Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (5) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (22) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (6) alkalmatlanság (5) Anyák napja (5) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (12) Atya (2) barátság (16) bátorítás (35) bátorság (5) Békesség (29) belső békesség (14) belső viharok (24) beszéd (6) betegség (1) Biblia olvasás (16) Bizalom (65) bizonyosság (1) bizonyságtétel (18) biztatás (3) böjt (2) bölcsesség (18) Bűnbocsánat (10) bűntudat (4) céltudatos élet (9) család (5) csalódások (5) Csendes percek (2213) csendesség (6) csüggedés (13) Depresszió (12) dícséret (2) dicsőítés (20) Döntések (20) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (12) elég vagy (1) elengedés (3) életöröm (8) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) elhívás (1) elismerés (3) előítélet (3) elutasítás (2) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (2) engedelmesség (9) erő (15) fájdalom (12) fáradtság (9) feladat (14) félelem (14) feltámadás (5) feltöltődés (10) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (9) Gondolatok (42) gondoskodás (2) gondviselés (14) gyász (2) gyengeségek (5) Gyermeknevelés (31) Gyógyulás (11) győzelem (5) hála (11) hálaadás (11) harag (4) harc (6) házasság (29) hit (40) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (8) időbeosztás (9) igazság (11) Igehirdetés (38) ígéretek (2) Igevers (4) Ima (44) imádság (21) Immánuel (2) irgalom (10) irigység (3) ismeretlen (1) Isten ajándéka (9) Isten ereje (14) Isten gondoskodása (31) Isten hangja (4) Isten hűsége (33) Isten időzítése (4) Isten keresés (3) Isten követése (16) Isten lát (2) Isten munkálkodása (13) Isten neve (6) Isten szeretete (85) Isten terve (26) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (59) Istenen lévő tekintet (4) Istennel töltött idő (19) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (19) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (9) Jézus keresztje (1) Jézus követése (43) Jézus szeretete (17) jóság (4) jövő (2) kapcsolatok (31) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (26) keresés (2) kételkedés (8) kétségbeesés (4) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (12) konfliktusok kezelése (6) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (13) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (9) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (13) megelégedettség (9) megismerés (6) Megpróbáltatás (33) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) miért (1) mint Jézus (2) misszió (4) munka (2) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nincs véletlen (1) nyugalom (9) nyugtalanság (2) odafigyelés (8) odaszánás (2) olvasói gondolatok (41) otthon békéje (2) öltözet (2) önbizalom (3) önértékelés (39) önuralom (1) önvizsgálat (23) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (1) összetöretés (3) Pásztor (1) pihenés (7) prioritások (2) próba (4) ráhagyatkozás (1) Receptek (4) Remény (28) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (6) szabadság (9) számadás (2) számolni Istennel (1) szavaink ereje (7) szégyen (2) szelídség (4) Szentlélek (5) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (3) szeretet (47) szeretve élni (2) szeretve vagy (1) szív (1) szolgálat (24) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (5) tiszta szív (2) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (15) új élethelyzet (1) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (21) várakozás (15) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (7) vígasztalás (3)

2015. szeptember 30., szerda

Megfeszített hittel

„Hit nélkül pedig nem lehet senki sem kedves Isten előtt, aki ugyanis az Istenhez járul, hinnie kell, hogy Ő van és megjutalmazza azt, aki Őt keresi.”


Zsid 11,6

Tudtam, hogy nehéz munka lesz, hőség kínoz majd, és a kemény padlón kell aludni. De nem tudtam, hogy nem ezek a körülmények késztetnek majd arra, hogy megfeszítsem a hitemet.
Néhány éve részt vettem egy programban, melynek során szükséget szenvedő emberek házát újítottuk fel. Isten terve az volt, hogy túlfeszítsen engem azon, amihez általában szokva vagyok, de kiderült, hogy nem a munkának, és nem a siralmas körülményeknek volt ilyen hatásuk rám.
Nem éreztem túlfeszítésnek, mikor fel kellett másznom a létra tetejére, hogy feladjak egy nehéz festékes vödröt. Vagy amikor éjszakánként a felfújt, recsegő műanyagmatracon forgolódtam, és reméltem, hogy nem fog teljesen leereszteni reggelig. Akkor sem, mikor 41 fokos hőséget kellett elviselnem a kötelező hosszú farmernadrágban, mely végig ráragadt izzadt lábamra.
Az sem feszített túl, amikor úgy kellett zuhanyoznom, hogy csak egy vékony függöny választott el vadidegen emberektől, vagy mikor meg kellett osztanom a zuhanykabint azzal nagy döglött valamivel a lefolyón.
Mindez nem volt kellemes, de belül volt a komfortzónámon. Ám mikor rákerült a sor, hogy járjam az utcát, kopogtassak be az ajtókon, és hirdessem az evangéliumot, rettegve, hogy rám csapják az ajtót, vagy valami ennél rosszabb történik, nos, akkor éreztem, hogy megfeszül a hitem.
Visszanézve látom, hogy Isten gyengéden kitolt a komfortzónámból a hitzónába. Döntés elé állított: megfeszítem a hitemet, vagy a biztonságot választom.
Könnyebb lett volna kiküldeni az utcára a csapatot magam helyett. Üldögélhettem volna egy tölgyfa árnyékában, miközben a többiek megközelítik az idegeneket. De Isten lángoló meggyőződést ültetett a szívembe, hogy bízhatom Benne, és feszítsem meg a hitemet. A félreállás ki volt zárva a lehetőségek közül.
Nem számítottam rá, hogy azzal, hogy hitben elindulok, a legnagyobb áldás fog érni.
Pedig számtalan történet van a Bibliában, ami arról szól, hogy Isten valakit kihív a komfortzónájából, és hite megfeszítése minden esetben olyan áldást hozott rá, amit elképzelni se tudott volna.
Ábrahám bízott Isten ígéretében, hogy gyermekük születik idős koruk ellenére. Megfeszített hitének egy kisbaba volt a viszonzása, Izsák, akit a karjaiban tarthatott.
Jézus tanítványai rettegtek életükért a vad viharban. Péter, hitét megfeszítve, kilépett a csónakból, és megélte a csodát, hogy emberi lábbal a vízen járjon.
Jézus felszólította a bénát, akinek izmai gyengék és sorvadtak voltak, hogy keljen fel, és járjon. Az ember megfeszítette a hitét, kinyújtotta a lábát, és életében először járni kezdett.
És így tovább. A vak, aki hinni tudott Jézus gyógyító erejében, saját szemével láthatta Jézus arcát. Józsué nevetséges ötletnek tarthatta volna, hogy hétszer körbejárja Jerikó falait, de engedelmeskedett, és a falak leomoltak. József tíz évet töltött egy sötét várbörtönben, de rendíthetetlen hite végül a trónig emelte.
Isten mindnyájunkat felszólít egy kis hitfeszítésre néhanapján. Akár az a feladat, hogy hagyjuk el komfortzónánkat, és engedelmesen cselekedjünk, akár az, hogy maradjunk nyugton, és bízzunk Istenben életünk egy nehéz szakaszában, Ő mindig csodálatos áldásokkal jutalmazza a megfeszült hitet, mint azt mai alapigénk is ígéri.
Talán úgy érzed, amit most vár el tőled Isten, az már túl sok. Ne feledd, hogy bár lehetetlennek látszik a feladat, Isten sosem feszít túl azon, amire képesek vagyunk az Ő erejével – nem a miénkkel. És ha készségesen nekifeszülünk, áldásokkal halmoz el.

Uram, segíts, hogy teljesen rád bízzam az életem, és növeld bennem a hitet, hogy mindig hajlandó legyen megfeszülni a Te kedvedért – és önmagam javára. Mutasd meg, hogyan tudod felhasználni javadra az életemet. Jézus nevében, Ámen.
 
 
 let's explore:

(Forrás: Tracie Miles: Time To Do a Little Faith Stretching, Encouragement for today, 2014.09.23. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2015. szeptember 29., kedd

Egy házasság megmenekült

"Aki megtartóztatja beszédét, az tudós ember, és aki higgadt lelkű, az értelmes férfiú.” 


Péld 17,27 (KG)

„Nem bírom elviselni a férjemet. Elegem van! Kész, vége. Ennyi volt a házasságom, Sharon. Nem bírom tovább!!” Kate úgy üvöltött, hogy el kellett tartanom a telefont a fülemtől. Abbahagyta, hogy levegőt vegyen, és sírni kezdett. A gyerekek a közelében veszekedtek, a pici ordított a háttérben.

Mielőtt megszólaltam volna, Kate megkérdezte: „Átmehetnék hozzád a gyerekekkel ebédre? Szükségem van a segítségedre. Nem tudom, mihez kezdjek.”

Minden porcikám tiltakozott. Épp felújítottuk a házat, a hálószobában állítottam fel egy tábori konyhát. Nem voltam még bevásárolni, fogalmam sincs, mit adok enni a saját gyerekeimnek, nekünk kettőnknek meg a munkásoknak.

Mégis így szóltam: „Gyertek csak, majd…” Letette a telefont, mielőtt befejezhettem volna a mondatot.

Egy dobozban találtam zabpelyhet, mogyorót és juharszirupot. A vizet egy asztali szeszégőn forraltam, elmostam 15 tálkát, amiket belepett az építkezéssel járó por, és kértem Istent, segítsen, hogy segíthessek. Tudtam, hogy ha sikerül megmentenünk a házasságát, az nem az én szavaimnak, hanem Isten kegyelmének lesz köszönhető.

Kate észre sem vette a felfordulást. Csőlátása volt, csak a tönkrement házasságára tudott gondolni. Evés után a gyermekek kimentek játszani, mi meg bent maradtunk a házban. Több mint egy órán keresztül beszélt. Mialatt hallgattam, az járt az eszemben, hogy a világ minden kincséért se élnék ezzel az emberrel. Alávaló barom!

Végül Kate rám nézett, és megkérdezte: „Nos, mit gondolsz?”

Mielőtt válaszoltam, tartottam egy kis szünetet. Nagy csata dúlt a lelkem és az ösztöneim között. Minél többet mondott Kate, annál dühösebben akartam védelmezni. Mindenféle szitkozódások jutottak eszembe, hogy miket kéne odamondjon a férjének. Vagy hogy ne is szóljon hozzá. Vagy hogy üvöltse le a fejét!

Ugyanakkor tudtam, hogy ezek a „megoldások” nem tennének jót sem Kate-nek, sem a házasságának. Van egy régi mondás: „Ha nem tudsz valami kedveset mondani, inkább ne szólj semmit!” A Szentírás is hasonló tanácsot ad mai alapigénkben, a Példabeszédek 17,27-ben: „Aki megtartóztatja beszédét, az tudós ember, és aki higgadt lelkű, az értelmes férfiú.”

Mélyet sóhajtottam, csendben bocsánatot kértem Istentől a dühöm miatt, és ahelyett, hogy valami tanácsot adtam volna, ezt mondtam: „Gyere, imádkozzunk, kérdezzük meg Istent, ő mit gondol”.

Magamban könyörögtem Istenhez, hogy Ő adja az ajkamra a szavakat, tudjam azt mondani, amit ő akar. Jöttek a szavak, olyanok, amiket nem terveztem előre. Isten igéjére, nem az én érzelmeimre alapozott szavak. Jóság volt bennük, nem sajnálat. Sokkal többet értek az én szavaimnál.

Ó, Istenem – hányszor, de hányszor robbantak ki belőlem olyan mondatok – főleg a pillanat hevében -, amiket soha nem lett volna szabad kimondanom! Tudod, miről beszélek? Uram, irgalmazz!

De hadd mondjak valamit. Ha kitartóan olvassuk Isten igéjét és imádkozunk, meg tud történni a csoda: követni fogjuk a Szentlélek vezetését akkor is, ha emberi természetünk valami mást mondana vagy tenne.

Hálás vagyok, hogy szünetet tartottam és behívtam a beszélgetésbe az Urat. Kate ezt mondta a végén: „Még sok imádkozásra van szükségem, hogy túljussak ezen. Minden, amit mondtál az imában, meggyőzött valamiről. Szeretem a férjemet, és újra reménykedem, hogy Isten segít sínre tenni azt, ami kisiklott.”

Nem azt mondta, hogy még sok beszélgetésre van szüksége, okos tanácsokra, megtorlási tervekre. Egy rövid, szentírási alapú imádkozás megújította a lelkét. Azóta is folytatjuk a közös imádkozást, és a házassága szépen rendbejött.

Legközelebb ha kísértést érzel rá, hogy odamondj valakinek, vagy hosszas tanácsadást tarts neki, tarts előbb szünetet. Hívd az Urat imádságban, hogy irányítsa a gondolataidat, és ő adja a szádra azt a néhány szót, amit ki fogsz mondani.

Uram, segíts, hogy ne a magam megértésére hallgassak, hanem mindig Téged keresselek, hogy te irányítsd a beszédemet, a gondolataimat, a cselekedeteimet. Jézus nevében, Ámen. 

 
Railroad Tracks:

(Forrás: Sharon Glasgow: A Wrecked Marriage Saved, Encouragement for today, 2015.09.23. www.proverbs31.org, fordítás: lelekerosito.hu, fotó: pinterest.com)

2015. szeptember 28., hétfő

Készülj fel a találkozásra a te Isteneddel....

Rájöttem, hogy mindaz, amit Isten tesz, örökké megmarad; nincs ahhoz hozzátenni való, és nincs belőle elvenni való. Azért rendezte Isten így, hogy féljék őt. Ami volt, régóta megvan, és ami lesz, már régen megvolt; és az Isten előkeríti azt, ami tovatűnt.


Prédikátor könyve 3:14-15


Ne ijedj meg ettől a verstől. Hiszen jó hírt közvetít! Isten egy napon elő fogja hívni a múltad eseményeit, cselekedeteit megvizsgálásra, és minden bizonnyal botlásokat, foltokat bűnöket és hibákat fog látni. De látni fogja az  Ö Fiának vérét is, ami mindezt befedezi. (Zsidókhoz írt levél 9:14) Mi fog még előjönni a visszatekintés során? Isten látni fogja, hogy számtalan esetben engedelmeskedtél és állhatatos voltál, bíztál Benne, és Belé kapaszkodtál, a kitartásodat is látni fogja a nehéz időkben, a téged megkörnyékező kísértések visszautasításáról sem fog megfelejtkezni. Ismét Fiának gondviselése fog felmagasztaltatni, amikor nyilvánvaló lesz a kiáradó kegyelem megnyilvánulása az életedben. Amikor mindez lepereg majd előtted, úgy fogod majd áldani Istened Jézus véréért és a rád kiáradt áldásokért mit még soha azelőtt....

Térdre fogsz hullani Jézus előtt, hogy kinyilvánítsd háládat és köszönetedet. A Fájdalmak Férfija le fog lépni a trónusáról, és oda fog menni hozzád. Kegyelmet fogsz nyerni bizonyosan, hiszen jól ismeri mindazt amin keresztülmentél, a fájdalmaidat és mindazokat a kísértéseket melyekre nemet mondtál. Feléd fogja nyújtani a szegek által megsebzett kezét, és amikor a kezed az Ö kezében pihen majd, minden szégyenérzeted tova fog szállni.  A saját sebeid által, valamint mindazokban az eseményekben amikor elutasítást, fájdalmat éreztél, legalább egy leheletnyit megízlelted, hogy a Megváltó mi mindent megélt a te megváltásodért.

Nehézségeid úgy készítenek fel az Isteneddel való találkozásra, mint semmi más itt a Földön. A szenvedések segítségével készen fogsz állni a találkozásra, hiszen mi más tudná jobban bizonyítani szeretetedet Jézus felé, mint az, hogy a földi élet próbái nem mozdítanak ki békédből, nem ijesztenek meg téged?

Kegyelmes Istenem, telve vagyok hálával Jézus Krisztus iránt. Vére elfedi bűneimet, és kegyelmének áldásai segítenek a mindennapok megélésében. Minden dicséret az Övé!

8 Steps to Meeting God in Silence and Solitude


(Forrás: Joni and Friends, Prepare to Meet your God, www.joniandfriends.org, fotó: crosswalk.com)

Fékezz le engem

„Jézus most hozzájuk fordult: ’Hát ti mit mondtok, ki vagyok?’ Simon Péter válaszolt: ’Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia’.” 


Mt 16,15-16

Érezted már, hogy rohamtempóban élsz? Én is éreztem.
Néha fontos félreállni, hogy meglássunk dolgokat. Nemrég eljutottam a Szentföldre. Évek óta vágytam rá. De ahogy az indulás napja közeledett, szerettem volna, ha máskorra esett volna ez az időpont, olyan időszakra, amikor nem ilyen nyüzsgő az élet.
A kimerültség egész lelkemben kezdett szétáradni, figyelmeztetve, hogy lassítsak. De hát hogyan? Döntéseket hoztam, és most a döntések visznek engem. Engem, ezt a törékeny asszonyedényt, akit a végeláthatatlan elvárások rohama készül összeroppantani.
De az utazást lefoglaltam, mennem kellett. És nagyon örülök, hogy megtettem. A Szentföldön az állandó elfoglaltság abbahagyta üldözésemet. Arra kényszerített ez a kirándulás, hogy lefékezzek, és rájöttem, mennyivel jobban érzem magam a bőrömben, ha életritmusom normalizálódik.
Jézusról is sokat tanultam közben. Az életéről. A döntéseiről. A tanulságokról, amiket levont.
Elmondjam, hogy nekem, személy szerint mi volt a legmeghatározóbb lecke? Az, hogy Jézus sohasem rohant. A kapcsolat és az irgalom alakította élete ritmusát. Jézus erős szándékkal megmaradt a lassított tempó mellett. Én is ezt szeretném.
Erre vágytam, anélkül hogy tudtam volna. Akárcsak Jézusnak, nekem is le kell fékeznem, hogy a kapcsolat és az irgalom teret kapjon az életemben.
Ahogy végigjártam a helyeket, ahol Jézus is járt, mélyen megérintett ez a gondolat. Tudta, mi a nyomás. Tudta, mi a stressz. Az emberek húzták-vonták, bárhova ment. A tömeg prédikációt kért. Az egyének gyógyulást. A tanítványok vezetést. A barátok együttlétet. A vallásos vezetők válaszokat. És egy egész világ várt megváltásra igen korlátozott idő alatt.
És ő mégsem rohant. Beszélgetett az asszonnyal a kútnál. Kinyújtotta a kezét, kapcsolatba lépett a leprással, és meggyógyította. Megérezte a vérfolyásos nő érintését, és megszüntette a betegségét. Látod? Minden interakciójában a kapcsolat és az irgalom játszott fő szerepet.
Azok pedig, akik legközelebb álltak hozzá? Ők tapasztalhatták meg leginkább, hogy nem rohan.

Úgy tűnhet, hogy Jézus azért lassított, hogy hihetetlen erővel, lézermódra tudjon ráfókuszálni a kapcsolatra és az irgalomra.

Ha ezt most én olvasnám, valami ilyesmit mondanék a helyedben magamnak: „Nagyszerű dolog, hogy eljutottál a Szentföldre, és hogy ez segített lelassítanod, de én erre itt és most képtelen vagyok”. Megértelek. De Jézus életének ez az igazsága elérhet hozzád is.
Nem a földrajzi hely alakított át.
Megvilágosodás volt.
Jézus nem rohant, és ezért nekem se kell rohannom.
Imádkozzuk ma ezt a rövid, háromszavas imát, amire annyira nagy szükségünk van: „Fékezz le, Uram!”

Atyám, Istenem, ezt a három szót visszhangozza a szívem. Mutasd meg, Uram, hogyan lassíthatok le, és hagyhatok szent teret a kapcsolatoknak. Téged akarlak követni ebben is, hogy figyelmem fókuszpontjában a kapcsolat és az irgalom álljon. Jézus nevében, Ámen.

 Coffee in the woods





(Forrás: Lysa TerKeurst: Lord, Unrush Me Encouragement for today, 2014.09.22. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. szeptember 27., vasárnap

Amy vagyok, és szeretek díjakat kapni

„Kegyelmeddel vezérled megváltott népedet, hatalmaddal viszed be te szent lakóhelyedre.”


2Móz 15,13 KG

Izmaim irgalomért sikítottak, de egy egyszerű megjegyzés új energiával töltött fel. Félúton voltak a súlyzóim, mikor megszólalt az edző: „Nahát, Amy! Eddig fel se tűnt, milyen erős vállad van!”
Ennyi volt. Fájdalomérzetem alább szállt, eltökéltségem megemelkedett. Kihúztam magam, és minden egyes gyakorlatot elvégeztem a szokásos kihagyások nélkül. Próbáltam uralkodni a vonásaimon, és hűvös nyugalommal folytatni, mintha nálam ez a teljesítmény természetes volna, közben pedig eltöltötte a szívemet a jól végzett munka öröme.
Semmi kétség, szeretek csillagokat kapni. Elemista koromtól kezdve a súlycsökkentő edzésekig valós és képzelt csillagokról álmodoztam. Bután hangzik egy felnőtt nő szájából, hogy ilyen, látszólag közönséges dolgok motiválják, de én már elfogadtam, hogy ez része a huzalozásomnak.
A dicséret az üzemanyagom. Ha szeretve érzem magam, pislákoló tüzem lángra lobban, és újabb teljesítményekre ösztökél.
Hiszem, hogy Isten teremtett ilyennek, de gyakran félresiklásaimat is ez a vonásom okozza. Mások tetszése kezd motiválni – dicséretek, díjak, az, hogy elfogadjanak. Mielőtt észrevenném, mások (és nem Isten) elismeréséért kezdek küzdeni, vagy magamba roskadok, ha csalódást kellett okoznom.
Talán azt várod, hogy azzal folytassam, mennyire helytelen az örömért élni, de nem ez következik. Nem rossz az örömért élni. Az a rossz, ha az örömforrást hibázzuk el.
John Piper, író és lelkipásztor, így fogalmaz: Örömünk kincsünk mértéke. (Angolul szójáték: Our pleasure is the measure of our treasure.)
A kultúrát, amelyben élünk, az öröm utáni vágy hajtja. Mindenfelől azt halljuk, hogy leljünk örömöt a nyaralásban, az alkoholban, szórakozásban, magunkkal törődésben, romantikus kalandokban, étkezésben. A tévéből, a moziból, a zeneszámokból egyre árad a felhívás a korlátok nélküli szexre, a végtelen bulizásokra, illegális szerek fogyasztására.
Én is bedőltem némelyiknek, elhittem, hogy folyamatos jó érzést generálnak, de hamar rájöttem, hogy ezek az időszakos örömök nem tekinthetők kincseknek. Mindegyik nyújt egy pillanatnyi felfokozott állapotot, de az alázuhanás fájdalmas és hosszantartó. Még a felaggatott aranycsillagok is veszítenek fényükből idővel, és újabbakra kezdesz áhítozni.
Isten belénk huzalozta az öröm utáni vágyat, de azért tette, mert egyedül Ő minden öröm végső forrása. Vele összehasonlítva fakó minden más.
Vizsgáljuk meg a Szentírásból mit tudunk meg Isten lényegi vonásáról: kegyelméről, szeretetéről. Alapigénk szerint kegyelme vezérel minket: „Kegyelmeddel vezérled megváltott népedet, hatalmaddal viszed be te szent lakóhelyedre” (2Móz 15,13). Más igehelyek szerint Isten kegyelme és szeretete, a kincs, mely nem fakul meg soha: gazdag (Kiv 34,6), irgalmas (Zsolt 25,7), csodálatos (Zsolt 31,22), jobb az életnél (Zsolt 63,4), hűséges (Zsolt 89,25), örökké tart (118,4), bőséges (145,8), örök (Jer 31,3), türelmes, jóságos (1Kor 13,4), széles és hosszú, magas és mély (Ef 3,18), minden értelmet meghalad (Ef 3,19).
Isten a mi örömünkre árasztja ránk szeretetét, és Ő is örömét leli a mi szeretetünkben. Csodálatos körforgása ez a hosszantartó dicséretnek, a legmélyebb örömnek, melyért teremtettünk.

Uram, add, hogy cselekedeteimmel a te tetszésedet keressem, és ne másokét. Add, hogy a Benned meglelt öröm kielégítse a lelkemet. Az, amilyennek te látsz engem, meghaladja mindazt, amire vágyom, amit keresek, ezért dicsérem szent Neved, és megpihenek Benned. Jézus nevében, Ámen.
 

(Forrás: Amy Carroll: I’m Amy, and I Like Getting Gold Stars, Encouragement for today, 2014.09.09., www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

4 szokás, hogy szíved ép maradjon

„Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!” 





Péld 4,23

Kijöttünk a kórház kapuján első gyermekünkkel. A babán kívül volt nálunk egy teli pelenkás zacskó, újszülöttnek való kocsiülés, új szülőknek való iránymutató könyvecske, a What to Expect When You're Expecting (Mit várj várandósan). De örömömet beárnyékolta a rettegés: Ezek tényleg hagyják, hogy elvigyük magunkkal? Hisz fogalmunk sincs, hogy kell gyermeket nevelni!
Jártunk terhességi, szülési tanfolyamra, készen álltunk 36 órás vajúdásra is (köszönöm, Istenem, a gyógyszereket!). De sem a légzőgyakorlatok, sem az epidurális gyógyszerek nem készítettek fel arra, mit jelent anyának lenni egy életen át.
Hol az a gyorstalpaló, ami segít eligazodni a bilire szoktatás, a hisztis rohamok, az első randik, a kijárási tilalmak, az elkeserítő döntések kihívásainak elviselésére, megoldására? Azt tanították nekem, hogy a gyermeknevelés tudományát menetközben sajátítja el az ember. Azzal indulunk neki, amit már tudunk, aztán csak tanulunk és tanulunk menet közben. Ez persze sokkal könnyebb elméletben, mint gyakorlatban. A racionális megközelítés helyett anyai szívem bármelyik pillanatban kész átcsapni reményből pánikba.
Elképzelem, hogy kis kerubom majdan kitűnően leérettségizik, egyetemi szakok hada áll nyitva előtte, hogy elinduljon egy fényes karrier útján. A következő pillanatban rám tör a félelem, hátha elutasítják a társai az iskolában, hátha magatartászavaros lesz, vagy nem fog tudni rendesen tanulni, és ez szörnyű, életre szóló rossz döntésekhez vezeti.
Huhh! Kimerítő dolog a szülői szerep.
Hogyan tudjuk tehát ellátni magunkat mindennel, ami az anyasághoz szükséges? Legyünk biztosak benne, hogy Az, Aki minket mindenkinél jobban ismer, megadja, amire szükségünk van.
Az elmúlt évek hullámvasútján elsajátítottam négy fontos szokást, amik segítenek megőriznem ép, erős anyai szívemet.
1. Legyen nyitva szíved Isten számára. Minden egyes napon szakíts időt rá, hogy kettesben legyél Istennel. Ásd bele magad az Igébe. Mialatt Istennel vagyok, az Ő igazságait fontolgatom, isteni perspektívából kapok választ szülői dilemmáimra, a kérdésekre, kihívásokra. Felkészít minket minden egyes napra: a koszos pelenkáktól a hisztiken át mindenre.
2. Szíved legyen közösségben más szívekkel. Alakíts ki magad körül egy egészséges közösséget, míg az anyaság útját járod. Legyenek körülötted hozzád hasonló gondolkozású, lelkületű nők, akik hisznek abban, hogy jó anya vagy, és segítenek is ebben. Csatlakozz bibliaközösséghez, játszóházi csoporthoz, hogy ilyen embereket találj.
3. Hagyd, hogy Isten megnyissa szíved szemét. Ahogy minden nap együtt vagyunk Istennel, gyermekeinket kezdjük az Ő szemével látni. Felcsillannak előttünk sajátos ajándékaik, adottságaik, tehetségeik. Isten segít kifejleszteni gyermekeink képességeit, betekintést nyújt nekünk erősségeikbe, gyengeségeikbe, hogy így támogathassuk egyéni képességeik kibontakozását.
4. Őrizd meg saját szívedet. Tanulj meg törődni magaddal, ne engedd, hogy teljes mértékben gyermekeidben akard megvalósítani önmagad. Ápold házastársi kapcsolatodat, foglalkozz saját kedvteléseiddel. Vezetői képességeid vannak? Indíts bibliakört, vagy vállald el az óvodai-iskolai szülői közösség vezetését. Szeretnél megtanulni valamit? Iratkozz be online tanfolyamra. Szeretnél másoknak örömöt okozni? Szervezz élelmiszerosztást, gyűjts téli ruhát a szegényeknek, csatlakozz valamelyik helyi karitatív egyesülethez. Az ép szív megőrzéséhez hozzátartozik, hogy hagyjuk saját képességeinket és vágyainkat is kibontakozni.
Fontos, hogy foglalkozzunk anyai szívünk épségével, mert nagyon könnyen ki tud merülni, el tud fáradni. Alapigénk arra tanít, hogy ha megőrizzük szívünk épségét, gyermekeinket is jobban tudjuk szeretni: „Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!” (Péld 4,23).
Az írásom elején emlegetett kisbaba ma már önálló hölgy. Anyai szerepem megváltozott ugyan, de a fent bemutatott egészséges szokásokat továbbra is gyakorolnom kell – talán mos még inkább, mint akkor, amikor a legnagyobb gondot egy eltört játék jelentette.

Atyám, adj erőt, hogy Rád tudjam bízni gyermekeimet. Bocsásd meg, hogy megpróbáltam saját reményeimet, álmaimat általuk megvalósítani. Add nekem a Te látásodat, hogy észrevegyem a legkisebb adottságukat, képességüket, tehetségüket is, amit te ajándékoztál nekik. Előre köszönöm a bölcsességet, mellyel irányítani fogod anyai szívemet az elkövetkező évek minden egyes napján. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Lisa Allen: 4 Habits of a Healthy Heart Encouragement for today, 2014.09.12. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. szeptember 26., szombat

Szeretet az, amikor…

„Nem hívnak többé elhagyottnak, sem országodat magányosnak, hanem így neveznek: „én gyönyörűségem”, és országodat: „menyasszony”, mert az Úr örömét találja benned…”


Ézs 62,4

Megkérdeztek néhány gyereket, szerintük mi a szeretet. Egyik azt válaszolta, szeretet az, amikor az anyuka babát vár, és az apuka kilakkozza az anyuka lábujjkörmeit. Egy másik szerint az a szeretet, mikor az apja hazajön munka után koszosan, büdösen, és az édesanyja megdicséri, milyen jóképű.
Egyik gyerek viszont ilyet mondott: „Szerintem az a szeretet, amikor a neved biztonságban van valaki szájában.”
Erről eszembe jutott Candy. Egyik nap megjelent az iskolában. Ugyanolyan reggel volt ez számára, mint a többi. Korán felkelt, elkészítette a testvérei reggelijét, elindította őket az iskolába. Felkapta a földről a farmerját, és sietve felöltözött. Candy anyja drogfüggő volt, az apja nem volt a láthatáron, nem mindig sikerült kimosni a napi szennyest.
Ahogy belépett, szemközt találta magát az egyik anyukával, aki megszólította: „Miért jársz mindig ilyen koszosan?”
Candy szégyenében lehorgasztotta a fejét, mást nem tehetett. Hogyan oszthatná meg titkát ezzel az ítélkező nővel.
Az Ézsaiás 62-ben egy egész nép szégyenkezik. A prófétán keresztül Isten tudatja a néppel, hogy le akar szállni közéjük a nyomorúságba. Igen, látja rajtuk, milyen állapotban vannak, de ugyanakkor annak is látja a népet, akik ők Isten számára.
A szégyen sok mindent taníthat nekünk.
Maradj csendben.
Amit nyújtasz, nem elég.
Tartsd meg a titkaidat.
De ha Isten megjelöli az életedet, új jelzők fognak meghatározni. Kedves vagy nekem. Enyém vagy. Csodálatos és gyönyörű alkotásom.
Candy kamaszkorában keresztény lett. A hitről még keveset tudott, de azt már igen, hogy Valakinek a szájában a neve biztonságban van.
Idővel oda tudta nyújtani szégyenét a Mennyei Atyának, aki azonnal átvette tőle, mert Ő mindnyájunkat értékesnek tart, és sosem akarja, hogy a szégyen terheink között szerepeljen.
Talán te is valaki más szemével látod magadat, aki lenéz, megvet téged. Vagy úgy érzed, a múltad határoz meg. Vagy annak a cselekedetei, akitől szeretetet vártál, de ő nem azt nyújtotta.
Amikor a szégyen találkozik Isten szeretetével, valami erő lép működésbe. A szeretet felemeli, és egy biztonságos helyre rakja a szégyenkezőt, oda, amit Isten neki készített, ahol nem éri utol a szégyen.
Terhed átkerül Isten széles vállára, s ezzel Ő készen áll, hogy befejezze a „jó munkát, amit benned elkezdett” (Fil 1,6).
Isten gyermekeként nincs helye a szégyennek sem az életedben, sem a szívedben. Neved biztonságban van az Ő szájában. Gyönyörű vagy. Szeretve vagy. Az Övé vagy.

Uram, az a régi dolog, vagy azok a szavak, amiket rám mondtak, nem határoznak meg engem. A Te szavaid és a Te szereteted mondják meg, ki vagyok. Mától, Uram, olyannak akarom látni magam, amilyennek Te látsz. Jézus nevében, Ámen.
 jusquoboutdumonde:     heart of my heart ❤ will you be my valentine:
(Forrás: Suzi Eller: Love Is…Encouragement for today, 2012.09.14. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. szeptember 24., csütörtök

A bűz forrása

„Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodásotokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte, és mi a tökéletes.” 

Róm 12,2

Nemrég egy barátnőm annyira megbántott, hogy teljesen kifordultam magamból. És bizony, angyalom, mindenki tudta a házban, hogy anyunak rossz kedve van. Próbálkoztam én mindennel, hogy visszatérjen a kedvesség a hangomba s a hangulatomba.
Igeverseket mondtam magamban.
Sátánt hibáztattam.
Körberaktam érzéseimet igazság-idézetekkel.
Még aludtam is egyet délután.
Semmi se használt.
Ami végül is kizökkentett, az egy újonnan megjelenő bűz volt a lakásban, amit három erős illatgyertya sem tudott elnyomni. Igencsak érzékeny vagyok a szagokra.
És a szag egyre csak terjedt, és sehogy sem voltam képes felfedezni a forrását: sem azt, hogy micsoda, sem azt, hogy honnan jön.
Végül rájöttem, hogy egyik lányom előkotort valahonnan egy régi fürdőszobai szemetest, a hálószobám közepére állította, hogy rábiggyesszen különféle cédulákat, amiket az iskolai projektjéhez készített. Valamikor valami belekerülhetett abba az elfeledett szemetesbe, ami hulladékból végül rohadékká érett.
Vagy valami belebújt, aztán nem tudott kiszabadulni, s megdöglött.
Nem akartam megtudni, mi van benne, csak azt tudtam, hogy a szemetest ki kell dobni. Azonnal.
A bűz külső megnyilvánulása volt egy belső állapotnak.
Azért nem tudtam magam megnyugtatni az igeversekkel, önuralommal, a Sátánnal való veszekedéssel, de még bóbiskolással sem, mert Isten észre akarta vétetni velem, hogy bűzlök – valami romlott dolog van bennem – valami rothadásnak indult.
Megbántott egy barátnőm, és én nem akartam ezzel szembenézni, nem akartam megbocsátani az illetőnek. Belegyömöszöltem a szívembe a keserűséget, s úgy tettem, mintha ott se lenne. Pedig ott volt, a rothadás beindult, s a bűz a szívem mélyéről egyre csak szivárgott kifelé.
Isten nem azt várta tőlem, hogy elfedjem egy időre ezt a helyzetet pillanatnyi jóérzésekkel. Azt akarta, hogy foglalkozzam a bűz forrásával: lássam meg, ismerjem el, tárjam fel, engedjem, hogy Ő megtisztítsa és lezárja. Azonnal.
Egy apró rothadás nagyon gyorsan el tud terjedni, ha nem kezeljük azonnal, ha nem vesszük komolyan.
Ezért annyira fontos, hogy mindig figyeljünk a megnyilvánulásainkra. Reakcióink biztos indikátorai annak, ami bennünk játszódik.
Természetes dolog, hogy rosszul esik, ha emberek vagy történések megzavarják boldogságunkat. De ha ettől a reakcióink túldimenzionáltakká válnak, mérget vehetünk rá, hogy kitörésünk mélyén valami rothad.
Íme néhány tünet, ami a belső rothadást jelzi:
- Odamondogatás: Igen, mert te mindig….; Mert képtelen vagy…; Miért nem lehet bár most az egyszer…
- Régmúlt dolgokra kezdek hivatkozni, hogy védjem az álláspontomat.
- Olyan szavakat és hanghordozást használok, amik nem jellemzők rám.
- Azzal érvelek, hogy mennyire nehéz most az életem.
- Elvárom a bocsánatkérést, miközben tudom, hogy nekem kéne bocsánatot kérnem.
Nem öröm belátni ezeket a dolgokat, de azért van benne valami jó: minél gyorsabban rálelünk a bűz forrására, annál gyorsabban kidobhatjuk, és megszabadulunk tőle.


Uram, köszönöm, hogy rávilágítasz szívem rothadásnak indult rejtett zugaira. Segíts, kérlek, hogy kegyelmeddel és igazságoddal kitisztíthassam ezeket a helyeket. Jézus nevében, Ámen.Would love to have this view for my morning coffee! LOVELOVE LOVE:
 
(Forrás: Lysa TerKeurst: The Root of My Rot, Encouragement for today, 2012.10.03. www.proverbs31.org/devotions/fordítás:www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

Uram, szükségem van a segítségedre

„Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, segítségért kiáltottam az Istenhez.” 


Zsolt 18,6

Nem tudnám megmondani, mikor kezdődött, de emlékszem, hogy heteken át szinte mindennap felhúzott valamivel a férjem.
Egyik este, egy elég intenzív „beszélgetés” végén J.J. azt mondta, hogy teljesen mindegy, mit tesz, mennyire igyekszik, sosem vagyok megelégedve. Igaza volt. Állandóan találtam benne kivetnivalót férjként is, apaként is.
Az viszont, hogy szerinte én olyan vagyok, akinek semmivel sem lehet a kedvére tenni, a már addig is felpörgetett indulataimat kitörésre késztették, felkaptam a kabátomat, s az ajtót becsapva magam mögött elviharzottam. Forró könnyek csorogtak az arcomon, ahogy újra-meg újra végigjátszottam magamban a veszekedésünket.
Rá akartam jönni, mi baja van J.J-nek, Jézusra akartam bízni, hogy tegye már rendbe, ezért elkezdtem panaszkodni róla Istennek.
Egyre csak soroltam a sérelmeimet, mígnem egyszer csak meghallottam saját belső hangomat. Ez a sok mocsok, amit elmondok, mind belőlem fakad. Minden, amit kiokádok magamból.
Nos, akkor jöttem rá, hogy nekem van szükségem segítségre.
Istenre volt szükségem, hogy megvilágítsa, mi folyik itt. Hogy segítsen megfejteni, hogyan jutottunk idáig hét év boldog házasság után.
Nem csak sírtam már, hanem az Úrhoz kiáltottam segítségért.
Dávid király nálam sokkal jobban értett ehhez. Ő mindig Istenhez kiáltott nyomorúságában. Barnes így ír a Kommentárban a Zsolt 18,6-ról: „A ’nyomorúságomban’ kifejezés valószínűleg nem egy bizonyos alkalomra vonatkozik, hanem arra a természetes beállítódásra, hogy bármilyen komoly baj vagy veszélyhelyzet esetén ő mindig Istenhez kiáltott, és nála segítséget talált.”
Azon az estén, mikor végre abbahagytam a mondókámat, és figyelni kezdtem, megéreztem, hogy Isten rámutat, miszerint én J.J.-től azt várom el, amire az én apám nem volt alkalmas sem apaként, sem anyám férjeként.
Összetört szívű gyermeki éveim egy szétesett családban erős hiányérzetet és mély csalódást hagytak bennem. Sosem sirattam el a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” állapotot, amire vágytam, de soha nem is volt részem benne.
A beteljesületlen vágyak megkeseredett elvárásokká váltak.
Próbáltam megalkotni a magam verzióját a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” állapotra, és ettől irányítóvá, ítélkezővé váltam. Azt hittem, ha J.J.-ből olyan férjet és apát faragok, amilyet elképzeltem, akkor a saját régi csalódásaimról megfeledkezhetem.
Hordasz-e magadban olyan sebeket, amiktől ellenséges vagy? Elvárásokat, amiknek senki sem tud megfelelni? Meg akarsz javítani valakit, helyrehozni egy szituációt? Szükséged van segítségre?
Nekem szükségem van, és Isten ott van, hogy segítsen.
Várja, hogy kiáltsunk Hozzá. Nem csak egyszer, gyors válaszra várva. Hanem ahogy Dávid király, kialakult Isten-függőséggel. Isten segítségére rendszeresen szükségünk van.
Mialatt végiggondoltam, mit éltem át gyermekkoromban, és ez hogyan befolyásolta házasságomat, megtanultam, hogy a gyógyulás útján tett minden lépés előtt Isten segítségét kérjem. Kértem, segítsen megtalálnom az áhított biztonságot Benne, mint Apámban. Kértem, segítsen elsiratni mindannak hiányát, amire vágytam apámtól, és soha nem kaptam meg. Kértem, segítsen megbocsátanom apámnak, és eleresztenem a düh, az elhagyatottság, a megsebzettség érzését. Kértem, segítsen elengednem férjemmel szembeni irreális elvárásaimat, feladnom a harcot a magamképzelte „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” állapotért.
Idő kellett mindehhez, sok-sok imádság és nagy bátorság, de Isten mindig jelenvaló segítség volt a folyamatban, aki megmutatta, hogyan engedjem el múltamat és fájdalmaimat, hogy megragadhassam a reményt, a gyógyulást.
Csak hogy tudd, odavagyok a férjemért. És nagyon-nagyon hálás azért a napért, amikor végre az Úrhoz kiáltottam segítségért.

Uram, Hozzád kiáltok. A segítségedre van szükségem, hogy……. Kérlek, mutasd meg, hogyan kezdjem el, és segíts minden lépésnél, amit meg kell tennem az úton. Jézus nevében, Ámen.






(Forrás: Renee Swope: Lord, I Need Your Help, Encouragement for today, 2012.09.26. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. szeptember 23., szerda

Kell az elvonulás

„Gyertek velem, csak ti magatok, egy csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!” 

 


Mk 6,31

Érzed, hogy függő vagy? Én igen. Sajnos, néha egészen súlyos a függőségem. A statisztikák szerint sokan osztoznak velem ebben. Tevékenységfüggő vagyok.
A főiskolán kezdődött. Egy távolról sem tökéletes, szétesett otthonból és az emiatti gyötrő fájdalomtól menekülve igyekeztem mindig lekötni magam. Sportoltam, szerkesztettem az iskola újságját, nyelviskolába jártam, ifjúsági csoportba, önkénteskedtem, s mellette részmunkaidőben dolgoztam, hogy eltartsam magam. Háromnak is elég lett volna, amennyi tevékenységet magamra vállaltam.
Sajnos, a nyüzsöghetnék nem hagyott el felnőttként sem.
A kultúra, amelyben élünk, nem segít leszokni, inkább bátorítja a hektikus életstílust, megtapsolja, jutalmazza. S ki az, aki nem szeretné, hogy néha megveregessék a vállát?
Ám ahhoz, hogy hatékonyan szolgáljuk Istent, nem elég csak lelassulni, csökkenteni vállalásaink számát, hanem néha teljesen le is kell állítanunk a nyüzsgést.
Épp túlvagyok egy egész hónapig tartó internet- és facebook-nélküli böjtölésen. Elmaradtak az állapotfrissítések, nem osztottan meg mókás képeket és videókat, nem száguldoztam blogos autópályákon 31 napig. Iszonyúan nehéz volt, de végül nagyon megérte.
Leutaztam egy 1950 körül épült lelkigyakorlatos házba. Olyan, mint egy diákotthon, nagyon olcsó (napi 10 dollár), de szép helyen van: szőlővel borított dombok között, illatos alma- és körtefákkal teli gyümölcsös mellett.
Bár lehetetlennek tűnő feladat kiszakadni az élet forgatagából, néha eljövök ide, hogy egyedül legyek Istennel, olvassak, töprengjek, írjak és elmélkedjem.
Magányosan sétálgatok az örökzöld sövénnyel szegélyezett utakon. Nincsenek villogó képernyők, televízió és internet, megcsörrenő telefonok. Csak szokatlan, áldott nyugalom.
Évekbe telt, míg megszoktam, hogy évente akár csak 24-48 órára megszüntessek minden tevékenykedést. Csomagolás közben egyfolytában rágódom: „Mi lesz a gyerekekkel? Mégis itthon kéne maradnom inkább. Annyi mindent meg tudnék csinálni ennyi idő alatt. Önzés, hogy elmegyek egyedül?”
De Jézus hív. Téged is. A fenti igeverssel: „Gyertek velem, csak ti magatok…”
Egyedül. Magadban és magadért. Javunkra szolgál.
És mindenekelőtt, mert szükségünk van rá. Az elvonulásban meghallhatjuk Isten hangját, Aki nem szereti túlkiabálni nyüzsgő életünk zajait, inkább halkan suttog, amikor egyedül vagyunk.
Nem mindig engedhetjük meg magunknak, hogy ténylegesen elmenjünk otthonról. Néha akkor is tudatosan ki kell húznunk magunkat a konnektorból. Egy-egy nap pár órára figyeljünk csak az Igére, és az Ő szavaira.
Keress egy barátnőt, akinek szintén erre van szüksége. Beszéljétek meg, hogy ilyenkor felváltva vigyáztok a gyerekekre. Akár úgyis, hogy ő átjön hozzátok a gyerekekkel, te meg átmész hozzá egyedül. (Barátnőd otthonában kevésbé vonja el a figyelmedet a szennyes ruha vagy a feltörlésre váró padló!) Legközelebb meg fordítva csináljátok.
Igen, a keresztény élethez kell az elvonulás. Jézus maga is szünetet tartott néha, és visszavonult a csendbe, a magányba. Kövessük példáját ebben is. Próbálj találni már ma egy alkalmas napot, időszakot, amikor te is leállsz, visszavonulsz és feltöltekezel. Nem fogod megbánni.

Uram, bocsásd meg, hogy nem hallgattam hívásodra, hogy vonuljak el veled egy csendes helyre. Segíts, kérlek, úgy rendezni a dolgaimat, hogy szakíthassak időt a Veled való együttlétre anélkül, hogy megzavarnának. Nagyot kortyolnék végtelen szeretetedből, hogy eltöltsön a nyugalom és béke, amire annyira vágyom, és amit csak Tőled kaphatok meg. Jézus nevében, Ámen.
 I timed it today because I want to know for sure: the walk to this view from my house took 3.5 minutes. behind me, a girl and her horse were watching the sunset, a hawk was screeching from the branches of a eucalyptus tree, and a plane taking off almost made me cry. what a beautiful life.:




(Encouragement for today, 2011.09.09.Karen Ehman www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. szeptember 22., kedd

Kiürül és megtelik a fészek

„Mindennek megszabott ideje van… Megvan az ideje a megőrzésnek, és megvan az ideje az elengedésnek.” 

Préd 3,1.6b

Idén tavasszal végignéztem egy pintypár fészekrakását: ahogy megépítették, őrizgették, melengették a tojásokat, táplálták a fiókákat. Aztán egy nap apuka és anyuka biztató csiripeléssel kivezényelték az apróságokat a fészekből. Minden mozzanatot megörökítettem a fényképezőgépemmel. Ahogy elnéztem az utolsó képet – az üres fészket -, elöntött a szomorúság, mert saját kiürült házamat idézte fel.
Az elmúlt idők emlékei mély bánatot okoztak. Úgy éreztem, elvesztettem életem célját, szemem zsilipjei megnyíltak. Harsogó csend vett körül.
Hogyan tovább?
Azt hittem, könnyen túljutok rajta. Hát nem.
Azt hittem, meg tudok róla feledkezni. Hát nem.
Azt hittem, vissza tudom majd téríteni magam a mindennapokhoz. Nem sikerült.
Végül elmentem tanácsadásra, segítsenek feldolgozni a kiürült fészekkel járó szomorúságot, ami már-már lebénított.
A tanácsadónak sikerült kipréselnie belőlem néhány szót, mialatt ömlöttek a könnyeim. Megkérdezte, mivel szeretek foglalkozni, mi okoz örömöt, miről álmodozom. „Az álmai valóra váltak – mondta. A fiai lediplomáztak, elmentek otthonról, s elkezdték az új életüket, amire felkészítette őket.”
Hmmm… Nem vigasztaltak meg a szavai.
Arról is beszélt, hogy én magam nem változtam meg. Megmaradtak a képességeim, adottságaim, új irányban kell gyümölcsöztetnem őket.
Először nem fogadtam el a tanácsát. Nem akartam elhinni, hogy egy új irány ugyanazt azt örömet tudná okozni, mint fiaim felnövekedése a szárnyaim alatt.
A tanácsadó nem tágított, tovább biztatott a szomorúságban. Választhattam: leragadok a megélt veszteségnél, vagy odafordíthatom figyelmemet Isten perspektívájára, arra, hogy Neki mi a célja az életemmel.
Hát igen, Isten rólunk alkotott terveiben nem szerepel a visszatekintés, a múlt utáni vágyakozás, a letűnt napok visszasírása.
De kérhetjük hűséges Atyánkat, hogy mutassa meg, milyen új célt szánt az életünknek. Meg fogja mutatni jövőbeli életünket a maga perspektívájából, egy olyan jövőt mutat, melyben életünk középpontjában már nem a gyermekeink állnak.
Imádkoztam Isten perspektívájáért. Igéje által rávezetett, hogy az életnek szakaszai vannak, és én most egy új időszakba léptem.
„Mindennek megszabott ideje van… Megvan az ideje a megőrzésnek, és megvan az ideje az elengedésnek.” (Préd 3,1.6b.)
Azután arra is rámutatott, hogy jó anya voltam.
„Jól van, te hűséges, derék szolga. Mivel a kevésben hű voltál, sokat bízok rád.”(Mt 25,23.)
Végül rávezetett, hogy nőként az a feladatom, hogy lépjek elő, s felhasználva tapasztalataimat, amiket anyaként szereztem, segítsek másokat a nyomomban járni.
„Kiterjeszti tenyerét az elnyomott fölé, a szűkölködőnek meg a kezét nyújtja. Erő és méltóság árad róla, vidáman néz a holnap elé. Szája bölcsességre nyílik, és nyelve jóságra tanít.” (Péld 31,20. 25-26.)
Anyaként különböző életszakaszokon megyünk át. Sose feledjük el, amikor kérjük Istent, mutassa meg nekünk a következő lépést, amit meg kell tennünk életünkről készített terve szerint, hogy mások is vannak a gyermekeinken kívül, akiknek szükségük van a szeretetünkre, az adottságainkra.

Uram, vezess át, kérlek, az új lehetőségekre nyitott ajtón. Mutasd meg, hogyan örüljek a múltnak, s hogyan fogadjam mosollyal a holnapot. Jézus nevében, Ámen.

 bird watcher:

 (Forrás: Van Walton: Emptying and Filling My Nest, Encouragement for today, 2012.09.21. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

Az elutasítás ragályos

„Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen.” 


Kol 3,13

A székek műanyag huzata zöld volt. Az asztalé drapp. Tökéletes halvány alap, amin jól látszik a firkálás.
Ezért láthattam meg, min vihognak az előttem ülő lányok. Rám néztek, aztán még kiegészítették Jennifer asztalrajzát: egy göndör hajú, lófogú, villámló tekintetű pálcikaalakot. Mielőtt alákanyarították volna a nevet, tudtam, hogy engem ábrázol. Rólam készült ronda karikatúra.
Évek múltak el azóta, hogy utoljára ültem a drapp asztalnál. De nem számolhatom években az időt, mióta ugyanazt az elutasítottságot és fájdalmat legutóbb átéltem. Persze most már nem firkáló lányok okozzák. Az aljas bánásmód fáj minden korban, minden formában.
A lányokat kiemelheted az iskolából, de az iskolát nem szakíthatod ki egyes lányok lelkéből.
Ha neked is volt ilyen élményed, tudod, miről beszélek. Ha lágyabb anyagból gyúrtak, elmenekülsz, igyekszel távol tartani magad a bántás forrásától. Ha keményebb, robbanékonyabb vagy, vissza akarod adni, amit kaptál, hadd szenvedjenek ők is.
Innentől viszont bonyolódik a dolog. Jézus szembecsapja a konvencionális logikát, és azt mondja: „Szeresd ellenségedet”. Komolyan? Mélyen bennünk ott suttog egy hang: „Ne próbáld szeretni. Ő a kivétel.”
Kezdődjön hát el a belső harc.
Mi van akkor, ha Jézus nem kegyetlen, nem közömbös, és nem is naiv, mikor ezt a szeretetparancsot adja nekünk? Ha igazából megmutatja a módját, hogyan szedhetjük ki magunkból a másik által belénk döfött tüskét? Ha megbántanak, választhatjuk a gyógyulást azzal, hogy szeretettel fedjük el a sebet. De vissza is utasíthatjuk a gyógyulást, és hagyjuk, hogy a seb elfertőződjék, és ragályként terjedjen tovább.
Fontoljuk meg a következő három dolgot:
Parancs
Az én dolgom nem az, hogy az ellenségemet megbüntessem. Az a dolgom, hogy engedelmeskedjem Istennek, és úgy kezeljem a helyzetet, ahogy Ő mondja: „Én pedig azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért!” (Mt 5,44)
Óvatosság
Ha erőszakos cselekményről van szó, messziről szeressünk. Hogyan? Megbocsátva annak, aki bántott: engedjük el a bántást, tegyük át Isten kezébe. Bízzunk abban, hogy Isten nyilvánvalóvá teszi számukra, hogy hibáztak, és foglalkozni fog a tetteikkel.
De ne higgyük azt, hogy a megbocsátás és a gyógyulás mindig kéz a kézben járnak. Megbocsáthatsz valakinek, mégsem akarsz mindennap együtt lenni vele. Kérd Istent, mutassa meg, mikor és hogyan jobb távolról szeretned.
Katalizátor
Térjünk hát vissza Jenniferre és a bántó rajzra. Szeretném a mai tudásom birtokában újraélni a jelenetet. Jennifer a maga bizonytalanságát vitte bele abba a rajzba. Bár tényleg nehéz együttérezni valakivel, aki épp szándékosan fájdalmat okoz nekünk, az ő nyilvánvaló szenvedése mégis szánalmat ébreszthet. A sebzett emberek másokat sebeznek.
Áss egy kicsit az aljas módon viselkedő lány lelkébe a felszín alá, és látni fogod, mennyire utálja saját magát.
A Róm 12,20-ban ezt olvassuk: „Sőt, ha ellenséged éhezik, adj neki enni, ha szomjazik, adj neki inni. Ha ezt teszed, izzó parazsat raksz a fejére.”
Jennifer éhezett és szomjazott az elismerésre. Úgy gondolta, ezt csak úgy tudja megkapni a környezetétől, ha engem kifiguráz.
Mi lett volna, ha felállok, odamegyek hozzá, és adok ennek a kétségbeesett lánynak egy kortyot az élő vízből? „Jennifer, ne félj. Igazán szép vagy, hidd el.”
Nem hiszem, hogy erre bárki is képes lenne középiskolás korában. De már nem vagyok középiskolás.
Ideje felismernem ezt.

Uram, köszönöm, hogy van türelmed hozzám. Segíts, hogy szeretni tudjam azokat, akik bántanak. Mutasd meg, mikor kell azon igyekeznem, hogy helyrehozzak egy kapcsolatot, és mikor kell elengednem. Azt akarom, hogy a kapcsolataim is a Te dicsőségedet szolgálják. Jézus nevében, Ámen.







(Forrás: Lysa TerKeurst: The Rejection Infection, Encouragement for today, 2012.09.20, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. szeptember 21., hétfő

Az életben vannak gyümölcsöző és veszteséges, egyenes és görbe időszakok. Amikor szíved teher alatt roskadozik, vársz Istenre? Láttad már őt teljes dicsőségében, és el tudod mondani Habakukkal együtt, hogy az igaz ember a hite által él? Mindnyájunknak olyan hitre van szükségünk, mely kitart azokban az időszakokban is, amikor nem láthatjuk, amit Isten végez, de láthatjuk őt magát, és így elmondhatjuk: "Mégis bízom benned."
Nem ismerem a te életedet és körülményeidet: Bár szüleim soha nem fognak megérteni vagy támogatni, mégis... Bár soha nem lesz férjem, mégis.... Bár férjem csalódást okoz nekem, mégis... Bár ki vagyok merülve, mégis... Bár nagy fájdalmaim vannak, mégis... Bár gyermekem elfordul Krisztustól, mégis.

Mégis, mégis, mégis... Mégis bízni fogok Istenben.
Az Úr, az én Uram ad nekem erőt.



(Linda Dillow, Akinél a szív lecsendesül, 194-195. old., fotó: pinterest.com)

Kérlek, hagyd a kegyes szöveget

„Mint az aranyalma ezüsttányéron, olyan a helyén mondott szó.”


Péld 25,11

Szeretem Jézust. Szeretem Istent. Szeretem az Ő igazságát. Szeretem az embereket.
De nem szeretem az előrecsomagolt kegyes szövegeket. Amiken olyan tökéletes kis masnik vannak. És kicsit túl simának mutatják az életet.
Mert egyáltalán nem sima minden, ami ezen a megromlott világon történik. A nemrégiben a coloradói Aurorán történt lövöldözés például iszonyatosan szomorú és hihetetlenül gonosz dolog volt.
És Isten őrizzen, hogy azt higgyem, bármi javulni fog, ha egy szép kerek, kegyes mondással járulok hozzá az erről folyó beszélgetéshez. Isten bizonyára nem várja el, hogy olyan emberek, mint én, a maguk korlátolt látómezejével, korlátolt elméjével, sekélységével értelmet keressenek olyasmiben, ami abszolúte értelmetlen.
Akkor Isten igazságának nincs helye ezekben a történésekben? Dehogy nincs. De hagyjuk, igen, hagynunk kell, hogy Isten irányítson. Az Ő idejében. Az Ő módján. Az Ő szeretetében.
És ha szörnyű dolgok történnek, mondjuk ki nyugodtan: „Ez borzasztó.” Amikor a dolgok nem állnak össze, ne szégyelljük kimondani, hogy „Ennek így semmi értelme”.
Nagy különbség van a rosszkor mondott, oda nem illő szó és a jókor mondott, helyénvaló szó között.
Mikor a húgom tragikus körülmények között meghalt, ez azért történt, mert az orvos olyan gyógyszert írt fel neki, amit sosem szabadna gyermeknek adni. Ennyi indította el az események láncolatát, ami odáig vezetett, hogy ott álltunk a rózsaszín szalagos koporsó körül.
Zokogva.
Szenvedve.
A gyász, a düh, a veszteség feldolgozásának igényével.
Zsenge lelkem méregbe gurult valahányszor odajött valaki, és ilyen mondásokkal próbálta összeseperni életünk szertehullott darabjait: „Úgy látszik, a Jóistennek eggyel több angyalkára volt szüksége a Mennyországban.” Ezzel csak mélyebbre nyomták, s megforgatták szívemben a gyász éles, szúró cserépdarabkáit.
Értem én, hogy miért mondtak ilyeneket. Mert mondani akartak valamit. Hogy javuljon a helyzet. Együttérzésük közel hozta őket hozzánk. És én vágytam is arra, hogy ott legyenek. Aztán már nem vágytam.
Minden összezavarodott, tele volt ellentmondásokkal. Egyik percben hisztérikusan zokogtam, másikban már nevetni tudtam. Rögtön utána kedvem lett volna falba verni a fejem a lelkiismeretfurdalástól, mert nevetni mertem. Aztán dicsőítő énekeket énekeltem. Egyik pillanatban az öklömet ráztam Isten felé, a másikban úgy éreztem, órákon át olvasnám a Bibliát.
Hát ez minden volt, csak nem „sima”.
Tudod, mi volt a legjobb dolog, amit mondott valaki akkoriban?
A temetés napján ott álltam fekete ruhák, fekete öltönyök, könnyek és könnyező emberek között a fűben. Egy hangyabolyt bámultam. A hangyák őrülten rohangáltak össze-vissza, mert valaki rálépett a bolyra.
Az járt az eszemben, hogy ha beleállnék a bolyba, és hagynám, hogy milliónyi helyen összecsípjenek, vajon az a fájdalom enyhítené-e ezt, amit most érzek. Azt legalább tudnám, mivel lehet a fizikai fájdalmat csillapítani.
Hirtelen mellettem termett egy lófarkos kislány, s csak ennyit mondott: „Utálom a hangyákat!”
Na, ez volt a legjobb mondat, amit aznap hallottam.
Oda talált, ahol én magam is voltam. Észrevette, hogy épp mi foglalkoztat, és valami alapvető dolgot mondott ki. Valami természeteset. Nyilvánvalót.
Igen, van létjogosultságuk a kegyes szavaknak. Föltétlen van.
De van olyan helyzet, amikor csak sírni kell, jelen lenni, szavak nélkül.
Isten segítsen, hogy mindig felmérjük a különbséget.

Uram, köszönöm, hogy velem voltál a legsötétebb időszakban. Tudom, hogy valóságos vagy, tudom, hogy Te vagy az egyetlen, aki vigasztalást adhatsz akkor is, amikor ez lehetetlennek látszik. Segíts, kérlek, hogy mindig a Te igazadat mondjam a körülöttem élőknek. Jézus nevében, Ámen.




(Forrás: Encouragement for today, 2012.09.13. Lysa TerKeurst www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. szeptember 20., vasárnap

Isten mindent meg akar adni, amire szükséged van

Az Úr az én pásztorom, nem szenvedek hiányt, zöldellő réteken legeltet. A nyugalom vizéhez terel és felüdíti lelkemet. 


Zsolt 23,1-3a

Nők ülnek az asztal körül. Fiatal anyukák, akik lerakták a gyermekeiket a gyermekmegőrzőben vagy a bölcsődében. Nyugdíjas nagymamák, akik életük új szakaszába lépnek. Minden korosztályt, sokféle élethelyzetet képviselnek. Egybegyűltünk, hogy egy hétig tanulmányozzuk a Bibliát és önmagunkat.
Mielőtt nekifognánk, a vezető megszólal: „Körben mindenki mondja meg egy szóval, hogyan érzi magát ma reggel”.
Legtöbb válasz így hangzott: fáradtnak.
Régen volt ez már, de azóta is sokszor gondolkozom rajta. Eszembe jut, mikor együtt vagyok barátnőkkel, és sok-sok tennivalónkról beszélgetünk. Vagy mikor egy-egy bejegyzést olvasok a szociális médiában. Eltöprengek rajta tévézés közben, mikor látom, milyen rohanásra sarkall minket a körülöttünk lévő világ.
Fáradtak vagyunk. És ha valami kihívás ér, a bennünk rejlő maradék energia nagyon hamar elfogy. Kimerültnek érezzük magunkat, és nem értjük, miért nem tudjuk élvezni az életet.
Bár szeretjük függetlenségünket, az igazság az, hogy szükségünk van valakire, aki vigyáz ránk, aki gyengéden törődik velünk, és biztosítja számunkra a pihenést. Más szóval, olyanok vagyunk, mint a juhok, akiknek pásztorra van szükségük.
A pásztor gondoskodása nélkül a nyáj hamar bajba kerülne. Ha a juhok csak a többi juhot követnék, a nyáj kimerülne, veszélybe sodródna, nem jutna hozzá ahhoz, ami az életben maradásához szükséges.
Ez történik velünk is. Amikor hagyjuk, hogy a körülöttünk nyüzsgő világ határozza meg, mikor pihenjünk, kockára tesszük szívünket, lelkünket.
A jó hír az, hogy van Pásztorunk. Jézus, a Jó Pásztor. Nem akar annyira hajtani, hogy kimerülten összeessünk. Nem erőltet végig az életen táplálék és felüdülés nélkül. Amikor elfáradunk, amikor érezzük, hogy csak azért folytatjuk, mert muszáj, Jézus arra kér, álljunk meg és pihenjünk egyet.
A Biblia pásztornak emlegeti Istent. Olvasom a 23. zsoltárt, és a szívem felujjong örömében: Az Úr az én pásztorom, nem szenvedek hiányt, zöldellő réteken legeltet. A nyugalom vizéhez terel és felüdíti lelkemet (Zsolt 23,1-3a).
Teli naptár és üres szív: biztos jelei annak, hogy ideje megállni, és átgondolni, nem más juhokat követünk-e a pásztor helyett. Általában kiderül, hogy rossz irányba tartok, és ideje közelebb húzódnom a Pásztoromhoz. Ő megígérte, hogy semmiben sem fogok hiányt szenvedni, és ez mindannyiszor igazolódik, mikor odafutok hozzá.
Pásztorunk tudja a juhairól, hogy könnyen szétszélednek. Ez többnyire nem szándékos, észre sem veszik. Magához vonzza őket valami, ami jónak látszik, és nekivágnak érte egy hosszú útnak, ami aztán kimeríti őket.
Ha veled is ez történt, itt az ideje, hogy kiálts a Pásztornak, jöjjön, vegyen ölbe, és vigyen haza. Mondd el Neki, hogy éhes és szomjas a szíved. Mondd el neki, hogy szeretnél lepihenni (és valóban szundíts egyet!). Mondd el neki, hogy lelkednek felfrissülésre van szüksége.
Nem fog haragudni rád. A pásztorok értik a juhokat. A tied is tudja jól, hol tartasz, min mész keresztül, és örömöt okoz neki, ha gondoskodhat rólad.

Uram, hálás vagyok azért, hogy ilyen hűséges, jó pásztorhoz tartozom. Köszönöm, hogy figyelsz rám, és törődsz minden szükségemmel. Jobban értesz engem, mint én saját magamat. Köszönöm. Jézus nevében, Ámen.



 

(Forrás: Holley Gerth: God Will Give You Everything You Need, Encouragement for today, 2014.09.10., fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. szeptember 19., szombat

Az áramlatban

„Isteni ereje az Isten szerinti jámbor élethez mindent megadott nekünk: megismertük azt, aki saját dicsőségével és erejével meghívott minket.” 


2Pét 1,3

Nyáron csodás helyen voltunk a családdal. Erdei Tábornak hívják, s az Adindronack hegység vonulatai közé ékelődik be. Kiváló elvonulási hely kicsiknek-nagyoknak, nagyszerű prédikációk minden reggel, nincs tévé, de van egy gyönyörű tó, tábortűz, horgászás, minigolf pálya, kártyaasztal és még számos játéklehetőség. Megragad a természet érintetlen szépsége, s arra ösztönöz, hogy megismerd. Ezért hát, mikor sportkedvelő barátaink felvetették, hogy induljunk el velük egy mérsékelt hegymászásra, beleegyeztem.
Nos, a „mérsékelt” szót ők más szótárból ismerik, mint én. Talán nem is ugyanannak a bolygónak a szóhasználatából. Drágaságaim, ez a túra minden volt, csak nem „mérsékelt”!
Úgy képzeltem, hogy majd egy kellemesen kanyargó ösvényen közeledünk a csúcs felé.
Ehelyett, amit megmásztunk, egy sziklákból és gyökerekből álló fal volt.
Nem hülyéskedem.
Olyan magasságban, ahol a levegő ritkasága miatt azt éreztem, hogy a tüdőm összetapad, és nem hajlandó megtölteni mellkasomat lélegzetvételkor.
Fel, fel, egyre feljebb. Mikor egy lefelé ereszkedő csoport elment mellettünk, és vidáman megjegyezték: „Már majdnem félúton járnak”, fel akartam adni. Félúton? Ez komoly?!
Toltam magam előre. Léptem, feszítettem, nyomtam, kapaszkodtam, s puffogtam magamban. Ha be tudtam volna csukni az ajkam, biztos sírásra görbült volna.
Aztán egyszercsak fenn voltunk a csúcson. Az oldalamat fogva előre hajoltam, s azon csodálkoztam, hogy valaki, aki annyit fut mint én, hogy tud ilyen kevéssé formában lenni. Menni egyre feljebb, a gravitáció ellenében nehéz volt. Nagyon, nagyon nehéz.
Lefelé már egészen más volt. Ugyanazokon a köveken és gyökereken jutottunk egyre lejjebb feleannyi feszültséggel és izgalommal. Még élveztem is. Be tudtam fogadni a táj szépségét, s még a körülöttem lévőkkel való beszélgetésre is volt levegőm.
Úgy félúton lefelé döbbentem rá, hogy Krisztuskövetésünk útja mennyire hasonló.
Fentről indulva, a gravitáció vonzásával egyirányban mennyivel könnyebb, mint lentről mászni felfelé, küzdve a gravitációval.
Ugyanazt az utat tettük meg, s mégis mennyivel könnyebb és jobb volt a vonzás áramlatában haladni.
Mikor az életben szembe találkozom egy problémával, mennyivel könnyebb a dolgom, ha Isten áramlatában haladok előre, mintha szembeszegülök vele.
Más szavakkal, mikor igyekszem Isten akaratának engedelmeskedni, ez a hozzáállás beállít engem Isten ereje áramlásának irányába. Végig kell járnom az utat, amivel megoldódik a helyzet, de sokkal kevesebb erő és energia kell hozzá.
Az a dolgom, hogy engedelmeskedjem Istennek. Éljek az Ige szerint. Az Ő útján járjak, nem aszerint, amit a világ sugall. Részt vegyek isteni tervében, s ne saját rossz hajlamaim, bizonytalanságaim mocsarát tapodjam. Akkor nem kell puffognom, és szájlegörbítve keresnem a megoldásokat. Része leszek az áramlatnak. Isten minden elintéz a Maga módján, a Maga idejében.
„Isteni ereje az Isten szerinti jámbor élethez mindent megadott nekünk: megismertük azt, aki saját dicsőségével és erejével meghívott minket. Értékes és nagy ígéreteket kaptunk, hogy általuk részeseivé legyetek az isteni természetnek, és megmeneküljetek a romlottságtól, amely a világban uralkodik a bűnös kívánság következtében” (2Pét 1,3-4).
A kérdés tehát ez: az áramlat irányában vagy vele szemben akarunk-e haladni?
Maradj abban az irányban, amerre Isten ereje áramlik. Ez az isteni erő mindent megad, amire a haladáshoz szükségünk van. Ahogy ezt a gondolatot befogadom, olyan kedvem támad mindent Isten útmutatása szerint cselekedni. Mindent!
Ám ha azon gondolkozol, hogy meghívsz egy hegyi túrára, előbb kérek fényképetek az útról, hallod-e?

Uram, segíts, hogy Erőd áramlatával egyirányban működjek, és ne vele szemben. Isteni erőd mindent megadott nekem, ami az úthoz szükséges. Segíts, hogy ez az igazság beépüljön a tudatomba, az életembe. Jézus nevében, Ámen.


 

(Forrás: Encouragement for today, 2011.09.29.Lysa TerKeurst  www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. szeptember 18., péntek

Ha nehézzé válik a követés

„Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom.” 

  Lk 14,27

„Kövess engem a Twitteren!”- hív a híresség. Bennfentes információkat ígér, szellemes bejegyzéseket kevesebb mint 140 karakterben. Nem kerül semmibe, csak nyersz vele. Ha meg nem tetszik, nem követed tovább. Egy-két leütés, és mehetsz a következő, szórakozást ígérő twitterezőre.

Kétezer éve valaki már mondta, hogy „Kövess engem.” De Ő ezen valami egészen mást értett.
Nem ígért velős mondásokat, nem kecsegtetett könnyed időtöltéssel. Bár a vele való együttlét szórakoztatási indexe néha igen magasra szökött, különösen, ha valami csodát művelt, nem állt meg ennyinél. Többet kért azoktól, akik követni akarták. Láthatóan nem olvasott el egyetlen marketingről szóló könyvet sem, hisz nem szépítette a dolgokat.
Mikor Jézus meghívta Pétert és Andrást, ők a munkájukat hagyták ott érte. Mások a családjukat, a vagyonukat, mindenüket, amijük volt. Egy valakit kedvesen elküldött, mert ez az ifjú nem volt hajlandó lemondani a gazdagságáról. De akik követték, minden jogukról lemondtak, hogy együtt lehessenek a Messiással.
Jézus hívása mindent vagy semmit ajánlat. Egyetlen kivétel sincs ehhez a Szentírásban. Én viszont gyakran azon kapom magamat, hogy csak részlegesen követem Jézust. Igazából néha inkább a twitter-fajta követést választanám. Az együttlét rövid legyen és szórakoztató, s egy képernyő mögül történjen.
Ha minden lelki cicomát lehántok, a csupasz igazság az, hogy csak énem egy részével próbálom követni Jézust. Elfogadom a hívását, boldogan követem az eszemmel, a kezemmel. Íróként ennek van is értelme. Követlek, Jézus, a számítógép előtt ülve. Ez ugye elég, vagy mégsem?
Nem igazán, hallom. A szívedre is igényt tartok. Hajlandó vagy elengedni a neheztelést, amit érzel valaki iránt? Meg a lábadnak is követnie kell engem, hogy el tudjalak küldeni, végezd el a munkám a kórházban, a szomszédban, a börtönben, ha kell.
Jól van, egyezkedem tovább. Neked adom a lábamat, amikor be tudom illeszteni a napirendembe. Arról a neheztelésdologról meg még gondolkozom, jó?
Pedig tudom, hogy Jézus ennél többet akar. Nem 140 karakteres kapcsolat kell neki. Nem napi néhány adagnyi engedelmesség, amikor eszembe jut. Nem csak olyan felajánlást vár, ami nekem tetszik. Jézust úgy kell követni, mint egy árnyék: nyomában lépkedni, mikor a lepraterepre megy, barátkozni a kirekesztettekkel, szembesülni a vallásos közösség neheztelésével, szilárdan kitartani abban, ami helyes, bármi áron. Jézust lényem leglényegibb részével kell követnem: abból a mélységből, ahol átadom minden jogomat Valakinek, aki minden jogáról lemondott értem.
Ha innen nézem, újra rájövök, miért akarom egész lényemmel követni Jézust. Mert ő is mindent feladott értem. Hogyan adhatnék én kevesebbet?
Jézust követő lépteim ezen a földön nem mindig szilárdak, nem mindig erőteljesek. Sokszor megbotlottam már. De tudom, hogy ha bárki mást próbálok követni, az csak időszakos békét és örömöt ad. Egyedül Jézus tud kivezetni a sötétségről a fényre, a halálból az életre. Nem hiszem, hogy ilyet találnék a Twitteren.

Drága Mennyei Atyám, bocsásd meg, hogy néha csak részidőben foglalkozom a követéseddel. Mintha mindig visszatartanék magamnak egy részt, főleg ha kellemetlenséggel, kényelmetlenséggel jár a követésed. Tárd fel azokat a területeit a szívemnek, amiket megtartottam magamnak, és segíts olyan emberré válnom, aki mindet feladva követ Téged. Jézus nevében, Ámen.


 

(Forrás: Encouragement for today, 2012.09.10. Glynnis Whitwer, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmlkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. szeptember 17., csütörtök

Miért van mégis értelme

„Nem tehet jobbat az ember, mint hogy egyék, igyék és kedvét lelje a munkájában. Mert beláttam, hogy ez az Isten kezéből jön. Mert az öröm is, a gond is Istentől van.” 


Préd 2,24-25

Elégedett vagy a munkáddal? Napjaid szakadatlan örömben telnek? Szinte hallom a választ: „Á, dehogy. Távolról sem.” Az enyém sem. Egyetemistákat tanítok. Szeretek tanulni, és szeretem átadni a tudásomat. Imádom a frissen hegyezett ceruzák illatát. Élvezem a megtiszteltetést, a kihívást, amit a következő generáció formálása jelent.
Nem szeretem viszont a javításokra, osztályzásokra szánt órákat, s azt, ha egy motiválatlan diák miatt úgy érzem, hiábavalóak az erőfeszítéseim. Van úgy, hogy felhangol a munkám, máskor meg elkedvetlenít. Biztos, hogy a tied is ilyen.
Kultúránkban tartja magát egy szemlélet, miszerint ha megtalálnánk a tökéletes, ránk szabott munkát, álmaink munkáját, akkor lelkesen, céltudatosan élnénk napról napra. Pedig valójában a legnemesebb feladat, a legkáprázatosabb hivatás, a legáhítottabb állás is okozhat néha csalódást, levertséget.
Salamon király felismerte ezt, és elkeseredett miatta. Meggyűlölte az életet, mikor kiderült, hogy az étkezések, a pénz, a munka nem okoz állandó kielégülést (Préd 2,18). Elég bölcs volt ahhoz, hogy rájöjjön, semmilyen hús-vér, földi, anyagi dolog nem tud teljesen kielégíteni minket. Semmilyen mulatság, hónap-dolgozója-kitüntetés, új otthon, kapcsolat, béremelés, finom kávé vagy hónap végi kiárusítás.
Mikor Salamon rájött, hogy az élet javai nem tudják kielégíteni, s hogy egyszer távoznia kell, s előbb-utóbb feledésbe merül mindaz, amit tett, úgy érezte, hogy minden hiábavalóság, minden értelmetlen a nap alatt – kivéve Istent. Összezavart a könyve az állandóan ismételt „minden hiábavalóság” miatt. Úgy tűnt, Salamon mindent értelmetlennek talál, amit az életünk nyújthat. Valahol a lelkemben megértettem, de lázadoztam is a gondolat ellen, hogy minden öröm, minden teljesítmény értelmetlen, semmit sem ér.
Elhatároztam, hogy nekilátok a Prédikátor Könyvének. Egy éven át tanulmányoztam, keresve Isten üzenetét. Tudni akartam, hogyan viszonyuljak a munkához és a pihenéshez, a levertséghez és az örömhöz.
Célul tűztem ki, hogy olyan értelmes életet alakítsak ki magamnak, ami nekem is, Istennek is tetszik. Beiratkoztam főzőtanfolyamra, megtanultam, hogyan készíthetek ízletesnél ízletesebb ételeket, még azt is megtanultam, hogy a sütés-főzés folyamatát is élvezzem. A Biblia mellett regényeket is olvasgattam a hátsó teraszon. Felfrissítettem tanítási módszereimet. Örültem az életben elért apró sikereimnek, erőt gyűjtöttem belőlük az elégedetlenség, a depresszió, s ami még rosszabb, a bűn ellen.
Az az év megtanított egy isteni titokra. A mai ige rávilágít, hogy Salamon is tudott róla. A munkánkban, a nevetésben, vagy akár a mindennapi étkezésben talált örömpillanatok mind-mind Isten ajándékai. Kedvkeltő ajándékok. Gyakran sötét, hideg, kiábrándító világunkban emlékeztetnek arra, hogy Isten jó.
Ezek az ajándékok nem adnak állandó örömöt, csak központozzák a nyűggel, könnyekkel telt napokat. Ízelítőt adnak egy élet utáni életből, ami felül fogja múlni a finom ételek, a virágzó tulipánok, a jól végzett munka nyújtotta örömöket. Ezek az ajándékok újra meg újra feltöltenek – és itt a lényeg - hálával Isten iránt. Nemcsak megajándékoznak a fölöttük érzett örömmel, de rámutatnak a Teremtőre, Aki szeret, aki a jobbjában tart minden gyönyörűséget (Zsolt 16,11).
Ettől a felismeréstől még inkább örülök az ajándéknak és a percnek, amikor azt átélem. Ez a hála valóban kielégít – tetszik nekem, és tetszik Istennek is. Ezért hát eszem, iszom, és élvezem a munkámat, mert Isten nélkül nem örülhetnék nekik. Bennük, az örömömmel dicsőíthetem Istent.

Uram, köszönök neked minden örömforrást, amivel ellátsz. Tudom, hogy minden jó és tökéletes ajándék a Te kezedből érkezik, és én hálás vagyok ezért Neked. Jézus nevében, Ámen.






(Forrás: Rachel Olsen, Encouragement for today, 2011.09.27. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2015. szeptember 16., szerda

A békesség receptje

„Ne aggódjatok semmi miatt, hanem mindenkor imádságban és könyörgésben terjesszétek kéréseiteket az Úr elé, hálaadásotokkal együtt. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban.” 

 

Fil 4,6-7

Egy éven át tartó orvosi vizsgálatok sem tudták megállapítani, mi bajom van. Nem mintha azt akartam volna, hogy valami komoly dolgot kimutassanak. Nem volt szükségem egy újabb okra, ami miatt stresszelhetném magam. Békességreceptre lett volna iszonyatosan szükségem.
Visszatekintve látom, hogy a stressz fő forrása a munkahelyem volt. A nyomasztó elvárások, a képtelen perfekcionizmusból adódó követelések a főnököm részéről testileg-lelkileg leterheltek.
Éles kritikái, gúnyos megjegyzései miatt alkalmatlannak éreztem magam, önbecsülésem minimumra süllyedt. Körülöttem a káosz, bennem a stressz dúlt, az egészségem megingott. De nem ismertem fel az okot. Mivel nem kaptam orvosi diagnózist az állapotomra, elhitettem magammal, hogy a túlzott stressz egy természetes állapot, csak meg kell tanulnom együtt élni vele.
Aztán mikor már éreztem, hogy a bennem lévő feszültség veszélyessé kezd válni, eltöprengtem, hogy vajon valóban Isten akarata-e ez az életemről. Nem voltam biztos benne, hogy a Biblia foglalkozik-e egyáltalán a stresszel, de kétségbeesésem arra indított, hogy a Bibliában kezdjek választ keresni a problémára. Véget kellett vetni valaminek, s nem akartam, hogy az életem legyen az.
Rátaláltam a Filippiekhez írt levél 4,6-7-re. „Ne aggódjatok semmi miatt, hanem mindenkor imádságban és könyörgésben terjesszétek kéréseiteket az Úr elé, hálaadásotokkal együtt. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban.”
Olvastam már máskor is, de most, mintha villany gyúlt volna az agyamban. Megkötözött az állandó aggódás. Védelemre, gyógyulásra vágytam. Szerettem volna elérni, hogy én irányítsam a stresszt, és ne az engem. Kétségbeesve áhítoztam békesség után.
Ahogy ezek az igék átmosták a lelkemet, rájöttem, hogy eddig embereknél kerestem a megvilágosító választ, a diagnózist, és nem fordultam Istenhez gyógyírért. Egyik orvostól a másikhoz jártam, s nem vettem észre az Egyetlent, akinek receptje van a gyógyulásomhoz: Jézus Krisztust.
Imádkozni kezdtem, hogy képes legyek leállni az aggódással, igyekeztem több időt tölteni Istennel, hogy feldolgozzam Vele a problémámat, s ugyanakkor hálát adtam Neki, hogy munkahellyel látott el. Megkérdeztem Tőle, eljött-e az idő, hogy váltsak. Ki kellett szabadulnom, és beláttam, hogy Ő az egyetlen, akinek hatalma van a megmentésemre. Elköteleztem magam a követésére, akkor is, ha nem mindig értem, miért az adott úton vezet.
Nem jött el a békesség egyik napról a másikra, de végül is megérkezett. Nem azért, mert megváltoztak a körülményeim, hanem mert minden nap rátapadtam az Ő békességére a legkevésbé békés körülmények között is. Lassan megéreztem, hogy Isten gyógyítja a lelkem, szívembe az ott lévő stressz helyére az Ő igazságát és szeretetét árasztja. És mikor pár hónap múlva világossá tette, hogy itt az idő a váltásra, már képes voltam vállalni az újfajta stresszt, ami ezzel a döntéssel járt.
Ha neked is szükséged van békességreceptre, arra biztatlak, hagyd gondolataidat Isten ígéretein megnyugodni, pihenj meg a Jelenlétében imádkozás közben.
Kérd, segítsen elengedni az aggódást. Adj Neki hálát mindazért a jóért, amit kapsz Tőle, s beszélj Neki a gondjaidról, a küzdelmeidről. Keresd Isten akaratát életed minden területén, add át teljesen magad a Belé vetett bizalomnak, hogy képes legyél meghozni a változásokat, amik felé gyengéden tologat téged.
Az igazi békesség akkor jön el, ha bízunk Istenben, ha megpihenünk Benne, nem pedig akkor, ha konfliktusmentes életet élünk. Minden nap egy adag Isten jelenlétéből és ígéreteiből – ez a békesség legjobb receptje.

Uram, feszültségben élek. Tudom, hogy változtatnom kell az életemen, kész vagyok elfogadni azt a gyógyírt, amit csak Te írhatsz fel. Árassz belém egy adag derűt a mai napra, olyan derűt, amit sehol másutt nem találhatok meg, csak Nálad. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Tracie Miles: A Prescription for Peace, Encouragement for today, 2012.10.02. www.proverbs31.org, fordítás:www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. szeptember 15., kedd

Mikor begurulok

„Gondolj nyomorúságomra és hontalanságomra, az ürömre és a méregre! Mindig erre gondol, és elcsügged a lelkem. De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!”



JSir 3,19-23

Nemrég a férjem úgy döntött, hogy kivágat egy fát a házunk előtt. Kihívott egy szakembert, aki megállapította, hogy a fa beteg, és egy nagyobb vihar akár le is döntheti. Nem beszélve a rengeteg lehulló, apró, tüskés termésről, ami nagyon idegesítette a férjemet.
Így hát egy gyors döntés és néhány tagbaszakadt férfiember segítségével a fa ledőlt.
Én nem voltam jelen, mikor a fáról beszélgettek.
Nem tudtam, hogy beteg.
Nem tudtam, hogy egy vihar rádöntheti a házunkra vagy az autónkra.
Engem nem zavartak a tüskés termések.
Csak annyit tudtam, hogy mikor kiléptem az ajtón, ott láttam darabokra hasítva azt a drága, árnyat adó fát a ház előtt. A látványtól elakadt a lélegzetem. Jesszusom, mi történt? Rémülten hívtam a férjemet.
Nyugodt, magabiztos hangja nem sokat javított a helyzeten. Valahányszor kinéztem, csak azt a csonkot láttam. A nagy űrt a megszokott tájban az ablak előtt. A hiányzó árnyékot.
Nem tudtam nem gondolni rá, s mielőtt észrevettem volna, harapós lettem tőle. Csak arra fókuszáltam, ami hiányzott, s ez megakadályozta, hogy a teljes képet lássam. Vidéken élünk, sok fa van a házunk körül. Mondhatnám rengeteg. De minél jobban felhergeltem magam a hiányzó egytől, annál kevésbé vettem észre a többit, ami ott maradt.
Egyetlen rossz dolog elvonta a figyelmemet minden jóról.
Azt hiszem, ez a gonosz szokásos taktikája velem. Meg veled. Meg velünk. A sátán szereti a szemünk elé helyezni a kicsi rosszat, hogy ezzel eltakarja a sok jót, ami rajta van a teljes képen.
Nemrég szemembe ötlött valami a Siralmak 3. fejezetében, a 19-23. versekben, s új stratégiát tanultam belőle. Figyeld meg, hogyan változik meg az író depressziós hangulata, ahogy szándékosan a jó dolgokra irányítja a figyelmét:
„Gondolj nyomorúságomra és hontalanságomra, az ürömre és a méregre! Mindig erre gondol, és elcsügged a lelkem. De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!”
Elhatároztam, hogy amikor észreveszem, hogy kezdek felhúzódni, leállítom magam, és erre gondolok: „igen, DE…” majd sorolni kezdem a jó dolgokat. Igen, hiányzik a fa a házunk elől, DE… a férjem megígérte, hogy ültet egy újat. Olyat, ami nehezebben betegszik meg, és nincs tüskés termése.
Igen, a férjem nem mondta el nekem, mit tervez, DE… védelmezte a családját. Annyira védelmezi, hogy csak arra koncentrál, mit kell tennie, hogy megvédelmezze. Bízhatom benne.
Igen, könnyen dühbe gurulok apróságok miatt, DE … ma új nap kezdődik, új lehetőségekkel. És megpróbálok csak a jó dolgokra koncentrálni, nem az esetlegesen meglévő apró rosszra.

Uram, követni szeretném tanításodat, az áldásokra szeretnék koncentrálni, amit az életembe helyezel. Segíts, kérlek, megtanulnom, hogy úgy lássam a dolgokat, ahogy Te szeretnéd, a mai napon is arra figyeljek, milyen új kegyelmi ajándékokkal halmozol el. Engem és másokat. Jézus nevében, Ámen.

 .:



(Forrás: Lysa TerKeurst: When I Get in a Twit, Encouragement for today, 2012.09.27. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. szeptember 14., hétfő

Akinél a szív lecsendesül...

Brüsszel városa értékes csipkéjéről híres. Az elegáns csipkeüzletekben bizonyos helységek a legfinomabb és legértékesebb csipkék készítésére vannak fenntartva. Ezek a szobák lényegében sötétek, azt az egy fénysugarat kivéve, mely egy kicsi ablakon keresztül éppen a csipke mintájára esik. A csipkeverőnő a sötét szobának azon a bizonyos részén ül, ahol a keskeny fénycsík az összefonódó szálakra vetül. A csipkét mindig szebben és finomabban lehet szőni, ha a készítője sötétben ül, és csak a minta kap világosságot.

Miközben Isten mintát sző életünk fonalaiból, időnként ilyen "sötét szobában" ülünk. A sötétség fojtogatóan hat. Nem értjük, hogy Isten mit csinál, és semmi lehetséges jót nem fedezünk föl a sötétben. Ha hűségesen figyelünk rá, egy napon meg fogjuk tudni, hogy életünkben a legértékesebb munkáit azokban a sötét napokban végezte el az Úr. Amint visszatekintek saját életemre, legmélyebb és legbensőségesebb kapcsolatom Urammal azokból a sötét időkből származik. Azok a leckék - melyeket bevésett szívembe, miközben a sötét felhők ott lebegtek fölöttem - csöndesítették le aggódó szívemet.

Igen, nehéz hinni, de hitünk Szent Istenünk tetszését vívja ki (Zsid. 11:6), és nem egyedül járjuk ezt az utat. Ami bölcs, mindenható, szerető Urunk velünk jár. Életed melyik területén kérte Isten, hogy "hitben járj"? Azt kérte, hogy bízzál benne egy betegséggel kapcsolatban, gyermekeddel kapcsolatban, egy anyagi problémáddal, férjeddel vagy éppen magányoddal kapcsolatban? Hiszel-e Isten igéjének tényében, vagy csak abban, amit látsz? Hova összpontosítod tekinteted? Ezekre a kérdésekre adott válaszaid fogják meghatározni, hogy vajon aggódó vagy békességes a szíved.

Szent Atyám, olyan gyenge vagyok. Szeretnék bízni benned, de nagyon nehéz hitben járnom, amikor nem látom, hogy mit csinálsz. Te vagy az én hűséges sziklám. Vágyom csak rád nézni. Szeretnék hinni benned mindazokra nézve, amiket nem értek, nem látok, és amik számomra értelmetlennek tűnnek. Add nekem erődet Szentlelked által, hogy elkezdjem verni a szögeket saját "bárkámba." Bárcsak olyan nővé válnék, aki tetszésedre él, mivel hitben jár.




- Linda Dillow, Akinél a szív lecsendesül, 150-151. oldal. 
fotó: pinterest.com


A valaha volt legjobb tanárom

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.”


Mt 11,28-29.

Ötödikben minden pénteken dolgozatot írtunk természettudományból. Minden csütörtök este fájt a gyomrom. Az ötödik osztállyal kezdődött számomra a „felső tagozat”, és ezt nem tudtam megfelelően kezelni. Az elvárások megnőttek, a tanterv már nehezebb volt, a teljesítménykényszerem magas. Belebetegedtem az izgulásba.
Ez a képlet jellemezte a következő 12 évet. A testi tünetek néha alábbhagytak, de a belső kényszer, hogy jól teljesítsek a teszteken, a vizsgákon, kemény munkára ösztönzött. Sajnos, ezt nem annyira a tudásszomj ihlette. Az érdemjegy elérése hajtott – egy teljesítmény, amire aztán büszkén rámutathatok.
Az egyetem után ezt a beállítottságot továbbvittem a munkahelyemre, sőt az Isten-szolgálatomba is. Bármilyen feladatot kaptam, tanulmányoztam az elvárásokat, elsajátítottam a szabályokat, és igyekeztem tökéletesen megfelelni nekik. Egy gond volt csak. Ez az életstílus nagyon kimerített.
Mélyen a lelkemben az önbecsülésem, saját értékem az elért „érdemjegyekhez” kapcsolódott. Az élet menete az egyik teljesítményértékeléstől a másikig tartott, és sosem éreztem érzelmi vagy lelki megnyugvást. Mindig ott volt valami újabb teljesítenivaló, amivel bizonyíthatok.
Bibliatanulmányozásom során, ahogy az egy jó tanulóhoz illik, felfedeztem, hogy nem csak nekem fontos, hogy „helyesen”, „megfelelően” éljek. A zsidó nép is mintha ilyen lett volna. Rengeteg szabályt és törvényt követtek. Tanulmányozták az Írást, és büszkék voltak, ha engedelmeskedtek neki. Zsinórmértéknek tartották a törvényt. Saját értékes voltuk bizonyítása emésztette őket, főleg azokat, akik vezető emberek voltak.
Vajon ezt látta meg rajtuk Jézus? Megérezte a helyesen élés terhének hatalmas súlyát? Látta lelküket görnyedezni a mesterséges elvárások terhe alatt? Elöntötte a szomorúság, tudva, hogy fontosabbak nekik a szabályok, az emberalkotta hagyományok, mint Isten megismerése? Vajon erre gondolt, mikor így szólt hozzájuk: „Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek” (Mt 11,29)?
Nagyot sóhajt a lelkem Jézus szavait hallva. Mekkora megkönnyebbülés rejlik az ígéretében! Szinte érzem, hogy a tenyerébe veszi az arcomat, a szemembe néz, és így szól hozzám: „Ne a szabályok betartásában lásd a saját értékedet. Ne a törvényhez mérd magad. Ezt nagyon nehéz magaddal cipelni. Soha nem fogsz megfelelni minden elvárásnak. Nézz rám. Tőlem tanulj.”
Mekkorát változtatott az életemen ez a felismerés! Ha a tekintetemet a szabályokról, a vizsgákról, a teljesítményről Jézusra fordítom, a súly, ami nyom, felemelkedik. Jézus feloldja teljesítmény kényszeremet, s a megfelelésért való küzdelmet felváltja az Ő elfogadó szeretete. A büszkeség kemény terhét felváltja Jézus alázatának könnyű igája.
Jézus meghívása nem egyszeri alkalomra szólt. Fáradt vagy? Kimerít a próbálkozás, hogy mindenki elvárásainak eleget tégy? Jézus igája most is könnyű, Ő most is felajánlja a megnyugvást, a megpihenést. Tanulj Tőle, Ő a valaha volt legjobb Tanítómesterem.

Uram, köszönöm, hogy látod igényemet a megnyugvásra, és hívsz, hogy Tőled tanuljak. A magam fejétől én mindig másutt keresem a tudást, a rám-bólintást. A lelkem arra vágyik, amit Te ajánlasz nekem. Segíts, hogy tekintetemet rajtad tartsam. Jézus nevében, Ámen.
 

 
(Fordítás: Glynnis Whitwer: The Best Teacher I Have Ever Had, Encouragement for today, 2012.09.27. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2015. szeptember 13., vasárnap

Bíznom kell Benne

"De én bízom benned, Uram, vallom: Te vagy Istenem!”


Zsolt 31,15

A hírtől, amit kaptam, úgy megfájdult a szívem, mint még soha. Semmi sem lesz többé olyan, mint eddig.
Beültem a piros dzsipembe, bekattintottam a biztonsági övet, és nekiindultam a sötét országútnak. Tiszta volt az éjszakai égbolt, de alig láttam valamit a könnyektől, amik ellepték a szememet, s végigcsurogtak az arcomon.
Kikapcsoltam a rádiót és odakiáltottam az Úrnak: „Miért?! Miért hagytad, hogy ez megtörténjen?”
Megnyomtam a féket, félrehúzódtam az útról, és megállítottam a kocsit.
A levegő hideg volt, a csend hátborzongató.
Bízol bennem? Mintha Isten suttogta volna.
A kérdés áthatolt kételkedésem, szkeptikusságom rétegein. Az igazat megvallva, nem bíztam Istenben.
Ó, amikor minden jól ment, amikor könnyű volt az élet, persze, hogy bíztam Benne. De életem legmélyebb pillanatában? Nem mondhatom, hogy bíztam.
Jó volna most azzal folytatni, hogy Jézus megjelent nekem akkor éjjel a kocsiban, és soha többé nem kételkedtem Istenben. De ez igencsak messze van az igazságtól.
Évek teltek el, mire újra azt mondhattam, hogy bízom Istenben. És még ma is előfordul, hogy megtántorodom.
Miért olyan nehéz bízni Istenben?
A nyilvánvaló válasz: mert nem látjuk Őt.
A nyilvánvaló magyarázat erre: igen, mert Isten titokzatos.
Vagy a sokszor hallott: Isten útjai nem a mi útjaink.
Ma már úgy gondolom, Istenben bízni sokkal többet jelent, mint elfogadni egy választ.
A bizalom Istenben hozzáállás, szándék.
Igazából akkor éjjel azt akartam mondani Istennek, hogy „Nagyobb szükségem van arra, hogy bízzam Benned, mint valaha”. De a lelkem és a nyelvem nem tudott összekapcsolódni ebben a gondolatban.
Szükségem van arra, hogy bízzam Benned.
Amikor elbizonytalanodunk, amikor félünk, megerősíthet, ha szavakkal kifejezzük ezt a szükségünket.
Ahogy igyekszem egyre jobban bízni Istenben, hangosan mondok ilyen mondatokat:
Jézus, bíznom kell abban, hogy mindezt a javamra fogod fordítani. (Róm 8,28).
Jézus, bíznom kell Benned, hogy megvívhassam ezt a harcot (Kiv 14,14).
Jézus, bíznom kell abban, hogy ellátsz minden szükségessel ehhez a feladathoz (Fil 4,19).
Akkor éjjel bizalmam hiánya részben az én hibám volt. Messze estem Istentől – és mégis, abban a kétségbeesett pillanatban Hozzá fordultam. Azt kell hinnem, hogy Isten hűségét és jelenlétét leginkább azokban a pillanatokban tapasztalhatjuk meg, amikor teljesen összeomlunk, s oda merünk fordulni Hozzá, és igyekszünk bízni Benne.
Neked miért kell most nagyon bíznod Jézusban?

Uram, hálás vagyok a bizalomért, amit felajánlasz nekem. Kérlek szépen, segíts, hogy életem minden apró részletében egyre jobban bízni tudjak Benned. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Nicki Koziarz: When I Need to Trust Him, Encouragement for today, 2012.08.31. www.proverbs31.org/devotions, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

2015. szeptember 12., szombat

Elég bátor vagy?

Ő azonban rögtön szólt hozzájuk: „Bátorság! Én vagyok. Ne féljetek!”




Kilencéves kislányommal, Cameronnal néztük Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény c. Narnia-filmet. Átöleltem a vállát, és kicsit megszorítottam. A legfiatalabb szereplő, Lucy bátorsága, őszintesége Cameronra emlékeztetett, reméltem, ő is észrevette a hasonlóságot.

Egy adott ponton a filmben a télapó Lucyval beszélget, és arról faggatja, készen áll-e a háborúra, ami rövidesen ki fog törni Narniában. Letekint a kislányra, és nagyon komolyan kérdezi: „Megvan benned a kellő bátorság?”

Lucy felnéz, elmosolyodik, és azt válaszolja: „Azt hiszem, elég bátor leszek”.

Nem is gondoltam akkor, milyen fontossá válik számomra ez a kérdés.

A „kellő bátorság” kifejezés lángot szított a lelkemben, eszembe jutottak a különböző élethelyzetek, amikor bátorságra van szükségem: kellő bátorságra, hogy beszéljek, hogy irgalmat gyakoroljak, hogy megbocsássak.

Talán nem kell szembesülnöm olyan háborús helyzettel, amilyen Narniában volt, de vajon a mindennapi élethez kell-e bátorság? Megfogalmazódott bennem a „Kellő bátorságot a mai naphoz” szókapcsolat, ezzel indul a napom, ez jut eszembe, ha valami nehéz feladatot nincs kedvem elvégezni.

Szeretnék elég bátor lenni a munkámhoz. Elég bátor a családomhoz. Elég bátor, hogy jó anya legyek, és hogy a házasságomban jó döntéseket hozzak.

Pár hónappal később, mikor Cameronnak volt egy balesete, elég bátor akartam lenni, hogy helyt állhassak. Menet közben viszont megtanultam, hogy én magamtól, bármennyire igyekszem, nem tudok kellően bátor lenni, hogy félelem nélkül szembesüljek az élettel. Olyan bátorságra volt szükségem, ami nem tőlem származik. Saját készítésű bátorságom sosem volt elég.

Jézus a Bibliában különleges módon használja a bátorság szót. „Légy bátor”, „Legyetek bátrak” értelemben négy jelenetben fordul elő az eredeti „tharseo” kifejezés az evangéliumokban, mindig Jézus szájából. Minden esetben egy felszólítással kezdi Jézus: „Bátorság!” „Bízzál!” „Bízzatok”, majd önmagából nyújt valamit, amivel alátámasztja kérését.

Egyik alkalommal így szól: „Bízzál” – majd bűnbocsánatot nyújt. Máskor gyógyulás következik a felszólítás után. Amikor pedig a vízen járva halálra rémíti tanítványait, isteni szóval egyszerűen annyit mond: „Bátorság! Én vagyok!”

Mindegy, mi az a mai napon, ami kellő bátorságot követel tőled, Jézus ott van, és nyújtja neked, amit csak Ő tud nyújtani. Megbocsátást, ha elbuktál, és irgalmat, hogy fel tudj állni, és újra próbálkozhass. Gyógyítást, ha szenvedsz, erőt, ami átveszi gyengeséged helyét. Jelenlétét nyújtja, magabiztosságot ad, mely teljes mértékben abból ered, hogy Ő kicsoda, és nem abból, hogy te ki vagy.

Ha tied Jézus, akkor kellő bátorsággal rendelkezel bármihez, amivel szembesülni fogsz.

Mennyei Atyám! Hinni szeretném, hogy Benned mindent megtalálok, amire szükségem van. Segíts kérlek, hogy legyen ma is kellő bátorságom mindenhez, amit elém hozol. Adj bátorságot, hogy nagylelkűen megbocsássak, teljes szeretetet adjak, és világítsak ott, ahova te helyeztél országod építésére. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Nicole Unice: Are You Brave Enough?, Encouragement for today, 2015.09.08. www.proverbs31.org, fordítás: www.lelekerosito.hu, fotó:pinterest.com)