Elengedni

„Ám parancsul adta Jákobnak, s mint törvényt rendelte Izraelnek, hogy amit kinyilatkoztatott az atyáknak, azt hirdetniük kell fiaiknak, hadd ismerjék meg a jövő nemzedékek, a fiak, akik majd születnek. Aztán ők kelnek fel és tovább hirdetik gyermekeiknek. Hogy Istenbe vessék reményüket, ne feledjék el Isten tetteit, hanem teljesítsék parancsait.” Zsolt 78,5-7

Minden december elején egyenként szedegetem elő karácsonyi és téli dekorációnk sok-sok emléktől átitatott darabkáit. Egyik különösen kedves számomra, alig várom, hogy előkerüljön. Egy bekeretezett fénykép két kicsi fiamról, ahogy színes, meleg kabátban ülnek a szánkón a frissen hullott hóban. Hátravetett fejjel nevetnek, élvezik a siklást, és az Észak-Karolinában ritka hóesést.
Furcsa, hogy egyetlen fénykép mennyire magába tudja sűríteni fiaim gyermekkorát. Nézem, és a szívem sajog a régi idők után. Felidézem az építőkockás játékokat, az apró karok nyakamra fonódó ölelését.
Nem akartam, hogy vége legyen ennek a korszaknak, ám ma már, hajdan totyogó fiaim fölém tornyosulnak, és mély hangjuk bezengi a lakást. Elmúltak a gyermeki gügyögések, a gyurma, a képeskönyvek. Helyüket elfoglalták kamaszos heccelődések, kocsikulcsok, kollégiumi emailek. A fiúk fiatalemberekké lettek, elhagyták gyermeki szokásaikat. Csak anyu is el tudná engedni őket!
Az idősebbik, Anson, készül vissza a főiskolára, másodéves hallgató lesz. Az új kihívásokkal teli időszaktól rettegve Istenhez fordulok, hogy megnyugvásra leljek.
Isten határozott iránymutatást, majd egy erőteljes ígéretet ad azoknak a szülőknek, akik aggódva figyelik a függetlenség szárnycsapásait próbálgató gyermekeiket.
Határozott iránymutatás: a szülők feladata a tanítás.
Több szentírási részben is olvashatjuk a tanítás parancsát:
„Mindenképpen vigyázz magadra és nagyon ügyelj, hogy amiket saját szemeddel láttál, el ne felejtsd, hanem őrizd meg emlékezetedben egész életedben, sőt add tudtára gyermekeidnek és gyermekeid gyermekeinek is”(5Móz 4,9).
„Véssétek szívetekbe, lelketekbe szavamat, kössétek őket jelül a kezetekre, legyenek ék a homlokotokon! Tanítsátok meg rájuk gyermekeiteket, beszélj róluk, ha otthon tartózkodsz és ha úton vagy, ha lefekszel és ha fölkelsz” (5Móz 11,18-19).
Ezt követi az ígéret: ahogy elengedjük őket, bízhatunk benne, hogy gyermekeink megmaradnak Istennel való kapcsolatukban.
„Mutasd meg a fiúnak, melyik úton járjon, s akkor sem hagyja el, amikor idősebb lesz” (Péld 22,6).
Taníts, és azután bízz.
A szülőlét isteni partnerség, melyben Isten az irányító társ. Amit mi a parancsnak engedelmeskedve megtanítunk, Isten ígéretével összefonódva be fog érni bennük.
Mi a férjemmel hűségesen, szeretetben tanítottuk Isten igéjét a fiainknak. Most Istenre bízzuk, hogy bevégezze bennük a megkezdett munkát. Nem biztos, hogy azonnal látható jele lesz ennek, történnek majd botlások az úton, de a tanítás és utána az Istenre bízás segíti anyaszívemet elengedni gyermekeit.

Uram, segíts, hogy hűségesen tanítsam Igédet és utaidat gyermekeimnek, aztán bízzam Benned, hogy kíséred őket az úton. Elengedem az irányítást, és bízom abban, ahogy Te munkálkodsz bennük. Jézus nevében, Ámen.

(Forrás: Amy Carroll: Letting Go Encouragement for today, 2013.08.09.http://proverbs31.org/devotions/devo/,used with permission.  http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2014/01/lelekerosito-levelek-139.html)