A lelki lepráról

Vigyázzatok, testvéreim, senkinek ne legyen közületek hitetlen és gonosz szíve, hogy elszakadjon az élő Istentől. Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától.
(Zsidókhoz írt levél 3:12-13)
Visszaemlékezve az elmúlt év utazásaira, az afrikai utam él bennem a legelevenebben, a mozgássérült emberek állapota miatt. Gyakori betegségekről, mint például a gyermekbénulás és a lepra, ritkán hallunk a híradásokban. A leprában szenvedő emberek elvesztik a fájdalom érzését, és mivel nincs ami figyelmeztesse őket a veszélyekre, súlyos kárt tudnak az ujjaikban és a lábukban tenni, oly annyira, hogy akár elveszíthetik a testrészeiket is.

Egy hajléktalan asszonynak, akivel találkoztunk, például nem volt már keze, és a csonka csuklóján vonszolta magát előre a porban. Teljesen elkérgesedett, megkeményedett a bőre. Nem tudom még mi vár szegényre, milyen sérülései lesznek még a jövőben.

Talán arra gondolsz, hogy semmi közös nem fedezhető fel köztem és az asszony között. De ez nem így van, és talán te is fellelsz valami hasonlóságot magadban. 
A mai igevers a lelki lepráról szól. Ez a betegség a bűn csalása által az ember lelkét megkeményíti. Lelkileg elveszíted a fájdalom érzetét, különösen olyan dolgokban, melyek Istennek fájdalmat okoznak. A lelked sérül, és te észre sem veszed. A fehér fekete lesz, és a fekete fehér. És közben úgy gondolod, hogy a másoknak visszacsúszásnak tűnő állapotoddal nincs semmi gond.

A leprával nem szabad játszadozni. Ha például hazudtál, tegyed jóvá, igazítsd ki magad, még mielőtt megkeményednél. Ha egy ábrándot kergetsz magadban, zárjad le, és ne engedd, hogy a lelkiismeretedet eltompítsa. Ne fordulj el az Úrtól. Arra bátorítalak a mai napon, hogy vizsgáld meg magad, vajon van-e a lelkeden leprás folt?


Szeretet Istene, kérlek, ne engedd, hogy oly messzire sodródjam Tőled, hogy lelkileg érzéketlenné váljak. Soha ne felejtkezzem el arról, hogy miként mutassam ki a Te együttérzésedet a világ felé. Mutasd meg kérlek lelkem tisztátalan részeit, a rejtett bűneimet.



(Forrás:Joni and Friends Daily devotional, 12,02,2013.
 http://www.joniandfriends.org/daily-devotional/)

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések