hogy nem jutott eszébe a születésnapom;
- nem ismételgetem magamban a fájó szavakat, amiket a vita hevében a fejemhez vágott;
- méltányolom azt, amit értem tesz, és nem vágyom arra, hogy virágot hozzon, mint házasságunk első időszakában;
- elnéző leszek, ha szerintem szükségtelen dologra költi a pénzét;
- nem ápolom magamban a sértődöttséget;
- megbocsátom neki a hűtlenséget;
- nem kérdezgetem magamtól, hogy a megfelelő emberhez mentem-e férjhez.
Ilyenfajta döntéseket házasságunk minden napján hozhatunk, s ha ezt tesszük, észre fogjuk venni Isten csodálatos működését a kapcsolatunkban. Hiszen, mint Ézsaiásnál olvassuk, Isten az, aki képes „utat csinálni a pusztában” és „folyót a sivatagban”.
Barátnőm úgy döntött, hogy Istenben bízik házassága viharában. Később pedig láttam, ahogy újra meg újra amellett dönt, hogy előre néz, az új dolgok felé, amiket Isten ígér, és nem a régi fájdalmakon rágódik. Megkapó látni, hogyan örül az új életnek, amit Isten a házasságukba hozott. Beszélgetésünk végén még ezt mondta: „A fájdalom, amit átéltem, össze tudta volna törni a szívemet, de végig azon imádkoztam, hogy Isten szemével lássam a helyzetet. Hiszem, hogy Isten mindent meg tud újítani, hogy Ő mindent jóra tud fordítani, ha hiszünk benne. Megpihentem Benne, rábíztam magunkat, és Ő átformálta a házasságunkat.”
Ezt tette Isten a barátnőmért és a házasságukért. És ezt tudja tenni érted is és a ti házasságotokért is.


Uram, annyira jó, hogy Te mindent meg tudsz újítani! A halott házasságokat is új életre keltheted! Előre akarok nézni, nem visszafelé, a házasságomban. Úgy döntök, hogy nem gondolok a régi, fájó dolgokra. Alig várom, hogy láthassam, mi újat hozol ki a házasságunkból, mert bízom Benned és engedelmeskedem Neked. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2012.09.03., Melanie Chitwood, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu,fotó:pinterest)

2018. május 27., vasárnap

Hol vagy, Jézus?

„ Amikor beesteledett, a hajó a tenger közepén volt, ő pedig a parton egyedül. Amikor meglátta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel, mert ellenszelük van, a negyedik éjszakai őrváltás idején a tengeren járva közeledett feléjük …”


Márk 6: 47-48a



Voltál már olyan nehéz, elkeserítő szituációban, amikor kétségbeesésedben így kiáltottál: "Hol vagy, Jézus?” 

Összekuszálódott, félelmetes élethelyzeteinkben érezhetjük úgy, hogy a Megváltónk nincs velünk. Szerintem a tanítványok is ezt gondolták, nem sokkal az ötezer ember megvendégelése után. A nap végén hajóra szálltak, és hamarosan tajtékzó hullámokkal és erős széllel kellett megküzdeniük. Egyre erősebben markolták az evezőiket, ahogy az életben maradásuk esélye egyre inkább szűkült. 

A vihar ijesztően sújtott le rájuk. A hullámok nem egyszerűen dobálták, vagy csapdosták a csónakjukat. Ezek a hullámok tajtékoztak körülöttük, kiszámíthatatlan módon, hatalmas erővel dobálva őket. Nem tudták megóvni a hajójukat, sem önmagukat. Teljesen védtelenek voltak, a félelem szinte összeroppantotta őket. 

Nem vetem meg őket az érzéseik miatt. Sokszor, az embert próbáló zűrzavarban nehéz ellenállni a félelemnek, ugye? Különösen, amikor védtelennek érezzük magunkat, és minden kilátástalannak tűnik körülöttünk. 

Reményteljes azonban arra gondolnunk, hogy akkor, amikor életünk zűrzavarában esetleg szemünk elől tévesztjük Jézust, Ő még akkor sem veszi le a tekintetét rólunk. 

Miközben a tanítványok a hajóban küszködtek, Jézus a hegyen imádkozott. Innen a tóra láthatott, figyelhette tanítványait. „Amikor beesteledett, a hajó a tenger közepén volt, ő pedig a parton egyedül. Amikor meglátta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel, mert ellenszelük van, a negyedik éjszakai őrváltás idején a tengeren járva közeledett feléjük …” 

Jézus látta őket. Ő odament hozzájuk. A tanítványok pedig annyira a saját problémájukkal voltak elfoglalva, hogy majdnem elmulasztották a csodát. 

Ugyanaz a Jézus aki megsokasította a halat és a kenyeret, a vízen járva közeledett hozzájuk, és ők azt gondolták, hogy szellemet látnak. A félelem lebénította őket, és nem tudták megragadni a természetfelettit, mert az Írás tanúságtétele szerint a szívük kemény volt. (Márk ev. 6:52B) 

Én azonban Jézus válaszára szeretném tenni a hangsúlyt. Azoknak a tanítványoknak, akik nem vették észre őt, akiknek a kiáltását a félelem és nem a hit motiválta. A Biblia szerint Jézus azonnal, (és figyeljünk fel az azonnal szóra!), megszólította őket: „Ne féljetek!” (Márk ev. 6:50b) Az itt használt kifejezésnek a jelentése: „ne utasítsatok el engem!” Majd belépett melléjük a hajóba. 

Jézus ugyanígy viszonyul hozzánk is. Ő nem hagy magunkra az életünk zűrzavarában. Ő mellénk lép, hogy velünk lehessen. Az Ő jelenléte pedig minden esetben békét eredményez. 

Az egész Bibliában újra és újra megtaláljuk Isten azon szándékát, mely szerint Ő azt szeretné, ha megismernénk Őt, és meglátnánk Őt. Az az Isten aki megmutatta magát Mózesnek, (II.Mózes 33:19, 33:22, 34:6) és Illésnek, (1Királyok 19:11-13), amint elment mellettük, Ő szeretné, ha mi is teljességében megtapasztalnánk Jelenlétének békéjét és erejét. 

Azért imádkozom, hogy azokban a szívfájdalmainkban és küzdelmeinkben, amelyek a belső nyugalmunktól megrabolnak bennünket, meglássuk Őt, amint felénk közeledik. Nem kell már többé félelemtől megdermedve hozzá fordulnunk, hanem hitben megragadhatjuk Őt. Így Őbenne bízva békét lelhetünk, semmiért sem aggódva, mert tudjuk azt, hogy Ő figyel bennünket, Ő mellettünk áll, szemmel tartva az eseményeket. 

Igen az Úr itt van velünk. Mi pedig biztonságban lehetünk. 

Ó, Uram! Segíts meglátnom Téged! Ne engedd, hogy az élet küzdelmei megkeményítsék a szívemet, és elvakítsák a látásomat, nem észrevéve a jelenlétedet. Segíts kérlek, hogy a viharban ne a félelemtől remegjek, hanem tudjam bizonyosan, hogy Te szüntelenül rajtam tartod a szemed. Szeretném megragadni annak a bizonyosságát, hogy te minden esetben mellém lépsz, és csodálatos jelenléteddel megáldasz engem Jézus nevében, Ámen 







(Forrás: Lysa TerKeurst, Jesus, Where Are You?, Proverbs31 Ministries, May 24, 2018. fotó: Pinterest.com)




2018. május 26., szombat

121. Zsoltár -Ígéret Istentől

Isten megáldott engem, - aki egyáltalán nem szeretem a kalandokat, - egy kalandszerető, állandóan utazni vágyó lánnyal. Sohasem fogom elfelejteni a napot, amikor Lauren felhívott és lelkendezve elújságolta, hogy barátaival egy több országon átívelő nagy utazást terveznek Ázsiában. Hosztelekben, és más olyan helyeken aludnának, ahova én soha be nem tenném a lábamat. 

Akármennyire is szerettem volna együtt örülni és lelkendezni vele, nem sikerült. Terror támadásokat vízionáltam, az Elrabolva, (Taken) című film jelenetei ugrottak be, majd az ételmérgezés, repülőgép szerencsétlenség réme riogatott. Anyaként éltetek már meg hasonlót? 

A kétségbeesésemet fokozva,az utazás előtt Lauren oly mértékű fizikai fájdalmat tapasztalt, hogy orvoshoz kellett mennie. Az orvos konzultált egy sebésszel, majd úgy döntöttek, hogy Lauren epehólyagját sürgősen el kell távolítani. Figyelembe véve azonban az előtte álló kalandot, engedély adott Laurennek, hogy a hazaérkezése után a második napra tegyék a műtétet. Gyógyszerrel látták el arra az esetre, ha probléma lépne fel, felkészítve őt, hogy akkor két napon belül haza kell érnie. Egy aggódó és ideges édesanyának nem éppen ezekre a szavakra volt szüksége… 

Félelem szorította össze a szívemet. Így Ahhoz fordultam, Aki egyedül békét tud adni. Isten az Igéjéhez vezetett, a 121. Zsoltárt kezdtem el olvasni: 

Izráel védelmezője 
Zarándokének. 
Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? 
Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta. 
Nem engedi, hogy lábad megtántorodjék, nem szunnyad az, aki védelmez téged. 
Bizony nem szunnyad, nem alszik az, aki védelmezi Izráelt! 
Az Úr védelmez téged, az Úr a te oltalmad jobb kezed felől. 
Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold. 
Az Úr megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet. 
Megőriz az Úr jártodban-keltedben, most és mindenkor. 



Isten megígérte nekem, hogy:

Lauren védelmezője lesz jártában-keltében.
A Zsoltár olvasásakor Isten emlékeztetett arra, hogy ki is Ő valójában. Ő sohasem változik. Ő tegnap és ma és örökké ugyanaz marad. Isten ugyanolyan gondoskodással fogja Laurent körbevenni, mint Izráel népét körbevette. Évszázadokon át Isten figyelt a választottai jártára-keltére. Jézusra és tanítványaira is így figyelt. És tudtam jól, hogy arra kért engem is, hogy bizalommal adjam át Neki a lányomat. Minden egyes repülőút alkalmával. Minden egyes határellenőrzéskor. Minden vonatúton. Minden hosztelben. Minden egyes étkezéskor. Minden találkozáskor. Isten Laurennel lesz. Bizton az Ő kezébe adhatom át gyermekemet. 

Minden egyes nap újragondoltam Isten ígéreteit. Minden egyes nap imádkoztam Laurenért és barátaiért. 

Ahelyett, hogy kétségbeesésemben kiáltottam volna az Úrhoz, hitben fordultam Hozzá. 

A gyakorlatban megtapasztalhattam, hogy semmiért sem kellett aggódnom, mert mindent imában Isten elé vittem. 

Tudtam azt, hogy figyel Lauren jártára és keltére, mert Ő El Roi, az Isten Aki Lát. 

Nem vette le a tekintetét Laurenről, és szemmel tartott engem is. 

Mellettünk állt mindvégig. 

Ügyelte az eseményeket. 

Lauren biztonságban volt. 

Azért imádkozom, hogy a fenti gondolatok megérintsék a szívedet. Lehet, hogy gyermeked tőletek messze fogja folytatni tanulmányait, vagy éppen egy nagy utazásra készül. Talán egy új élethelyzet vár rád, esetleg te, vagy egy szeretted éppen egy félelmetes diagnózissal szembesült. Lehet, hogy egy szívet szorító vihart élsz éppen meg, úgy érzed, hogy a hullámok maguk alá tepernek, vagy a félelem bénítja meg a mindennapjaidat… 

Drága barátom, vedd elő ilyenkor a 121. Zsoltárt, olvasd el, imádkozz, tedd sajátoddá az ígéreteit, pihenj meg Istennél. 

Azt kívánom, hogy személyesen megtapasztald az Ő szeretetét, jelenlétét és gondviselését az életedben. 

Isten áldjon!

Wendy Blight







Forrás: wendyblight.com/2018/05/psalm-121-a-promise-from-gods-word/ fotó: pinterest.com

2018. május 25., péntek

Gondolataid kerekeken járnak

„Mert olyan ő, ahogyan magában gondolkozik.” Péld 23,7 alapján

Szépen indult a nap, de könnyekben végződött. Félszeg kisiskolásként felszálltam az iskolabuszra, alig vártam, hogy hazaérjek egy hosszú nap végén.
Csendben ültem a helyemen, aztán éreztem, hogy lassan összeszorul a gyomrom. A környezet ismerős volt, és valami mégsem volt rendben.
A busz színe ugyanolyan volt, mint máskor: aranysárga. A székek huzata a megszokott fekete műanyag bevonat, rajta hosszú évek koptatásának nyomaival. A padlón itt-ott egy ceruza, egy radír, egy papírlap, ahogy mindig. És valami mégis más volt.
Egyetlen ismerős arc sem volt körülöttem. Idegenek voltak a gyerekek, sosem láttam még a buszvezetőt. Kétségbeesetten kerestem egy ismerős arcot, hiába. Az arcomon rózsák gyúltak, a szívem vadul verni kezdett, mikor rájöttem, hogy rossz buszra szálltam.
Úton voltam valahova, de nem oda, ahova akartam.
A társaimmal való beszélgetések, a sok házi feladat, amit kaptunk, az álmosságom elvonta a figyelmemet. Nem ügyeltem arra, hova megyek. A következmény az volt, hogy nem oda jutottam, ahova el szerettem volna érni.
Ahogy visszaemlékszem arra a napra, eltöprengek, mennyire befolyásolják életünk irányát a gondolataink. Mint az iskolabusz, a gondolataink is elvisznek valahová, de nem biztos, hogy oda, ahova el akarunk jutni.
Ha azon gondolkodunk, hogy a főnökünk milyen kevéssé becsüli meg a munkánkat, gondolataink odavezetnek, hogy elmegy a munkakedvünk, s valószínű romlik a teljesítményünk.
Ha azon töprengünk, milyen sokat teszünk másokért, és ezt milyen kevéssé értékelik, sértődöttek leszünk, türelmetlenekké válunk, lankad a szeretetünk.
Ha azon morfondírozunk egész nap, mi rosszat tett vagy mondott a férjünk vagy a gyermekünk, s gondolatban gyakoroljuk, hogyan fogjuk majd megmondani nekik a magunkét, gondolataink veszekedéshez, sérelmekhez, megromlott kapcsolatokhoz vezetnek.
Ha azon jár az eszünk, miért engedte Isten, hogy bizonyos dolgok megtörténjenek, gondolataink olyan területre szállítanak, ahol megszűnik a biztonságunk és a boldogságunk, mert megrendül a bizalmunk Istenben.
Ha a pénzre, a karrierre, a sikerre és az élvezetekre összpontosítunk, a tévelygők, az elveszettek országában találjuk magunkat, frusztrálttá, elégedetlenné válunk.
Gondolatainknak hatalmuk van, erős önkontrollra van szükségünk, hogy uraljuk őket. Ha hagyjuk, hogy a maguk útján járjanak, hogy elfelé vezessenek Istentől, olyan helyre jutunk, amit nagyon szerettünk volna elkerülni.
Mai igénkkel is arra tanít Isten, hogy gondosan meg kéne válogatnunk, miről gondolkozunk, mert gondolataink határozzák meg, kik vagyunk, és hogyan cselekszünk, hogyan élünk.
Gyermekkoromból felrémlett emlékem is figyelmeztet, hogy állandóan kérjem Isten segítségét, hogy gondolataimat Rá irányítsam, és az Ő gondolataira velem kapcsolatban. Ha ezt teszem, az Ő tervei, az Ő távlatai szerint tudok élni, s észre tudom venni, hová vezetnek a gondolataim. Mert gondolatainknak kerekeik vannak. A te gondolataid hova visznek téged?


Uram, kérlek, segíts, hogy kézben tartsam gondolataim irányítását, és azokra a dolgokra koncentráljak, amik kedvesek Előtted. Szítsd fel bennem a vágyat, hogy Hozzád méltóan akarjak élni, gondolataim a Te Igéd közelében lakozzanak, olyan vidéken, ahol mindig lenni szeretnék. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2011.09.16., www.proverbs31.org, fordítás:eszmelkdesek.blogspot, kép:pinterest

2018. május 24., csütörtök

Amikor a félelem neked dolgozik

„Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki az Úrban bízik, az oltalmat talál.” Péld 29,25

Bár kezdek kigyógyulni abból, hogy mindig az emberek kedvét keressem, még mindig nehéz szembemennem azzal, amit mások akarnak.
Legyen szó akár egy ismeretlen ételről , akár valami súlyosabb dologról, ha úgy sejtem, hogy véleményem különbözik másokétól, inkább nem adok hangot neki.

Máig ellenségem a másoktól való félelem, és különösen attól rettegek, hogy csalódást okozok valakinek. Állandó szükségem van Isten segítségére. Ha döntésem az emberfélelmen alapul, ha mások véleménye, elfogadása, egyetértése alapján döntök, sosem győzhetek. A másoktól való félelem gyakori csapda, és még hosszú utat kell megtennem, míg végleg megtanulom, hogy nem kell mindig mások kedvében járnom.

Mi lenne, ha olyan bátor lennék, olyan biztosan állnék a meggyőződésemben, hogy akár egy államfővel is nyíltan szembe mernék szegülni?

A két bába, Sifra és Pua, Mózes II. könyvében pontosan ezt tette az ókori Egyiptomban. Nem teljesítették a fáraó parancsát, hogy öljenek meg minden héber fiúgyermeket, akinek születésénél segédkeznek. „A bábák azonban félték az Istent. Nem engedelmeskedtek az egyiptomi király parancsának és életben hagyták a fiúkat” – olvassuk a 2Móz 1,17-ben. Életre váltották mai alapigénket: „Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki az Úrban bízik, az oltalmat talál.”

Honnan volt lélekerejük megtenni, amit mi legtöbben nem tudtunk volna?

Istent félték, és nem a fáraót. Ezt a félelmet nem a veszélytől, rossztól, fájdalomtól való rettegés táplálta, hanem szeretet, remény és tisztelet Isten iránt. Így ír erről Jeremiás: „Akkor majd az én népem lesznek, én meg az ő Istenük leszek. Más szívet adok nekik és más viselkedést, hogy minden időben féljenek engem, és így jó dolguk legyen, nekik és gyermekeiknek is. Örök szövetséget kötök velük és nem szűnök meg jót tenni velük. Szívükbe adom félelmemet, hogy többé ne forduljanak el tőlem" (Jer 32,38-40).

Amikor Istent féljük – amikor szeretettel, reménnyel és tisztelettel fordulunk Isten felé -, készek vagyunk engedelmeskedni Neki. Amikor ki tudom mondani, hogy jobban szeretem Őt, mint az emberek jó véleményét, elfogadását és egyetértését, akkor az Ő szeretetének ereje fog támogatni döntéseimben.

Ha kihívás elé kerülök, feltöltődöm magabiztossággal, hogy még akkor is úgy döntsek, ami méltó Hozzá, ha ez lenne a legnehezebb döntés. Ha Isten az életünk Ura, szívünket egyesíti a magáéval, hogy követni tudjuk az úton. Nem mintha többé sosem kínozna a kétség, hogy Istent tiszteljük-e meg vagy az embereknek kedvezzünk, de az Ő szeretete mindig ott lesz támaszul, és tudni fogjuk, hogy ami Neki tetszik, az végső soron nekünk is javunkra válik.

Sifra és Pua, a bábák, nehéz döntést hoztak, mikor Isten útját követve szembementek a fáraó akaratával. Az ebből származó jó nem mutatkozott meg azonnal. Nem, mert a fáraó továbbterjesztette ördögi tervét, és kiadta a parancsot katonáinak: „Minden fiút, aki a hébereknél születik, vessetek a folyóba, de a lányokat hagyjátok mind életben” (2Móz 1,22b). Az izraelitákat pedig újabb kényszermunkákkal sanyargatta.

Mialatt a zsidók állhatatosan várták Istenük segítségét, Ő elindította megváltó tervét: megszületett Mózes.

Sifra és Pua élete azt bizonyítja nekünk, hogy az istenfélelem mindig előbbre való az emberfélelemnél. A fáraó világa, aki emberektől félt, megszűnt létezni, az izraeliták viszont megtapasztalták Isten szabadítását.

Ilyen az, amikor a félelem nekünk dolgozik: ha műveljük, ha életünkkel tápláljuk magunkban Isten félelmét. Mindegy, mi kerül az utunkba. Mindegy, mit veszítünk, vagy mit vesznek el tőlünk. Mindegy, ki ért egyet velünk, vagy fogad el minket. Mindegy, mennyire esik szét a világ körülöttünk, mi Istent választjuk. Bízunk Benne, és hisszük, hogy ha ezt tesszük, nem fordul el tőlünk, „és így jó dolgunk lesz”.




Uram, add szívembe az istenfélelmet, hogy sose távolodjak el Tőled. Jézus nevében, Ámen.


Lynn Cowell: When fear Works for You, Encouragement for today, 2018.05.23., https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/05/23/when-fear-works-for-you, kép:pinterest.com, fordítás:eszmelkdesek.blogspot.hu

2018. május 23., szerda

Könnyebb a másikat hibáztatni

„Ahol a kevélység tanyáz, ott veszekedés van, az alázatosaknál bölcsesség lakik.” Péld 13,10


Tudjátok, melyik az a szó, amit legnehezebb kimondani? „Tévedtem”.
Olyan könnyű észrevenni, ha a másik hibázik. Olyan könnyű akarni, hogy valami az ő hibája legyen. Olyan könnyű bírálni, cinikusan reagálni, beszorulni saját perspektívánk korlátai közé.
És milyen nehéz, lányok, elismerni saját hibáinkat. Azt, hogy mi tévedtünk. Azt, amiért nekünk kell felelni.
Én sokat küzdök ezzel. Nemrég egyik gyermekemet kellett kiigazítanom, mikor másra próbálta hárítani a felelősséget. Könnyű volt meglátnom a büszkeséget, a bizonytalanságot, a félelmet ítélkező szavai mögött. Hogy miért?
Mert mindezt magamban is látom.
Nehéz elismerni, ugye?
Beszélgetésünkben el kellett magyaráznom valamit a gyermekemnek, amit én is csak most tanulok. Az ítélkezésről. A hiba áthárításáról. S arról a veszélyről, ahova ez vezet.
Legtöbb konfliktusban lehetőségem van választani:
A büszkeség útján haladok, azaz a másikat hibáztatom, az ő tévedéseire összpontosítok, nem ismerem el a magam szerepét az ügyben. Ha így teszek, táplálom büszkeségemet, s csökkentem az Úr áldásait az életemben.
Vagy választom az alázat útját: őszintén elismerem a magam szerepét a konfliktusban, belátom, hol hibáztam, és bocsánatot kérek. Ha így teszek, növelem alázatosságomat és az Úr kegyelmét az életemben.
A Bibliát át- meg átszövi ez az elv:
Jak 4,6: "Az Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak azonban kegyelmet ad".
Péld 29,23: „Az embert a gőgje (porig) megalázza, de az alázatost megbecsülés éri.”
Mt 23,12: „Aki magát felmagasztalja, azt megalázzák, aki megalázza magát, azt felmagasztalják.”
Tudom mindezt. Hiszem is. Akkor miért olyan nehéz mégis követni néha?
Az én agyam ilyen irányba szokott elindulni, mikor egy-egy konfliktust elemzek magamban: „Na de ha egyszer nem az én hibám? Az nem igazság, hogy magamra kell vegyem, mikor a másik tette/mondta ezt és ezt.”
Ez az irány téves. Nem arról van szó, hogy magadra kell venned a hibát. Csak ismerj el annyit, amivel te járultál hozzá a konfliktushoz. Ha alázatos szívvel gondolkodom egy konfliktusról, arra kell figyelnem, én mit tettem hozzá.
Ha a másik nem látja be a hibáját, az Úr majd intézkedik. Lásd a fenti igéket.
A konfliktus kemény dolog, de vannak rejtett ajándékai. Áldás és hála járhat vele. De ezeket az ajándékokat csak akkor veszem észre, ha abbahagyom a másik szidását, és a magam szerepét kezdem kivizsgálni.
 

Uram, szeretném ebben is tanításodat követni. De nagyon nehéz. Dühös vagyok, ideges, és szenvedek. Az utolsó dolog, amit szeretnék ebben az állapotban az, hogy a saját hibámat, tévedéseimet próbáljam megtalálni. Pedig tudom, hogy ezt kéne. Kérhetlek, hogy lágyítsd meg a szívemet? Hogy segíts a fájdalom mögé látni? Segítenél, hogy abbahagyjam a másik ócsárlását, az ítélkező gondolkodást? A te dicsőségedre szeretnék élni ebben a helyzetben is. Igazán ezt akarom. Jézus nevében, Ámen.

(Lysa TerKeurst: When It Feels Better to Blame Someone Else, Encouragement for today,2012.09.11., www.proverbs31.org/devotions, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

2018. május 22., kedd

El fogom nyerni a bűnbocsánatot?

Aztán kiment, és keserves sírásra fakadt.

(Lukács 22:62)



A teraszunkon várakoztunk. A Hold sejtelmesen átsütött a fákon,  a kocsi kerekei megcsikordultak a feljáró kavicsán. Amikor kiszállt az autóból, felemelkedtünk a székről, észrevett  bennünket és lehorgasztotta a fejét.

Azért lakott nálunk, mert egy biztonságos helyre volt szüksége. Azon a bizonyos éjszakán nem ért haza a megbeszélt időre. Órákat késett, és annyira aggódtunk érte, hogy a hűvös éjszakában a bejáratnál vártunk rá.

Azt mondtuk neki, hogy majd másnap reggel megbeszéljük a dolgokat.

A következő reggel, amikor beléptem a nappaliba, a szőnyegen ült, fejét a kezébe temette úgy ringatózott.

Ezek után megengeditek, hogy maradjak? - kérdezte.

Tudnia kellett volna, hogy nem fordulunk el tőle és nem küldjük el.

Sajnos nem tudta, a korábbi tapasztalatai alapján remélni sem merte. Úgy gondolta büntetést érdemel. Ha a fizikai büntetést meg is ússza, az a minimum, hogy többé már nem maradhat velünk.

Válaszként férjemmel mellé térdeltünk, átöleltük, és imádkoztunk érte.

Évek teltek el azóta. Mára az említett ifjú apa és szerető férj lett, lelkészként dolgozik, és hitben megerősödött férfiként éli a mindennapjait.


Az Újszövetségben olvashatunk egy másik férfiről is, aki a bűnbocsánat elnyerése miatt aggódott. Péter egész valójával szerette Jézust. Ennek ellenére a Lukács evangéliumának 22 fejezete szerint, azon az éjszakán, amikor Jézust átadták a hatóságoknak, megtagadta, hogy valaha is ismerte Őt. Ezután Péter mélyen megrendülve, aggódva és szorongva, zokogva futott el a helyszínről.
Hála az Úrnak, a történet nem így fejeződik be.

Később azt olvassuk, hogy Péter Jézussal a tengerparton beszélget. (János 21:17) Ebben a tömör beszélgetésben Jézus emlékezteti Pétert, ki is ő valójában. És kihez tartozik.
 
Igen, Péter hatalmas hibát követett el. Oly hatalmasat, mely emberileg megbocsáthatatlan. Jézus azonban a felszín alatt a szíveket vizsgálja.

Egy kis idő elteltével, Péter tanító és szónok lett, tömegeknek tett bizonyságot Jézusról. (Apostolok cselekedetei 2:14-36). Isteni csodák bontakoztak ki a szeme előtt. Két könyvet is írt, Péter első és második levelét, melyek emberek millióit folyásolták be az egész világon nemzedékeken keresztül.

Bukása után Péter még egyszer megtagadhatta volna Jézust azáltal, hogy elfordul szeretetétől. Akár tudomást sem vehetett volna Jézus szavairól, belecsúszhatott volna abba a hibába, hogy bűne örökre megbélyegezze.

Ehelyett belekapaszkodott Megváltója ígéretébe, mely szerint Jézus elfogadja bűnbánó szívét, és még a történtek ellenére is szereti őt.

Lehet, hogy te is hatalmasat buktál. Leginkább talán az fáj, hogy csalódást okoztál Jézusnak, annak ellenére, hogy nem ez volt a szándékod.

Ebben a sorsdöntő pillanatban van választási lehetőséged:

Vagy engeded, hogy a szégyen érzete fogva tartson,

vagy  belekapaszkodsz Jézus hozzád hajoló szeretetébe.

Valószínűleg bizonyos dolgokat helyre kell hoznod. Az Ő segítségével tedd meg azokat.

Talán azért oly nehéz felállnod, mert önmagad kárhoztatása teljesen lebénít. Engedd el ezt a terhet. Később, ha visszatekintesz majd erre a pillanatra, rádöbbensz, hogy az vezetett vissza Jézus karjaiba, hogy fel mertél kelni.

Talán a korábbi tapasztalataid alapján úgy gondolod, hogy a bukás az elutasításhoz vezet. Úgy gondolod talán, ha egyszer elszúrtad, akkor nincs már lehetőséged a visszatérésre. De ez nem igaz, az igazság a következő mondatokban rejlik:

Isten befejezi a benned elkezdett munkát. (Filippi 1:6)

A bűnbánó szívedre bűnbocsánattal válaszol. (I. János 1:9)

Mennyei Atyád ezen ajándék elfogadása közben átformál téged. (2Péter 1:3)

A fiatalember, aki egykor velünk lakott, a hibái által fejlődött. A fent leírt történet nem egyedi eset volt, és nem is a legnagyobb kihívás, melyet együtt kellett megharcolnunk, de minden egyes esetben, amikor megragadta a szeretetet, ahelyett, hogy megfutamodott volna, egyre inkább erősödött.

Mindaddig a napig, míg rádöbbent, ki is ő valójában, és kihez is tartozik.

A te Istened szeret téged. Életedre vonatkozó terve  nem törlődik a hibád miatt. A mostani kereszteződésnél, fuss kitárt karjaiba, és újulj meg.


Drága Jézus, annak ellenére, hogy legszívesebben elbujdosnék jelenléted elől, segíts kérlek, hogy kinyúlhassak szereteted és megbocsájtásod felé. Taníts hibáimból, és segíts, hogy növekedjem általuk. Köszönöm, hogy reményteljes jövőt ígértél nekem. Jézus nevében, Ámen




(Forrás: Proverbs31, Daily devotionals, January 2, 2015, Will God Forgive Me? Suzie Eller, http://proverbs31.org/devotions/devo/will-god-forgive-me/ fotó:pinterest.com)


2018. május 21., hétfő

Zene a tánchoz

Képzeljük most azt, hogy meg akarsz tanulni táncolni. Mivel racionális, elméleti beállítottságú ember vagy, bemész egy könyvesboltba, s veszel egy táncoktató könyvet.
Haza mész a könyvvel, és nekilátsz. Mindent elvégzel az utasítások szerint. Azt írja a könyv: ringasd a csípőd– te ringatod, azt írja, lépj kettőt jobbra - te lépsz kettőt jobbra. Azt írja a könyv, fordulj körbe – te körbefordulsz.
Végül, mikor úgy gondolod, mindent tudsz már, behívod a feleséged, hogy nézze meg mennyire jutottál. Nyitva van a könyv az asztalon, s te lépésről lépésre követed az instrukciókat.
Beleolvasol, majd táncolsz, olvasol, táncolsz, követed az olvasottakat, míg a végére nem jutsz. Kimerülten rogysz a fotelbe, ránézel a feleségedre, és kijelented: „Mindent tökéletesen végeztem”.
„Igen, mindent tökéletesen végeztél – mondja az asszony -, kivégezted”.
„Tessék?”
„Elfelejtetted a lényeget. Hol maradt a zene?”
A zene?
Mi, keresztények, könnyen abba hibába esünk, hogy követjük a könyvet, és megfeledkezünk a zenéről. Mesteri szinten betartjuk az előírásokat, kijegyzeteljük a fejezeteket, vitatkozunk a szabályokról, és egyenes derékkal lépünk le az élet színpadáról, zene nélkül a szívünkben. Kimérjük minden lépésünket, kiszámítunk minden fordulatot, és esténként belezuhanunk az ágyba, miután újra végigtáncoltunk egy napot a könyv alapján.
Zene nélkül táncolni nehéz feladat.
Jézus tudta ezt. Ezért halála előtti este bemutatta tanítványainak a Szentháromság zeneszerzőjét, a Szentlelket (Jn 16:7-9).
Isten három személye közül a Szentlelket értjük legkevésbé. A leggyakoribb tévedés vele kapcsolatban talán az, hogy erőként képzeljük el, és nem személyként, erőként egyéniség nélkül. Ez pedig nem igaz.
A Szentlélek nem „valami”. A Szentlélek személy. „Valaki”. Tudása van, ismeretei vannak (1 Kor 2:11). Akarata van (1 Kor 12:11). Kívánságai vannak (Róm 8:27). Érzelmei vannak (Róm 15:30). Hazudni lehet neki (ApCsel 5:3-4). Ki lehet gúnyolni (Zsid 10:29). Meg lehet szomorítani (Ef 4:30).
A Szentlélek nem egy személytelen erő. Nem Popeye spenótja vagy a szél a vitorlában. Ő a benned lévő Isten, aki segít neked. János Segítőnek hívja. Képzelj magad elé egy édesapát, aki biciklizni tanítja a kisfiát, és fogalmat alkothatsz a Szentlélekről. Az apa a fia mellett marad. Tolja a biciklit, és egyensúlyban tartja, ha a gyermek elborulna. Ezt teszi velünk a Szentlélek. Irányítja és megszilárdítja lépéseinket. Ám ellentétben az édesapával, soha nem hagy el. Velünk marad az idők végezetéig.
Vigasztalja a megváltottakat (Jn 16:7).
Megtéríti az elveszetteket (Jn 16:8).
Megtanít az igazságra ( Jn 16:12).
Azt állítja János, hogy nincs szükségünk a könyvre a tánctanuláshoz? Szó sincs róla, hisz maga is írt bele. A tudás nélküli érzelem épp olyan veszélyes, mint az érzelem nélküli tudás. Isten egyensúlyra törekszik. „Az Isten lélek, és azoknak, akik őt imádják, lélekben és igazságban kell őt imádniuk.” (Jn 4:24).
A lényeg az, hogy tudd, a zene benned van. „Ha Krisztus benned van, … a Lélek él benned” (Róm 8:10). Nincs szükséged valami képletre, receptre, hogy meghalld. Nincs négy lépésből álló tervem, amivel segíthetnélek. De amim van, az az ígéret, hogy a segítő jön, és vigasztal, megtérít, és tanítja az igazságot.
Gondolj bele, érezted már a vigaszát? Éreztél belső békességet a külső bajok közepette? Akkor hallottad a zenét.
Éreztél a lelkedben fájdalmas szúrást valamilyen helytelen cselekedeted után? Akkor megérintett a Szentlélek.
Volt olyan, hogy felismertél valamilyen új igazságot? Vagy egy régi elvet új fényben láttál meg? Hirtelen megvilágosodik valami. Szemed tágra nyílik. „Aha, már értem!” Volt már ilyen? Ha igen, a Szentlélek tanított az igazságra.
Nekünk, akik hosszú évek óta próbáljuk Isten országát építeni, ez nagyon jó hír. Könnyebb kifeszíteni a vitorlákat, mint evezve hajtani a csónakot. És sokkal könnyebb táncra bírni az embereket, ha Isten szolgáltatja a zenét.

