2012. november 20. Labdázás Istennel

Ami értékes számomra, azt nem fogom odaadni annak, akiben nem bízok. Mielőtt aggodalmam tárgyát átadom Istennek, hinnem kell, hogy ő megérti problémámat, és tudja, mit kezdjen vele. Hinnem kell, hogy minden dolog az Ő irányítása alatt áll, hogy Ő mindennek az áldott irányítója. Ha nem lenne minden az Ő irányítása alatt, és bizonyos dolgokra nem is figyelne, és ráadásul az én gondjaim is ezek közé tartoznának, az aggodalmaskodás akkor se segítene.
Meg tudod köszönni Istennek, hogy minden az Ő irányítása alatt áll, hogy Ő hangol össze mindent? Az erre a kérdésre adott válaszod határozza meg, hogy milyen szintű a bizalmad.
A legtöbb keresztyén általában képes Istenre bízni problémáit. De azután jönnek a kétséget ébresztő gondolatok: Tudja-e Isten, hogy a kisbabám esetleg nem lesz egészséges? Tudja-e Isten, hogy a lányom beteg, és napjai meg vannak számlálva? Tudja-e Isten, hogy én esetleg rákos leszek? Tudja-e Isten, hogy tizenéves gyermekemet kísérti a drog?
Rájövünk, hogy lényegében labdázunk Istennel: Ó, Uram, mi lesz, ha elejted őt, add kérlek vissza nekem, és én majd aggódom érte. Ez biztosan segíteni fog. Bizalmunk szintjének ennél magasabbnak kell lennie, ha szeretnénk megtanulni a megelégedettség titkát!
Oda kell adnunk a labdát Istennek, és nála is kell hagynunk.
A számodra érthetetlen körülmények alapján akarod megítélni Istent, vagy Isten jellemének fényében szeretnéd megítélni körülményeidet? (Linda Dillow)