Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (22) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (6) alkalmatlanság (5) Anyák napja (5) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (12) Atya (2) barátság (16) bátorítás (35) bátorság (5) Békesség (29) belső békesség (14) belső viharok (24) beszéd (6) betegség (1) Biblia olvasás (16) Bizalom (65) bizonyosság (1) bizonyságtétel (18) biztatás (3) böjt (2) bölcsesség (18) Bűnbocsánat (10) bűntudat (4) céltudatos élet (9) család (5) csalódások (5) Csendes percek (2213) csendesség (6) csüggedés (13) Depresszió (12) dícséret (2) dicsőítés (20) Döntések (20) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (12) elég vagy (1) elengedés (3) életöröm (8) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) elhívás (1) elismerés (3) előítélet (3) elutasítás (2) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (2) engedelmesség (9) erő (15) fájdalom (12) fáradtság (9) feladat (14) félelem (14) feltámadás (5) feltöltődés (10) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (9) Gondolatok (42) gondoskodás (2) gondviselés (14) gyász (2) gyengeségek (5) Gyermeknevelés (31) Gyógyulás (11) győzelem (5) hála (11) hálaadás (11) harag (4) harc (6) házasság (29) hit (40) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (9) igazság (11) Igehirdetés (38) ígéretek (2) Igevers (4) Ima (44) imádság (21) Immánuel (2) irgalom (10) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (9) Isten ereje (14) Isten gondoskodása (31) Isten hangja (4) Isten hűsége (33) Isten időzítése (4) Isten keresés (3) Isten követése (16) Isten lát (2) Isten munkálkodása (13) Isten neve (6) Isten szeretete (85) Isten terve (26) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (59) Istenen lévő tekintet (4) Istennel töltött idő (19) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (19) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (9) Jézus keresztje (1) Jézus követése (43) Jézus szeretete (17) jóság (4) jövő (2) kapcsolatok (31) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (26) keresés (2) kételkedés (8) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (12) konfliktusok kezelése (6) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (13) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (9) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (13) megelégedettség (9) megismerés (6) Megpróbáltatás (33) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) miért (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (2) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (9) nyugtalanság (2) odafigyelés (8) odaszánás (2) olvasói gondolatok (41) otthon békéje (2) öltözet (2) önbizalom (3) önértékelés (39) önuralom (1) önvizsgálat (23) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (1) összetöretés (3) Pásztor (1) pihenés (7) prioritások (2) próba (4) ráhagyatkozás (1) Receptek (4) Remény (28) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (6) szabadság (9) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (7) szégyen (2) szelídség (4) Szentlélek (5) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (3) szeretet (47) szeretve élni (2) szeretve vagy (1) szív (1) szolgálat (24) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (5) tiszta szív (2) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (15) új élethelyzet (1) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (21) várakozás (15) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (7) vígasztalás (3)

2015. július 31., péntek

Szépségsebek

„Isten meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi a sebeiket.”

 Zsolt. 147:3

Az utóbbi időben több barátnőm is mesélt régi sebekről, amik máig fájnak. Egyikük elmondta, hogy több mint húsz éve dolgozik azon, hogy tompítsa magában a nyers szavak okozta fájdalmat. „Anyám mindig túlsúlyosnak tartott. Elefántnak hívott. Mindig összehasonlított a nálam sokkal kisebb húgommal. Még azzal is megvádolt, hogy bulímiás vagyok, ami 13 éves sérülékeny lelkemnek nagyon rosszul esett.”

Egy másik kedves fiatalasszony így mesélt: „Édesanyám barátnője egyszer megkérdezte tőlem, milyen érzés, ha az embernek ennyire tökéletes szépségű testvére van. Szánakozva mondta, milyen nehéz lehetett felnőni egy ilyen gyönyörű, csinos nővér mellett, merthogy én nem olyan voltam. Pedig nem voltam kövér. Csak egészen más volt a testalkatunk. Emlékszem, mennyire meglepett, hogy ezt mondja, s nem értettem azt sem, miért mondta. Az az egyetlen megjegyzés hosszú évekre meghatározta önértékelésemet, és még ma is fáj, ha rágondolok.”

Szépségsebek. Mindegyikünk tudna ilyet mondani. Némelyik mély fájdalommal jár, másik csak felszínes horzsolás, ami olykor gondot okoz. Így vagy úgy, de mindegyik rosszul esik.

Sokmindennek kell történnie, hogy meggyógyuljon legbenső énünk, és hogy ne kövessük el mi magunk is ezeket a hibákat szeretteinkkel vagy olyanokkal, akiket nem is ismerünk igazán.

Fontos, hogy meg tudjunk bocsátani azoknak, akik megbántottak. Tudom, könnyebb mondani, mint megtenni, de Krisztussal minden lehetséges. Gyakran előfordul, hogy annak, aki fájdalmat okozott, fogalma sincs róla, hogyan hatottak ránk a szavai. Néha belegondolok, hányszor megbánthattam valakit akaratlanul, és csak reménykedem meg imádkozom, hogy megbocsássanak, s elfelejtsék meggondolatlanságomat.

A Biblia azt tanítja, a szavaknak hatalmuk van. De hatalmuk van a gondolatoknak is. Túl nagy jelentőséget tulajdonítunk múltbeli párbeszédeknek, amik újra meg újra elhangzanak az emlékeinkben. Meghallgatjuk a visszatérő fájdalmas gondolatokat, amik ismétlődnek, mint egy sérült lemez hangjai. Abban a pillanatban, ahogy felbukkannak, kapjuk el őket. Azonnal helyettesítsük a sérült gondolatot valamivel, ami erősebb, amiben szeretet van.

Nekem az segített, hogy megtanult bibliai részleteket tartottam készenlétben ilyen alkalmakra. Például, ha a külsőmre, a testsúlyomra vonatkozó kritikus megjegyzés jut az eszembe, igyekszem azonnal felismerni, és rögtön a 45. zsoltár 12. versét mondom magamnak: „Szépséged elbűvölte a királyt”.

Arra szeretnélek biztatni, ne hagyd, hogy a csúnya gondolatok uralkodjanak rajtad. Isten, a legnagyobb Úr, nagyon szeret téged. A kincse vagy. Nem hibázott, amikor megalkotott téged! Könyörgök, hidd ezt el, és állj szilárdan ebben az igazságban, barátnőm. Abban is biztos lehetsz, hogy Jézus azért jött, hogy meggyógyítsa az összetört szívűeket, és bekötözze a sebeinket, a szépségsebeinket is.

 Istenem, tudom, hogy Te a szívem legmélyebb rejtekeit is látod, ismered azokat a szavakat, azokat a hazugságokat, amelyek üldöznek és gyötörnek engem. Vedd el, kérlek a fájdalmat, amit okoznak. Gyógyíts meg, és segíts, hogy megértsem és elfogadjam, hogy nem hibáztál, mikor megteremtettél engem. Csodálatosnak alkottál. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Encouragement for today, 2010.08.11.Shari Braendel, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com)

2015. július 30., csütörtök

Legyőzöm a tetszenivágyást

„Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az Úrban bízik, az oltalmat talál.”

Péld 29,25

Szia, Lysa vagyok, és szeretném, ha szeretnének az emberek. Ezért gyakran igent mondok akkor is, amikor igazából nemet szeretnék mondani. Amikor mégis nemet mondok, azon izgulok, nem okoztam-e csalódást az illetőnek.
Jobban szeretném, ha mindezt múlt időben írhatnám. Valahogy így: „Sokat küszködtem e hajlamom ellen, de végre sikerült túljutnom rajta. Érettebb lettem, és szeretnék beszámolni róla, milyen bátran mondok nemet, és hogy már sosem rettegek utána.”
De hát ez nem múltbeli gondja az életemnek.
Csűrés-csavarás nem segít, őszinte akarok lenni. Így születtem, a tetszenivágyás betegségével.
A szívem felpörög, hányingerem lesz, szeretnék láthatatlanná válni, mikor valaki olyasmit kér tőlem, amiről élből tudni lehet, hogy irreális. A fejem nemet mond, a szám igent, és mielőtt észrevenném, máris hozzáadtam valamit amúgy is túlzsúfolt határidőnaplóm bejegyzéseihez.
A génjeimben van, hogy szeressem a többieket, és ne akarjak csalódást okozni nekik. De tudnom kell, hogy a valódi szeretet őszinte. A valódi szeretet autentikus akar lenni, és nem az elfogadást kergeti.
Ne tévesszük össze a szeretet parancsát a tetszenivágyás betegségével.
Elmondom, hogyan nevelem magam, hogy le tudjam győzni ezt a betegséget, mi az, amivel ki kell egyeznem:
Valakinek csalódást fogok okozni.

Minden „igen”-nek ára van. Minden „nem” magában hordja a csalódás esélyét.

Vagy annak okozok csalódást, aki nem kapja meg tőlem, amire számított, vagy a családomnak, akiktől túl sok időt veszek el. Szeretnék igent mondani mindenre, és közben megőrizni a józan eszemet? Igen! De ez nem megy. Ezért hát így szólok:

„Köszönöm, hogy rám gondoltál, hogy engem kértél meg. Szívem szerint azt válaszolnám, hogy igen, igen, igen – de az életem valósága azt mondatja velem, hogy: nem.”

Mai alapigénk megtámogatja ezt a döntést: „Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az Úrban bízik, az oltalmat talál” (Péld 29,25).

Nem szabad azonnal válaszolnom.

Néha első látásra úgy tűnik, nyugodtan igent mondhatok, de már megtanultam, jobban teszem, ha várok a válasszal. Ha időt kapok, van lehetőségem felmérni, mekkora többlet-stresszel fog járni, ha igent mondok. Az illető, aki megkért valamire, nem láthatja az én oldalamat. Azok fogják megsínyleni, ha túl sokat vállalok, akik legközelebb vannak hozzám, és akiken lecsapódik a stressz okozta ingerültségem.
Így válaszolok tehát:
„Köszönöm a felkérést. Meg kell néznem a határidőnaplómat, találok-e helyet a többi tennivalóm között, amikre már elígérkeztem. Ha hétvégéig nem jelentkezem, kérem, hívjon újra.”
Egy ide illő vers a Példabeszédek könyvéből: „Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé” (Péld 31,25).

Egyesek nem fognak szeretni.

Csak úgy tudom egyensúlyban tartani az életemet, ha sok dologra nemet mondok. Ha valaki elfordul tőlem, mert nemet mondtam, valószínű egy idő múlva elfordulna akkor is, ha igent mondanék.
Vannak emberek, akik nem fognak kedvelni, tehetek én bármit. És vannak, akik szeretni fognak függetlenül attól, hogy hányszor mondok nemet nekik. Az igaz barátok az utóbbi csoportba tartoznak, és ezért is nagyon szeretem őket.
Íme egy nagyszerű bibliai idézet az egész helyzetre: „Most tehát embereknek akarok a kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.” (Gal 1,10).
Szeretném javasolni, hogy ezen a héten, ha megkérnek valamire, kérj időt, mielőtt válaszolnál. Ne feledd: inkább az őszinteséget, a hitelességet, az igazságot kergesd, és ne a mások elfogadását azzal, hogy mindig igent mondasz.

Uram, segíts, hogy helyes döntéseket hozzak ezen a héten. A Te tetszésedet akarom keresni, és nem az emberekét. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Lysa TerKeurst: Overcoming the Need to Please Disease,  Encouragement for today, 2014.07.29. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

Türelem

„Erősítsen meg titeket dicsőségének hatalmából minden erővel, hogy végig kitartsatok, és türelmesek legyetek.” 

Kol 1:11

Az utóbbi hetekben mindegyre a sárgán hajtottam át, nem akartam megvárni a pirosat – ez veszélyes! Az interneten kerestem a tüneteim magyarázatát, mert nem akartam az orvosi váróteremben ücsörögni – ez is lehet veszélyes. Inkább ráfizettem, de interneten rendeltem meg valamit, hogy ne kelljen a pénztárnál sorba állnom – ez pazarlás. Még olyan is volt, hogy a desszerttel kezdtem az étkezést, mert nem volt türelmem kivárni, míg eljön „a desszert ideje”. Bár nem tudok konkrét helyzetet felidézni, de nem egyszer elfogyott a cérnám, és kiabáltam a gyermekeimmel.

Kell, és most kell. Eredményt akarunk látni, de azonnal. Pedig a Biblia sokszor figyelmeztet, hogy Krisztus követőit a türelem jellemezze.

Az Isten szeretet, és a türelem a természetéhez tartozik. Ahhoz, hogy úgy szeressünk, mint Ő, nekünk is türelemre van szükségünk (1Kor 13:4-7). Úgy szeretni, ahogy Isten szeret, ez földi életünk végső célja, miközben próbálunk a kedvében járni, és hasonlóvá válni Hozzá.

Számomra a türelem meghatározása: méltósággal elviselni valamit. Mind kerülünk olyan helyzetbe, amikor emberek vagy helyzetek próbára teszik az önuralmunkat: egy hálátlan gyermek, egy figyelmetlen pincér, lassan haladó sor a pénztár előtt, a társunk vagy egy barát, aki magától értetődőnek veszi erőfeszítéseinket. Mennyire tudunk méltósággal viselkedni ezekben a helyzetekben?

A Biblia szerint Isten kitart, míg befejezi a jó művet, amit elkezdett bennünk (Filippi 1:6). Ebből egyértelműen következik, hogy addig távolról sem vagyunk tökéletesek, nem vagyunk könnyen szerethetők. Na itt jön be a türelem. Pál apostol így int: „Éljetek méltó módon ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatosságban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a béke kötelékében” (Ef. 4:1-3).

Türelmesnek kell lennünk Istenhez is, miközben várjuk, hogy tervét véghezvigye. Olykor imáinkra adott válaszára várunk, szabadulásra, ellátásra vagy hogy érvényesüljön az igazság, hogy kinyilvánítsa akaratát. Nincs más lehetőségünk, várnunk kell, de ha kialakítjuk magunkban a türelem lelkét, méltósággal tudunk várakozni. Talán segít, ha felidézzük, mennyire türelmes volt hozzánk Isten nemegyszer!

A türelem gyakorlása nem csak akarat kérdése. Az a fajta türelem, amiről Pál apostol beszél, a Lélek gyümölcse is, mely akkor érik be, ha állandó kapcsolatban vagyunk Istennel. Forrása a bizalom Isten hatalmában, abban, hogy mindent véghez tud vinni kellő időben gyermekei javára, önmaga dicsőségére.

Időbe telhet, míg kialakul a türelem, de elhatároztam, hogy méltósággal viselem el a folyamatot. Azzal kezdtem ma, hogy megálltam a sárgánál, és bevártam, míg zöldre vált a lámpa. Míg az útkereszteződésben ácsorogtam, Istenre gondoltam és a türelem fejlesztésére. Egy perc múlva már zöld volt a lámpa, és én mosolyogva hajtottam tovább, boldogan, hogy megtettem egy picike lépést a türelem felé.

Köszönöm, Uram, hogy olyan türelmes vagy hozzám. Segíts, hogy bennem is kialakuljon a türelem, és a te dicsőségedre használjam. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2010.07.28.Rachel Olsen www.proverbs31.org, www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. július 29., szerda

A pálya királynője

Bár fenséges az ÚR, meglátja a megalázottat, és messziről megismeri a fennhéjázót.


(Zsoltár 138:6)

A szabadidőmben társedzőként segédkezem gyermekeink középiskolájának röplabda csapatában. Átgondolva inkább így fogalmaznék: nincs szabadidőm, de három hónapon keresztül naponta tudatosan időt szakítok arra, hogy az iskolába járó fiatal röpis lányokkal időt töltsek, és hatással legyek az életükre. ...

Az edzéseken az egyik játékot, melyet gyakran játszunk, a "Pálya királynőjének" hívják. A játékszabályok egyszerűek: szerezd és tartsd meg a vezetést. Légy domináns. Légy a legjobb, és mindenáron védd meg ezt a pozíciót. Agresszíven passzolj és pontosan célozz, tudatos stratégiát használj, és sokkal nagyobb erővel üss, mint az ellenfél. Ebben a pörgős játékban csak a legjobbak maradnak a pályán, és élik túl a meccset.

Az életem gyakran hasonlít a "Pálya királynője" játékhoz. Harcolok, célokat tűzök ki, megtervezem a játszma menetét és tűzön-vízen át kivitelezem azt. Az a szomorú, hogy gyakran észre sem veszem, hogy mit is csinálok. A legjobban szeretnék teljesíteni, de időnként a korlátok meglazulnak, és olyan könnyen belecsúszok abba a hibába, hogy a LEGJOBB akarok lenni. Figyeljen rám mindenki! Csodáljátok a családomat, az elért pozíciómat, a javaimat, a nagyságomról zengedező trófeákat...

Ekkor van arra szükségem, hogy befelé forduljak, és megvizsgáljam a szívemet.

Azért küzdök vajon, hogy a tökéletesség asszonya legyek, vagy inkább én akarok a tökéletes asszony lenni?  Mert ez két különböző dolog.

Túl gyakran kapom azon magam, hogy az egóm, a családom, a gyülekezetem, a környezetem kosarába gyűjtöm a jó pontokat. Fokozva mindezt, gyakran a gondolataimban versengek a környezetemmel: Hát nem különb a családunk, mint az a másik? A lányom, ha jó passzot kapna, akkor úgy odacsapná a labdát az ellenség térfelére, hogy az csak úgy porozna... Milyen jól be tudnám tölteni azt a pozíciót a munkahelyemen, az egész ott hibádzik, hogy a főnököm a kollégámnak adja oda az összes klassz megbízatást. Ha használnám a Pinterest lakberendezési ötleteit, olyan házam lehetne, hogy a szomszédság a csodájára járna...

Eredményeink tündöklése rövid időn belül meg is jelenik a szociális médiában. Szükségem van szemtanúra, így hát gyorsan feltöltök mindent a Facebook-ra, Instagramra, Twitterre. 

Dicsekszünk. Hencegünk. Kapaszkodunk. Küzdünk. Magunkat mutogatjuk. Mindent akarunk. És mindenre szükségünk van.

Gyorsan elszaladok zuhanyozni, teljesen beleizzadtam a felsorolásba.

A "Pálya királynője" nagyon jó játék, de a keresztényeknek az élet játszmájában nem szabadna alkalmazniuk. Mert nem az én személyem felemelésére kellene figyelnem, hanem sokkal inkább Isten nagyságát kellene szem előtt tartanom. Pont.

A korai keresztényeket Péter a következőképpen figyelmezteti: "...valamennyien legyetek alázatosak, mert az Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején." 1Péter 5:5b-6


A mi részünk: legyünk alázatosak Isten és a többi ember előtt. Fejezzük be a kérkedő, önmagunk körül forgó játszmáinkat.

Isten része: felemeli a maga terve és időzítése szerint mindazokat, akik egyedül Őt szeretnék felmagasztalni.

Drága Uram, segíts kérlek, hogy a saját magam személye helyett Rád helyezzem figyelmemet. Tisztítsd meg szívemet, és dicsőülj meg bennem a mai napon. Jézus nevében, Ámen


(Forrás: Copyrighted by Girlfriends in God, Daily Devotionals, July 28, 2015, Queen of the Court, Gwen Smith, www.girlfriendsingod.com. Used with permission, fotó: pinterest.com)

2015. július 28., kedd

Némely napokon csak egy vagy két igevers

„Figyelj, fiam, a szavaimra, nyisd ki a füledet a beszédemre! Ne téveszd el őket soha a szemed elől, és őrizd meg a szíved közepében! ” 

Péld 4,20b-22


Veled is elő szokott fordulni, hogy leülsz olvasni a Bibliát, és rád tör a bőség zavara? Annyi könyv van benne, annyi mély gondolat, életre szóló igazság… ma mihez nyúljak?

Patinás konyhaasztalom régóta társam ébredés után. Veszem a Bibliát meg a laptopot, és félretolom az álmosságot, ami még vissza akar csábítani az ágyba. Ránézek a könyvre: szerelmeslevél, amit Istentől kaptam.

Ezt nem csöpögősen értem. Őszintén. Az Ő szavai az én útmutatóm. Napi súgás Istentől. Személyes üzenet. Kincs. De most épp olyan korszakban vagyok, amikor nem falom a fejezeteket. Némely napokon csak egy vagy két igeverset veszek, bevésem a szívembe, ahogy mai alapigénk írja, és figyelek, mit akar vele közölni Isten.

Valóban figyelni akarok. Jól akarom hallani, amit Isten mond. Keresek egy igeverset, amit szavanként ízlelgethetek, hagyom, hogy mélyen belém ivódjon: akassza meg, rendezze át, fordítsa más irányba azt, aki én vagyok. És imádkozom:

Istenem! Mára vonatkozó terveim közül melyiket akarod ezzel az igével megakasztani?

Istenem! Milyen gondolatokat hoztam magammal, amiket át kellene rendeznem ez ige fényében?

Istenem! Milyen hozzáállásokat hurcolok magammal, amiket ez az ige meg akar változtatni?

Isten Igéje terveim, gondolataim, érzelmeim védőfóliája. Ha nélküle indulok napi futásomnak, rövidesen belebotlok saját önzésembe, bizonytalanságaimba, gyengeségeimbe.

Szerelmeslevelével Isten arra int, hogy tartsak szünetet.

Tartsak szünetet, hogy a Szentlélek megakadályozza ösztönös reakcióimat.

Tartsak szünetet, hogy a beszélgetések ne mindig csak rólam szóljanak.

Tartsak szünetet, hogy eszembe jusson: nincs mindig igazam.

Tartsak szünetet, hogy észrevegyem az áldásokat - a sok-sok áldást -, és legalább óránként egyszer kimondjam: „köszönöm”.

Tartsak szünetet, hogy szolgálni tudjak, adni tudjak, bátorítást nyújtsak, mikor mindenki rohan.

„Fiam, ha magadévá teszed szavaimat és megtartod a parancsaimat, megnyitva füledet a bölcsességnek s kitárva szívedet az okosságnak, igen, csak ha tudásért kiáltasz, és bölcsesség után sóvárog a hangod … Akkor megérted az igazságosságot, a törvényt, a becsületet, s mind a helyes utat” (Péld 2,1-3. 9).

Ne ijesszen meg a Biblia terjedelme. Elég, ha csak egy vagy két verset olvasol ma.

De az olvasásnál is fontosabb, hogy befogadd, és még annál is fontosabb, hogy életre is váltsd, amit olvastál és befogadtál.


Uram, segíts, hogy Rád találjak egyetlen szóban vagy egyetlen igeversben is. Hatalmas vagy, általad minden lehetséges. Terveimet, és minden gondolatomat itassa át ma igéd és igazságod. Jézus nevében, Ámen.




(Forrás: Lysa TerKeurst: Sometimes It’s a One- or Two-Verse Day, Encouragement for today, 2015.07.09. www.proverbs31.org, fordítás: www.lelekerosito.hu)

2015. július 27., hétfő

Tapolyai Emőke: Vissza a jövőbe!


Nem én voltam jó kislány

„Nem fél a rossz hírtől, erős a szíve, bízik az Úrban.” 

Zsolt 112,7

Bízni az Úrban, mikor csupa jó hír érkezik? Ki ne tenné. Érzem, hogy tenyerén tart, feltétel nélküli szeretete működik, hála tölti be a szívemet.
De ha rossz, vagy akár csak kellemetlen hírt hallok, a hangulatom megváltozik.
Egy sűrű délelőtt vége felé a hétvégi nőkonferencián visszatértem a dedikáló asztalhoz, és örömmel vettem tudomásul, hogy két drága lélek mindent elintézett, hogy nekem csak aláírnom kelljen a könyveket.
Mikor elérkezett az ebédidő, és a csirkesaláta meg a brownie elcsábította az embereket a dedikáló asztaltól, egyik segítőm megérintette a vállamat.
„Liz?” Riadt tekintetéből sejthettem volna, hogy nem jó hírrel jött. „Nem tudom, hogy mondjam meg neked, de elvesztettem a pénzes táskát.”
Megfordult a világ körülöttem. „A pénzzel együtt?”
Bólintott, az álla remegett, ahogy folytatta: „Kimentem a toalettre, vittem magammal a táskát, hogy biztonságban legyen. Leraktam, amíg megmostam a kezem, de közben beszélgetni kezdtem valakivel, és megfeledkeztem róla”. Érződött a hangján, hogy mindjárt elsírja magát. „Visszaszaladtam, de már nem volt ott. Ó, Liz, annyira sajnálom….”
Első késztetésem (vigyázat, csúnya lesz!): dobbantok egyet csípőre tett kézzel, és rárivallok: „Hogy lehettél ilyen ügyetlen! Rengeteg pénz volt a táskában!”
Istennek hála, ez elmaradt. Ez a nő hibázott. Nem történt meg velem is egyszer-kétszer (tízszer-húszszor)?
Második késztetésem: legyintek, mintha nem számítana. „Annyi baj legyen.” Erre képtelen voltam. Mindketten tudtuk, hogy a baj nagy. Ostobaság lenne elfedni hazugsággal.
Vettem hát egy mély levegőt, Istenhez fohászkodtam nyugalomért, és ezt mondtam: „Bízzunk Istenben, és ne aggódjunk a pénz miatt.” Micsoda? Ne aggódjunk a pénz miatt, mikor annak jó részét a kiadónak kell visszaadnom az eladott könyvek után? Ez a hozzáállás nem tőlem származott.
Egyedül Isten rendezhette úgy, hogy felülíródjanak a csúnya szavak, amiket mondtam volna. Ő nyugtatta le háborgó gondolataimat, és csitította el egymással viaskodó érzelmeimet. Egyetlen dolog foglalkoztatott abban a percben, hogy megnyugtassam azt a szegény, riadt nőtársamat.
Hidd el, ez nem a jókislány Liz volt. Ezt a nagyhatalmú Isten intézte.
Teljes nyugalomban átöleltem a segítőmet, és azt súgtam neki: „Ne foglalkozz vele”. Éreztem, ahogy a feszültség kienged a vállából. Mindkettőnket megleptem következő kijelentésemmel. „Szerintem meg fog kerülni a táska. Mi lenne, ha most ebédelnénk egyet, és a többit Istenre bíznánk?”
Semmi aggódás? Semmi bosszankodás? Semmi rágódás? Ez annyira nem jellemző rám. De azon a szombaton, a Szentlélek erejéből valóban teljes szívemmel bíztam Istenben. Valójában alig vártam, hogy lássam, mit hoz ki ebből az esetből.
Úgy félóra múlva odasietett az asztalunkhoz egyik ügyeletes hölgy ragyogó arccal: „Megtaláltuk a pénzes táskát! Valaki berakta a szentélybe.”
Hát igen. Szélesen mosolyogtam. Valaki.
Hálás voltam, hogy megkerült a pénz? Persze. De sokkal értékesebb volt a lecke, amit megtanultam újból: engedjem el a gondokat, és bízzam Istenben.
Úton hazafelé újra és újra köszönetet mondtam, hogy lecsitította a nyelvemet és a lelkemet. Hogy megőrzött attól, hogy megbántsam egy testvéremet Krisztusban. Hogy arra késztette azt, aki felvette a táskát, hogy tegye olyan helyre, ahol megtalálják. Hogy negatív hozzáállásomat szívből jövő hálára változtatta.

Mennyei Atyám, még a rossz hírt is könnyebb elviselni, ha Téged magam mellett tudhatlak. Amikor kísértést érzek rá, hogy aggódjam, bosszankodjam, gyötrődjem, éleszd fel bennem a vágyat az imádkozásra, a bizakodásra, az elengedésre. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Liz Curtis Higgs: Turning Attitude Into Gratitude, Encouragement for today, 2014.07.10.
www.proverbs31.org, fordítás:www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

Mikor egy erős édesanya gyengének érzi magát

„Hát nem azt a parancsot adtam neked, hogy légy erős és bátor? Ne félj és ne aggódj tehát, mert az Úr, a te Istened veled lesz mindenütt, ahova csak mész.”

 Józs 1,9

Rettenetesen dühös lettem az automatánál.
Nem csak mérgelődtem. Nem csak felment bennem a pumpa.
Szörnyen dühös voltam.
Előfordul, hogy túlzott reakciót vált ki belőlünk valami kellemetlenség. És mint az iránytű észak felé, úgy mutatott ez a düh is egy pontra bennem. Valamire, amit nem dolgoztam fel.
Diétás kólát akartam venni. Megtettem az előírt lépéseket. Követtem a szabályokat. Bedobtam a szükséges pénzérmét. Megnyomtam a megfelelő gombot.
De az eredmény nem az volt, amit vártam.
Valami útközben elromlott.
Kezem ökölbe szorult, beharaptam az ajkamat.
És akkor rájöttem. Túlzott reakciómat nem a rossz ital váltotta ki. Az egyik gyermekemmel való elégedetlenség volt az ok.
Az az előfeltevés volt a közös a két dologban, hogy ha mindent szabályosan megteszek, akkor számíthatok az elvárt eredményre. Ha mindent megteszel, amit kell, azt kapod, amire számítasz. Nem? Bedobod a pénzt. Megnyomod a gombot. Előjön a diétás kóla.
Szeretetet és időt adtam. Mindig. Apás programok. Odafigyelés. Imádkozás. Rend. Bibliaismeret. Gyülekezet és közösség. Családi ebédek. Esti beszélgetések. Jóéjt puszik. Ölelések. Közös házimunka.
Nyomd meg a gombot. Előjön a gyermek, aki nem tér le a szűk és egyenes útról.
Hát nem. Néha nem azt kapod, amire számítasz.
És tudod, ilyenkor mit csinálok? Egyenes vonalat húzok gyermekem félrelépése és az én édesanyai munkám gyengesége közé.
Ebbe bele lehet roppanni. A szíved megreped, és a múlttal kapcsolatban bűntudat, a jövőre nézve rettegés szivárog be a repedésen. Bénító mind a kettő. És épp ezt az állapotot szeretné elérni a Sátán az édesanyáknál. A megbénulást.
De mi van, ha rosszul húztam meg a vonalat?
Mi van, ha gyermekem hibájától az én édesanyai erőmhöz vezet a vonal?
Mi van, ha Isten így szól:
Ki az az édesanya, aki elég erős és kitartó, hogy gyermeke rossz döntéseinek súlya alatt meghajlik ugyan, de nem törik el?
Ki az az édesanya, aki vállalja, hogy földig alázzák, de felfedezi a bölcsességet, amit ez a helyzet rejt, ahogy gyémántot lehet találni a szemét között?
Ki az az édesanya, aki nemcsak imádkozik a gyermekéért, hanem imájával végigkíséri őt, amíg kijut a mostani helyzetből?
Ki az az édesanya, aki engedi, hogy Én írjam meg gyermeke történetét?
És akkor Isten odamutat valakire.
Nem mondhatom, hogy mindig azt akarom, hogy rám mutasson. De néha megkapjuk azt is, amit nem akartunk.
Azt tudom, hogy most nagyon szeretnék bátorságot önteni valakibe, aki ezt éli át.
A Józsué 1,9-ben Isten világosan arra utasít, hogy legyünk erősek a harcban. Parancsba kapjuk ezt. „Hát nem azt a parancsot adtam neked, hogy légy erős és bátor? Ne félj és ne aggódj tehát, mert az Úr, a te Istened veled lesz mindenütt, ahova csak mész”( Józs 1,9).
Édesanya, te erős vagy. Kitartó. Olyan, aki meghajlik, de nem törik el. Aki vállalja, hogy porig alázzák. Nem vak. Keresi a bölcsességet. Végigimádkozó asszony. Bátor édesanya. Aki nemcsak azt akarja, hogy a gyermeke tartsa be a szabályokat.
Azt szeretnéd, ha gyermeked mély belső késztetésre akarjon Isten útján járni.
Hadd fogjam meg a kezedet, és maradjak veled.
Abból a repedésből a szíveden Istentől lehelt erő fog kiáradni. Ami felemelkedik. És felemel.
Segít, hogy kimondd a Sátánnak: rosszul választottál, ezt az édesanyát nem fogod összeroppantani.

Uram, add erődet, hogy töltsön el engem, itassa át gyengeségemet. Bénítóan hat rám mindaz, ami történt és történik, de tudom, hogy mindent le tudok győzni a Te erőddel. Segíts, hogy ezt a nehéz időszakot tartsam olyan alkalomnak, amikor közelebb kerülhetek Hozzád. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Lysa TerKeurst: When Strong Mamas Feel Quite Week Encouragement for today, 2014.07.17. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. július 26., vasárnap

Istenem, kősziklám

„Eljutott egy helyre és ott maradt éjszakára, mert a nap már leszállt. Fogott egy követ azon a helyen, feje alá tette támasznak és lefeküdt azon a helyen aludni.”

Ter 28,11

Hitetlenkedve hallgattam, ahogy az orvosom ismertette az ultrahang eredményét. „Egy nagy cisztája van csápokkal, mely felemésztette a bal petefészket.” Majd folytatta: „Sürgősen ki kell tűznünk a műtét időpontját. Szakvéleményem szerint 70% esély van rá, hogy petefészekrákja van.”
A testemből minden erő kiment, de a gondolataim vad száguldásba fogtak. Mit jelent ez a hír nekem és a családomnak? Hogy fogjuk végigcsinálni?
Nagyon magányosnak és tehetetlennek éreztem magam. Jó megoldás nem volt. Csak rosszat választhattam.
Voltál már ilyen helyzetben? Talán épp most vagy benne. Nehéz, magányos, fájdalmas hely ez. Jól ismerem. Benne voltam, mikor első férjem meghalt, mikor anyagilag tönkrementünk, mikor az egészségem megromlott.
A műtétre várakozás idején Jákob történetében találtam vigasztalást.
A Teremtés Könyvében van ez a részlet, mikor Jákob nagyon nehéz helyzetbe került. Elorozta bátyja, Ézsau örökségét, és ezzel felkeltette haragját maga ellen. Ézsau bosszút akart állni, Jákobnak menekülnie kellett a szülői házból.
Egy teljes napi vándorlás után „Eljutott egy helyre és ott maradt éjszakára, mert a nap már leszállt. Fogott egy követ azon a helyen, feje alá tette támasznak és lefeküdt azon a helyen aludni” (Ter 28,11).
Kérdem én, hogyan volt képes Jákob lehajtani a fejét egy kőre, és elaludni, miután mindenétől megfosztották, és az életben maradásért menekült. Kívül került komfortzónáján. Kemény, hideg helyen tartózkodott otthoni meleg, kényelmes ágya helyett.
Mikor szembesültem a rák lehetőségével, első éjjel végighánykolódtam az éjszakát. képtelen voltam rá, hogy gondjaimat lehajtsam egy puha párnára, és elaludjam, mint Jákob. Ő bezzeg fogott egy követ, a feje alá rakta, és már aludt is. Hogyan lehetséges ez? Hogy alhatott Jákob, hacsak nem helyezte biztonságát alkalmasabb helyre, mint amilyen saját menekülési képessége az üldözői elől?
Jákob tudhatott egy másik Kőről, olyanról, ami szilárdabb annál a szikladarabnál, amit a feje alá tett. Hogy tudta volna fejét és félelmeit nyugodtan ráhelyezni a kőre, ha az nem a Kőszikla Isten lett volna, akiről a zsoltáros ír:
„Az ÚR az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram!” (Zsolt 18,3)
Milyen csodálatos igazság: Isten a mi Kősziklánk!
Amikor két rossz között ingadozunk, nekitámaszkodhatunk!
Miután elolvastam Jákob történetét, elhatároztam, hogy másként fogom szemlélni a helyzetet. Elképzeltem magam, ahogy megpihenek Krisztuson, a Kősziklán, és minden gondomat ráhelyezem.
A műtét napján nyugodt voltam. Fel is tűnt a nővéreknek. A Kősziklámon pihentem.
Jó hírre ébredtem az altatásból: a ciszta jóindulatú volt! Hálás vagyok, hogy jól alakult. De ha nem így történik, akkor is békességet találtam volna Kősziklámon nyugodva.
Kedves barátnőm, őszintén remélem, hogy ha nehéz helyzetbe kerülsz, meg tudod úgy élni, hogy Krisztus, a Kőszikla a támaszod. Hajtsd Rá a fejedet, és aludj nyugodtan.

Uram, köszönöm, hogy Te vagy a Kősziklám, a pajzsom, a menedékem, ha baj van. Jézus nevében, Ámen.

(Forrás: Micca Campbell: Stuck Between a Rock and Hard Place? Encouragement for today, 2014.07.11. www.proverbs31.org, fordítás:www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. július 25., szombat

Kikötöm a lelkem

„Erőm és pajzsom az Úr, benne bízik szívem. Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát..”

Zsolt 28,7

A lelkem mindig himbálózik. Nem képes veszteg maradni.
Egyik pillanatban nyugodt és elégedett. Aztán kapok egy emailt valakitől, akit tudtomon és akaratomon kívül megbántottam. Ekkor a szívem leválik boldogsága kampójáról, és nekicsapódik a stressz falának.
Másik nap. A lelkem tele van vidámsággal. Cseng a telefon, felveszem, meghallom barátnőm sírós hangját. Darabokra hullott a házassága, ott maradt egyedül a gyerekekkel a romhalmaz tetején. Szívem összeszorul, aggódom a jövőjéért.
Vagy. Szívem mosolyog, tele van reménykedéssel. Aztán a gyerekem elkövet valamit. Hoz egy valóban rossz döntést. Szívemben a remény átvált félelemre, szorongásra. Csalódtam a gyermekemben, és rettegek, mit gondolnak ezek alapján rólam, mint édesanyáról.
Néhány nap múlva libikókázó szívem mintha újra megnyugodna, tele van derűvel. Aztán elhangzik három szó: végső stádiumú rák. Szívem összetörik, mert tudom, min kell keresztülmennie családom egy távoli tagjának és környezetének.
Mikor zavaró vagy valóban rossz hírek érkeznek, a falnak csapódástól szívem felszakad. A rossz érzés elárasztja a hangulatomat, megnehezíti mindennapos tevékenységemet. Bárhogy igyekszem, nem tudok koncentrálni arra, amit csinálok. Az eszem elkalandozik, a szívem újra meg újra összeszorul.
Van-e gyógyír a felszakadt szívre? Vagy így kell leélnem az életemet, libikókázó lélekkel, derűs perceimben is attól rettegve, mikor jön valami rossz hír, ami újra felkavarja békességemet?
A válasz mai igénkben van:
„Erőm és pajzsom az Úr, benne bízik szívem. Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát” (Zsolt 28,7).
Amikor úgy érezzük, szívünk már nem tud nagyobb súlyt cipelni, adjuk át az egészet Istennek. Ő a mi erőnk. Ő a pajzsunk. Bízhatunk benne. A bizalom pedig azt jelenti, hogy rábízhatjuk a dolgokat, bizalmasan fordulhatunk Hozzá segítségért.
Mi lesz az eredmény? Az igevers második fele adja meg a választ: „ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát”.
Lehet vidám a szívünk – olyan, amelyik énekelve ad hálát mindig az Istennek, függetlenül attól, mi történik velünk és körülöttünk. De először Hozzá kell fordulnunk erőért.
Nagyon fontos, hogy felidézzük magunkban Isten hatalmának tudatát. Ő hozta létre a világegyetemet. Ő van a dörgésben és a villámlásban. Ledönti a hegyeket, elcsitítja a háborgó tengereket. Miért, ó miért gondoljuk, hogy nem képes a mi napi gondjainkat kezelni?
Isten ereje a mi Pajzsunk. A bibliai időkben a katonák pajzsot használtak az égő nyilak ellen. Ezeket a nyilakat szurokba mártották, meggyújtották, és úgy lőtték ki a katonákra. Életmentő szerepe volt a pajzsnak.
Többféle pajzsuk volt a katonáknak. A legnagyobb több réteg bőrből készült. A katonák minden reggel beolajozták, hogy megóvják a kiszáradástól, a megrepedezéstől. A csata előtt vízbe áztatták, hogy kioltsa a lángoló nyilakat, amik nekiütődnek.
Sátán a rossz hírekkel, amiket kapunk, darabokra akarja szaggatni a szívünket, és meg akarja ingatni hitünket Istenben. De Isten a mi áthatolhatatlan védőpajzsunk. Hagyjuk, hogy szeretete olajával minden nap erősítse a szívünket. Itassuk át lelkünket az Ige vizével, mielőtt az élet harcaiba indulunk, hogy ki tudjuk oltani a lángoló nyilakat, melyeket a Sátán dob felénk. Ha kikötjük szívünket Istenhez és az Ő igazságához, megóvjuk a felszakadástól.
Gyere, kössük ki a szívünket Isten Igéjéhez. Olvasd. Itasd át vele a lelkedet. Mondd ki hangosan. Írd fel egy cédulára, és ragaszd a szívedre. Tanulmányozd. Váltsd életre. Őrizd az emlékezetedben.
A kikötött szív biztonságban nyugszik, mert tudja, hogy Isten az ereje és a pajzsa. Ő visszaadja örömünket, és mi hálásan énekelhetünk Neki.

Uram, segíts, hogy minden nap megkenjen lelkem pajzsát szereteted olajával, és szívjam magamba szent és hatalmas Szavad csodáját. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Karen Ehman: Tethered or Tattered (angol szójáték, jelentése: kipányvázva vagy szétszaggatva), Encouragement for today, 2014.07.14. www.proverbs31.org,fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. július 24., péntek

Töltsük Istennel napunk első néhány percét

Taníts engem utaidra, URam, hogy igazságod szerint járjak, és teljes szívvel féljem nevedet.




86. Zsoltár 11.

Nagyon korán van. Testem könyörög, hogy szundítsak még egy rövid ideig, de a lelkem vágyakozik arra, hogy felkeljek, és időt töltsek Jézussal.

Bár fizikailag nem láthatom, tudom, hogy itt van velem.

Kinyitom a Bibliámat a Zsoltárok könyvénél és imádkozva olvasgatom a verseket, így indítva napomat. Minél gyakrabban teszek így annál ritkábban hallom meg a világ hívogató kísértéseit. Isten igazságának csodálatos dallama felcsendül, és minden aggodalmam elhalványodik az Ige fényében.

A félelmeim Isten látószögéből szemlélve teljesen más megvilágításba kerülnek. Az Istennel töltött percek felkészítenek a nap folyamán rám váró eseményekre. Isten felruház gyengéd bátorságával, csendes erejével, és szerető kegyelmével.

A 81. Zsoltár 10. versében Isten így bátorít engem: "Nyisd ki a szádat, és én megtöltöm!"

Ő tehát ellát a megfelelő szavakkal a boldog percekben és a nehéz pillanatokban. Megadja, hogy mit mondjak, amikor bizonytalanság gyötör, vagy éppen amikor magabiztos vagyok.

És Ő az, Aki emlékeztet arra, hogy bizony jó, ha néha zárva tartom a számat, és nem mondok egy szót sem....

A 84. Zsoltár 1. verse arra emlékeztet, hogy Isten hajlékai kedvesek. Így hát arra kérem Őt, hogy gazdagon lakozzék bennem. Nagyon szeretnék olyan lány lenni, aki Jézussal időt tölt, és engedi hogy Jézus munkálkodjon benne - mert Ő tudja kiigazítani rossz hozzáállásomat , megváltoztatni a szavaimat, Szüntelenül szeretném hallani csendes hangját és igazságát, amivel megtölti szívemet.

A 86. Zsoltár 11. versének késztetése így hangzik: "Taníts engem utaidra, URam, hogy igazságod szerint járjak, és teljes szívvel féljem nevedet."

A fenti versek adták meg az alapot a reggeli imámhoz:


Uram, nem szeretném, ha bármi is elválasztana Tőled a mai napon. Taníts úgy döntenem, hogy minden egyes lépésemmel közelebb kerüljek Hozzád. Segíts, hogy Igéd alapján járhassam utam, és ne az érzelmeim irányítsanak.


Segíts szívemet tisztán megőrizni. Óvj meg a zavaros gondolataimtól és cselekedeteimtől. Ne engedd, hogy a SAJÁT akaratom, SAJÁT kívánságaim, SAJÁT gondolataim határozzák meg a napom eseményeit.


Segíts kérlek, hogy a nap történéseit lehetőségként láthassam.... és ne kényelmetlenségekként éljem meg.


Szeretnék megpihenni a 86. Zsoltár 13. versének igazságában: Hatalmas irántam való szereteted, Uram, " Hiszen annyira szeretsz engem, hogy a sír mélyéből is kimentettél."


Te már előre látod azokat az eseményeket, ahol hibázni fogok, és összekuszálom a dolgokat. Most azonban szeretném szívem legrejtettebb sarkába is eljuttatni igazságodat, melyet halkan lelkembe suttogsz: feltétel nélkül szeretsz engem. Tudatosítani szeretném magamban, hogy a szereteted nem az én teljesítményem függvénye. Mert Te szeretsz engem hibáim ellenére is....


És ez lenyűgöző.

Ami leginkább lenyűgöző az az, hogy a világ Megváltója vágyik arra, hogy velem töltse ezt a néhány percet ma reggel... Uram, mindig emlékeztess arra, hogy mekkora ajándék az, hogy Veled tölthetem ezeket a pillanatokat. Jézus nevében, Ámen

Most már készen állok arra, hogy szembenézzek a mai nappal. Isten felruházott Igazságával, körbevett Szeretetével, és megtöltötte szívemet hálával.



Szeretlek, drága Uram! A fenti sorokat szívem vágyódásából írtam. Bevallom Uram, hogy időnként a cselekedeteimmel és reakcióimmal elárulom ezt a szeretetet. Kérlek bocsáss meg nekem. Köszönöm kegyelmedet, mely segít erre az új napra új lehetőségként tekinteni, mely lehetővé teszi számomra, hogy hűségesebben Veled járjam utam. Jézus nevében, Ámen






Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.119. Zsoltár, 105.




(Forrás: Giving My First Moments to God, Lysa TerKeurst July 23, 2015 www.proverbs 31, Daily Devotionals)

2015. július 23., csütörtök

Mikor az imádkozás nem fér be a napomba

„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.”


Jn 15,5

Egy hatgyermekes, igencsak elfoglalt anyuka mondta egyszer, hogy „Túl sok tennivalóm van ahhoz, hogy ne imádkozzam!” Itt van a titka a hatékony életnek.
Akkor találunk rá a békére, az erőre, az örömre, amire annyira vágyunk, ha Jézust és az imádkozást helyezzük az első helyre. Mégis, valljuk be, hogy a nagy rohanásban az imádkozás gyakran háttérbe szorul.
Legyünk őszinték. Tele vagyunk tennivalókkal, és az imádkozás bekerül a sok-sok elvégzendő munka közé, amilyen a portörlés – vagy a receptírás.
Annyi minden igényli időnket, energiánkat, hogy gyakran megelégszünk azzal, hogy a nap folyamán a nehezebb pillanatokban eleresztünk egy fohászt (Uram, segíts!) és ennyiből áll napokig az imaéletünk.
Tudom, én is voltam ebben a helyzetben. Minél több a dolgom, annál kevésbé tűnik célszerűnek az imádkozás.
De aztán fel kellett fedeznem, hogy amikor látszólag a legkevesebb időt szakíthatom az imádságra, akkor van rá a legnagyobb szükségem. A „Túl sok dolgom van ahhoz, hogy ne imádkozzam” elv forradalmasította az életemet.
Alig néhány éve még mind a négy gyermekünk 4 éves kor alatt volt. Hárman pelenkások voltak, s a zajszint az otthonunkban egy kívülálló számára elviselhetetlen lett volna. A minőségi együttlét Jézussal szinte kivitelezhetetlen volt.
Így gondolkoztam: Jézus pontosan tudja, mennyi tennivalóm van. Nem bánja, ha csak egy-egy pillanatra kapcsolódom hozzá gondolatban, felé röpítek egy-egy rövid fohászt rohangálás közben.
Ám mialatt tevékenykedtem, gyakran éreztem Jézus gyengéd hívását, hogy lépjek ki a zűrzavarból, és legyek csak Vele egy darabig.
Végül foglalkoztatni kezdett, hogyan tudnék kiszakítani minőségi imaidőt a napjaimból. Kértem Istent, mutassa meg, mikor tudnék kiszökni hozzá a nyüzsgő életemből. Mikor délután alszanak a gyerekek, vagy mikor itthon a férjem, s egy darabig át tudja vállalni őket.
Kértem Istent, segítsen fegyelemre szoktatni a testemet, hogy reggelente korábban keljek, és a Krisztussal való együttlétet helyezzem előtérbe, váljék számomra százszor fontosabbá, mint a facebook vagy a tévé melletti kikapcsolódás.
Hihetetlen volt, amit megtapasztaltam, miután életemet a „Túl sok dolgom van ahhoz, hogy ne imádkozzam” elv szerint kezdtem élni. Ahelyett, hogy feszítettebbé vált volna a napi tevékenységem, gyümölcsözőbb lett. Nem változtak a tennivalóim, a feladataim. De ahelyett, hogy stresszes kapkodással rohangáltam volna egyiktől a másikig, végeztem sorban a tevékenységeimet olyan nyugalommal és derűvel, amiről tudtam, hogy nem tőlem származik. Ahelyett, hogy állandóan azt éltem volna meg, hogy versenyfutásban vagyok az idővel, és vesztésre állok, minden szépen a helyére került és elrendeződött.
Megtapasztaltam mai igénk igazságát: „… nélkülem semmit sem tehettek” (Jn 15,5b). Rájöttem, hogy életem egy területén se boldogulok igazán, ha nem építem be napjaimba az Isten jelenlétében töltött rendszeres, minőségi időt.
Még mindig hajlamos vagyok a munkát az imádkozás elé helyezni. De ma már, ha azon kapom magam, hogy érvelni kezdek az imádkozás ellen, mindig eszembe jut a mondás: „túl elfoglalt vagyok ahhoz, hogy ne imádkozzam”. Nincs olyan feladat tevékenységeim listáján, ami előbbre való lenne, mint a Jézussal töltött idő. Ő mindent meg tud adni nekem, amire szükségem van ahhoz, amivel meg kell birkóznom.
Minél inkább teli vannak a napjaink feladatokkal, annál inkább szükségünk van az imádkozásra. Jusson eszünkbe mindig, mikor az imádkozás nem tűnik célszerűnek, hogy a legjobb megoldás, ha azonnal térdre borulunk.

Uram, segíts, hogy sose felejtsem el, hogy a Veled kettesben töltött idő az, ami alkalmassá tesz rá, hogy mindent elvégezzek, amit nekem kell elvégeznem. Taníts meg arra, hogy ne csak odáig jussak el, hogy beillesztelek a napi tennivalóim közé, de mindenestül köréd építsem fel az életemet. Jézus nevében, Ámen.





(Forrás:Leslie Ludy: When Prayer Seems Impractical Encouragement for today, 2014.07.08. www.proverbs31.org, www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. július 22., szerda

Amit nem szeretnénk megörökíteni

„Ha kevélység jön, megjelenik a gyalázat, de az alázatossággal bölcsesség jár.”

Péld 11,2

Vannak az életnek csodálatos pillanatai. Elbűvölő pillanatai. A tiszta öröm áldott emlékévé váló pillanatok.
Aztán vannak mások, amikről nem szívesen beszélünk, amit teljes kudarcként élünk meg. Keserű pillanatok ezek, nincs bennük édesség. Nem jegyezzük fel őket az emlékkönyvünkbe. Ilyenkor abban is kételkedünk, hogy alkalmasak vagyunk-e a ránk bízott életfeladatok ellátására. Igen, azokat a méltatlan pillanatokat nem örökítjük meg fényképeken. Ám van valami vigasz azokban a pillanatokban, olyan, mint az ezüstcsík a sötét felhők szélén. Valami együttérző bölcsesség, amit semmi más módon nem szerezhetünk meg. A bölcsesség a mi ezüst csíkunk. A bölcsesség, ami segíteni fog, hogy többé ne kövessük el azokat a hibákat, de váljunk erősebbé általuk.
Hogy jutunk ehhez a bölcsességhez? Kérjük az Úrtól. Félrerakjuk a magyarázkodást, a mentegetőzést, az önigazolást, és így suttogunk: „Csak Veled tudok a helyes úton maradni, Uram. Hozzád jövök alázatosan, és elismerem, mennyire semmi vagyok Nélküled.” Az„alázatossággal bölcsesség jár” – tanítja a Péld 11,2.
Igen, az alázatossággal.
De a megalázó helyzeteknek is lehet bölcsesség a gyümölcse.
Emlékeztek Dávid király esetére? Egy férjes asszonnyal szűrte össze a levet. És mikor megtudta, hogy az asszony gyermeket fogant tőle, megijedt, és halálba küldte az asszony férjét. Azután nőül vette az asszonyt.
Dávid rossz döntése csapást hozott a házára. A kettejük nászából született kisfiú meghalt. A bűn és következménye kéz a kézben jár. Dávid éveken át szenvedett bűne következményeitől. De a szívfájdalom és alázat más gyümölcsöt is termett. A bűnbánó Dávid vigasztalni akarta Betszábét, és ebből az együttlétükből fogant Salamon.
Az alázatba burkolt kapcsolatból született az a férfi, akit így mutat be a Biblia:
„És az Isten adott bölcsességet Salamonnak és igen nagy értelmet és mély szívet, mint a fövény, mely a tenger partján van. Úgy hogy a Salamon bölcsessége nagyobb volt, mint a napkelet minden fiainak bölcsessége és Egyiptomnak egész bölcsessége. Sőt bölcsebb volt minden embereknél…; és híre neve vala minden nemzetségek között köröskörül. És szerze háromezer példabeszédet, és az ő énekeinek száma ezer és öt volt. Szólott a fákról is, a Libanon cédrusfájától az izsópig, amely a falból nevekedik ki; és szólott a barmokról, a madarakról, a csúszó- mászó állatokról és a halakról is. És jőnek vala minden népek közül, hogy hallgassák a Salamon bölcsességét; a földnek minden királyaitól, a kik hallották vala az ő bölcsességét” (1Kir 4,29-34).
Figyeled? Salamon mindenkinél bölcsebb volt!
Egy olyan helyzetből, melyből semmi jó következményt nem várnánk, Isten hűsége mégis jót hozott ki. A megaláztatásból szó szerint bölcsesség származott.
Az alázat és a megaláztatás ezüst csíkok, melyek a bölcsesség lehetőségét jelzik olyan pillanatokban, amiket nem szeretnénk megörökíteni.

Uram, áldalak Téged iránymutatásodért. Találj rám azokban a percekben is, amiket nem szeretnék megörökíteni. Add, Uram, erődet, hogy tanulhassak a küzdelmeimből, az eleséseimből is. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Lysa TerKeurst: The Moments We Don’t Capture With Pictures, Encouragement for today, 2014.07.21. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

Úr Jézus, a kőszikla árnyékába rejtetted lelkemet,

Egy dolgot kérek az ÚRtól, azért esedezem: hogy az ÚR házában lakhassam egész életemben; láthassam, milyen jóságos az ÚR, és gyönyörködhessem templomában. Megóv engem sátrában a veszedelem napján. Elrejt sátra mélyén, magas kősziklára helyez engem.

27. Zsoltár 4,5

Fanny Crosby, a IXX. században élő vak lány, nagyon sok nehézséget élt meg. Azt írta visszaemlékezéseiben, hogy sokszor vigaszra lelt a Zsoltárok könyvét olvasgatva. Különösen azokat a zsoltárokat kedvelte, melyek a jövőre irányították figyelmét, mert abban erősítették, hogy tartson ki, a Mennyország hamarosan elérhető lesz számára. Szüksége volt erre a bátorításra, mivel a fizikai korlátai oly érzelmeket kavartak fel benne, melyeket ha nem kezelt, akkor eltántorították hitétől. Amikor azonban a Zsoltárok könyvéhez fordult, akkor a versek mindig inspirációt jelentettek számára, megalapozták azt a közel 6000 éneket, melyet Fanny írt. A 27. Zsoltár a következő éneket inspirálta:

Ő a kőszikla árnyékába rejtette lelkemet,
mely szikla egy száraz, szomjazó területen áll,
Ő elrejtette életemet szeretetének mélységében,
Az Ő kezével takar be engem
Az Ő kezével takar be engem...

Amikor az Úr dicsőségesen megjelenik,
átváltozva én is feltámadok,,
Tökéletes megváltását, csodálatos szeretetét
áldom majd a többiekkel a magasságban...
 


Használd Fanny Crosby gyönyörűséges szavait a következőképpen imádkozva: "Úr Jézus, a kőszikla árnyékába rejtetted lelkemet, és Megváltóm, Te magad vagy ez a Szikla! Elrejted életem szereteted mélységében. És kezeiddel takarsz be engem." 

Szánj időt a mai napon arra, hogy Istent dicsőítő énekeket hallgatsz, imaként énekelve a sorokat adj hálát Istenednek... 

Köszönöm Uram Istenem a Zsoltárok könyvét. Ezek a csodálatos Igék megnyugtatják háborgó lelkemet. Különösen a 27. zsoltárt köszönöm Neked.



 (Forrás: Joni and Friends, He Hideth My Soul, Daily Devotionals, www.joniandfriends.org)

2015. július 21., kedd

Ne sirassuk a kiömlött sampont

„Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket.” 

(Jak 1,2)

Fürdőszoba-felújításnak indult, és katasztrófa sújtotta területté vált az egész ház.
Előre nem látott, elektromos hálózati és vízvezeték problémák miatt a felfordulás túlnyúlt a fürdőszobán, és otthonunk jó néhány helyiségét érintette. Rossz tanácsok, csalódást okozó munkaerő – és a romos állapot hónapokig elhúzódott.
Minden bútorunkon be tudtam írni a nevemet a farostlemezből származó porba, pedig újra meg újra letisztogattam őket, remélve, hogy ez már az utolsó törölgetés. A légkondicionálás elromlott, egekbe szöktek a villanyszámlák. Türelmem poharában az utolsó csepp a fürdőszoba padlóján talált sampontócsa volt.
Kissé túlméretezett flakon balzsamos sampont vettem, és másnap a fürdőszoba padlóján találtam kupak nélkül, tartalmának fele szétfolyt körülötte. Először anélkül, hogy hangot adtam volna háborgásomnak, feltöröltem. Viszont mikor másnap a jelenet megismétlődött, nem bírtam tovább. Könnyeim szétfolytak az arcomon, mint a sampon a fürdőszoba padlóján.
Valamivel később felhívtam egy barátnőmet, hogy elpanaszoljam neki összes gondomat. Kedvesen azt tanácsolta, olvassam el a Jakab 1,2-t. Bevallom semmi kedvem nem volt bibliai verseket keresgélni. De szerencsére erőt vettem magamon, és mai alapigénk arra késztetett, hogy megálljak, elgondolkozzam, fókuszpontomat máshová tegyem.
Ezt olvastam a Jakab 1,2-ben: „Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket.”
Arra gondoltam, milyen nagy dolog, hogy saját otthonunkban lakunk már 17 éve, itt tudtuk felnevelni minden gyermekünket. Eszembe jutottak a kedves emlékek, amik ide kötnek, és amiket nem befolyásol a ház állapota. Eszembe jutott, hogy fejlődtünk családdá türelemben, egymásra figyelésben, kitartásban, szeretetben. És mekkora áldás az is, hogy meg tudjuk engedni magunknak a felújítást.
Mialatt ezekre a kegyelmekre gondoltam, kis bosszúságaim elvesztették fontosságukat. Számtalan okom volt arra, hogy hálás legyek, s mégis hagytam, hogy napi idegességek, csalódások elrabolják az örömömet. Arról nem beszélve, hogy hol voltak az én gondjaim azokéhoz képest, akiknek Jakab tanácsa szólt. Jakab ezt a levelet olyan keresztényeknek címezte, akik komoly üldözést szenvedtek, különféle megpróbáltatásokon és szenvedéseken mentek keresztül. Nehéz csapások és igazságtalanságok érték őket, félelem, gyász, bizonytalanság, magány között vergődtek. Sokan elhagyták otthonukat, hogy biztonságban legyen a családjuk.
Ezeknek a keresztényeknek volt okuk a panaszra. Levelében Jakab elismeri a szenvedésüket, de próbálja emlékezetükbe idézni a jót is, aminek örvendezhetnek.
Arra biztatja őket, hogy tartsanak egy kis szünetet, fordítsák figyelmüket a hitükre akkor is, ha küzdelmes az életük. Az ilyen időszakok alkalmat adnak rá, hogy kitartsanak, és örömöt leljenek Krisztusban a nehézségek ellenére.
Mi legtöbben nem élünk át közvetlen vallási üldöztetést, de életünk alakulhat úgy, hogy üldözöttnek érezzük magunkat, akár olyan apró gondok miatt, hogy sír a gyermek, csúnyán néz ránk egy munkatársunk, vagy rendetlen az otthonunk, vagy akár súlyos nehézségek miatt, melyek a házasságunkat, az anyagi helyzetünket, az egészségünket vagy az állásunkat érintik. Mindezek a naponta felmerülő gondok áthelyezhetik figyelmünk fókuszpontját a valóban fontos dolgokról, és eltöltik szívünket félelemmel, szomorúsággal, aggódással, reménytelenséggel, haraggal – amik megfosztanak az örömtől, mely a miénk Krisztusban.
Néha hagyjuk, hogy olyan közönséges dolgok rabolják el az örömünket, mint a kifolyt sampon. Máskor sokkal komolyabb dolgoktól telik be a pohár. De akár kicsi, akár nagy problémáról van szó, a Jakab 1,2 arra int, hogy körülményeinktől függetlenül, szándékosan, akarattal válasszuk az örömöt Krisztusban.
Az öröm döntés eredménye, nem a problémamentes körülményeké. Jakab ezt akarja megtanítani nekünk.
Ahelyett, hogy furnérporba rajzolom a nevemet, inkább mosolyogjak, s ha már írni akarok, az ’öröm’ szót írjam a porba.

Uram, segíts, hogy minden nap, minden körülmények között örömöt találjak Benned. Tölts fel békességgel, és segíts, hogy szándékosan mindig az öröm mellett döntsek. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Tracie Miles: Don’t Cry Over Spilled Shampoo, Encouragement for today, 2014.07.23. www.proverbs31.org, fordítás:www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. július 20., hétfő

Kényszerű irányváltás

„Elkísérem útjukon a vakokat, és vezetem őket ösvényükön; világosságra változtatom előttük a sötétet, és a göröngyös utat elegyengetem. Ezt teszem majd velük, és nem hagyom el őket.”


Ézs 42,16

Újonnan felállított tábla jelezte, hogy nem fordulhatok be balra, nem juthatok ki a megszokott útvonalon a városrészből, ahol lakom. Fehér-narancssárga csíkos új korlát kígyózott végig az út mentén. Útépítés zavarta meg és terelte el megszokott útvonalamat.
Mikor szembesültem az akadállyal, ami akár heteken át hosszabb utazásra kárhoztat, olyan ideges lettem, hogy rácsaptam a kormánykerékre. Újra kell terveznem az útvonalat, kerülnöm kell, hogy eljussak a munkahelyemre, s ez nagyon kiborított.
Úgy egy hónap múlva, mikor már annyira haladtak a munkálatokkal, hogy néha átengedték a forgalmat, befordultam balra, hogy lássam, mire jutottak. Nem hittem a szememnek. Nyoma sem volt a kis erdőnek. Nem voltak már hívogató ösvények. Eltűntek a régi fakorlátos hidak.
Mintha hurrikán söpört volna végig a tájon.
Nem sokkal ezután az életem szokott rendje is megszakadt, mert valaki, akit nagyon szerettem, szörnyű traumát élt át. Egy telefonhívás minden tervemet megakasztotta. Bombaként robbant a rossz hír, testem, lelkem belerendült.
Azzal, hogy a körülmények megváltoztatták egyik szerettem életét, az enyém is irányt váltott. Hónapokon át zavart volt a lelkem. Meg se tudom számolni, hányszor borultam ki ez idő alatt. A szörnyű trauma elterelt az útról, amin menni szerettem volna.
„Meddig tart még, hogy nem járhatok az utamon?” – kérdeztem dühösen az Úrtól.
Visszavágytam az irányváltást megelőző időszakba. Lassacskán aztán látni kezdtem, hogy a terveim elterelése valójában lelki építkezés, épp mint az útépítés a környékünkön.
Mikor a fehér-narancssárga korlátok eltűntek, elégedett voltam az eredménnyel. Sima aszfalt terült elém, két sávban zavartalanul haladt a forgalom. A „hurrikán sújtotta” részt parkosították. Fákkal szegélyezett járdák vezették a gyalogosforgalmat a baseballstadion illetve a közeli templom felé. Míg csodáltam a tájat, arra gondoltam, hogy bár egy ideig kényelmetlenséggel járt, megérte a változás.
Mai alapigénk arra emlékeztet, hogy Isten velünk van, vezet minket, utat készít nekünk az ismeretlenben. „Elkísérem útjukon a vakokat, és vezetem őket ösvényükön; világosságra változtatom előttük a sötétet, és a göröngyös utat elegyengetem. Ezt teszem majd velük, és nem hagyom el őket.” Ézs 42,16
Utamat továbbra is keresztezik előre nem látott körülmények, terveim cikkcakkossá váltak. De már tudom, hogy Isten felhasználja a fehér-narancssárga irányváltókat, hogy rávezessen egy igazságra: Ő ott van elől, dolgozik életem tájának átépítésén. Lehet, nem látom előre, milyen lesz az eredmény, de hiszem, hogy Ő vezetni fog, elsimítja a göröngyös utat, és végig velem lesz. Kezem a kezébe teszem, segítségével haladok tovább akkor is, ha le kell térnem a megszokott, jól bevált utamról.

Uram, Te tudod, mennyire nehéz. Úgy érzem, összeroppant a megakasztás, a rázós útszakasz, amire terelődött az életem. Add, hogy tudjak bízni Benned, és hálásan kövessem az utat, amit kijelölsz és megépítesz számomra. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2012.07.03. Van Walton, www.proverbs31.org, fordítás:www-eszmelkedesek.blogspot.hu)

Korlátok

„Az Úristen parancsot adott az embernek: ’A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz.’” 

I. Mózes 2,16-17

Néhány éve megadatott nekem és a férjemnek, hogy ne a fotelből nézzük végig a Super Bowl bajnokságot, hanem harsány szurkolóként a helyszínen. Tudtuk, hogy ilyen egyszer van az életben, ezért már fél nappal a kezdés előtt megérkeztünk, hogy láthassuk az előkészületeket.
Mindent megnéztünk, azt is, ahogy a pályakarbantartó csapat tagjai kocsijukat tolva felfestették a pályát és a pálya egyes részeit határoló hófehér vonalakat. Ezek a vonalak egy-egy játszma során meg az időjárástól állandóan megrongálódnak.
Eső, hó, rúgások, lecsapódó testek koptatják őket. A játszma végén már nem mondhatók sem fehérnek, sem egyenesnek. Egyes szakaszok el is tűnhetnek teljesen. De mikor a következő hétvégi meccs közeledik, a pályakarbantartók megjelennek, és újrafestik a vonalakat.
Háromgyerekes anyaként gyakran fárasztó újra meg újra meghúzni a határvonalakat. A kortársak, a tévé, a zeneszámok, a Facebook egyre rongálják a védelmező meg a keresztény értékrendet tükröző korlátokat, amikkel karbantartom gyermekeim játékterét.
Mikor elindulnak otthonról kezükben a kocsikulccsal, megkísért a gondolat: Nem kell újra szólnom, hogy ne bömböltessék a zenét, hisz tudják. Már annyiszor mondtam.
Aztán eszembe jut, hogy a világ is állandóan hajtogatja, amire rá akarja venni őket. Ezért hát újra csak meghúzom a fehér vonalakat, amiknek kijelölését az életükben az Úr rám bízta szülőként. Ezek a korlátok arra szolgálnak, hogy megvédjék őket rossz döntéseik következményeitől.
Néha, amikor fáradtak vagy elfoglaltak vagyunk, nehéz tartani magunkat a határokhoz, amiket meghúztunk. Vagy amikor túl sok meztelenséget látnak a tévében, s azzal védekeznek, hogy „nincs más, mit nézni”. Vagy ha egy szám tele van közönséges szavakkal, de „mindenki ezt hallgatja”. Igen, egy-egy fárasztó nap végén könnyebb lenne lazítani a korlátokon, de tudom, nem hagyhatom, hogy elmosódjanak a fehér vonalak a pályán.
Isten maga a legjobb példa, amikor korlátokat állítunk gyermekeinknek. Az Édenkertben világosan megparancsolta gyermekeinek, hogy ne egyenek a jó és rossz tudásának fájáról. Ádámon és Éván múlott, hogy engedelmeskednek-e. Átléptek a vonalon, amit Isten húzott, és viselniük kellett bűnük következményeit.
Nemrég megint volt egy vitám a gyermekeimmel, de kitartottam a korlátozás mellett. Nem örültek neki! Nekem viszont eszembe jutott egy korábbi megjegyzése egyiküknek: „Anya, köszönöm, hogy sosem engedtél későig kimaradnom. Sok mindent megúsztam azzal, hogy időben haza kellett jönnöm.” Azt is láttam ebből, hogy a gyerekeim, még ha pillanatnyilag bosszankodnak is, tudják, hogy ha – szeretettel – meghúzom a korlátokat, ezzel csak őket féltem, őket akarom védeni.
Jó volna azt mondani, hogy sosem lépik át a korlátokat. De ez nem volna igaz. Felnőtté érve nekik maguknak kell meghúzni a határokat, s nem mondhatom, hogy mindig azt teszik, amit szerintem Isten vár tőlük. De ha ilyen van, s a szívem majd megszakad, akkor is jólesik arra gondolni, hogy én megtettem, amit Isten tőlem, anyaként várhatott. A többi az Ő kezében van. Naponta imádkozom értük, és várakozva nézem, hogyan alakítja Isten az útjukat.
Érted is imádkozom, hogy mikor egy hosszú napon megpróbálsz egyszerre főzni a családnak, kimosni a szennyest, rendet rakni, számon tartani a gyermekek programját, ne fáradj bele, ne add fel, hogy meghúzd a fehér vonalakat. És hogy egy napon a gyermekeid visszajöjjenek, és megköszönjék kitartásodat.

Uram, segíts. Belefáradtam, hogy mindig szembe menjek az árral, a világgal, ami nem ismer korlátokat. Hatalmaddal segíts szeretettel mutatnom a helyes utat a gyermekeimnek. Lágyítsd meg a szívüket, hogy elfogadják, és bízzanak bennem, amikor Téged követlek. Jézus nevében, Ámen.




(Forrás:Encouragement for today, 2012.07.19.Lynn Cowell www.proverbs31.org, fordítás:www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. július 19., vasárnap

A kiborulás nem föltétlen rossz dolog

„Ne uralkodjék tehát halandó testeteken a bűn, és ne engedelmeskedjetek kívánságainak. Ne adjátok át tagjaitokat a bűnnek a gonoszság eszközeként, hanem mint a halálból életre keltek, adjátok magatokat Isten szolgálatára, tagjaitokat meg az igazság eszközéül szenteljétek az Istennek.” 

Róm 6,12-13

Mindig úgy gondoltam, hogy ha kiborulok, ha ingerülten reagálok, az rossz dolog. Persze az is, hogyha ártok vele valakinek. De nemrégiben felismertem valamit nyers érzelmeim hátteréről. Megnéztem néhány képet egy csodálatos házról, ami a rossz elektromos vezetékek miatt a tűz martaléka lett. Ezek hatására jöttem rá egy lényegbevágó igazságra.
A szépen berendezett ház még nem jelent jól megépített házat. Egy ideig megkapó látvány lehet, de idővel a rossz alapozástól megrepedezhet, a sérült vezetékektől lángra kaphat, függetlenül attól, hány gyönyörű festmény lóg a falakon. Az egész ház összeomolhat.
Ugyanez áll a szépen berendezett életekre is. Álcázhatom a mosolyt, de ha egyre mélyülő repedések vannak a felszín alatt, előbb-utóbb összeomlok.
A töredezettség jele lehet az ingerlékenység, az érzelmi feszültség, aminek akár okát sem látom. A kiborulás olyan, mint mikor a mélyben fortyogó érzelmek buborékai a felszínre kerülve kipattannak. Ne hagyjuk figyelmen kívül, ha ezt tapasztaljuk.
Ezért nem egyértelműen rossz dolog a kiborulás.
Mint mikor hiába várjuk, hogy kigyulladjon a fény, miután megnyomtuk a kapcsolót, arra gondolhatunk, hogy valami baj van a vezetékkel, ugyanígy egy kiborulás, egy túlreagálás azt jelezheti, hogy talán újra kell huzalozni a bensőnket.
A külső reagálás a belsőre utal.
Ha a látható megnyilvánulás ingerült, odabenn valami sérülés rejlik. Olyasmi, amiről tudomást sem veszünk, míg rá nem kényszerülünk, hogy foglalkozzunk vele. Bármilyen fájdalmas is a szembesülés a problémával, a látás - önmagunk csupasz, mély, őszinte szemlélése – igen jó dolog.
Mikor benézek ingerült reakcióim ablakán, talán büszkeséget látok, amit nem akarok elismerni. Régóta fennálló neheztelést. Mélyen ülő keserűséget. Elfojtott dühöt. Örömrabló féltékenységet. Elmarasztaló szégyenérzetet. Sajgó lelkiismeret-furdalást. Érthetetlen elutasítottságot. De láthatok egy túlcsordult napirendet, túlfeszített élettempót is. Vagy azt, hogy magától értetődőnek veszik, és nem méltányolják fáradozásaimat.
Meg kell néznünk, mi van a felszín mögött. A Római levél 6,12 azt kéri, ne engedjük, hogy uralkodjék rajtunk a bűn – de ehhez az kell, hogy felfedezzük a jelenlétét odabenn. Ahhoz, hogy jóra forduljanak a dolgok, el kell ismernünk annak a valóságát, ami a felszín alól táplálja ingerlékenységünket.
Nem biztos, hogy tetszeni fog, amit látunk, de legalább tudni fogjuk, mivel állunk szemben. Nevén nevezhetjük, és Isten elé vihetjük segítségét kérve.
Dühösen szoktam reagálni, Istenem. Mit tegyek?
Idegesít a jelenlétük, Istenem. Mit tegyek?
Mindig csak szidom őket, Istenem. Mit tegyek?
Az igazat megvallva, nem fordulok elég gyakran Istenhez, hogy megkérdezzem, mit tegyek. Te hogy vagy ezzel? Talán ha tisztább képet kapok a felszín alatti önmagamról, az segít gyakrabban járulni Isten elé – gyakrabban, őszintébben, alázatosabban.
Ezek után egyetértesz, hogy nem föltétlen rossz dolog a kiborulás, ha közelebb tud vinni Istenhez? És fényt vet arra, ami rág belülről, ami tönkreteszi az alapozást? A kiborulás áldás lehet, ha neki köszönhetően a sérült állapotból újra egészek – egész-ségesek – lehetünk.

Uram, nyisd meg, kérlek, a szívem és a szemem, hogy megláthassam a sérüléseket, és töltsd rájuk gyógyító erődet és igazságodat. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement fot today, 2012.07.18. Lysa TerKeurst, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. július 18., szombat

A „Meddig még?” időszakban

„Meddig tart ez, Uram? Végképp megfeledkeztél rólam? Meddig rejted el orcád előlem?”

 Zsolt 13,1

Néhány évvel ezelőtt a férjem az életkorához képest szélsőségesen nehéz, váratlan egészségi problémákkal szembesült. Fogalmunk sem volt róla, mikor jut túl rajtuk. Hetek, hónapok vonszolták magukat előre. A „Meddig még?” kérdés eluralkodott az életünkön.

A bizonytalan jövővel szembesülve hitem gyengének bizonyult, úgy éreztem, Isten talán megfeledkezett rólam. Kétségbeesett voltam, fáradt és magányos, s szerettem volna már túllenni az egészen.
Mint alapigénkben látjuk, Dávid király is került olyan helyzetbe, amikor kérdőre vonta Istent. „Meddig tart ez, Uram? Végképp megfeledkeztél rólam? Meddig rejted el orcád előlem?” (Zsolt 13,1). Az ígéretes jövő bizonytalanba fordult.
Amikor Dávid megírta a 13. zsoltárt, Saul király elől menekült éppen, és kezdte elveszíteni a reményt. Biztatásra, erőre volt szüksége. Kétségbeesésében kérdezte meg Istent: „Meddig tart még ez?” Ami a szívét betöltötte, ajkaira került, és odakiáltotta az Úrnak.

A „Meddig tart még ez?” elviselhetetlen napjait éled? Meddig tart még, hogy nem kapok munkát? Meddig tart még, hogy tékozló fiú/leány a gyermekem? Meddig áll még fenn az életet fenyegető diagnózis? Meddig tart még a magányosságom?

Néha nem látszik a „Meddig még?” időszak vége. Elcsüggedünk, már nem reménykedünk a feloldódásban.

Biztatást kaphatunk látva, hogy Dávid király is eljutott oda, hogy kérdőre vonja Istent: „Meddig tart még?”
Isten ezt az igét használta fel, hogy erősítse a hitünket. A 13. zsoltár szavait imádkozva javult a kommunikációnk Istennel, segített rájönnünk, hogy nem csak szép szavakkal, „helyes” módon lehet imádkozni. Hagyjuk, hogy a szívünket betöltő szavak az ajkunkra jussanak, és kiáltsuk őket Isten felé segítségért. Szilárdabb hittel könnyebben lépkedtünk a diagnózis-kezelési terv útvonalán, és bízni tudtunk Isten hűségében a „Meddig tart még ez?” időszakon át.

Uram, hálát adok neked Dávid király esendőségéért. Szavai erőt adnak, remélni tudom, hogy egyszer vége lesz a „Meddig még?” időszaknak. Segíts, hogy ne felejtsem el, amit ma tanítottál. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2012.07.23. Wendy Pope, www.proverbs31.org,  fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. július 17., péntek

A tökéletes gyöngeség

„’Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg teljesen.’”

2Kor 12,9a

Úgy indult, mint bármelyik otthon töltött este. Donny vacsorát főzött, míg Annie aerobic edzésen volt munka után. Jó volt ez így. Donny gyakorolhatta főzési tudományát, Annie-nek meg szüksége volt a testmozgásra. Mire Annie hazaért, készen volt a vacsora.
Abban a pillanatban nem tudhatták, hogy életük rövidesen gyökeresen megváltozik. Vacsora közben Annie jobb keze hirtelen lebénult. A villa kiesett belőle.
„Jól vagy?” – kérdezte Donny. Annie nem érezte jól magát. A feje úgy lüktetett, mint még soha. Valami nagyon nem volt rendben.
Másnap az MRI agyi aneurizmát mutatott ki Annie koponyájában. Jó hír volt, hogy az elváltozás műthető. Az orvos részletesen elmondta, mi következik, ettől Annie teljesen összeomlott. Le fogják borotválni a fejét a beavatkozás helyén. Majd egy agysebész leemeli koponyája bal oldalát. Egy pillanatra meg fogják állítani a szívét, hogy egy vékony fémkapcsot helyezzenek az agyi artéria köré. Ez egy időre tönkreteszi a beszédkészségét. Az orvos nem tudta garantálni a műtét kimenetelét, de reménykedett. Annie és Donny fájdalma nem ismert határokat.
Miután a rokonokkal és barátokkal is közölték a hírt, Annie mély depresszióba esett. Megbénította a félelem mindattól, ami előtte állt. Napokig nem kelt ki az ágyból, nem is tisztálkodott. Aztán elment a lelkészéhez. Ő talán megadja neki azt a békét, amire szüksége van. De a beszélgetés nem hozta meg a várt eredményt.
„Ez nem elég”- vallotta be Annie a lelkésznek.
„Ő az, akire szükséged van” – mutatott a pap a templom homlokzatán függő nagy keresztre. Annie lassan odament a kereszthez, letérdelt előtte, és az Úrhoz kiáltott. Nem könyörgött gyógyulásért. Még azt sem kérte, hogy élje túl a műtétet. „Csak adj erőt, hogy teljesíteni tudjam akaratodat”- könyörgött.
Ott a kereszt tövében Annie életét Isten kezébe helyezte, s eltöltötte az Ő békéje és ereje. Nem sírt többé. Abban a percben tudta, hogy bármi történjék, akár meghal, akár tovább él, minden rendben lesz.
Annie műtéte sikeres volt. Hónapokba telt ugyan, míg újra beszélni tudott, s majd egy év eltelt, mire teljesen meggyógyult, de többet kapott, mintha megpróbáltatások, betegségek nélkül élt volna. Társa lett Krisztus, és bizonyságot kapott az Ő erejéről és gyógyító kegyelméről.
A világ így gondolkozik: „Amit nem tudnak meggyógyítani, azt tűrnöd kell”. Mai igénk ennek ellenkezőjét állítja. Amit nem tudnak meggyógyítani, az Isten erejétől tesz függővé. Ebben a függésben megkapod az Ő hatalmát, és erős leszel. Én is megtanultam ezt az igazságot. Isten nem mindig húz ki a fájdalomból, de támogat benne. Ez több erőt ad, mint bármi más.
Valami csodálatos dolog zajlik le bennünk, ha hittel az Úrhoz kiáltunk gyengeségünkben, és hiszünk az Ő tökéletes gondviselésében. Megtapasztaljuk természetfölötti hatalmát és békéjét. Hitünk hirtelen erősebbé válik félelmünknél, és bizalmunk mások számára is hatékony tanúságtétel lesz. Legyél nyugodtan gyenge, ha megtörténik a baj. Elég neked az Ő ereje és kegyelme.

Uram, köszönöm kegyelmedet, amivel elárasztasz, mikor a helyzetem meginog. Gyengeségemben teljesen Tőled függök, és Hozzád kiáltok. Mutasd meg nekem hatalmadat. Légy a reménységem, a békém és az erőm. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2011.07.26. Micca Monda Campbell, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. július 16., csütörtök

Mikor nem omlanak le a falak

„Mert a fügefák nem fognak virágozni, a szőlőtőkéken nem lesz gyümölcs. Hiányozni fog az olajfák termése, a kertek sem teremnek ennivalót. Kivész a juh az akolból, és nem lesz marha az istállókban. De én vigadozni fogok az Úr előtt, örvendezek szabadító Istenem előtt.”

Hab 3,17-18

Vádként tornyosultak a számlák. Okosabban kellett volna. Kisebb falattal kellett volna kezdeni. Mit képzeltél?
Nem tudom, mit szólt volna valaki, ha látja, hogy hétszer körbejárom a pajtát. Kétségbe voltam esve. Ifjú férjem heti 80-100 órát dolgozott, hogy ne kelljen bezárni a gazdaságot. Eszembe jutott Józsué az Ószövetségből, aki körbejárta Jerikó falait. Isten látta Józsué hitét, és Jerikó falai leomlottak. Gondoltam, ha körbejárom az istállót, megtörténik a csoda, amiért imádkoztam, Isten ledönti a fenyegető csőd falait.
Vegyes érzelmekkel gondolok vissza arra az időre. A férjem álma a gazdálkodás volt. Én, bár városi lány voltam, betársultam, mert szerettem a jóképű fiatal farmeremet.
Tíz év kemény, áldozatos munkája után válság tört a mezőgazdaságra. Jövedelmünk egyre zsugorodott. Barátaink sorra adták el a farmjaikat, s beadták derekukat a 40 órás munkahét, a havi kétszeri fizetés idegen világának. Mi még kitartottunk.
Aztán eljött a pillanat, amikor beláttuk, hogy Jerikónk falai nem fognak leomlani. Ott álltam férjem mellett, ahogy álmai maradványait szekerekre pakolták, és elindultak velük a poros úton, kifelé az életünkből.
Nem találtam vigasztaló szavakat, amiket a férjemnek mondhatnék. Isten hűsége volt az egyetlen igazság, amibe kapaszkodhattunk. Ez volt a vitorlánk abban a bizonytalan esztendőben.
Nagy szerencsétlenség sújtotta Habakuk prófétát is, és ő is Isten előző években megtapasztalt hűségébe kapaszkodott. Az élet bizonytalan volt, de Isten szeretete és gondoskodása nem.
Évekkel később visszatekintve látom, hogy Isten velünk volt a göröngyös úton, amin jártunk, de akkor ezt nehezen érzékeltük. Pályát módosítottunk. Eladtuk a farmot. Évekbe telt, míg kimásztunk az adósságok csapdájából. De Isten karjaiban tartotta a küszködő fiatal párt.
Mint Habakukot, minket is megáldott megmagyarázhatatlan örömpercekkel. Sokat nevettünk egymásba kapaszkodva. Értékes családi együttléteink voltak az olcsó kirándulások, piknikek a közeli erdőben, csobbanások az ingyen strandokon. Együtt bízni Istenben, ez vált életünk új alapelvévé.
Ha nehéz időket élsz át, íme néhány bátorító ötlet, miközben erősen Belé kapaszkodsz.
Tedd meg, ami a te dolgod. Akár anyagi, akár más gondjaid vannak, nézz szembe velük. Átgondoltuk bevételeinket, számlát nyitottunk, meghatároztuk mi az a maximum, amit költhetünk, ami elég a megélhetésünkhöz. Számbavettük az okokat, amik idevezettek, s ha találtunk olyat, ami rajtunk múlt, megoldást kerestünk a változtatásra.
Bízd Istenre, ami az ő dolga. Imádkozz, hogy megoldódjon a helyzet. Adj hálát a kapott kegyelmekért, és figyelmedet összpontosítsd rájuk. Tedd meg, amit meg kell tenned, a többit bízd Rá.
A nehéz helyzetek leküzdése csapatmunkát igényel, Istennel együtt kell végrehajtanotok. A legnagyobb csodák akkor érnek, mikor Isten megváltoztat, és örömöt ad akkor is, ha nem úgy oldja meg gondjainkat, ahogy kértük, ahogy elképzeltük.

Istenem, nehéz ez az időszak, szükségem van Rád. Bizalmamat Beléd helyezem. Amikor látszólag semmi sem változik, boldog szeretnék lenni Benned. Adj, kérlek, örömöt a nehézségek között is. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2011.07.25. T. Suzanne Eller www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)