 

(Részlet az A Gentle Thunder című könyvből, 1995, Thomas Nelson Kiadó)
(Upwords with Max Lucado, 2010.05.28, www.crosswalk.com, eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2018. május 20., vasárnap

Képtelenség

Jézus így válaszolt: "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.


(János 14:6)



Nem volt jó a hangulatom. 

A fejemet a hálószobánk falának támasztottam, becsuktam a szemem, és így suttogtam: „Képtelenség!" 

2003 késő nyarán a világom összeomlóban volt egy Istentől jövő kérés miatt: „Fogadj örökbe két tini fiút a háború gyötörte Libériából!” 

Számos okot tudtam felsorolni, annak alátámasztására, hogy az örökbefogadás miért nem volt egy jó ötlet. S ezek őszinte, érthető, sziklaszilárd alapokon álló logikus érvek voltak: 

Misszionáriusok sokkal inkább alkalmasak az ilyen jellegű feladatra, gondoltam. Misszionáriusok felnőtt gyerekekkel felkészültebbek lennének, mint én. Sokkal türelmesebb és kedvesebb emberekre kellene ilyen feladatot bízni, érveltem tovább. Én egyébként is egy szétszórt asszony vagyok, aki először azt gondolta, hogy Libéria valahol Dél Amerikában van… 

Anyaként sokszor úgy éreztem, - már a saját három gyermekkel is-, hogy időnként összecsapnak a fejem felett a hullámok. Egyszerűen képtelenség, hogy én még plusz két gyermek nevelését felvállaljam, gyötrődtem tovább magamban. Egy magamfajta anya, akihez hasonlóan kevesen fizettek akkora összegű késedelmi díjat a könyvtárban, mint én, képtelen vagyok ellátni az örökbefogadás feladatát. 

Egyszerűen képtelen vagyok rá, szajkóztam magamban. 

De legbelül tudtam, hogy Isten engem hívott el erre a szolgálatra. 

A megkeresés személyesen nekem szólt, tudtam jól. 

Akárhányszor is ismételgettem el magamban, hogy képtelenség az, amire Isten hív engem, egy belső késztetés nem hagyott nyugton. Minden porcikám tiltakozott, mégsem volt békességem mindaddig, míg fel nem álltam, és az egész családi életünket meghatározó, megváltoztató döntést meg nem hoztam: „Igen, vállalom!” – rebegtem csendesen, végül. 

És őszintén mondhatom, ezután valódi, tiszta örömteli pillanatokat élhettem át, tudva azt, hogy hűségesen követtem Isten kérését. 

De a döntés után, életemnek voltak kevésbé örömteli pillanatai is, ilyenkor káoszt, zűrzavart és iszonyatosan nehéz helyzeteket éltem meg. Volt, hogy sírtam, és küzdve igyekeztem szeretni az öt gyermekemet, és aggódva kutattam, vajon jól hallottam-e Isten szavát, amikor megkeresett engem? 

És persze, az örökbefogadás után is volt, amikor csak azt tudtam suttogni: „Mindez képtelenség!” 

Képtelenségnek tűnt az orvosi diagnózis, amivel az egyik fiam szembesült, és amit kezelni kellett. Képtelenségnek tűnt, hogy tini fiaimat két év alatt sikerülni fog egy óvodás értelmi szintjéről felzárkóztatni, és felkészíteni a középiskolára. Képtelenségnek tűnt, hogy elegendő türelmem lesz majd arra, hogy ebben a két évben én foglalkozzam velük otthon, magántanulóként. 

Minden egyes alkalommal, azonban, amikor úgy éreztem, hogy mindez képtelenség, arra gondoltam, hogy Isten képessé tud tenni rá, mert Ő maga az út… (János 14:6) 

János úgy fogalmaz, hogy Jézus maga az út, amely a megváltásunkhoz elvezet. Rajta keresztül részesülhetünk Isten Szent Lelkében (Efézusi levél 2:18), aki türelemmel, vezetéssel és békességgel ruház fel bennünket. És ezekre a tulajdonságokra kétségbeejtően szükségem volt a küzdelmeimben. 

Igen, Jézus volt az egyedüli követendő példa. Ő volt az, aki végigvezetett a mindennapok nehézségein. Ő mindig ott volt mellettem, hozzá mindig fordulhattam kétségbeesett imában. Ő tanácsokkal látott el. És Ő volt az, Aki a Bibliában lévő ígéreteivel újra és újra megerősített engem. 

Ézsaiás könyvének 58. fejezetének a 10-11. versei is egyike voltak ezen ígéreteknek: „ha kenyeret adsz az éhezőnek, és jól tartod a nyomorultat, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény. Az ÚR vezet majd szüntelen, kopár földön is jól tart téged. Csontjaidat megerősíti, olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz.” 

Én magam lehetek az, akinek a sötétben felragyog a világossága. Élettel duzzadó lehetek, mint egy jól öntözött kert. Megújító frissességet továbbíthatok, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz…. Mindez nekem szól? Képtelenség, hiszen én nem vagyok egy jól felkészült személy, aki így tudná Istent képviselni... Nekem szól, aki a ruhás szekrénybe is képes vagyok elvonulni, hogy sírhassak? Mindezek ellenére, tudtam, hogyha hagyom, hogy Isten legyen az én utam, és engedelmesen követem Őt mindabban, amire kér, akkor a fenti ígéretek számomra is valósággá válnak. 

De nem csak nekem, hanem számodra is megragadhatóak lehetnek ezek az ígéretek. 

Lehet, ha a saját életkörülményedre nézel, és emberi okoskodással és okfejtéssel vizsgálod azt, akkor úgy gondolod, hogy képtelenség az, amiben vagy. Azonban, ha engeded, hogy Jézus igazsága és ígéretei megtöltsenek téged, akkor a képtelenségben utat fogsz találni. Meg fogod találni a megfelelő irányt, mert ez lesz az egyedüli biztos út, mert ez Isten útja lesz. 

Uram, köszönöm, hogy emlékeztetsz arra, hogy Te vagy az egyedüli igaz út. Segíts meglátnom ezt a mindennapok taposómalmában, amikor úgy érzem, hogy elviselhetetlenül nehéz élethelyzetben vagyok. A te segítséged nélkül nem tudok „igent” mondani a hívásodra az életem egyes eseményeiben. Jézus nevében fordulok Hozzád, Uram. Ámen 







(Forrás: Lysa TerKeurst, There’s No Way, Proverbs31 Ministries, fotó: pinterest.co)

Olvasói gondolatok - Ajándékok

“ A Lélek gyümölcse pedig:
 Szeretet,öröm,békesség,türelem,szívesség,jóság,hűség,szelídség,mértékletesség” Galáta 5:22 Ezeket a tulajdonságokat folyamatosan kell fejleszteni.Csak úgy tudom ezeket gyakorolni,ha előveszem a Bibliámat és választ keresek arra,hogyan viselkedjek nehéz helyzetekben.Csak akkor kaphatok ezekből az ajándékokból,ha a szeretetre gondolok,Jézus szeretetére.És csakis akkor lehetek igazán elégedett,ha többet imádkozom és kérem Isten tanácsát.Mindenre van válasz,csak meg kell találni az útmutatást,mert Jézus ránk hagyta a Szentlelket.
 Az öröm,békesség,türelem,szívesség,jóság,hűség,szelídség és mértékletesség szeretetből fakad.Összetartoznak,úgy mint a szőlőfürtön a szemek.Ha csak az egyik is hiányzik,már nem lesz olyan tökéletes az a fürt. Örülök,mert Jézus velem van és vissza fog jönni.Ezért békesség tölti el a szívemet.És ha bennem van ez a békesség akkor meglátszik a viselkedésemen.Türelmesebb vagyok a másikkal,sok mindent szívességből teszek és nem muszájból, szeretnék jobban segíteni a nálam szegényebbeken mert a jóság is munkálkodik bennem.Hű vagyok Istenhez és az ő szavához,szelídebb hangon szólok másokhoz és mértékletesebben élek. Ez mind nagyon szépen hangzik de még messze vagyok attól hogy ilyen tökéletesen éljek a nekem szánt ajándékokkal.Nagyon sok van még hátra ahhoz hogy ilyen tiszta legyen a lelkem.Lehet hogy sohasem fogom elérni a legmagasabb fokozatot,mert Jézus maga volt a legszentebb és legtisztább aki annyira szeretett,hogy meghalt értem és Érted,kedves testvérem. A férjem,aki soha nem nyitotta ki a Bibliát,ő int sokszor arra hogy ne kiabáljak. A testvérem,aki ritkán megy el templomba,ő mutat példát szeretetből. A gyermekem,akit a legjobban szeretek,megmutatta,hogy nekem miben kell még fejlődnöm. Sokszor azon kapom magam,hogy igazságtalanul ítélkezem,pedig nem is ismerem a másik ember életét.Sokszor mérgelődöm semmiségeken és utólag jövök rá,hogy semmi értelme sem volt.És sokszor bocsátkozom olyan vitákba,amik sehová sem vezetnek és csak harag lesz a vége.Többször átmegyek az utcán a másik oldalra ha meglátok egy koldust,mert nincs kedvem a táskámban kotorászni hogy adjak neki pár forintot.És nem tudok ellenállni a kedvenc csokimnak,túl sokat eszem belőle,pedig tudom hogy nem tesz jót az egészségemnek. Ha észreveszem ezeket a hibákat magamon,azt jelenti hogy jó úton haladok.És örülök,hogy észreveszem magamon mert tudom,hogy a Szentlélek elindított a helyes irányba. 
Drága Uram,köszönöm hogy formálsz engem,hálás vagyok ezekért az ajándékokért és örülök hogy ezeket a kincseket felajánlottad nekem.Add,hogy tudjak velük élni,legyek türelemmel a másik iránt.Kérlek,figyelmeztess,ha túl önző vagyok és nem látok túl saját magamon. Add,hogy tudjam gyakorolni a jóságot,a hűséget,szelídséget és mértékletességet a legnagyobb szeretetben.Ámen

Barnóczki Sarolta


2018. május 19., szombat

Miért ad Isten nehézséget

„A test gyötrésének ugyanis kevés a haszna, de az istenfélő élet mindenre jó, mert a jelen és a jövendő élet ígérete kapcsolódik hozzá.”

1Tim 4,8


A minap lementem az edzőterembe egy kis kardioedzésre. A kardiótól izzadok, az izzadságcseppek pedig a rajtam lévő zsír könnyei.
Alleluja!
Aztán, gondoltam, jöhetnek az erőgyakorlatok. Amiket utálok. Csak járkáltam a gépek közt, próbáltam felidézni, melyik mire való, mennyi súlyt kell felemelni. Úgy éreztem magam, mint egy eltévedt kiskutya.
Nem szeretem a súlyzókat. Idegenek. Nehezek.
Ez a látogatás volt hosszú idő óta az első próbálkozásom, hogy legyűrjem magamban az ellenállást az önálló edzéssel szemben.
A tavalyi év során többször voltam az edzőteremben, emelgettem a súlyokat – de sosem egyedül.
Múltév elején elhatároztuk a férjemmel, hogy áldozni fogunk az egészségünkre, és felfogadtunk egy személyi edzőt.
Nagyon. De Nagyon. Nehéz. Volt. És rengeteg súlyt kellett emelnem.
Velünk volt valaki, aki tudta, mit kell csinálnunk, és irányítani tudott. Valaki, akinek sikerült rávennie minket, hogy új gépeket, új szokásrendet, az ellenállás új szintjeit ismerjük meg.
Valaki, aki keményen megdolgoztatott. Nagyon keményen.
Nem tetszett.
Nem tetszett egészen addig, míg észre nem vettem a változást a testemen.
Van abban valami, ha odaraknak akkora súlyt felemelni, amit túl soknak hiszel, s ezzel a fizikai és mentális erőd egy fokkal növekedik – ami további gyakorlásra sarkall azután is, hogy már feladnád.
Van abban valami, hogy ott egy ember, aki tudja, mire vagy képes, még ha te nem is tudod ezt magadról.
Van abban valami, ha van egy edződ.
Lelkiéletemben azt szeretem csinálni, ami „működik”. Elmegyek a gyülekezetbe. Imádkozom. Olvasom a Bibliámat.
De néha arra késztet az élet-edzőterem, hogy keményebben dolgozzam. De nem egyedül.
Amikor elköteleztem magam, hogy Jézust életem Urának fogadom, ezzel személyi Edzőmmé is tettem.
Nem fogok hazudni. Néha nagyon nehéz. És rengeteg súlyemeléssel jár.
De megtanultam, hogy Isten olyasvalaki, aki tényleg tudja, mit csinál. 
Aki rávesz, hogy új tapasztalatokat szerezzek, új szokásrendet, az ellenállásom új szintjeit ismerjem meg.
Valaki, aki megengedi azt, ami nehéz. Ami nagyon nehéz.
És ez sokszor nem tetszik.
Addig legalábbis, míg észre nem veszem a változást a lelkemen.
Van abban valami, ha odaraknak akkora súlyt felemelni, amit túl soknak hiszel, s ezzel lelki fejlődésed egy fokkal feljebb ugrik – ami arra sarkall, hogy folytasd még napokig, hetekig, hónapokig vagy évekig: egy olyan helyzetben, amit magadtól sosem választottál volna.
Van abban valami, hogy ott egy Személy, aki tudja, mire vagy képes, még ha te nem is tudod ezt magadról.
Van abban valami, hogy ott az Edző.
Valóban, Isten, a Mesteredző, lelkünk egészségét tartja szem előtt. És mivel tudja, mely pontokon van szükségem próbára, kihívásra, egy kis nyújtásra, nem fogja hagyni, hogy megelégedjem a kényelmi zónámmal.
Megtehetem, hogy csak azzal foglalkozom, ami könnyen megy, ám Isten az általa megengedett kényelmetlen helyzetekkel tud megerősíteni, a hitemben „fittebbé” tenni.
Maradjunk hát ennyiben. Isten a Mesteredző. Ő tudja, mit csinál.


Atyám, Istenem, tényleg nem szeretem, ha nehéz az élet. Nem szeretek nagy súlyokat cipelni, vagy nehéz helyzeteket megharcolni. Segíts, kérlek, hogy minden nehézséget, amit megengedsz az életemben, növekedési alkalomnak lássak. Segíts, hogy bízzam Benned mint Mesteredzőmben. Segíts hinnem és belenyugodnom, hogy még ha kemény megpróbáltatások érnek is, Te pontosan tudod, mit csinálsz, és mindig lelki fejlődésemet és jól-létemet tartod a szemed előtt. Jézus nevében, Ámen.










(Forrás: Chrystal Evans Hurst: Why God Makes Me Do the Hard Stuff, Encouragement for today, 2014.06.04. www.proverbs31.org, fordítás:www.eszmelkedesek.blogspot.hu   fotó: pinterest.com)

Olvasói gondolatok - Kincs


Azt hittem, hogy gyöngyszemeket gyűjtök. Mindegyik nehezen szerzett kincs volt. Kedves a szívemnek. Könnycseppek, ébren töltött éjszakák, majd békesség, megérkezés árán lettek az enyémek. Már épp készültem felfűzni őket. Egy hosszú gyöngysort szerettem volna, ami a szívemtől az égig ér. Pünkösdre épp készen lesz-gondoltam. De egyik pillanatról a másikra a gyöngyeim kövekké változtak. Nehéz lett tőlük a szívem, a lelkem, húzták le a zsebem, a kezem. Nem tudtam, hogy mit tegyek velük. Szánalmasnak éreztem magam. Szabadulni akartam tőlük. 


Gyermekkoromban gyakran betértem iskolából hazafelé a templomba. Szerettem ott lenni. Hűvös volt és csend. Szerettem letérdelni, imádkozni, beszélgetni Istennel. Azt érezni, hogy biztonságban vagyok. Hogy kicsi vagyok, és annyi mindent nem értek, de nem baj, mert velem van a hatalmas, mindent tudó, mindenható Isten. Ő vigyáz rám. És ami a legfontosabb Ő ismer és ért engem. Ő bele tud lépni az én zárt kis világomba úgy, ahogy senki más. Ő elfogad az összes furcsaságommal együtt. 


Erre vágytam újra. Egy térdeplőre. 


Fogtam hát a köveimet és építettem belőle egyet. Megsirattam azért őket. Néhányban mintha még láttam volna felcsillanni egy-egy gyöngyszemet, de ez sem tántorított el. Mire elkészültem, nagyon kimerültem. Letérdeltem és becsuktam a szemem. Csend lett bennem és jóleső hűvös. Hiába telt el több mint 30 év, bizony kicsi voltam még mindig és furcsa. De velem volt a hatalmas, mindent tudó, mindenható, engem oly jól ismerő és mégis szerető és elfogadó Isten. 


Most nincsenek gyöngyszemeim és köveim sem. Semmim sincsen. Csak egy térdeplőm. 


Rácz Kornélia



2018. május 18., péntek

A csúszós lejtő

„…hogy fölnyisd szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, a sátán hatalmából az Istenhez térjenek…” ApCsel 26,18 

 

Érezted már, hogy vonz valami izgalmas, de tiltott dolog? Felvillan a piros jelzés, de meggyőzöd magad, hogy ura leszel a helyzetnek. „Csak egy kis szórakozás. Nincs jelentősége. Csak egy kis örömszerző vágyakozás.”
Ezt érezte egyik barátnőm is, mikor észrevette, hogy egyik szimpatikus munkatársa a szokásosnál figyelmesebb hozzá. A házassága problémás volt, belefáradt már a sok próbálkozásba. Kezdett több időt tölteni reggelente a tükör előtt, délutánonként szívesen maradt benn munkaidőn túl is. Mindig megdobbant a szíve, amikor az illető megjelent. Aztán elkezdtek titokban beszélgetni. Titokban sms-ezgetni. Titokban találkozni. És csúszott lefelé a lejtőn.
A lefelé csúszásnak egy biztos ismérve van: titokban cselekszünk.
Attól a perctől kezdve, hogy kezdünk elrejteni dolgokat szeretteink elől, settenkedünk, féligazságokat vagy hazugságokat mondunk, ügyeskedni kezdünk, hogy fedezzük magunkat – ráléptünk a lejtőre, és egyre gyorsabban csúszunk lefelé.
A Sátán a sötétség ura. Mindaddig, míg rá tud venni, hogy titkaink sötétjében éljünk, folytatja félrevezetésünket. Az Apostolok Cselekedetei 26,17-18-ban olvassuk: „Ezek közé azért küldelek, hogy fölnyisd szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek, s így elnyerjék a bűnbocsánatot és helyet kapjanak azok között, akiket a belém vetett hit megszentelt.”
Drága barátnőm, meg kell tudnunk különböztetni a sötétséget a világosságtól, s mindig válasszuk a világosságot. Döntéseinket hozzuk ki Jézus fényére, hogy Ő rávilágítson az igazságra. Csak akkor állíthatjuk bizonyosan, hogy Jézus útján járunk, és nem a Sátán félrevezetése szerint.
A Sátán útját jelzi a titkolózás. Ez keményen hangzik, de érdemes megfontolni az igazságát.
A Sátán elfedi a veszélyeket radarunk elől, elvakít csábításai ragyogásával. A barátnőmet is elvakította. S mikor végre látni kezdte, hogy félrevezették, elszörnyedt a pusztítástól, ami addigra végbement.
Ha titkolsz valamit, vidd ki a fényre:
- találj egy hívő jóbarátot, s kérd meg, segítsen kitartani az igaz döntések mellett;
- légy őszinte azokkal, akik szeretnek téged;
- kerüld azokat a helyzeteket, ahol biztonságban érezheted magad a felelősségre vonás alól;
- kérj Jézustól segítséget, bocsánatot és világos útmutatást, hogyan tudnád behúzni a féket, és hátramenetbe kapcsolni életed csúszásnak indult járművét. Hagyd, hogy az Ő igazsága hangosabban szóljon, mint az érzéseid, amik könyörögnek, hogy maradj meg a titkolózásban.
„Akiket a belém vetett hit megszentelt” – olvassuk a 18. vers végén. A megszentelt, igaz életet - ami fenntart, ami a valódi szeretet/szerelem, valódi meggazdagodás, valódi kielégülés megtapasztalásához vezet – csak Jézust követve találhatod meg.


Uram, védj meg ma engem a Sátán sötétségétől. Segíts, hogy döntéseimet a Te világosságodban hozzam meg, mert csak Te tudsz rávilágítani az igazságra. Te vagy az egyetlen Út. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.08.11.Lysa TerKeurst, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)