Hírek Brazíliából, egy misszionárius naplójából.....Első jelentkezés Santarémból...

Kedveseim, imádkozó és támogató Testvérek!               Santarém, 2014.január 24.

    
                                 
“ Búcsú a piros böröndöktől – egy időre”
Hihettetlen, hogy ezek a böröndök mennyi mérföldet tettek meg és bírtak ki az eltelt évek alatt. S ha még mesélni is tudnának?! Egyelőre pihenőt kaptak az új otthonomban, a vendégszobában. Kicsit elegünk lett egymásból… A tervek szerint január 14-én befutottunk Santarémbe. Napsütéses nap volt. Aki akarta, magához vehette napernyőnek (eső esetében esernyőnek) a repülő lépcsőjénél elhelyezett legalább száz pink ernyő egyikét. Gyalog vonultunk be az épületbe. A hőség mellbevágott, s hamarosan felfedeztem eddig használaton kívüli izzadság-mirigyeimet is. A kis poros repülőtéren a misszió képviselői vártak. Brent még aznap délután fellelkesített és elvitt vásárolni, ugyanis egy üres lakás várt. Így egész gyorsan döntés született egy ágy, matrac és polc ügyében. Külön megköszöntem Istennek az elő éjjelen, hogy saját ágyamban alhattam közel két és fél éves folytonos költözködés után. Hihetetlen!
A PAZ kollegák türelmesek, odaadóak, folyton belefoglalnak a napi programokba, hogy ismerekedjem a várossal, emberekkel, gyülekezettel.  Rendszeres közös imaösszejövetellel kezdjük a hétköznapokat, ami megbeszélés is egyben. Keddenként  gyülekezeti, szerdánként házaknál van összejövetel.  Ezen a héten már elkezdődtek a képzések, megbeszélések a jövő szolgálattal kapcsolatban.  A vendégház-koordinator szerepe kicsit másként néz ki így közelről, mint ahogy elképzeltem.

A PAZ gyülekezetek tagjainak száma a városban eléri a hatvanezret- ez teljesen brazil vezetés alatt van már. A PAZ misszió szolgálata továbbra is új, egyre távolabbi közösségek elérése az Evengéliummal. A gyülekezet és a misszió karöltve szolgája a közös célt az üdvösség érdekében.
A misszió szempontjából a rövid távú segítségek szervezése, fogadása és ellátása az egyik jelentékes terület. Az én szolgáati területem különösen erre irányul. Eddigi bepillantásom szerint egész éven át 10-5 napos szakaszokra érkeznek segítségek kül- és belföldről. Ezek a segítségek gyülekezet építésben vállalnak szerepet a falukban, de idönként orvosi, fogorvosi jellegü csapat is jelentkezik. Az egész utazás lebonyolításáshoz szükséges támasz rajtam keresztül fog futni, kezdve az információval; reptéri fogadtás, programok a városban, és utazás ki a falukba, ahol napokat töltenek munkával. Ehhez is a hajó, kapitány, szakács szerződtetése, bevásárlas, menütervezés, előőőkészületek…kiutazás a csoporttal, alvás a hajón az Amazónászon vagy mellékfolyóján, stb…minden benne van. Ez a rész az, ami egészen más, mint én képzeltem! Határozottan látom, hogy nem egy-emberes munka! Hiszem, kérem az Urat, hogy elsősorban Ő segítsen mindent megértenem mielőtt rámszakad a felelősség, de imádkozom olyan társért vagy társakért, akiket Isten iderendel, hogy közösen hordozzuk a terhet. Amint látod, szolgálatom most is inkább az a “színfalak mögötti” típus, ami támogatja azokat, akik a frontvonalra kerülnek.
A város sokkal kevésbé fejlett, mint a dél-brazíliai városok. A forgalom borzalmas. Még nem volt bátorságom elővenni a PAZ kombiját ( WW kisbusz) és egyet kerülni vele! Nincsenek felfestve vonalak egyáltalan az utakon. Mindenki megy amerre lát. Ehhez rengetek motoros, biciklis is csatlakozik. Az út közepén rendszeres a sárkány eregetők csoportja, akik csak felfele néznek, és nem is törődnek azzal, hogy hol is vannak. A szennyvíz kivezetés az utcára még azzal ízesíti az egészet, hogy nagy árkok vezetnek a padka mellett, ahol gyakran az urubúk keresik kincseiket. (dögkeselyűk) Párás meleg, barátságos emberek, vakító napsütés és váratlan felhőszakadások. Legjobb esetben 30 C alatt marad a hőmérséklet.Ventilátorok (egyelőre kölcsön) pörögnek éjjel-nappal a lakásban.  Udvaromban érik a mangó, iható a kókusz-lé, és potyog az avokádó. Van több fajta gyümülcs is, de nem tudom a nevüket. Este denevérek röpködnek, éjjel kaméleonok rohangálnak a tetőn. Madárcsicsergés minden fele.    


          

Hétfőtől szombatig egy hajóútra megyünk. Első tapasztalat. Egyelőre, mint látogató, megfigyelő leszek. Építkezés lesz, és esténként istentisztelet a falu közösségben, oda hívjuk majd az embereket a család látogatások alkalmával. Már van egy kis csoport megtért ember ebben a faluban, Pajura a neve. (ejtsd: pazsúra) A jövőben rajtam lesz a felelősség ez egész előkészítésben. Félnapos utazás, vagy még több is lehet egy-egy ilyen közösség elérése.

Köszönöm minden imádat, támogatásodat abban, hogy itt lehetek és belefolyhatok az Isten szolgálatába ezen a helyen. Szükségem van továbbra is imáidra:
1.    Testi és leki oltalomért, amint új terülekre lépünk
2.    Intellektuális és lelki kapacitásért, hogy minél gyorsabban felismerjem és elfoglaljam helyem a PAZ szolgálatán belül
3.    Isten vezetéséért új kapcsolataimban
4.    Azokért a lelkekért, akiket Isten rajtunk keresztül akar elérni: meghallják és megértsék az Ő hívását
5.    Banki ügyeim rendeződéséért nemzetközi szinten
6.    A februári hónapban imáimban különösen a jobb szemem javulásáér szeretnék Isten elé járulni. Két éve egy trombózis jellegű probléma a retinát sértette meg, pontosan a macula előtt. (látás középpontja) Nagyon zavaró ez, szükségem van Isteni segítségre! Csatlakozz te is imában!

Én is rendszeresen imádkozom értetek, s kérem Isten gazdag áldását otthonotokra, családotokra, munkátokra, kapcsolataitokra. Legyen mindenben a mi Istenünk dicsőítve!

A következő beszámolóig…
Békesség!

Viktória


Fülöp Viktória
… a PAZ Vendégház koordinátoraként szolgája a missziós területre érkezőket

Missão Projeto AmaZônia
Rua Silvério Sirotheau, 3894-Mapiri
Santarém, PA
68040-020 Brasil

Támogatás: Raiffeisen Bank, Számla: 12011739-01406770-00100004


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések