Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (22) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (6) alkalmatlanság (5) Anyák napja (5) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (12) Atya (2) barátság (16) bátorítás (35) bátorság (5) Békesség (29) belső békesség (14) belső viharok (24) beszéd (6) betegség (1) Biblia olvasás (16) Bizalom (65) bizonyosság (1) bizonyságtétel (18) biztatás (3) böjt (2) bölcsesség (18) Bűnbocsánat (10) bűntudat (4) céltudatos élet (9) család (5) csalódások (5) Csendes percek (2213) csendesség (6) csüggedés (13) Depresszió (12) dícséret (2) dicsőítés (20) Döntések (20) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (12) elég vagy (1) elengedés (3) életöröm (8) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) elhívás (1) elismerés (3) előítélet (3) elutasítás (2) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (2) engedelmesség (9) erő (15) fájdalom (12) fáradtság (9) feladat (14) félelem (14) feltámadás (5) feltöltődés (10) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (9) Gondolatok (42) gondoskodás (2) gondviselés (14) gyász (2) gyengeségek (5) Gyermeknevelés (31) Gyógyulás (11) győzelem (5) hála (11) hálaadás (11) harag (4) harc (6) házasság (29) hit (40) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (9) igazság (11) Igehirdetés (38) ígéretek (2) Igevers (4) Ima (44) imádság (21) Immánuel (2) irgalom (10) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (9) Isten ereje (14) Isten gondoskodása (31) Isten hangja (4) Isten hűsége (33) Isten időzítése (4) Isten keresés (3) Isten követése (16) Isten lát (2) Isten munkálkodása (13) Isten neve (6) Isten szeretete (85) Isten terve (26) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (59) Istenen lévő tekintet (4) Istennel töltött idő (19) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (19) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (9) Jézus keresztje (1) Jézus követése (43) Jézus szeretete (17) jóság (4) jövő (2) kapcsolatok (31) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (26) keresés (2) kételkedés (8) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (12) konfliktusok kezelése (6) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (13) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (9) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (13) megelégedettség (9) megismerés (6) Megpróbáltatás (33) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) miért (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (2) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (9) nyugtalanság (2) odafigyelés (8) odaszánás (2) olvasói gondolatok (41) otthon békéje (2) öltözet (2) önbizalom (3) önértékelés (39) önuralom (1) önvizsgálat (23) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (1) összetöretés (3) Pásztor (1) pihenés (7) prioritások (2) próba (4) ráhagyatkozás (1) Receptek (4) Remény (28) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (6) szabadság (9) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (7) szégyen (2) szelídség (4) Szentlélek (5) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (3) szeretet (47) szeretve élni (2) szeretve vagy (1) szív (1) szolgálat (24) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (5) tiszta szív (2) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (15) új élethelyzet (1) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (21) várakozás (15) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (7) vígasztalás (3)

2016. január 31., vasárnap

Bíznom kell megint, de hogyan?

„Áldott az az ember, aki az Úrban bízik, akinek az Úrban van a reménye. Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely gyökereit egészen a folyóig ereszti. Ha jön a hőség, nem kell félnie, lombja mindig zöldellni fog. Szárazság idején sem kell aggódnia, akkor sem szűnik meg gyümölcsöt teremni.” 

Jer 17,7-8

Jó hírben reménykedve léptünk be az orvos szobájába.
Olyan hírrel jöttünk ki onnan, amire nem számítottunk, kezünkben különféle leírások, ismertetések.
Házasságunk alatt már átéltük egyszer, mit jelent rákosnak lenni. Csakhogy akkor rólam volt szó, most meg róla.
A diagnózis után egyik unokánk aranyos születésnapi partijára mentünk. Majd egy családi esküvőn táncoltunk a csillagok alatt. A zajos hétvége után otthon, a nappaliban ültem, kezemben a Bibliámmal. Az ablakon át beragyogott a napfény, de én nagyon el voltam keseredve.
Uram, nem akarom még egyszer végigcsinálni.
Pillantásom a Bibliára esett, mely annál az igénél volt kinyitva, amit az előző heti elhatározásom szerint memorizálni akartam.
„Áldott az az ember, aki az Úrban bízik, akinek az Úrban van a reménye. Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely gyökereit egészen a folyóig ereszti. Ha jön a hőség, nem kell félnie, lombja mindig zöldellni fog. Szárazság idején sem kell aggódnia, akkor sem szűnik meg gyümölcsöt teremni.”
Egy terebélyes fát képzeltem magam elé, lombos ágai a víz fölé, gyökerei mélyen a gazdag talajba nyúlnak. A fa tele van gyümölccsel, mialatt körülötte a vidéken kiégett, kiszáradt minden.
Most a hőség felénk közeledett. Nehéz döntések következnek. Pénzügyi terhek. Érzelmi bizonytalanság.
Könnyeimmel küszködve ismételgettem a csodálatos szavakat újra és újra, hogy beivódjanak a lelkembe: Áldott az az ember, aki az Úrban bízik, akinek az Úrban van a reménye.
Talán te is valami nehézséggel küzdesz. Olyasmivel esetleg, amit már átéltél, és amit nem szeretnél újra átélni. Imádkozom, hogy Jeremiás szavai iránymutatást jelentsenek neked is.
Először is, Jeremiás biztosít róla, hogy nyugodtan lehetünk őszinték az érzelmeinkkel kapcsolatban.
Néha, nehéz időszakban nem engedjük szabadjára szívünkben fogvatartott érzelmeinket. Azt gondoljuk, hogy talán hitünk gyengeségét mutatja, ha elismerjük őket.
Jeremiás nem szépíti a valóságot. Hőségről beszél, mely mindent kiéget a fa körül. De rámutat, hogy attól még Isten közel van. Isten tudja, miben vagyunk. Ő a menedékünk.
Miközben mi erősek vagyunk másokért, Ő erős értünk. Érted és értem.
Másodszor, odafuthatunk az életadó Forráshoz.
A nehéz időszakok nehéz döntésekkel járnak. A nehéz helyzetek kiszívják energiánkat. De ígéretünk van rá, hogy mélyről fakadó forráshoz jutunk, mely erőt ad és táplál, bármit élünk is át.
És végül, rögzítsük magunkban ezt az ígéretet is: Ha a nehéz időszakban szorosan Isten mellett maradunk, annak meglesz a gyümölcse.
Mivel már végigjártam ezt az utat, tudom, hogy ez valóban így van.
Gyümölcs lehet az öröm, ami érthetetlennek látszik az adott körülmények között.
Gyümölcs lehet a nevetés, ami felbukkan, hiába akarja a sötétség átvenni az uralmat.
Gyümölcs az örökkévalóság valós ígérete.
Gyümölcs érik bennünk, mialatt szorosan kapaszkodunk a hitbe, mely nagyobb nálunk.
A megrázó hír hatását most is érzem. Most sem akarom újra átélni azt, amin már egyszer keresztülmentünk. De legalább tudom, mit kell tennem. Gyökereimet le kell eresztenem nagyon mélyre a hitbe. Még szorosabban hozzá kell bújnom Istenhez a szárazság idején. Próbálok reménykedni a gyümölcsben, mely életünkben be fog érni ebben az időszakban.
Gyere, mondjuk együtt halkan. Maradjunk szorosan ez igazság mellett ebben a nehéz időszakban: Áldott az az ember, aki az Úrban bízik, akinek az Úrban van a reménye.

Drága Jézus! Odamegyek a vízhez, és mélyen beleeresztem a gyökereimet az éltető talajba, hogy mindent magamba szívhassak, amire ebben a nehéz időszakban szükségem van. Köszönöm, hogy Forrásom vagy. Jézus nevében, Ámen.



Igazság a mai napra:
„Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.” Zsolt 46,2

(Forrás: Suzie Eller: How Do I Trust Again? Encouragement for today, 2014.12.17. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2016. január 30., szombat

Ki ül szíved trónusán?

"A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély.” 

1Kor 13,4

Nehéz időszakban kezdtük házasságunkat Monty-val. Tizenegy hónappal az esküvőnk előtt szörnyű támadás áldozata lettem. Kevesen éltek meg olyan félelmet és kétségbeesést, ami a szívemben lakott.
Nehezemre esett az intim együttlét. Iszonyatos emlékeket ébresztett. Próbáltam „jó feleség” lenni, boldoggá tenni a férjemet, de egyszerűen képtelen voltam.
Ám szükségem volt Monty-ra. Emésztett a rettegés. Ő volt a biztonságom. Borzasztóan féltem egyedül otthon. Amikor tehát elment kosarazni vagy egy étterembe a barátaival, mindig gyötörtem miatta, sírtam, és számon kértem, miért nem rak engem az első helyre.
Komoly veszélybe sodortam ezzel a házasságunkat. A nappalok nehezek voltak, az éjszakák túl hosszúak. Elkezdtem gyanakodni, hogy Monty másutt keres vigasztalást, társaságot. Feltámadt lelkemben a féltékenység, és minden távol töltött percéről tudni akartam, hol volt, kivel volt. Amikor nem sikerült elérnem, bepánikoltam. Mindenféle helyeket és helyzeteket képzeltem el, amiket nem kellett volna. A féltékenység át meg átszőtte a szívemet.
Tudtam, hogy ez így nem helyes. Sőt romboló. De nem tudtam úrrá lenni rajta. Ahogy a féltékenység gyökeret eresztett, rögeszmémmé vált, és ontotta elmémbe a hazugságokat.
Férjemmel eltávolodtunk egymástól. Végső kétségbeesésemben térdre estem, és könyörögtem Istenhez, segítsen rajtam.
Neki hála, megmutatta a megoldást, hogyan szabadulhatok meg a féltékenység kötelékéből: úgy, hogy Őt fogom szeretni. Ahogy egyre közelebb kerültem Istenhez, a féltékenység fokozatosan engedett.
Isten felnyitotta szememet, hogy másként tekintsek Jézusra: Szabadítómként és „első szerelmemként”. Mindaddig Monty-ban találtam meg a szerelmet és a biztonságot. Olyan kétségbeejtően szükségem volt rá, hogy tőle vártam, hogy szabadítóm legyen, védelmezőm a világban lévő rossz ellen. Mindennél jobban kellett nekem, és csak mellette éreztem biztonságban magam.
Ebből egy nagyon egészségtelen kapcsolat született. Soha nem lenne szabad azt éreznünk, hogy „kell” a férjünk, a gyerekünk vagy bárki más, hogy nagyobb szükségünk van rájuk, mint Krisztusra. Az már kész irónia, hogy elvesztésétől való félelmemben úgy viselkedtem, amivel kiválthattam volna, hogy elhagy. Soha senki ezen a földön nem lehet a megmentőnk. Egyetlen Megmentőnk van, akinek a neve Jézus.
A gyógyulás akkor jött el, mikor megismerkedtem „első szerelmemmel”, védelmezőmmel, menedékemmel, erős bástyámmal. Ez a felismerés helyre tette a házasságomat. Ahogy Isten elfoglalta az őt megillető helyet szívem trónusán, Monty is elfoglalta a neki járó helyet. Drámai fordulat következett be a házasságunkban.
Természetesen, soha nem akarom elveszíteni Monty-t, de megtanultam, hogy képes lennék nélküle élni, mert Isten ott ül az Őt megillető helyen, szívem trónusán. Ő az első szerelmem. Férjem és gyermekeim az Ő nagylelkű, csodálatos ajándékai számomra.

Mennyei Atyám, köszönöm hatalmas szeretetedet és hűségedet. Add, hogy vegyem észre, ha van valaki vagy valami, aki elfoglalja a helyet, ami Neked jár a szívemben. Segíts Szentlelked erejével, hogy Téged, és csak Téged helyezzelek az első helyre. Szent Fiad, Jézus Krisztus nevében kérem ezt Tőled, Ámen.



(Forrás: Wendy Blight: Who Sits ont he Throne of Your Heart?, Encouragement for today, 2014.01.10. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

Mikor a kutya megeszi vendégeid vacsoráját

„Ha valaki szolgál, azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ad neki, hogy így minden Isten dicsőségére váljék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.”


1Pt 4,11b

Heteken át imádkoztam, hogy jól sikerüljön ez a vacsora. Meghívtunk egy házaspárt, akiknek Jézusra volt szükségük. Vörös bársonyszőnyeges, királyi vacsorát akartam – Isten a tudója, mennyire szükségük van egy hatalmas adag szeretetre Tőle.
Az idő túl gyorsan telt – kitakarítottam a házat, elkészítettem a desszertet. Még el kell futnom a henteshez szeletelt borjúbélszínért. Igen, tudom, drága mulatság, de a pénzt nem kímélve királyi vacsorát akartam adni vendégeimnek!
Visszatérve, leraktam a zacskókat a bejárat mellé, s kirohantam, hogy meggyújtsam a szenet a grillezőben. Alig félóra múlva itt vannak a vendégek! Rohanás vissza a hússzeletekért – a zacskó üres. Nézem a többit – azok is üresek. Ne már, mi történt?
Ekkor sompolygott be a kutyám leszegett fejjel. Anélkül, hogy rám nézett volna, bebújt a dívány mögé. Utánamentem, de sehol semmi nyoma a húsnak – csak egy bűnbánó kutyát találtam. Megtette máskor is, egész pizzákat, tortákat, teljes grillcsirkét fogyasztott már el az utolsó morzsáig. Az egész lénye azt sugározta: „bűnös vagyok”.
Míg ott álltam fejemet csóválva, kopogtattak. Korábban érkeztek a vendégek.
Szerencsére eszembe jutott, hogy van egy csirke a fagyasztóban, meg egy tál pörkölt is galuskával. Bekapcsoltam a sütőt, mindent behajigáltam, elnézést kértem, hogy a fürdőbe kell mennem, becsuktam magam mögött az ajtót, és imádkozni kezdtem, mert eszembe jutottak Péter szavai az első leveléből: „Ha valaki szolgál, azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ad neki, hogy így minden Isten dicsőségére váljék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen” (1Pt 4,11b).
„Segíts, Jézusom. Segítsd elengednem az elvárásaimat, amiket ehhez az estéhez kapcsoltam. Hetek óta kérem, hogy szeretetedet áraszd erre a párra. Ehhez nincs szükséged borjúszeletre. Jöjj, és töltsd meg jelenléteddel ezt a helyet. Add erődet, hogy szeressek és szolgáljak. Segíts, hogy úgy szeressek, ahogy Te. Adj, kérlek szavakat, és erőt, hogy megszólaljak. Átadom Neked ezt az estét. Váljék a Te dicsőségedre. Köszönöm, Jézusom.”
Visszamentem a vendégekhez, azzal a megújult felismeréssel, hogy a vendégfogadás nem a tökéletes menüről, a gyönyörűséges dekorációról, a tiszta házról vagy saját vendéglátó képességeimről szól, hanem arról, hogy úgy szeressem a vendégeimet, mint Jézus, teljes odafordulással. Ha az emberek érzik, hogy szeretik őket, nem foglalkoznak azzal, mit kapnak enni, vagy milyen a környezet, ahol fogadjuk őket.
Végül csodásan sikerült az este. Nem a csirke meg a pörkölt jó íze miatt. Vagy mert csinos a nappalink. Hanem Isten szeretetének hatalmától.
Amikor nem magunkkal vagyunk elfoglalva, hanem arra figyelünk, hogy szeressük vendégeinket, csökken a szórakoztatással járó feszültség. Ha alkalmatlannak érezzük magunkat, kérjük, és Jézustól megkapjuk a képességet, hogy szeressük a másik embert. Nem a mi erőfeszítéseinkről szól ez az egész, hanem Róla.

Uram, segíts, hogy meghívjak másokat magunkhoz. A szeretetre akarok figyelni, és nem otthonom szépségére vagy főzési tudományomra. Használj, Uram, a Te dicsőségedre. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Sharon Glasgow: When the Dog Eats Your Company’s Dinner, Encouragement for today, 2013.01.08. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2016. január 29., péntek

A sóvárgás átirányítása

„Hallgasd meg szavamat, Uram, figyelj esdeklésemre! Hangos imádságom jusson eléd, Királyom és Istenem! Hiszen hozzád könyörgök, Uram, virradatkor már hallod kiáltozásomat, már reggel eléd tárom kérésemet és várok.” 

Zsolt 5,1-3

Átfordultam, és megnéztem az órát. Kezdődik az újabb nap. Minden józanságot és racionalitást mellőzve, ahogy kibújtam az ágyból, mindent ledobáltam magamról, aminek a legkisebb súlya is lehet, és elindultam a mérleghez.
Ezt gondoltam közben: „Talán végre barátom lesz a mérleg, és nem árulja el titkaimat. Talán az éjszaka folyamán a testem molekuláris szerkezete átalakult, és valami csoda folytán kevesebbet mutat a mérleg.”
Kitéptem a hajgyűrűt is a hajamból - annak is van valamennyi súlya –, és újra próbálkoztam. De a mérleg állása nem változott. Ma reggel sem bizonyult jóbarátnak.
Megfogadva, hogy jobban igyekszem, egészségesebben eszem, jó döntéseket hozok, felöltöztem, és kimentem a konyhába, ahol minden fogadkozásom semmivé foszlott, mert megéreztem a fahéjas csiga illatát, amit nagylányom épp kivett a sütőből. Ki törődik a mérleggel, mikor ez a csiga annyi szeretetet és jóérzést áraszt.
Két és fél csiga elfogyasztása után úgy döntöttem, a holnapi nap sokkal megfelelőbb lesz egészséges étkezési szokásaim bevezetéséhez. De a holnap sem volt megfelelő. Meg a következő nap sem. Meg az azutáni sem.
Tudtam, hogy változtatnom kell. Végső soron ez már rég nem a súlyomról vagy a ruhaméretemről szólt. A szívemben dúlt a harc. Az étel vált életem középpontjává, ez töltötte ki gondolataimat, erre sóvárogtam, az étkezések köré rendeztem a programjaimat. Annyit biztosan tudtam, hogy Isten elvárja, hogy átadjam neki az irányítást. Átadjam annyira, hogy már nem a testi egészségem, hanem a lelkem kedvéért akarjak változtatni.
El kell jutnom az őszinteségnek arra a fokára, amikor bevallom, jobban számítok az ételre, mint Istenre. Az étel volt a vigasztalóm. Az étel volt a jutalmam. Az étel volt az örömöm. Az ételhez fordultam, ha feszült voltam, ha szomorú voltam, de még akkor is, ha valami boldogság ért.
Tudtam, hogy nehéz küzdelem lesz. De el akartam érni a célt, hogy az étel helyett Isten kerüljön figyelmem középpontjába. Valahányszor azt éreztem, hogy olyasmi után vágyakozom, ami nem része az egészséges étkezésnek, elkezdtem imádkozni. Nagyon sokat sóvárogtam. Ezért nagyon sokat imádkoztam.
Volt olyan, hogy kínomban lekuporodtam a padlóra, a könnyeim folytak, mialatt imádkoztam. És megengedtem magamnak, hogy hangosan kiáltozzam. Mint a zsoltáros az 5. zsoltár 2-6-ban: „Hallgasd meg szavamat, Uram, figyelj esdeklésemre! Hangos imádságom jusson eléd, Királyom és Istenem! Hiszen hozzád könyörgök, Uram, virradatkor már hallod kiáltozásomat, már reggel eléd tárom kérésemet és várok.”
És pontosan ezt tettem minden egyes nap: Isten elé tártam a kérésemet, és vártam.
Aztán egy reggel végre megtörtént. Felkeltem, és hosszú idő után először magabiztosnak, hihetetlenül erősnek éreztem magam. Végigcsináltam az őrültséget a mérleggel hajgumi nélkül, a mutatott értékek alig változtak, de a lelkemben éreztem a változást. És ez az érzés, a győzelem előíze, jobb volt bármelyik ételnél, amiről készültem lemondani. Sokáig várakoztam, az imádság volt a vezérfonalam, de végre eredményt értem el.
Nem ígérem, hogy nem lesznek könnyek. Lesznek. A mérleg sem fog varázsütésre annyit mutatni, ahogy szeretnéd. Legalábbis nem valószínű. De kezdetnek jó. Nagyon, nagyon jó kezdet.

Uram, te bensőm mélyéig ismersz engem. Tudod, mennyit küzdök most is. Kérlek, segíts, hogy sóvárgásaimat váltsa fel a Rád hagyatkozás. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Lysa TerKeurst: Replacing My Cravings. Encouragement for today, 2014.01.23. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.hu, fotó: pinterest)


(Ford. megj.: Mikor elolvastam ezt a levelet, nem akartam lefordítani, arra gondoltam, olyan kevés ember az, akinek ilyen betegesen fontos, hogy mit eszik, hogy hány kilót nyom. De ahogy végigolvastam, rájöttem, hogy valójában mind küzdünk valami hasonlóval. Van, aki a cigarettáról, esetleg az italról szeretne már régóta lemondani, van, aki érzi, hogy túl fontos számára mások véleménye, a vásárlás, a csevegés a barátnőkkel, a telefonálás, facebook, helytelen kötődés valakihez stb. stb. Mind magunkra ismerhetünk Lysa kínlódásában, s kipróbálhatjuk a módszerét: légy nagyon őszinte magadhoz, és mikor sóvárogni kezdesz, imádkozz. Tárd Isten elé kérésedet őszintén, teljes szívvel akarva és kérve a változást, és várj türelemmel.)

2016. január 28., csütörtök

Ha szökött menyasszonynak érzed magad

„Teljesítem az ÚRnak tett fogadalmaimat, egész népe jelenlétében.” Zsolt 116,14


Ahogy vége volt a kezdő imádságnak, rádöbbentem, hogy ott kell hagynom a saját esküvőmet. Gyorsan bocsánatkérést suttogtam, megfordultam, és futni kezdtem.
Vadonatúj bőrcipőm csikorgott, a vőlegényem összezavarodva ott maradt az oltár előtt. Futás végig a padok között ugyanazon az úton, ahol apám karján nemrég bevonultam. A meghívottak kíváncsi tekintete kísért a bejáratig. Rohanás az öltözőbe, ahol a kabátom s a táskám várakozott.
Megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Ott volt az asztalon a lap, rajta kézzel írt fogadalmaim, amiket fel kell olvasnom. A készülődés hevében itt maradt.
Visszasiettem Joshuához, aki türelmesen várt rám az oltárnál. Odaálltam a férfi elé, akit szeretek, és felolvastuk egymásnak fogadalmainkat.
Nem minden nap kötelezi el magát az ember lánya egy életre. De minden nap be kell tartania fogadalmát. És nemcsak a férjének, hanem Istennek tett ígéreteit is.
Szomorú tény, hogy bár évekkel ezelőtt megfogadtam, hogy követem Istent, előfordult, hogy félretettem a fogadalmamat. Szökött menyasszony lettem, otthagytam Jézust és az ígéretemet a porban, s zöldebbnek hitt mezők felé vettem az irányt.
Ő egész idő alatt türelmesen várt rám. Várta, hogy visszatérek, és azt mondom: „Teljesítem az ÚRnak tett fogadalmaimat, egész népe jelenlétében” (Zsolt 116,14). 
Futhatunk egész életünkön át, nem fogunk addig megállapodni, míg meg nem tesszük, és meg nem tartjuk életre szóló fogadalmunkat Annak, akihez a szívünk igazából tartozik. Benne a miénk minden, ami jó, beleértve a szeretetet, Isten szeretetének ajándékát.
Mialatt hangosan felolvastam házassági fogadalmaimat, tudtam, hogy szívem ezeket az ígéreteket Jézusnak is meg kell, hogy tegye. Sorba vettem tehát földi férjemnek tett ígéreteimet, átcímeztem őket Jézus felé, szívemben szövetséget kötöttem Megváltómmal fogadalmam szavai szerint:
Mindenütt jó, de a legjobb otthon. Akkor jöttem rá erre az igazságra, amikor irántad való szeretetem, Jézus, növekedni kezdett. Nálad a legjobb. Nálad van az otthon. Ahol Te vagy, ott érzi a szívem, hogy megérkezett, hogy jó ott lenni, mert szeretik.



  • Fogadom, hogy mindig Te leszel otthonom alapja. Nem fogok otthonról elkalandozni sem érzelmileg, sem fizikailag, sem gondolatban.
  • Fogadom, hogy Te leszel otthonom középpontja. Minden nap teljes szívemmel, elmémmel, lelkemmel Téged foglak keresni, és szolgállak teljes valómmal.
  • Fogadom, hogy otthonomat tisztán tartom a kételkedéstől, a viszálytól és szükségtelen aggódástól, és megtöltöm mindazzal, amit számodra jónak gondolok, alázattal, imádsággal.
  • Fogadom, hogy elfogadlak családunk és életem fejének, Rád támaszkodom, nem fogok makacskodni. És engedni fogom, hogy Te is szolgálj engem.
  • Fogadom, hogy igyekszem egészséges és aktív lenni, és készen állok megosztani Veled napi tevékenységeimet.
  • Fogadom, hogy közös jövőnkről fogok álmodni, azt fogom tervezni, azért fogok imádkozni.
  • Fogadom, hogy szeretetem irgalmas lesz, cselekedeteim igazak, én magam alázatos Veled.
  • Fogadom, hogy minden nap kimutatom, mennyire szeretlek, mennyire tisztellek. És megköszönöm neked mindazt a csodálatos dolgot, amitől te: Te vagy.
Ha ott az otthon, ahol a szív van, az én szívem mindig Veled lesz.
Nem tudom, milyen éppen az Istennel való kapcsolatod, mennyire vagy közel vagy távol. De azt tudom, hogy minél messzebb kerülsz, annál elveszettebbnek érzed magad. Fussunk ma vissza Krisztushoz, és tegyünk Neki fogadalmat, vagy újítsuk meg, amit már megtettünk.

Uram, egyedül Te vagy érdemes arra, hogy egész szívem, lelkem, elmém Neked adjam. Segíts, kérlek, hogy be tudjam tartani Neked tett ígéreteimet. Jézus nevében, Ámen.



forrás: Samantha Evilsizer: When You’re a Run-Away Bride Encouragement for today, 2013.06.14. www.proverbs31.org/devotions fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

2016. január 26., kedd

Istent keresve

 
 

„Keressétek az Urat és az ő erejét, keressétek szüntelen az arcát.” 1Krón 16,11



Elle, a kisunokám, hároméves. Nemrég egy családi összejövetelre ő és a szülei előttünk érkeztek. Hetek óta nem találkoztunk, és ez nem jellemző. Mikor beléptünk az ajtón, fülig futott a szája, és odaszaladt a karjaimba.
A következő percekben azzal foglalkozott, hogy körbe-körbejárkált a szobában, és minden kör után odajött hozzám, rátette a kis kezét a térdemre, s ragyogó szemmel közölte: „Megvagy!”
Mintha tudtomra akarta volna adni, hogy bár sokan vannak körülötte, nagyon örül annak, hogy én ott vagyok.
Szoktam én így örülni a Megváltóm jelenlétének? Szoktam úgy keresni, ahogy az 1Krón 16,11 tanítja?
Tennivalóim tömegében szánok időt rá, hogy megkeressem?
Az igazság az, hogy ha nem figyelek oda, a Vele töltött idő harmadik, negyedik helyre szorul vissza a tennivalóim között, határidők, kifizetetlen számlák, kötelező körök, események furakodnak Elé. Pedig ha keresem, ha a jelenlétében tartózkodom, újra meg újra átélem, milyen csodálatos Vele lenni, imádni Őt, érezni Mennyei Atyám örömét és szeretetét.
Gondolataim kavargása közt megállok-e, hogy kimondjam: „Megvagy!”
Vagy hagyom, hogy a szorongás, a düh, az idegesség, az aggódás kerüljön a középpontba, s elfeledkezem ígéreteiről, amik harmóniáról, erőről, vihar közben is békességről szólnak? Igen, Ő mindig ott van, erről biztosított minket (Józs 1,9; Róm 8,38-39; Zsid 3,15). De szoktam kérni, hogy gyújtson fényt kavargó gondolataim között?
Meg szoktam hívni zsúfolt életem minden egyes sarkába?
Az Istennel töltött idő nem szorítkozhat az imaórára, a bibliaolvasás perceire. Arra hív, hogy Benne éljünk, mozogjunk, legyünk (ApCsel 17,28). Ez azt jelenti, hogy velünk van, mikor gyermekeinket rendezzük, mikor munkába megyünk, mikor gyönyörködünk egy csodás naplementében, vagy vigasztaljuk egy barátunkat. Hívőkként, mi nem csak úgy élünk: Benne élünk, és Ő mibennünk.
Elle-nek volt választási lehetősége. Nagynénik, nagybácsik fordultak felé kitárt karral. Játékok, képeskönyvek között válogathatott. Unokatestvérek puszilgatták.
Ő mégis nekem fejezte ki örömét. Nem igényeltem, én enélkül is minden idegszálammal szeretem ezt a kis tündért. De hogy ennyire szeret ő is, az végtelen örömmel tölti el nagyanyai szívemet.
Mikor fejezted ki legutóbb örömödet az Úrban? Vagy érezted meg az Ő örömét, hogy veled lehet? Szeret téged, ezt tudjuk mindketten. De mi volna, ha ma félretolva kergetőző gondolataidat, zsúfolt programodat, elragadtatva odakiáltanál Neki: „Megvagy!”


Drága Mennyei Atyám! Örülök Neked. Nem azért, amit kapok Tőled, hanem azért, hogy vagy nekem, azért, Aki vagy. Szeretlek szívemből, lelkemből, elmémből. Mindegy, kik vesznek körül, arra vágyom, hogy Veled legyek. Jézus nevében, Ámen.


(forrás: Suzie Eller: Looking for God Encouragement for today, 2013.06.18. www.proverbs31.org/devotions fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com)

2016. január 25., hétfő

Bontsuk le a lehetetlen falát

Ezt felelte: "Mert gyenge a hitetek. Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! - odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen.” Mt 17,20


Élénken emlékszem arra a napra, mikor apám hazahozott egy írógépet. Az irodába valami új, computernek nevezett gépek érkeztek. Megdobbant a szívem a gondolatra, hogy lesz egy írógépem.
Élveztem, ahogy karjaival ütögeti és megtölti az üres papírt, és így a semmiből valamit csinál. Lehet, hogy egyszer majd írok egy könyvet? Elbűvölt a gondolat, mindaddig, míg rá nem tettem az ujjaimat a billentyűkre. Semmi más nem jutott eszembe, amit leírhatnék, csak az, hogy miért nem leszek én sosem író.
Egy elhallgattatott álom.
Hasonlóképpen történt, mikor gimnáziumban a kórusvezető tanárunk bejelentette, hogy elő fogunk adni egy musicalt. Fellelkesedtem. Elképzeltem, hogy én játszom a főszerepet. Míg meg nem hallottam a barátnőmet magabiztosan, szárnyalóan énekelni. Hirtelen minden hang, amit én kiadtam, üresen csengett.
Újabb elhallgattatott álom.
Később, húszas éveim közepén összeszedtem a bátorságomat, és megemlítettem egy barátnőmnek, hogy beszélni szeretnék egy rendezvényen, amit nőknek szerveztünk. Eredetileg csak segítő lettem volna, de nem hagyott nyugodni a vágy, hogy én is szóljak a közönséghez. Így hát ki is mondtam ezt a merész vágyamat. Ő csak megrázta a fejét: „Nem – mondta. – Biztos vagyok benne, hogy nem való neked a beszéd.”
Megint egy elhallgattatott álom.
Veled is történt már ilyen? Belső hangok igyekeznek meggyőzni róla, hogy alkalmatlanok vagyunk valamire. Mások sokkal magabiztosabbnak tűnnek azon a téren. És valaki mindig akad, aki kinevet, vagy nyersen, durván kedvünket szegi.
A lehetetlen nagyon szeret felülkerekedni álmainkon.

Pedig valamit tudnod kell: abban, amit szeretnénk, mindig van egy pont, ami lehetséges. Minden lehetetlen dolognak van egy gyenge pontja. És ez az a pont, ahol támadásba lendülhetünk.
Lehet, hogy egy könyv megírása lehetetlennek tűnik. De minden író elkezdte valahonnan. Lehet írni egy cikket. Vagy mai világunkban egy twitet, egy blogbejegyzést.
Azt kell elkapni. Oda kell írni. A lehetetlen gyenge pontjára.
Talán a házasságod tűnik lehetetlennek. Szállj szembe megbántottságoddal, a legyintő úgysemmegy-ekkel. Gondolj egy dologra, amit szeretsz a férjedben. Fogalmazz meg egy sms-t, és dicsérd meg azon az egy ponton. Mutasd ki, hogy értékeled. Mondd el valakinek, mire jöttél rá, mit értékelsz a férjedben.
Kezdd el. A lehetetlen gyenge pontján.
Nem tudom, te milyen lehetetlennek tűnő dologgal küzdesz. De ne feledd, minden lehetetlennek van egy gyenge pontja. Kérd Istent, mutassa meg, hol van az. Kérd Istent, hogy csak annyi erőt adjon egyszerre, hogy azon az egy ponton beindulj. Egyszerre mindig csak egy jó döntésre koncentrálj.
Rövidesen látni fogod, hogy minden „lehet-etlenben” jelen van a „lehet” – csak merd észrevenni.

Uram, köszönöm, hogy Veled minden lehetséges. Segíts, hogy ezt a mindennapi életemben is meglássam. Jusson eszembe, hogy míg nélküled biztosan elbukom, Veled nem bukhatom el. Annyira jó vagy! Jézus nevében, Ámen.

 
(Forrás:  Lysa TerKeurst. Tearing Down the Impossible Encouragement for today, 2013.02.28. www.proverbs31.org/devotions, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2016. január 24., vasárnap

Amikor dühös vagy Istenre

„Uram, Istenem, hozzád kiáltottam, s te meggyógyítottál.” Zsolt 30,2


Mialatt vártam, hogy kihozzák a férjemet a műtőből, aggódásom fokozódott. Hosszabb ideig tartott a műtét, mint amit az orvos előre mondott. Mivel testének több, mint 80 %-a égési sérüléseket szenvedett a lakástűzben, féltem, hogy a műtét túl sok lesz neki.
Legrosszabb félelmeim váltak valóra, mikor a sebész kijött a váróterembe, még beöltözve a műtéthez, és letérdelt a székem mellé. A szívem vadul vert, mialatt az orvos beszámolt róla, hogy férjem szíve leállt műtét közben, és hiába tesznek meg mindent az újraélesztésért, fél, hogy elvesztették. Azonnal Istenhez kiáltottam, hogy mentse meg. Máig emlékszem, mit mondtam Neki: Istenem, tudom, hogy ha életben marad, nem fogja használni a karját. Tudom, ez mit jelent. Nem ölel át többé, nem labdázik a fiúnkkal. De ez nem számít, Uram. Könyörgöm, add, hogy éljen!
Az óra tovább ketyegett, nem jött válasz. Egy idő múlva felfogtam: ő már itt hagyott.
A temetés végeztével, mikor mindenki elment, azzal szembesültem, hogy itt állok 21 évesen özvegyasszonyként egy kisgyermekkel. Dühös voltam Istenre, mert hagyta, hogy így alakuljanak a dolgok.
Egyik szörnyű éjszakán, mikor a fájdalom már az elviselhetetlenségig fokozódott, így kiáltottam Hozzá: Miért, Uram? Miért vetted el tőlem? Ó, Istenem. Tudnom kell, miért!
Haragudtál már Istenre?
Mindnyájan kértünk már olyasmit Istentől, ami később nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Ha ilyesmi ér, könnyen elbizonytalanodunk, eltávolodunk Tőle. Vajon meg se hallotta, amit kértünk, vagy nemmel válaszolt? Annyi biztos, hogy feltámad bennünk a harag Isten döntéseivel kapcsolatban.

Nagyon fontos, hogy közöljük Istennel ezeket az érzéseinket. De próbáljuk közben a történéseket Isten kegyelmének fényében látni: amit Ő tesz, az mindig helyes és tökéletes.„Uram, Istenem, hozzád kiáltottam, s te meggyógyítottál” (Zsolt 30,2). Kiáltsunk hozzá, ne tagadjuk fájdalmunkat, mondjuk el, ha dühösek vagyunk Rá (már csak azért is nyugodtan megtehetjük, mert ő ezt úgyis tudja), valljuk be a haragunkat, és kérjük tőle a gyógyulást.
Akkor éjjel, mikor teljesen őszinte voltam Istenhez, történt valami, ami nagyon meglepett: Isten jelentkezett!
Nem tudom mással érzékeltetni, olyan volt, mint mikor egy anya odaszalad síró gyermekéhez - úgy szaladt Isten hozzám, az Ő gyermekéhez. Nem láttam, nem tudtam megtapintani, de tudtam, hogy itt van velem. Megnyugtatott. Ez a találkozás Istennel fordulópontot jelentett a gyógyulásomban. Megtanultam, hogy Isten megérti a gyengeségeimet, az érzelmeimet, és elég erős ahhoz, hogy kezelje is őket.
Ha haragszol valamiért Istenre, mondd meg Neki. Tárd ki előtte a szívedet. Mondd el azt is, hogy bár nem érted, miért kellett ennek így alakulnia, bízol Benne, hogy mindent jóra fordít.
Hosszú időbe telt, míg felismertem, hogyan szolgálja Isten dicsőségét és az én javamat az, ami történt. Nem kaptam vissza a férjemet, de közelebb kerültem Istenhez. Néhány évvel később újra férjhez mentem, született még két gyönyörű gyermekem, és elkezdtem a vigasztaló szolgálatot. Isten kigyógyított a veszteség fájdalmából, eltüntette lelkemből a harag hegeit.
Örülök, hogy őszinte voltam Istenhez, mikor hozzá kiáltottam haragomban. Neked is meg fogja érni.

Uram, annyi fájdalom és harag van bennem. Belefáradtam már, hogy velük éljek. Átadom neked őket, hogy gyógyíts ki belőlük. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás:Micca Campbell: When You’re Angry at God, Encouragement for today, 2013.07.10. www.crosswalk.com, fotó: pinterest.com)

Feltételezéseink ereje

„Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk.” 2Tim 1,7


Egész életemben küzdöttem a feltételezésekkel. Hátsó szándékot gyanítottam barátok, ismerősök megnyilvánulásai mögött, biztos voltam benne, hogy ellenem fordultak. Meg akarván előzni a szenvedést, inkább kihátráltam a kapcsolatokból valós indok nélkül.
Ismerős?
A barátnőd nem ült melléd egy rendezvényen, ahogy szokott, biztos megsértődött valamiért, ezért hát kerülöd hetekig. Egy másik barátnődet meghívják olyan találkozókra, ahova téged nem, biztos távolodtok egymástól, inkább te sem keresed. A testvéred nem válaszolt az sms-edre, az üzenetedre, biztos lett egy barátnője, aki fontosabb neki, akivel megoszthatja búját-baját, nem akarod zavarni, nem hívod többé.
Ha valakinek megváltozik a viselkedése, könnyen levonjuk a következtetést, hogy megsértődött, nem törődik már velünk, vagy túlságosan elfoglalt. Düh és szomorúság költözik a szívünkbe, önvédelemből nem keressük a kapcsolatot.
Az előfeltevések veszélyesek: tönkre tudják tenni a kapcsolatokat.
Mielőtt észrevennénk, feltevésünk számunkra igazsággá válik minden alap nélkül. Félreértelmezésünkből téves érzelmek születnek, és reakcióink is hibásak lesznek. Az eredmény: tönkrement kapcsolatok.


Isten nem akarja, hogy az előfeltevések pusztító hatalma alatt éljünk. „Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk” – olvassuk a 2Tim 1,7-ben. A mondat végéből kiderül, hogy Isten képessé tett a józan gondolkodásra.
Krisztus által kiegyensúlyozott lelket kaptunk, mely összefüggéseiben tudja szemlélni a dolgokat. Józan elménk erősebb az érzelmeinknél, de lassabban jut szóhoz, időt kell hagynunk, hogy gondolataink utolérjék érzelmeinket. Álljunk meg, gondoljuk végig, milyen következtetéseket vontunk le.
Amikor egy ronda feltételezés felüti a fejét, ne hagyjuk, hogy eluralkodjon rajtunk, még előtte vessük össze feltevésünket az illető jellemével, azzal, amilyennek megismertük. Ha viselkedése nem illik bele eddigi tapasztalatainkba, akkor fel kell tennünk néhány kérdést: Vajon nincs valami baja? Nem bántottam meg valamivel? Hogyan imádkozhatom érte? Igyekszem-e a legjobbat hinni felőle, mielőtt a rosszat feltételezném?
Ne engedjünk az előfeltevésnek. Kár kockára tenni miatta a kapcsolatainkat.
Megelőzhetjük az elhidegülést, elcsitíthatjuk gyanakvásunkat, ha odafigyelünk gondolatainkra. Isten megáldott a józanság lelkével, adjuk meg magunkat az igazságnak, ne hagyjuk, hogy képzelgéseink zabolátlanul rohangáljanak.
Állj meg tehát, mielőtt gyanakvás miatt tönkremegy egy kapcsolatod. Higgadj le, és gondold át, milyennek ismered barátnődet. Imádkozz érte, és találj módot rá, hogy tegyél egy lépést felé. Lehet, ő is épp feltételezéseivel küzd, és segíthetnél neki a tisztánlátásban.

Köszönöm, Uram, hogy hatalmat adsz a feltételezések fölött. Ígérem, hogy a legjobbat fogom gondolni mindenkiről, mielőtt rosszat tételeznék fel, és nem engedem, hogy megbízhatatlan érzelmeim alapján vonjak le következtetéseket. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: Wendy Pope: The Power of Assumptions Encouragement for today, 2013.12.06.www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com)

2016. január 23., szombat

Köd vesz körül?



„A mostani pillanatnyi könnyű szenvedés ugyanis a mennyei örök dicsőség túláradó mértékét szerzi meg nekünk. Csak ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra fordítsuk figyelmünket. Mert a látható mulandó, a láthatatlan azonban örök.” 2 Kor 4,17-18


Hogy kiszabaduljunk Dél-Florida brutális nyári hőségéből, elindult a család a gyönyörűséges észak-karolinai hegyek felé. Addig pancsoltunk a jéghideg hegyi patakokban, mígnem kezünk-lábunk fehérre gémberedett. Igyekeztünk minél több időt a szabadban tölteni, magunkba szívni a hűvös, kristálytiszta hegyi levegőt. A Kék Gerinc autóút volt az egyik kedvencünk, el is határoztuk, hogy másnap felfedezünk rajta néhány túra útvonalat, piknikezünk, majd meglátogatjuk Carl Sandburg csodálatos, történelmi, koloniális stílusú emlékházát.
Reggel arra ébredtünk, hogy az előző napi ragyogást csöpögő szitálás, sűrű köd váltotta fel. Nem hagyhattuk, hogy egy kis eső és köd megváltoztassa eredeti terveinket. Sokszor vakációztunk már Észak-Karolinában, tudtuk, hogy a köd gyakori vendég, még nyáron is. Bepakoltunk a kisbuszba, és irány a hegy.
Ahogy közeledtünk a Sandburg házhoz, a köd egyre vastagabb lett. Mire odaértünk, olyan sűrű volt, hogy alig tudtuk kivenni a letérőt az ajándékbolthoz, ahol jegyet vehettünk a ház és környékének felfedezéséhez. Elhatároztuk, hogy inkább visszajövünk máskor, de ha már úgyis ott voltunk, hát bemegyünk körülnézni az ajándékboltba.
Az üzlet tulajdonosa kedvesen fogadott, megkérdezte, veszünk-e jegyet a csoportos látogatáshoz, amihez vezetés jár, és kb. egy óra múlva kezdődik. Megrökönyödve kérdeztem. „Viccel? Látta mi van odakinn?” A tulajdonos mosolyogva válaszolt: „A ködre gondol? Az feloszlik addigra. Hány jegyet parancsol?” Utálom, mikor rám akarnak tukmálni valamit, legyenek bármilyen kedvesek és aranyosak – na meg talán rövidlátók. „Inkább várunk még, hogy lássuk, tényleg eloszlik-e a köd” – mondtam, és meg voltam győződve, hogy ez a homály, amilyen sűrű, még napokig fog tartani.
A boltban való nézelődés közben, észre sem vettem, hogy múlik az idő, csak a tulajdonos felszólítása térített magamhoz: „Negyedóra múlva indul a vezetés, most még lehet jegyet venni rá.” Odamentem az ajtóhoz, és mit látok: a köd valóban oszlani kezdett, néhol már az ég is látszott. Nem akartam hinni a szememnek! Egy- két perc, és a nap is kisütött, mintha a köd nem is létezett volna.

Néha úgy érezzük, a kételkedés köde, a félelem sötétje sosem oszlik el az életünkből. Isten ígéreteit felemésztik a nehézségek, amikkel szembesülünk. Legszívesebben káromkodnánk a történések miatt, nemhogy Istent dicsőítsük a krízis közepén. A szenvedés, a fájdalom elnyomják hitünket, megfeledkezünk róla, hogy ez a világ nem az otthonunk, gondjaink csak ideig-óráig tartanak. Emeld fel a fejed, barátnőm. Fordítsd szívedet és tekintetedet Isten felé – Ő ott van veled.
„Tekintetem a hegyek felé emelem: honnan jön segítség számomra? A segítség az Úrtól jön, aki az eget és a földet teremtette.” Zsolt 121,1-2

Uram, a segítségedre van szükségem. Belefáradtam, hogy a magam erejéből küzdjek meg a problémáimmal. Segíts, kérlek, hogy szememet rajtad tartsam, mialatt gondjaimmal vesződöm. Juttasd eszembe, hogy a Te erőd több mint elég bármi elviseléséhez. Ha pedig félek, taníts meg, kérlek, bízni Benned. Jézus nevében, Ámen.



forrás: Mary Southerland: Fogged In? Girlfriends in God – December 27, 2013 www.crosswalk.com/devotionals/girlfriends/ fordítász:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:saját

2016. január 22., péntek

Bátorság


„Mert ha te most hallgatsz, más helyről jön segítség és szabadulás a zsidóknak, de te és atyád háza elpusztultok. Ki tudja, vajon nem éppen a mostani idő miatt jutottál-e királyi méltósághoz?” Esz 4,14

 



 Kislányom egy könyvvel a kezében elterült a függőágyon. Szeret történelmi ihletésű regényeket olvasni, amik elrepítik a lelkét egy más korba, ahol az élet sokkal jobb volt.
„Anya, úgy szeretném, ha máshol és máskor születtem volna!” – hallom tőle gyakran.
Én is könnyen belecsúszom a hasonló gondolatok csapdájába. Látva a pozitívnak nem igazán nevezhető változásokat kultúránkban, én is vágyakozom az előttünk élt nemzedékek nyugodtabbnak látszó világába. Vágyakozva gondolok arra, mennyivel könnyebb volt annak idején felnevelni a gyermekeket, gondoskodni a családról, osztozni a hitben.
Az ilyenfajta gondolatok elcsüggesztenek, néha az jut eszembe, hogy kár is próbálkozni, reménytelen az egész.
Eszter könyvét olvasva a Bibliában, rá kell jönnöm, hogy akárcsak Eszter életében, Istennek igenis célja van azzal, hogy épp most és épp itt élek.
Fiatal nőként elkerült zsidó családjából Szuzába, Xerxész perzsa király palotájába, tizenkét hónapos felkészülésre. A szépségét ápolták, fejlesztették, hogy készen álljon a királlyal való találkozásra, aki új királynőt akart magának választani.
Eszter nagyon megtetszett a királynak, és őt választotta királynőnek. Bár a király kegyeiben érezhette magát, Eszter nem tárta fel zsidó eredetét. Ám mikor híre terjedt, hogy terv készült a zsidók kiirtására, Mardokeus, Eszter egyik rokona, felkereste a királynőt, közbenjárását kérve népe megmentéséért.
A törvény nem tette lehetővé, hogy bárki kéretlenül a király elé járuljon. Az életét kockáztatta, aki ezt megpróbálta. Ráadásul a király már több mint egy hónapja nem hívatta Esztert, ami azt jelezte, hogy kezdi elveszíteni érdeklődését iránta. De Mardokeus így szólt Eszterhez: „… ha te most hallgatsz, más helyről jön segítség és szabadulás a zsidóknak, de te és atyád háza elpusztultok. Ki tudja, vajon nem éppen a mostani idő miatt jutottál-e királyi méltósághoz?” (Esz 4,14).
Eszter felismerte, mi a fontosabb, és életét kockára tette a zsidó népért. Isten úgy rendezte, hogy Eszter Szuzában legyen akkor, hogy kiszabadítsa népét a veszedelemből. Egy bátor lány jókor jó helyen egy egész népet megmentett a pusztulástól.
Hihetjük, hogy Eszterhez hasonlóan mi is Isten szándékából vagyunk itt „a mostani idő miatt”. A mi feladatunk is fontos. Olyan emberekkel vagyunk körülvéve, akiket szeret Isten, és akiket meg akar szabadítani. Ha megosztjuk Jézust családunkkal, a munkatársainkkal, szomszédainkkal, közösségünkkel, elvezethetjük őket Isten szeretetének elfogadásához.
Jézus szándékosan odaadta életét, hogy egy örökkévalóságon át királyunk elé járulhassunk. Kér, hogy osszuk meg másokkal új életünket. Lépjünk hát elő bátran, mint Eszter tette, legyünk készen a feladatra. Isten talán meg akar szabadítani valakit a kétségbeeséstől azzal, hogy az örökélet reményéről beszélünk neki.
Bár kellemes érzés régmúlt időkről ábrándozni, a fontos tennivalók itt és most várnak ránk.

Bölcs és erős Istenünk, Te mindig tudod, mit miért teszel. Nyisd fel a szemem, kérlek, és mutasd meg, milyen szabadító munkát kell elvégeznem „a mostani idő miatt”. Erősíts meg, hogy bátor legyek! Ámen.




forrás:Lynn Cowell: Boldness Encouragement for today, 2013.11.29. www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

2016. január 21., csütörtök

Szavainak ereje van

Az a próféta, aki álmot lát, csak mondja el a saját álmát. De aki tőlem veszi a szót, hát hirdesse hűségesen! Mi köze van a pelyvának a búzához? - mondja az Úr. Nem olyan-e szavam, mint a tűz? - mondja az Úr -, és mint a sziklát szétzúzó pöröly? Jer, 23,28-29


„Szerinted mit tegyek, Glynnis?”
Két kezemmel átfogtam a kávés csészét, hátradőltem a székben, s egy korty után igyekeztem olyan pózt elfoglalni, ami bölcsességet áraszt.
Kívülről nézve nyugodt voltam és összeszedett… Egyik lábamat átvetettem a másikon, s hátradőlve merően barátnőmre néztem.
Belül viszont… ó, ott egészen más zajlott. Megszédített, hogy valaki a tanácsomat kéri. Mekkora öröm ez egy mindig-nekem-legyen-igazam beállítottságú lánynak! Összeszedtem a gondolataimat, mély levegőt vettem, és elkezdtem kiselőadásomat, mely bizonyára meg fogja változtatni az előttem ülő életét!
Reagálása alulmúlta várakozásaimat.
„Hmmm … jól van.” – Ennyit kaptam.

Napokon át kínzott a bizonytalanság. Újragondoltam mindazt, amit mondtam neki… Megbántottam volna valamivel? Vagy túlságosan lekezelő, esetleg ítélkező voltam? Minden mondatomat tudatosan építettem fel, nem értettem, hol hibáztam.
Hosszú éveken át azt szerettem volna, ha az emberek hozzám fordulnának kérdéseikkel. Ha elismernének. Ha mindenre meg lenne a válaszom. Mégis újra meg újra süket fülekre találtak a tanácsaim. Míg valaki más is nem tanácsolta nekik ugyanazt néhány nap múlva. Akkor igen, akkor azt ragyogó ötletnek vélték. Hát nem felháborító?
Jó ideje zavart már ez a reakció. De aztán rájöttem, hogy Isten ezzel is tanítani akar valamire. Fel akart fedni bennem egy attitűdöt, ami a cselekedeteimet mozgatta. Nem Isten Szavára, hanem saját szavaimra akartam fordítani mások figyelmét. Az én szavaim viszont nem alkalmasak arra, hogy formálják mások életét.
Fiatal keresztényként felfogtam az Ige jelentőségét. A bibliaolvasás életem központi részévé vált. De évekig rutinszerűen olvastam a Bibliát, nem vártam tőle életformáló gondolatokat. Azért olvastam, mert „jó keresztény” akartam lenni. Hitem hatalmasat lépett előre, mikor rájöttem, hogy Isten Igéjének ereje van, ha hiszem és aszerint cselekszem. Ereje van, mert maga az igazság. Hatalma van, mert a menny áll mögötte teljes súlyával.
Egyik első lecke, amire Isten megtanított, a Jakab 1,5-6-ban található, és arra vonatkozik, mennyire fontos, hogy ne kételkedjünk, mikor bölcsességért imádkozunk: „Ha valaki közületek bölcsességben szenved hiányt, kérje Istentől, aki szívesen ad mindenkinek, anélkül, hogy a szemére vetné, s meg is kapja, csak hittel kérje, egy csöppet sem kételkedve. Mert aki kételkedik, hasonlít a tenger hullámaihoz, amelyeket felkorbácsol és ide-oda vet a szél.”
Rájöttem, hogy én mindig kételkedtem. Egy nap elhatároztam, hogy szaván fogom Istent, és nem kételkedem abban, hogy megadja a bölcsességet, amiért imádkozom. Mikor iránymutatást kértem, bíztam abban, hogy megérzésem Isten válasza – mindaddig, míg nincs ellentétben az Igével. Minél inkább leküzdöttem a kételkedést, annál biztosabb voltam abban, hogy Isten szól hozzám. És annál inkább észrevettem Isten működését az életemben. Isten Igéjének ereje gyökeresen átalakította az életemet attól kezdve, hogy eldöntöttem, hinni fogok benne, és aszerint cselekszem. És bár még mindig szeretem, ha az emberek hozzám fordulnak tanácsért, már nem az a fontos, hogy az én szavaimat fogadják el, hanem hogy Isten Igéjére irányítsam a tekintetüket. És a válasz mindig kihat az illető életére.

Mennyei Atyám, Te vagy az igaz hatalom és bölcsesség forrása. Bocsásd meg, hogy annyiszor magamban kerestem az erőt. Szeretnék olyan emberré válni, aki tükrözi Igéd életformáló és megújító erejét. Jézus nevében, Ámen.



Glynnis Whitwer: There’s Power in His Words Encouragement for today, 2013.06.26. www.proverbs31.org fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

2016. január 19., kedd

Én is ilyen hitet szeretnék

„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” Zsid 11,1



Alig vártam, hogy együtt ebédeljek vele. Na nem az evés vagy a beszélgetés kedvéért, hanem hogy hallgathassam.
Figyeltem egy ideje, és tudtam,hogy bibliaolvasó csoportunknak ez a tagja más, mint a többi. Sugárzott belőle Isten ereje, repesett Isten örömétől, és elárasztotta az Ő békéje.
De nem csak néhanapján. Mindig.
Egyértelmű volt, hogy tisztán hallja Isten hangját. Közeli kapcsolatban állt Vele, és ez üdítően hatott rá. Folyamatosan Isten működésének nyomait látta élete ritmusában.
Isten igéje élt számára, mert Istent is élőnek élte meg.
Talán te is ismersz egy-két ilyen asszonyt. Imádkozik és bízik. Remél és lát. Kér és kap. Nem könnyű elcsüggeszteni, félelemmel, aggódással lebénítani. Tapasztalatok hosszú sora áll rendelkezésére, hogy bizonyítsa Isten működését az életében.
Tudni szerettem volna, hogy jutott el idáig, ezért rákérdeztem az Úrral való útjának részleteire, amik olyan lüktetővé, üdévé, élővé teszik a kapcsolatukat.
Továbbadom nektek a titkot, amit akkor egy saláta és forró tea mellett megosztott velem. Egyetlen apró, de félelmetesen erős szóban lehet összefoglalni: HIT.
- Priscilla – mondta, - legyél a hit embere - nem olyan, aki csak beszél a hitről –, és sosem fogod megbánni.
A hit talán a leginkább agyonbeszélt, de „alulgyakorolt” szó keresztény körökben. Ami nagyon sajnálatos, mert a hitről való beszéd nem egyenlő a hit megélésével.
A hit jelentése tiszta és egyszerű: a hit cselekvés. Valójában a cselekvés az, ami a hitet hitté teszi.
Meghatározása szerint a hit nem azt jelenti, hogy Isten igazságairól beszélek vagy gondolkodom, de még azt sem, hogy örömöt lelek bennük. A hit azt jelenti, hogy viselkedésemet, döntéseimet, végső soron egész életstílusomat ahhoz igazítom, amit Isten kér tőlem – anélkül, hogy bizonyítva látnám, hogy amit sugall, működni fog.
Dr. Tony Evans így fogalmazta meg: „Hit az, amikor úgy teszünk, mintha igaz lenne, még akkor is, amikor nem igaz, azért, hogy igaz lehessen – csak, mert Isten mondta”.
Azt mondta nekem ez a hölgy, hogy amennyire vissza tud emlékezni, attól kezdett fejlődni Istennel való kapcsolata, hogy elhatározta, cselekvő hitté fogja alakítani mindazt, amiben hisz,: nem csak beszélni fog Isten ígéreteiről és iránymutatásáról, hanem aszerint is fog cselekedni.
Látszólag apróságok ezek: ajándék egy idegennek, elsőként jelentkezni, mikor egy ismerős segítséget kér a kerítésjavításhoz. De lehetnek nagyobbak is, mint például az elköltözés egy új helyre. Igyekezete, hogy felismerje és kövesse Isten útmutatását, amit a szívében kapott, volt a kulcs, mely nemcsak megnyitotta az ajtót a lüktető lelki élet felé, de be is zárt egy másikat, mely mögött az ellenség leselkedett, hogy elbizonytalanítsa, eltérítse, elcsüggessze.
Hogy mindig könnyű lett volna? Dehogyis.
De idővel megtanult annyira bízni Istenben, hogy képes legyen mindig az Ő szava szerint cselekedni. És ezzel egy csodálatos kalandokkal teli élet kezdődött el az Úr társaságában.
Tele hassal és tele szívvel álltam fel az asztal mellől, és minden vágyam az volt, hogy tudjam életre váltani a példát, amit ez az asszony mutatott nekem.

Mennyei Atyám! Szeretném, ha veled való kapcsolatom szoros lenne, tele élettel, lüktetéssel. Segíts, hogy hitben Veled járjak akkor is, amikor nem látom működésedet. Jézus nevében, Ámen.

(Forrás:Priscilla Shirer: I Want Faith Like That, Encouragement for today, 2015.08.04., www.proverbs31.org, fotó:pinterest.com)

Szünet, mély levegő

„Ezért nem aggódunk, ha remeg is a föld, ha a hegyek a tengerbe omlanak.” Zsolt 46,3


Nemrég a repülőtéren beszállásra várakozva észrevettem, hogy szorongok. Körülnézve vizsgálgattam a többi utas kinézetét, az arckifejezésüket, csomagjukat, nem veszek-e észre valami gyanús dolgot, ami elkerülte az ellenőrzés figyelmét.
Az utóbbi hónapok szörnyű hírei súlyosan nehezedtek a szívemre. Gondolataimat betöltötték az iskolai lövöldözések, a robbantás a bostoni maratonon, az árvizek dél-nyugaton, a texasi erőműrobbanás, tornádók, tengerentúli katasztrófák. A hírekből felénk áramló tragédiák, a sok ártatlan ember halála vagy sérülése könnyen elülteti lelkünkben a félelmet és a kérdéseket: Mi történik a világunkkal? Miért olyan gonoszak az emberek? Sosem leszünk már biztonságban?
Számtalan Mi lesz ha és Miért kérdés kavargott a gondolataimban akkor, ott a repülőtéren, míg végre eszembe jutott Isten ígérete a 46. zsoltárban. Hagytam, hogy az igazság beömöljön gondolataim közé, hagytam, hogy eltöltsön a jóleső érzés: nincs miért félnem, mert történjék bármi, Isten velünk van.
Az első négy vers biztosít róla, hogy: „Isten a menedékünk és az erőnk, nagyszerű támaszunk a szorongattatásban. Ezért nem aggódunk, ha remeg is a föld, ha a hegyek a tengerbe omlanak, ha vizei zúgnak, tajtékoznak is, és viharától megrendülnek a hegyek.” Szela
Isten a Védelmezőnk. Tőle kapunk erőt, hogy túlvészeljük a félelemmel teli nehéz időket. Ha reng a föld, elönt az ár, lavinák morajlanak vagy tornádó közeledik – Ő a menedékünk.
Mégis, néha, mikor valamilyen tragédiával vagy megoldhatatlannak látszó problémával szembesülünk, megingunk, kételkedni kezdünk Isten védelmében, ígéretében, számon kérjük Tőle, miért hagyta, hogy ez megtörténjen. Istennek megvan a hatalma és a képessége, hogy megóvjon minket minden bajtól, de néha a megpróbáltatásokat használja fel, hogy tisztítsa a lelkünket, hogy közelebb vigyen magához. Előfordul, hogy azt éljük meg, Isten nem véd meg úgy, ahogy szükségünk volna rá, ahogy szeretnénk, de megnyugodhatunk abban a biztos tudatban, hogy annyira véd meg, amennyire Szerinte a legmegfelelőbb, amennyire szükség van ahhoz, hogy megtanuljunk teljesen Tőle függeni.
5-8. vers: „A folyam ágai felüdítik Isten városát, ő megszenteli a Fölséges hajlékát. Nem inog meg, Isten lakik benne, Isten már hajnalban is védelmezi. A népek lázadoztak, birodalmak megrendültek, de mennydörgő szózatától rettegés fogta el a földet. Velünk a Seregek Ura, Jákob Istene a mentsvárunk!” Szela

Szeretem az óceánt, de nem vágyom rá, hogy megmártsam benne a lábamat, mikor tombol a vihar. Egy csendesen hömpölygő folyó partján viszont szívesen üldögélnék egy padon zuhogó esőben is. Ahogy a folyó lassú hömpölygése nyugalmat áraszt, Isten is békét és biztonságot sugároz életünkbe a zűrzavar, a káosz közepette is.
9-12 vers: „Gyertek, lássátok, mit művel az Úr! Rettegésbe taszítja a földet, megálljt parancsol a hadaknak a föld határáig, szétzúzza az íjakat, összetöri a lándzsákat, s a pajzsokat tűzben elégeti. Álljatok meg és ismerjétek el: Én vagyok az Isten! Fönséges a népek fölött, fönséges a föld felett. Velünk a Seregek Ura, Jákob Istene a mentsvárunk!” Szela


Lehet a földön felfordulás – Isten akkor is Isten. Akkor is Ő ül a trónon. Akkor is hatalmas. Hűséges. Uralkodó.
A három zsoltárszakasz végén a Szela szót találjuk, mely az újabb fordításokban többnyire el is marad. A Selah közjátékot jelent, azt, hogy itt szünetet kell tartani, lélegzetet kell venni, vagy be kell iktatni valamit.
Mikor gondjaink közt megállunk, hogy Isten igazságára figyeljünk, meg tudunk nyugodni.
Ha mostanában félelmek gyötörnek, állj meg, jusson eszedbe, hogy Isten a te védelmeződ, az Ő jelenlétében vagy, Ő uralkodik ezen a világon. Kérd, hogy csitítsa el szorongásodat. Aztán vegyél néhány mély lélegzetet.

Uram, köszönöm, hogy a Te biztonságodba menekülhetünk, békére találunk nálad a félelmek idején. Tölts fel, Uram, örömmel. Jézus nevében, Ámen.



forrás:Tracie Miles: Pause and Breathe Encouragement for today, 2013.07.15.www.crosswalk.com fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

2016. január 17., vasárnap

Csüggedés

„Ezért tehát, mivel ilyen szolgálatban állunk, minthogy irgalmat nyertünk,
nem csüggedünk el.” 2 Kor 4,1


Valamikor a 90-es évek közepén a fenti verset választottam életem igéjévé. Abban az időszakban Isten komoly leckét adott, hogy megtanuljam őszintén értékelni a helyet, ahová az életben állított. Több apró gyermek anyjaként gyakran panaszkodtam a rendetlenség, a zsivaj miatt, azért, mert nem jutott időm magamra. Nemegyszer megfordult a fejemben, hogy elmenekülök, beülök az autómba, s irány a horizont, amíg véget nem ér az út.

Isten lassacskán rávilágított, hogy az anyaság szolgálat, ezeknek a kicsiny emberkéknek a szolgálata, akiket nekem adott. Mikor erre az igeversre rátaláltam, úgy éreztem, ez az egy sor mindazt összefoglalja, amit meg kell jegyeznem, amit szem előtt kell tartanom: az Ő kegyelméből vannak a gyermekeim, és e szolgálat közben nem csüggedhetek el – amire pedig hajlamos voltam. Mint egy szellemi mentőövbe, úgy kapaszkodtam ebbe a mondatba.


Ugorjunk egy nagyot az időben, egyik napra a múlt héten, mikor a Bibliát tanulmányoztam. A körülmények megváltoztak, ahogy általában szoktak. Már nem vagyok zaklatott fiatal anyuka. Most valami mással harcoltam, amikor megint a szemem elé került a 2 Kor 4,1. Tekintetem az évekkel ezelőtt odaírt bejegyzésre esett. „ÉLETEM IGÉJE” – csupa nagybetűvel. Újra meg újra elolvastam a jól ismert mondatot, de most a jelen szituáció fényében. Annyi év után ugyanolyan könnyen elcsüggedek. Szolgálatban állok most is, de ez a szolgálat más, mint az akkori. Új kihívások, másfajta alkalmatlanság-érzés. Újra fel kellett idéznem, hogy ezt a szolgálatot is Isten irgalmából kaptam. És ebben a szolgálatban sem szabad elcsüggednem, bármily nagyok a kihívások, bármennyire alkalmatlannak érzem is magam.

Mit tehetünk, ha az Istentől kapott szolgálatban – akármi legyen is az - ránk tör a csüggedés? Az Íráshoz fordultam, és a következő válaszokat kaptam:

Lukács 18,1: mindig imádkozni kell, és nem szabad belefáradni.

A 2 Kor 4,16 azt kéri, ne feledjük, hogy napról napra megújulunk bensőleg.

A Gal 6,9 arra int, gondoljunk az aratásra, amikor majd megtérül fáradozásunk, ha nem adjuk fel.

Az Ef 3,12-13, kér, hogy ne csüggedjünk, mert bátran és szabadon járhatunk a Jézusban való hit által, és ez dicsőségünkre szolgál.

A 2 Tessz 3,13 azt kéri, ne fáradjunk bele a jó cselekvésébe.

Végül a Zsid 12,3 figyelmeztet, gondoljunk Jézusra, s mindarra, amit Ő értünk elszenvedett. Bármin megyünk is keresztül, nem hasonlítható ahhoz.

Ezek az igék segíteni szoktak felülkerekednem a csüggedésen, s remélem neked is hasznosak lesznek. Lehetsz bár magányos asszony, aki beteg, idős szüleit ápolja, vagy kisgyermekek édesanyja, nehéz, felelősségteljes pozíciót tölthetsz be, vagy zűrös házasságban élő feleség vagy, esetleg hiába próbálod megvalósítani az álmaidat – a csüggedés időről időre utolér. Nem az a kérdés, elcsüggedünk-e, hanem az, hogy mit teszünk, ha igen. Ezekkel az igékkel felfegyverkezve gondoljunk arra, hogy Isten kegyelméből szolgálhatunk, s teljesítsük szolgálatunkat csüggedés nélkül, újra meg újra Hozzá fordulva erőért és kitartásért.

Uram, tudom, hogy ott állok, ahova Te akartál tenni engem, Tőled kaptam a szolgálatot. Tudom, azt akarod, hogy tartsak ki, és ne csüggedjek el. Segíts, hogy Feléd forduljak, ha el akarok menekülni, és kapjak Tőled erőt a folytatáshoz. Hála Neked kegyelmeidért. Jézus nevében, Ámen.

(Forrás: Encouragement for today, 2011.03.25. Marybeth Whalen, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

Indulataink hálójában


„Ne nyugtalankodjék szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek!” Jn 14,1


Hajnali öt volt, éreztem, hogy szétárad bennem a féltés, a nyugtalanság. Arra ébredtem, hogy a gyermekem újra rosszul van. A férjem távol járt üzleti utakon, nekem kellett segítenem az ágyam mellett álló kisfiún, akinek köhögési rohama volt. 
Már egy hónapja kínlódott, egyik megfázás a másik után. Tegnap még abban bíztam, hogy kezd helyrejönni, hogy leállhatunk a légzéskönnyítőkkel, csíraölőkkel, fertőtlenítőkkel. Legalábbis aznap reggelig úgy tűnt. 
Frusztrációt éreztem, reményvesztettséget. 
Ha a gyermekem kibillen az egyensúlyából, én is. Már el volt maradva a tanulással, én is elmaradtam egy csomó tennivalómmal. Éreztem, hogy egyre idegesebb leszek, mialatt kitöltöttem a köhögést csillapító szirupot a mérőkanálba. Eszembe jutott, mi mindent terveztem – elmaradnak a találkozások, a határidős munkák, a megbízások. Rosszallást éreztem. A szükségesnél jóval nagyobb lendülettel csaptam be a gyógyszeres szekrény ajtaját. 
Sajnáltam szegény gyermekemet. Csalódást éreztem a hiábavaló imádkozásért, ami nem állította le a betegség kiújulását. Dühös voltam, hogy újra a vírusok alakítják egy nap menetrendjét. És rosszul éreztem magam, mert tudtam, hogy nem így kéne reagálnom. 
Ezt éreztem, azt éreztem…. Mást se tettem, csak éreztem, hagytam, hogy indulataim eluralkodjanak rajtam és mindazon, ami aznap várt rám. 
A tudatom azt súgta, hogy felnőtt keresztényként nem így kéne hozzáállnom. Nem az lenne az igazi, ha a lelki élet olyan szintjén lennék, ahol nem borítanak ki ezek a dolgok? 
Miután elláttam a fiamat, leültem, és átlapoztam az evangéliumokat, keresve, hogy Jézus érzett-e valaha érzelmi feszültséget. Természetesen találtam is ilyen helyeket: „egyszerre csak remegni és gyötrődni kezdett” (Mk14,33); „Jézus mélyen megrendült lelkében” (Jn 13,21); „most mélyen megrendült a lelkem” (Jn 12,27). 
Ha Jézus maga is megrendült, hogyan várhatom el magamtól vagy mástól, hogy nyugtalanság nélkül élje le az életét? Nem az érzelmeimmel van baj, hanem a rá adott reakcióimmal. Amikor hagyom, hogy eluralkodjanak a szívemen, az eszemen. 
Ilyenkor elveszítem az egyensúlyomat. 
Isten kikerül a látómezőmből. 
Olyasmiket teszek vagy mondok, amit később megbánok. 
Amikor Jézus a cím alatt idézett szavakat mondta tanítványainak, tudta, mi előtt állnak. Tudta, hogy rövidesen meghal, s ez félelmet, szomorúságot, kételkedést kelt majd a tanítványok szívében. Nem akarván, hogy ezek az érzelmek eluralkodjanak rajtuk, figyelmeztette őket, hogy tekintetüket Istenre szegezzék, és arra, amit Ő maga tanított nekik. 
Jézus tudja, mi vár ránk, szavai nekünk is szólnak. Kéri, hogy ne engedjük ide-oda csapongani érzelmeinket, ne hagyjuk, hogy kibillentsenek egyensúlyunkból. Hűséges Urunk azt kéri, szögezzük tekintetünket Őreá. 
Aznap reggel elhatároztam, hogy bizalmamat Istenbe vetve imádkozni fogok, és nem arra figyelek, hogyan alakul a napom, nem dagonyázom az érzelmeimben. Ő elcsendesítette háborgásomat, s a fiam is jobban érezte magát egy idő után. 
Mikor összezavarnak az érzelmek, az indulatok, jó, ha olyan forráshoz futunk, ahonnan erőt kapunk elviselésükhöz, napjaink levezetéséhez. Úgy gondolom, Jézusnak is tetszik, ha a Belé vetett bizalomban dagonyázunk.
 
Uram, azt akarom, hogy a Te Lelked uralkodjék rajtam, nem az érzelmeim. Segíts, hogy ma is Rád fókuszáljak, és ne a gondjaimra, bajaimra. Jézus nevében, Ámen. 


 

forrás: Rachel Olsen Encouragement for today, 2011.05.03. www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

2016. január 16., szombat

Ahova nézünk, arra megyünk

„Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte lévő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és most az Isten trónjának jobbján ül.” 

Zsid 12,2


Érdekes dolog a nézés. Hatalma van. Képes megváltoztatni dolgokat.
Észak-Karolina államban élek, a NASCAR hazájában. Még vezettem is egy ilyen autót egy kvalifikációs versenyen. Annak idején beszélgettem néha autóversenyzőkkel. Átnyújtom, amit tanultam tőlük: Mindig azt kell nézned, amerre menni akarsz.
A versenyautók olyan sebességgel mennek, hogy bármilyen apró irányváltás, a kormánykerék legfinomabb elmozdulása is nagyon megváltoztatja helyzetedet a pályán. Bármily meglepő, az, hogy hova nézel, elég mozgást ad át az izmaidnak ahhoz, hogy a kormánykerék a tekinteted irányába forduljon. Akkor is, ha nem ez volt a szándékod.
Más szóval: ahova nézünk, arra megyünk.
Ezért gyakoroltatják be az autóversenyzőkkel, hogy soha ne tekintsenek a falra. Ha a falra nézel, oda is érkezel – összetöröd magad.
Szerintem a Biblia is ezért foglalkozik annyit azzal, hogy tekintetünket tartsuk Krisztuson. Mert ahova nézünk, arra megyünk.
Emlékszel Péter történetére, mikor meglátta Jézust a vízen közeledni (Mt 14,29), kilépett a csónakból, és elindult Felé? Ahogy levette szemét Jézusról, és a szélkorbácsolta hullámokra pillantott, el is indult lefelé, a hullámok közé.
Elgondolkoztam, hogy vajon újévi fogadalmaink nem ilyen falnézések vagy hullámnézések, ahelyett, hogy Jézusra tekintenénk? Nagy elhatározásokat hozunk: „Le fogok fogyni”, vagy: „Jobban beosztom az időmet”. (Két olyan fogadalom, amit én is többször megtettem már.) Vagy „Lezárom ezt a kapcsolatot.” Tekintetünk pedig hova néz? A súlytöbbletünkre, a felfordulásra, a tiltott gyümölcsre.
S legközelebb azon vesszük észre magunkat, hogy arra megyünk, amerre nézünk: belesüllyedünk a kalóriákba, az idegességbe, az önutálatba. Legyőzöttnek érezzük magunkat, kimerültnek. És feladjuk.
Hál’ Istennek rájöttem egy más módjára az újévi fogadalmaknak, ami valóban a helyes úton tart. Ahelyett, hogy hosszú listát írnék mindazon területekről, ahol szeretnék megváltozni, imádságos lélekkel kiválasztok egyetlen szót, amire figyelni akarok egész évben. Egyetlen szó képvisel mindent, amit remélek, hogy Krisztus bennem és általam véghezvisz ebben az évben. És megtapasztalhattam a változást!
A Zsid 12,2 arra figyelmeztet, hogy vegyük le szemünket önmagunkról és a körülményeinkről – a helytelen viselkedésmódokról, életutunk „falairól” – és nézzünk egyenesen Krisztusra. Mert ahova nézünk, arra megyünk.
Végső soron Jézus az, aki tökéletesít minket és a hitünket. Rábízhatjuk helyes irányú elhatározásainkat, mialatt nem vesszük le Róla, az egyetlen Szóról, a tekintetünket, és bízhatunk benne, hogy Ő megvalósítja őket.

Uram, ma is egyenesen Rád akarok tekinteni. Segíts, hogy meglássam munkálkodásodat az életemben és szívem alakításában. Jézus nevében, Ámen.



(Rachel Olsen: Focus Determines Direction Encouragement for today, 2013. január 8. www.proverbs31.org/devotions, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2016. január 14., csütörtök

Kész válasz

„Hát ti kinek tartotok engem?” (Mt 16,15)


Találkoztál már olyan emberrel, aki örökre tartó nyomot hagyott benned? Akinek az emléke bevésődött a lelkedbe?
Sosem fogok elfelejteni egy lányt, akit Stephanie-nak hívtak. Sok-sok évvel ezelőtt ugyanarra az egyetemre jártunk. Nagyon különbözőek voltunk, de élveztük egymás társaságát. Egyik este volt egy beszélgetésünk, amit ma is fel tudok idézni.
Az egyetem parkjában sétálgattunk, s a beszélgetés egy pontján kijelentette, hogy ő ateista, és nem hisz Istenben. Tétovázás nélkül, magabiztosan beszélt a gondolatairól. Aztán elhallgatott, és kedvesen megkérdezte, hát én miben hiszek, mire alapozom az életfilozófiám.
Húsz év után is élénken emlékszem a válaszomra. Ki tudtam mondani, hogy én Jézusban hiszek, de nem tudtam beszélni a Jézusban való hitemről.
Még most is bánom. De vajon most van már kész válaszom, ha valaki megszólít?
Mikor Jézus megkérdezte a tanítványaitól: „Ti kinek tartotok engem?”, Simon Péter kész volt a válasszal: „Te vagy a Messiás, az élő Isten fia” (Mt 16,16).
Hát én? Kicsoda nekem Jézus? Mi mindent tett az életemben? Miért követem?
Ma már kész válaszom van. Négy szóból áll: Számomra Ő a Remény.
Mikor valamilyen katasztrófaszerű helyzetben vagyunk, a reménybe kapaszkodunk. A legkisebb reménysugár is segít túllátni a káoszon.
Napi rutintevékenységeink közben is a reménybe kapaszkodunk. A legkisebb reménysugár is segít bízni abban, hogy lesz még jobb is.
A reménysugár bizalom Abban, aki nem maradt a sírban. Abban, aki megment, megbocsát, szeret és átsegít mindenen. Ez a remény az egyetlen, amire szükségünk van. Ez a reménysugár Jézus.
Úgy szeretném, hogy ha rákérdeznek, bármikor azonnal meg tudnám magyarázni, miért hiszek. Hiszek Istenben, aki reményt ad körülményeinktől függetlenül. Túl az értelmen, a logikus gondolkodáson, a mindennapi tapasztalatokon.
Olyan reményt, amibe érdemes kapaszkodni.
Ma már nem csak azt tudom kijelenteni, hogy hiszek Jézusban, de beszélni is tudok a hitemről.
Ha tőled megkérdezné valaki, miben hiszel, mit mondanál? Jézust tartod életed Urának? Ha igen, ez hogy mutatkozik meg az életedben? Készen vagy a válasszal?


Uram, te vagy a reményem minden nap. Köszönöm, hogy szeretsz és irányítasz. Segíts, hogy minden eseményben, körülményben, ami bekövetkezik az életemben, megkeresselek. Valóban mindenben. Te vagy az a reménysugár, ami segít továbblépni. Köszönöm. Jézus nevében, Ámen.

(Forrás: Encouragement for today, 2011.06.22. Holly Good www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

A hála érzése mindent átalakít


„Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságok gonosz szellemei ellen.” (Ef 6,12)


1992-t írtunk. Ültem az ágyon, arcomon csorogtak a könnyek, negatív gondolatok kergették egymást a fejemben. Miért olyan nehéz együtt élni vele? Miért nem képes megérteni? Miért nem tud megváltozni? Talán nem is kellett volna hozzámennem.
Ez a jelenet újra meg újra megismétlődött házasságunk első öt évében. Csüggedt voltam és kimerült, közel ahhoz, hogy feladjam.
És íme, itt vagyok, eltelt 19 év, és nagyon örülök, hogy akkor nem mentem el.
Az évek során az Efézusiaknak írt levél 6,12 megtanított, hogy nem a férjem az ellenségem. Érezhetem úgy, hogy ő az, de valójában az igazi ellenségem a Sátán, aki gyűlöli a házasságot, és mindent kieszel, hogy közénk álljon.
A Sátán célja mindig az, hogy valamit beékeljen két ember közé, és szétválassza őket.
Minden úton-módon el akar választani egymástól: konfliktusokkal, fájdalommal, félreértésekkel, a zavarkeltés száz meg száz módszerével.
El akar szakítani a szomszédainktól, a barátainktól, a munkatársainktól, a szüleinktől, a házastársunktól, a gyermekeinktől.
Mindenekelőtt Istentől akar elválasztani. Isten szívéről akar leszakítani.
Egyik stratégiája a Sátánnak, amivel az szétválasztást elindítja, hogy igyekszik minket belesüllyeszteni a duzzogás, panaszkodás lelkiállapotába. Ha sikerül figyelmünket a nehézségekre, az egyértelműen negatív dolgokra irányítania, ezzel apró, egyre táguló repedéseket üthet kapcsolataink falán.
A szomszéd – és bárki más – füve egyre zöldebbnek látszik a miénknél.
Tisztán látom a folyamatot, ami házasságunk első öt évében végbement. Valahogy hiperérzékeny lettem mindenre, amit rossznak véltem a férjemben, s teljesen vak lettem a jóra.
Duzzogtam, panaszkodtam, zaklattam, és meg akartam változtatni.
S eközben majdnem tönkretettem a házasságomat.
A Sátán egyre inkább teret nyert, ahogy a távolság Art és köztem napról napra növekedett. Elmentünk tanácsadásra, de szívem annyira fájt, úgy megkeményedett, hogy semmi szinten nem voltam hajlandó kapcsolatba lépni vele. Keserű voltam, zsémbes, és boldogtalan.
Aztán egyik nap, mikor könnyek között könyörögtem Istenhez, tegyen valamit, hogy jó irányba forduljanak a dolgok, késztetést éreztem, hogy felsoroljam Artnak azokat a tulajdonságait, amikért hálás lehetek.
Eleinte nehezen ment. A Sátán suttogásainak hatása alatt voltam, csak a negatív dolgokat láttam, fel sem merült, hogy valami jót is találhatok.
Aztán, ahogy egymás után felszínre kerültek a pozitív vonások, a hozzáállásom is kezdett megváltozni. Mintha a negatív felhők lassan oszladozni kezdtek volna, újra láthatóvá váltak a pozitív tulajdonságok.
Szomorú, hogy öt évem arra ment el, hogy a zöldebb füvön ábrándoztam. Mostmár tudom, hogy ott zöldebb a pázsit, ahol trágyázzuk, és öntözzük. A hála érzése – amikor tudatosan számba vesszük, miért lehetünk hálásak – kiváló módja a pázsit gondozásának. Mindent átalakít.

Uram, köszönöm, hogy megmutattad, milyen jótékony hatása van, ha tudatosítom és értékelem szeretteim jó tulajdonságait. Segíts felismernem a Sátán mesterkedéseit, és hogy ellen tudjak állni nekik valódi hálatelt szívvel. Jézus nevében, Ámen.



forrás: Lysa TerKeurst Encouragement for today, 2011.09.06. www.proverbs31.org fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu fotó: pinterest.com

2016. január 12., kedd

Ezt kívánom

„Mert ahol a kincsed, ott a szíved is.” Lk 12,34


Az én lányaimnak, a ti lányaitoknak. Az én fiaimnak, a ti fiaitoknak. Ezt kívánom.
Fiatalok vagytok, szemetekben ártatlanság csillog. Ne vigyétek vásárra. Ne cseréljétek le a tiszta békét, amivel reggel ébredtek, valamivel, ami csak később való nektek. Később, amikor valakinek, akit Isten kiszemelt erre a feladatra, minden vágya az lesz, hogy mellétek álljon. Nem fog akarni semmit tőletek. Mindent értetek akar majd.
Értetek és nektek.
Ezt kívánom.
Amikor fiatal voltam, és szememben ártatlanság csillogott, hagytam, hogy elcsábítson a vágy. Egy vágy, ami mélyről, egy kétségbeesett lány szíve mélyéből fakadt. Hogy szeressék. Hogy becéző szavakat mondjanak neki. Hogy érezze, észreveszik, kívánják, tetszik valakinek.
Békességemet a zsebembe gyömöszöltem, biztos voltam benne, hogy ott marad akkor is, ha én közben megmártom a lábujjamat a vágyam patakjában.

Veszélyes vizekbe gázoltam. Amíg bokáig ért, izgalmat okozott a sodrás. Mikor már térdig jártam benne, elég idősnek, erősnek éreztem magam, és bosszantott, hogy olyan emberek, akiket tisztelek, nem bíznak bennem. Tudom, mit csinálok. Nem tűnt veszélyesnek, ezért úgy döntöttem, nem veszélyes.
Pedig az volt.
Tévedtem.
Ezt kívánom.
Bárcsak hallgattam volna másokra.
Hallgattam volna az igazság hangjára, ami azt kiáltotta, forduljak vissza, fussak vissza, lépjek ki a patakból. Álljak ellen a vonzásnak. Utasítsam vissza a hazug szólamot: kövesd az érzéseidet. Az érzéseknek be kell előbb érniük az igazság szilárd talaján. Az igazságén, ami nem röppen el. Az igazságén, ami nem csap be.
De én mentem tovább, egyre beljebb. Egyre mélyebbre. Olyan erős volt a sodrás, hogy észre sem vettem, milyen messzire jutottam. Mígnem késő volt. A bűntudat, a szorongás, a félelem hullámai átcsaptak rajtam. Aki azt mondta, tetszem neki, elhagyott.
És elhagyott valami más is. Beletúrtam a zsebembe, de üresen találtam. Pedig olyan biztos voltam benne, hogy a békesség ott marad. Tévedtem. Kicsúszott, és eltűnt.
Bár megfordultam volna ott és akkor, és visszafutottam volna az igazsághoz, a biztos talajra. Láthattam volna, hogy a békességem is odaúszott. Amikor a békesség kicsúszik a kezedből, mindig visszatalál az igazsághoz, és kézenfogva várnak rád. Ahogy végül nekem is sikerült visszatalálnom. De többévnyi szenvedést, tengernyi könnyet megspóroltam volna, ha soha el sem hagyom őket.
Ezt kívánom.

Uram, segíts rátalálnom az igazságra, a szilárd talajra. Úgy szeretném, ha minden döntésem Hozzád vezetne. Csak Hozzád. Itt és most. Jézus nevében, Ámen.

(Forrás: Encouragement for today, 2011.07.28. Lysa TerKeurst, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

De mi lesz ha


„Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Én nem úgy adom nektek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, és ne szorongjon.” Jn 14,27


Évente egyszer ott szoktam ülni a váróban. Látszik az igyekezet, amivel valakik megpróbálták könnyeddé, vidámmá tenni a környezetet. Nehéz, mikor az itt üldögélő nők azzal a tudattal várakoznak, hogy a teszt eredménye sarkából fordíthatja ki az életüket.
Arcomon mosoly, amikor bejelentkezem, de az agyamban ott zsongnak a kérdések: „Mi lesz, ha rossz az eredmény? Mi lesz, ha visszahívnak újabb vizsgálatokra? Mi lesz, ha felmerül a gyanú? Mi lesz, ha…?”
Tudom, milyen az, ha visszahívnak. Megtörtént már. De akkor valami apró eltérés volt, amit ellenőrizni akartak. De mi lesz, ha most nem erről van szó? Most, hogy kiderült, volt már mellrákos a családban, ezek a „mi lesz, ha?” kérdések jócskán felerősödtek.
Szerencsére, nem ez az első vesszőfutásom – már néztem szembe a félelemmel. Voltak olyan időszakaim, mikor sem enni, sem aludni nem tudtam az aggódástól. Egy egészséggel kapcsolatos félelem pár évvel ezelőtt a szorongás örvényébe sodort. Közel voltam ahhoz, hogy elveszítsem józan eszemet, nem sok hiányzott. Be kellett látnom, hogy egyedül nem tudok megküzdeni a félelemmel. Emberi próbálkozásaim túlságosan gyengének bizonyultak a legyőzéséhez. Nem tudtam gondolkodással, okoskodással kivergődni az örvényből.
A félelem nem mindig logikus. Ha az lenne, elég volna megismerkednem a statisztikai adatokkal, s békésen várhatnám a vizsgálatok eredményét. Vagy megnyugtatna a jószándékú barátok biztatása: ”Nyugi, nem lesz semmi baj”.
A szívem mélyén jól tudom, hogy nem mentesülünk a gondoktól életünk során. Többnyire vagy épp kijutok a bajból, vagy benne vagyok, vagy a következő a sarkon túl vár rám.
Hála érte, hogy Jézus ezalatt mindig ott van és várja, hogy feladjam gyenge, hatástalan próbálkozásaimat a megnyugvásra. Amint lazul görcsös kapaszkodásom a helyzet uralásába, Ő belép a szívem és a hazugságok között keletkezett űrbe, és feltölti az Ő igazságával.
Saját módszeremet, saját utamat kerestem, ami elvezet a békességhez, pedig végig az Ő útjára volt szükségem.
Mai igénkben olvashatjuk Jézusnak ezt az ígéretét: „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Én nem úgy adom nektek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, és ne szorongjon.” (Jn 14,27). Erről a békességről mondja máshol a Biblia, hogy minden értelmet meghalad. (Filippi 4,7).
Megtanultam, hogy a magam erejéből kiváltott béke és bátorság nem állja ki a próbát. Az én békém a körülményektől függ. Attól, mennyire látom át, mennyire uralom a helyzetet. Az én nyugalmamban mindig meg tud szólalni az a kis hang: „de mi lesz, ha?”
Jézus békéje viszont elhallgattatja ezt a kételkedő hangot, mert a hang tudja a választ: „Én leszek az ő békéje” – feleli Jézus. Ma már jobban fel vagyok fegyverkezve az élet „mi lesz, ha” kérdéseivel szemben. Ahelyett, hogy arra figyelnék, amit nem tudok, arra összpontosítok, amit tudok. Tudom, hogy Jézus békéje velem lesz. Jöhetnek viharok, felkorbácsolhatják a vizet, de a békém megmaradhat. Olyan Valaki ígérte ezt meg nekem, aki sohasem hazudott.
Lehet, hogy nem ismerem a jövőt, de belekapaszkodhatom Abba, aki ismeri. Abba, aki készen áll, bármi történjék is. Hiszem, hogy Jézus nem hagy el, Ő még mindig képes

csodát tenni, és biztosít róla, hogy törődik velem. Ez az, amit tudhatok.
Fel-felmerülnek még bennem aggódó gondolatok, elszorul a szívem egy-egy hír hallatán, hazudnék, ha tagadnám ezt. De ezek az indulatok már nem tudnak eluralkodni rajtam. Amikor felfedezem, hogy közelednek, leállok, és imádkozni kezdek: Jézusom, add nekem a Te békédet, az enyém már megint nem működik.

Uram, Te magad is mondtad, hogy sok baj és gond ér minket a világban. Látod azt, ami közelít felém, s látod, hogy kezd eluralkodni rajtam a félelem. A vihar alatt is tudni akarom, hogy Neked megvan a hatalmad, hogy békét adj nekem. Kérlek, Uram, békéd áradjon most be a lelkembe. Csak a Te békéddel tudok bátran szembenézni azzal, amit a jövő hozhat. Jézus nevében, Ámen.


forrás: Glynnis Whitwer Encouragement for today, 2011.05.30.www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

2016. január 10., vasárnap

Leépülsz vagy felépülsz?

„Mit szóljunk ehhez? Ha Isten velünk, ki ellenünk?” Róm 8,31


Egy reggel nagyon nyomott hangulatban ébredtem. Kétségek gyötörtek: képtelen vagyok mindennek eleget tenni. Nem tudok egyszerre feleség, családanya, szüleim gyermeke, konferencia-előadó, író lenni, és minden más, amire Isten meghívott. A gondolataim szembefordultak velem, s velük tartottak az érzelmeim is.
Mialatt az alkalmatlanság érzésével küszködve feküdtem az ágyon, megszólalt a rádióm ébresztője. Twila Paris éneke megszakította gondolataim fonalát. Higgadt magabiztossággal szólt a lelkemhez, azt mondta, nem a félelem ideje ez, hanem a hité és a bizonyosságé. Intett, hogy ne hagyjam homályba veszni a célt, ne engedjem, hogy érzelmeim, hangulatom uralkodjanak rajtam, kapaszkodjam a szívem mélyébe rejtett igazságba, abba, hogy mindaz valóság, amiben hiszek. Végül felidézte a legfontosabb igazságot: Isten kézben tartja az eseményeket.
Ezek a szavak Isten igazságával elnyugtatták háborgó lelkemet. Megváltoztatták gondolataim irányát. A szorongás átadta helyét a magabiztosságnak, a kontrolvesztés a biztonságérzésnek: Isten kézben tartja az irányítást.
Rajtunk áll, engedjük-e hogy a kételyek leépítsenek, vagy hagyjuk, hogy Isten igazsága felépítsen.
Ha Krisztus a miénk, hozzáférésünk van Isten hatalmához és ígéreteihez, s bizakodó szívvel élhetünk. De ez nem történik meg csak azért, mert lehetőség van rá. Tennünk kell érte.
Nagyon örültem, hogy előző este erre az adóra állítottam rádióm ébresztőjét, s biztató zenére, bátorító szavakra ébredhettem. Ahogy eldöntöttem, melyik adóra ébredjek, ugyanilyen szándékosan kell saját gondolataimat Isten gondolataira hangolnom minden nap.


Ahogy a rádiómat közép- vagy rövidhullámon hallgathatom, ugyanúgy gondolataim is két 
hullámhosszra állhatnak rá. Egyiken az ellenem szóló (AM – against me), másikon az értem, mellettem szóló (FM - for me) gondolatokat hallgathatom. Sajnos túl gyakran kapcsolunk az ellenünk szóló gondolatok állomásaira.
Ha gondolataim ellenem irányulnak, így tesznek érzelmeim is. Legközelebb, ha úgy érzed, kételkedsz magadban, állj le, és kérd meg a Szentlelket, mutassa meg, mire gondoltál, ami kiváltotta belőled ezt az érzést. Aztán gondolataidat vesd össze Isten gondolataival, amiket a Szentírásban találsz. Egyeznek? Ha nem, keress egy igazságot Isten Igéjében, ami felülírja hazug gondolatodat, ami a szorongást keltette benned. Mondok néhány példát:
Amikor ellenem fordul a kételkedés, és arról győzköd, hogy gyenge vagyok és magányos, Istenre gondolok, aki mellettem van! Erős lehetek és bátor, mert az Úr, az Isten velem van. Ő sosem fordul el tőlem, és nem hagy cserben (5Móz 31,6).
Amikor ellenem fordul a kételkedés, és azt bizonygatja, hogy alkalmatlan vagyok valamire, Istenre gondolok, aki mellettem van! Azt mondja, az ő alkotása vagyok, Krisztusban újjáteremtett, hogy elvégezzem azokat a jó dolgokat, amiket Ő előre elgondolt nekem (Eféz 2,10).

Uram, Igéd azt mondja, kiválasztott vagyok, királyi pappá tettél, szent lányoddá, egy emberré, aki Hozzád tartozik. Segíts szem előtt tartanom, hogy kivezettél a kételyek sötétjéből, hogy másoknak is beszélhessek a Világosságról, amit Benned megtaláltam. Köszönöm, hogy mellettem állsz, segítsz harcolni ellenségeimmel: a bizonytalanság és alkalmatlanság érzésével. Általa, Aki szeret engem, nemcsak győzni tudok, de uralkodni is ellenségeim felett. Jézus nevében, Ámen.

(Forrás: Encouragement for today, 2011.08.10.Renee Swope, www.proverbs31.org, fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest.com)