A periférián

Minden osztályban van valaki, aki kilóg a többi közül. Aki más, mint a többiek. Másképp beszél, más a háttere, másképpen reagál dolgokra. „Senki sem ül mellé, nem illik közénk, de mikor kigúnyoljuk, mi épp beilleszkedünk” – énekelte a SuperChick.


Talán te is kilógtál már csoportból. A perifériára szorultál, és csak kintről szemlélted a társasági életet. Próbálkozásaid leperegtek a többiekről, vagy csak gúnyt, nevetést, értetlenséget szültek. Lehetett persze ennek oka akár benned is, meggondolatlan szavak, egy másokat megbántó tett, a te viselkedésed, rossz döntéseid is kirekeszthettek, és mintha nem lenne visszaút.


Hágár sem származásában, sem pozíciójában nem volt megbecsült, de Zákeus más. Ő izraelita volt és gazdag. Mégis kilógott, mégis társadalmilag megvetett volt. Nem tudjuk, hogyan lett fővámszedő (ami abszolút megvetett és bűnös hivatásnak számított). Talán családi hagyomány, talán valami kompenzálás, vagy egyszerűen csak a pénz szeretete, talán több döntés hosszas eredményeként lett végül a római elnyomás hazai képviselője.


“[Jézus]Ezután Jerikóba ért, és áthaladt rajta. Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. Ezért előre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: „Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: „Bűnös embernél szállt meg.” Zákeus pedig előállt, és ezt mondta az Úrnak: „Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki.” Jézus így felelt neki: „Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” Lk 19,1-10


Zákeus, látni akarta Jézust. De vajon ettől lett üdvössége? Hogy ránézett Jézusra? Nem. Hanem attól, hogy Jézus is Zákeusra nézett, és meglátta azt, amit senki más. Megszólította, és nem csak egy éjszakát töltött a házában, hanem az életébe költözött be. A társadalmi periférián élő Zákeus elég fontos volt ahhoz az Isten Fiának, hogy ránézzen, megszólítsa, időt töltsön vele, és megmentse. El Roi, a Látás Istene, Hágár korában, Zákeus korában és a mi korunkban is ugyanaz. Ma is látja a kirekesztetteket, a magukat kirekesztőket, a fa ágán kuksoló, de rá kíváncsi bűnösöket. És ma is meg akarja menteni őket.


 szöveg forrás: Keresztény Fiatalok oldalának szerzője, G.O.

fotó: Vidákovics Martina

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések