Légy az Osztályrészem, 2. rész

Az Úr az én osztályrészem - mondom magamban -, ezért benne bízom.
(Jeremiás siralmai 3:24)
Időnként úgy futok Istenhez, mintha  egy mennyei bevásárló központ lenne, ahol minden igényemet kielégítik. Változzon meg a családom. A munkahelyi problémám megoldódjon. Minden az én akaratom szerint történjen! Ahelyett hogy figyelmesen meghallgatnám az Úr csendes hangján elmondott akaratát, önző módon elkezdem kiabálni, hogy én mit akarok, mire vágyom, mit igényelek. Azt akarom, hogy az élet terheit megkönnyítse számomra, ahelyett, hogy az erőért könyörögnék, hogy el tudjam hordozni a terheket. Amikor arra fordítom az energiámat, hogy megtöltsem szívem bevásárló kocsiját a számomra fontos dolgokkal, megrabolom magam a ténylegesen fontos és értékes dolgoktól: Istentől, és azoktól az áldásoktól amelyek csak egyedül Őbenne találhatók.

Az igazság az, hogy mi is, Jézus követő "jó keresztény asszonyok, lányok" akik arra törekszünk, hogy Krisztusért éljünk naponta, sokszor vétkezünk és belehempergünk a sekélyes elégedetlenség mocsarába. Elmondjuk Istennek, hogy mit tegyen értünk, hogy boldogok lehessünk, aztán elvárjuk Tőle, hogy közbenjárjon értünk számunkra megfelelő módon. Elmossuk a határokat a vágyunk és a szükségletünk, valamint a terveink és Isten tervei között.
 
Az áhítat első részében azt emeltük ki, hogy pihenjünk meg Isten jelenlétében. Isten verebekről való gondoskodását szemléltük, emlékezve arra, hogy Ő sokkal inkább szeret bennünket, mint az ég madarait, és ez arra hív bennünket, hogy ne aggodalmaskodjunk. Ma arra fektetjük a hangsúlyt, hogy Istent helyezzük az első helyre, mindenek elé. Máté evangéliumának 6.részében a 33. vers arra figyelmeztet bennünket, hogy keressük először Istent, és úgy tekintsünk Rá mint egyedüli Urunkra és Osztályrészünkre.  De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. (Máté 6:33)

Dávid gyönyörűen megélte ezt, amikor Istenhez kiáltott a problémák sűrűjében, és rádöbbent arra, hogy Isten jelenléte az életében az, ami igazán számít: Hozzád kiáltok, URam, és ezt mondom: Te vagy oltalmam, te vagy osztályrészem az élők földjén. (Zsoltár 142:6) A 119. zsoltárban a zsoltáros is úgy szól Istenhez, mint Osztályrészéhez, de egy lépéssel tovább mélyíti odaszánását, mégpedig az engedelmességgel erősíti azt meg: URam, én örökségem! Ígérem, hogy megtartom igéidet.Teljes szívből esedezem előtted: légy kegyelmes hozzám ígéreted szerint! (119. Zsoltár 57-58)

Az élet kiszámíthatatlan. Mindig lesznek napok, amikor Istenhez kiáltunk ilyen szavakkal: "Istenem! Kérlek dobj mentőövet nekem! Szükségem van a segítségedre!" Persze nem azt akarom mondani, hogy ne forduljunk küzdelmeinkben Istenhez. Mindenképpen oda kell fordulnunk Hozzá! De nem Isten ajándékai fogják igazán megváltoztatni a dolgokat, hanem maga Isten jelenléte az életünkben. A körülményeinkben a megállást és a megelégedést egyedül életünk Istennek átadásában és odaszentelésében találhatjuk meg.

Tehát mi is a kapcsolódási pont a vágyaink és Isten gondviselése között? Szerencsésebb, ha azt kérdezzük, hogy "Ki" inkább mint hogy a kérdésünk a "mi"-re vonatkozzon. Spurgeon ezt így fogalmazta meg: "Az Úr nem csak részben az osztályrészem, és nem is az osztályrészemben csupán helyet kapó személy, hanem Ő összegzi magát az osztályrészemet, Ő lelkem öröksége. Ezen a körön belül fekszenek vágyaim és javaim. Az Úr az én osztályrészem. Nem csak a kegyelme, a szeretete, az áldozata, hanem Yahweh, az Úr Isten, maga."

Spurgeon ismét fején találja a szöget. Csak nyugtalanul ácsingózunk mindaddig, míg szeretteinkkel, különböző földrajzi helyekkel vagy dolgokkal szeretnénk betölteni szívünkben az űrt amit egyedül csak Isten képes betölteni. Isten nagyon szeret bennünket. Miért felejtkezünk el erről folyton? Az Ő terve tökéletes, nyugodtan megbízhatunk benne. Isten ismeri a szükségleteinket és vágyainkat. Ha olyan lelkülettel imádkozunk hozzá, hogy Ő maga a válasz imánkra, és nem csak a válaszokat keresve megyünk Hozzá, akkor Isten megerősít bennünket abban a bizonyosságban, hogy Ő munkálkodik az életünkben, a legjobbat szeretné számunkra elérni, mégpedig azt, hogy Őt dicsőíthessük életünk által.

Tedd hát félre a vágyaid listáját a mai napon. Imádó és dicsőítő lelkülettel járulj elé. Merülj el az Ő jelenlétében. Emlékezz irgalmára. Gondolj kegyelmére. Szeresd Őt. Keresd Őt. Válaszd Őt mint örökségedet, osztályrészedet.

Drága Uram! Kérlek légy az Osztályrészem. Kérlek bocsáss meg nekem, amikor inkább az áldásaidat várom, ahelyett, hogy Téged keresnélek. Te vagy egyedül Akire szükségem van. Jézus nevében imádkozom, Ámen

 (A fényképet egy orosz anyuka,  Elena Shumilova készítette.)

(Forrás: Be My Portion, Part 2, Gwen Smith
Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013

Used with permission

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések