Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (22) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (6) alkalmatlanság (5) Anyák napja (5) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (12) Atya (2) barátság (16) bátorítás (35) bátorság (5) Békesség (29) belső békesség (14) belső viharok (24) beszéd (6) betegség (1) Biblia olvasás (16) Bizalom (65) bizonyosság (1) bizonyságtétel (18) biztatás (3) böjt (2) bölcsesség (18) Bűnbocsánat (10) bűntudat (4) céltudatos élet (9) család (5) csalódások (5) Csendes percek (2213) csendesség (6) csüggedés (13) Depresszió (12) dícséret (2) dicsőítés (20) Döntések (20) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (12) elég vagy (1) elengedés (3) életöröm (8) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) elhívás (1) elismerés (3) előítélet (3) elutasítás (2) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (2) engedelmesség (9) erő (15) fájdalom (12) fáradtság (9) feladat (14) félelem (14) feltámadás (5) feltöltődés (10) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (9) Gondolatok (42) gondoskodás (2) gondviselés (14) gyász (2) gyengeségek (5) Gyermeknevelés (31) Gyógyulás (11) győzelem (5) hála (11) hálaadás (11) harag (4) harc (6) házasság (29) hit (40) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (9) igazság (11) Igehirdetés (38) ígéretek (2) Igevers (4) Ima (44) imádság (21) Immánuel (2) irgalom (10) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (9) Isten ereje (14) Isten gondoskodása (31) Isten hangja (4) Isten hűsége (33) Isten időzítése (4) Isten keresés (3) Isten követése (16) Isten lát (2) Isten munkálkodása (13) Isten neve (6) Isten szeretete (85) Isten terve (26) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (59) Istenen lévő tekintet (4) Istennel töltött idő (19) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (19) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (9) Jézus keresztje (1) Jézus követése (43) Jézus szeretete (17) jóság (4) jövő (2) kapcsolatok (31) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (26) keresés (2) kételkedés (8) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (12) konfliktusok kezelése (6) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (13) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (9) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (13) megelégedettség (9) megismerés (6) Megpróbáltatás (33) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) miért (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (2) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (9) nyugtalanság (2) odafigyelés (8) odaszánás (2) olvasói gondolatok (41) otthon békéje (2) öltözet (2) önbizalom (3) önértékelés (39) önuralom (1) önvizsgálat (23) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (1) összetöretés (3) Pásztor (1) pihenés (7) prioritások (2) próba (4) ráhagyatkozás (1) Receptek (4) Remény (28) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (6) szabadság (9) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (7) szégyen (2) szelídség (4) Szentlélek (5) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (3) szeretet (47) szeretve élni (2) szeretve vagy (1) szív (1) szolgálat (24) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (5) tiszta szív (2) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (15) új élethelyzet (1) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (21) várakozás (15) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (7) vígasztalás (3)

2016. március 31., csütörtök

Amikor még nincs válasz az imádságunkra

„Ti rosszat forraltatok ellenem, de Isten jóra fordította azt, hogy megvalósítsa, ami ma van: életben tartson egy nagy népet.” Ter 50,20





 A szívem összeszorult, mikor felnyitottam a névtelen levelet. Egy anyuka írta, aki biztos akart lenni benne, hogy pontosan tudom, miféle vétkek terhelik egyik lányom lelkét. Feketén-fehéren felsorolta minden hibáját, hiányosságát, gyengeségét.
Aztán, hogy biztosan komolyan vegyem névtelen levelét, közölte, hogy el fogja küldeni a lelkészünknek is.
Első reakcióm az volt, hogy rájövök, ki küldte a levelet, és felhívom. Beszéljük ezt meg szemtől-szembe. Tudjam megnyugtatni, hogy a férjemmel együtt nem csak tisztában vagyunk lányunk küzdelmeivel, de megállás nélkül dolgozunk azon, hogy jó útra térjen.
De ahogy újraolvastam a levelet, rá kellett jönnöm, hogy aki küldte, azt nem a családom iránti szeretet vagy a segítő szándék motiválta.
A használt kifejezések, és az, hogy nem adott meg elérhetőséget, azt jelezte, hogy nem a lányom iránti jóakarat buzog benne.
Leültem az ágyra, és sírni kezdtem.
Annyira fáj, mikor valaki épp azon a ponton üt rád, ami már tele van horzsolásokkal. A levelével egyenesen a szívembe lőtt.
Ugyanakkor felhívás is volt ez a levél, hogy imádkozzam erőteljesebben a lányomért. Sokat foglalkoztam gondolatban a dolgaival. Beszéltem a küzdelmeiről. Aggódtam miatta.
De gondolatban foglalkozni valamivel, beszélni róla és aggódni nem ugyanaz, mint imádkozni érte.
Elhatároztam, hogy ebből a lövedéknek szánt levélből áldást hozok ki, és általa fogom fellendíteni imádságos életemet.
Könnyek között szólítottam meg Uramat: „Nem fogom gyermekem iránti kegyelmedet feláldozni mások véleményének oltárán. Persze, hogy szeretném, ha kislányom a jó döntések szűk és egyenes ösvényén járna. De bízom benne, Uram, hogy Te fogod megírni az ő tanúságtételét. Nem az a fő célom, hogy megváltozzék a viselkedése, hanem hogy a szíve változzék meg. Azt szeretném, ha Terád vágyna, Uram, és arra a legjobb útra, amit Te készítettél számára. Segíts, hogy ne csak rendszeresen imádkozzam a lányomért, hanem imádságban legyek mellette végig ebben a küzdelemben.”
Nem volt könnyű mellette lenni imádságban a hullámvasúton. Voltak napok, amikor arra gondoltam, Isten talán nem is hallja az imádságaimat.
Nehéz imádságban mellette állni valakinek a zűrzavaros, kemény, bonyolult helyzetekben, amiknek végén nem látszik a fény. Talán te is átélted ezt. Talán épp most vagy benne.
Szeretném három pontban összefoglalni, mi segít túl a megválaszolatlan imádságok időszakán.

 1. Tudd biztosan, hogy Isten hallja a könyörgésedet.
Az 1Jn 5,14-ben olvassuk: „Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket.”
2. Bízz abban, hogy az imádságnak ereje van még akkor is, ha nem látsz változást.
Időbe telhet, míg felismered, hogy Isten válaszolt a kérésedre. De már most is kapsz „köztes választ”. A Fil 4,6-7 elmondja, mi az azonnali válasz minden imádságunkra: „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.”
Érted? Isten békessége fogja szívedet és elmédet végigvezetni a várakozás folyamatán, míg Isten kinyilatkoztatja válaszát könyörgésedre. Amikor imádkozol, tudd, hogy te a te dolgodat végzed, és Isten is elvégzi a magáét.
3. Mondd a félelemnek, hogy neki nincs helye ebben a párbeszédben.
Az ima kapu, melyen át a biztonság érzése árad, mielőtt még megpillantanád. Ám a félelem arra sarkall, hogy a problémára koncentrálj, és ne Isten ígéreteire. Ezt olvassuk az Iz 41,10-ben: „Ne félj, mert veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok a te Istened! Megerősítelek, megsegítelek, és felkarol győzedelmes jobbom.”
Másfél évvel ezelőtt kaptam azt a névtelen levelet, ami arra késztetett, hogy gyakrabban imádkozzam a lányomért. A lövedék áldássá változott. Nemrég meglátogattam lányomat a kollégiumban. Alig hittem a szememnek.
Egészen más volt, mint régen.
Sokat beszélgettünk, és egy adott ponton megkérdeztem tőle: „Végső soron mi vett rá, hogy teljes szíveddel Jézus követőjévé szegődj?” „Tudod, anyu – mondta -, olyan emberekkel ismerkedtem meg, barátkoztam össze, akik szeretik Jézust. Láttam rajtuk valami örömöt, amit én is szerettem volna átélni. Így hát elkezdtem úgy élni, azt tenni, amit ők, még akkor is, ha semmi kedvem nem volt hozzá. Eleinte nem hittem, hogy képes vagyok korábban kelni a reggeli áhítatért, a közös imádságokat untam, a dicsőítő zene nem kötött le. De mert kitartottam, az Úr kezdte megváltoztatni a hozzáállásomat. És mikor végül az igazság alapján kezdtem felépíteni az életemet, megéreztem azt az örömöt, amire annyira vágytam.”
Elhallgatott, majd olyat mondott, amit mindig is hallani szerettem volna, amiért olyan régóta imádkoztam: „Anyu, én teljesen beleszerettem Jézusba”.
Még most is könnybe lábad a szemem, ahogy leírom ezeket a szavakat.
Azért imádkozom, hogy ez a történet itassa át reménységgel a lelkedet, és folytasd az imádkozást. Azért könyörgöm, hogy hidd el, Isten kézbe tudja venni azt, amivel mások bántani akarnak téged vagy valakit, akit szeretsz, és jót hoz ki belőle, ami elősegíti az ő akaratának, terveinek megvalósulását – mint mai alapigénk mondja.

Uram, csak te tudod jóra fordítani azt, amit valaki rossz szándékkal tett vagy mondott. Előre megköszönök mindent, amit az életemmel tenni fogsz. Jézus nevében, Ámen.



 forrás: Lysa TerKeurst: 3 Ways to Press Through Unanswered Prayer Encouragement for today, 2014.11.12.www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

2016. március 30., szerda

Kattintsunk a Frissítés gombra

„Mert Isten igéje él és hat. Élesebb minden kétélű kardnál, és behatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, megítéli a szív gondolatait és szándékait.” Zsid 4,12


Sosem történik másként. Ha leülök dolgozni a számítógéphez, mindig megzavarnak. Igyekszem egyszerre több mindent csinálni, elmélkedést írok, dolgozom egy előadáson, internetes kutatással segítek gimnazista gyerekemnek, mindezt egyszerre. Emiatt gyakran több honlap van megnyitva a képernyőn.
És akkor valami megakaszt.
Jelez a mosógép, hogy tegyem át a ruhát a szárítóba. Felforrt a víz a spagettihez. És persze: „Anya, segíts!” hallatszik fentről.
Órák múlva, mikor az ebéd már készen, a ruhákat elrendeztem, a problémát megoldottam, végre visszatérek a géphez. Ahogy újraéled a képernyő, mindent pontosan úgy találok, mint ahogy hagytam órákkal azelőtt. Változatlanul. Felfüggesztve.
Ám ahogy rákattintok a Frissítés gombra, a változatlan, érintetlen, felfüggesztett tartalom átvált friss információra.
Ugyanez történik a Biblia szavaival, amiket egy ideje már nem olvastunk. Ahogy mai alapigénk mondja, Isten igéje él és hat. Ha olvassuk, felfrissíti lelkünket, megérinti, akár meg is változtatja életünket.
Nemrég, mialatt a 23. zsoltárt olvastam, Dávid király szavai élni és hatni kezdtek. Mintha Isten rákattintott volna a Frissítés gombra a lelkemben, hogy a jól ismert zsoltár mostanra érvényes üzenetét tárja elém. Szeretném bemutatni nektek, hogy frissített fel engem ez a 6 sor.

"Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm.
Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.
Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért.
Ha a legsötétebb völgyben járok is, nem félek, mert te velem vagy. Vessződ és botod védelmez és megvigasztal engem.
Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam.
Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR házában lakom örökkön-örökké."


Felfrissít a tudat, hogy az Úr:
- megad mindent, amire szükségem van (1.v.)
- vezet és pihenést nyújt (2.v.)
- megújít és irányít (3.v.)
- nem hagy egyedül, és megvéd (4.v.)
- táplál és megtisztel (5.v.)
- követ engem, és velem tölti az örökkévalóságot (6).
Érzed, hogy felfrissültél? Én nagyon. Isten igéjének ereje van. Valahányszor olvassuk, a több ezer éves szövegek életre kelnek, és hatni kezdenek újra! Az Ő igéje valóban él és hat. Isten szeretné megérinteni, megújítani életünket minden nap. Nagyon szeretem Isten igéjét! És azért imádkozom, hogy ha eddig még nem is, valamikor te is így legyél vele.


Uram, köszönöm, hogy igédet ránk hagytad, és olvashatjuk. Add, hogy megérezzem erejét az életemben. Jézus nevében, Ámen.


Wendy Pope: I Need to Hit the Refresh Button Encouragement for today, 2015.02.20. www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest.com)

2016. március 29., kedd

Reggeli imádságom

„Hajnaltájban, amikor még sötét volt, Jézus elindult, és kiment egy elhagyatott helyre imádkozni.” Mk 1,35




Kimondhatatlanul vonz Jézus személyes élete. Jézusé, akit a Lélek kivezetett a pusztába.
Jézusé, akit a Gecsemáné kertben gyötört a fájdalom. De legjobban azok a percek izgatnak, amikor Jézus visszavonult egy csendes helyre imádkozni – megborzongat a kép: a Fiú bensőséges kapcsolatba lép az Atyával.
Alapigénkben Márk elmondja, hogy még a napkelte előtti sötétben Jézus kiosont a házból, és egy elhagyatott helyre ment találkozni az Atyjával. Márk nem hangsúlyozza, melyik reggel volt ez, de tudjuk, hogy előző nap Jézus végig betegeket gyógyított, ördögöket űzött ki.
Egy ilyen nap után Jézus jó nagyot aludt – gondolhatnánk –, egy-két órával tovább, mint máskor. Én legalábbis így tennék. Jézus nem. Még napkelte előtt felkelt, hogy megújuljon, feltöltekezzen az aznap rá váró szolgálat előtt.
De jó volna tudni, miket mondott Jézus! Vajon mennyi ideig imádkozott? Mit kért? Vajon hallotta hangosan az Atya válaszát? Vele voltak az agyalok?
Vajon az ő gondolatai elkalandoztak? Az enyémek el szoktak. Néha azon kapom magam imádkozás közben, hogy a napi tennivalókon jár az eszem. Vagy elkezdem dicsőíteni Istent, és észrevétlenül áttérek a lelkemet nyomasztó gondokra, melyek beszüremkednek a dicsőítésbe.
Én úgy képzelem, hogy Jézus figyelme nem terelődött el, mert Ő tudta, hogy azon a magányos helyen az Atya valóságos jelenlétében van. Amit én elfelejtek – és talán még sokan mások –, hogy mikor imádkozunk, mi is Isten, a mi Atyánk tényleges jelenlétében vagyunk.
Bár testi szememmel nem láthatom, elképzelem, ahogy közelebb jön, lehajol hozzám, hogy minden szavamat hallja. Lelke körüllebeg. Tenyerével az állam alá nyúl, hogy szememet az égre emeljem. Szívem minden egyes sóhajtására figyel, a dicsőítésre, a vallomásokra, szorongásaimra, félelmeimre, kételyeimre – hallja az összest.
Néha nehéz korán kelni. Nehéz koncentrálni. És főleg nehéz elképzelni, hogy a világegyetem Ura, aki mindent a kezében tart, szakít időt az én kis kéréseim meghallgatására. De nem csak időt szakít ránk, hanem Ő maga hív, hogy menjünk oda Hozzá. Ezt mondja a Jer 33,3-ban: „Kiálts hozzám és meghallgatlak; nagy és megfoghatatlan titkokat akarok rád bízni, amelyekről még nem tudsz semmit.”
Gyertek, gyűljünk össze ezen a héten reggeli imára. Minden reggel találj egy magányos helyet, ahol imádkozhatsz, ahova elvonulhatsz. Írtam egy reggeli imádságot magunknak, amivel indíthatjuk együttlétünket Istennel:
Reggeli imádságunk:
Uram, nem tudom, hogy ki vagy mi keresztezi ma utamat. De tudom, hogy Te vagy a Kősziklám és Erődítményem. Védőpajzsom és Erős Tornyom. Segíts, hogy ma beléd kapaszkodjam. Tanítsd meg, hogyan állhatok erősen Benned, és választhatom a Te utadat. Segíts, hogy a Te igazságod, és nem saját érzéseim szerint járjak az úton.
Segíts mindent örömmel vennem, ami alkalmat ad rá, hogy működésedet lássam, vagy hogy másokat Feléd tereljek.
Köszönöm, hogy szeretsz, és ezt senki és semmi nem veheti el tőlem! Ha elbukom, ha valami nem sikerül, Te akkor is feltétel nélküli szeretetedet suttogod a fülembe, és eszembe juttatod, hogy irgalmad megújul minden nap.
Ez csodálatos, Uram!
Köszönöm, hogy ma is találkozhattunk. Kérlek, költs fel holnap is szereteted édes suttogásával. Alig várom, hogy újra találkozzunk. Jézus nevében, Ámen.
 
 

 forrás: Wendy Blight: My Morning Prayer Encouragement for today, 2014.10.20. www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó: pinterest.com

2016. március 28., hétfő

Amikor te már nem vagy elég

„… mert Krisztussal engem is keresztre feszítettek. Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem és feláldozta magát értem.” Gal 2,19b-20



Nagyon meglepődtem. Felkértek egy gyülekezeti találkozó levezetésére egy vezetőtársammal, aki hónapok óta neheztelt rám. De erről a neheztelésről is csak most értesültem.
Valaki azt mondta neki, hogy nem tetszik nekem a vezetői stílusa. De hát én nem ezt mondtam – hónapokkal ezelőtt – egy vezetői összejövetelen. Egy bizonyos szituációval kapcsolatosan kérték ki a véleményemet, és én elmondtam, amit gondolok. Nagyon elkeserített, hogy most, hónapokkal később kérik tőlem számon, amit akkor mondtam.
Mindketten nagyon sokat önkénteskedtünk a Szolgálatban, szívünk, egész életünk átadásával igyekeztünk segíteni a gyülekezet nőtagjait. Végig egy csapatban voltunk, mindig támogattuk egymást. És most, az évek alatt felépült bizalom megingott.
Valami összeomlott.
Ez már sok volt nekem. Úgy éreztem, nem bírnám. Nem vagyok elég erős, elég rugalmas hozzá. Minden energiámat felemésztette a fájdalom, amit éreztem, és az, amit hónapokkal ezelőtt okoztam.
Aznap délután, mikor hazaértem, kitört belőlem a sírás. Elmondtam Istennek, hogy felmondok. Az íróasztalra borulva csak azt ismételgettem, hogy képtelen vagyok folytatni a szolgálatot.
Ekkor viszont egy jól ismert ige jelent meg előttem: „Krisztussal engem is keresztre feszítettek. Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem és feláldozta magát értem.” Gal 2,19b-20.
Abban a pillanatban éreztem, hogy igen, meg akarok halni önmagamnak, és teljesen ráhagyatkozni a bennem élő Krisztusra, hogy megérezzem az Ő feltámadásának erejét ott, ahol nekem már minden erőm elfogyott, lemerült.
Nem volt kerülőút: vagy feladom az Istentől kapott hivatásomat, vagy hagyom, hogy Jézus élje általam az Ő életét.
Meghalhatok annak a vágyamnak, hogy nem akarok újabb sérülést, és rákapcsolódhatom Jézus életére a Szentlélek erejére hagyatkozva.
Én nem vagyok elég – elég erős, elég rugalmas, elég alázatos -, de Krisztus bennem több mint elég.
Tudod, Jézus nem csak azért halt meg a kereszten, hogy kiragadjon minket a pokolból, és a mennyországba vigyen. Azért halt meg, hogy kiragadja a mennyországból, és belénk helyezze Önmagát. Ez a feltámadás élete – ahol mindenből eleget kapunk!
Ha keresztre feszíttettél Krisztussal, már nem te élsz, hanem Krisztus él benned. Dönthetsz úgy, hogy az életedet, amit a testedben élsz, Isten Fiába vetett hit által éled, aki szeret, és önmagát adta érted.
Úgy döntöttem, hogy a bennem lévő Szentlélekre hagyatkozom, ebben a nehéz vezetési-szervezési szituációban. Nem volt egyszerű, de jó volt, és segített helyreállítani a barátságunkat. Legközelebb, ha hasonlóan kényes kapcsolati szituációba kerülök – vagy kerülsz -, amikor döntenünk kell, hogy feladjuk Istentől kapott élethivatásunkat, vagy hagyjuk, hogy Jézus élje az Ő életét általunk: engedjük, hogy mutassa meg, hogy Ő mindig elég. Mert valóban az.

Uram, Te hatalmas vagy, szent és erős. Köszönöm Neked, hogy drága Szentlelked több mint elég ahhoz, hogy meg tudjak halni önmagam számára, és engedjem, hogy Te élj általam. Jézus nevében, Ámen.

(Renee Swope: When You Don’t Have It In You, Encouragement for today, 2013.01.09., fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest.com)

2016. március 27., vasárnap

De az én „halálomat” legyőzi-e?

„Áldott legyen az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki nagy irgalmasságával, Jézus Krisztus halottaiból való föltámadása által, élő reménységre szült újjá minket” 

 

1Pt 1,3

Húsvét volt, de nem volt kedvem ünnepelni. A tudatom elfogadta az új élet igazságát, de a lelkem úgy érezte, a holtak völgyében járok.

Minden húsvétban arról énekeltünk, hogy Jézus legyőzte a halált, és örvendtünk feltámadásának. Általában csodálatos ünnep volt, de abban az évben nem így történt.

Egy külső szemlélő talán kigúnyolta volna az indokaimat. Nem volt szó valóságos halálesetről, hála Istennek. Inkább napi kis meghalások tömkelege borította el az életemet. Szívem szakadt meg egy hőn szeretett egyházi szolgálati munka elvesztésén. Hálát adtunk Istennek örökbe fogadott lányainkért, de az állapotukból adódó szükségleteik véget vetettek családunk megszokott életmenetének. Ugyanezért le kellett mondanom valamiről, amiben mindig örömöt, kikapcsolódást találtam. Egyik kis „halál” a másik után.

Ahogy álltam a gyülekezetben azon a húsvétvasárnapon, karjaimat inkább könyörgésre, mint dicsőítésre tárva, arcomon folyt a könny, s így kértem Istent: „Tudom, hogy feltámasztottad Jézust a halálból. De legyőzöd-e az én halálomat? Megváltod-e azt, amit itt és most halálként élek meg?”

A fájdalom hullámai áradtak szét bensőmben.

Azelőtt sosem fogalmaztam meg magamnak, hogy halálként élem meg ezeket a veszteségeket. De most nyilvánvaló volt. Segített, hogy nevet adtam annak, amit érzek. Az ének véget ért, letöröltem a könnyeimet, s az istentisztelet folytatódott. Nem villant fel semmi fény, de a szívemet kicsit könnyebbnek éreztem.

A következő hetekben hagytam, hogy a lelkem átélje a veszteség fölötti gyászt. Mikor rám tört a szomorúság, újra meg újra ugyanazt kérdeztem Istentől: „Uram, tudom, hogy képes vagy rá, legyőzöd-e az én halálomat is?”

Új életért imádkoztam életem meghalt területeire.

Pár hét múlva eljutottam egy konferenciára, ahol Isten elárasztotta elmémet ötletekkel, meglátásokkal. Amikor eljöttem onnan, évek óta nem érzett jóleső izgalom volt a lelkemben a jövőre vonatkozóan. Nyáron egyszercsak rájöttem, hogy Isten levette szívemről a szeretett szolgálat elvesztésének terhét.

Nyár végén egy másik, hihetetlen szolgálattal ajándékozott meg, amit be tudtam illeszteni zűrzavaros programomba. Az ősz elején sikerült találnunk egy terapeutát, aki segíteni tudta családunkat egyik lányunk gondozásában, a vele való foglalkozásban. Könyörgő imádságom után pár hónappal már láttam, hogy Isten feltámasztotta, amit halottnak hittem.

Bár nem történt változás minden körülményben, a szívem megnyugodott. A reménységem feltámadt.

Jézus megmutatta, hogy Ő legyőzi a halált: itt, ebben a világban, egyszer s mindenkorra. Isten messzehangzó Igen!-t felelt a kérdésemre. Igen, le tudja, és le akarja győzni a halált. Nem kell az örökkévalóságra várnom, hogy átéljem szívem feltámadását. És neked sem kell.

Drága Istenem, áldalak hatalmadért, amivel legyőzöd a halált - a testit és a lelkit egyaránt – itt a földön és az örökkévalóságban. Köszönöm, hogy törődsz a veszteségekkel, amik érnek, és feltámasztó hatalmaddal jelen vagy mindennapi gondjaim szintjén is. Átnyújtom neked szomorúságomat, fájdalmamat, kérem, hogy gyógyító érintésed adjon nekem új életet. Jézus nevében, Ámen.



(Encouragement for today, 2011.04.23. Glynnis Whitwer, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest.com)

Kincset találtam -- Egy Jézusban a Messiást felismerő rabbi beszéde a megváltásról az idei Jom Kippur ünnepén.


… a Jom Kipur az engesztelés napja. A ros hasánának a központi üzenete a megtérés. A kürtnek a hangja Isten kiáltása felénk, hogy térjünk meg Hozzá. Ezután tíz nap önvizsgálat következik, mialatt átgondoljuk kapcsolatainkat is. Ez az időszak az engesztelés napjával, a mai nappal zárul. Az engesztelés napja tökéletes képe annak az abszolút kiengesztelődésnek, amiben részünk van Krisztusért, a Messiásért. Tökéletes képe a Messiás halálának és feltámadásának értünk.
Amíg a templom állt Jeruzsálemben, ez volt az egyetlen nap az évben, amikor a Főpap belépett a Szentek Szentjébe. Vérrel lépett be, amit feláldozott önmagáért, a családjáért és az egész népért. Aztán kijött a Szentek Szentjéből, és mivel élve jött ki, mindenki, aki a Templom udvarán volt, örömujjongásban tört ki. Miért? Mert tudták, mit jelent az, hogy életben jött ki. Azt jelentette, hogy az áldozat, amit helyettük és értük mutatott be, elégséges és elfogadható áldozat volt. Milyen fantasztikus képe annak, amit értünk Jézus, a Messiás tett! A Templom volt az egyetlen hely, ahol a szent Isten találkozott a nem szent, bűnbánó néppel. Így Jézus is, Jesua, a Messiás, a testben megjelent Isten lejött hozzánk. Ő a Templom, Ő az a hely, ahol a szent és igaz Isten találkozik a nem szent, bűnbánó emberrel. Éppen úgy, ahogy a Főpap közbenjárt értünk, az Írás azt mondja, hogy Jézus örökké él, hogy közbenjárónk legyen. Éppen úgy, ahogy a Főpap egyszer belépett a Szentek Szentjébe, hogy áldozatot mutasson be értünk, úgy jött Jézus a maga tökéletes életével, mint egyetlen végső áldozattal minden bűnért. És ahogy a Főpapnak élve kellett kijönnie, jelezve, hogy az áldozat elégséges volt és elfogadható, Jézusnak vissza kellett jönnie a halálból. Ez a bizonyítéka, hogy az áldozat, amit Jézus megtett értünk, elégséges és elfogadható volt Istennek.
Honnan tudhatjuk, hogy Jézus ezt valóban megtette értünk? Onnan, hogy ezt a próféták előre megmondták. 700 évvel azelőtt megjövendölték, mielőtt Jézus a földön járt volna. A zsidó iratokban megjövendölték. Ézsaiás próféta könyvében, abban az igeszakaszban, amit ma este már hallhattunk.
Szeretném alaposabban megvizsgálni ezt az igét ma. Három kérdést szeretnék maguknak föltenni. Mit tett az Úrnak ez a Szolgája értünk? Miért tette ezt? Hogyan kellene erre válaszolnunk?
Vegyük magunk elé az Ézsaiás 53-at.
„Ki hitte volna el, amit hallottunk, ki előtt volt nyilvánvaló az ÚR hatalma? Mint vesszőszál, sarjadt ki előttünk, mint gyökér a szikkadt földből. Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna. Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele. Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az ÚR őt sújtotta mindnyájunk bűnéért. Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját. Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?! A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul. Az ÚR akarata volt az, hogy betegség törje össze. De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él. Az ÚR akarata célhoz jut vele. Lelki gyötrelmeitől megszabadulva látja őket, és megelégedett lesz. Igaz szolgám sokakat tesz igazzá ismeretével, és ő hordozza bűneiket. Ezért a nagyok között adok neki részt, a hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban, hiszen önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért.”
Mit tett valójában a Messiás, az Úr Szolgája értünk? E szöveg szerint meghalt, kifizette a váltságdíjat a mi bűneinkért, és föltámadt. Hatszor találjuk leírva ebben a rövid igeszakaszban, hogy a mi bűneinkért ő fizette meg az árat. Hatszor! Ha Isten csak egyszer mond valamit, akkor is oda kellene figyelnünk, de ebben a részben, Ő hatszor mondja ezt el nekünk! Olvassuk el a 4-5. verset.
Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.
Most a 6-ot.
Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az ÚR őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.
Hallgassuk meg újra a 8. verset.
Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?!
Most a 10. verset.
Az ÚR akarata volt az, hogy betegség törje össze. De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él. Az ÚR akarata célhoz jut vele.
A 11-et.
Lelki gyötrelmeitől megszabadulva látja őket, és megelégedett lesz. Igaz szolgám sokakat tesz igazzá ismeretével, és ő hordozza bűneiket.
Hallgassuk meg újra a 12. verset.
Ezért a nagyok között adok neki részt, a hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban, hiszen önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért.”
Hatszor említi meg ez az igeszakasz, hogy a mi bűneink árát Jézus fizeti meg.
Röviddel ezelőtt, evangéliumi füzetkéket osztogattam a Keletinél, és beszélgettem egy fiatalemberrel, aki nagyon érdekes kijelentést tett. Azt mondta nekem: „Én nem szoktam vétkezni. Soha nem követtem el bűnt.” „Biztos vagy benne?”- kérdeztem. „Tökéletesen.” „Soha nem érezted, hogy meg kellett volna tenned valamit, amit nem tettél meg? Nem tettél olyat, amit nem kellett volna megtenned? Nem okoztál csalódást senkinek?” Mire ő: „Nem, soha”. „Egészen biztos vagy benne?” „Igen, biztos vagyok. Én sosem vétkezem.” Kérdeztem: „Honnan tudod?” Azt mondja, hogy „Ha bűnt követnék el, akkor érezném, és pontosan tudnám.” „Tényleg?” - kérdeztem. És akkor elmagyaráztam neki valamit.
Egyik módja, ahogy a Biblia megmagyarázza, mi a bűn, az, hogy egy betegség. Pontosabban: lepra. A lepra egyik legrettenetesebb vonása, hogy a betegség elpusztítja azt a képességünket, hogy fájdalmat érezzünk. Ezért tudnak az ujjak elrohadni és leesni. Nincs fájdalom, ami figyelmeztetne, hogy veszélyben vagyunk. Ez az egyik kép, amivel a Biblia lefesti a bűnt. Olyan, mint egy betegség, ami morálisan érzéketlenné tesz. Nem érezzük, amikor bűnt követünk el. Gondoljátok, hogy a gyilkos átérzi, hogy ő most gyilkol? Többnyire nem. Igazolva érzi magát, mentséget talál tettére, vagy az egészet lényegtelennek tartja. A bűn betegsége morálisan érzéketlenné tesz minket. Három dolgot jegyezzünk meg a bűnről, mint betegségről.
Bennünk van, akár érezzük, akár nem. Akár elhisszük, akár nem. És halálos betegség. Ugyanúgy, mint a lepra.
Egy másik dolog, amit tudnunk kell a bűn betegségéről, hogy nevetséges azt gondolni, hogy meg tudjuk gyógyítani jócselekedetekkel, helyes élettel. Ha itt állnék önök előtt leprásan, és megkérdeznék tőlem, mit teszek a gyógyulásomért, mit gondolnak, mit válaszolnék? Hát én jócselekedeteket hajtok végre, kedves vagyok az emberekhez, igaz életet élek, mindenkit szeretek. Mit szólnának ehhez? Oké, ez rendben van, rabbi, de ez nem gyógyítja meg a betegségedet, ami közben megöl téged. Annak, ahogyan élsz, semmi köze ahhoz, hogy meg fogsz halni! Bármennyi jócselekedetet viszel végbe, az nem fogja meggyógyítani a betegséget, ami megöl téged! Ezt mondanák nekem.
A harmadik dolog, amit tudnunk kell a bűn betegségről, a következő: mi szeretjük a bűneinket. Inkább maradunk a betegségünkben, a bűnben. Ha pszichológiai betegségben élnénk, a pszichológus azt mondaná, hogy tagadásban élünk. Morális értelemben valóban tagadásban élünk. Azt mondjuk, minden rendben van, jól vagyunk, mert valójában szeretjük azt, ahogy élünk. Szeretem a bűneimet, amikhez ragaszkodom. És nem akarom, hogy bárki azt mondja, hogy ezeket föl kell adnom.
Betegek vagyunk. A bűn halálos betegsége van rajtunk. De Jézus biztosította számunkra a szellemi-lelki gyógyulás lehetőségét. Hogyan? Térjünk vissza újra a 4-5. versekhez.
Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.
Hogy tudott ő lelkileg meggyógyítani minket? Úgy hogy elviselte a gyászunkat, hordozta fájdalmainkat, átszúrták a mi bűneink miatt, összetörték a mi vétkeink miatt. Erről írnak ezek a versek. Lehetővé tette tehát számunkra, hogy szellemi értelemben jól legyünk, azzal, hogy kifizette a büntetést a mi bűneinkért. Az 5. vers második részében azt mondja, Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.
Miért? Miért tette ezt? Miért szenvedett? Miért vette át a mi büntetésünket? Mert ennek meg kellett lennie.
Azt mondja a 6. vers, hogy olyanok vagyunk, mint az eltévelyedett juhok. Az eltévelyedés nem csak azt jelenti, hogy rossz irányba megyünk. A sorsunkról van szó. Azok a juhok, amelyek elcsatangolnak, elpusztulnak. Nem tudnak életben maradni, ha letérnek az útról, amin a pásztor vezeti őket. Nem találnak élelmet, nem találnak vizet, nem tudják megvédeni magukat a farkasoktól. Az eltévelyedett juhok halott juhok.
Miért fizette meg Jesua a bűneink árát? Mert ennek meg kellett történnie, hogy megmentsen minket. Hogy visszarakjon minket a helyes útra. De miért tette meg ezt értünk? Mert túlságosan szeret minket ahhoz, hogy hagyja, hogy meghaljunk. Hogyan állhatna ott, és hagyja, hogy mi megöljük magunkat? Szeret minket. Nagyon. Azt mondja az írás, hogy örömmel töltötte el a Messiást, hogy a bűneinkért meghalt. Hogy ellenállás nélkül, önként ment a halálba. A szívében való szeretet miatt.
Néhányan tudjátok, hogy három gyermekem van. Nagyon szeretem őket. A legidősebb Lea, már fiatal hölgy, Joel a fiúnk neve, és Elisabeth a harmadik gyermekünk, a kisebbik leányunk. Tételezzük fel, hogy halálos betegek. Hogy ez a betegség megfosztotta őket az érzékelő képességüktől. Ha szólítanám őket, nem hallanák. Belépnék a szobába, de nem vennék észre, hogy jövök. Megérinteném a vállukat, és nem éreznék az emberi érintést. Ha gyengéden elsimítanám a hajukat a homlokukról, ők önkéntelenül megütnének, hogy elkerüljék a veszedelmet. Tételezzük fel, hogy ez a betegség teljesen tönkretenné a velük való kapcsolatomat. Néhány hónap múlva meghalnak, és elveszítem őket örökre. Mit éreznék ezzel a betegséggel kapcsolatban? Ha szeretem a gyermekeimet, hogy viszonyulnék ehhez a betegséghez? Minden sejtemmel gyűlölném ezt a betegséget. És minden lehetséges módon meg akarnám szabadítani őket ettől a betegségtől, és helyreállítani a kapcsolatomat velük. Képzeljük el, hogy egy nap olyan hangosan tudnék kiáltani, hogy meghallanának belőle valamit. „Figyeljetek, ti most haldokoltok, de nem kell, hogy meghaljatok! A betegségnek szüksége van egy testre, amit megölhet. Adjátok át a betegséget! Adjátok ide nekem! Én halok meg! Ti megszabadultok! Add nekem a betegségedet! És ők megkérdezik: miért teszed meg ezt? És én azt mondanám, azért, mert túlságosan szeretlek ahhoz, hogy hagyjalak meghalni. Hogy állhatnék itt, hogy nézzem, ahogy meghaltok. Adjátok nekem a betegséget! De papa, ha tied lesz ez a betegség, te fogsz meghalni. Én erre azt mondom, ez így igaz. Meg fogok halni. De nem maradok halott. A halál nem tud fogva tartani. Visszatérek. Három nap múlva. Adjátok ide a betegséget! Ti megszabadultok, én visszajövök a halálból, és soha semmi nem fog többé elválasztani minket egymástól. Sem magasság, sem mélység, sem angyalok, sem démonok, sem a jelenkor, sem az eljövendő, sem semmi az egész teremtett világon. Semmi nem fog többé elválasztani titeket tőlem. Csak adjátok ide a betegséget.
Ezt tette. Magára vette a bűnünk betegségét. Mert ezt meg kellett tenni. Mert eltévelyedtünk, és haldokoltunk. És túlságosan szeretett minket, hogy csak álljon, és hagyja, hogy meghaljunk. És visszajött a halálból. Miért? Ugyanúgy, mint a Főpap Jom Kippur ünnepén, hogy tudhassuk, hogy az áldozat, amit értünk bemutatott, elégséges volt és elfogadtatott. Visszajött a halálból, hogy hozzá mehessünk. Hogy bocsánatot kérhessünk tőle a bűneinkért. Hogy megköszönhessük neki az áldozatot, amit értünk hozott. Visszajött a halálból, hogy újraépülhessünk általa.
Mit kezdünk a hallottakkal? Azt kérdezi a próféta a szakasz elején, hogy ki hiszi el az üzenetet, amit mondunk? Mihez kezdünk azzal, amit Jézus értünk tett? Megtehetjük, hogy nem törődünk vele. Csak elmegyünk mellette. Azt mondja a 2. vers, hogy nem volt vonzó a külseje, megvethetjük, amiért elmondja rólunk az igazat. A 3. vers azt mondja, hogy megvetett volt, lenézték az emberek. Elfordulhatunk tőle, megtagadhatjuk, attól félve, hogy mit mondanak majd az emberek. Azt mondja a 3. vers, hogy elhagytuk őt, néhányan még az arcukat is eltakarták, hogy ne hozhassák őket kapcsolatba vele. Mondhatjuk, hogy nekünk nincs szükségünk Jézusra, majd mi meggyógyítjuk magunkat, a betegségünket, megtalálom én a saját utamat. De a Példabeszédek könyvében Isten azt mondja, van olyan út, ami helyesnek tűnik az emberek szemében, de a halálba visz. És Jézus könyörgött nekünk, amikor a földön járt: én vagyok az út, mondta, az igazság, az élet. Senki nem mehet az Atyához, csakis rajtam keresztül.
Mit kezdünk azzal, amit értünk tett? Ó, titokban én hiszek. Hiszek benned, és követni akarlak, szeretlek. De nem akarom, hogy bárki tudjon erről, nem mondom el senkinek, rendben? Nem, nincs rendben. Ezzel Jézusból prostituáltat csinálunk. Titkos szeretőt. Olyan valakit, akihez titokban osonunk éjszaka, és azt mondjuk neki: szeretlek, szeretlek. De nem akarjuk, hogy erről tudjanak a barátaink vagy a családtagjaink. Ha kérdezik, letagadjuk. Nem, nem, dehogy hiszek benne, dehogy követem. Nem is ismerem.
Azok, akik házasságban élnek, akik szerelmesek, mit szólnátok hozzá, hogy ha az, akit minden képzeletet felülmúlóan szeretsz, azt mondaná, én is szeretlek, és vágyom rád, de ezt nem ismerem el senki előtt. Nem akarom, hogy bárki tudjon erről. Mert szégyellek. Ezentúl is szeretni foglak titokban, jó? Mit mondanál erre? Azt mondanád, hogy nem, nem jó.
Jézust nem lehet titokban szeretni. Nyíltan kell, hogy kövessük.
És van még valami, amit tehetünk azzal, amit ő tett értünk. Elhihetjük az üzenetét. Megtérhetünk. Kérhetjük, hogy bocsásson meg, és állítsa helyre az életünket. Olvassuk újra figyelmesen a 4-5-6. verseket.
Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az ÚR őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.
Mit tett Jézus értünk? Meghalt a mi bűneink büntetéseként és feltámadt a halálból. Miért tette ezt? Mert túl szenvedélyesen szeret minket ahhoz, hogy hagyjon meghalni. Mit kezdünk tehát ezzel az üzenettel? Sok évvel ezelőtt Németországban éltem. Egy zsidó hölggyel beszélgettem, Mirjammal. Megmutattam ezt az igeszakaszt neki. Elolvasta a saját Bibliájában, és hatalmasra nyitotta a szemét. Én tudom, hogy ez Jézust írja le, mondta. Igen, mondtam, pedig 700 évvel azelőtt íródott, hogy Jézus itt járt a földön. A népünk miért nem hisz ebben? – kérdezte. Mirjam, mondtam, nem helyesen teszed fel a kérdést. A helyes kérdés ez: miért nem hiszel te? Miért nem hiszel te ebben az üzenetben? Bátran azt mondta: hiszek. Te miért nem hiszel? És te, te miért nem hiszel? Miért?







http://zsidokjezusert.org/yomkipur2013.html

2016. március 26., szombat

Ha igazán szeretnél, akkor…

„Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” 

Róm 5,8

Hogy tehette ezt velem?
Pörögtek a gondolatok a fejemben, ránéztem az órára, éjjel 1:25 volt. Legközelebb 2:15. Átfordultam, hogy ne világítson rám a számok piros fénye, és reméltem, hogy vissza tudok aludni, mielőtt az ébresztőóra megszólal. De a gondolataim nem hagytak nyugton.
Napközben megtudtam valamit a fiamról, és volt egy nagy vitánk emiatt. A hír megrendítette anyai önbizalmamat, és mindenféle kérdést támasztott bennem: El fogom veszíteni a fiamat? Elindult lefelé a lejtőn, elhagyván a helyes utat? Mit csináltam rosszul?
A sötét éjszakai órában gyötrődve sikerült egy igen veszélyes helyre érkeznem: kételkedni kezdtem fiam szeretetében.
Ami azt illeti – érvelt álmos tudatom -, ha igazán szeretne, sosem tette volna ezt meg. Tudta, mennyire ellenzem, és mégis mellette döntött. Hogy volt képes?
Ahogy ez a gondolat megfogant, a szívem sebezhetővé vált, és védelemre volt szüksége. Valami azt súgta: burkolózz be – és falak kezdtek felépülni a szívem körül.
Nem először fordult elő, hogy el akartam zárkózni az elutasítás elől.
Sajnos, hajlamos vagyok rá, hogy elvárjam azoktól, akiket szeretek, hogy úgy viselkedjenek, ahogy nekem megfelel – hogy olyan döntéseket hozzanak, amiket elvárok. De legalább kérjék ki a véleményemet, és vegyék is figyelembe, amit mondok. Ha ez nem történik meg, akkor levonom a tanulságot: nem szeretnek.
A fájdalmas felismerés nehéz perceiben az tűnik biztonságosnak, ha falat húzok a szívem elé, mikor úgy érzem, elutasítanak vagy nem törődnek a véleményemmel. Csakhogy ez egy nagyon magányos út. És távol van attól, amit Isten szánt nekem.
Évek óta harcolok ezzel a hozzáállással, és Isten egyfolytában igyekszik rámutatni, mennyire hazug az a biztonságérzet, amit el akarok érni.
Másokat szeretni nem könnyű. Isten nem arra hívott, hogy védekezzem, ha szeretetet érzek. Arra hívott, hogy támadjak.
Ami azt illeti, Isten elém élte ezt a fajta szeretetet, Ő maga mutatta meg nekem.
Róm 5,8: „Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” Hogyan értelmezem ezt a mondatot? Így:
Mialatt én olyan döntéseket hoztam, amik fájdalmat okoztak Neki - Isten elküldte értem a Fiát, Jézust.
Mialatt én elutasítottam Isten útjait - Fiát felszegezték a keresztre.
Mialatt én az önzés könnyebb és kényelmesebb útját választottam - Jézus meghalt értem a kereszten.
Énérettem! És teéretted! Nem mindig hozunk jó döntéseket. Távolról sem vagyunk tökéletesek. Néha zavaró, kockázatos, nehéz szeretni minket. Isten mégis támadó hadműveletet indított szeretetével.
Az én rossz döntéseim éppúgy fájdalmasak Istennek, mint a gyermekem rossz döntései nekem. De Isten sosem akart nekem lelkiismeret furdalást okozni azzal, hogy így szól: „ha igazán szeretnél, akkor ezt nem tetted volna”.
Ami azt illeti, Isten épp az ellenkezőjét tette. Mikor oka lett volna elítélni engem szándékos, önző döntéseim miatt, ő ahelyett, hogy rám rakta volna, inkább fel akart szabadítani a bűntudat alól.
Térdre kényszerít ez az igazság. Hogy állíthatok mások elé súlyos elvárásokat, ha Isten nem akar ilyeneket állítani elém? Hogyan tarthatok vissza csak egy csipetnyi szeretetet is az igazam védelmében, ha én magam olyan sokszor hibázom?
Akkor éjjel bevallottam Istennek önző gondolataimat, kértem, segítsen, hogy tudjak bátran irgalmas lenni az ítélkezés helyett. Legyek olyan anya, aki a valódi szeretetet éli gyermeke elé, és nem azt, ami csak annak látszik.
Másnap reggel átöleltem a fiamat, mielőtt elindult az iskolába. Nem mondtam neki semmi rosszat, nem emlegettem, ami előző nap történt köztünk. Délelőtt sms-t írtam neki: „Szeretlek, kisfiam”. Ő válaszolt: „Szeretlek, anya”.
Délután bejött a konyhába. „Szia, anya, beszélhetnénk?”
Leültünk a nappaliban, és ő elmondta, belátta, mennyire helytelen döntést hozott. Látszott rajta a bűntudat, nagyon sajnálta, amit tett. Megígérte, hogy ez nem ismétlődik többé, és megköszönte a szeretetemet.
Nem minden helyzet alakul ilyen szépen. De most nagyon hálás vagyok Istennek, hogy időben közbelépett az én szívemben is, és a fiaméban is.
Bonyolult dolog másokat szeretni, és én persze nem vagyok ebben olyan jó, mint Isten. De az Ő erejével igyekszem legalább. Mindenképpen megéri a kockázatot.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy szeretsz engem hibás gondolataim, szavaim, tetteim ellenére. Segíts, kérlek, hogy szeressek másokat az ő hibás döntéseik dacára, és segíts, hogy ezzel jobban Feléd tudjam fordítani a szívüket. Jézus nevében, Ámen.





(Glynnis Whitwer: If You Really Loved Me, You Would …Encouragement for today, 2014.04.14.
www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)


Reménységem...


2016. március 25., péntek

Feltöltve hittel

„Nincs semmim sem a házamban, csak egy kis olajom.” (2 Kir 4:2)

Már szinte egy éve súlyos beteg volt a férjem. Mindent az előírások szerint csináltunk. Először elmentünk a háziorvoshoz. Az utasításai szerint jártunk el, de semmi sem változott. Ő általános orvos volt, elküldött egy specialistához. Annak az utasításait is betartottuk. Nem javult semmi. Hónapokig ingadoztunk remény és bizonytalanság között, minden új orvos vagy új gyógyszer bizakodással töltött el. Semmi sem változott. Úgy tűnt, nincs megoldás a betegségére. A hitem is hullámzani kezdett. Hittem, hogy Isten képes csodát tenni, de kételkedtem benne, hogy megtörténhet.

Ez a hosszú folyamat mind fizikailag, mind mentálisan és spirituálisan kimerített. Szerte az egész világon voltak emberek, akik imádkoztak értünk. Miért nem hallotta meg Isten, a Nagy Gyógyító, népe könyörgését, miért nem válaszolt rá? Miért nem történhet meg a csoda a férjemmel? A csodába vetett remény utolsó morzsáival a lelkében a férjem elment egy másik városba egy specialistához. Képtelen voltam már vele menni. Nem is sejtettem, hogy Isten itthon készíti elő nekem a csodát.

Azon a héten olvastam a bibliában egy asszonyról, aki hosszú ideje szenvedett már, a hite a végét járta. Kétségbe volt esve. Saját sorsom párhuzamát láttam a történetében. Ennek az özvegynek a férje még életében felhalmozott egy csomó adósságot, amit az asszony nem tudott megfizetni. Jöttek a végrehajtók, hogy elvigyék a fiait rabszolgának az adósság fejében. Maradék hitét összeszedve elment az egyetlen emberhez, aki talán még segíthetett: Elizeushoz. Elizeus meghagyta neki, hogy kérjen kölcsön üres edényeket a szomszédasszonyoktól, majd töltse meg őket azzal a kis olajjal, amije van, s adja el az olajat, hogy az árából kifizethesse az adósságát. Az asszony engedelmeskedett. Csodálatos módon az edények megteltek olajjal, s az értük kapott pénz bőven elég volt a tartozás megfizetésére.

Mialatt eltöprengtem ennek az özvegyasszonynak a kétségbeejtő helyzetén, Isten arra indított, hogy kövessem példáját. Arra kért, hogy - képletesen szólva - vigyem az üres edényeimet az oltárhoz a következő vasárnap reggeli istentisztelet végén. Nem értettem, és nem is akartam engedelmeskedni. Szomorúságom mély volt, hitem sekély. Egész héten éreztem a közelségét, és a noszogatását, hogy vigyem Elé az üres edényeket. Egész héten ismételgettem, hogy nem. Megrémültem. Nem akartam, hogy mások velem foglalkozzanak az oltárnál. És nem akartam megint csalódni.

Eljött a vasárnap reggel, és én még mindig vitáztam az Úrral. Képzeljétek a csodálkozásomat, mikor a lelkész megszólalt: Nyissátok ki a Bibliátokat a Királyok 2. könyve 4. rész 38-44. verseknél. Isten megtette nekem a csodát. Nem azt a csodát, hogy meggyógyítsa a férjem, hanem azt, hogy meggyógyítsa az én hitemet, hogy feltöltse a bennem lévő ürességet új hittel, amivel végig tudom kísérni a férjemet bizonytalan jövője útján. A prédikáció végén félve és remegve odavittem üres edényeimet az oltárhoz. Nagyon személyes, nagyon értékes percek voltak. Mintha egyedül lennék a szentélyben az Úrral. Találkozott velem, és feltöltött hittel.

Szeretnél eltelni hittel? Mély a szomorúságod és sekély a hited? Szedd össze az edényeidet, és vidd el őket az Egyetlenhez, aki segíteni tud. Az Úr találkozni fog veled. Személyes lesz és értékes a találkozás. Elég hitet fog tölteni az edényeidbe, hogy túljuss azon, amit tudsz, és túljuss az ismeretlenen is. Csak Isten tud feltölteni.
 

Uram, drága Jézus, hiszek Benned. Segíts ma, hogy higgyek Benned. Eléd hozom hitem kiürült edényeit, hogy feltöltsd őket. Nem akarok mély szomorúságban és sekély hitben élni. Tudom, hogy Te vagy az Egyetlen, aki segíthetsz. Segíts tudnom, hogy jó vagy. Jézus nevében, Ámen.
 

(Encouragement for today, 2010.08.10.www.proverbs31.org, foto:pinterest)

2016. március 24., csütörtök

Egyetlen lépéssel kezdődik minden


„Amikor Illés észrevette, befödte arcát köntösével, kiment, és a barlang szája elé állt. Egy hang megszólította, ezekkel a szavakkal: ’Mit csinálsz itt, Illés?’” 1Kir 19,13




Tizenhárom éves koromban a családdal és barátokkal a gyönyörű Hawaii szigeteken nyaraltunk. Hallottuk, hogy van a közelben egy vízesés, ami mellé kialakítottak egy sziklákba vájt vízi csúszdát. Kalandra vágyva elindultunk felfedezni a helyet.
A vízi csúszda nagyon látványos volt. Felmásztunk a sziklákon, hogy elérjünk a tetejére, s közben észrevettük, hogy a közeli peremről a helyi lurkók a vízbe ugrálnak. Nagyon izgalmasnak tűnt!
Miután vagy egy órát csúszkáltunk a természetes csúszdán (aminél szebb vízi csúszdát azóta se láttam), figyelmünk egyre inkább a szomszédos sziklára és az ugró gyerekekre fordult. Egymásra néztünk: ki veszi a bátorságot, hogy elsőként a külföldiek közül felmásszon és leugorjon.
Mindig is versengeni szerettem a fiúkkal, hát jelentkeztem.
Felmásztam a szikla oldalán kialakított ösvényen. Kiléptem a peremre, ahol egy sziklanyelv nyúlt ki 20 méter magasan a víz fölé, és lenézve komolyan tisztelni kezdtem a magasságot, ahol álltam. Más szóval: kezdtem bepánikolni.
A csoportunkból egy nálam kisebb fiú, Tim, velem jött a sziklára, és most megszólalt mögöttem:
- Ha nem akarsz leugrani, legalább állj félre, hogy én ugorhassak. Nyuszika!
Mialatt vissza tudtam volna vágni, egy férfi a helyiek közül, aki kicsit arrébb már öt perce figyelte, mit fogok tenni, így szólt:
- Tegyél egy lépést előre.
- Mit mond? – ordítottam.
- Lépj előre – ismételte.
- Igen – visszhangozta Tim. – Csak lépj előre.
Könnyű feladat egy lépést tenni. Egész nap ezt csináltam, raktam egyik lábam a másik elé. Mi olyan nagy dolog ebben? Tessék lépni egyet. Azzal kiálltam a szikla szélére, összeszorítottam a szememet, és tettem előre egy kis lépést. A testem rögtön a levegőbe került, és én szabadeséssel, az izgalomtól visítva zuhantam lefelé. Mikor kijöttem a vízből, úgy éreztem magam, mint egy cirkuszi akrobata egy lélegzetelállító gyakorlat után.
Te is egy „szikla” peremén állsz, és nem tudsz leugrani? Érzed, hogy Isten elvárná, hogy radikálisan változtass valamin, de képtelen vagy rá? Vannak emberek, akik ugrásra születtek. Mások olyanok, mint én: lefagynak a sziklacsúcson, nem akarnak ugrani, de arra hajlandók, hogy megtegyenek egy kis lépést.
A történelem folyamán Isten kérdésekkel, ötletekkel noszogatta népét, hogy észrevegyük, mit vár tőlünk. Mint annak az embernek a megjegyzése ott fenn a sziklán.
Hasonló céllal hangzott el egy kérdés egyik kedvenc bibliai szereplőmhöz, Illés prófétához. Illés mélyen szerette Istent. Az 1Kir 19-ben Isten harsány figyelemelterelés után halk szellő suttogásában szólt hozzá.
Egyszerű kérdést tett fel neki:
- Mit csinálsz itt, Illés?
A kérdés nem Istennek volt hasznos, nem információt akart szerezni Illéstől. Tudta a választ, mielőtt elsuttogta a kérdést. Illéshez szólt, hogy ráébressze, szedje össze magát, és vegye észre, mit akar csinálni.
Úgy háromezer évvel később tőlem is megkérdi Isten:
- Mit csinálsz itt, Shelene?
A kérdés azt szolgálja, hogy gondoljam át, hol tartok. Döntsem el, merre kell továbbmennem. És noszogat, hogy tegyem meg a következő lépést.
Nem kell ugranom. Csak lépjek egyet.

Uram, segíts, hogy felismerjem hangodat, ha szólítasz. Segíts, hogy lássam hűségedet, és bízzam benne, hogy a legjobbat akarod nekem. Égesd szívembe a vágyat, hogy mindig el akarjam végezni a feladatot, amit rám bízol. Adj erőt és bátorságot, hogy megtegyem az első lépést afelé, amit elvársz tőlem. Jézus nevében, Ámen.




forrás: Shelene Bryan: Every Doing Starts With a Step Encouragement for today, 2014.04.29.
www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

2016. március 23., szerda

Távolról követve

„Péter távolról követte, egészen be a főpap udvarába. Ott az őrség tagjaival együtt leült és melegedett a tűznél. A főpapok és az egész főtanács bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy halálra ítélhessék, de nem találtak.” Mk 14,54-55 

 

A kis vidéki templom hátuljában ülve esetlenül lapozgattam az ott talált öreg Bibliát. Húsvét hete volt az érettségi évében. Több mint egy éve, egy ifjúsági tábor esti tábortüzénél átadtam már magam Jézusnak, de még nem tudtam, mit hol találok meg gyorsan a Bibliában.

Nagypénteken szolgálatot teljesítettem a templomunkban rendezett nyílt napon. Más volt, mint a megszokott szolgálat, mikor adott napokon összejöttünk, énekeltünk. Aznap bárki betérhetett a templomba, és egyénileg, csendben olvashatott valami lelki olvasmányt, elmélkedést és a hozzá kapcsolódó igéket.

Akkor találkoztam, elmélkedő olvasás közben, az evangéliumban Péter apostollal. Péter viselkedése, aki később olyan bátran tanúskodott Krisztusról, igazán nem volt hősiesnek mondható Jézus elárulásának és keresztre feszítésének idején. Bár azelőtt azt bizonygatta, hogy ha mindenki elfordul is Jézustól, ő hűséges marad hozzá, Jézus tudta az igazságot. Az igazság pedig az volt, hogy Péter meg fogja Őt tagadni, nem is egyszer, de háromszor egyetlen éjszaka alatt.

Péter tagadása előtt még valami létrejött: a növekvő távolság Péter és Jézus között. Bár Péter állandó társa volt, mikor Jézust letartóztatták, valahogy megszűnt a „mindig melletted leszek” magatartása. Mai alapigénk világosan kimondja: „Péter távolról követte” Jézust.

Fiatal szívem megsajdult olvasás közben. Túl közelről érintettek ezek a szavak. Frissen megtérve lelkesen beszéltem a többieknek Jézusról. Aztán látva, hogy a hit, amelyre rátaláltam, nem szerez osztatlan elismerést, lassacskán visszahúzódtam, s már nem álltam ki nyilvánosan Jézus mellett. Akárcsak Péter, én is távolról követtem.

A gyógyulás forrása a kezemben volt. Olyan közel, hogy szinte elsiklottam fölötte. A Biblia.

Ahhoz, hogy Jézus közelében maradjunk, naponta olvasnunk és elmélkednünk kell Isten Igéjét. Ha szívünket kipányvázzuk a Szentíráshoz, Jézussal való barátságunk egyre mélyül. Ennek eredményeként Ő már fontosabbá válik, mint a többiek, mint az, hogy mit gondolnak mások. Minél jobban megismerjük Istent, annál inkább beleszeretünk, és egyre kevésbé fenyeget a veszély, hogy a tömeg – vagy az ítélkezéstől, az üldöztetéstől való félelem - elsodor mellőle.

Te honnan követed Jézust? Elég közelről ahhoz, hogy ne veszítsd szem elől, de elég távolról, hogy mások ne lássák, Hozzá tartozol? Vedd kézbe a Bibliádat. Nyisd fel. Lépj be Isten Igéjébe, hogy az Ige is belépjen a szívedbe. Legyen vége az el-elmaradozásnak. Haladjunk közvetlenül az Úr oldalán, szégyenérzet nélkül, hadd lássák mások is, hogy Jézus közelében akarunk lenni, reménykedjünk, hogy ettől ők is meg akarják ismerni, ők is közelebb akarnak kerülni Hozzá.


Uram, légy segítségemre, hogy kitartsak elhatározásom mellett, mert bele akarok merülni Igédbe, és melletted akarok haladni mindig, napról-napra. Jézus nevében, Ámen.

(Karen Ehman: Following from Afar, Encouragement for today, 2013.03.19. www.proverbs31.org/devotions, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: saját)

2016. március 22., kedd

Ő tényleg szeret!

„Ő azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi benne Isten igazságossága legyünk.” 2Kor 5,21




Szívünk arra vágyik, hogy szeressenek. Szükségünk van a tudatra, hogy valaki értékel, fontosak vagyunk neki. Igazán. Hűségesen. Áradóan. Van-e valaki, aki lemondana értünk egy nagy értékű tárgyról?
Elképesztő, hogy Isten mekkora árat fizetett azért, hogy én megismerjem Őt. Felfoghatatlan, hogy Jézus elhagyta Atyját a mennyben, hogy kisbabaként megjelenjen a földön, és aztán kereszthalált haljon. Elképzelni sem tudom azt a szeretetet, amely hajlandó ekkora áldozatra. Bele se tudok gondolni, hogy feláldoznám valamelyik gyermekemet valaki más életéért. Pedig Péter így fogalmaz: „Hisz tudjátok, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki … , hanem Krisztusnak a … drága vére árán.” (1Pt 1,18-19.)
És ami még tetézi az árat: Isten, az Atya, tudta, hogy el kell fordulnia fiától haldoklása közben.
Mialatt Jézus a kereszten függött, Isten, az Atya visszavonta tőle a jelenlétét a bűnök miatt, amiket értünk vett magára. Jézus felkiáltott: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engemet?” (Mt 27,46b). Sűrű árnyék türemkedett Jézus és az Atya közé. Jézus magára maradva gyötrődött a kereszten miattad és miattam.
Egy missziós történet jutott eszembe erről a szeretetről. Dr. Margaret Brand évek óta szemsebészként dolgozott misszionáriusként Dél-Indiában. Egy-egy nap előfordult, hogy száz hályogműtétet is végzett a környéken. Egyik alkalommal elvették az áramot, s Dr. Brand megkért egy 12 éves forma fiút, hogy tartson egy erős fényű elemlámpát, aminek a világánál az orvos folytatni tudta az operálást. Dr. Brand nem volt biztos benne, hogy a gyermek képes lesz elviselni a felnyitott szemek látványát, de nem volt ilyen gond az első öt műtét alatt. A hatodik műtétnél viszont a keze megingott. „Testvérkém, tartsd rendesen a lámpát,” szólt rá Dr. Brand. De érezte, hogy a fiú nem bírja tovább a látványt. Odafordult hozzá, hogy megkérdezze, minden rendben van-e, és ekkor látta meg, hogy a gyermek arcán folynak a könnyek. „Ó doktornő, én nagyon akartam, de most nem tudok odanézni. Ő az édesanyám.”
Isten annyira szeret minket, hogy Jézust „bűnné tette értünk, hogy mi őbenne Isten igazságossága legyünk” (2Kor 5,21), ha hiszünk benne. A hatalmas ár, amit Jézus értünk fizetett, kimondhatatlanul értékessé tesz minket – hiába érezzük magunkat értéktelennek egy-egy nap végén.
Vagy nézzük más oldalról. Amikor felbecsülnek egy műalkotást, három dolgot vesznek figyelembe:
Ki alkotta?
Hány van belőle?
Mennyit adnának érte?
Te egy felbecsülhetetlen, egyedi műalkotás vagy. A világegyetem legnagyobb Művésze alkotott. Isten egyetlen Fiának életével fizetett azért, hogy kapcsolatban lehess Vele. Ennyire értékes vagy. Én egyértelműen bűnös vagyok, nem szent, mint Isten. Isten mégis annyira szeret – téged is –, hogy mérhetetlen árat fizet azért, hogy megbocsáthassa bűneinket.
Egyetlen teremtő szóval megalkotta a világot. Egyetlen érintéstől meggyógyultak a leprások. De hogy a bűnt meg lehessen bocsátani, Jézus, Isten Fia önként vállalta a halált. Mekkora, ámulatra méltó szeretet!
És kire irányul ez a szeretet? Rád és rám.
Álljunk meg egy percre, és szívjuk magunkba Isten mélységes szeretetét irántunk. Töltse el hála az életünket azért, hogy Isten hajlandó volt kifizetni az árat!

Szerető Istenem, segíts, hogy sose felejtsem el: értékemet egyedül Benned találom meg. Köszönöm az ajándékot, amit Fiadban adtál. Köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy Fiad halálával fizettél értem. Jézus nevében, Ámen.





forrás: Darlene Sala: He Really Loves Me! Encouragement for today, 2014.02.03. www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

2016. március 21., hétfő

Istenem, hova tűntél?

„Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.” Zsolt 46,1


„Anya, nem értem az egészet. Imádkozz értem, kérlek. Elbizonytalanodtam Isten gondviselésével kapcsolatban.”
Átéreztem kislányom fájdalmát, mintha velem történt volna. Tudom, milyen érzés, mikor nagyon készülsz, vágysz valamire, aztán szertefoszlik az álom. Becsukódik előtted az ajtó. Az alkalom elszáll.
Ekkor épp arról volt szó, hogy már három éve készült egy különleges próbára a nyári táborban. Eddig nem érte el a korhatárt, de idén, a negyedik táborában végre elég idős volt hozzá. Minden részpróbán sikeresen teljesített, már látta a célt maga előtt, már csak egy akadály volt hátra: meg kellett gyújtania a tábortüzet három szál gyufa, egy kis darab újságpapír és pár vékony vessző segítségével.
Meggyújtotta az első gyufaszálat, oda tartotta az újságpapírhoz, de az nem kapott lángra. Megpróbálta a második gyufaszállal, de a papír nem gyulladt meg. Ránézett a harmadik, az utolsó szál gyufára. A felkészülés egyik fő célja az volt, hogy fejlesszék a gyermekek kapcsolatát Istennel, hogy megtanulják, hogyan kommunikáljanak Vele, hogyan hagyatkozzanak Rá mindenben, a kislányom is végig imádkozott a próbák alatt. Most is, de ez már nem is ima volt, hanem segélykiáltás.
„Istenem, segíts. Könyörgöm, segíts!”- kérte, mialatt meggyújtotta az utolsó szál gyufát. Odatartotta a lángot a papírhoz, és nem akarta elhinni, amit látott. A gyufaszál leégett, a papír széle épp csak megpörkölődött.
Mikor kialudt a láng, csalódottan lehajtotta a fejét.
Kilenc lánynak jutott a megtiszteltetés, hogy elindulhatott ezen az utolsó próbán. Háromnak nem sikerült – más-más részpróbák miatt – köztük az én kislányomnak.
Egy hét múlva, mikor érte mentem, kérte, hogy elemezzük végig a történteket. Leginkább nem is az fájt neki, hogy nem sikerült letennie a próbát. Igazából az gyötörte, hogy nem tapasztalta meg Isten támogatását úgy, mint a többiek.
Azok, akiknek sikerült, lelkendezve mesélték tapasztalataikat Isten segítségéről a feladatok teljesítése közben.
„Anya, én nem értem el Istent. Hogy lehet ez, és miért?”
Olyan kérdés, aminek a megválaszolása nagy felelősség, és én nem akartam elrontani.
Megkértem, vegyük végig az eseményeket, haladjunk lépésről lépésre, és keressük Isten keze nyomát. Nagyon figyeltem minden részletre, minden szokatlanra, megmagyarázhatatlanra.
Mikor elértünk a tűzgyújtáshoz, megtaláltam. Nem volt magyarázat arra, miért nem gyulladt meg a papír. Teljesen érthetetlen. Mindenki másnál működött, ugyanabból a csomagból szedték elő a négyzet alakúra vágott papírokat.
„Drágám, ennek egyetlen magyarázata van: Isten közbelépett. Ott volt. Figyelt rád. Bíznunk kell benne, hogy célja van azzal, hogy nem tudtad folytatni a próbát. Most még nem látjuk, de hinnünk kell, hogy Isten megvédelmezett valamitől. Szeret téged, megmutatta a hatalmát.”
Kislányom a vállamra hajtotta a fejét. „Gondolod, anyu?”
„Tudom”, suttogtam.
Tudom, mert bízom az igazságban, amit Isten kinyilatkoztatott. Igazságokban, melyek horgonyként szolgálnak, hogy megtartsanak Isten kilétének valóságában.
Ő az, Akiben megnyugvást, biztonságot lelek. „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” Jn 16,33.
Itt van velem a bajban, nem vagyok egyedül: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.” Zsolt 46,1
Ő az, Aki a könnyeimmel megöntözi szívem talaját, hogy egy napon az öröm termését hozza. „Akik könnyek között vetnek, majd ujjongva aratnak!” Zsolt 126,5.
Ismerem a mély fájdalmat. De a mély reményt is ismerem. Megismételtem: „Igen, drágám, tudom.”
Olykor Isten hatalma épp abban nyilvánul meg, hogy megakadályoz dolgokat, nem abban, hogy segít, hogy megtörténjenek. Talán sosem tudjuk meg az okát. De bízhatunk Benne, aki így döntött.


Uram, köszönöm, hogy te mindig figyelsz arra, mire van szükségem és mire nincs – akkor is, ha én másként látom. Segíts bíznom Benned, a Te kezed nyomát keresnem minden történésben. Segíts, hogy a Te „Igen”-jeidet és „Nem”-jeidet védelemként és iránymutatásként értelmezzem. Bízni akarok Benned. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Encouragement for today, 2012.08.14., Lysa TerKeurst, www.proverbs31.org, fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2016. március 20., vasárnap

Kattintsunk a frissítés gombra



„Mert Isten igéje él és hat. Élesebb minden kétélű kardnál, és behatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, megítéli a szív gondolatait és szándékait.” Zsid 4,12



 Sosem történik másként. Ha leülök dolgozni a számítógéphez, mindig megzavarnak. Igyekszem egyszerre több mindent csinálni, elmélkedést írok, dolgozom egy előadáson, internetes kutatással segítek gimnazista gyerekemnek, mindezt egyszerre. Emiatt gyakran több honlap van megnyitva a képernyőn.
És akkor valami megakaszt.
Jelez a mosógép, hogy tegyem át a ruhát a szárítóba. Felforrt a víz a spagettihez. És persze: „Anya, segíts!” hallatszik fentről.
Órák múlva, mikor az ebéd már készen, a ruhákat elrendeztem, a problémát megoldottam, végre visszatérek a géphez. Ahogy újraéled a képernyő, mindent pontosan úgy találok, mint ahogy hagytam órákkal azelőtt. Változatlanul. Felfüggesztve.
Ám ahogy rákattintok a Frissítés gombra, a változatlan, érintetlen, felfüggesztett tartalom átvált friss információra.
Ugyanez történik a Biblia szavaival, amiket egy ideje már nem olvastunk. Ahogy mai alapigénk mondja, Isten igéje él és hat. Ha olvassuk, felfrissíti lelkünket, megérinti, akár meg is változtatja életünket.
Nemrég, mialatt a 23. zsoltárt olvastam, Dávid király szavai élni és hatni kezdtek. Mintha Isten rákattintott volna a Frissítés gombra a lelkemben, hogy a jól ismert zsoltár mostanra érvényes üzenetét tárja elém. Szeretném bemutatni nektek, hogy frissített fel engem ez a 6 sor.

Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm.
2Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.
3Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért.
4Ha a legsötétebb völgyben járok is, nem félek, mert te velem vagy. Vessződ és botod védelmez és megvigasztal engem.
5Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam.
6Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR házában lakom örökkön-örökké.

Felfrissít a tudat, hogy az Úr:
- megad mindent, amire szükségem van (1.v.)
- vezet és pihenést nyújt (2.v.)
- megújít és irányít (3.v.)
- nem hagy egyedül, és megvéd (4.v.)
- táplál és megtisztel (5.v.)
- követ engem, és velem tölti az örökkévalóságot (6).

 Érzed, hogy felfrissültél? Én nagyon. Isten igéjének ereje van. Valahányszor olvassuk, a több ezer éves szövegek életre kelnek, és hatni kezdenek újra! Az Ő igéje valóban él és hat. Isten szeretné megérinteni, megújítani életünket minden nap. Nagyon szeretem Isten igéjét! És azért imádkozom, hogy ha eddig még nem is, valamikor te is így legyél vele.

Uram, köszönöm, hogy igédet ránk hagytad, és olvashatjuk. Add, hogy megérezzem erejét az életemben. Jézus nevében, Ámen.




 forrás: Wendy Pope: I Need to Hit the Refresh Button Encouragement for today, 2015.02.20.  www.proverbs31.org fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu fotó: pinterest.com

2016. március 19., szombat

Uram,nem tudom, mit tegyek

„Uram, mutasd meg nekem útjaidat, taníts meg ösvényeidre!” Zsolt 25,4




Szoktad érezni, hogy csak jársz körbe-körbe, és nem jutsz előre? Legalábbis nem úgy, ahogy szeretnéd.
A körülötted lévő világ százfelé ráncigál, és már azt sem tudod, jó irányba tartasz-e.
Ha kicsit is hasonlítunk, álmaid vannak, terveket szövögetsz. De az élet néha mindent összekuszál. Legtöbb nap csak a túlélésre való, nem jutsz előre az elképzelt célok felé.
Sokféle irány van.
Túl sok a választási lehetőség.
Rengeteg kitérő, megszakítás.
Gyakran úgy érzem, hogy az egyik lábam oda van rögzítve a padlóhoz, míg a másik ide-oda rohangál. Rengeteg energia, mentális fáradság, és nem jutok előre. Ismerős?
Mennyivel jobb lenne minden reggel arra ébredni, hogy tudom az utat, s megyek céltudatosan előre. Biztos vagyok a jó irányban. Biztonságos minden lépésem, nem kételkedem magamban mindegyre.
Sokszor megtörtént, hogy valamiben biztos voltam, aztán újra elbizonytalanodtam. Mindenképpen Isten akarata szerint akarok járni, imádkozom, aztán tétovázni kezdek, nem akarok helytelenül cselekedni. Talán nem ez az, amit vár Isten tőlem. Talán félreértettem, és mégsem ez a terve felőlem.
Küszködve a határozatlansággal, a bizonytalansággal, előveszem a Bibliámat. Isten Igéjétől szoktam segítséget kérni. Pár hónapja találtam egy nagyon értékes igazság-gyöngyszemet. Irányítás iránti vágyunknak szól, megmutatja, mit tegyünk, ha tudni akarjuk, merre kell mennünk.
Dávid király fogalmazta meg ezeket a mondatokat egyik szépséges zsoltárában:
„Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem! Vezess hűségesen, és taníts engem, mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem" (Zsolt 25,4-5 UF).
Dávid király alázatos, tanulékony szívét tárják fel ezek a mondatok. Szerette volna, ha Isten irányítja, az Ő igazsága vezeti. Dávid tudta, hogy Isten az ő Szabadítója, minden reményét Abba vetette, Aki megalkotta számára a helyes utat.
Néhány sorral lejjebb megtaláljuk a választ Dávid kérésére. Olyan ígéretek ezek, amelyekre mi is bizton alapozhatjuk az életünket:
„Megbocsát az Úr és hűséges, megmutatja az utat a bűnösnek. Az engedelmeseket igazságban vezeti, az alázatosokat megtanítja ösvényeire. Az Úr minden útja kegyelem és hűség azoknak, akik megtartják szövetségét és törvényét.” (Zsolt 25,8-10).
Ezen igékre alapozva bízhatunk abban, hogy ha alázatos szívvel, őszintén keressük Isten akaratát:

1. Ő megmutatja, melyik a helyes út.
2. Ha rossz irányba fordultunk, visszavezet a helyes ösvényre.
3. Nem vagyunk egyedül. Isten vezet és tanít minket utunk során.
4. Örök szeretettel és hűséggel vezeti Isten azokat, akik engedelmeskednek Neki.

 Ha elbizonytalanodsz, ne várj napokig, hogy magad találd meg a megoldást. Nézz magadba, és ha hajlandó a szíved az engedelmességre, kérd Isten segítségét. Ha megteszed, bízzál benne, hogy Isten megmutatja az irányt.
Ha rájöttél, hogy rossz úton jársz, Istenhez fordulj segítségért, ne a világtól várd a megoldást. Ahogy elindulsz az engedelmesség útján, Isten szeretettel irányítani fog lépésről-lépésre.
Pár hónapja kértem Istent, vésse a szívembe ezeket a mondatokat, hogy mindig mindenhova magammal vigyem őket, főleg olyankor legyenek nálam, mikor azt érzem, hogy elvesztettem az irányt, és csak forgok körbe-körbe.
Ma ezeket a verseket fölötted imádkozom.

Uram, segítsd barátnőmet, aki ezt olvassa, hogy Hozzád forduljon, ha iránymutatásra van szüksége. Juttasd eszébe, hogy a világ nem tudja megadni neki, amire szíve mélyén vágyik, nem a világ kezében van a jövője, hanem a Tiédben, biztonságban. Köszönöm, hogy vezeted őt ma, Uram. Jézus nevében, Ámen.
 
 
 

 forrás: Leah Dipascal: Lord, I Don’t Know What to Do Encouragement for today, 2014.06.11. www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesekblogspot.hu fotó:saját

2016. március 18., péntek

Elég nekünk Isten?



„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő dicső gazdagsága szerint a Krisztus Jézusban.” Filippi 4,19



Elég nekem Isten? Életem eseményei gyakran visszakényszerítenek ehhez a kérdéshez. Eljutottam odáig, hogy már nem csak azt mondom, hogy Isten elég, hanem azt is, hogy elég kell, hogy legyen.
Erőfeszítés árán is ott kell tartanom a szívemet ennél az igazságnál.

Gyermekként nem ismertem fel, hogy szükségem van Istenre, de azt éreztem, hogy valami nagyon hiányzik. Hét éves koromban szexuálisan bántalmaztak. Tizenegy voltam, mikor apu elhagyott minket. Mindkét dolog letaglózott, nem hittem, hogy Isten valaha is meg tud gyógyítani. Éveken át a magam erejéből kerestem a gyógyulást, igyekeztem jól érezni magam.

Semmi sem tudott kielégíteni. Semmi sem hozta meg a várt hatást.

Ahogy múltak az évek, egyszerű hívő keresztényből Krisztust aktívan kereső és követő kereszténnyé váltam. S az életem kezdett átalakulni.Közvetlen kapcsolatom Istennel az imádságban és az állhatatos bibliaolvasás kihívás elé állított.

 Rájöttem, hogy amikor valamilyen csapás ér, akkor tudok tovább lépni, ha felteszem magamnak a kérdést: „Elég nekem Isten?”
Amikor elárul egy barátom, elég nekem Isten?
Ha meg kell bocsátanom, ami megbocsáthatatlannak tűnik, elég nekem Isten?
Amikor a gyermekem olyan utakon jár, ami kívül esik a látókörömből, elég nekem Isten?
Amikor a házasságom a szakadék szélére kerül, elég nekem Isten?
Amikor valaki nem bocsát meg, elég nekem Isten?
Amikor édesanyám rákban haldoklik, elég nekem Isten?
Amikor mások nem ismerik fel az értékeimet, elég nekem Isten?
Amikor szakmailag vakvágányra kerülök, elég nekem Isten?
Amikor ellenem támad valaki, akit szeretek, elég nekem Isten?
Amikor a hiteleim miatt nem tudom kifizetni a számlákat, elég nekem Isten?
Amikor üldöz a múltam, elég nekem Isten?
Amikor meginog az egészségem, elég nekem Isten?
Amikor mindenben csalódom, elég nekem Isten?

Legutóbb, mikor feltettem magamnak a kérdést, hogy „Elég nekem Isten?”, kinyitottam egy kis dobozt, amiben egyik barátomtól kapott, személyre szabott bibliai idézeteket tartok. Miközben hangosan végigolvastam az igéket, kételkedő gondolataim lassan elcsitultak.

Rájöttem, hogy a válasz a kérdésemre, „Elég nekem Isten?” mindig ugyanaz: Igen, elég.
Semmire sincs garancia itt a földön. Ha mindent elveszítenék is, Jézusomat senki nem vehetné el tőlem. Akár hegyoldalra épült palotában, akár szalmakunyhóban élek, Jézus az enyém. Akár mellettem áll a világ, akár ellenem fordul, Jézus velem van. Amikor földre dönt valami, felkapaszkodom térdelésbe, és megtalálom Jézusom.

Amikor úgy érzed, az élet jobban sújt, mint amit el tudsz viselni, ne add fel. És ne higgy a hazugságnak, hogy Isten nem elég. Ehelyett tedd fel magadnak a kérdést: „Elég nekem Isten?” Majd ültesd el a szavait jó mélyen a szívedbe, hogy bármikor elő tudd venni a választ: „Igen, elég.” Elég nekem Isten, és elég neked is: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő dicső gazdagsága szerint a Krisztus Jézusban” (Filippi 4,19).



Uram, segíts felismernem és észben tartanom, hogy a minden körülmények közti elégedettség titka Te vagy. Segíts, hogy mindig, bármi történik, tudatában legyek jelenlétednek az életemben. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.08.17.
www.proverbs31.org

2016. március 17., csütörtök

Be nem teljesült vágyak

„Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és ő megjutalmazza azokat, akik keresik őt.” 

Zsid 11,6

Áhítoztál-e már annyira valami után, hogy belefájdult a szíved, ha csak rá gondoltál? Annyival jobb lenne az életed, ha megkapnád.
Boldogabb lennél.
Elégedettebb.
Teljesebb lenne az életed.
Kielégítőbb.
Nyugodtabb.
Elképzeljük magunkban, hogy miénk az a dolog, az az ember, az a lehetőség. És ettől minden megszépül, minden jobb lesz. Akkor miért nem teljesíti Isten szívünk vágyát?
Mert azt akarja, hogy eresszük el, és adjuk át neki.
Hmm.
Nem ilyen válaszra vártunk. Miért hagyja Isten, hogy itt fájjon bennem a vágy, és nem tesz semmit, hogy kielégüljön? Megtehetné. Képes lenne rá. Ha mégsem teszi, az nem szép tőle. Nem jó. Idegesítő.
Könnyű lehangolódni, ha mindig visszautasítanak.
Reménykedünk, hogy valami be fog következni. Megtaláljuk az igazit. Megkapjuk a munkát. Meggyógyulunk végre. Esélyt kapunk. Helyre jön egyik családtagunk élete. És újra meg újra csalódnunk kell. Ilyenkor könnyen lejtőre kerülünk. El kezdünk távolodni Istentől, mert úgy érezzük, megbántott.
Ez történt, mikor a férfi, akinek a felesége akartam lenni, közölte, hogy találkozott az igazival. Ez történt, mikor mégsem vettek fel az állásra, amitől anyagi gondjaim megoldását vártam. Ez történt, mikor a fiunk nem jutott be abba az alapítványi iskolába, amit kiszemeltünk neki, ami tökéletesen illett volna hozzá.
Minden ilyen esetben dönthettem: hagyom, hogy emésszen a be nem teljesült vágy, vagy bízom Isten akaratában, és megnyugszom.
A bizalom felajánlásaként adjuk át Istennek azt, amitől könnyen elcsüggednénk. „Feladhatjuk”vágyunkat, de nem csüggedt önmegadással, hanem fel, Isten kezébe: „Történjék bárhogyan, elfogadom a válaszodat, Uram, és bizalommal indulok tovább.”
Gondoljunk a Szentírás ígéretére: „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és ő megjutalmazza azokat, akik keresik őt” (Zsid 11,6).
Bizony, néha annyira keresem vágyam teljesülését, hogy megfeledkezem arról, hogy Istent keressem. De akkor elmarad a jutalom is. Pedig az Ő jutalma az egyetlen dolog, ami ki tudja tölteni a bennem lévő űrt.
Igen, még mindig küzdök a be nem teljesült vágyakkal.
De ma már ritkábban, mint tegnap.
És ez jó. Nem könnyű, de jó.


Uram, abba akarom hagyni vágyam kergetését, hogy több erőt, nagyobb figyelmet fordíthassak a Te keresésedre. Eleresztem, nem ragaszkodom hozzá. Áldalak, Uram, önmagadért, és azért, amit adni fogsz, hogy kitöltse a hiányt, amit vágyam eleresztése okoz. Jézus nevében, Ámen.





(Encouragement for today, 2012.03.01. Lysa TerKeurst, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2016. március 16., szerda

Hitre találni a ködben

„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgokról való meggyőződés.” Zsid 11,1


Lecsapott a valóság, hogy odafigyeljek rá. Két órával azelőtt indultam el egy lelkesítő keresztény konferenciáról. Tele voltam reménnyel, Jézus szeretetével, világosan láttam életem irányát, és készen álltam rá, hogy bátran továbbinduljak. Legalábbis így gondoltam.
Az autó hangszóróiból egyenesen a szívembe áramlott a vidám dicsőítő zene, és én lelkesen énekeltem a dalokat. Majd hirtelen abbahagytam.
Az ujjaim kifehéredtek, ahogy megszorítottam a kormányt, mikor egy forduló után lefelé a hegyről vastag ködbe érkeztem. Olyan sűrű volt, mintha egy takarót terítettek volna a tájra és a kocsimra.
Százszor végigmentem már ezen a jól ismert úton. Most mégis pánik szorította össze a szívemet.
Meresztgettem a szemem, hátha túllátok a kocsi orrán. Tudtam, hogy ott vannak a fehér vonalak a kétsávos út közepén, de nem láttam őket. Csak egyre voltam képes: Istenhez kiáltani. - Uram, nagyon félek. Vezess, kérlek. Te ugyanaz az Isten vagy, mint akit a derűs, napfényes hegytetőkön megtapasztalok, amikor mérföldekre el tudok látni. De most semmit sem látok. Mutasd az utat, kérlek. Minden kétségessé vált, amit tudni véltem.
Ahogy araszolgattam előre, a felemelő háromnapos konferenciára gondoltam. Azért hívott oda Isten, hogy teljes bizalommal szolgálhassam őt. Ezt olyan biztosan tudtam, mint az, hogy hogy hívnak.
És lám, alig néhány órával később már kételkedem Istenben. Nagyon féltem. De vezetnem kellett tovább. Mást nem tehettem, csak kétségbeesetten szólongattam: - Uram, segíts! Uram, segíts! Segíts, hogy továbbmenjek. Segíts, Uram!
Úgy egy órával később letértem a kanyargós hegyi útról, és befordultam a szállásom kocsibejárójára. Kimerült voltam. Nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán vettem-e mély levegőt, mióta a ködbe kerültem.
A kezem még mindig remegett, mikor a sötétben kinyitottam a kocsi ajtaját. Mélyen beszívtam a ködös hegyi levegőt, és a bejárathoz mentem. Odabent első dolgom az volt, hogy térdre boruljak, és hálát adjak Istennek azért, hogy megúsztam. Akkor fogtam fel, hogy egy tanítást életem át: A ködös éjszakákban mély hit terem.
Azóta kerültek még elém „ködfoltok” a hitem útján. A kételkedés gyakran egy-egy felemelő élmény után jelentkezik, amikor átélem Isten jelenlétét, és tisztán látom, mi a célja velem. Ilyenkor próbára tevődik a hitem.
Alapigénk arra tanít, hogy hit az, amikor bizonyosságra lelünk a bizonytalanban. „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgokról való meggyőződés” (Zsid 11,1).
Ezt a fejezetet, a Zsidókhoz írt levél 11. részét, sokan tartják a „Hit Termének” a Bibliában. Szeretem olvasni a különleges hit példáit Ábeltől Ábrahámon át a prostituált Ráhábig. A „Hit Termében” helyt kapott „díjazottaknak” mind voltak ködös szakaszaik életük útján.
Isten veled van, bárhol légy is. Akkor is, ha épp felemelő, derűs órákat élsz meg a hegytetőn, akkor is, ha vakon vonszolod magad előre életed legködösebb éjszakájában. Tudd, hogy Isten ugyanaz a derűs napon és a ködös éjjelen.
Bár kapnánk ebből biztatást, hogy találjuk meg és erősítsük hitünket a ködben is és a napfényben is. (Angolul szójáték: in the SON – a Fiúban. A nap /sun/ és fiú /son/ szót ugyanúgy ejtik.)


Uram Jézus, Te vagy a Kősziklám és a Megváltóm. Köszönöm neked azokat a drága időszakokat, amikor érzem jelenlétedet, és felismerem életem célját, amire hívsz. Bocsásd meg, ha elfog a kétség, mikor ködbe kerülök. Köszönöm, hogy próbára teszed és finomítod hitemet. Kérlek, irányítsd minden léptemet. Segíts, kérlek, hogy véghezvigyem, amire hívsz, akkor is, ha félek a sötét óráktól, a ködös helyzetektől, amiket át kell élnem. Tied vagyok. Enyém vagy. Jézus nevében, Ámen.

(Danya M. Jordan: Finding Faith in the Fog, Encouragement for today, 2015.05.19., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest.com)

2016. március 15., kedd

Kérlek, szólj közbe

„Az Úr parancsai egyenesek, földerítik a szívet, útmutatása érthető, megvilágítja a szemet.” Zsolt 19,9




 Nem tudom, nem azért szalasztjuk-e el a legjobb alkalmakat a bizonyságtevésre mi, keresztények, mert mindig rohanunk valahová.
Nemrég történt. Minden gondolatomat lefoglalták előttem álló tennivalóim.
Mialatt a stoplámpánál álltam, felhívott egy ismerősöm, és panaszkodni kezdett, hogy a fia reggel otthon felejtette az uzsonnáját és az iskolai egyenruhához tartozó övet. Ismerősöm hiába próbálta hívni a férjét, aki iskolába vitte a gyereket. Ő maga egy újszülöttel volt otthon, nyűgösen az álmatlan éjszaka után. Ez az egész tehetetlenség nagyon nyomasztóan hatott rá.
Biztos kap a gyerek ennivalót a barátaitól, akik meg fogják osztani vele a maguk uzsonnáját, de az öv, az nehezebb dió. Amikor észreveszik, hogy nincs öv a gyereken, fel fogják őt hívni, hogy vigye be. Kocsival 20 perc az út az iskoláig.
Ahogy ültem a lámpánál, és hallgattam panaszkodását, jobbra fordítottam a fejem, mert tudtam, ott van egy áruház. Ahol öv is kapható meg ennivaló is.
Döntenem kellett: van módom segíteni? Igen, tudnék segíteni, ha az előttem álló tennivalókat kicsit átcsoportosítanám. Akarok segíteni? Az ismerős nem kért tőlem segítséget, örült, hogy valakinek elmondhatja a bajait, viszont tudtam, mekkora kő esne le a szívéről, ha segítenék.
Ma nem fogom hagyni, hogy betervezett dolgaim fontosabbak legyenek, mint a fölülről érkező jelzés, mely megzavarja elképzelt programomat. Így hát segítettem.
Nem tudhatom biztosan, de szerintem az ismerősöm Jézustól kért segítséget. Nehéz fél éjszakát fenn lenni egy ébren lévő kisbaba miatt. Nehéz rátalálni egy új ritmusra, mikor valamiért az élet addigi rendje megváltozik a családban. Nehéz segítséget kérni, mikor tudod, hogy mindenki rohan a maga dolga után, és utálod megzavarni őket.
Elismerem, feladatorientált ember vagyok, nem vágyom arra, hogy megzavarják eltervezett programomat.
De ott, a jelzőlámpánál felismertem a szünettartás erejét. Csak addig tartani szünetet, hogy Jézusnak legyen ideje megkocogtatni a szívemet, és megkérdezni: „Meg tudod tenni? Meg akarod tenni? Ne úgy fogadd, mint egy kellemetlen, zavaró tényezőt, hanem mintha a mai napon ez lenne a legfontosabb feladatod.”
A Biblia azt tanítja, hogy az egyik legfontosabb parancs a szeretet parancsa. Amikor szeretünk másokat, Jézus üzenetét keltjük életre. És mit mond a 19. zsoltár 9. verse? „Az Úr parancsai egyenesek, földerítik a szívet, útmutatása érthető, megvilágítja a szemet.”
Ó, hányszor elszalasztottam a szünettartás örömét, amikor Jézusért élhettem, szerethettem, világíthattam volna! Attól félek, jóval többször megtörtént, mint amit szívesen elismerek.
De nem akarok beleragadni a sajnálkozásba, hogy mennyit mulasztottam. Inkább úgy tekintek erre a felismerésre, mint egy ébresztő jeladásra. Szellősebbé fogom tenni a programomat, hogy Istennek lehetősége legyen teletűzdelni szeretetalkalmakkal.

Uram, kérlek, segíts, hogy ma is megálljak, és tudatosítsam magamban újra, hogy a bizonyságtétel legtökéletesebb formája, ha egyszerűen készen állok mások szeretésére. Mutasd meg, hol van alkalmam szeretni. Tégy bátorrá, hogy el tudjak térni gondosan megtervezett programomtól. Használj fel, hogy válaszod lehessek ma is valaki imájára. Jézus nevében, Ámen.





 forrás:Lysa TerKeurst: Please Interrupt Me Encouragement for Today, 2015. június 11.
www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

2016. március 14., hétfő

Magatartás-szabályozás

„Az az érzület legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt…” Filippi 2:5


Egyik reggel, mikor kinyitottam az autómat, szörnyű bűz csapott meg. Minden porcikáját átvizsgáltam a kocsi belsejének, mégsem találtam meg a szag forrását. Akcióba léptem: átdörzsöltem a huzatokat szagtalanítókkal, légfrissítőt permeteztem. A bűz nem múlt el. Nyitva hagytam a kocsi ajtaját, eldöntöttem, hogy nem fogok egész nap abban a büdös autóban szaladgálni.

Visszatérve a házba kinyitottam a hűtőt, és észrevettem egy kis tejfoltot a polcon. Megvizsgáltam a tejtartót, és rögtön rájöttem, hogy a tej szivároghatott, mikor tegnap hazafelé jöttem a bevásárlásból. Ez rögtön megmagyarázza a rossz szagot, a romlott tej egyike a legbüdösebb dolgoknak.

A negatív érzések olyanok, mint az az apró romlott tejfolt a kocsimban: átitatja életünket, és mindenki megérzi, akivel találkozunk. Soroljunk fel néhány ilyen érzést, magatartást: panaszkodás, önzés, büszkeség, keserűség, haragtartás. Érzed ma valamelyiket magadban?

Most képzelj el valami jó szagot. Mi jut eszedbe? Frissen sült kalács, az óceán illata, frissen kifőtt kávé, karácsonyi mézes. A kellemes szag olyan erősen hat ránk, hogy mosolyt csal az arcunkra, és sokkal jobb kedvünk lesz tőle. Ugyanez áll a pozitív attitűdökre is. Kapcsolatainkban ilyen jó illatúak lehetünk, ha hozzáállásunk olyan, ami tetszik Jézusnak, és Őt tükrözi. Pál apostol ezt ki is mondja a 2Kor 2.15-ben: „Krisztus jó illata vagyunk”. Vegyünk néhány jó illatot árasztó érzést, magatartást: hála, szelídség, megbocsátás, nagylelkűség, kedvesség, derű, vidámság. Kérhetjük Istent, hogy a pozitív érzelmek jóleső illatát árasszuk magunk körül a mai napon.

Magatartásunk pontos lakmuszpapírja lelkünk állapotának. Isten foglalkozik szívünk állapotával, mert ha letesszük elé, tudja, hogy rábíztuk a beállítását. Ilyenkor kézbe veszi, kicsit átgyúrja, jó irányba állítja, hogy érzéseink és cselekedeteink az Ő személyiségét tükrözzék.

„Vizsgálj meg Istenem, és ismerd meg szívemet” (Zsolt 139:23). Lágyítsd meg, és add, hogy akarjam Rád bízni érzéseim, magatartásom beállítását. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.04.12.Melanie Chitwood www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest.com)

2016. március 13., vasárnap

Szükség van kátyúkra

„Nagy örömnek tartsátok testvéreim, ha különféle megpróbáltatások érnek, hiszen tudjátok, hogy hitetek megpróbálása állhatatosságot szerez.” 

Jak 1:2-3

Mielőtt az enyhe telű, sima úthálózatú, meleg délre költöztünk volna, családommal Wisconsinban éltünk. Mi volt a legnagyobb különbség? A déli utakon nem voltak kátyúk.

Legalábbis azt hittem.

Aztán egy nap, egyik helyi utcán autózva, kocsim beledöccent egy mély gödörbe. Víz és sár fröccsent szerteszét, rá a szélvédőre és az oldalsó tükörre. A hirtelen döccenés biztos kárt tett a kocsiban. A legkevesebb, hogy csupa sár és folt lett.

„Honnan került ez ide?” – csodálkoztam. „Egy kátyú az én szépséges városomban?”

Továbbhajtottam, és elgondolkoztam a gödrön. Minden út, amin járunk, hajlamos a kátyúsodásra. Emlékszem, hogy a bejáratunk előtti kövezet besüppedt, és összevissza görbült, miután egy kiadós zápor kimosta alóla a földet. Erdei ösvényeken is találunk iszappal telt gödröket. Igen, mindenfajta út, amin járunk, hajlamos a kátyúsodásra, életünk útját is beleértve. Isten Igéje ezt garantálja: „különféle megpróbáltatások érnek”, hitetek megpróbáltatik.

Egyszer-másszor az út, amelyen haladunk, kicsúszik a lábunk alól. Vagy ha mi személyesen nem vagyunk érintve a bajban, szeretteinkkel, ismerőseinkkel történik meg. A kátyúk – úgy látszik – elkerülhetetlenek, ha valahová megyünk.

Ennek következtében sok időt kell töltenünk a kárrendezéssel vagy mások kirángatásával a gödörből. Elszomorodom, ahogy leírom ezeket a szavakat, s ha letáboroznék ennél a gondolatnál, mély depresszióba süllyednék előbb-utóbb.

Úgyhogy inkább továbbhajtok, Isten Igéjére szegezve tekintetemet. Ahogy a megbízható autómentő, aki rendbeszedi a kilyukadt kereket, vagy a javító, aki kiegyenesíti az elgörbült alkatrészt, úgy igazolja nekem Isten Igéje, hogy a kátyúba esés nem jelenti az utazás végét. Az élet megy tovább – világosabb hivatással, értelmes céllal magunk előtt.

Godolkozz el ezeken a szavakon: „… minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden szorongattatásunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik bármiféle szorongattatásban vannak…” (2 Kor 1:3-4)

„Ez a kincsünk pedig cserépedényben van, hogy a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne önmagunknak. Mindenfelől szorongatnak minket, de agyon nem nyomnak; bizonytalanságban vagyunk, de nem esünk kétségbe.” (2 Kor 4:7-8)

„Nagy örömnek tartsátok testvéreim, ha különféle megpróbáltatások érnek, hiszen tudjátok, hogy hitetek megpróbálása állhatatosságot szerez. Az állhatatosság pedig tökéletességre viszi a tetteket, hogy minden fogyatkozás nélkül tökéletesek és feddhetetlenek legyetek.” Jak 1:2-4

És végül az Ézs 53.3a, 4a elmagyarázza, hogy a szenvedések, amelyeket Jézus szenvedett, minket teljesítettek ki. „Megvetett volt, és utolsó az emberek között, fájdalmak férfia…a mi betegségeinket ő viselte, és a mi fájdalmainkat ő hordozta…”

Drága barátom, beleragadtál az élet egyik kátyújába? Ne ess kétségbe. Nem vagy egyedül. Jézus ismeri ezt az állapotot. Lehet, úgy érzed, nagy kár ért, összetörtnek vagy elutasítottnak érzed magad, de szenvedésedben hivatás, mögötte magasabb cél van. Eljön az idő, amikor te fogsz vigasztalni, erősíteni másokat elesettségükben. Fényed fogja megvilágítani a másik sötét, göröngyös útját. És ha belépsz az örökkévalóságba, elnyered az élet koronáját.

Alleluja!

Istenem, Atyám, gödörbe estem. Összetörtem, gyengének, elvetettnek érzem magam. Kérlek, add, hogy ezek a tapasztalatok megerősítsenek, és segítsenek, hogy világítani tudjak, megmutassam másoknak a Te dicsőségedet. Jézus nevében kérlek, Ámen.


(Encouragement for today, 2010.04.09. Van Walton, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)