Előre!

Puff, kotorászás, néma csönd.... Puff, kotorászás, néma csönd....
Totyogóm vidáman éli Nagy Rámolási Korszakát. Elmélyülten matat a csatos dobozomban: kiragadja a következő csatot, majd alapos szemrevételezés után egyszerűen kiengedi a kezéből, és kíváncsian fordul a következő izgalmas újdonság felé. Élvezetét leli a felfedezésben, és meg sem fordul, hogy megnézze, hova esett az előző.
- Azért tanulhatnánk tőle, hogy milyen könnyen el tud engedni dolgokat - jegyzi meg valamelyik nap a Férjem.
Valóban. Nemrég ült az ölemben a kis Haspárti; kukorica pufival tömve mindkét kezecskéje, és mikor a harmadikat nyújtom felé kíváncsiságból, a buksijában szinte látványosan megindulnak a fogaskerekek, majd egyszer csak hamm! - megszerezte a harmadikat is.


Költözködés utáni pakolászás közben jövök rá, hogy én még mindig leragadtam a "mindent megszerzek magamnak" lépcsőfoknál. Mennyi lom, emlék, kacat, jó-lesz-ez-még-valamire apróság, amit 10 éve őrzök, és csak a helyet foglalja. Évről-évre pakolgatom, csak zsúfolt a szekrény, kevés a hely, kényelmetlen a helyzet, de megválni nem merek tőlük.

Pedig Isten ugyanezt tanítja újból és újból. El kell engednem azt, ami már nem az enyém, hogy új utakra vezethessen. Tudok-e olyan könnyedén továbblépni a múlton, és érdeklődve, csillogó szemekkel várni a következőt, mint ez a pici Fiú? Vagy leragadok a régieknél, görcsösen ragaszkodok a megszokotthoz, amivel a saját életemet teszem kényelmetlenné, és Isten áldása elmegy mellettem?

Még mindig az elvesztett, régi barátságokat siratom? Vagy a megvallott, megbocsátott bűnökön rágódok újra, és újra? Esetleg emésztem egy-egy döntésemet, hogy mi lett volna, ha... ? Netán másoktól kapott sértéseken kattognak a gondolataim? Anyukaként azon kesergek, hogy lejárt a nagy kirándulások és nyugodt beszélgetések korszaka?
Ugyanúgy terhelik az életem, mint az évek óta nem hordott ruhák a szekrényemet.
Isten minden új helyzetben kincset rejtett el. Engedjük ki a kezünkből a szorongatott régit, és merjük várni a csodát :)!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések