Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről.

(I. Korintus 2:2)

Egyszer egy keresztény hölggyel beszélgettem a telefonon, aki Lou Gehrig-kór végső stádiumában volt. Csak keresgéltem a szavakat, hogy miként vigasztalhatnám. Aztán rájöttem, hogy valódi vigaszt egyedül Jézus jelenthet neki. Így elhatároztam, hogy eléneklek neki egy kedves éneket:

El kell mondanom Jézusnak az összes fájdalmam,
Én egyedül nem tudom ezeket a terheket hordozni,
Kétségbeesésemben Ő biztos segíteni fog nekem,
Mert Ő nagyon szereti és törődik gyermekeivel.
El kell mondanom Neki! El kell mondanom Jézusnak!
Egyedül nem tudom terheim hordozni,
El kell mondanom Neki! El kell mondanom Jézusnak!
Egyedül csak Jézus tud segíteni nekem.


Amikor befejeztem az éneket, éreztem, hogy a beteg megnyugodott és felbátorodott. Nem válaszok után kutatott, neki egyszerűen Jézusra volt szüksége. Gondolatait a Megváltóhoz terelni a lehető legjobb dolog volt amit tehettem. Ha valaki lelkileg mint egy szivacs ki van száradva, egy tizenhat tételes teológiai lista arról hogy mindez miért történik vele, úgy tud fájni mintha sót szórnánk a sebre. Egy vérző sebet nem lehet így gyógyítani.

Soha nem szabad eltérnünk az Istentől jövő bibliai válaszoktól. A szenvedés problémája nem valamiről, hanem Valakiről szól. Ebből adódik, hogy a válasz sem valamiről kell hogy szóljon, hanem Valakiről. Ezen felül a válaszok sokszor az értelemhez szólnak. Nem mindig kezelik a problémát ott ahol a leginkább fáj, mert a fájdalom gyökere a szívünkben van. Jézus ott érint meg bennünket, ahol leginkább szükségünk van rá.

Ha valaki az ismerőseid közül váláson megy keresztül, súlyos betegsége van, vagy éppen gyászol, tereld a tekintetét a Megváltóra, akár egy bizonyságtételen keresztül, vagy bátorítás, egy személyes tapasztalat elmesélése, vers, igevers vagy ének által. Fájdalmak viselésekor a legmélyebb vágyunkra a válasz...Jézus.

Adj bölcsességet Uram, hogy pontosan tudjam miként emeljelek fel Téged az emberek előtt a mai napon.
(Forrás:Joni and Friends Daily Devotionals, I Must Tell Jesus
http://www.joniandfriends.org/daily-devotional/)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések