Ajándék karácsonyra: még van Anyukám...

Van egy szörnyű titkom. Bizonyos tekintetben akkor voltam boldogabb, amikor anyukám gyengébb volt, mint most. Amikor nem volt annyi ereje, hogy a konyhában rendezkedjen, így nem kezdett el remegő lábakkal mosogatni, ha meglátott két piszkos tányért a mosogatóban, lelkifurdalást keltve bennem. Amikor gyenge volt ahhoz, hogy lemenjen az alsó szintre, így teljesen az én hatalmamban volt a mosás, nem kérdezett rá senki, hogy mit keres az ing a törülközők között? Büszke voltam a háziasszony magamra, hogy gondoskodom a családomról, fontos voltam.

Egy ebédnél - amit én főztem, természetesen fenségesre sikerült - megterítettem, büszkén. Odajött a terített asztalhoz. Leült óvatosan a helyére, és kért egy kis teát. Apukám töltött neki. A csésze túl nehéz volt, ezért két kézzel emelte a szájához. Az ebéd, tálalás sürgés-forgása - ki kér pirítóst? – mellett némán eszik, majd a tea felett merengve azt mondja: „Csak teher vagyok számotokra”.

Ő az Anya, a család melege. A szeretet, ami összefűz minket, aki az első köhintésedre felfigyel, és rögtön indul, hogy gyógymódot keressen.  Aki aggódik érted szüntelen, aki biztat az önállóságra, még ha neki fájdalmas is az elszakadás – ez az én édesanyám. Aki az ebédfőzést nem a saját dicsőségére, hanem önzetlen szeretetből tette mindig, akinek tényleg – de igazán - nem fáradság egy egész szombatot készülődéssel tölteni a vasárnapi ebédre. Aki egy szabad délután összefogta a családot, szalmakalapot és nagykendőt kötött ránk, és elvitt egy baráti házaspár háza elé, hogy csöngessünk fel, és az első emeleti ablakból kinéző barátnak elváltoztatott hangon azt kiáltotta: „Romániai menekültek vagyunk, éjszakai bebocsátást kérünk! Szánja meg szegény gyermekeimet…” De jót nevettünk!

Aki mindig megbocsát. Remélem, megbocsátja nekem ezeket a gondolatokat, és őszinte szívvel tudunk majd elbúcsúzni, és érzi, mennyire szeretem. Most jobban érzi magát, Isten kegyelmi időt adott neki, és nekünk, a családjának ajándékul. De ő néha szeretne menni, úgy látom. Ahogy fogja a Bibliát, úgy olvassa, ahogy még soha nem láttam. Olyan nyugodt, mintha a nehezebb pillanatokban elbeszélgetett volna Istennel, és azóta mint állandóan jelenlevő barátjával, némán társalogna vele. Néha látom mosolyogni, mint aki elrendezte az életét, aki tudja, jó úton van, és az Út hamarosan hazavezet.

„Isten a mindenható Úr, Jézus a Megváltó szeretet, szeresd Őt teljes szívből.” „Szeress és légy megbocsátó.” „A konyhában mindig legyen rend, a vasárnapi ebéd nem lehet egyszerű tökfőzelék.” Hát igen, vannak ilyen fontos iránypontok az életemben. Mindet anyukámtól tanultam.