2019. július 31., szerda

Fontos az elszámoltatási kötelezettség

„Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat.” 2Kor 5,10


Ültem az ágyam szélén, és nagyon csalódott voltam. Önmagamban csalódtam. Egy összejövetelről értem haza, ahol ahelyett, hogy tartózkodtam volna az egészségtelen ételektől, teletömtem velük magam. Miért nem tudom betartani az egészséges táplálkozást, amit elhatároztam? Tavaly döntöttem el, hogy kitartok a helyes étkezési szokások mellett, és sosem csalok. Elfogadtam a fogyás és a helyes táplálkozás előnyeinek az árát. Mialatt figyeltem arra, hogy nézek ki, s ami még fontosabb, hogy érzem magam, az akaraterőm egyre csökkent. Miért? Mi változott? Végiggondolva az elmúlt évet, rájöttem, hogy egy fontos feltétele a folyamatnak csökkent az idők folyamán: az elszámolási kötelezettség.

Tavaly minden héten elmentem az orvoshoz, aki megmért, és felvázolta a lehetőségeimet. Szó szerint el kellett számolnom mindennel, s gyakran ez a heti elszámolási kötelezettség tartott vissza attól, hogy olyasmit egyem, ami árt nekem. Rájöttem, hogy az elszámoltatás tudata nagyon sokat számít.

Ez a felfedezés arra késztetett, hogy körülnézzek életem más területein is, ahol szerepe lehet az elszámoltatásnak. Például, mikor végre eldöntöttem, hogy megírom a regényemet, amit már régóta dédelgettem magamban, volt egy barátnőm, akinek rendszeresen számot kellett adnom a haladásról. Ez a tudat annyira hatott rám, hogy be tudtam fejezni a könyvet, bár már semmi kedvem nem volt hozzá. Ugyanez a barátnőm számon kéri tőlem, hogy mivel töltöm az időmet. Rávesz, hogy figyeljek a fontossági sorrendre, s aszerint szervezzem az életemet. Olyan a kapcsolatunk, hogy mer kemény szavakat használni velem szemben akkor is, amikor nagyon nem akarom hallani őket.

Néha próbálunk ellenállni az elszámoltatásnak, bár tudjuk, hogy a javunkra szolgál. A férjem nemrég feltett a gyerekek laptopjára egy programot, ami rögzíti, milyen oldalakat nyitnak meg, és mennyi ideig ülnek a gép előtt, majd elküldi nekünk az adatokat. Tiltakoztak az állandó felügyelet ellen, de meggyőztük őket, hogy ez a helyes géphasználat szokásainak kialakulását segíti elő. Ha tudom, hogy valaki figyel arra, amit teszek, adott esetben rákérdez, mit csinálok, Krisztus jó intézője válhat belőlem. Néha ki kell alakítanunk valakivel ilyen elszámoltatási kapcsolatot, nem azért, mert kedveljük az elszámoltatást, hanem azért, mert hasznunkra válik.

Miről kéne elszámolnod? Talán több időt kéne a családdal lenned, talán a szavaidra kéne ügyelned, a férjeddel szembeni tisztelettel van gondod, vagy hasztalan dolgokra fecsérled az idődet, esetleg rendszeresen kéne úsznod, vagy le kéne szoknod valamiről, netán akaratod gyenge pontjaira kellene jobban odafigyelni?

Egy magányos ismerősöm több barátnőjét megkérte, hogy hívják fel és számoltassák be minden találkája után. Az a tudat, hogy ki fogják kérdezni, segített elkerülni a rossz döntéseket, amik a pillanat hevében könnyen megtörténnek. Néha az egész ügy kimenetelét befolyásolja, ha tudjuk, hogy felelni fogunk a tetteinkért.

Időnk végén Krisztus előtt fogunk elszámolni. A 2Kor 5,10 figyelmeztet, hogy minden, amit teszünk vagy jónak, vagy rossznak fog számítani. A „rossz” itt „értéktelent” jelent. Kijózanítólag hatott rám ez a felismerés. Jól elvoltam magammal, hisz amíg nem csinálok valami ténylegesen „rosszat”, minden rendben van. Ez a mondat viszont azt mondja, hogy Isten másként fog kérdezni. Valahogy így: „Értékesen töltötted az idődet? Amit cselekedtél számított Országom építésében?”

Ha majd valamikor el kell számolnom Neki, úgy gondolom, ideje volna már mostani életemben is figyelni erre. Helyes szavak, helyes döntések, helyes hangnem. Az elszámoltatás kötelezettsége bőségesebbé teszi az életet. Ha alávetem neki magam.

Uram, kérlek, mutasd meg nekem azokat az embereket, akik jók volnának elszámoltató társaknak az életemben. Segíts, hogy észrevegyem, mely területeken volna hasznos számomra az elszámoltatás. Szeretném, hogy ha bármit teszek, az a Te dicsőségedet és Országod építését szolgálná. Segíts elfogadnom az elszámoltatási kötelezettséget, és alávetnem neki magamat. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.09.29., www.proverbs31.org, Marybeth Whalen, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2019. július 30., kedd

„Legyetek tökéletesek”

„Mert akik test szerint élnek, a test dolgaival törődnek, akik pedig Lélek szerint, a Lélek dolgaival. A test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség.” Róm 8,5-6


Van egy pillanat, amit nagyon utálok, ha elmegyek állapotfelmérésre az orvosomhoz. Nem azt, hogy magamra kell vennem a tévesen köpenynek nevezett selyempapír zacskót. Még csak azt sem, amikor az ujjamat bökdösik, hogy elvégezzenek valami vérteszteket – bár kedvem volna sikítozni közben. Az az a pillanat, amikor a nővérke befejezi a kérdezősködést, mert kitöltötte papírokat, felveszi a mappáját, közli velem, hogy az orvos rövidesen behív, és magamra hagy. Becsukódik mögötte az ajtó, és én egyedül maradok a képzeletemmel.

Tudom, mit fog mondani az orvos, számtalanszor hallottam már. Azt, hogy nem vagyok megfelelő. Most sem értem el a szintet. Nem vagyok ideális. A testtömeg indexem magasabb annál, aminek lennie kéne. Magasságomhoz mért súlyom fölötte van az ideálisnak.

Nincs kegyelem. Nincs méltányosság. Nem számít, hány éves vagyok, hány gyereket hordtam ki és hoztam világra, azt sem, hogy a férjem minden este három emberre való mennyiséget eszik, mégsem hízik egy dekát sem. Csak a tökéletesség számít.

Néhány éve feltűnt egy ige, ami mintha a bibliai megfelelője volna a testtömeg indexnek. Egyetlen mondat, amihez mérhetem magam, és ami táplálja tökéletességre való igényemet. „Legyetek tökéletesek, amiként mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5,48).

Úgy gondoltam, ez a vers igazolja igyekezetemet, hogy gyermekeimre egymáshoz illő pulóvereket adjak, hogy július közepén elkészíttessem a karácsonyi képeslapra való fényképemet, mert épp tökéletesen sikerült a frizurám. Ebből nyertem felhatalmazást arra, hogy méregdrága fogfehérítőt használjak, ami eltünteti a kávé és teafogyasztás nyomait. És ezt hozhatom fel igazolásul, mikor megőrjítem családomat a teljes ház nagytakarításával, mert legújabb barátnőm jelezte, talán beugrik hozzám.

Egyik részről tehát ez a bibliai vers igazolta törekvésemet a tökéletesen fehér fogakra, a tökéletes fényképre vagy a tökéletesen tiszta otthonra, másrészt viszont fokozta csalódottságomat, bűntudatomat, olykor utálatomat, ha az életem, a testem vagy a családom nem felelt meg a fejemben kirajzolódó tökéletes képnek. Ahelyett, hogy segített volna a tökéletesség elérésében, önkritikámat táplálta. Az biztos, hogy nem ez volt Jézus szándéka!

Azóta, hogy először olvastam azt az igét, évek teltek el, és kialakult bennem a meggyőződés, hogy ha Isten életet alkot, annak lehetőségeit pontosan beszabályozza. Ez a meggyőződés segített megértenem, mit is értett Jézus azon, hogy „legyetek tökéletesek”.

Máté írta le ezt a mondatot. És az a szó, amit használt a tökéletességre, mást jelent, mint ahogy mi értelmezzük a „tökéletes” szót. Az itt használt görög teleos szó jelentése: „teljes, érett, fejlődő”.

A meghatározás első két fogalma valami beteljesedett dolgot jelent, a harmadik egy folyamatot. Az a tökéletesség tehát, amire Jézus sarkall, már teljes, és közben mégis fejlődik. Benne teljes; bennünk fejlődő. Megengedi, hogy alakulóban legyünk!

A meghatározás minden eleme ugyanakkor a jellem érettségére vonatkozik, nem a hibátlan testalkatra vagy egy feladat pontos elvégzésére. Jézus nem igazán törődik azzal, hogy poros a polc, sárgás a fogunk vagy meg van karcolva az autónk. Nem érdekli, hogy illik-e az ágytakarónk színe a függönyhöz: a lelki-szellemi érettségünkkel foglalkozik. Azt tanítja, hogy nem akkor válok értékessé, ha elérem az ideális testtömeg indexet, ha hibátlanul elvégzem a napi teendőimet, hanem ha az ő jellemét tükrözöm. Ha jó szívvel adom és kapom a szeretetet.

Ez bizony jó hír egy gyógyulásban lévő maximalistának. Hozzátehetjük, amit János ír első levele 3, 18-19-ben: „Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan. Ebből tudható, hogy az igazságból valók vagyunk. És akkor az ő színe előtt azzal biztatjuk a szívünket, hogy bár szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud.”


Édes Istenem, köszönöm, hogy jó vagy! Köszönöm, hogy irgalmas vagy! Köszönöm, hogy erőt adsz, hogy Igédnek alávetve magam egyre jobban hasonlítsak Hozzád. És köszönöm, hogy nem törődsz a porcicákkal meg a foltos pólókkal. Segíts, hogy engem is kevésbé érdekeljenek, és figyelmemet egyre inkább Rád irányítsam. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.09.27., www.proverbs31.org,Rachel Olsen, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu,fotó: pinterest)

2019. július 29., hétfő

Csitítva, csendesítve a lelkem

„Uram, nem fuvalkodik fel a szívem, nem kevély a tekintetem. Nem törekszem arra, ami túl nagy és elérhetetlen nekem.” Zsolt 131,1


Néztem a fiatal édesanyát a konyhában. Ámultam, milyen ügyesen tud fél kézzel dolgozni. Bal karján a kisbabáját ringatta. Jobb kézzel, könyökkel, vállal, csípővel fiókokat nyitott ki és tolt vissza; csészéket, tányérokat, kanalakat szedett elő; kávét mért és vizet töltött.

Mialatt a készülő kávé illata betöltötte a helyiséget, süteményt hozott elő a kamrából, üdítőt szedett ki a hűtőből. Amikor épp nem beszélgettünk, halkan dúdolt a gyermekének. Végül letelepedtünk az asztalhoz, hogy élvezzük a déli együttlétet, s akkor láttam, hogy pici mélyen alszik, nem zavarja a csörömpölés, anyja munkálkodása.

Oh, elcsitulva, békésen pihenni, míg körülöttem dúl a káosz! Milyen titkot rejt ez a pici szív?

A választ egy rövid, egyszerű zsoltár adja meg nekünk, amelyikből mai igénket is vettem. „Inkább csitítottam, csendesítettem lelkemet, mint anya a gyermekét. Mint a gyermeké, olyan most a lelkem.”

Menekülni szeretnék az élet kihívásai elől. Néha olyan erővel törnek rám, hogy úgy érzem, összeroppanok.

Az idei év történései és próbatételei odáig vezettek, hogy azt gondoltam, ha nem nyílnak meg a zsilipek, megfulladok. Felemeltem a karom, mint a rendőr, ha leállítja a forgalmat, s azt kiáltottam Istennek. „Elég! Könyörülj rajtam, nem bírom tovább! Hogy gondoltad, hogy mindezzel megbirkózom?”

És akkor Isten a fülembe súgta: „Ahogy a gyermek nyugszik anyja ölében, csitítsd el a lelked.”

És minden művészek legnagyobbika elém festette a fentebb leírt jelenetet. Egy emlékképet a fiatal édesanyáról, aki gyöngéden és biztonságban tartja karján a gyermekét, mialatt az élethozta kötelességek egyre dagadnak körülötte.

Úgy érzed, elveszíted a lábad alól a talajt? Próbálsz úrrá lenni a káoszon? Ha hasonlítunk, akkor közel vagy ahhoz, hogy a kétségbeesés szélén állva Isten felé tárd a kezedet, s azt kiáltsd: „Uram, feladom!”

Igen, ezt kell tenned. Add fel.

Erről beszéltem.

Add fel, mint a gyermek az anyja ölében, bízz és pihenj.

Vannak dolgok, amiket magunktól nem tudunk megérteni. Hagyd, hogy Isten nyissa ki és csukja be az ajtókat. Hidd, hogy mindent elkészít, mindennel ellát. Ő alkotott téged, szeretett gyermekét. Erős, biztonságos karjával védelmez téged.


Mennyei Atyám, Igéd biztosít arról, hogy erős védelmünk vagy. Nem raksz rám több terhet, mint amennyit el bírok viselni. Engedelmesen hiszek neked, elcsitítom, lecsendesítem a lelkem. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.09.24., www.proverbs31.org, Van Walton, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2019. július 28., vasárnap

Olvasói gondolatok - Gyöngyharmatos hajnalka

“Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge füvet, maghozó füvet, gyümölcsfát, amely
gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, amelyben legyen néki magva a földön. És úgy
lőn.”Mózes 1:11.
Anyámnak volt a legszebb kerítése az utcában.
Legalábbis számomra ez volt a leggyönyörűbb fonat, amit valaha láttam...
Csoda volt, ahogy azok a kicsi lila tölcsérek hajnalban kinyíltak, de nem sokáig, mert napközben
újra tölcsérekké záródtak.
Nyári szünetben első dolgom volt, ha korán keltem, hogy a kerítéshez szaladjak, és elkapjam a
szép, kinyílt hajnalkákat. Sietnem kellett, mert hamar eltűntek a szemeim elől...
Sokáig nem értettem, miért nem nappal virágoznak, amikor mindenki megcsodálhatja őket és
díszíthetnék egész nap a kerítést, nemcsak zöld lenne, hanem lila foltok ékeskednének rajta.
De aztán megértettem, hogy ezek a virágok ilyenek...Korán kelnek és szirmaikkal dicsőítik
Istent...Feléje nyílnak, mintha Hozzá beszélnének, mielőtt mindenki felébred...
Amikor édesanyám kitalálta, hogy hajnalkát fog ültetni a kerítés mellé, gondosan elszórta a
magokat és várt...áprilistól júliusig...Már nem emlékszem, mikorra lett teljesen befuttatva a
kerítés, de egyszer csak hirtelen zöldbe borult, már nem is láttuk a drótfonatokat.
Az elhullott tölcsérekből új magok hullottak a földre, és ezek újra kihajtottak, gondoskodtak
utánpótlásról.
A gyöngyharmatos hajnalka gyümölcsöt is termett...De ez nem ehető gyümölcs volt, hanem az
én számomra egy minden évben visszatérő termés, ami megfogant a lelkecskémben...

Ilyen az Isten Szent Igéje is. A magok, amiket elvet bennünk, kikelnek, virágot hoznak, hogy
aztán az elszórt magok újra kikeljenek.
Gyöngyharmatos hajnalkák, futónövények, különleges virágok Isten virágoskertjében...
Olyan jó most visszagondolni arra, hogy anyám kerítését is ezek a szépségek díszítették... Már
akkor, kicsi lánykoromban is felhívták a figyelmemet a teremtés csodájára. Akkor még nem
voltam vele tisztában, de mára hirtelen eszembe jutottak.
Ha sokszor hajnalban ébredek, első dolgom, hogy Isten felé forduljak. Kinyíljak neki és
elmondjam, mennyire hálás vagyok mindenért...Mint a hajnalkák...
Ha megpillantom valahol őket, legyenek fehérek, kékek, rózsaszínűek vagy lilák, elfog az öröm,
mert tudom, hogy a földbe vetett magok jó gyümölcsöt hoznak az ő nemük szerint. Ámen.
2019. Július 24.
Barnóczki Sarolta


Olvasói gondolatok

"Hiszen meghaltatok, az új életetek pedig Krisztussal együtt Istenben van elrejtve."
            Kolossé 3:3



Délutáni csendességemet udvarunk legnyugodtabb pontján, gyönyörű fűzfánk árnyékában töltöttem. Megbújtam hosszú, földig érő ágai alatt, ahol nem látnak kíváncsi szemek és nem hallanak illetéktelen fülek. Szeretem ezt a titokzatos helyet. Csendes, nyugodt, hangulatos rejtek. Egy más világ, ahol Mennyei Apukám vár, hogy Magához öleljen, hogy szólhasson hozzám. Felüdítő érzés ide menekülni, hisz az élet zsúfolt, zajos és fárasztó. 
Őszintén szólva számomra monoton. 15 éve itthon vagyok, négy gyermekemről gondoskodok éjjel és nappal. Súlyosan fogyatékos kisfiam ápolása sok időmet és energiámat felemészti. Kis teste az évek során eldeformálódott, ebből adódóan már nehezen tud ülni. Szinte csak orvosi vizsgálatokra tudunk elmenni vele - oda is nehézkesen. Se egy séta, se egy családi program, se istentisztelet... Jóformán egész évben itthon, bezárva. A barátok, rokonok elmaradtak. Nem érdeklődik felőlünk senki. Férjem nap, mint nap dolgozik, hisz ő a családfenntartó, alig van velünk.

Ezeken szomorkodva panaszkodtam Istenemnek. Céltalan, megfásult, kimerült voltam. Magam előtt láttam másokat, akik nyaralnak, konferenciákra járnak, barátaik körében jól érzik magukat. Akik élnek, akikkel történik valami.És velem?
Lenéztem a földre, ahol egy lehullott, megsárgult fűzfalevelet láttam.
    -Ilyennek érzem magam! - mondtam Atyámnak. Megsárgult, sivár az életem. Nincs benne semmi, csak úgy van. Itt vagyok hagyva, távol az élettel teli, zöldelő faágtól!

Ekkor Ő felemelte a fejem. Tekintetem a kis pad mellett csüngő faágak egyikére vetődött. A sok zöldelő levél közt megpillantottam egyet, ami különbözött a többitől.
  -Én ilyennek látlak téged! - szólt hozzám.
A szép, szabályos, egymás alá sorakozó, hosszú, keskeny és egyenesen meredázó levelek között, ott volt az enyém is. Egy girbegurba, spirálosan tekergőző, más leveleket magához ölelő levélke.

Ekkor megértettem! Nem vagyok magamra hagyva, hiszen az Éltető Fán csüngök. Tőle kapok erőt minden nap és Ő az, Aki engem használ, hogy másokat átölelhessen és szeretetét rájuk árassza.
Lehet, hogy az én életem más, mint a többieké, de nem céltalan és nem üres...mert bár láthatatlan, de Istenben van elrejtve.

Bódi Ildikó


Isten látja

„Ekkor kimondta az Úr nevét, aki beszélt vele: „Te El Roi Vagy!” – az Isten, aki rám tekint

(1Móz 16,13)


Mindennapi dolog. Ő azt mondja, semmiség, de én jobban tudom.
Ez az egyedülálló apa tincsenként nézi át kislánya haját, míg a kisfia ott áll mellette. Késő van, de be kell fejezni az átvizsgálást a „hívatlan” vendégek távoltartására. Fésülés, mosás, aztán újra fésülés, mígnem apa, lánya és fia kimerülten ágyba kerülnek.
„Fontos emlékeket állítasz ezzel” – írom neki sms-ben. Emlékezni fognak a gyermekek, hogy biztonságban alhattak édesapjuk szárnyainak védelmében.
Nem hisz nekem. Szerinte elfelejtik a gyerekek ezt a vakációt, hajnali kelése, későig fennmaradása áldozatát, a tetvek elleni kimerítő harcot. Három és ötéves gyermekei csak a fáradtságra fognak emlékezni.
Hogy ő mire fog? Apró lábacskáktól összerugdalt sípcsontjára, a forrótejes lélegzetre az arca mellett, sajgó szemeire, amik ébren érték meg a következő pirkadatot. Ő erre fog emlékezni, amiről másoknak fogalmuk sincs.
Pedig én jobban tudom. Az egymásra épülő mindennapi pillanatok nagyszerű életeket építenek fel. Ezek ingyen percek, mégis sokba kerülnek. Milyen valutában? Idő, energia, önzetlenség, áldozatvállalás, álmok, alvás – ezeket fizetjük értük. Egy helyes szeretetből, mély alapokra épülő élet elemei.
Nicole Jonson egyik írása jut eszembe, amit évekkel ezelőtt olvastam. Felnyitotta a dohányzóasztalon heverő könyvet a világ nagy katedrálisairól. Megragadta az ajánlás: „Hódolattal munkád nagyszerűsége előtt, amit úgy végzel, hogy senki sem látja”.
Beljebb a könyvben megtaláljuk a magyarázatot. „Senki sem tudja megmondani, kik építették a hatalmas katedrálisokat – nem jegyezték fel a nevüket sehova. Ezek az emberek egész életüket erre a munkára szentelték. Az építés iránti szenvedélyüket hitük táplálta, hogy Isten mindent lát.
Valaki egyszer meglátogatta az építkezést. Észrevette, hogy egyik munkás épp egy madárkát farag az egyik tetőgerendára. Megkérdezte tőle: „Miért fárad azzal, hogy kidíszítsen valamit, amit aztán úgyis eltakar a tető?” Az ember így válaszolt: „Mert Isten látja”.
Igen, én jobban tudom. Tudom, hogy gyermekeit egyedül nevelő barátom és az álmatlan éjszakák valami nagyszerűt építenek. Tudom, hogy bár magányosnak érzi magát, nincs egyedül. Isten látja őt, ahogy rátekintett a mai igénkben szereplő asszonyra is. Aki magányos volt a sivatagban. Arra emlékeztet ez az ige, hogy Isten egyik neve: El Roi – az Isten, aki lát.
Igen, Isten látja minden egyes napi erőfeszítésünket saját gyermekeinkért vagy mások gyermekiért. Amikor virrasztva várjuk, hogy biztonságban hazaérjenek. Amikor már a sokadik mosásnyi ruhát hajtogatjuk össze ma. Amikor ebédet vagy vacsorát főzünk, s nem hangzik el egy „köszönöm” sem. Mikor rúgjuk a labdát a szomszéd gyerekekkel, vagy kísérőnek vállalkozunk a nyári táborba. Sokat áldozunk, de sokszorosan meg fog térülni, mert felépítünk egy gyermeket, aki tudni fogja, hogy szeretik, hogy értékes, hogy tartozik valahová.
Akár saját gyermekedbe, akár másokéba „fektetsz be”, becsüld meg a mindennapi pillanatok nagyszerűségét. Lehet, hogy semminek tűnik, de nagyon sokat ér. Építkezés. Valaki látja.


Uram, nagyon fárasztó néha a kitartás, hogy nagyszerűt építsek a mindennapok pillanataiból. Gyakran úgy érzem, hogy senki sem veszi észre, senki sem értékeli a törődésemet. Köszönöm, hogy biztosítasz róla, hogy Te látsz engem. Segíts, hogy legyen ez elég számomra. Jézus nevében, Ámen.





(Forrás: Encouragement for today, 2012.06.22. Samantha Reed, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2019. július 27., szombat

Túlontúl elfoglaltak vagyunk...

"Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé."

Márk 6:31

Sokszor úgy tűnik, mintha egy helikopter leszállópálya lenne az otthonunk. Tapasztaltad már, milyen érzés, amikor egy helikopter landol a környezetedben? Minden csupa káosz. A propellerek okozta légörvény minden lehetséges tárgyat elsöpör, a közelben lévő ember stabilitását is megingatja. Mindehhez a hatalmas zaj is hozzáadódik, így olyan érzése van az embernek, mintha egy pánikroham söpörné el. Nem igazán kedvelem ezt az érzést, mégis én magam váltom ki ezt a hangulatot.


A férjem szokta azt mondani, hogy olyan körülöttem élni, mintha egy helikopter leszállópályán lennének. Mindig mozgásban vagyok, és mindig van egy következő tervem. Be kell ismernem, hajlamos vagyok az állandó nyüzsgésem és a hatékonyság közé egyenlőség jelet tenni – de a valóság gyakran mást mutat.


A nyüzsgés a lelkünk ellensége, mely megöli a békénket és megingatja Istenhez fűződő kapcsolatunkat. Ennek ellenére legtöbbünk egy rohanó életet él. Igyekszünk minél több tevékenységet belegyömöszölni a napjainkba – pedig megvan bennünk az őszinte szándék, hogy elcsendesedjünk és Istenünkkel időt töltsünk, de ezen vágyunkat sokszor kiszorítja a tennivalóink sokasága.


A Bibliában találunk egy ellenszert az állandó nyüzsgésünkre. Az egyszerű megoldás nem más, mint naponta időtöltés Istennel – napi elkülönített idő, amit csak Vele töltünk, - naponta csendességben töltött idő – egy időszak, amikor minden más helyett az Ő hangjára figyelünk.


Hogyan lehet mindezt megvalósítani? Egy kihívás teljesítésére invitállak: egy hónapon keresztül naponta tölts időt Isten jelenlétében. Keress egy kedvenc zugot . Három dolgot érdemes ekkor gyakorolnod:


Állj meg: A 46. Zsoltár 10. verse így szól: „Csendesedj el, és ismerd meg, hogy én vagyok Isten.” Szükségünk van arra a néhány percre, hogy megálljunk és csendben legyünk. Te is és én is tisztában vagyunk ezzel. De ha nem határozzuk el, hogy az időbeosztásunkban elkülönítünk időt a csendességre, akkor soha sem fog megvalósulni ezen vágyunk.
Isten nem úgy alkotott meg bennünket, hogy 24 órán keresztül pörögjünk. Ő terve az volt, hogy álljunk meg, legyünk csendben, és ismerjük meg Istent. Mert Őt a nyüzsgésben nem tudjuk valóságosan megismerni. Meg kell állnunk. És csendben kell lennünk

Helyezd középpontba. A 37. Zsoltár 7. verse így szól: "Csillapodjál le az Úrban és türelmesen várjad őt." Az Istennel töltött csendes perceiben a várakozásnak központi helyen kell lennie. Várjuk meg, míg szól hozzánk. Várjuk meg, hogy megtapasztaljuk Jelenlétét. Várjuk meg, hogy elénk tárja terveit.


Régen a Kvékerek gyakorolták a „középpontba helyezés” vagy a „levezetés” gyakorlatát. Azt tapasztalták, hogy amikor csendességben igyekeztek Isten előtt lenni, akkor a gondolataik ide-oda csapódtak a tennivalók és feladatok között. Így aztán megragadták az adott gondolatot, és elhatározták, hogy később visszatérnek rá. (Én személy szerint, egy ceruzát és egy jegyzetfüzetet szoktam magamnál tartani ilyenkor, ahova feljegyzem ezeket a felmerülő gondolatokat.) Miután „levezették” az adott problémát, a gondolataikat visszaterelték a csendességhez és a „középpontba helyezés”-hez.


Légy csendben: Ézsaiás 41. fejezetének az 1. verse így figyelmeztet bennünket: „Légy csendben előttem.” (angol fordítás szerint) Férjem édesapja egy nagy igazságra tanította őt meg gyermekkorában: „Aki a legtöbbet tud az adott témáról, a beszélgetés folyamán neki kell leginkább beszélni, és aki a legkevesebbet ismer, leginkább ő hallgasson." Hűha! Az ima életem nem igazán tükrözi ezt az igazságot. És a tiéd? Az imám alatt gyakran csupán egy tennivalók listáját adok át Istennek – különösen a sürgős ügyekre koncentrálva. Leginkább én beszélek ekkor. Ritkán ülök némán, hallgatva Istenre.


Az Istennel töltött időnek nem csak a Biblia olvasása a célja. Nem igazán nevezhető imádkozásnak a tennivalók listájának átadása sem. Sokkal inkább az Istennel töltött idő a megállásról, a középpontba helyezésről, és szívünk elcsendesítéséről és a Mindenható Isten jelenlétébe való belépésről kellene szólnia.


Isten szólni fog hozzánk – ha minden nap találkozunk vele. Ő mindenképpen meg fog jelenni, ha lelassítunk minden nap. Ő időt szeretne tölteni velünk, és ki szeretné nyilatkoztatni Önmagát nekünk, ami valósággá válhat számunkra, ha naponta találkozunk Vele.


Próbáld ki egy hónapig – és készülj fel a találkozásra!

Atyám! Szükségem van a hangodra. Ma elhatároztam, hogy naponta csendességben leszek. Minden más hangnál fontosabb lesz a Te hangod számomra. Uram, kérlek taníts meg, miként állíthatnálak Téged életem középpontjába, és segíts, hogy engedelmes lehessek a hallottak szerint. Jézus nevében imádkozom, Ámen.




Forrás: May 17, 2017, Way Too Busy, Mary Southerland, Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013 Used with permission www.girlfriendsingod.com
fotó:pinterst.com

2019. július 26., péntek

A teljes élet nem azt jelenti, hogy nincs benne szenvedés?

„A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.” Jn 10,10

Rákos daganat vagy limfóma. Ezt mondta az orvos. Elkábultam a hírtől, de lehet, hogy még a fájdalomcsillapító keringett az ereimben. Csak annyit tudtam kinyögni, hogy „Ó”.

Elég lesújtó dolog egy ilyen diagnózis, hát még ha a nővéremet hat héttel ezelőtt, édesanyámat pedig hat éve vesztettem el a szörnyű betegség miatt. Az áldozatokat leső halál most rám akar lecsapni? Sebesen kavarogtak a gondolataim.

Viccelsz, Istenem, mindazok után, amit érted tettem?
Mivel érdemeltem ezt ki?
Dühös vagy rám?
Hol van az a teljes, bőséges élet, amit megígértél?

 
Legyen az rák vagy más, senki sem tudja elkerülni a nehézségeket. Életünk széthullásához elég egy pillanat, de a folyamat évekig is tarthat. Angol vagyok, merev, szépen kirajzolt felső ajakkal, elhatároztam, hogy nyugodt maradok, és túlélem. Nevem és természetem szerint is kemény vagyok, de a kemó, a sugarazás, a műtét, majd újabb kemó után csak életben maradni voltam képes, egy olyan életben, amit sosem akartam, sőt elképzelni sem tudtam.

Jézus mondja a Jn 10,10-ben, hogy azért jött, hogy életünk legyen, bőséges, teljes életünk. Mégis gyakran ez a bőség és teljesség nagyon múlékonynak, sőt akár kegyetlen tréfának tűnhet. Komolyan, Jézus, még hogy bőséges? Tréfálsz velem?

Amikor egy rémisztő diagnózissal szembesülünk, vagy megjelenik a végrehajtó, szüleink öregszenek, depresszió tör ránk, újabb magzatot veszítünk el vagy más szörnyűség történik velünk, úgy érezzük, az élet minden, csak nem teljes. Fuldoklunk az örvényben, levegőért kapkodunk, áhítozunk nyugalom után, hogy végre azt az életet élhessük, amit elképzeltünk magunknak, amiben reménykedtünk.

De Isten Igéje nem erről beszél: „A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen” (Jn 10,10).

A kezelések alatt találkoztam néhány emberrel, akik felcserélték a „túlélő” meghatározó jelzőt reménytelibb rokonára, a „virágzóra”. Nem tagadták, hogy szétesett az életük, de egyszerűen megszerették az örömet, a kapcsolatokat, az életet, a nevetést, amit a romok közt találtak. Én is ilyen akartam lenni.

Jézus ígérete a bőséges életről nem kisbetűs megjegyzésként, rejtett követelmények között vagy határidőhöz kötötten jelenik meg a szövegben. Azért jött, hogy teljes életünk legyen. Ennyi. Gondoljunk bele. A teljes és bőséges élet a mienk, függetlenül életkortól, családi, társadalmi vagy gazdasági helyzettől, nemtől, színtől vagy hitünk mértékétől. Isten ígéretei igazak, bármilyen erős a vihar, és nem számít, hogy mennyire vagyunk képesek jól kezelni a helyzetet.

Meg akartam szabadulni a szenvedéstől, de közben lassan megtanultam, hogy az élet nem csak akkor teljes, ha nincs benne fájdalom. A teljes élet, amit Jézus nyújt nekünk, nem olyan, mint a csillogó, csupa boldogság – egészség – gazdagság képsorozat, amit szórakozottan görgetünk a hírfolyamunkban. Inkább olyan, mint apró, faragatlan rubinkövek az itt és most törmelékében.

Kedves barátnőm, Jézus lehetővé tette, hogy ne csak túléljünk, hanem hogy virágozzunk.

Megkérhetlek, hogy fordítsd el a figyelmedet a csendes vizek keresésétől? Inkább nézz körül vagy akár a lábad elé a fájdalomban, zűrzavarban, teherhordozásban, és keresd az ott megbújó apró rubinokat.

Nem kell ismernünk az összes választ, csak az akaratunkra van szükség. Az akarás nem más, mint remény, bizalom és hit egy tétova igenné összegyúrva. Egy igenné, mely így szól: „Boldogulni fogok. Hiszem, hogy az élet nem csak akkor teljes, ha nincs benne szenvedés. és Isten segítségével örömmel fogom megragadni ezt a teljes életet.”

Abban a helyzetben találkozhatsz Vele, amiben éppen vagy. Így szól hozzád: „Azért jöttem, hogy életed legyen és bőségben legyen, hogy ne csak életben maradj, de tudj virágozni. Gyere, induljunk, találjuk meg a teljes életet!”

 
 
Uram, szeretném azt a teljes életet élni, amit nekem adtál, de fáradt és kimerült vagyok. Köszönöm, hogy velem vagy a zűrzavarban és a szenvedésben, és hogy soha nem hagysz el. Segíts, Uram, hogy csak Rád nézzek, egyedül Rád, hogy bőségben legyen életem. Mutasd meg, hogy Veled az élet teljes lehet akkor is, ha nem mentes a szenvedéstől. Jézus nevében, Ámen.

Niki Hardy: What If Life Doesn’t Have to be Pain-free to be full? Encouragement for today, 2019.07.24. https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/07/24/what-if-life-doesnt-have-to-be-pain-free-to-be-full; fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu; kép: pinterest.com

2019. július 25., csütörtök

Hogyan tervezzünk tökéletes életet

„Mennyi terv van az embernek szívében! De (csak) az maradandó, amit az Úr határoz.” Péld 19,21


Fiatal lányként szerettem ötéves terveket készíteni magamnak. A szívemben hordoztam egy listát mindarról, amit el akarok érni, meg akarok tapasztalni, meg akarok valósítani. Amikor szóba került ötéves tervem, úgy tettem, mintha butaságnak tartanám, nevetnék magamon. De valójában… Nagyon, de nagyon fontos volt. És tíz körömmel ragaszkodtam hozzá.

Húszéves koromban az ötéves tervben az szerepelt, hogy befejezem a tanulmányaimat, egy évig tanítok, egy évre beiratkozom egy bibliai főiskolára, és aztán irány a misszió. Mindez logikusnak tűnt.

Nyolcévesen határoztam el, hogy tanár leszek. Tizenkét éves voltam, mikor egy misszionárius férfi előadást tartott a gyülekezetben, és elvetette lelkemben a távoli népek iránti szenvedély magját. Terveimbe belekerült, hogy amint elvégzem a főiskolát, megvalósítom ezeket az elképzeléseket. Hiszen Isten ültette ezeket az álmokat a lelkembe. Az én dolgom, ugye, hogy beteljesítsem őket. Tökéletesen hangzott!

Ötéves tervemet a harmadik évben megszakította egy magas, szőke fiatalember, aki nem szerepelt hosszú távra szóló határidőnaplómban. Már első randink előtt megmondtam anyukámnak, hogy nem az esetem.

Aztán hozzámentem.

Furán hangozhat az előzőek alapján, és az is volt. Kilenc hónappal azután, hogy kijelentettem, Barry Carroll „nem az esetem”, hosszú, hófehér fátylat húzva magam után ott lépkedtem a padsorok között a vőlegényem felé. Úgy magával ragadott a szerelem és az esemény méltósága, hogy alig tudtam kinyögni az eskü szavait.

Idén ünnepeljük az ezüstlakodalmunkat. Vőlegényem a valaha volt legcsodálatosabb megszakítása lett terveimnek. Igazolódott az ige: „Mennyi terv van az embernek szívében! De (csak) az maradandó, amit az Úr határoz” (Péld 19,21).

Előfordul, hogy tökéletesen elgondolt tervünk megszakad, hogy a számunkra tökéletes terv megvalósulhasson.

Fiatal koromban azt hittem, a terveket előre megkapjuk, de aztán rájöttem, hogy az élet kibontakozik. Mi lett a tervekkel, amiket lánykoromban a szívembe ültetett Isten?

Egyenként szépen szertefoszlottak az elmúlt huszonöt évben. És most olyan álmokat élek, amiket nem én álmodtam meg.

Szoktál tervezni? Nagyon jó! Tervezz nyugodtan, de tenyeredet, melyre a terveidet helyezted, tartsd nyitva, és szíved álljon készen a változásra.

Ma reggel, ahogy a 2Péter 3-at olvastam, találtam néhány tervet, amit szorosan megmarkolhatnánk, miközben hagyjuk, hogy Isten kibontakoztassa életünket. „…szentül és kegyesen kell nektek élnetek, akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét” (2Pét 3,11b-12a). Azt kellene megterveznünk, hogy milyen emberek legyünk, nem azt, hogy mivel fogunk foglalkozni.

Zavar, hogy neked nincsenek terveid? Sose bánd! De tényleg. Attól még Isten ugyanúgy irányítja az életedet, mint az örök tervezőkét körülötted. Várakozz. Figyelj, és hagyd, hogy terve kibontakozzék. Talán még jobb is neked, mint nekünk, tervezgetőknek, akik egész életünkben küszködünk álmaink elengedésével, és az Isten működésére való ráhangolódással. Segíthetnéd tervekkel bajlódó barátaidat, hogy lazítsanak, és adják át magukat az isteni működés áramlatának.

Feladtam ötéves tervemet, és minden reggel gyakorlom, hogy felkelés után készen álljak szinkronba hozni a napomat Isten terveivel. Ő életem hűséges kibontakoztatója.


Uram, bízom Benned, hogy végbeviszed életemre vonatkozó terveidet, sajátjaimat alárendelem a tieidnek. Jézus nevében, Ámen.

Amy Carroll: Planning the Perfect Life; Encouragement for today, 2015.08.07.; fordítás:eszmelkedesek.blogspot.com; kép: pinterest.com

2019. július 24., szerda

Üres tevékenység

„Mert halljuk, hogy némelyek tétlenül élnek közöttetek, nem dolgoznak, hanem haszontalan dolgokat művelnek.” 2Tessz 3,11


Szeretem az üres kalóriákat. Bevallom, így van. Kedvencem a csokis browny. Próbálom nyugtatgatni magam, hogy a benne lévő tojástól egészséges étel, de igazából nem sok van benne, ami jótékony hatással van a szervezetemre. A pillanatnyi élvezeten túl mást nem kapok tőle, mint egy kis kalóriát, de a szervezetemet igazából nem táplálja.
Gyakran ilyen a tevékenykedésünk. Meg tudjuk tölteni a napjainkat különféle foglalatosságokkal, s vacsora után kimerülten és kiüresedve zuhanunk a fotelbe. S mégis, körülnézve azt látjuk, hogy felgyűltek a megválaszolatlan levelek az íróasztalon, koszos ruhák vannak a karfára dobva, a konyha kövezete foltos, ragadós. Pedig egész nap nyüzsögtünk!
Hasonlóan a nőhöz, aki elkölt 100 dollárt az élelmiszerboltban, és mégsincs miből vacsorát főznie, ha nem gondoljuk át tevékenykedésünket, elkeseredhetünk, milyen kevés az egész napi munkánk eredménye. Mint a browny a maga üres kalóriáival, a tevékenykedésünk gyakran semmi hasznot nem hajt.
Az üres foglalatosság egyik kísértője a számítógépem. A munkám megköveteli, hogy sok időt töltsek a gép előtt. Ha nincs előre elgondolt tervem, amikor leülök, akár két óra is eltelik úgy, hogy nem jutottam előre – mert például aranyos kutyakölykökről készült videókat nézegettem. Ha viszont vettem a fáradságot, s előre beosztottam a gép előtt töltendő időmet, jobban tudok koncentrálni a tennivalóimra.
Ugyanez a helyzet a házimunkával is. Ha szánok pár percet reggel arra, hogy sorba rakjam az elvégzendő feladatokat, több esély van rá, hogy estig mindent befejezzek. Különben megtörténik, hogy este 7-kor ébredek fel, hogy fogalmam sincs, mi legyen vacsorára.
Nemrég tűnt szemembe a mai igénk. Rájöttem, hogy nem különbözünk a régiektől, akiknek szól a figyelmeztetés. Csak a tétlenségünk különbözik: tevékenységnek látszik. Többnyire meg is győzzük magunkat, hogy fontos volt elolvasni a híreket, körülnézni a barátnőnk blogján, vagy rákeresni a jövő évi üdülési lehetőségekre. Persze, fontos. De nem biztos, hogy ma kellett volna.
Megvan az ideje a csokis sütizésnek, a barátokkal való csevegésnek, az internetes keresgélésnek. Megvan az ideje a pihenésnek. Végül is Isten rendelt nekünk egy pihenőnapot. Megvan az ideje a játéknak. A termékeny tevékenykedés kulcsa, hogy tudjuk, mikor minek van itt az ideje.
Ahelyett, hogy maga töprengene rajta, Isten bölcs leánya az Atyához fordul eligazításért. Én úgy tudom elkerülni az üres tevékenységeket, hogy minden nap megkérdezem, Isten mit szánt nekem arra a napra. A reggeli imámban mindig szerepel az időbeosztás. Azon túl, hogy élvezni akarom Isten jelenlétét, eligazítást kérek Tőle az adott napra.
Leülök a konyhaasztalhoz egy csésze kávéval s a jegyzetfüzetemmel, kezemben egy toll, és kérem Istent, sorolja fel, mit vár el tőlem aznapra. Mindig segít összeállítani az időbeosztásomat, a tennivalók listáját – nem másnapra vagy a következő hétre, hanem az adott napra.
A nekem – munkára, játékra, pihenésre - jutott idő gondos intézője akarok lenni. Túl sok időt elfecséreltem hiábavalóságokkal. Jó dolog a tevékenykedés, de csak akkor, ha nem üres. A sütievés is jó dolog a maga idejében.


Uram, Te teremtetted az időt, s én mégis olyan ritkán keresem eligazításodat, hogy mire használjam fel. Időbeosztásom intézőjévé, gondnokává tettél, szükségem van a segítségedre. Mutasd meg kérlek, hogyan töltsem termékenyen az időm – és mikor tegyem félre a tennivalókat, hogy pihenjek vagy játsszam. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.10.17., www.proverbs31.org, Glynnis Whitwer, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2019. július 23., kedd

Süteményt vagy sarat?

„A rágalmazó/pletykáló szavai, mint a jó falatok, behatolnak a test belsejébe.” Péld 18,8


A családi vagy baráti összejövetelek általában ugyanúgy zajlanak. A férfiak összegyűlnek a grill vagy a TV körül, zenéről vagy sportról beszélgetnek. Ezalatt mi lányok begyűlünk a konyhába egy kis hagyományos női csevegésre.
A nők számára az emberek és a kapcsolatok jelentik a beszélgetések fő témáját. Érzelmesebbek, kapcsolatfüggőbbek vagyunk a férfiaknál. És hát persze a konyhában, az otthon szívében gyűlünk össze. Na meg ott van az étel is. Egy csésze kávé vagy egy sütemény kellemesen feldobja a társalgást.
Van viszont az asszonyi csevegésnek egy veszélyes és függőséget okozó válfaja.
Pletykának hívják.
Miért szoktunk pletykálni? Azt hiszem ugyanazért, amiért más dolgokat is megteszünk, amikről tudjuk, hogy nem kéne - például flörtölünk a főnökünkkel, vagy rávetjük magunkat a sajttortára: azért, mert jólesik.
Pletykálás közben jólesik, hogy úgy érezzük, megtudunk valamit. Egy pillanatig bár, de mindenki ránk figyel. A szemek tágra nyílnak, az adrenalin száguld, ahogy megosztjuk barátnőinkkel a hihetetlen újságot. Lesik minden szavunkat.
Ha más mondja a pletykát, az legalább olyan érdekes, olyan, mint mikor megosztanak velünk egy titkot. A pletykálás mindenkinek jólesik, annak is, aki mondja, annak is, aki hallja, kivétel csak az lenne, aki a pletykálásunk tárgya.
Ha magamba nézek, és megvizsgálom, mi motivál a pletykálásra, nem örülök annak, amit találok. Büszkeséget látok, felelőtlenséget, ítélkezést. Egy önző attitűdöt, ami kedveli az érzést, amit a pletykálás kivált. Bár pillanatnyilag jóleshet a pletykálás, ugyanúgy, mint a túl sok sajttorta, megterhelheti a gyomromat. A pletykálás behatol lelkem belsejébe, a lelkiismeretfurdalás és a bűn súlyával lehúzza azt.
Rá kellett jönnöm, hogy amikor feltálalom a sarat, vagy akár csak meghallgatom a pletykát, sárral táplálom a lelkemet.
Elhatároztam, hogy legközelebb, ha összejövünk a lányokkal, pletykaböjtöt fogok tartani. Megpróbálom elterelni a beszélgetést, vagy elnézést kérve kimegyek a mosdóba, ha a pletykálás elkezdődik. Nem akarok sarat feltálalni vagy magamhoz venni. Ha a szívem érzékeny Isten igazságára, később csak hányingert okoz mások kibeszélése.
De egy csésze kávét vagy egy darabka süteményt biztosan magamhoz veszek.
Te mitől éreznéd jobban magad – egy kanál sártól vagy egy szelet sajttortától?


Uram, kérlek, bocsásd meg a pletykálásomat. Tudom, hogy bántok vele másokat, és rosszat teszek magamnak is. Segíts észrevennem, mikor pletykálni kezdek, tégy bátorrá, hogy tartsam a számat vagy témát váltsak. Tölts fel bölcs, együttérző, biztató szavakkal. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.10.14., www.proverbs31.org, Rachel Olsen, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

2019. július 22., hétfő

Nincs időm a fájdalomra

„Szükségemben az Urat hívtam, és az én Istenemhez kiáltottam.” Zsolt 18,7


Tudtam, hogy beszélgetnem kell valakivel a lelkem mélyére eltemetett fájdalmakról, de nem akartam beszélni róluk. Belefáradtam a szenvedésbe, attól féltem, megint depressziós leszek, ha hagyom, hogy minden újra a felszínre törjön.
Nincs időm a kiborulásra. Különben is mindez nagyon régen volt, és reménykedtem, hogy magától el fog múlni.
Volt már olyan, hogy nem akartál valamilyen sebeddel foglalkozni, mert túl sok időt venne igénybe? Vagy előfordult, hogy megpróbáltál imádkozni azért, hogy múljon el a fájdalom, ám kiderült, hogy a gyógyulás egy folyamat, amit nem biztos, hogy be akarsz vállalni?
Bár valóban nem mehetünk vissza a múltba, hogy eltöröljük, ami történt, arra van mód, hogy visszatérjünk, és Jézussal együtt feldolgozzuk a fájdalmunkat. Az igazság az, hogy nem fogunk meggyógyulni, míg ezt meg nem tesszük. Ha feldolgozatlanul hagyjuk őket, tegnapi fájdalmaink beszivárognak a mába, és elzárják a lehetőséget, hogy megtapasztaljuk, mit készített a holnapunk számára Isten.
Ez történt éveken át a házaséletemben. Nem emlékszem pontosan, mikor kezdődött, de tudom, hogy sokszor éreztem dühöt a férjem, JJ iránt, és rájöttem, hogy nagyon kritikus vagyok vele szemben. Egyik nap éreztem, hogy Isten rávilágít azokra a sérülésekre gyermekkoromból, amikkel nem foglalkoztam, s amik még nem gyógyultak be. Múltam történései elhomályosították jelenemet, és a félelem és bizonytalanság árnyékát vetették a jövőmre.
Elhatároztam, készítek egy folyamatábrát az életemről, és bejelölöm a legfontosabb „érzelmi történéseket”. Imádkoztam érte, majd papírra vetettem minden fájdalmas eseményt, jelenetet stb., amire emlékeztem.
Bár féltem tőle, mégis kértem a Szentlelket, juttasson eszembe minden élményt, minden kapcsolatot, amik megsebesítettek, világítsa meg, milyen hatással voltak rám, milyen messzire taszítottak Istentől, mennyi fájdalmat okoztak nekem vagy másoknak.
A szétesett otthonban összetört szívvel élő gyermek éveken át felgyülemlett csalódásai óriási hiányérzetet keltettek bennem. Mégsem gyászoltam el soha a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” állapotot, amire annyira vágytam, és nem kaptam meg. A beteljesületlen remények keserű elvárásokat ébresztettek bennem.
A feldolgozás alatt Isten megmutatta, hogy JJ-től vártam el, hogy mindaz legyen, amit apám nem teljesített felém apaként vagy anyám felé férjként. Elvártam, hogy teljesüljön a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” az én verzióm szerint, s ettől kritikussá és ítélkezővé váltam.
Azt hittem, hogy ha JJ olyan férj és apa lesz, amilyennek szeretném, ezzel széttört álmaim újra összeállnak, megvalósulnak. Biztosíthatja számomra azt a biztonságot és védelmet, amire a bennem rejtőző kislány áhítozott.
De a stratégia nem működött. Arra volt szükségem, hogy Istenhez kiáltsak szükségemben, és Őt hívjam segítségül. És időt kellett szánnom rá, hogy reagáljak, hogy feldolgozzam mindazt, amit megmutat nekem.
Időt szánnom arra, hogy Istentől kérjem a biztonságot és a reményt, s hagyjam, hogy Ő legyen számomra az apa, akire vágytam. Időt, hogy elsirassam mindazt, amire apámtól számítottam, és nem kaptam meg. Időt, hogy behívjam Istent a sebeimbe, hogy meggyógyítsa sérült érzelmeimet, és felszabadítson attól való félelmemtől, hogy sosem ismerem meg a boldogságot.
És végül, meg kellett bocsátanom apámnak, és ezzel elengednem a dühöt, az elhagyottság érzését, a csalódottságot, a fájdalmat. Be kellett vallanom irreális elvárásaimat, el kellett engednem elképzelt jogomat a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” állapothoz.
Ez a folyamat sok időt vett igénybe, sok imádkozást, bátorságot és könnyet, de végül megérte. Lassacskán el tudtam ereszteni a múltamat és a fájdalmamat, miközben megnyíltam a remény és a gyógyulás felé. Elértem, hogy elfogadjam JJ-t olyannak, amilyen, és rábízzam Istenre, hogy olyan férjjé tegye, amilyenre Szerinte szükségem van, és nem amilyet én képzeltem magamnak.
Ha engedjük, hogy Jézus átkutassa a szívünket, és az Ő perspektívájából mutassa meg fájdalmainkat, eljön a megváltás. Legyen szó múltbeli sérüléseinkről vagy mai fájdalmainkról, ha időt hagyunk Jézusnak, hogy az Ő igazságát öntse a sebeinkbe, szeretete átjárja fájdalmunkat, és újra összeállunk egésszé.


Uram, adj kérlek bátorságot, hogy szánjak időt a feldolgozásra, hagyván, hogy meggyógyítsd sebeimet, és újra reménnyel töltsd fel a szívemet. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.10.12., www.proverbs31.org,Renee Swope, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2019. július 21., vasárnap

Istennel menni fog

„Még beszélt, amikor íme, fényes felhő árnyékolta be őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!” 

(Máté 17,5)


Lehetetlennek tűnt – esélytelennek, reménytelennek. Nem volt rá időm, beszűkültek a készségeim, segítséget se találtam, hogy tényleg megtörténhessen. Végül is nem vagyok egy fényes jelölt. Nagyon ritkán tudom végigvinni a dolgokat, a hozzáállásom eléggé gyenge, hitem pedig aligha ér fel a hegytetőkig. Hogyan is vihetném így végig azt, amiről tudom, hogy Isten akarja tőlem? Minden porcikám azt akarta mondani Istennek, hogy keressen egy másik hívőt a Föld túlsó végében, és emlékeztetni Őt, hogy rossz lányt választott. 

És majdnem meg is tettem. 

Megtettem volna, ha nem lett volna az a bizonyos „halk és szelíd hang” (Királyok 19,12), amit legnagyobb erőfeszítésem ellenére se tudtam figyelmen kívül hagyni. Azt, ami azt súgta: „Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges” (Máté 19,26B). Te nem vagy rá képes, de én igen. Erős akarat diadalt arat. 

Isten szava áthágta makacs külsőmet, hogy bensőmhöz szóljon: azt választod, hogy megtehetek mindent sokkal bőségesebben, mint ahogy azt kéred vagy gondolod (Efézus 3,20), vagy azt hiszed, képtelen vagyok rá? 

Amikor Isten így felráz, rájössz, hogy nem igazán van arany középút. Rájössz, hogy Ő vagy hatalmas és mindenható, ahogy azt a gyülekezetben is vallod, vagy egyáltalán nem az. Rájössz, hogy a rád kiszabott feladat nem rólad szól, hanem sokkal inkább arról, amire Ő képes. Előrelépsz hitben, igazi hitben, abban a fajta hitben, ami csodálatos, reményteljes, vad dolgokra képes. Az a fajta hit, ami – ahogy Jézus mondja – hegyeket mozdít akkor is, ha csak kis dolgokra gondolunk. „Bizony mondom néktek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! – odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen.” (Máté 17,20) 

Melyik az a hegy, amiről azt hiszed, képtelen megremegni, megmozdulni vagy akár összeomlani előtted? Mitől szorongasz? Mi okoz fájdalmat? Elgondolkodtál már azon, hogy az „Isten képes rá” azt jelenti, meg is fogja tenni? Valami életet megváltoztató, hatékony, jelentős dolgot. Miért? Mert megígérte. 

Úgy fog történni, ahogy elképzelted? Valószínűleg nem. 

Jobb lesz, mint ahogy elképzelted? Igen. 

Mindig az időbeosztásodnak megfelelően fog megtörténni? Aligha. 

Lehetséges, hogy amit egy nap megtapasztalsz, az a mennyország egy darabkája? Elképzelhető. 

De a mi Istenünk azt teszi, amit megígért. 

Higgy! 

Mondd meg annak a hegynek, hogy mozduljon! 

Kérd újra! 

Higgy benne újra! 

Kérd újra! 

Higgy benne újra! 

Ne fáradj bele, ne nyugtalankodj! 

Isten érted munkálkodik, szeret és vezet téged. 

Legyen békességed, Isten legyőzte a világot (János 16,33). 

Képes legyőzni mindent és bármit, ami ellened van. 




Uram, engedd, hogy higgyek Benned. Engedd, hogy ne abban higgyek, amit láttam és tapasztaltam, hanem a Te képességedben, abban, hogy csodálatos dolgokat teszel, amik az elmém apró meggyőződésein túlmutatnak. Nagyobb hitben akarok járni, nagyobb látással és nagyobb bizalommal. Segítesz, Atyám? Tudom, hogy Nélküled képtelen vagyok rá. Uram, segíts azt tennem, amit Te szeretnél, hogy tegyek, és hogy ne korlátozzam az erődet, ami segít nekem. 

Jézus nevében, ámen. 









forrás: http://www.girlfriendsingod.com/really-can-god/
Kelly Balarie
Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013
Used with permission
www.girlfriendsingod.com
fordítás: Kiss Erzsébet Janka
fotó: pinterest.com

2019. július 20., szombat

Hol vagy, Jézus?

„ Amikor beesteledett, a hajó a tenger közepén volt, ő pedig a parton egyedül. Amikor meglátta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel, mert ellenszelük van, a negyedik éjszakai őrváltás idején a tengeren járva közeledett feléjük …”


Márk 6: 47-48a


Voltál már olyan nehéz, elkeserítő szituációban, amikor kétségbeesésedben így kiáltottál: "Hol vagy, Jézus?” 


Összekuszálódott, félelmetes élethelyzeteinkben érezhetjük úgy, hogy a Megváltónk nincs velünk. Szerintem a tanítványok is ezt gondolták, nem sokkal az ötezer ember megvendégelése után. A nap végén hajóra szálltak, és hamarosan tajtékzó hullámokkal és erős széllel kellett megküzdeniük. Egyre erősebben markolták az evezőiket, ahogy az életben maradásuk esélye egyre inkább szűkült. 


A vihar ijesztően sújtott le rájuk. A hullámok nem egyszerűen dobálták, vagy csapdosták a csónakjukat. Ezek a hullámok tajtékoztak körülöttük, kiszámíthatatlan módon, hatalmas erővel dobálva őket. Nem tudták megóvni a hajójukat, sem önmagukat. Teljesen védtelenek voltak, a félelem szinte összeroppantotta őket. 


Nem vetem meg őket az érzéseik miatt. Sokszor, az embert próbáló zűrzavarban nehéz ellenállni a félelemnek, ugye? Különösen, amikor védtelennek érezzük magunkat, és minden kilátástalannak tűnik körülöttünk. 


Reményteljes azonban arra gondolnunk, hogy akkor, amikor életünk zűrzavarában esetleg szemünk elől tévesztjük Jézust, Ő még akkor sem veszi le a tekintetét rólunk. 


Miközben a tanítványok a hajóban küszködtek, Jézus a hegyen imádkozott. Innen a tóra láthatott, figyelhette tanítványait. „Amikor beesteledett, a hajó a tenger közepén volt, ő pedig a parton egyedül. Amikor meglátta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel, mert ellenszelük van, a negyedik éjszakai őrváltás idején a tengeren járva közeledett feléjük …” 


Jézus látta őket. Ő odament hozzájuk. A tanítványok pedig annyira a saját problémájukkal voltak elfoglalva, hogy majdnem elmulasztották a csodát. 


Ugyanaz a Jézus aki megsokasította a halat és a kenyeret, a vízen járva közeledett hozzájuk, és ők azt gondolták, hogy szellemet látnak. A félelem lebénította őket, és nem tudták megragadni a természetfelettit, mert az Írás tanúságtétele szerint a szívük kemény volt. (Márk ev. 6:52B) 


Én azonban Jézus válaszára szeretném tenni a hangsúlyt. Azoknak a tanítványoknak, akik nem vették észre őt, akiknek a kiáltását a félelem és nem a hit motiválta. A Biblia szerint Jézus azonnal, (és figyeljünk fel az azonnal szóra!), megszólította őket: „Ne féljetek!” (Márk ev. 6:50b) Az itt használt kifejezésnek a jelentése: „ne utasítsatok el engem!” Majd belépett melléjük a hajóba. 


Jézus ugyanígy viszonyul hozzánk is. Ő nem hagy magunkra az életünk zűrzavarában. Ő mellénk lép, hogy velünk lehessen. Az Ő jelenléte pedig minden esetben békét eredményez. 


Az egész Bibliában újra és újra megtaláljuk Isten azon szándékát, mely szerint Ő azt szeretné, ha megismernénk Őt, és meglátnánk Őt. Az az Isten aki megmutatta magát Mózesnek, (II.Mózes 33:19, 33:22, 34:6) és Illésnek, (1Királyok 19:11-13), amint elment mellettük, Ő szeretné, ha mi is teljességében megtapasztalnánk Jelenlétének békéjét és erejét. 


Azért imádkozom, hogy azokban a szívfájdalmainkban és küzdelmeinkben, amelyek a belső nyugalmunktól megrabolnak bennünket, meglássuk Őt, amint felénk közeledik. Nem kell már többé félelemtől megdermedve hozzá fordulnunk, hanem hitben megragadhatjuk Őt. Így Őbenne bízva békét lelhetünk, semmiért sem aggódva, mert tudjuk azt, hogy Ő figyel bennünket, Ő mellettünk áll, szemmel tartva az eseményeket. 


Igen az Úr itt van velünk. Mi pedig biztonságban lehetünk. 


Ó, Uram! Segíts meglátnom Téged! Ne engedd, hogy az élet küzdelmei megkeményítsék a szívemet, és elvakítsák a látásomat, nem észrevéve a jelenlétedet. Segíts kérlek, hogy a viharban ne a félelemtől remegjek, hanem tudjam bizonyosan, hogy Te szüntelenül rajtam tartod a szemed. Szeretném megragadni annak a bizonyosságát, hogy te minden esetben mellém lépsz, és csodálatos jelenléteddel megáldasz engem Jézus nevében, Ámen 





(Forrás: Lysa TerKeurst, Jesus, Where Are You?, Proverbs31 Ministries, May 24, 2018. fotó: Pinterest.com)

2019. július 19., péntek

Jézus veled gyászol

„Jézus könnyekre fakadt.” 

Jn 11,35



Színes lufik, hatalmas gerberák töltötték meg a színpadot. Amber mindenkit arra kért, hogy valami élénkszínű ruhát viseljen, olyat, aminek örülne vidám, gyönyörű nyolcéves kislánya – ha jelen lenne.
De Callie nem volt ott. Mikor ez a drága gyermek meghalt, Amber szívének egy része vele ment. Esténként néha maga is csodálkozott, hogy végig tudta csinálni ezt a napot is.
Jó szándékú ismerősök azt tanácsolták, lépjen tovább, vagy hogy legyen hálás a szép pillanatokért, amiket Callie-val tölthetett. De minél inkább igyekezett elnyomni a bánatát, annál inkább előbukkant a legváratlanabb, számára is érthetetlen időpontokban és helyzetekben.
A Bibliában is olvashatunk mély gyászról. A János 11 elmeséli nekünk, mennyire szenvedett Márta és Mária, mikor elvesztették fivérüket, Lázárt. Négy nappal később azt hallják, hogy Jézus és a tanítványok közelednek a városkapuhoz.
Márta azonnal elrohan, hogy találkozzon Jézussal. Mária marad.
Jelentősége van annak, hogy Mária nem ment rögtön Jézushoz. Mária, aki Jézus lábánál ült nemrég, és itta minden szavát. Mária, aki testvéreként szerette Jézust, de mint Urára nézett fel rá.
A Szentírás nem magyarázza meg, miért maradt hátra Mária, de lelkiállapotáról mégis képet kapunk. Mikor végül odaért Jézushoz, leborult a lába elé. Onnan tette fel Neki gyötrő kérdéseit, kételyeit, nyújtotta felé fájdalmát.
És a Biblia azt mondja, hogy Jézus sírt.
Egyik kommentár úgy értelmezi Jézusnak ezt a Mária fájdalmára adott válaszát, mint az „isteni választ az emberi lélekre”. Jézust megrendítette Mária és a körülállók fájdalmának a mélysége, Isten szíve leért a földre, és együtt sírt velük.
Nem is olyan sokkal a Máriával való találkozás után Jézus olyan szenvedést élt át, amilyet még soha senki. Az Iz/Ézs 53,4 előre megjövendölte: „Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis (Istentől) megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott.” Jézus a kereszten nemcsak testi szenvedést élt át, a lelki ugyanolyan fájdalmas volt.
A síró Jézus megértette Mária fájdalmának súlyát. Nem mondta neki, hogy lépjen tovább. Vagy hogy nem így kellene éreznie. A belső gyötrelemre Jézus belső békét nyújtott azzal, hogy együtt sírt Máriával.
Talán olyan helyzetben vagy, hogy megérted Amber fájdalmát. Teljes életet szeretnél élni, de kitöltetlen, fájdalmas űrt hordasz magadban.
Szeretnék egy vigasztaló gondolatot megosztani veled. Jézus jelenlétében nem kell megjátszanod magad. Nem kell elnyomnod, félretolnod a fájdalmadat, nem kell menekülnöd tőle. Mennyei Atyád nem várja ezt. Ahogy Jézus fogadta Máriát, úgy fogad téged is Megváltód egy biztonságos helyen a lelkedben, ahol nem kell félni, ha fáj. Ez egy biztos menedékhely, ahol elkezdődik szíved gyógyulási folyamata, ahol megoszthatod fájdalmadat Azzal, akit megsebeztek és összetörtek, és aki magán hordva szíved fájdalmát felvitte azt a keresztre.
Két éve hagyta el Callie a földi világot. Amber azt mondja, gyógyulása azon a napon kezdődött, mikor megérezte, hogy őszintén gyászolhatja drága Callie-ját Megváltója előtt, aki őt a legjobban szerette. Hogy érzi-e még Callie hiányát? Persze, mindig is érezni fogja. Callie ott lesz a szívében, amíg él. De amikor újra rátör a fájdalom – és lesznek ilyen napok –, tudni fogja, hogy van egy biztonságos hely a lelkében, aminek ha megnyitja az ajtaját, Krisztus belép, hogy együtt gyászoljon vele.


Szerető Megváltóm, aki azt ígérted, mindig velem maradsz, soha nem hagysz el, viseled a terhet, amit hordozok, ma arra kérlek, gyere, és sírj velem. Örömmel tölt el, hogy Hozzád jöhetek, s feléd nyújtott tenyerembe átvehetem tőled megújuló életemet, mialatt együtt gyászolsz velem. Jézus nevében, Ámen.





(Suzie Eller: Jesus Morns With You, Encouragement for today, 2014.03.20., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2019. július 17., szerda

Jól választani

„A bölcs ember a jó irányt választja…” Préd 10,2a


Előfordul, hogy a rossz irányt választom.
Olyan műsort nézek a tévében, ami beszennyezi a lelkemet. Úgy viselkedem, hogy ártok a házasságomnak. Olyan pénzt költök, ami nincs, nem azt mondom, amit szeretnék, abbahagyok dolgokat, amiket be kéne fejeznem. Indulatból cselekszem, és ezzel rosszul képviselem Jézust.
Hézagok vannak bennem: belső üregek, amik korlátoznak és meghatároznak – és ez meglátszik.
Ha itt érne véget a történet, nagy bajban lennék. Eltörnék dolgokat, amiket nem lehet megjavítani. Összezúznék valamit, amit már nem lehet összerakni. Tönkretennék kapcsolatokat helyrehozhatatlanul. Beteljesületlen életet élnék büszkén, és a lelkem nem találna nyugtot. Ha nem foglalkozom a bennem lévő hézagokkal, ez az eredmény.
De van a történetnek egy másik oldala is, és ez reményt kelt bennem. Jézus, aki természetfölötti lehetőségeivel fel tudja tölteni a legmélyebb szakadékokat is, hív és arra kér, válasszam azt az utat, ami rendbe hozza a lelkemet. Minden hívő számára fontos választás. Ez vezet az egész-séghez.
Nem mindig könnyű meghozni azt a döntést, ami meggyógyítja a lelkünket. Néha szakítanunk kell valamivel, amit szeretünk, ami mérgező szokásunkká vált. Gyakran fel kell adnunk saját akaratunkat, hogy Isten akarata szerint cselekedjünk.
Szeretem a fenti idézetet a Prédikátor Könyvéből: „A bölcs ember a jó irányt választja…” Ez az ige rámutat, hogy ha jóváhagyásunk nélkül vagy másvalaki akaratából történik is velünk valami, még mindig dönthetünk, merre indulunk tovább.
[w]hole című könyvemben (Ford. megj: Az elmélkedés és a könyv, amit a szerző említ, egy szójátékon alapul. Angolul a „whole” szó egészet, teljeset jelent, míg az ugyanúgy hangzó „hole” rést, lyukat, hézagot.) megosztom az olvasókkal családom történetének egy szakaszát, amikor belekeveredtünk egy egész életünket felforgató botrányba főiskolás koromban. A zűrzavarban nem a jó utat választottam, olyasmiket tettem, amivel később fájdalmat okoztam magamnak és másoknak is.
De volt egy pillanat, amikor eldöntöttem, megváltozom. Jobb akarok lenni, engedni fogom, hogy Isten életem irányát az igazság felé fordítsa, még ha fáj is. Sosem bántam meg ezt a döntést, azt, ami a „jó útra” helyezett, a gyógyulás és a teljessé válás útjára. A lelki egész-séget nem éri el az, aki csak félszívvel próbálkozik. Azok jutnak el oda, akik belefáradtak már, hogy önmaguknak éljenek, hogy saját élményeik, tapasztalataik áldozatai legyenek, azok, akik meg akarják találni igazi önmagukat, azok, akik többre vágynak a világi sikereknél. Az egész-séget az éri el, aki le akar vetni mindent, ami beskatulyázza, ami korlátozza, és aki bármire képes, hogy megváltozzék.
Mindig minden áldozatot megér a lelkünk gyógyulása. Bőséges öröm, Isten kegyelmi gazdagsága, az igazság és teljesség szilárd biztonsága lesz azé, aki úgy dönt, nem akar többé belső hézagokkal élni, egész akar lenni.
Ha hézagainkat Jézus elé tárjuk, ezzel esélyt adunk neki, hogy Önmagával feltöltse a réseket.
És ez, kedveseim, a jó út választása.


Uram, szeretnék jól dönteni. Segíts, hogy ne álljak saját gyógyulásom, egésszé válásom útjába. Ha fel kell adnom bizonyos szokásaimat, adj erőt, kérlek, hogy meg tudjam tenni. Segíts, hogy ne foglalkozzam olyasmivel, ami elkoptatja a lelkemet, ehelyett húzz magadhoz, hogy meríthessek végtelen bölcsességed, békéd és szereteted mélységes kútjából. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.október 25., Lisa Whittle, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:https://proverbs31businesswoman.com/prayer-bible-study-pinterest/)

2019. július 16., kedd

Mi van velem?

„Isten erre azt kérdezte: ’Ki mondta meg neked, hogy meztelen vagy?’” Ter/1Móz 3,11a


Meg szoktad néha kérdezni magadtól: Mi van velem?
Egyik nap felfigyeltem rá, milyen sokszor felteszem ezt a kérdést. Amikor elvesztem a kulcsaimat, amikor utálatos vagyok a férjemmel, ha nem tartok be egy ígéretet, amikor elkések egy találkozóról, amikor üvöltözöm a gyerekekkel, ha elfelejtek valami fontosat, és a többi, és a többi.
Felötlött bennem, hogy valahányszor azt kérdezem, „mi van velem?” valójában azt mondom magamnak, hogy valami baj van velem. Majd azon morfondírozom, mi okozza a bajt, s hogyan tudnék változtatni rajta.
Rájöttem, hogy amin változtatnom kell, az a mód, ahogy magamhoz beszélek. Nem akarom tovább folytatni önmagam győzködését, hogy valami baj van velem.
Isten nem akarja, hogy így viszonyuljunk önmagunkhoz. Van viszont egy ellenségünk, aki az önmagunkban való kételkedés árnyékával akar beborítani. Megpróbál rávenni, hogy állandóan arra figyeljünk, mi bennünk a - valós vagy képzelt – rossz, ahelyett, hogy arra figyelnénk, mi az, ami jó.
A Szentírás szerint a Sátán, amikor hazudik, az anyanyelvén beszél, mert ő „hazug, és a hazugság atyja” (Jn 8,44). A „hazugság” szó a félrevezetés szándékával mondott valótlan állítást jelent.
A Sátán szándékosan akarja félrevezetni szívünket, hogy tekintetünket elfordítsuk arról az önmagunkról, akik Krisztusban vagyunk, és a hiányosságainkra összpontosítsunk – hogy aztán azzal teljenek a napjaink, hogy ezeket a hiányosságokat igyekszünk takargatni mások előtt.
Az a célja, hogy elhiggyük hazugságait, amiktől kevésnek érezzük magunkat, amiktől önbizalmunk megrendül. Pontosan ezt tette Évával az Édenkertben. Talán Éva is azt mondta magában, „Mi baj van velem?” amikor rádöbbent hiányosságaira.
„Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőt készítettek maguknak. Amikor azonban meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az Úristen elől a kert fái között. De az úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte. Hol vagy? Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert meztelen vagyok. Ezért rejtőztem el” (Ter/1Móz 3,7-10).
A 11. vers szerint Isten egy kérdéssel válaszol, megkérdezi Ádámot, kimondta meg nekik, hogy meztelenek. „Ki mondta meg neked, hogy meztelen vagy?” Ezzel a kérdéssel Isten kijelentette, hogy van valaki, aki szégyenérzetet keltett bennük, és az a valaki nem Ő.
Szerintem fel akarta hívni a figyelmüket ezzel a kérdéssel az ellenségre, aki igazságnak tűnő hazugságokat suttog a szívükbe, amik eltávolítják őket Istentől és egymástól. Bennünk is tudatosítani akarja, hogy van egy ellenségünk, aki meg akar győzni arról, hogy alkalmatlanok vagyunk, hogy nincs minden rendben velünk.
Sajnos, gyakran bevesszük a Sátán hazugságait, és azok szerint élünk. Ritkán gondolkozunk el azon, hogy ki suttogja nekünk ezeket. Ki késztet arra, hogy kételkedjek magamban? Én magam? Valami a múltamból? Vagy lelkem ellensége álcázza saját hangját az én hangommal?
De ezen változtatni tudunk. Először is vegyük észre, hogy a Sátán terve most is ugyanaz, mint Éva esetében volt. Másodszor, elhatározzuk, hogy nem esünk újra meg újra a csapdájába. Átírhatjuk, és ezzel hatástalaníthatjuk hazugságait és vádjait igazságokkal. Ha bizalmunkat Krisztusba, a mi Megváltónkba helyezzük, szilárdan megállhatunk az alábbi igazságokon:
- Amikor vesztesnek, legyőzöttnek érezzük magunkat: „Mindezekkel szemben diadalmaskodom azáltal, aki szeret engem” (Róm 8,37 alapján).
- Amikor értéktelennek érezzük magunkat, Isten így szól: „Drágának és becsesnek tartalak, szeretlek” Iz/Ézs 43,4).
- Amikor alkalmatlannak, nem megfelelőnek érezzük magunkat, Isten biztat: „Ti vagytok a tanúim és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok” (Iz/Ézs 43,10).


Uram, segíts felismernem az ellenség vádaskodását saját elbizonytalanodásaim mögött. Emlékeztess mindig feltétel nélküli szeretetedre, segíts, kérlek, hogy el tudjak fordulni a hazugságoktól, és a Te Igazságodra figyeljek, abban éljek! Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.10.26, www.proverbs31.org, 
Renee Swopefordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: hosannarevival.com)

2019. július 15., hétfő

Ti nem kedveltek engem

„Ne aggódjatok semmi miatt…” Filippi 4,6


„Nem szeretnek.”
„Mégis miből gondolod, hogy képes vagy rá?”
„Miért kellett ezt mondanod? Az ilyenekért tartanak idegesítőnek.”
„A gyermekeid csak az anyai hiányosságaidat tükrözik.”
„Átnéznek rajtad.”
Szoktak néha rád támadni hasonló gondolatok? Én gyakran átélem. Miért hagyjuk, hogy ilyen romboló mondatok gyötörjék a lelkünket? Azért olyan veszélyesek a mérgező gondolatok, mert kiszorítják agyunkból azt, ami jó, ami szép, ami igaz. És ha nincs jelen az igazság, eluralkodik a hazugság.
Nemrég a férjemmel beszélgetve valami ilyesmit mondtam: „Tudom, most azt gondolod, hogy idegesítő vagyok, és túlságosan óvom őket, de…”
Megállított, és azt kérdezte: „Honnan tudod, hogy mit gondolok? Légy szíves ne fogj rám olyasmit, amit nem én mondtam, hanem te gondolsz magadról.”
Hoppá. Milyen igaza van. Ő tényleg nem mondott ilyesmit soha. Én csak feltételeztem róla ezeket a gondolatokat, és úgy viselkedtem, mintha ezek a mérgező gondolatok valóságosak lennének.
Szerintem, mi, lányok, hajlamosak vagyunk erre. Az emberek feleannyit sem foglalkoznak velünk, vagy ítélkeznek rólunk, mint amennyit mi feltételezünk.
Keresztényekként magasabb mércéhez kellene igazítanunk a gondolatainkat. Hogy merészelnek ezek az elvetemült gondolatok az agyunkban korzózni, mintha igazak lennének, és képesek kiváltani, hogy önbizalmunk meginogjon, hogy alkalmatlannak érezzük magunkat, s azt higgyük, nem értenek meg, félreismernek bennünket? Mennyi, de mennyi gondot szerzünk magunknak a feltételezésekkel! Az utasítás így szól:
„Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban. Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos. Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és példámon láttatok, azt váltsátok tettekre, s veletek lesz a béke Istene.” (Filippi 4,6-9)
Bizonyára ismeritek ezeket az igéket. De próbáltátok már a gondolataitokra alkalmazni őket, főleg a mérgező gondolatokra? Építő gondolatokon kell töprengenünk, elidőznünk, nem rombolókon. Olyan gondolatokon, amik alkotnak, nem tönkretesznek. Amikből élet áramlik belénk, nem amik elszívják az életet. Amikből jóérzés fakad, nem szorongás.

Íme három kérdés, amit tegyünk fel magunknak, ha a gondolataink a földre húznak:
1. Valóban elhangzott az a mondat, vagy csak én feltételezem, hogy az illető ezt gondolja?
Ha kimondták, akkor foglalkozzam vele. Ha csak feltételezem, akkor az jogtalan a másikkal szemben, és kártékony számomra. Szorongás helyett inkább az igazságot kutassam Istent keresve, s kérjem Őt, hogy nyugtasson meg, adjon nekem békességet.
Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt.
2. Igyekszem állandóan az igazság oldalán állni?
Minél többet olvassuk Isten igazságát, és hagyjuk, hogy az igazság töltse ki a gondolatainkat, annál kevesebbet fogunk hamis lehetőségeken töprengeni.
A nem kellően kordában tartott, aggódó gondolatok szorongást gerjesztenek. Az igazságról való gondolkodás békességet fakaszt, és segít felülemelkedni a körülményeken.
Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban.
3. Vannak olyan helyzetek, kapcsolatok, amik táplálják bennem a bizonytalanságot?
Ha igen, egy időre meg kell próbálnom távol tartani magam ezektől.
Olyan tevékenységeket, olyan barátságokat keressek, amiket őszinteség, tisztelet, szeretet jellemez.
Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos.

Ne gondoljátok, hogy nem tudom, mindez mennyire nehéz. Tudom, hogy sokszor jóval bonyolultabb a helyzet, semhogy három kérdéssel el lehetne intézni. De kiindulópontnak jók ezek, segítségükkel elkezdhetjük gondolataink irányítását kezünkbe venni.
Végülis ne feledjük, úgy élünk, ahogy gondolkozunk. Na még egyszer. Úgy élünk, ahogy gondolkozunk. Bár csak az igaz dolgokon gondolkoznánk, és aszerint élnénk ma egész nap!


Uram, kérlek, világíts rá a hamis dolgokra, amik olyan könnyen magukkal ragadnak és elbátortalanítanak. Segíts, hogy Téged lássalak és keresselek mindenben, amit teszek. Arra tanítasz, hogy csak a Te igazságod tud szabaddá tenni. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.10.27., www.proverbs31.org,Lysa TerKeurst, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2019. július 14., vasárnap

Ha még mindig a viharban vagy....

Anya, miért kell ezt megélnem?
Az összes sablon választ kimerítettem. Titkon, én magam is ugyanezt kérdeztem Istentől.

Miért kell gyermekeimnek szenvedniük?

Miért kellett nekem is megtapasztalnom a fizikai fájdalmat oly mértékben, amely teljesen megváltoztatott engem?

Miért kell a férjemnek súlyos betegséggel küzdenie?


A családom nehéz viharokat élt meg. Imádkoztunk és böjtöltünk. Mindent megtettünk, amit helyesnek véltünk. Ezért miután a gyermekeim a miérteket kutatják, olyan könnyű hibáztatni valamit, valakit, vagy akárkit. Ennek ellenére érzem, hogy a kérdéseik sokkal mélyebb válaszokat érdemelnek...

Gyakran logikus választ keresünk amikor kemény "miértek"-kel szembesülünk.

Egy helyi gyülekezet pásztora, Furtick Pásztor, egyszer a következőt mondta: "Mi történne akkor, ha ahelyett, hogy azt kérdeznénk Istentől, hogy :"Miért kell mindezt megélnem, Uram?", így szólnánk: "Mire készítesz engem, Istenem?"

Micsoda szemléletváltást jelentene! Az első kérdés rám fókuszál. A második Istenre, és a küzdelmeim, nehézségeim céljára.

Egy hatalmas gondolkodásmódbeli változás megy végbe ilyenkor.

Lukács evangéliumát olvasva, azt látjuk, hogy Péter levette Jézusról a tekintetét, és a természet elemeire tekintett. Rögtön elkezdett süllyedni. A családommal mi is hasonló módon éljük meg a mindennapokat: minden egyes alkalommal, amikor újabb betegség vagy fizikai sérülés hulláma csap le ránk, megkísértődünk, hogy csakis a viharra tekintsünk.

Miután Pásztor Furtick gondolatait meghallgattam, rádöbbentem arra, hogy én még sohasem kérdeztem meg az Urat, hogy mutassa meg nekem, hogy a színfalak mögött mi készülődik számomra. Most már igyekszem a következő módon reagálni az egyes vihar hullámaira:

ARRA KÉREM ISTENT, HOGY MUTASSA MEG NEKÜNK, MI A TERVE VELÜNK A VIHAROK MEGTAPASZTALÁSÁVAL

Mert most szeretnék Isten eszköze lenni.

Nem később.

Mindannyian megéltünk már viharokat az életünkben, a tapasztalataink tegyenek bennünket alkalmassá arra, hogy mások támaszai legyünk.
"Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket."
II. Korintusi levél 1:3-4


Azért imádkozom, hogy a családom ne csak a viharos időszakot lássa meg, hanem a bizalom, és Isten jelenlétének megtapasztalásának időszakaként éljük meg a jelen élethelyzetünket.

Az Igébe kapaszkodunk. Azt kívánom, hogy téged is Isten közelében tartsanak ezek a Biblia versek.

" Mert a mostani, könnyen elviselhető szenvedéseink csak rövid ideig tartanak, mégis örök dicsőséget szereznek számunkra! Ez a dicsőség pedig olyan csodálatos, hogy össze sem lehet hasonlítani a szenvedéseinkkel." II. Korintusi levél 4:17


Éppen vihart élsz meg az életedben? Mi magunk is átéltünk már hasonlót, vagy éppen küzdünk eggyel. Bátorítsuk egymást, és legyünk egymás támaszai!


Tricia







(Forrás: http://tsuzanneeller.com/2016/08/12/still-in-storm/, fotó: pinterest)

2019. július 13., szombat

Hol volt Isten?

„István azonban Szentlélekkel telve föltekintett az égre, látta Isten dicsőségét, és Jézust Isten jobbja felől állni. Megszólalt: „Íme, nyitva látom az egeket, és az Emberfiát állni Isten jobbja felől”.

ApCsel 7:55-56.


Néha olyan borzalmas dolgok történnek, hogy a tudatunk nagyon nehezen képes feldolgozni őket. A lelkünk sem tudja hova tenni a szörnyűségeket. Inkább elővesszük sablonos keresztény válaszainkat, és abban reménykedünk, hogy ezekkel el tudjuk fedni az egyenes kérdéseket.

De valahol mélyen benn, egy kérdés dörömböl a szívünkben. Egy olyan egyenes kérdés, hogy mi keresztények úgy érezzük, ezt soha nem is tudnánk feltenni. Hol volt Isten?

Hol volt Isten, amikor lelőtték a diákokat?

Hol volt Isten, amikor a barátnőm magzata a lába köré tekeredett köldökzsinórral megfojtotta magát pár nappal azelőtt, hogy egészségesen világra jött volna?

Hol volt Isten, amikor azt a kedves lányt elrabolták, s pár nappal később egy szemeteskukából került elő a holtteste?

Mondom, olyan kemény dolgok, amiket nem tudunk feldolgozni. Többnyire inkább keresünk valami mentséget Isten számára, semhogy bátran elé álljunk, és nekiszegezzük a kérdést. Én is próbáltam mentegetni Istent. Éreztem – és ezt nagyon utáltam -, hogy álságos válaszokkal csapom be magam, csakhogy elkendőzzek valamit, pedig Isten elég nagy ahhoz, hogy meg tudja válaszolni a legkeményebb kérdéseket is.

Aztán évekig kértem Istent, hogy megbirkózhassam ezzel a kérdéssel. Mígnem előbukkant egy válasz az Apostolok cselekedeteiből, István megkövezésének jelenetében.

Könnyű úgy olvasni ezt a történetet, hogy elsiklunk afölött, ami valójában történt. Istvánt brutálisan megölték. István átéli azt a szörnyűséget, amit nem tudunk feldolgozni. S mégis, ebben a legborzasztóbb pillanatban István távolról sincs egyedül.

Mialatt gyűlöletes – és lelkem legmélyéből gyűlölöm -, ami István testével történt, a lelke valami egészen mást tapasztalt meg. S amit felfedeztem, amikor be mertem lesni a szörnyűségbe, olyan csoda volt, amitől megkönnyebbülten zokogni kezdtem.

Jelen volt Isten. Jelen volt Jézus. És az én Jézusom nem ülve szemlélte az eseményeket. Nem. Jézus állt. És bocsánatot kérek, hogy megpróbálom elképzelni azt, amit Jézus érezhetett, de mert ismerem Jézust, úgy képzelem el ezt a jelenetet, hogy a létező legteljesebb együttérzéssel a lelkében, sírva feláll, hogy István mindenképpen nézzen rá, és vegye észre. Belekapcsolja a tekintetét az Istvánéba.

És biztos vagyok benne, hogy István nem vette le a szemét Róla.

A káosz, az ordítozás, a legkegyetlenebb tettek közepette István lelke Jézussal beszélget. A teste lerogy, mialatt bocsánatot kiált mindazoknak, akik meg merik hallgatni. És az irgalmas álom elragadja Istvánt.

Tudom, nehéz ezt feldolgozni.

Azt is tudom, hogy ennek a részletnek az elolvasása nem ad választ minden kérdésre.

De szeretnélek bátorítani, hogy birkózzatok meg vele, imádkozzatok róla, és tegyétek fel Istennek a lelketekben feltáruló kérdéseket csupaszon, a maguk valójában. 

Nem tudom, miért kellett Istvánnak így végeznie.

Továbbra is elborzasztanak a fentebb említett történések.

De mialatt nem tudom minden kérdésre a választ, egy valamit biztosan tudok. Tudom, hogy hol volt Isten. Nem foglalkozott mással. Nem volt hűvös és szívtelen. Nem volt figyelmetlen.


Ott volt. És meggyőződésem, hogy vérző szívvel nézi, hogy tönkretette a bűn a teremtett világot. S az örökkévalóság szélén állva emlékeztet rá, hogy megfizet: megvált és bosszút áll, és mindent helyre fog állítani.


És választ kapunk arra, amit most még nem értünk.


Uram, annyira nehéz megérteni, miért történnek a borzalmas események. Köszönöm, hogy István történetével valamire felhívod a figyelmet. Bár lehet, hogy az örökkévalóság innenső oldalán soha nem fogunk választ kapni a kérdéseinkre, szilárdan kapaszkodhatunk abba a biztonságba, hogy Te jó vagy akkor is, ha az élet nem az. Uram, kérlek, áraszd ránk szerető jóságodat és biztatásodat. Szükségünk van gyógyító érintésedre lelkünk mély, fájó sebein.


Jézus nevében kérlek, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2009. december 10. Lysa TerKeurst, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)