Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (22) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (6) alkalmatlanság (5) Anyák napja (5) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (12) Atya (2) barátság (16) bátorítás (35) bátorság (5) Békesség (29) belső békesség (14) belső viharok (24) beszéd (6) betegség (1) Biblia olvasás (16) Bizalom (65) bizonyosság (1) bizonyságtétel (18) biztatás (3) böjt (2) bölcsesség (18) Bűnbocsánat (10) bűntudat (4) céltudatos élet (9) család (5) csalódások (5) Csendes percek (2213) csendesség (6) csüggedés (13) Depresszió (12) dícséret (2) dicsőítés (20) Döntések (20) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (12) elég vagy (1) elengedés (3) életöröm (8) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) elhívás (1) elismerés (3) előítélet (3) elutasítás (2) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (2) engedelmesség (9) erő (15) fájdalom (12) fáradtság (9) feladat (14) félelem (14) feltámadás (5) feltöltődés (10) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (9) Gondolatok (42) gondoskodás (2) gondviselés (14) gyász (2) gyengeségek (5) Gyermeknevelés (31) Gyógyulás (11) győzelem (5) hála (11) hálaadás (11) harag (4) harc (6) házasság (29) hit (40) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (9) igazság (11) Igehirdetés (38) ígéretek (2) Igevers (4) Ima (44) imádság (21) Immánuel (2) irgalom (10) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (9) Isten ereje (14) Isten gondoskodása (31) Isten hangja (4) Isten hűsége (33) Isten időzítése (4) Isten keresés (3) Isten követése (16) Isten lát (2) Isten munkálkodása (13) Isten neve (6) Isten szeretete (85) Isten terve (26) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (59) Istenen lévő tekintet (4) Istennel töltött idő (19) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (19) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (9) Jézus keresztje (1) Jézus követése (43) Jézus szeretete (17) jóság (4) jövő (2) kapcsolatok (31) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (26) keresés (2) kételkedés (8) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (12) konfliktusok kezelése (6) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (13) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (9) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (13) megelégedettség (9) megismerés (6) Megpróbáltatás (33) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) miért (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (2) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (9) nyugtalanság (2) odafigyelés (8) odaszánás (2) olvasói gondolatok (41) otthon békéje (2) öltözet (2) önbizalom (3) önértékelés (39) önuralom (1) önvizsgálat (23) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (1) összetöretés (3) Pásztor (1) pihenés (7) prioritások (2) próba (4) ráhagyatkozás (1) Receptek (4) Remény (28) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (6) szabadság (9) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (7) szégyen (2) szelídség (4) Szentlélek (5) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (3) szeretet (47) szeretve élni (2) szeretve vagy (1) szív (1) szolgálat (24) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (5) tiszta szív (2) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (15) új élethelyzet (1) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (21) várakozás (15) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (7) vígasztalás (3)

2017. augusztus 31., csütörtök

Ha Istentől van, megnyugodhatom

„Ezért most azt mondom nektek, hagyjátok békén ezeket az embereket, és engedjétek őket szabadon. Ha ez az elgondolás vagy mozgalom emberektől származik, magától felbomlik. De ha Istentől van, nem tudjátok megállítani őket, és úgy látszana, mintha Isten ellen hadakoznátok.” (ApCsel 5,38-39)

Kezdettől fogva ott éreztem Istent a részletekben. Nehéz munka volt, de hálás voltam érte. Mindent elvégeztem, amit kellett, a végén mégsem úgy sikerült, ahogy vártam.
Voltál már hasonló helyzetben?
Megteszel mindent, amiről úgy érzed, Jézus akarata. Van benne gond is, gyönyörűség is, de ez természetes. Élvezed a pillanatokat, amikor érzed, hogy Isten valami nagyszerűt alkot, aztán hiába teszel meg minden tőled telhetőt, a végeredmény elmarad attól, amire számítottál.
Enyhén szólva lehangoló az egész.
Mai olvasmányunkban Péter és az apostolok igencsak nehéz helyzetben vannak. Hiába maradtak hűségesek, többször bebörtönözték, és meg is verték őket. Ők is emberek, el tudnak keseredni. Ám valahányszor kiszabadultak, ott folytatták, ahol abbahagyták, ahova Jézus szólította őket.
A hatóságoknak egy adott ponton elegük lett az apostolok csökönyösségéből. Összegyűlnek, hogy döntsenek a sorsukról. Ezen a tanácskozáson kér szót a közösség egy tekintélyes tagja, Gamáliel, és a következőt mondja:
„Engedjétek őket szabadon. Ha ez az elgondolás vagy mozgalom emberektől származik, magától felbomlik. De ha Istentől van, nem tudjátok megállítani őket, és úgy látszana, mintha Isten ellen hadakoznátok” (ApCsel 5,38-39).
Ha Istentől van, nem tudjátok megállítani őket.
Mi lenne, ha másként tekintenék Istentől kapott feladataimra?
Szeretettel nevelek egy gyermeket, közösséget vezetek, vagy egy kapcsolaton dolgozom – ha Istentől van, megnyugodhatom. A siker nem a nehézségektől, a befektetett munkától függ, de még az eredményektől sem.
Elég, ha biztosak vagyunk abban, hogy Isten bízta ránk a munkát. Nem vár többet, csak hogy tegyük meg a magunkét. Bízhatunk abban, hogy Ő is megteszi a magáét. Mi nem látjuk a végső eredményt, Ő viszont látja.
Jézus követése mindig gondok (érzéseink, az emberek ítélete, gyors eredmény reménye) és hit egyvelege. Talán azt hittük, könnyebb lesz. Talán abban reménykedtünk, sok örömünk lesz benne. Arra gondoltunk, hogy a gyors eredménnyel teszünk Isten kedvére. Ha csalódottnak érezzük magunkat, gondoljunk arra, hogy:
Ha Istentől van, semmi nem akadályozhatja meg. Nem miattam, hanem Miatta.
Ha Isten kér tőlünk valamit, elejétől végig nyugodtak lehetünk. Megtesszük, ami tőlünk telik. Hűségesek leszünk. Amikor befejezzük a feladatot, várjuk a következőt. Szeretünk tovább. Szívünket Isten hívására hangoltan tartjuk. Nem engedjük, hogy az ügy kimenetele vagy az elénk tornyosuló akadályok elvegyék örömünket, hogy Isten munkatársai lehetünk.
Ha Istentől van, és ezt tudjuk, egyszerűen lássunk neki, és végezzük el, ami a mi dolgunk. A végeredmény Istentől függ.


Mennyei Atyám! Munkatársadnak hívtál meg, és én végig a külsőségekre koncentráltam. Az érzéseimmel, az eredményekkel foglalkoztam, azzal, hogy szerintem hogyan kellene történnie. Most visszafordítom tekintetem Rád. Ha Tőled van, az nekem elég. Köszönöm, hogy felhasználsz terveid végrehajtásában. Jézus nevében, Ámen.
Suzie Eller: If God Is in It, I Can Rest, Encouragement for today, 2017.08.18., www.proverbs31.org, kép:pinterest, fordítás:eszmelkedesek.blogspot

2017. augusztus 30., szerda

Be akartam húzni valakinek

„Akik ugyanis test szerint élnek, azok a testiekre törekszenek, akik azonban a Lélek szerint, a lelkiekre törekszenek.” Róm 8,5


Először remek ötletnek tűnt, hogy azon a napon menjek vásárolni a fiúkkal, amikor a legnagyobb a forgatag az áruházakban. Beültünk a kocsiba, és lelkesen tervezgettük, milyen akciókat fogunk kihasználni. Lelkesedésem hamar elszállt, mikor megláttam a parkoló előtt kígyózó kocsisort.
A fiúkat leraktam kedvenc üzletük előtt azzal, hogy amint leparkolok, csatlakozom hozzájuk.
Ám amint észrevettem egy megürülő helyet, a legközelebbi autó azonnal elfoglalta. Kezdtem egyre idegesebb lenni, a vérnyomásom minden múló perccel emelkedett.
A következő fordulónál kifordítottam a kocsi orrát, reméltem, hogy kijutván a sorból be tudok szabadulni a parkolóba, ám abban a pillanatban, egy terepjáró mellém vágott. Egy férfi ült benne a családjával. Egyikünknek vissza kellett hátrálnia, és nekem úgy tűnt, mögötte több hely van.
Mosolyogva jeleztem a kezemmel, hogy lenne szíves hátratolatni, hogy elférjek előtte. Döbbenetemre, az ő válaszmozdulatában semmi nem volt abból a kedvességből, amivel én indítottam. Nem volt hajlandó elmozdulni onnan.
Ekkor nekem, akit általában kedvesnek és bájosnak mondanak, aki nem szokott dühöngeni, nem támad vissza, a kislánynak, aki jól tudja, hogy az erőszak nem oldja meg a konfliktusokat – szóval hirtelen beindult a képzeletem. Láttam magam, ahogy kiszállok, szitkozódva kiabálok azzal az emberrel, és a mellkasát lökdösve ráveszem, hogy alázatosan tolasson már hátra az utamból. Pattanásig feszült idegekkel, komolyan kész voltam jelenetet rendezni.
Agyamnak az a része, amelyik még működött, szerencsére észre tért, és meggyőzött, hogy ez a férfi úgysem adja fel, így hát dühtől fortyogva óvatosan visszatolattam a sorba, és csak lángoló tekintetemet lövelltem a férfira, ahogy elhajtott mellettem.
Egy órába telt, mire le tudtam parkolni, és ahogy elindultam a bejárat felé, majdnem összeütköztem a férfival és családjával, akik már kifelé jöttek. Nagyot dobbant a szívem, és borzasztóan szégyelltem magam.
Hirtelen új kép jelent meg a szemem előtt. Állok az áruház előtt, homlokomon felirattal: „Szeretem Jézust, és Őt követem”. Mindaddig, míg kocsim biztonságán kívül kerülve nem találkoztam velük, dühös indulatomat jogosnak éreztem. Most, hogy már lecsillapodtam, felismertem, hogy hibáztam.
Alapigénk az ilyen reakciókat, amilyen az enyém volt, „testinek” tartja. Más fordításokat is megnézve, egy még találóbb megfogalmazást találtam: „Ha életedet a test – pontosabban bukott, korrupt természeted – szerint éled, elméd a test dolgaival foglalkozik. De ha hagyod, hogy életedet a Lélek táplálja – azaz a benned lakó Isten – akkor a Lélek dolgaira figyelsz.”
Hiába vágyik arra a szívem, hogy a Lélek szerint éljek, a bennem lakó Isten jelenlétét sugározva magam köré – azon a napon hagytam, hogy a test felülkerekedjen. Ahelyett, hogy a Lélek dolgaira figyeltem volna, arra összpontosítottam, amit a test akart: anyagi javak felhalmozását, egy üres parkolóhelyet és terveim megvalósítását.
Amire elménk be van állítva, aszerint fogunk cselekedni.
Szerencsére úgy tűnt, a férfi és családja nem ismernek fel, de engem hirtelen alázatossá és bűntudatossá tett a látványuk. Istenhez fohászkodtam, kértem, hogy bocsásson meg, és állítsa vissza szívem és elmém fókuszpontját a Lélek dolgaira. Mikor felülkerekedik a test, kérhetjük Istent, állítsa be újra fókuszpontunkat, és ezzel helyreállhat kapcsolatunk Vele és a többiekkel.


Uram, elmém fókuszpontja olyan könnyen elcsúszik, és észrevétlenül a test szerint kezdek élni ahelyett, hogy Lelked jelenlétében lennék. Segíts, kérlek, hogy minden napot azzal kezdjek, hogy Rád tekintek, és figyelmem irányát egész napra beállítom Feléd – a szívemben, a lelkemben és az elmémben egyaránt. Jézus nevében, Ámen.

(Amy Carroll: The Day I Wanted to Punch Somebody, Encouragement for today, 2015.03.04., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2017. augusztus 29., kedd

A haldokló hit újraéled..

„A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által.”

Róm 10,17



Jogi tanulmányok. Két szó, ami egyeseket megrémít, másokat elbűvöl.
Három évet áldoztam életemből jogi tanulmányokra – adatgyűjtésre, esettanulmányozásra, törvényalkalmazásra, érvelésre. Órákat töltöttem a jogi könyvtárban. A kutatás, tanulás, írás minden időmet elrabolta. Kemény munkám kifizetődött, mikor leadtam a dolgozatokat.

Újra kifizetődött, mikor átmentem az ügyvédi vizsgán.

Aztán megint, mikor végzett jogászként beléptem első munkahelyemre, az egyik legnagyobb, legnevesebb céghez Dallas alsóvárosában.

Életem legjobb időszaka kezdődhetett volna, ehelyett én üresnek, céltalannak éreztem. Nem találtam örömöt, elégedettséget abban, amit nap mint nap csináltam. Mennyi időmbe és pénzembe került, hogy idejussak! És valami mégis hiányzott.

Amit lelkem mélyén éreztem, a haldokló hit nyöszörgése volt. A kimerült lélek mardosó éhsége. Feltöltöttem magam világi tudománnyal, s közben kiéheztettem a lelkemet.

Testvérem, érzel valami hasonlót, mialatt olvasod a szavaimat? Üresnek, száraznak, kimerültnek érzed magad? A hit Isten Igéjéből táplálkozik. Ha nem adagoljuk magunknak rendszeresen Isten Igéjét, egyre csak gyengülünk. Próbáltam táplálni hitemet két-három perces áhítatokkal reggelente vagy legalább néhány alkalommal egy héten. Ha éheztetjük hitünket, egyre messzebb kerülünk Atyánk szívétől. Egyre nehezebben bízunk benne. Néha nem akarjuk dicsőíteni Őt. Bűntudatunk van. Egyedül érezzük magunkat. Hallgasd csak az Atya szívéből fakadó szavakat:

„A hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által.” 
Róm 10,17

„Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” 
Mt 4,4

„Boldog ember az, aki /…/ az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz.” 
Zsolt 1,1-3


A hit Isten szavából táplálkozik. Hitünk meghal, ha nem kap életet az Igéből. Rájöttem, hogy változtatnom kell étkezési szokásaimon. Valami mást kell fogyasztanom, nem a jogi eseteket és törvénycikkelyeket.

Isten ma ideterelt téged. Kérdezd meg, miért tette. Megbirizgálta az Úr a szívedet? Szíved egyik húrja rezonál arra, amit írtam? Nagyon kérlek, ne hagyd figyelmen kívül a fenti szavak, igék hatását rád.

Legyünk mi is boldogok, mint az az ember, akiről az 1. zsoltár szól, aki éjjel-nappal elmélkedik Isten szavain. Mondjuk, tanuljunk meg ma egy idézetet a Bibliából. Keress egyet, talán valamelyik a fentiek közül alkalmas lesz. Adj „hit-ételt” szívednek, elmédnek. A következő napokban emészd a megtanult igét, mondd el újra meg újra, és add tovább. Figyeld Isten munkáját benned. Engedelmességed meghozza gyümölcsét.

Csak várj, figyelj, és látni fogod.

Uram, kimerültnek és üresnek érzem magam, s olyan távol vagy tőlem. Gyere közelebb, kérlek, táplálj szavaiddal, éleszd fel haldokló hitemet. Tégy olyanná, mint a folyóvíz partjára ültetett fa, teremjek jó gyümölcsöt, álld meg minden cselekedetemet. Jézus nevében, Ámen.






(forrás: Encouragement for today, 2010.11.08. Wendy Blight,  www.proverbs31.org fordítás:www.eszmelkedesek.blogspot.com fotó:pinterest.com

2017. augusztus 28., hétfő

Hogyan döntsek?

„Nézd, ajtót nyitottam előtted, senki nem tudja bezárni.” Jel 3,8a


Az élet tele van nehéz döntésekkel.
Honnan tudjam, hogy ő-e az „igazi”? Melyik egyetemre menjek? Milyen szakra felvételizzem? Melyik állást vállaljam el? Melyik templomi közösségbe járjak? Kezdjek valami újba? Most, hogy már felnőttek a gyerekek, vonuljunk vissza? Ideje nyugdíjba menni?
Az emberek utálnak döntéseket hozni. Főleg azért, mert félünk, hogy rosszul döntünk.
A döntési helyzetek félelmet váltanak ki. Megrémítenek. A döntés meghatároz minket. Ha mi hozunk meg egy döntést, nincs kit hibáztatni, és nem bújhatunk el a következmények elől. Ez bizony ijesztő is lehet.
Egy alkalommal Nancy-vel, a feleségemmel, étteremben vacsoráztunk, és a pincér minden egyes választásunkat nagy megelégedéssel fogadta. „Kiváló”, „Tökéletes”, „Ragyogó választás” – mondta mindenre. Olyan következetes volt a dicséretben végig az étkezés alatt, hogy nem álltam meg, és a végén megkérdeztem, előfordult-e már, hogy valakit figyelmeztetett, hogy rosszul választott. Elmondása szerint az étterem vezetője észrevette, hogy a vendégek borzasztóan rettegnek a rossz választástól, ezért kinyomtatott egy dicséret-listát, amiből a személyzet válogathatott a vendégek döntései után.
Gondoljunk bele. Egy ilyen egyszerű kérdéstől, hogy „Levest vagy salátát parancsol?” olyan lelkiállapotba kerülünk, hogy az arra érzékeny éttermek terapeutává képezik ki a személyzetet.
Valahogy Istennel is ezt tesszük. Mivel rettegünk a rossz döntéstől, választás előtt Isten elé tárjuk a lehetőségeket, és kérjük, hogy mondja meg, mi az Ő döntése számunkra.
No, de mi van, ha Isten akarata az, hogy legyünk elég bölcsek és jó ítélőképességűek ahhoz, hogy magunk döntsünk a dolgainkban az Ő Igéje és a hitünk alapján, bízva abban, hogy Ő mellettünk lesz az úton, bármilyen döntést hozunk?
Ettől kicsit felszabadulnánk, nem?
Isten akarata, hogy megtanuljunk jól választani. Talán ezért nincs a Bibliában olyan szakasz, aminek a címe az volna, hogy „Hogyan tudhatod meg, mi Isten akarata az életeddel?” Pál nem ír a biztos párválasztás 6 lépéséről, sem az Isten akarata szerint való hivatás megtalálásának 5 módjáról.
Ami viszont benne van a Bibliában: „Ha valaki közületek bölcsességben szenved hiányt, kérje Istentől, aki szívesen ad mindenkinek, anélkül, hogy a szemére vetné, s meg is kapja, csak hittel kérje, egy csöppet sem kételkedve” (Jak 1,5-6).
Illetve: „Könyörgök is azért, hogy szeretetetek egyre jobban gyarapodjon a helyes ismeretekben és a teljes tapasztalatban, hogy el tudjátok dönteni, mi a helyes” (Fil 1,9-10a).
Ezért hát, mikor legközelebb komoly döntést kell hoznod, ne azt kérd Istentől, hogy mutassa meg, mi az Ő akarata, hanem imádkozz először bölcsességért. És ne félj attól, hogy rosszul döntesz. Még ha a rossz ajtón lépsz is be, ha igaz szívvel teszed, Isten akarata fog teljesülni.
Ne feledd, Isten akarata az életedben nem arról szól, hogy kivel házasodsz össze, vagy hogy egyáltalán megházasodsz-e, és nem arról, milyen állást vállalsz, vagy milyen helyre költözöl. Isten akarata az életedre az, hogy csodálatos emberré válj az Ő hasonlatosságára: Jézus-karakterű emberré. És ennek semmi sem áll az útjában.


Istenem, tudom, hogy Te a nyitott ajtó Istene vagy. Minden nap minden perce alkalmat ad a növekedésre, a szolgálatra, arra, hogy jó hatással legyünk másokra. Szereteted miatt nem kell félnünk a bukástól, nem kell állandóan rettegnünk attól, hogy hátha nem a tökéletes döntést hozzuk meg. Imádkozunk bátorságért és bölcsességért, hogy lépjünk be minden ajtón, amit megnyitsz előttünk. És imádkozunk, hogy tetteink által a Te akaratod teljesüljön. Jézus nevében, Ámen.

(John Ortberg: How Do I Choose?Encouragement for today, 2015.03.03., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2017. augusztus 27., vasárnap

Isten barátai

Keresett magának az ÚR szíve szerint való embert, és őt tette az ÚR népe fejedelmévé. 


I Sámuel 13:14


Te azonban nem voltál olyan, mint szolgám, Dávid, aki megtartotta parancsolataimat, és teljes szívből követett engem, és csak azt tette, amit én helyesnek látok.


I.Királyok 14:8



Egyszer egy Mary Lance nevű hölgy megkérte az Urat, hogy ismertesse meg őt Isten legjobb barátaival. Mary szerette volna megismerni azokat a hívőket, akiken az Úr tetszése nyugodott, azokat az embereket, akiknek legfőbb vágyuk Isten szolgálata volt. Mary tudta, hogy ezen keresztények mély meggyőződéssel és bölcsességgel rendelkeznek, és azt is tudta, hogy ezek a "legjobb barátok" Isten örömét és koronáját jelentik, így Mary nagyon sokat várt ezektől az emberi kapcsolatoktól.

Mary nem csalódott. Jó pár kivételes, különleges barátságot élvezhet olyan rendkívüli emberekkel akik egészen különleges módon köteleződtek el Isten mellett. Kik ezek a keresztények?

Ezek a hívők nem felszínesen élnek. Örömük buzgó, de nem túlfűtött. Lendületesek, de nem lehengerlők. Készek gyorsan cselekedni, de nem kapkodnak. Körültekintőek, de nincs bennük gyávaság vagy önzőség. Elszántak és félelem nélküliek, de nem meggondolatlanok. Csendesen, szinte észrevétlenül végzik a dolgukat, a környezetük mégis érzi befolyásukat. Ezek a hívők telve vannak békességgel és örömmel, nem parádéznak és nem zajongnak.

Mary elmondása szerint sokan közülük nagy szenvedésen mennek át. Ők azok akik kitartóan a kereszt lábba kapaszkodnak amikor a próbák viharai tépázzák őket. Együtt kiáltanak Jóbbal: "Hiszen megölhet engem, de akkor is Benne reménykedem!" (Jób 13:15, angol fordítás szerint).

Isten nem személyválogató. Az Evangélium mindenki számára nyitott, de mégis úgy gondolom, hogy Isten különleges szeretettel fordul néhány ember felé, mint például Dávid felé is tette. Dávid volt az, aki teljes szívvel követte az Urat.

Drága Uram, szeretném megismerni legjobb barátaidat. Bemutatnál nekik?





(Forrás: Joni and Friends, Daily Devotional, God's Best Friends, http://www.joniandfriends.org/)


--

2017. augusztus 26., szombat

A nap sztárja

„Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremett…” 

(Efézus 2,10A)



Mindenáron tanító szerettem volna lenni, és minél hamarabb ott szerettem volna hagyni pénztári állásomat. Jól fizetető állás volt, mert futotta a számlákra és a férjem teológia mesterképzésére, és hálás is voltam a munkáért, de mégis jobban vonzott a pedagógus szakma. Hónapokig zaklattam a Fort Worth-i Független Iskolai Körzetet, míg végül adtak egy tanítói állásajánlatot. Amikor először mentem meglátogatni az új iskolámat, az igazgató felkísért egy lépcsősoron, rámutatott egy ajtóra, és ezt mondta: „Ez az első osztály amagáé. Sok sikert!” Rám mosolygott, majd gyorsan el is távozott.

Megdermedtem attól a döbbenetes látványtól, ami a teremben fogadott. Néhány gyermek az asztalon ugrált, mások alatta másztak, és torkuk szakadtából kiabáltak. A padlón meg papírcafat és ételmaradék, teljes káosz uralkodott az osztályteremben.

A sarokban egy láthatóan kiégett helyettesítő tanár ült, aki kétségbeesetten igyekezett átvenni az irányítást a diákjai felett… vagyis az én diákjaim felett.

Hamar megtudtam, hogy atúljelentkezés miatt minden tanárnak le kellett adnia osztályonként két-két tanulót, és így egy új osztály jött létre: az én osztályom. És természetesen minden tanár alegnehezebben kezelhető két diákját választotta.

Ahogy végiglapoztam a dossziéikat, felháborodva olvastam, milyen címkékkel bélyegezték meg előző tanáraik ezeket a gyermekeket. Hat éves korukban úgy jellemezték őket, hogy erkölcstelenek, rosszak, hibásak és lehetetlen fegyelmezni őket. Sőt egyikőjüket szó szerint hülyének titulálták. Iszonyat dühös voltam, és egyben eltökélt is, hogy megváltoztassam a róluk alkotott képet. Mindent megtettem, hogy megértessem velük, milyen különlegesek, és „A nap sztárja” volt a leghatásosabb mind közül.

Először is vettem egy sárga hungarocell darabot, amiből kivágtam egy nagy csillagot, megszórtam csillámmal, és öntapadós betűkkel ráragasztottam „A nap sztárja” feliratot, majd az egészet kifüggesztettem a terem ajtajára. Aztán az összes diákomról fényképet készítettem, és amikor kiválasztottam valakit „A napsztárjának”, a képét a csillagra ragasztottam. Egy nagy „A napsztárja” feliratú jelvényt is készítettem, amit egész napviselhetett a kiválasztott. A férjem egy különleges íróasztalt barkácsolt, amit aranyszínre festett, bizsu ékszerekkel és szalagokkal díszített, és egy kis állványra helyezte. A napsztárja egész nap kis trónján ülhetett.

Egyben ő lett a személyes kisegítőm is, aki kiosztotta a papírokat, megbízatásokkal, csillámlós tollakkal szaladgált, mindent megtett, amire szükségem volt. A többi gyerek aSztárt figyelte egész nap, milyen jó dolgokat tesz. Egyszerű, de jó tettek voltak ezek: felvett egy leesett tollat, kinyitotta az ajtót, vagy egyszerűen kedves volt ahhoz, aki küzdött valami miatt.

A nap végére összehívtam az osztályt egy nagy körbe, közepén anap sztárjával. Minden gyerek elmondott róla egy-egy jó dolgot, amit látott rajta aznap. Negatív megjegyzéseket nem lehetett tenni, és mindenkinek részt kellett vennie. Káprázatos volt látni, hogyan fejlődnek a gyermekek, miközben ajót keresik a másikban, és azt meg is osztják vele.

És nekünk is ezt kell tennünk akörülöttünk lévő emberekkel. A jót kell keresnünk a másikban, nem pedig a rosszat. Gyorsan fel kell hívnunk a másik ember figyelmét az érdemleges dolgokra, amiket észreveszünk benne, és megdicsérni azokat.

Szavainknak sugároznia kellene az elfogadást és helyeslést. Óvatosan kell bánnunk a kritikával és anagyvonalú, álszent dicsérettel.

„Vigasztaljátok tehát egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is.” (1 Thesszalonika 5,11)

Az emberek olyanokká válnak, amilyenekké mi bátorítjuk őket. Meg kell, hogy eddzük szívünket és elménket, hogy túllépjünk a hibákon, amiket mások erős pontjai után kutatva veszünk észre, sőt inkább ezeket az erős tulajdonságokat kellene reflektorfénybe helyeznünk.

Valóban meg lehet tanulni, hogyan találjuk meg másokban azt, amiért dicsőíteni lehet Istent. Mindenkinek szüksége van vezérszurkolóra. Ha úgy döntünk, hogy a jót fogjuk keresni másokban, akkor káprázatos lesz az átalakulás. Megváltozik az emberekhez való hozzáállásunk, és ez nem minden: a körülöttünk lévő emberek másképp fogják látni önmagukat – úgy, ahogy Jézus látja őket, értékesnek és kiválasztottnak – mint a nap sztárja.

Uram, lenyűgöz az igazságod, hogy Te szeretsz engem, és kiválasztottál, hogy a Tiéd lehessek. Nem vagyok képes felfogni ezt a szeretetet, de megragadom, mint egy drága ajándékot, mert valóban az is. Segíts emlékeznem, hogy a Te szemedben eltervezett, kívánt, szeretett és kiválasztott vagyok. Jézus nevében, ámen.



(forrás: http://www.girlfriendsingod.com/star-of-the-day/ Mary Southerland, Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013, Used with permission, www.girlfriendsingod.com fordítás: Kiss Erzsébet Janka, fotó: pinterest.com)




--
Bejegyezte: Blogger , bejegyzés helye:  "Csendes percek Istennel" Virtuális Kávézó Nőknek , időpont: 11/07/2015 04:58:00 de.

Egyedül - Olvasói gondolatok


 

Egyedül vagyok. A változásokkal, a sok érzelemmel a lelkemben, a búcsúval, újrakezdéssel, valami lezárásával, nyitással az újra. Nehéz a lelkemet megérteni. Nehéz velem jönni az úton. Egy-egy lépésre bekapcsolódik valaki, a maga módján, de aztán mennie kell, nem maradhat velem.

Saját magamnak is nehéz. Készen állni a feladatokra, és a lelkem lüktetését követni, kontrollálni.

Ilyenkor először emberekhez fordulok. Aztán csalódok. Bennük, hogy nincs idejük, nem értenek, nem jól reagálnak, és magamban, hogy ilyen helyzetbe hoztam magunkat, és hogy emberektől vártam a vigaszt, biztatást, tanácsot, megértést.

Aztán sajnálom magam kicsit. Vagy épp nagyon. Hogy nincs emberem. Megérkeznek a könnycseppek. Amik elhomályosítják a csalódást és elmossák, ami eddig utamba állt, kinyitják a lelkem Isten felé. 

Hosszú folyamat ez, nehéz út. Mert az érzelmeim sokszor elzárják az utat Istentől. Ilyenkor nem félem az Urat, hanem félek Tőle. Félek, hogy csalódást okozok Neki, hogy nem szépen viselkedek és megbüntet. Emberi logikámmal, sőt leginkább gyermeki logikával tekintek ekkor a helyzetre.

Ebben a mélységben már nem mindig találom a szavakat. Nem mindig tudok imádkozni. A zenéhez fordulok. A dalok imádkoznak helyettem, velem. A hangszerek simogatják a lelkem, jólesően megpendítik a lelkem húrjait. Kicsit megnyugszom.

Ekkor már tudok irgalommal tekinteni a társaimra. Látni a küzdelmeiket, sebeiket. Látni, hogy ők is ugyanarra vágynak: hogy megértse, elfogadja, szeresse őket valaki. Hogy mindenkiben ott van az "Isten alakú űr", ami időről-időre sajog. 

Ha ezekben a helyzetekben megengedem magamnak az önsajnálatot, de aztán szépen lassan átemelem a tekintetem önmagamról Jézusra, aki rövid földi élete során megannyiszor csalódott az emberekben, tanítványaiban, még a legkedvesebbekben is, és mégsem adta fel velük, velem, velünk, akkor tovább tudok lépni. Ekkor már nem az embereknek akarom átadni lelkem terheit, hanem Jézusnak. És ekkor már eszembe jut sok-sok Ige, ami segít, hogy újra és újra elhiggyem, hogy mehetek Hozzá megfáradtan, megterhelten és Nála nyugalomra lelhetek. Szabad elfáradnom, meglankadnom, megtántorodnom, de ha az Úrban bízok, akkor erőm megújul, szárnyra kelhetek, mint a saskeselyűk, futhatok tovább.

Tudom, hogy erősnek és bátornak kell lennem, nem szabad félnem és rettegnem, hisz velem van az Istenem, az Úr mindenütt, amerre csak járok. Csak Rá kell bíznom a dolgaimat, ha azt szeretném, hogy teljesüljenek a szándékaim. Rá kell hagynom az utaimat.

Így formálódik át szépen lassan a gyermekkorom büntető istenképe, akitől félek, aki elé nem merek odaállni gyengeségeimmel, azzá a kegyelmes, irgalmas, hatalmas, szerető, engem oly jól ismerő Istenné, Aki egyszülött Fiát adta értem. Azt a Fiút, Aki imádkozik értem az Atyához most is.Így kerül helyére újra minden és mindenki. Az érzelmeim, én magam, a körülöttem lévő emberek és Isten. 

 

Rácz Kornélia

 

 

 

 

 

2017. augusztus 25., péntek

Mit adjunk, amikor nincs mit adnunk

„Erre ő ezt a nevet adta az Úrnak, aki vele beszélt: »Te vagy az Isten, aki lát!«” Ter 16,13a

Hazafelé tartottam kocsival az áruházból, mikor megláttam. Két szutykos, olvadó hókupac között állt egy forgalmas kereszteződés sarkánál.
A kezében tartott kartontábla felirata tette közhírré elkeseredését, s a felfirkált szavakat olvasva összeszorult a gyomrom a szánalomtól. De mit tehetnék? Három rekesz tej van a csomagtartóban, két egydolláros bankjegy a pénztárcámban, és egy doboz rózsaszín rágógumi a műszerfalon.
Ahogy a lámpa zöldre váltott, elfordítottam a fejem a sarki látvány keltette dilemmáról, és hazafelé kormányoztam az autót.
Alig egy mérföld után úgy éreztem, szent suttogás szól hozzám újra meg újra: Menj vissza, és jelezd neki, hogy észrevetted.
Visszagondoltam, hogyan fordítottam el a fejemet, mikor befordultam a sarkon, mintha az asszony ott se volna. Mintha láthatatlan lenne. Értéktelen. Vagy mindkettő.
Vajon mi fáj jobban - kérdeztem magamtól, - a nincstelenség, vagy az, hogy levegőnek néznek?
Egy forgalmas kereszteződésnél vonakodva megfordultam, és megállítottam a kocsit egy közeli parkolóban.
Fogtam a két gyűrött bankjegyet, és bár minden lépéssel egyre jobban zavarba jöttem, odamentem az asszonyhoz. És ha megbántom, hogy ilyen keveset adok? Ha ezzel csak tovább rontok a helyzeten?
„Asszonyom, segíthetek valamit?” – kérdeztem az asszonytól, aki arcán viselte a zord időjárás nyomait.
„Munka kellene” – felelte higgadt határozottsággal. De aztán megtört a jég, és őszintén elbeszélte gondjait.
Nem ajánlottam megoldást bajaira, és nem mondtam véleményt gondjairól. Csak álltam a szélfújta sarkon, és hallgattam. Néha a legegyszerűbb módja, hogy megmutassuk valakinek, számít nekünk, az, ha időt szánunk a meghallgatására.
Ami ez után következett, nem illene bele egy megrendítő Hallmark film forgatókönyvébe, de még egy gondosan megtervezett vasárnapi iskolai óravázlatba sem.
„Nem igazán tudom, hogy segíthetnék”, ismertem be könnyes szemmel. „De tudom, hogy Jézus él, és hogy Ő nagyon szereti önt.”
Vágyakozón a kocsim felé pillantottam, de mielőtt elindultam, megkérdeztem: „Megengedi, hogy imádkozzam önért?”
Meglepetésemre, az asszony bólintott, és lerakta a kartontáblát.
A Teremtés könyve 16. részében is hallunk egy kétségbeesett asszonyról, aki több fájdalmas körülmény fogságába került. Hágár nem állt egy utcasarkon kartontáblával, hanem megfogant gyermekével a hasában elhagyatva kóborolt a pusztában. Amikor már reménytelennek látszott a helyzete, Isten egy küldönce érkezik hozzá biztató szavakkal.
A küldönc szavai nem változtatnak azonnal Hágár helyzetén, de gyökeresen megváltoztatják lelkiállapotát. Egy egyszerű igazság felülírja elhagyatottságát. Isten látja. Ismeri fájdalmát. Terve van vele.
Bevallom, máskor is előfordul, hogy félresöpröm valaki problémáját, mert nem tudok mit kezdeni vele. Hágár története arra tanít, hogy még ha nem is tudunk mit tenni, rámutathatunk Arra, Aki figyel az illetőre, és ismeri helyzetét.
Ha nincs is megoldásunk minden problémára, van lelki balzsamunk mindenki számára. Hiszünk Jézusban, és magunkban hordjuk az evangélium reménységét. Ismerünk egy Istent, aki ott van a fájdalomban, türelmes a bajban, bőkezű irgalmában és sokat tűrő szeretetében. És tudjuk, hogy Teremtőnk kincsnek tart minden embert, akit megteremtett a földön.
Ezeket az igazságokat mondtam ki az asszony fölött ott az utcasarkon. És mikor befejeztem, ő könnyes szemmel megköszönte.
„Hogy hívják?” – kérdeztem, mielőtt búcsút vettem tőle.
„Daisynek” – válaszolta, és halványan elmosolyodott. Visszamosolyogtam, és mikor hátranéztem, jó volt látni, hogy már nem olyan görnyedt, magasabb volt, kiegyenesedett.
Aztán másodszor is elindultam hazafelé. Ám ezúttal nem fordítottam el a fejemet, mikor a sarokhoz értem. Integettem Daisynek az ablakon át, és tekintetemmel próbáltam kifejezni azt, amiben reméltem, már ő is elkezdett hinni: Nem vagy láthatatlan. Értéked felbecsülhetetln. Isten, aki lát, téged is lát.


Uram, bocsásd meg, ha néha nem figyelek szükséget szenvedő testvéreimre, akik az utamba kerülnek. Használj fel engem, hogy elvigyem reményedet a reményüket vesztetteknek, és jelenlétedet a szenvedőknek. Jézus nevében, Ámen.

Alicia Bruxvoort: Giving When We Have Nothing to Give,Encouragement for today, 
2017. augusztus17.,www.proverbs31.org,kép:pinterest,fordítás:eszmelkedesek.blogspot

2017. augusztus 24., csütörtök

Kattintsunk a Frissítés gombra

„Mert Isten igéje él és hat. Élesebb minden kétélű kardnál, és behatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, megítéli a szív gondolatait és szándékait.” Zsid 4,12


Sosem történik másként. Ha leülök dolgozni a számítógéphez, mindig megzavarnak. Igyekszem egyszerre több mindent csinálni, elmélkedést írok, dolgozom egy előadáson, internetes kutatással segítek gimnazista gyerekemnek, mindezt egyszerre. Emiatt gyakran több honlap van megnyitva a képernyőn.
És akkor valami megakaszt.
Jelez a mosógép, hogy tegyem át a ruhát a szárítóba. Felforrt a víz a spagettihez. És persze: „Anya, segíts!” hallatszik fentről.
Órák múlva, mikor az ebéd már készen, a ruhákat elrendeztem, a problémát megoldottam, végre visszatérek a géphez. Ahogy újraéled a képernyő, mindent pontosan úgy találok, mint ahogy hagytam órákkal azelőtt. Változatlanul. Felfüggesztve.
Ám ahogy rákattintok a Frissítés gombra, a változatlan, érintetlen, felfüggesztett tartalom átvált friss információra.
Ugyanez történik a Biblia szavaival, amiket egy ideje már nem olvastunk. Ahogy mai alapigénk mondja, Isten igéje él és hat. Ha olvassuk, felfrissíti lelkünket, megérinti, akár meg is változtatja életünket.
Nemrég, mialatt a 23. zsoltárt olvastam, Dávid király szavai élni és hatni kezdtek. Mintha Isten rákattintott volna a Frissítés gombra a lelkemben, hogy a jól ismert zsoltár mostanra érvényes üzenetét tárja elém. Szeretném bemutatni nektek, hogy frissített fel engem ez a 6 sor.

Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm.
2Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.
3Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért.
4Ha a legsötétebb völgyben járok is, nem félek, mert te velem vagy. Vessződ és botod védelmez és megvigasztal engem.
5Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam.
6Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR házában lakom örökkön-örökké.

Felfrissít a tudat, hogy az Úr:
- megad mindent, amire szükségem van (1.v.)
- vezet és pihenést nyújt (2.v.)
- megújít és irányít (3.v.)
- nem hagy egyedül, és megvéd (4.v.)
- táplál és megtisztel (5.v.)
- követ engem, és velem tölti az örökkévalóságot (6).
Érzed, hogy felfrissültél? Én nagyon. Isten igéjének ereje van. Valahányszor olvassuk, a több ezer éves szövegek életre kelnek, és hatni kezdenek újra! Az Ő igéje valóban él és hat. Isten szeretné megérinteni, megújítani életünket minden nap. Nagyon szeretem Isten igéjét! És azért imádkozom, hogy ha eddig még nem is, valamikor te is így legyél vele.


Uram, köszönöm, hogy igédet ránk hagytad, és olvashatjuk. Add, hogy megérezzem erejét az életemben. Jézus nevében, Ámen.

Wendy Pope: I Need to Hit the Refresh Button, Encouragement for today, 2015.02.20., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2017. augusztus 23., szerda

Amikor bennragadunk a közepében

„Ezért Jézus világosan megmondta nekik: ’Lázár meghalt. Miattatok örülök, hogy nem voltam ott, hogy higgyetek. De most menjünk el hozzá!’” Jn 11,14-15


Szegény tanár néni nem tudta elképzelni, mit rontott el. Kislányom arcán egyik percben még az őrá jellemző mosoly ragyogott, a másik percben hangtalan könnyek folydogáltak rajta.
Harmadik gyermekem érzékeny. Csecsemőként a nap 24 órájában tudott sírni. Óvodásként elsírta magát, ha a bátyja meghúzta a copfját. Elsős korában pedig sírt a vasárnapi iskolában, miközben Lázár feltámasztásának történetét hallgatta.
Az összezavarodott tanár néni félrehívott az istentisztelet után, és bocsánatot kért „valamiért, ami megríkatta Hannah-t a történet közben”. Megnyugtattam, hogy tudjuk, kicsi lányom lelke mennyire érzékeny.
Később azért megkérdeztem Hannah-t, miért sírt. Ahogy a tanár néni, én sem értettem, mi okozott neki szomorúságot ebben a történetben, mely inkább ujjongásra készteti az embert, mint könnyezésre.
„Én nem akartam sírni, anya, – magyarázta Hannah. - De olyan szomorú volt a történet.”
Leguggoltam, hogy kicsi lányom szemébe nézhessek. „Édesem, Lázár története egyike Jézus legnagyobb csodáinak.”
„Igen, tudom – értett egyet Hannah. - De nagyon sajnáltam a lányokat. Elképzeltem, hogy érezném magam, ha engem hagyna így cserben Jézus.”
„De, Hannah - csodálkoztam -, te tudod, hogy végződik a történet. Jézus megjön, és mindent rendbe tesz. A lányok visszakapják a testvérüket, és boldog örömünnepet ülnek!”
Kislányom keserveset sóhajtott, és halkan így válaszolt: „Attól még, hogy tudod a végét, a közepe fájhat.”
Mellbevágott, mekkora igazság hangzott el, és hirtelen megértettem a könnyeit.
Kislányom bennragadt „a közepében”.
Ott állt a sír mellett, és a lányokkal együtt siratta testvérüket, aki élettelenül feküdt a sírban.
Én is jártam már így. És talán te is, ha volt már sérült szakasz életutadon ebben a romlott világban.
Benne vagyunk a közepében, amikor Istenhez kiáltunk, és nem tudjuk, hallja-e a kiáltásunk.
Benne vagyunk a közepében, amikor üvöltenek a kétségek, és hallgat a Megváltó.
Benne vagyunk a közepében, amikor az életnek nincs értelme, a hit ostobaságnak tűnik, és szűnni látszik a remény.
Mikor beüt egy betegség, megcsal egy jó barát, csalódást okoz a társunk, lázad a gyermekünk. Ilyenkor nehezen hisszük el, hogy még lehet jó vége a történetnek.
Talán épp itt tartasz, lábad beleragadt a sárba a sír mellett, ahova minden reményedet és álmodat eltemették. Ha így van, őszintén sajnállak. De figyeld meg, mit mondott Jézus a tanítványoknak, mielőtt feltámasztotta Lázárt a halálból: „új alapot fogok adni a hiteteknek”.
Az, hogy benne vagyunk a közepében, nem csak fájdalmat jelenthet. Lehetőséget is rejt. Az a középső rész a kivirágzó hit gazdag talaja lehet. Ott, középen dönthetjük el, mit hiszünk Jézusról – függetlenül a körülményeinktől. Jézus még nem vitte végbe a csodát, mikor Márta már döntött: „Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön” (Jn 11,27b).
Jézus válasza nekünk is szól: „Nemde azt mondtam: ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?” (Jn 11,40b).
Látod már? Nem azzal jutunk túl a közepén, ha átírjuk a történetet. Akkor éljük túl, ha lehorgonyzunk Annál, akinél már ott a tökéletes véggel rendelkező forgatókönyv.
Eljön az idő, amikor már senki sem ragad benn, középen, nem lesz több könny, és nem lesz több fájdalom (Jel 21,3-5).
Vesd meg hát szilárdan a lábadat Jézus ígéretein, drága barátnőm. Mert az élet innenső oldala csak a csodát megelőző jelenet. És ha hiszünk Jézusban, tudjuk, hogy boldog vége van a történetnek.


Drága Jézus, itt vagyok, bennragadva, és nagyon fáj. De hiszem, hogy Te vagy a feltámadás és az élet. Segíts, hogy a hitet válasszam a félelem helyett. Újítsd meg reményemet a történet dicsőséges végében. Jézus nevében, Ámen.

(Alicia Bruxvoort: When You’re stuck in the Middle, Encouragement for today, 2015.04.06., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2017. augusztus 22., kedd

A helyreállítás

Amit a hernyó meghagyott, megette a sáska, amit a sáska meghagyott, megette a szöcske, amit a szöcske meghagyott, megette a cserebogár. Sion fiai, vigadjatok és örüljetek az Úrnak, a ti Isteneteknek! Mert megadta nektek a szükséges esőt, záport hullat rátok ősszel és tavasszal, mint régen. Kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska, a szöcske, a cserebogár és a hernyó: az a nagy sereg, amelyet rátok küldtem.

(Joel 1:4; 2:23, 25)





Nemrégiben leltárt készítettem lelki életemről, fejlődésemről. 1964. november délutánján kezdtem a számadást, amikor elfogadtam Krisztust, és egészen napjainkig átgondoltam életem. Ahogy egymás után hagytam el a mérföldköveket, rádöbbentem, hogy évek teltek el lelkileg értéktelenül.


Tini koromban az összes Beatles albumot megtanultam kívülről, de biblia versek tanulása teljes unalomnak tűnt. Lemondtam egy nyári missziós tábort, annak érdekében, hogy fiú barátommal lehessek. Szükségtelen az együtt töltött időnk léha részleteit kiteregetnem. Ezután következett be a balesetem 1967-ben. További lelki szárazságban teltek az éveim, állandóan morogtam ápolóimra, minden haragomat pedig családtagjaimon töltöttem ki, akik ennek ellenére rendületlenül látogattak a kórházban.



De még a balesetem után is, miután már összeszedtem magam lelkileg, eltékozolt évekkel szembesültem. Rejtegetett bűnöket kendőztem el hónapokig. Az imádkozást egyszerűen kihagytam majdnem egy éven át és hosszú időszakon keresztül nem olvastam Bibliámat. Értéktelen, felületes, elvesztegetett időszakok...


Lelki számadásom végén elkeseredve gondoltam arra, hogy már nem tudom helyrehozni, jóvátenni azt amit  elvesztegettem az életem során. De keserűségem csupán egy rövid ideig tartott. Isten eszembe juttatta Joel könyvének 2. fejezetéből a 25. verset! Az Úr megígérte, hogy minden veszteségemet Ő fog kárpótolni. A hibáimból elkövetett sérüléseket jóvá fogja tenni. Ahhoz az atyához hasonlóan, aki minden elherdált javát visszaadott tékozló fiának, Isten megígérte nekünk, hogy minden veszteségünket helyre fog állítani. Erről szól a kárpótlás.



Tedd jóvá elvesztegetett éveimet, Uram, Istenem!






(forrás: Joni and Friends Daily devotionals, Restitution,  http://www.joniandfriends.org/daily-devotional/ kép:pinterest.com

2017. augusztus 21., hétfő

Az igazi szeretet vérzik

„Azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.” 1Jn 4,19


Egy konferencia szünetében azon kaptam magam, hogy a standoknál nézelődöm.
Legtöbb árus olyan portékát kínált, ami alkalmas rá, hogy a szolgálatunk eszközévé tegyük, mert segítségével valakinek vagy valakiknek az életét megváltoztathatjuk. Mikor belegondoltam, hogy olyasmit vehetek, amivel - legyen bármilyen apróság, de – hozzájárulhatok az Ország építéséhez, célzottabban kezdtem keresni valamit, amit magamon viselhetek, használhatok, vagy otthon kirakhatok.
Megálltam egy asztalnál, ahol művészi lenyomatokat árultak különböző idézetekkel vagy igeversekkel. Rengeteg szó hevert előttem. Úgy éreztem, kell itt lennie valaminek, amit kirakhatok otthon a falra. Egy mondat, ami mindig szól hozzám, és segít azzá válnom, akinek Isten látni akar engem.
Megtaláltam a mondatot. Nem az volt, amire számítottam, nem lélekmelengető, kedves szavakból állt. Nem olyan, ami mosolyra késztet otthon, ha elmegyek mellette.
Ehelyett olyan mondatot találtam, ami mélyen belém fog vágni. Mégis magához láncolt. Ihletet ad, de nem mosolyra késztetőt, hanem méltóságosat. Nem kelt kellemes érzést, de tüzet gyújt a lelkemben. Ez a mondat állt a lenyomaton:
„Az igazi szeretet vérzik.”
Megvettem.
Néha nagyon nehéz szeretni az embereket. Még nehezebb akkor, ha a szeretet azt várja tőled, hogy lelked legmélye, lényed lényege folyjon ki a sebeken, amiket épp azok okoztak, akikért a szíved dobog.
Mikor elolvastam a misszionáriussá átvedlett művész pingálta mondatot, megállított, mert tudtam, hogy én épp az ellenkezőjét csinálom.
Ahelyett, hogy vállalnám a „vérezést” azokért, akiket legjobban szeretek, az apátia páncélját építettem magam köré.
Miért? Mert néha a mások iránti szeretet és törődés rossz érzéssel jár.
Néha könnyebb nem szeretni.
Idővel anélkül, hogy észrevettem volna, önmagam megőrzésének, a fájdalom elkerülésének mestere lettem.
Nem nyúltam semmihez, ami fájdalmat okozhatott – beleértve a hozzám legközelebb állókat is.
Nagyon elszomorított, mikor rájöttem, hogy az a szeretet, amit Jézus folyamatosan nyújt nekem – az a szeretet, ami neki annyi kellemetlenséget, sőt a halálát okozta –, ugyanaz a szeretet, amit én nem akarok folyamatosan nyújtani másoknak.
Miért? Mert néha fájdalmat okoz, ha szeretek valakit.
Ahogy álltam a standnál, s a pénztárcámban keresgéltem, hogy kifizessem, amit megvettem, rájöttem, hogy az igazi szeretetért nagy árat kell adni – mint Jézus tette, aki önmagával fizetett az én bűneimért, ahogy mai igénkben is látjuk.
Újragondoltam az Ő szeretetáldozatát, amit értem hozott, és eszembe jutott parancsa, hogy példáját követnem kell: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást” (Jn 13,34).
Valamit tisztázzunk. Nagyon jól tudom, hogy itt nem arról van szó, hogy automatikusan bárkiért, aki fájdalmat okoz nekem, a lehető legnagyobb áldozatot kellene hoznom. De tisztán látom már, hogy akarnom kell úgy szeretni, ahogy Krisztus szeret engem, és áldozatot hozni azokért, akikért életre hívott.
Egyet biztosan tudok: előfordul, hogy szeretetem néha nem érzelem, hanem elköteleződés a Jézusnak való engedelmességre – és bizony nem mindig kellemes. A kérdés az, hogy amikor a valódi szeretet számomra kellemetlenséggel vagy akár szívszaggató fájdalommal jár – hajlandó vagyok-e mégis szeretni?


Atyám, köszönöm szeretetedet – a szeretetet, mely soha nem csügged, és nem mond le rólam. Te vagy a szeretet tökéletes példája – a szereteté, mely teljes erővel árad akkor is, amikor nem kap viszonzást. Segíts úgy szeretnem, ahogy Te szeretsz. Szeretnélek megtisztelni azzal, hogy tőlem telhetően mindent megteszek azért, hogy úgy szeressek, ahogy Te szeretsz engem – akkor is, ha fáj. Jézus nevében, Ámen.

(Chrystal Evans Hurst: Real Love Bleeds. Encouragement for today, 2015.03.27., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2017. augusztus 20., vasárnap

Megújult reménység 2. rész

Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet. Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét. Sokan látják ezt, félik az Urat, és bíznak benne.


(Zsoltár 40:2-4)


Nehéz időket mindannyiunknak meg kell élnünk, és a sötétség előbb-utóbb mindannyiunkat megtalál. Életünk bizonyos pontján bizonyos mélységet valamennyien megtapasztalunk. Lehet, hogy saját magunk ástuk ki ezt a vermet magunknak, és az is lehet, hogy az ellenség tervezte meg számunkra. Hogyan lelhetünk reménységre a sötétség közepette?


Első lépés: Határozd meg a célját a veremnek


Második lépés: Döntsd el, hogy miként reagálsz erre a mélységre


Több lehetőség közül is választhatunk, hogy miként kezeljük a fájdalmat és a sötétséget az életben. Megkeseredhetünk, Istent vagy egy másik embert okolhatunk a fájdalomért, vagy feladhatjuk a küzdelmet, és fetrenghetünk a verem sarában és mocskában. Én egy műmosolyt ragasztok az arcomra, és összeszorított foggal tagadom, hogy a verem egyáltalán létezne. Nekünk azonban Istenben kellene bíznunk, tudva azt, hogy Ő meg fog szabadítani bennünket. Vagy a gödörből vagy a gödörben ad számunkra szabadulást. Nekünk egy dolgunk van, mégpedig az, hogy elfogadjuk az Ő szabadítási tervét, és ne a saját utunkat akarjuk mindenképpen megvalósítani. Pál apostol profi módon tudta a győzelem és az igazság magját minden nehéz körülményből kipréselni.
Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam. Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az el tőlem. De ő ezt mondta nekem: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." 

(2Korinthusiakhoz 12: 7-9)


Pál nem vétkezett azzal, hogy kérte Istentől, hogy a szenvedését vegye el. Lehet, hogy Pál nem értette Isten mit és miért tett az életében, de úgy határozott, hogy elfogadja azt, mert ismerte Isten szeretetét. Annak ellenére bízott Istenben, hogy nem értette, és valószínűleg nem is esett jól neki mindez.


Harmadik lépés: Ragadd meg a nehézségben rejlő erőt


De ő ezt mondta nekem: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem.

(2 Korithusi levél 12:9)


Isten Pálnak a reménység üzenetét közvetítette. Fontos, hogy figyeljünk az igeidőre ebben a versben. "De ő ezt mondta nekem" így is fordítható: "Ő (Isten) egyszer-és-mindenkorra ezt mondta nekem." Ez egy örök érvényű ígéret. 


Hallottam egy történetet egy üzletemberről, aki a hónapok óta üresen álló raktárhelyiségét akarta eladni. Mivel a vandálok megrongálták az ajtókat, betörték az ablakokat, és szétszórták a szemetet, az épületnek költséges felújításra volt szüksége. Amikor a tulajdonos megmutatta a lehetséges vevőnek az ingatlant, gyorsan biztosította őt arról, hogy bármilyen felújítást szívesen elvégeztet az épületen. A vevő így válaszolt " Nincs szükség felújításra. Miután megvettem ezt a helyiséget, akkor egy teljesen újat fogok ide építeni. Nem az épületet akarom, csupán a területre van szükségem."


Isten kegyelme a vereséget győzelemmé, a tragédiát diadallá, a gyengeséget erővé alakítja azáltal, hogy a körülmények ellenére igazi erővel ruház fel bennünket. Krisztus nélkül talán arra van erőnk, hogy elegendő bátorsággal és emberi erővel átvészeljük a nehézséget. Isten azonban nem csak ahhoz ad erőt hogy megússzuk a próbát, Ő azt szeretné hogy gyarapodjunk minden egyes próba által. Pál úgy határozott, hogy a fájdalom nem lehúzza, hanem felemeli őt, - a döntése által pedig Isten ereje felszabadult és győzedelmeskedett Pál életében.


Negyedik lépés: Találj örömet a mélységben

"Az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem."
(2 Korinthusi 12:9)


Az öröm az nem egy földi kincs. Az öröm a mi szerető mennyei Atyánk ajándéka. Isten azért alkotott bennünket, hogy az Ő örömének a csatornái lehessünk. A meggyőződésem, hogy a legkeményebb próbákat Isten azokra szabja ki, akikről tudja, hogy helyesen fognak reagálni arra a mélységre. Ismerőseim közül a legboldogabb emberek azok, akik a legtöbbet szenvedtek, mert megtanulták, hogy miként éljenek tisztán hit által, Isten ígéreteiben kapaszkodva, ahelyett, hogy Istent a fájdalomért számon kérték volna, vagy a magyarázatokat követelték volna Tőle.



Jézus a mélységek ellenére is örömteli élettel szeretne megajándékozni bennünket. Sokszor az a problémánk, hogy nem igazán tudjuk, hogy mit jelent az igazi öröm. Az öröm az egy mélyen gyökerező biztonság érzet, hogy Isten az irányító - függetlenül a körülményektől, az érzéseinktől, vagy bármi mástól! A belső hozzáállásunknak nem kell a külső körülményektől függniük. Még a mélységben is rátalálhatunk az igazi örömre.



A nácik a Második Világháborúban bebörtönözték Dr. Viktor Frankl-t zsidó származása miatt. Felesége, gyermekei és szülei meghaltak a Holokauszt alatt. Amint a Gestapo emberei leszaggatták ruháit, letépték az eljegyzési gyűrűt az ujjáról, Viktor így szólt magában: "Elvehetitek családomat, minden tulajdonomat, egy dolgot azonban nem tudtok elvenni tőlem - mégpedig a szabadságomat, hogy miként reagálok az engem érő dolgokra."

Minél régebb óta járok Krisztussal, annál mélyebben kezdem megérteni a "választás" jelentőségét, különösen akkor ha arról van szó, hogy miként találhatunk győzelmet a sötétség felett. Nem tudom, hogy éppen milyen próbában vagy a mai napon, de Isten lát téged. Meg van a lehetőséged, hogy az örömet és a reménységet válaszd, mert Isten veled van.



Atyám, köszönöm, hogy az erőm és az örömöm vagy azokban az időkben, amikor gyenge vagyok és a kétségbeesés gödrébe ragadtam. Hitben jövök Hozzád, bocsánatodat kérve a büszkeségemért, mely elvakított és nem engedte, hogy Benned reményt találhassak. Kérlek, segíts, hogy megláthassam munkálkodó kezedet az életemben, még akkor is, ha ez nehezen megragadható. Kérlek add meg nekem az erőt, hogy hitben és ne látásban járhassak. Jézus nevében, ámen



Most te következel:


Tanuld meg a 40. Zsoltár 2-4. versét


Amikor a sötétség körbevesz, emlékezz ezekre az ígéretekre, és támaszkodj Isten kegyelmére.


Azért imádkozom, hogy a fenti gondolatok az élet nehézségeiben reménysugárt jelentsenek neked. Sokunknak kell próbákat megélnie a mindennapokban. Ha te is éppen ilyen időszakban vagy, szeretnénk, ha elfogadnád, hogy nem vagy egyedül. Lehet, hogy Isten azt szeretné, hogy a környezetedben tudj segítséget nyújtani valakinek, aki éppen nehézségen megy keresztül. Ne feledd, imádkozunk érted, és melletted vagyunk a magaslatokon és a mélységekben is, mert barátnők vagyunk Istenben. Az Úr áldjon meg Téged!






(Forrás: Fresh Hope, Part 2 January 30th, 2014, Mary Southerland
Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013
Used with permission
www.girlfriendsingod.com )

2017. augusztus 19., szombat

Megújult reménység 1. rész

Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet. Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét. Sokan látják ezt, félik az Urat, és bíznak benne.


(40. Zsoltár 2-4)


Majdnem elfelejtettem milyen felébredni a mély, ronda veremben, melyet klinikai depressziónak neveznek. A sötétség sajnos túlságosan is jól ismert kísérője volt az életemnek. Éveken keresztül próbálkoztam, hogy enyhítsem szívemben és gondolataimban jelen lévő fájdalmat pótcselekvésekkel, mint például a szolgálatban elért siker, a környezetem elismerése, a maximalizmus, a jó cselekvése, finom ételek készítése - csak hogy néhányat megemlítsek.


1995-ben a talaj eltűnt a lábam alól, és két hosszú éven keresztül próbáltam kikecmeregni a sötétség verméből. Még egy könyvet is írtam, "Reménység a depresszióban" címmel, amely leírja a fájdalmas ugyanakkor gyógyító utamat ami teljesen átformált nem csak engem, hanem a jövőképemet is. Isten valóságosan megváltoztatott, és egy új éneket adott a szívembe, amint ajtókat nyitott meg, hogy beszélhessek nőknek az egész világon arról, miként találhatnak reményt a depresszióban. Sokszor ismételgettem a következő szavakat: "Holnap újra átélném a mélység tapasztalatát, mert Isten rengeteg mindenre megtanított általa." És ezt komolyan is gondoltam, de nem hittem volna, hogy a holnap tényleg el fog jönni egyszer. De megérkezett. Hogyan kezeltem a helyzetet? Visszatértem oda, ahol az egész elkezdődött - a teljes összetöretés helyére - és visszaemlékeztem. Atyám újabb igazságokra szeretett volna megtanítani, valamint rádöbbentem arra, hogy bizonyos, korábban a sötétségben megtanult igazságokat már el is felejtettem, melyeket újra fel kellett frissítenem. Nem jó úton haladtam, mert megengedtem magamnak, hogy az emberek elismerése fontosabb legyen számomra, mint Isten elismerése.


Lehet, hogy nem depresszióval kell küzdened, de a nehéz időket és a sötét napokat egyszer mindannyiunknak meg kell élnünk. Életünk bizonyos szakaszán, egy bizonyos vermet mindenképpen meg kell tapasztalnunk. Lehet, hogy a gödröt saját kezünkkel és döntéseinkkel ástuk, de az is lehet, hogy az ellenség tervezte meg számunkra. A gödör azonban mindenképpen egy gödör- egy hely, a bénító és zsibbasztó kétség helye, melyet emberi törékenységünk és a sötétségből szabadulni vágyó próbálkozásaink táplálnak.


A következő napokban 4 lehetséges lépést fogunk megvizsgálni, mely lehetőséget ad számunkra, hogy friss reményt és új, sötétségből való szabadulást tapasztaljunk meg. Vágjunk hát bele!


Első lépés: Határozd meg a verem célját


Nem olyan régen azt gondoltam, hogy egy egyszerű egészségügyi beavatkozást kell elvégezni rajtam, és amikor felébredtem az altatás után, éreztem hogy bajban vagyok. Az orvos szerint jól sikerült a műtét, de nem számolt a problémás szövetek mennyiségével és a korrekció nagyságával, én pedig nem gondoltam volna, hogy mindez mekkora fájdalommal, gyötrődéssel, funkció zavarokkal jár majd. Nagyon gyámoltalanná váltam, és én nem szeretek gyámoltalan lenni. Tíz napot adtam magamnak, hogy rendbe jöjjek, de szembesülnöm kellett azzal a brutális ténnyel, hogy a felépülés ennél sokkal több időt vesz igénybe. Sőt, az a tíz nap, melyet nagy kegyesen megadtam magamnak tíz fájdalmas hónapra elnyúló lassú gyógyulássá változott. Éreztem, hogy kezdek visszacsúszni abba az ismerős sötétségbe, amit már megjártam egyszer. Az igazat megvallva, jól éreztem ott a mélyben magam. Sokkal egyszerűbbnek tűnt, mint egy újabb próbálkozás, hogy újra kikecmereghessek onnan. Tudtam, milyen nehéz volt az első alkalommal, és nem voltam most már biztos abban, hogy újra végig tudnám csinálni. És abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán végig akarom-e csinálni.


A büszkeség nagy hibám. Mindig is nehéz volt segítséget elfogadnom, mert úgy neveltek, hogy erős és független legyek. Ha valaki megkérdezte, hogy miként segíthetné a gyógyulásomat, akkor automatikusan azt válaszoltam, hogy "Köszönöm, megoldom magam is, de mindenképpen szólok, ha szükségem lenne valamire." Szerencsére családom és barátaim nem figyeltek erre az abszurd hárításra, és átlépve büszkeségemen, ebédet hoztak, kitakarították a házat, kimostak, átvállalták a tanítói szolgálatomat, vigyáztak csecsemő unokánkra, miközben lányunk heti három alkalommal iskolában volt. Még az ágyból sem volt erőm egyedül kikelni, vagy a lépcsőn segítség nélkül közlekedni, ami persze nagyon kényelmetlen volt számomra. Az igazat megvallva mérges voltam az orvosra, az emberi gyengeségemre, és mindenképpen mérges voltam Istenre is.


Ahogy egy apró szikra hatalmas, pusztító tűzzé tud fejlődni, a le nem kezelt méreg depresszióvá tud nőni. Amint elkezdtem megvizsgálni haragomat és elkeseredésemet, a célja ennek a bizonyos veremnek gyorsan tiszta lett számomra, amint Isten rávilágított egy igazságra, melyet előszeretettel hangoztatok, de ritkán élek meg: Isten úgy alkotott meg bennünket, hogy szükségünk legyen Istenre, és szükségünk legyen egymásra. Ha a magunk útját járjuk, akkor nagyon könnyen a totyogó kisgyermekhez tudunk hasonlítani, aki fennszóval azt hangoztatja: "majd én megcsinálom!"
Persze, hogy nem boldogulunk egyedül, de a jó hír az, hogy nem is kell egyedül küzdenünk. Tedd le a büszkeségedet barátnőm, és engedd, hogy egy megújult reménység betöltse életedet.


Atyám, lehúz a sötétség, és nem tudok egyedül, saját erőmből kijönni belőle. Tisztában vagyok emberi gyengeségemmel. Nélküled reménytelen az életem, szeretnék benned bízni, és megpihenni a Te gondviselésedben. Segíts, hogy mindinkább Jézushoz hasonlíthassak, és taníts meg azokra az igazságokra, melyeket ez a mélység tartogat számomra. Jézus nevében, ámen.






Most te következel


A próbák nyikorgó féket jelentenek életünkben, arra késztetve bennünket, hogy átértékeljük életünkben fontosnak számító dolgokat, és új megvilágításban szemléljük azokat. Olvasd el 1Péter 1:6-ot, és hasonlítsd össze az élethez való viszonyulásodat ebben a versben leírtakkal.


Ezek a vermek segítenek, hogy elismerjük gyengeségünket, és belássuk, hogy nem tudjuk megélni az életet saját erőnkből. Olvasd el 2 Korintusi levél 12. fejezetének a 10. versét:"Ezért a Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.". Gondold át gyengeségeidet és küzdelmeidet, és köszönd meg Istennek azokat. Adj hálát Isten életedben megnyilvánuló kegyelméért.




A próbák meg tudják erősíteni hitünket, ha engedjük. A 2. Korintusi levél 12. fejezetének 9. verse ezt mondja: De ő ezt mondta nekem: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem. Miként segített neked Isten hatalma, hogy szembe tudj nézni és kezelni tudd a sötétséget?


(Forrás: Fresh Hope, Part 1., Mary Southerland,Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013 
Used with permission www.girlfriendsingod.com)

2017. augusztus 18., péntek

Üres tankkal igyekezve

„Félelmetes az Isten az ő szent helyén, Izrael Istene, ő ad népének erőt és hatalmat. Áldott legyen az Isten!” Zsolt 68,36

Költözködtünk, dobozokban volt az életünk. Férjem egyik államban végezte a munkáját, én a másikban árultam a házunkat. Megfáztam, éjszakánként aludni sem tudtam a köhögéstől. Olyan fáradt voltam, hogy a szemem alatti karikák is karikások lettek.
Mikor férjem azt indítványozta, hogy tegyük félre a költözést, a házeladást, az utazgatást, és pihenjünk egy kicsit, rögtön sorolni kezdtem az okokat, miért nem tehetjük meg. Hogyan jutnánk dolgaink végére, ha most megpihennénk?
De magyarázkodás közben teljesen figyelmen kívül hagytam mérhetetlen fáradtságom.
Fáradt voltam lelkileg, mert bár meggyőződésünk volt, hogy Isten akaratát teljesítjük, egyik akadály után a másikba botlottam, mire egyiken túljutottam, már ott volt a másik.
Fáradt voltam fizikailag az egy hete tartó náthától.
Fáradt voltam érzelmileg, mert nagyon hiányzott a férjem.
Nem mondhatom, hogy szörnyű helyzetben voltunk. Ennél sokkal keményebb szituációkkal is megküzdöttem régebben. Úgy okoskodtam hát, hogy tessék nagylányként viselkedni, és járatni tovább a motort. Ez lehet kiváló gondolkodás egy gép esetében, de én bizony emberből vagyok, és kimerültek a raktáraim.
Isten tudta. A férjem tudta. Ideje volt, hogy én is elismerjem. Időt kellett hagynom magamnak a pihenésre, s arra, hogy újra rácsatlakozzam Istenre az imádságon keresztül.
A 68. zsoltár 36. verse az élő Istenről ír, aki erőt és hatalmat ad népének. Hát erre volt most szükségem. A zsoltáros lelkesen és nagy örömmel dicséri Istent: „Félelmetes az Isten az ő szent helyén, Izrael Istene, ő ad népének erőt és hatalmat. Áldott legyen az Isten!” Ha elfordítjuk tekintetünket a haszontalan és erőtlen istenekről, önmagunkat is beleértve, felfedezhetjük Isten erejét és hatalmát. Hogy felfedezzem Istent, Aki vár rám, el kell fordítanom tekintetemet a Suzie-ról, aki azt hiszi, elég önmagának.
Letérdeltem, és átadtam mindent: a terveimet, az időmet, az igényemet, hogy folytassam a rohanást. Őszintén beismertem, hogy kimerültem, s hogy Mennyei Atyám erejére van szükségem, hogy elvégezzem a rám váró feladatokat.
Azon a hétvégén újratöltekeztem a díványom pihenve, imádkozva elcsendesedett elméért, mely az Úrra tud figyelni a sok-sok tennivaló helyett. Isten csodálatosra teremtett világában üldögéltem, s kértem, segítsen letenni a házunk eladásával járó stresszt. Békesség áradt el bennem, mialatt pihentem, és igyekeztem meggyógyulni a náthából.
Hétfőn már újra önmagam voltam. Nem arról van szó, hogy hirtelen minden nehézség kitörlődött az életemből, hanem arról, hogy feltöltődtem Isten erejével.
Talán egy cipőben járunk. Talán te is elfáradtál testileg-lelkileg, de úgy érzed, nincs mód szünetelni. Azt gondolod, akkor jársz el helyesen, ha teljes gőzzel haladsz előre.
De ha tovább járatjuk a motort üzemanyag nélkül, és nem állunk meg, hogy Isten feltankoljon, észre fogjuk venni, milyen korlátozott a saját erőnk.
Nem kéne visszavonulnod egy kis elmélyedésre? Talán egy parkban, vagy ha hideg van, egy könyvtár egyik sarkában. Nem a hely számít, hanem az, hogy megtaláld, és maradj kettesben az Úrral.
Minden mást felveszünk a napirendünkbe. Miért nem szakítunk időt arra is, hogy megpihenjünk Mennyei Atyánk társaságában? Tartsunk hát szünetet, és hagyjuk, hogy töltsön fel erejével az előttünk álló napokra.



Uram, testileg-lelkileg kimerültem, és meghallottam halk figyelmeztetésedet, hogy álljak meg, és töltekezzem újra. Köszönöm, hogy mindig fordulhatok Hozzád. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: Running on Empty,Encouragement for today, 2013.12.13.,www.proverbs31.org,kép:pinterest,fordítás:eszmelkedesek.blogspot

2017. augusztus 17., csütörtök

Valami új készül neked

„Most már ne arra gondoljatok, ami régen történt, és ne a múlt dolgokra figyeljetek. Nézzétek: én valami újat viszek végbe, már éppen készülőben van; nem látjátok? Épp utat csinálok a pusztában, és a sivatagban folyókat fakasztok.” Iz 43,18-19

„Most az egyszer tényleg túlléptem a határt”- vallotta be sírva, remegő ajakkal Melany. Átkaroltam a vállát, és közelebb húztam magamhoz.
„Anya sosem bocsátja meg” – szipogta.
„Édesanyád biztos kiborul, de szeret téged” – bizonygattam. „Ha akarod, elkísérlek, s ott leszek, mikor elmondod neki.”
Melany nagyot sóhajtott, kézfejével letörölte könnyeit. „Az jó lenne” – mondtad. Rám mosolygott, és én újra magamhoz szorítottam.
„Mit nem adnék azért, hogy meg nem történtté tegyem az egészet!” – mondta még.
Érezted-e már, hogy Istennek elege van belőled? Hogy megbocsáthatatlan, amit tettél. Szeretnéd visszafordítani az időt, oda, amikor még minden jó volt. Ha így érzel, mai alapigénk neked szól, téged is biztat.
„Most már ne arra gondoljatok, ami régen történt, és ne a múlt dolgokra figyeljetek. Nézzétek: én valami újat viszek végbe, már éppen készülőben van; nem látjátok? Épp utat csinálok a pusztában, és a sivatagban folyókat fakasztok” (Iz 43,18-19).
Izajás a fogságban szólt e szavakkal Izrael népéhez. Mindenük odaveszett, amiről azt hitték, örökké az övék lesz. Úgy érezték, Isten elfordult tőlük lázadásaik miatt.
Isten viszont így biztatta őket: felejtsétek el a múltat. Bármit követtetek is el, bármilyen messze távolodtatok is, én valami újat készítek számotokra.
Akárhol vagy is, tudd, Isten valami újat készít elő az életedben. Alapigénkből megtanulhatjuk, hogyan fogadjunk mindent Istent kezéből.
1. Ne foglalkozzunk azzal, ami elmúlt.
Sosem fogjuk észrevenni, merre vezet Isten, ha egyre csak hátrafelé tekintünk.
Izrael nép visszasírta a régi időket, amikor még Isten kegyeiben éltek. Emlékeztek, hogyan vezette át őket a Vörös tengeren, hogyan mentette meg őket az ellenségtől, és látta el őket minden szükségessel. Az izraeliták a múltban keresték a megoldást mai gondjaikra. Pedig hajdani győzelmeik nem tudják kiszabadítani őket mai fogságukból. Valami újra volt szükségük. Új csodára. Új győzelemre.
2. Vedd észre jövődet a mában.
Ahogy az elvetett mag a földben csírázik ki, mielőtt a felszínen láthatóvá válna, az új dolog, amit Isten neked szán, már most készül. Törekedik a felszínre. Még nem látjuk, de mozgásban van. Isten minden nap működik bennünk új életünkön. Azon dolgozik, hogy megerősítse Vele való kapcsolatunkat mind lelki, mind gyakorlati értelemben. Oda kell figyelnünk, hogyan munkálkodik most is az életünkön. Te látod?
3. Add át magad Isten tervének.
Akár lehetőségeket, akár csak problémákat látunk életünkben, Isten készíti az utat. Izrael népe azt hitte, már semmire sem számíthat Istentől. De Isten nem ítéli el gyermekeit, hanem segítő kezet nyújt nekik.
„… utat csinálok a pusztában, és a sivatagban folyókat fakasztok” (Iz 43,19b).
Melany azt hitte, élete puszta lett, de Isten a múltját új élet forrásává tette. És ugyanígy áldásokkal teli földdé alakítja át a te pusztaságodat is. Ő képes új életet fakasztani a régi, kiszáradt vidékből.
Bármi történt is ezelőtt, Isten új irányt, új célt készít elő az életednek. Átadod magad a terveinek?


Uram, hiszem, hogy valami újat készítesz elő az életemben. Segíts, hogy vegyem észre működésedet, és add, hogy hálatelt szívvel fogadjam irgalmadat, mely sosem hagy el. Jézus nevében, Ámen.

Micca Campbell: Something New For You,Encouragement for today, 2017.08.11.,www.proverbs31.org, fordítás:eszmelkedesek.blogspot, kép:pinterest