Egy misszionárius naplójából, Entre Rios, 2014. Január 5.

  Drága imádkozó, támogató Testvéreim és Barátaim!

Nekem is hihetetlen, hogy legutóbbi beszámoló levelem nektek még október végén írtam. Mentségemre szolgáljon az, hogy a SmileBox üzenetek friss bepillantást adhatnak arról, hogy merre is járok. Mindenek ellenére szeretnék leülni és veled tölteni egy kis időt, elmesélni, miként haladok utamon.
...hogy együtt felbuzduljunk ti nálatok egymás hite által, a tiétek meg az enyém által (Róma levél:1:12)
Mire az utazásra került a sor, november végére szépen összeállt minden részlete az előttem álló új kezdetnek. Azt nem modnom, hogy minden megoldódott, de bátorsággal „léptem ki a csónakból”! Tudom, érzem, hiszem, hogy nem vagyok egyedül. Bizalommal gondolok rátok, akik velem együtt megtettétek ezt a hit beli lépést, amikor támogatásotokról biztosítottatok. Történjék minden Isten dicsőségére és az Ő áldása szerint!
Brazíliába érkezve érintett meg még mélyebben az a hála, hogy IDE VISZZA hozott engem a Jó Isten. Hihetetlen nagy ajándék volt újra látni, öleleni a testvéreket São Pauloban, együtt dicsőíteni Istent és közösen ünnepelni életem eltelt fél évszázadát! A volt CLM-lányokkal való találkozás és maga a portugál beszélése segített a gyors visszakapcsolódásba. Mondanom sem kell, hogy a são pauloi Metrô és HÉV jellegű vonatok használata meg teleljesen visszacuppantott a dél-amerikai realitásba.
Rövid fővárosi klimatizálódás utan utaztam a nepomucenoi Adonay Otthonba. Változásokon mentek keresztül, ami megvislete az ottmaradt szolgálókat mégis annyira érezhető volt a szeretet, ami minden fájdalom és kudarc fölé emelkedve a másik érdekét keresi. Ez csak Istentől eredhet! Belekapcsolódva a karácsony előtti készülődésekbe, azonnal része lettem az Otthon vérkeringésének. Előbbi kapcsolataim alapján tudták, hogy mi az, amik a személyes erősségeim, és azokkal a munkákkal a többiek nem is foglalkoztak. Így fogtam neki az ott lakó fiúkkal textil festésnek: konyha-ruhákat festettünk, amiket ajándékba kaptak a városi szerveztek képviselői az év végi közös programon. Közösen sütöttük a különböző apró süteményeket is a közelgő ünnepekre. Ezek a foglalkozások lehetőséget adtak arra, hogy a fiúkkal személyesen ismerkedjek. Messziről jött ember bármit kérdezhet – így sok olyan dolgot kimondtak nekem a fiúk, ami a szívüket nyomta, ami fájt, ami kérdés lelkükben. A harmadik terület, amit rámhagytak a helyiek az egy új amerikai segítség orientálása és a misszióba való beilleszkedésének segítése volt. Az ember nem gondolja soha előre, mekkora lesz a kulturális sokk, ami érni fogja. Marly és fia, Michael először betegséggel küszködtek, közben a bizonytalanság érzés, elveszettség, kiszolgáltatottság elbátortalanította őket, aztán meg az egyszerű életkörülményekkel való találkozás vette le őket a lábukról. Beszélgetések, közös szolgálat és útbaigazítás mellett lehetőségem volt meghívni a másik amerikai missionáriust is egy mexikói-jellegű vacsorára, ahol mindenki értett angolul, és NEM KELLETT FORDÍTANI!! Ez is egy ajándék azoknak, akik a nyelvi nehézségekkel küszködnek!
Így jutottunk el a karácsony ünnepléséig, amit nagy izgalom előzött meg. Megható volt látni az összefogást, örömet, gyerekarcokat és régi lakókat együtt ünnepelni egy nehéz év végén, Jézus születésére emlékezve, ami erőforrás volt éven át. Nagyon áldott volt az Adonay Otthonban töltött időm. Nagy ajándék volt újra a szolgálatnak része lenni és látni az Úr Lelkének munkáját ezen a helyen.
Pontosan 24 órás utazás után érkeztem a CLM-hez, december 27-én. Mary otthonában lakom, akivel együtt szolgáltunk 18 éven át. A fiaim már első nap megérkeztek, hogy találkozzunk, büszkén mutogatva
gyerekiket. Nem volt hiába egyetlen nap sem, amit a fiú lakosztályban együtt töltöttünk annak idején: felelősségteljes munkások, becsületes emberek, és nagyon jó apák lettek. Szívünk is kölcsönösen megtelt örömmel, szerettel.
Gulyás-ebéd Mary otthonában Sérgio, Izaél és Anderson társaságában
Az év utolsó napján a konyhában volt szükség segítségre. Susana volt a társam, aki kb 3 évig élt itt a CLM-nél érkezésem után. Most családjával együtt itt szolgálnak teljes szívvel. A konyhai órák alatt folyton azt mondogatta: „ezt te tanítottad így, tőled tanultam,...az én házamban ez így van...” Kedveseim, nem tudom, nektek mi volt, vagy lenne a legideálisabb formája egy év befejezésének, de nekem ennél több vagy szebb nem lehetett volna. Látva azt, hogy az évekkel ezelőtt „vetett mag” gyümölcse nem csak önmagának, de egy új generáció javára is terem, ez felbecsülhetetlen. Ennél nagyobb sikert, vagy dicsőséget nem kívánok az életben! Istennek adok hálát minden egyes „gyerekem” életéért. ( Képeket a Facebookra töltöttem fel)
A CLM jelenlegi vezetősége még mindig változásokkal küzködik. Sok átalakítás, végtelen szervezkdés...s közben megújjult gyerekcsapat tölti be az Otthont. A mostani rendszerben 7 családi otthon formájában gondozzák a gyerekeket, kor és nem szerinti csoportosításban. Egy egészen más hangulatú hely lett a CLM, de a cél és elhívás az maradt: gondot viselni Isen árváiról és elhagyott gyerekekről.
Imáidban emlékezz meg:
1. A CLM-ben folyó szolgálatról – munkásokról és gyerekekről egyaránt
2. A nepucenoi Adonay Otthonról – munkásokról és gyerekekről
3. A találkozások és búcsúzások között próbálom szelektálni a költözéshez az itt maradt holmikat. Még nem találtam megfelelő kapcsolatot a költözés lebonyolításához.
4. Január 13-án indulok Santarémbe, addigra Isten segítségével minden elrendeződjön.
5. Imádkozz velem együtt azért, hogy a magyar-brazil kapcsolat egyikőnk oldaláról se laposodjék el, s hogy Isten úgy használjon ezen a területen is, ahogy az Ő terve részemre.
Legközelebb már remélhetőleg a végső otthonomból jelentkezem. Addig is sok áldást. Vezessen Isten és áldjon gazdagon ez Új Évben is! Szerettel: Viktória

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések