Jó cselekedetek

Karácsony táján sokszor jut eszembe, hogy segítsek másokon. Olyan büszke tudok lenni magamra egy-egy segítés után, hogy csak na.

Gyerekfejjel többször jutott eszünkbe hogy kivegyünk karácsonyra árvaházból gyerekeket, és megosszuk velük a szeretetünket. Addig-addig emlegettük, míg anyáék is elgondolkoztak az ötleten. Egy fiú meg egy lány... hogy örülnének... ám a papám azt mondta, hogy csak akkor vegyünk ki gyerekeket az intézetből, ha szükség esetén magunkhoz is tudjuk venni. Nekünk hatunknak ez nem is hangzott olyan rosszul, csak hát a szüleink itt már komolyabban gondolkodóba estek.

Egyik karácsony közeledtével irigykedve néztük, hogy egyik ismerősünk "ellopta az ötletünket". Karácsonyra magukhoz vettek két gyereket. Kaptak új ruhákat, ajándékokat, szeretetet, és mérhetetlenül boldogok voltak. Aztán az ünnepek végeztével eljött az idő hogy a gyerekek visszakerüljenek az árvaházba. Megérezték a család meleg szerető légkörét, s görcsösen kapaszkodtak volna a megismert jóba, ennek ellenére vissza kellett menniük.

Azóta gondolkozom a jócselekedeteken, amelyek nem mindig csattannak el jól hosszú távon. Időnként az elismerésért, máskor meg a lelkiismeret-furdalás csökkentése érdekében teszem a szépet mások előtt. De Jézus nem erre gondolt, amikor azt mondja, hogy teremjünk jó gyümölcsöt (Jn15,5). Teremni csak akkor tudok, ha kapcsolatom van a tővel. Kapcsolatban kell, hogy álljak Istennel ahhoz, hogy meg tudjam tenni azokat a jó cselekedeteket, amelyet ő jó előre elkészített (Ef2,10). Jó, ha készülök a karácsonyra külsőleg, de ha nem árad belőlem az a szeretet, amiről szól ez a karácsony, akkor hiába való.
(M. gondolatai)