Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (22) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (6) alkalmatlanság (5) Anyák napja (5) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (12) Atya (2) barátság (16) bátorítás (35) bátorság (5) Békesség (29) belső békesség (14) belső viharok (24) beszéd (6) betegség (1) Biblia olvasás (16) Bizalom (65) bizonyosság (1) bizonyságtétel (18) biztatás (3) böjt (2) bölcsesség (18) Bűnbocsánat (10) bűntudat (4) céltudatos élet (9) család (5) csalódások (5) Csendes percek (2213) csendesség (6) csüggedés (13) Depresszió (12) dícséret (2) dicsőítés (20) Döntések (20) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (12) elég vagy (1) elengedés (3) életöröm (8) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) elhívás (1) elismerés (3) előítélet (3) elutasítás (2) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (2) engedelmesség (9) erő (15) fájdalom (12) fáradtság (9) feladat (14) félelem (14) feltámadás (5) feltöltődés (10) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (9) Gondolatok (42) gondoskodás (2) gondviselés (14) gyász (2) gyengeségek (5) Gyermeknevelés (31) Gyógyulás (11) győzelem (5) hála (11) hálaadás (11) harag (4) harc (6) házasság (29) hit (40) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (9) igazság (11) Igehirdetés (38) ígéretek (2) Igevers (4) Ima (44) imádság (21) Immánuel (2) irgalom (10) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (9) Isten ereje (14) Isten gondoskodása (31) Isten hangja (4) Isten hűsége (33) Isten időzítése (4) Isten keresés (3) Isten követése (16) Isten lát (2) Isten munkálkodása (13) Isten neve (6) Isten szeretete (85) Isten terve (26) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (59) Istenen lévő tekintet (4) Istennel töltött idő (19) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (19) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (9) Jézus keresztje (1) Jézus követése (43) Jézus szeretete (17) jóság (4) jövő (2) kapcsolatok (31) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (26) keresés (2) kételkedés (8) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (12) konfliktusok kezelése (6) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (13) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (9) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (13) megelégedettség (9) megismerés (6) Megpróbáltatás (33) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) miért (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (2) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (9) nyugtalanság (2) odafigyelés (8) odaszánás (2) olvasói gondolatok (41) otthon békéje (2) öltözet (2) önbizalom (3) önértékelés (39) önuralom (1) önvizsgálat (23) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (1) összetöretés (3) Pásztor (1) pihenés (7) prioritások (2) próba (4) ráhagyatkozás (1) Receptek (4) Remény (28) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (6) szabadság (9) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (7) szégyen (2) szelídség (4) Szentlélek (5) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (3) szeretet (47) szeretve élni (2) szeretve vagy (1) szív (1) szolgálat (24) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (5) tiszta szív (2) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (15) új élethelyzet (1) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (21) várakozás (15) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (7) vígasztalás (3)

2016. október 30., vasárnap

Állj meg, és imádkozz!

"Én pedig imádkoztam a menny Istenéhez..."

Nehémiás könyve 2:4b


Állandóan úton voltunk, vagy tanácsadóhoz vagy orvoshoz mentünk. Minden erőfeszítésünk ellenére a fiam osztályzatai egyre romlottak. Az iskolából kapott tanári visszajelzések szétszórtként, figyelemhiányosként és fegyelmezhetetlenként jellemezték.

Mit csináltam rosszul? Többet kellett volna olvasnom neki? Még egy évet várni kellett volna az iskolakezdéssel? Rengetek kérdésemre ritkán jött valódi válasz. Mentálisan és fizikálisan teljesen kimerültem.

Egyik leterhelő nap követte a másikat. Féltem egyetlen lépéssel is tovább menni, mert tudtam, hogy újabb és újabb akadályba fogok ütközni. Minden energiámat leszívta a megoldás keresése. 

Ezekben a nehéz napokban a barátnőim az Igéhez terelték figyelmemet. Imádkoztak értem. Emlékeztettek, hogy én is vigyem terhemet imában az Úr elé. Azonban hiába próbáltam meghajtani fejemet, a nehézségek túlságosan leterheltek, és túl fáradttá tettek az imádkozáshoz. Talán már te is éreztél hasonlóan.

Eszembe jutott valaki a Bibliából, akinek megpróbáló körülményekkel kellett szembenéznie. Nehémiásnak hívták, és egyik nehézség a másikat követte életében. Annak ellenére, hogy minden energiájával azon volt, hogy előrehaladást és fejlődést tudjon elérni, szüntelenül gáncsoskodással szembesült. Nehémiás azonban, velem ellentétben, sohasem fáradt bele az imádkozásba.

Nehémiás volt az, aki visszakísérte Isten népét, az Izraelitákat Jeruzsálembe a Babiloni fogság után. Minden vágya az volt, hogy segítsen újjáépíteni a korábban elpusztított ősi zsidó fővárost. (2Krónikák 36:15-21)

Azt gondolhatnánk, hogy a király jóváhagyásával a zsebében, és Isten támogatásával maga mellett, a feladat egyszerű lehetett. Két állami ügyvivő azonban személyes feladatának tekintette, hogy az újjáépítési munkálatokat megakadályozza. Nehémiás minden egyes rágalmazást és támadást egyféleképpen reagált le: Megállt és imádkozott.

Mert ő és az izraeliták rájöttek arra, hogy annak érdekében, hogy a lelkük felüdüljön, energiájuk visszatérjen, és az építkezés folytatódhasson, gyakran meg kellett állniuk és imádkozniuk kellett. Amikor rágalmazták őket, válaszként imádkoztak. Amikor ellenségeik akadályt gördítettek eléjük, megálltak és imádkoztak. Igen, a kitartó és nem lankadó ima által Nehémiás és társai legyőzték az ellenségeiket és megépítették Jeruzsálem falait rekord sebességgel.

Mivel Nehémiás az Istennel való beszélgetést mindig elsődleges dolognak tartotta, megtapasztalta, hogy az ima által lelke felüdül, a mentális és fizikai energiája feltöltődik, és ezáltal képes volt minden egyes nehézséggel szembenézni.

Talán te is épp egy nehézséggel küzdesz? Ki vagy merülve, az imához is túl fáradt vagy? Engedd, hogy az ima ereje felüdítse lelkedet és visszatérhessen a fizikai és mentális energiád. Bármilyen próbával is kell szembenézned, állj meg és imádkozz. Amikor rágalmazás ér, állj meg és imádkozz. Az ellenség legyőzéséhez megkapod majd a szükséges erőt, és Isten oly hatalommal fog felruházni, melyre nem is gondoltál volna.

Drága Uram, az ima erejével a mai nap kihívása a holnap győzelmévé válhat. Kérlek emlékeztess arra, hogy mindig megálljak és imádkozzam, amikor nehézséggel, próbával szembesülök. Köszönöm erődet mellyel felruházol amikor Hozzád fordulok. Jézus nevében, Ámen


Igék a mai napra:

"Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint"
(Efézus 3:20)

"Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint jár közben a megszenteltekért."Római levél 8:26,27



(Forrás: Proverbs31 Ministries, Daily Devotionals, Wendy Pope, Stop and Pray, November 17, 2014, http://proverbs31.org/devotions/devo/page/4/)




2016. október 29., szombat

Föld vagy salak

„A jó földbe vetett mag pedig az, aki hallja az igét és meg is érti azt. Aztán gyümölcsöt hoz: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.” Mt. 13:23


Nekem, aki az arizonai sivatagban nőttem fel, más fogalmam van a vetésről, mint azoknak, akik az ország más részein laknak. Ezt azóta látom tisztán, mióta a gyönyörű és bőven termő Oregonban jártam pár évvel ezelőtt.

Néhány barátommal a magvető bibliai történetéről beszélgettünk. Valami olyasmit mondtam, hogy a magot salakba vetik. „Kedvesem, - intett egy kedves hölgy - a magot földbe vetik.”

Elmosolyodtam. „Lehet, hogy itt igen, de nálunk a salakba vetnek.”

Nevettünk, pedig így van. Sokfelé a sivatagban ahhoz, hogy vetni tudjanak, feltörik a salakot, és kicserélik jó, termékeny talajjal. Ez vagy sokféle adalékanyaggal dúsított helyi föld, vagy olyan, amit távoli vidékekről hoznak, például Oregonból. Egészséges talaj nélkül a nálunk termő növények csak csenevész utánzatai annak, amik lehetnének.

Szomorú, de lelkünk gyakran a kiszáradt, kemény salakhoz hasonlít, ami ellenáll Isten igazságának, amit bele akarna vetni. Ha az igazság magja megkeményedett szívvel találkozik, nehezen tud utat törni magának. Eleinte talán megkapaszkodik, de aztán leáll a növekedésben, a „gyümölcsérlelésben”.

A Máté evangéliuma 13. fejezetében Jézus példabeszédet mondott arról, hogy akik hallgatják az igazságot, mit kezdenek vele. A történetben egyesek nem tudtak hasznot húzni a jó magból, mert a „talajuk” nem volt előkészítve. Ahogy olvastam a példázatot, magam előtt láttam a repedezett sivatagot, s olyan kilátástalannak tűnt, hogy a kemény szívek meglágyíthatók.

Hiszek a Bibliának, és a természetes életünk megmutatja, mit kell tennünk. Mint amikor salakba vetünk, az első dolgunk, hogy feltörjük a kérget. Ezt megtehetjük úgy, hogy kérjük Istent, világítson át, és mutassa meg a kemény területeket. A zsoltáros is ezt kéri a 139. zsoltár 23-24. versében: „Vizsgálj meg, Istenem, és ismerd meg szívemet; tégy próbára és ismerd meg utaimat, lásd, vajon a gonoszok útján járok-e.”

Azután egészséges „talajt” hozunk azokra a helyekre. Például, ha Isten rámutat, hogy nem tudsz megbocsátani, kibékíthetetlenség van a szívedben, keresd Isten tanítását a megbocsátásról. Megtanulhatod a Lukács evangélium 17. részének 4. versét: „Még ha napjában hétszer vét is ellened, és napjában hétszer tér vissza hozzád, és azt mondja: ’Bánom!’ – bocsáss meg neki.”

Végül pedig öntözd a szívedet, ne hagyd újból kiszáradni. Jézus nyilvánvalóvá tette, hogy ő az élő víz, és abban, aki hisz Benne, források fognak fakadni (Jn. 7:38). Ez a víz a Szentlélek, aki bennünk él, és szívünket készen tartja Isten befogadására.

Hiszem, hogy Isten sok hívőt szeretne felnőttebb, élőbb hitre vezetni, de szívünk keménysége megakadályozza a fejlődést. Az igazság befogadására kész szív fontos eleme az Isten által használható, termékeny életnek. Sok salak lehet a sivatagban – és a szívünkben –, de ahol Isten élő forrása buzog, virulni fog a kert.


Uram, köszönöm, hogy Te a legkeményebb szívet is meg tudod lágyítani. Segíts, hogy észrevegyem a kemény, salakos területeket a lelkemben. Cseréld ki, kérlek, termékeny talajjal, hogy igazságod bő termést hozzon az életemben. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.03.16.Glynnis Whitwer, www.proverbs31., fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

Feltételes szeretet vagy szövetséges szeretet

A szeretet „mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.” 1 Kor. 13:7


Mikor a második fiúnkat vártam, távolról sem voltam jó formában. Egy rakás szerencsétlenség voltam. Floridában laktunk, Palm Beach Gardensben, nagyon szép, de egy várandós anyukának nagyon forró helyen. Állandóan melegem volt, olyan alacsonyra állítottam a légkondicionálót, hogy a víz kicsapódott az ablakon. Hatalmasra nőttem, és sehogy sem éreztem jól magam. Tyler végülis nagy babaként jött a világra, 4,3 kg-mal, de ez nem indokolta a 18 kilót, amit felszedtem.

Állandóan éhes voltam, de mert könnyen hánytam, igazából főzni sem tudtam: már az alapanyagoktól – például nyers hústól – hányingerem volt. Fáradt voltam, a tanításon és a kicsi Zachary korai fektetésén kívül nem voltam képes semmire. Amikor próbáltam elaludni, olyan érzékeny voltam a hangokra, hogy pokrócokat szegeztünk az ablakokra, megpróbálva kirekeszteni a külső zajokat.

Sajnálom Scottot, a férjemet, hogy el kellett viselje velem az életet a terhesség alatt. Hihetetlen, milyen kedvesen, türelmesen, állhatatosan szeretett. Azon viccelődünk ma már, hogy jó néhány igazgyöngyöt szereztünk a terhesség alatt majdani mennyei koronánkhoz. Állandóan a szeretetét bizonyító jeleket követeltem.

Ezt a szeretetet csak egy férj vagy feleség tudja nyújtani. Ez a szeretet látja a jót, a rosszat, a csúnyát, de így szól: szeretlek, és mindig szeretni foglak. Biztos vagyok benne, hogy Scott arra gondolt akkor, és talán azóta is sokszor, hogy egy bolond nőt vett feleségül, ezzel együtt feltétel nélkül szeret.

A keresztény házasság Isten szeretetét tükrözi, a szövetséges szeretetet. Isten szövetséges szeretetét nem befolyásolja az, hogy mit teszünk, vagy mit nem teszünk. Isten szeretete van. Hasonlóképpen a keresztény házaspár is ezt a szövetséges szeretetet demonstrálja, amikor kitart egymás mellett a nehéz időkben. Elköteleződésük nem csak a kellemes időszakokra szól.

Más szóval, ez a szeretet nem feltételekhez kötött, mint manapság számtalan esetben tapasztaljuk. A szövetséges szeretet ígéret, „míg a halál el nem választ”, és kitart a kemény időkben is.

A szövetséges szeretet mindig szeret.


Uram, köszönöm neked a házastársamat. Azt akarjuk, hogy házasságunk tükrözze a Te elköteleződésedet, azt az elköteleződést, ami örökké tart. Emlékeztess, különösen a nehéz időkben, hogy ígéretet tettünk egymásnak és Neked, hogy egy életre elkötelezzük magunkat egymás mellett. Szentlélek, kérlek, munkálkodj bennem, hogy legyek első a megbocsátásban, és első a bocsánatkérésben. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.03.15.Melanie Chitwood, www.proverb31.org, forditas: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

Üzenet Michelangelótól

„Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben.” 

Ef. 1:4



Egyszer Firenzében egy művész megkérdezte a nagy reneszánsz szobrászt, Michelangelót, mit lát, amikor egy hatalmas márványtömbre tekint. „Egy csodálatos formát látok, mely a tömbben rejtőzik, és az én felelősségem, hogy fogjam a vésőmet és kalapácsomat és addig dolgozzam, míg a forma ki nem bontakozik.”

A Kolossé levél első fejezetének 27. verse beszél egy bennünk elrejtett formáról, mely arra vár, hogy kibontakozhasson: „Krisztus bennetek lakozik! Ő a mi dicsőséges reménységünk!” A keresztényekben rejtőző csodálatos forma egy potenciális lehetőség. A mag el van plántálva bennünk, a terv elkészült, és Isten a nehézségeket kalapácsként és vésőként használja, hogy Krisztus kirajzolódhasson mibennünk. Isten az Ő Fiát, Jézus Krisztust választotta modellként : „Hiszen őket Isten már a világ teremtése előtt ismerte. Sőt, külön is választotta őket, hogy a Fiához hasonlóvá váljanak.” (Róma 8:29)

Miből áll ez a formálódás? Isten a nehézségeket használja fel, hogy elforduljunk a bűntől, és hogy mindinkább megerősítse elköteleződésünket Felé. A próbák által megtanuljuk, hogy egyedül a kegyelemre támaszkodhatunk. A nehézségek arra késztetnek, hogy szoros kapcsolatban összeforrjunk a többi hívővel.  A küzdelem helyes ítélőképességgel és értékrenddel, valamint együttérzéssel lát el bennünket. Formálja a gondolkodásunkat, helyes időbeosztásra késztet, a reménységünket erősíti, az igazság utáni vágyunkat feléleszti. Megtanít a veszteségekben is hálát adni, növeli a hitünket, erősíti a jellemünket. Milyen csodálatos a kibontakozó alkotás!

A benned kirajzolódó Krisztus azonban egy egyedi műalkotás. A türelem, önfegyelem, kedvesség, a bűn egészséges gyűlölete egyénileg rád van formázva, (és nem másra). A téged érő próbákat a mennyei kezek egyénileg rád szabták, hogy megmutatkozzon a türelem benned. Az éned úgy alakul át, ahogy egy márványtömbből kiformálódik a szobor. 2. Korintus 3:18 szerint: „Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.” (Egy másik fordítás szerint:  fokozatosan átváltozunk, egyre jobban hasonlítunk őhozzá, és dicsőségről-dicsőségre jutunk.)


Uram, kérlek segíts, hogy ne a fájdalmak és nehézségek kalapácsára és vésőjére tekintsek, hanem Tereád, a Szobrászra. Meg szeretném adni magam a véső munkájának. Alakíts engem, a Te személyed formálódjon bennem. Téged szeretnélek dicsőíteni, Uram mindezért!



(A Message from Michelangelo, Joni Eareckson Tada, Joni and Friends Daily Devotional, www.joniandfriends.com, fotó: pinterest.com)

2016. október 28., péntek

Tanmese a sártócsáról és az igaz barátságról

„Mindig szeret a barát, de szükség idején testvérnek bizonyul.” Péld 17,17

Ültem a kocsiban a feljáró előtt, és fogalmam sem volt, mit fogok mondani ismerősömnek, ha kinyitja az ajtót.
Nem úgy készültem, hogy beugrom hozzá boltba menet, de mondott valamit tegnap, ami azóta is szomorúan visszhangzik a fejemben.
A játszótéren ültünk a homokozó deszkaperemén, apróságaink várat építettek a lábunknál, és az ismerősöm pár szóban megemlítette egy belső küzdelmét, ami sok fájdalmat okoz neki.
Nem tudtam, mit mondjak, ezért csak együttérzően bólintottam, és egy pillanatra átkaroltam a vállát. Mindketten igyekeztünk kellemesebb témára terelni a szót, milyen könyvet olvasunk éppen, hogy készülünk a közelgő gyülekezeti eseményekre, de szóba került a bilire szoktatás és a fociedzésekre járás is.
Mielőtt ma elindultam otthonról, elolvastam a mai elmélkedést. A napi ige hatására hirtelen tudtam, mit kell tennem.
Mindig szeret a barát, de szükség idején testvérnek bizonyul.” Péld 17,17
Itt ültem tehát a kocsiban a bejárat előtt bizonytalanul, s nagyon jó lett volna tudni, most mit csináljak.
Mi van, ha bekopogok, és mindent elrontok? Végülis nem vagyok sem pszichológus, sem lelkész, sem orvos vagy tanácsadó. Kialvatlan anyuka vagyok, akinek megvannak a maga küzdelmei.
Már-már tolatni kezdtem visszafelé, eldöntve, hogy figyelmen kívül hagyom a késztetést a lelkemben, mikor eszembe jutott egy jelenet nyolcéves kislányommal.
A másodikos Hannah pulóvere ujján apró vérfolt, a nadrágja fenekén pedig megszáradt sár éktelenkedett, amikor hazaért az iskolából.
Almát majszolva és Goldfish kekszet ropogtatva mesélte el, mi történt.
„Grace a szünetben megütötte magát. Mikor a labda után ugrott, elesett, beverte a térdét, és beleült a sárba.”
Vissza kellett tartanom a kuncogást, ahogy elképzeltem a jelenetet.
„Elkísérted a rendelőbe?” – kérdeztem, hogy kitöltsem a nyelési szünetet.
„Nem” – jött a válasz szerény vállvonogatás kíséretében. – „Túlságosan fájt a lába ahhoz, hogy menni tudjon. De a leggyorsabb fiú az osztályban vállalta, hogy elfut a tanító néniért. Úgyhogy én addig ott ültem mellette.”
„A sárban?” – kérdeztem hitetlenkedve.
„Igen…” – válaszolt Hannah csendes sóhajtással. „Szerintem csak egy barát kellett neki, aki vele maradjon, míg várakozik.”
Büszke anyai ölelésbe vontam a kislányomat, és megfogadtam, hogy sosem felejtem el, amit sáros kis csivitelőm már tudott.
Ha nincs, mit adnunk, adjuk az időnket.
Ha nem tudjuk megoldani a problémát, felajánlhatjuk a jelenlétünket.
Ha nem tudjuk enyhíteni valaki fájdalmát, a kezét akkor is meg tudjuk fogni.
Ha nem találjuk a szavakat, a „vele-levést” adhatjuk neki.
Még egyszer felnéztem a bejárati ajtóra, majd lehajtottam a fejem, és imádkoztam. Uram, mutasd meg, mit tegyek. Amikor felnyitottam a szemem, észrevettem egy megszáradt csokifoltot kopott farmernadrágom térdén.
A reggeli rohanás káoszának csatanyoma volt, de akkor ott a feljárón az ormótlan csokipaca furamód egy megszáradt, sötét sárfoltra emlékeztetett.
Így hát egy másodikos kislánytól tanulva, aki anyukájánál jobban érti a barátság lényegét, kiszálltam a kocsiból, és felmentem a bejárati ajtóhoz. Becsengettem és vártam, tudva, hogy nem nyújthatok semmit barátnőmnek, csak foltos önmagamat és a „vele-levés” szerény ajándékát.
Mert küszködő barátaink néha elsősegély doboznál és bibliai idézetnél, kimenekítésnél és megjavításnál is jobban vágynak valakire, aki hajlandó melléjük kuporodni a piszokba.





Istenem, adj bátorságot, hogy felajánljam jelenlétem ajándékát szükségben lévő barátomnak. Jézus nevében, Ámen.

What Mud Puddles Can Teach Us About True Friends,Alicia BruxVoort, Encouragement for today, 2016.10.07., fordítás: eszmelkedesek.blogspot, kéo:pinterest

2016. október 27., csütörtök

Mikor az élet súlya megnyomorít

„Amikor Jézus meglátta, odahívta és így szólt hozzá: „Asszony, megszabadultál betegségedtől.” Közben rátette a kezét. Az rögtön fölegyenesedett, és dicsőítette az Istent.” Lk 13,12-13

Hallotta a hangját, de nem látta. A környező tömeg eltakarta előle.
Teste hajlott volt, nem tudott felegyenesedni, nyakát nyújtva próbálta megpillantani. És akkor Ő váratlanul magához hívta.
El tudom képzelni, mekkorát dobbant az asszony szíve, majd lassan megindult előre a zsinagógában.
Vajon miért szemelte ki Jézus éppen őt? Nyomorékságával akar példálózni? Vagy nyilvánosságra hozza legmélyebb fájdalmát, legsötétebb titkait?
A körülötte lévők mormogása kísérte, minden lépésnél úgy érezte, hogy az egész világ súlyát vonszolja magával.
Tizennyolc éve volt nyomorék. Tizennyolc hosszú, kimerítő éven át.Bizonyára számos oka lett volna, hogy ne menjen el azon a szombat reggelen a zsinagógába. Elkerülhette volna a vizslató tekinteteket, a sértő megjegyzéseket. Mégis ott volt, és Jézus tanítását hallgatta.
Nem szólt. Nem próbálta felhívni magára a Mester figyelmét. Csak ott volt a jelenlétében, szívta magába az életadó kijelentéseket, melyek a reménytelenségben is reménnyel töltötték el.
Ám Jézus látta őt. Szánalmat érzett iránta. Szerette, és meg akarta gyógyítani. És egy hirtelen jött mondat hatására tizennyolc kimerítő év recsegve szertefoszlott.
„Asszony, megszabadultál betegségedtől” (Lk 13,12b).
Jézus gyöngéd érintésére kellemes meleg áradt szét a testében, és hirtelen azt vette észre, hogy egyenesen áll. Már nem kell nyújtania a nyakát, hogy lássa Jézust: ott áll vele szemtől szemben.
Kitörő örömmel szabadult ki a megkötözöttségből, lelke imádattal dicsőítette Urát. Gyógyítóját. Gúzsba kötöttségből szabadítóját.

A Szentírás nem árulja el az asszony nevét, de azt hiszem, egy kicsit mindnyájan magunkra ismerhetünk benne. Talán valóságként élted meg valamelyik kis szakaszát a történetének, esetleg hosszú évekkel ezelőtt. Lehet ez
- betegség, ami fogva tartja testedet, és miatta gyengének érzed magadat?
- lelki harc, melyben megkötözve tart az ellenség?
- valamilyen hiba a külsődön, mely mások kíváncsi tekintetét, fájó megjegyzéseit váltja ki?
- felhagyott álmokkal, sajgó sebekkel teli elnehezedett szív?
- valami teher, melyet magaddal vonszolsz egy életen át, magányosnak, megvetettnek, pótolhatónak érezve magad?

Bármi legyen is, amitől hosszúnak, fárasztónak érzed az életed, Jézus jelenléte, vigasztaló szavai, gyógyító érintése helyre tud hozni.
Szeret téged. Meg akar ajándékozni kegyelmével. Meg akarja mutatni együttérzését, hogy ki tudj egyenesedni újra.
Hogy biztonságban érezd magad vigasztaló ölelésébe burkolva.

Sosem vagy elveszett a tömegben. Foglyul ejtetted Jézus szívét. Tekintetét nem veszi le rólad.
Látja fájdalmadat. Ismeri szenvedésedet. Tud küzdelmeidről.
Jöjj úgy, mint a zsinagógában az asszony: önmagadként, nem rejtegetve, amitől kevesebbnek érzed magad. Húzódj közel Jézushoz, szívd magadba életadó szavait, és várd, hogy kimondja a szabadulás mondatát:
„Asszony, megszabadultál betegségedtől” (Lk 13,12b).
Jézus megtette azért az asszonyért – és meg tudja tenni érted is!




Uram, Hozzád jövök ma, lábad elé rakom minden terhemet. Vedd le rólam az érzelmi és mentális súlyt, hogy újra fel tudjak egyenesedni. Vonj magadhoz. Gyógyíts meg. Szabadíts meg. Szeretnék biztonságban élni, állandóan érezve szerető ölelésedet. Jézus nevében, Ámen.

Leah DiPascal: When the Struggles of Life Knock You Over,Encouragement for today, 2016.10.24.,www.proverbs31.org, fordítás:eszmelkedesek.blogspot, kép:pinterest

2016. október 26., szerda

Hűség és dohányzóasztal

„amelyben az arany tömjénező és a szövetség szekrénye volt, minden oldalán arannyal borítva, ebben pedig a mannát tartalmazó aranyveder, Áron kivirágzott vesszője és a szövetség táblái.” Zsid. 9:4


Mások csak egy dohányzóasztalt látnak benne, egy jobb napokat látott, talán már divatjamúlt bútordarabot. De neki egyfajta oltár. A dohányzóasztal a hely, ahol találkozott Jézussal azon a napon, amikor új életet kapott Benne.

Anyám vásárolt azóta új asztalokat: olyanokat, amik illenek a szoba dekorációjához, olyanokat, amiket csinos tálalóasztallá lehet alakítani, üveglapút, amire dísztárgyakat rakhat. De a régi asztal maradt.

A régi asztal emlékeztet. Eszébe juttatja Isten cselekedeteit, Isten hűségét, azt, amit végbevisz az életünkben, emlékeztet életekre, amelyeket megváltoztatott.

Izrael népének is voltak emlékeztető tárgyai. A Zsidókhoz írt levél 9:4 leírja, hogy a templomban, a Szentek Szentjében volt egy arany tömjénoltár és egy faláda, amit a Szövetség Ládájának neveztek. A ládában egy arany edényben manna volt, valamint Áron kizöldült vesszője és a Szövetség kőtáblái. Valamennyien emlékeztetők. Emlékeztettek Isten cselekedeteire, emlékeztettek hűségére, emlékeztettek arra, mit képes véghezvinni.

Szeretem a változatosságot. Szeretem az új dolgokat. A férjemmel nemrég bejártuk a Home Depó-t, s ahogy elhaladtunk kedvenc polcom előtt, megjegyeztem: „Szeretem a festékeket.” „Szereted a festékeket?”- kérdezett vissza a férjem. „Igen! Szeretem azt a változást, amit egy új festés jelent; új színt hoz az életünkbe.” Nem érdekelnek a luxusholmik, a formatervezett pénztárcák, gyémántékszerek; azok a dolgok, amikről tudom, hogy meg kell őriznem, használnom kell őket. Azokat a holmikat szeretem, amiket lecserélhetek.

Ez az ige a régi dolgok értékére figyelmeztet. Múltunk tárgyaira, amelyek emlékeztetnek Isten hűségére. Az én tárgyaim: nagyszüleim nászajándékba kapott edényei – egy életen át tartó feltétel nélküli szeretet szövetségére emlékeztetnek. Az asztalom körül álló kopott székek, melyek „új” otthonunkat jelentik, ahova most tizennyolc éves fiam párhónapos korában költöztünk. A kézzel készült steppelt takaró a szobámban, amibe édesanyámat göngyölték hajdanán kisgyermekként a minnesotai fagyos reggeleken, mikor utazni kellett. Jegyzetfüzetek, amelyek Greggel és a gyermekeinkkel való életünk eseményeit rögzítik. Ezek mind azt bizonyítják, hogy bár az élet nehéz, Isten jó.

Még nem beszéltem vele erről, de remélem, hogy édesanyám dohányzóasztala egyszer az én otthonomban fog emlékeztetni. Annál az asztalkánál térdeltem fiatal lányként anyukámmal, amikor elkezdődött új életem Jézusban. Semmi nem jelenthet nagyobb örömöt az életemben, mint ha egy nap majd ott fogok térdelni egy másik fiatal lánnyal, és vele folytatódik az, amire emlékeztet az asztal.


Édes Istenem, naponta szükségem van arra, hogy valami emlékeztessen hűségedre. Ezek az emlékeztetők reményt adnak; reményt, hogy mint minden időkben, ezután is hűséges leszel, ma is, holnap is. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.02.26.Lynn Cowell, www.proverbs31.org, foritas: eszmelkedesek.blogspot.hu, foto: pinterest.com)

2016. október 23., vasárnap

A szeretet kezdeményez

„Adjatok, és adnak majd nektek is: jó, tömött, megrázott és túláradó mértékkel adnak majd az öletekbe. Mert amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak visszamérni nektek.” Lk. 6:38


9 éves kisfiam, Robbie, Sponge Bob-os pizsamában, papucsban, egy takaróval felmászott az ölembe egy kis lefekvés előtti összebújásra.

Januári este volt, nagyon hideg volt a kezem. Túl hideg ahhoz, hogy hozzáérjek az ő meleg bőréhez. Ahogy befészkelte magát az ölembe, mindkét kezemet becsúsztattam a combom alá, hogy nehogy megérintsem jeges ujjaimmal.

„Vigyázz, Robbie”, mondtam, „ne érj a kezemhez, mert nagyon hideg.” Mit se törődve a figyelmeztetéssel, bedugta a kezét a szék és a lábam közé, hogy megtalálja a kezemet. „Tényleg, Robbie”, szóltam újra, „fázom, nagyon hideg a kezem.”

„Tudom, anyu”, közölte, és előhúzva a kezeimet, a csupasz mellkasára helyezte őket. „Majd én felmelegítelek.” Meleg tenyerét rászorította az én hideg kezemre, és közelebb bújt hozzám. Pár perc múlva éreztem, ahogy az ő melege átáramlik a kezeimbe.

Egyszer felállt valamiért, majd újra visszaült az ölembe, s a kezemet újra rátette a mellkasára. Éreztem, hogy hűvösebb a bőre ott, ahol a kezem volt, meghatódott hálát éreztem áldozatáért. Pár perc múlva mindketten jólesően átmelegedtünk.

Hiszem, hogy Isten az én drága kicsi fiam által mutatta meg, hogyan kéne kifejezzék egymás iránti szeretetüket az Ő gyermekei. Hideg a kezed? Az enyém meleg, hadd fogjam meg a tiedet. Éhes vagy? Az én kamrám tele van, itt egy szatyor ennivaló. Elfáradtál a pakolásban? Én kialudtam magam az éjjel, azonnal átjövök hozzád, és segítek.

Aki szeret, észreveszi, ha valakinek szüksége van valamire, és kezdeményez akkor is, ha az áldozattal jár. Időt, pénzt, saját kényelmét áldozza fel, mint Robbie a mellkasa melegét. Isten országának paradoxona, hogy ha valamit odaadunk, Isten pótolja a veszteséget. A Lukács 6:38 biztosít róla, hogy ha adunk, kapni fogunk, „jó, tömött, megrázott és túláradó mértékkel”.

Ha Isten szeretetét akarjuk sugározni, figyeljünk az alkalmakra, amikor adhatunk anélkül, hogy kérnének. Az önzetlen kezdeményezés a szeretet jele. Köszönöm a leckét, Robbie.


Mennyei Atyám, áldalak Téged önfeláldozó szeretetedért. Csodálatos vagy minden megnyilvánulásodban. Bevallom, hogy nem mindig szerettem úgy másokat, ahogy kellett volna. Nyisd fel a szemem, kérlek, hogy meglássam a körülöttem élők szükségét, és továbbadhassam a Te szeretetedet. Jézus nevében, Ámen.

(www.glynniswhitwer.blogspot.com, forditas: eszmelkedesek.blogspot.hu, foto: pinterest.com)

Ne olvasd a Bibliát!

„Fordítsd el a szememet, hiúságot ne nézzen, éltess engem a te utadon!” Zsolt.119,37


Van hozzád ma egy kérésem: ne olvasd a Bibliát.

Meglepődtél? Megkönnyebbültél? Felbosszantottalak? Kíváncsi lettél?

Olvasd tovább, s meglátod, hogy értem.

Kereszténnyé válásom útján Isten sokáig a kötelességeim listáján szerepelt. Menetközben összeraktam egy listát különböző tennivalókról, tulajdonságokról, amelyek egy jó kereszténytől elvárhatók: imádkozik, olvassa a bibliát, templomba jár, kedves, nem káromkodik.

A magam szabálykövető módján mindent betartottam, ami a listán szerepelt, és izgalommal vártam azt a lendületet adó örömöt és boldogságot, ami a jó kereszténynek kijár. Aztán rájöttem, hogy valami nem működik. Továbbra is nyugtalan voltam. Továbbra is voltak dühkitöréseim. Továbbra is éreztem magamban az ürességet.

Mindent végigcsináltam, amit kell, de nem éreztem a kapcsolatot Jézussal. Másokon látszott ez a kapcsolat. Arról beszéltek, hogy a Szentlélek erre vagy arra késztette őket. Isten szólt hozzájuk. Tapsoltak, hangos áment kiáltottak egy-egy olyan prédikáció közben, ami számomra akár görögül is szólhatott volna.

Valahogy olyan érzésem volt, mintha súlytalanul lebegnék a levegőben, s próbálnám elkapni ezt a Jézust, aki mindig tovább libben, ha megközelítem. Érezted már ezt?

Átélted-e már, hogy kijőve a templomból azt látod, mindenki mosolyog, kedvesen kezet ráz a többiekkel, míg te közben azon aggódsz, hogy fogod feltakarítani a tejet, amit a reggeli rohanásban kiöntöttél a konyhapadlóra.

S akkor beleszivárog a lelkedbe az a zsibbasztó érzés, hogy nem vagy idevaló, hogy soha nem leszel olyan, mint a többiek, belőled hiányzik az, ami valakit kereszténnyé tehet. Bizony én valamikor itt tartottam. Sokáig benne voltam ebben az állapotban, mígnem valaki szólt, hogy hagyjam abba a Biblia kötelességből való olvasását, és keressem a kapcsolatot Istennel.

Más szavakkal, úgy olvassam a Bibliát, mint egy szerelmeslevelet. Isten szerelmeslevelét egy letört leányhoz. Szerelmeslevelet, amit nemcsak olvasni kell, hanem át is kell élni.

Nem akarok hazudni, bizony időbe telt. Hosszú napok múltak úgy, hogy naponta kinyitottam a bibliámat, és nagyon őszintén imádkoztam. Elmondtam Istennek, hogy nem érzem a vele való kapcsolatot, és nem értem, amit olvasok. Kértem, hogy segítsen. Könyörögtem, hogy segítsen. Aztán egy nap az egyik igevers életre kelt. Szó szerint megmozdult bennem valami, amikor elolvastam. Talán százszor is elolvastam aznap. Megtanultam, és újra meg újra elmondtam magamban azon a napon, azon a héten, talán egy hónapon át.

Ujjongtam: van egy igém! Egy ige, amin át Jézus gyöngéden és tisztán hozzám szólt. A Jeremiás könyve 29:11 volt: „Mert én ismerem a gondolatokat, amelyeket gondolok rólatok, - mondja az Úr: - békességre és nem veszedelemre vonatkozó gondolatokat, hogy jövőt és reményt adjak nektek.” Aztán lassacskán újabb versek kerültek az első mellé. Napról napra. Fejezetről fejezetre. És a bibliám észrevétlenül legnagyobb kincsemmé, szerelmes levelemmé vált.

Ma már minden nap nagy várakozással nyitom fel Isten igéjét, szándékosan keresem a napi igémet abban az egy-két fejezetben, amit elolvasok. Általában akad legalább egy mondat a sok között, ami megragadja a szívemet, amiről érzem, hogy én kaptam arra a napra. Aztán napközben megpróbálok aszerint az ige szerint élni. Amikor történik valami, ami magyarázza, miért volt szükségem reggel épp arra az igére, megtapasztalom Isten működését az életemben, és egyre inkább tudatában vagyok állandó jelenlétének.

Biztos vagyok benne, hogy a biblia tudósai fejüket csóválnák az én leegyszerűsített megközelítésemen. Pedig az biztos, hogy mióta ezt gyakorlom, ritkábban történik meg, hogy kiöntsem a tejet vasárnap reggel a konyhapadlóra. A kevesebb idegeskedés pedig számomra azt jelenti, hogy jó úton járok.

Visszatérve eredeti kérésemhez: ne olvasd a Bibliát. Pontosabban, ne csak azért olvasd, hogy kipipáld keresztény kötelességeid listáján. Olvasd nagy-nagy várakozással, hogy átéld az Istennel való egyre mélyebb, egyre hitelesebb kapcsolatot.


Uram, köszönöm, hogy rávezettél, mennyivel több a keresztény élet bizonyos kötelességek betartásánál. Nem csak olvasni, élni is akarom Igédet naponta. Adj bölcsességet, hogy értsem, és bátorságot, hogy napról napra jobban hasonlítsak Hozzád. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.02.18., Lysa TerKeurst, www.proverbs31.org, forditas: eszmelkedesek.blogspot.hu, foto: pinterest.com)

Isten barátai

Keresett magának az ÚR szíve szerint való embert, és őt tette az ÚR népe fejedelmévé.


I Sámuel 13:14

Te azonban nem voltál olyan, mint szolgám, Dávid, aki megtartotta parancsolataimat, és teljes szívből követett engem, és csak azt tette, amit én helyesnek látok.


I.Királyok 14:8


Egyszer egy Mary Lance nevű hölgy megkérte az Urat, hogy ismertesse meg őt Isten legjobb barátaival. Mary szerette volna megismerni azokat a hívőket, akiken az Úr tetszése nyugodott, azokat az embereket, akiknek legfőbb vágyuk Isten szolgálata volt. Mary tudta, hogy ezen keresztények mély meggyőződéssel és bölcsességgel rendelkeznek, és azt is tudta, hogy ezek a "legjobb barátok" Isten örömét és koronáját jelentik, így Mary nagyon sokat várt ezektől az emberi kapcsolatoktól.

Mary nem csalódott. Jó pár kivételes, különleges barátságot élvezhet olyan rendkívüli emberekkel akik egészen különleges módon köteleződtek el Isten mellett. Kik ezek a keresztények?

Ezek a hívők nem felszínesen élnek. Örömük buzgó, de nem túlfűtött. Lendületesek, de nem lehengerlők. Készek gyorsan cselekedni, de nem kapkodnak. Körültekintőek, de nincs bennük gyávaság vagy önzőség. Elszántak és félelem nélküliek, de nem meggondolatlanok. Csendesen, szinte észrevétlenül végzik a dolgukat, a környezetük mégis érzi befolyásukat. Ezek a hívők telve vannak békességgel és örömmel, nem parádéznak és nem zajongnak.

Mary elmondása szerint sokan közülük nagy szenvedésen mennek át. Ők azok akik kitartóan a kereszt lábba kapaszkodnak amikor a próbák viharai tépázzák őket. Együtt kiáltanak Jóbbal: "Hiszen megölhet engem, de akkor is Benne reménykedem!" (Jób 13:15, angol fordítás szerint).

Isten nem személyválogató. Az Evangélium mindenki számára nyitott, de mégis úgy gondolom, hogy Isten különleges szeretettel fordul néhány ember felé, mint például Dávid felé is tette. Dávid volt az, aki teljes szívvel követte az Urat.

Drága Uram, szeretném megismerni legjobb barátaidat. Bemutatnál nekik?




(Forrás: Joni and Friends, Daily Devotional, God's Best Friends, http://www.joniandfriends.org/)

Rácz Kornélia: Ima - Olvasói gondolatok....

Ima


Néhány évvel ezelőtt kiöntöttem valakinek a lelkem. Hitben jóval előttem járó beszélgetőtársam javasolta, hogy imádkozzak a gondjaimért, vigyem Isten elé. Majd pár nap múlva rákérdezett, hogy megy az imádság? Nem tudtam neki válaszolni. Sok-sok kérdés ébredt bennem, de válasz egy sem. Hogy mehet az imádság? Mehet jól és rosszul? Többféle imádság van? Isten is különbséget tesz az imáink között?

Persze így utólag már látom, hogy azért menekültem a kérdéseim mögé, mert a válaszom az lett volna, hogy: "Nem, nem megy jól." És kiszakadt volna belőlem a kérés is, hogy "Segíts!" 

Nem volt bizalmam, bátorságom, hogy megkérdezzem, hogy mit tegyek. Hogy imádkozzak?

Könyvekhez menekültem, ahogy szoktam. Sokan írtak már az imádságról. Az egyik a kedvenc könyvem lett. És a Bibliában is nagyon sok imádságot találtam. Van, aki szépen felépített, hosszú imát mond. Van, aki mindig meg-megáll, rövid kérésekkel fordul az Úrhoz. Megtudjuk, hogy állhatatosnak, kitartónak, ébernek kell lennünk, szüntelenül imádkoznunk kell, és azt is, hogy nem vagyunk egyedül, van Aki segít, a Szentlélek hű társunk ebben is. Feladatunk, felelősségünk is az ima, hisz életet jelenthet. Imáinkban kérhetünk, hálát adhatunk, dicsőíthetjük az Urat. Imádkozhatunk egymás hitéért és még azokért is, akik bántanak minket. Jézus is imádkozik. Ujjongva hálát ad, kér, elmondja, hogy fél, átadja magát Istennek. És még hosszasan lehetne sorolni, amit a Szent könyvben találhatunk az imáról.

Itt találtam meg a kedvenc mondatomat is: "Te amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz." (Máté: 6,6) E mentén az Ige mentén már el tudtam indulni.

Adódott aztán egy élethelyzet, ahol nagyon vágytam rá, hogy imádkozzon velem valaki. Azt éreztem, hogy ezt a konfliktust csak úgy oldhatjuk meg, ha imádkozunk. Együtt. Nem tettük meg. 

Bár így elveszítettem azt a kapcsolatot, de azt, amit az imában nagyon szeretek, azt nem. Hogy önmagam lehetek. Kinyithatom a szívem, ahol az érzéseim vannak. Hála, bűnbánat, vágy valami után, szeretet, aggódás, kétségbeesés, öröm, bánat. 

Az ima során aztán eljelentéktelenednek a problémák, eltörpülnek a gondok, eltávolodik a bánat. Maradunk mi ketten. Ő meg én. Én úgy, ahogy vagyok, Ő úgy, ahogy van. Ezekben a pillanatokban nincs kérdésem, kérésem. Nincs semmim. Nincsenek már szavaim sem.

Szükségem van Istenre és a szeretetére. Neki is szüksége van rám és a szeretetemre. Hisz ezért teremtett. Ez az egyetlen, amit csak én adhatok neki. Minden mást megtehet más is helyettem. De az én szeretetemet csak én tudom adni. Odanyújtom Neki teli szívem, üres kezem. Ő pedig, kiüríti, elrendezi, kiselejtezi, megtölti, odaadja, elveszi. Felfoghatatlanul nagy ajándék az, hogy szólhatok, imádkozhatok hozzá bárhol, bármikor. A zsúfolt buszon sebtében, vagy a hálószobánkban csendben. Lehet az imádságom szép és lehet szinte összefüggéstelen mondatok, szavak halmaza. Ő érti, akkor is, ha még én magam sem. Imám lehet egy beszélgetés, könyörgés, hála, egy különleges, szavak nélküli érzés, vagy csak egy mozdulat csupán, amivel kinyitom a lelkem.

Az imáim mélységét a bizalom adja a szeretet mellett. A bizalom abban, hogy Ő betartja az ígéreteit. Fontos felismerés volt ez számomra. Sok be nem tartott emberi ígéret volt már a puttonyomban. Sok szép mondat, sok mindig és soha. Ezek gátjai voltak az Istennel szembeni bizalmamnak is. Amikor erre rátaláltam, nem vettem sorra a be nem tartott, fájó ígéreteket, akármilyen jól esett volna az önsajnálatba menekülnöm. Hanem Jézus ígéreteire fókuszáltam, és hálát adtam, hogy Ő valóban velem van minden nap. Megbocsát, nem emlékezik meg többé a megvallott bűneimről, akkor sem, ha újra és újra elkövetem, nem fordul el, nem gondolja meg magát, imádkozik értem az Atyához, irgalmas, kegyelmes. És szeret. Úgy, ahogy vagyok. 

A válasz az imáimra sokszor puha takaróként érkezik. Ami betakarja azt a helyzetet, melegít, körülölel. Sokszor meg sem oldódik a problémám. Nem történnek nagy változások, csodák. Csak lecsendesedés, visszarendeződés, lelkibéke.

Nemrég viszont csodaként érkezett meg a válasz.

Egy kisebb közösségben feladatnak kaptuk, hogy imádkozzunk egymásért. Az értem imádkozóval azelőtt sosem beszélgettünk még. Kérdezte, hogy miért imádkozzon. 

Nem is tudtam, hogy mit válaszoljak.

Aztán eszembe jutott egy helyzet, ami a családunknak fontos, nagy horderejű, de a megoldása szinte lehetetlen. Nem volt reális esélye az ebben való változásnak. Én magam nem is imádkoztam ezért. 

Biztos vagyok benne, hogy ő viszont megtette. Hittel, alázattal, szeretettel.

És egy évvel a találkozó után a helyzetünk megoldódni látszik. Sok nehéz lépés van még előttünk, hogy kimondhassam, hogy teljesült, de elindultunk, és ez számomra már csoda. Egy hihetetlen, minden realitást, tervszerűséget nélkülöző történet ez. Mint a csodák általában.

Most bárkinek tudnék válaszolni, ha megkérdezné, hogy miért imádkozzon: azért, hogy legyen miért imádkozni, hogy legyen, aki imádkozik értünk, hogy megtapasztalhassuk, hogy az imánkat meghallgatja az Úr és azért, hogy készek legyünk fogadni az áldást, és aztán együtt örülhessünk és adhassunk hálát.

Már nem kutatom az imádságot. Nincsenek róla kérdéseim. Még akkor sem, ha nem megy jól. Ha nincs erőm, időm, vagy ha egy-egy helyzetben képtelen vagyok rá. Ilyenkor csak figyelek, hogy merre vezet és igyekszem, hogy a lelkületem imádságos legyen így is, ima nélkül is.



Hangosan továbbra sem imádkozom. Sok szép történetet hallottam már arról, hogy lett egy csendes, hangosan nem imádkozó hívőből az imaközösség oszlopos, szépen, hosszan, hangosan imádkozó tagja. Hogy múlt el valakinek a gombóc a torkából, hogy kapott bátorságot, szavakat. Nyomást éreztem sokáig, hogy nekem is egy ilyen történetet kell produkálnom. Szívesen hallgatom ezeket a történeteket, de most már azt gondolom, hogy szép történet lesz az enyém is, ami arról szól, hogy valaki nem imádkozik hangosan, aztán eltelik 10-20-30-40 év és még mindig nem. Csak szereti Istent és szeret imádkozni. Szereti megfogni Jézus kezét, belekapaszkodni és odafordulni Istenhez. Együtt lenni. Szeretetben, imádságban.

(Rácz Kornélia)


2016. október 22., szombat

Istenünk egy …. személyes Isten

Napnyugtakor mindenki hozzávitte a különféle bajokban szenvedő betegét; ő pedig mindegyikükre rátette a kezét, és meggyógyította őket.  


(Lukács 4:40)

Lukács evangéliumának 4. fejezete szerint,  Jézus ha megjelent valahol, a környező vidékekről elindultak, és elvitték a betegeket Hozzá. A következőképpen is szólhatott volna a bibliai leírás:
Jézus rátekintett a tömegre és így szól: „A vak emberek üljenek ide. Mindazoknak, akiknek ragályos betegségük van, üljenek erre a területre. Hol vannak a nagyothallók? A nagyothalló emberek azon a lejtőn várakozzanak. Mozgássérülteket arra kérem, hogy ide, előre gyülekezzenek. Mindenki elhelyezkedett? Készen álltok? Akkor kezdjük el!” Majd a tömeg felé lendítette a kezét és így kiáltott: „Gyógyuljatok meg!”

Milyen jó, hogy nem így történtek a gyógyítások! Nem nagyszabású, hatalmas tömegeket érintő, személytelen csodák történtek Jézus körül. Ehelyett minden egyes betegre ráhelyezte a kezét. Az Ő finom érintése meggyógyította a siketet.  Ő csakis kedves szavakkal illette a vakot, aki kinyújtotta felé a kezét. Minden egyes beteg fontos volt számára, egyenként szolgált feléjük, személyesen odahajolt hozzájuk. Így cselekedvén, a hatalmas, mennyei dolgokat szeretetben, odafigyelve, különlegesen személyesen vitte véghez.

Számomra ez olyan lenyűgöző Krisztusban! Annak ellenére, hogy az Istennel teljesen összhangban élt, és a Teremtő Isten nyilvánult meg általa, Jézus mégsem nagy felhajtással élte meg a mindennapjait. Ő minden egyes cselekedetével dicsőítette a mennyei Atyát, de mellőzte a feltűnést. Az ótestamentumi Sínai hegyet füst és tűz vette körül, megközelíthetetlen volt az emberek számára, ezzel szemben az újtestamentumban lévő Golgota hegyet a szeretet és a könnyek tették megközelíthetővé.

Isten ilyen csodát szeretne véghezvinni az életedben. Ő ma is ugyanazzal a szeretettel és odafigyeléssel fordul feléd, mint ahogy kétezer évvel ezelőtt tette. Te nem csak egy arc vagy a névtelen  embertömegek tengerében, akiket a problémájuk szerint csoportosít, különállítva a siketeket, vakokat és mozgássérülteket. Jézus kitüntetett figyelemmel, személyesen szeretne megérinteni téged.


Uram, köszönöm, hogy nem csak egy „hogy is hívják?” vagyok számodra. Nem csak egy vagyok a tömegben. Én a tervedben megszülettem még a világ formáltatása előtt, megalkottál, minden egyes csontomat egyedivé formáltad. Kérlek hogy a mai napon ugyanazzal a személyes odafordulással és hatalmas erővel érintsd meg az életemet, ahogyan évszázadokon keresztül gondoskodtál az emberekről.
Ámen





(Forrás Joni Earackson Tada: God is so... Personal, Joni and Friends Daily Devotional, www.joniandfriends.com, fotó: pinterest.com)



2016. október 21., péntek

Még mindig tanulom, hogyan maradjak nyugton

„Álljatok meg, és lássátok, hogy én vagyok az Isten.” Zsolt 46,11a

Megmondom úgy, ahogy van. A „megállni” ige – „nem mozdulni” értelemben – hiányzik a szótáramból. Nyugton maradni? Nyugton ülni? Nyugton feküdni? Kizárt. Egyik lábamról a másikra állok, hintázom a széken, kétpercenként megfordulok az ágyban, hogy kényelmesebb legyen.
Így hát, mikor Isten azt mondja, álljak meg, gondban vagyok. Lehetne ennek nyugtató értelme is, ám a Szentírásban ez egy gyöngéd, de határozott számonkérés. „Nyugodjatok meg.” „Elég volt.” Az adott helyen és időben Isten egyértelműen az ő harcra kész népéhez intézte szavait. „Hagyjátok abba a harcot.” „Ne küzdjetek tovább.” „Elég legyen!”
Oké, felfogtam.
Világos tehát, hogy napi küzdelmeink során tegyük le a fegyvert, bízzuk Istenre, hogy vívja ki a győzelmet, higgyük, hogy ez be fog következni az Ő tökéletes időzítése és hibátlan terve szerint. Közben pedig pihenjünk meg Benne, és engedjük el a gondokat.
Egyetértően bólintunk, és közben két kézzel kapaszkodunk a gondjainkba. Ha nem rágódunk gyerekeink jövőjén, ki fog? Ha nem aggódunk szüleink egészsége miatt, ki fog? Ha nem búslakodunk kisebb-nagyobb csalódásaink miatt, ki fog?
Isten. Ezt szeretné, ha megértenénk.
Csak ha megállunk, és abbahagyjuk a küzdelmet, ismerhetjük fel az igazságot: Isten gondoskodik.
Bármennyire megőrül is a világ – és látjuk, hogy percről percre bolondabb lesz -, Isten nyugodt a magasságban, és tökéletes, jó akarata teljesülni fog.
Lássátok, hogy én vagyok az Isten” – folytatódik alapigénk. Eszünkbe juttatja, ki Ő, és mire képes. Mindenek alkotója – beleértve az emberiséget is – tudja, hogyan nyugtassa meg szívünket, csendesítse el elménket, irányítsa a megfelelő irányba életünket.
Hivatásunk közben egyszerű. Maradj nyugton. Higgy. Légy készen.
Egy őszi délelőttön vidékre indultunk a férjemmel, hogy az új kocsimat kipróbáljam. Szépséges csütörtök reggel volt, sehol egy felhő az égen, semmi nem vetett árnyékot gondolatainkra sem.
A szembejövő kocsisorból minden előjel nélkül kivágódott egy autó a mi sávunkba, és egyenesen felénk tartott. Jó néhány kocsi volt előtte, nem tudott visszasorolni. Nem volt útpadka, se leálló sáv, úgy tűnt, nem tudjuk elkerülni a frontális ütközést.
Egyetlen szó dobolt a szívemen. Nyugalom.
A pillanat tört része alatt döntöttem, és jobbra rántottam a kormányt. Az út menti füves partra fordult a kocsink, megkerült egy telefonpóznát, egy óriási transzformátort, egy vastag fatörzset és egy nagyon hosszú fehér kerítést.
Mikor végre megálltunk, anélkül, hogy az előzőek közül bárminek nekimentünk volna, csodálatosan nyugodt voltam. Semmi zokogás, semmi sokk, semmi remegés.
Egy másik autó állt meg mögöttünk, mely szintén lekényszerült az útról. „Jól vannak?” – kérdezte aggódó hangon a vezető.
„Jól” – biztosítottuk mindketten, és döbbenten néztünk egymásra. Jól voltunk. És a kocsi is. Világos volt, hogy Isten megóvott minket. Míg én nyugton voltam, ő kormányozott.
Mindez azt jelenti, hogy mindennapi életünkben vegyük le a kezünket a kormányról, szundítsunk, és bízzunk mindent Istenre? No, nem egészen. A kezünk maradjon a kormányon, a billentyűzeten, a fakanálon. Amit végzünk, abban legyünk ott teljesen.
De ha ránk tör az aggódás, emeljük fel Istenhez. Ha támad az ellenség, hagyjuk, hogy Isten bánjon el vele. Isten akkor tudja megváltoztatni az életünket, ha hagyjuk, hogy a gondolkodásunkat megváltoztassa. Mi az első lépés? „Álljatok meg.




Segíts, Uram, hogy lenyugodjam,
 ne küszködjem, álljak meg, 
ne mind járkáljak körbe-körbe. 
Segíts, hogy nyugodtan várjuk,
 amíg te véghezviszed a megígért győzelmet.
 Jézus nevében, Ámen.









 

Liz Curtis Higgs: Still Learning How to Be Still,Encouragement for today, 2016. október 19.,www.proverbs31.org,fordítás:eszmelkedesek.blogspot,kép:pinterest

2016. október 20., csütörtök

Ne aggódj, Isten most is működik

„ … Saul azt mondta szolgájának, aki elkísérte: ’Gyere, térjünk vissza, mert atyám már nem a nőstény szamarak miatt, hanem miattunk kezd el aggódni’.” 1Sám 9,5

Aggódtál már a gyermekedért? Hát persze, én is.
Amikor legnagyobb gyermekem, Ethan, elsős lett, egy nagy állami iskolába került, ahova több mint ezer gyermek járt. Féltettem a sok ismeretlen dologtól. Mi lesz, ha olyasmit tanítanak neki, amivel nem értek egyet? Mi lesz, ha rosszat les el valamelyik barátjától? Mi lesz, ha képlékeny kis 6 éves világnézetét a Biblia helyett a popkultúra alakítja majd?
Csatlakoztam egy imacsoporthoz, akik hetente összegyűltek imádkozni a gyermekekért, az iskolákért. Kértem, hogy imádkozzanak az én fiamért is, hogy találjon magának egy keresztény barátot. Ethan már másnap ezzel jött haza az iskolából: „Képzeld anyu, mi történt! Szünetben beszélgetni kezdtem az egyik fiúval, megkérdeztem tőle, hogy keresztény-e, és azt mondta, igen. És az osztálytársam!”
Míg én otthon aggódtam, Isten az iskolában működött.
Nem akármilyen társasághoz tartozom. Izrael első királyának az apja is hajlamos volt a fiáért való aggódásra.
Elkóboroltak a család nőstény szamarai, ezért Saul apja, Kis, elküldte fiát, hogy keresse meg őket. Egy szolga társaságában Saul átkutatta Efraim hegyvidékét, bejárta Salisa környékét, Saalim vidékét, majd Benjámin területét, és végül Cuf vidékére értek. Messze-meszze otthonról Saul a szolgához fordult, és ezt mondta neki: „Gyere, térjünk vissza, mert atyám már nem a nőstény szamarak miatt, hanem miattunk kezd el aggódni.”
Kétlem, hogy Saul apja gyenge idegzetű, ijedős ember lett volna. De még a legerősebb férfit is emészteni tudja az aggodalom, ha a gyermekéről van szó.
Talán Saul apja is kérdésekkel viaskodott. Isten prófétája, Sámuel igazolta, hogy Kis valóban aggódott, és másokat kérdezgetett a fiáról (1Sám 10,2b). Ilyen kérdések merülhettek fel benne: Mi van, ha eltévedt? Talán árokba zuhant? Hátha megsebesült, és nem tud hazajönni?
Míg ő azon törte a fejét, hogy vajon biztonságban hazaérkezik-e a fia, Isten előkészítette a terepet Saul számára, hogy Izrael első királya legyen.
Saul nem tévedt el. Pontosan ott volt, ahol Isten akaratából lennie kellett. A csibész szamarak utáni egész keserves hajszát Isten tervezte meg, hogy Sault eljuttassa Sámuelhez.
Arra int ez a történet, hogy aggódás helyett inkább imádkozzam a gyermekeimért, vigyem Isten elé a velük kapcsolatos kérdéseimet. Vegyem észre, hogy az iskola – és az élet – kihívásai szükségesek lehetnek ahhoz, hogy meghallják Isten hangját, és megkapják iránymutatását az életükhöz.
Ethan már középiskolás. És Istennek hála, még mindig jó barátok azzal a keresztény kisfiúval, akivel elsőben felfedezték egymást.
Akárcsak Saul, aki elindult holmi elkószált szamarak után, és Izrael kiválasztott királyaként tért haza, a te gyermeked (vagy akinek gondját viseled) szintén a hit személyre szabott útját járja. Az út tele van előre nem látható kihívásokkal és kegyelmekkel. Ne aggódj, míg úton van. Inkább imádkozz. Légy bátor. Aggódásaink, rettegéseink elcsitulhatnak attól a biztos tudattól, hogy Isten most is működik.





Rád bízom, Uram, az életemhez tartozó gyermekeket, kicsiket, nagyokat egyaránt. Segíts, hogy ne aggodalmaskodjam, hanem imádkozzam hittel, tudjam, hogy Te működsz az életükben. Ma nem fogok nyugtalankodni. Türelmesen kivárom a Te megoldásaidat az életükre. Köszönöm, Uram, hogy értem is működsz. Jézus nevében, Ámen.

Arlene Pellicane: Don’t Worry: God Is at Work,Encouragement for today, 2016.09.19.,www.proverbs31.org,fordítás: eszmélkedések.blogspot,kép:pinterest

2016. október 19., szerda

Mit jelent hinni?

„Ha tehát a száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és a szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, üdvözülsz.” Róm 10:9


Nem kértem engedélyt, és még csak nem is szóltam szüleimnek, hova indulok. Abban a nagy stadionban lecsúsztam a székemről, s futni kezdtem a színpad felé. Jézushoz futottam. Édesanyám utánam szólt, kérte, álljak meg. Egy pillanatra visszanéztem, de a köztünk lévő távolságot egyre jobban feltöltötték az emberek. Normális esetben ettől megijed egy kis gyermek, de én nem féltem. Az erő, ami a színpad felé vonzott nagyobb volt, mint a félelem, hogy elszakadok édesanyámtól. Szerencsére az egyik rendező segített nekünk egymásra találni, és édesanyám mellettem volt, mikor bemutatkoztam Jézusnak.

Hét éves voltam, mikor először találkoztam Jézussal. James Robison evangelizációs körútjának egyik állomására mentünk el a szüleimmel. Megragadtak az evangelizátor szavai, aki Isten Fiaként és a világ Megmentőjeként beszélt Jézusról. Azon az estén a szemem megnyílt Isten reményüzenetére. Mikor Robison lelkész a színpadra hívta azokat, akik hiszik, hogy Jézus Isten Fia és Ő életük Megváltója, én is elindultam.

Nagyszerű élmény volt. Ám ahogy múltak az évek, valami egyre inkább zavart. Nem tapasztaltam meg azt a változást, amire számítottam. Valahányszor a szokásos mondatokat hallottam egy lelkész szájából: „Higgyetek Jézus Krisztusban, az Úrban, és tapasztaljátok meg a bűntől való megszabadulást, a békét, az erőt és az örömöt az életetekben”, mindig zavarban voltam. Hiszek Jézusban. Akkor miért nem válnak valósággá az életemben ezek az ígéretek?

Mint sokan mások, félreértettem a hit fogalmát.

„Hinni” sokkal több, mint elismerni, hogy Jézus meghalt értünk a kereszten. Sajnos sokak számára a hit ennyit jelent: egy mentális elfogadást. Hozzám hasonlóan sokan elmondják a bűnbánati imát, mert hiszik, hogy Jézus meghalt a kereszten. De a bűnvallásra és a Krisztust követő életre való belső késztetés nélkül nem következik be a változás. A csak tudati szinten való elfogadás nem igényel elköteleződést, és nem is hoz maradandó változást.

A Biblia azt tanítja, hogy a hit azt jelenti, felismerjük, amit Krisztus tett a kereszten, és ennek hatására engedelmeskedni akarunk Neki és az Ő igéjének. A hit tehát engedelmességet jelent. Aki igazán hisz, azt átjárja Isten szeretete, és arra vágyik, hogy engedelmeskedjen az Ő akaratának. Hitük egyrészt motiválja őket, hogy engedelmeskedjenek, másrészt megadja azt a bizalmat, hogy teljes életüket Isten kezébe helyezzék.

Mikor végül rájöttem erre az igazságra, új, végeleges ígéretet tettem: „Istenem, én olyan meggyőződéssel hiszem, hogy Fiad meghalt a bűneimért, hogy akaratomat teljesen alávetem a Tiednek.” Aztán elkezdtem Isten igéjét tanulmányozni, és saját életemre alkalmazni. Ettől kezdve vettem észre az igazi változást. És még valamit: a gondjaim nem oldódtak meg egyből, de már nem egyedül cipeltem őket. S még valamit észrevettem: akárki bántott, vagy akármilyen baj történt, mindig átadtam Istennek. Ez olyan békét teremtett a szívemben, amilyet azelőtt soha nem éreztem.

Az igazi hívőt nem csak a bizonyságtétele, hanem engedelmességének gyümölcsei is megmutatják. Csak úgy lehetsz biztos, hogy igazi a hited és a másoké, ha az életed, az életük tükrözi ezt. Ha valaki megtapasztalta az Istennek átadott élettel járó változást, a körülötte állók észre fogják ezt venni a tetteiből.

Ha olyan vagy, mint én, töprengsz azon, miért nem történt semmi változás azóta, hogy kereszténynek tartod magad, talán arra van szükséged, hogy a hitvallásról tovább lépj a Neki engedelmeskedő élet felé. Hidd el nekem, megtalálod, amit keresel.


Uram, régóta felismertem, hogy Te vagy az Isten Fia és a világ Megváltója. Ma ennél többet akarok tenni: átadom neked az akaratomat. Neked engedelmeskedő életet akarok élni. Bocsásd meg bűneimet, és tölts el Lelkeddel. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.03.11., Micca Monda Campbell, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2016. október 18., kedd

Több dicsőítést, kevesebb nyafogást

„Ekkor felkelt Jób, megszaggatta ruháit, megnyírta fejét, leborult a földre és így imádkozott:
(…)amint az Úrnak tetszett, úgy lett, legyen áldott az Úr neve!” Jób 1:20-21


Mikor jó dolgok történnek veled, dicsőíted az Istent? És amikor rosszak? Én tudom, hogy nekem nem a dicsőítés az első gondolatom ilyenkor. Inkább a siránkozás. Siránkozom a kétségeim, a félelmeim, a hibáim miatt. Nyafogok azért, ami talán bekövetkezik. Panaszkodom, hogy milyen komisz az élet. Az imádás – talán az utolsó dolog, ami eszembe jut.

Mikor a mai igeverset olvastam, meghökkentett, hogyan reagált Jób, mikor megtudta, hogy fiai és leányai meghaltak. A szegény, sokat szenvedő Jób azzal vívta ki helyét az üdvtörténetben, hogy minden körülmények között hűséges maradt Istenhez. Hitt, bízott Istenben, akármilyen baj érte. Várakozott, a borús valóság dacára hitte, hogy Istennek valami jobb terve van számára. Mikor tehát a legszörnyűbb, a szívet darabokra szaggató hír megérkezett, első válasza az volt, amit a mai versben olvasunk: áldotta az Istent.

Nemrég egy alkalommal egyszerre kaptam jó és rossz híreket. Eldönthettem, hálát adok a jóért, vagy bánkódni kezdek a rossz miatt. Na mit gondolsz, mit tettem? Egyből neki a rossz hírnek, szomorkodtam, siránkoztam magamban, s aggodalmaskodtam olyasmiért, ami nem rajtam múlott.

Másnapi imaórámban ez a vers került elém. Isten figyelmeztetett, ráébresztett, hogyan reagáltam, jelezte, hogy nem volt kedvére való a válaszom a hírekre. Elismertem Neki, hogy hibáztam, kértem, mindig juttassa eszembe, akár rossz híreket kapok, akár jót, hogy elsőként Őt dicsőítsem, Őt áldjam, bármi történjék is. Imádásunk oka nem a körülményeink alakulása, hanem Isten természete: az Ő szívére koncentráljunk, ne a magunkéra.

Remélem, hogy sikerülni fog minden nap, minden eseményre dicsőítéssel reagálnom. Jób példáját szeretném követni, akkor is, amikor mást érzek, akkor is, ha a gondok és kétségek el akarnak uralkodni rajtam. „Legyen áldott az Úr neve!” Szeretném beépíteni az életembe a dicsőítést, vegye át a helyét a sok siránkozásnak. Velem tartasz?


Istenem, segíts, hogy első reakcióm ne a siránkozás, hanem a dicsőítés legyen. Segíts, hogy a Te szívedet keressem, ne a magaméra figyeljek. Mint a jó időkben, áldani akarlak a rossz időkben is. Segíts eszemben tartani, hogy nem a körülmények számítanak, hanem a Te természeted. Az pedig mindig méltó a dicsőítésre! És köszönöm, Uram, hogy türelmes vagy hozzám. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.03.19.Marybeth Whalen, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2016. október 17., hétfő

Hogyan szeressük Istent egyre jobban

„Áldjátok őt, dicsérjétek nevét. Mert jó az Úr; örökké tart kegyelme, nemzedékről nemzedékre hűsége.” Zsolt. 100:4b-5


Emlékszem arra a későesti beszélgetésre apámmal, amiért olyan sokat imádkoztam. Istenről, Jézusról, a megváltásról beszélgettünk. Én magam is alig pár hónappal azelőtt értettem meg ezeket a dolgokat, és most minden vágyam az volt, hogy apám is megértse őket. Sőt talán még a megértésnél is jobban szerettem volna, hogy felébredjen benne is a vágy, hogy érezze meg, élje át, tapasztalja meg saját maga is az igazságot.

Apám magas intelligenciájú ember, leginkább arra számíthattam, hogy pusztán megérti legújabb szenvedélyemet. De olyan jó lett volna, ha annyira megszereti a Dicsőség Királyát, hogy hajlandó legyen követni Krisztust.

„Hogy tudnék szeretni valakit, akit nem is látok?”- mondta.

Kérdés volt, de nem volt számomra egyértelmű, hogy valóban kérdezi, vagy csak elutasítja a lehetőséget. Bárhogyan is, nem tudtam, mit válaszoljak. Most már tudnám. Rájöttem azóta, hogy Jézus megszeretésének kulcsa a hála.

Az 1 Jn 4:19-ben ezt olvassuk: „Szeretjük, mert Ő hamarabb szeretett minket”. Bár mi bűnösök voltunk, Ő pedig szent, Isten szeretett minket. Bár mi közömbösek, sőt ellenségesek voltunk vele, Ő szeretett. Bár mi magunk akartuk alakítani az életünket, Ő megmutatta nekünk az utat – Jézusban -, amin Vele járhatunk. Ha ezt hisszük és hálásak vagyunk érte, viszontszerethetjük Istent.

Jézus korának vallási vezetői, a farizeusok, mesterien követték Isten törvényeit, de nem ismerték fel Őt. A Lukács evangélium 7. fejezetében egy farizeus vendégül látja Jézust. Bejött a szobába egy prostituált, letérdelt és sírni kezdett, majd csókolni kezdte Jézus lábát, s a hajával törölgette le a könnyeit róla. Azután illatszert öntött rá. A farizeus felháborodott, miért fogad el Jézus bármit is egy ilyen nőszemélytől.

Jézus egy kérdést tett fel neki: Ha valaki elengedi két ember tartozását, akik közül egyik 5000, a másik 50 pénzzel tartozik, melyik fogja jobban szeretni őt? „Feltételezem, hogy az, amelyiknek többet engedett el”, válaszolta a farizeus (Lk 7:43). Jézus igazat adott neki, majd így folytatta: „Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba; vizet a lábamra nem adtál, ez pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával szárítgatta. Te nem csókoltál meg engem, ez pedig mióta bejöttem, szüntelenül csókolgatja a lábam. Olajjal a fejemet nem kented meg, ez pedig drága kenettel kente meg a lábamat. Ezért azt mondom néked: neki sok bűne bocsáttatott meg, s ezért sok benne a szeretet is. Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret.” (Lk. 7:44-47).

Ez az asszony felmérte bűnei nagyságát, és Isten szeretetének mértékét, amivel minden bűnét megbocsátotta és magához hívta. Hálás volt. Annyira túlcsordult benne a Jézus iránti szeretet, hogy ilyen pazarló módon fejezte ki érzelmeit, köszönetét.

Egyenes arányosság van bűneink felismerése és Isten iránti hálánk és szeretetünk között. Annak kulcsa, hogy jobban szerethessük őt, abban van, hogy felmérjük, mit tett, mit tesz, és mit fog tenni értünk, s nem szűnik bennünk a hála mindezért.

Soha senki nem fog érted többet tenni, mint amennyit Krisztus tett – gondolj ebbe bele, és töltse el lelkedet a hála. „Áldjátok őt, dicsérjétek nevét. Mert jó az Úr; örökké tart kegyelme, nemzedékről nemzedékre hűsége.” Zsolt. 100:4b-5.


Istenem, hálás vagyok azért a szeretetért, amit irántam mutattál már jóval azelőtt, hogy én felismertem volna. Hálás vagyok áldásaidért, kegyelmeidért. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.02.10.Rachel Olsen, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2016. október 16., vasárnap

Az ima ajándéka

"Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét, és imádkozzék értük, ..." 

Máté 19:13a

A szeretteinkért mondott ima az egyik legnagyobb ajándék, amit nekik adhatunk. Az ajándékozásnak pedig fontos részét képezi az, amikor tudatjuk velük, hogy imádkozunk értük. Ez az igazság a gyerekekre is vonatkozik.

Két unokánk Kansas-ben él, szóval elég gyakran láthatjuk őket. Férjemmel nagyon örülünk ennek, és mindig keressük az alkalmat, hogy velük lehessünk. 

Egyik alkalommal áthívtuk magunkhoz Justust és Hudsont, hogy bemutassuk nekik új lelkipásztorunkat és feleségét, akiknek gyönyörű hármasikreik és egy Hudson korabeli fiuk van. A gyerekek a hátsókertben játszottak. Néhány focimeccs és sok hintázás után szóltam, hogy ideje szünetet tartani és sütizni. Mind a hatan elkezdtek felém futni, amikor sikoltást hallottam. 

Justus elesett és valami megvágta a lábát. A seb nem volt mély, de ott volt egy seb a lábán, ami aggasztotta őt is és engem is. Ölbevettem síró unokámat, bevittem a házba, és addig tartottam, míg megnyugodott. Kitisztítottam a sebet, lefertőtlenítettem és óvatosan rátettem egy mesefigurás sebtapaszt. Ezután imádkoztam, hogy Jézus gyógyítsa meg a sérülését. Az ima után Justus aggodalma elmúlt, rámmosolygott és azt mondta:"Köszönöm, Mami!"

Néhány napig nem találkoztam az unokáimmal, de amikor legközelebb átmentem vigyázni rájuk, az első dolog, amit Justus mondott, az az volt, hogy :"Mami, Megtette!". Már rég kiment a fejemből a sérülése és az ima is, amit a gyógyulásáért mondtam - de Justus nem felejtette el. Nagy vigyorral az arcán a lábára mutatott, ahol a seb már alig volt látható, és így szólt:"Látod? Isten helyrehozta! Meghallgatta az imád!".

Ugye milyen csodálatos? De ez még nem minden.

Nemsokkal később, amikor Hudson megütötte a karját, Justus segített édesanyjának ellátni a sérülést. Justus imádkozott testvéréért és biztosította arról, hogy Jézus meggyógyítja. És Megtette!

Justus hisz az ima erejében, mert hallotta, amint nagymamája érte imádkozott, és az ima meghallgattatott. Majd megtapasztalta az ima erejét, amikor ő maga imádkozott testvére gyógyulásáért, ami szintén meghallgattatott. Justus, Hudson és én gyakran imádkozunk különféle dolgok miatt - a sötétben való félelem, szörnyek, őrült gépjárművezetők, vagy viharok miatt, - olyan dolgokról, amik az ő kicsi szívűket foglalkoztatják. Ez egy nagy ajándék - nekem és az unokáimnak is.

Te megajándékozod imával a szeretteidet? Tudják, hogy imádkozol értük?

Gyakran bonyolítjuk imáinkat, de valójában nem kell. Az imádkozás egyszerüen csak beszélgetés Istennel. Ő nem a szavaink összefüggőségére figyel, hanem a szükségünkre. 

Az ima nem egy vallási rituálé. Nem kell bizonyos számú lépéseket megtennünk ahhoz, hogy imánk eljusson Istenhez. 

Az imában kinyilvánítjuk teljes alárendeltségünket Isten felé. Elmondjuk Neki, hogy csakis Rá hagyatkozunk. "Igen"-t mondunk mindarra, ami előttünk áll, - még akkor is, ha nem tudjuk, hogy mi az. Nem kell térdre ereszkednünk vagy szemeinket becsuknunk. Az ima szüntelen beszélgetés szívünk és Isten között - a nap minden egyes pillanatában. 

Az ima kellene, hogy legyen az első reakciónk, nem pedig az utolsó mentsvárunk. Olyan természetesnek kellene lennie, mint annak, hogy lélegzünk.

Amikor valaki megkér, hogy imádkozz érte- tedd meg! Imádkozz vele a telefonban. Állj meg a bevásárlóközpontban, vagy húzódj félre az autóval és imádkozz! Imádkozz gyerekeiddel úton az iskolába. Hagyj imaüzenetet egy barátodnak, vagy kérj rá áldást. Kérdezd meg a pincért, vagy pincérnőt, hogy hogyan imádkozhatnál érte.

Ajándékozd meg az embereket az értük mondott imával! Ez az ajándék semmibe sem kerül.

"Atyám, szeretnék imaharcos lenni, olyan nő, aki tud szüntelenül imádkozni. Kérlek segíts meglátnom a szeretteim és a körülöttem élők szükségeit. Taníts imádkozni, Uram. Jézus nevében, Ámen."

"Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra." (1Thessz. 5:16-18)




(Forrás: girlfriendsingod.com 2016.10.12 Mary Southerland:The Gift of Prayer, Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013, Used with permission, fordítás: Király Mónika, fotó: pinterest)

2016. október 15., szombat

Amikor bátortalannak érzed magad

„Ezért hát őrizzétek meg ezt a bátorságot és hitet, mert nagy jutalom vár rátok!” 

(Zsidó 10,35 EFO)



Mentél már valaha keresztül olyan időszakon, amikor teljesen el voltál bizonytalanodva? Talán most is épp ilyenben vagy. Higgy nekem, egy cipőben járunk. Barlangba rejtőztem Illéssel, a tök alá Jónással és a sivatagba Mózessel.

Akkor lép fel a bátortalanság, ha nagy rés kerül az elképzeléseid és megtapasztalásaid közé – amikor rés kerül aközé, amit reméltél és ami valójában történt. A bátortalanság le tudja rombolni a szenvedélyt, és alá tud ásni célkitűzéseidnek. Gyökeret verhet amiatt, amit valaki kimondott vagy éppen nem mondott ki – egy édesanya, aki túl sokat mondott vagy egy édesapa, aki túl keveset. Összeegyeztethetetlen elképzelések képezik a bátortalanság táptalaját, ami így megkétszereződhet és gyökeret verhet.

Egyértelműen látjuk ezt Mózes életében. Amikor negyven éves volt, arra számított, hogy ő lesz majd az emberei beszállítója. De amit megtapasztalt, csak elutasítás és megbánás volt. Negyven évvel később, amikor Isten őt hívta, hogy vezesse ki a zsidókat Egyiptomból, Mózes így érvelt: „Akkor ezt mondta Mózes az ÚRnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesen szóló. Ezelőtt sem voltam az, de azóta sem vagyok, hogy szolgáddal beszélsz. Sőt nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok én” (2Mózes 4,10). Amit Mózes dadogva próbált elmondani, nem volt igaz. Ahogy Lukács emlékeztet bennünket: „Megtanították Mózest az egyiptomiak minden bölcsességére, és kiváló volt mind szavaiban, mind tetteiben” (ApCsel 7,22). Mózes a hibái alapján bírálta el és ejtette túszul önmagát a bátortalanság állandósult állapotában. Kedves barátnőm, nagyon oda kell figyelnünk, hogy mi ne essünk ugyanebbe a hibába!

A bátortalanság nagyon sok hívőnél eredményezi a kereszténység zsákutcájába jutását, és a kalandos hit élményeinek megtagadását. Azt motyogják reményeiknek és álmaiknak címezve, hogy „ha egyszer becsapsz, az a te szégyened, ha kétszer, az már az enyém”. Azzal a hamis hiedelemmel töltik be a remélt és a tapasztalt dolgok közti rést, hogy nem éri meg az erőfeszítésük. Amit mi úgy élünk meg, mintha állandó állapot lenne, Isten ideiglenesnek látja. Amit az egyik legnagyobb visszaesésednek látsz, az Isten építőeleme bámulatos csodái végrehajtásához. Ha reményeidben és álmaidban ellenállásokba ütközöl, lehetséges, hogy jó helyen vagy. A gonosz sem piszkálna, ha nem fenyegetnéd őt tervei végrehajtásában.

A gonosz valójában el akarja kobozni önbizalmadat, és ehhez a legmegfelelőbb alkalom számára az, amikor a bizonytalanság időszakán mész keresztül. De te őrizd csak a szíved. Ne maradj tudatlan, nehogy megengedd neki, hogy visszatartson, hogy elgáncsoljon. A körülmények – nos azok csak a körülményektől függnek, de járulékos veszteséget okoznak a Krisztusba vetett bizalmadtól való eltántorítás csatájában. Szóval ne hagyd győzni a gonoszt. Jézus Krisztus által te több vagy mint győztes! Hagyd az elgyengítő bizonytalanságot, és láss hozzá az újabb feladataidhoz!



Szerető Atyám, beismerem, hogy néha elbizonytalanodom, és úgy érzem, már nem megy. Amikor a dolgok nem úgy történnek, ahogy én elképzeltem, fel akarom adni. Segíts emlékeznem, hogy a legnagyobb kudarcok is a Te építőelemeid bámulatos csodáid végrehajtásához. Adj nekem isteni bizalmat, amire igenis szükségem van a továbblépéshez.

Jézus nevében, ámen.




(forrás: http://girlfriendsingod.com/when-you-feel-discouraged/, Sharon Jaynes, Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013, Used with permission,  www.girlfriendsingod.com, fordítás: Kiss Erzsébet Janka, fotó:Country, Coffee and Sunshine)

2016. október 14., péntek

Legyél az, akinek Isten teremtett

„Csodás hangon mennydörög az Isten, és nagy tetteket visz véghez, amelyeket meg sem értünk. Megparancsolja a hónak, hogy hulljon a földre, a záporesőnek és a felhőszakadásnak, hogy zuhogjon.” Jób 37,5-6

Volt egy szakasza az életemnek, amikor minden igyekezetemmel azon voltam, hogy szakszerű, elegáns, rendezett egyéniségnek lássanak. Nadrágkosztümöt viseltem. Minden határidőt szigorúan betartottam, olyan feladatokat vállaltam el, amik másra voltak szabva. Visszanézve nem értem, miért tartott olyan sokáig, hogy rájöjjek, szerepet játszom, valaki másnak a szerepét, nem azt, amit Isten nekem szánt.

Én rendetlen vagyok és hangos, szeretek ölelkezni, és könnyen elsírom magam. Szeretem a mesélést, az étkezéseket, és nincs érzékem a rendszerességhez. Kegyelmi ajándék volt, hogy végre felfogtam, bármennyire vágyom rá, az a munkakör nem nekem való.

Nálad milyen változással járna, ha elismernéd, milyen vagy, milyennek teremtett Isten?

Nagyon szeretem mai alapigénket, imádom azt a szabadságot és kegyelmet, ami elárad bennem, miközben olvasom.

Azt mondja Isten a hónak, hogy „hulljon a földre”. Ennyi. Egyetlen feladat. Hullj. Aztán azt mondja a záporesőnek, hogy „zuhogjon”. Lényegében nem mond mást, mint hogy: Tedd azt, amire teremtettelek. Eső vagy – ess. Hó vagy – hullj.

Szeretem ezt az egyszerűséget, hatalmas terhet vesz le a vállamról. Isten arra kér, legyek az, akinek teremtett. És téged is arra kér, hogy legyél az, akinek megalkotott.
Nem mondja a hónak, hogy olvadjon el, és legyen eső. Az esőnek sem kell hóként hullani alá. Azt mondja Isten: Tedd a dolgod. Azt, amit szeretsz csinálni, azt, amire teremtettelek.

Hányan és hányan próbálkozunk görcsösen mást csinálni, másnak a szerepét játszani. Kialakítunk magunknak egy végtelen listát olyan tulajdonságokból, képességekből, amiket ha elsajátítunk, szeretni fognak, vagy biztonságban leszünk, megtapasztaljuk a boldogságot. Kimerítő élet az ilyen, tudom, mert én is jártam ezen az úton.

Te milyen feladatot kaptál Istentől? Milyennek alkotott?

Mit végzel olyan könnyedséggel, mint a hó a havazást? Valljuk be őszintén, sokan eltávolodtunk az eredeti hivatásunktól. Magunkra húztunk valamit, amit mások vártak tőlünk, amiről azt hittük, majd boldoggá tesz, biztonságot ad, vagy elnyerjük vele valaki tetszését.

Rájöttem, milyen gazdagító élmény visszafordulni lényegi önmagunkhoz, azokhoz a kedvtelésekhez, képességekhez, szenvedélyekhez, amit Isten oltott belénk valamikor réges-régen.
Ha megvizsgálom az életemet, felfedezem azokat a kedvteléseket, egyéniségvonalakat, amik végigkísérték: könyvek, olvasás, emberek és kapcsolatok, ételek és vendéglátás. Ezeket mindig szerettem, és most is sok örömöt, kiteljesedést jelentenek.

Gondolj vissza kamaszkorodra, gyermekkorodra, önmagadra, amilyen mindig is voltál. Isten beleégette a szívedbe bizonyos képességek, vonzódások szent és gyönyörűséges gyűjteményét. Mi az, amit mindig is szerettél csinálni? Mi az, ami mindig örömöt okoz?

Ahogy a korban haladunk előre, lassan lehámlik rólunk sok elvárás, nyomás, és védelmezni kezdjük az alattuk meghúzódó kincseinket. A kulturális közeg, amelyben élünk, meg akarja határozni, mit jelent nőnek lenni, mit jelent sikeresnek lenni, milyen az értékes élet.

De ezek az elvárások belekényszerítenek a taposómalomba, átvitt és konkrét értelemben is, igyekszünk felvenni a tempót, mindent megteszünk, hogy kellően vékonynak, fiatalnak, ragyogónak lássanak, hogy otthonunk megfeleljen az elvárásoknak, és még az álmaink is rendezettek és gyümölcsözőek legyenek. De ez nem élet. Így sosem találjuk meg az örömét és értelmét annak, hogy élünk.

A hónak nem kell mást tennie, arra teremtették, azt a parancsot kapta, hogy hulljon. Az esőnek nem kell mást tennie, arra teremtették, azt a parancsot kapta, hogy essen. Neked nem kell mást tenned, arra teremtettek, azt a parancsot kaptad, hogy az legyél, aki vagy – furcsa és gyönyörű, tökéletlen és rendetlen és szeretnivaló.

Mit kell levetned, hogy felszínre kerüljön lényegi önmagad, akinek Isten teremtett? Mit kell elhagynod, hogy visszaszerezd egyedi vonásaidat, amiket Isten a maga céljára tervezett?



Istenem, adj bátorságot, hogy azt az életet éljem, amelyre elhívtál, ugyanolyan bátorsággal és magabiztossággal, ahogy hull a hó és esik az eső. Segíts elhagynom a szerepeket, a megfelelési vágyat, hadd élhessek békességben akként, amilyennek te látni szeretnél – tudatosan, a Te akaratod szerint. Jézus nevében, Ámen.

Shauna Niequist: Be Who God Created You to Be,Encouragement for today, 2016.01.12.,www.proverbs31.org, fordítás:eszmelkedesek.blogspot, kép:pinterest

2016. október 13., csütörtök

Hitet az érzelmekre

„Mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem.” Zsolt 25,5b

Hónapokig dolgoztam rajta, sokat vártam tőle, tele voltam reményekkel. Aztán egy szempillantás alatt összeomlott az egész. Éles késként hasított szívembe a valóság, és apró szilánkokra szabdalta az álmaimat. Hatalmas csalódás volt; nehezen lettem úrrá az érzéseimen. Fáradhatatlanul dolgoztam ezen a terven, és most nemcsak csalódást, de elutasítást is éreztem.

A csalódás ingerültségbe, majd bánatba fordult. Nem éreztem igazságosnak.

Miért nem hallgatta meg Isten a kéréseimet? Miért helyezett a szívembe egy álmot, hogy aztán hagyja összetörni? Miért engedte, hogy ez megtörténjék? Miért épp velem történt?

Tudtam, hogy pozitívan kéne hozzáállnom, nem kellene feladnom, de nem éreztem magamat képesnek rá.

A kérdések tovább doboltak az agyamon. Mi értelme volna? Miért lenne jó újrakezdeni? Ha Isten ennyi idő után nem hallgatott meg, minek folytassam a próbálkozást?

Látod, hagytam, hogy az érzelmeim eluralkodjanak a gondolkodásom fölött, és háttérbe szorítsák a hitemet.

Csak a csalódás kiváltotta érzelmekkel foglalkoztam, ahelyett, hogy Istennek a hitem által nem látható ténykedését figyeltem volna a háttérben. Igazságtalannak éreztem a történteket, s nem gondoltam arra, hogy Isten megoldásai mindig a lehető legjobbak. Azonnali eredményeket vártam, ahelyett, hogy Isten tökéletes időzítésére hagyatkoztam volna.

Rövidesen rájöttem, hogy érzelmeim a hitem útjában állnak. Ezért a 25. zsoltárhoz fordultam, hogy a következő versek átmossák a lelkemet:

1. „Uram, hozzád emelem a lelkemet,”

Kedveszegett voltam, értéktelennek, reményvesztettnek, elutasítottnak éreztem magam. Kiöntöttem a lelkem az Úrnak, és Ő figyelt rám.

2. „Benned bízom, Istenem, ne szégyenüljek meg, ne nevessenek ki ellenségeim!”

Isten figyelmeztetett, hogy Benne bízzam, ne a vágyaimban vagy egy álomban. Ne a világ véleményében. Ne a saját képességeimben. Ne az időzítésemben. Ne az ötleteimben. Csak Benne. Elé hoztam az ellenségeimet: a kétségeket, az elbizonytalanodást, az összezavarodást, az elkedvetlenedést.

3. „Senki se szégyenüljön meg, aki benned reménykedik, azok szégyenüljenek meg, akik ok nélkül elpártolnak tőled!”

Mindegy, valóra válnak-e az álmaim, nem fogok megszégyenülni, mert Isten az istenem. Ha tervei keresztezik is az álmaimat, tudom, örök ígéreteit be fogja tartani.

4-5a. „Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem! Vezess hűségesen, és taníts engem,”

Itt megálltam. Kezdtem világosabban gondolkodni. „Miért verem a falba a fejem? Miért aggodalmaskodom, miért esem kétségbe? Hagyom, hogy Isten irányítsa az utaimat?” Isten gyöngéden figyelmeztetett, hogy ő a tanár, mi diákok vagyunk.

5b. „mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem”.

Ha a vágyaimba és a képességeimbe vetem a reményemet, eleve kudarcra ítélem magam. Egyetlen reményem az örömre és a beteljesülésre Krisztustól származik. A reményt csak Benne találhatom meg, nem emberekben, karrierben, férjben, gyermekekben, egyházban, anyagi sikerekben, gondtalan életben, beteljesülő álmokban.

Mindig fognak érni csalódások. De ha Istenben élünk, csalódásaink a Vele való találkozások színhelyei lesznek, ahol újra Belé vethetjük bizalmunkat. De gyakorolnunk kell, hogy hitünk eluralkodjék érzéseink fölött.





Uram, Te ismered szívem fájdalmát, a csalódás tüskéit, amik megsebeztek. Segíts, hogy bízzam Benned ahelyett, hogy felőrlődnék bánatomban. Tölts fel olyan erős hittel, ami uralkodni tud az érzelmeim felett. Jézus nevében, Ámen.



Encouragement for today, 2010.08.23.,www.proverbs31.or, kép:pinteres, fordítás:eszmelkedesek.blogspot

2016. október 12., szerda

Az irgalmasság cselekedetei

„Megmondta neked, ember, hogy mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: azt, hogy mindenképpen igazságot cselekedj, szeresd az irgalmasságot, és hűségesen/alázatosan járj Istennel.” Mikeás 6:8



A bátyám kiszállt a repülőgépből: két kisgyermek a két karján, kettő pedig a nyomában. Afrikába indult a Libériában dúló háborúban árván maradt három kisgyermekért – és néggyel érkezett haza.

Egy véletlen találkozás egy szegénységsújtotta faluban választás elé állította: megment egy éhhalál szélén álló csecsemőt, vagy hagyja meghalni. Így hát amikor a fiatal édesanya átadta neki a babát, bátyám megígérte, hogy apja lesz a gyermeknek. Döntött anélkül, hogy mérlegelte volna a mellette vagy ellene szóló érveket, és anélkül, hogy a feleségével megbeszélhette volna. Ez az irgalom!

A következő két hét azzal telt, hogy kiskanállal táplálta a csont és bőr gyermeket, váltotta rajta a malária-elleni pelenkákat, hurcolta a babahordozókendőben. A többi hármat meg vonszolta maga után. Mikor végre megérkezett Nashville-be, ötven jóbarát és családtag fogadta könnyekkel és tapssal. Amikor szemtől-szembe találkozol az irgalommal, nem bírod ki sírás nélkül.

Meriam Webster értelmezőszótára három meghatározást ad az irgalomra:

„Szánalom vagy megbocsátás egy bűnössel szemben.”

„Isteni kegyből vagy szánalomból fakadó áldás.”

„A szenvedők iránti részvét cselekedetei.”

Irgalom. Isten azt szeretné, ha kiárasztanánk másokra. Nemcsak más földrészeken élő árvákra, hanem a házunkban lakó emberekre is. Meg a munkahelyünkön dolgozókra. Azokra, akikkel együtt járunk templomba. Vagy a buszon velünk utazó idegenekre.

Gyakran eszembe jut bátyám döntése, nem azért, mert ilyen szélsőséges helyzetekkel találkozom, hanem mert naponta van lehetőségem az irgalom gyakorlására. Egy kedves szó a dacos kisgyermekemhez. Egy mosoly a férjemre, aki megint elkésett a vacsoráról. Csendben ülni a barátnőm mellett, aki az ötödik spontán vetélésén van túl. Megbocsátás, amikor legszívesebben odacsapnék.

Van, akinek az irgalom az AIDS-fertőzött afrikai területek árváival való foglalkozást jelent. Nekünk talán a mentorálást, az adakozást, az önkéntes munkát, egy szegény gyermek rendszeres anyagi támogatását.

Jelenthet egy aláírt csekket a földrengés-sújtotta vidéken élőknek, hogy friss vízhez és gyógyszerhez jussanak. Az irgalom gyakorlása arra késztethet, hogy bemocskold a kezed a lakóhelyed hajléktalanszállóján vagy egy bölcsődében végzett munkával. Irgalom az is, ha valaki úgy dönt, kihordja a nemvárt terhességet.

Mindegy hogyan, de amikor igazságban és irgalomban cselekszünk, Isten valóságát mutatjuk meg a világnak. Ezt a leckét első kézből tanultam meg a bátyám példáján.

Kicsi unokahúgom ma már szép, egészséges ötéves kislány, akinek nem maradt emléke a halál közelségének megtapasztalásáról. Az éhezés és a malária fenyegetése már régen a múlté. Nevet, táncol, és meg van győződve róla, hogy az apukája a legkedvesebb ember a világon. Egyetlen irgalmas cselekedet elmaradása – és az emlékét is elfedte volna már Afrika pora.


Uram, segíts, hogy szeressem az irgalmasságot. Add, hogy az igazságot cselekedjem nemcsak életem nagy pillanataiban, hanem a bezárt ajtók mögött is. Segíts szeretni, amikor gyűlölni szeretnék. Segíts, hogy adni tudjak, amikor meg akarnék tartani. És add, hogy a bennem élő Jézust nyújtsam egy elveszett és haldokló világnak. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.02.01., Ariel Allison Lawhon, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)