Leborulok szent templomodban, és magasztalom nevedet hűséges szeretetedért, mert mindennél magasztosabbá tetted nevedet és beszédedet.

Alexander Whyte, egy skót igehirdető, minden imáját hálaadással kezdte. Egy csontig hatoló hideg vasárnap reggel hallgatósága bepréselődött a templomba, és azon tűnődött hogy ezen a nyomorult, boldogtalan napon talál-e lelkészük valamit, amiért hálát adhatna Istennek? Alexander Whyte megállt, lehajtotta fejét, és így imádkozott: "Urunk, köszönjük Neked, hogy nem minden napunk ilyen mint ez a mai nap."

Vannak olyan időszakaid, amikor nincs kedved Istent magasztalni? Az igazat megvallva, Isten dicsőítésekor érzéseink lényegtelenek, mert a dicsőítés nem rólunk szól, hanem teljes egészében Istenről. Isten magasztalása egy tudatos döntés és egy megtanult szokás eredménye, amely megelégedett és hálára kész magatartást terem.

Filippi beliekhez írt levél 4. fejezetének 11. versében Pál ezt mondja: "én megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek." Ebben a versben a "tanulni" ige azt fejezi ki, hogy: "tapasztalat általi oktatás", és az "elégedett" szó pedig "tartalmaz"-t jelent. Pál megelégedettsége a szívében található erőforrások eredménye volt. Más szavakkal, Pál felhasználta a körülményeit leckeként a dicsőítés iskolájában.


Pál megtanulta, miként magasztalja Istent, miközben megverték, kicsúfolták, börtönbe vetették, vagy amikor a halál árnyékában volt. Pál magatartása körülményeitől független volt, mert egy tudatos döntést hozott, hogy magasztalja Istenét, bármi történjék is vele. Miért? Pál tudta, hogy ha nem is érti Isten tetteit, a szeretetében megbízhat.


A dicsőítésünk meghívja Istent, hogy foglalja el helyét zűrzavaros élethelyzetünkben.
A Zsoltárok könyvének 22. fejezetéből a 3. vers így szól: "...szent vagy, trónodon ülsz, rólad szólnak Izráel dicséretei." A dicsőítés Isten iránti bizalmunkat és hitünket erősíti.


A 42. Zsoltár 11. verse pedig ezt mondja:  " Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek!"

Afrikában van egy gyümölcs, amit "íz bogyónak" hívnak, ami ténylegesen megváltoztatja a személy ízlelő bimbóit, és fogyasztása után minden finom és édes lesz, még egy savanyú gyümölcs is, ha néhány órával az "íz bogyó" elfogyasztása után fogyasztják el, édes és kellemes ízűvé válik.

Isten magasztalása egy "íz bogyó" minden keresztény számára, mert a dicsőítés többet jelent érzelemnél és kimondott szavaknál. Többet jelent mint a magasra emelt kezekkel való éneklés. Az igazi dicsőítés Isten megünneplése, és nem más, mint az Ő munkájának, erejének és hatalmáért való hálaadás. A magasztalás az odaszánt szív gyümölcse, és egy teljesen Istennek átadott élet eszköze.  

Amikor elkeseredünk, a dicsőítés emlékeztet bennünket, hogy Istennél mindig reményt találhatunk.

Ha félünk, dicsőítésünk emlékeztet bennünket, hogy történjék bármi, Isten velünk van.

Amikor elveszettnek érezzük magunkat, a dicsőítés emlékeztet bennünket, hogy Isten már járt arra, amerre épp most vezeti utunkat.

Amikor össze vagyunk zavarodva, Isten magasztalása által megerősödik bennünk, hogy a mennyben nincs pánik.

Kedves barátnőm, emeld hát fel fejed, és dicsőítsd Istent. Ő veled van, és ez többet jelent mindennél.

Atyám, magasztallak szeretetedért és kegyelmedért. Magasztallak, mert csodálatosan megalkottál. Dicsőítelek, mert elküldted Jézust, hogy meghaljon helyettem, és kifizesse bűneim árát. Magasztallak a családtagjaimért és barátaimért, akikkel megajándékoztál. Hálás vagyok minden hölgyért, akik ezeket a szavakat olvassák. Kérlek áld meg őket, és töltsd be jelenléteddel és hatalmaddal szívüket, amint Téged magasztalnak. Jézus nevében, Ámen

Egy rövid igetanulmányozásra invitállak. Olvasd el a felsorolt Biblia verseket, és fejezd be az elkezdett mondatokat:

Zsoltár 34:1 "Áldom az Urat mindenkor, állandóan őt dicséri szám." (angolban: dicsőségéért és kegyelméért)

Istent dicsőítem a _________________.

Efézus 5:19: "mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak,"

Istent dicsőítem___________________.

Zsoltárok 69:30:" Isten nevét dicsérem énekkel, magasztalom hálaadással."

Istent dicsőítem ___________________.

II. Korintus 5:15 " és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt."

Istent dicsőítem ___________________.


Arra vágyom kedves barátnőm, hogy a képernyőn keresztül megölelhesselek! Bármilyen nehézségen mész is keresztül, Isten veled van, és mi is. Nem vagy egyedül. Azért imádkozom, hogy Isten egyre valóságosabbá váljon számodra, amint dicsőíted és magasztalod Őt.


(Forrás: November 21, 2013. "The Taste Berry", Mary Southerland)

Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013

Used with permission

Megjegyzések

  1. A képen Corrie ten Boom látható. Azért is került a mai bejegyzéshez az ő fényképe, mert az életrajzi könyvének, "A Menedék"-nek egyik nagy tanulsága az, hogy minden körülmény között hálát tudtak adni testvérével, Betsie-vel. Ha még nem olvastátok, biztatlak benneteket, hogy szerezzétek be, és kezdjétek el olvasni...biztosítalak benneteket, magával ragadó olvasmány lesz! Mi is ezt tesszük, és jövő héten az ásotthalmi könyvklubbon megbeszéljük az első két fejezetet. Csatlakozzatok virtuálisan könyv klubunkhoz! :-)

    VálaszTörlés
  2. Hát ez szívem szerint való volt!
    Isten nemcsak megérdemli a dicséretet, de gerjeszti is a szívünkben, sőt Ő is végzi el közvetve, hiszen ő adja a szavakat, ő alkotta a hangokat. Tőle jön minden, ami jó, és Hozzá tér vissza (Ézs 55,11)
    Csak kis időt töltök Vele és "gerjedezik" a szívem, mint a csüggedt emmausi tanítványoké.
    Be fogom szerezni ezt a könyvet!
    Köszi, Orsi, az elhivatottságodat!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések