Labels

5 nap:Isten közel van (5) 7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (6) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) Advent2018 (7) aggodalom (3) Aggódás (27) ajándék (15) Alapítvány (4) alázatosság (9) alkalmatlanság (9) Anyák napja (6) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (14) Atya (3) az élet ösvénye (1) barátság (20) bátorítás (39) bátorság (6) Békesség (34) belső békesség (18) belső viharok (30) beszéd (7) betegség (4) Biblia olvasás (18) Bizalom (82) bizonyosság (1) bizonyságtétel (20) biztatás (4) böjt (2) bölcsesség (23) Bűnbocsánat (12) bűntudat (5) céltudatos élet (11) család (9) csalódások (9) Csendes percek (2474) csendesség (8) csüggedés (13) Depresszió (13) dícséret (2) dicsőítés (20) Döntések (27) Egy misszionárius naplójából (18) egyedül (2) együttérzés (13) elég vagy (2) elengedés (5) életöröm (12) elfogadás (10) Elgondolkodtató történetek (19) elhívás (7) elismerés (3) előítélet (5) elszámoltatás (1) elutasítás (6) elvárások (1) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (3) engedelmesség (13) erő (17) értékes vagy (2) fájdalom (15) fáradtság (10) feladat (18) félelem (18) feltámadás (6) feltöltődés (12) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (156) Galéria (39) gondolataink irányítása (15) Gondolatok (42) gondoskodás (3) gondviselés (14) gyász (3) gyengeségek (8) Gyermeknevelés (40) Gyógyulás (16) győzelem (6) hála (15) hálaadás (15) harag (8) harc (7) házasság (33) hit (46) hozzáállás (3) Húsvét (11) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (17) igazság (14) Igehirdetés (38) ígéretek (6) Igevers (4) Ima (50) imádság (22) Immánuel (3) irgalom (12) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (15) Isten ereje (23) Isten gondoskodása (39) Isten hangja (8) Isten hűsége (40) Isten időzítése (5) Isten keresés (6) Isten követése (21) Isten lát (6) Isten mellett (2) Isten munkálkodása (20) Isten neve (7) Isten szeretete (98) Isten terve (32) Isten tudja (2) Isten válasza (18) Isten védelme (21) Isten vezetése (63) Istenen lévő tekintet (6) Istennel töltött idő (21) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (20) Jézus barátsága (3) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (10) Jézus keresztje (1) Jézus követése (48) Jézus szeretete (19) jóság (4) jövő (3) kapcsolatok (38) karácsony (7) kedvtelenség (1) Kegyelem (28) keresés (3) kételkedés (9) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (11) kitartás (12) konfliktusok kezelése (7) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (3) kudarc (2) küzdelem (19) lábmosás (1) lassítás (1) Légy világosság (24) lehetetlen (2) magány (12) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megállás (1) megbízatás (2) megbocsátás (16) megelégedettség (13) megfelelési kényszer (2) megismerés (6) megpihenés (3) Megpróbáltatás (41) megtèrès (6) megváltás (7) megváltást (1) miért (1) mindennek ideje van (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (4) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (11) nyugtalanság (2) odafigyelés (11) odaszánás (3) olvasói gondolatok (48) otthon békéje (4) öltözet (2) önbizalom (6) önértékelés (45) önuralom (3) önvizsgálat (31) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (3) összetöretés (6) Pártfogó (1) Pásztor (3) pihenés (8) prioritások (3) próba (8) ráhagyatkozás (3) Receptek (4) Remény (33) rohanás (3) sóvárgás (5) stresszkezelés (6) szabadság (10) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (8) szégyen (3) szelídség (4) Szentlélek (6) szenvedés (5) szépség (8) szerelem (3) szeretet (52) szeretve élni (3) szeretve vagy (2) szív (1) szolgálat (29) szünet (2) támogatás (1) teherhordozás (7) teljes élet (1) Tetszem Istennek (1) tiszta szív (2) tisztánlátás (6) törődés (2) túlhajszolt élet (5) türelem (18) új élethelyzet (1) új év (11) ünnep (6) valentin nap (1) változás (23) várakozás (18) vendégfogadás (3) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (8) vígasztalás (3)

2019. március 30., szombat

Az otthon békéjének őrzője

Jobb a tető sarkán lakni, mint zsémbes asszonnyal együtt a házban.

Példabeszédek 21:9

Ha valaki nagyító alá venné a háztartásom, akkor bizony nem kapna rajta rendszeres nagymosáson hétfőnként, súroláson szerdánként és ínycsiklandó lakomák készítése közben péntekenként. Egy szép napon azonban nekiálltam leporolni a rolókat. A férjem, James, fel is figyelt a különös hangra, hátha a gyerekek sántikálnak épp valamiben. Odakiáltott nekem: „Mi ez a zaj?”
„Csak én vagyok, a rolókat pucolom!” – kiáltottam vissza büszkén.
Egy pillanatra elgondolkodott, majd csodálkozva kijelentette: „Már vagy 10 éve nem hallottam ezt a hangot!”
Minden otthon más. Van, aki nagyobb rendre törekszik, míg mást nem zavar annyira egy kis rendetlenség, de egyvalamiben mindenki egyetért: nyugodt, békés otthonban szeretne élni. A te otthonodban milyen a hangulat mostanság? Olyan, mint egy csendes menedék, vagy eluralkodott a káosz és a stressz? Egy tiszta, rendezett otthon látható békességet áraszt, ugyanakkor egy szeretettel teli, hívogató környezet is nyújt egyfajta láthatatlan békét.
Mi van akkor, ha épp vacak napod, heted vagy hónapod volt? Velem is gyakran előfordult már, hogy egy-egy szörnyű reggel után mégis rá tudtam mosolyogni vadidegen emberekre egy megbeszélésen. Valahogy képesek vagyunk magunk mögött hagyni a rossz érzéseinket, és civilizáltan – sőt, akár kedvesen – viselkedni ismerősökkel, munkatársakkal. A legközelebbi barátainkra és családtagjainkra viszont gyakran rázúdítjuk minden frusztrációnkat.
A Biblia két helyen is írja ezt: „Jobb a tető sarkán lakni, mint zsémbes asszonnyal együtt a házban” (Példabeszédek 21:9, 25:24). Ennek a példabeszédnek az írója inkább élne egy szörnyű helyen, ami nem véd sem a hidegtől, sem az esőtől, mint egy kényelmes házban egy keserű, zsémbes asszonnyal. Nincs az a külső kényelem, amely helyettesíthetné a vágyat és szükségletet egy belső békére.
Tudatosodott már benned, hogy mekkora hatalmad van arra, hogy egy békés környezetet hozz létre? A nők gyakran olyanok, mint egy termosztát. Beállítják mindenki más hangulatát csupán azzal, hogy ők maguk kedvesen vagy zordan viselkednek. Ma behívhatod a Szentlelket az életedbe, hogy akkor se tűnjön el az örömöd, ha a körülmények ezt indokolnák. Kimutathatod a szeretetedet a családod felé azzal, hogy valamelyik szeretetnyelvet használod, még akkor is, ha épp nincs meg benned az érzés. Például elismerő szavakat mondasz, ajándékozol, minőségi időt szentelsz a családodnak, szívességet teszel, vagy megérinted őket. Ha a házastársad szereti a patinás rendet, akkor elpakolhatsz néhány dolgot, mielőtt hazaér.
Ha a külvilág egy zajos, durva, istentelen hely, akkor az otthonod jelentheti a lélek számára szükséges menedéket. Ez a menedék lehet egy biztonságos lakhely, egy magas torony, egy mentsvár, a remény és a megpihenés helye. Határozd el, hogy minden tőled telhetőt megteszel azért, hogy az otthonod békés hellyé varázsold. Ehhez talán csak annyi kell, hogy gyakrabban kapcsold ki a tévét vagy a számítógépet, kevesebbet zsörtölődj, keresd a lehetőséget, hogy kritizálás helyett dicsérj, vagy esetleg időről időre leporold a rolót.

Imádkozzunk:
Uram, bocsásd meg nekem, hogy időnként zsémbes és hálátlan voltam. Segíts, hogy a szeretet nagykövete lehessek az otthonomban. A Te Igéd szerint áldottak a békességszerzők, én pedig békességszerző szeretnék lenni a házamban. Változtasd meg a szívemet, hogy nyugodtabb és tisztelettudóbb legyek a hozzám legközelebb állókkal.
Jézus nevében, Ámen

Most Te következel
Egy 1-től 10-ig terjedő skálán mennyire ítélnéd nyugodtnak az otthonod? Kérdezd meg az Urat: „Mi lenne az, amivel ma nyugodtabbá tehetném az otthonom?”









(Forrás:Creating a Calm Home by Arlene Pellicane
Arlene Pellicane: Az otthon békéjének őrzője
http://girlfriendsingod.com/creating-calm-home/
Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013
Used with permission
www.girlfriendsingod.com 
fotó: pinterest.com
fordítás:Várfalvi Emese

Olvasói gondolatok - Anya

Két gyermektől is érkeztek hozzám súlyos mondatok az elmúlt időben.

„- Nincs Isten. Vagy, ha van, nincs hatalma. Az ördögé a nagyobb.”

Kiáltotta az egyik könnyes szemmel. Először felháborodtam. Majd kétségbe estem. Úgy éreztem, kihull a kezemből minden érv, mondat, szó. Tehetetlen vagyok. Aztán lassan megérkezett a felismerés: ez egy segélykiáltás az ő kis lelkéből. 

A drága gyermek kinőtt a felhőtlen, játékos, gondtalan gyermekkor éveiből. Kidugta a kis fejecskéjét a világba és bizony nem tetszett neki, amit lát. A felnőttek konfliktusai, egy halálos baleset, a gyermekek irigysége, a nyomasztó elvárások, amik megmutatják, hogy mi mindenre nem képes, a betegségek, a megkeseredett emberek, az erőszak, az alkoholizmus, az út szélén magukat áruló nők mind-mind közel jöttek a lelkéhez, és ezt választotta védekezésül. 

Éreztem, hogy felelős vagyok mindezért. És ekkor már azt is, hogy jó, hogy kimondta ezeket a mondatokat. Aznap nem kezdtem el magyarázkodni. Csak megöleltem szorosan és vele könnyeztem. Így összebújva aludtunk el.

Tudtam, hogy mielőtt szavakkal is megtoldanám az ölelésem, tükörbe kell néznem. Én mit gondolok minderről? Miért van ennyi baj? Szép az élet? Miért engedi ezt Isten? Nekem jó Istennel élnem? Sok igehirdetőtől és könyvből volt már ezekre a kérdésekre válaszom. De mi az én személyes meggyőződésem? Amíg meg nem találom, nem szólalhatok meg, csak ölelhetem és vele könnyezhetek. 

Szeretek élni. De belesajdul az én szívem is mindabba, amitől ez a kis ember menekülne. Nem tudom átvezetni őt a hídon, ami a szerető, gondoskodó, jóságos Istentől a szuverén, mindenható, hatalmas, szerető, gondoskodó, jóságos Úrhoz vezet. Be kellett vallanom, hogy én sem értem, hogy mi történik körülöttem és bizony sokszor Istent sem.

Még alig indultam el a kérdéseim mentén az úton, újabb beszélgetés várt rám.

„- Tudom, hogy van Isten, van Jézus, de nem hallom Őket. Nincsenek jelen személyesen az életemben. Eszembe sem jut szólni hozzájuk egy matek dolgozat előtt. Vagy tanulok rá és akkor sikerül, vagy nem tanulok és akkor nem. Olyanok ők nekem, mint egy regény főszereplői.”

Ez a fájdalmasan szép beszélgetés újabb kérdéseket ébresztett bennem. Nekem kicsoda Isten? Én milyen kapcsolatban vagyok vele? Elhiszem, hogy úgy szeret, ahogy vagyok? Hozzá fordulok, ha baj van? 

Ez a rengeteg kérdés böjtre indított és visszavezetett a kezdetekig.

Ő teremtett. Ő akarta ezt a világot. Az Övéi vagyunk. 

De felborult a rend. Nincs a helyén sem az ember, sem az Isten. 

Embereket imádunk istenként, Istent pedig emberként használjuk. Barátunkként szólunk Hozzá, elvárásaink vannak Felé, amivel az emberekhez kellene fordulnunk, azzal Hozzá sietünk, aztán a dicsőséget adjuk embertársainknak vagy épp magunknak. Kimerülünk ebben a helyzetben, a küzdelmeinkben. Nem bírjuk elhordozni a nem Istentől kapott terheinket, feladatainkat.

Talán nem baj, hogy a matekot a matek tanárától akarja hallani az én első szülöttem. És az sem, hogy ha ölelésre, érintésre, vigasztalásra vágyik, akkor hozzám siet.

És az semmiképpen nem baj, hogy elmondta ez a két drága kis ember nekem ezeket a mondatokat. De dolgom van a kialakult helyzettel, ez biztos.

Nagyon nehéz egy gyermeknek emberek nélkül Istenhez, Jézushoz kapcsolódnia.

Nehéz neki elhinnie, hogy Isten elfogadja és feltétel nélkül szereti, ha én nem így szeretem, ha én nem szépen szeretek. Hogy Isten megbocsát, ha én nem bocsátok meg annak, aki vétett ellenem. Hogy a bűnbánat egy fontos lépés az utunkat, ha én nem lépem meg. Hogy keresztényként élni öröm, hála és szabadság, kiteljesedés, ha én megkeseredett, elfáradt, hála nélküli, az elvárások, terhek súlya alatt roskadozó napjaimat élem elé.

Persze nem látszat-boldog, álszent, csak a pozitív Igéket hangoztató életet kell élnünk, ha belehalunk is.

Sokkal inkább őszinte, az istenkapcsolatomat szépen megmutató, krisztusi, egyre több személyes meggyőződésre alapozó, békességre törekvő életet szeretnék élni és eléjük élni.

Nem felejtem el ugyanakkor azt, hogy Istentől kapjuk a hitet, Jézus a mi közbenjárónk, Ő az út. Nem szeretnék nagyobb jelentőséget tulajdonítani magamnak a kelleténél, és megfeledkezni a Szentlélek erejéről, de a felelősséget vállalni és ennek az Istentől ajándékba kapott közös útnak az örömét hálás szívvel megélni nagyon szeretném.

Ezen az úton, amire a gyermekeim mondatai indítottak, nagyon nehéz szívvel indultam el. Fájdalmas emlékek, hibák, elrontott helyzetek és bűnök felismerése várt és vár rám a felismerések mellett. 

Csendesedik, tisztul a lelkem, és lassan-lassan rátalál arra a minden értelmet felül haladó békességre, ami meg fogja őrizni a szívemet és gondolataimat Jézus Krisztusban.

Rácz Kornélia

2019. március 29.





fotó: www.theodesseyonline.com

2019. március 29., péntek

Legjobb formánkat nyújtsuk Jézusnak

„Jézus ezt felelte: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” Mt 22,37

„MIT akarnak felvenni?” – kérdeztem.
Korlátozott volt a telefonhasználat hossza a libériai árvaházból, ahonnan a férjem hívott. Feszült figyelemmel próbáltam elkapni minden szót rövid beszélgetésünkből.

„Az afrikai kosztümjüket – válaszolta. – Azt akarják, hogy abban szálljanak le a repülőgépről Phoenixben. De mondtam nekik, hogy a ruhák összegyűrődnek, és nincs hol átöltözni a gépen.”

A férjem vásárolt mindkét új gyermekünknek egymáshoz illő szoknyát, blúzt és hajpántot, amit ők afrikai kosztümnek neveztek. Egyik kislány 8 éves volt, a másik 10. Keményen dolgozó munkások készítették a ruhákat, hogy eltartsák a családot a háború sújtotta városban. Ezek voltak ugyanakkor a lányok életében az első új ruhadarabok.

Beszélgetésünk véget ért, de fejemben a kérdések tovább zsongtak. Vajon milyen színt választottak a lányok? Milyen a „kosztüm” szabása? Hogyan tudjak meggyőzni egy édesapát – akinek csak három fiunkkal vannak szülői tapasztalatai -, hogy a „megfelelő” öltözék mennyire fontos – még egy nincstelen kislánynak is.

Szegény férjemnek persze épp elég volt hazahozni épségben a lányokat, úgyhogy nem erőltettem a dolgot. Eredetileg, amikor elhatároztuk, hogy Afrikából adoptálunk gyerekeket, úgy terveztük, hogy hivatalosan elhozatjuk őket az Egyesült Államokba, tudva, hogy a politikai nyugtalanság mindenféle utazást veszélyessé tesz.

Aztán hamar megváltozott a terv, mikor kiderült, hogy a gyerekek már tudják, hogy adoptálták őket, és ha személyesen megyünk értük, pár hét alatt megkapjuk őket, másképpen hónapokat vesz igénybe a procedúra.

A hosszabb ott tartózkodás és a lehetséges veszélyek miatt úgy döntöttünk, hogy a férjem, Tod, megy a lányokért. Tudtuk, mennyi gondot okoz egy férfiembernek két kislánnyal utazni, de mégis ez tűnt a legjobb megoldásnak.

Telefonbeszélgetésünk idején Tod egy vendégházban lakott az árvaház mellett, és két kislányunkkal foglalkozott, akik az amerikai vízumra vártak. Sétáltak, fényképezték a várost, lementek a tengerpartra, lábbeliket és ajándékokat vásároltak, és ismerkedtek. Nagyon sok idő ment el azzal, hogy egyáltalán megértsék egymás szavait. A gyerekek anyanyelve a libériai angol volt, amit még akkor se lehet érteni, ha lassan beszélnek.

Mialatt Tod Afrikában volt, én itthon készítettem elő a terepet.
Igyekeztem minden új fejleményről beszámolni a barátoknak és a családnak, kértem őket, hogy imájukkal támogassanak. Egyik barátnőmnek jutott eszébe beszélgetés közben egy csodálatos párhuzam a történetünk és a megváltástörténet között.

Ahogy a férjem átutazta a világot, hogy eljusson egy veszélyes helyre, és kimentse gyermekeinket mindenfajta nyomorúságból, úgy küldte el mennyei Atyánk a Fiát, hogy megmentsen minket a romlásból és a lelki halálból. Csodálatos ábrázolása Isten szeretetének.

Míg ezen gondolkoztam, Isten újabb párhuzamokat állított elém. Ahogy mi befogadtuk a két kicsi testvért a családunkba, úgy fogadott be minket Isten is az Ő családjába. Lányaim nem hoztak magukkal semmi más értéket, csak önmagukat. Mi sem tudunk Istennek semmi értékeset adni önmagunkon kívül.

Lángra gyúlt a szívem a szeretettől, mikor belegondoltam, hogy a kislányok legjobb ruhájukban akarnak találkozni velem. És akkor egy pillanatra beleláttam Isten szívébe. Elképzeltem, hogy énekel örömében, mikor azt látja, hogy – legyen az bármilyen egyszerű - a legjobb formánkat akarjuk nyújtani neki.

Akár szép a lányok ruhája, akár nem, át tudnak öltözni a repülőn vagy sem, ez mind nem számított nekem. Csak az volt a fontos, hogy a legjobbat akarták felvenni a velem való találkozásra.

2005. november 21-én a repülőtér halljában álltam barátokkal, családtagokkal körülvéve. Alig pár percre rá, hogy megérkeztünk, egyik nővérem elkiáltotta magát: „Nézd, ott vannak!”. Oda fordítottam a fejem, ahova mutatott, és megláttam az utazástól nyúzott, magas férjemet a tömegben, ahogy két, minden elképzelésnél gyönyörűbb kislány kezét fogva közeledett. Az én lányaim voltak – afrikai kosztümjükben.

Elképzelem, hogy egy nap, mikor belépek a menny kapuján, Jézus fogni fogja a kezemet. Talán valaki, akit nagyon szerettem, észrevesz, és felkiált: „Nézzétek, ott jön!” Nem viszek magammal semmi földi értéket, de azt remélem, hogy Mennyei Atyám mikor rám néz, látni fogja, hogy a legjobb formámat akarom nyújtani neki.

Talán, mint én ott a repülőtéren, letérdel hozzám mosolyogva, és könnyes szemmel von magához: „Hát hazaértél, kislányom”.



Istenem, Atyám, köszönöm áldozatos szeretetedet. Köszönöm, hogy családodba fogadtál, és Isten gyermekének hívhatnak. Segíts, hogy minden egyes nap a legjobb formámat hozzam eléd. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: Giving Jesus Our Best; Encouragement for today, 2016. 12.09.; www.proverbs31.org; fordítás:eszmelkedesek.blogspot.com; pinterest.com

2019. március 28., csütörtök

Juss lélegzethez!

Max Lucado

„Hat napon át végezd munkádat, de a hetedik napon pihenj meg, hogy nyugta legyen ökrödnek és szamaradnak, és lélegzethez jusson szolgálóleányod gyermeke és a jövevény.” Kiv 23,12


Isten számunkra készített tervében ott szerepel a napi és heti pihenés. Így szólt Mózeshez és a néphez: „Hat napon át végezd munkádat, de a hetedik napon pihenj meg, hogy nyugta legyen ökrödnek és szamaradnak, és lélegzethez jusson szolgálóleányod gyermeke és a jövevény” (Kiv 23,12).

Ez nem jótanács vagy ajánlás, hanem parancs: - Pihenj meg! A hét egy napját szánd rá, hogy a rendszer újra tudjon töltődni. A hét egy napján lassítson egész házad népe. Életével fizetett az az izraelita, aki nem tartotta meg ezt a törvényt.

Ma is érvényben van ez a halálos ítélet, de többnyire a túlmunka, a stressz, a szorongás hajtja végre.
A Biblia szerint a pihenés nem gyengeség, nem lustaság, hanem a hódolat kifejezése. Azzal, hogy betartod a szombati pihenőnapot, kijelented: - Isten jobban tudja, mire van szükségem. Ha Ő azt mondja, pihenjek, akkor pihenek.

Sosem volt nagyobb szükségünk a pihenésre. Túl nagy sebességgel élünk, adrenalincsapjaink ritkán vannak elzárva. Rohanunk, hogy elérjük az éjszakai járatot, kora reggelre is szervezünk értekezleteket, túlhajszoljuk magunkat. A magas adrenalinkibocsátás kimeríti az agy természetes nyugtató rendszerét, és nagyfokú szorongást idéz elő. Sokan asszociálunk felelőtlenségre, mikor lazításról hallunk, ezért itt az ideje, hogy kicsit áthuzalozzuk gondolkodásunkat.

Íme néhány ötlet, amit érdemes kipróbálni:
- Ne feszítsd túl magad. Ismerd fel, és értsd meg a határaidat. Ne hidd, hogy nincsenek korlátaid.
- Ha elérkeztél a határra, állj le. Ne dolgozz addig, míg összeesel. Alakíts ki egy számodra működő életritmust, és ragaszkodj hozzá.
- Építs be szüneteket a napjaidba. A szunyókálásnak bibliai alapja is van.
- Vond néha ki agyadat a technika bűvköréből. Kapcsold ki, húzd ki, jelentkezz ki a szociális médiáról, a hírcsatornákról, internetes játékokról, amik mind szívják az energiát.
- Tanulj meg lazítani. Kapcsolódj ki, ereszd el a munkát. A pihenésre szánt napi óra vagy heti egy nap nem arra szolgál, hogy elvégezd, amire máskor nincs időd. Ilyenkor bízd Istenre a dolgaidat. Ő is megpihent hatnapi munka után. És nem esett szét a világ. Akkor sem fog, ha te megpihensz.

Isten mannát ígért a zsidóknak minden napra. De kikötötte, hogy reggelente csak egy napi adagot szedjenek össze. Aki két napra valót szedett, annak másnapra megrohadt a mannája. De volt egy kivétel. A szombatot megelőző nap kétszer annyit gyűjthettek, mint máskor, és a mannának nem lett semmi baja. Isten megadta nekik, amire szükségük volt, akkor, amikor itt volt az ideje.

Nemde minden napnak megvannak a kihívásai? Van, ami egyszeri, van, ami ismétlődik.

Megtanultam, hogy a nyugalom és a valódi pihenés kulcsa, ha kizárólag a mai nap gondjaival foglalkozom, és minden napot zárt egésznek élek meg. Íme, itt vannak a mai nap feladatai. Isten erőt ad hozzá. Ne nyúljak a holnap feladataihoz, míg fel nem virrad a holnapi nap, mert a holnapi erőadagot még nem kaptam meg. Annyi erőm van, amennyi mára elég. Nem tudok átmenni a hídon, mielőtt odaértem.

Mi hát a tennivaló?

- Legyen egy parkolóhelye a holnap feladatainak. Jegyezd fel őket, és hagyd ott a „parkolóban”.
- Ne feszítsd túl megküzdési képességeid kereteit. Az érzelmi energia véges. Adj engedélyt magadnak, hogy így szólhass: - Ezt holnap fogom elvégezni. Reggelre testileg-lelkileg feltöltődöm. Minden nap egy új kezdet, és a holnapi napot frissen fogom kezdeni.
- Csukd rá az ajtót a tegnapra, és ne érj a holnap kilincséhez.

A tegnap már nem a tiéd. A holnap még nem a tiéd. Csak a mával rendelkezel. Éld meg a mát!




Uram, add, hogy ne akarjam állandó tevékenykedéssel táplálni önértékelésemet. Add, hogy biztonságban érezzem magam attól, aki Te vagy, és attól, akinek engem alkottál, és taníts megpihenni. Segíts lélegzethez jutnom. Jézus nevében, Ámen.

Max Lucado: Catch Your Breath; Encouragement for today, 2017.11.02.; https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2017/11/02/catch-your-breath; kép: pinterest.com; fordítás:eszmelkedesek.blogspot.com

2019. március 27., szerda

Nem akarok beilleszkedni

„Ekkor a kikiáltó harsány hangon kihirdette: „Így szól a parancs, népek, nemzetek és nyelvek: Mihelyt meghalljátok a trombita, fuvola és citera, hárfa és lant, duda és a többi zeneszerszám hangját, boruljatok le, és imádjátok az aranyszobrot, amelyet Nebukadnezár király állíttatott. Aki nem borul le, és nem imádja, azt még ebben az órában tüzes kemencébe fogják vetni.” Dán 3,4-6


Tudtam, hogy nem kéne annyit emlegetnem Greget, de újdonsült menyasszonyként, nem bírtam abbahagyni. Újasszonyként is mindenki hallhatta, hogyan áradozom az én bámulatos férjemről.
Ám elég hamar észrevettem, hogy a munkahelyemen nem díjazzák sem a boldogságomat, sem azt, hogy férjnél vagyok. Az én dicshimnuszaim kilógtak a környezetemben hallható férjócsárlásból. Nem került sok időbe, hogy én is elkezdjek panaszkodni a házasságunkra, és így részt vehessek a társalgásban. Szándékosan keresnem kellett kivetnivaló dolgokat Gregben, hogy táplálhassam a máglyát. De bár szavaim illeszkedtek a többiekéhez, a negatív kijelentések fájdították a szívemet. Ő tudta az igazságot. Nem csak arról volt szó, hogy néha lecsúsztam az útról, de olyan szerepet játszottam, aminek nem volt köze hozzám.
Amikor azt a kifejezést halljuk, hogy „kortársnyomás”, többnyire serdülőkre gondolunk. Pedig a megfelelési kényszer nem múlik el az iskoláskorral. Nem függ életkortól, nemtől vagy társadalmi helyzettől. Valójában minden kultúrában megtaláljuk a csoporthoz tartozás vágyának hatásait.
Alapigénkben Nebukadnezár király Babilonban megparancsolta, hogy minden „népek, nemzetek és nyelvek” boruljanak le, és imádják az őt jelképező aranyszobrot. Mindenféle ember alá volt vetve a megfelelési kényszernek.
Ránk is naponta hat a kortársnyomás.
Hogy szidjuk a férjünket. Hogy tartsunk lépést másokkal, ami a kocsinkat, az öltözködésünket, a lakásunkat illeti. Testalkatunk feleljen meg a társadalmi elvárásoknak. Naponta rajtunk a nyomás, hogy hajtsunk térdet a fogyás, a vásárlás, a szépségipar istene előtt.
Házasságom első évei régen elszálltak már, a társadalmi elvárásoknak való megfelelés nyomását viszont még mindig érzem.
De úgy döntöttem, nem csinálom tovább. Nem akarok beilleszkedni, ha ez szemben áll azzal, amit Isten eltervezett az Ő dicsőségére és az én javamra.
Akárcsak a három fiatalember, aki szembeszállt Nebukadnezár királlyal a Dániel 3-ban, és megtagadta a parancsot, hogy leboruljon az aranyszobor előtt, mi is merészen ellenállhatunk a kortársnyomásnak. Jézushoz fordulhatunk erőért, bátorságért, kitartásért, hogy nem borulunk le kultúránk viselkedési elvárásai előtt. Legyünk nyugodtan olyan nők, akik Jézust jelenítik meg, a Szentlélek gyümölcseit termik a környezetük számára. Megtaníthatjuk erre gyermekeinket is. Amikor szeretetet, derűt, békességet, kedvességet, jóságot, gyengédséget, hűséget és önuralmat nyújtunk — mások vagyunk. De ez egy csodálatos, Istennek kedves másság.


Jézusom, könnyű lenne minden nap aszerint élni, amit a társadalom „normálisnak” tart. De Te arra hívsz, hogy maradjak állva, és álljak ki Érted. Segíts ma is, hogy merjek más lenni, és hagyjam, hogy életemen a Te életed folyjon keresztül. Jézus nevében, Ámen.

(Lynn Cowell: I Don’t Want to Fit In, Encouragement for today, 2014.12.15., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2019. március 26., kedd

Amikor kell egy barátnő, aki érti, miről van szó

„Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet.” Lk 1,39-40


Mikor első gyermekünket vártam, mindenhová magammal vittem egy könyvet, a What to Expect When You’re Expecting (Mire számíts, ha gyermeket vársz) címűt, és reménykedtem, hogy annak gyakorlati tanácsai majd átvezetnek a várakozás félelmetes – és örömteli – hónapjain.
Második gyermekünknél egy barátnőmhöz fordultam inkább, aki szintén második gyermekét várta. Kölcsönösen tanácsokat adtunk egymásnak, mindig megbeszéltük a várandóssággal járó örömöket és kellemetlenségeket, lelket öntöttünk egymásba, ahogy a szülés ideje közeledett. Amikor meghallgatásra vágyódsz, egy barátnő, aki veled azonos cipőben jár, kiválóan alkalmas erre a szerepre.
Ez volt a helyzet 2000 évvel ezelőtt is Máriával és Erzsébettel, akik közül egyik sem számított rá, hogy gyermeke lesz. Mária szűz volt, József jegyese. Erzsébet már idős, meddő asszony volt, Zakariás pap felesége.
Mikor Gábriel meghozta Máriának az örömhírt a Fiúról, Akit szülni fog, ezekkel a szavakkal bátorította: „Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták” (Lk 1,36).
Nem csoda, hogy Mária egyből indult Zakariásék házába! Erzsébet biztos el fogja hinni neki, ha elmeséli a csodát, ami vele történt. Mai alapigénk azt mondja, a fiatal Mária „útnak indult, és a hegyekbe sietett”, alig várta, hogy együtt legyen azzal, aki megérti a helyzetét: egy várandós asszonytárs, aki szintén hitt Isten csodatevő erejében.
Mikor meg szeretnéd osztani élményedet Isten működéséről az életedben – egy imameghallgatást, egy régóta várt áldás beteljesülését, egy váratlan adományt – nem fogod mindenkinek szétkürtölni a hírt. Olyasvalakinek mondod el, akiről tudod, hogy megérti. Egy barátnőnek, aki így reagál: „Istennek hála!” és nem azt mondja, hogy „Micsoda mázli!”
Különben is, kinek számolhatott volna be Mária? Fiatal barátnőinek? Vagy a názáreti szomszédoknak? „Figyelj, nálam volt egy angyal, és én fogom megszülni Isten Fiát.”
Hát ez ki volt zárva. Máriának Erzsébetre volt szüksége, ahogy nekünk is egy megértő barátnő kell, aki nem ítél el, aki tud tanácsot adni, mert maga is átélte már, vagy most éli át ő is.
Mikor Mária megérkezett, csoda történt megint. „Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek” (Lk 1,41a). Gyakran előfordul, hogy érzi az anya a magzat mocorgását, de ez most más volt: „maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel” (Lk 1,41b).
El tudod képzelni, milyen érzések és érzelmek áradtak szét Erzsébet testében-lelkében? Egyszerre akart nevetni és sírni, úgy érezte, ráragyog a nap, friss szellő fúj át rajta, és nem bírja ki, hogy ne kiáltson fel örömében: Nagy szóval felkiáltott: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse!” (Lk 1,42).
Képzeld el! Két egyszerű asszony, akiket egy különleges Isten köt össze, és bátorít Szentlelkével.
Mária és Erzsébet barátsága átragyog a történelmi korokon. Egymással megosztott hit, öröm, élmények. Ha szükséged van valakire, aki meghallgat, aki komolyan vesz, aki tanácsot ad, gondolj olyan nőtársadra, aki fordított helyzetben ugyanezekre számíthat tőled. Amikor a bátorítás mindkét irányban érvényesül, és Isten dicsőségére szolgál, az a barátság bizonyára kiállja az idő próbáját.


Uram, Te leszel mindig a legjobb barátunk, a legbölcsebb tanácsadónk, akihez először fordulunk. Köszönjük, hogy földi barátnőket is adsz mellénk, akik segítenek Rád figyelni a hétköznapokon is. Jézus nevében, Ámen.

(Liz Curtis Higgs: When Only a Friend Who Gets it Will Do, Encouragement for today, 2014.12.01., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

2019. március 25., hétfő

Ott akarom hagyni a szolgálatot

„Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek(et)?” Jn 21,15


Szeretnéd, ha Isten egyszer csak megjelenne hús-vér valóságában, és megmondaná pontosan, mit vár tőled egy adott élethelyzetben? Én néha nagyon szeretném.
Hogy nyújtson át egy papírlapot világos, személyre szabott utasításokkal lépésről-lépésre. Aztán tartanánk egy megbeszélést, ahol feltehetném a kérdéseimet, és ő kedvesen megválaszolná mindegyiket, mélyen belém vésve ezzel a tennivalókat.
Gondolom, egyesek azt mondják, mindez a hitem sekély voltát igazolja. Lehet. De az is lehet, hogy csak azt jelzi, mennyire retteg a szívem a döntésektől, milyen kétségbeesetten vágyom arra, hogy jól döntsek.
Annyira szeretem az Urat!
Meg akarom tisztelni az életemmel.
De néha úgy érzem, olyasmit vár el tőlem, ami ijesztően különbözik attól, amit én szeretnék tenni. Ha rám lenne bízva, én a biztonságos, biztosnak látszó, kényelmes utat választanám. És akkor felsorakoznak az igék a Szentírásból, és szembeszállva korlátozott perspektívámmal, olyan utat mutatnak, amit magamtól biztosan nem választanék. A következő kérdés rávesz, hogy tekintetemet arra az útra irányítsam: Akarod-e mindennél jobban Istent követni, és megélni az Ő üzenetét? Vagy még mélyebbre hatolva: Szereted-e, akarod-e mindennél jobban Jézust?
Ezt a kérdést tette fel a feltámadt Jézus Péternek, aki életútja mindent megfordító kereszteződéséhez érkezett. Annyira megértem Pétert!
Éveken át követte Jézust.
Aztán a dolgok rossz fordulatot vettek, egyre nehezebbé vált az út, ahogy Jézus előre megmondta a tanítványainak. De világosan kimondta azt is, mibe fogódzhatnak reményükkel:
„Azért mondtam el ezeket nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, mert legyőztem a világot” (Jn 16,33).
De mennyire nehéz, mikor amit látsz testi szemeddel, ellentétben van azzal, amit hiszel!
A gondok arra indítanak, hogy feledkezzünk el Isten ígéreteiről.
Péter megtagadta Jézust, mert félt az ártól, amit fizetnie kell, ha követi Őt.
A körülmények valóban nehézzé váltak. Jézust keresztre feszítették, és Péter elfordította tekintetét a nehéznek ígérkező útról, amit a szolgálat folytatása jelentett. Visszatért ahhoz, ami biztonságos, biztos és kényelmes volt: a halászathoz.
És akkor Péternek kijutott egy látogatás Jézustól, olyan, amire én is vágyok. A feltámadt Jézus megjelent neki testi valóságában, és világossá tette, mi az, amin szeretné, ha Péter elgondolkozna. Egyetlen kérdéssel halomba döntötte Péter mentségeit, amiért a biztonságot választotta.
„Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek(et)?” Jn 21,15
Jobban szeretsz engem, mint ezeket?
Mindegyikünknek vannak ilyen „ezek”-jei.
Minden idetartozik, ami el akar téríteni a kevésbé választott úttól, melyen teljes valónkkal, mindenünkkel Istent követjük.
No de térjünk vissza az én döntésemhez.
Tavaly ott akartam hagyni a szolgálatot. A Proverbs 31 Ministries (Pédabeszédek 31 Szolgálatok) hatalmasra duzzadt, és hirtelen óriási nyomással nehezedett rám, hogy nem vagyok képes rá, nem vagyok alkalmas már arra, hogy vezessem az egyesületet.
Minden nagyobb már, és ezzel félelmetesebb is – úgy éreztem.
A csapat szükségletei.
A pénzügyek.
A gondok.
Összegyűjtöttem a félelmeimet, és felterjesztettem ügyemet az Úrhoz azzal, hogy jelöljön ki valaki mást, hogy én csendben elslisszolhassak. Tekintetem azon volt, ami kényelmesebbnek, biztonságosabbnak és biztosabbnak látszott.
De Jézus kérdésével lerombolta minden kilépési tervemet: Jobban szeretsz engem, mint ezeket? A félelmeidet, a vágyadat, hogy valami könnyebb, biztonságosabb dologgal foglalkozz?
Itt állok tehát, remegő kezű kislányként, lábamon bakanccsal, melyre rárakódott a nem szokványos út vastag pora. Itt állok, és kijelentem: „Igen, Jézus, jobban szeretlek Téged, mint ezeket. Aláírom a megbízást, amit Szent Igédben raktál elém: „hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel” (2Tim 4,2).
Tudom, a te küzdelmeid, a te döntéseid mások, mint az enyéim. De bármik legyenek is, én és a csapatom a Proverbs 31 Ministries-nél készen állunk, hogy ott, ahol szükséged van rá, Isten Igéjével rámutassunk a legjobb útra, amelyen járnod kell.
Azért imádkozom, hogy ez az elmélkedés, és a többi is, amit naponta küldünk, segítsen közel maradnod Isten Igazságához, és világosabban látnod, melyik irányba akar vezetni Isten azon a napon.


Uram, ki akarom ma jelenteni, hogy jobban szeretlek, mint bármi mást. Köszönöm, hogy emlékeztettél rá, hogy akkor is Téged kövesselek, amikor nehéz. Jézus nevében, Ámen.
(Lysa TerKeurst: I Want to Quit Ministry, Encouragement for today, 2014.12.02., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2019. március 24., vasárnap

Hosszasan szemléld

Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám. Megtaláltok engem - így szól az Úr -

(Jeremiás 29:13-14)

Nagyon szeretem a festményeket elnézegetni. Tulajdonképpen nem is nézegetni szoktam a képeket, hanem időt szánva rájuk, hosszasan szemlélni szeretem őket. Mert ezek az alkotások a mélyebb mondanivalójukat csak így fedik fel.

Egyik nap bekerekeztem egy tárlatra, ahol megpillantottam egyik kedvenc művészem festményét. Ez a festő arról híres, hogy szeret titkokat "elrejteni" az alkotásában. Hosszas és aprólékos megfigyelés árán lehet ezekre az elrejtett meglepetésekre rálelni. Az említett kép egy hegyi jelenetet ábrázolt, amint egy vadász lovával gázlót keres a folyón.

Első pillantásra a kép nem volt más mint egy átlagos Western hangulatú festmény, de a vadász ijedt arckifejezése felkeltette az érdeklődésemet, sejtvén, hogy más is el van rejtve a képen. Így hát közelebb mentem a kerekes székem segítségével, és a sziklák mögött indián harcosok alakját fedeztem fel. Tovább szemlélve a képet, még több indiánt fedeztem fel a fák mögött, majd még több időt töltve a festmény előtt, az íjak és nyilak formái körvonalazódtak ki az ágak vonalaiban, és a sziklatömbök harcosok mérges ábrázatává változtak. Minél tovább maradtam a kép előtt, annál több dolgot fedeztem fel rajta, és egyre nagyobb örömömet is leltem a festményben. Végül megtaláltam mindazt, amit a művész üzenni akart a festménnyel.

Miért meséltem mindezt most el? Mert a Művészek művésze szeretné, ha felfedeznéd az üzenetének rejtett kincseit. Ehhez azonban egy futó pillantásnál többre van szükséged.
Gyakran csak egy megszokott megközelítés szerint olvassuk a Bibliát, ritkán tekintünk a felszín alá. Isten szeretne Igéje által meglepni bennünket, így azt szeretné, ha hosszasabban szemlélnék, és odaadóbban kutatnánk Szavát. Minél több időt töltesz Vele, annál mélyebb dolgokat fedezel fel Benne, és egyre nagyobb örömed lesz Jézusban.

A mai nap Uram, segíts, hogy ne rohanva olvassam el a fenti gondolatokat. Nyisd fel a szememet, hogy valóban megláthassam üzenetedet. 






(Forrás:Joni and Friends Daily devotionals, Take a Longer Look,

2019. március 23., szombat

Fogadalmaim megújítása

„Hálaadással áldozz Istennek, és teljesítsd a Felségesnek tett fogadalmaidat! Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.”


Zsolt 50,14-15.

Fiatal lányként nagyon szerettem volna karcsú lenni. Ehelyett én voltam a „duci lány” az úszócsapatban, az enyhén túlsúlyos a tánccsoportban, és mindig rosszul éreztem magam kétrészes fürdőruhában. 15 évesen felfedeztem a fogyasztó turmixokat, és rengeteget tornáztam, sportoltam, mozogtam.
Működött! Jó sok kilót leadtam, s végre jól éreztem magam a bőrömben.
Ekkor tettem magamnak egy fogadalmat: soha többé nem leszek kövér.

Első terhességem alatt annyira rettegtem a hízástól, hogy napi 5 km-t futottam minden nap a szülésig. Bármilyen áldozatra képes voltam, csak tartani tudjam magam a fogadalmamhoz. Karcsúság utáni vágyam szolgálatában álltam.

Ryan születése után még vékonyabb szerettem volna lenni. Elsősorban cukormentes italokból és keménycukorkából állt a diétám. Néha megengedtem magamnak egy-egy étkezést vagy pár falatnyi valódi ételt. Gyorsan leadtam újabb 5 kilót.

A kislányommal való terhesség alatt egy belső seb miatt ágynyugalomra ítéltek, abba kellett hagynom a testmozgást és a diétázást. Lauren megszületése után az ellenkező végletbe estem, mindent megettem, amit láttam, és felszedtem magamra 18 kilót.

Sokáig nem értettem küzdelmemet a kilókkal, mígnem egy tanítást hallottam az öröklött hajlamaink és az önmagunknak tett fogadalmak kapcsolatáról.

Emlékszem, hogy a szüleim állandóan küzdöttek a túlsúlyukkal. Sőt, tudomásom szerint a családban ez már nemzedékek óta probléma. Olyan örökség volt ez, amit saját erőmből akartam leküzdeni.

És ahelyett, hogy az Úr elé vittem volna problémámat, és az Ő szabadítását kerestem volna, megfogadtam, hogy magam leszek úrrá a helyzeten. SOHA többé nem leszek kövér.

Csakhogy ez a fogadalom nem csak az egyik, hanem mindkét végletbe belehajszolt. Rádöbbentem arra, hogy egészséges belső egyensúlyt csak úgy fogok találni, ha átadom küzdelmeimet az Úrnak.

Új fogadalomra volt szükségem, olyanra, amit nem magamnak, hanem Istennek teszek. Ami arra vonatkozik, hogy átadom neki az irányítást. Mindig.

Mai alapigénk arra bátorít, hogy a bajban mindig fordulhatunk az Úrhoz, és Ő ígérete szerint megszabadít bennünket, mi pedig az életünk által fogjuk Őt megdicsőíteni. Az a probléma, hogy legtöbbször mi akarjuk kézben tartani a dolgainkat, és a saját erőnkből akarjuk legyőzni a nehézségeinket.


Mi lenne, ha felajánlanánk Istennek az irányítási igényünket?


Mert, ha az elhatározásainkat a saját erőnkből akarjuk teljesíteni, akkor állandóan önmagunkra figyelünk, és ez állandó belső küzdelmet, békétlenséget okoz.


Az Úrnak tett fogadalmak viszont Krisztusra összpontosítanak, és ezáltal belső békességet hoznak.


Van olyan ígéreted, amit azért tettél önmagadnak, mert akár generációkon át tartó fájdalmakat, küzdelmeket tapasztaltál a családodban? Vannak olyan minták, amiktől szabadulni akarnál? Nem föltétlen a túlsúlyra gondolok. Lehetnek másfajta generációs megkötözöttségek: erőszakosság, idegesség, szexuális kicsapongás, a függőség különböző formái, vészmadárkodás, pletykálás, stb.


Felszínesen szemlélve hasznosnak tűnhet az önmagunknak tett fogadalom, de ha jól meggondoljuk, akkor nem érünk el vele mást, mint hogy hátráltatjuk a lelki fejlődésünket, mert a fogadalmainkat kezdjük szolgálni az Úr helyett. Az egészségemnek jót tett hogy nem akartam tovább vinni az egészségtelen táplálkozás mintáját amit családomban tapasztaltam. De nem tudtam maradandó sikert elérni és nem leltem békességre, míg át nem adtam teljesen életemnek ezen területét is az Úrnak.

Most már nem állok messze az egészségesnek mondható testsúlytól. Nem a saját erőmből értem el ezt az eredményt. Azóta is napról napra tanulom, hogy életem minden mozzanatában – beleértve az ételek iránti vágyakozásomat is - az Úr segítségére hagyatkozzam.


Uram, ha a saját erőmre támaszkodom, akkor kifáradok és elesem. Segíts, hogy Benned bízzam. Igéd biztat, hogy ha Hozzád fordulok, megszabadítasz! Köszönöm, hogy a Te Neved ereje szabadságot ad. Egyedül a Te erődre és irányításodra akarok ezentúl hagyatkozni. Jézus nevében, Ámen.






(Forrás: Stephanie Clayton: Renewing My Vows, www.proverbs31.org/devotions)

2019. március 22., péntek

Isten látja

„Ekkor kimondta az Úr nevét, aki beszélt vele: „Te El Roi Vagy!” – az Isten, aki rám tekint (1Móz 16,13)

Mindennapi dolog. Ő azt mondja, semmiség, de én jobban tudom.
Ez az egyedülálló apa tincsenként nézi át kislánya haját, míg a kisfia ott áll mellette. Késő van, de be kell fejezni az átvizsgálást a „hívatlan” vendégek távoltartására. Fésülés, mosás, aztán újra fésülés, mígnem apa, lánya és fia kimerülten ágyba kerülnek.
„Fontos emlékeket állítasz ezzel” – írom neki sms-ben. Emlékezni fognak a gyermekek, hogy biztonságban alhattak édesapjuk szárnyainak védelmében.
Nem hisz nekem. Szerinte elfelejtik a gyerekek ezt a vakációt, hajnali kelése, későig fennmaradása áldozatát, a tetvek elleni kimerítő harcot. Három és ötéves gyermekei csak a fáradtságra fognak emlékezni.
Hogy ő mire fog? Apró lábacskáktól összerugdalt sípcsontjára, a forrótejes lélegzetre az arca mellett, sajgó szemeire, amik ébren érték meg a következő pirkadatot. Ő erre fog emlékezni, amiről másoknak fogalmuk sincs.
Pedig én jobban tudom. Az egymásra épülő mindennapi pillanatok nagyszerű életeket építenek fel. Ezek ingyen percek, mégis sokba kerülnek. Milyen valutában? Idő, energia, önzetlenség, áldozatvállalás, álmok, alvás – ezeket fizetjük értük. Egy helyes szeretetből, mély alapokra épülő élet elemei.
Nicole Jonson egyik írása jut eszembe, amit évekkel ezelőtt olvastam. Felnyitotta a dohányzóasztalon heverő könyvet a világ nagy katedrálisairól. Megragadta az ajánlás: „Hódolattal munkád nagyszerűsége előtt, amit úgy végzel, hogy senki sem látja”.
Beljebb a könyvben megtaláljuk a magyarázatot. „Senki sem tudja megmondani, kik építették a hatalmas katedrálisokat – nem jegyezték fel a nevüket sehova. Ezek az emberek egész életüket erre a munkára szentelték. Az építés iránti szenvedélyüket hitük táplálta, hogy Isten mindent lát.
Valaki egyszer meglátogatta az építkezést. Észrevette, hogy egyik munkás épp egy madárkát farag az egyik tetőgerendára. Megkérdezte tőle: „Miért fárad azzal, hogy kidíszítsen valamit, amit aztán úgyis eltakar a tető?” Az ember így válaszolt: „Mert Isten látja”.
Igen, én jobban tudom. Tudom, hogy gyermekeit egyedül nevelő barátom és az álmatlan éjszakák valami nagyszerűt építenek. Tudom, hogy bár magányosnak érzi magát, nincs egyedül. Isten látja őt, ahogy rátekintett a mai igénkben szereplő asszonyra is. Aki magányos volt a sivatagban. Arra emlékeztet ez az ige, hogy Isten egyik neve: El Roi – az Isten, aki lát.
Igen, Isten látja minden egyes napi erőfeszítésünket saját gyermekeinkért vagy mások gyermekiért. Amikor virrasztva várjuk, hogy biztonságban hazaérjenek. Amikor már a sokadik mosásnyi ruhát hajtogatjuk össze ma. Amikor ebédet vagy vacsorát főzünk, s nem hangzik el egy „köszönöm” sem. Mikor rúgjuk a labdát a szomszéd gyerekekkel, vagy kísérőnek vállalkozunk a nyári táborba. Sokat áldozunk, de sokszorosan meg fog térülni, mert felépítünk egy gyermeket, aki tudni fogja, hogy szeretik, hogy értékes, hogy tartozik valahová.
Akár saját gyermekedbe, akár másokéba „fektetsz be”, becsüld meg a mindennapi pillanatok nagyszerűségét. Lehet, hogy semminek tűnik, de nagyon sokat ér. Építkezés. Valaki látja.



Uram, nagyon fárasztó néha a kitartás, hogy nagyszerűt építsek a mindennapok pillanataiból. Gyakran úgy érzem, hogy senki sem veszi észre, senki sem értékeli a törődésemet. Köszönöm, hogy biztosítasz róla, hogy Te látsz engem. Segíts, hogy legyen ez elég számomra. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.06.22., www.proverbs31.org, fordítás:eszmelkdesek.blogspot, kép:pinterest

2019. március 21., csütörtök

Úton az ismeretlenbe

„Ruth pedig monda: Ne unszolj, hogy elhagyjalak, hogy visszaforduljak tőled. Mert a hova te mégy, oda megyek, és a hol te megszállsz, ott szállok meg; néped az én népem, és Istened az én Istenem. A hol te meghalsz, ott halok meg, ott temessenek el engem is. Úgy tegyen velem az Úr akármit, hogy csak a halál választ el engem tőled.” Ruth 1,16-17 (KG)

Amikor a nagy váltásokra gondolok életem helyszíneiben, egy sárga költöztető kamion jelenik meg lelki szemeim előtt, s az otthon egyre távolodó képét látom a visszapillantó tükörben.
Úgy tíz éve már, hogy elköltöztem szülővárosomból, miután férjhez mentem egyetemi szerelmemhez, aki a katonaságnál kezdte pályafutását.
Yumába helyezték, Arizban.
Tudod, hol van?
Nos, én sem tudtam. (Ha meg tudod, jó neked!)
Kiderült, hogy egy város a mexikói határ mellett. Forró éghajlatáról, a Cracker Barrel étteremhálózatról és egy vadnyugati időkből fennmaradt történelmi börtönről nevezetes.
Nemde ez minden újdonsült feleség álma?
Nehéz döntés volt elhagyni otthonunkat. Bevallom, mikor megálltunk egy benzinkútnál, leültem sírdogálni a járdaszegélyre, és szipogva mondtam a férjemnek: „Nem hiszem, hogy folytatni tudom az utat. Rettenetes ötlet volt.”
Azt hiszem, a nagy döntéseket gyakran éljük meg hatalmas, túlzott áldozatnak, és remegő hitünk könyörög Istennek, hogy ne hagyja el.
A változás költözéssel jár. Régiből az újba, ismertből az ismeretlenbe, hazulról idegenbe. Mintha egy külföldi túrára indulnánk.
Ruth könyvében is találkozunk ezzel az élethelyzettel. A könyv elején Naómi és férje, Elimélek, elhagyják szülővárosukat, és Moáb vidékén telepednek meg. Pár mondattal később azt olvassuk, hogy miután férje és fiai meghalnak, Naómi újból útra kel, ezúttal a menyeivel.
Bethlehembe tartanak, és útközben Naómi felajánlja Ruthnak és Orpának, hogy forduljanak vissza. Megérti, ha nem vállalják az út és az ismeretlen jövő nehézségeit, és hazamennek.
Megható, hogy Ruth vállalja az áldozatot. „Ahova te mégy, oda megyek, és ahol te megszállsz, ott szállok meg” (Ruth 1,16b), mondja Naóminak.
Ruth nemcsak Naómi mellett dönt, hanem Izrael Istene mellett is („Istened az én Istenem). Ez ránk is igaz nehéz döntéseinkben. Nemcsak a cél mellett döntünk, hanem az Isten hűségébe vetett hit mellett is. Az Ő gondoskodásába kapaszkodunk.
Akárcsak Ruth, mi is arra kényszerülünk, hogy valami új helyre menjünk, anélkül, hogy tudnánk, mi vár a túloldalon. Ritkán kapunk isteni eredetű felvilágosítást arról, ami előttünk áll. De megyünk előre, bízva Isten jóságában, még ha nem is látjuk át a helyzetünket.
Isten gyakran úgy húzza közelebb magához az embereket, hogy előbb kiemeli őket komfortzónájukból. Ha kiszakadunk megszokott kényelmünkből, élesebben látjuk Isten megváltó munkáját a mindennapokban. Hitünk gyökereket növeszt, ha életünkből hiányzik a stabilitás.
Ruth könyvének vége arról tanúskodik, hogy Isten a legfájdalmasabb változásokból is jót tud kihozni. Előbb éhség és gyász jellemzi Ruth életét, mely azután kiteljesedik: a fiatalasszony férjhez megy Boázhoz, és megszüli gyermekét, Obedet.
És még itt sincs vége a történetnek. Ruth és Boáz egyesülését utódok sora követi, mely elvezet Dávidig. És Dávid sarjai sorának végén ott találjuk a világ Üdvözítőjét.
Ha nehéz döntést kell meghoznod, vagy ismeretlenbe vezető út előtt állsz, biztatni szeretnélek. Ruth története igazolja, hogy a fájdalmas elszakadások megsokszorozzák Isten gondviselését, Aki aktívan jelen van közöttünk, és nincs olyan út, mely olyan helyre visz, ahova Isten oda ne ért volna már előttünk.


Uram, köszönöm az utat, amelyen az életemet vezeted, bár néhány éles kanyarban nehéz meglátnom gondviselésedet. Segíts, hogy bízzam Benned, bárhogy alakul életem története. Jézus nevében, Ámen.

Bekah Difelice: Traveling Toward the Unknown, Encouragement for today, 2017.07.24., www.proverbs31.org, kép:pinterest, fordítás:eszmelkedesek.blogspot

2019. március 20., szerda

Jézusért világítasz, bárhol legyél is

„Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!” Mt 5,14-16


Az asztalomnál dolgoztam, a nappaliból behallatszott a Híradó. Amit hallottam, az újabb szörnyű tragédia, szöges ellentétben állt azzal, amivel épp foglalkoztam. Abba kellett hagynom az írást, és sóhajtva hátradőltem a széken. A keserűség hulláma csapott át rajtam.
„Uram - imádkoztam hangtalanul -, tehetnék valamit a világban uralkodó sötétség ellen? Úgy tűnik, mindent elborít.”
Halk suttogást éreztem a szívemben: „Egyetlen módon lehet eloszlatni a sötétséget: világossággal.”
A sötétség a fény hiánya. Ha közvetlenül támadjuk a sötétséget, az olyan, mintha az árnyékunkat kergetnénk. Nem lehet zsákba rakni, és kidobni. Csak a fénynek van hatalma arra, hogy eltüntesse a sötétséget. A Hegyi Beszédben Jézus egyértelműen tudtunkra adja, hogy mi vagyunk a világ világossága. A világítás a hivatásunk. De a fény, melyet megosztunk, nem tőlünk származik.
A teremtés kezdetétől fogva Isten a fény forrása lelki és gyakorlati értelemben egyaránt. Ezt olvassuk a Teremtés könyve 1,2b-3-ban: „sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött. Isten szólt: ’Legyen világosság’, és lett világosság”.
Képzeld el a teljes sötétséget. Aztán elhangzik néhány szó, és fény borít be mindent.
Világunk minden élőlényének léte a fényen alapszik – a növényeké, állatoké és az emberé. Isten, aki fényt adott a világnak, nekünk is ad. Ahogy a 2Kor 4,6a mondja: „Isten ugyanis, aki azt mondta: ’A sötétségből támadjon világosság’, a mi szívünket is megvilágosította”.
Az a legjobb ebben, hogy nem kell olyanok legyünk, mint a villanykörte, amelyik azt mondta: „Meg kell találnom a módját, hogyan világítsak!” Elment egy önsegítő csoportba, hogy tanuljon a világítani tudás belső képességéről. Könyveket olvasott arról, hogyan lehet fényesebb. Minden reggel, mikor felkelt, pozitív kijelentéseket ismételgetett: „Én villanykörte vagyok. Hiszek magamban. Világítani fogok!” De nem történt semmi.
Idővel a villanykörte elfáradt, elcsüggedt. Kezdett kételkedni saját valójában, képességeiben. Szinte teljesen kiégett. Szerencsére egy nap óvatosan becsavarták egy foglalatba. Fény gyulladt, és beragyogta a szobát. A villanykörte végre megvilágosodott.
Nem az a megoldás, hogy még jobban igyekszünk, hanem hogy csatlakozunk a forráshoz.
Magunktól világítani kimerítő lehet. Ehelyett azt a feladatot kaptuk, hogy szorosan csatlakozzunk Istenre, és maradjunk Benne. Ha ezt tesszük, az Ő világossága erős, ragyogó fénnyel szóródik szét általunk, és megváltoztatja a világot. Világításunk lehet, hogy nem kerül be a hírekbe, de nagyobb a hatása, mint amit mi látunk belőle.



Uram, köszönjük, hogy Te vagy bennünk a fény, és világíthatunk magunk körül a világban. Amikor úgy tűnik, eluralkodik a sötétség, használj fel minket, hogy ez megváltozzék. Arra kérünk, segíts, hogy főleg az évnek ebben a szakaszában megoszthassuk másokkal szeretetedet, örömödet, békédet. Te vagy a remény, amire szükségünk van, és az Egyetlen fény, mely nem alszik ki, nem győzhető le, nem homályosul el. Jézus nevében, Ámen.



(Holley Gerth: You’re Shining for Jesus Wherever You Are, Encouragement for today, 2014.12.03., www.proverbs31.org,fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu,fotó: pinterest)

2019. március 19., kedd

Mikor Istennel is türelmetlen vagyok

„Hiszen Isten maga ébreszti bennetek a szándékot, s hajtja végre a tettet tetszésének megfelelően.” Fil 2,13


Vigyázz – kész – rajt!
Mindig elsőként löktem el magam a földtől erre a vezényszóra. Nem volt startlécünk, a betonra rajzolt vonalról indultunk. Jó volt az nekünk.
Azért sem törődtem vele, hisz hetedikben én voltam a leggyorsabb az osztályban. Bármikor le tudtam hagyni a lányokat, de a fiúkat is. Kivéve 600 méteren.
Minden évben megrendezték nálunk a Fizikai Erőnlét Elnöki Próbája nevű eseményt. Különböző próbákból állt, amivel erőnket és kitartásunkat mérték, és megállapították minden tanuló testi erőnlétét. Akik bizonyos százalék fölött végeztek, megkapták a Fizikai Erőnlét Elnöki Díját.
Nagyon akartam azt a díjat. Tudtam, hogy jól teljesítek a próbákon. Egy kivételével. A 600 méteres futás mindig kifogott rajtam. Most már olyan rövid távnak tűnik, de akkor számomra ez volt a Marathon.
Indulás előtt az edzőnk figyelmeztetett, hogy osszuk be az erőnket, állítsuk be úgy a sebességünket, hogy bírjuk végig a távot. No persze, gondoltam, ismerem én a magam sebességét. Gyors vagyok! Végigfutom, és célba érek, mielőtt a többiekhez eljut a vezényszó vége! Legalábbis így gondoltam.
Azt hittem, rám nem vonatkozik az edző figyelmeztetése. Mit tudja ő? Majd én beállítom a sebességemet. Így is történt.
Miután teljes gőzzel lefutottam az első 100 métert, a lábaim hirtelen felmondták a szolgálatot. Mintha gumiból lennének. A tüdőm meg ólomból. Egy lépést se tudtam tenni. Előrehajoltam levegőért küzdve, és a szemem sarkából láttam, ahogy az osztálytársaim normál iramban elhúznak mellettem a győzelem felé.
Visszanézve már tudom, hogy nem jól álltam hozzá, nem kellett volna azonnal olyan gyorsan indítanom, ahogy csak bírok. Felnőttként is előfordul, hogy megelőzöm Isten terveit. Ahelyett, hogy imádságos lélekkel megkérdezném Istentől, hova kellene eljutnom, saját elképzeléseim szerint vágtatok előre. Ha pedig ezt teszem, olyan vagyok, mint egy gyorsan égő gyertya rövid kanóccal. Kiégek.
Mai alapigénk, a Filippiekhez írt levél 2,13 azt mondja, Istennek terve és célja van velünk, és eljuttat oda, ahol szüksége van ránk. Az Ő időzítése szerint. Ne próbálkozzunk megelőzni Őt a célvonalnál.
Hallottam egy meghatározást a türelemről, eszerint türelem az, amikor lelassulsz valaki másnak a ritmusára. Megtanultam, hogy Istennel is türelmesnek kell lennem, le kell lassulnom az Ő ritmusára – arra a sebességre, amit Ő nekem beállított.
El kell ismernem, nagyon csalódott voltam minden évben, hogy nem kaptam meg a Fizikai Erőnlét Elnöki Díjat. De ma már inkább Isten sebességével szeretném végigfutni a versenyt, hogy megkapjam díjként az Ő dicséretét: „Jól van, te derék és hűséges szolga.”


Mennyei Atyám! Futottam egész életemben, és kimerültem. Ezentúl Veled szeretnék lépést tartani. Segíts lelassulnom a Te sebességedre, hogy ne fussak el semmi mellett, amit Nekem előkészítettél. Jézus nevében, Ámen.

(Christy Mobley: When I Lose My Patience with God, Encouragement for today, 2014.12.04., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

2019. március 18., hétfő

Nem vagyok mindenre képes

„’Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.’ Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém…. mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.” 2Kor 12,9.10b


Nem akarok bowlingozni – mondtam, és hangomban hallottam a bólintást váró nyafogó árnyalatot.
Egész kiterjedt családom lelkesen készült a közös programra, én meg vonakodtam. Igazából nem utálom a bowlingozást. Csak egyszerűen NAGYON nem szeretek olyasmit csinálni, ami nem az erősségem. És a bowling nem megy. Természetes nekem, hogy inkább elkerülöm, kihagyom a próbálkozást.
Önérvényesítésre beállt társadalmunk így biztat: „Mindent lehet, csak akarni kell!”
Az igazság viszont az, hogy nem megy minden.
Kislánykoromban arról álmodoztam, hogy platinalemezes popsztár leszek. A hajkefém volt a mikrofon, abba énekeltem, és minden lehetséges alkalommal színpadon voltam, amikor az iskolában valami rendezvény készült. De gyakorolhattam bármennyit, szívből jövő de átlagos hangom csak lanyha tapsolást és együttérző vállveregetést váltott ki a hozzám közelállókból.
Ha egy kicsit később születek, egyike lehettem volna az American Idolba jelentkező szánalmas kiesőknek. Kiválónak hittem volna magam, akitől a világ elámul. Családom harsány szurkolással biztatott volna, míg mindenki más döbbenten nézné, mit keresek ott.
Akárhány énekórát vennék, akármennyit gyakorolnék, nem jutnék el a kórusszerepléstől a szólóéneklésig. Egyszerűen nem történhet meg. Az éneklés adományát nem kaptam meg Istentől, és nem érzem, hogy arra biztatna, tegyem meg a hit ugrását a lehetetlenbe. Ha elmennék egy meghallgatásra, nevetségessé válnék, mert saját vágyamat követve próbálkozom, annak alapján, hogy tévesen mértem fel adottságaimat.
Röviden: ég és föld a különbség az ostoba és az elhivatott próbálkozás között.
Fontosnak tartom, hogy ismerjük korlátainkat. Igen ám, de van egy hajlamom, amire kevésbé vagyok büszke. Mégpedig az, hogy könnyen feladok bármit az első nehézségnél, főleg ha olyasmit kell csinálnom, amiben tudom, hogy nem vagyok ügyes.
Nemrég találkoztam szakmai életem eddigi legnagyobb kihívásával. Dolgoztam rajta keményen, és sorra értek a kudarcok. Minden nap abba akartam hagyni. Fájdalmas volt tudomásul venni, hogy nem vagyok elég jó ehhez a feladathoz.
Ez a próbálkozás viszont az elhivatottak közé tartozott. Egy készség kialakulásának kezdetét jelentette, aminek alapját Isten megadta nekem, és világosan el is hívott rá.
Ezért térdre borultam, és útmutatást kértem Tőle, meg egy kicsivel több lelkierőt.
Hűséges volt, megadta a kellő biztatást. Azóta is egyértelműen jelzi, hogy nem csak utat nyitott egy lehetőséghez, de embereket adott mellém, akik segítenek felnevelni a belém helyezett, embriónyi képességet.
Ahelyett, hogy mint mai kultúránk, azt harsogná: képes vagy rá, csak akarnod kell, Isten arra indít, hogy örüljek, hogy nem vagyok elég ügyes ahhoz, hogy
- megcsináljam Nélküle,
- elvégezzem mások segítsége nélkül,
- és befejezzem kitartó türelem nélkül (amiből kipróbált erény, majd abból reménység fakad – Róm 5,3-5).
Néha, mikor olyan feladatot kapunk, ami túlmutat rajtunk, örüljünk neki. Jó az, ha nem vagyunk jók mindenben. Ezek a küzdelmek, kudarcok és végső soron a fejlődés mutatja meg nekünk, hogy Isten igenis elég nekünk.


Uram, segíts, hogy örülni tudjak a nehéz feladatoknak, mert ezekben jutok el saját képességeim határáig, hogy onnan teljesen a Tieidre hagyatkozzam. Jézus nevében, Ámen.
(Amy Carroll: I Can’t Do Everything, Encouragement for today, 2014.12.24., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

2019. március 17., vasárnap

Hogyan légy ma boldogabb

''Ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők.'' 

Galata 5:26

Nemrég kezembe került egy régi fotó, ami akkor készült, amikor férjemmel, Scottal még csak randiztunk. A képen Scott átkarolja a derekamat. Én mosolygok, de nem tűnik túl őszintének. Emlékszem, hogy miért volt így. A randi előtt izgatottan álltam a tükör előtt, a szempillámat próbáltam festeni és azt kívántam, bárcsak egy kicsit más lennék. 

Húsz évvel később, a képet nézve kicsit sajnáltam fiatal énemet. Gyönyörű volt. Szerelmes. Nagyszerű állásajánlat előtt állt, amit pár nappal később el is fogad. Boldognak kellett volna lennie! Ehelyett, elmulasztja a saját életét. 

Utólag tanulni a hibáinkból nem túl jó dolog. 

Mennyi boldogságról mondunk le, mennyi örömet szalasztunk el csak azért, mert valami másra vágyunk! 

Az idén Isten egy kihívás elé állított - azon kell dolgoznom, hogy minél több öröm legyen az életemben. A feladatom teljesítése során felismertem 4 fő dolgot, ami elrabolja boldogságunkat. Az egyik ilyen dolog arról próbál meggyőzni, hogy: "Ha olyan lennél, mint a másik ember, biztosan boldog lennél". 

A következő dolog pedig, amikor arra gondolunk, hogy milyen sokba kerülne nekünk - mennyi teendő, mennyi edzés, mennyi kinevezés, stb. - , ha olyanok akarunk lenni, mint az a másik ember. Így aztán úgy élünk, mint a gépek. Ez milyen kimerítő! 

Mélyen legbelül, el kell ismerjük, mindnyájan hasonlítjuk magunkat másokhoz. Pál apostol azonban azt mondja, hogy ne tegyük, hiszen értelmetlen : "Ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők." (Galata 5:26). 

Én most tanulom, hogy ha ma boldogabb akarok lenni, ne kívánjam a másik életét, inkább fedezzem fel az örömöt a saját életemben. Ehhez abba kell hagynom a másokhoz való hasonlítgatást. És neked is ezt kell tenned. 

Hidd el, mások is küzdenek a tökéletlenséggel, ők is hasonló kihívásokkal néznek szembe, mint te. 

Próbálj meg örülni más örömének. Ha egy másik nő kapja meg azt, amit te szeretnél, örülj vele! Ne korlátozd a boldogságod azzal, hogy csak a hozzád közelállókkal tudsz együtt örülni. 

Ne várd meg, hogy egy régi fotó ébresszen rá arra, hogy milyen sok okod lehetett volna a boldogságra. 

Drága Nővérem, légy magadhoz őszinte. Te ember vagy, nem gép! Nem kell robotolnod a boldogságért, hiszen az a tiéd! 

Mondd ki: 

- Ember vagyok. 

- Nem egy gép, vagy egy program vagyok. 

- Van szívem, bőröm, sebhelyeim. Van lelkem. 

- Ember vagyok. 

- Az értékemet nem a hatékonyságom, eredményeim, kinevezéseim határozzák meg. Nem a sikereim vagy bukásaim száma jellemeznek. Nem a törekvéseim, energiaszintem, mások véleménye, a munkahelyen betöltött pozícióm, iskolai jegyeim fejeznek ki. 

- Nem egy tévedés vagyok, hanem egy csoda. 

- Isten szerető keze embernek teremtett. 

- Ma emberként akarok élni. Ma önmagam leszek. Ma elfogadom, hogy nem kell harcolnom a békességemért. Megpróbálom másokban a legjobbat meglátni és magamban is. Ma erényeket próbálok szerezni, nem trófeákat. Ma bátorítani fogok, nem irigykedni. És együtt örülök az örülőkkel. 

- Ember vagyok, a Mennyei Királyság állampolgára. Végtelen kegyelem vesz körül. Olyan ember vagyok, aki Jézushoz tartozik. 

Uram, kérlek emlékeztess minket, hogy embernek alkottál, nem gépnek. Segíts megértenünk, hogy a boldogságot nem lehet a boltban megvásárolni, tetteinkkel kiérdemelni, vagy más ember bőrében megtapasztalni. Köszönöm Uram, hogy az igazi boldogságot egyedül csak Benned találhatjuk. Jézus nevében, Ámen. 





Forrás: proverbs31.org Jennifer Dukes Lee: How to Supersize Your Happiness Today 2016.08.30, fordítás: Király Mónika, fotó: pinterest.com, fotó: https://members.cogwa.org/

2019. március 16., szombat

Az én időm

„Hallgatott minket egy Lídia nevű istenfélő asszony, egy Thiatirából való bíborárus, kinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond.” 

 Ap. csel. 16:14

Minden reggel, amíg kint még sötét van, kiosonok a konyhába, készítek magamnak egy jó erős kávét és leülök a kedvenc székemre. Az óra ketyegése mellett veszek egy könnyű takarót az ölembe és jól megviselt bibliámért nyúlok. Mély levegő be, lassú kilégzés.

Ez az én időm. A Rá szánt idő. Ez a mi együtt eltöltött időnk. 

Mielőtt mindenki felébred és elkezdődik a zsivaj, én itt vagyok, hogy az Úrral legyek. Néhány csendes perc, amikor nem kell senkivel osztozkodnom Rajta. 

Talán ismerős nektek is ez a rutin, de az ige mindig új. Mielőtt hozzákezdek az új rész olvasásához, eltűnődöm, hogy: „Vajon mit üzen ma nekem?”.

Néha azonnal megértem. Máskor ... nem annyira. Elolvasom egyszer, kétszer, talán még háromszor is. Aztán megállok és halkan elsuttogom: „Uram, nyisd meg szemeimet, hogy meglássam akaratodat”.

Nem szeretnék átsiklani semmi fölött, ami hatással lehet a napomra. Nem akarom, hogy bármi – az óra ketyegése, a napi teendők terhe – elvonja a figyelmemet. 

Azért jöttem, hogy Jézussal találkozzam, hogy Nála megpihenjek, hogy imádkozzak, elmélkedjek, megértsem akaratát és elfogadjam azt. 

A mai igeversben egy Lídia nevű nőről van szó. Ő és barátai a szombat napi imádkozásra gyűltek össze, amikor váratlanul találkoztak a folyóparton Pál apostollal és az őt követő tömeggel. 

A Szentírásból tudjuk, hogy Lídia istenfélő asszony. Miközben Pál Jézusról és a kereszten elszenvedett megváltó haláláról beszél a tömegnek, az ige azt mondja: „ az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond.”. Ap. csel. 16:14b

Nagyon tetszik ez a kijelentés! Az eredeti görög szövegben a megnyit = dianoigõ, ami azt jelenti, hogy „ teljesen kinyitni azt, ami addig zárva volt; megnyitni valaki szívét (elméjét, akaratát, érzelmeit); felébreszteni valaki vágyát valami megértésére.”

Abban a felbecsülhetetlen folyóparti pillanatban Isten megnyitotta Lídia szívét, hogy oda figyeljen és megértse Jézus legújabb kijelentését. Az Úr felébresztette benne a vágyat, hogy akarjon többet tudni a kegyelemről, az örömhírről, amiről Pál apostol beszélt. 

Kedves barátom, legyen a mi szívünk legfőbb vágya is ez – ma és minden nap!

Az Istennel töltött különleges alkalmainkon kérjük Őt, hogy nyissa meg szíveinket, hogy megérthessük Jézus legújabb kijelentéseit. Nem számít, hogy már mennyire ismerjük Őt, akarjunk többet tudni Róla. Keljünk minden reggel azzal a mondattal, hogy „Jó reggelt Jézus!”. Vágyjunk a Vele töltött időre még mielőtt elkezdődne a napunk. Fedjük fel az Ő igazságait, memorizáljuk szavait és örvendezzünk ígéreteiben. 

Azokban a csendes percekben ha olyan részhez érünk a bibliában, amit nem értünk, álljunk meg és őszintén rebegje ajkunk: „Uram, kérlek fedd fel a leplet, hogy tisztán láthassalak és hallhassalak. Nyisd meg szívemet, hogy értsem akaratodat.”.

Amikor ez megtörténik, fogadd örömmel szavait, légy hálás, hogy lecsendesítette és szárnyra keltette lelkedet!

„Uram, kérlek formáld szívemet és nyisd meg, hogy el tudjam fogadni irántam való hatalmas szeretetedet. Kérlek növeld a vágyat a szívemben, hogy akarjak Veled lenni. Taníts meg utaidra, segíts megérteni akaratodat. Szeretnélek jobban ismerni! Jézus nevében, Ámen.”



Forrás: proverbs31.org 2016.08.17 Leah Dipascal It’s My Time, fordítás: Király Mónika
fotó: pinterest.com

2019. március 15., péntek

Fékevesztett szeretet

„Mert kegyelemből üdvözültetek a hit által. Ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka.” Eféz 2:8


Pár éve életem legnehezebb döntése előtt álltam. Nyugtalanított, mi lesz, ha tévedek? Mi lesz, ha nincs igazam, ha helytelenül választok? Ha Isten ezt nem bocsátja meg?

Egy bölcs tanácsadó erre ezt reagálta: „Vagy elég neked Isten kegyelme, vagy nem.”

Megdöbbentem.

11 éves korom óta hittem Krisztus megváltó munkájában, jóformán a templomban nőttem fel. Hányszor énekeltem, hogy Jézus szeret engem. Tanúságot tettem, hogy Krisztus Isten Báránya volt, és ajándékát ingyen kapjuk. Ebben a percben azzal kellett szembesülnöm, hogy évekig a saját jóságomra hagyatkoztam.

Mindig „jó” voltam, míg felnövekedtem. Egész életemben nagyon igyekeztem, hogy mindig helyesen cselekedjem. Talán nem annyira szeretetből, mint inkább félelemből – féltem megbántani Istent. Tökéletességre törekedvén rettegtem a hibáktól, a tévedésektől. Kedvébe akartam járni mindenkinek, de ha az okokat nem nézzük, tényleg jó voltam. Nem tökéletes, de jó. És ezért talán kicsivel kevesebb kegyelemre volt szükségem. Persze, hogy a hit segített. Persze, hogy az üdvösség Isten ingyen ajándéka volt ezalatt is. De ebben a percben döbbentem rá, hogy sosem bíztam rá teljesen Istenre legszörnyűbbnek vélt tévedéseim, legutálatosabb énem egész súlyát.

A tévedések sötét pillanataiban a félelem uralkodott el rajtam, nem a megkönnyebbülés és a hála. Rendszeres templomba járóként gyermekkorom óta gyakran hallottam az ingyen kegyelemről, ami jól bejáratott nyomvonallá vált az elmémben. Igen, Jézus szeret. Igen kegyelemből üdvözülünk. De igazából inkább a félelem, semmint a szabadság működtetett, mert önmagamra hagyatkoztam.

Ebben a helyzetben viszont nem tehettem mást, minthogy bízzam Isten nagyvonalú, fékevesztett szeretetében. Hogy végiggondoljam, milyen korlátlan a kegyelem. Felfoghatatlan, mert nem lehet kiérdemelni és nem lehet viszonozni. Fékevesztett szeretet egy fékevesztett Istentől. Nem érdemelhettem ki jóságommal, helyes döntéseimmel, vagy egy életen át tartó templomba járással. Csak egyszerűen megkaphattam.

Isten kegyelme több, mint amit gyengécske dalainkban éneklünk róla. Be tudja fedni legnagyobb eséseinket és lázadásainkat, megbocsátja, amit megbocsáthatatlannak vélünk. Elég ahhoz, hogy kiszabadítson saját igazságosságunk terhe alól.

Mivel kerültél ma szembe? Mitől félsz? Isten kegyelme elég neki – és neked is.

Szent Isten, mutasd meg nekünk korlátlanságodat. Hadd öleljük magunkhoz kegyelmedet, ne akarjunk saját jóságunkra, helyes döntéseinkre hagyatkozni. Fékevesztett szereteted indítson hálára, szabadítson fel, és ez a hála és szabadság vezesse lépteinket, ne a rettegés, hogy tökéletesen kell teljesítenünk, hogy nem hibázhatunk. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.08.02.,Tosca Lee, www.proverbs.31.com, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2019. március 14., csütörtök

Erre lettél teremtve

„De az Úr Józseffel volt, s így minden sikerült neki. Urának, az egyiptominak a házában maradt. Ura meglátta, hogy az Úr vele van, és hogy az Úr sikerre segít mindent, amihez hozzáfog,” Ter 39,2-3

Könnyen eltöprenghetünk azon, nem mulasztunk-e el valami titokzatos, értékes, nemes célt, ami talán felvillan a mindennapi életünkben. Úgy érezzük, egyhelyben járunk. Vagy unatkozunk. Ilyeneket gondolunk. Itt vagyok belül, körbevesz Isten. De hogyan tovább? Mit akar tőlem, mit tegyek?
 
Isten célja az életünkkel, hogy teljesen adjuk át neki magunkat, és csak Tőle függjünk. Úgy alkotott meg, hogy szükségünk legyen Rá. És irgalma mindig, bármi áron, megmutatja nekünk, hogy szükségünk van Rá.

Misszióban élni a világegyetem teremtőjével a legcsodálatosabb, legfontosabb dolog, amit tehetünk rövid földi tartózkodásunk alatt. A célunk: ismerni és ismertté tenni Istent. Az Ő történetét olvasva a Szentírásban, megtudjuk, hogy szeretnünk kell tétovázás nélkül minden embert, aki az utunkba kerül. És szeretnünk kell Istent mindenekfelett.

Keresed az élethivatásod? Ha most ezt az írást olvasod, láthatod hogy lábad előtt hever a szolgálat lehetősége, és nem kell hozzá elköltöznöd vagy változtatnod bármit. Túl rövid az élet ahhoz, hogy azon töprengjünk, a föld melyik sarkán kellene élnünk. Ahogy a nagy misszionárius-mártír, Jim Elliott mondja: „Bárhol vagy is, legyél ott egészen”.

Ne bénítson meg a félelem, hogy talán maradnod kéne, és te tovább mész, vagy menned kéne, és te maradsz. Imádkozz, és add át utadat az Úrnak. Aztán menj, és tegyél valamit!

Isten úgy hív akarata teljesítésére, mint mikor az édesapa a medencében hívja gyermekét, hogy ugorjon be. Akár messzire ugrik a gyermek, akár közel a medence széléhez, az apa úgy mozdul, hogy elkapja. Ne félj hát! Isten akarata mozdul, nekünk csak ugornunk kell, és el fog kapni.

József ezt olyan szépen csinálta! Isten megmutatta neki, hogy bámulatos dolgokat fog véghezvinni, és ahelyett hogy aggodalmaskodott volna fogolyként a börtönben vagy rabszolgaként Potifár házában, József nagy dolgokat vitt véghez Istennel, bárhol volt is. Ott tehetsz nagy dolgokat, ahol éppen vagy. De ugyanígy, ne félj elindulni – és ne félj maradni sem.

A mennyben nem egy adott földrajzi helyért fognak jutalmat kapni a legnagyobb kalandokat átélt misszionáriusok sem. Engedelmességük és hitük jutalmát kapják majd meg. És mellettük állva megkapják koronájukat azok is, akik egy cellában, vagy egy kocsisorban araszolva töltötték életük nagy részét. Nem a küldetésünk helye számít elsősorban, hanem az, hogy mit teszünk ott, ahol vagyunk.

József részéről határozottságra, és önmaga akaratának tudatos alávetésére volt szükség, hogy teljesítse hivatását, és megvalósítsa Isten célját az életére. Mindenét odaadta, hogy jól szolgáljon, rabszolgaként is, igaztalanul megvádolt fogolyként is. A Teremtés könyve 39,2-3-ban ezt olvassuk: „az Úr Józseffel volt, s így minden sikerült neki. Urának, az egyiptominak a házában maradt. Ura meglátta, hogy az Úr vele van és hogy az Úr sikerre segít mindent, amihez hozzáfog”.

Ha tudjuk, hogy nincs az a hely, állás, házasság, gyermek, aki tökéletesen kielégíthet minket, abbahagyhatjuk a harcot a boldogságért, és küzdhetünk helyette Isten dicsőségéért. Elszántság kell ahhoz, hogy bízz Istenben, mikor még mindig egyhelyben vagy, s látszólag csak az élet mindennapi feladataival vagy elfoglalva. Ismerjük fel, hogy amíg lélegzünk, célja van annak, hogy ott vagyunk, ahol. Mindegyikünknek, akik levegőt tudunk venni, van még tennivalónk a földön.



Istenem, köszönöm, hogy részt vehetek a világot megújító művedben. Segíts, hogy meglássam az embereket magam körül, és észrevegyem a cselekvési lehetőségeket, amiket Te előkészítettél nekem. Jézus nevében, Ámen.

Jennie Allen: You Were Made for This; Daily Devotion 2019.03.12.; https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/03/12/you-were-made-for-this; kép:pinterest.com; fordítás:eszmelkedesek.blogspot.com

2019. március 13., szerda

Túlterhelt vagyok

„Árnyékként jár-kel itt az ember, bizony hiába vesződik. Gyűjtöget, de nem tudja, ki fogja hasznát venni. Így hát mit várhatok, Uram? Egyedül benned reménykedem!” Zsolt 36,7-8


Fáradt voltam, kimerült és éhes. Szerencsétlen kombináció, ha szeretnél mindezek ellenére kedves lenni, főleg azokhoz, akik Anyunak hívnak.
Ezzel a jó szándékkal indítottam a napomat, bár éjjel alig aludtam valamit.
Egy fontos jótékonysági rendezvény volt az iskola javára, de reggel csak arra tudtam gondolni, mi a csudának vállaltam el egyáltalán. Mikor feliratkoztam, izgalmas feladatnak tűnt a szervezés. De a jó értelemben vett izgalom hamar stresszé fokozódott. Alulbecsültem az időt, amit rá kellett szánnom. És még inkább alábecsültem saját képességeimet: hogy lesz elég energiám végigvinni az egészet.
Ráadásul két önkéntes visszakozott, és én ott voltam megint, ahol a part szakad, majd megőrültem, és kisemmizettnek éreztem magam.
Káosz örvénylett túlfeszített idegszálaim végpontjainál.
Nem találtam egy fontos, határidős, aláírandó nyomtatványt, egy könyvtári könyvet, amit múlt héten kellett volna visszavinni, penészfoltok voltak a kenyéren, amiből a gyerekeim szendvicsét kellett volna elkészítenem – nem csoda, ha elszállt a higgadtságom.
A kenyér szabad végeit vékonyan levágtam, majd a szeleteket megpirítottam. Reméltem, hogy így jó lesz.
Ekkor viharzott be legkisebb gyermekem, közölve, hogy ma van a szokásos heti áhítat tanítás előtt az iskolában, és kéne neki egy Biblia. Mondtam, hogy elviheti a rózsaszín borításút, amit Nagyitól kapott.
„Azt már egy hónapja elvesztettem, és a tanár azóta is mindig mondja, hogy szóljak neked, hogy vegyél egy Bibliát. Azt mondta, ma mindenképpen legyen nálam, nem fogad el több kifogást és mentséget” – mondta ezt olyan hanghordozással, amivel valószínű, a tanár beszédét utánozta. Egyértelmű volt, hogy kellően felingereltem ezt a tanárt.
És az is egyértelmű volt, hogy megint megbuktam anyaként. Már egy hónapja elvesztette a Bibliáját, és én még mindig nem adtam neki újat. Elkeserítő.
„Vidd el az enyémet az éjjeliszekrényről. Csak hozd is vissza” – vetettem oda, örvendve, hogy van megoldás.
Pár pillanat múlva porontyom visszatért: „Nem találom. Nincs az éjjeliszekrényen.”
Cikázni kezdtek a fejemben a lehetőségek, miért nincs a bibliám az éjjeliszekrényen. Miután visszapörgettem az eseményeket, és belegondoltam, mikor és hol láttam utoljára, arra jutottam, hogy a templomban felejtettem… négy napja.
Rettenetes. Megint egy jele alkalmatlanságomnak.
Írtam egy üzenetet a tanárnak, hogy nagyon sajnálom, de a családban most épp bibliahiány van, és erről nem a gyermekem tehet, de szentül ígérem, hogy a jövő heti áhítatra már lesz nála Biblia. Semmi nem lehet megalázóbb egy magamfajta Biblia-tanár számára, mint hogy meg kell írnia egy ilyen üzenetet…
Bepakoltam a gyerekeket az autóba, rápillantottam az órámra, és tudtam, hogy ma sem érünk be időben az iskolába.
Talán ismerős neked a fenti jelenetsor, még ha részleteiben nem is egyezik.
Meg kell tanulnom, hogy sokkal jobban átgondoljam, mit vállalok: azt is, hogy mennyi időm van rá, és azt is, hogy mennyi energiám.
Tudván, hogy az időt alul szoktam értékelni, a képességeimet meg felül, be kell iktatnom egy ütközőt, ami csökkenti a baleset lehetőségét.
Kitaláltam, hogy ez az „ütköző” nálam 15 perc ráhagyás lesz. Ha valamiről úgy vélem, 1 órát vesz igénybe, akkor ezentúl egy és egynegyed órát számolok. Mindig megbánom, ha ezt nem tartom be. Ha meg kiderül, hogy elég lett volna az eredeti számításom, örülök, hogy maradt egy negyedórám fellélegezni a rohanásban.
Képzeld el, mennyivel higgadtabbak lennénk, ha egész nap lenne egy-egy szusszanásnyi időnk itt-ott elszórva!
A 39. zsoltár 7-8. verse emlékeztet: „Árnyékként jár-kel itt az ember, bizony hiába vesződik. Gyűjtöget, de nem tudja, ki fogja hasznát venni. Így hát mit várhatok, Uram? Egyedül benned reménykedem!”
Ez az egész lótás-futás nem ér semmit. Nyomasztó gondolat egy magamfajta nyüzsgő leányzónak. Egy olyannak, aki szeretne tisztábban látni, és őszintén dönteni az idejéről a lehetőségei alapján. Miért van az, hogy néha önmagunkkal kapcsolatban legnehezebb őszintének lenni?
Fogjunk hát össze, és határozzuk el, hogy abbahagyjuk a rohanást.
És reményünket letesszük az Úr kezébe, mialatt igyekszünk a legjobb igeneket kimondani az életünkben.


Uram, segíts, hogy tudjam bőven mérni az időmet, és így jussak levegőhöz a napi rohanás közben. Szeretném Hozzád méltóan használni az időt, amit kaptam Tőled. Jézus nevében, Ámen.
(Lysa TerKeurst: I’m Overwhelmed Encouragement for today, 2014.10.30., www.proverbs31.org,fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2019. március 12., kedd

Adjunk új irányt a gondolatoknak

„Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami nemes és magasztos.” Fil 4,8


Fülsiketítő visongás, verekedés a hátsó ülésen. Életre-halálra! Próbáltam lecsillapítani őket, közben a kocsi letért az útról. Kisteherautók húztak el mellettem 120 km-es sebességgel, mialatt félreálltam, hogy véget vessek a küzdelemnek.
Néhány héttel ezelőtt történt mindez, a gyönyörűséges Appalache-hegységen autóztam keresztül hátul családunk két frissen szerzett új tagjával: egy Royal Palm és egy Vörös Bourbon pulykával. Nem örültek egymás társaságának, az összezártságnak, meg a ketrecnek úgy egyáltalán. Ezért vívták élet-halál harcukat a hátsó ülésen. A Vörös Bourbon vad támadásban próbálta levezetni bosszúságát. Szó szerint gyilkos méreg dühöngött benne. Ráugrott a másikra, és próbálta eltalálni a nyakát.
Pánikszerűen hívtam a férjemet. Hogy mit tanácsolt? „Adj új irányt a gondolataiknak. Be van ragadva a gondolkodásuk. Ordíts egyet, és rázd meg a ketrecet.” Szót fogadtam, és 10 percre abbamaradt a csatározás. Aztán kezdődött elölről. Rájuk üvöltöttem megint, és meglöktem a ketrecet, aztán ezt még néhányszor meg kellett ismételnem, míg végre elcsendesedtek. Mindnyájan életben hazaérkeztünk, és mostanra már jó barátságban vannak.
Mikor elgondolkoztam a pulykák beragadt gondolkozásán, éreztem, hogy az Úr így szól a lelkemben: Te sem vagy különb.
Hoppá! Amikor nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretném, az én gondolataim is beragadnak. Aznap reggel is, mikor a pulykákért mentem. Rémülten vettem észre, hogy kifogyott a benzin a kocsimban, és ami még rosszabb, nem volt nálam semmi pénz. Úgy telezsúfoltam a napomat programokkal, hogy abba nem fért bele egy visszafordulás pénzért és egy tankolás.
De hát üres pénztárcával nem tehettem mást, mint hogy hazamentem, amitől csúszott minden programom. Legrosszabb az volt, hogy megígértem a lányomnak, kiviszem a repülőtérre, és miattam késte le a gépét. Ki voltam borulva, s ezt hallgathatta a családom egész nap!
Néha mindenki küszködik negatív gondolatokkal. Ez közös harcunk. Ezért olyan fontos felismerni a negatív gondolkodási mintákat, és új irányt adni nekik. Szolgáljon örömünkre, hogy igenis irányíthatjuk a gondolatainkat.
Amikor szomorúak, letörtek, csüggedtek vagyunk, vegyük számba a gondolatainkat. Ha azt tapasztaljuk, hogy megalapozatlan következtetéseket vonunk le, vétkesekre vadászunk, vagy újra meg újra eljátszunk gondolatban egy veszekedést, tudatosan tereljük el a gondolatainkat. Szorongásomat gyakran okozza, hogy túl sokáig elidőzöm valami negatív gondolatnál. Pál apostol arra buzdít mai alapigénkben, hogy olyasmin gondolkozzunk, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami nemes és magasztos.
Legközelebb, ha negatív gondolkozáson kapod magad, „rázd meg a ketrecet”, és gondolj arra, hogy tudsz Krisztus elméjével gondolkozni. Ragadd meg egyesével a negatív gondolatokat, és tegyél a helyükre egyet-egyet a Pál apostol által felsoroltak közül. A Szentírás megígéri, hogy ha gondolatainkat hozzáigazítjuk Istenéhez, az Ő minden értelmet felülmúló békessége megőrzi szívünket és elménket Jézus Krisztus által.


Uram, add, hogy segítségeddel elkapjak minden negatív gondolatot, és lecseréljem őket igazságoddal. Köszönöm, Uram. Jézus nevében, Ámen.

(Sharon Glasgow: Re-Routing Negative Thoughts, Encouragement for today, 2014. november 18., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:nlpintegrativ.ro)